A CODE – Digitális Élményközpont immerzív (körben a falak és a padló teljes felületére vetített, különleges élményt nyújtó audiovizuális animált művészeti alkotás) digitális tartalmak bemutatására alkalmas terekkel rendelkezik, amely az egykori Veszprém Megyei Művelődési Központban kerül kialakításra. Az épület átalakítását követően különböző élményterek fogadják a látogatókat. Míg az épület földszintjén található közel 330 m2-es Kiállítótér állandó és ideiglenes digitális és analóg installációk bemutatását teszi lehetővé, az első emeleten található, Nagyterem (más néven Hexagon) többnyire 360 fokos, immerzív audiovizuális animált művészeti alkotások bemutatásának helyszíneként szolgál. A Hexagonban a tervek szerint hibrid eseményekre is sor kerül a későbbiekben, ahol többek között színházi és zenei eseményeknek biztosítanak keretet a vetítések. Az egykori színpad, illetve a kulisszák mögötti terület egy kb. 60 négyzetméteres teremmé, Stúdióvá (más néven Projektszoba) alakítva 180 fokos, interaktív, illetve háromdimenziós installációk vetítésére, illetve vetítésekkel kísért előadásokra alkalmas, alkalmanként 25-30 látogató számára. Ajánlatkérő a Digitális Élményközpontban egy komplex feladat elvégzését várja el, de az épületen belül több rendezvénytér elkülönítésével. Az egységek: 1 db Nagyterem, 1 db Stúdió, 11 db Kiállítótér, 2 db Labor – Összesen 15 db
Határidő
Az ajánlatok beérkezésének határideje 2024-09-12.
A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2024-08-07.
Szállítók
A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:
Ajánlati felhívás (2024-08-07) Objektum A közbeszerzés hatálya
Cím: CODE–Audiovizuális rendszer,demo tartalmak beszerz
Hivatkozási szám: EKR001379772024
Rövid leírás:
A CODE – Digitális Élményközpont immerzív (körben a falak és a padló teljes felületére vetített, különleges élményt nyújtó audiovizuális animált művészeti alkotás) digitális tartalmak bemutatására alkalmas terekkel rendelkezik, amely az egykori Veszprém Megyei Művelődési Központban kerül kialakításra. Az épület átalakítását követően különböző élményterek fogadják a látogatókat. Míg az épület földszintjén található közel 330 m2-es Kiállítótér állandó és ideiglenes digitális és analóg installációk bemutatását teszi lehetővé, az első emeleten található, Nagyterem (más néven Hexagon) többnyire 360 fokos, immerzív audiovizuális animált művészeti alkotások bemutatásának helyszíneként szolgál. A Hexagonban a tervek szerint hibrid eseményekre is sor kerül a későbbiekben, ahol többek között színházi és zenei eseményeknek biztosítanak keretet a vetítések. Az egykori színpad, illetve a kulisszák mögötti terület egy kb. 60 négyzetméteres teremmé, Stúdióvá (más néven Projektszoba) alakítva 180 fokos, interaktív, illetve háromdimenziós installációk vetítésére, illetve vetítésekkel kísért előadásokra alkalmas, alkalmanként 25-30 látogató számára.
Ajánlatkérő a Digitális Élményközpontban egy komplex feladat elvégzését várja el, de az épületen belül több rendezvénytér elkülönítésével.
Az egységek: 1 db Nagyterem, 1 db Stúdió, 11 db Kiállítótér, 2 db Labor – Összesen 15 db

Szerződés típusa: Árubeszerzések
Termékek/szolgáltatások: Televíziós és audiovizuális berendezések📦
Becsült érték héa nélkül: 3 037 443 EUR 💰
Információk a tételekről
Az ajánlatok legfeljebb a következő tételekre nyújthatók be: 1
Leírás
Belső azonosító: EKR001379772024/1
Cím: CODE - Kiállítási koncepció,rendszer,tartalom
Ebben a közbeszerzésben kis- és középvállalkozások (kkv-k) is részt vehetnek ✅
A beszerzés leírása:
A Veszprém-Balaton régió 2023 EKF programsorozatának örökségeként a program eseményterekre bontva az alábbiak szerint alakul:
- Kiállítótér: A földszinti Kiállítótérben hosszabb távon működő kiállítás kerül berendezésre. A digitális kiállítási installációk egy része interaktív, amelyek témája ökológiai, geográfiai, kultúrtörténeti jelenséget tematizálnak, és így többek között kapcsolódnak a Nagyteremben jövőben bemutatni tervezett immerzív, audiovizuális animált művészeti alkotásokhoz is.
- Nagyterem (Hexagon): A Nagyterem a CODE Digitális Élményközpont központi tere. Itt az Ajánlatkérő több immerzív, audiovizuális animált művészeti produkció bemutatását tervezi, mely terem 14 db projektor egyidejű, összehangolt működésén alapul.
- Stúdió (Projektszoba): A Stúdióba tervezett kb. 40 perces bemutató az immerzív projekciós technológia és műfaj különböző lehetőségeibe vezeti be a látogatót. A projektszoba alkalmas 3D és 2D tartalmak bemutatására gyerekeknek és korcsoporttól függetlenül is.
Ajánlatkérő által rendelkezésre bocsátott dokumentumok (alaprajz, technikai specifikációk és tervek) alapján Ajánlattevő feladata a teljes technikai eszközpark beszerzése, beépítése, beüzemelése, beállítása, valamint a személyzet betanítása és a működéshez szükséges dokumentációk elkészítése és átadása az alábbiak szerint:
Eszközök beszerzésével és helyszíni telepítésével kapcsolatos feladatok:
- a kiírásban szereplő részletes specifikációnak megfelelő eszközök beszerzése
- az eszközök helyszínre szállítása
- az eszközök alapbeállításainak elvégzése, működésük és minőségük ellenőrzése, az esetleges hibák és hiányosságok orvoslása
- a technikai eszközök telepítése,
- a szükséges és megfelelő létszámú szakember biztosítása
- a szükséges és megfelelő számú szerelési segédeszközök és felszerelések biztosítása
- a számítástechnikai eszközök (különösen, de nem kizárólag a projektorok, szerverek, hálózati eszközök, hangrendszer) teljes konfigurálása, beállítása
- a szükséges szoftverek telepítése, arculati beállítása
- Ajánlatkérő által biztosított tartalmak (képek, szövegek, videók) kompatibilitásának ellenőrzése
- Tesztelés elvégzése, próbaüzem
- Üzemszerű működtetés inicializálása és automatizálás
- Üzemszerű működés támogatása
- Induló tartalom kezelése, adaptálása és a telepítések központi ellenőrzése, irányítása és ellenőrzése
Nagyterem eszközparkja (részletezés az ártábla szerint):
Projektorok és kiegészítők kapcsolódó tartozékokkal: 82 db
AV control room eszközei és tartozékok: 291 db
Hangtechnikai eszközök és tartozékok: 93 db
Fénytechnikai eszközök és tartozékok: 50 db
Fénytechnikai eszközök hosszabbító kábelei: 350 db
2. Stúdió (részletezés az ártábla szerint):
Projektorok és kiegészítők kapcsolódó tartozékokkal: 14 db
Hangtechnikai eszközök és tartozékok: 28 db
Fénytechnikai eszközök és tartozékok: 12 db
3D szemüvegek és kapcsolódó tartozékok: 102 db
Tracking rendszer és tartozékok: 8 db
Szerverek és kiegészítő tartozékok: 189 db
3. Kiállítótér (részletezés az ártábla szerint):
Projektorok és kiegészítők kapcsolódó tartozékokkal: 88 db
Hangtechnikai eszközök és tartozékok: 31 db
Fénytechnikai eszközök és tartozékok: 118 db
Kijelzők, egyéb eszközök: 1353 db
Interaktív audioguide rendszer és kapcsolódó tartozékok: 226 db
4. Labor géppark (részletezés az ártábla szerint):
Labor munkaállomások (számítógépek, monitorok, és kapcsolódó kiegészítő tartozékok): 73 db
Labor - hálózati környezet (UTP kábelezés): 90 db
Labor - egyéb eszközök és tartozékok (nyomtató, szenzorok, és kapcsolódó licenszek): 29 db
Labor - Hangtechnikai eszközök és tartozékok: 25 db
Hexagon audiovizuális rendszeréhez kapcsolódó demó tartalmának biztosítása: Ajánlattevő feladata, hogy magyar művészek bevonásával egy minimum 20, maximum 30 perces térspecifikus, művészi igényességű, szabad tematikájú immerzív „demó” tartalmat hozzon létre, ami a telepített rendszer audiovizuális képességeit és a térben rejlő lehetőségeket egyaránt kihasználja.
Stúdió audiovizuális rendszeréhez kapcsolódó demó tartalmának biztosítása: Ajánlattevő feladata, hogy magyar művészek bevonásával egy minimum 15, maximum 20 perces térspecifikus, a Stúdióba illeszkedő művészi igényességű, Ajánlatkérő által meghatározott tematikájú immerzív „demó” tartalmat hozzon létre, ami a telepített rendszer audiovizuális képességeit és a térben rejlő lehetőségeket egyaránt kihasználja.
Hexagon, Stúdió és a kapcsolódó vezérlő terem audiovizuális rendszeréhez kapcsolódó oktatási feladatok elvégzése – 12 fő részére
Támogatás (Support) szolgáltatások a fenti rendszerekre és tartalmakra vonatkozóan 12 hónap időtartamra
Ajánlatkérő a jelen felhívás BT-27 mezőjében rögzített keretösszeg 70 %-ának lehívására vállal kötelezettséget.
Az ellátandó feladatok részletes meghatározása a közbeszerzési dokumentumban található.
Amennyiben a felhívás, illetve a közbeszerzési dokumentum bármelyik része valamilyen gyártmányú, eredetű, típusú dologra, eljárásra, tevékenységre, személyre, illetőleg szabadalomra vagy védjegyre való hivatkozást tartalmaz, illetve amennyiben szabványt, műszaki engedélyt, műszaki előírásokat, vagy műszaki ajánlást határoz meg úgy Ajánlatkérő az azzal egyenértékű teljesítést is elfogadja.

További információk:
Felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó: Neve: Neve: dr. Pongor Dániel / dr. Tarman Renáta / Vince-Bodnár Andrea Lajstromszáma: 00314 / 01040 / 01159
Postacím: Dózsa György
utca
2.
Irányítószám: 8200
Város: Veszprém
Ország: Magyarország 🇭🇺
A teljesítés helye: Veszprém🏙️
Időtartam: 120 nap Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): 2. A 5.1.9-M.2.1. pontban meghatározott szakember alkalmassági követelmények körében meghatározottakon felüli többlettapasztalata (darab, minimum 0 darab, maximum 3 darab)
Minőségi kritérium (súlyozás): 20
Ár ✅
Ár (súlyozás): 80
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0001
Eljárás Az eljárás típusa
Nyílt eljárás ✅
Jogalap: 2014/24/EU irányelv
Adminisztratív információk
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések beérkezésének határideje: 2024-09-12 11:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei: 2024-09-12 13:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei (hely): Az ajánlatok felbontására a 424/2017. (XII. 19.) Kormányrendelet előírásainak megfelelően kerül sor.
Az ajánlatok felbontásának feltételei (Tájékoztatás a felhatalmazott személyekről és a felbontási eljárásról):
Az ajánlatok felbontására a 424/2017. (XII. 19.) Kormányrendelet előírásainak megfelelően kerül sor. Ajánlatkérő kifejezetten hivatkozik a 424/2017. (XII. 19.) Kormányrendelet 15. § (1) – (2) bekezdéseire. Ajánlatkérő az ajánlatok benyújtása és felbontása kapcsán hivatkozik a Kbt. 68. §-ra.
Az ajánlatok felbontásának feltételei (Tájékoztatás a felhatalmazott személyekről és a felbontási eljárásról)
Az ajánlatok felbontására a 424/2017. (XII. 19.) Kormányrendelet előírásainak megfelelően kerül sor. Ajánlatkérő kifejezetten hivatkozik a 424/2017. (XII. 19.) Kormányrendelet 15. § (1) – (2) bekezdéseire. Ajánlatkérő az ajánlatok benyújtása és felbontása kapcsán hivatkozik a Kbt. 68. §-ra.
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Minimális időtartam, amely alatt az ajánlattevőnek fenn kell tartania az ajánlatot: 1 hónap A közbeszerzési eljárás feltételei
Biztosítéknyújtási kötelezettség áll fenn ✅
A szerződést elnyerő ajánlattevők csoportjának valamilyen jogi formát kell öltenie ✅
Meg kell adni a szerződés teljesítésére kinevezett személyzet tagjainak nevét és szakmai képesítését
Megnyitás dátuma: 2024-09-12 13:00:00 📅
Hely:
Az ajánlatok felbontására a 424/2017. (XII. 19.) Kormányrendelet előírásainak megfelelően kerül sor.
További információk:
Az ajánlatok felbontására a 424/2017. (XII. 19.) Kormányrendelet előírásainak megfelelően kerül sor. Ajánlatkérő kifejezetten hivatkozik a 424/2017. (XII. 19.) Kormányrendelet 15. § (1) – (2) bekezdéseire. Ajánlatkérő az ajánlatok benyújtása és felbontása kapcsán hivatkozik a Kbt. 68. §-ra.
Az ajánlatok felbontására a 424/2017. (XII. 19.) Kormányrendelet előírásainak megfelelően kerül sor. Ajánlatkérő kifejezetten hivatkozik a 424/2017. (XII. 19.) Kormányrendelet 15. § (1) – (2) bekezdéseire. Ajánlatkérő az ajánlatok benyújtása és felbontása kapcsán hivatkozik a Kbt. 68. §-ra.
Elektronikus számlázás: Kötelező
Elektronikus fizetést használnak ✅ Díjazási kritériumok
Súlyozás típusa: Súlyozás (pontok, pontos)
A közbeszerzési eljárás feltételei
A szerződés teljesítési feltételeket tartalmaz ✅
Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk Gazdasági és pénzügyi helyzet
A kiválasztási kritériumok listája és rövid leírása:
Árbevétel: P.1. Alkalmatlan az ajánlattevő amennyiben az eljárást megindító felhívás feladását megelőző utolsó 3 mérlegfordulónappal lezárt üzleti évben a közbeszerzés tárgyából (azaz immerzív rendezvénytérbe történő komplex rendszer tervezési, kivitelezési feladatainak ellátása) származó nettó árbevétele nem éri el az 500.000,- EUR összeget.
Amennyiben ajánlattevő az előírt időszak kezdete után kezdte meg működését alkalmatlan az ajánlattevő, ha a működési ideje alatt nem érte el az előírt összeget a meghatározott tárgyban.
A Kbt. 67.§ (1) bekezdésében, valamint a Korm.rend. 1. § (1) bekezdésében foglaltak alapján az ajánlattevő ajánlatában köteles az alkalmassági követelményeknek való megfelelés tekintetében az EEKD-ban foglalt nyilatkozatát benyújtani. Ajánlatkérő a formanyomtatvány IV. részében nem írja elő részletes információk megadását.
A Kbt. 65. § (1) bekezdésének a) pontja és a Korm.rend. 19. § (1) bekezdés c) pontja alapján az ajánlattevő köteles csatolni az eljárást megindít felhívásban rögzített vizsgált időszakra vonatkozó közbeszerzés tárgya szerinti - általános forgalmi adó nélkül számított - árbevételéről szóló - adott esetben az egységes európai közbeszerzési dokumentumba foglalt - nyilatkozattát, attól függően, hogy az ajánlattevő mikor jött létre, illetve mikor kezdte meg tevékenységét, ha ezek az adatok rendelkezésre állnak.
A Korm.rend. 19. § (3) bekezdésében rögzítetteknek megfelelően ha az ajánlattevő a Korm.rend. 19. § (1) bekezdés c) pontja szerinti irattal azért nem rendelkezik, mert olyan jogi formában működik, amely tekintetében a beszámoló, illetve az árbevételről szóló nyilatkozat benyújtása nem lehetséges, az e ponttal kapcsolatban előírt alkalmassági követelmény és igazolási mód helyett bármely, az Ajánlatkérő által megfelelőnek tekintett egyéb nyilatkozattal vagy dokumentummal igazolhatja pénzügyi és gazdasági alkalmasságát. Az érintett ajánlattevő kiegészítő tájékoztatás kérése során köteles alátámasztani, hogy olyan jogi formában működik, amely tekintetében a beszámoló, illetve az árbevételről szóló nyilatkozat benyújtása nem lehetséges és tájékoztatást kérni az e ponttal kapcsolatban előírt alkalmassági követelmény és igazolási mód helyett az alkalmasság igazolásának Ajánlatkérő által elfogadott módjáról.
A Kbt. 65. § (6) bekezdése alapján az előírt alkalmassági követelményeknek a közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek, illetve azon követelményeknek, amelyek értelemszerűen kizárólag egyenként vonatkoztathatóak a gazdasági szereplőkre, az együttes megfelelés lehetősége értelmében elegendő, ha közülük egy felel meg.
Az alkalmasság igazolása tekintetében irányadóak továbbá különösen a Kbt. 65. § (7) – (8) és (11) bekezdéseinek, valamint a Korm.rend. 19. § -ának a vonatkozó rendelkezései.
A Korm.rend. 1. § (7) bekezdése alapján az alkalmassági követelményekre vonatkozóan a jelen közbeszerzés megkezdését megelőzően kiállított igazolások is benyújthatóak (felhasználhatóak) mindaddig, ameddig az igazolásokban foglalt tény, illetve adat tartalma valós. Az Ajánlatkérő – ellenkező bizonyításig – az adat valóságtartalmát az ajánlattevő erre vonatkozó külön nyilatkozata nélkül vélelmezi.
A Kbt. 65. § (12) bekezdése alapján az alkalmasság igazolásához igénybe vett más szervezet részéről a Kbt. 65. § (7) bekezdés szerint csatolandó, kötelezettségvállalást tartalmazó okiratnak – a Kbt. 65. § (8) bekezdés szerinti szervezet esetében az ajánlatnak, vagy több szakaszból álló eljárásban a részvételi jelentkezésnek – tartalmaznia kell az ajánlattevő vagy részvételre jelentkező részére szóló meghatalmazást arra, hogy az EKR-ben elektronikus úton teendő nyilatkozatok megtételekor az adott szervezet képviseletében eljárhat.
A kiválasztási kritériumok listája és rövid leírása

Műszaki és szakmai képességek
Referencia: M.1. Alkalmatlan az ajánlattevő amennyiben nem rendelkezik az eljárást megindító felhívás feladásának napjától visszafelé számított 3 évben (36 hónap) az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően teljesített alábbi referenciával:
M.1.1. legalább 3 db hazai vagy nemzetközi interaktív immerzív tartalmakat bemutató rendezvénytér (min 3 fal és padló vagy mennyezet) tervezési, telepítési, és beüzemelési feladatainak ellátása;
M.1.2. minimum 1 db hazai vagy nemzetközi immerzív tartalmakat bemutató rendezvénytérbe történő immerzív audiovizuális animált tartalom gyártási feladatok ellátása;
Ajánlattevő tárgyi alkalmassági követelménynek való megfelelését maximum 7 darab szerződéssel igazolhatja.
Amennyiben a megjelölt szerződés teljesítése során az alkalmassági minimumkövetelményt igazoló fél konzorciumi tagként, vagy alvállalkozóként vett részt, úgy az ellátott feladat(ok) tárgya, százalékos aránya és ennek, vagy ezek nettó ellenértéke is meghatározandó, ugyanis Ajánlatkérő ezeket fogja figyelembe venni az ajánlatok elbírálása során.
Közös ajánlattevőként vagy projekttársaság tagjaként történő teljesítés esetén a saját teljesítés értéke, vagy az ellenszolgáltatás nettó összegének % -a is megjelölendő.
A Kbt. 67. § (1) bekezdésben, valamint a Korm.rend. 1. § (1) bekezdésben foglaltak alapján az ajánlattevő ajánlatában köteles az alkalmassági követelményeknek való megfelelés tekintetében az EEKD-ba foglalt nyilatkozatát benyújtani. Ajánlatkérő a formanyomtatvány IV. részében nem írja elő részletes információk megadását.
Az ajánlattevőnek a Kbt. 65. § (1) bekezdésének b) pontja és a Korm.rend. 21. § (3) bekezdése és 22. § szerint kell igazolniuk az előírt alkalmassági minimumkövetelményeket. Az igazolási módok részletezését a közbeszerzési dokumentumok tartalmazzák.
Ajánlattevőknek ajánlatukban az előírt alkalmassági követelményeknek való megfelelésről nyilatkozniuk kell, az előírt igazolások benyújtására a Kbt. 69. § (4)-(7) és (11) bekezdése szerint kerül sor utólagosan, az erre felkért ajánlattevők részéről.
A Kbt. 65. § (1) bekezdésének b) pontja és a Korm.rend. 21. § (3) bekezdés a) pontja alapján az ajánlattevő köteles csatolni az eljárást megindító felhívásban rögzített vizsgált időszakban teljesített legjelentősebb referenciáinak ismertetését.
Az ismertetőben meg kell adni legalább:
(i) a szerződést kötő másik fél megnevezését (név, székhely, nyilatkozattételre és / vagy referenciáról információt adó személy jogosult képviselőjének neve, beosztása és elérhetősége [telefonszám, e-mail]),
(ii) a szerződés tárgyát
(iii) a szerződés teljes mennyiségét (úgy, hogy abból az előírt alkalmassági minimumkövetelmény teljesülése egyértelműen megállapítható legyen),
(iv) a teljesítés idejét (kezdő és befejező időpontját év/hónap/nap pontossággal),
(vi) a teljesítés százalékban kifejezett arányát, továbbá
(vii) nyilatkozni kell arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e.
A 321/2015. (X. 30.) Kormányrendelet 22. § (1) bekezdése szerint tárgyi alkalmassági minimumkövetelménynek való megfelelést a következő módon kell igazolni:
a) ha a szerződést kötő másik fél a Kbt. 5. § (1) bekezdés a)-c) és e) és f) pontja szerinti szervezet, illetve nem magyarországi szervezetek esetében olyan szervezet, amely a 2014/24/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv alapján ajánlatkérőnek minősül, az általa kiadott vagy aláírt igazolással;
b) ha a szerződést kötő másik fél az a) pontban foglalthoz képest egyéb szervezet, az általa adott igazolással vagy az ajánlattevő, a részvételre jelentkező, illetve az alkalmasság igazolásában részt vevő más szervezet nyilatkozatával.
A 321/2015. (X. 30.) Kormányrendelet 21. § (1a) bekezdés a) pontjára tekintettel, Ajánlatkérő
a) három év teljesítéseinek igazolását írja elő, az ajánlatkérő a vizsgált időszak alatt befejezett, de legfeljebb hat éven belül megkezdett,
szállításokat veszi figyelembe.
A Korm.rend. 21/A. §-ra tekintettel a Korm.rend. 21. § (3) bekezdés a) pontja alkalmazásában az Ajánlatkérő a teljesítés igazolásaként köteles elfogadni annak igazolását is, ha a referencia követelményben foglalt eredmény vagy tevékenység a szerződés részteljesítéseként valósult meg.

Szakember: M.2. Alkalmatlan az ajánlattevő, amennyiben nem rendelkezik az alábbi, szerződés teljesítése során igénybe venni kívánt szakemberekkel:
M.2.1. legalább 1 fő felsőfokú médiaművész végzettséggel rendelkező szakember, aki legalább 2 db, egyenként minimum 8 db projektor egyidejű működésével kivitelezett komplex vetítési tartalmak audiovizuális megjelenítésének kialakításában szerzett tapasztalattal rendelkezik. (Ajánlatkérő komplex vetítés alatt immerzív, egyedi felületre szabott/mappingelt audiovizuális tartalom megjelenítését érti)
M.2.2. legalább 1 fő legalább felsőfokú építész vagy építészmérnök vagy azzal egyenértékű végzettséggel rendelkező szakember, aki legalább 36 hónapos, minimum 4 db projektor egyidejű működésével kivitelezett vetítési rendszerek tervezésében, telepítésében szerzett tapasztalattal rendelkezik
M.2.3. legalább középfokú hangtechnikusi végzettséggel rendelkező, minimum 3 db immerzív térhang kivitelezési tapasztalattal rendelkezik
A szakemberek között az átfedés megengedett.

Az ajánlattevőnek a Kbt. 65. § (1) bekezdésének b) pontja és a Korm.rend. 21. § (1) bekezdése és 22. § szerint kell igazolniuk az előírt alkalmassági minimumkövetelményeket. Az igazolási módok részletezését a közbeszerzési dokumentumok tartalmazzák.

A Kbt. 65. § (1) bekezdésének b) pontja és a Korm.rend. 21. § (3) bekezdésének b) pontja alapján ajánlattevő ismertesse azoknak a szakembereknek (szervezeteknek) a nevét cégszerű nyilatkozattal, akiket be kíván vonni a teljesítésbe.
A végzettség/képzettség az iskolai vagy nem iskolai képzésről készült oklevél egyszerű másolatban történő benyújtásával, a szakmai gyakorlat a szakember által saját kezűleg aláírt önéletrajz benyújtásával igazolandó.
Az önéletrajzokban a szakembereknek nyilatkozniuk szükséges a tekintetben, hogy a szerződés teljesítése során rendelkezésre fognak-e állni.
A minimumkövetelmény szerinti időtartamban előírt szakmai tapasztalat igazolására megjelölt munkák (korábbi projektek) időtartamai esetében fellépő időintervallum átfedés, az ugyanazon időszak alatt megszerzett szakmai tapasztalat nem minősíthető többszörös szakmai tapasztalati időként.
Az önéletrajzból egyértelműen megállapíthatónak kell lennie az alkalmassági minimumkövetelményeknek való megfelelésnek.
Ajánlatkérő kiemelten felhívja a figyelmet arra, hogy az önéletrajznak szövegszerűen kell tartalmaznia azokat a fordulatokat, melyeket Ajánlatkérő az alkalmassági követelmények esetén előírt.

Részvételi feltételek
A gazdasági szereplők azon csoportjának jogi formája, amelynek a szerződést oda kell ítélni:
Ajánlatkérő a Kbt. 35. § (8) - (9) bekezdésében foglaltakra való tekintettel rögzíti, hogy tárgyi eljárás vonatkozásában kizárja annak
lehetőségét, hogy nyertes ajánlattevő(k) a szerződés teljesítését külön erre a célra létrehozott gazdálkodó szervezettel (u.n.
projekttársasággal) valósítsa (vagy valósítsák) meg.
A gazdasági szereplők azon csoportjának jogi formája, amelynek a szerződést oda kell ítélni
Ajánlatkérő a Kbt. 35. § (8) - (9) bekezdésében foglaltakra való tekintettel rögzíti, hogy tárgyi eljárás vonatkozásában kizárja annak
lehetőségét, hogy nyertes ajánlattevő(k) a szerződés teljesítését külön erre a célra létrehozott gazdálkodó szervezettel (u.n.
projekttársasággal) valósítsa (vagy valósítsák) meg.
Kauciók és garanciák:
Az eljárásban való ajánlattétel ajánlati biztosíték adásához kötött.
Az ajánlati biztosíték mértéke: 30.000 EUR
A befizetés helye: vagy az ajánlatkérő fizetési számlaszáma: 11763488-55770882-00000000
IBAN: HU72 1176 3488 5577 0882 0000 0000 BIC (SWIFT) KÓD: OTPVHUHB
Az ajánlati biztosíték befizetése (teljesítése) igazolásának módja: az előírt pénzösszegnek az ajánlatkérő fizetési számlájára történő befizetésével (Közleményben utalni kell a jelen eljárásra és arra, hogy az ajánlati biztosíték kerül átutalásra), pénzügyi intézmény vagy biztosító által vállalt garancia vagy készfizető kezesség biztosításával, vagy biztosítási szerződés alapján kiállított - készfizető kezességvállalást tartalmazó – kötelezvénnyel teljesíthető
További részletszabályok a közbeszerzési dokumentumban találhatóak.

A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre:
Ajánlatkérő az alábbiakban adja meg az ellenszolgáltatás teljesítésére vonatkozó jogszabályokra való hivatkozásokat:
A finanszírozás tekintetében irányadó jogszabályok:
- Polgári Törvénykönyvéről szóló 2013. évi V. törvény;
- Közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény;
- Általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény;
- Adózás rendjéről szóló 2017. évi CL. törvény;
- Számvitelről szóló 2000. évi C. tv.
Ajánlatkérő kifejezetten hivatkozik a Ptk. 6:130. § (1)-(2) bekezdésre, valamint a Kbt. 135. § (1) és (6) bekezdéseire.
A részletes fizetési feltételeket a közbeszerzési dokumentum tartalmazza.
A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre
Ajánlatkérő az alábbiakban adja meg az ellenszolgáltatás teljesítésére vonatkozó jogszabályokra való hivatkozásokat:
A finanszírozás tekintetében irányadó jogszabályok:
- Polgári Törvénykönyvéről szóló 2013. évi V. törvény;
- Közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény;
- Általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény;
- Adózás rendjéről szóló 2017. évi CL. törvény;
- Számvitelről szóló 2000. évi C. tv.
Ajánlatkérő kifejezetten hivatkozik a Ptk. 6:130. § (1)-(2) bekezdésre, valamint a Kbt. 135. § (1) és (6) bekezdéseire.
A részletes fizetési feltételeket a közbeszerzési dokumentum tartalmazza.
A szerződéssel kapcsolatos feltételek
A szerződés teljesítésének feltételei:
Ajánlatkérő az alábbiakban jelöli meg a közbeszerzési eljárás eredményeként létrejövő szerződéstervezetben alkalmazott szerződést megerősítő mellékkötelezettségeket, illetve megkövetelt biztosítékokat:
- Szerződéssel Kapcsolatos Késedelmi Kötbér (alapja: teljes nettó Keretösszeg, mértéke: 0,01 % / naptári nap)
- Eseti Megrendeléssel Kapcsolatos Késedelmi Kötbér (alapja: adott Eseti Megrendelés vonatkozásában irányadó Vételár, mértéke: 1,0 % / naptári nap)
- Szerződéssel Kapcsolatos Meghiúsulási Kötbér (alapja: teljes nettó Keretösszeg, mértéke: 10 %)
- Eseti Megrendeléssel Kapcsolatos Meghiúsulási Kötbér (alapja: adott Eseti Megrendelés vonatkozásában irányadó Vételár, mértéke: 20 %)
- Eseti Megrendeléssel Kapcsolatos Hibás Teljesítési Kötbér (alapja: adott Eseti Megrendelés vonatkozásában irányadó Vételár, mértéke: 20 %)
- Teljesítési biztosíték (alapja: nettó ajánlati ár, mértéke: 0,5 %)
A szerződést biztosító mellékkötelezettségekre vonatkozó részletes előírásokat a KD-ban

Kizárási ok:
A közbeszerzési eljárásban való részvételből fakadó összeférhetetlenség
A nemzeti törvények értelmében a csődhöz hasonló helyzet
A verseny torzítását célzó megállapodás más gazdasági szereplőkkel
+ még 18
Adó- és vámfizetési kötelezettség
Bűnszervezetben való részvétel
Csalás
Csőd
Csődegyezség hitelezőkkel
Felszámoló által kezelt vagyon
Fizetésképtelenség
Gyermekmunka és az emberkereskedelem más formái
Hamis nyilatkozatot tettek, nem tudtak információt nyújtani, nem tudták benyújtani a kért dokumentumokat, és bizalmas információkat kaptak az eljárásról
Korrupció
Közvetlen vagy közvetett részvétel a közbeszerzési eljárás előkészítésében
Lejárat előtti megszüntetés, kártérítési követelés vagy egyéb hasonló szankciók
Pénzmosás vagy terrorizmus finanszírozása
Súlyos szakmai kötelességszegés elkövetése
Terrorista bűncselekmény vagy terrorista tevékenységekkel összefüggő bűncselekmény
Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó, és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, akivel
szemben a Kbt. 62. § (1) - (2) bekezdésében foglalt kizáró ok fennáll.
A 321/2015. (X. 30.) Korm.rend. (a továbbiakban: „Korm.rend.”) 1.§ (1) bekezdésben foglaltaknak megfelelően egységes európai
közbeszerzési dokumentum (a továbbiakban: „EEKD”) benyújtásával kell előzetesen igazolni
Ajánlattevőknek a kizáró okok fenn nem állását a Korm.rend. 1-16. §-ban (kivéve a 4.§ (2) bekezdését, a 9. §-t és a 11. §-t) foglaltaknak
megfelelően kell igazolniuk.
A Korm.rend. 1. § (1) bekezdése alapján az ajánlattevőnek az ajánlatában az EEKD benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy nem
tartozik a Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdésének hatálya alá.
A Korm.rend. 1. § (2) bekezdése alapján az ajánlatkérő által a Kbt. 69. § (4)-(7) bekezdése alapján a kizáró okokra vonatkozó
igazolások benyújtására felhívott gazdasági szereplőnek a Korm.rend. III. Fejezetnek megfelelően kell igazolnia, hogy nem tartozik az
eljárásban előírt kizáró okok hatálya alá.
A Kbt. 67. § (4) bekezdés alapján be kell nyújtani az ajánlattevő arra vonatkozó nyilatkozatát, hogy nem vesz igénybe a szerződés
teljesítéséhez a Kbt. 62. § szerinti kizáró okok hatálya alá eső alvállalkozót.
A Korm.rend. 1. § (7) bekezdése alapján a kizáró okokra vonatkozóan a jelen közbeszerzés megkezdését megelőzően kiállított
igazolások is benyújthatóak (felhasználhatóak) mindaddig, ameddig az igazolásokban foglalt tény, illetve adat tartalma valós. Az
Ajánlatkérő – ellenkező bizonyításig – az adat valóságtartalmát az ajánlattevő erre vonatkozó külön nyilatkozata nélkül vélelmezi.

1. A ponthatárok és a módszerek ismertetése, amellyel az Ajánlatkérő megadja a ponthatárok közötti pontszámot valamennyi rész tekintetében:
Ponthatárok: 0-10
Ajánlatkérő a Közbeszerzési Hatóság útmutatója alapján (amely a Közbeszerzési Értesítő 2020. évi 60. számában; 2020. március 25. napján jelent meg) az 1. részszempont esetében a fordított arányosítás (1. melléklet A.1. aa) pont) a 2. részszempont esetében az egyenes arányosítás (1. melléklet A.1. ab) pont) módszerét alkalmazza.
A fenti módszerek alapján kiszámított pontszámok a súlyszámmal megszorzásra, majd összeadásra kerülnek. Az így legtöbb pontot elérő ajánlat minősül a legjobb ár-érték arányú ajánlatnak.
Azon értékelési részszempont esetében, amellyel összefüggésben meghatározta a megajánlás legkedvezőbb mértékét, ott Ajánlatkérő a legkedvezőbb mértéket meghaladó megajánlások esetében a képletbe a legkedvezőbb mértékű megajánlás értékét rögzíti (azaz a számítást ezen értékkel fogja elvégezni).
Ajánlatkérő a számítás során kettő tizedesjegyre kerekít a matematikai kerekítés szabályai szerint.
2. A részajánlat tételének kizárásának indoka(i): Ajánlatkérő tárgyi közbeszerzési eljárás vonatkozásában nem teszi lehetővé részajánlatok tételét tekintettel ara, hogy a közbeszerzési eljárás tárgyának megvalósítása részekre bontva a gazdasági észszerűséggel és a teljesítés hatékonyságával ellentétes lenne, továbbá az eljárás tárgya oly mértékben egységes és homogén, hogy annak több részre bontása szakmailag indokolatlan. A teljesítés során egy élményközpont komplex technikai eszközparkjának biztosítása, azok tesztelése, beüzemelése a feladat, melyet az teszi hatékonnyá, ha az egy ajánlattevő által kerül kivitelezésre. A kialakítandó élményközpontban található „Nagyterem” és „Stúdió” helyiségek vezérlése egy közös szerverszobából történik, a telepítendő eszközöknek kompatibilisnek kell lenniük a vezérlésük és a tartalmak átjárhatósága miatt, valamint egy rendszert kell képezniük. A szerverekről bejátszott tartalom tartalmazza az adott teremben található különböző szakirányú eszközre vonatkozó tartalmat (pl. kép, hang, fény), ezért ezek szintén egy rendszert képeznek, összehangoltságuk és kompatibilitásuk kulcsfontosságú. A „Kiállítótér” a „Nagyterem” felvezetőjeként, szintén a szerverszobából kapja a tartalmakat, eszközeinek kompatibilitása a többi eszközzel, valamint a tartalmak formátumainak azonossága szintén elengedhetetlen. A „Labor Géppark” egy fejlesztői környezetet hoz létre a terek tartalmainak gyártásához, melynek a többi teret kell szimulálnia, így eszközeinek és hálózatának teljes kompatibilitást kell mutatnia a bemutató terekkel.
3. Ajánlatkérő valamennyi alkalmassági (minimum)követelményt és igazolását a minősített ajánlattevők jegyzékéhez képest valamennyi alkalmassági szempont vonatkozásában szigorúbban határozza meg (Korm.rend. 30. § (4) bekezdése).
4. Feltételes közbeszerzés:
Tárgyi közbeszerzési eljárás nem feltételes közbeszerzési eljárásként kerül lefolytatásra.
5. Az eljárásban való ajánlattétel ajánlati biztosíték adásához kötött.
Az ajánlati biztosíték mértéke: 30.000 EUR
A befizetés helye: vagy az ajánlatkérő fizetési számlaszáma: 11763488-55770882-00000000
IBAN: HU72 1176 3488 5577 0882 0000 0000 BIC (SWIFT) KÓD: OTPVHUHB
Az ajánlati biztosíték befizetése (teljesítése) igazolásának módja: az előírt pénzösszegnek az ajánlatkérő fizetési számlájára történő befizetésével (Közleményben utalni kell a jelen eljárásra és arra, hogy az ajánlati biztosíték kerül átutalásra), pénzügyi intézmény vagy biztosító által vállalt garancia vagy készfizető kezesség biztosításával, vagy biztosítási szerződés alapján kiállított - készfizető kezességvállalást tartalmazó – kötelezvénnyel teljesíthető
További részletszabályok a közbeszerzési dokumentumban találhatóak.
6. Ajánlatkérő azt tekinti az eljárás iránt érdeklődését jelző gazdasági szereplőnek, aki az EKR-ben az eljárás iránti érdeklődését az eljárásra vonatkozóan jelezte.
7. Ajánlatkérő előírja a Kbt. 66. § (6) bek. a)-b) pontja szerinti információk ajánlatban történő megjelölését (A nemleges tartalmú nyilatkozatot is csatolni kell!).
8. A kiegészítő tájékoztatás iránti kérelmet olyan határidőn belül kell előterjesztenie a gazdasági szereplőnek, hogy az Ajánlatkérő a kiegészítő tájékoztatást az ajánlattételi határidő lejárta előtt legkésőbb hat nappal megadhassa. Ha a kiegészítő tájékoztatás iránti kérelmet a fenti válaszadási határidő lejártát megelőző negyedik napnál később nyújtották be, Ajánlatkérő a Kbt. 56. § (3) bekezdése szerint jár el. Ajánlatkérő a Kbt. 56. § (4) bekezdése alapján a Kbt. 52. § (4) és (5) bekezdése szerint az ajánlattételi határidőt meghosszabbítja, ha a kiegészítő tájékoztatást legkésőbb a fenti válaszadási határidő lejártát megelőző negyedik napon kérték, az Ajánlatkérő azonban nem tudja a tájékoztatást határidőben megadni. Ajánlatkérő a határidő meghosszabbítása során a Kbt. 55. §-ában foglaltak szerint jár el.
9. Ajánlatkérő rögzíti, hogy a BT-540 mezőben a 2. értékelési részszempontok (szakember többlettapasztalata) vonatkozásában az ajánlatban meg kell adni a szakemberek nevét. Ajánlattevő ezen nyilatkozata szakmai ajánlatnak minősül, így hiánypótlás keretei között nem pótolható, javítható, cserélhető.
Ajánlattevőnek a szakemberek nevével kapcsolatos nyilatkozata szakmai ajánlatnak minősül, a Kbt. 71. § (8) bekezdés b) pontja alapján a szakmai ajánlat csak olyan hibáinak javítására van lehetőség, amelyek nem jelentősek, vagy egyedi részletkérdésre vonatkoznak, azzal, hogy a hiánypótlás nem befolyásolhatja az ajánlattevők között az értékeléskor kialakuló sorrendet, azaz nem járhat azzal, hogy az ajánlattevő a bírálat során kedvezőbb pozícióba kerülhessen. Ajánlatkérő előzőekkel összefüggésben hivatkozik a Kbt. 71. § (9) bekezdésére.
10. Ajánlatkérő a hiánypótlás, valamint a felvilágosítás benyújtásának lehetőségét a Kbt. 71. § -a szerint biztosítja.
11. Az Ajánlatkérő a Kbt. 71. § (6) bekezdésében foglaltaknak megfelelően eljárva újabb hiánypótlást nem rendel el abban az esetben, ha a hiánypótlással az ajánlattevő az ajánlatban korábban nem szereplő gazdasági szereplőt von be az eljárásba, és e gazdasági szereplőre tekintettel lenne szükséges az újabb hiánypótlás.
12. Ajánlatkérő alkalmazza a Kbt. 75. § (2) bekezdés e) pontját.
13. Ajánlatkérő alkalmazza a Kbt. 81. § (4) – (5) bekezdését.
14. A felhívás BT-98 és OPA-98 mezőiben meghatározott 1 hónapban megjelölt időtartam 30 napként értelmezendő.
15. Az ajánlattevőknek közölniük kell a szerződés teljesítésében közreműködő személyek nevét és szakképzettségét.
16. Ajánlattevő köteles csatolni a Közbeszerzési Dokumentum mellékleteként kiadott árazatlan költségvetést hiánytalanul kitöltve cégszerűen aláírva, keltezéssel ellátva, pdf formátumban vagy szerkeszthető formátumban. Amennyiben Ajánlattevő ajánlatához elmulasztja csatolni a nem szerkeszthető, pdf formátumú vagy a szerkeszthető formátumú költségvetést, úgy azt Ajánlatkérő formai hibának tekinti. Amennyiben Ajánlattevő ajánlatához nem csatolja sem a cégszerűen aláírt, keltezéssel ellátott, nem szerkeszthető, pdf formátumú, sem a szerkeszthető formátumú költségvetést, az az ajánlat érvénytelenségét eredményezi.
A költségvetés tételeiben az ajánlattevők az Ajánlatkérő hozzájárulása nélkül nem módosíthatnak, tételeket nem hagyhatnak el, továbbá tételeket nem tehetnek hozzá (pl. további sorok, oszlopok beszúrása nem lehetséges).
Ajánlatkérő előírja, hogy a kiadott árazatlan költségvetésben nem lehetséges az egyes sorok / tételek összevonása, ebből következően az ajánlatadáskor érvényesült az a követelmény, hogy valamennyi költséget ott kell szerepeltetni, ahol az ténylegesen felmerül.
Az árazott költségvetésben a nettó egységárakat kell feltüntetni, melyek vonatkozásában kettő tizedesjegyig terjedhet a megajánlás és kizárólag pozitív számot lehet megadni.
17. Ajánlattevő köteles csatolni nyilatkozatát az ukrajnai helyzetet destabilizáló orosz intézkedések miatt hozott korlátozó intézkedésekről szóló 833/2014/EU tanácsi rendelet 5k. cikk (1) bekezdése szerinti tilalom vonatkozásában.
18. Ajánlattevő köteles csatolni ajánlattevő és a szakember nyilatkozatát az adatkezelés vonatkozásában.
19. Ajánlatkérő a Kbt. 35. § (8) - (9) bekezdésében foglaltakra való tekintettel rögzíti, hogy tárgyi eljárás vonatkozásában kizárja annak lehetőségét, hogy nyertes ajánlattevő(k) a szerződés teljesítését külön erre a célra létrehozott gazdálkodó szervezettel (u.n. projekttársasággal) valósítsa (vagy valósítsák) meg.
20. A jelen felhívásban és a kapcsolódó közbeszerzési dokumentumban nem szabályozott kérdésekben a Kbt., valamint annak végrehajtási rendeletei, a 424/2017. (XII. 19.) Kormányrendelet, illetve a Ptk. rendelkezései megfelelően irányadóak.

Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Nemzeti nyilvántartási szám: 15329190-2-41
Postacím: Riadó u. 5
Postai irányítószám: 1026
Postai város: Budapest
Régió: Budapest🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: dontobizottsag@kt.hu📧
Telefon: +36 18828592📞
Fax: +36 18828593 📠
URL: https://kozbeszerzes.hu🌏 Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni Mint: Felülvizsgálati testület Felülvizsgálati eljárás
Pontos információ a felülvizsgálati eljárások határidejéről (határidejeiről): A Kbt. 148. §-ának előírásai szerint.
Információk az elektronikus munkafolyamatokról
Elektronikus számlázást fogadunk el
Forrás: OJS 2024/S 154-477756 (2024-08-07)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2024-10-29) Objektum A közbeszerzés hatálya
Becsült érték héa nélkül: 3 037 443 EUR 💰
A beszerzés teljes értéke (HÉA nélkül): 2 672 873 EUR 💰
A szerződés odaítélése
A szerződés/tétel odaítélése ✅ Jogorvoslati eljárások
A panaszosok száma: 0
Tétel azonosító száma: LOT-0001
Szerződés száma: 1
A szerződés megkötésének időpontja: 2024-10-22 📅
Cím: Vállalkozási keretszerződés
A szerződés címe: https://ekr.gov.hu/ekr-szerzodestar/hu/szerzodesLista?eljarasAzon=EKR001379772024🌏 Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 3
Az elektronikus úton beérkezett pályázatok száma: 3
A kkv-k által benyújtott pályázatok száma: 3
A nem uniós tagállamokból származó ajánlattevőktől beérkezett ajánlatok száma: 0
A más uniós tagállamokból származó ajánlattevőktől beérkezett ajánlatok száma: 0
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 2 672 873 EUR 💰
Az ajánlatot rangsorolták
Helyezés a nyertesek listáján: 1
Ajánlat azonosítója: EKR001379772024/4156
Az ajánlattevő fél vezetője ✅ Az alvállalkozással kapcsolatos információk
Az alvállalkozásba adott szerződésrész értéke ismert ✅
Az alvállalkozásba adott szerződésrész százalékos aránya ismert ✅
Leírás: referencia alkalmassági követelmény igazolása
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0001
Valószínűleg harmadik félnek alvállalkozásba adandó, hozzáadottérték-adó nélküli érték: 608 000 EUR 💰
Arány (%): 20
A szerződés alvállalkozásba adandó részének rövid leírása: referencia alkalmassági követelmény igazolása
A szerződést valószínűleg alvállalkozóval kötik meg ✅ A vállalkozó neve és címe
Név: Izzóvízió Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 27875485241
Postacím: Fillér Utca 16. 3. em. 1.
Postai irányítószám: 1024
Postai város: Budapest
Régió: Budapest🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: zatamas@gmail.com📧
Telefon: +36 208013752📞
A tulajdonos állampolgársága: Magyarország 🇭🇺
A gazdasági szereplő mérete: Mikrovállalkozás
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 2 817 359 EUR 💰
Helyezés a nyertesek listáján: 3
Ajánlat azonosítója: EKR001379772024/4188 A vállalkozó neve és címe
Név: Avian Systems Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: 10879023241
Postacím: Ipari park Utca 8
Postai irányítószám: 1044
E-mail: sales@aviansystems.eu📧
Telefon: +36 18888366📞
Fax: +36 18888369 📠
URL: https://www.aviansystems.eu🌏 A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 3003211.40 EUR 💰
Helyezés a nyertesek listáján: 2
Ajánlat azonosítója: EKR001379772024/4204 A vállalkozó neve és címe
Név: Visual Europe Project Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: 12848272210
Postacím: Gábor Áron Utca 22
Postai irányítószám: 3000
Postai város: Hatvan
Régió: Heves🏙️
E-mail: roland.szlavi@vegroup.hu📧
Telefon: +36 703222912📞
URL: https://www.vegroup.hu🌏
Kiegészítő információk További információk
A tárgyi eljárás fedezete 3.040.000,00 EUR, a keretszerződésben szereplő keretösszeg a fedezet összegével megegyezik.
A 44/2015. (XI.2.) MvM rendelet 18. §-ban foglaltak alapján a tárgyi eljárás során nem került figyelembe vételre sem környezetvédelmi, sem szociális szempont.