A kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi LXXXIII. törvény alapján egészségbiztosítási ellátás keretében diagnosztikai célból 2024. november 1-től - ellátási érdekből legfeljebb 2025. november 1-től - kizárólag állami fenntartású egészségügyi szolgáltató, klinikai központ, egyházi jogi személy tulajdonában álló vagy fenntartásában működő egészségügyi szolgáltató, önkormányzati fenntartású egészségügyi szolgáltató, vagy hiánypótló állami szolgáltatást nyújtó magántulajdonú egészségügyi szolgáltató által közvetlenül elvégzett CT-MRI vizsgálat végezhető, valamint ezen tevékenységek végzésére csak a felsorolt egészségügyi szolgáltatóval köthető finanszírozási szerződés is. Ajánlatkérő a jogszabályi kötelezettségeknek eleget téve a CT-MRI vizsgálatok elvégzéséhez szükséges berendezések telepítéséhez nélkülözhetetlen kiviteli tervek, továbbá ezen telepítések Országos Egészségügyi Ellátást Biztosító Organizációs és Ellátásszervezési Tervének elkészítését várja el nyertes ajánlattevőtől.
Határidő
Az ajánlatok beérkezésének határideje 2024-10-17.
A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2024-10-02.
Szállítók
A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:
Ajánlati felhívás (2024-10-02) Objektum A közbeszerzés hatálya
Cím: CT/MR berendezések telepítésével kapcs. tervezés
Hivatkozási szám: EKR001604102024
Rövid leírás:
A kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi LXXXIII. törvény alapján egészségbiztosítási ellátás keretében diagnosztikai célból 2024. november 1-től - ellátási érdekből legfeljebb 2025. november 1-től - kizárólag állami fenntartású egészségügyi szolgáltató, klinikai központ, egyházi jogi személy tulajdonában álló vagy fenntartásában működő egészségügyi szolgáltató, önkormányzati fenntartású egészségügyi szolgáltató, vagy hiánypótló állami szolgáltatást nyújtó magántulajdonú egészségügyi szolgáltató által közvetlenül elvégzett CT-MRI vizsgálat végezhető, valamint ezen tevékenységek végzésére csak a felsorolt egészségügyi szolgáltatóval köthető finanszírozási szerződés is.
Ajánlatkérő a jogszabályi kötelezettségeknek eleget téve a CT-MRI vizsgálatok elvégzéséhez szükséges berendezések telepítéséhez nélkülözhetetlen kiviteli tervek, továbbá ezen telepítések Országos Egészségügyi Ellátást Biztosító Organizációs és Ellátásszervezési Tervének elkészítését várja el nyertes ajánlattevőtől.

Szerződés típusa: Szolgáltatások
Termékek/szolgáltatások: Építészeti tervezési szolgáltatások📦 Információk a tételekről
Az ajánlatok legfeljebb a következő tételekre nyújthatók be: 1
Leírás
Belső azonosító: EKR001604102024/1
Ebben a közbeszerzésben kis- és középvállalkozások (kkv-k) is részt vehetnek ✅
A beszerzés leírása:
Ajánlatkérő CT és MR berendezések beszerzésére irányuló közbeszerzési eljárásainak lefolytatása jelenleg folyamatban van. Ajánlatkérő feladatát képezi a hivatkozott közbeszerzési eljárások eredményeként beszerzendő berendezések telepítéséhez / szakszerű üzembehelyezéséhez szükséges szakipari építési munkák elvégeztetése, melyet a jelen közbeszerzési eljárás eredményeként megkötendő tervezési szerződés alapján elkészülő kivitelezési tervdokumentációk (telepítési helyszíneken, külön-külön kell meghatározni) és Országos Egészségügyi Ellátást Biztosító Organizációs és Ellátásszervezési Terv (továbbiakban: OET) alapján kíván megvalósítani.
A telepítésekkel / üzembe helyezésekkel – így a tervezéssel összefüggésben is – helyszínenként kb. 60-100 m2-es alapterület érintett, továbbá érintettek még az adott intézményen belüli szállítási útvonalak és közvetetten érintettek pl. a telepítéssel érintett helyiség alatti vagy feletti épületrészek. Megrendelő a beszerzendő CT és MR berendezések eszközbeszerzési közbeszerzési eljárásában kiadott műszaki specifikációját, a tervezésnél figyelembe veendő eszköz típusát, paraméterét, és gyártói tervezési segédletét, valamint a helyszínek vonatkozásában az ellátásszervezési tervkészítéshez szükséges betegforgalmi adatokat a nyertes Ajánlattevő részére szerződéskötést követően rendelkezésre bocsátja.
Jelen tervezési feladat keretén belül – a teljesítési helyszíneket tartalmazó mellékletben felsoroltak szerint – összesen 30 db új CT berendezés és 14 db új MR berendezés telepítéséhez szükséges – minden szakágra kiterjedő – kiviteli terveknek, valamint ezen telepítések és további 7 db CT/MR berendezéssel kapcsolatos új telepítés/upgrade figyelembevételével az OET-nek kell elkészülnie.
Az összesen 51 db CT és/vagy MR gép kapcsán felmerülő munkák országos szintű organizálását olyan módon kell megtervezni az érintett egészségügyi létesítmények működésének figyelembevételével, hogy a berendezésekkel kapcsolatos beavatkozások időtartama alatt az országos sürgősségi és trauma ellátás folyamatos legyen, illetve az országos szintű egészségügyi ellátásbiztonság megfelelő szinten biztosított legyen, a diagnosztikai eszközök cseréje/fejlesztése miatt az országos várólisták ne növekedjenek. A nyertes ajánlattevőnek figyelembe kell vennie, hogy az egyes egészségügyi létesítmények mikor tudják az ellátást a gép telepítéséhez szükséges időre átszervezni a nyertes ajánlattevő által szolgáltatott felmérési adatok alapján.
A tervezési feladat részeként el kell készíteni a CT telepítési helyszíneken a sugárvédelmi tervdokumentációt.
A telepítéssel összefüggő építészeti átalakítás során rehabilitációs szakmérnök által meghatározott mértékig szükséges az akadálymentesítés megtervezése.
A telepítésekkel összefüggő kivitelezési munkákhoz kapcsolódó tervezési feladatok a telepítési helyszínek sajátosságaira és a telepítendő berendezések típusára figyelemmel (meglévő épületekben történő telepítések):
a. CT - meglévő készülék csere
b. MR - új készülék igény
c. MR - meglévő készülék csere
Nyertes ajánlattevő a tervezési munkák vonatkozásában 4 ütemben köteles teljesíteni a szerződéstervezet és a Tervezési programban foglaltak szerint.
- 1. ütem (felmérés és OET koncepció terv): határideje: a szerződés hatálybalépéstől számított 45 naptári nap
- 2. ütem (kiviteli tervek és OET): határideje: az OET koncepciójának jóváhagyásától számított 75 naptári nap
- 3. ütem (közbeszerzésben való közreműködés): határideje a kivitelezési munkákra irányuló közbeszerzési eljárások lezárása
- 4. ütem (tervezői művezetés maximum 340 mérnöknap): határideje a kivitelezési munkák lezárása
A felhívás II.2.3) pontja szerinti teljesítési helyszín a tervek fizikai leadásának helyszíne. A tervezéssel érintett magyarországi helyszínek listáját a dokumentáció tartalmazza.
A részletes feladatleírást a műszaki leírás tartalmazza.
A Szerződés a Felek általi aláírás napján lép hatályba, amennyiben a Felek nem egy időben írnak alá, az időben később aláíró Fél aláírásának napján lép hatályba. A teljesítési határideje a hatályba lépésétől a Szerződés IV.2. d) pontjában meghatározott 4. ütem teljesítéséig tart (a kivitelezési munkák lezárása). Az ajánlati felhívás II.2.7) rovatában (BT-36 mező) meghatározott határidő az 1-2. ütem teljesítési határideje. Megrendelőnek a teljes CT/MR programra vonatkozó Országos Egészségügyi Ellátást Biztosító Organizációs és Ellátásszervezési Terv koncepciójának elfogadására 30 naptári napja van.

További információk:
Értékelés a Kbt.76. § (2) bek. c) pontja alapján, adható pontszám alsó és felső határa: 0-10 pont. Módszer: 4. Nettó tervezői díj (HUF), 5. Tervezői művezetési díj (HUF/mérnöknap): fordított arányosítás; 1-3. értékelési részszempont: egyenes arányosítás. Az 1-3. értékelési részszempont esetében a Kbt.77.§(1)bek. szerinti legkedvezőbb szint 10 db, a 10 db feletti megajánlások a maximális 10 pontot kapják, a legkedvezőtlenebb szint 0 darab. Amennyiben ajánlattevő 10 darabnál többet, például 11 darabot ajánl meg, ez esetben is a pontskála felső határa szerinti pontszámot (10 pont) kapja. Ajánlattevőnek ajánlatában nyilatkoznia kell az 1. - 3. értékelési részszempontokhoz tartozó szakemberek megnevezésével, amennyiben többlettapasztalatot kíván bemutatni. Csatolni kell a szakember saját kezűleg aláírt szakmai önéletrajzát az 1. - 3. értékelési részszempontokhoz tartozó szakmai tapasztalat meglétéről olyan részletezettséggel, hogy abból megállapítható legyen az értékelési részszempontnak való megfelelés. A szakmai önéletrajz részletesen térjen ki a szakember szakmai gyakorlatára, és beazonosíthatóan - pl. kiemeléssel (pl. félkövér, dőlt vagy aláhúzott betűkkel), lábjegyzettel, egyéb módon - jelölje a releváns tapasztalatokat, végzettséget, a névjegyzéki/kamarai nyilvántartási számát. Az 1. - 3. értékelési részszempontok tekintetében bemutatott szakembereknek nyilatkozniuk kell arról, hogy az ajánlattevő nyertessége esetén a szerződés teljesítésében személyesen részt vesznek. Ajánlattevő kizárólag egy-egy szakembert nevezhet meg az 1. - 3. értékelési részszempontok körében. Ajánlattevőnek az ajánlatkérő által elkészített EKR űrlapon meg kell adnia az 1. - 3. értékelési részszempontokhoz tartozó szakemberek nevét. Amennyiben ajánlattevő az alkalmasság körében több szakembert mutat be, úgy ajánlatkérő az EKR űrlapon értéklés körében az első helyen megnevezett szakembert veszi figyelembe az adott értékelési részszempont tekintetében bemutatott szakemberként. Az 1. ért.szempont esetében szakmai többlettapasztalatként figyelembe vehető a 266/2013(VII.1.) Korm.rendelet 1. melléklete szerinti az adott alkalmassági követelménynek megfelelő jogosultság megszerzése körében előírt szakmai tapasztalat. Amennyiben az 1. részszempont tekintetében bemutatott szakember rendelkezik a szükséges jogosultsággal vagy egyenértékű jogosultsággal, az önéletrajzban meg kell adni a szakember kamarai nyilvántartási számát, az adott jogosultság megszerzésének első időpontját (év/hónap/nap megjelölésével), továbbá ismertetnie kell az értékelésnél figyelembe vehető szakmai többlettapasztalatát. (1. a. sz melléklet) Amennyiben az 1. részszempont tekintetében bemutatott szakember még nem rendelkezik az ajánlatkérő által előírt jogosultsággal, úgy az önéletrajzban egyértelműen el kell különíteni az alkalmasság és értékelés körében figyelembe vehető szakmai tapasztalatokat. (1.b. sz melléklet)
A 2. ért.szempont esetében szakmai többlettapasztalatként figyelembe vehető a 2/2022. (IV. 29.) OAH rendelet szerinti sugárvédelmi szakértő képzettséggel, orvosi radiológiai alkalmazások sugárvédelmi tervezése szakterületen szerezett szakmai tapasztalat.
A 3. ért.szempont esetében szakmai többlettapasztalatként figyelembe vehető az egészségügyi intézmény tervezésére vonatkozó szakmai tapasztalat.
Ajánlatkérő az 1-3. értékelési szempont esetében a többlettapasztalat darabszámát teljesítési helyszínenként veszi figyelembe. Az időben párhuzamosan különböző teljesítési helyszínenként szerzett szakmai többlettapasztalatot figyelembe veszi ajánlatkérő.
Amennyiben az ajánlatból nem állapítható meg az értékelés körében bemutatni kívánt szakember személye, és ajánlattevő az 1-3. értékelési szempontra nullánál nagyobb megajánlást tett, úgy ajánlata érvénytelen. Az 1. - 3. értékelési részszempontok tekintetében bemutatott szakembereknek a szerződés teljesítésében részt kell venniük figyelemmel a Kbt. 138. § (4) bekezdésére. Az értékelés rendszerét részletesen az Útmutató tartalmazza.

További termékek/szolgáltatások: Mérnöki tervezési szolgáltatások📦
Postacím: Csalogány
utca
47-49.
Irányítószám: 1027
Város: Budapest
Ország: Magyarország 🇭🇺
A teljesítés helye: Budapest
🏙️
Időtartam: 150 nap Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): 1. A felhívás M.2.1. pontja szerinti követelmény tekintetében bemutatott szakember szakmai többlettapasztalata (0-10 db)
Minőségi kritérium (súlyozás): 20
Minőségi kritérium (név): 2. A felhívás M.2.2. pontja szerinti követelmény tekintetében bemutatott szakember szakmai többlettapasztalata (0-10 db)
3. A felhívás M.2.3. pontja szerinti követelmény tekintetében bemutatott szakember egészségügyi intézmény tervezésére vonatkozó szakmai többlettapasztalata (0-10 db)
Minőségi kritérium (súlyozás): 10
Ár ✅
Ár (súlyozás): 45
5
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0001
Eljárás Az eljárás típusa
Nyílt eljárás ✅
Jogalap: 2014/24/EU irányelv
Gyorsított eljárás:
A Magyarország 2024. évi központi költségvetésének megalapozásáról szóló 2023. évi LIII. törvényben az Országgyűlés elfogadta, hogy közfinanszírozott, nagy értékű képalkotó diagnosztikai szolgáltatásokat, vagyis MRI- és CT-vizsgálatokat 2025. novemberétől csak állami intézmény végezhet. A törvény értelmében azoknak a magánszolgáltatóknak, amelyek ezen a területen még részt vesznek a közellátásban, 2025. november végéig megszűnik a NEAK-tól kapott finanszírozásuk. A magánszolgáltatókkal kötött szerződéseket a kórházaknak, szakrendelőknek fel kell mondaniuk, újakat pedig nem köthetnek a jövőben. Jelenleg a CT- és MRI-vizsgálatok egyharmadát végzik magáncégek vagy úgy, hogy a kórházakban, szakrendelőkben saját, erre kialakított részlegük van, ahova az állam beutalja a betegeket, vagy úgy, hogy kórházon kívüli magánrendelőket működtetnek, és oda utalja be a pácienseket az állami egészségügy.
Magyarország kormányának kiemelten fontos célja, hogy a közfinanszírozott egészségügyi ellátórendszerben, a radiológiai diagnosztikához korszerű eszközök álljanak rendelkezésre, annak érdekében, hogy az országos egészségügyi ellátás magasabb színvonalon történő biztosítása megvalósulhasson.
Az OKFŐ a 2217/2023 Korm.hat.-ban foglaltaknak megfelelően, ütemezetten valósítja meg a CT és MR berendezések eszközparkjának megújítását, valamint a magánszolgáltatók által nyújtott szolgáltatások kiváltását. Közfinanszírozott, nagy értékű képalkotó diagnosztikai szolgáltatásokat, vagyis MRI- és CT-vizsgálatokat 2025. novemberétől csak állami intézmény végezhet, vagyis legkésőbb a magadott időpontig meg kell valósulnia a magánszolgáltatók kiváltásának.
Ennek érdekében indult el a CT és MR berendezések cseréjére vonatkozó program, melynek keretében az OKFŐ országos szinten 30 db új CT és 14 db új MR készüléket szerez be. A kapcsolódó eszközbeszerzések jelenleg folyamatban vannak. A szerződéskötéstől a beszállítóknak 150-180 napja lesz az adott berendezés leszállítására.
A berendezések cseréjéhez a jelenleg rendelkezésre álló területek részbeni vagy teljes átalakítására van szükség, tekintettel arra, hogy a meglévő helyszínek a jogszabályban foglalt minimumfeltételeket nem elégítik ki, illetve a területek (60-100 m2 nagyságú) meglévő hűtési/szellőzési rendszereit autonóm rendszerekre kell átépíteni, melynek kivitelezését az eszközbeszerzéstől függetlenül fogja az OKFŐ elvégeztetni. A kivitelezési eljárás kiírásához kiviteli tervek szükségesek, melyeket az OKFŐ jelen közbeszerzési eljárás keretében kívánja beszerezni és elkészíttetni.
Mivel mind a régiós, mind az országos ellátás folytonosságát biztosítani kell, ezért a kivitelezéseket - az országos egészségügyi ellátás megfelelő szintű biztosítása miatt - csak ütemezetten lehet elvégezni. Figyelemmel arra, hogy 2025 novemberéig a 44 helyszín kivitelezési munkáinak el kell készülniük, ezért a kiviteli terveknek legkésőbb 2025. januárjáig rendelkezésre kell állniuk, így - a tervezési munkák időigényére is tekintettel - szükséges a gyorsított közbeszerzési eljárás lefolytatása.

Adminisztratív információk
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések beérkezésének határideje: 2024-10-17 14:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei: 2024-10-17 16:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei (hely): Kbt. 68. § (1b) bekezdése szerint.
Az ajánlatok felbontásának feltételei (Tájékoztatás a felhatalmazott személyekről és a felbontási eljárásról):
Kbt. 68. § (1),(1b),(1c) (4), (6) bekezdése és a 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet 15. § (2) bekezdése szerint.
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Minimális időtartam, amely alatt az ajánlattevőnek fenn kell tartania az ajánlatot: 30 nap A közbeszerzési eljárás feltételei
Biztosítéknyújtási kötelezettség áll fenn ✅
A szerződést elnyerő ajánlattevők csoportjának valamilyen jogi formát kell öltenie ✅
Meg kell adni a szerződés teljesítésére kinevezett személyzet tagjainak nevét és szakmai képesítését
Megnyitás dátuma: 2024-10-17 16:00:00 📅
Hely: Kbt. 68. § (1b) bekezdése szerint.
További információk:
Kbt. 68. § (1),(1b),(1c) (4), (6) bekezdése és a 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet 15. § (2) bekezdése szerint.
Elektronikus számlázás: Kötelező
Elektronikus fizetést használnak ✅ Díjazási kritériumok
Súlyozás típusa: Súlyozás (pontok, pontos)
A közbeszerzési eljárás feltételei
A szerződés teljesítési feltételeket tartalmaz ✅
Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk Részvételi feltételek
A feltételek felsorolása és rövid leírása:
SZ.1.: SZ.1. A 322/2015. (X.30.) Korm. rendelet 8. § (1) bek. és a Kbt. 65. § (1) bekezdés c) pontja alapján ajánlatkérő előírja az építési beruházáshoz kapcsolódó tervezői szolgáltatás tárgya szerint illetékes országos szakmai kamara (Magyar Építész Kamara) névjegyzékében szereplés követelményét, illetve a nem Magyarországon letelepedett gazdasági szereplők esetén a letelepedés szerinti ország nyilvántartásában szereplés, vagy a letelepedés szerinti országban előírt engedéllyel, jogosítvánnyal vagy szervezeti, kamarai tagsággal való rendelkezés követelményét. Ajánlatkérő a szakmai tevékenységre vonatkozó alkalmassági követelmény előzetes igazolására elfogadja az érintett gazdasági szereplő egyszerű, a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 1.§(1)bek. és 3.§ alapján benyújtott EEKD-ba foglalt nyilatkozatát (EEKD IV. rész alfa szakasz). Ajánlatkérő a Kbt. 69. § (11) bek. alapján ellenőrzi az alkalmassági feltétel teljesülését. A nyilvántartásban szereplés tényét - ha a vonatkozó adatok, illetve tények ingyenes ellenőrzésére a Kbt. 69. § (11) bekezdése szerinti nyilvántartásokban nincsen mód - a nyilvántartás kivonatának, a nyilvántartást vezető szerv által kiállított igazolásnak vagy a nyilvántartásban szereplés tényét igazoló dokumentumnak egyszerű másolatban történő benyújtásával szükséges igazolni. Az SZ.1. alkalmassági követelménynek a közös ajánlattevők a Kbt. 65. § (6) bek. szerint együttesen is megfelelhetnek, azzal, hogy a szerződés teljesítése során a tervezési tevékenységet végző gazdasági szereplőnek az SZ.1. követelménynek saját magának meg kell felelnie. Ajánlattevő az alkalmassági követelménynek való megfelelését a Kbt. 65. § (7) és (9) bekezdése szerint is igazolhatja, azzal, hogy az SZ.1. követelmény igazolására akkor vehető igénybe más szervezet kapacitása, ha az adott szervezet valósítja meg azt a feladatot, amelyre vonatkozóan a nyilvántartásban szereplés kötelezettsége fennáll.

Gazdasági és pénzügyi helyzet
A kiválasztási kritériumok listája és rövid leírása:
P1): Ajánlattevőnek az ajánlatához csatolnia kell a 321/2015. (X. 30.) Korm.rendelet 1. § (1) bekezdése szerinti, kitöltött egységes európai közbeszerzési dokumentumot (EEKD). Ajánlatkérő az alkalmassági követelmények előzetes igazolására elfogadja az érintett gazdasági szereplő egyszerű EEKD-ba foglalt nyilatkozatát (EEKD IV. rész alfa szakasz). Ha egy ajánlattevő az előírt alkalmassági követelménynek más szervezet vagy személy kapacitásaira támaszkodva kíván megfelelni, az érintett szervezetek vagy személyek mindegyike által kitöltött és aláírt külön formanyomtatványokat is be kell nyújtani. A kapacitásaikat rendelkezésre bocsátó szervezetek vagy személyek az alkalmassági feltételek vonatkozásában csak azokról nyilatkoznak, amelyeket az ajánlattevő igénybe kíván venni alkalmasságának igazolásához. Ajánlatkérő Kbt. 69. §-a szerinti felhívására ajánlattevő, kapacitást nyújtó szervezet köteles alátámasztani az EEKD-ban foglaltakat, alkalmasságának részletes igazolásával. Az alkalmasság igazolására irányadók a Kbt. 65. § (6) - (8), (11), (12) bekezdéseiben, a Kbt. 41/A. §-ában, Kbt. 69. § (11a) bekezdésében és a Kbt. 67. § (1)-(3) bekezdéseiben foglaltak. Kötelezően EKR-ben benyújtandó elektronikus űrlapok: EEKD.
Ajánlatkérő Kbt. 69. §-a szerinti felhívására benyújtandó dokumentumok:
P1) Ajánlattevőnek csatolnia kell - a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 19. § (1) bekezdés c) pontja alapján - a nyilatkozatát a felhívás feladását megelőző, mérlegfordulónappal lezárt 3 üzleti év, jelen közbeszerzés tárgyából (kiviteli tervezést is magába foglaló magasépítési tervezési feladatok ellátása) származó, áfa nélkül számított árbevételéről, attól függően, hogy ajánlattevő (közös ajánlattevő) mikor jött létre, illetve mikor kezdte meg tevékenységet, amennyiben ezek az adatok rendelkezésére állnak. Ha az ajánlattevő nem rendelkezik a felhívás feladását közvetlenül megelőző utolsó 3 - mérlegfordulónappal lezárt - üzleti év árbevételi adataival, úgy a tevékenysége megkezdése óta eltelt időszak közbeszerzés tárgya szerinti nettó árbevételének kell megfelelnie az előírt minimumkövetelménynek.
A Kbt. 65. § (6) bekezdése alapján a III.1.2) P1) pontban előirt alkalmassági követelménynek a közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek és elegendő az is amennyiben a közös ajánlattevők egyike megfelel.
Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 19. § (3), (5), (7) bekezdéseire.
Az alkalmasság igazolására a Kbt. 65. § (7), (8), (11), (12) bek., 67. § (3) bek., 69. § (11), (11a) bek., 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1. § (7) bekezdése is irányadó.
P1) Alkalmatlan ajánlattevő, ha nem rendelkezik az előző legfeljebb három, mérlegfordulónappal lezárt üzleti évre visszamenőleg, legalább nettó 500 millió forint értékű, a közbeszerzés tárgyából (kiviteli tervezést is magába foglaló magasépítési tervezési feladatok ellátása) származó (áfa nélkül számított) nettó árbevétellel.
Ha az ajánlattevő a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 19. § (1) bekezdés c) pontja szerinti árbevételi adatot azért nem tudja az ajánlatkérő által előírt teljes időszakra vonatkozóan megadni, mert az időszak kezdete után kezdte meg működését, az alkalmasságát a működésének megkezdését követő időszakra vonatkozó árbevételi adattal jogosult igazolni. A később létrejött gazdasági szereplők vonatkozásában az ajánlatkérő nem határoz meg a minden ajánlattevő tekintetében irányadótól eltérő árbevételi követelményt.
A P1) pont szerinti alkalmassági követelmények a minősített ajánlattevők jegyzékéhez képest szigorúbb.
A kiválasztási kritériumok listája és rövid leírása

Műszaki és szakmai képességek
M.1.: M.1. Ajánlattevőnek az ajánlatához csatolnia kell a 321/2015.(X.30.) Korm.rendelet 1.§(1)bek.e szerinti, kitöltött egységes európai közbeszerzési dokumentumot (EEKD). Ajánlatkérő az alkalmassági követelmények előzetes igazolására elfogadja az érintett gazdasági szereplő egyszerű, EEKD-ba foglalt nyilatkozatát (EEKD IV. rész alfa szakasz). Ha egy ajánlattevő az előírt alkalmassági követelménynek más szervezet vagy személy kapacitásaira támaszkodva kíván megfelelni, az érintett szervezetek vagy személyek mindegyike által kitöltött és aláírt külön formanyomtatványokat is be kell nyújtani. A kapacitásaikat rendelkezésre bocsátó szervezetek vagy személyek az alkalmassági feltételek vonatkozásában csak azokról nyilatkoznak, amelyeket az ajánlattevő igénybe kíván venni alkalmasságának igazolásához. Ajánlatkérő Kbt. 69.§(4)bek. szerinti felhívására ajánlattevő, kapacitást nyújtó szervezet köteles alátámasztani az EEKD-ban foglaltakat, alkalmasságának részletes igazolásával.
Az alkalmasság igazolására irányadó a Kbt. 65.§(6),(7),(9) - (12)bek. és a Kbt. 67.§(3)bek.eiben foglaltak. Ajánlatkérő Kbt.69.§(4)bek. szerinti felhívására benyújtandó dokumentumok:
M.1. A 321/2015.(X.30.)Korm.rendelet 21.§(3)bek.nek a) pontja és (3a)bek. a) pontja alapján az ajánlattevő csatolja a felhívás(AF) feladását megelőző 3 évben befejezett, de 6 éven belül megkezdett legjelentősebb szolgáltatásainak ismertetését a 321/2015.(X.30.)Korm.rendelet 22.§(1)-(2) bek. szerint a szerződést kötő másik fél által adott igazolással vagy az ajánlattevő, illetve az alkalmasság igazolásában részt vevő más szervezet nyilatkozatával. Az igazolás(ok)ban/nyilatkozat(ok)ban meg kell adni legalább: a szerződést kötő másik fél nevét és címét (székhelyét), a szolgáltatás tárgyát és mennyiségét, a teljesítés idejét (kezdés és befejezés év, hónap, nap pontossággal), továbbá nyilatkozni kell arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e.
Az alkalmasság igazolására a Kbt.69.§(11) bek.e, 321/2015.(X.30.) Kr. 21/A. §, 22.§(4),(5) bek.ei is alkalmazandók.
Az alkalmasság minimumkövetelménye:
M.1. Alkalmatlan ajánlattevő/kapacitást nyújtó szervezet a szerződés teljesítéséhez, ha nem rendelkezik a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 21. § (3) bekezdés a) pontja és 3a) bekezdés a) pontja alapján a felhívás feladásának napjától visszafelé számított 3 évben befejezett, de legfeljebb 6 éven belül megkezdett, az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően teljesített
M.1.1. legalább 1 db bármely radiológiai eszköz telepítésére vonatkozó generáltervezési referenciával, amely tartalmazott beszállítási útvonal tervezést.
Ajánlatkérő radiológiai eszköz alatt ért bármely telepített radiológiai berendezést, úgy mint bármilyen márkájú telepített röntgen, dexa, mammográfiai berendezés, ultrahang berendezés, CT, MR.
Generáltervezés alatt ajánlatkérő olyan munkát ért, amely tartalmazta kiviteli tervek elkészítését, továbbá kiterjedt építész, statika, villamos, gépész, orvostechnológia szakágakra egyaránt.
Beszállítási útvonal fogalma alatt ajánlatkérő a telepítés helyszínére érkező szállítói járműtől a telepítési helyszín közötti útvonalat érti.
M.1.2. legalább 1 db olyan egészségügyi intézmény építészeti átalakítására vagy új kialakítására vonatkozó tervezési referenciával, amely tartalmazott orvostechnológiai és sugárvédelmi tervfejezetet.
egészségügyi intézmény: 1997. évi CLIV. törvény 3. § g) pontja szerinti fogalom.
M.1.3. legalább 1 db egészségügyi ellátásszervezési terv készítésére vonatkozó referenciával, mely tartalmazta a kapacitáskihasználtság (működési óraszám tervezés) és gazdaságossági számítások elkészítését az egészségügyi diagnosztikai eszközökre vonatkozóan.
Ajánlatkérő számára kiemelten fontos, hogy a tervezőnek beszállítási útvonal tervezésében legyen szakmai tapasztalata, mert a CT/MR telepítés megvalósításának legnagyobb kockázata, hogy a berendezés az épületbe nem szállítható be, mivel a berendezés szállítására kijelölt út alkalmatlan, mely a projekt ellehetetlenülését okozza.
Tekintettel arra, hogy a kivitelezés és eszközbeszerzés külön eljárásban történik a későbbiek során, ezért, ha hibás tervezés történt, akkor a helyszínre érkező CT és/vagy MR beszállítása nem tud megtörténni, mely miatt a tervezett országos ellátás is módosul, melynek az országos egészségügyi ellátásbiztonságra is kihatása van.
Az M.1. pont szerinti alkalmassági követelmények a minősített ajánlattevők jegyzékéhez képest szigorúbb.

M.2. minimumkövetelmény: Az alkalmasság minimumkövetelménye:
M.2. Alkalmatlan ajánlattevő/kapacitást nyújtó szervezet a szerződés teljesítésére, ha nem rendelkezik az alábbi szakemberekkel:
M.2.1. legalább 1 fő tervezővel, aki rendelkezik a 266/2013. (VII. 11.) Korm. rendelet 1. melléklet, II. Szakma, Építészeti-műszaki tervezés részében meghatározott EÜT-R jogosultsággal vagy ezen jogosultsággal egyenértékű jogosultsággal vagy ezen jogosultság megszerzéséhez szükséges névjegyzékbe vételi követelménynek megfelelő végzettséggel (vagy azzal egyenértékű végzettséggel) és szakmai gyakorlattal (tapasztalattal);
M.2.2. legalább 1 fő tervezővel, aki rendelkezik a 2/2022. (IV. 29.) OAH rendelet szerinti sugárvédelmi szakértő képzettséggel, és akinek az engedélyezett szakterülete orvosi radiológiai alkalmazások sugárvédelmi tervezése.
M.2.3. legalább 1 fő tervezővel, aki rendelkezik a 266/2013. (VII. 11.) Korm. rendelet 1. melléklet, II. Szakma, Építészeti-műszaki tervezés részében meghatározott É jogosultsággal vagy ezen jogosultsággal egyenértékű jogosultsággal vagy ezen jogosultság megszerzéséhez szükséges névjegyzékbe vételi követelménynek megfelelő végzettséggel (vagy azzal egyenértékű végzettséggel) és szakmai gyakorlattal (tapasztalattal).
Egy szakember több alkalmassági feltételnek való megfelelés érdekében is bemutatható. Ajánlatkérő az előírt végzettséggel egyenértékű végzettséget is elfogad. Amennyiben a felhívás III.4.1) M.2.1., M.2.3. pontját ajánlattevő/kapacitást nyújtó szervezet egyenértékűség keretében kívánja igazolni, úgy az egyenértékűséget a tevékenység végzésére jogosultságot adó kamarától származó nyilatkozattal szükséges igazolni. A tapasztalati hónapok tekintetében az egyes projektek/hónapok szerinti időszakok között az átfedés nem megengedett.
Ajánlatkérő III.4.1) M.2.1. pont szerinti követelmény esetében előírja a Kbt. 65. § (10) bekezdése alapján, hogy az ajánlattevő vagy – közös ajánlattétel esetén – a közös ajánlattevők egyike végezze el az alkalmassági követelmény körében előírt feladatot. Ebben az esetben az e feladatokra vonatkozó, a Kbt. 65. § (9) bekezdés szerinti alkalmassági feltételek igazolásához a Kbt. 65. § (7) bekezdéstől eltérően nem támaszkodhat az ajánlattevő más szervezet kapacitására, és a teljesítés során e feladatokat nem végezheti alvállalkozó.
Az M.2. pont szerinti alkalmassági követelmények a minősített ajánlattevők jegyzékéhez képest szigorúbb.

M.2. igazolási mód: Az AF III.4.1) M.2.1.-M.2.3. pont szerinti követelmény esetében az ajánlattevőnek az ajánlatához csatolnia kell a 321/2015.(X.30.) Korm.rendelet 1.§(1)bek.e szerinti, kitöltött egységes európai közbeszerzési dokumentumot (EEKD). Ajánlatkérő az alkalmassági követelmények előzetes igazolására elfogadja az érintett gazdasági szereplő egyszerű, EEKD-ba foglalt nyilatkozatát (EEKD IV. rész alfa szakasz) amennyiben ajánlattevő az 1-3. értékelési szempontok esetében nem tesz megajánlást. Ha egy ajánlattevő az előírt alkalmassági követelménynek más szervezet vagy személy kapacitásaira támaszkodva kíván megfelelni, az érintett szervezetek vagy személyek mindegyike által kitöltött és aláírt külön formanyomtatványokat is be kell nyújtani. A kapacitásaikat rendelkezésre bocsátó szervezetek vagy személyek az alkalmassági feltételek vonatkozásában csak azokról nyilatkoznak, amelyeket az ajánlattevő igénybe kíván venni alkalmasságának igazolásához. Ajánlatkérő Kbt. 69.§(4)bek. szerinti felhívására ajánlattevő, kapacitást nyújtó szervezet köteles alátámasztani az EEKD-ban foglaltakat, alkalmasságának részletes igazolásával. Ajánlatkérő Kbt.69.§(4)bek. szerinti felhívására benyújtandó dokumentumok megegyeznek a Kbt.69.§(7) bekezdése körében előírt igazolási móddal.
Figyelemmel a Kbt.69.§(7) bek.nek utolsó mondatára az AF III.4.1) M.2.1. - M.2.3. pontja szerinti alkalmassági követelmények igazolását már az ajánlatban be kell nyújtani.
Ajánlattevő a 321/2015.(X.30.)Korm.rendelet 21.§(3)bek. b) pontja alapján mutassa be azokat a szakembereket (szervezeteket) megnevezésük, végzettségük, képzettségük, szakmai tapasztalatuk ismertetésével, akiket be kíván vonni a teljesítésbe. Az ajánlattevőnek nyilatkoznia kell a bevonásra kerülő szakember tekintetében legalább az alábbi tartalommal: mely követelmény tekintetében kerül bemutatásra a szakember, szakember neve, képzettsége, illetve végzettsége, a megjelölt szakember jogviszonya. A szakembernek nyilatkoznia kell arról, hogy az ajánlattevő nyertessége esetén a szerződés teljesítésében személyesen részt vesz. Csatolni kell a szakember képzettségét, végzettségét igazoló okirat másolati példányát.
Amennyiben az AF III.4.1) M.2.1., M.2.3. pontja szerinti szakember még nem rendelkezik az ajánlatkérő által előírt jogosultsággal, úgy csatolni kell a szakember névjegyzékbe vételéhez szükséges szakmai gyakorlatának alátámasztására a szakember által aláírt szakmai önéletrajzot, valamint a végzettséget, illetve képzettséget igazoló okirat másolatát. A szakmai önéletrajz részletesen - dátumokkal (év, hónap) - térjen ki a szakember szakmai gyakorlatára, és beazonosíthatóan - pl. kiemeléssel (pl. félkövér, dőlt vagy aláhúzottbetűkkel), lábjegyzettel, egyéb módon - jelölje az AF III.4.1) M.2.1., M.2.3. pontjában meghatározott releváns tapasztalatokat. Ajánlatkérő a kezdő és a befejező hónapot is beleszámítja a szakmai tapasztalat időtartamába. Pl. 2018.02. - 2018.05. = 4 hónap. (1.a. sz melléklet)
Amennyiben az AF III.4.1) M.2.1., M.2.3. pontja szerinti szakember rendelkezik az előírt jogosultsággal vagy egyenértékű jogosultsággal, a végzettséget, illetve képzettséget igazoló okirat másolatát nem kell benyújtani az alkalmasság igazolása tekintetében. Azonban csatolni kell a szakember jogosultságát igazoló dokumentum másolatát vagy a szakember nyilatkozatát a névjegyzéki/kamarai nyilvántartási számáról. Továbbá a szakembernek nyilatkoznia kell a jogosultság megszerzésének (első) időpontjáról. Amennyiben a szakember rendelkezik az AF III.4.1) M.2.1., M.2.3. pont szerint meghatározott vagy azzal egyenértékű jogosultsággal, úgy értékelés körében ajánlatkérő a jogosultság megszerzésének (első) időpontjától veszi figyelembe az értékelés körébe tartozó szakmai többlettapasztalatot. Amennyiben a szakember az AF III.4.1) M.2.1., M.2.3. pont szerinti (egyenértékű) jogosultság megszerzését megelőzően is rendelkezett a 266/2013(VII.1.)Korm.rendelet által meghatározott, a jogosultság megszerzéséhez szükséges szakmai tapasztalattal, úgy ajánlatkérő elfogadja a jogosultság megszerzését megelőző szakmai tapasztalatokat is. Ebben az esetben egyértelműen el kell különíteni az önéletrajzban az alkalmasság és értékelés körében figyelembe vehető szakmai tapasztalatokat. Az 1.b. sz. mellékletet kizárólag abban az esetben kell az ajánlatban benyújtani, amennyiben az adott szakember már rendelkezik az előírt jogosultággal az ajánlattétel időpontjában és a jogosultság megszerzését megelőző szakmai tapasztalati időt kívánnak értékelés körében bemutatni.
Ajánlatkérő rögzíti, hogy az időben párhuzamosan végzett tevékenység vonatkozásában szerzett gyakorlati idők csak egyszer számítanak bele a szakember szakmai tapasztalatába. Az AF III.4.1) M.2.2., M.2.3. pontok szerinti alkalmasság igazolására irányadó a Kbt. 65.§(6),(7),(9), (11), (12)bek. és a Kbt. 67.§(3)bek.eiben foglaltak. Az AF III.4.1) M.2.1. pont szerinti alkalmasság igazolására irányadó a Kbt. 65.§ (6), (10), (11) bek.eiben foglaltak.
Az AF III.4.1) M.2.2. pont szerinti követelmény esetében az ajánlatban be kell nyújtani a szakember által aláírt szakmai önéletrajzot, mely tartalmazza a szakember engedélyének számát, az engedély érvényességi idejét, valamint az engedélyezett szakterületet. Ajánlatkérő az Országos Atomenergia Hivatal honlapján közzétett sugárvédelmi szakértők listájában ellenőrzi az engedély meglétét. Amennyiben a szakember nem szerepel sugárvédelmi szakértők listájában, úgy az ajánlatban be kell nyújtani a szakember képzettségét igazoló okirat másolati példányát.

Részvételi feltételek
A gazdasági szereplők azon csoportjának jogi formája, amelynek a szerződést oda kell ítélni:
Az eljárásban történő részvétel során ajánlatkérő kizárja gazdálkodó szervezet alapítását; nyertes ajánlattevő(k) a szerződés teljesítése érdekében nem hozhatnak létre gazdálkodó szervezetet.
Kauciók és garanciák:
Az ajánlattétel feltétele 3 millió Ft összegű ajánlati biztosíték nyújtása a Kbt. 54. § (2) szerint. Átutalással való teljesítés esetén számlaszám: 10032000-00362241-00000000, közlemény: EKR001604102024, ajánlati biztosíték. Az ajánlatban be kell nyújtani az igazolást a rendelkezésére bocsátásról. Az EKR rendszer által biztosított elektronikus űrlapon ajánlattevőnek meg kell adnia, hogy az ajánlati biztosítékot milyen formában bocsátja az ajánlatkérő rendelkezésére. Az űrlap kitöltése nem minősül rendelkezésre bocsátásnak. Átutalás esetén a rendelkezésre bocsátás igazolása az utalást követően a tranzakció lekérdezésének bármely formája (pl. képernyőkép, excel, pdf., bankszámlakivonat, banki nyilatkozat), az igazolásból megállapíthatónak kell lennie az utaló félnek, a kedvezményezettnek, az összegnek és a végrehajtott utalás dátumának. Az átutalással nyújtott ajánlati biztosíték abban az esetben minősül határidőben beérkezettnek, amennyiben az ajánlatkérő számláján az ajánlattételi határidő lejártáig jóváírásra kerül, az utalás indítása nem fogadható el érvényesen. A pénzügyi intézmény vagy biztosító által kiállított Kbt. 54. § (2) bekezdése szerinti iratnak meg kell felelnie a Kbt. 41/A. § (2) bekezdése és a 2016. évi CXXX. törvény 325. § (1) bekezdés f)-h) pontjaiban - a teljes bizonyító erejű magánokiratokkal szemben - támasztott követelményeknek. A pénzügyi intézmény (vagy biztosító) által vállalt garanciát (vagy kezességvállalást, vagy a biztosítási kötelezvényt) teljes bizonyító erejű elektronikus magánokirati formában kell az ajánlatban benyújtani, az EKR rendszerbe feltölteni. Amennyiben az ajánlati biztosíték (kivéve átutalás) nem felel meg elektronikus okirat követelményének, úgy az ajánlat érvénytelen. A pénzügyi intézmény vagy biztosító által vállalt garancia szövegezésének a Kbt. 54. § (4) bekezdése szerinti eseteit egzakt módon tartalmaznia kell. Ajánlati biztosíték: Kbt. 54. § és 41/A. § (1) szerint. A közös ajánlattevőknek a biztosítékot elegendő egyszer rendelkezésre bocsátaniuk, azonban az utaláson kívül bármely más formában nyújtott biztosítéknak tartalmaznia kell, hogy az ajánlati kötöttségnek bármelyik közös ajánlattevő részéről történt megsértése [Kbt. 54. § (4) bekezdése] esetén a biztosíték az ajánlatkérőt illeti meg. Alvállalkozó vagy kapacitást nyújtó szervezet ajánlati biztosítékot nem nyújthat ajánlattevő helyett.

A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre:
Az ajánlattétel, a szerződés és a kifizetések pénzneme magyar forint (HUF). Ajánlatkérő előleget nem biztosít. Számlázás: a Kbt.135.§ (1),(5),(6),(11) bekezdések, Kbt.136.§, Kbt. 27/A.§, a Ptk.6:130.§ (1)-(2) bekezdések, 2007. évi CXXVII. törvény; 2011. évi CXCV. törvény és a szerződéstervezetben foglaltak szerint. Teljesítési és Jólteljesítési biztosíték: a nettó Tervezői Díj 2,5 %-a. A biztosíték nyújtható a Kbt. 134. § (6) bekezdésének a) pontja szerinti bármely módon. Jótállás: 24 hónap. Nyertes ajánlattevő az 1-3. ütem esetében ütemenként 1 darab számlát, míg a tervezői művezetés esetében 3 havonta jogosult számlát kiállítani. A részletes feltételeket a szerződés tervezet tartalmazza.
A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre
Az ajánlattétel, a szerződés és a kifizetések pénzneme magyar forint (HUF). Ajánlatkérő előleget nem biztosít. Számlázás: a Kbt.135.§ (1),(5),(6),(11) bekezdések, Kbt.136.§, Kbt. 27/A.§, a Ptk.6:130.§ (1)-(2) bekezdések, 2007. évi CXXVII. törvény; 2011. évi CXCV. törvény és a szerződéstervezetben foglaltak szerint. Teljesítési és Jólteljesítési biztosíték: a nettó Tervezői Díj 2,5 %-a. A biztosíték nyújtható a Kbt. 134. § (6) bekezdésének a) pontja szerinti bármely módon. Jótállás: 24 hónap. Nyertes ajánlattevő az 1-3. ütem esetében ütemenként 1 darab számlát, míg a tervezői művezetés esetében 3 havonta jogosult számlát kiállítani. A részletes feltételeket a szerződés tervezet tartalmazza.
A szerződéssel kapcsolatos feltételek
A szerződés teljesítésének feltételei:
Hibás teljesítési kötbér: a hibás teljesítéssel érintett számlához tartozó nettó ellenérték 0,5 %-a naptári naponta.
Késedelmi kötbér: a késedelemmel érintett számlához tartozó nettó ellenérték 0,5 %-a naptári naponta. Kötbér maximum: 30 naptári nap
Teljesítés elmaradása esetére kikötött kötbér: nettó tervezői díj 20%-a. Amennyiben a Szerződés a tervezői művezetés során hiúsul meg, úgy a teljes megrendelhető Tervezői művezetési díj 20% százaléka.
A kötbérek tekintetében a Ptk. 6:186 § (1) bekezdése az irányadó. Ajánlattevőnek rendelkeznie kell a szerződés mindkét fél által történt aláírást követő legkésőbb 15. naptári napig legalább 50 millió HUF/káresemény és 500 millió HUF/év értékű tervezési felelősségbiztosítással. Közös ajánlattétel esetén az előírt felelősségbiztosítás minden közös ajánlattevő által külön igazolandó.

Kizárási ok: A nemzeti törvények értelmében a csődhöz hasonló helyzet
Kizárási okok leírása:
Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki a Kbt. 62. § (1)-(2) bekezdéseiben meghatározott kizáró okok hatálya alatt áll. Ajánlatkérő a Kbt. 74. § (1) bekezdés szerint jár el.
A Tanács (EU) 2022/576 Rendelete (2022. április 8.) az ukrajnai helyzetet destabilizáló orosz intézkedések miatt hozott korlátozó intézkedésekről szóló 833/2014/EU rendelet módosításáról értelmében az eljárásban nem lehet ajánlattevő
a) orosz állampolgár, vagy oroszországi lakóhelyű/székhelyű természetes vagy jogi személy, szervezet vagy szerv;
b) olyan jogi személy, szervezet vagy szerv, amely tulajdonosi jogainak több mint 50 %-ával közvetlenül vagy közvetve az a) pontban említett valamely szervezet rendelkezik; vagy
c) olyan természetes vagy jogi személy, szervezet vagy szerv, amely az a) vagy b) pontban említett valamely szervezet nevében vagy irányítása szerint jár el;
ideértve a szerződés értékének 10 %-át meghaladó alvállalkozókat, szállítókat vagy szervezeteket, amelyeknek a kapacitásait a közbeszerzési irányelvek értelmében igénybe veszik.
Előzetes igazolás: Ajánlattevőnek az ajánlatához csatolnia kell a 321/2015.(X. 30.) Korm.rendelet 1.§(1) és 3.§(1) vagy (2)bek.e szerinti, kitöltött egységes európai közbeszerzési dokumentumot (EEKD), közös ajánlattétel esetén minden közös ajánlattevőre kiterjedően. Az ajánlattevő az alkalmasság igazolásában részt vevő alvállalkozó vonatkozásában csak az EEKD-t köteles benyújtani a Kbt. 62.§- ában foglalt kizáró okok hiányának igazolása érdekében. Azon alvállalkozók tekintetében, amelyek nem vesznek részt alkalmasság igazolásában az ajánlattevőnek a Kbt. 67.§(4) bek.e szerinti nyilatkozatot kell benyújtania.
Folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás esetén ajánlattevőnek az ajánlatához csatolnia kell a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet és annak érkezéséről a cégbíróság által megküldött igazolást is. Amennyiben ajánlattevő vonatkozásában nincs folyamatban változásbejegyzési eljárás, úgy kérjük nemleges tartalmú változásbejegyzési nyilatkozatot szíveskedjenek az ajánlat részeként benyújtani (321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 13. §).
Ajánlattevőnek ajánlatában nyilatkoznia kell arra vonatkozóan, hogy a Tanács (EU) 2022/576 Rendelete (2022. április 8.) szerinti tilalom személyi hatálya saját magára, valamint az ajánlatban már ismert és a szerződés értékének 10 %-át meghaladó alvállalkozóra, szállítóra vagy kapacitást biztosító szervezetre kiterjed-e vagy sem.
A bírálati szakasz során, ha ajánlatkérő megállapítja az ajánlatban benyújtott nyilatkozat alapján, hogy ajánlattevő a tilalom hatálya alá tartozik, ajánlatkérő köteles az ajánlatot a Kbt. 73. § (1) bekezdés e) pontja alapján érvénytelenné nyilvánítani. Amennyiben az ajánlattevő a nyilatkozatot nem, vagy hiányos tartalommal nyújtja be, ajánlatkérő a Kbt. 71. §-a szerinti hiánypótlás keretében köteles felhívni ajánlattevőt a hiányosságok orvoslására, amennyiben ez sikertelen, ajánlatkérő köteles az ajánlatot a Kbt. 73. § (1) bekezdés e) pontjára alapozva érvénytelenné nyilvánítani. Ha az ajánlattevő által az eljárásban már bejelentett, a szerződés értékének 10 %-át meghaladó alvállalkozó, szállító vagy kapacitást biztosító szervezettel összefüggésben kerül megállapításra a tilalom személyi hatálya alá tartozás, ajánlatkérő a Kbt. 71. §-a szerinti hiánypótlás keretében hívhatja fel az ajánlattevőt az érintett szervezet, személy cseréjére, a hiánypótlási felhívásban foglaltak nem teljesítése pedig az ajánlat Kbt. 73. § (1) bekezdés e) pont szerinti érvénytelenségét vonja maga után.
Utólagos igazolás: Ajánlatkérő Kbt. 69. § (4) bekezdése szerinti felhívására ajánlattevő köteles a 321/2015.(X. 30.) Korm.rendelet 8. §, 10. §, 12. §-16. § szerint igazolni a kizáró okok fenn nem állását. A kizáró okok fenn nem állására vonatkozó nyilatkozat(ok) keltezése a 321/2015.(X. 30.) Korm.rendelet 1. § (7) bekezdése szerint történik. Ajánlatkérő a Kbt. 64. §-a szerint jár el. A kizáró okok fenn nem állásának igazolása során a Kbt. 41/A. §, 321/2015.(X. 30.) Korm.rendelet 1. § (9), 2. §, 3. § (3)-(6) bekezdés, 4. § - 7. § és a Kbt. 69. § (11a) bekezdéseire figyelemmel kell eljárni.
Kötelezően EKR-ben benyújtandó elektronikus űrlapok: Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kb) alpontja, Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kc) alpontja, Kbt. 67. § (4) bekezdés, folyamatban levő változásbejegyzési eljárás tekintetében, EEKD.
Közös ajánlattétel esetén a vezető tag a kötelezően EKR-en keresztül benyújtandó elektronikus űrlapokat saját maga, valamint a konzorciumi tagok vonatkozásában nyújtja be. A papír alapon aláírt, beszkennelt és felcsatolt nyilatkozatokra nem vonatkozik a Kbt. 41/A. § (5) bekezdése szerinti meghatalmazás.

Ajánlatkérő megvizsgálta a részajánlattétel lehetőségének biztosítását, azonban a részajánlattétel lehetőségét kizárja az alábbiakban részletezettek okán.
Nyertes ajánlattevő feladata 44 db CT és/vagy MR berendezés telepítési helyszínének kivitelezési szintű megtervezése, mely terv magába foglalja a meglévő berendezések és az új berendezések szállítási útvonalának megtervezését, a meglévő berendezések elbontásának és elszállításának, valamint az új berendezések beszállításának és üzembehelyezésének térbeli és időbeli organizációs tervének elkészítését, a berendezések cseréjének időtartama alatt kieső ellátás pótlásának organizációs és ellátás szervezési koncepciójának elkészítését, valamint szükség szerint javaslattételt az ellátáshoz szükséges ideiglenes létesítmények – mobil berendezések – telepítésére.
A tervezési feladat része az Országos Egészségügyi Ellátást Biztosító Organizációs és Ellátásszervezési Terv (továbbiakban: OET) elkészítése is, melyet a fenti 44 db helyszínen felül további 7 db CT/MR berendezéssel kapcsolatos új telepítés/upgrade figyelembevételével kell elkészíteni. Az összesen 51 db CT és/vagy MR gép kapcsán felmerülő munkák országos szintű organizálását olyan módon kell megtervezni az érintett egészségügyi létesítmények működésének figyelembevételével, hogy a berendezésekkel kapcsolatos beavatkozások időtartama alatt az országos sürgősségi és trauma ellátás folyamatos legyen, illetve az országos szintű egészségügyi ellátásbiztonság megfelelő szinten biztosított legyen, a diagnosztikai eszközök cseréje/fejlesztése miatt az országos várólisták ne növekedjenek. Az OET készítése során nyertes ajánlattevőnek figyelembe kell vennie az egyes egészségügyi Intézmények ellátásszervezési szempontú adottságait, lehetőségeit, ennek okán az OET-et az érintett Intézmények bevonása és folyamatos tájékoztatása mellett kell elkészíteni, szükség szerint aktualizálni.
Nyertes ajánlattevőnek Ajánlatkérő részére javaslatot kell készíteni régiós/országos bontásban az eszközök cseréjének Intézményen belüli elhelyezésére vonatkozóan. Az OET-t a helyszínenkénti tervezések előrehaladásával párhuzamosan folyamatosan frissíteni szükséges.
Figyelemmel arra, hogy a kiviteli tervek szerint megvalósítandó építési munkák időigényének fokozott kihatása van az OET-re, így a kivitelezési terveket az OET folyamatos aktualizálása mellett szükséges elkészíteni.
A kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi LXXXIII. törvényben meghatározottak szerinti határidő tarthatóságára figyelemmel megállapítható, hogy a kivitelezési és a telepítési/fejlesztési munkák csak akkor tudnak határidőre elkészülni, ha az OET és az összes kivitelezési tervezési folyamat egy szerződés keretén belül, komplex módon kezelve kerül megtervezésre.
Abban az esetben, ha a kivitelezési munkákra vonatkozó tervezési feladatok ellátása helyszínenként külön beszerzés keretében, egymástól függetlenül valósulna meg, az a program határidőre történő megvalósulására és az egészségügyi ellátás folyamatosságának biztosítására nagy kockázatot jelentene. Ez a fajta lebonyolítási mód – az ellátórendszer komplex áttekintésének hiánya miatt – nem tenné lehetővé az OET elkészítését, mivel a kivitelezési tervezési és az OET készítési folyamatok egymásra hatással vannak. A kivitelezési tervek készítésekor, a kivitelezési lehetőségek, azok műszaki tartalmának meghatározása során figyelemmel kell lenni az ellátásszervezési adottságokra, lehetőségekre, és fordítva, vagyis az OET készítése során figyelembe kell venni az egyes telepítési helyszínek fizikai adottságait, lehetőségeit.
Ajánlatkérő pont a fenti indokok miatt a tervezési feladat legfontosabb elemének az OET-t tartja, melynek alárendelt része az érintett helyszínek tervezési feladata, így a részajánlattétel lehetősége – az egészségügyi ellátás folyamatosságának biztosítása okán – nem tud biztosítható lenni.
1) Az ajánlattétel feltétele 3 millió Ft összegű ajánlati biztosíték nyújtása a Kbt. 54. § (2) szerint. Átutalással való teljesítés esetén számlaszám: 10032000-00362241-00000000, közlemény: EKR001604102024, ajánlati biztosíték. Az ajánlatban be kell nyújtani az igazolást a rendelkezésére bocsátásról. Az EKR rendszer által biztosított elektronikus űrlapon ajánlattevőnek meg kell adnia, hogy az ajánlati biztosítékot milyen formában bocsátja az ajánlatkérő rendelkezésére. Az űrlap kitöltése nem minősül rendelkezésre bocsátásnak. Átutalás esetén a rendelkezésre bocsátás igazolása az utalást követően a tranzakció lekérdezésének bármely formája (pl. képernyőkép, excel, pdf., bankszámlakivonat, banki nyilatkozat), az igazolásból megállapíthatónak kell lennie az utaló félnek, a kedvezményezettnek, az összegnek és a végrehajtott utalás dátumának. Az átutalással nyújtott ajánlati biztosíték abban az esetben minősül határidőben beérkezettnek, amennyiben az ajánlatkérő számláján az ajánlattételi határidő lejártáig jóváírásra kerül, az utalás indítása nem fogadható el érvényesen.
A pénzügyi intézmény vagy biztosító által kiállított Kbt. 54. § (2) bekezdése szerinti iratnak meg kell felelnie a Kbt. 41/A. § (2) bekezdése és a 2016. évi CXXX. törvény 325. § (1) bekezdés f)-h) pontjaiban - a teljes bizonyító erejű magánokiratokkal szemben - támasztott követelményeknek. A pénzügyi intézmény (vagy biztosító) által vállalt garanciát (vagy kezességvállalást, vagy a biztosítási kötelezvényt) teljes bizonyító erejű elektronikus magánokirati formában kell az ajánlatban benyújtani, az EKR rendszerbe feltölteni. Amennyiben az ajánlati biztosíték (kivéve átutalás) nem felel meg elektronikus okirat követelményének, úgy az ajánlat érvénytelen. A pénzügyi intézmény vagy biztosító által vállalt garancia szövegezésének a Kbt. 54. § (4) bekezdése szerinti eseteit egzakt módon tartalmaznia kell. Ajánlati biztosíték: Kbt. 54. § és 41/A. § (1) szerint. A közös ajánlattevőknek a biztosítékot elegendő egyszer rendelkezésre bocsátaniuk, azonban az utaláson kívül bármely más formában nyújtott biztosítéknak tartalmaznia kell, hogy az ajánlati kötöttségnek bármelyik közös ajánlattevő részéről történt megsértése [Kbt. 54. § (4) bekezdése] esetén a biztosíték az ajánlatkérőt illeti meg. Alvállalkozó vagy kapacitást nyújtó szervezet ajánlati biztosítékot nem nyújthat ajánlattevő helyett.
2) A Kbt. 66. § (5) bekezdése alapján az ajánlatnak felolvasólapot kell tartalmaznia, amely feltünteti a Kbt. 68. § (4) bekezdése szerinti összes adatot.
3) Az ajánlatnak tartalmaznia kell EKR űrlap kitöltésével Felolvasólapot; ajánlattevő nyilatkozatát a Kbt.66.§(2) és a Kbt.67.§(4) szerint. Ajánlatkérő előírja a Kbt.66.§(6), Kbt. 65.§(7) szerinti információk ajánlatban történő feltüntetését (nemleges nyilatkozat esetén is). Az ajánlatban szereplő nyilatkozatokat/dokumentumokat aláíró személy vonatkozásában csatolni kell az ajánlathoz az aláíró személy aláírási címpéldányát, vagy aláírás mintáját, az ezzel kapcsolatos részletes rendelkezéseket az Egyéb közbeszerzési dokumentumok tartalmazzák.
4) Közös ajánlattétel esetén a Kbt. 35. §-ban foglaltak szerint kell eljárni.
5) Az EKR használatával kapcsolatban bővebb információ: https://ekr.gov.hu/portal /tamogatas. Ajánlatkérő a rendszer működésével, használatával kapcsolatban nem nyújt tájékoztatást.
6) Az eljárás során a kommunikáció a Kbt. 41/A. § és Kbt. 41/C. § szerint történik. Az ajánlatban szereplő dokumentumok benyújthatók az EKR rendszerben kitöltött elektronikus űrlap alkalmazásával, vagy - amennyiben az adott dokumentumra a nyilatkozattétel nyelvén elektronikus űrlap nem áll rendelkezésre - a papíralapú dokumentum egyszerű elektronikus másolata formájában. Ajánlatkérő a Kbt. 45. § (1) bek. alkalmazása tekintetében munkaidőnek: hétfőtől csütörtökig 9-16 óráig, pénteken, és amennyiben a szombati nap munkanap, szombaton 9-12 óráig terjedő időintervallumot tekinti. Az eljárás során mindennemű közlés magyar nyelven történik, kommunikáció semmilyen más nyelven nem fogadható el. Ajánlatkérő a Kbt. 47. § (2) bekezdése értelmében a nem magyar nyelven benyújtott dokumentumok ajánlattevő általi fordítását is elfogadja.
7) Üzleti titok: Kbt.44.§(1)-(4); eKr. 11. §(4).
8) Irányadó idő: EKR szerint.
9) Ajánlatkérő a hiánypótlás, valamint a felvilágosítás benyújtásának lehetőségét a Kbt. 71. § (1) - (10) bekezdése szerint biztosítja.
10) A Kbt. 71. § (6) bekezdés alapján, hiánypótlás keretében bevont új gazdasági szereplő esetében, az új gazdasági szereplőre tekintettel, ajánlatkérő egy alkalommal lehetőséget biztosít hiánypótlásra.
11) Ajánlatkérő alkalmazza eredménytelenségi okként a Kbt. 75. § (2) bekezdésének e) pontjában foglaltakat.
12) FAKSZ: Kaffka Diána, lajtromszáma:00603.
13) Az ajánlatot a gazdasági szereplőnek az Útmutatóban meghatározott tartalmi és formai követelményeknek megfelelően kell elkészítenie és benyújtania (Kbt.66. §(1)).
14) Lebonyolító szerv: IPPS Zrt., 1034 Budapest, Makovecz Imre utca 27., kozbeszerzes@ipps.hu
15) A műszaki leírás részét képező CTMR mappát (CT-MR tervezés.zip, CT-MR tervezés.z01 - CT-MR tervezés.z35) letöltve, a CT-MR tervezés.zip fájl kibontásával érhető el valamennyi dokumentum, a .z01 - .z35 kiterjesztésű fájlokat nem kell kicsomagolni.

Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Nemzeti nyilvántartási szám: 15329190-2-41
Postacím: Riadó u. 5
Postai irányítószám: 1026
Postai város: Budapest
Régió: Budapest
🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: dontobizottsag@kt.hu📧
Telefon: +36 18828592📞
Fax: +36 18828593 📠
URL: https://kozbeszerzes.hu🌏 Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni Mint: Felülvizsgálati testület Felülvizsgálati eljárás
Pontos információ a felülvizsgálati eljárások határidejéről (határidejeiről): A Kbt. 148. §-a szerint.
Információk az elektronikus munkafolyamatokról
Elektronikus számlázást fogadunk el
Forrás: OJS 2024/S 193-594951 (2024-10-02)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2025-01-20) Objektum A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
A kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi LXXXIII. törvény alapján egészségbiztosítási ellátás keretében diagnosztikai célból 2024. november 1-től - ellátási érdekből legfeljebb 2025. november 1-től - kizárólag állami fenntartású egészségügyi szolgáltató, klinikai központ, egyházi jogi személy tulajdonában álló vagy fenntartásában működő egészségügyi szolgáltató, önkormányzati fenntartású egészségügyi szolgáltató, vagy hiánypótló állami szolgáltatást nyújtó magántulajdonú egészségügyi szolgáltató által közvetlenül elvégzett CT-MRI vizsgálat végezhető, valamint ezen tevékenységek végzésére csak a felsorolt egészségügyi szolgáltatóval köthető finanszírozási szerződés is. Ajánlatkérő a jogszabályi kötelezettségeknek eleget téve a CT-MRI vizsgálatok elvégzéséhez szükséges berendezések telepítéséhez nélkülözhetetlen kiviteli tervek, továbbá ezen telepítések Országos Egészségügyi Ellátást Biztosító Organizációs és Ellátásszervezési Tervének elkészítését várja el nyertes ajánlattevőtől.
A kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi LXXXIII. törvény alapján egészségbiztosítási ellátás keretében diagnosztikai célból 2024. november 1-től - ellátási érdekből legfeljebb 2025. november 1-től - kizárólag állami fenntartású egészségügyi szolgáltató, klinikai központ, egyházi jogi személy tulajdonában álló vagy fenntartásában működő egészségügyi szolgáltató, önkormányzati fenntartású egészségügyi szolgáltató, vagy hiánypótló állami szolgáltatást nyújtó magántulajdonú egészségügyi szolgáltató által közvetlenül elvégzett CT-MRI vizsgálat végezhető, valamint ezen tevékenységek végzésére csak a felsorolt egészségügyi szolgáltatóval köthető finanszírozási szerződés is. Ajánlatkérő a jogszabályi kötelezettségeknek eleget téve a CT-MRI vizsgálatok elvégzéséhez szükséges berendezések telepítéséhez nélkülözhetetlen kiviteli tervek, továbbá ezen telepítések Országos Egészségügyi Ellátást Biztosító Organizációs és Ellátásszervezési Tervének elkészítését várja el nyertes ajánlattevőtől.
A beszerzés teljes értéke (HÉA nélkül): 710 800 000 HUF 💰
Leírás
A beszerzés leírása:
Ajánlatkérő CT és MR berendezések beszerzésére irányuló közbeszerzési eljárásainak lefolytatása jelenleg folyamatban van. Ajánlatkérő feladatát képezi a hivatkozott közbeszerzési eljárások eredményeként beszerzendő berendezések telepítéséhez / szakszerű üzembehelyezéséhez szükséges szakipari építési munkák elvégeztetése, melyet a jelen közbeszerzési eljárás eredményeként megkötendő tervezési szerződés alapján elkészülő kivitelezési tervdokumentációk (telepítési helyszíneken, külön-külön kell meghatározni) és Országos Egészségügyi Ellátást Biztosító Organizációs és Ellátásszervezési Terv (továbbiakban: OET) alapján kíván megvalósítani. A telepítésekkel / üzembe helyezésekkel – így a tervezéssel összefüggésben is – helyszínenként kb. 60-100 m2-es alapterület érintett, továbbá érintettek még az adott intézményen belüli szállítási útvonalak és közvetetten érintettek pl. a telepítéssel érintett helyiség alatti vagy feletti épületrészek. Megrendelő a beszerzendő CT és MR berendezések eszközbeszerzési közbeszerzési eljárásában kiadott műszaki specifikációját, a tervezésnél figyelembe veendő eszköz típusát, paraméterét, és gyártói tervezési segédletét, valamint a helyszínek vonatkozásában az ellátásszervezési tervkészítéshez szükséges betegforgalmi adatokat a nyertes Ajánlattevő részére szerződéskötést követően rendelkezésre bocsátja. Jelen tervezési feladat keretén belül – a teljesítési helyszíneket tartalmazó mellékletben felsoroltak szerint – összesen 30 db új CT berendezés és 14 db új MR berendezés telepítéséhez szükséges – minden szakágra kiterjedő – kiviteli terveknek, valamint ezen telepítések és további 7 db CT/MR berendezéssel kapcsolatos új telepítés/upgrade figyelembevételével az OET-nek kell elkészülnie. Az összesen 51 db CT és/vagy MR gép kapcsán felmerülő munkák országos szintű organizálását olyan módon kell megtervezni az érintett egészségügyi létesítmények működésének figyelembevételével, hogy a berendezésekkel kapcsolatos beavatkozások időtartama alatt az országos sürgősségi és trauma ellátás folyamatos legyen, illetve az országos szintű egészségügyi ellátásbiztonság megfelelő szinten biztosított legyen, a diagnosztikai eszközök cseréje/fejlesztése miatt az országos várólisták ne növekedjenek. A nyertes ajánlattevőnek figyelembe kell vennie, hogy az egyes egészségügyi létesítmények mikor tudják az ellátást a gép telepítéséhez szükséges időre átszervezni a nyertes ajánlattevő által szolgáltatott felmérési adatok alapján. A tervezési feladat részeként el kell készíteni a CT telepítési helyszíneken a sugárvédelmi tervdokumentációt. A telepítéssel összefüggő építészeti átalakítás során rehabilitációs szakmérnök által meghatározott mértékig szükséges az akadálymentesítés megtervezése. A telepítésekkel összefüggő kivitelezési munkákhoz kapcsolódó tervezési feladatok a telepítési helyszínek sajátosságaira és a telepítendő berendezések típusára figyelemmel (meglévő épületekben történő telepítések): a. CT - meglévő készülék csere b. MR - új készülék igény c. MR - meglévő készülék csere Nyertes ajánlattevő a tervezési munkák vonatkozásában 4 ütemben köteles teljesíteni a szerződéstervezet és a Tervezési programban foglaltak szerint. - 1. ütem (felmérés és OET koncepció terv): határideje: a szerződés hatálybalépéstől számított 45 naptári nap - 2. ütem (kiviteli tervek és OET): határideje: az OET koncepciójának jóváhagyásától számított 75 naptári nap - 3. ütem (közbeszerzésben való közreműködés): határideje a kivitelezési munkákra irányuló közbeszerzési eljárások lezárása - 4. ütem (tervezői művezetés maximum 340 mérnöknap): határideje a kivitelezési munkák lezárása A felhívás II.2.3) pontja szerinti teljesítési helyszín a tervek fizikai leadásának helyszíne. A tervezéssel érintett magyarországi helyszínek listáját a dokumentáció tartalmazza. A részletes feladatleírást a műszaki leírás tartalmazza. A Szerződés a Felek általi aláírás napján lép hatályba, amennyiben a Felek nem egy időben írnak alá, az időben később aláíró Fél aláírásának napján lép hatályba. A teljesítési határideje a hatályba lépésétől a Szerződés IV.2. d) pontjában meghatározott 4. ütem teljesítéséig tart (a kivitelezési munkák lezárása). Az ajánlati felhívás II.2.7) rovatában (BT-36 mező) meghatározott határidő az 1-2. ütem teljesítési határideje. Megrendelőnek a teljes CT/MR programra vonatkozó Országos Egészségügyi Ellátást Biztosító Organizációs és Ellátásszervezési Terv koncepciójának elfogadására 30 naptári napja van.

Az eljárás legfontosabb jellemzői:
Értékelés a Kbt.76. § (2) bek. c) pontja alapján, adható pontszám alsó és felső határa: 0-10 pont. Módszer: 4. Nettó tervezői díj (HUF), 5. Tervezői művezetési díj (HUF/mérnöknap): fordított arányosítás; 1-3. értékelési részszempont: egyenes arányosítás. Az 1-3. értékelési részszempont esetében a Kbt.77.§(1)bek. szerinti legkedvezőbb szint 10 db, a 10 db feletti megajánlások a maximális 10 pontot kapják, a legkedvezőtlenebb szint 0 darab. Amennyiben ajánlattevő 10 darabnál többet, például 11 darabot ajánl meg, ez esetben is a pontskála felső határa szerinti pontszámot (10 pont) kapja.

A Magyarország 2024. évi központi költségvetésének megalapozásáról szóló 2023. évi LIII. törvényben az Országgyűlés elfogadta, hogy közfinanszírozott, nagy értékű képalkotó diagnosztikai szolgáltatásokat, vagyis MRI- és CT-vizsgálatokat 2025. novemberétől csak állami intézmény végezhet. A törvény értelmében azoknak a magánszolgáltatóknak, amelyek ezen a területen még részt vesznek a közellátásban, 2025. november végéig megszűnik a NEAK-tól kapott finanszírozásuk. A magánszolgáltatókkal kötött szerződéseket a kórházaknak, szakrendelőknek fel kell mondaniuk, újakat pedig nem köthetnek a jövőben. Jelenleg a CT- és MRI-vizsgálatok egyharmadát végzik magáncégek vagy úgy, hogy a kórházakban, szakrendelőkben saját, erre kialakított részlegük van, ahova az állam beutalja a betegeket, vagy úgy, hogy kórházon kívüli magánrendelőket működtetnek, és oda utalja be a pácienseket az állami egészségügy. Magyarország kormányának kiemelten fontos célja, hogy a közfinanszírozott egészségügyi ellátórendszerben, a radiológiai diagnosztikához korszerű eszközök álljanak rendelkezésre, annak érdekében, hogy az országos egészségügyi ellátás magasabb színvonalon történő biztosítása megvalósulhasson. Az OKFŐ a 2217/2023 Korm.hat.-ban foglaltaknak megfelelően, ütemezetten valósítja meg a CT és MR berendezések eszközparkjának megújítását, valamint a magánszolgáltatók által nyújtott szolgáltatások kiváltását. Közfinanszírozott, nagy értékű képalkotó diagnosztikai szolgáltatásokat, vagyis MRI- és CT-vizsgálatokat 2025. novemberétől csak állami intézmény végezhet, vagyis legkésőbb a magadott időpontig meg kell valósulnia a magánszolgáltatók kiváltásának. Ennek érdekében indult el a CT és MR berendezések cseréjére vonatkozó program, melynek keretében az OKFŐ országos szinten 30 db új CT és 14 db új MR készüléket szerez be. A kapcsolódó eszközbeszerzések jelenleg folyamatban vannak. A szerződéskötéstől a beszállítóknak 150-180 napja lesz az adott berendezés leszállítására. A berendezések cseréjéhez a jelenleg rendelkezésre álló területek részbeni vagy teljes átalakítására van szükség, tekintettel arra, hogy a meglévő helyszínek a jogszabályban foglalt minimumfeltételeket nem elégítik ki, illetve a területek (60-100 m2 nagyságú) meglévő hűtési/szellőzési rendszereit autonóm rendszerekre kell átépíteni, melynek kivitelezését az eszközbeszerzéstől függetlenül fogja az OKFŐ elvégeztetni. A kivitelezési eljárás kiírásához kiviteli tervek szükségesek, melyeket az OKFŐ jelen közbeszerzési eljárás keretében kívánja beszerezni és elkészíttetni. Mivel mind a régiós, mind az országos ellátás folytonosságát biztosítani kell, ezért a kivitelezéseket - az országos egészségügyi ellátás megfelelő szintű biztosítása miatt - csak ütemezetten lehet elvégezni. Figyelemmel arra, hogy 2025 novemberéig a 44 helyszín kivitelezési munkáinak el kell készülniük, ezért a kiviteli terveknek legkésőbb 2025. januárjáig rendelkezésre kell állniuk, így - a tervezési munkák időigényére is tekintettel - szükséges a gyorsított közbeszerzési eljárás lefolytatása.

A szerződés odaítélése
A szerződés/tétel odaítélése ✅ Jogorvoslati eljárások
Type of alleged irregularity: Egyéb: 1
A panaszosok száma: 1
Tétel azonosító száma: LOT-0001
Szerződés száma: S24/2024/000127
A szerződés megkötésének időpontja: 2025-01-02 📅
Cím: Tervezési szerződés
A szerződés címe: https://ekr.gov.hu/ekr-szerzodestar/hu/szerzodesLista?eljarasAzon=EKR001604102024🌏 Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 5
Az elektronikus úton beérkezett pályázatok száma: 5
A kkv-k által benyújtott pályázatok száma: 5
A nem uniós tagállamokból származó ajánlattevőktől beérkezett ajánlatok száma: 0
A más uniós tagállamokból származó ajánlattevőktől beérkezett ajánlatok száma: 0
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 786 460 000 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR001604102024/2079
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0001 A vállalkozó neve és címe
Név: Vasscogenplan kft
Nemzeti nyilvántartási szám: 23563498209
Postacím: Csanády Sámuel Utca 2/a
Postai irányítószám: 4220
Postai város: Hajdúböszörmény
Régió: Hajdú-Bihar
🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: vasslaszlo.co@gmail.com📧
Telefon: +36 303567181📞
URL: https://www.vasscogenplan.com🌏 A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 741 200 000 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR001604102024/2087
Az ajánlattevő fél vezetője ✅ Tájékoztatás a pályázatokról
A szerződést egy gazdasági szereplőkből álló csoportnak ítélték oda ✅ A vállalkozó neve és címe
Név: Design Plan Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 28743341208
Postacím: 9027 Győr, Nagysándor József Utca 31.
Postai irányítószám: 9027
Postai város: Győr
Régió: Győr-Moson-Sopron
🏙️
E-mail: info@designplan.hu📧
Telefon: +36 305488073📞
URL: https://www.designplan.hu🌏
Név: PROCONT Vállalkozó és kereskedelmi Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: 10485271242
Postacím: Vezseny Utca 4-6. B. 1.em. 5.
Postai irányítószám: 1141
Postai város: Budapest
Régió: Budapest
🏙️
E-mail: kerese.janos@gmail.com📧
Telefon: +36 209293409📞 A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 804 500 000 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR001604102024/2095 A vállalkozó neve és címe
Név: Mérnök-Mátrix Építőipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Zártkörüen Működő Részvénytársaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 27306165208
Postacím: Árpád Út 93. V. emelet
Postai irányítószám: 9022
E-mail: kantor.laszlo@mernokmatrix.hu📧
Telefon: +36 302278496📞
URL: https://www.mernokmatrix.hu🌏 A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 546 100 000 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR001604102024/2127 A vállalkozó neve és címe
Név: TOP-KVALITÁS Tervező és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 11474762211
Postacím: Bakony Utca 1/1.
Postai irányítószám: 2800
Postai város: Tatabánya
Régió: Komárom-Esztergom
🏙️
E-mail: topkvalitas@topkvalitas.com📧
Telefon: +36 202648561📞
URL: https://www.topkvalitas.com🌏 A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 710 800 000 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR001604102024/2143 Az alvállalkozással kapcsolatos információk
Az alvállalkozásba adott szerződésrész értéke ismert ✅
Az alvállalkozásba adott szerződésrész százalékos aránya ismert ✅
Leírás:
É jogosultsággal végezhető tervezési feladatok ellátása;egészségügyi ellátásszervezési terv készítésére vonatkozó referencia tapasztalatok felhasználásával végzendő tervezési feladatok; egyéb tervezői és szakértői feladatok ellátása
Valószínűleg harmadik félnek alvállalkozásba adandó, hozzáadottérték-adó nélküli érték: 106 620 000 HUF 💰
Arány (%): 15
A szerződés alvállalkozásba adandó részének rövid leírása:
É jogosultsággal végezhető tervezési feladatok ellátása;egészségügyi ellátásszervezési terv készítésére vonatkozó referencia tapasztalatok felhasználásával végzendő tervezési feladatok; egyéb tervezői és szakértői feladatok ellátása
A szerződést valószínűleg alvállalkozóval kötik meg ✅ A vállalkozó neve és címe
Név: TSPC Technical Supervision and Planning Consulting Hungary Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: 24084794208
Postacím: Dunakapu Tér 7.
E-mail: info@tspc.hu📧
Telefon: +36 18009191📞
Fax: +36 18009192 📠
URL: http://www.tspc.hu/🌏
A tulajdonos állampolgársága: Magyarország 🇭🇺
A gazdasági szereplő mérete: Kisvállalkozás
Név: MFDS Tervező Iroda Informatikai és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 24322641213
Postacím: Szabadság Út 74
Postai irányítószám: 2141
Postai város: Csömör
E-mail: design@mediafriends.hu📧
Telefon: +36 703370622📞
URL: https://www.mediafriends.hu🌏
A gazdasági szereplő mérete: Mikrovállalkozás
Forrás: OJS 2025/S 014-040270 (2025-01-20)