DEK-1341 Debreceni Egyetem klímák karbantartása

Debreceni Egyetem

A Debreceni Egyetem meghatározott telephelyein lévő klíma berendezéseinek (split, ablak, mobil, MRV, folyadékhűtők, hőszivattyúk, fan-coil, Roof-top, technológiai hűtők) átalánydíjas karbantartási és üzemzavar elhárítási munkák elvégzése, a közbeszerzési eljárás keretein belül és a közbeszerzési dokumentumokban részletezettek szerint az alábbi részekre bontva. 1. rész: Egyetem téri Campus 2. rész: Kassai úti Campus 3. rész: Böszörményi úti Campus 4. rész: Nagyerdei Campus 5. rész: Nyíregyházi Campus 6. rész: Kenézy Gyula Campus 7. rész: Szolnok Campus 8. rész: Berettyóújfalui Gróf Tisza István Kórház Nyertes ajánlattevő az 1. sz. mellékletben meghatározottak szerinti gyakoriság alapján ütemezett megelőző karbantartást, ellenőrzést végez a berendezéseken. Az ütemtervet a megrendelő képviselője hagyja jóvá. A karbantartás általában tervezhető, kivételes esetekben külön egyeztetés szükséges. Nyertes ajánlattevő feladata a karbantartás során feltárt hiányosságok javítása, továbbá az üzemzavar elhárítása. A felmerülő anyagköltség elszámolása műszaki ellenőri jóváhagyással lehetséges. Nyertes ajánlattevőnek a lehető legrövidebb időn belül kell a javításokat elvégeznie, figyelembe véve az alkatrész beszerzésének körülményeit. Az ajánlati árnak tartalmaznia kell a műszaki leírásban megadott munkák elvégzésének, a karbantartás során felmerülő rezsianyagok, valamint a 30.000 Ft egyedi értékhatárt meg nem haladó értékű alkatrészek költségét. A munkavégzéshez szükséges anyagokat és eszközöket a nyertes ajánlattevő köteles biztosítani. Nyertes ajánlattevő a szolgáltatás nyújtása során köteles a megfelelő szintű szolgáltatáshoz szükséges teljesítmény nyilatkozattal rendelkező anyagokat, gépeket és berendezéseket használni. A nettó 30 000 Ft-ot, azaz harmincezer forintot meghaladó egyedi értékű javítások szükségességét Vállalkozó köteles jelenteni a Megrendelő műszaki ellenőrének, aki árajánlatot kér be, vagy külön megrendelheti az adott javítást akár a Vállalkozótól, akár más vállalkozótól. Nyertes ajánlattevő a karbantartás és hibajavítás során a tárgyhónapban kicserélt 30.000 Ft egyedi értékhatárt meghaladó értékű alkatrészek költségéről a következő számlájával egyidejűleg nyújthat be számlát. Nyertes ajánlattevőnek üzemzavar elhárítása érdekében telefonos készenléti szolgálatot kell működtetnie. Nyertes ajánlattevő a munkavégzést úgy köteles megszervezni, hogy üzemzavar esetén a hiba bejelentésétől számítva egészségügyi és technológiai területeken 60 percen belül kezdi meg a hiba elhárítását munkaidőben és munkaidőn kívül egyaránt, minden más esetben 60 percen belül kezdi meg a hiba elhárítását munkaidőben, vagy munkaidőn kívül a bejelentést követő napon 8.00 órától elkezdhesse az üzemeltetést akadályozó hibák elhárítását. Steril klímát (légkezelőt) ellátó hűtőgép esetén azonban munkaidőn kívül is meg kell kezdeni a hibaelhárítást 60 percen belül és lehetőség szerint a hibát ki is kell javítani. (4.3. és 6.3 részben) Vállalkozó további feladata a karbantartás során a meglévő berendezés lista aktualizálása (Megrendelő által biztosított lista alapján), melyet a karbantartási időszak végén az adott területről Megrendelő területi műszaki ellenőrének digitális formában átad. A tevékenység ellátásához szükséges hatósági engedélyek, jogosítványok beszerzése nyertes ajánlattevő kötelezettsége. Nyertes ajánlattevő köteles a jogszabályi előírásoknak, a szakmai követelményeknek megfelelő szolgáltatás nyújtása érdekében a feladatok ellátására kiképzett személyzettel és mennyiségben, valamint minőségben megfelelő gépekkel, berendezésekkel, eszközökkel végezni tevékenységét. Nyertes ajánlattevő büntetett előéletű személyt nem foglalkoztathat a feladatok ellátására. Nyertes ajánlattevő köteles munkavállalóit a törvényes előírásoknak megfelelő munka-, baleset- és tűzvédelmi oktatásban részesíteni, továbbá folyamatosan ellenőrizni tevékenységüket az előírt minőség szavatolása érdekében. Nyertes ajánlattevő köteles a speciális egyetemi szabályozások betartására, valamint a formaruhában történő munkavégzésre. Ajánlatkérő a Debreceni Egyetem parkolási rendje szerint biztosítja az egyes telephelyekre történő bejutást: napi belépő, féléves vagy éves bérlet megváltására van lehetőség járművenként. (Információk a parkolással kapcsolatban az alábbi linken olvashatók: https://saportal.fin.unideb.hu/dms/download.php?pdf&id=746&hash=8a6cecf6abcf78580ca2eea96c9fa129 A Klinikai Központ egész területén (Nagyerdei Campus I.-II. telep, Kenézy Gyula Campus és külső telephelyei, Berettyóújfalui Gróf Tisza István Kórház) történő munkavégzésnél az egészségügyben érvényes higiéniai előírások betartása szükséges. A munkát a Klinikánként kijelölt kapcsolattartóval előre leegyeztetve lehet elvégezni.

Határidő

Az ajánlatok beérkezésének határideje 2024-05-13. A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2024-04-11.

Szállítók

A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:

Kicsoda? Mi az? Hol?
Beszerzési előzmények
Dátum Dokumentum
2024-04-11 Ajánlati felhívás
2024-05-07 Ajánlati felhívás
2024-08-14 Tájékoztató az eljárás eredményéről
Ajánlati felhívás (2024-04-11)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Cím: DEK-1341 Debreceni Egyetem klímák karbantartása
Hivatkozási szám: EKR000018742024
Rövid leírás:
A Debreceni Egyetem meghatározott telephelyein lévő klíma berendezéseinek (split, ablak, mobil, MRV, folyadékhűtők, hőszivattyúk, fan-coil, Roof-top, technológiai hűtők) átalánydíjas karbantartási és üzemzavar elhárítási munkák elvégzése, a közbeszerzési eljárás keretein belül és a közbeszerzési dokumentumokban részletezettek szerint az alábbi részekre bontva. 1. rész: Egyetem téri Campus 2. rész: Kassai úti Campus 3. rész: Böszörményi úti Campus 4. rész: Nagyerdei Campus 5. rész: Nyíregyházi Campus 6. rész: Kenézy Gyula Campus 7. rész: Szolnok Campus 8. rész: Berettyóújfalui Gróf Tisza István Kórház Nyertes ajánlattevő az 1. sz. mellékletben meghatározottak szerinti gyakoriság alapján ütemezett megelőző karbantartást, ellenőrzést végez a berendezéseken. Az ütemtervet a megrendelő képviselője hagyja jóvá. A karbantartás általában tervezhető, kivételes esetekben külön egyeztetés szükséges. Nyertes ajánlattevő feladata a karbantartás során feltárt hiányosságok javítása, továbbá az üzemzavar elhárítása. A felmerülő anyagköltség elszámolása műszaki ellenőri jóváhagyással lehetséges. Nyertes ajánlattevőnek a lehető legrövidebb időn belül kell a javításokat elvégeznie, figyelembe véve az alkatrész beszerzésének körülményeit. Az ajánlati árnak tartalmaznia kell a műszaki leírásban megadott munkák elvégzésének, a karbantartás során felmerülő rezsianyagok, valamint a 30.000 Ft egyedi értékhatárt meg nem haladó értékű alkatrészek költségét. A munkavégzéshez szükséges anyagokat és eszközöket a nyertes ajánlattevő köteles biztosítani. Nyertes ajánlattevő a szolgáltatás nyújtása során köteles a megfelelő szintű szolgáltatáshoz szükséges teljesítmény nyilatkozattal rendelkező anyagokat, gépeket és berendezéseket használni. A nettó 30 000 Ft-ot, azaz harmincezer forintot meghaladó egyedi értékű javítások szükségességét Vállalkozó köteles jelenteni a Megrendelő műszaki ellenőrének, aki árajánlatot kér be, vagy külön megrendelheti az adott javítást akár a Vállalkozótól, akár más vállalkozótól. Nyertes ajánlattevő a karbantartás és hibajavítás során a tárgyhónapban kicserélt 30.000 Ft egyedi értékhatárt meghaladó értékű alkatrészek költségéről a következő számlájával egyidejűleg nyújthat be számlát. Nyertes ajánlattevőnek üzemzavar elhárítása érdekében telefonos készenléti szolgálatot kell működtetnie. Nyertes ajánlattevő a munkavégzést úgy köteles megszervezni, hogy üzemzavar esetén a hiba bejelentésétől számítva egészségügyi és technológiai területeken 60 percen belül kezdi meg a hiba elhárítását munkaidőben és munkaidőn kívül egyaránt, minden más esetben 60 percen belül kezdi meg a hiba elhárítását munkaidőben, vagy munkaidőn kívül a bejelentést követő napon 8.00 órától elkezdhesse az üzemeltetést akadályozó hibák elhárítását. Steril klímát (légkezelőt) ellátó hűtőgép esetén azonban munkaidőn kívül is meg kell kezdeni a hibaelhárítást 60 percen belül és lehetőség szerint a hibát ki is kell javítani. (4.3. és 6.3 részben) Vállalkozó további feladata a karbantartás során a meglévő berendezés lista aktualizálása (Megrendelő által biztosított lista alapján), melyet a karbantartási időszak végén az adott területről Megrendelő területi műszaki ellenőrének digitális formában átad. A tevékenység ellátásához szükséges hatósági engedélyek, jogosítványok beszerzése nyertes ajánlattevő kötelezettsége. Nyertes ajánlattevő köteles a jogszabályi előírásoknak, a szakmai követelményeknek megfelelő szolgáltatás nyújtása érdekében a feladatok ellátására kiképzett személyzettel és mennyiségben, valamint minőségben megfelelő gépekkel, berendezésekkel, eszközökkel végezni tevékenységét. Nyertes ajánlattevő büntetett előéletű személyt nem foglalkoztathat a feladatok ellátására. Nyertes ajánlattevő köteles munkavállalóit a törvényes előírásoknak megfelelő munka-, baleset- és tűzvédelmi oktatásban részesíteni, továbbá folyamatosan ellenőrizni tevékenységüket az előírt minőség szavatolása érdekében. Nyertes ajánlattevő köteles a speciális egyetemi szabályozások betartására, valamint a formaruhában történő munkavégzésre. Ajánlatkérő a Debreceni Egyetem parkolási rendje szerint biztosítja az egyes telephelyekre történő bejutást: napi belépő, féléves vagy éves bérlet megváltására van lehetőség járművenként. (Információk a parkolással kapcsolatban az alábbi linken olvashatók: https://saportal.fin.unideb.hu/dms/download.php?pdf&id=746&hash=8a6cecf6abcf78580ca2eea96c9fa129 A Klinikai Központ egész területén (Nagyerdei Campus I.-II. telep, Kenézy Gyula Campus és külső telephelyei, Berettyóújfalui Gróf Tisza István Kórház) történő munkavégzésnél az egészségügyben érvényes higiéniai előírások betartása szükséges. A munkát a Klinikánként kijelölt kapcsolattartóval előre leegyeztetve lehet elvégezni.
Többet mutasson
Szerződés típusa: Szolgáltatások
Termékek/szolgáltatások: Javítási és karbantartási szolgáltatások 📦
Információk a tételekről
Ez a szerződés tételekre oszlik
Az ajánlatok legfeljebb a következő tételekre nyújthatók be: 8
Az ajánlatok valamennyi tételre benyújthatók

1️⃣
Belső azonosító: EKR000018742024/1
Cím: Egyetem téri Campus
A beszerzés leírása:
Vállalkozási szerződés a Debreceni Egyetem telephelyein, főként az Egyetem téri Campuson működő klímaberendezések karbantartási munkáinak elvégzésére. DE klíma berendezéseinek átalánydíjas karbantartási és üzemzavar elhárítási munkái, a zavartalan üzemelés érdekében elvégzett javításokkal együtt. - Split ablak és mobil rendszerű klímaberendezések karbantartása (278 kültéri egység és 320 beltéri egység) - MRV rendszerek karbantartása (23 kültéri egység és 54 beltéri egység) - Folyadékhűtők, hűtőgázzal működő gépek karbantartása (33 kültéri egység és 17 beltéri egység) - Technológiai hűtőgépek karbantartása (7 kültéri egység és 7 beltéri egység) Nyertes ajánlattevőnek telefonos készenléti szolgálatot kell működtetni a hibajelentés fogadása és intézkedés megtételének elindítása céljából 0-24 óráig. Az ajánlati árnak tartalmaznia kell a műszaki leírásban megadott munkák elvégzésének, a karbantartás során felmerülő rezsianyagok, valamint a 30.000 Ft egyedi értékhatárt meg nem haladó értékű alkatrészek költségét. A nettó 30 000 Ft értékhatárt meghaladó egyedi értékű alkatrészek kicserélése esetén az alkatrész értéke a vállalkozói díjon felül külön kerül elszámolásra. A részleteket a műszaki leírás tartalmazza.
Többet mutasson
További információk:
1. Csak teljes körű ajánlat tehető. Ajánlattevőnek az adott részre vonatkozóan az ártáblázat valamennyi sorára megajánlást kell tennie. 2. Az Ajánlatkérő a Kbt. 81. § (4)-(5) bekezdése szerint az ajánlatok bírálatát az ajánlatok értékelését követően végzi el. 3. Módszerek a Közbeszerzési Hatóság 2020. 03. 25. napján megjelent útmutatója szerint: minőségi értékelési szempontok: arányosítás, ár: fordított arányosítás. Részletek a közbesz. dokumentációban.
Többet mutasson
Fő helyszín vagy teljesítési hely: Debreceni Egyetem telephelyei (a szerződéstervezet 2. sz. melléklete szerint)
Időtartam: 36 hónap
Információk a lehetőségekről
Opciók
A lehetőségek leírása:
A megadott darabszámok a jelenlegi állapotot tükrözik, melyhez képest a szerződés időtartama alatt maximum +20% eltérés lehetséges. A nettó havidíj a szerződés időtartama alatt a berendezések számának változásával az alábbiak szerint változhat: Mennyiségbeli eltérés esetén a szerződés mellékleteként megadott összesített berendezéslistán felüli darabszám a területi egységenként megajánlott szerződéses egységárral számolható el. Ajánlatkérő írásban tájékoztatja Ajánlattevőt a bevonni kívánt eszközök darabszámáról és típusáról. Nyertes ajánlattevő a tájékoztatást követő hónaptól jogosult az emelt díj érvényesítésére. Fenti opció igénybevétele a Kbt. 141. § (4) bekezdés a) pontja szerinti szerződésmódosításnak minősül.
Többet mutasson
Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): 1. Az M.2. alkalmassági követelményként előírt hűtő- és klímaberendezés-szerelő, karbantartó vizsgabizonyítvánnyal rendelkező szakemberek egyike rendelkezik a kötelezően előírt 60 hónapot meghaladó szakmai tapasztalattal (min. 0 hónap –max. 72 hónap)
Minőségi kritérium (súlyozás): 15
Minőségi kritérium (név): 2. Az M.2. alkalmassági követelményként előírt hűtő- és klímaberendezés-szerelő, karbantartó vizsgabizonyítvánnyal rendelkező 2 fő szakemberen felüli további szakember/szakemberek száma (min. 0, max. 2 fő)
Ár
Ár (súlyozás): 70
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0001

2️⃣
Belső azonosító: EKR000018742024/2
Cím: Kassai úti Campus
A beszerzés leírása:
Vállalkozási szerződés a Debreceni Egyetem telephelyein, főként a Kassai úti Campuson működő klímaberendezések karbantartási munkáinak elvégzésére. DE klíma berendezéseinek átalánydíjas karbantartási és üzemzavar elhárítási munkái, a zavartalan üzemelés érdekében elvégzett javításokkal együtt. - Split ablak és mobil rendszerű klímaberendezések karbantartása (121 kültéri egység és 134 beltéri egység) - MRV rendszerek karbantartása (5 kültéri egység és 59 beltéri egység) - Folyadékhűtők, hűtőgázzal működő gépek karbantartása (10 kültéri egység) Nyertes ajánlattevőnek telefonos készenléti szolgálatot kell működtetni a hibajelentés fogadása és intézkedés megtételének elindítása céljából 0-24 óráig. Az ajánlati árnak tartalmaznia kell a műszaki leírásban megadott munkák elvégzésének, a karbantartás során felmerülő rezsianyagok, valamint a 30.000 Ft egyedi értékhatárt meg nem haladó értékű alkatrészek költségét. A nettó 30 000 Ft értékhatárt meghaladó egyedi értékű alkatrészek kicserélése esetén az alkatrész értéke a vállalkozói díjon felül külön kerül elszámolásra. A részleteket a műszaki leírás tartalmazza.
Többet mutasson
Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): Az M.2. alkalmassági követelményként előírt hűtő- és klímaberendezés-szerelő, karbantartó vizsgabizonyítvánnyal rendelkező szakemberek egyike rendelkezik a kötelezően előírt 60 hónapot meghaladó szakmai tapasztalattal (min. 0 hónap –max. 72 hónap)
Az M.2. alkalmassági követelményként előírt hűtő- és klímaberendezés-szerelő, karbantartó vizsgabizonyítvánnyal rendelkező 2 fő szakemberen felüli további szakember/szakemberek száma (min. 0, max. 2 fő)
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0002

3️⃣
Belső azonosító: EKR000018742024/3
Cím: Böszörményi úti Campus
A beszerzés leírása:
Vállalkozási szerződés a Debreceni Egyetem telephelyein, főként az Böszörményi úti Campuson működő klímaberendezések karbantartási munkáinak elvégzésére. DE klíma berendezéseinek átalánydíjas karbantartási és üzemzavar elhárítási munkái, a zavartalan üzemelés érdekében elvégzett javításokkal együtt. - Split ablak és mobil rendszerű klímaberendezések karbantartása (175 kültéri egység és 304 beltéri egység) - Folyadékhűtők, hűtőgázzal működő gépek karbantartása (13 kültéri egység és 14 beltéri egység) - Rooftop berendezések karbantartása (2 kültéri egység) - Technológiai hűtőgépek karbantartása (14 kültéri egység és 11 beltéri egység) Nyertes ajánlattevőnek telefonos készenléti szolgálatot kell működtetni a hibajelentés fogadása és intézkedés megtételének elindítása céljából 0-24 óráig. Az ajánlati árnak tartalmaznia kell a műszaki leírásban megadott munkák elvégzésének, a karbantartás során felmerülő rezsianyagok, valamint a 30.000 Ft egyedi értékhatárt meg nem haladó értékű alkatrészek költségét. A nettó 30 000 Ft értékhatárt meghaladó egyedi értékű alkatrészek kicserélése esetén az alkatrész értéke a vállalkozói díjon felül külön kerül elszámolásra. A részleteket a műszaki leírás tartalmazza.
Többet mutasson
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0003

4️⃣
Belső azonosító: EKR000018742024/4
Cím: Nagyerdei Campus
A beszerzés leírása:
Vállalkozási szerződés a Debreceni Egyetem telephelyein, főként a Nagyerdei Campuson működő klímaberendezések karbantartási munkáinak elvégzésére. DE klíma berendezéseinek átalánydíjas karbantartási és üzemzavar elhárítási munkái, a zavartalan üzemelés érdekében elvégzett javításokkal együtt. - Split ablak és mobil rendszerű klímaberendezések karbantartása (940 kültéri egység és 1087 beltéri egység) - MRV rendszerek karbantartása (69 kültéri egység és 536 beltéri egység) - Folyadékhűtők, hűtőgázzal működő gépek karbantartása (94 kültéri egység) - Technológiai hűtőgépek karbantartása (31 kültéri egység és 30 beltéri egység) Nyertes ajánlattevőnek telefonos készenléti szolgálatot kell működtetni a hibajelentés fogadása és intézkedés megtételének elindítása céljából 0-24 óráig. Az ajánlati árnak tartalmaznia kell a műszaki leírásban megadott munkák elvégzésének, a karbantartás során felmerülő rezsianyagok, valamint a 30.000 Ft egyedi értékhatárt meg nem haladó értékű alkatrészek költségét. A nettó 30 000 Ft értékhatárt meghaladó egyedi értékű alkatrészek kicserélése esetén az alkatrész értéke a vállalkozói díjon felül külön kerül elszámolásra. A részleteket a műszaki leírás tartalmazza.
Többet mutasson
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0004

5️⃣
Belső azonosító: EKR000018742024/5
Cím: Nyíregyházi Campus
A beszerzés leírása:
Vállalkozási szerződés a Debreceni Egyetem telephelyein, főként a Nyíregyházi Campuson működő klímaberendezések karbantartási munkáinak elvégzésére. DE klíma berendezéseinek átalánydíjas karbantartási és üzemzavar elhárítási munkái, a zavartalan üzemelés érdekében elvégzett javításokkal együtt. - Split ablak és mobil rendszerű klímaberendezések karbantartása (89 kültéri egység és 105 beltéri egység) - MRV rendszerek karbantartása (4 kültéri egység és 30 beltéri egység) - Folyadékhűtők, hűtőgázzal működő gépek karbantartása (2 kültéri egység) - Technológiai hűtőgépek karbantartása (1 kültéri egység és 1 beltéri egység) Nyertes ajánlattevőnek telefonos készenléti szolgálatot kell működtetni a hibajelentés fogadása és intézkedés megtételének elindítása céljából 0-24 óráig. Az ajánlati árnak tartalmaznia kell a műszaki leírásban megadott munkák elvégzésének, a karbantartás során felmerülő rezsianyagok, valamint a 30.000 Ft egyedi értékhatárt meg nem haladó értékű alkatrészek költségét. A nettó 30 000 Ft értékhatárt meghaladó egyedi értékű alkatrészek kicserélése esetén az alkatrész értéke a vállalkozói díjon felül külön kerül elszámolásra. A részleteket a műszaki leírás tartalmazza.
Többet mutasson
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0005

6️⃣
Belső azonosító: EKR000018742024/6
Cím: Kenézy Gyula Campus
A beszerzés leírása:
Vállalkozási szerződés a Debreceni Egyetem telephelyein, főként a Kenézy Gyula Campuson működő klímaberendezések karbantartási munkáinak elvégzésére. DE klíma berendezéseinek átalánydíjas karbantartási és üzemzavar elhárítási munkái, a zavartalan üzemelés érdekében elvégzett javításokkal együtt. - Split ablak és mobil rendszerű klímaberendezések karbantartása (338 kültéri egység és 399 beltéri egység) - MRV rendszerek karbantartása (16 kültéri egység és 90 beltéri egység) - Folyadékhűtők, hűtőgázzal működő gépek karbantartása (21 kültéri egység) - Technológiai hűtőgépek karbantartása (5 kültéri egység és 4 beltéri egység) Nyertes ajánlattevőnek telefonos készenléti szolgálatot kell működtetni a hibajelentés fogadása és intézkedés megtételének elindítása céljából 0-24 óráig. Az ajánlati árnak tartalmaznia kell a műszaki leírásban megadott munkák elvégzésének, a karbantartás során felmerülő rezsianyagok, valamint a 30.000 Ft egyedi értékhatárt meg nem haladó értékű alkatrészek költségét. A nettó 30 000 Ft értékhatárt meghaladó egyedi értékű alkatrészek kicserélése esetén az alkatrész értéke a vállalkozói díjon felül külön kerül elszámolásra. A részleteket a műszaki leírás tartalmazza.
Többet mutasson
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0006

7️⃣
Belső azonosító: EKR000018742024/7
Cím: Szolnok Campus
A beszerzés leírása:
Vállalkozási szerződés a Debreceni Egyetem telephelyein, főként a Szolnok Campuson működő klímaberendezések karbantartási munkáinak elvégzésére. DE klíma berendezéseinek átalánydíjas karbantartási és üzemzavar elhárítási munkái, a zavartalan üzemelés érdekében elvégzett javításokkal együtt. - Split ablak és mobil rendszerű klímaberendezések karbantartása (55 kültéri egység és 55 beltéri egység) - Folyadékhűtők, hűtőgázzal működő gépek karbantartása (10 kültéri egység) Nyertes ajánlattevőnek telefonos készenléti szolgálatot kell működtetni a hibajelentés fogadása és intézkedés megtételének elindítása céljából 0-24 óráig. Az ajánlati árnak tartalmaznia kell a műszaki leírásban megadott munkák elvégzésének, a karbantartás során felmerülő rezsianyagok, valamint a 30.000 Ft egyedi értékhatárt meg nem haladó értékű alkatrészek költségét. A nettó 30 000 Ft értékhatárt meghaladó egyedi értékű alkatrészek kicserélése esetén az alkatrész értéke a vállalkozói díjon felül külön kerül elszámolásra. A részleteket a műszaki leírás tartalmazza.
Többet mutasson
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0007

8️⃣
Belső azonosító: EKR000018742024/8
Cím: Berettyóújfalui Gróf Tisza István Kórház
A beszerzés leírása:
Vállalkozási szerződés a Debreceni Egyetem telephelyein, főként a Berettyóújfalui Gróf Tisza István Kórház területén működő klímaberendezések karbantartási munkáinak elvégzésére. DE klíma berendezéseinek átalánydíjas karbantartási és üzemzavar elhárítási munkái, a zavartalan üzemelés érdekében elvégzett javításokkal együtt. - Split ablak és mobil rendszerű klímaberendezések karbantartása (172 kültéri egység és 172 beltéri egység) - MRV rendszerek karbantartása (3 kültéri egység) - Folyadékhűtők, hűtőgázzal működő gépek karbantartása (11 kültéri egység) - Technológiai hűtőgépek karbantartása (9 kültéri egység) Nyertes ajánlattevőnek telefonos készenléti szolgálatot kell működtetni a hibajelentés fogadása és intézkedés megtételének elindítása céljából 0-24 óráig. Az ajánlati árnak tartalmaznia kell a műszaki leírásban megadott munkák elvégzésének, a karbantartás során felmerülő rezsianyagok, valamint a 30.000 Ft egyedi értékhatárt meg nem haladó értékű alkatrészek költségét. A nettó 30 000 Ft értékhatárt meghaladó egyedi értékű alkatrészek kicserélése esetén az alkatrész értéke a vállalkozói díjon felül külön kerül elszámolásra. A részleteket a műszaki leírás tartalmazza.
Többet mutasson
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0008

Eljárás
Az eljárás típusa
Nyílt eljárás
Jogalap: 2014/24/EU irányelv
Az eljárás legfontosabb jellemzői:
A közbeszerzési dokumentáció korlátozás nélkül, teljes körűen, közvetlenül és díjmentesen elérhető a következő címen: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR000018742024/reszletek. Ajánlatkérő figyelemmel a Kbt. 81. § (4)-(5) bek.-re az ajánlatok bírálatát - ideértve annak aránytalanul alacsony ár vizsgálatára vonatkozó részét is - az ajánlatok értékelését követően végzi el. Ajánlatkérő a Kbt. 76. § (2) bekezdés c) pontja szerinti legjobb ár-érték arány értékelési szempontját alkalmazza.
Többet mutasson
Adminisztratív információk
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések beérkezésének határideje: 2024-05-13 11:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei: 2024-05-13 13:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei (hely): www.ekr.gov.hu
Az ajánlatok felbontásának feltételei (Tájékoztatás a felhatalmazott személyekről és a felbontási eljárásról):
Az elektronikusan benyújtott ajánlatok esetében a Kbt. 68. § (4)-(5) bekezdése szerinti adatokat az EKR rendszer a bontás időpontjától kezdve azonnal elektronikusan - azzal a tartalommal, ahogyan azok az ajánlatban szerepelnek - az ajánlattevők részére elérhetővé teszi. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a 424/2017. (XII.19.) Korm. rendelet 15. §-ára.
Többet mutasson
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Minimális időtartam, amely alatt az ajánlattevőnek fenn kell tartania az ajánlatot: 30 nap
A közbeszerzési eljárás feltételei
A szerződést elnyerő ajánlattevők csoportjának valamilyen jogi formát kell öltenie
Megnyitás dátuma: 2024-05-13 13:00:00 📅
Hely: www.ekr.gov.hu
További információk:
Az elektronikusan benyújtott ajánlatok esetében a Kbt. 68. § (4)-(5) bekezdése szerinti adatokat az EKR rendszer a bontás időpontjától kezdve azonnal elektronikusan - azzal a tartalommal, ahogyan azok az ajánlatban szerepelnek - az ajánlattevők részére elérhetővé teszi. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a 424/2017. (XII.19.) Korm. rendelet 15. §-ára.
Többet mutasson
Elektronikus számlázás: Kötelező
Elektronikus fizetést használnak
Díjazási kritériumok
Súlyozás típusa: Súlyozás (pontok, pontos)
A közbeszerzési eljárás feltételei
A szerződés teljesítési feltételeket tartalmaz

Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk
Műszaki és szakmai képességek
A kiválasztási kritériumok listája és rövid leírása:
Szakmai alkalmasság: Ajánlattevőnek az alkalmassági feltételek teljesítéséről be kell csatolnia az Egységes Európai Közbeszerzési Dokumentumot (EEKD), amelyben Ajánlatkérő az alk. követelmények előzetes igazolására elfogadja az Ajánlattevő egyszerű nyilatkozatát a formanyomtatvány IV. „alfa” szakaszában. Figyelemmel a Kbt. 67. § (1) bekezdésére az ajánlattevő ajánlatában köteles az EEKD-ba foglalt nyilatkozatát benyújtani. M.1. Ajánlatkérő a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21. § (3) bekezdése a) pontja szerinti követelményeket kíván előírni műszaki, illetve szakmai alkalmasságként, az alábbiak szerint: Alkalmatlan az ajánlattevő amennyiben nem rendelkezik az eljárást megindító felhívás feladásának napjától visszafelé számított 3 évben az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően teljesített alábbi referenciával: 1. és 3. rész tekintetében: egybefüggően min. 12 hónap időtartamú legalább 100 db split klíma és minimum 10 db folyadékhűtő (kültéri vagy beltéri egység) karbantartására vonatkozó 2. és 5. rész tekintetében: egybefüggően min. 12 hónap időtartamú legalább 50 db split klíma és minimum 5 db folyadékhűtő (kültéri vagy beltéri egység) / vagy egybefüggően min. 12 hónap időtartamú legalább 50 db split klíma és legalább 1 db MRV rendszer, mely minimum 10 db beltéri egységgel rendelkezik karbantartására vonatkozó 4. és 6. részek tekintetében: egybefüggően min. 12 hónap időtartamú legalább 100 db split klíma és minimum 20 db folyadékhűtő/ vagy egybefüggően min. 12 hónap időtartamú legalább 100 db split klíma és legalább 30 db MRV rendszer, mely egyenként minimum 20 db beltéri egységgel rendelkezik karbantartására vonatkozó 7. rész tekintetében: egybefüggően min. 12 hónap időtartamú legalább 30 db split klíma és minimum 5 db folyadékhűtő (kültéri vagy beltéri egység) karbantartására vonatkozó 8. rész tekintetében egybefüggően min. 12 hónap időtartamú legalább 2 db MRV rendszer és minimum 7 db folyadékhűtő (kültéri vagy beltéri egység) karbantartására vonatkozó referenciával. Ajánlatkérő a vizsgált időszak alatt befejezett, de legfeljebb hat éven belül megkezdett szolgáltatásokat veszi figyelembe. Ajánlatkérő a teljesítés igazolásaként elfogadja annak igazolását is, ha a referencia követelményben foglalt eredmény a szerződés részteljesítéseként valósult. A fenti alkalmassági követelménynek ajánlattevők több referencia bemutatásával is megfelelhetnek. Több részre történő ajánlattétel esetén ugyanazon referencia több részben történő bemutatására is lehetőség van, amennyiben az adott referenciával több rész alkalmassági követelménye is igazolható. Több részre történő ajánlattétel esetén a magasabb értékű részekre benyújtott referenciát Ajánlatkérő elfogadja a kisebb értékűek igazolása tekintetében is. A referenciaigazolásnak, illetve nyilatkozatnak tartalmaznia kell legalább a következő adatokat: a teljesítés ideje (kezdő és befejező időpontja), a szerződést kötő másik fél, a szolgáltatás tárgya (az adott részre vonatkozó: split klíma/ folyadékhűtő/MRV rendszer karbantartása), valamint mennyisége, továbbá nyilatkozni kell arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e. A teljesítés idejét év, hónap, nap pontossággal kell megadni. A referencia tárgyát olyan részletességgel szükséges feltüntetni, hogy az alkalmassági minimumkövetelménynek való megfelelés ellenőrizhető legyen. M.2. Alkalmatlan az ajánlattevő amennyiben nem rendelkezik minimum 2 fő hűtő- és klímaberendezés-szerelő, karbantartó vizsgabizonyítvánnyal rendelkező szakemberrel, min. 60 hónap szakmai gyakorlattal. Az időben párhuzamos gyakorlat időket Ajánlatkérő egyszer veszi figyelembe. Ajánlatkérő által a Kbt. 69. § (4)-(7) bekezdései alapján az alkalmassági követelményekre vonatkozó igazolások benyújtására felhívott ajánlattevőnek csatolnia kell a 321/2015. (X. 30) Korm. rendelet 21.§ (3) bekezdés b) pontja szerint a teljesítésbe bevonni kívánt szakembereknek a - megnevezését - szakmai tapasztalatuk ismertetését tartalmazó saját kezűleg aláírt szakmai önéletrajzot, a szakemberek rendelkezésre állási nyilatkozatát arról, hogy ajánlattevő nyertessége esetén a szerződés teljesítésének ideje alatt ajánlattevő rendelkezésére állnak a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 21. § (3) bekezdés b) pontja alapján. Az ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy valamennyi, az alkalmasság igazolására előírt kritériumnak az önéletrajzból, valamint az e pontban csatolni előírt dokumentumokból egyértelműen megállapíthatónak kell lennie. A szakmai tapasztalatot év/hónap bontásban szükséges megadni. Ajánlattevőnek csatolnia kell a szakemberek végzettséget/képzettséget igazoló dokumentumok egyszerű másolatát. Az 1. és 2. számú minőségi értékelési szemponthoz kapcsolódó alkalmassági követelmény ellenőrzése érdekében a szakember önéletrajzát teljes körűen (mind az alkalmasság szempontjából releváns tapasztalat, mind az értékelés szempontjából releváns többlettapasztalat bemutatásával) szükséges ajánlattevőknek már az ajánlatban benyújtaniuk. A Kbt. 65. § (6) bekezdésére figyelemmel az előírt alkalmassági követelménynek a közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek. A Kbt. 65.§ (7) bek. alapján az előírt alkalmassági követelményeknek az ajánlattevők bármely más szervezet kapacitására támaszkodva is megfelelhetnek. Ebben az esetben ajánlattevőnek a Kbt. 65. § (7), (9), (11) (12) bekezdései és a Kbt. 67. § (3) bekezdése alapján kell eljárnia. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Kbt. 69. § (11a) valamint a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 1. § (8) bekezdéseiben foglaltakra. A fenti M.1.) és M2.) pontban rögzített feltételek és ezek előírt igazolási módja a minősített ajánlattevők hivatalos jegyzékébe történő felvétel feltételét képező minősítési szempontokhoz képest szigorúbbak.
Többet mutasson
Részvételi feltételek
A gazdasági szereplők azon csoportjának jogi formája, amelynek a szerződést oda kell ítélni:
Ajánlatkérő projekttársaság létrehozását kizárja mind Ajánlattevő mind közös Ajánlattevők vonatkozásában.
A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre:
Ajánlatkérő előleget nem fizet. A számla kiegyenlítésére magyar forintban havonta átutalással kerül sor a szerződésszerű teljesítés igazolását követően, a Kbt. 135. § (1), (5)-(6) bekezdéseiben, a Ptk. 6:130. § (1)-(2) bekezdésében, valamint a szerződéstervezetben foglalt feltételeknek megfelelően, a számla kézhezvételétől számított 30 napos fizetési határidővel. Nyertes ajánlattevő benyújthat elektronikus számlát, amely megfelel az EN 16931-1:2017 számú európai szabványnak és az Európai Bizottság által e szabványhoz az Európai Unió Hivatalos Lapjában közzétett szintaxislistának.
Többet mutasson
A szerződéssel kapcsolatos feltételek
A szerződés teljesítésének feltételei:
Késedelem esetén Ajánlatkérő a Ptk. 6:155. § szerinti mértékű késedelmi kamat megfizetésére köteles. A Ptk. 6:186. § (1) bekezdéses alapján Ajánlatkérő előírja, hogy a nem szerződésszerű teljesítése esetén késedelmi vagy meghiúsulási kötbér fizetésére köteles a nyertes Ajánlattevő. Késedelmi kötbér mértéke: percekben meghatározott határidő esetén 0,01%/perc, alapja egy havi vállalkozói díj. Meghiúsulási kötbér mértéke: 12 (tizenkettő) havi nettó vállalkozói díj összegének 20 %-a. Jótállás: a kicserélt alkatrészek, valamint a karbantartás és javítás tekintetében vállalt jótállás időtartama 6 hónap. Ajánlattevőnek teljesítési biztosítékot kell nyújtania, melynek mértéke a nettó havi vállalkozói díj összege. A kötbérre, a jótállásra és a teljesítési biztosítékra vonatkozó részletes szabályokat a szerződéstervezet tartalmazza.
Többet mutasson
Részvételi feltételek
Kizárási ok: Bűnszervezetben való részvétel
Kizárási okok leírása:
Valamennyi rész esetén irányadó: Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, akivel szemben a Kbt. 62. § (1) bekezdésében és Kbt. 62. § (2) bekezdésében felsorolt kizáró okok fennállnak. A Kbt. 74. § (1) bekezdés b) pontja alapján az ajánlatkérő kizárja az eljárásból azt az ajánlattevőt, alvállalkozót vagy az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezetet, aki részéről a kizáró ok az eljárás során következett be. Igazolási mód: A Kbt. 67. § (1) bekezdése és a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 15. §-a alapján a gazdasági szereplő ajánlatában a kizáró okok fenn nem állása tekintetében előzetesen az egységes európai közbeszerzési dokumentumba foglalt nyilatkozatát köteles benyújtani. A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 3. § (5) bekezdésére figyelemmel közös ajánlattétel esetén a közös ajánlattevők képviseletében a nyilatkozatot az ajánlatot benyújtó gazdasági szereplő teszi meg. Az ajánlattevő az alkalmasság igazolásában részt vevő alvállalkozó vonatkozásában az egységes európai közbeszerzési dokumentumot köteles benyújtani a Kbt. 62. §-ában foglalt kizáró okok hiányának igazolása érdekében. Azon alvállalkozók tekintetében, amelyek nem vesznek részt alkalmasság igazolásában az ajánlattevőnek a Kbt. 67. § (4) bekezdése szerinti nyilatkozatot kell benyújtania az ajánlatban. A nyilatkozatot akkor is be kell nyújtani, ha az ajánlatkérő az eljárásban nem írta elő a már ismert alvállalkozók megnevezését. Ajánlattevőnek a kizáró okok igazolásait Ajánlatkérő Kbt. 69. § (4) bek. szerinti felhívására a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet III. és IV. fejezetének megfelelően kell benyújtania. Ajánlatkérő a Kbt. 69. § (4)-(7) bekezdéseire figyelemmel jár el, e vonatkozásban az érintett ajánlattevőnek a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 8. §, 10.§,12. §,14. §,16. §-a szerint kell igazolnia a kizáró okok fent nem állását. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Kbt. 64. § szerinti öntisztázás lehetőségére. A Kbt. 62 § (1) bekezdés k) pont kb) alpontja tekintetében az Ajánlattevőnek nyilatkozatot kell benyújtania, mely tartalmazza a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló 2017. évi LIII. törvény 3. § 38. pont a)-b) vagy d) alpontja szerinti valamennyi tényleges tulajdonosa személyazonosító adatainak, adóazonosító adatainak, külső nyilvántartás szerinti személy-, illetve adóazonosító adatainak, valamint érdekeltségének a pénzmosásról szóló törvény 2017. évi LIII. törvény 3. § 38. pont a)-b) vagy d) alpontja szerinti jellege és mértéke bemutatását. Ha a gazdasági szereplőnek nincs a pénzmosásról szóló törvény 2017. évi LIII. törvény 3. § 38. pont a)-b) vagy d) alpontja szerinti tényleges tulajdonosa, úgy erre vonatkozó nyilatkozatot szükséges csatolni. Cégbírósághoz már benyújtott, de még el nem bírált változás bejegyzési kérelem esetén a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 13. § szerint kell eljárni. Amennyiben ajánlattevő tekintetében nincs változásbejegyzési eljárás folyamatban úgy erről ajánlattevő ajánlatában nyilatkozni köteles. A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1. § (7) bekezdése szerint a kizáró okokra és az alkalmassági követelményekre vonatkozóan a közbeszerzés megkezdését megelőzően kiállított igazolások is benyújthatóak (felhasználhatóak) mindaddig, ameddig az igazolásokban foglalt tény, illetve adat tartalma valós. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Kbt. 69. § (11a) bekezdésében foglaltakra. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a 321/2015. (X.30.) Korm. rend. 1-16. §-ban foglaltak-ra.
Többet mutasson

Ajánlatkérő hatóság
Név és címek
Név: Debreceni Egyetem
Nemzeti nyilvántartási szám: 19308667409
Postacím: Egyetem Tér 1.
Postai irányítószám: 4032
Postai város: Debrecen
Régió: Hajdú-Bihar 🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
Kapcsolattartó pont: Bajnai Evelin Éva
E-mail: bajnai.evelin@fin.unideb.hu 📧
Telefon: +36 5251270074493 📞
Fax: +36 52258670 📠
URL: http://www.unideb.hu 🌏
Csoportvezető
A vevő profiljának címe: http://www.kancellaria.unideb.hu 🌏
Az ajánlatkérő szerv típusa
Közjogi intézmény
Fő tevékenység
Oktatás
Kommunikáció
Dokumentumok URL címe: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR000018742024/reszletek 🌏
Részvétel URL: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR000018742024/reszletek 🌏
Elektronikus benyújtás: Kötelező

Kiegészítő információk
További információk
1. Az ajánlatok az EKR rendszerben (https://ekr.gov.hu) előzetes regisztrációt követően nyújthatók be. 2. A közbeszerzési dokumentumok elektronikus elérésének helye ld. jelen felhívás I/3. pont. 3. Ha bármely, az ajánlathoz csatolt okirat, igazolás, nyilatkozat stb. nem magyar nyelven kerül kiállításra, úgy azt az Ajánlattevő magyar nyelvű fordításban is köteles becsatolni. 4. Az ajánlathoz csatolni kell az Ajánlattevő és kapacitást biztosító szervezet nevében aláíró személy aláírási címpéldányát v. aláírás mintáját. Ha a cégjegyzésre jogosult és a kötelezettségvállaló személye különböző a kötelezettségvállaló aláírását is tartalmazó, közokiratba vagy teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalt meghatalmazást kell csatolni. 5. Ajánlattevő ajánlatában köteles egységes európai közbeszerzési dokumentumot benyújtani. A 321/2015. (X.30.) Korm.r. 2. § (5) bek.-re figyelemmel Ajánlatkérő rögzíti, hogy az alkalmassági követelmények előzetes igazolására elfogadja az érintett gazdasági szereplő egyszerű nyilatkozatát. 6. Az ajánlatban nyilatkozni kell a Kbt. 66. § (2), 66. § (6) bek. és 67. § (4) bek. vonatkozásában, valamint folyamatban levő változásbejegyzési eljárásról. 7. Az ajánlatban nyilatkozni kell a Kbt. 65. § (7) bek. szerint. Kbt. 65. § (7) bek. vonatkozásában minden, a tv. által lehetővé tett kötelezettségvállalás benyújtható: csatolni kell az ajánlatban a kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet olyan - szerződésben, előszerződésben vagy más formában vállalt - kötelezettségvállalását tartalmazó okiratot, amely alátámasztja, hogy a szerződés teljesítéséhez szükséges erőforrások rendelkezésre állnak majd a szerződés teljesítésének időtartama alatt. 8. Hiánypótlás: a Kbt. 71. § szerint. 9. Közös ajánlattétel esetén kérjük benyújtani a közös Ajánlattevők együttműködési megállapodását (Kbt. 35. §). 10. Kbt. 41/A. § (1) bek. alapján, ahol a Kbt. vagy külön jogszabály alapján az ajánlatkérő a közbeszerzési eljárás során valamely dokumentum benyújtását írja elő, a dokumentum benyújtható az EKR-ben kitöltött elektronikus űrlap alkalmazásával, vagy - amennyiben az adott dokumentumra elektronikus űrlap nem áll rendelkezésre - a papíralapú dokumentum egyszerű elektronikus másolata formájában. A Kbt. 41/B. § (2) bek. alapján Ajánlatkérő előírja az EKR-ben benyújtandó dokumentumok fájlformátumára vonatkozó követelményeket. Az ajánlatot „.pdf”, a kitöltött ártáblázatot pdf és xls formátumban kell benyújtani. 11. A Kbt. 66. § (5) bek.-e alapján az ajánlatnak felolvasólapot kell tartalmaznia, amely feltünteti a Kbt. 68. § (4) bek.-e szerinti összes adatot. 12. Ajánlatkérő ajánlati biztosíték nyújtását nem írja elő. 13. Jelen felhívásban nem szabályozott kérdésekben az eljárást megindító hirdetmény feladásának napján hatályos Kbt., Ptk. és a kapcsolódó jogszabályok előírásai szerint kell eljárni. 14. Ajánlatkérő figyelemmel a Kbt. 81. § (4)-(5) bek.-re az ajánlatok bírálatát - ideértve annak aránytalanul alacsony ár vizsgálatára vonatkozó részét is - az ajánlatok értékelését követően végzi el. 15. Ajánlatkérő projekttársaság létrehozását kizárja mind Ajánlattevő mind közös Ajánlattevők vonatkozásában. 16. Ajánlatkérő Kbt. 75. § (6) bekezdése alapján rendelkezik arról, hogy jelen eljárásban alkalmazza a Kbt. 75. § (2) bekezdés e) pontjában meghatározott eredménytelenségi okot. 17. Ajánlattevőnek ajánlatához szakmai ajánlatot kell benyújtania. E körben ajánlattevőnek be kell nyújtania: - az Ajánlatkérő által kiadott ártáblázatot az ajánlattevő által teljeskörűen beárazva, kitöltve, cégszerűen aláírva, a kiadott minta szerint, papír alapon cégszerű aláírással (xls. és pdf. formátumban); - értékelési részszempontokra megajánlott szakemberek neve. Ajánlattevőnek ajánlatához szakmai ajánlatot kell benyújtania, melyből a minőség értékelésre (szakember szakmai tapasztalata) tett alkalmas megajánlása egyértelműen megállapítható. E körben Ajánlattevőnek be kell nyújtania: a szerződés teljesítésében részt vevő szakember szakmai tapasztalatát bemutató önéletrajzot. A szakmai ajánlat hiánypótlása kapcsán felhívjuk Ajánlattevők figyelmét a Kbt. 71. § (8) bek. b) pontjára. 18. Ajánlattevőnek ajánlatában nyilatkoznia kell az ukrajnai helyzetet destabilizáló orosz intézkedések miatt hozott korlátozó intézkedésekről szóló 833/2014/EU tanácsi rendelet 5k. cikk (1) bekezdése szerinti tilalomról. 19. Ajánlattevő nyertes ajánlattétel esetén köteles legkésőbb a szerződéskötés időpontjára felelősségbiztosítási szerződést kötni vagy meglévő felelősségbiztosítását kiterjeszteni közbeszerzési eljárás tárgyát képező szolgáltatásokra. A felelősségbiztosítás mértéke, terjedelme: legalább 10 000 000,- forint/káresemény és 20 000 000,- forint/év mértékű felelősségbiztosítás. Ajánlattevő kötelezettsége, hogy a szerződés teljes időtartama alatt rendelkezzen a felelősségbiztosítással. Ajánlattevő haladéktalanul, de legkésőbb a szerződéskötéstől számított 2 munkanapon belül köteles Ajánlatkérő részére bemutatni felelősségbiztosítási szerződés eredeti példányát, egy másolati példányát pedig köteles átadni Ajánlatkérő részére. Ennek elmaradása esetén Ajánlatkérő Ajánlattevőt póthatáridővel felhívja a szerződésszegés megszüntetésére. A póthatáridő eredménytelen elteltét követően Ajánlatkérő jogosult a szerződéstől elállni. 20. Jelen eljáráshoz kapcsolódó nyilvános előzetes piaci konzultáció EKR azonosítója: EKR000030722024
Többet mutasson
Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Nemzeti nyilvántartási szám: 15329190-2-41
Postacím: Riadó u. 5
Postai irányítószám: 1026
Postai város: Budapest
Régió: Budapest 🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧
Telefon: +36 18828592 📞
Fax: +36 18828593 📠
URL: https://kozbeszerzes.hu 🌏
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Mint: Felülvizsgálati testület
Felülvizsgálati eljárás
Pontos információ a felülvizsgálati eljárások határidejéről (határidejeiről): 2015. évi CXLIII. törvény (Kbt.) 148. §-a szerint.
Információk az elektronikus munkafolyamatokról
Elektronikus számlázást fogadunk el
Forrás: OJS 2024/S 074-219058 (2024-04-11)
Ajánlati felhívás (2024-05-07)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
A Debreceni Egyetem meghatározott telephelyein lévő klíma berendezéseinek (split, ablak, mobil, MRV, folyadékhűtők, hőszivattyúk, fan-coil, Roof-top, technológiai hűtők) átalánydíjas karbantartási és üzemzavar elhárítási munkák elvégzése, a közbeszerzési eljárás keretein belül és a közbeszerzési dokumentumokban részletezettek szerint az alábbi részekre bontva. 1. rész: Egyetem téri Campus 2. rész: Kassai úti Campus 3. rész: Böszörményi úti Campus 4. rész: Nagyerdei Campus 5. rész: Nyíregyházi Campus 6. rész: Kenézy Gyula Campus 7. rész: Szolnok Campus 8. rész: Berettyóújfalui Gróf Tisza István Kórház Nyertes ajánlattevő az 1. sz. mellékletben meghatározottak szerinti gyakoriság alapján ütemezett megelőző karbantartást, ellenőrzést végez a berendezéseken. Az ütemtervet a megrendelő képviselője hagyja jóvá. A karbantartás általában tervezhető, kivételes esetekben külön egyeztetés szükséges. Nyertes ajánlattevő feladata a karbantartás során feltárt hiányosságok javítása, továbbá az üzemzavar elhárítása. A felmerülő anyagköltség elszámolása műszaki ellenőri jóváhagyással lehetséges. Nyertes ajánlattevőnek a lehető legrövidebb időn belül kell a javításokat elvégeznie, figyelembe véve az alkatrész beszerzésének körülményeit. Az ajánlati árnak tartalmaznia kell a műszaki leírásban megadott munkák elvégzésének, a karbantartás során felmerülő rezsianyagok, valamint a 30.000 Ft egyedi értékhatárt meg nem haladó értékű alkatrészek költségét. A munkavégzéshez szükséges anyagokat és eszközöket a nyertes ajánlattevő köteles biztosítani. Nyertes ajánlattevő a szolgáltatás nyújtása során köteles a megfelelő szintű szolgáltatáshoz szükséges teljesítmény nyilatkozattal rendelkező anyagokat, gépeket és berendezéseket használni. A nettó 30 000 Ft-ot, azaz harmincezer forintot meghaladó egyedi értékű alkatrészek cseréjének szükségességét Vállalkozó köteles jelenteni a Megrendelő műszaki ellenőrének, aki árajánlatot kér be, vagy külön megrendelheti az adott javítást akár a Vállalkozótól, akár más vállalkozótól. Nyertes ajánlattevő a karbantartás és hibajavítás során a tárgyhónapban kicserélt 30.000 Ft egyedi értékhatárt meghaladó értékű alkatrészek költségéről a következő számlájával egyidejűleg nyújthat be számlát. Nyertes ajánlattevőnek üzemzavar elhárítása érdekében telefonos készenléti szolgálatot kell működtetnie. Nyertes ajánlattevő a munkavégzést úgy köteles megszervezni, hogy üzemzavar esetén a hiba bejelentésétől számítva egészségügyi és technológiai területeken 60 percen belül kezdi meg a hiba elhárítását munkaidőben és munkaidőn kívül egyaránt, minden más esetben 60 percen belül kezdi meg a hiba elhárítását munkaidőben, vagy munkaidőn kívül a bejelentést követő napon 8.00 órától elkezdhesse az üzemeltetést akadályozó hibák elhárítását. Steril klímát (légkezelőt) ellátó hűtőgép esetén azonban munkaidőn kívül is meg kell kezdeni a hibaelhárítást 60 percen belül és lehetőség szerint a hibát ki is kell javítani. (4.3. és 6.3 részben) Vállalkozó további feladata a karbantartás során a meglévő berendezés lista aktualizálása (Megrendelő által biztosított lista alapján), melyet a karbantartási időszak végén az adott területről Megrendelő területi műszaki ellenőrének digitális formában átad. A tevékenység ellátásához szükséges hatósági engedélyek, jogosítványok beszerzése nyertes ajánlattevő kötelezettsége. Nyertes ajánlattevő köteles a jogszabályi előírásoknak, a szakmai követelményeknek megfelelő szolgáltatás nyújtása érdekében a feladatok ellátására kiképzett személyzettel és mennyiségben, valamint minőségben megfelelő gépekkel, berendezésekkel, eszközökkel végezni tevékenységét. Nyertes ajánlattevő büntetett előéletű személyt nem foglalkoztathat a feladatok ellátására. Nyertes ajánlattevő köteles munkavállalóit a törvényes előírásoknak megfelelő munka-, baleset- és tűzvédelmi oktatásban részesíteni, továbbá folyamatosan ellenőrizni tevékenységüket az előírt minőség szavatolása érdekében. Nyertes ajánlattevő köteles a speciális egyetemi szabályozások betartására, valamint a formaruhában történő munkavégzésre. Ajánlatkérő a Debreceni Egyetem parkolási rendje szerint biztosítja az egyes telephelyekre történő bejutást: napi belépő, féléves vagy éves bérlet megváltására van lehetőség járművenként. (Információk a parkolással kapcsolatban az alábbi linken olvashatók: https://saportal.fin.unideb.hu/dms/download.php?pdf&id=746&hash=8a6cecf6abcf78580ca2eea96c9fa129 A Klinikai Központ egész területén (Nagyerdei Campus I.-II. telep, Kenézy Gyula Campus és külső telephelyei, Berettyóújfalui Gróf Tisza István Kórház) történő munkavégzésnél az egészségügyben érvényes higiéniai előírások betartása szükséges. A munkát a Klinikánként kijelölt kapcsolattartóval előre leegyeztetve lehet elvégezni.
Többet mutasson

Eljárás
Adminisztratív információk
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések beérkezésének határideje: 2024-05-15 11:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei: 2024-05-15 13:00:00 📅
A közbeszerzési eljárás feltételei
Megnyitás dátuma: 2024-05-15 13:00:00 📅

Változások
Az eredeti közleményben javítandó szöveg
Szekciószám: PROCEDURE
Új érték
Szöveg:
Ajánlatkérő módosította a közbeszerzési dokumentumokat (Felhívás, Szerződéstervezet és a Műszaki leírás). Erre való tekintettel Ajánlatkérő az ajánlattételi határidőt meghosszabbítja, erről az Ajánlattevők tájékoztatása megtörtént.
A(z) IV.2.2) Ajánlatok vagy részvételi kérelmek benyújtásának határideje, dátum, helyi idő (BT-131,BT-1311) mezőben a következő változás történt: A következő helyett: Mon May 13 11:00:00 CEST 2024 Helyesen: Wed May 15 11:00:00 CEST 2024
Az eredeti közleményben javítandó szöveg
Tétel azonosító száma: LOT-0001
Új érték
Szöveg:
A(z) IV.2.7) Az ajánlatok felbontásának feltételei, dátum, helyi idő (BT-132) mezőben a következő változás történt: A következő helyett: Mon May 13 13:00:00 CEST 2024 Helyesen: Wed May 15 13:00:00 CEST 2024
Egyéb kiegészítő információk
Az alábbi rendelkezés a felhívásban, a műszaki leírásban és a szerződés tervezetben is elírásra került: „A nettó 30 000 Ft-ot, azaz harmincezer forintot meghaladó egyedi értékű JAVÍTÁSOK szükségességét Vállalkozó köteles jelenteni a Megrendelő műszaki ellenőrének, aki árajánlatot kér be, vagy külön megrendelheti az adott javítást akár a Vállalkozótól, akár más vállalkozótól.” Nem a javítás értékének kell meghaladnia a nettó 30 000 Ft-ot, hanem az alkatrésznek. Erre tekintettel Ajánlatkérő módosította a közbeszerzési dokumentumokat (Felhívás, Szerződéstervezet és a Műszaki leírás). Erre való tekintettel Ajánlatkérő az ajánlattételi határidőt meghosszabbítja.
Többet mutasson
A változtatás fő oka: Frissített információ
Tájékoztatás módosításokról
Az előző hirdetmény módosítandó változata: 219058-2024
Forrás: OJS 2024/S 091-274844 (2024-05-07)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2024-08-14)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke (HÉA nélkül): 358 154 220 HUF 💰
Leírás
A teljesítés helye: Hajdú-Bihar 🏙️
Szabolcs-Szatmár-Bereg 🏙️
Jász-Nagykun-Szolnok 🏙️

A szerződés odaítélése

1️⃣
A szerződés/tétel odaítélése
Jogorvoslati eljárások
A panaszosok száma: 0
Tétel azonosító száma: LOT-0001
Szerződés száma: 1
A szerződés megkötésének időpontja: 2024-07-31 📅
Cím: Vállalkozási szerződés - 1.rész
A szerződés címe: https://ekr.gov.hu/ekr-szerzodestar/hu/szerzodesLista?eljarasAzon=EKR000018742024 🌏
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 4
Az elektronikus úton beérkezett pályázatok száma: 4
A kkv-k által benyújtott pályázatok száma: 2
A nem uniós tagállamokból származó ajánlattevőktől beérkezett ajánlatok száma: 0
A más uniós tagállamokból származó ajánlattevőktől beérkezett ajánlatok száma: 0
Ajánlat azonosítója: EKR000018742024/0145
Az ajánlattevő fél vezetője
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0001
A vállalkozó neve és címe
Név: Ice Star Szerviz Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: 22675981209
Postacím: Galamb Utca 6.
Postai irányítószám: 4030
Postai város: Debrecen
Régió: Hajdú-Bihar 🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: szabo.zsolt@icestarszerviz.hu 📧
Telefon: +36 703334072 📞
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 35 658 000 HUF 💰
Az ajánlatot rangsorolták
Helyezés a nyertesek listáján: 1
Ajánlat azonosítója: EKR000018742024/0225
Az alvállalkozással kapcsolatos információk
Az alvállalkozásba adott szerződésrész százalékos aránya ismert
Leírás: klímakarbantartási részfeladatok ellátása
Arány (%): 22
A szerződés alvállalkozásba adandó részének rövid leírása: klímakarbantartási részfeladatok ellátása
A szerződést valószínűleg alvállalkozóval kötik meg
A vállalkozó neve és címe
Név: UNISZOL-Létesítménygazdálkodási Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 13646231209
Postacím: Vágóhíd Utca 14.
Postai irányítószám: 4034
E-mail: csordas.anita@uniszol.hu 📧
Telefon: +36 306194780 📞
Fax: +36 52507822 📠
A tulajdonos állampolgársága: Magyarország 🇭🇺
A gazdasági szereplő mérete: Nagyvállalkozás
Ajánlat azonosítója: EKR000018742024/0257
Név: Légber Invest Kft
Nemzeti nyilvántartási szám: 12116078209
Postacím: Vágóhíd Utca 26
E-mail: info@legberinvest.hu 📧
Telefon: +36 304299031 📞
Ajánlat azonosítója: EKR000018742024/9816
Név: B+N Referencia Ipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Zrt.
Nemzeti nyilvántartási szám: 23480874205
Postacím: Katus Domb 1.
Postai irányítószám: 3644
Postai város: Tardona
Régió: Borsod-Abaúj-Zemplén 🏙️
E-mail: kozbeszerzes@bnref.hu 📧
Telefon: +36 307775691 📞
Fax: +36 18779610 📠
URL: https://www.bnref.hu 🌏

2️⃣
Tétel azonosító száma: LOT-0002
Ajánlat azonosítója: EKR000018742024/0153
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0002
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 10 155 900 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR000018742024/0233
EKR000018742024/0265
EKR000018742024/9760

3️⃣
Tétel azonosító száma: LOT-0003
Ajánlat azonosítója: EKR000018742024/0161
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0003
A szerződés/tétel teljes értéke: 17 197 500 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR000018742024/0177
EKR000018742024/0209
EKR000018742024/9768

4️⃣
Tétel azonosító száma: LOT-0004
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 5
Az elektronikus úton beérkezett pályázatok száma: 5
A kkv-k által benyújtott pályázatok száma: 4
Ajánlat azonosítója: EKR000018742024/0097
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0004
A vállalkozó neve és címe
Név: CLH Klímaszerviz Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: 24307466242
Postacím: Pillangó Utca 28.
Postai irányítószám: 1149
Postai város: Budapest
Régió: Budapest 🏙️
E-mail: somkutas.e@ckk.hu 📧
Telefon: +36 203728229 📞
URL: https://www.clh.hu 🌏
Ajánlat azonosítója: EKR000018742024/0169
EKR000018742024/0201
Név: Hűtő-Klíma 96 Kereskedelmi és Szolgáltató KFT
Nemzeti nyilvántartási szám: 12114863209
Postacím: Diószegi út 28
E-mail: hutkli96@t-online.hu 📧
Telefon: +36 52452719 📞
Ajánlat azonosítója: EKR000018742024/0217
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 221 176 320 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR000018742024/9776
Az alvállalkozással kapcsolatos információk
Leírás: klímakarbantartási feladatok
Arány (%): 80
A szerződés alvállalkozásba adandó részének rövid leírása: klímakarbantartási feladatok

5️⃣
Tétel azonosító száma: LOT-0005
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 7 648 500 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR000018742024/0185
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0005
Ajánlat azonosítója: EKR000018742024/0345
EKR000018742024/0369
EKR000018742024/9952

6️⃣
Tétel azonosító száma: LOT-0006
A szerződés/tétel teljes értéke: 45 762 000 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR000018742024/0305
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0006
Ajánlat azonosítója: EKR000018742024/0353
EKR000018742024/0377
EKR000018742024/9920

7️⃣
Tétel azonosító száma: LOT-0007
A szerződés/tétel teljes értéke: 6 612 000 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR000018742024/0313
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0007
Ajánlat azonosítója: EKR000018742024/0361
EKR000018742024/0385
EKR000018742024/9928

8️⃣
Tétel azonosító száma: LOT-0008
A szerződés/tétel teljes értéke: 13 944 000 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR000018742024/0193
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0008
Ajánlat azonosítója: EKR000018742024/0321
EKR000018742024/0393
EKR000018742024/9936

Kiegészítő információk
További információk
44/2015. (XI. 2.) MvM rendelet 18. § szerinti információk: Ajánlattevők neve, címe, adószáma: 1. rész Légber Invest Kft., 4034 Debrecen Vágóhíd Utca 26., 12116078-2-09 Ice Star Szerviz Kft., 4030 Debrecen Galamb Utca 6., 22675981-2-09 B+N Referencia Ipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Zrt., 3644 Tardona Katus Domb 1., 23480874-2-05 UNISZOL-Létesítménygazdálkodási Zártkörűen Működő Részvénytársaság, 4034 Debrecen Vágóhíd Utca 14., 13646231-2-09 2.rész Légber Invest Kft., 4034 Debrecen Vágóhíd Utca 26., 12116078-2-09 Ice Star Szerviz Kft., 4030 Debrecen Galamb Utca 6., 22675981-2-09 B+N Referencia Ipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Zrt., 3644 Tardona Katus Domb 1., 23480874-2-05 UNISZOL-Létesítménygazdálkodási Zártkörűen Működő Részvénytársaság, 4034 Debrecen Vágóhíd Utca 14., 13646231-2-09 3.rész Légber Invest Kft., 4034 Debrecen Vágóhíd Utca 26., 12116078-2-09 Ice Star Szerviz Kft., 4030 Debrecen Galamb Utca 6., 22675981-2-09 B+N Referencia Ipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Zrt., 3644 Tardona Katus Domb 1., 23480874-2-05 UNISZOL-Létesítménygazdálkodási Zártkörűen Működő Részvénytársaság, 4034 Debrecen Vágóhíd Utca 14., 13646231-2-09 4.rész Légber Invest Kft., 4034 Debrecen Vágóhíd Utca 26., 12116078-2-09 Ice Star Szerviz Kft., 4030 Debrecen Galamb Utca 6., 22675981-2-09 B+N Referencia Ipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Zrt., 3644 Tardona Katus Domb 1., 23480874-2-05 CLH Klímaszerviz Kft., 1149 Budapest Pillangó Utca 28., 24307466-2-42 Hűtő-Klíma 96 Kereskedelmi és Szolgáltató Kft., 4030 Debrecen Diószegi út 28, 12114863-2-09 5.rész Légber Invest Kft., 4034 Debrecen Vágóhíd Utca 26., 12116078-2-09 Ice Star Szerviz Kft., 4030 Debrecen Galamb Utca 6., 22675981-2-09 B+N Referencia Ipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Zrt., 3644 Tardona Katus Domb 1., 23480874-2-05 UNISZOL-Létesítménygazdálkodási Zártkörűen Működő Részvénytársaság, 4034 Debrecen Vágóhíd Utca 14., 13646231-2-09 6.rész Légber Invest Kft., 4034 Debrecen Vágóhíd Utca 26., 12116078-2-09 Ice Star Szerviz Kft., 4030 Debrecen Galamb Utca 6., 22675981-2-09 B+N Referencia Ipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Zrt., 3644 Tardona Katus Domb 1., 23480874-2-05 UNISZOL-Létesítménygazdálkodási Zártkörűen Működő Részvénytársaság, 4034 Debrecen Vágóhíd Utca 14., 13646231-2-09 7.rész Légber Invest Kft., 4034 Debrecen Vágóhíd Utca 26., 12116078-2-09 Ice Star Szerviz Kft., 4030 Debrecen Galamb Utca 6., 22675981-2-09 B+N Referencia Ipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Zrt., 3644 Tardona Katus Domb 1., 23480874-2-05 UNISZOL-Létesítménygazdálkodási Zártkörűen Működő Részvénytársaság, 4034 Debrecen Vágóhíd Utca 14., 13646231-2-09 8.rész Légber Invest Kft., 4034 Debrecen Vágóhíd Utca 26., 12116078-2-09 Ice Star Szerviz Kft., 4030 Debrecen Galamb Utca 6., 22675981-2-09 B+N Referencia Ipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Zrt., 3644 Tardona Katus Domb 1., 23480874-2-05 UNISZOL-Létesítménygazdálkodási Zártkörűen Működő Részvénytársaság, 4034 Debrecen Vágóhíd Utca 14., 13646231-2-09 Nyertes ajánlattevő neve, címe, adószáma: 1. rész UNISZOL-Létesítménygazdálkodási Zártkörűen Működő Részvénytársaság, 4034 Debrecen Vágóhíd Utca 14., 13646231-2-09 2. rész UNISZOL-Létesítménygazdálkodási Zártkörűen Működő Részvénytársaság, 4034 Debrecen Vágóhíd Utca 14., 13646231-2-09 3. rész UNISZOL-Létesítménygazdálkodási Zártkörűen Működő Részvénytársaság, 4034 Debrecen Vágóhíd Utca 14., 13646231-2-09 4.rész B+N Referencia Ipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Zrt., 3644 Tardona Katus Domb 1., 23480874-2-05 5. rész UNISZOL-Létesítménygazdálkodási Zártkörűen Működő Részvénytársaság, 4034 Debrecen Vágóhíd Utca 14., 13646231-2-09 6. rész UNISZOL-Létesítménygazdálkodási Zártkörűen Működő Részvénytársaság, 4034 Debrecen Vágóhíd Utca 14., 13646231-2-09 7. rész UNISZOL-Létesítménygazdálkodási Zártkörűen Működő Részvénytársaság, 4034 Debrecen Vágóhíd Utca 14., 13646231-2-09 8. rész UNISZOL-Létesítménygazdálkodási Zártkörűen Működő Részvénytársaság, 4034 Debrecen Vágóhíd Utca 14., 13646231-2-09 Ajánlatkérő az eljárás során nem alkalmazott környezetvédelmi vagy szociális szempontokat. BT-271 és a BT-720 mezőkben feltüntetett összeg a szerződés végösszege azaz a szerződés teljes időtartamára (36 hónapra) meghatározott összeg.
Többet mutasson
Forrás: OJS 2024/S 159-491543 (2024-08-14)