Rövidítések: Ajánlattevő: AT, Ajánlatkérő: AK
1. Az ajánlat elkészítésére vonatkozóan az elektronikus közbeszerzés részletes szabályairól szóló 424/2017. (XII.19.) Korm. rendelet az irányadó. Az ajánlatok az EKR rendszerben (
https://ekr.gov.hu) előzetes regisztrációt követően nyújthatóak be.
2. A közbeszerzési dokumentumok elektronikus elérésének helye ld. jelen felhívás I/3. pont.
3. Ha bármely, az ajánlathoz csatolt okirat, igazolás, nyilatkozat, stb. nem magyar nyelven kerül kiállításra, úgy azt az AT magyar nyelvű fordításban is köteles becsatolni. A fordítás helyessége az AT felelőssége.
4. AT-nek és adott esetben az alkalmasság igazolásában részt vevő más szervezetnek az ajánlathoz csatolni kell az AT és kapacitást biztosító szervezet nevében aláíró személy aláírási címpéldányát v. a 2006. évi V. tv. 9.§ (3) bek. szerinti ügyvéd v kamarai jogtanácsos által ellenjegyzett aláírás-mintáját. Ha a cégjegyzésre jogosult és a kötelezettségvállaló személye különböző, a kötelezettségvállaló aláírását is tartalmazó, legalább teljes bizonyító erejű okiratba foglalt meghatalmazást kell csatolni.
5. AT ajánlatában köteles egységes európai közbeszerzési dok-ot benyújtani. A 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 2. § (5) bek-re figyelemmel AK rögzíti, hogy az alkalmassági követelmények előzetes igazolására elfogadja az érintett gazdasági szereplő egyszerű nyilatkozatát.
6. Az ajánlatban nyilatkozni kell a Kbt. 66.§ (2), Kbt. 66.§ (6) és Kbt. 67.§ (4) bek. vonatkozásában valamint folyamatban levő változásbejegyzési eljárásról.
7. A Kbt. 65. § (7) bek. szerinti nyilatkozat csatolandó.
8. Hiánypótlás a Kbt. 71. § szerint teljeskörűen biztosított.
9. Közös Ajánlattétel esetén kérjük benyújtani a közös AT-k együttműködési megállapodását (Kbt. 35.§).
10. A Kbt. 41/A. § (1) bek alapján, ahol a Kbt. v külön jogszabály alapján az ajánlatkérő a közbeszerzési eljárás során valamely dokumentum benyújtását írja elő, a dokumentum benyújtható az EKR-ben kitöltött elektronikus űrlap alkalmazásával, vagy - amennyiben az adott dokumentumra elektronikus űrlap nem áll rendelkezésre - a papíralapú dokumentum egyszerű elektronikus másolata formájában.
11. A Kbt. 66. § (5) bekezdése alapján az ajánlatnak felolvasólapot kell tartalmaznia,amely feltünteti a Kbt. 68. § (4) bek.-e szerinti összes adatot.
12. AT-nek szakmai ajánlatként csatolnia kell a részletes ártáblázatot beárazva konkrét típus megjelöléssel, a gyártó és a származási hely megjelölésével, amelyből AK meg tudja állapítani, hogy az AT mely terméket ajánlotta meg (DEK-1356 Részletes ártáblázat megnevezésű dokumentumnak megfelelően). A szakmai ajánlat hiánypótlása kapcsán felhívjuk AT-k figyelmét a Kbt. 71. § (8) bek. b) pontjára.
13. AK kéri a megajánlott termék magyar nyelvű specifikációját tartalmazó teljes körű termékleírását, amelyből AK meg tudja állapítani, h az megfelel-e a közbeszerzési dokumentumokban meghatározott műszaki elvárásoknak, jellemzőknek. Érvénytelen az ajánlat, ha a megajánlott termék a becsatolt leírás alapján nem felel meg a műszaki leírásban szereplő műszaki követelményeknek.
14. Ajánlatkérő előírja, hogy az EKR-ben generált nyilatkozatok kivételével az ajánlatban benyújtásra kerülő dokumentumokat .pdf, .doc, vagy docx formátumban kell benyújtani. A beárazott ártáblázatot „.xls” vagy ".xlsx" formátumban kell benyújtani.
15. Jelen felhívásban nem szabályozott kérdésekben az eljárást megindító hirdetmény feladásának napján hatályos Kbt., Ptk. és a kapcsolódó jogszabályok előírásai szerint kell eljárni.
16. A szerződés, az elszámolás, a kifizetés pénzneme HUF.
17. AK figyelemmel a Kbt. 81. § (4)-(5) bekezdéseire, az ajánlatok bírálatát - ideértve annak aránytalanul alacsony ár vagy egyéb aránytalan vállalások vizsgálatára vonatkozó részét is - az ajánlatok értékelését követően végzi el.
18. AK gazdálkodó szervezet (projekttársaság) létrehozását nem teszi lehetővé AT, közös AT-k vonatkozásában.
19. AK előírja a Kbt. 75. § (2) bek. e) pontjának alkalmazását.
20. Az Európai Unió Tanácsának 2022. április 9-ától alkalmazandó, az Oroszország elleni szankciók kibővítéséről rendelkező 2022/576 rendelete értelmében tilalmat vezetnek be az Oroszországhoz köthető személyek közbeszerzésekben való részvétele tekintetében. A rendelet hatálya alá tartozó közbeszerzések és beszerzések esetén tilos bármely közbeszerzési szerződés odaítélése a rendeletben meghatározott személyek részére, illetve az ilyen szerződések teljesítésének folytatása. Ajánlattevőnek ajánlatában nyilatkoznia kell az ukrajnai helyzetet destabilizáló orosz intézkedések miatt hozott korlátozó intézkedésekről szóló 833/2014/EU tanácsi rendelet 5k. cikk (1) bekezdése szerinti tilalomról.
21. A részajánlattétel kizárásának indokolása: a közbeszerzési eljárás célja egy rendszer beszerzése, amelyre tekintettel nem lehetséges a beszerzés további eljárási részekre bontása.
22. Részajánlattétel kizárásának indokolása: A közbeszerzési eljárás célja egy eszköz (drónszett) beszerzése, amelyre tekintettel nem lehetséges a beszerzés további eljárási részekre bontása.