A Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Direkt bekötésű zárt APN kártyák és kapcsolódó szolgáltatások beszerzését kívánja megvalósítani: Keretmennyiség: 1000 db Az igényelt szolgáltatás célja, hogy a Megrendelő által használt mobil APN hálózatban keletkező forgalmat zárt módon (Internet forgalomtól elkülönítve) redundáns módon a Megrendelő központi telephelyére továbbítsa. A kapcsolatoknak az alábbi műszaki paramétereknek kell megfelelniük: - Megrendelő telephelye: Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság, 1149 Budapest, Mogyoródi út 43. - IP alapú összeköttetések, melyek képesek egymás tartalékaként is működni (HotBackUp-ként). - Sebesség: 100 + 100 Mbps szimmetrikus elérés, lehetőleg eltérő közegen és/vagy eltérő nyomvonalon a Szolgáltató és Megrendelő között. A folyamatos adatáramlás biztosítása a Szolgáltató feladata. - A kialakított vonalakat a jövőben lehessen rugalmasan bővíteni (szükség esetén). - Rendelkezésre állás: Legalább évi 99,5% vonalanként. - Kiépítési idő: 70 munkanapon belül - Zárt kapcsolat legyen, Internet feletti kommunikációt az Ajánlatkérő kizárja. A mobil APN szolgáltatást a bérelt vonali kapcsolaton a Szolgáltató APN központja és az OKF központi helyszíne között kell megvalósítani. Szolgáltatás paraméterek: APN használatának ideje: 7*24h APN felhasznásának jellege: telemetria, szolgálati adat összeköttetés IP cím-kiosztás módja (dinamikus/statitus/ kvázi statikus): statitus Szolgáltató és célhálózat közötti összeköttetés jellege (bérelt vonal/ Internet VPN): Bérelt vonal Van Megrendelő oldali Radius server? Nem LTE hozzáférés engedélyezett legyen? Igen GPRS roaming szükséges? Nem Roaming limit szolgáltatás elérhetősége? Nem Üzleti honos GPRS limit szolgáltatás elérhetősége? Igen BM specifikus paraméterek -tól -ig / tartomány GW1 GPRS oldali IP címtartomány kb. 2000 végpont /21 GW2 GPRS oldali IP címtartomány kb. 2000 végpont /21 Egyenértékűség Az ajánlatkérő hangsúlyozza, hogy a közbeszerzési dokumentumokban a beszerzés tárgyait illetően használt bármilyen megnevezés csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt, az ajánlatkérő azzal egyenértékű megajánlást is elfogad. A 321/2015. (X. 30.) Korm.rendelet 46. § (3) bekezdésében foglaltak alapján a szerződés tárgya által indokolt esetek kivételével a műszaki leírás nem hivatkozhat meghatározott gyártmányú vagy eredetű dologra, illetve konkrét eljárásra, amely egy adott gazdasági szereplő termékeit vagy az általa nyújtott szolgáltatásokat jellemzi, vagy védjegyre, szabadalomra, tevékenységre, személyre, típusra vagy adott származásra vagy gyártási folyamatra, ha az egyes gazdasági szereplők vagy termékek előnyben részesítéséhez vagy kiszorításához vezetne. Az ilyen hivatkozás csak kivételes esetekben engedhető meg, ha nem lehetséges a szerződés tárgyának a 321/2015. (X. 30.) Korm.rendelet 46. § (2) bekezdés szerinti, kellően pontos és érthető leírása. Az ilyen megnevezés mellett a „vagy azzal egyenértékű” kifejezést kell szerepeltetni. Az egyenértékű megoldás esetén az egyenértékűség bizonyítása ajánlattevő feladata. Az egyenértékűséget ajánlattevőnek bármely megfelelő eszközzel igazolnia kell. Bármely megfelelő eszköz lehet különösen a gyártótól származó műszaki dokumentáció vagy valamely független, szakmailag elismert akkreditált tanúsító/ellenőrző szervezettől származó műszaki dokumentáció. Az adott ajánlati elemekkel kapcsolatban felmerült kétséget az igazolással az ajánlattevőnek teljes körűen el kell oszlatnia, amelyhez olyan egyértelmű és ellenőrizhető bizonyítékkal kell szolgálnia, amely az állításait alátámasztja.
Határidő
Az ajánlatok beérkezésének határideje 2024-10-22.
A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2024-09-19.
Szállítók
A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:
Ajánlati felhívás (2024-09-19) Objektum A közbeszerzés hatálya
Cím: Direkt bekötésű zárt APN kártyák és szolgáltatások
Hivatkozási szám: EKR001696392024
Rövid leírás:
A Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Direkt bekötésű zárt APN kártyák és kapcsolódó szolgáltatások beszerzését kívánja megvalósítani:
Keretmennyiség: 1000 db
Az igényelt szolgáltatás célja, hogy a Megrendelő által használt mobil APN hálózatban keletkező forgalmat zárt módon (Internet forgalomtól elkülönítve) redundáns módon a Megrendelő központi telephelyére továbbítsa. A kapcsolatoknak az alábbi műszaki paramétereknek kell megfelelniük:
- Megrendelő telephelye: Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság, 1149 Budapest, Mogyoródi út 43.
- IP alapú összeköttetések, melyek képesek egymás tartalékaként is működni (HotBackUp-ként).
- Sebesség: 100 + 100 Mbps szimmetrikus elérés, lehetőleg eltérő közegen és/vagy eltérő nyomvonalon a Szolgáltató és Megrendelő között. A folyamatos adatáramlás biztosítása a Szolgáltató feladata.
- A kialakított vonalakat a jövőben lehessen rugalmasan bővíteni (szükség esetén).
- Rendelkezésre állás: Legalább évi 99,5% vonalanként.
- Kiépítési idő: 70 munkanapon belül
- Zárt kapcsolat legyen, Internet feletti kommunikációt az Ajánlatkérő kizárja.
A mobil APN szolgáltatást a bérelt vonali kapcsolaton a Szolgáltató APN központja és az OKF központi helyszíne között kell megvalósítani.
Szolgáltatás paraméterek:
APN használatának ideje: 7*24h
APN felhasznásának jellege: telemetria, szolgálati adat összeköttetés
IP cím-kiosztás módja (dinamikus/statitus/ kvázi statikus): statitus
Szolgáltató és célhálózat közötti összeköttetés jellege (bérelt vonal/ Internet VPN): Bérelt vonal
Van Megrendelő oldali Radius server? Nem
LTE hozzáférés engedélyezett legyen? Igen
GPRS roaming szükséges? Nem
Roaming limit szolgáltatás elérhetősége? Nem
Üzleti honos GPRS limit szolgáltatás elérhetősége? Igen
BM specifikus paraméterek -tól -ig / tartomány
GW1 GPRS oldali IP címtartomány kb. 2000 végpont /21
GW2 GPRS oldali IP címtartomány kb. 2000 végpont /21
Egyenértékűség
Az ajánlatkérő hangsúlyozza, hogy a közbeszerzési dokumentumokban a beszerzés tárgyait illetően használt bármilyen megnevezés csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt, az ajánlatkérő azzal egyenértékű megajánlást is elfogad.
A 321/2015. (X. 30.) Korm.rendelet 46. § (3) bekezdésében foglaltak alapján a szerződés tárgya által indokolt esetek kivételével a műszaki leírás nem hivatkozhat meghatározott gyártmányú vagy eredetű dologra, illetve konkrét eljárásra, amely egy adott gazdasági szereplő termékeit vagy az általa nyújtott szolgáltatásokat jellemzi, vagy védjegyre, szabadalomra, tevékenységre, személyre, típusra vagy adott származásra vagy gyártási folyamatra, ha az egyes gazdasági szereplők vagy termékek előnyben részesítéséhez vagy kiszorításához vezetne. Az ilyen hivatkozás csak kivételes esetekben engedhető meg, ha nem lehetséges a szerződés tárgyának a 321/2015. (X. 30.) Korm.rendelet 46. § (2) bekezdés szerinti, kellően pontos és érthető leírása. Az ilyen megnevezés mellett a „vagy azzal egyenértékű” kifejezést kell szerepeltetni.
Az egyenértékű megoldás esetén az egyenértékűség bizonyítása ajánlattevő feladata. Az egyenértékűséget ajánlattevőnek bármely megfelelő eszközzel igazolnia kell. Bármely megfelelő eszköz lehet különösen a gyártótól származó műszaki dokumentáció vagy valamely független, szakmailag elismert akkreditált tanúsító/ellenőrző szervezettől származó műszaki dokumentáció. Az adott ajánlati elemekkel kapcsolatban felmerült kétséget az igazolással az ajánlattevőnek teljes körűen el kell oszlatnia, amelyhez olyan egyértelmű és ellenőrizhető bizonyítékkal kell szolgálnia, amely az állításait alátámasztja.

Szerződés típusa: Szolgáltatások
Termékek/szolgáltatások: Távközlési szolgáltatások📦 Információk a tételekről
Az ajánlatok legfeljebb a következő tételekre nyújthatók be: 1
Leírás
Belső azonosító: EKR001696392024/1
Ebben a közbeszerzésben kis- és középvállalkozások (kkv-k) is részt vehetnek ✅
A beszerzés leírása:

További információk:
1. Ajánlatkérő a Kbt. 40. § (1) bekezdés alapján az eljárás az Elektronikus Közbeszerzési Rendszerben való lebonyolítását írja elő az 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet (e-Kr.) szabályai szerint.
2. A Közbeszerzési Dokumentumok az ajánlati felhívás közzétételének időpontjától elérhetőek az EKR-ben.
3. Az EKR használatához az e-Kr. 6. §-a szerint regisztráció szükséges.
4. Az EKR-ben továbbított dokumentumokkal, az EKR-ben elektronikus úton megtett nyilatkozatokkal szemben támasztott
követelményekkel, valamint képviselet elektronikus úton megtett nyilatkozatokkal kapcsolatos előírásokat Kbt. 41/A.-B. §-ai tartalmazzák.
5. Az ajánlatnak felolvasólapot kell tartalmaznia, amely feltünteti a 68. § (4) bek. szerinti információkat.
6. Ajánlattevőnek és az alkalmasság igazolásában részt vevő más szervezetnek az ajánlathoz csatolnia kell:
- ajánlatot aláírók hiteles cégaláírási nyilatkozatát (a közjegyzői aláírás-hitelesítéssel ellátott címpéldányát),vagy a 2006. évi V.törvény 9. § (1) bekezdés szerinti aláírás mintáját, külföldi illetőségű ajánlattevő esetén az ennek megfeleltethető dokumentumot (amennyiben ilyen dokumentum az adott országban nem ismert, teljes bizonyító erejű magánokiratba vagy ügyvéd/közjegyző/kamarai jogtanácsos előtt tett okiratba foglalt aláírásminta),
- a cégkivonatban nem szereplő kötelezettségvállaló(k) esetében a cégjegyzésre jogosult személytől származó, az ajánlat aláírására vonatkozó(a meghatalmazó és a meghatalmazott aláírását is tartalmazó)írásos meghatalmazást.
7. Ajánlattevőnek ajánlatához csatolnia kell a folyamatban lévő változásbejegyzési eljárásról szóló nyilatkozatát(nemleges nyilatkozat is csatolandó). Folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás esetében a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet és az annak érkezéséről a cégbíróság által megküldött igazolást is csatolni kell.
8. Az ajánlatnak tartalmaznia kell ajánlattevő Kbt. 66. § (2), (6) bek. szerinti nyilatkozatait. (A Kbt. 66. § (6) bek.-re vonatkozó nemleges nyilatkozat is csatolandó.)
9. A BT-750 pont szerinti alkalmassági feltétel a minősített ajánlattevők hivatalos jegyzékébe történő felvétel feltételét képező minősítési szempontokhoz képest szigorúbbak.
10. Kbt. 71. § (6) bek. szerint Ajánlatkérő nem rendel el újabb hiánypótlást, ha a hiánypótlással az ajánlattevő az ajánlatban korábban nem szereplő gazdasági szereplőt von be az eljárásba, és e gazdasági szereplőre tekintettel lenne szükséges újabb hiánypótlás.
11. Ajánlatkérő alkalmazza a Kbt. 75. § (2) bek. e) pontja szerinti eredménytelenségi okot.
12. Az EKR-ben található űrlap kitöltésével kell benyújtani az alábbi nyilatkozatokat, dokumentumokat:
- felolvasólap;
- Kbt. 66. § (2) bekezdése szerinti nyilatkozat;
- Kbt. 62. § (1) bekezdésének kb) pontja tekintetében tett nyilatkozat;
- Kbt. 62. § (1) bekezdése kc) pontja tekintetében tett nyilatkozat;
- Kbt. 67. § (4) bekezdése szerinti nyilatkozat;
- Nyilatkozat folyamatban lévő változásbejegyzési eljárásról;
- Kbt. 66. § (6) bekezdése szerinti nyilatkozat;
- Kbt. 65. § (7) bekezdése szerinti nyilatkozat;
- Nyilatkozat üzleti titokról;
- Egységes Európai Közbeszerzési Dokumentum.
13. Az EKR üzemeltetését és fenntartását az Új Világ Nonprofit Szolgáltató Kft. végzi.
14. Az ajánlatkérő a Kbt. 81. § (5) bekezdése alapján úgy rendelkezik, hogy az ajánlatok bírálatát az ajánlatok értékelését követően végzi el. Ebben az esetben csak az értékelési sorrendben legkedvezőbb és az azt követő második legkedvezőbb ajánlattevő tekintetében végzi el a bírálatot.
15. Ajánlattevőnek az ajánlatában nyilatkoznia kell arról, hogy ajánlata tekintetében fennáll-e az ukrajnai helyzetet destabilizáló orosz intézkedések miatt hozott korlátozó intézkedésekről szóló, 2014. július 31-i 833/2014/EU tanácsi rendelet 5k. cikk (1) bekezdésében meghatározott, a közbeszerzési vagy koncessziós szerződés odaítélésére vonatkozó tilalom a 321/2015. (X. 30.)Korm. rendelet 1. § (9) bekezdése szerint.
16. Ajánlatkérő az értékelési szempontok körében a Kbt. 76. § (2) bek. a) pontja szerinti legalacsonyabb ár elvét alkalmazza, mivel Ajánlatkérő igényének konkrétan meghatározott minőségi és műszaki követelményeknek megfelelő szolgáltatás felel meg, és a gazdaságilag legelőnyösebb ajánlat kiválasztását ebben az esetben további minőségi jellemzők nem, csak a legalacsonyabb ár értékelése szolgálja. Ennek érdekében részletes, minden elvárt műszaki szempontot figyelembe vevő műszaki leírás készült.
17. A keretmegállapodás alapján történő közbeszerzés megvalósítására a Kbt. 105. § (1) bekezdés a) pontja szerint kerülhet sor. A közvetlen megrendelés eljárása a keretmegállapodásban kerül rögzítésre.
18. Eljáró felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó: dr. Körmendi Miklós (00298)

Eljárás Az eljárás típusa
Nyílt eljárás ✅
Jogalap: 2014/24/EU irányelv
Adminisztratív információk
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések beérkezésének határideje: 2024-10-22 10:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei: 2024-10-22 12:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei (hely): Az elektronikus ajánlatok felbontása elektronikusan történik az EKR-ben. (Kbt. 68. § és 424/2017 (XII.19.) Korm.rendelet 15. §)
Az ajánlatok felbontásának feltételei (Tájékoztatás a felhatalmazott személyekről és a felbontási eljárásról):
Az elektronikus ajánlatok felbontása elektronikusan történik az EKR-ben. (Kbt. 68. § és 424/2017 (XII.19.) Korm.rendelet 15. §)
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Minimális időtartam, amely alatt az ajánlattevőnek fenn kell tartania az ajánlatot: 30 nap Keretmegállapodásra vagy dinamikus beszerzési rendszerre vonatkozó információk
Keretmegállapodás több üzemeltetővel ✅ A közbeszerzési eljárás feltételei
A szerződést elnyerő ajánlattevők csoportjának valamilyen jogi formát kell öltenie ✅
Megnyitás dátuma: 2024-10-22 12:00:00 📅
Hely:
Az elektronikus ajánlatok felbontása elektronikusan történik az EKR-ben. (Kbt. 68. § és 424/2017 (XII.19.) Korm.rendelet 15. §)
További információk:
Az elektronikus ajánlatok felbontása elektronikusan történik az EKR-ben. (Kbt. 68. § és 424/2017 (XII.19.) Korm.rendelet 15. §)
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Elektronikus számlázás: Kötelező
Elektronikus rendelés lesz használatos ✅
Elektronikus fizetést használnak ✅ Díjazási kritériumok
Súlyozás típusa: Súlyozás (pontok, pontos)
A közbeszerzési eljárás feltételei
A szerződés teljesítési feltételeket tartalmaz ✅
Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk Műszaki és szakmai képességek
A kiválasztási kritériumok listája és rövid leírása:
M.1.: M.1. A Kbt. 65. § (1) bekezdés b) pontja és a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21. § (3) bekezdés a)pontja alapján az ajánlati felhívás feladásának napjától visszafelé számított megelőző 3 év legjelentősebb szolgáltatásainak (szerződéseinek) ismertetése.
Ajánlatkérő a vizsgált időszak alatt befejezett, de legfeljebb hat éven belül megkezdett szolgáltatásokat veszi figyelembe.
A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 22. § (1) bekezdésének a) pontja alapján
a) ha a szerződést kötő másik fél a Kbt. 5. § (1) bekezdés a)-c) valamint e) és f) pontja szerinti szervezet, illetve nem MAGYARORSZÁG-i szervezetek esetében olyan szervezet, amely a 2014/24/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv alapján ajánlatkérőnek minősül, az általa kiadott vagy aláírt igazolás;
b) ha a szerződést kötő másik fél az a) pontban foglalthoz képest egyéb szervezet, az általa adott igazolás vagy az ajánlattevő, illetve az alkalmasság igazolásában részt vevő más szervezet nyilatkozatának csatolása szükséges.
Az igazolás, illetve nyilatkozat tartalmazza legalább a következő adatokat: a teljesítés ideje (kezdő és befejező időpontja év/hónap/nap bontásban), a szerződést kötő másik fél megnevezése, címe, referenciát
adó személy neve, elérhetősége, a szolgáltatás (szerződés) tárgya,mennyisége, továbbá nyilatkozni kell arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e.
M.1. Ajánlatkérő a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 2. § (5) bek. alapján az alkalmassági követelmények előzetes igazolására elfogadja az EEKD-ben az érintett gazdasági szereplő egyszerű nyilatkozatát, az alkalmassági követelmények teljesítésére vonatkozó részletes adatokat nem kell megadni. A gazdasági szereplő az alkalmassági követelmények teljesítésére vonatkozó részletes adatokat tartalmazó, az ajánlati felhívásban előírt nyilatkozatokat (igazolásokat) az ajánlatkérő 69. § (4) bekezdése szerinti felhívására köteles benyújtani.Ajánlatkérő a Kbt. 69. § (6) bekezdése alapján az eljárást lezáró döntés meghozatalát megelőzően az értékelési szempontokra figyelemmel az első kettő legkedvezőbbnek tekinthető Ajánlattevőt hívja fel az igazolások benyújtására.
Amennyiben az ajánlattevő az igazolásokat korábban benyújtotta, az ajánlatkérő nem hívja fel az ajánlattevőt az igazolások ismételt benyújtására, hanem úgy tekinti,mintha a korábban benyújtott igazolásokat az ajánlatkérő felhívására nyújtották volna be - és szükség szerint hiánypótlást rendel el vagy felvilágosítást kér.
Ajánlatkérő a Kbt. 69. § (6) bekezdése alapján az eljárást lezáró döntés meghozatalát megelőzően az értékelési szempontokra figyelemmel nemcsak a legkedvezőbb, hanem az értékelési sorrendben azt követő második legkedvezőbb ajánlattevőt hívja fel az igazolások benyújtására.
Közös ajánlattétel esetén a műszaki, illetve szakmai alkalmassági követelményeknek a közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek.
A Kbt. 65. § (7) bekezdése alapján az előírt alkalmassági követelményeknek az ajánlattevők bármely más szervezet (vagy személy) kapacitására támaszkodva is megfelelhetnek, a közöttük fennálló kapcsolat jogi jellegétől függetlenül. Ebben az esetben meg kell jelölni az ajánlatban ezt a szervezetet és az ajánlati felhívás vonatkozó pontjának megjelölésével azon alkalmassági követelményt (követelményeket), melynek igazolása érdekében az ajánlattevő ezen szervezet erőforrására vagy arra is támaszkodik. A Kbt. 67. § (3)bekezdése alapján a kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet az előírt igazolási módokkal azonos módon köteles igazolni az adott alkalmassági feltételnek történő megfelelést.
A BT-750 pont szerinti feltételek és ezek előírt igazolási módja a minősített ajánlattevők hivatalos jegyzékébe történő felvétel feltételét képező minősítési szempontokhoz képest szigorúbbak.
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
Alkalmatlan az ajánlattevő, amennyiben
M.1. nem rendelkezik az ajánlati felhívás feladásának napjától visszafelé számított megelőző 3 év összességében legalább 100 darab, direkt bekötésű zárt APN kártya szolgáltatására vonatkozó referenciával.
Ajánlatkérő a vizsgált időszak alatt befejezett, de legfeljebb hat éven belül megkezdett szolgáltatásokat (szerződéseket) veszi figyelembe. Ajánlatkérő a teljesítés igazolásaként elfogadja annak igazolását is, ha a referenciakövetelményben foglalt eredmény a szerződés részteljesítéseként valósult meg.A referencia több szerződéssel is teljesíthető.
A kiválasztási kritériumok listája és rövid leírása

Részvételi feltételek
A gazdasági szereplők azon csoportjának jogi formája, amelynek a szerződést oda kell ítélni:
Gazdálkodó szervezet létrehozása nem kötelező és ajánlatkérő nem teszi lehetővé.(Kbt.35.§ (8)-(9)bek.)
A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre:
2015. évi CXLIII. tv. (különösen Kbt. 135. § (1) és (6) bekezdésekben foglaltak)
2013. évi V. tv. (különösen Ptk. 6:130. § (1)-(2) bekezdés és 6: 155. § (1) bekezdés)
A Megrendelő a Kbt. 135. § (1) bekezdése alapján a teljesítés elismeréséről vagy az elismerés megtagadásáról legkésőbb a Szolgáltató teljesítésétől vagy az erről szóló írásbeli értesítés kézhezvételétől számított 15 (tizenöt) napon belül írásban nyilatkozik
E-számla benyújtása megengedett. Megrendelő köteles fogadni és feldolgozni az olyan elektronikus számlákat, amelyek megfelelnek az EN 16931-1:2017 számú európai szabványnak és az Európai Bizottság által e szabványhoz az Európai Unió Hivatalos Lapjában közzétett szintaxislistának. (Kbt. 27/A. §)
Az ajánlattétel, a szerződés és a kifizetések pénzneme magyar forint (HUF).
Fizetési határidő 30 nap.
Megrendelő előleget nem fizet.
A mellékkötelezettségek és a fizetési feltételek a szerződéstervezetben.
A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre
2015. évi CXLIII. tv. (különösen Kbt. 135. § (1) és (6) bekezdésekben foglaltak)
2013. évi V. tv. (különösen Ptk. 6:130. § (1)-(2) bekezdés és 6: 155. § (1) bekezdés)
A Megrendelő a Kbt. 135. § (1) bekezdése alapján a teljesítés elismeréséről vagy az elismerés megtagadásáról legkésőbb a Szolgáltató teljesítésétől vagy az erről szóló írásbeli értesítés kézhezvételétől számított 15 (tizenöt) napon belül írásban nyilatkozik
E-számla benyújtása megengedett. Megrendelő köteles fogadni és feldolgozni az olyan elektronikus számlákat, amelyek megfelelnek az EN 16931-1:2017 számú európai szabványnak és az Európai Bizottság által e szabványhoz az Európai Unió Hivatalos Lapjában közzétett szintaxislistának. (Kbt. 27/A. §)
Az ajánlattétel, a szerződés és a kifizetések pénzneme magyar forint (HUF).
Fizetési határidő 30 nap.
Megrendelő előleget nem fizet.
A mellékkötelezettségek és a fizetési feltételek a szerződéstervezetben.
A szerződéssel kapcsolatos feltételek
A szerződés teljesítésének feltételei:
Kötbér:
- Késedelmi kötbér:
Alapja a közvetlen megrendelés nettó értéke, mértéke minden megkezdett késedelmes nap után annak 0,5 %-a, maximuma 15 %.
- Hibás teljesítési kötbér:
Alapja a közvetlen megrendelés nettó értéke, mértéke minden megkezdett hibás teljesítési nap után annak 0,5 %-a, maximuma 15 %.
- Meghiúsulási kötbér:
Alapja a közvetlen megrendelés nettó ellenértéke, mértéke annak 15 %-a.
Amennyiben a Szolgáltató a Keretmegállapodásból fakadó egyéb kötelezettségét súlyosan megszegi, a Megrendelőnek jogában áll a Keretmegállapodást felmondani (vagy attól elállni). Ebben az esetben, illetőleg, ha a Keretmegállapodás teljesítése a Szolgáltató érdekkörében felmerülő okból lehetetlenül, a Megrendelő meghiúsulási kötbérre jogosult, amelynek mértéke 15.000.000 Ft, azaz tizenötmillió forint.

Kizárási ok: A nemzeti törvények értelmében a csődhöz hasonló helyzet
Kizárási okok leírása:
A 'Kizáró ok típusa' rovatban az előírt kizáró okok közül egy példa került rögzítésre, az előírt kizáró okok a következők:
- Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó, és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, akivel szemben a Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdésében felsorolt kizáró okok fennállnak.
- Az ajánlatkérő kizárja az eljárásból azt az ajánlattevőt, alvállalkozót, illetve az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezetet, akivel szemben valamely kizáró ok az eljárás során következett be.
Megkövetelt igazolási mód:
- Az ajánlattevőnek, illetőleg a kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezetnek a Kbt. 67. § (2)-(3)bekezdése, valamint a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1. § (1) bekezdésében és 3. § (2) bekezdése foglaltaknak megfelelően, az Egységes Európai Közbeszerzési Dokumentum (EEKD) benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy nem tartozik a Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdésének hatálya alá. (előzetes igazolás)
- Azon alvállalkozók tekintetében, amelyek nem vesznek részt alkalmasság igazolásában az ajánlattevőnek a Kbt. 67. § (4) bekezdése szerint nyilatkozatát kell benyújtania arról, hogy nem vesz igénybe a szerződésteljesítéséhez a 62. § szerinti kizáró okok hatálya alá eső alvállalkozót. (előzetes igazolás)
- A Kbt. 64. §-ában foglalt esetben, amennyiben ajánlattevő élni kíván a lehetőséggel, úgy azt az Egységes Európai Közbeszerzési Dokumentumban meg kell jelölnie, valamint annak mellékleteként csatolni kell az ajánlatában a Közbeszerzési Hatóság a 188. § (4) bekezdése szerinti végleges határozatának, vagy közigazgatási per esetén a bíróság a 188. § (5) bekezdése szerinti jogerős határozatának másolati példányát.(előzetes igazolás)
- Az ajánlatkérő által a Kbt. 69. § (4)-(7) bekezdése alapján a kizáró okokra vonatkozó igazolások benyújtására felhívott gazdasági szereplőnek a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 8. §, 10. § 12-16. §-a szerint kell igazolnia, hogy nem tartozik a kizáró okok hatálya alá,
- A gazdasági szereplő által ajánlatában az ajánlatkérő erre vonatkozó felhívása nélkül benyújtott igazolásokat az ajánlatkérő figyelmen kívül hagyhatja és elegendő azokat csak az eljárást lezáró döntést megelőzően,kizárólag azon ajánlattevők tekintetében bevonni a bírálatba, amely ajánlattevőket ajánlatkérő az igazolások benyújtására kívánt felhívni. Amennyiben az ajánlattevő az igazolásokat korábban benyújtotta, az ajánlatkérőnem hívja fel az ajánlattevőt az igazolások ismételt benyújtására, hanem úgy tekinti, mintha a korábban benyújtott igazolásokat az ajánlatkérő felhívására nyújtották volna be - és szükség szerint hiánypótlást rendel el vagy felvilágosítást kér,
- Ajánlatkérő a Kbt. 69. § (6) bekezdése alapján az eljárást lezáró döntés meghozatalát megelőzően az értékelési szempontokra figyelemmel az első kettő legkedvezőbbnek tekinthető ajánlattevőt hívja fel az igazolások benyújtására.
A kizáró okokra és az alkalmassági követelményekre vonatkozóan a közbeszerzés megkezdését megelőzően kiállított igazolások is benyújthatóak (felhasználhatóak) mindaddig, ameddig az igazolásokban foglalt tény,illetve adat tartalma valós. Az ajánlatkérő - ellenkező bizonyításig - az adat valóságtartalmát az ajánlattevő erre vonatkozó külön nyilatkozata nélkül vélelmezi.
A Kbt. 69.§ (11a) bekezdése alapján nem kérhető a gazdasági szereplőtől olyan igazolás benyújtása,amelyet
ugyanazon ajánlatkérő részére a gazdasági szereplő korábbi közbeszerzési vagy koncessziós beszerzési
eljárásban az EKR-ben elektronikus úton már benyújtott. Ebben az esetben az ajánlatkérő felhívására a
gazdasági szereplő nyilatkozik arról, hogy mely korábbi eljárásban benyújtott igazolást kéri figyelembe venni
a bírálat során. Az ajánlatkérő attól függetlenül vizsgálja meg, hogy a korábban benyújtott igazolás megfelel-e
az adott közbeszerzési eljárásban benyújtandó igazolásra irányadó tartalmi követelményeknek, hogy a korábbi
igazolás adott esetben megjelöli, hogy azt mely közbeszerzési eljárásban való felhasználás céljára állították ki.
Irányadó továbbá a 321/2015.(X.30.) Korm.rendelet 1-16. §-ai.

a) A Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Direkt bekötésű zárt APN kártyák és kapcsolódó szolgáltatások beszerzését kívánja megvalósítani.A zárt APN kártyák és kapcsolódó szolgáltatások egymással szoros műszaki-technikai egységben állnak, azok egymástól nem elválaszthatók, így indokolt, hogy azok egy rész keretében kerüljenek beszerzésre.Ajánlatkérő a részekre történő ajánlattétel lehetőségét jelen eljárásban nem biztosítja figyelemmel arra, hogy az egyes szolgáltatások nyújtása csak összehangoltan szolgálja a költséghatékony üzemeltetési környezet biztosításával kapcsolatos beszerzői, illetve érintett szervezeti célt. Önállóan biztosított szolgáltatások összehangolásának igénye esetén a koordinációs feladatok aránytalan többletterhet jelentenének.
b) Ajánlatkérőnek különös érdeke fűződik a Kbt. 105. § (1) bekezdés szerinti eljárás lefolytatásához. A több ajánlattevővel történő keretmegállapodás megvalósítása kizárja az egységes műszaki megoldás alkalmazhatóságát, az egyedi szerződések teljesítését technikailag túlságosan bonyolulttá tenné, vagy túlságosan megdrágítaná.

Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Nemzeti nyilvántartási szám: 15329190-2-41
Postacím: Riadó u. 5
Postai irányítószám: 1026
Postai város: Budapest
Régió: Budapest🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: dontobizottsag@kt.hu📧
Telefon: +36 18828592📞
Fax: +36 18828593 📠
URL: https://kozbeszerzes.hu🌏 Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Nemzeti nyilvántartási szám: 15329190-2-41
Postacím: Riadó u. 5
Postai irányítószám: 1026
Postai város: Budapest
Régió: Budapest🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: dontobizottsag@kt.hu📧
Telefon: +36 18828592📞
Fax: +36 18828593 📠
URL: https://kozbeszerzes.hu🌏 Felülvizsgálati eljárás
Pontos információ a felülvizsgálati eljárások határidejéről (határidejeiről): A Kbt. 148. § (3)-(8)bekezdésének megfelelően.
Információk az elektronikus munkafolyamatokról
Elektronikus számlázást fogadunk el
Elektronikus rendelés lesz használatos
Elektronikus fizetést használnak
Forrás: OJS 2024/S 184-567030 (2024-09-19)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2025-01-06) Objektum A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
A Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Direkt bekötésű zárt APN kártyák és kapcsolódó szolgáltatások beszerzését kívánja megvalósítani: Keretmennyiség: 1000 db Az igényelt szolgáltatás célja, hogy a Megrendelő által használt mobil APN hálózatban keletkező forgalmat zárt módon (Internet forgalomtól elkülönítve) redundáns módon a Megrendelő központi telephelyére továbbítsa. A kapcsolatoknak az alábbi műszaki paramétereknek kell megfelelniük: - Megrendelő telephelye: Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság, 1149 Budapest, Mogyoródi út 43. - IP alapú összeköttetések, melyek képesek egymás tartalékaként is működni (HotBackUp-ként). - Sebesség: 100 + 100 Mbps szimmetrikus elérés, lehetőleg eltérő közegen és/vagy eltérő nyomvonalon a Szolgáltató és Megrendelő között. A folyamatos adatáramlás biztosítása a Szolgáltató feladata. - A kialakított vonalakat a jövőben lehessen rugalmasan bővíteni (szükség esetén). - Rendelkezésre állás: Legalább évi 99,5% vonalanként. - Kiépítési idő: 70 munkanapon belül - Zárt kapcsolat legyen, Internet feletti kommunikációt az Ajánlatkérő kizárja. A mobil APN szolgáltatást a bérelt vonali kapcsolaton a Szolgáltató APN központja és az OKF központi helyszíne között kell megvalósítani. Szolgáltatás paraméterek: APN használatának ideje: 7*24h APN felhasznásának jellege: telemetria, szolgálati adat összeköttetés IP cím-kiosztás módja (dinamikus/statitus/ kvázi statikus): statitus Szolgáltató és célhálózat közötti összeköttetés jellege (bérelt vonal/ Internet VPN): Bérelt vonal Van Megrendelő oldali Radius server? Nem LTE hozzáférés engedélyezett legyen? Igen GPRS roaming szükséges? Nem Roaming limit szolgáltatás elérhetősége? Nem Üzleti honos GPRS limit szolgáltatás elérhetősége? Igen BM specifikus paraméterek -tól -ig / tartomány GW1 GPRS oldali IP címtartomány kb. 2000 végpont /21 GW2 GPRS oldali IP címtartomány kb. 2000 végpont /21 Egyenértékűség Az ajánlatkérő hangsúlyozza, hogy a közbeszerzési dokumentumokban a beszerzés tárgyait illetően használt bármilyen megnevezés csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt, az ajánlatkérő azzal egyenértékű megajánlást is elfogad. A 321/2015. (X. 30.) Korm.rendelet 46. § (3) bekezdésében foglaltak alapján a szerződés tárgya által indokolt esetek kivételével a műszaki leírás nem hivatkozhat meghatározott gyártmányú vagy eredetű dologra, illetve konkrét eljárásra, amely egy adott gazdasági szereplő termékeit vagy az általa nyújtott szolgáltatásokat jellemzi, vagy védjegyre, szabadalomra, tevékenységre, személyre, típusra vagy adott származásra vagy gyártási folyamatra, ha az egyes gazdasági szereplők vagy termékek előnyben részesítéséhez vagy kiszorításához vezetne. Az ilyen hivatkozás csak kivételes esetekben engedhető meg, ha nem lehetséges a szerződés tárgyának a 321/2015. (X. 30.) Korm.rendelet 46. § (2) bekezdés szerinti, kellően pontos és érthető leírása. Az ilyen megnevezés mellett a „vagy azzal egyenértékű” kifejezést kell szerepeltetni. Az egyenértékű megoldás esetén az egyenértékűség bizonyítása ajánlattevő feladata. Az egyenértékűséget ajánlattevőnek bármely megfelelő eszközzel igazolnia kell. Bármely megfelelő eszköz lehet különösen a gyártótól származó műszaki dokumentáció vagy valamely független, szakmailag elismert akkreditált tanúsító/ellenőrző szervezettől származó műszaki dokumentáció. Az adott ajánlati elemekkel kapcsolatban felmerült kétséget az igazolással az ajánlattevőnek teljes körűen el kell oszlatnia, amelyhez olyan egyértelmű és ellenőrizhető bizonyítékkal kell szolgálnia, amely az állításait alátámasztja.
A Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Direkt bekötésű zárt APN kártyák és kapcsolódó szolgáltatások beszerzését kívánja megvalósítani: Keretmennyiség: 1000 db Az igényelt szolgáltatás célja, hogy a Megrendelő által használt mobil APN hálózatban keletkező forgalmat zárt módon (Internet forgalomtól elkülönítve) redundáns módon a Megrendelő központi telephelyére továbbítsa. A kapcsolatoknak az alábbi műszaki paramétereknek kell megfelelniük: - Megrendelő telephelye: Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság, 1149 Budapest, Mogyoródi út 43. - IP alapú összeköttetések, melyek képesek egymás tartalékaként is működni (HotBackUp-ként). - Sebesség: 100 + 100 Mbps szimmetrikus elérés, lehetőleg eltérő közegen és/vagy eltérő nyomvonalon a Szolgáltató és Megrendelő között. A folyamatos adatáramlás biztosítása a Szolgáltató feladata. - A kialakított vonalakat a jövőben lehessen rugalmasan bővíteni (szükség esetén). - Rendelkezésre állás: Legalább évi 99,5% vonalanként. - Kiépítési idő: 70 munkanapon belül - Zárt kapcsolat legyen, Internet feletti kommunikációt az Ajánlatkérő kizárja. A mobil APN szolgáltatást a bérelt vonali kapcsolaton a Szolgáltató APN központja és az OKF központi helyszíne között kell megvalósítani. Szolgáltatás paraméterek: APN használatának ideje: 7*24h APN felhasznásának jellege: telemetria, szolgálati adat összeköttetés IP cím-kiosztás módja (dinamikus/statitus/ kvázi statikus): statitus Szolgáltató és célhálózat közötti összeköttetés jellege (bérelt vonal/ Internet VPN): Bérelt vonal Van Megrendelő oldali Radius server? Nem LTE hozzáférés engedélyezett legyen? Igen GPRS roaming szükséges? Nem Roaming limit szolgáltatás elérhetősége? Nem Üzleti honos GPRS limit szolgáltatás elérhetősége? Igen BM specifikus paraméterek -tól -ig / tartomány GW1 GPRS oldali IP címtartomány kb. 2000 végpont /21 GW2 GPRS oldali IP címtartomány kb. 2000 végpont /21 Egyenértékűség Az ajánlatkérő hangsúlyozza, hogy a közbeszerzési dokumentumokban a beszerzés tárgyait illetően használt bármilyen megnevezés csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt, az ajánlatkérő azzal egyenértékű megajánlást is elfogad. A 321/2015. (X. 30.) Korm.rendelet 46. § (3) bekezdésében foglaltak alapján a szerződés tárgya által indokolt esetek kivételével a műszaki leírás nem hivatkozhat meghatározott gyártmányú vagy eredetű dologra, illetve konkrét eljárásra, amely egy adott gazdasági szereplő termékeit vagy az általa nyújtott szolgáltatásokat jellemzi, vagy védjegyre, szabadalomra, tevékenységre, személyre, típusra vagy adott származásra vagy gyártási folyamatra, ha az egyes gazdasági szereplők vagy termékek előnyben részesítéséhez vagy kiszorításához vezetne. Az ilyen hivatkozás csak kivételes esetekben engedhető meg, ha nem lehetséges a szerződés tárgyának a 321/2015. (X. 30.) Korm.rendelet 46. § (2) bekezdés szerinti, kellően pontos és érthető leírása. Az ilyen megnevezés mellett a „vagy azzal egyenértékű” kifejezést kell szerepeltetni. Az egyenértékű megoldás esetén az egyenértékűség bizonyítása ajánlattevő feladata. Az egyenértékűséget ajánlattevőnek bármely megfelelő eszközzel igazolnia kell. Bármely megfelelő eszköz lehet különösen a gyártótól származó műszaki dokumentáció vagy valamely független, szakmailag elismert akkreditált tanúsító/ellenőrző szervezettől származó műszaki dokumentáció. Az adott ajánlati elemekkel kapcsolatban felmerült kétséget az igazolással az ajánlattevőnek teljes körűen el kell oszlatnia, amelyhez olyan egyértelmű és ellenőrizhető bizonyítékkal kell szolgálnia, amely az állításait alátámasztja.
Becsült érték héa nélkül: 92 097 600 HUF 💰
A beszerzés teljes értéke (HÉA nélkül): 92 097 600 HUF 💰

A szerződés odaítélése
A szerződés/tétel odaítélése ✅ Jogorvoslati eljárások
A panaszosok száma: 0
Tétel azonosító száma: LOT-0001
Szerződés száma: E11040024
A szerződés megkötésének időpontja: 2024-12-23 📅
Cím: SZOLGÁLTATÁSI KERETMEGÁLLAPODÁS „Direkt bekötésű zárt APN kártyák és szolgáltatások” tárgyban
A szerződés címe: https://ekr.gov.hu/ekr-szerzodestar/hu/szerzodesLista?eljarasAzon=EKR001696392024🌏
A szerződés odaítélésére keretmegállapodáson belül kerül sor ✅ Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 2
Az elektronikus úton beérkezett pályázatok száma: 2
A kkv-k által benyújtott pályázatok száma: 0
A nem uniós tagállamokból származó ajánlattevőktől beérkezett ajánlatok száma: 0
A más uniós tagállamokból származó ajánlattevőktől beérkezett ajánlatok száma: 0
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A keretmegállapodás újrabecsült értéke: 92 097 600 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR001696392024/6617
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0001 A vállalkozó neve és címe
Név: Yettel Magyarország Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 11107792244
Postacím: Pannon Út 1
Postai irányítószám: 2045
Postai város: Törökbálint
Régió: Pest🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: kozbeszerzes@yettel.hu📧
Telefon: +36 209304000📞
Fax: +36 14646100 📠
URL: https://www.yettel.hu🌏 A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 92 097 600 HUF 💰
Az ajánlatot rangsorolták
Helyezés a nyertesek listáján: 1
Ajánlat azonosítója: EKR001696392024/6641 A vállalkozó neve és címe
Név: Magyar Telekom Távközlési Nyilvánosan Működő Részvénytársaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 10773381244
Postacím: Könyves Kálmán Körút 36.
Postai irányítószám: 1097
Postai város: Budapest
Régió: Budapest🏙️
E-mail: tri_tenderiroda@telekom.hu📧
Telefon: +36 303519110📞
Fax: +36 14521297 📠
A nyertes szabályozott piacon jegyzett ✅
A gazdasági szereplő mérete: Nagyvállalkozás
Kiegészítő információk További információk
Az ajánlati felhívásban és a közbeszerzési dokumentumokban megadott, a keretmegállapodásban foglalt keretösszeg nettó 92 097 600 Ft. A nyertes ajánlattevő ajánlata nettó ajánlati ár (Ft, db): 82 980