Duna-part, Sokac-rév felújítás tervezése újra

Mohács 500 Nonprofit Kft.

A projekt célja a Duna part revitalizációja, komplex városi köztér jellegének megteremtése, rekreációs és turisztikai funkcióinak bővítése. A védmű és a hozzá kapcsolódó közterek Mohács város arculatának meghatározó elemei, ennek megfelelően egységesen kell kezelni a teljes terület esztétikai kialakításait. A terv célkitűzése az, hogy a város egyedi adottságát jelentő folyóparti elhelyezkedését maximálisan kamatoztassa úgy, hogy a lakók és az idelátogatók igényeit összehangolja az árvízvédelem műszaki szükségszerűségével. Ajánlatkérő célja, hogy a többnyire önkormányzati tulajdonban lévő területeken jellemzően közfunkciókat ellátó rekreációs terület kerüljön kialakításra. A Duna parton található zöldfelületek kondicionáló hatásuk mellett a város mindennapi életének jelenleg is szerves részét képezik, azonban ezeknek a területeknek mind a zöldfelülete, mind a megközelíthetősége, használhatósága, a gyalogos kapcsolataik jelentős fejlesztésre szorulnak. A terület jelenlegi zöldfelülete természetközeli képet mutat, azonban a terület rendezetlensége miatt rekreációs célokra korlátozottan használható – csupán a Duna-part menti rézsűn futó járda járható, a terület nagy részén a növényzet között egyéb feltáró utak nincsenek. A tervezett funkciókhoz kapcsolódóan a területen szükséges további gyalogos kapcsolat kialakítása, a meglévő közlekedési kapcsolatok fejlesztése, kerékpárút kialakítása, illetve a területen belüli parkolók kialakítási lehetőségeinek biztosítása. A kerékpáros forgalom növekedése meglepően elmaradott infrastrukturális adottságok mellett megy végbe. A Duna, mint természetes közlekedési folyosó kézenfekvő előnyöket kínál mind a hivatásforgalmi, mind a szabadidős és turisztikai célú kerékpározás számára. Városszerte növekszik a közterületi és intézményi kerékpártárolók iránti igény. A tervezés során számolni kell a terület időnkénti árvízi elöntésével, víz alá kerülésével. A fejlesztési terület jelenleg különféle funkcióknak biztosít teret, de ezen funkciók szervezettsége és minősége nem megfelelő. Az árvízvédelmi támfal elvágja a várost a Duna parttól. A tervezés során a meglévő funkciókat meg kell tartani, azzal, hogy azokat gazdaságosabban, üzemeltethetőbben kell újra tervezni. Cél, hogy a partszakasz változatos, zöld találkozóhellyé alakulhasson. A területen elsősorban a gyalogos és kerékpáros közlekedés kerüljön előtérbe, továbbá a folyó és a város között alakuljon ki új kapcsolat– a városközpontot össze kell kapcsolni a vízparttal, átlátható közlekedési utakat és jól megközelíthető nyílt tereket szükséges kialakítani. Célok: - Természeti környezet megtartása, fejlesztése, - A város és a Duna part együttélésének megteremtése, - A Duna-part elérhetősége, élettel, közfunkciókkal való megtöltése, funkcionális kínálat bővítése, - Forgalomcsökkentett partok, közösségi, kerékpáros, és gyalogos közlekedés erősítése, - Közösségi érdekeket szolgáló fejlesztések preferenciája (pl.: csónakkikötők fejlesztése), - Elhanyagolt, átjárhatatlan területek átstrukturálása, megújítása, zöldfelületi bővítése, - Változatos zöldfelületek (parkok, vízpartok, terek, sétányok, játszóterek), - Kerékpározás támogatása (kerékpárutak, szervízpontok, tárolók stb.) - Vízi közlekedés fejlesztése (komp, csónakkikötő, yacht kikötő, szállodahajók stb.) - Sport és vízi turizmus feltételeinek megteremtése, - A területet körülvevő parkolási lehetőségek újragondolása, javítása, - Egységes járófelületek, utcabútorok, arculat megteremtése, - A teljes fejlesztési terület integrálása a már meglévő térfigyelő rendszerbe, A tervezés során kiemelt figyelmet kell fordítani a vízi létesítmények elhelyezésére: - Közszolgáltatási személyhajó kikötő (ki- és beszállás, helyi, helyközi és révhajózás) - Vízitaxi kikötő - Egyéb személyhajó kikötő (nemzetközi, privát) - Kabinos turistahajó (szállodahajó) kikötő - Sétahajó kikötő (ki- és beszállás, városnéző és rendezvényhajózás) - Motoros kishajó kikötő (jacht és egyéb sporteszköz) - Csónakkikötő, vízi sporttelep kikötője (emberi erővel hajtott eszköz) - Vendéglátó – és szórakozóhely - Közhasznú rekreációs célú létesítmény (pl.: vízi színpad) Folytatás: BT-24 pontban (II.2.4. pont)

Határidő

Az ajánlatok beérkezésének határideje 2024-12-18. A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2024-11-15.

Szállítók

A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:

Kicsoda? Mi az? Hol?
Beszerzési előzmények
Dátum Dokumentum
2024-11-15 Ajánlati felhívás
2025-07-25 Tájékoztató az eljárás eredményéről
Ajánlati felhívás (2024-11-15)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Cím: Duna-part, Sokac-rév felújítás tervezése újra
Hivatkozási szám: EKR002153832024
Rövid leírás:
A projekt célja a Duna part revitalizációja, komplex városi köztér jellegének megteremtése, rekreációs és turisztikai funkcióinak bővítése. A védmű és a...  Többet mutasson
Szerződés típusa: Szolgáltatások
Termékek/szolgáltatások: Mérnöki tervezési szolgáltatások 📦
Leírás
Belső azonosító: EKR002153832024/1
Ebben a közbeszerzésben kis- és középvállalkozások (kkv-k) is részt vehetnek
A beszerzés leírása:
Sokac rév környezete és parkos sétány: Az érintett helyrajzi számok nem teljeskörűen, de elsősorban: - 746/1 - 746/3 - 746/5 - 746/6 A terület főbb...  Többet mutasson
További információk:
A Kbt. 40. § (1) bekezdése alapján AK az eljárást elektronikus közbeszerzési rendszerben (a továbbiakban: EKR) bonyolítja le, a Kbt. és az elektronikus...  Többet mutasson
Szerződés típusa: Szolgáltatások
Termékek/szolgáltatások: Mérnöki tervezési szolgáltatások 📦
További termékek/szolgáltatások:
Többet mutasson (3)
Irányítószám: 7700
Város: Mohács
Ország: Magyarország 🇭🇺
A teljesítés helye: Baranya 🏙️
Időtartam: 322 nap
Információk a lehetőségekről
Opciók
A lehetőségek leírása:
AK a BIM épületmodell, anyagkimutatással kapcsolatos tervezői feladatot opcióként írja elő, amely vonatkozásában ajánlattevőnek külön árajánlatot szükséges...  Többet mutasson
Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): 3. A felhívás M.2.1. szerinti alkalmassági követelményre bemutatott szaki alk. köv. felüli "É" jogosultság megszerzéséhez szükséges tapasztalaton felüli többlettapasztalat (0-36 hónap)
Minőségi kritérium (súlyozás): 20
Minőségi kritérium (név): 4. A felhívás M.2.2. szerinti alk. köv-.re bemutatott szaki alk. köv. felüli "K" jogosultság megszerzéséhez szükséges tapasztalaton felüli többlettapasztalat (0-36 hónap)
Minőségi kritérium (súlyozás): 15
Minőségi kritérium (név): 5. A felhívás M.2.4. szerinti alk. köv-.re bemutatott szaki alk. köv. felüli "VZ-TER" jogosultság megszerzéséhez szükséges tapasztalaton felüli többlettapasztalat (0-36 hónap)
Ár
Ár (súlyozás): 45
5
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0001

Eljárás
Az eljárás típusa
Nyílt eljárás
Jogalap: 2014/24/EU irányelv
Adminisztratív információk
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések beérkezésének határideje: 2024-12-18 14:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei: 2024-12-18 16:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei (hely): Az ajánlatok bontása az EKR rendszerben történik.
Az ajánlatok felbontásának feltételei (Tájékoztatás a felhatalmazott személyekről és a felbontási eljárásról): Az ajánlatok felbontására Kbt. 68. § és 424/2017. Kr. 15. § az irányadó
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Minimális időtartam, amely alatt az ajánlattevőnek fenn kell tartania az ajánlatot: 30 nap
A közbeszerzési eljárás feltételei
Biztosítéknyújtási kötelezettség áll fenn
A szerződést elnyerő ajánlattevők csoportjának valamilyen jogi formát kell öltenie
Meg kell adni a szerződés teljesítésére kinevezett személyzet tagjainak nevét és szakmai képesítését
Megnyitás dátuma: 2024-12-18 16:00:00 📅
Hely: Az ajánlatok bontása az EKR rendszerben történik.
További információk: Az ajánlatok felbontására Kbt. 68. § és 424/2017. Kr. 15. § az irányadó
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Elektronikus számlázás: Kötelező
Elektronikus fizetést használnak
Díjazási kritériumok
Súlyozás típusa: Súlyozás (pontok, pontos)
A közbeszerzési eljárás feltételei
A szerződés teljesítési feltételeket tartalmaz

Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk
Részvételi feltételek
A feltételek felsorolása és rövid leírása:
SZT.1.: SZT/1. Alkalmatlan AT, ha az építési beruházáshoz kapcsolódó mérnöki szolgáltatás tárgya szerint illetékes országos szakmai kamara névjegyzékében...  Többet mutasson
Műszaki és szakmai képességek
A kiválasztási kritériumok listája és rövid leírása:
M.1.: Az alkalmassági követelménynek való megfelelés tekintetében az EEKD-ba foglalt, a Kbt. 67. § (1)-(2) bekezdései szerinti nyilatkozatot szükséges...  Többet mutasson
M.2.: Az alkalmassági követelménynek való megfelelés tekintetében az EEKD-ba foglalt, a Kbt. 67. § (1)-(2) bekezdései szerinti nyilatkozatot szükséges...  Többet mutasson
Többet mutasson (1)
M.2.: M.2.2. egy fő szakemberrel, aki a 266/2013. (VII. 11.) Korm. rendelet szerinti „K” (vagy azzal egyenértékű) szerinti táj- és kertépítészeti tervezési...  Többet mutasson
Részvételi feltételek
A gazdasági szereplők azon csoportjának jogi formája, amelynek a szerződést oda kell ítélni: AK kizárja a Kbt. 35.§ (8) alapján projekttársaság létrehozását.
Kauciók és garanciák:
Ajánlatkérő a tárgyi eljárásban előír ajánlati biztosítékot. Mértéke: 1.500.000 Ft. Ez teljesíthető - az AT választása szerint - az előírt pénzösszegnek a...  Többet mutasson
A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre:
Ajánlattétel, szerződés, kifizetés devizaneme: HUF. A szerződés hazai finanszírozású. Az ellenszolgáltatás teljesítésére vonatkozó jogszabályok különösen: -...  Többet mutasson
A szerződéssel kapcsolatos feltételek
A szerződés teljesítésének feltételei:
Teljesítési-, jótállási biztosíték (nettó tervezési díj 5%-5%-a), közreműködési biztosíték (nettó tervezési díj 2%-a), Kbt. 134. § (1)-(4) bek. szerint....  Többet mutasson
Részvételi feltételek
Kizárási ok: A nemzeti törvények értelmében a csődhöz hasonló helyzet
Kizárási okok leírása:
Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó és az alk. ig. részt vevő gazd. szereplő, aki a Kbt. 62.§ (1)-(2) bek. hatálya alá tartozik (figyelemmel a...  Többet mutasson

Ajánlatkérő hatóság
Név és címek
Név: Mohács 500 Nonprofit Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: 32177910202
Postacím: Széchenyi Tér 1
Postai irányítószám: 7700
Postai város: Mohács
Régió: Baranya 🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
Kapcsolattartó pont: Egry Dóra
E-mail: kozbeszerzes@mohacs500.hu 📧
Telefon: +36 304690916 📞
URL: https://mohacs500.hu/ 🌏
A vevő profiljának címe: https://mohacs500.hu/ 🌏
Az ajánlatkérő szerv típusa
Közjogi intézmény
Fő tevékenység
Szabadidő, kultúra és vallás
Kommunikáció
Dokumentumok URL címe: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR002153832024/reszletek 🌏
Részvétel URL: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR002153832024/reszletek 🌏
Elektronikus benyújtás: Kötelező

Kiegészítő információk
További információk
1. Az ajánlatnak tartalmaznia kell a felhívásban és a KD-ban meghatározott valamennyi dokumentumot (űrlapot, elektronikusan csatolandó nyilatkozatot /...  Többet mutasson
Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_40664534_2
Postacím: Riadó u. 5
Postai irányítószám: 1026
Postai város: Budapest
Régió: Budapest 🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧
Telefon: +36 18828592 📞
Fax: +36 18828593 📠
URL: https://kozbeszerzes.hu 🌏
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_40664534_2
Postacím: Riadó u. 5
Postai irányítószám: 1026
Postai város: Budapest
Régió: Budapest 🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧
Telefon: +36 18828592 📞
Fax: +36 18828593 📠
URL: https://kozbeszerzes.hu 🌏
Felülvizsgálati eljárás
Pontos információ a felülvizsgálati eljárások határidejéről (határidejeiről): A Kbt. 148. § (3)-(4) bekezdésének megfelelően.
Információk az elektronikus munkafolyamatokról
Elektronikus számlázást fogadunk el
Elektronikus fizetést használnak
Forrás: OJS 2024/S 224-702364 (2024-11-15)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2025-07-25)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
A projekt célja a Duna part revitalizációja, komplex városi köztér jellegének megteremtése, rekreációs és turisztikai funkcióinak bővítése. A védmű és a...  Többet mutasson
A beszerzés teljes értéke (HÉA nélkül): 135 000 000 HUF 💰
Leírás
Postacím: Széchenyi
tér
1.

A szerződés odaítélése
A szerződés/tétel odaítélése
Jogorvoslati eljárások
Type of alleged irregularity: Egyéb: 1
A panaszosok száma: 2
Tétel azonosító száma: LOT-0001
Szerződés száma: 1
A szerződés megkötésének időpontja: 2025-07-16 📅
Cím: Duna-part, Sokac-rév felújítás tervezése újra
A szerződés címe: https://ekr.gov.hu/ekr-szerzodestar/hu/szerzodesLista?eljarasAzon=EKR002153832024 🌏
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 9
Az elektronikus úton beérkezett pályázatok száma: 9
A kkv-k által benyújtott pályázatok száma: 8
A nem uniós tagállamokból származó ajánlattevőktől beérkezett ajánlatok száma: 0
A más uniós tagállamokból származó ajánlattevőktől beérkezett ajánlatok száma: 0
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 250 000 000 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR002153832024/7294
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0001
A vállalkozó neve és címe
Név: Tml Design Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: 13656319213
Postacím: Tamás Utca 24
Postai irányítószám: 2220
Postai város: Vecsés
Régió: Pest 🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: tml@tmldesign.hu 📧
Telefon: +36 303773726 📞
URL: https://www.tmldesign.hu 🌏
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 307 000 000 HUF 💰
Az ajánlatot rangsorolták
Helyezés a nyertesek listáján: 3
Ajánlat azonosítója: EKR002153832024/7318
Az ajánlattevő fél vezetője
Tájékoztatás a pályázatokról
A szerződést egy gazdasági szereplőkből álló csoportnak ítélték oda
A vállalkozó neve és címe
Név: Veszprémterv Stúdió Tervező Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 32268184219
Postacím: Jutasi Út 21
Postai irányítószám: 8200
Postai város: Veszprém
Régió: Veszprém 🏙️
E-mail: info@veszpremtervstudio.hu 📧
Telefon: +36 302110007 📞
URL: https://www.veszpremtervstudio.hu 🌏
Név: VIZITERV Environ Környezetvédelmi és Vízügyi Tervező, Tanácsadó és Szolgáltató Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 13648013215
Postacím: Széchenyi Utca 15.
Postai irányítószám: 4400
Postai város: Nyíregyháza
Régió: Szabolcs-Szatmár-Bereg 🏙️
E-mail: szabonepalildiko@environ.hu 📧
Telefon: +36 300130730 📞
Fax: +36 42788144 📠
URL: https://www.environ.hu 🌏
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 289 000 000 HUF 💰
Helyezés a nyertesek listáján: 6
Ajánlat azonosítója: EKR002153832024/7326
A vállalkozó neve és címe
Név: B17 Műhely Tervező és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 14615999241
Postacím: Lajos Utca 11-15
Postai irányítószám: 1023
Postai város: Budapest
Régió: Budapest 🏙️
E-mail: info@b17muhely.com 📧
Telefon: +36 205147708 📞
URL: https://www.b17muhely.com 🌏
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 268 780 000 HUF 💰
Helyezés a nyertesek listáján: 4
Ajánlat azonosítója: EKR002153832024/7382
A vállalkozó neve és címe
Név: ERBO-PLAN Mérnöki Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 11047272204
Postacím: Hold Utca 10.
Postai irányítószám: 5700
Postai város: Gyula
Régió: Békés 🏙️
E-mail: bela.erdesz@erbo-plan.hu 📧
Telefon: +36 309550110 📞
Fax: +36 66561940 📠
URL: https://www.erbo-plan.hu 🌏
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 271 800 000 HUF 💰
Helyezés a nyertesek listáján: 5
Ajánlat azonosítója: EKR002153832024/7406
A vállalkozó neve és címe
Név: Realiscon Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: 25725652241
Postacím: Vérmező Út 4. 1. em.
Postai irányítószám: 1012
E-mail: info@realiscon.com 📧
Telefon: +36 306331538 📞
URL: http://www.realiscon.com/ 🌏
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 135 000 000 HUF 💰
Helyezés a nyertesek listáján: 1
Ajánlat azonosítója: EKR002153832024/7422
Az alvállalkozással kapcsolatos információk
Az alvállalkozásba adott szerződésrész értéke ismert
Az alvállalkozásba adott szerződésrész százalékos aránya ismert
Leírás:
Útépítési tervek, műszaki dokumentumok elkészítése; forgalomtechnikai tervek elkészítése;kikötő tervezésben közreműködés ;Építész műszaki dokumentumok,...  Többet mutasson
Valószínűleg harmadik félnek alvállalkozásba adandó, hozzáadottérték-adó nélküli érték: 82 080 000 HUF 💰
Arány (%): 60
A szerződés alvállalkozásba adandó részének rövid leírása:
Útépítési tervek, műszaki dokumentumok elkészítése; forgalomtechnikai tervek elkészítése;kikötő tervezésben közreműködés ;Építész műszaki dokumentumok,...  Többet mutasson
A szerződést valószínűleg alvállalkozóval kötik meg
A vállalkozó neve és címe
Név: Tender Terv Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 11148081209
Postacím: Óvoda Utca 2
Postai irányítószám: 4030
Postai város: Debrecen
Régió: Hajdú-Bihar 🏙️
E-mail: nemethyrobert@tenderterv.hu 📧
Telefon: +36 304836618 📞
URL: https://www.tenderterv.hu 🌏
A tulajdonos állampolgársága: Magyarország 🇭🇺
A gazdasági szereplő mérete: Mikrovállalkozás
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 139 999 999 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR002153832024/7462
A vállalkozó neve és címe
Név: E-Sports Management kft
Nemzeti nyilvántartási szám: 23566192243
Postacím: Csibuk Utca 19
Postai irányítószám: 1238
E-mail: kt@e-sports.hu 📧
Telefon: +36 306838441 📞
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 165 000 000 HUF 💰
Helyezés a nyertesek listáján: 2
Ajánlat azonosítója: EKR002153832024/7494
A vállalkozó neve és címe
Név: K+K Környezetgazdálkodási és Közműtervező Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: 10388136241
Postacím: Szőnyi István Utca 80.
Postai irányítószám: 1046
E-mail: kpluszk@kpluszk.hu 📧
Telefon: +36 14317160 📞
URL: https://www.kpluszk.hu 🌏
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 583 500 000 HUF 💰
Helyezés a nyertesek listáján: 7
Ajánlat azonosítója: EKR002153832024/7510
A vállalkozó neve és címe
Név: FŐMTERV Mérnöki Tervező Zrt.
Nemzeti nyilvántartási szám: 13842217241
Postacím: Lövőház Utca 37.
Postai irányítószám: 1024
E-mail: kozbeszerzes@fomterv.hu 📧
Telefon: +36 13459588 📞
Fax: +36 13459550 📠
URL: https://www.fomterv.hu 🌏
Név: TSPC Mérnökiroda Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 24655460208
Postacím: Dunakapu Tér 7
Postai irányítószám: 9022
Postai város: Győr
Régió: Győr-Moson-Sopron 🏙️
E-mail: info@tspc.hu 📧
Telefon: +36 18009191 📞
Fax: +36 18009192 📠
URL: http://www.tspc.hu/ 🌏
Forrás: OJS 2025/S 142-493010 (2025-07-25)