Duna-part, Sokac-rév felújítás tervezése
Mohács 500 Nonprofit Kft.
A projekt célja a Duna part revitalizációja, komplex városi köztér jellegének megteremtése, rekreációs és turisztikai funkcióinak bővítése. A védmű és a hozzá kapcsolódó közterek Mohács város arculatának meghatározó elemei, ennek megfelelően egységesen kell kezelni a teljes terület esztétikai kialakításait. A terv célkitűzése az, hogy a város egyedi adottságát jelentő folyóparti elhelyezkedését maximálisan kamatoztassa úgy, hogy a lakók és az idelátogatók igényeit összehangolja az árvízvédelem műszaki szükségszerűségével. Ajánlatkérő célja, hogy a többnyire önkormányzati tulajdonban lévő területeken jellemzően közfunkciókat ellátó rekreációs terület kerüljön kialakításra. A Duna parton található zöldfelületek kondicionáló hatásuk mellett a város mindennapi életének jelenleg is szerves részét képezik, azonban ezeknek a területeknek mind a zöldfelülete, mind a megközelíthetősége, használhatósága, a gyalogos kapcsolataik jelentős fejlesztésre szorulnak. A terület jelenlegi zöldfelülete természetközeli képet mutat, azonban a terület rendezetlensége miatt rekreációs célokra korlátozottan használható – csupán a Duna-part menti rézsűn futó járda járható, a terület nagy részén a növényzet között egyéb feltáró utak nincsenek. A tervezett funkciókhoz kapcsolódóan a területen szükséges további gyalogos kapcsolat kialakítása, a meglévő közlekedési kapcsolatok fejlesztése, kerékpárút kialakítása, illetve a területen belüli parkolók kialakítási lehetőségeinek biztosítása. A kerékpáros forgalom növekedése meglepően elmaradott infrastrukturális adottságok mellett megy végbe. A Duna, mint természetes közlekedési folyosó kézenfekvő előnyöket kínál mind a hivatásforgalmi, mind a szabadidős és turisztikai célú kerékpározás számára. Városszerte növekszik a közterületi és intézményi kerékpártárolók iránti igény. A tervezés során számolni kell a terület időnkénti árvízi elöntésével, víz alá kerülésével. A fejlesztési terület jelenleg különféle funkcióknak biztosít teret, de ezen funkciók szervezettsége és minősége nem megfelelő. Az árvízvédelmi támfal elvágja a várost a Duna parttól. A tervezés során a meglévő funkciókat meg kell tartani, azzal, hogy azokat gazdaságosabban, üzemeltethetőbben kell újra tervezni. Cél, hogy a partszakasz változatos, zöld találkozóhellyé alakulhasson. A területen elsősorban a gyalogos és kerékpáros közlekedés kerüljön előtérbe, továbbá a folyó és a város között alakuljon ki új kapcsolat– a városközpontot össze kell kapcsolni a vízparttal, átlátható közlekedési utakat és jól megközelíthető nyílt tereket szükséges kialakítani. Célok: - Természeti környezet megtartása, fejlesztése, - A város és a Duna part együttélésének megteremtése, - A Duna-part elérhetősége, élettel, közfunkciókkal való megtöltése, funkcionális kínálat bővítése, - Forgalomcsökkentett partok, közösségi, kerékpáros, és gyalogos közlekedés erősítése, - Közösségi érdekeket szolgáló fejlesztések preferenciája (pl.: csónakkikötők fejlesztése), - Elhanyagolt, átjárhatatlan területek átstrukturálása, megújítása, zöldfelületi bővítése, - Változatos zöldfelületek (parkok, vízpartok, terek, sétányok, játszóterek), - Kerékpározás támogatása (kerékpárutak, szervízpontok, tárolók stb.) - Vízi közlekedés fejlesztése (komp, csónakkikötő, yacht kikötő, szállodahajók stb.) - Sport és vízi turizmus feltételeinek megteremtése, - A területet körülvevő parkolási lehetőségek újragondolása, javítása, - Egységes járófelületek, utcabútorok, arculat megteremtése, - A teljes fejlesztési terület integrálása a már meglévő térfigyelő rendszerbe, A tervezés során kiemelt figyelmet kell fordítani a vízi létesítmények elhelyezésére: - Közszolgáltatási személyhajó kikötő (ki- és beszállás, helyi, helyközi és révhajózás) - Vízitaxi kikötő - Egyéb személyhajó kikötő (nemzetközi, privát) - Kabinos turistahajó (szállodahajó) kikötő - Sétahajó kikötő (ki- és beszállás, városnéző és rendezvényhajózás) - Motoros kishajó kikötő (jacht és egyéb sporteszköz) - Csónakkikötő, vízi sporttelep kikötője (emberi erővel hajtott eszköz) - Vendéglátó – és szórakozóhely - Közhasznú rekreációs célú létesítmény (pl.: vízi színpad) Folytatás: BT-24 pontban (II.2.4. pont)
HatáridőAz ajánlatok beérkezésének határideje 2024-04-30. A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2024-03-27.
SzállítókA következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:
- • AU.ROOM ÉPÍTÉSZ MŰHELY Korlátolt Felelősségű Társaság
- • B17 Műhely Tervező és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
- • E-Sports Management kft
- • ERBO-PLAN Mérnöki Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
- • Főmterv Mérnöki Tervező Zrt.
- • Hélis Szolgáltató és Kereskedelmi kft.
- • K+K Környezetgazdálkodási és Közműtervező Kft.
- • Korzó Tervezési Stúdió Kft.
- • Mélyépterv Enviro Mérnöki, Tervező és Szolgáltató Kft.
- • Perfektum Építész Kft.
- • TSPC Mérnökiroda Korlátolt Felelősségű Társaság
- • VIKÖTI Mérnök Iroda Kft
- • Építészeti és ezzel kapcsolatos szolgáltatások › Építészeti tervezési szolgáltatások
- • Építészeti, mérnöki és tervezési szolgáltatások › Projekt- és tervelőkészítés, költségbecslés
- • Építészeti, mérnöki és tervezési szolgáltatások › Jóváhagyási és kiviteli tervek, specifikációk
- • Mérnöki tervezési szolgáltatások › Mély- és magasépítési kivitelezéssel kapcsolatos mérnöki tervezési szolgáltatások
- • Műszaki szolgáltatások › Műszaki tervezési szolgáltatások
- • Budapest › Budapest
- • Dél-Dunántúl › Baranya
| Dátum | Dokumentum |
|---|---|
| 2024-03-27 | Ajánlati felhívás |
| 2024-04-30 | Ajánlati felhívás |
| 2024-10-02 | Tájékoztató az eljárás eredményéről |
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Cím: Duna-part, Sokac-rév felújítás tervezése
Hivatkozási szám: EKR000431712024
Rövid leírás:
“A projekt célja a Duna part revitalizációja, komplex városi köztér jellegének megteremtése, rekreációs és turisztikai funkcióinak bővítése. A védmű és a...”
Szerződés típusa: Szolgáltatások
Termékek/szolgáltatások: Mérnöki tervezési szolgáltatások 📦
Információk a tételekről
Az ajánlatok legfeljebb a következő tételekre nyújthatók be: 1
Leírás
Belső azonosító: EKR000431712024/1
Ebben a közbeszerzésben kis- és középvállalkozások (kkv-k) is részt vehetnek ✅
A beszerzés leírása:
“Sokac rév környezete és parkos sétány: Az érintett helyrajzi számok nem teljeskörűen, de elsősorban: - 746/1 - 746/3 - 746/5 - 746/6 A terület főbb...”
További információk:
“A Kbt. 40. § (1) bekezdése alapján AK az eljárást elektronikus közbeszerzési rendszerben (a továbbiakban: EKR) bonyolítja le, a Kbt. és az elektronikus...”
Szerződés típusa: Szolgáltatások
Termékek/szolgáltatások: Mérnöki tervezési szolgáltatások 📦
További termékek/szolgáltatások: Építészeti tervezési szolgáltatások 📦
Projekt- és tervelőkészítés, költségbecslés 📦
Jóváhagyási és kiviteli tervek, specifikációk 📦
Mély- és magasépítési kivitelezéssel kapcsolatos mérnöki tervezési szolgáltatások 📦
Műszaki tervezési szolgáltatások 📦
Irányítószám: 7700
Város: Mohács
Ország: Magyarország 🇭🇺
A teljesítés helye: Baranya 🏙️
Időtartam: 322 (DAY)
Információk a lehetőségekről
Opciók ✅
A lehetőségek leírása:
“AK a BIM épületmodell, anyagkimutatással kapcsolatos tervezői feladatot opcióként írja elő, amely vonatkozásában ajánlattevőnek külön árajánlatot szükséges...”
Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): 2.1. A felhívás M.2.1. szerinti alk. köv-.re bemutatott szaki alk. köv. felüli "É" jogosultság megszerzéséhez szükséges tapasztalaton felüli többlettapasztalat (0-36 hónap)
Minőségi kritérium (súlyozás): 20
Minőségi kritérium (név): 2.2. A felhívás M.2.2. szerinti alk. köv-.re bemutatott szaki alk. köv. felüli "K" jogosultság megszerzéséhez szükséges tapasztalaton felüli többlettapasztalat (0-36 hónap)
Minőségi kritérium (súlyozás): 15
Minőségi kritérium (név): 2.3. A felhívás M.2.4. szerinti alk. köv-.re bemutatott szaki alk. köv. felüli "VZ-TER" jogosultság megszerzéséhez szükséges tapasztalaton felüli többlettapasztalat (0-36 hónap)
Ár ✅
Ár (súlyozás): 45
5
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0001
Eljárás
Az eljárás típusa
Nyílt eljárás ✅
Jogalap: 2014/24/EU irányelv
Adminisztratív információk
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések beérkezésének határideje: 2024-04-30 14:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei: 2024-04-30 16:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei (hely): Az ajánlatok bontása az EKR rendszerben történik.
Az ajánlatok felbontásának feltételei (Tájékoztatás a felhatalmazott személyekről és a felbontási eljárásról):
“Az ajánlatok felbontására Kbt. 68. § és 424/2017. Kr. 15. § az irányadó”
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Minimális időtartam, amely alatt az ajánlattevőnek fenn kell tartania az ajánlatot: 30
A közbeszerzési eljárás feltételei
Biztosítéknyújtási kötelezettség áll fenn ✅
A szerződést elnyerő ajánlattevők csoportjának valamilyen jogi formát kell öltenie ✅
Meg kell adni a szerződés teljesítésére kinevezett személyzet tagjainak nevét és szakmai képesítését
Megnyitás dátuma: 2024-04-30 16:00:00 📅
Hely:
“Az ajánlatok bontása az EKR rendszerben történik.”
További információk:
“Az ajánlatok felbontására Kbt. 68. § és 424/2017. Kr. 15. § az irányadó”
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Elektronikus számlázás: Kötelező
Elektronikus fizetést használnak ✅
Díjazási kritériumok
Súlyozás típusa: Súlyozás (pontok, pontos)
A közbeszerzési eljárás feltételei
A szerződés teljesítési feltételeket tartalmaz ✅
Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk
Részvételi feltételek
A feltételek felsorolása és rövid leírása:
“SZ.1.: Szakmai nyilvántartásokba történő bejegyzésre vonatkozó előírások Kbt. 65. § (1) bek c) szerint: SZT/1. Alkalmatlan AT, ha az építési beruházáshoz...”
Műszaki és szakmai képességek
A kiválasztási kritériumok listája és rövid leírása:
“M.1.: Az alkalmassági követelménynek való megfelelés tekintetében az EEKD-ba foglalt, a Kbt. 67. § (1)-(2) bekezdései szerinti nyilatkozatot szükséges...”
“M.2.: Az alkalmassági követelménynek való megfelelés tekintetében az EEKD-ba foglalt, a Kbt. 67. § (1)-(2) bekezdései szerinti nyilatkozatot szükséges...”
Többet mutasson (1)
“M.2.: M.2: Alkalmatlan ajánlattevő, amennyiben nem rendelkezik: M.2.2. egy fő szakemberrel, aki a 266/2013. (VII. 11.) Korm. rendelet szerinti „K” (vagy...”
A gazdasági szereplők azon csoportjának jogi formája, amelynek a szerződést oda kell ítélni:
“AK kizárja a Kbt. 35.§ (8) alapján projekttársaság létrehozását”
Kauciók és garanciák:
“Ajánlatkérő a tárgyi eljárásban előír ajánlati biztosítékot. Mértéke: 1.500.000 Ft. Ez teljesíthető - az AT választása szerint - az előírt pénzösszegnek a...”
A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre:
“Ajánlattétel, szerződés, kifizetés devizaneme: HUF. A szerződés hazai finanszírozású. Az ellenszolgáltatás teljesítésére vonatkozó jogszabályok különösen: -...”
A szerződéssel kapcsolatos feltételek
A szerződés teljesítésének feltételei:
“Teljesítési-, jótállási biztosíték (nettó tervezési díj 5%-5%-a), közreműködési biztosíték (nettó tervezési díj 2%-a), Kbt. 134. § (1)-(4) bek....”
Részvételi feltételek
Kizárási ok: bankr-nat
bankruptcy
corruption
cred-arran
crime-org
distorsion
finan-laund
fraud
human-traffic
insolvency
liq-admin
nati-ground
partic-confl
prep-confl
socsec-pay
susp-act
tax-pay
terr-offence
misrepresent
Kizárási okok leírása:
“Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó és az alk. ig. részt vevő gazd. szereplő, aki a Kbt. 62.§ (1)-(2) bek. hatálya alá tartozik (figyelemmel a...”
“Kbt. 62. § (1) bekezdés c) pontja Lásd korábban leírtak”
Többet mutasson (12)
“Kbt. 62. § (1) bekezdés a) pont ab) alpontja Lásd korábban leírtak”
“Kbt. 62. § (1) bekezdés a) pont aa) alpontja Lásd korábban leírtak”
“Kbt. 62. § (1) bekezdés j), n) és o) pont Lásd korábban leírtak”
“Kbt. 62. § (1) bekezdés a) pont ae) alpontja Lásd korábban leírtak”
“Kbt. 62. § (1) bekezdés a) pont ac) alpontja Lásd korábban leírtak”
“Kbt. 62. § (1) bekezdés a) pont af) alpontja Lásd korábban leírtak”
“Kbt. 62. § (1) bekezdés ag) alpont Kbt. 62. § (1) bekezdés e) pont Kbt. 62. § (1) bekezdés f) pont Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont Kbt. 62. § (1) bekezdés...”
“Kbt. 62. § (1) bekezdés m) pont Lásd korábban leírtak”
“Kbt. 62. § (1) bekezdés b) pont Lásd korábban leírtak”
“Kbt. 62. § (1) bekezdés d) pont Lásd korábban leírtak”
“Kbt. 62. § (1) bekezdés a) pont ad) alpont Lásd korábban leírtak”
“Kbt. 62. § (1) bekezdés h)-j) pont Lásd korábban leírtak”
Ajánlatkérő hatóság
Név és címek
Név: Mohács 500 Nonprofit Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: 32177910102
Postacím: Széchenyi Tér 1
Postai irányítószám: 7700
Postai város: Mohács
Régió: Baranya 🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
Kapcsolattartó pont: Egry Dóra
E-mail: kozbeszerzes@mohacs500.hu 📧
Telefon: +36 304690916 📞
Fax: +36 69505505 📠
URL: https://mohacs500.hu/ 🌏
Csoportvezető ✅
A vevő profiljának címe: https://mohacs500.hu/ 🌏
Az ajánlatkérő szerv típusa
Közjogi intézmény
Fő tevékenység
Szabadidő, kultúra és vallás
Kommunikáció
Dokumentumok URL címe: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR000431712024/reszletek 🌏
Részvétel URL: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR000431712024/reszletek 🌏
Beszerzési dokumentum nyelve: magyar 🗣️
Elektronikus benyújtás: Kötelező
Kiegészítő információk
További információk
“1. Az ajánlatnak tartalmaznia kell a felhívásban és a KD-ban meghatározott valamennyi dokumentumot (űrlapot, elektronikusan csatolandó nyilatkozatot /...”
Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Nemzeti nyilvántartási szám: 15329190-2-41
Postacím: Riadó u. 5
Postai irányítószám: 1026
Postai város: Budapest
Régió: Budapest 🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧
Telefon: +36 18828592 📞
Fax: +36 18828593 📠
URL: https://kozbeszerzes.hu 🌏
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Nemzeti nyilvántartási szám: 15329190-2-41
Postacím: Riadó u. 5
Postai irányítószám: 1026
Postai város: Budapest
Régió: Budapest 🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧
Telefon: +36 18828592 📞
Fax: +36 18828593 📠
URL: https://kozbeszerzes.hu 🌏
Felülvizsgálati eljárás
Pontos információ a felülvizsgálati eljárások határidejéről (határidejeiről):
“A Kbt. 148. § (3)-(4) bekezdésének megfelelően.”
Információk az elektronikus munkafolyamatokról
Elektronikus számlázást fogadunk el
Elektronikus fizetést használnak
Forrás: OJS 2024/S 064-190980 (2024-03-27)
Objektum
Leírás
A beszerzés leírása:
“Sokac rév környezete és parkos sétány: Az érintett helyrajzi számok nem teljeskörűen, de elsősorban: - 746/1 - 746/3 - 746/5 - 746/6 A terület főbb...”
Eljárás
Adminisztratív információk
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések beérkezésének határideje: 2024-05-07 14:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei: 2024-05-07 16:00:00 📅
A közbeszerzési eljárás feltételei
Megnyitás dátuma: 2024-05-07 16:00:00 📅
Változások
Az eredeti közleményben javítandó szöveg
Szekciószám: Procedure
Új érték
Szöveg:
“A felhívás BT-24 (II.2.4.) pontjából törlésre került a panzióra vonatkozó utalás és az alábbi szövegrész: "Ezen tervezési feladaton belül a cél a hajójavító...”
Az eredeti közleményben javítandó szöveg
Szekciószám: Procedure
Új érték
Szöveg:
“A(z) IV.2.2) Ajánlatok vagy részvételi kérelmek benyújtásának határideje, dátum, helyi idő (BT-131,BT-1311) mezőben a következő változás történt: A...”
Az eredeti közleményben javítandó szöveg
Tétel azonosító száma: LOT-0001
Új érték
Szöveg:
“A(z) IV.2.7) Az ajánlatok felbontásának feltételei, dátum, helyi idő (BT-132) mezőben a következő változás történt: A következő helyett: Tue Apr 30...”
Egyéb kiegészítő információk
A változtatás fő oka: Ajánlatkérő szervezet általi hiba javítása
Information about modifications
Az előző hirdetmény módosítandó változata: 190980-2024
Forrás: OJS 2024/S 086-259801 (2024-04-30)
A szerződés odaítélése
Információk a nem díjazottakról
Nem érkezett be ajánlat vagy részvételi jelentkezés, vagy az összeset elutasították
Annak oka, hogy miért nem választották ki a nyertest: A vevő döntése a nem elegendő finanszírozás miatt
Procedures for review
Type of alleged irregularity: Egyéb: 7
A panaszosok száma: 2
Tétel azonosító száma: LOT-0001
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 10
Az elektronikus úton beérkezett pályázatok száma: 10
A kkv-k által benyújtott pályázatok száma: 10
A nem uniós tagállamokból származó ajánlattevőktől beérkezett ajánlatok száma: 0
A más uniós tagállamokból származó ajánlattevőktől beérkezett ajánlatok száma: 0
Ajánlat azonosítója: EKR000431712024/8207
Az ajánlattevő fél vezetője ✅
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0001
A vállalkozó neve és címe
Név: B17 Műhely Tervező és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 14615999241
Postacím: Lajos Utca 11-15
Postai irányítószám: 1023
Postai város: Budapest
Régió: Budapest 🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: info@b17muhely.com 📧
Telefon: +36 205147708 📞
URL: https://www.b17muhely.com 🌏
Kiegészítő információk
További információk
“A következő eredménytelenségi indok(ok) kerültek kiválasztásra: ● a Kbt. 75. § (4) bekezdésben foglaltak szerint igazolható, rendelkezésére álló anyagi...”
Forrás: OJS 2024/S 193-594641 (2024-10-02)
- Építészeti, építési, mérnöki és vizsgálati szolgáltatások (20 új beszerzések)
- Mérnöki szolgáltatások (12)
- Mérnöki tervezési szolgáltatások (10)
- Épületek gépészeti és villamos szerelvényeivel kapcsolatos mérnöki tervezési szolgáltatások
- Mély- és magasépítési kivitelezéssel kapcsolatos mérnöki tervezési szolgáltatások (3)
- Ipari folyamatokkal és termeléssel kapcsolatos mérnöki tervezési szolgáltatások
- Mennyiségfelmérési szolgáltatások
- Alaptervezési szolgáltatások
- Járulékos építési szolgáltatások
- Teherhordó szerkezetekkel kapcsolatos tervezési szolgáltatások
- Teherhordó szerkezetekkel kapcsolatos tervezési szolgáltatások ellenőrzése