Elektrofizológiai eszközök beszerzése

Gottsegen György Országos Kardiovaszkuláris Intézet

Elektrofiziológiai eszközök beszerzése 44 részben, kihelyezett áruraktár üzemeltetésével Ajánlatkérő a részenként előírt keretösszeg 70 %-ának megfelelő érték szerinti megrendelésre vállal lehívási kötelezettséget. Ajánlatkérő a teljesítés során a felhívásban részenként külön-külön előírt keretösszegen felül (az egységár vagy más szerződéses feltételek módosítása nélkül), a nettó keretösszeg 30%-ának megfelelő mértékben vételi jog opciót tart fenn minden részben, amely kapcsán az Ajánlatkérő által az ajánlatban rögzített áron jogosult gyakorolni vételi jogát a szerződés időtartama alatt. Ajánlatkérő által a részekben meghatározott mennyiségek becsült mennyiségek, melyek tájékoztató jellegűek. [Kihelyezett áruraktár feltételei - a kihelyezett áruraktár induló alapkészleteként kötelezően leszállítandó mennyiséget részenként külön-külön Ajánlatkérő a nyertes Ajánlattevőnek a szerződéskötést megelőzően bocsátja rendelkezésre. - A kihelyezett áruraktár első feltöltésének határideje a szerződés hatályba lépését követő 5 munkanap. - Ajánlatkérő a lehívásokat általában hetente küldi meg Ajánlattevő részére, ettől eltérően a fogyás függvényében Ajánlatkérő jogosult rövidebb időközönként is lehívást eszközölni. - A kihelyezett áruraktár raktárkészletének pótlását Ajánlattevő az Ajánlatkérő részéről történő lejelentését (lehívási nyilatkozat megküldését) követően 3 munkanapon belül köteles elvégezni. -A soron kívüli megrendelés esetén 3 napon belül szállítási kötelezettség terheli Ajánlattevőt- - Ajánlattevő az ajánlatban nyilatkozni köteles a kihelyezett áruraktár létesítése feltételeinek elfogadásáról. A nyilatkozat – adott esetben hiánypótlási felhívást követő - hiányában az ajánlat érvénytelen. A közbeszerzés pontos tárgya, mennyisége, a nyertes ajánlattevő feladatai részletesen a közbeszerzési dokumentumok Műszaki leírás és szerződéstervezet fejezetében kerülnek meghatározásra.

Határidő

Az ajánlatok beérkezésének határideje 2024-11-19. A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2024-10-14.

Szállítók

A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:

Kicsoda? Mi az? Hol?
Beszerzési előzmények
Dátum Dokumentum
2024-10-14 Ajánlati felhívás
2024-11-18 Ajánlati felhívás
2025-05-19 Tájékoztató az eljárás eredményéről
2025-06-11 Tájékoztató az eljárás eredményéről
Ajánlati felhívás (2024-10-14)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Cím: Elektrofizológiai eszközök beszerzése
Hivatkozási szám: EKR001872402024
Rövid leírás:
Elektrofiziológiai eszközök beszerzése 44 részben, kihelyezett áruraktár üzemeltetésével Ajánlatkérő a részenként előírt keretösszeg 70 %-ának megfelelő érték szerinti megrendelésre vállal lehívási kötelezettséget. Ajánlatkérő a teljesítés során a felhívásban részenként külön-külön előírt keretösszegen felül (az egységár vagy más szerződéses feltételek módosítása nélkül), a nettó keretösszeg 30%-ának megfelelő mértékben vételi jog opciót tart fenn minden részben, amely kapcsán az Ajánlatkérő által az ajánlatban rögzített áron jogosult gyakorolni vételi jogát a szerződés időtartama alatt. Ajánlatkérő által a részekben meghatározott mennyiségek becsült mennyiségek, melyek tájékoztató jellegűek. [Kihelyezett áruraktár feltételei - a kihelyezett áruraktár induló alapkészleteként kötelezően leszállítandó mennyiséget részenként külön-külön Ajánlatkérő a nyertes Ajánlattevőnek a szerződéskötést megelőzően bocsátja rendelkezésre. - A kihelyezett áruraktár első feltöltésének határideje a szerződés hatályba lépését követő 5 munkanap. - Ajánlatkérő a lehívásokat általában hetente küldi meg Ajánlattevő részére, ettől eltérően a fogyás függvényében Ajánlatkérő jogosult rövidebb időközönként is lehívást eszközölni. - A kihelyezett áruraktár raktárkészletének pótlását Ajánlattevő az Ajánlatkérő részéről történő lejelentését (lehívási nyilatkozat megküldését) követően 3 munkanapon belül köteles elvégezni. -A soron kívüli megrendelés esetén 3 napon belül szállítási kötelezettség terheli Ajánlattevőt- - Ajánlattevő az ajánlatban nyilatkozni köteles a kihelyezett áruraktár létesítése feltételeinek elfogadásáról. A nyilatkozat – adott esetben hiánypótlási felhívást követő - hiányában az ajánlat érvénytelen. A közbeszerzés pontos tárgya, mennyisége, a nyertes ajánlattevő feladatai részletesen a közbeszerzési dokumentumok Műszaki leírás és szerződéstervezet fejezetében kerülnek meghatározásra.
Többet mutasson
Szerződés típusa: Árubeszerzések
Termékek/szolgáltatások: Orvosi felszerelések 📦
Információk a tételekről
Ez a szerződés tételekre oszlik
Az ajánlatok legfeljebb a következő tételekre nyújthatók be: 44
Az ajánlatok valamennyi tételre benyújthatók

1️⃣
Belső azonosító: EKR001872402024/1
Cím: Elektrofiz. és abl. kat., összek. és abl. tart. I
A beszerzés leírása:
Elektrofiziológiai és ablációs katéterek, összekötök és ablációs tartozékok I. beszerzése, 2 tételben, összesen 120 db mennyiségben Keretösszeg mindösszesen nettó 163 900 000 Ft/24 hó Benyújtandó a beszerzendő áru leírása. A beszerzés tárgyának meghatározása a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdés rendelkezésének figyelembevételével történt a beszerzendő termékek jellegének egyértelmű meghatározása érdekében. A megnevezett termékekkel (és gyártmányokkal) egyenértékű teljesítést elfogad az Ajánlatkérő. Kétség esetén az egyenértékűség bizonyítása ajánlattevőt terheli. Részletesen a Közbeszerzési Dokumentumokban és a Műszaki Leírásban.
Többet mutasson
További információk:
Az ajánlati árat nettó Ft összegben a 24 hó 100 % alapmennyiségre kérjük megadni. A beszerzés tárgyát képező Termékek a 16/2012.(II.16.)Korm.r. hatálya alá tartoznak, a legalacsonyabb ár értékelési szempont a Korm.r. 6. § (3) alapján kerül alkalmazásra.
Többet mutasson
Termékek/szolgáltatások: Orvosi fogyóeszközök 📦
Postacím: Haller
utca
29
Irányítószám: 1096
Város: Budapest
Ország: Magyarország 🇭🇺
A teljesítés helye: Budapest 🏙️
Időtartam: 24 hónap
Információk a lehetőségekről
Opciók
A lehetőségek leírása:
Ajánlatkérő a teljesítés során a felhívásban előírt keretösszegen felül (az egységár vagy más szerződéses feltételek módosítása nélkül), a nettó keretösszeg 30%-ának megfelelő mértékben vételi jog opciót tart fenn, amely kapcsán az Ajánlatkérő által az ajánlatban rögzített áron jogosult gyakorolni vételi jogát a szerződés időtartama alatt. Az opcionális mennyiség igénybevételére Ajánlatkérő döntésétől függően a szerződés időtartama alatt bármikor sor kerülhet. Az opció Ajánlatkérő számára (megrendelési) lehívási kötelezettséget nem jelent. Ajánlatkérő nem vállal kötelezettséget arra, hogy a vételi jog alapján a teljes opciós mennyiséget lehívja. Részletesen a szerződéstervezetben. Ajánlatkérő felhívja Ajánlattevők figyelmét, hogy a Kbt. 73. § (1) bekezdés e) pontja alapján érvénytelenné nyilvánítja az ajánlatot, ha ajánlattevő ajánlatában úgy nyilatkozik, hogy az opciós mennyiséget nem biztosítja.
Többet mutasson
Díjazási kritériumok
Ár
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0001

2️⃣
Belső azonosító: EKR001872402024/2
Cím: Elektrofiz. és abl. kat., összek. és abl. tart. II
A beszerzés leírása:
Elektrofiziológiai és ablációs katéterek, összekötök és ablációs tartozékok II. beszerzése, 2 tételben, összesen 180 db mennyiségben. Keretösszeg mindösszesen nettó 29 881 500 Ft/24 hó Benyújtandó a beszerzendő áru leírása. A beszerzés tárgyának meghatározása a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdés rendelkezésének figyelembevételével történt a beszerzendő termékek jellegének egyértelmű meghatározása érdekében. A megnevezett termékekkel (és gyártmányokkal) egyenértékű teljesítést elfogad az Ajánlatkérő. Kétség esetén az egyenértékűség bizonyítása ajánlattevőt terheli. Részletesen a Közbeszerzési Dokumentumokban és a Műszaki Leírásban.
Többet mutasson
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0002

3️⃣
Belső azonosító: EKR001872402024/3
Cím: Elektrofiz. és abl. kat., összek. és abl. tart III
A beszerzés leírása:
Elektrofiziológiai és ablációs katéterek, összekötök és ablációs tartozékok III. beszerzése, 2 tételben és 1 opciós tételben, összesen 180 db a 2 tétel tekintetében, az opciós tétel tekintetében 20 db mennyiségben. Keretösszeg mindösszesen nettó 28 920 060 Ft/24 hó Benyújtandó a beszerzendő áru leírása. A beszerzés tárgyának meghatározása a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdés rendelkezésének figyelembevételével történt a beszerzendő termékek jellegének egyértelmű meghatározása érdekében. A megnevezett termékekkel (és gyártmányokkal) egyenértékű teljesítést elfogad az Ajánlatkérő. Kétség esetén az egyenértékűség bizonyítása ajánlattevőt terheli. Részletesen a Közbeszerzési Dokumentumokban és a Műszaki Leírásban.
Többet mutasson
További információk:
Az ajánlati árat nettó Ft összegben a 24 hó 100 % alapmennyiségre és a c) opciós tételre vonatkozóan együttesen kérjük megadni. A beszerzés tárgyát képező Termékek a 16/2012.(II.16.)Korm.r. hatálya alá tartoznak, a legalacsonyabb ár értékelési szempont a Korm.r. 6. § (3) alapján kerül alkalmazásra.
Többet mutasson
Információk a lehetőségekről
A lehetőségek leírása:
Ajánlatkérő a teljesítés során a felhívásban előírt keretösszegen felül (az egységár vagy más szerződéses feltételek módosítása nélkül), a nettó keretösszeg 30%-ának megfelelő mértékben vételi jog opciót tart fenn, amely kapcsán az Ajánlatkérő által az ajánlatban rögzített áron jogosult gyakorolni vételi jogát a szerződés időtartama alatt. Az opcionális mennyiség igénybevételére Ajánlatkérő döntésétől függően a szerződés időtartama alatt bármikor sor kerülhet. Az opció Ajánlatkérő számára (megrendelési) lehívási kötelezettséget nem jelent. Ajánlatkérő nem vállal kötelezettséget arra, hogy a vételi jog alapján a teljes opciós mennyiséget lehívja. Részletesen a szerződéstervezetben. Ajánlatkérő felhívja Ajánlattevők figyelmét, hogy a Kbt. 73. § (1) bekezdés e) pontja alapján érvénytelenné nyilvánítja az ajánlatot, ha ajánlattevő ajánlatában úgy nyilatkozik, hogy az opciós mennyiséget nem biztosítja. A BT-24 mezőben meghatározott 20 db mennyiségű opciós tétel: Ajánlatkérő a kereskedelmi ajánlatban (excel ártáblázat) és műszaki leírásban megjelölte az opciós tételt. Az opciós tételt érintő szerződéses feltételek megegyeznek a szerződéstervezet szerinti szerződéses feltételekkel. Az opciós tétel megrendelésére Ajánlatérő nem köteles, a megrendelés elmaradása esetén Ajánlattevő semmilyen igényt nem érvényesíthet Ajánlatkérővel szemben. Az ajánlati felhívás és Ajánlattevő ajánlata magában foglalja az opciós tétel szállítását is, ezáltal jelen közbeszerzés tárgya és mennyisége kiterjed ezen opciós tétel megrendelésére. Ajánlatkérőként szerződő fél mérlegelési jogkörébe tartozó opciós tétel esetleges érvényesítése nem tekinthető szállítási díjnövekedésnek. Amennyiben a szerződés hatálya alatt nem kerül sor az opciós tétel lehívásra, annak ellenértékére Ajánlattevő nem tarthat igényt. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy Ajánlatkérő döntési jogkörébe tartozik, hogy az opciós tételnél megadott mennyiség tekintetében a szerződés hatálya alatt hány db kerül lehívásra Ajánlatérő által.
Többet mutasson
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0003

4️⃣
Belső azonosító: EKR001872402024/4
Cím: Elektrofiz. és abl. kat., összek. és abl. tart. IV
A beszerzés leírása:
Elektrofiziológiai és ablációs katéterek, összekötök és ablációs tartozékok IV. beszerzése, 2 tételben, összesen 180 db mennyiségben. Keretösszeg mindösszesen nettó 22 600 000 Ft/24 hó Benyújtandó a beszerzendő áru leírása. A beszerzés tárgyának meghatározása a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdés rendelkezésének figyelembevételével történt a beszerzendő termékek jellegének egyértelmű meghatározása érdekében. A megnevezett termékekkel (és gyártmányokkal) egyenértékű teljesítést elfogad az Ajánlatkérő. Kétség esetén az egyenértékűség bizonyítása ajánlattevőt terheli. Részletesen a Közbeszerzési Dokumentumokban és a Műszaki Leírásban.
Többet mutasson
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0004

5️⃣
Belső azonosító: EKR001872402024/5
Cím: Elektrofiz. és abl. kat., összek. és abl. tart. V
A beszerzés leírása:
Elektrofiziológiai és ablációs katéterek, összekötök és ablációs tartozékok V. beszerzése, 2 tételben, összesen 94 db mennyiségben. Keretösszeg mindösszesen nettó 20 898 000 Ft/24 hó Benyújtandó a beszerzendő áru leírása. A beszerzés tárgyának meghatározása a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdés rendelkezésének figyelembevételével történt a beszerzendő termékek jellegének egyértelmű meghatározása érdekében. A megnevezett termékekkel (és gyártmányokkal) egyenértékű teljesítést elfogad az Ajánlatkérő. Kétség esetén az egyenértékűség bizonyítása ajánlattevőt terheli. Részletesen a Közbeszerzési Dokumentumokban és a Műszaki Leírásban.
Többet mutasson
További információk:
Az ajánlati árat nettó Ft összegben a 24 hó 100 % alapmennyiségre kérjük megadni. Pontozás: 0-10. Minőségi szempont: - 1. részszempont: pontkiosztás (igen válasz esetén 10 pont, nem válasz esetén 0 pont) - 2. Ár szempont: fordított arányosítás. A megadott minőségi értékelési szempont igazolására a megajánlott technikára vonatkozó, a megajánlott termékkel végzett vizsgálat eredményeit az ajánlat részeként csatolni szükséges.
Többet mutasson
Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): 1. Azonos körülmények között PtIr elektródával összehasonlítva mélyebb szöveti hatás elérése (igen/nem)
Minőségi kritérium (súlyozás): 20
Ár (súlyozás): 80
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0005

6️⃣
Belső azonosító: EKR001872402024/6
Cím: Elektrofiz. és abl. kat., összek. és abl. tart. VI
A beszerzés leírása:
Elektrofiziológiai és ablációs katéterek, összekötök és ablációs tartozékok VI. beszerzése, 2 tételben, összesen 124 db mennyiségben. Keretösszeg mindösszesen nettó 30 258 000 Ft/24 hó Benyújtandó a beszerzendő áru leírása. A beszerzés tárgyának meghatározása a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdés rendelkezésének figyelembevételével történt a beszerzendő termékek jellegének egyértelmű meghatározása érdekében. A megnevezett termékekkel (és gyártmányokkal) egyenértékű teljesítést elfogad az Ajánlatkérő. Kétség esetén az egyenértékűség bizonyítása ajánlattevőt terheli. Részletesen a Közbeszerzési Dokumentumokban és a Műszaki Leírásban.
Többet mutasson
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0006

7️⃣
Belső azonosító: EKR001872402024/7
Cím: Elektrofiz. és abl. kat., összek. és abl. tart VII
A beszerzés leírása:
Elektrofiziológiai és ablációs katéterek, összekötök és ablációs tartozékok VII. beszerzése, 2 tételben, összesen 44 db mennyiségben. Keretösszeg mindösszesen nettó 9 848 000 Ft/24 hó Benyújtandó a beszerzendő áru leírása. A beszerzés tárgyának meghatározása a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdés rendelkezésének figyelembevételével történt a beszerzendő termékek jellegének egyértelmű meghatározása érdekében. A megnevezett termékekkel (és gyártmányokkal) egyenértékű teljesítést elfogad az Ajánlatkérő. Kétség esetén az egyenértékűség bizonyítása ajánlattevőt terheli. Részletesen a Közbeszerzési Dokumentumokban és a Műszaki Leírásban.
Többet mutasson
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0007

8️⃣
Belső azonosító: EKR001872402024/8
Cím: Elektrofiz. és abl. kat., összek. és abl. ta. VIII
A beszerzés leírása:
Elektrofiziológiai és ablációs katéterek, összekötök és ablációs tartozékok VIII. beszerzése, 2 tételben, összesen 22 db mennyiségben. Keretösszeg mindösszesen nettó 8 288 000 Ft/24 hó Benyújtandó a beszerzendő áru leírása. A beszerzés tárgyának meghatározása a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdés rendelkezésének figyelembevételével történt a beszerzendő termékek jellegének egyértelmű meghatározása érdekében. A megnevezett termékekkel (és gyártmányokkal) egyenértékű teljesítést elfogad az Ajánlatkérő. Kétség esetén az egyenértékűség bizonyítása ajánlattevőt terheli. Részletesen a Közbeszerzési Dokumentumokban és a Műszaki Leírásban.
Többet mutasson
További információk:
Az ajánlati árat nettó Ft összegben a 24 hó 100 % alapmennyiségre kérjük megadni. Pontozás: 0-10. Minőségi szempont: - 1-3. részszempont: pontkiosztás (igen válasz esetén 10 pont, nem válasz esetén 0 pont) - 4. Ár szempont: fordított arányosítás.
Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): 1. 150 W magas energia kompatibilitás (igen/nem)
Minőségi kritérium (súlyozás): 10
Minőségi kritérium (név): 2. Bidirekcionális hajlíthatóság és rögzíthetőség (igen/nem)
3. Bidirekcionális rögzíthetőség alatt a fej mikromozgatása (igen/nem)
Ár (súlyozás): 70
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0008

9️⃣
Belső azonosító: EKR001872402024/9
Cím: Elektrofiz. és abl. kat., összek. és abl. tart. IX
A beszerzés leírása:
Elektrofiziológiai és ablációs katéterek, összekötök és ablációs tartozékok IX. beszerzése, 2 tételben, összesen 32 db mennyiségben. Keretösszeg mindösszesen nettó 7 307 100 Ft/24 hó Benyújtandó a beszerzendő áru leírása. A beszerzés tárgyának meghatározása a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdés rendelkezésének figyelembevételével történt a beszerzendő termékek jellegének egyértelmű meghatározása érdekében. A megnevezett termékekkel (és gyártmányokkal) egyenértékű teljesítést elfogad az Ajánlatkérő. Kétség esetén az egyenértékűség bizonyítása ajánlattevőt terheli. Részletesen a Közbeszerzési Dokumentumokban és a Műszaki Leírásban.
Többet mutasson
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0009

1️⃣0️⃣
Belső azonosító: EKR001872402024/10
Cím: Elektrofiz. és abl. kat., összek. és abl. tart. X
A beszerzés leírása:
Elektrofiziológiai és ablációs katéterek, összekötök és ablációs tartozékok X. beszerzése, 3 tételben, összesen 88 db mennyiségben. Keretösszeg mindösszesen nettó 26 120 000 Ft/24 hó Benyújtandó a beszerzendő áru leírása. A beszerzés tárgyának meghatározása a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdés rendelkezésének figyelembevételével történt a beszerzendő termékek jellegének egyértelmű meghatározása érdekében. A megnevezett termékekkel (és gyártmányokkal) egyenértékű teljesítést elfogad az Ajánlatkérő. Kétség esetén az egyenértékűség bizonyítása ajánlattevőt terheli. Részletesen a Közbeszerzési Dokumentumokban és a Műszaki Leírásban.
Többet mutasson
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0010

1️⃣1️⃣
Belső azonosító: EKR001872402024/11
Cím: Elektrofiz. és abl. kat., összek. és abl. tart. XI
A beszerzés leírása:
Elektrofiziológiai és ablációs katéterek, összekötök és ablációs tartozékok XI. beszerzése, 5 tételben, összesen 1170 db mennyiségben. Keretösszeg mindösszesen nettó 768 525 000 Ft/24 hó Benyújtandó a beszerzendő áru leírása. A beszerzés tárgyának meghatározása a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdés rendelkezésének figyelembevételével történt a beszerzendő termékek jellegének egyértelmű meghatározása érdekében. A megnevezett termékekkel (és gyártmányokkal) egyenértékű teljesítést elfogad az Ajánlatkérő. Kétség esetén az egyenértékűség bizonyítása ajánlattevőt terheli. Részletesen a Közbeszerzési Dokumentumokban és a Műszaki Leírásban.
Többet mutasson
További információk:
Az ajánlati árat nettó Ft összegben a 24 hó 100 % alapmennyiségre kérjük megadni. Pontozás: 0-10. Minőségi szempont: - 1. részszempont: pontkiosztás (igen válasz esetén 10 pont, nem válasz esetén 0 pont) - 2. Ár szempont: fordított arányosítás.
Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): 1. a) tétel vonatkozásában: A Cryo konzol fokális cryoablációs katéter fogadására is alkalmas (igen/nem)
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0011

1️⃣2️⃣
Belső azonosító: EKR001872402024/12
Cím: Elektrofiz. és abl. kat., összek. és abl. tart XII
A beszerzés leírása:
Elektrofiziológiai és ablációs katéterek, összekötök és ablációs tartozékok XII. beszerzése, összesen 40 db mennyiségben. Keretösszeg mindösszesen nettó 29 440 000 Ft/24 hó Benyújtandó a beszerzendő áru leírása. A beszerzés tárgyának meghatározása a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdés rendelkezésének figyelembevételével történt a beszerzendő termékek jellegének egyértelmű meghatározása érdekében. A megnevezett termékekkel (és gyártmányokkal) egyenértékű teljesítést elfogad az Ajánlatkérő. Kétség esetén az egyenértékűség bizonyítása ajánlattevőt terheli. Részletesen a Közbeszerzési Dokumentumokban és a Műszaki Leírásban.
Többet mutasson
Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): 1. Speciálisan kialakított nyomóerő mérési technológia 1 gramm alatti érzékenységgel (igen/nem)
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0012

1️⃣3️⃣
Belső azonosító: EKR001872402024/13
Cím: Sinus cor. diag.kat. és össz. káb. I
A beszerzés leírása:
Sinus coronarius diagnosztikus katéterek és összekötő kábelek I. beszerzése, 2 tételben, összesen 860 db mennyiségben. Keretösszeg mindösszesen nettó 94 644 000 Ft/24 hó Benyújtandó a beszerzendő áru leírása. A beszerzés tárgyának meghatározása a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdés rendelkezésének figyelembevételével történt a beszerzendő termékek jellegének egyértelmű meghatározása érdekében. A megnevezett termékekkel (és gyártmányokkal) egyenértékű teljesítést elfogad az Ajánlatkérő. Kétség esetén az egyenértékűség bizonyítása ajánlattevőt terheli. Részletesen a Közbeszerzési Dokumentumokban és a Műszaki Leírásban.
Többet mutasson
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0013

1️⃣4️⃣
Belső azonosító: EKR001872402024/14
Cím: Sinus cor. diag.kat. és össz. káb. II
A beszerzés leírása:
Sinus coronarius diagnosztikus katéterek és összekötő kábelek II. beszerzése, 2 tételben, összesen 320 db mennyiségben. Keretösszeg mindösszesen nettó 34 042 000 Ft/24 hó Benyújtandó a beszerzendő áru leírása. A beszerzés tárgyának meghatározása a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdés rendelkezésének figyelembevételével történt a beszerzendő termékek jellegének egyértelmű meghatározása érdekében. A megnevezett termékekkel (és gyártmányokkal) egyenértékű teljesítést elfogad az Ajánlatkérő. Kétség esetén az egyenértékűség bizonyítása ajánlattevőt terheli. Részletesen a Közbeszerzési Dokumentumokban és a Műszaki Leírásban.
Többet mutasson
Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): 1. 2-6-2 elektróda távolság megléte (igen/nem)
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0014

1️⃣5️⃣
Belső azonosító: EKR001872402024/15
Cím: Sinus cor. diag.kat. és össz. káb. III
A beszerzés leírása:
Sinus coronarius diagnosztikus katéterek és összekötő kábelek III. beszerzése, 2 tételben, összesen 84 db mennyiségben. Keretösszeg mindösszesen nettó 5 664 000 Ft/24 hó Benyújtandó a beszerzendő áru leírása. A beszerzés tárgyának meghatározása a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdés rendelkezésének figyelembevételével történt a beszerzendő termékek jellegének egyértelmű meghatározása érdekében. A megnevezett termékekkel (és gyártmányokkal) egyenértékű teljesítést elfogad az Ajánlatkérő. Kétség esetén az egyenértékűség bizonyítása ajánlattevőt terheli. Részletesen a Közbeszerzési Dokumentumokban és a Műszaki Leírásban.
Többet mutasson
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0015

1️⃣6️⃣
Belső azonosító: EKR001872402024/16
Cím: Elekt. diag.szett (sin.c. és q.) diag.kat. és ö. k
A beszerzés leírása:
Elektrofiziológiai diagnosztikai szett (sinus coronarius és quadripolararis) diagnosztikus katéterek és összekötő kábeleik beszerzése, 2 tételben, összesen 264 db mennyiségben. Keretösszeg mindösszesen nettó 33 936 000 Ft/24 hó Benyújtandó a beszerzendő áru leírása. A beszerzés tárgyának meghatározása a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdés rendelkezésének figyelembevételével történt a beszerzendő termékek jellegének egyértelmű meghatározása érdekében. A megnevezett termékekkel (és gyártmányokkal) egyenértékű teljesítést elfogad az Ajánlatkérő. Kétség esetén az egyenértékűség bizonyítása ajánlattevőt terheli. Részletesen a Közbeszerzési Dokumentumokban és a Műszaki Leírásban.
Többet mutasson
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0016

1️⃣7️⃣
Belső azonosító: EKR001872402024/17
Cím: Qad. diag.kat. jobb k., j. pit. és His p. ö.k. I
A beszerzés leírása:
Qadripoláris diagnosztikus katéterek jobb kamra, jobb pitvari és His pozicióba és összekötő kábelek beszerzése, 2 tételben, összesen 154 db mennyiségben. Keretösszeg mindösszesen nettó 6 113 800 Ft/24 hó Benyújtandó a beszerzendő áru leírása. A beszerzés tárgyának meghatározása a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdés rendelkezésének figyelembevételével történt a beszerzendő termékek jellegének egyértelmű meghatározása érdekében. A megnevezett termékekkel (és gyártmányokkal) egyenértékű teljesítést elfogad az Ajánlatkérő. Kétség esetén az egyenértékűség bizonyítása ajánlattevőt terheli. Részletesen a Közbeszerzési Dokumentumokban és a Műszaki Leírásban.
Többet mutasson
Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): 1. domború felületű jobb endokardium tip érintkezést biztosító kiképzés (igen/nem)
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0017

1️⃣8️⃣
Belső azonosító: EKR001872402024/18
Cím: Qad. diag.kat. jobb k., j. pit. és His p. ö.k. II
A beszerzés leírása:
Qadripoláris diagnosztikus katéterek jobb kamra, jobb pitvari és His pozicióba és összekötő kábelek II. beszerzése, 2 tételben, összesen 560 db mennyiségben. Keretösszeg mindösszesen nettó 21 309 480 Ft/24 hó Benyújtandó a beszerzendő áru leírása. A beszerzés tárgyának meghatározása a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdés rendelkezésének figyelembevételével történt a beszerzendő termékek jellegének egyértelmű meghatározása érdekében. A megnevezett termékekkel (és gyártmányokkal) egyenértékű teljesítést elfogad az Ajánlatkérő. Kétség esetén az egyenértékűség bizonyítása ajánlattevőt terheli. Részletesen a Közbeszerzési Dokumentumokban és a Műszaki Leírásban.
Többet mutasson
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0018

1️⃣9️⃣
Belső azonosító: EKR001872402024/19
Cím: Multipoláris diag. elektr.kat. és össz. káb.
A beszerzés leírása:
Multipoláris diagnosztikus elektródakatéter és összekötő kábel beszerzése, 2 tételben, összesen 68 db mennyiségben. Keretösszeg mindösszesen nettó 12 816 000 Ft/24 hó Benyújtandó a beszerzendő áru leírása. A beszerzés tárgyának meghatározása a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdés rendelkezésének figyelembevételével történt a beszerzendő termékek jellegének egyértelmű meghatározása érdekében. A megnevezett termékekkel (és gyártmányokkal) egyenértékű teljesítést elfogad az Ajánlatkérő. Kétség esetén az egyenértékűség bizonyítása ajánlattevőt terheli. Részletesen a Közbeszerzési Dokumentumokban és a Műszaki Leírásban.
Többet mutasson
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0019

2️⃣0️⃣
Belső azonosító: EKR001872402024/20
Cím: Pulmonalis véna mapp. kat. és össz.káb.
A beszerzés leírása:
Pulmonalis véna mapping katéterek és összekötő kábelek beszerzése, 2 tételben, összesen 22 db mennyiségben. Keretösszeg mindösszesen nettó 4 454 000 Ft/24 hó Benyújtandó a beszerzendő áru leírása. A beszerzés tárgyának meghatározása a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdés rendelkezésének figyelembevételével történt a beszerzendő termékek jellegének egyértelmű meghatározása érdekében. A megnevezett termékekkel (és gyártmányokkal) egyenértékű teljesítést elfogad az Ajánlatkérő. Kétség esetén az egyenértékűség bizonyítása ajánlattevőt terheli. Részletesen a Közbeszerzési Dokumentumokban és a Műszaki Leírásban.
Többet mutasson
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0020

2️⃣1️⃣
Belső azonosító: EKR001872402024/21
Cím: Transzeptális sheathek, tűk I.
A beszerzés leírása:
Transzeptális sheathek, tűk I. beszerzése, összesen 600 db mennyiségben. Keretösszeg mindösszesen nettó 77 100 000 Ft/24 hó Benyújtandó a beszerzendő áru leírása. A beszerzés tárgyának meghatározása a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdés rendelkezésének figyelembevételével történt a beszerzendő termékek jellegének egyértelmű meghatározása érdekében. A megnevezett termékekkel (és gyártmányokkal) egyenértékű teljesítést elfogad az Ajánlatkérő. Kétség esetén az egyenértékűség bizonyítása ajánlattevőt terheli. Részletesen a Közbeszerzési Dokumentumokban és a Műszaki Leírásban.
Többet mutasson
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0021

2️⃣2️⃣
Belső azonosító: EKR001872402024/22
Cím: Transzeptális sheathek, tűk II.
A beszerzés leírása:
Transzeptális sheathek, tűk II. beszerzése, összesen 400 db mennyiségben. Keretösszeg mindösszesen nettó 25 800 000 Ft/24 hó Benyújtandó a beszerzendő áru leírása. A beszerzés tárgyának meghatározása a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdés rendelkezésének figyelembevételével történt a beszerzendő termékek jellegének egyértelmű meghatározása érdekében. A megnevezett termékekkel (és gyártmányokkal) egyenértékű teljesítést elfogad az Ajánlatkérő. Kétség esetén az egyenértékűség bizonyítása ajánlattevőt terheli. Részletesen a Közbeszerzési Dokumentumokban és a Műszaki Leírásban.
Többet mutasson
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0022

2️⃣3️⃣
Belső azonosító: EKR001872402024/23
Cím: Transzeptális sheathek, tűk III.
A beszerzés leírása:
Transzeptális sheathek, tűk III. beszerzése, összesen 400 db mennyiségben. Keretösszeg mindösszesen nettó 66 000 000 Ft/24 hó Benyújtandó a beszerzendő áru leírása. A beszerzés tárgyának meghatározása a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdés rendelkezésének figyelembevételével történt a beszerzendő termékek jellegének egyértelmű meghatározása érdekében. A megnevezett termékekkel (és gyártmányokkal) egyenértékű teljesítést elfogad az Ajánlatkérő. Kétség esetén az egyenértékűség bizonyítása ajánlattevőt terheli. Részletesen a Közbeszerzési Dokumentumokban és a Műszaki Leírásban.
Többet mutasson
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0023

2️⃣4️⃣
Belső azonosító: EKR001872402024/24
Cím: Intracardialis ultrahang katéterek I.
A beszerzés leírása:
Intracardialis ultrahang katéterek I. beszerzése, összesen 80 db mennyiségben. Keretösszeg mindösszesen nettó 53 200 000 Ft/24 hó Benyújtandó a beszerzendő áru leírása. A beszerzés tárgyának meghatározása a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdés rendelkezésének figyelembevételével történt a beszerzendő termékek jellegének egyértelmű meghatározása érdekében. A megnevezett termékekkel (és gyártmányokkal) egyenértékű teljesítést elfogad az Ajánlatkérő. Kétség esetén az egyenértékűség bizonyítása ajánlattevőt terheli. Részletesen a Közbeszerzési Dokumentumokban és a Műszaki Leírásban.
Többet mutasson
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0024

2️⃣5️⃣
Belső azonosító: EKR001872402024/25
Cím: Intracardialis ultrahang katéterek II.
A beszerzés leírása:
Intracardialis ultrahang katéterek II. beszerzése, összesen 20 db mennyiségben. Keretösszeg mindösszesen nettó 13 300 000 Ft/24 hó Benyújtandó a beszerzendő áru leírása. A beszerzés tárgyának meghatározása a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdés rendelkezésének figyelembevételével történt a beszerzendő termékek jellegének egyértelmű meghatározása érdekében. A megnevezett termékekkel (és gyártmányokkal) egyenértékű teljesítést elfogad az Ajánlatkérő. Kétség esetén az egyenértékűség bizonyítása ajánlattevőt terheli. Részletesen a Közbeszerzési Dokumentumokban és a Műszaki Leírásban.
Többet mutasson
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0025

2️⃣6️⃣
Belső azonosító: EKR001872402024/26
Cím: Vaszkularis sheath-ek abl. kat. stabiliz. I
A beszerzés leírása:
Vaszkularis sheath-ek ablácios kateter stabilizálására beszerzése, összesen 20 db mennyiségben. Keretösszeg mindösszesen nettó 1 360 000 Ft/24 hó Benyújtandó a beszerzendő áru leírása. A beszerzés tárgyának meghatározása a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdés rendelkezésének figyelembevételével történt a beszerzendő termékek jellegének egyértelmű meghatározása érdekében. A megnevezett termékekkel (és gyártmányokkal) egyenértékű teljesítést elfogad az Ajánlatkérő. Kétség esetén az egyenértékűség bizonyítása ajánlattevőt terheli. Részletesen a Közbeszerzési Dokumentumokban és a Műszaki Leírásban.
Többet mutasson
Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): 1. Irrigációs lyukak megléte (igen/nem)
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0026

2️⃣7️⃣
Belső azonosító: EKR001872402024/27
Cím: Vaszkularis sheath-ek abl. kat. stabiliz. II
A beszerzés leírása:
Vaszkularis sheath-ek ablácios kateter stabilizálására II. beszerzése, összesen 500 db mennyiségben. Keretösszeg mindösszesen nettó 32 000 000 Ft/24 hó Benyújtandó a beszerzendő áru leírása. A beszerzés tárgyának meghatározása a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdés rendelkezésének figyelembevételével történt a beszerzendő termékek jellegének egyértelmű meghatározása érdekében. A megnevezett termékekkel (és gyártmányokkal) egyenértékű teljesítést elfogad az Ajánlatkérő. Kétség esetén az egyenértékűség bizonyítása ajánlattevőt terheli. Részletesen a Közbeszerzési Dokumentumokban és a Műszaki Leírásban.
Többet mutasson
További információk:
Az ajánlati árat nettó Ft összegben a 24 hó 100 % alapmennyiségre kérjük megadni. Pontozás: 0-10. Minőségi szempont: - 1-2. részszempont: egyenes arányosítás - 3. Ár szempont: fordított arányosítás.
Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): 1. Görbületek száma (min.7) (db)
Minőségi kritérium (súlyozás): 15
Minőségi kritérium (név): 2. Hosszméretek száma (min. 2) (db)
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0027

2️⃣8️⃣
Belső azonosító: EKR001872402024/28
Cím: Vaszkuláris sheath-ek vénás és artériás behat.
A beszerzés leírása:
Vaszkuláris sheath-ek vénás és artériás behatolásra beszerzése, összesen 3500 db mennyiségben. Keretösszeg mindösszesen nettó 27 300 000 Ft/24 hó Benyújtandó a beszerzendő áru leírása. A beszerzés tárgyának meghatározása a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdés rendelkezésének figyelembevételével történt a beszerzendő termékek jellegének egyértelmű meghatározása érdekében. A megnevezett termékekkel (és gyártmányokkal) egyenértékű teljesítést elfogad az Ajánlatkérő. Kétség esetén az egyenértékűség bizonyítása ajánlattevőt terheli. Részletesen a Közbeszerzési Dokumentumokban és a Műszaki Leírásban.
Többet mutasson
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0028

2️⃣9️⃣
Belső azonosító: EKR001872402024/29
Cím: Eszközök elektroanatómiai térképezéshez I.
A beszerzés leírása:
Eszközök elektroanatómiai térképezéshez I. beszerzése, 2 tételben, összesen 318 db mennyiségben. Keretösszeg mindösszesen nettó 215 250 000 Ft/24 hó Benyújtandó a beszerzendő áru leírása. A beszerzés tárgyának meghatározása a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdés rendelkezésének figyelembevételével történt a beszerzendő termékek jellegének egyértelmű meghatározása érdekében. A megnevezett termékekkel (és gyártmányokkal) egyenértékű teljesítést elfogad az Ajánlatkérő. Kétség esetén az egyenértékűség bizonyítása ajánlattevőt terheli. Részletesen a Közbeszerzési Dokumentumokban és a Műszaki Leírásban.
Többet mutasson
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0029

3️⃣0️⃣
Belső azonosító: EKR001872402024/30
Cím: Eszközök elektroanatómiai térképezéshez II.
A beszerzés leírása:
Eszközök elektroanatómiai térképezéshez II. beszerzése, 2 tételben, összesen 64 db mennyiségben. Keretösszeg mindösszesen nettó 45 860 000 Ft/24 hó Benyújtandó a beszerzendő áru leírása. A beszerzés tárgyának meghatározása a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdés rendelkezésének figyelembevételével történt a beszerzendő termékek jellegének egyértelmű meghatározása érdekében. A megnevezett termékekkel (és gyártmányokkal) egyenértékű teljesítést elfogad az Ajánlatkérő. Kétség esetén az egyenértékűség bizonyítása ajánlattevőt terheli. Részletesen a Közbeszerzési Dokumentumokban és a Műszaki Leírásban.
Többet mutasson
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0030

3️⃣1️⃣
Belső azonosító: EKR001872402024/31
Cím: Eszközök elektroanatómiai térképezéshez III.
A beszerzés leírása:
Eszközök elektroanatómiai térképezéshez III. beszerzése, 2 tételben, összesen 24 db mennyiségben. Keretösszeg mindösszesen nettó 7 700 000 Ft/24 hó Benyújtandó a beszerzendő áru leírása. A beszerzés tárgyának meghatározása a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdés rendelkezésének figyelembevételével történt a beszerzendő termékek jellegének egyértelmű meghatározása érdekében. A megnevezett termékekkel (és gyártmányokkal) egyenértékű teljesítést elfogad az Ajánlatkérő. Kétség esetén az egyenértékűség bizonyítása ajánlattevőt terheli. Részletesen a Közbeszerzési Dokumentumokban és a Műszaki Leírásban.
Többet mutasson
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0031

3️⃣2️⃣
Belső azonosító: EKR001872402024/32
Cím: Eszközök elektroanatómiai térképezéshez IV.
A beszerzés leírása:
Eszközök elektroanatómiai térképezéshez IV. beszerzése, 2 tételben, összesen 162 db mennyiségben. Keretösszeg mindösszesen nettó 55 500 000 Ft/24 hó Benyújtandó a beszerzendő áru leírása. A beszerzés tárgyának meghatározása a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdés rendelkezésének figyelembevételével történt a beszerzendő termékek jellegének egyértelmű meghatározása érdekében. A megnevezett termékekkel (és gyártmányokkal) egyenértékű teljesítést elfogad az Ajánlatkérő. Kétség esetén az egyenértékűség bizonyítása ajánlattevőt terheli. Részletesen a Közbeszerzési Dokumentumokban és a Műszaki Leírásban.
Többet mutasson
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0032

3️⃣3️⃣
Belső azonosító: EKR001872402024/33
Cím: Eszközök elektroanatómiai térképezéshez V.
A beszerzés leírása:
Eszközök elektroanatómiai térképezéshez V. beszerzése, 2 tételben, összesen 22 db mennyiségben. Keretösszeg mindösszesen nettó 13 250 000 Ft/24 hó Benyújtandó a beszerzendő áru leírása. A beszerzés tárgyának meghatározása a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdés rendelkezésének figyelembevételével történt a beszerzendő termékek jellegének egyértelmű meghatározása érdekében. A megnevezett termékekkel (és gyártmányokkal) egyenértékű teljesítést elfogad az Ajánlatkérő. Kétség esetén az egyenértékűség bizonyítása ajánlattevőt terheli. Részletesen a Közbeszerzési Dokumentumokban és a Műszaki Leírásban.
Többet mutasson
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0033

3️⃣4️⃣
Belső azonosító: EKR001872402024/34
Cím: Eszközök elektroanatómiai térképezéshez VI.
A beszerzés leírása:
Eszközök elektroanatómiai térképezéshez VI. beszerzése, 2 tételben, összesen 22 db mennyiségben. Keretösszeg mindösszesen nettó 4 450 000 Ft/24 hó Benyújtandó a beszerzendő áru leírása. A beszerzés tárgyának meghatározása a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdés rendelkezésének figyelembevételével történt a beszerzendő termékek jellegének egyértelmű meghatározása érdekében. A megnevezett termékekkel (és gyártmányokkal) egyenértékű teljesítést elfogad az Ajánlatkérő. Kétség esetén az egyenértékűség bizonyítása ajánlattevőt terheli. Részletesen a Közbeszerzési Dokumentumokban és a Műszaki Leírásban.
Többet mutasson
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0034

3️⃣5️⃣
Belső azonosító: EKR001872402024/35
Cím: Eszközök elektroanatómiai térképezéshez VII.
A beszerzés leírása:
Eszközök elektroanatómiai térképezéshez VII. beszerzése, összesen 20 db mennyiségben. Keretösszeg mindösszesen nettó 4 200 000 Ft/24 hó Benyújtandó a beszerzendő áru leírása. A beszerzés tárgyának meghatározása a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdés rendelkezésének figyelembevételével történt a beszerzendő termékek jellegének egyértelmű meghatározása érdekében. A megnevezett termékekkel (és gyártmányokkal) egyenértékű teljesítést elfogad az Ajánlatkérő. Kétség esetén az egyenértékűség bizonyítása ajánlattevőt terheli. Részletesen a Közbeszerzési Dokumentumokban és a Műszaki Leírásban.
Többet mutasson
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0035

3️⃣6️⃣
Belső azonosító: EKR001872402024/36
Cím: Eszközök elektroanatómiai térképezéshez VIII.
A beszerzés leírása:
Eszközök elektroanatómiai térképezéshez VIII. beszerzése, 2 tételben, összesen 190 db mennyiségben. Keretösszeg mindösszesen nettó 165 500 000 Ft/24 hó Benyújtandó a beszerzendő áru leírása. A beszerzés tárgyának meghatározása a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdés rendelkezésének figyelembevételével történt a beszerzendő termékek jellegének egyértelmű meghatározása érdekében. A megnevezett termékekkel (és gyártmányokkal) egyenértékű teljesítést elfogad az Ajánlatkérő. Kétség esetén az egyenértékűség bizonyítása ajánlattevőt terheli. Részletesen a Közbeszerzési Dokumentumokban és a Műszaki Leírásban.
Többet mutasson
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0036

3️⃣7️⃣
Belső azonosító: EKR001872402024/37
Cím: Eszközök elektroanatómiai térképezéshez IX.
A beszerzés leírása:
Eszközök elektroanatómiai térképezéshez IX. beszerzése, összesen 150 db mennyiségben. Keretösszeg mindösszesen nettó 43 500 000 Ft/24 hó Benyújtandó a beszerzendő áru leírása. A beszerzés tárgyának meghatározása a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdés rendelkezésének figyelembevételével történt a beszerzendő termékek jellegének egyértelmű meghatározása érdekében. A megnevezett termékekkel (és gyártmányokkal) egyenértékű teljesítést elfogad az Ajánlatkérő. Kétség esetén az egyenértékűség bizonyítása ajánlattevőt terheli. Részletesen a Közbeszerzési Dokumentumokban és a Műszaki Leírásban.
Többet mutasson
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0037

3️⃣8️⃣
Belső azonosító: EKR001872402024/38
Cím: Eszközök elektroanatómiai térképezéshez X.
A beszerzés leírása:
Eszközök elektroanatómiai térképezéshez X. beszerzése, összesen 90 db mennyiségben. Keretösszeg mindösszesen nettó 30 600 000 Ft/24 hó Benyújtandó a beszerzendő áru leírása. A beszerzés tárgyának meghatározása a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdés rendelkezésének figyelembevételével történt a beszerzendő termékek jellegének egyértelmű meghatározása érdekében. A megnevezett termékekkel (és gyártmányokkal) egyenértékű teljesítést elfogad az Ajánlatkérő. Kétség esetén az egyenértékűség bizonyítása ajánlattevőt terheli. Részletesen a Közbeszerzési Dokumentumokban és a Műszaki Leírásban.
Többet mutasson
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0038

3️⃣9️⃣
Belső azonosító: EKR001872402024/39
Cím: EA térképező/mapping katéter
A beszerzés leírása:
EA térképező/mapping katéter beszerzése, 2 tételben, összesen 12 db mennyiségben. Keretösszeg mindösszesen nettó 6 659 560 Ft/24 hó Benyújtandó a beszerzendő áru leírása. A beszerzés tárgyának meghatározása a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdés rendelkezésének figyelembevételével történt a beszerzendő termékek jellegének egyértelmű meghatározása érdekében. A megnevezett termékekkel (és gyártmányokkal) egyenértékű teljesítést elfogad az Ajánlatkérő. Kétség esetén az egyenértékűség bizonyítása ajánlattevőt terheli. Részletesen a Közbeszerzési Dokumentumokban és a Műszaki Leírásban.
Többet mutasson
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0039

4️⃣0️⃣
Belső azonosító: EKR001872402024/40
Cím: Fiziológiás "HIS"ingerlés
A beszerzés leírása:
Fiziológiás "HIS"ingerlés Fiziológiás, pontos ’HIS’ térképezésre és HIS és LBBB ingerlésre alkalmas elektróda és bevezető rendszerek beszerzése, összesen 20 db mennyiségben. Keretösszeg mindösszesen nettó 8 800 000 Ft/24 hó Benyújtandó a beszerzendő áru leírása. A beszerzés tárgyának meghatározása a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdés rendelkezésének figyelembevételével történt a beszerzendő termékek jellegének egyértelmű meghatározása érdekében. A megnevezett termékekkel (és gyártmányokkal) egyenértékű teljesítést elfogad az Ajánlatkérő. Kétség esetén az egyenértékűség bizonyítása ajánlattevőt terheli. Részletesen a Közbeszerzési Dokumentumokban és a Műszaki Leírásban.
Többet mutasson
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0040

4️⃣1️⃣
Belső azonosító: EKR001872402024/41
Cím: Hagy.akt.fix.el.fiz., 'HIS'poz.jut.bev.eszk.
A beszerzés leírása:
Hagyományos aktív fixációs elektródát fiziológiás, ’HIS’ pozícióba juttató bevezető eszközök beszerzése, összesen 20 db mennyiségben. Keretösszeg mindösszesen nettó 3 900 000 Ft/24 hó Benyújtandó a beszerzendő áru leírása. A beszerzés tárgyának meghatározása a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdés rendelkezésének figyelembevételével történt a beszerzendő termékek jellegének egyértelmű meghatározása érdekében. A megnevezett termékekkel (és gyártmányokkal) egyenértékű teljesítést elfogad az Ajánlatkérő. Kétség esetén az egyenértékűség bizonyítása ajánlattevőt terheli. Részletesen a Közbeszerzési Dokumentumokban és a Műszaki Leírásban.
Többet mutasson
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0041

4️⃣2️⃣
Belső azonosító: EKR001872402024/42
Cím: Lead extrakciós eszközök
A beszerzés leírása:
Lead extrakciós eszközök Elektróda fixációs eszközök: Locking stylet és az elektródavéget a stylettel stabilizáló kompressziós spirál, 2 tételben, összesen 160 db mennyiségben. Keretösszeg mindösszesen nettó 24 396 000 Ft/24 hó Benyújtandó a beszerzendő áru leírása. A beszerzés tárgyának meghatározása a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdés rendelkezésének figyelembevételével történt a beszerzendő termékek jellegének egyértelmű meghatározása érdekében. A megnevezett termékekkel (és gyártmányokkal) egyenértékű teljesítést elfogad az Ajánlatkérő. Kétség esetén az egyenértékűség bizonyítása ajánlattevőt terheli. Részletesen a Közbeszerzési Dokumentumokban és a Műszaki Leírásban.
Többet mutasson
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0042

4️⃣3️⃣
Belső azonosító: EKR001872402024/43
Cím: Piszt.rend. mech.elektr.eltávolító
A beszerzés leírása:
Pisztoly rendszerű a ravasz behúzásával a rendszer disztális végpontján kontrolált forgású tompán preparáló mechanikus elektróda eltávolító, melynél a vágó él a működés közben folyamatosan a shatfton túlnyúlik beszerzése, 3 tételben, összesen 150 db mennyiségben. Keretösszeg mindösszesen nettó 108 491 600 Ft/24 hó Benyújtandó a beszerzendő áru leírása. A beszerzés tárgyának meghatározása a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdés rendelkezésének figyelembevételével történt a beszerzendő termékek jellegének egyértelmű meghatározása érdekében. A megnevezett termékekkel (és gyártmányokkal) egyenértékű teljesítést elfogad az Ajánlatkérő. Kétség esetén az egyenértékűség bizonyítása ajánlattevőt terheli. Részletesen a Közbeszerzési Dokumentumokban és a Műszaki Leírásban.
Többet mutasson
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0043

4️⃣4️⃣
Belső azonosító: EKR001872402024/44
Cím: Dupla hur.r. fem. beh. alk. elfogó eszköz
A beszerzés leírása:
Dupla hurok rendszerű femorális behatolásból alkalmazható elfogó eszköz beszerzése, összesen 16 db mennyiségben. Keretösszeg mindösszesen nettó 6 935 200 Ft/24 hó Benyújtandó a beszerzendő áru leírása. A beszerzés tárgyának meghatározása a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdés rendelkezésének figyelembevételével történt a beszerzendő termékek jellegének egyértelmű meghatározása érdekében. A megnevezett termékekkel (és gyártmányokkal) egyenértékű teljesítést elfogad az Ajánlatkérő. Kétség esetén az egyenértékűség bizonyítása ajánlattevőt terheli. Részletesen a Közbeszerzési Dokumentumokban és a Műszaki Leírásban.
Többet mutasson
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0044

Eljárás
Az eljárás típusa
Nyílt eljárás
Jogalap: 2014/24/EU irányelv
Adminisztratív információk
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések beérkezésének határideje: 2024-11-19 12:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei: 2024-11-19 14:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei (hely): https://ekr.gov.hu
Az ajánlatok felbontásának feltételei (Tájékoztatás a felhatalmazott személyekről és a felbontási eljárásról):
Az elektronikus bontás szabályait az elektronikus közbeszerzés részletes szabályairól szóló 424/2017. (XII.19.) Korm. rendelet (továbbiakban: e-Kr.) 15. §-a és a Kbt. 68. §-a tartalmazza.
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Minimális időtartam, amely alatt az ajánlattevőnek fenn kell tartania az ajánlatot: 30 nap
A közbeszerzési eljárás feltételei
Biztosítéknyújtási kötelezettség áll fenn
Megnyitás dátuma: 2024-11-19 14:00:00 📅
Hely: https://ekr.gov.hu
További információk:
Az elektronikus bontás szabályait az elektronikus közbeszerzés részletes szabályairól szóló 424/2017. (XII.19.) Korm. rendelet (továbbiakban: e-Kr.) 15. §-a és a Kbt. 68. §-a tartalmazza.
Elektronikus számlázás: Kötelező
Elektronikus fizetést használnak
Díjazási kritériumok
Súlyozás típusa: Súlyozás (pontok, pontos)
A közbeszerzési eljárás feltételei
A szerződés teljesítési feltételeket tartalmaz

Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk
Műszaki és szakmai képességek
A kiválasztási kritériumok listája és rövid leírása:
M/1: M/1. A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21. § (1) bekezdés a) pont alapján ajánlattevőnek (közös ajánlattevőnek) ismertetnie kell az ajánlati felhívás feladásától visszafelé számított három év (36 hónap) alatt befejezett, de legfeljebb hat éven (72 hónapon) belül megkezdett legjelentősebb, a közbeszerzési eljárás külön részenkénti tárgya szerinti szállításait. A referenciaigazolás/referencianyilatkozat tartalmazza legalább a következő adatokat: - a szerződést kötő másik fél megnevezését, címét; - a referenciát adó személy nevét, elérhetőségét (telefonszám és/vagy e-mail cím); - a szállítás tárgyát és rövid leírását (minden olyan adatot, amely alapján az alkalmassági minimumkövetelményeknek való megfelelés megállapítható, műszaki paraméterek); - a szállítás mennyisége (db); - a teljesítés idejét [kezdési és befejezési határidő (tól-ig), év/hónap/nap bontásban vagy amennyiben a teljesítés ideje határnapra esett, a szállítás napját (év/hónap/nap)]; - nyilatkozatot arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e. Az M/1. alkalmassági követelménynek való megfelelést a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 22. § (1) bekezdésének a) vagy b) pontja szerint kell igazolni. Amennyiben a referenciaigazolás vagy referencianyilatkozat szerinti szerződés tárgya bővebb, mint a jelen közbeszerzési eljárás tárgya, akkor a referenciaigazolásban/referencianyilatkozatban meg kell adni a közbeszerzés tárgyára vonatkozó mennyiségi adatokat. Amennyiben a referenciaigazolás vagy referencianyilatkozat szerinti szerződés időtartama bővebb, mint a vizsgált időszak, akkor a referenciaigazolásban/referencianyilatkozatban meg kell adni a vizsgált időszak alatt teljesített mennyiségi adatokat. Ajánlatkérő a teljesítés igazolásaként köteles elfogadni annak igazolását is, ha a referencia követelményben foglalt eredmény vagy tevékenység a szerződés részteljesítéseként valósult meg. Az alkalmasság minimumkövetelménye(i): M/1. Alkalmatlan az Ajánlattevő (közös ajánlattevő) amennyiben nem rendelkezik az ajánlati felhívás feladásától visszafelé számított három évből (36 hónapból) az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően teljesített, a rész tárgyára vonatkozó termékek szállításáról szóló referenciával, ahol a referenciában szereplő leszállított termékek mennyisége összesen legalább eléri az alábbi darabszámot: 1. rész: 50 db Felhívjuk ajánlattevők figyelmét, hogy a bemutatásra kerülő referenciatárgynak humán felhasználásra szánt eszközre kell vonatkoznia, de a referenciaként bemutatott eszköznek nem kell felhasználásra kerülnie az ajánlattétel időpontjáig! A jelen pont szerinti alkalmassági követelménynek való megfelelés egy vagy több, a közbeszerzés tárgya szerinti szerződés bemutatásával is igazolható egy adott rész vonatkozásában. A Korm. rendelet 21. § (1a) bekezdés a) pontja szerint a bemutatott szállítás(ok)nak a vizsgált három éves időszakban kell befejezettnek lennie, és a bemutatott szállítás megkezdésének a felhívás feladását megelőző hat évben kellett megtörténnie. Ha a bemutatni kívánt szerződés határozatlan időtartamú, vagy időbeli hatálya az eljárást megindító felhívás feladásáig még nem járt le, úgy AK a vizsgált időintervallumon belül teljesített szállítás(ok)ra vonatkozó teljesített mennyiséget veszi figyelembe az alkalmasság megállapítása során. A Korm. rend. 21/A.§ alapján ajánlatkérő a teljesítés igazolásaként elfogadja annak igazolását is, ha a referencia követelményben foglalt teljesítés (mennyiségben) a szerződés részteljesítéseként valósult meg. Ha a bemutatni kívánt szerződés a közbeszerzés tárgyán kívül egyéb feladatok teljesítését is magában foglalja, AK csak a közbeszerzés tárgya szerinti, teljesített mennyiséget veszi figyelembe az alkalmasság megállapítása során. M/1 és M/2: A dokumentumok a Kbt. 41/A. § (1) bekezdése szerint egyszerű másolati formában nyújtandók be. Irányadó továbbá a Kbt. 65. § (6) - (7) és (9) bekezdése, valamint a Kbt. 69. § (11a) bekezdése. Az alkalmassági követelmény(ek) előzetes és utólagos igazolásának részletes szabályait és feltételeit a közbeszerzési dokumentumok részét képező Útmutató az ajánlattevők számára c. dokumentum tartalmazza.
Többet mutasson
M/2: M/2. Ajánlattevőnek a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21. § (1) bekezdés i) pontja és a 24. § (3) bekezdése alapján csatolnia kell a megajánlott termékekre vonatkozóan a gyógyszerek és orvostechnikai eszközök közbeszerzésének sajátos szabályairól szóló 16/2012. (II.16.) Korm. rendelet 9. § (2) bekezdése, valamint az orvostechnikai eszközökről szóló 4/2009. (III. 17.) EüM rendelet alapján szükséges gyártói megfelelőségi nyilatkozatot (EC Comformity Declaration) és - ha az orvostechnikai eszköz forgalomba hozatalához a 4/2009. (III. 17.) EüM rendelet alapján szükséges – bármely nemzeti rendszerben akkreditált tanúsító szervezettől származó CE megfelelőség értékelési tanúsítványt, amely szerint az orvostechnikai eszköz megfelel a 4/2009. (III. 17.) EüM rendeletben vagy az orvostechnikai eszközökről szóló Európai Parlament és a Tanács (EU) 2017/746 rendeletében meghatározott alapvető követelményeknek, valamint az in vitro orvostechnikai eszközökre vonatkozó szabályozásnak (8/2003. (III. 13.) ESzCsM rendelet, 98/79/EK). Az alkalmasság minimumkövetelménye(i): M/2. Alkalmatlan az ajánlattevő (közös ajánlattevő) az adott rész tekintetében, ha az általa megajánlott termékek nem felelnek meg a 98/79/EK irányelvet honosító, az in vitro diagnosztikai orvostechnikai eszközökről szóló 8/2003. (III. 13.) ESzCsM rendeletben foglaltaknak, valamint ha a megajánlott termék a rá vonatkozó CE megfelelőség értékelési tanúsítvány illetve gyártói megfelelőségi nyilatkozat alapján nem felel meg a 4/2009. (III.17.) EüM rendelet illetve az orvostechnikai eszközökre vonatkozó 93/42/EGK irányelvben meghatározott alapkövetelményeknek, továbbá amely eszközöknél, a megfelelőség értékelésénél kijelölt szervezet bevonása szükséges, azokban az esetekben a kijelölt szervezet által a hivatkozott rendelet, vagy irányelv alapján kiállított érvényes tanúsítvánnyal nem rendelkezik, a 16/2012. (II.16.) Korm. rendelet 9. § (2) bekezdése szerinti az orvostechnikai eszköz megfelelőségét igazoló gyártói megfelelőségi nyilatkozattal és - ha az orvostechnikai eszköz forgalomba hozatalához az orvostechnikai eszközökről szóló rendelet alapján szükséges - CE megfelelőség értékelési tanúsítvánnyal nem rendelkezik. Az előírt tanúsítványnak legalább az ajánlattételi határidő lejártakor érvényesnek kell lennie. A megajánlott termékek rendelkezzenek az OGYÉI Orvostechnikai Főosztály terméknyilvántartásba vételi vagy azzal egyenértékű tanúsítvánnyal, megfelelőség-értékelési eljárás lefolytatásáról készült gyártói megfelelőségi nyilatkozattal, illetve CE IVD tanúsítvánnyal. Amennyiben az EK irányelvek a CE tanúsítvány használatát nem teszik lehetővé, ez esetben Ajánlatkérő kéri benyújtani az Ajánlattevő cégszerűen aláírt nyilatkozatát, arra vonatkozóan, hogy a megajánlott terméken a CE jelölés elhelyezése tilos. M/1 és M/2 követelményeknek a Kbt. 65. § (6) bekezdése alapján a közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek. Az alkalmassági követelményeknek ajánlattevő a Kbt. 65. § (7) bekezdésében foglalt rendelkezések szerint bármely más szervezet (vagy személy) kapacitására támaszkodva is megfelelhet. Ajánlattevőnek, ha az előírt alkalmassági követelményeket más szervezet kapacitásaira támaszkodva felel meg, alkalmaznia kell a Kbt. 67. § (3) bekezdésében foglaltakat. A benyújtott nyilatkozatoknak, igazolásoknak alkalmasnak kell lenniük a műszaki és szakmai alkalmasság megállapítására. Ajánlatkérő továbbá felhívja a figyelmet a Kbt. 65. § (9) és (11) bekezdésében foglaltakra. Az alkalmassági követelmények előzetes igazolása: A Korm. rendelet 1. § (1) bekezdése alapján az ajánlattevőnek(közös ajánlattevőnek) a Kbt. Második Része szerint lefolytatott közbeszerzési eljárásban ajánlatának benyújtásakor a Korm. rendelet II. Fejezetének megfelelően, az Egységes Európai Közbeszerzési Dokumentum űrlapjának kitöltésével és EKR-en keresztül történő benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy megfelel az M/1. és M/2. pontokban az Ajánlatkérő által meghatározott alkalmassági követelményeknek. Az Ajánlatkérő a bírálat során az alkalmassági követelményeknek való megfelelésre, azok előzetes ellenőrzésére a Korm. rendelet 2. § (5) bekezdése alapján elfogadja a gazdasági szereplő (ajánlattevő adott esetben kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet(ek)) Egységes Európai Közbeszerzési Dokumentum űrlapjában foglalt egyszerű nyilatkozatát. A gazdasági szereplőnek az egyszerű nyilatkozatát az űrlap IV. része α (alfa) szakaszának kitöltésével kell megtennie, azaz alkalmassági követelményeknek való megfelelésre vonatkozó információkat nem kell az űrlapon feltüntetni. A fent ismertetett alkalmassági követelmények esetében rögzített igazolások benyújtása kizárólag az Ajánlatkérő Kbt. 69. § (4)-(8) bekezdése szerinti felkérése esetén szükséges. Az alkalmassági követelményekre vonatkozóan a közbeszerzés megkezdését megelőzően kiállított igazolások is benyújthatóak (felhasználhatóak) mindaddig, ameddig az igazolásokban foglalt tény, illetve adat tartalma valós. Az ajánlatkérő – ellenkező bizonyításig – az adat valóságtartalmát az ajánlattevő erre vonatkozó külön nyilatkozata nélkül vélelmezi. Az alkalmassági követelményeknek megfelelés igazolásának körében nem kérhető a gazdasági szereplőtől olyan igazolás benyújtása, amelyet ugyanazon ajánlatkérő részére a gazdasági szereplő korábbi közbeszerzési eljárásban az EKR-ben elektronikus úton már benyújtott. Ebben az esetben az ajánlatkérő Kbt. 69. § (4) vagy (6)–(8) bekezdés szerinti felhívására a gazdasági szereplő nyilatkozik arról, hogy mely korábbi eljárásban benyújtott igazolást kéri figyelembe venni a bírálat során. Az ajánlatkérő attól függetlenül vizsgálja meg, hogy a korábban benyújtott igazolás megfelel-e az adott közbeszerzési eljárásban benyújtandó igazolásra irányadó tartalmi követelményeknek, hogy a korábbi igazolás adott esetben megjelöli, hogy azt mely közbeszerzési eljárásban való felhasználás céljára állították ki.
Többet mutasson
Részvételi feltételek
Kauciók és garanciák: Ajánlatkérő ajánlati biztosítékot jelen eljárásban nem ír elő.
A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre:
Ajánlatkérő előleget nem fizet. A Kbt. 135. § (1) és (5)-(6) bek., a Kbt. 27/A. §, a Ptk. 6:130.§ (3) bek., valamint az 1997. évi LXXXIII. törvény 9/A. § a) pont szerint a számla kézhezvételétől számított 60 napon belül banki átutalással egyenlíti ki. Késedelmes fizetés esetére: Ptk. 6:155. § (1) bek. Részletesen a szerződéstervezetben.
Többet mutasson
A szerződéssel kapcsolatos feltételek
A szerződés teljesítésének feltételei:
- késedelmi kötbér (a késedelmesen szállított árucikk(ek) nettó értékének figyelembevételével napi 1 százalék, legfeljebb azonban az érintett áru-érték 15 %-a); - meghiúsulási kötbér (érintett áru nettó értékének 30 %-a); - szavatosság és jótállás. A jótállás időtartama 1 év. Részletesen a szerződéstervezetben.
Többet mutasson
Részvételi feltételek
Kizárási ok:
A közbeszerzési eljárásban való részvételből fakadó összeférhetetlenség
A nemzeti törvények értelmében a csődhöz hasonló helyzet
A verseny torzítását célzó megállapodás más gazdasági szereplőkkel
+ még 21
Adó- és vámfizetési kötelezettség
Bűnszervezetben való részvétel
Csalás
Csőd
Csődegyezség hitelezőkkel
Felszámoló által kezelt vagyon
Fizetésképtelenség
Gyermekmunka és az emberkereskedelem más formái
Hamis nyilatkozatot tettek, nem tudtak információt nyújtani, nem tudták benyújtani a kért dokumentumokat, és bizalmas információkat kaptak az eljárásról
Korrupció
Környezetvédelmi jogszabályokban előírt kötelezettségek megszegése
Közvetlen vagy közvetett részvétel a közbeszerzési eljárás előkészítésében
Lejárat előtti megszüntetés, kártérítési követelés vagy egyéb hasonló szankciók
Munkajogi kötelezettségek megszegése
Pénzmosás vagy terrorizmus finanszírozása
Szociális jogszabályokban előírt kötelezettségek megszegése
Súlyos szakmai kötelességszegés elkövetése
Terrorista bűncselekmény vagy terrorista tevékenységekkel összefüggő bűncselekmény
Tisztán nemzeti kizáró okok
Társadalombiztosítási járulékfizetési kötelezettség
Üzleti tevékenység felfüggesztése
Kizárási okok leírása:
Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, akivel szemben a Kbt. 62. § (1) bekezdés a)-f), h)-o) pontjaiban) és a (2) bekezdésében felsorolt kizáró okok valamelyike fennáll. Ajánlatkérő kizárja az eljárásból azt az ajánlattevőt (közös ajánlattevőt), alvállalkozót, alkalmasság igazolásában részvevő gazdasági szereplőt, aki részéről a kizáró ok az eljárás során következett be (Kbt. 74. § (1) bekezdés b) pont). Igazolási mód: A közbeszerzési eljárásokban az alkalmasság és a kizáró okok igazolásának, valamint a közbeszerzési műszaki leírás meghatározásának módjáról szóló 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Korm. rendelet) 1. § (1) bekezdése és a 3. § (1)-(6) bekezdései alapján az ajánlattevőnek az ajánlatában a Kbt. Második Része szerint lefolytatott közbeszerzési eljárásban ajánlatának benyújtásakor a Korm. rendelet II. Fejezetének megfelelően, az Egységes Európai Közbeszerzési Dokumentum benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy nem tartozik a Kbt. 62. § (1) bekezdés a)-f), h) - o) pontjaiban, továbbá (2) bekezdésének a)-b) pontjaiban felsorolt kizáró okok hatálya alá. Az ajánlatkérő által a Kbt. 69. § (4)-(7) bekezdése alapján a kizáró okokra vonatkozó igazolások benyújtására felhívott ajánlattevőnek a Kbt. 62. § (1) - (2) bekezdésében felsorolt kizáró okok fenn nem állását a Korm. rendelet 1-8. §, 10. § és 12-16. § szerint kell igazolnia. Az ajánlattevő az alkalmasság igazolásában részt vevő alvállalkozó vagy kapacitást nyújtó más szervezet/személy vonatkozásában csak az Egységes Európai Közbeszerzési Dokumentumot köteles benyújtani a Kbt. 62. § (1) - (2) bekezdésében foglalt kizáró okok hiányának igazolása érdekében. Az Egységes Európai Közbeszerzési Dokumentumban a gazdasági szereplő (ajánlattevő, adott esetben kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet/személy) nyilatkozik arról, hogy a kizáró okok nem állnak fenn vele szemben, másrészt megadja az eljárásban kért információkat. A nyilatkozatnak tartalmaznia kell annak megjelölését, hogy a Kbt. 69. § (4) bekezdése szerint benyújtandó igazolás kiállítására mely szerv jogosult, valamint a Kbt. 69. § (11) bekezdése szerinti adatbázis alkalmazásához szükséges adatokat és - szükség esetén - hozzájáruló nyilatkozatot. Ajánlatkérő felhívja ajánlattevők figyelmét a Kbt. 64.§-ában foglalt öntisztázás lehetőségére. A kizáró okokra vonatkozóan a közbeszerzés megkezdését megelőzően kiállított igazolások is benyújthatóak (felhasználhatóak) mindaddig, ameddig az igazolásokban foglalt tény, illetve adat tartalma valós. Az ajánlatkérő - ellenkező bizonyításig - az adat valóságtartalmát az ajánlattevő erre vonatkozó külön nyilatkozata nélkül vélelmezi. A kizáró okok fenn nem állása igazolásának körében nem kérhető a gazdasági szereplőtől olyan igazolás benyújtása, amelyet ugyanazon ajánlatkérő részére a gazdasági szereplő korábbi közbeszerzési eljárásban az EKR-ben elektronikus úton már benyújtott. Ebben az esetben a gazdasági szereplő nyilatkozik arról, hogy mely korábbi eljárásban benyújtott igazolást kéri figyelembe venni a bírálat során. Az ajánlatkérő attól függetlenül vizsgálja meg, hogy a korábban benyújtott igazolás megfelel-e az adott közbeszerzési eljárásban benyújtandó igazolásra irányadó tartalmi követelményeknek, hogy a korábbi igazolás adott esetben megjelöli, hogy azt mely közbeszerzési eljárásban való felhasználás céljára állították ki. Ajánlatkérő továbbá hivatkozik a Korm. rendelet 1. § (8) bekezdésben foglaltakra.
Többet mutasson

Ajánlatkérő hatóság
Név és címek
Név: Gottsegen György Országos Kardiovaszkuláris Intézet
Nemzeti nyilvántartási szám: 15315386243
Postacím: Haller Utca 29. 38288
Postai irányítószám: 1096
Postai város: Budapest
Régió: Budapest 🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
Kapcsolattartó pont: Karba Noémi
E-mail: kozbeszerzes@gokvi.hu 📧
Telefon: +36 12998155 📞
URL: https://www.gokvi.hu 🌏
Csoportvezető
A vevő profiljának címe: https://www.ekr.gov.hu 🌏
Az ajánlatkérő szerv típusa
Közjogi intézmény
Fő tevékenység
Egészség
Kommunikáció
Dokumentumok URL címe: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR001872402024/reszletek 🌏
Részvétel URL: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR001872402024/reszletek 🌏
Beszerzési dokumentum nyelve: magyar 🗣️
Elektronikus benyújtás: Kötelező

Kiegészítő információk
További információk
1. Ajánlatkérő a Kbt. 40. § (1) bekezdése és 41. §, 41/A. §, 41/B. §-ai alapján az eljárás EKR-ben való lebonyolítását írja elő, az elektronikus közbeszerzés részletes szabályairól szóló 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet szabályai szerint (a továbbiakban: e-Kr.). 2. Ajánlatkérő a közbeszerzési dokumentumokat gazdasági szereplők számára ingyenesen biztosítja, amelyet az eljárás megindításakor az EKR rendszerben elektronikusan elérhetővé tesz. Amennyiben valamely nyilatkozatminta EKR-ben elektronikus űrlapként a nyilatkozat megtételének nyelvén rendelkezésre áll, a nyilatkozatot az elektronikus űrlap kitöltése útján kell az ajánlat részeként megtenni. Az EKR-ben továbbított dokumentumokkal, az EKR-ben elektronikus úton megtett nyilatkozatokkal szemben támasztott követelményekkel, valamint képviselet esetén elektronikus úton megtett nyilatkozatokkal kapcsolatos egyéb előírásokat a Kbt. 41/A.§-a, valamint az e-Kr. 11. §-a tartalmaz. Ajánlatkérő valamennyi értesítést (így különösen: jegyzőkönyv, hiánypótlás, tájékoztatás, válasz, összegezés) az EKR-en keresztül küld meg ajánlattevők részére. 3. A Kbt. 56. § (1) bekezdésére tekintettel az ajánlati felhívásban, illetőleg a közbeszerzési dokumentumokban foglaltakkal kapcsolatban az ajánlattevő kizárólag az EKR rendszeren keresztül kiegészítő tájékoztatást kérhet az Ajánlatkérőtől. A kiegészítő tájékoztatást Ajánlatkérő a kérés beérkezését követően ésszerű határidőn belül, de az ajánlattételi határidő lejárta előtt legkésőbb hat nappal válaszolja meg. 4. Az ajánlattevőnek az ajánlati felhívást kiegészítő dokumentációban meghatározott tartalmi, valamint formai követelményeknek megfelelően kell ajánlatát elkészítenie és benyújtania. Az ajánlat részletes formai követelményeit a közbeszerzési dokumentumok tartalmazzák. Az ajánlatot a Kbt. 68. §-a, valamint az e-Kr. 15. § szabályainak figyelembe vételével, elektronikusan kell benyújtani. Az ajánlatnak az ajánlattételi határidő lejártának időpontjáig kell elektronikusan beérkeznie. A beérkezés időpontjáról az EKR visszaigazolást küld. A benyújtott ajánlat ajánlattételi határidőre történő beérkezéséért, valamint az ajánlat nem megfelelő helyre történő benyújtásáért ajánlatkérő nem vállal felelősséget, ennek kockázata az ajánlattevőt terheli. 5. Az ajánlathoz csatolandó vagy elektronikusan hozzáférhetővé teendő dokumentumokat a közbeszerzési dokumentumok tartalmazzák. 6. Ajánlatkérő a Kbt. 66. § (6) bekezdése alapján előírja, hogy az ajánlatban meg kell jelölni a közbeszerzésnek azt (azokat) a részét (részeit), amelynek teljesítéséhez az ajánlattevő alvállalkozót kíván igénybe venni, az ezen részek tekintetében igénybe venni kívánt és az ajánlat benyújtásakor már ismert alvállalkozókat. valamint az ajánlattevői teljesítésen belül az alvállalkozói teljesítés tervezett százalékos arányát 7. Valamennyi rész esetében előírás a kereskedelmi ajánlat (dokumentáció 1. sz. melléklet) benyújtása, ami szakmai ajánlatnak minősül. A Kereskedelmi ajánlatban a nettó ajánlati egységárat pozitív egész számban kérjük megajánlani! Az ettől eltérő megajánlás az ajánlat érvénytelenségét vonja magával! A kereskedelmi ajánlatot cégszerűen aláírt (pdf) és szerkeszthető (pl. word, excel) formában is szükséges benyújtani! 8. Az ajánlatokat tartalmazó iratok felbontását az EKR az ajánlattételi határidő lejártát követően, kettő órával később kezdi meg. Az elektronikusan benyújtott ajánlatok felbontását az EKR végzi úgy, hogy a bontás időpontjában az ajánlatok az Ajánlatkérő számára hozzáférhetővé válnak. Az elektronikusan benyújtott ajánlat esetében a Kbt. 68. § (4) bekezdése szerinti adatokat az EKR a bontás időpontjától kezdve azonnal elektronikusan – azzal a tartalommal, ahogyan azok az ajánlatban szerepelnek – az ajánlattevők részére elérhetővé teszi. 9. Ajánlatkérő a hiányok pótlását a Kbt. 71. §-a szerint engedi meg. Ajánlatkérő tájékoztatja az ajánlattevőket, hogy a Kbt. 71. § (6) bekezdése alapján az ajánlatban korábban nem szereplő gazdasági szereplő hiánypótlással történő eljárásba bevonása esetében újabb hiánypótlást nem köteles elrendelni. 10. Ajánlatkérő az alábbi részekben nem alkalmazza a Kbt. 75. § (2) bekezdés e) pontját: 1., 4., 5., 7., 8., 10., 12., 16., 19., 20., 23-26., 28-41. Az ajánlatkérő eredménytelenné nyilváníthatja az eljárást a Kbt. 75. § (2) bekezdésében foglalt eseteken túl akkor is, ha az EKR működési hibája olyan jogsértést eredményez, amely a Kbt.-ben meghatározott alapelvek érvényesülését biztosító módon nem orvosolható. 11. Az Ajánlatkérő a Kbt. 35. § (8) bekezdése alapján a szerződés teljesítése érdekében nem teszi lehetővé gazdálkodó szervezet (projekttársaság) létrehozását. 12. A 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 30. § (4) bekezdése értelmében Ajánlatkérő a Korm. rendelet 28. § (3) bekezdése alapján meghatározott minősítési szempontokhoz képest szigorúbban állapítja meg a műszaki, illetve szakmai alkalmasságának feltételeit és igazolását (M/1., M/2.pontok). 13. Felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó: dr. Bottlikné Pelczhoffer Brigitta (lajstromszáma: 01319) 14. Az EKR (https://ekr.gov.hu) használatához az e-Kr. 6. §-a szerint regisztráció szükséges. 15. Az EKR üzemeltetését és fenntartását a 13/2021. (XI. 29.) MvM rendelet alapján az Új Világ Nonprofit Szolgáltató Kft. végzi. 16. Az EKR használatával kapcsolatos útmutató elérhető: https://ekr.gov.hu/portal/tamogatas; 17. Az ajánlati felhívásban nem szabályozott kérdések vonatkozásában a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény és annak végrehajtási rendeletei előírásai szerint kell eljárni, valamint a közbeszerzési eljárás alapján megkötött szerződésre a Kbt.-ben foglalt eltérésekkel a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény rendelkezéseit kell alkalmazni. 18. Az ajánlati felhívás és a közbeszerzési dokumentumok együttesen tartalmazzák az eljárással kapcsolatos feltételeket. A dokumentumok közötti ellentmondás esetén az ajánlati felhívás előírásai az irányadók. 19. Tekintettel arra, hogy a beszerzés tárgya központosított – országos, regionális –, illetve fenntartó által, vagy a fenntartó megbízásából indított közös közbeszerzési eljárásba is bevonásra kerülhet, ezért Ajánlatkérő a következő bontó feltételt köti ki: Ajánlatkérő szerződéses kötelezettséget kizárólag a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény 6:116. § (2) bekezdése szerinti, arra vonatkozó bontó feltétellel vállal, hogy amennyiben a beszerzés tárgyára vonatkozóan a központosított közbeszerzési rendszerben keretmegállapodás vagy szerződés kerül megkötésre, a központosított közbeszerzés rendszerében kell a beszerzést megvalósítania. Ezen okból adódóan Ajánlatkérőnek semmilyen hátrányos következménye nem származhat. 20. Ajánlatkérő a bírálat során alkalmazza a Kbt. 81. § (4)-(5) bekezdésében foglaltakat. 21. A 2011.éviCXCV.tv.41.§(6) miatt nyertes Ajánlattevő vállalja, hogy az átlátható szervezet fogalmához kapcsolódó változásról, az átláth. megszűnéséről köt. írásban tájék. a Megrendelőt. 22. Irányadó idő: A felhívásban és a közbeszerzési dokumentumokban valamennyi órában megadott határidő magyarországi helyi idő szerint értendő (CET). 23. Ajánlattevőnek ajánlatához átláthatósági nyilatkozatot kell csatolnia. 24. Az ajánlattevők által megajánlott, illetőleg leszállításra kerülő eszközöknek meg kell felelniük az ajánlattétel, illetőleg a szállítás napján érvényes valamennyi szabványnak, jogszabályi előírásnak, mentesnek kell lenniük mindenfajta hibától, továbbá új (első üzembehelyezésű) eszköznek kell lennie, nem lehet bemutató, vagy demó példány, vagy egyebekben olyan, amelyet már korábban használtak, vagy használhattak akár kipróbálás, akár tényleges, funkciójának megfelelő használatbavételről legyen szó. 25. Ajánlatkérő valamennyi rész valamennyi tétele esetében - ajánlattevő által ellenjegyzett magyar vagy angol nyelvű termékleírás (ez esetben magyar nyelvű fordítással) (a megajánlott terméknek és tartozékainak az adott részben foglalt szakmai minimálkövetelményeknek való megfelelőséget igazoló leírását, pontos nevét és gyártóját, származási országát, a termék műszaki paramétereit, jellemzőit és minden olyan adatot és információt, amelyből a termék közbeszerzési dokumentumokban előírt műszaki követelményeknek való megfelelősége megállapítható.) - benyújtását írja elő. Ajánlatkérő gyártói termékleírás alatt az adott termék közvetlen gyártója vagy nem EU illetőségű gyártó esetén EU illetőségű képviselete által kiadott, a termék funkcionális és műszaki paramétereit összefoglaló dokumentum értendő. 26. Ajánlatkérő a Kbt. 74. § (2) alapján kizárhatja az eljárásból azt az Ajánlattevőt, akinek nem kell nemzeti elbánást nyújtani, ill. azt az Ajánlattevőt, aki ajánlatában olyan származású árut ajánl, melynek nem kell nemzeti elbánást nyújtani. 27. 8., 11., 12., 14., 17., 26., 27. részek tekintetében: A minőségi értékelési szempontra tett megajánlás igazolásaként az ajánlat részeként benyújtandó a gyártó vagy Ajánlattevő által aláírt technikai adatlap, vagy gyártói nyilatkozat, vagy gyártó által kiadott használati útmutató, tehát ezen dokumentum minden megajánlott termék esetében csatolandó, és kizárólag akkor fogadható el, amennyiben a benyújtott dokumentum alátámasztja az értékelési részszempontra tett megajánlást. 5. és 7. részek tekintetében: A minőségi értékelési szempontra tett megajánlás igazolásaként az ajánlat részeként benyújtandó az értékelési szempont igazolására a megajánlott technikára vonatkozó, a megajánlott termékkel végzett vizsgálat és eredményei. 28. Ajánlattevő az ajánlata részeként köteles benyújtani az ukrajnai helyzetet destabilizáló orosz intézkedések miatt hozott korlátozó intézkedésekről szóló 833/2014/EU tanácsi rendelet 5k. cikk (1) bekezdése szerinti tilalomról szóló nyilatkozatát. Folytatás a BT-99 mezőben!!!
Többet mutasson
Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Nemzeti nyilvántartási szám: 15329190-2-41
Postacím: Riadó u. 5
Postai irányítószám: 1026
Postai város: Budapest
Régió: Budapest 🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧
Telefon: +36 18828592 📞
Fax: +36 18828593 📠
URL: https://kozbeszerzes.hu 🌏
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Mint: Felülvizsgálati testület
Felülvizsgálati eljárás
Pontos információ a felülvizsgálati eljárások határidejéről (határidejeiről):
A Kbt. 148. § (3) bek. alapján a kérelem – a (4)–(5) bekezdés szerinti eltéréssel – a jogsértésnek a kérelmező tudomására jutásától számított tizenöt napon belül, a közbeszerzési eljárást lezáró jogsértő döntés esetében pedig a jogsértésnek a kérelmező tudomására jutásától számított tíz napon belül nyújtható be. A jogsértés megtörténtétől számított kilencven napon túl kérelmet előterjeszteni nem lehet. BT-300 mező folytatása!!! 29. Gyártói nyilatkozat benyújtása szükséges a megajánlott orvostechnikai eszköz forgalmazójától/gyártójától arra vonatkozóan, hogy az adott eszköz gyártója az MDR szerinti megfelelőségi értékelés iránti kérelmét benyújtotta-e egy európai bejelentett szervezethez. 30. Ajánlatkérő az eljárás megindítását megelőzően előzetes piaci konzultációt folytatott le (EKR azonosító: EKR001210442024). Az előzetes piaci konzultáció során a beérkezett konzultációs javaslatra Ajánlatkérő a 63/2022. (II. 28.) Korm. rendelet 1. § (5) bekezdés c) pontja alapján megadta a választ, melyről összefoglalót tett közzé. BT-33 mező technikai megjelenítési okból történő kiegészítése: Az egy ajánlattevőnek odaítélhető részek maximális száma: 44. A BT-763 mező technikai megjelenítési okból történő kiegészítése: Ajánlatok benyújthatók: valamennyi részre
Többet mutasson
Információk az elektronikus munkafolyamatokról
Elektronikus számlázást fogadunk el
Forrás: OJS 2024/S 202-626141 (2024-10-14)
Ajánlati felhívás (2024-11-18)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Elektrofiziológiai eszközök beszerzése 44 részben, kihelyezett áruraktár üzemeltetésével Ajánlatkérő a részenként előírt keretösszeg 70 %-ának megfelelő érték szerinti megrendelésre vállal lehívási kötelezettséget. Ajánlatkérő a teljesítés során a felhívásban részenként külön-külön előírt keretösszegen felül (az egységár vagy más szerződéses feltételek módosítása nélkül), a nettó keretösszeg 30%-ának megfelelő mértékben vételi jog opciót tart fenn minden részben, amely kapcsán az Ajánlatkérő által az ajánlatban rögzített áron jogosult gyakorolni vételi jogát a szerződés időtartama alatt. Ajánlatkérő által a részekben meghatározott mennyiségek becsült mennyiségek, melyek tájékoztató jellegűek. [Kihelyezett áruraktár feltételei - a kihelyezett áruraktár induló alapkészleteként kötelezően leszállítandó mennyiséget részenként külön-külön Ajánlatkérő a nyertes Ajánlattevőnek a szerződéskötést megelőzően bocsátja rendelkezésre. - A kihelyezett áruraktár első feltöltésének határideje a szerződés hatályba lépését követő 5 munkanap. - Ajánlatkérő a lehívásokat általában hetente küldi meg Ajánlattevő részére, ettől eltérően a fogyás függvényében Ajánlatkérő jogosult rövidebb időközönként is lehívást eszközölni. - A kihelyezett áruraktár raktárkészletének pótlását Ajánlattevő az Ajánlatkérő részéről történő lejelentését (lehívási nyilatkozat megküldését) követően 3 munkanapon belül köteles elvégezni. -A soron kívüli megrendelés esetén 3 napon belül szállítási kötelezettség terheli Ajánlattevőt- - Ajánlattevő az ajánlatban nyilatkozni köteles a kihelyezett áruraktár létesítése feltételeinek elfogadásáról. A nyilatkozat – adott esetben hiánypótlási felhívást követő - hiányában az ajánlat érvénytelen. A közbeszerzés pontos tárgya, mennyisége, a nyertes ajánlattevő feladatai részletesen a közbeszerzési dokumentumok Műszaki leírás és szerződéstervezet fejezetében kerülnek meghatározásra.
Többet mutasson
Információk a tételekről
Az egy ajánlattevőnek odaítélhető tételek maximális száma: 42
Leírás
A beszerzés leírása:
Elektrofiziológiai és ablációs katéterek, összekötök és ablációs tartozékok I. beszerzése, 2 tételben, összesen 120 db mennyiségben Keretösszeg mindösszesen nettó 163 900 000 Ft/24 hó Benyújtandó a beszerzendő áru leírása. A beszerzés tárgyának meghatározása a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdés rendelkezésének figyelembevételével történt a beszerzendő termékek jellegének egyértelmű meghatározása érdekében. A megnevezett termékekkel (és gyártmányokkal) egyenértékű teljesítést elfogad az Ajánlatkérő. Kétség esetén az egyenértékűség bizonyítása ajánlattevőt terheli. Részletesen a Közbeszerzési Dokumentumokban és a Műszaki Leírásban.
Többet mutasson
További információk:
Az ajánlati árat nettó Ft összegben a 24 hó 100 % alapmennyiségre kérjük megadni. A beszerzés tárgyát képező Termékek a 16/2012.(II.16.)Korm.r. hatálya alá tartoznak, a legalacsonyabb ár értékelési szempont a Korm.r. 6. § (3) alapján kerül alkalmazásra.
Többet mutasson
Információk a lehetőségekről
A lehetőségek leírása:
Ajánlatkérő a teljesítés során a felhívásban előírt keretösszegen felül (az egységár vagy más szerződéses feltételek módosítása nélkül), a nettó keretösszeg 30%-ának megfelelő mértékben vételi jog opciót tart fenn, amely kapcsán az Ajánlatkérő által az ajánlatban rögzített áron jogosult gyakorolni vételi jogát a szerződés időtartama alatt. Az opcionális mennyiség igénybevételére Ajánlatkérő döntésétől függően a szerződés időtartama alatt bármikor sor kerülhet. Az opció Ajánlatkérő számára (megrendelési) lehívási kötelezettséget nem jelent. Ajánlatkérő nem vállal kötelezettséget arra, hogy a vételi jog alapján a teljes opciós mennyiséget lehívja. Részletesen a szerződéstervezetben. Ajánlatkérő felhívja Ajánlattevők figyelmét, hogy a Kbt. 73. § (1) bekezdés e) pontja alapján érvénytelenné nyilvánítja az ajánlatot, ha ajánlattevő ajánlatában úgy nyilatkozik, hogy az opciós mennyiséget nem biztosítja.
Többet mutasson
Leírás
A beszerzés leírása:
Elektrofiziológiai és ablációs katéterek, összekötök és ablációs tartozékok
II. beszerzése, 2 tételben, összesen 180 db mennyiségben. Keretösszeg mindösszesen nettó 29 881 500 Ft/24 hó Benyújtandó a beszerzendő áru leírása. A beszerzés tárgyának meghatározása a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdés rendelkezésének figyelembevételével történt a beszerzendő termékek jellegének egyértelmű meghatározása érdekében. A megnevezett termékekkel (és gyártmányokkal) egyenértékű teljesítést elfogad az Ajánlatkérő. Kétség esetén az egyenértékűség bizonyítása ajánlattevőt terheli. Részletesen a Közbeszerzési Dokumentumokban és a Műszaki Leírásban.
III. beszerzése, 2 tételben és 1 opciós tételben, összesen 180 db a 2 tétel tekintetében, az opciós tétel tekintetében 20 db mennyiségben. Keretösszeg mindösszesen nettó 28 920 060 Ft/24 hó Benyújtandó a beszerzendő áru leírása. A beszerzés tárgyának meghatározása a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdés rendelkezésének figyelembevételével történt a beszerzendő termékek jellegének egyértelmű meghatározása érdekében. A megnevezett termékekkel (és gyártmányokkal) egyenértékű teljesítést elfogad az Ajánlatkérő. Kétség esetén az egyenértékűség bizonyítása ajánlattevőt terheli. Részletesen a Közbeszerzési Dokumentumokban és a Műszaki Leírásban.
További információk:
Az ajánlati árat nettó Ft összegben a 24 hó 100 % alapmennyiségre és a c) opciós tételre vonatkozóan együttesen kérjük megadni. A beszerzés tárgyát képező Termékek a 16/2012.(II.16.)Korm.r. hatálya alá tartoznak, a legalacsonyabb ár értékelési szempont a Korm.r. 6. § (3) alapján kerül alkalmazásra.
Többet mutasson
Információk a lehetőségekről
A lehetőségek leírása:
Ajánlatkérő a teljesítés során a felhívásban előírt keretösszegen felül (az egységár vagy más szerződéses feltételek módosítása nélkül), a nettó keretösszeg 30%-ának megfelelő mértékben vételi jog opciót tart fenn, amely kapcsán az Ajánlatkérő által az ajánlatban rögzített áron jogosult gyakorolni vételi jogát a szerződés időtartama alatt. Az opcionális mennyiség igénybevételére Ajánlatkérő döntésétől függően a szerződés időtartama alatt bármikor sor kerülhet. Az opció Ajánlatkérő számára (megrendelési) lehívási kötelezettséget nem jelent. Ajánlatkérő nem vállal kötelezettséget arra, hogy a vételi jog alapján a teljes opciós mennyiséget lehívja. Részletesen a szerződéstervezetben. Ajánlatkérő felhívja Ajánlattevők figyelmét, hogy a Kbt. 73. § (1) bekezdés e) pontja alapján érvénytelenné nyilvánítja az ajánlatot, ha ajánlattevő ajánlatában úgy nyilatkozik, hogy az opciós mennyiséget nem biztosítja. A BT-24 mezőben meghatározott 20 db mennyiségű opciós tétel: Ajánlatkérő a kereskedelmi ajánlatban (excel ártáblázat) és műszaki leírásban megjelölte az opciós tételt. Az opciós tételt érintő szerződéses feltételek megegyeznek a szerződéstervezet szerinti szerződéses feltételekkel. Az opciós tétel megrendelésére Ajánlatérő nem köteles, a megrendelés elmaradása esetén Ajánlattevő semmilyen igényt nem érvényesíthet Ajánlatkérővel szemben. Az ajánlati felhívás és Ajánlattevő ajánlata magában foglalja az opciós tétel szállítását is, ezáltal jelen közbeszerzés tárgya és mennyisége kiterjed ezen opciós tétel megrendelésére. Ajánlatkérőként szerződő fél mérlegelési jogkörébe tartozó opciós tétel esetleges érvényesítése nem tekinthető szállítási díjnövekedésnek. Amennyiben a szerződés hatálya alatt nem kerül sor az opciós tétel lehívásra, annak ellenértékére Ajánlattevő nem tarthat igényt. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy Ajánlatkérő döntési jogkörébe tartozik, hogy az opciós tételnél megadott mennyiség tekintetében a szerződés hatálya alatt hány db kerül lehívásra Ajánlatérő által.
Többet mutasson
Leírás
A beszerzés leírása:
Elektrofiziológiai és ablációs katéterek, összekötök és ablációs tartozékok
IV. beszerzése, 2 tételben, összesen 180 db mennyiségben. Keretösszeg mindösszesen nettó 22 600 000 Ft/24 hó Benyújtandó a beszerzendő áru leírása. A beszerzés tárgyának meghatározása a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdés rendelkezésének figyelembevételével történt a beszerzendő termékek jellegének egyértelmű meghatározása érdekében. A megnevezett termékekkel (és gyártmányokkal) egyenértékű teljesítést elfogad az Ajánlatkérő. Kétség esetén az egyenértékűség bizonyítása ajánlattevőt terheli. Részletesen a Közbeszerzési Dokumentumokban és a Műszaki Leírásban.
V. beszerzése, 2 tételben, összesen 94 db mennyiségben. Keretösszeg mindösszesen nettó 20 898 000 Ft/24 hó Benyújtandó a beszerzendő áru leírása. A beszerzés tárgyának meghatározása a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdés rendelkezésének figyelembevételével történt a beszerzendő termékek jellegének egyértelmű meghatározása érdekében. A megnevezett termékekkel (és gyártmányokkal) egyenértékű teljesítést elfogad az Ajánlatkérő. Kétség esetén az egyenértékűség bizonyítása ajánlattevőt terheli. Részletesen a Közbeszerzési Dokumentumokban és a Műszaki Leírásban.
További információk:
Az ajánlati árat nettó Ft összegben a 24 hó 100 % alapmennyiségre kérjük megadni. Pontozás: 0-10. Minőségi szempont: - 1. részszempont: pontkiosztás (igen válasz esetén 10 pont, nem válasz esetén 0 pont) - 2. Ár szempont: fordított arányosítás. A megadott minőségi értékelési szempont igazolására a megajánlott technikára vonatkozó, a megajánlott termékkel végzett vizsgálat eredményeit az ajánlat részeként csatolni szükséges.
Többet mutasson
A beszerzés leírása:
Elektrofiziológiai és ablációs katéterek, összekötök és ablációs tartozékok
VI. beszerzése, 2 tételben, összesen 124 db mennyiségben. Keretösszeg mindösszesen nettó 30 258 000 Ft/24 hó Benyújtandó a beszerzendő áru leírása. A beszerzés tárgyának meghatározása a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdés rendelkezésének figyelembevételével történt a beszerzendő termékek jellegének egyértelmű meghatározása érdekében. A megnevezett termékekkel (és gyártmányokkal) egyenértékű teljesítést elfogad az Ajánlatkérő. Kétség esetén az egyenértékűség bizonyítása ajánlattevőt terheli. Részletesen a Közbeszerzési Dokumentumokban és a Műszaki Leírásban.
VII. beszerzése, 2 tételben, összesen 44 db mennyiségben. Keretösszeg mindösszesen nettó 9 848 000 Ft/24 hó Benyújtandó a beszerzendő áru leírása. A beszerzés tárgyának meghatározása a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdés rendelkezésének figyelembevételével történt a beszerzendő termékek jellegének egyértelmű meghatározása érdekében. A megnevezett termékekkel (és gyártmányokkal) egyenértékű teljesítést elfogad az Ajánlatkérő. Kétség esetén az egyenértékűség bizonyítása ajánlattevőt terheli. Részletesen a Közbeszerzési Dokumentumokban és a Műszaki Leírásban.
VIII. beszerzése, 2 tételben, összesen 22 db mennyiségben. Keretösszeg mindösszesen nettó 8 288 000 Ft/24 hó Benyújtandó a beszerzendő áru leírása. A beszerzés tárgyának meghatározása a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdés rendelkezésének figyelembevételével történt a beszerzendő termékek jellegének egyértelmű meghatározása érdekében. A megnevezett termékekkel (és gyártmányokkal) egyenértékű teljesítést elfogad az Ajánlatkérő. Kétség esetén az egyenértékűség bizonyítása ajánlattevőt terheli. Részletesen a Közbeszerzési Dokumentumokban és a Műszaki Leírásban.
További információk:
Az ajánlati árat nettó Ft összegben a 24 hó 100 % alapmennyiségre kérjük megadni. Pontozás: 0-10. Minőségi szempont: - 1-3. részszempont: pontkiosztás (igen válasz esetén 10 pont, nem válasz esetén 0 pont) - 4. Ár szempont: fordított arányosítás.
A beszerzés leírása:
Elektrofiziológiai és ablációs katéterek, összekötök és ablációs tartozékok
IX. beszerzése, 2 tételben, összesen 32 db mennyiségben. Keretösszeg mindösszesen nettó 7 307 100 Ft/24 hó Benyújtandó a beszerzendő áru leírása. A beszerzés tárgyának meghatározása a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdés rendelkezésének figyelembevételével történt a beszerzendő termékek jellegének egyértelmű meghatározása érdekében. A megnevezett termékekkel (és gyártmányokkal) egyenértékű teljesítést elfogad az Ajánlatkérő. Kétség esetén az egyenértékűség bizonyítása ajánlattevőt terheli. Részletesen a Közbeszerzési Dokumentumokban és a Műszaki Leírásban.
X. beszerzése, 3 tételben, összesen 88 db mennyiségben. Keretösszeg mindösszesen nettó 26 120 000 Ft/24 hó Benyújtandó a beszerzendő áru leírása. A beszerzés tárgyának meghatározása a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdés rendelkezésének figyelembevételével történt a beszerzendő termékek jellegének egyértelmű meghatározása érdekében. A megnevezett termékekkel (és gyártmányokkal) egyenértékű teljesítést elfogad az Ajánlatkérő. Kétség esetén az egyenértékűség bizonyítása ajánlattevőt terheli. Részletesen a Közbeszerzési Dokumentumokban és a Műszaki Leírásban.
XI. beszerzése, 5 tételben, összesen 1170 db mennyiségben. Keretösszeg mindösszesen nettó 768 525 000 Ft/24 hó Benyújtandó a beszerzendő áru leírása. A beszerzés tárgyának meghatározása a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdés rendelkezésének figyelembevételével történt a beszerzendő termékek jellegének egyértelmű meghatározása érdekében. A megnevezett termékekkel (és gyártmányokkal) egyenértékű teljesítést elfogad az Ajánlatkérő. Kétség esetén az egyenértékűség bizonyítása ajánlattevőt terheli. Részletesen a Közbeszerzési Dokumentumokban és a Műszaki Leírásban.
További információk:
Az ajánlati árat nettó Ft összegben a 24 hó 100 % alapmennyiségre kérjük megadni. Pontozás: 0-10. Minőségi szempont: - 1. részszempont: pontkiosztás (igen válasz esetén 10 pont, nem válasz esetén 0 pont) - 2. Ár szempont: fordított arányosítás.
A beszerzés leírása:
Elektrofiziológiai és ablációs katéterek, összekötök és ablációs tartozékok XII. beszerzése, összesen 40 db mennyiségben. Keretösszeg mindösszesen nettó 29 440 000 Ft/24 hó Benyújtandó a beszerzendő áru leírása. A beszerzés tárgyának meghatározása a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdés rendelkezésének figyelembevételével történt a beszerzendő termékek jellegének egyértelmű meghatározása érdekében. A megnevezett termékekkel (és gyártmányokkal) egyenértékű teljesítést elfogad az Ajánlatkérő. Kétség esetén az egyenértékűség bizonyítása ajánlattevőt terheli. Részletesen a Közbeszerzési Dokumentumokban és a Műszaki Leírásban.
Többet mutasson
Sinus coronarius diagnosztikus katéterek és összekötő kábelek
I. beszerzése, 2 tételben, összesen 860 db mennyiségben. Keretösszeg mindösszesen nettó 94 644 000 Ft/24 hó Benyújtandó a beszerzendő áru leírása. A beszerzés tárgyának meghatározása a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdés rendelkezésének figyelembevételével történt a beszerzendő termékek jellegének egyértelmű meghatározása érdekében. A megnevezett termékekkel (és gyártmányokkal) egyenértékű teljesítést elfogad az Ajánlatkérő. Kétség esetén az egyenértékűség bizonyítása ajánlattevőt terheli. Részletesen a Közbeszerzési Dokumentumokban és a Műszaki Leírásban.
II. beszerzése, 2 tételben, összesen 320 db mennyiségben. Keretösszeg mindösszesen nettó 34 042 000 Ft/24 hó Benyújtandó a beszerzendő áru leírása. A beszerzés tárgyának meghatározása a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdés rendelkezésének figyelembevételével történt a beszerzendő termékek jellegének egyértelmű meghatározása érdekében. A megnevezett termékekkel (és gyártmányokkal) egyenértékű teljesítést elfogad az Ajánlatkérő. Kétség esetén az egyenértékűség bizonyítása ajánlattevőt terheli. Részletesen a Közbeszerzési Dokumentumokban és a Műszaki Leírásban.
III. beszerzése, 2 tételben, összesen 84 db mennyiségben. Keretösszeg mindösszesen nettó 5 664 000 Ft/24 hó Benyújtandó a beszerzendő áru leírása. A beszerzés tárgyának meghatározása a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdés rendelkezésének figyelembevételével történt a beszerzendő termékek jellegének egyértelmű meghatározása érdekében. A megnevezett termékekkel (és gyártmányokkal) egyenértékű teljesítést elfogad az Ajánlatkérő. Kétség esetén az egyenértékűség bizonyítása ajánlattevőt terheli. Részletesen a Közbeszerzési Dokumentumokban és a Műszaki Leírásban.
Elektrofiziológiai diagnosztikai szett (sinus coronarius és quadripolararis) diagnosztikus katéterek és összekötő kábeleik beszerzése, 2 tételben, összesen 264 db mennyiségben. Keretösszeg mindösszesen nettó 33 936 000 Ft/24 hó Benyújtandó a beszerzendő áru leírása. A beszerzés tárgyának meghatározása a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdés rendelkezésének figyelembevételével történt a beszerzendő termékek jellegének egyértelmű meghatározása érdekében. A megnevezett termékekkel (és gyártmányokkal) egyenértékű teljesítést elfogad az Ajánlatkérő. Kétség esetén az egyenértékűség bizonyítása ajánlattevőt terheli. Részletesen a Közbeszerzési Dokumentumokban és a Műszaki Leírásban.
Többet mutasson
Qadripoláris diagnosztikus katéterek jobb kamra, jobb pitvari és His pozicióba és összekötő kábelek beszerzése, 2 tételben, összesen 154 db mennyiségben. Keretösszeg mindösszesen nettó 6 113 800 Ft/24 hó Benyújtandó a beszerzendő áru leírása. A beszerzés tárgyának meghatározása a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdés rendelkezésének figyelembevételével történt a beszerzendő termékek jellegének egyértelmű meghatározása érdekében. A megnevezett termékekkel (és gyártmányokkal) egyenértékű teljesítést elfogad az Ajánlatkérő. Kétség esetén az egyenértékűség bizonyítása ajánlattevőt terheli. Részletesen a Közbeszerzési Dokumentumokban és a Műszaki Leírásban.
Többet mutasson
Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): 1. domború felületű jobb endokardium tip érintkezést biztosító kiképzés (igen/nem)
Leírás
A beszerzés leírása:
Qadripoláris diagnosztikus katéterek jobb kamra, jobb pitvari és His pozicióba és összekötő kábelek II. beszerzése, 2 tételben, összesen 560 db mennyiségben. Keretösszeg mindösszesen nettó 21 309 480 Ft/24 hó Benyújtandó a beszerzendő áru leírása. A beszerzés tárgyának meghatározása a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdés rendelkezésének figyelembevételével történt a beszerzendő termékek jellegének egyértelmű meghatározása érdekében. A megnevezett termékekkel (és gyártmányokkal) egyenértékű teljesítést elfogad az Ajánlatkérő. Kétség esetén az egyenértékűség bizonyítása ajánlattevőt terheli. Részletesen a Közbeszerzési Dokumentumokban és a Műszaki Leírásban.
Többet mutasson
Multipoláris diagnosztikus elektródakatéter és összekötő kábel beszerzése, 2 tételben, összesen 68 db mennyiségben. Keretösszeg mindösszesen nettó 12 816 000 Ft/24 hó Benyújtandó a beszerzendő áru leírása. A beszerzés tárgyának meghatározása a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdés rendelkezésének figyelembevételével történt a beszerzendő termékek jellegének egyértelmű meghatározása érdekében. A megnevezett termékekkel (és gyártmányokkal) egyenértékű teljesítést elfogad az Ajánlatkérő. Kétség esetén az egyenértékűség bizonyítása ajánlattevőt terheli. Részletesen a Közbeszerzési Dokumentumokban és a Műszaki Leírásban.
Többet mutasson
Pulmonalis véna mapping katéterek és összekötő kábelek beszerzése, 2 tételben, összesen 22 db mennyiségben. Keretösszeg mindösszesen nettó 4 454 000 Ft/24 hó Benyújtandó a beszerzendő áru leírása. A beszerzés tárgyának meghatározása a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdés rendelkezésének figyelembevételével történt a beszerzendő termékek jellegének egyértelmű meghatározása érdekében. A megnevezett termékekkel (és gyártmányokkal) egyenértékű teljesítést elfogad az Ajánlatkérő. Kétség esetén az egyenértékűség bizonyítása ajánlattevőt terheli. Részletesen a Közbeszerzési Dokumentumokban és a Műszaki Leírásban.
Többet mutasson
Cím: Transzeptális sheathek, tűk I.
A beszerzés leírása:
Transzeptális sheathek, tűk I. beszerzése, összesen 600 db mennyiségben. Keretösszeg mindösszesen nettó 77 100 000 Ft/24 hó Benyújtandó a beszerzendő áru leírása. A beszerzés tárgyának meghatározása a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdés rendelkezésének figyelembevételével történt a beszerzendő termékek jellegének egyértelmű meghatározása érdekében. A megnevezett termékekkel (és gyártmányokkal) egyenértékű teljesítést elfogad az Ajánlatkérő. Kétség esetén az egyenértékűség bizonyítása ajánlattevőt terheli. Részletesen a Közbeszerzési Dokumentumokban és a Műszaki Leírásban.
Többet mutasson
Transzeptális sheathek, tűk II. beszerzése, összesen 400 db mennyiségben. Keretösszeg mindösszesen nettó 25 800 000 Ft/24 hó Benyújtandó a beszerzendő áru leírása. A beszerzés tárgyának meghatározása a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdés rendelkezésének figyelembevételével történt a beszerzendő termékek jellegének egyértelmű meghatározása érdekében. A megnevezett termékekkel (és gyártmányokkal) egyenértékű teljesítést elfogad az Ajánlatkérő. Kétség esetén az egyenértékűség bizonyítása ajánlattevőt terheli. Részletesen a Közbeszerzési Dokumentumokban és a Műszaki Leírásban.
Többet mutasson
Transzeptális sheathek, tűk III. beszerzése, összesen 400 db mennyiségben. Keretösszeg mindösszesen nettó 66 000 000 Ft/24 hó Benyújtandó a beszerzendő áru leírása. A beszerzés tárgyának meghatározása a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdés rendelkezésének figyelembevételével történt a beszerzendő termékek jellegének egyértelmű meghatározása érdekében. A megnevezett termékekkel (és gyártmányokkal) egyenértékű teljesítést elfogad az Ajánlatkérő. Kétség esetén az egyenértékűség bizonyítása ajánlattevőt terheli. Részletesen a Közbeszerzési Dokumentumokban és a Műszaki Leírásban.
Többet mutasson
Intracardialis ultrahang katéterek I. beszerzése, összesen 80 db mennyiségben. Keretösszeg mindösszesen nettó 53 200 000 Ft/24 hó Benyújtandó a beszerzendő áru leírása. A beszerzés tárgyának meghatározása a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdés rendelkezésének figyelembevételével történt a beszerzendő termékek jellegének egyértelmű meghatározása érdekében. A megnevezett termékekkel (és gyártmányokkal) egyenértékű teljesítést elfogad az Ajánlatkérő. Kétség esetén az egyenértékűség bizonyítása ajánlattevőt terheli. Részletesen a Közbeszerzési Dokumentumokban és a Műszaki Leírásban.
Többet mutasson
Intracardialis ultrahang katéterek II. beszerzése, összesen 20 db mennyiségben. Keretösszeg mindösszesen nettó 13 300 000 Ft/24 hó Benyújtandó a beszerzendő áru leírása. A beszerzés tárgyának meghatározása a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdés rendelkezésének figyelembevételével történt a beszerzendő termékek jellegének egyértelmű meghatározása érdekében. A megnevezett termékekkel (és gyártmányokkal) egyenértékű teljesítést elfogad az Ajánlatkérő. Kétség esetén az egyenértékűség bizonyítása ajánlattevőt terheli. Részletesen a Közbeszerzési Dokumentumokban és a Műszaki Leírásban.
Többet mutasson
Vaszkularis sheath-ek ablácios kateter stabilizálására beszerzése, összesen 20 db mennyiségben. Keretösszeg mindösszesen nettó 1 360 000 Ft/24 hó Benyújtandó a beszerzendő áru leírása. A beszerzés tárgyának meghatározása a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdés rendelkezésének figyelembevételével történt a beszerzendő termékek jellegének egyértelmű meghatározása érdekében. A megnevezett termékekkel (és gyártmányokkal) egyenértékű teljesítést elfogad az Ajánlatkérő. Kétség esetén az egyenértékűség bizonyítása ajánlattevőt terheli. Részletesen a Közbeszerzési Dokumentumokban és a Műszaki Leírásban.
Többet mutasson
Vaszkularis sheath-ek ablácios kateter stabilizálására II. beszerzése, összesen 500 db mennyiségben. Keretösszeg mindösszesen nettó 32 000 000 Ft/24 hó Benyújtandó a beszerzendő áru leírása. A beszerzés tárgyának meghatározása a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdés rendelkezésének figyelembevételével történt a beszerzendő termékek jellegének egyértelmű meghatározása érdekében. A megnevezett termékekkel (és gyártmányokkal) egyenértékű teljesítést elfogad az Ajánlatkérő. Kétség esetén az egyenértékűség bizonyítása ajánlattevőt terheli. Részletesen a Közbeszerzési Dokumentumokban és a Műszaki Leírásban.
Többet mutasson
További információk:
Az ajánlati árat nettó Ft összegben a 24 hó 100 % alapmennyiségre kérjük megadni. Pontozás: 0-10. Minőségi szempont: - 1-2. részszempont: egyenes arányosítás - 3. Ár szempont: fordított arányosítás.
A beszerzés leírása:
Vaszkuláris sheath-ek vénás és artériás behatolásra beszerzése, összesen 3500 db mennyiségben. Keretösszeg mindösszesen nettó 27 300 000 Ft/24 hó Benyújtandó a beszerzendő áru leírása. A beszerzés tárgyának meghatározása a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdés rendelkezésének figyelembevételével történt a beszerzendő termékek jellegének egyértelmű meghatározása érdekében. A megnevezett termékekkel (és gyártmányokkal) egyenértékű teljesítést elfogad az Ajánlatkérő. Kétség esetén az egyenértékűség bizonyítása ajánlattevőt terheli. Részletesen a Közbeszerzési Dokumentumokban és a Műszaki Leírásban.
Többet mutasson
Eszközök elektroanatómiai térképezéshez I. beszerzése, 2 tételben, összesen 318 db mennyiségben. Keretösszeg mindösszesen nettó 215 250 000 Ft/24 hó Benyújtandó a beszerzendő áru leírása. A beszerzés tárgyának meghatározása a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdés rendelkezésének figyelembevételével történt a beszerzendő termékek jellegének egyértelmű meghatározása érdekében. A megnevezett termékekkel (és gyártmányokkal) egyenértékű teljesítést elfogad az Ajánlatkérő. Kétség esetén az egyenértékűség bizonyítása ajánlattevőt terheli. Részletesen a Közbeszerzési Dokumentumokban és a Műszaki Leírásban.
Többet mutasson
Eszközök elektroanatómiai térképezéshez II. beszerzése, 2 tételben, összesen 64 db mennyiségben. Keretösszeg mindösszesen nettó 45 860 000 Ft/24 hó Benyújtandó a beszerzendő áru leírása. A beszerzés tárgyának meghatározása a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdés rendelkezésének figyelembevételével történt a beszerzendő termékek jellegének egyértelmű meghatározása érdekében. A megnevezett termékekkel (és gyártmányokkal) egyenértékű teljesítést elfogad az Ajánlatkérő. Kétség esetén az egyenértékűség bizonyítása ajánlattevőt terheli. Részletesen a Közbeszerzési Dokumentumokban és a Műszaki Leírásban.
Többet mutasson
Eszközök elektroanatómiai térképezéshez III. beszerzése, 2 tételben, összesen 24 db mennyiségben. Keretösszeg mindösszesen nettó 7 700 000 Ft/24 hó Benyújtandó a beszerzendő áru leírása. A beszerzés tárgyának meghatározása a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdés rendelkezésének figyelembevételével történt a beszerzendő termékek jellegének egyértelmű meghatározása érdekében. A megnevezett termékekkel (és gyártmányokkal) egyenértékű teljesítést elfogad az Ajánlatkérő. Kétség esetén az egyenértékűség bizonyítása ajánlattevőt terheli. Részletesen a Közbeszerzési Dokumentumokban és a Műszaki Leírásban.
Többet mutasson
Eszközök elektroanatómiai térképezéshez IV. beszerzése, 2 tételben, összesen 162 db mennyiségben. Keretösszeg mindösszesen nettó 55 500 000 Ft/24 hó Benyújtandó a beszerzendő áru leírása. A beszerzés tárgyának meghatározása a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdés rendelkezésének figyelembevételével történt a beszerzendő termékek jellegének egyértelmű meghatározása érdekében. A megnevezett termékekkel (és gyártmányokkal) egyenértékű teljesítést elfogad az Ajánlatkérő. Kétség esetén az egyenértékűség bizonyítása ajánlattevőt terheli. Részletesen a Közbeszerzési Dokumentumokban és a Műszaki Leírásban.
Többet mutasson
Eszközök elektroanatómiai térképezéshez V. beszerzése, 2 tételben, összesen 22 db mennyiségben. Keretösszeg mindösszesen nettó 13 250 000 Ft/24 hó Benyújtandó a beszerzendő áru leírása. A beszerzés tárgyának meghatározása a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdés rendelkezésének figyelembevételével történt a beszerzendő termékek jellegének egyértelmű meghatározása érdekében. A megnevezett termékekkel (és gyártmányokkal) egyenértékű teljesítést elfogad az Ajánlatkérő. Kétség esetén az egyenértékűség bizonyítása ajánlattevőt terheli. Részletesen a Közbeszerzési Dokumentumokban és a Műszaki Leírásban.
Többet mutasson
Eszközök elektroanatómiai térképezéshez VI. beszerzése, 2 tételben, összesen 22 db mennyiségben. Keretösszeg mindösszesen nettó 4 450 000 Ft/24 hó Benyújtandó a beszerzendő áru leírása. A beszerzés tárgyának meghatározása a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdés rendelkezésének figyelembevételével történt a beszerzendő termékek jellegének egyértelmű meghatározása érdekében. A megnevezett termékekkel (és gyártmányokkal) egyenértékű teljesítést elfogad az Ajánlatkérő. Kétség esetén az egyenértékűség bizonyítása ajánlattevőt terheli. Részletesen a Közbeszerzési Dokumentumokban és a Műszaki Leírásban.
Többet mutasson
Eszközök elektroanatómiai térképezéshez VII. beszerzése, összesen 20 db mennyiségben. Keretösszeg mindösszesen nettó 4 200 000 Ft/24 hó Benyújtandó a beszerzendő áru leírása. A beszerzés tárgyának meghatározása a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdés rendelkezésének figyelembevételével történt a beszerzendő termékek jellegének egyértelmű meghatározása érdekében. A megnevezett termékekkel (és gyártmányokkal) egyenértékű teljesítést elfogad az Ajánlatkérő. Kétség esetén az egyenértékűség bizonyítása ajánlattevőt terheli. Részletesen a Közbeszerzési Dokumentumokban és a Műszaki Leírásban.
Többet mutasson
Eszközök elektroanatómiai térképezéshez VIII. beszerzése, 2 tételben, összesen 190 db mennyiségben. Keretösszeg mindösszesen nettó 165 500 000 Ft/24 hó Benyújtandó a beszerzendő áru leírása. A beszerzés tárgyának meghatározása a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdés rendelkezésének figyelembevételével történt a beszerzendő termékek jellegének egyértelmű meghatározása érdekében. A megnevezett termékekkel (és gyártmányokkal) egyenértékű teljesítést elfogad az Ajánlatkérő. Kétség esetén az egyenértékűség bizonyítása ajánlattevőt terheli. Részletesen a Közbeszerzési Dokumentumokban és a Műszaki Leírásban.
Többet mutasson
Eszközök elektroanatómiai térképezéshez IX. beszerzése, összesen 150 db mennyiségben. Keretösszeg mindösszesen nettó 43 500 000 Ft/24 hó Benyújtandó a beszerzendő áru leírása. A beszerzés tárgyának meghatározása a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdés rendelkezésének figyelembevételével történt a beszerzendő termékek jellegének egyértelmű meghatározása érdekében. A megnevezett termékekkel (és gyártmányokkal) egyenértékű teljesítést elfogad az Ajánlatkérő. Kétség esetén az egyenértékűség bizonyítása ajánlattevőt terheli. Részletesen a Közbeszerzési Dokumentumokban és a Műszaki Leírásban.
Többet mutasson
Eszközök elektroanatómiai térképezéshez X. beszerzése, összesen 90 db mennyiségben. Keretösszeg mindösszesen nettó 30 600 000 Ft/24 hó Benyújtandó a beszerzendő áru leírása. A beszerzés tárgyának meghatározása a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdés rendelkezésének figyelembevételével történt a beszerzendő termékek jellegének egyértelmű meghatározása érdekében. A megnevezett termékekkel (és gyártmányokkal) egyenértékű teljesítést elfogad az Ajánlatkérő. Kétség esetén az egyenértékűség bizonyítása ajánlattevőt terheli. Részletesen a Közbeszerzési Dokumentumokban és a Műszaki Leírásban.
Többet mutasson
EA térképező/mapping katéter beszerzése, 2 tételben, összesen 12 db mennyiségben. Keretösszeg mindösszesen nettó 6 659 560 Ft/24 hó Benyújtandó a beszerzendő áru leírása. A beszerzés tárgyának meghatározása a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdés rendelkezésének figyelembevételével történt a beszerzendő termékek jellegének egyértelmű meghatározása érdekében. A megnevezett termékekkel (és gyártmányokkal) egyenértékű teljesítést elfogad az Ajánlatkérő. Kétség esetén az egyenértékűség bizonyítása ajánlattevőt terheli. Részletesen a Közbeszerzési Dokumentumokban és a Műszaki Leírásban.
Többet mutasson
Ajánlatkérő a 40. rész szerinti beszerzési igényétől eláll.
További információk: Ajánlatkérő a 40. rész szerinti beszerzési igényétől eláll.
A beszerzés leírása: Ajánlatkérő a 41. rész szerinti beszerzési igényétől eláll.
További információk: Ajánlatkérő a 41. rész szerinti beszerzési igényétől eláll.
A beszerzés leírása:
Lead extrakciós eszközök Elektróda fixációs eszközök: Locking stylet és az elektródavéget a stylettel stabilizáló kompressziós spirál, 2 tételben, összesen 160 db mennyiségben. Keretösszeg mindösszesen nettó 24 396 000 Ft/24 hó Benyújtandó a beszerzendő áru leírása. A beszerzés tárgyának meghatározása a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdés rendelkezésének figyelembevételével történt a beszerzendő termékek jellegének egyértelmű meghatározása érdekében. A megnevezett termékekkel (és gyártmányokkal) egyenértékű teljesítést elfogad az Ajánlatkérő. Kétség esetén az egyenértékűség bizonyítása ajánlattevőt terheli. Részletesen a Közbeszerzési Dokumentumokban és a Műszaki Leírásban.
Többet mutasson
Pisztoly rendszerű a ravasz behúzásával a rendszer disztális végpontján kontrolált forgású tompán preparáló mechanikus elektróda eltávolító, melynél a vágó él a működés közben folyamatosan a shatfton túlnyúlik beszerzése, 3 tételben, összesen 150 db mennyiségben. Keretösszeg mindösszesen nettó 108 491 600 Ft/24 hó Benyújtandó a beszerzendő áru leírása. A beszerzés tárgyának meghatározása a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdés rendelkezésének figyelembevételével történt a beszerzendő termékek jellegének egyértelmű meghatározása érdekében. A megnevezett termékekkel (és gyártmányokkal) egyenértékű teljesítést elfogad az Ajánlatkérő. Kétség esetén az egyenértékűség bizonyítása ajánlattevőt terheli. Részletesen a Közbeszerzési Dokumentumokban és a Műszaki Leírásban.
Többet mutasson
Dupla hurok rendszerű femorális behatolásból alkalmazható elfogó eszköz beszerzése, összesen 16 db mennyiségben. Keretösszeg mindösszesen nettó 6 935 200 Ft/24 hó Benyújtandó a beszerzendő áru leírása. A beszerzés tárgyának meghatározása a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdés rendelkezésének figyelembevételével történt a beszerzendő termékek jellegének egyértelmű meghatározása érdekében. A megnevezett termékekkel (és gyártmányokkal) egyenértékű teljesítést elfogad az Ajánlatkérő. Kétség esetén az egyenértékűség bizonyítása ajánlattevőt terheli. Részletesen a Közbeszerzési Dokumentumokban és a Műszaki Leírásban.
Többet mutasson

Eljárás
Adminisztratív információk
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések beérkezésének határideje: 2024-12-02 10:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei: 2024-12-02 12:00:00 📅
A közbeszerzési eljárás feltételei
Megnyitás dátuma: 2024-12-02 12:00:00 📅

Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk
Műszaki és szakmai képességek
A kiválasztási kritériumok listája és rövid leírása:
M/1: M/1. A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21. § (1) bekezdés a) pont alapján ajánlattevőnek (közös ajánlattevőnek) ismertetnie kell az ajánlati felhívás feladásától visszafelé számított három év (36 hónap) alatt befejezett, de legfeljebb hat éven (72 hónapon) belül megkezdett legjelentősebb, a közbeszerzési eljárás külön részenkénti tárgya szerinti szállításait. A referenciaigazolás/referencianyilatkozat tartalmazza legalább a következő adatokat: - a szerződést kötő másik fél megnevezését, címét; - a referenciát adó személy nevét, elérhetőségét (telefonszám és/vagy e-mail cím); - a szállítás tárgyát és rövid leírását (minden olyan adatot, amely alapján az alkalmassági minimumkövetelményeknek való megfelelés megállapítható, műszaki paraméterek); - a szállítás mennyisége (db); - a teljesítés idejét [kezdési és befejezési határidő (tól-ig), év/hónap/nap bontásban vagy amennyiben a teljesítés ideje határnapra esett, a szállítás napját (év/hónap/nap)]; - nyilatkozatot arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e. Az M/1. alkalmassági követelménynek való megfelelést a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 22. § (1) bekezdésének a) vagy b) pontja szerint kell igazolni. Amennyiben a referenciaigazolás vagy referencianyilatkozat szerinti szerződés tárgya bővebb, mint a jelen közbeszerzési eljárás tárgya, akkor a referenciaigazolásban/referencianyilatkozatban meg kell adni a közbeszerzés tárgyára vonatkozó mennyiségi adatokat. Amennyiben a referenciaigazolás vagy referencianyilatkozat szerinti szerződés időtartama bővebb, mint a vizsgált időszak, akkor a referenciaigazolásban/referencianyilatkozatban meg kell adni a vizsgált időszak alatt teljesített mennyiségi adatokat. Ajánlatkérő a teljesítés igazolásaként köteles elfogadni annak igazolását is, ha a referencia követelményben foglalt eredmény vagy tevékenység a szerződés részteljesítéseként valósult meg. Az alkalmasság minimumkövetelménye(i): M/1. Alkalmatlan az Ajánlattevő (közös ajánlattevő) amennyiben nem rendelkezik az ajánlati felhívás feladásától visszafelé számított három évből (36 hónapból) az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően teljesített, a rész tárgyára vonatkozó termékek szállításáról szóló referenciával, ahol a referenciában szereplő leszállított termékek mennyisége összesen legalább eléri az alábbi darabszámot: 1. rész: 50 db Felhívjuk ajánlattevők figyelmét, hogy a bemutatásra kerülő referenciatárgynak humán felhasználásra szánt eszközre kell vonatkoznia, de a referenciaként bemutatott eszköznek nem kell felhasználásra kerülnie az ajánlattétel időpontjáig! A jelen pont szerinti alkalmassági követelménynek való megfelelés egy vagy több, a közbeszerzés tárgya szerinti szerződés bemutatásával is igazolható egy adott rész vonatkozásában. A Korm. rendelet 21. § (1a) bekezdés a) pontja szerint a bemutatott szállítás(ok)nak a vizsgált három éves időszakban kell befejezettnek lennie, és a bemutatott szállítás megkezdésének a felhívás feladását megelőző hat évben kellett megtörténnie. Ha a bemutatni kívánt szerződés határozatlan időtartamú, vagy időbeli hatálya az eljárást megindító felhívás feladásáig még nem járt le, úgy AK a vizsgált időintervallumon belül teljesített szállítás(ok)ra vonatkozó teljesített mennyiséget veszi figyelembe az alkalmasság megállapítása során. A Korm. rend. 21/A.§ alapján ajánlatkérő a teljesítés igazolásaként elfogadja annak igazolását is, ha a referencia követelményben foglalt teljesítés (mennyiségben) a szerződés részteljesítéseként valósult meg. Ha a bemutatni kívánt szerződés a közbeszerzés tárgyán kívül egyéb feladatok teljesítését is magában foglalja, AK csak a közbeszerzés tárgya szerinti, teljesített mennyiséget veszi figyelembe az alkalmasság megállapítása során. M/1 és M/2: A dokumentumok a Kbt. 41/A. § (1) bekezdése szerint egyszerű másolati formában nyújtandók be. Irányadó továbbá a Kbt. 65. § (6) - (7) és (9) bekezdése, valamint a Kbt. 69. § (11a) bekezdése. Az alkalmassági követelmény(ek) előzetes és utólagos igazolásának részletes szabályait és feltételeit a közbeszerzési dokumentumok részét képező Útmutató az ajánlattevők számára c. dokumentum tartalmazza.
Többet mutasson
M/2: M/2. Ajánlattevőnek a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21. § (1) bekezdés i) pontja és a 24. § (3) bekezdése alapján csatolnia kell a megajánlott termékekre vonatkozóan a gyógyszerek és orvostechnikai eszközök közbeszerzésének sajátos szabályairól szóló 16/2012. (II.16.) Korm. rendelet 9. § (2) bekezdése, valamint az orvostechnikai eszközökről szóló 4/2009. (III. 17.) EüM rendelet alapján szükséges gyártói megfelelőségi nyilatkozatot (EC Comformity Declaration) és - ha az orvostechnikai eszköz forgalomba hozatalához a 4/2009. (III. 17.) EüM rendelet alapján szükséges – bármely nemzeti rendszerben akkreditált tanúsító szervezettől származó CE megfelelőség értékelési tanúsítványt, amely szerint az orvostechnikai eszköz megfelel a 4/2009. (III. 17.) EüM rendeletben vagy az orvostechnikai eszközökről szóló Európai Parlament és a Tanács (EU) 2017/746 rendeletében meghatározott alapvető követelményeknek, valamint az in vitro orvostechnikai eszközökre vonatkozó szabályozásnak (8/2003. (III. 13.) ESzCsM rendelet, 98/79/EK). Az alkalmasság minimumkövetelménye(i): M/2. Alkalmatlan az ajánlattevő (közös ajánlattevő) az adott rész tekintetében, ha az általa megajánlott termékek nem felelnek meg a 98/79/EK irányelvet honosító, az in vitro diagnosztikai orvostechnikai eszközökről szóló 8/2003. (III. 13.) ESzCsM rendeletben foglaltaknak, valamint ha a megajánlott termék a rá vonatkozó CE megfelelőség értékelési tanúsítvány illetve gyártói megfelelőségi nyilatkozat alapján nem felel meg a 4/2009. (III.17.) EüM rendelet illetve az orvostechnikai eszközökre vonatkozó 93/42/EGK irányelvben meghatározott alapkövetelményeknek, továbbá amely eszközöknél, a megfelelőség értékelésénél kijelölt szervezet bevonása szükséges, azokban az esetekben a kijelölt szervezet által a hivatkozott rendelet, vagy irányelv alapján kiállított érvényes tanúsítvánnyal nem rendelkezik, a 16/2012. (II.16.) Korm. rendelet 9. § (2) bekezdése szerinti az orvostechnikai eszköz megfelelőségét igazoló gyártói megfelelőségi nyilatkozattal és - ha az orvostechnikai eszköz forgalomba hozatalához az orvostechnikai eszközökről szóló rendelet alapján szükséges - CE megfelelőség értékelési tanúsítvánnyal nem rendelkezik. Az előírt tanúsítványnak legalább az ajánlattételi határidő lejártakor érvényesnek kell lennie. A megajánlott termékek rendelkezzenek az OGYÉI Orvostechnikai Főosztály terméknyilvántartásba vételi vagy azzal egyenértékű tanúsítvánnyal, megfelelőség-értékelési eljárás lefolytatásáról készült gyártói megfelelőségi nyilatkozattal, illetve CE IVD tanúsítvánnyal. Amennyiben az EK irányelvek a CE tanúsítvány használatát nem teszik lehetővé, ez esetben Ajánlatkérő kéri benyújtani az Ajánlattevő cégszerűen aláírt nyilatkozatát, arra vonatkozóan, hogy a megajánlott terméken a CE jelölés elhelyezése tilos. M/1 és M/2 követelményeknek a Kbt. 65. § (6) bekezdése alapján a közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek. Az alkalmassági követelményeknek ajánlattevő a Kbt. 65. § (7) bekezdésében foglalt rendelkezések szerint bármely más szervezet (vagy személy) kapacitására támaszkodva is megfelelhet. Ajánlattevőnek, ha az előírt alkalmassági követelményeket más szervezet kapacitásaira támaszkodva felel meg, alkalmaznia kell a Kbt. 67. § (3) bekezdésében foglaltakat. A benyújtott nyilatkozatoknak, igazolásoknak alkalmasnak kell lenniük a műszaki és szakmai alkalmasság megállapítására. Ajánlatkérő továbbá felhívja a figyelmet a Kbt. 65. § (9) és (11) bekezdésében foglaltakra. Az alkalmassági követelmények előzetes igazolása: A Korm. rendelet 1. § (1) bekezdése alapján az ajánlattevőnek(közös ajánlattevőnek) a Kbt. Második Része szerint lefolytatott közbeszerzési eljárásban ajánlatának benyújtásakor a Korm. rendelet II. Fejezetének megfelelően, az Egységes Európai Közbeszerzési Dokumentum űrlapjának kitöltésével és EKR-en keresztül történő benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy megfelel az M/1. és M/2. pontokban az Ajánlatkérő által meghatározott alkalmassági követelményeknek. Az Ajánlatkérő a bírálat során az alkalmassági követelményeknek való megfelelésre, azok előzetes ellenőrzésére a Korm. rendelet 2. § (5) bekezdése alapján elfogadja a gazdasági szereplő (ajánlattevő adott esetben kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet(ek)) Egységes Európai Közbeszerzési Dokumentum űrlapjában foglalt egyszerű nyilatkozatát. A gazdasági szereplőnek az egyszerű nyilatkozatát az űrlap IV. része α (alfa) szakaszának kitöltésével kell megtennie, azaz alkalmassági követelményeknek való megfelelésre vonatkozó információkat nem kell az űrlapon feltüntetni. A fent ismertetett alkalmassági követelmények esetében rögzített igazolások benyújtása kizárólag az Ajánlatkérő Kbt. 69. § (4)-(8) bekezdése szerinti felkérése esetén szükséges. Az alkalmassági követelményekre vonatkozóan a közbeszerzés megkezdését megelőzően kiállított igazolások is benyújthatóak (felhasználhatóak) mindaddig, ameddig az igazolásokban foglalt tény, illetve adat tartalma valós. Az ajánlatkérő – ellenkező bizonyításig – az adat valóságtartalmát az ajánlattevő erre vonatkozó külön nyilatkozata nélkül vélelmezi. Az alkalmassági követelményeknek megfelelés igazolásának körében nem kérhető a gazdasági szereplőtől olyan igazolás benyújtása, amelyet ugyanazon ajánlatkérő részére a gazdasági szereplő korábbi közbeszerzési eljárásban az EKR-ben elektronikus úton már benyújtott. Ebben az esetben az ajánlatkérő Kbt. 69. § (4) vagy (6)–(8) bekezdés szerinti felhívására a gazdasági szereplő nyilatkozik arról, hogy mely korábbi eljárásban benyújtott igazolást kéri figyelembe venni a bírálat során. Az ajánlatkérő attól függetlenül vizsgálja meg, hogy a korábban benyújtott igazolás megfelel-e az adott közbeszerzési eljárásban benyújtandó igazolásra irányadó tartalmi követelményeknek, hogy a korábbi igazolás adott esetben megjelöli, hogy azt mely közbeszerzési eljárásban való felhasználás céljára állították ki.
Többet mutasson
Részvételi feltételek
A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre:
Ajánlatkérő előleget nem fizet. A Kbt. 135. § (1) és (5)-(6) bek., a Kbt. 27/A. §, a Ptk. 6:130.§ (3) bek., valamint az 1997. évi LXXXIII. törvény 9/A. § a) pont szerint a számla kézhezvételétől számított 60 napon belül banki átutalással egyenlíti ki. Késedelmes fizetés esetére: Ptk. 6:155. § (1) bek. Részletesen a szerződéstervezetben.
Többet mutasson
A szerződéssel kapcsolatos feltételek
A szerződés teljesítésének feltételei:
- késedelmi kötbér (a késedelmesen szállított árucikk(ek) nettó értékének figyelembevételével napi 1 százalék, legfeljebb azonban az érintett áru-érték 15 %-a); - meghiúsulási kötbér (érintett áru nettó értékének 30 %-a); - szavatosság és jótállás. A jótállás időtartama 1 év. Részletesen a szerződéstervezetben.
Többet mutasson
Részvételi feltételek
Kizárási okok leírása:
Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, akivel szemben a Kbt. 62. § (1) bekezdés a)-f), h)-o) pontjaiban) és a (2) bekezdésében felsorolt kizáró okok valamelyike fennáll. Ajánlatkérő kizárja az eljárásból azt az ajánlattevőt (közös ajánlattevőt), alvállalkozót, alkalmasság igazolásában részvevő gazdasági szereplőt, aki részéről a kizáró ok az eljárás során következett be (Kbt. 74. § (1) bekezdés b) pont). Igazolási mód: A közbeszerzési eljárásokban az alkalmasság és a kizáró okok igazolásának, valamint a közbeszerzési műszaki leírás meghatározásának módjáról szóló 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Korm. rendelet) 1. § (1) bekezdése és a 3. § (1)-(6) bekezdései alapján az ajánlattevőnek az ajánlatában a Kbt. Második Része szerint lefolytatott közbeszerzési eljárásban ajánlatának benyújtásakor a Korm. rendelet II. Fejezetének megfelelően, az Egységes Európai Közbeszerzési Dokumentum benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy nem tartozik a Kbt. 62. § (1) bekezdés a)-f), h) - o) pontjaiban, továbbá (2) bekezdésének a)-b) pontjaiban felsorolt kizáró okok hatálya alá. Az ajánlatkérő által a Kbt. 69. § (4)-(7) bekezdése alapján a kizáró okokra vonatkozó igazolások benyújtására felhívott ajánlattevőnek a Kbt. 62. § (1) - (2) bekezdésében felsorolt kizáró okok fenn nem állását a Korm. rendelet 1-8. §, 10. § és 12-16. § szerint kell igazolnia. Az ajánlattevő az alkalmasság igazolásában részt vevő alvállalkozó vagy kapacitást nyújtó más szervezet/személy vonatkozásában csak az Egységes Európai Közbeszerzési Dokumentumot köteles benyújtani a Kbt. 62. § (1) - (2) bekezdésében foglalt kizáró okok hiányának igazolása érdekében. Az Egységes Európai Közbeszerzési Dokumentumban a gazdasági szereplő (ajánlattevő, adott esetben kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet/személy) nyilatkozik arról, hogy a kizáró okok nem állnak fenn vele szemben, másrészt megadja az eljárásban kért információkat. A nyilatkozatnak tartalmaznia kell annak megjelölését, hogy a Kbt. 69. § (4) bekezdése szerint benyújtandó igazolás kiállítására mely szerv jogosult, valamint a Kbt. 69. § (11) bekezdése szerinti adatbázis alkalmazásához szükséges adatokat és - szükség esetén - hozzájáruló nyilatkozatot. Ajánlatkérő felhívja ajánlattevők figyelmét a Kbt. 64.§-ában foglalt öntisztázás lehetőségére. A kizáró okokra vonatkozóan a közbeszerzés megkezdését megelőzően kiállított igazolások is benyújthatóak (felhasználhatóak) mindaddig, ameddig az igazolásokban foglalt tény, illetve adat tartalma valós. Az ajánlatkérő - ellenkező bizonyításig - az adat valóságtartalmát az ajánlattevő erre vonatkozó külön nyilatkozata nélkül vélelmezi. A kizáró okok fenn nem állása igazolásának körében nem kérhető a gazdasági szereplőtől olyan igazolás benyújtása, amelyet ugyanazon ajánlatkérő részére a gazdasági szereplő korábbi közbeszerzési eljárásban az EKR-ben elektronikus úton már benyújtott. Ebben az esetben a gazdasági szereplő nyilatkozik arról, hogy mely korábbi eljárásban benyújtott igazolást kéri figyelembe venni a bírálat során. Az ajánlatkérő attól függetlenül vizsgálja meg, hogy a korábban benyújtott igazolás megfelel-e az adott közbeszerzési eljárásban benyújtandó igazolásra irányadó tartalmi követelményeknek, hogy a korábbi igazolás adott esetben megjelöli, hogy azt mely közbeszerzési eljárásban való felhasználás céljára állították ki. Ajánlatkérő továbbá hivatkozik a Korm. rendelet 1. § (8) bekezdésben foglaltakra.
Többet mutasson

Ajánlatkérő hatóság
Név és címek
Postacím: Haller Utca 29. 38288

Kiegészítő információk
További információk
1. Ajánlatkérő a Kbt. 40. § (1) bekezdése és 41. §, 41/A. §, 41/B. §-ai alapján az eljárás EKR-ben való lebonyolítását írja elő, az elektronikus közbeszerzés részletes szabályairól szóló 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet szabályai szerint (a továbbiakban: e-Kr.). 2. Ajánlatkérő a közbeszerzési dokumentumokat gazdasági szereplők számára ingyenesen biztosítja, amelyet az eljárás megindításakor az EKR rendszerben elektronikusan elérhetővé tesz. Amennyiben valamely nyilatkozatminta EKR-ben elektronikus űrlapként a nyilatkozat megtételének nyelvén rendelkezésre áll, a nyilatkozatot az elektronikus űrlap kitöltése útján kell az ajánlat részeként megtenni. Az EKR-ben továbbított dokumentumokkal, az EKR-ben elektronikus úton megtett nyilatkozatokkal szemben támasztott követelményekkel, valamint képviselet esetén elektronikus úton megtett nyilatkozatokkal kapcsolatos egyéb előírásokat a Kbt. 41/A.§-a, valamint az e-Kr. 11. §-a tartalmaz. Ajánlatkérő valamennyi értesítést (így különösen: jegyzőkönyv, hiánypótlás, tájékoztatás, válasz, összegezés) az EKR-en keresztül küld meg ajánlattevők részére. 3. A Kbt. 56. § (1) bekezdésére tekintettel az ajánlati felhívásban, illetőleg a közbeszerzési dokumentumokban foglaltakkal kapcsolatban az ajánlattevő kizárólag az EKR rendszeren keresztül kiegészítő tájékoztatást kérhet az Ajánlatkérőtől. A kiegészítő tájékoztatást Ajánlatkérő a kérés beérkezését követően ésszerű határidőn belül, de az ajánlattételi határidő lejárta előtt legkésőbb hat nappal válaszolja meg. 4. Az ajánlattevőnek az ajánlati felhívást kiegészítő dokumentációban meghatározott tartalmi, valamint formai követelményeknek megfelelően kell ajánlatát elkészítenie és benyújtania. Az ajánlat részletes formai követelményeit a közbeszerzési dokumentumok tartalmazzák. Az ajánlatot a Kbt. 68. §-a, valamint az e-Kr. 15. § szabályainak figyelembe vételével, elektronikusan kell benyújtani. Az ajánlatnak az ajánlattételi határidő lejártának időpontjáig kell elektronikusan beérkeznie. A beérkezés időpontjáról az EKR visszaigazolást küld. A benyújtott ajánlat ajánlattételi határidőre történő beérkezéséért, valamint az ajánlat nem megfelelő helyre történő benyújtásáért ajánlatkérő nem vállal felelősséget, ennek kockázata az ajánlattevőt terheli. 5. Az ajánlathoz csatolandó vagy elektronikusan hozzáférhetővé teendő dokumentumokat a közbeszerzési dokumentumok tartalmazzák. 6. Ajánlatkérő a Kbt. 66. § (6) bekezdése alapján előírja, hogy az ajánlatban meg kell jelölni a közbeszerzésnek azt (azokat) a részét (részeit), amelynek teljesítéséhez az ajánlattevő alvállalkozót kíván igénybe venni, az ezen részek tekintetében igénybe venni kívánt és az ajánlat benyújtásakor már ismert alvállalkozókat. valamint az ajánlattevői teljesítésen belül az alvállalkozói teljesítés tervezett százalékos arányát 7. Valamennyi rész esetében előírás a kereskedelmi ajánlat (dokumentáció 1. sz. melléklet) benyújtása, ami szakmai ajánlatnak minősül. A Kereskedelmi ajánlatban a nettó ajánlati egységárat pozitív egész számban kérjük megajánlani! Az ettől eltérő megajánlás az ajánlat érvénytelenségét vonja magával! A kereskedelmi ajánlatot cégszerűen aláírt (pdf) és szerkeszthető (pl. word, excel) formában is szükséges benyújtani! 8. Az ajánlatokat tartalmazó iratok felbontását az EKR az ajánlattételi határidő lejártát követően, kettő órával később kezdi meg. Az elektronikusan benyújtott ajánlatok felbontását az EKR végzi úgy, hogy a bontás időpontjában az ajánlatok az Ajánlatkérő számára hozzáférhetővé válnak. Az elektronikusan benyújtott ajánlat esetében a Kbt. 68. § (4) bekezdése szerinti adatokat az EKR a bontás időpontjától kezdve azonnal elektronikusan – azzal a tartalommal, ahogyan azok az ajánlatban szerepelnek – az ajánlattevők részére elérhetővé teszi. 9. Ajánlatkérő a hiányok pótlását a Kbt. 71. §-a szerint engedi meg. Ajánlatkérő tájékoztatja az ajánlattevőket, hogy a Kbt. 71. § (6) bekezdése alapján az ajánlatban korábban nem szereplő gazdasági szereplő hiánypótlással történő eljárásba bevonása esetében újabb hiánypótlást nem köteles elrendelni. 10. Ajánlatkérő az alábbi részekben nem alkalmazza a Kbt. 75. § (2) bekezdés e) pontját: 1., 4., 5., 7., 8., 10., 12., 16., 19., 20., 23-26., 28-39. Az ajánlatkérő eredménytelenné nyilváníthatja az eljárást a Kbt. 75. § (2) bekezdésében foglalt eseteken túl akkor is, ha az EKR működési hibája olyan jogsértést eredményez, amely a Kbt.-ben meghatározott alapelvek érvényesülését biztosító módon nem orvosolható. 11. Az Ajánlatkérő a Kbt. 35. § (8) bekezdése alapján a szerződés teljesítése érdekében nem teszi lehetővé gazdálkodó szervezet (projekttársaság) létrehozását. 12. A 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 30. § (4) bekezdése értelmében Ajánlatkérő a Korm. rendelet 28. § (3) bekezdése alapján meghatározott minősítési szempontokhoz képest szigorúbban állapítja meg a műszaki, illetve szakmai alkalmasságának feltételeit és igazolását (M/1., M/2.pontok). 13. Állami közbeszerzési szaktanácsadó: Plaskó Andrea (lajstromszáma: 01547) 14. Az EKR (https://ekr.gov.hu) használatához az e-Kr. 6. §-a szerint regisztráció szükséges. 15. Az EKR üzemeltetését és fenntartását a 13/2021. (XI. 29.) MvM rendelet alapján az Új Világ Nonprofit Szolgáltató Kft. végzi. 16. Az EKR használatával kapcsolatos útmutató elérhető: https://ekr.gov.hu/portal/tamogatas; 17. Az ajánlati felhívásban nem szabályozott kérdések vonatkozásában a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény és annak végrehajtási rendeletei előírásai szerint kell eljárni, valamint a közbeszerzési eljárás alapján megkötött szerződésre a Kbt.-ben foglalt eltérésekkel a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény rendelkezéseit kell alkalmazni. 18. Az ajánlati felhívás és a közbeszerzési dokumentumok együttesen tartalmazzák az eljárással kapcsolatos feltételeket. A dokumentumok közötti ellentmondás esetén az ajánlati felhívás előírásai az irányadók. 19. Tekintettel arra, hogy a beszerzés tárgya központosított – országos, regionális –, illetve fenntartó által, vagy a fenntartó megbízásából indított közös közbeszerzési eljárásba is bevonásra kerülhet, ezért Ajánlatkérő a következő bontó feltételt köti ki: Ajánlatkérő szerződéses kötelezettséget kizárólag a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény 6:116. § (2) bekezdése szerinti, arra vonatkozó bontó feltétellel vállal, hogy amennyiben a beszerzés tárgyára vonatkozóan a központosított közbeszerzési rendszerben keretmegállapodás vagy szerződés kerül megkötésre, a központosított közbeszerzés rendszerében kell a beszerzést megvalósítania. Ezen okból adódóan Ajánlatkérőnek semmilyen hátrányos következménye nem származhat. 20. Ajánlatkérő a bírálat során alkalmazza a Kbt. 81. § (4)-(5) bekezdésében foglaltakat. 21. A 2011.éviCXCV.tv.41.§(6) miatt nyertes Ajánlattevő vállalja, hogy az átlátható szervezet fogalmához kapcsolódó változásról, az átláth. megszűnéséről köt. írásban tájék. a Megrendelőt. 22. Irányadó idő: A felhívásban és a közbeszerzési dokumentumokban valamennyi órában megadott határidő magyarországi helyi idő szerint értendő (CET). 23. Ajánlattevőnek ajánlatához átláthatósági nyilatkozatot kell csatolnia. 24. Az ajánlattevők által megajánlott, illetőleg leszállításra kerülő eszközöknek meg kell felelniük az ajánlattétel, illetőleg a szállítás napján érvényes valamennyi szabványnak, jogszabályi előírásnak, mentesnek kell lenniük mindenfajta hibától, továbbá új (első üzembehelyezésű) eszköznek kell lennie, nem lehet bemutató, vagy demó példány, vagy egyebekben olyan, amelyet már korábban használtak, vagy használhattak akár kipróbálás, akár tényleges, funkciójának megfelelő használatbavételről legyen szó. 25. Ajánlatkérő valamennyi rész valamennyi tétele esetében - ajánlattevő által ellenjegyzett magyar vagy angol nyelvű termékleírás (ez esetben magyar nyelvű fordítással) (a megajánlott terméknek és tartozékainak az adott részben foglalt szakmai minimálkövetelményeknek való megfelelőséget igazoló leírását, pontos nevét és gyártóját, származási országát, a termék műszaki paramétereit, jellemzőit és minden olyan adatot és információt, amelyből a termék közbeszerzési dokumentumokban előírt műszaki követelményeknek való megfelelősége megállapítható.) - benyújtását írja elő. Ajánlatkérő gyártói termékleírás alatt az adott termék közvetlen gyártója vagy nem EU illetőségű gyártó esetén EU illetőségű képviselete által kiadott, a termék funkcionális és műszaki paramétereit összefoglaló dokumentum értendő. 26. Ajánlatkérő a Kbt. 74. § (2) alapján kizárhatja az eljárásból azt az Ajánlattevőt, akinek nem kell nemzeti elbánást nyújtani, ill. azt az Ajánlattevőt, aki ajánlatában olyan származású árut ajánl, melynek nem kell nemzeti elbánást nyújtani. 27. 8., 11., 12., 14., 17., 26., 27. részek tekintetében: A minőségi értékelési szempontra tett megajánlás igazolásaként az ajánlat részeként benyújtandó a gyártó vagy Ajánlattevő által aláírt technikai adatlap, vagy gyártói nyilatkozat, vagy gyártó által kiadott használati útmutató, tehát ezen dokumentum minden megajánlott termék esetében csatolandó, és kizárólag akkor fogadható el, amennyiben a benyújtott dokumentum alátámasztja az értékelési részszempontra tett megajánlást. 5. és 7. részek tekintetében: A minőségi értékelési szempontra tett megajánlás igazolásaként az ajánlat részeként benyújtandó az értékelési szempont igazolására a megajánlott technikára vonatkozó, a megajánlott termékkel végzett vizsgálat és eredményei. 28. Ajánlattevő az ajánlata részeként köteles benyújtani az ukrajnai helyzetet destabilizáló orosz intézkedések miatt hozott korlátozó intézkedésekről szóló 833/2014/EU tanácsi rendelet 5k. cikk (1) bekezdése szerinti tilalomról szóló nyilatkozatát. Folytatás a BT-99 mezőben!!!
Többet mutasson
Felülvizsgálati eljárás
Pontos információ a felülvizsgálati eljárások határidejéről (határidejeiről):
A Kbt. 148. § (3) bek. alapján a kérelem – a (4)–(5) bekezdés szerinti eltéréssel – a jogsértésnek a kérelmező tudomására jutásától számított tizenöt napon belül, a közbeszerzési eljárást lezáró jogsértő döntés esetében pedig a jogsértésnek a kérelmező tudomására jutásától számított tíz napon belül nyújtható be. A jogsértés megtörténtétől számított kilencven napon túl kérelmet előterjeszteni nem lehet. BT-300 mező folytatása!!! 29. Gyártói nyilatkozat benyújtása szükséges a megajánlott orvostechnikai eszköz forgalmazójától/gyártójától arra vonatkozóan, hogy az adott eszköz gyártója az MDR szerinti megfelelőségi értékelés iránti kérelmét benyújtotta-e egy európai bejelentett szervezethez. 30. Ajánlatkérő az eljárás megindítását megelőzően előzetes piaci konzultációt folytatott le (EKR azonosító: EKR001210442024). Az előzetes piaci konzultáció során a beérkezett konzultációs javaslatra Ajánlatkérő a 63/2022. (II. 28.) Korm. rendelet 1. § (5) bekezdés c) pontja alapján megadta a választ, melyről összefoglalót tett közzé. 31. Ajánlatkérő a 40. és 41. rész szerinti beszerzési igényétől eláll. A 40. és 41. részre ajánlat nem nyújtható be. BT-33 mező technikai megjelenítési okból történő kiegészítése: Az egy ajánlattevőnek odaítélhető részek maximális száma: 42. A BT-763 mező technikai megjelenítési okból történő kiegészítése: Ajánlatok benyújthatók: valamennyi részre
Többet mutasson

Változások
Az eredeti közleményben javítandó szöveg
Tétel azonosító száma: LOT-0040
Új érték
Szöveg:
A(z) II.2.4) A közbeszerzés ismertetése (BT-24) mezőben a következő változás történt: A következő helyett:iziológiás "HIS"ingerlés Fiziológiás, pontos ’HIS’ térképezésre és HIS és LBBB ingerlésre alkalmas elektróda és bevezető rendszerek beszerzése, összesen 20 db mennyiségben. Keretösszeg mindösszesen nettó 8 800 000 Ft/24 hó Benyújtandó a beszerzendő áru leírása. A beszerzés tárgyának meghatározása a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdés rendelkezésének figyelembevételével történt a beszerzendő termékek jellegének egyértelmű meghatározása érdekében. A megnevezett termékekkel (és gyártmányokkal) egyenértékű teljesítést elfogad az Ajánlatkérő. Kétség esetén az egyenértékűség bizonyítása ajánlattevőt terheli. Részletesen a Közbeszerzési Dokumentumokban és a Műszaki Leírásban. Helyesen: Ajánlatkérő a 40. rész szerinti beszerzési igényétől eláll.
Többet mutasson
A(z) II.2.11) Opciók (BT-53) mezőben a következő változás történt: A következő helyett: Igen Helyesen: Nem
A(z) II.2.11) Opciók ismertetése (BT-54) mezőben a következő változás történt: A következő helyett: Ajánlatkérő a teljesítés során a felhívásban előírt keretösszegen felül (az egységár vagy más szerződéses feltételek módosítása nélkül), a nettó keretösszeg 30%- ának megfelelő mértékben vételi jog opciót tart fenn, amely kapcsán az Ajánlatkérő által az ajánlatban rögzített áron jogosult gyakorolni vételi jogát a szerződés időtartama alatt. Az opcionális mennyiség igénybevételére Ajánlatkérő döntésétől függően a szerződés időtartama alatt bármikor sor kerülhet. Az opció Ajánlatkérő számára (megrendelési) lehívási kötelezettséget nem jelent. Ajánlatkérő nem vállal kötelezettséget arra, hogy a vételi jog alapján a teljes opciós mennyiséget lehívja. Részletesen a szerződéstervezetben. Ajánlatkérő felhívja Ajánlattevők figyelmét, hogy a Kbt. 73. § (1) bekezdés e) pontja alapján érvénytelenné nyilvánítja az ajánlatot, ha ajánlattevő ajánlatában úgy nyilatkozik, hogy az opciós mennyiséget nem biztosítja. Helyesen: null
Többet mutasson
A(z) II.2.14) További információk (BT-300) mezőben a következő változás történt: Az ajánlati árat nettó Ft összegben a 24 hó 100 % alapmennyiségre kérjük megadni. A beszerzés tárgyát képező Termékek a 16/2012.(II.16.)Korm.r. hatálya alá tartoznak, a legalacsonyabb ár értékelési szempont a Korm.r. 6. § (3) alapján kerül alkalmazásra. Helyesen: Ajánlatkérő a 40. rész szerinti beszerzési igényétől eláll.
Többet mutasson
A(z) III.4.1) Alkalmassági követelmény ismertetése (BT-750) mezőben a következő változás történt: A következő helyett:
M/1. A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21. § (1) bekezdés a) pont alapján ajánlattevőnek (közös ajánlattevőnek) ismertetnie kell az ajánlati felhívás feladásától visszafelé számított három év (36 hónap) alatt befejezett, de legfeljebb hat éven (72 hónapon) belül megkezdett legjelentősebb, a közbeszerzési eljárás külön részenkénti tárgya szerinti szállításait. A referenciaigazolás/referencianyilatkozat tartalmazza legalább a következő adatokat: - a szerződést kötő másik fél megnevezését, címét; - a referenciát adó személy nevét, elérhetőségét (telefonszám és/vagy e-mail cím); - a szállítás tárgyát és rövid leírását (minden olyan adatot, amely alapján az alkalmassági minimumkövetelményeknek való megfelelés megállapítható, műszaki paraméterek); - a szállítás mennyisége (db); - a teljesítés idejét [kezdési és befejezési határidő (tól-ig), év/hónap/nap bontásban vagy amennyiben a teljesítés ideje határnapra esett, a szállítás napját (év/hónap/nap)]; - nyilatkozatot arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e. Az M/1. alkalmassági követelménynek való megfelelést a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 22. § (1) bekezdésének a) vagy b) pontja szerint kell igazolni. Amennyiben a referenciaigazolás vagy referencianyilatkozat szerinti szerződés tárgya bővebb, mint a jelen közbeszerzési eljárás tárgya, akkor a referenciaigazolásban/referencianyilatkozatban meg kell adni a közbeszerzés tárgyára vonatkozó mennyiségi adatokat. Amennyiben a referenciaigazolás vagy referencianyilatkozat szerinti szerződés időtartama bővebb, mint a vizsgált időszak, akkor a referenciaigazolásban/referencianyilatkozatban meg kell adni a vizsgált időszak alatt teljesített mennyiségi adatokat. Ajánlatkérő a teljesítés igazolásaként köteles elfogadni annak igazolását is, ha a referencia követelményben foglalt eredmény vagy tevékenység a szerződés részteljesítéseként valósult meg. Az alkalmasság minimumkövetelménye(i): M/1. Alkalmatlan az Ajánlattevő (közös ajánlattevő) amennyiben nem rendelkezik az ajánlati felhívás feladásától visszafelé számított három évből (36 hónapból) az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően teljesített, a rész tárgyára vonatkozó termékek szállításáról szóló referenciával, ahol a referenciában szereplő leszállított termékek mennyisége összesen legalább eléri az alábbi darabszámot: 40. rész: 10 db Felhívjuk ajánlattevők figyelmét, hogy a bemutatásra kerülő referenciatárgynak humán felhasználásra szánt eszközre kell vonatkoznia, de a referenciaként bemutatott eszköznek nem kell felhasználásra kerülnie az ajánlattétel időpontjáig! A jelen pont szerinti alkalmassági követelménynek való megfelelés egy vagy több, a közbeszerzés tárgya szerinti szerződés bemutatásával is igazolható egy adott rész vonatkozásában. A Korm. rendelet 21. § (1a) bekezdés a) pontja szerint a bemutatott szállítás (ok)nak a vizsgált három éves időszakban kell befejezettnek lennie, és a bemutatott szállítás megkezdésének a felhívás feladását megelőző hat évben kellett megtörténnie. Ha a bemutatni kívánt szerződés határozatlan időtartamú, vagy időbeli hatálya az eljárást megindító felhívás feladásáig még nem járt le, úgy AK a vizsgált időintervallumon belül teljesített szállítás(ok)ra vonatkozó teljesített mennyiséget veszi figyelembe az alkalmasság megállapítása során. A Korm. rend. 21/A.§ alapján ajánlatkérő a teljesítés igazolásaként elfogadja annak igazolását is, ha a referencia követelményben foglalt teljesítés (mennyiségben) a szerződés részteljesítéseként valósult meg. Ha a bemutatni kívánt szerződés a közbeszerzés tárgyán kívül egyéb feladatok teljesítését is magában foglalja, AK csak a közbeszerzés tárgya szerinti, teljesített mennyiséget veszi figyelembe az alkalmasság megállapítása során. M/1 és M/2: A dokumentumok a Kbt. 41/A. § (1) bekezdése szerint egyszerű másolati formában nyújtandók be. Irányadó továbbá a Kbt. 65. § (6) - (7) és (9) bekezdése, valamint a Kbt. 69. § (11a) bekezdése. Az alkalmassági követelmény(ek) előzetes és utólagos igazolásának részletes szabályait és feltételeit a közbeszerzési dokumentumok részét képező Útmutató az ajánlattevők számára c. dokumentum tartalmazza. Helyesen: Ajánlatkérő a 40. rész szerinti beszerzési igénytől eláll.
M/2. Ajánlattevőnek a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21. § (1) bek. i) pontja és a 24. § (3) bek. alapján csatolnia kell a megajánlott termékekre vonatkozóan a gyógyszerek és orvostechnikai eszközök közbeszerzésének sajátos szabályairól szóló 16/2012. (II.16.) Korm. rendelet 9. § (2) bek., valamint az orvostechnikai eszközökről szóló 4/2009. (III. 17.) EüM rendelet alapján szükséges gyártói megfelelőségi nyilatkozatot (EC Comformity Declaration) és - ha az orvostechnikai eszköz forgalomba hozatalához a 4/2009.(III. 17.) EüM rend.alapján szükséges – bármely nemzeti rendszerben akkreditált tanúsító szervezettől származó CE megfelelőség értékelési tanúsítványt, amely szerint az orvostechnikai eszköz megfelel a 4/2009. (III. 17.) EüM rendeletben vagy az orvostechnikai eszközökről szóló Európai Parlament és a Tanács (EU) 2017/746 rendeletében meghatározott alapvető követelményeknek, valamint az in vitro orvostechnikai eszközökre vonatkozó szabályozásnak (8/2003. (III. 13.) ESzCsM rend., 98/79/EK). Az alk.minimumkövetelménye(i): M/2. Alkalmatlan az ajánlattevő (közös ajánlattevő) az adott rész tekintetében, ha az általa megajánlott termékek nem felelnek meg a 98/79/EK irányelvet honosító, az in vitro diagnosztikai orvostechnikai eszközökről szóló 8/2003. (III. 13.) ESzCsM rend-ben foglaltaknak, valamint ha a megajánlott termék a rá vonatkozó CE megfelelőség értékelési tanúsítvány illetve gyártói megfelelőségi nyilatkozat alapján nem felel meg a 4/2009.(III.17.) EüM rend.illetve az orvostechnikai eszközökre vonatkozó 93/42/EGK irányelvben meghatározott alapkövetelményeknek, továbbá amely eszközöknél, a megfelelőség értékelésénél kijelölt szervezet bevonása szükséges, azokban az esetekben a kijelölt szervezet által a hivatkozott rendelet, vagy irányelv alapján kiállított érvényes tanúsítvánnyal nem rendelkezik, a 16/2012. (II.16.) Korm. rend.9. § (2) bek. szerinti az orvostechnikai eszköz megfelelőségét igazoló gyártói megfelelőségi nyilatkozattal és - ha az orvostechnikai eszköz forgalomba hozatalához az orvostechnikai eszközökről szóló rendelet alapján szükséges - CE megfelelőség értékelési tanúsítvánnyal nem rendelkezik. Az előírt tanúsítványnak legalább az ajánlattételi határidő lejártakor érvényesnek kell lennie. A megajánlott termékek rendelkezzenek az OGYÉI Orvostechnikai Főosztály terméknyilvántartásba vételi vagy azzal egyenértékű tanúsítvánnyal, megfelelőség-értékelési eljárás lefolytatásáról készült gyártói megfelelőségi nyilatkozattal, illetve CE IVD tanúsítvánnyal. Amennyiben az EK irányelvek a CE tanúsítvány használatát nem teszik lehetővé, ez esetben Ajánlatkérő kéri benyújtani az Ajánlattevő cégszerűen aláírt nyilatkozatát, arra vonatkozóan, hogy a megajánlott terméken a CE jelölés elhelyezése tilos. M/1 és M/2 követelményeknek a Kbt. 65. § (6) bekezdése alapján a közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek. Az alkalmassági követelményeknek ajánlattevő a Kbt. 65. § (7) bek-ben foglalt rendelkezések szerint bármely más szervezet (vagy személy) kapacitására támaszkodva is megfelelhet. Ajánlattevőnek, ha az előírt alkalmassági követelményeket más szervezet kapacitásaira támaszkodva felel meg, alkalmaznia kell a Kbt. 67. § (3) bek-ben foglaltakat.A benyújtott nyilatkozatoknak, igazolásoknak alkalmasnak kell lenniük a műszaki és szakmai alkalmasság megállapítására. Ajánlatkérő továbbá felhívja a figyelmet a Kbt. 65. § (9) és (11) bek-ben foglaltakra. Az alkalmassági követelmények előzetes igazolása: A Korm. rend1. § (1) bekezdése alapján az ajánlattevőnek(közös ajánlattevőnek) a Kbt. Második Része szerint lefolytatott közbeszerzési eljárásban ajánlatának benyújtásakor a Korm. rendelet II. Fejezetének megfelelően, az Egységes Európai Közbeszerzési Dokumentum űrlapjának kitöltésével és EKR-en keresztül történő benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy megfelel az M/1. és M/2. pontokban az Ajánlatkérő által meghatározott alkalmassági követelményeknek. Az Ajánlatkérő a bírálat során az alkalmassági követelményeknek való megfelelésre, azok előzetes ellenőrzésére a Korm. rendelet 2. § (5) bek.alapján elfogadja a gazdasági szereplő (ajánlattevő adott esetben kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet(ek)) Egységes Európai Közbeszerzési Dokumentum űrlapjában foglalt egyszerű nyilatkozatát. A gazdasági szereplőnek az egyszerű nyilatkozatát az űrlap IV. része α (alfa) szakaszának kitöltésével kell megtennie, azaz alkalmassági követelményeknek való megfelelésre vonatkozó információkat nem kell az űrlapon feltüntetni. A fent ismertetett alkalmassági követelmények esetében rögzített igazolások benyújtása kizárólag az Ajánlatkérő Kbt. 69.§(4)-(8)bek.szerinti felkérése esetén szükséges. Az alkalmassági követelményekre vonatkozóan a közbeszerzés megkezdését megelőzően kiállított igazolások is benyújthatóak (felhasználhatóak) mindaddig, ameddig az igazolásokban foglalt tény, illetve adat tartalma valós. Az ajánlatkérő – ellenkező bizonyításig – az adat valóságtartalmát az ajánlattevő erre vonatkozó külön nyilatkozata nélkül vélelmezi. Az alk. követelményeknek megfelelés igazolásának körében nem kérhető a gazdasági szereplőtől olyan igazolás benyújtása, amelyet ugyanazon ajánlatkérő részére a gazdasági szereplő korábbi közbeszerzési eljárásban az EKR-ben elektronikus úton már benyújtott. Ebben az esetben az ajánlatkérő Kbt. 69. § (4)vagy(6)–(8)bek.szerinti felhívására a gazdasági szereplő nyilatkozik arról, hogy mely korábbi eljárásban benyújtott igazolást kéri figyelembe venni a bírálat során. Az ajánlatkérő attól függetlenül vizsgálja meg, hogy a korábban benyújtott igazolás megfelel-e az adott közbeszerzési eljárásban benyújtandó igazolásra irányadó tartalmi követelményeknek, hogy a korábbi igazolás adott esetben megjelöli, hogy azt mely közbeszerzési eljárásban való felhasználás céljára állították ki. Helyesen:Ajánlatkérő a 40. rész szerinti beszerzési igénytől eláll.
A(z) III.4.7) A szerződés teljesítésével kapcsolatos feltételek (BT-70,OPT-060) mezőben a következő változás történt: A következő helyett: - késedelmi kötbér (a késedelmesen szállított árucikk(ek) nettó értékének figyelembevételével napi 1 százalék, legfeljebb azonban az érintett áru-érték 15 %-a); - meghiúsulási kötbér (érintett áru nettó értékének 30 %-a); - szavatosság és jótállás. A jótállás időtartama 1 év. Részletesen a szerződéstervezetben Helyesen: Ajánlatkérő a 40. rész szerinti beszerzési igénytől eláll.
Többet mutasson
A(z) III.4.5) Fő finanszírozási és fizetési feltételek és/vagy hivatkozás a vonatkozó jogszabályi rendelkezésekre (BT-77) mezőben a következő változás történt: Következő helyett: Ajánlatkérő előleget nem fizet. A Kbt. 135. § (1) és (5)-(6) bek., a Kbt. 27/A. §, a Ptk. 6:130.§ (3) bek., valamint az 1997. évi LXXXIII. törvény 9/A. § a) pont szerint a számla kézhezvételétől számított 60 napon belül banki átutalással egyenlíti ki. Késedelmes fizetés esetére: Ptk. 6:155. § (1) bek. Részletesen a szerződéstervezetben Helyesen: null
Többet mutasson
Az eredeti közleményben javítandó szöveg
Szekciószám: PROCEDURE
Új érték
Szöveg:
Karakterkorlátozás miatt csak a változással érintett pontok kerülnek megjelölésre A(z) VI.3) További információk (BT-300) mezőben a következő változás történt a 10., 13. pontokban Következő helyett: 10. Ajánlatkérő az alábbi részekben nem alkalmazza a Kbt. 75. § (2) bekezdés e) pontját: 1., 4., 5., 7., 8., 10., 12., 16., 19., 20., 23-26., 28-41. Az ajánlatkérő eredménytelenné nyilváníthatja az eljárást a Kbt. 75. § (2) bekezdésében foglalt eseteken túl akkor is, ha az EKR működési hibája olyan jogsértést eredményez, amely a Kbt.-ben meghatározott alapelvek érvényesülését biztosító módon nem orvosolható. 13. Felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó: dr. Bottlikné Pelczhoffer Brigitta (lajstromszáma: 01319) Helyesen: 10. Ajánlatkérő az alábbi részekben nem alkalmazza a Kbt. 75. § (2) bekezdés e) pontját: 1., 4., 5., 7., 8., 10., 12., 16., 19., 20., 23-26., 28-39. Az ajánlatkérő eredménytelenné nyilváníthatja az eljárást a Kbt. 75. § (2) bekezdésében foglalt eseteken túl akkor is, ha az EKR működési hibája olyan jogsértést eredményez, amely a Kbt.-ben meghatározott alapelvek érvényesülését biztosító módon nem orvosolható. 13. Állami közbeszerzési szaktanácsadó: Plaskó Andrea (lajstromszáma: 01547)
Többet mutasson
Az eredeti közleményben javítandó szöveg
Tétel azonosító száma: LOT-0001
Új érték
Szöveg:
A(z) VI.4.3) A jogorvoslati kérelmek benyújtásának határidejére vonatkozó pontos információ (BT-99) mezőben a következő változás történt: Következő helyett: A Kbt. 148. § (3) bek. alapján a kérelem – a (4)–(5) bekezdés szerinti eltéréssel – a jogsértésnek a kérelmező tudomására jutásától számított tizenöt napon belül, a közbeszerzési eljárást lezáró jogsértő döntés esetében pedig a jogsértésnek a kérelmező tudomására jutásától számított tíz napon belül nyújtható be. A jogsértés megtörténtétől számított kilencven napon túl kérelmet előterjeszteni nem lehet. BT-300 mező folytatása!!! 29. Gyártói nyilatkozat benyújtása szükséges a megajánlott orvostechnikai eszköz forgalmazójától/gyártójától arra vonatkozóan, hogy az adott eszköz gyártója az MDR szerinti megfelelőségi értékelés iránti kérelmét benyújtotta-e egy európai bejelentett szervezethez. 30. Ajánlatkérő az eljárás megindítását megelőzően előzetes piaci konzultációt folytatott le (EKR azonosító: EKR001210442024). Az előzetes piaci konzultáció során a beérkezett konzultációs javaslatra Ajánlatkérő a 63/2022. (II. 28.) Korm. rendelet 1. § (5) bekezdés c) pontja alapján megadta a választ, melyről összefoglalót tett közzé. BT-33 mező technikai megjelenítési okból történő kiegészítése: Az egy ajánlattevőnek odaítélhető részek maximális száma: 44. A BT-763 mező technikai megjelenítési okból történő kiegészítése: Ajánlatok benyújthatók: valamennyi részre Helyesen: A Kbt. 148. § (3) bek. alapján a kérelem – a (4)–(5) bekezdés szerinti eltéréssel – a jogsértésnek a kérelmező tudomására jutásától számított tizenöt napon belül, a közbeszerzési eljárást lezáró jogsértő döntés esetében pedig a jogsértésnek a kérelmező tudomására jutásától számított tíz napon belül nyújtható be. A jogsértés megtörténtétől számított kilencven napon túl kérelmet előterjeszteni nem lehet. BT-300 mező folytatása!!! 29. Gyártói nyilatkozat benyújtása szükséges a megajánlott orvostechnikai eszköz forgalmazójától/gyártójától arra vonatkozóan, hogy az adott eszköz gyártója az MDR szerinti megfelelőségi értékelés iránti kérelmét benyújtotta-e egy európai bejelentett szervezethez. 30. Ajánlatkérő az eljárás megindítását megelőzően előzetes piaci konzultációt folytatott le (EKR azonosító: EKR001210442024). Az előzetes piaci konzultáció során a beérkezett konzultációs javaslatra Ajánlatkérő a 63/2022. (II. 28.) Korm. rendelet 1. § (5) bekezdés c) pontja alapján megadta a választ, melyről összefoglalót tett közzé. 31. Ajánlatkérő a 40. és 41. rész szerinti beszerzési igényétől eláll. A 40. és 41. részre ajánlat nem nyújtható be. BT-33 mező technikai megjelenítési okból történő kiegészítése: Az egy ajánlattevőnek odaítélhető részek maximális száma: 42. A BT-763 mező technikai megjelenítési okból történő kiegészítése: Ajánlatok benyújthatók: valamennyi részre
Többet mutasson
Az eredeti közleményben javítandó szöveg
Tétel azonosító száma: LOT-0041
Új érték
Szöveg:
A(z) II.2.4) A közbeszerzés ismertetése (BT-24) mezőben a következő változás történt: A következő helyett: Hagyományos aktív fixációs elektródát fiziológiás, ’HIS’ pozícióba juttató bevezető eszközök beszerzése, összesen 20 db mennyiségben. Keretösszeg mindösszesen nettó 3 900 000 Ft/24 hó Benyújtandó a beszerzendő áru leírása. A beszerzés tárgyának meghatározása a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdés rendelkezésének figyelembevételével történt a beszerzendő termékek jellegének egyértelmű meghatározása érdekében. A megnevezett termékekkel (és gyártmányokkal) egyenértékű teljesítést elfogad az Ajánlatkérő. Kétség esetén az egyenértékűség bizonyítása ajánlattevőt terheli. Részletesen a Közbeszerzési Dokumentumokban és a Műszaki Leírásban. Helyesen: Ajánlatkérő a 41. rész szerinti beszerzési igénytől eláll.
Többet mutasson
A(z) II.2.11) Opciók ismertetése (BT-54) mezőben a következő változás történt: A következő helyett: Ajánlatkérő a teljesítés során a felhívásban előírt keretösszegen felül (az egységár vagy más szerződéses feltételek módosítása nélkül), a nettó keretösszeg 30%- ának megfelelő mértékben vételi jog opciót tart fenn, amely kapcsán az Ajánlatkérő által az ajánlatban rögzített áron jogosult gyakorolni vételi jogát a szerződés időtartama alatt. Az opcionális mennyiség igénybevételére Ajánlatkérő döntésétől függően a szerződés időtartama alatt bármikor sor kerülhet. Az opció Ajánlatkérő számára (megrendelési) lehívási kötelezettséget nem jelent. Ajánlatkérő nem vállal kötelezettséget arra, hogy a vételi jog alapján a teljes opciós mennyiséget lehívja. Részletesen a szerződéstervezetben. Ajánlatkérő felhívja Ajánlattevők figyelmét, hogy a Kbt. 73. § (1) bekezdés e) pontja alapján érvénytelenné nyilvánítja az ajánlatot, ha ajánlattevő ajánlatában úgy nyilatkozik, hogy az opciós mennyiséget nem biztosítja Helyesen: null
Többet mutasson
A(z) II.2.14) További információk (BT-300) mezőben a következő változás történt: A következő helyett: Az ajánlati árat nettó Ft összegben a 24 hó 100 % alapmennyiségre kérjük megadni. A beszerzés tárgyát képező Termékek a 16/2012.(II.16.)Korm.r. hatálya alá tartoznak, a legalacsonyabb ár értékelési szempont a Korm.r. 6. § (3) alapján kerül alkalmazásra. Helyesen: Ajánlatkérő a 41. rész szerinti beszerzési igénytől eláll.
Többet mutasson
A(z) III.4.1) Alkalmassági követelmény ismertetése (BT-750) mezőben a következő változás történt: A következő helyett: M/1. A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21. § (1) bekezdés a) pont alapján ajánlattevőnek (közös ajánlattevőnek) ismertetnie kell az ajánlati felhívás feladásától visszafelé számított három év (36 hónap) alatt befejezett, de legfeljebb hat éven (72 hónapon) belül megkezdett legjelentősebb, a közbeszerzési eljárás külön részenkénti tárgya szerinti szállításait. A referenciaigazolás/referencianyilatkozat tartalmazza legalább a következő adatokat: - a szerződést kötő másik fél megnevezését, címét; - a referenciát adó személy nevét, elérhetőségét (telefonszám és/vagy e-mail cím); - a szállítás tárgyát és rövid leírását (minden olyan adatot, amely alapján az alkalmassági minimumkövetelményeknek való megfelelés megállapítható, műszaki paraméterek); - a szállítás mennyisége (db); - a teljesítés idejét [kezdési és befejezési határidő (tól-ig), év/hónap/nap bontásban vagy amennyiben a teljesítés ideje határnapra esett, a szállítás napját (év/hónap/nap)]; - nyilatkozatot arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e. Az M/1. alkalmassági követelménynek való megfelelést a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 22. § (1) bekezdésének a) vagy b) pontja szerint kell igazolni. Amennyiben a referenciaigazolás vagy referencianyilatkozat szerinti szerződés tárgya bővebb, mint a jelen közbeszerzési eljárás tárgya, akkor a referenciaigazolásban/referencianyilatkozatban meg kell adni a közbeszerzés tárgyára vonatkozó mennyiségi adatokat. Amennyiben a referenciaigazolás vagy referencianyilatkozat szerinti szerződés időtartama bővebb, mint a vizsgált időszak, akkor a referenciaigazolásban/referencianyilatkozatban meg kell adni a vizsgált időszak alatt teljesített mennyiségi adatokat. Ajánlatkérő a teljesítés igazolásaként köteles elfogadni annak igazolását is, ha a referencia követelményben foglalt eredmény vagy tevékenység a szerződés részteljesítéseként valósult meg. Az alkalmasság minimumkövetelménye(i): M/1. Alkalmatlan az Ajánlattevő (közös ajánlattevő) amennyiben nem rendelkezik az ajánlati felhívás feladásátólmegfelelően teljesített, a rész tárgyára vonatkozó termékek szállításáról szóló referenciával, ahol a referenciában szereplő leszállított termékek mennyisége összesen legalább eléri az alábbi darabszámot: 41. rész: 10 db Felhívjuk ajánlattevők figyelmét, hogy a bemutatásra kerülő referenciatárgynak humán felhasználásra szánt eszközre kell vonatkoznia, de a referenciaként bemutatott eszköznek nem kell felhasználásra kerülnie az ajánlattétel időpontjáig! A jelen pont szerinti alkalmassági követelménynek való megfelelés egy vagy több, a közbeszerzés tárgya szerinti szerződés bemutatásával is igazolható egy adott rész vonatkozásában. A Korm. rendelet 21. § (1a) bekezdés a) pontja szerint a bemutatott szállítás (ok)nak a vizsgált három éves időszakban kell befejezettnek lennie, és a bemutatott szállítás megkezdésének a felhívás feladását megelőző hat évben kellett megtörténnie. Ha a bemutatni kívánt szerződés határozatlan időtartamú, vagy időbeli hatálya az eljárást megindító felhívás feladásáig még nem járt le, úgy AK a vizsgált időintervallumon belül teljesített szállítás(ok)ra vonatkozó teljesített mennyiséget veszi figyelembe az alkalmasság megállapítása során. A Korm. rend. 21/A.§ alapján ajánlatkérő a teljesítés igazolásaként elfogadja annak igazolását is, ha a referencia követelményben foglalt teljesítés (mennyiségben) a szerződés részteljesítéseként valósult meg. Ha a bemutatni kívánt szerződés a közbeszerzés tárgyán kívül egyéb feladatok teljesítését is magában foglalja, AK csak a közbeszerzés tárgya szerinti, teljesített mennyiséget veszi figyelembe az alkalmasság megállapítása során. M/1 és M/2: A dokumentumok a Kbt. 41/A. § (1) bekezdése szerint egyszerű másolati formában nyújtandók be. Irányadó továbbá a Kbt. 65. § (6) - (7) és (9) bekezdése, valamint a Kbt. 69. § (11a) bekezdése. Az alkalmassági követelmény(ek) előzetes és utólagos igazolásának részletes szabályait és feltételeit a közbeszerzési dokumentumok részét képező Útmutató az ajánlattevők számára c. dokumentum tartalmazza. Helyesen: Ajánlatkérő a 41. rész szerinti beszerzési igénytől eláll.
Többet mutasson
A(z) III.4.7) A szerződés teljesítésével kapcsolatos feltételek (BT-70,OPT-060) mezőben a következő változás történt: A következő helyett:- késedelmi kötbér (a késedelmesen szállított árucikk(ek) nettó értékének figyelembevételével napi 1 százalék, legfeljebb azonban az érintett áru-érték 15 %-a); - meghiúsulási kötbér (érintett áru nettó értékének 30 %-a); - szavatosság és jótállás. A jótállás időtartama 1 év. Részletesen a szerződéstervezetben. Helyesen: Ajánlatkérő a 40. rész szerinti beszerzési igénytől eláll.
Többet mutasson
A(z) III.4.5) Fő finanszírozási és fizetési feltételek és/vagy hivatkozás a vonatkozó jogszabályi rendelkezésekre (BT-77) mezőben a következő változás történt: A következő helyett: Ajánlatkérő előleget nem fizet. A Kbt. 135. § (1) és (5)-(6) bek., a Kbt. 27/A. §, a Ptk. 6:130.§ (3) bek., valamint az 1997. évi LXXXIII. törvény 9/A. § a) pont szerint a számla kézhezvételétől számított 60 napon belül banki átutalással egyenlíti ki. Késedelmes fizetés esetére: Ptk. 6:155. § (1) bek. Részletesen a szerződéstervezetben. Helyesen: Ajánlatkérő a 40. rész szerinti beszerzési igénytől eláll.
Többet mutasson
A IV.2.2) Ajánlatok vagy részvételi kérelmek benyújtási határideje, dátum, helyi idő (BT-131, BT-1311) mezőben a következő változás történt: A következő helyett: 2024.11.19. 12:00 Helyesen: 2024.12.02. 10:00
A(z) IV.2.7) Az ajánlatok felbontásának feltételei, dátum, helyi idő (BT-132) mezőben a következő változás történt: A következő helyett: 2024.11.19. 14:00 Helyesen: 2024.12.02. 12:00
Egyéb kiegészítő információk
Ajánlatkérő a közbeszerzési eljárás 40. és 41. rész szerinti beszerzési igényétől eláll.
A változtatás fő oka: Frissített információ
Tájékoztatás módosításokról
Az előző hirdetmény módosítandó változata: 626141-2024
Forrás: OJS 2024/S 225-703979 (2024-11-18)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2025-05-19)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke (HÉA nélkül): 2 186 202 540 HUF 💰
Díjazási kritériumok
Ár (súlyozás): 100
Leírás
Postacím: 29.

Eljárás
Díjazási kritériumok
Rögzített szám típusa: Rögzített érték (összesen)

A szerződés odaítélése

1️⃣
A szerződés/tétel odaítélése
Jogorvoslati eljárások
A panaszosok száma: 0
Tétel azonosító száma: LOT-0001
Szerződés száma: 1
A szerződés megkötésének időpontja: 2025-04-29 📅
Cím: Adásvételi keretszerződés
A szerződés címe: https://ekr.gov.hu/ekr-szerzodestar/hu/szerzodesLista?eljarasAzon=EKR001872402024 🌏
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 2
Az elektronikus úton beérkezett pályázatok száma: 2
A kkv-k által benyújtott pályázatok száma: 2
A nem uniós tagállamokból származó ajánlattevőktől beérkezett ajánlatok száma: 0
A más uniós tagállamokból származó ajánlattevőktől beérkezett ajánlatok száma: 0
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 217 457 000 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR001872402024/4447
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0001
A vállalkozó neve és címe
Név: Twinmed Orvosi Rendszerek Korlátolt Felelőségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 12342697243
Postacím: Sobieski János Utca 16.C lh. fszt. Ü/12.
Postai irányítószám: 1096
Postai város: Budapest
Régió: Budapest 🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: twinmed@twinmed.hu 📧
Telefon: +36 13885002 📞
Fax: +36 13885002 📠
URL: https://www.twinmed.hu 🌏
A tulajdonos állampolgársága: Magyarország 🇭🇺
A gazdasági szereplő mérete: Kisvállalkozás
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 163 900 000 HUF 💰
Az ajánlatot rangsorolták
Helyezés a nyertesek listáján: 1
Ajánlat azonosítója: EKR001872402024/4479
A vállalkozó neve és címe
Név: Medtronic Hungária Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 12070907243
Postacím: Bocskai Út 134-146.
Postai irányítószám: 1113
E-mail: kozbeszerzes@medtronic.com 📧
Telefon: +36 302108688 📞
Fax: +36 18890699 📠
A gazdasági szereplő mérete: Középvállalkozás

2️⃣
Tétel azonosító száma: LOT-0002
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 3
Az elektronikus úton beérkezett pályázatok száma: 3
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 29 881 500 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR001872402024/4127
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0002
A vállalkozó neve és címe
Név: Biotronik Hungária Kereskedelmi Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: 10661644243
Postacím: Apor Vilmos Tér 11-12. Hegyvidék Bevásárlóközpont I.em.
Postai irányítószám: 1124
E-mail: tender.hu@biotronik.com 📧
Telefon: +36 13264941 📞
Fax: +36 13264945 📠
URL: https://www.biotronik.com 🌏
A tulajdonos állampolgársága: Németország 🇩🇪
A gazdasági szereplő mérete: Nagyvállalkozás
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 34 960 000 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR001872402024/4215
A vállalkozó neve és címe
Név: "MEDTECH" Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 10437216243
Postacím: Kútvölgyi Út 91/a.
Postai irányítószám: 1121
E-mail: medtech@medtech.hu 📧
Telefon: +36 13910404 📞
Fax: +36 12003503 📠
URL: https://www.medtech.hu 🌏
A gazdasági szereplő mérete: Mikrovállalkozás
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 41 820 000 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR001872402024/4271
A vállalkozó neve és címe
Név: UniCorp Biotech Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: 12582800243
Postacím: Csörsz Utca 45
E-mail: tender@unicorp.hu 📧
Telefon: +36 13935050 📞
Fax: +36 13935055 📠
URL: https://www.unicorp.hu 🌏

3️⃣
Tétel azonosító száma: LOT-0004
Tájékoztatás a pályázatokról
A kkv-k által benyújtott pályázatok száma: 0
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 20 120 000 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR001872402024/4135
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0004
A szerződés/tétel teljes értéke: 22 600 000 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR001872402024/4407
A vállalkozó neve és címe
Név: Johnson & Johnson Egészségügyi és Babaápolási Termékeket Gyártó és Forgalmazó Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: 10495177244
Postacím: Nagyenyed Utca 8-14.
Postai irányítószám: 1123
E-mail: kozbeszerzes@its.jnj.com 📧
Telefon: +36 18842844 📞
URL: https://www.jnj.com/ 🌏

4️⃣
Tétel azonosító száma: LOT-0005
Tájékoztatás a pályázatokról
A kkv-k által benyújtott pályázatok száma: 1
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 20 898 000 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR001872402024/4143
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0005
A szerződés/tétel teljes értéke: 19 462 000 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR001872402024/4223

5️⃣
Tétel azonosító száma: LOT-0006
A szerződés/tétel teljes értéke: 27 580 000 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR001872402024/4151
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0006
A szerződés/tétel teljes értéke: 25 912 000 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR001872402024/4231
A szerződés/tétel teljes értéke: 30 258 000 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR001872402024/4903

6️⃣
Tétel azonosító száma: LOT-0007
A szerződés/tétel teljes értéke: 8 712 000 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR001872402024/3983
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0007
A szerződés/tétel teljes értéke: 9 848 000 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR001872402024/4159

7️⃣
Tétel azonosító száma: LOT-0008
A szerződés/tétel teljes értéke: 4 356 000 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR001872402024/3991
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0008
A szerződés/tétel teljes értéke: 8 288 000 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR001872402024/4055

8️⃣
Tétel azonosító száma: LOT-0010
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 1
Az elektronikus úton beérkezett pályázatok száma: 1
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 26 120 000 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR001872402024/4119
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0010

9️⃣
Tétel azonosító száma: LOT-0011
A szerződés/tétel teljes értéke: 768 525 000 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR001872402024/4239
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0011
A szerződés/tétel teljes értéke: 763 500 000 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR001872402024/4263

1️⃣0️⃣
Tétel azonosító száma: LOT-0012
A szerződés/tétel teljes értéke: 29 440 000 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR001872402024/4287
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0012

1️⃣1️⃣
Tétel azonosító száma: LOT-0013
A szerződés/tétel teljes értéke: 94 520 000 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR001872402024/4063
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0013
A szerződés/tétel teljes értéke: 94 644 000 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR001872402024/4167

1️⃣2️⃣
Tétel azonosító száma: LOT-0014
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 4
Az elektronikus úton beérkezett pályázatok száma: 4
A kkv-k által benyújtott pályázatok száma: 3
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 36 560 000 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR001872402024/3999
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0014
A szerződés/tétel teljes értéke: 35 340 000 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR001872402024/4071
A szerződés/tétel teljes értéke: 34 042 000 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR001872402024/4175
A szerződés/tétel teljes értéke: 28 860 000 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR001872402024/4295

1️⃣3️⃣
Tétel azonosító száma: LOT-0015
A szerződés/tétel teljes értéke: 6 728 000 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR001872402024/4079
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0015
A szerződés/tétel teljes értéke: 5 664 000 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR001872402024/4303

1️⃣4️⃣
Tétel azonosító száma: LOT-0016
A szerződés/tétel teljes értéke: 33 936 000 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR001872402024/4087
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0016

1️⃣5️⃣
Tétel azonosító száma: LOT-0017
A szerződés/tétel teljes értéke: 6 113 800 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR001872402024/4007
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0017
A szerződés/tétel teljes értéke: 4 830 000 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR001872402024/4183
A szerződés/tétel teljes értéke: 7 154 000 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR001872402024/4311

1️⃣6️⃣
Tétel azonosító száma: LOT-0018
A szerződés/tétel teljes értéke: 18 680 000 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR001872402024/4015
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0018
A szerződés/tétel teljes értéke: 21 309 480 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR001872402024/4095
A szerződés/tétel teljes értéke: 17 500 000 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR001872402024/4191

1️⃣7️⃣
Tétel azonosító száma: LOT-0019
A szerződés/tétel teljes értéke: 12 816 000 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR001872402024/4199
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0019

1️⃣8️⃣
Tétel azonosító száma: LOT-0020
A szerződés/tétel teljes értéke: 4 454 000 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR001872402024/4047
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0020
A szerződés/tétel teljes értéke: 5 982 000 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR001872402024/4895

1️⃣9️⃣
Tétel azonosító száma: LOT-0021
A szerződés/tétel teljes értéke: 77 100 000 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR001872402024/4319
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0021
A szerződés/tétel teljes értéke: 66 600 000 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR001872402024/4431

2️⃣0️⃣
Tétel azonosító száma: LOT-0022
A szerződés/tétel teljes értéke: 25 800 000 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR001872402024/4023
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0022
A szerződés/tétel teljes értéke: 27 840 000 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR001872402024/4327

2️⃣1️⃣
Tétel azonosító száma: LOT-0023
A szerződés/tétel teljes értéke: 252 000 000 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR001872402024/4031
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0023
A szerződés/tétel teljes értéke: 66 000 000 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR001872402024/4335

2️⃣2️⃣
Tétel azonosító száma: LOT-0024
A szerződés/tétel teljes értéke: 53 200 000 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR001872402024/4911
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0024

2️⃣3️⃣
Tétel azonosító száma: LOT-0025
A szerződés/tétel teljes értéke: 13 300 000 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR001872402024/4919
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0025

2️⃣4️⃣
Tétel azonosító száma: LOT-0026
A szerződés/tétel teljes értéke: 1 360 000 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR001872402024/4343
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0026

2️⃣5️⃣
Tétel azonosító száma: LOT-0028
A szerződés/tétel teljes értéke: 27 300 000 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR001872402024/4255
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0028
A vállalkozó neve és címe
Név: Premier G. Med Cardio Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: 14772423241
Postacím: Hidász Utca 1.
Postai irányítószám: 1026
E-mail: premiergmed@premiergmed.hu 📧
Telefon: +36 13914030 📞
Fax: +36 13980687 📠
URL: https://www.premiergmed.hu 🌏

2️⃣6️⃣
Tétel azonosító száma: LOT-0029
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 215 250 000 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR001872402024/4927
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0029

2️⃣7️⃣
Tétel azonosító száma: LOT-0030
A szerződés/tétel teljes értéke: 45 860 000 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR001872402024/4935
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0030

2️⃣8️⃣
Tétel azonosító száma: LOT-0031
A szerződés/tétel teljes értéke: 7 700 000 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR001872402024/4943
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0031

2️⃣9️⃣
Tétel azonosító száma: LOT-0032
A szerződés/tétel teljes értéke: 55 500 000 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR001872402024/4951
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0032

3️⃣0️⃣
Tétel azonosító száma: LOT-0033
A szerződés/tétel teljes értéke: 13 250 000 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR001872402024/4959
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0033

3️⃣1️⃣
Tétel azonosító száma: LOT-0034
A szerződés/tétel teljes értéke: 4 450 000 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR001872402024/4967
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0034

3️⃣2️⃣
Tétel azonosító száma: LOT-0035
A szerződés/tétel teljes értéke: 4 200 000 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR001872402024/4975
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0035

3️⃣3️⃣
Tétel azonosító száma: LOT-0036
A szerződés/tétel teljes értéke: 165 500 000 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR001872402024/4983
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0036

3️⃣4️⃣
Tétel azonosító száma: LOT-0037
A szerződés/tétel teljes értéke: 43 500 000 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR001872402024/4991
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0037

3️⃣5️⃣
Tétel azonosító száma: LOT-0038
A szerződés/tétel teljes értéke: 30 600 000 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR001872402024/4359
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0038

3️⃣6️⃣
Tétel azonosító száma: LOT-0039
A szerződés/tétel teljes értéke: 6 659 560 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR001872402024/4399
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0039

3️⃣7️⃣
Tétel azonosító száma: LOT-0044
A szerződés/tétel teljes értéke: 6 935 200 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR001872402024/4039
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0044
A szerződés/tétel teljes értéke: 6 928 000 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR001872402024/4887

Kiegészítő információk
Felülvizsgálati eljárás
Pontos információ a felülvizsgálati eljárások határidejéről (határidejeiről): A Kbt. 148. § (3) bek. alapján
Forrás: OJS 2025/S 096-323735 (2025-05-19)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2025-06-11)
A szerződés odaítélése
Információk a nem díjazottakról
Nem érkezett be ajánlat vagy részvételi jelentkezés, vagy az összeset elutasították
Annak oka, hogy miért nem választották ki a nyertest: Nem érkeztek be ajánlatok, részvételi jelentkezések vagy projektek
Tétel azonosító száma: LOT-0003
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 0
Az elektronikus úton beérkezett pályázatok száma: 0
Információk a nem díjazottakról
Annak oka, hogy miért nem választották ki a nyertest: Csak egy elfogadható ajánlat, részvételi jelentkezés vagy projekt érkezett
Tétel azonosító száma: LOT-0009
Ajánlat azonosítója: EKR001872402024/4279
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0009
Tétel azonosító száma: LOT-0027
Ajánlat azonosítója: EKR001872402024/4351
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0027
Annak oka, hogy miért nem választották ki a nyertest: Egyéb
Tétel azonosító száma: LOT-0040
LOT-0041
LOT-0042
Ajánlat azonosítója: EKR001872402024/4103
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0042
Tétel azonosító száma: LOT-0043
Ajánlat azonosítója: EKR001872402024/4879
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0043

Kiegészítő információk
További információk
Összegezés megküldése: 2025.04.01. A 3. rész: a Kbt. 75. § (1) bekezdés a) pontja alapján eredménytelen, tekintettel arra, hogy nem nyújtottak be ajánlatot. A 9., 27., 42. és 43. rész: Kbt. 75. § (2) bekezdés e) pontja alapján eredménytelen, tekintettel arra, hogy az ajánlattételi határidőben nem nyújtottak be legalább két darab ajánlatot.
Többet mutasson
Felülvizsgálati eljárás
Pontos információ a felülvizsgálati eljárások határidejéről (határidejeiről):
A Kbt. 148. § (3) bek. alapján a kérelem – a (4)–(5) bekezdés szerinti eltéréssel – a jogsértésnek a kérelmező tudomására jutásától számított tizenöt napon belül, a közbeszerzési eljárást lezáró jogsértő döntés esetében pedig a jogsértésnek a kérelmező tudomására jutásától számított tíz napon belül nyújtható be. A jogsértés megtörténtétől számított kilencven napon túl kérelmet előterjeszteni nem lehet.
Többet mutasson
Forrás: OJS 2025/S 111-378941 (2025-06-11)