„Befektetés a jövőbe Alap fogyóanyagok beszerzése az OKPI részére (4 ajánlati részben)” Az ajánlati részek pontosan: 1.rész: Nukleinsav izolálás automatával 2. rész: Realtime PCR reagensek 3. rész: Digitális PCR reagensek 4.rész: Szekvenálási reagensek Ajánlatkérő a 321/2015. (X. 30.) Korm.rendelet (Rendelet) 46. § (3) bekezdése alapján rögzíti, hogy az eljárást megindító felhívásban és a közbeszerzési dokumentumokban meghatározott gyártmányú, eredetű, típusú dologra, eljárásra, tevékenységre, személyre, szabadalomra vagy védjegyre való hivatkozás csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt, és a megnevezés alatt a „vagy azzal egyenértékű”-t kell érteni. Az egyenértékűség igazolása ajánlattevő feladata. Továbbiak az adott ajánlati részeknél és a közbeszerzési dokumentumokban.
Határidő
Az ajánlatok beérkezésének határideje 2025-01-21.
A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2024-12-19.
Szállítók
A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:
Ajánlati felhívás (2024-12-19) Objektum A közbeszerzés hatálya
Cím: Fogyóanyag - Kórélettan
Hivatkozási szám: EKR000487672024
Rövid leírás:
“„Befektetés a jövőbe Alap fogyóanyagok beszerzése az OKPI részére (4 ajánlati részben)” Az ajánlati részek pontosan: 1.rész: Nukleinsav izolálás automatával...”
Rövid leírás
„Befektetés a jövőbe Alap fogyóanyagok beszerzése az OKPI részére (4 ajánlati részben)” Az ajánlati részek pontosan: 1.rész: Nukleinsav izolálás automatával 2. rész: Realtime PCR reagensek 3. rész: Digitális PCR reagensek 4.rész: Szekvenálási reagensek Ajánlatkérő a 321/2015. (X. 30.) Korm.rendelet (Rendelet) 46. § (3) bekezdése alapján rögzíti, hogy az eljárást megindító felhívásban és a közbeszerzési dokumentumokban meghatározott gyártmányú, eredetű, típusú dologra, eljárásra, tevékenységre, személyre, szabadalomra vagy védjegyre való hivatkozás csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt, és a megnevezés alatt a „vagy azzal egyenértékű”-t kell érteni. Az egyenértékűség igazolása ajánlattevő feladata. Továbbiak az adott ajánlati részeknél és a közbeszerzési dokumentumokban.
Többet mutasson
Szerződés típusa: Árubeszerzések
Termékek/szolgáltatások: Reagensek és kontrasztanyagok📦 Információk a tételekről
Ez a szerződés tételekre oszlik ✅
Az egy ajánlattevőnek odaítélhető tételek maximális száma: 4
Az ajánlatok legfeljebb a következő tételekre nyújthatók be: 4
Az ajánlatok valamennyi tételre benyújthatók ✅
1️⃣
Belső azonosító: EKR000487672024/1
Cím: 1. rész: Nukleinsav izolálás automatával
Ebben a közbeszerzésben kis- és középvállalkozások (kkv-k) is részt vehetnek ✅
A beszerzés leírása:
“1. rész: Nukleinsav izolálás automatával A) A felhívás II.1.4. pontjában foglaltak alapján, továbbá: A teljes keretösszeg: 1.ajánlati rész: nettó 2 902 980...”
A beszerzés leírása
1. rész: Nukleinsav izolálás automatával A) A felhívás II.1.4. pontjában foglaltak alapján, továbbá: A teljes keretösszeg: 1.ajánlati rész: nettó 2 902 980 Ft Alap keretösszeg: 1. ajánlati rész: nettó 2 252 791 Ft. Opciós keretösszeg: 1. ajánlati rész: nettó 650 189 Ft. Ajánlati részenként irányadó külön-külön: Az esetenkénti megrendelés keretszerződésben meghatározott feltételek szerint, az ajánlatkérő által közvetlen megrendelés útján. A nettó egységárak az alapmennyiség és az opciós mennyiség tekintetében azonosak. Ajánlatkérő az alap keretösszegének (ÁFA-val növelve) lehívására kötelezettséget vállal, az opciós keretösszeg (ÁFA-val növelve) lehívására nem. Az opciós keretösszeg lehívására a szerződés időtartama alatt kerülhet sor, abban az esetben, ha az alap keretösszege már kimerítésre került. Ajánlatkérő által megjelölt tételek bármelyike lehívásra kerülhet az alap és az opciós keretösszeg keretén belül. B) Rendelkezésre álló készülék: Maxwell RSC 48. Rendelkezésre álló készüléknek megfelelő (azzal teljes egészében kompatibilis) fogyóanyagok szükségesek. A különböző fogyóanyagok tervezett teljes mennyisége: 11 db. A továbbiak részletesen a Közbeszerzési Dokumentumokban.
Többet mutasson
További információk:
“II.2.7. pont: Hatályba lépés: Jelen szerződés a hatályba lépésétől számítva 2 hónapig, de legkésőbb 2025. március 31-ig; vagy amennyiben a keretösszeg...”
További információk
II.2.7. pont: Hatályba lépés: Jelen szerződés a hatályba lépésétől számítva 2 hónapig, de legkésőbb 2025. március 31-ig; vagy amennyiben a keretösszeg (opció esetén az opcióval növelt keretösszeg) előbb kimerül (amelyik feltétel előbb bekövetkezik) a kimerüléséig tartó határozott időtartamig marad hatályban. BT-763 mező megjelenítésére tekintettel („Az ajánlattevőnek valamennyi részre be kell nyújtania ajánlatot”) : AK pontosítja: AT vagy csak egy részre vagy több bármely más részre is benyújthat ajánlatot.
Többet mutasson
Szerződés típusa: Árubeszerzések
Termékek/szolgáltatások: Reagensek és kontrasztanyagok📦
Postacím: Korányi F.
út
1
Irányítószám: 1121
Város: Budapest
Ország: Magyarország 🇭🇺
A teljesítés helye: Budapest🏙️
Időtartam: 2 (MONTH)
Az alábbi időkeret hónapokban van kifejezve.
Információk a lehetőségekről
Opciók ✅
A lehetőségek leírása:
“A BT-24. pontban foglaltak alapján.” Díjazási kritériumok
Ár ✅ Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0001
2️⃣
Belső azonosító: EKR000487672024/2
Cím: 2. rész: Realtime PCR reagensek
A beszerzés leírása:
“2. rész: Realtime PCR reagensek A) A felhívás II.1.4. pontjában foglaltak alapján, továbbá: A fenti teljes keretösszeg : 2.ajánlati rész: nettó 8 811 250 Ft...”
A beszerzés leírása
2. rész: Realtime PCR reagensek A) A felhívás II.1.4. pontjában foglaltak alapján, továbbá: A fenti teljes keretösszeg : 2.ajánlati rész: nettó 8 811 250 Ft Alap keretösszeg: 2. ajánlati rész: nettó 7 027 200 Ft. Opciós keretösszeg: 2. ajánlati rész: nettó 1 784 050 Ft. Ajánlati részenként irányadó külön-külön: Az esetenkénti megrendelés keretszerződésben meghatározott feltételek szerint, az ajánlatkérő által közvetlen megrendelés útján. A nettó egységárak az alapmennyiség és az opciós mennyiség tekintetében azonosak. Ajánlatkérő az alap keretösszegének (ÁFA-val növelve) lehívására kötelezettséget vállal, az opciós keretösszeg (ÁFA-val növelve) lehívására nem. Az opciós keretösszeg lehívására a szerződés időtartama alatt kerülhet sor, abban az esetben, ha az alap keretösszege már kimerítésre került. Ajánlatkérő által megjelölt tételek bármelyike lehívásra kerülhet az alap és az opciós keretösszeg keretén belül. B) Rendelkezésre álló készülék: ABI Quantstudio 7. Rendelkezésre álló készüléknek megfelelő (azzal teljes egészében kompatibilis) fogyóanyag szükséges. A különböző fogyóanyagok tervezett teljes mennyisége: 53 db. A továbbiak részletesen a Közbeszerzési Dokumentumokban.
3️⃣
Belső azonosító: EKR000487672024/3
Cím: 3. rész: Digitális PCR reagensek
A beszerzés leírása:
“3. rész: Digitális PCR reagensek A) A felhívás II.1.4. pontjában foglaltak alapján, továbbá: A teljes keretösszeg: 3. ajánlati rész: nettó 3 731 848 Ft....”
A beszerzés leírása
3. rész: Digitális PCR reagensek A) A felhívás II.1.4. pontjában foglaltak alapján, továbbá: A teljes keretösszeg: 3. ajánlati rész: nettó 3 731 848 Ft. Alap keretösszeg: 3. ajánlati rész: nettó 2 881 864 Ft. Opciós keretösszeg: 3. ajánlati rész: nettó 849 984 Ft. Ajánlati részenként irányadó külön-külön: Az esetenkénti megrendelés keretszerződésben meghatározott feltételek szerint, az ajánlatkérő által közvetlen megrendelés útján. A nettó egységárak az alapmennyiség és az opciós mennyiség tekintetében azonosak. Ajánlatkérő az alap keretösszegének (ÁFA-val növelve) lehívására kötelezettséget vállal, az opciós keretösszeg (ÁFA-val növelve) lehívására nem. Az opciós keretösszeg lehívására a szerződés időtartama alatt kerülhet sor, abban az esetben, ha az alap keretösszege már kimerítésre került. Ajánlatkérő által megjelölt tételek bármelyike lehívásra kerülhet az alap és az opciós keretösszeg keretén belül. B) Rendelkezésre álló készülék: BioRad QX200 digitális PCR. Rendelkezésre álló készüléknek megfelelő (azzal teljes egészében kompatibilis) fogyóanyagok szükségesek. A különböző fogyóanyagok tervezett teljes mennyisége: 17 db. A továbbiak részletesen a Közbeszerzési Dokumentumokban.
4️⃣
Belső azonosító: EKR000487672024/4
Cím: 4.rész: Szekvenálási reagensek
A beszerzés leírása:
“4.rész: Szekvenálási reagensek A) A felhívás II.1.4. pontjában foglaltak alapján, továbbá: A teljes keretösszeg: 4.ajánlati rész: nettó 126 779 040 Ft Alap...”
A beszerzés leírása
4.rész: Szekvenálási reagensek A) A felhívás II.1.4. pontjában foglaltak alapján, továbbá: A teljes keretösszeg: 4.ajánlati rész: nettó 126 779 040 Ft Alap keretösszeg: 4. ajánlati rész: nettó 97 301 724 Ft. Opciós keretösszeg: 4. ajánlati rész: nettó 29 477 316 Ft. Ajánlati részenként irányadó külön-külön: Az esetenkénti megrendelés keretszerződésben meghatározott feltételek szerint, az ajánlatkérő által közvetlen megrendelés útján. A nettó egységárak az alapmennyiség és az opciós mennyiség tekintetében azonosak. Ajánlatkérő az alap keretösszegének (ÁFA-val növelve) lehívására kötelezettséget vállal, az opciós keretösszeg (ÁFA-val növelve) lehívására nem. Az opciós keretösszeg lehívására a szerződés időtartama alatt kerülhet sor, abban az esetben, ha az alap keretösszege már kimerítésre került. Ajánlatkérő által megjelölt tételek bármelyike lehívásra kerülhet az alap és az opciós keretösszeg keretén belül. B) Rendelkezésre álló készülék: Iontorrent S5 . Rendelkezésre álló készüléknek megfelelő (azzal teljes egészében kompatibilis) fogyóanyagok szükségesek. A különböző fogyóanyagok tervezett teljes mennyisége: 79 db. A továbbiak részletesen a Közbeszerzési Dokumentumokban.
Eljárás Az eljárás típusa
Nyílt eljárás ✅
Jogalap: 2014/24/EU irányelv
Adminisztratív információk
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések beérkezésének határideje: 2025-01-21 12:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei: 2025-01-21 14:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei (hely): EKR (https://ekr.gov.hu)
Az ajánlatok felbontásának feltételei (Tájékoztatás a felhatalmazott személyekről és a felbontási eljárásról):
“Az ajánlatok benyújtására és felbontására a 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet 15. §-a irányadó. A Kbt. 68. § (1b) bekezdésében foglaltaknak megfelelően az...”
Az ajánlatok felbontásának feltételei (Tájékoztatás a felhatalmazott személyekről és a felbontási eljárásról)
Az ajánlatok benyújtására és felbontására a 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet 15. §-a irányadó. A Kbt. 68. § (1b) bekezdésében foglaltaknak megfelelően az elektronikusan benyújtott ajánlatok felbontását az EKR végzi akként, hogy a bontás időpontjában az ajánlatok az AK számára hozzáférhetővé válnak.
Többet mutasson
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Minimális időtartam, amely alatt az ajánlattevőnek fenn kell tartania az ajánlatot: 30
A közbeszerzési eljárás feltételei
Biztosítéknyújtási kötelezettség áll fenn ✅
A szerződést elnyerő ajánlattevők csoportjának valamilyen jogi formát kell öltenie ✅
Megnyitás dátuma: 2025-01-21 14:00:00 📅
Hely:
“EKR (https://ekr.gov.hu)”
További információk:
“Az ajánlatok benyújtására és felbontására a 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet 15. §-a irányadó. A Kbt. 68. § (1b) bekezdésében foglaltaknak megfelelően az...”
További információk
Az ajánlatok benyújtására és felbontására a 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet 15. §-a irányadó. A Kbt. 68. § (1b) bekezdésében foglaltaknak megfelelően az elektronikusan benyújtott ajánlatok felbontását az EKR végzi akként, hogy a bontás időpontjában az ajánlatok az AK számára hozzáférhetővé válnak.
Többet mutasson
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Elektronikus számlázás: Kötelező
Elektronikus fizetést használnak ✅
A szerződés teljesítési feltételeket tartalmaz ✅
Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk Műszaki és szakmai képességek
A kiválasztási kritériumok listája és rövid leírása:
“Műszaki, illetve szakmai alkalmasság. Rerencia bemutatása.: K a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 2. § (5) bekezdése alapján az alkalmassági követelmény...”
A kiválasztási kritériumok listája és rövid leírása
Műszaki, illetve szakmai alkalmasság. Rerencia bemutatása.: K a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 2. § (5) bekezdése alapján az alkalmassági követelmény előzetes igazolására elfogadja AT egyszerű nyilatkozatát, így elegendő az egységes európai közbeszerzési dokumentum (EEKD) IV. részének alfa szakaszát kitölteni. A Kbt. 69. § (4) - (6) bekezdése alapján az utólagos igazolási kötelezettség körében benyújtandó igazolások: M/1. A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21. § (1a) bekezdése alapján AT ismertesse a felhívás feladásától visszafelé számított 3 évben (36 hónapban) teljesített legjelentősebb szállításait legalább az alábbi tartalommal: - a szerződés tárgya és mennyisége olyan részletességgel, hogy abból az alkalmassági feltételnek való megfelelés megállapítható legyen, - a teljesítés ideje (kezdő és befejező időpontja év/hónap/nap, megjelöléssel), - a szerződést kötő másik fél megnevezése, címe, a referenciát nyújtó személy neve, elérhetősége, - nyilatkozat arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e, - saját teljesítés aránya (adott esetben). A referencia bemutatására irányadó a 321/2015. (X.30.) Kr. 22. § (1) bek.-e. A 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 21/A. § alapján AK a teljesítés igazolásaként köteles elfogadni annak igazolását is, ha a referenciakövetelményben foglalt eredmény vagy tevékenység a szerződés részteljesítéseként valósult meg. Az alkalmasság minimumkövetelménye(i): M/1. Alkalmatlan az AT, ha nem rendelkezik a felhívás feladásától visszafelé számított 3 évben (36 hónapban)az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően teljesített, alábbi szállítás(ok)ra vonatkozó referenciával/referenciákkal: nukleinsav izolálásra szolgáló reagensek szállításainak száma nem érte el a 4 db-ot. AK a vizsgált időszak alatt befejezett, de legfeljebb 6 éven (72 hónapban) belül megkezdett szállításokat veszi figyelembe. Folyamatban lévő szerződések akkor mutathatók be referenciaként, ha azokból egyértelműen megállapítható, hogy a fent megadott részteljesítés(ek)re a felhívás feladásának időpontjától visszafelé számított 3 évben (36 hónapban) került sor. AK a fenti M/1. pontban rögzített szállítás alatt a következőket érti: az adott áru(k) adásvételét, leszállítással együtt. Az alkalmassági követelmény maximum 5 szerződéssel igazolható.
Többet mutasson Részvételi feltételek
A gazdasági szereplők azon csoportjának jogi formája, amelynek a szerződést oda kell ítélni:
“AK nem teszi lehetővé.”
Kauciók és garanciák:
“AK nem ír elő ajánlati biztosítékot.”
A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre:
“Az ellenszolgáltatás teljesítése a teljesítésigazolást követően kiállított számlák alapján - a Kbt. 135. § (1), (5), (6) bekezdése alapján - átutalással...”
A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre
Az ellenszolgáltatás teljesítése a teljesítésigazolást követően kiállított számlák alapján - a Kbt. 135. § (1), (5), (6) bekezdése alapján - átutalással történik a Ptk. 6:130. § (1)-(2) bekezdésében leírtak szerint 1997. évi LXXXIII. törvény 9/A. §-ban rögzített eltéréssel a számla kézhezvételétől számított 60 napos fizetési határidővel. Az ajánlat és az elszámolás pénzneme magyar forint (HUF). Fizetési késedelem esetén a Ptk. 6:155. § (1) bek. szerinti késedelmi kamatok érvényesek. AK a Kbt. 27/A. alapján fog eljárni. Elszámolás és kifizetés pénzneme: HUF. A jelen közbeszerzés alapján megkötendő szerződés összegének finanszírozása az Innovációs és Technológiai Minisztérium, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal kezelő szerv által nyújtott „Krónikus légúti gyulladással járó tüdőbetegek és SARS-CoV-2 fertőzöttek molekuláris fenotipizálása.” című 2020-1.1.6-JÖVŐ-2021-00003 azonosítószámú IKT-2021-900-I1- 00000007/0000006 számú támogatói okirat és felhívás alapján.
Többet mutasson A szerződéssel kapcsolatos feltételek
A szerződés teljesítésének feltételei:
“Késedelmi kötbér: Amennyiben Eladó késedelmesen teljesít (késedelemnek minősül a hiba javításáig tartó időtartam is, ha az eladó nem a szerződés 1. számú...”
A szerződés teljesítésének feltételei
Késedelmi kötbér: Amennyiben Eladó késedelmesen teljesít (késedelemnek minősül a hiba javításáig tartó időtartam is, ha az eladó nem a szerződés 1. számú mellékletben szereplő a Vevő által megrendelt termékkel/vagy azzal egyenértékű helyettesítő termékkel teljesít) úgy a késedelmi kötbér mértéke naponta a megrendelt, de le nem szállított áru nettó ellenértékének 1 %-a. A késedelmi kötbér összege 20 napig - kerül felszámításra, ezt követően meghiúsulási kötbérre lesz jogosult Vevő. Meghiúsulási kötbér: Eladó olyan okból, amelyért felelős, és a szerződésben és/vagy a műszaki leírásban meghatározott kötelezettségeit nem teljesíti, és ezáltal a szerződés teljesítése lehetetlenné válik, úgy Vevő meghiúsulási kötbérigényt jogosult érvényesíteni, amelynek mértéke a szerződés nem teljesített nettó értékének - 25 %-a. Továbbiak a közbeszerzési dokumentumokban.
Többet mutasson Részvételi feltételek
Kizárási ok: crime-org
corruption
fraud
terr-offence
finan-laund
human-traffic
distorsion
tax-pay
socsec-pay
bankruptcy
insolvency
cred-arran
bankr-nat
liq-admin
susp-act
prof-misconduct
misrepresent
labour-law
prep-confl
Kizárási okok leírása:
“Az összes részajánlati körben: Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki...”
Kizárási okok leírása
Az összes részajánlati körben: Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki a Kbt. 62. § (1)-(2) bekezdésében foglalt kizáró okok hatálya alatt áll. A Kbt. 74. § (1) bekezdés b) pontja alapján az ajánlatkérőnek ki kell zárnia az eljárásból azt az ajánlattevőt, alvállalkozót vagy az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezetet, aki részéről a kizáró ok az eljárás során következett be. A megkövetelt igazolási mód: Ajánlattevőnek ajánlatában a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet II. Fejezetének megfelelően, az egységes európai közbeszerzési dokumentum (ESPD/EEKD) benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy nem tartozik a Kbt. 62. § (1) -(2) bekezdésének, valamint 63. § (1) bekezdés c) pontjának hatálya alá. (A továbbiakban: EEKD) Az ajánlatkérő a Kbt. 69. § (4)-(7) bekezdésében foglaltak értelemszerű alkalmazásával hívja fel az értékelési szempontokra figyelemmel legkedvezőbbnek tekinthető ajánlattevő(ke)t azon dokumentumok benyújtására, amelyek igazolják, hogy az ajánlattevő nem tartozik az előírt kizáró okok hatálya alá. Az igazolásokat a Magyarországon letelepedett ajánlattevőnek a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet III. Fejezet 8. § szerint, a nem Magyarországon letelepedett ajánlattevőnek a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet III. Fejezet 10. §-ban foglaltak szerint kell alvállalkozó vagy más szervezet vonatkozásában csak EEKD dokumentumot köteles benyújtani a Kbt. 62. § (1)-(2) bekezdésében, valamint 63. § (1) bekezdés c) pontjában foglalt kizáró okok hiányának igazolása érdekében. Az ajánlattevő egyebekben ajánlatában a Kbt. 67. § (4) bekezdése szerint nyilatkozni köteles arról, hogy nem vesz igénybe a szerződés teljesítéséhez a Kbt. 62. § (1)-2) bekezdése, valamint 63. § (1) bekezdés c) pontja szerinti kizáró okok hatálya alá eső alvállalkozót. A Kbt. 63. § (1) bekezdésében, valamint a 62. § (1) bekezdés a), b), e), h), j), I) és n) pontjában meghatározott időtartamot mindig a kizáró ok fenn nem állásának ellenőrzése időpontjától kell számítani. A Magyarországon letelepedett gazdasági szereplőkre vonatkozóan a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 8. § i) pont ib) és ic) alpontj irényadó, egyéb esetben esetében a Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kb) alpontjára vonatkozóan az ajánlattevő nyilatkozatát kell csatolni a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet III. Fejezet 10. § (1) bekezdés g) pont gb) pontjában meghatározottak szerint, a Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kc) alpontjára vonatkozóan pedig a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet III. Fejezet 10. § (1) bekezdés g) pont gc) pontjában meghatározottak szerint. A Kbt. 62. § (1) bekezdés b) pontja tekintetében: - A Magyarországon letelepedett ajánlattevő esetében, a 2017. évi CL. tv. (Art.) szerinti köztartozásmentes adózói adatbázisból az ajánlatkérő ellenőrzi. Ha a gazdasági szereplő az adatbázisban nem szerepel, az illetékes adó- és vámhivatal igazolását vagy az adóigazgatási eljárás részletszabályairól szóló kormányrendelet szerinti adóigazolást kell benyújtani. - A nem Magyarországon letelepedett ajánlattevő esetében a letelepedése szerinti ország illetékes hatóságainak igazolását kell benyújtani. A kizáró ok hiányát magyarországi köztartozással kapcsolatban az Art. szerinti köztartozásmentes adózói adatbázisból ajánlatkérő is ellenőrzi. Ha az ajánlattevő az adatbázisban nem szerepel, az illetékes adó- és vámhivatal igazolását vagy az adóigazgatási eljárás részletszabályairól szóló kormányrendelet szerinti adóigazolást is be kell nyújtani. Amennyiben a gazdasági szereplő Magyarországon nem végez adóköteles tevékenységet, a gazdasági szereplő erről szóló nyilatkozatát kell benyújtani. Ajánlatkérő egyebekben hivatkozik a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1-16. §-aira. A fentiek alapján: - A Kbt. 62. § (1) bek. a) pontjának aa) alpontja alapján kizáró ok a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény (a továbbiakban: 1978. évi IV. törvény), illetve a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény (a továbbiakban: Btk.) szerinti bűnszervezetben részvétel, ideértve a bűncselekmény bűnszervezetben történő elkövetését is; (ide érteve a Kbt. 62. § (1) bek. a) pontjának ah) pontja alapján a gazdasági szereplő személyes joga szerinti, hasonló bűncselekményt is;) - A Kbt. 62. § (2) bek. alapján a gazdasági szereplő akkor sem lehet ajánlattevő, részvételre jelentkező, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában, amennyiben a) vezető tisztségviselője vagy felügyelőbizottságának tagja, cégvezetője vagy gazdasági társaság esetén annak egyedüli tagja, vagy személyes joga szerinti hasonló ügyvezető vagy felügyelő szervének tagja, illetve személyes joga szerint az előbbieknek megfelelő döntéshozatali jogkörrel rendelkező személy olyan személy, akivel szemben az (1) bekezdés a) pontjában meghatározott bűncselekmény miatt az elmúlt öt évben jogerős ítéletet hoztak és a büntetett előélethez fűződő hátrányok alól nem mentesült, vagy b) az (1) bekezdés a) pontjában meghatározott bűncselekmény miatt a jogerős ítéletet az elmúlt öt évben – vagy ha ez rövidebb az adott bűncselekmény kapcsán az elítélt büntetett előélethez fűződő hátrányok alóli mentesüléséhez szükséges időn belül – olyan személlyel szemben hozták, aki a bűncselekmény elkövetésekor a gazdasági szereplő vezető tisztségviselője vagy felügyelőbizottságának tagja, cégvezetője vagy gazdasági társaság esetén annak egyedüli tagja, vagy személyes joga szerinti hasonló ügyvezető vagy felügyelő szervének tagja, illetve az előbbieknek megfelelő döntéshozatali jogkörrel rendelkező személy volt.
“A Kbt. 62. § (1) bek. a) pont ab) alpont alapján kizáró ok az 1978. évi IV. törvény szerinti vesztegetés, befolyással üzérkedés, befolyás vásárlása,...”
Kizárási okok leírása
A Kbt. 62. § (1) bek. a) pont ab) alpont alapján kizáró ok az 1978. évi IV. törvény szerinti vesztegetés, befolyással üzérkedés, befolyás vásárlása, vesztegetés nemzetközi kapcsolatokban, befolyás vásárlása nemzetközi kapcsolatokban, hűtlen kezelés, hanyag kezelés, illetve a Btk. XXVII. fejezetében meghatározott korrupciós bűncselekmények, valamint a Btk. szerinti hűtlen kezelés vagy hanyag kezelés; (ide érteve a Kbt. 62. § (1) bek. a) pontjának ah) pontja alapján a gazdasági szereplő személyes joga szerinti, hasonló bűncselekményt is;)
Többet mutasson Többet mutasson (14) “A Kbt. 62. § (1) bek. a) pontjának ac) alpontja alapján kizáró ok az 1978. évi IV. törvény szerinti költségvetési csalás, európai közösségek pénzügyi...”
Kizárási okok leírása
A Kbt. 62. § (1) bek. a) pontjának ac) alpontja alapján kizáró ok az 1978. évi IV. törvény szerinti költségvetési csalás, európai közösségek pénzügyi érdekeinek megsértése, illetve a Btk. szerinti költségvetési csalás; (ide érteve a Kbt. 62. § (1) bek. a) pontjának ah) pontja alapján a gazdasági szereplő személyes joga szerinti, hasonló bűncselekményt is;)
“A Kbt. 62. § (1) bek. a) pontj ad) alpontja alapján kizáró ok az 1978. évi IV. törvény, illetve a Btk. szerinti terrorcselekmény, valamint ehhez kapcsolódó...”
Kizárási okok leírása
A Kbt. 62. § (1) bek. a) pontj ad) alpontja alapján kizáró ok az 1978. évi IV. törvény, illetve a Btk. szerinti terrorcselekmény, valamint ehhez kapcsolódó felbujtás, bűnsegély vagy kísérlet; (i ide érteve a Kbt. 62. § (1) bek. a) pontjának ah) pontja alapján a gazdasági szereplő személyes joga szerinti, hasonló bűncselekményt is;)
“A Kbt. 62. § (1) bek. a) pontjának ae) alpontja alapján kizáró ok az 1978. évi IV. törvény, illetve a Btk. szerinti pénzmosás, valamint a Btk. szerinti...”
Kizárási okok leírása
A Kbt. 62. § (1) bek. a) pontjának ae) alpontja alapján kizáró ok az 1978. évi IV. törvény, illetve a Btk. szerinti pénzmosás, valamint a Btk. szerinti terrorizmus finanszírozása; (ide érteve a Kbt. 62. § (1) bek. a) pontjának ah) pontja alapján a gazdasági szereplő személyes joga szerinti, hasonló bűncselekményt is;)
“A Kbt. 62. § (1) bek. a) pontjának af ) alpontja alapján kizáró ok az 1978. évi IV. törvény, illetve a Btk. szerinti emberkereskedelem és kényszermunka,...”
Kizárási okok leírása
A Kbt. 62. § (1) bek. a) pontjának af ) alpontja alapján kizáró ok az 1978. évi IV. törvény, illetve a Btk. szerinti emberkereskedelem és kényszermunka, valamint az emberkereskedelem áldozatainak kizsákmányolása elleni fellépés érdekében szükséges egyes törvények módosításáról szóló 2020. évi V. törvény hatálybalépéséig hatályban volt Btk. szerinti kényszermunka; (ide érteve a Kbt. 62. § (1) bek. a) pontjának ah) pontja alapján a gazdasági szereplő személyes joga szerinti, hasonló bűncselekményt is;)
“A Kbt. 62. § (1) bek. a) pontjának ag ) alpontja alapján az 1978. évi IV. törvény, illetve a Btk. szerinti versenyt korlátozó megállapodás közbeszerzési és...”
Kizárási okok leírása
A Kbt. 62. § (1) bek. a) pontjának ag ) alpontja alapján az 1978. évi IV. törvény, illetve a Btk. szerinti versenyt korlátozó megállapodás közbeszerzési és koncessziós eljárásban; (ide érteve a Kbt. 62. § (1) bek. a) pontjának ah) pontja alapján a gazdasági szereplő személyes joga szerinti, hasonló bűncselekményt is;) - A Kbt. 62. § (1) bek. n) pontja alapján a Tpvt. 11. §-a, vagy az EUMSZ 101. cikke szerinti - három évnél nem régebben meghozott - véglegessé vált és végrehajtható versenyfelügyeleti határozatban vagy a versenyfelügyeleti határozat megtámadására irányuló közigazgatási per esetén a bíróság véglegessé vált és végrehajtható határozatában megállapított és bírsággal sújtott jogszabálysértést követett el; vagy ha az ajánlattevő ilyen jogszabálysértését más versenyhatóság végleges döntésében vagy bíróság jogerősen - három évnél nem régebben - megállapította és egyúttal bírságot szabott ki; - A Kbt. 62. § (1) bek. o) alapján: kizáró ok, ha esetében az ajánlatkérő bizonyítani tudja, hogy az adott közbeszerzési eljárásban a gazdasági szereplő más gazdasági szereplővel a verseny torzítására irányuló megállapodást kötött;
“A Kbt. 62. § (1) bek. b) alpont alapján, ha az egy évnél régebben lejárt adó-, vámfizetési vagy társadalombiztosítási járulékfizetési kötelezettségének nem...”
Kizárási okok leírása
A Kbt. 62. § (1) bek. b) alpont alapján, ha az egy évnél régebben lejárt adó-, vámfizetési vagy társadalombiztosítási járulékfizetési kötelezettségének nem tett eleget, kivéve, ha tartozását és az esetleges kamatot és bírságot az ajánlat vagy részvételi jelentkezés benyújtásának időpontjáig megfizette vagy ezek megfizetésére halasztást kapott ;
“Kbt. 62. § (1) bek. b) alpont alapján, ha az egy évnél régebben lejárt adó-, vámfizetési vagy társadalombiztosítási járulékfizetési kötelezettségének nem...”
Kizárási okok leírása
Kbt. 62. § (1) bek. b) alpont alapján, ha az egy évnél régebben lejárt adó-, vámfizetési vagy társadalombiztosítási járulékfizetési kötelezettségének nem tett eleget, kivéve, ha tartozását és az esetleges kamatot és bírságot az ajánlat vagy részvételi jelentkezés benyújtásának időpontjáig megfizette vagy ezek megfizetésére halasztást kapott;
“- A Kbt. 62. § (1) bek. c) alpont alapján, ha végelszámolás alatt áll, vonatkozásában csődeljárás elrendeléséről szóló bírósági végzést közzétettek, az...”
Kizárási okok leírása
- A Kbt. 62. § (1) bek. c) alpont alapján, ha végelszámolás alatt áll, vonatkozásában csődeljárás elrendeléséről szóló bírósági végzést közzétettek, az ellene indított felszámolási eljárást jogerősen elrendelték, vagy ha a gazdasági szereplő személyes joga szerinti hasonló eljárás van folyamatban, vagy aki személyes joga szerint hasonló helyzetben van;
“A Kbt. 62. § (1) bek. c) alpont alapján, ha végelszámolás alatt áll, vonatkozásában csődeljárás elrendeléséről szóló bírósági végzést közzétettek, az ellene...”
Kizárási okok leírása
A Kbt. 62. § (1) bek. c) alpont alapján, ha végelszámolás alatt áll, vonatkozásában csődeljárás elrendeléséről szóló bírósági végzést közzétettek, az ellene indított felszámolási eljárást jogerősen elrendelték, vagy ha a gazdasági szereplő személyes joga szerinti hasonló eljárás van folyamatban, vagy aki személyes joga szerint hasonló helyzetben van;
“- A Kbt. 62. § (1) bek.d) alapján, ha a tevékenységét felfüggesztette vagy akinek tevékenységét felfüggesztették; A Kbt. 62. § (1) bek. f) alapján, ha...”
Kizárási okok leírása
- A Kbt. 62. § (1) bek.d) alapján, ha a tevékenységét felfüggesztette vagy akinek tevékenységét felfüggesztették; A Kbt. 62. § (1) bek. f) alapján, ha tevékenységét a jogi személlyel szemben alkalmazható büntetőjogi intézkedésekről szóló 2001. évi CIV. törvény 5. § (2) bekezdés b) pontja alapján vagy az adott közbeszerzési eljárásban releváns módon c) vagy g) pontja alapján a bíróság jogerős ítéletében korlátozta, az eltiltás ideje alatt, vagy ha az ajánlattevő tevékenységét más bíróság hasonló okból és módon jogerősen korlátozta;
“- A Kbt. 62. § (1) bek.e) alapján gazdasági, illetve szakmai tevékenységével kapcsolatban bűncselekmény elkövetése az elmúlt három éven belül jogerős...”
Kizárási okok leírása
- A Kbt. 62. § (1) bek.e) alapján gazdasági, illetve szakmai tevékenységével kapcsolatban bűncselekmény elkövetése az elmúlt három éven belül jogerős bírósági ítéletben megállapítást nyert;
“- A Kbt. 62. § (1) bek.h) alapján ha korábbi közbeszerzési vagy koncessziós beszerzési eljárásban hamis adatot szolgáltatott vagy hamis nyilatkozatot tett,...”
Kizárási okok leírása
- A Kbt. 62. § (1) bek.h) alapján ha korábbi közbeszerzési vagy koncessziós beszerzési eljárásban hamis adatot szolgáltatott vagy hamis nyilatkozatot tett, ezért az eljárásból kizárták, és ha) ha a kizárás miatt jogorvoslatra nem került sor, az ajánlatkérő megítélése szerint a kizárás alapjául szolgáló cselekmény miatt a szerződés teljesítése vonatkozásában a megbízhatósága alapos okkal megkérdőjelezhető, az érintett közbeszerzési eljárás lezárulásától számított három évig, vagy hb) ha a kizárás tekintetében sor került jogorvoslatra és az ajánlatkérő kizárásról hozott döntését - a hamis adat szolgáltatásának megállapítása mellett - a Közbeszerzési Döntőbizottság véglegessé vált, - a Döntőbizottság határozatának megtámadására irányuló közigazgatási per esetén a bíróság jogerős - három évnél nem régebben meghozott határozata jogszerűnek mondta ki; - A Kbt. 62. § (1) bek.i) alapján kizáró ok, ha az adott eljárásban előírt adatszolgáltatási kötelezettség teljesítése során a valóságnak nem megfelelő adatot szolgáltat (a továbbiakban: hamis adat), illetve hamis adatot tartalmazó nyilatkozatot tesz, vagy a közbeszerzési eljárásban előzetes igazolásként benyújtott nyilatkozata ellenére nem tud eleget tenni az alkalmasságot, a kizáró okokat vagy a 82. § (5) bekezdése szerinti kritériumokat érintő igazolási kötelezettségének (a továbbiakban együtt: hamis nyilatkozat), amennyiben ia) a hamis adat vagy nyilatkozat érdemben befolyásolja az ajánlatkérőnek a kizárásra, az alkalmasság fennállására, az ajánlat műszaki leírásnak való megfelelőségére vagy az ajánlatok értékelésére vonatkozó döntését, és ib) a gazdasági szereplő szándékosan szolgáltatott hamis adatot vagy tett hamis nyilatkozatot, vagy az adott helyzetben általában elvárható gondosság mellett egyértelműen fel kellett volna ismernie, hogy az általa szolgáltatott adat a valóságnak, illetve nyilatkozata a rendelkezésére álló igazolások tartalmának nem felel meg; - A Kbt. 62. § (1) bek.j) alapján, ha esetében az ajánlatkérő bizonyítani tudja, hogy az adott eljárásban megkísérelte jogtalanul befolyásolni az ajánlatkérő döntéshozatali folyamatát, vagy olyan bizalmas információt kísérelt megszerezni, amely jogtalan előnyt biztosítana számára a közbeszerzési eljárásban, vagy korábbi közbeszerzési vagy koncessziós beszerzési eljárásból ebből az okból kizárták, és ja) ha a kizárás miatt jogorvoslatra nem került sor, az ajánlatkérő megítélése szerint a kizárás alapjául szolgáló cselekmény miatt a szerződés teljesítése vonatkozásában a megbízhatósága alapos okkal megkérdőjelezhető, az érintett eljárás lezárulásától számított három évben, vagy jb) ha a kizárás tekintetében sor került jogorvoslatra és az ajánlatkérő kizárásról hozott döntését a jogtalan befolyásolás megállapítása mellett - a Közbeszerzési Döntőbizottság véglegessé vált, - a Döntőbizottság határozatának megtámadására irányuló közigazgatási per esetén a bíróság jogerős - három évnél nem régebben meghozott határozata jogszerűnek mondta ki; - A Kbt. 62. § (1) bek.k) alapján kizáró ok, ha tekintetében a következő feltételek valamelyike megvalósul: ka) nem az Európai Unió, az Európai Gazdasági Térség vagy a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet tagállamában, a Kereskedelmi Világszervezet közbeszerzési megállapodásban részes államban vagy az EUMSZ 198. cikkében említett tengerentúli országok és területek bármelyikében vagy nem olyan államban rendelkezik adóilletőséggel, amellyel Magyarországnak kettős adózás elkerüléséről szóló egyezménye van, vagy amellyel az Európai Uniónak kétoldalú megállapodása van a közbeszerzés terén, kb) olyan társaság, amely a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló 2017. évi LIII. törvény 3. § 38. pont a)-b) vagy d) alpontja szerinti tényleges tulajdonosát nem képes megnevezni, illetve kc) a gazdasági szereplőben közvetetten vagy közvetlenül több, mint 25%-os tulajdoni résszel vagy szavazati joggal rendelkezik olyan jogi személy vagy személyes joga szerint jogképes szervezet, amelynek tekintetében a kb) alpont szerinti feltétel fennáll;
“A Kbt. 62. § (1) bek.l) alapján: harmadik országbeli állampolgár Magyarországon engedélyhez kötött foglalkoztatása esetén a foglalkoztatás-felügyeleti...”
Kizárási okok leírása
A Kbt. 62. § (1) bek.l) alapján: harmadik országbeli állampolgár Magyarországon engedélyhez kötött foglalkoztatása esetén a foglalkoztatás-felügyeleti hatóság által a foglalkoztatást elősegítő szolgáltatásokról és támogatásokról, valamint a foglalkoztatás felügyeletéről szóló törvény alapján két évnél nem régebben véglegessé vált közigazgatási - vagy annak megtámadására irányuló közigazgatási per esetén jogerős bírósági - határozatban megállapított és a munkaügyi bírsággal vagy az idegenrendészeti hatóság által a harmadik országbeli állampolgárok beutazásáról és tartózkodásáról szóló törvény szerinti közrendvédelmi bírsággal sújtott jogszabálysértést követett el;
“A Kbt. 62. § (1) bek.m) alapján esetében a 25. § szerinti összeférhetetlenségből, illetve a közbeszerzési eljárás előkészítésében való előzetes bevonásból...”
Kizárási okok leírása
A Kbt. 62. § (1) bek.m) alapján esetében a 25. § szerinti összeférhetetlenségből, illetve a közbeszerzési eljárás előkészítésében való előzetes bevonásból eredő versenytorzulást a gazdasági szereplő kizárásán kívül nem lehet más módon orvosolni;
“1. AK a jelen felhívásban előírt alkalmassági követelményeket a minősített ATk jegyzékéhez képest szigorúbban határozta meg. 2. Ajánlatban az EKR-ben...”
További információk
1. AK a jelen felhívásban előírt alkalmassági követelményeket a minősített ATk jegyzékéhez képest szigorúbban határozta meg. 2. Ajánlatban az EKR-ben biztosított űrlap megfelelő kitöltésével kell a Felolvasólapot az ajánlathoz csatolni. Továbbá EKR űrlap útján kötelezően csatolandóak még: Kbt.66.§(2) bekezdés szerinti nyilatkozat, Kbt.66.§(6)bek.szerinti nyilatkozat (nemleges is), Kbt.65.§(7)bek.szerinti nyilatkozat (nemleges is), Kbt. 62. § (1) bek. k) pont kb) alpontjára nyilatkozat, Kbt. 62. § (1) bek. k) pont kc) alpontjára nyilatkozat, Kbt. 67. § (4) bek. alapján nyilatkozat, Folyamatban levő változásbejegyzési eljárásról nyilatkozat, Nyilatkozat üzleti titokról (nemleges is), EEKD (azaz az egységes európai közbeszerzési dokumentum). 3. AT köteles benyújtani egy részletes szakmai ajánlatot az ajánlatkérő által KD részeként kibocsátott műszaki leírásban foglaltak alapján, az ott megjelölt minimális adatokkal kötelezően kitöltve, cégszerűen aláírva. 4. AK nem alkalmazza a Kbt.75.§ (2) bek.e) pontját 5. AT többváltozatú (alternatív) ajánlatot nem tehet. 6. Üzleti titokra irányadó a Kbt.44. § (1)-(4) bekezdése. Hiánypótlás a Kbt. 71. § szerint. 7. Mindennemű, AK és az AT-k közötti kommunikáció csak az EKR rendszerben bonyolítható, az erre létrehozott „Kommunikáció” felületen. 8. AK konzultációt nem tart. 9. AK ajánlatok EKR-en keresztül történő benyújtásához kötelezően alkalmazandó formátumként az olvasható és nem szerkeszthető . pdf;.zip;.rar és excel formátumot jelöli meg. 10. Eljárásban eljáró FAKSZ: dr. Garancsy Georgina (lajstromszáma: 00229) 11. Értékelés: legalacsonyabb ár . Az AK azért választotta a Kbt. 76. § (2) bek. a) pontja szerinti legalacsonyabb ár egyedüli értékelési szempontját, mert az ajánlatkérő igényeinek valamely konkrétan meghatározott minőségi követelményeknek megfelelő áru felel meg, azaz az árubeszerzéssel érintett termékeknek teljes mértékben ajánlatkérő elvárásainak kell megfelelnie, és így a gazdaságilag legelőnyösebb ajánlat kiválasztását jelen esetben további minőségi jellemzők nem, csak a legalacsonyabb ár értékelése szolgálja. Ajánlatkérő hivatkozik továbbá a 16/2012. (II. 16.) Korm. rendelet (áruk és orvostechnikai eszközök közbeszerzésének sajátos szabályairól) 6. § (3) bekezdés alapján jár el („Az ajánlatkérő e rendelet hatálya alá tartozó árubeszerzések esetén választhatja a Kbt. 76. § (6) bekezdés a) pontja szerinti, a legalacsonyabb ár egyedüli értékelési szempontját”.). 12. A beszerzés tárgya központosított - országos, regionális -, illetve fenntartó által, vagy a fenntartó megbízásából indított közös közbeszerzési eljárásba is bevonásra kerülhet, ezért Felek a következő bontó feltételt kötik ki: Vevő szerződéses kötelezettséget kizárólag a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény 6:116. § (2) bekezdése szerinti, arra vonatkozó bontó feltétellel vállal, hogy amennyiben a beszerzés tárgyára vonatkozóan a központosított közbeszerzési rendszerben, keretmegállapodás vagy szerződés kerül megkötésre, a központosított közbeszerzés rendszerében kell a beszerzést megvalósítania. Felek rögzítik, hogy ebből Vevőnek semmilyen hátrányos következménye nem származhat. 13. Ajánlatkérő 63/2022. (II. 28.) Korm. rendelet alapján előzetes piaci konzultációt alkalmazott, melynek elektronikus elérhetősége: https://ekr.gov.hu/ekr-em/folyamat/kozbeszerzes/cselekmenyek.xhtml?kozbeszerzesAzonosito=EKR000286352024 . A konzultáció EKR azonosítója: EKR000286352024. 14. Ajánlattevő köteles nyilatkozni a TANÁCS 2014. július 31-i 833/2014/EU RENDELETE (az ukrajnai helyzetet destabilizáló orosz intézkedések miatt hozott korlátozó intézkedésekről) alapján az ajánlattevő és a szerződéses érték 10 0/o-át meghaladó, alvállalkozóként, szállítóként, kapacitást biztosító szervezetként megjelölt szervezetet vonatkozásában „24. Ajánlattevő köteles tehát külön nyilatkozatot becsatolni az ukrajnai helyzetet destabilizáló orosz intézkedések miatt hozott korlátozó intézkedésekről szóló 833 /2014/EU tanácsi rendelet 5k. cikk (1) bekezdése szerinti tilalomról (nyilatkozatminta alkalmazandó). Ajánlatkérő ezen jogszabálynak való nem megfelelést a Kbt. 73. (1) bekezdés e) pontja szerinti érvénytelenségi indoknak tekinti. 15. Jelen eljárásban: AK=Ajánlatkérő, AT=Ajánlattevő, KD=Közbeszerzési Dokumentumok. 16. Továbbiak a KD-ben.
Többet mutasson Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_40664534_2
Postacím: Riadó u. 5
Postai irányítószám: 1026
Postai város: Budapest
Régió: Budapest🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: dontobizottsag@kt.hu📧
Telefon: +36 18828592📞
Fax: +36 18828593 📠
URL: https://kozbeszerzes.hu🌏 Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_40664534_2
Postacím: Riadó u. 5
Postai irányítószám: 1026
Postai város: Budapest
Régió: Budapest🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: dontobizottsag@kt.hu📧
Telefon: +36 18828592📞
Fax: +36 18828593 📠
URL: https://kozbeszerzes.hu🌏 Felülvizsgálati eljárás
Pontos információ a felülvizsgálati eljárások határidejéről (határidejeiről):
“A Kbt. 148. § alapján.” Információk az elektronikus munkafolyamatokról
Elektronikus számlázást fogadunk el
Elektronikus fizetést használnak
Forrás: OJS 2024/S 248-785094 (2024-12-19)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2025-02-24) A szerződés odaítélése
1️⃣ Információk a nem díjazottakról
Nem érkezett be ajánlat vagy részvételi jelentkezés, vagy az összeset elutasították
Annak oka, hogy miért nem választották ki a nyertest: Valamennyi beérkezett ajánlatot, részvételi jelentkezést vagy projektet visszavonták vagy elfogadhatatlannak találták
Procedures for review
A panaszosok száma: 0
Tétel azonosító száma: LOT-0002
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 1
Az elektronikus úton beérkezett pályázatok száma: 1
A kkv-k által benyújtott pályázatok száma: 1
A nem uniós tagállamokból származó ajánlattevőktől beérkezett ajánlatok száma: 0
A más uniós tagállamokból származó ajánlattevőktől beérkezett ajánlatok száma: 0
Ajánlat azonosítója: EKR000487672024/3186
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0002
A vállalkozó neve és címe
Név: Life Technologies Magyarország Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 11870120241
Postacím: Váci Út 41-43.
Postai irányítószám: 1134
Postai város: Budapest
Régió: Budapest🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: huorders@thermofisher.com📧
Telefon: +36 16861500📞
2️⃣
Tétel azonosító száma: LOT-0003
Ajánlat azonosítója: EKR000487672024/3178
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0003
Név: Bio-Rad Magyarország Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 13058199242
Postacím: Futó Utca 47-53.
Postai irányítószám: 1082
E-mail: offers_hu@bio-rad.com📧
Telefon: +36 14596100📞
Fax: +36 14596101 📠
URL: https://www.bio-rad.com🌏
Kiegészítő információk További információk
“Az eredménytelenség indoka: 2 - 2. rész: Realtime PCR reagensek: Az eljárás eredménytelen, figyelemmel arra, hogy kizárólag érvénytelen ajánlatot nyújtottak...”
További információk
Az eredménytelenség indoka: 2 - 2. rész: Realtime PCR reagensek: Az eljárás eredménytelen, figyelemmel arra, hogy kizárólag érvénytelen ajánlatot nyújtottak be [Kbt. 75. § (1) bekezdés b) pont]. Eredménytelenné nyilvánításról összegezés dátuma 2025.02.14. napja 3 - 3. rész: Digitális PCR reagensek: Az eljárás eredménytelen, figyelemmel arra, hogy kizárólag érvénytelen ajánlatot nyújtottak be [Kbt. 75. § (1) bekezdés b) pont]. Eredménytelenné nyilvánításról összegezés dátuma 2025.02.14. napja
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2025-12-15) Objektum A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke (HÉA nélkül): 9 083 112 HUF 💰
Leírás
Postacím: Korányi Frigyes
Zöld közbeszerzési kritériumok: A zöld közbeszerzésre vonatkozó nemzeti kritériumok
Eljárás Az eljárás típusa
Az eljárás legfontosabb jellemzői:
“Nyílt eljárás.”
A szerződés odaítélése
A szerződés/tétel odaítélése ✅
Tétel azonosító száma: LOT-0001
Szerződés száma: 1
A szerződés megkötésének időpontja: 2025-03-06 📅
A szerződés címe: https://ekr.gov.hu/ekr-szerzodestar/hu/szerzodesLista?eljarasAzon=EKR000487672024🌏 A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 2 902 980 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR000487672024/3114
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0001
A vállalkozó neve és címe
Név: Bio-Science Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 12266788243
Postacím: Fehérvári Út 79. II. em.
Postai irányítószám: 1119
E-mail: kozbeszerzes@bio-science.hu📧
Telefon: +36 16198321📞
Fax: +36 17990159 📠
URL: https://www.bio-science.hu🌏
A nyertes szabályozott piacon jegyzett ✅
A gazdasági szereplő mérete: Kisvállalkozás
Tétel azonosító száma: LOT-0004
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 126 779 040 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR000487672024/3170
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0004
Forrás: OJS 2025/S 243-838708 (2025-12-15)