Adásvételi keretmegállapodás az NK0201FARM azonosítószámú projekt keretében , a Semmelweis Egyetem Farmakológiai és Farmakoterápiás Intézet részére fogyóanyagok beszerzésére a keretösszeg kimerüléséig (nettó 86.315.149. HUF, bruttó109.620.240.HUF) de legfeljebb 2027.03.31. napjáig. Jelen eljárás a Kbt. 105. § (2) bekezdés b) pontja szerinti több ajánlattevővel megkötendő keretmegállapodás megkötésére irányul. Az eseti megrendelésekre közvetlen megrendelés formájában kerül sor. A közvetlen megrendelés a közbeszerzési dokumentumokban meghatározott objektív szempontok alapján, az ajánlatkérő által összeállított elektronikus katalógusból történik. Az elektronikus katalógus formájával kapcsolatos részletszabályokat a közbeszerzési dokumentumok tartalmazzák. A közbeszerzési eljárás tárgya 404 (Négyszáznégy) különféle tétel adásvétele. Az ajánlattevő(k)nek nem kötelező valamennyi fogyóanyagra ajánlatot benyújtani, saját választás szerint ajánlat adható bármely, a fenti körbe tartozó tételre. Várható, hogy az egy időben teljesítendő külön szerződések keretében akár egy alkalommal lehívásra kerül az adott soron megjelenített összes termék.
Határidő
Az ajánlatok beérkezésének határideje 2024-03-25.
A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2024-02-19.
Szállítók
A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:
Ajánlati felhívás (2024-02-19) Objektum A közbeszerzés hatálya
Cím: Fogyóeszköz, reagens, kísérleti állat beszerzése 2
Hivatkozási szám: EKR000184302024
Rövid leírás:
Adásvételi keretmegállapodás az NK0201FARM azonosítószámú projekt keretében , a Semmelweis Egyetem Farmakológiai és Farmakoterápiás Intézet részére fogyóanyagok beszerzésére a keretösszeg kimerüléséig (nettó 86.315.149. HUF, bruttó109.620.240.HUF) de legfeljebb 2027.03.31. napjáig.
Jelen eljárás a Kbt. 105. § (2) bekezdés b) pontja szerinti több ajánlattevővel megkötendő keretmegállapodás megkötésére irányul. Az eseti megrendelésekre közvetlen megrendelés formájában kerül sor. A közvetlen megrendelés a közbeszerzési dokumentumokban meghatározott objektív szempontok alapján, az ajánlatkérő által összeállított elektronikus katalógusból történik.
Az elektronikus katalógus formájával kapcsolatos részletszabályokat a közbeszerzési dokumentumok tartalmazzák.
A közbeszerzési eljárás tárgya 404 (Négyszáznégy) különféle tétel adásvétele.
Az ajánlattevő(k)nek nem kötelező valamennyi fogyóanyagra ajánlatot benyújtani, saját választás szerint ajánlat adható bármely, a fenti körbe tartozó tételre.
Várható, hogy az egy időben teljesítendő külön szerződések keretében akár egy alkalommal lehívásra kerül az adott soron megjelenített összes termék.

Szerződés típusa: Árubeszerzések
Termékek/szolgáltatások: Laboratóriumi, optikai és precíziós felszerelések (kivéve szemüvegek)📦 Információk a tételekről
Az ajánlatok legfeljebb a következő tételekre nyújthatók be: 1
Leírás
Belső azonosító: EKR000184302024/1
Cím: Fogyóeszköz, reagens, kísérleti állat beszerzése
Ebben a közbeszerzésben kis- és középvállalkozások (kkv-k) is részt vehetnek ✅
A beszerzés leírása:
Adásvételi keretmegállapodás az NK0201FARM azonosítószámú, Semmelweis Egyetem Farmakológiai és Farmakoterápiás Intézet részére fogyóanyagok beszerzésére a keretösszeg kimerüléséig (nettó 86.315.149. HUF, bruttó 109.620.240.HUF) de legfeljebb 2027.03.31. napjáig.
Jelen eljárás a Kbt. 105. § (2) bekezdés a) pontja szerinti több ajánlattevővel megkötendő keretmegállapodás megkötésére irányul. Az eseti megrendelésekre közvetlen megrendelés formájában kerül sor. A közvetlen megrendelés a közbeszerzési dokumentumokban meghatározott objektív szempontok alapján, az ajánlatkérő által összeállított elektronikus katalógusból történik.
Az elektronikus katalógus formájával kapcsolatos részletszabályokat a közbeszerzési dokumentumok tartalmazzák.
Az Eladó teljesítési határideje nem lehet hosszabb az adott megrendelés visszaigazolását követő 21 (huszonegy) napnál, a szerződéstervezetben részletezettek szerint.
Minden egyes megrendelésről az Eladó megrendelés-visszaigazolást küld a Vevő részére írásban, e-mail formájában.
A közbeszerzési eljárás tárgya 404 (Négyszáznégy) különféle tétel adásvétele.
Az ajánlattevő(k)nek nem kötelező valamennyi tételre ajánlatot benyújtani, saját választás szerint ajánlat adható bármely tételre.
Termékek köre és mennyisége:
Összesen 13.230. egység laboratóriumi fogyóanyag és reagens az alábbi termékkategóriákban:
- Általános labor vegyszer
- Általános műanyageszközök
- Fogyóeszköz
- Sejt mediumok
- Reagensek
- állatház
- Laboratóriumi gázok
- Általános üveg eszközök
- Műanyag áru
- Reagens sejtenyészteshez
- Analitikai reagens
- Sejttenyésztő műanyageszköz
- Állatház
- Sejttenyésztő reagens
A beszerzés tárgyának részletes leírását, valamint a tervezett mennyiségeket a közbeszerzési dokumentumok részeként rendelkezésre bocsátott műszaki leírása tartalmazza. Várható, hogy az egy időben teljesítendő külön szerződések keretében akár egy alkalommal lehívásra kerül az adott soron megjelenített összes termék.
Amennyiben a műszaki leírás meghatározott gyártmányú, eredetű, típusú dologra, tevékenységre, szabadalomra, vagy védjegyre való hivatkozást tartalmaz, az csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt, azzal egyenértékű megajánlást az ajánlatkérő elfogad. Az egyenértékűséget ajánlattevőnek kell az ajánlatában igazolnia.
Ajánlatkérő az ajánlatokat a legalacsonyabb ár értékelési szempontja alapján értékeli, tekintettel a gyógyszerek és orvostechnikai eszközök közbeszerzésének sajátos szabályairól szóló 16/2012. (II. 16.) Korm. rendelet 6. § (3) bekezdésére.
Az eljárás I. részében:
Minden soron, azaz tételenként érvényességi küszöb, mint elsődleges objektív kritérium alapján kerülnek kiválasztásra azon fogyóanyagok, amelyek megfelelnek az adott soron meghatározott elméleti pénzügyi értéknek, közbeszerzési műszaki leírásnak, melyekre nézve benyújtásra kerülnek az adott termékre vonatkozóan kért dokumentumok és nyilatkozatok, megfelelnek az alkalmassági követelményeknek, illetve az ajánlattevő nem áll kizáró okok hatálya alatt.
Az eljárás II. részében:
A „legalacsonyabb ár”, mint másodlagos objektív kritérium és az „ellátás biztonsága”, mint harmadlagos objektív szempont alapján az ajánlatkérő a benyújtott elektronikus katalógusokból Összesített elektronikus katalógust állít össze, melybe tételenként max. 3 (három) ajánlattevő terméke kerülhet be. Az egyes tételeken belül az érvényes ajánlatok sorrendjét az ár, mint másodlagos objektív kritérium határozza meg.
Az eljárás II. részében:
A közbeszerzés megvalósítására közvetlen megrendelés útján kerül sor. Ajánlatkérő az egyes tételek vonatkozásában az Összesített elektronikus katalógusban 1. helyen szereplő (legalacsonyabb árat megajánló) ajánlattevőnek küld megrendelést. Amennyiben az ajánlattevő az adott megrendelést – visszajelzése alapján – nem tudja teljesíteni, ajánlatkérő a sorrendben következő ajánlattevőt hívja fel a teljesítésre.
A lehívások részletes szabályait a közbeszerzési dokumentumok részeként rendelkezésre bocsátott keretmegállapodás tervezet tartalmazza.
Ajánlatkérő nem követeli meg és nem teszi lehetővé, hogy a szerződés teljesítése érdekében a nyertes ajánlattevő(k) gazdálkodó szervezetet (projekttársaságot) hozzon/hozzanak létre.
Ajánlatkérő nem teszi lehetővé a részekre történő ajánlattételt, tekintettel arra, hogy elektronikus katalógus alkalmazását írta elő, amely katalógus biztosítja a katalóguson belüli egyes tételekre történő külön ajánlattételt az ajánlattevők részére.

További információk:
A BT-540 ponthoz: Nettó ajánlati összár (HUF) (előny a kisebb)
A BT-536 ponthoz: Ajánlatkérő felhívja a figyelmet arra, hogy a felhívás BT-536 pontjában rögzített szerződés kezdő dátuma csak tájékoztató jellegű, az változhat az eljárás lefolytatásának időigényére tekintettel. A Szerződés a Felek általi aláírás napján lép hatályba.

Termékek/szolgáltatások: Laboratóriumi, optikai és precíziós felszerelések (kivéve szemüvegek)📦
Postacím: Nagyvárad
tér
4
Irányítószám: 1089
Város: Budapest
Ország: Magyarország 🇭🇺
A teljesítés helye: Budapest🏙️ Időtartam
Kezdeti időpont: 2024-04-29 📅
Végdátum: 2027-03-31 📅
Információk az elektronikus katalógusokról
Az ajánlatokat elektronikus katalógus formájában kell benyújtani, vagy elektronikus katalógust kell tartalmazniuk
Díjazási kritériumok
Ár ✅ Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0001
Eljárás Az eljárás típusa
Nyílt eljárás ✅
Jogalap: 2014/24/EU irányelv
Adminisztratív információk
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések beérkezésének határideje: 2024-03-25 10:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei: 2024-03-25 12:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei (hely): www.ekr.gov.hu
Az ajánlat kizárólag elektronikus úton, az EKR rendszeren keresztül, az eljárás erre megadott felületén nyújtható be.
Az ajánlatok felbontásának feltételei (Tájékoztatás a felhatalmazott személyekről és a felbontási eljárásról):
Az elektronikus bontás a Kbt. 68.§-a és az elektronikus közbeszerzés részletes szabályairól szóló 424/2017. (XII.19.) Korm. rendelet (e-Kr.) 15. § szerint történik.
Az ajánlatok felbontásának feltételei (Tájékoztatás a felhatalmazott személyekről és a felbontási eljárásról)
Az elektronikus bontás a Kbt. 68.§-a és az elektronikus közbeszerzés részletes szabályairól szóló 424/2017. (XII.19.) Korm. rendelet (e-Kr.) 15. § szerint történik.
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Minimális időtartam, amely alatt az ajánlattevőnek fenn kell tartania az ajánlatot: 1 hónap Keretmegállapodásra vagy dinamikus beszerzési rendszerre vonatkozó információk
Keretmegállapodás több üzemeltetővel ✅
A résztvevők maximális száma: 99
A közbeszerzési eljárás feltételei
A szerződést elnyerő ajánlattevők csoportjának valamilyen jogi formát kell öltenie ✅
Megnyitás dátuma: 2024-03-25 12:00:00 📅
Hely:
www.ekr.gov.hu
Az ajánlat kizárólag elektronikus úton, az EKR rendszeren keresztül, az eljárás erre megadott felületén nyújtható be.
További információk:
Az elektronikus bontás a Kbt. 68.§-a és az elektronikus közbeszerzés részletes szabályairól szóló 424/2017. (XII.19.) Korm. rendelet (e-Kr.) 15. § szerint történik.
Az elektronikus bontás a Kbt. 68.§-a és az elektronikus közbeszerzés részletes szabályairól szóló 424/2017. (XII.19.) Korm. rendelet (e-Kr.) 15. § szerint történik.
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Elektronikus katalógus: Kötelező
Elektronikus számlázás: Kötelező
Elektronikus fizetést használnak ✅
A szerződés teljesítési feltételeket tartalmaz ✅
Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk Műszaki és szakmai képességek
A kiválasztási kritériumok listája és rövid leírása:
Ajánlatkérő a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 2. § (5) bekezdése alapján az alkalmassági követelmény előzetes igazolására elfogadja ajánlattevők egyszerű nyilatkozatát, így elegendő az egységes európai közbeszerzési dokumentum IV. részének alfa szakaszát kitölteni.
A Kbt. 69. § (4) bekezdése alapján az utólagos igazolási kötelezettség körében benyújtandó igazolások:
M1.) A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21. § (1) bekezdés a) pontja alapján az ajánlattevőnek ismertetnie kell az ajánlati felhívás feladásától visszafelé számított 3 (három) évben (36 hónapban) teljesített legjelentősebb, laboratóriumi fogyóanyagok tárgyában történt szállításait, legalább az alábbi tartalommal:
• a szerződés tárgya olyan részletességgel, hogy abból az alkalmassági feltételnek való megfelelés megállapítható legyen,
• az ellenszolgáltatás összege (HUF),
• a teljesítés ideje (kezdő és befejező időpontja év/hónap/nap, megjelöléssel),
• a szerződést kötő másik fél megnevezése, címe, a referenciát nyújtó személy neve, elérhetősége,
• nyilatkozat arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e,
• saját teljesítés aránya (%) (adott esetben).
A referencia bemutatáshoz mellékelni kell a 321/2015. (X.30.) Kr. 22. § (1) bekezdése szerint,
• ha a szerződést kötő másik fél a Kbt. 5. § (1) bekezdés a)-c) valamint e)-f) pontja szerinti szervezet, illetve nem magyarországi szervezetek esetében olyan szervezet, amely a 2014/24/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv alapján ajánlatkérőnek minősül, az általa kiadott vagy aláírt igazolást;
• ha a szerződést kötő másik fél az előzőekhez képest egyéb szervezet, az általa adott igazolást vagy az ajánlattevő, illetve az alkalmasság igazolásában részt vevő más szervezet nyilatkozatát.
A 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 21/A. §-a alapján Ajánlatkérő a teljesítés igazolásaként köteles elfogadni annak igazolását is, ha a referenciakövetelményben foglalt eredmény vagy tevékenység a szerződés részteljesítéseként valósult meg.
Ajánlattevő az ajánlatkérő által előírt alkalmassági követelményeknek a Kbt. 65. § (6)-(7), (9) és (11) bekezdéseiben foglaltak szerint is megfelelhet.
A Kbt. 69. § (11a) bekezdése értelmében nem kérhető a gazdasági szereplőtől olyan igazolás benyújtása, amelyet a Semmelweis Egyetem részére a gazdasági szereplő korábbi közbeszerzési eljárásban az EKR-ben elektronikus úton már benyújtott. Ebben az esetben a gazdasági szereplő nyilatkozik arról, hogy mely korábbi eljárásban benyújtott igazolást kéri figyelembe venni a bírálat során.
Alkalmatlan az ajánlattevő:
M1.) ha nem rendelkezik az ajánlati felhívás feladásától visszafelé számított 3 (három évben (36 hónapban) az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően teljesített, legalább 1 (egy) db, legalább nettó 500.000 Ft összegű laboratóriumi fogyóanyagok szállítását tartalmazó referenciával. (Az ellenszolgáltatás összegének feltüntetése a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 22. § (3a) bekezdése alapján indokolt, mivel a termékek sokfélesége miatt a korábbi teljesítéshez kapcsolódóan nem írható elő olyan mennyiségi követelmény, amelyre a Kbt. 65. § (5) bekezdésében foglalt százalékos viszonyítás az ajánlatkérői előírás arányosságának megítélésére alkalmazható.)
A fenti alkalmassági követelménynek ajánlattevő több referenciával is megfelelhet, amelyek értéke összesen eléri legalább a fent előírt értéket.
Ajánlatkérő a vizsgált időszak alatt befejezett, de legfeljebb 6 (hat) éven (72 hónapon) belül megkezdett szállításokat veszi figyelembe.
Folyamatban lévő szerződések akkor mutathatók be referenciaként, ha azokból egyértelműen megállapítható, hogy a fent megadott teljesítés(ek)re az ajánlati felhívás feladásának időpontjától visszafelé számított 3 (három) évben (36 hónapban) került sor.
A kiválasztási kritériumok listája és rövid leírása

Részvételi feltételek
A gazdasági szereplők azon csoportjának jogi formája, amelynek a szerződést oda kell ítélni:
Ajánlatkérő nem teszi lehetővé, hogy a szerződés teljesítése érdekében a nyertes ajánlattevő(k) gazdálkodó szervezetet (projekttársaságot) hozzon/hozzanak létre.
A gazdasági szereplők azon csoportjának jogi formája, amelynek a szerződést oda kell ítélni
Ajánlatkérő nem teszi lehetővé, hogy a szerződés teljesítése érdekében a nyertes ajánlattevő(k) gazdálkodó szervezetet (projekttársaságot) hozzon/hozzanak létre.
A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre:
Ajánlatkérő az igazoltan teljesített lehívások ellenértékét utólag, a Kbt. 135. § (1), (5)-(6) és (10) bekezdései szerint, a számla kézhezvételét követő 30 (harminc) napon belül banki átutalással teljesíti a Ptk. 6:130. § (1)-(2) bekezdéseiben foglaltak figyelembevételével.
Megrendelő késedelmes fizetése esetén Vállalkozó a késedelmi kamatra vonatkozóan a Ptk. 6:155. §-a szerinti késedelmi kamatra, valamint a behajtási költségátalányról szóló 2016. évi IX. törvény 3. § szerinti költségátalány követelésére jogosult.
A kifizetés pénzneme: HUF.
Ajánlatkérő felhívja Ajánlattevők figyelmét a Kbt. 136. § (1) bekezdésében foglaltakra a kifizetéseket illetően, illetve a 143. § (3) bekezdésében foglalt speciális felmondási okra.
A pénzügyi teljesítés és a finanszírozás részletes feltételeit a közbeszerzési dokumentumok részeként rendelkezésre bocsátott keretmegállapodás tervezet tartalmazza.
A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre
Ajánlatkérő az igazoltan teljesített lehívások ellenértékét utólag, a Kbt. 135. § (1), (5)-(6) és (10) bekezdései szerint, a számla kézhezvételét követő 30 (harminc) napon belül banki átutalással teljesíti a Ptk. 6:130. § (1)-(2) bekezdéseiben foglaltak figyelembevételével.
Megrendelő késedelmes fizetése esetén Vállalkozó a késedelmi kamatra vonatkozóan a Ptk. 6:155. §-a szerinti késedelmi kamatra, valamint a behajtási költségátalányról szóló 2016. évi IX. törvény 3. § szerinti költségátalány követelésére jogosult.
A kifizetés pénzneme: HUF.
Ajánlatkérő felhívja Ajánlattevők figyelmét a Kbt. 136. § (1) bekezdésében foglaltakra a kifizetéseket illetően, illetve a 143. § (3) bekezdésében foglalt speciális felmondási okra.
A pénzügyi teljesítés és a finanszírozás részletes feltételeit a közbeszerzési dokumentumok részeként rendelkezésre bocsátott keretmegállapodás tervezet tartalmazza.
A szerződéssel kapcsolatos feltételek
A szerződés teljesítésének feltételei:
A szerződés teljesítésével kapcsolatos részletes feltételeket a Közbeszerzési dokumentumok részeként rendelkezésre bocsátott keretmegállapodás tervezet tartalmazza.
- Késedelmi kötbér: késedelmes teljesítés esetén a kötbér mértéke a késedelmes teljesítéssel érintett eseti megrendelés nettó ellenértékének napi 1 (egy) %-a, de legfeljebb 10 (tíz) %-a.
-Meghiúsulási kötbér: Eladó az általa visszaigazolt megrendelés valamely tételének teljesítését megtagadja, a legalacsonyabb árat megajánló, de a megrendelést nem teljesítő Eladó ajánlati ára és a sorrendben következő, megrendelést teljesítő Eladó ajánlati ára közötti különbözet tartozik megfizetni, mint meghiúsulási kötbért.

Kizárási ok:
A közbeszerzési eljárásban való részvételből fakadó összeférhetetlenség
A nemzeti törvények értelmében a csődhöz hasonló helyzet
A verseny torzítását célzó megállapodás más gazdasági szereplőkkel
+ még 16
Adó- és vámfizetési kötelezettség
Bűnszervezetben való részvétel
Csalás
Csőd
Csődegyezség hitelezőkkel
Felszámoló által kezelt vagyon
Fizetésképtelenség
Gyermekmunka és az emberkereskedelem más formái
Hamis nyilatkozatot tettek, nem tudtak információt nyújtani, nem tudták benyújtani a kért dokumentumokat, és bizalmas információkat kaptak az eljárásról
Korrupció
Közvetlen vagy közvetett részvétel a közbeszerzési eljárás előkészítésében
Pénzmosás vagy terrorizmus finanszírozása
Terrorista bűncselekmény vagy terrorista tevékenységekkel összefüggő bűncselekmény
Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó, és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, akivel szemben a Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdésében foglalt kizáró okok valamelyike fennáll.
Az ajánlatkérő kizárja az eljárásból azt az ajánlattevőt, alvállalkozót vagy az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezetet, aki a fenti kizáró okok hatálya alá tartozik, vagy részéről a kizáró ok az eljárás során következik be.
A fenti kizáró ok fennállása ellenére az ajánlattevő és az alvállalkozó nem zárható ki a közbeszerzési eljárásból, amennyiben a Kbt. 64. § szerint igazolja megbízhatóságát.
A megkövetelt igazolási mód:
A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1-16. §-ai alapján:
A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1. § (1) bek. alapján ajánlattevőnek, illetve az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezetnek ajánlata benyújtásakor az EKR-ben kitöltött egységes európai közbeszerzési dokumentum (EEKD) benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy nem tartozik a Kbt. 62. § (1)-(2) bekezdésében előírt kizáró okok hatálya alá, figyelemmel a Kbt. 67. § (1)-(2) bekezdéseire is.
A 321/2015. (X. 30.) Korm. rend 15. §-a értelmében az ajánlattevő az alkalmasság igazolásában részt vevő alvállalkozó vagy más szervezet vonatkozásában csak az EEKD-t köteles benyújtani a Kbt. 62. §-ában foglalt kizáró okok hiányának igazolására.
Közös ajánlattétel esetén a közös ajánlattevők mindegyike, kapacitást nyújtó szervezet(ek)/személy(ek) igénybevétele esetén az érintett szervezet(ek)/személy(ek) mindegyike képviseletében az ajánlattevő képviselője tölti ki az EKR-ben a formanyomtatványokat.
Ajánlattevőnek az eljárás eredményéről szóló döntés meghozatala előtt, Ajánlatkérő erről szóló felhívásra a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1-8.§, 10.§, 12-13. § szerinti igazolások, nyilatkozatok benyújtásával kell igazolnia, hogy vele szemben nem állnak fenn a Kbt. 62. § (1)-(2) bekezdésében meghatározott kizáró okok.
A Kbt. 67. § (4) bekezdése alapján az ajánlatba be kell nyújtani – az EKR nyilatkozatmintájának felhasználásával – az ajánlattevő arra vonatkozó nyilatkozatát, hogy nem vesz igénybe a szerződés teljesítéséhez a Kbt. 62. § (1)-(2) bekezdései szerinti kizáró okok hatálya alá eső alvállalkozót.
Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Kbt. 64. §-ára. Amennyiben öntisztázás esete áll fenn, az ajánlattevő a Kbt. 64. § (2) bekezdése szerint köteles azt igazolni.
A 321/2015. (X. 30.) Korm. rend 8. § ib) és ic) pontjai értelmében ajánlattevőnek a Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kb) és kc) alpontjai vonatkozásában – szintén az EKR-ben rendelkezésre álló nyilatkozatminta segítségével - nyilatkozatot kell benyújtania a kormányrendeletben előírt tartalommal.
Az EKR-ben található űrlap felhasználásával Ajánlattevőnek nyilatkoznia kell, hogy vele szemben változásbejegyzési eljárás van-e folyamatban. Folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás esetén a 321/2015. (X. 30.) Korm. rend 13. §-a alapján csatolni kell a cégbírósághoz (vagy az Ajánlattevő országában a változásbejegyzési jogköröket gyakorló szervhez) benyújtott változásbejegyzési kérelmet és az annak érkeztetéséről a cégbíróság által megküldött igazolást.
A kizáró okokra és az alkalmassági követelményekre vonatkozóan a közbeszerzés megkezdését megelőzően kiállított igazolások is benyújthatók (felhasználhatók) mindaddig, ameddig az igazolásokban foglalt tény, illetve adat tartalma valós.
A Kbt. 69. § (11a) bekezdése értelmében a kizáró okok fenn nem állása igazolásának körében nem kérhető a gazdasági szereplőtől olyan igazolás benyújtása, amelyet a Semmelweis Egyetem részére a gazdasági szereplő korábbi közbeszerzési eljárásban az EKR-ben elektronikus úton már benyújtott. Ebben az esetben a gazdasági szereplő nyilatkozik arról, hogy mely korábbi eljárásban benyújtott igazolást kéri figyelembe venni a bírálat során.

"A nemzeti törvények értelmében a csődhöz hasonló helyzet" típusú kizáró oknál a Kizáró ok rövid ismertetés szövegrésznél részletezett okok jelen típusnál is érvényesek.

+ még 1
"A nemzeti törvények értelmében a csődhöz hasonló helyzet" típusú kizáró oknál a Kizáró ok rövid ismertetése szövegrésznél részletezett okok jelen típusnál is érvényesek.
"A nemzeti törvények értelmében a csődhöz hasonló helyzet" típusú kizáró oknál a Kizáró ok rövid ismertetése szövegrésznél részletezett okok jelen típusnál is érvényesek.
Jelen eljárás a Kbt. 105. § (2) bekezdés b) pontja szerinti több ajánlattevővel megkötendő keretmegállapodás megkötésére irányul. Az eseti megrendelésekre közvetlen megrendelés formájában kerül sor. A közvetlen megrendelés a közbeszerzési dokumentumokban meghatározott objektív szempontok alapján, az ajánlatkérő által összeállított elektronikus katalógusból történik.
Rövidítések: AK=ajánlatkérő; AT=ajánlattevő; AF=ajánlati felhívás; KD=közbeszerzési dokumentumok
1. Az ajánlatba csatolni kell:
Benyújtandó iratok jegyzéke (EKR űrlapok):
- Felolvasólap,
- Kbt. 66. § (2) bek,
- Kbt. 62. § (1) bek. k) kb) (bírálati szakaszban, de már az ajánlat részeként benyújtható),
- Kbt. 62. § (1) bek. k) kc) (bírálati szakaszban, de már az ajánlat részeként benyújtható),
- Kbt. 67. § (4) bek.,
- Nyilatkozat folyamatban lévő változásbejegyzési eljárásról (nemleges tartalom esetén is),
- Kbt. 66. § (6) bek. (nemleges tartalom esetén is),
- Kbt. 65. § (7) bek.,
- Nyilatkozat üzleti titokról (nemleges tartalom esetén is),
- EEKD az alkalmasság és a kizáró okok fenn nem állásának előzetes igazolására.
2. Benyújtandók a közbeszerzési dokumentumokban előírt további nyilatkozatok.
3. Benyújtandó az elektronikus katalógus cégszerűen aláírt példánya, valamint a katalógust a közbeszerzési dokumentumok részeként rendelkezésre bocsátott szerkeszthető formátumú .xls vagy .xlsx táblázatban is be kell nyújtani. A katalógus teljes hiánya az ajánlat automatikus érvénytelenségét vonja maga után.
4. Tételenként benyújtandó az egyes termékek gyártói, magyar nyelvű ,fényképes termékleírása/prospektusa/használati utasítása, melyből kétséget kizáróan megállapíthatók a közbeszerzési műszaki leírásban meghatározott minimum követelmények és tulajdonságok/paraméterek.
5. Benyújtandó a jogi személynek minősülő AT, valamennyi közös AT, illetőleg - ha ilyet az AT az alkalmasság igazolásához igénybe vesz - az alkalmasság igazolásához kapacitást biztosító, cégkivonata szerint cégjegyzésre jogosult azon képviselő(k) aláírási címpéldányának (ügyvéd vagy kamarai jogtanácsos által ellenjegyzett aláírásmintájának) egyszerű másolati példánya, akik aláírásukkal ellátták az ajánlatot (ajánlatban szereplő iratot).
6. Amennyiben az ajánlatban szereplő bármely iratot nem a cégjegyzésre jogosultak írták alá, akkor csatolni kell a cégjegyzésre jogosult személytől származó, teljes bizonyítóerejű magánokiratba foglalt meghatalmazást, amely a meghatalmazott aláírását is tartalmazza. Amennyiben a gazdasági társaság önálló cégjegyzésre jogosult képviselője meghatalmazza valamely munkavállalóját jognyilatkozat megtételére, akkor a Ptk. 3:30. § (3) bekezdése és a Ptk. 6:15. §-a együttesen alkalmazandó, ezért a meghatalmazott munkavállaló a képviseleti jogot csak az ügyvezetés írásbeli nyilatkozatában meghatározott, képviseleti joggal rendelkező más személlyel együttesen gyakorolhatja.
7. Benyújtandó a kapacitást biztosító szervezet (vagy személy) részéről szerződésben, előszerződésben vagy más formában vállalt kötelezettségvállalást tartalmazó okirat az erőforrások rendelkezésre állásáról a Kbt. 65. § (7) bekezdése szerint. A kötelezettségvállalást tartalmazó okiratnak tartalmaznia kell - a Kbt. 65. § (8) bekezdése szerinti szervezet részéről az ajánlatban benyújtandó - az AT részére szóló meghatalmazás arra vonatkozóan, hogy az EKR-ben elektronikus úton teendő nyilatkozatok megtételekor az adott szervezet képviseletében eljárhat.
8. Közös ajánlattétel esetén a Kbt. 35. §-ában foglaltak szerint kell eljárni. Közös ajánlat esetén csatolni kell az AT-k nyilatkozatát, melyben kijelölik maguk közül azt az AT-t, aki a közös AT-k nevében eljárni jogosult és a közös AT-ket a közbeszerzési eljárás során kizárólagosan képviseli, és amelynek a cégjegyzésre jogosult képviselője a közös AT-k nevében hatályos jognyilatkozatot tehet. A meghatalmazásnak (megállapodásnak) ki kell terjednie arra is, hogy a közös AT-k képviseletére jogosult gazdasági szereplő az eljárás tekintetében az EKR-ben elektronikus úton teendő nyilatkozatok megtételekor az egyes közös ajánlattevők képviseletében eljárhat.
Benyújtandó továbbá a közös AT-k együttműködési megállapodása is.
9. Felhívjuk a figyelmet, hogy Ajánlatkérő a minősített ajánlattevők hivatalos jegyzékéhez képest szigorúbban állapította meg az ajánlattevők alkalmasságának feltételeit és azok igazolásának módját a BT-750 pontjában.
10. Ajánlatkérő nem alkalmazza a Kbt. 75.§ (2) bekezdés e) pontja szerinti eredménytelenségi okot.
11. A Kbt. 71. § (6) bekezdése alapján AK egy alkalommal rendel el újabb hiánypótlást.
12. A Kbt. 55.§ (7) bekezdése azzal az eltéréssel alkalmazandó, hogy az AT-nek a korábban benyújtott ajánlatát az új ajánlat megtétele előtt vissza kell vonnia.
13. FAKSZ: Kovácsné Veres Valéria, lajstromszáma: 01086; helyettese: Gredics Éva, lajstromszáma: 01291.
14. A Kbt. 27/A. §-a alapján Ajánlatkérő köteles fogadni és feldolgozni az olyan elektronikus számlákat, amelyek megfelelnek az EN 16931-1:2017 számú európai szabványnak és az Európai Bizottság által e szabványhoz az Európai Unió Hivatalos Lapjában közzétett szintaxislistának.
15. Ajánlattevőnek az ajánlatban nyilatkoznia kell az ukrajnai helyzetet destabilizáló orosz intézkedések miatt hozott korlátozó intézkedésekről szóló 833/2014/EU rendelet módosításáról szóló, 2022/576 EU rendelet 1. cikk 23. pontja nyomán életbe lépett, 833/2014/EU rendelet 5k. cikk szerinti tilalom vonatkozásában.
16. Ajánlatkérő nem teszi lehetővé a részekre történő ajánlattételt, tekintettel arra, hogy elektronikus katalógus alkalmazását írta elő, amely katalógus biztosítja a katalóguson belüli egyes tételekre történő külön ajánlattételt az ajánlattevők részére.
17. Ajánlattevőnek az ajánlatában nyilatkoznia kell a hűtve szállításról (adott termékek esetén)

Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Nemzeti nyilvántartási szám: 15329190-2-41
Postacím: Riadó u. 5
Postai irányítószám: 1026
Postai város: Budapest
Régió: Budapest🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: dontobizottsag@kt.hu📧
Telefon: +36 18828592📞
Fax: +36 18828593 📠
URL: https://kozbeszerzes.hu🌏 Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Nemzeti nyilvántartási szám: 15329190-2-41
Postacím: Riadó u. 5
Postai irányítószám: 1026
Postai város: Budapest
Régió: Budapest🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: dontobizottsag@kt.hu📧
Telefon: +36 18828592📞
Fax: +36 18828593 📠
URL: https://kozbeszerzes.hu🌏 Felülvizsgálati eljárás
Pontos információ a felülvizsgálati eljárások határidejéről (határidejeiről):
A jogorvoslati kérelmek benyújtásának határidejére vonatkozó pontos információkat a Kbt. 148. § (3)-(9) bekezdéseiben foglalt előírások tartalmazzák.
Információk az elektronikus munkafolyamatokról
Elektronikus számlázást fogadunk el
Elektronikus fizetést használnak
Forrás: OJS 2024/S 036-104220 (2024-02-19)
Ajánlati felhívás (2024-03-22) Eljárás Adminisztratív információk
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések beérkezésének határideje: 2024-04-04 11:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei: 2024-04-04 13:00:00 📅
A közbeszerzési eljárás feltételei
Megnyitás dátuma: 2024-04-04 13:00:00 📅
Változások Az eredeti közleményben javítandó szöveg
Szekciószám: PROCEDURE Új érték
Szöveg:
A(z) IV.2.2) Ajánlatok vagy részvételi kérelmek benyújtásának határideje, dátum, helyi idő (BT-131,BT-1311) mezőben a következő változás történt:
A következő helyett: Mon Mar 25 10:00:00 CET 2024
Helyesen: Thu Apr 04 11:00:00 CEST 2024

Az eredeti közleményben javítandó szöveg
Tétel azonosító száma: LOT-0001 Új érték
Szöveg:
A(z) IV.2.7) Az ajánlatok felbontásának feltételei, dátum, helyi idő (BT-132) mezőben a következő változás történt:
A következő helyett: Mon Mar 25 12:00:00 CET 2024
Helyesen: Thu Apr 04 13:00:00 CEST 2024

Egyéb kiegészítő információk
A kiegészítő tájékoztatást, és az ahhoz kapcsolódó közbeszerzési dokumentum változtatást ajánlatkérő nem tudja a Kbt. 52.§(4) b); valamint 52.§ (5) bekezdése szerinti törvényes határidőn belül az ajánlattételi határidő módosítása nélkül megtenni.

A változtatás fő oka: Frissített információ
Tájékoztatás módosításokról
Az előző hirdetmény módosítandó változata: 104220-2024
Forrás: OJS 2024/S 060-176354 (2024-03-22)
Ajánlati felhívás (2024-04-04) Eljárás Adminisztratív információk
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések beérkezésének határideje: 2024-04-18 11:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei: 2024-04-18 13:00:00 📅
A közbeszerzési eljárás feltételei
Megnyitás dátuma: 2024-04-18 13:00:00 📅
Változások Az eredeti közleményben javítandó szöveg
Szekciószám: PROCEDURE Új érték
Szöveg:
A(z) IV.2.2) Ajánlatok vagy részvételi kérelmek benyújtásának határideje, dátum, helyi idő (BT-131,BT-1311) mezőben a következő változás történt:
A következő helyett: Thu Apr 04 11:00:00 CEST 2024
Helyesen: Thu Apr 18 11:00:00 CEST 2024
A(z) IV.2.2) Ajánlatok vagy részvételi kérelmek benyújtásának határideje, dátum, helyi idő (BT-131,BT-1311) mezőben a következő változás történt:
A következő helyett: Thu Apr 04 11:00:00 CEST 2024
Helyesen: Thu Apr 18 11:00:00 CEST 2024
Az eredeti közleményben javítandó szöveg
Tétel azonosító száma: LOT-0001 Új érték
Szöveg:
A(z) IV.2.7) Az ajánlatok felbontásának feltételei, dátum, helyi idő (BT-132) mezőben a következő változás történt:
A következő helyett: Thu Apr 04 13:00:00 CEST 2024
Helyesen: Thu Apr 18 13:00:00 CEST 2024
A(z) IV.2.7) Az ajánlatok felbontásának feltételei, dátum, helyi idő (BT-132) mezőben a következő változás történt:
A következő helyett: Thu Apr 04 13:00:00 CEST 2024
Helyesen: Thu Apr 18 13:00:00 CEST 2024
Egyéb kiegészítő információk
A kiegészítő tájékoztatást, és az ahhoz kapcsolódó közbeszerzési dokumentum változtatást ajánlatkérő nem tudja a Kbt. 52.§(4) b); valamint 52.§ (5) bekezdése szerinti törvényes határidőn belül az ajánlattételi határidő módosítása nélkül megtenni.
A kiegészítő tájékoztatást, és az ahhoz kapcsolódó közbeszerzési dokumentum változtatást ajánlatkérő nem tudja a Kbt. 52.§(4) b); valamint 52.§ (5) bekezdése szerinti törvényes határidőn belül az ajánlattételi határidő módosítása nélkül megtenni.
A változtatás fő oka: Frissített információ
Tájékoztatás módosításokról
Az előző hirdetmény módosítandó változata: 176354-2024
Forrás: OJS 2024/S 068-200726 (2024-04-04)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2024-11-18) Objektum A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Adásvételi keretmegállapodás az NK0201FARM azonosítószámú projekt keretében , a Semmelweis Egyetem Farmakológiai és Farmakoterápiás Intézet részére fogyóanyagok beszerzésére a keretösszeg kimerüléséig (nettó 86.315.149. HUF, bruttó109.620.240.HUF) de legfeljebb 2027.03.31. napjáig. Jelen eljárás a Kbt. 105. § (2) bekezdés b) pontja szerinti több ajánlattevővel megkötendő keretmegállapodás megkötésére irányul. Az eseti megrendelésekre közvetlen megrendelés formájában kerül sor. A közvetlen megrendelés a közbeszerzési dokumentumokban meghatározott objektív szempontok alapján, az ajánlatkérő által összeállított elektronikus katalógusból történik. Az elektronikus katalógus formájával kapcsolatos részletszabályokat a közbeszerzési dokumentumok tartalmazzák. A közbeszerzési eljárás tárgya 404 (Négyszáznégy) különféle tétel adásvétele. Az ajánlattevő(k)nek nem kötelező valamennyi fogyóanyagra ajánlatot benyújtani, saját választás szerint ajánlat adható bármely, a fenti körbe tartozó tételre. Várható, hogy az egy időben teljesítendő külön szerződések keretében akár egy alkalommal lehívásra kerül az adott soron megjelenített összes termék.
Adásvételi keretmegállapodás az NK0201FARM azonosítószámú projekt keretében , a Semmelweis Egyetem Farmakológiai és Farmakoterápiás Intézet részére fogyóanyagok beszerzésére a keretösszeg kimerüléséig (nettó 86.315.149. HUF, bruttó109.620.240.HUF) de legfeljebb 2027.03.31. napjáig. Jelen eljárás a Kbt. 105. § (2) bekezdés b) pontja szerinti több ajánlattevővel megkötendő keretmegállapodás megkötésére irányul. Az eseti megrendelésekre közvetlen megrendelés formájában kerül sor. A közvetlen megrendelés a közbeszerzési dokumentumokban meghatározott objektív szempontok alapján, az ajánlatkérő által összeállított elektronikus katalógusból történik. Az elektronikus katalógus formájával kapcsolatos részletszabályokat a közbeszerzési dokumentumok tartalmazzák. A közbeszerzési eljárás tárgya 404 (Négyszáznégy) különféle tétel adásvétele. Az ajánlattevő(k)nek nem kötelező valamennyi fogyóanyagra ajánlatot benyújtani, saját választás szerint ajánlat adható bármely, a fenti körbe tartozó tételre. Várható, hogy az egy időben teljesítendő külön szerződések keretében akár egy alkalommal lehívásra kerül az adott soron megjelenített összes termék.
Becsült érték héa nélkül: 256 820 992 HUF 💰
A keretmegállapodások maximális értéke ebben a hirdetményben: 86 315 149 HUF 💰
Leírás
Mennyiség: 404 darab
A beszerzés leírása:
Adásvételi keretmegállapodás az NK0201FARM azonosítószámú, Semmelweis Egyetem Farmakológiai és Farmakoterápiás Intézet részére fogyóanyagok beszerzésére a keretösszeg kimerüléséig (nettó 86.315.149. HUF, bruttó 109.620.240.HUF) de legfeljebb 2027.03.31. napjáig. Jelen eljárás a Kbt. 105. § (2) bekezdés a) pontja szerinti több ajánlattevővel megkötendő keretmegállapodás megkötésére irányul. Az eseti megrendelésekre közvetlen megrendelés formájában kerül sor. A közvetlen megrendelés a közbeszerzési dokumentumokban meghatározott objektív szempontok alapján, az ajánlatkérő által összeállított elektronikus katalógusból történik. Az elektronikus katalógus formájával kapcsolatos részletszabályokat a közbeszerzési dokumentumok tartalmazzák. Az Eladó teljesítési határideje nem lehet hosszabb az adott megrendelés visszaigazolását követő 21 (huszonegy) napnál, a szerződéstervezetben részletezettek szerint. Minden egyes megrendelésről az Eladó megrendelés-visszaigazolást küld a Vevő részére írásban, e-mail formájában. A közbeszerzési eljárás tárgya 404 (Négyszáznégy) különféle tétel adásvétele. Az ajánlattevő(k)nek nem kötelező valamennyi tételre ajánlatot benyújtani, saját választás szerint ajánlat adható bármely tételre. Termékek köre és mennyisége: Összesen 13.230. egység laboratóriumi fogyóanyag és reagens az alábbi termékkategóriákban: - Általános labor vegyszer - Általános műanyageszközök - Fogyóeszköz - Sejt mediumok - Reagensek - állatház - Laboratóriumi gázok - Általános üveg eszközök - Műanyag áru - Reagens sejtenyészteshez - Analitikai reagens - Sejttenyésztő műanyageszköz - Állatház - Sejttenyésztő reagens A beszerzés tárgyának részletes leírását, valamint a tervezett mennyiségeket a közbeszerzési dokumentumok részeként rendelkezésre bocsátott műszaki leírása tartalmazza. Várható, hogy az egy időben teljesítendő külön szerződések keretében akár egy alkalommal lehívásra kerül az adott soron megjelenített összes termék. Amennyiben a műszaki leírás meghatározott gyártmányú, eredetű, típusú dologra, tevékenységre, szabadalomra, vagy védjegyre való hivatkozást tartalmaz, az csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt, azzal egyenértékű megajánlást az ajánlatkérő elfogad. Az egyenértékűséget ajánlattevőnek kell az ajánlatában igazolnia. Ajánlatkérő az ajánlatokat a legalacsonyabb ár értékelési szempontja alapján értékeli, tekintettel a gyógyszerek és orvostechnikai eszközök közbeszerzésének sajátos szabályairól szóló 16/2012. (II. 16.) Korm. rendelet 6. § (3) bekezdésére. Az eljárás I. részében: Minden soron, azaz tételenként érvényességi küszöb, mint elsődleges objektív kritérium alapján kerülnek kiválasztásra azon fogyóanyagok, amelyek megfelelnek az adott soron meghatározott elméleti pénzügyi értéknek, közbeszerzési műszaki leírásnak, melyekre nézve benyújtásra kerülnek az adott termékre vonatkozóan kért dokumentumok és nyilatkozatok, megfelelnek az alkalmassági követelményeknek, illetve az ajánlattevő nem áll kizáró okok hatálya alatt. Az eljárás II. részében: A „legalacsonyabb ár”, mint másodlagos objektív kritérium és az „ellátás biztonsága”, mint harmadlagos objektív szempont alapján az ajánlatkérő a benyújtott elektronikus katalógusokból Összesített elektronikus katalógust állít össze, melybe tételenként max. 3 (három) ajánlattevő terméke kerülhet be. Az egyes tételeken belül az érvényes ajánlatok sorrendjét az ár, mint másodlagos objektív kritérium határozza meg. Az eljárás II. részében: A közbeszerzés megvalósítására közvetlen megrendelés útján kerül sor. Ajánlatkérő az egyes tételek vonatkozásában az Összesített elektronikus katalógusban 1. helyen szereplő (legalacsonyabb árat megajánló) ajánlattevőnek küld megrendelést. Amennyiben az ajánlattevő az adott megrendelést – visszajelzése alapján – nem tudja teljesíteni, ajánlatkérő a sorrendben következő ajánlattevőt hívja fel a teljesítésre. A lehívások részletes szabályait a közbeszerzési dokumentumok részeként rendelkezésre bocsátott keretmegállapodás tervezet tartalmazza. Ajánlatkérő nem követeli meg és nem teszi lehetővé, hogy a szerződés teljesítése érdekében a nyertes ajánlattevő(k) gazdálkodó szervezetet (projekttársaságot) hozzon/hozzanak létre. Ajánlatkérő nem teszi lehetővé a részekre történő ajánlattételt, tekintettel arra, hogy elektronikus katalógus alkalmazását írta elő, amely katalógus biztosítja a katalóguson belüli egyes tételekre történő külön ajánlattételt az ajánlattevők részére.

A BT-540 ponthoz: Nettó ajánlati összár (HUF) (előny a kisebb) A BT-536 ponthoz: Ajánlatkérő felhívja a figyelmet arra, hogy a felhívás BT-536 pontjában rögzített szerződés kezdő dátuma csak tájékoztató jellegű, az változhat az eljárás lefolytatásának időigényére tekintettel. A Szerződés a Felek általi aláírás napján lép hatályba.

Időtartam
Kezdeti időpont: 2024-11-06 📅
Leírás
A megújítások maximális száma: 0
Díjazási kritériumok
Ár (súlyozás): 100
Eljárás
Súlyozás típusa: Súlyozás (pontok, pontos)
A szerződés odaítélése
A szerződés/tétel odaítélése ✅ Jogorvoslati eljárások
Type of alleged irregularity: Egyéb: 3
A panaszosok száma: 3
Tétel azonosító száma: LOT-0001
Szerződés száma: 1
A szerződés megkötésének időpontja: 2024-11-06 📅
A szerződés címe: https://ekr.gov.hu/ekr-szerzodestar/hu/szerzodesLista?eljarasAzon=EKR000184302024🌏 Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 39
Az elektronikus úton beérkezett pályázatok száma: 39
A kkv-k által benyújtott pályázatok száma: 31
A nem uniós tagállamokból származó ajánlattevőktől beérkezett ajánlatok száma: 0
A más uniós tagállamokból származó ajánlattevőktől beérkezett ajánlatok száma: 1
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A keretmegállapodás maximális értéke: 86 315 149 HUF 💰
A szerződés/tétel teljes értéke: 86 315 149 HUF 💰
Az ajánlatot rangsorolták
Helyezés a nyertesek listáján: 1
Ajánlat azonosítója: EKR000184302024/3444
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0001 A vállalkozó neve és címe
Név: Immunotrin Külkereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 12140622241
Postacím: Árpád fejedelem Útja 53.
Postai irányítószám: 1036
Postai város: Budapest
Régió: Budapest🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: tender@immunotrin.hu📧
Telefon: +36 12422693📞
Fax: +36 12403333 📠
A tulajdonos állampolgársága: Magyarország 🇭🇺
A gazdasági szereplő mérete: Mikrovállalkozás
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 86 315 149 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR000184302024/3540 A vállalkozó neve és címe
Név: Bio-Techne R&D Systems Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 26122241241
Postacím: Árpád fejedelem Útja 26-28.
Postai irányítószám: 1023
E-mail: tamas.acs@bio-techne.com📧
Telefon: +36 708831818📞
URL: https://www.bio-techne.com🌏 A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 86 315 149 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR000184302024/3556 A vállalkozó neve és címe
Név: Zenon Bio Biotechnológia Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: 10524259206
Postacím: Maros Utca 40
Postai irányítószám: 6721
Postai város: Szeged
Régió: Csongrád🏙️
E-mail: info@zenonbio.hu📧
Telefon: +36 62424290📞
Fax: +36 62476558 📠 A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 86 315 149 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR000184302024/3572 A vállalkozó neve és címe
Név: "TOXI - COOP" Toxikológiai Kutató Központ Zrt.
Nemzeti nyilvántartási szám: 14425530243
Postacím: Magyar jakobinusok Tere 4. B. lház. 5. em. 2.
Postai irányítószám: 1122
E-mail: toxicoopzrtginop@gmail.com📧
Telefon: +36 302831194📞
URL: https://www.toxicoop.com🌏 A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 86 315 149 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR000184302024/3580 A vállalkozó neve és címe
Név: Izinta Kereskedelmi Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: 10814505243
Postacím: Konkoly-Thege Miklós Út 29-33
Postai irányítószám: 1121
E-mail: titkarsag@izinta.hu📧
Telefon: +36 13922654📞
Fax: +36 19980696 📠
URL: https://www.izinta.hu🌏 A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 86 315 149 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR000184302024/3588 A vállalkozó neve és címe
Név: Diagnosticum Gyártó és Forgalmazó Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 10824487241
Postacím: Attila Utca 126
Postai irányítószám: 1047
E-mail: tender@diagnosticum.hu📧
Telefon: +36 209675203📞
Fax: +36 13694383 📠
URL: https://www.diagnosticum.hu🌏
A gazdasági szereplő mérete: Középvállalkozás
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 86 315 149 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR000184302024/3596 A vállalkozó neve és címe
Név: Bio-Science Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 12266788243
Postacím: Fehérvári Út 79. II. em.
Postai irányítószám: 1119
E-mail: kozbeszerzes@bio-science.hu📧
Telefon: +36 16198321📞
Fax: +36 17990159 📠
URL: https://www.bio-science.hu🌏
A gazdasági szereplő mérete: Kisvállalkozás
Ajánlat azonosítója: EKR000184302024/3604
Név: Per-Form Hungária Kereskedelmi és szolgáltató Korlátolt felelősségü társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 12649774242
Postacím: Ungvár Utca 43
Postai irányítószám: 1142
E-mail: perform@per-form.hu📧
Telefon: +36 12511116📞
Fax: +36 12511461 📠
URL: http://per-form.hu/🌏 A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 86 315 149 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR000184302024/3612 A vállalkozó neve és címe
Név: CENTRAL EUROPEAN BIOSYSTEMS Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 13349381241
Postacím: Óradna Utca 4. 2. em. 18.
Postai irányítószám: 1044
Régió: Pest🏙️
E-mail: istvan.h@cebiosys.com📧
Telefon: +36 12265256📞
Fax: +36 12265257 📠
URL: https://www.cebiosys.hu🌏
A tulajdonos állampolgársága: Szlovákia 🇸🇰
Ajánlat azonosítója: EKR000184302024/3628
Név: Medicommers Kereskedelmi Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: 10782578242
Postacím: Csillaghegyi út 36.
Postai irányítószám: 1037
E-mail: info@medicommers.hu📧
Telefon: +36 13649312📞
Fax: +36 12902909 📠
URL: https://www.medicommers.hu🌏
Ajánlat azonosítója: EKR000184302024/3636
Név: BIOLAB Diagnosztikai Laboratórium Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 11838658242
Postacím: Öv Utca 43
Postai irányítószám: 1141
E-mail: biolab@biolab.hu📧
Telefon: +36 12219614📞
Fax: +36 13642006 📠
URL: https://www.biolab.hu🌏 A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 86 315 149 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR000184302024/3644 A vállalkozó neve és címe
Név: ALLEGRO Kereskedelmi, Kivitelező és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 10361863241
Postacím: Berlini Utca 47-49.
Postai irányítószám: 1045
E-mail: info@allegro.hu📧
Telefon: +36 13502107📞
Fax: +36 13291854 📠
URL: https://www.allegro.hu🌏
Ajánlat azonosítója: EKR000184302024/3660
Név: Life Technologies Magyarország Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 11870120241
Postacím: Váci Út 41-43.
Postai irányítószám: 1134
E-mail: huorders@thermofisher.com📧
Telefon: +36 16861500📞
Ajánlat azonosítója: EKR000184302024/3668
Név: Reanal Laborvegyszer Kereskedelmi Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: 14016417242
Postacím: Késmárk Utca 9.
Postai irányítószám: 1158
E-mail: reanallabor@reanallabor.hu📧
Telefon: +36 14146040📞
Fax: +36 14146046 📠
URL: https://www.reanallabor.hu🌏 A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 86 315 149 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR000184302024/3676 A vállalkozó neve és címe
Név: VWR International Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 10650400209
Postacím: Simon László U. 4.
Postai irányítószám: 4034
Postai város: Debrecen
Régió: Hajdú-Bihar🏙️
E-mail: laszlo.pozsonyi@vwr.com📧
Telefon: +36 304840442📞
Fax: +36 52470069 📠
URL: http://hu.vwr.com🌏
A gazdasági szereplő mérete: Nagyvállalkozás
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 86 315 149 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR000184302024/3684 A vállalkozó neve és címe
Név: Frank Diagnosztika Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 10429879241
Postacím: Dereglye Utca 2.
E-mail: tender@frank-diagn.hu📧
Telefon: +36 12501813📞
Fax: +36 13685721 📠
Ajánlat azonosítója: EKR000184302024/3692
Név: Innovo Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: 14711394213
Postacím: Ady Endre 47.
Postai irányítószám: 2117
Postai város: Isaszeg
E-mail: info@innovokft.hu📧
Telefon: +36 28582035📞
Fax: +36 28582036 📠
URL: https://www.innovokft.hu🌏 A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 86 315 149 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR000184302024/3708 A vállalkozó neve és címe
Név: GREINER Bio-One Hungary Műanyagtechnika Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: 10256408208
Postacím: Fertősor 7
Postai irányítószám: 9200
Postai város: Mosonmagyaróvár
Régió: Győr-Moson-Sopron🏙️
E-mail: monika.palinkas@gbo.com📧
Telefon: +36 309646692📞
Fax: +36 96213198 📠
URL: https://www.gbo.com/hu_HU.html🌏
Ajánlat azonosítója: EKR000184302024/3716
Név: Bio-Rad Magyarország Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 13058199242
Postacím: Futó Utca 47-53.
Postai irányítószám: 1082
E-mail: offers_hu@bio-rad.com📧
Telefon: +36 14596100📞
Fax: +36 14596101 📠
URL: https://www.bio-rad.com🌏 A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 86 315 149 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR000184302024/3724 A vállalkozó neve és címe
Név: Messer Hungarogáz Ipari Gázgyártó és Forgalmazó Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 13241348244
Postacím: Váci Út 117
E-mail: szilvia.kamaran@messergroup.com📧
Telefon: +36 703351110📞
Fax: +36 14351270 📠
URL: https://www.messer.hu🌏
A tulajdonos állampolgársága: Németország 🇩🇪
Ajánlat azonosítója: EKR000184302024/3748
Név: TIBA Javító, Kereskedő és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 10431148208
Postacím: Hédervári Utca 49
Postai irányítószám: 9026
Postai város: Győr
E-mail: info@tibakft.hu📧
Telefon: +36 96529829📞
URL: https://www.tibakft.hu🌏 A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 86 315 149 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR000184302024/3756 A vállalkozó neve és címe
Név: Roche (Magyarország) Gyógyszer- és Vegyianyagkereskedelmi Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: 12176780244
Postacím: Balatoni Út 2/a.
Postai irányítószám: 1112
E-mail: katalin.ban@roche.com📧
Telefon: +36 12794500📞
Fax: +36 12794501 📠
URL: https://www.roche.com/🌏
Ajánlat azonosítója: EKR000184302024/3772
Név: TS Labor Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 12279144241
Postacím: Labdarúgó Utca 4.
E-mail: gyula.haasz@tslabor.hu📧
Telefon: +36 709777666📞
Fax: +36 12034308 📠
URL: https://www.tslabor.hu🌏 A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 86 315 149 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR000184302024/3780 A vállalkozó neve és címe
Név: Nivo-Bio Kereskedelmi és Tanácsadó Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 32197138241
Postacím: Pozsonyi Utca 2/C, 5.em., 66.ajtó
E-mail: office@nivo-bio.com📧
Telefon: +36 205599585📞
URL: https://www.nivo-bio.hu🌏 A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 86 315 149 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR000184302024/3796 A vállalkozó neve és címe
Név: Akronom Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: 13444163242
Postacím: Angol Utca 34. 2. em. 17. ajtó
Postai irányítószám: 1149
E-mail: info@akronom.hu📧
Telefon: +36 204216652📞
Fax: +36 17999211 📠
URL: https://www.akronom.hu🌏 A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 86 315 149 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR000184302024/3804 A vállalkozó neve és címe
Név: Merck Life Science Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: 10836660243
Postacím: Október huszonharmadika Utca 6-10.
Postai irányítószám: 1117
E-mail: kemiahu@merckgroup.com📧
Telefon: +36 14638165📞
URL: https://www.sigmaaldrich.com🌏 A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 86 315 149 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR000184302024/3812 A vállalkozó neve és címe
Név: "KROMAT" Műszerforgalmazó Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: 11802428213
Postacím: Hosszúrét Utca 1
Postai irányítószám: 2045
Postai város: Törökbálint
E-mail: tender@kromat.hu📧
Telefon: +36 12482110📞
Fax: +36 13198547 📠
URL: https://www.kromat.hu🌏 A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 86 315 149 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR000184302024/3820 A vállalkozó neve és címe
Név: ANTHELOS Kutató, Fejlesztő és Kereskedelmi Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: 28808402206
Postacím: Alsó kikötő Sor 11D 1936/3
Postai irányítószám: 6726
E-mail: m.kecskesgyimesi@anthelos.com📧
Telefon: +36 706067459📞
URL: https://anthelos.com/🌏 A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 86 315 149 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR000184302024/3836 A vállalkozó neve és címe
Név: Terumo BCT Europe N.V.
Nemzeti nyilvántartási szám: BE0413.166.055
Postacím: Ikaroslaan Utca 41.
Postai irányítószám: 1930
Postai város: Zaventem
Régió: Arr. de Bruxelles-Capitale/Arr. Brussel-Hoofdstad 🏙️
Ország: Belgium 🇧🇪
E-mail: aniko.kulcsar@terumobct.com📧
Telefon: +36 303838607📞
Fax: +36 12263325 📠 A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 86 315 149 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR000184302024/3844 A vállalkozó neve és címe
Név: Animalab Hungary Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 25728576213
Postacím: Naszály Út 18
Postai irányítószám: 2600
Postai város: Vác
E-mail: info@animalab.hu📧
Telefon: +36 704314441📞
URL: https://www.animalab.eu🌏
Ajánlat azonosítója: EKR000184302024/3852
Név: "SARSTEDT" Készülékek és Termékek Orvosi, Tudományos Célokra Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 10595600241
Postacím: Ezred Utca 2
E-mail: info.hu@sarstedt.com📧
Telefon: +36 13831216📞
Fax: +36 13831213 📠
URL: https://www.sarstedt.com🌏 A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 86 315 149 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR000184302024/3860 A vállalkozó neve és címe
Név: Biocenter Laboratóriumi Szolgáltató Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: 10363573206
Postacím: Temesvári Krt. 62.
E-mail: abraham@biocenter.hu📧
Telefon: +36 309585323📞
Fax: +36 62599751 📠
URL: https://www.biocenter.hu🌏 A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 86 315 149 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR000184302024/3868 A vállalkozó neve és címe
Név: Kvalitex Tudományos Technológiai Kereskedelmi Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: 10870880241
Postacím: Pannónia Utca 11. VII. em. 704.
Postai irányítószám: 1136
E-mail: info@kvalitex.hu📧
Telefon: +36 13404700📞
Fax: +36 13398274 📠
URL: https://www.kvalitex.hu🌏 A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 86 315 149 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR000184302024/3876 A vállalkozó neve és címe
Név: Sysmex Hungária Orvosi Laborszervezési és Laborméréstechnikai Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 14029361241
Postacím: Tenkefürdő Utca 5.
Postai irányítószám: 1048
E-mail: info@sysmex.hu📧
Telefon: +36 12109670📞
Fax: +36 12109679 📠
URL: https://www.sysmex.hu🌏 A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 86 315 149 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR000184302024/3884 A vállalkozó neve és címe
Név: BIOMARKER Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 12122066213
Postacím: Ipari Park, Moór János Utca 3-5.
Postai irányítószám: 2100
Postai város: Gödöllő
E-mail: biomarker@biomarker.hu📧
Telefon: +36 28419986📞
Fax: +36 28422319 📠
URL: https://www.biomarker.hu🌏 A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 86 315 149 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR000184302024/3892 A vállalkozó neve és címe
Név: Molar Chemicals Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: 10886713213
Postacím: Árpád Utca 1.
Postai irányítószám: 2314
Postai város: Halásztelek
E-mail: tender@molar.hu📧
Telefon: +36 24257100📞
URL: https://www.molar.hu🌏 A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 86 315 149 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR000184302024/3900 A vállalkozó neve és címe
Név: Linde Gáz Magyarország Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 11300184218
Postacím: Carl von Linde Út 1.
Postai irányítószám: 9653
Postai város: Répcelak
Régió: Vas🏙️
E-mail: kozbeszerzes@linde.com📧
Telefon: +36 13474738📞 A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 86 315 149 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR000184302024/3908 A vállalkozó neve és címe
Név: BIO-KASZTEL Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 13981288243
Postacím: Kelenhegyi Utca 22. fszt. 1.
Postai irányítószám: 1118
E-mail: info@kasztel.hu📧
Telefon: +36 13810694📞
Fax: +36 1380695 📠 A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 86 315 149 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR000184302024/3916 A vállalkozó neve és címe
Név: BioTech Hungary Kereskedelmi, Szolgáltató és Tanácsadó Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 13547620213
Postacím: Gyári Út 33
Postai irányítószám: 2310
Postai város: Szigetszentmiklós
E-mail: kozbeszerzes@ibiotech.hu📧
Telefon: +36 302205505📞
Fax: +36 24406599 📠
URL: https://www.ibiotech.hu🌏
A tulajdonos állampolgársága: Csehország 🇨🇿
Forrás: OJS 2024/S 226-708906 (2024-11-18)