A közbeszerzési eljárás tárgya: "Biatorbágy, Forrás utcai óvoda és bölcsőde és főzőkonyga építési beruházás" A közbeszerzési eljárás mennyisége: Ajánlatkérő komplex zöldmezős beruházásként - 4 csoportos bölcsőde (1105,94m2) - 4 csoportos óvoda (1178,90m2) - és mindkét intézményt ellátó 350 adagos főzőkonyha (433,04m2) építését tervezi pályázati források bevonásával. Nyertes ajánlattevő feladata a három intézményrészből álló épületegyüttes, azok környezete, továbbá a bölcsőde és óvoda között húzódó gyalogos tengely teljes körű generálkivitelezési munkálatainak elvégzése a kiviteli tervdokumentációnak, az építési engedélyekben foglaltaknak, a pályázati előírásoknak (RRF_1.1.2_21, TOP_PLUSZ_3.3.1_21, TOP_PLUSZ_1.1.1_21) és az érvényes jogszabályoknak megfelelően.
Határidő
Az ajánlatok beérkezésének határideje 2024-04-30.
A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2024-03-28.
Szállítók
A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:
Ajánlati felhívás (2024-03-28) Objektum A közbeszerzés hatálya
Cím: Forrás óvoda, bölcsőde és főzőkonyha építési ber.
Hivatkozási szám: EKR002197582023
Rövid leírás:
A közbeszerzési eljárás tárgya:
"Biatorbágy, Forrás utcai óvoda és bölcsőde és főzőkonyga építési beruházás"
A közbeszerzési eljárás mennyisége:
Ajánlatkérő komplex zöldmezős beruházásként
- 4 csoportos bölcsőde (1105,94m2)
- 4 csoportos óvoda (1178,90m2)
- és mindkét intézményt ellátó 350 adagos főzőkonyha (433,04m2) építését tervezi pályázati források bevonásával.
Nyertes ajánlattevő feladata a három intézményrészből álló épületegyüttes, azok környezete, továbbá a bölcsőde és óvoda között húzódó gyalogos tengely teljes körű generálkivitelezési munkálatainak elvégzése a kiviteli tervdokumentációnak, az építési engedélyekben foglaltaknak, a pályázati előírásoknak (RRF_1.1.2_21, TOP_PLUSZ_3.3.1_21, TOP_PLUSZ_1.1.1_21) és az érvényes jogszabályoknak megfelelően.

Szerződés típusa: Építési beruházás
Termékek/szolgáltatások: Építési munkák📦 Információk a tételekről
Az ajánlatok legfeljebb a következő tételekre nyújthatók be: 1
Leírás
Belső azonosító: EKR002197582023/1
Cím: Forrás óvoda, bölcsöde és főzőkonyha kivitelezése
Mennyiség: 2717 négyzetméter
Ebben a közbeszerzésben kis- és középvállalkozások (kkv-k) is részt vehetnek ✅
A beszerzés leírása:
[A BT-25 és BT-625 cella technikai okból került kitöltésre.]
A közbeszerzési eljárás tárgya:
"Biatorbágy, Forrás utcai óvoda és bölcsőde és főzőkonyga építési beruházás"
Az eljárás mennyisége:
AK komplex zöldmezős beruházásként
- 4 csoportos bölcsőde (1105,94m2)
- 4 csoportos óvoda (1178,90m2)
- és mindkét intézményt ellátó 350 adagos főzőkonyha (433,04m2) építését tervezi pályázati források bevonásával. Nyertes AT feladata a három intézményrészből álló épületegyüttes, azok környezete, továbbá a bölcsőde és óvoda között húzódó gyalogos tengely teljes körű generálkivitelezési munkálatainak elvégzése a kiviteli tervdokumentációnak, az építési engedélyekben foglaltaknak, a pályázati előírásoknak (RRF_1.1.2_21, TOP_PLUSZ_3.3.1_21, TOP_PLUSZ_1.1.1_21) és az érvényes jogszabályoknak megfelelően.
A tervezett beruházások egy építési telken, egy beruházás keretében valósulnak meg, azonban különböző támogatáspolitikai értelemben vett projektek keretében kerülnek finanszírozásra.
A telek területe: 11.191 m2
Épület nincs az ingatlanon. A telek környezete közművekkel ellátott (gázbekötés nem létesül, az épületbe nem kerül bevezetésre; egyéb közműrákötések kivitelezendők), fás-bozótos.
A területen szükséges közműkiváltási munkálatokat (ivóvíz, szennyvíz, csapadékvíz-vezetékek áthelyezése a telekről a Nimród-közbe) AK elvégeztette.
Az épületek jellemzően monolit vasbeton tartószerkezettel rendelkeznek, kerámia teherhordó falazattal. Az 1szintes épületrészek lapostetős kialakításúak. A csoportszobáknál félnyeregtető, a 2szintes részeken nyeregtető került kialakításra.
Alapozás: egységes sávalap. A padlólemezek: 15 cm vastag monolit vb
Külső falszerk.: Ahol intenzív vízszintes erőhatásra és vízre lehet számítani, a sávalapozásról induló, 30 cm vastagságú monolit vasbeton falak készülnek. A további függőleges tartószerkezeti elemek 30×30-as pillérek és falba rejtett bordák.
Támfalak és terepbiztosítási szerk.: Az épületegyüttes északi részén szintmagas visszatöltés kerül kialakításra. A visszatöltés terhét az épület határoló 30 cm vtg vasbeton fala viseli. Ennek alapozása az épület sávalap rendszerével analóg módon készül. A terület északi részén a telekhatár mellett törtvonalú kerítés készül, mely kerítés alépítménye egyben a tervezett terep kialakításhoz szükséges, külső támfal szögtámfalként készül. Az épület mellett szivárgó rendszer készül.
Kis hajlású tetők: 20 cm vastag födémre épülnek kétirányú fa pallóvázon, közöttük 27 cm ásványgyapot hőszigeteléssel.
Héjalás: előkorcolt alumíniumlemez fedés 10 cm-es átszellőztetett légréssel, teljes felületű vízzáró réteggel.
Lapostetők: Zárófödémként 25-30 cm vastag vasbeton síklemez födém készül fordított rétegfelépítésű lapostetős szerkezeti kialakítással. A tetőfelület elhelyezkedésétől függően térkő burkolatú, intenzív termőközeggel és növényzettel telepített, kavics szegélyekkel.
Hőszigetelés lapostetőn: zárófödémeken jellemzően min. 24 cm vastagságú XPS; homlokzaton (ragasztott téglaburkolat): 16 cm vastagságú grafitos EPS hőszigetelés, ragasztott 23 mm vastagságú kifugázott vágott burkolótéglával; homlokzaton (vékonyvakolat):16 cm vastagságú grafitos EPS hőszigetelés, szilikongyanta tartalmú kapart hatású vékonyvakolattal.
Homlokzati nyílászárók: alumínium szerkezetű függönyfalak, műanyag nyílászárók, továbbá acél tokos, hőszigetelő betételemmel készülő ajtók kerülnek beépítésre. Egyes nyílászárókon elektromosan vezérelhető zsaluziák készülnek rejtett tokos kivitelben.
Álmennyezetek: horganyzott acél vázra szerelt monolit, vagy kazettás gipszkarton álm.
Napelemes rendszer: a bölcsőde tetőfelületén 35 kW, 70 db 500 Wp, az óvoda esetében pedig 20 kW, 40 db 500 Wp egységteljesítményű napelem lesz telepítve.
Épületgépészet: 4 db hőszivattyú, hermetikus scroll kompresszorral, padló fűtés és mennyezet fűtés-hűtés, fan-coilok (18 db), légfüggöny (5 db); légkezelők, csoportszobákban páramentesítő berendezés; Vízlágyító berendezések, HMV tároló beépített hőcserélővel; Az új HMV rendszer lehetővé teszi, hogy a hőtermelőtől a vizesblokkig elvégezhető legyen termikus fertőtlenítés. A termikus fertőtlenítéshez szükséges fűtési energiát a HMV tárolóba épített nemesacél elektromos fűtőbetét biztosítja.
A bölcsőde 35°C hőm. HMV ellátását 1db 58 kW és 1db 136 kW telj. külső lemezes hőcserélővel fűtött 750 literes HMV tároló biztosítja. A főzőkonyha 45°C hőm. HMV ellátását 1db 58 kW és 1db 35 kW telj. külső lemezes hőcserélővel fűtött 300 literes HMV tároló biztosítja. A Bölcsőde és fő-zőkonyha HMV rendszerét 2db levegő/víz hőszivattyú fűti, a termikus fertőtlenítést 57 kW telj. elektromos kazán látja el.
Az óvoda 35°C hőm. HMV ellátását 58 kW telj. beépített hőcserélővel ellátott 400 literes HMV tároló biztosítja. Az óvoda HMV rendszerét 2db levegő/víz hőszivattyú, a termikus fertőtlenítést a tárolóba épített 12 kW telj. elektromos fűtőbetét végzi.
Közművesítés: A telekre gázbekötés nem történik. A telken egy új transzformátor berendezés (3x630 Amperes mérőhely) kialakítása szükséges, ami az óvoda és bölcsőde elektromos igényeit együttesen hivatott kiszolgálni.
Folytatás a II.2.14) pontban (BT-300 mező)

További információk:
A II.2.4) pont (BT-24) mező folytatása:
Főbb mennyiségek:
Bölcsőde:
955m2 homlokzati csőállvány
5110 m3 munkagödör kiemelés
238 m3 vb sávalap
~84t betonacél és 13t betonacél háló szerelése
1115 m2 teherhordó falazat építése
~3000 m2 oldalfalvakolat, 352 m2 homlokzati vékonyvak., ~550m2 homlokzati téglaburk.
~550 m2 álmennyezet
~2700 m2 beltéri falfestés
2 db hőszivattyú, 6db fan-coil, 2 db légfüggöny
921 fm kerti szegély
991 m2 térkő
150 m2 öntött gumiburkolat
12 db játszóeszköz
51 db fa, 1235 db cserje, 3771 db évelő telepítése, 767 m2 gyepszőnyeg
Óvoda:
1435 m2 homlokzati csőállvány
4180 m3 munkagödör kiemelés
240 m3 vb sávalap
~69t betonacél és 9,5t betonacél háló szerelése
1265 m2 teherhordó falazat építése
~3400 m2 oldalfalvakolat, 353 m2 homlokzati vékonyvak., ~950m2 homlokzati téglaburk., 110 m2 szálcement homl.burk.
~300 m2 álmennyezet
~2861 m2 beltéri falfestés
2 db hőszivattyú, 11 db fan-coil, 3 db légfüggöny
175 fm kerti szegély
276 m2 térkő
702 m2 öntött gumiburkolat
21 db játszóeszköz
19 db fa, 865 db cserje, 2250 db évelő telepítése, 1447 m2 gyepesítés
Főzőkonyha:
650 m3 munkagödör kiemelés
43 m3 vb sávalap
11,6t betonacél és ~2,5t betonacél háló szerelése
106 m2 hűtőházi falpanel
616 m2 oldalfalvakolat
~76 m2 álmennyezet
355 m2 beltéri falfestés
1 db fan-coil
komplett konyhatechnológia, nagykonyhai oltó
A jogerős, végleges használatba vételi engedély megszerzése Megrendelő nevében a nyertes ajánlattevő feladatát képezi.
A műszaki dokumentáció részletesen a közbeszerzési dokumentációban került ismertetésre.
További információk:
1.) Ajánlatkérő a Kbt. 81. § (5) bekezdésben foglaltak alapján az ajánlatok bírálatát, valamint a Kbt. 81. § (4) bekezdésben foglaltak alapján a bírálatnak az aránytalanul alacsony ár vizsgálatára vonatkozó részét az ajánlatok értékelését követően végzi el.
2.) Ajánlatkérő az eljárásban alkalmazza a Kbt. 75. § (2) bekezdés e) pontja szerinti eredménytelenségi okot.
3.) Ajánlatkérő hangsúlyozza, hogy ahol a jelen felhívásban vagy a közbeszerzési dokumentumokban gyártóra és/vagy típusra való hivatkozás található, ez csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt. Az ajánlatkérő a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdése alapján azzal egyenértékű terméket elfogad. Ajánlattevő ajánlatában bármely más olyan eszközt szerepeltethet, amely az adott funkciónak megfelel, és a megnevezettel egyenértékű. Az egyenértékűség igazolása az ajánlattevő feladata.
4.) Ajánlatkérő felhívja ajánlattevők figyelmét arra, hogy a beruházás különböző támogatáspolitikai értelemben vett projektekből kerül megvalósításra, melyre tekintettel a szerződés teljesítése és a számlázás során különös figyelmet kell fordítani az alábbiakra:
- a bölcsőde kivitelezésére vonatkozó (rész)számlák kizárólag a "Forrás utcai Bölcsőde építése Biatorbágyon" című RRF-1.1.2-21-2022-00075 azonosítószámú projekt terhére számolhatók el.
- az óvoda kivitelezésére vonatkozó (rész)számlák kizárólag a TOP_PLUSZ-3.3.1-21-PT1-2022-00008 azonosítószámú projekt terhére számolhatók el.
-a főzőkonyha kivitelezésére vonatozó (rész)számlák kizárólag a TOP_PLUSZ-1.1.1-21-PT1-2022-00006 azonosítószámú projekt terhére számolhatók el.
A kifizetésekre a Projektek támogatási szerződéseiben és a szerződésben rögzített módon, a 2021–2027 programozási időszakban az egyes európai uniós alapokból származó támogatások felhasználásának rendjéről szóló 256/2021. (V. 18.) Korm. rendeletet (a továbbiakban: „256/2021. (V. 18.) Korm. rendelet”), valamint az RRF-1.1.2-21-2022-00075 azonosítószámú projekt tekintetében a Magyarország Helyreállítási és Ellenállóképességi Terve végrehajtásának alapvető szabályairól és felelős intézményeiről szóló 373 /2022. (IX. 30) Korm. rendeletet (a továbbiakban „373/2022. (IX. 30) Korm. rendelet”) figyelembe véve utófinanszírozással kerül sor. Nyertes AT a számlák ellenértékének jogszerű elszámolása érdekében fokozott együtt működésre köteles ajánlatkérővel.
5) Ajánlatkérő felhívja az ajánlattevők figyelmét, hogy az RRF-1.1.2-21-2022-00075 azonosítószámú projekt tekintetében olyan új épület építése valósul meg, amely elsődleges energiaigénye (PED) legalább 20%-kal alacsonyabb a közel nulla energiaigényű épületekre vonatkozó követelménynél. A közel nulla energiaigényű épületekre vonatkozó elvárások az épületek energetikai jellemzőinek meghatározásáról szóló 7/2006. (V. 24.) TNM rendelet 6. számú mellékletében találhatóak.
6) Nyertes Ajánlattevő kötelesek a szerződéskötést megelőzően az indikatív formában a sávos műszaki ütemtervet projektenkénti részletezettségben, a sávos műszaki ütemtervvel koherens szintén indikatív pénzügyi ütemtervet, valamint a szerződéstervezetben meghatározott tartalmi követelményeknek megfelelő indikatív organizációs tervet benyújtani. Az organizációs terv elkészítésekor nyertes ajánlattevőknek figyelembe kell vennie a közbeszerzési dokumentáció részeként kiadott DNSH irányelvek teljesítéséhez szükésges előírásokat. A dokumentumokat nyertes ajánlattevőként szerződő fél valamint ajánlatkérő a közbeszerzési dokumentumokban foglaltak szerint véglegesítik. A fenti ütemtervek átadása a szerződéskötés feltétele.
7.) A szerződéskötés feltétele, hogy nyertes ajánlattevő a szerződéskötés időpontjában rendelkezzen ISO 28001 ellátási láncok biztonsági irányítási rendszere tanúsítvánnyal, vagy az ezzel egyenértékű intézkedések bizonyítékaival. Nyertes ajánlattevő a szerződéskötést megelőzően köteles ajánlatkérő részére bemutatni a bármely nemzeti rendszerben akkreditált tanúsító által kiadott érvényes tanúsítványát vagy az Európai Unió más tagállamában bejegyzett szervezettől származó, ezzel egyenértékű
tanúsítványát, vagy az egyenértékű intézkedések bizonyítékait.
8.) Ajánlattevő köteles a közbeszerzési dokumentumok részeként kiadott árazatlan költségvetést beárazva benyújtani az ajánlata részeként.

Postacím: Forrás
utca
9285/9
Irányítószám: 2051
Város: Biatorbágy
Ország: Magyarország 🇭🇺
Időtartam: 15 hónap Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): 2. A felhívás M.2.1. pontjában meghatározott pozícióra megajánlott szakember alkalmassági követelményen túl szerzett szakmai tapasztalata (hónapban megadva; min. 0, max. 36 hónap)
Minőségi kritérium (súlyozás): 10
Minőségi kritérium (név): 3. A felhívás M.2.2 pontjában meghatározott pozícióra megajánlott szakember alkalmassági követelményen túl szerzett szakmai tapasztalata (hónapban megadva; min. 0, max. 36 hónap)
4. A felhívás M.2.3 pontjában meghatározott pozícióra megajánlott szakember alkalmassági követelményen túl szerzett szakmai tapasztalata (hónapban megadva; min. 0, max. 36 hónap)
Ár ✅
Ár (súlyozás): 70
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0001
Eljárás Az eljárás típusa
Nyílt eljárás ✅
Jogalap: 2014/24/EU irányelv
Az eljárás legfontosabb jellemzői: A Kbt. 81. §-a szerinti, uniós nyílt közbeszerzési eljárás.
Adminisztratív információk
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések beérkezésének határideje: 2024-04-30 11:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei: 2024-04-30 13:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei (hely): A Kbt. 68. §-a alapján az EKR-ben történik.
Az ajánlatok felbontásának feltételei (Tájékoztatás a felhatalmazott személyekről és a felbontási eljárásról):
A Kbt. 68. §-ában és a 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet 15. §-ában meghatározottak szerint.
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Minimális időtartam, amely alatt az ajánlattevőnek fenn kell tartania az ajánlatot: 60 nap A közbeszerzési eljárás feltételei
Biztosítéknyújtási kötelezettség áll fenn ✅
A szerződést elnyerő ajánlattevők csoportjának valamilyen jogi formát kell öltenie ✅
Meg kell adni a szerződés teljesítésére kinevezett személyzet tagjainak nevét és szakmai képesítését
Megnyitás dátuma: 2024-04-30 13:00:00 📅
Hely: A Kbt. 68. §-a alapján az EKR-ben történik.
További információk:
A Kbt. 68. §-ában és a 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet 15. §-ában meghatározottak szerint.
Elektronikus számlázás: Kötelező
Elektronikus fizetést használnak ✅ Díjazási kritériumok
Súlyozás típusa: Súlyozás (pontok, pontos)
A közbeszerzési eljárás feltételei
A szerződés teljesítési feltételeket tartalmaz ✅
Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk Részvételi feltételek
A feltételek felsorolása és rövid leírása:
SZT/1.: A szakmai tevékenység végzésére vonatkozó igazolási mód:
Az EEKD-ba foglalt, a Kbt. 67. § (1)-(3) szerinti nyilatkozatot szükséges benyújtani az ajánlatban. Ajánlatkérő az EEKD IV. részében szereplő részletes információk megadását nem kéri. Az igazolások benyújtására felhívott ajánlattevőknek az alábbiak szerint kell igazolni az alkalmassági követelménynek való megfelelést, a Kbt. 69. § (4) és (6)-ra is figyelemmel:
SZT/1.
Ajánlattevő a 322/2015.(X.30.) Kr. 21. § (1) és a Kbt. 65. § (1) c) alapján csatolja az engedély vagy jogosítvány másolatát, illetve a szervezeti, kamarai tagságról szóló igazolást, ha a vonatkozó nyilvántartás a Kbt. 69. § (11) szerinti ellenőrzésére nincs mód.
Továbbá felhívjuk a figyelmet a Kr. 24. § (1)-(2) és (5)-re is. A Kbt. 65. § (6)-(7), (9), (11) és a Kbt. 69. § (11) is irányadók.
A szakmai tevékenység végzésére vonatkozó alkalmasság minimumkövetelménye(i):
SZT/1.
Alkalmatlan az ajánlattevő a szerződés teljesítésére, ha az építőipari kivitelezési tevékenységet végző gazdasági szereplő nem szerepel az az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény (a továbbiakban: Étv.) szerinti, építőipari kivitelezési tevékenységet végzők névjegyzékében, illetve a nem Magyarországon letelepedett gazdasági szereplő a letelepedés szerinti ország nyilvántartásában nem szerepel, vagy nem rendelkezik a letelepedés szerinti országban előírt engedéllyel, jogosítvánnyal vagy szervezeti, kamarai tagsággal.

Gazdasági és pénzügyi helyzet
A kiválasztási kritériumok listája és rövid leírása:
P/1.: A kiválasztási szempontok felsorolása és rövid ismertetése:
Az alkalmassági követelményeknek való megfelelés tekintetében az egységes európai közbeszerzési dokumentumba foglalt, a Kbt. 67. § (1)-(3) bekezdései szerinti nyilatkozatot szükséges benyújtani az ajánlatban. Ajánlatkérő a formanyomtatvány IV. részében szereplő részletes információk megadását nem kéri.
Az igazolások benyújtására felhívott ajánlattevő(k)nek az alábbiak szerint kell igazolni az alkalmassági követelményeknek való megfelelést, a Kbt. 69. § (4) és (6) bekezdéseire is figyelemmel:
P/1. A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 19. § (1) bekezdésének c) pontja alapján az ajánlattevő csatolja nyilatkozatát a jelen felhívás feladásának napját megelőző utolsó három, mérlegfordulónappal lezárt üzleti év közbeszerzés tárgyából (generálkivitelezési tevékenység) származó - általános forgalmi adó nélkül számított - árbevételéről, attól függően, hogy az ajánlattevő mikor jött létre, illetve mikor kezdte meg tevékenységét, amennyiben ezek az adatok rendelkezésre állnak.
Amennyiben az ajánlattevő nem rendelkezik a jelen felhívás feladásának napját megelőző utolsó három, mérlegfordulónappal lezárt üzleti év árbevételi adataival, úgy a tevékenysége megkezdése óta eltelt mérlegfordulónappal lezárt üzleti évek közbeszerzés tárgyából (generálkivitelezési tevékenység) származó nettó árbevételének kell elérnie az előírt összeget.
Az alkalmasság igazolására a Kbt. 65.§ (6)-(8) és (11) bekezdései is irányadóak.
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
P/1. Alkalmatlan az ajánlattevő, amennyiben a jelen felhívás feladásának napját megelőző utolsó három, mérlegfordulónappal lezárt üzleti év összességében a közbeszerzés tárgyából (generálkivitelezési tevékenység) származó - általános forgalmi adó nélkül számított - árbevétele nem éri el a 2.500.000.000,- HUF összeget.
A kiválasztási kritériumok listája és rövid leírása

Műszaki és szakmai képességek
M.1.: A kiválasztási szempontok felsorolása és rövid ismertetése:
Az alkalmassági követelményeknek való megfelelés tekintetében az egységes európai közbeszerzési dokumentumba foglalt, a Kbt. 67. § (1)-(3) szerinti nyilatkozatot szükséges benyújtani az ajánlatban. Ajánlatkérő a formanyomtatvány IV. részében szereplő részletes információk megadását nem kéri.
Az igazolások benyújtására felhívott ajánlattevőknek az alábbiak szerint kell igazolni az alkalmassági követelményeknek való megfelelést, a Kbt. 69. § (4) és (6) bekezdéseire is figyelemmel:
M/1. A 321/2015. (X. 30.) Korm.r. (a továbbiakban, mint „Kr.”) 21. § (2) bek. a) pontja alapján az ajánlattevő csatolja a jelen felhívás feladásától visszafelé számított 5 év legjelentősebb építési beruházásait ismertető, a Kr. 22. § (3) bek. szerint a szerződést kötő másik fél által adott igazolás(oka)t.
Az igazolás(ok)ban meg kell adni legalább a szerződést kötő másik fél nevét és székhelyét, az építési beruházás tárgyát és mennyiségét, a teljesítés kezdésének és befejezésének (a sikeres műszaki átadás-átvétel) idejét (év/hónap/nap) és helyét, továbbá az igazolás(ok)ban nyilatkozni kell arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e. Közös ajánlattevők által történő teljesítés esetén a fenti adatokat a referenciaigazolásnak oly módon kell tartalmaznia, hogy abból az ajánlattevő saját teljesítése alapján az alkalmassága egyértelműen megállapítható legyen [figyelemmel a Kr. 22. § (5)-re is]. A referenciamunka akkor tekinthető a felhívás feladásától visszafelé számított 5 éven belül teljesítettnek, ha a teljesítés befejezésének (sikeres műszaki átadás-átvétel) időpontja erre az időszakra esik, de a teljesítés legfeljebb 8 éven belül megkezdődött.
A referenciák között az átfedés megengedett, amennyiben a referencia munka teljesíti az alkalmassági követelményként előírt minimumfeltételeknek való megfelelést.
Az ajánlattevő az alkalmasság igazolása során más szervezet kapacitására a Kbt. 65. § (7)-(9) és (11) bekezdésében foglaltak alapján támaszkodhat.
Ajánlatkérő felhívja ajánlattevők figyelmét a Kbt. 69. § (11a) bekezdésében, valamint a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1. § (7) bekezdésében foglaltakra.
Az alkalmasság minimumkövetelményei:
M.1. Alkalmatlan ajánlattevő a szerződés teljesítésére, amennyiben nem mutat be az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően teljesített szerződéseire vonatkozó, az alábbiak szerinti referenciákat, amelyek esetében a teljesítés kezdő időpontja legfeljebb a jelen felhívás feladását megelőző 96 hónapra és a műszaki átadás-átvétel időpontja a jelen felhívás feladását megelőző 60 hónapon belüli időpontra esik:
M.1.1. Legalább 800 m2 alapterületű új épület építése és/vagy épület felújítása és/vagy bővítése és/vagy átalakítása, mely során megvalósult közműépítés, építészeti munkák, épületvillamossági munkák.
M.1.2. Használati melegvíz rendszer kiépítése és/vagy felújítása és/vagy átalakítása, amelynek csírátlanítása termikus fertőtlenítés által lehetséges.
M.1.3. Legalább 250 adagos főzőkonyha kivitelezése.
Az előírások igazolására bemutatható ugyanaz a referencia, azonban az M.1.1. és M.1.2. előírásoknak való megfelelés nem adódhat össze több referenciából. Az M.1.3. előírásoknak való megfelelés legfeljebb két referenciából adódhat össze.

M.2.: A kiválasztási szempontok felsorolása és rövid ismertetése:

M.2. A Kr. 21. § (2) bek. b) pontja alapján az ajánlattevő cégszerű nyilatkozattal ismertesse azoknak a szakembereknek a nevét, képzettségét, gyakorlatát - az adott szakemberrel igazolni kívánt alkalmassági minimumkövetelmény pontos betűjelének megjelölésével együtt -, akiket az ajánlattevő be kíván vonni a teljesítésbe. Az előírt végzettség a végzettséget/képzettséget igazoló dokumentum egyszerű másolatban történő benyújtásával, a gyakorlat az önéletrajz saját kezűleg aláírt példányának benyújtásával igazolandó.
Az önéletrajznak az egyes szakmai tapasztalatok időtartamát (legalább az alkalmasság megállapításához szükséges mértékben) év/hónap pontossággal kell tartalmaznia, továbbá tartalmaznia kell a szakember munkáltatóját az ajánlattételi határidő időpontjában. A szakmai tapasztalat vonatkozásában az időben párhuzamos gyakorlati idők csak egyszer számítanak bele a szakember szakmai tapasztalatába, továbbá a figyelembe vett hónapok számába Ajánlatkérő teljes hónapként beleszámítja a gyakorlat kezdő és végső hónapját is. Csatolni szükséges továbbá a teljesítésbe bevonni kívánt szakember saját kezűleg aláírt rendelkezésre állási nyilatkozatát arra vonatkozóan, hogy Ajánlattevő nyertessége esetén a szerződés teljesítésében az Ajánlattevő által megjelölt pozícióban részt vesz, valamint a betöltendő pozíciónak megfelelő jogosultsággal a szerződés teljes időtartama alatt rendelkezni fog.
Amennyiben a szakember a szakmagyakorlási jogosultságot igazoló kamarai nyilvántartásban az ajánlattétel időpontjában szerepel, a jogosultság megszerzéséhez szükséges végzettséget/szakképzettséget és szakmai tapasztalatot az érvényes jogosultság igazolja (saját kezűleg aláírt önéletrajzot ebben az esetben is csatolni szükséges, feltüntetve az önéletrajzban a szakember kamarai nyilvántartási számát és a releváns jogosultsága első megszerzésének időpontját, valamint a jogosultság internetes elérési útvonalát).

M.2. Alkalmatlan az ajánlattevő amennyiben nem rendelkezik az alábbi szekemberekkel:
M.2.1. egy fő szakember, aki a 266/2013.(VII.11.) Kr. Felelős műszaki vezetés fejezet 1. rész 2. sor szerinti „Építési szakterület” MV-É kategóriájú felelős műszaki vezetői (vagy azzal egyenértékű) jogosultsággal,
M.2.2. egy fő szakember, aki a 266/2013.(VII.11.) Kr. Felelős műszaki vezetés fejezet 2. rész 3. sor szerinti „Építménygépészeti szakterület” MV-ÉG kategóriájú felelős műszaki vezetői (vagy azzal egyenértékű) jogosultsággal,
M.2.3. egy fő szakember, aki a 266/2013.(VII.11.) Kr. Felelős műszaki vezetés fejezet 2. rész 5. sor szerinti „Építményvillamossági szakterület” MV-ÉV (vagy azzal egyenértékű) kategóriájú felelős műszaki vezetői jogosultsággal,
vagy annak megszerzéséhez szükséges végzettséggel és szakmai gyakorlati idővel rendelkezik.
Ugyanazon szakember csak egyetlen pozícióra ajánlható meg.
Ajánlatkérő a 266/2013. (VII. 11.) Korm. rendeletben előírt végzettséggel, képzettséggel egyenértékű végzettséget, képzettséget is elfogadja.

Részvételi feltételek
A gazdasági szereplők azon csoportjának jogi formája, amelynek a szerződést oda kell ítélni: Ajánlatkérő nem teszi lehetővé.
Kauciók és garanciák:
Az ajánlati biztosíték mértéke: 35.000.000,- Ft, amely a Kbt. 54. § (2) bekezdése szerint teljesíthető.
Amennyiben ajánlattevő az ajánlati biztosítékot befizetéssel kívánja teljesíteni, úgy azt az ajánlatkérő 50420403-10001198 számú fizetési számlájára szükséges befizetni; igazolási mód: banki terhelési értesítő (átutalási igazolás, bankszámlakivonat) egyszerű másolata.
Az ajánlati biztosíték a Kbt. 54. § (5) bekezdése szerint kerül visszafizetésre.
További információk a közbeszerzési dokumentumokban.
A Kbt. 73. § (1) bekezdésének e) pontja alapján érvénytelen különösen az ajánlat, ha az ajánlattevő az ajánlati biztosítékot
határidőre nem vagy az előírt mértéknél kisebb összegben bocsátotta rendelkezésre. [Kbt. 73. § (6) b)]

A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre:
Az elszámolás, számlázás és a kifizetés pénzneme magyar forint (HUF).
Az ellenérték kiegyenlítése minden esetben az igazolt teljesítést követően, átutalással, a számla igazolt kézhezvételétől számított 30 napon belül történik.
A szerződésszerű, igazolt teljesítést követően a kifizetés a 322/2015.(X.30.) K.r. 30. § és 32.-32/A.§, a Kbt. 135. § (1), (3) bek. és (5)-(6) bek., a Ptk. 6:130.§ (1)-(2) bekezdéseinek megfelelően történik.
A tartelékkeret nem biztosított.
Ajánlaktérő 5 % előleg igénylésének lehetőségét biztosítja. Az igényelt előleggel legkésőbb a végszámlában szükséges elszámolni.
A számlázással kapcsolatos részletes feltételek a közbeszerzési dokumentációban kerülnek ismertetésre.
A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre

A szerződéssel kapcsolatos feltételek
A szerződés teljesítésének feltételei:
Késedelmi kötbér: A késedelmi kötbér mértéke késedelemmel érintett naptári naponként a nettó vállalkozói díj 1 %-a. A késedelmi kötbér maximális mértéke a nettó vállalkozói díj 20 %-a.
Meghiúsulási kötbér: Amennyiben ajánlattevő a szerződés teljesítését megtagadja, illetve a teljesítés az ajánlattevőnek felróható okból ellehetetlenül, vagy meghiúsul, ajánlattevő a nettó vállalkozói díj 25 %-nak megfelelő összegű meghiúsulási kötbért köteles fizetni.
Jótállás mértéke 36 hónap
Teljesítési biztosíték: mértéke a teljes nettó vállalkozói díj 5 %-a.
Hibás teljesítéssel kapcsolatos igények teljesítésére kikötött biztosíték: mértéke a teljes nettó vállalkozói díj 5 %-a.
A szerződést biztosító kötelezettségek és a jótállás részleteit a közbeszerzési dokumentumok tartalmazzák.

Kizárási ok:
A közbeszerzési eljárásban való részvételből fakadó összeférhetetlenség
A nemzeti törvények értelmében a csődhöz hasonló helyzet
A verseny torzítását célzó megállapodás más gazdasági szereplőkkel
+ még 16
Adó- és vámfizetési kötelezettség
Bűnszervezetben való részvétel
Csalás
Csőd
Csődegyezség hitelezőkkel
Felszámoló által kezelt vagyon
Fizetésképtelenség
Gyermekmunka és az emberkereskedelem más formái
Hamis nyilatkozatot tettek, nem tudtak információt nyújtani, nem tudták benyújtani a kért dokumentumokat, és bizalmas információkat kaptak az eljárásról
Korrupció
Közvetlen vagy közvetett részvétel a közbeszerzési eljárás előkészítésében
Pénzmosás vagy terrorizmus finanszírozása
Terrorista bűncselekmény vagy terrorista tevékenységekkel összefüggő bűncselekmény
Kizáró okok:
Az eljárásban nem lehet AT, alvállalkozó és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, akivel szemben a Kbt.62. § (1)-(2) bekezdéseiben meghatározott kizáró okok bármelyike fennáll.
Öntisztázás: a Kbt.64.§ (1)-(2) bekezdések alapján.
A Kbt. 74.§ (1) bekezdés b) pontja értelmében az AK-nek ki kell zárnia az eljárásból azt az AT-t, alvállalkozót vagy az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezetet, aki vagy amely részéről a kizáró ok az eljárás során következett be.
Előzetes igazolási mód (ajánlatban benyújtandó):
A kizáró okok fenn nem állását a 321/2015.(X. 30.) Korm. rendelet (továbbiakban: Kr.) 1-4.§ rendelkezései szerint kell igazolni.
Az AT és az alkalmasság igazolásában részt vevő gazdasági szereplő a Kr. 4. § (1) bekezdése alapján, az EEKD kitöltésével köteles előzetesen igazolni, hogy nem tartozik a Kbt.62.§ (1)-(2) bekezdésének hatálya alá.
A Kr. 3.§ (3) és (5) bekezdései alapján az alkalmasság igazolásában résztvevő szervezetek és a közös AT-k vonatkozásában, a
nevükben eljárni jogosult képviselő külön-külön tölti ki az EEKD űrlapot az EKR rendszerben.
A Kr. 2. § (3) bekezdés a) pontjára tekintettel az EEKD űrlapon az AT-nek fel kell tüntetnie az ajánlat benyújtásakor már ismert
alvállalkozókat, amelyeknek a kapacitásaira nem támaszkodik.
A Kr. 15. § (1) bekezdése alapján az AT az alkalmasság igazolásában részt vevő alvállalkozó vagy más szervezet vonatkozásában csak az EEKD-t köteles benyújtani az előírt kizáró okok hiányának igazolása érdekében. Az alkalmasság igazolásában részt vevő alvállalkozó tekintetében az EEKD benyújtásával az AT eleget tesz a Kbt. 67. § (4) bekezdése szerinti nyilatkozati kötelezettségének.
A Kr. 15. § (1) bekezdése alapján azon alvállalkozók tekintetében, amelyek nem vesznek részt alkalmasság igazolásában az AT a Kbt. 67.§ (4) bekezdése szerinti nyilatkozatot nyújt be az EKR-ben biztosított űrlap kitöltésével.
Igazolási mód (igazolásra felhívás esetén benyújtandó):
AK által a Kbt. 69. § (4)-(7) bekezdése alapján a kizáró okok igazolására felhívott Magyarországon letelepedett AT esetén a Kr. 4. §, a 8. § és 9. § b) pont, illetve nem Magyarországon letelepedett AT esetén, a 4. §, a 10. § és a 11. § b) pont alapján kell igazolnia, hogy nem tartozik a Kbt.62.§ (1)-(2) bekezdésében meghatározott kizáró okok hatálya alá, figyelemmel a Kr. 12-14. § és 16. §-ban foglaltakra is.
A Kbt.69. § (11a) bekezdése alapján AT nyilatkozhat AK egy korábbi közbeszerzési eljárásában az EKR-ben elektronikus úton már benyújtott igazolás figyelembevételéről.
AK felhívja az AT figyelmét a Kbt. 62. § (7) bekezdésében és a Kr.18. §-ában foglaltakra.
Az ajánlatban AT-nek nyilatkoznia kell folyamatban levő változásbejegyzési eljárásról, nemleges tartalom esetén is (EKR űrlap
kitöltésével). Folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás esetében az AT az ajánlathoz köteles csatolni a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet és az annak érkezéséről a cégbíróság által megküldött igazolást.

A Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdéseiben és a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1. § - 16. §-aiban rögzítettek szerint.
Ajánlatkérő hatóság Név és címek
Név: Biatorbágy Város Önkormányzata
Nemzeti nyilvántartási szám: 15730088213
Postacím: Baross Gábor Utca 2/A
Postai irányítószám: 2051
Postai város: Biatorbágy
Régió: Pest
🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
Kapcsolattartó pont: Major Mónika
E-mail: major.monika@biatorbagy.hu📧
Telefon: +36 23310174📞
URL: https://www.biatorbagy.hu🌏
Csoportvezető ✅
A vevő profiljának címe: https://www.biatorbagy.hu🌏 Az ajánlatkérő szerv típusa
Regionális vagy helyi hatóság
Fő tevékenység
Általános közszolgáltatások
Kommunikáció
Dokumentumok URL címe: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR002197582023/reszletek🌏
Részvétel URL: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR002197582023/reszletek🌏
Az uniós alapok azonosítója: RRF-1.1.2.-21-2022-00075
Uniós alapok programja: Reformtámogató program (a reformösztönző eszközt és a konvergenciatámogató eszközt is beleértve) (2021/2027)
Beszerzési dokumentum nyelve: magyar 🗣️
Elektronikus benyújtás: Kötelező
Kiegészítő információk További információk
1. A részekre történő ajánlattétel kizárásának indokai:
A tervezett épületegyüttes ugyan funkcionálisan három részegységre (bölcsőde, óvoda, főző-konyha) bontható, fizikálisan azonban összekapcsolódnak, ezért mind urbanisztikai szempontok szerint, mind pedig építészeti megjelenésében, az alkalmazott anyagok esztétikai, minőségi jel-lemzőiben, az épületszerkezeti, gépészeti megoldások tekintetében szerves egységet kell alkossa-nak (pl az óvoda és a bölcsőde gépészeti kezelőegységei, nagyberendezései a főzőkonyha terüle-tén található gépészeti-légtechnikai helyiségben találhatók). Sem szerkezetépítési, sem gépészeti, stb szempontból sem ésszerű és gazdaságos az épület részekre szabdalása. A bölcsőde és az óvo-da kiszolgáló épületrészeit a főzőkonyha köti össze, az egyes épületrészek szerves egységként kapcsolódnak egymáshoz mind a belső tereken keresztül, mind pedig az általuk közrefogott gyalogos tengely által (innen nyílnak a főbejáratok, a főzőkonyha pedig - összekapcsolva a bölcsőde és az óvoda épületeit, ezzel biztosítva a közvetlen ételszállítás útvonalát mindkét intézménybe – a sétány alatt, a földbe süllyesztve került elhelyezésre).
Tekintettel arra, hogy a közműszolgáltatók egy ingatlanra egy közműbekötést engedélyeznek, az épületegyüttes egy, közös közműbekötéssel fog rendelkezni mind a víz, a szennyvíz és az elekt-romos hálózat esetében is.
A fejlesztés a város és erdő határán, „az épített és zöld szövet” találkozásánál helyezkedik el. A terveket készítő tervezőcsapat nagy hangsúlyt fektetett a zöld környezet jelenlétének hangsúlyo-zására, a természetközeliségre, az intézményt majdan birtokba vevő gyerek természeti nevelésé-nek lehetőségére, a természettel való vizuális kapcsolat megteremtésére az épületegyüttes min-den részében. Az önkormányzat ezt a szemléletet szeretné megtartani a megvalósítás során is, emiatt, és a fenti szempontok okán is fontos egy kézben tartani az épület és a környezete kivitele-zési feladatait.
Az egyes funkciók megvalósítására elnyert pályázatok megvalósítási határideje szűkös, így a több generálkivitelező munkájának egybehangolása okozta időveszteség a pályázati megvalósítás sike-rességét veszélyezteti, illetve az önkormányzat nem rendelkezik az ehhez szükséges személyi kapacitással.
A részekre bontás kizárásának indokai a karakterkorlátozásra tekintettel a VI.4) pontban (BT-99 mező) kerültek folytatásra.
2. Hiánypótlás: Ajánlatkérő a Kbt. 71. § (6) szerinti esetben újabb hiánypótlást nem rendel el.
3. Az alkalmasság jelen felhívásban előírt feltételei és igazolási módjai a minősített ajánlattevők hivatalos jegyzékébe történő felvétel feltételét képező minősítési szempontokhoz képest szigorúbbak.
4. A 257/2018. (XII. 18.) Kr. 21. § (10) szerinti adat: dr. Lajtai Bálint László (lajstromszám: 00125), dr. Fodor Gergely (lajstromszám: 01277).
5. A szerződéskötés feltétele, hogy jelen felhívás III.1.3) M/2. pontjában szereplő alkalmassági feltételek tekintetében megajánlott szakembereknek az adott alkalmassági feltételben hivatkozott jogosultsággal szerepelniük kell az illetékes kamarai névjegyzékben.
6. A nyertes ajánlattevő köteles legkésőbb a szerződés hatálybalépését követő 15. napig „Contractor’s All Risks” típusú felelősségbiztosítási szerződést kötni vagy meglévő felelősségbiztosítását kiterjeszteni a közbeszerzési dokumentumokban előírt terjedelemben, a következő mértékben: 200 millió HUF/év és 100 millió HUF/káresemény limitösszeg. A felelősségbiztosítással kapcsolatos részletes elvárásokat a közbeszerzési dokumentumok tartalmazzák.
7. Az értékelési szempontok szerinti értékelés során adható pontszám alsó és felső határa: 0-10 pont, ahol a 0 pont a legrosszabb, a 10 pont a legjobb érték. A módszer, amellyel az ajánlatkérő megadja a pontszámot: az 1. „Ár” szempont tekintetében a Közbeszerzési Hatóság 2020. március 25-i útmutatójának (a továbbiakban „Útm.”) 1. sz. melléklet A.1.a) pontjának aa) pontja szerinti fordított arányosítás, a 2-4. minőségi értékelési szempont tekintetében az Útm. 1. sz. melléklet A.1.a) pontjának ab) pontja szerinti egyenes arányosítás. A pontszámok a súlyszámmal kerülnek megszorzásra, az ajánlatkérő a számítás során kettő tizedesjegyig kerekít. A Kbt. 77. § (1) alapján a megajánlás legkedvezőbb szintje: a 2-4. minőségi szempont tekintetében egyaránt 36 hónap. Az „Ár” szempont esetében az egyösszegű nettó ajánlati árat (nettó HUF) vizsgálja ajánlatkérő. Az értékelés során a pontszámok a súlyszámmal kerülnek megszorzásra, az ajánlatkérő a számítás során kettő tizedesjegyig kerekít.
8. Ajánlatkérő a jelen felhívás II.2.5) pontjában minőségi értékelési szempontként az alkalmassági követelmények között előírt szakemberek - az alkalmasság körében előírt jogosultság megszerzéséhez szükséges szakmai tapasztalattal azonos szakterületen szerzett - többlettapasztalatát kívánja értékelni, ezért a Kbt. 69. § (7) bekezdés utolsó mondatában foglaltakra tekintettel a 2-4. számú értékelési szemponthoz kapcsolódó alkalmassági követelmény ellenőrzéséhez szükséges dokumentumokat ajánlattevőknek már az ajánlatban szükséges benyújtaniuk.
9. Ajánlattevőnek az ajánlatban nyilatkoznia kell az ukrajnai helyzetet destabilizáló orosz intézkedések miatt hozott korlátozó́ intézkedésekről szóló 833/2014/EU rendelet módosításáról szóló, 2022/576 EU rendelet 1. cikk 23. pontja nyomán életbe lépett, 833/2014/EU rendelet 5k. cikk szerinti tilalom vonatkozásában. Közös ajánlattétel esetén a nyilatkozatot minden közös ajánlattevőnek külön-külön kell kitöltenie és aláírnia.
10. AK a 322/2015. (X. 30.) Korm. rend. 34/A. § (3) bek-ben foglaltak alapján a szerződés teljesítési feltételeként előírja, hogy a nyertes ajánlattevő köteles a 707/2021. (XII.15.) Korm. rend-ben foglaltak szerint a megkötendő szerződés teljesítése vonatkozásában az Építőipari Monitoring- és Adatszolgáltató Rendszerben (Üvegkapu) regisztrálni és a teljesítés során azt alkalmazni. Ajánlattevőnek EKR űrlap alkalmazásával nyilatkoznia kell arról, hogy az Üvegkapu használatára vonatkozó követelményeket megismerte és biztosítja az Üvegkapu alkalmazását.
11. Nyertes ajánlattevőnek a kivitelezés megvalósítása során fokozott figyelmet kell fordítania az ajánlatkérő által vállalt DNSH irányelvek betartására a megvalósítás során. A számlázási mérföldkövekhez kapcsolódó beszámolókban nyertes ajánlattevő köteles beszámolni a DNSH irányelveknek való megfelelés biztosításának igazolásait. A DNSH irányelvek követelményeit a közbeszerzési dokumentáció tartalmazza.
12. Nyertes ajánlattevő a szerződés megvalósítása során fokozott együttműködésre köteles a Lechner Nonprofit Kft-vel és a Családbarát Magyarország Központ Nonprofit Közhasznú Kft.-vel
13. A teljesítés befejezésének dátuma - kivitelezés 100%-os készültsége - nem lehet későbbi, mint 2025. március 31. napja. A 7. számú részteljesítések határideje (szerződéstervezet 3.2. pont) a munkaterület átadásától számított 15 hónapra kizárólag abban az esetben módosul, amennyiben mindhárom projekt támogatási szerződésének véghatárideje meghosszabbításra kerül. Ebben az esetben a többi, a kivitelezésből még hátralévő részhatáridő Felek által közösen módosításra kerül, a támogatáspolitikai értelemben vett projektek mérföldköveinek figyelembe vételével. Részletesen a szerződéstervezetben.
14. Megrendelő a szerződés tárgyát képező beruházás önerejének (saját erejének) biztosítása érdekében hitel felvételét kezdeményezi, (Megrendelő) Biatorbágy Város Önkormányzata Képviselő-testületének 66/2024. (II. 29.) határozatának, valamint Biatorbágy Város 2024. évi költségvetéséről szóló 6/2024. (III.01.) önkormányzati rendeletének I/18. számú mellékletének tanúsága szerint. Fentiekre tekintettel a Megrendelő a közbeszerzési eljárást a Kbt. 53. § (5) bekezdése alapján feltételesen indította meg, erre tekintettel, a Kbt. 135. § (12) bekezdésének megfelelően, a Szerződés hatálybalépését a szerződés teljesítéséhez szükséges teljes fedezet rendelkezésre állásának napjáig felfüggeszti.
A szerződés, az annak Felek általi aláírását követően, a Szerződés pénzügyi fedezetét biztosító hitel kedvező elbírálásának esetén, a Megrendelő hitelt biztosító pénzintézet közötti hitelszerződés hatálybalépésének napját követő napon lép hatályba (a továbbiakban a jelen pont szóhasználatában: fedezetet biztosító hitelszerződés).
Amennyiben a szerződés aláírásáig a fedezetet biztosító hitelszerződés aláírására és hatálybalépésére sor kerül, a szerződés a felek általi aláírás napján hatályba lép.
Amennyiben
- a hitelkérelem elutasításra kerül, vagy
- az igényelt összegnél kisebb összegben kerül elfogadásra, vagy
- a szerződés aláírásának napjáig nem kerül elbírálásra,
Biatorbágy Város Önkormányzata jogosult a szerződés önerejének (saját erejének) – a fedezetet biztosító hitelszerződésétől, illetve hitelkérelemtől független – egyéb forrásból biztosítani.
Ebben az esetben a szerződés hatálybalépésének napja az a nap, amikor a szerződés 6.1. pont szerinti ellenértékének fedezete maradéktalanul rendelkezésre áll, tehát amennyiben a szerződés teljesítéséhez szükséges fedezet Biatorbágy Város Önkormányzatának költségvetésében teljes mértékben rendelkezésre áll.
Abban az esetben amennyiben hitelkérelem elbírálására, illetve a fedezetet biztosító hitelszerződés hatálybalépésére a aláírása napjáig nem került sor, Megrendelő a szerződés tárgyát képező beruházás megvalósítása, illetve a szerződés hatálybalépése érdekében jogosult az önerő hiteltől eltérő forrásból történő biztosítására, oly módon, hogy a hitelkérelem elbírálásának elhúzódása, de kedvező elbírálása esetén az önerőt a fedezetet biztosító hitelszerződés hatálybalépésének napjáig biztosítja.
Amennyiben a szerződés 6.1. pontjában szereplő vállalkozási díj biztosítására sem saját forrás, sem hitel felvételével nem biztosítható, úgy a felek szabadulnak a kötelemből.
A Szerződés hatályba lépésére legfeljebb a Szerződés megkötését követő kettő hónapon belül kerülhet sor, ezt követően felek szabadulnak a jelen kötelemből.

Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Nemzeti nyilvántartási szám: 15329190-2-41
Postacím: Riadó u. 5
Postai irányítószám: 1026
Postai város: Budapest
Régió: Budapest
🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: dontobizottsag@kt.hu📧
Telefon: +36 18828592📞
Fax: +36 18828593 📠
URL: https://kozbeszerzes.hu🌏 Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni Mint: Felülvizsgálati testület Felülvizsgálati eljárás
Pontos információ a felülvizsgálati eljárások határidejéről (határidejeiről):
A Kbt. 148. § szerint.
A részekre történő ajánlattétel kizárásának további indokai [A VI.3) 1. pontjának (BT-300 mező) folytatása]:
A VI. 3) 1. pontban és a fent felsoroltakon túl fizikai akadályai is vannak a részekre bontás lehető-ségének. Az ingatlan elhelyezkedéséből fakadóan (magántulajdonú, lakott területekkel és erdővel határos) erősen korlátozottan áll rendelkezésre felvonulási terület természetrombolás nélkül, így az intézményegyüttes generálkivitelezője számára csak telken belül tudunk felvonulási területet biztosítani – ott azonban helyszűke miatt nincs lehetőség arra, hogy 3 generálkivitelező három-szoros mennyiségű alvállakozója deponáljon külön-külön lehatárolt, zárt, őrzött területen.
Az egyes intézményrészek fizikai lehatárolása sem megvalósítható: az épületszerkezetek összeér-nek, összekapcsolódnak, ugyanazon fal egyik oldalán még bölcsődei helyiség, míg a másik oldalán már a főzőkonyháé helyezkedik el – így sem műszaki, sem munkaszervezési, sem értékvédelmi, sem pedig balesetvédelmi szempontból nem lehetséges a beruházás több generálkivitelezővel történő megvalósítása, azaz a részekre történő ajánlatadás, továbbá gazdaságilag is ellentmond a közpénzekkel való felelős gazdálkodásnak.
Fentiek alapján a garanciális kötelezettségek, az időbeli megvalósítás kötöttségei, munkafolyama-tok összekapcsolódása, egymásra épültsége egyaránt indokolja az intézményegyüttes egy egy-ségként történő kezelését.
A részajánlattétel biztosítása esetén bármelyik részegység eljárási eredménytelensége esetén újabb közbeszerzési eljárás lefolytatására kerülne sor, ez aránytalan többletköltséget jelentene ajánlatkérő számára, valamint olyan mértékű időbeli veszteséget is okozna, mely a pályázati tá-mogatás elvesztésével, ezáltal a projekt ellehetetlenülésével járna.
Pontos információ a felülvizsgálati eljárások határidejéről (határidejeiről)

Információk az elektronikus munkafolyamatokról
Elektronikus számlázást fogadunk el
Forrás: OJS 2024/S 064-191157 (2024-03-28)
Ajánlati felhívás (2024-04-24) Eljárás Adminisztratív információk
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések beérkezésének határideje: 2024-05-14 11:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei: 2024-05-14 13:00:00 📅
A közbeszerzési eljárás feltételei
Megnyitás dátuma: 2024-05-14 13:00:00 📅
Változások Az eredeti közleményben javítandó szöveg
Szekciószám: PROCEDURE Új érték
Szöveg:
A(z) IV.2.2) Ajánlatok vagy részvételi kérelmek benyújtásának határideje, dátum, helyi idő (BT-131,BT-1311) mezőben a következő változás történt:
A következő helyett: Tue Apr 30 11:00:00 CEST 2024
Helyesen: Tue May 14 11:00:00 CEST 2024
Az eredeti közleményben javítandó szöveg
Tétel azonosító száma: LOT-0001 Új érték
Szöveg:
A(z) IV.2.7) Az ajánlatok felbontásának feltételei, dátum, helyi idő (BT-132) mezőben a következő változás történt:
A következő helyett: Tue Apr 30 13:00:00 CEST 2024
Helyesen: Tue May 14 13:00:00 CEST 2024
Egyéb kiegészítő információk
Ajánlatkérő a kiegészítő tájékoztatáskérések megválaszolásának időigényére tekintettel az ajánlattételi határidőt meghosszabbítja, melyre tekintettel az ajánlatok bontásának időpontja is módosul. A felhívás és a közbeszerzési dokumentumok módosítással nem érintett előírásai továbbra is változatlanul irányadók.

A változtatás fő oka: Frissített információ
Tájékoztatás módosításokról
Az előző hirdetmény módosítandó változata: 191157-2024
Forrás: OJS 2024/S 082-246053 (2024-04-24)
Ajánlati felhívás (2024-05-08) Eljárás Adminisztratív információk
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések beérkezésének határideje: 2024-05-28 11:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei: 2024-05-28 13:00:00 📅
A közbeszerzési eljárás feltételei
Megnyitás dátuma: 2024-05-28 13:00:00 📅
Változások Az eredeti közleményben javítandó szöveg
Szekciószám: PROCEDURE Új érték
Szöveg:
A(z) IV.2.2) Ajánlatok vagy részvételi kérelmek benyújtásának határideje, dátum, helyi idő (BT-131,BT-1311) mezőben a következő változás történt:
A következő helyett: Tue May 14 11:00:00 CEST 2024
Helyesen: Tue May 28 11:00:00 CEST 2024
Az eredeti közleményben javítandó szöveg
A közbeszerzési dokumentumokat ebben az időpontban módosították ✅
A közbeszerzési dokumentumok megváltoztatásának dátuma: 2024-05-06 📅
Tétel azonosító száma: LOT-0001 Új érték
Szöveg:
A(z) IV.2.7) Az ajánlatok felbontásának feltételei, dátum, helyi idő (BT-132) mezőben a következő változás történt:
A következő helyett: Tue May 14 13:00:00 CEST 2024
Helyesen: Tue May 28 13:00:00 CEST 2024
Egyéb kiegészítő információk
Ajánlatkérő a beérkezett kiegészítő tájékoztatás kérésekre tekintettel a közbeszerzési dokumentumok részét képező árazatlan költségvetés és a műszaki dokumentáció egyes elemeit, valamint a szerződéstervezetet módosította, melyre tekintettel az ajánlattételi határidő meghosszabbításra került.
Ajánlatkérő a beérkezett kiegészítő tájékoztatás kérésekre tekintettel a közbeszerzési dokumentumok részét képező árazatlan költségvetés és a műszaki dokumentáció egyes elemeit, valamint a szerződéstervezetet módosította, melyre tekintettel az ajánlattételi határidő meghosszabbításra került.
A változtatás fő oka: Frissített információ
Tájékoztatás módosításokról
Az előző hirdetmény módosítandó változata: 246053-2024
Forrás: OJS 2024/S 091-275407 (2024-05-08)
Ajánlati felhívás (2024-05-23) Eljárás Adminisztratív információk
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések beérkezésének határideje: 2024-06-06 11:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei: 2024-06-06 13:00:00 📅
A közbeszerzési eljárás feltételei
Megnyitás dátuma: 2024-06-06 13:00:00 📅
Változások Az eredeti közleményben javítandó szöveg
Szekciószám: PROCEDURE Új érték
Szöveg:
A(z) IV.2.2) Ajánlatok vagy részvételi kérelmek benyújtásának határideje, dátum, helyi idő (BT-131,BT-1311) mezőben a következő változás történt:
A következő helyett: Tue May 28 11:00:00 CEST 2024
Helyesen: Thu Jun 06 11:00:00 CEST 2024
Az eredeti közleményben javítandó szöveg
A közbeszerzési dokumentumokat ebben az időpontban módosították ✅
A közbeszerzési dokumentumok megváltoztatásának dátuma: 2024-05-22 📅
Tétel azonosító száma: LOT-0001 Új érték
Szöveg:
A(z) IV.2.7) Az ajánlatok felbontásának feltételei, dátum, helyi idő (BT-132) mezőben a következő változás történt:
A következő helyett: Tue May 28 13:00:00 CEST 2024
Helyesen: Thu Jun 06 13:00:00 CEST 2024
Egyéb kiegészítő információk
Ajánlatkérő a beérkezett kiegészítő tájékoztatás kérésekre tekintettel a közbeszerzési dokumentumok részét képező árazatlan
költségvetés és a műszaki dokumentáció egyes elemeit, valamint a szerződéstervezetet módosította, melyre tekintettel az ajánlattételi határidő meghosszabbításra került.
Ajánlatkérő a beérkezett kiegészítő tájékoztatás kérésekre tekintettel a közbeszerzési dokumentumok részét képező árazatlan
költségvetés és a műszaki dokumentáció egyes elemeit, valamint a szerződéstervezetet módosította, melyre tekintettel az ajánlattételi határidő meghosszabbításra került.
A változtatás fő oka: Frissített információ
Tájékoztatás módosításokról
Az előző hirdetmény módosítandó változata: 275407-2024
Forrás: OJS 2024/S 101-309270 (2024-05-23)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2024-08-15) Objektum A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
A közbeszerzési eljárás tárgya:
"Biatorbágy, Forrás utcai óvoda és bölcsőde és főzőkonyha építési beruházás"
A közbeszerzési eljárás mennyisége:
Ajánlatkérő komplex zöldmezős beruházásként
- 4 csoportos bölcsőde (1105,94m2)
- 4 csoportos óvoda (1178,90m2)
- és mindkét intézményt ellátó 350 adagos főzőkonyha (433,04m2) építését tervezi pályázati források bevonásával.
Nyertes ajánlattevő feladata a három intézményrészből álló épületegyüttes, azok környezete, továbbá a bölcsőde és óvoda között húzódó gyalogos tengely teljes körű generálkivitelezési munkálatainak elvégzése a kiviteli tervdokumentációnak, az építési engedélyekben foglaltaknak, a pályázati előírásoknak (RRF_1.1.2_21, TOP_PLUSZ_3.3.1_21, TOP_PLUSZ_1.1.1_21) és az érvényes jogszabályoknak megfelelően.
Főbb mennyiségek:
Bölcsőde:
955m2 homlokzati csőállvány
5110 m3 munkagödör kiemelés
238 m3 vb sávalap
~84t betonacél és 13t betonacél háló szerelése
1115 m2 teherhordó falazat építése
~3000 m2 oldalfalvakolat, 352 m2 homlokzati vékonyvak., ~550m2 homlokzati téglaburk.
~550 m2 álmennyezet
~2700 m2 beltéri falfestés
2 db hőszivattyú, 6db fan-coil, 2 db légfüggöny
921 fm kerti szegély
991 m2 térkő
150 m2 öntött gumiburkolat
12 db játszóeszköz
51 db fa, 1235 db cserje, 3771 db évelő telepítése, 767 m2 gyepszőnyeg
Óvoda:
1435 m2 homlokzati csőállvány
4180 m3 munkagödör kiemelés
240 m3 vb sávalap
~69t betonacél és 9,5t betonacél háló szerelése
1265 m2 teherhordó falazat építése
~3400 m2 oldalfalvakolat, 353 m2 homlokzati vékonyvak., ~950m2 homlokzati téglaburk., 110 m2 szálcement homl.burk.
~300 m2 álmennyezet
~2861 m2 beltéri falfestés
2 db hőszivattyú, 11 db fan-coil, 3 db légfüggöny
175 fm kerti szegély
276 m2 térkő
702 m2 öntött gumiburkolat
21 db játszóeszköz
19 db fa, 865 db cserje, 2250 db évelő telepítése, 1447 m2 gyepesítés
Főzőkonyha:
650 m3 munkagödör kiemelés
43 m3 vb sávalap
11,6t betonacél és ~2,5t betonacél háló szerelése
106 m2 hűtőházi falpanel
616 m2 oldalfalvakolat
~76 m2 álmennyezet
355 m2 beltéri falfestés
1 db fan-coil
komplett konyhatechnológia, nagykonyhai oltó
A műszaki dokumentáció részletesen a közbeszerzési dokumentumokban került ismertetésre.

Becsült érték héa nélkül: 3 342 138 399 HUF 💰
A beszerzés teljes értéke (HÉA nélkül): 2 397 943 459 HUF 💰
Az uniós finanszírozású projekt vagy program neve: Reformtámogató program (a reformösztönző eszközt és a konvergenciatámogató eszközt is beleértve) (2021/2027)
Az uniós alapok azonosítója:
Nettó elszámolású támogatás.
RRF-1.1.2.-21-2022-00075
TOP-PLUSZ-1.1.1-21-PT1-2022-00006
TOP-PLUSZ-3.3.1-21-PT1-2022-00008
Leírás
További információk:
A II.2.4) pont (BT-24) mező folytatása:
Főbb mennyiségek:
Bölcsőde:
955m2 homlokzati csőállvány
5110 m3 munkagödör kiemelés
238 m3 vb sávalap
~84t betonacél és 13t betonacél háló szerelése
1115 m2 teherhordó falazat építése
~3000 m2 oldalfalvakolat, 352 m2 homlokzati vékonyvak., ~550m2 homlokzati téglaburk.
~550 m2 álmennyezet
~2700 m2 beltéri falfestés
2 db hőszivattyú, 6db fan-coil, 2 db légfüggöny
921 fm kerti szegély
991 m2 térkő
150 m2 öntött gumiburkolat
12 db játszóeszköz
51 db fa, 1235 db cserje, 3771 db évelő telepítése, 767 m2 gyepszőnyeg
Óvoda:
1435 m2 homlokzati csőállvány
4180 m3 munkagödör kiemelés
240 m3 vb sávalap
~69t betonacél és 9,5t betonacél háló szerelése
1265 m2 teherhordó falazat építése
~3400 m2 oldalfalvakolat, 353 m2 homlokzati vékonyvak., ~950m2 homlokzati téglaburk., 110 m2 szálcement homl.burk.
~300 m2 álmennyezet
~2861 m2 beltéri falfestés
2 db hőszivattyú, 11 db fan-coil, 3 db légfüggöny
175 fm kerti szegély
276 m2 térkő
702 m2 öntött gumiburkolat
21 db játszóeszköz
19 db fa, 865 db cserje, 2250 db évelő telepítése, 1447 m2 gyepesítés
Főzőkonyha:
650 m3 munkagödör kiemelés
43 m3 vb sávalap
11,6t betonacél és ~2,5t betonacél háló szerelése
106 m2 hűtőházi falpanel
616 m2 oldalfalvakolat
~76 m2 álmennyezet
355 m2 beltéri falfestés
1 db fan-coil
komplett konyhatechnológia, nagykonyhai oltó
A jogerős, végleges használatba vételi engedély megszerzése Megrendelő nevében a nyertes ajánlattevő feladatát képezi.
A műszaki dokumentáció részletesen a közbeszerzési dokumentációban került ismertetésre.
További információk:
Ajánlatkérő a Kbt. 81. § (5) bekezdésben foglaltak alapján az ajánlatok bírálatát, valamint a Kbt. 81. § (4) bekezdésben foglaltak alapján a bírálatnak az aránytalanul alacsony ár vizsgálatára vonatkozó részét az ajánlatok értékelését követően végzi el.
A teljesítés befejezésének dátuma - kivitelezés 100%-os készültsége - nem lehet későbbi, mint 2025. március 31. napja. A 7. számú részteljesítések határideje (szerződéstervezet 3.2. pont) a munkaterület átadásátólszámított 15 hónapra kizárólag abban az esetben módosul, amennyiben mindhárom projekt támogatási szerződésénekvéghatárideje meghosszabbításra kerül. Ebben az esetben a többi, a kivitelezésből még hátralévő részhatáridő Felekáltal közösen módosításra kerül, a támogatáspolitikai értelemben vett projektek mérföldköveinek figyelembe vételével.Részletesen a szerződéstervezetben.

A szerződés odaítélése
A szerződés/tétel odaítélése ✅ Jogorvoslati eljárások
A panaszosok száma: 0
Tétel azonosító száma: LOT-0001
Szerződés száma: 1
A szerződés megkötésének időpontja: 2024-08-13 📅
Cím: Forrás óvoda, bölcsöde és főzőkonyha kivitelezése
A szerződés címe: https://ekr.gov.hu/ekr-szerzodestar/hu/szerzodesLista?eljarasAzon=EKR002197582023🌏 Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 12
Az elektronikus úton beérkezett pályázatok száma: 12
A kkv-k által benyújtott pályázatok száma: 10
A nem uniós tagállamokból származó ajánlattevőktől beérkezett ajánlatok száma: 0
A más uniós tagállamokból származó ajánlattevőktől beérkezett ajánlatok száma: 0
Ajánlat azonosítója: EKR002197582023/7443
Az ajánlattevő fél vezetője ✅
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0001 A vállalkozó neve és címe
Név: Atryum Invest Építőipari és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségú Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 13635516243
Postacím: Margó Tivadar Utca 220
Postai irányítószám: 1186
Postai város: Budapest
Régió: Budapest
🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: atryum02@t-online.hu📧
Telefon: +36 202567069📞
URL: https://www.atryum.hu🌏
Ajánlat azonosítója: EKR002197582023/7459
Név: BAUSZER Építő, Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 10557606206
Postacím: Röszkei Út 46
Postai irányítószám: 6782
Postai város: Mórahalom
Régió: Csongrád
🏙️
E-mail: bauszer@bauszer.hu📧
Telefon: +36 202437004📞
URL: https://www.bauszer.hu🌏
Ajánlat azonosítója: EKR002197582023/7523
Név: EB Hungary Invest Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: 13240567242
Postacím: Fogadó Utca 4.
Postai irányítószám: 1107
E-mail: kozbeszerzes@ebhinvest.hu📧
Telefon: +36 301661712📞
URL: https://www.ebhinvest.hu🌏
Ajánlat azonosítója: EKR002197582023/7555
Név: LATEREX Építő Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 25098367244
Postacím: Hídépítő Utca 1-12
Postai irányítószám: 1095
Postai város: Budapest, IX.
E-mail: vallalkozas@laterex.hu📧
Telefon: +36 13470010📞
Fax: +36 13470011 📠
URL: https://www.laterex.hu🌏
Ajánlat azonosítója: EKR002197582023/7571
Név: Fodor Építőipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: 11469957241
Postacím: Magyar Utca 36.
Postai irányítószám: 1053
E-mail: fodor.geza@fodor.hu📧
Telefon: +36 96518366📞
Fax: +36 96518365 📠
URL: https://www.fodor.hu🌏 A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 2 397 943 459 HUF 💰
Az ajánlatot rangsorolták
Helyezés a nyertesek listáján: 1
Ajánlat azonosítója: EKR002197582023/7611 Az alvállalkozással kapcsolatos információk
Az alvállalkozásba adott szerződésrész százalékos aránya ismert ✅
Leírás:
Azon tevékenységek, melyek tekintetében az alvállalkozó jelenleg nem ismert:
Felvonulási létesítmények részmunkái
Zsaluzás és állványozás részmunkái
Költségtérítések részmunkái
Irtás, föld- és sziklamunka részmunkái
Síkalapozás részmunkái
Helyszíni beton és vasbeton munka részmunkái
Előregyártott épületszerkezeti elem elhelyezése és szerelése részmunkái
Falazás és egyéb kőművesmunka részmunkái
Fém- és könnyű épületszerkezet szerelése részmunkái
Ácsmunka részmunkái
Vakolás és rabicolás részmunkái
Szárazépítés részmunkái
Hideg- és melegburkolatok készítése, aljzat előkészítés részmunkái
Bádogozás részmunkái
Fa- és műanyag szerkezet elhelyezése részmunkái
Fém nyílászáró és épületlakatos-szerkezet elhelyezése részmunkái
Felületképzés részmunkái
Szigetelés részmunkái
Árnyékolók beépítése részmunkái
Beépített berendezési tárgyak részmunkái
Akadálymentesítés részmunkái
Kerítés és tárolók részmunkái
Útburkolatalap és makadámburkolat készítése részmunkái
Kőburkolat készítése részmunkái
Betonpálya-burkolat készítése részmunkái
Épületautomatika, -felügyelet (gyengeáram) részmunkái
Épületgépészeti szerelvények és berendezések szerelése részmunkái
Víz-csatorna részmunkái
Fűtés-hűtés részmunkái
Klíma részmunkái
Légtechnika részmunkái
Elektromos munkanemek részmunkái
Automatika részmunkái
Tűzjelző részmunkái
Tájépítészet részmunkái
Azon tevékenységek melyek tekintetében az alvállalkozó ismert:
Szaktanácsadás, műszaki irányítás (ismert alvállalkozó: az V.2.10) pontban feltüntetésre került´)

Arány (%): 2
A szerződés alvállalkozásba adandó részének rövid leírása:

A szerződés alvállalkozásba adandó részének rövid leírása

A szerződést valószínűleg alvállalkozóval kötik meg ✅ A vállalkozó neve és címe
Név: Építő-és épületkarbantartó Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 11266101244
Postacím: Németvölgyi Út 146
Postai irányítószám: 1112
E-mail: vallalkozas@epkar.hu📧
Telefon: +36 14223550📞
Fax: +36 14223559 📠
URL: https://www.epkar.hu🌏
A tulajdonos állampolgársága: Magyarország 🇭🇺
A nyertes szabályozott piacon jegyzett ✅
A gazdasági szereplő mérete: Nagyvállalkozás
Ajánlat azonosítója: EKR002197582023/7627
Név: Bamax Work Építőipari Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 23043220243
Postacím: Szigeti Kálmán Utca 69
Postai irányítószám: 1188
E-mail: iroda@bamaxwork.hu📧
Telefon: +36 202323205📞
Ajánlat azonosítója: EKR002197582023/7651
Név: BUILD IT Mérnökiroda Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 32301960241
Postacím: Bóbita Utca 2. E. lház. 1. em.
Postai irányítószám: 1037
E-mail: vallalkozas@build-it.hu📧
Telefon: +36 302794805📞
URL: http://build-it.hu🌏
Ajánlat azonosítója: EKR002197582023/7659
Név: Pharos 95 Sportpályaépítő Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: 12073601213
Postacím: 510-es Fő Út 26
Postai irányítószám: 2336
Postai város: Dunavarsány
Régió: Pest
🏙️
E-mail: pharos95@pharos95.hu📧
Telefon: +36 307472452📞
Ajánlat azonosítója: EKR002197582023/7667
Név: METO-ÉPÍTŐ Építésszervező, Generálkivitelező és Szolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 12699944243
Postacím: Ady Endre Út 42-44
Postai irányítószám: 1191
E-mail: vargam@metoepito.hu📧
Telefon: +36 303618892📞
URL: https://www.metoepito.hu🌏
Ajánlat azonosítója: EKR002197582023/7803
Név: VivaPalazzo Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 25575158202
Postacím: Szentkút Utca 34.
Postai irányítószám: 7800
Postai város: Siklós
Régió: Baranya
🏙️
E-mail: kozbeszerzes@vivapalazzo.hu📧
Telefon: +36 72510327📞
Fax: +36 72510327 📠
URL: https://www.vivapalazzo.hu🌏
Ajánlat azonosítója: EKR002197582023/7811
Név: KLITON Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 25140732213
Postacím: Zsámboki Út 23
Postai irányítószám: 2115
Postai város: Vácszentlászló
E-mail: iroda@kliton.hu📧
Telefon: +36 302463887📞
Kiegészítő információk További információk
A 44/2015. (XI. 2.) MvM rendelet 18. §-a szerinti információk
Az ajánlattevők adószámát a jelen hirdetmény BT-501 "Nemzeti azonosítószám:" mező tartalmazza, valamennyi ajánlattevő tekintetében.
Felülvizsgálati eljárás
Pontos információ a felülvizsgálati eljárások határidejéről (határidejeiről): A Kbt. 148. § szerint.
Forrás: OJS 2024/S 160-494220 (2024-08-15)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2025-10-29) Objektum A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
A közbeszerzési eljárás tárgya: "Biatorbágy, Forrás utcai óvoda és bölcsőde és főzőkonyha építési beruházás" A közbeszerzési eljárás mennyisége: Ajánlatkérő komplex zöldmezős beruházásként - 4 csoportos bölcsőde (1105,94m2) - 4 csoportos óvoda (1178,90m2) - és mindkét intézményt ellátó 350 adagos főzőkonyha (433,04m2) építését tervezi pályázati források bevonásával. Nyertes ajánlattevő feladata a három intézményrészből álló épületegyüttes, azok környezete, továbbá a bölcsőde és óvoda között húzódó gyalogos tengely teljes körű generálkivitelezési munkálatainak elvégzése a kiviteli tervdokumentációnak, az építési engedélyekben foglaltaknak, a pályázati előírásoknak (RRF_1.1.2_21, TOP_PLUSZ_3.3.1_21, TOP_PLUSZ_1.1.1_21) és az érvényes jogszabályoknak megfelelően. Főbb mennyiségek: Bölcsőde: 955m2 homlokzati csőállvány 5110 m3 munkagödör kiemelés 238 m3 vb sávalap ~84t betonacél és 13t betonacél háló szerelése 1115 m2 teherhordó falazat építése ~3000 m2 oldalfalvakolat, 352 m2 homlokzati vékonyvak., ~550m2 homlokzati téglaburk. ~550 m2 álmennyezet ~2700 m2 beltéri falfestés 2 db hőszivattyú, 6db fan-coil, 2 db légfüggöny 921 fm kerti szegély 991 m2 térkő 150 m2 öntött gumiburkolat 12 db játszóeszköz 51 db fa, 1235 db cserje, 3771 db évelő telepítése, 767 m2 gyepszőnyeg Óvoda: 1435 m2 homlokzati csőállvány 4180 m3 munkagödör kiemelés 240 m3 vb sávalap ~69t betonacél és 9,5t betonacél háló szerelése 1265 m2 teherhordó falazat építése ~3400 m2 oldalfalvakolat, 353 m2 homlokzati vékonyvak., ~950m2 homlokzati téglaburk., 110 m2 szálcement homl.burk. ~300 m2 álmennyezet ~2861 m2 beltéri falfestés 2 db hőszivattyú, 11 db fan-coil, 3 db légfüggöny 175 fm kerti szegély 276 m2 térkő 702 m2 öntött gumiburkolat 21 db játszóeszköz 19 db fa, 865 db cserje, 2250 db évelő telepítése, 1447 m2 gyepesítés Főzőkonyha: 650 m3 munkagödör kiemelés 43 m3 vb sávalap 11,6t betonacél és ~2,5t betonacél háló szerelése 106 m2 hűtőházi falpanel 616 m2 oldalfalvakolat ~76 m2 álmennyezet 355 m2 beltéri falfestés 1 db fan-coil komplett konyhatechnológia, nagykonyhai oltó A műszaki dokumentáció részletesen a közbeszerzési dokumentumokban került ismertetésre.

Az uniós finanszírozású projekt vagy program neve: Európai Regionális Fejlesztési Alap (ERFA) (2021/2027)
Az uniós alapok azonosítója:
[A BT-25 és BT-625 cella technikai okból került kitöltésre.] A közbeszerzési eljárás tárgya: "Biatorbágy, Forrás utcai óvoda és bölcsőde és főzőkonyga építési beruházás" Az eljárás mennyisége: AK komplex zöldmezős beruházásként - 4 csoportos bölcsőde (1105,94m2) - 4 csoportos óvoda (1178,90m2) - és mindkét intézményt ellátó 350 adagos főzőkonyha (433,04m2) építését tervezi pályázati források bevonásával. Nyertes AT feladata a három intézményrészből álló épületegyüttes, azok környezete, továbbá a bölcsőde és óvoda között húzódó gyalogos tengely teljes körű generálkivitelezési munkálatainak elvégzése a kiviteli tervdokumentációnak, az építési engedélyekben foglaltaknak, a pályázati előírásoknak (RRF_1.1.2_21, TOP_PLUSZ_3.3.1_21, TOP_PLUSZ_1.1.1_21) és az érvényes jogszabályoknak megfelelően. A tervezett beruházások egy építési telken, egy beruházás keretében valósulnak meg, azonban különböző támogatáspolitikai értelemben vett projektek keretében kerülnek finanszírozásra. A telek területe: 11.191 m2 Épület nincs az ingatlanon. A telek környezete közművekkel ellátott (gázbekötés nem létesül, az épületbe nem kerül bevezetésre; egyéb közműrákötések kivitelezendők), fás-bozótos. A területen szükséges közműkiváltási munkálatokat (ivóvíz, szennyvíz, csapadékvíz-vezetékek áthelyezése a telekről a Nimród-közbe) AK elvégeztette. Az épületek jellemzően monolit vasbeton tartószerkezettel rendelkeznek, kerámia teherhordó falazattal. Az 1szintes épületrészek lapostetős kialakításúak. A csoportszobáknál félnyeregtető, a 2szintes részeken nyeregtető került kialakításra. Alapozás: egységes sávalap. A padlólemezek: 15 cm vastag monolit vb Külső falszerk.: Ahol intenzív vízszintes erőhatásra és vízre lehet számítani, a sávalapozásról induló, 30 cm vastagságú monolit vasbeton falak készülnek. A további függőleges tartószerkezeti elemek 30×30-as pillérek és falba rejtett bordák. Támfalak és terepbiztosítási szerk.: Az épületegyüttes északi részén szintmagas visszatöltés kerül kialakításra. A visszatöltés terhét az épület határoló 30 cm vtg vasbeton fala viseli. Ennek alapozása az épület sávalap rendszerével analóg módon készül. A terület északi részén a telekhatár mellett törtvonalú kerítés készül, mely kerítés alépítménye egyben a tervezett terep kialakításhoz szükséges, külső támfal szögtámfalként készül. Az épület mellett szivárgó rendszer készül. Kis hajlású tetők: 20 cm vastag födémre épülnek kétirányú fa pallóvázon, közöttük 27 cm ásványgyapot hőszigeteléssel. Héjalás: előkorcolt alumíniumlemez fedés 10 cm-es átszellőztetett légréssel, teljes felületű vízzáró réteggel. Lapostetők: Zárófödémként 25-30 cm vastag vasbeton síklemez födém készül fordított rétegfelépítésű lapostetős szerkezeti kialakítással. A tetőfelület elhelyezkedésétől függően térkő burkolatú, intenzív termőközeggel és növényzettel telepített, kavics szegélyekkel. Hőszigetelés lapostetőn: zárófödémeken jellemzően min. 24 cm vastagságú XPS; homlokzaton (ragasztott téglaburkolat): 16 cm vastagságú grafitos EPS hőszigetelés, ragasztott 23 mm vastagságú kifugázott vágott burkolótéglával; homlokzaton (vékonyvakolat):16 cm vastagságú grafitos EPS hőszigetelés, szilikongyanta tartalmú kapart hatású vékonyvakolattal. Homlokzati nyílászárók: alumínium szerkezetű függönyfalak, műanyag nyílászárók, továbbá acél tokos, hőszigetelő betételemmel készülő ajtók kerülnek beépítésre. Egyes nyílászárókon elektromosan vezérelhető zsaluziák készülnek rejtett tokos kivitelben. Álmennyezetek: horganyzott acél vázra szerelt monolit, vagy kazettás gipszkarton álm. Napelemes rendszer: a bölcsőde tetőfelületén 35 kW, 70 db 500 Wp, az óvoda esetében pedig 20 kW, 40 db 500 Wp egységteljesítményű napelem lesz telepítve. Épületgépészet: 4 db hőszivattyú, hermetikus scroll kompresszorral, padló fűtés és mennyezet fűtés-hűtés, fan-coilok (18 db), légfüggöny (5 db); légkezelők, csoportszobákban páramentesítő berendezés; Vízlágyító berendezések, HMV tároló beépített hőcserélővel; Az új HMV rendszer lehetővé teszi, hogy a hőtermelőtől a vizesblokkig elvégezhető legyen termikus fertőtlenítés. A termikus fertőtlenítéshez szükséges fűtési energiát a HMV tárolóba épített nemesacél elektromos fűtőbetét biztosítja. A bölcsőde 35°C hőm. HMV ellátását 1db 58 kW és 1db 136 kW telj. külső lemezes hőcserélővel fűtött 750 literes HMV tároló biztosítja. A főzőkonyha 45°C hőm. HMV ellátását 1db 58 kW és 1db 35 kW telj. külső lemezes hőcserélővel fűtött 300 literes HMV tároló biztosítja. A Bölcsőde és fő-zőkonyha HMV rendszerét 2db levegő/víz hőszivattyú fűti, a termikus fertőtlenítést 57 kW telj. elektromos kazán látja el. Az óvoda 35°C hőm. HMV ellátását 58 kW telj. beépített hőcserélővel ellátott 400 literes HMV tároló biztosítja. Az óvoda HMV rendszerét 2db levegő/víz hőszivattyú, a termikus fertőtlenítést a tárolóba épített 12 kW telj. elektromos fűtőbetét végzi. Közművesítés: A telekre gázbekötés nem történik. A telken egy új transzformátor berendezés (3x630 Amperes mérőhely) kialakítása szükséges, ami az óvoda és bölcsőde elektromos igényeit együttesen hivatott kiszolgálni. Folytatás a II.2.14) pontban (BT-300 mező)

A II.2.4) pont (BT-24) mező folytatása: Főbb mennyiségek: Bölcsőde: 955m2 homlokzati csőállvány 5110 m3 munkagödör kiemelés 238 m3 vb sávalap ~84t betonacél és 13t betonacél háló szerelése 1115 m2 teherhordó falazat építése ~3000 m2 oldalfalvakolat, 352 m2 homlokzati vékonyvak., ~550m2 homlokzati téglaburk. ~550 m2 álmennyezet ~2700 m2 beltéri falfestés 2 db hőszivattyú, 6db fan-coil, 2 db légfüggöny 921 fm kerti szegély 991 m2 térkő 150 m2 öntött gumiburkolat 12 db játszóeszköz 51 db fa, 1235 db cserje, 3771 db évelő telepítése, 767 m2 gyepszőnyeg Óvoda: 1435 m2 homlokzati csőállvány 4180 m3 munkagödör kiemelés 240 m3 vb sávalap ~69t betonacél és 9,5t betonacél háló szerelése 1265 m2 teherhordó falazat építése ~3400 m2 oldalfalvakolat, 353 m2 homlokzati vékonyvak., ~950m2 homlokzati téglaburk., 110 m2 szálcement homl.burk. ~300 m2 álmennyezet ~2861 m2 beltéri falfestés 2 db hőszivattyú, 11 db fan-coil, 3 db légfüggöny 175 fm kerti szegély 276 m2 térkő 702 m2 öntött gumiburkolat 21 db játszóeszköz 19 db fa, 865 db cserje, 2250 db évelő telepítése, 1447 m2 gyepesítés Főzőkonyha: 650 m3 munkagödör kiemelés 43 m3 vb sávalap 11,6t betonacél és ~2,5t betonacél háló szerelése 106 m2 hűtőházi falpanel 616 m2 oldalfalvakolat ~76 m2 álmennyezet 355 m2 beltéri falfestés 1 db fan-coil komplett konyhatechnológia, nagykonyhai oltó A jogerős, végleges használatba vételi engedély megszerzése Megrendelő nevében a nyertes ajánlattevő feladatát képezi. A műszaki dokumentáció részletesen a közbeszerzési dokumentációban került ismertetésre. További információk: Ajánlatkérő a Kbt. 81. § (5) bekezdésben foglaltak alapján az ajánlatok bírálatát, valamint a Kbt. 81. § (4) bekezdésben foglaltak alapján a bírálatnak az aránytalanul alacsony ár vizsgálatára vonatkozó részét az ajánlatok értékelését követően végzi el. A teljesítés befejezésének dátuma - kivitelezés 100%-os készültsége - nem lehet későbbi, mint 2025. március 31. napja. A 7. számú részteljesítések határideje (szerződéstervezet 3.2. pont) a munkaterület átadásátólszámított 15 hónapra kizárólag abban az esetben módosul, amennyiben mindhárom projekt támogatási szerződésénekvéghatárideje meghosszabbításra kerül. Ebben az esetben a többi, a kivitelezésből még hátralévő részhatáridő Felekáltal közösen módosításra kerül, a támogatáspolitikai értelemben vett projektek mérföldköveinek figyelembe vételével.Részletesen a szerződéstervezetben.

A szerződés odaítélése A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 2 397 943 459 HUF 💰
Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk Részvételi feltételek
A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre:
Az elszámolás, számlázás és a kifizetés pénzneme magyar forint (HUF). Az ellenérték kiegyenlítése minden esetben az igazolt teljesítést követően, átutalással, a számla igazolt kézhezvételétől számított 30 napon belül történik. A szerződésszerű, igazolt teljesítést követően a kifizetés a 322/2015.(X.30.) K.r. 30. § és 32.-32/A.§, a Kbt. 135. § (1), (3) bek. és (5)-(6) bek., a Ptk. 6:130.§ (1)-(2) bekezdéseinek megfelelően történik. A tartelékkeret nem biztosított. Ajánlaktérő 5 % előleg igénylésének lehetőségét biztosítja. Az igényelt előleggel legkésőbb a végszámlában szükséges elszámolni. A számlázással kapcsolatos részletes feltételek a közbeszerzési dokumentációban kerülnek ismertetésre.
A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre
Az elszámolás, számlázás és a kifizetés pénzneme magyar forint (HUF). Az ellenérték kiegyenlítése minden esetben az igazolt teljesítést követően, átutalással, a számla igazolt kézhezvételétől számított 30 napon belül történik. A szerződésszerű, igazolt teljesítést követően a kifizetés a 322/2015.(X.30.) K.r. 30. § és 32.-32/A.§, a Kbt. 135. § (1), (3) bek. és (5)-(6) bek., a Ptk. 6:130.§ (1)-(2) bekezdéseinek megfelelően történik. A tartelékkeret nem biztosított. Ajánlaktérő 5 % előleg igénylésének lehetőségét biztosítja. Az igényelt előleggel legkésőbb a végszámlában szükséges elszámolni. A számlázással kapcsolatos részletes feltételek a közbeszerzési dokumentációban kerülnek ismertetésre.
A szerződéssel kapcsolatos feltételek
A szerződés teljesítésének feltételei:
Késedelmi kötbér: A késedelmi kötbér mértéke késedelemmel érintett naptári naponként a nettó vállalkozói díj 1 %-a. A késedelmi kötbér maximális mértéke a nettó vállalkozói díj 20 %-a. Meghiúsulási kötbér: Amennyiben ajánlattevő a szerződés teljesítését megtagadja, illetve a teljesítés az ajánlattevőnek felróható okból ellehetetlenül, vagy meghiúsul, ajánlattevő a nettó vállalkozói díj 25 %-nak megfelelő összegű meghiúsulási kötbért köteles fizetni. Jótállás mértéke 36 hónap Hibás teljesítéssel kapcsolatos igények teljesítésére kikötött biztosíték: mértéke a teljes nettó vállalkozói díj 5 %-a. A szerződést biztosító kötelezettségek és a jótállás részleteit a közbeszerzési dokumentumok tartalmazzák.

Kapcsolattartó pont: Dr. Major Mónika
Változások Egyéb kiegészítő információk
A jelen szerződés módosítására korábban egy alkalommal került sor 2025. március 11. napján. A módosításról szóló hirdetmény a TED-en 183475-2025 számon került közzétételre. A jelen szerződésmódosítás aláírásának napja 2025. október 9. A Módosítás okai: A szerződés módosítására az alábbi pótmunkák megrendelésének szükségességére tekintettel vált szükségessé: 1. Az alapozási munkák során feltört vízről megállapítást nyert, hogy öntözővízként való hasznosításra alkalmas, és a létesítmények zöldfelületeinek fenntartása érdekében hasznos, ugyanis a tervezési folyamat során nem került sor öntözőrendszer betervezése. A jelen módosítás eredményeképp a feltörő víz hasznosításával megvalósult az öntözőrendszer, mellyel a létesítmények zöldfelületei költséghatékonyan és környezetkímélő módon fenntarthatóak. 2. A víz elvezetésére szivárgócső került terveztetésre a terület északi és nyugati oldalán, így a felszín alatt összegyűjtött víz egy iszap-és homokfogón keresztül a stormboxba kerül, ami 30 m3 víz befogadására alkalmas zárt rendszer és a tetőkről érkező csapadékvíz, illetve a szivárgó által összegyűjtött rétegvíz tárolására is alkalmas. 3. Az óvoda belső udvarán az U alakban elhelyezkedő épületrészek statikai megerősítése céljából talpgerendákat kerültek betervezésre. A talpgerendák elhelyezése miatt a terepszint alatt vasbeton szerkezettel körülzárt udvarrészek jöttek létre, melyek csapadékvíz-elvezetésének kiépítése került tervezésre. A gerendák miatt kialakult zárt területek víztelenítése, az esővíz elvezetése és csapadékcsatornába történő bekötése az épület állékonysága, valamint vizesedéstől való megvédése okán feltétlenül szükséges. 4. Az építési engedélyezési, majd a kivitelezési tervdokumentáció nem tartalmazta álmennyezet készítését, beépítését a főzőkonyha egység főzőtér helyiségében. A szakági tervdokumentációk szerint a főzőkonyha mennyezetére jelentős mennyiségű technológiai vezetékek és szerelvények került beépítésére.A felfüggesztett szerelvényekre, szerkezetekre a főzés során kicsapódó pára, zsír és porszemcsék rakódhatnak le, így folyamatos takarítást igényelnek, azonban a légcsatornák és vezetékek oldal és felső felületei csak korlátozott mértékben hozzáférhetőek. Szintén a mennyezeten kerültek felfüggesztésre füst- és tűzjelző érzékelők, melyek tűzvédelmi felülvizsgálata során nyilvánvalóvá vált, hogy a vezetékek sűrűsége miatt nem lehetséges az érzékelők megfelelő beépítése. A további probléma, hogy tűz esetén közvetlenül a vezetékek, légcsatornák szigetelésével kerül közvetlen kapcsolatba, mely a füst összetételét kedvezőtlenül befolyásolja. A használatbavételi eljárás során a helyszínen szemlét lefolytató Katasztrófavédelmi Hatósági Osztály, illetve a Népegészségügyi Osztály szintén kérte, hogy az álmennyezet a fent említett okokból kiépítésre kerüljön A fenti pótmunkák szükségességét a műszaki ellenőr valamennyi esetben jóváhagyta, a pótmunkák megrendelésre kerültek. A pótmunkák részltetes tartalmát a szerződés és az elválaszthatatlan mellékleteit képező dokumentumok tartalmazzák.

A változtatás fő oka: Olyan módosítások, amelyek nem érik el a minimális értéket ("de minimis" szabály).
Új érték
Szöveg:
A szerződés módosított rendelkezései: 1. A közzétételre kerülő szerődés (és mellékletei) tartalma szerint módosult a szerződés 3.2. pontjának a) b) és c) alpontjaiban a 7. részteljesítéshez kapcsolódó teljesítési határidő - az álmennyezettel kapcsolatos pótmunka megvalósításának időigényére tekintettel - 2025. október 31. napjára módosult. (A fenti időtartammódosulás hónapon belüli változás, melyre tekintettel a BT-36 cella értéke nem változik) 2. A közzétételre kerülő szerződés tartalma szerint módosult a szerződés 6.1. pontjának a) b) és c) alpontjaiban az egyes projektelemekhez kapcsolódó vállalkozási díj a megrendelt pótmunkák ellenértéke szerint. A jelen szerződésmódosítás eredményeképp a vállalkozói díj összesen nettó 34.990.956,- Ft összeggel emelkedett, melynek eredményeképp a vállalkozási díj nettó 2.726.811.033,- Ft összegre változott. [eredeti szerződéses érték: nettó 2.397.943.459,- Ft.; szerződéses érték 1. szerződésmódosítás után: nettó 2.691.820.077,- Ft.] 3. A közzétételre kerülő szerződés taralma szerint módosult a szerződés 7.10. pontja a (számlázás) a pótmunkák ellenértékére tekintettel. *** A Kbt.-nek való megfelelés vizsgálata: Felek a Kbt. 141. § (2) és (3) bekezdései alapján a jelen szerződésmódosítás tekintetében megállapították, hogy: a Szerződéses ellenérték növekedése – a különbözeti költségvetés alapján, mely a beruházás megvalósításához nélkülözhetetlen feladatokkal kapcsolatos pótmunkákra tekintettel volt szükséges – a jelen szerződésmódosítás keretében összesen nettó 34.990.956,- Ft, az 1. szerződésmódosítás keretében összesen 293.876.618,- Ft, mely mindösszesen a két módosítás vállalkozói díj emelkedésének figyelembevételével összesen 328.867.574,- Ft. mely összeg nem éri el az uniós értékhatárt; az építési beruházás szerződéses ellenértékének növekedése nem éri el az eredeti szerződéses ellenérték 15%-át, tekintettel arra, hogy a szerződés ellenértéke a jelen szerződésmódosítás keretében összesen 1,45%-kal kerül megemelésre, az 1. szerződésmódosítás keretében összesen 12,26%-kal került megemelésre, mely mindösszesen 13,71% mértékű vállalkozói díj emelkedést eredményez. a módosítás nem változtatja meg a Szerződés általános jellegét, illeszkedik az eredeti Szerződés jellegéhez, a jelen szerződésmódosítás II. fejezetében foglalt műszaki indokokra tekintettel az eredetileg tervezett épületegyüttes megvalósításához szüksége és a beruházáshoz szorosan kapcsolódó munkák módosított műszaki tartalommal történő megvalósítása szükséges. Felek a Kbt. 141. § (3) bekezdésével összefüggésben rögzítik, hogy a Szerződés időtartamának változása és a módosított műszaki tartalom az ellenérték módosításával értelemszerűen szorosan összefügg, kizárólag a módosított műszaki tartalommal összefüggésben, tehát ugyanazon műszaki módosítással összefüggésben módosul a szerződés ellenértéke és a szerződés teljesítési időtartama is, így a módosítás megfelel mind a Kbt. 141. § (2) mind pedig a Kbt. 141. § (3) bekezdésében foglaltaknak.