Gombai Fáy András Református Ált. Isk. kivitelezés

Dunamelléki Református Egyházkerület

2217 Gomba, Iskola u. 2. (hrsz. 617) alatti meglévő, Fáy András Református Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola fejlesztése, az alábbi fő tartalommal: Nettó 3236m2 hasznos alapterületű új építésű iskola, melyben 13db tanterem, 1db csoportterem, 2db szertár, 20mx30m méretű kettéosztható tornaterem, 4db öltöző a szükséges kiegészítő helyiségekkel, raktárhelyiségek, valamint opcionális jelleggel érkező és konyha kapnak helyet. Meglévő 351,15m2 nettó alapterületű régi iskolaépület (téglaépület) külső és belső felújítása az alábbi tartalommal: Teljes belső felújítás, átalakítás, homlokzat részeges felújítása, padlásfödém hőszigetelése. A tervezett épület monolit vasbeton felmenő falakkal, monolit födémekkel készül. A 604,28 m2 alapterületű tornaterem acél vázszerkezettel, szendvicspanel térelhatárolással készül. Kivitelező feladata új burkolt felületek és zöldterületek létrehozása a környezetrendezési tervek alapján. A Közbeszerzés tárgyát képezi a meglévő, volt gyülekezeti épület (bruttó 158,2m2) bontása, a meglévő oktatási épület (bruttó 776,58 m2) bontása, két olajtartály és egy tűzivíz tároló bontása. A kivitelezési munkákat egy ütemben kell elvégezni, de fontos információ, hogy az új épületszárny elkészülte után a bontandó oktatási épületből át kell költöznie az iskolának, mielőtt a bontási munkálatok elkezdődnének. Ez alap esetben a nyári időszakban tud megvalósulni az oktatás akadályozása nélkül, ellenkező esetben a két épület közelsége okán a Katasztrófavédelem hozzájárulása szükséges, amely hozzájárulás beszerzése az Ajánlatkérő feladata. Berendezések, eszközök: A beépített bútorok és főképp az egyedi gyártású és rögzítetten beépített berendezések a Közbeszerzés tárgyát képezik. A mobil bútorok, aktív eszközök opcionális tételként szerepelnek a jelen kiírásban, azonban a Kivitelezőnek figyelembe kell vennie a külön beszerzésből származó eszközök rögzítési, csatlakozási pontjait, helyigényét. A közbeszerzésben szereplő kivitelező által szállítandó berendezések és eszközök: - Beépített bútorok, szekrények, - Tornatermi felszerelések (bordásfalak, gyűrűk, kötelek, kapuk és hálók) A közbeszerzési eljárásban az alábbi munkálatokra opcionális ajánlatot kér be megrendelő: - Új iskolaszárny tetőtér beépítése (könyvtár és tanulószoba kialakítása) - Étkező és melegítőkonyha kivitelezése, konyhatechnológiával egyetemben - Kültéri sportpálya és annak tartozékainak kivitelezése (labdafogó háló, világítás, eszközök) - Az Iskola út mellet létesítendő közterületi parkolók kivitelezése - Mobiliák, bútorok, okos eszközök Az épületnek az opcionális tételek megrendelése nélkül is használatbavételi engedélyre alkalmasnak kell lennie. A használatbavételi engedély megszerzése Ajánlatkérő feladata, azonban a nyertes Ajánlattevő köteles ennek érdekében szorosan együttműködni Ajánlatkérővel.

Határidő

Az ajánlatok beérkezésének határideje 2024-08-07. A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2024-07-05.

Szállítók

A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:

Kicsoda? Mi az? Hol?
Beszerzési előzmények
Dátum Dokumentum
2024-07-05 Ajánlati felhívás
2024-07-19 Ajánlati felhívás
2024-08-06 Ajánlati felhívás
2024-08-14 Ajánlati felhívás
2024-08-22 Ajánlati felhívás
2024-12-03 Tájékoztató az eljárás eredményéről
2025-09-23 Tájékoztató az eljárás eredményéről
2026-04-17 Tájékoztató az eljárás eredményéről
Ajánlati felhívás (2024-07-05)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Cím: Gombai Fáy András Református Ált. Isk. kivitelezés
Hivatkozási szám: EKR000881892024
Rövid leírás:
2217 Gomba, Iskola u. 2. (hrsz. 617) alatti meglévő, Fáy András Református Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola fejlesztése, az alábbi fő tartalommal: Nettó 3236m2 hasznos alapterületű új építésű iskola, melyben 13db tanterem, 1db csoportterem, 2db szertár, 20mx30m méretű kettéosztható tornaterem, 4db öltöző a szükséges kiegészítő helyiségekkel, raktárhelyiségek, valamint opcionális jelleggel érkező és konyha kapnak helyet. Meglévő 351,15m2 nettó alapterületű régi iskolaépület (téglaépület) külső és belső felújítása az alábbi tartalommal: Teljes belső felújítás, átalakítás, homlokzat részeges felújítása, padlásfödém hőszigetelése. A tervezett épület monolit vasbeton felmenő falakkal, monolit födémekkel készül. A 604,28 m2 alapterületű tornaterem acél vázszerkezettel, szendvicspanel térelhatárolással készül. Kivitelező feladata új burkolt felületek és zöldterületek létrehozása a környezetrendezési tervek alapján. A Közbeszerzés tárgyát képezi a meglévő, volt gyülekezeti épület (bruttó 158,2m2) bontása, a meglévő oktatási épület (bruttó 776,58 m2) bontása, két olajtartály és egy tűzivíz tároló bontása. A kivitelezési munkákat egy ütemben kell elvégezni, de fontos információ, hogy az új épületszárny elkészülte után a bontandó oktatási épületből át kell költöznie az iskolának, mielőtt a bontási munkálatok elkezdődnének. Ez alap esetben a nyári időszakban tud megvalósulni az oktatás akadályozása nélkül, ellenkező esetben a két épület közelsége okán a Katasztrófavédelem hozzájárulása szükséges, amely hozzájárulás beszerzése az Ajánlatkérő feladata. Berendezések, eszközök: A beépített bútorok és főképp az egyedi gyártású és rögzítetten beépített berendezések a Közbeszerzés tárgyát képezik. A mobil bútorok, aktív eszközök opcionális tételként szerepelnek a jelen kiírásban, azonban a Kivitelezőnek figyelembe kell vennie a külön beszerzésből származó eszközök rögzítési, csatlakozási pontjait, helyigényét. A közbeszerzésben szereplő kivitelező által szállítandó berendezések és eszközök: - Beépített bútorok, szekrények, - Tornatermi felszerelések (bordásfalak, gyűrűk, kötelek, kapuk és hálók) A közbeszerzési eljárásban az alábbi munkálatokra opcionális ajánlatot kér be megrendelő: - Új iskolaszárny tetőtér beépítése (könyvtár és tanulószoba kialakítása) - Étkező és melegítőkonyha kivitelezése, konyhatechnológiával egyetemben - Kültéri sportpálya és annak tartozékainak kivitelezése (labdafogó háló, világítás, eszközök) - Az Iskola út mellet létesítendő közterületi parkolók kivitelezése - Mobiliák, bútorok, okos eszközök Az épületnek az opcionális tételek megrendelése nélkül is használatbavételi engedélyre alkalmasnak kell lennie. A használatbavételi engedély megszerzése Ajánlatkérő feladata, azonban a nyertes Ajánlattevő köteles ennek érdekében szorosan együttműködni Ajánlatkérővel.
Többet mutasson
Szerződés típusa: Építési beruházás
Termékek/szolgáltatások: Iskolaépületek kivitelezése 📦
Információk a tételekről
Az ajánlatok legfeljebb a következő tételekre nyújthatók be: 1
Leírás
Belső azonosító: EKR000881892024/1
Ebben a közbeszerzésben kis- és középvállalkozások (kkv-k) is részt vehetnek
A beszerzés leírása:
2217 Gomba, Iskola u. 2. (hrsz. 617) alatti meglévő, Fáy András Református Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola fejlesztése, az alábbi fő tartalommal: Nettó 3236m2 hasznos alapterületű új építésű iskola, melyben 13db tanterem, 1db csoportterem, 2db szertár, 20mx30m méretű kettéosztható tornaterem, 4db öltöző a szükséges kiegészítő helyiségekkel, raktárhelyiségek, valamint opcionális jelleggel érkező és konyha kapnak helyet. Meglévő 351,15m2 nettó alapterületű régi iskolaépület (téglaépület) külső és belső felújítása az alábbi tartalommal: Teljes belső felújítás, átalakítás, homlokzat részeges felújítása, padlásfödém hőszigetelése. A tervezett épület monolit vasbeton felmenő falakkal, monolit födémekkel készül. A 604,28 m2 alapterületű tornaterem acél vázszerkezettel, szendvicspanel térelhatárolással készül. A műszaki leírás alapján a vasbeton fal mindösszesen 308 m3, sík- vagy alulbordás vasbeton lemez 627 m3, az acélvázas sportcsarnok szerkezet fesztávolsága 20 méter. Kivitelező feladata új burkolt felületek és zöldterületek létrehozása a környezetrendezési tervek alapján. A Közbeszerzés tárgyát képezi a meglévő, volt gyülekezeti épület (bruttó 158,2m2) bontása, a meglévő oktatási épület (bruttó 776,58 m2) bontása, két olajtartály és egy tűzivíz tároló bontása. A kivitelezési munkákat egy ütemben kell elvégezni, de fontos információ, hogy az új épületszárny elkészülte után a bontandó oktatási épületből át kell költöznie az iskolának, mielőtt a bontási munkálatok elkezdődnének. Ez alap esetben a nyári időszakban tud megvalósulni az oktatás akadályozása nélkül, ellenkező esetben a két épület közelsége okán a Katasztrófavédelem hozzájárulása szükséges, amely hozzájárulás beszerzése az Ajánlatkérő feladata. Berendezések, eszközök: A beépített bútorok és főképp az egyedi gyártású és rögzítetten beépített berendezések a Közbeszerzés tárgyát képezik. A mobil bútorok, aktív eszközök opcionális tételként szerepelnek a jelen kiírásban, azonban a Kivitelezőnek figyelembe kell vennie a külön beszerzésből származó eszközök rögzítési, csatlakozási pontjait, helyigényét. A közbeszerzésben szereplő kivitelező által szállítandó berendezések és eszközök: - Beépített bútorok, szekrények, - Tornatermi felszerelések (bordásfalak, gyűrűk, kötelek, kapuk és hálók) A közbeszerzési eljárásban az alábbi munkálatokra opcionális ajánlatot kér be megrendelő: - Új iskolaszárny tetőtér beépítése (könyvtár és tanulószoba kialakítása) - Étkező és melegítőkonyha kivitelezése, konyhatechnológiával egyetemben - Kültéri sportpálya és annak tartozékainak kivitelezése (labdafogó háló, világítás, eszközök) - Az Iskola út mellet létesítendő közterületi parkolók kivitelezése - Mobiliák, bútorok, okos eszközök Az épületnek az opcionális tételek megrendelése nélkül is használatbavételi engedélyre alkalmasnak kell lennie. A használatbavételi engedély megszerzése Ajánlatkérő feladata, azonban a nyertes Ajánlattevő köteles ennek érdekében szorosan együttműködni Ajánlatkérővel.
Többet mutasson
További információk:
A felhívás BT-36 rovatában (II.2.7. pontjában) meghatározott szerződéses időtartam a szerződés hatálybalépésétől számított időtartam. Figyelemmel arra, hogy a jelen eljárás feltételes közbeszerzés, a szerződés hatálybalépése időben tolódhat (lsd. szerződésben rögzített részletes szabályok).
Többet mutasson
Postacím: Iskola
utca
2
Irányítószám: 2217
Város: Gomba
Ország: Magyarország 🇭🇺
A teljesítés helye: Pest 🏙️
Időtartam: 540 nap
Információk a lehetőségekről
Opciók
A lehetőségek leírása:
A mobil bútorok, aktív eszközök opcionális tételként szerepelnek a jelen kiírásban, azonban a Kivitelezőnek figyelembe kell vennie a külön beszerzésből származó eszközök rögzítési, csatlakozási pontjait, helyigényét. A közbeszerzésben szereplő kivitelező által szállítandó berendezések és eszközök: - Beépített bútorok, szekrények, - Tornatermi felszerelések (bordásfalak, gyűrűk, kötelek, kapuk és hálók) A közbeszerzési eljárásban az alábbi munkálatokra opcionális ajánlatot kér be megrendelő: - Új iskolaszárny tetőtér beépítése (könyvtár és tanulószoba kialakítása) - Étkező és melegítőkonyha kivitelezése, konyhatechnológiával egyetemben - Kültéri sportpálya és annak tartozékainak kivitelezése (labdafogó háló, világítás, eszközök) - Az Iskola út mellet létesítendő közterületi parkolók kivitelezése - Mobiliák, bútorok, okos eszközök Ajánlatkérő az opciós tételeket jogosult a szerződésben meghatározni, valamint a szerződésnem nem rögzített tételeket legkésőbb a szerződés hatályba lépésétől számított 180 napig jogosult írásban külön megrendelni a nyertes Ajánlattevőtől. Az opciós mennyiséget a Közbeszerzési Dokumentáció részletesen tartalmazza (árazatlan költségvetés, műszaki leírás). Az opciók mennyisége a teljes építési beruházás viszonylatában: - Nettó 206,66 m2-es étkező és melegítőkonyha/esetleg 1 db étkező és melegítőkonyha - Nettó 207, 78 m2-es tetőtér beépítése/esetleg 1 db tetőtért beépítése - Nettó 650 m2-es kültéri sportpálya: - Nettó 25 db közterületi parkolók: - Nettó 848 db mobilia és 170 oktatástechnikai eszköz A tervezői költségbecslés alapján az opcionális tételek a teljes költségbecslést tekintve százalékos arányban az alábbi értékeket képviselik: - Étkező és melegítőkonyha: 7,90 % -Tetőtérbeépítés: 1,60 % -Kültéri sportpálya: 2,33 % -Közterületi parkolók: 3,34 % -Mobiliák: 3,78 % Összesen opciók a teljes költségbecsléshez (100%) viszonyítva 18,95%.
Többet mutasson
Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): M.2/1 alkalmassági követelményben előírt MV-É szakterületre bevonni kívánt szakember esetén az előírton felüli szakmai tapasztalat (0-36 hónap)
Minőségi kritérium (súlyozás): 10
Minőségi kritérium (név): M.2/2 alkalmassági követelményben előírt MV-ÉG szakterületre bevonni kívánt szakember esetén az előírton felüli szakmai tapasztalat (0-36 hónap)
M.2/3 alkalmassági követelményben előírt MV-ÉV szakterületre bevonni kívánt szakember esetében az előírton felüli szakmai tapasztalat (0-36 hónap)
Ár
Ár (súlyozás): 70
Annak indoklása, hogy az odaítélési szempontok súlyozását miért nem tüntették fel:
Az értékelés során adható értékelési pontszám szempontonként: 0-10 pont, ahol 0 pont a legkedvezőtlenebb érték, 10 pont a legkedvezőbb érték. Az egyes szempontokra adott értékelési pontszámok az adott részszempont súlyszámával megszorzásra kerülnek. Az így kapott szorzatok ajánlatonként összeadásra kerülnek. Az az ajánlat a legjobb ár-értékarányú, amelynek az összpontszáma a legnagyobb. Az adott bírálati rész-, alszempontoknál az ajánlatkérő számára legkedvezőbb értékre 10, további ajánlatokra a lentebb rögzített képlet szerint arányosan kevesebb pontot kapnak. Mindegyik rész- és alszempont esetében ajánlatkérő az általános kerekítés szabályai szerint két tizedes jegy pontosságig számol, majd az így kapott számot beszorozza a súlyszámmal. Az így kialakuló pontszám esetében is csak az általános kerekítés szabályai szerinti két tizedes jegy pontosságig veszi figyelembe az ajánlatok pontszámát. 1. értékelési részszempont (ár): A Közbeszerzési Hatóság útmutatója a nyertes ajánlattevő kiválasztására szolgáló értékelési szempontrendszer alkalmazásáról (KÉ 2020. évi 60. szám; 2020.03.25.) 1. számú mellékletének „A. A relatív értékelési módszerek” című 1. Az arányosítás aa) Fordított arányosítás pontjában foglaltak szerinti módszerrel, az alábbi képlet szerint: P=Alegjobb/Avizsgált*(Pmax –Pmin)+ Pmin. 2-3-4. értékelési szempont (szakmai többlettapasztalat): A Közbeszerzési Hatóság útmutatója a nyertes ajánlattevő kiválasztására szolgáló értékelési szempontrendszer alkalmazásáról (KÉ 2020. évi 60. szám; 2020.03.25.) 1. számú mellékletének „A. A relatív értékelési módszerek” című 1. Az arányosítás ab) Egyenes arányosítás pontjában foglaltak szerinti módszerrel,az alábbi képlet szerint: P= Avizsgált/Alegjobb*(Pmax –Pmin)+ Pmin Az értékelési módszer további ismertetése a közbeszerzési dokumentációban.
Többet mutasson
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0001

Eljárás
Az eljárás típusa
Nyílt eljárás
Jogalap: 2014/24/EU irányelv
Az eljárás legfontosabb jellemzői:
Az ajánlatok értékelésének szempontja a legjobb ár-érték arány [Kbt. 76. § (2) bekezdés c) pontja]. Ennek szempontjai és a hozzájuk tartozó súlyszámok az alábbiak: Értékelési szempont Súlyszám I. Ár értékelési szempont 1. nettó összesített vállalkozói díj (HUF), súlyszám: 70 II. Minőségi kritérium értékelési szempont: 2. M.2.1. pontra megjelölt szakember alkalmassági követelményen felüli, az alkalmassági követelményben előírtakkal azonos tárgyú többlet szakmai tapasztalata (0-36 hónap), súlyszám: 10 3. M.2.2. pontra megjelölt szakember alkalmassági követelményen felüli, az alkalmassági követelményben előírtakkal azonos tárgyú többlet szakmai tapasztalata (0-36 hónap), súlyszám: 10 4. M.2.3. pontra megjelölt szakember alkalmassági követelményen felüli, az alkalmassági követelményben előírtakkal azonos tárgyú többlet szakmai tapasztalata (0-36 hónap), súlyszám: 10 Az értékelés módszere: Fordított arányosítás (1. értékelési szempont), egyenes arányosítás (2-4. értékelési szempont) Részletesen a Közbeszerzési Dokumentációban és a Felhívás II.2.5. pontjában (BT-540, BT-539) foglaltak szerint.
Többet mutasson
Adminisztratív információk
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések beérkezésének határideje: 2024-08-07 12:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei: 2024-08-07 14:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei (hely): Az ajánlatok bontása elektronikusan történik az EKR-ben.
Az ajánlatok felbontásának feltételei (Tájékoztatás a felhatalmazott személyekről és a felbontási eljárásról):
Az elektronikus bontás szabályait az elektronikus közbeszerzés részletes szabályairól szóló 424/2017. (XII.19.) Korm.rendelet 15. §-a tartalmazza. A bontási eljárásra irányadó továbbá a Kbt. 68. §-a.
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Minimális időtartam, amely alatt az ajánlattevőnek fenn kell tartania az ajánlatot: 60 nap
A közbeszerzési eljárás feltételei
Biztosítéknyújtási kötelezettség áll fenn
A szerződést elnyerő ajánlattevők csoportjának valamilyen jogi formát kell öltenie
Megnyitás dátuma: 2024-08-07 14:00:00 📅
Hely: Az ajánlatok bontása elektronikusan történik az EKR-ben.
További információk:
Az elektronikus bontás szabályait az elektronikus közbeszerzés részletes szabályairól szóló 424/2017. (XII.19.) Korm.rendelet 15. §-a tartalmazza. A bontási eljárásra irányadó továbbá a Kbt. 68. §-a.
Elektronikus számlázás: Kötelező
Elektronikus fizetést használnak
Díjazási kritériumok
Súlyozás típusa: Súlyozás (pontok, pontos)
A közbeszerzési eljárás feltételei
A szerződés teljesítési feltételeket tartalmaz

Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk
Műszaki és szakmai képességek
A kiválasztási kritériumok listája és rövid leírása:
M2: M2) Alkalmatlan az ajánlattevő, ha nem rendelkezik M2.1. Min.1 fő, a 266/2013. Korm.rend. szerinti MV-É kat. FMV, vagy azzal egyenértékű jogosultsággal rendelkező, vagy a jogosultság megszerzéséhez szükséges végzettséggel és a jogosultság megszerzéséhez szükséges szakmai tapasztalattal rendelkező szakemberrel, ***Folytatás a Hirdetmény BT-751 „III.4.4) Ajánlati biztosíték nyújtási kötelezettség” pont (5.1.12.pont) II. alpontjában M2.2. min.1 fő, a 266/2013. Korm.rend. szerinti MV-ÉG kat. FMV, vagy azzal egyenértékű jogosultsággal rendelkező, vagy a jogosultság megszerzéséhez szükséges végzettséggel és a jogosultság megszerzéséhez szükséges szakmai tapasztalattal rendelkező szakemberrel, M2.3. min.1 fő, a 266/2013. Korm.rend. szerinti MV-ÉV kat. FMV, vagy azzal egyenértékű jogosultsággal rendelkező, vagy a jogosultság megszerzéséhez szükséges végzettséggel és a jogosultság megszerzéséhez szükséges szakmai tapasztalattal rendelkező szakemberrel. Az előírt szakemberek között átfedés lehetséges, tehát egy szakember több pozícióra is megajánlható. Előzetes igazolás: A Kbt. 67. § (1) bek. szerint. A 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet (továbbiakban: Kr.) 1. § (1) bek. alapján az ajánlattevőnek (továbbiakban: AT) az ajánlatában a Kbt. II. Része szerint lefolytatott közbeszerzési eljárásban ajánlatának benyújtásakor a II. Fejezetnek megfelelően, az egységes európai közbeszerzési dokumentum (továbbiakban: EEKD) benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy megfelel a Kbt. 65. §-a alapján az ajánlatkérő (továbbiakban: AK) által meghatározott alkalmassági követelményeknek. AK a Kr. 2. § (5) bek. alapján az alkalmassági követelmények előzetes igazolása tekintetében elfogadja az érintett gazdasági szereplő egyszerű nyilatkozatát. (EEKD IV. rész „alfa” szakasz), nem kéri a formanyomtatvány IV. részében szereplő részletes információk megadását. A Kbt. 65. § (6) bek. alapján az előírt alkalmassági követelményeknek a közös AT-k együttesen is megfelelhetnek. Közös ajánlattétel esetén irányadó a Kr. 3. § (5) bek., azaz a közös AT-k képviseletében az EEKD-t az ajánlatot benyújtó AT nyújtja be. Amennyiben az előírt alkalmassági követelményeknek az AT más szervezet, vagy személy kapacitására támaszkodva felel meg, a Kbt. 67. § (3) bek. alapján az ajánlatban be kell nyújtani a kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet, vagy személy részéről az alkalmassági követelménynek való megfelelés tekintetében az EEKD-ba foglalt nyilatkozatát. A nyilatkozat benyújtása vonatkozásában irányadó a Kr.3. § (3) bek., azaz az érintett szervezet vagy személy képviseletében az EEKD-t az AT nyújtja be. Más szervezet, vagy személy kapacitásának igénybevétele esetén irányadóak továbbá a Kbt. 65. § (7), (9), (11) és (12) bek. Igazolás: M.2. AK felhívja a figyelmet Kbt. 69. § (7) bek. utolsó fordulatára, az érintett alkalmassági minimumkövetelmények és értékelési szempontok: M.2.1.-M.2.3. szerinti alkalmassági követelmények és az 1.-3. értékelési szempontok. A Hirdetmény M.2. pontjában meghatározott M.2.1.-M.2.3. szakemberek esetében, amennyiben a kapcsolódó, 1.-3. értékelési szempontokra többlettapasztalat kerül megajánlásra, a Kbt. 69. § (7) bek. szerint (külön felhívás nélkül), a Kbt. 65. § (1) bek. b) pont és a Kr. 21. § (2) bek. b) pont alapján a gazdasági szereplő az ajánlatban ismertesse azoknak a szakembereknek a nevét, képzettségét, szakmai gyakorlatát, akiket be kíván vonni a teljesítésbe. Ebben az esetben (többlettapasztalat megajánlása esetén) tehát a gazdasági szereplő az ajánlatban köteles benyújtani az érintett alkalmassági követelmény tekintetében előírt igazolásokat. Az önéletrajzot teljeskörűen, mind az alkalmassági követelmény szempontjából releváns tapasztalat, mind az értékelés szempontjából releváns többlettapasztalat (részletesen a Közbeszerzési Dokumentáció I.16.1.1.-I.16.1.3. pontjai szerint) bemutatásával szükséges benyújtani. 1) Az AT-i „Nyilatkozat bemutatott szakemberekről” elnevezésű EKR űrlapon fel kell tüntetni az alábbiakat: - a felhívás alkalmassági követelményt előíró pontja, illetve az alkalmassági követelmény megnevezése; - a szakember neve; - a szakemberrel jogviszonyban álló szervezet megnevezése; - a szakember jelenlegi jogviszonya a megjelölt szervezettel, azaz, hogy a szakember munkaviszony, vagy milyen más jogviszony (pl. megbízási, vállalkozási) alapján kerül a teljesítésbe bevonásra. 2) AT-i nyilatkozat arról, hogy az M.2.1.- M.2.3. pontok vonatkozásában bemutatott szakember a 266/2013. (VII. 11.) Korm. rendelet szerinti jogosultsággal a szerződés megkötésének időpontjára és a szerződés teljes időtartama alatt rendelkezni fog, valamint arról, hogy a nyilvántartásba vétel (regisztráció) elmaradása az AT szerződéskötéstől való visszalépésének minősül a Kbt. 131. § (4) bek. alapján. 3) Mindezek alátámasztására az ajánlatban csatolni kell továbbá: - a szakember képzettséget igazoló okiratának (pl. bizonyítvány, oklevél) másolatát, - a szakember saját kezűleg aláírt szakmai önéletrajzát, olyan részletezettséggel, hogy annak alapján az alkalmasság minimumkövetelményei között előírt feltételek megléte egyértelműen megállapítható legyen [a) releváns képzettség megnevezése, és megszerzésének időpontja (év, hónapban megadva), b) a tapasztalat(ok) megszerzésének időtartama (kezdete és vége év, hónapban megadva), c) a szakmai tapasztalat(ok) alapját képező munka tárgya, beruházás helyszíne és rövid leírása, valamint a szakember által ellátott funkciók és feladatok, kifejtett tevékenység bemutatása, d) a szakember jelenlegi munkahelyének, ellátott munkakörének megnevezése,
Többet mutasson
Részvételi feltételek
A feltételek felsorolása és rövid leírása:
SZ1: Az alkalmasság minimumkövetelménye(i): SZ1. A Kbt. 65.§ (1) bek. c) pont és a 322/2015. (X. 30.) Korm. rendelet. 21.§ (1) bek. alapján alkalmatlan az AT, ha az ajánlata alapján építőipari kivitelezési tevékenységet végző gazdasági szereplők a 1997. évi LXXVIII. törvény (Étv.) szerinti, építőipari kivitelezési tevékenységet végzők névjegyzékében nem szerepelnek, illetve a nem Magyarországon letelepedett gazdasági szereplők a letelepedés szerinti ország nyilvántartásában nem szerepelnek, vagy a letelepedés szerinti országban előírt engedéllyel, jogosítvánnyal vagy szervezeti, kamarai tagsággal nem rendelkeznek. Előzetes igazolás: A Kbt. 67. § (1) bek. szerint. A Kr.1. § (1) bek. alapján az AT-nek az ajánlatában a Kbt. II. Része szerint lefolytatott közbeszerzési eljárásban az ajánlatának benyújtásakor a II. Fejezetnek megfelelően, az EEKD benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy megfelel a Kbt. 65. § (1) bek. c) pontja alapján az AK által előírt alkalmassági követelménynek. AK a Kr.2. § (5) bek. alapján az alkalmassági követelmény előzetes igazolása tekintetében elfogadja az érintett gazdasági szereplő egyszerű nyilatkozatát. (EEKD IV. rész „alfa” szakasz), nem kéri a formanyomtatvány IV. részében szereplő részletes információk megadását. Közös ajánlattétel esetén irányadó a Kr.3. § (5) bek., azaz a közös AT-k képviseletében az EEKD-t az ajánlatot benyújtó AT nyújtja be. Amennyiben az előírt alkalmassági követelményeknek az AT más szervezet, vagy személy kapacitására támaszkodva felel meg, a Kbt. 67. § (3) bek. alapján az ajánlatban be kell nyújtani a kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet vagy személy részéről az alkalmassági követelményeknek való megfelelés tekintetében az EEKD-t. Irányadó a Kr. 3. § (3) bek., azaz az érintett szervezet vagy személy képviseletében az EEKD-t az AT nyújtja be, Más szervezet, vagy személy kapacitásának igénybevétele esetén irányadóak továbbá a Kbt. 65. § (7), (9), (11) és (12) bek. Igazolás: A Kr.1. § (2) bek. alapján az AK által a Kbt. 69. § (4)-(7) bek. alapján az alkalmassági követelményre vonatkozó igazolások benyújtására felhívott gazdasági szereplőnek a Kr. 26. § (2)-(3) bek. megfelelően kell igazolnia, hogy megfelel a Kbt. 65. §-a alapján az AK által meghatározott alkalmassági követelménynek, az alábbiak szerint: — Magyarországon letelepedett gazdasági szereplő esetén a nyilvántartásban szereplés tényét AK ellenőrzi. — Nem Magyarországon letelepedett gazdasági szereplő esetén a 2014/24/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv XI. mellékletében felsorolt nyilvántartások szerinti igazolást (kivonatot) vagy egyéb igazolást, vagy nyilatkozatot kell igazolásként benyújtani. Amennyiben az előírt alkalmassági követelményeknek az AT más szervezet vagy személy kapacitására támaszkodva kíván megfelelni, úgy a Kbt. 67. § (3) bek. alapján az igazolások benyújtásakor a kapacitásait rendelkezésre bocsátó személynek/szervezetnek az alkalmassági követelmények tekintetében az AT-re előirt igazolási módokkal azonos módon kell igazolnia az adott alkalmassági követelménynek való megfelelést. A Kbt. 69. § (11) és (11a) bek. is irányadó. Irányadó továbbá a Kr.1. § (7) bek. Az alkalmasság előzetes igazolásának, és igazolásának módja részletesen a Közbeszerzési Dokumentáció szerint.
Többet mutasson
Műszaki és szakmai képességek
A kiválasztási kritériumok listája és rövid leírása:
M1: Az alkalmasság minimumkövetelménye(i): M1. Alkalmatlan az ajánlattevő, ha nem rendelkezik az eljárást megindító felhívás feladásától visszafelé számított nyolc évben (a vizsgált időszak alatt befejezett, de legfeljebb tizenegy éven belül megkezdett) összesen legalább nettó 2000m2 hasznos alapterületű új, közhasználatú épület építésére vonatkozó referenciával, amely magában foglalja az alábbi munkálatokat: - Sík vagy alulbordás vasbeton lemez készítése 450 m3 mennyiségben -Vasbeton fal készítése 200 m3 mennyiségben - Minimum 15 méteres fesztávú acélvázas csarnokszerkezet építése Az M.1. pontban előírt alkalmassági követelménynek való megfelelés legfeljebb négy szerződésből teljesíthető. Ajánlatkérő a 321/2015 (X.30.) Korm. rendelet 21. § (2a) bekezdésének a) pontja alapján a vizsgált időszak (öt év) alatt befejezett, de legfeljebb az Ajánlati Felhívás feladásától visszafelé számított nyolc éven belül megkezdett építési beruházásokat veszi figyelembe. Előzetes igazolás: A Kbt. 67. § (1) bek. szerint. A 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet (továbbiakban: Kr.) 1. § (1) bek. alapján az ajánlattevőnek (továbbiakban: AT) az ajánlatában a Kbt. II. Része szerint lefolytatott közbeszerzési eljárásban ajánlatának benyújtásakor a II. Fejezetnek megfelelően, az egységes európai közbeszerzési dokumentum (továbbiakban: EEKD) benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy megfelel a Kbt. 65. §-a alapján az ajánlatkérő (továbbiakban: AK) által meghatározott alkalmassági követelményeknek. AK a Kr. 2. § (5) bek. alapján az alkalmassági követelmények előzetes igazolása tekintetében elfogadja az érintett gazdasági szereplő egyszerű nyilatkozatát. (EEKD IV. rész „alfa” szakasz), nem kéri a formanyomtatvány IV. részében szereplő részletes információk megadását. A Kbt. 65. § (6) bek. alapján az előírt alkalmassági követelményeknek a közös AT-k együttesen is megfelelhetnek. Közös ajánlattétel esetén irányadó a Kr. 3. § (5) bek., azaz a közös AT-k képviseletében az EEKD-t az ajánlatot benyújtó AT nyújtja be. Amennyiben az előírt alkalmassági követelményeknek az AT más szervezet, vagy személy kapacitására támaszkodva felel meg, a Kbt. 67. § (3) bek. alapján az ajánlatban be kell nyújtani a kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet vagy személy részéről az alkalmassági követelménynek való megfelelés tekintetében az EEKD-ba foglalt nyilatkozatát. A nyilatkozat benyújtása vonatkozásában irányadó a Kr.3. § (3) bek., azaz az érintett szervezet vagy személy képviseletében az EEKD-t az AT nyújtja be. Más szervezet, vagy személy kapacitásának igénybevétele esetén irányadóak továbbá a Kbt. 65. § (7), (9), (11) és (12) bek. Igazolás: M.1. A Kr. 1. § (2) bek. alapján az AK által a Kbt. 69. § (4)-(7) bek. alapján az alkalmassági követelményre vonatkozó igazolások benyújtására felhívott gazdasági szereplőnek a Kr. IV. fejezet 5. címében foglaltaknak megfelelően, az alábbiak szerint kell igazolnia, hogy megfelel az AK által meghatározott alkalmassági követelményeknek: A Kbt. 65. § (1) bek. b) pontja, 65. § (4) bek., és a Kr. 21. § (2) bek. a) pontja alapján csatolni kell az Ajánlati Felhívás feladásától visszafelé számított nyolc éven belül megkezdett és öt éven belül befejezett legjelentősebb építési beruházásainak ismertetését a Kr. 22. § (3) bek. alapján a szerződést kötő másik fél által adott igazolással. A Kr. 22. § (3) bekezdése alapján fenti igazolás tartalmazza legalább a következő adatokat: - a szerződést kötő másik fél megnevezését, székhelyét, a felvilágosítást adó személy nevét és elérhetőségét, - az építési beruházás tárgyát, mennyiségét (olyan részletességgel melyből egyértelműen megállapítható az alkalmassági követelménynek való megfelelés), - a teljesítés helyét, - a teljesítés idejét (a kezdő és befejező időpontja – legalább év, hónap és nap – megjelölésével), valamint - nyilatkozatot arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e. A Kr. 22. § (5) bek. szerint, ha a nyertes közös AT-ként teljesített építési beruházásra vonatkozó referenciaigazolás - a teljesítés oszthatatlansága miatt - nem állítható ki az egyes AT-k által teljesített munkák elkülönítésével, úgy az AK a referencia igazolást bármelyik, a teljesítésben részt vett AT részéről az ismertetett építési beruházás tekintetében olyan arányban köteles elfogadni, amilyen arányban az igazolást benyújtó AT az általa elvégzett teljesítés alapján az ellenszolgáltatásból részesült. A Kr. 21/A. § alapján az AK a teljesítés igazolásaként köteles elfogadni annak igazolását is, ha a referencia követelményben foglalt eredmény vagy tevékenység a szerződés részteljesítéseként valósult meg. A Kr. 22. § (4) bek. szerint ebben az esetben a teljesítés ideje alatt a részteljesítés idejét (kezdő és befejező időpontját) kell érteni, az adatokat a részteljesítés vonatkozásában olyan módon kell megadni, hogy abban a részteljesítéssel érintett szerződés teljes tárgya is szerepel. ***Folytatás a Hirdetmény BT-751 „III.4.4) Ajánlati biztosíték nyújtási kötelezettség” pont (5.1.12.pont) I. alpontjában
Többet mutasson
Részvételi feltételek
A gazdasági szereplők azon csoportjának jogi formája, amelynek a szerződést oda kell ítélni:
Közös ajánlattétel a Kbt. 35. § szerint. AK nem teszi lehetővé a szerződés teljesítése érdekében gazdálkodó szervezet (projekttársaság) létrehozását.
Kauciók és garanciák:
Ajánlatkérő a Kbt. 54. § alapján ajánlati biztosítékot ír elő az alábbiak szerint. Az ajánlati biztosíték összege 15 millió Forint, amelyet ajánlattevő a Kbt. 54. § (2) bekezdése szerint választása szerint teljesíthet, amennyiben bankszámlára történő utalással kívánja teljesíteni, úgy az alábbi bankszámlaszámra lehetséges az utalás: OTP Bank Nyrt. 11784009-22224750 sz. banksz. Ajánlattevő az ajánlati kötöttség beálltáig, azaz az ajánlattételi határidő lejártáig köteles az ajánlati biztosítékot a jelen pontban meghatározott mértékben és formában rendelkezésre bocsátani, valamint annak megfizetését az ajánlathoz mellékelt banki átutalás tényét alátámasztó bizonylattal igazolni. További szabályok Kbt. 54. § és Közbeszerzési Dokumentáció. *** Jelen pont csak a rendelkezésre álló karakterek hiány miatt kerül a BT-750 (5.1.9. pont) pont folytatásaként kitöltésre. I. AK az alkalmasság igazolása kapcsán felhívja a figyelmet a Kr. 1. § (7) bek, valamint a Kbt. 69. § (11) és (11a) bek. foglaltakra. A Kbt. 65. § (6) bek. alapján az előírt alkalmassági követelményeknek a közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek. Más szervezet, vagy személy kapacitásának igénybevétele esetén irányadóak továbbá a Kbt. 65. § (7), (9), (11) és (12) bek. Amennyiben az előírt alkalmassági követelményeknek az AT más szervezet vagy személy kapacitására támaszkodva kíván megfelelni, úgy a Kbt. 67. § (3) bek. alapján az igazolások benyújtásakor a kapacitásait rendelkezésre bocsátó személynek/szervezetnek az alkalmassági követelmények tekintetében az AT-re előirt igazolási módokkal azonos módon kell igazolnia az adott alkalmassági követelménynek való megfelelést. Az alkalmasság előzetes igazolásának, és igazolásának módja részletesen a Közbeszerzési Dokumentáció szerint. II. e) alkalmassági követelménynek való megfelelés bekövetkezésének időpontját (év-hónap-nap) (a jogosultság megszerzéséhez szükséges végzettség vagy képzettség és szakmai tapasztalat egyidejű fennállásának időpontja). A beruházás helyszínét pontos cím, azaz helység, közterület, házszám, vagy helység, helyrajzi szám feltüntetésével szükséges megadni. Amennyiben a helyrajzi szám a beruházás helyének jogrendje szerinti országban nem ismert fogalom, úgy ezen ország jogrendje szerinti, egyenértékű, a beruházás helyének azonosítására alkalmas adat megadása szükséges. Amennyiben a bemutatott szakmai tapasztalat vonatkozásában beruházás nem értelmezhető, a beruházás helyszínének megadása nem szükséges.]. 4) Csatolni szükséges továbbá a teljesítésbe bevonni kívánt szakember rendelkezésre állási nyilatkozatát, hogy a szerződés teljesítéséhez rendelkezésre fog állni a szerződés teljesítésének időtartama alatt. Amennyiben az adott szakember szerepel a Magyar Mérnöki Kamara, vagy a Magyar Építész Kamara által vezetett elektronikus névjegyzékben, a szakember szakmai tapasztalatáról szóló szakmai önéletrajzban nem szükséges a jogosultság megszerzéséhez szükséges szakmai tapasztalat ismertetése, valamint a végzettséget/képzettséget igazoló okirat csatolása, mivel azok meglétét az érvényes jogosultság igazolja. Ebben az esetben tehát más igazolás benyújtása a képzettség és a tapasztalati idő tekintetében nem szükséges, azzal, hogy az alkalmassági követelmény tekintetében bemutatott szakembernek a saját kezűleg aláírt önéletrajzában kell megadnia: - képzettségét, kamarai nyilvántartási számát, - a képzettség (év-hó), és a jogosultság első megszerzésének időpontját (év-hó-nap), - alkalmassági követelménynek való megfelelés bekövetkezésének időpontját (év-hónap-nap) (a jogosultság megszerzéséhez szükséges végzettség vagy képzettség és szakmai tapasztalat egyidejű fennállásának időpontja), - a szakember jelenlegi munkahelyét, ellátott munkakörét. A névjegyzékben való szereplés tényét AK ellenőrzi az ingyenesen, elektronikusan elérhető adatbázisból. Amennyiben az adott szakember nem szerepel a fenti névjegyzék(ek)ben, úgy a szakember tekintetében előírt végzettséget/képzettséget a végzettséget/képzettséget igazoló dokumentumok (iskolai oklevél) egyszerű másolatban történő benyújtásával, a szakember szakmai tapasztalatát a saját kezűleg aláírt önéletrajzának benyújtásával kell igazolni. AK felhívja a figyelmet, hogy a szakember szakmai tapasztalatának ismertetésénél az adott szakmai tapasztalat alapját képező munka kizárólag azon időtartamát lehet szakmai tapasztalat időtartamként figyelembe venni, amely alatt a szakember a munka teljesítésében ténylegesen részt vett, az alábbiak figyelembevételével: - a szakmai tapasztalat alapját képező munka kezdő és záró hónapja is beleszámít a szakmai tapasztalatba, - minden szakmai tapasztalatot a szakmai tapasztalat alapját képező munkával együtt, külön-külön önállóan szükséges nevesíteni a szakmai önéletrajzban és azok időtartamát az adott szakmai tapasztalat alapját képező munkára vonatkozóan kell megadni, - az időtartamban megállapított szakmai tapasztalat igazolására megjelölt munkák időtartamai esetében fellépő időintervallum átfedés (az ugyanazon időszak alatt megszerzett több szakmai tapasztalat) nem minősíthető többszörös szakmai tapasztalati időként. AK az alkalmasság igazolása kapcsán felhívja a figyelmet a Kr. 1. § (7) bek, valamint a Kbt. 69. § (11) és (11a) bek. foglaltakra. A Kbt. 65. § (6) bek. alapján az előírt alkalmassági követelményeknek a közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek. Más szervezet, vagy személy kapacitásának igénybevétele esetén irányadóak továbbá a Kbt. 65. § (7), (9), (11) és (12) bek. Amennyiben az előírt alkalmassági követelményeknek az AT más szervezet vagy személy kapacitására támaszkodva kíván megfelelni, úgy a Kbt. 67. § (3) bek. alapján az igazolások benyújtásakor a kapacitásait rendelkezésre bocsátó személynek/szervezetnek az alkalmassági követelmények tekintetében az AT-re előirt igazolási módokkal azonos módon kell igazolnia az adott alkalmassági követelménynek való megfelelést. Az alkalmasság előzetes igazolásának, és igazolásának módja részletesen a Közbesz.Dokum. szerint.
Többet mutasson
A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre:
A kifizetés során a Ptk. 6:155. §-a; 6:130. § (1)-(2) bekezdései, a Kbt. 27/A. §, 135. § (1), (3)-(8) bekezdései és a 322/2015 (X.30.) Kr. 30- 32/ A. §-ai az irányadók. A számlák kifizetése átutalással történik. A számlákat teljesítésigazolás alapján, magyar forintban (HUF) kell kiállítani. A számlák formájára és tartalmára a hatályos számviteli szabályok rendelkezései irányadóak. ÁFA megfizetésére a 2007. évi CXXVII. törvény szerinti fordított adózás szabályai irányadók. A számlák ellenértékét Ajánlatkérő - amennyiben alvállalkozó nem kerül bevonásra - a Ptk. 6:130. § (1)-(2) bekezdés szerint átutalással egyenlíti ki. A számlák fizetési határideje 30 nap. Amennyiben a nyertes ajánlattevő alvállalkozót vesz igénybe, - a Ptk. 6:130. § (1)-(2) bekezdéseitől eltérően - a számla(ák) ellenértékének kifizetése Kbt. 135. § (3) bekezdésében foglaltakra szerint alakul. A részletes feltételeket a Közbeszerzési Dokumentáció részét képező Szerződéstervezet tartalmazza.
Többet mutasson
A szerződéssel kapcsolatos feltételek
A szerződés teljesítésének feltételei:
1. Jótállás: A 181/2003. (XI.5.) Korm. rendelet (továbbiakban: K.r.) 3. és 4. sz. mellékletében meghatározott épületelemekre a jótállás időtartama a jogszabály szerint meghatározott időtartam. AK a K.r. 3. és 4. sz. mellékletében nem szereplő tárgyakra (épületelemek) egységesen 36 hónap kötelező jótállási időtartamot ír elő. A jótállási kötelezettség kezdetének időpontja: a műszaki átadás-átvételi eljárás sikeres lezárásának az időpontja. *** Folytatás BT-300 pont (2.1.4. pont) II. alpont
Többet mutasson
Részvételi feltételek
Kizárási ok:
A közbeszerzési eljárásban való részvételből fakadó összeférhetetlenség
A nemzeti törvények értelmében a csődhöz hasonló helyzet
A verseny torzítását célzó megállapodás más gazdasági szereplőkkel
+ még 16
Adó- és vámfizetési kötelezettség
Bűnszervezetben való részvétel
Csalás
Csőd
Csődegyezség hitelezőkkel
Felszámoló által kezelt vagyon
Fizetésképtelenség
Gyermekmunka és az emberkereskedelem más formái
Hamis nyilatkozatot tettek, nem tudtak információt nyújtani, nem tudták benyújtani a kért dokumentumokat, és bizalmas információkat kaptak az eljárásról
Korrupció
Közvetlen vagy közvetett részvétel a közbeszerzési eljárás előkészítésében
Pénzmosás vagy terrorizmus finanszírozása
Terrorista bűncselekmény vagy terrorista tevékenységekkel összefüggő bűncselekmény
Tisztán nemzeti kizáró okok
Társadalombiztosítási járulékfizetési kötelezettség
Üzleti tevékenység felfüggesztése
Kizárási okok leírása:
A Kbt. 62. § (1) bekezdése alapján az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki a) az alábbi bűncselekmények valamelyikét elkövette, és a bűncselekmény elkövetése az elmúlt öt évben jogerős bírósági ítéletben megállapítást nyert, amíg a büntetett előélethez fűződő hátrányok alól nem
mentesült: ag) az 1978. évi IV. törvény, illetve a Btk. szerinti versenyt korlátozó megállapodás közbeszerzési és koncessziós eljárásban; ah) a gazdasági szereplő személyes joga szerinti, az a)–g) pontokban felsoroltakhoz hasonló bűncselekmény; e) gazdasági, illetve szakmai tevékenységével kapcsolatban bűncselekmény elkövetése az elmúlt három éven belül jogerős bírósági ítéletben megállapítást nyert; f) tevékenységét a jogi személlyel szemben alkalmazható büntetőjogi intézkedésekről szóló 2001. évi CIV. törvény 5. § (2) bekezdés b) pontja alapján vagy az adott közbeszerzési eljárásban releváns módon c) vagy g) pontja alapján a bíróság jogerős ítéletében korlátozta, az eltiltás ideje alatt, vagy ha az ajánlattevő tevékenységét más bíróság hasonló okból és módon jogerősen korlátozta; k) tekintetében a következő feltételek valamelyike megvalósul: ka) nem az Európai Unió, az Európai Gazdasági Térség vagy a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet tagállamában, a Kereskedelmi Világszervezet közbeszerzési megállapodásban részes államban vagy az EUMSZ 198. cikkében említett tengerentúli országok és területek bármelyikében vagy nem olyan államban rendelkezik adóilletőséggel, amellyel Magyarországnak kettős adózás elkerüléséről szóló egyezménye van, vagy amellyel az Európai Uniónak kétoldalú megállapodása van a közbeszerzés terén, kb) olyan társaság, amely a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló 2017. évi LIII. törvény 3. § 38. pont a)–b) vagy d) alpontja szerinti tényleges tulajdonosát nem képes megnevezni, vagy kc) a gazdasági szereplőben közvetetten vagy közvetlenül több, mint 25%-os tulajdoni résszel vagy szavazati joggal rendelkezik olyan jogi személy vagy személyes joga szerint jogképes szervezet, amelynek tekintetében a kb) alpont szerinti feltétel fennáll; l) harmadik országbeli állampolgár Magyarországon engedélyhez kötött foglalkoztatása esetén a foglalkoztatás-felügyeleti hatóság által a foglalkoztatást elősegítő szolgáltatásokról és támogatásokról, valamint a foglalkoztatás felügyeletéről szóló törvény alapján két évnél nem régebben véglegessé vált közigazgatási – vagy annak megtámadására irányuló közigazgatási per esetén jogerős bírósági – határozatban megállapított és a munkaügyi bírsággal vagy az idegenrendészeti hatóság által a harmadik országbeli állampolgárokbeutazásáról és tartózkodásáról szóló törvény szerinti közrendvédelmi bírsággal sújtott jogszabálysértést követett el; A Kbt. 62. § (2) bekezdése alapján a gazdasági szereplő akkor sem lehet ajánlattevő, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában, amennyiben a) vezető tisztségviselője vagy felügyelőbizottságának tagja, cégvezetője vagy gazdasági társaság esetén annak egyedüli tagja, vagy személyes joga szerinti hasonló ügyvezető vagy felügyelő szervének tagja, illetve személyes joga szerint az előbbieknek megfelelő döntéshozatali jogkörrel rendelkező személy olyan személy, akivel szemben az (1) bekezdés a) pontjában meghatározott bűncselekmény miatt az elmúlt öt évben jogerős ítéletet hoztak és a büntetett előélethez fűződő hátrányok alól nem mentesült, vagy b) az (1) bekezdés a) pontjában meghatározott bűncselekmény miatt a jogerős ítéletet az elmúlt öt évben – vagy ha ez rövidebb az adott bűncselekmény kapcsán az elítélt büntetett előélethez fűződő hátrányok alóli mentesüléséhez szükséges időn belül – olyan személlyel szemben hozták, aki a bűncselekmény elkövetésekor a gazdasági szereplő vezető tisztségviselője vagy felügyelőbizottságának tagja, cégvezetője vagy gazdasági társaság esetén annak egyedüli tagja, vagy személyes joga szerinti hasonló ügyvezető vagy felügyelő szervének tagja, illetve az előbbieknek megfelelő döntéshozatali jogkörrel rendelkező személy volt. Előzetes igazolás, és igazolási módjának szabályai: lásd a bűnszervezetben való részvétel kizáró ok ismeretese részében részletesen ismertetve.
mentesült: aa) a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény (a továbbiakban: 1978. évi IV. törvény), illetve a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény (a továbbiakban: Btk.) szerinti bűnszervezetben részvétel, ideértve a bűncselekmény bűnszervezetben történő elkövetését is; ah) a gazdasági szereplő személyes joga szerinti, az a)–g) pontokban felsoroltakhoz hasonló bűncselekmény; Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, akivel szemben a Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdésében meghatározott bármely kizáró ok fennáll. Ajánlatkérő a Kbt. 74. § (1) bekezdés b) pontja alapján kizárja az eljárásból azt az ajánlattevőt, alvállalkozót, vagy az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezetet, aki részéről a Kbt. 62. § (1)-(2) bekezdésében meghatározott kizáró ok az eljárás során következik be. Ajánlatkérő a Kbt. 74. § (2) bekezdés szerinti kizáró okot (nemzeti elbánás) alkalmazhatja, az ajánlattevő a szakmai ajánlatában köteles megjelölni a megajánlott eszközök származási országát. Igazolás módja: a) Az ajánlattevőnek a Kbt. 67. § (1) bek. és a Kr. 1. § (1) bek. alapján az EEKD benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy nem tartozik a felhívásban előírt kizáró okok hatálya alá. b) A Kr. 3. § (5) bek. alapján közös ajánlattétel esetén a közös ajánlattevők képviseletében a nyilatkozatot az ajánlatot benyújtó gazdasági szereplő teszi meg. c) Ha ajánlattevő az előírt alkalmassági követelményeknek más szervezet vagy személy kapacitásaira támaszkodva kíván megfelelni, a Kbt. 67. § (3) bekezdése és a Kr. 15. § (1) bek. alapján az ajánlatban az EEKD-t a kapacitást rendelkezésre bocsátó szervezet vonatkozásában az ajánlattevő nyújtja be a Kr. 3. § (3) bekezdésében foglaltaknak megfelelő módon. d) Ajánlattevő, illetve az alkalmasság igazolásában részt vevő gazdasági szereplő az EEKD-t a Kr. 4. §-ban és a 6-7. §-ban foglaltaknak megfelelően kitöltve köteles benyújtani. e) Ha az ajánlatkérő a Kbt. 69. § (11) bekezdésében foglaltaknak megfelelően ingyenes elektronikus adatbázisba belépve közvetlenül hozzájuthat a kizáró okok hiányát igazoló adatbázisokhoz, a gazdasági szereplőknek ezen adatbázisok elérhetőségét is fel kell tüntetniük az EEKD megfelelő részeiben, azon adatbázisok elérhetőségeinek kivételével, amelyek ellenőrzését a kizáró okok igazolása körében az ajánlatkérő számára a Kr. előírja. f) Az ajánlatban a Kbt. 67. § (4) bekezdése alapján be kell nyújtani az ajánlattevő arra vonatkozó nyilatkozatát, hogy nem vesz igénybe a szerződés teljesítéséhez a felhívásban előírt kizáró okok hatálya alá eső alvállalkozót. g) Ajánlattevő a felhívásban előírt kizáró okok fenn nem állását az ajánlatkérő Kbt. 69. § (4)-(7) bekezdése szerinti felhívására köteles igazolni a Kr. 8. §, 10. § és 12-16. § szakaszaiban foglaltaknak megfelelően. h) Ajánlattevőnek változásbejegyzési eljárás esetében az ajánlathoz kell csatolni a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet és az annak érkezéséről a cégbíróság által megküldött igazolást [Kr. 13. §]. Amennyiben nincs folyamatban változásbejegyzési eljárás, úgy erről szóló nyilatkozatot kell benyújtani. i) A kizáró okokra és az alkalmassági követelményre vonatkozóan a közbeszerzés megkezdését megelőzően kiállított igazolás benyújtható (felhasználható) mindaddig, ameddig az igazolásokban foglalt tény, illetve adat tartalma valós. j) A III. Fejezetben említett igazolási módok az V. Fejezetnek megfelelőn kiválthatók, ha a gazdasági szereplő minősített ajánlattevői jegyzéken való szerepléssel bizonyítja, hogy megfelel a közbeszerzési eljárásban előírt követelményeknek (Kr. 1. § (4) bek.). Ajánlattevőknek az ajánlatában a Kr. 1. § (9) bekezdése szerint nyilatkoznia kell arról, hogy a 2014. július 31-i 833/2014/EU tanácsi rendelet 5k. cikk (1) bekezdésében meghatározott, illetve a Tanács 2022/576 Rendelete (2022. április 8.) az ukrajnai helyzetet destabilizáló orosz intézkedések miatt hozott korlátozó intézkedésekről szóló 833/2014/EU rendelet módosításáról” szóló jogszabályban rögzített tilalom személyi hatálya saját magára, valamint az ajánlatban már ismert és a szerződés értékének 10 %-át meghaladó alvállalkozóra, szállítóra vagy kapacitást biztosító szervezetre nem terjed ki. A kizáró okok igazolásának ellenőrzését ajánlatkérő két körben végzi: Az 1. körben ajánlatkérő az EEKD alapján vizsgálja a kizáró okok fennállását, majd az ellenőrzés 2. körében a Kbt. 69. § (4) szerint a Kr. szerinti igazolások és nyilatkozatok vizsgálatára kerül sor. Öntisztázás a Kbt. 64. § szerint, az erre vonatkozó jogerős határozatot az EEKD-val egyidejűleg kell benyújtani. A Kr. 2-7.§-a irányadó. A kizáró okokra vonatkozóan a közbeszerzés megkezdését megelőzően kiállított igazolás benyújtható (felhasználható) mindaddig, ameddig az igazolásokban foglalt tény, illetve adat tartalma valós.
62. § (1) Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki a) az alábbi bűncselekmények valamelyikét elkövette, és a bűncselekmény elkövetése az elmúlt öt évben jogerős bírósági ítéletben megállapítást nyert, amíg a büntetett előélethez fűződő hátrányok alól nem mentesült: ab) az 1978. évi IV. törvény szerinti vesztegetés, befolyással üzérkedés, befolyás vásárlása, vesztegetés nemzetközi kapcsolatokban, befolyás vásárlása nemzetközi kapcsolatokban, hűtlen kezelés, hanyag kezelés, illetve a Btk. XXVII. fejezetében meghatározott korrupciós bűncselekmények, valamint a Btk. szerinti hűtlen kezelés vagy hanyag kezelés; ah) a gazdasági szereplő személyes joga szerinti, az a)–g) pontokban felsoroltakhoz hasonló bűncselekmény; Előzetes igazolás, és igazolási módjának szabályai: lásd a bűnszervezetben való részvétel kizáró ok ismertetése részében részletesen ismertetve.
Többet mutasson
A Kbt. 62. § (1) bekezdése alapján az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó, és nem vehet
részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki a) az alábbi bűncselekmények valamelyikét elkövette, és a bűncselekmény elkövetése az elmúlt öt évben jogerős bírósági ítéletben megállapítást nyert, amíg a büntetett előélethez fűződő hátrányok alól nem mentesült: ac) az 1978. évi IV. törvény szerinti költségvetési csalás, európai közösségek pénzügyi érdekeinek megsértése, illetve a Btk. szerinti költségvetési csalás; ah) a gazdasági szereplő személyes joga szerinti, az a)–g) pontokban felsoroltakhoz hasonló bűncselekmény; Előzetes igazolás, és igazolási módjának szabályai: lásd a bűnszervezetben való részvétel kizáró ok ismertetése részében részletesen ismertetve
részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki a) az alábbi bűncselekmények valamelyikét elkövette, és a bűncselekmény elkövetése az elmúlt öt évben jogerős bírósági ítéletben megállapítást nyert, amíg a büntetett előélethez fűződő hátrányok alól nem mentesült: ad) az 1978. évi IV. törvény, illetve a Btk. szerinti terrorcselekmény, valamint ehhez kapcsolódó felbujtás, bűnsegély vagy kísérlet; ah) a gazdasági szereplő személyes joga szerinti, az a)–g) pontokban felsoroltakhoz hasonló bűncselekmény; Előzetes igazolás, és igazolási módjának szabályai: lásd a bűnszervezetben való részvétel kizáró ok ismertetése részében részletesen ismertetve.
részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki a) az alábbi bűncselekmények valamelyikét elkövette, és a bűncselekmény elkövetése az elmúlt öt évben jogerős bírósági ítéletben megállapítást nyert, amíg a büntetett előélethez fűződő hátrányok alól nem mentesült: ae) az 1978. évi IV. törvény, illetve a Btk. szerinti pénzmosás, valamint a Btk. szerinti terrorizmus finanszírozása; ah) a gazdasági szereplő személyes joga szerinti, az a)–g) pontokban felsoroltakhoz hasonló bűncselekmény; Előzetes igazolás, és igazolási módjának szabályai: lásd a bűnszervezetben való részvétel kizáró ok ismertetése részében részletesen ismertetve.
részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki a) az alábbi bűncselekmények valamelyikét elkövette, és a bűncselekmény elkövetése az elmúlt öt évben jogerős bírósági ítéletben megállapítást nyert, amíg a büntetett előélethez fűződő hátrányok alól nem mentesült: af) az 1978. évi IV. törvény, illetve a Btk. szerinti emberkereskedelem és kényszermunka, valamint az emberkereskedelem áldozatainak kizsákmányolása elleni fellépés érdekében szükséges egyes törvények módosításáról szóló 2020. évi V. törvény hatálybalépéséig hatályban volt Btk. szerinti kényszermunka; ah) a gazdasági szereplő személyes joga szerinti, az a)–g) pontokban felsoroltakhoz hasonló bűncselekmény; Előzetes igazolás, és igazolási módjának szabályai: lásd a bűnszervezetben való részvétel kizáró ok ismertetése részében részletesen ismertetve.
részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki b) egy évnél régebben lejárt adó-, vámfizetési vagy társadalombiztosítási járulékfizetési kötelezettségének nem tett eleget, kivéve, ha tartozását és az esetleges kamatot és bírságot az ajánlat benyújtásának időpontjáig megfizette vagy ezek megfizetésére halasztást kapott; Előzetes igazolás, és igazolási módjának szabályai: lásd a bűnszervezetben való részvétel kizáró ok ismertetése részében részletesen ismertetve.
részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki c) végelszámolás alatt áll, vonatkozásában csődeljárás elrendeléséről szóló bírósági végzést közzétettek, az ellene indított felszámolási eljárást jogerősen elrendelték, vagy ha a gazdasági szereplő személyes joga szerinti hasonló eljárás van folyamatban, vagy aki személyes joga szerint hasonló helyzetben van; Előzetes igazolás, és igazolási módjának szabályai: lásd a bűnszervezetben való részvétel kizáró ok ismertetése részében részletesen ismertetve.
részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki d) tevékenységét felfüggesztette vagy akinek tevékenységét felfüggesztették; Előzetes igazolás, és igazolási módjának szabályai: lásd a bűnszervezetben való részvétel kizáró ok ismertetése részében részletesen ismertetve.
részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki h) korábbi közbeszerzési vagy koncessziós beszerzési eljárásban hamis adatot szolgáltatott vagy hamis nyilatkozatot tett, ezért az eljárásból kizárták, és ha) ha a kizárás miatt jogorvoslatra nem került sor, az ajánlatkérő megítélése szerint a kizárás alapjául szolgáló cselekmény miatt a szerződés teljesítése vonatkozásában a megbízhatósága alapos okkal megkérdőjelezhető, az érintett közbeszerzési eljárás lezárulásától számított három évig, vagy hb) ha a kizárás tekintetében sor került jogorvoslatra és az ajánlatkérő kizárásról hozott döntését – a hamis adat szolgáltatásának megállapítása mellett – a Közbeszerzési Döntőbizottság véglegessé vált, – a Döntőbizottság határozatának megtámadására irányuló közigazgatási per esetén a bíróság jogerős – három évnél nem régebben meghozott határozata jogszerűnek mondta ki; i) az adott eljárásban előírt adatszolgáltatási kötelezettség teljesítése során a valóságnak nem megfelelő adatot szolgáltat (a továbbiakban: hamis adat), illetve hamis adatot tartalmazó nyilatkozatot tesz, vagy a közbeszerzési eljárásban előzetes igazolásként benyújtott nyilatkozata ellenére nem tud eleget tenni az alkalmasságot, a kizáró okokat vagy a 82. § (5) bekezdése szerinti kritériumokat érintő igazolási kötelezettségének (a továbbiakban együtt: hamis nyilatkozat), amennyiben ia) a hamis adat vagy nyilatkozat érdemben befolyásolja az ajánlatkérőnek a kizárásra, az alkalmasság fennállására, az ajánlat műszaki leírásnak való megfelelőségére vagy az ajánlatok értékelésére vonatkozó döntését, és ib) a gazdasági szereplő szándékosan szolgáltatott hamis adatot vagy tett hamis nyilatkozatot, vagy az adott helyzetben általában elvárható gondosság mellett egyértelműen fel kellett volna ismernie, hogy az általa szolgáltatott adat a valóságnak, illetve nyilatkozata a rendelkezésére álló igazolások tartalmának nem felel meg; j) esetében az ajánlatkérő bizonyítani tudja, hogy az adott eljárásban megkísérelte jogtalanul befolyásolni az ajánlatkérő döntéshozatali folyamatát, vagy olyan bizalmas információt kísérelt megszerezni, amely jogtalan előnyt biztosítana számára a közbeszerzési eljárásban, vagy korábbi közbeszerzési vagy koncessziós beszerzési eljárásból ebből az okból kizárták, és ja) ha a kizárás miatt jogorvoslatra nem került sor, az ajánlatkérő megítélése szerint a kizárás alapjául szolgáló cselekmény miatt a szerződés teljesítése vonatkozásában a megbízhatósága alapos okkal megkérdőjelezhető, az érintett eljárás lezárulásától számított három évben, vagy jb) ha a kizárás tekintetében sor került jogorvoslatra és az ajánlatkérő kizárásról hozott döntését a jogtalan befolyásolás megállapítása mellett – a Közbeszerzési Döntőbizottság véglegessé vált, – a Döntőbizottság határozatának megtámadására irányuló közigazgatási per esetén a bíróság jogerős – három évnél nem régebben meghozott határozata jogszerűnek mondta ki; Előzetes igazolás, és igazolási módjának szabályai: lásd a bűnszervezetben való részvétel kizáró ok ismertetése részében részletesen ismertetve.
részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki m) esetében a 25. § szerinti összeférhetetlenségből, illetve a közbeszerzési eljárás előkészítésében való előzetes bevonásból eredő versenytorzulást a gazdasági szereplő kizárásán kívül nem lehet más módon orvosolni; Előzetes igazolás, és igazolási módjának szabályai: lásd a bűnszervezetben való részvétel kizáró ok ismertetése részében részletesen ismertetve.
részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki n) a Tpvt. 11. §-a, vagy az EUMSZ 101. cikke szerinti – három évnél nem régebben meghozott – véglegessé vált és végrehajtható versenyfelügyeleti határozatban vagy a versenyfelügyeleti határozat megtámadására irányuló közigazgatási per esetén a bíróság véglegessé vált és végrehajtható határozatában megállapított és bírsággal sújtott jogszabálysértést követett el; vagy ha az ajánlattevő ilyen jogszabálysértését más versenyhatóság végleges döntésében vagy bíróság jogerősen – három évnél nem régebben – megállapította és egyúttal bírságot szabott ki; o) esetében az ajánlatkérő bizonyítani tudja, hogy az adott közbeszerzési eljárásban a gazdasági szereplő más gazdasági szereplővel a verseny torzítására irányuló megállapodást kötött; Előzetes igazolás, és igazolási módjának szabályai: lásd a bűnszervezetben való részvétel kizáró ok ismertetése részében részletesen ismertetve.

Ajánlatkérő hatóság
Név és címek
Név: Dunamelléki Református Egyházkerület
Nemzeti nyilvántartási szám: 19001786143
Postacím: Ráday Utca 28
Postai irányítószám: 1092
Postai város: Budapest
Régió: Budapest 🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
Kapcsolattartó pont: Ézsiás Gergely
E-mail: ezsias.gergely@raday28.hu 📧
Telefon: +36 302633732 📞
URL: https://www.dmrek.hu/ 🌏
Csoportvezető
Az ajánlatkérő szerv típusa
Közjogi intézmény
Fő tevékenység
Szabadidő, kultúra és vallás
Kommunikáció
Dokumentumok URL címe: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR000881892024/reszletek 🌏
Részvétel URL: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR000881892024/reszletek 🌏
Beszerzési dokumentum nyelve: magyar 🗣️
Elektronikus benyújtás: Kötelező

Kiegészítő információk
További információk
I. 1. Ajánlatkérő (továbbiakban: AK) a jelen közbeszerzési eljárást az Elektronikus Közbeszerzési Rendszerben (EKR) bonyolítja le, így irányadó a 424/2017. (XII.19.) Korm. rendelet (továbbiakban: EKR.r.), továbbá a 2015. évi CXLIII. tv. (Kbt.), és végrehajtási rendeleteinek előírásai. A kommunikáció a Kbt. 40. § (1) bek. és 41. § alapján az EKR-ben történik. Az EKR-rel kapcsolatos útmutatók elérhetősége: https://ekr.gov.hu/portal/tamogatas. 2. Az eljárásban való részvétel feltétele, hogy az ajánlattevő (továbbiakban: AT) az EKR.r. 6. § (1), (6)-(8) bek. szerint regisztráltassa magát az EKR rendszerben. Az EKR működtetését a 13/2021. (XI. 29.) MvM rendelet alapján az Új Világ Nonprofit Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság végzi. https://ujvilag.gov.hu 3. Az EKR.r. 11. § (9) bek. alapján az AT-nek az ajánlatát az EKR annak benyújtására szolgáló funkciója alkalmazásával kell benyújtania. Az egyéb módon benyújtott dokumentum nem minősül ajánlatnak. Az ajánlat részeként előírt dokumentumok az EKR-ben kitöltött elektronikus űrlap alkalmazásával nyújthatók be, vagy amennyiben elektronikus űrlap nem áll rendelkezésre, a papír alapú dokumentum egyszerű elektronikus másolata, vagy legalább fokozott biztonságú elektronikus aláírással ellátott dokumentum formájában (Kbt. 41/A. § (1), (3) bek.). 4. Az ajánlat felolvasólapját az EKR.r. 11. § (1) bek. szerint AK által elektronikus űrlapként létrehozott felolvasólapon kell az AT-nek az ajánlat részeként kitölteni. A felolvasólapnak tartalmaznia kell a Kbt. 68. § (4) bek. szerinti adatokat. 5. Az ajánlat részeként továbbá be kell nyújtani különösen: (Részletesen: Közbeszerzési Dokumentáció) a) a Kbt. 66. § (2) bek. szerinti nyilatkozatot; b) a 2.-4. értékelési szempontokra (szakmai többlettapasztalatok) vonatkozó megajánlást alátámasztó iratot c) a Kbt. 66. § (6) bek. szerinti nyilatkozatot (nemleges nyilatkozat is); d) a kizáró okok fenn nem állása igazolásának dokumentumait (előzetes igazolás és igazolás szabályai szerint); e) az alkalmassági követelményeknek való megfelelést igazoló dokumentumokat (Sz.1., P,1, M.1., M.2. pontokban foglalt előzetes igazolás és igazolás szabályai szerint); f) változásbejegyzési eljárásról szóló nyilatkozatot (nemleges nyilatkozat is), továbbá folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás esetében a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 13. §-ában meghatározott iratokat; g) nyilatkozatot az ukrajnai helyzetet destabilizáló orosz intézkedések miatt hozott korlátozó intézkedésekről szóló 833/2014/EU tanácsi rendelet 5k. cikk (1) bekezdése szerinti tilalomról. h) amennyiben az AT a Kbt. 69. § (11) bek. szerint kíván tényt vagy adatot igazolni, nem magyar nyelvű nyilvántartás esetén köteles a releváns igazolás vagy információ magyar nyelvű fordítását benyújtani; i) az ajánlatban szereplő nyilatkozatokat/dokumentumokat AT, valamint az alkalmasság igazolásában résztvevő gazdasági szereplő nevében aláíró személyvonatkozásában a képviseleti jogosultságát igazoló dokumentumot; j) kitöltött árazott költségvetést (részletes árajánlatot); k) nyilatkozatot üzleti titokról; l) Nyilatkozat az Üvegkapu alkalmazásáról. 6. Közös ajánlattétel esetén az ajánlatnak meg kell felelnie a Kbt. 35. §-ban foglalt feltételeknek, csatolni kell továbbá a Kbt. 35.§ (2a) bek. szerinti meghatalmazást. 7. AK a hiánypótlásra a Kbt. 71. § szerint biztosít lehetőséget. 8. Az eljárás és az ajánlattétel nyelve a magyar, AK kizárólag a magyar nyelvű, vagy magyar nyelvre lefordított iratokat, dokumentumokat veszi figyelembe az ajánlat elbírálása és értékelése során. 9. AK a közbeszerzési dokumentumokat a Kbt. 39. § (1) bek. megfelelően térítésmentesen az Ajánlati Felhívás feladásával egyidejűleg az EKR-ben bocsátja az AT-k rendelkezésére. 10. AK a Kbt.75.§ (2) bek. e) pontja szerinti eredménytelenségi okot alkalmazza. 11. AK alkalmazza a Kbt. 81. § (4)-(5) bek. 12. AK jelen Ajánlati Felhívásban az AT-nek a szerződés teljesítésére alkalmasságának feltételeit és ennek igazolását a minősített AT-k jegyzékéhez képest szigorúbban határozta meg a Kizáró okok, Sz.1., M.1, és M.2. pont esetében. 13. AK a Kbt. 35. § (9) bek. alapján projekttársaság létrehozását nem teszi lehetővé, valamint nem követeli meg. 14. Helyszíni bejárás: Időpont: 2024. július 22. 14:00 óra. A találkozó helyszíne: 2217 Gomba, Iskola u. 1. 15. Az eljárással kapcsolatos valamennyi határidővel kapcsolatban az EKR rendszerideje (közép-európai helyi idő szerint) értendő. 16. AK felhívja a gazdasági szereplők figyelmét, hogy a közbeszerzési eljárás a Kbt. 53. § (6) bek. alapján feltételes közbeszerzésként indul, mivel AK a közbeszerzési eljárás megindításakor az eljárás eredményeként megkötendő szerződés teljesítéséhez szükséges anyagi fedezettel teljes egészében nem rendelkezik. AK támogatásra irányuló igényt fog benyújtani a még hiányzó részre, és AK a támogatásra irányuló igény el nem fogadását, vagy az igényeltnél kisebb összegben történő elfogadását olyan körülménynek tekinti, amely miatt az eljárást eredménytelenné nyilváníthatja. A Kbt. 135. § (12) bek. és a Ptk. 6:116. § (1) bek. alapján a szerződés hatálybalépésének felfüggesztő feltételeként kerül kikötésre a teljes fedezet rendelkezésre állása. Ha a felfüggesztő feltétel a szerződéskötést követő 180 belül nem következik be, akkor a szerződés - kártérítési, kártalanítási vagy egyéb térítési kötelezettség nélkül - megszűnik. 17. Jelen közbeszerzési eljárás az állami építési beruházások rendjéről szóló 2023. évi LXIX. törvény (továbbiakban: Épber. tv.) 4. § (1) bek. i) pontja alapján nem tartozik az Épber tv. hatálya alá. II. Hirdetmény BT-70 (5.1.12.) pont - A szerződés teljesítésével kapcsolatos feltételek részének folytatása: Ajánlatkérő a finanszírozás végleges feltételei vonatkozásában hivatkozik továbbá a Hirdetmény BT-300 (2.1.4.) pont 16. alpontjában foglaltakra. 2. Szerződést biztosító mellékkötelezettségek: Késedelmi kötbér: a kötbér mértéke a nettó szerződéses ellenérték 0,5 %-a kötbér naptári naponta. Maximális mértéke: a nettó szerződéses ellenérték 10%-a. 20 napot meghaladó késedelem esetén a szerződést ajánlatkérő felmondhatja, vagy attól elállhat. Hibás teljesítés: Ajánlatkérő a nyertes ajánlattevőt felhívja a szerződésszerű teljesítésre. Meghiúsulási kötbér: a kötbér mértéke a nettó szerződéses ellenérték 25 %-a Teljesítési biztosíték.: mértéke a nettó szerződéses ellenérték 5 %-a Jótállási biztosíték: mértéke a nettó szerződéses ellenérték 5 %-a Késedelmes fizetés esetén Ajánlatkérő a Ptk. 6:155. § mértékű és a késedelem időtartamához igazodó késedelmi kamat, és a külön jogszabályban (2016. évi IX. tv.) meghatározott költségátalány fizetésére kötelezett. 3. Igényelhető előleg: Ajánlatkérő a Kbt. 135. § (7)-(8) bekezdése alapján a nettó szerződéses ellenérték 5 %-ának megfelelő összegű előleg igénybevételét biztosítja. Az igénybevett előleg a végszámlából kerül levonásra. Szállítói finanszírozás esetén az előleg mértéke, kifizetésének feltételei véglegesen a támogatási szerződés feltételei szerint. 4. Számlázás, kifizetés rendje: A nyertes ajánlattevő 9 db részszámla, 1 db végszámla (műszaki átadásátvétel sikeres lezárásakor) benyújtására jogosult. A kifizetés során a Ptk. 6:155. §-a; 6:130. § (1)-(2) bekezdései, a Kbt. 135. § (1), (3)-(8) bekezdései és a 322/2015 (X.30.) Kr. 30-32/ A. §-ai az irányadók. Az ajánlattétel, a szerződéskötés, az elszámolás és a kifizetés pénzneme: HUF. A számlák kifizetése átutalással történik. A számlákat teljesítésigazolás alapján, magyar forintban (HUF) kell kiállítani. A számlák formájára és tartalmára a hatályos számviteli szabályok rendelkezései irányadóak. ÁFA megfizetésére a 2007. évi CXXVII. törvény szerinti fordított adózás szabályai irányadók. 5. Felelősségbiztosítás: Tekintettel arra, hogy a jelen közbeszerzési eljárás tárgya építési beruházás, a 322/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 26. §-a szerint a nyertes ajánlattevő köteles teljes körű (All Risks) kivitelezői felelősségbiztosítást (600.000.000 HUF/év és 300.000.000 HUF/kárösszeg) kötni vagy a meglevőt kiterjeszteni. A nyertes ajánlattevő a biztosítási kötvény másolatát a szerződés hatálybalépését követő, de legfeljebb a felelősségbiztosítással érintett tevékenység megkezdését megelőző időpontig (munkaterület átadás-átvétele) köteles bemutatni az ajánlatkérőnek. 6. Vonatkozó főbb jogszabályok.: 2015. évi CXLIII. törvény; 322/2015. (X. 30.) Korm. rendelet; 373/2022. (IX.30.) Korm. rendelet; 2013. évi V. törvény; 2007. évi CXXVII. törvény; 2011. évi CXCV. törvény; 368/2011. (XII.31.) Korm. rendelet, 256/2021. (V. 18.) Korm.rendelet. A részletes feltételeket a Közbeszerzési Dokumentáció részét képező Szerződéstervezet tartalmazza. III. A részajánlat tételének kizárásának indoka (i): Ajánlatkérő több szempontból is megvizsgálta a közbeszerzés részekre bontásának lehetőségét, azonban a beruházással érintett ingatlan sajátosságai, továbbá a beruházás műszaki tartalma nem teszi lehetővé a részekre történő megbontást, és a részajánlat tétel lehetőségének biztosítását az alábbiak szerint. Az építési beruházás egy ingatlan helyrajzi számra vonatkozik, a műszaki tartalom részeként a szakági munkák csak összehangoltan, egymásra tekintettel végezhetők el, azok szétválasztására nincs lehetőség.
Többet mutasson
Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Nemzeti nyilvántartási szám: 15329190-2-41
Postacím: Riadó u. 5
Postai irányítószám: 1026
Postai város: Budapest
Régió: Budapest 🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧
Telefon: +36 18828592 📞
Fax: +36 18828593 📠
URL: https://kozbeszerzes.hu 🌏
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Mint: Felülvizsgálati testület
Felülvizsgálati eljárás
Pontos információ a felülvizsgálati eljárások határidejéről (határidejeiről): Kbt. 148. § szerint.
Információk az elektronikus munkafolyamatokról
Elektronikus számlázást fogadunk el
Forrás: OJS 2024/S 131-404525 (2024-07-05)
Ajánlati felhívás (2024-07-19)
Eljárás
Adminisztratív információk
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések beérkezésének határideje: 2024-08-08 12:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei: 2024-08-08 14:00:00 📅
A közbeszerzési eljárás feltételei
Megnyitás dátuma: 2024-08-08 14:00:00 📅

Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk
Műszaki és szakmai képességek
A kiválasztási kritériumok listája és rövid leírása:
M1: Az alkalmasság minimumkövetelménye(i): M1. Alkalmatlan az ajánlattevő, ha nem rendelkezik az eljárást megindító felhívás feladásától visszafelé számított nyolc évben (a vizsgált időszak alatt befejezett, de legfeljebb tizenegy éven belül megkezdett) összesen legalább nettó 2000m2 hasznos alapterületű új, közhasználatú épület építésére vonatkozó referenciával, amely magában foglalja az alábbi munkálatokat: - Sík vagy alulbordás vasbeton lemez készítése 450 m3 mennyiségben -Vasbeton fal készítése 200 m3 mennyiségben - Minimum 15 méteres fesztávú acélvázas csarnokszerkezet építése Az M.1. pontban előírt alkalmassági követelménynek való megfelelés legfeljebb négy szerződésből teljesíthető. Ajánlatkérő a 321/2015 (X.30.) Korm. rendelet 21. § (2a) bekezdésének a) pontja alapján a vizsgált időszak (nyolc év) alatt befejezett, de legfeljebb az Ajánlati Felhívás feladásától visszafelé számított tizenegy éven belül megkezdett építési beruházásokat veszi figyelembe. Előzetes igazolás: A Kbt. 67. § (1) bek. szerint. A 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet (továbbiakban: Kr.) 1. § (1) bek. alapján az ajánlattevőnek (továbbiakban: AT) az ajánlatában a Kbt. II. Része szerint lefolytatott közbeszerzési eljárásban ajánlatának benyújtásakor a II. Fejezetnek megfelelően, az egységes európai közbeszerzési dokumentum (továbbiakban: EEKD) benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy megfelel a Kbt. 65. §-a alapján az ajánlatkérő (továbbiakban: AK) által meghatározott alkalmassági követelményeknek. AK a Kr. 2. § (5) bek. alapján az alkalmassági követelmények előzetes igazolása tekintetében elfogadja az érintett gazdasági szereplő egyszerű nyilatkozatát. (EEKD IV. rész „alfa” szakasz), nem kéri a formanyomtatvány IV. részében szereplő részletes információk megadását. A Kbt. 65. § (6) bek. alapján az előírt alkalmassági követelményeknek a közös AT-k együttesen is megfelelhetnek. Közös ajánlattétel esetén irányadó a Kr. 3. § (5) bek., azaz a közös AT-k képviseletében az EEKD-t az ajánlatot benyújtó AT nyújtja be. Amennyiben az előírt alkalmassági követelményeknek az AT más szervezet, vagy személy kapacitására támaszkodva felel meg, a Kbt. 67. § (3) bek. alapján az ajánlatban be kell nyújtani a kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet vagy személy részéről az alkalmassági követelménynek való megfelelés tekintetében az EEKD-ba foglalt nyilatkozatát. A nyilatkozat benyújtása vonatkozásában irányadó a Kr.3. § (3) bek., azaz az érintett szervezet vagy személy képviseletében az EEKD-t az AT nyújtja be. Más szervezet, vagy személy kapacitásának igénybevétele esetén irányadóak továbbá a Kbt. 65. § (7), (9), (11) és (12) bek. Igazolás: M.1. A Kr. 1. § (2) bek. alapján az AK által a Kbt. 69. § (4)-(7) bek. alapján az alkalmassági követelményre vonatkozó igazolások benyújtására felhívott gazdasági szereplőnek a Kr. IV. fejezet 5. címében foglaltaknak megfelelően, az alábbiak szerint kell igazolnia, hogy megfelel az AK által meghatározott alkalmassági követelményeknek: A Kbt. 65. § (1) bek. b) pontja, 65. § (4) bek., és a Kr. 21. § (2) bek. a) pontja alapján csatolni kell az Ajánlati Felhívás feladásától visszafelé számított nyolc éven belül megkezdett és öt éven belül befejezett legjelentősebb építési beruházásainak ismertetését a Kr. 22. § (3) bek. alapján a szerződést kötő másik fél által adott igazolással. A Kr. 22. § (3) bekezdése alapján fenti igazolás tartalmazza legalább a következő adatokat: - a szerződést kötő másik fél megnevezését, székhelyét, a felvilágosítást adó személy nevét és elérhetőségét, - az építési beruházás tárgyát, mennyiségét (olyan részletességgel melyből egyértelműen megállapítható az alkalmassági követelménynek való megfelelés), - a teljesítés helyét, - a teljesítés idejét (a kezdő és befejező időpontja – legalább év, hónap és nap – megjelölésével), valamint - nyilatkozatot arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e. A Kr. 22. § (5) bek. szerint, ha a nyertes közös AT-ként teljesített építési beruházásra vonatkozó referenciaigazolás - a teljesítés oszthatatlansága miatt - nem állítható ki az egyes AT-k által teljesített munkák elkülönítésével, úgy az AK a referencia igazolást bármelyik, a teljesítésben részt vett AT részéről az ismertetett építési beruházás tekintetében olyan arányban köteles elfogadni, amilyen arányban az igazolást benyújtó AT az általa elvégzett teljesítés alapján az ellenszolgáltatásból részesült. A Kr. 21/A. § alapján az AK a teljesítés igazolásaként köteles elfogadni annak igazolását is, ha a referencia követelményben foglalt eredmény vagy tevékenység a szerződés részteljesítéseként valósult meg. A Kr. 22. § (4) bek. szerint ebben az esetben a teljesítés ideje alatt a részteljesítés idejét (kezdő és befejező időpontját) kell érteni, az adatokat a részteljesítés vonatkozásában olyan módon kell megadni, hogy abban a részteljesítéssel érintett szerződés teljes tárgya is szerepel. ***Folytatás a Hirdetmény BT-751 „III.4.4) Ajánlati biztosíték nyújtási kötelezettség” pont (5.1.12.pont) I. alpontjában
Többet mutasson

Változások
Az eredeti közleményben javítandó szöveg
Szekciószám: PROCEDURE
Új érték
Szöveg:
Ajánlatkérőhöz 2024.07.10. napján érkezett kiegészítő tájékoztatás kérésben jelezte az egyik gazdasági szereplő, hogy az M1. alkalmassági követelmény vonatkozásában ellentmondás áll fenn az alábbiak szerint: "Az ajánlattételi felhívás III.4.1) M1 pontja szerint "M1. Alkalmatlan az ajánlattevő, ha nem rendelkezik az eljárást megindító felhívás feladásától visszafelé számított nyolc évben (a vizsgált időszak alatt befejezett, de legfeljebb tizenegy éven belül megkezdett) összesen legalább nettó 2000m2 hasznos alapterületű új, közhasználatú épület építésére vonatkozó referenciával...". A következő bekezdés szerint viszont "Ajánlatkérő a 321/2015 (X.30.) Korm. rendelet 21. § (2a) bekezdésének a) pontja alapján a vizsgált időszak (öt év) alatt befejezett, de legfeljebb az Ajánlati Felhívás feladásától visszafelé számított nyolc éven belül megkezdett építési beruházásokat veszi figyelembe." Kérjük az ellentmondás feloldását. (megjegyezzük, hogy az ajánlattételi dokumentáció részeként kiadott KD 11.-12. oldalán az alkalmassági követelmények fejezet is 8-11 év vizsgált időtartamot rögzít az M1 alkalmassági követelményhez.) " Fentiekre hivatkozással ajánlatkérő az ajánlattételi felhívás III.4.1. pontját (BT-750) az alábbiak szerint módosítja: Ajánlatkérő a 321/2015 (X.30.) Korm. rendelet 21. § (2a) bekezdésének b) pontja alapján a vizsgált időszak (nyolc év) alatt befejezett, de legfeljebb az Ajánlati Felhívás feladásától visszafelé számított tizenegy éven belül megkezdett építési beruházásokat veszi figyelembe. A Kbt. 52. § (4) bekezdésének b) pontjára tekintettel ajánlatkérő az ajánlattételi határidőt is módosítja.
Többet mutasson
A(z) IV.2.2) Ajánlatok vagy részvételi kérelmek benyújtásának határideje, dátum, helyi idő (BT-131,BT-1311) mezőben a következő változás történt: A következő helyett: Wed Aug 07 12:00:00 CEST 2024 Helyesen: Thu Aug 08 12:00:00 CEST 2024
Az eredeti közleményben javítandó szöveg
Tétel azonosító száma: LOT-0001
Új érték
Szöveg:
A(z) IV.2.7) Az ajánlatok felbontásának feltételei, dátum, helyi idő (BT-132) mezőben a következő változás történt: A következő helyett: Wed Aug 07 14:00:00 CEST 2024 Helyesen: Thu Aug 08 14:00:00 CEST 2024
Egyéb kiegészítő információk
Ajánlatkérőhöz 2024.07.10. napján érkezett kiegészítő tájékoztatás kérésben jelezte az egyik gazdasági szereplő, hogy az M1. alkalmassági követelmény vonatkozásában ellentmondás áll fenn az alábbiak szerint: "Az ajánlattételi felhívás III.4.1) M1 pontja szerint "M1. Alkalmatlan az ajánlattevő, ha nem rendelkezik az eljárást megindító felhívás feladásától visszafelé számított nyolc évben (a vizsgált időszak alatt befejezett, de legfeljebb tizenegy éven belül megkezdett) összesen legalább nettó 2000m2 hasznos alapterületű új, közhasználatú épület építésére vonatkozó referenciával...". A következő bekezdés szerint viszont "Ajánlatkérő a 321/2015 (X.30.) Korm. rendelet 21. § (2a) bekezdésének a) pontja alapján a vizsgált időszak (öt év) alatt befejezett, de legfeljebb az Ajánlati Felhívás feladásától visszafelé számított nyolc éven belül megkezdett építési beruházásokat veszi figyelembe." Kérjük az ellentmondás feloldását. (megjegyezzük, hogy az ajánlattételi dokumentáció részeként kiadott KD 11.-12. oldalán az alkalmassági követelmények fejezet is 8-11 év vizsgált időtartamot rögzít az M1 alkalmassági követelményhez.) " Fentiekre hivatkozással ajánlatkérő az ajánlattételi felhívás III.4.1. pontját (BT-750) az alábbiak szerint módosítja: Ajánlatkérő a 321/2015 (X.30.) Korm. rendelet 21. § (2a) bekezdésének b) pontja alapján a vizsgált időszak (nyolc év) alatt befejezett, de legfeljebb az Ajánlati Felhívás feladásától visszafelé számított tizenegy éven belül megkezdett építési beruházásokat veszi figyelembe. A Kbt. 52. § (4) bekezdésének b) pontjára tekintettel ajánlatkérő az ajánlattételi határidőt is módosítja. A Közbeszerzési Dokumentáció és a felhívás módosítással nem érintett pontja továbbra is irányadó.
Többet mutasson
A változtatás fő oka: Ajánlatkérő szervezet általi hiba javítása
Tájékoztatás módosításokról
Az előző hirdetmény módosítandó változata: 404525-2024
Forrás: OJS 2024/S 141-439315 (2024-07-19)
Ajánlati felhívás (2024-08-06)
Objektum
Díjazási kritériumok
Annak indoklása, hogy az odaítélési szempontok súlyozását miért nem tüntették fel:
Az értékelés során adható értékelési pontszám szempontonként: 0-10 pont, ahol 0 pont a legkedvezőtlenebb érték, 10 pont a legkedvezőbb érték. Az egyes szempontokra adott értékelési pontszámok az adott részszempont súlyszámával megszorzásra kerülnek. Az így kapott szorzatok ajánlatonként összeadásra kerülnek. Az az ajánlat a legjobb ár-értékarányú, amelynek az összpontszáma a legnagyobb. Az adott bírálati rész-, alszempontoknál az ajánlatkérő számára legkedvezőbb értékre 10, további ajánlatokra a lentebb rögzített képlet szerint arányosan kevesebb pontot kapnak. Mindegyik rész- és alszempont esetében ajánlatkérő az általános kerekítés szabályai szerint két tizedes jegy pontosságig számol, majd az így kapott számot beszorozza a súlyszámmal. Az így kialakuló pontszám esetében is csak az általános kerekítés szabályai szerinti két tizedes jegy pontosságig veszi figyelembe az ajánlatok pontszámát. 1. értékelési részszempont (ár: az összesített nettó vállalkozási díj összege, melyen az opciókkal együttes nettó vállalkozási díjat értjük.): A Közbeszerzési Hatóság útmutatója a nyertes ajánlattevő kiválasztására szolgáló értékelési szempontrendszer alkalmazásáról (KÉ 2020. évi 60. szám; 2020.03.25.) 1. számú mellékletének „A. A relatív értékelési módszerek” című 1. Az arányosítás aa) Fordított arányosítás pontjában foglaltak szerinti módszerrel, az alábbi képlet szerint: P=Alegjobb/Avizsgált*(Pmax –Pmin)+ Pmin. 2-3-4. értékelési szempont (szakmai többlettapasztalat): A Közbeszerzési Hatóság útmutatója a nyertes ajánlattevő kiválasztására szolgáló értékelési szempontrendszer alkalmazásáról (KÉ 2020. évi 60. szám; 2020.03.25.) 1. számú mellékletének „A. A relatív értékelési módszerek” című 1. Az arányosítás ab) Egyenes arányosítás pontjában foglaltak szerinti módszerrel,az alábbi képlet szerint: P= Avizsgált/Alegjobb*(Pmax –Pmin)+ Pmin Az értékelési módszer további ismertetése a közbeszerzési dokumentációban.
Többet mutasson

Eljárás
Adminisztratív információk
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések beérkezésének határideje: 2024-08-15 12:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei: 2024-08-15 14:00:00 📅
A közbeszerzési eljárás feltételei
Megnyitás dátuma: 2024-08-15 14:00:00 📅

Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk
Műszaki és szakmai képességek
A kiválasztási kritériumok listája és rövid leírása:
M1: Az alkalmasság minimumkövetelménye(i): M1. Alkalmatlan az ajánlattevő, ha nem rendelkezik az eljárást megindító felhívás feladásától visszafelé számított nyolc évben (a vizsgált időszak alatt befejezett, de legfeljebb tizenegy éven belül megkezdett) összesen legalább nettó 2000m2 hasznos alapterületű új közhasználatú épület építésére vonatkozó referenciával, amely magában foglalja az alábbi munkálatokat: - Sík vagy alulbordás vasbeton lemez készítése legalább 450 m3 mennyiségben - Vasbeton fal készítése legalább 200 m3 mennyiségben - Minimum 15 méteres fesztávú acélvázas csarnokszerkezet építése Az M.1. pontban előírt alkalmassági követelménynek való megfelelés legfeljebb négy szerződésből teljesíthető. Ajánlatkérő „közhasználatú épület” alatt az épített környezetalakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény szerinti fogalmat érti. Ajánlatkérő a 321/2015 (X.30.) Korm. rendelet 21. § (2a) bekezdésének a) pontja alapján a vizsgált időszak (nyolc év) alatt befejezett, de legfeljebb az Ajánlati Felhívás feladásától visszafelé számított tizenegy éven belül megkezdett építési beruházásokat veszi figyelembe. Előzetes igazolás: A Kbt. 67. § (1) bek. szerint. A 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet (továbbiakban: Kr.) 1. § (1) bek. alapján az ajánlattevőnek (továbbiakban: AT) az ajánlatában a Kbt. II. Része szerint lefolytatott közbeszerzési eljárásban ajánlatának benyújtásakor a II. Fejezetnek megfelelően, az egységes európai közbeszerzési dokumentum (továbbiakban: EEKD) benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy megfelel a Kbt. 65. §-a alapján az ajánlatkérő (továbbiakban: AK) által meghatározott alkalmassági követelményeknek. AK a Kr. 2. § (5) bek. alapján az alkalmassági követelmények előzetes igazolása tekintetében elfogadja az érintett gazdasági szereplő egyszerű nyilatkozatát. (EEKD IV. rész „alfa” szakasz), nem kéri a formanyomtatvány IV. részében szereplő részletes információk megadását. A Kbt. 65. § (6) bek. alapján az előírt alkalmassági követelményeknek a közös AT-k együttesen is megfelelhetnek. Közös ajánlattétel esetén irányadó a Kr. 3. § (5) bek., azaz a közös AT-k képviseletében az EEKD-t az ajánlatot benyújtó AT nyújtja be. Amennyiben az előírt alkalmassági követelményeknek az AT más szervezet, vagy személy kapacitására támaszkodva felel meg, a Kbt. 67. § (3) bek. alapján az ajánlatban be kell nyújtani a kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet vagy személy részéről az alkalmassági követelménynek való megfelelés tekintetében az EEKD-ba foglalt nyilatkozatát. A nyilatkozat benyújtása vonatkozásában irányadó a Kr.3. § (3) bek., azaz az érintett szervezet vagy személy képviseletében az EEKD-t az AT nyújtja be. Más szervezet, vagy személy kapacitásának igénybevétele esetén irányadóak továbbá a Kbt. 65. § (7), (9), (11) és (12) bek. Igazolás: M.1. A Kr. 1. § (2) bek. alapján az AK által a Kbt. 69. § (4)-(7) bek. alapján az alkalmassági követelményre vonatkozó igazolások benyújtására felhívott gazdasági szereplőnek a Kr. IV. fejezet 5. címében foglaltaknak megfelelően, az alábbiak szerint kell igazolnia, hogy megfelel az AK által meghatározott alkalmassági követelményeknek: A Kbt. 65. § (1) bek. b) pontja, 65. § (4) bek., és a Kr. 21. § (2) bek. a) pontja alapján csatolni kell az Ajánlati Felhívás feladásától visszafelé számított nyolc éven belül megkezdett és öt éven belül befejezett legjelentősebb építési beruházásainak ismertetését a Kr. 22. § (3) bek. alapján a szerződést kötő másik fél által adott igazolással. A Kr. 22. § (3) bekezdése alapján fenti igazolás tartalmazza legalább a következő adatokat: - a szerződést kötő másik fél megnevezését, székhelyét, a felvilágosítást adó személy nevét és elérhetőségét, - az építési beruházás tárgyát, mennyiségét (olyan részletességgel melyből egyértelműen megállapítható az alkalmassági követelménynek való megfelelés), - a teljesítés helyét, - a teljesítés idejét (a kezdő és befejező időpontja – legalább év, hónap és nap – megjelölésével), valamint - nyilatkozatot arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e. A Kr. 22. § (5) bek. szerint, ha a nyertes közös AT-ként teljesített építési beruházásra vonatkozó referenciaigazolás - a teljesítés oszthatatlansága miatt - nem állítható ki az egyes AT-k által teljesített munkák elkülönítésével, úgy az AK a referencia igazolást bármelyik, a teljesítésben részt vett AT részéről az ismertetett építési beruházás tekintetében olyan arányban köteles elfogadni, amilyen arányban az igazolást benyújtó AT az általa elvégzett teljesítés alapján az ellenszolgáltatásból részesült. A Kr. 21/A. § alapján az AK a teljesítés igazolásaként köteles elfogadni annak igazolását is, ha a referencia követelményben foglalt eredmény vagy tevékenység a szerződés részteljesítéseként valósult meg. A Kr. 22. § (4) bek. szerint ebben az esetben a teljesítés ideje alatt a részteljesítés idejét (kezdő és befejező időpontját) kell érteni, az adatokat a részteljesítés vonatkozásában olyan módon kell megadni, hogy abban a részteljesítéssel érintett szerződés teljes tárgya is szerepel. ***Folytatás a Hirdetmény BT-751 „III.4.4) Ajánlati biztosíték nyújtási kötelezettség” pont (5.1.12.pont) I. alpontjában
Többet mutasson

Kiegészítő információk
További információk
I. 1. Ajánlatkérő (továbbiakban: AK) a jelen közbeszerzési eljárást az Elektronikus Közbeszerzési Rendszerben (EKR) bonyolítja le, így irányadó a 424/2017. (XII.19.) Korm. rendelet (továbbiakban: EKR.r.), továbbá a 2015. évi CXLIII. tv. (Kbt.), és végrehajtási rendeleteinek előírásai. A kommunikáció a Kbt. 40. § (1) bek. és 41. § alapján az EKR-ben történik. Az EKR-rel kapcsolatos útmutatók elérhetősége: https://ekr.gov.hu/portal/tamogatas. 2. Az eljárásban való részvétel feltétele, hogy az ajánlattevő (továbbiakban: AT) az EKR.r. 6. § (1), (6)-(8) bek. szerint regisztráltassa magát az EKR rendszerben. Az EKR működtetését a 13/2021. (XI. 29.) MvM rendelet alapján az Új Világ Nonprofit Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság végzi. https://ujvilag.gov.hu 3. Az EKR.r. 11. § (9) bek. alapján az AT-nek az ajánlatát az EKR annak benyújtására szolgáló funkciója alkalmazásával kell benyújtania. Az egyéb módon benyújtott dokumentum nem minősül ajánlatnak. Az ajánlat részeként előírt dokumentumok az EKR-ben kitöltött elektronikus űrlap alkalmazásával nyújthatók be, vagy amennyiben elektronikus űrlap nem áll rendelkezésre, a papír alapú dokumentum egyszerű elektronikus másolata, vagy legalább fokozott biztonságú elektronikus aláírással ellátott dokumentum formájában (Kbt. 41/A. § (1), (3) bek.). 4. Az ajánlat felolvasólapját az EKR.r. 11. § (1) bek. szerint AK által elektronikus űrlapként létrehozott felolvasólapon kell az AT-nek az ajánlat részeként kitölteni. A felolvasólapnak tartalmaznia kell a Kbt. 68. § (4) bek. szerinti adatokat. 5. Az ajánlat részeként továbbá be kell nyújtani különösen: (Részletesen: Közbeszerzési Dokumentáció) a) a Kbt. 66. § (2) bek. szerinti nyilatkozatot; b) a 2.-4. értékelési szempontokra (szakmai többlettapasztalatok) vonatkozó megajánlást alátámasztó iratot c) a Kbt. 66. § (6) bek. szerinti nyilatkozatot (nemleges nyilatkozat is); d) a kizáró okok fenn nem állása igazolásának dokumentumait (előzetes igazolás és igazolás szabályai szerint); e) az alkalmassági követelményeknek való megfelelést igazoló dokumentumokat (Sz.1., P,1, M.1., M.2. pontokban foglalt előzetes igazolás és igazolás szabályai szerint); f) változásbejegyzési eljárásról szóló nyilatkozatot (nemleges nyilatkozat is), továbbá folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás esetében a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 13. §-ában meghatározott iratokat; g) nyilatkozatot az ukrajnai helyzetet destabilizáló orosz intézkedések miatt hozott korlátozó intézkedésekről szóló 833/2014/EU tanácsi rendelet 5k. cikk (1) bekezdése szerinti tilalomról. h) amennyiben az AT a Kbt. 69. § (11) bek. szerint kíván tényt vagy adatot igazolni, nem magyar nyelvű nyilvántartás esetén köteles a releváns igazolás vagy információ magyar nyelvű fordítását benyújtani; i) az ajánlatban szereplő nyilatkozatokat/dokumentumokat AT, valamint az alkalmasság igazolásában résztvevő gazdasági szereplő nevében aláíró személyvonatkozásában a képviseleti jogosultságát igazoló dokumentumot; j) kitöltött árazott költségvetést (részletes árajánlatot); k) nyilatkozatot üzleti titokról; l) Nyilatkozat az Üvegkapu alkalmazásáról. 6. Közös ajánlattétel esetén az ajánlatnak meg kell felelnie a Kbt. 35. §-ban foglalt feltételeknek, csatolni kell továbbá a Kbt. 35.§ (2a) bek. szerinti meghatalmazást. 7. AK a hiánypótlásra a Kbt. 71. § szerint biztosít lehetőséget. 8. Az eljárás és az ajánlattétel nyelve a magyar, AK kizárólag a magyar nyelvű, vagy magyar nyelvre lefordított iratokat, dokumentumokat veszi figyelembe az ajánlat elbírálása és értékelése során. 9. AK a közbeszerzési dokumentumokat a Kbt. 39. § (1) bek. megfelelően térítésmentesen az Ajánlati Felhívás feladásával egyidejűleg az EKR-ben bocsátja az AT-k rendelkezésére. 10. AK a Kbt.75.§ (2) bek. e) pontja szerinti eredménytelenségi okot alkalmazza. 11. AK alkalmazza a Kbt. 81. § (4)-(5) bek. 12. AK jelen Ajánlati Felhívásban az AT-nek a szerződés teljesítésére alkalmasságának feltételeit és ennek igazolását a minősített AT-k jegyzékéhez képest szigorúbban határozta meg a Kizáró okok, Sz.1., M.1, és M.2. pont esetében. 13. AK a Kbt. 35. § (9) bek. alapján projekttársaság létrehozását nem teszi lehetővé, valamint nem követeli meg. 14. Helyszíni bejárás: Időpont: 2024. július 22. 14:00 óra. A találkozó helyszíne: 2217 Gomba, Iskola u. 1. 15. Az eljárással kapcsolatos valamennyi határidővel kapcsolatban az EKR rendszerideje (közép-európai helyi idő szerint) értendő. 16. AK felhívja a gazdasági szereplők figyelmét, hogy a közbeszerzési eljárás a Kbt. 53. § (6) bek. alapján feltételes közbeszerzésként indul, mivel AK a közbeszerzési eljárás megindításakor az eljárás eredményeként megkötendő szerződés teljesítéséhez szükséges anyagi fedezettel teljes egészében nem rendelkezik. AK támogatásra irányuló igényt fog benyújtani a még hiányzó részre, és AK a támogatásra irányuló igény el nem fogadását, vagy az igényeltnél kisebb összegben történő elfogadását olyan körülménynek tekinti, amely miatt az eljárást eredménytelenné nyilváníthatja. A Kbt. 135. § (12) bek. és a Ptk. 6:116. § (1) bek. alapján a szerződés hatálybalépésének felfüggesztő feltételeként kerül kikötésre a teljes fedezet rendelkezésre állása. Ha a felfüggesztő feltétel a szerződéskötést követő 180 belül nem következik be, akkor a szerződés - kártérítési, kártalanítási vagy egyéb térítési kötelezettség nélkül - megszűnik. 17. Jelen közbeszerzési eljárás az állami építési beruházások rendjéről szóló 2023. évi LXIX. törvény (továbbiakban: Épber. tv.) 4. § (1) bek. i) pontja alapján nem tartozik az Épber tv. hatálya alá. 18. Ahol a közbeszerzési dokumentumokban gyártóra és/vagy típusra való hivatkozás található, az csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt. Ajánlattevők ajánlatukban bármely más olyan eszközt szerepeltethetnek, amely az adott funkciójának megfelel, és a megnevezettel egyenértékű. Az egyenértékűség igazolása ajánlattevők feladata. 19. A jelen felhívás módosításával egyidejűleg más közbeszerzési dokumentumok is módosulnak. II. Hirdetmény BT-70 (5.1.12.) pont - A szerződés teljesítésével kapcsolatos feltételek részének folytatása: Ajánlatkérő a finanszírozás végleges feltételei vonatkozásában hivatkozik továbbá a Hirdetmény BT-300 (2.1.4.) pont 16. alpontjában foglaltakra. 2. Szerződést biztosító mellékkötelezettségek: Késedelmi kötbér: a kötbér mértéke a nettó szerződéses ellenérték 0,5 %-a kötbér naptári naponta. Maximális mértéke: a nettó szerződéses ellenérték 10%-a. 20 napot meghaladó késedelem esetén a szerződést ajánlatkérő felmondhatja, vagy attól elállhat. Hibás teljesítés: Ajánlatkérő a nyertes ajánlattevőt felhívja a szerződésszerű teljesítésre. Meghiúsulási kötbér: a kötbér mértéke a nettó szerződéses ellenérték 25 %-a Teljesítési biztosíték.: mértéke a nettó szerződéses ellenérték 5 %-a Jótállási biztosíték: mértéke a nettó szerződéses ellenérték 5 %-a Késedelmes fizetés esetén Ajánlatkérő a Ptk. 6:155. § mértékű és a késedelem időtartamához igazodó késedelmi kamat, és a külön jogszabályban (2016. évi IX. tv.) meghatározott költségátalány fizetésére kötelezett. 3. Igényelhető előleg: Ajánlatkérő a Kbt. 135. § (7)-(8) bekezdése alapján a nettó szerződéses ellenérték 5 %-ának megfelelő összegű előleg igénybevételét biztosítja. Az igénybevett előleg levonására a Szerződéstervezet 3.9. pontja szerint az 1-5. részszámlákban kerül sor. Szállítói finanszírozás esetén az előleg mértéke, kifizetésének feltételei véglegesen a támogatási szerződés feltételei szerint. 4. Számlázás, kifizetés rendje: A nyertes ajánlattevő 9 db részszámla, 1 db végszámla (műszaki átadásátvétel sikeres lezárásakor) benyújtására jogosult. A kifizetés során a Ptk. 6:155. §-a; 6:130. § (1)-(2) bekezdései, a Kbt. 135. § (1), (3)-(8) bekezdései és a 322/2015 (X.30.) Kr. 30-32/ A. §-ai az irányadók. Az ajánlattétel, a szerződéskötés, az elszámolás és a kifizetés pénzneme: HUF. A számlák kifizetése átutalással történik. A számlákat teljesítésigazolás alapján, magyar forintban (HUF) kell kiállítani. A számlák formájára és tartalmára a hatályos számviteli szabályok rendelkezései irányadóak. ÁFA megfizetésére a 2007. évi CXXVII. törvény szerinti fordított adózás szabályai irányadók. 5. Felelősségbiztosítás: Tekintettel arra, hogy a jelen közbeszerzési eljárás tárgya építési beruházás, a 322/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 26. §-a szerint a nyertes ajánlattevő köteles teljes körű (All Risks) kivitelezői felelősségbiztosítást (600.000.000 HUF/év és 300.000.000 HUF/kárösszeg) kötni vagy a meglevőt kiterjeszteni. A nyertes ajánlattevő a biztosítási kötvény másolatát a szerződés hatálybalépését követő, de legfeljebb a felelősségbiztosítással érintett tevékenység megkezdését megelőző időpontig (munkaterület átadás-átvétele) köteles bemutatni az ajánlatkérőnek. 6. Vonatkozó főbb jogszabályok.: 2015. évi CXLIII. törvény; 322/2015. (X. 30.) Korm. rendelet; 373/2022. (IX.30.) Korm. rendelet; 2013. évi V. törvény; 2007. évi CXXVII. törvény; 2011. évi CXCV. törvény; 368/2011. (XII.31.) Korm. rendelet, 256/2021. (V. 18.) Korm.rendelet. A részletes feltételeket a Közbeszerzési Dokumentáció részét képező Szerződéstervezet tartalmazza. III. A részajánlat tételének kizárásának indoka (i): Ajánlatkérő több szempontból is megvizsgálta a közbeszerzés részekre bontásának lehetőségét, azonban a beruházással érintett ingatlan sajátosságai, továbbá a beruházás műszaki tartalma nem teszi lehetővé a részekre történő megbontást, és a részajánlat tétel lehetőségének biztosítását az alábbiak szerint. Az építési beruházás egy ingatlan helyrajzi számra vonatkozik, a műszaki tartalom részeként a szakági munkák csak összehangoltan, egymásra tekintettel végezhetők el, azok szétválasztására nincs lehetőség.
Többet mutasson

Változások
Az eredeti közleményben javítandó szöveg
Szekciószám: PROCEDURE
Új érték
Szöveg:
A(z) II.2.5) Értékelési szempontok – sorrend indoklása (BT-733) mezőben a következő változás történt: A következő helyett: Az értékelés során adható értékelési pontszám szempontonként: 0-10 pont, ahol 0 pont a legkedvezőtlenebb érték, 10 pont a legkedvezőbb érték. Az egyes szempontokra adott értékelési pontszámok az adott részszempont súlyszámával megszorzásra kerülnek. Az így kapott szorzatok ajánlatonként összeadásra kerülnek. Az az ajánlat a legjobb ár-értékarányú, amelynek az összpontszáma a legnagyobb. Az adott bírálati rész-, alszempontoknál az ajánlatkérő számára legkedvezőbb értékre 10, további ajánlatokra a lentebb rögzített képlet szerint arányosan kevesebb pontot kapnak. Mindegyik rész- és alszempont esetében ajánlatkérő az általános kerekítés szabályai szerint két tizedes jegy pontosságig számol, majd az így kapott számot beszorozza a súlyszámmal. Az így kialakuló pontszám esetében is csak az általános kerekítés szabályai szerinti két tizedes jegy pontosságig veszi figyelembe az ajánlatok pontszámát. 1. értékelési részszempont (ár): A Közbeszerzési Hatóság útmutatója a nyertes ajánlattevő kiválasztására szolgáló értékelési szempontrendszer alkalmazásáról (KÉ 2020. évi 60. szám; 2020.03.25.) 1. számú mellékletének „A. A relatív értékelési módszerek” című 1. Az arányosítás aa) Fordított arányosítás pontjában foglaltak szerinti módszerrel, az alábbi képlet szerint: P=Alegjobb/Avizsgált*(Pmax –Pmin)+ Pmin. 2-3-4. értékelési szempont (szakmai többlettapasztalat): A Közbeszerzési Hatóság útmutatója a nyertes ajánlattevő kiválasztására szolgáló értékelési szempontrendszer alkalmazásáról (KÉ 2020. évi 60. szám; 2020.03.25.) 1. számú mellékletének „A. A relatív értékelési módszerek” című 1. Az arányosítás ab) Egyenes arányosítás pontjában foglaltak szerinti módszerrel,az alábbi képlet szerint: P= Avizsgált/Alegjobb*(Pmax –Pmin)+ Pmin Az értékelési módszer további ismertetése a közbeszerzési dokumentációban. Helyesen: Az értékelés során adható értékelési pontszám szempontonként: 0-10 pont, ahol 0 pont a legkedvezőtlenebb érték, 10 pont a legkedvezőbb érték. Az egyes szempontokra adott értékelési pontszámok az adott részszempont súlyszámával megszorzásra kerülnek. Az így kapott szorzatok ajánlatonként összeadásra kerülnek. Az az ajánlat a legjobb ár-értékarányú, amelynek az összpontszáma a legnagyobb. Az adott bírálati rész-, alszempontoknál az ajánlatkérő számára legkedvezőbb értékre 10, további ajánlatokra a lentebb rögzített képlet szerint arányosan kevesebb pontot kapnak. Mindegyik rész- és alszempont esetében ajánlatkérő az általános kerekítés szabályai szerint két tizedes jegy pontosságig számol, majd az így kapott számot beszorozza a súlyszámmal. Az így kialakuló pontszám esetében is csak az általános kerekítés szabályai szerinti két tizedes jegy pontosságig veszi figyelembe az ajánlatok pontszámát. 1. értékelési részszempont (ár: az összesített nettó vállalkozási díj összege, melyen az opciókkal együttes nettó vállalkozási díjat értjük.): A Közbeszerzési Hatóság útmutatója a nyertes ajánlattevő kiválasztására szolgáló értékelési szempontrendszer alkalmazásáról (KÉ 2020. évi 60. szám; 2020.03.25.) 1. számú mellékletének „A. A relatív értékelési módszerek” című 1. Az arányosítás aa) Fordított arányosítás pontjában foglaltak szerinti módszerrel, az alábbi képlet szerint: P=Alegjobb/Avizsgált*(Pmax –Pmin)+ Pmin. 2-3-4. értékelési szempont (szakmai többlettapasztalat): A Közbeszerzési Hatóság útmutatója a nyertes ajánlattevő kiválasztására szolgáló értékelési szempontrendszer alkalmazásáról (KÉ 2020. évi 60. szám; 2020.03.25.) 1. számú mellékletének „A. A relatív értékelési módszerek” című 1. Az arányosítás ab) Egyenes arányosítás pontjában foglaltak szerinti módszerrel,az alábbi képlet szerint: P= Avizsgált/Alegjobb*(Pmax –Pmin)+ Pmin Az értékelési módszer további ismertetése a közbeszerzési dokumentációban.
Többet mutasson
A tisztelt Hatóság hiánypótlási felhívásában foglaltak figyelembevételével a közhasználatú épületet visszatettük az alkalmassági feltételbe. A szövegen egyértelműsítés történt, a közhasználatú épület fogalmát kiegészítő tájékoztatás okán beletettük a felhívásba is.
Többet mutasson
A(z) IV.2.2) Ajánlatok vagy részvételi kérelmek benyújtásának határideje, dátum, helyi idő (BT-131,BT-1311) mezőben a következő változás történt: A következő helyett: Thu Aug 08 12:00:00 CEST 2024 Helyesen: Thu Aug 15 12:00:00 CEST 2024
Az eredeti közleményben javítandó szöveg
Tétel azonosító száma: LOT-0001
Új érték
Szöveg:
A(z) IV.2.7) Az ajánlatok felbontásának feltételei, dátum, helyi idő (BT-132) mezőben a következő változás történt: A következő helyett: Thu Aug 08 14:00:00 CEST 2024 Helyesen: Thu Aug 15 14:00:00 CEST 2024
A tisztelt Hatóság hiánypótlása alapján 19. pontban feltüntettük, hogy a felhívással együtt egyéb közbeszerzési dokumentumok is módosulnak.
Egyéb kiegészítő információk
Kiegészítő tájékoztatás okán tett változások.
A változtatás fő oka: Frissített információ
Tájékoztatás módosításokról
Az előző hirdetmény módosítandó változata: 439315-2024
Forrás: OJS 2024/S 154-479698 (2024-08-06)
Ajánlati felhívás (2024-08-14)
Eljárás
Adminisztratív információk
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések beérkezésének határideje: 2024-08-22 16:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei: 2024-08-22 18:00:00 📅
A közbeszerzési eljárás feltételei
Megnyitás dátuma: 2024-08-22 18:00:00 📅

Változások
Az eredeti közleményben javítandó szöveg
Szekciószám: PROCEDURE
Új érték
Szöveg:
A(z) IV.2.2) Ajánlatok vagy részvételi kérelmek benyújtásának határideje, dátum, helyi idő (BT-131,BT-1311) mezőben a következő változás történt: A következő helyett: Thu Aug 15 12:00:00 CEST 2024 Helyesen: Thu Aug 22 16:00:00 CEST 2024
Az eredeti közleményben javítandó szöveg
Tétel azonosító száma: LOT-0001
Új érték
Szöveg:
A(z) IV.2.7) Az ajánlatok felbontásának feltételei, dátum, helyi idő (BT-132) mezőben a következő változás történt: A következő helyett: Thu Aug 15 14:00:00 CEST 2024 Helyesen: Thu Aug 22 18:00:00 CEST 2024
Egyéb kiegészítő információk
Ajánlatkérő a beérkezett kiegészítő tájékoztatások alapján az árazatlan költségvetést módosította, valamint további, egyértelműsítést szolgáló anyagot töltött fel a dokumentumok közé. A felhívást tartalmát kizárólag az ajánlattételi és a bontási időpontok vonatkozásában érinti a módosítás.
Többet mutasson
A változtatás fő oka: Frissített információ
Tájékoztatás módosításokról
Az előző hirdetmény módosítandó változata: 479698-2024
Forrás: OJS 2024/S 159-491549 (2024-08-14)
Ajánlati felhívás (2024-08-22)
Eljárás
Adminisztratív információk
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések beérkezésének határideje: 2024-08-28 16:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei: 2024-08-28 18:00:00 📅
A közbeszerzési eljárás feltételei
Megnyitás dátuma: 2024-08-28 18:00:00 📅

Kiegészítő információk
További információk
I. 1. Ajánlatkérő (továbbiakban: AK) a jelen közbeszerzési eljárást az Elektronikus Közbeszerzési Rendszerben (EKR) bonyolítja le, így irányadó a 424/2017. (XII.19.) Korm. rendelet (továbbiakban: EKR.r.), továbbá a 2015. évi CXLIII. tv. (Kbt.), és végrehajtási rendeleteinek előírásai. A kommunikáció a Kbt. 40. § (1) bek. és 41. § alapján az EKR-ben történik. Az EKR-rel kapcsolatos útmutatók elérhetősége: https://ekr.gov.hu/portal/tamogatas. 2. Az eljárásban való részvétel feltétele, hogy az ajánlattevő (továbbiakban: AT) az EKR.r. 6. § (1), (6)-(8) bek. szerint regisztráltassa magát az EKR rendszerben. Az EKR működtetését a 13/2021. (XI. 29.) MvM rendelet alapján az Új Világ Nonprofit Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság végzi. https://ujvilag.gov.hu 3. Az EKR.r. 11. § (9) bek. alapján az AT-nek az ajánlatát az EKR annak benyújtására szolgáló funkciója alkalmazásával kell benyújtania. Az egyéb módon benyújtott dokumentum nem minősül ajánlatnak. Az ajánlat részeként előírt dokumentumok az EKR-ben kitöltött elektronikus űrlap alkalmazásával nyújthatók be, vagy amennyiben elektronikus űrlap nem áll rendelkezésre, a papír alapú dokumentum egyszerű elektronikus másolata, vagy legalább fokozott biztonságú elektronikus aláírással ellátott dokumentum formájában (Kbt. 41/A. § (1), (3) bek.). 4. Az ajánlat felolvasólapját az EKR.r. 11. § (1) bek. szerint AK által elektronikus űrlapként létrehozott felolvasólapon kell az AT-nek az ajánlat részeként kitölteni. A felolvasólapnak tartalmaznia kell a Kbt. 68. § (4) bek. szerinti adatokat. 5. Az ajánlat részeként továbbá be kell nyújtani különösen: (Részletesen: Közbeszerzési Dokumentáció) a) a Kbt. 66. § (2) bek. szerinti nyilatkozatot; b) a 2.-4. értékelési szempontokra (szakmai többlettapasztalatok) vonatkozó megajánlást alátámasztó iratot c) a Kbt. 66. § (6) bek. szerinti nyilatkozatot (nemleges nyilatkozat is); d) a kizáró okok fenn nem állása igazolásának dokumentumait (előzetes igazolás és igazolás szabályai szerint); e) az alkalmassági követelményeknek való megfelelést igazoló dokumentumokat (Sz.1., P,1, M.1., M.2. pontokban foglalt előzetes igazolás és igazolás szabályai szerint); f) változásbejegyzési eljárásról szóló nyilatkozatot (nemleges nyilatkozat is), továbbá folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás esetében a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 13. §-ában meghatározott iratokat; g) nyilatkozatot az ukrajnai helyzetet destabilizáló orosz intézkedések miatt hozott korlátozó intézkedésekről szóló 833/2014/EU tanácsi rendelet 5k. cikk (1) bekezdése szerinti tilalomról. h) amennyiben az AT a Kbt. 69. § (11) bek. szerint kíván tényt vagy adatot igazolni, nem magyar nyelvű nyilvántartás esetén köteles a releváns igazolás vagy információ magyar nyelvű fordítását benyújtani; i) az ajánlatban szereplő nyilatkozatokat/dokumentumokat AT, valamint az alkalmasság igazolásában résztvevő gazdasági szereplő nevében aláíró személyvonatkozásában a képviseleti jogosultságát igazoló dokumentumot; j) kitöltött árazott költségvetést (részletes árajánlatot); k) nyilatkozatot üzleti titokról; l) Nyilatkozat az Üvegkapu alkalmazásáról. 6. Közös ajánlattétel esetén az ajánlatnak meg kell felelnie a Kbt. 35. §-ban foglalt feltételeknek, csatolni kell továbbá a Kbt. 35.§ (2a) bek. szerinti meghatalmazást. 7. AK a hiánypótlásra a Kbt. 71. § szerint biztosít lehetőséget. 8. Az eljárás és az ajánlattétel nyelve a magyar, AK kizárólag a magyar nyelvű, vagy magyar nyelvre lefordított iratokat, dokumentumokat veszi figyelembe az ajánlat elbírálása és értékelése során. 9. AK a közbeszerzési dokumentumokat a Kbt. 39. § (1) bek. megfelelően térítésmentesen az Ajánlati Felhívás feladásával egyidejűleg az EKR-ben bocsátja az AT-k rendelkezésére. 10. AK a Kbt.75.§ (2) bek. e) pontja szerinti eredménytelenségi okot alkalmazza. 11. AK alkalmazza a Kbt. 81. § (4)-(5) bek. 12. AK jelen Ajánlati Felhívásban az AT-nek a szerződés teljesítésére alkalmasságának feltételeit és ennek igazolását a minősített AT-k jegyzékéhez képest szigorúbban határozta meg a Kizáró okok, Sz.1., M.1, és M.2. pont esetében. 13. AK a Kbt. 35. § (9) bek. alapján projekttársaság létrehozását nem teszi lehetővé, valamint nem követeli meg. 14. Helyszíni bejárás: Időpont: 2024. július 22. 14:00 óra. A találkozó helyszíne: 2217 Gomba, Iskola u. 1. 15. Az eljárással kapcsolatos valamennyi határidővel kapcsolatban az EKR rendszerideje (közép-európai helyi idő szerint) értendő. 16. AK felhívja a gazdasági szereplők figyelmét, hogy a közbeszerzési eljárás a Kbt. 53. § (6) bek. alapján feltételes közbeszerzésként indul, mivel AK a közbeszerzési eljárás megindításakor az eljárás eredményeként megkötendő szerződés teljesítéséhez szükséges anyagi fedezettel teljes egészében nem rendelkezik. AK támogatásra irányuló igényt fog benyújtani a még hiányzó részre, és AK a támogatásra irányuló igény el nem fogadását, vagy az igényeltnél kisebb összegben történő elfogadását olyan körülménynek tekinti, amely miatt az eljárást eredménytelenné nyilváníthatja. A Kbt. 135. § (12) bek. és a Ptk. 6:116. § (1) bek. alapján a szerződés hatálybalépésének felfüggesztő feltételeként kerül kikötésre a teljes fedezet rendelkezésre állása. Ha a felfüggesztő feltétel a szerződéskötést követő 180 belül nem következik be, akkor a szerződés - kártérítési, kártalanítási vagy egyéb térítési kötelezettség nélkül - megszűnik. 17. Jelen közbeszerzési eljárás az állami építési beruházások rendjéről szóló 2023. évi LXIX. törvény (továbbiakban: Épber. tv.) 4. § (1) bek. i) pontja alapján nem tartozik az Épber tv. hatálya alá. 18. Ahol a közbeszerzési dokumentumokban gyártóra és/vagy típusra való hivatkozás található, az csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt. Ajánlattevők ajánlatukban bármely más olyan eszközt szerepeltethetnek, amely az adott funkciójának megfelel, és a megnevezettel egyenértékű. Az egyenértékűség igazolása ajánlattevők feladata. 19. A jelen felhívás módosításával egyidejűleg a közbeszerzési dokuementumok közül az árazatlan költségvetés módosul. II. Hirdetmény BT-70 (5.1.12.) pont - A szerződés teljesítésével kapcsolatos feltételek részének folytatása: Ajánlatkérő a finanszírozás végleges feltételei vonatkozásában hivatkozik továbbá a Hirdetmény BT-300 (2.1.4.) pont 16. alpontjában foglaltakra. 2. Szerződést biztosító mellékkötelezettségek: Késedelmi kötbér: a kötbér mértéke a nettó szerződéses ellenérték 0,5 %-a kötbér naptári naponta. Maximális mértéke: a nettó szerződéses ellenérték 10%-a. 20 napot meghaladó késedelem esetén a szerződést ajánlatkérő felmondhatja, vagy attól elállhat. Hibás teljesítés: Ajánlatkérő a nyertes ajánlattevőt felhívja a szerződésszerű teljesítésre. Meghiúsulási kötbér: a kötbér mértéke a nettó szerződéses ellenérték 25 %-a Teljesítési biztosíték.: mértéke a nettó szerződéses ellenérték 5 %-a Jótállási biztosíték: mértéke a nettó szerződéses ellenérték 5 %-a Késedelmes fizetés esetén Ajánlatkérő a Ptk. 6:155. § mértékű és a késedelem időtartamához igazodó késedelmi kamat, és a külön jogszabályban (2016. évi IX. tv.) meghatározott költségátalány fizetésére kötelezett. 3. Igényelhető előleg: Ajánlatkérő a Kbt. 135. § (7)-(8) bekezdése alapján a nettó szerződéses ellenérték 5 %-ának megfelelő összegű előleg igénybevételét biztosítja. Az igénybevett előleg levonására a Szerződéstervezet 3.9. pontja szerint az 1-5. részszámlákban kerül sor. Szállítói finanszírozás esetén az előleg mértéke, kifizetésének feltételei véglegesen a támogatási szerződés feltételei szerint. 4. Számlázás, kifizetés rendje: A nyertes ajánlattevő 9 db részszámla, 1 db végszámla (műszaki átadásátvétel sikeres lezárásakor) benyújtására jogosult. A kifizetés során a Ptk. 6:155. §-a; 6:130. § (1)-(2) bekezdései, a Kbt. 135. § (1), (3)-(8) bekezdései és a 322/2015 (X.30.) Kr. 30-32/ A. §-ai az irányadók. Az ajánlattétel, a szerződéskötés, az elszámolás és a kifizetés pénzneme: HUF. A számlák kifizetése átutalással történik. A számlákat teljesítésigazolás alapján, magyar forintban (HUF) kell kiállítani. A számlák formájára és tartalmára a hatályos számviteli szabályok rendelkezései irányadóak. ÁFA megfizetésére a 2007. évi CXXVII. törvény szerinti fordított adózás szabályai irányadók. 5. Felelősségbiztosítás: Tekintettel arra, hogy a jelen közbeszerzési eljárás tárgya építési beruházás, a 322/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 26. §-a szerint a nyertes ajánlattevő köteles teljes körű (All Risks) kivitelezői felelősségbiztosítást (600.000.000 HUF/év és 300.000.000 HUF/kárösszeg) kötni vagy a meglevőt kiterjeszteni. A nyertes ajánlattevő a biztosítási kötvény másolatát a szerződés hatálybalépését követő, de legfeljebb a felelősségbiztosítással érintett tevékenység megkezdését megelőző időpontig (munkaterület átadás-átvétele) köteles bemutatni az ajánlatkérőnek. 6. Vonatkozó főbb jogszabályok.: 2015. évi CXLIII. törvény; 322/2015. (X. 30.) Korm. rendelet; 373/2022. (IX.30.) Korm. rendelet; 2013. évi V. törvény; 2007. évi CXXVII. törvény; 2011. évi CXCV. törvény; 368/2011. (XII.31.) Korm. rendelet, 256/2021. (V. 18.) Korm.rendelet. A részletes feltételeket a Közbeszerzési Dokumentáció részét képező Szerződéstervezet tartalmazza. III. A részajánlat tételének kizárásának indoka (i): Ajánlatkérő több szempontból is megvizsgálta a közbeszerzés részekre bontásának lehetőségét, azonban a beruházással érintett ingatlan sajátosságai, továbbá a beruházás műszaki tartalma nem teszi lehetővé a részekre történő megbontást, és a részajánlat tétel lehetőségének biztosítását az alábbiak szerint. Az építési beruházás egy ingatlan helyrajzi számra vonatkozik, a műszaki tartalom részeként a szakági munkák csak összehangoltan, egymásra tekintettel végezhetők el, azok szétválasztására nincs lehetőség.
Többet mutasson

Változások
Az eredeti közleményben javítandó szöveg
Szekciószám: PROCEDURE
Új érték
Szöveg:
A(z) IV.2.2) Ajánlatok vagy részvételi kérelmek benyújtásának határideje, dátum, helyi idő (BT-131,BT-1311) mezőben a következő változás történt: A következő helyett: Thu Aug 22 16:00:00 CEST 2024 Helyesen: Wed Aug 28 16:00:00 CEST 2024
Az eredeti közleményben javítandó szöveg
Tétel azonosító száma: LOT-0001
Új érték
Szöveg:
A(z) IV.2.7) Az ajánlatok felbontásának feltételei, dátum, helyi idő (BT-132) mezőben a következő változás történt: A következő helyett: Thu Aug 22 18:00:00 CEST 2024 Helyesen: Wed Aug 28 18:00:00 CEST 2024
19. pontban ad tájékoztatást Ajánlatkérő a közbeszerzési dokumetumok egyidejű módosításáról.
Egyéb kiegészítő információk
Ajánlatkérő a beérkezett kiegészítő tájékoztatások alapján az árazatlan költségvetés képletezését pontosította. A felhívás tartalmát kizárólag az ajánlattételi és a bontási időpontok vonatkozásában érinti a módosítás, valamint a kiegészítő információk körében tartalmazz a tájékoztatást, hogy a közbeszerzési dokumentumok közül az árazatlan költségvetés módosul a felhívással egyidejűleg.
Többet mutasson
A változtatás fő oka: Frissített információ
Tájékoztatás módosításokról
Az előző hirdetmény módosítandó változata: 491549-2024
Forrás: OJS 2024/S 164-506100 (2024-08-22)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2024-12-03)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
2217 Gomba, Iskola u. 2. (hrsz. 617) alatti meglévő, Fáy András Református Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola fejlesztése, az alábbi fő tartalommal: Nettó 3236m2 hasznos alapterületű új építésű iskola, melyben 13db tanterem, 1db csoportterem, 2db szertár, 20mx30m méretű kettéosztható tornaterem, 4db öltöző a szükséges kiegészítő helyiségekkel, raktárhelyiségek, valamint opcionális jelleggel érkező és konyha kapnak helyet. Meglévő 351,15m2 nettó alapterületű régi iskolaépület (téglaépület) külső és belső felújítása az alábbi tartalommal: Teljes belső felújítás, átalakítás, homlokzat részeges felújítása, padlásfödém hőszigetelése. A tervezett épület monolit vasbeton felmenő falakkal, monolit födémekkel készül. A 604,28 m2 alapterületű tornaterem acél vázszerkezettel, szendvicspanel térelhatárolással készül. Kivitelező feladata új burkolt felületek és zöldterületek létrehozása a környezetrendezési tervek alapján. A Közbeszerzés tárgyát képezi a meglévő, volt gyülekezeti épület (bruttó 158,2m2) bontása, a meglévő oktatási épület (bruttó 776,58 m2) bontása, két olajtartály és egy tűzivíz tároló bontása. A kivitelezési munkákat egy ütemben kell elvégezni, de fontos információ, hogy az új épületszárny elkészülte után a bontandó oktatási épületből át kell költöznie az iskolának, mielőtt a bontási munkálatok elkezdődnének. Ez alap esetben a nyári időszakban tud megvalósulni az oktatás akadályozása nélkül, ellenkező esetben a két épület közelsége okán a Katasztrófavédelem hozzájárulása szükséges, amely hozzájárulás beszerzése az Ajánlatkérő feladata. Berendezések, eszközök: A beépített bútorok és főképp az egyedi gyártású és rögzítetten beépített berendezések a Közbeszerzés tárgyát képezik. A mobil bútorok, aktív eszközök opcionális tételként szerepelnek a jelen kiírásban, azonban a Kivitelezőnek figyelembe kell vennie a külön beszerzésből származó eszközök rögzítési, csatlakozási pontjait, helyigényét. A közbeszerzésben szereplő kivitelező által szállítandó berendezések és eszközök: - Beépített bútorok, szekrények, - Tornatermi felszerelések (bordásfalak, gyűrűk, kötelek, kapuk és hálók) A közbeszerzési eljárásban az alábbi munkálatokra opcionális ajánlatot kér be megrendelő: - Új iskolaszárny tetőtér beépítése (könyvtár és tanulószoba kialakítása) - Étkező és melegítőkonyha kivitelezése, konyhatechnológiával egyetemben - Kültéri sportpálya és annak tartozékainak kivitelezése (labdafogó háló, világítás, eszközök) - Az Iskola út mellet létesítendő közterületi parkolók kivitelezése - Mobiliák, bútorok, okos eszközök Az épületnek az opcionális tételek megrendelése nélkül is használatbavételi engedélyre alkalmasnak kell lennie. A használatbavételi engedély megszerzése Ajánlatkérő feladata, azonban a nyertes Ajánlattevő köteles ennek érdekében szorosan együttműködni Ajánlatkérővel.
Többet mutasson
A beszerzés teljes értéke (HÉA nélkül): 1 890 971 844 HUF 💰
Leírás
A beszerzés leírása:
2217 Gomba, Iskola u. 2. (hrsz. 617) alatti meglévő, Fáy András Református Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola fejlesztése, az alábbi fő tartalommal: Nettó 3236m2 hasznos alapterületű új építésű iskola, melyben 13db tanterem, 1db csoportterem, 2db szertár, 20mx30m méretű kettéosztható tornaterem, 4db öltöző a szükséges kiegészítő helyiségekkel, raktárhelyiségek, valamint opcionális jelleggel érkező és konyha kapnak helyet. Meglévő 351,15m2 nettó alapterületű régi iskolaépület (téglaépület) külső és belső felújítása az alábbi tartalommal: Teljes belső felújítás, átalakítás, homlokzat részeges felújítása, padlásfödém hőszigetelése. A tervezett épület monolit vasbeton felmenő falakkal, monolit födémekkel készül. A 604,28 m2 alapterületű tornaterem acél vázszerkezettel, szendvicspanel térelhatárolással készül. A műszaki leírás alapján a vasbeton fal mindösszesen 308 m3, sík- vagy alulbordás vasbeton lemez 627 m3, az acélvázas sportcsarnok szerkezet fesztávolsága 20 méter. Kivitelező feladata új burkolt felületek és zöldterületek létrehozása a környezetrendezési tervek alapján. A Közbeszerzés tárgyát képezi a meglévő, volt gyülekezeti épület (bruttó 158,2m2) bontása, a meglévő oktatási épület (bruttó 776,58 m2) bontása, két olajtartály és egy tűzivíz tároló bontása. A kivitelezési munkákat egy ütemben kell elvégezni, de fontos információ, hogy az új épületszárny elkészülte után a bontandó oktatási épületből át kell költöznie az iskolának, mielőtt a bontási munkálatok elkezdődnének. Ez alap esetben a nyári időszakban tud megvalósulni az oktatás akadályozása nélkül, ellenkező esetben a két épület közelsége okán a Katasztrófavédelem hozzájárulása szükséges, amely hozzájárulás beszerzése az Ajánlatkérő feladata. Berendezések, eszközök: A beépített bútorok és főképp az egyedi gyártású és rögzítetten beépített berendezések a Közbeszerzés tárgyát képezik. A mobil bútorok, aktív eszközök opcionális tételként szerepelnek a jelen kiírásban, azonban a Kivitelezőnek figyelembe kell vennie a külön beszerzésből származó eszközök rögzítési, csatlakozási pontjait, helyigényét. A közbeszerzésben szereplő kivitelező által szállítandó berendezések és eszközök: - Beépített bútorok, szekrények, - Tornatermi felszerelések (bordásfalak, gyűrűk, kötelek, kapuk és hálók) A közbeszerzési eljárásban az alábbi munkálatokra opcionális ajánlatot kér be megrendelő: - Új iskolaszárny tetőtér beépítése (könyvtár és tanulószoba kialakítása) - Étkező és melegítőkonyha kivitelezése, konyhatechnológiával egyetemben - Kültéri sportpálya és annak tartozékainak kivitelezése (labdafogó háló, világítás, eszközök) - Az Iskola út mellet létesítendő közterületi parkolók kivitelezése - Mobiliák, bútorok, okos eszközök Az épületnek az opcionális tételek megrendelése nélkül is használatbavételi engedélyre alkalmasnak kell lennie. A használatbavételi engedély megszerzése Ajánlatkérő feladata, azonban a nyertes Ajánlattevő köteles ennek érdekében szorosan együttműködni Ajánlatkérővel.
Többet mutasson
További információk:
A felhívás BT-36 rovatában (II.2.7. pontjában) meghatározott szerződéses időtartam a szerződés hatálybalépésétől számított időtartam. Figyelemmel arra, hogy a jelen eljárás feltételes közbeszerzés, a szerződés hatálybalépése időben tolódhat (lsd. szerződésben rögzített részletes szabályok). A szerződés hatályba lépésének időpontja: 2024.11.19., figyelemmel arra, hogy a fedezet rendelkezésre áll.
Többet mutasson
Információk a lehetőségekről
A lehetőségek leírása:
A mobil bútorok, aktív eszközök opcionális tételként szerepelnek a jelen kiírásban, azonban a Kivitelezőnek figyelembe kell vennie a külön beszerzésből származó eszközök rögzítési, csatlakozási pontjait, helyigényét. A közbeszerzésben szereplő kivitelező által szállítandó berendezések és eszközök: - Beépített bútorok, szekrények, - Tornatermi felszerelések (bordásfalak, gyűrűk, kötelek, kapuk és hálók) A közbeszerzési eljárásban az alábbi munkálatokra opcionális ajánlatot kér be megrendelő: - Új iskolaszárny tetőtér beépítése (könyvtár és tanulószoba kialakítása) - Étkező és melegítőkonyha kivitelezése, konyhatechnológiával egyetemben - Kültéri sportpálya és annak tartozékainak kivitelezése (labdafogó háló, világítás, eszközök) - Az Iskola út mellet létesítendő közterületi parkolók kivitelezése - Mobiliák, bútorok, okos eszközök Ajánlatkérő az opciós tételeket jogosult a szerződésben meghatározni, valamint a szerződésnem nem rögzített tételeket legkésőbb a szerződés hatályba lépésétől számított 180 napig jogosult írásban külön megrendelni a nyertes Ajánlattevőtől. Az opciós mennyiséget a Közbeszerzési Dokumentáció részletesen tartalmazza (árazatlan költségvetés, műszaki leírás). Az opciók mennyisége a teljes építési beruházás viszonylatában: - Nettó 206,66 m2-es étkező és melegítőkonyha/esetleg 1 db étkező és melegítőkonyha - Nettó 207, 78 m2-es tetőtér beépítése/esetleg 1 db tetőtért beépítése - Nettó 650 m2-es kültéri sportpálya: - Nettó 25 db közterületi parkolók: - Nettó 848 db mobilia és 170 oktatástechnikai eszköz A tervezői költségbecslés alapján az opcionális tételek a teljes költségbecslést tekintve százalékos arányban az alábbi értékeket képviselik: - Étkező és melegítőkonyha: 7,90 % -Tetőtérbeépítés: 1,60 % -Kültéri sportpálya: 2,33 % -Közterületi parkolók: 3,34 % -Mobiliák: 3,78 % Összesen opciók a teljes költségbecsléshez (100%) viszonyítva 18,95%.
Többet mutasson
Díjazási kritériumok
Annak indoklása, hogy az odaítélési szempontok súlyozását miért nem tüntették fel:
Az értékelés során adható értékelési pontszám szempontonként: 0-10 pont, ahol 0 pont a legkedvezőtlenebb érték, 10 pont a legkedvezőbb érték. Az egyes szempontokra adott értékelési pontszámok az adott részszempont súlyszámával megszorzásra kerülnek. Az így kapott szorzatok ajánlatonként összeadásra kerülnek. Az az ajánlat a legjobb ár-értékarányú, amelynek az összpontszáma a legnagyobb. Az adott bírálati rész-, alszempontoknál az ajánlatkérő számára legkedvezőbb értékre 10, további ajánlatokra a lentebb rögzített képlet szerint arányosan kevesebb pontot kapnak. Mindegyik rész- és alszempont esetében ajánlatkérő az általános kerekítés szabályai szerint két tizedes jegy pontosságig számol, majd az így kapott számot beszorozza a súlyszámmal. Az így kialakuló pontszám esetében is csak az általános kerekítés szabályai szerinti két tizedes jegy pontosságig veszi figyelembe az ajánlatok pontszámát. 1. értékelési részszempont (ár: az összesített nettó vállalkozási díj összege, melyen az opciókkal együttes nettó vállalkozási díjat értjük.): A Közbeszerzési Hatóság útmutatója a nyertes ajánlattevő kiválasztására szolgáló értékelési szempontrendszer alkalmazásáról (KÉ 2020. évi 60. szám; 2020.03.25.) 1. számú mellékletének „A. A relatív értékelési módszerek” című 1. Az arányosítás aa) Fordított arányosítás pontjában foglaltak szerinti módszerrel, az alábbi képlet szerint: P=Alegjobb/Avizsgált*(Pmax –Pmin)+ Pmin. 2-3-4. értékelési szempont (szakmai többlettapasztalat): A Közbeszerzési Hatóság útmutatója a nyertes ajánlattevő kiválasztására szolgáló értékelési szempontrendszer alkalmazásáról (KÉ 2020. évi 60. szám; 2020.03.25.) 1. számú mellékletének „A. A relatív értékelési módszerek” című 1. Az arányosítás ab) Egyenes arányosítás pontjában foglaltak szerinti módszerrel,az alábbi képlet szerint: P= Avizsgált/Alegjobb*(Pmax –Pmin)+ Pmin Az értékelési módszer további ismertetése a közbeszerzési dokumentációban.
Többet mutasson

Eljárás
Az eljárás típusa
Az eljárás legfontosabb jellemzői:
Az ajánlatok értékelésének szempontja a legjobb ár-érték arány [Kbt. 76. § (2) bekezdés c) pontja]. Ennek szempontjai és a hozzájuk tartozó súlyszámok az alábbiak: Értékelési szempont Súlyszám I. Ár értékelési szempont 1. nettó összesített vállalkozói díj (HUF), súlyszám: 70 II. Minőségi kritérium értékelési szempont: 2. M.2.1. pontra megjelölt szakember alkalmassági követelményen felüli, az alkalmassági követelményben előírtakkal azonos tárgyú többlet szakmai tapasztalata (0-36 hónap), súlyszám: 10 3. M.2.2. pontra megjelölt szakember alkalmassági követelményen felüli, az alkalmassági követelményben előírtakkal azonos tárgyú többlet szakmai tapasztalata (0-36 hónap), súlyszám: 10 4. M.2.3. pontra megjelölt szakember alkalmassági követelményen felüli, az alkalmassági követelményben előírtakkal azonos tárgyú többlet szakmai tapasztalata (0-36 hónap), súlyszám: 10 Az értékelés módszere: Fordított arányosítás (1. értékelési szempont), egyenes arányosítás (2-4. értékelési szempont) Részletesen a Közbeszerzési Dokumentációban és a Felhívás II.2.5. pontjában (BT-540, BT-539) foglaltak szerint.
Többet mutasson

A szerződés odaítélése
A szerződés/tétel odaítélése
Jogorvoslati eljárások
A panaszosok száma: 0
Tétel azonosító száma: LOT-0001
Szerződés száma: 1
A szerződés megkötésének időpontja: 2024-11-19 📅
Cím: Gombai Fáy András Református Ált.Isk. kivitelezés - vállalkozási szerződés
A szerződés címe: https://ekr.gov.hu/ekr-szerzodestar/hu/szerzodesLista?eljarasAzon=EKR000881892024 🌏
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 11
Az elektronikus úton beérkezett pályázatok száma: 11
A kkv-k által benyújtott pályázatok száma: 8
A nem uniós tagállamokból származó ajánlattevőktől beérkezett ajánlatok száma: 0
A más uniós tagállamokból származó ajánlattevőktől beérkezett ajánlatok száma: 0
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 3 910 838 763 HUF 💰
Az ajánlatot rangsorolták
Ajánlat azonosítója: EKR000881892024/1256
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0001
A vállalkozó neve és címe
Név: RTN Plusz Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 13434281241
Postacím: Szentendrei Utca 28. sz. VII. em. 41.
Postai irányítószám: 1035
Postai város: Budapest
Régió: Budapest 🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: rtnpluszkft@gmail.com 📧
Telefon: +36 306364800 📞
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 2 372 309 967 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR000881892024/1264
A vállalkozó neve és címe
Név: ÉPKOMPLEX Építőipari és Szolgáltató Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: 12000980213
Postacím: Rét Utca 37
Postai irányítószám: 2100
Postai város: Gödöllő
Régió: Pest 🏙️
E-mail: info@epkomplex.hu 📧
Telefon: +36 204559823 📞
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 2 982 295 957 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR000881892024/1272
A vállalkozó neve és címe
Név: SZABADICS Építőipari Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 13748429220
Postacím: Király Utca 4.
Postai irányítószám: 8800
Postai város: Nagykanizsa
Régió: Zala 🏙️
E-mail: szalaibb@szabadics.hu 📧
Telefon: +36 303399819 📞
Fax: +36 93541925 📠
URL: https://www.szabadics.hu 🌏
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 2 100 681 938 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR000881892024/1280
A vállalkozó neve és címe
Név: Gomép Ipari és Kereskedelmi Kft
Nemzeti nyilvántartási szám: 10660612203
Postacím: Dózsa György Út 219
Postai irányítószám: 6050
Postai város: Lajosmizse
Régió: Bács-Kiskun 🏙️
E-mail: kiralyne.krisztina@gomep.hu 📧
Telefon: +36 204682530 📞
Fax: +36 76457533 📠
URL: https://www.gomep.hu 🌏
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 2 298 142 904 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR000881892024/1304
A vállalkozó neve és címe
Név: STRABAG Építő Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 12961555443
Postacím: Gábor Dénes (Infopark D épület) Utca 2.
Postai irányítószám: 1117
E-mail: 042_ekr@strabag.com 📧
Telefon: +36 303163476 📞
URL: https://www.strabag.hu 🌏
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 2 240 435 970 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR000881892024/1320
A vállalkozó neve és címe
Név: AKTÍV Ipari, Építőipari és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 10459340203
Postacím: Kossuth Utca 21.
Postai irányítószám: 6344
Postai város: Hajós
E-mail: elokeszites@aktivkft.co.hu 📧
Telefon: +36 78700810 📞
Fax: +36 78548031 📠
URL: https://www.aktivkft.co.hu 🌏
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 2 372 051 810 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR000881892024/1344
A vállalkozó neve és címe
Név: Bamax Work Építőipari Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 23043220243
Postacím: Szigeti Kálmán Utca 69
Postai irányítószám: 1188
E-mail: iroda@bamaxwork.hu 📧
Telefon: +36 202323205 📞
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 2 255 698 000 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR000881892024/1352
A vállalkozó neve és címe
Név: FK-RASZTER Építő Zrt.
Nemzeti nyilvántartási szám: 11887827205
Postacím: Felsőszinva Utca 73.
Postai irányítószám: 3533
Postai város: Miskolc
Régió: Borsod-Abaúj-Zemplén 🏙️
E-mail: kovacsat@fkraszter.hu 📧
Telefon: +36 46531839 📞
Fax: +36 46530412 📠
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 2 653 034 729 HUF 💰
Helyezés a nyertesek listáján: 1
Ajánlat azonosítója: EKR000881892024/1360
A vállalkozó neve és címe
Név: Horváth Építőmester Építőipari Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 23037108203
Postacím: Csongrádi Utca 6.
Postai irányítószám: 6000
Postai város: Kecskemét
E-mail: info@hepzrt.hu 📧
Telefon: +36 306493733 📞
Fax: +36 76324598 📠
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 1 890 971 844 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR000881892024/1384
A vállalkozó neve és címe
Név: Pharos 95 Sportpályaépítő Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: 12073601213
Postacím: 510-es Fő Út 26
Postai irányítószám: 2336
Postai város: Dunavarsány
E-mail: pharos95@pharos95.hu 📧
Telefon: +36 307472452 📞
A tulajdonos állampolgársága: Magyarország 🇭🇺
A gazdasági szereplő mérete: Középvállalkozás
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 2 068 885 100 HUF 💰
Helyezés a nyertesek listáján: 2
Ajánlat azonosítója: EKR000881892024/1416
A vállalkozó neve és címe
Név: LATEREX Építő Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 25098367244
Postacím: Hídépítő Utca 1-12
Postai irányítószám: 1095
Postai város: Budapest, IX.
E-mail: vallalkozas@laterex.hu 📧
Telefon: +36 13470010 📞
Fax: +36 13470011 📠
URL: https://www.laterex.hu 🌏

Kiegészítő információk
További információk
A nyertes ajánlattevővel kötött szerződés alapján az Ajánlatkérő által opciókkal együttesen megrendelt szerződéses érték nettó 1 890 971 844,- Ft, figyelemmel arra, hogy Ajánlatkérő nem minden opciót rendelt meg a nyertes ajánlattevőtől. A nyertes ajánlattevő ajánlata, amely valamennyi opciót tartalmazza: nettó 1 948 769 900,- Ft. Összegezés kiküldése: 2024.09.27. Ajánlatkérő megnevezte az összegezésben a második legkedvezőbb ajánlatot tevőt: LATEREX Építő Zártkörűen Működő Részvénytársaság (vezető ajánlattevő); Székhelye: 1095 Budapest, IX. Hídépítő Utca 1-12. Ajánlatkérő a felhívásban kikötötte a Kbt. 81. § (4)-(5) bekezdéseinek alkalmazását, így az első két helyezettet bírálta, az alábbi ajánlatok nem kerültek bírálat alá: Ajánlattevő neve: ÉPKOMPLEX Építőipari és Szolgáltató Kft. (vezető ajánlattevő) Székhelye: 2100 Gödöllő Rét Utca 37 Ajánlattevő neve: Horváth Építőmester Építőipari Zártkörűen Működő Részvénytársaság (vezető ajánlattevő) Székhelye: 6000 Kecskemét Csongrádi Utca 6. Ajánlattevő neve: FK-RASZTER Építő Zrt. (vezető ajánlattevő) Székhelye: 3533 Miskolc Felsőszinva Utca 73. Ajánlattevő neve: Bamax Work Építőipari Korlátolt Felelősségű Társaság (vezető ajánlattevő) Székhelye: 1188 Budapest Szigeti Kálmán Utca 69 Ajánlattevő neve: STRABAG Építő Korlátolt Felelősségű Társaság (vezető ajánlattevő) Székhelye: 1117 Budapest Gábor Dénes (Infopark D épület) Utca 2. Ajánlattevő neve: SZABADICS Építőipari Zártkörűen Működő Részvénytársaság (vezető ajánlattevő) Székhelye: 8800 Nagykanizsa Király Utca 4. Ajánlattevő neve: AKTÍV Ipari, Építőipari és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság (vezető ajánlattevő) Székhelye: 6344 Hajós Kossuth Utca 21. Ajánlattevő neve: Gomép Ipari és Kereskedelmi Kft (vezető ajánlattevő) Székhelye: 6050 Lajosmizse Dózsa György Út 219 Ajánlattevő neve: RTN Plusz Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság (vezető ajánlattevő) Székhelye: 1035 Budapest Szentendrei Utca 28. sz. VII. em. 41.
Többet mutasson
Forrás: OJS 2024/S 237-744363 (2024-12-03)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2025-09-23)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke (HÉA nélkül): 1 890 971 844 HUF 💰

A szerződés odaítélése
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 1 890 971 844 HUF 💰

Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk
Részvételi feltételek
A gazdasági szereplők azon csoportjának jogi formája, amelynek a szerződést oda kell ítélni:
Közös ajánlattétel a Kbt. 35. § szerint. AK nem teszi lehetővé a szerződés teljesítése érdekében gazdálkodó szervezet (projekttársaság) létrehozását.
A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre:
A kifizetés során a Ptk. 6:155. §-a; 6:130. § (1)-(2) bekezdései, a Kbt. 27/A. §, 135. § (1), (3)-(8) bekezdései és a 322/2015 (X.30.) Kr. 30- 32/ A. §-ai az irányadók. A számlák kifizetése átutalással történik. A számlákat teljesítésigazolás alapján, magyar forintban (HUF) kell kiállítani. A számlák formájára és tartalmára a hatályos számviteli szabályok rendelkezései irányadóak. ÁFA megfizetésére a 2007. évi CXXVII. törvény szerinti fordított adózás szabályai irányadók. A számlák ellenértékét Ajánlatkérő - amennyiben alvállalkozó nem kerül bevonásra - a Ptk. 6:130. § (1)-(2) bekezdés szerint átutalással egyenlíti ki. A számlák fizetési határideje 30 nap. Amennyiben a nyertes ajánlattevő alvállalkozót vesz igénybe, - a Ptk. 6:130. § (1)-(2) bekezdéseitől eltérően - a számla(ák) ellenértékének kifizetése Kbt. 135. § (3) bekezdésében foglaltakra szerint alakul. A részletes feltételeket a Közbeszerzési Dokumentáció részét képező Szerződéstervezet tartalmazza.
Többet mutasson
A szerződéssel kapcsolatos feltételek
A szerződés teljesítésének feltételei:
1. Jótállás: A 181/2003. (XI.5.) Korm. rendelet (továbbiakban: K.r.) 3. és 4. sz. mellékletében meghatározott épületelemekre a jótállás időtartama a jogszabály szerint meghatározott időtartam. AK a K.r. 3. és 4. sz. mellékletében nem szereplő tárgyakra (épületelemek) egységesen 36 hónap kötelező jótállási időtartamot ír elő. A jótállási kötelezettség kezdetének időpontja: a műszaki átadás-átvételi eljárás sikeres lezárásának az időpontja. *** Folytatás BT-300 pont (2.1.4. pont) II. alpont
Többet mutasson

Kiegészítő információk
További információk
Folytatás VII.2.4. pontból: eredeti rendelkezés: „11. Vállalkozói felelősségbiztosítás: A Vállalkozó a szerződés teljesítése során, a munkaterület átvételétől a munkaterület visszaadásának napjáig a tevékenységével vagy mulasztásával összefüggésben a Megrendelőnél vagy a teljesítéssel összefüggésben harmadik személynél okozott károkért teljes felelősséggel tartozik. Az így keletkezett károkról haladéktalanul jegyzőkönyvet kell felvenni. A Vállalkozó kötelezettséget vállal arra, hogy a Szerződéshez az építési beruházások, valamint az építési beruházásokhoz kapcsolódó tervezői és mérnöki szolgáltatások közbeszerzésének részletes szabályairól szóló 322/2015. (X.30.) Korm. rendelet 26.§ -ára is tekintettel csatolja a jelen beruházás egészére kiterjedő összkockázatú vagyon- és felelősségbiztosítás (teljes körű, építés-szerelés biztosítás) fennállását igazoló kötvényét és a kapcsolódó fedezetigazolást, amelynek megléte a szerződés aláírásának feltétele. Az itt előírt összkockázatú vagyon- és felelősségbiztosítás (teljes körű, építés-szerelés biztosítás) a biztosító társaságoknál Contractor's All Risk (a továbbiakban C.A.R.) biztosítás néven ismert. A C.A.R. biztosítás az alábbi feltételeknek meg kell, hogy feleljen. A C.A.R. vagyonbiztosítási rész minimális biztosítási összege el kell, hogy érje a Szerződés 3.3. pontja szerinti bruttó nettó vállalkozói díj összegét, (1.957.203.360 Ft,) tartalmaznia kell az építtető meglevő vagyontárgyainak, illetőleg a biztosított felügyelete alatt álló vagyontárgyaknak a fedezetét (119-es C.A.R. záradék) minimum 1 mrd Ft/ biztosítási időszak értékben.” „11. Vállalkozói felelősségbiztosítás: A Vállalkozó a szerződés teljesítése során, a munkaterület átvételétől a munkaterület visszaadásának napjáig a tevékenységével vagy mulasztásával összefüggésben a Megrendelőnél vagy a teljesítéssel összefüggésben harmadik személynél okozott károkért teljes felelősséggel tartozik. Az így keletkezett károkról haladéktalanul jegyzőkönyvet kell felvenni. A Vállalkozó kötelezettséget vállal arra, hogy a Szerződéshez az építési beruházások, valamint az építési beruházásokhoz kapcsolódó tervezői és mérnöki szolgáltatások közbeszerzésének részletes szabályairól szóló 322/2015. (X.30.) Korm. rendelet 26.§ -ára is tekintettel csatolja a jelen beruházás egészére kiterjedő összkockázatú vagyon- és felelősségbiztosítás (teljes körű, építés-szerelés biztosítás) fennállását igazoló kötvényét és a kapcsolódó fedezetigazolást, amelynek megléte a szerződés aláírásának feltétele. Az itt előírt összkockázatú vagyon- és felelősségbiztosítás (teljes körű, építés-szerelés biztosítás) a biztosító társaságoknál Contractor's All Risk (a továbbiakban C.A.R.) biztosítás néven ismert. A C.A.R. biztosítás az alábbi feltételeknek meg kell, hogy feleljen. A C.A.R. vagyonbiztosítási rész minimális biztosítási összege el kell, hogy érje a Szerződés 3.3. pontja szerinti nettó vállalkozói díj összegét, (1.957.203.360 Ft,) tartalmaznia kell az építtető meglevő vagyontárgyainak, illetőleg a biztosított felügyelete alatt álló vagyontárgyaknak a fedezetét (119-es C.A.R. záradék) minimum 1 mrd Ft/ biztosítási időszak értékben.” Módosított rendelkezés: „11. Vállalkozói felelősségbiztosítás: A Vállalkozó a szerződés teljesítése során, a munkaterület átvételétől a munkaterület visszaadásának napjáig a tevékenységével vagy mulasztásával összefüggésben a Megrendelőnél vagy a teljesítéssel összefüggésben harmadik személynél okozott károkért teljes felelősséggel tartozik. Az így keletkezett károkról haladéktalanul jegyzőkönyvet kell felvenni. A Vállalkozó kötelezettséget vállal arra, hogy a Szerződéshez az építési beruházások, valamint az építési beruházásokhoz kapcsolódó tervezői és mérnöki szolgáltatások közbeszerzésének részletes szabályairól szóló 322/2015. (X.30.) Korm. rendelet 26.§ -ára is tekintettel csatolja a jelen beruházás egészére kiterjedő összkockázatú vagyon- és felelősségbiztosítás (teljes körű, építés-szerelés biztosítás) fennállását igazoló kötvényét és a kapcsolódó fedezetigazolást, amelynek megléte a szerződés aláírásának feltétele. Az itt előírt összkockázatú vagyon- és felelősségbiztosítás (teljes körű, építés-szerelés biztosítás) a biztosító társaságoknál Contractor's All Risk (a továbbiakban C.A.R.) biztosítás néven ismert. A C.A.R. biztosítás az alábbi feltételeknek meg kell, hogy feleljen. A C.A.R. vagyonbiztosítási rész minimális biztosítási összege el kell, hogy érje a Szerződés 3.3. pontja szerinti bruttó nettó vállalkozói díj összegét, (1.957.203.360 Ft,) tartalmaznia kell az építtető meglevő vagyontárgyainak, illetőleg a biztosított felügyelete alatt álló vagyontárgyaknak a fedezetét (119-es C.A.R. záradék) minimum 1 mrd Ft/ biztosítási időszak értékben.” „11. Vállalkozói felelősségbiztosítás: A Vállalkozó a szerződés teljesítése során, a munkaterület átvételétől a munkaterület visszaadásának napjáig a tevékenységével vagy mulasztásával összefüggésben a Megrendelőnél vagy a teljesítéssel összefüggésben harmadik személynél okozott károkért teljes felelősséggel tartozik. Az így keletkezett károkról haladéktalanul jegyzőkönyvet kell felvenni. A Vállalkozó kötelezettséget vállal arra, hogy a Szerződéshez az építési beruházások, valamint az építési beruházásokhoz kapcsolódó tervezői és mérnöki szolgáltatások közbeszerzésének részletes szabályairól szóló 322/2015. (X.30.) Korm. rendelet 26.§ -ára is tekintettel csatolja a jelen beruházás egészére kiterjedő összkockázatú vagyon- és felelősségbiztosítás (teljes körű, építés-szerelés biztosítás) fennállását igazoló kötvényét és a kapcsolódó fedezetigazolást, amelynek megléte a szerződés aláírásának feltétele. Az itt előírt összkockázatú vagyon- és felelősségbiztosítás (teljes körű, építés-szerelés biztosítás) a biztosító társaságoknál Contractor's All Risk (a továbbiakban C.A.R.) biztosítás néven ismert. A C.A.R. biztosítás az alábbi feltételeknek meg kell, hogy feleljen. A C.A.R. vagyonbiztosítási rész minimális biztosítási összege el kell, hogy érje a Szerződés 3.3. pontja szerinti nettó vállalkozói díj összegét, (1.957.203.360 Ft,) tartalmaznia kell az építtető meglevő vagyontárgyainak, illetőleg a biztosított felügyelete alatt álló vagyontárgyaknak a fedezetét (119-es C.A.R. záradék) minimum 1 mrd Ft/ biztosítási időszak értékben.”
Többet mutasson
Felülvizsgálati eljárás
Pontos információ a felülvizsgálati eljárások határidejéről (határidejeiről):
Kbt. 148. § szerint. folyt. VII. 2.4 pontból Eredeti rendelkezés: „8.2. Amennyiben a Vállalkozó – a Szerződés 4.3. és 4.5. pontjában meghatározott – műszaki átadás-átvétel időpontja vonatkozásában olyan okból teljesít késedelmesen, amelyért maga vagy alvállalkozója felelős, késedelmi kötbért köteles fizetni. Késedelmes teljesítés esetén a kötbér mértéke késedelmes naponként a 3.3. pont szerinti nettó vállalkozói díj 0,5 % -a, azaz 9.454.859 9.786.017 Ft/késedelmes nap. A Vállalkozó mindaddig köteles fenti késedelmi kötbér megfizetésére, ameddig késedelme fennáll. A késedelmi kötbér maximális összege a 3.3. pont szerinti nettó vállalkozói díj 10% -a, azaz 189.097.184Ft 195.720.336 Ft.” Módosított rendelkezés: „8.2. Amennyiben a Vállalkozó – a Szerződés 4.3. és 4.5. pontjában meghatározott – műszaki átadás-átvétel időpontja vonatkozásában olyan okból teljesít késedelmesen, amelyért maga vagy alvállalkozója felelős, késedelmi kötbért köteles fizetni. Késedelmes teljesítés esetén a kötbér mértéke késedelmes naponként a 3.3. pont szerinti nettó vállalkozói díj 0,5 % -a, azaz 9.786.017 Ft/késedelmes nap. A Vállalkozó mindaddig köteles fenti késedelmi kötbér megfizetésére, ameddig késedelme fennáll. A késedelmi kötbér maximális összege a 3.3. pont szerinti nettó vállalkozói díj 10% -a, azaz 195.720.336 Ft.” Eredeti rendelkezés: „8.4. Meghiúsulási kötbér megfizetésére abban az esetben köteles a Vállalkozó – a 3.3. pontba foglalt nettó vállalkozói díj 25 %-a mértékében, ha a szerződés teljesítése olyan okból vált lehetetlenné, amelyért a Vállalkozó felelős, vagy az a Vállalkozó érdekkörében felmerült ok miatt nem teljesült. A Szerződő Felek meghiúsulásnak tekintik, ha a Vállalkozó részére felszámított késedelmi kötbér összege – tekintettel a késedelem tartamára – eléri a 8.2. pontban meghatározott maximális összeget. Ezekben az esetekben a Megrendelő felmondhatja a szerződést. A meghiúsulási kötbér összege a 3.3. pontban meghatározott nettó vállalkozói díj alapján számítva 472.742.961Ft 489.300.840 Ft.” Módosított rendelkezés: „8.4. Meghiúsulási kötbér megfizetésére abban az esetben köteles a Vállalkozó – a 3.3. pontba foglalt nettó vállalkozói díj 25 %-a mértékében, ha a szerződés teljesítése olyan okból vált lehetetlenné, amelyért a Vállalkozó felelős, vagy az a Vállalkozó érdekkörében felmerült ok miatt nem teljesült. A Szerződő Felek meghiúsulásnak tekintik, ha a Vállalkozó részére felszámított késedelmi kötbér összege – tekintettel a késedelem tartamára – eléri a 8.2. pontban meghatározott maximális összeget. Ezekben az esetekben a Megrendelő felmondhatja a szerződést. A meghiúsulási kötbér összege a 3.3. pontban meghatározott nettó vállalkozói díj alapján számítva 489.300.840 Ft.” Eredeti rendelkezés: „8.7. A Vállalkozó teljesítési biztosítékot köteles nyújtani és igazolni azt legkésőbb a jelen szerződés hatálybalépésének időpontjáig. A biztosíték összeg a 3.3. pontba foglalt nettó vállalkozói díj 5 %-a, amely a szerződés hatálybalépése napjától a szerződés teljesítésének időpontjáig tart. A teljesítési biztosíték összege a Vállalkozónak a közbeszerzési eljárásban tett nyertes árajánlata alapján számítva 97.860.168 Ft. A teljesítési biztosíték nyújtásával kapcsolatos részletes előírások megegyeznek a jótállási biztosíték nyújtására a 9.8. és 9.9. pontokban meghatározottakkal.” Módosított rendelkezés: „8.7. A Vállalkozó teljesítési biztosítékot köteles nyújtani és igazolni azt legkésőbb a jelen szerződés hatálybalépésének időpontjáig. A biztosíték összeg a 3.3. pontba foglalt nettó vállalkozói díj 5 %-a, amely a szerződés hatálybalépése napjától a szerződés teljesítésének időpontjáig tart. A teljesítési biztosíték összege a Vállalkozónak a közbeszerzési eljárásban tett nyertes árajánlata alapján számítva 97.860.168 Ft. A teljesítési biztosíték nyújtásával kapcsolatos részletes előírások megegyeznek a jótállási biztosíték nyújtására a 9.8. és 9.9. pontokban meghatározottakkal.” Eredeti rendelkezés: „9.6. A Vállalkozó köteles jótállási biztosíték nyújtásával jótállást vállalni a 9.1. pontjában meghatározott általános garancia (jótállás) 36 hónapos időszakára a 3.3. pont szerinti nettó vállalkozói díj 5% -ának megfelelő összegben, amely a Vállalkozónak a közbeszerzési eljárásban tett nyertes árajánlata alapján számítva 94 548 592 Ft 97.860.168 Ft, az esetlegesen felmerülő hibák kijavításának biztosítékaként. A jótállási biztosítékot a műszaki átadás-átvételi eljárás lezárásáig kell teljesíteni. A jótállási biztosíték rendelkezésre bocsátása a műszaki átadás-átvételi eljárás sikeres lezárásának végszámla kiállíthatóságának egyik feltétele.” Módosított rendelkezés: „9.6. A Vállalkozó köteles jótállási biztosíték nyújtásával jótállást vállalni a 9.1. pontjában meghatározott általános garancia (jótállás) 36 hónapos időszakára a 3.3. pont szerinti nettó vállalkozói díj 5% -ának megfelelő összegben, amely a Vállalkozónak a közbeszerzési eljárásban tett nyertes árajánlata alapján számítva 97.860.168 Ft, az esetlegesen felmerülő hibák kijavításának biztosítékaként. A jótállási biztosítékot a műszaki átadás-átvételi eljárás lezárásáig kell teljesíteni. A jótállási biztosíték rendelkezésre bocsátása a műszaki átadás-átvételi eljárás sikeres lezárásának végszámla kiállíthatóságának egyik feltétele.”
Többet mutasson

Változások
Egyéb kiegészítő információk
1.2.1. A Szerződés vonatkozásában pótmunka igény merült fel, a föld alatti „háztartási tüzelőolaj tartály feltárása, szükség szerint ürítése, körül ásása és kiemelése elszállítással és ártalmatlanítással” összefüggésben, figyelemmel arra, hogy a közbeszerzési eljárás keretében Megrendelő 5 m3-ben határozta meg a tartály méretét, azonban a feltárások alkalmával megállapításra került, hogy ténylegesen a tartály 25 m3-es. (továbbiakban: Pótmunka 1) 1.2.2. A régészeti feltárás vonatkozásában Vállalkozó, mint megrendelő és a Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központja, mint szolgáltató 2025. március 25. napján szerződést kötött a teljes felületű feltárás elvégzésére. Ez a feltárás a Szerződés vonatkozásában pótmunkaként jelentkezik, amelyet Megrendelő köteles a Vállalkozó részére megfizetni. (továbbiakban: Pótmunka 2) 1.2.3. Vállalkozó 2025.02.06. napján kelt tájékoztatásában akadályt közölt az időközben szükségessé vált régészeti feltárás miatt. A régészeti feltárás megvalósult, a régészek 2025.05.23. napján levonultak. A régészeti munkálatok miatt a Vállalkozó munkát végezni nem tudott, így szükségessé vált a véghatáridő módosítása. 1.2.4. Megrendelő a jelen módosítás keretében kívánja lehívni a Szerződésben rögzített 5. sz. opciót (Szerződés 2.1. pontjában rögzített „Az Iskola út mellett létesítendő közterületi parkolók és az ahhoz tartozó környezetrendezési feladatok kivitelezése” elnevezésű opcionális munka). 2.7. Felek rögzítik, hogy a jelen módosítás a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. tv. (továbbiakban: Kbt.) 141. §-a alapján az alábbiak szerint minősül: - Pótmunka 1 és Pótmunka 2 vonatkozásában a Kbt. 141. § (4) bekezdésének c) pontja szerinti módosítást jelenti tekintettel arra, hogy a Pótmunka 1 és Pótmunka 2 munkálatok szükségességét és felmerülését a Megrendelő kellő gondossággal sem láthatta előre, továbbá a módosítás nem változtatja meg a szerződés általános jellegét és nem jár a szerződéses érték növekedésének több, mint 50%-ával; - a régészeti feltárás a Felek által előre nem látható jellege miatt a teljesítés felfüggesztésre került (akadályközlés) a régészeti munkák idejére az eredetileg meghatározott véghatáridő módosítása vált szükségessé, hogy a vállalkozó az eredeti naptári napban meghatározott határidőben tudjon teljesíteni; mindezekre tekintettel a módosítások szintén megfelelnek a Kbt. 141. § (4) bekezdés c) pontjában foglalt módosítási lehetőségnek; a szerződés véghatárideje A szerződés teljesítésének határideje a munkaterület átadásától számított 646 naptári nap,azaz 2026. október 8. - Megrendelő a korábban előre meghatározott opció lehívásáról rendelkezett, amely, annak előre meghatározott és a Vállalkozó által árazott részére tekintettel megfelel a Kbt. 141. § (4) bekezdés a) pontjának; - a Vállalkozói díj, valamint az annak alapján kalkulált kötbérek és teljesítési biztosíték fentieknek megfelelően történő módosítása került szabályozásra, amely megfelel a Kbt. 141. § (4) bekezdés c) pontjában foglalt módosítási lehetőségnek.
Többet mutasson
A változtatás fő oka: Az eredeti vállalkozó által nyújtott további építési beruházásra, árukra vagy szolgáltatásokra van szükség.
Új érték
Szöveg:
A szerződésmódosítás mindkét fél általi aláírásának dátuma 2025. augusztus 18. Eredeti rendelkezés: „4.3. A szerződés teljesítésének határideje a munkaterület átadásától számított 540 naptári nap.” Módosított rendelkezés: „4.3. A szerződés teljesítésének határideje a munkaterület átadásától számított 646 naptári nap, azaz 2026. október 8. (csütörtök).” Felek rögzítik, hogy a Szerződés 2.2. pontját közös megegyezéssel akként módosítják, hogy a Szerződés keretében meg nem rendelt opciók tekintetében a lehívás joga a Megrendelőt legkésőbb 2025.07.30. napjáig illeti meg, az eredetileg a Szerződés 2.2. pontjában rögzített, Szerződés hatályba lépésétől számított 180 nap helyett. Eredeti rendelkezés: „3.3. A 2.1.1. és a 2.1.2. pontban foglalt feladat szerződésszerű teljesítése esetén a vállalkozói díj - nettó: 1.890.971.844 1.957.203.360 Ft, azaz egymilliárd-nyolcszázkilencvenmillió-kilencszázhetvenegyezer-nyolcszáznegyvennégy egymilliárd-kilencszázötvehétmillió-kétszázháromezer-háromszázhatvan forint, - ÁFA: 27 %, azaz 510.562.398 528.444.907 Ft, azaz ötszáztízmillió-ötszázhatvankétezer-háromszázkilencvennyolc ötszázhuszonnyolcmillió-négyszáznegyvennégyezer-kilencszázhét forint, - bruttó: 2.401.534.242 2.485.648.267 Ft, azaz kétmilliárd-négyszázegymillió-ötszázharmincnégyezer-kétszáznyegyvenkettő kétmilliárd-négyszáznyolcvanötmillió-hatszáznegyvennyolcezer-kettőszázhatvanhét forint. a Vállalkozónak a közbeszerzési eljárásban tett nyertes ajánlata szerint. Megrendelő ezúton nyilatkozik – az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény 142. §-a (1) bekezdésének b) pontja szerint, tekintettel a 142. § (3) bekezdésére –, hogy a beruházás építési hatósági engedély köteles, a Megrendelő alanyi mentes adózó, ezért a 2.1. pontban meghatározott építési beruházás esetében a fordított adózás alkalmazásának feltételei nem állnak fenn. Következtetésképpen a beruházásról Vállalkozó által kiállított számlákban Vállalkozó köteles az Áfa összegének feltüntetésére, és az így feltüntetett fizetendő Áfa összegének bevallására és befizetésére.” Módosított rendelkezés: „3.3. A 2.1.1. és a 2.1.2. pontban foglalt feladat szerződésszerű teljesítése esetén a vállalkozói díj - nettó: 1.957.203.360 Ft, azaz egymilliárd-kilencszázötvehétmillió-kétszázháromezer-háromszázhatvan forint, - ÁFA: 27 %, azaz 528.444.907 Ft, azaz ötszázhuszonnyolcmillió-négyszáznegyvennégyezer-kilencszázhét forint, - bruttó: 2.485.648.267 Ft, azaz kétmilliárd-négyszáznyolcvanötmillió-hatszáznegyvennyolcezer-kettőszázhatvanhét forint. a Vállalkozónak a közbeszerzési eljárásban tett nyertes ajánlata szerint. Megrendelő ezúton nyilatkozik – az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény 142. §-a (1) bekezdésének b) pontja szerint, tekintettel a 142. § (3) bekezdésére –, hogy a beruházás építési hatósági engedély köteles, a Megrendelő alanyi mentes adózó, ezért a 2.1. pontban meghatározott építési beruházás esetében a fordított adózás alkalmazásának feltételei nem állnak fenn. Következtetésképpen a beruházásról Vállalkozó által kiállított számlákban Vállalkozó köteles az Áfa összegének feltüntetésére, és az így feltüntetett fizetendő Áfa összegének bevallására és befizetésére.” Felek a Vállalkozási szerződés 6.1 helyére az alábbi pontot iktatják be: „6.1. A Megrendelő a vállalkozói díj megfizetésére vonatkozóan, egy előlegbekérőt, 11 db részszámlát, valamint egy végszámlát fogad be az alábbiak szerint: 6.1.11 Pótmunka 1 részszámla: a Pótmunka 1 műszaki tartalom 100 %-os megvalósítását követően, nettó 4.648.420 Ft + 27% ÁFA, azaz nettó négymillió-hatszáznegyvennyolcezer-négyszázhúsz forint plusz huszonhét százalék áfa (bruttó 5.903.493 Ft, azaz bruttó ötmillió-kilencszázháromezer-négyszázkilencvenhárom forint) összegben, Megrendelő által átadott teljesítésigazolás birtokában. 6.1.12 Pótmunka 2 részszámla: a Pótmunka 2 műszaki tartalom 100 %-os megvalósítását követően, nettó 3.785.040 Ft + 27% ÁFA, azaz nettó hárommillió-hétszáznyolcvanötezer-negyven forint plusz huszonhét százalék áfa (bruttó 4.807.001 Ft, azaz bruttó négymillió-nyolcszázhétezer-egy forint) összegben, Megrendelő által átadott teljesítésigazolás birtokában. A 6.1.11 és 6.1.12 pontok beszúrása következtében a szerződés eredeti 6.1.11 pontjának számozása 6.1.13-ra módosul. 6.1.11. 6.1.13. A végszámla a műszaki tartalom 100 %-os megvalósítását követően, a műszaki átadás – átvételi eljárás sikeres lezárása után, a 6.3.2. pont szerinti teljesítési igazolás birtokában nyújtható be a vállalkozói díj fennmaradó részéről.” Karakterkorlát miatt folyt. VI.4. pontbanés VI.6 pontban
Többet mutasson
Forrás: OJS 2025/S 184-628200 (2025-09-23)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2026-04-17)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke (HÉA nélkül): 1 890 971 844 HUF 💰

A szerződés odaítélése
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 1 890 971 844 HUF 💰

Változások
Egyéb kiegészítő információk
A Szerződés 5.2.6.-5.2.8. pontjaiban meghatározott szakemberek (építési szakterület és építménygépész felelős műszaki vezető, továbbá az Építési Naplóba bejegyzésre jogosult személy) személyének változása a jelen, 2. sz. szerződésmódosítás oka. Vállalkozó 2026.02.04. napján megküldött tájékoztatásában közölte, hogy a szakembereket cserélni kívánja, a cserélt szakemberek alkalmasságát és megfelelőségét megfelelően igazolta és alátámasztotta, amelynek alapján Megrendelő megállapította, hogy a cserélni kívánt szakemberek teljes mértékben megfelelnek a közbeszerzési eljárásban meghatározott alkalmassági feltételeknek és szempontoknak. A Szerződésmódosítás dátuma 2026.03.12. napja, a Szerződésmódosítás közbeszerzési jogi alapja a Kbt. 141. § (6) bekezdése, figyelemmel arra, hogy a szakembercsere nem lényeges módosításnak minősül, amelyről azonban a Kbt. 141. § (7) bekezdése alapján hirdetmény közzététele kötelező.
Többet mutasson
A változtatás fő oka: Nem jelentős módosítások.
Új érték
Szöveg:
Eredeti rendelkezés: „5.2.6. Az Építési naplóba bejegyzésre jogosult Vállalkozó részéről:  név:  Barabás Emőke naplóügyfél-jele: 996132640 cím: 2330 Dunaharaszti, Petőfi S. utca 5/A. tel.:  +36 30 631 9674 " Módosított rendelkezés: „5.2.6. Az Építési naplóba bejegyzésre jogosult Vállalkozó részéről:  név:  Borsné Jakab Márta naplóügyfél-jele: 778523080 cím:  2340 Kiskunlacháza, Hattyú u. 5/A9. tel.:  +36 30 337 0955" Eredeti rendelkezés: "5.2.7. Az Építési naplóba bejegyzésre jogosult a Vállalkozó építési szakterület felelős műszaki vezetője:  név:  Barabás Emőke nyilvántartási szám: 13-54292 naplóügyfél-jele: 778523080 cím:  2330 Dunaharaszti, Petőfi S. utca 5/A. tel.:  +36 30 631 9674 Szerződő felek rögzítik, hogy a Vállalkozó építési szakterület felelős műszaki vezetőjének az 1.1. pontban hivatkozott közbeszerzési eljárásban tett nyertes ajánlata szerint az MV-É vagy azzal egyenértékű jogosultság megszerzése óta az ilyen jogosultsággal szerzett szakmai tapasztalata 36 hónap. A szerződés teljesítése során az itt megnevezett felelős műszaki vezető személye csak indokolt esetben módosítható, és a szerződés teljesítésébe bevont új felelős műszaki vezetőnek legalább olyan jogosultsággal kell rendelkeznie, mint az itt megnevezett felelős műszaki vezető és legalább 36 hónap építési szakterület jogosultságú felelős műszaki vezetőként szerzett felelős műszaki vezetői szakmai tapasztalati idővel kell bírnia. Ennek be nem tartása esetén Megrendelő jogosult a szerződést rendkívüli felmondással megszüntetni." Módosított rendelkezés: "5.2.7. Az Építési naplóba bejegyzésre jogosult a Vállalkozó építési szakterület felelős műszaki vezetője:  név: Borsné Jakab Márta nyilvántartási szám:13-1098 naplóügyfél-jele: 778523080 cím: 2340 Kiskunlacháza, Hattyú u. 9. tel.:  + 36 30 337 0955 Szerződő felek rögzítik, hogy a Vállalkozó építési szakterület felelős műszaki vezetőjének az 1.1. pontban hivatkozott közbeszerzési eljárásban tett nyertes ajánlata szerint az MV-É vagy azzal egyenértékű jogosultság megszerzése óta az ilyen jogosultsággal szerzett szakmai tapasztalata 36 hónap. A szerződés teljesítése során az itt megnevezett felelős műszaki vezető személye csak indokolt esetben módosítható, és a szerződés teljesítésébe bevont új felelős műszaki vezetőnek legalább olyan jogosultsággal kell rendelkeznie, mint az itt megnevezett felelős műszaki vezető és legalább 36 hónap építési szakterület jogosultságú felelős műszaki vezetőként szerzett felelős műszaki vezetői szakmai tapasztalati idővel kell bírnia. Ennek be nem tartása esetén Megrendelő jogosult a szerződést rendkívüli felmondással megszüntetni." Eredeti rendelkezés: "5.2.8. Az Építési naplóba bejegyzésre jogosult a Vállalkozó építménygépészeti szakterület felelős műszaki vezetője:  név:  Kurucz Péter  nyilvántartási szám: 13-15190 naplóügyfél-jele: 913212556 cím:  2310 Szigetszentmiklós, Szép utca 5. tel.:  +36 20 360 5895 Szerződő felek rögzítik, hogy a Vállalkozó építménygépészeti szakterület felelős műszaki vezetőjének az 1.1. pontban hivatkozott közbeszerzési eljárásban tett nyertes ajánlata szerint az MV-ÉG vagy azzal egyenértékű jogosultság megszerzése óta az ilyen jogosultsággal szerzett szakmai tapasztalata 36 hónap. A szerződés teljesítése során az itt megnevezett felelős műszaki vezető személye csak indokolt esetben módosítható, és a szerződés teljesítésébe bevont új felelős műszaki vezetőnek legalább olyan jogosultsággal kell rendelkeznie, mint az itt megnevezett felelős műszaki vezető és legalább 36 hónap építménygépészeti szakterület jogosultságú felelős műszaki vezetőként szerzett felelős műszaki vezetői szakmai tapasztalati idővel kell bírnia. Ennek be nem tartása esetén Megrendelő jogosult a szerződést rendkívüli felmondással megszüntetni.” Módosított rendelkezés: "5.2.8. Az Építési naplóba bejegyzésre jogosult a Vállalkozó építménygépészeti szakterület felelős műszaki vezetője:  név:  Pauló Levente nyilvántartási szám:07-0840; 07-51704 naplóügyfél-jele: 523573519 cím: 8000 Székesfehérvár, Deák Ferenc u. 24. tel.:  +36 20 828 0715 Szerződő felek rögzítik, hogy a Vállalkozó építménygépészeti szakterület felelős műszaki vezetőjének az 1.1. pontban hivatkozott közbeszerzési eljárásban tett nyertes ajánlata szerint az MV-ÉG vagy azzal egyenértékű jogosultság megszerzése óta az ilyen jogosultsággal szerzett szakmai tapasztalata 36 hónap. A szerződés teljesítése során az itt megnevezett felelős műszaki vezető személye csak indokolt esetben módosítható, és a szerződés teljesítésébe bevont új felelős műszaki vezetőnek legalább olyan jogosultsággal kell rendelkeznie, mint az itt megnevezett felelős műszaki vezető és legalább 36 hónap építménygépészeti szakterület jogosultságú felelős műszaki vezetőként szerzett felelős műszaki vezetői szakmai tapasztalati idővel kell bírnia. Ennek be nem tartása esetén Megrendelő jogosult a szerződést rendkívüli felmondással megszüntetni.”
Többet mutasson
Forrás: OJS 2026/S 076-268039 (2026-04-17)