Gyermektáboroztatás a 2025-2028. években

Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány

Gyermektáboroztatás a 2025-2028. években az alábbi 2 részben: I. rész: Gyermektáboroztatási szolgáltatás beszerzése magyarországi táborhely(ek)en a 2025-2028. években II. rész: Gyermektáboroztatási szolgáltatás beszerzése betegséggel élő vagy betegségből gyógyuló gyermekek részére arra alkalmas, speciális felszereltségű táborhelyen a 2025-2028. években Valamennyi részhez: Ajánlatkérő a 321/2015. (X.30.) Korm rendelet 46. § (3) bekezdését alkalmazza, mely szerint: ahol a közbeszerzés tárgyának egyértelmű és közérthető meghatározása szükségessé tette meghatározott gyártmányú, eredetű, típusú dologra, eljárásra, tevékenységre, személyre, szabadalomra vagy védjegyre való hivatkozást, ezekben a konkrét esetekben a megnevezés csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt, és a megnevezés mellett „vagy azzal egyenértékű” terminust minden esetben alkalmazza Ajánlatkérő, azt minden esetben érteni kell, ajánlattevők eszerint tehetik meg ajánlatukat. Az egyenértékűséget az ajánlatban az ajánlattevőnek kell igazolnia külön nyilatkozattal, megadva azt a terméket, mely esetében egyenértékű ajánlatot tesz, megnevezve az egyenértékűség objektív bizonyítékát Kiegészítés a BT 763 ponthoz: Ajánlatok benyújthatók egy részre, több részre, vagy valamennyi részre.

Határidő

Az ajánlatok beérkezésének határideje 2024-10-31. A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2024-10-01.

Szállítók

A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:

Kicsoda? Mi az? Hol?
Beszerzési előzmények
Dátum Dokumentum
2024-10-01 Ajánlati felhívás
2024-12-24 Tájékoztató az eljárás eredményéről
2025-01-03 Tájékoztató az eljárás eredményéről
Ajánlati felhívás (2024-10-01)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Cím: Gyermektáboroztatás a 2025-2028. években
Hivatkozási szám: EKR001759952024
Rövid leírás:
Gyermektáboroztatás a 2025-2028. években az alábbi 2 részben: I. rész: Gyermektáboroztatási szolgáltatás beszerzése magyarországi táborhely(ek)en a 2025-2028. években II. rész: Gyermektáboroztatási szolgáltatás beszerzése betegséggel élő vagy betegségből gyógyuló gyermekek részére arra alkalmas, speciális felszereltségű táborhelyen a 2025-2028. években Valamennyi részhez: Ajánlatkérő a 321/2015. (X.30.) Korm rendelet 46. § (3) bekezdését alkalmazza, mely szerint: ahol a közbeszerzés tárgyának egyértelmű és közérthető meghatározása szükségessé tette meghatározott gyártmányú, eredetű, típusú dologra, eljárásra, tevékenységre, személyre, szabadalomra vagy védjegyre való hivatkozást, ezekben a konkrét esetekben a megnevezés csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt, és a megnevezés mellett „vagy azzal egyenértékű” terminust minden esetben alkalmazza Ajánlatkérő, azt minden esetben érteni kell, ajánlattevők eszerint tehetik meg ajánlatukat. Az egyenértékűséget az ajánlatban az ajánlattevőnek kell igazolnia külön nyilatkozattal, megadva azt a terméket, mely esetében egyenértékű ajánlatot tesz, megnevezve az egyenértékűség objektív bizonyítékát Kiegészítés a BT 763 ponthoz: Ajánlatok benyújthatók egy részre, több részre, vagy valamennyi részre.
Többet mutasson
Szerződés típusa: Szolgáltatások
Termékek/szolgáltatások: Gyermeküdültetési szolgáltatások 📦
Információk a tételekről
Ez a szerződés tételekre oszlik
Az egy ajánlattevőnek odaítélhető tételek maximális száma: 2
Az ajánlatok valamennyi tételre benyújthatók

1️⃣
Belső azonosító: EKR001759952024/1
Cím: Gyermektáboroztatás Magyarországon
A beszerzés leírása:
Gyermektáboroztatási szolgáltatás beszerzése magyarországi táborhely(ek)en a 2025-2028. években 2025-2028. évek között mindösszesen 396.848 fő gyermek és fiatal, továbbá gyermekeket kísérő felnőtt, valamint az Alapítvány mindenkor hatályos Támogatási irányelve szerinti kedvezményezetti kör, illetve 8.760 fő a gyermekek felügyeletét ellátó, illetőleg a tábori programok lebonyolításában közreműködő, Ajánlatkérővel munkaviszonyban, vagy egyéb jogviszonyban lévő személyek (Altáborvezető [ATV], illetve Tábori Együttélést Segítő Operatív munkatárs [TESO], TESTVÉR, akik a táborozó gyermekek felügyeletében működnek közre, Ajánlatkérővel munkaviszonyban állnak) táboroztatási feladatainak ellátása, illetve a táboroztatáshoz szükséges szolgáltatások ellátása az alábbiak szerint: (opció+30% a BT 53. pontban kifejtve) Ajánlatkérő egyidejűleg legfeljebb 4002 fő gyermek, kísérő és személyzet részére kíván táboroztatási szolgáltatást biztosítani. Táboroztatás kapcsán ajánlatkérői elvárások: • ingatlanok/szálláshely és a szálláshely biztosításához kapcsolódó szolgáltatások legfeljebb két, összesen legalább 40 hektáron elhelyezkedő táborhelyen. • Ajánlattevőnek a táborhely(ek) esetében rendelkeznie kell saját zuhanyzós szobaegységekből álló, összesen legalább 4363 fő kapacitású szálláshelykontingenssel bíró létesítményegyüttessel, amely(ek)ben legalább 400 fő elhelyezése 2 vagy 3 ágyas szobákban biztosítható, a többi szobaegység kapacitása pedig legfeljebb 10 fő, és amely(ek)en megtalálhatóak az összlétszámhoz szükséges és igazodó közösségi terek, helyszínek (étterem, fedett csarnok, sportcsarnok, sportlétesítmények, közösségi terek, nyilvános mosdók, wc-k). A 4363 fős kapacitás az egyes csoportok és a csoportokon belül a nemek együtt történő elszállásolhatósága érdekében, a táboroztatási tapasztalatok alapján (a nem 2 vagy 3 ágyas szobákat figyelembe véve) +10%-os mértékben került meghatározásra. • étkeztetés biztosítása; • egyes tábortípusok esetében programok szervezése (adott esetben; • az adott turnusban szereplő táborozó részére, táboroztatásának ideje alatt legalább egyszeri, legalább 1 órás hajóút biztosítása; • járványügyi protokoll biztosítása, mindenkor hatályos jogszabályi előírások, továbbá egyéb Kormányzati ajánlások alapján; • Ajánlatkérő által megalkotott ún. tábori applikációhoz szükséges szélessávú (legalább 1024 Mbps) internet biztosítása a táborhelyek teljes területén • 24 órás őrzésvédelem, továbbá kamerarendszer folyamatos működtetése; • táborozók egyedi beléptetéséhez beléptetőrendszer kialakítása, folyamatos működtetése, QR-kódos karszalaggal történő beléptetés; • Ajánlatkérő által előírt, a Műszaki Leírás 3.3. pontjában részletezett programhelyszínek biztosítása, az Ajánlatkérő által előzetesen rendelkezésre bocsátott programtervhez is igazodóan; • Ajánlatkérő által előírt, a Műszaki Leírás 3.3. pontjában részletezett sportpályák, egyéb sportlétesítmények biztosítása, az Ajánlatkérő által előzetesen rendelkezésre bocsátott programtervhez is igazodóan; • egészségügyi szolgálat, gyerekorvos és a táborok ideje alatt legalább esetkocsi szintű egészségügyi felszereléssel rendelkező gépkocsi biztosítása (a Családi Erzsébet-táborok kivételével ) • egészségház biztosítása (járvány esetén nemenként legalább 1-1 elkülönítő helyiség zuhanyzóval, nemenként legalább 8 fő befogadására legyen alkalmas). • vízimentő szakemberek biztosítása 300 fő táborozóként 1 fő; • Ajánlatkérő munkavállalói részére napi feladataik ellátásához kapcsolódó irodahelyiségek biztosítása; • tábornyitó és táborzáró ceremóniákhoz (turnus kezdéskor és befejezés előtti estén) szükséges fórum/főtér/fedett rendezvénysátor közösségi helyszín; Táboroztatás megvalósításával összefüggő járulékos feladatok • szállás biztosítása; • épületek takarítása; • közös területek és strand karbantartása, takarítása; • sportpályák üzemeltetése, karbantartása; • áram- és vízvételi lehetőségek biztosítása; • épületek karbantartása, általános műszaki jelenlét; • a tábor teljes területének, eszközeinek folyamatos karbantartása; • eszközök kihelyezése az Ajánlatkérő által meghatározott programhelyszíneken és azok raktározása (őrzése) a táborok idején kívüli időszakban; • nyári turnusok esetében sétahajózás biztosítása • nyári turnusok esetében sárkányhajózás biztosítása • tábori élményeszközök, illetve az Ajánlatkérő tulajdonát képező további eszközök elhelyezése, őrzése, raktározása. • tábori rádiós rendszer (URH adóvevők) biztosítása; • rendezvénytechnika (audio- és vizuáltechnika) biztosítása; • valamennyi közösségi épület akadálymentesítése. • Programokhoz szükséges eszközök tárolása, kezelése, mozgatása • Programhelyszínek berendezésének biztosítása • Programeszközök pótlása során együttműködés • Programcsomag biztosítása Tervezett létszámmegosztás: Összesen 2025 101.402 létszám 295.694 vendégéjszaka Összesen 2026 101.402 létszám 295.694 vendégéjszaka Összesen 2027 101.402 létszám 295.694 vendégéjszaka Összesen 2028 101.402 létszám 295.694 vendégéjszaka Ajánlattevő feladata továbbá a 2025-2028. évek között Ajánlatkérő állandó munkavállalói, illetőleg együttműködő partnerei részére szállás és étkezés biztosítása a Műszaki Leírás 2.9-2.10. pontjaiban részletezettek szerint. A részletes feladatleírást a Közbeszerzési Dokumentum (továbbiakban: KD) műszaki leírása tartalmazza.
Többet mutasson
Szerződés típusa: Szolgáltatások
Termékek/szolgáltatások: Gyermeküdültetési szolgáltatások 📦
Fő helyszín vagy teljesítési hely: A teljesítés helye: Ajánlattevő megajánlása szerint
Időtartam: 48 hónap
Információk a lehetőségekről
Opciók
A lehetőségek leírása:
Opciók leírása: Ajánlatkérő a szerződés hatálya alatt jogosult az alábbi opciós mennyiségeket, valamint mennyiségi eltérés alapján a kapcsolódó ellátásokat is megrendelni Nyertes Ajánlattevőtől, az alapmennyiségekre irányadó vállalási áron. TESÓ/ATV képzés 2025-2028. között opcionálisan további (+30%) összesen 660 fő, a gyermekek felügyeletét ellátó, illetőleg a tábori programok szervezésében és lebonyolításában közreműködő, Ajánlatkérővel munkaviszonyban, vagy egyéb jogviszonyban lévő személyek (Altáborvezető [ATV], illetve Tábori Együttélést Segítő Operatív stábtag [TESO], TESTVÉR) számára szervezett rendszeres éves képzéshez 4 nap, 3 éjszakára szállás és étkezés biztosításával Ottalvós Erzsébet-táborok Nyári Élménytábor 2025-2028. között opcionálisan további (+30%) összesen 36.936 fő gyermek és fiatal, továbbá gyermekeket kísérő felnőtt, valamint az Alapítvány mindenkor hatályos Támogatási irányelve szerinti kedvezményezetti kör, a gyermekek felügyeletét ellátó, illetőleg a tábori programok szervezésében és lebonyolításában közreműködő, Ajánlatkérővel munkaviszonyban, vagy egyéb jogviszonyban lévő személyek (Altáborvezető [ATV], illetve Tábori Együttélést Segítő Operatív stábtag [TESO], TESTVÉR) táboroztatása, 6 nap 5 éjszakára szállás és étkezés biztosításával, bizonyos programokhoz eszközök, berendezések és Ajánlatkérő által előre meghatározott technikai feltételek biztosításával. Tavaszi Osztálykirándulás 2025-2028. között opcionálisan további(+30%) összesen 32.487 fő gyermek és fiatal, továbbá gyermekeket kísérő felnőtt, a gyermekek felügyeletét ellátó, illetőleg a tábori programok szervezésében és lebonyolításában közreműködő, Ajánlatkérővel munkaviszonyban, vagy egyéb jogviszonyban lévő személyek (Altáborvezető [ATV], illetve Tábori Együttélést Segítő Operatív stábtag [TESO], TESTVÉR) táboroztatása, 3 nap 2 éjszakára szállás és étkezés biztosításával, bizonyos programokhoz eszközök, berendezések és Ajánlatkérő által előre meghatározott technikai feltételek biztosításával. Őszi Osztálykirándulás 2025-2028. között opcionálisan további(+30%) összesen 19.776 fő gyermek és fiatal, továbbá gyermekeket kísérő felnőtt, illetve a gyermekek felügyeletét ellátó, illetőleg a tábori programok szervezésében és lebonyolításában közreműködő, Ajánlatkérővel munkaviszonyban, vagy egyéb jogviszonyban lévő személyek (Altáborvezető [ATV], illetve Tábori Együttélést Segítő Operatív stábtag [TESO], TESTVÉR) táboroztatása, 3 nap 2 éjszakára szállás és étkezés biztosításával, bizonyos programokhoz eszközök, berendezések és Ajánlatkérő által előre meghatározott technikai feltételek biztosításával. Családi Erzsébet-táborok 2025-2028. között opcionálisan további(+30%) összesen 14.688 fő az Alapítvány mindenkor hatályos Támogatási irányelve szerinti kedvezményezetti kör számára 3 nap 2 éjszakás táboroztatás az Ajánlatkérő által szervezett családok részére, szállás és napi ötszöri étkezés biztosításával és programok biztosításával a család minden tagjának. Karácsonyi Családi Erzsébet-táborok 2025-2028. között opcionálisan további(+30%) összesen 4.896 fő az Alapítvány mindenkor hatályos Támogatási irányelve szerinti kedvezményezetti kör számára 3 nap 2 éjszakás táboroztatás az Ajánlatkérő által szervezett családok részére, szállás és napi ötszöri étkezés biztosításával és az ünnephez igazodó programok biztosításával a család minden tagjának. Erzsébet-karácsony 2025-2028. között opcionálisan további (+30%) összesen 12.240 fő részére többnapos karácsonyi rendezvény lebonyolítása, az Alapítvány mindenkor hatályos Támogatási irányelve szerinti kedvezményezetti kör számára, 3 nap 2 éjszaka, a tábor jellegének megfelelően napi ötszöri étkezéssel, az ünnephez igazodó programmal.
Többet mutasson
Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): 2. Szerződés teljesítésében résztvevő személyi állomány (1. szakember) gyermek- és ifjúsági tábor vezetőjeként szerzett szakmai tapasztalata (0-36 hónap)
Minőségi kritérium (súlyozás): 5
Minőségi kritérium (név): 3. Szerződés teljesítésében résztvevő személyi állomány (2. szakember) gyermek- és ifjúsági tábor vezetőjeként szerzett szakmai tapasztalata (0-36 hónap)
Ár
Ár (súlyozás): 90
Annak indoklása, hogy az odaítélési szempontok súlyozását miért nem tüntették fel:
I. rész: az 1. értékelési részszempont esetében a KH Útmutató (KÉ 2020. évi 60.; 2020.03.25.) VI.1. melléklet A.1. aa) pontja szerinti fordított arányosítás módszere, a 2. ÉS 3. értékelési részszempont esetében az Útmutató VI.1.m.A.1.ab) pontja szerinti egyenes arányosítás. a 2-3. értékelési részszempont kapcsán az ajánlatkérő a szerződés teljesítésében résztvevő személyi állomány (1. és 2.szakember) gyermek- és ifjúsági tábor vezetőjeként szerzett szakmai tapasztalatát értékeli. A 2-3. értékelési részszempont kapcsán bemutathatók az alkalmassági minimumkövetelmény kapcsán bemutatott szakemberek is. A 2-3. értékelési részszempont kapcsán a szakemberek között az átfedés nem megengedett. Ajánlatkérő táborvezetői tapasztalatnak mindazon munkaköröket elfogadja, amelyben a szakember a tábor üzemeltetésért és szakmai vezetésért vezetői munkakörben felel. Ajánlatkérő gyermek- és ifjúsági tábor alatt a nem üzleti célú közösségi, szabadidős szálláshely-szolgáltatásról szóló 173/2003. (X. 28.) Korm. rendelet 3. § (2) bekezdése c) pontjának 2. alpontja szerinti és a Korm. rendeletben, a 12/1991. (V. 18.) NM rendeletben, valamint az egyes nem üzleti célú közösségi, szabadidős szálláshelyek üzemeltetésének egészségügyi feltételeiről szóló 37/2007. (VII. 23.) EüM–SZMM együttes rendeletben foglaltak szerint üzemeltetett gyermek- és ifjúsági tábort érti. Felhívjuk a figyelmet, hogy a 2-3. számú értékelési szempontra bemutatni kívánt szakember nevét az ajánlatban kötelező feltüntetni, annak elmulasztása a Kbt. 71. § (8) bekezdés b) pontjára figyelemmel az ajánlat érvénytelenségét eredményezi.
Többet mutasson
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0001

2️⃣
Belső azonosító: EKR001759952024/2
Cím: Gyermektáboroztatás betegséggel élőknek
A beszerzés leírása:
Gyermektáboroztatási szolgáltatás beszerzése betegséggel élő vagy betegségből gyógyuló gyermekek részére arra alkalmas, speciális felszereltségű táborhelyen a 2025-2028. években 2025-2028. évek között mindösszesen 10.744 fő gyermek és fiatal, továbbá gyermekeket kísérő felnőtt, valamint az Alapítvány mindenkor hatályos Támogatási irányelve (mely az E-Tábor Plusz felületén megtalálható) szerinti kedvezményezetti kör, illetve 408 fő a gyermekek felügyeletét ellátó, illetőleg a tábori programok lebonyolításában közreműködő, Ajánlatkérővel munkaviszonyban, vagy egyéb jogviszonyban lévő személyek (Altáborvezető [ATV], illetve Tábori Együttélést Segítő Operatív munkatárs [TESO], TESTVÉR, akik a táborozó gyermekek felügyeletében és a programok lebonyolításában működnek közre, Ajánlatkérővel munkaviszonyban állnak) táboroztatási feladatainak ellátása, illetve a táboroztatáshoz szükséges szolgáltatások ellátása az alábbiak szerint: (opció+30% a BT 53. pontban kifejtve) Ajánlatkérő egyidejűleg legfeljebb 71 fő gyermek és személyzet és kísérő személy részére kíván táboroztatási szolgáltatást biztosítani. • ingatlanok/szálláshely és a szálláshely biztosításához kapcsolódó szolgáltatások Az ingatlan (táborhely) lakott területtől távol, azonban az ország valamennyi településétől közúton megközelíthető helyen helyezkedjen el. Az Ajánlatkérő beteg vagy betegségből gyógyult gyerekek táboroztatását kívánja a területen megoldani, ezért kiemelten fontos a gyógyulást támogató, nyugodt, természetközeli helyszín, ami minden szempontból biztonságot nyújt és alkalmas A táborozók speciális szükségletét alapul véve fontos, hogy a speciális és élményterápiás programokat zavartalanul lehessen lebonyolítani, azonban a helyszín adjon lehetőséget a sport, a tehetséggondozás, a hit és a valahova tartozás érzés és élményvilágának megtapasztalására is. Az Ajánlatkérő építve arra, hogy a beteg vagy betegségből gyógyult gyerekek elszigetelve éltek/élnek, jellemzően kórházi környezetben, az ott lezajlott egészségügyi ellátást a kórházon kívül, a táborhelyen, lelki rehabilitációval kívánja tovább erősíteni, a sikerélmények gyűjtésével a gyógyulásukba vetett hitüket előmozdítani. Ajánlatkérő ugyanezzel a megközelítéssel kíván speciális táboroztatást biztosítani azoknak a családoknak, akik betegséggel élő gyermeket nevelnek. A hétköznapok nehézségeiből kiszakadva ezek a családok önfeledten tudjanak minőségi időt együtt tölteni, minél több közös élményben legyen részük, hátrahagyva a gyermek betegségéből eredő problémákat, lehetőségük legyen csak egymásra figyelni, ezzel is elősegítve a gyermek gyógyulását. A biztonságos környezetben megtapasztalhatják milyen jó együtt lenni, és közben a szülők is pihenhetnek kicsit, felszabadulhatnak, mivel önkéntesek is vigyáznak a gyerekekre. • Ajánlattevőnek a táborhely esetében rendelkeznie kell legalább 12 db szobaegységből álló, legalább 107 fő kapacitású szálláshelykontingenssel bíró létesítmény együttessel, amelyen megtalálhatóak az ezen létszámhoz szükséges és igazodó közösségi terek, helyszínek (étkező, zuhanyzó, közösségi ház, játszóház, sportpálya, közösségi terek, nyilvános mosdók, wc-k). Ajánlattevő által biztosított szálláshelyeken tudnia kell biztosítani egyidejűleg legalább 71 fő, maximum 10 ágyas szobákban történő elhelyezését, valamint 10 fő legalább 4 szobában (amiből legalább kettő három ágyas) elhelyezését. Ajánlatkérő elvárása, hogy a szálláshelyek fűthetőek legyenek. A 107 fős kapacitás speciális, a Műszaki Leírásban meghatározott szakmai szempontok alapján került meghatározásra. • étkeztetés biztosítása; • egyes tábortípusok esetében programok szervezése (adott esetben; • járványügyi protokoll biztosítása, mindenkor hatályos jogszabályi előírások; • szélessávú (legalább 1024 Mbps) internet biztosítása a táborhelye teljes területén; • 24 órás őrzésvédelem működtetése személy- és vagyonvédelem céljából; • táborozók megkülönböztetéséhez karszalag használata • Ajánlatkérő által előírt, a Műszaki Leírás 3.3. pontjában részletezett programhelyszínek biztosítása, az Ajánlatkérő által előzetesen rendelkezésre bocsátott programtervhez is igazodóan; • Ajánlatkérő által előírt, a Műszaki Leírás 3.3. pontjában részletezett sportpályák, egyéb sportlétesítmények biztosítása, az Ajánlatkérő által előzetesen rendelkezésre bocsátott programtervhez is igazodóan; • egészségügyi szolgálat a táborok ideje alatt; • Ajánlatkérő munkavállalói részére napi feladataik ellátásához kapcsolódó irodahelyiségek biztosítása; • tábornyitó és táborzáró ceremóniákhoz (turnus kezdéskor és befejezés előtti estén) szükséges fórum/főtér közösségi helyszín; A létszámadatok a jelentkezési kiírások alapján változhatnak. Ajánlatkérő a jelentkezés lezárását követően, illetőleg a pontos létszámadatokat a heti turnusok megkezdése előtt 7 nappal küldi meg; Táboroztatás megvalósításával összefüggő járulékos feladatok • szállás biztosítása; • épületek takarítása; • közös területek takarítása; • sportpályák üzemeltetése, karbantartása; • áram- és vízvételi lehetőségek biztosítása; • épületek karbantartása, általános műszaki jelenlét; • eszközök kihelyezése az Ajánlatkérő által meghatározott programhelyszíneken és azok raktározása (őrzése) a táborok idején kívüli időszakban; • tábori rádiós rendszer (URH adóvevők) biztosítása, • rendezvénytechnika (audio- és vizuáltechnika) biztosítása. • A tábor rendelkezzen hangosbemondó rendszerrel. • Betegszállítás orvosi vizsgálatra, kórházi járat biztosítása nem akut esetnek számító esetekben. Tervezett létszámmegosztás: Összesen 2025 2.788 létszám 8168 vendégéjszaka Összesen 2026 2.788 létszám 8168 vendégéjszaka Összesen 2027 2.788 létszám 8168 vendégéjszaka Összesen 2028 2.788 létszám 8168 vendégéjszaka A részletes feladatleírást a Közbeszerzési Dokumentum (továbbiakban: KD) műszaki leírása tartalmazza.
Többet mutasson
Információk a lehetőségekről
A lehetőségek leírása:
Opciók leírása: Ajánlatkérő a szerződés hatálya alatt jogosult az alábbi opciós mennyiségeket, valamint mennyiségi eltérés alapján a kapcsolódó ellátásokat is megrendelni Nyertes Ajánlattevőtől, az alapmennyiségekre irányadó vállalási áron. Gyógyító Szent Erzsébet-tábor 2025-2028. között opcionálisan további(+30%) összesen 1.038 fő gyermek és fiatal, továbbá gyermekeket kísérő felnőtt, valamint az Alapítvány mindenkor hatályos Támogatási irányelve szerinti kedvezményezetti kör, a gyermekek felügyeletét ellátó, illetőleg a tábori programok lebonyolításában közreműködő, Ajánlatkérővel munkaviszonyban, vagy egyéb jogviszonyban lévő személyek (Altáborvezető [ATV], illetve Tábori Együttélést Segítő Operatív stábtag [TESO], TESTVÉR) táboroztatása, 6 nap 5 éjszakára szállás és étkezés biztosításával, bizonyos programokhoz eszközök biztosításával. Családi Gyógyító Szent Erzsébet-tábor 2025-2028. között opcionálisan további (+30%) összesen 1.143 fő az Alapítvány mindenkor hatályos Támogatási irányelve szerinti kedvezményezetti kör számára 3 nap 2 éjszakás táboroztatás az Ajánlatkérő által szervezett családok részére, szállás és napi ötszöri étkezés biztosításával és programok biztosításával a család minden tagjának. Ottalvós Erzsébet-táborok a. Tavaszi Osztálykirándulás 2025-2028. között opcionálisan további (+30%) összesen 648 fő gyermek és fiatal, továbbá gyermekeket kísérő felnőtt, valamint az Alapítvány mindenkor hatályos Támogatási irányelve szerinti kedvezményezetti kör, illetve a gyermekek felügyeletét ellátó, illetőleg a tábori programok lebonyolításában közreműködő, Ajánlatkérővel munkaviszonyban, vagy egyéb jogviszonyban lévő személyek (Altáborvezető [ATV], illetve Tábori Együttélést Segítő Operatív stábtag [TESO], TESTVÉR) táboroztatása, 3 nap 2 éjszakára szállás és étkezés biztosításával, bizonyos programokhoz eszközök biztosításával. b. Őszi Osztálykirándulás 2025-2028. között opcionálisan további(+30%) összesen 519 fő gyermek és fiatal, továbbá gyermekeket kísérő felnőtt, valamint az Alapítvány mindenkor hatályos Támogatási irányelve szerinti kedvezményezetti kör, illetve a gyermekek felügyeletét ellátó, illetőleg a tábori programok lebonyolításában közreműködő, Ajánlatkérővel munkaviszonyban, vagy egyéb jogviszonyban lévő személyek (Altáborvezető [ATV], illetve Tábori Együttélést Segítő Operatív stábtag [TESO], TESTVÉR) táboroztatása, 3 nap 2 éjszakára szállás és étkezés biztosításával, bizonyos programokhoz eszközök biztosításával.
Többet mutasson
Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): 2. Az M.3.3. alkalmassági követelmény keretében bemutatott személyi állomány gyermek- és ifjúsági táborban vagy gyermekek nagyobb csoportjainak kórházon kívüli ellátásában szerzett szakmai tapasztalata (0-36 hónap)
Minőségi kritérium (súlyozás): 4
Minőségi kritérium (név): 3. Az M.3.3. alkalmassági követelmény keretében bemutatott személyi állománynak az alkalmassági követelményben foglaltak feletti többlet végzettsége, képzettsége (szakorvosi szakképesítése) (igen /nem)
Minőségi kritérium (súlyozás): 3
Minőségi kritérium (név): 4. Az M.3.3. alkalmassági követelmény keretében bemutatott személyi állomány rendelkezik-e szakorvosok által megszerezhető diabetológiai szakorvosi licenccel (igen/nem)
Annak indoklása, hogy az odaítélési szempontok súlyozását miért nem tüntették fel:
II. rész: az 1. értékelési részszempont esetében a KH Útmutató (KÉ 2020. évi 60.; 2020.03.25.) VI.1. melléklet A.1. aa) pontja szerinti fordított arányosítás módszere, a 2. értékelési részszempont esetében az Útmutató VI.1.m.A.1.ab) pontja szerinti egyenes arányosítás. a 3 ÉS 4. értékelési részszempont esetében az Útmutató VI.1.m.B. pontja szerinti abszolút értékelés szerinti pontkiosztás: a 3. értékelési részszempont kapcsán Pontkiosztás: - a szakembernek nincs további az alkalmassági követelmény keretében bemutatott szakterületen kívüli, az alkalmassági minimumkövetelménynél felsorolt szakterületek valamelyikén szerzett további szakorvosi szakképesítése 0 pont - a szakembernek van az alkalmassági követelmény keretében bemutatott szakterületen kívüli, az alkalmassági minimumkövetelménynél felsorolt szakterületek valamelyikén szerzett további szakorvosi szakképesítése 10 pont a 4. értékelési részszempont kapcsán Pontkiosztás: - igen (megajánlott szakember rendelkezik szakorvosok által megszerezhető diabetológiai szakorvosi licenccel) 10 pont - nem (megajánlott szakember nem rendelkezik szakorvosok által megszerezhető diabetológiai szakorvosi licenccel) 0 pont a 2. értékelési részszempont kapcsán az ajánlatkérő a szakembernek az alkalmassági minimumkövetelménynek való megfelelésén felüli, gyermek- és ifjúsági táborban vagy gyermekek nagyobb csoportjainak (egyidejűleg legalább 50 fős létszámot meghaladó) kórházon kívüli ellátásában szerzett szakmai tapasztalatát értékeli. AK: kórházon kívüli ellátás alatt minden olyan egészségügyi szolgáltatás nyújtását érti, amely nem kórházi körülmények között valósul meg (kórházon kívüli orvosi rendelő, sport-, vagy egyéb rendezvényen, gyermektáborban, iskolában stb.) AK gyermek- és ifjúsági tábor alatt az I. rész 5.1.6. általános információk pontjában megadott definíciót érti. a 3. értékelési részszempont kapcsán az ajánlatkérő azt értékeli, hogy a szakember az alkalmassági minimumkövetelménynek való megfelelésen felül, rendelkezik-e további az alkalmassági követelménynél felsorolt szakorvosi szakképesítések valamelyikével. (igen /nem) a 4. értékelési részszempont kapcsán az ajánlatkérő a szakembernek az alkalmassági minimumkövetelménynek való megfelelésén felüli azt értékeli, hogy a megajánlott szakember rendelkezik-e szakorvosok által megszerezhető diabetológiai szakorvosi licenccel (igen/nem) Felhívjuk a figyelmet, hogy a 2-4. számú értékelési szempontra bemutatni kívánt szakember nevét az ajánlatban kötelező feltüntetni, annak elmulasztása a Kbt. 71. § (8) bekezdés b) pontjára figyelemmel az ajánlat érvénytelenségét eredményezi.
Többet mutasson
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0002

Eljárás
Az eljárás típusa
Nyílt eljárás
Jogalap: 2014/24/EU irányelv
Az eljárás legfontosabb jellemzői:
I. rész: az 1. értékelési részszempont esetében a KH Útmutató (KÉ 2020. évi 60.; 2020.03.25.) VI.1. melléklet A.1. aa) pontja szerinti fordított arányosítás módszere, a 2. ÉS 3. értékelési részszempont esetében az Útmutató VI.1.m.A.1.ab) pontja szerinti egyenes arányosítás. II. rész: az 1. értékelési részszempont esetében a KH Útmutató (KÉ 2020. évi 60.; 2020.03.25.) VI.1. melléklet A.1. aa) pontja szerinti fordított arányosítás módszere, a 2. értékelési részszempont esetében az Útmutató VI.1.m.A.1.ab) pontja szerinti egyenes arányosítás. a 3 ÉS 4. értékelési részszempont esetében az Útmutató VI.1.m.B. pontja szerinti abszolút értékelés szerinti pontkiosztás: a 3. értékelési részszempont kapcsán Pontkiosztás: - a szakembernek nincs további az alkalmassági követelmény keretében bemutatott szakterületen kívüli, az alkalmassági minimumkövetelménynél felsorolt szakterületek valamelyikén szerzett további szakorvosi szakképesítése 0 pont - a szakembernek van az alkalmassági követelmény keretében bemutatott szakterületen kívüli, az alkalmassági minimumkövetelménynél felsorolt szakterületek valamelyikén szerzett további szakorvosi szakképesítése 10 pont a 4. értékelési részszempont kapcsán Pontkiosztás: - igen (megajánlott szakember rendelkezik szakorvosok által megszerezhető diabetológiai szakorvosi licenccel) 10 pont - nem (megajánlott szakember nem rendelkezik szakorvosok által megszerezhető diabetológiai szakorvosi licenccel) 0 pont
Többet mutasson
Adminisztratív információk
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések beérkezésének határideje: 2024-10-31 12:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei: 2024-10-31 14:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei (hely): Az ajánlatok bontása az EKR-ben történik.
Az ajánlatok felbontásának feltételei (Tájékoztatás a felhatalmazott személyekről és a felbontási eljárásról):
Az ajánlatok felbontására a 424/2017. (XII. 19.) Kormányrendelet 15. §, valamint a Kbt. 68. § előírásainak megfelelően kerül sor.
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Minimális időtartam, amely alatt az ajánlattevőnek fenn kell tartania az ajánlatot: 30 nap
Leírás
Keretmegállapodások esetén indokolni kell a 4 évet meghaladó időtartamot: none
A közbeszerzési eljárás feltételei
Fokozott biztonságú vagy minősített elektronikus aláírás vagy bélyegző kötelező (a 910/2014/EU rendeletben foglaltakkal összhangban)
Biztosítéknyújtási kötelezettség áll fenn
A szerződést elnyerő ajánlattevők csoportjának valamilyen jogi formát kell öltenie
Meg kell adni a szerződés teljesítésére kinevezett személyzet tagjainak nevét és szakmai képesítését
Megnyitás dátuma: 2024-10-31 14:00:00 📅
Hely: Az ajánlatok bontása az EKR-ben történik.
További információk:
Az ajánlatok felbontására a 424/2017. (XII. 19.) Kormányrendelet 15. §, valamint a Kbt. 68. § előírásainak megfelelően kerül sor.
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Elektronikus számlázás: Kötelező
Elektronikus rendelés lesz használatos
Elektronikus fizetést használnak
Díjazási kritériumok
Súlyozás típusa: Súlyozás (pontok, pontos)
Rögzített szám típusa: Rögzített érték (összesen)

Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk
Gazdasági és pénzügyi helyzet
A kiválasztási kritériumok listája és rövid leírása:
P.1.: Alkalmassági minimumkövetelmény(ek) meghatározása: P.1. Alkalmatlan az ajánlattevő a szerződés teljesítésére, ha az ajánlati felhívás feladásának napját megelőző utolsó 3 mérlegforduló nappal lezárt üzleti évben a közbeszerzés tárgyából (gyermektáboroztatási és/vagy üdültetési és/vagy 6-18 év közötti gyermekcsoportok számára nyújtott szállás és étkezési szolgáltatásból) származó nettó árbevétele összesen nem éri el a(z) I. rész tekintetében a nettó 11.635.148.574,- Ft-ot Több részre történő ajánlattétel esetén elegendő az ajánlattétellel érintett részek közül a legnagyobb árbevételi előírásnak megfelelni. A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 19. § (5) bekezdése értelmében,ha az ajánlattevő a P.1. pontja szerinti árbevételi adatot azért nem tudja az ajánlatkérő által előírt teljes időszakra vonatkozóan megadni, mert az időszak kezdete után kezdte meg működését, az alkalmasságát a közbeszerzés tárgyából (gyermektáboroztatási és/vagy üdültetési és/vagy 6-18 év közötti gyermekcsoportok számára nyújtott szállás és étkezési szolgáltatásból) származó árbevételről szóló nyilatkozattal jogosult igazolni. Ebben az esetben az ajánlattevő működésének ideje alatt a közbeszerzés tárgyából származó - általános forgalmi adó nélkül számított - árbevételének el kell érnie vagy meg kell haladnia a(z) I. rész tekintetében a nettó 11.635.148.574,- Ft-ot Ajánlatkérő gyermektáboroztatási és/vagy üdültetési szolgáltatás alatt a nem üzleti célú közösségi, szabadidős szálláshely-szolgáltatásról szóló 173/2003. (X. 28.) Korm. rendelet 3. § (2) bekezdése c) pontjának 2. alpontja szerinti szálláshelyen a Korm. rendeletben, a 12/1991. (V. 18.) NM rendeletben, valamint az egyes nem üzleti célú közösségi, szabadidős szálláshelyek üzemeltetésének egészségügyi feltételeiről szóló 37/2007. (VII. 23.) EüM–SZMM együttes rendeletben foglaltaknak megfelelő, 6-18 éves korosztály részére szervezett üdültetést és/vagy táboroztatást és egyben szervezett foglalkoztatásukat érti. Az igazolási módok felsorolása és rövid leírása: Valamennyi rész tekintetében egyaránt: Az igazolási módok felsorolása és rövid leírása: Kbt. 67. § (1)-(2) bek és 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 1. § (1) bek. alapján ajánlattevőnek - adott esetben kapacitást nyújtó szervezetnek - az ESPD benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy megfelel az alkalmassági követelményeknek. Ajánlatkérő e körben elfogadja az érintett gazdasági szereplő egyszerű nyilatkozatát, azaz az ESPD IV. Rész „Alfa szakaszát kell kitölteni, a további részeket nem. Közös ajánlattevők mindegyike esetében külön formanyomtatvány szükséges, a közös ajánlattevők képviseletében a nyilatkozatot az ajánlatot benyújtó gazdasági szereplő teszi meg. A Kbt. 69. § (4)-(7) bekezdése alapján az alkalmassági követelményekre vonatkozó igazolások benyújtására felhívott gazdasági szereplőnek az alábbiak szerint szükséges igazolnia, hogy megfelel az alkalmassági követelményeknek: P.1) A Kbt. 65. § (1) bek. a) pontja és a Kr. 19. § (1) bek. c) pontja alapján ajánlattevő (közös ajánlattétel esetén bármelyik közös ajánlattevő)csatolja az ajánlati felhívás feladásának napját megelőző utolsó 3 mérlegfordulónappal lezárt üzleti évre vonatkozóan a közbeszerzés tárgyából (gyermektáboroztatási és/vagy üdültetési és/vagy 6-18 év közötti gyermekcsoportok számára nyújtott szállás és étkezési szolgáltatásból) származó - ÁFA nélkül számított - árbevételéről szóló nyilatkozatát, attól függően, hogy az ajánlattevő mikor jött létre, illetve mikor kezdte meg tevékenységét, ha ezek az adatok rendelkezésre állnak. Ha az ajánlattevő a P1) és/vagy a P2) pont szerinti irattal azért nem rendelkezik, mert olyan jogi formában működik, amely tekintetében a beszámoló, illetve az árbevételről szóló nyilatkozat benyújtása nem lehetséges, az e pontokkal kapcsolatban előírt alkalmassági követelmény és igazolási mód helyett bármely, az ajánlatkérő által megfelelőnek tekintett egyéb nyilatkozattal vagy dokumentummal igazolhatja pénzügyi és gazdasági alkalmasságát. Az érintett ajánlattevő kiegészítő tájékoztatás kérése során köteles alátámasztani, hogy olyan jogi formában működik, amely tekintetében a beszámoló, illetve az árbevételről szóló nyilatkozat benyújtása nem lehetséges és köteles tájékoztatást kérni az e pontokkal kapcsolatban előírt alkalmassági követelmény és igazolási mód helyett az alkalmasság igazolásának ajánlatkérő által elfogadott módjáról. 321/2015 (X.30). Kr. 19. § (3) bek. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Kbt. 65. § (6) bekezdésében és a 321/2015. (X. 30.) Kr. 1. § (7) bek.-re és a Kbt. 69. § (11a) bekezdésére is.
Többet mutasson
P.2.: Alkalmassági minimumkövetelmény(ek) meghatározása: P.2. Alkalmatlan az Ajánlattevő, ha az Ajánlattevő letelepedése szerint irányadó számviteli jogszabálynak megfelelően elkészített, saját vagy jogelődje utolsó három (az eljárást megindító felhívás feladásának napját megelőző) lezárt üzleti évre vonatkozó számviteli jogszabályok szerinti beszámolói alapján adózott eredménye több mint egy lezárt üzleti évben negatív volt. Az igazolási módok felsorolása és rövid leírása: Kbt. 67. § (1)-(2) bek és 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 1. § (1) bek. alapján ajánlattevőnek - adott esetben kapacitást nyújtó szervezetnek - az ESPD benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy megfelel az alkalmassági követelményeknek. Ajánlatkérő e körben elfogadja az érintett gazdasági szereplő egyszerű nyilatkozatát, azaz az ESPD IV. Rész „Alfa szakaszát kell kitölteni, a további részeket nem. Közös ajánlattevők mindegyike esetében külön formanyomtatvány szükséges, a közös ajánlattevők képviseletében a nyilatkozatot az ajánlatot benyújtó gazdasági szereplő teszi meg. A Kbt. 69. § (4)-(7) bekezdése alapján az alkalmassági követelményekre vonatkozó igazolások benyújtására felhívott gazdasági szereplőnek az alábbiak szerint szükséges igazolnia, hogy megfelel az alkalmassági követelményeknek: P2) A Kr. 19. § (1) bek. b) pontja alapján az eljárást megindító felhívás feladásának napját megelőző három, lezárt üzleti év vonatkozásában az ajánlattevő saját vagy jogelődje számviteli jogszabályok szerinti beszámolójának – vagy annak meghatározott részének – benyújtásával (ha a gazdasági szereplő letelepedése szerinti ország joga előírja közzétételét); ha az ajánlatkérő által kért beszámoló a céginformációs szolgálat honlapján megismerhető, a beszámoló adatait az ajánlatkérő ellenőrzi, a céginformációs szolgálat honlapján megtalálható beszámoló beküldése nem szükséges. Ha az ajánlattevő a számviteli jogszabályoknak megfelelő beszámolóval azért nem rendelkezik az ajánlatkérő által előírt teljes időszakban, mert az időszak kezdete után kezdte meg működését, az alkalmasságát a közbeszerzés tárgyából származó árbevételről szóló cégszerűen aláírt nyilatkozattal jogosult igazolni. Ebben az esetben az ajánlattevő működésének ideje alatt a közbeszerzés tárgyából származó általános forgalmi adó nélkül számított - árbevételének el kell érnie vagy meg kell haladnia a(z) I. rész tekintetében a nettó 11.635.148.574 Ft-ot. Ha az ajánlattevő a P1) és/vagy a P2) pont szerinti irattal azért nem rendelkezik, mert olyan jogi formában működik, amely tekintetében a beszámoló, illetve az árbevételről szóló nyilatkozat benyújtása nem lehetséges, az e pontokkal kapcsolatban előírt alkalmassági követelmény és igazolási mód helyett bármely, az ajánlatkérő által megfelelőnek tekintett egyéb nyilatkozattal vagy dokumentummal igazolhatja pénzügyi és gazdasági alkalmasságát. Az érintett ajánlattevő kiegészítő tájékoztatás kérése során köteles alátámasztani, hogy olyan jogi formában működik, amely tekintetében a beszámoló, illetve az árbevételről szóló nyilatkozat benyújtása nem lehetséges és köteles tájékoztatást kérni az e pontokkal kapcsolatban előírt alkalmassági követelmény és igazolási mód helyett az alkalmasság igazolásának ajánlatkérő által elfogadott módjáról. 321/2015 (X.30). Kr. 19. § (3) bek. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Kbt. 65. § (6) bekezdésében és a 321/2015. (X. 30.) Kr. 1. § (7) bek.-re és a Kbt. 69. § (11a) bekezdésére is..
Többet mutasson
Műszaki és szakmai képességek
Műszaki, illetve szakmai alkalmasság M.1.: Alkalmassági minimumkövetelmény(ek): M.1. Alkalmatlan az ajánlattevő, ha nem rendelkezik az eljárást megindító felhívás feladásától feladását megelőző 3 évben (36 hónap) befejezett, de legfeljebb 6 éven (72 hónap) belül megkezdett, az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően teljesített alábbi referenciával/referenciákkal: I. rész: M.1. legalább 1 db, összesen legalább 200.000 gyermek és kísérő táboroztatására és/vagy részükre nyújtott üdültetési szolgáltatásra és/vagy 6-18 év közötti gyermekcsoportok és kísérőik számára nyújtott szállás és étkezési szolgáltatásra vonatkozó referenciával, amely magában foglalta legalább 2000 fő gyermek és kísérő egyidejű táboroztatását és/vagy üdültetését és/vagy gyermekek és kísérőik számára nyújtott szállás és étkezési szolgáltatást is. Ajánlatkérő több szerződésből történő teljesítést is elfogad. AK rögzíti, hogy a tárgyi eljárás kapcsán, több részre történő ajánlattétel esetén egy referencia több részben is bemutatható, amennyiben az maradéktalanul megfelel az adott rész tekintetében előírt alkalmasági minimumkövetelménynek. Ajánlatkérő gyermekek táboroztatása és/vagy üdültetési szolgáltatása alatt a nem üzleti célú közösségi, szabadidős szálláshely-szolgáltatásról szóló 173/2003. (X. 28.) Korm. rendelet 3. § (2) bekezdése c) pontjának 2. alpontja szerinti szálláshelyen a Korm. rendeletben, a 12/1991. (V. 18.) NM rendeletben, valamint az egyes nem üzleti célú közösségi, szabadidős szálláshelyek üzemeltetésének egészségügyi feltételeiről szóló 37/2007. (VII. 23.) EüM–SZMM együttes rendeletben foglaltaknak megfelelő, 6-18 éves korosztály részére szervezett üdültetést és/vagy táboroztatást és egyben szervezett foglalkoztatásukat érti. Az igazolási módok felsorolása és rövid leírása: Kbt. 67. § (1)-(2) bek és 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 1. § (1) bek. alapján ajánlattevőnek - adott esetben kapacitást nyújtó szervezetnek - az ESPD benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy megfelel az alkalmassági követelményeknek. Ajánlatkérő e körben elfogadja az érintett gazdasági szereplő egyszerű nyilatkozatát, azaz az ESPD IV. Rész „Alfa szakaszát kell kitölteni, a további részeket nem. Közös ajánlattevők mindegyike esetében külön formanyomtatvány szükséges, a közös ajánlattevők képviseletében a nyilatkozatot az ajánlatot benyújtó gazdasági szereplő teszi meg. A Kbt. 69. § (4)-(7) bekezdése alapján az alkalmassági követelményekre vonatkozó igazolások benyújtására felhívott gazdasági szereplőnek az alábbiak szerint szükséges igazolnia, hogy megfelel az alkalmassági követelményeknek: M/1. a Kbt. 65. § (1) bekezdés b) pontja és a Kr. 21. § (3) bekezdés a) pontja alapján az ajánlattevő ismerteti az eljárást megindító felhívás feladásától visszafelé számított 36 hónapban befejezett, de legfeljebb 72 hónapban megkezdett, szerződésszerűen teljesített (gyermektáboroztatási és/vagy üdültetési és/vagy gyermekek és kísérőik számára nyújtott szállás és étkezési szolgáltatás) legjelentősebb szolgáltatásait a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 22. § (1)-(2) bekezdése szerint az alkalmassági minimumkövetelményeknek megfelelően részletezett tartalmú nyilatkozat/igazolás benyújtásával. A 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 22. § (2) bekezdése alapján igazolás, illetve nyilatkozat tartalmazza legalább az alábbi adatokat: -szolgáltatás tárgya oly módon, hogy az előírt alkalmassági követelmény megléte megállapítható legyen, - szolgáltatás mennyisége oly módon, hogy az előírt alkalmassági követelmény megléte megállapítható legyen (abból a gyermekek és kísérői száma, illetve a nyújtott szolgáltatás megállapítható legyen) - a teljesítés ideje (kezdő és befejező időpontja) (legalább év/hónap/nap bontásban), - a szerződést kötő másik fél (korábbi megrendelő) megnevezése, az információt adó neve, elérhetősége (telefon és/vagy email cím) - nyilatkozat arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e. Amennyiben az igazolás szerinti szerződés tárgya bővebb, mint a közbeszerzés tárgya, akkor a referenciaigazolásban/nyilatkozatban meg kell adni a közbeszerzés tárgyára vonatkozó mennyiségi adatot. Amennyiben a referencia igazolás szerinti szerződés időtartama bővebb, mint a vizsgált időszak, akkor a referencia igazolásban meg kell adni a vizsgált időszak alatt teljesített mennyiségi adatot. A 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 21/A. §, a 24. § (1) bek. és a Kbt. 140. § (9) bek. irányadó. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Kbt. 65. § (6), (7), (9), (11)-(12) bek., a Kbt. 69. § (11)-(11a) és a Kbt. 67. § (3) bekezdésére.
Többet mutasson
Műszaki, illetve szakmai alkalmasság M.2.: Alkalmassági minimumkövetelmény(ek): M/2. Alkalmatlan az ajánlattevő, ha nem rendelkezik I. rész: legfeljebb kettő db olyan táborhelyként funkcionáló olyan szálláshellyel, amely(ek) összesen legalább 4363 fő egyidejű elhelyezésére alkalmas(ak), és területe összesen minimum 40 hektár, valamint amelyen található legalább 10 darab röplabda pálya és/vagy kosárlabdapálya és/vagy kézilabda pálya és/vagy nagypályás focipálya, melyből legalább 1 db röplabda pálya, 1 db kosárlabda pálya és 1 db kézilabdapálya fedett, valamint legalább 1 db EU konform elemekkel kialakított játszótér, amely összesen legalább 10 elemből áll. Az igazolási módok felsorolása és rövid leírása: Kbt. 67. § (1)-(2) bek és 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 1. § (1) bek. alapján ajánlattevőnek - adott esetben kapacitást nyújtó szervezetnek - az ESPD benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy megfelel az alkalmassági követelményeknek. Ajánlatkérő e körben elfogadja az érintett gazdasági szereplő egyszerű nyilatkozatát, azaz az ESPD IV. Rész „Alfa szakaszát kell kitölteni, a további részeket nem. Közös ajánlattevők mindegyike esetében külön formanyomtatvány szükséges, a közös ajánlattevők képviseletében a nyilatkozatot az ajánlatot benyújtó gazdasági szereplő teszi meg. A Kbt. 69. § (4)-(7) bekezdése alapján az alkalmassági követelményekre vonatkozó igazolások benyújtására felhívott gazdasági szereplőnek az alábbiak szerint szükséges igazolnia, hogy megfelel az alkalmassági követelményeknek: M/2. A 321/2015 (X.30.) Kr. 21. § (3) bekezdés i) pontja alapján az ajánlathoz csatolni kell a műszaki technikai felszereltségéről szóló nyilatkozatát, amelyből egyértelműen kiderül minden olyan paraméter, előírás, amelyet Ajánlatkérő az alkalmassági előírások között előírt. Az ajánlathoz csatolni kell a megajánlott ingatlan(ok) tulajdoni lapját, illetőleg amennyiben az ingatlan nem az ajánlattevő tulajdonában van, úgy az ingatlan használatára feljogosító jogcím igazolására alkalmas szerződést vagy egyéb hitelt érdemlő dokumentumot. A 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 21/A. §, a 24. § (1) bek. és a Kbt. 140. § (9) bek. irányadó. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Kbt. 65. § (6), (7), (9), (11)-(12) bek., a Kbt. 69. § (11)-(11a) és a Kbt. 67. § (3) bekezdésére.
Többet mutasson
+ még 1
Műszaki, illetve szakmai alkalmasság M.3.: M.3. Alkalmatlan az ajánlattevő, ha nem rendelkezik I. rész: M.3.1. legalább 1 fő diétás szakács képzettséggel rendelkező szakemberrel, aki rendelkezik olyan nagyüzemi és/vagy közétkeztetési szolgáltatásra vonatkozó, konyhafőnök munkakörben szerzett tapasztalattal, amely kapcsán ellátott egyidejűleg legalább 1.000 fő étkeztetését és M.3.2 legalább 1 fő dietetikus képzettséggel rendelkező szakemberrel, aki rendelkezik legalább 1000 fő egyidejű étkeztetésére vonatkozó szakmai tapasztalattal. M.3.3. legalább 2 fő szakemberrel, akik rendelkeznek Turizmus-vendéglátás (vagy azzal egyenértékű) szakon szerzett felsőfokú végzettséggel. Ajánlatkérő nagyüzemi és/vagy közétkeztetési szolgáltatás alatt a közétkeztetésre vonatkozó táplálkozás-egészségügyi előírásokról szóló 37/2014. (IV. 30.) EMMI rendelet 2. § (1) bekezdés 14. pontjában foglaltakat érti. Ajánlatkérő konyhafőnök szakmai tapasztalatnak mindazon munkaköröket elfogadja, amelyben a szakember az étkeztetésért vezetői munkakörben felel. Az M.3.2. pontok szerinti alkalmassági feltétel mindegyik részben teljesíthető ugyanazon szakemberrel is, egyébként a szakemberek közti átfedés sem részek, sem pozíciók között nem megengedett. Az igazolási módok felsorolása és rövid leírása: Kbt. 67. § (1)-(2) bek és 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 1. § (1) bek. alapján ajánlattevőnek - adott esetben kapacitást nyújtó szervezetnek - az ESPD benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy megfelel az alkalmassági követelményeknek. Ajánlatkérő e körben elfogadja az érintett gazdasági szereplő egyszerű nyilatkozatát, azaz az ESPD IV. Rész „Alfa szakaszát kell kitölteni, a további részeket nem. Közös ajánlattevők mindegyike esetében külön formanyomtatvány szükséges, a közös ajánlattevők képviseletében a nyilatkozatot az ajánlatot benyújtó gazdasági szereplő teszi meg. A Kbt. 69. § (4)-(7) bekezdése alapján az alkalmassági követelményekre vonatkozó igazolások benyújtására felhívott gazdasági szereplőnek az alábbiak szerint szükséges igazolnia, hogy megfelel az alkalmassági követelményeknek: M/3. A Kbt. 65. § (1) bek. b) pontja és a Kormányrendelet. 21. § (3) bek. b) pontja alapján ajánlattevőnek ismertetnie kell azoknak a szakembereknek a megnevezését, végzettségét, illetve képzettségüket, - az adott szakemberrel igazolni kívánt alkalmassági minimumkövetelmény pontos megjelölésével - akiket be kíván vonni a teljesítésbe. Csatolandó dokumentumok: - a szakemberek bevonására vonatkozó nyilatkozat, amelyben feltünteti a szakember nevét; - a képzettséget, illetve végzettséget igazoló dokumentumok; A képzettség, illetve végzettség az iskolai oklevél vagy nem iskolai képzésről készült oklevél egyszerű másolatban történő benyújtásával igazolandó. A szakembereknek nyilatkozniuk szükséges a tekintetben, hogy a szerződés teljesítése során rendelkezésre fognak állni. A 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 21/A. §, a 24. § (1) bek. és a Kbt. 140. § (9) bek. irányadó. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Kbt. 65. § (6), (7), (9), (11)-(12) bek., a Kbt. 69. § (11)-(11a) és a Kbt. 67. § (3) bekezdésére.
Többet mutasson
Részvételi feltételek
A gazdasági szereplők azon csoportjának jogi formája, amelynek a szerződést oda kell ítélni:
Ajánlatkérő a Kbt. 35. § (8) - (9) bekezdésében foglaltakra való tekintettel rögzíti, hogy tárgyi eljárás vonatkozásában kizárja annak lehetőségét, hogy nyertes ajánlattevő(k) a szerződés teljesítését külön erre a célra létrehozott gazdálkodó szervezettel (u.n. projekttársasággal) valósítsa (vagy valósítsák) meg.
Többet mutasson
Kauciók és garanciák:
Az eljárásban való részvétel ajánlati biztosíték adásához kötött. Az ajánlati biztosíték mértéke: I. rész: 5.000.000,- HUF, II. rész: 5.000.000,- HUF, amely teljesíthető a Kbt. 54.§ (2) bek. foglaltak szerint. A befizetés helye: az MBH Bank Nyrt. vagy az ajánlatkérő fizetési számlaszáma: 10300002-10668919-00024909 Az ajánlati biztosíték befizetése (teljesítése) igazolásának módja: Ha a biztosítékot befizetéssel kívánja teljesíteni, a befizetés megtörténtét igazoló bizonylat egyszerű másolati példányát az ajánlatba kell csatolni. Ha a biztosítékot ajánlatkérő fenti bankszámlájára történő befizetéssel kívánja teljesíteni, a befizetés megtörténtét igazoló bizonylat egyszerű másolati példányát az ajánlatba kell csatolni. Részletesen a KD tartalmazza. A BT-77 pont folytatása: A finanszírozás tekintetében irányadó jogszabályok: -a Polgári Törvénykönyvéről szóló 2013. évi V. törvény; -a Közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény; -Általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény; -Számvitelről szóló 2000. évi C. tv. A részletes fizetési feltételeket a KD részét képező szerződéstervezet tartalmazza. A szerződés biztosítékai: Valamennyi rész tekintetében egyaránt: Ajánlatkérő az alábbiakban jelöli meg a közbeszerzési eljárás eredményeként létrejövő szerződésben alkalmazott szerződést megerősítő mellékkötelezettségeket: Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Ptk. 6:186. § (1) bekezdésére. - Késedelmi kötbér: a késedelem minden napjára a késedelemmel érintett mennyiség nettó ellenértékének – mint vetítési alapnak – az 5%-a. Max érték: a késedelemmel érintett mennyiség nettó ellenértékének – mint vetítési alap - 30 %-a. - Hibás teljesítési kötbér: A hiba kijavítására, kicserélésre póthatáridőt tűz AK. A póthatáridő eredménytelen eltelte és a hiba és hiánymentes teljesítés közötti időtartamra a késedelmi kötbérrel megegyező mértékű kötbér fizetésére kötelezett. - Meghiúsulási kötbér: mértéke az adott részteljesítésre eső nettó vállalkozói díj 30%-a szerződés teljes meghiúsulása esetén Megrendelő a Vállalkozó nyertes ajánlatában foglalt összesített nettó ajánlati ár 20%-ára jogosult. A szerződést biztosító mellékkötelezettségekre vonatkozó részletes előírásokat a közbeszerzési dokumentum részét képező szerződéstervezet tartalmazza. A szerződést biztosító mellékkötelezettségekre vonatkozó részletes előírásokat a közbeszerzési dokumentum részét képező szerződéstervezet tartalmazza.
Többet mutasson
A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre:
Valamennyi rész tekintetében egyaránt: Fő finanszírozási és fizetési feltételek: Az ajánlattétel, a szerződés és a kifizetések pénzneme: HUF. Finanszírozás hazai forrás igénybevételével valósul meg. Ajánlatkérő előleget biztosít: a tervezett vendégéjszakák (fő/nap/tárgyév) számának 40%-a és a tárgyévi egységár szorzatának megfelelő összegű előlegre jogosult nyertes Ajánlattevő. Turnusonként egy számla nyújtható be. A szerződés ellenértékét Ajánlatkérő a Kbt. 135. § (1), (5)-(6) bekezdései és a Ptk. 6:130. § (1)-(2) bekezdései szerint teljesíti. A késedelmi kamatra a Ptk. 6:155.§ az irányadó. A szerződést biztosító mellékkötelezettségekre és a fizetési feltételek részletes szabályait a közbeszerzési dokumentumok részét képező szerződéstervezet tartalmazza. A Kbt. 27/A. § szerinti elektronikus számla elfogadott az AK. részére.
Többet mutasson
Kizárási ok: A nemzeti törvények értelmében a csődhöz hasonló helyzet
Kizárási okok leírása:
Valamennyi rész tekintetében egyaránt: Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában az olyan gazdasági szereplő, akivel szemben a Kbt. 62. § (1) és (2) bek-ben foglalt kizáró okok bármelyike fennáll. Az eljárásból kizárásra kerül az ajánlattevő, alvállalkozó vagy alkalmasság igazolásában részt vevő gazdasági szereplő, aki a Kbt. 62. § (1) és (2) bek-ben szereplő kizáró okok valamelyike hatálya alá tartozik vagy a részéről a kizáró ok az eljárás során következett be. [Kbt. 74. § (1)] Ajánlattevőnek a 321/2015. (X.30.) Kr. 1. § (1) szerint, a Korm. rendelet II. Fejezetében (2-4. §) foglaltaknak megfelelően az egységes európai közbeszerzési dokumentum (EEKD vagy ESPD) benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy nem tartozik a Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdésének hatálya alá. Az EEKD-t az Elektronikus Közbeszerzési Rendszerben (EKR) elérhető elektronikus űrlapon kell kitölteni. Az EKR-ben elektronikus űrlap benyújtásával teendő nyilatkozatot a közös ajánlattevők képviseletében az ajánlatot benyújtó gazdasági szereplő teszi meg. Az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezet vonatkozásában a 321/2015. (X.30.) Kr. 3. § (3) szerint kell az EEKD-t benyújtani. Az ajánlatban az EKR-ben elérhető elektronikus űrlap igénybevételével be kell nyújtani az ajánlattevő arra vonatkozó nyilatkozatát, hogy nem vesz igénybe a szerződés teljesítéséhez a Kbt. 62. § (1)-(2) bek szerinti kizáró okok hatálya alá eső alvállalkozót. [Kbt. 67. § (4)] Az értékelési szempontra figyelemmel legkedvezőbbnek tekinthető ajánlattevőnek és adott esetben további ajánlattevő(k)nek az ajánlatkérő felhívása alapján a 321/2015. (X.30.) Kr. 1. § (2) bek-nek megfelelően, a Korm. rendelet III. Fejezetében (8., 10. és 12-16. §) foglaltaknak megfelelően kell részletesen igazolnia/igazolniuk, hogy nem tartozik/tartoznak az eljárásban előírt kizáró okok hatálya alá. A 321/2015. (X.30.) Kr. III. Fejezetében meghatározott igazolási módok a Korm. rendelet V. Fejezetnek megfelelőn kiválthatók, ha az érintett gazdasági szereplő minősített ajánlattevői jegyzéken való szerepléssel bizonyítja, hogy megfelel a közbeszerzési eljárásban előírt követelményeknek. A 321/2015. (X.30.) Kr. 13. § alapján folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás esetében AT az ajánlathoz köteles csatolni a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet és az annak érkezéséről a cégbíróság által megküldött igazolást. AT-nek nyilatkoznia kell az ajánlatban (EKR űrlap formájában), hogy esetében van-e folyamatban változásbejegyzési eljárás; nemleges nyilatkozat is csatolandó. AK felhívja a figyelmet a Kbt. 41/A. § (4)-(5) bek., valamint a Kbt. 65.§ (11)-bek.re. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a 321/2015. (X.30.) Kr. 1. § (7) és (8) bek-re. A Kbt. 64. § alapján élhet gazdasági szereplő az öntisztázás jogintézményével. Közös ajánlattevőknek külön-külön kell nyilatkozniuk a kizáró okokkal kapcsolatban, a közös ajánlattevők képviseletében a nyilatkozatot az ajánlatot benyújtó gazdasági szereplő teszi meg.
Többet mutasson

Ajánlatkérő hatóság
Név és címek
Név: Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány
Nemzeti nyilvántartási szám: 18398304241
Postacím: Váci Út 35.
Postai irányítószám: 1134
Postai város: Budapest
Régió: Budapest 🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
Kapcsolattartó pont: Kuczora Gergely
E-mail: kozbeszerzes@kuczora.hu 📧
Telefon: +36 13805522 📞
URL: http://www.erzsebettaborok.hu 🌏
Csoportvezető
Az ajánlatkérő szerv típusa
Közjogi intézmény
Fő tevékenység
Szabadidő, kultúra és vallás
Kommunikáció
Dokumentumok URL címe: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR001759952024/reszletek 🌏
Részvétel URL: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR001759952024/reszletek 🌏
Beszerzési dokumentum nyelve: magyar 🗣️
Elektronikus benyújtás: Kötelező

Kiegészítő információk
További információk
1.) Az eljárásban azok a gazdasági szereplők tehetnek ajánlatot, akik eljárás iránti érdeklődésüket jelezték az EKR-ben, melynek Ajánlattevőre (továbbiakban AT) vonatkozó feltételeit az EKR rendelet 6. § (1) és (6)-(9) bekezdése tartalmazza. 2. AK az EKR-ben elektronikus úton tett nyilatkozatot benyújtó személy képviseleti jogának és a közös ajánlattevőkre vonatkozó képviseleti jog megfelelőségét a Kbt. 41/A. § (4)-(5) bek, Kbt. 35. §(2a) bek, Kbt. 65. § (12) bek. alapján vizsgálja. 3.) Az ajánlatnak tartalmaznia kell Ajánlattevő alábbi nyilatkozatait: EKR rendszerben található, az eljárás felületén, adott módon történő megjelöléssel – az alábbi nyilatkozatokat kell benyújtania (részenként külön-külön): - Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kb) alpontja; -Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kc) alpontja; - Kbt. 66. § (2) bekezdés szerint; - Kbt. 67. § (4) bekezdés szerint; - A Kbt.66.§(6)bek. szerinti nyilatkozat (A nemleges tartalmú nyilatkozatot is csatolni kell!); - A Kbt.65.§(7)bek. szerinti nyilatkozat (A nemleges tartalmú nyilatkozatot is csatolni kell!); - AT tekintetében nyilatkozat folyamatban levő változásbejegyzési eljárásról - a nemleges nyilatkozatot tekintetében is; - Nyilatkozat üzleti titokról - Nyilatkozat bemutatott szakemberről -ESPD (AT és Alkalmasság igazolásában részt vevő más szervezetek (továbbiakban: ALK IG)) a KD-ben kiadott minta alapján felcsatolva: - az ukrajnai helyzetet destabilizáló orosz intézkedések miatt hozott korlátozó intézkedésekről szóló 833/2014/EU rendelet módosításáról szóló, 2022/576 EU rendelet 1. cikk 23. pontja nyomán hatályba lépett, 833/2014/EU rendelet 5k. cikk szerinti tilalom vonatkozásába - Kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet kötelezettségvállaló nyilatkozata (adott esetben) - A megajánlott táborhelyről szóló nyilatkozat, amelyből megállapítható, hogy a megajánlott táborhely maradéktalanul megfelel az ajánlatkérő által elvárt műszaki minimumköveletményeknek, valamint a megajánlott táborhely(ek) egyedileg beazonosítható módon megjelölésre kerül(tek) (pl. település, utca, házszám, HRSZ pontos feltüntetésével). Ajánlattevőnek az ajánlathoz csatolni kell továbbá a megajánlott ingatlan(ok) tulajdoni lapját, illetőleg amennyiben az ingatlan nem az ajánlattevő tulajdonában van, úgy az ingatlan teljes szerződéses időszakra kiterjedő használatára feljogosító jogcím igazolására alkalmas szerződést vagy egyéb hitelt érdemlő dokumentumot is csatolni szükséges. Amennyiben a megajánlott ingatlan az ajánlattételkor még nem felel meg teljeskörűen az ajánlatkérő által előírt valamennyi műszaki minimumkövetelménynek, úgy az ajánlatban csatolni szükséges az ajánlattevő részletes intézkedési tervét, amelyben részletesen bemutatja, hogy a szerződés hatálybalépésig milyen fejlesztéseket, beruházásokat eszközöl annak érdekében, hogy az maradéktalanul megfeleljen az ajánlatkérő által előírt műszaki minimumkövetelményeknek. - A 2. rész tekintetében nyilatkozat az Ajánlattevő által vállalt szórakoztatási célú berendezések, létesítmények és ideiglenes szerkezetek, valamint szórakozási célú sporteszközökről. Amennyiben valamely nyilatkozatminta az EKR-ben elektronikus űrlapként rendelkezésre áll, a nyilatkozatot az elektronikus űrlap kitöltése útján kell az ajánlat részeként megtenni. Amennyiben az adott dokumentumra elektronikus űrlap nem áll rendelkezésre, a papíralapú dokumentum egyszerű elektronikus másolata is benyújtható. 4.) AK biztosítja a Kbt. 56. § szerinti kiegészítő tájékoztatás kérés lehetőségét a közbeszerzési dokumentumokban foglalt zabályok szerint. AK konzultációt nem tart. 5.) Közös ajánlattétel esetén a Kbt.35.§-ban, a 41/A. § (4)-(5) bek-ben foglaltak szerint kell eljárni, továbbá az ajánlathoz csatolni kell a közös AT-k erre vonatkozó megállapodását. 6.) AT nem tehet többváltozatú ajánlatot. 7.) AK nem alkalmazza a Kbt. 75. § (2) bekezdésének e) pontját. 8.)AK alkalmazza a Kbt. 81.§ (4)-(5) bekezdését. 9. Ajánlatkérő valamennyi alkalmassági (minimum) követelményt és igazolását a minősített ajánlattevők jegyzékéhez képest valamennyi alkalmassági szempont vonatkozásában szigorúbban határozza meg (321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 30. § (4) bekezdése). 10.) Ajánlatkérő a hiánypótlás, valamint a felvilágosítás benyújtásának lehetőségét a Kbt. 71. § -a szerint biztosítja. Az Ajánlatkérő legfeljebb egy alkalommal rendel el újabb hiánypótlást, abban az esetben, ha a hiánypótlással az ajánlattevő az ajánlatban korábban nem szereplő gazdasági szereplőt von be az eljárásba, és e gazdasági szereplőre tekintettel lenne szükséges az újabb hiánypótlás 11.) Eljáró FAKSZ: dr. Kuczora Gergely (Lajstromszám: 01071) 12.) Az EKR működésével és használatával kapcsolatos kérdések nem minősülnek a jelen eljárás közbeszerzési dokumentumainak tartalmával kapcsolatos kérdéseknek, így azok nem minősülnek a Kbt. 56. § szerinti kiegészítő tájékoztatás kérésnek, így azokra AK nem válaszol. Az EKR működésével és használatával kapcsolatos információk elérhetőek a https://ekr gov.hu/portal/kezdolap és a https://nekszt.hu oldalon. 13.) A tárgyi eljárás a 424/2017. (XII.19.) Korm. rendeletben foglaltak szerint, elektronikusan kerül lefolytatásra. Az ajánlatok benyújtására kizárólag az Elektronikus Közbeszerzési Rendszeren keresztül van lehetőség. 14.) Ajánlattevőnek az ajánlatában nyilatkoznia kell az ukrajnai helyzetet destabilizáló orosz intézkedések miatt hozott korlátozó intézkedésekről szóló 833/2014/EU rendelet módosításáról szóló, 2022/576 EU rendelet 1. cikk 23. pontja nyomán hatályba lépett, 833/2014/EU rendelet 5k. cikk szerinti tilalom vonatkozásába. 15.) AK azt tekinti az eljárás iránt érdeklődését jelző gazdasági szereplőnek, aki az EKR-ben az eljárás iránti érdeklődését az eljárásra vonatkozóan jelezte. 16.) Közös ajánlattétel esetén az ajánlatban utalni kell az ajánlattételi szándékra, ajánlattevőknek be kell nyújtaniuk a közös ajánlattételről szóló megállapodásukat, meg kell nevezni a közös ajánlattevőket, illetve a Kbt. 35. § (2) bek nyomán ajánlattevők kötelesek maguk közül egy, az eljárásban a közös ajánlattevők nevében eljárni jogosult képviselőt megjelölni és a közös ajánlattevők képviseletére meghatalmazni. A meghatalmazásnak ki kell terjednie arra, hogy a közös ajánlattevők képviseletére jogosult ajánlattevő adott eljárás tekintetében az EKR-ben elektronikus úton teendő nyilatkozatok megtételekor az egyes közös ajánlattevő képviseletében eljárhat. 17.) AT-nek és adott esetben az ALK.IG. részt vevő más szervezetnek az ajánlathoz csatolni kell az ajánlatot aláíró(k) közjegyző által hitelesített aláírási címpéldányát, vagy a 2006. évi V. tv. 9. § (1) bek. szerinti aláírás-mintáját. Meghatalmazás esetén a cégkivonatban nem szereplő kötelezettségvállaló(k) esetében a cégjegyzésre jogosult személytől származó, az ajánlat aláírására vonatkozó teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalt meghatalmazást. 18.) Ajánlatkérő a BT-98 pontban megadott időtartam alatt 30 naptári napot ért. 19.) A kitöltött ártáblázat és a megajánlott táborhely(ek) szakmai ajánlatnak minősülnek. 20.) A jelen felhívásban és a kapcsolódó közbesz.dok.-ban nem szabályozott kérdésekben a Kbt., v.mint annak végrehajtási rendeletei, a 424/2017. (XII. 19.) Kr, ill a Ptk. rendelkezései megfelelően irányadóak 21.) Ajánlatkérő a Kbt. 35. § (8) - (9) bekezdésében foglaltakra való tekintettel rögzíti, hogy tárgyi eljárás vonatkozásában kizárja annak lehetőségét, hogy nyertes ajánlattevő(k) a szerződés teljesítését külön erre a célra létrehozott gazdálkodó szervezettel (u.n. projekttársasággal) valósítsa (vagy valósítsák) meg. 22.) Az eljárás I. és II. részei tekintetében: Ajánlatkérő tájékoztatja ajánlattevőket, hogy tárgyi közbeszerzési eljárás fedezetének biztosítása érdekében Támogatási Szerződést (TSz) fog kötni a Kulturális és Innovációs Minisztériummal (vagy annak jogutódjával). A TSz megkötésének elmaradását, illetve az igényeltnél kisebb összegű támogatás megítélését az ajánlatkérő a Kbt. 53. § (5) bekezdése alapján olyan ellenőrzési körén kívül eső, bizonytalan jövőbeli eseménynek tekinti, amelyre a szerződésmegkötésére vagy teljesítésre képtelenné válása okaként hivatkozhat, azaz fenti esetekben ajánlatkérő a közbeszerzési eljárást a Kbt. 75. § (2) bekezdés a) pontja alapján eredménytelenné nyilváníthatja. Továbbá erre tekintettel a vállalkozási szerződés tervezete speciális hatályba léptető 23.) Előzetes Piaci Konzultáció: Ajánlatkérő tárgyi közbeszerzési eljárás megindítását megelőzően, nyilvános előzetes piaci konzultációt indított 2024. augusztus 13. napján EKR001472062024 azonosító szám alatt „Gyermektáboroztatás a 2025-2028. években” EPK és a hozzá kapcsolódó teljes dokumentáció elérhető: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/meginditott-elozetes-piaci-konzultaciok/EKR001472062024/reszletek
Többet mutasson
Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Nemzeti nyilvántartási szám: 15329190-2-41
Postacím: Riadó u. 5
Postai irányítószám: 1026
Postai város: Budapest
Régió: Budapest 🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧
Telefon: +36 18828592 📞
Fax: +36 18828593 📠
URL: https://kozbeszerzes.hu 🌏
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni

Felülvizsgálati eljárás
Pontos információ a felülvizsgálati eljárások határidejéről (határidejeiről): A Kbt. 148. § szerint
Információk az elektronikus munkafolyamatokról
Elektronikus számlázást fogadunk el
Elektronikus rendelés lesz használatos
Elektronikus fizetést használnak
Forrás: OJS 2024/S 193-594924 (2024-10-01)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2024-12-24)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Gyermektáboroztatás a 2025-2028. években az alábbi 2 részben: I. rész: Gyermektáboroztatási szolgáltatás beszerzése magyarországi táborhely(ek)en a 2025-2028. években II. rész: Gyermektáboroztatási szolgáltatás beszerzése betegséggel élő vagy betegségből gyógyuló gyermekek részére arra alkalmas, speciális felszereltségű táborhelyen a 2025-2028. években Valamennyi részhez: Ajánlatkérő a 321/2015. (X.30.) Korm rendelet 46. § (3) bekezdését alkalmazza, mely szerint: ahol a közbeszerzés tárgyának egyértelmű és közérthető meghatározása szükségessé tette meghatározott gyártmányú, eredetű, típusú dologra, eljárásra, tevékenységre, személyre, szabadalomra vagy védjegyre való hivatkozást, ezekben a konkrét esetekben a megnevezés csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt, és a megnevezés mellett „vagy azzal egyenértékű” terminust minden esetben alkalmazza Ajánlatkérő, azt minden esetben érteni kell, ajánlattevők eszerint tehetik meg ajánlatukat. Az egyenértékűséget az ajánlatban az ajánlattevőnek kell igazolnia külön nyilatkozattal, megadva azt a terméket, mely esetében egyenértékű ajánlatot tesz, megnevezve az egyenértékűség objektív bizonyítékát Kiegészítés a BT 763 ponthoz: Ajánlatok benyújthatók egy részre, több részre, vagy valamennyi részre.
Többet mutasson
Becsült érték héa nélkül: 28 395 783 824 HUF 💰
A beszerzés teljes értéke (HÉA nélkül): 20 948 818 930 HUF 💰
Leírás
Becsült érték héa nélkül: 27 393 845 177 HUF 💰
A beszerzés leírása:
Gyermektáboroztatási szolgáltatás beszerzése magyarországi táborhely(ek)en a 2025-2028. években 2025-2028. évek között mindösszesen 396.848 fő gyermek és fiatal, továbbá gyermekeket kísérő felnőtt, valamint az Alapítvány mindenkor hatályos Támogatási irányelve szerinti kedvezményezetti kör, illetve 8.760 fő a gyermekek felügyeletét ellátó, illetőleg a tábori programok lebonyolításában közreműködő, Ajánlatkérővel munkaviszonyban, vagy egyéb jogviszonyban lévő személyek (Altáborvezető [ATV], illetve Tábori Együttélést Segítő Operatív munkatárs [TESO], TESTVÉR, akik a táborozó gyermekek felügyeletében működnek közre, Ajánlatkérővel munkaviszonyban állnak) táboroztatási feladatainak ellátása, illetve a táboroztatáshoz szükséges szolgáltatások ellátása az alábbiak szerint: (opció+30% a BT 53. pontban kifejtve) Ajánlatkérő egyidejűleg legfeljebb 4002 fő gyermek, kísérő és személyzet részére kíván táboroztatási szolgáltatást biztosítani. Táboroztatás kapcsán ajánlatkérői elvárások: • ingatlanok/szálláshely és a szálláshely biztosításához kapcsolódó szolgáltatások legfeljebb két, összesen legalább 40 hektáron elhelyezkedő táborhelyen. • Ajánlattevőnek a táborhely(ek) esetében rendelkeznie kell saját zuhanyzós szobaegységekből álló, összesen legalább 4363 fő kapacitású szálláshelykontingenssel bíró létesítményegyüttessel, amely(ek)ben legalább 400 fő elhelyezése 2 vagy 3 ágyas szobákban biztosítható, a többi szobaegység kapacitása pedig legfeljebb 10 fő, és amely(ek)en megtalálhatóak az összlétszámhoz szükséges és igazodó közösségi terek, helyszínek (étterem, fedett csarnok, sportcsarnok, sportlétesítmények, közösségi terek, nyilvános mosdók, wc-k). A 4363 fős kapacitás az egyes csoportok és a csoportokon belül a nemek együtt történő elszállásolhatósága érdekében, a táboroztatási tapasztalatok alapján (a nem 2 vagy 3 ágyas szobákat figyelembe véve) +10%-os mértékben került meghatározásra. • étkeztetés biztosítása; • egyes tábortípusok esetében programok szervezése (adott esetben; • az adott turnusban szereplő táborozó részére, táboroztatásának ideje alatt legalább egyszeri, legalább 1 órás hajóút biztosítása; • járványügyi protokoll biztosítása, mindenkor hatályos jogszabályi előírások, továbbá egyéb Kormányzati ajánlások alapján; • Ajánlatkérő által megalkotott ún. tábori applikációhoz szükséges szélessávú (legalább 1024 Mbps) internet biztosítása a táborhelyek teljes területén • 24 órás őrzésvédelem, továbbá kamerarendszer folyamatos működtetése; • táborozók egyedi beléptetéséhez beléptetőrendszer kialakítása, folyamatos működtetése, QR-kódos karszalaggal történő beléptetés; • Ajánlatkérő által előírt, a Műszaki Leírás 3.3. pontjában részletezett programhelyszínek biztosítása, az Ajánlatkérő által előzetesen rendelkezésre bocsátott programtervhez is igazodóan; • Ajánlatkérő által előírt, a Műszaki Leírás 3.3. pontjában részletezett sportpályák, egyéb sportlétesítmények biztosítása, az Ajánlatkérő által előzetesen rendelkezésre bocsátott programtervhez is igazodóan; • egészségügyi szolgálat, gyerekorvos és a táborok ideje alatt legalább esetkocsi szintű egészségügyi felszereléssel rendelkező gépkocsi biztosítása (a Családi Erzsébet-táborok kivételével ) • egészségház biztosítása (járvány esetén nemenként legalább 1-1 elkülönítő helyiség zuhanyzóval, nemenként legalább 8 fő befogadására legyen alkalmas). • vízimentő szakemberek biztosítása 300 fő táborozóként 1 fő; • Ajánlatkérő munkavállalói részére napi feladataik ellátásához kapcsolódó irodahelyiségek biztosítása; • tábornyitó és táborzáró ceremóniákhoz (turnus kezdéskor és befejezés előtti estén) szükséges fórum/főtér/fedett rendezvénysátor közösségi helyszín; Táboroztatás megvalósításával összefüggő járulékos feladatok • szállás biztosítása; • épületek takarítása; • közös területek és strand karbantartása, takarítása; • sportpályák üzemeltetése, karbantartása; • áram- és vízvételi lehetőségek biztosítása; • épületek karbantartása, általános műszaki jelenlét; • a tábor teljes területének, eszközeinek folyamatos karbantartása; • eszközök kihelyezése az Ajánlatkérő által meghatározott programhelyszíneken és azok raktározása (őrzése) a táborok idején kívüli időszakban; • nyári turnusok esetében sétahajózás biztosítása • nyári turnusok esetében sárkányhajózás biztosítása • tábori élményeszközök, illetve az Ajánlatkérő tulajdonát képező további eszközök elhelyezése, őrzése, raktározása. • tábori rádiós rendszer (URH adóvevők) biztosítása; • rendezvénytechnika (audio- és vizuáltechnika) biztosítása; • valamennyi közösségi épület akadálymentesítése. • Programokhoz szükséges eszközök tárolása, kezelése, mozgatása • Programhelyszínek berendezésének biztosítása • Programeszközök pótlása során együttműködés • Programcsomag biztosítása Tervezett létszámmegosztás: Összesen 2025 101.402 létszám 295.694 vendégéjszaka Összesen 2026 101.402 létszám 295.694 vendégéjszaka Összesen 2027 101.402 létszám 295.694 vendégéjszaka Összesen 2028 101.402 létszám 295.694 vendégéjszaka Ajánlattevő feladata továbbá a 2025-2028. évek között Ajánlatkérő állandó munkavállalói, illetőleg együttműködő partnerei részére szállás és étkezés biztosítása a Műszaki Leírás 2.9-2.10. pontjaiban részletezettek szerint. A részletes feladatleírást a Közbeszerzési Dokumentum (továbbiakban: KD) műszaki leírása tartalmazza.
Többet mutasson
Ország: Magyarország 🇭🇺
Információk a lehetőségekről
A lehetőségek leírása:
Opciók leírása: Ajánlatkérő a szerződés hatálya alatt jogosult az alábbi opciós mennyiségeket, valamint mennyiségi eltérés alapján a kapcsolódó ellátásokat is megrendelni Nyertes Ajánlattevőtől, az alapmennyiségekre irányadó vállalási áron. TESÓ/ATV képzés 2025-2028. között opcionálisan további (+30%) összesen 660 fő, a gyermekek felügyeletét ellátó, illetőleg a tábori programok szervezésében és lebonyolításában közreműködő, Ajánlatkérővel munkaviszonyban, vagy egyéb jogviszonyban lévő személyek (Altáborvezető [ATV], illetve Tábori Együttélést Segítő Operatív stábtag [TESO], TESTVÉR) számára szervezett rendszeres éves képzéshez 4 nap, 3 éjszakára szállás és étkezés biztosításával Ottalvós Erzsébet-táborok Nyári Élménytábor 2025-2028. között opcionálisan további (+30%) összesen 36.936 fő gyermek és fiatal, továbbá gyermekeket kísérő felnőtt, valamint az Alapítvány mindenkor hatályos Támogatási irányelve szerinti kedvezményezetti kör, a gyermekek felügyeletét ellátó, illetőleg a tábori programok szervezésében és lebonyolításában közreműködő, Ajánlatkérővel munkaviszonyban, vagy egyéb jogviszonyban lévő személyek (Altáborvezető [ATV], illetve Tábori Együttélést Segítő Operatív stábtag [TESO], TESTVÉR) táboroztatása, 6 nap 5 éjszakára szállás és étkezés biztosításával, bizonyos programokhoz eszközök, berendezések és Ajánlatkérő által előre meghatározott technikai feltételek biztosításával. Tavaszi Osztálykirándulás 2025-2028. között opcionálisan további(+30%) összesen 32.487 fő gyermek és fiatal, továbbá gyermekeket kísérő felnőtt, a gyermekek felügyeletét ellátó, illetőleg a tábori programok szervezésében és lebonyolításában közreműködő, Ajánlatkérővel munkaviszonyban, vagy egyéb jogviszonyban lévő személyek (Altáborvezető [ATV], illetve Tábori Együttélést Segítő Operatív stábtag [TESO], TESTVÉR) táboroztatása, 3 nap 2 éjszakára szállás és étkezés biztosításával, bizonyos programokhoz eszközök, berendezések és Ajánlatkérő által előre meghatározott technikai feltételek biztosításával. Őszi Osztálykirándulás 2025-2028. között opcionálisan további(+30%) összesen 19.776 fő gyermek és fiatal, továbbá gyermekeket kísérő felnőtt, illetve a gyermekek felügyeletét ellátó, illetőleg a tábori programok szervezésében és lebonyolításában közreműködő, Ajánlatkérővel munkaviszonyban, vagy egyéb jogviszonyban lévő személyek (Altáborvezető [ATV], illetve Tábori Együttélést Segítő Operatív stábtag [TESO], TESTVÉR) táboroztatása, 3 nap 2 éjszakára szállás és étkezés biztosításával, bizonyos programokhoz eszközök, berendezések és Ajánlatkérő által előre meghatározott technikai feltételek biztosításával. Családi Erzsébet-táborok 2025-2028. között opcionálisan további(+30%) összesen 14.688 fő az Alapítvány mindenkor hatályos Támogatási irányelve szerinti kedvezményezetti kör számára 3 nap 2 éjszakás táboroztatás az Ajánlatkérő által szervezett családok részére, szállás és napi ötszöri étkezés biztosításával és programok biztosításával a család minden tagjának. Karácsonyi Családi Erzsébet-táborok 2025-2028. között opcionálisan további(+30%) összesen 4.896 fő az Alapítvány mindenkor hatályos Támogatási irányelve szerinti kedvezményezetti kör számára 3 nap 2 éjszakás táboroztatás az Ajánlatkérő által szervezett családok részére, szállás és napi ötszöri étkezés biztosításával és az ünnephez igazodó programok biztosításával a család minden tagjának. Erzsébet-karácsony 2025-2028. között opcionálisan további (+30%) összesen 12.240 fő részére többnapos karácsonyi rendezvény lebonyolítása, az Alapítvány mindenkor hatályos Támogatási irányelve szerinti kedvezményezetti kör számára, 3 nap 2 éjszaka, a tábor jellegének megfelelően napi ötszöri étkezéssel, az ünnephez igazodó programmal.
Többet mutasson
Díjazási kritériumok
Annak indoklása, hogy az odaítélési szempontok súlyozását miért nem tüntették fel:
I. rész: az 1. értékelési részszempont esetében a KH Útmutató (KÉ 2020. évi 60.; 2020.03.25.) VI.1. melléklet A.1. aa) pontja szerinti fordított arányosítás módszere, a 2. ÉS 3. értékelési részszempont esetében az Útmutató VI.1.m.A.1.ab) pontja szerinti egyenes arányosítás. a 2-3. értékelési részszempont kapcsán az ajánlatkérő a szerződés teljesítésében résztvevő személyi állomány (1. és 2.szakember) gyermek- és ifjúsági tábor vezetőjeként szerzett szakmai tapasztalatát értékeli. A 2-3. értékelési részszempont kapcsán bemutathatók az alkalmassági minimumkövetelmény kapcsán bemutatott szakemberek is. A 2-3. értékelési részszempont kapcsán a szakemberek között az átfedés nem megengedett. Ajánlatkérő táborvezetői tapasztalatnak mindazon munkaköröket elfogadja, amelyben a szakember a tábor üzemeltetésért és szakmai vezetésért vezetői munkakörben felel. Ajánlatkérő gyermek- és ifjúsági tábor alatt a nem üzleti célú közösségi, szabadidős szálláshely-szolgáltatásról szóló 173/2003. (X. 28.) Korm. rendelet 3. § (2) bekezdése c) pontjának 2. alpontja szerinti és a Korm. rendeletben, a 12/1991. (V. 18.) NM rendeletben, valamint az egyes nem üzleti célú közösségi, szabadidős szálláshelyek üzemeltetésének egészségügyi feltételeiről szóló 37/2007. (VII. 23.) EüM–SZMM együttes rendeletben foglaltak szerint üzemeltetett gyermek- és ifjúsági tábort érti. Felhívjuk a figyelmet, hogy a 2-3. számú értékelési szempontra bemutatni kívánt szakember nevét az ajánlatban kötelező feltüntetni, annak elmulasztása a Kbt. 71. § (8) bekezdés b) pontjára figyelemmel az ajánlat érvénytelenségét eredményezi.
Többet mutasson

Eljárás
Az eljárás típusa
Az eljárás legfontosabb jellemzői:
I. rész: az 1. értékelési részszempont esetében a KH Útmutató (KÉ 2020. évi 60.; 2020.03.25.) VI.1. melléklet A.1. aa) pontja szerinti fordított arányosítás módszere, a 2. ÉS 3. értékelési részszempont esetében az Útmutató VI.1.m.A.1.ab) pontja szerinti egyenes arányosítás. II. rész: az 1. értékelési részszempont esetében a KH Útmutató (KÉ 2020. évi 60.; 2020.03.25.) VI.1. melléklet A.1. aa) pontja szerinti fordított arányosítás módszere, a 2. értékelési részszempont esetében az Útmutató VI.1.m.A.1.ab) pontja szerinti egyenes arányosítás. a 3 ÉS 4. értékelési részszempont esetében az Útmutató VI.1.m.B. pontja szerinti abszolút értékelés szerinti pontkiosztás: a 3. értékelési részszempont kapcsán Pontkiosztás: - a szakembernek nincs további az alkalmassági követelmény keretében bemutatott szakterületen kívüli, az alkalmassági minimumkövetelménynél felsorolt szakterületek valamelyikén szerzett további szakorvosi szakképesítése 0 pont - a szakembernek van az alkalmassági követelmény keretében bemutatott szakterületen kívüli, az alkalmassági minimumkövetelménynél felsorolt szakterületek valamelyikén szerzett további szakorvosi szakképesítése 10 pont a 4. értékelési részszempont kapcsán Pontkiosztás: - igen (megajánlott szakember rendelkezik szakorvosok által megszerezhető diabetológiai szakorvosi licenccel) 10 pont - nem (megajánlott szakember nem rendelkezik szakorvosok által megszerezhető diabetológiai szakorvosi licenccel) 0 pont
Többet mutasson

A szerződés odaítélése
A szerződés/tétel odaítélése
Jogorvoslati eljárások
A panaszosok száma: 0
Tétel azonosító száma: LOT-0001
Szerződés száma: 1
A szerződés megkötésének időpontja: 2024-12-10 📅
Cím: Gyermektáboroztatási szolgáltatás beszerzése magyarországi táborhely(ek)en a 2025-2028. években
A szerződés címe: https://ekr.gov.hu/ekr-szerzodestar/hu/szerzodesLista?eljarasAzon=EKR001759952024 🌏
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 1
Az elektronikus úton beérkezett pályázatok száma: 1
A kkv-k által benyújtott pályázatok száma: 1
A nem uniós tagállamokból származó ajánlattevőktől beérkezett ajánlatok száma: 0
A más uniós tagállamokból származó ajánlattevőktől beérkezett ajánlatok száma: 0
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 20 948 818 930 HUF 💰
Az ajánlatot rangsorolták
Helyezés a nyertesek listáján: 1
Ajánlat azonosítója: EKR001759952024/5217
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0001
A vállalkozó neve és címe
Név: Erzsébet Gyermek- és Ifjúsági Táborok Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 25510410219
Postacím: hrsz. 030/15
Postai irányítószám: 8251
Postai város: Zánka
Régió: Veszprém 🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: zoltan.karpati@erzsebettaborok.hu 📧
Telefon: +36 305323454 📞
A tulajdonos állampolgársága: Magyarország 🇭🇺
A gazdasági szereplő mérete: Középvállalkozás

Ajánlatkérő hatóság
Név és címek
Kapcsolattartó pont: Kuczora Gergely

Kiegészítő információk
További információk
Kieg a BT-733 ponthoz: Valószínűsíthető alvállalkozó bevonása, ugyanakkor az alvállalkozók és a részesedésük mértéke a szerződés megkötésekor még nem ismert.
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Régió: Budapest 🏙️
Forrás: OJS 2024/S 251-796337 (2024-12-24)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2025-01-03)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Gyermektáboroztatás a 2025-2028. években az alábbi 2 részben: I. rész: Gyermektáboroztatási szolgáltatás beszerzése magyarországi táborhely(ek)en a 2025-2028. években II. rész: Gyermektáboroztatási szolgáltatás beszerzése betegséggel élő vagy betegségből gyógyuló gyermekek részére arra alkalmas, speciális felszereltségű táborhelyen a 2025-2028. években Valamennyi részhez: Ajánlatkérő a 321/2015. (X.30.) Korm rendelet 46. § (3) bekezdését alkalmazza, mely szerint: ahol a közbeszerzés tárgyának egyértelmű és közérthető meghatározása szükségessé tette meghatározott gyártmányú, eredetű, típusú dologra, eljárásra, tevékenységre, személyre, szabadalomra vagy védjegyre való hivatkozást, ezekben a konkrét esetekben a megnevezés csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt, és a megnevezés mellett „vagy azzal egyenértékű” terminust minden esetben alkalmazza Ajánlatkérő, azt minden esetben érteni kell, ajánlattevők eszerint tehetik meg ajánlatukat. Az egyenértékűséget az ajánlatban az ajánlattevőnek kell igazolnia külön nyilatkozattal, megadva azt a terméket, mely esetében egyenértékű ajánlatot tesz, megnevezve az egyenértékűség objektív bizonyítékát
Többet mutasson
Becsült érték héa nélkül: 1 001 938 647 HUF 💰
A beszerzés teljes értéke (HÉA nélkül): 765 565 200 HUF 💰
Leírás
Becsült érték héa nélkül: 1 001 938 647 HUF 💰
A beszerzés leírása:
Gyermektáboroztatási szolgáltatás beszerzése betegséggel élő vagy betegségből gyógyuló gyermekek részére arra alkalmas, speciális felszereltségű táborhelyen a 2025-2028. években 2025-2028. évek között mindösszesen 10.744 fő gyermek és fiatal, továbbá gyermekeket kísérő felnőtt, valamint az Alapítvány mindenkor hatályos Támogatási irányelve (mely az E-Tábor Plusz felületén megtalálható) szerinti kedvezményezetti kör, illetve 408 fő a gyermekek felügyeletét ellátó, illetőleg a tábori programok lebonyolításában közreműködő, Ajánlatkérővel munkaviszonyban, vagy egyéb jogviszonyban lévő személyek (Altáborvezető [ATV], illetve Tábori Együttélést Segítő Operatív munkatárs [TESO], TESTVÉR, akik a táborozó gyermekek felügyeletében és a programok lebonyolításában működnek közre, Ajánlatkérővel munkaviszonyban állnak) táboroztatási feladatainak ellátása, illetve a táboroztatáshoz szükséges szolgáltatások ellátása az alábbiak szerint: (opció+30% a BT 53. pontban kifejtve) Ajánlatkérő egyidejűleg legfeljebb 71 fő gyermek és személyzet és kísérő személy részére kíván táboroztatási szolgáltatást biztosítani. • ingatlanok/szálláshely és a szálláshely biztosításához kapcsolódó szolgáltatások Az ingatlan (táborhely) lakott területtől távol, azonban az ország valamennyi településétől közúton megközelíthető helyen helyezkedjen el. Az Ajánlatkérő beteg vagy betegségből gyógyult gyerekek táboroztatását kívánja a területen megoldani, ezért kiemelten fontos a gyógyulást támogató, nyugodt, természetközeli helyszín, ami minden szempontból biztonságot nyújt és alkalmas A táborozók speciális szükségletét alapul véve fontos, hogy a speciális és élményterápiás programokat zavartalanul lehessen lebonyolítani, azonban a helyszín adjon lehetőséget a sport, a tehetséggondozás, a hit és a valahova tartozás érzés és élményvilágának megtapasztalására is. Az Ajánlatkérő építve arra, hogy a beteg vagy betegségből gyógyult gyerekek elszigetelve éltek/élnek, jellemzően kórházi környezetben, az ott lezajlott egészségügyi ellátást a kórházon kívül, a táborhelyen, lelki rehabilitációval kívánja tovább erősíteni, a sikerélmények gyűjtésével a gyógyulásukba vetett hitüket előmozdítani. Ajánlatkérő ugyanezzel a megközelítéssel kíván speciális táboroztatást biztosítani azoknak a családoknak, akik betegséggel élő gyermeket nevelnek. A hétköznapok nehézségeiből kiszakadva ezek a családok önfeledten tudjanak minőségi időt együtt tölteni, minél több közös élményben legyen részük, hátrahagyva a gyermek betegségéből eredő problémákat, lehetőségük legyen csak egymásra figyelni, ezzel is elősegítve a gyermek gyógyulását. A biztonságos környezetben megtapasztalhatják milyen jó együtt lenni, és közben a szülők is pihenhetnek kicsit, felszabadulhatnak, mivel önkéntesek is vigyáznak a gyerekekre. • Ajánlattevőnek a táborhely esetében rendelkeznie kell legalább 12 db szobaegységből álló, legalább 107 fő kapacitású szálláshelykontingenssel bíró létesítmény együttessel, amelyen megtalálhatóak az ezen létszámhoz szükséges és igazodó közösségi terek, helyszínek (étkező, zuhanyzó, közösségi ház, játszóház, sportpálya, közösségi terek, nyilvános mosdók, wc-k). Ajánlattevő által biztosított szálláshelyeken tudnia kell biztosítani egyidejűleg legalább 71 fő, maximum 10 ágyas szobákban történő elhelyezését, valamint 10 fő legalább 4 szobában (amiből legalább kettő három ágyas) elhelyezését. Ajánlatkérő elvárása, hogy a szálláshelyek fűthetőek legyenek. A 107 fős kapacitás speciális, a Műszaki Leírásban meghatározott szakmai szempontok alapján került meghatározásra. • étkeztetés biztosítása; • egyes tábortípusok esetében programok szervezése (adott esetben; • járványügyi protokoll biztosítása, mindenkor hatályos jogszabályi előírások; • szélessávú (legalább 1024 Mbps) internet biztosítása a táborhelye teljes területén; • 24 órás őrzésvédelem működtetése személy- és vagyonvédelem céljából; • táborozók megkülönböztetéséhez karszalag használata • Ajánlatkérő által előírt, a Műszaki Leírás 3.3. pontjában részletezett programhelyszínek biztosítása, az Ajánlatkérő által előzetesen rendelkezésre bocsátott programtervhez is igazodóan; • Ajánlatkérő által előírt, a Műszaki Leírás 3.3. pontjában részletezett sportpályák, egyéb sportlétesítmények biztosítása, az Ajánlatkérő által előzetesen rendelkezésre bocsátott programtervhez is igazodóan; • egészségügyi szolgálat a táborok ideje alatt; • Ajánlatkérő munkavállalói részére napi feladataik ellátásához kapcsolódó irodahelyiségek biztosítása; • tábornyitó és táborzáró ceremóniákhoz (turnus kezdéskor és befejezés előtti estén) szükséges fórum/főtér közösségi helyszín; A létszámadatok a jelentkezési kiírások alapján változhatnak. Ajánlatkérő a jelentkezés lezárását követően, illetőleg a pontos létszámadatokat a heti turnusok megkezdése előtt 7 nappal küldi meg; Táboroztatás megvalósításával összefüggő járulékos feladatok • szállás biztosítása; • épületek takarítása; • közös területek takarítása; • sportpályák üzemeltetése, karbantartása; • áram- és vízvételi lehetőségek biztosítása; • épületek karbantartása, általános műszaki jelenlét; • eszközök kihelyezése az Ajánlatkérő által meghatározott programhelyszíneken és azok raktározása (őrzése) a táborok idején kívüli időszakban; • tábori rádiós rendszer (URH adóvevők) biztosítása, • rendezvénytechnika (audio- és vizuáltechnika) biztosítása. • A tábor rendelkezzen hangosbemondó rendszerrel. • Betegszállítás orvosi vizsgálatra, kórházi járat biztosítása nem akut esetnek számító esetekben. Tervezett létszámmegosztás: Összesen 2025 2.788 létszám 8168 vendégéjszaka Összesen 2026 2.788 létszám 8168 vendégéjszaka Összesen 2027 2.788 létszám 8168 vendégéjszaka Összesen 2028 2.788 létszám 8168 vendégéjszaka A részletes feladatleírást a Közbeszerzési Dokumentum (továbbiakban: KD) műszaki leírása tartalmazza.
Többet mutasson
Információk a lehetőségekről
A lehetőségek leírása:
Opciók leírása: Ajánlatkérő a szerződés hatálya alatt jogosult az alábbi opciós mennyiségeket, valamint mennyiségi eltérés alapján a kapcsolódó ellátásokat is megrendelni Nyertes Ajánlattevőtől, az alapmennyiségekre irányadó vállalási áron. Gyógyító Szent Erzsébet-tábor 2025-2028. között opcionálisan további(+30%) összesen 1.038 fő gyermek és fiatal, továbbá gyermekeket kísérő felnőtt, valamint az Alapítvány mindenkor hatályos Támogatási irányelve szerinti kedvezményezetti kör, a gyermekek felügyeletét ellátó, illetőleg a tábori programok lebonyolításában közreműködő, Ajánlatkérővel munkaviszonyban, vagy egyéb jogviszonyban lévő személyek (Altáborvezető [ATV], illetve Tábori Együttélést Segítő Operatív stábtag [TESO], TESTVÉR) táboroztatása, 6 nap 5 éjszakára szállás és étkezés biztosításával, bizonyos programokhoz eszközök biztosításával. Családi Gyógyító Szent Erzsébet-tábor 2025-2028. között opcionálisan további (+30%) összesen 1.143 fő az Alapítvány mindenkor hatályos Támogatási irányelve szerinti kedvezményezetti kör számára 3 nap 2 éjszakás táboroztatás az Ajánlatkérő által szervezett családok részére, szállás és napi ötszöri étkezés biztosításával és programok biztosításával a család minden tagjának. Ottalvós Erzsébet-táborok a. Tavaszi Osztálykirándulás 2025-2028. között opcionálisan további (+30%) összesen 648 fő gyermek és fiatal, továbbá gyermekeket kísérő felnőtt, valamint az Alapítvány mindenkor hatályos Támogatási irányelve szerinti kedvezményezetti kör, illetve a gyermekek felügyeletét ellátó, illetőleg a tábori programok lebonyolításában közreműködő, Ajánlatkérővel munkaviszonyban, vagy egyéb jogviszonyban lévő személyek (Altáborvezető [ATV], illetve Tábori Együttélést Segítő Operatív stábtag [TESO], TESTVÉR) táboroztatása, 3 nap 2 éjszakára szállás és étkezés biztosításával, bizonyos programokhoz eszközök biztosításával. b. Őszi Osztálykirándulás 2025-2028. között opcionálisan további(+30%) összesen 519 fő gyermek és fiatal, továbbá gyermekeket kísérő felnőtt, valamint az Alapítvány mindenkor hatályos Támogatási irányelve szerinti kedvezményezetti kör, illetve a gyermekek felügyeletét ellátó, illetőleg a tábori programok lebonyolításában közreműködő, Ajánlatkérővel munkaviszonyban, vagy egyéb jogviszonyban lévő személyek (Altáborvezető [ATV], illetve Tábori Együttélést Segítő Operatív stábtag [TESO], TESTVÉR) táboroztatása, 3 nap 2 éjszakára szállás és étkezés biztosításával, bizonyos programokhoz eszközök biztosításával.
Többet mutasson
Díjazási kritériumok
Annak indoklása, hogy az odaítélési szempontok súlyozását miért nem tüntették fel:
II. rész: az 1. értékelési részszempont esetében a KH Útmutató (KÉ 2020. évi 60.; 2020.03.25.) VI.1. melléklet A.1. aa) pontja szerinti fordított arányosítás módszere, a 2. értékelési részszempont esetében az Útmutató VI.1.m.A.1.ab) pontja szerinti egyenes arányosítás. a 3 ÉS 4. értékelési részszempont esetében az Útmutató VI.1.m.B. pontja szerinti abszolút értékelés szerinti pontkiosztás: a 3. értékelési részszempont kapcsán Pontkiosztás: - a szakembernek nincs további az alkalmassági követelmény keretében bemutatott szakterületen kívüli, az alkalmassági minimumkövetelménynél felsorolt szakterületek valamelyikén szerzett további szakorvosi szakképesítése 0 pont - a szakembernek van az alkalmassági követelmény keretében bemutatott szakterületen kívüli, az alkalmassági minimumkövetelménynél felsorolt szakterületek valamelyikén szerzett további szakorvosi szakképesítése 10 pont a 4. értékelési részszempont kapcsán Pontkiosztás: - igen (megajánlott szakember rendelkezik szakorvosok által megszerezhető diabetológiai szakorvosi licenccel) 10 pont - nem (megajánlott szakember nem rendelkezik szakorvosok által megszerezhető diabetológiai szakorvosi licenccel) 0 pont a 2. értékelési részszempont kapcsán az ajánlatkérő a szakembernek az alkalmassági minimumkövetelménynek való megfelelésén felüli, gyermek- és ifjúsági táborban vagy gyermekek nagyobb csoportjainak (egyidejűleg legalább 50 fős létszámot meghaladó) kórházon kívüli ellátásában szerzett szakmai tapasztalatát értékeli. AK: kórházon kívüli ellátás alatt minden olyan egészségügyi szolgáltatás nyújtását érti, amely nem kórházi körülmények között valósul meg (kórházon kívüli orvosi rendelő, sport-, vagy egyéb rendezvényen, gyermektáborban, iskolában stb.) AK gyermek- és ifjúsági tábor alatt az I. rész 5.1.6. általános információk pontjában megadott definíciót érti. a 3. értékelési részszempont kapcsán az ajánlatkérő azt értékeli, hogy a szakember az alkalmassági minimumkövetelménynek való megfelelésen felül, rendelkezik-e további az alkalmassági követelménynél felsorolt szakorvosi szakképesítések valamelyikével. (igen /nem) a 4. értékelési részszempont kapcsán az ajánlatkérő a szakembernek az alkalmassági minimumkövetelménynek való megfelelésén felüli azt értékeli, hogy a megajánlott szakember rendelkezik-e szakorvosok által megszerezhető diabetológiai szakorvosi licenccel (igen/nem) Felhívjuk a figyelmet, hogy a 2-4. számú értékelési szempontra bemutatni kívánt szakember nevét az ajánlatban kötelező feltüntetni, annak elmulasztása a Kbt. 71. § (8) bekezdés b) pontjára figyelemmel az ajánlat érvénytelenségét eredményezi.
Többet mutasson

A szerződés odaítélése
Tétel azonosító száma: LOT-0002
A szerződés megkötésének időpontja: 2024-12-16 📅
Cím: Gyermektáboroztatási szolgáltatás beszerzése betegséggel élő vagy betegségből gyógyuló gyermekek részére arra alkalmas, speciális felszereltségű táborhelyen a 2025-2028. években
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 765 565 200 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR001759952024/5257
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0002
Forrás: OJS 2025/S 003-005398 (2025-01-03)