Halasítás 2024 II.

Tisza-tavi Sporthorgász, Halászati Természetvédelmi és Környezetvédelmi Közhasznú Nonprofit Kft.

Összesen 10.000 kg egynyaras pikkelyes ponty, 7.500 kg kétnyaras pikkelyes ponty, 9.000 kg háromnyaras pikkelyes ponty beszerzése 2024-ben történő szállítással. A szállítás nyertes ajánlattevő feladata, akár saját szállító eszközével, akár alvállalkozó igénybevételével. Valamennyi rész esetében: Ajánlatot tenni kizárólag saját előállítású, a közbeszerzési dokumentumokban meghatározott előírásoknak megfelelő egynyaras-, kétnyaras-, és háromnyaras pikkelyes ponttyal lehet. Ennek megfelelően az ajánlattevő tevékenységi körébe kell, hogy tartozzon a halgazdálkodási tevékenység (TESZOR 0300). Az ajánlattevőnek be kell tartania a tenyésztett víziállatokra és az azokból származó termékekre vonatkozó állategészségügyi követelményekről és a víziállatokban előforduló egyes betegségek megelőzéséről és az azok elleni védekezésről szóló 127/2008. (IX. 29.) FVM rendelet előírásait a felhívás tárgyát képező halak tenyésztése és szállítása során. Az igazolás módja az ajánlattevő által tett nyilatkozat, cégszerűen aláírtan a közbeszerzési ajánlat részeként. Az ajánlatkérő a teljes telepítés folyamatában nyilvánosságot kíván biztosítani, ezért a nyertes ajánlattevőnek kötelező biztosítani annak lehetőségét, hogy az ajánlatkérő munkatársai, valamint a horgászegyesületek által delegált tagok a halszállítmányok rakodásánál jelen lehessenek, továbbá tűrni köteles, hogy a halszállítmányokat az előzőekben leírt személyek a nyertes ajánlattevő telephelyétől a telepítés helyéig végig kísérjék. A szállítás kizárólag az ajánlatkérővel előzetesen egyeztetett időpontban történhet. Az ajánlatkérő fenntartja a jogot arra, hogy a szállítás pontos időpontját 7 naptári napos határidőn belül maga határozza meg.

Határidő

Az ajánlatok beérkezésének határideje 2024-08-21. A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2024-07-19.

Szállítók

A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:

Kicsoda? Mi az? Hol?
Beszerzési előzmények
Dátum Dokumentum
2024-07-19 Ajánlati felhívás
2024-09-13 Tájékoztató az eljárás eredményéről
Ajánlati felhívás (2024-07-19)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Cím: Halasítás 2024 II.
Hivatkozási szám: EKR001119042024
Rövid leírás:
Összesen 10.000 kg egynyaras pikkelyes ponty, 7.500 kg kétnyaras pikkelyes ponty, 9.000 kg háromnyaras pikkelyes ponty beszerzése 2024-ben történő szállítással. A szállítás nyertes ajánlattevő feladata, akár saját szállító eszközével, akár alvállalkozó igénybevételével. Valamennyi rész esetében: Ajánlatot tenni kizárólag saját előállítású, a közbeszerzési dokumentumokban meghatározott előírásoknak megfelelő egynyaras-, kétnyaras-, és háromnyaras pikkelyes ponttyal lehet. Ennek megfelelően az ajánlattevő tevékenységi körébe kell, hogy tartozzon a halgazdálkodási tevékenység (TESZOR 0300). Az ajánlattevőnek be kell tartania a tenyésztett víziállatokra és az azokból származó termékekre vonatkozó állategészségügyi követelményekről és a víziállatokban előforduló egyes betegségek megelőzéséről és az azok elleni védekezésről szóló 127/2008. (IX. 29.) FVM rendelet előírásait a felhívás tárgyát képező halak tenyésztése és szállítása során. Az igazolás módja az ajánlattevő által tett nyilatkozat, cégszerűen aláírtan a közbeszerzési ajánlat részeként. Az ajánlatkérő a teljes telepítés folyamatában nyilvánosságot kíván biztosítani, ezért a nyertes ajánlattevőnek kötelező biztosítani annak lehetőségét, hogy az ajánlatkérő munkatársai, valamint a horgászegyesületek által delegált tagok a halszállítmányok rakodásánál jelen lehessenek, továbbá tűrni köteles, hogy a halszállítmányokat az előzőekben leírt személyek a nyertes ajánlattevő telephelyétől a telepítés helyéig végig kísérjék. A szállítás kizárólag az ajánlatkérővel előzetesen egyeztetett időpontban történhet. Az ajánlatkérő fenntartja a jogot arra, hogy a szállítás pontos időpontját 7 naptári napos határidőn belül maga határozza meg.
Többet mutasson
Szerződés típusa: Árubeszerzések
Termékek/szolgáltatások: Halak 📦
Információk a tételekről
Ez a szerződés tételekre oszlik
Az ajánlatok legfeljebb a következő tételekre nyújthatók be: 3
Az ajánlatok valamennyi tételre benyújthatók

1️⃣
Belső azonosító: EKR001119042024/1
Cím: Egynyaras pikkelyes ponty beszerzése 10.000 kg
Mennyiség: 10000 kilogramm
Ebben a közbeszerzésben kis- és középvállalkozások (kkv-k) is részt vehetnek
A beszerzés leírása:
Egynyaras pikkelyes ponty beszerzése 2024-ben összesen 10.000 kg mennyiségben; 2024. szeptember 01. és 2024. október 15. közötti telepítéssel. A szállítandó pikkelyes pontyok egyedsúlya min. 5 dkg/db kell, hogy legyen. A szállítás nyertes ajánlattevő feladata, akár saját szállító eszközével, akár alvállalkozó igénybevételével. Ajánlatot tenni kizárólag saját előállítású egynyaras pikkelyes ponttyal lehet. Ennek megfelelően az ajánlattevő tevékenységi körébe kell, hogy tartozzon a halgazdálkodási tevékenység (TESZOR 0300). Az ajánlattevőnek be kell tartania a tenyésztett víziállatokra és az azokból származó termékekre vonatkozó állategészségügyi követelményekről és a víziállatokban előforduló egyes betegségek megelőzéséről és az azok elleni védekezésről szóló 127/2008. (IX. 29.) FVM rendelet előírásait a felhívás tárgyát képező egynyaras pikkelyes pontyok tenyésztése és szállítása során. Az igazolás módja az ajánlattevő által tett nyilatkozat, cégszerűen aláírtan a közbeszerzési ajánlat részeként. Az ajánlatkérő a teljes telepítés folyamatában nyilvánosságot kíván biztosítani, ezért a nyertes ajánlattevőnek kötelező biztosítani annak lehetőségét, hogy az ajánlatkérő munkatársai, valamint a horgászegyesületek által delegált tagok a halszállítmányok rakodásánál jelen lehessenek, továbbá tűrni köteles, hogy a halszállítmányokat az előzőekben leírt személyek az ajánlattevő telephelyétől a telepítés helyéig végig kísérjék. A szállítás kizárólag az ajánlatkérővel előzetesen egyeztetett időpontban történhet. Az ajánlatkérő fenntartja a jogot arra, hogy a szállítás pontos időpontját 7 naptári napos határidőn belül maga határozza meg. A szállítás maximum 4 tételben történhet.
Többet mutasson
További információk:
Kiegészítés a BT-540 mezőben foglaltakhoz: Ajánlatkérő a Kbt. 76. § (2) bek. a) pontja szerinti értékelési szempontot alkalmazza, tehát az értékelés a legalacsonyabb ár, mint értékelési szempont alapján történik. Ajánlatkérő a Kbt. 76. § (5) bekezdésében előírtakra tekintettel határozta meg a legalacsonyabb ár, mint értékelési szempontot, mivel ajánlatkérő igényeinek a közbeszerzési dokumentumokban konkrétan meghatározott minőségi követelményeknek (súly/db) megfelelő halak felelnek meg és a gazdaságilag legelőnyösebb ajánlat kiválasztását az adott esetben további minőségi jellemzők nem, csak a legalacsonyabb ár értékelése szolgálja. A BT-763 mező kapcsán Ajánlatkérő rögzíti, hogy ajánlattevőknek nem kötelező, de lehetséges valamennyi részre ajánlatot tenni. Ajánlatkérő nem korlátozza az egy ajánlattevőnek odaítélhető részek számát.
Többet mutasson
Szerződés típusa: Árubeszerzések
Termékek/szolgáltatások: Halak 📦
Irányítószám: 5350
Város: Tiszafüred
Irányítószám: 5244
Város: Tiszaszőlős
Irányítószám: 5241
Város: Abádszalók
Irányítószám: 3384
Város: Kisköre
Irányítószám: 3386
Város: Sarud
Irányítószám: 3388
Város: Poroszló
Irányítószám: 3464
Város: Tiszavalk
Ország: Magyarország 🇭🇺
A teljesítés helye: Jász-Nagykun-Szolnok 🏙️
Időtartam
Kezdeti időpont: 2024-09-01 📅
Végdátum: 2024-10-15 📅
Díjazási kritériumok
Ár
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0001

2️⃣
Belső azonosító: EKR001119042024/2
Cím: Kétnyaras pikkelyes ponty beszerzése 7.500 kg
Mennyiség: 7500 kilogramm
A beszerzés leírása:
Kétnyaras pikkelyes ponty beszerzése 2024-ben összesen 7.500 kg mennyiségben; 2024. szeptember 01. és 2024. október 15. közötti telepítéssel. A szállítandó pikkelyes pontyok egyedsúlya min. 25 dkg/db kell, hogy legyen. A szállítás nyertes ajánlattevő feladata, akár saját szállító eszközével, akár alvállalkozó igénybevételével. Ajánlatot tenni kizárólag saját előállítású kétnyaras pikkelyes ponttyal lehet. Ennek megfelelően az ajánlattevő tevékenységi körébe kell, hogy tartozzon a halgazdálkodási tevékenység (TESZOR 0300). Az ajánlattevőnek be kell tartania a tenyésztett víziállatokra és az azokból származó termékekre vonatkozó állategészségügyi követelményekről és a víziállatokban előforduló egyes betegségek megelőzéséről és az azok elleni védekezésről szóló 127/2008. (IX. 29.) FVM rendelet előírásait a felhívás tárgyát képező kétnyaras pikkelyes pontyok tenyésztése és szállítása során. Az igazolás módja az ajánlattevő által tett nyilatkozat, cégszerűen aláírtan a közbeszerzési ajánlat részeként. Az ajánlatkérő a teljes telepítés folyamatában nyilvánosságot kíván biztosítani, ezért a nyertes ajánlattevőnek kötelező biztosítani annak lehetőségét, hogy az ajánlatkérő munkatársai, valamint a horgászegyesületek által delegált tagok a halszállítmányok rakodásánál jelen lehessenek, továbbá tűrni köteles, hogy a halszállítmányokat az előzőekben leírt személyek az ajánlattevő telephelyétől a telepítés helyéig végig kísérjék. A szállítás kizárólag az ajánlatkérővel előzetesen egyeztetett időpontban történhet. Az ajánlatkérő fenntartja a jogot arra, hogy a szállítás pontos időpontját 7 naptári napos határidőn belül maga határozza meg. A szállítás maximum 4 tételben történhet.
Többet mutasson
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0002

3️⃣
Belső azonosító: EKR001119042024/3
Cím: Háromnyaras pikkelyes ponty beszerzése 9.000 kg
Mennyiség: 9000 kilogramm
A beszerzés leírása:
Háromnyaras pikkelyes ponty beszerzése 2024-ben összesen 9.000 kg mennyiségben; 2024. szeptember 01. és 2024. szeptember 30. közötti telepítéssel. A szállítandó pikkelyes pontyok egyedsúlya min. 150 dkg/db kell, hogy legyen. A szállítás nyertes ajánlattevő feladata, akár saját szállító eszközével, akár alvállalkozó igénybevételével. Ajánlatot tenni kizárólag saját előállítású háromnyaras pikkelyes ponttyal lehet. Ennek megfelelően az ajánlattevő tevékenységi körébe kell, hogy tartozzon a halgazdálkodási tevékenység (TESZOR 0300). Az ajánlattevőnek be kell tartania a tenyésztett víziállatokra és az azokból származó termékekre vonatkozó állategészségügyi követelményekről és a víziállatokban előforduló egyes betegségek megelőzéséről és az azok elleni védekezésről szóló 127/2008. (IX. 29.) FVM rendelet előírásait a felhívás tárgyát képező háromnyaras pikkelyes pontyok tenyésztése és szállítása során. Az igazolás módja az ajánlattevő által tett nyilatkozat, cégszerűen aláírtan a közbeszerzési ajánlat részeként. Az ajánlatkérő a teljes telepítés folyamatában nyilvánosságot kíván biztosítani, ezért a nyertes ajánlattevőnek kötelező biztosítani annak lehetőségét, hogy az ajánlatkérő munkatársai, valamint a horgászegyesületek által delegált tagok a halszállítmányok rakodásánál jelen lehessenek, továbbá tűrni köteles, hogy a halszállítmányokat az előzőekben leírt személyek az ajánlattevő telephelyétől a telepítés helyéig végig kísérjék. A szállítás kizárólag az ajánlatkérővel előzetesen egyeztetett időpontban történhet. Az ajánlatkérő fenntartja a jogot arra, hogy a szállítás pontos időpontját 7 naptári napos határidőn belül maga határozza meg. A szállítás maximum 4 tételben történhet.
Többet mutasson
Időtartam
Végdátum: 2024-09-30 📅
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0003

Eljárás
Az eljárás típusa
Nyílt eljárás
Jogalap: 2014/24/EU irányelv
Adminisztratív információk
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések beérkezésének határideje: 2024-08-21 10:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei: 2024-08-21 12:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei (hely): Ekr
Az ajánlatok felbontásának feltételei (Tájékoztatás a felhatalmazott személyekről és a felbontási eljárásról):
A határidőig beérkezett ajánlatok bontását az EKR automatikusan, a határidő lejártát követően, 2 órával később kezdi meg. A bontás szabályait az EKR rendelet 15-16. §, valamint a Kbt. 68. § tartalmazza.
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
A közbeszerzési eljárás feltételei
Biztosítéknyújtási kötelezettség áll fenn
A szerződést elnyerő ajánlattevők csoportjának valamilyen jogi formát kell öltenie
Megnyitás dátuma: 2024-08-21 12:00:00 📅
Hely: EKR
További információk:
A határidőig beérkezett ajánlatok bontását az EKR automatikusan, a határidő lejártát követően, 2 órával később kezdi meg. A bontás szabályait az EKR rendelet 15-16. §, valamint a Kbt. 68. § tartalmazza.
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Elektronikus számlázás: Kötelező
A szerződés teljesítési feltételeket tartalmaz

Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk
Műszaki és szakmai képességek
A kiválasztási kritériumok listája és rövid leírása:
A 321/2015. Kr. 1.§ (1) alapján az AT-nek az ajánlatban EEKD benyújtásával kell igazolnia, hogy megfelel a Kbt. 65.§-a alapján az alábbiakban meghatározott alkalmassági követelményeknek. A Kbt. 69.§ (4)-(7) bek. alapján az alkalmassági követelményekre vonatkozó igazolások benyújtására felhívott gazdasági szereplőnek az alábbiak szerint szükséges igazolnia, hogy megfelel az alkalmassági követelményeknek: M.1) A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21. § (1) bekezdés a) pontja alapján csatolnia kell az eljárást megindító felhívás feladásától visszafelé számított három évben (36 hónapban) teljesített legjelentősebb szállításainak ismertetését. Tekintve, hogy ajánlatkérő a három év teljesítéseinek igazolását írja elő, a vizsgált időszak alatt befejezett, de legfeljebb hat éven belül megkezdett szállításokat veszi figyelembe. A referenciaigazolást olyan adattartalommal kell csatolni, hogy abból az alkalmasság megállapítható legyen, amely tartalmazza legalább az alábbi adatokat: - teljesítés ideje (kezdő és befejező időpontja legalább év/hónap bontásban), - a szerződést kötő másik fél megnevezése, a részéről további adatszolgáltatásra jogosult neve és elérhetőségei, - a szállítás tárgya, valamint mennyisége, - közös Ajánlattevőként történt teljesítés esetén az igazolást benyújtó teljesítésének százalékos aránya és a saját teljesítés mértéke, továbbá - nyilatkozni kell arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és szerződésnek megfelelően történt-e. A referenciát a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 22. § (1) - (2) bekezdés szerint kell igazolni. A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21/A. § alapján az ajánlatkérő a teljesítés igazolásaként köteles elfogadni annak igazolását is, ha a referencia követelményben foglalt eredmény vagy tevékenység a szerződés részteljesítéseként valósult meg. A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 22. § (4) bekezdése szerint ebben az esetben a teljesítés ideje alatt a részteljesítés idejét kell érteni, az adatokat a részteljesítés vonatkozásában olyan módon kell megadni, hogy abban a részteljesítéssel érintett szerződés teljes tárgya is szerepel. Amennyiben az alkalmasságot igazolni kívánó a teljesítést közös ajánlattevőként végezte, az ismertetésben szerepelnie kell, hogy a teljesítésben milyen arányban (százalékban) vett részt. A fentiekre tekintettel ajánlattevő nyilatkozni köteles arról, hogy a referenciaigazolás nem állítható ki az egyes ajánlattevők által végzett munkák elkülönítésével, továbbá az igazolást benyújtó által végzett teljesítés arányáról. A Kbt. 140. § (9) bekezdése alapján a projekttársaság teljesítését az alkalmasság igazolására referenciaként a projekttársaság mindazon tulajdonosai bemutathatják, akik a teljesítésben ténylegesen részt vettek - a részvétel mértékéig - akkor is, ha a konzorcium/projekttársaság időközben megszűnt. Az alkalmassági követelmények tekintetében irányadó rendelkezések továbbá: A Kbt. 65. § (6)-(7) és (9), valamint (11)-(12) bekezdése, továbbá a Kbt. 69. § (11a) bekezdése az eljárásban irányadó. Ajánlatkérő a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 2. § (5) bekezdése alapján elfogadja az alkalmassági követelmények előzetes igazolására az érintett gazdasági szereplők egyszerű nyilatkozatát (azaz a IV. rész alfa pont kitöltését). Az M.1) pontban előírt alkalmassági követelményeknek való megfelelés legfeljebb 4 szerződéssel is igazolható. Ugyanazon szerződés több részben is felhasználható az alkalmasság igazolásara. Több részre történő ajánlattétel eseten elegendő a legmagasabb referencia követelménynek megfelelni. Az alkalmasság minimumkövetelménye(i): M.1): Alkalmatlan az ajánlattevő (közös ajánlattevő), ha az eljárást megindító felhívás feladásától visszafelé számított három megelőző évben (36 hónapban) nem rendelkezik az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően teljesített, a közbeszerzés tárgya (halszállítás) szerinti referenciával, amely legalább az alábbiakat foglalta magában: - a 1. rész vonatkozásában összesen legalább 7.000 kg saját előállítású élőhal szállításra vonatkozó referenciával.
Többet mutasson
Részvételi feltételek
A gazdasági szereplők azon csoportjának jogi formája, amelynek a szerződést oda kell ítélni:
Ajánlatkérő nem teszi lehetővé gazdasági szervezet létrehozását, illetve a projekttársaság alapítását kizárja.
Kauciók és garanciák:
Ajánlatkérő nem írja elő ajánlati biztosíték rendelkezésre bocsátásának kötelezettségét.
A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre:
Ajánlatkérő a teljesítésigazolás alapján szabályszerűen kiállított számlák kifizetését átutalással teljesíti a számla kézhez vételétől számított 30 naptári napon belül. Előleg- és részszámla benyújtására nincs lehetőség. Az ajánlattétel, az elszámolás és a kifizetés pénzneme: HUF Az ellenszolgáltatás teljesítésének pénzügyi fedezete ajánlatkérő költségvetésében rendelkezésre áll. A Kbt. 27/A.§-a alkalmazandó. Vonatkozó jogszabályok különösen: Kbt. 135.§ (1), (5) (6) bekezdése, a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 6:130. § (1)-(2) bekezdés, 6:155.§ (1) bekezdés. A vételár késedelmes megfizetése esetén az ajánlattevő a Ptk. 6:155. § szerinti késedelmi kamatra jogosult.
Többet mutasson
A szerződéssel kapcsolatos feltételek
A szerződés teljesítésének feltételei:
Késedelmi kötbér: a Ptk. 6:186. §, minden késedelmes naptári nap után, a késedelembe esés időpontjától a tényleges teljesítésig a késedelemmel érintett teljesítés teljes nettó ellenérték 1%-ának megfelelő Ft/naptári nap mértékben, max. 15 napra eső összeg. Meghiúsulási kötbér: a Ptk. 6:186. §, a szerződés a Szállító érdekkörében felmerülő olyan okból történő meghiúsulása esetére, amelyért felelős, a szerződés szerinti, nettó ellenszolg. 20%-a. Hibás teljesítési kötbér: Amennyiben a szállítás határidőben megtörténik, de nem teljesül az előírt minőségben, hibásan teljesít.A kötbér alapja a hibás teljesítéssel érintett teljesítés nettó ellenértéke, mértéke napi 1 %,de max.15 %. Jótállás: Szállító a leszállításra kerülő termékre, annak átadása időpontjától számított 48 órára jótállást vállal. Amennyiben a jótállási idő alatt a termék betegség jeleit mutatja, vagy elpusztul, a Szállító köteles a Megrendelőt az okozott kár mértékében kártalanítani. Részletek a szerződéstevezetben.
Többet mutasson
Részvételi feltételek
Kizárási ok:
A közbeszerzési eljárásban való részvételből fakadó összeférhetetlenség
A nemzeti törvények értelmében a csődhöz hasonló helyzet
A verseny torzítását célzó megállapodás más gazdasági szereplőkkel
+ még 16
Adó- és vámfizetési kötelezettség
Bűnszervezetben való részvétel
Csalás
Csőd
Csődegyezség hitelezőkkel
Felszámoló által kezelt vagyon
Fizetésképtelenség
Gyermekmunka és az emberkereskedelem más formái
Hamis nyilatkozatot tettek, nem tudtak információt nyújtani, nem tudták benyújtani a kért dokumentumokat, és bizalmas információkat kaptak az eljárásról
Korrupció
Közvetlen vagy közvetett részvétel a közbeszerzési eljárás előkészítésében
Pénzmosás vagy terrorizmus finanszírozása
Terrorista bűncselekmény vagy terrorista tevékenységekkel összefüggő bűncselekmény
Tisztán nemzeti kizáró okok
Társadalombiztosítási járulékfizetési kötelezettség
Üzleti tevékenység felfüggesztése
Kizárási okok leírása:
Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, akivel szemben a Kbt. 62. § (1)-(2) bekezdése szerinti kizáró okok bármelyike fennáll. A Kbt. 74. § (1) bekezdés a)-b) pontja alapján ajánlatkérőnek ki kell zárnia az eljárásból azt az ajánlattevőt, alvállalkozót vagy az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezetet, aki a kizáró okok hatálya alá tartozik, vagy aki részéről a kizáró ok az eljárás során következett be. Az öntisztázás tekintetében a Kbt. 64. §-a irányadó. Ajánlattevőnek az ajánlata benyújtásakor a Kbt. 67.§ (1) bekezdésében és 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet II. Fejezetében foglaltaknak megfelelően, az Egységes Európai Közbeszerzési Dokumentum (EEKD) benyújtásával kell nyilatkoznia, hogy nem tartozik a felhívásban előírt kizáró okok hatálya alá. Az igazolások benyújtásával kapcsolatban irányadó a Kbt. 69. § (4) és (11a) bekezdése, a 321/2015. (X. 30.) Korm. rend. 1-16. §-a. A Kbt. 67. § (4) bekezdése alapján az ajánlatban be kell nyújtani az ajánlattevő arra vonatkozó nyilatkozatát, hogy nem vesz igénybe a szerződés teljesítéséhez a 62. § szerinti kizáró okok hatálya alá eső alvállalkozót. A nyilatkozatot akkor is be kell nyújtani, ha az ajánlatkérő az eljárásban nem írta elő a már ismert alvállalkozók megnevezését. A 321/2015. (X. 30.) Korm. rend. 1. § (8) bekezdése alapján a részekre történő ajánlattétel esetén nem kérhető a gazdasági szereplőtől olyan nyilatkozat vagy igazolás benyújtása, amelyet ugyanazon közbeszerzési eljárás valamely része tekintetében a gazdasági szereplő már benyújtott. Ebben az esetben a gazdasági szereplő nyilatkozik arról, hogy mely rész tekintetében benyújtott nyilatkozatot vagy igazolást kéri figyelembe venni a bírálat során. A 321/2015. (X. 30.) Korm. rend. 1. § (9) bekezdése alapján az ajánlattevőnek az ajánlatában nyilatkoznia kell arról, hogy ajánlata tekintetében fennáll-e az ukrajnai helyzetet destabilizáló orosz intézkedések miatt hozott korlátozó intézkedésekről szóló, 2014. július 31-i 833/2014/EU tanácsi rendelet 5k. cikk (1) bekezdésében meghatározott, a közbeszerzési vagy koncessziós szerződés odaítélésére vonatkozó tilalom. A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 2. § (3) bekezdés a) pontjára tekintettel az EEKD-ban ajánlattevőnek fel kell tüntetni az ajánlat benyújtásakor már ismert olyan alvállalkozókat is, amelyek kapacitásaira nem támaszkodik. A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 15. § (1) bekezdése alapján az alkalmasság igazolásában részt vevő alvállalkozó tekintetében az EEKD benyújtásával az ajánlattevő eleget tesz a Kbt. 67. § (4) bekezdése szerinti nyilatkozati kötelezettségének. A 321/2015. (X. 30.) Korm. rend. 3. § (3) bekezdése értelmében és a Kbt. 41/A. § (5) bekezdés figyelembevételével, Ajánlattevőnek a kapacitást nyújtó szervezetekre vonatkozóan is be kell nyújtania a külön EEKD-t az ajánlatban. Az EEKD-t közös ajánlattétel esetén a 321/2015. (X. 30.) Korm. rend. 3. § (3) bekezdése értelmében és a Kbt. 41/A. § (5) bekezdésére tekintettel az ajánlatot benyújtó gazdasági szereplőnek valamennyi közös ajánlattevői tag képviseletében külön-külön kell benyújtania. Az EEKD-ban ajánlattevő, illetve az alkalmasság igazolásában részt vevő gazdasági szereplő a Kr. 4. § (1) bekezdése szerint igazolja előzetesen a kizáró okok fenn nem állását. Ajánlatkérő a kizáró okok fenn nem állásának ellenőrzése, vizsgálata során a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 8.§ - 14.§-ai alapján jár el. A kizáró okokra és az alkalmassági követelményekre vonatkozóan a közbeszerzés megkezdését megelőzően kiállított igazolások is benyújthatók (felhasználhatóak) mindaddig, ameddig az igazolásokban foglalt tény, illetve adat tartalma valós. Az ajánlatkérő - ellenkező bizonyításig - az adat valóságtartalmát az ajánlattevő erre vonatkozó külön nyilatkozata nélkül vélelmezi. Ajánlatkérő a Kbt. 67. § (2) bekezdése alapján előírja, hogy az EEKD-ban az alkalmassági követelmények vonatkozásában elfogadja a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 2. § (5) bek szerinti egyszerű nyilatkozat benyújtását. Ajánlattevő az Ajánlatkérő Kbt. 69. § (4) bek. szerinti felszólítására köteles a jelen eljárást megindító felhívásban előírt igazolások benyújtására. Az igazolások ajánlatban történő benyújtásával kapcsolatban a Kbt. 69. § (4) bekezdése irányadó. A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 13. §-a alapján az ajánlattevőnek az Elektronikus Közbeszerzési Rendszerben (EKR) elektronikus űrlap kitöltése útján nyilatkoznia kell a folyamatban lévő változásbejegyzési eljárásról. Amennyiben cégügyben el nem bírált módosítás van folyamatban, akkor a nyilatkozat mellé csatolandó az elektronikusan kitöltött változásbejegyzési kérelem kinyomtatott változata, valamint a benyújtást igazoló digitális tértivevény kinyomtatott változata, cégszerűen aláírva. Amennyiben az AT vonatkozásában nincsen folyamatban változásbejegyezési eljárás, úgy erre vonatkozóan a nemleges nyilatkozatot csatolni kell az ajánlatban. Az elektronikus közbeszerzés részletes szabályairól szóló 424/2017. (XII .19.) Korm. rendelet (a továbbiakban: EKR rendelet) is irányadó.
Többet mutasson

Ajánlatkérő hatóság
Név és címek
Név: Tisza-tavi Sporthorgász, Halászati Természetvédelmi és Környezetvédelmi Közhasznú Nonprofit Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: 20799764216
Postacím: Hrsz. Hrsz. 1442/54 1442/54
Postai irányítószám: 5350
Postai város: Tiszafüred
Régió: Jász-Nagykun-Szolnok 🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
Kapcsolattartó pont: Jászberényi Tamás
E-mail: jaszberenyi@t-online.hu 📧
Telefon: +36 309259390 📞
URL: http://sporthorgasz.eu/ 🌏
Csoportvezető
Az ajánlatkérő szerv típusa
Közjogi intézmény
Fő tevékenység
Szabadidő, kultúra és vallás
Kommunikáció
Dokumentumok URL címe: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR001119042024/reszletek 🌏
Részvétel URL: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR001119042024/reszletek 🌏
Elektronikus benyújtás: Kötelező

Kiegészítő információk
További információk
1.) Ajánlatkérő előírja, hogy az EKR-ben csatolt dokumentumokat – kivéve azon nyilatkozatokat melyek az EKR-ben elektronikus űrlap formájában rendelkezésre állnak – pdf. formátumban kell benyújtani. Az EKR-ben elektronikus űrlapként rendelkezésre álló nyilatkozatokat az elektronikus űrlap kitöltése útján kell az ajánlat részeként megtenni és benyújtani. A Kbt. 41/A. §-a bekezdése a közbeszerzési eljárásban irányadó. E körben kifejezetten felhívja Ajánlatkérő a figyelmet arra, hogy nem fogad el olyan dokumentumot az ajánlat részeként benyújtva, melyre az aláírás képként került beillesztésre! 2.) A Közbeszerzési Dokumentumokban nem szabályozott kérdésekben irányadó: Kbt. és a kapcsolódó végrehajtási rendeletek (különösen a 424/2017. (XII.19.) Korm. rendelet), továbbá a Ptk. 3.) Ajánlatkérő tárgyi eljárásban alkalmazza a Kbt. 75.§ (2) bekezdés e) pontját. 4.) Ajánlatkérő nem teszi lehetővé a többváltozatú (alternatív) ajánlat benyújtását és gazdasági szervezet létrehozását, illetve a projekttársaság alapítását kizárja. 5.) Az eljárás és az ajánlattétel nyelve a magyar. Fordítás tekintetében irányadó a Kbt. 47. § (2) bekezdése. 6.) Közös ajánlattétel esetén irányadó a Kbt. 35.§-a. 7.) Ajánlatkérő a hiánypótlásra a Kbt.71.§-a szerint teljes körben lehetőséget biztosít. 8.) Ajánlatkérő konzultációt, helyszíni bejárást nem tart. 9.) Ajánlatkérő a kiegészítő tájékoztatások kérése és megadása tekintetében a Kbt. 56.§-át tekinti irányadónak. 10.) Ajánlatkérő felhívja az Ajánlattevők figyelmét, hogy a jelen felhívásban a műszaki és szakmai alkalmasság feltételeit és ennek igazolását a minősített Ajánlattevők jegyzékéhez képest szigorúbban határozta meg. 11.) Az ajánlat részeként csatolandó dokumentumokat a közbeszerzési dokumentumok és az annak részeként kiadott segédlet és iratminta tartalmazza! 12.) Valamennyi határidő közép-európai (CET) idő szerint értendő. 13.) Ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy Ajánlattevőnek nyilatkozatot kell benyújtania, az ukrajnai helyzetet destabilizáló orosz intézkedések miatt hozott korlátozó intézkedésekről szóló 833/2014/EU tanácsi rendelet 5k. cikk (1) bekezdéséről. (321/2015. (X. 30.) Kr. 1. § (9) bekezdés) 14.) A BT-33 mező kapcsán Ajánlatkérő valamennyi rész tekintetében rögzíti, hogy az egy ajánlattevőnek odaítélhető részek maximális száma nincs korlátozva. 15.) A BT-763 mező kapcsán Ajánlatkérő rögzíti, hogy ajánlattevőknek nem kötelező, de lehetséges valamennyi részre ajánlatot tenni.
Többet mutasson
Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Nemzeti nyilvántartási szám: 15329190-2-41
Postacím: Riadó u. 5
Postai irányítószám: 1026
Postai város: Budapest
Régió: Budapest 🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧
Telefon: +36 18828592 📞
Fax: +36 18828593 📠
URL: https://kozbeszerzes.hu 🌏
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Nemzeti nyilvántartási szám: 15329190-2-41
Postacím: Riadó u. 5
Postai irányítószám: 1026
Postai város: Budapest
Régió: Budapest 🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧
Telefon: +36 18828592 📞
Fax: +36 18828593 📠
URL: https://kozbeszerzes.hu 🌏
Felülvizsgálati eljárás
Pontos információ a felülvizsgálati eljárások határidejéről (határidejeiről): Kbt. 148. § szerint.
Információk az elektronikus munkafolyamatokról
Elektronikus számlázást fogadunk el
Forrás: OJS 2024/S 141-438475 (2024-07-19)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2024-09-13)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Becsült érték héa nélkül: 44 779 060 HUF 💰
A beszerzés teljes értéke (HÉA nélkül): 37 840 000 HUF 💰
Leírás
Becsült érték héa nélkül: 18 716 500 HUF 💰
További információk:
Ajánlatkérő a Kbt. 76. § (2) bek. a) pontja szerinti értékelési szempontot alkalmazza, tehát az értékelés a legalacsonyabb ár, mint értékelési szempont alapján történik. Ajánlatkérő a Kbt. 76. § (5) bekezdésében előírtakra tekintettel határozta meg a legalacsonyabb ár, mint értékelési szempontot, mivel ajánlatkérő igényeinek a közbeszerzési dokumentumokban konkrétan meghatározott minőségi követelményeknek (súly/db) megfelelő halak felelnek meg és a gazdaságilag legelőnyösebb ajánlat kiválasztását az adott esetben további minőségi jellemzők nem, csak a legalacsonyabb ár értékelése szolgálja. Ajánlatkérő rögzíti, hogy ajánlattevőknek nem kötelező, de lehetséges valamennyi részre ajánlatot tenni. Ajánlatkérő nem korlátozza az egy ajánlattevőnek odaítélhető részek számát.
Többet mutasson
Becsült érték héa nélkül: 12 262 500 HUF 💰
13 800 060 HUF 💰

Eljárás
Az eljárás típusa
Az eljárás legfontosabb jellemzői:
Ajánlatkérő a Kbt. 76. § (2) bek. a) pontja szerinti értékelési szempontot alkalmazza, tehát az értékelés a legalacsonyabb ár, mint értékelési szempont alapján történik. Ajánlatkérő a Kbt. 76. § (5) bekezdésében előírtakra tekintettel határozta meg a legalacsonyabb ár, mint értékelési szempontot, mivel ajánlatkérő igényeinek a közbeszerzési dokumentumokban konkrétan meghatározott minőségi követelményeknek (súly/db) megfelelő halak felelnek meg és a gazdaságilag legelőnyösebb ajánlat kiválasztását az adott esetben további minőségi jellemzők nem, csak a legalacsonyabb ár értékelése szolgálja.
Többet mutasson

A szerződés odaítélése

1️⃣
A szerződés/tétel odaítélése
Jogorvoslati eljárások
A panaszosok száma: 0
Tétel azonosító száma: LOT-0001
Szerződés száma: 1
A szerződés megkötésének időpontja: 2024-09-10 📅
A szerződés címe: https://ekr.gov.hu/ekr-szerzodestar/hu/szerzodesLista?eljarasAzon=EKR001119042024 🌏
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 2
Az elektronikus úton beérkezett pályázatok száma: 2
A kkv-k által benyújtott pályázatok száma: 1
A nem uniós tagállamokból származó ajánlattevőktől beérkezett ajánlatok száma: 0
A más uniós tagállamokból származó ajánlattevőktől beérkezett ajánlatok száma: 0
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 17 290 000 HUF 💰
Az ajánlatot rangsorolták
Helyezés a nyertesek listáján: 1
Ajánlat azonosítója: EKR001119042024/5145
Az ajánlattevő fél vezetője
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0001
A vállalkozó neve és címe
Név: FISH-COOP Mezőgazdasági Termékértékesítő és Továbbképzés Szervező Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 13334143204
Postacím: Áchim András Utca 3/1. 4.
Postai irányítószám: 5500
Postai város: Gyomaendrőd
Régió: Békés 🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: fishcoopkft@fishcoop.hu 📧
Telefon: +36 309952187 📞
A tulajdonos állampolgársága: Magyarország 🇭🇺
A gazdasági szereplő mérete: Kisvállalkozás
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 18 500 000 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR001119042024/5193
A vállalkozó neve és címe
Név: Szabó Zoltán családi gazdálkodó
Nemzeti nyilvántartási szám: 66310042227
Postacím: Jókai Utca 14
Postai irányítószám: 2425
Postai város: Nagykarácsony
Régió: Fejér 🏙️
E-mail: nimrod4646@gmail.com 📧
Telefon: +36 303115452 📞

2️⃣
Tétel azonosító száma: LOT-0002
Tájékoztatás a pályázatokról
A kkv-k által benyújtott pályázatok száma: 2
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 11 542 500 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR001119042024/5153
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0002
A szerződés/tétel teljes értéke: 9 750 000 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR001119042024/5177
A vállalkozó neve és címe
Név: Aranyponty Halászati Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 12632596213
Postacím: Arany János U. 7. fsz. 1.
Postai irányítószám: 2440
Postai város: Százhalombatta
Régió: Pest 🏙️
E-mail: batta@aranyponty.hu 📧
Telefon: +36 23354764 📞
Fax: +36 23354764 📠
URL: https://www.aranyponty.hu 🌏
A gazdasági szereplő mérete: Középvállalkozás

3️⃣
Tétel azonosító száma: LOT-0003
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 13 041 000 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR001119042024/5161
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0003
A szerződés/tétel teljes értéke: 10 800 000 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR001119042024/5185
Forrás: OJS 2024/S 180-554926 (2024-09-13)