Hálózati anyagok beszerzése 2. termékcsoport

Dunántúli Regionális Vízmű Zártkörűen Működő Részvénytársaság

Adásvételi keretszerződések megkötése hálózatkarbantartási termékek szállítására a közös ajánlatkérőkként jelölt regionális víziközmű-társaságok által üzemeltetett ivóvíz- és szennyvízhálózat fenntartási, beruházási, valamint egyéb célú munkáihoz történő felhasználás céljából. A keretszerződések alapján a termékek szállítása és adásvétele történhet: - Az ajánlatkérőként szerződő fél bizományosi készletre (konszignációs raktárra) történő megrendelése alapján; vagy - az Ajánlatkérőként szerződő fél olyan tartalmú egyedi megrendelése (egyedi megrendelés) alapján, amely esetében a termékeket nem bizományosi készletre kéri szállítani az ajánlatkérőként szerződő fél. Az ajánlattevő a szerződések hatálybalépését követő 30 (bármely ajánlatkérő erre irányuló, az ajánlattevőnek címzett írásbeli kérése esetén kizárólag saját maga vonatkozásában 90) naptári napon belül köteles a konszignációs raktár szerződés mellékletében meghatározott minimálkészletét az ajánlatkérő konszignációs raktárába leszállítani és minden, az ajánlattevő részéről a működtetéshez szükséges jelen Szerződésben előírt feltételt biztosítani. Alap keretösszeg: nettó 1 610 984 978 Ft Opció: 30% Ajánlatkérő kizárólag az alap keretösszegre vállal lehívási kötelezettséget. Közös Ajánlatkérők az egyes ajánlati részek tekintetében egy közös keretszerződést kötnek meg az adott ajánlati részre meghatározott keretösszeg erejéig, mely keretösszegből az egyes Ajánlatkérők meghatározott mértékű megrendelésre jogosultak. Az alap keretösszegen felül +30% opció kerül meghatározásra. Az alap- és opcionális keretösszegek az egyes ajánlatkérők között átcsoportosíthatók, amely nem minősül szerződésmódosításnak. Az Ártáblázatban feltüntetett mennyiségek tájékoztató jellegűek, azok az ajánlatkérő tapasztalatai alapján kerültek megadásra, kizárólag az ajánlatok értékelése érdekében. Az ajánlatkérő az Ártáblázatban meghatározott mennyiség lehívására nem vállal kötelezettséget. Az egyedi megrendelésekre a nyertes ajánlattevő által megajánlott egységárakon kerül sor a szerződés szerinti keretösszegek erejéig. Az ajánlatkérőként szerződő felek egyenként átlagosan heti gyakorisággal bocsátanak ki Egyedi megrendeléseket a megkötésre kerülő keretszerződés alapján. A részletes előírásokat a közbeszerzési dokumentumok részét képező műszaki leírás, ártáblázat és a szerződéstervezet tartalmazza.

Határidő

Az ajánlatok beérkezésének határideje 2024-07-04. A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2024-06-04.

Szállítók

A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:

Kicsoda? Mi az? Hol?
Beszerzési előzmények
Dátum Dokumentum
2024-06-04 Ajánlati felhívás
2024-06-28 Ajánlati felhívás
2024-07-15 Ajánlati felhívás
2025-02-05 Tájékoztató az eljárás eredményéről
2025-02-27 Tájékoztató az eljárás eredményéről
2025-07-30 Tájékoztató az eljárás eredményéről
Ajánlati felhívás (2024-06-04)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Cím: Hálózati anyagok beszerzése 2. termékcsoport
Hivatkozási szám: EKR000844842024
Rövid leírás:
Adásvételi keretszerződések megkötése hálózatkarbantartási termékek szállítására a közös ajánlatkérőkként jelölt regionális víziközmű-társaságok által...  Többet mutasson
Szerződés típusa: Árubeszerzések
Termékek/szolgáltatások: Csőszerelvények 📦
Becsült érték héa nélkül: 1 610 984 978 HUF 💰
Információk a tételekről
Ez a szerződés tételekre oszlik

1️⃣
Belső azonosító: EKR000844842024/1
Cím: Hálózati öntöttvas idomok
Becsült érték héa nélkül: 48 521 034 HUF 💰
A beszerzés leírása:
Jelen közbeszerzés tárgya: Hálózati öntöttvas idomok, a vonatkozó közbeszerzési dokumentumokban - különösen, de nem kizárólagosan a Műszaki leírás...  Többet mutasson
Szerződés típusa: Árubeszerzések
Termékek/szolgáltatások: Csőszerelvények 📦
Fő helyszín vagy teljesítési hely:
Közös Ajánlatkérők működési területein, terjedelem miatt a közbeszerzési dokumentumokban meghatározottak szerint. A teljesítési helyszíneket a...  Többet mutasson
Ország: Magyarország 🇭🇺
Időtartam: 12 hónap
A megújítások maximális száma: 1
További információk a megújításról:
A szerződésből AK elsősorban üzembiztonsági, üzemfenntartási szükségleteinek függvényében fog megrendeléseket eszközölni. A szerződés 1 alkalommal, az AK...  Többet mutasson
Információk a lehetőségekről
Opciók
A lehetőségek leírása:
A teljes keretösszeg 30%-ának megfelelő összegű megrendelés, azaz nettó 37 323 872,-HUF keretösszegen felül nettó 11 197 162,-HUF összegű termék megrendelése.
Díjazási kritériumok
Ár
Ár (súlyozás): 100
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0001

2️⃣
Belső azonosító: EKR000844842024/2
Becsült érték héa nélkül: 78 962 396 HUF 💰
A beszerzés leírása:
Jelen közbeszerzés tárgya: Hálózati öntöttvas idomok, a vonatkozó közbeszerzési dokumentumokban - különösen, de nem kizárólagosan a Műszaki leírás...  Többet mutasson
Információk a lehetőségekről
A lehetőségek leírása:
A teljes keretösszeg 30%-ának megfelelő összegű megrendelés, azaz nettó 60 740 305,-HUF keretösszegen felül nettó 18 222 091,-HUF összegű termék megrendelése.
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0002

3️⃣
Belső azonosító: EKR000844842024/3
Cím: Különféle golyóscsapok
Becsült érték héa nélkül: 381 370 256 HUF 💰
A beszerzés leírása:
Jelen közbeszerzés tárgya: hagyományos golyóscsapok, kombinált golyóscsapok, megfúró golyóscsapok, a vonatkozó közbeszerzési dokumentumokban - különösen, de...  Többet mutasson
Információk a lehetőségekről
A lehetőségek leírása:
A teljes keretösszeg 30%-ának megfelelő összegű megrendelés, azaz nettó 293 361 737,-HUF keretösszegen felül nettó 88 008 520,-HUF összegű termék megrendelése.
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0003

4️⃣
Belső azonosító: EKR000844842024/4
Becsült érték héa nélkül: 226 786 834 HUF 💰
A beszerzés leírása:
Jelen közbeszerzés tárgya: hagyományos golyóscsapok, kombinált golyóscsapok, megfúró golyóscsapok, a vonatkozó közbeszerzési dokumentumokban - különösen, de...  Többet mutasson
Információk a lehetőségekről
A lehetőségek leírása:
A teljes keretösszeg 30%-ának megfelelő összegű megrendelés, azaz nettó 174 451 411,-HUF keretösszegen felül nettó 52 335 423,-HUF összegű termék megrendelése.
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0004

5️⃣
Belső azonosító: EKR000844842024/5
Cím: Fittingek, nyomásszabályozók, visszacsapószelepek
Becsült érték héa nélkül: 245 794 749 HUF 💰
A beszerzés leírása:
Jelen közbeszerzés tárgya: Rézfittingek, összekötők, nyomásszabályozó-, légtelenítő szelepek, visszacsapószelepek, a vonatkozó közbeszerzési dokumentumokban...  Többet mutasson
Információk a lehetőségekről
A lehetőségek leírása:
A teljes keretösszeg 30%-ának megfelelő összegű megrendelés, azaz nettó 189 072 882,-HUF keretösszegen felül nettó 56 721 866,-HUF összegű termék megrendelése.
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0005

6️⃣
Belső azonosító: EKR000844842024/6
Becsült érték héa nélkül: 149 122 605 HUF 💰
A beszerzés leírása:
Jelen közbeszerzés tárgya: Hálózati öntöttvas idomok, a vonatkozó közbeszerzési dokumentumokban - különösen, de nem kizárólagosan a Műszaki leírás...  Többet mutasson
Információk a lehetőségekről
A lehetőségek leírása:
A teljes keretösszeg 30%-ának megfelelő összegű megrendelés, azaz nettó 114 709 697,-HUF keretösszegen felül nettó 34 412 908,-HUF összegű termék megrendelése.
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0006

7️⃣
Belső azonosító: EKR000844842024/7
Cím: Megfúró bilincsek, megcsapolók
Becsült érték héa nélkül: 146 189 212 HUF 💰
A beszerzés leírása:
Jelen közbeszerzés tárgya: Megcsapoló híd műanyag csövekre, megfúró bilincs AC, acél és öntvény csövekre, a vonatkozó közbeszerzési dokumentumokban -...  Többet mutasson
Információk a lehetőségekről
A lehetőségek leírása:
A teljes keretösszeg 30%-ának megfelelő összegű megrendelés, azaz nettó 112 453 241,-HUF keretösszegen felül nettó 33 735 971,-HUF összegű termék megrendelése.
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0007

8️⃣
Belső azonosító: EKR000844842024/8
Becsült érték héa nélkül: 140 408 254 HUF 💰
A beszerzés leírása:
Jelen közbeszerzés tárgya: Megcsapoló híd műanyag csövekre, megfúró bilincs AC, acél és öntvény csövekre, a vonatkozó közbeszerzési dokumentumokban -...  Többet mutasson
Információk a lehetőségekről
A lehetőségek leírása:
A teljes keretösszeg 30%-ának megfelelő összegű megrendelés, azaz nettó 108 006 350,-HUF keretösszegen felül nettó 32 401 904,-HUF összegű termék megrendelése.
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0008

9️⃣
Belső azonosító: EKR000844842024/9
Cím: Fedlapok, csapszekrények
Becsült érték héa nélkül: 19 195 855 HUF 💰
A beszerzés leírása:
Jelen közbeszerzés tárgya: Csapszekrények, aknafedlapok a vonatkozó közbeszerzési dokumentumokban - különösen, de nem kizárólagosan a Műszaki leírás...  Többet mutasson
Információk a lehetőségekről
A lehetőségek leírása:
A teljes keretösszeg 30%-ának megfelelő összegű megrendelés, azaz nettó 14 766 042,-HUF keretösszegen felül nettó 4 429 812,-HUF összegű termék megrendelése.
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0009

1️⃣0️⃣
Belső azonosító: EKR000844842024/10
Becsült érték héa nélkül: 16 800 038 HUF 💰
A beszerzés leírása:
Jelen közbeszerzés tárgya: Csapszekrények, aknafedlapok, a vonatkozó közbeszerzési dokumentumokban - különösen, de nem kizárólagosan a Műszaki leírás...  Többet mutasson
Információk a lehetőségekről
A lehetőségek leírása:
A teljes keretösszeg 30%-ának megfelelő összegű megrendelés, azaz nettó 12 923 106,-HUF keretösszegen felül nettó 3 876 931,-HUF összegű termék megrendelése.
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0010

1️⃣1️⃣
Belső azonosító: EKR000844842024/11
Cím: Hálózati kiegészítő anyagok
Becsült érték héa nélkül: 83 730 707 HUF 💰
A beszerzés leírása:
Jelen közbeszerzés tárgya: Nyomáscsökkentők, automata légtelenítő szelepek, golyós visszacsapó szelep, rugós visszacsapó szelep, torlócsappantyú, pillangó...  Többet mutasson
Információk a lehetőségekről
A lehetőségek leírása:
A teljes keretösszeg 30%-ának megfelelő összegű megrendelés, azaz nettó 64 408 237,-HUF keretösszegen felül nettó 19 322 470,-HUF összegű termék megrendelése.
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0011

1️⃣2️⃣
Belső azonosító: EKR000844842024/12
Becsült érték héa nélkül: 74 103 039 HUF 💰
A beszerzés leírása:
Jelen közbeszerzés tárgya: Nyomáscsökkentők, automata légtelenítő szelepek, golyós visszacsapó szelep, rugós visszacsapó szelep, torlócsappantyú, pillangó...  Többet mutasson
Információk a lehetőségekről
A lehetőségek leírása:
A teljes keretösszeg 30%-ának megfelelő összegű megrendelés, azaz nettó 57 002 340,-HUF keretösszegen felül nettó 17 100 702,-HUF összegű termék megrendelése.
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0012

Eljárás
Az eljárás típusa
Nyílt eljárás
Jogalap: 2014/25/EU irányelv
Adminisztratív információk
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések beérkezésének határideje: 2024-07-04 10:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei: 2024-07-04 12:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei (hely): Ekr
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
A közbeszerzési eljárás feltételei
A szerződést elnyerő ajánlattevők csoportjának valamilyen jogi formát kell öltenie
Megnyitás dátuma: 2024-07-04 12:00:00 📅
Hely: EKR
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Elektronikus számlázás: Kötelező
Elektronikus rendelés lesz használatos
Elektronikus fizetést használnak
A szerződés teljesítési feltételeket tartalmaz

Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk
Gazdasági és pénzügyi helyzet
A kiválasztási kritériumok listája és rövid leírása:
Teljes árbevétel: Valamennyi rész tekintetében: Ajánlattevő (közös ajánlattevők) az alábbiak szerint kötelesek igazolni alkalmasságukat: Előzetes igazolás:...  Többet mutasson
Műszaki és szakmai képességek
Referencia: A 321/2015. (X. 30.) K.r. 1. § (1) bekezdése alapján az ajánlattevőnek az ajánlatában a Kbt. Második része szerint lefolytatott közbeszerzési...  Többet mutasson
Részvételi feltételek
A gazdasági szereplők azon csoportjának jogi formája, amelynek a szerződést oda kell ítélni:
Ajánlatkérő a Kbt. 35. §-ának (8) bekezdésre tekintettel nem írja elő és nem is teszi lehetővé közös gazdálkodó szervezet (projekttársaság) létrehozását.
A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre:
1. AK előleget nem fizet; 2. Az ajánlattétel és a szerződés pénzneme: forint (HUF). 3. Az Eladó az Egyedi Megrendelések esetében Egyedi Megrendelésenként,...  Többet mutasson
A szerződéssel kapcsolatos feltételek
A szerződés teljesítésének feltételei:
Jótállás: Valamennyi rész és termék vonatkozásában: Eladót a szerződésszerűen leszállított Árukra az adott áru mennyiségi átadás-átvételétől számított 12...  Többet mutasson
Részvételi feltételek
Kizárási ok:
A közbeszerzési eljárásban való részvételből fakadó összeférhetetlenség
A nemzeti törvények értelmében a csődhöz hasonló helyzet
A verseny torzítását célzó megállapodás más gazdasági szereplőkkel
+ még 16
Adó- és vámfizetési kötelezettség
Bűnszervezetben való részvétel
Csalás
Csőd
Csődegyezség hitelezőkkel
Felszámoló által kezelt vagyon
Fizetésképtelenség
Gyermekmunka és az emberkereskedelem más formái
Hamis nyilatkozatot tettek, nem tudtak információt nyújtani, nem tudták benyújtani a kért dokumentumokat, és bizalmas információkat kaptak az eljárásról
Korrupció
Közvetlen vagy közvetett részvétel a közbeszerzési eljárás előkészítésében
Pénzmosás vagy terrorizmus finanszírozása
Terrorista bűncselekmény vagy terrorista tevékenységekkel összefüggő bűncselekmény
Tisztán nemzeti kizáró okok
Társadalombiztosítási járulékfizetési kötelezettség
Üzleti tevékenység felfüggesztése
Kizárási okok leírása:
Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó, és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, akivel szemben a Kbt. 62. §...  Többet mutasson
m) esetében a 25. § szerinti összeférhetetlenségből, illetve a közbeszerzési eljárás előkészítésében való előzetes bevonásból eredő versenytorzulást a...  Többet mutasson

Ajánlatkérő hatóság
Név és címek
Név: Dunántúli Regionális Vízmű Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 11226002214
Postacím: Tanácsház Utca 7
Postai irányítószám: 8600
Postai város: Siófok
Régió: Somogy 🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
Kapcsolattartó pont: Langbein Sára
E-mail: kozbeszerzes@univerzalbeszerzo.hu 📧
Telefon: +36 301442989 📞
Fax: +36 000000000 📠
URL: https://www.drv.hu/ 🌏
Csoportvezető
A vevő profiljának címe: https://www.drv.hu/ 🌏
Az ajánlatkérő szerv típusa
Közjogi intézmény
Fő tevékenység
Általános közszolgáltatások
Víz
Tájékoztatás a közös beszerzésről
A szerződés közös beszerzést foglal magában
Kommunikáció
Dokumentumok URL címe: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR000316752024/reszletek 🌏
Részvétel URL: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR000844842024/reszletek 🌏
Elektronikus benyújtás: Kötelező

Kiegészítő információk
További információk
1. Tekintettel a TED Kiadóhivatal szigorú karakterkorlátozására AK az egyéb információkat teljeskörűen a Közbeszerzési dokumentumokban adja meg....  Többet mutasson
Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Nemzeti nyilvántartási szám: 15329190-2-41
Postacím: Riadó u. 5
Postai irányítószám: 1026
Postai város: Budapest
Régió: Budapest 🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧
Telefon: +36 18828592 📞
Fax: +36 18828593 📠
URL: https://kozbeszerzes.hu 🌏
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Nemzeti nyilvántartási szám: 15329190-2-41
Postacím: Riadó u. 5
Postai irányítószám: 1026
Postai város: Budapest
Régió: Budapest 🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧
Telefon: +36 18828592 📞
Fax: +36 18828593 📠
URL: https://kozbeszerzes.hu 🌏
Felülvizsgálati eljárás
Pontos információ a felülvizsgálati eljárások határidejéről (határidejeiről):
A jogorvoslati kérelmek benyújtásának határidejére vonatkozó pontos információ: Kbt. 148.§ szerint.
Információk az elektronikus munkafolyamatokról
Elektronikus számlázást fogadunk el
Elektronikus rendelés lesz használatos
Elektronikus fizetést használnak
Forrás: OJS 2024/S 108-331179 (2024-06-04)
Ajánlati felhívás (2024-06-28)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Becsült érték héa nélkül: 1 610 984 978 HUF 💰
Leírás
48 521 034 HUF 💰
78 962 396 HUF 💰
381 370 256 HUF 💰
226 786 834 HUF 💰
245 794 749 HUF 💰
149 122 605 HUF 💰
146 189 212 HUF 💰
140 408 254 HUF 💰
19 195 855 HUF 💰
16 800 038 HUF 💰
83 730 707 HUF 💰
74 103 039 HUF 💰

Eljárás
Adminisztratív információk
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések beérkezésének határideje: 2024-07-18 10:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei: 2024-07-18 12:00:00 📅
A közbeszerzési eljárás feltételei
Megnyitás dátuma: 2024-07-18 12:00:00 📅

Változások
Az eredeti közleményben javítandó szöveg
Szekciószám: PROCEDURE
Új érték
Szöveg:
A(z) IV.2.2) Ajánlatok vagy részvételi kérelmek benyújtásának határideje, dátum, helyi idő (BT-131,BT-1311) mezőben a következő változás történt: A...  Többet mutasson
Az eredeti közleményben javítandó szöveg
Tétel azonosító száma: LOT-0001
Új érték
Szöveg:
A(z) IV.2.7) Az ajánlatok felbontásának feltételei, dátum, helyi idő (BT-132) mezőben a következő változás történt: A következő helyett: Thu Jul 04...  Többet mutasson
Egyéb kiegészítő információk
Ajánlatkérő módosítja az ajánlattételi határidőt 2024.07.18. 10:00 órára. Tárgyi eljárásban az alábbi Közbeszerzési dokumentumok módosulnak: ...  Többet mutasson
A változtatás fő oka: Frissített információ
Tájékoztatás módosításokról
Az előző hirdetmény módosítandó változata: 331179-2024
Forrás: OJS 2024/S 126-390241 (2024-06-28)
Ajánlati felhívás (2024-07-15)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Becsült érték héa nélkül: 1 610 984 978 HUF 💰
Leírás
48 521 034 HUF 💰
78 962 396 HUF 💰
381 370 256 HUF 💰
226 786 834 HUF 💰
245 794 749 HUF 💰
149 122 605 HUF 💰
146 189 212 HUF 💰
140 408 254 HUF 💰
19 195 855 HUF 💰
16 800 038 HUF 💰
83 730 707 HUF 💰
74 103 039 HUF 💰

Eljárás
Adminisztratív információk
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések beérkezésének határideje: 2024-08-01 10:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei: 2024-08-01 12:00:00 📅
A közbeszerzési eljárás feltételei
Megnyitás dátuma: 2024-08-01 12:00:00 📅

Változások
Az eredeti közleményben javítandó szöveg
Szekciószám: PROCEDURE
Új érték
Szöveg:
A(z) IV.2.2) Ajánlatok vagy részvételi kérelmek benyújtásának határideje, dátum, helyi idő (BT-131,BT-1311) mezőben a következő változás történt: A...  Többet mutasson
Az eredeti közleményben javítandó szöveg
Tétel azonosító száma: LOT-0001
Új érték
Szöveg:
A(z) IV.2.7) Az ajánlatok felbontásának feltételei, dátum, helyi idő (BT-132) mezőben a következő változás történt: A következő helyett: Thu Jul 18...  Többet mutasson
Egyéb kiegészítő információk
Ajánlatkérő módosítja az ajánlattételi határidőt 2024. augusztus 1. 10:00 órára. Tárgyi eljárásban az alábbi közbeszerzési dokumentumok módosultak: ...  Többet mutasson
A változtatás fő oka: Frissített információ
Tájékoztatás módosításokról
Az előző hirdetmény módosítandó változata: 390241-2024
Forrás: OJS 2024/S 137-426306 (2024-07-15)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2025-02-05)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Adásvételi keretszerződések megkötése hálózatkarbantartási termékek szállítására a közös ajánlatkérőkként jelölt regionális víziközmű-társaságok által...  Többet mutasson
Becsült érték héa nélkül: 694 881 894 HUF 💰
A beszerzés teljes értéke (HÉA nélkül): 694 881 894 HUF 💰
Leírás
A beszerzés leírása:
Jelen közbeszerzés tárgya: Hálózati öntöttvas idomok, a vonatkozó közbeszerzési dokumentumokban - különösen, de nem kizárólagosan a Műszaki leírás...  Többet mutasson
Fő helyszín vagy teljesítési hely:
Közös Ajánlatkérők működési területein, terjedelem miatt a közbeszerzési dokumentumokban meghatározottak szerint. A teljesítési helyszíneket a...  Többet mutasson
A beszerzés leírása:
Jelen közbeszerzés tárgya: hagyományos golyóscsapok, kombinált golyóscsapok, megfúró golyóscsapok, a vonatkozó közbeszerzési dokumentumokban - különösen, de...  Többet mutasson
Jelen közbeszerzés tárgya: Rézfittingek, összekötők, nyomásszabályozó-, légtelenítő szelepek, visszacsapószelepek, a vonatkozó közbeszerzési dokumentumokban...  Többet mutasson
+ még 1
Jelen közbeszerzés tárgya: Csapszekrények, aknafedlapok a vonatkozó közbeszerzési dokumentumokban - különösen, de nem kizárólagosan a Műszaki leírás...  Többet mutasson

A szerződés odaítélése

1️⃣
A szerződés/tétel odaítélése
Jogorvoslati eljárások
A panaszosok száma: 0
Tétel azonosító száma: LOT-0001
Szerződés száma: 1
A szerződés megkötésének időpontja: 2025-01-21 📅
Cím: Adásvételi keretszerződés
A szerződés címe: https://ekr.gov.hu/ekr-szerzodestar/hu/szerzodesLista?eljarasAzon=EKR000844842024 🌏
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 4
Az elektronikus úton beérkezett pályázatok száma: 4
A kkv-k által benyújtott pályázatok száma: 3
A nem uniós tagállamokból származó ajánlattevőktől beérkezett ajánlatok száma: 0
A más uniós tagállamokból származó ajánlattevőktől beérkezett ajánlatok száma: 0
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 48 521 034 HUF 💰
Az ajánlatot rangsorolták
Helyezés a nyertesek listáján: 3
Ajánlat azonosítója: EKR000844842024/9094
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0001
Az áru vagy a szolgáltatás származási országa: Dánia 🇩🇰
A vállalkozó neve és címe
Név: KRISTÁLY Tervező, Szolgáltató és Kereskedelmi Kft
Nemzeti nyilvántartási szám: 10457506214
Postacím: Fő Utca 15-17
Postai irányítószám: 8600
Postai város: Siófok
Régió: Somogy 🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: bontovics.janos@kristaly.hu 📧
Telefon: +36 84510089 📞
Fax: +36 84312931 📠
URL: https://www.kristaly.hu 🌏
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 48 521 034 HUF 💰
Helyezés a nyertesek listáján: 4
Ajánlat azonosítója: EKR000844842024/9238
A vállalkozó neve és címe
Név: Interex-waga kft
Nemzeti nyilvántartási szám: 11110419207
Postacím: Sárkeresztúri Út 14/b
Postai irányítószám: 8000
Postai város: Székesfehérvár
Régió: Fejér 🏙️
E-mail: info@interex-waga.hu 📧
Telefon: +36 22503426 📞
Fax: +36 22503427 📠
URL: https://www.interex-waga.hu 🌏
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 48 521 034 HUF 💰
Helyezés a nyertesek listáján: 1
Ajánlat azonosítója: EKR000844842024/9270
A vállalkozó neve és címe
Név: Paor-Víz Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 12654644203
Postacím: Kéve Utca 41
Postai irányítószám: 6400
Postai város: Kiskunhalas
Régió: Bács-Kiskun 🏙️
E-mail: paorviz@paorviz.hu 📧
Telefon: +36 77521942 📞
Fax: +36 77521943 📠
URL: https://www.paorviz.hu 🌏
A tulajdonos állampolgársága: Magyarország 🇭🇺
A gazdasági szereplő mérete: Kisvállalkozás
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 48 521 034 HUF 💰
Helyezés a nyertesek listáján: 2
Ajánlat azonosítója: EKR000844842024/9454
A vállalkozó neve és címe
Név: Hawle Szerelvénygyártó és Forgalmazó Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: 10260559213
Postacím: Dobogókői Út 5
Postai irányítószám: 2000
Postai város: Szentendre
Régió: Pest 🏙️
E-mail: galambos.peter@hawle.hu 📧
Telefon: +36 208094859 📞

2️⃣
Tétel azonosító száma: LOT-0003
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 2
Az elektronikus úton beérkezett pályázatok száma: 2
A kkv-k által benyújtott pályázatok száma: 2
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 381 370 256 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR000844842024/9110
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0003
Az áru vagy a szolgáltatás származási országa: Norvégia 🇳🇴
A szerződés/tétel teljes értéke: 381 370 256 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR000844842024/9254

3️⃣
Tétel azonosító száma: LOT-0005
A szerződés/tétel teljes értéke: 245 794 749 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR000844842024/9126
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0005
A szerződés/tétel teljes értéke: 245 794 749 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR000844842024/9142

4️⃣
Tétel azonosító száma: LOT-0009
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 1
Az elektronikus úton beérkezett pályázatok száma: 1
A kkv-k által benyújtott pályázatok száma: 1
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 19 195 855 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR000844842024/9206
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0009
Az áru vagy a szolgáltatás származási országa: Magyarország 🇭🇺

Kiegészítő információk
További információk
A II.1.7. pontban feltüntetett összeg az egyes részekben megkötött keretszerződések keretösszegeinek összege, valamint az V.2.4. pontokban feltüntetett...  Többet mutasson
Forrás: OJS 2025/S 026-080786 (2025-02-05)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2025-02-27)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Becsült érték héa nélkül: 758 269 339 HUF 💰
A beszerzés teljes értéke (HÉA nélkül): 758 269 339 HUF 💰
Leírás
A beszerzés leírása:
Jelen közbeszerzés tárgya: Hálózati öntöttvas idomok, a vonatkozó közbeszerzési dokumentumokban - különösen, de nem kizárólagosan a Műszaki leírás...  Többet mutasson
Jelen közbeszerzés tárgya: hagyományos golyóscsapok, kombinált golyóscsapok, megfúró golyóscsapok, a vonatkozó közbeszerzési dokumentumokban - különösen, de...  Többet mutasson
+ még 6
Jelen közbeszerzés tárgya: Hálózati öntöttvas idomok, a vonatkozó közbeszerzési dokumentumokban - különösen, de nem kizárólagosan a Műszaki leírás...  Többet mutasson
Jelen közbeszerzés tárgya: Megcsapoló híd műanyag csövekre, megfúró bilincs AC, acél és öntvény csövekre, a vonatkozó közbeszerzési dokumentumokban -...  Többet mutasson
Jelen közbeszerzés tárgya: Megcsapoló híd műanyag csövekre, megfúró bilincs AC, acél és öntvény csövekre, a vonatkozó közbeszerzési dokumentumokban -...  Többet mutasson
Jelen közbeszerzés tárgya: Csapszekrények, aknafedlapok, a vonatkozó közbeszerzési dokumentumokban - különösen, de nem kizárólagosan a Műszaki leírás...  Többet mutasson
Jelen közbeszerzés tárgya: Nyomáscsökkentők, automata légtelenítő szelepek, golyós visszacsapó szelep, rugós visszacsapó szelep, torlócsappantyú, pillangó...  Többet mutasson
Jelen közbeszerzés tárgya: Nyomáscsökkentők, automata légtelenítő szelepek, golyós visszacsapó szelep, rugós visszacsapó szelep, torlócsappantyú, pillangó...  Többet mutasson

A szerződés odaítélése
Tétel azonosító száma: LOT-0002
Szerződés száma: 2
A szerződés megkötésének időpontja: 2025-01-30 📅
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 78 962 396 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR000844842024/9102
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0002
A szerződés/tétel teljes értéke: 78 962 396 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR000844842024/9246
A szerződés/tétel teljes értéke: 78 962 396 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR000844842024/9278
A szerződés/tétel teljes értéke: 78 962 396 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR000844842024/9350
Tétel azonosító száma: LOT-0004
A szerződés/tétel teljes értéke: 226 786 834 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR000844842024/9118
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0004
A szerződés/tétel teljes értéke: 226 786 834 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR000844842024/9134
Tétel azonosító száma: LOT-0006
A szerződés/tétel teljes értéke: 149 122 605 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR000844842024/9150
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0006
A szerződés/tétel teljes értéke: 149 122 605 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR000844842024/9518
Tétel azonosító száma: LOT-0007
A szerződés/tétel teljes értéke: 146 189 212 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR000844842024/9358
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0007
A szerződés/tétel teljes értéke: 146 189 212 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR000844842024/9526

5️⃣
Tétel azonosító száma: LOT-0008
A szerződés/tétel teljes értéke: 140 408 254 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR000844842024/9366
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0008
A szerződés/tétel teljes értéke: 140 408 254 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR000844842024/9534

6️⃣
Tétel azonosító száma: LOT-0010
A szerződés/tétel teljes értéke: 16 800 038 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR000844842024/9214
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0010

7️⃣
Információk a nem díjazottakról
Nem érkezett be ajánlat vagy részvételi jelentkezés, vagy az összeset elutasították
Annak oka, hogy miért nem választották ki a nyertest: Valamennyi beérkezett ajánlatot, részvételi jelentkezést vagy projektet visszavonták vagy elfogadhatatlannak találták
Jogorvoslati eljárások
Type of alleged irregularity: Egyéb: 6
A panaszosok száma: 2
Tétel azonosító száma: LOT-0011
Ajánlat azonosítója: EKR000844842024/9406
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0011
A vállalkozó neve és címe
Név: Euroflow Kereskedelmi és Mérnöki Tanácsadó Zrt.
Nemzeti nyilvántartási szám: 12490367213
Postacím: Aszfaltozó Utca 27-29.
Postai irányítószám: 2030
Postai város: Érd
E-mail: zsszarvas@euroflow.hu 📧
Telefon: +36 23379223 📞
Fax: +36 23379222 📠
URL: https://www.euroflow.hu 🌏
Ajánlat azonosítója: EKR000844842024/9558

8️⃣
Tétel azonosító száma: LOT-0012
Ajánlat azonosítója: EKR000844842024/9414
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0012
Ajánlat azonosítója: EKR000844842024/9566

Kiegészítő információk
További információk
A II.1.7. pontban feltüntetett összeg az egyes részekben megkötött keretszerződések keretösszegeinek összege, valamint az V.2.4. pontokban feltüntetett...  Többet mutasson
Forrás: OJS 2025/S 042-135503 (2025-02-27)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2025-07-30)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke (HÉA nélkül): 758 269 339 HUF 💰

A szerződés odaítélése
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 78 962 396 HUF 💰

Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk
Részvételi feltételek
A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre:
1. AK előleget nem fizet; 2. Az ajánlattétel és a szerződés pénzneme: forint (HUF). 3. Az Eladó az Egyedi Megrendelések esetében Egyedi Megrendelésenként,...  Többet mutasson
A szerződéssel kapcsolatos feltételek
A szerződés teljesítésének feltételei:
Jótállás: Valamennyi rész és termék vonatkozásában: Eladót a szerződésszerűen leszállított Árukra az adott áru mennyiségi átadás-átvételétől számított 12...  Többet mutasson

Változások
Egyéb kiegészítő információk
3.1. A szerződés 1.2. pontja szerinti módosítására a Kbt. 141.§ (2) bekezdése alapján kerül sor, figyelemmel arra, hogy: a szerződésmódosítás megfelel a...  Többet mutasson
A változtatás fő oka: Olyan módosítások, amelyek nem érik el a minimális értéket ("de minimis" szabály).
Új érték
Szöveg:
A szerződésmódosítás aláírásának dátuma: 2025.07.22. 2.1. Felek a Szerződést közös megegyezéssel módosítják oly módon, hogy a Szerződés 1.2. pontja szerinti...  Többet mutasson
Forrás: OJS 2025/S 145-500940 (2025-07-30)