A tervezett projekt lényege egy olyan kísérleti elrendezés, amelyben egy normál biofeedback helyzetben kell a kísérleti személynek, a kapott instrukcióra a megfelelő izom finom (kívülről láthatatlan - un izometriás) kontrakciójával válaszolnia. A finom kontrakció nem tudatos, a kísérleti személy éppen azáltal tanulja meg a differenciált választ, hogy az izmok működéséről - alapvetően az EMG alapján - visszajelzést kap. A tanulás eredménye értelemszerűen az is, hogy a kísérleti személy a gyakorlás folyamán megszerzi azt a képességet, hogy szándékainak megfelelő (természetesen pont EMG) jeleket tud a környezetének átadni. A visszajelzés ugyanakkor éppen annyira pontos és differenciált, amennyire az EMG berendezés műszaki paraméterei ezt lehetővé teszik. Fontos, hogy a biofeedback tanulás lényegében előkészíti annak az irányító képességnek a kialakulását, amely révén az izmokban immár szándékosan létrehozott bionikus jellel (tehát a HD-EMG által detektált signálokkal) képes a user egy kölső rendszer aktuátorait triggerelni. A fentiekben vázolt mechanizmus adja az alapját azoknak a széles körben végzett kutatásoknak, amelyeknek a megfelelő - és az adott terület művelői által lényegében elvárt - minőségű adathalmaz adja az alapját. Az EMG eszköz a neuromuszkuláris kutatások alapberendezése, amely a kontraktáló izomban keletkező elektromos aktivitásról ad (különböző részletességű és pontosságú) információt. Ennek a készülék-típusnak a legfejlettebb változata az un. HD-EMG (high density) készülék, amelyben nem egy-kettő, hanem mátrixba szervezve sokkal több elektróda vesz részt az adatok gyűjtésében.
Határidő
Az ajánlatok beérkezésének határideje 2025-01-22.
A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2024-12-18.
Szállítók
A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:
Ajánlati felhívás (2024-12-18) Objektum A közbeszerzés hatálya
Cím: HD-EMG beszerzése
Hivatkozási szám: EKR002235242024
Rövid leírás:
“A tervezett projekt lényege egy olyan kísérleti elrendezés, amelyben egy normál biofeedback helyzetben kell a kísérleti személynek, a kapott instrukcióra a...”
Rövid leírás
A tervezett projekt lényege egy olyan kísérleti elrendezés, amelyben egy normál biofeedback helyzetben kell a kísérleti személynek, a kapott instrukcióra a megfelelő izom finom (kívülről láthatatlan - un izometriás) kontrakciójával válaszolnia. A finom kontrakció nem tudatos, a kísérleti személy éppen azáltal tanulja meg a differenciált választ, hogy az izmok működéséről - alapvetően az EMG alapján - visszajelzést kap. A tanulás eredménye értelemszerűen az is, hogy a kísérleti személy a gyakorlás folyamán megszerzi azt a képességet, hogy szándékainak megfelelő (természetesen pont EMG) jeleket tud a környezetének átadni. A visszajelzés ugyanakkor éppen annyira pontos és differenciált, amennyire az EMG berendezés műszaki paraméterei ezt lehetővé teszik. Fontos, hogy a biofeedback tanulás lényegében előkészíti annak az irányító képességnek a kialakulását, amely révén az izmokban immár szándékosan létrehozott bionikus jellel (tehát a HD-EMG által detektált signálokkal) képes a user egy kölső rendszer aktuátorait triggerelni. A fentiekben vázolt mechanizmus adja az alapját azoknak a széles körben végzett kutatásoknak, amelyeknek a megfelelő - és az adott terület művelői által lényegében elvárt - minőségű adathalmaz adja az alapját. Az EMG eszköz a neuromuszkuláris kutatások alapberendezése, amely a kontraktáló izomban keletkező elektromos aktivitásról ad (különböző részletességű és pontosságú) információt. Ennek a készülék-típusnak a legfejlettebb változata az un. HD-EMG (high density) készülék, amelyben nem egy-kettő, hanem mátrixba szervezve sokkal több elektróda vesz részt az adatok gyűjtésében.
Többet mutasson
Szerződés típusa: Árubeszerzések
Termékek/szolgáltatások: Elektromiográfok📦 Leírás
Belső azonosító: EKR002235242024/1
Mennyiség: 1 darab
Ebben a közbeszerzésben kis- és középvállalkozások (kkv-k) is részt vehetnek ✅
A beszerzés leírása:
“1 db HD-EMG berendezés beszerzése. Az EMG eszköz a neuromuszkuláris kutatások alapberendezése, amely a kontraktáló izomban keletkező elektromos aktivitásról...”
A beszerzés leírása
1 db HD-EMG berendezés beszerzése. Az EMG eszköz a neuromuszkuláris kutatások alapberendezése, amely a kontraktáló izomban keletkező elektromos aktivitásról ad (különböző részletességű és pontosságú) információt. Ennek a készülék-típusnak a legfejlettebb változata az un. HD-EMG (high density) készülék, amelyben nem egy-kettő, hanem mátrixba szervezve sokkal több elektróda vesz részt az adatok gyűjtésében. 1) Angol, vagy magyar nyelvű leírás biztosítása; 2) 24 hónapos jótállás vállalása; 3) A megajánlott termék alkalmas oktatási, képzési, kutatás-fejlesztési lehetőségek ismertetésére bemutatására; 4) Az ajánlatban meg kell adni a megajánlott termék nevét, gyártóját, származási országát, és meg kell jelölni a konkrét típusát; 5) Az ajánlatban megajánlott terméket gyártói és/vagy forgalmazói termékleírással szükséges alátámasztani melyben mindazon terméktulajdonságokat rögzíteni kell, amelyek alátámasztják a specifikációs táblázatban rögzített paramétereket. Ajánlatkérő elfogadja az angol nyelvű gyártói és/vagy forgalmazói termékleírásokat, azok magyar nyelvű fordítását nem követeli meg. Amennyiben a termékleírás nem tartalmazza a vizsgálandó paraméterek bármelyikét, úgy a termék gyártójától származó nyilatkozatban szükséges az adott termék specifikációjáról nyilatkozni. 6) Ajánlatkérő az Ajánlattételi felhívásban és a műszaki dokumentációban rögzített szabvány, műszaki engedély, műszaki előírások, műszaki ajánlás vagy típus helyett azzal műszakilag, funkcionalitás és minőség szerint egyenértékű megajánlást is elfogad, az Ajánlattételi felhívásban és Dokumentációban előforduló gyártmány, vagy típus megnevezés a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt. Bármely típus vagy gyártmány megjelölés a „vagy azzal egyenértékű” megjelöléssel értendő. Az egyenértékűséget ajánlattevőnek az ajánlatában igazolnia és a megfelelő dokumentumokkal alátámasztania szükséges. (321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (3) és (5) bekezdése). 7) A megajánlott termék tekintetében vállalt jótállási idő alatt biztosítani szükséges az esetleges termékfrissítéseket, és technikai támogatást. 8) A termék rendeltetésszerű használatára vonatkozó betanítását 4 fő részére szükséges biztosítani személyes, vagy online oktatás keretében az ajánlattevő választása szerint. 9) Meghibásodás esetén a hibaelhárítás ajánlattevő választása szerint helyszíni kiszállással, vagy a termék ajánlattevő által megadott szervizközpontba történő eljuttatásával történhet. A részletes feladatleírást és feltételeket a Közbeszerzési Dokumentáció Műszaki leírása tartalmazza.
Többet mutasson
További információk:
“1) Tájékoztatás a II.2.5. pont (BT-539) szerinti értékelés szempontjairól (Legjobb ár-érték arány). 1.1. Az ajánlatok értékelési szempontok szerinti...”
További információk
1) Tájékoztatás a II.2.5. pont (BT-539) szerinti értékelés szempontjairól (Legjobb ár-érték arány). 1.1. Az ajánlatok értékelési szempontok szerinti tartalmi elemeinek értékelése során adható pontszám alsó és felső határa: 0-100 pont. 1.2. Ajánlatkérő a Nettó vételár (nettó Ft) (1. sz. értékelési szempont) tekintetében a fordított arányosítás módszerét alkalmazza figyelemmel a Közbeszerzési Hatóság keretében működő Tanács nyertes ajánlattevő kiválasztására szolgáló értékelési szempontrendszer alkalmazásáról szóló 2024. november 21-i Útmutatójának VI. pont 1. számú melléklet 1. aa pontjára. A legalacsonyabb egyösszegű nettó ajánlati árat tartalmazó ajánlat maximális pontszámmal (100) kerül értékelésre, a többi ajánlat pontszáma pedig a legkedvezőbb tartalmi elemhez viszonyítva a fordított arányosítás módszerével kerül kiszámításra. 1.3. Az 1. sz. minőségi értékelési szempontok esetében az értékelés módszere arányosítás, figyelemmel a Miniszterelnökség (Jelenleg: Nemzeti Fejlesztési Központ) útmutatójában foglaltakra https://www.kozbeszerzes.hu/tevekenysegek/jogalkalmazok-tamogatasa/miniszterelnoksegi-utmutatok/ (előny a magasabb érték). 1.4. A 2. sz. minőségi értékelési szempont esetében az értékelés módszerét a Közbeszerzési Hatóság keretében működő Tanács nyertes ajánlattevő kiválasztására szolgáló értékelési szempontrendszer alkalmazásáról szóló 2024. november 21-i Útmutatóban rögzített Pontkiosztás módszere határozza meg. Adható pontok: 6 db vagy kedvezőbb megajánlás esetén 100 pont 5 db megajánlás esetén 50 pont 4 db megajánlás esetén 0 pont (minimumkövetelmény) 1.5. A 3. sz. minőségi értékelési szempont esetében az értékelés módszerét a Közbeszerzési Hatóság keretében működő Tanács útmutatója a nyertes ajánlattevő kiválasztására szolgáló értékelési szempontrendszer alkalmazásáról szóló 2024. november 21-i Útmutatóban rögzített Pontkiosztás módszere határozza meg. Adható pontok: 12 db vagy kedvezőbb megajánlás esetén 100 pont 11 db megajánlás esetén 75 pont 10 db megajánlás esetén 50 pont 9 db megajánlás esetén 25 pont 8 db megajánlás esetén 0 pont (minimumkövetelmény) 1.6. A 4-9 sz. minőségi értékelési szempontok esetében Ajánlatkérő a pontozást a Közbeszerzési Hatóság keretében működő Tanács útmutatója a nyertes ajánlattevő kiválasztására szolgáló értékelési szempontrendszer alkalmazásáról szóló 2024. november 21-i Útmutatóban rögzített Pontkiosztás módszere szerint végzi el. A vizsgált szempont esetében az „Igen” válasz megkapja a maximális pontszámot (100 pont), a „Nem” válasz esetén a minimum pontszámot (0 pont).
Többet mutasson
Szerződés típusa: Árubeszerzések
Termékek/szolgáltatások: Elektromiográfok📦
Postacím: Bécsi
út
96/B.
Irányítószám: 1034
Város: Budapest
Ország: Magyarország 🇭🇺
A teljesítés helye: Budapest🏙️
Időtartam: 3 (MONTH)
Az alábbi időkeret hónapokban van kifejezve.
Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): 1. Elektródák száma - Ténylegesen hány elektródát kezel a rendszer (Előny a nagyobb érték. Legkedvezőtlenebb: 256 elektróda, legkedvezőbb: 444 elektróda.)
Minőségi kritérium (súlyozás): 14
Minőségi kritérium (név): 2. Mennyi az egyidejűleg használható 64-es mátrixok maximális száma? (Előny a nagyobb érték. Legkedvezőtlenebb: 4 legkedvezőbb: 6)
Minőségi kritérium (súlyozás): 2
Minőségi kritérium (név): 3. Mennyi az egyidejűleg használható 32-es mátrixok maximális száma? (Előny a nagyobb érték. Legkedvezőtlenebb: 8 legkedvezőbb: 12)
4. Képes-e a termék a megajánlott 64-es mátrixok mellett, azokkal egyidejűleg további EEG (64 elektróda) jeleinek feldolgozására? (Igen/Nem)
Minőségi kritérium (súlyozás): 4
Minőségi kritérium (név): 5. Képes-e a termék a megajánlott 32-es mátrixok mellett, azokkal egyidejűleg további EEG (64 elektróda) jeleinek feldolgozására? (Igen/Nem)
6. Képes-e a termék a megajánlott 64-es mátrixok mellett, azokkal egyidejűleg további 4 mikrografia tű jeleinek feldolgozására? (Igen/Nem)
Minőségi kritérium (súlyozás): 3
Minőségi kritérium (név): 7. Képes-e a termék a megajánlott 32-es mátrixok mellett, azokkal egyidejűleg további 4 mikrografia tű jeleinek feldolgozására? (Igen/Nem)
8. Lehetővé teszi-e a rendszer az EMG és EEG adatok valós idejű megjelenítését és azonnali kiértékelését? (Igen/Nem)
9. A megajánlott rendszer lehetővé teszi az adatok rögzítését 10 000 Hz-en, majd az EMG és EEG jelek utófeldolgozását azok leszűrésével (downsampling)? (Igen/Nem)
Ár ✅
Ár (súlyozás): 60
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0001
Eljárás Az eljárás típusa
Nyílt eljárás ✅
Jogalap: 2014/24/EU irányelv
Az eljárás legfontosabb jellemzői:
“Ajánlatkérő a legjobb ár/érték arányú ajálnat értékelési szempontja szerint értékeli az ajálnatokat.” Adminisztratív információk
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések beérkezésének határideje: 2025-01-22 12:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei: 2025-01-22 14:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei (hely): Az ajánlatok bontása a Kbt. 68. § (1b) pontja alapján az EKR-ben történik.
Az ajánlatok felbontásának feltételei (Tájékoztatás a felhatalmazott személyekről és a felbontási eljárásról):
“Az ajánlatok bontásával kapcsolatban irányadó a Kbt. 68. § (1)-(4) és (6) bekezdése. Az elektronikus bontás szabályait az elektronikus közbeszerzés...”
Az ajánlatok felbontásának feltételei (Tájékoztatás a felhatalmazott személyekről és a felbontási eljárásról)
Az ajánlatok bontásával kapcsolatban irányadó a Kbt. 68. § (1)-(4) és (6) bekezdése. Az elektronikus bontás szabályait az elektronikus közbeszerzés részletes szabályairól szóló 424/2017. (XII.19.) Korm. rendelet (továbbiakban: e-Kr.) 15. §-a tartalmazza.
Többet mutasson
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Minimális időtartam, amely alatt az ajánlattevőnek fenn kell tartania az ajánlatot: 30
A közbeszerzési eljárás feltételei
Biztosítéknyújtási kötelezettség áll fenn ✅
A szerződést elnyerő ajánlattevők csoportjának valamilyen jogi formát kell öltenie ✅
Megnyitás dátuma: 2025-01-22 14:00:00 📅
Hely:
“Az ajánlatok bontása a Kbt. 68. § (1b) pontja alapján az EKR-ben történik.”
További információk:
“Az ajánlatok bontásával kapcsolatban irányadó a Kbt. 68. § (1)-(4) és (6) bekezdése. Az elektronikus bontás szabályait az elektronikus közbeszerzés...”
További információk
Az ajánlatok bontásával kapcsolatban irányadó a Kbt. 68. § (1)-(4) és (6) bekezdése. Az elektronikus bontás szabályait az elektronikus közbeszerzés részletes szabályairól szóló 424/2017. (XII.19.) Korm. rendelet (továbbiakban: e-Kr.) 15. §-a tartalmazza.
Többet mutasson
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Elektronikus számlázás: Kötelező
Elektronikus rendelés lesz használatos ✅
Elektronikus fizetést használnak ✅ Díjazási kritériumok
Súlyozás típusa: Súlyozás (pontok, pontos)
A közbeszerzési eljárás feltételei
A szerződés teljesítési feltételeket tartalmaz ✅
Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk Műszaki és szakmai képességek
A kiválasztási kritériumok listája és rövid leírása:
“Műszaki, illetve szakmai alkalmasság (Referencia): Az ajánlattevőnek (AT) a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet (Kr.) II. Fejezetének megfelelően, az egységes...”
A kiválasztási kritériumok listája és rövid leírása
Műszaki, illetve szakmai alkalmasság (Referencia): Az ajánlattevőnek (AT) a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet (Kr.) II. Fejezetének megfelelően, az egységes európai közbeszerzési dokumentum benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy megfelel a Kbt. 65. §- a alapján az ajánlatkérő által meghatározott alkalmassági követelményeknek. Az alkalmassági követelmények előzetes igazolására elfogadja ajánlatkérő (AK) az érintett gazdasági szereplő egyszerű nyilatkozatát, azaz elegendő az EEKD IV. rész alfa pont kitöltése, AK nem kéri a formanyomtatvány IV. részében szereplő részletes információk megadását. Az előírt alkalmassági követelménynek az AT-k bármely más szervezet vagy személy kapacitására támaszkodva is megfelelhetnek, a közöttük fennálló kapcsolat jogi jellegétől függetlenül a Kbt. 65. § (7) bekezdése alapján. Ebben az esetben meg kell jelölni az ajánlatban ezt a szervezetet és a felhívás vonatkozó pontjának megjelölésével azon alkalmassági követelményt vagy követelményeket, amelynek igazolása érdekében az ajánlattevő ezen szervezet erőforrására vagy arra is támaszkodik. A Kbt. 65. § (8) bekezdésében foglalt eset kivételével csatolni kell az ajánlatban a kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet olyan szerződésben, előszerződésben vagy más formában vállalt kötelezettségvállalását tartalmazó okiratot, amely alátámasztja, hogy a szerződés teljesítéséhez szükséges erőforrások rendelkezésre állnak majd a szerződés teljesítésének időtartama alatt. A Kr. 3. § (3) bekezdésében foglaltaknak megfelelően, ha egy AT az előírt alkalmassági követelményeknek más szervezet vagy személy kapacitásaira támaszkodva kíván megfelelni, az érintett szervezetek vagy személyek képviseletében az EEKD formanyomtatványt az ajánlattevő nyújtja be. A kapacitásaikat rendelkezésre bocsátó szervezetek vagy személyek körében az alkalmassági feltételek vonatkozásában csak azokról szükséges nyilatkozni, amelyeket az AT igénybe kíván venni alkalmasságának igazolásához. A Kbt. 67.§ (3) bekezdése alapján az igazolások benyújtásának előírásakor e szervezetnek vagy személynek - kizárólag az alkalmassági követelmények tekintetében - az előírt igazolási módokkal azonos módon kell igazolnia az adott alkalmassági feltételnek történő megfelelést. Irányadó a Kbt. 65.§ (9); (11)-(12) bekezdése. A Kbt. 69. § (4)-(6) bekezdése alapján felhívott gazdasági szereplők az alkalmassági követelményeknek való megfelelésüket az alábbiak szerint kötelesek igazolni: M/1. Az Ajánlattevőnek csatolnia kell a cégszerűen aláírt nyilatkozatát a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21. § (1) bekezdés a) pontja alapján arról, hogy megfelel az M/1 pontban előírt alkalmassági követelménynek. Az ajánlati felhívás feladásától visszafelé számított 6 éven belül megkezdett és 3 éven belül befejezett jelentősebb közbeszerzés tárgykörében végzett, Ajánlatkérő által meghatározott teljesítéseket is magukban foglaló, a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 23. § szerint kiállított referencia-igazolás vagy nyilatkozat, amelynek tartalmaznia kell legalább: - a szerződést kötő másik fél megnevezését, címét, - a szerződés tárgyát, rövid leírását (amelynek alapján az alkalmassági követelményeknek való megfelelés megállapítható), - a teljesítés kezdő és befejező időpontját (év/hónap/nap pontossággal), - a referenciáról információt nyújtó személy nevét és elérhetőségét, - arra vonatkozó információ, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e [Kbt. 65. § (1) bekezdés b) pont; 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 21. § (1) bekezdés a) pont]. A referencia igazolása több szerződésből is lehetséges. Az alkalmasság igazolása során a fentebb megjelölt jogszabályhelyeken túl figyelemmel kell lenni a Kbt. 65. § (6)-(8), valamint (11) bekezdéseiben foglaltakra is. Az alkalmasság minimumkövetelménye(i): M/1. Alkalmatlan az ajánlattevő (közös ajánlattevők), ha nem rendelkezik az ajánlati felhívás feladásától visszafelé számított 6 éven belül megkezdett és 3 évben szerződésszerűen teljesített, legalább 1db elektromiográf gyártására és/vagy szállítására vonatkozó referenciával.
Többet mutasson Részvételi feltételek
A gazdasági szereplők azon csoportjának jogi formája, amelynek a szerződést oda kell ítélni:
“Ajánlatkérő a szerződés teljesítése érdekében nem teszi lehetővé és kötelezővé gazdálkodó szervezet (projekttársaság) létrehozását. [Kbt. 35. § (9)]”
Kauciók és garanciák:
“Ajánlatkérő az eljárásban történő részvételt nem köti ajánlati biztosíték nyújtásához.”
A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre:
“1) A számla kiegyenlítése a Kbt. 135. § (1), (6) bek. és a Ptk. 6:130. § (1)-(2) bek. és a szerződés szerint, HUF-ban történik. 2) Előleg nem biztosított....”
A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre
1) A számla kiegyenlítése a Kbt. 135. § (1), (6) bek. és a Ptk. 6:130. § (1)-(2) bek. és a szerződés szerint, HUF-ban történik. 2) Előleg nem biztosított. 3) Ajánlatkérő 1 db végszámla lehetőségét biztosítja a berendezés szerződésszerű leszállítását, beüzemelését és betanítását követően.
Többet mutasson A szerződéssel kapcsolatos feltételek
A szerződés teljesítésének feltételei:
“1) Késedelmi kötbér: nettó szerződéses ellenértékének 1%-a, maximum 20 napi tételnek megfelelő összeg. 2) Meghiúsulási kötbér: a nettó szerződéses...”
A szerződés teljesítésének feltételei
1) Késedelmi kötbér: nettó szerződéses ellenértékének 1%-a, maximum 20 napi tételnek megfelelő összeg. 2) Meghiúsulási kötbér: a nettó szerződéses ellenértékének 25%-a. 3) Jótállás: 24 hónap A Szerződést biztosító mellékkötelezettségek részletesen a szerződéstervezetben kerülnek bemutatásra.
Többet mutasson Részvételi feltételek
Kizárási ok: nati-ground
Kizárási okok leírása:
“A BT-67(a) mezőben) megjelölt Kizáró ok típusa a hirdetményfeladás sajátosságai miatt került íly módon megjelölésre. Ajánlatkérő a kizáró okokat az alábbiak...”
Kizárási okok leírása
A BT-67(a) mezőben) megjelölt Kizáró ok típusa a hirdetményfeladás sajátosságai miatt került íly módon megjelölésre. Ajánlatkérő a kizáró okokat az alábbiak szerint vizsgálja: Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, közös ajánlattevő alvállalkozó, és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában az olyan gazdasági szereplő, akivel szemben a Kbt. 62. § (1) bekezdés, illetőleg (2) bekezdés a)-b) pontjaiban foglalt kizáró okok bármelyike fennáll. Ajánlatkérő az eljárásból kizárja azt az ajánlattevőt, aki a Kbt. 62. § (1)-(2) bekezdésben foglalt bármely kizáró ok hatálya alá tartozik vagy a részéről a kizáró ok az eljárás során következett be [Kbt. 74. § (1)]. A Kbt. 62. § (1) bekezdés b) és f) pontja szerinti kizáró okok kivételével bármely egyéb kizáró ok fennállása ellenére – beleértve azon eseteket, amikor a törvényben meghatározott kötelességszegés vagy jogsértés az ajánlatkérő mérlegelése alapján vezet kizáráshoz – az ajánlattevő, alvállalkozó vagy alkalmasság igazolásában részt vevő gazdasági szereplő kizárására nem kerül sor feltéve, ha a Közbeszerzési Hatóság a Kbt. 188. § (4) bekezdése szerinti véglegessé vált határozata, az érintett gazdasági szereplő megbízhatóságát deklarálta. Igazolási mód: Ajánlattevőnek a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1. § (1) szerint, a Korm. rendelet II. Fejezetében (2-4. §) foglaltaknak megfelelően az egységes európai közbeszerzési dokumentum (EEKD) benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy nem tartozik a Kbt. 62. § (1) – (2) bekezdéseiben foglalt kizáró okok hatálya alá. Az EEKD kitöltése az EKR-ben rögzített űrlap szerint történhet. Az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezet a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 3. § (3) szerint, a közös ajánlattevők a Korm. rendelet 3. § (5) szerint kötelesek az EEKD-t benyújtani. Az értékelési szempontra figyelemmel legkedvezőbbnek tekinthető ajánlattevőnek és adott esetben további ajánlattevő(k)nek az eljárás eredményéről szóló döntés meghozatalát megelőzően, az ajánlatkérő felhívása alapján a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1. § (2) bekezdésének megfelelően, a Korm. rendelet III. Fejezetében (8., 10. és 12-16. §) foglaltaknak megfelelően kell részletesen igazolnia/igazolniuk, hogy nem tartozik/tartoznak az eljárásban előírt kizáró okok hatálya alá. Ajánlatkérő alkalmazza a Kbt. 69. § (4) bekezdésében foglaltakat. Nem Magyarországon letelepedett gazdasági szereplők esetén az Ajánlatkérő az igazolások hitelességét a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendeletben foglaltaknak megfelelően ellenőrzi. Az ajánlatban az EKR-ben elérhető űrlap igénybevételével be kell nyújtani az ajánlattevő arra vonatkozó nyilatkozatát, hogy nem vesz igénybe a szerződés teljesítéséhez a Kbt. 62. § (1)-(2) bekezdései szerinti kizáró okok hatálya alá eső alvállalkozót [Kbt. 67. § (4)]. Ajánlatkérő alkalmazza a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 1-7. §-aiban foglaltakat. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy a kizáró okokra vonatkozóan a közbeszerzés megkezdését megelőzően kiállított igazolások is benyújthatóak (felhasználhatóak) mindaddig, ameddig az igazolásokban foglalt tény, illetve adat tartalma valós.
“1. Ajánlatkérő (AK) a teljesítés során a Kbt. 27/A. § szerint jár el. 2. AK a Kbt. 40-41. § alapján az eljárást elektronikus úton, az EKR-ben bonyolítja le,...”
További információk
1. Ajánlatkérő (AK) a teljesítés során a Kbt. 27/A. § szerint jár el. 2. AK a Kbt. 40-41. § alapján az eljárást elektronikus úton, az EKR-ben bonyolítja le, a 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet szabályaival összhangban. Az EKR (https://ekr.gov.hu) használatához és az ajánlattételhez az e-Kr. 6. §-a szerint regisztráció szükséges. AK a Kbt. 39. § (1) bek. megfelelően az eljárás dokumentumait az e-Kr. szerint kizárólag az EKR rendszerben regisztrált ATk részére biztosítja. 3. AK a Kbt. 75. § (2) bekezdés e) pontját alkalmazza. 4. AK a Kbt. 131. § (4) bekezdés szerint eljárva az eljárás nyertesével köt szerződést, vagy – a nyertes visszalépése esetén - az ajánlatok értékelése során a következő legkedvezőbb ajánlatot tevőnek minősített szervezettel (személlyel), ha őt az ajánlatok elbírálásáról szóló írásbeli összegezésben megjelölte. 5. AK az M/1 alkalmassági követelmények szerinti feltételek és ezek előírt igazolásimódját a minősített ajánlattevők (AT) hivatalos jegyzékébe történő felvétel feltételét képező minősítési szempontokhoz képest szigorúbban állapította meg. 6. A teljes felhívásban, valamint az eljárás során valamennyi órában megadott határidő közép-európai helyi idő szerint értendő (CET). 7. Az felhívásban és a közbeszerzési dokumentumokban nem szabályozott kérdésekben a közbeszerzési dokumentumok rendelkezései, valamint a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. tv. és végrehajtási rend-i az irányadók. 8. Az ajánlatban benyújtandó nyilatkozatok, dokumentumok: - Felolvasólap (Kbt. 66. § (5) bekezdés) (Űrlap) - Nyilatkozat a Kbt. 66. § (2) bekezdés szerint (Űrlap) - Nyilatkozat a Kbt. 67. § (4) bekezdés alapján (Űrlap) - Nyilatkozat folyamatban levő változásbejegyzési eljárásról (nemleges tartalom esetén is benyújtandó, összhangban a közbeszerzési dokumentáció előírásaival) (Űrlap) - Nyilatkozat Kbt. 66. § (6) bekezdés alapján (Alvállalkozók bevonásáról szóló nyilatkozat) (Űrlap) - Nyilatkozat Kbt. 65. § (7) bekezdés alapján (Űrlap) - Nyilatkozat üzleti titokról (Űrlap) - Nyilatkozat fordításról (Idegen nyelvű irat csatolása esetén) - Egységes Európai Közbeszerzési Dokumentum (EEKD) - A cégszerűen aláíró személy(ek) aláírási címpéldánya vagy ügyvéd vagy kamarai jogtanácsos által ellenjegyzett aláírásmintája egyszerű másolatban [2006. évi V. tv. 9. § (1) bekezdés]. Amennyiben ajánlattevő képviseletében eljáró személy elektronikus aláírást alkalmaz és az általa alkalmazott elektronikus aláírás azonosító adatait az ajánlattevő cégkivonata tartalmazza, akkor ajánlattevőnek ajánlatában nem kell csatolnia aláírási címpéldányát, kamarai jogtanácsos vagy ügyvéd által ellenjegyzett aláírás mintáját. - Egyéni vállalkozó vagy egyéni cég ajánlattevő esetén az aláírást alátámasztó igazoló dokumentum egyszerű másolata (pl. személyi igazolvány, aláírásminta, közjegyző által hitelesített nyilatkozat)- Közös ajánlattételről szóló megállapodás (adott esetben) - Meghatalmazás (adott esetben) - Nyilatkozat az orosz-ukrán katonai konfliktussal összefüggésben - Szakmai ajánlat (részenként, és termékenként csatolva) - word és cégszerűen aláírt pdf táblázat [Az ajánlat részeként kitöltve szükséges benyújtani az Ajánlatkérő által rendelkezésre bocsátott műszaki specifikációs táblázat szerint. A kitöltött word táblázatot továbbá nem szerkeszthető pdf formátumban, keltezéssel és cégszerű aláírással is ellátva szükséges benyújtani. Ajánlatkérő az értékelés során a pdf dokumentumokat tekinti irányadónak. A megajánlott termék műszaki-szakmai tulajdonságait illetően olyan részletességgel szükséges rögzíteni, hogy abból a műszaki követelményeknek való megfelelés egyértelműen megállapítható legyen. Ak felhívja a figyelmet, hogy amennyiben kétely merül fel a megajánlott eszközök tulajdonságának valóságtartalmát illetően, úgy AK a Kbt. 69.§ (13) bek. és adott esetben a Kbt. 71.§-a alapján jogosult további információt, termékleírást, termékadatlapot, gyártói/forgalmazói nyilatkozatot kérni a terméktulajdonság alátámasztása érdekében.] - Gyártói és/vagy forgalmazói termékleírás 9. A Kbt. 71.§ (6) bekezdése szerinti esetekben Ajánlatkérő nem zárja ki, illetőleg nem korlátozza a hiánypótlást. 10. Részajánlattétel kizárásának indoka: A tárgyi közbeszrzési eljárás összesen egy darab termék beszerzésére irányul. Részajánlattétel lehetősége ennek megfelelően nem lehetséges. 11. A BT-97 ponthoz kapcsolódóan: Az ajánlattétel nyelve: magyar azzal, hogy a megajánlott termékek vonatkozásában a részletes gyártói termékismertetők, leírások (szakmai ajánlat), illetőleg az ezekkel kapcsolatos nyilatkozatok angol nyelven is benyújthatók, magyar nyelvű fordítás nélkül. 12. Az EKR használatával kapcsolatos útmutató: https://ekr.gov.hu/portal/tamogatas; illetve https://ujvilag.gov.hu/ekr. 13. Az EKR működtetését az Új Világ Nonprofit Szolgáltató Kft. végzi https://ujvilag.gov.hu/ekr A rendszer működésével, használatával kapcsolatosan az Ajánlatkérő kiegészítő tájékoztatást nem nyújt.
Többet mutasson Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_40664534_2
Postacím: Riadó u. 5
Postai irányítószám: 1026
Postai város: Budapest
Régió: Budapest🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: dontobizottsag@kt.hu📧
Telefon: +36 18828592📞
Fax: +36 18828593 📠
URL: https://kozbeszerzes.hu🌏 Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_40664534_2
Postacím: Riadó u. 5
Postai irányítószám: 1026
Postai város: Budapest
Régió: Budapest🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: dontobizottsag@kt.hu📧
Telefon: +36 18828592📞
Fax: +36 18828593 📠
URL: https://kozbeszerzes.hu🌏 Felülvizsgálati eljárás
Pontos információ a felülvizsgálati eljárások határidejéről (határidejeiről):
“A Kbt. 148. § foglaltak szerint.” Információk az elektronikus munkafolyamatokról
Elektronikus számlázást fogadunk el
Elektronikus rendelés lesz használatos
Elektronikus fizetést használnak
Forrás: OJS 2024/S 247-781990 (2024-12-18)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2025-02-03) A szerződés odaítélése Információk a nem díjazottakról
Nem érkezett be ajánlat vagy részvételi jelentkezés, vagy az összeset elutasították
Annak oka, hogy miért nem választották ki a nyertest: Valamennyi beérkezett ajánlatot, részvételi jelentkezést vagy projektet visszavonták vagy elfogadhatatlannak találták
Procedures for review
A panaszosok száma: 0
Tétel azonosító száma: LOT-0001
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 3
Az elektronikus úton beérkezett pályázatok száma: 3
A kkv-k által benyújtott pályázatok száma: 3
A nem uniós tagállamokból származó ajánlattevőktől beérkezett ajánlatok száma: 1
A más uniós tagállamokból származó ajánlattevőktől beérkezett ajánlatok száma: 2
Ajánlat azonosítója: EKR002235242024/0294
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0001
A vállalkozó neve és címe
Név: OT Bioelettronica srl
Nemzeti nyilvántartási szám: IT09550700018
Postacím: Via San Marino 21
Postai irányítószám: 10134
Postai város: Torino
Régió: Torino 🏙️
Ország: Olaszország 🇮🇹
E-mail: mail@otbioelettronica.it📧
Telefon: +39 01119720518📞
Fax: +39 01119720519 📠
URL: https://otbioelettronica.it/🌏
Kiegészítő információk További információk
“1) A közbeszerzési eljárás eredménytelen, tekintettel arra, hogy érvényes ajánlatot nem nyújtottak be. [Kbt. 75.§ (1) b) pont] 2) Az eljárás...”
További információk
1) A közbeszerzési eljárás eredménytelen, tekintettel arra, hogy érvényes ajánlatot nem nyújtottak be. [Kbt. 75.§ (1) b) pont] 2) Az eljárás eredménytelnítésének dátuma: 2025. január 28. 3) Ajánlattevők adatai: 1) NEUROSPEC AG 6370 Stans Stansstaderstrasse 10 CH-150.3.003.148-8 Adószám: DE324933845 2) Ajánlattevő neve: OT Bioelettronica srl 10134 Torino Via San Marino 21 Adószám: IT09550700018 3) Ajánlattevő neve: Artinis Medical Systems BV 6662 PW Elst Einsteinweg 17 Adószám: NL8106 26 408 B01