Az átviteli hálózati távvezetékek nyomvonal bejárása légi jármű igénybevételével üzemzavar, nem tervezett esemény vagy tervezetten végrehajtandó állapotfigyelő bejárás kapcsán, melynek során a vezetékfelügyelőségek szakemberei szemrevételezéssel megvizsgálják az átviteli hálózat elemeinek (alapok, oszlopszerkezetek, szigetelőláncok és szerelvények, áram- és védővezető sodronyok), valamint fizikai környezetének állapotát. A szolgáltatás keretében a műszaki leírásban specifikált vagy azzal egyenértékű légi járművek biztosítása szükséges, a fenti szolgáltatás ellátásához szükséges repülési manővereket (földfelszíntől számított max. 60 méteren és max. 40 km/h sebességgel) biztonságosan végrehajtani tudó személyzettel, Part SPO tevékenység végzéséhez, a vonatkozó rendelkezésre állás és földi kiszolgálás mellett éves szinten tervezetten 100 repült órával. Tervezett fix mennyiségek: 100 repült óra/év, összesen 300 repült óra 12 hónap rendelkezésre állás, összesen 36 hónap Opciós mennyiségek: 90 repült óra/év, összesen 90 repült óra 12 hónap rendelkezésre állás, összesen 12 hónap A részletes műszaki leírást a közbeszerzési dokumentumok tartalmazzák.
Határidő
Az ajánlatok beérkezésének határideje 2024-08-08.
A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2024-07-05.
Szállítók
A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:
Ajánlati felhívás (2024-07-05) Objektum A közbeszerzés hatálya
Cím: Helikopteres vezetékbejárás támogatása
Hivatkozási szám: EKR000995122024
Rövid leírás:
Az átviteli hálózati távvezetékek nyomvonal bejárása légi jármű igénybevételével üzemzavar, nem tervezett esemény vagy tervezetten végrehajtandó állapotfigyelő bejárás kapcsán, melynek során a vezetékfelügyelőségek szakemberei szemrevételezéssel megvizsgálják az átviteli hálózat elemeinek (alapok, oszlopszerkezetek, szigetelőláncok és szerelvények, áram- és védővezető sodronyok), valamint fizikai környezetének állapotát.
A szolgáltatás keretében a műszaki leírásban specifikált vagy azzal egyenértékű légi járművek biztosítása szükséges, a fenti szolgáltatás ellátásához szükséges repülési manővereket (földfelszíntől számított max. 60 méteren és max. 40 km/h sebességgel) biztonságosan végrehajtani tudó személyzettel, Part SPO tevékenység végzéséhez, a vonatkozó rendelkezésre állás és földi kiszolgálás mellett éves szinten tervezetten 100 repült órával.
Tervezett fix mennyiségek:
100 repült óra/év, összesen 300 repült óra
12 hónap rendelkezésre állás, összesen 36 hónap
Opciós mennyiségek:
90 repült óra/év, összesen 90 repült óra
12 hónap rendelkezésre állás, összesen 12 hónap
A részletes műszaki leírást a közbeszerzési dokumentumok tartalmazzák.

Szerződés típusa: Szolgáltatások
Termékek/szolgáltatások: Légi és kapcsolódó szolgáltatások📦 Leírás
Belső azonosító: EKR000995122024/1
Ebben a közbeszerzésben kis- és középvállalkozások (kkv-k) is részt vehetnek ✅
A beszerzés leírása:

Termékek/szolgáltatások: Légi és kapcsolódó szolgáltatások📦
Ország: Magyarország 🇭🇺
Időtartam: 36 hónap
A megújítások maximális száma: 1
További információk a megújításról: Lásd a BT-54 pontot (opciók ismertetése)
Információk a lehetőségekről
Opciók ✅
A lehetőségek leírása:
Ajánlatkérő/Megbízó a szerződés időbeli hatályát (36 hónap) annak lejártáig, jelen szerződés aláírására jogosult képviselője által aláírt, egyoldalú nyilatkozattal legfeljebb 12 hónappal meghosszabbíthatja (mely esetben Megbízó a rendelkezésre állási opciót hívja le).
Megbízó a II.2.7) pontban rögzített fix repülési óra mennyiségen felül további 90 repült óra mennyiség megrendelését, mint a Megbízó opciós jogosultságát rögzíti. A Megbízó az opció megrendelésére a fix mennyiség (300 óra) megrendelését követően a szerződés 36 hónapos időtartama alatt, illetve az opciós meghosszabbítás időtartama alatt jogosult.
Megbízó az opciós mennyiségből lehívásra nem köteles, annak elmaradása okán Megbízott semmilyen kártérítési, kártalanítási vagy egyéb igénnyel nem léphet fel Megbízóval szemben. A Megbízó az opciós óramennyiség erejéig bármilyen mennyiségű és több részletben történő megrendelésre is jogosult az egyoldalú döntése alapján.
Az opciós megrendelést részleteiben a szerződéstervezet tartalmazza.

Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): Szakemberek (pilóták) együttes többlettapasztalata a minimum repült óraszámot (450 óra/fő) meghaladóan (repült óra; minimum: 0 repült óra, maximum: 1800 repült óra)
Minőségi kritérium (súlyozás): 15
Ár ✅
Ár (súlyozás): 85
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0001
Eljárás Az eljárás típusa
Nyílt eljárás ✅
Jogalap: 2014/25/EU irányelv
Az eljárás legfontosabb jellemzői: A Kbt. 76. § (2) bekezdésének c) pontja szerint.
Adminisztratív információk
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések beérkezésének határideje: 2024-08-08 10:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei: 2024-08-08 12:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei (hely): https://ekr.gov.hu/
Az ajánlatok felbontásának feltételei (Tájékoztatás a felhatalmazott személyekről és a felbontási eljárásról):
Az ajánlatok bontására a Kbt. 68. § (1b)-(1c) bekezdéseiben és a 424/2017. Korm r. 15. § (2) bekezdésében foglaltak szerint kerül sor.
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Minimális időtartam, amely alatt az ajánlattevőnek fenn kell tartania az ajánlatot: 30 nap Információk az elektronikus árverésről
Elektronikus árverést alkalmaznak ✅ Leírás
Információk az elektronikus árverésről:
Az elektronikus árlejtés esetén, annak menete és az alkalmazott szabályok:
a) Ajánlatkérő az ajánlatok értékelését követően elektronikus árlejtést folytat le.
b) Ajánlatkérő az elektronikus árlejtést az 1. értékelési szempont (Mindösszesen ajánlati ár (nettó forint)) vonatkozásában folytatja le.
c) Az árlejtéssel kapcsolatos általános információkat jelen dokumentum tartalmazza. Ajánlatkérő az ajánlatok értékelését követően minden ajánlattevőt elektronikus úton értesít és egyidejűleg felhívja elektronikus árlejtésen való részvételre.
d) Az elektronikus árlejtést az Ajánlatkérő erre jogosult szolgáltató rendszere segítségével bonyolítja le.
Szolgáltató megnevezése, adatai:
Cégnév: Új Világ Nonprofit Szolgáltató Kft.
Székhely: 1077 Budapest, Kéthly Anna tér 1.
Cégjegyzékszám: 01-09-278283
E-mail: info@ujvilag.gov.hu
e) Árlejtéssel kapcsolatos információk elérésnek időpontja:
• Az árlejtési felhívás tartalmazza az árlejtéssel kapcsolatos részletes információkat, amelynek megküldésének időpontja az Árlejtés kezdő időpontját legalább 5 munkanappal megelőző munkanap.
• Ajánlattevők az ajánlataikat a rendszer (melyre vonatkozó adatokat a felkérő levél tartalmazza) igénybevételével, a felkérő levélben (Árlejtési felhívás) megjelölt időponttól kezdődően tehetik meg.
f) Az elektronikus eljárás menete és az alkalmazott szabályok:
• Ajánlatkérő az elektronikus árlejtés megkezdése előtt gyakorlási lehetőséget biztosít a felkért Ajánlattevőknek az elektronikus árlejtést támogató informatikai rendszer működésének megismerésére. A gyakorlás során minden beállítás megegyezik az éles árlejtéssel.
• Az elektronikus árlejtés során a nettó árat kell megadni magyar forint (HUF) pénznemben.
• Ajánlattevő az elektronikus árlejtés során az ellenszolgáltatás mértékére vonatkozó árlejtés esetében kizárólag kedvezőbb ajánlatot tehet.
• Ajánlatkérő – amennyiben alkalmazni kívánja – az árlejtés során bevihető értékek közötti minimális csökkentmény mértékét az Árlejtési felhívásban határozza meg. Az ennél kisebb különbséggel benyújtott ajánlat érvénytelen, nem vesz részt az értékelésben.
• Ajánlatkérő az elektronikus árlejtést több szakaszban bonyolíthatja le. Az első szakasz időtartama 30 perc. Amennyiben az árlejtés utolsó 2 percében olyan ajánlat érkezik, amely a pályázók sorrendjét módosítja, akkor az árlejtés időtartama az összes tétel esetén 5 perccel meghosszabbodik.
• A beérkező ajánlatokat az elektronikus árlejtést támogató rendszer automatikusan – utoljára adott licit alapján – értékeli, és egyidejűleg, elektronikus úton közli az ajánlattevőkkel az ajánlattevők rangsorában elfoglalt helyezését.
• Az árlejtés során holtverseny kialakítása tiltott. Azokat az ajánlatokat, amelyekkel holtverseny keletkezne, a rendszer nem fogadja be.
• A rendszer további szabályairól a felhasználói kézikönyv rendelkezik, ami a rendszerből elérhető és letölthető lesz.
• Az elektronikus árlejtés lebonyolítására szolgáló informatikai rendszer jellemzőiről az alábbi linken található információ: https://ekr.gov.hu/portal/tamogatas
• Amennyiben az Ajánlattevő az elektronikus árlejtés során nem tesz ajánlatot, ajánlati kötöttsége az elektronikus árlejtést megelőzően EKR rendszeren keresztül benyújtott ajánlata vonatkozásában áll fenn.
• Az árlejtés eredményes lebonyolításához az árlejtésre meghívottak külön tájékoztatást kapnak a következőkről: (I) az árlejtés részletei, (II) árlejtés típusa, (III) meghívás az árlejtési rendszerbe (amennyiben új résztvevőről van szó), (IV) árlejtés kiírása, (V) árlejtés lebonyolítása, (VI) riportok készítése az ajánlattevői oldalról.
• Mindezen túl az árlejtésre meghívott ajánlattevők részére telefonos és elektronikus támogatás áll rendelkezésre az árlejtés előtt és során a fentiekben megjelölt elérhetőségeken.
Az elektronikus árlejtésre a közbeszerzési eljárásokban elektronikusan gyakorolható eljárási cselekmények szabályairól, valamint az elektronikus árlejtés alkalmazásáról szóló 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet rendelkezései az irányadóak.

A közbeszerzési eljárás feltételei
Biztosítéknyújtási kötelezettség áll fenn ✅
A szerződést elnyerő ajánlattevők csoportjának valamilyen jogi formát kell öltenie ✅
Meg kell adni a szerződés teljesítésére kinevezett személyzet tagjainak nevét és szakmai képesítését
Megnyitás dátuma: 2024-08-08 12:00:00 📅
Hely: https://ekr.gov.hu/
További információk:
Az ajánlatok bontására a Kbt. 68. § (1b)-(1c) bekezdéseiben és a 424/2017. Korm r. 15. § (2) bekezdésében foglaltak szerint kerül sor.
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Elektronikus számlázás: Kötelező
Elektronikus fizetést használnak ✅ Díjazási kritériumok
Súlyozás típusa: Súlyozás (pontok, pontos)
A közbeszerzési eljárás feltételei
A szerződés teljesítési feltételeket tartalmaz ✅
Titoktartási megállapodás szükséges ✅
Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk Műszaki és szakmai képességek
A kiválasztási kritériumok listája és rövid leírása:
MSZ.1): Alkalmatlan az Ajánlattevő, ha az eljárást megindító felhívás feladásától visszafelé számított 3 évben nem rendelkezik a vizsgált időszakban befejezett, de legfeljebb 6 éven belül megkezdett, összesen legalább 150 órányi, földközeli magasságban (földfelszíntől számított max. 60 méter), kis sebességgel (max. 40 km/h) végrehajtott helikopteres repülésre vonatkozó referenciával/referenciákkal.
Igazolás módja:
A Kbt. 67. § (1)-(3) bekezdése szerint az ajánlattevő ajánlatában köteles az alkalmassági követelményeknek való megfelelés tekintetében az egységes európai közbeszerzési dokumentumba (EEKD) foglalt nyilatkozatát benyújtani. Ajánlatkérő az EEKD IV. részében szereplő részletes információk megadását nem kéri, elegendő a IV. rész „alfa” szakasz kitöltése.
A Kbt. 69. § (4) bekezdése, illetőleg (6) bekezdése szerint az igazolások benyújtására felhívott ajánlattevőnek az alkalmassági követelményt az alábbiak szerint kell igazolni:
A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Rendelet) 21. § (3) bek. a) pontja és (3a) bek. a) pontja alapján az Ajánlattevőnek, illetve az alkalmasság igazolásában részt vevő más szervezetnek csatolnia kell a jelen felhívás feladásától visszafelé számított 3 évben befejezett, de legfeljebb 6 éven belül megkezdett legjelentősebb, a közbeszerzés tárgya szerinti szolgáltatásainak ismertetését tartalmazó nyilatkozatát, illetve a szerződést kötő másik fél által aláírt referenciaigazolást a Rendelet 22. § (1)-(2) bek. szerint.
A referencianyilatkozatnak, illetve referenciaigazolásnak a Rendelet 22. § (2) bekezdésének megfelelően tartalmaznia kell legalább:
- a teljesítés idejét (a kezdő és befejező időpontot év/hó/nap részletezettséggel)
- a szerződést kötő másik fél megnevezését, székhelyét, kapcsolattartója nevét és elérhetőségét,
- a beszerzés tárgyát és mennyiségét olyan részletezettséggel, hogy abból kétséget kizáróan megállapítható legyen az előírt minimumkövetelményeknek való megfelelés,
- nyilatkozatot arra vonatkozóan, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e,
- valamint minden olyan adatot, mely alapján az alkalmassági követelménynek való megfelelés megállapítható.
Ajánlattevő a fenti referenciakövetelményt több szerződéssel is igazolhatja.
Amennyiben az Ajánlattevő a referenciát közös Ajánlattevőként teljesítette, úgy a referencianyilatkozatból, illetve igazolásból egyértelműen ki kell derülnie, hogy az Ajánlattevő a referencia mely részeit teljesítette. Ajánlatkérő kizárólag a referenciamunkának az Ajánlattevő által elvégzett részét/arányát veszi figyelembe az alkalmassági követelménynek való megfelelés vizsgálata során. Kérjük emiatt a szolgáltatások bemutatásánál adják meg a saját teljesítés mértékét az alkalmasság megítéléséhez szükséges műszaki mennyiségi tartalomban.
Amennyiben egy szervezet referenciaként olyan korábbi tevékenységet kíván bemutatni, amelyet projekttársaság tagjaként teljesített, abban az esetben a Kbt. 140. § (9) bekezdés figyelembevételével kell igazolnia az alkalmassági feltételnek való megfelelést.
Amennyiben Ajánlattevő a közbeszerzési eljárásban a jogelődjének referenciáival kívánja műszaki, illetőleg szakmai alkalmasságát igazolni, csatolja ajánlatához az átalakulásra, jogutódlásának, valamint a tevékenység folytatásának igazolására vonatkozó okiratokat is. A csatolt nyilatkozat(ok)ból, illetve igazolás(ok)ból derüljenek ki egyértelműen az előírt alkalmassági minimumkövetelmények.
A Rendelet 21/A. § értelmében Ajánlatkérő a teljesítés igazolásaként elfogadja annak igazolását is, ha a referenciakövetelményben foglalt eredmény a szerződés részteljesítéseként valósult meg.
A kiválasztási kritériumok listája és rövid leírása

MSZ.2): Alkalmatlan az Ajánlattevő, ha nem rendelkezik legalább 2 fő, az alábbi követelményeknek egyenként megfelelő pilótával:
- az Ajánlattevő által megajánlott típusú légi jármű vezetésére jogosult érvényes, fel nem függesztett CPL(H) (Commercial Pilot License) vagy ATPL(H) (Airline Transport Pilot License vagy ezzel egyenértékű szakszolgálati engedéllyel rendelkezik,
- magyar anyanyelvű vagy a szakszolgálati engedélyében bejegyzett minimum ICAO level 4 szintű magyar nyelvi kiterjesztéssel rendelkezik,
- legalább 450 óra repült idővel, és ennek részeként legalább 150 órányi, földközeli magasságban (földfelszíntől számított max. 60 méter), kis sebességgel (max. 40 km/h) végrehajtott repülésre vonatkozó szakmai tapasztalattal rendelkezik.

Tekintettel arra, hogy a 2. értékelési részszempont esetében az ajánlatban foglalt megajánlások ellenőrzése feltételezi az MSZ.2) alkalmassági követelményeknek történő megfelelés egyidejű ellenőrzését, a Kbt. 69. § (7) bekezdése értelmében az Ajánlatkérő már az ajánlatok bírálatának jelen szakaszában ellenőrzi az MSZ.2) alkalmassági követelményhez kapcsolódó igazolásokat.
Az alkalmassági követelményt az alábbiak szerint kell igazolni:
A Rendelet 21. § (3) bekezdés b) pontja alapján és a 307/2015. (X. 27.) Korm. rendelet 4. § (4) bekezdésére figyelemmel is Ajánlattevő mutassa be azon szakembereket a megnevezésükkel, képzettségük, szakmai tapasztalatuk ismertetésével, akiket be kíván vonni a teljesítésbe.
Szakember bemutatása során csatolandó:
- Ajánlattevő nyilatkozata a teljesítésbe bevonni kívánt szakemberek megnevezéséről, alkalmassági követelmény megjelölésével, illetve annak megjelölése, hogy a szakemberek mely szervezettel és milyen jogviszonyban állnak (pl: munkaviszony, megbízási jogviszony),
- szakemberek szakszolgálati engedélyének egyszerű másolata,
- szakmai önéletrajz a szakember saját kezű aláírásával szakmai gyakorlatának igazolására év/hó részletességgel (amelyből a szakember a minimumkövetelményben előírt tapasztalata egyértelműen kiderül), amely tartalmazza a szakemberek rendelkezésre állásáról és az adatkezelésről szóló nyilatkozatát is.

Részvételi feltételek
A gazdasági szereplők azon csoportjának jogi formája, amelynek a szerződést oda kell ítélni:
Ajánlatkérő nem írja elő és nem teszi lehetővé a szerződés teljesítése érdekében gazdálkodó szervezet (projekttársaság) létrehozását.
Kauciók és garanciák:
Ajánlatkérő az eljárásban való részvételt ajánlati biztosíték adásához köti, amelynek összege 3 000 000 HUF (hárommillió forint).
Az ajánlati biztosítéknak az ajánlati kötöttség idejére kell érvényesnek lennie.
Az ajánlati biztosíték teljesíthető, az Ajánlattevő választása szerint az alábbi módok egyikén:
- Az Ajánlatkérő UniCredit Bank Zrt.-nél vezetett 10918001-00000024-90010211 számú számlájára az ajánlattételi határidő lejáratáig készpénz befizetésével vagy átutalással (Ajánlatkérő felhívja Ajánlattevők figyelmét, hogy ebben az esetben az Ajánlatkérő számlájára történő könyvelés dátuma minősül a biztosíték rendelkezésre bocsátása időpontjának);
- feltétel nélküli, visszavonhatatlan, pénzügyi intézmény vagy biztosító által vállalt garancia vagy készfizető kezesség biztosításával;
- biztosítási szerződés alapján kiállított - készfizető kezességvállalást tartalmazó - kötelezvénnyel.
Az ajánlati biztosíték teljesítésének igazolása:
- befizetést/átutalást igazoló dokumentum EKR-be való csatolása;
- garancia biztosításával való teljesítés esetén a garancia levélnek, készfizető kezességvállalás esetén a kezességvállalásról szóló dokumentumnak, biztosítási szerződéssel való teljesítés esetén a kötelezvénynek elektronikus okiratként való EKR-be csatolása, mely okiratnak meg kell felelnie a polgári perrendtartásról szóló törvény szerinti teljes bizonyító erejű magánokirat követelményeinek . [Kbt. 41/A. § (2) bek. alapján]
Abban az esetben, ha Ajánlattevő az ajánlati biztosítékot az előírt összeg átutalásával/befizetésével nyújtja, a biztosíték összegét Ajánlatkérő számlájára kell befizetni/átutalni úgy, hogy az ajánlattételi határidő lejártáig a biztosíték összege Ajánlatkérő számláján jóváírásra kerüljön.
Ajánlatkérő az utalás tényét ellenőrzi és csak az ajánlattételi határidő lejártáig megtörtént jóváírás esetén tekinti az ajánlati biztosíték nyújtását határidőben teljesítettnek.
Befizetés / átutalás esetén a Közlemény rovatban jelen eljárás megnevezését, EKR azonosítóját és az átutalás jogcímét (ajánlati biztosíték) fel kell tüntetni.
A garanciát, illetve kötelezvényt kiállító banknak vagy biztosítónak vállalnia kell, hogy a biztosíték alapján, Kedvezményezett (azaz Ajánlatkérő) első írásbeli felhívására – anélkül, hogy Kedvezményezettnek a kérést igazolnia vagy indokolnia kellene –, a felhívás kézhezvételétől számított 8 banki napon belül az alapjogviszony vizsgálata nélkül fizet, ha Kedvezményezett kijelenti, hogy
- az ajánlati kötöttség időtartamán belül az ajánlat visszavonásra került, vagy
- a szerződéskötés az ajánlattevői érdekkörben felmerült okból hiúsult meg.
A fentiekben megadott feltételek megfelelően irányadóak az átutalással/befizetéssel nyújtott ajánlati biztosíték tekintetében is.
A Kbt. 73. § (6) bekezdés b) pontja alapján az ajánlat érvénytelen, ha az Ajánlattevő az ajánlati biztosítékot határidőre nem vagy az előírt mértéknél kisebb összegben bocsátja rendelkezésre.
A Kbt. 35. § (5) bekezdése alapján a közös Ajánlattevőknek a biztosítékot elegendő egyszer rendelkezésre bocsátaniuk. Az ajánlati kötöttségnek bármelyik közös Ajánlattevő részéről történt megsértése esetén a biztosíték az Ajánlatkérőt illeti meg.
Felhívjuk az Ajánlattevő figyelmét, hogy Ajánlatkérő az ajánlati biztosíték teljes összegét lehívja, ha a szerződéskötés Ajánlattevő érdekkörében felmerült okból hiúsul meg.
Az ajánlati biztosíték a Kbt. 54. § (5) bekezdése szerint kerül visszafizetésre. Továbbá a Kbt. 54. § (7) bekezdése alapján, ha az Ajánlatkérő az ajánlati kötöttség lejártát megelőzően az Ajánlattevőket ajánlataik további fenntartására kéri fel, és valamely vagy az összes Ajánlattevő nem tartja fenn ajánlatát, a biztosítékot vissza kell fizetni az Ajánlattevő nyilatkozatának kézhezvételét, illetve az eljárás eredményéről az Ajánlattevőknek megküldött értesítést követő tíz napon belül. Az ajánlatukat fenntartó Ajánlattevőket az Ajánlatkérő az ajánlat további fenntartására vonatkozó felkérésben felhívja az ajánlati kötöttség meghosszabbított idejére az addig érvényes biztosítékkal megegyező biztosíték fenntartására. Az Ajánlattevők eljárást lezáró döntésről való értesítését megelőzően az ajánlati kötöttség kilencven napot meghaladó időszakra vonatkozó további fenntartására irányuló felhívás esetén azonban az Ajánlatkérő nem kérheti a biztosíték fenntartását. Ebben az esetben a kilencven nap leteltét követő tíz napon belül köteles az Ajánlatkérő a biztosítékot visszafizetni az Ajánlattevők részére.

A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre:
Megbízott előleget nem kérhet.
A kifizetésekre havonta utólag, szerződésszerű és a jogszabályoknak megfelelő számla alapján, átutalással, a Ptk. 6:130. § (1) – (2) bek., valamint a Kbt. 135. § (1), és (5)-(6) bek-ben foglaltak szerint kerül sor. A számla benyújtására aláírt teljesítési igazolási jegyzőkönyv birtokában kerülhet sor.
A számla benyújtására havonta, legkorábban a tárgyhónapot követő első munkanapon, a tárgyhavi rendelkezésre állási díj és a ténylegesen teljesített repült órák erejéig kerülhet sor.
A Megbízott a számlát a Teljesítési Igazolás Felek által történt aláírását követő az Áfa tv-ben foglalt határidőn belül köteles kibocsátani (2007. évi CXXVII tv. (ÁFA tv) 163. §).
Í jelen szerződésben meghatározott szolgáltatásokra vonatkozó számlázás tekintetében az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény 58. §-ban foglaltak alkalmazandók.
A részletes feltételeket a szerződéstervezet tartalmazza,
A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre
Megbízott előleget nem kérhet.
A kifizetésekre havonta utólag, szerződésszerű és a jogszabályoknak megfelelő számla alapján, átutalással, a Ptk. 6:130. § (1) – (2) bek., valamint a Kbt. 135. § (1), és (5)-(6) bek-ben foglaltak szerint kerül sor. A számla benyújtására aláírt teljesítési igazolási jegyzőkönyv birtokában kerülhet sor.
A számla benyújtására havonta, legkorábban a tárgyhónapot követő első munkanapon, a tárgyhavi rendelkezésre állási díj és a ténylegesen teljesített repült órák erejéig kerülhet sor.
A Megbízott a számlát a Teljesítési Igazolás Felek által történt aláírását követő az Áfa tv-ben foglalt határidőn belül köteles kibocsátani (2007. évi CXXVII tv. (ÁFA tv) 163. §).
Í jelen szerződésben meghatározott szolgáltatásokra vonatkozó számlázás tekintetében az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény 58. §-ban foglaltak alkalmazandók.
A részletes feltételeket a szerződéstervezet tartalmazza,
A szerződéssel kapcsolatos feltételek
A szerződés teljesítésének feltételei:
Rendelkezésre állási kötbér mértéke: a telefonos értesítéstől számított legfeljebb 90 percen túl legfeljebb 30 perc késés esetén 10%, több, mint 30 perc, de legfeljebb 1 óra késés esetén 20%, 1 órát meghaladó mértékű késést a Felek meghiúsulásként tekintik.
Rendelkezésre állási kötbér alapja: a Megbízott helikopteres rendelkezésre állásának nettó havi díja
Rendelkezésre állás kötbér maximuma: 1 órát meghaladó késést Felek meghiúsulásnak tekintik
Meghiúsulási kötbér mértéke: a Megbízott helikopteres rendelkezésre állása nettó havi díjának 25%-a
Meghiúsulási kötbér alapja: a Megbízott helikopteres rendelkezésre állásának nettó havi díja,
Teljesítési biztosíték mértéke:a fix mennyiség összesen érték nettó megbízási díja öt százalékának (5%) megfelelő összeg
Általános fel.bizt: 10.000.000,-Ft/kár és 50.000.000, Ft/év kártérítési limit
Szakmai fel.bizt:: min. 30.000.000,- Ft / utas kártérítési limit nagyságú teljes körű TPL (Third Party Liability) és PLL (Passenger Legal Liability)

Kizárási ok:
A közbeszerzési eljárásban való részvételből fakadó összeférhetetlenség
A nemzeti törvények értelmében a csődhöz hasonló helyzet
A verseny torzítását célzó megállapodás más gazdasági szereplőkkel
+ még 16
Adó- és vámfizetési kötelezettség
Bűnszervezetben való részvétel
Csalás
Csőd
Csődegyezség hitelezőkkel
Felszámoló által kezelt vagyon
Fizetésképtelenség
Gyermekmunka és az emberkereskedelem más formái
Hamis nyilatkozatot tettek, nem tudtak információt nyújtani, nem tudták benyújtani a kért dokumentumokat, és bizalmas információkat kaptak az eljárásról
Korrupció
Közvetlen vagy közvetett részvétel a közbeszerzési eljárás előkészítésében
Pénzmosás vagy terrorizmus finanszírozása
Terrorista bűncselekmény vagy terrorista tevékenységekkel összefüggő bűncselekmény
Kbt. 62. § (1) bek. Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, részvételre jelentkező, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő,…
… aki
a) az alábbi bűncselekmények valamelyikét elkövette, és a bűncselekmény elkövetése az elmúlt öt évben jogerős bírósági ítéletben megállapítást nyert, amíg a büntetett előélethez fűződő hátrányok alól nem mentesült:
aa) a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény (a továbbiakban: 1978. évi IV. törvény), illetve a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény (a továbbiakban: Btk.) szerinti bűnszervezetben részvétel, ideértve a bűncselekmény bűnszervezetben történő elkövetését is;
Valamennyi részben:
Kizáró okokkal kapcsolatos rendelkezések valamennyi kizáró ok vonatkozásában:
Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó, és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, akivel szemben a Kbt. 62. § (1)-(2) bekezdései szerinti kizáró okok bármelyike fennáll.
A 321/2015. (X.30.) Korm.rend. (továbbiakban: Kr.) 1.§ (1) alapján ajánlattevőnek ajánlatában a közbeszerzési dokumentumok között rendelkezésre bocsátott egységes európai közbeszerzési dokumentum (továbbiakban: EEKD) kitöltött példányának benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy nem tartozik az előírt kizáró okok hatálya alá. Közös ajánlattétel esetén a közös ajánlattevők képviseletében a nyilatkozatot az ajánlatot benyújtó gazdasági szereplő teszi meg. (Kr. 3. § (5) bek)
Az EEKD-t a Kr. 4. § és 6-7. § alapján kell kitölteni.
Ajánlatkérő a Kbt. 69. § (4)-(7) szerint jár el a bírálat során.
A Kbt. 69. § (4)-(6) alapján az igazolások benyújtására felhívott gazdasági szereplőnek
(ajánlattevőnek) a Kr. 8, 10, 12-16.§ szerint kell igazolnia, hogy nem tartozik a kizáró okok hatálya alá.
Ha ajánlattevő az előírt alkalmassági követelményeknek más szervezet vagy személy kapacitásaira támaszkodva kíván megfelelni, a Kbt. 67. § (3) bekezdése és a Kr. 15. § (1) bekezdése alapján az ajánlatban az EEKD-t a kapacitást rendelkezésre bocsátó szervezetnek is be kell nyújtani a Kr. 3. § (3) bekezdésében foglaltaknak megfelelő módon. Azon alvállalkozók tekintetében, amelyek nem vesznek reszt alkalmasság igazolásában a Kbt. 67. § (4) szerinti nyilatkozatot kell benyújtani.
Folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás esetén AT ajánlatában csatolja a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet és az annak érkezéséről a cégbíróság által megküldött igazolást (Kr.13.§), illetve nemleges tartalom esetén az erre vonatkozó nyilatkozatot. Az EKR-ben a közbeszerzési dokumentumok között elektronikus űrlapként rendelkezésre áll a Változásbejegyezésre vonatkozó nyilatkozat minta, amelyet az ajánlattevő az elektronikus űrlap formájában köteles kitölteni.
Ajánlatkérő a Kbt. 74. § (1) bekezdés b) pontja alapján kizárja az eljárásból azt az ajánlattevőt, alvállalkozót, vagy az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezetet, aki részéről a Kbt. 62. § (1)-(2) bekezdésében meghatározott kizáró ok az eljárás során következik be. A kizáró okokra vonatkozóan a közbeszerzés megkezdését megelőzően kiállított igazolások is benyújthatóak (felhasználhatóak) mindaddig, ameddig az igazolásokban foglalt tény, illetve adat tartalma valós. Az ajánlatkérő – ellenkező bizonyításig – az adat valóságtartalmát az ajánlattevő erre vonatkozó külön nyilatkozata nélkül vélelmezi. - 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1. § (7) bek.
Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Kbt. 69. § (11a) bekezdésében foglaltakra.
AK felhívja a figyelmet a TANÁCS 2014. július 31-i 833/2014/EU RENDELETE új 5k. cikke (1) bekezdésére. AT-nek a 321/2015. Kr. 1. § (9) bek. alapján ajánlatában nyilatkoznia kell, hogy nem tartozik a hivatkozott rendelkezés hatálya alá.
… aki
a) az alábbi bűncselekmények valamelyikét elkövette, és a bűncselekmény elkövetése az elmúlt öt évben jogerős bírósági ítéletben megállapítást nyert, amíg a büntetett előélethez fűződő hátrányok alól nem mentesült:
ab) az 1978. évi IV. törvény szerinti vesztegetés, befolyással üzérkedés, befolyás vásárlása, vesztegetés nemzetközi kapcsolatokban, befolyás vásárlása nemzetközi kapcsolatokban, hűtlen kezelés, hanyag kezelés, illetve a Btk. XXVII. fejezetében meghatározott korrupciós bűncselekmények, valamint a Btk. szerinti hűtlen kezelés vagy hanyag kezelés;
A valamennyi kizáró ok vonatkozásában irányadó rendelkezéseket lásd az 1. számúként megjelölt kizáró okhoz („Bűnszervezetben való részvétel”) kapcsolódó leírásnál.
… aki
a) az alábbi bűncselekmények valamelyikét elkövette, és a bűncselekmény elkövetése az elmúlt öt évben jogerős bírósági ítéletben megállapítást nyert, amíg a büntetett előélethez fűződő hátrányok alól nem mentesült:
ac) az 1978. évi IV. törvény szerinti költségvetési csalás, európai közösségek pénzügyi érdekeinek megsértése, illetve a Btk. szerinti költségvetési csalás;
A valamennyi kizáró ok vonatkozásában irányadó rendelkezéseket lásd az 1. számúként megjelölt kizáró okhoz („Bűnszervezetben való részvétel”) kapcsolódó leírásnál.
… aki
a) az alábbi bűncselekmények valamelyikét elkövette, és a bűncselekmény elkövetése az elmúlt öt évben jogerős bírósági ítéletben megállapítást nyert, amíg a büntetett előélethez fűződő hátrányok alól nem mentesült:
ad) az 1978. évi IV. törvény, illetve a Btk. szerinti terrorcselekmény, valamint ehhez kapcsolódó felbujtás, bűnsegély vagy kísérlet
A valamennyi kizáró ok vonatkozásában irányadó rendelkezéseket lásd az 1. számúként megjelölt kizáró okhoz („Bűnszervezetben való részvétel”) kapcsolódó leírásnál.
… aki
a) az alábbi bűncselekmények valamelyikét elkövette, és a bűncselekmény elkövetése az elmúlt öt évben jogerős bírósági ítéletben megállapítást nyert, amíg a büntetett előélethez fűződő hátrányok alól nem mentesült:
ae) az 1978. évi IV. törvény, illetve a Btk. szerinti pénzmosás, valamint a Btk. szerinti terrorizmus finanszírozása;
A valamennyi kizáró ok vonatkozásában irányadó rendelkezéseket lásd az 1. számúként megjelölt kizáró okhoz („Bűnszervezetben való részvétel”) kapcsolódó leírásnál.
… aki
a) az alábbi bűncselekmények valamelyikét elkövette, és a bűncselekmény elkövetése az elmúlt öt évben jogerős bírósági ítéletben megállapítást nyert, amíg a büntetett előélethez fűződő hátrányok alól nem mentesült:
af) az 1978. évi IV. törvény, illetve a Btk. szerinti emberkereskedelem és kényszermunka, valamint az emberkereskedelem áldozatainak kizsákmányolása elleni fellépés érdekében szükséges egyes törvények módosításáról szóló 2020. évi V. törvény hatálybalépéséig hatályban volt Btk. szerinti kényszermunka;
A valamennyi kizáró ok vonatkozásában irányadó rendelkezéseket lásd az 1. számúként megjelölt kizáró okhoz („Bűnszervezetben való részvétel”) kapcsolódó leírásnál.
… aki
b) egy évnél régebben lejárt adó-, vámfizetési vagy társadalombiztosítási járulékfizetési kötelezettségének nem tett eleget, kivéve, ha tartozását és az esetleges kamatot és bírságot az ajánlat vagy részvételi jelentkezés benyújtásának időpontjáig megfizette vagy ezek megfizetésére halasztást kapott;

(1a) Az (1) bekezdés c) pontja azzal az eltéréssel alkalmazandó, hogy az ajánlatkérő dönthet úgy, hogy nem zárja ki azon gazdasági szereplőt, amelynek tekintetében a kizáró ok szerinti valamely helyzet fennáll, amennyiben az ajánlatkérő megállapította, hogy – az üzletmenet-folytonosság biztosításával kapcsolatos jogszabályokat és intézkedéseket figyelembe véve – az érintett gazdasági szereplő képes lesz a szerződés teljesítésére.

c) végelszámolás alatt áll, vonatkozásában csődeljárás elrendeléséről szóló bírósági végzést közzétettek, az ellene indított felszámolási eljárást jogerősen elrendelték, vagy ha a gazdasági szereplő személyes joga szerinti hasonló eljárás van folyamatban, vagy aki személyes joga szerint hasonló helyzetben van;
(1a) Az (1) bekezdés c) pontja azzal az eltéréssel alkalmazandó, hogy az ajánlatkérő dönthet úgy, hogy nem zárja ki azon gazdasági szereplőt, amelynek tekintetében a kizáró ok szerinti valamely helyzet fennáll, amennyiben az ajánlatkérő megállapította, hogy – az üzletmenet-folytonosság biztosításával kapcsolatos jogszabályokat és intézkedéseket figyelembe véve – az érintett gazdasági szereplő képes lesz a szerződés teljesítésére.
A valamennyi kizáró ok vonatkozásában irányadó rendelkezéseket lásd az 1. számúként megjelölt kizáró okhoz („Bűnszervezetben való részvétel”) kapcsolódó leírásnál.
… aki
d) tevékenységét felfüggesztette vagy akinek tevékenységét felfüggesztették
A valamennyi kizáró ok vonatkozásában irányadó rendelkezéseket lásd az 1. számúként megjelölt kizáró okhoz („Bűnszervezetben való részvétel”) kapcsolódó leírásnál.
… aki
n) a Tpvt. 11. §-a, vagy az EUMSZ 101. cikke szerinti – három évnél nem régebben meghozott – véglegessé vált és végrehajtható versenyfelügyeleti határozatban vagy a versenyfelügyeleti határozat megtámadására irányuló közigazgatási per esetén a bíróság véglegessé vált és végrehajtható határozatában megállapított és bírsággal sújtott jogszabálysértést követett el; vagy ha az ajánlattevő ilyen jogszabálysértését más versenyhatóság végleges döntésében vagy bíróság jogerősen – három évnél nem régebben – megállapította és egyúttal bírságot szabott ki;
o) esetében az ajánlatkérő bizonyítani tudja, hogy az adott közbeszerzési eljárásban a gazdasági szereplő más gazdasági szereplővel a verseny torzítására irányuló megállapodást kötött;
A valamennyi kizáró ok vonatkozásában irányadó rendelkezéseket lásd az 1. számúként megjelölt kizáró okhoz („Bűnszervezetben való részvétel”) kapcsolódó leírásnál.
… aki
m) esetében a 25. § szerinti összeférhetetlenségből, illetve a közbeszerzési eljárás előkészítésében való előzetes bevonásból eredő versenytorzulást a gazdasági szereplő kizárásán kívül nem lehet más módon orvosolni;
A valamennyi kizáró ok vonatkozásában irányadó rendelkezéseket lásd az 1. számúként megjelölt kizáró okhoz („Bűnszervezetben való részvétel”) kapcsolódó leírásnál.
… aki
h) korábbi közbeszerzési vagy koncessziós beszerzési eljárásban hamis adatot szolgáltatott vagy hamis nyilatkozatot tett, ezért az eljárásból kizárták, és
ha) ha a kizárás miatt jogorvoslatra nem került sor, az ajánlatkérő megítélése szerint a kizárás alapjául szolgáló cselekmény miatt a szerződés teljesítése vonatkozásában a megbízhatósága alapos okkal megkérdőjelezhető, az érintett közbeszerzési eljárás lezárulásától számított három évig, vagy
hb) ha a kizárás tekintetében sor került jogorvoslatra és az ajánlatkérő kizárásról hozott döntését - a hamis adat szolgáltatásának megállapítása mellett - a Közbeszerzési Döntőbizottság véglegessé vált, - a Döntőbizottság határozatának megtámadására irányuló közigazgatási per esetén a bíróság jogerős - három évnél nem régebben meghozott határozata jogszerűnek mondta ki;
i) az adott eljárásban előírt adatszolgáltatási kötelezettség teljesítése során a valóságnak nem megfelelő adatot szolgáltat (a továbbiakban: hamis adat), illetve hamis adatot tartalmazó nyilatkozatot tesz, vagy a közbeszerzési eljárásban előzetes igazolásként benyújtott nyilatkozata ellenére nem tud eleget tenni az alkalmasságot, a kizáró okokat vagy a 82. § (5) bekezdése szerinti kritériumokat érintő igazolási kötelezettségének (a továbbiakban együtt: hamis nyilatkozat), amennyiben
ia) a hamis adat vagy nyilatkozat érdemben befolyásolja az ajánlatkérőnek a kizárásra, az alkalmasság fennállására, az ajánlat műszaki leírásnak való megfelelőségére vagy az ajánlatok értékelésére vonatkozó döntését, és
ib) a gazdasági szereplő szándékosan szolgáltatott hamis adatot vagy tett hamis nyilatkozatot, vagy az adott helyzetben általában elvárható gondosság mellett egyértelműen fel kellett volna ismernie, hogy az általa szolgáltatott adat a valóságnak, illetve nyilatkozata a rendelkezésére álló igazolások tartalmának nem felel meg;
j) esetében az ajánlatkérő bizonyítani tudja, hogy az adott eljárásban megkísérelte jogtalanul befolyásolni az ajánlatkérő döntéshozatali folyamatát, vagy olyan bizalmas információt kísérelt megszerezni, amely jogtalan előnyt biztosítana számára a közbeszerzési eljárásban, vagy korábbi közbeszerzési vagy koncessziós beszerzési eljárásból ebből az okból kizárták, és
ja) ha a kizárás miatt jogorvoslatra nem került sor, az ajánlatkérő megítélése szerint a kizárás alapjául szolgáló cselekmény miatt a szerződés teljesítése vonatkozásában a megbízhatósága alapos okkal megkérdőjelezhető, az érintett eljárás lezárulásától számított három évben, vagy
jb) ha a kizárás tekintetében sor került jogorvoslatra és az ajánlatkérő kizárásról hozott döntését a jogtalan befolyásolás megállapítása mellett - a Közbeszerzési Döntőbizottság véglegessé vált, - a Döntőbizottság határozatának megtámadására irányuló közigazgatási per esetén a bíróság jogerős - három évnél nem régebben meghozott határozata jogszerűnek mondta ki;
A valamennyi kizáró ok vonatkozásában irányadó rendelkezéseket lásd az 1. számúként megjelölt kizáró okhoz („Bűnszervezetben való részvétel”) kapcsolódó leírásnál.
… aki
a) az alábbi bűncselekmények valamelyikét elkövette, és a bűncselekmény elkövetése az elmúlt öt évben jogerős bírósági ítéletben megállapítást nyert, amíg a büntetett előélethez fűződő hátrányok alól nem mentesült:
ag) az 1978. évi IV. törvény, illetve a Btk. szerinti versenyt korlátozó megállapodás közbeszerzési és koncessziós eljárásban;
ah) a gazdasági szereplő személyes joga szerinti, az a)–g) pontokban felsoroltakhoz hasonló bűncselekmény;
e) gazdasági, illetve szakmai tevékenységével kapcsolatban bűncselekmény elkövetése az elmúlt három éven belül jogerős bírósági ítéletben megállapítást nyert;
f) tevékenységét a jogi személlyel szemben alkalmazható büntetőjogi intézkedésekről szóló 2001. évi CIV. törvény 5. § (2) bekezdés b) pontja alapján vagy az adott közbeszerzési eljárásban releváns módon c) vagy g) pontja alapján a bíróság jogerős ítéletében korlátozta, az eltiltás ideje alatt, vagy ha az ajánlattevő tevékenységét más bíróság hasonló okból és módon jogerősen korlátozta;
k) tekintetében a következő feltételek valamelyike megvalósul:
ka) nem az Európai Unió, az Európai Gazdasági Térség vagy a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet tagállamában, a Kereskedelmi Világszervezet közbeszerzési megállapodásban részes államban vagy az EUMSZ 198. cikkében említett tengerentúli országok és területek bármelyikében vagy nem olyan államban rendelkezik adóilletőséggel, amellyel Magyarországnak kettős adózás elkerüléséről szóló egyezménye van, vagy amellyel az Európai Uniónak kétoldalú megállapodása van a közbeszerzés terén,
kb) olyan társaság, amely a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló 2017. évi LIII. törvény 3. § 38. pont a)–b) vagy d) alpontja szerinti tényleges tulajdonosát nem képes megnevezni, vagy
kc) a gazdasági szereplőben közvetetten vagy közvetlenül több, mint 25%-os tulajdoni résszel vagy szavazati joggal rendelkezik olyan jogi személy vagy személyes joga szerint jogképes szervezet, amelynek tekintetében a kb) alpont szerinti feltétel fennáll;
l) harmadik országbeli állampolgár Magyarországon engedélyhez kötött foglalkoztatása esetén a foglalkoztatás-felügyeleti hatóság által a foglalkoztatást elősegítő szolgáltatásokról és támogatásokról, valamint a foglalkoztatás felügyeletéről szóló törvény alapján két évnél nem régebben véglegessé vált közigazgatási – vagy annak megtámadására irányuló közigazgatási per esetén jogerős bírósági – határozatban megállapított és a munkaügyi bírsággal vagy az idegenrendészeti hatóság által a harmadik országbeli állampolgárok beutazására és tartózkodására vonatkozó általános szabályokról szóló törvény szerinti közrendvédelmi bírsággal sújtott jogszabálysértést követett el;
Kbt. 62. § (2) bek. A gazdasági szereplő akkor sem lehet ajánlattevő, részvételre jelentkező, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában, amennyiben
a) vezető tisztségviselője vagy felügyelőbizottságának tagja, cégvezetője vagy gazdasági társaság esetén annak egyedüli tagja, vagy személyes joga szerinti hasonló ügyvezető vagy felügyelő szervének tagja, illetve személyes joga szerint az előbbieknek megfelelő döntéshozatali jogkörrel rendelkező személy olyan személy, akivel szemben az (1) bekezdés a) pontjában meghatározott bűncselekmény miatt az elmúlt öt évben jogerős ítéletet hoztak és a büntetett előélethez fűződő hátrányok alól nem mentesült, vagy
b) az (1) bekezdés a) pontjában meghatározott bűncselekmény miatt a jogerős ítéletet az elmúlt öt évben – vagy ha ez rövidebb az adott bűncselekmény kapcsán az elítélt büntetett előélethez fűződő hátrányok alóli mentesüléséhez szükséges időn belül – olyan személlyel szemben hozták, aki a bűncselekmény elkövetésekor a gazdasági szereplő vezető tisztségviselője vagy felügyelőbizottságának tagja, cégvezetője vagy gazdasági társaság esetén annak egyedüli tagja, vagy személyes joga szerinti hasonló ügyvezető vagy felügyelő szervének tagja, illetve az előbbieknek megfelelő döntéshozatali jogkörrel rendelkező személy volt.
A valamennyi kizáró ok vonatkozásában irányadó rendelkezéseket lásd az 1. számúként megjelölt kizáró okhoz („Bűnszervezetben való részvétel”) kapcsolódó leírásnál.
Az elektronikus árlejtés esetén, annak menete és az alkalmazott szabályok:
a) Ajánlatkérő az ajánlatok értékelését követően elektronikus árlejtést folytat le.
b) Ajánlatkérő az elektronikus árlejtést az 1. értékelési szempont (Mindösszesen ajánlati ár (nettó forint)) vonatkozásában folytatja le.
c) Az árlejtéssel kapcsolatos általános információkat jelen dokumentum tartalmazza. Ajánlatkérő az ajánlatok értékelését követően minden ajánlattevőt elektronikus úton értesít és egyidejűleg felhívja elektronikus árlejtésen való részvételre.
d) Az elektronikus árlejtést az Ajánlatkérő erre jogosult szolgáltató rendszere segítségével bonyolítja le.
Szolgáltató megnevezése, adatai:
Cégnév: Új Világ Nonprofit Szolgáltató Kft.
Székhely: 1077 Budapest, Kéthly Anna tér 1.
Cégjegyzékszám: 01-09-278283
E-mail: info@ujvilag.gov.hu
e) Árlejtéssel kapcsolatos információk elérésnek időpontja:
• Az árlejtési felhívás tartalmazza az árlejtéssel kapcsolatos részletes információkat, amelynek megküldésének időpontja az Árlejtés kezdő időpontját legalább 5 munkanappal megelőző munkanap.
• Ajánlattevők az ajánlataikat a rendszer (melyre vonatkozó adatokat a felkérő levél tartalmazza) igénybevételével, a felkérő levélben (Árlejtési felhívás) megjelölt időponttól kezdődően tehetik meg.
f) Az elektronikus eljárás menete és az alkalmazott szabályok:
• Ajánlatkérő az elektronikus árlejtés megkezdése előtt gyakorlási lehetőséget biztosít a felkért Ajánlattevőknek az elektronikus árlejtést támogató informatikai rendszer működésének megismerésére. A gyakorlás során minden beállítás megegyezik az éles árlejtéssel.
• Az elektronikus árlejtés során a nettó árat kell megadni magyar forint (HUF) pénznemben.
• Ajánlattevő az elektronikus árlejtés során az ellenszolgáltatás mértékére vonatkozó árlejtés esetében kizárólag kedvezőbb ajánlatot tehet.
• Ajánlatkérő – amennyiben alkalmazni kívánja – az árlejtés során bevihető értékek közötti minimális csökkentmény mértékét az Árlejtési felhívásban határozza meg. Az ennél kisebb különbséggel benyújtott ajánlat érvénytelen, nem vesz részt az értékelésben.
• Ajánlatkérő az elektronikus árlejtést több szakaszban bonyolíthatja le. Az első szakasz időtartama 30 perc. Amennyiben az árlejtés utolsó 2 percében olyan ajánlat érkezik, amely a pályázók sorrendjét módosítja, akkor az árlejtés időtartama az összes tétel esetén 5 perccel meghosszabbodik.
• A beérkező ajánlatokat az elektronikus árlejtést támogató rendszer automatikusan – utoljára adott licit alapján – értékeli, és egyidejűleg, elektronikus úton közli az ajánlattevőkkel az ajánlattevők rangsorában elfoglalt helyezését.
• Az árlejtés során holtverseny kialakítása tiltott. Azokat az ajánlatokat, amelyekkel holtverseny keletkezne, a rendszer nem fogadja be.
• A rendszer további szabályairól a felhasználói kézikönyv rendelkezik, ami a rendszerből elérhető és letölthető lesz.
• Az elektronikus árlejtés lebonyolítására szolgáló informatikai rendszer jellemzőiről az alábbi linken található információ: https://ekr.gov.hu/portal/tamogatas
• Amennyiben az Ajánlattevő az elektronikus árlejtés során nem tesz ajánlatot, ajánlati kötöttsége az elektronikus árlejtést megelőzően EKR rendszeren keresztül benyújtott ajánlata vonatkozásában áll fenn.
• Az árlejtés eredményes lebonyolításához az árlejtésre meghívottak külön tájékoztatást kapnak a következőkről: (I) az árlejtés részletei, (II) árlejtés típusa, (III) meghívás az árlejtési rendszerbe (amennyiben új résztvevőről van szó), (IV) árlejtés kiírása, (V) árlejtés lebonyolítása, (VI) riportok készítése az ajánlattevői oldalról.
• Mindezen túl az árlejtésre meghívott ajánlattevők részére telefonos és elektronikus támogatás áll rendelkezésre az árlejtés előtt és során a fentiekben megjelölt elérhetőségeken.
Az elektronikus árlejtésre a közbeszerzési eljárásokban elektronikusan gyakorolható eljárási cselekmények szabályairól, valamint az elektronikus árlejtés alkalmazásáról szóló 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet rendelkezései az irányadóak.
Az elektronikus árlejtés esetén, annak menete és az alkalmazott szabályok:
a) Ajánlatkérő az ajánlatok értékelését követően elektronikus árlejtést folytat le.
b) Ajánlatkérő az elektronikus árlejtést az 1. értékelési szempont (Mindösszesen ajánlati ár (nettó forint)) vonatkozásában folytatja le.
c) Az árlejtéssel kapcsolatos általános információkat jelen dokumentum tartalmazza. Ajánlatkérő az ajánlatok értékelését követően minden ajánlattevőt elektronikus úton értesít és egyidejűleg felhívja elektronikus árlejtésen való részvételre.
d) Az elektronikus árlejtést az Ajánlatkérő erre jogosult szolgáltató rendszere segítségével bonyolítja le.
Szolgáltató megnevezése, adatai:
Cégnév: Új Világ Nonprofit Szolgáltató Kft.
Székhely: 1077 Budapest, Kéthly Anna tér 1.
Cégjegyzékszám: 01-09-278283
E-mail: info@ujvilag.gov.hu
e) Árlejtéssel kapcsolatos információk elérésnek időpontja:
• Az árlejtési felhívás tartalmazza az árlejtéssel kapcsolatos részletes információkat, amelynek megküldésének időpontja az Árlejtés kezdő időpontját legalább 5 munkanappal megelőző munkanap.
• Ajánlattevők az ajánlataikat a rendszer (melyre vonatkozó adatokat a felkérő levél tartalmazza) igénybevételével, a felkérő levélben (Árlejtési felhívás) megjelölt időponttól kezdődően tehetik meg.
f) Az elektronikus eljárás menete és az alkalmazott szabályok:
• Ajánlatkérő az elektronikus árlejtés megkezdése előtt gyakorlási lehetőséget biztosít a felkért Ajánlattevőknek az elektronikus árlejtést támogató informatikai rendszer működésének megismerésére. A gyakorlás során minden beállítás megegyezik az éles árlejtéssel.
• Az elektronikus árlejtés során a nettó árat kell megadni magyar forint (HUF) pénznemben.
• Ajánlattevő az elektronikus árlejtés során az ellenszolgáltatás mértékére vonatkozó árlejtés esetében kizárólag kedvezőbb ajánlatot tehet.
• Ajánlatkérő – amennyiben alkalmazni kívánja – az árlejtés során bevihető értékek közötti minimális csökkentmény mértékét az Árlejtési felhívásban határozza meg. Az ennél kisebb különbséggel benyújtott ajánlat érvénytelen, nem vesz részt az értékelésben.
• Ajánlatkérő az elektronikus árlejtést több szakaszban bonyolíthatja le. Az első szakasz időtartama 30 perc. Amennyiben az árlejtés utolsó 2 percében olyan ajánlat érkezik, amely a pályázók sorrendjét módosítja, akkor az árlejtés időtartama az összes tétel esetén 5 perccel meghosszabbodik.
• A beérkező ajánlatokat az elektronikus árlejtést támogató rendszer automatikusan – utoljára adott licit alapján – értékeli, és egyidejűleg, elektronikus úton közli az ajánlattevőkkel az ajánlattevők rangsorában elfoglalt helyezését.
• Az árlejtés során holtverseny kialakítása tiltott. Azokat az ajánlatokat, amelyekkel holtverseny keletkezne, a rendszer nem fogadja be.
• A rendszer további szabályairól a felhasználói kézikönyv rendelkezik, ami a rendszerből elérhető és letölthető lesz.
• Az elektronikus árlejtés lebonyolítására szolgáló informatikai rendszer jellemzőiről az alábbi linken található információ: https://ekr.gov.hu/portal/tamogatas
• Amennyiben az Ajánlattevő az elektronikus árlejtés során nem tesz ajánlatot, ajánlati kötöttsége az elektronikus árlejtést megelőzően EKR rendszeren keresztül benyújtott ajánlata vonatkozásában áll fenn.
• Az árlejtés eredményes lebonyolításához az árlejtésre meghívottak külön tájékoztatást kapnak a következőkről: (I) az árlejtés részletei, (II) árlejtés típusa, (III) meghívás az árlejtési rendszerbe (amennyiben új résztvevőről van szó), (IV) árlejtés kiírása, (V) árlejtés lebonyolítása, (VI) riportok készítése az ajánlattevői oldalról.
• Mindezen túl az árlejtésre meghívott ajánlattevők részére telefonos és elektronikus támogatás áll rendelkezésre az árlejtés előtt és során a fentiekben megjelölt elérhetőségeken.
Az elektronikus árlejtésre a közbeszerzési eljárásokban elektronikusan gyakorolható eljárási cselekmények szabályairól, valamint az elektronikus árlejtés alkalmazásáról szóló 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet rendelkezései az irányadóak.
Beszerzési dokumentum nyelve: magyar 🗣️
Elektronikus benyújtás: Kötelező
Kiegészítő információk További információk
1) Ajánlatkérő (a továbbiakban: AK) a jelen közbeszerzési eljárást az Elektronikus Közbeszerzési Rendszerben (EKR) bonyolítja le, igy irányadó a 424/2017. (XII.19.) Korm. rendelet (továbbiakban: EKR. r.), továbbá a 2015. évi CXLIII. tv. (Kbt.), és végrehajtási rendeleteinek előírásai. A kommunikáció a Kbt. 40. § (1) bekezdése es 41. § alapján az EKR-ben történik. Az EKR-rel kapcsolatos útmutatók elérhetősége: https://ekr.gov.hu/portal/tamogatas.
2) Az eljárásban való részvétel előfeltétele az EKR-ben történő ajánlattevői regisztráció, összhangban az EKR rendelet rendelkezéseivel.
3) Közös ajánlattétel: Kbt. 35 .§-a szerint.
4) Az ajánlat részeként benyújtandó dokumentumok jegyzékét a közbeszerzési dokumentumok (a továbbiakban: KD) tartalmazzák.
5) Az ajánlatban nem HUF-ban megadott összegek átszámítása az ajánlati felhívás (AF) TED-ben való közzétételének napján érvényes MNB árfolyamon történik.
6) Az eljárás és az ajánlattétel nyelve a magyar, így az eljárás során a kommunikáció semmilyen más nyelven nem fogadható el, az ajánlat más nyelven nem nyújtható be.
7) A Kbt. 71. § (6) bek. szerinti korlátozás nem alkalmazandó.
8) AK az ajánlattevőknek (a továbbiakban: AT) a szerződés teljesítésére alkalmasságának feltételeit és ennek igazolását a minősített AT-k jegyzékéhez képest szigorúbban határozta meg az MSZ.1), MSZ.2), MSZ.3.1) és MSZ.3.2) követelmények esetében.
9) AK az eljárást megelőzően előzetes piaci konzultációt folytatott le (EKR000749592024). Erre tekintettel AK jelen eljárásban nem alkalmazza a Kbt. 75 .§ (2) bek. e) pontja szerinti eredménytelenségi okot.
10) AT a 321/2015. Korm. rendelet (Rendelet) 1. § (9) bek. alapján ajánlatában csatolja az ukrajnai helyzetet destabilizáló orosz intézkedések miatt hozott korlátozó intézkedésekről szóló 833/2014/EU rendelet, mint közvetlenül alkalmazandó uniós jogszabály új 5k. cikkében foglaltak tekintetében nyilatkozatát.
11) AT az ajánlat részeként nyújtsa be a Kbt. 66.§ (6) bekezdés szerinti nyilatkozatát.
12) Értékelés módsz.: legjobb ár-érték arány, 1. értékelési szempont esetében fordított arányosítás, 2. értékelési szempont esetében egyenes arányosítás ponthatár 0-100 pont, Részletek a KD-ben.
13) AT-ként szerződő fél köteles legkésőbb a szerződés megkötésének időpontjára 10.000.000,-Ft/kár és 50.000.000, Ft/év kártérítési limit nagyságú általános és legalább 30.000.000,- Ft / utas kártérítési limit nagyságú teljes körű TPL (Third Party Liability: Harmadik személynek szerződésen kívül okozott kár) és PLL (Passenger Legal Liability: Utasoknak szerződésen belüli okozott kárra kiterjedő kockázattal) szakmai felelősségbiztosítási szerződést kötni.
14) AK a természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról, valamint a 95/46/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló 2016/679 Európai Parlamenti és Tanácsi (EU) rendelet (GDPR) 13. és 14. cikkei alapján a személyes adatok kezelésével kapcsolatban a https://www.mavir.hu/web/mavir/adatvedelem linken ad tájékoztatást az ajánlattevők és szerződéses partnerek, kapcsolattartóik részére.
15) A szerződéskötés feltétele, hogy a nyertes ajánlattevő rendelkezzen légi munkavégzésre vonatkozó EN ISO 9001 vagy azzal egyenértékű minőségirányítási rendszer működtetését igazoló tanúsítvánnyal, vagy azzal egyenértékű, az Európai Unió más tagállamában bejegyzett szervezettől származó egyenértékű tanúsítvánnyal, vagy a szabványban rögzítettekkel egyenértékű minőségbiztosítási intézkedések leírásával. Közös ajánlattétel esetén ezen követelménynek elegendő, ha az egyik ajánlattevő felel meg.
16) Az értékelés körében bemutatott szakemberek nevét az ajánlatnak tartalmaznia kell, annak hiánya nem hiánypótolható hiánynak minősül, az ajánlat érvénytelenségét vonva maga után.
17) AK előírja szakmai ajánlat benyújtását, amelynek az alábbi dokumentumok képezik részét:
- Árjegyzék;
- Nyilatkozat a teljesítésbe bevonni kívánt szakemberek többlettapasztalatáról;
- Szakemberek szakmai önéletrajza, amely tartalmazza a szakemberek rendelkezésre állásáról és az adatkezelésről szóló nyilatkozatát is;
- Szakemberek alkalmasságát igazoló iratok másolata:
o az Ajánlattevő által megajánlott típusú légi jármű vezetésére jogosult érvényes, fel nem függesztett CPL(H) (Commercial Pilot License) vagy ATPL(H) (Airline Transport Pilot License vagy ezzel egyenértékű szakszolgálati engedély,
- Nyilatkozat a szolgáltatás teljesítéséhez igénybe venni kívánt jármű műszaki paramétereiről.

Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Nemzeti nyilvántartási szám: 15329190-2-41
Postacím: Riadó u. 5
Postai irányítószám: 1026
Postai város: Budapest
Régió: Budapest🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: dontobizottsag@kt.hu📧
Telefon: +36 18828594📞
Fax: +36 18828593 📠
URL: https://kozbeszerzes.hu🌏 Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Nemzeti nyilvántartási szám: 15329190-2-41
Postacím: Riadó u. 5
Postai irányítószám: 1026
Postai város: Budapest
Régió: Budapest🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: dontobizottsag@kt.hu📧
Telefon: +36 18828594📞
Fax: +36 18828593 📠
URL: https://kozbeszerzes.hu🌏 Felülvizsgálati eljárás
Pontos információ a felülvizsgálati eljárások határidejéről (határidejeiről): A Kbt. 148. § előírásai szerint.
Információk az elektronikus munkafolyamatokról
Elektronikus számlázást fogadunk el
Elektronikus fizetést használnak
Forrás: OJS 2024/S 131-403879 (2024-07-05)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2024-11-05) Objektum A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Az átviteli hálózati távvezetékek nyomvonal bejárása légi jármű igénybevételével üzemzavar, nem tervezett esemény vagy tervezetten végrehajtandó állapotfigyelő bejárás kapcsán, melynek során a vezetékfelügyelőségek szakemberei szemrevételezéssel megvizsgálják az átviteli hálózat elemeinek (alapok, oszlopszerkezetek, szigetelőláncok és szerelvények, áram- és védővezető sodronyok), valamint fizikai környezetének állapotát. A szolgáltatás keretében a műszaki leírásban specifikált vagy azzal egyenértékű légi járművek biztosítása szükséges, a fenti szolgáltatás ellátásához szükséges repülési manővereket (földfelszíntől számított max. 60 méteren és max. 40 km/h sebességgel) biztonságosan végrehajtani tudó személyzettel, Part SPO tevékenység végzéséhez, a vonatkozó rendelkezésre állás és földi kiszolgálás mellett éves szinten tervezetten 100 repült órával. Tervezett fix mennyiségek: 100 repült óra/év, összesen 300 repült óra 12 hónap rendelkezésre állás, összesen 36 hónap Opciós mennyiségek: 90 repült óra/év, összesen 90 repült óra 12 hónap rendelkezésre állás, összesen 12 hónap A részletes műszaki leírást a közbeszerzési dokumentumok tartalmazzák.
Az átviteli hálózati távvezetékek nyomvonal bejárása légi jármű igénybevételével üzemzavar, nem tervezett esemény vagy tervezetten végrehajtandó állapotfigyelő bejárás kapcsán, melynek során a vezetékfelügyelőségek szakemberei szemrevételezéssel megvizsgálják az átviteli hálózat elemeinek (alapok, oszlopszerkezetek, szigetelőláncok és szerelvények, áram- és védővezető sodronyok), valamint fizikai környezetének állapotát. A szolgáltatás keretében a műszaki leírásban specifikált vagy azzal egyenértékű légi járművek biztosítása szükséges, a fenti szolgáltatás ellátásához szükséges repülési manővereket (földfelszíntől számított max. 60 méteren és max. 40 km/h sebességgel) biztonságosan végrehajtani tudó személyzettel, Part SPO tevékenység végzéséhez, a vonatkozó rendelkezésre állás és földi kiszolgálás mellett éves szinten tervezetten 100 repült órával. Tervezett fix mennyiségek: 100 repült óra/év, összesen 300 repült óra 12 hónap rendelkezésre állás, összesen 36 hónap Opciós mennyiségek: 90 repült óra/év, összesen 90 repült óra 12 hónap rendelkezésre állás, összesen 12 hónap A részletes műszaki leírást a közbeszerzési dokumentumok tartalmazzák.
Becsült érték héa nélkül: 657 851 200 HUF 💰
Leírás

Ajánlatkérő/Megbízó a szerződés időbeli hatályát (36 hónap) annak lejártáig, jelen szerződés aláírására jogosult képviselője által aláírt, egyoldalú nyilatkozattal legfeljebb 12 hónappal meghosszabbíthatja (mely esetben Megbízó a rendelkezésre állási opciót hívja le). Megbízó a II.2.7) pontban rögzített fix repülési óra mennyiségen felül további 90 repült óra mennyiség megrendelését, mint a Megbízó opciós jogosultságát rögzíti. A Megbízó az opció megrendelésére a fix mennyiség (300 óra) megrendelését követően a szerződés 36 hónapos időtartama alatt, illetve az opciós meghosszabbítás időtartama alatt jogosult. Megbízó az opciós mennyiségből lehívásra nem köteles, annak elmaradása okán Megbízott semmilyen kártérítési, kártalanítási vagy egyéb igénnyel nem léphet fel Megbízóval szemben. A Megbízó az opciós óramennyiség erejéig bármilyen mennyiségű és több részletben történő megrendelésre is jogosult az egyoldalú döntése alapján. Az opciós megrendelést részleteiben a szerződéstervezet tartalmazza.

A szerződés odaítélése Információk a nem díjazottakról
Nem érkezett be ajánlat vagy részvételi jelentkezés, vagy az összeset elutasították
Annak oka, hogy miért nem választották ki a nyertest: A vevő döntése a nem elegendő finanszírozás miatt
Jogorvoslati eljárások
A panaszosok száma: 0
Tétel azonosító száma: LOT-0001 Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 2
Az elektronikus úton beérkezett pályázatok száma: 2
A kkv-k által benyújtott pályázatok száma: 2
A nem uniós tagállamokból származó ajánlattevőktől beérkezett ajánlatok száma: 0
A más uniós tagállamokból származó ajánlattevőktől beérkezett ajánlatok száma: 0
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 875 400 000 HUF 💰
Az ajánlatot rangsorolták
Helyezés a nyertesek listáján: 1
Ajánlat azonosítója: EKR000995122024/4287
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0001 A vállalkozó neve és címe
Név: FLY4LESS Légiszolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 13342274243
Postacím: Lechner Ödön Fasor 3.
Postai irányítószám: 1095
Postai város: Budapest
Régió: Budapest🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: info@fly4less.hu📧
Telefon: +36 709444440📞
URL: http://fly4less.hu🌏 A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 913 896 000 HUF 💰
Helyezés a nyertesek listáján: 2
Ajánlat azonosítója: EKR000995122024/4295 A vállalkozó neve és címe
Név: Fly-Coop Légi Szolgáltató Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: 11482336214
Postacím: Repülőtér 0149/23
Postai irányítószám: 7530
Postai város: Kadarkút
Régió: Somogy🏙️
E-mail: jakab.tamas@flycoop.hu📧
Telefon: +36 302682781📞
URL: https://flycoop.hu🌏
Ajánlatkérő hatóság Név és címek
Kapcsolattartó pont: Wagner Zoltán
Kiegészítő információk További információk
1. BT-759 és BT 760 mezőben közölt adatok: Beérkezett részvételi jelentkezések száma: 0 A beérkezett ajánlatok száma: 2 Elektronikus úton beérkezett ajánlatok száma: 2 Mikrovállalkozásoktól érkezett ajánlatok száma: 1 Kisvállalkozásoktól érkezett ajánlatok száma: 0 Középvállalkozásoktól érkezett ajánlatok száma: 1 Kkv-któl érkezett ajánlatok száma (kkv-a 2003/361/EK bizottsági ajánlásban meghatározottak szerint): 2 Az ajánlatkérő országától eltérő EGT-országban bejegyzett ajánlattevők ajánlatai: 0 Az EGT-n kívüli országokban bejegyzett ajánlattevők ajánlatai: 0 Ellenőrzött és érvénytelen ajánlatok száma: 0 Ellenőrzött, de az irreálisan alacsony ár vagy költség miatt érvénytelen ajánlatok száma: 0 Nem ellenőrzött ajánlatok száma 0 2. Az eljárás eredménytelenségéről szóló döntés időpontja: 2024. október 7.