Hunyadi téri vásárcsarnok felújítás és kivitelezés

Terézvárosi Vagyonkezelő Nonprofit Zrt.

Jelen közbeszerzési eljárás tárgya a Budapest VI. kerület Hunyadi tér 4. (Eötvös u. 5.) (Hrsz. 29451) sz. alatt található Hunyadi téri vásárcsarnok felújításának IV. üteme vállalkozási szerződés keretében az ajánlattételi dokumentációban részletezettek szerint. A Hunyadi téri Vásárcsarnok Budapest központjában, világörökségi területen, Budapest - a Duna-partok, a Budai Várnegyed és az Andrássy út védőövezetében, az Andrássy út közvetlen közelében található. Homlokzatai az Eötvös, a Szófia utcára és a Hunyadi térre nyílnak. Kiemelten védett műemlék épület. Az 1897-ben, Czigler Győző tervei szerint elkészült épület folyamatosan vásárcsarnokként működik. Az eltelt évek alatt több részleges átalakítás történt, de az épület megőrizte építéskori jellegét. A csarnok saroktelken helyezkedik le, három utcához közvetlen csatlakozással. Mindhárom egyirányú útként működik az épület mentén. Keleti homlokzata a Hunyadi téri park felé néz, ahol folyamatosan üzemelnek kültéri piaci árusok. Az eredeti tervek szerint a csarnok a fejépületeken keresztül, a hossztengely mentén, fa kapuzattal volt feltárva. A bejárat teljesen felnyitható volt az áruszállítás miatt, ugyanakkor kisebb ajtókkal is rendelkeznek a mindennapi megközelítés biztosítása miatt. Ezt a fajta megoldást korábbi kivitelezési ütemek mentén megtartották. Erre merőlegesen, a Szófia utca felől 2 bejárattal lehet közvetlenül bejutni csarnoktérbe. Itt egy-egy szélfogóval oldották meg a huzathatás csökkentését. A vásárcsarnok eredeti szerkezeteivel, díszeivel, a funkciójában megtartott felújítás után autentikus és élő műemlék vásárcsarnoka lesz. A forgalmi, logisztikai kapcsolatok, valamint a belső tér a mai igényekhez, lehetőségekhez igazított átszabása, a csarnoktérnek és a fejépületeknek a minimálisan szükséges szerkezeti átalakításokkal tervezett helyreállítása megőrzi az épület értékeit és a benne zajló tevékenységet, folytatva azt a hagyományt, ami több mint száz éve a gasztronómia egyik központjává teszi az piacot és környezetét. A piacon egyidejűleg max. 150-200 fő/óra látogatóra lehet számítani. A felújítást követően azonban rendezvénytérként is funkcionál majd a csarnoktér, ahol 299 fő/rendezvény látogatóra lehet számítani. A korábban hossztengely mentén történő áruszállítási lehetőség helyett, az északi tűzfalcsatlakozások mellett, az Eötvös utca és a Hunyadi tér felől új homlokzati kapuzat kialakításával árufeltöltési pontok tervezettek. A nyugati homlokzat mentén elsődlegesen a hosszútávú bérléssel rendelkező, pinceszinti raktárhelyiségeket kihasználó árusok, míg a keleti oldalon az időszakos piacot használó (belső és Hunyadi téri) árusok használják. A fejépületekben kialakítandó emeleti bérleményi területek lépcsőházához való leválasztott bejutást egy-egy ajtót biztosítja. Ezen ajtók jelenleg is ezt a funkciót biztosítják a főbejáratok mellett. A földszint két nagy csoportra osztható fel. Az első a főhajókat és oldalhajókat magába foglaló csarnok területe, mely egy traktussal kibővül az északi tűzfal felé. A második a fejépületek földszintjének területe. A csarnok alapvető funkciója az állandó vásár, gasztronómiai és az időszakos piac kiszolgálása. Az oldalhajókban fix pozícióban elhelyezett kioszkok 2, illetve 3 különálló, de tetőkkel összekötött szerkezet ideális tér kompozíció szempontjából. Ugyanakkor könnyűszerkezetes kialakítása mellett lehetséges a kioszkon belüli felosztás változtatása a későbbi időszakokban is. Az egységes, közös tetővel történő lefedés egy összefüggő galéria létrehozására alkalmas, melyet a földszinti funkciókhoz tud kapcsolódni, aktuális igénytől függően. Ugyanakkor rendezvénytérként, gyermekmegőrzőként és növény-neveldeként is tud működni. Az áttetsző, terpesztett lemez mellvédfallal kialakított íves galéria szint a csarnok eredeti fém rácsostartóival, boltíves nyílásaival, díszítéseivel harmonizál. Az épület a teljes területen alápincézett. A falak alatt tégla sávalapok készültek. A pilléres pincerész alatt szintén sávalapszerűen, a Szófia utcára merőleges irányú sávalapokat készítettek téglából. A pincei függőleges tartószerkezetek nagyméretű tömör téglából épültek. A bérházak alatt a pincefalak a felsőbb szintek alaprajzát követik. A csarnoktér alatt annak fő tengelyére merőlegesen, nyolc párhuzamos tengelyű 4,69-4,87 m széles 3,8 m magas pincetér húzódik, amelyeket falazott pillérek választanak el. A pince tégla dongaboltozattal épült. A csarnoktér alatt a hossztengelyre merőlegesen futó boltozatok a pillérekre és pillérek között szintén falazott boltövből kialakított kiváltókra támaszkodnak. A födémet néhány helyen átalakították, egy mezőben monolit vasbeton lemezre cserélték. A csarnok acélszerkezete háromhajós, bazilikális elrendezésű, szegecselt acél rácsos főtartókkal és párhuzamos övű rácsos tartó szelemenezéssel. A teherhordó szerkezet főtartói a négy oszlopra támaszkodó, két mellék és egy főszaruzatból álló, síkbeli szegecselt rácsos tartószerkezetek, amelyek egymástól 6,27 m-re helyezkednek el. Összesen hét darab főtartó van a csarnokban, így a két téglafal közötti tér hossza 50,16 m-re adódik. A csarnok tengelyével párhuzamosan a főtartók között, illetve a szélső főtartók és az épületek fala között rácsos szelemenek helyezkednek el. A csarnoktér héjazatának az egyenletes felfekvését és egyszerűbb csomóponti kialakítását a főszaruállások és szelemenek felső övein, teljes hosszon végigfutó, a héjazathoz szervesen csatlakozó fagerendák biztosítják. Az épület két végén elhelyezkedő fejépületek középfolyosós, főfalas rendszerű kétemeletes, hagyományos magastetővel fedett téglaépületek, amelyek a csarnoktér hossz- és haránt 3 irányú merevítésére szolgálnak. Az épület főfalai a csarnoktér tengelyére merőlegesen futnak. A földszint és első emeleti födémet különböző magasságú I szelvényű acélgerendák közé falazott poroszsüveg boltozatok adják. A második emeleti födém a kor szokásának megfelelően a súlycsökkentés érdekében csapos gerendafödémként készült. LSD. BŐVEBBEN: II.2) PONT

Határidő

Az ajánlatok beérkezésének határideje 2024-04-08. A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2024-03-04.

Kicsoda? Mi az? Hol?
Beszerzési előzmények
Dátum Dokumentum
2024-03-04 Ajánlati felhívás
2024-04-08 Ajánlati felhívás
2024-04-22 Ajánlati felhívás
2024-05-06 Ajánlati felhívás
2024-06-14 Ajánlati felhívás
Ajánlati felhívás (2024-03-04)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Cím: Hunyadi téri vásárcsarnok felújítás és kivitelezés
Hivatkozási szám: EKR002264552023
Rövid leírás:
Jelen közbeszerzési eljárás tárgya a Budapest VI. kerület Hunyadi tér 4. (Eötvös u. 5.) (Hrsz. 29451) sz. alatt található Hunyadi téri vásárcsarnok felújításának IV. üteme vállalkozási szerződés keretében az ajánlattételi dokumentációban részletezettek szerint. A Hunyadi téri Vásárcsarnok Budapest központjában, világörökségi területen, Budapest - a Duna-partok, a Budai Várnegyed és az Andrássy út védőövezetében, az Andrássy út közvetlen közelében található. Homlokzatai az Eötvös, a Szófia utcára és a Hunyadi térre nyílnak. Kiemelten védett műemlék épület. Az 1897-ben, Czigler Győző tervei szerint elkészült épület folyamatosan vásárcsarnokként működik. Az eltelt évek alatt több részleges átalakítás történt, de az épület megőrizte építéskori jellegét. A csarnok saroktelken helyezkedik le, három utcához közvetlen csatlakozással. Mindhárom egyirányú útként működik az épület mentén. Keleti homlokzata a Hunyadi téri park felé néz, ahol folyamatosan üzemelnek kültéri piaci árusok. Az eredeti tervek szerint a csarnok a fejépületeken keresztül, a hossztengely mentén, fa kapuzattal volt feltárva. A bejárat teljesen felnyitható volt az áruszállítás miatt, ugyanakkor kisebb ajtókkal is rendelkeznek a mindennapi megközelítés biztosítása miatt. Ezt a fajta megoldást korábbi kivitelezési ütemek mentén megtartották. Erre merőlegesen, a Szófia utca felől 2 bejárattal lehet közvetlenül bejutni csarnoktérbe. Itt egy-egy szélfogóval oldották meg a huzathatás csökkentését. A vásárcsarnok eredeti szerkezeteivel, díszeivel, a funkciójában megtartott felújítás után autentikus és élő műemlék vásárcsarnoka lesz. A forgalmi, logisztikai kapcsolatok, valamint a belső tér a mai igényekhez, lehetőségekhez igazított átszabása, a csarnoktérnek és a fejépületeknek a minimálisan szükséges szerkezeti átalakításokkal tervezett helyreállítása megőrzi az épület értékeit és a benne zajló tevékenységet, folytatva azt a hagyományt, ami több mint száz éve a gasztronómia egyik központjává teszi az piacot és környezetét. A piacon egyidejűleg max. 150-200 fő/óra látogatóra lehet számítani. A felújítást követően azonban rendezvénytérként is funkcionál majd a csarnoktér, ahol 299 fő/rendezvény látogatóra lehet számítani. A korábban hossztengely mentén történő áruszállítási lehetőség helyett, az északi tűzfalcsatlakozások mellett, az Eötvös utca és a Hunyadi tér felől új homlokzati kapuzat kialakításával árufeltöltési pontok tervezettek. A nyugati homlokzat mentén elsődlegesen a hosszútávú bérléssel rendelkező, pinceszinti raktárhelyiségeket kihasználó árusok, míg a keleti oldalon az időszakos piacot használó (belső és Hunyadi téri) árusok használják. A fejépületekben kialakítandó emeleti bérleményi területek lépcsőházához való leválasztott bejutást egy-egy ajtót biztosítja. Ezen ajtók jelenleg is ezt a funkciót biztosítják a főbejáratok mellett. A földszint két nagy csoportra osztható fel. Az első a főhajókat és oldalhajókat magába foglaló csarnok területe, mely egy traktussal kibővül az északi tűzfal felé. A második a fejépületek földszintjének területe. A csarnok alapvető funkciója az állandó vásár, gasztronómiai és az időszakos piac kiszolgálása. Az oldalhajókban fix pozícióban elhelyezett kioszkok 2, illetve 3 különálló, de tetőkkel összekötött szerkezet ideális tér kompozíció szempontjából. Ugyanakkor könnyűszerkezetes kialakítása mellett lehetséges a kioszkon belüli felosztás változtatása a későbbi időszakokban is. Az egységes, közös tetővel történő lefedés egy összefüggő galéria létrehozására alkalmas, melyet a földszinti funkciókhoz tud kapcsolódni, aktuális igénytől függően. Ugyanakkor rendezvénytérként, gyermekmegőrzőként és növény-neveldeként is tud működni. Az áttetsző, terpesztett lemez mellvédfallal kialakított íves galéria szint a csarnok eredeti fém rácsostartóival, boltíves nyílásaival, díszítéseivel harmonizál. Az épület a teljes területen alápincézett. A falak alatt tégla sávalapok készültek. A pilléres pincerész alatt szintén sávalapszerűen, a Szófia utcára merőleges irányú sávalapokat készítettek téglából. A pincei függőleges tartószerkezetek nagyméretű tömör téglából épültek. A bérházak alatt a pincefalak a felsőbb szintek alaprajzát követik. A csarnoktér alatt annak fő tengelyére merőlegesen, nyolc párhuzamos tengelyű 4,69-4,87 m széles 3,8 m magas pincetér húzódik, amelyeket falazott pillérek választanak el. A pince tégla dongaboltozattal épült. A csarnoktér alatt a hossztengelyre merőlegesen futó boltozatok a pillérekre és pillérek között szintén falazott boltövből kialakított kiváltókra támaszkodnak. A födémet néhány helyen átalakították, egy mezőben monolit vasbeton lemezre cserélték. A csarnok acélszerkezete háromhajós, bazilikális elrendezésű, szegecselt acél rácsos főtartókkal és párhuzamos övű rácsos tartó szelemenezéssel. A teherhordó szerkezet főtartói a négy oszlopra támaszkodó, két mellék és egy főszaruzatból álló, síkbeli szegecselt rácsos tartószerkezetek, amelyek egymástól 6,27 m-re helyezkednek el. Összesen hét darab főtartó van a csarnokban, így a két téglafal közötti tér hossza 50,16 m-re adódik. A csarnok tengelyével párhuzamosan a főtartók között, illetve a szélső főtartók és az épületek fala között rácsos szelemenek helyezkednek el. A csarnoktér héjazatának az egyenletes felfekvését és egyszerűbb csomóponti kialakítását a főszaruállások és szelemenek felső övein, teljes hosszon végigfutó, a héjazathoz szervesen csatlakozó fagerendák biztosítják. Az épület két végén elhelyezkedő fejépületek középfolyosós, főfalas rendszerű kétemeletes, hagyományos magastetővel fedett téglaépületek, amelyek a csarnoktér hossz- és haránt 3 irányú merevítésére szolgálnak. Az épület főfalai a csarnoktér tengelyére merőlegesen futnak. A földszint és első emeleti födémet különböző magasságú I szelvényű acélgerendák közé falazott poroszsüveg boltozatok adják. A második emeleti födém a kor szokásának megfelelően a súlycsökkentés érdekében csapos gerendafödémként készült. LSD. BŐVEBBEN: II.2) PONT
Többet mutasson
Szerződés típusa: Építési beruházás
Termékek/szolgáltatások: Építési munkák 📦
Információk a tételekről
Az ajánlatok legfeljebb a következő tételekre nyújthatók be: 1
Leírás
Belső azonosító: EKR002264552023/1
A beszerzés leírása:
* FOLYT. A II.1.2.) PONTBÓL A homlokzati falak meglévő szerkezetek, melyeket előző építési fázisban újítottak fel külső oldalról. A tervezett állapotban új megnyitások létesülnek a homlokzatokon. Eötvös utca és a Hunyadi tér felé egy-egy autó behajtó készül, a meglévő nyílás átalakításával. A Szófia utca felől a csarnoktér magasparapettel rendelkező nyílásai lesznek lenyitva a padlószintig. A fejépület fa fedélszerkezete teljes körűen fel lett újítva. A felújítás része volt mind a kerámia burkolatos, mint a fémlemez fedéssel ellátott szakaszok. A csarnok fedésének cseréje a jelen engedélyezési eljárás keretében történik. A lichthofok lefedése járható kialakítással tervezett, és az emeleti bérleményi területekhez fognak csatlakozni. A nyers bitumenlemez szigetelés fölé védőréteggel kiegészített ágyazott teraszburkolatot készül. A belsőudvar teljes területén lefedésre kerül az 1. emeleti födém magasságában. Az így kialakult terasztető mindkét fejépületből elérhető, középen pedig egy min 60 cm vastag termőrétegű zöldfelületet tervezett. A terasz bitumenes lemez szigeteléssel, fordított rétegrendi kialakítással készül. A fejépületek emeleti szintjeinek új rendeltetése nem ismert, ezért ezekre a területekre jelen engedély nem vonatkozik. Az épület pincei és földszinti területeinek rendeltetése nem változik, az továbbra is vásárcsarnok. A tervezett építési munkákat követően az épület alapterülete szintenkénti bontásban a következő lesz: • A pinceszint nettó egyben hasznos alapterülete 3007,41 m2 lesz. • A földszint nettó egyben hasznos alapterülete 3172,22 m2 lesz. • Az 1. emeleti szint nettó egyben hasznos alapterülete 1680,59 m2 lesz. • Az 2. emeleti szint nettó egyben hasznos alapterülete 991,27 m2 lesz. • A tetőtériszint nettó egyben hasznos alapterülete 1051,11 m2 lesz. A tervezett építési munkákat követően az épület alapterülete összesen 9877,36 m2 nettó, és egyben hasznos alapterületű lesz. Főbb, tájékoztató mennyiségek: 1.) Bontási munkák 12.239 m3 2.) Szerkezeti beton beépítése 98 m3 3.) Teherhordó falazat építése 86 m3 4.) Válaszfal falazat építése 1.413 m2 5.) Gipszkarton válaszfal építése 710 m2 6.) Gipszkarton álmennyezet építése 1.298 m2 7.) Padlóburkolat 2.921 m2 8.) Oldalfalburkolat 990 m2 9.) Új nyílászáró beépítése 156 db 10.) Felületképzés 9.267 m2 11.) Acélszerkezetek (portál, minden egyéb tartószerkezet, lift acélszerkezetek) 546 tonna 12.) Pince szigetelési munkák 399 m2 13.) Injektált vízzár kiépítése 752 fm 14.) Műemlék faszerkezetű nyílászárók felújítása 150 m2 15.) Műemlék acélszerkezet felújítása 827 tonna 16.) Műemlék nyílászárók átépítése 18 db 17.) Műemlék vásárcsarnok végfalak, belső díszítő architektúrájának helyreállítása homlokzatfelújítás: 2018 m2 18.) Fejépületek lépcsőházainak műemléki helyreállítása – kő lépcsőfok 181 m2 19.) Fejépületek lépcsőházainak műemléki helyreállítása – kovácsoltvas korlátok 36 m2 20.) Műemlék tetőszerkezet felújítása 2086 m2 21.) Műemlék acélszerkezetű nyílászárók felújítása 360 m2 22.) Ideiglenes piaci létesítmények építése és bontása – 13 darab konténerépítmény 23.) Örökségvédelmi tervezés és engedélyeztetés Tárgyi közbeszerzési eljárás keretében kerül sor: • az ideiglenes piaci létesítmények kiépítésére és bontására, • a Hunyadi téri vásárcsarnok felújítására, • a bírósági jogorvoslat nélküli használatbavételi engedélyezési eljárás lebonyolítására. A részletes műszaki leírást a közbeszerzési dokumentumok részét képező műszaki leírás tartalmazza, melyek külön dokumentumként kerülnek felcsatolásra az EKR felületére.
Többet mutasson
További információk:
A II.2.7) pontban megjelölt időtartam a teljesítés véghatáridejét jelöli. Az ideiglenes piac kiépítésére a szerződés aláírásától számított 4 hónap áll rendelkezésre. Erről bővebben lásd: szerződéstervezet. A Szerződés a mindkét fél általi aláírása napjától kezdődő, a teljesítés napjáig tartó határozott időre jön létre. A Szerződés a Felek általi aláírásának napján lép hatályba. Tartalékkeret a szerződésben foglaltak szerint. Többváltozatú ajánlat nem tehető.
Többet mutasson
Fő helyszín vagy teljesítési hely:
Budapest VI. kerület, Hunyadi tér 4. – Eötvös utca 5. szám alatti ingatlan (Hrsz.: 29451) Budapest VI. kerület, Szófia utca (Hrsz.: 29432) Budapest VI. kerület, Csengery utca (Hrsz.: 29463; Hrsz.: 29469) Budapest VI. kerület, Eötvös utca. (Hrsz.: 29433; Hrsz.: 29434) Budapest VI. kerület, Hunyadi tér (Hrsz.: 29468)
Többet mutasson
Ország: Magyarország 🇭🇺
A teljesítés helye: Budapest 🏙️
Időtartam: 24 hónap
Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): 2. Az M.2.1. szakember többlettapasztalata (minimum 0 hónap, maximum 60 hónap)
Minőségi kritérium (súlyozás): 20
Minőségi kritérium (név): 3. Az M.2.2. szakember többlettapasztalata (minimum 0 hónap, maximum 60 hónap)
Minőségi kritérium (súlyozás): 5
Minőségi kritérium (név): 4. Az M.2.3. szakember többlettapasztalata (minimum 0 hónap, maximum 60 hónap)
Ár
Ár (súlyozás): 70
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0001

Eljárás
Az eljárás típusa
Nyílt eljárás
Jogalap: 2014/24/EU irányelv
Adminisztratív információk
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések beérkezésének határideje: 2024-04-08 10:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei: 2024-04-08 12:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei (hely): Ekr
Az ajánlatok felbontásának feltételei (Tájékoztatás a felhatalmazott személyekről és a felbontási eljárásról):
Az elektronikus bontás szabályait a Kbt. 68.§ (1c) bek. és Az elektronikus bontás szabályait az elektronikus közbeszerzés részletes szabályairól szóló 424/2017. (XII.19.) Korm.rendelet 15.§-a tartalmazza.
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Minimális időtartam, amely alatt az ajánlattevőnek fenn kell tartania az ajánlatot: 60 nap
A közbeszerzési eljárás feltételei
Biztosítéknyújtási kötelezettség áll fenn
A szerződést elnyerő ajánlattevők csoportjának valamilyen jogi formát kell öltenie
Meg kell adni a szerződés teljesítésére kinevezett személyzet tagjainak nevét és szakmai képesítését
Megnyitás dátuma: 2024-04-08 12:00:00 📅
Hely: EKR
További információk:
Az elektronikus bontás szabályait a Kbt. 68.§ (1c) bek. és Az elektronikus bontás szabályait az elektronikus közbeszerzés részletes szabályairól szóló 424/2017. (XII.19.) Korm.rendelet 15.§-a tartalmazza.
Elektronikus számlázás: Kötelező
Díjazási kritériumok
Súlyozás típusa: Súlyozás (pontok, pontos)
A közbeszerzési eljárás feltételei
A szerződés teljesítési feltételeket tartalmaz

Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk
Gazdasági és pénzügyi helyzet
A kiválasztási kritériumok listája és rövid leírása:
P.1.-P.3.: Ajánlattevőnek az ajánlatával együtt benyújtott egységes európai közbeszerzési dokumentumban (EEKD) kell nyilatkoznia, hogy megfelel az előírt alkalmassági követelményeknek. Ajánlatkérő az EKR-ben található EEKD formanyomtatványban nem kéri a formanyomtatvány IV. részében szereplő részletes információk megadását, az Ajánlattevőnek kizárólag a IV. rész „alfa” pontját kell kitöltenie. A kizáró okok és az alkalmassági követelmények teljesítésére vonatkozó részletes adatokat és igazolásokat Ajánlattevőnek – és adott esetben a kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezetnek - abban az esetben kell megadni és benyújtani, amennyiben az Ajánlatkérő arra az eljárás eredményéről szóló döntés meghozatalát megelőzően az ajánlattevőt a Kbt. 69. §-a szerint felhívja. Igazolás: P.1. Ajánlattevő valamennyi, a számára pénzforgalmi számlát vezető pénzügyi intézménytől származó, az eljárást megindító felhívás feladásának napjánál nem régebbi nyilatkozata (attól függően, hogy az ajánlattevő mikor jött létre, illetve mikor kezdte meg tevékenységét, amennyiben ezek az adatok rendelkezésre állnak) arról, hogy a vizsgált időszakban volt-e a 2009. évi LXXXV. törvény 2. § 25. pontja szerinti egybefüggően 15 napot meghaladó sorba állítás; [Kbt. 65. § (1) a) és 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 19. § (1) a)]. Csatolandó továbbá az igazolás a vizsgált időszakban megszüntetett pénzforgalmi számlákról is. P.2. Ajánlattevő csatolja a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 19. § (1) bekezdés c) pontja értelmében AT (közös ajánlattétel esetén bármelyik közös ajánlattevő) cégszerűen aláírt az ajánlati felhívás feladását megelőző három, mérlegfordulónappal lezárt üzleti évre vonatkozó az - általános forgalmi adó nélkül számított - teljes árbevételéről szóló nyilatkozatát, attól függően, hogy az ajánlattevő mikor jött létre, illetve mikor kezdte meg tevékenységét, ha ezek az adatok rendelkezésre állnak. P.3. Ajánlattevő csatolja a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 19. § (1) bekezdés b) pontja értelmében az ajánlattételi felhívás feladását megelőző három lezárt üzleti évre vonatkozó adózott eredményéről saját vagy jogelődje számviteli jogszabályok szerinti beszámolóját vagy annak meghatározott részét. Amennyiben az ajánlatkérő által kért beszámolók a céginformációs szolgálat honlapján (11/2009. (IV. 28.) IRM-MeHVM-PM együttes rendelet 3. §-ában meghatározott internetes honlap) megismerhetők, a beszámolók adatait az ajánlatkérő ellenőrzi, és a beszámolók csatolása az ajánlatban nem szükséges. Ha az ajánlattevő P.2. és P.3. pontja szerinti irattal azért nem rendelkezik, mert olyan jogi formában működik, amely tekintetében a nyilatkozat benyújtása nem lehetséges, az e ponttal kapcsolatban előírt alkalmassági követelmény és igazolási mód helyett bármely, az ajánlatkérő által megfelelőnek tekintett egyéb nyilatkozattal vagy dokumentummal igazolhatja pénzügyi és gazdasági alkalmasságát. Az érintett ajánlattevő kiegészítő tájékoztatás kérése során köteles alátámasztani, hogy olyan jogi formában működik, amely tekintetében az árbevételről szóló nyilatkozat benyújtása nem lehetséges és tájékoztatást kérni az e ponttal kapcsolatban előírt alkalmassági követelmény és igazolási mód helyett az alkalmasság igazolásának ajánlatkérő által elfogadott módjáról (321/2015. (X.30.) Korm. rend. 19. § (3) bek.). A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 19. § (5) bekezdése értelmében, ha az ajánlattevő P.2. alkalmassági követelmény szerinti árbevételi adatot azért nem tudja az ajánlatkérő által előírt teljes időszakra vonatkozóan megadni, mert az időszak kezdete után kezdte meg működését, az alkalmasságát a működésének megkezdését követő időszakra vonatkozó árbevételi adattal jogosult igazolni. A később létrejött gazdasági szereplők vonatkozásában az ajánlatkérő nem határoz meg a minden ajánlattevő, illetve részvételre jelentkező tekintetében irányadótól eltérő árbevételi követelményt. Ajánlatkérő a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 19. § (2) bekezdése értelmében az eljárást megindító felhívásban köteles meghatározni a később létrejött gazdasági szereplőktől megkövetelt közbeszerzés tárgyából származó árbevétel mértékét, amennyiben a P.3. alkalmassági követelményben elvárt irattal azért nem rendelkezik ajánlattevő a teljes időszakban, mert az időszak kezdete után kezdte meg működését. A közbeszerzés tárgyából származó – általános forgalmi adó nélkül számított – árbevétele eléri vagy meghaladja: nettó 600 millió forint. Alkalmatlan az ajánlattevő, ha P.1. az eljárást megindító felhívás feladásától visszafele számított 24 hónapban 15 napot meghaladó, a 2009. évi LXXXV. törvény 2. § 25. pontja szerinti sorba állítás fordult elő pénzforgalmi számláján (számláin), attól függően, hogy az ajánlattevő mikor jött létre, illetve mikor kezdte meg tevékenységét, ha ezek az adatok rendelkezésre állnak; P.2. az eljárást megindító felhívás feladását megelőző három, mérlegfordulónappal lezárt üzleti évben az - általános forgalmi adó nélkül számított - teljes árbevétele nem éri el összesen legalább az 1 milliárd forintot, P.3. saját vagy jogelődje adózott eredménye az ajánlattételi felhívás feladásának napját megelőző utolsó három lezárt üzleti évben egynél több évben negatív volt.
Többet mutasson
Részvételi feltételek
A feltételek felsorolása és rövid leírása:
M.1.: Ajánlattevőnek az ajánlatával együtt benyújtott egységes európai közbeszerzési dokumentumban (EEKD) kell nyilatkoznia, hogy megfelel az előírt alkalmassági követelményeknek. Ajánlatkérő az EKR-ben található EEKD formanyomtatványban nem kéri a formanyomtatvány IV. részében szereplő részletes információk megadását, az Ajánlattevőnek kizárólag a IV. rész „alfa” pontját kell kitöltenie. Az alkalmassági követelmények teljesítésére vonatkozó részletes adatokat és a lentiekben előírt igazolásokat Ajánlattevőnek – és adott esetben a kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezetnek - abban az esetben kell megadni és benyújtani, amennyiben az Ajánlatkérő arra az eljárás eredményéről szóló döntés meghozatalát megelőzően az ajánlattevőt a Kbt. 69. §-a szerint felhívja. Igazolás: M.1.: A Kbt. 65.§ (1) bekezdés b) pontja és a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 21. § (2) bekezdés a) pontja és a 21. § (2a) bekezdés a) pontja Az eljárást megindító felhívás feladása napjától visszafelé számított öt évben (60 hónapos időszakban) teljesített (teljesítésigazolással lezárt) jelentősebb, alkalmassági feltétel körében előírt tárgyú referenciamunka/referenciamunkák ismertetése a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 22. § (3) bekezdése szerint a szerződést kötő másik fél nyilatkozatával. A nyilatkozatban meg kell adni legalább a szerződést kötő másik fél részéről felvilágosítást adó személy nevét és telefonszámát, a referenciamunka pontos leírását (elvégzett munkák megnevezését, főbb műszaki paramétereit), a teljesítés idejét (kezdő és befejező időpontja év/hónap/nap feltüntetésével) és helyét, a szerződésbeli mennyiséget továbbá, hogy fővállalkozói, alvállalkozói vagy konzorciális teljesítésről van-e szó, és hány százalékos volt a teljesítésében az ajánlattevő részvételi aránya, és a szerződés mely részét teljesítette. Továbbá nyilatkozni kell arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e, olyan részletességgel, hogy annak alapján az alkalmasság minimumkövetelményei között előírt feltételek megléte egyértelműen megállapítható legyen. Alkalmatlan az ajánlattevő, ha: M.1. Nem rendelkezik az eljárást megindító felhívás feladása napjától visszafelé számított öt évben (60 hónapos időszakban) szerződésszerűen teljesített, műszaki átadás-átvétellel lezárt: M.1.1 legalább 1 db olyan műemlék épület felújítási kivitelezési munkára vonatkozó referenciával, amely összességében legalább 7.400 m2 kivitelezési összfelületet érintett. M.1.2. legalább 1 db olyan kivitelezési munkákra vonatkozó referenciával, amely tartalmazott külső és belső műemlék faanyagú nyílászáró és műemlék acélszerkezetű nyílászáró felújítási munkálatokat és amely összességében legalább 360 m2 kivitelezési összfelületet érintett. M.1.3. legalább 1 db olyan kivitelezési munkákra vonatkozó referenciával, amely tartalmazott műemlék acélszerkezet felújítási munkálatokat és amely összességében legalább 600 tonna kivitelezési összmennyiséget érintett. M.1.4. legalább 1 db olyan kivitelezési munkákra vonatkozó referenciával, amely tartalmazott műemlék tetőfelújítási munkákat és amely összességében legalább 1.500 m2 tetőfelület kivitelezési összmennyiséget érintett. M.1.5. legalább 1 db olyan kivitelezési munkákra vonatkozó referenciával, amely tartalmazott műemlék homlokzat díszítő architektúra (tégla ,- és relief felület, sík vakolt felület) felújítási munkákat és amely összességében legalább 1.480 m2 kivitelezési összmennyiséget érintett. A referenciamunka akkor tekinthető az eljárást megindító felhívás feladásától visszafelé számított öt éven (60 hónapban) belül teljesítettnek, ha a vizsgált időszak alatt befejezett, de legfeljebb nyolc éven belül megkezdett. Az M.1.1.-M.1.5. pontban előírt követelmények összesen 8 db referenciával teljesíthetők.
Többet mutasson
M.2.: Ajánlattevőnek az ajánlatával együtt benyújtott egységes európai közbeszerzési dokumentumban (EEKD) kell nyilatkoznia, hogy megfelel az előírt alkalmassági követelményeknek. Ajánlatkérő az EKR-ben található EEKD formanyomtatványban nem kéri a formanyomtatvány IV. részében szereplő részletes információk megadását, az Ajánlattevőnek kizárólag a IV. rész „alfa” pontját kell kitöltenie. Az alkalmassági követelmények teljesítésére vonatkozó részletes adatokat és a lentiekben előírt igazolásokat Ajánlattevőnek – és adott esetben a kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezetnek - abban az esetben kell megadni és benyújtani, amennyiben az Ajánlatkérő arra az eljárás eredményéről szóló döntés meghozatalát megelőzően az ajánlattevőt a Kbt. 69. §-a szerint felhívja. Igazolás: M.2. 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 21. § (2) bekezdés b) pont A teljesítésbe bevonandó szakemberek megnevezése, végzettségüknek, képzettségüknek, gyakorlatuknak ismertetése, szakember által aláírt, a szakmai tapasztalatot hónapokban bemutató szakmai önéletrajz és a szakember nyilatkozata, miszerint rendelkezésre áll majd a szerződés teljesítésének időtartama alatt. M.2. Alkalmatlan az ajánlattevő, amennyiben nem rendelkezik FELELŐS MŰSZAKI VEZETŐK M.2.1. 1 fő olyan szakemberrel, aki rendelkezik az építőipari kivitelezési tevékenységről szóló 191/2009. (IX. 15.) Korm. rendelet szerinti, a 266/2013. (VII. 11.) Korm. rendelet vonatkozó mellékletében meghatározott MV–É-M kódjelű, vagy azzal egyenértékű felelős műszaki vezetői jogosultsággal, vagy a jogosultság megszerzéséhez szükséges végzettségek (vagy az azzal egyenértékű végzettségek) valamelyikével és az adott végzettséghez tartozó szakmai gyakorlati idővel. M.2.2. 1 fő olyan szakemberrel, aki rendelkezik az építőipari kivitelezési tevékenységről szóló 191/2009. (IX. 15.) Korm. rendelet szerinti, a 266/2013. (VII. 11.) Korm. rendelet vonatkozó mellékletében meghatározott MV–ÉG kódjelű, vagy azzal egyenértékű felelős műszaki vezetői jogosultsággal, vagy a jogosultság megszerzéséhez szükséges végzettségek (vagy az azzal egyenértékű végzettségek) valamelyikével és az adott végzettséghez tartozó szakmai gyakorlati idővel. M.2.3. 1 fő olyan szakemberrel, aki rendelkezik az építőipari kivitelezési tevékenységről szóló 191/2009. (IX. 15.) Korm. rendelet szerinti, a 266/2013. (VII. 11.) Korm. rendelet vonatkozó mellékletében meghatározott MV–ÉV kódjelű, vagy azzal egyenértékű felelős műszaki vezetői jogosultsággal, vagy a jogosultság megszerzéséhez szükséges végzettségek (vagy az azzal egyenértékű végzettségek) valamelyikével és az adott végzettséghez tartozó szakmai gyakorlati idővel. Amennyiben a szakember már rendelkezik az előírt jogosultsággal, úgy végzettségét, illetve képzettségét igazoló irat benyújtása, valamint a jogosultság megszerzéséhez bemutatott szakmai tapasztalat ismertetése nem szükséges! A megjelölt szakembernek – az ajánlattevő nyertessége esetén – a szerződés megkötéséig rendelkeznie kell az illetékes kamarai nyilvántartásba vétellel, amelynek elmaradása az ajánlattevő szerződéskötéstől való visszalépésének minősül a Kbt. 131. § (4) bekezdése alapján. Az M.2.1. és az M.2.3. pontokban bemutatott szakemberek közötti átfedés megengedett. SZAKRESTAURÁTOROK M.2.4. 1 fő fémrestaurátor szakemberrel, aki rendelkezik a régészeti örökséggel és a műemléki értékkel kapcsolatos szakértői tevékenységről szóló 439/2013. (XI. 20.) Korm. rendelet 7. § (3) bekezdése szerinti műemléki restaurátor szakterületen a szakértői tevékenység végzéséhez szükséges vagy azzal egyenértékű végzettséggel, és rendelkezik restaurátorművész vagy okleveles restaurátorművész vagy okleveles restaurátor vagy okleveles iparművészeti tárgyrestaurátor vagy azzal egyenértékű szakképzettséggel. M.2.5. 1 fő farestaurátor szakemberrel, aki rendelkezik a régészeti örökséggel és a műemléki értékkel kapcsolatos szakértői tevékenységről szóló 439/2013. (XI. 20.) Korm. rendelet 7. § (3) bekezdése szerinti műemléki restaurátor szakterületen a szakértői tevékenység végzéséhez szükséges vagy azzal egyenértékű végzettséggel és rendelkezik restaurátorművész vagy okleveles restaurátorművész vagy okleveles restaurátor vagy okleveles iparművészeti tárgyrestaurátor vagy azzal egyenértékű szakképzettséggel. M.2.6. 1 fő szilikátrestaurátor szakemberrel, aki rendelkezik a régészeti örökséggel és a műemléki értékkel kapcsolatos szakértői tevékenységről szóló 439/2013. (XI. 20.) Korm. rendelet 7. § (3) bekezdése szerinti műemléki restaurátor szakterületen a szakértői tevékenység végzéséhez szükséges vagy azzal egyenértékű végzettséggel és rendelkezik restaurátorművész vagy okleveles restaurátorművész vagy okleveles restaurátor vagy okleveles iparművészeti tárgyrestaurátor vagy azzal egyenértékű szakképzettséggel. M.2.7. 1 fő kőrestaurátor szakemberrel, aki rendelkezik a régészeti örökséggel és a műemléki értékkel kapcsolatos szakértői tevékenységről szóló 439/2013. (XI. 20.) Korm. rendelet 7. § (3) bekezdése szerinti műemléki restaurátor szakterületen a szakértői tevékenység végzéséhez szükséges vagy azzal egyenértékű végzettséggel és rendelkezik restaurátorművész vagy okleveles restaurátorművész vagy okleveles restaurátor vagy okleveles iparművészeti tárgyrestaurátor vagy azzal egyenértékű szakképzettséggel. Alkalmazandó: a Kbt. 41/A. § (1) bekezdése, a 65.§ (7) bekezdése, 69. § (11a) bekezdése.
Többet mutasson
A gazdasági szereplők azon csoportjának jogi formája, amelynek a szerződést oda kell ítélni:
Ajánlatkérő a Kbt. 35. § (8) - (9) bekezdésében foglaltakra való tekintettel rögzíti, hogy tárgyi eljárás vonatkozásában kizárja annak lehetőségét, hogy nyertes ajánlattevő(k) a szerződés teljesítését külön erre a célra létrehozott gazdálkodó szervezettel (ú.n. projekttársasággal) valósítsa (vagy valósítsák) meg.
Többet mutasson
Kauciók és garanciák:
AK az ajánlattételt ajánlati biztosíték nyújtásához köti: Az ajánlati biztosíték mértéke: 4.000.000,- Ft. A befizetés helye: Terézvárosi Vagyonkezelő Nonprofit Zrt. - pénzügy vagy az ajánlatkérő fizetési számlaszáma: 16200106-00043401 - Magnet Bank Az ajánlati biztosíték befizetése (teljesítése) igazolásának módja: Kbt. 54. § szerint. Igazolás: ajánlatban csatolva: átutalási igazolás vagy pénzügyi intézmény vagy biztosító által vállalt garancia vagy készfizető kezesség vagy biztosítási szerződés szerinti kötelezvény. A biztosíték teljesíthető – az ajánlattevő választása szerint - átutalással a fenti bankszámlára történő befizetéssel, vagy az azzal azonos összegű pénzügyi intézmény v. biztosító által vállalt garancia v. készfizető kezesség biztosításával, v. biztosítási szerződés alapján kiállított - készfizető kezességvállalást tartalmazó - kötelezvénnyel. Az ajánlati biztosíték rendelkezésre bocsátásának határideje azonos az ajánlat benyújtásának határidejével. Az ajánlati biztosíték megfizetésének, illetve rendelkezésre bocsátásának igazolását az ajánlat részeként be kell nyújtani.
Többet mutasson
A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre:
Fizetés: - Kbt. 135. §-a és a Ptk., az igazolt teljesítést követően számla ellenében. - Díjat utólag, banki átutalással teljesítve - A Ptk. 6:130. § (1) és (2) bekezdése irányadó. - Az ajánlattétel, az elszámolás és kifizetés: HUF. - Ajánlatkérő előleget biztosít - A számlázás rendje: (322/2015. (X.30.) Korm. rend. 32. § (3) bek.) Előleg: 5% 1. Részszámla: 15% 2. Részszámla: 10% 3. Részszámla: 15% 4. Részszámla: 10% 5. Részszámla: 15% 6. Részszámla: 10% 7. Részszámla: 15% Végszámla: 10% Terjedelmi korlátok miatt a szerződést biztosító mellékkötelezettségek részletes meghatározását az Ajánlati Dokumentáció részét képező Szerződéstervezet tartalmazza.
Többet mutasson
A szerződéssel kapcsolatos feltételek
A szerződés teljesítésének feltételei:
Késedelmi kötbér: - amennyiben Vállalkozó a teljesítéssel késedelembe esik, Megrendelő késedelmi kötbérre jogosult, ha a késedelemért Vállalkozó felelős - a kötbér mértéke késedelemmel érintett naptári naponként a nettó vállalkozói díj (továbbiakban: vállalkozói díj) 0,5%-a - a késedelem esetére kikötött kötbér maximuma 15% Meghiúsulási kötbér: - Vállalkozó kötelezi magát, hogy amennyiben felróható magatartása miatt hiúsul meg jelen Szerződés, úgy meghiúsulási kötbér jogcímén köteles a nettó vállalkozói díj 20%-ának megfelelő összegű meghiúsulási kötbért fizetni Megrendelő részére. Jótállás: - nyertes Ajánlattevő 24 hónap jótállást vállal az elvégzett munkálatokra, kivéve a beültetett növényzetet, melyre az átadás-átvételi eljárás sikeres befejezésének időpontjáig vállal jótállást - a jótállás időtartama az átadás-átvételi eljárás sikeres befejezésének időpontjától számítódik Részletesen: szerződéstervezet
Többet mutasson
Részvételi feltételek
Kizárási ok: A nemzeti törvények értelmében a csődhöz hasonló helyzet
Kizárási okok leírása:
Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, akivel szemben a Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdésében foglalt kizáró okok bármelyike fennáll. A Kbt. 62. § (7) bekezdése alapján ajánlatkérő – az érintett ajánlattevő, alvállalkozó, alkalmasság igazolásában részt vevő szervezet nevének és címének (székhelyének, lakóhelyének) az eljárás tárgyának és azonosítójának, valamint a kizárás és a kizárt gazdasági szereplő erről való tudomásszerzése időpontjának megjelölésével – köteles tájékoztatni a Közbeszerzési Hatóságot a Kbt. 62. § (1) bekezdés i) és j) pontja szerinti kizárásról és a kizárás időpontjáról. Az ajánlattevő ajánlatával együtt benyújtja a kizáró okok és az alkalmasság igazolására az egységes európai közbeszerzési dokumentumot (EEKD) az EKR használatával. A kizáró okok és alkalmassági követelmények teljesítésére vonatkozó részletes adatokat és a lentiekben előírt igazolásokat Ajánlattevőnek – és adott esetben a kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezetnek - abban az esetben kell megadni és benyújtani, amennyiben az Ajánlatkérő arra az eljárás eredményéről szóló döntés meghozatalát megelőzően az ajánlattevőt a Kbt. 69. §-a szerint felhívja. A kizáró okokra és az alkalmassági követelményekre vonatkozóan a közbeszerzés megkezdését megelőzően kiállított igazolások is benyújthatóak (felhasználhatóak) mindaddig, ameddig az igazolásokban foglalt tény, illetve adat tartalma valós. A kizáró okok igazolását alátámasztó dokumentumok körét részletesebben a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 8. § és 10. §-i tartalmazzák. A 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 15. §-a értelmében: az ajánlattevő az alkalmasság igazolásában részt vevő alvállalkozó vagy más szervezet vonatkozásában csak az egységes európai közbeszerzési dokumentumot köteles benyújtani a Kbt. 62. §-ában, illetve ha az ajánlatkérő előírta, a 63. §-ában foglalt kizáró okok hiányának igazolása érdekében. Azon alvállalkozók tekintetében, amelyek nem vesznek részt alkalmasság igazolásában az ajánlattevő a Kbt. 67. § (4) bekezdése szerinti nyilatkozatot nyújt be. Az ajánlattevőnek az ajánlatában az ajánlat benyújtásakor nyilatkoznia kell arról, hogy ajánlata tekintetében fennáll-e az ukrajnai helyzetet destabilizáló orosz intézkedések miatt hozott korlátozó intézkedésekről szóló, 2014. július 31-i 833/2014/EU tanácsi rendelet 5k. cikk (1) bekezdésében meghatározott, a közbeszerzési vagy koncessziós szerződés odaítélésére vonatkozó tilalom. Az ajánlatkérő köteles a közbeszerzési dokumentumokban erre a kötelezettségre utalni, ezért nyilatkozatmintát bocsát ajánlattevők rendelkezésére e tárgyban. Öntisztázás: A Kbt. 62. § (1) bekezdés b) és f) pontjában említett kizáró okok kivételével bármely egyéb kizáró ok fennállása ellenére az ajánlattevő, részvételre jelentkező, alvállalkozó vagy alkalmasság igazolásában részt vevő gazdasági szereplő nem zárható ki a közbeszerzési eljárásból, amennyiben a Közbeszerzési Hatóság a 188. § (4) bekezdése szerinti –véglegessé vált határozata, vagy annak megtámadására irányuló közigazgatási per esetén a bíróság 188. § (5) bekezdése szerinti jogerős határozata kimondta, hogy az érintett gazdasági szereplő az ajánlat vagy részvételi jelentkezés benyújtását megelőzően olyan intézkedéseket hozott, amelyek a kizáró ok fennállásának ellenére kellőképpen igazolják a megbízhatóságát. Ha a Közbeszerzési Hatóság a 188. § (4) bekezdése szerinti véglegessé vált határozata, vagy annak megtámadására irányuló közigazgatási per esetén a bíróság 188. § (5) bekezdése szerinti jogerős határozata kimondja az adott kizáró ok hatálya alatt álló gazdasági szereplő megbízhatóságát, az ajánlatkérő mérlegelés nélkül köteles azt elfogadni. A jogerős határozatot a gazdasági szereplő az egységes európai közbeszerzési dokumentummal egyidejűleg köteles benyújtani. SZ.1. Alkalmatlan az ajánlattevő, amennyiben nem szerepel az Étv. szerinti, építőipari kivitelezési tevékenységet végzők névjegyzékében, illetve a nem Magyarországon letelepedett gazdasági szereplő - amennyiben a szerződés teljesítéséhez szükséges - nem szerepel a letelepedés szerinti ország nyilvántartásában, vagy a letelepedés szerinti országban előírt engedéllyel, jogosítvánnyal vagy szervezeti, kamarai tagsággal nem rendelkezik. Ajánlattevő csatolja be a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 26. § (2) bekezdése és a Kbt. 65. § (1) bekezdés c) pontja alapján az Étv. szerinti, építőipari kivitelezési tevékenységet végzők névjegyzékében szereplés tényét igazoló nyilvántartás kivonatát, a nyilvántartást vezető szerv által kiállított igazolást vagy a nyilvántartásban szereplés tényét igazoló dokumentumot. Amennyiben nyilvántartásban szereplés ténye a kamarai nyilvántartásban a Kbt. 69. § (11) bekezdés szerint ellenőrizhető, akkor az ajánlatban megadhatja a kamarai regisztrációs/nyilvántartási számát kell ajánlattevőnek megadnia, egyéb dokumentum csatolása nem szükséges. Amennyiben a nyilvántartásban szereplés tényének a Kbt. 69. § (11) bekezdése szerinti ellenőrzésére nincsen mód, akkor a nyilvántartás kivonata, a nyilvántartást vezető szerv által kiállított igazolás vagy a nyilvántartásban szereplés tényét igazoló dokumentum csatolandó egyszerű másolatban. Ajánlattevőnek az ajánlatával együtt benyújtott egységes európai közbeszerzési dokumentumban (EEKD) kell nyilatkoznia, hogy megfelel az előírt alkalmassági követelményeknek. Ajánlatkérő az EKR-ben található EEKD formanyomtatványban nem kéri a formanyomtatvány IV. részében szereplő részletes információk megadását, az Ajánlattevőnek kizárólag a IV. rész „alfa” pontját kell kitöltenie. A kizáró okok és az alkalmassági követelmények teljesítésére vonatkozó részletes adatokat és igazolásokat Ajánlattevőnek abban az esetben kell megadni és benyújtani, amennyiben az AK arra az eljárás eredményéről szóló döntés meghozatalát megelőzően az ajánlattevőt a Kbt. 69. §-a szerint felhívja. Részletszabályok: 321/2015. (X. 30.) és 322/2015. (X. 30.) Korm. rendelet.
Többet mutasson

Ajánlatkérő hatóság
Név és címek
Név: Terézvárosi Vagyonkezelő Nonprofit Zrt.
Nemzeti nyilvántartási szám: 12098336242
Postacím: Rózsa Utca 81-83
Postai irányítószám: 1064
Postai város: Budapest
Régió: Budapest 🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
Kapcsolattartó pont: Bálintné Karch Magdolna
E-mail: balintne@tvvrt.hu 📧
Telefon: +36 209516701 📞
Fax: +36 13016709 📠
URL: https://www.tvvrt.hu 🌏
Csoportvezető
A vevő profiljának címe: https://www.tvvrt.hu 🌏
Az ajánlatkérő szerv típusa
Közjogi intézmény
Fő tevékenység
Gazdasági és pénzügyek
Kommunikáció
Dokumentumok URL címe: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR002264552023/reszletek 🌏
Részvétel URL: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR002264552023/reszletek 🌏
Beszerzési dokumentum nyelve: magyar 🗣️
Elektronikus benyújtás: Kötelező

Kiegészítő információk
További információk
A részajánlattétel nem biztosított, tekintettel arra, hogy az elvégzendő kivitelezési munkák részfeladatai szakmailag egymással összefüggnek, és egymásra épülnek, így az elvégzendő feladatok jellege nem engedi meg, hogy egyidejűleg több vállalkozó által történjen a feladat ellátása. A jótállás biztosítása vonatkozásában vita tárgyát képezhetné, hogy mely vállalkozó milyen minőségben végezte el adott feladatát, melyet „továbbépítve” – a részajánlat-tétel biztosítása esetén akár – más vállalkozó folytatna. Felmerülhet az is ajánlattevői oldalról, hogy ha minden részt nem nyer el az adott vállalkozó, akkor nem írja alá a vállalkozási szerződéseket, mert nem tud felelősséget vállalni más vállalkozó munkájáért, és ez maga után vonhatja a közbeszerzési eljárás újabb kiírását. Mindezeket figyelembe véve jelen közbeszerzés egy részére történő ajánlattétel nem egyeztethető össze a gazdasági észszerűséggel, az ellátandó feladatok egymáshoz szervesen kapcsolódnak, a megvalósítani kívánt beruházás részekre bontva a megfelelő színvonalon történő feladatellátást veszélyeztetné. 1. Kbt. 76. § (10) bek.: A legjobb ár-érték arányt megjelenítő ajánlat kiválasztása: az ajánlatok részszempontok szerinti tartalmi elemeinek értékelése során adható pontszám alsó és felső határa: 0-10. Módszerek: 1. Nettó ajánlati ár: fordított arányosítás; 2., 3. és 4. szakmai többlettapasztalat: egyenes arányosítás. Az értékelési szempontok részletes meghatározását a közbeszerzési dokumentumok tartalmazzák. 2. AK (Ajánlatkérő) rögzíti, hogy a Kbt. 71. § (6) bekezdése alapján eljárva nem rendel el újabb hiánypótlást az ott meghatározott esetekben. 3. A szerződéskötés időpontja: az összegezés megküldése napját követő tíz napos időtartam lejártát követő első munkanap. Amennyiben a szerződéskötési moratórium utolsó napja nem munkanapra esik, akkor az azt követő első munkanapon jár le a határidő. 4. Az eljárás során mindennemű közlés magyar nyelven történik, kommunikáció semmilyen más nyelven nem fogadható el. Az ajánlathoz csatolt bármely idegen nyelvű dokumentumot az ajánlattevő általi felelős fordításban is mellékelni kell. 5. AK és a gazdasági szereplők között minden nyilatkozattétel – ha e törvényből más nem következik – írásban (elektronikus közbeszerzési rendszer: EKR) történik. 6. Az üzleti titok vonatkozásában a Kbt. 44. § irányadó. 7. Ahol a Kbt. vagy annak felhatalmazása alapján megalkotott jogszabály alapján az ajánlatkérő a közbeszerzési eljárás során valamely dokumentum benyújtását írja elő, a dokumentum benyújtható a Kbt. 41/A. § szabályai szerint. 8. Az ajánlattevő kiegészítő tájékoztatást kérhet az ajánlatkérőtől az EKR útján. 9. AK a Kbt. 75. § (6) bekezdés alapján jelen eljárásban alkalmazza a 75. § (2) bekezdés e) pontját. 10. AK az ajánlatok bírálatát és a bírálatnak az aránytalanul alacsony ár vagy költség vizsgálatára vonatkozó részét az ajánlatok értékelését követően végzi el a Kbt. 81. § (4)-(5) bekezdéseinek megfelelően. 11. AK az ajánlattételt ajánlati biztosíték nyújtásához köti: Az ajánlati biztosíték mértéke: 4.000.000,- Ft. A befizetés helye: Számlaszám: Magnet Bank vagy az ajánlatkérő fizetési számlaszáma: 16200106-00043401 Az ajánlati biztosíték befizetése (teljesítése) igazolásának módja: Kbt. 54. § szerint. Igazolás: ajánlatban csatolva: átutalási igazolás vagy pénzügyi intézmény vagy biztosító által vállalt garancia vagy készfizető kezesség vagy biztosítási szerződés szerinti kötelezvény. A biztosíték teljesíthető – az ajánlattevő választása szerint - átutalással a fenti bankszámlára történő befizetéssel, vagy az azzal azonos összegű pénzügyi intézmény v. biztosító által vállalt garancia v. készfizető kezesség biztosításával, v. biztosítási szerződés alapján kiállított - készfizető kezességvállalást tartalmazó - kötelezvénnyel. Az ajánlati biztosíték rendelkezésre bocsátásának határideje azonos az ajánlat benyújtásának határidejével. Az ajánlati biztosíték megfizetésének, illetve rendelkezésre bocsátásának igazolását az ajánlat részeként be kell nyújtani. 12. AK a közbeszerzési eljárásban történő részvételhez, továbbá a szerződés teljesítéséhez nem teszi lehetővé gazdálkodó szervezet alapítását. 13. Az ajánlat részeként a felolvasólapot teljeskörűen ki kell töltenie Ajánlattevőnek. 14. AK a minősített ajánlattevők jegyzékéhez képest szigorúbban állapítja meg az ajánlattevő alkalmasságát az alábbi szempontoknál: Pénzügyi, gazdasági / Műszaki, illetve szakmai alkalmasság. 15. Ajánlattevőnek (közös ajánlattevőknek) az ajánlatában nyilatkoznia kell a Kbt. 66. § (2) bekezdésében foglaltak szerint. 16. A dokumentumokat aláíró személyek (az ajánlattevő, valamint az alkalmasság igazolásában résztvevő gazdasági szereplő) részéről aláírás-minta/aláírási címpéldány csatolandó. Az aláírási/képviseleti jogosultságot AK a Kbt. 35. § (2a) bekezdése, 41/A. §. és 65. § (12) bekezdése szerint ellenőrzi. 17. Ajánlattevőnek nyilatkozatot kell benyújtania arra vonatkozóan, hogy változás-bejegyzési kérelmet nyújtott-e be, amely még nem került átvezetésre a nyilvántartó bíróság/hatóság nyilvántartásában (nemleges nyilatkozat is csatolandó) 18. Az eljárás jelen pontban nem részletezett feltételeit a közbeszerzési dokumentumok tartalmazzák, továbbá a nem szabályozott kérdések vonatkozásában a Kbt. és 322/2015. (X. 30.) Korm. rendelet előírásai szerint kell eljárni. 19. FAKSZ Dr. Hargittay Szabolcs 00295 20. Az eljárással kapcsolatos valamennyi határidő esetén a közép-európai idő az irányadó. 21. Szakmai ajánlat: Az ajánlat részeként be kell nyújtani az árazott költségvetést. A benyújtás elmaradása vagy nem megfelelően történő benyújtása a Kbt. 73. § (1) bekezdés e) pontja szerint az ajánlat érvénytelenségét eredményezheti (71. § (8) bekezdése szerint a hiánypótlás korlátozott). 22. Az ajánlatkérő köteles fogadni és feldolgozni az olyan elektronikus számlákat, amelyek megfelelnek az EN 16931-1:2017 számú európai szabványnak és az Európai Bizottság által e szabványhoz az Európai Unió Hivatalos Lapjában közzétett szintaxislistának. 23. Helyszíni bejárásra vonatkozó információk: Ajánlatkérő 2024. március 21. napján 11:00 órai kezdettel helyszíni bejárást tart. A találkozó és a helyszínbejárás kezdetének helye: Hunyadi téri vásárcsarnok épülete előtt (Budapest VI. kerület, Hunyadi tér 4. – Eötvös utca 5.) Részletes információk az Ajánlati Dokumentációban. 24. Felelősségbiztosítás: A nyertes ajánlattevő a szerződés teljesítésének teljes időtartama alatt rendelkezzen a vállalkozásra vonatkozó, építés-kivitelezésre és szerelésre is kiterjedő (Contractor’s All Risks) felelősségbiztosítással. A felelősségbiztosítás éves kárösszege legalább: 300.000.000,- Ft, a káresemény összege legalább: 100.000.000,- Ft. Amennyiben a nyertes ajánlattevő a felelősségbiztosítást a fentiekben meghatározott módon nem biztosítja a szerződéskötés időpontjáig, a Kbt. 131. § (4) bekezdése szerint a szerződéskötéstől való visszalépésnek minősül, melynek következtében ajánlatkérő a második legkedvezőbb ajánlattevővel kötheti meg a szerződést, amennyiben őt az ajánlatok elbírálásáról szóló összegezésben megjelölte. 25. A nyertes ajánlattevőnek a megvalósítás során a legkörnyezetkímélőbb műszaki megoldásokat és a leghatékonyabb energiafelhasználást lehetővé tevő műszaki megoldásokat és eljárásokat kell alkalmaznia, ennek érdekében a nyertes ajánlattevőnek építés-kivitelezés tevékenységre vonatkozó az MSZ EN ISO 14001 környezetközpontú irányítási rendszer (KIR) szabvánnyal és a MSZ EN ISO 9001 minőségirányítási rendszer (MIR) szabvánnyal szükséges rendelkeznie a szerződés aláírásakor. Amennyiben a nyertes ajánlattevő a szükséges tanúsítványokat a fentiekben meghatározott módon nem biztosítja a szerződéskötés időpontjáig, a Kbt. 131. § (4) bekezdése szerint a szerződéskötéstől való visszalépésnek minősül, melynek következtében ajánlatkérő a második legkedvezőbb ajánlattevővel kötheti meg a szerződést, amennyiben őt az ajánlatok elbírálásáról szóló összegezésben megjelölte.
Többet mutasson
Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Nemzeti nyilvántartási szám: 15329190-2-41
Postacím: Riadó u. 5
Postai irányítószám: 1026
Postai város: Budapest
Régió: Budapest 🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧
Telefon: +36 18828592 📞
Fax: +36 18828593 📠
URL: https://kozbeszerzes.hu 🌏
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Mint: Felülvizsgálati testület
Felülvizsgálati eljárás
Pontos információ a felülvizsgálati eljárások határidejéről (határidejeiről): A közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. tv. 144. §-a és 148. §-a szerint.
Információk az elektronikus munkafolyamatokról
Elektronikus számlázást fogadunk el
Forrás: OJS 2024/S 046-133333 (2024-03-04)
Ajánlati felhívás (2024-04-08)
Eljárás
Adminisztratív információk
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések beérkezésének határideje: 2024-04-22 10:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei: 2024-04-22 12:00:00 📅
A közbeszerzési eljárás feltételei
Megnyitás dátuma: 2024-04-22 12:00:00 📅

Változások
Az eredeti közleményben javítandó szöveg
Szekciószám: PROCEDURE
Új érték
Szöveg:
A(z) IV.2.2) Ajánlatok vagy részvételi kérelmek benyújtásának határideje, dátum, helyi idő (BT-131,BT-1311) mezőben a következő változás történt: A következő helyett: Mon Apr 08 10:00:00 CEST 2024 Helyesen: Mon Apr 22 10:00:00 CEST 2024
Az eredeti közleményben javítandó szöveg
Tétel azonosító száma: LOT-0001
Új érték
Szöveg:
A(z) IV.2.7) Az ajánlatok felbontásának feltételei, dátum, helyi idő (BT-132) mezőben a következő változás történt: A következő helyett: Mon Apr 08 12:00:00 CEST 2024 Helyesen: Mon Apr 22 12:00:00 CEST 2024
Egyéb kiegészítő információk
Az ajánlattételi határidő módosítására került sor. A közbeszerzési dokumentumok további változást NEM tartalmaznak.
A változtatás fő oka: Frissített információ
Tájékoztatás módosításokról
Az előző hirdetmény módosítandó változata: 133333-2024
Forrás: OJS 2024/S 070-208532 (2024-04-08)
Ajánlati felhívás (2024-04-22)
Eljárás
Adminisztratív információk
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések beérkezésének határideje: 2024-05-06 10:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei: 2024-05-06 12:00:00 📅
A közbeszerzési eljárás feltételei
Megnyitás dátuma: 2024-05-06 12:00:00 📅

Változások
Az eredeti közleményben javítandó szöveg
Szekciószám: PROCEDURE
Új érték
Szöveg:
A(z) IV.2.2) Ajánlatok vagy részvételi kérelmek benyújtásának határideje, dátum, helyi idő (BT-131,BT-1311) mezőben a következő változás történt: A következő helyett: Mon Apr 22 10:00:00 CEST 2024 Helyesen: Mon May 06 10:00:00 CEST 2024
Az eredeti közleményben javítandó szöveg
Tétel azonosító száma: LOT-0001
Új érték
Szöveg:
A(z) IV.2.7) Az ajánlatok felbontásának feltételei, dátum, helyi idő (BT-132) mezőben a következő változás történt: A következő helyett: Mon Apr 22 12:00:00 CEST 2024 Helyesen: Mon May 06 12:00:00 CEST 2024
Egyéb kiegészítő információk
Az ajánlattételi határidő módosítására került sor. A közbeszerzési dokumentumok további változást NEM tartalmaznak.
A változtatás fő oka: Frissített információ
Tájékoztatás módosításokról
Az előző hirdetmény módosítandó változata: 208532-2024
Forrás: OJS 2024/S 080-240081 (2024-04-22)
Ajánlati felhívás (2024-05-06)
Eljárás
Adminisztratív információk
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések beérkezésének határideje: 2024-06-06 10:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei: 2024-06-06 12:00:00 📅
A közbeszerzési eljárás feltételei
Megnyitás dátuma: 2024-06-06 12:00:00 📅

Változások
Az eredeti közleményben javítandó szöveg
Szekciószám: PROCEDURE
Új érték
Szöveg:
A(z) IV.2.2) Ajánlatok vagy részvételi kérelmek benyújtásának határideje, dátum, helyi idő (BT-131,BT-1311) mezőben a következő változás történt: A következő helyett: Mon May 06 10:00:00 CEST 2024 Helyesen: Thu Jun 06 10:00:00 CEST 2024
Az eredeti közleményben javítandó szöveg
Tétel azonosító száma: LOT-0001
Új érték
Szöveg:
A(z) IV.2.7) Az ajánlatok felbontásának feltételei, dátum, helyi idő (BT-132) mezőben a következő változás történt: A következő helyett: Mon May 06 12:00:00 CEST 2024 Helyesen: Thu Jun 06 12:00:00 CEST 2024
Egyéb kiegészítő információk
Az ajánlattételi határidő módosítására került sor. A közbeszerzési dokumentumok további változást NEM tartalmaznak.
A változtatás fő oka: Frissített információ
Tájékoztatás módosításokról
Az előző hirdetmény módosítandó változata: 240081-2024
Forrás: OJS 2024/S 089-269791 (2024-05-06)
Ajánlati felhívás (2024-06-14)
Eljárás
Adminisztratív információk
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések beérkezésének határideje: 2024-06-24 10:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei: 2024-06-24 12:00:00 📅
A közbeszerzési eljárás feltételei
Megnyitás dátuma: 2024-06-24 12:00:00 📅

Változások
Az eredeti közleményben javítandó szöveg
Szekciószám: PROCEDURE
Új érték
Szöveg:
A(z) IV.2.2) Ajánlatok vagy részvételi kérelmek benyújtásának határideje, dátum, helyi idő (BT-131,BT-1311) mezőben a következő változás történt: A következő helyett: Thu Jun 06 10:00:00 CEST 2024 Helyesen: Mon Jun 24 10:00:00 CEST 2024
Az eredeti közleményben javítandó szöveg
Tétel azonosító száma: LOT-0001
Új érték
Szöveg:
A(z) IV.2.7) Az ajánlatok felbontásának feltételei, dátum, helyi idő (BT-132) mezőben a következő változás történt: A következő helyett: Thu Jun 06 12:00:00 CEST 2024 Helyesen: Mon Jun 24 12:00:00 CEST 2024
Egyéb kiegészítő információk
Az ajánlattételi határidő meghosszabbítására került sor.
A változtatás fő oka: Frissített információ
Tájékoztatás módosításokról
Az előző hirdetmény módosítandó változata: 240081-2024
Forrás: OJS 2024/S 116-357139 (2024-06-14)