Informatikai beszerzés RRF

Neumann János Egyetem

Adásvételi szerződés digitális fejlesztéshez kapcsolódó informatikai eszközök beszerzésére. Ajánlatkérő alkalmazza a Kbt. 75. § (2) bekezdés e) pontját. BT-70 pont folytatása: Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.): 6:187. §-ára, amely alapján: - Ajánlatkérő a kötbér mellett érvényesítheti a kötbért meghaladó kárt. - Ajánlatkérő a szerződésszegéssel okozott kárának megtérítését akkor is követelheti, ha kötbérigényét nem érvényesítette. Késedelmi kötbér: Ha ajánlattevő – olyan okból, amelyért felelős – késedelmesen teljesít, az ajánlatkérő késedelmi kötbérre jogosult, melynek mértéke a késedelem minden megkezdett napja után naptári naponként a teljes nettó szerződéses ellenérték – mint vetítési alap – 0,5 %-a, de legfeljebb összesen 20 késedelemmel érintett nap. A késedelem esetére kikötött kötbér megfizetése nem mentesít a teljesítési kötelezettség alól a Ptk. 6:187. § (1) bek. alapján. A kötbérmaximum elérése esetén Ajánlatkérő jogosult a szerződést felmondani vagy a szerződéstől elállni, mely okán ajánlattevő meghiúsulási kötbérfizetésre lesz kötelezett. Hibás teljesítési kötbér: Hibás teljesítés esetén ajánlattevő hibás teljesítési kötbér megfizetésére kötelezett. A hibás teljesítési kötbér mértéke a hibás teljesítéssel érintett termék ellenértékének – mint vetítési alapnak - 10%-a/alkalom, de legfeljebb 5 alkalom. A kötbérmaximum elérése esetén Ajánlatkérő jogosult a szerződést felmondani vagy a szerződéstől elállni, mely okán a nyertes ajánlattevő meghiúsulási kötbérfizetésre lesz kötelezett. Ajánlatkérő a hibás teljesítés miatti kötbér mellett nem érvényesítheti szavatossági igényét a Ptk. 6:187. § (2) bekezdése alapján. Hibás teljesítés alkalom alatt Ajánlatkérő azon egy időben felmerülő hibás teljesítés követelésére vonatkozó igényét érti, amely esetében a teljesítés az adott alkalommal nem felel meg a szerződésben vagy a jogszabályban megállapított minőségi követelményeknek. Meghiúsulási kötbér: Amennyiben a keretszerződés teljesítése - olyan okból, amiért ajánlattevő felelős – meghiúsul, Ajánlatkérő a szerződést azonnali hatállyal felmondja, és ajánlattevő meghiúsulási kötbért köteles fizetni. A meghiúsulási kötbér mértéke a teljes nettó szerződéses ellenérték 20%-a. A meghiúsulási kötbért Ajánlatkérő különösen akkor jogosult érvényesíteni, ha ajánlattevő a szerződéskötést követően szerződéses kötelezettségét vagy annak egy részét olyan okból, amelyért felelős, nem teljesíti, a teljesítést megtagadja vagy a teljesítés olyan okból, amelyért ajánlattevő felelős, lehetetlenül. Ajánlatkérő jogosult továbbá meghiúsulási kötbért érvényesíteni a szerződés rendkívüli felmondással történő megszüntetése esetén, illetve elállás esetén.

Határidő

Az ajánlatok beérkezésének határideje 2024-10-11. A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2024-09-10.

Szállítók

A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:

Kicsoda? Mi az? Hol?
Beszerzési előzmények
Dátum Dokumentum
2024-09-10 Ajánlati felhívás
2024-10-10 Ajánlati felhívás
2025-03-11 Tájékoztató az eljárás eredményéről
Ajánlati felhívás (2024-09-10)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Cím: Informatikai beszerzés RRF
Hivatkozási szám: EKR000852582024
Rövid leírás:
Adásvételi szerződés digitális fejlesztéshez kapcsolódó informatikai eszközök beszerzésére. Ajánlatkérő alkalmazza a Kbt. 75. § (2) bekezdés e) pontját. BT-70 pont folytatása: Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.): 6:187. §-ára, amely alapján: - Ajánlatkérő a kötbér mellett érvényesítheti a kötbért meghaladó kárt. - Ajánlatkérő a szerződésszegéssel okozott kárának megtérítését akkor is követelheti, ha kötbérigényét nem érvényesítette. Késedelmi kötbér: Ha ajánlattevő – olyan okból, amelyért felelős – késedelmesen teljesít, az ajánlatkérő késedelmi kötbérre jogosult, melynek mértéke a késedelem minden megkezdett napja után naptári naponként a teljes nettó szerződéses ellenérték – mint vetítési alap – 0,5 %-a, de legfeljebb összesen 20 késedelemmel érintett nap. A késedelem esetére kikötött kötbér megfizetése nem mentesít a teljesítési kötelezettség alól a Ptk. 6:187. § (1) bek. alapján. A kötbérmaximum elérése esetén Ajánlatkérő jogosult a szerződést felmondani vagy a szerződéstől elállni, mely okán ajánlattevő meghiúsulási kötbérfizetésre lesz kötelezett. Hibás teljesítési kötbér: Hibás teljesítés esetén ajánlattevő hibás teljesítési kötbér megfizetésére kötelezett. A hibás teljesítési kötbér mértéke a hibás teljesítéssel érintett termék ellenértékének – mint vetítési alapnak - 10%-a/alkalom, de legfeljebb 5 alkalom. A kötbérmaximum elérése esetén Ajánlatkérő jogosult a szerződést felmondani vagy a szerződéstől elállni, mely okán a nyertes ajánlattevő meghiúsulási kötbérfizetésre lesz kötelezett. Ajánlatkérő a hibás teljesítés miatti kötbér mellett nem érvényesítheti szavatossági igényét a Ptk. 6:187. § (2) bekezdése alapján. Hibás teljesítés alkalom alatt Ajánlatkérő azon egy időben felmerülő hibás teljesítés követelésére vonatkozó igényét érti, amely esetében a teljesítés az adott alkalommal nem felel meg a szerződésben vagy a jogszabályban megállapított minőségi követelményeknek. Meghiúsulási kötbér: Amennyiben a keretszerződés teljesítése - olyan okból, amiért ajánlattevő felelős – meghiúsul, Ajánlatkérő a szerződést azonnali hatállyal felmondja, és ajánlattevő meghiúsulási kötbért köteles fizetni. A meghiúsulási kötbér mértéke a teljes nettó szerződéses ellenérték 20%-a. A meghiúsulási kötbért Ajánlatkérő különösen akkor jogosult érvényesíteni, ha ajánlattevő a szerződéskötést követően szerződéses kötelezettségét vagy annak egy részét olyan okból, amelyért felelős, nem teljesíti, a teljesítést megtagadja vagy a teljesítés olyan okból, amelyért ajánlattevő felelős, lehetetlenül. Ajánlatkérő jogosult továbbá meghiúsulási kötbért érvényesíteni a szerződés rendkívüli felmondással történő megszüntetése esetén, illetve elállás esetén.
Többet mutasson
Szerződés típusa: Árubeszerzések
Termékek/szolgáltatások: Számítógépek és tartozékaik 📦
Információk a tételekről
Az ajánlatok legfeljebb a következő tételekre nyújthatók be: 1
Leírás
Belső azonosító: EKR000852582024/1
A beszerzés leírása:
Adásvételi szerződés az alábbi digitális fejlesztéshez kapcsolódó informatikai eszközök beszerzésére: 1. Irodai laptop, táskával és USB C töltős dokkolóval 108 db 2. Micro PC 99 db 3. Monitor 99 db 4. Monitor és micro PC állvány 99 db 5. Külső merevlemez 3 db 6. Webkamera mikrofonnal 1049 db A részletes műszaki előírásokat a közbeszerzési dokumentumok részeként kiadott műszaki táblázat tartalmazza. A felhívásban, valamint a közbeszerzési KDban szereplő meghatározott gyártmányra, eredetre, típusra történő hivatkozás csak a közbeszerzés tárgyának egyértelmű és közérthető meghatározása, megkönnyítése érdekében történt. Ajánlatkérő a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdése alapján azzal mindenben egyenértékű terméket elfogad. A Kbt. 27/A. §-a szerint az Ajánlatkérő – kivéve a Kbt. 5. § (2)-(4) bekezdése szerinti Ajánlatkérőt – köteles fogadni és feldolgozni az olyan elektronikus számlákat, amelyek megfelelnek az EN 16931-1:2017 számú európai szabványnak és az Európai Bizottság által e szabványhoz az Európai Unió Hivatalos Lapjában közzétett szintaxislistának.
Többet mutasson
Postacím: Izsáki
út
10.
Irányítószám: 6000
Város: Kecskemét
Ország: Magyarország 🇭🇺
A teljesítés helye: Bács-Kiskun 🏙️
Időtartam: 2 hónap
Díjazási kritériumok
Ár
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0001

Eljárás
Az eljárás típusa
Nyílt eljárás
Jogalap: 2014/24/EU irányelv
Adminisztratív információk
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések beérkezésének határideje: 2024-10-11 16:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei: 2024-10-11 18:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei (hely): Az EKRr 15. § (2) bekezdése értelmében az ajánlatokat tartalmazó iratok felbontását az EKR az ajánlattételi határidő lejártát követően, kettő órával később kezdi meg. A Kbt. 68. § (1b) bekezdése értelmében az elektronikusan benyújtott ajánlatok felbontását az EKR végzi úgy, hogy a bontás időpontjában az ajánlatok az ajánlatkérő számára hozzáférhetővé válnak.
Az ajánlatok felbontásának feltételei (Tájékoztatás a felhatalmazott személyekről és a felbontási eljárásról):
A Kbt. 68. § (4) és (6) bekezdése szerint. A Kbt. 68. § (1c) bekezdése értelmében az elektronikusan benyújtott ajánlat esetében a Kbt. 68. § (4)-(5) bekezdése szerinti adatokat az EKR a bontás időpontjától kezdve azonnal elektronikusan - azzal a tartalommal, ahogyan azok az ajánlatban szerepelnek - az ajánlattevők részére elérhetővé teszi.
Többet mutasson
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Minimális időtartam, amely alatt az ajánlattevőnek fenn kell tartania az ajánlatot: 60 nap
A közbeszerzési eljárás feltételei
Biztosítéknyújtási kötelezettség áll fenn
A szerződést elnyerő ajánlattevők csoportjának valamilyen jogi formát kell öltenie
Megnyitás dátuma: 2024-10-11 18:00:00 📅
Hely:
Az EKRr 15. § (2) bekezdése értelmében az ajánlatokat tartalmazó iratok felbontását az EKR az ajánlattételi határidő lejártát követően, kettő órával később kezdi meg. A Kbt. 68. § (1b) bekezdése értelmében az elektronikusan benyújtott ajánlatok felbontását az EKR végzi úgy, hogy a bontás időpontjában az ajánlatok az ajánlatkérő számára hozzáférhetővé válnak.
Többet mutasson
További információk:
A Kbt. 68. § (4) és (6) bekezdése szerint. A Kbt. 68. § (1c) bekezdése értelmében az elektronikusan benyújtott ajánlat esetében a Kbt. 68. § (4)-(5) bekezdése szerinti adatokat az EKR a bontás időpontjától kezdve azonnal elektronikusan - azzal a tartalommal, ahogyan azok az ajánlatban szerepelnek - az ajánlattevők részére elérhetővé teszi.
Többet mutasson
Elektronikus számlázás: Kötelező
Elektronikus fizetést használnak
A szerződés teljesítési feltételeket tartalmaz

Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk
Műszaki és szakmai képességek
A kiválasztási kritériumok listája és rövid leírása:
A Kr. 1. § (1) szerint: Az ajánlattevőnek az ajánlatában a Kbt. Második Része szerint lefolytatott közbeszerzési eljárásban ajánlatának benyújtásakor a Kr. II. Fejezetének megfelelően, az EEKD. benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy megfelel a Kbt. 65. §-a alapján az ajánlatkérő által meghatározott alkalmassági követelményeknek. Ajánlatkérő a Kr. 30. § (4) bekezdésére történő egyidejű hivatkozással felhívja a figyelmet arra, hogy jelen ajánlati felhívásban az ajánlattevőnek a szerződés teljesítésére vonatkozó műszaki, illetve szakmai alkalmasság feltételeit és azok igazolásának módját a minősített ajánlattevők hivatalos jegyzékébe történő felvétel feltételét képező minősítési szempontokhoz képest szigorúbban határozta meg. A Kbt. 65. § (6) bekezdése alapján az előírt alkalmassági követelményeknek a közös ajánlattevők vagy közös részvételre jelentkezők együttesen is megfelelhetnek. Azon követelményeknek, amelyek értelemszerűen kizárólag egyenként vonatkoztathatóak a gazdasági szereplőkre, az együttes megfelelés lehetősége értelmében elegendő, ha közülük egy felel meg. A Kbt. 65. § (7) bekezdése szerint az előírt alkalmassági követelményeknek az ajánlattevők vagy részvételre jelentkezők bármely más szervezet vagy személy kapacitására támaszkodva is megfelelhetnek, a közöttük fennálló kapcsolat jogi jellegétől függetlenül. Ebben az esetben meg kell jelölni az ajánlatban, több szakaszból álló eljárásban a részvételi jelentkezésben ezt a szervezetet és az eljárást megindító felhívás vonatkozó pontjának megjelölésével azon alkalmassági követelményt vagy követelményeket, amelynek igazolása érdekében az ajánlattevő vagy részvételre jelentkező ezen szervezet erőforrására vagy arra is támaszkodik. A (8) bekezdésben foglalt eset kivételével csatolni kell az ajánlatban vagy részvételi jelentkezésben a kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet olyan szerződésben vagy előszerződésben vagy más formában vállalt kötelezettségvállalását tartalmazó okiratot, amely alátámasztja, hogy a szerződés teljesítéséhez szükséges erőforrások rendelkezésre állnak majd a szerződés teljesítésének időtartama alatt. A Kbt. 65. § (11) bekezdése alapján nem használhatja fel a gazdasági szereplő alkalmassága igazolására azokat az adatokat, amelyek felhasználására jogutódlás eredményeként - a jogelőd (7) bekezdés szerinti bevonása nélkül - maga lenne jogosult, ha a jogelőd gazdasági szereplő tekintetében az eljárásban alkalmazandó valamely kizáró ok fennáll, vagy - ha a jogelőd megszűnt - megszűnése hiányában fennállna. A gazdasági szereplő ebben az esetben is élhet a Kbt. 64. § szerinti lehetőséggel és felhasználhatja a jogelődnek az alkalmasság igazolására szolgáló adatait, ha a korábban felmerült kizáró okkal összefüggésben igazolja megbízhatóságát. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Kr. 22. § (1)-(2) bekezdésében foglaltakra.
Többet mutasson
M/1: M/1. A Kr. 1. § (1) szerint: Az ajánlattevőnek az ajánlatában a Kbt. Második Része szerint lefolytatott közbeszerzési eljárásban ajánlatának benyújtásakor a Kr. II. Fejezetének megfelelően, az egységes európai közbeszerzési dokumentum benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy megfelel a Kbt. 65. §-a alapján az ajánlatkérő által meghatározott alkalmassági követelménynek. Ajánlatkérő felhívja a tisztelt ajánlattevők figyelmét, hogy a Kr. 2. § (1) bekezdés c) pontja és az (5) bekezdés rendelkezései alapján az alkalmassági követelmények előzetes igazolására elfogadja az érintett gazdasági szereplő egyszerű nyilatkozatát. Erre tekintettel Ajánlattevő az egységes európai közbeszerzési dokumentum IV. része „α”(alfa) szakaszát köteles kitölteni. A Kbt. 69. § (4) bekezdése alapján az értékelési szempontokra figyelemmel legkedvezőbbnek tekinthető ajánlattevő, illetőleg adott esetben a Kbt. 69. § (6) bekezdése alapján az értékelési sorrendben azt követő következő legkedvezőbb ajánlattevő által az utólagos igazolási kötelezettség körében, a műszaki alkalmasság alátámasztása céljából benyújtandó igazolás: M/1. Ajánlattevő csatolja a Kbt. 65. § (1) bekezdésének b) pontja és a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21. § (1a) bekezdésének a) pontja alapján az ajánlati felhívás feladásának időpontjától visszafelé számított három év (három év alatt befejezett, de legfeljebb hat éven belül megkezdett) legjelentősebb szállításainak ismertetését. Ajánlattevő csatolja a Kbt. 65. § (1) bekezdésének b) pontja és a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21. § 1) bekezdésének a) pontja alapján az ajánlati felhívás feladásának időpontjától visszafelé számított három év alatt befejezett, de legfeljebb hat éven belül megkezdett legjelentősebb, közbeszerzés tárgyából származó szállításainak ismertetését. Az igazolásnak/nyilatkozatnak legalább a következő adatokat kell tartalmaznia: - a teljesítés idejét (kezdő és befejező időpontja év/hónap/nap pontossággal) - a szerződést kötő másik fél megnevezését, székhelyét; - szállítás tárgyát; - szállítás mennyiségét; - továbbá nyilatkozatot arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e. Az igazolás/nyilatkozat tartalmazzon minden olyan adatot, mely az alkalmasság megítéléséhez a minimumkövetelményekben megfogalmazásra került. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a 321/2015. (X.30.) kormányrendelet 21/A §, illetve a 22. § (1)-(2) bekezdésében foglaltakra. Az alkalmasság minimumkövetelménye(i): M/1. Alkalmatlan az ajánlattevő, amennyiben nem rendelkezik az ajánlati felhívás feladásának időpontjától visszafelé számított 3 év alatt befejezett, de legfeljebb 6 éven belül megkezdett informatikai eszközök szállítására vonatkozó szerződésszerűen teljesített referenciával, amely tartalmazott minimum: - 500 db informatikai eszköz, amely tartalmazott minimum 100 db számítógépet. Az előírt referenciában foglalt mennyiség több szerződéssel is teljesíthető. Ajánlatkérő felhívja a tisztelt ajánlattevők figyelmét, hogy a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 2. § (1) bekezdés c) pontja és az (5) bekezdés rendelkezései alapján az alkalmassági követelmények előzetes igazolására elfogadja az érintett gazdasági szereplő egyszerű nyilatkozatát. Erre tekintettel Ajánlattevő az egységes európai közbeszerzési dokumentum IV. része „α”(alfa) szakaszát köteles kitölteni. Ajánlatkérő felhívja a tisztelt ajánlattevők figyelmét, hogy a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 2. § (1) bekezdés c) pontja és az (5) bekezdés rendelkezései alapján az alkalmassági követelmények előzetes igazolására elfogadja az érintett gazdasági szereplő egyszerű nyilatkozatát. Erre tekintettel Ajánlattevő az egységes európai közbeszerzési dokumentum IV. része „α”(alfa) szakaszát köteles kitölteni.
Többet mutasson
Részvételi feltételek
A gazdasági szereplők azon csoportjának jogi formája, amelynek a szerződést oda kell ítélni:
Ajánlatkérő nem teszi lehetővé a nyertes ajánlattevő(k) számára a szerződés teljesítése érdekében gazdálkodó szervezet (projekttársaság) létrehozását.
Kauciók és garanciák: Ajánlatkérő az ajánlattételt ajánlati biztosítékhoz nem köti.
A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre:
Ajánlatkérő a vételárat az eszközök leszállítását követően, a teljesítési igazolás kiadása után, a szabályszerűen kiállított számla ellenében átutalással fizeti meg. Ajánlattevő egy számla benyújtására jogosult. Ajánlatkérő előleget nem biztosít. Az ellenszolgáltatás összegének megfizetése a RRF-2.1.2-21-2022-00039 azonosító számú projektből kerül finanszírozásra. Finanszírozás formája: utófinanszírozás. Támogatás intenzitása: 100 % A számlán fel kell tüntetni a projekt azonosító számát is. A támogatás rendjére és a finanszírozási feltételeire a 373/2022. (IX. 30.) Korm. rendelet rendelkezéseit kell alkalmazni. Az igazolt teljesítést követően a benyújtott számla 30 napon belül átutalással kerül kiegyenlítésre, figyelemmel a Ptk. 6:130 § (1)-(2) bekezdésének rendelkezéseire. A kifizetés során a Kbt. 135. § (1), (3) és (6) bekezdései és az ÁFA törvény rendelkezései alkalmazandóak. Az elszámolás és kifizetés pénzneme: HUF.
Többet mutasson
A szerződéssel kapcsolatos feltételek
A szerződés teljesítésének feltételei:
Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.): 6:187. §-ára, amely alapján: - Ajánlatkérő a kötbér mellett érvényesítheti a kötbért meghaladó kárt. - Ajánlatkérő a szerződésszegéssel okozott kárának megtérítését akkor is követelheti, ha kötbérigényét nem érvényesítette. Ajánlatkérő késedelmi, hibás teljesítési és meghiúsulási kötbért alkalmaz (részletesen kifejtve a BT-24 mezőben). A szerződést biztosító mellékkötelezettségek és a fizetési feltételek részletes szabályait a közbeszerzési dokumentumok részét képező szerződéstervezet tartalmazza. Jótállás: Minimális mértéke: 12 hónap, kivéve azon termékek esetét, amelyekre a kiadott műszaki tartalom magasabb jótállást ír elő, ott a magasabb idejű jótállás az elvárt.
Többet mutasson
Részvételi feltételek
Kizárási ok: Tisztán nemzeti kizáró okok
Kizárási okok leírása:
A BT-67(a) pontban megjelölt típus csak technikai okból került kiválasztásra. Az eljárásban alkalmazott kizáró okok: Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó, és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, akivel szemben a Kbt. 62. § (1)-(2) bekezdéseiben meghatározott kizáró okok bármelyike fennáll. Ajánlatkérő felhívja továbbá a figyelmet a Kbt. 74. § (1) bekezdésére is. Az igazolási módok felsorolása és rövid leírása: Az ajánlattevőnek az ajánlatában a közbeszerzési eljárásokban az alkalmasság és a kizáró okok igazolásának, valamint a közbeszerzési műszaki leírás meghatározásának módjáról szóló 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet (továbbiakban: 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet) II. Fejezetének megfelelően, az egységes európai közbeszerzési dokumentum (EEKD) benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy nem tartozik a Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdésének hatálya alá. Az ajánlatkérő által a Kbt. 69. § (4)-(6) bekezdése alapján a kizáró okokra vonatkozó igazolások benyújtására felhívott gazdasági szereplőnek a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 8. §, 10. §, 12. § - 16. §-a szerint kell igazolnia, hogy nem tartozik az eljárásban előírt kizáró okok hatálya alá. Az ajánlattevő ajánlatában nyilatkozni köteles arról, hogy a szerződés teljesítéséhez nem vesz igénybe a Kbt. 62. § (1)-(2) bekezdés szerinti kizáró okok hatálya alá eső alvállalkozót. Ajánlatkérő kizárja az eljárásból azon ajánlattevőt, alvállalkozót vagy az alkalmasság igazolásában részt vevő más szervezetet, akivel szemben a kizáró okok az eljárás során következnek be. A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1. § (7) bekezdése alapján a kizáró okokra és az alkalmassági követelményekre vonatkozóan a közbeszerzés megkezdését megelőzően kiállított igazolások is benyújthatóak (felhasználhatóak) mindaddig, ameddig az igazolásokban foglalt tény, illetve adat tartalma valós. Az ajánlatkérő – ellenkező bizonyításig – az adat valóságtartalmát az ajánlattevő erre vonatkozó külön nyilatkozata nélkül vélelmezi. Ajánlatkérő felhívja az Ajánlattevők figyelmét a Kbt. 69. § (11a) bekezdésében foglaltakra. A Kbt. 62. § (1) bekezdés b) és f) pontjában említett kizáró okok kivételével bármely egyéb kizáró ok fennállása ellenére – beleértve azokat az eseteket, amikor a törvényben meghatározott kötelességszegés vagy jogsértés az ajánlatkérő mérlegelése alapján vezet kizáráshoz – az ajánlattevő, alvállalkozó vagy alkalmasság igazolásában részt vevő gazdasági szereplő nem zárható ki a közbeszerzési eljárásból, amennyiben a Közbeszerzési Hatóság a Kbt. 188. § (4) bekezdése szerinti véglegessé vált határozata- vagy annak megtámadására irányuló közigazgatási per esetén a bíróság 188. § (5) bekezdése szerinti jogerős határozata kimondta, hogy az érintett gazdasági szereplő az ajánlat benyújtását megelőzően olyan intézkedéseket hozott, amelyek a kizáró ok fennállásának ellenére kellőképpen igazolják a megbízhatóságát. Ajánlatkérő felhívja a tisztelt Ajánlattevők figyelmét, hogy a Kr. 2. § (1) bekezdés c) pontja és az (5) bekezdés rendelkezései alapján az alkalmassági követelmények előzetes igazolására elfogadja az érintett gazdasági szereplő egyszerű nyilatkozatát. Erre tekintettel Ajánlattevő az egységes európai közbeszerzési dokumentum IV. része „α”(alfa) szakaszát köteles kitölteni. Ajánlattevőnek az ajánlata részeként csatolnia kell nyilatkozatát az ukrajnai helyzetet destabilizáló orosz intézkedések miatt hozott korlátozó intézkedésekről szóló 833/2014/EU tanácsi rendelet 5k. cikk (1) bekezdése szerinti tilalomról a kiadott nyilatkozatmintában foglaltak szerint. Amennyiben a fent hivatkozott jogszabályi tilalom az ajánlattevő, illetve az általa igénybe vett, a szerződés értékének 10 %-át meghaladó alvállalkozó, szállító vagy kapacitást biztosító szervezet vonatkozásában fennáll a benyújtott ajánlat érvénytelen a Kbt. 73. § (1) bekezdésének e) pontja alapján. Ajánlattevő Kbt. 69. § (4) bekezdésre vonatkozó felhívásra köteles csatolni a Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kb), és kc) pont vonatkozásában. A Kbt. 69. § (4) bekezdésre vonatkozó felhívás alapján köteles csatolni a Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kb) alpontja tekintetében az ajánlattevő nyilatkozatát, amely a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló 2017. évi LIII. törvény (a továbbiakban: pénzmosásról szóló törvény) 3. § 38. pont a)–b) vagy d) alpontja szerint definiált valamennyi tényleges tulajdonosa személyazonosító adatainak, adóazonosító adatainak, külső nyilvántartás szerinti személy-, illetve adóazonosító adatainak, valamint érdekeltségének a pénzmosásról szóló törvény 3. § 38. pont a)–b) vagy d) alpontja szerinti jellege és mértéke bemutatását tartalmazza; ha a gazdasági szereplőnek nincs a pénzmosásról szóló törvény 3. § 38. pont a)–b) vagy d) alpontja szerinti tényleges tulajdonosa, úgy erre vonatkozó nyilatkozatot szükséges csatolni. Ajánlattevő a Kbt. 69. § (4) bekezdésre vonatkozó felhívás alapján köteles csatolni a Kr. 8. § ic) pontja szerinti nyilatkozatát a Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kc) alpontja tekintetében, arról, hogy van-e olyan jogi személy vagy személyes joga szerint jogképes szervezet, amely az ajánlattevőben közvetetten vagy közvetlenül több, mint 25%-os tulajdoni résszel vagy szavazati joggal rendelkezik. Ha van ilyen szervezet, az ajánlattevő köteles azt nyilatkozatban megnevezni (cégnév, székhely), továbbá nyilatkozik, hogy annak vonatkozásában a Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kc) alpontjában hivatkozott kizáró feltétel nem áll fenn. A kizáró okok igazolásánál kérjük figyelembe venni a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1. § -16. §-át.
Többet mutasson

Ajánlatkérő hatóság
Név és címek
Név: Neumann János Egyetem
Nemzeti nyilvántartási szám: 19253103203
Postacím: Izsáki Út 10
Postai irányítószám: 6000
Postai város: Kecskemét
Régió: Bács-Kiskun 🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
Kapcsolattartó pont: Berczeli Miklós
E-mail: berczeli.miklos@nje.hu 📧
Telefon: +36 203700692 📞
Fax: +36 76501979 📠
URL: https://nje.hu 🌏
Csoportvezető
A vevő profiljának címe: https://nje.hu 🌏
Az ajánlatkérő szerv típusa
Közjogi intézmény
Fő tevékenység
Oktatás
Kommunikáció
Dokumentumok URL címe: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR000852582024/reszletek 🌏
Részvétel URL: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR000852582024/reszletek 🌏
Az uniós alapok azonosítója: RRF-2.1.2-21-2022-00039
Uniós alapok programja: Reformtámogató program (a reformösztönző eszközt és a konvergenciatámogató eszközt is beleértve) (2021/2027)
Beszerzési dokumentum nyelve: magyar 🗣️
Elektronikus benyújtás: Kötelező

Kiegészítő információk
További információk
A részajánlattétel kizárásának indoklása: Az egyes termékek megbontása nem lenne gazdaságos és a felelősségi rendet tekintve nem ésszerű és jogi aggályokat is felvet. Ajánlatkérő álláspontja szerint, a részajánlat tétel megtagadását jelen közbeszerzési eljárásban alátámasztja a gazdasági észszerűség és a felelős pénzgazdálkodás szem előtt tartása is. A piacon működő gazdasági szereplők egységesen valamennyi termék beszerzésére és szállítására képesek, a szállítani képes gazdasági szereplők között a verseny nem kerül korlátozásra a részajánlattételének kizárásával. Valamennyi eszközt egy helyre kell leszállítani, az eszközök tárgya, funkciója megegyezik egymással vagy nagyon hasonló, ugyanarra a célra kerülnek beszerzésre. Az eszközök részekre való megbontása megnöveli az eszközök árát, az adminisztrációs költségeket és a szerződéses kötelezettségek érvényesítésének kockázatát. 1. Formai előírások: Az ajánlatokat kizárólag elektronikus úton, az EKR rendszeren keresztül lehet benyújtani Az ajánlat részét képező dokumentumokat/nyilatkozatokat amennyiben nem áll rendelkezésre elektronikus űrlap, úgy .pdf formátumú fájlban kell elkészíteni. Ajánlattevőnek árazott költségvetést is be kell nyújtania cégszerűen aláírt, .pdf formátumban, valamint szerkeszthető .xls formátumban is, figyelemmel a Kbt. 41/B. § (1) bekezdésére. Az EKR űrlapjait meghaladóan benyújtandó igazolásokat/nyilatkozatot (dokumentumot) a gazdasági szereplő aláírásra jogosult, vagy általa meghatalmazott személynek alá kell írnia és fel kell tölteni az EKR felületén az erre a célra létrehozott blokkokban. 2. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet arra, hogy az EKR-ben megtett nyilatkozatokra vonatkozóan támasztott követelmények tekintetében a Kbt 41/A. §-a irányadó. 3. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet az EKRr 11. § (2)-(3) bekezdése vonatkozásában, hogy amennyiben az EKR-ben az ajánlat részeként csatolt dokumentum nem tesz eleget a közbeszerzési dokumentumokban meghatározott, az ajánlat részét képező dokumentumok informatikai jellemzőire vonatkozó követelményeknek, de az ajánlatkérő számára olvasható, illetve megjeleníthető, az ajánlatkérő - ha azt nem tartja szükségesnek - nem köteles hiánypótlásra felhívni az ajánlattevőt, és úgy kell tekinteni, hogy az ajánlat megfelelt az előírt követelményeknek. Amennyiben az ajánlat részeként csatolt dokumentum nem tesz eleget az előírt informatikai követelményeknek és az ajánlatkérő számára nem olvasható, illetve jeleníthető meg, ez nem tekinthető formai hiányosságnak, azt úgy kell kezelni, mintha az ajánlattevő az érintett dokumentumot nem nyújtotta volna be és a Kbt. hiánypótlásra vonatkozó szabályaira figyelemmel kell eljárni. Amennyiben az EKR-ben az ajánlat részeként csatolt dokumentum eleget tesz a közbeszerzési dokumentumokban meghatározott, az ajánlat részét képező dokumentumok informatikai jellemzőire vonatkozó követelményeknek, de az egyéb okból nem olvasható, illetve nem jeleníthető meg, az ajánlattevőt fel kell hívni az ajánlat olvashatóságához és megjeleníthetőségéhez szükséges szoftver megnevezésére. Az ajánlatkérő - ha a közbeszerzési dokumentumokban eltérően nem rendelkezik - csupán általánosan hozzáférhető, ingyenes vagy szabad szoftvert köteles igénybe venni az ajánlatok olvasásához és megjeleníthetőségéhez az ajánlattevő előbbi nyilatkozata alapján. Amennyiben a dokumentum tartalma ezt követően sem határozható meg, azt úgy kell kezelni, mintha az ajánlattevő az érintett dokumentumot nem nyújtotta volna be és a Kbt. hiánypótlásra vonatkozó szabályaira figyelemmel kell eljárni. 4. Kbt. 41/A. § (4) bekezdése szerint az EKR-ben elektronikus úton tett nyilatkozat tekintetében az ajánlatkérő szervezet vagy - az ajánlatot a rendszerben benyújtó gazdasági szereplő esetében - a gazdasági szereplő képviselőjének kell tekinteni azt a személyt, aki az EKR-ben az ajánlatkérő szervezet vagy gazdasági szereplő részéről a nyilatkozattételhez szükséges hozzáféréssel és jogosultsággal rendelkezik. Az EKR-ben kitöltött elektronikus űrlapot e vélelem alapján az ajánlatkérő szervezet, illetve a gazdasági szereplő eredeti nyilatkozatának kell tekinteni. 5. Az ajánlatnak a Kbt. 66. § (5) bekezdés szerinti felolvasólapot kell tartalmaznia, amelyen fel kell tünteti a Kbt. 68. § (4) bekezdése szerinti adatokat. Ajánlattevőnek elektronikus űrlap formájában köteles az ajánlata részeként kitölteni (EKRr 11. § (1) bekezdés). 6. Az ajánlatot az ajánlattevőnek a Kbt. 66. § (1) bekezdése alapján az felhívásban, valamint a közbeszerzési dokumentumokban meghatározott tartalmi és formai követelményeknek megfelelően kell elkészítenie és benyújtania az ajánlattételi határidő lejártáig. 7. Az ajánlatnak tartalmaznia kell a Kbt. 66. § (2), (5) bekezdései szerint előírtakat. 8. Az ajánlat összeállításának költsége az ajánlattevőt terheli, ezzel kapcsolatosan ajánlatkérő költségtérítést nem fizet. 9. Amennyiben bármely, az ajánlathoz csatolt okirat, igazolás, nyilatkozat, stb. nem magyar nyelven kerül kiállításra, úgy azt az ajánlattevő magyar nyelvű fordításban is köteles becsatolni. A Kbt. 47. § (2) és (2a) bekezdése alapján: Az ajánlatkérő a nem magyar nyelven benyújtott dokumentumok ajánlattevő általi fordítását is köteles elfogadni. Az ajánlat 68. § (2) bekezdése szerint benyújtott egy eredeti példányának a 66. § (2) bekezdése szerinti nyilatkozat eredeti aláírt példányát kell tartalmaznia. 10. A Kr. szerint a folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás esetében az ajánlattevő az ajánlathoz köteles csatolni a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet és az annak érkezéséről a cégbíróság által megküldött igazolást. Amennyiben ajánlattevő cégügyében változásbejegyzési eljárás nincs folyamatban, kérjük ajánlatában csatolja az erről szóló (nemleges) nyilatkozatot. 11. Az ajánlatkérő a hiánypótlás lehetőségét a Kbt. 71. §-a szerint biztosítja a 71. § (6) bek. szerinti korlátozással. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet az EKRr 11. § (2)-(3) bekezdésére. 12. Az eljárás eredményéről az ajánlatkérő a Kbt. 70. § alapján legkésőbb az ajánlati kötöttség lejártát megelőző napon az ajánlatok elbírálásáról szóló összegezés megküldésével írásban tájékoztatja az ajánlattevőket, figyelemmel a Kbt. 79. § (1)-(2) bekezdéseire. 13. Az ajánlatnak tartalmaznia kell az ajánlattevő kifejezett nyilatkozatát a Kbt. 65. § (7) bekezdésére vonatkozóan. A nemleges tartalmú nyilatkozatot is csatolni szükséges. A Kbt. 65. § (7) bekezdés rendelkezései alapján csatolni kell az ajánlatban a kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet olyan szerződéses vagy előszerződésben vagy más formában vállalt kötelezettségvállalását tartalmazó okiratot, amely alátámasztja, hogy a szerződés teljesítéséhez szükséges erőforrások rendelkezésre állnak majd a szerződés teljesítésének időtartama alatt. A Kbt. 65. § (12) bekezdésének megfelelően az okiratnak tartalmaznia kell – a Kbt. 65. § (8) bekezdése szerinti szervezet részéről az ajánlatban csatolni kell – az ajánlattevő részére szóló meghatalmazást arra, hogy az EKR-ben elektronikus úton teendő nyilatkozatok megtételekor az adott szervezet képviseletében eljárhat. Felhívjuk a figyelmet az EKRr 6. § (6a) bekezdésében foglaltakra: ajánlattevő kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezetként csak olyan gazdasági szereplőt vehet igénybe, amely regisztrált az EKR-ben, vagy amelynek adatait az ajánlattétel során az EKR-ben előzetesen rögzítette! 14. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Kbt. 73. § (5) bekezdésére. 15. Ajánlatkérő a szerződés teljesítése érdekében nem írja elő és nem teszi lehetővé projekttársaság létrehozását sem az önálló, sem a közös ajánlattevők esetében. 16. Ajánlatkérő az eljárás során az ajánlatok bírálata kapcsán a Kbt. 81. § (4) és (5) bekezdésben foglaltak szerint jár el. 17. Alvállalkozó igénybevételére a Kbt. 138. § szerint van lehetőség. 18. FAKSZ: dr. Simon Krisztián 01065. 19. Ajánlattevő köteles ajánlatában csatolni a KD részét képező költségvetést/termékleírást valamennyi tételére kiterjedően kitöltve, cégszerűen aláírva. Ajánlattevőnek az eszközlistában fel kell tüntetni a megajánlott termék megnevezését és típusát, valamint a termék gyártójának megnevezését és származási helyét (ország). Felhívjuk a tisztelt ajánlattevők figyelmét, hogy a kiadott árazatlan eszközlista tételein és a benne szereplő mennyiségeken nem módosíthat, azokat nem egészítheti ki. Amennyiben az eszközlistában szereplő specifikációk helyett mást kíván megajánlani, köteles a megajánlott termék egyenértékűségét a Kr. 46. § (3)-(4) bekezdése alapján igazolni. Amennyiben az eszközlistában szereplő specifikációk helyett mást kíván az ajánlattevő megajánlani, úgy ennek tényét is köteles feltüntetni az ajánlatban szereplő eszközlistában. 20. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet arra, hogy az ajánlatban a gyártó és a típus megadásának hiánya nem hiánypótolható, illetve az ajánlatban megadott, a termékre vonatkozó paraméter nem változtatható meg. A termékre vonatkozó paraméter hiánypótlás vagy felvilágosításkérés keretében csak akkor javítható, amennyiben a termék egyértelműen beazonosítható és az igazolható adataihoz képest csak tévesen került megadásra a termékleírásban szereplő adatok. 21. Ajánlatkérő alkalmazza a Kbt. 75. § (2) bekezdés e) pontját. 22. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet arra, hogy az ajánlatban csatolt dokumentumok üzleti titokká nyilvánítása kizárólag a Kbt. 44. § szerinti előírásoknak megfelelően lehetséges. Az üzleti titokká nyilvánításról és annak indokolásáról az ajánlatban nyilatkozni kell. 23. Ajánlattevőnek és adott esetben az alkalmasság igazolásában részt vevő más szervezetnek az alábbi cégokmányokat kell az ajánlathoz csatolni: 1. az ajánlatot aláíró(k) aláírási címpéldányát, vagy a 2006. évi V. törvény 9. § (1) bekezdés szerinti aláírás-mintáját; 2. a cégkivonatban nem szereplő kötelezettségvállaló(k) esetében a cégjegyzésre jogosult személytől származó, az ajánlat aláírására vonatkozó (a meghatalmazó és a meghatalmazott aláírását is tartalmazó) írásos meghatalmazást.
Többet mutasson
Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Nemzeti nyilvántartási szám: 15329190-2-41
Postacím: Riadó u. 5
Postai irányítószám: 1026
Postai város: Budapest
Régió: Budapest 🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧
Telefon: +36 18828592 📞
Fax: +36 18828593 📠
URL: https://kozbeszerzes.hu 🌏
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Mint: Felülvizsgálati testület
Felülvizsgálati eljárás
Pontos információ a felülvizsgálati eljárások határidejéről (határidejeiről): A Kbt. 148. § szerint.
Információk az elektronikus munkafolyamatokról
Elektronikus számlázást fogadunk el
Forrás: OJS 2024/S 177-546197 (2024-09-10)
Ajánlati felhívás (2024-10-10)
Eljárás
Adminisztratív információk
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések beérkezésének határideje: 2024-10-25 16:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei: 2024-10-25 18:00:00 📅
A közbeszerzési eljárás feltételei
Megnyitás dátuma: 2024-10-25 18:00:00 📅

Változások
Az eredeti közleményben javítandó szöveg
Szekciószám: PROCEDURE
Új érték
Szöveg:
A(z) IV.2.2) Ajánlatok vagy részvételi kérelmek benyújtásának határideje, dátum, helyi idő (BT-131,BT-1311) mezőben a következő változás történt: A következő helyett: Fri Oct 11 16:00:00 CEST 2024 Helyesen: Fri Oct 25 16:00:00 CEST 2024
Az eredeti közleményben javítandó szöveg
Tétel azonosító száma: LOT-0001
Új érték
Szöveg:
A(z) IV.2.7) Az ajánlatok felbontásának feltételei, dátum, helyi idő (BT-132) mezőben a következő változás történt: A következő helyett: Fri Oct 11 18:00:00 CEST 2024 Helyesen: Fri Oct 25 18:00:00 CEST 2024
Egyéb kiegészítő információk
Ajánlatkérő módosította az ajánlattételi határidőt. A közbeszerzési dokumentumok tartalma nem változott.
A változtatás fő oka: Frissített információ
Tájékoztatás módosításokról
Az előző hirdetmény módosítandó változata: 546197-2024
Forrás: OJS 2024/S 199-613613 (2024-10-10)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2025-03-11)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Adásvételi szerződés az alábbi digitális fejlesztéshez kapcsolódó informatikai eszközök beszerzésére: 1. Irodai laptop, táskával és USB C töltős dokkolóval 108 db 2. Micro PC 99 db 3. Monitor 99 db 4. Monitor és micro PC állvány 99 db 5. Külső merevlemez 3 db 6. Webkamera mikrofonnal 1049 db A részletes műszaki előírásokat a közbeszerzési dokumentumok részeként kiadott műszaki táblázat tartalmazza. A felhívásban, valamint a közbeszerzési KDban szereplő meghatározott gyártmányra, eredetre, típusra történő hivatkozás csak a közbeszerzés tárgyának egyértelmű és közérthető meghatározása, megkönnyítése érdekében történt. Ajánlatkérő a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdése alapján azzal mindenben egyenértékű terméket elfogad.
Többet mutasson
A beszerzés teljes értéke (HÉA nélkül): 83 954 000 HUF 💰
Az uniós finanszírozású projekt vagy program neve: Reformtámogató program (a reformösztönző eszközt és a konvergenciatámogató eszközt is beleértve) (2021/2027)
Az uniós alapok azonosítója: RRF-2.1.2-21-2022-00039
Leírás
A beszerzés leírása:
Adásvételi szerződés az alábbi digitális fejlesztéshez kapcsolódó informatikai eszközök beszerzésére: 1. Irodai laptop, táskával és USB C töltős dokkolóval 108 db 2. Micro PC 99 db 3. Monitor 99 db 4. Monitor és micro PC állvány 99 db 5. Külső merevlemez 3 db 6. Webkamera mikrofonnal 1049 db A részletes műszaki előírásokat a közbeszerzési dokumentumok részeként kiadott műszaki táblázat tartalmazza. A felhívásban, valamint a közbeszerzési KDban szereplő meghatározott gyártmányra, eredetre, típusra történő hivatkozás csak a közbeszerzés tárgyának egyértelmű és közérthető meghatározása, megkönnyítése érdekében történt. Ajánlatkérő a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdése alapján azzal mindenben egyenértékű terméket elfogad. A Kbt. 27/A. §-a szerint az Ajánlatkérő – kivéve a Kbt. 5. § (2)-(4) bekezdése szerinti Ajánlatkérőt – köteles fogadni és feldolgozni az olyan elektronikus számlákat, amelyek megfelelnek az EN 16931-1:2017 számú európai szabványnak és az Európai Bizottság által e szabványhoz az Európai Unió Hivatalos Lapjában közzétett szintaxislistának.
Többet mutasson

Eljárás
Az eljárás típusa
Az eljárás legfontosabb jellemzői:
Ajánlatkérő a Kbt. 76. § (2) bek. a) pontja szerint értékelte az ajánlatokat, illetve választotta ki a számára gazdaságilag legelőnyösebb ajánlatot, hivatkozva a Kbt. 76. (5) bekezdésére. Az Ajánlatkérő igényeinek az eszközlistákon meghatározott minőségi és műszaki követelményeknek megfelelő áruk felelnek meg, így a gazdaságilag legelőnyösebb ajánlat kiválasztását csak a legalacsonyabb ár értékelése szolgálta. Ajánlatkérő a közbeszerzési dokumentumok részét képező műszaki leírásban a számára fontos valamennyi műszaki paramétert rögzítette. Emellett a közbeszerzési dokumentumokban meghatározott szerződésben valamennyi releváns szerződéses feltétel meghatározásra került. Mindezekre figyelemmel Ajánlatkérő számára az ajánlati áron felüli további szempontok vizsgálata az értékelés során már nem volt releváns.
Többet mutasson

A szerződés odaítélése
A szerződés/tétel odaítélése
Jogorvoslati eljárások
A panaszosok száma: 1
Tétel azonosító száma: LOT-0001
Szerződés száma: 1
A szerződés megkötésének időpontja: 2025-02-15 📅
Cím: Adásvételi szerződés - Informatikai beszerzés RRF
A szerződés címe: https://ekr.gov.hu/ekr-szerzodestar/hu/szerzodesLista?eljarasAzon=EKR000852582024 🌏
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 6
Az elektronikus úton beérkezett pályázatok száma: 6
A kkv-k által benyújtott pályázatok száma: 6
A nem uniós tagállamokból származó ajánlattevőktől beérkezett ajánlatok száma: 0
A más uniós tagállamokból származó ajánlattevőktől beérkezett ajánlatok száma: 0
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 127 472 650 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR000852582024/5324
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0001
A vállalkozó neve és címe
Név: Bechtle direct Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 23739226241
Postacím: Montevideo Utca 16/B
Postai irányítószám: 1037
Postai város: Budapest
Régió: Budapest 🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: gyoergy.pazinczar@bechtle.com 📧
Telefon: +36 301194547 📞
Fax: +36 18827390 📠
URL: https://www.bechtle.hu 🌏
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 118 578 544 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR000852582024/5380
A vállalkozó neve és címe
Név: ETIAM Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 24909707206
Postacím: Vellay Imre Utca 39.
Postai irányítószám: 6726
Postai város: Szeged
Régió: Csongrád 🏙️
E-mail: info@etiam.hu 📧
Telefon: +36 209230235 📞
Fax: +36 19996196 📠
URL: https://www.etiam.hu 🌏
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 133 490 700 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR000852582024/5388
A vállalkozó neve és címe
Név: Bázis Informatika Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 24179089214
Postacím: Szent Imre Utca 18.
Postai irányítószám: 7400
Postai város: Kaposvár
Régió: Somogy 🏙️
E-mail: zimre.istvan@bazisinfo.hu 📧
Telefon: +36 308816070 📞
URL: https://www.bazisinfo.hu 🌏
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 84 950 982 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR000852582024/5412
A vállalkozó neve és címe
Név: 99999 Informatika Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 13854964243
Postacím: Alkotás Utca 55-61.
Postai irányítószám: 1123
E-mail: tenderiroda@99999.hu 📧
Telefon: +36 19996900 📞
Fax: +36 19996901 📠
URL: https://www.99999.hu 🌏
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 134 381 900 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR000852582024/5492
A vállalkozó neve és címe
Név: Infopolis Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 22648633209
Postacím: Szivárvány Utca 18
Postai irányítószám: 4225
Postai város: Debrecen
Régió: Hajdú-Bihar 🏙️
E-mail: tender@infopolis.hu 📧
Telefon: +36 204794917 📞
Fax: +36 52999375 📠
URL: https://www.infopolis.hu 🌏
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 83 954 000 HUF 💰
Az ajánlatot rangsorolták
Helyezés a nyertesek listáján: 1
Ajánlat azonosítója: EKR000852582024/5756
A vállalkozó neve és címe
Név: Freedom-Tech Informatika Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 23444054243
Postacím: Atléta Utca 62.
Postai irányítószám: 1201
E-mail: freedom-tech@freedom-tech.hu 📧
Telefon: +36 704591896 📞
A tulajdonos állampolgársága: Magyarország 🇭🇺
A gazdasági szereplő mérete: Mikrovállalkozás

Ajánlatkérő hatóság
Név és címek
Postacím: Izsáki Út 10
Forrás: OJS 2025/S 051-163819 (2025-03-11)