Cím: ISTAT-START és kapcsolódó ... támogatása ...
Az ajánlatok legfeljebb a következő tételekre nyújthatók be: 1
Ebben a közbeszerzésben kis- és középvállalkozások (kkv-k) is részt vehetnek
Az ajánlatkérő szükség szerint a teljesítés helyeként más Budapest közigazgatási területén lévő telephelyét is megjelölheti adott feladat egyedi igénye szerint.
Amennyiben a szolgáltatás folytonosságának biztosítása érdekében az szükséges és a Kbt. szerződésmódosításra vonatkozó feltételi fennállnak, a szerződés hatálya legfeljebb 6 hónappal meghosszabbítható.
a szerződés 60 hónapos hatálya alatt eseti, opcionálisan lehívható szoftverfejlesztési szolgáltatás nyújtása összesen legfeljebb 4 900 emberóra mennyiségben
a Kbt. 81. §-a szerinti nyílt közbeszerzési eljárás, értékelési szempont: legalacsonyabb ár
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések beérkezésének határideje: 2024-07-16 09:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei: 2024-07-16 11:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei (hely): Az elektronikus közbeszerzési rendszer (EKR) (
Az ajánlatok felbontásának feltételei (Tájékoztatás a felhatalmazott személyekről és a felbontási eljárásról):
A bontásra a Kbt. 68. § (1), (1b) és (1c) bekezdéseiben foglaltak irányadók. Az ajánlatok felbontását az EKR az ajánlat-tételi határidő lejártát követően, kettő órával később kezdi meg [424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet 15. § (2) be-kezdés]
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar
Minimális időtartam, amely alatt az ajánlattevőnek fenn kell tartania az ajánlatot: 30 nap
A szerződést elnyerő ajánlattevők csoportjának valamilyen jogi formát kell öltenie
Meg kell adni a szerződés teljesítésére kinevezett személyzet tagjainak nevét és szakmai képesítését
A bontásra a Kbt. 68. § (1), (1b) és (1c) bekezdéseiben foglaltak irányadók. Az ajánlatok felbontását az EKR az ajánlat-tételi határidő lejártát követően, kettő órával később kezdi meg [424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet 15. § (2) be-kezdés]
A gazdasági szereplők azon csoportjának jogi formája, amelynek a szerződést oda kell ítélni:
Ajánlatkérő nem teszi lehetővé és nem követeli meg gazdálkodó szervezet létrehozását.
A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre:
Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki a Kbt. 62. § (1) bekezdés…
… c) pont szerinti kizáró ok hatálya alatt áll.
Igazolási mód:
Az ajánlattevőnek (közös ajánlattevők mindegyikének) 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet (továbbiakban: R.) 1. § (1) bekezdésében foglaltak alapján a 4-7. §-ainak megfelelően az EKR rendszerben kitöltött egységes európai közbe-szerzési dokumentum (továbbiakban: ESPD, EEKD, formanyomtatvány) benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy nem tartozik a Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdésének hatálya alá.
Ha ajánlattevő az előírt alkalmassági követelményeknek más szervezet vagy személy kapacitásaira támaszkodva kíván megfelelni, az érintett szervezetek vagy személyek mindegyike tekintetében kitöltött formanyomtatványokat is be kell nyújtani.
Ha a gazdasági szereplő az alkalmasság igazolására jogutódlás eredményeként rendelkezésére álló olyan adatokat kíván felhasználni, amelyek felhasználására – a jogelőd gazdasági szereplő Kbt. 65. § (7) bekezdése szerinti bevonása nélkül – önállóan jogosult, akkor az ajánlatnak tartalmaznia kell a jogelőd szervezet(ek) vonatkozásában a R. 15/A. §-a szerinti nyilatkozatok valamelyikét is.
Ajánlattevőnek ajánlatában be kell nyújtania a Kbt. 67. § (4) bekezdése szerinti nyilatkozatát.
Az értékelési szempontokra figyelemmel legkedvezőbbnek tekinthető ajánlattevőnek és adott esetben további ajánlattevő(k)nek az eljárás eredményéről szóló döntés meghozatalát megelőzően, az ajánlatkérő felhívása alapján a Kbt. 69. § (4) bekezdésében, a R. 1. § (2) bekezdésében, a R. III. Fejezetében foglaltaknak megfelelően
- Magyarországon letelepedett ajánlattevő(k)nek a R 8. § c) pontja szerint;
- nem Magyarországon letelepedett ajánlattevő(k)nek a R. 10. § (1) bekezdés c) pontja vagy (2) bekezdése szerint.
kell részletesen igazolnia/igazolniuk, hogy nem tartozik/tartoznak az eljárásban előírt kizáró okok hatálya alá.
A R. III. Fejezetében meghatározott igazolási módok a R. V. Fejezetnek megfelelőn kiválthatók, ha az érintett gazdasági szereplő minősített ajánlattevői jegyzéken való szerepléssel bizonyítja, hogy megfelel a közbeszerzési eljárásban előírt követelményeknek (R. 12.§).
A R. 15. § (1) bekezdése alapján az alkalmasság igazolásában részt vevő alvállalkozó vagy más szervezet vonatkozásában az ESPD-n kívül, (2) bekezdése alapján az alkalmasság igazolásában részt nem vevő alvállalkozók vonatkozásában a Kbt. 67. § (4) bekezdése szerinti nyilatkozaton kívül további dokumentum benyújtása nem szükséges.
Ajánlattevőnek csatolnia kell a R. 13. §-ban foglaltakat, a nyilatkozatot adott esetben nemleges tartalommal is.
A kizáró okokra és az alkalmassági követelményekre vonatkozóan a közbeszerzés megkezdését megelőzően kiállított igazolások is benyújthatóak (felhasználhatóak) mindaddig, ameddig az igazolásokban foglalt tény, illetve adat tartalma valós.
További kiegészítő információ a dokumentációban található.
… c) pont szerinti kizáró ok hatálya alatt áll.
Igazolási mód:
Az ajánlattevőnek (közös ajánlattevők mindegyikének) 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet (továbbiakban: R.) 1. § (1) bekezdésében foglaltak alapján a 4-7. §-ainak megfelelően az EKR rendszerben kitöltött egységes európai közbeszerzési dokumentum (továbbiakban: ESPD, EEKD, formanyomtatvány) benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy nem tartozik a Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdésének hatálya alá.
Ha ajánlattevő az előírt alkalmassági követelményeknek más szervezet vagy személy kapacitásaira támaszkodva kíván megfelelni, az érintett szervezetek vagy személyek mindegyike tekintetében kitöltött formanyomtatványokat is be kell nyújtani.
Ha a gazdasági szereplő az alkalmasság igazolására jogutódlás eredményeként rendelkezésére álló olyan adatokat kíván felhasználni, amelyek felhasználására – a jogelőd gazdasági szereplő Kbt. 65. § (7) bekezdése szerinti bevonása nélkül – önállóan jogosult, akkor az ajánlatnak tartalmaznia kell a jogelőd szervezet(ek) vonatkozásában a R. 15/A. §-a szerinti nyilatkozatok valamelyikét is.
Ajánlattevőnek ajánlatában be kell nyújtania a Kbt. 67. § (4) bekezdése szerinti nyilatkozatát.
Az értékelési szempontokra figyelemmel legkedvezőbbnek tekinthető ajánlattevőnek és adott esetben további ajánlattevő(k)nek az eljárás eredményéről szóló döntés meghozatalát megelőzően, az ajánlatkérő felhívása alapján a Kbt. 69. § (4) bekezdésében, a R. 1. § (2) bekezdésében, a R. III. Fejezetében foglaltaknak megfelelően
- Magyarországon letelepedett ajánlattevő(k)nek a R 8. § c) pontja szerint;
- nem Magyarországon letelepedett ajánlattevő(k)nek a R. 10. § (1) bekezdés c) pontja vagy (2) bekezdése szerint

A R. III. Fejezetében meghatározott igazolási módok a R. V. Fejezetnek megfelelőn kiválthatók, ha az érintett gazda-sági szereplő minősített ajánlattevői jegyzéken való szerepléssel bizonyítja, hogy megfelel a közbeszerzési eljárás-ban előírt követelményeknek (R. 12.§).
A R. 15. § (1) bekezdése alapján az alkalmasság igazolásában részt vevő alvállalkozó vagy más szervezet vonatkozásában az ESPD-n kívül, (2) bekezdése alapján az alkalmasság igazolásában részt nem vevő alvállalkozók vonatkozásában a Kbt. 67. § (4) bekezdése szerinti nyilatkozaton kívül további dokumentum benyújtása nem szükséges.
Ajánlattevőnek csatolnia kell a R. 13. §-ban foglaltakat, a nyilatkozatot adott esetben nemleges tartalommal is.
A kizáró okokra és az alkalmassági követelményekre vonatkozóan a közbeszerzés megkezdését megelőzően kiállított igazolások is benyújthatóak (felhasználhatóak) mindaddig, ameddig az igazolásokban foglalt tény, illetve adat tartalma valós.
További kiegészítő információ a dokumentációban található.
… a) pont ab) és ah) alpontok, 62. § (2) bekezdés a) és b) pontok szerinti kizáró okok bármelyikének hatálya alatt áll.
Igazolási mód:
Az ajánlattevőnek (közös ajánlattevők mindegyikének) 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet (továbbiakban: R.) 1. § (1) bekezdésében foglaltak alapján a 4-7. §-ainak megfelelően az EKR rendszerben kitöltött egységes európai közbeszerzési dokumentum (továbbiakban: ESPD, EEKD, formanyomtatvány) benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy nem tartozik a Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdésének hatálya alá.
Ha ajánlattevő az előírt alkalmassági követelményeknek más szervezet vagy személy kapacitásaira támaszkodva kíván megfelelni, az érintett szervezetek vagy személyek mindegyike tekintetében kitöltött formanyomtatványokat is be kell nyújtani.
Ha a gazdasági szereplő az alkalmasság igazolására jogutódlás eredményeként rendelkezésére álló olyan adatokat kíván felhasználni, amelyek felhasználására – a jogelőd gazdasági szereplő Kbt. 65. § (7) bekezdése szerinti bevonása nélkül – önállóan jogosult, akkor az ajánlatnak tartalmaznia kell a jogelőd szervezet(ek) vonatkozásában a R. 15/A. §-a szerinti nyilatkozatok valamelyikét is.
Ajánlattevőnek ajánlatában be kell nyújtania a Kbt. 67. § (4) bekezdése szerinti nyilatkozatát.
Az értékelési szempontokra figyelemmel legkedvezőbbnek tekinthető ajánlattevőnek és adott esetben további ajánlattevő(k)nek az eljárás eredményéről szóló döntés meghozatalát megelőzően, az ajánlatkérő felhívása alapján a Kbt. 69. § (4) bekezdésében, a R. 1. § (2) bekezdésében, a R. III. Fejezetében foglaltaknak megfelelően
- Magyarországon letelepedett ajánlattevő(k)nek a R 8. § a) pontja szerint;
- nem Magyarországon letelepedett ajánlattevő(k)nek a R. 10. § (1) bekezdés a) pontja vagy (2) bekezdése szerint
kell részletesen igazolnia/igazolniuk, hogy nem tartozik/tartoznak az eljárásban előírt kizáró okok hatálya alá.
A R. III. Fejezetében meghatározott igazolási módok a R. V. Fejezetnek megfelelőn kiválthatók, ha az érintett gazdasági szereplő minősített ajánlattevői jegyzéken való szerepléssel bizonyítja, hogy megfelel a közbeszerzési eljárásban előírt követelményeknek (R. 12. §).
A R. 15. § (1) bekezdése alapján az alkalmasság igazolásában részt vevő alvállalkozó vagy más szervezet vonatkozásában az ESPD-n kívül, (2) bekezdése alapján az alkalmasság igazolásában részt nem vevő alvállalkozók vonatkozásában a Kbt. 67. § (4) bekezdése szerinti nyilatkozaton kívül további dokumentum benyújtása nem szükséges.
Ajánlattevőnek csatolnia kell a R. 13. §-ban foglaltakat, a nyilatkozatot adott esetben nemleges tartalommal is.
A kizáró okokra és az alkalmassági követelményekre vonatkozóan a közbeszerzés megkezdését megelőzően kiállított igazolások is benyújthatóak (felhasználhatóak) mindaddig, ameddig az igazolásokban foglalt tény, illetve adat tartalma valós.
További kiegészítő információ a dokumentációban található.
… c) pont szerinti kizáró ok hatálya alatt áll.
Igazolási mód:
Az ajánlattevőnek (közös ajánlattevők mindegyikének) 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet (továbbiakban: R.) 1. § (1) bekezdésében foglaltak alapján a 4-7. §-ainak megfelelően az EKR rendszerben kitöltött egységes európai közbeszerzési dokumentum (továbbiakban: ESPD, EEKD, formanyomtatvány) benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy nem tartozik a Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdésének hatálya alá.
Ha ajánlattevő az előírt alkalmassági követelményeknek más szervezet vagy személy kapacitásaira támaszkodva kíván megfelelni, az érintett szervezetek vagy személyek mindegyike tekintetében kitöltött formanyomtatványokat is be kell nyújtani.
Ha a gazdasági szereplő az alkalmasság igazolására jogutódlás eredményeként rendelkezésére álló olyan adatokat kíván felhasználni, amelyek felhasználására – a jogelőd gazdasági szereplő Kbt. 65. § (7) bekezdése szerinti bevonása nélkül – önállóan jogosult, akkor az ajánlatnak tartalmaznia kell a jogelőd szervezet(ek) vonatkozásában a R. 15/A. §-a szerinti nyilatkozatok valamelyikét is.
Ajánlattevőnek ajánlatában be kell nyújtania a Kbt. 67. § (4) bekezdése szerinti nyilatkozatát.
Az értékelési szempontokra figyelemmel legkedvezőbbnek tekinthető ajánlattevőnek és adott esetben további ajánlattevő(k)nek az eljárás eredményéről szóló döntés meghozatalát megelőzően, az ajánlatkérő felhívása alapján a Kbt. 69. § (4) bekezdésében, a R. 1. § (2) bekezdésében, a R. III. Fejezetében foglaltaknak megfelelően
- Magyarországon letelepedett ajánlattevő(k)nek a R 8. § c) pontja szerint;
- nem Magyarországon letelepedett ajánlattevő(k)nek a R. 10. § (1) bekezdés c) pontja vagy (2) bekezdése szerint
kell részletesen igazolnia/igazolniuk, hogy nem tartozik/tartoznak az eljárásban előírt kizáró okok hatálya alá.
A R. III. Fejezetében meghatározott igazolási módok a R. V. Fejezetnek megfelelőn kiválthatók, ha az érintett gazdasági szereplő minősített ajánlattevői jegyzéken való szerepléssel bizonyítja, hogy megfelel a közbeszerzési eljárásban előírt követelményeknek (R. 12.§).
A R. 15. § (1) bekezdése alapján az alkalmasság igazolásában részt vevő alvállalkozó vagy más szervezet vonatkozásában az ESPD-n kívül, (2) bekezdése alapján az alkalmasság igazolásában részt nem vevő alvállalkozók vonatkozásában a Kbt. 67. § (4) bekezdése szerinti nyilatkozaton kívül további dokumentum benyújtása nem szükséges.
Ajánlattevőnek csatolnia kell a R. 13. §-ban foglaltakat, a nyilatkozatot adott esetben nemleges tartalommal is.
A kizáró okokra és az alkalmassági követelményekre vonatkozóan a közbeszerzés megkezdését megelőzően kiállított igazolások is benyújthatóak (felhasználhatóak) mindaddig, ameddig az igazolásokban foglalt tény, illetve adat tartalma valós.
További kiegészítő információ a dokumentációban található.
… a) pont aa) és ah) alpontok, 62. § (2) bekezdés a) és b) pontok szerinti kizáró okok bármelyikének hatálya alatt áll.
Igazolási mód:
Az ajánlattevőnek (közös ajánlattevők mindegyikének) 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet (továbbiakban: R.) 1. § (1) bekezdésében foglaltak alapján a 4-7. §-ainak megfelelően az EKR rendszerben kitöltött egységes európai közbe-szerzési dokumentum (továbbiakban: ESPD, EEKD, formanyomtatvány) benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy nem tartozik a Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdésének hatálya alá.
Ha ajánlattevő az előírt alkalmassági követelményeknek más szervezet vagy személy kapacitásaira támaszkodva kíván megfelelni, az érintett szervezetek vagy személyek mindegyike tekintetében kitöltött formanyomtatványokat is be kell nyújtani.
Ha a gazdasági szereplő az alkalmasság igazolására jogutódlás eredményeként rendelkezésére álló olyan adatokat kíván felhasználni, amelyek felhasználására – a jogelőd gazdasági szereplő Kbt. 65. § (7) bekezdése szerinti bevonása nélkül – önállóan jogosult, akkor az ajánlatnak tartalmaznia kell a jogelőd szervezet(ek) vonatkozásában a R. 15/A. §-a szerinti nyilatkozatok valamelyikét is.
Ajánlattevőnek ajánlatában be kell nyújtania a Kbt. 67. § (4) bekezdése szerinti nyilatkozatát.
Az értékelési szempontokra figyelemmel legkedvezőbbnek tekinthető ajánlattevőnek és adott esetben további ajánlattevő(k)nek az eljárás eredményéről szóló döntés meghozatalát megelőzően, az ajánlatkérő felhívása alapján a Kbt. 69. § (4) bekezdésében, a R. 1. § (2) bekezdésében, a R. III. Fejezetében foglaltaknak megfelelően
- Magyarországon letelepedett ajánlattevő(k)nek a R 8. § a) pontja szerint;
- nem Magyarországon letelepedett ajánlattevő(k)nek a R. 10. § (1) bekezdés a) pontja vagy (2) bekezdése szerint
kell részletesen igazolnia/igazolniuk, hogy nem tartozik/tartoznak az eljárásban előírt kizáró okok hatálya alá.
A R. III. Fejezetében meghatározott igazolási módok a R. V. Fejezetnek megfelelőn kiválthatók, ha az érintett gazdasági szereplő minősített ajánlattevői jegyzéken való szerepléssel bizonyítja, hogy megfelel a közbeszerzési eljárásban előírt követelményeknek (R. 12. §).
A R. 15. § (1) bekezdése alapján az alkalmasság igazolásában részt vevő alvállalkozó vagy más szervezet vonatkozásában az ESPD-n kívül, (2) bekezdése alapján az alkalmasság igazolásában részt nem vevő alvállalkozók vonatkozásában a Kbt. 67. § (4) bekezdése szerinti nyilatkozaton kívül további dokumentum benyújtása nem szükséges.
Ajánlattevőnek csatolnia kell a R. 13. §-ban foglaltakat, a nyilatkozatot adott esetben nemleges tartalommal is.
A kizáró okokra és az alkalmassági követelményekre vonatkozóan a közbeszerzés megkezdését megelőzően kiállított igazolások is benyújthatóak (felhasználhatóak) mindaddig, ameddig az igazolásokban foglalt tény, illetve adat tartalma valós.
További kiegészítő információ a dokumentációban található.
… n) és o) pontok szerinti kizáró okok bármelyikének hatálya alatt áll.
Igazolási mód:
Az ajánlattevőnek (közös ajánlattevők mindegyikének) 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet (továbbiakban: R.) 1. § (1) bekezdésében foglaltak alapján a 4-7. §-ainak megfelelően az EKR rendszerben kitöltött egységes európai közbeszerzési dokumentum (továbbiakban: ESPD, EEKD, formanyomtatvány) benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy nem tartozik a Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdésének hatálya alá.
Ha ajánlattevő az előírt alkalmassági követelményeknek más szervezet vagy személy kapacitásaira támaszkodva kíván megfelelni, az érintett szervezetek vagy személyek mindegyike tekintetében kitöltött formanyomtatványokat is be kell nyújtani.
Ha a gazdasági szereplő az alkalmasság igazolására jogutódlás eredményeként rendelkezésére álló olyan adatokat kíván felhasználni, amelyek felhasználására – a jogelőd gazdasági szereplő Kbt. 65. § (7) bekezdése szerinti bevonása nélkül – önállóan jogosult, akkor az ajánlatnak tartalmaznia kell a jogelőd szervezet(ek) vonatkozásában a R. 15/A. §-a szerinti nyilatkozatok valamelyikét is.
Ajánlattevőnek ajánlatában be kell nyújtania a Kbt. 67. § (4) bekezdése szerinti nyilatkozatát.
Az értékelési szempontokra figyelemmel legkedvezőbbnek tekinthető ajánlattevőnek és adott esetben további ajánlattevő(k)nek az eljárás eredményéről szóló döntés meghozatalát megelőzően, az ajánlatkérő felhívása alapján a Kbt. 69. § (4) bekezdésében, a R. 1. § (2) bekezdésében, a R. III. Fejezetében foglaltaknak megfelelően
- Magyarországon letelepedett ajánlattevő(k)nek a R 8. § l) és m) pontjai szerint;
- nem Magyarországon letelepedett ajánlattevő(k)nek a R. 10. § (1) bekezdés j) pontja szerint
kell részletesen igazolnia/igazolniuk, hogy nem tartozik/tartoznak az eljárásban előírt kizáró okok hatálya alá.
A R. III. Fejezetében meghatározott igazolási módok a R. V. Fejezetnek megfelelőn kiválthatók, ha az érintett gazdasági szereplő minősített ajánlattevői jegyzéken való szerepléssel bizonyítja, hogy megfelel a közbeszerzési eljárásban előírt követelményeknek (R. 12. §).
A R. 15. § (1) bekezdése alapján az alkalmasság igazolásában részt vevő alvállalkozó vagy más szervezet vonatkozásában az ESPD-n kívül, (2) bekezdése alapján az alkalmasság igazolásában részt nem vevő alvállalkozók vonatkozásában a Kbt. 67. § (4) bekezdése szerinti nyilatkozaton kívül további dokumentum benyújtása nem szükséges.
Ajánlattevőnek csatolnia kell a R. 13. §-ban foglaltakat, a nyilatkozatot adott esetben nemleges tartalommal is.
A kizáró okokra és az alkalmassági követelményekre vonatkozóan a közbeszerzés megkezdését megelőzően kiállított igazolások is benyújthatóak (felhasználhatóak) mindaddig, ameddig az igazolásokban foglalt tény, illetve adat tartalma valós.
További kiegészítő információ a dokumentációban található.
… a) pont ae) és ah) alpontok, 62. § (2) bekezdés a) és b) pontok szerinti kizáró okok bármelyikének hatálya alatt áll.
Igazolási mód:
Az ajánlattevőnek (közös ajánlattevők mindegyikének) 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet (továbbiakban: R.) 1. § (1) bekezdésében foglaltak alapján a 4-7. §-ainak megfelelően az EKR rendszerben kitöltött egységes európai közbeszerzési dokumentum (továbbiakban: ESPD, EEKD, formanyomtatvány) benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy nem tartozik a Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdésének hatálya alá.
Ha ajánlattevő az előírt alkalmassági követelményeknek más szervezet vagy személy kapacitásaira támaszkodva kíván megfelelni, az érintett szervezetek vagy személyek mindegyike tekintetében kitöltött formanyomtatványokat is be kell nyújtani.
Ha a gazdasági szereplő az alkalmasság igazolására jogutódlás eredményeként rendelkezésére álló olyan adatokat kíván felhasználni, amelyek felhasználására – a jogelőd gazdasági szereplő Kbt. 65. § (7) bekezdése szerinti bevonása nélkül – önállóan jogosult, akkor az ajánlatnak tartalmaznia kell a jogelőd szervezet(ek) vonatkozásában a R. 15/A. §-a szerinti nyilatkozatok valamelyikét is.
Ajánlattevőnek ajánlatában be kell nyújtania a Kbt. 67. § (4) bekezdése szerinti nyilatkozatát.
Az értékelési szempontokra figyelemmel legkedvezőbbnek tekinthető ajánlattevőnek és adott esetben további ajánlattevő(k)nek az eljárás eredményéről szóló döntés meghozatalát megelőzően, az ajánlatkérő felhívása alapján a Kbt. 69. § (4) bekezdésében, a R. 1. § (2) bekezdésében, a R. III. Fejezetében foglaltaknak megfelelően
- Magyarországon letelepedett ajánlattevő(k)nek a R 8. § a) pontja szerint;
- nem Magyarországon letelepedett ajánlattevő(k)nek a R. 10. § (1) bekezdés a) pontja vagy (2) bekezdése szerint
kell részletesen igazolnia/igazolniuk, hogy nem tartozik/tartoznak az eljárásban előírt kizáró okok hatálya alá.
A R. III. Fejezetében meghatározott igazolási módok a R. V. Fejezetnek megfelelőn kiválthatók, ha az érintett gazdasági szereplő minősített ajánlattevői jegyzéken való szerepléssel bizonyítja, hogy megfelel a közbeszerzési eljárásban előírt követelményeknek (R. 12. §).
A R. 15. § (1) bekezdése alapján az alkalmasság igazolásában részt vevő alvállalkozó vagy más szervezet vonatkozásában az ESPD-n kívül, (2) bekezdése alapján az alkalmasság igazolásában részt nem vevő alvállalkozók vonatkozásában a Kbt. 67. § (4) bekezdése szerinti nyilatkozaton kívül további dokumentum benyújtása nem szükséges.
Ajánlattevőnek csatolnia kell a R. 13. §-ban foglaltakat, a nyilatkozatot adott esetben nemleges tartalommal is.
A kizáró okokra és az alkalmassági követelményekre vonatkozóan a közbeszerzés megkezdését megelőzően kiállított igazolások is benyújthatóak (felhasználhatóak) mindaddig, ameddig az igazolásokban foglalt tény, illetve adat tartalma valós.
További kiegészítő információ a dokumentációban található.
… a) pont ac) és ah) alpontok, 62. § (2) bekezdés a) és b) pontok szerinti kizáró okok bármelyikének hatálya alatt áll.

… a) pont af) és ah) alpontok, 62. § (2) bekezdés a) és b) pontok szerinti kizáró okok bármelyikének hatálya alatt áll.
Igazolási mód:
Az ajánlattevőnek (közös ajánlattevők mindegyikének) 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet (továbbiakban: R.) 1. § (1) bekezdésében foglaltak alapján a 4-7. §-ainak megfelelően az EKR rendszerben kitöltött egységes európai közbeszerzési dokumentum (továbbiakban: ESPD, EEKD, formanyomtatvány) benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy nem tartozik a Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdésének hatálya alá.
Ha ajánlattevő az előírt alkalmassági követelményeknek más szervezet vagy személy kapacitásaira támaszkodva kíván megfelelni, az érintett szervezetek vagy személyek mindegyike tekintetében kitöltött formanyomtatványokat is be kell nyújtani.
Ha a gazdasági szereplő az alkalmasság igazolására jogutódlás eredményeként rendelkezésére álló olyan adatokat kíván felhasználni, amelyek felhasználására – a jogelőd gazdasági szereplő Kbt. 65. § (7) bekezdése szerinti bevonása nélkül – önállóan jogosult, akkor az ajánlatnak tartalmaznia kell a jogelőd szervezet(ek) vonatkozásában a R. 15/A. §-a szerinti nyilatkozatok valamelyikét is.
Ajánlattevőnek ajánlatában be kell nyújtania a Kbt. 67. § (4) bekezdése szerinti nyilatkozatát.
Az értékelési szempontokra figyelemmel legkedvezőbbnek tekinthető ajánlattevőnek és adott esetben további ajánlattevő(k)nek az eljárás eredményéről szóló döntés meghozatalát megelőzően, az ajánlatkérő felhívása alapján a Kbt. 69. § (4) bekezdésében, a R. 1. § (2) bekezdésében, a R. III. Fejezetében foglaltaknak megfelelően
- Magyarországon letelepedett ajánlattevő(k)nek a R 8. § a) pontja szerint;
- nem Magyarországon letelepedett ajánlattevő(k)nek a R. 10. § (1) bekezdés a) pontja vagy (2) bekezdése szerint
kell részletesen igazolnia/igazolniuk, hogy nem tartozik/tartoznak az eljárásban előírt kizáró okok hatálya alá.
A R. III. Fejezetében meghatározott igazolási módok a R. V. Fejezetnek megfelelőn kiválthatók, ha az érintett gazdasági szereplő minősített ajánlattevői jegyzéken való szerepléssel bizonyítja, hogy megfelel a közbeszerzési eljárásban előírt követelményeknek (R. 12. §).
A R. 15. § (1) bekezdése alapján az alkalmasság igazolásában részt vevő alvállalkozó vagy más szervezet vonatkozásában az ESPD-n kívül, (2) bekezdése alapján az alkalmasság igazolásában részt nem vevő alvállalkozók vonatkozásában a Kbt. 67. § (4) bekezdése szerinti nyilatkozaton kívül további dokumentum benyújtása nem szükséges.
Ajánlattevőnek csatolnia kell a R. 13. §-ban foglaltakat, a nyilatkozatot adott esetben nemleges tartalommal is.
A kizáró okokra és az alkalmassági követelményekre vonatkozóan a közbeszerzés megkezdését megelőzően kiállított igazolások is benyújthatóak (felhasználhatóak) mindaddig, ameddig az igazolásokban foglalt tény, illetve adat tartalma valós.
További kiegészítő információ a dokumentációban található.
… c) pont szerinti kizáró ok hatálya alatt áll.
Igazolási mód:
Az ajánlattevőnek (közös ajánlattevők mindegyikének) 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet (továbbiakban: R.) 1. § (1) bekezdésében foglaltak alapján a 4-7. §-ainak megfelelően az EKR rendszerben kitöltött egységes európai közbe-szerzési dokumentum (továbbiakban: ESPD, EEKD, formanyomtatvány) benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy nem tartozik a Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdésének hatálya alá.
Ha ajánlattevő az előírt alkalmassági követelményeknek más szervezet vagy személy kapacitásaira támaszkodva kíván megfelelni, az érintett szervezetek vagy személyek mindegyike tekintetében kitöltött formanyomtatványokat is be kell nyújtani.
Ha a gazdasági szereplő az alkalmasság igazolására jogutódlás eredményeként rendelkezésére álló olyan adatokat kíván felhasználni, amelyek felhasználására – a jogelőd gazdasági szereplő Kbt. 65. § (7) bekezdése szerinti bevonása nélkül – önállóan jogosult, akkor az ajánlatnak tartalmaznia kell a jogelőd szervezet(ek) vonatkozásában a R. 15/A. §-a szerinti nyilatkozatok valamelyikét is.
Ajánlattevőnek ajánlatában be kell nyújtania a Kbt. 67. § (4) bekezdése szerinti nyilatkozatát.
Az értékelési szempontokra figyelemmel legkedvezőbbnek tekinthető ajánlattevőnek és adott esetben további ajánlattevő(k)nek az eljárás eredményéről szóló döntés meghozatalát megelőzően, az ajánlatkérő felhívása alapján a Kbt. 69. § (4) bekezdésében, a R. 1. § (2) bekezdésében, a R. III. Fejezetében foglaltaknak megfelelően
- Magyarországon letelepedett ajánlattevő(k)nek a R 8. § c) pontja szerint;
- nem Magyarországon letelepedett ajánlattevő(k)nek a R. 10. § (1) bekezdés c) pontja vagy (2) bekezdése szerint
kell részletesen igazolnia/igazolniuk, hogy nem tartozik/tartoznak az eljárásban előírt kizáró okok hatálya alá.
A R. III. Fejezetében meghatározott igazolási módok a R. V. Fejezetnek megfelelőn kiválthatók, ha az érintett gazdasági szereplő minősített ajánlattevői jegyzéken való szerepléssel bizonyítja, hogy megfelel a közbeszerzési eljárásban előírt követelményeknek (R. 12.§).
A R. 15. § (1) bekezdése alapján az alkalmasság igazolásában részt vevő alvállalkozó vagy más szervezet vonatkozásában az ESPD-n kívül, (2) bekezdése alapján az alkalmasság igazolásában részt nem vevő alvállalkozók vonatkozásában a Kbt. 67. § (4) bekezdése szerinti nyilatkozaton kívül további dokumentum benyújtása nem szükséges.
Ajánlattevőnek csatolnia kell a R. 13. §-ban foglaltakat, a nyilatkozatot adott esetben nemleges tartalommal is.
A kizáró okokra és az alkalmassági követelményekre vonatkozóan a közbeszerzés megkezdését megelőzően kiállított igazolások is benyújthatóak (felhasználhatóak) mindaddig, ameddig az igazolásokban foglalt tény, illetve adat tartalma valós.
További kiegészítő információ a dokumentációban található.
… a) pont ag) és ah) alpontok, 62. § (2) bekezdés a) és b) pontok, 62. § (1) bekezdés e), f) és l) pontok, k) pont ka), kb), kc) alpontjai szerinti kizáró okok bármelyikének hatálya alatt áll.
Igazolási mód:
Az ajánlattevőnek (közös ajánlattevők mindegyikének) 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet (továbbiakban: R.) 1. § (1) bekezdésében foglaltak alapján a 4-7. §-ainak megfelelően az EKR rendszerben kitöltött egységes európai közbeszerzési dokumentum (továbbiakban: ESPD, EEKD, formanyomtatvány) benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy nem tartozik a Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdésének hatálya alá.
Ha ajánlattevő az előírt alkalmassági követelményeknek más szervezet vagy személy kapacitásaira támaszkodva kíván megfelelni, az érintett szervezetek vagy személyek mindegyike tekintetében kitöltött formanyomtatványokat is be kell nyújtani.
Ha a gazdasági szereplő az alkalmasság igazolására jogutódlás eredményeként rendelkezésére álló olyan adatokat kíván felhasználni, amelyek felhasználására – a jogelőd gazdasági szereplő Kbt. 65. § (7) bekezdése szerinti bevonása nélkül – önállóan jogosult, akkor az ajánlatnak tartalmaznia kell a jogelőd szervezet(ek) vonatkozásában a R. 15/A. §-a szerinti nyilatkozatok valamelyikét is.
Ajánlattevőnek ajánlatában be kell nyújtania a Kbt. 67. § (4) bekezdése szerinti nyilatkozatát.
Az értékelési szempontokra figyelemmel legkedvezőbbnek tekinthető ajánlattevőnek és adott esetben további ajánlattevő(k)nek az eljárás eredményéről szóló döntés meghozatalát megelőzően, az ajánlatkérő felhívása alapján a Kbt. 69. § (4) bekezdésében, a R. 1. § (2) bekezdésében, a R. III. Fejezetében foglaltaknak megfelelően
- Magyarországon letelepedett ajánlattevő(k)nek a R. 8. § a) és d) pontjai, i) pont ia), ib), ic) alpontjai és j) pontja szerint;
- nem Magyarországon letelepedett ajánlattevő(k)nek a R. 10. § (1) bekezdés a) pontja vagy (2) bekezdése, g) pont ga) alpontja vagy (2) bekezdése, gb) és gc) alpontjai, h) pontja szerint
kell részletesen igazolnia/igazolniuk, hogy nem tartozik/tartoznak az eljárásban előírt kizáró okok hatálya alá.
Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a R. 14. § (1) bekezdésében foglaltakra
A R. III. Fejezetében meghatározott igazolási módok a R. V. Fejezetnek megfelelőn kiválthatók, ha az érintett gazdasági szereplő minősített ajánlattevői jegyzéken való szerepléssel bizonyítja, hogy megfelel a közbeszerzési eljárásban előírt követelményeknek (R. 12. §).
A R. 15. § (1) bekezdése alapján az alkalmasság igazolásában részt vevő alvállalkozó vagy más szervezet vonatkozásában az ESPD-n kívül, (2) bekezdése alapján az alkalmasság igazolásában részt nem vevő alvállalkozók vonatkozásában a Kbt. 67. § (4) bekezdése szerinti nyilatkozaton kívül további dokumentum benyújtása nem szükséges.
Ajánlattevőnek csatolnia kell a R. 13. §-ban foglaltakat, a nyilatkozatot adott esetben nemleges tartalommal is.
A kizáró okokra és az alkalmassági követelményekre vonatkozóan a közbeszerzés megkezdését megelőzően kiállított igazolások is benyújthatóak (felhasználhatóak) mindaddig, ameddig az igazolásokban foglalt tény, illetve adat tartalma valós.
További kiegészítő információ a dokumentációban található.
… m) pontja szerinti kizáró ok hatálya alatt áll.
Igazolási mód:
Az ajánlattevőnek (közös ajánlattevők mindegyikének) 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet (továbbiakban: R.) 1. § (1) bekezdésében foglaltak alapján a 4-7. §-ainak megfelelően az EKR rendszerben kitöltött egységes európai közbe-szerzési dokumentum (továbbiakban: ESPD, EEKD, formanyomtatvány) benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy nem tartozik a Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdésének hatálya alá.
Ha ajánlattevő az előírt alkalmassági követelményeknek más szervezet vagy személy kapacitásaira támaszkodva kíván megfelelni, az érintett szervezetek vagy személyek mindegyike tekintetében kitöltött formanyomtatványokat is be kell nyújtani.
Ha a gazdasági szereplő az alkalmasság igazolására jogutódlás eredményeként rendelkezésére álló olyan adatokat kíván felhasználni, amelyek felhasználására – a jogelőd gazdasági szereplő Kbt. 65. § (7) bekezdése szerinti bevonása nélkül – önállóan jogosult, akkor az ajánlatnak tartalmaznia kell a jogelőd szervezet(ek) vonatkozásában a R. 15/A. §-a szerinti nyilatkozatok valamelyikét is.
Ajánlattevőnek ajánlatában be kell nyújtania a Kbt. 67. § (4) bekezdése szerinti nyilatkozatát.
Az értékelési szempontokra figyelemmel legkedvezőbbnek tekinthető ajánlattevőnek és adott esetben további ajánlattevő(k)nek az eljárás eredményéről szóló döntés meghozatalát megelőzően, az ajánlatkérő felhívása alapján a Kbt. 69. § (4) bekezdésében, a R. 1. § (2) bekezdésében, a R. III. Fejezetében foglaltaknak megfelelően
- Magyarországon letelepedett ajánlattevő(k)nek a R 8. § k) pontja szerint;
- nem Magyarországon letelepedett ajánlattevő(k)nek a R. 10. § (1) bekezdés i) pontja szerint
kell részletesen igazolnia/igazolniuk, hogy nem tartozik/tartoznak az eljárásban előírt kizáró okok hatálya alá.
A R. III. Fejezetében meghatározott igazolási módok a R. V. Fejezetnek megfelelőn kiválthatók, ha az érintett gazdasági szereplő minősített ajánlattevői jegyzéken való szerepléssel bizonyítja, hogy megfelel a közbeszerzési eljárásban előírt követelményeknek (R. 12. §).
A R. 15. § (1) bekezdése alapján az alkalmasság igazolásában részt vevő alvállalkozó vagy más szervezet vonatkozásában az ESPD-n kívül, (2) bekezdése alapján az alkalmasság igazolásában részt nem vevő alvállalkozók vonatkozásában a Kbt. 67. § (4) bekezdése szerinti nyilatkozaton kívül további dokumentum benyújtása nem szükséges.
Ajánlattevőnek csatolnia kell a R. 13. §-ban foglaltakat, a nyilatkozatot adott esetben nemleges tartalommal is.
A kizáró okokra és az alkalmassági követelményekre vonatkozóan a közbeszerzés megkezdését megelőzően kiállított igazolások is benyújthatóak (felhasználhatóak) mindaddig, ameddig az igazolásokban foglalt tény, illetve adat tartalma valós.
További kiegészítő információ a dokumentációban található.
… m) pontja szerinti kizáró ok hatálya alatt áll.
Igazolási mód:
Az ajánlattevőnek (közös ajánlattevők mindegyikének) 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet (továbbiakban: R.) 1. § (1) bekezdésében foglaltak alapján a 4-7. §-ainak megfelelően az EKR rendszerben kitöltött egységes európai közbeszerzési dokumentum (továbbiakban: ESPD, EEKD, formanyomtatvány) benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy nem tartozik a Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdésének hatálya alá.
Ha ajánlattevő az előírt alkalmassági követelményeknek más szervezet vagy személy kapacitásaira támaszkodva kíván megfelelni, az érintett szervezetek vagy személyek mindegyike tekintetében kitöltött formanyomtatványokat is be kell nyújtani.
Ha a gazdasági szereplő az alkalmasság igazolására jogutódlás eredményeként rendelkezésére álló olyan adatokat kíván felhasználni, amelyek felhasználására – a jogelőd gazdasági szereplő Kbt. 65. § (7) bekezdése szerinti bevonása nélkül – önállóan jogosult, akkor az ajánlatnak tartalmaznia kell a jogelőd szervezet(ek) vonatkozásában a R. 15/A. §-a szerinti nyilatkozatok valamelyikét is.
Ajánlattevőnek ajánlatában be kell nyújtania a Kbt. 67. § (4) bekezdése szerinti nyilatkozatát.
Az értékelési szempontokra figyelemmel legkedvezőbbnek tekinthető ajánlattevőnek és adott esetben további ajánlattevő(k)nek az eljárás eredményéről szóló döntés meghozatalát megelőzően, az ajánlatkérő felhívása alapján a Kbt. 69. § (4) bekezdésében, a R. 1. § (2) bekezdésében, a R. III. Fejezetében foglaltaknak megfelelően
- magyarországi letelepedésű ajánlattevő(k) vonatkozásában a R 8. § k) pontja szerint;
- nem Magyarországon letelepedett ajánlattevő(k) esetében ajánlatkérő a R. 10. § (1) bekezdés i) pontja szerint
kell részletesen igazolnia/igazolniuk, hogy nem tartozik/tartoznak az eljárásban előírt kizáró okok hatálya alá.
A R. III. Fejezetében meghatározott igazolási módok a R. V. Fejezetnek megfelelőn kiválthatók, ha az érintett gazdasági szereplő minősített ajánlattevői jegyzéken való szerepléssel bizonyítja, hogy megfelel a közbeszerzési eljárásban előírt követelményeknek (R. 12. §).
A R. 15. § (1) bekezdése alapján az alkalmasság igazolásában részt vevő alvállalkozó vagy más szervezet vonatkozásában az ESPD-n kívül, (2) bekezdése alapján az alkalmasság igazolásában részt nem vevő alvállalkozók vonatkozásában a Kbt. 67. § (4) bekezdése szerinti nyilatkozaton kívül további dokumentum benyújtása nem szükséges.
Ajánlattevőnek csatolnia kell a R. 13. §-ban foglaltakat, a nyilatkozatot adott esetben nemleges tartalommal is.
A kizáró okokra és az alkalmassági követelményekre vonatkozóan a közbeszerzés megkezdését megelőzően kiállított igazolások is benyújthatóak (felhasználhatóak) mindaddig, ameddig az igazolásokban foglalt tény, illetve adat tartalma valós.
További kiegészítő információ a dokumentációban található.
… b) pontja szerinti kizáró ok hatálya alatt áll.
Igazolási mód:
Az ajánlattevőnek (közös ajánlattevők mindegyikének) 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet (továbbiakban: R.) 1. § (1) bekezdésében foglaltak alapján a 4-7. §-ainak megfelelően az EKR rendszerben kitöltött egységes európai közbeszerzési dokumentum (továbbiakban: ESPD, EEKD, formanyomtatvány) benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy nem tartozik a Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdésének hatálya alá.
Ha ajánlattevő az előírt alkalmassági követelményeknek más szervezet vagy személy kapacitásaira támaszkodva kíván megfelelni, az érintett szervezetek vagy személyek mindegyike tekintetében kitöltött formanyomtatványokat is be kell nyújtani.
Ha a gazdasági szereplő az alkalmasság igazolására jogutódlás eredményeként rendelkezésére álló olyan adatokat kíván felhasználni, amelyek felhasználására – a jogelőd gazdasági szereplő Kbt. 65. § (7) bekezdése szerinti bevonása nélkül – önállóan jogosult, akkor az ajánlatnak tartalmaznia kell a jogelőd szervezet(ek) vonatkozásában a R. 15/A. §-a szerinti nyilatkozatok valamelyikét is.
Ajánlattevőnek ajánlatában be kell nyújtania a Kbt. 67. § (4) bekezdése szerinti nyilatkozatát.
Az értékelési szempontokra figyelemmel legkedvezőbbnek tekinthető ajánlattevőnek és adott esetben további ajánlattevő(k)nek az eljárás eredményéről szóló döntés meghozatalát megelőzően, az ajánlatkérő felhívása alapján a Kbt. 69. § (4) bekezdésében, a R. 1. § (2) bekezdésében, a R. III. Fejezetében foglaltaknak megfelelően
- Magyarországon letelepedett ajánlattevő(k)nek a R 8. § b) pontja szerint;
- nem Magyarországon letelepedett ajánlattevő(k)nek a R. 10. § (1) bekezdés b) pontja vagy (2) bekezdése szerint
kell részletesen igazolnia/igazolniuk, hogy nem tartozik/tartoznak az eljárásban előírt kizáró okok hatálya alá.
A R. III. Fejezetében meghatározott igazolási módok a R. V. Fejezetnek megfelelőn kiválthatók, ha az érintett gazdasági szereplő minősített ajánlattevői jegyzéken való szerepléssel bizonyítja, hogy megfelel a közbeszerzési eljárásban előírt követelményeknek (R. 12. §).
A R. 15. § (1) bekezdése alapján az alkalmasság igazolásában részt vevő alvállalkozó vagy más szervezet vonatkozásában az ESPD-n kívül, (2) bekezdése alapján az alkalmasság igazolásában részt nem vevő alvállalkozók vonatkozásában a Kbt. 67. § (4) bekezdése szerinti nyilatkozaton kívül további dokumentum benyújtása nem szükséges.
Ajánlattevőnek csatolnia kell a R. 13. §-ban foglaltakat, a nyilatkozatot adott esetben nemleges tartalommal is.
A kizáró okokra és az alkalmassági követelményekre vonatkozóan a közbeszerzés megkezdését megelőzően kiállított igazolások is benyújthatóak (felhasználhatóak) mindaddig, ameddig az igazolásokban foglalt tény, illetve adat tartalma valós.
További kiegészítő információ a dokumentációban található.
… d) pont szerinti kizáró ok hatálya alatt áll.
Igazolási mód:
Az ajánlattevőnek (közös ajánlattevők mindegyikének) 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet (továbbiakban: R.) 1. § (1) bekezdésében foglaltak alapján a 4-7. §-ainak megfelelően az EKR rendszerben kitöltött egységes európai közbeszerzési dokumentum (továbbiakban: ESPD, EEKD, formanyomtatvány) benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy nem tartozik a Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdésének hatálya alá.
Ha ajánlattevő az előírt alkalmassági követelményeknek más szervezet vagy személy kapacitásaira támaszkodva kíván megfelelni, az érintett szervezetek vagy személyek mindegyike tekintetében kitöltött formanyomtatványokat is be kell nyújtani.
Ha a gazdasági szereplő az alkalmasság igazolására jogutódlás eredményeként rendelkezésére álló olyan adatokat kíván felhasználni, amelyek felhasználására – a jogelőd gazdasági szereplő Kbt. 65. § (7) bekezdése szerinti bevonása nélkül – önállóan jogosult, akkor az ajánlatnak tartalmaznia kell a jogelőd szervezet(ek) vonatkozásában a R. 15/A. §-a szerinti nyilatkozatok valamelyikét is.
Ajánlattevőnek ajánlatában be kell nyújtania a Kbt. 67. § (4) bekezdése szerinti nyilatkozatát.
Az értékelési szempontokra figyelemmel legkedvezőbbnek tekinthető ajánlattevőnek és adott esetben további ajánlattevő(k)nek az eljárás eredményéről szóló döntés meghozatalát megelőzően, az ajánlatkérő felhívása alapján a Kbt. 69. § (4) bekezdésében, a R. 1. § (2) bekezdésében, a R. III. Fejezetében foglaltaknak megfelelően
- Magyarországon letelepedett ajánlattevő(k)nek a R 8. § c) pontja szerint;
- nem Magyarországon letelepedett ajánlattevő(k)nek a R. 10. § (1) bekezdés c) pontja vagy (2) bekezdése szerint
kell részletesen igazolnia/igazolniuk, hogy nem tartozik/tartoznak az eljárásban előírt kizáró okok hatálya alá.
A R. III. Fejezetében meghatározott igazolási módok a R. V. Fejezetnek megfelelőn kiválthatók, ha az érintett gazdasági szereplő minősített ajánlattevői jegyzéken való szerepléssel bizonyítja, hogy megfelel a közbeszerzési eljárásban előírt követelményeknek (R. 12.§).
A R. 15. § (1) bekezdése alapján az alkalmasság igazolásában részt vevő alvállalkozó vagy más szervezet vonatkozásában az ESPD-n kívül, (2) bekezdése alapján az alkalmasság igazolásában részt nem vevő alvállalkozók vonatkozásában a Kbt. 67. § (4) bekezdése szerinti nyilatkozaton kívül további dokumentum benyújtása nem szükséges.
Ajánlattevőnek csatolnia kell a R. 13. §-ban foglaltakat, a nyilatkozatot adott esetben nemleges tartalommal is.
A kizáró okokra és az alkalmassági követelményekre vonatkozóan a közbeszerzés megkezdését megelőzően kiállított igazolások is benyújthatóak (felhasználhatóak) mindaddig, ameddig az igazolásokban foglalt tény, illetve adat tartalma valós.
További kiegészítő információ a dokumentációban található.
… a) pont ad) és ah) alpontok, 62. § (2) bekezdés a) és b) pontok szerinti kizáró okok bármelyikének hatálya alatt áll.
Igazolási mód:
Az ajánlattevőnek (közös ajánlattevők mindegyikének) 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet (továbbiakban: R.) 1. § (1) bekezdésében foglaltak alapján a 4-7. §-ainak megfelelően az EKR rendszerben kitöltött egységes európai közbeszerzési dokumentum (továbbiakban: ESPD, EEKD, formanyomtatvány) benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy nem tartozik a Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdésének hatálya alá.
Ha ajánlattevő az előírt alkalmassági követelményeknek más szervezet vagy személy kapacitásaira támaszkodva kíván megfelelni, az érintett szervezetek vagy személyek mindegyike tekintetében kitöltött formanyomtatványokat is be kell nyújtani.
Ha a gazdasági szereplő az alkalmasság igazolására jogutódlás eredményeként rendelkezésére álló olyan adatokat kíván felhasználni, amelyek felhasználására – a jogelőd gazdasági szereplő Kbt. 65. § (7) bekezdése szerinti bevonása nélkül – önállóan jogosult, akkor az ajánlatnak tartalmaznia kell a jogelőd szervezet(ek) vonatkozásában a R. 15/A. §-a szerinti nyilatkozatok valamelyikét is.
Ajánlattevőnek ajánlatában be kell nyújtania a Kbt. 67. § (4) bekezdése szerinti nyilatkozatát.
Az értékelési szempontokra figyelemmel legkedvezőbbnek tekinthető ajánlattevőnek és adott esetben további ajánlattevő(k)nek az eljárás eredményéről szóló döntés meghozatalát megelőzően, az ajánlatkérő felhívása alapján a Kbt. 69. § (4) bekezdésében, a R. 1. § (2) bekezdésében, a R. III. Fejezetében foglaltaknak megfelelően
- Magyarországon letelepedett ajánlattevő(k)nek a R 8. § a) pontja szerint;
- nem Magyarországon letelepedett ajánlattevő(k)nek a R. 10. § (1) bekezdés a) pontja vagy (2) bekezdése szerint
kell részletesen igazolnia/igazolniuk, hogy nem tartozik/tartoznak az eljárásban előírt kizáró okok hatálya alá.
A R. III. Fejezetében meghatározott igazolási módok a R. V. Fejezetnek megfelelőn kiválthatók, ha az érintett gazda-sági szereplő minősített ajánlattevői jegyzéken való szerepléssel bizonyítja, hogy megfelel a közbeszerzési eljárás-ban előírt követelményeknek (R. 12. §).
A R. 15. § (1) bekezdése alapján az alkalmasság igazolásában részt vevő alvállalkozó vagy más szervezet vonatkozásában az ESPD-n kívül, (2) bekezdése alapján az alkalmasság igazolásában részt nem vevő alvállalkozók vonatkozásában a Kbt. 67. § (4) bekezdése szerinti nyilatkozaton kívül további dokumentum benyújtása nem szükséges.
Ajánlattevőnek csatolnia kell a R. 13. §-ban foglaltakat, a nyilatkozatot adott esetben nemleges tartalommal is.
A kizáró okokra és az alkalmassági követelményekre vonatkozóan a közbeszerzés megkezdését megelőzően kiállított igazolások is benyújthatóak (felhasználhatóak) mindaddig, ameddig az igazolásokban foglalt tény, illetve adat tartalma valós.
További kiegészítő információ a dokumentációban található.
… h) pont ha) vagy hb) alpontja, i) pont ia) és ib) alpontja, j) pont ja) vagy jb) alpontja szerinti kizáró okok bármelyikének hatálya alatt áll.
Igazolási mód:
Az ajánlattevőnek (közös ajánlattevők mindegyikének) 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet (továbbiakban: R.) 1. § (1) bekezdésében foglaltak alapján a 4-7. §-ainak megfelelően az EKR rendszerben kitöltött egységes európai közbeszerzési dokumentum (továbbiakban: ESPD, EEKD, formanyomtatvány) benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy nem tartozik a Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdésének hatálya alá.
Ha ajánlattevő az előírt alkalmassági követelményeknek más szervezet vagy személy kapacitásaira támaszkodva kíván megfelelni, az érintett szervezetek vagy személyek mindegyike tekintetében kitöltött formanyomtatványokat is be kell nyújtani.
Ha a gazdasági szereplő az alkalmasság igazolására jogutódlás eredményeként rendelkezésére álló olyan adatokat kíván felhasználni, amelyek felhasználására – a jogelőd gazdasági szereplő Kbt. 65. § (7) bekezdése szerinti bevonása nélkül – önállóan jogosult, akkor az ajánlatnak tartalmaznia kell a jogelőd szervezet(ek) vonatkozásában a R. 15/A. §-a szerinti nyilatkozatok valamelyikét is.
Ajánlattevőnek ajánlatában be kell nyújtania a Kbt. 67. § (4) bekezdése szerinti nyilatkozatát.
Az értékelési szempontokra figyelemmel legkedvezőbbnek tekinthető ajánlattevőnek és adott esetben további ajánlattevő(k)nek az eljárás eredményéről szóló döntés meghozatalát megelőzően, az ajánlatkérő felhívása alapján a Kbt. 69. § (4) bekezdésében, a R. 1. § (2) bekezdésében, a R. III. Fejezetében foglaltaknak megfelelően
- Magyarországon letelepedett ajánlattevő(k)nek a R 8. § f), g) és h) pontjai szerint;
- nem Magyarországon letelepedett ajánlattevő(k)nek a R. 10. § (1) bekezdés d), e) és f) pontjai szerint
kell részletesen igazolnia/igazolniuk, hogy nem tartozik/tartoznak az eljárásban előírt kizáró okok hatálya alá.
A R. III. Fejezetében meghatározott igazolási módok a R. V. Fejezetnek megfelelőn kiválthatók, ha az érintett gazdasági szereplő minősített ajánlattevői jegyzéken való szerepléssel bizonyítja, hogy megfelel a közbeszerzési eljárásban előírt követelményeknek (R. 12. §).
A R. 15. § (1) bekezdése alapján az alkalmasság igazolásában részt vevő alvállalkozó vagy más szervezet vonatkozásában az ESPD-n kívül, (2) bekezdése alapján az alkalmasság igazolásában részt nem vevő alvállalkozók vonatkozásában a Kbt. 67. § (4) bekezdése szerinti nyilatkozaton kívül további dokumentum benyújtása nem szükséges.
Ajánlattevőnek csatolnia kell a R. 13. §-ban foglaltakat, a nyilatkozatot adott esetben nemleges tartalommal is.
A kizáró okokra és az alkalmassági követelményekre vonatkozóan a közbeszerzés megkezdését megelőzően kiállított igazolások is benyújthatóak (felhasználhatóak) mindaddig, ameddig az igazolásokban foglalt tény, illetve adat tartalma valós.
További kiegészítő információ a dokumentációban található.
Postacím: Riadó u. 5
Pontos információ a felülvizsgálati eljárások határidejéről (határidejeiről): Kbt. 148. § szerint