A flottaszolgáltatás keretében 1. az Ajánlatkérő a gépjárműveket csak bérelni kívánja, azok sem a futamidő alatt, sem azt követően nem kerülnek a tulajdonába. 2. A nyertes Ajánlattevő feladatát az Ajánlatkérő egyes járművekre vonatkozó megrendelései alapján a gépjárművek leszállítása, folyamatos rendelkezésre bocsátása és a járművekkel kapcsolatos flottakezelési szolgáltatások jelentik. Az Ajánlattevő által nyújtandó részletes szolgáltatást a közbeszerzési dokumentumok körében rendelkezésre bocsátott keretszerződés (a továbbiakban: Keretszerződés) tartalmazza. 3. Az Ajánlattevő a megadott járműkategóriánkban előírt műszaki tartalomnak megfelelő, vagy annál az ajánlatkérő számára kedvezőbb műszaki feltételekkel rendelkező gépjárműveket köteles megajánlani. 4. Ajánlatkérő kötelezettséget vállal arra, hogy a nyertes ajánlattevőként szerződő fél felé a teljes alapmennyiség szerinti 47 db jármű tekintetében a Keretszerződés hatálybalépésétől (azaz a minden Fél által történő aláírás napjától, eltérő időpontban történő aláírás esetén a legkésőbbi aláírás napjától számított 10 munkanapon belül) EBSZ (Egyedi Bérleti Szerződés) megkötését kezdeményezi (alapmennyiségre vonatkozó aktív időszak. Ezen felül az ajánlatkérőnek lehetősége van arra, hogy az opciós mennyiség szerinti 14 db jármű tekintetében a Keretszerződés hatálybalépését követő 24. hónap végéig EBSZ megkötését kezdeményezheti (opciós mennyiségre vonatkozó aktív időszak). A Keretszerződés hatálya alatt egyidejűleg legfeljebb 61 db EBSZ lehet hatályban. 5. Az egyes kategóriák szerinti gépjárműveket a nyertes Ajánlattevő az EBSZ megkötésétől alábbiak szerint meghatározott szállítási határidőre köteles leszállítani az alapmennyiségekre vonatkozóan: - A) Felsővezetői 1., B1) Felsővezetői 2., B2) Felsővezetői 2., Felsővezetői 3. esetén: maximum 4 hét - D) Középvezetői 1., E) Középvezetői 2., F) Üzemi kulcsos 1., G) Üzemi kulcsos 2.: maximum 16 hét - H) Üzemi kulcsos 3., I) Speciális/terepjáró: maximum 40 hét - További megrendelések esetén (Opció) egységesen az EBSZ megkötésétől számított 70 hét 6. Ajánlatkérő a Keretszerződés alapján EBSZ-ek megkötését kezdeményezi a fenti 4. pontban részletezettek szerint. Az EBSZ – függetlenül attól, hogy a Keretszerződés hatályának fennállta alatt mikor jön létre – a gépjármű ajánlatkérő részére történő átadásától számított 48 hónapig hatályos a jelen ,,MŰSZAKI LEÍRÁS” 9. pontjában foglaltak szerint. A gépjárművek futamidő alatti futásteljesítménye a jelen ,,MŰSZAKI LEÍRÁS” 9. pontjában kerül meghatározásra. 7. Új gépjárműnek minősül az a gépjármű, amely hiba és sérülésmentes, a Keretszerződés hatálybalépése előtt forgalomba helyezve sem Magyarországon, sem pedig külföldön nem volt, továbbá bemutató- vagy próbajárműként sem használták, továbbá a gyártási ideje 2024. 01. 01. napja vagy ennél későbbi és a futott kilométer (kilométeróra állása) az átadás-átvétel időpontjában nem több, mint 20 km. 8. A gépjármű átadás-átvételének időpontjáról nyertes ajánlattevő legalább 2 munkanappal korábban köteles írásban igazolható módon (legalább e-mail útján) értesíteni az Ajánlatkérőt. Az átadás-átvétel helye a nyertes Ajánlattevő által megjelölt budapesti telephely vagy márkakereskedés. Ettől eltérő átadási helyszínben a Felek előzetes egyeztetés alapján megállapodhatnak. Az egyes kategóriák esetében elvárt specifikációt, illetve a feladat részleteit a Műszaki Leírás tartalmazza.
Határidő
Az ajánlatok beérkezésének határideje 2024-10-09.
A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2024-09-09.
Szállítók
A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:
Ajánlati felhívás (2024-09-09) Objektum A közbeszerzés hatálya
Cím: Járművek bérlete és flottakezelés
Hivatkozási szám: EKR001603932024
Rövid leírás:
“A flottaszolgáltatás keretében
1. az Ajánlatkérő a gépjárműveket csak bérelni kívánja, azok sem a futamidő alatt, sem azt követően nem kerülnek a...”
Rövid leírás
A flottaszolgáltatás keretében
1. az Ajánlatkérő a gépjárműveket csak bérelni kívánja, azok sem a futamidő alatt, sem azt követően nem kerülnek a tulajdonába.
2. A nyertes Ajánlattevő feladatát az Ajánlatkérő egyes járművekre vonatkozó megrendelései alapján a gépjárművek leszállítása, folyamatos rendelkezésre bocsátása és a járművekkel kapcsolatos flottakezelési szolgáltatások jelentik. Az Ajánlattevő által nyújtandó részletes szolgáltatást a közbeszerzési dokumentumok körében rendelkezésre bocsátott keretszerződés (a továbbiakban: Keretszerződés) tartalmazza.
3. Az Ajánlattevő a megadott járműkategóriánkban előírt műszaki tartalomnak megfelelő, vagy annál az ajánlatkérő számára kedvezőbb műszaki feltételekkel rendelkező gépjárműveket köteles megajánlani.
4. Ajánlatkérő kötelezettséget vállal arra, hogy a nyertes ajánlattevőként szerződő fél felé a teljes alapmennyiség szerinti 47 db jármű tekintetében a Keretszerződés hatálybalépésétől (azaz a minden Fél által történő aláírás napjától, eltérő időpontban történő aláírás esetén a legkésőbbi aláírás napjától számított 10 munkanapon belül) EBSZ (Egyedi Bérleti Szerződés) megkötését kezdeményezi (alapmennyiségre vonatkozó aktív időszak. Ezen felül az ajánlatkérőnek lehetősége van arra, hogy az opciós mennyiség szerinti 14 db jármű tekintetében a Keretszerződés hatálybalépését követő 24. hónap végéig EBSZ megkötését kezdeményezheti (opciós mennyiségre vonatkozó aktív időszak). A Keretszerződés hatálya alatt egyidejűleg legfeljebb 61 db EBSZ lehet hatályban.
5. Az egyes kategóriák szerinti gépjárműveket a nyertes Ajánlattevő az EBSZ megkötésétől alábbiak szerint meghatározott szállítási határidőre köteles leszállítani az alapmennyiségekre vonatkozóan:
- A) Felsővezetői 1., B1) Felsővezetői 2., B2) Felsővezetői 2., Felsővezetői 3. esetén: maximum 4 hét
- D) Középvezetői 1., E) Középvezetői 2., F) Üzemi kulcsos 1., G) Üzemi kulcsos 2.: maximum 16 hét
- H) Üzemi kulcsos 3., I) Speciális/terepjáró: maximum 40 hét
- További megrendelések esetén (Opció) egységesen az EBSZ megkötésétől számított 70 hét
6. Ajánlatkérő a Keretszerződés alapján EBSZ-ek megkötését kezdeményezi a fenti 4. pontban részletezettek szerint. Az EBSZ – függetlenül attól, hogy a Keretszerződés hatályának fennállta alatt mikor jön létre – a gépjármű ajánlatkérő részére történő átadásától számított 48 hónapig hatályos a jelen ,,MŰSZAKI LEÍRÁS” 9. pontjában foglaltak szerint. A gépjárművek futamidő alatti futásteljesítménye a jelen ,,MŰSZAKI LEÍRÁS” 9. pontjában kerül meghatározásra.
7. Új gépjárműnek minősül az a gépjármű, amely hiba és sérülésmentes, a Keretszerződés hatálybalépése előtt forgalomba helyezve sem Magyarországon, sem pedig külföldön nem volt, továbbá bemutató- vagy próbajárműként sem használták, továbbá a gyártási ideje 2024. 01. 01. napja vagy ennél későbbi és a futott kilométer (kilométeróra állása) az átadás-átvétel időpontjában nem több, mint 20 km.
8. A gépjármű átadás-átvételének időpontjáról nyertes ajánlattevő legalább 2 munkanappal korábban köteles írásban igazolható módon (legalább e-mail útján) értesíteni az Ajánlatkérőt. Az átadás-átvétel helye a nyertes Ajánlattevő által megjelölt budapesti telephely vagy márkakereskedés. Ettől eltérő átadási helyszínben a Felek előzetes egyeztetés alapján megállapodhatnak.
Az egyes kategóriák esetében elvárt specifikációt, illetve a feladat részleteit a Műszaki Leírás tartalmazza.
Többet mutasson
Szerződés típusa: Árubeszerzések
Termékek/szolgáltatások: Gépjárművek📦 Információk a tételekről
Az ajánlatok legfeljebb a következő tételekre nyújthatók be: 1
Leírás
Belső azonosító: EKR001603932024/1
Ebben a közbeszerzésben kis- és középvállalkozások (kkv-k) is részt vehetnek ✅
A beszerzés leírása:
“Ajánlattevő a Keretszerződés hatálya alatt biztosítja a bérbe adott gépjárműparkhoz (valamennyi bérelt gépjárműhöz) az alábbiakban meghatározott...”
A beszerzés leírása
Ajánlattevő a Keretszerződés hatálya alatt biztosítja a bérbe adott gépjárműparkhoz (valamennyi bérelt gépjárműhöz) az alábbiakban meghatározott szolgáltatásokat, az alábbi tartalommal:
A) Gépjármű megrendelés, forgalomba helyezés és átadás bonyolítása
B) Gépjármű tartós bérletbe adása
C) Biztosítás ügyintézése, díjfizetés a biztosítótársaság felé
D) Káresemények biztosítási ügyintézése
E) Téli-nyári gumicserék szervezése, gumiabroncsok karbantartása, javítása
F) Karbantartás, javításszolgáltatás
G) Csereautó biztosítása
H) Assistance-szolgáltatás
I) Adó- és illetékfizetés
J) Hozom-viszem, szerviz-sofőr szolgáltatás
Ajánlatkérő felhívja a figyelmet arra, hogy a Keretszerződés 1.2. pontjában rögzítettek szerint 47 db gépjárműre vállal lehívási kötelezettséget. A dokumentációban szereplő „opció” szóhasználat ezen mennyiségen felüli, a lehívási kötelezettséggel nem érintett mennyiséget (14 db) jelenti.
Az egyes kapcsolódó szolgáltatásokkal kapcsolatos részletes leírást a Keretszerződés tervezetének 4.8. pontja tartalmazza.
Az egyes kategóriák esetében elvárt specifikációt, illetve a feladat részleteit a Műszaki Leírás tartalmazza.
Többet mutasson
További információk:
“• A II.2.7. (BT-36) pontban megadott időtartam, azaz a bérlet időtartama a szolgáltatás megkezdésének napjától, azaz a gépjármű Bérlő részére történő...”
További információk
• A II.2.7. (BT-36) pontban megadott időtartam, azaz a bérlet időtartama a szolgáltatás megkezdésének napjától, azaz a gépjármű Bérlő részére történő átadásától számított maximum 48 hónap (függetlenül attól, hogy az EBSZ a Keretszerződés hatályának fennállta alatt mikor jön létre).
• Az értékelés során adható pontok alsó, illetve felső határa: 0-10.
• Az ajánlatok értékelési szempontja a legjobb ár-érték arány Kbt. 76. § (2) bekezdése c) pontja szerint, a pontkiosztás módszere: valamennyi értékelési szempont esetében fordított arányosítás. A pontkiosztás módszerét az Útmutató tartalmazza.
• Ajánlatkérő az összesített nettó bérleti havidíj alatt a gépjárművek egy hónapra eső összesített finanszírozási és flottakezelési díját érti.
• Ajánlatkérő a II.2.3 pontban (BT-728) megjelölt teljesítés helyeként a Nyertes Ajánlattevő által megjelölt budapesti telephelyet vagy márkakereskedést érti.
• A II.2.5. (BT-540) pontban szereplő „Összesített nettó bérleti havidíj (Képzett érték (nettó HUF))” értékelési részszempont az ajánlatok összehasonlítását szolgálja, a kifizetés a tényleges teljesítés alapján történik.
A felhívás II.2.7. pontjában rögzített 48 hónap a piacon elérhető bérleti konstrukciók alapján került meghatározásra. Az ettől eltérő futamidejű bérleti idő Ajánlatkérő számára negatív hatással lehet az árazásra.
Többet mutasson
Szerződés típusa: Árubeszerzések
Termékek/szolgáltatások: Gépjárművek📦
Fő helyszín vagy teljesítési hely:
“Nyertes Ajánlattevő által megjelölt budapesti telephely vagy márkakereskedés. Ettől eltérő átadási helyszínben a Felek előzetes egyeztetés alapján megállapodhatnak.”
Fő helyszín vagy teljesítési hely
Nyertes Ajánlattevő által megjelölt budapesti telephely vagy márkakereskedés. Ettől eltérő átadási helyszínben a Felek előzetes egyeztetés alapján megállapodhatnak.
Többet mutasson
Város: Budapest
Ország: Magyarország 🇭🇺
Időtartam: 48 (MONTH)
Az alábbi időkeret hónapokban van kifejezve.
A megújítások maximális száma: 1
További információk a megújításról:
“A meghosszabbításra vonatkozó lehetőségek ismertetése: Amennyiben Felek a bérleti időszak lejártát megelőző 30. (harmincadik) napig írásban jelzik egymás...”
További információk a megújításról
A meghosszabbításra vonatkozó lehetőségek ismertetése: Amennyiben Felek a bérleti időszak lejártát megelőző 30. (harmincadik) napig írásban jelzik egymás felé a jelen Keretszerződés meghosszabbítására irányuló szándékukat, úgy a jelen Keretszerződés a 48 hónap határozott időtartam utolsó napjától számított további maximum 12 hónappal meghosszabbodik.
Többet mutasson Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): 2. A személygépjárművekre megajánlott gépjárműflotta károsanyag kibocsátása (CO2) vegyes használat esetén (g/km)/ 47 db személygépjárműre szumma érték
Minőségi kritérium (súlyozás): 5
Ár ✅
Ár (súlyozás): 95
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0001
Eljárás Az eljárás típusa
Nyílt eljárás ✅
Jogalap: 2014/24/EU irányelv
Adminisztratív információk
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések beérkezésének határideje: 2024-10-09 12:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei: 2024-10-09 14:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei (hely): https://ekr.gov.hu
Az ajánlatok felbontásának feltételei (Tájékoztatás a felhatalmazott személyekről és a felbontási eljárásról):
“Az elektronikus bontás szabályait az elektronikus közbeszerzés részletes szabályairól szóló 424/2017. (XII.19.) Korm. rendelet (e-Kr.) 15. §-a és a Kbt....”
Az ajánlatok felbontásának feltételei (Tájékoztatás a felhatalmazott személyekről és a felbontási eljárásról)
Az elektronikus bontás szabályait az elektronikus közbeszerzés részletes szabályairól szóló 424/2017. (XII.19.) Korm. rendelet (e-Kr.) 15. §-a és a Kbt. 68.§-a tartalmazza. Az ajánlat kizárólag elektronikus úton, az EKR rendszeren keresztül, az eljárás erre megadott felületén nyújtható be.
Többet mutasson
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Minimális időtartam, amely alatt az ajánlattevőnek fenn kell tartania az ajánlatot: 30
A közbeszerzési eljárás feltételei
A szerződést elnyerő ajánlattevők csoportjának valamilyen jogi formát kell öltenie ✅
Megnyitás dátuma: 2024-10-09 14:00:00 📅
Hely:
“https://ekr.gov.hu”
További információk:
“Az elektronikus bontás szabályait az elektronikus közbeszerzés részletes szabályairól szóló 424/2017. (XII.19.) Korm. rendelet (e-Kr.) 15. §-a és a Kbt....”
További információk
Az elektronikus bontás szabályait az elektronikus közbeszerzés részletes szabályairól szóló 424/2017. (XII.19.) Korm. rendelet (e-Kr.) 15. §-a és a Kbt. 68.§-a tartalmazza. Az ajánlat kizárólag elektronikus úton, az EKR rendszeren keresztül, az eljárás erre megadott felületén nyújtható be.
Többet mutasson
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Elektronikus számlázás: Kötelező
Díjazási kritériumok
Súlyozás típusa: Súlyozás (pontok, pontos)
A közbeszerzési eljárás feltételei
A szerződés teljesítési feltételeket tartalmaz ✅
Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk Műszaki és szakmai képességek
A kiválasztási kritériumok listája és rövid leírása:
“M1: Az ajánlattevőnek csatolnia kell:
M1) A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21. § (1) bekezdés a) pontja alapján az eljárást megindító felhívás...”
A kiválasztási kritériumok listája és rövid leírása
M1: Az ajánlattevőnek csatolnia kell:
M1) A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21. § (1) bekezdés a) pontja alapján az eljárást megindító felhívás feladásának napjától visszafelé számított 3 év legjelentősebb közbeszerzés tárgya szerinti (Gépjármű bérbeadása, illetve a hozzá kapcsolódó flottakezelési szolgáltatások nyújtása) szállításainak ismertetését, valamennyi referencia tekintetében megadva:
• a teljesítés idejét (kezdés és befejezés időpontja, év/hó/nap),
• a szerződést kötő fél nevét és elérhetőségét (címét, kapcsolattartó személy nevét és telefonszámát és/vagy e-mail címét),
• az elvégzett munka rövid bemutatását, annak tárgyát, mennyiségi adatot az alkalmassági feltétellel összhangban),
• nyilatkozat arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt.
A referencia bemutatáshoz mellékelni kell a 321/2015. (X. 30.) Kormányrendelet 22. § (1) bekezdése szerinti referenciaigazolást vagy nyilatkozatot.
A referenciaigazolásnak, illetve nyilatkozatnak tartalmaznia kell a referenciabemutatásban előírt valamennyi adatot, továbbá nyilatkozni kell arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e
Ajánlatkérő a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21. § (1a) bekezdés a) pontja szerint a vizsgált időszak alatt befejezett, de legfeljebb 6 éven belül megkezdett szállításokat vesz figyelembe.
Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a 321/2015 (X.30.) Korm. rendelet 21/A. §-ban foglaltakra.
Ajánlatkérő a 321/2015.(X.30.)KR.2.§(5)bek. alapján jelzi, hogy a formanyomtatványban az alkalmassági követelmények előzetes igazolására nem kéri a formanyomtatvány IV. részében szereplő részletes információk megadását.
Az alkalmassági követelménynek való megfelelés maximum 2 db szerződéssel igazolható.
Alkalmasság minimumkövetelményei:
M.1.) Alkalmatlan az ajánlattevő (közös ajánlattevő) a szerződés teljesítésére, amennyiben nem rendelkezik az eljárást megindító felhívás feladásától visszafelé számított 3 év (36 hónap) alatt befejezett, de legfeljebb 6 éven (72 hónap) belül megkezdett, legalább 30 db gépjármű bérbeadására és a hozzá kapcsolódó flottakezelési szolgáltatások nyújtására vonatkozó referenciával, melynek időtartama elérte minimum a 36 hónapot.
Ajánlatkérő flottakezelési szolgáltatások nyújtása alatt érti, amennyiben a szerződés kiterjedt az olyan feladatok ellátásának a kötelezettségére, mint biztosítás ügyintézése, díjfizetés a biztosítótársaság felé, és káresemények biztosítási ügyintézése, és karbantartás, javításszolgáltatás és csereautó biztosítása.
Többet mutasson Részvételi feltételek
A gazdasági szereplők azon csoportjának jogi formája, amelynek a szerződést oda kell ítélni:
“Ajánlatkérő a Kbt. 35.§ (8) bek. alapján a közbeszerzési eljárásban a nyertes ajánlattevőnek nem teszi lehetővé gazdálkodó szervezet alapítását”
A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre:
“Késedelmes fizetés a Keretszerződés 7.11. pontjában foglaltak, azaz a Ptk. 6:155. §-a szerint.
Kifizetés: a Kbt. 135. § (1), (5), (6) és (10) bek., a Ptk....”
A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre
Késedelmes fizetés a Keretszerződés 7.11. pontjában foglaltak, azaz a Ptk. 6:155. §-a szerint.
Kifizetés: a Kbt. 135. § (1), (5), (6) és (10) bek., a Ptk. 6:130. § (1)-(2) bek. szerint, a számla kiállításától számított 30 naptári napon belül átutalással, az Áht. rendelkezéseinek figyelembevételével.
Ajánlatkérő a bérleti- és flottakezelési díjat havonta utólag fizeti meg, a tárgyhónapot követő hó 5. munkanapjáig teljesítésigazolást állít ki a nyertes Ajánlattevő részére a tárgyhavi díjról.
Az ajánlattétel, az elszámolás és a kifizetés pénzneme: magyar forint (HUF).
Ajánlatkérő előleget nem biztosít.
Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Kbt. 27/A. §-ra.
A további részleteket a Keretszerződés tervezetének 7. „Bérleti díj és fizetési feltételek” c. pontja tartalmazza.
Többet mutasson A szerződéssel kapcsolatos feltételek
A szerződés teljesítésének feltételei:
“Késedelmi kötbér: A Keretszerződés 8.4.2. pontja szerint.
Hibás teljesítési kötbér: A Keretszerződés 8.4.3. pontja szerint.
Meghiúsulási kötbér: A...”
A szerződés teljesítésének feltételei
Késedelmi kötbér: A Keretszerződés 8.4.2. pontja szerint.
Hibás teljesítési kötbér: A Keretszerződés 8.4.3. pontja szerint.
Meghiúsulási kötbér: A Keretszerződés 8.4.4.pontja szerint.
Többet mutasson Részvételi feltételek
Kizárási ok: nati-ground
Kizárási okok leírása:
“Kizáró okok:
- Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, akivel szemben a...”
Kizárási okok leírása
Kizáró okok:
- Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, akivel szemben a Kbt. 62.§(1) bekezdésében meghatározott kizáró okok valamelyike fenn áll.
- A gazdasági szereplő akkor sem lehet ajánlattevő, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában, amennyiben vele szemben a Kbt.62.§(2) bekezdésében meghatározott kizáró ok fenn áll.
A Kbt.74.§(1)bek.b) pontja alapján Ajánlatkérő kizárja az eljárásból azt az ajánlattevőt, alvállalkozót vagy az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezetet, aki részéről a kizáró ok az eljárás során következett be.
Megkövetelt igazolási mód:
A magyarországi letelepedésű ajánlattevő(k), valamint adott esetben az alkalmasság igazolásában részt vevő gazdasági szereplő(k) vonatkozásában a 321/2015.(X.30.) KR.4. § és 8. §-ai szerint kell igazolni a Kbt.62.§(1) és (2) bekezdésben foglalt kizáró okok fenn nem állását.
A nem Magyarországon letelepedett ajánlattevő esetében az ajánlatkérő a 321/2015. (X.30.)KR.4. és 10.§-a szerinti igazolásokat és írásbeli nyilatkozatokat fogadja el.
A kizáró okokra és az alkalmassági követelményekre vonatkozóan a közbeszerzés megkezdését megelőzően kiállított igazolások is benyújthatóak (felhasználhatóak) mindaddig, ameddig az igazolásokban foglalt tény, illetve adat tartalma valós. Az ajánlatkérő - ellenkező bizonyításig - az adat valóságtartalmát az ajánlattevő erre vonatkozó külön nyilatkozata nélkül vélelmezi.
A 321/2015.(X.30.)KR.15.§(1)bek. alapján az ajánlattevőnek az alkalmasság igazolásában részt vevő alvállalkozó vagy más szervezet vonatkozásában csak az egységes európai közbeszerzési dokumentumot köteles benyújtani a Kbt. 62. §-ában foglalt kizáró okok hiányának igazolása érdekében. Az alkalmasság igazolásában részt vevő alvállalkozó tekintetében az egységes európai közbeszerzési dokumentum benyújtásával az ajánlattevő eleget tesz a Kbt. 67. § (4) bekezdése szerinti nyilatkozati kötelezettségének. Azon alvállalkozók tekintetében, amelyek nem vesznek részt alkalmasság igazolásában az ajánlattevő a Kbt. 67. § (4) bekezdése szerinti nyilatkozatot nyújt be.
Felhívjuk a figyelmet a Kbt.67.§(3) bek., valamint a 321/2015.(X.30.)KR.3.§(2)és (3) bek. Ajánlatkérő a 321/2015.(X.30.)KR.2.§(5) bek.alapján jelzi, a formanyomtatvány IV. részében szereplő részletes információk megadását kéri.
A kizáró okok előzetes igazolása az EEKD alapján történik, az utólagos igazolásra pedig a Kbt.69.§ (4) bek. alapján kerül sor a közbeszerzési dokumentumban részletezettek szerint. Felhívjuk a figyelmet a 321/2015.(X.30.)KR.12-14.§ és 16.§-ára és a Kbt.64.§ szerinti öntisztázás lehetőségére. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Kbt.69.§(11a)bek.
“1. Ajánlatkérő a Kbt. 35.§ (8) bek. alapján a közbeszerzési eljárásban a nyertes ajánlattevőnek nem teszi lehetővé gazdálkodó szervezet alapítását.
2....”
További információk
1. Ajánlatkérő a Kbt. 35.§ (8) bek. alapján a közbeszerzési eljárásban a nyertes ajánlattevőnek nem teszi lehetővé gazdálkodó szervezet alapítását.
2. Csatolni kell az ajánlatban cégszerűen aláíró cégjegyzésre jogosult személy aláírási címpéldányának másolatát, vagy a 2006. évi V. tv. 9. § (3) bekezdésének megfelelően elkészített, ügyvéd vagy kamarai jogtanácsos által ellenjegyzett aláírás-mintát. Ha az ajánlatot nem cégjegyzésre jogosult személy írja alá, csatolni kell az ajánlat aláírására feljogosító személy meghatalmazását.
3. Folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás esetében csatolni kell a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet és az annak érkezéséről a cégbíróság által megküldött igazolást. Az ajánlattevőnek az EKR-ben nyilatkoznia kell arról, hogy a gazdasági szereplőnél változásbejegyzési eljárás van-e folyamatban, az EKR-ben az eljárás felületén a megfelelő cellák kitöltésével.
4. Csatolni kell az ajánlattevő nyilatkozatát a Kbt. 66.§ (2) bek. alapján az EKR-ben, az eljárás felületén a megfelelő cellák kitöltésével.
5. A Kbt. 66. § (5) bek. szerint csatolni kell a megadott minta szerinti felolvasólapot az EKR-ben.
6. A Kbt. 66. (6) bek. a) és b) pont alapján nyilatkozni szükséges az EKR-ben, az eljárás felületén a megfelelő cellák kitöltésével.
7. Közös ajánlat esetén csat. kell az egyetemleges felelősségvállalásról szóló nyilatkozatot közbeszerzési dokumentumok Útmutatóban foglaltak szerint.
8. Ha az ajánlatban nem magyar nyelvű dokumentumok kerülnek csatolásra, abban az esetben ezen idegen nyelvű okiratokról, dokumentumról az ajánlattevő által készített magyar fordítás benyújtása szükséges.
9. Ajánlatkérő alkalmazza a Kbt. 75.§ (2) bek. e) pontját.
10. FAKSZ: Kerekes Anita 00181, Buzsáki Attila 00284, dr. Budai Zoltán 00783
11. Amennyiben valamely nyilatkozatminta az EKR-ben elektronikus űrlapként a nyilatkozat megtételének nyelvén rendelkezésre áll, a nyilatkozatot az elektronikus űrlap kitöltése útján kell az ajánlat részeként megtenni.
12. Az EKR-ben továbbított dokumentumokkal, az EKR-ben elektronikus úton megtett nyilatkozatokkal szemben támasztott követelményekkel, valamint képviselet esetén elektronikus úton megtett nyilatkozatokkal kapcsolatos egyéb előírásokat a Kbt. 41/A-C) §-ai tartalmazzák.
13. A Kbt. 40.§-ára tekintettel a közbeszerzési eljárás a közbeszerzésekért felelős miniszter által üzemeltetett egységes elektronikus közbeszerzési rendszer (EKR) igénybevételével kerül lebonyolításra a 424/2017. (XII. 19.) Kormány rendelet rendelkezéseinek alkalmazásával.
14. Az EKR-ben továbbított dokumentumokkal, az EKR-ben elektronikus úton megtett nyilatkozatokkal szemben támasztott követelményekkel, valamint képviselet esetén elektronikus úton megtett nyilatkozatokkal kapcsolatos egyéb előírásokat a 424/2017. (XII. 19.) Kormány rendelet 11-12. §-ai tartalmazzák. Az EKR használatával kapcsolatos útmutató elérhető: https://ekr.gov.hu/portal/tamogatas;
15. Az EKR (https://ekr.gov.hu) használatához az e-Kr. 6. §-a szerint regisztráció szükséges.
16. A felhívásban nem szabályozott kérdések vonatkozásában Kbt. és végrehajtási rendeletei irányadók.
17. Ajánlattevő szakmai ajánlatot köteles benyújtani az Útmutató 4.11. pontjában rögzítettek szerint.
18. Részajánlat tétel lehetősége gazdaságilag nem észszerű, a beszerzés tárgya nem osztható oly módon, hogy az a közpénzek hatékony felhasználását eredményezné. Ajánlatkérő célja a jelen beszerzéssel érintett gépjárművek egységes, átlátható üzemeltetése. Több flottakezelő céggel történő szerződés esetén indokolatlan többlet-adminisztrációs terhek keletkeznének és az esetleges eltérő paraméterek illetve feltételek nehezítenék a mindennapi hatékony ügyintézést.
19. Szerződéskötési feltétel: Nyertes Ajánlattevőnek a szerződéskötésre rendelkeznie kell bármely nemzeti rendszerben akkreditált tanúsító szervezettől származó gépjárművek bérlésére, flottakezelésre vonatkozó ISO 9001:2008, vagy azzal egyenértékű szabvány szerinti minőségirányítási rendszerének érvényes tanúsítványával vagy a minőségbiztosítás érdekében tett intézkedéseinek egyéb bizonyítékával. Amennyiben nyertes ajánlattevő a szerződéskötésre nem rendelkezik az előírtakkal, akkor Ajánlatkérő úgy tekinti, hogy ajánlattevő elállt a szerződéskötéstől.
20. Ajánlattevőnek az ajánlatban nyilatkoznia kell az ukrajnai helyzetet destabilizáló orosz intézkedések miatt hozott korlátozó intézkedésekről szóló 833/2014/EU rendelet módosításáról szóló, 2022/576 EU rendelet 1. cikk 23. pontja nyomán életbe lépett, 833/2014/EU rendelet 5k. cikk szerinti tilalom vonatkozásában.
21. A felhívásban Ajánlatkérő a szerződés teljesítésére való műszaki és szakmai alkalmasságának feltételeit és ennek igazolását a minősített ajánlattevők jegyzékéhez képest szigorúbban határozta meg a felhívás III.4.1) valamennyi követelményét. (BT-750)
22. A IV.2.6. pontban megadott 1 hónap alatt Ajánlatkérő 30 naptári napot ért. (BT-98)
Többet mutasson Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Nemzeti nyilvántartási szám: 15329190-2-41
Postacím: Riadó u. 5
Postai irányítószám: 1026
Postai város: Budapest
Régió: Budapest🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: dontobizottsag@kt.hu📧
Telefon: +36 18828592📞
Fax: +36 18828593 📠
URL: https://kozbeszerzes.hu🌏 Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Nemzeti nyilvántartási szám: 15329190-2-41
Postacím: Riadó u. 5
Postai irányítószám: 1026
Postai város: Budapest
Régió: Budapest🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: dontobizottsag@kt.hu📧
Telefon: +36 18828592📞
Fax: +36 18828593 📠
URL: https://kozbeszerzes.hu🌏 Felülvizsgálati eljárás
Pontos információ a felülvizsgálati eljárások határidejéről (határidejeiről):
“A Kbt. 148. § szerint.” Információk az elektronikus munkafolyamatokról
Elektronikus számlázást fogadunk el
Forrás: OJS 2024/S 176-541392 (2024-09-09)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2024-12-20) Objektum A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
“A flottaszolgáltatás keretében 1. az Ajánlatkérő a gépjárműveket csak bérelni kívánja, azok sem a futamidő alatt, sem azt követően nem kerülnek a...”
Rövid leírás
A flottaszolgáltatás keretében 1. az Ajánlatkérő a gépjárműveket csak bérelni kívánja, azok sem a futamidő alatt, sem azt követően nem kerülnek a tulajdonába. 2. A nyertes Ajánlattevő feladatát az Ajánlatkérő egyes járművekre vonatkozó megrendelései alapján a gépjárművek leszállítása, folyamatos rendelkezésre bocsátása és a járművekkel kapcsolatos flottakezelési szolgáltatások jelentik. Az Ajánlattevő által nyújtandó részletes szolgáltatást a közbeszerzési dokumentumok körében rendelkezésre bocsátott keretszerződés (a továbbiakban: Keretszerződés) tartalmazza. 3. Az Ajánlattevő a megadott járműkategóriánkban előírt műszaki tartalomnak megfelelő, vagy annál az ajánlatkérő számára kedvezőbb műszaki feltételekkel rendelkező gépjárműveket köteles megajánlani. 4. Ajánlatkérő kötelezettséget vállal arra, hogy a nyertes ajánlattevőként szerződő fél felé a teljes alapmennyiség szerinti 47 db jármű tekintetében a Keretszerződés hatálybalépésétől (azaz a minden Fél által történő aláírás napjától, eltérő időpontban történő aláírás esetén a legkésőbbi aláírás napjától számított 10 munkanapon belül) EBSZ (Egyedi Bérleti Szerződés) megkötését kezdeményezi (alapmennyiségre vonatkozó aktív időszak. Ezen felül az ajánlatkérőnek lehetősége van arra, hogy az opciós mennyiség szerinti 14 db jármű tekintetében a Keretszerződés hatálybalépését követő 24. hónap végéig EBSZ megkötését kezdeményezheti (opciós mennyiségre vonatkozó aktív időszak). A Keretszerződés hatálya alatt egyidejűleg legfeljebb 61 db EBSZ lehet hatályban. 5. Az egyes kategóriák szerinti gépjárműveket a nyertes Ajánlattevő az EBSZ megkötésétől alábbiak szerint meghatározott szállítási határidőre köteles leszállítani az alapmennyiségekre vonatkozóan: - A) Felsővezetői 1., B1) Felsővezetői 2., B2) Felsővezetői 2., Felsővezetői 3. esetén: maximum 4 hét - D) Középvezetői 1., E) Középvezetői 2., F) Üzemi kulcsos 1., G) Üzemi kulcsos 2.: maximum 16 hét - H) Üzemi kulcsos 3., I) Speciális/terepjáró: maximum 40 hét - További megrendelések esetén (Opció) egységesen az EBSZ megkötésétől számított 70 hét 6. Ajánlatkérő a Keretszerződés alapján EBSZ-ek megkötését kezdeményezi a fenti 4. pontban részletezettek szerint. Az EBSZ – függetlenül attól, hogy a Keretszerződés hatályának fennállta alatt mikor jön létre – a gépjármű ajánlatkérő részére történő átadásától számított 48 hónapig hatályos a jelen ,,MŰSZAKI LEÍRÁS” 9. pontjában foglaltak szerint. A gépjárművek futamidő alatti futásteljesítménye a jelen ,,MŰSZAKI LEÍRÁS” 9. pontjában kerül meghatározásra. 7. Új gépjárműnek minősül az a gépjármű, amely hiba és sérülésmentes, a Keretszerződés hatálybalépése előtt forgalomba helyezve sem Magyarországon, sem pedig külföldön nem volt, továbbá bemutató- vagy próbajárműként sem használták, továbbá a gyártási ideje 2024. 01. 01. napja vagy ennél későbbi és a futott kilométer (kilométeróra állása) az átadás-átvétel időpontjában nem több, mint 20 km. 8. A gépjármű átadás-átvételének időpontjáról nyertes ajánlattevő legalább 2 munkanappal korábban köteles írásban igazolható módon (legalább e-mail útján) értesíteni az Ajánlatkérőt. Az átadás-átvétel helye a nyertes Ajánlattevő által megjelölt budapesti telephely vagy márkakereskedés. Ettől eltérő átadási helyszínben a Felek előzetes egyeztetés alapján megállapodhatnak. Az egyes kategóriák esetében elvárt specifikációt, illetve a feladat részleteit a Műszaki Leírás tartalmazza.
Többet mutasson
A beszerzés teljes értéke (HÉA nélkül): 572 520 960 HUF 💰
Leírás
A beszerzés leírása:
“Ajánlattevő a Keretszerződés hatálya alatt biztosítja a bérbe adott gépjárműparkhoz (valamennyi bérelt gépjárműhöz) az alábbiakban meghatározott...”
A beszerzés leírása
Ajánlattevő a Keretszerződés hatálya alatt biztosítja a bérbe adott gépjárműparkhoz (valamennyi bérelt gépjárműhöz) az alábbiakban meghatározott szolgáltatásokat, az alábbi tartalommal: A) Gépjármű megrendelés, forgalomba helyezés és átadás bonyolítása B) Gépjármű tartós bérletbe adása C) Biztosítás ügyintézése, díjfizetés a biztosítótársaság felé D) Káresemények biztosítási ügyintézése E) Téli-nyári gumicserék szervezése, gumiabroncsok karbantartása, javítása F) Karbantartás, javításszolgáltatás G) Csereautó biztosítása H) Assistance-szolgáltatás I) Adó- és illetékfizetés J) Hozom-viszem, szerviz-sofőr szolgáltatás Ajánlatkérő felhívja a figyelmet arra, hogy a Keretszerződés 1.2. pontjában rögzítettek szerint 47 db gépjárműre vállal lehívási kötelezettséget. A dokumentációban szereplő „opció” szóhasználat ezen mennyiségen felüli, a lehívási kötelezettséggel nem érintett mennyiséget (14 db) jelenti. Az egyes kapcsolódó szolgáltatásokkal kapcsolatos részletes leírást a Keretszerződés tervezetének 4.8. pontja tartalmazza. Az egyes kategóriák esetében elvárt specifikációt, illetve a feladat részleteit a Műszaki Leírás tartalmazza.
Többet mutasson
További információk:
“• A II.2.7. (BT-36) pontban megadott időtartam, azaz a bérlet időtartama a szolgáltatás megkezdésének napjától, azaz a gépjármű Bérlő részére történő...”
További információk
• A II.2.7. (BT-36) pontban megadott időtartam, azaz a bérlet időtartama a szolgáltatás megkezdésének napjától, azaz a gépjármű Bérlő részére történő átadásától számított maximum 48 hónap (függetlenül attól, hogy az EBSZ a Keretszerződés hatályának fennállta alatt mikor jön létre). • Az értékelés során adható pontok alsó, illetve felső határa: 0-10. • Az ajánlatok értékelési szempontja a legjobb ár-érték arány Kbt. 76. § (2) bekezdése c) pontja szerint, a pontkiosztás módszere: valamennyi értékelési szempont esetében fordított arányosítás. A pontkiosztás módszerét az Útmutató tartalmazza. • Ajánlatkérő az összesített nettó bérleti havidíj alatt a gépjárművek egy hónapra eső összesített finanszírozási és flottakezelési díját érti. • Ajánlatkérő a II.2.3 pontban (BT-728) megjelölt teljesítés helyeként a Nyertes Ajánlattevő által megjelölt budapesti telephelyet vagy márkakereskedést érti. • A II.2.5. (BT-540) pontban szereplő „Összesített nettó bérleti havidíj (Képzett érték (nettó HUF))” értékelési részszempont az ajánlatok összehasonlítását szolgálja, a kifizetés a tényleges teljesítés alapján történik. A felhívás II.2.7. pontjában rögzített 48 hónap a piacon elérhető bérleti konstrukciók alapján került meghatározásra. Az ettől eltérő futamidejű bérleti idő Ajánlatkérő számára negatív hatással lehet az árazásra.
Többet mutasson
A teljesítés helye: Budapest🏙️ Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): 2. A személygépjárművekre megajánlott gépjárműflotta károsanyag kibocsátása (CO2) vegyes használat esetén (g/km)/ 47 db személygépjárműre szumma érték
Eljárás A közbeszerzési eljárás feltételei
A közbeszerzés a 2009/33/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (a tiszta járművekről szóló irányelv – CVD) hatálya alá tartozik. ✅
A szerződés odaítélése
A szerződés/tétel odaítélése ✅
Jármű kategória: M1
Procedures for review
A panaszosok száma: 0
Tétel azonosító száma: LOT-0001
Szerződés száma: 1
A szerződés megkötésének időpontja: 2024-12-12 📅
A szerződés címe: https://ekr.gov.hu/ekr-szerzodestar/hu/szerzodesLista?eljarasAzon=EKR001603932024🌏 Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 3
Az elektronikus úton beérkezett pályázatok száma: 3
A kkv-k által benyújtott pályázatok száma: 3
A nem uniós tagállamokból származó ajánlattevőktől beérkezett ajánlatok száma: 0
A más uniós tagállamokból származó ajánlattevőktől beérkezett ajánlatok száma: 0
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 1 302 469 776 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR001603932024/9142
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0001
A vállalkozó neve és címe
Név: MOL Fleet Solution Flottakezelő Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 25953534243
Postacím: Dombóvári Út 28.
Postai irányítószám: 1117
Postai város: Budapest
Régió: Budapest🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: kratkai@molfleet.hu📧
Telefon: +36 202323547📞
Forrás: OJS 2024/S 249-790967 (2024-12-20)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2025-07-15) Objektum A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke (HÉA nélkül): 572 520 960 HUF 💰
A szerződés odaítélése A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 572 520 960 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR001603932024/9158
A vállalkozó neve és címe
Név: Mercarius Flottakezelő Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 12238673244
Postacím: Komáromi Út 36-38
Postai irányítószám: 1142
E-mail: pozsonyi.levente@mercarius.hu📧
Telefon: +36 17701000📞
URL: https://mercarius.hu/🌏
Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk Részvételi feltételek
A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre:
“Késedelmes fizetés a Keretszerződés 7.11. pontjában foglaltak, azaz a Ptk. 6:155. §-a szerint. Kifizetés: a Kbt. 135. § (1), (5), (6) és (10) bek., a Ptk....”
A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre
Késedelmes fizetés a Keretszerződés 7.11. pontjában foglaltak, azaz a Ptk. 6:155. §-a szerint. Kifizetés: a Kbt. 135. § (1), (5), (6) és (10) bek., a Ptk. 6:130. § (1)-(2) bek. szerint, a számla kiállításától számított 30 naptári napon belül átutalással, az Áht. rendelkezéseinek figyelembevételével. Ajánlatkérő a bérleti- és flottakezelési díjat havonta utólag fizeti meg, a tárgyhónapot követő hó 5. munkanapjáig teljesítésigazolást állít ki a nyertes Ajánlattevő részére a tárgyhavi díjról. Az ajánlattétel, az elszámolás és a kifizetés pénzneme: magyar forint (HUF). Ajánlatkérő előleget nem biztosít. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Kbt. 27/A. §-ra. A további részleteket a Keretszerződés tervezetének 7. „Bérleti díj és fizetési feltételek” c. pontja tartalmazza.
Többet mutasson A szerződéssel kapcsolatos feltételek
A szerződés teljesítésének feltételei:
“Késedelmi kötbér: A Keretszerződés 8.4.2. pontja szerint. Hibás teljesítési kötbér: A Keretszerződés 8.4.3. pontja szerint. Meghiúsulási kötbér: A...”
A szerződés teljesítésének feltételei
Késedelmi kötbér: A Keretszerződés 8.4.2. pontja szerint. Hibás teljesítési kötbér: A Keretszerződés 8.4.3. pontja szerint. Meghiúsulási kötbér: A Keretszerződés 8.4.4.pontja szerint.
“A Bérlő, mint a kormányzati célú hálózatokról szóló 346/2010. (XII. 28.) Korm. rendelet (továbbiakban: Rendelet) eljárás megindításának időpontjában...”
Egyéb kiegészítő információk
A Bérlő, mint a kormányzati célú hálózatokról szóló 346/2010. (XII. 28.) Korm. rendelet (továbbiakban: Rendelet) eljárás megindításának időpontjában hatályos 3. § (2) bekezdése alapján az Egységes Digitális Rádiótávközlő Rendszer (EDR) tekintetében kijelölt kormányzati célú hírközlési szolgáltató a Rendelet által biztosított kizárólagos jog alapján látja el a kormányzati célú hálózat tervezését, a kormányzati célú hálózat előkészítését, létesítését, bővítését, fejlesztését, valamint fenntartására, működtetésére és üzemeltetésére irányuló szolgáltatásokat, valamint a kormányzati célú hírközlési szolgáltatás igénybevételéhez szükséges szerződések megkötését. A készenléti, közbiztonsági szervezetek rádiókommunikációját, illetve ennek keretén belül az érintettek digitális rádióhálózat útján kielégíthető készenléti, veszélyhelyzet kezelési, katasztrófavédelmi, katasztrófaelhárítási célú elektronikus hírközlési igényeinek kielégítését a Rendelet alapján az EDR biztosítja. A Rendeletben meghatározott szervezetek, mint EDR felhasználók (készenléti, közbiztonsági szervezetek, kritikus infrastruktúrát működtető szervezetek, közhatalmi feladatokat ellátó szervek, állami intézmények), az EDR útján kielégíthető készenléti, illetve katasztrófavédelmi, katasztrófaelhárítási célú elektronikus hírközlési igényeiket a kormányzati célú hírközlési szolgáltatótól igénybe vett EDR szolgáltatás útján kötelesek kielégíteni. A kizárólagos jog alapján végzett, kiemelt jelentőségű közfeladat zavartalan, üzembiztos és a készenléti szervek kommunikációs igényeit kielégítő ellátásához szükséges munkavégzési feltételek biztosításának keretében az üzemi célú, valamint a személyi használatú gépjáművek rendelkezésre állásának biztosítása érdekében a Pro-M Zrt. részéről a 2024. júniusában rendelkezésre álló igényadatok alkalmazásával, szükségessé vált a keretszerződés megkötésére irányuló eljárás megindítása. Az eljárás megindítását a Bérlő felett a tulajdonosi jogokat gyakorló Digitális Magyarország Ügynökség Zrt. (továbbiakban: DMÜ Zrt.) előtti engedélyezési eljárás előzte meg. A DMÜ Zrt. 2024. július 16. napján tájékoztatta a Bérlőt meghozott tulajdonosi döntésről, miszerint az - előterjesztésben rögzítettekkel egyezően – 26 db személyi használatú és 21 db üzemi használatú, tehát mindösszesen 47 db gépkocsi beszerzését engedélyezte. A Bérlő 2025. április 30. napján részvényátruházási szerződés útján megvásárolta az MVM NET Zrt. (székhely: 1138 Budapest, Tomori utca 32.; Cg.: 01-10-047348; adószám: 23843862-2-44) alaptőkéjének 100 %-át megtestesítő részvénycsomagot (továbbiakban: Tranzakció), melynek eredményeként az MVM NET Zrt. kizárólagos tulajdonává vált. 2025. május 1. napjától a Bérlő vezérigazgatója látja el az MVM NET Zrt. vezérigazgatói feladatait is, melynek okán lehetőség nyílik a Pro-M Zrt. vezérigazgatója számára az MVM NET Zrt. vezérigazgatója által a Tranzakciót megelőzően használt személyi használatú gépjármú használatára, így - a Bérlő vezérigazgatója részére biztosított „Felsővezetői 1” gépjármű kategória megszüntetésével - jelen Keretszerződés szerinti gépjármű flotta típusösszétételének módosítása vált lehetővé. Ennek eredményeképpen a „A) Felsővezetői 1.” kategória megszüntetésre kerül és ennek a kategóriának a mennyisége – 1db - átcsoportosításra kerül „C) Felsővezetői 3. kategóriába amelynek a mennyisége 6db-ra változott. A kategóriák közötti átcsoportosítás eredményeképpen az alapmennyiség - 47db - nem változott. Az átcsoportosítás a költségek csökkenését eredményezte tekintettel arra, hogy az „A) Felsővezetői 1.” kategóriában szereplő Volkswagen Arteon bérleti díja 349.179,- Ft/hó+ÁFA addig a „C) Felsővezetői 3. kategóriába tartozó Skoda Superb bérleti díja 269.283,- Ft/hó+ÁFA. A költségcsökkenés mértéke 48 hónap futamidőre számítva 3.835.008,- Ft. A Pro-M Zrt. számára kellő gondossággal előre nem látható folyamatok, az ezekkel kapcsolatos adatok és információk, amelyek az eredeti szerződésben meghatározott mennyiségek módosulását megalapozzák, csak a szerződés megkötése után jutottak a Pro-M Zrt. tudomására. Fentiek alapján az előreláthatóság szempontjából tehát a szerződés megkötésekor a szerződésmódosítás indokaként felsorolt körülmények nem voltak előre láthatóak, azok bekövetkezésére a Pro-M Zrt. legnagyobb gondossága mellett sem számíthatott. A módosítás jogalapja a Kbt. 141. § (4) bekezdés c) pontja. A szerződésmódosítás időpontja 2025. július 07.
Többet mutasson
A változtatás fő oka: A módosítások olyan körülmények miatt szükségesek, amelyet a kellően gondos vevő előre nem láthatott.
Új érték
Szöveg:
“A Keretszerződés 1. számú mellékletét képező műszaki leírás 9. pontja helyébe az alábbi rendelkezés lép: Felsővezetői 1. kategória lehívási kötelezettséggel...”
Szöveg
A Keretszerződés 1. számú mellékletét képező műszaki leírás 9. pontja helyébe az alábbi rendelkezés lép: Felsővezetői 1. kategória lehívási kötelezettséggel érintett mennyiség (db): 0 Felsővezetői 3. kategória lehívási kötelezettséggel érintett mennyiség (db): 6