A Készenléti Rendőrség üzemeltetésében lévő járművekhez pótalkatrészek, segédanyagok beszerzése 3 részben 12 hónapra, de legfeljebb a keretösszegek kimerüléséig az alábbiak szerint: Ajánlatkérő a Kbt. 104.§ (3) bekezdés szerint megjelöli, hogy a Kbt. 105.§ (1) bekezdés a) pontja szerinti eljárást folytat le. Ennek eredményeképpen a keretmegállapodásban meghatározott feltételek szerint az ajánlatkérő általi közvetlen megrendelés útján kerül sor a közbeszerzés megvalósítására. Részenként a keretösszeg: 1. rész: Járművek és járműmotorok alkatrészei és tartozékai- nettó 150 000 000 Ft 2. rész: Gépjármű indító akkumulátorok- nettó 30 000 000 Ft 3. rész: Kenőolaj és kenőanyagok- nettó 20 000 000 Ft értékben. Ajánlatkérő a keretmegállapodás keretén belül pótalkatrészek tekintetében elsődlegesen – de nem kizárólagosan – utángyártott alkatrészeket szándékozik beszerezni. Ajánlatkérő előírja, hogy a keretmegállapodás alapján beszerzett alkatrészek, karosszéria elemek és egyéb anyagok feleljenek meg a közúti járművek műszaki megvizsgálásáról szóló 5/1990.(IV.12.) KöHÉM rendelet VIII-X. fejezetében meghatározott követelményeknek. A nyertes Ajánlattevő által szállítandó termékek feleljenek meg a magyar szabványokban, előírásokban meghatározottaknak, legyenek alkalmasak a rendeltetésszerű használatra, feleljenek meg az egészségügyi és környezetvédelmi előírásoknak. Ajánlattevőnek nyilatkoznia kell, hogy az általa szállítandó termékek – amennyiben engedélykötelesek - rendelkeznek magyarországi forgalomba hozatali engedéllyel, valamint biztonsági adatlapokkal, amelyeket a leszállított termékekhez mellékelni szükséges. Amennyiben a keretösszeg a Keretmegállapodás 12. hónapjának lejárta előtt nem merül ki, abban az esetben a Vevő - a 12. hónap utolsó napját megelőzően legalább 30 nappal írásban tett - jognyilatkozatával a Keretmegállapodás időbeli hatályát további 12 hónappal meghosszabbíthatja (amennyiben Eladó Vevő keretmegállapodás-hosszabbítási kezdeményezését annak megküldésétől számított 10 napon belül írásban visszaigazolja) – melyet Felek a Kbt. 141. § (4) bekezdés a) pontja szerinti módosulásnak tekintenek. A részletes műszaki leírást, minőségi előírásokat a közbeszerzési dokumentáció tartalmazza. A keretösszegek felhasználására a tényleges megrendelések mértékében kerül sor.
Határidő
Az ajánlatok beérkezésének határideje 2024-06-26.
A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2024-05-23.
Szállítók
A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:
Ajánlati felhívás (2024-05-23) Objektum A közbeszerzés hatálya
Cím: Járművekhez pótalkatrészek, segédanyagok
Hivatkozási szám: EKR000428192024
Rövid leírás:
A Készenléti Rendőrség üzemeltetésében lévő járművekhez pótalkatrészek, segédanyagok beszerzése 3 részben 12 hónapra, de legfeljebb a keretösszegek kimerüléséig az alábbiak szerint:
Ajánlatkérő a Kbt. 104.§ (3) bekezdés szerint megjelöli, hogy a Kbt. 105.§ (1) bekezdés a) pontja szerinti eljárást folytat le. Ennek eredményeképpen a keretmegállapodásban meghatározott feltételek szerint az ajánlatkérő általi közvetlen megrendelés útján kerül sor a közbeszerzés megvalósítására.
Részenként a keretösszeg:
1. rész: Járművek és járműmotorok alkatrészei és tartozékai- nettó 150 000 000 Ft
2. rész: Gépjármű indító akkumulátorok- nettó 30 000 000 Ft
3. rész: Kenőolaj és kenőanyagok- nettó 20 000 000 Ft értékben.
Ajánlatkérő a keretmegállapodás keretén belül pótalkatrészek tekintetében elsődlegesen – de nem kizárólagosan – utángyártott alkatrészeket szándékozik beszerezni.
Ajánlatkérő előírja, hogy a keretmegállapodás alapján beszerzett alkatrészek, karosszéria elemek és egyéb anyagok feleljenek meg a közúti járművek műszaki megvizsgálásáról szóló 5/1990.(IV.12.) KöHÉM rendelet VIII-X. fejezetében meghatározott követelményeknek.
A nyertes Ajánlattevő által szállítandó termékek feleljenek meg a magyar szabványokban, előírásokban meghatározottaknak, legyenek alkalmasak a rendeltetésszerű használatra, feleljenek meg az egészségügyi és környezetvédelmi előírásoknak.
Ajánlattevőnek nyilatkoznia kell, hogy az általa szállítandó termékek – amennyiben engedélykötelesek - rendelkeznek magyarországi forgalomba hozatali engedéllyel, valamint biztonsági adatlapokkal, amelyeket a leszállított termékekhez mellékelni szükséges.
Amennyiben a keretösszeg a Keretmegállapodás 12. hónapjának lejárta előtt nem merül ki, abban az esetben a Vevő - a 12. hónap utolsó napját megelőzően legalább 30 nappal írásban tett - jognyilatkozatával a Keretmegállapodás időbeli hatályát további 12 hónappal meghosszabbíthatja (amennyiben Eladó Vevő keretmegállapodás-hosszabbítási kezdeményezését annak megküldésétől számított 10 napon belül írásban visszaigazolja) – melyet Felek a Kbt. 141. § (4) bekezdés a) pontja szerinti módosulásnak tekintenek.
A részletes műszaki leírást, minőségi előírásokat a közbeszerzési dokumentáció tartalmazza.
A keretösszegek felhasználására a tényleges megrendelések mértékében kerül sor.

Szerződés típusa: Árubeszerzések
Termékek/szolgáltatások: Járművek és járműmotorok alkatrészei és tartozékai📦
Becsült érték héa nélkül: 200 000 000 HUF 💰
Információk a tételekről
Ez a szerződés tételekre oszlik ✅
Az ajánlatok legfeljebb a következő tételekre nyújthatók be: 3
Az ajánlatok valamennyi tételre benyújthatók ✅
1️⃣
Belső azonosító: EKR000428192024/1
Cím: Járművek és járműmotorok alkatrészei és tartozékai
Ebben a közbeszerzésben kis- és középvállalkozások (kkv-k) is részt vehetnek ✅
A beszerzés leírása:
Keretmegállapodás megkötése:
1. rész: Járművek és járműmotorok alkatrészei és tartozékai- nettó 150 000 000 Ft keretösszeg erejéig.
Ajánlatkérő a keretmegállapodás keretén belül pótalkatrészek tekintetében elsődlegesen – de nem kizárólagosan – utángyártott alkatrészeket szándékozik beszerezni.
A részletes műszaki leírást, minőségi előírásokat a közbeszerzési dokumentáció tartalmazza.
A keretösszegek felhasználására a tényleges megrendelések mértékében kerül sor.
Keretmegállapodás megkötése:
1. rész: Járművek és járműmotorok alkatrészei és tartozékai- nettó 150 000 000 Ft keretösszeg erejéig.
Ajánlatkérő a keretmegállapodás keretén belül pótalkatrészek tekintetében elsődlegesen – de nem kizárólagosan – utángyártott alkatrészeket szándékozik beszerezni.
A részletes műszaki leírást, minőségi előírásokat a közbeszerzési dokumentáció tartalmazza.
A keretösszegek felhasználására a tényleges megrendelések mértékében kerül sor.
További információk:
Ajánlatkérő az ajánlatok bírálatát a Kbt. 81. § (5) alapján az ajánlatok értékelését követően végzi el.
Ajánlatkérő az ajánlatokat a Kbt. 76. § (1) bekezdésében meghatározottak alapján a Kbt. 76. § (2) c) pont szerint (legjobb ár-érték arány) értékeli.
Az értékelés részletes szabályait a KKD tartalmazza.

Postacím: Kerepesi
út
47-49.
Irányítószám: 1101
Város: Budapest
Postacím: Pannónia
utca
27-29.
Irányítószám: 1137
Postacím: Bessenyei
7-11.
Irányítószám: 1133
Ország: Magyarország 🇭🇺
A teljesítés helye: Budapest🏙️
Időtartam: 12 hónap
További információk a megújításról:
Amennyiben a keretösszeg a Keretmegállapodás 12. hónapjának lejárta előtt nem merül ki, abban az esetben a Vevő – a 12. hónap utolsó napját megelőzően legalább 30 nappal írásban tett – jognyilatkozatával a Keretmegállapodás időbeli hatályát további 12 hónappal meghosszabbíthatja (amennyiben Eladó Vevő keretmegállapodás-hosszabbítási kezdeményezését annak megküldésétől számított 10 napon belül írásban visszaigazolja) – melyet Felek a Kbt. 141. § (4) bekezdés a) pontja szerinti módosulásnak tekintenek.

Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): Teljesítési határidő (megrendelés visszaigazolásától számítva minimum 2 óra, maximum 14 óra)
Minőségi kritérium (súlyozás): 5
Minőségi kritérium (név): A termékek nettó referencia árából adott kedvezmény mértéke % (minimum megadható 0%- maximum megadható 50%)
Minőségi kritérium (súlyozás): 95
Annak indoklása, hogy az odaítélési szempontok súlyozását miért nem tüntették fel:
Az ajánlatok értékelése során adható pontszám alsó és felső határa: 0-10 pont minden értékelési szempont esetében.
1. értékelési szempont: A termékek nettó referencia árából adott kedvezmény mértéke (%)- súlyszám 95
Minimum megadható 0% - maximum megadható 50%
Egy, összesített százalékos érték adható meg.
Ajánlatkérő az 1. értékelési szempont értékelésénél a két szélső érték közti arányosítás módszerét alkalmazza.
Ajánlatkérő a Felolvasólapon szereplő, a termékek nettó referencia árából adott kedvezmény mértéke (%) értékelési szempont vonatkozásában, a megadott %-os értéket értékeli.
Ajánlatkérő a Kbt. 77. § (1) bekezdésére tekintettel az alábbi feltételeket határozza meg:
Ajánlatkérő a 0% és 50% közötti megajánlást értékeli.
- az ajánlati elem legkedvezőbb szintje, amelyre és az annál még kedvezőbb vállalásokra Ajánlatkérő egyaránt az értékelési
ponthatár felső határával azonos számú pontot ad: 50% (50% -nál magasabb érték megajánlása esetén is a maximális pontszámot adja ajánlatkérő).
– elvárás, amelynél kedvezőtlenebb az adott ajánlati elem nem lehet: 0%, amely vállalásra Ajánlatkérő minimális pontszámot ad.
2. értékelési szempont: Teljesítési határidő - óra (min. 2 óra, max. 14 óra) - súlyszám 5
Ajánlatkérő a 2. értékelési szempont értékelésénél a két szélső érték közti arányosítás módszerét alkalmazza.
Ajánlatkérő a Felolvasólapon szereplő Teljesítési határidő értékelési szempont vonatkozásában a 2 és 14 óra közötti megajánlást értékeli.

– az ajánlati elem legkedvezőbb szintje, amelyre és az annál még kedvezőbb vállalásokra Ajánlatkérő egyaránt az értékelési ponthatár felső határával azonos számú pontot ad: 2 óra (2 óránál kevesebb megajánlása esetén is a maximális pontszám adható).
– elvárás, amelynél kedvezőtlenebb az adott ajánlati elem nem lehet: 14 óra, amely vállalásra Ajánlatkérő minimális pontszámot ad (az ennél kedvezőtlenebb megajánlás az ajánlat érvénytelenségét eredményezi).
Ajánlatkérő az egyes tartalmi elemekre adott értékelési pontszámot megszorozza a súlyszámmal, a szorzatokat pedig ajánlatonként összeadja. Az az ajánlat a legjobb ár-érték arányú, amelynek az összpontszáma a legnagyobb.
Ha több ajánlatnak azonos az összpontszáma, az az ajánlat minősül a legkedvezőbbnek, amely a nem egyenlő értékelési pontszámot kapott értékelési szempontok közül a legmagasabb súlyszámú értékelési szempontra nagyobb értékelési pontszámot kapott.
Az Ajánlatkérő az értékelés során kettő tizedes hely pontosságig kerekít a matematikai kerekítés szabályai szerint és veszi figyelembe a pontszámokat.
Annak indoklása, hogy az odaítélési szempontok súlyozását miért nem tüntették fel

Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0001
2️⃣
Belső azonosító: EKR000428192024/2
Cím: Gépjármű indító akkumulátorok
A beszerzés leírása:
Keretmegállapodás megkötése:
2. rész: Gépjármű indító akkumulátorok- nettó 30 000 000 Ft keretösszeg erejéig.
A részletes műszaki leírást, minőségi előírásokat a közbeszerzési dokumentáció tartalmazza.
A keretösszegek felhasználására a tényleges megrendelések mértékében kerül sor.
A részletes műszaki leírást, minőségi előírásokat a közbeszerzési dokumentáció tartalmazza.
A keretösszegek felhasználására a tényleges megrendelések mértékében kerül sor.
Díjazási kritériumok
Annak indoklása, hogy az odaítélési szempontok súlyozását miért nem tüntették fel:
Az ajánlatok értékelése során adható pontszám alsó és felső határa: 0-10 pont minden értékelési szempont esetében.
1. értékelési szempont: A termékek nettó referencia árából adott kedvezmény mértéke (%)- súlyszám 95
Minimum megadható 0% - maximum megadható 50%
Egy, összesített százalékos érték adható meg.
Ajánlatkérő az 1. értékelési szempont értékelésénél a két szélső érték közti arányosítás módszerét alkalmazza.
Ajánlatkérő a Felolvasólapon szereplő, a termékek nettó referencia árából adott kedvezmény mértéke (%) értékelési szempont vonatkozásában, a megadott %-os értéket értékeli.
Ajánlatkérő a Kbt. 77. § (1) bekezdésére tekintettel az alábbi feltételeket határozza meg:
Ajánlatkérő a 0% és 50% közötti megajánlást értékeli.
- az ajánlati elem legkedvezőbb szintje, amelyre és az annál még kedvezőbb vállalásokra Ajánlatkérő egyaránt az értékelési
ponthatár felső határával azonos számú pontot ad: 50% (50% -nál magasabb érték megajánlása esetén is a maximális pontszámot adja ajánlatkérő).
- elvárás, amelynél kedvezőtlenebb az adott ajánlati elem nem lehet: 0%, amely vállalásra Ajánlatkérő minimális pontszámot ad.

Tétel azonosító száma: LOT-0002
3️⃣
Belső azonosító: EKR000428192024/3
Cím: Kenőolaj és kenőanyagok
A beszerzés leírása:
Keretmegállapodás megkötése:
3. rész: Kenőolaj és kenőanyagok- nettó 20 000 000 Ft keretösszeg erejéig.
A részletes műszaki leírást, minőségi előírásokat a közbeszerzési dokumentáció tartalmazza.
A keretösszegek felhasználására a tényleges megrendelések mértékében kerül sor.
Keretmegállapodás megkötése:
3. rész: Kenőolaj és kenőanyagok- nettó 20 000 000 Ft keretösszeg erejéig.
A részletes műszaki leírást, minőségi előírásokat a közbeszerzési dokumentáció tartalmazza.
A keretösszegek felhasználására a tényleges megrendelések mértékében kerül sor.
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0003
Eljárás Az eljárás típusa
Nyílt eljárás ✅
Jogalap: 2014/24/EU irányelv
Adminisztratív információk
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések beérkezésének határideje: 2024-06-26 11:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei: 2024-06-26 13:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei (hely): https://ekr.gov.hu
Az ajánlatok felbontásának feltételei (Tájékoztatás a felhatalmazott személyekről és a felbontási eljárásról):
Az ajánlatnak az ajánlati felhívás BT-131 pont szerinti ajánlattételi határidő lejártának időpontjáig kell elektronikusan beérkeznie.
Ajánlatkérő bontás során a Kbt. 68. § (1),(4) és (6) bekezdésében foglaltakat, valamint a 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet15.§-t alkalmazza.
Az ajánlatok felbontásának feltételei (Tájékoztatás a felhatalmazott személyekről és a felbontási eljárásról)
Az ajánlatnak az ajánlati felhívás BT-131 pont szerinti ajánlattételi határidő lejártának időpontjáig kell elektronikusan beérkeznie.
Ajánlatkérő bontás során a Kbt. 68. § (1),(4) és (6) bekezdésében foglaltakat, valamint a 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet15.§-t alkalmazza.
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Minimális időtartam, amely alatt az ajánlattevőnek fenn kell tartania az ajánlatot: 1 hónap Keretmegállapodásra vagy dinamikus beszerzési rendszerre vonatkozó információk
Keretmegállapodás több üzemeltetővel ✅ A közbeszerzési eljárás feltételei
A szerződést elnyerő ajánlattevők csoportjának valamilyen jogi formát kell öltenie ✅
Megnyitás dátuma: 2024-06-26 13:00:00 📅
Hely: https://ekr.gov.hu
További információk:
Az ajánlatnak az ajánlati felhívás BT-131 pont szerinti ajánlattételi határidő lejártának időpontjáig kell elektronikusan beérkeznie.
Ajánlatkérő bontás során a Kbt. 68. § (1),(4) és (6) bekezdésében foglaltakat, valamint a 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet15.§-t alkalmazza.
Az ajánlatnak az ajánlati felhívás BT-131 pont szerinti ajánlattételi határidő lejártának időpontjáig kell elektronikusan beérkeznie.
Ajánlatkérő bontás során a Kbt. 68. § (1),(4) és (6) bekezdésében foglaltakat, valamint a 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet15.§-t alkalmazza.
Elektronikus számlázás: Kötelező
Elektronikus rendelés lesz használatos ✅
Elektronikus fizetést használnak ✅ Díjazási kritériumok
Súlyozás típusa: Súlyozás (pontok, pontos)
A közbeszerzési eljárás feltételei
A szerződés teljesítési feltételeket tartalmaz ✅
Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk Műszaki és szakmai képességek
A kiválasztási kritériumok listája és rövid leírása:
referencia: M1.) Ajánlattevő – figyelemmel a Kbt. 65.§ (1) bekezdés b) pontjára – a Korm. rendelet 21.§ (1) bekezdés a) pontja alapján rendelkezzen az eljárást megindító felhívás feladásától visszafelé számított 3 év (36 hónap) alatt befejezett, de legfeljebb 6 éven (72 hónapon) belül megkezdett– a közbeszerzés tárgyához illeszkedő (részenként, az adott részben releváns) – beszerzését igazoló referenciával az alábbiak szerint:
járművek és/vagy járműmotorok alkatrészei és/vagy tartozékai nettó 78 750 000 Ft értékben.
Ajánlatkérő referenciaként a vizsgált időszak (ajánlati felhívás feladását megelőző 36 hónap) alatt befejezett, de legfeljebb 72 hónapon belül megkezdett beszerzéseket veszi figyelembe.
Ajánlatkérő hivatkozik a Korm.rendelet 21/A. bekezdésére.
Igazolási mód:
Előzetes igazolás: A Korm.rendelet 1. § (1) bekezdése alapján az ajánlattevőnek az ajánlatában a Korm. rendelet II. Fejezetének megfelelően, az ESPD benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy megfelel az ajánlatkérő által meghatározott alkalmassági követelményeknek.
Ajánlatkérő a Korm.rendelet 2. § (5) bekezdése alapján elfogadja a gazdasági szereplők egyszerű nyilatkozatát (Ajánlattevőnek az ESPD IV. rész szakaszát kell kitöltenie, a IV. rész további (A-D) szakaszait nem.) A Kbt. 69. § (4), ill. (6) bek. alapján az eljárás eredményéről szóló döntés meghozatalát megelőzően az Ajánlatkérő az értékelési szempontokra figyelemmel legkedvezőbbnek tekinthető vagy – a Kbt. 69. § (6) bek. alapján történő döntése szerint – az értékelési sorrendben a legkedvezőbbet követő meghatározott számú következő legkedvezőbb Ajánlattevőt felhívja az alábbi nyilatkozat(ok) vagy igazolás(ok) benyújtására:
M1.) Szerinti referencianyilatkozat vagy igazolás. A referenciát a Korm.rendelet 22.§ (1)–(2) bekezdés szerint kell igazolni.
A referencianyilatkozat/igazolás az alábbi adatokat tartalmazza:
- a szerződéskötő másik fél megnevezése,
- a szállítás tárgya,
- az ellenszolgáltatás (nettó) összege;
- a szerződéskötő másik fél megnevezése;
- a teljesítés ideje (kezdő és befejező időpontja) év/hó/napban megadva,
-nyilatkozat arról, hogy a szállítás közös ajánlattevőként került-e teljesítésre,
- továbbá nyilatkozni kell arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e.
Amennyiben a teljesítést közös ajánlattevőként végezte, a referenciaigazolásban szerepelnie kell, hogy a teljesítésben milyen %-os arányban vett részt, az ajánlatkérő csak és kizárólag a referenciamunkának az alkalmasságot igazolni kívánó szervezetre eső hányadát veszi figyelembe az alkalmassági követelménynek való megfelelés vizsgálata során, hivatkozva a Korm. rendelet 22. § (5) bekezdésre.
M.1. Alkalmatlan az Ajánlattevő, ha az eljárást megindító felhívás feladásától visszafelé számított három éven belül (de legfeljebb hat éven belül megkezdett) összességében nem rendelkezik legalább az alábbi termékek beszerzésére vonatkozó, alábbi értékre vonatkozó igazolt referenciával:

Az alkalmasság feltételei a minősített Ajánlattevők hivatalos jegyzésékébe történő felvétel feltételét képező minősítési szempontokhoz képest szigorúbbak.
A kiválasztási kritériumok listája és rövid leírása

Részvételi feltételek
A gazdasági szereplők azon csoportjának jogi formája, amelynek a szerződést oda kell ítélni:
Ajánlatkérő kizárja a Kbt. 35. § (8) bekezdése alapján projekttársaság létrehozását mind önálló, mind közös ajánlattevők tekintetében.
A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre:
Az ajánlattétel, az elszámolás és kifizetés pénzneme HUF. Ajánlatkérő előleget nem fizet. Ajánlatkérő az igazolt teljesítés alapján, átutalással, a kincstári rendnek megfelelően a nyertes ajánlattevő által kiállított számlák, és kötelező mellékletei ellenében fizeti meg annak ellenértékét, a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. V. törvény (továbbiakban: Ptk.) 6:130. § (1)-(2) bekezdés szerint.
Ajánlatkérő hivatkozik a Kbt. 135. § (1) és (6) bekezdéseire.
A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre
Az ajánlattétel, az elszámolás és kifizetés pénzneme HUF. Ajánlatkérő előleget nem fizet. Ajánlatkérő az igazolt teljesítés alapján, átutalással, a kincstári rendnek megfelelően a nyertes ajánlattevő által kiállított számlák, és kötelező mellékletei ellenében fizeti meg annak ellenértékét, a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. V. törvény (továbbiakban: Ptk.) 6:130. § (1)-(2) bekezdés szerint.
Ajánlatkérő hivatkozik a Kbt. 135. § (1) és (6) bekezdéseire.
A szerződéssel kapcsolatos feltételek
A szerződés teljesítésének feltételei:
Késedelmi kötbér: mértéke a késedelem minden késedelemmel érintett munkaóra után a késedelmesen leszállított Termék nettó vételárának 1%-a, maximum 10 %-a.
Meghiúsulási kötbér: Eladó legalább 3 megrendelés alkalmával nem tesz eleget, Vevő jogosult a Szerződést súlyos szerződésszegésre hivatkozással felmondani. A meghiúsulási kötbér mértéke a nem teljesült nettó szerződéses keretösszeg 25%-a.
Egyedi megrendelés meghiúsulási kötbér: a megrendelőben szereplő határidőtől számított 10 munkaórán túl Eladó nem teljesít, vagy Vevő érdekmúlása következtében a Megrendelés teljesítése határidőn túl már nem lehetséges, úgy Vevő az egyedi megrendeléstől elállhat és meghiúsulási kötbért követelhet, melynek mértéke az egyedi megrendelő alapján meghatározott Termékek nettó vételárának 15%-a.
A részletes feltételeket a szerződéstervezet tartalmazza

Kizárási ok:
A közbeszerzési eljárásban való részvételből fakadó összeférhetetlenség
A nemzeti törvények értelmében a csődhöz hasonló helyzet
A verseny torzítását célzó megállapodás más gazdasági szereplőkkel
+ még 16
Adó- és vámfizetési kötelezettség
Bűnszervezetben való részvétel
Csalás
Csőd
Csődegyezség hitelezőkkel
Felszámoló által kezelt vagyon
Fizetésképtelenség
Gyermekmunka és az emberkereskedelem más formái
Hamis nyilatkozatot tettek, nem tudtak információt nyújtani, nem tudták benyújtani a kért dokumentumokat, és bizalmas információkat kaptak az eljárásról
Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki a Kbt. 62. § (1)-(2) bekezdésében meghatározott kizáró okok hatálya alatt áll.
Ajánlatkérő hivatkozik a Kbt. 63. § (3)bekezdésére.
Öntisztázás: Ajánlatkérő hivatkozik a Kbt. 64. § (1)-(2) bekezdéseire.
Előzetes igazolás: A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Korm. r.) 1. § (1) bekezdése alapján az ajánlattevőnek – illetve adott esetben a kapacitást rendelkezésre bocsájtó szervezetnek - az ajánlatában a Korm. r. 3. § (1) bekezdésének megfelelően, az egységes európai közbeszerzési dokumentum (a továbbiakban: EEKD, vagy ESPD) benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy nem tartozik a Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdésének hatálya alá.
Ajánlatkérő e körben hivatkozik a Korm. r. 6. § (2) bekezdésében foglaltakra.
Ajánlatkérő hivatkozik a Korm. rendelet 3. § (3) és (5) bekezdésére.
Az Ajánlatkérő elektronikus formában (EKR űrlap formájában) az Ajánlattevők rendelkezésére bocsátja az eljáráshoz tartozó EEKD mintáját.
Az Ajánlatkérő által a Kbt. 69. § (4)-(8) bekezdése alapján a kizáró okokra vonatkozóigazolások benyújtására felhívott gazdasági szereplőnek a Korm. r. 8., 10. és 12-16.§ szerint kell igazolnia, hogy nem tartozik az eljárásban előírt kizáró okok hatálya alá.
A kizáró okokra és az alkalmassági követelményekre vonatkozóan a közbeszerzés megkezdését megelőzően kiállított igazolások is benyújthatók (felhasználhatók) mindaddig, ameddig az igazolásokban foglalt tény, illetve adattartalma valós. Az ajánlatkérő - ellenkező bizonyításig - az adat valóságtartalmát az ajánlattevő erre vonatkozó külön nyilatkozata nélkül vélelmezi.
A Kbt. 67. § (4) bekezdés alapján be kell nyújtani az ajánlattevő arra vonatkozónyilatkozatát, hogy nem vesz igénybe a szerződés teljesítéséhez a Kbt. 62. § (1)-(2)bekezdése szerinti kizáró okok hatálya alá eső alvállalkozót. (EKR űrlap szerint).
A Kbt. 74. § (1) bekezdés a) és b) pont alapján az ajánlatkérő kizárja az eljárásból azt az ajánlattevőt, alvállalkozót, vagy az alkalmasság igazolásában résztvevő szervezetet, aki részéről a kizáró ok az eljárás során következett be, vagy a kizáró okok (Kbt. 62. §) hatálya alá tartozik.
A Korm.r. 13. § alapján folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás esetében ajánlattevő köteles ajánlatához csatolni a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet és az annak érkezéséről a cégbíróság által megküldött igazolást. Amennyiben nincs folyamatban változásbejegyzési eljárás, úgy a nemleges tartalmú változásbejegyzési nyilatkozatot is be kell nyújtani. (EKR űrlap szerint).
Ajánlatkérő hivatkozik a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1-16. §-aira.
Ajánlatkérő hivatkozik a Kbt. 69.§ (11a) bekezdésében foglaltakra.

Lásd fent az előírt kizáró ok és igazolása kapcsán.
a) Ajánlatkérő jelen közbeszerzési eljárásra a Kbt. 40. § (1) bekezdése alapján az EKR-ben történő lebonyolítást írja elő.
b) Az EKR rendelet) 11.§ (5) bekezdése alapján érdeklődő gazdasági szereplőnek csak az tekinthető, aki az eljárás iránti érdeklődését az eljárásra vonatkozóan az EKR-ben(!) jelezte. Azon gazdasági szereplők tekintetében, amelyek érdeklődésüket egyéb módon (pl. emailben) jelezték, Ajánlatkérő mentesül a Kbt. által előírt egyidejű tájékoztatási, megküldési, értesítési kötelezettsége alól.
c) Az ajánlat benyújtásának formai követelményeit a KKD tartalmazza.
d) Ajánlatkérő az eljárás során a Kbt. 71.§ alapján a hiánypótlás lehetőségét biztosítja, a Kbt.71. § (6) bek. szerinti korlátozást nem alkalmazza.
e) Ajánlatkérő nem követeli meg, és nem teszi lehetővé gazdálkodó szervezet létrehozását a szerződés teljesítéséhez.
f) ÁKSZ: Verebéli Erzsébet (00535), Dudok Kinga Zita (01370) .
g) Az ajánlattételi határidőre az EKR Rendelet 17. § (1) bekezdése nem alkalmazandó. Az ajánlattételi határidőt befolyásoló üzemzavar esetén az ajánlatkérő az EKR Rendelet 16. § (1)-(4) bekezdéseiben foglaltak szerint köteles eljárni.
h) Ajánlatkérő hivatkozik a Kbt. 47.§ (2) bekezdésére.
i) Ajánlatkérő hivatkozik az EKR Rend. 11.§ (4), a Kbt. 41/A. § (5) bekezdésére.
j) Ajánlatkérő a felhívás BT-98 mezőben megadott 1 hónap alatt 30 napot ért.
k) Ajánlatkérő alkalmazza a Kbt. 81.§ (4)-(5) bekezdését.
l) Ajánlattevő ajánlatában a 2011.évi CXCV. törvény 41.§ (6) bek. alapján - átláthatósági nyilatkozatot köteles benyújtani. Ha nem kerül benyújtásra, az az ajánlat érvénytelenségét eredményezi. (KKD 2. sz. melléklet_2.sz.minta)
m) Ajánlatkérő nem alkalmazza a Kbt. 75.§ (2)bekezdés e) pontját, tekintettel arra, hogy az EKR001864522023 számon előzetes piaci konzultációt folytatott le.
n) Ajánlatkérő a műszaki-szakmai alkalmassági feltételeket a minősített ajánlattevők jegyzékéhez képest szigorúbban határozta meg.
o) Ajánlattevő jelen közbeszerzési eljárás során ajánlatot benyújthat valamennyi részre vonatkozóan. Az ajánlatot minden rész
esetében külön-külön kell megtenni.
p) Ajánlattevőnek ajánlatában nyilatkoznia kell, hogy az általa szállítandó termékek – amennyiben engedélykötelesek - rendelkeznek magyarországi forgalomba hozatali engedéllyel, valamint biztonsági adatlapokkal, amelyeket a leszállított termékekhez mellékelni szükséges.-Ha nem kerül benyújtásra, az az ajánlat érvénytelenségét eredményezi. (EKR űrlap)
q) Ajánlatkérő a Kbt. 104.§ (3) bekezdés szerint megjelöli, hogy a Kbt. 105.§ (1) bekezdés a) pontja szerinti eljárást folytat le. Ennek eredményeképpen a keretmegállapodásban meghatározott feltételek szerint az ajánlatkérő általi közvetlen megrendelés útján kerül sor a közbeszerzés megvalósítására.
További benyújtandó dokumentumok:
A) Ajánlat részeként:
1. Felolvasólap - EKR űrlap
2. Az egységes európai közbeszerzési dokumentum (ESPD) - EKR űrlap
3. Közös ajánlattétel esetén a KKD 7. pontja szerint - .pdf dkumentum
4. Kbt. 66. § (2) bekezdése szerinti nyilatkozat - EKR űrlap
5. Kbt. 66. § (6) bekezdése szerinti nyilatkozat - EKR űrlap
6. Kbt. 67. § (4) bekezdése szerinti nyilatkozat - EKR űrlap
(A nyilatkozatot akkor is be kell nyújtani, ha az ajánlatkérő az eljárásban nem írta elő a már ismert alvállalkozók megnevezését)
7. Kbt. 65. § (7) bekezdése szerinti nyilatkozat -EKR űrlap
8. Kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet kötelezettségvállalását tartalmazó okirat a KKD 18. pontja, valamint a Kbt. 65.§ (7) bekezdése alapján (amennyiben részvételre jelentkező kapacitást nyújtó szervezettel igazolja alkalmasságát) -EKR űrlap
9. Az ajánlatban szereplő nyilatkozatokat aláíró, az ajánlattevő és az alkalmasság igazolásában résztvevő gazdasági szereplő írásbeli képviseletére jogosult személy (cég esetében a cégjegyzésre jogosult) aláírási címpéldánya vagy ügyvéd vagy kamarai jogtanácsos által ellenjegyzett aláírás mintája. Amennyiben a részvételi jelentkezést nem az írásbeli képviseletre jogosult személy írja alá, akkor az adott személy(ek)nek a részvételi jelentkezés aláírására vonatkozó, a meghatalmazott aláírás mintáját is tartalmazó, a képviseletre jogosult általi, cégszerű aláírással ellátott meghatalmazását is szükséges csatolni. -.pdf dokumentum
10. Nyilatkozat változásbejegyzésről- EKR űrlap
11.Változásbejegyzési kérelem (adott esetben) - .pdf dokumentum
12. Nyilatkozat üzleti titokról -EKR űrlap Üzleti titok indokolás (adott esetben)
13 Nyilatkozat fordításról (adott esetben) - EKR űrlap
14. Nyilatkozat korábbi közbeszerzési eljárásban felhasznált igazolások figyelembevételéről- EKR űrlap)
15.Nyilatkozat jelen közbeszerzési eljárás más részében felhasznált igazolások, nyilatkozatok figyelembe vételéről
16. Nyilatkozat forgalomba hozatali engedélyről és biztonsági adatlapról-EKR űrlap
17. Nyilatkozat a 73. § (4) bekezdése szerinti követelményeknek (azoknak a környezetvédelmi, szociális és munkajogi
követelményeknek, amelyeket a jogszabályok, vagy kötelezően alkalmazandó kollektív szerződés, illetve a Kbt. 4. mellékletében felsorolt környezetvédelmi, szociális és munkajogi rendelkezések írnak elő) való megfelelésről -EKR űrlap
18.Nyilatkozat a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény átlátható szervezet fogalmára vonatkozó feltételeknek való megfelelőségről- .pdf dokumentum (Minta: KKD 1. sz. melléklet- 2. számú minta)
19.Nyilatkozat az ukrajnai helyzetet destabilizáló orosz intézkedések miatt hozott korlátozó intézkedésekről szóló 833/2014/EU tanácsi rendelet 5k. cikk (1) bekezdése szerinti tilalomról (cégszerű aláírással ellátva) .pdf dokumentum
Nyertes ajánlattevőnek az általa szállítandó termékekről – amennyiben engedélykötelesek - rendelkeznie kell magyarországi forgalomba hozatali engedéllyel, valamint biztonsági adatlapokkal, amelyeket a leszállított termékekhez mellékelnie szükséges.

Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Nemzeti nyilvántartási szám: 15329190-2-41
Postacím: Riadó u. 5
Postai irányítószám: 1026
Postai város: Budapest
Régió: Budapest🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: dontobizottsag@kt.hu📧
Telefon: +36 18828592📞
Fax: +36 18828593 📠
URL: https://kozbeszerzes.hu🌏 Felülvizsgálati eljárás
Pontos információ a felülvizsgálati eljárások határidejéről (határidejeiről): A Kbt. 148. §-a szerint.
Információk az elektronikus munkafolyamatokról
Elektronikus számlázást fogadunk el
Forrás: OJS 2024/S 100-305913 (2024-05-23)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2024-12-19) Objektum A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
A Készenléti Rendőrség üzemeltetésében lévő járművekhez pótalkatrészek, segédanyagok beszerzése 3 részben 12 hónapra, de legfeljebb a keretösszegek kimerüléséig az alábbiak szerint: Ajánlatkérő a Kbt. 104.§ (3) bekezdés szerint megjelöli, hogy a Kbt. 105.§ (1) bekezdés a) pontja szerinti eljárást folytat le. Ennek eredményeképpen a keretmegállapodásban meghatározott feltételek szerint az ajánlatkérő általi közvetlen megrendelés útján kerül sor a közbeszerzés megvalósítására. Részenként a keretösszeg: 1. rész: Járművek és járműmotorok alkatrészei és tartozékai- nettó 150 000 000 Ft 2. rész: Gépjármű indító akkumulátorok- nettó 30 000 000 Ft 3. rész: Kenőolaj és kenőanyagok- nettó 20 000 000 Ft értékben. Ajánlatkérő a keretmegállapodás keretén belül pótalkatrészek tekintetében elsődlegesen – de nem kizárólagosan – utángyártott alkatrészeket szándékozik beszerezni. Ajánlatkérő előírja, hogy a keretmegállapodás alapján beszerzett alkatrészek, karosszéria elemek és egyéb anyagok feleljenek meg a közúti járművek műszaki megvizsgálásáról szóló 5/1990.(IV.12.) KöHÉM rendelet VIII-X. fejezetében meghatározott követelményeknek. A nyertes Ajánlattevő által szállítandó termékek feleljenek meg a magyar szabványokban, előírásokban meghatározottaknak, legyenek alkalmasak a rendeltetésszerű használatra, feleljenek meg az egészségügyi és környezetvédelmi előírásoknak. Ajánlattevőnek nyilatkoznia kell, hogy az általa szállítandó termékek – amennyiben engedélykötelesek - rendelkeznek magyarországi forgalomba hozatali engedéllyel, valamint biztonsági adatlapokkal, amelyeket a leszállított termékekhez mellékelni szükséges. Amennyiben a keretösszeg a Keretmegállapodás 12. hónapjának lejárta előtt nem merül ki, abban az esetben a Vevő - a 12. hónap utolsó napját megelőzően legalább 30 nappal írásban tett - jognyilatkozatával a Keretmegállapodás időbeli hatályát további 12 hónappal meghosszabbíthatja (amennyiben Eladó Vevő keretmegállapodás-hosszabbítási kezdeményezését annak megküldésétől számított 10 napon belül írásban visszaigazolja) – melyet Felek a Kbt. 141. § (4) bekezdés a) pontja szerinti módosulásnak tekintenek. A részletes műszaki leírást, minőségi előírásokat a közbeszerzési dokumentáció tartalmazza. A keretösszegek felhasználására a tényleges megrendelések mértékében kerül sor.
A Készenléti Rendőrség üzemeltetésében lévő járművekhez pótalkatrészek, segédanyagok beszerzése 3 részben 12 hónapra, de legfeljebb a keretösszegek kimerüléséig az alábbiak szerint: Ajánlatkérő a Kbt. 104.§ (3) bekezdés szerint megjelöli, hogy a Kbt. 105.§ (1) bekezdés a) pontja szerinti eljárást folytat le. Ennek eredményeképpen a keretmegállapodásban meghatározott feltételek szerint az ajánlatkérő általi közvetlen megrendelés útján kerül sor a közbeszerzés megvalósítására. Részenként a keretösszeg: 1. rész: Járművek és járműmotorok alkatrészei és tartozékai- nettó 150 000 000 Ft 2. rész: Gépjármű indító akkumulátorok- nettó 30 000 000 Ft 3. rész: Kenőolaj és kenőanyagok- nettó 20 000 000 Ft értékben. Ajánlatkérő a keretmegállapodás keretén belül pótalkatrészek tekintetében elsődlegesen – de nem kizárólagosan – utángyártott alkatrészeket szándékozik beszerezni. Ajánlatkérő előírja, hogy a keretmegállapodás alapján beszerzett alkatrészek, karosszéria elemek és egyéb anyagok feleljenek meg a közúti járművek műszaki megvizsgálásáról szóló 5/1990.(IV.12.) KöHÉM rendelet VIII-X. fejezetében meghatározott követelményeknek. A nyertes Ajánlattevő által szállítandó termékek feleljenek meg a magyar szabványokban, előírásokban meghatározottaknak, legyenek alkalmasak a rendeltetésszerű használatra, feleljenek meg az egészségügyi és környezetvédelmi előírásoknak. Ajánlattevőnek nyilatkoznia kell, hogy az általa szállítandó termékek – amennyiben engedélykötelesek - rendelkeznek magyarországi forgalomba hozatali engedéllyel, valamint biztonsági adatlapokkal, amelyeket a leszállított termékekhez mellékelni szükséges. Amennyiben a keretösszeg a Keretmegállapodás 12. hónapjának lejárta előtt nem merül ki, abban az esetben a Vevő - a 12. hónap utolsó napját megelőzően legalább 30 nappal írásban tett - jognyilatkozatával a Keretmegállapodás időbeli hatályát további 12 hónappal meghosszabbíthatja (amennyiben Eladó Vevő keretmegállapodás-hosszabbítási kezdeményezését annak megküldésétől számított 10 napon belül írásban visszaigazolja) – melyet Felek a Kbt. 141. § (4) bekezdés a) pontja szerinti módosulásnak tekintenek. A részletes műszaki leírást, minőségi előírásokat a közbeszerzési dokumentáció tartalmazza. A keretösszegek felhasználására a tényleges megrendelések mértékében kerül sor.
Becsült érték héa nélkül: 200 000 000 HUF 💰
A keretmegállapodások maximális értéke ebben a hirdetményben: 50 000 000 HUF 💰
Leírás
A beszerzés leírása:
Keretmegállapodás megkötése: 2. rész: Gépjármű indító akkumulátorok- nettó 30 000 000 Ft keretösszeg erejéig. A részletes műszaki leírást, minőségi előírásokat a közbeszerzési dokumentáció tartalmazza. A keretösszegek felhasználására a tényleges megrendelések mértékében kerül sor.

Ajánlatkérő az ajánlatok bírálatát a Kbt. 81. § (5) alapján az ajánlatok értékelését követően végzi el. Ajánlatkérő az ajánlatokat a Kbt. 76. § (1) bekezdésében meghatározottak alapján a Kbt. 76. § (2) c) pont szerint (legjobb ár-érték arány) értékeli. Az értékelés részletes szabályait a KKD tartalmazza.

A megújítások maximális száma: 1
Díjazási kritériumok
Annak indoklása, hogy az odaítélési szempontok súlyozását miért nem tüntették fel:
Az ajánlatok értékelése során adható pontszám alsó és felső határa: 0-10 pont minden értékelési szempont esetében. 1. értékelési szempont: A termékek nettó referencia árából adott kedvezmény mértéke (%)- súlyszám 95 Minimum megadható 0% - maximum megadható 50% Egy, összesített százalékos érték adható meg. Ajánlatkérő az 1. értékelési szempont értékelésénél a két szélső érték közti arányosítás módszerét alkalmazza. Ajánlatkérő a Felolvasólapon szereplő, a termékek nettó referencia árából adott kedvezmény mértéke (%) értékelési szempont vonatkozásában, a megadott %-os értéket értékeli. Ajánlatkérő a Kbt. 77. § (1) bekezdésére tekintettel az alábbi feltételeket határozza meg: Ajánlatkérő a 0% és 50% közötti megajánlást értékeli. - az ajánlati elem legkedvezőbb szintje, amelyre és az annál még kedvezőbb vállalásokra Ajánlatkérő egyaránt az értékelési ponthatár felső határával azonos számú pontot ad: 50% (50% -nál magasabb érték megajánlása esetén is a maximális pontszámot adja ajánlatkérő). - elvárás, amelynél kedvezőtlenebb az adott ajánlati elem nem lehet: 0%, amely vállalásra Ajánlatkérő minimális pontszámot ad. 2. értékelési szempont: Teljesítési határidő - óra (min. 2 óra, max. 14 óra) - súlyszám 5 Ajánlatkérő a 2. értékelési szempont értékelésénél a két szélső érték közti arányosítás módszerét alkalmazza. Ajánlatkérő a Felolvasólapon szereplő Teljesítési határidő értékelési szempont vonatkozásában a 2 és 14 óra közötti megajánlást értékeli. Ajánlatkérő a Kbt. 77. § (1) bekezdésére tekintettel az alábbi feltételeket határozza meg: – az ajánlati elem legkedvezőbb szintje, amelyre és az annál még kedvezőbb vállalásokra Ajánlatkérő egyaránt az értékelési ponthatár felső határával azonos számú pontot ad: 2 óra (2 óránál kevesebb megajánlása esetén is a maximális pontszám adható). – elvárás, amelynél kedvezőtlenebb az adott ajánlati elem nem lehet: 14 óra, amely vállalásra Ajánlatkérő minimális pontszámot ad (az ennél kedvezőtlenebb megajánlás az ajánlat érvénytelenségét eredményezi). Ajánlatkérő az egyes tartalmi elemekre adott értékelési pontszámot megszorozza a súlyszámmal, a szorzatokat pedig ajánlatonként összeadja. Az az ajánlat a legjobb ár-érték arányú, amelynek az összpontszáma a legnagyobb. Ha több ajánlatnak azonos az összpontszáma, az az ajánlat minősül a legkedvezőbbnek, amely a nem egyenlő értékelési pontszámot kapott értékelési szempontok közül a legmagasabb súlyszámú értékelési szempontra nagyobb értékelési pontszámot kapott. Az Ajánlatkérő az értékelés során kettő tizedes hely pontosságig kerekít a matematikai kerekítés szabályai szerint és veszi figyelembe a pontszámokat.

Keretmegállapodás megkötése: 3. rész: Kenőolaj és kenőanyagok- nettó 20 000 000 Ft keretösszeg erejéig. A részletes műszaki leírást, minőségi előírásokat a közbeszerzési dokumentáció tartalmazza. A keretösszegek felhasználására a tényleges megrendelések mértékében kerül sor.

A szerződés odaítélése
1️⃣
A szerződés/tétel odaítélése ✅ Jogorvoslati eljárások
Type of alleged irregularity: Egyéb: 2
A panaszosok száma: 2
Tétel azonosító száma: LOT-0002
Szerződés száma: 29022-152/895/2024.szerz.
A szerződés megkötésének időpontja: 2024-11-28 📅
Cím: Keretmegállapodás 2. rész
A szerződés címe: https://ekr.gov.hu/ekr-szerzodestar/hu/szerzodesLista?eljarasAzon=EKR000428192024🌏 Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 3
Az elektronikus úton beérkezett pályázatok száma: 3
A kkv-k által benyújtott pályázatok száma: 2
A nem uniós tagállamokból származó ajánlattevőktől beérkezett ajánlatok száma: 0
A más uniós tagállamokból származó ajánlattevőktől beérkezett ajánlatok száma: 0
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A keretmegállapodás maximális értéke: 30 000 000 HUF 💰
Helyezés a nyertesek listáján: 2
Ajánlat azonosítója: EKR000428192024/6217
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0002 A vállalkozó neve és címe
Név: Unix autó és alkatrészkereskedelmi korlátolt felelősségű társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 10465802244
Postacím: Frangepán Utca 55-57
Postai irányítószám: 1139
Postai város: Budapest
Régió: Budapest🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: karpati.gergely@unixauto.hu📧
Telefon: +36 12708700📞
URL: https://www.unixauto.hu🌏
Helyezés a nyertesek listáján: 1
Ajánlat azonosítója: EKR000428192024/6273
Név: LANZS Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 13530772243
Postacím: Gyömrői Út 93-95
Postai irányítószám: 1183
E-mail: zolcsak.norbert@lanzs.hu📧
Telefon: +36 708867531📞
URL: https://www.lanzs.hu🌏 A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 30 000 000 HUF 💰
Az ajánlatot rangsorolták
Ajánlat azonosítója: EKR000428192024/6345 A vállalkozó neve és címe
Név: RIPCA Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: 13187367242
Postacím: Mogyoródi Út 32
Postai irányítószám: 1149
E-mail: j.szalkai@ripca.hu📧
Telefon: +36 204607459📞
URL: https://www.ripca.hu🌏
A tulajdonos állampolgársága: Magyarország 🇭🇺
A gazdasági szereplő mérete: Kisvállalkozás
2️⃣
Tétel azonosító száma: LOT-0003 Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 4
Az elektronikus úton beérkezett pályázatok száma: 4
A kkv-k által benyújtott pályázatok száma: 3
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A keretmegállapodás maximális értéke: 20 000 000 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR000428192024/6257
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0003
Ajánlat azonosítója: EKR000428192024/6281 EKR000428192024/6313 A vállalkozó neve és címe
Név: BZ Hungária Kenőanyag Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 12340121202
Postacím: Petőfi Utca 80
Postai irányítószám: 7766
Postai város: Kiskassa
Régió: Baranya🏙️
E-mail: zozo.balogh@bzhungaria.hu📧
Telefon: +36 709419768📞
URL: https://www.bzhungaria.com/🌏 A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 20 000 000 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR000428192024/6385
Forrás: OJS 2024/S 248-782537 (2024-12-19)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2025-01-17) Objektum A közbeszerzés hatálya
Becsült érték héa nélkül: 200 000 000 HUF 💰
A keretmegállapodások maximális értéke ebben a hirdetményben: 150 000 000 HUF 💰
Leírás
A beszerzés leírása:
Keretmegállapodás megkötése: 1. rész: Járművek és járműmotorok alkatrészei és tartozékai- nettó 150 000 000 Ft keretösszeg erejéig. Ajánlatkérő a keretmegállapodás keretén belül pótalkatrészek tekintetében elsődlegesen – de nem kizárólagosan – utángyártott alkatrészeket szándékozik beszerezni. A részletes műszaki leírást, minőségi előírásokat a közbeszerzési dokumentáció tartalmazza. A keretösszegek felhasználására a tényleges megrendelések mértékében kerül sor.
Keretmegállapodás megkötése: 1. rész: Járművek és járműmotorok alkatrészei és tartozékai- nettó 150 000 000 Ft keretösszeg erejéig. Ajánlatkérő a keretmegállapodás keretén belül pótalkatrészek tekintetében elsődlegesen – de nem kizárólagosan – utángyártott alkatrészeket szándékozik beszerezni. A részletes műszaki leírást, minőségi előírásokat a közbeszerzési dokumentáció tartalmazza. A keretösszegek felhasználására a tényleges megrendelések mértékében kerül sor.
Díjazási kritériumok
Annak indoklása, hogy az odaítélési szempontok súlyozását miért nem tüntették fel:
Az ajánlatok értékelése során adható pontszám alsó és felső határa: 0-10 pont minden értékelési szempont esetében. 1. értékelési szempont: A termékek nettó referencia árából adott kedvezmény mértéke (%)- súlyszám 95 Minimum megadható 0% - maximum megadható 50% Egy, összesített százalékos érték adható meg. Ajánlatkérő az 1. értékelési szempont értékelésénél a két szélső érték közti arányosítás módszerét alkalmazza. Ajánlatkérő a Felolvasólapon szereplő, a termékek nettó referencia árából adott kedvezmény mértéke (%) értékelési szempont vonatkozásában, a megadott %-os értéket értékeli. Ajánlatkérő a Kbt. 77. § (1) bekezdésére tekintettel az alábbi feltételeket határozza meg: Ajánlatkérő a 0% és 50% közötti megajánlást értékeli. - az ajánlati elem legkedvezőbb szintje, amelyre és az annál még kedvezőbb vállalásokra Ajánlatkérő egyaránt az értékelési ponthatár felső határával azonos számú pontot ad: 50% (50% -nál magasabb érték megajánlása esetén is a maximális pontszámot adja ajánlatkérő). – elvárás, amelynél kedvezőtlenebb az adott ajánlati elem nem lehet: 0%, amely vállalásra Ajánlatkérő minimális pontszámot ad. 2. értékelési szempont: Teljesítési határidő - óra (min. 2 óra, max. 14 óra) - súlyszám 5 Ajánlatkérő a 2. értékelési szempont értékelésénél a két szélső érték közti arányosítás módszerét alkalmazza. Ajánlatkérő a Felolvasólapon szereplő Teljesítési határidő értékelési szempont vonatkozásában a 2 és 14 óra közötti megajánlást értékeli. Ajánlatkérő a Kbt. 77. § (1) bekezdésére tekintettel az alábbi feltételeket határozza meg: – az ajánlati elem legkedvezőbb szintje, amelyre és az annál még kedvezőbb vállalásokra Ajánlatkérő egyaránt az értékelési ponthatár felső határával azonos számú pontot ad: 2 óra (2 óránál kevesebb megajánlása esetén is a maximális pontszám adható). – elvárás, amelynél kedvezőtlenebb az adott ajánlati elem nem lehet: 14 óra, amely vállalásra Ajánlatkérő minimális pontszámot ad (az ennél kedvezőtlenebb megajánlás az ajánlat érvénytelenségét eredményezi). Ajánlatkérő az egyes tartalmi elemekre adott értékelési pontszámot megszorozza a súlyszámmal, a szorzatokat pedig ajánlatonként összeadja. Az az ajánlat a legjobb ár-érték arányú, amelynek az összpontszáma a legnagyobb. Ha több ajánlatnak azonos az összpontszáma, az az ajánlat minősül a legkedvezőbbnek, amely a nem egyenlő értékelési pontszámot kapott értékelési szempontok közül a legmagasabb súlyszámú értékelési szempontra nagyobb értékelési pontszámot kapott. Az Ajánlatkérő az értékelés során kettő tizedes hely pontosságig kerekít a matematikai kerekítés szabályai szerint és veszi figyelembe a pontszámokat.

A szerződés odaítélése Jogorvoslati eljárások
Type of alleged irregularity: Egyéb: 5
A panaszosok száma: 3
Tétel azonosító száma: LOT-0001
Szerződés száma: 29022-152/977/2024
A szerződés megkötésének időpontja: 2024-12-13 📅
Cím: KR üzemeltetésében lévő járművekhez pótalkatrészek, segédanyanyagok beszerzése
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A keretmegállapodás maximális értéke: 150 000 000 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR000428192024/6185
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0001 A vállalkozó neve és címe
Név: Varga Vasúti és Közúti Járműjavító és -gyártó Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 32612318209
Postacím: Wesselényi Utca 10.
Postai irányítószám: 4254
Postai város: Nyíradony
Régió: Hajdú-Bihar🏙️
E-mail: varga.jozsef25@t-online.hu📧
Telefon: +36 305049804📞
Fax: +36 52203098 📠
Ajánlat azonosítója: EKR000428192024/6209 EKR000428192024/6297 A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 150 000 000 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR000428192024/6337
Forrás: OJS 2025/S 013-038383 (2025-01-17)