JVÖ térfigyelő rendsz. modernizációja IV.ütem-2024
Józsefvárosi Önkormányzat
A Budapest VIII. kerület területén működtetett térfigyelő rendszerben jelenleg 240 db, elsősorban Hikvision és Dahua gyártmányú kamera üzemel. A rendszer központi funkcióit – megjelenítés, rögzítés, naplózás, valamint kamerák távolról történő vezérlése – a homogén kialakítású Digifort Enterprise felügyeleti rendszer látja el. A rendszer a jelen kor színvonalának teljes mértékben megfelelő, magas színvonalú műszaki és felhasználói felületet biztosít, melynek megőrzése és alkalmazása Ajánlatkérő kifejezett igénye. A térfigyelő rendszer szakszerű bővítése, fejlesztése a központi térfigyelő szoftverre vonatkozó szakértelem nélkül nem végezhető el. Ennek okán a feladatot kizárólag olyan Ajánlattevő végezheti, aki a Digifort Pty Ltd. által kiállított, a rendszer installálására, beüzemelésére való jogosultságot igazoló tanúsítvánnyal rendelkezik. Ajánlatkérő szerződéskötési feltételként írja elő az alábbi rendelkezést: - a Nyertes Ajánlattevőnek rendelkeznie kell a Digifort Pty Ltd. által kiállított, a rendszer installálására és beüzemelésére való jogosultságot igazoló érvényes tanúsítvánnyal, amelyet a szerződéskötéskor be kell mutatnia. Ajánlatkérő rögzíteni kívánja, hogy ha a fenti feltétel nem teljesül a szerződéskötés időpontjában, úgy az a szerződéskötéstől történő visszalépésnek minősül a Kbt. 131. § (4) bekezdése alapján. Ajánlattevő biztosítson legalább 12 hónap jótállást a szállított berendezésekre és elvégzett munkálatokra. Nyertes Ajánlattevő a kiépítést teljeskörűen végezze el, beleértve a tervezés-engedélyeztetést, kivitelezést, ügyintézést mind a kameratelepítéssel, mind az adatátviteli hálózat fejlesztésével kapcsolatban, mind a szükségi térfigyelő központi bővítések tekintetében. Az eljárás teljes megnevezése: JVÖ térfigyelő rendszer modernizációja IV. ütem - 2024.
HatáridőAz ajánlatok beérkezésének határideje 2024-07-04. A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2024-06-03.
SzállítókA következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:
Kicsoda? Mi az?- • Felügyeleti rendszerek › Biztonsági kamerák
- • Személyi számítógépek, irodai, távközlési és audiovizuális berendezések javítása, karbantartása és járulékos szolgáltatások › Audiovizuális és optikai berendezéssel kapcsolatos javítási és karbantartási szolgáltatások
| Dátum | Dokumentum |
|---|---|
| 2024-06-03 | Ajánlati felhívás |
| 2024-08-06 | Tájékoztató az eljárás eredményéről |
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Cím: JVÖ térfigyelő rendsz. modernizációja IV.ütem-2024
Hivatkozási szám:
EKR000870922024
Rövid leírás:
Termékek/szolgáltatások: Biztonsági kamerák 📦
Információk a tételekről
Az ajánlatok legfeljebb a következő tételekre nyújthatók be: 1
Leírás
Belső azonosító:
EKR000870922024/1
Ebben a közbeszerzésben kis- és középvállalkozások (kkv-k) is részt vehetnek ✅
A beszerzés leírása:
A szerződés kiegészítő jellege: Szolgáltatásmegrendelés
Fő helyszín vagy teljesítési hely:
A teljesítés helye: Budapest 🏙️
Időtartam: 210 nap
Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): 2. rszp: A megajánlott térfigyelő duál-speed-dome kamera PTZ kameraelem felbontása (minimum: 2 megapixel, maximum: 4 megapixel)
Minőségi kritérium (súlyozás): 5
Minőségi kritérium (név): 3. rszp: A megajánlott térfigyelő duál-speed-dome kamera panoráma kameraelem felbontása (minimum: 2 megapixel, maximum: 4 megapixel)
4. rszp: A megajánlott térfigyelő speed dome kamera rendelkezik vonalátlépés érzékelés intelligens funkcióval? (igen/nem)
Minőségi kritérium (súlyozás): 1
Minőségi kritérium (név): 5. rszp: A megajánlott térfigyelő speed dome kamera rendelkezik behatolás érzékelés intelligens funkcióval? (igen/nem)
6. rszp: A megajánlott térfigyelő speed dome kamera rendelkezik területre belépés intelligens funkcióval? (igen/nem)
7. rszp: A megajánlott térfigyelő speed dome kamera rendelkezik területről távozás intelligens funkcióval? (igen/nem)
8. rszp: A megajánlott kamera rendelkezik automata követés (auto-tracking) funkcióval? (igen/nem)
9. rszp: Az Ajánlatkérő által meghatározott 12 hónapon felüli többlet jótállás időartama az elvégzendő munkák és a szállítandó berendezések vonatkozásában (min.: 0 hónap, max.: 24 hónap)
Ár ✅
Ár (súlyozás): 80
Cím
Tétel azonosító száma:
LOT-0001
Eljárás
Az eljárás típusa
Nyílt eljárás ✅
Jogalap: 2014/24/EU irányelv
Adminisztratív információk
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések beérkezésének határideje: 2024-07-04 16:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei: 2024-07-04 18:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei (hely): ekr.gov.hu
Az ajánlatok felbontásának feltételei (Tájékoztatás a felhatalmazott személyekről és a felbontási eljárásról):
Minimális időtartam, amely alatt az ajánlattevőnek fenn kell tartania az ajánlatot: 30 nap
A közbeszerzési eljárás feltételei
Biztosítéknyújtási kötelezettség áll fenn ✅
A szerződést elnyerő ajánlattevők csoportjának valamilyen jogi formát kell öltenie ✅
Megnyitás dátuma: 2024-07-04 18:00:00 📅
Hely: ekr.gov.hu
További információk:
Elektronikus fizetést használnak ✅
Díjazási kritériumok
Súlyozás típusa: Súlyozás (pontok, pontos)
A közbeszerzési eljárás feltételei
A szerződés teljesítési feltételeket tartalmaz ✅
Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk
Műszaki és szakmai képességek
A kiválasztási kritériumok listája és rövid leírása:
A gazdasági szereplők azon csoportjának jogi formája, amelynek a szerződést oda kell ítélni:
A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre:
A szerződés teljesítésének feltételei: A szerződés-tervezetben foglaltak szerint.
Részvételi feltételek
Kizárási ok:
+ még 16
Ajánlatkérő hatóság
Név és címek
Név: Józsefvárosi Önkormányzat
Nemzeti nyilvántartási szám:
15735715242
Postacím: Baross Utca 63-67.
Postai irányítószám: 1082
Postai város: Budapest
Régió: Budapest 🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
Kapcsolattartó pont: Stein Karolina
E-mail: kozbeszerzes.karolina@targetconsulting.hu 📧
Telefon: +36 300197808 📞
Fax: +36 17004515 📠
URL: https://www.jozsefvaros.hu 🌏
Csoportvezető ✅
Az ajánlatkérő szerv típusa
Regionális vagy helyi hatóság
Fő tevékenység
Általános közszolgáltatások
Kommunikáció
Dokumentumok URL címe: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR000870922024/reszletek 🌏
Részvétel URL: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR000870922024/reszletek 🌏
Elektronikus benyújtás: Kötelező
Kiegészítő információk
További információk
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Nemzeti nyilvántartási szám:
15329190-2-41
Postacím: Riadó u. 5
Postai irányítószám: 1026
Postai város: Budapest
Régió: Budapest 🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧
Telefon: +36 18828592 📞
Fax: +36 18828593 📠
URL: https://kozbeszerzes.hu 🌏
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Mint: Felülvizsgálati testület
Felülvizsgálati eljárás
Pontos információ a felülvizsgálati eljárások határidejéről (határidejeiről):
Elektronikus számlázást fogadunk el
Forrás: OJS 2024/S 108-330515 (2024-06-03)
Eljárás
Az eljárás típusa
Az eljárás legfontosabb jellemzői: Nyílt eljárásként került lefolytatásra a jelen eljárás.
A szerződés odaítélése
Információk a nem díjazottakról
Nem érkezett be ajánlat vagy részvételi jelentkezés, vagy az összeset elutasították
Annak oka, hogy miért nem választották ki a nyertest: Csak egy elfogadható ajánlat, részvételi jelentkezés vagy projekt érkezett
Jogorvoslati eljárások
A panaszosok száma: 0
Tétel azonosító száma:
LOT-0001
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 1
Az elektronikus úton beérkezett pályázatok száma: 1
A kkv-k által benyújtott pályázatok száma: 1
A nem uniós tagállamokból származó ajánlattevőktől beérkezett ajánlatok száma: 0
A más uniós tagállamokból származó ajánlattevőktől beérkezett ajánlatok száma: 0
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 22 079 100 HUF 💰
Ajánlat azonosítója:
EKR000870922024/8324
Az ajánlattevő fél vezetője ✅
A rész vagy a részcsoport azonosítója:
LOT-0001
A vállalkozó neve és címe
Név: Video-Data Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám:
24392046243
Postacím: Nefelejcs Utca 10.
Postai irányítószám: 1184
Postai város: Budapest
Régió: Budapest 🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: kozpont@videodata.hu 📧
Telefon: +36 706058897 📞
Kiegészítő információk
További információk