Keretmegállapodás mélyépítés

Fóti Közszolgáltató Közhasznú Nonprofit Kft.

Keretmegállapodás Fót Város Önkormányzata közigazgatási területén és/vagy kezelésében, fenntartásában lévő különféle mélyépítési létesítmények fenntartási, építési jellegű felújítási, illetve építési munkáira. Ajánlatkérő a közbeszerzési eljárás eredményeképpen keretmegállapodást köt,- egyrészről egyedi, közvetlen megrendelések alapján magvalósuló mélyépítési létesítmények fenntartására, javítására (továbbiakban fenntartási munkák), másrészről konzultációt követően létrejövő egyedi szerződések alapján megvalósuló mélyépítési létesítmények építési jellegű felújítására, építésére (továbbiakban felújítási munkák). A keretmegállapodás a város belterületén, jellemzően összközművesített közterületeken, az önkormányzat üzemeltetésében, fenntartásában lévő közművek, utak, járdák, terek, parkolók, parkok nagyrészt közvetlen megrendelés alapján végzendő fenntartási, karbantartási, javítási munkáira, vagy írásbeli konzultációt követően létrejött egyedi szerződések alapján végzendő felújítási, építési munkáira jön létre. Ajánlatkérő mélyépítési létesítmények alatt érti elsődlegesen, de nem kizárólagosan az utak, kerékpárutak, járdák, terek, parkok, nyíltés zárt rendszerű csatornák létesítményeket, azok elemit és tartozékait, az általuk érintett egyéb közművezetékek (pl. elektromos, - ivóvíz, - távközlés, - gáz, szennyvíz) szükség szerinti átépítését, kiváltását. AK a 321/2015. (X.30.) Korm rendelet 46. §-a szerint hivatkozik az egyenértékűségre.

Határidő
Az ajánlatok beérkezésének határideje 2024-02-02. A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2024-01-18.

Szállítók
A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:
Kicsoda?

Mi az?

Hol?

Beszerzési előzmények
Dátum Dokumentum
2024-01-18 Ajánlati felhívás
2024-02-01 Ajánlati felhívás
2024-05-17 Tájékoztató az eljárás eredményéről
2024-05-24 Tájékoztató az eljárás eredményéről
2024-05-31 Tájékoztató az eljárás eredményéről
2024-06-04 Tájékoztató az eljárás eredményéről
2024-06-07 Tájékoztató az eljárás eredményéről
2024-08-08 Tájékoztató az eljárás eredményéről
2024-08-13 Tájékoztató az eljárás eredményéről
2024-08-16 Tájékoztató az eljárás eredményéről
2024-10-03 Tájékoztató az eljárás eredményéről
2024-10-03 Tájékoztató az eljárás eredményéről
2024-10-14 Tájékoztató az eljárás eredményéről
Ajánlati felhívás (2024-01-18)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Cím: Keretmegállapodás mélyépítés
Reference number: EKR002150772023
Rövid leírás:
“Keretmegállapodás Fót Város Önkormányzata közigazgatási területén és/vagy kezelésében, fenntartásában lévő különféle mélyépítési létesítmények fenntartási,...”    Többet mutasson
Szerződés típusa: works
Termékek/szolgáltatások: Építési munkák 📦
Információk a tételekről
Az ajánlatok legfeljebb a következő tételekre nyújthatók be: 1
Leírás
A beszerzés leírása:
“Keretmegállapodás Fót Város Önkormányzata közigazgatási területén és/vagy kezelésében, fenntartásában lévő különféle mélyépítési létesítmények fenntartási,...”    Többet mutasson
További információk:
“Ajánlatkérő az eljárást a Kbt. 29. § (1) bekezdése alapján, Fót Város Önkormányzata ajánlatkérő nevében folytatja le. Az eljárás eredményeként kötendő...”    Többet mutasson
Időtartam: 24 (MONTH)
Az alábbi időkeret hónapokban van kifejezve.
Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): 1. Az M/2.1. pontban az MV-KÉ pozícióra bemutatott szakember alkalmassági követelményeken felüli többlet tapasztalata (0-36 hó)
Minőségi kritérium (súlyozás): 10
Minőségi kritérium (név): 2. Az M/2.2. pontban az MV-VZ pozícióra bemutatott szakember alkalmassági követelményeken felüli többlet tapasztalata (0-36 hó)
Minőségi kritérium (név): 3. Az M/2.5. pontban bemutatott szakember alkalmassági követelményeken felüli többlet tapasztalata (0-36 hó)
Ár
Ár (súlyozás): 70
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0001

Eljárás
Az eljárás típusa
Nyílt eljárás
Adminisztratív információk
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések beérkezésének határideje: 2024-02-02 10:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei: 2024-02-02 12:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei (hely): www.ekr.gov.hu
Az ajánlatok felbontásának feltételei (Tájékoztatás a felhatalmazott személyekről és a felbontási eljárásról):
“A közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény (Kbt.) 68. § és az elektronikus közbeszerzés részletes szabályairól szóló 424/2017. (XII. 19.) Korm....”    Többet mutasson
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Minimális időtartam, amely alatt az ajánlattevőnek fenn kell tartania az ajánlatot: 60
Keretmegállapodásra vagy dinamikus beszerzési rendszerre vonatkozó információk
Keretmegállapodás több üzemeltetővel

Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk
Részvételi feltételek
A feltételek felsorolása és rövid leírása:
“Ajánlattevő, illetve az alkalmasság igazolásában részt vevő gazdasági szereplő az Ajánlatkérő Kbt. 69. § (4), (6), illetve (7) bekezdése szerinti...”    Többet mutasson
Gazdasági és pénzügyi helyzet
A kiválasztási kritériumok listája és rövid leírása:
“Ajánlattevőnek, illetve az alkalmasság igazolásában részt vevő gazdasági szereplőnek a Kbt. 67. § (1) bekezdése és a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1. §...”    Többet mutasson
A kiválasztási kritériumok listája és rövid leírása:
“Ajánlattevőnek, illetve az alkalmasság igazolásában részt vevő gazdasági szereplőnek a Kbt. 67. § (1) bekezdése és a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1. §...”    Többet mutasson
Műszaki és szakmai képességek
A kiválasztási kritériumok listája és rövid leírása:
“Ajánlattevőnek, illetve az alkalmasság igazolásában részt vevő gazdasági szereplőnek a Kbt. 67. § (1) bekezdése és a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1. §...”    Többet mutasson
A kiválasztási kritériumok listája és rövid leírása:
“Az alkalmasság minimumkövetelményei: M.1/ M/1.1 Alkalmatlan ajánlattevő a szerződés teljesítésére, amennyiben nem rendelkezik a felhívás feladásától...”    Többet mutasson
Részvételi feltételek
A gazdasági szereplők azon csoportjának jogi formája, amelynek a szerződést oda kell ítélni:
“AK nem teszi lehetővé gazdálkodó szervezet alapítását.”
Kauciók és garanciák:
“Az ajánlati biztosíték összege 15 000 000 forint. A biztosíték az ajánlattevő választása szerint teljesíthető az előírt pénzösszegnek az ajánlatkérő OTP...”    Többet mutasson
A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre:
“Az ellenérték megfizetésére a szabályszerűen kiállított számla szerződés szerinti megrendelő általi kézhezvételétől számított 30 napon belül átutalással...”    Többet mutasson
A szerződéssel kapcsolatos feltételek
A szerződés teljesítésének feltételei:
“Az ellenérték megfizetésére a szabályszerűen kiállított számla szerződés szerinti megrendelő általi kézhezvételétől számított 30 napon belül átutalással...”    Többet mutasson

Ajánlatkérő hatóság
Név és címek
Név: Fóti Közszolgáltató Közhasznú Nonprofit Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: 14539262213
Postacím: Malom Utca 1 1614
Postai irányítószám: 2151
Postai város: Fót
Régió: Pest 🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: cziraki-nyari.tunde@fotikozszolg.hu 📧
Telefon: +36 703748343 📞
Fax: +36 12090063 📠
URL: https://www.fot.hu 🌏
A vevő profiljának címe: https://www.fot.hu 🌏
Az ajánlatkérő szerv típusa
Regional or local authority
Fő tevékenység
General public services
Kommunikáció
Dokumentumok URL címe: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR002150772023/reszletek 🌏
Részvétel URL: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR002150772023/reszletek 🌏

Kiegészítő információk
További információk

“1. Az ajánlatkérő, a Kbt. 71. § (6) bekezdésében meghatározott eset kivételével, hiánypótlási lehetőséget biztosít. 2. Ajánlatkérő előírja a Kbt. 66. § (6)...”    Többet mutasson
Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Nemzeti nyilvántartási szám: 15329190-2-41
Postacím: Riadó u. 5
Postai irányítószám: 1026
Postai város: Budapest
Régió: Budapest 🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧
Telefon: +36 18828592 📞
Fax: +36 18828593 📠
URL: https://kozbeszerzes.hu 🌏
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Nemzeti nyilvántartási szám: 15329190-2-41
Postacím: Riadó u. 5
Postai irányítószám: 1026
Postai város: Budapest
Régió: Budapest 🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧
Telefon: +36 18828592 📞
Fax: +36 18828593 📠
URL: https://kozbeszerzes.hu 🌏
Felülvizsgálati eljárás
Pontos információ a felülvizsgálati eljárások határidejéről (határidejeiről):
“A Kbt. 148. §-ban foglaltak szerint.”
Információk az elektronikus munkafolyamatokról
Elektronikus számlázást fogadunk el
Elektronikus rendelés lesz használatos
Elektronikus fizetést használnak
Forrás: OJS 2024/S 015-041829 (2024-01-18)
Ajánlati felhívás (2024-02-01)
Eljárás
Adminisztratív információk
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések beérkezésének határideje: 2024-02-09 10:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei: 2024-02-09 12:00:00 📅

Változások
Új érték
Szöveg:
“A(z) IV.2.2) Ajánlatok vagy részvételi kérelmek benyújtásának határideje, dátum, helyi idő (BT-131,BT-1311) mezőben a következő változás történt: A...”    Többet mutasson
Szöveg:
“A(z) IV.2.7) Az ajánlatok felbontásának feltételei, dátum, helyi idő (BT-132) mezőben a következő változás történt: A következő helyett: Fri Feb 02...”    Többet mutasson
Egyéb kiegészítő információk

“Az ajánlattételi határidő meghosszabbításra kerül.”
Forrás: OJS 2024/S 025-075707 (2024-02-01)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2024-05-17)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Cím: Fót, József Attila u. csapadékvíz befejező munkák
Reference number: EKR000538712024
Rövid leírás:
“Fót, József Attila u. csapadékvíz elvezetési munkálatainak befejező munkái (I. ütem) melléklet szerinti. A kivitelezési munka helyszínek a jelen...”    Többet mutasson
A beszerzés teljes értéke (HÉA nélkül): 159 440 585 HUF 💰
Leírás
A beszerzés leírása:
“„Fót, József Attila u. csapadékvíz elvezetési munkálatainak befejező munkái (I. ütem) melléklet szerinti. A kivitelezési munka helyszínek a jelen...”    Többet mutasson
A teljesítés helye: Pest 🏙️
Időtartam: 90 (DAY)

A szerződés odaítélése
A szerződés/tétel odaítélése
Tétel azonosító száma: LOT-0001
Szerződés száma: 1
A szerződés megkötésének időpontja: 2024-05-07 📅
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 1
Az elektronikus úton beérkezett pályázatok száma: 1
A kkv-k által benyújtott pályázatok száma: 1
A nem uniós tagállamokból származó ajánlattevőktől beérkezett ajánlatok száma: 0
A más uniós tagállamokból származó ajánlattevőktől beérkezett ajánlatok száma: 0
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 159 440 585 HUF 💰
A vállalkozó neve és címe
Név: Penta Általános Építőipari Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 10452556244
Postacím: Kenyérgyári út 1/E.
Postai irányítószám: 2100
Postai város: Gödöllő
Régió: Pest 🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: vallalkozas@pentakft.hu 📧
Telefon: +36 28529050 📞
Fax: +36 28529070 📠
URL: https://www.pentakft.hu 🌏

Ajánlatkérő hatóság
Név és címek
E-mail: info@fotikozszolg.hu 📧
Telefon: +36 703902751 📞

Kiegészítő információk
Felülvizsgálati eljárás
Pontos információ a felülvizsgálati eljárások határidejéről (határidejeiről):
“Kbt. 148. § alapján”
Forrás: OJS 2024/S 097-297204 (2024-05-17)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2024-05-24)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Cím: Fót, Jedlik Ányos u. útépítés, aszfaltozás
Reference number: EKR000604682024
Rövid leírás:
“Fót, Jedlik Ányos utca (Keleti Márton u. - Sopronok u.) útépítés - aszfaltozás” melléklet szerinti helyszínen kivitelezési munka a jelen dokumentáció alapján.”
A beszerzés teljes értéke (HÉA nélkül): 34 900 859 HUF 💰
Leírás
A beszerzés leírása:
“Fót, Jedlik Ányos utca (Keleti Márton u. - Sopronok u.) útépítés - aszfaltozás” melléklet szerinti helyszínen kivitelezési munka a jelen dokumentáció alapján.”

A szerződés odaítélése
A szerződés megkötésének időpontja: 2024-05-03 📅
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 34 900 859 HUF 💰

Ajánlatkérő hatóság
Az ajánlatkérő szerv típusa
Regional or local Agency/Office

Kiegészítő információk
Felülvizsgálati eljárás
Pontos információ a felülvizsgálati eljárások határidejéről (határidejeiről):
“Kbt. 148. §”
Forrás: OJS 2024/S 101-310414 (2024-05-24)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2024-05-31)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Cím: Fót, József A. utca csapadékvíz befejező munkák 2
Reference number: EKR000782382024
Rövid leírás:
“Fót, József Attila u. csapadékvíz elvezetési munkálatainak befejező munkái (II. ütem) melléklet szerinti. A kivitelezési munka helyszínek a jelen...”    Többet mutasson
A beszerzés teljes értéke (HÉA nélkül): 64 414 906 HUF 💰
Leírás
A beszerzés leírása:
“Fót, József Attila u. csapadékvíz elvezetési munkálatainak befejező munkái (II. ütem) melléklet szerinti. A kivitelezési munka helyszínek a jelen...”    Többet mutasson

Eljárás
Információk az elektronikus árverésről
Elektronikus árverést alkalmaznak

A szerződés odaítélése
A szerződés megkötésének időpontja: 2024-05-22 📅
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 64 414 906 HUF 💰
Az alvállalkozással kapcsolatos információk
A szerződés alvállalkozásba adandó részének rövid leírása:
“PREFEKTUS-PARTNER Korlátolt Felelősségű Társaság (Adószám:27836473209;HÉA Európai Uniós...”    Többet mutasson
A szerződést valószínűleg alvállalkozóval kötik meg

Ajánlatkérő hatóság
Az ajánlatkérő szerv típusa
Body governed by public law

Kiegészítő információk
Felülvizsgálati eljárás
Pontos információ a felülvizsgálati eljárások határidejéről (határidejeiről):
“Kbt. 148. § (1) bekezdés”
Forrás: OJS 2024/S 106-324319 (2024-05-31)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2024-06-04)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Cím: „Fót, Kopolya utca és további négy helyszín"
Reference number: EKR000829252024
Rövid leírás:
“„Fót, Kopolya utca és további négy helyszín””
A beszerzés teljes értéke (HÉA nélkül): 245 386 925 HUF 💰
Leírás
A beszerzés leírása:
“„Fót, Kopolya utca és további négy helyszín” melléklet szerinti. A kivitelezési munka helyszínek a jelen dokumentációhoz mellékelve.”
További információk:
“A teljesítési határidő a munkaterület átadásától értendő.”
Időtartam: 180 (DAY)

A szerződés odaítélése
A szerződés megkötésének időpontja: 2024-05-21 📅
Cím: Egyedi vállalkozási szerződés
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 245 386 925 HUF 💰

Kiegészítő információk
Felülvizsgálati eljárás
Pontos információ a felülvizsgálati eljárások határidejéről (határidejeiről):
“Kbt. XXI. fejezete szerint.”
Forrás: OJS 2024/S 109-333390 (2024-06-04)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2024-06-07)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Cím: Fót, Somlyó tó körüli sétány, további két helyszín
Reference number: EKR000836102024
Rövid leírás:
“„Fót, Somlyó tó körüli sétány és további két helyszín” melléklet szerinti. A kivitelezési munka helyszínek a jelen dokumentációhoz mellékelve.”
A beszerzés teljes értéke (HÉA nélkül): 442 065 575 HUF 💰
Leírás
A beszerzés leírása:
“„Fót, Somlyó tó körüli sétány és további két helyszín” melléklet szerinti. A kivitelezési munka helyszínek a jelen dokumentációhoz mellékelve.”

A szerződés odaítélése
A szerződés megkötésének időpontja: 2024-05-28 📅
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 442 065 575 HUF 💰
Az alvállalkozással kapcsolatos információk
A szerződés alvállalkozásba adandó részének rövid leírása:
“PREFEKTUS-PARTNER Korlátolt Felelősségű Társaság (Adószám:27836473209;HÉA Európai Uniós...”    Többet mutasson

Ajánlatkérő hatóság
Név és címek
Telefon: +36 703478843 📞
Forrás: OJS 2024/S 111-340823 (2024-06-07)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2024-08-08)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Cím: Fót, Kosztolányi Dezső utca csapadékvíz elvezetés
Reference number: EKR001247862024
Rövid leírás:
“„Fót, város területén csapadékvíz elvezetés kivitelezési munka elvégzése Fót, Kosztolányi Dezső u. a Kosztolányi D. u. – Németh Kálmán u. és Madách Imre...”    Többet mutasson
A beszerzés teljes értéke (HÉA nélkül): 49 863 455 HUF 💰
Leírás
A beszerzés leírása:
“„Fót, város területén csapadékvíz elvezetés kivitelezési munka elvégzése Fót, Kosztolányi Dezső u. a Kosztolányi D. u. – Németh Kálmán u. és Madách Imre...”    Többet mutasson

A szerződés odaítélése
A szerződés megkötésének időpontja: 2024-08-01 📅
Tájékoztatás a pályázatokról
A kkv-k által benyújtott pályázatok száma: 0
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 49 863 455 HUF 💰
Az alvállalkozással kapcsolatos információk
A szerződés alvállalkozásba adandó részének rövid leírása:
“PREFEKTUS-PARTNER Kft.”
Forrás: OJS 2024/S 156-482565 (2024-08-08)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2024-08-13)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Cím: Fót, város területén 3 db gyalogátkelő építése
Reference number: EKR001257322024
Rövid leírás:
“Fót, város területén 3 db gyalogátkelő építése József Attila u. - Keleti Márton u. - Ybl Miklós u.””
A beszerzés teljes értéke (HÉA nélkül): 14 847 489 HUF 💰
Leírás
A beszerzés leírása:
“Fót, város területén 3 db gyalogátkelő építése József Attila u. - Keleti Márton u. - Ybl Miklós u.””

A szerződés odaítélése
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 14 847 489 HUF 💰
Forrás: OJS 2024/S 158-489812 (2024-08-13)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2024-08-16)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Cím: Kisalagi Református templom előtti tér átalakítása
Reference number: EKR001275902024
Rövid leírás:
“Fót, Kisalagi Református templom előtti tér átalakítása”
A beszerzés teljes értéke (HÉA nélkül): 29 621 344 HUF 💰
Leírás
A beszerzés leírása:
“Kisalagi Református templom előtti tér átalakítása”

A szerződés odaítélése
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 29 621 344 HUF 💰
Forrás: OJS 2024/S 160-494491 (2024-08-16)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2024-10-03)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Cím: József Attila u. csapadékvíz elvezetés III. ütem
Reference number: EKR001779112024
Rövid leírás:
“Fót, József Attila u. csapadékvíz elvezetési munkálatainak befejező munkái (III. ütem)”
A beszerzés teljes értéke (HÉA nélkül): 36 751 632 HUF 💰
Leírás
A beszerzés leírása:
“József Attila u. csapadékvíz elvezetés III. ütem”

A szerződés odaítélése
A szerződés megkötésének időpontja: 2024-09-27 📅
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 36 751 632 HUF 💰

Kiegészítő információk
Felülvizsgálati eljárás
Pontos információ a felülvizsgálati eljárások határidejéről (határidejeiről):
“Kbt. 148. § (1) bekezdés szerint”
Forrás: OJS 2024/S 194-598276 (2024-10-03)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2024-10-03)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Cím: Fót, Fáy András Ált. Isk. parkoló
Reference number: EKR001780602024
Rövid leírás:
“„Fót, Fáy András Általános Iskola parkoló átépítése – Fáy iskola előtti forgalom optimalizálás””
A beszerzés teljes értéke (HÉA nélkül): 10 572 775 HUF 💰
Leírás
A beszerzés leírása:
“„Fót, Fáy András Általános Iskola parkoló átépítése – Fáy iskola előtti forgalom optimalizálás” Részletes leírás a KD-ben található.”
Fő helyszín vagy teljesítési hely:
“Fót, Fáy Ált. Isk. parkoló”

A szerződés odaítélése
Cím: egyedi vállalkozási szerződés
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 10 572 775 HUF 💰
Forrás: OJS 2024/S 194-599855 (2024-10-03)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2024-10-14)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Cím: Fót, Attila utca és további 14 helyszín
Reference number: EKR001778942024
Rövid leírás:
“Fót, Attila utca és további 14 helyszín”
A beszerzés teljes értéke (HÉA nélkül): 69 047 301 HUF 💰
Leírás
A beszerzés leírása:
“Fót, Attila utca és további 14 helyszín kivitelezési munkáinak elvégzése. Részletes leírás a KD-ben található.”
Fő helyszín vagy teljesítési hely:
“Fót, Attila utca és további 14 helyszín a KD-ben részletezettek szerint.”

A szerződés odaítélése
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 69 047 301 HUF 💰
Forrás: OJS 2024/S 201-623592 (2024-10-14)
Kapcsolódó keresések 🔍