Kivitelezési szerződés alapján a Németh László utca felújítása. Ajánlatkérő a nyertes ajánlattevővel történő szerződéskötés feltételeként az alábbiakat rögzíti [a feltételek bármelyikének a szerződéskötés időpontjában fennálló hiánya vagy nem teljeskörű teljesítése a szerződéskötéstől történő visszalépésnek minősül a Kbt. 131. § (4) bekezdése alapján]: - C.A.R.-rendszerű összkockázatú vagyon- és felelősségbiztosítás fennállása (felelősségbiztosítás esetében 100.000.000 Ft/év és 50.000.000 Ft/káresemény biztosítási érték; vagyonbiztosítás min. a tartalékkeret nélkül számított nettó vállalkozói díjnak megfelelő biztosítási érték); - az M/2. alkalmassági követelmény körében megnevezett szakember(ek)nek a szerződéskötés időpontjában rendelkeznie kell az adott alkalmassági minimumkövetelményben rögzített érvényes (vagy azzal egyenértékű) jogosultsággal.
Határidő
Az ajánlatok beérkezésének határideje 2024-11-04.
A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2024-09-30.
Szállítók
A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:
Ajánlati felhívás (2024-09-30) Objektum A közbeszerzés hatálya
Cím: Kivitelezés – Németh László u. felújítás
Reference number: EKR001729162024
Rövid leírás:
“Kivitelezési szerződés alapján a Németh László utca felújítása.
Ajánlatkérő a nyertes ajánlattevővel történő szerződéskötés feltételeként az alábbiakat...”
Rövid leírás
Kivitelezési szerződés alapján a Németh László utca felújítása.
Ajánlatkérő a nyertes ajánlattevővel történő szerződéskötés feltételeként az alábbiakat rögzíti [a feltételek bármelyikének a szerződéskötés időpontjában fennálló hiánya vagy nem teljeskörű teljesítése a szerződéskötéstől történő visszalépésnek minősül a Kbt. 131. § (4) bekezdése alapján]:
- C.A.R.-rendszerű összkockázatú vagyon- és felelősségbiztosítás fennállása (felelősségbiztosítás esetében 100.000.000 Ft/év és 50.000.000 Ft/káresemény biztosítási érték; vagyonbiztosítás min. a tartalékkeret nélkül számított nettó vállalkozói díjnak megfelelő biztosítási érték);
- az M/2. alkalmassági követelmény körében megnevezett szakember(ek)nek a szerződéskötés időpontjában rendelkeznie kell az adott alkalmassági minimumkövetelményben rögzített érvényes (vagy azzal egyenértékű) jogosultsággal.
Többet mutasson
Szerződés típusa: works
Termékek/szolgáltatások: Építési munkák📦 Információk a tételekről
Az ajánlatok legfeljebb a következő tételekre nyújthatók be: 1
Leírás
A beszerzés leírása:
“Kivitelezési szerződés alapján a Németh László utca felújítása.
Főbb munkanemek és mennyiségek (tájékoztató jelleggel, a pontos és részletes mennyiségeket...”
A beszerzés leírása
Kivitelezési szerződés alapján a Németh László utca felújítása.
Főbb munkanemek és mennyiségek (tájékoztató jelleggel, a pontos és részletes mennyiségeket a közbeszerzési műszaki leírás tartalmazza):
- zökkenőmentes út, tér és járdaburkolat készítése – 1133 m2
- kiemelt betonszegély építése – 417 m
- süllyesztett betonszegély építése – 330 m
- közúti jelzőtáblák elhelyezése – 16 db
- kerékpártámaszok elhelyezése – 5 db
- víznyelő aknák és víznyelőrácsok – 12 db
- csapadék/szennyvízcsatorna építése – 15 m
- konténeres növény ültetése (cserje, talajtakaró és sövény) – 121 db
- locsolócső szerelése, földárokban – kb. 158 m
A felhívás 2.1. és 5.1. "Leírás" pontjaiban [EKR változat II.1.4) és II.2.4) pontjaiban] ismertetett adatok, információk részletes feltételei a szerz.terv.-ben és a közb.-i műszaki leírásban kerültek rögzítésre.
Ajánlatkérő 10% mértékű tartalékkeretet alkalmaz, amelynek felhasználására a dokumentáció részét képező szerződéstervezetben rögzítettek szerint van mód.
A felhívásban feltüntetett teljesítési határidő 6 naptári hónap, mely a készre jelentés határideje (vagyis abba a műszaki átadás-átvételi eljárás időtartama nem számít bele).
A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. §-a alapján, amennyiben a dokumentáció (közbeszerzési műszaki leírás) meghatározott szabványra, műszaki engedélyre, műszaki előírásokra, műszaki ajánlásra, illetve gyártmányú vagy eredetű dologra, konkrét eljárásra, védjegyre, szabadalomra, tevékenységre, személyre vagy adott származásra vagy gyártási folyamatra hivatkozik, úgy a megnevezés csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt, és a megnevezés mellett a „vagy azzal egyenértékű” kifejezést is érteni kell, mely alapján az Ajánlatkérő köteles elfogadni az egyenértékű vagy a dokumentációban rögzítetteknél jobb megoldást is.
Többet mutasson
További információk:
“1) A felhívás 5.1.10. pontjában [EKR változat II.2.5) pontjában] rögzített „Ár” értékelési részszempont alatt a „Tartalékkeret nélkül számított nettó...”
További információk
1) A felhívás 5.1.10. pontjában [EKR változat II.2.5) pontjában] rögzített „Ár” értékelési részszempont alatt a „Tartalékkeret nélkül számított nettó vállalkozói díj” értendő.
2) A részekre történő ajánlattétel kizárásának indoka: A részekre történő ajánlattétel nem biztosított. A részekre történő ajánlattétel nem biztosított. Az építési beruházás keretében elvégzendő munkanemekre, a munkavégzés időbeli feltételeire tekintettel a részekre történő ajánlattétel biztosítása költség- és humánerőforrás többlet igénybevételét tenné szükségessé (pl. organizációs költségek többszöröződése; Ajánlatkérő részéről többlet koordinációs feladatok ellátása lenne szükséges), továbbá több fővállalkozó egyidejű jelenléte a helyszínen – különös tekintettel az egy utcát érintő felújítási munkákra - ellehetetlenítené a kivitelezést, mely körülmények okán a hatékony és felelős közpénz felhasználás elve sérülne a részajánlattétel biztosításával. Az ugyanazon utcaszakasz felújításán túl Ajánlatkérő rögzíti, hogy várhatóan a tárgyi közbeszerzési eljárással érintett utcaszakasszal határos (közös közúti kereszteződéssel rendelkező) Rózsa utcában párhuzamosan további építőipari kivitelező(k) is szerződéses feladataikat láthatják el (gyakorlatilag a nyertes ajánlattevő és a további Vállalkozók a Rózsa utca és a Németh László utca határos területein egyidejűleg teljesíthetik szerződéses kötelezettségeiket), mely tény is igazolja, hogy a részajánlattétel biztosításával Ajánlatkérőnek aránytalan terheket kellene magára vállalnia, mert tervezetten így is legalább két fővállalkozó kivitelező munkáinak összehangolását lesz szükséges megoldania.
Többet mutasson
További termékek/szolgáltatások: Útkereszteződés építése📦
További termékek/szolgáltatások: Úttorkolat építése📦
További termékek/szolgáltatások: Gyalogút építése📦
További termékek/szolgáltatások: Közút burkolása📦
További termékek/szolgáltatások: Útburkolati jelek festése📦
További termékek/szolgáltatások: Útjelző tábla szerelése📦
További termékek/szolgáltatások: Közúti jelzések szerelése📦
További termékek/szolgáltatások: Útalapzat építése📦
A teljesítés helye: Budapest🏙️
Időtartam: 6 (MONTH)
Az alábbi időkeret hónapokban van kifejezve.
Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): Jótállás vállalt időtartama - naptári hónap (min. 24 hónap; max. 48 hónap)
Minőségi kritérium (súlyozás): 5
Minőségi kritérium (név): Az M/2.1. alkalmassági követelményre megnevezett szakember alkalmassági követelményen felül szakmai tapasztalata közlekedési építmények kivitelezés és/vagy felújítás területen (min. 0 hónap; max. 36 hónap)
Minőségi kritérium (súlyozás): 15
Minőségi kritérium (név): Az M/2.2. alkalmassági követelményre megnevezett szakember alkalmassági követelményen felül szakmai tapasztalata mélyépítési és mélyépítési műtárgyak kivitelezés és/vagy felújítás területen (min. 0 hónap; max. 36 hónap)
Minőségi kritérium (súlyozás): 10
Ár ✅
Ár (súlyozás): 70
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0001
Eljárás Az eljárás típusa
Nyílt eljárás ✅ Adminisztratív információk
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések beérkezésének határideje: 2024-11-04 11:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei: 2024-11-04 13:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei (hely): https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR001687862024/reszletek
Az ajánlatok felbontásának feltételei (Tájékoztatás a felhatalmazott személyekről és a felbontási eljárásról):
“A Kbt. 68. §-a és a 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet 15. §-a szerint.”
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Minimális időtartam, amely alatt az ajánlattevőnek fenn kell tartania az ajánlatot: 60
Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk Részvételi feltételek
A feltételek felsorolása és rövid leírása:
“SZ/1: SZ/1. Ajánlattevő a szerződés teljesítésére alkalmatlan, ha nem szerepel az 1997. évi LXXVIII. törvény 39. §-a szerinti, építőipari kivitelezési...”
A feltételek felsorolása és rövid leírása
SZ/1: SZ/1. Ajánlattevő a szerződés teljesítésére alkalmatlan, ha nem szerepel az 1997. évi LXXVIII. törvény 39. §-a szerinti, építőipari kivitelezési tevékenységet végzők névjegyzékében, illetve a nem Mo.-n letelepedett gazdasági szereplő esetén a letelepedés szerinti ország kivitelezői nyilvántartásában (vagy kivitelezői jogosultságával).
Igazolási módok:
A) Előzetes igazolás
SZ/1. Ajánlattevő az ESPD-be foglalt nyilatkozata (IV. rész Alfa szakasz) benyújtásával igazolja az alkalmassági követelménynek történő megfelelést (a részletes adatok megadását Ajánlatkérő nem írja elő). AK felhívja a figyelmet a Kbt. 65. § (7) –(9) és (11)-(12) bek.-eire.
B) A Kbt. 69. § (4)-(7) bek. szerinti felhívásra benyújtandó igazolások
SZ/1. Ajánlatkérő a Kbt. 69. § (11) bek. alapján ellenőrzi az alk. feltétel teljesülését. Az elektronikus nyilvántartásban történő ellenőrizhetőség hiányában Ajánlattevő csatolja a kamarai/jogosultság igazolást a 321/2015. Korm. rendelet 26. § alapján. AK felhívja a figyelmet a Kbt. 65. § (7) –(9) és (11)-(12) bek.-eire.
Többet mutasson Műszaki és szakmai képességek
A kiválasztási kritériumok listája és rövid leírása:
“M/1: M/1. Ajánlattevő a szerződés teljesítésére alkalmatlan, ha nem rendelkezik az eljárást megindító felhívás feladását megelőző 60 hónapban út...”
A kiválasztási kritériumok listája és rövid leírása
M/1: M/1. Ajánlattevő a szerződés teljesítésére alkalmatlan, ha nem rendelkezik az eljárást megindító felhívás feladását megelőző 60 hónapban út kivitelezésére és/vagy felújításra vonatkozó, az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően teljesített referenciával, mely tartalmazott:
a) minimum 750 m2 szilárd útburkolatú útfelület;
b) minimum 10 db közúti jelzőtábla;
c) minimum 2 db kerékpártámasz;
d) minimum 5 db víznyelő akna és/vagy víznyelőrács;
e) minimum 100 m hosszúságú locsolórendszer;
kivitelezési munkáit.
Az M/1. alkalmassági feltétel több, de legfeljebb 5 db referenciával igazolható, azonban a több referenciának ugyanazon alpontok együttes igazolása szükséges [vagyis a referenciák mindegyikének nem kell kiterjednie az a)-e) alpontok szerinti követelmények mindegyikére, hanem azokat együttesen kell teljesíteniük]. AK referenciaként elfogadja a vizsgált időszak alatt befejezett, de legfeljebb a felhívás feladását megelőző nyolc éven belül megkezdett építési beruházásokat [321/2015. Korm. rendelet 21. § (2a) bek. a) pont]. AK referenciaként elfogadja az olyan teljesítést is, amelynek keretében a referencia követelményben foglalt eredmény vagy tevékenység a szerződés részteljesítéseként valósult meg [321/2015. Korm. rendelet 21/A. §]
Igazolási módok:
A) Előzetes igazolás
M/1. Ajánlattevő az ESPD-be foglalt nyilatkozata (IV. rész Alfa szakasz) benyújtásával igazolja az alkalmassági követelménynek történő megfelelést (a részletes adatok megadását Ajánlatkérő nem írja elő).
B) A Kbt. 69. § (4)-(7) bek.-ei szerinti felhívásra benyújtandó igazolások
M/1. Ajánlattevő csatolja az eljárást megindító felhívás feladását megelőző 60 hónap legjelentősebb, a beszerzés tárgya szerinti építési beruházásainak ismertetését az alkalmassági minimumkövetelménynek megfelelően részletezett tartalommal:
- a teljesítés kezdő és befejezési időpontja (év, hónap, nap),
- a szerződést kötő másik fél (név, cím, referenciát igazoló személy és elérhetősége),
- az építési beruházás tárgya és mennyisége (az alkalmasság megítéléséhez szükséges részletezettséggel),
- a teljesítés helye,
- nyilatkozat arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e.
[Kbt. 65. § (1) bekezdés b) pont; 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21. § (2) bekezdés a) pont és 22. § (3) bekezdés] A referenciákat a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 22. § (3) bekezdése alapján a szerződést kötő másik fél által adott igazolással kell igazolni.
AK felhívja továbbá az ajánlattevők figyelmét a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 24. § (2) bekezdésére, miszerint ha a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara vállalkozó kivitelezői névjegyzékében megjelenített M/1-M/2. alkalmassági minimumkövetelmények előírásainak megfelelő dokumentumok bizonyítják, hogy a gazdasági szereplő megfelel az AK által meghatározott követelményeknek, AK a követelmény és a megfelelést igazoló dokumentum helyének pontos megjelölését is köteles elfogadni a meghatározott dokumentumok benyújtása helyett.
A Kbt. 65.§ (6) bekezdése értelmében az előírt alkalmassági követelményeknek a közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek. AK felhívja a figyelmet a Kbt. 65. § (7), (9) és (11)-(12) bek.-eire.
Többet mutasson
A kiválasztási kritériumok listája és rövid leírása:
“M/2: M/2. Ajánlattevő a szerződés teljesítésére alkalmatlan, ha nem rendelkezik a feladat ellátásához
M/2.1. legalább 1 fő szakemberrel, aki a 266/2013....”
A kiválasztási kritériumok listája és rövid leírása
M/2: M/2. Ajánlattevő a szerződés teljesítésére alkalmatlan, ha nem rendelkezik a feladat ellátásához
M/2.1. legalább 1 fő szakemberrel, aki a 266/2013. (VII. 11.) Korm. rendelet szerinti MV-KÉ felelős műszaki vezetői jogosultsággal rendelkezik vagy az annak megszerzéséhez szükséges „követelményként” előírt végzettségi és szakmai gyakorlati követelményeknek megfelel [266/2013. (VII. 11.) Korm. rendelet 1. sz. melléklet VI. Szakma 3. rész 2. pont].
M/2.2. legalább 1 fő, aki a 266/2013. (VII. 11.) Korm. rendelet szerinti MV-M felelős műszaki vezetői jogosultsággal rendelkezik vagy az annak megszerzéséhez szükséges „követelményként” előírt végzettségi és szakmai gyakorlati követelményeknek megfelel [266/2013. (VII. 11.) Korm. rendelet 1. sz. melléklet VI. Szakma 2. rész 2. pont].
Ajánlatkérő az M/2. alkalmassági minimumkövetelmények tekintetében az ott rögzített jogosultságokkal és/vagy végzettségekkel egyenértékű jogosultságokat és/vagy végzettségeket is elfogad. Ajánlatkérő rögzíti, hogy az M/2. alkalmassági követelmény körében érintett szakember(ek)nek a szerződéskötés időpontjában rendelkeznie kell az adott alkalmassági minimumkövetelményben rögzített érvényes jogosultsággal. Ajánlatkérő felhívja az ajánlattevők figyelmét, hogy e jogosultság(ok)nak a szerződéskötés időpontjában fennálló hiánya a szerződéskötéstől történő visszalépésnek minősül a Kbt. 131. § (4) bekezdése alapján.
Az M/2. alkalmassági minimumkövetelményekre megnevezett szakemberek között az átfedés megengedett (1 fő szakember több alkalmassági követelményt is igazolhat).
Igazolási módok:
A) Előzetes igazolás
M/2. Ajánlattevő az ESPD-be foglalt nyilatkozata (IV. rész Alfa szakasz) benyújtásával igazolja az alkalmassági követelménynek történő megfelelést (a részletes adatok megadását Ajánlatkérő nem írja elő).
B) A Kbt. 69. § (4)-(7) bek.-ei szerinti felhívásra benyújtandó igazolások
M/2. Ajánlattevő nyújtsa be azoknak a szakembereknek (szervezeteknek) – különösen a minőség-ellenőrzésért felelősöknek –
- ajánlattevő általi megnevezését és a jogosultságra vonatkozó nyilvántartási számát (utóbbi csak az előírt jogosultság fennállása esetén),
- a jogosultság fennállásának igazolását egyszerű másolati példányban, amennyiben a Magyar Építész Kamara (http://mek.hu/) vagy a Magyar Mérnöki Kamara (http://mmk.hu/) elektronikus névjegyzékében a név és/vagy nyilvántartási szám alapján Ajánlatkérő nem tudja ellenőrizni az M/2. alkalmassági feltétel teljesülését, és
- a szakember(ek) saját kezűleg aláírt nyilatkozatát arról, hogy ajánlattevő nyertessége esetén a szerződés teljesítésének ideje alatt ajánlattevő rendelkezésére áll(nak), továbbá
- kizárólag az előírt jogosultság fennállásának hiányában a végzettséget igazoló okirat(ok) másolatát és szakmai tapasztalata sajátkezűleg aláírt önéletrajzban történő ismertetését [a megnevezett szakember(ek) szakmai tapasztalata az M/2. alkalmassági követelmény vonatkozásában abban az esetben kerül megállapításra, ha a szakmai önéletrajzban feltüntetett releváns projektek időtartamai (a kezdő és végdátum legalább hónap pontossággal történő meghatározásával) elérik a szükséges időtartamot (1 év esetén 12 hónapot, 2 év esetén 24 hónapot, és így tovább); párhuzamos munkavégzés esetén kizárólag egy bemutatott projekt igazolt időtartama vehető figyelembe];
aki(ke)t be kíván vonni a teljesítésbe.
[Kbt. 65. § (1) bekezdés b) pont és 69. § (11) bekezdés; 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21. § (2) bekezdés b) pont]
AK felhívja továbbá az ajánlattevők figyelmét a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 24. § (2) bekezdésére, miszerint ha a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara vállalkozó kivitelezői névjegyzékében megjelenített M/1-M/2. alkalmassági minimumkövetelmények előírásainak megfelelő dokumentumok bizonyítják, hogy a gazdasági szereplő megfelel az AK által meghatározott követelményeknek, AK a követelmény és a megfelelést igazoló dokumentum helyének pontos megjelölését is köteles elfogadni a meghatározott dokumentumok benyújtása helyett.
A Kbt. 65.§ (6) bekezdése értelmében az előírt alkalmassági követelményeknek a közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek. AK felhívja a figyelmet a Kbt. 65. § (7), (9) és (11)-(12) bek.-eire.
Többet mutasson Részvételi feltételek
A gazdasági szereplők azon csoportjának jogi formája, amelynek a szerződést oda kell ítélni:
“Ajánlatkérő a Kbt. 35. §-a alapján a nyertes ajánlattevő(k) részére nem teszi lehetővé gazdálkodó szervezet létrehozását.”
A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre:
“Az ajánlattétel, elszámolás illetve kifizetés pénzneme: magyar forint (HUF).
AK utófinanszírozást vesz igénybe. AK tartalékkeret nélkül számított...”
A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre
Az ajánlattétel, elszámolás illetve kifizetés pénzneme: magyar forint (HUF).
AK utófinanszírozást vesz igénybe. AK tartalékkeret nélkül számított vállalkozói díj 5%-ának megfelelő előleg igénylésének lehetőségét biztosítja. A (rész)számla szerinti vállalkozó díj(részlet) megfizetésére - alvállalkozó igénybevétele esetén - a 322/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 32/A. §-ban, - alvállalkozó igénybevételének hiányában - a Ptk. 6:130. § (1)-(2) bekezdésében foglaltak szerint kerül sor. AK 4 db részszámla és 1 végszámla benyújtásának lehetőségét biztosítja.
A megajánlott vállalkozói díjnak (ajánlati ár) tartalmaznia kell minden költséget, adó-, vám, illeték, járulék összeget, minden ráfordítást, ami a szerződés teljesítésével kapcsolatban felmerülhet. Az ajánlatban meghatározott ellenértéken felül- a szerződéstervezetben rögzített kivételekkel - más jogcímen számla nem nyújtható be, más fizetési kötelezettséget Ajánlatkérő nem vállal.
Többet mutasson A szerződéssel kapcsolatos feltételek
A szerződés teljesítésének feltételei:
“A szerződést biztosító mellékkötelezettségek:
Jótállás, késedelmi, hibás teljesítési és meghiúsulási kötbér, továbbá teljesítési és jóteljesítési...”
A szerződés teljesítésének feltételei
A szerződést biztosító mellékkötelezettségek:
Jótállás, késedelmi, hibás teljesítési és meghiúsulási kötbér, továbbá teljesítési és jóteljesítési biztosíték az alábbiak szerint:
a) Jótállás: kezdőnapja a műszaki átadás-átvételi eljárás sikeres lezárásának napja, kötelező időtartama 24 naptári hónap, melyen felül többletvállalást az ajánlatban lehet megajánlani (min. 0 naptári hónap, max. 24 naptári hónap).
b) Késedelmi kötbér mértéke 0,5%/naptári nap, alapja a késedelemmel érintett nettó vállalkozói díj, maximuma a kötbéralap 15%-a.
c) Hibás teljesítési kötbér: a hibás teljesítéssel érintett nettó vállalkozói díj 20%-a.
d) Meghiúsulási kötbér: a meghiúsulással érintett nettó vállalkozói díj 20%-a.
e) Teljesítési biztosíték: a nettó vállalkozói díj 5%-a.
f) Jóteljesítési biztosíték: a műszaki átadás-átvételi eljárásban igazol nettó vállalkozói díj 5%-a.
A részletes szabályokat a közb. dok. tartalmazzák.
“1) Ajánlatkérő (a továbbiakban: AK) az ajánlatok bírálatát a Kbt. 67. §, a 69. § és a 81. § (5) bekezdése rendelkezéseinek együttes alkalmazásával folytatja...”
1) Ajánlatkérő (a továbbiakban: AK) az ajánlatok bírálatát a Kbt. 67. §, a 69. § és a 81. § (5) bekezdése rendelkezéseinek együttes alkalmazásával folytatja le.
2) Ajánlattevőnek (továbbiakban: AT) ajánlatában nyilatkoznia kell
- a Kbt. 65. § (7) bek. szerint (nemleges tartalommal is);
- a Kbt. 66. § (2) bek.-ben foglaltakra;
- a Kbt. 66. § (6) bek. a) és b) pontja szerint (nemleges tartalommal is);
- a benyújtott idegen nyelvű dokumentumok fordításáról (adott esetben);
- a szerződéskötéshez előírt feltételek vállalásáról.
AT-nek ajánlatában csatolnia szükséges továbbá
- az ESPD-t (kitöltve);
- a Kbt. 66. § (5) bek. szerinti felolvasólapot;
- nyilatkozatát arról, hogy hogy az AT, illetve - az ajánlatban megnevezett és/vagy a szerződés teljesítése során a teljesítésbe bevonni kívánt - a szerződéses érték 10 %-át meghaladó, alvállalkozóként, szállítóként, kapacitást biztosító szervezetként megjelölt szervezetek egyike sem áll a 833/2014/EU tanácsi rendelet 5k. cikk (1) bekezdése szerinti tilalom hatálya alatt;
- az ajánlattevő, illetve az alkalmasság igazolásában részt vevő más szervezet nevében az ajánlatban aláíró (cégjegyzésre jogosult) (cég)képviselők aláírási címpéldányát vagy ügyvéd vagy kamarai jogtanácsos által ellenjegyzett aláírás-mintáját vagy ezekkel egyenértékű dokumentumát (kizárólag a papíralapú dokumentum egyszerű elektronikus másolatai esetében kell benyújtani);
- meghatalmazott eljárása esetén a meghatalm. aláírási mintáját is tartalmazó szabályszerűen kiállított meghatalmazást;
- az értékelési részszempontokra tett megajánlásokat alátámasztó dokumentumokat a közb. dok. szerint.
3) AK a nyertes AT-(k)nek a Kbt. 35. § (8) bek. tekintettel nem teszi lehetővé gazdálkodó szervezet létrehozását.
4) AK alkalmazza a Kbt. 75. § (2) bek. e) pontját.
5) Közös ajánlattétel esetén a közös ajánlattételről szóló megállapodást az ajánlathoz csatolni kell, a vezető AT megjelölésével [Kbt. 35. § (6) bek.], a feladatmegosztás és az ellenszolgáltatás megosztásának feltüntetésével, nyilatkozattal, hogy a tagok egyetemleges felelősséget vállalnak a szerződés teljesítéséért. Közös ajánlattétel esetén az AT-k képviseletében tett minden nyilatkozatnak egyértelműen tartalmaznia kell a közös AT-k megjelölését.
6) AK tájékoztatja az AT-ket, hogy az alkalmassági feltételeket a minősített AT-k jegyzékéhez képest szigorúbban határozta meg.
7) AK rögzíti, hogy az ajánlati kötöttség időtartama az ajánlatok bontásától számított 60 nap.
8) Az értékelési részszempontokra vonatkozó főbb információk:
- adható pontszám: 0-100; AK törtek esetén a pontszámot két tizedes jegyre kerekíti;
- alk. módszerek: ár szempontnál fordított arányosítás, a minőségi szempontoknál egyenes arányosítás a közb. dok.-ban rögzítettek szerint.
9) AK tájékoztatja az AT-(ke)t, hogy az eljárás keretében a gazdasági szereplők személyes adatait az EU 2016/679 rendelete (GDPR rendelet) 6. cikk (1) bek. a) és c) pont alapján kezeli. A GDPR rendelet alapján AT-nek űrlapon kell megerősítenie az ajánlatban közölt személyes adatok kezeléséhez való hozzájárulását.
10) Az ajánlati felhívásban nem szabályozott kérdések vonatkozásában a közb. dok.-mok előírásai, valamint a Kbt., illetve a vonatkozó magyar jogszabályok előírásai szerint kell eljárni. Az órában meghatározott időpontok a magyarországi pontos idő szerint értendők.
11) AK a Kbt. 104. § (7) bek. alapján rögzíti, hogy „Mélyépítési munkálatok – keretmegállapodás” tárgyban 2023. november 16. napján keretmegállapodást kötött a HE-DO Építő Zrt., Pannon Park Forest Kft., Penta Általános Építőipari Kft. és VIANOVA 87 Zrt. ajánlattevőkkel a Kbt. Második Része szerinti keretmegállapodásos eljárás (EKR001187432023) eredményeként. AK a tárgyi építési beruházását a hivatkozott keretmegállapodáson kívül kívánja megvalósítani és a jelen felhívás közzétételét követően haladéktalanul tájékoztatja a hivatkozott gazdasági szereplőket a tárgyi eljárásról.
12) A részekre történő ajánlattétel nem biztosított. A részekre történő ajánlattétel nem biztosított. Az építési beruházás keretében elvégzendő munkanemekre, a munkavégzés időbeli feltételeire tekintettel a részekre történő ajánlattétel biztosítása költség- és humánerőforrás többlet igénybevételét tenné szükségessé (pl. organizációs költségek többszöröződése; Ajánlatkérő részéről többlet koordinációs feladatok ellátása lenne szükséges), továbbá több fővállalkozó egyidejű jelenléte a helyszínen – különös tekintettel az egy utcát érintő felújítási munkákra - ellehetetlenítené a kivitelezést, mely körülmények okán a hatékony és felelős közpénz felhasználás elve sérülne a részajánlattétel biztosításával. Az ugyanazon utcaszakasz felújításán túl Ajánlatkérő rögzíti, hogy várhatóan a tárgyi közbeszerzési eljárással érintett utcaszakasszal határos (közös közúti kereszteződéssel rendelkező) Rózsa utcában párhuzamosan további építőipari kivitelező(k) is szerződéses feladataikat láthatják el (gyakorlatilag a nyertes ajánlattevő és a további Vállalkozók a Rózsa utca és a Németh László utca határos területein egyidejűleg teljesíthetik szerződéses kötelezettségeiket), mely tény is igazolja, hogy a részajánlattétel biztosításával Ajánlatkérőnek aránytalan terheket kellene magára vállalnia, mert tervezetten így is legalább két fővállalkozó kivitelező munkáinak összehangolását lesz szükséges megoldania.
Többet mutasson Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Nemzeti nyilvántartási szám: 15329190-2-41
Postacím: Riadó u. 5
Postai irányítószám: 1026
Postai város: Budapest
Régió: Budapest🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: dontobizottsag@kt.hu📧
Telefon: +36 18828592📞
Fax: +36 18828593 📠
URL: https://kozbeszerzes.hu🌏 Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Nemzeti nyilvántartási szám: 15329190-2-41
Postacím: Riadó u. 5
Postai irányítószám: 1026
Postai város: Budapest
Régió: Budapest🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: dontobizottsag@kt.hu📧
Telefon: +36 18828592📞
Fax: +36 18828593 📠
URL: https://kozbeszerzes.hu🌏 Felülvizsgálati eljárás
Pontos információ a felülvizsgálati eljárások határidejéről (határidejeiről):
“A Kbt. 148. § szerint.” Információk az elektronikus munkafolyamatokról
Elektronikus számlázást fogadunk el
Elektronikus fizetést használnak
Forrás: OJS 2024/S 191-590192 (2024-09-30)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2025-03-19) Objektum A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
“Kivitelezési szerződés alapján a Németh László utca felújítása. Ajánlatkérő a nyertes ajánlattevővel történő szerződéskötés feltételeként az alábbiakat...”
Rövid leírás
Kivitelezési szerződés alapján a Németh László utca felújítása. Ajánlatkérő a nyertes ajánlattevővel történő szerződéskötés feltételeként az alábbiakat rögzíti [a feltételek bármelyikének a szerződéskötés időpontjában fennálló hiánya vagy nem teljeskörű teljesítése a szerződéskötéstől történő visszalépésnek minősül a Kbt. 131. § (4) bekezdése alapján]: - C.A.R.-rendszerű összkockázatú vagyon- és felelősségbiztosítás fennállása (felelősségbiztosítás esetében 100.000.000 Ft/év és 50.000.000 Ft/káresemény biztosítási érték; vagyonbiztosítás min. a tartalékkeret nélkül számított nettó vállalkozói díjnak megfelelő biztosítási érték); - az M/2. alkalmassági követelmény körében megnevezett szakember(ek)nek a szerződéskötés időpontjában rendelkeznie kell az adott alkalmassági minimumkövetelményben rögzített érvényes (vagy azzal egyenértékű) jogosultsággal.
Többet mutasson
A beszerzés teljes értéke (HÉA nélkül): 91 366 784 HUF 💰
Leírás
A beszerzés leírása:
“Kivitelezési szerződés alapján a Németh László utca felújítása. Főbb munkanemek és mennyiségek (tájékoztató jelleggel, a pontos és részletes mennyiségeket a...”
A beszerzés leírása
Kivitelezési szerződés alapján a Németh László utca felújítása. Főbb munkanemek és mennyiségek (tájékoztató jelleggel, a pontos és részletes mennyiségeket a közbeszerzési műszaki leírás tartalmazza): - zökkenőmentes út, tér és járdaburkolat készítése – 1133 m2 - kiemelt betonszegély építése – 417 m - süllyesztett betonszegély építése – 330 m - közúti jelzőtáblák elhelyezése – 16 db - kerékpártámaszok elhelyezése – 5 db - víznyelő aknák és víznyelőrácsok – 12 db - csapadék/szennyvízcsatorna építése – 15 m - konténeres növény ültetése (cserje, talajtakaró és sövény) – 121 db - locsolócső szerelése, földárokban – kb. 158 m A felhívás 2.1. és 5.1. "Leírás" pontjaiban [EKR változat II.1.4) és II.2.4) pontjaiban] ismertetett adatok, információk részletes feltételei a szerz.terv.-ben és a közb.-i műszaki leírásban kerültek rögzítésre. Ajánlatkérő 10% mértékű tartalékkeretet alkalmaz, amelynek felhasználására a dokumentáció részét képező szerződéstervezetben rögzítettek szerint van mód. A felhívásban feltüntetett teljesítési határidő 6 naptári hónap, mely a készre jelentés határideje (vagyis abba a műszaki átadás-átvételi eljárás időtartama nem számít bele). A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. §-a alapján, amennyiben a dokumentáció (közbeszerzési műszaki leírás) meghatározott szabványra, műszaki engedélyre, műszaki előírásokra, műszaki ajánlásra, illetve gyártmányú vagy eredetű dologra, konkrét eljárásra, védjegyre, szabadalomra, tevékenységre, személyre vagy adott származásra vagy gyártási folyamatra hivatkozik, úgy a megnevezés csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt, és a megnevezés mellett a „vagy azzal egyenértékű” kifejezést is érteni kell, mely alapján az Ajánlatkérő köteles elfogadni az egyenértékű vagy a dokumentációban rögzítetteknél jobb megoldást is.
A szerződés odaítélése
A szerződés/tétel odaítélése ✅
Tétel azonosító száma: LOT-0001
Szerződés száma: 67/2025
A szerződés megkötésének időpontja: 2025-03-17 📅
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 7
Az elektronikus úton beérkezett pályázatok száma: 7
A kkv-k által benyújtott pályázatok száma: 5
A nem uniós tagállamokból származó ajánlattevőktől beérkezett ajánlatok száma: 0
A más uniós tagállamokból származó ajánlattevőktől beérkezett ajánlatok száma: 0
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 120 163 156 HUF 💰
A vállalkozó neve és címe
Név: SWIETELSKY Magyarország Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 14300327244
Postacím: Mészáros Utca 13.
Postai irányítószám: 1016
Postai város: Budapest
Régió: Budapest🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: ekrmo@swietelsky.hu📧
Telefon: +36 18896300📞
Fax: +36 18896350 📠
URL: https://www.swietelskymagyarorszag.hu🌏
Ajánlatkérő hatóság Név és címek
Postacím: Rózsa Utca 81-83
Kiegészítő információk További információk
“1) A hirdetmény BT-720 rovatában [EKR-változat V.4) pont] és BT-271 rovatában [EKR-változat V.2.4) pont] a nyertes ajánlattevő Zen4 Park Kft.. esetében...”
1) A hirdetmény BT-720 rovatában [EKR-változat V.4) pont] és BT-271 rovatában [EKR-változat V.2.4) pont] a nyertes ajánlattevő Zen4 Park Kft.. esetében feltüntetett nettó 91.366.784,- Ft érték az alábbi tételekből áll: 1. Tartalékkeret nélkül számított nettó vállalkozói díj: 83.060.713,- Ft. 2. Tartalékkeret nettó összege (1. pont szerinti díj 10%-a): 8.306.071- Ft. 3. Teljes szerződéses nettó érték: 91.366.784,- Ft. 2) Ajánlatkérő az eljárás során nem vett figyelembe környezetvédelmi vagy szociális szempontokat.
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2025-10-17) Objektum A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke (HÉA nélkül): 91 366 784 HUF 💰
A szerződés odaítélése A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 91 366 784 HUF 💰
Az alvállalkozással kapcsolatos információk
Valószínűleg harmadik félnek alvállalkozásba adandó, hozzáadottérték-adó nélküli érték: 10050346.24 HUF 💰
Arány (%): 11
A szerződés alvállalkozásba adandó részének rövid leírása:
“Aszfalt burkolat építési munkák;Közmű építési munkák részfeladatok (víznyelő akna bontása, víznyelő akna-víznyelőrács építése);MV-KÉ és MV-M jogosultsággal...”
A szerződés alvállalkozásba adandó részének rövid leírása
Aszfalt burkolat építési munkák;Közmű építési munkák részfeladatok (víznyelő akna bontása, víznyelő akna-víznyelőrács építése);MV-KÉ és MV-M jogosultsággal rendelkező felelős műszaki vezető biztosítása, felelős műszaki vezetői feladatok ellátása
Többet mutasson
A szerződést valószínűleg alvállalkozóval kötik meg ✅ A vállalkozó neve és címe
Név: Zen4 Park Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 28790893213
Postacím: Szentendrei Út 3-5. Fsz. 8. ajtó
Postai irányítószám: 2011
Postai város: Budakalász
Régió: Pest🏙️
E-mail: zen4parkkft@gmail.com📧
Telefon: +36 703852159📞
Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk Részvételi feltételek
A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre:
“Az ajánlattétel, elszámolás illetve kifizetés pénzneme: magyar forint (HUF). AK utófinanszírozást vesz igénybe. AK tartalékkeret nélkül számított...”
A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre
Az ajánlattétel, elszámolás illetve kifizetés pénzneme: magyar forint (HUF). AK utófinanszírozást vesz igénybe. AK tartalékkeret nélkül számított vállalkozói díj 5%-ának megfelelő előleg igénylésének lehetőségét biztosítja. A (rész)számla szerinti vállalkozó díj(részlet) megfizetésére - alvállalkozó igénybevétele esetén - a 322/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 32/A. §-ban, - alvállalkozó igénybevételének hiányában - a Ptk. 6:130. § (1)-(2) bekezdésében foglaltak szerint kerül sor. AK 4 db részszámla és 1 végszámla benyújtásának lehetőségét biztosítja. A megajánlott vállalkozói díjnak (ajánlati ár) tartalmaznia kell minden költséget, adó-, vám, illeték, járulék összeget, minden ráfordítást, ami a szerződés teljesítésével kapcsolatban felmerülhet. Az ajánlatban meghatározott ellenértéken felül- a szerződéstervezetben rögzített kivételekkel - más jogcímen számla nem nyújtható be, más fizetési kötelezettséget Ajánlatkérő nem vállal.
Többet mutasson A szerződéssel kapcsolatos feltételek
A szerződés teljesítésének feltételei:
“A szerződést biztosító mellékkötelezettségek: Jótállás, késedelmi, hibás teljesítési és meghiúsulási kötbér, továbbá teljesítési és jóteljesítési biztosíték...”
A szerződés teljesítésének feltételei
A szerződést biztosító mellékkötelezettségek: Jótállás, késedelmi, hibás teljesítési és meghiúsulási kötbér, továbbá teljesítési és jóteljesítési biztosíték az alábbiak szerint: a) Jótállás: kezdőnapja a műszaki átadás-átvételi eljárás sikeres lezárásának napja, kötelező időtartama 24 naptári hónap, melyen felül többletvállalást az ajánlatban lehet megajánlani (min. 0 naptári hónap, max. 24 naptári hónap). b) Késedelmi kötbér mértéke 0,5%/naptári nap, alapja a késedelemmel érintett nettó vállalkozói díj, maximuma a kötbéralap 15%-a. c) Hibás teljesítési kötbér: a hibás teljesítéssel érintett nettó vállalkozói díj 20%-a. d) Meghiúsulási kötbér: a meghiúsulással érintett nettó vállalkozói díj 20%-a. e) Teljesítési biztosíték: a nettó vállalkozói díj 5%-a. f) Jóteljesítési biztosíték: a műszaki átadás-átvételi eljárásban igazol nettó vállalkozói díj 5%-a. A részletes szabályokat a közb. dok. tartalmazzák.
Változások Új érték
Szöveg:
“3. A Kivitelezési Szerződés módosított rendelkezései 3.1. A Kivitelezési Szerződés 2.1. pontja kiegészül a következő rendelkezéssel: „Felek rögzítik...”
Szöveg
3. A Kivitelezési Szerződés módosított rendelkezései 3.1. A Kivitelezési Szerződés 2.1. pontja kiegészül a következő rendelkezéssel: „Felek rögzítik továbbá, hogy Megrendelő megrendeli, Kivitelező pedig elvállalja a jelen szerződés 1. pontjában rögzített építési beruházáshoz kapcsolódóan újabb munkák elvégzését a jelen szerződés, különösen az annak 6. sz. mellékletét képező műszaki dokumentáció tartalma szerint (a továbbiakban a jelen mondat szerinti munkák együttesen: Új Feladatok). Az Új Feladatok tekintetében – a jelen szerződés külön előírásának hiányában – a Feladatokra irányadó rendelkezések alkalmazandóak.” 3.2. A Kivitelezési Szerződés 8.1. pontja helyébe a következő rendelkezés lép: „A jelen szerződésben foglalt kötelezettségek maradéktalan teljesítése esetén Kivitelezőt a) a Feladatokért 83.060.713,- Ft + ÁFA, azaz nyolcvanhárommillió-hatvanezer-hétszáztizenhárom forint + ÁFA összegű; b) az Új Feladatokért 6.526.106,- Ft + ÁFA, azaz hatmillió-ötszázhuszonhatezer-százhat forint + ÁFA összegű; vállalkozói díj illeti meg [a továbbiakban az a)-b) pontok szerinti díjak együttesen: vállalkozói díj], a jelen szerződésben meghatározott ütemezés szerint kiállított (rész)számlák alapján.” 3.3. A Kivitelezési Szerződés 8.10. pontja bevezető szövege módosul és egyúttal kiegészül a következő f) alponttal: „Kivitelező a kivitelezésnek a Megrendelő képviseletében eljáró műszaki ellenőr által igazolt készültségi foka szerint, az alábbi ütemezésben jogosult számla kibocsátására:” f) Kivitelező a műszaki átadás-átvételi eljárás jegyzőkönyvben igazolt sikeres lezárását követően – a Megrendelő által igazolt teljesítés esetén – jogosult számla kiállítására az Új Feladatok tekintetében, melynek összege 6.526.106,- Ft + ÁFA, azaz hatmillió-ötszázhuszonhatezer-százhat forint + ÁFA [a 8.1. pont b) alpont szerinti vállalkozói díj összegében].” 3.4. A Kivitelezési Szerződés 10.22. pontjának helyébe a következő rendelkezés lép: „Kivitelező a Jóteljesítési Biztosítékot legkésőbb a műszaki átadás-átvételi eljárás jegyzőkönyvben igazolt sikeres lezárásának, azaz a szerződés teljesítésének időpontjában köteles Megrendelő rendelkezésére bocsátani. A teljesítés jelen szerződés szerinti igazolásának feltételét képezi a Jóteljesítési Biztosíték szerződésszerű rendelkezésre bocsátása. A Jóteljesítési Biztosíték mértéke a műszaki átadás-átvételi eljárás keretében ténylegesen a Feladatok és az Új Feladatok igazolt teljesítése nettó értékének 5%-a (öt százaléka). A Jóteljesítési Biztosíték hatálya legkésőbb a rendelkezésre bocsátási határidővel egyidejűleg kezdődik és a jótállás első 24 (huszonnégy) hónapjának lejártát követő 60. (hatvanadik) napig áll fenn.” 3.5. A Kivitelezési Szerződés 6. sz. mellékletként kiegészül a jelen Szerződésmódosítás 1. sz. mellékletével.