Komplex bankári biztosítás az MFB Zrt. részére. A biztosítási szerződés 3 fedezeti részből áll: a) Bűncselekmény biztosítás b) Számítógépes bűncselekmény biztosítás c) pénzintézeti szakmai felelősségbiztosítás Biztosítási eseménynek minősül: a) Bűncselekmény biztosítás esetében: • alkalmazotti hűtlenség • károkozás a Biztosított telephelyén• szállítás során bekövetkező kár • hamisítás vagy megváltoztatás • hamisított értékpapírok • hamis pénz • Irodák vagy az azokban található vagyontárgyak, eszközök károsodása • felkelés és zavargás b)számítógépes bűncselekmény biztosítás esetében: • számítógépes rendszerekkel kapcsolatos kár • számítógépes programok módosításával kapcsolatos kár • elektronikus számítógépes utasításokkal kapcsolatos kár • elektronikus adatokban és adathordozókban okozott kár • számítógépes vírus által okozott kár • elektronikus hírközlés során bekövetkezett kár • elektronikus adatátvitel során bekövetkezett kár • elektronikus értékpapírokkal kapcsolatos kár c)Szakmai felelősségbiztosítás esetében: A Biztosító megtéríti a Biztosított helyett a szakmai felelősségből eredő kárt, és a hivatalos vizsgálat kapcsán felmerült költségeket, amelyek olyan kárigényből származnak, melyet első alkalommal a biztosítási időszak hatálya – ideértve a biztosítási események felfedezési időszakának kiterjesztése esetén a felfedezési időszak kiterjesztésének időtartamát is – alatt érvényesítenek a Biztosítottal szemben. Szakmai felelősségnek minősül a harmadik személlyel szembeni, valamely szakmai műhibából eredő, jogszabály szerint fennálló kártérítési kötelezettség. Kiegészítő fedezetek: • automatikus leányvállalati fedezet (a fedezet kiterjed bármely befektetési céllal létrehozott társaságon kívüli leányvállalatra, amelyet a Szerződő a jelen biztosítási szerződés kezdeti időpontja után vásárol fel, vagy újonnan alapít), • kiterjesztett kárbejelentési időszak, • bíróságon való megjelenés költségtérítése, • becsületsértés, rágalmazás (a fedezet kiterjed a Biztosított harmadik személlyel szemben, jogszabály szerint fennálló kártérítési felelősségére, mely a Biztosított természetes személy által elkövetett becsületsértés, rágalmazás kapcsán érvényesített kárigényből származik), • dokumentumok elvesztése (a fedezet kiterjed a Biztosított harmadik személlyel szemben, jogszabály szerint fennálló kártérítési felelősségére, amely dokumentumok megsemmisülése, sérülése, eltűnése, törlése kapcsán érvényesített kárigényből származik). Kártérítési limit mértéke: Szerződés szintű biztosítási összeg: 3.000.000.000 Ft / biztosítási időszak Szerződésen belüli szublimitek: Bűncselekmény biztosítás: 3.000.000.000 Ft / biztosítási időszak Számítógépes bűncselekmény biztosítás: 3.000.000.000 Ft/biztosítási időszak Szakmai felelősségbiztosítás: 3.000.000.000 Ft / biztosítási időszak Ezen belül hivatalos vizsgálat szublimit: 50.000.000 Ft / biztosítási időszak A részletes feltételeket az Ajánlattételi dokumentáció részét képező szerződés-tervezet tartalmazza.
Határidő
Az ajánlatok beérkezésének határideje 2024-12-16.
A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2024-11-14.
Szállítók
A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:
Ajánlati felhívás (2024-11-14) Objektum A közbeszerzés hatálya
Cím: Komplex bankári biztosítás az MFB Zrt. részére
Hivatkozási szám: EKR001923612024
Rövid leírás:
“Komplex bankári biztosítás az MFB Zrt. részére. A biztosítási szerződés 3 fedezeti részből áll: a) Bűncselekmény biztosítás b) Számítógépes bűncselekmény...”
Rövid leírás
Komplex bankári biztosítás az MFB Zrt. részére. A biztosítási szerződés 3 fedezeti részből áll: a) Bűncselekmény biztosítás b) Számítógépes bűncselekmény biztosítás c) pénzintézeti szakmai felelősségbiztosítás Biztosítási eseménynek minősül: a) Bűncselekmény biztosítás esetében: • alkalmazotti hűtlenség • károkozás a Biztosított telephelyén• szállítás során bekövetkező kár • hamisítás vagy megváltoztatás • hamisított értékpapírok • hamis pénz • Irodák vagy az azokban található vagyontárgyak, eszközök károsodása • felkelés és zavargás b)számítógépes bűncselekmény biztosítás esetében: • számítógépes rendszerekkel kapcsolatos kár • számítógépes programok módosításával kapcsolatos kár • elektronikus számítógépes utasításokkal kapcsolatos kár • elektronikus adatokban és adathordozókban okozott kár • számítógépes vírus által okozott kár • elektronikus hírközlés során bekövetkezett kár • elektronikus adatátvitel során bekövetkezett kár • elektronikus értékpapírokkal kapcsolatos kár c)Szakmai felelősségbiztosítás esetében: A Biztosító megtéríti a Biztosított helyett a szakmai felelősségből eredő kárt, és a hivatalos vizsgálat kapcsán felmerült költségeket, amelyek olyan kárigényből származnak, melyet első alkalommal a biztosítási időszak hatálya – ideértve a biztosítási események felfedezési időszakának kiterjesztése esetén a felfedezési időszak kiterjesztésének időtartamát is – alatt érvényesítenek a Biztosítottal szemben. Szakmai felelősségnek minősül a harmadik személlyel szembeni, valamely szakmai műhibából eredő, jogszabály szerint fennálló kártérítési kötelezettség. Kiegészítő fedezetek: • automatikus leányvállalati fedezet (a fedezet kiterjed bármely befektetési céllal létrehozott társaságon kívüli leányvállalatra, amelyet a Szerződő a jelen biztosítási szerződés kezdeti időpontja után vásárol fel, vagy újonnan alapít), • kiterjesztett kárbejelentési időszak, • bíróságon való megjelenés költségtérítése, • becsületsértés, rágalmazás (a fedezet kiterjed a Biztosított harmadik személlyel szemben, jogszabály szerint fennálló kártérítési felelősségére, mely a Biztosított természetes személy által elkövetett becsületsértés, rágalmazás kapcsán érvényesített kárigényből származik), • dokumentumok elvesztése (a fedezet kiterjed a Biztosított harmadik személlyel szemben, jogszabály szerint fennálló kártérítési felelősségére, amely dokumentumok megsemmisülése, sérülése, eltűnése, törlése kapcsán érvényesített kárigényből származik). Kártérítési limit mértéke: Szerződés szintű biztosítási összeg: 3.000.000.000 Ft / biztosítási időszak Szerződésen belüli szublimitek: Bűncselekmény biztosítás: 3.000.000.000 Ft / biztosítási időszak Számítógépes bűncselekmény biztosítás: 3.000.000.000 Ft/biztosítási időszak Szakmai felelősségbiztosítás: 3.000.000.000 Ft / biztosítási időszak Ezen belül hivatalos vizsgálat szublimit: 50.000.000 Ft / biztosítási időszak A részletes feltételeket az Ajánlattételi dokumentáció részét képező szerződés-tervezet tartalmazza.
Többet mutasson
Szerződés típusa: Szolgáltatások
Termékek/szolgáltatások: Felelősségbiztosítási szolgáltatások📦 Leírás
A beszerzés leírása:
“Komplex bankári biztosítás az MFB Zrt. részére. A biztosítási szerződés 3 fedezeti részből áll: a) Bűncselekmény biztosítás b) Számítógépes bűncselekmény...”
A beszerzés leírása

További információk:
“1.Ajánlatkérő az ajánlatok értékelése során a legalacsonyabb ár értékelési szempontot alkalmazza (Kbt. 76. § (2) bek. a) pont), tekintettel arra, hogy...”
További információk
1.Ajánlatkérő az ajánlatok értékelése során a legalacsonyabb ár értékelési szempontot alkalmazza (Kbt. 76. § (2) bek. a) pont), tekintettel arra, hogy Ajánlatkérő igényének kizárólag a konkrétan meghatározott minőségi és műszaki követelményeknek megfelelő szolgáltatás felel meg és a gazdaságilag legelőnyösebb ajánlat kiválasztását az adott esetben további minőségi jellemzők nem, csak a legalacsonyabb ár értékelése szolgálja. 2.A BT-540 mezőben rögzített Ár értékelési szempont esetén a biztosítási szerződés teljes hatálya alatt fizetendő biztosítási díjat kell megadni. Az értékelés ismertetését az ajánlattételi dokumentáció (AD) tartalmazza.
Többet mutasson
Fő helyszín vagy teljesítési hely:
“A teljesítés helye: USA/Kanada területét kivéve a világ valamennyi országa.” Időtartam
Kezdeti időpont: 2025-01-25 📅
Végdátum: 2026-01-24 📅
Díjazási kritériumok
Ár ✅ Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0001
Eljárás Az eljárás típusa
Nyílt eljárás ✅ Adminisztratív információk
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések beérkezésének határideje: 2024-12-16 09:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei: 2024-12-16 11:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei (hely): https://ekr.gov.hu
Az ajánlatok felbontásának feltételei (Tájékoztatás a felhatalmazott személyekről és a felbontási eljárásról):
“Az ajánlatnak az ajánlattételi határidő lejártának időpontjáig kell elektronikusan beérkeznie. Az ajánlatok bontása a Kbt. 68.§ (1b),(1c) bek. alapján az...”
Az ajánlatok felbontásának feltételei (Tájékoztatás a felhatalmazott személyekről és a felbontási eljárásról)
Az ajánlatnak az ajánlattételi határidő lejártának időpontjáig kell elektronikusan beérkeznie. Az ajánlatok bontása a Kbt. 68.§ (1b),(1c) bek. alapján az EKR-ben történik. A bontást az EKR végzi el akként, hogy a bontás időpontjában az ajánlatok az EKR rendszerben az Ajánlatkérő számára hozzáférhetővé válnak a Kbt. 68. § rendelkezései szerint. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a 424/2017. (XII.19.) Korm. rend. 15. §-ára.
Többet mutasson
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Minimális időtartam, amely alatt az ajánlattevőnek fenn kell tartania az ajánlatot: 30
Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk Műszaki és szakmai képességek
A kiválasztási kritériumok listája és rövid leírása:
“M1.) A 321/2015.(X.30.)Korm.rendelet 21.§ (3) bek. a) pontja alapján ajánlattevőnek csatolnia kell referencia igazolását vagy nyilatkozatát a jelen ajánlati...”
A kiválasztási kritériumok listája és rövid leírása
M1.) A 321/2015.(X.30.)Korm.rendelet 21.§ (3) bek. a) pontja alapján ajánlattevőnek csatolnia kell referencia igazolását vagy nyilatkozatát a jelen ajánlati felhívás feladásától visszafelé számított 3 év (36 hónap) legjelentősebb, a közbeszerzés tárgya (felelősségbiztosítási szolgáltatás) szerinti szolgáltatásainak ismertetéséről (legalább a teljesítés ideje /kezdő és befejező időpontja, év/hónap/nap bontásban/, a szerződést kötő másik fél, a szolgáltatás tárgya, valamint mennyisége (a biztosítási időszakra vonatkozó kártérítési limit összege) megjelölésével, továbbá nyilatkozni kell arról, hogy a teljesítés a szerződésnek és az előírásoknak megfelelően történt, figyelemmel a Korm. rendelet 21.§ (3a) bekezdésének a) pontjára, valamint a 22. § (1) bekezdésre. A Kbt. 65. § (7) bekezdése alapján az előírt alkalmassági követelményeknek ajánlattevő bármely más szervezet vagy személy kapacitására támaszkodva is megfelelhet, a közöttük fennálló kapcsolat jogi jellegétől függetlenül. Ebben az esetben meg kell jelölni az ajánlatban ezt a szervezetet, és az eljárást megindító felhívás vonatkozó pontjának megjelölésével azon alkalmassági követelmény(eke)t, melynek igazolása érdekében ajánlattevő ezen szervezet erőforrására vagy arra is támaszkodik. A Kbt. 67. § (3) bekezdése alapján a kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet az előírt igazolási módokkal azonos módon köteles igazolni az adott alkalmassági feltételnek történő megfelelést. Az alkalmasság igazolás során alkalmazandó továbbá a Kbt. 65. § (9) bekezdése is. A Kbt. 65. § (7) bekezdése szerinti nyilatkozat tekintetében a Kbt. 65. § (12) bekezdése irányadó. Ajánlattevőnek az ajánlatában az egységes európai közbeszerzési dokumentum benyújtásával, a IV. rész alfa pontjának kitöltésével kell előzetesen igazolnia, hogy megfelel az ajánlatkérő által meghatározott alkalmassági követelményeknek. Az alkalmasság minimumkövetelménye(i): M1) Alkalmatlan az Ajánlattevő, ha nem tud bemutatni, az eljárást megindító felhívás feladásától visszafelé számított 3 évben (36 hónap) befejezett, de legfeljebb 6 éven (72 hónapon) belül megkezdett, legalább 1 db, a közbeszerzés tárgya - felelősségbiztosítási szolgáltatás - szerinti referenciát, amelyben a biztosítási időszakra vonatkozó kártérítési limit mértéke eléri az 1 Mrd Ft-ot. A referencia több szerződésből is teljesíthető, azonos biztosítási időszakra vonatkoztatva. Felhívjuk a figyelmet a 321/2015. (X. 30.) Korm.rendelet 22. § (5) bekezdésére. A Kbt. 65. § (6) bekezdése alapján az előírt alkalmassági követelménynek közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek.
Többet mutasson Részvételi feltételek
A gazdasági szereplők azon csoportjának jogi formája, amelynek a szerződést oda kell ítélni:
“Ajánlatkérő nem követeli meg, ill. nem teszi lehetővé projekttársaság létrehozását nyertes ajánlattevő vonatkozásában.”
A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre:
“Ajánlatkérő előleget nem fizet. A számla benyújtásának a feltétele a Kbt. 135. § (1) bekezdése szerinti teljesítési igazolás kiállítása. A számla...”
A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre
Ajánlatkérő előleget nem fizet. A számla benyújtásának a feltétele a Kbt. 135. § (1) bekezdése szerinti teljesítési igazolás kiállítása. A számla kiegyenlítése, figyelemmel a Ptk. 6:130. § (1)-(2) bekezdésére, a számla kézhezvételétől számított 30 (harminc) napon belül átutalással történik. A kifizetésekre a Kbt. 135. § (6) bekezdése is irányadó. A kifizetés pénzneme: HUF. A kifizetésre vonatkozó részletes szabályokat a szerződés tartalmazza. További alkalmazandó jogszabályok: 2015. évi CXLIII. tv; 2007. évi CXXVII. tv; 2013. évi V. tv.
Többet mutasson A szerződéssel kapcsolatos feltételek
A szerződés teljesítésének feltételei:
“Ajánlatkérő felhívja Ajánlattevő figyelmét, hogy a szerződés teljesítése során Ajánlatkérő a magyar nyelvet kívánja kizárólagosan használni így a...”
A szerződés teljesítésének feltételei
Ajánlatkérő felhívja Ajánlattevő figyelmét, hogy a szerződés teljesítése során Ajánlatkérő a magyar nyelvet kívánja kizárólagosan használni így a teljesítésben részt vevő szakemberek tekintetében biztosítani szükséges a magyar nyelv használatát nyelvismeret meglétével vagy tolmács biztosításával. Ezen a jogcímen a szerződéses áron felül további költség nem kerül megtérítésre Nyertes Ajánlattevő részére, a szerződéses árnak kifejezetten tartalmaznia kell az esetlegesen szükséges tolmács költségeit.
“1. Az ajánlatkérő nem biztosítja a részajánlattételi lehetőséget, mivel az ajánlatkérés tárgyát képező fedezetek szétbontása, azok eltérő biztosítónál...”
1. Az ajánlatkérő nem biztosítja a részajánlattételi lehetőséget, mivel az ajánlatkérés tárgyát képező fedezetek szétbontása, azok eltérő biztosítónál történő elhelyezése negatívan hatna a szerződés teljesítésének körülményeire (egyes káreseményeknél több jogcímen is kárigényt fogalmazhatnak meg, azaz bűncselekmény biztosítást és szakmai felelősségbiztosítást is érinthet egy adott kárigény), továbbá az Ajánlatkérő által megfogalmazott kártérítési limit is összevont limit, együttesen érvényes a bűncselekmény, számítógépes bűncselekmény, valamint szakmai felelősségbiztosításra. Részajánlattétel esetén a kártérítési limitek fedezetenként külön-külön állnának rendelkezésre, ez viszont olyan mértékben drágítaná meg az ellenszolgáltatás értékét, hogy az meghaladná az Ajánlatkérő számára rendelkezésre álló fedezetet. 2. Ajánlatkérő a Kbt. 39. § (2) bekezdése és a Kbt. 41/C. § (1) bek. g) pontja alapján az ajánlattételi dokumentáció (AD) mellékletét képező, üzleti titkot tartalmazó biztosítási adatlapot az alábbi módon bocsátja az érdeklődésüket jelző gazdasági szereplők rendelkezésére: A gazdasági szereplőknek a biztosítási adatlaphoz történő hozzáférés érdekében titoktartási nyilatkozatot kell benyújtaniuk, melynek mintáját Ajánlatkérő az ajánlattételi dokumentációban elérhetővé teszi (AD V. fejezet Iratminták) az EKR-ben. A kitöltött, cégszerűen aláírt titoktartási nyilatkozatot a gazdasági szereplőknek az EKR-ben, az egyéb kommunikáció (AT) eljárási cselekmény indításával és ezen felületen a titoktartási nyilatkozat felcsatolásával kell benyújtaniuk. A titoktartási nyilatkozat végén meg kell adni egy e-mail címet, melyre az Ajánlatkérő elektronikus rendszeréből meg tudja küldeni a biztosítási adatlap elérhetőségéhez szükséges adatokat. Ajánlatkérő a gazdasági szereplők részére a biztosítási adatlapot a cégszerűen aláírt titoktartási nyilatkozat benyújtását követően haladéktalanul, az Ajánlatkérő rendszerén keresztül bocsátja rendelkezésre. A gazdasági szereplők részére a titoktartási nyilatkozatban megadott e-mail címre kiküldésre kerül a rendszer elérhetősége, egy felhasználó azonosító és egy jelszó. Kérjük, hogy a kiküldött jelszóval lépjenek be a rendszerbe, majd a jelszót azonnal változtassák meg és ezután tudják letölteni a biztosítási adatlapot. A biztosítási adatlap rendelkezésre bocsátásának feltétele a cégszerűen aláírt titoktartási nyilatkozat benyújtása. Felhívjuk a figyelmet, hogy az AD mellékletét képező biztosítási adatlap fentieknek megfelelő letöltése az érvényes ajánlatadás feltétele! 3. Az ajánlathoz csatolandó nyilatkozatok felsorolását teljeskörűen az AD tartalmazza. 4. Az ajánlati felhívásban meghatározott alkalmassági feltételek és igazolási módok a minősített Ajánlattevők hivatalos jegyzékébe való felvételhez szükséges minősítési szempontokhoz képest szigorúbbak (BT-750 mező). 5. Ajánlatkérő alkalmazza a Kbt. 75. § (2) bek. e) pontját. 6. Ajánlatkérő alkalmazza a Kbt. 81. § (4), (5) bekezdéseit. 7. Ajánlatkérő a Kbt. 65. § (1) bekezdésére figyelemmel, gazdasági és pénzügyi helyzetre vonatkozó alkalmassági feltételt nem ír elő. 8. Nyertes ajánlattevőnek (közös ajánlattevők valamennyi tagjának) a szerződés aláírásával egyidejűleg be kell nyújtania a letelepedése szerinti országban előírt - határon átnyúló szolgáltatás keretében vagy fióktelep útján végzett tevékenység esetében a székhely szerinti tagállamban előírt- , a biztosítási tevékenységről szóló 2014. évi LXXXVIII. törvény 41. §-ában rögzítetteknek megfelelő biztosítási tevékenység folytatásához szükséges engedélyét, amennyiben a tevékenység végzésére való jogosultság az MNB hivatalos internetes felületén (https://intezmenykereso.mnb.hu/) nem ellenőrizhető. 9. Az EKR rendszerben továbbított dokumentumokkal, az EKR-ben elektronikus úton megtett nyilatkozatokkal szemben támasztott követelményeket, valamint képviselet esetén az elektronikus úton megtett nyilatkozatokkal kapcsolatos előírásokat a Kbt. vonatkozó rendelkezései és a 424/2017. (XII.19.) korm.rendelet (EKRR) 11-12. §-ai tartalmazzák. Az EKR használatához az EKRR 6. §-a szerinti regisztráció szükséges. Az eljárás dokumentumaihoz történő hozzáférést ajánlatkérő kizárólag az EKR-ben regisztrált és az eljárás iránt érdeklődését jelző gazdasági szereplők számára biztosítja. Ahhoz, hogy a gazdasági szereplő számára az eljárás anyagai elérhetővé váljanak, jeleznie kell a rendszerben érdeklődését. 10. A közbeszerzési eljárásba bevont felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó: Név: dr. Mester Orsolya; lajstromszám: 00398; email cím: mester.orsolya@mfb.hu; levelezési cím: MFB Zrt., 1051 Budapest, Nádor u. 31.; 11. Ajánlatkérő fokozottan felhívja a figyelmet arra, hogy Ajánlattevőnek az ajánlatában nyilatkozatot kell benyújtania az ukrajnai helyzetet destabilizáló orosz intézkedések miatt hozott korlátozó intézkedésekről szóló 833/2014/EU rendelet módosításáról szóló TANÁCS (EU) 2022/576 RENDELETE (2022. április 8.) szerint, figyelemmel a 321/2015. (X. 30. ) Korm.rendelet 1. § (9) bekezdésére is.
Többet mutasson Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_40664534_2
Postacím: Riadó u. 5
Postai irányítószám: 1026
Postai város: Budapest
Régió: Budapest🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: dontobizottsag@kt.hu📧
Telefon: +36 18828592📞
Fax: +36 18828593 📠
URL: https://kozbeszerzes.hu🌏 Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Nemzeti nyilvántartási szám: 15329190-2-41
Postacím: Riadó u. 5
Postai irányítószám: 1026
Postai város: Budapest
Régió: Budapest🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: dontobizottsag@kt.hu📧
Telefon: +36 18828592📞
Fax: +36 18828593 📠
URL: https://kozbeszerzes.hu🌏 Felülvizsgálati eljárás
Pontos információ a felülvizsgálati eljárások határidejéről (határidejeiről):
“A Kbt. 148. §-a szerint.” Információk az elektronikus munkafolyamatokról
Elektronikus számlázást fogadunk el
Elektronikus rendelés lesz használatos
Elektronikus fizetést használnak
Forrás: OJS 2024/S 224-699527 (2024-11-14)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2025-02-05) Objektum A közbeszerzés hatálya
Becsült érték héa nélkül: 92 500 000 HUF 💰
A beszerzés teljes értéke (HÉA nélkül): 85 000 000 HUF 💰
A szerződés odaítélése
A szerződés/tétel odaítélése ✅
Tétel azonosító száma: LOT-0001
Szerződés száma: 1
A szerződés megkötésének időpontja: 2025-01-21 📅
Cím: Biztosítási szerződés
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 2
Az elektronikus úton beérkezett pályázatok száma: 2
A kkv-k által benyújtott pályázatok száma: 0
A nem uniós tagállamokból származó ajánlattevőktől beérkezett ajánlatok száma: 0
A más uniós tagállamokból származó ajánlattevőktől beérkezett ajánlatok száma: 0
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 95 000 000 HUF 💰
A vállalkozó neve és címe
Név: CIG Pannónia Első Magyar Általános Biztosító Zrt.
Nemzeti nyilvántartási szám: 14440306444
Postacím: Könyves Kálmán Krt. 11. B épület
Postai irányítószám: 1097
Postai város: Budapest
Régió: Budapest🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: kozbeszerzes@cig.eu📧
Telefon: +36 302635957📞
Fax: +36 15772021 📠
URL: https://www.cigpannonia.hu🌏
Kiegészítő információk További információk
“Ajánlatkérő a CIG Pannónia Első Magyar Általános Biztósító Zrt. ajánlatát a Kbt. 81. § (5) bekezdésének alkalmazása okán nem vonta bírálat alá.”
Forrás: OJS 2025/S 026-082109 (2025-02-05)