Konyhatechnológia szállítása es beépítése, üzemi konyha kialakítása vállalkozási elemekkel vegyes adásvételi szerződés keretében. Ennek részeként a szállító feladata 350 adagos főző- és a hozzá tartozó tálalókonyha kialakítása összesen 462 db konyhatechnológiai eszköz szállításával és beépítésével (beállítás, üzembehelyezés), továbbá a rendeltetésszerű használatba vételhez szükséges gépészeti kialakítással. A konyha, konyhatechnológiai eszközök és az ahhoz közvetlenül kapcsolódó építészeti kialakítási feladatok részletes műszaki leírását az egyéb közbeszerzési dokumentumok tartalmazzák. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet arra, hogy a konyhatechnológiai eszközök esetén a konyha tervezett helyszíneként szolgáló épületrész méretbeli adottságai miatt fennálló korlátozott hely miatt a műszaki leírásban az eszközök pontos mérete van megadva. Ettől az Ajánlattevő eltérhet, szükség esetén a konyha tervezett kialakítását (alaprajzát) és nem kötelezően előirt méreteit megváltoztathatja, azonban ebben az esetben a módosítás építészeti kialakítását, az ezzel kapcsolatos konyhatechnológiai tervezést vállalnia kell, és ennek költségeivel az ajánlatában számolnia kell. A konyha kapacitása az átalakítással nem csökkenhet. Ajánlatkérő beszerzési igényét vállalkozási elemekkel vegyes adásvételi szerződés képezi, amelynek meghatározó tárgya az árubeszerzés.
Határidő
Az ajánlatok beérkezésének határideje 2024-04-19.
A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2024-03-20.
Szállítók
A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:
Ajánlati felhívás (2024-03-20) Objektum A közbeszerzés hatálya
Cím: Konyhatechnológia szállítása és beépítése 4.
Hivatkozási szám: EKR000034432024
Rövid leírás:
Konyhatechnológia szállítása es beépítése, üzemi konyha kialakítása vállalkozási elemekkel vegyes adásvételi szerződés keretében.
Ennek részeként a szállító feladata 350 adagos főző- és a hozzá tartozó tálalókonyha kialakítása összesen 462 db konyhatechnológiai eszköz szállításával és beépítésével (beállítás, üzembehelyezés), továbbá a rendeltetésszerű használatba vételhez szükséges gépészeti kialakítással. A konyha, konyhatechnológiai eszközök és az ahhoz közvetlenül kapcsolódó építészeti kialakítási feladatok részletes műszaki leírását az egyéb közbeszerzési dokumentumok tartalmazzák. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet arra, hogy a konyhatechnológiai eszközök esetén a konyha tervezett helyszíneként szolgáló épületrész méretbeli adottságai miatt fennálló korlátozott hely miatt a műszaki leírásban az eszközök pontos mérete van megadva. Ettől az Ajánlattevő eltérhet, szükség esetén a konyha tervezett kialakítását (alaprajzát) és nem kötelezően előirt méreteit megváltoztathatja, azonban ebben az esetben a módosítás építészeti kialakítását, az ezzel kapcsolatos konyhatechnológiai tervezést vállalnia kell, és ennek költségeivel az ajánlatában számolnia kell. A konyha kapacitása az átalakítással nem csökkenhet.
Ajánlatkérő beszerzési igényét vállalkozási elemekkel vegyes adásvételi szerződés képezi, amelynek meghatározó tárgya az árubeszerzés.

Szerződés típusa: Árubeszerzések
Termékek/szolgáltatások: Konyhai bútor és felszerelés📦 Információk a tételekről
Az ajánlatok legfeljebb a következő tételekre nyújthatók be: 1
Leírás
Belső azonosító: EKR000034432024/1
Mennyiség: 462 gramm
Ebben a közbeszerzésben kis- és középvállalkozások (kkv-k) is részt vehetnek ✅
A beszerzés leírása:
Konyhatechnológia szállítása es beépítése, üzemi konyha kialakítása vállalkozási elemekkel vegyes adásvételi szerződés keretében.
Ennek részeként a szállító feladata 350 adagos főző- és a hozzá tartozó tálalókonyha kialakítása összesen 462 db konyhatechnológiai eszköz szállításával és beépítésével (beállítás, üzembehelyezés), továbbá a rendeltetésszerű használatba vételhez szükséges gépészeti kialakítással. A konyha, konyhatechnológiai eszközök és az ahhoz közvetlenül kapcsolódó építészeti kialakítási feladatok részletes műszaki leírását az egyéb közbeszerzési dokumentumok tartalmazzák. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet arra, hogy a konyhatechnológiai eszközök esetén a konyha tervezett helyszíneként szolgáló épületrész méretbeli adottságai miatt fennálló korlátozott hely miatt a műszaki leírásban az eszközök pontos mérete van megadva. Ettől az Ajánlattevő eltérhet, szükség esetén a konyha tervezett kialakítását (alaprajzát) és nem kötelezően előirt méreteit megváltoztathatja, azonban ebben az esetben a módosítás építészeti kialakítását, az ezzel kapcsolatos konyhatechnológiai tervezést vállalnia kell, és ennek költségeivel az ajánlatában számolnia kell. A konyha kapacitása az átalakítással nem csökkenhet.
Ajánlatkérő beszerzési igényét vállalkozási elemekkel vegyes adásvételi szerződés képezi, amelynek meghatározó tárgya az árubeszerzés.
Ajánlatkérő felhívja Ajánlattevők figyelmét, hogy a műszaki leírás - ha a szerződés tárgya indokolja és/vagy jogszabály így rendelkezik - hivatkozhat meghatározott gyártmányú vagy eredetű dologra, illetve konkrét eljárásra, amely egy adott gazdasági szereplő termékeit vagy az általa nyújtott szolgáltatásokat jellemzi, vagy védjegyre, szabadalomra, tevékenységre, személyre, típusra vagy adott származásra vagy gyártási folyamatra. Az ilyen hivatkozás csak kivételes esetekben fordulhat elő, ha nem lehetséges a szerződés tárgyának kellően pontos és érthető leírása. Ilyenkor minden esetben az ilyen megnevezés esetén a „vagy azzal egyenértékű” kifejezést is érteni kell alatta, azaz az adott típussal egyenértékű teljesítést/ajánlatot is elfogad az Ajánlatkérő, ez esetben azonban az Ajánlattevőnek ajánlatában műszaki dokumentációval alátámasztva be kell mutatnia az eltérést és az egyenértékűség fennállását.

További információk:
Karakterkorlátra tekintettel a III.4.1) Alkalmassági követelmény(ek) pont Technikai- és szakmai alkalmassági követelmény ismertetése (BT-750 cella) folytatása:
A szakmai önéletrajznak a következő feltételeknek kell megfelelnie: A minimumkövetelmény szerint időtartamban előírt szakmai tapasztalat igazolására megjelölt munkák (korábbi projektek) időtartamai esetében fellépő időintervallum-átfedés, az ugyanazon időszak alatt megszerzett szakmai tapasztalat nem minősül többszörös szakmai tapasztalati időnek. A szakmai gyakorlatnak minősülő projektek (munkahelyek) időtartamát év, hó megjelöléssel kell megadni!
Az önéletrajznak olyan részletezettségűnek kell lennie, illetőleg minden olyan adatot tartalmaznia kell, amelyből egyértelműen és ellenőrizhető módon megállapítható mind az alkalmasság szempontjából releváns tapasztalat, mind az értékelés szempontjából releváns többlettapasztalat.
Előzetes igazolás: A Kbt. 69. § (7) bekezdése szerint az ajánlatban foglalt megajánlás és az alkalmassági követelménynek történő megfelelés egyidejű ellenőrzése érdekében az ajánlattevőnek már az ajánlatában be kell nyújtania az M2) alkalmassági követelményhez kapcsolódó igazolásokat. Egyebekben az ajánlattevőnek az ajánlatában az EEKD benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy megfelel az ajánlatkérő által meghatározott műszaki és szakmai alkalmassági követelménynek.
Ajánlatkérő egyebekben előzetes igazolásként elfogadja ajánlattevő EEKD IV. részének α pontjában tett nyilatkozatát arra vonatkozóan, hogy megfelel az előírt alkalmassági követelménynek (Kr. 2. § (1) bekezdés c) pont, (5) bekezdés).
Közös ajánlattevők a Kbt. 65. § (6) bekezdése alapján az előírt alkalmassági követelményeknek együttesen is megfelelhetnek. Azon követelményeknek, amelyek értelemszerűen kizárólag egyenként vonatkoztathatók a gazdasági szereplőkre, elegendő, ha közülük egy felel meg.
A Kbt. 65. § (7)-(8) bekezdése alapján az előírt alkalmassági követelményeknek az ajánlattevő bármely más szervezet vagy személy kapacitására támaszkodva is megfelelhet, a közöttük fennálló kapcsolat jogi jellegétől függetlenül. Ebben az esetben meg kell jelölni az ajánlatban ezt a szervezetet és a felhívás vonatkozó pontjának megjelölésével azon alkalmassági követelmény(eke)t, amelynek igazolása érdekében az ajánlattevő ezen szervezet erőforrására vagy arra is támaszkodik.
Utólagos igazolás: Az ajánlattevőnek az eljárás eredményéről szóló döntés meghozatala előtt a Kbt. 69. § (4) bekezdés szerint, az Ajánlatkérő erről szóló felhívásától számított megfelelő határidőben a kért igazolások benyújtásával kell igazolnia az alkalmassági követelménynek való megfelelését. A kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezetnek az előírt igazolási módokkal azonos módon kell igazolnia és csak azon alkalmassági követelmények tekintetében kell az igazolásokat benyújtani melynek tekintetében igénybe vették.
A gazdasági szereplő az alkalmassági követelmények teljesítésére vonatkozó részletes adatokat tartalmazó, az eljárást megindító felhívásban előírt saját nyilatkozatait az alkalmassági követelmények tekintetében az eljárást megindító felhívásban előírt igazolások benyújtására vonatkozó szabályok szerint, az Ajánlatkérő Kbt. 69. § szerinti felhívására köteles benyújtani. Ha az Ajánlatkérőnek az ajánlatok bírálata során alapos kétsége merül fel valamely gazdasági szereplő nyilatkozatának valóságtartalmára vonatkozóan, bármikor öt munkanapos határidő tűzésével kérheti az érintett ajánlattevőt, hogy nyújtsa be a Kbt. 69. § (4) bekezdés szerinti igazolásokat.
A Kr. 15. § (2) bekezdése alapján azon alvállalkozók tekintetében, amelyek nem vesznek részt az alkalmasság igazolásában ajánlattevő az ajánlatban a Kbt. 67. § (4) bekezdése szerinti nyilatkozatot köteles benyújtani, további igazolások benyújtására nem köteles.
A Kbt. 65. § (7)-(8) és (11) bekezdése, továbbá 69. § (11a) bekezdése az eljárásban irányadó.

Fő helyszín vagy teljesítési hely: A II.2.2. pontban a BT-625 esetében a mértékegyég helyesen: db.
Postacím: Széher
út
73.
Irányítószám: 1021
Város: Budapest
Ország: Magyarország 🇭🇺
Időtartam: 6 hónap
A megújítások maximális száma: 0
További információk a megújításról: A szerződés nem meghosszabbítható.
Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): A konyhatechnológiai eszközökre a kötelezően előírt jótálláson (alapjótállás) felüli többlet jótállás vállalása (hónap, min. 0, max. 36 hónap)
Minőségi kritérium (súlyozás): 20
Minőségi kritérium (név): A felhívás III.1.3.) M2) pont szerinti alkalmassági minimumkövetelményként meghatározott szakember többlet szakmai tapasztalata (hónap, min. 0, max. 36)
Minőségi kritérium (súlyozás): 10
Ár ✅
Ár (súlyozás): 70
Annak indoklása, hogy az odaítélési szempontok súlyozását miért nem tüntették fel:
Terjedelmi okokból a BT-543mező folytatása.
Az Ajánlatkérő egyenértékű besorolásnak az átsorolás előtti jogosultságokat tartalmazó az építőipari kivitelezési, valamint a felelős műszaki vezetői tevékenység gyakorlásának részletes szakmai szabályairól és az építési naplóról szóló 51/2000. (VIII.9.) FVM-GM-KöViM együttes rendelet szerinti, vagy a felelős műszaki vezetői szakmagyakorlási jogosultság részletes szabályairól szóló 244/2006. (XII.5.) Korm. rendeletet hatályon kívül helyező, az építésügyi és az építésüggyel összefüggő szakmagyakorlási tevékenységekről 266/2013. (VII. 11.) Korm. rendelet szerinti besorolást tekinti.
Annak indoklása, hogy az odaítélési szempontok súlyozását miért nem tüntették fel
Terjedelmi okokból a BT-543mező folytatása.
Az Ajánlatkérő egyenértékű besorolásnak az átsorolás előtti jogosultságokat tartalmazó az építőipari kivitelezési, valamint a felelős műszaki vezetői tevékenység gyakorlásának részletes szakmai szabályairól és az építési naplóról szóló 51/2000. (VIII.9.) FVM-GM-KöViM együttes rendelet szerinti, vagy a felelős műszaki vezetői szakmagyakorlási jogosultság részletes szabályairól szóló 244/2006. (XII.5.) Korm. rendeletet hatályon kívül helyező, az építésügyi és az építésüggyel összefüggő szakmagyakorlási tevékenységekről 266/2013. (VII. 11.) Korm. rendelet szerinti besorolást tekinti.
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0001
Eljárás Az eljárás típusa
Nyílt eljárás ✅
Jogalap: 2014/24/EU irányelv
Adminisztratív információk
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések beérkezésének határideje: 2024-04-19 10:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei: 2024-04-19 12:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei (hely): Elektronikus Közbeszerzési Rendszer
Az ajánlatnak az ajánlattételi határidő lejártának időpontjáig kell elektronikusan beérkeznie. A beérkezés időpontjáról az EKR visszaigazolást küld.
Az ajánlatok felbontásának feltételei (Tájékoztatás a felhatalmazott személyekről és a felbontási eljárásról):
A Kbt. 68. §-a és a 424/2017. (XII.19.) Korm. rend. 15. §-a szerint.
A benyújtott ajánlatok felbontását az EKR végzi úgy, hogy a bontás időpontjában az ajánlatok az ajánlatkérő számára hozzáférhetővé válnak.
Az ajánlatokat tartalmazó iratok felbontását az EKR az ajánlattételi határidő lejártát követően, kettő órával később kezdi meg.
Az ajánlatok felbontásának feltételei (Tájékoztatás a felhatalmazott személyekről és a felbontási eljárásról)
A Kbt. 68. §-a és a 424/2017. (XII.19.) Korm. rend. 15. §-a szerint.
A benyújtott ajánlatok felbontását az EKR végzi úgy, hogy a bontás időpontjában az ajánlatok az ajánlatkérő számára hozzáférhetővé válnak.
Az ajánlatokat tartalmazó iratok felbontását az EKR az ajánlattételi határidő lejártát követően, kettő órával később kezdi meg.
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Minimális időtartam, amely alatt az ajánlattevőnek fenn kell tartania az ajánlatot: 30 nap A közbeszerzési eljárás feltételei
Fokozott biztonságú vagy minősített elektronikus aláírás vagy bélyegző kötelező (a 910/2014/EU rendeletben foglaltakkal összhangban)
A szerződést elnyerő ajánlattevők csoportjának valamilyen jogi formát kell öltenie ✅
Megnyitás dátuma: 2024-04-19 12:00:00 📅
Hely:
Elektronikus Közbeszerzési Rendszer
Az ajánlatnak az ajánlattételi határidő lejártának időpontjáig kell elektronikusan beérkeznie. A beérkezés időpontjáról az EKR visszaigazolást küld.
További információk:
A Kbt. 68. §-a és a 424/2017. (XII.19.) Korm. rend. 15. §-a szerint.
A benyújtott ajánlatok felbontását az EKR végzi úgy, hogy a bontás időpontjában az ajánlatok az ajánlatkérő számára hozzáférhetővé válnak.
Az ajánlatokat tartalmazó iratok felbontását az EKR az ajánlattételi határidő lejártát követően, kettő órával később kezdi meg.
A Kbt. 68. §-a és a 424/2017. (XII.19.) Korm. rend. 15. §-a szerint.
A benyújtott ajánlatok felbontását az EKR végzi úgy, hogy a bontás időpontjában az ajánlatok az ajánlatkérő számára hozzáférhetővé válnak.
Az ajánlatokat tartalmazó iratok felbontását az EKR az ajánlattételi határidő lejártát követően, kettő órával később kezdi meg.
Elektronikus számlázás: Kötelező
Elektronikus fizetést használnak ✅ Díjazási kritériumok
Súlyozás típusa: Súlyozás (pontok, pontos)
A közbeszerzési eljárás feltételei
A szerződés teljesítési feltételeket tartalmaz ✅
Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk Műszaki és szakmai képességek
A kiválasztási kritériumok listája és rövid leírása:
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
M1) Alkalmatlan az ajánlattevő (közös ajánlattevők), ha nem rendelkezik az eljárást megindító felhívás feladásának napjától visszafelé számított 3 évben befejezett, de legfeljebb 6 éven belül megkezdett olyan referenciával, amely legalább 300 db konyhatechnológiai eszköz szállításara és/vagy beépítésére irányult.
Az M1) pont szerinti alkalmassági feltételnek való megfelelés több referenciával is igazolható.
Ajánlatkérő konyhatechnológiai eszköz alatt az üzemi konyhai és/vagy nagykonyhai és/vagy ipari konyhai gépeket, berendezéseket, konyhai/vendéglátóipari bútorokat érti. Ajánlatkérő a konyhai/vendéglátóipari fogyóeszközöket nem tekinti konyhatechnológiai eszköznek!
M2) Alkalmatlan az ajánlattevő (közös ajánlattevő), ha nem rendelkezik 1 fő felsőfokú végzettségű olyan szakemberrel, aki rendelkezik az építőipari kivitelezési tevékenységről szóló 191/2009. (IX. 15.) Korm. rendelet szerinti, a 266/2013. (VII. 11.) Korm. rendelet vonatkozó mellékletében meghatározott MV-ÉG vagy MV-ÉG-R kódjelű vagy azzal egyenértékű felelős műszaki vezetői jogosultsággal vagy a jogosultság megszerzéséhez szükséges végzettségek (vagy az azzal egyenértékű végzettségek) valamelyikével és az adott végzettséghez tartozó szakmai gyakorlati idővel.
Az Ajánlatkérő az M2) pont szerinti feltétel esetén az építőipari kivitelezési tevékenységről szóló 191/2009. (IX.15.) Korm. rendeletben előírtakat és az építésügyi és az építésüggyel összefüggő szakmagyakorlási tevékenységekről szóló 266/2013. (VII. 11.) Korm. rendelet szerinti besorolást tekinti mérvadónak. Az Ajánlatkérő egyenértékű besorolásnak az átsorolás előtti jogosultságokat tartalmazó az építőipari kivitelezési, valamint a felelős műszaki vezetői tevékenység gyakorlásának részletes szakmai szabályairól és az építési naplóról szóló 51/2000. (VIII.9.) FVM-GM-KöViM együttes rendelet szerinti, vagy a felelős műszaki vezetői szakmagyakorlási jogosultság részletes szabályairól szóló 244/2006. (XII.5.) Korm. rendeletet hatályon kívül helyező, az építésügyi és az építésüggyel összefüggő szakmagyakorlási tevékenységekről 266/2013. (VII. 11.) Korm. rendelet szerinti besorolást tekinti.
A Kbt. 65. § (6) bekezdésének megfelelően az előírt műszaki-szakmai alkalmassági követelményeknek a közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek.
Ajánlatkérő felhívja a figyelmet arra, hogy az M1)-M2) alkalmassági minimumkövetelményeket szigorúbban állapította meg a minősített ajánlattevők hivatalos jegyzékéhez képest.
A kiválasztási szempontok felsorolása és rövid ismertetése:
A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet (Kr.) II. fejezetnek megfelelően az Egységes Európai Közbeszerzési Dokumentum (EEKD) IV. részének az Elektronikus Közbeszerzési Rendszerben (EKR) elektronikus űrlap formájában történő kitöltésével kell igazolni a megadott alkalmassági követelményeknek való megfelelést.
M1) Az ajánlattevőnek a szerződés teljesítéséhez szükséges műszaki, illetve szakmai alkalmassága igazolható a Kr. 21. § (1) bekezdés a) pontja alapján az eljárást megindító felhívás feladásának napjától visszafelé számított három év (a vizsgált időszak alatt befejezett, de legfeljebb hat éven belül megkezdett) legjelentősebb szállításainak ismertetésével.
A Kr. 22. § (1) bekezdése szerint az ajánlattevőnek a szerződés teljesítéséhez szükséges műszaki, illetve szakmai alkalmasságát a következő módon kell igazolni:
a) ha a szerződést kötő másik fél a Kbt. 5. § (1) bekezdés a)-c), valamint e) és f) pontja szerinti szervezet, illetve nem magyarországi szervezetek esetében olyan szervezet, amely a 2014/24/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv alapján ajánlatkérőnek minősül, az általa kiadott vagy aláírt igazolással;
b) ha a szerződést kötő másik fél az a) pontban foglalthoz képest egyéb szervezet, az általa adott igazolással vagy az ajánlattevő, illetve az alkalmasság igazolásában részt vevő más szervezet nyilatkozatával.
Az igazolás, illetve nyilatkozat tartalmazza legalább a következő adatokat:
- teljesítés ideje (év, hó, nap, -tól, -ig),
- a szerződést kötő másik fél megnevezése,
- a szállítás tárgya, mennyisége (olyan részletezettséggel meghatározva, hogy abból az alkalmasság minimumkövetelményeinek való megfelelés megállapítható legyen),
- a teljesítésről nyilatkozattételre jogosult személy neve, elérhetősége (telefonszáma vagy e-mail-címe),
- nyilatkozat arra vonatkozóan, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e.
M2) Az alkalmasság igazolható a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21. § (1) bekezdés b) pontja szerint azoknak a szakembereknek (szervezeteknek) a megnevezésével, végzettségük, illetve képzettségük, szakmai tapasztalatuk ismertetésével, akiket az ajánlattevő be kíván vonni a teljesítésbe.
Csatolni kell az iskolai végzettséget, illetve képzettséget igazoló dokumentumot, valamint a Kbt. 69. § (7) bekezdésében foglaltakkal összhangban, már az ajánlatban teljeskörűen (mind az alkalmasság szempontjából releváns tapasztalat, mind az értékelés szempontjából releváns többlettapasztalat bemutatásával) be kell nyújtani a szakember által saját kezűleg aláírt részletes szakmai önéletrajzot és a rendelkezésre állási nyilatkozatot, illetőleg az érvényes jogosultság ellenőrzésére meg kell adni a szakember névjegyzéki jelölését (MV-ÉG vagy MV-ÉG-R) és nyilvántartási számát.
Karakterkorlátra tekintettel a folytatást lsd. a II.2.14) További információk pont BT-300 rovatában.
A kiválasztási kritériumok listája és rövid leírása

Részvételi feltételek
A gazdasági szereplők azon csoportjának jogi formája, amelynek a szerződést oda kell ítélni:
Az Ajánlatkérő nem írja elő és nem teszi lehetővé a szerződésnek nyertes közös ajánlattevők által létrehozandó gazdálkodó szervezet általi teljesítését.
A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre:
AK az ellenértéket az EBP keretében elnyert támogatásból finanszírozza. A szerz. utófinanszírozású, két részszámla és egy végszámla (sikeres átadás-átvételi eljárás lezárása után) nyújtható be, a leigazolt teljesítést követően. A nettó ajánlati áron felül az AK-vel szemben csak az áfa érvényesíthető. A számlák fizetési határideje a teljesítéstől számított 30 nap. AK részteljesítést nem fogad el. Az ajánlattétel, a kifizetések és az elszámolás pénzneme magyar forint. Előleg: nettó ajánlati ár 40 %-a. Előleg-visszafizetési biztosíték: a Kbt. 134. § (6) bek. a) pontja szerint.
Késedelmi kötbér: a nettó ajánlati ár 0,1 %-a/naptári nap, legfeljebb 30 naptári napig. Meghiúsulási kötbér: a nettó ajánlati ár 10 %-a.
A késedelmi kamatra a vonatkozóan a Ptk. 6:155. § (1) bek. az irányadó. A kötbérre a Ptk. 187. § (1) és (2) bek. is irányadó.
További feltételek a szerződéstervezetben.
A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre
AK az ellenértéket az EBP keretében elnyert támogatásból finanszírozza. A szerz. utófinanszírozású, két részszámla és egy végszámla (sikeres átadás-átvételi eljárás lezárása után) nyújtható be, a leigazolt teljesítést követően. A nettó ajánlati áron felül az AK-vel szemben csak az áfa érvényesíthető. A számlák fizetési határideje a teljesítéstől számított 30 nap. AK részteljesítést nem fogad el. Az ajánlattétel, a kifizetések és az elszámolás pénzneme magyar forint. Előleg: nettó ajánlati ár 40 %-a. Előleg-visszafizetési biztosíték: a Kbt. 134. § (6) bek. a) pontja szerint.
Késedelmi kötbér: a nettó ajánlati ár 0,1 %-a/naptári nap, legfeljebb 30 naptári napig. Meghiúsulási kötbér: a nettó ajánlati ár 10 %-a.
A késedelmi kamatra a vonatkozóan a Ptk. 6:155. § (1) bek. az irányadó. A kötbérre a Ptk. 187. § (1) és (2) bek. is irányadó.
További feltételek a szerződéstervezetben.
A szerződéssel kapcsolatos feltételek
A szerződés teljesítésének feltételei:
A számlázására és a pénzügyi teljesítésre a teljesítés időpontjában hatályos áfa szabályok alapján kerülhet sor. Az AK belföldi adóalany. Az eljárásban a Kbt. 135. § (6) bek., valamint a Ptk. 6:130. § (1)-(2) bek. is irányadó.
(Alap)jótállás valamennyi leszállításra kerülő konyhatechnikai eszközre: az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról szóló 151/2003. (IX. 22.) Korm. rend. szerint, többletjótállás az Eladó ajánlata szerint.
Jótállás az építési szereplési munkákra: A 181/2003. (XI. 5.) Korm. rend. 3. és 4. mellékletében meghatározott épületszerkezetekre a jogszabályban foglaltak szerint.
További részletek, szerződési feltételek és irányadó jogszabályok az egyéb közbeszerzési dokumentumokban (szerződéstervezetben).

Kizárási ok:
A közbeszerzési eljárásban való részvételből fakadó összeférhetetlenség
A nemzeti törvények értelmében a csődhöz hasonló helyzet
A verseny torzítását célzó megállapodás más gazdasági szereplőkkel
+ még 16
Adó- és vámfizetési kötelezettség
Bűnszervezetben való részvétel
Csalás
Csőd
Csődegyezség hitelezőkkel
Felszámoló által kezelt vagyon
Fizetésképtelenség
Gyermekmunka és az emberkereskedelem más formái
Hamis nyilatkozatot tettek, nem tudtak információt nyújtani, nem tudták benyújtani a kért dokumentumokat, és bizalmas információkat kaptak az eljárásról
Korrupció
Közvetlen vagy közvetett részvétel a közbeszerzési eljárás előkészítésében
Pénzmosás vagy terrorizmus finanszírozása
Terrorista bűncselekmény vagy terrorista tevékenységekkel összefüggő bűncselekmény
BT-67(a) Kizáró ok típusa: Bűnszervezetben való részvétel.
Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki a Kbt. 62. § (1)–(2) bekezdésének hatálya alatt áll.
Igazolás: a közbeszerzési eljárásokban a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet (továbbiakban: Kr.) 1. § (1) bekezdése alapján az ajánlattevőnek az ajánlatának benyújtásakor, a Kr. II. Fejezete szerinti egységes európai közbeszerzési dokumentum (továbbiakban: EEKD) benyújtásával, a Kr. 3–4. és 5–6. §-a szerint kell előzetesen igazolnia, hogy nem tartozik a Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdésének hatálya alá.
Közös ajánlattétel eseten a közös ajánlattevők külön-külön EEKD formanyomtatványt nyújtanak be, de a közös ajánlattevők képviseletében a nyilatkozatot az ajánlatot benyújtó gazdasági szereplő teszi meg. A közös ajánlattételre a Kbt. 35. § (2) bekezdése, valamint a Kr. 3. § (5) bekezdése az irányadó.
Ha az ajánlattevő az előirt alkalmassági követelményeknek más szervezet vagy személy kapacitásaira támaszkodva kiván megfelelni, az érintett szervezetek vagy személyekre vonatkozóan kitöltött EEKD formanyomtatványokat is be kell nyújtani.
Az EEKD-ben az érintett gazdasági szereplő egyrészt nyilatkozik arról, hogy a kizáró okok nem állnak fenn, másrészt megadja az eljárásban kért információkat.
A kizáró okok hatálya alá nem tartozás előzetes igazolására Ajánlatkérő kéri a formanyomtatvány III. részében szereplő részletes információk megadását, olyan módon, hogy abból egyértelműen es ellenőrizhető módon, kétséget kizáróan megállapítható legyen az egyes kizáró okok hatálya alá tartozás ténye. A nyilatkozat tartalmazza annak megjelölését, hogy a Kbt. 69. § (4) bekezdés szerint benyújtandó igazolás kiállítására mely szerv jogosult, valamint tartalmazza a 69. § (11) bekezdés szerinti adatbázis alkalmazásához szükséges adatokat és szükség eseten a hozzájáruló nyilatkozatot.
Az Ajánlatkérő által a Kbt. 69. § (4) bekezdése alapján a kizáró okokra vonatkozó igazolások benyújtására felhívott ajánlattevő az eljárás eredményéről szóló döntés meghozatalát megelőzően, a Kr. 8–14. §-a es 16. §-a szerint további igazolások benyújtására köteles.
A Kr. 15. § (1) bekezdése alapján az alkalmasság igazolásában resztvevő alvállalkozó vagy más szervezet (személy) vonatkozásában az ajánlattevő az ajánlatban csak EEKD-t köteles benyújtani a Kbt. 62. § (1)–(2) bekezdésében foglalt kizáró okok hiányának igazolására, további igazolások benyújtására nem köteles.
A Kr. 15. § (2) bekezdése alapján azon alvállalkozók tekintetében, amelyek nem vesznek részt az alkalmasság igazolásában ajánlattevő az ajánlatban a Kbt. 67. § (4) bekezdése szerinti nyilatkozatot köteles benyújtani, további igazolások benyújtására nem köteles.
A Kr. 1. § (7) bekezdése szerint a kizáró okokra és az alkalmassági követelményekre vonatkozóan a közbeszerzés megkezdését megelőzően kiállított igazolások is benyújthatóak (felhasználhatók) mindaddig, ameddig az igazolásokban foglalt tény, illetve adat tartalma valós. Az Ajánlatkérő - ellenkező bizonyításig - az adat valóságtartalmát az ajánlattevő erre vonatkozó külön nyilatkozata nélkül vélelmezi.
Ha a Kr. szerinti minősitett ajánlattevők hivatalos jegyzéke bizonyítja, hogy a gazdasági szereplő nem esik valamely kizáró ok hatálya alá, az Ajánlatkérő a minősitett ajánlattevők elektronikusan elérhető hivatalos jegyzéken való szereplés tényét, illetve az Európai Unió egy másik tagállamában letelepedett gazdasági szereplő által benyújtott, a letelepedési helye szerinti elismert ajánlattevők hivatalos listáját vezető szervezettől származó jegyzék szerinti igazolást is elfogadja, azonban erre a körülményre már az EEKD-ban, amennyiben annak megadása ott nem lehetséges, az ajánlatba csatolt külön nyilatkozatban utalni kell, megjelölve, hogy mi az ezen tényt vagy adatot tartalmazó nyilvántartás, illetve, elektronikus nyilvántartás eseten, hogy mi az elérési út.
Az igazolási módok részletes leírása az egyéb közbeszerzési dokumentumokban.
Az elektronikus közbeszerzés részletes szabályairól szóló 424/2017. (XII.19.) Korm. rendelet (EKR rendelet) irányadó.

BT-67(a) Kizáró ok típusa: Korrupció.

BT-67(a) Kizáró ok típusa: Csalás.

BT-67(a) Kizáró ok típusa: Pénzmosás vagy terrorizmus finanszírozása.

BT-67(a) Kizáró ok típusa: Gyermekmunka és az emberkereskedelem más formái.

BT-67(a) Kizáró ok típusa: Terrorista bűncselekmények vagy terrorista tevékenységekhez kapcsolódó bűncselekmények.

BT-67(a) Kizáró ok típusa: Adófizetés elmulasztása.

BT-67(a) Kizáró ok típusa: Társadalombiztosítási járulékfizetés elmulasztása.

BT-67(a) Kizáró ok típusa: Csődeljárás.

BT-67(a) Kizáró ok típusa: Csődegyezség a hitelezőkkel.

BT-67(a) Kizáró ok típusa: A nemzeti törvények értelmében a csődhöz hasonló helyzet.

BT-67(a) Kizáró ok típusa: Felszámoló által kezelt vagyon.

BT-67(a) Kizáró ok típusa: Üzleti tevékenység felfüggesztése.

BT-67(a) Kizáró ok típusa: A verseny torzítását célzó megállapodás más gazdasági szereplőkkel.

BT-67(a) Kizáró ok típusa: A közbeszerzési eljárásban vaó részvételből fakadó összeférhetetlenség.

BT-67(a) Kizáró ok típusa: Közvetlen, vagy közvetett részvétel a közbeszerzési eljárás előkészítésében.

BT-67(a) Kizáró ok típusa: Megtévesztés, információ visszatartása, képtelenség a szükséges iratok benyújtására, bizalmas információk megszerzése.

BT-67(a) Kizáró ok típusa: Fizetésképtelenség.

BT-67(a) Kizáró ok típusa: Tisztán nemzeti kizárási okok.

1. A konyha kialakítása es a konyhatechnikai eszközök beépítése az üzemelő kórházépület adottságaira is figyelemmel, csak a beépítésre kerülő konyhatechnológiai eszközök műszaki paramétereinek pontos ismeretében, egységes szemléletű, összehangolt tervezést és megvalósítást (szállítást es beépítést) igényel, a szolgáltatás oszthatatlan, a teljesítés csak egységes feladatként valósítható meg, ezért részteljesítésre nincs lehetőség. Részekre bontás eseten a konyhatechnológia és a konyhatechnológia működtetéséhez szükséges gépészeti feltételek összhangja nem biztosítható, amely a konyha rendeltetésszerű használatba vételét és működését veszélyezteti, így szakmai és gazdaságossági szempontok miatt sem ésszerű, illetve indokolt.
2. A 321/2015. (X. 30.) Korm. rend. 30. § (4) bek. és a 39. § (3) bek. megfelelően a minősített ajánlattevőnek külön kell igazolnia a szerződés teljesítésére való alkalmasságát azon alkalmassági követelmények tekintetében, amelyeknél az ajánlatkérő a közbeszerzési eljárásban vagy az előminősítési rendszerében - a 28. § (3) bek. vagy a 37. § (3) bek. alapján meghatározott minősítési szempontokhoz képest - szigorúbban állapítja meg az ajánlattevő pénzügyi és gazdasági, valamint műszaki, illetve szakmai alkalmasságának feltételeit és igazolását.
Az Ajánlatkérő a szigorúbban meghatározott alkalmassági követelményekre kifejezetten utal a felhívás M1)-M2) alkalmassági feltételek vonatkozásában.
3. Az ajánlatban meg kell megjelölni a közbeszerzésnek azt (azokat) a részét (részeit), amelynek teljesítéséhez az ajánlattevő alvállalkozót kíván igénybe venni. A nyertes ajánlattevőként szerződő fél - alvállalkozó igénybe vétele esetén - köteles az ajánlatkérőnek bejelenteni
a) az alvállalkozó megnevezését, adószámát, elérhetőségét, a közbeszerzésnek azt a részét, amelynek teljesítéséhez az alvállalkozót az ajánlattevő igénybe kívánja venni, az alvállalkozói teljesítés várható (tervezett) százalékos arányát és értékét az ajánlattevői teljesítésen belül, valamint az ellenszolgáltatás alvállalkozói szerződésben meghatározott értékét az alvállalkozó nyertes ajánlattevő általi bejelentését követő 30 napon belül, továbbá
b) az alvállalkozói teljesítés tényleges százalékos arányát az ajánlattevői teljesítésen belül, az ellenszolgáltatás teljesítésének időpontját és a kifizetett ellenszolgáltatás értékét az ellenszolgáltatás teljesítésétől számított öt munkanapon belül.
4. Az Ajánlatkérő a nyertes ajánlattevők számára projekttársaság létrehozását nem írja elő és nem teszi lehetővé.
5. Ajánlatkérő az eljárás során a hiánypótlás lehetőségét teljes körben biztosítja. Az ajánlatban korábban nem szereplő gazdasági szereplő hiánypótlással történő eljárásba bevonása esetében újabb hiánypótlás elrendelésére NEM kerül sor.
6. Ajánlatkérő a Kbt. 75. § (2) bek. e) pontja szerinti eredménytelenségi okot alkalmazza.
7. Ajánlatkérő felhívja az ajánlattevők figyelmét, hogy az ajánlattevő a műszaki megfelelőség igazolása érdekében az ajánlatban köteles megjelölni valamennyi megajánlott termék, eszköz gyártóját, típusát (konkrét típusmegjelölés szükséges), származási országát, gyártási évét (évszámmal megadva) és az ajánlattevő nyilatkozatát arra vonatkozóan, hogy az eszköz új.
8. Az ajánlattétel feltétele az ajánlott termékek, berendezések, eszközök gyártójának, megnevezésének, típusának és származási helyének megjelölése (Lásd a közbeszerzési dokumentumok mellékleteként átadott Excel táblázato(ka)t!), amely a Kbt. alkalmazásában szakmai ajánlatnak minősül.
9. Az M2) alkalmassági minimumkövetelményként meghatározott szakember többlet szakmai tapasztalata részszempontra tett megajánlás igazolására csatolni kell a szakember végzettségét igazoló dokumentumot vagy a szakember kamarai nyilvántartási számát, továbbá már az ajánlatban teljeskörűen (mind az alkalmasság szempontjából releváns tapasztalat, mind az értékelés szempontjából releváns többlettapasztalat bemutatásával) be kell nyújtani a szakember által saját kezűleg aláírt részletes szakmai önéletrajzot és a rendelkezésre állási nyilatkozatot. A részszempontra tett megajánlás és a szakember megnevezésének elmulasztása hiánypótlási tilalomba ütközik!
10. Az ajánlatok értékelési szempontok szerinti tartalmi elemeinek értékelése során adható pontszám: 0-100.
11. A módszer(ek) meghatározása, amellyel a ponthatárok közötti pontszám megadásra kerül: Az ár részszempont esetén: fordított arányosítás. Az M2) pont szerinti szakember többlet szakmai tapasztalata és a jótállás részszempontok esetén: arányosítás/aránypár (legkedvezőbb/legkedvezőtlenebb szinthez viszonyítva).
12. Ajánlatkérő felhívja az ajánlattevők figyelmét, hogy a 2011. évi CXCV. tv. (Áht.) 41. § (6) bek. megfelelően a szerződéskötés feltétele a nyertes ajánlattevő Áht. 55. § szerinti átláthatósági nyilatkozata.
13. Az ajánlatnak tartalmaznia kell az ukrajnai helyzetet destabilizáló orosz intézkedések miatt hozott korlátozó intézkedésekről szóló 833/2014/EU rendelet módosításáról szóló 2022/576/EU rendelet (2022. április 8.) 5k. cikke szerinti nyilatkozatot arról, hogy nem tartozik az ajánlattevő, a szerződés értékének 10 %-át meghaladó bármely alvállalkozó, szállító. kapacitást biztosító szervezet a tilalom hatálya alá és a teljesítés során nem vesz igénybe a tilalom hatálya alá tartozó gazdasági szereplőt. Amennyiben megállapítható, hogy a tilalom személyi hatálya fennáll, ajánlatkérő az ajánlatot a Kbt. 73. § (1) bek. e) pontja alapján érvénytelenné nyilvánítja.
14. Ajánlatkérő előírja, hogy az EKR-ben csatolt dokumentumokat – kivéve azon nyilatkozatokat, amelyek az EKR-ben elektronikus űrlap formájában rendelkezésre állnak – pdf. formátumban kell benyújtani. Az EKR-ben elektronikus űrlapként rendelkezésre álló nyilatkozatokat az elektronikus űrlap kitöltése útján kell az ajánlat részeként megtenni és benyújtani. Az árazott költségvetést excel formátumban kell benyújtani. A Kbt. 41/A. § (1)-(5) bek., valamint a 47. § (2a) bek. a közbeszerzési eljárásban irányadó.
15. Ajánlatkérő felhívja a T. Gazdasági Szereplők figyelmét, hogy a közbeszerzési eljárás eredményeként megkötésre kerülő szerződés ellenértéket az Egészséges Budapestért Program keretében elnyert támogatásból kívánja finanszírozni. Ennek megfelelően, ha az Ajánlatkérő (Megrendelő) a nyertes Ajánlattevővel (Szállítóval) úgy köt szerződést, hogy a közbeszerzésben az ajánlati ára magasabb, mint az ajánlatok bontáskor ismertetett, rendelkezésre álló fedezet, akkor a szerződés – a Kbt. 135. § (12) bekezdésében foglaltakkal összhangban – akkor lép hatályba, ha a Támogató döntése értelmében a szerződés ellenértéke az igényelt többlettámogatásból rendelkezésre áll, vagy ennek hiányában a Megrendelő nyilatkozik, hogy a teljesítéshez szükséges pénzügyi fedezetet saját forrásból biztosítja. Ha a szerződés hatálybalépésére az aláírását követően legkésőbb 60 napon belül nem kerül sor, akkor a szerződés a felek külön intézkedése nélkül megszűnik.
16. További részletek az egyéb közbeszerzési dokumentumokban!
17. FAKSZ: dr. Balogh László Csaba (lajstromszám: 00252) és dr. Kardkovács Kolos (01430).

Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Nemzeti nyilvántartási szám: 15329190-2-41
Postacím: Riadó u. 5
Postai irányítószám: 1026
Postai város: Budapest
Régió: Budapest🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: dontobizottsag@kt.hu📧
Telefon: +36 18828592📞
Fax: +36 18828593 📠
URL: https://kozbeszerzes.hu🌏 Felülvizsgálati eljárás
Pontos információ a felülvizsgálati eljárások határidejéről (határidejeiről): A Kbt. 148. §-a szerint.
Információk az elektronikus munkafolyamatokról
Elektronikus számlázást fogadunk el
Forrás: OJS 2024/S 058-170205 (2024-03-20)
Ajánlati felhívás (2024-04-18) Eljárás Adminisztratív információk
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések beérkezésének határideje: 2024-05-03 10:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei: 2024-05-03 12:00:00 📅
A közbeszerzési eljárás feltételei
Megnyitás dátuma: 2024-05-03 12:00:00 📅
Változások Az eredeti közleményben javítandó szöveg
Szekciószám: PROCEDURE Új érték
Szöveg:
A(z) IV.2.2) Ajánlatok vagy részvételi kérelmek benyújtásának határideje, dátum, helyi idő (BT-131,BT-1311) mezőben a következő változás történt:
A következő helyett: Fri Apr 19 10:00:00 CEST 2024
Helyesen: Fri May 03 10:00:00 CEST 2024
Az eredeti közleményben javítandó szöveg
Tétel azonosító száma: LOT-0001 Új érték
Szöveg:
A(z) IV.2.7) Az ajánlatok felbontásának feltételei, dátum, helyi idő (BT-132) mezőben a következő változás történt:
A következő helyett: Fri Apr 19 12:00:00 CEST 2024
Helyesen: Fri May 03 12:00:00 CEST 2024
Az eredeti közleményben javítandó szöveg
A közbeszerzési dokumentumokat ebben az időpontban módosították ✅
A közbeszerzési dokumentumok megváltoztatásának dátuma: 2024-04-10 📅
Egyéb kiegészítő információk
1./ Ajánlatkérő az ajánlati felhívást és az egyéb közbeszerzési dokumentumokat módosítja.
2./ A módosítás az ajánlati felhívás IV.2.2) és IV.2.7) pontja tekintetében az ajánlattételi határidőt és a bontás időpontját érinti. Az
ajánlattételi határidő meghosszabbításra kerül.
3./ Ajánlatkérő a kiegészítő tájékoztatás kérésben foglaltak okán az egyéb közbeszerzési dokumentumok részeként a "Részletes
árajánlat és műszaki ajánlat " elnevezésű xls-t pontosítja, annyiban, hogy a mosogatógép betöltési nyílásának vonatkozásában a 450
mm-es előíráshoz képesti +/-10%-os eltérést engedélyezi.
Az előzmény-hirdetmény száma: KÉ-3239/2024; TED azonosító: 170205-2024 (OJ S 58/2024)

A változtatás fő oka: Frissített információ
Tájékoztatás módosításokról
Az előző hirdetmény módosítandó változata: 170205-2024
Forrás: OJS 2024/S 078-232011 (2024-04-18)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2024-07-09) Objektum A közbeszerzés hatálya
Becsült érték héa nélkül: 286 381 556 HUF 💰
A beszerzés teljes értéke (HÉA nélkül): 304 992 974 HUF 💰
Leírás
A teljesítés helye: Budapest🏙️
Eljárás Az eljárás típusa
Az eljárás legfontosabb jellemzői:
Ajánlatkérő az Európai Unió Hivatalos Lapjában 170205-2024 számon, a Közbeszerzési Értesítőben KÉ-3239/2024 számon 2024. március 21. napján közzétett ajánlati felhívással a Kbt. Második Része (uniós eljárásrend) szerinti nyílt közbeszerzési eljárást indított meg.
A nyílt eljárás olyan, egy szakaszból álló közbeszerzési eljárás, amelyben minden érdekelt gazdasági szereplő ajánlatot tehet. A nyílt eljárás ajánlati felhívással indult.
Az eljárásban 20 (húsz) gazdasági szereplő jelezte előzetes érdeklődését az eljárás iránt.
Az Ajánlatkérő az ajánlati felhívást és az eljárást megindító dokumentumokat az Európai Unió Hivatalos Lapjában 232011-2024 számon, a Közbeszerzési Értesítőben KÉ-6729/2024. számon, 2024. április 19. napján közzétett hirdetménnyel 1 (egy) alkalommal módosította.
Ajánlatkérő helyszíni bejárást nem tartott.
Ajánlatkérő a közbeszerzési eljárásban beérkezett kiegészítő tájékoztatási kérésekre 2024. április 19. napján (Kiegészítő tájékoztatás nyújtása_1_20240419) „Kiegészítő tájékoztatás nyújtása – KTNY” eljárási cselekmény keretében válaszolt.
A közzétett korrigendumot, a kiegészítő tájékoztatás kéréseket és az arra adott ajánlatkérői válaszokat a közzétett hirdetmény és a hivatkozott eljárási cselekmények EKR dokumentumai tartalmazzák.
A közbeszerzési eljárásban az ajánlattételi határidő lejártáig, 2024. május 3. napján 10.00 óráig 4 (négy) ajánlat érkezett.
Az Ajánlatkérő a benyújtott ajánlatok áttekintése alapján a Kbt. 71. §-a szerinti rendelkezéseknek eleget téve 2024. május 7. napján hiánypótlási felhívást bocsátott ki.
Ajánlatkérő a benyújtott hiánypótlások áttekintését követően elvégezte az ajánlatok bírálatát.
- Érvényes ajánlatot nyújtott be: a THERMOTECHNIKA-CROWN COOL Hűtéstechnika Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. (2800 Tatabánya, Csarnok utca 17.) és a TZ Thermobau Kft. (2217 Gomba, Fáy András utca 49.) ajánlattevők
- Érvénytelen ajánlatot nyújtott be: B+N Referencia Ipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Zrt. (3644 Tardona, Katus domb 1.) és a Detect Üzleti Kommunikációs Kft. (1103 Budapest, Kőér utca 2/g.) ajánlttevők
Ajánlatkérő az ajánlatok és az igazolások áttekintését követően elvégezte az ajánlatok bírálatát.
Ajánlatkérő a Kbt. 76. § (2) bekezdés c) pontja alapján a legjobb ár-érték arányt megjelenítő következő szempontok alapján értékelte az ajánlatokat.
A Kbt. 77. § (4) bekezdése alapján az eljárás nyertese az ajánlattevő, mert az értékelési szempontok szerint a legkedvezőbb
ajánlatot tette és ajánlata érvényes.

A szerződés odaítélése
A szerződés/tétel odaítélése ✅ Jogorvoslati eljárások
A panaszosok száma: 0
Tétel azonosító száma: LOT-0001
Szerződés száma: EKR000034432024
A szerződés megkötésének időpontja: 2024-06-27 📅
A szerződés címe: https://ekr.gov.hu/ekr-szerzodestar/hu/szerzodesLista?eljarasAzon=EKR000034432024🌏 Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 4
Az elektronikus úton beérkezett pályázatok száma: 4
A kkv-k által benyújtott pályázatok száma: 2
A nem uniós tagállamokból származó ajánlattevőktől beérkezett ajánlatok száma: 0
A más uniós tagállamokból származó ajánlattevőktől beérkezett ajánlatok száma: 0
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 307 971 979 HUF 💰
Az ajánlatot rangsorolták
Helyezés a nyertesek listáján: 2
Ajánlat azonosítója: EKR000034432024/6012
Az ajánlattevő fél vezetője ✅
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0001 A vállalkozó neve és címe
Név: TZ Thermobau Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: 22682523213
Postacím: Fáy András Utca 49
Postai irányítószám: 2217
Postai város: Gomba
Régió: Pest🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: torok.zoltan@tzthermobau.hu📧
Telefon: +36 706334249📞 A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 304 992 974 HUF 💰
Helyezés a nyertesek listáján: 1
Ajánlat azonosítója: EKR000034432024/6100 Az alvállalkozással kapcsolatos információk
Az alvállalkozásba adott szerződésrész százalékos aránya ismert ✅
Leírás: gépész felelős műszaki vezetés
Arány (%): 1
A szerződés alvállalkozásba adandó részének rövid leírása: gépész felelős műszaki vezetés
A szerződést valószínűleg alvállalkozóval kötik meg ✅ A vállalkozó neve és címe
Név: THERMOTECHNIKA-CROWN COOL Hűtéstechnika Szolgáltató és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 12123067211
Postacím: Csarnok Utca 17
Postai irányítószám: 2800
Postai város: Tatabánya
Régió: Komárom-Esztergom🏙️
E-mail: futo.julia@tchungary.com📧
Telefon: +36 305856529📞
Fax: +36 14333851 📠
URL: https://www.tchungary.com🌏
A tulajdonos állampolgársága: Magyarország 🇭🇺
A gazdasági szereplő mérete: Nagyvállalkozás
Ajánlat azonosítója: EKR000034432024/6156
Név: Detect Üzleti Kommunikációs Kft
Nemzeti nyilvántartási szám: 13219741242
Postacím: Kőér Utca 2/g
Postai irányítószám: 1103
Postai város: Budapest
Régió: Budapest🏙️
E-mail: sinka@detect.hu📧
Telefon: +36 209255951📞
Ajánlat azonosítója: EKR000034432024/6164
Név: B+N Referencia Ipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Zrt.
Nemzeti nyilvántartási szám: 23480874205
Postacím: Katus Domb 1.
Postai irányítószám: 3644
Postai város: Tardona
Régió: Borsod-Abaúj-Zemplén🏙️
E-mail: kozbeszerzes@bnref.hu📧
Telefon: +36 307775691📞
Fax: +36 18779610 📠
URL: https://www.bnref.hu🌏
Kiegészítő információk További információk
A vállalkozói díjelemek a két érvényes ajánlatot benyújtó ajánlattevő esetében:
1. THERMOTECHNIKA-CROWN COOL Hűtéstechnika Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. (2800 Tatabánya, Csarnok utca 17.):
- A konyhatechnológiai eszközökre a kötelezően előírt jótálláson (alapjótállás) felüli többlet jótállás vállalása: 36hó
- A felhívás III.1.3.) M2) pont szerinti alkalmassági minimumkövetelményként meghatározott szakember többlet szakmai tapasztalata: 36 hónap
- Ajánlati ár (nettó ): 304 992 974 Ft
2. TZ Thermobau Kft. (2217 Gomba, Fáy András utca 49.):
- A konyhatechnológiai eszközökre a kötelezően előírt jótálláson (alapjótállás) felüli többlet jótállás vállalása: 36 hónap

- Ajánlati ár (nettó ): 307 971 979 Ft