Az Atomenergiáról szóló 1996. évi CXVI törvény (az ún. atomtörvény) előírása szerint a radioaktív hulladék elhelyezését, a kiégett fűtőelemek átmeneti tárolását, nukleáris üzemanyagciklus lezárását, valamint a nukleáris létesítmények leszerelését egy a Kormány által kijelölt szerv végzi. Ezt a feladatot Radioaktív Hulladékokat Kezelő Közhasznú Nonprofit Kft. látja el. Az Atomtörvényben meghatározott feladatok ellátásához szükséges a Nemzeti Radioaktívhulladék-tároló (NRHT) és a Radioaktív Hulladék Feldolgozó és Tároló (RHFT) telephelyek környezetének monitorozása, laboratóriumi vizsgálatok elvégzése. A feladatok alapját az illetékes atomenergia-felügyeleti hatóság által elfogadott Monitoring programok képezik. 1. rész Nemzeti Radioaktívhulladék-tároló (NRHT) nem radiológiai célú vízkémiai monitoring tevékenység ellátása a közbeszerzési dokumentumokban meghatározottak szerint. A szerződés teljesítése alatt a 2.1.1. - 2.1.4. pontok szerinti vízmintavételek és helyszíni vizsgálatok, valamint a 2.2.1. - 2.2.4. pontok szerinti laboratóriumi vizsgálatok végzéséhez a Nemzeti Akkreditáló Hatóság MSZ EN ISO 17025 szabvány szerinti, érvényes akkreditációja szükséges. 2. rész Radioaktív Hulladék Feldolgozó és Tároló (RHFT) környezeti monitorozás laboratóriumi hátteret igénylő vizsgálatainak elvégzése a közbeszerzési dokumentumokban meghatározottak szerint. A szerződés teljesítése alatt a 2.1.1. - 2.1.3. pontok szerinti vízmintavételek és helyszíni vizsgálatok, valamint a 2.2.1. - 2.2.7. pontok szerinti laboratóriumi vizsgálatok végzéséhez a Nemzeti Akkreditáló Hatóság MSZ EN ISO 17025 szabvány szerinti, érvényes akkreditációja szükséges.
Határidő
Az ajánlatok beérkezésének határideje 2024-11-08.
A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2024-10-02.
Szállítók
A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:
Ajánlati felhívás (2024-10-02) Objektum A közbeszerzés hatálya
Cím: Környezeti monitorozás laboratóriumi vizsgálatai
Hivatkozási szám: EKR001686142024
Rövid leírás:
Az Atomenergiáról szóló 1996. évi CXVI törvény (az ún. atomtörvény) előírása szerint a radioaktív hulladék elhelyezését, a kiégett fűtőelemek átmeneti tárolását, nukleáris üzemanyagciklus lezárását, valamint a nukleáris létesítmények leszerelését egy a Kormány által kijelölt szerv végzi. Ezt a feladatot Radioaktív Hulladékokat Kezelő Közhasznú Nonprofit Kft. látja el.
Az Atomtörvényben meghatározott feladatok ellátásához szükséges a Nemzeti Radioaktívhulladék-tároló (NRHT) és a Radioaktív Hulladék Feldolgozó és Tároló (RHFT) telephelyek környezetének monitorozása, laboratóriumi vizsgálatok elvégzése.
A feladatok alapját az illetékes atomenergia-felügyeleti hatóság által elfogadott Monitoring programok képezik.
1. rész
Nemzeti Radioaktívhulladék-tároló (NRHT) nem radiológiai célú vízkémiai monitoring tevékenység ellátása a közbeszerzési dokumentumokban meghatározottak szerint.
A szerződés teljesítése alatt a 2.1.1. - 2.1.4. pontok szerinti vízmintavételek és helyszíni vizsgálatok, valamint a 2.2.1. - 2.2.4. pontok szerinti laboratóriumi vizsgálatok végzéséhez a Nemzeti Akkreditáló Hatóság MSZ EN ISO 17025 szabvány szerinti, érvényes akkreditációja szükséges.
2. rész
Radioaktív Hulladék Feldolgozó és Tároló (RHFT) környezeti monitorozás laboratóriumi hátteret igénylő vizsgálatainak elvégzése a közbeszerzési dokumentumokban meghatározottak szerint.
A szerződés teljesítése alatt a 2.1.1. - 2.1.3. pontok szerinti vízmintavételek és helyszíni vizsgálatok, valamint a 2.2.1. - 2.2.7. pontok szerinti laboratóriumi vizsgálatok végzéséhez a Nemzeti Akkreditáló Hatóság MSZ EN ISO 17025 szabvány szerinti, érvényes akkreditációja szükséges.

Szerződés típusa: Szolgáltatások
Termékek/szolgáltatások: Laboratóriumi szolgáltatások📦 Információk a tételekről
Ez a szerződés tételekre oszlik ✅
Az ajánlatok legfeljebb a következő tételekre nyújthatók be: 2
Az ajánlatok valamennyi tételre benyújthatók ✅
1️⃣
Belső azonosító: EKR001686142024/1
Cím: NRHT nem radiológiai célú vízkémiai monitoring tev
Ebben a közbeszerzésben kis- és középvállalkozások (kkv-k) is részt vehetnek ✅
A beszerzés leírása:
Nyertes Ajánlattevőnek az NRHT nem radiológiai célú vízkémiai monitoring tevékenységei közül az alább felsorolt feladatokat kell ellátnia. A feladatok részletes ismertetését a szerződés 1. melléklete (Műszaki leírás) tartalmazza.
1.1. Éves üzemeltetési jelentés készítése ;-4db.-
2.1. Mintavétel és helyszíni mérések
2.1.1. Vízmintavétel forrásból, fakadásból, vízfolyásból, technológiai vízből (13 pont); - 88db.-
2.1.2. Vízmintavétel felszín alatti vízből szivattyúzással (9 pont) ;- 36db.-
2.1.3. Vízmintavétel felszín alatti többpakkeres rendszerek zónáiból (35 pont) ;-35db.-
2.1.4. Mederüledék iszapmintavétel (4 pont); - 16db.-
2.2. Laboratóriumi vizsgálatok
2.2.1. Általános vízkémiai vizsgálat vízből (21 komponens); -159db.-
2.2.2. Nyomelemek vizsgálata vízből (26 elem)-159db.-
2.2.3. TOC meghatározása vízből ;-72db.-
2.2.4. Bakteriológiai vizsgálat vízből ;- 4db.-
2.2.5. O-18 és H-2 meghatározása vízből ; -87 db.-
2.2.6. Trícium meghatározása H-3/He-3 módszerrel vízből; -67db.-
2.2.7. Rn-222 meghatározása vízből; -67db. -
2.2.8. Vízkor, C-13 és C-14 meghatározása vízből ; - 67db. -
2.2.9. Nemesgáztartalom és -izotóparány mérése vízből ; - 38db. -
2.2.10. Összes lebegőanyag meghatározása vízből; - 16 db. -
2.2.11. SZOE meghatározása vízből; - 16 db. -
2.2.12. Fő- és nyomelemek vizsgálata iszapból (16 elem) ; - 16db. -
2.2.13. Összes nitrogén meghatározása iszapból; - 16db. -
2.2.14. Szemeloszlás meghatározása; -16db. -
2.2.15 TOC meghatározása iszapból; - 16db. -
A megjelölt darabszámok a vizsgálatok várható darabszámát jelölik. Nyertes Ajánlattevő feladata a különböző típusú vizek és a mederüledékek rendszeres akkreditált mintázása, helyszíni paraméterek mérése, és akkreditált vagy referenciával rendelkező módszerrel történő laboratóriumi elemzése, valamint a mért és származtatott adatok adatbázisba (BTM-RADAT) töltése.
A mintavételeket szabványos módon kell végrehajtani. A kémiai elemzéseket az adott vizsgálatra akkreditációval rendelkező, illetve a közbeszerzési dokumentumok részét képező műszaki leírás szerinti 2.2.5. - 2 .2.15. feladatok esetében az adott típusú mérés tekintetében referenciával rendelkező laboratóriumban kell elvégezni (szerződéskötési feltétel). Az egyes vizsgálandó komponenscsomagok tartalmát a szerződés 1. melléklet Műszaki leírás 1. táblázata tartalmazza.
A minták tartósításáról, csomagolásáról, tárolásáról és szállításáról a nyertes Ajánlattevő gondoskodik. Néhány mintavételi pont csak terepjáróval közelíthető meg. A telephelyi mintavételi pontok egy része az NRHT ellenőrzött területén található, így a belépésre és a munkavégzésre Ajánlatkérő külön előírásai vonatkoznak (UT 3610-07 NRHT területére történő belépés és tartózkodás rendje; UT 7505-20 Felszín alatti közlekedés az NRHT telephely területén).
A mintázásra, a minták feldolgozására és mérésére olyan ütemtervet és eljárást kell alkalmazni, amely biztosítja, hogy a mérési eredmények a következő mintavétel előtt, de legkésőbb az adott év december 31-ig megszülessenek. A negyedéves mintavételeket a negyedévek naptári fordulóját követően 10 munkanapon belül kell elvégezni.
Nyertes Ajánlattevőnek a szerződés teljesítése alatt mindvégig a Nemzeti Akkreditációs Hivatal által elismert (kiadott) érvényes akkreditációval kell rendelkeznie a közbeszerzési dokumentumok részét képező műszaki leírás 2.1.1. - 2.1.4. és 2.2.1. - 2.2.4. pontjaiban meghatározott feladatokra vonatkozóan.
A mérési eredmények mellett metaadatként közölni kell a mérések alapvető adatait: műszer, mérési módszer, kimutatási határ, mérés bizonytalanság. A mért és származtatott eredményeket és a hozzájuk tartozó metaadatokat az adatkezeléssel kapcsolatos Ajánlatkérői elvárásoknak megfelelően .xlsx formátumban kell betölteni az adatbázisba (BTM-RADAT), az Ajánlatkérő feltöltési kézikönyvében foglaltak szerint.
A műszaki leírásban szereplő 2.2.5. - 2.2.15. pontok alatti speciális vizsgálatok esetében nyertes Ajánlattevőnek a szerződéskötésig igazolni kell, hogy ezek a vizsgálatok olyan laboratóriumban kerülnek elvégzésre, amely ilyen vizsgálatokat már végzett (szerződéskötési feltétel).
A speciális izotóp-geokémiai vizsgálatok kimutatási határával (KH) és mérési bizonytalanságával kapcsolatosan az Ajánlatkérő elvárását a szerződés 1. melléket Műszaki leírás tartalmazza.
A nyertes Ajánlattevőnek a tárgyi munka ellátására vonatkozóan az Ajánlatkérő által kiadott érvényes képességvizsgálati igazolással kell rendelkeznie (szerződéskötési feltétel). A képességvizsgálati igazolással kapcsolatos részletes előírásokat a közbeszerzési dokumentumok tartalmazzák.

További információk:
A radioaktív hulladékok átmeneti tárolását vagy végleges elhelyezését biztosító tároló létesítmények biztonsági követelményeiről és az ezzel összefüggő hatósági tevékenységről szóló 9/2022 (XII. 29.) OAH rendelet 2.3.20.0400. fejezete előírja az üzemeltetési tapasztalatok kapcsán: "A külső hatások és a telephelyi jellemzők változását a tároló létesítmény biztonsági jelentésében meghatározott terjedelemben monitorozni kell. Az adatokat a kockázat növekedésének megelőzése érdekében a biztonsági jelentésben meghatározott rendszerességgel értékelni kell." Az Országos Atomenergia Hivatal (OAH) rendeletének előírásával összhangban a Radioaktív Hulladékokat Kezelő Közhasznú Nonprofit Kft. az SZ-0260 számú, a Tároló létesítmények és telephelyek monitorozása című szabályzatában a 6.3. Mérési eredmények nyomonkövetése és értékelése fejezetben rögzíti a gyűjtött mérési adatok komplex értékelését a monitoring program felülvizsgálati ciklusához igazodva.
A monitoring adatok elemzését és értékelését legalább 4 évet átölelő megbízható statisztikai alapadatbázison kell végezni a külső hatások és a telephelyi jellemzők változásának kimutathatósága miatt. A szerződések legalább 48 hónapos időtartamára azért van szükség, mert az azonos laborban (azonos módszerrel) született eredmények hibája hasonló, statisztikailag kevésbé szór, így a laboratóriumi vizsgálatok eredményeinek idősoros elemzésekor a trendek és változások könnyebben felismerhetők, elemezhetők. Ha ennél sűrűbben történik szerződéskötésekből fakadó laboratórium-váltás, akkor a labormérési módszerek és műszerek egyedi specifikus hibája elfedi a kis léptékű változásokat, ellehetetlenítve a szakszerű statisztikai elemzéseket, és így a Radioaktív Hulladékokat Kezelő Közhasznú Nonprofit Kft. nem tud megfelelni az Országos Atomenergia Hivatal által előírt szabályoknak.
A Megrendelő köteles fogadni és feldolgozni az olyan elektronikus számlákat, amelyek megfelelnek az EN 16931-1:2017 számú európai szabványnak és az Európai Bizottság által e szabványhoz az Európai Unió Hivatalos Lapjában közzétett szintaxislistának.
Az ajánlattevő ajánlatában köteles csatolni, és a nyertes ajánlattevő a teljesítés igazolás mellékleteként is köteles minden esetben csatolni az ukrajnai helyzetet destabilizáló orosz intézkedések miatt hozott korlátozó intézkedésekről szóló 833/2014/EU rendelet módosításáról szóló EU 2022/576 RENDELET (2022. április 8.) 5k. cikke szerinti nyilatkozatot.
A kifizetésre vonatkozó főbb jogszabályok:
Kbt. 135. § (1) (5)-(6), (10)-(11);
2013.évi V. törvény 6:130.§ (1)-(2), 6:155. § (1).
Az ajánlatok valamennyi részre, de külön-külön is benyújthatók.

Postacím: Mórágyi-völgy
4
Irányítószám: 7164
Város: Bátaapáti
Ország: Magyarország 🇭🇺
A teljesítés helye: Tolna
🏙️
Időtartam: 48 hónap Információk a lehetőségekről
Opciók ✅
A lehetőségek leírása:
A műszaki leírásban megadott tételes elszámolású (mintavételi és helyszíni mérések és a laboratóriumi vizsgálatok) mennyiségektől + 5%-os eltérés lehetséges
Az opciós rész a tételes elszámolású tevékenységekre előirányzott tevékenységen felüli, előre nem látható feladatok (többlet mérések) fedezetére szolgál. Az opciós rész terhére történő munkavégzés a Megrendelő előzetes írásbeli igénye alapján történik, az elszámolása pedig a nyertes Ajánlattevő által megadott díjakkal és egységárakkal történik. Az opciós tételek lehívására csak a szerződés időtartama alatt van lehetőség. Az opció további részletes leírását a szerződéstervezet tartalmazza.

Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): Az M.2) alkalmassági minimumkövetelményre bemutatott szakember vízmintavétellel és laboratóriumi vízvizsgálatokkal kapcsolatban szerzett szakmai többlettapasztalata (min. 0 hó, max. további 24 hó)
Minőségi kritérium (súlyozás): 10
Ár ✅
Ár (súlyozás): 90
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0001
2️⃣
Belső azonosító: EKR001686142024/2
Cím: RHFT környezeti mon. laboratóriumi vizsgálatai
A beszerzés leírása:
A feladatok részletes ismertetését a szerződés 1. melléklete (Műszaki leírás) tartalmazza. Nyertes Ajánlattevőnek az alábbi feladatokat kell elvégezni az RHFT környezeti monitorozás laboratóriumi hátteret igénylő vizsgálatai közül:
1.1. Éves üzemeltetési jelentés készítése ; - 4db. -
2.1. Mintavétel és helyszíni mérések
2.1.1. Rendszeres merített vízmintavétel (10 pont) ; - 40db. -
2.1.2. Szükség szerinti merített vízmintavétel (4 pont) ; - 100db. -
2.1.3. Szivattyús vízmintavétel (9 pont) ; - 36db. -
2.2. Laboratóriumi vizsgálatok
2.2.1. Általános vízkémia vízből (21 komponens) ; - 76db. -
2.2.2. Nyomelem vizsgálat vízből (31 elem); - 76db. -
2.2.3. Összes lebegőanyag meghatározása; - 96 db. -
2.2.4. SZOE meghatározása ; - 100 db. -
2.2.5. KOIk meghatározása, - 4db. -
2.2.6. BOI5 meghatározása, - 4db -
2.2.7. 10 perces ülepedő anyag meghatározása
2.2.7.1. Helyszíni mérés ; - 4db -
2.2.7.2 Labormérés; - 4 db. -
A megjelölt darabszámok a vizsgálatok várható darabszámát jelölik. A tevékenység célja a Radioaktív Hulladék Feldolgozó és Tároló (RHFT) üzemelése során a felszíni és felszín alatti vízrendszer kémiai összetételében bekövetkező változások és hatások nyomon követése, a kibocsátások ellenőrzése, továbbá adatszolgáltatás a hidrogeokémiai modellezéshez.
A tevékenység feladata a különböző típusú vizek mintázása és a laboratóriumi hátteret igénylő vizsgálatok akkreditált elvégzése, a mért és származtatott adatok adatbázisba rendezése, valamint éves üzemeltetési jelentések készítése.
A minták tartósításáról, csomagolásáról, tárolásáról és szállításáról a nyertes Ajánlattevő gondoskodik. Néhány mintavételi pont csak terepjáróval közelíthető meg. A telephelyi mintavételi pontok egy része az RHFT ellenőrzött területén található, így a belépésre és a munkavégzésre külön előírások vonatkoznak.
Nyertes Ajánlattevőnek a szerződés teljesítése alatt mindvégig a Nemzeti Akkreditációs Hivatal MSZ EN ISO 17025 szabvány szerint kiadott érvényes akkreditációval kell rendelkeznie a közbeszerzési dokumentumok részét képező műszaki leírás 2.1.1. - 2.1.3. és 2.2.1. - 2.2.7. pontjaiban meghatározott feladatokra vonatkozóan.
A mérési eredmények mellett metaadatként közölni kell a mérések alapvető adatait: műszer, mérési módszer, kimutatási határ, mérés bizonytalanság. A mért és származtatott eredményeket és a hozzájuk tartozó metaadatokat az adatkezeléssel kapcsolatos Ajánlatkérői elvárásoknak megfelelően xlsx formátumban kell betölteni az adatbázisba (BTM-RADAT), az Ajánlatkérő feltöltési kézikönyvében foglaltak szerint.

Postacím: 043/20
Irányítószám: 2166
Város: Püspökszilágy
A teljesítés helye: Pest
🏙️ Információk a lehetőségekről
A lehetőségek leírása:
A műszaki leírásban megadott tételes elszámolású (mintavételi és helyszíni mérések és a laboratóriumi vizsgálatok) mennyiségektől + 5%-os eltérés lehetséges
Az opciós rész a tételes elszámolású tevékenységekre előirányzott tevékenységen felüli, előre nem látható feladatok (többlet mérések) fedezetére szolgál. Az opciós rész terhére történő munkavégzés a Megrendelő előzetes írásbeli igénye alapján történik, az elszámolása pedig a nyertes ajánlattevő által megadott díjakkal és egységárakkal történik. Az opciós tételek lehívására csak a szerződés időtartama alatt van lehetőség. Az opció további részletes leírását a szerződéstervezet tartalmazza.

Tétel azonosító száma: LOT-0002
Eljárás Az eljárás típusa
Nyílt eljárás ✅
Jogalap: 2014/24/EU irányelv
Adminisztratív információk
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések beérkezésének határideje: 2024-11-08 12:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei: 2024-11-08 14:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei (hely): Ekr
Az ajánlatok felbontásának feltételei (Tájékoztatás a felhatalmazott személyekről és a felbontási eljárásról):
Az ajánlatok felbontása a Kbt. 68. §-a szerint történik. Az ajánlatokat tartalmazó iratok felbontását az EKR az ajánlattételi határidő lejártát követően, kettő órával később kezdi meg 424/2017. (XII. 19.) Korm. rend. 15. § (2) bek.)
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Minimális időtartam, amely alatt az ajánlattevőnek fenn kell tartania az ajánlatot: 30 nap A közbeszerzési eljárás feltételei
Biztosítéknyújtási kötelezettség áll fenn ✅
A szerződést elnyerő ajánlattevők csoportjának valamilyen jogi formát kell öltenie ✅
Meg kell adni a szerződés teljesítésére kinevezett személyzet tagjainak nevét és szakmai képesítését
Megnyitás dátuma: 2024-11-08 14:00:00 📅
Hely: EKR
További információk:
Az ajánlatok felbontása a Kbt. 68. §-a szerint történik. Az ajánlatokat tartalmazó iratok felbontását az EKR az ajánlattételi határidő lejártát követően, kettő órával később kezdi meg 424/2017. (XII. 19.) Korm. rend. 15. § (2) bek.)
Elektronikus számlázás: Kötelező
Díjazási kritériumok
Súlyozás típusa: Súlyozás (pontok, pontos)
A közbeszerzési eljárás feltételei
A szerződés teljesítési feltételeket tartalmaz ✅
Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk Gazdasági és pénzügyi helyzet
A kiválasztási kritériumok listája és rövid leírása:
P1: A 321/2015. (X. 30.) Korm.rend (a továbbiakban Kr.) alapján az ajánlattevőnek ajánlatának benyújtásakor az egységes európai közbeszerzési dokumentum benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy megfelel a meghatározott alkalmassági követelményeknek. (Az ajánlatkérő elfogadja a IV. rész alfa szakaszának kitöltését.)
Az ajánlatkérő Kbt. 69.§-a (4) bekezdése szerinti felhívására az alábbi iratok benyújtásával kell igazolni az alkalmassági követelményeknek való megfelelést:
P.1) A cégszerűen aláírt nyilatkozatot az eljárást megindító felhívás feladását megelőző három, mérlegfordulónappal lezárt üzleti évre vonatkozó, közbeszerzés tárgyából (környezeti monitoring szolgáltatás) nettó árbevételéről, attól függően, hogy az ajánlattevő mikor jött létre, illetve mikor kezdte meg tevékenységét, amennyiben ezek az adatok rendelkezésre állnak. (Korm. rend. 19. § (1) bek. c) pont)
Ha az ajánlattevő a P.1) szerinti irattal azért nem rendelkezik, mert olyan jogi formában működik, amely tekintetében az árbevételről szóló nyilatkozat benyújtása nem lehetséges, az e pontokkal kapcsolatban előírt alkalmassági követelmény és igazolási mód helyett bármely, az ajánlatkérő által megfelelőnek tekintett egyéb nyilatkozattal vagy dokumentummal igazolhatja pénzügyi és gazdasági alkalmasságát. Az érintett ajánlattevő kiegészítő tájékoztatás kérése során köteles alátámasztani, hogy olyan jogi formában működik, amely tekintetében a beszámoló, illetve az árbevételről szóló nyilatkozat benyújtása nem lehetséges és tájékoztatást kérni az e pontokkal kapcsolatban előírt alkalmassági követelmény és igazolási mód helyett az alkalmasság igazolásának ajánlatkérő által elfogadott módjáról.
Az alkalmasság igazolására irányadó a Kbt. 65. § (6)-(8) és (11) bekezdése is.
Az előírt alkalmassági követelményeknek az ajánlattevő bármely más szervezet vagy személy kapacitására támaszkodva is megfelelhetnek a Kbt. 65. § (7) bekezdése szerint. Ebben az esetben meg kell jelölni az ajánlatban ezt a szervezetet és az eljárást megindító felhívás vonatkozó pontjának megjelölésével azon alkalmassági követelményt vagy követelményeket, amelynek igazolása érdekében ezen szervezet erőforrására vagy arra is támaszkodik.
A Kbt. 65. § (8) bekezdése alapján az a szervezet, amelynek adatait az ajánlattevő a gazdasági és pénzügyi alkalmassági igazolásához felhasználja, a Ptk. 6:149. § szerint kezesként felel az ajánlatkérőt az ajánlattevő teljesítésének elmaradásával vagy hibás teljesítésével összefüggésben ért kár megtérítéséért.
Az ajánlattétel során, az árbevétel tekintetében a különböző devizáknak a forintra történő átszámításánál az ajánlattevőnek az eljárást megindító felhívás feladásának a napján érvényes, a MNB által meghatározott devizaárfolyamokat kell alkalmaznia, és a devizában feltüntetett árbevételi adat mellett meg kell adnia az alkalmazott árfolyamot, valamint az árfolyam alapján átszámolt forintális összeget is.
Az alkalmasság minimumkövetelménye:
P.1) Alkalmatlan az Ajánlattevő, ha a felhívás feladását megelőző három, mérlegfordulónappal lezárt üzleti év tekintetében (vagy amióta az ajánlattevő megkezdte a működését) az általános forgalmi adó nélkül számított, a közbeszerzés tárgyából (környezeti monitoring tevékenység) származó árbevétele:
az 1. ajánlat rész esetében nem érte el összesen a nettó 30 millió forintot, attól függően, hogy az ajánlattevő mikor jött létre, illetve mikor kezdte meg tevékenységét, amennyiben ezek az adatok rendelkezésre állnak. [Korm. rend. 19. § (1) bekezdés c) pont].
a 2. ajánlati rész esetében nem érte el összesen a nettó 5 millió forintot, attól függően, hogy az ajánlattevő mikor jött létre, illetve mikor kezdte meg tevékenységét, amennyiben ezek az adatok rendelkezésre állnak. [Korm. rend. 19. § (1) bekezdés c) pont].
Azon gazdasági szereplők esetében, akik nem rendelkeznek legalább három lezárt üzleti évvel a felhívás megjelenésének a napját megelőzően, értelemszerűen a felhívás megjelenésének a napjáig már lezárt, előző egy vagy két üzleti évükben elért összes nettó árbevételének kell megfelelnie a fenti követelménynek.
A Kbt. 65. § (6) bekezdése alapján a P.1) pontban meghatározott követelménynek a közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek.
Amennyiben a gazdasági szereplő az alkalmasság igazolására jogutódlás eredményeként rendelkezésére álló olyan adatokat kíván felhasználni, amelyek felhasználására – a jogelőd gazdasági szereplő Kbt. 65. § (7) bekezdése szerinti bevonása nélkül – önállóan jogosult, az ajánlatnak tartalmaznia kell a jogutód gazdasági szereplő arra vonatkozó nyilatkozatát, hogy a jogelőd szervezet nem tartozik az eljárásban alkalmazandó valamely kizáró ok hatálya alá. Megszűnt jogelőd esetén a jogutód gazdasági szereplő arra vonatkozó nyilatkozatát kell tartalmaznia az ajánlatnak, hogy a jogelőd szervezet megszűnés hiányában nem tartozna az eljárásban alkalmazandó valamely kizáró ok hatálya alá.
Nem Magyarországon letelepedett jogelőd esetében a nyilatkozatnak tartalmaznia kell a Kbt. 69. § (11) bekezdésének megfelelő hatósági elektronikus nyilvántartások elérhetőségét.
Az ajánlatkérő a minősített ajánlattevők jegyzékénél szigorúbban határozta meg a gazdasági - pénzügyi alkalmassági feltételeket.
A kiválasztási kritériumok listája és rövid leírása

Műszaki és szakmai képességek
M1: Mindkét ajánlati rész vonatkozásában:
A 321/2015. (X. 30.) Korm. rend (a továbbiakban Kr.) alapján az ajánlattevőnek (a továbbiakban AT) ajánlatának benyújtásakor az EEKD benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy megfelel a meghatározott alkalmassági követelményeknek. (Az ajánlatkérő, a továbbiakban AK elfogadja a IV. rész alfa szakaszának kitöltését.)
Az AK Kbt. 69.§ (4) bek. szerinti felhívására az alábbi iratok benyújtásával kell igazolni a megfelelést:
Mindkét ajánlati rész vonatkozásában:
M/1. Ajánlattevőnek a Kr. 21. § (3) bek. a) pontja és a 3a) bekezdés a) pontja alapján csatolnia kell a felhívás feladásától visszafelé számított 3 évben befejezett, de legfeljebb 6 éven belül megkezdett legjelentősebb a közbeszerzés tárgya szerinti korábbi teljesítéseinek (referenciáinak) ismertetését.
A korábbi teljesítéseket a Kr. 22. § (1) bek. a)-b) pontjai alapján a szerződést kötő másik féltől származó referencia igazolással, vagy az ajánlattevőtől, vagy az alkalmasság igazolásában rész vevő más szervezettől származó referencia nyilatkozattal lehet igazolni.
A referenciaigazolásnak / nyilatkozatnak minimálisan a következőket kell tartalmaznia:
- a szerződést kötő másik fél megnevezését és székhelyét;
- szolgáltatás tárgyát, mennyiségét (úgy, hogy abból az előírt alkalmassági minimumkövetelmény teljesülése egyértelműen megállapítható legyen);
- a teljesítés idejét (a kezdés és befejezés időpontját év-hónap-nap pontossággal megjelölve);
- a referenciaigazolás vagy referencianyilatkozat kiállítójának nyilatkozni kell arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e.
Amennyiben Ajánlattevő a referenciát közös ajánlattevőként teljesítette, úgy az igazolásból, vagy nyilatkozatból egyértelműen ki kell derülnie annak is, hogy az Ajánlattevő a referencia mely részeit (elvégzett munkarészek(ek) megjelölésével) teljesítette. Ha a nyertes közös ajánlattevőként teljesített szolgáltatás megrendelésére vonatkozó referencia igazolás vagy nyilatkozat - a teljesítés oszthatatlansága miatt - nem állítható ki az egyes ajánlattevők által teljesített szolgáltatások elkülönítésével, úgy az ajánlatkérő a referencia igazolást vagy nyilatkozatot bármelyik, a teljesítésben részt vett ajánlattevő részéről az ismertetett szolgáltatás tekintetében olyan arányban fogadja el, amilyen arányban az igazolást benyújtó ajánlattevő az általa elvégzett teljesítés alapján az ellenszolgáltatásból részesült. (A Kr. 22. § (5) bekezdés,) Ezeket az adatokat az ajánlattevő(k)nek a referenciaként bemutatott teljesítés Megrendelője által kiadott referenciaigazolásban meg kell adnia.
Az alkalmasság igazolására Kbt. 140. § (9) bekezdés is irányadó.
Amennyiben Ajánlattevő az alkalmasság igazolására kapacitás nyújtó szervezetet kíván bevonni, akkor az ajánlatban meg kell jelölni ezt a szervezetet, és ez esetben csatolni kell a Kbt. 65. § (7) bekezdés szerinti kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet - szerződésben, előszerződésben vagy más formában vállalt - kötelezettségvállalását tartalmazó okiratot
Az előírt szakemberek – azok végzettségére, képzettségére – rendelkezésre állására vonatkozó követelmény, valamint a releváns szakmai tapasztalatot igazoló referenciákra vonatkozó követelmény teljesítésének igazolására a gazdasági szereplő csak akkor veheti igénybe más szervezet kapacitásait, ha az adott szervezet olyan mértékben részt vesz a szerződés, vagy a szerződés azon részének teljesítésében, amelyhez e kapacitásokra szükség van, amely – az ajánlattevő saját kapacitásával együtt – biztosítja az alkalmassági követelményben elvárt szaktudás, illetve szakmai tapasztalat érvényesülését a teljesítésben. A csatolandó kötelezettségvállalásnak ezt is alá kell támasztania, A referenciákra vonatkozó követelmény teljesítését igazoló más szervezet tekintetében pedig azt kell alátámasztania, hogy ez a szervezet ténylegesen részt vesz a szerződés teljesítésében. Az ajánlatkérő a szerződés teljesítése során ellenőrzi, hogy a teljesítésbe történő bevonás mértéke e bekezdésekben foglaltaknak megfelel.
Mindkét ajánlati rész vonatkozásában:
M.1) Alkalmatlan az ajánlattevő, amennyiben nem rendelkezik az eljárást megindító felhívás feladásától visszafelé számított 3 évben befejezett (de legfeljebb 6 éven belül megkezdett) szerződésszerűen teljesített referenciákkal az alábbi területeken:
a) legalább 20 db, felszín alatti vízből szivattyúzással történő vízmintavételre vonatkozó referenciával, és
b) legalább 20 db, általános vízkémiai laboratóriumi vizsgálatra vonatkozó referenciával,
Az alkalmasságnál előírt követelmények több szerződéssel is teljesíthetőek, de maximum 4 db-bal.
Ha az ajánlattevő több részajánlati köreben is indul elegendő egyszer bemutatnia, hogy rendelkezik az ajánlatkérő által előírt referenciákkal.
Az ajánlatkérő a minősített ajánlattevők jegyzékénél szigorúbban határozta meg a műszaki -szakmai alkalmassági feltételeket.

M2: Mindkét ajánlati rész vonatkozásában:
M.2) Az ajánlattevőnek a Korm. rend. 21. § (3) bekezdés b) pont alapján be kell mutatni azokat a szakembereket, végzettségük, illetve képzettségük ismertetését, akiket az ajánlattevő be kíván vonni a teljesítésbe és ennek keretében be kell nyújtani a „Nyilatkozat bemutatott szakemberekről” EKR ŰRLAPOT is.
Csatolandó a szakember végzettségét igazoló okiratok másolata is, valamint a szakembereknek nyilatkozniuk kell, hogy a szerződés teljesítése alatt az ajánlattevő rendelkezésére állnak majd.
Mivel az itt bemutatott szakemberek szakmai gyakorlata egyben értékelési szempont is, így már az ajánlathoz csatolni kell a szakmai gyakorlat alátámasztására a szakemberek által aláírt szakmai önéletrajzot és a rendelkezésre állási nyilatkozatot (lásd nyilatkozat minták).
A szakember által aláírt önéletrajznak minimálisan tartalmaznia kell a szakember gyakorlata megítélése szempontjából lényeges adatokat, így különösen
- beruházás/projekt/munka megjelölése, melyben a szakember részt vett; mérés helye, kutatási/mérési engedély azonosítója, oly módon, hogy a beruházás/ellátott tevékenység egyértelműen beazonosítható legyen
- a beruházás/projekt/munka megvalósulásának időtartama (kezdés és befejezés év/hónap pontossággal)
- megvalósult beruházás/projekt/munka műszaki tartalmának rövid összefoglalása (olyan mélységben, amiből megállapítható, hogy a szakember bevonására szükség volt);
- a beruházáson/projekten/munkán a szakember által ellátott feladat, munkakör megjelölése, az alkalmassági követelményként meghatározott területen szerzett gyakorlat (vízkémiai vizsgálat végzésére, akkreditált laboratóriumban ellátott feladat) feltüntetésével, és az értékelési szempontra (vízmintavétellel és laboratóriumi vízvizsgálatokkal kapcsolatban szerzett szakmai többlettapasztalat ) vonatkozóan tett megajánlást alátámasztó tapasztalat bemutatását
- a szakember szakmai gyakorlatának kezdő és befejező időpontja év/hónap pontossággal;
- a munkáltató/megbízó megjelölése, akinek az alkalmazásában, megbízásából ezeket a feladatokat az adott szakember ellátta.
A rendelkezésre állási nyilatkozatnak tartalmaznia kell a szakember nyilatkozatát arra vonatkozóan, hogy tárgyi közbeszerzési eljárás eredményeként megkötött szerződés teljesítése alatt rendelkezésre fog állni. AK a gyakorlati idő meglétét az önéletrajz alapján ellenőrzi; az időben párhuzamos gyakorlati időket csak egyszer veszi figyelembe.
Az alkalmasság igazolására a Kbt. 65.§ (6)-(7), (9) és (11)-(12) bekezdései, a 69. § (11a) bekezdése és a Kr. 24.§ (1) bek. és 30. § (4) bek, alkalmazandók.
Ajánlatkérő a (teljesítésért felelős) vezető szakember, azaz az M.2. alkalmassági követelményre bemutatott szakember által ellátandó feladatokat a Kbt. 65. § (10) bekezdése alapján olyan jelentőségűnek minősíti, hogy ezek tekintetében nem engedélyezi az alvállalkozói teljesítést, így az M.2. alkalmassági követelmény igazolására az ajánlattevő nem támaszkodhat más gazdasági szereplő kapacitására. Az előírt alkalmassági követelményre bemutatott vezető szakember kulcsfontosságú a szerződéses munkák hatékony, megfelelően optimalizált kivitelezéséhez. Nagyon fontos, hogy a bemutatott szakember ismerje a rendelkezésre álló tárgyi és humán erőforrásokat, azok feladat elvégzéséhez szükséges megfelelőségét és alkalmasságát, illetve az elvárható teljesítményt.
Alkalmassági feltétel mind a két részajánlati kör vonatkozásában
M.2) Alkalmatlan az ajánlattevő, amennyiben nem rendelkezik legalább 1 fő, a tárgyi szolgáltatás teljesítéséért felelős vezető szakemberrel, akinek felsőfokú vegyész és/vagy vegyészmérnök és/vagy környezetmérnök végzetsége és/vagy SZVV-3.10 vízanalitikai szakértő képesítése van (297/2009. (XII. 21.) Korm. rendelet), és a végzettség / képesítés megszerzését követően legalább 24 hónapos szakmai gyakorlati idővel rendelkezik. Ajánlatkérő az előírt képzettséggel egyenértékű képzettséget is elfogad. Szakmai gyakorlati időnek Ajánlatkérő vízkémiai vizsgálat végzésére akkreditált laboratóriumban betöltött munkakör/feladat igazolt időtartamát fogadja el.
Ha az ajánlattevő több részajánlati köreben is indul elegendő egyszer bemutatnia, hogy rendelkezik az előírt szakemberrel.

M3: Mindkét ajánlati rész vonatkozásában:
A 321/2015. (X. 30.) Korm. rend (a továbbiakban Kr.) alapján az ajánlattevőnek (a továbbiakban AT) ajánlatának benyújtásakor az EEKD benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy megfelel a meghatározott alkalmassági követelményeknek. (Az ajánlatkérő, a továbbiakban AK elfogadja a IV. rész alfa szakaszának kitöltését.)
Az AK Kbt. 69.§ (4) bek. szerinti felhívására az alábbi iratok benyújtásával kell igazolni a megfelelést:
Mindkét ajánlati rész vonatkozásában:
M.3) A Korm. rend. 21. § (3) e) alapján be kell nyújtani a hazai, vagy az EU más tagállamaiban akkreditált tanúsító szervezet által kiállított, érvényes MSZ EN ISO 17025 vagy azzal egyenértékű minőségirányítási tanúsítvány másolati példányát, vagy azzal egyenértékű minőségirányítási vezetési rendszer leírását, amelyeket az ajánlattevő a teljesítés során alkalmazni tud.

M.3) Alkalmatlan az ajánlattevő, amennyiben nem rendelkezik az MSZ EN ISO 17025 szabvány szerinti, a Nemzeti Akkreditáló Hatóság által elismert (kiadott) érvényes akkreditációval, vagy az Európai Unió más tagállamában bejegyzett független szervezettől származó, ezzel egyenértékű akkreditációt igazoló tanúsítvánnyal a mintavételek és helyszíni mérési, valamint laboratóriumi vizsgálatok végzése tekintetében.
Az ajánlatkérő a minősített ajánlattevők jegyzékénél szigorúbban határozta meg a műszaki szakmai alkalmassági feltételeket.

Részvételi feltételek
A gazdasági szereplők azon csoportjának jogi formája, amelynek a szerződést oda kell ítélni:
AK nem írja elő és nem is engedélyezi a Kbt. 35.§ (8) alapján gazdálkodó szervezet (projekttársaság) létrehozását.
Kauciók és garanciák: Ajánlatkérő nem ír elő ajánlati biztosítékot.
A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre:
A szerződés a KNPA-ból finanszírozott. A kifizetés, az elszámolás, és az ajánlattétel is HUF-ban történik. A számla banki átutalással a Ptk. 6:130. § (1)-(2) és a Kbt. 135. § (1); (5)-(6) (10) - (11) és (12) szerint, 30 napos fizetési határidővel kerül kifizetésre. Késedelem esetén az ajánlattevő a Ptk. 6:155. § (1) szerinti késedelmi kamatot és (2016. évi IX. törvény) behajtási költségátalányt igényelhet.
Részszámlázás biztosított, a szerződés 2. sz. mellékletében (Vállalkozói díj részletezése, teljesítési ütemezés tervezete) meghatározott mennyiségű számla nyújtható be. Ajánlatkérő fizetési késedelme esetén a Ptk. 6:155. § (1) bekezdése irányadó
Részletesen: szerződéstervezet
A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre
A szerződés a KNPA-ból finanszírozott. A kifizetés, az elszámolás, és az ajánlattétel is HUF-ban történik. A számla banki átutalással a Ptk. 6:130. § (1)-(2) és a Kbt. 135. § (1); (5)-(6) (10) - (11) és (12) szerint, 30 napos fizetési határidővel kerül kifizetésre. Késedelem esetén az ajánlattevő a Ptk. 6:155. § (1) szerinti késedelmi kamatot és (2016. évi IX. törvény) behajtási költségátalányt igényelhet.
Részszámlázás biztosított, a szerződés 2. sz. mellékletében (Vállalkozói díj részletezése, teljesítési ütemezés tervezete) meghatározott mennyiségű számla nyújtható be. Ajánlatkérő fizetési késedelme esetén a Ptk. 6:155. § (1) bekezdése irányadó
Részletesen: szerződéstervezet
A szerződéssel kapcsolatos feltételek
A szerződés teljesítésének feltételei:
Hibásteljesítési, késedelmi és meghíúsulási kötbér a szerződéstervezet szerint.
Teljesítési biztosíték : A nyertes ajánlattevő a szerződésben foglalt kötelezettségeinek maradéktalan teljesítése érdekében a Kbt. 134. § (6) bekezdés a) pontjában foglaltak szerint teljesítési biztosítékot köteles nyújtani a szerződés hatálybalépéséről szóló megrendelői írásbeli értesítés kézhezvételét követő 15 naptári napon belül. A biztosítéknak a szerződés teljes idejére (okirati forma esetén további 30 napig) kell érvényesnek és lehívhatónak lenni összege az – opcionális rész nélkül számított – nettó vállalkozói díj 5%-a.

Kizárási ok:
A közbeszerzési eljárásban való részvételből fakadó összeférhetetlenség
A nemzeti törvények értelmében a csődhöz hasonló helyzet
A verseny torzítását célzó megállapodás más gazdasági szereplőkkel
+ még 16
Adó- és vámfizetési kötelezettség
Bűnszervezetben való részvétel
Csalás
Csőd
Csődegyezség hitelezőkkel
Felszámoló által kezelt vagyon
Fizetésképtelenség
Gyermekmunka és az emberkereskedelem más formái
Hamis nyilatkozatot tettek, nem tudtak információt nyújtani, nem tudták benyújtani a kért dokumentumokat, és bizalmas információkat kaptak az eljárásról
Korrupció
Közvetlen vagy közvetett részvétel a közbeszerzési eljárás előkészítésében
Pénzmosás vagy terrorizmus finanszírozása
Terrorista bűncselekmény vagy terrorista tevékenységekkel összefüggő bűncselekmény
A Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdéseiben és a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1. § - 16. §-aiban rögzítettek szerint.
Valamennyi kizáró ok esetében irányadó!
Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki a Kbt. 62. § (1) - (2) bek-ben meghatározott kizáró okok hatálya alatt áll.
Az ajánlattevő az alkalmasság igazolásában részt vevő alvállalkozó vagy más szervezet vonatkozásában csak az EEKD-t kell előzetesen benyújtani a kizáró okok hiányának igazolására.
Azon alvállalkozók tekintetében, amelyek nem vesznek részt alkalmasság igazolásában az ajánlattevő a Kbt. 67. § (4) bekezdése szerinti nyilatkozatot nyújt be.
A kizáró okok hatálya alá tartozást igazoló dokumentumokat ajánlatkérő Kbt. 69. § (4) bek. szerinti felhívására kell benyújtani. A felhívott ajánlattevőnek a kizáró okok fenn nem állását a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet (továbbiakban: Kr.) szerint kell igazolnia.
A Kbt. 62. § (1) k) pont kb) alpontjára vonatkozóan csatolni kell a nyilatkozatot, ami a 2017. évi LIII. törvény (a továbbiakban: Pmt) 3. § 38. pont a)-b) vagy d) alpontja szerint definiált valamennyi tényleges tulajdonos a személyazonosító adatainak, adóazonosító adatainak, külső nyilvántartás szerinti személy-, illetve adóazonosító adatainak, valamint érdekeltségének a pénzmosásról szóló törvény 3. § 38. pont a)-b) vagy d) alpontja szerinti jellege és mértéke bemutatását tartalmazza. Ha a gazdasági szereplőnek nincs a pénzmosásról szóló törvény 3. § 38. pont a)-b) vagy d) alpontja szerinti tényleges tulajdonosa,
Ha nincs a Pmt 3. § 38. pont a)-b) vagy d) alpontja szerinti tényleges tulajdonosa, úgy erre vonatkozó nyilatkozatot kell csatolni. (Kr. 8. § i) pont ib) alpont, illetve 10. § g) pont gb) alpont) (EKR Űrlap)
A Kbt. 62. § (1) k) pont kc) alpontjára vonatkozóan csatolni kell az ajánlattevő nyilatkozatát arról, hogy van-e olyan jogi személy vagy személyes joga szerint jogképes szervezet, amely az ajánlattevőben közvetetten vagy közvetlenül több, mint 25%-os tulajdoni résszel vagy szavazati joggal rendelkezik; ha van ilyen szervezet, az ajánlattevő azt nyilatkozatban megnevezi (cégnév, székhely), továbbá nyilatkozik, hogy annak vonatkozásában a Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kc) alpontjában hivatkozott kizáró feltétel nem áll fenn (Kr. 8. § i) pont ic) alpont, illetve 10. § g) pont gc) alpont); (EKR Űrlap).
Az ajánlatkérőnek a Kbt. 74. § (1) bek. b) pontja alapján ki kell zárnia az eljárásból azt az ajánlattevő vagy az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezetet, aki részéről a kizáró ok az eljárás során következett be.
Az alkalmassági követelményeknek való megfelelés és a kizáró okok fenn nem állása igazolásának körében nem kérhető olyan igazolás benyújtása, amelyet ugyanazon ajánlatkérő részére a korábbi közbeszerzési eljárásban az EKR-ben elektronikus úton már benyújtásra került. Ebben az esetben a felkért gazdasági szereplő, nyilatkozik, hogy mely korábbi eljárásban benyújtott igazolást kéri figyelembe venni.
A kizáró okokra vonatkozóan a közbeszerzés megkezdését megelőzően kiállított igazolások is benyújthatóak mindaddig, ameddig az igazolásokban foglalt tény, illetve adat tartalma valós. Az ajánlatkérő - ellenkező bizonyításig - az adat valóságtartalmát az ajánlattevő erre vonatkozó külön nyilatkozata nélkül vélelmezi. (Kr. 1. § (7) bek)
A Kr. 1-8 és 10 § valamint a 13-16. § rend-ei is irányadók.

Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdéseiben és a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1. § - 16. §-aiban rögzítettek szerint.
1/ Több gazdasági szereplő közösen is tehet ajánlatot, ők a szerződés teljesítéséért az ajánlatkérő (a továbbiakban: AK) felé egyetemlegesen felelősek. Ilyen esetben csatolni kell: a közös egyetemleges felelősségvállalásról szóló megállapodást, az egyéb közbeszerzési dokumentumokban előírt tartalommal, és a Kbt.35.§ (2) bekezdése szerinti meghatalmazást tartalmazó okiratot, aminek ki kell terjednie arra, hogy a közös ajánlattevők képviseletére jogosult gazdasági szereplő adott eljárás tekintetében az EKR-ben elektronikus úton teendő nyilatkozatok megtételekor az egyes közös ajánlattevők képviseletében eljárhat.
A 424/2017 (XII. 19.) Korm. rend. 8/A. §-a értelmében a nyertes ajánlattevők kötelesek legkésőbb a szerződéskötés időpontjában tájékoztatni az Ajánlatkérőt a szerződéses ellenszolgáltatásból történő részesedésük tervezett értékéről.
2/ Az AK alkalmazza a Kbt. 71.§ (6) bek- ben foglaltakat és csak 1 alkalommal rendel el újabb hiánypótlást.
3/ A felhívás BT- 98 (IV.2.6.) pontjában a kötöttség ideje: az ajánlattételi határidő lejártát követő 30 nap.
4/ Ajánlatkérő (a továbbiak AK) alkalmazza a Kbt. 81.§ (5) bekezdését.
5/Irányadó jog és idő: HU
6/ Az AK alkalmazza a Kbt. 75. § (2) e)pontját.
7/ Az AT-nek és az alkalmasság igazolásában részt vevő gazdasági szereplő részéről aláírónak a cégaláírási nyilatkozatát vagy a Ctv. 9. §-a szerinti aláírás-mintáját csatolni kell az egyéb közbeszerzési dokumentációban előírtak szerint.
8/Az AT és/vagy alkalmasság igazolásában részt vevőnél, ha a www.e-cegjegyzek.hu-n nem érhető el, csatolni kell a 60 napnál nem régebbi cégkivonat.
9/ Részajánlattétel lehetséges
10/ Pontszám: 0-10
Értékelési módszer:
1. Ajánlati ár opcionális résszel együtt: fordított arányosítás: P = [A legjobb/ A vizsgált] x (Pmax-Pmin) + Pmin. (kettő tizedesjegyig kerekítve)
2. Szakember gyakorlata egyenes arányosítás: P = [A vizsgált /A legjobb] x (Pmax-Pmin) + Pmin. (kettő tizedesjegyig kerekítve)
11/ Az alábbi EKR űrlapokat kell benyújtani az ajánlatban:
- EEKD
- felolvasó lap
- a Kbt. a 66.§ (2) bekezdése szerint.
- a Kbt. 62.§ (1) bekezdés k) pont kb) alpontja tekintetében
- a Kbt. 62.§ (1) bekezdés k) pont kc) alpontja tekintetében
- a Kbt. 67. § (4) bekezdése alapján,
- nyilatkozat folyamatban lévő változásbejegyzési eljárásról (ha van ilyen, akkor csatolni kell a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet és annak beérkezéséről az igazolást.)
- nyilatkozat a Kbt. 65.§ (7) bekezdése vonatkozásában
- nyilatkozat bemutatott szakemberekről
12/Az ajánlathoz csatolni kell kitöltve:
- a szerződés tervezet 2. sz. mellékletét (vállalkozói díj részletezése, teljesítési, számlázási és kifizetési ütemezés tervezet). Az Ajánlattevő a fenti dokumentumot kitöltve, nem módosítható (pl: pdf) formátumban és szerkeszthető formátumban, a nem módosítható formával megegyező tartalommal is kötelesek benyújtani, eltérés esetén a nem módosítható forma az irányadó.
Ebből szakmai ajánlatnak a 2. sz melléklet (díjrészletező) a G oszlop tartalma minősül. Az ajánlati ár: a díjrészletező táblázat C oszlop, „A szolgáltatás teljes költsége”-ként megadott cellájában szereplő nettó összeg, aminek meg kell egyeznie a felolvasó lapon lévő összeggel.
13 / A szerződés a Központi Nukleáris Pénzügyi Alapból finanszírozott. Az Alap költségvetését évről évre hagyja jóvá az Országgyűlés. Az Ajánlatkérő közzé tehet több éves szerződésre vonatkozó ajánlati felhívást akkor is, ha a támogatására irányuló igényt (a következő évek költségvetési terveit) a jövőben fogja benyújtani. Az Ajánlatkérő a támogatásra irányuló igényt nyújtott be, és az igény el nem fogadását, vagy az igényeltnél kisebb összegben történő elfogadását olyan körülménynek tekinti, amely miatt az eljárást eredménytelenné nyilváníthatja (feltételes közbeszerzés). Az Ajánlatkérő oldaláról tehát a szerződés hatályba lépésnek a feltétele, hogy az Ajánlatkérő a támogatást, az általa igényelt összegben megkapja. Az Ajánlatkérő a támogató okirat (fedezetigazolás) kézhezvételéről, annak megérkezését követően 5 munkanapon belül, írásban értesíti a Vállalkozót. Ha a támogató okirat kézhezvételére a szerződés megkötését megelőzően sor kerül, úgy a szerződés mindkét Fél általi cégszerű aláírást követő napon lép hatályba, ez egyben a szerződés létrejöttének napja is. Ha a támogató okirat kézhezvételére a szerződés megkötését követően kerül sor, úgy a szerződés az Ajánlatkérő által megküldött írásbeli értesítés kézhezvételét követő naptári napon lép hatályba. Abban az esetben, ha a fedezetigazolás a szerződés aláírástól számított 90 napon belül nem érkezik meg, úgy a 90. nap eltelte után – az eredeti tartalommal és változatlan formában – a Felek csak abban az esetben léptethetik hatályába a szerződést, ha bármelyik szerződő fél írásos kezdeményezésére közös megegyezés jön létre e tekintetben, és a fedezetigazolás az Ajánlatkérő rendelkezésére áll. Amennyiben a szerződés a támogatói okirat hiánya miatt nem lép hatályba a szerződés megkötését követő 180 napig, úgy a szerződés minden külön intézkedés és nyilatkozat nélkül megszűnik, és a Szerződő Felek semmilyen követeléssel nem léphetnek fel egymással szemben.
14/ Az Ajánlatkérő előírja, hogy az olyan nyilatkozat, amely közvetlenül valamely követelés érvényesítésének alapjául szolgál (különösen garanciavállaló nyilatkozat vagy kezességvállalásról szóló nyilatkozat), elektronikus okiratként feleljen meg a polgári perrendtartásról szóló törvény szerinti teljes bizonyító erejű magánokirat követelményeinek.
15/ Az ajánlattétel nyelve: Az ajánlatot magyar nyelven kell benyújtani, és az Ajánlatkérő csak magyar nyelvű okiratokat és nyilatkozatokat fogad el. Az eljárás során mindennemű levelezés, írásbeli cselekmény csak az EKR-ben és csak magyar nyelven történik, így joghatás kiváltására is csak magyar nyelvű nyilatkozatok, okiratok alkalmasak. Abban az esetben, amennyiben a nyilatkozat vagy okirat egészben vagy részben nem magyar nyelven kiállított, úgy az irat magyarnyelvű fordítását az ajánlathoz csatolni kell. A fordítás szöveghűségért az ajánlattevő felelős. Amennyiben a fordítás az eredeti szöveggel nem egyezik (nem szöveghelyes) akkor az adott esetben a Kbt. szerint hamis nyilatkozattételnek minősülhet.
16/ A szerződéskötésig a nyertesnek igazolnia kell, hogy:
- mindkét részajánlati kör tekintetében rendelkezik az Ajánlatkérő által kiadott érvényes képességvizsgálati igazolással;
- mindkét részajánlati kör tekintetében rendelkezik a közbeszerzés tárgyára (vízmintavétel és laboratóriumi vízvizsgálatok) is vonatkozó, akkreditált minőségbiztosítási rendszerrel (ISO 9001-es sorozat), vagy az EU más tagállamában bejegyzett szervezettől származó egyenértékű tanúsítvánnyal, vagy az egyenértékű minőségbiztosítási rendszerek egyéb bizonyítékaival.
- mindkét részajánlati körben az ajánlattevőnek be kell mutatnia: Induktív csatolású plazma tömegspektrometria (ICP-MS) vizsgálatra alkalmas mérőberendezés feletti rendelkezési jogának igazolását (saját tulajdon esetén eszköznyilvántartó lap, egyébként bérleti vagy lízing szerződés, vagy előszerződés), valamint csatolnia kell az eszköz paramétereinek a bemutatását, cégszerűen aláírt nyilatkozatban.
- 1-es részajánlati körben, hogy a műszaki leírásban szereplő 2.2.5. - 2.2.15. pontok alatti speciális vizsgálatok esetében igazolni kell, hogy ezek a vizsgálatok olyan laboratóriumban kerülnek elvégzésre, amely ilyen vizsgálatokat már végzett .
17./ A feladatokat a szerződés hatályba lépését követő nap, de nem korábban, mint 2025. január 1. napjával kell megkezdeni.
18. A Vállalkozó által a szerződés aláírását követően benyújtott minőségtervet a Megrendelői észrevételek figyelembevételével véglegesítenie kell, és a munkavégzés megkezdése előtt a Megrendelővel jóvá kell hagyatnia (munkakezdési feltétel).

Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Nemzeti nyilvántartási szám: 15329190-2-41
Postacím: Riadó u. 5
Postai irányítószám: 1026
Postai város: Budapest
Régió: Budapest
🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: dontobizottsag@kt.hu📧
Telefon: +36 18828592📞
Fax: +36 18828593 📠
URL: https://kozbeszerzes.hu🌏 Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni Mint: Felülvizsgálati testület Felülvizsgálati eljárás
Pontos információ a felülvizsgálati eljárások határidejéről (határidejeiről): A Kbt. 148. §-a szerint.
Információk az elektronikus munkafolyamatokról
Elektronikus számlázást fogadunk el
Forrás: OJS 2024/S 194-598422 (2024-10-02)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2025-01-24) Objektum A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Az Atomenergiáról szóló 1996. évi CXVI törvény (az ún. atomtörvény) előírása szerint a radioaktív hulladék elhelyezését, a kiégett fűtőelemek átmeneti tárolását, nukleáris üzemanyagciklus lezárását, valamint a nukleáris létesítmények leszerelését egy a Kormány által kijelölt szerv végzi. Ezt a feladatot Radioaktív Hulladékokat Kezelő Közhasznú Nonprofit Kft. látja el. Az Atomtörvényben meghatározott feladatok ellátásához szükséges a Nemzeti Radioaktívhulladék-tároló (NRHT) és a Radioaktív Hulladék Feldolgozó és Tároló (RHFT) telephelyek környezetének monitorozása, laboratóriumi vizsgálatok elvégzése. A feladatok alapját az illetékes atomenergia-felügyeleti hatóság által elfogadott Monitoring programok képezik. 1. rész Nemzeti Radioaktívhulladék-tároló (NRHT) nem radiológiai célú vízkémiai monitoring tevékenység ellátása a közbeszerzési dokumentumokban meghatározottak szerint. A szerződés teljesítése alatt a 2.1.1. - 2.1.4. pontok szerinti vízmintavételek és helyszíni vizsgálatok, valamint a 2.2.1. - 2.2.4. pontok szerinti laboratóriumi vizsgálatok végzéséhez a Nemzeti Akkreditáló Hatóság MSZ EN ISO 17025 szabvány szerinti, érvényes akkreditációja szükséges. 2. rész Radioaktív Hulladék Feldolgozó és Tároló (RHFT) környezeti monitorozás laboratóriumi hátteret igénylő vizsgálatainak elvégzése a közbeszerzési dokumentumokban meghatározottak szerint. A szerződés teljesítése alatt a 2.1.1. - 2.1.3. pontok szerinti vízmintavételek és helyszíni vizsgálatok, valamint a 2.2.1. - 2.2.7. pontok szerinti laboratóriumi vizsgálatok végzéséhez a Nemzeti Akkreditáló Hatóság MSZ EN ISO 17025 szabvány szerinti, érvényes akkreditációja szükséges.
Az Atomenergiáról szóló 1996. évi CXVI törvény (az ún. atomtörvény) előírása szerint a radioaktív hulladék elhelyezését, a kiégett fűtőelemek átmeneti tárolását, nukleáris üzemanyagciklus lezárását, valamint a nukleáris létesítmények leszerelését egy a Kormány által kijelölt szerv végzi. Ezt a feladatot Radioaktív Hulladékokat Kezelő Közhasznú Nonprofit Kft. látja el. Az Atomtörvényben meghatározott feladatok ellátásához szükséges a Nemzeti Radioaktívhulladék-tároló (NRHT) és a Radioaktív Hulladék Feldolgozó és Tároló (RHFT) telephelyek környezetének monitorozása, laboratóriumi vizsgálatok elvégzése. A feladatok alapját az illetékes atomenergia-felügyeleti hatóság által elfogadott Monitoring programok képezik. 1. rész Nemzeti Radioaktívhulladék-tároló (NRHT) nem radiológiai célú vízkémiai monitoring tevékenység ellátása a közbeszerzési dokumentumokban meghatározottak szerint. A szerződés teljesítése alatt a 2.1.1. - 2.1.4. pontok szerinti vízmintavételek és helyszíni vizsgálatok, valamint a 2.2.1. - 2.2.4. pontok szerinti laboratóriumi vizsgálatok végzéséhez a Nemzeti Akkreditáló Hatóság MSZ EN ISO 17025 szabvány szerinti, érvényes akkreditációja szükséges. 2. rész Radioaktív Hulladék Feldolgozó és Tároló (RHFT) környezeti monitorozás laboratóriumi hátteret igénylő vizsgálatainak elvégzése a közbeszerzési dokumentumokban meghatározottak szerint. A szerződés teljesítése alatt a 2.1.1. - 2.1.3. pontok szerinti vízmintavételek és helyszíni vizsgálatok, valamint a 2.2.1. - 2.2.7. pontok szerinti laboratóriumi vizsgálatok végzéséhez a Nemzeti Akkreditáló Hatóság MSZ EN ISO 17025 szabvány szerinti, érvényes akkreditációja szükséges.
A beszerzés teljes értéke (HÉA nélkül): 46 822 107 HUF 💰
Leírás
A beszerzés leírása:
Nyertes Ajánlattevőnek az NRHT nem radiológiai célú vízkémiai monitoring tevékenységei közül az alább felsorolt feladatokat kell ellátnia. A feladatok részletes ismertetését a szerződés 1. melléklete (Műszaki leírás) tartalmazza. 1.1. Éves üzemeltetési jelentés készítése ;-4db.- 2.1. Mintavétel és helyszíni mérések 2.1.1. Vízmintavétel forrásból, fakadásból, vízfolyásból, technológiai vízből (13 pont); - 88db.- 2.1.2. Vízmintavétel felszín alatti vízből szivattyúzással (9 pont) ;- 36db.- 2.1.3. Vízmintavétel felszín alatti többpakkeres rendszerek zónáiból (35 pont) ;-35db.- 2.1.4. Mederüledék iszapmintavétel (4 pont); - 16db.- 2.2. Laboratóriumi vizsgálatok 2.2.1. Általános vízkémiai vizsgálat vízből (21 komponens); -159db.- 2.2.2. Nyomelemek vizsgálata vízből (26 elem)-159db.- 2.2.3. TOC meghatározása vízből ;-72db.- 2.2.4. Bakteriológiai vizsgálat vízből ;- 4db.- 2.2.5. O-18 és H-2 meghatározása vízből ; -87 db.- 2.2.6. Trícium meghatározása H-3/He-3 módszerrel vízből; -67db.- 2.2.7. Rn-222 meghatározása vízből; -67db. - 2.2.8. Vízkor, C-13 és C-14 meghatározása vízből ; - 67db. - 2.2.9. Nemesgáztartalom és -izotóparány mérése vízből ; - 38db. - 2.2.10. Összes lebegőanyag meghatározása vízből; - 16 db. - 2.2.11. SZOE meghatározása vízből; - 16 db. - 2.2.12. Fő- és nyomelemek vizsgálata iszapból (16 elem) ; - 16db. - 2.2.13. Összes nitrogén meghatározása iszapból; - 16db. - 2.2.14. Szemeloszlás meghatározása; -16db. - 2.2.15 TOC meghatározása iszapból; - 16db. - A megjelölt darabszámok a vizsgálatok várható darabszámát jelölik. Nyertes Ajánlattevő feladata a különböző típusú vizek és a mederüledékek rendszeres akkreditált mintázása, helyszíni paraméterek mérése, és akkreditált vagy referenciával rendelkező módszerrel történő laboratóriumi elemzése, valamint a mért és származtatott adatok adatbázisba (BTM-RADAT) töltése. A mintavételeket szabványos módon kell végrehajtani. A kémiai elemzéseket az adott vizsgálatra akkreditációval rendelkező, illetve a közbeszerzési dokumentumok részét képező műszaki leírás szerinti 2.2.5. - 2 .2.15. feladatok esetében az adott típusú mérés tekintetében referenciával rendelkező laboratóriumban kell elvégezni (szerződéskötési feltétel). Az egyes vizsgálandó komponenscsomagok tartalmát a szerződés 1. melléklet Műszaki leírás 1. táblázata tartalmazza. A minták tartósításáról, csomagolásáról, tárolásáról és szállításáról a nyertes Ajánlattevő gondoskodik. Néhány mintavételi pont csak terepjáróval közelíthető meg. A telephelyi mintavételi pontok egy része az NRHT ellenőrzött területén található, így a belépésre és a munkavégzésre Ajánlatkérő külön előírásai vonatkoznak (UT 3610-07 NRHT területére történő belépés és tartózkodás rendje; UT 7505-20 Felszín alatti közlekedés az NRHT telephely területén). A mintázásra, a minták feldolgozására és mérésére olyan ütemtervet és eljárást kell alkalmazni, amely biztosítja, hogy a mérési eredmények a következő mintavétel előtt, de legkésőbb az adott év december 31-ig megszülessenek. A negyedéves mintavételeket a negyedévek naptári fordulóját követően 10 munkanapon belül kell elvégezni. Nyertes Ajánlattevőnek a szerződés teljesítése alatt mindvégig a Nemzeti Akkreditációs Hivatal által elismert (kiadott) érvényes akkreditációval kell rendelkeznie a közbeszerzési dokumentumok részét képező műszaki leírás 2.1.1. - 2.1.4. és 2.2.1. - 2.2.4. pontjaiban meghatározott feladatokra vonatkozóan. A mérési eredmények mellett metaadatként közölni kell a mérések alapvető adatait: műszer, mérési módszer, kimutatási határ, mérés bizonytalanság. A mért és származtatott eredményeket és a hozzájuk tartozó metaadatokat az adatkezeléssel kapcsolatos Ajánlatkérői elvárásoknak megfelelően .xlsx formátumban kell betölteni az adatbázisba (BTM-RADAT), az Ajánlatkérő feltöltési kézikönyvében foglaltak szerint. A műszaki leírásban szereplő 2.2.5. - 2.2.15. pontok alatti speciális vizsgálatok esetében nyertes Ajánlattevőnek a szerződéskötésig igazolni kell, hogy ezek a vizsgálatok olyan laboratóriumban kerülnek elvégzésre, amely ilyen vizsgálatokat már végzett (szerződéskötési feltétel). A speciális izotóp-geokémiai vizsgálatok kimutatási határával (KH) és mérési bizonytalanságával kapcsolatosan az Ajánlatkérő elvárását a szerződés 1. melléket Műszaki leírás tartalmazza. A nyertes Ajánlattevőnek a tárgyi munka ellátására vonatkozóan az Ajánlatkérő által kiadott érvényes képességvizsgálati igazolással kell rendelkeznie (szerződéskötési feltétel). A képességvizsgálati igazolással kapcsolatos részletes előírásokat a közbeszerzési dokumentumok tartalmazzák.

A radioaktív hulladékok átmeneti tárolását vagy végleges elhelyezését biztosító tároló létesítmények biztonsági követelményeiről és az ezzel összefüggő hatósági tevékenységről szóló 9/2022 (XII. 29.) OAH rendelet 2.3.20.0400. fejezete előírja az üzemeltetési tapasztalatok kapcsán: "A külső hatások és a telephelyi jellemzők változását a tároló létesítmény biztonsági jelentésében meghatározott terjedelemben monitorozni kell. Az adatokat a kockázat növekedésének megelőzése érdekében a biztonsági jelentésben meghatározott rendszerességgel értékelni kell." Az Országos Atomenergia Hivatal (OAH) rendeletének előírásával összhangban a Radioaktív Hulladékokat Kezelő Közhasznú Nonprofit Kft. az SZ-0260 számú, a Tároló létesítmények és telephelyek monitorozása című szabályzatában a 6.3. Mérési eredmények nyomonkövetése és értékelése fejezetben rögzíti a gyűjtött mérési adatok komplex értékelését a monitoring program felülvizsgálati ciklusához igazodva. A monitoring adatok elemzését és értékelését legalább 4 évet átölelő megbízható statisztikai alapadatbázison kell végezni a külső hatások és a telephelyi jellemzők változásának kimutathatósága miatt. A szerződések legalább 48 hónapos időtartamára azért van szükség, mert az azonos laborban (azonos módszerrel) született eredmények hibája hasonló, statisztikailag kevésbé szór, így a laboratóriumi vizsgálatok eredményeinek idősoros elemzésekor a trendek és változások könnyebben felismerhetők, elemezhetők. Ha ennél sűrűbben történik szerződéskötésekből fakadó laboratórium-váltás, akkor a labormérési módszerek és műszerek egyedi specifikus hibája elfedi a kis léptékű változásokat, ellehetetlenítve a szakszerű statisztikai elemzéseket, és így a Radioaktív Hulladékokat Kezelő Közhasznú Nonprofit Kft. nem tud megfelelni az Országos Atomenergia Hivatal által előírt szabályoknak. A Megrendelő köteles fogadni és feldolgozni az olyan elektronikus számlákat, amelyek megfelelnek az EN 16931-1:2017 számú európai szabványnak és az Európai Bizottság által e szabványhoz az Európai Unió Hivatalos Lapjában közzétett szintaxislistának. Az ajánlattevő ajánlatában köteles csatolni, és a nyertes ajánlattevő a teljesítés igazolás mellékleteként is köteles minden esetben csatolni az ukrajnai helyzetet destabilizáló orosz intézkedések miatt hozott korlátozó intézkedésekről szóló 833/2014/EU rendelet módosításáról szóló EU 2022/576 RENDELET (2022. április 8.) 5k. cikke szerinti nyilatkozatot. A kifizetésre vonatkozó főbb jogszabályok: Kbt. 135. § (1) (5)-(6), (10)-(11); 2013.évi V. törvény 6:130.§ (1)-(2), 6:155. § (1). Az ajánlatok valamennyi részre, de külön-külön is benyújthatók.

Postacím: völgy
Információk a lehetőségekről
A lehetőségek leírása:
A műszaki leírásban megadott tételes elszámolású (mintavételi és helyszíni mérések és a laboratóriumi vizsgálatok) mennyiségektől + 5%-os eltérés lehetséges Az opciós rész a tételes elszámolású tevékenységekre előirányzott tevékenységen felüli, előre nem látható feladatok (többlet mérések) fedezetére szolgál. Az opciós rész terhére történő munkavégzés a Megrendelő előzetes írásbeli igénye alapján történik, az elszámolása pedig a nyertes Ajánlattevő által megadott díjakkal és egységárakkal történik. Az opciós tételek lehívására csak a szerződés időtartama alatt van lehetőség. Az opció további részletes leírását a szerződéstervezet tartalmazza.

A feladatok részletes ismertetését a szerződés 1. melléklete (Műszaki leírás) tartalmazza. Nyertes Ajánlattevőnek az alábbi feladatokat kell elvégezni az RHFT környezeti monitorozás laboratóriumi hátteret igénylő vizsgálatai közül: 1.1. Éves üzemeltetési jelentés készítése ; - 4db. - 2.1. Mintavétel és helyszíni mérések 2.1.1. Rendszeres merített vízmintavétel (10 pont) ; - 40db. - 2.1.2. Szükség szerinti merített vízmintavétel (4 pont) ; - 100db. - 2.1.3. Szivattyús vízmintavétel (9 pont) ; - 36db. - 2.2. Laboratóriumi vizsgálatok 2.2.1. Általános vízkémia vízből (21 komponens) ; - 76db. - 2.2.2. Nyomelem vizsgálat vízből (31 elem); - 76db. - 2.2.3. Összes lebegőanyag meghatározása; - 96 db. - 2.2.4. SZOE meghatározása ; - 100 db. - 2.2.5. KOIk meghatározása, - 4db. - 2.2.6. BOI5 meghatározása, - 4db - 2.2.7. 10 perces ülepedő anyag meghatározása 2.2.7.1. Helyszíni mérés ; - 4db - 2.2.7.2 Labormérés; - 4 db. - A megjelölt darabszámok a vizsgálatok várható darabszámát jelölik. A tevékenység célja a Radioaktív Hulladék Feldolgozó és Tároló (RHFT) üzemelése során a felszíni és felszín alatti vízrendszer kémiai összetételében bekövetkező változások és hatások nyomon követése, a kibocsátások ellenőrzése, továbbá adatszolgáltatás a hidrogeokémiai modellezéshez. A tevékenység feladata a különböző típusú vizek mintázása és a laboratóriumi hátteret igénylő vizsgálatok akkreditált elvégzése, a mért és származtatott adatok adatbázisba rendezése, valamint éves üzemeltetési jelentések készítése. A minták tartósításáról, csomagolásáról, tárolásáról és szállításáról a nyertes Ajánlattevő gondoskodik. Néhány mintavételi pont csak terepjáróval közelíthető meg. A telephelyi mintavételi pontok egy része az RHFT ellenőrzött területén található, így a belépésre és a munkavégzésre külön előírások vonatkoznak. Nyertes Ajánlattevőnek a szerződés teljesítése alatt mindvégig a Nemzeti Akkreditációs Hivatal MSZ EN ISO 17025 szabvány szerint kiadott érvényes akkreditációval kell rendelkeznie a közbeszerzési dokumentumok részét képező műszaki leírás 2.1.1. - 2.1.3. és 2.2.1. - 2.2.7. pontjaiban meghatározott feladatokra vonatkozóan. A mérési eredmények mellett metaadatként közölni kell a mérések alapvető adatait: műszer, mérési módszer, kimutatási határ, mérés bizonytalanság. A mért és származtatott eredményeket és a hozzájuk tartozó metaadatokat az adatkezeléssel kapcsolatos Ajánlatkérői elvárásoknak megfelelően xlsx formátumban kell betölteni az adatbázisba (BTM-RADAT), az Ajánlatkérő feltöltési kézikönyvében foglaltak szerint. A nyertes Ajánlattevőnek a tárgyi munka ellátására vonatkozóan az Ajánlatkérő által kiadott érvényes képességvizsgálati igazolással kell rendelkeznie (szerződéskötési feltétel). A képességvizsgálati igazolással kapcsolatos részletes előírásokat a közbeszerzési dokumentumok tartalmazzák.

A műszaki leírásban megadott tételes elszámolású (mintavételi és helyszíni mérések és a laboratóriumi vizsgálatok) mennyiségektől + 5%-os eltérés lehetséges Az opciós rész a tételes elszámolású tevékenységekre előirányzott tevékenységen felüli, előre nem látható feladatok (többlet mérések) fedezetére szolgál. Az opciós rész terhére történő munkavégzés a Megrendelő előzetes írásbeli igénye alapján történik, az elszámolása pedig a nyertes ajánlattevő által megadott díjakkal és egységárakkal történik. Az opciós tételek lehívására csak a szerződés időtartama alatt van lehetőség. Az opció további részletes leírását a szerződéstervezet tartalmazza.

Az eljárás legfontosabb jellemzői:
Az Ajánlatkérő az ajánlatokat a Kbt. 76. § (2) bekezdés c) alapján a legjobb ár-érték arány értékelési szempont szerint értékeli. Mindkét ajánlati rész tekintetében: 1. szempont: Az alkalmasságnál - Az M.2) alkalmassági minimumkövetelményre bemutatott szakember vízmintavétellel és laboratóriumi vízvizsgálatokkal kapcsolatban szerzett szakmai többlettapasztalata (min. 0 hó, max. további 24 hó) (súlyszám: 10) Az értékelés módszere: Egyenes arányosítás 2. szempont: Ajánlati ár az opcionális résszel együtt (nettó Ft) (súlyszám: 90) Az értékelés módszere: Fordított arányosítás

A szerződés odaítélése
1️⃣
A szerződés/tétel odaítélése ✅ Jogorvoslati eljárások
A panaszosok száma: 0
Tétel azonosító száma: LOT-0001
Szerződés száma: K5200-001/25
A szerződés megkötésének időpontja: 2025-01-07 📅
Cím: NRHT nem radiológiai célú vízkémiai monitoring tevékenység
A szerződés címe: https://ekr.gov.hu/ekr-szerzodestar/hu/szerzodesLista?eljarasAzon=EKR001686142024🌏 Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 3
Az elektronikus úton beérkezett pályázatok száma: 3
A kkv-k által benyújtott pályázatok száma: 2
A nem uniós tagállamokból származó ajánlattevőktől beérkezett ajánlatok száma: 0
A más uniós tagállamokból származó ajánlattevőktől beérkezett ajánlatok száma: 0
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 35 874 377 HUF 💰
Az ajánlatot rangsorolták
Helyezés a nyertesek listáján: 1
Ajánlat azonosítója: EKR001686142024/6199
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0001 A vállalkozó neve és címe
Név: MECSEKÉRC Környezetvédelmi Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 11563192202
Postacím: Esztergár Lajos Utca 19
Postai irányítószám: 7633
Postai város: Pécs
Régió: Baranya
🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: istvandiakos@mecsekerc.hu📧
Telefon: +36 72535370📞
Fax: +36 72535388 📠
URL: https://www.mecsekerc.hu🌏
A gazdasági szereplő mérete: Nagyvállalkozás
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 44 344 229 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR001686142024/6231 A vállalkozó neve és címe
Név: Bálint Analitika Mérnöki Kutató és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 12079999243
Postacím: Kondorfa Utca 6-8.
Postai irányítószám: 1116
Postai város: Budapest
Régió: Budapest
🏙️
E-mail: titkarsag@balintanalitika.hu📧
Telefon: +36 12060732📞
Fax: +36 13826137 📠
URL: https://www.balintanalitika.hu🌏 A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 37 802 557 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR001686142024/6295 A vállalkozó neve és címe
Név: Isotoptech Nukleáris és Technológiai Szolgáltató Zrt.
Nemzeti nyilvántartási szám: 11804262409
Postacím: Piac Utca 53. II/9.
Postai irányítószám: 4025
Postai város: Debrecen
Régió: Hajdú-Bihar
🏙️
E-mail: isotoptech@t-online.hu📧
Telefon: +36 52509280📞
Fax: +36 52509282 📠
URL: https://www.isotoptech.com🌏
2️⃣
Tétel azonosító száma: LOT-0002 Tájékoztatás a pályázatokról
A kkv-k által benyújtott pályázatok száma: 3
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 11 218 188 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR001686142024/6223
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0002
A szerződés/tétel teljes értéke: 10 947 730 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR001686142024/6239
A szerződés/tétel teljes értéke: 18 399 849 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR001686142024/6247 A vállalkozó neve és címe
Név: ELGOSCAR Környezettechnológiai Zrt.
Nemzeti nyilvántartási szám: 32075382243
Postacím: Soroksári Út 164. 3. ép. fszt.
Postai irányítószám: 1095
E-mail: iroda@elgoscar.eu📧
Telefon: +36 13637231📞
URL: https://www.elgoscar.eu🌏
Ajánlatkérő hatóság Név és címek
Kapcsolattartó pont: Némethné Szeghő Judit
Kiegészítő információk További információk
Az 1. részre benyújtott Ajánlattevők neve, címe, adószáma: Nyertes Ajánlattevő (1. rész): MECSEKÉRC Környezetvédelmi Zrt. (7633 pécs, Esztergár Lajos u. 19.) (adószám: 11563192-2-02) El nem bírált Ajánlattevők: Bálint Analitika Mérnöki, Kutató és Szolgáltató Kft. (1116 Budapest, Kondorfa u. 6-8.) (adószám: 12079999-2-43) Isotoptech Nukleáris és Technológiai Szolgáltató zrt. (4025 Debrecen, Piac u. 53. II/9.) (adószám: 11804262-4-09) Az 2. részre benyújtott Ajánlattevők neve, címe, adószáma: Nyertes Ajánlattevő (2. rész): Isotoptech Nukleáris és Technológiai Szolgáltató Zrt. (4025 Debrecen, Piac utca 53. II/9.) (adószám: 11804262-4-09) El nem bírált Ajánlattevők: Bálint Analitika Mérnöki Kutató és Szolgáltató Kft. (1116 Budapest, Kondorfa utca 6-8.) (adószám: 12079999-2-43) ELGOSCAR Környezettechnológiai Zrt. (1095 Budapest, Soroksári út 164. 3. ép. fszt.) (adószám: 32075382-2-43)