Vállalkozási szerződés keretében Esztergom Város közigazgatási területén lévő nevelési (óvodák) és alap- valamint középfokú oktatási intézmények (általános, és középiskolák, valamint kollégium) részére közétkeztetési szolgáltatás nyújtása, a szükséges infrastruktúra üzemeltetésével, az előírt infrastrukturális fejlesztések végrehajtásával a közbeszerzési dokumentumokban foglaltak szerint, a mindenkor hatályos, vonatkozó jogszabályi előírások alapján, az ellátásához szükséges gépek, berendezések és eszközök részleges, valamint a szükséges humán erőforrás teljes körű biztosításával. Nyertes ajánlattevő kötelezettsége továbbá az óvodában,az általános, középiskolában és kollégiumban dolgozó alkalmazottak étkeztetése is.
Határidő
Az ajánlatok beérkezésének határideje 2024-06-28.
A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2024-06-10.
Szállítók
A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:
Ajánlati felhívás (2024-06-10) Objektum A közbeszerzés hatálya
Cím: Közétkeztetési szolgáltatás biztosítása
Hivatkozási szám: EKR000518242024
Rövid leírás:
Vállalkozási szerződés keretében Esztergom Város közigazgatási területén lévő nevelési (óvodák) és alap- valamint középfokú oktatási intézmények (általános, és középiskolák, valamint kollégium) részére közétkeztetési szolgáltatás nyújtása, a szükséges infrastruktúra üzemeltetésével, az előírt infrastrukturális fejlesztések végrehajtásával a közbeszerzési dokumentumokban foglaltak szerint, a mindenkor hatályos, vonatkozó jogszabályi előírások alapján, az ellátásához szükséges gépek, berendezések és eszközök részleges, valamint a szükséges humán erőforrás teljes körű biztosításával. Nyertes ajánlattevő kötelezettsége továbbá az óvodában,az általános, középiskolában és kollégiumban dolgozó alkalmazottak étkeztetése is.
Vállalkozási szerződés keretében Esztergom Város közigazgatási területén lévő nevelési (óvodák) és alap- valamint középfokú oktatási intézmények (általános, és középiskolák, valamint kollégium) részére közétkeztetési szolgáltatás nyújtása, a szükséges infrastruktúra üzemeltetésével, az előírt infrastrukturális fejlesztések végrehajtásával a közbeszerzési dokumentumokban foglaltak szerint, a mindenkor hatályos, vonatkozó jogszabályi előírások alapján, az ellátásához szükséges gépek, berendezések és eszközök részleges, valamint a szükséges humán erőforrás teljes körű biztosításával. Nyertes ajánlattevő kötelezettsége továbbá az óvodában,az általános, középiskolában és kollégiumban dolgozó alkalmazottak étkeztetése is.
Szerződés típusa: Szolgáltatások
Termékek/szolgáltatások: Élelmezési szolgáltatások📦 Leírás
Belső azonosító: EKR000518242024/1
A beszerzés leírása:
AK közigazgatási területén lévő nevelési (óvodák) és alap- valamint középfokú oktatási intézmények (általános és középiskolák, valamint kollégium) részére közétkeztetési szolgáltatás nyújtása, a szükséges infrastruktúra üzemeltetésével, az előírt infrastrukturális fejlesztések végrehajtásával a közbeszerzési dokumentumokban foglaltak szerint, a mindenkor hatályos, vonatkozó jogszabályi előírások alapján, az ellátásához szükséges gépek, berendezések és eszközök részleges, valamint a szükséges humán erőforrás teljes körű biztosításával. Nyertes ajánlattevő (AT) kötelezettsége továbbá az óvodában,az általános, középiskolában és kollégiumban dolgozó alkalmazottak étkeztetése is.
Étkeztetési feladatokat ellátása: összesen 9 db óvodai 3 db általános iskolai és 4 db középiskolai, 1 db kollégiumi és 1 db EGYMI intézményben.
AT feladata az Intézményekben a normál étkeztetés, valamint a diétás étkezés biztosítása:
• az óvodáskorú gyermekek részére háromszori, napi egyszeri főétkezést (ebéd) és kétszeri kisétkezést (tízórai, uzsonna), az óvodai alkalmazottak részére egyszeri főétkezést (ebéd)
• az általános iskolás gyermekek részére háromszori, napi egyszeri főétkezést (ebéd) és kétszeri kisétkezést (tízórai, uzsonna), az iskolai alkalmazottak részére egyszeri főétkezést (ebéd),
• az középiskolás gyermekek részére napi egyszeri főétkezést (ebéd)
• a kollégiumi gyermekek részére napi háromszori ( reggeli, ebéd, vacsora , H-CS meleg, P hideg )
Szállítási napok átlagosan 21 nap / 1 hónap
óvoda: 220 szolgáltatási nap/év
általános iskola: 185 szolgáltatási nap/év
középiskola: 185 szolgáltatási nap/év
kollégium: 200 szolgáltatási nap/év
Ajánlatevő feladata az általános és középiskolákban normál A-B menü, valamint a diétás étkezés szolgáltatása a 37/2014. (IV.30.) EMMI rendelet által meghatározottak szerint, a menük szülői elektronikus felületen történő előválasztási lehetőségének biztosításával.
A meleg ételek szállítása kizárólag a szakhatósági előírásoknak megfelelő tehergépkocsival történik, az előírásoknak megfelelően nem egyadagos ételek esetén fertőtleníthető rozsdamentes hőtartó szállítóedényzetben, a diétás előrecsomagolt ételek esetén fogyasztásra kész állapotban, egyszerhasználatos hőtartó csomagolásban.
AT köteles minden intézmény vonatkozásában a felmerülő, jogszabályok szerinti diétás étkezéseket ellátni. A diétás adagokat egyadagos, zárt, csomagolásban, dedikáltan kell elkészíteni, illetve kiszállítani a megadott korcsoportok bármelyikében.
AT az étkeztetés ellátására iskolák esetében tanítási, óvodák esetében nevelési napokon (általában hétfőtől péntekig terjedő időszakban), napján köteles. Amennyiben valamely jogszabály egyéb napokra is tanítási/nevelési napot jelöl meg, akkor a szolgáltatási kötelezettség ezen napra, napokra is kiterjed.
Minimum 2000 adagos főzőkonyhai kapacitás szükséges a szolgáltatás ellátáshoz.
A főzőkonyha biztosítása AT feladata. A szerződés teljesítéséhez igénybe vett főzőkonyhának rendelkeznie kell a létesítmény(ek)re vonatkozó, 2008. évi XLVI. törvény (Éltv.) 23. § (5) bekezdése szerinti minősítéssel.
Napi adagszámok megadása, korcsoportos bontásban
a) Óvodai korcsoport (4-6 év):
Normál tízórai: 673, ebből diétás tízórai: 0
Normál ebéd: 672, ebből diétás ebéd: 18
Normál uzsonna: 673, ebből diétás uzsonna: 0
b) Általános iskolai korcsoport (7-14 év):
Normál tízórai: 322, ebből diétás tízórai: 0
Normál ebéd: 645, ebből diétás ebéd: 23
Normál uzsonna: 100, ebből diétás uzsonna: 0
c) Középiskolai, kollégium korcsoport (15-18 év):
Normál reggeli: 19, ebből diétás reggeli: 0
Normál ebéd: 308, ebből diétás ebéd: 4
Normál vacsora: 51, ebből diétás vacsora: 0
d) Alkalmazotti étkezés
Normál ebéd: 76
A fenti mennyiségek tájékoztatóak, részletes leírás a KD-ban.
AK fenntartja magának a jogot, hogy a megállapított adagszámtól, létszámtól, illetve szállítási naptól a teljesítés során legfeljebb +20% eltérjen, akár intézményenként külön-külön is.
AK a KD-ban meghatározott helyszíneken tálalókonyhákat biztosít.
Az Esztergomi Kőrösy László Középiskolai Kollégiumban – AT igénye szerint – AK rendelkezésére bocsát egy cca. 1200 fő/nap főzőkapacitással rendelkező főzőkonyha kialakítására alkalmas helyiséget. Igény esetén a helyiség főzőkonyhává alakítása AT feladata és költsége.
AT köteles a rendelkezésére bocsátott helyiségeket használatba venni, azokat a megkötött szerződésnek, a jogszabályi és hatósági előírásoknak megfelelően működtetni, üzemeltetni.
AT által ellátandó főbb járulékos feladatok:
• Ételkészítési feladatok AT által biztosított főzőkonyhán,
• A tálalókonyhákon meglévő és átadásra kerülő berendezéseken felül a működéshez szükséges további konyhatechnológiai felszerelések és berendezések biztosítása
• Ételszállítási szolgáltatások;
• Ételhulladék elszállítása vagy elszállíttatása;
• Tálalási, mosogatási, takarítási feladatok elvégzése
• Közüzemi díjak vagy költségtérítés megfizetése;
• Konyhai és éttermi fogyóeszközök biztosítása és pótlása;
• Rovar- és rágcsálóirtás előírások szerinti elvégzése vagy elvégeztetése az intézménnyel összehangolva; - Tálalókonyhai eszközök karbantartása, javítása, pótlása, cseréje;
• Tisztasági festés, mázolás;
• Minőségbiztosítás és élelmiszerbiztonság;- Tűz, munkabiztonság és vagyonvédelem
AT az általa üzemeltetett konyhákon/étkezőkön a szerződés hatályba lépését követő 24 hónapon belül köteles az előírt értékű infrastrukturális fejlesztéseket elvégezni a KD-ban meghatározottak szerint, legalább összesen évi nettó 35 millió Ft értékben.
A szolgáltatás jogszabályoknak és a szerződés rendelkezéseinek maradéktalanul megfelelő ellátása
a nyertes AT feladata és felelőssége, ezért az eszközszükséglettel kapcsolatban általános
követelmény mindazon – rendelkezésre nem álló – eszközök biztosítása, melyek a jogszabály- és
szerződésszerű teljesítéshez szükségesek. AK a dokumentációban meghatározott gépeket, berendezéseket és eszközöket bocsátja a AT rendelkezésére.
A részletes leírást a KD tartalmazza.

Irányítószám: 2500
Város: Esztergom
Ország: Magyarország 🇭🇺
A teljesítés helye: Komárom-Esztergom🏙️
Időtartam: 2 év
További információk a megújításról:
A szerződés határozott 2 év (2 tanév) időtartamra szól. A 2 év nem naptári évet jelöl, hanem tanév szerinti időtartamot, tehát a Szerződés az aláírásának napján jön létre és lép hatályba és 2 tanév időtartamra szól.
A Szerződés - megrendelői elégedettség esetén – legfeljebb egy alkalommal, változatlan feltételekkel, maximum 2 (két) további tanévvel hosszabbítható meg a Kbt. szerződésmódosításra vonatkozó szabályok szerint, a szerződésben részletezettek alapján.

Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): Az ételkészítés és a tálalás helye közötti minél rövidebb szállítási időtartam (km-ben megadva)
Minőségi kritérium (súlyozás): 10
Minőségi kritérium (név): A teljesítésbe bevont szakember többlet szakmai tapasztalata az M.4.1. pont tekintetében bemutatott szakember esetében (egész hónapokban, min. 0 hónap, max. 36 hónap)
A teljesítésbe bevont szakember többlet szakmai tapasztalata az M.4.2. pont tekintetében bemutatott szakember esetében (egész hónapokban, min. 0 hónap, max. 36 hónap)
A táplálkozás-egészségügyi előírásokról szóló rendelet előírásaiban foglalt gyakoriságon felül szolgáltat zöldséget, gyümölcsöt (Igen/Nem)
Minőségi kritérium (súlyozás): 5
Minőségi kritérium (név): Dokumentálásra alkalmas fogyasztói visszajelzési rendszer bevezetésének vállalása igen/nem
Ár ✅
Ár (súlyozás): 60
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0001
Eljárás Az eljárás típusa
Nyílt eljárás ✅
Jogalap: 2014/24/EU irányelv
Az eljárás legfontosabb jellemzői:
Az ajánlatok értékelési szempontok szerinti tartalmi elemeinek értékelése során adható
pontszám: 0-10
A módszer(ek) meghatározása, amellyel a ponthatárok közötti pontszám megadásra kerül:
Nettó ajánlati összár (forint/nap) - fordított arányosítás
Az ételkészítés és a tálalás helye közötti minél rövidebb szállítási időtartam (km-ben megadva) - fordított arányosítás
Szakemberek - egyenes arányosítás
A táplálkozás-egészségügyi előírásokról szóló rendelet előírásaiban foglalt gyakoriságon felül szolgáltat zöldséget, gyümölcsöt (Igen/Nem) - pontkiosztás
Dokumentálásra alkalmas fogyasztói visszajelzési rendszer bevezetésének vállalása igen/nem - pontkiosztás

Adminisztratív információk
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések beérkezésének határideje: 2024-06-28 14:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei: 2024-06-28 16:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei (hely): www.ekr.gov.hu
Az ajánlatok felbontásának feltételei (Tájékoztatás a felhatalmazott személyekről és a felbontási eljárásról): Kbt. 68. §-a és a 424/2017. (XII.19.) Korm. rend. 15. § hatályos rendelkezései.
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️ Leírás
Keretmegállapodások esetén indokolni kell a 4 évet meghaladó időtartamot: none
A közbeszerzési eljárás feltételei
Biztosítéknyújtási kötelezettség áll fenn ✅
A szerződést elnyerő ajánlattevők csoportjának valamilyen jogi formát kell öltenie ✅
Meg kell adni a szerződés teljesítésére kinevezett személyzet tagjainak nevét és szakmai képesítését
Megnyitás dátuma: 2024-06-28 16:00:00 📅
Hely: www.ekr.gov.hu
További információk: Kbt. 68. §-a és a 424/2017. (XII.19.) Korm. rend. 15. § hatályos rendelkezései.
Elektronikus számlázás: Kötelező
Díjazási kritériumok
Súlyozás típusa: Súlyozás (pontok, pontos)
A közbeszerzési eljárás feltételei
A szerződés teljesítési feltételeket tartalmaz ✅
Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk Részvételi feltételek
A feltételek felsorolása és rövid leírása:
Kbt. 114. § (2) bekezdésében foglaltak értelmében az alkalmassági feltételek esetében az Ajánlattevő az ajánlatában csupán arról köteles nyilatkozni, hogy az általa igazolni kívánt alkalmassági követelmények teljesülnek. Az alkalmassági követelmények teljesítésére vonatkozó részletes adatokat nem köteles – de jogosult - megadni. Előbbiek alapján a gazdasági szereplőnek az ajánlatában be kell nyújtania arra vonatkozó nyilatkozatát, hogy megfelel az előírt alkalmassági követelménynek. Az alkalmassági követelményre vonatkozó igazolásokat az ajánlatkérő felhívására szükséges benyújtani, a Kbt. 69. §. (4)-(6) bekezdésében foglaltak alapján.
Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód:
SZ/1. A Kbt. 65. § (1) bekezdés c) pontja és a közétkeztetés tárgyú közbeszerzések tekintetében alkalmazandó eljárások sajátos szabályairól szóló 676/2020. (XII. 28.) Korm. rendelet 4. § (1) bekezdés a) pontja alapján Ajánlattevőnek igazolnia kell, hogy rendelkezik aktív, a közétkeztetési tevékenységre vonatkozó, az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló 2008. évi XLVI. törvény szerinti FELIR azonosítóval. Ajánlatkérő az alkalmassági igazolása körében a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal vonatkozó nyilvántartásából ellenőrzi, hogy Ajánlattevő szerepel-e a FELIR azonosító számmal rendelkező vállalkozásokat nyilvántartó rendszerben.
SZ/2. A Kbt. 65. § (1) bekezdés c) pontja és a közétkeztetés tárgyú közbeszerzések tekintetében alkalmazandó eljárások sajátos szabályairól szóló 676/2020. (XII. 28.) Korm. rendelet 4. § (1) bekezdés b) pontja alapján Ajánlattevőnek igazolnia kell, hogy rendelkezik a szerződés teljesítéséhez igénybe vett főzőkonyha létesítmény(ek)re vonatkozó, az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló 2008. évi XLVI. törvény 23. § (5) bekezdése szerinti valamennyi utolsó, de 3 évnél nem régebbi minősítéssel és be kell mutatnia a minősítés eredményét/eredményeit.
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
SZ/1. Alkalmatlan az Ajánlattevő a szerződés teljesítésére, ha nem rendelkezik aktív, a közétkeztetési tevékenységre vonatkozó, az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló 2008. évi XLVI. törvény szerinti FELIR azonosítóval.
SZ/2. Alkalmatlan az Ajánlattevő a szerződés teljesítésére, ha nem rendelkezik a szerződés teljesítéséhez igénybe vett főzőkonyha létesítmény(ek)re vonatkozó, az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló 2008. évi XLVI. törvény 23. § (5) bekezdése szerinti 3 évnél nem régebbi minősítéssel

Gazdasági és pénzügyi helyzet
A kiválasztási kritériumok listája és rövid leírása:
Gazdasági és pénzügyi alkalmasság
Kbt. 114. § (2) bekezdésében foglaltak értelmében az alkalmassági feltételek esetében az Ajánlattevő az ajánlatában csupán arról köteles nyilatkozni, hogy az általa igazolni kívánt alkalmassági követelmények teljesülnek. Az alkalmassági követelmények teljesítésére vonatkozó részletes adatokat nem köteles – de jogosult - megadni. Előbbiek alapján a gazdasági szereplőnek az ajánlatában be kell nyújtania arra vonatkozó nyilatkozatát, hogy megfelel az előírt alkalmassági követelménynek. Az alkalmassági követelményre vonatkozó igazolásokat az ajánlatkérő felhívására szükséges benyújtani, a Kbt. 69. §. (4)-(6) bekezdésében foglaltak alapján.
Az igazolási módok felsorolása és rövid leírása:
P.1. A 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 19. § (1) bekezdés b) pontja alapján csatolandó az utolsó három mérlegfordulónappal lezárt üzleti évre vonatkozó saját vagy jogelődje számviteli jogszabályok szerinti beszámolója (ha a gazdasági szereplő letelepedése szerinti ország joga előírja közzétételét). Amennyiben a beszámoló a céginformációs szolgálat honlapján megismerhető, a beszámoló adatait az ajánlatkérő ellenőrzi, a céginformációs szolgálat honlapján megtalálható beszámoló benyújtása nem szükséges.
A 321/2015. (X.30.) Korm.rendelet 19. § (2) bekezdésének alkalmazása esetén csatolni kell a működésének ideje alatt a közbeszerzés tárgyából (közétkeztetési szolgáltatás) származó, ÁFA nélkül számított árbevételéről szóló nyilatkozatot.
Ajánlatkérő felhívja a figyelmet arra, hogy amennyiben az ajánlattevő a fenti irattal azért nem rendelkezik, mert olyan jogi formában működik, amely tekintetében az árbevételről szóló nyilatkozat benyújtása nem lehetséges, az e pontokkal kapcsolatban előírt alkalmasságikövetelmény és igazolási mód helyett bármely, az ajánlatkérő által megfelelőnek tekintett egyéb nyilatkozattal vagy dokumentummal igazolhatja pénzügyi és gazdasági alkalmasságát. Az érintett ajánlattevő kiegészítő tájékoztatás kérése során köteles alátámasztani, hogy olyan jogi formában működik, amely tekintetében az árbevételről szóló nyilatkozat benyújtása nem lehetséges és tájékoztatást kérni az e pontokkal kapcsolatban előírt alkalmassági követelmény és igazolási mód helyett az alkalmasság igazolásának ajánlatkérő által elfogadott módjáról a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 19. § (3) bekezdés szerint.
E körben az ajánlatkérő rögzíti, hogy egyéni vállalkozók esetében az adóbevallás benyújtása az előírás (esetükben kiegészítő tájékoztatás kérés nem szükséges).
P.1. Alkalmatlan az ajánlattevő, ha saját vagy jogelődje számviteli jogszabályok szerinti beszámolójának eredménykimutatása alapján az utolsó három mérlegfordulónappal lezárt üzleti évben az üzemi (üzleti) tevékenység eredménye egynél több évben negatív volt.
A 321/2015. (X.30.) Korm.rendelet 19. § (2) bekezdés szerinti esetben - azaz, ha az ajánlattevő azért nem rendelkezik beszámolóval az ajánlatkérő által előírt teljes időszakban, mert az időszak kezdete után kezdte meg működését - az ajánlattevő alkalmatlan, ha működésének ideje alatt a közbeszerzés tárgyából (közétkeztetési szolgáltatás) származó nettó árbevétele nem éri el a 200 millió Ft-ot.
A kiválasztási kritériumok listája és rövid leírása

Műszaki és szakmai képességek
Kbt. 114. § (2) bek. értelmében az alkalmassági feltételek esetében az AT az ajánlatában csak arról köteles nyilatkozni, hogy az általa igazolni kívánt alkalmassági követelmények teljesülnek. Az alk. köv. teljesítésére vonatkozó részletes adatokat nem köteles – de jogosult - megadni. Így ATnek (illetve, ha az adott követelményt kapacitást nyújtó szervezet teljesíti, akkor a kapacitást nyújtó szervezetnek) ajánlatában be kell nyújtania arra vonatkozó nyilatkozatát, hogy megfelel az előírt alkalmassági követelménynek.
Figyelemmel a Kbt. 69. § (7) bekezdésére, AK az M2. és az M4. követelmény vonatkozásában előírja, hogy az értékelési szemponthoz kapcsolódó alkalmassági követelmény ellenőrzése érdekében főzőkonyhára vonatkozó dokumentumokat (amely tartalmazza annak címét és az alk. köv-kre vonatkozó adatokat), a szakember önéletrajzát, amely tartalmazza mind az alkalmasság, mind az értékelés szempontjából releváns többlettapasztalatot, már az ajánlattétel során be kell nyújtani.
Az alkalmassági követelményre vonatkozó egyéb igazolásokat az AK felhívására szükséges benyújtani, a Kbt. 69. §. (4)-(6) bekezdésében foglaltak alapján.
M.1. ATnek az ajánlatához csatolnia szükséges a HACCP vagy egyenértékű élelmiszer-biztonsági rendszer meglétéről szóló tanúsítványt/tanúsítást, vagy az egyenértékű élelmiszer-biztonsági intézkedéseinek részletes leírását. (321/2015. (X.30.) Kormányrendelet 21. § (3) bekezdés c) pont).
M.2. Szakhatósági működési engedély egyszerű másolatban történő benyújtása, amely a minősítéssel rendelkező főzőkonyhára vonatkozik. (Korm. rend 21. § (3) i) pont).
M.3. ATnek az M.3. pont szerinti műszaki-alkalmassági minimumkövetelményeknek való megfelelés érdekében igazolható az ajánlati felhívás feladásától visszafelé számított három évben (36 hónapban) szerződésszerűen teljesített és az ajánlati felhívás feladásától visszafelé számított hat évben (72 hónapban) megkezdett legjelentősebb, közbeszerzés tárgya szerinti (közétkeztetési szolgáltatás) referenciáinak ismertetését, figyelemmel a Korm. rend 21. § (3) bek a) pontjában és (3a) bek-ben, a 21/A. §-ában, valamint a 22. § (1)-(2) bek-ben foglaltakra.
A szerződést kötő másik fél által adott igazolásnak, illetve az AT nyilatkozatának tartalmaznia kell legalább:
- a szerződést kötő másik fél megnevezését (név és cím),
- a szerződést kötő másik fél kapcsolattartójának nevét és elérhetőségét,
- a szerződés tárgyának rövid leírását olyan részletességgel, melyből az alkalmassági feltételnek való megfelelés egyértelműen megállapítható,
- a teljesítés/szállítás alkalmasság szempontjából releváns mennyiségi, ellenszolgáltatási paramétereit
- a teljesítés (részteljesítés) idejét (kezdő és befejezésének időpontja év, hónap, nap megadásával),
- nyilatkozatot arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e.
Az ajánlatkérő a referencia tekintetében a kezdő napon a szerződés megkötésének napját, illetve részteljesítés esetén a részteljesítés tényleges megkezdésének napját érti.
M.4. AT mutassa be a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21. § (3) bek b) pontja alapján azokat a szakembereket, akiket be kíván vonni a teljesítésbe. Csatolandó dokumentumok: a szakemberek bevonására, ismertetésére vonatkozó nyilatkozat, a szakember saját kezűleg aláírt szakmai önéletrajza, olyan részletezettséggel, hogy annak alapján az alkalmasság minimumkövetelményei között előírt feltételek megléte - azaz a szakmai tapasztalat év-hónap pontossággal - egyértelműen megállapítható legyen, a végzettséget, vagy képzettséget igazoló adatok megadása, a szakember által aláírt, rendelkezésre állási és arra vonatkozó nyilatkozata, hogy az eljárásba bevonásáról tudomással bír. Csatolni kell a végzettséget, képzettséget igazoló okiratok egyszerű másolatát is. Az időben párhuzamos gyakorlati/tapasztalati idők csak egyszer számítanak bele az adott szakember tapasztalati idejébe. Minden a szakmai önéletrajzban feltüntetett naptári hónap egész hónapként kerül figyelembe vételre.
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
M.1. HACCP minőségbiztosítási rendszer, vagy azzal egyenértékű, az Európai Unió más tagállamában bejegyzett szervezettől származó tanúsítvány, vagy a felsorolt rendszer működtetésének egyéb bizonyítékai, a minőségbiztosítás érdekében tett intézkedések leírása. A tanúsítvány érvényességi területének ki kell terjednie a diétás étkeztetésre is.
M.2. Szakhatósági működési engedéllyel rendelkező főzőkonyha, legalább 1400 fő/nap főzőkapacitással rendelkezik.
M.3. AT alkalmatlan amennyiben nem rendelkezik legalább az eljárást megindító felhívás feladásától visszafelé számított 3 év alatt befejezett, de legfeljebb 6 éven belül megkezdett, legalább 12 hónapon keresztül folyamatosan teljesített, az alábbi korcsoportonkénti adagszámok mindegyikét magában foglaló, jogszabály- és szerződésszerűen végzett közétkeztetési szolgáltatások nyújtására vonatkozó referenciával:
— 4-6 év korcsoport ebéd: 500 adag/nap; és
— 7-14 év korcsoport ebéd: 480 adag/nap; és
— 15-18 év korcsoport ebéd: 230 adag/nap
A referenciának valamennyi korcsoportra és intézménytípusra (óvoda, általános iskola, középiskola) ki kell terjednie.
M.4.1. Alkalmatlan az AT amennyiben nem rendelkezik legalább 1 fő élelmezésvezetői végzettséggel rendelkező, közétkeztetésben legalább 12 hónap tapasztalattal rendelkező szakemberrel.
M.4.2. Alkalmatlan az AT amennyiben nem rendelkezik legalább 1 fő dietetikus végzettséggel rendelkező, közétkeztetésben legalább 12 hónap tapasztalattal rendelkező szakemberrel.
Ajánlatkérő a szakemberek között az átfedés lehetséges.
A fentiekben megjelölt alkalmassági követelménynek a közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek.
Alkalmazandóak továbbá a Kbt. 65. §-ának (6)-(7), (9) és (11)-(12), valamint a Kbt. 140. §-ának (9) bek-ben foglaltak. Továbbá felhívjuk a figyelmet a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 1.§ (7) és 24. § (1) bekezdésére is.

Részvételi feltételek
A gazdasági szereplők azon csoportjának jogi formája, amelynek a szerződést oda kell ítélni:
AK nem teszi lehetővé gazdálkodó szervezet (projekttársaság) létrehozását, azt kifejezetten kizárja.
Kauciók és garanciák:
Az eljárásban való részvétel ajánlati biztosíték adásához kötött.
Az ajánlati biztosíték mértéke: 5000000 forint.
Ajánlatkérő fizetési számlaszáma: 11740054-15729600
A Kbt. 54. § (1) bek. alapján az ajánlati biztosítékot legkésőbb az ajánlati kötöttség beálltáig (ajánlattételi határidő) kell rendelkezésre bocsátani. A biztosíték az ajánlattevő választása szerint teljesíthető az előírt pénzösszegnek az ajánlatkérő fizetési számlájára történő befizetésével, pénzügyi intézmény vagy biztosító által vállalt garancia vagy készfizető kezesség biztosításával, vagy biztosítási szerződés alapján kiállított - készfizető kezességvállalást tartalmazó - kötelezvénnyel.
Az ajánlati biztosítéknak az ajánlati kötöttség lejáratáig kell rendelkezésre állnia.
Az ajánlati biztosítékkal kapcsolatban irányadó a Kbt. 35. § (5) bek., 73. § (6) bek. b) pont.

A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre:
Ajánlatkérő előleget nem fizet. Nyertes Ajánlattevő a leszállított mennyiségről a szállítólevelek
alapján havonta állíthat ki számlát. Kifizetés a Kbt. 135. § (1), (5) és (6) bek. valamint a Ptk. 6:130
(1)-(2) bek. szerint. A kifizetés számla kézhezvételét követő 30 napos banki átutalással történik. A fizetési késedelemre és tartozás megfizetésére a Ptk. 6:155. §-ban foglaltak az irányadók. Az ajánlattétel, a szerződéskötés és a kifizetés pénzneme a magyar forint. A fizetés részletes szabályait a szerződéstervezet tartalmazza.
A Kbt. 27/A. §-ára figyelemmel az ajánlatkérő köteles fogadni és feldolgozni az olyan elektronikus számlákat, amelyek megfelelnek az EN 16931-1:2017 számú európai szabványnak és az Európai Bizottság által e szabványhoz az Európai Unió Hivatalos Lapjában közzétett szintaxislistának.
A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre

A szerződéssel kapcsolatos feltételek
A szerződés teljesítésének feltételei:
Késedelmi kötbér mértéke: 30 percet elérő vagy meghaladó késedelmes szállítás esetén
alkalmanként, az adag nettó egységárának a 20 %-a, szorozva a késedelmesen szállított adagok
számával. Hibás teljesítési kötbér: a hibás teljesítéssel érintett étel szállítmány nettó ellenértékének 10 %-a. Meghiúsulási kötbér: ha a késedelem meghaladja a 2 órát, mértéke az elmaradt adagok nettó
egységárának 200 %-a. A rendkívüli felmondás mellett alkalmazott meghiúsulási kötbér mértéke: 4.000.000 Ft . A részletes feltételeket a közbeszerzési dokumentumok (szerződéstervezet) tartalmazza.

Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, akivel szemben a Kbt. 62. § (1)-(2) bekezdéseiben foglalt kizáró okok fennállnak.
Az ajánlattevőnek a 321/2015 (X.30) Korm. rend. (a továbbiakban: Kr.) 17. § (1) bek. szerint egyszerű nyilatkozatot kell benyújtania EKR-ben arról, hogy nem tartozik a felhívásban előírt kizáró okok hatálya alá, valamint a Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kb) pontját a Kr. 8. § i) pont ib) alpontjában, a nem Magyarországon letelepedett ajánlattevő a Kr. 10. § g) pont gb) alpontjában foglaltak szerint kell igazolnia.
Az egységes európai közbeszerzési dokumentum nem alkalmazandó, azonban az ajánlatkérő elfogadja, ha az ajánlattevő a Kr. 7. § szerinti - korábbi közbeszerzési eljárásban felhasznált - egységes európai közbeszerzési dokumentumot nyújt be, feltéve, hogy az abban foglalt információk megfelelnek a valóságnak, és tartalmazzák az ajánlatkérő által a kizáró okok és az alkalmasság igazolása tekintetében megkövetelt információkat. Az egységes európai közbeszerzési dokumentumban foglalt információk valóságtartalmáért az ajánlattevő felel.
Az alvállalkozó vagy az alkalmasság igazolásában részt vevő más szervezet vonatkozásában az ajánlattevő a Kr. 17. § (2) bek. alapján EKR-ben nyilatkozatot nyújt be arról, hogy az alvállalkozók és az alkalmasság igazolásában résztvevő más szervezetek/személyek vonatkozásában nem állnak fenn az eljárásban előírt kizáró okok.
A kizáró okok vonatkozásában ajánlatkérő hivatkozni kíván a Kbt. 64. § szerinti öntisztázással kapcsolatos rendelkezésekre, továbbá a Kbt. 74. §-ában foglalt rendelkezésekre.
A Kr. 1. § (7) bekezdése alapján felhívja ajánlattevők figyelmét, hogy a kizáró okokra és az alkalmassági követelményekre vonatkozóan a közbeszerzés megkezdését megelőzően kiállított igazolások is benyújthatóak (felhasználhatóak) mindaddig, ameddig az igazolásokban foglalt tény, illetve adat tartalma valós. Ajánlatkérő - ellenkező bizonyításig - az adat valóságtartalmát az ajánlattevő erre vonatkozó külön nyilatkozata nélkül vélelmezi.

1. AK megvizsgálta, hogy a beszerzés tárgyának jellege és a szerződéshez kapcsolódó további körülmények lehetővé teszik-e a közbeszerzés egy részére történő ajánlattételt. AK ez alapján megállapította, hogy a beszerzés tárgyát képező egységes, komplett szolgáltatás esetében gazdasági és műszaki szempontok miatt ésszerűtlen a részajánlattétel biztosítása, a beszerzés tárgya nem osztható oly módon, hogy az a közpénzek hatékony felhasználását eredményezné. A közétkeztetés, az egyes részfeladatok különböző vállalkozások általi ellátása a munkaszervezés, és az egy rendelkezésre álló főzőkonyha szempontjából nem kezelhető, az esetleges szerződésszegés következményei - a felelősség ellenőrizhetetlen megoszlása miatt - nem érvényesíthetők. Mivel csak 1 db főzőkonyha áll rendelkezésre, a többi érintett intézményben csak tálalókonyha működik, így mind az előállítási, mind a szállítási költségek akkor csökkenthetők leginkább, ha egy ajánlattevő látja el a teljes település közétkeztetési szolgáltatását. A nagyobb mennyiségben történő előállítástól, és a teljes mennyiség egyszerre történő szállításától AK nemcsak költségmegtakarítást, és így alacsonyabb ajánlati árakat vár, hanem kisebb környezeti terhelést is, melyet szintén kiemelt szempontnak tekint. A konyhákon belül több szolgáltató működése organizációs zavart okozna. A szolgáltatás komplex jellege miatt annak megbontása a teljesítés műszaki lehetetlenülése mellett a beszerzés ellenértékének növekedését is eredményezné és aránytalan terhet jelentene. Ennek megfelelően AK nem teszi lehetővé a részajánlattételt.
2. Az ajánlatban benyújtott dokumentumokkal, nyilatkozatokkal kapcsolatban irányadó a Kbt. 41/A. § és 57. § (1) bek. b) pontja, 69. § (11a) bek.
3. Ajánlatkérő (AK) nem teszi lehetővé többváltozatú (alternatív) ajánlat tételét.
4. Az eljárás és az ajánlattétel nyelve a magyar, az eljárás során kommunikáció semmilyen más nyelven nem fogadható el. Fordítás Kbt. 47. § (2) bek.
5. AK alkalmazza a Kbt. 75. § (2) bek. e) pontját.
6. AK a Kbt. 114. § (6a) bek. alapján az aránytalanul alacsony ár és egyéb aránytalan vállalásokat nem vizsgálja és nem alkalmazza a 73. § (2) bek.-t.
7. AK nem alkalmazza a Kbt. 114. § (11) bek.-ben foglaltakat.
8. Közös ajánlattétel esetén irányadó a Kbt. 35. §.
9. AK a hiánypótlásra a Kbt. 71. § szerint teljes körben lehetőséget biztosít.
10. A Kbt. 114. § (6) bek. szerint kieg. táj.-t az AT hat.idő lejárta előtt ésszerű időben köteles AK megadni. AK észszerű időnek az AT hat.idő lejárta előtti 3. munkanapot tekinti. AK minden esetben ésszerűnek tekinti, ha a kieg. táj. kérés legkésőbb az AT hat.idő lejárta előtti 5. munkanapon AK-hoz beérkezik.
11. A Kbt. 114. § (2) bek. alapján az ajánlattevőnek (AT) nyilatkoznia kell arról, hogy a kizáró okok nem állnak fenn. Gazdasági szereplő nyilatkozni köteles, hogy az általa igazolni kívánt alk. köv.-ek teljesülnek, a részletes adatokat nem köteles megadni. A gazd. szereplő a részletes adatokat tartalmazó, az előírt alk. köv.-ek tekintetében az előírt igazolások benyújtására vonatkozó szabályok szerint, AK 69. § szerinti felhívására köteles benyújtani. Az ajánlatban, azaz az előírtnál korábban benyújtott igazolásokkal kapcsolatban a Kbt. 69. § (4) bek. irányadó. AK a Kbt.81.§(5) bek értelmében a bírálatot az ajánlatok értékelését követően, csak az értékelési sorrend szerint legkedvezőbb ajánlatot tett AT és az őt követő egy vagy több legkedvezőbb AT tekintetében végzi el.
12. Az alkalmassági követelmények feltételei a minősített AT-k jegyzékéhez képest szigorúbbak.
13. Az ajánlati kötöttség időtartama az ajánlattételi határidőtől számított 30 nap.
14. AT-nek az ajánlatához csatolnia kell a részletes árajánlatot (Ártáblázat). A részletes árajánlat táblázatot AK a KD között rendelkezésére bocsátja, további információ KD-ban.
15. AT szakmai ajánlata részeként köteles benyújtani a hatályos 37/2014. (IV.30.) EMMI rendelet a
közétkeztetésre vonatkozó táplálkozás-egészségügyi előírásainak megfelelően összeállított
mintaétlapot. A mintaétlap a műszaki-szakmai ajánlat részét képezi, ezért a Kbt. 71. § (8)
bekezdés b) pontjára tekintettel az AK felhívja az AT figyelmét arra, hogy AK hiánypótlási
felhívás kibocsátása nélkül érvénytelenné nyilvánítja az ajánlatot, amennyiben a mintaétlap az
egyáltalán nem kerül benyújtásra. AK érvénytelennek nyilvánítja AT ajánlatát, akkor is, ha a
benyújtott mintaétlapja nem felel meg a hatályos jogszabályi előírásoknak, különös tekintettel
a 37/2014 EMMI rendeletnek
16. AK kizárja azt az AT-t, aki számára nem kell nemzeti elbánást nyújtani.
17. Ajánlattevőnek vállalniak kell, hogy a 676/2020. (XII.28.) Korm rendelet 4. § (2) bekezdésében foglaltak szerint a szerződés teljesítése során legalább a beszerzett termékek összértékének 80 százalékának a közétkeztetési rövid ellátási láncban beszerzett termékekből, illetve a helyi élelmiszer termékekből kell származnia. Nyertes ajánlattevőnek a szerződés teljesítése során e rendelkezést figyelembe kell venni, az erre vonatkozó rendelkezést a KD részét képező szerződéstervezet is tartalmazza. A nyertes ajánlattevő köteles a nyomonkövetési dokumentációjából külön jogszabály szerint elektronikus úton adatot szolgáltatni a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (a továbbiakban: NÉBIH), valamint a Nemzeti Népegészségügyi Központ részére, az előző bekezdésben foglalt kötelezettség teljesítésének igazolása céljából.
18. A szerződéskötés feltétele, hogy nyertes ajánlattevő rendelkezzen a szerződés tárgya szerinti tevékenységre (közétkeztetési szolgáltatás) kiterjedő, legalább 200.000 Ft/év és 100.000 Ft/kár összegű érvényes felelősségbiztosítással.
19. A szerződéskötés feltétele, hogy nyertes ajánlattevő rendelkezzen független szervezet által kiállított, érvényes közétkeztetési tevékenységre vonatkozó, diétás ételek készítésére is kiterjedő ISO 22000 (Élelmiszerbiztonsági Irányítási Rendszer), vagy azzal egyenértékű minőségbiztosítási tanúsítvánnyal, vagy minősítéssel, vagy azzal egyenértékű minőség biztosítása érdekében tett intézkedések leírását tartalmazó okirattal, egyéb bizonyítékkal.
20. Jelen eljárás a Kbt. 21. § (2) bekezdése alapján a Kbt. Harmadik Része szerint, nemzeti eljárás rendben, a Kbt.112. § (b) pontja alapján nyílt közbeszerzési eljárás szabályai szerint lefolytatandó közbeszerzési eljárás.
21. ATnek, a közös ATnek valamint a kapacitást nyújtó szervezetnek/személynek csatolnia kell az ajánlatot aláíró személy aláírási címpéldányát, aláírás-mintáját. (Term. személy esetén a személyazonosító okmány vagy egyéb, az aláírás hitelességének igazolására alkalmas dokumentum másolati példányának benyújtása elfogadott). Amennyiben az ajánlatot meghatalmazott írja alá, csatolni kell a cégkivonat szerint az AT képviseletére feljogosított tisztségviselőtől kapott teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalt meghatalmazás egyszerű másolati példányát.
22. Az ajánlatában csatolni kell ajánlattevő nyilatkozatát az ukrajnai helyzetet destabilizáló orosz intézkedések miatt hozott korlátozó intézkedésekről szóló 833/2014/EU tanácsi rendelet 5k. cikk (1) bekezdése szerinti tilalom vonatkozásában.

Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Nemzeti nyilvántartási szám: 15329190-2-41
Postacím: Riadó u. 5
Postai irányítószám: 1026
Postai város: Budapest
Régió: Budapest🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: dontobizottsag@kt.hu📧
Telefon: +36 18828592📞
Fax: +36 18828593 📠
URL: https://kozbeszerzes.hu🌏 Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni Mint: Felülvizsgálati testület Felülvizsgálati eljárás
Pontos információ a felülvizsgálati eljárások határidejéről (határidejeiről): A KBt. 148. §-a alapján.
Információk az elektronikus munkafolyamatokról
Elektronikus számlázást fogadunk el
Forrás: OJS 2024/S 113-347139 (2024-06-10)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2024-09-12) Objektum A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke (HÉA nélkül): 3 217 365 HUF 💰
A szerződés odaítélése
A szerződés/tétel odaítélése ✅ Jogorvoslati eljárások
A panaszosok száma: 0
Tétel azonosító száma: LOT-0001
Szerződés száma: 1
A szerződés megkötésének időpontja: 2024-08-16 📅
A szerződés címe: https://ekr.gov.hu/ekr-szerzodestar/hu/szerzodesLista?eljarasAzon=EKR000518242024🌏 Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 2
Az elektronikus úton beérkezett pályázatok száma: 2
A kkv-k által benyújtott pályázatok száma: 0
A nem uniós tagállamokból származó ajánlattevőktől beérkezett ajánlatok száma: 0
A más uniós tagállamokból származó ajánlattevőktől beérkezett ajánlatok száma: 0
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 3 217 365 HUF 💰
Az ajánlatot rangsorolták
Helyezés a nyertesek listáján: 1
Ajánlat azonosítója: EKR000518242024/1064
Az ajánlattevő fél vezetője ✅ Az alvállalkozással kapcsolatos információk
Az alvállalkozásba adott szerződésrész százalékos aránya ismert ✅
Leírás: M.2. főzőkonyha biztosítása
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0001
Arány (%): 4
A szerződés alvállalkozásba adandó részének rövid leírása: M.2. főzőkonyha biztosítása
A szerződést valószínűleg alvállalkozóval kötik meg ✅ A vállalkozó neve és címe
Név: Hungast Vital Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: 10798274244
Postacím: Fehérvári Út 85.
Postai irányítószám: 1119
Postai város: Budapest
Régió: Budapest🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: kozbeszerzes@hungast.hu📧
Telefon: +36 18010900📞
Fax: +36 18010901 📠
URL: https://www.hungast.hu🌏
A tulajdonos állampolgársága: Magyarország 🇭🇺
A gazdasági szereplő mérete: Nagyvállalkozás
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 3 449 050 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR000518242024/1072 A vállalkozó neve és címe
Név: Prizma-Junior Közétkeztetési Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 10929764213
Postacím: Bereki Utca 30.
Postai irányítószám: 2209
Postai város: Péteri
E-mail: pal.katalin@prizma.hu📧
Telefon: +36 309708066📞
Fax: +36 13711721 📠
URL: https://prizma.hu/🌏
Kiegészítő információk További információk
1. Beérkezett részvételi jelentkezések száma: 0
A beérkezett ajánlatok száma: 2
Elektronikus úton beérkezett ajánlatok száma: 2
Mikrovállalkozásoktól érkezett ajánlatok száma: 0
Kisvállalkozásoktól érkezett ajánlatok száma: 0
Középvállalkozásoktól érkezett ajánlatok száma: 0
Kkv-któl érkezett ajánlatok száma (kkv-a 2003/361/EK bizottsági ajánlásban meghatározottak szerint): 0
Az ajánlatkérő országától eltérő EGT-országban bejegyzett ajánlattevők ajánlatai: 0
Az EGT-n kívüli országokban bejegyzett ajánlattevők ajánlatai: 0
Ellenőrzött és érvénytelen ajánlatok száma: 1
Ellenőrzött, de az irreálisan alacsony ár vagy költség miatt
érvénytelen ajánlatok száma: 0
Nem ellenőrzött ajánlatok száma: 0

Forrás: OJS 2024/S 179-550725 (2024-09-12)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2025-11-11) Objektum A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke (HÉA nélkül): 3 217 365 HUF 💰
Leírás
A beszerzés leírása:
AK közigazgatási területén lévő nevelési (óvodák) és alap- valamint középfokú oktatási intézmények (általános és középiskolák, valamint kollégium) részére közétkeztetési szolgáltatás nyújtása, a szükséges infrastruktúra üzemeltetésével, az előírt infrastrukturális fejlesztések végrehajtásával a közbeszerzési dokumentumokban foglaltak szerint, a mindenkor hatályos, vonatkozó jogszabályi előírások alapján, az ellátásához szükséges gépek, berendezések és eszközök részleges, valamint a szükséges humán erőforrás teljes körű biztosításával. Nyertes ajánlattevő (AT) kötelezettsége továbbá az óvodában,az általános, középiskolában és kollégiumban dolgozó alkalmazottak étkeztetése is. Étkeztetési feladatokat ellátása: összesen 9 db óvodai 3 db általános iskolai és 4 db középiskolai, 1 db kollégiumi és 1 db EGYMI intézményben. AT feladata az Intézményekben a normál étkeztetés, valamint a diétás étkezés biztosítása: • az óvodáskorú gyermekek részére háromszori, napi egyszeri főétkezést (ebéd) és kétszeri kisétkezést (tízórai, uzsonna), az óvodai alkalmazottak részére egyszeri főétkezést (ebéd) • az általános iskolás gyermekek részére háromszori, napi egyszeri főétkezést (ebéd) és kétszeri kisétkezést (tízórai, uzsonna), az iskolai alkalmazottak részére egyszeri főétkezést (ebéd), • az középiskolás gyermekek részére napi egyszeri főétkezést (ebéd) • a kollégiumi gyermekek részére napi háromszori ( reggeli, ebéd, vacsora , H-CS meleg, P hideg ) Szállítási napok átlagosan 21 nap / 1 hónap óvoda: 220 szolgáltatási nap/év általános iskola: 185 szolgáltatási nap/év középiskola: 185 szolgáltatási nap/év kollégium: 200 szolgáltatási nap/év Ajánlatevő feladata az általános és középiskolákban normál A-B menü, valamint a diétás étkezés szolgáltatása a 37/2014. (IV.30.) EMMI rendelet által meghatározottak szerint, a menük szülői elektronikus felületen történő előválasztási lehetőségének biztosításával. A meleg ételek szállítása kizárólag a szakhatósági előírásoknak megfelelő tehergépkocsival történik, az előírásoknak megfelelően nem egyadagos ételek esetén fertőtleníthető rozsdamentes hőtartó szállítóedényzetben, a diétás előrecsomagolt ételek esetén fogyasztásra kész állapotban, egyszerhasználatos hőtartó csomagolásban. AT köteles minden intézmény vonatkozásában a felmerülő, jogszabályok szerinti diétás étkezéseket ellátni. A diétás adagokat egyadagos, zárt, csomagolásban, dedikáltan kell elkészíteni, illetve kiszállítani a megadott korcsoportok bármelyikében. AT az étkeztetés ellátására iskolák esetében tanítási, óvodák esetében nevelési napokon (általában hétfőtől péntekig terjedő időszakban), napján köteles. Amennyiben valamely jogszabály egyéb napokra is tanítási/nevelési napot jelöl meg, akkor a szolgáltatási kötelezettség ezen napra, napokra is kiterjed. Minimum 2000 adagos főzőkonyhai kapacitás szükséges a szolgáltatás ellátáshoz. A főzőkonyha biztosítása AT feladata. A szerződés teljesítéséhez igénybe vett főzőkonyhának rendelkeznie kell a létesítmény(ek)re vonatkozó, 2008. évi XLVI. törvény (Éltv.) 23. § (5) bekezdése szerinti minősítéssel. Napi adagszámok megadása, korcsoportos bontásban a) Óvodai korcsoport (4-6 év): Normál tízórai: 673, ebből diétás tízórai: 0 Normál ebéd: 672, ebből diétás ebéd: 18 Normál uzsonna: 673, ebből diétás uzsonna: 0 b) Általános iskolai korcsoport (7-14 év): Normál tízórai: 322, ebből diétás tízórai: 0 Normál ebéd: 645, ebből diétás ebéd: 23 Normál uzsonna: 100, ebből diétás uzsonna: 0 c) Középiskolai, kollégium korcsoport (15-18 év): Normál reggeli: 19, ebből diétás reggeli: 0 Normál ebéd: 308, ebből diétás ebéd: 4 Normál vacsora: 51, ebből diétás vacsora: 0 d) Alkalmazotti étkezés Normál ebéd: 76 A fenti mennyiségek tájékoztatóak, részletes leírás a KD-ban. AK fenntartja magának a jogot, hogy a megállapított adagszámtól, létszámtól, illetve szállítási naptól a teljesítés során legfeljebb +20% eltérjen, akár intézményenként külön-külön is. AK a KD-ban meghatározott helyszíneken tálalókonyhákat biztosít. Az Esztergomi Kőrösy László Középiskolai Kollégiumban – AT igénye szerint – AK rendelkezésére bocsát egy cca. 1200 fő/nap főzőkapacitással rendelkező főzőkonyha kialakítására alkalmas helyiséget. Igény esetén a helyiség főzőkonyhává alakítása AT feladata és költsége. AT köteles a rendelkezésére bocsátott helyiségeket használatba venni, azokat a megkötött szerződésnek, a jogszabályi és hatósági előírásoknak megfelelően működtetni, üzemeltetni. AT által ellátandó főbb járulékos feladatok: • Ételkészítési feladatok AT által biztosított főzőkonyhán, • A tálalókonyhákon meglévő és átadásra kerülő berendezéseken felül a működéshez szükséges további konyhatechnológiai felszerelések és berendezések biztosítása • Ételszállítási szolgáltatások; • Ételhulladék elszállítása vagy elszállíttatása; • Tálalási, mosogatási, takarítási feladatok elvégzése • Közüzemi díjak vagy költségtérítés megfizetése; • Konyhai és éttermi fogyóeszközök biztosítása és pótlása; • Rovar- és rágcsálóirtás előírások szerinti elvégzése vagy elvégeztetése az intézménnyel összehangolva; - Tálalókonyhai eszközök karbantartása, javítása, pótlása, cseréje; • Tisztasági festés, mázolás; • Minőségbiztosítás és élelmiszerbiztonság;- Tűz, munkabiztonság és vagyonvédelem AT az általa üzemeltetett konyhákon/étkezőkön a szerződés hatályba lépését követő 24 hónapon belül köteles az előírt értékű infrastrukturális fejlesztéseket elvégezni a KD-ban meghatározottak szerint, legalább összesen évi nettó 35 millió Ft értékben. A szolgáltatás jogszabályoknak és a szerződés rendelkezéseinek maradéktalanul megfelelő ellátása a nyertes AT feladata és felelőssége, ezért az eszközszükséglettel kapcsolatban általános követelmény mindazon – rendelkezésre nem álló – eszközök biztosítása, melyek a jogszabály- és szerződésszerű teljesítéshez szükségesek. AK a dokumentációban meghatározott gépeket, berendezéseket és eszközöket bocsátja a AT rendelkezésére. A részletes leírást a KD tartalmazza.

A megújítások maximális száma: 1
További információk a megújításról:
A szerződés határozott 2 év (2 tanév) időtartamra szól. A 2 év nem naptári évet jelöl, hanem tanév szerinti időtartamot, tehát a Szerződés az aláírásának napján jön létre és lép hatályba és 2 tanév időtartamra szól. A Szerződés - megrendelői elégedettség esetén – legfeljebb egy alkalommal, változatlan feltételekkel, maximum 2 (két) további tanévvel hosszabbítható meg a Kbt. szerződésmódosításra vonatkozó szabályok szerint, a szerződésben részletezettek alapján.

A szerződés odaítélése A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 3 217 365 HUF 💰
Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk Részvételi feltételek
A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre:
Ajánlatkérő előleget nem fizet. Nyertes Ajánlattevő a leszállított mennyiségről a szállítólevelek alapján havonta állíthat ki számlát. Kifizetés a Kbt. 135. § (1), (5) és (6) bek. valamint a Ptk. 6:130 (1)-(2) bek. szerint. A kifizetés számla kézhezvételét követő 30 napos banki átutalással történik. A fizetési késedelemre és tartozás megfizetésére a Ptk. 6:155. §-ban foglaltak az irányadók. Az ajánlattétel, a szerződéskötés és a kifizetés pénzneme a magyar forint. A fizetés részletes szabályait a szerződéstervezet tartalmazza. A Kbt. 27/A. §-ára figyelemmel az ajánlatkérő köteles fogadni és feldolgozni az olyan elektronikus számlákat, amelyek megfelelnek az EN 16931-1:2017 számú európai szabványnak és az Európai Bizottság által e szabványhoz az Európai Unió Hivatalos Lapjában közzétett szintaxislistának.
A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre
Ajánlatkérő előleget nem fizet. Nyertes Ajánlattevő a leszállított mennyiségről a szállítólevelek alapján havonta állíthat ki számlát. Kifizetés a Kbt. 135. § (1), (5) és (6) bek. valamint a Ptk. 6:130 (1)-(2) bek. szerint. A kifizetés számla kézhezvételét követő 30 napos banki átutalással történik. A fizetési késedelemre és tartozás megfizetésére a Ptk. 6:155. §-ban foglaltak az irányadók. Az ajánlattétel, a szerződéskötés és a kifizetés pénzneme a magyar forint. A fizetés részletes szabályait a szerződéstervezet tartalmazza. A Kbt. 27/A. §-ára figyelemmel az ajánlatkérő köteles fogadni és feldolgozni az olyan elektronikus számlákat, amelyek megfelelnek az EN 16931-1:2017 számú európai szabványnak és az Európai Bizottság által e szabványhoz az Európai Unió Hivatalos Lapjában közzétett szintaxislistának.
A szerződéssel kapcsolatos feltételek
A szerződés teljesítésének feltételei:
Késedelmi kötbér mértéke: 30 percet elérő vagy meghaladó késedelmes szállítás esetén alkalmanként, az adag nettó egységárának a 20 %-a, szorozva a késedelmesen szállított adagok számával. Hibás teljesítési kötbér: a hibás teljesítéssel érintett étel szállítmány nettó ellenértékének 10 %-a. Meghiúsulási kötbér: ha a késedelem meghaladja a 2 órát, mértéke az elmaradt adagok nettó egységárának 200 %-a. A rendkívüli felmondás mellett alkalmazott meghiúsulási kötbér mértéke: 4.000.000 Ft . A részletes feltételeket a közbeszerzési dokumentumok (szerződéstervezet) tartalmazza.

Ajánlatkérő hatóság Név és címek
Kapcsolattartó pont: Dr. Hajdu Boglárka
Kiegészítő információk Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Régió: Budapest🏙️
Változások Egyéb kiegészítő információk
A szerződés korábban nem került módosításra. A szerződésmódosítás aláírására 2025. október 29. napján került sor. A jelen szerződésmódosítás keretében kizárólag a főzőkonyha helyszíne módosul, azaz - NEM módosul a szerződés ellenértéke; - NEM módosul a szerződés időtartama. A szerződésmódosítás oka: Vállalkozó tájékoztatta Megrendelőt, hogy 2025. május 6. napján megvásárolta a 2509 Esztergom, Matus Gyula utca 6. szám alatti üzemi konyhát (a továbbiakban: Matus Konyha), mely által lehetőség nyílik arra, hogy vállalkozó a főzési tevékenységet ezen a korszerűbb, földrajzi elhelyezkedés szempontjából is kedvezőbb konyhára helyezze át, oly módon, hogy a főzőkonyhai tevékenységet Vállalkozó teljes mértékben a Matus konyhában kívánja folytatni. Vállalkozó a módosítási szándéka jogszerűségének alátámasztásaként csatolta az alábbi dokumentumokat: - A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Élelmiszer- és Termékpálya-felügyeleti Igazgatóság által 2025. október 10. napján aláírt, 8230/90429-1/2025 iktatószámon kiállított Élelmiszer- higiéniai, élelmiszer-biztonsági és élelmiszer-minőségi minősítést, mely igazolja, hogy a szerződés teljesítésébe bevonni kívánt főzőkonyha rendelkezik létesítményre vonatkozó, 2008. évi XLVI. törvény (Éltv.) 23. § (5) bekezdése szerinti 3 évnél nem régebbi minősítéssel; - A Esztergom Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Hatósági osztálya által 2025. augusztus 5. napján aláírt, 21194-2/2025 iktatószámon kiállított igazolást a bejelentés-köteles tevékenységet végző kereskedő nyilvántartásba vételéről; mely igazolja, hogy a szerződés teljesítésébe bevonni kívánt főzőkonyha rendelkezik szakhatósági működési engedéllyel; - Az „ételkészítés és a tálalás helye közötti minél rövidebb szállítási időtartam” értékelési szempont esetében a https://www.google.com/maps weboldalon található útvonaltervező program segítségével elkészített útvonalterv; mely igazolja, hogy a teljesítésbe bevonni kívánt főzőkonyha a tálalás helyeként (viszonyítási alapként) megjelölt helyszíntől 5,4 km távolságra helyezkedik el, mely a Megrendelő számára kedvezőbb, mint a Vállalkozó által az ajánlatban ezen értékelési szempont tekintetében tett 7,3 km távolságra vonatkozó megajánlás.

A változtatás fő oka: Nem jelentős módosítások.
Új érték
Szöveg:
A szerződésmódosítás aláírására 2025. október 29. napján került sor. A jelen szerződésmódosítás keretében kizárólag a főzőkonyha helyszíne módosul, azaz - NEM módosul a szerződés ellenértéke; - NEM módosul a szerződés időtartama. A módosítás leírása: Felek a szerződésben megjelölt főzőkonyhát tartalmazó pontot módosították az alábbiak szerint: Felek a szerződésmódosítás I. fejezetében körülírt szerződés eredeti II.2. pontját hatályon kívül helyezik, melynek helyébe az alábbi rendelkezés lép: „2. A Szolgáltató az ellátás folyamatos biztosítása érdekében a 2509 Esztergom, Matus Gyula utca 6. közigazgatási címen ……………………….. ebéd adag/nap kapacitású főzőkonyhát tart fenn.” A szerződés jelen szerződésmódosítással nem érintett rendelkezései változatlan tartalommal hatályban maradnak. A Kbt.-nek való megfelelés vizsgálata: Felek rögzítik, hogy a jelen szerződésmódosítás mindenben megfelel a Kbt. 141. § (6) bekezdésében foglalt rendelkezéseknek az alábbiak szerint: - A jelen módosítás nem határoz meg olyan feltételeket, amelyek, ha szerepeltek volna a szerződéskötést megelőző közbeszerzési eljárásban, az eredetileg részt vett ajánlattevőkön kívül más ajánlattevők részvételét vagy a nyertes ajánlat helyett másik ajánlat nyertességét lehetővé tették volna. [Kbt. 141. § (6) bek. a)] Felek a módosítás jogszerűségének alátámasztásaként rögzítik továbbá, hogy az új konyha a közbeszerzési eljárás során is megjelölhető lett volna főzőkonyhaként, ez esetben Vállalkozó kedvezőbb értékelési pontszámot kapott volna, melyre tekintettel nem merül fel annak a lehetősége, hogy a Vállalkozó helyett más ajánlattevő lett volna az eljárás nyertese. - A módosítás a szerződés gazdasági egyensúlyát a Vállalkozó javára nem változtatja meg, a közelebbi konyha által Megrendelő a nyertes ajánlatban szereplő vállaláshoz képest kedvezőbb feltételekkel veszi igénybe a szolgáltatást. [Kbt. 141. § (6) bek. b)] - A módosítás a szerződés tárgyát az eredeti szerződésben foglalt Vállalkozói kötelezettséghez képest új elemre egyáltalán nem terjeszti ki, kizárólag a teljesítés helye módosul, a műszaki tartalom nem változik. [Kbt. 141. § (6) bek. c)]