A Nemzeti Sportügynökség Nonprofit Zrt. (a továbbiakban: NSÜ) részére a Héraklész Program keretében labor szolgáltatás nyújtása az alábbiak szerint: 1.1 A nyertes ajánlattevőnek olyan országos lefedettségű labor hálózatot szükséges rendelkezésre bocsátania, amely biztosítja a programban résztvevő fiatal sportolók számára, hogy az edzésük helyszínétől vagy a lakóhelyüktől számítottan legfeljebb 1 óra időtartamú közösségi közlekedéssel a mintavétel megoldható legyen. 1.2 A tárgyi szerződés megkötését követően 2 hónapon belül az első mintavételt garantálni szükséges. A második, illetve a harmadik mintavétel időpontja a lelettől függően, de legkésőbb 2024. december 31-ig, illetve – amennyiben a tárgyi szerződés finanszírozását biztosító Héraklész Program vonatkozásában benyújtott támogatási kérelem elfogadásra kerül – 2025. december 31-ig meg kell történjen. 1.3. A nyertes ajánlattevőnek biztosítania kell olyan központi „betegirányítást”, hogy az NSÜ részéről a részére eljuttatott Héraklész keret névsorára hivatkozva a Program sportolói a szolgáltatást az ország bármely területén igénybe vehessék. 1.4 A nyertes ajánlattevő az elvégzett mintavételekről hivatalos nyilvántartást készít, melyet 3 havonta eljuttat az NSÜ részére. Ezen nyilvántartás alapján az NSÜ 3 havonta fizeti ki az elvégzett vizsgálatokat. 2.1. Az elvégzendő mintavételekhez szükséges sportspecifikus paramétereket a közbeszerzési dokumentumok részét képező műszaki leírás tartalmazza. A jelen közbeszerzés tárgyát képező labordiagnosztikai szolgáltatásnak ki kell térnie hormonok, továbbá a sportolók túlterhelését, sérülését potenciálisan előre jelző elemek, valamint dietetikához fontos ásványi anyagok vizsgálatára. 3.1. A nyertes ajánlattevő a mintavételek eredményeinek nyomon követését saját online felületen köteles elérhetővé tenni a Héraklész Program sportegészségügyi vezetője részére. 3.2. Az online felületen beállítható sportspecifikus értékhatárok átlépésekor a rendszer figyelmeztetést kell küldjön a Héraklész Program sportegészségügyi vezetője részére. 4.1. A közbeszerzési dokumentumok részét képező műszaki leírás tartalmazza sportáganként a Program résztvevőinek számát. Összesen 864 fő számára évente 2x, 55 fő számára évente 3x szükséges elvégezni a mintavételt. A nyertes ajánlattevő feladatait részletesen a műszaki leírás és a szerződéstervezet tartalmazza.
Határidő
Az ajánlatok beérkezésének határideje 2024-07-22.
A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2024-06-20.
Szállítók
A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:
Ajánlati felhívás (2024-06-20) Objektum A közbeszerzés hatálya
Cím: Labor szolgáltatás
Hivatkozási szám: EKR000853992024
Rövid leírás:
“A Nemzeti Sportügynökség Nonprofit Zrt. (a továbbiakban: NSÜ) részére a Héraklész Program keretében labor szolgáltatás nyújtása az alábbiak szerint:
1.1
A...”
Rövid leírás
A Nemzeti Sportügynökség Nonprofit Zrt. (a továbbiakban: NSÜ) részére a Héraklész Program keretében labor szolgáltatás nyújtása az alábbiak szerint:
1.1
A nyertes ajánlattevőnek olyan országos lefedettségű labor hálózatot szükséges rendelkezésre bocsátania, amely biztosítja a programban résztvevő fiatal sportolók számára, hogy az edzésük helyszínétől vagy a lakóhelyüktől számítottan legfeljebb 1 óra időtartamú közösségi közlekedéssel a mintavétel megoldható legyen.
1.2
A tárgyi szerződés megkötését követően 2 hónapon belül az első mintavételt garantálni szükséges. A második, illetve a harmadik mintavétel időpontja a lelettől függően, de legkésőbb 2024. december 31-ig, illetve – amennyiben a tárgyi szerződés finanszírozását biztosító Héraklész Program vonatkozásában benyújtott támogatási kérelem elfogadásra kerül – 2025. december 31-ig meg kell történjen.
1.3.
A nyertes ajánlattevőnek biztosítania kell olyan központi „betegirányítást”, hogy az NSÜ részéről a részére eljuttatott Héraklész keret névsorára hivatkozva a Program sportolói a szolgáltatást az ország bármely területén igénybe vehessék.
1.4
A nyertes ajánlattevő az elvégzett mintavételekről hivatalos nyilvántartást készít, melyet 3 havonta eljuttat az NSÜ részére. Ezen nyilvántartás alapján az NSÜ 3 havonta fizeti ki az elvégzett vizsgálatokat.
2.1.
Az elvégzendő mintavételekhez szükséges sportspecifikus paramétereket a közbeszerzési dokumentumok részét képező műszaki leírás tartalmazza. A jelen közbeszerzés tárgyát képező labordiagnosztikai szolgáltatásnak ki kell térnie hormonok, továbbá a sportolók túlterhelését, sérülését potenciálisan előre jelző elemek, valamint dietetikához fontos ásványi anyagok vizsgálatára.
3.1.
A nyertes ajánlattevő a mintavételek eredményeinek nyomon követését saját online felületen köteles elérhetővé tenni a Héraklész Program sportegészségügyi vezetője részére.
3.2.
Az online felületen beállítható sportspecifikus értékhatárok átlépésekor a rendszer figyelmeztetést kell küldjön a Héraklész Program sportegészségügyi vezetője részére.
4.1.
A közbeszerzési dokumentumok részét képező műszaki leírás tartalmazza sportáganként a Program résztvevőinek számát.
Összesen 864 fő számára évente 2x, 55 fő számára évente 3x szükséges elvégezni a mintavételt.
A nyertes ajánlattevő feladatait részletesen a műszaki leírás és a szerződéstervezet tartalmazza.
Többet mutasson
Szerződés típusa: Szolgáltatások
Termékek/szolgáltatások: Egészségügyi laboratórium által nyújtott szolgáltatások📦 Információk a tételekről
Az ajánlatok legfeljebb a következő tételekre nyújthatók be: 1
Leírás
Belső azonosító: EKR000853992024/1
Ebben a közbeszerzésben kis- és középvállalkozások (kkv-k) is részt vehetnek ✅
A beszerzés leírása:
“Az NSÜ részére a Héraklész Program keretében labor szolgáltatás nyújtása az alábbiak szerint:
1.1
A nyertes ajánlattevőnek olyan országos lefedettségű...”
A beszerzés leírása
Az NSÜ részére a Héraklész Program keretében labor szolgáltatás nyújtása az alábbiak szerint:
1.1
A nyertes ajánlattevőnek olyan országos lefedettségű labor hálózatot szükséges rendelkezésre bocsátania, amely biztosítja a programban résztvevő fiatal sportolók számára, hogy az edzésük helyszínétől vagy a lakóhelyüktől számítottan legfeljebb 1 óra időtartamú közösségi közlekedéssel a mintavétel megoldható legyen.
1.2
A tárgyi szerződés megkötését követően 2 hónapon belül az első mintavételt garantálni szükséges. A második, illetve a harmadik mintavétel időpontja a lelettől függően, de legkésőbb 2024. december 31-ig, illetve – amennyiben a tárgyi szerződés finanszírozását biztosító Héraklész Program vonatkozásában benyújtott támogatási kérelem elfogadásra kerül – 2025. december 31-ig meg kell történjen.
1.3.
A nyertes ajánlattevőnek biztosítania kell olyan központi „betegirányítást”, hogy az NSÜ részéről a részére eljuttatott Héraklész keret névsorára hivatkozva a Program sportolói a szolgáltatást az ország bármely területén igénybe vehessék.
1.4
A nyertes ajánlattevő az elvégzett mintavételekről hivatalos nyilvántartást készít, melyet 3 havonta eljuttat az NSÜ részére. Ezen nyilvántartás alapján az NSÜ 3 havonta fizeti ki az elvégzett vizsgálatokat.
2.1.
Az elvégzendő mintavételekhez szükséges sportspecifikus paramétereket a közbeszerzési dokumentumok részét képező műszaki leírás tartalmazza. A jelen közbeszerzés tárgyát képező labordiagnosztikai szolgáltatásnak ki kell térnie hormonok, továbbá a sportolók túlterhelését, sérülését potenciálisan előre jelző elemek, valamint dietetikához fontos ásványi anyagok vizsgálatára.
3.1.
A nyertes ajánlattevő a mintavételek eredményeinek nyomon követését saját online felületen köteles elérhetővé tenni a Héraklész Program sportegészségügyi vezetője részére.
3.2.
Az online felületen beállítható sportspecifikus értékhatárok átlépésekor a rendszer figyelmeztetést kell küldjön a Héraklész Program sportegészségügyi vezetője részére.
4.1.
A közbeszerzési dokumentumok részét képező műszaki leírás tartalmazza sportáganként a Program résztvevőinek számát.
Összesen 864 fő számára évente 2x, 55 fő számára évente 3x szükséges elvégezni a mintavételt.
A nyertes ajánlattevő feladatait részletesen a műszaki leírás és a szerződéstervezet tartalmazza.
Többet mutasson
További információk:
“1.) Kiegészítés a felhívás II.2.7) (A szerződés időtartama) pontjához: A szerződés kezdés dátuma tervezett időpont, az a tárgyi eljárás lefolytatásának...”
További információk
1.) Kiegészítés a felhívás II.2.7) (A szerződés időtartama) pontjához: A szerződés kezdés dátuma tervezett időpont, az a tárgyi eljárás lefolytatásának időigényétől függően változhat. A szerződés kezdési időpontja a szerződés hatályba lépésének napja, amely a szerződés mindkét fél általi aláírásának napja.
A szerződés befejezés dátuma a Héraklész Program jelenleg hatályos támogatási okirata alapján került meghatározásra. Ajánlatkérő a támogatási okirat módosítását olyan módon kezdeményezte, hogy a támogatási időszak 2025. december 31. napjáig tartson. Amennyiben a tárgyi szerződés finanszírozását biztosító Héraklész Program vonatkozásában benyújtott támogatási kérelem elfogadásra kerül, abban az esetben a szerződés befejezés dátuma 2025. december 31.
2.) A „legjobb ár-érték arányt megjelenítő szempont” kiválasztásának értékelési szempontja esetén az ajánlatok értékelési szempontok szerinti tartalmi elemeinek értékelése során adható pontszám alsó és felső határa: 0-10.
A módszerek ismertetése, amellyel az ajánlatkérő megadja a fenti ponthatárok közötti pontszámot: Az "Ár" szempont tekintetében a Közbeszerzési Értesítő 2020. évi 60. számában, 2020. március 25. napján megjelent útmutató (a továbbiakban: Útmutató) 1. számú melléklet A. 1. a) pont aa) pontja szerinti fordított arányosítás; P = (Alegjobb / Avizsgált) x (Pmax – Pmin) + Pmin, ahol P: a vizsgált ajánlati elem adott szempontra vonatkozó pontszáma, Pmax: a pontskála felső határa, azaz 10, Pmin: a pontskála alsó határa, azaz 0, Alegjobb: a legelőnyösebb ajánlat tartalmi eleme, Avizsgált: a vizsgált ajánlat tartalmi eleme;
"A felhívás III.1.3) M/2. pontja szerinti szakember, alkalmassági követelményen felüli többlet szakmai tapasztalata (0-36 hónap)" értékelési szempont tekintetében az Útmutató 1. számú melléklet A. 1. a) pont ab ) pontja szerinti egyenes arányosítás. P = (Avizsgált /Alegjobb) x (Pmax –Pmin) + Pmin P: a vizsgált ajánlati elem adott szempontra vonatkozó pontszáma Pmax: a pontskála felső határa, azaz 10 Pmin: a pontskála alsó határa, azaz 0 Alegjobb: a legelőnyösebb ajánlati elem Avizsgált: a vizsgált ajánlati elem.
A felhívás III.1.3) M/2. pontja szerinti szakember alkalmassági követelményen felüli többlet szakmai tapasztalata esetében a maximum további 36 hónap, és az afeletti többlet hónap megajánlásokat Ajánlatkérő egyaránt 36 hónapként veszi figyelembe a pontszámok meghatározásánál és 36 hónapként kerülnek figyelembe vételre az értékelés során és egységesen 10 pontot kapnak. A gyakorlat vonatkozásában csak egész hónap ajánlható meg. Ajánlatkérő „0” megajánlást is elfogad, azzal, hogy ez esetben a megajánlás „0” pontszámot kap. A figyelembe vett hónapok számába Ajánlatkérő teljes hónapként beleszámítja a gyakorlat kezdő és végső hónapját is.
Ajánlattevőnek csatolnia kell az adott minőségi értékelési szempontra tett ajánlatot alátámasztó, szakembert bemutató dokumentumot az alábbi tartalommal: - Az értékelési szempontban bemutatott szakember által aláírt szakmai önéletrajz [amely tartalmazza a szakmai tapasztalatát olyan részletességgel, hogy a megajánlott többlet szakmai tapasztalat egyértelműen megállapítható legyen (legalább év /hó részletességgel], rendelkezésre állási nyilatkozat. Az ajánlatkérő valamennyi szakember tekintetében 36 hónapban határozta meg azt a legkedvezőbb értéket, melyre és az annál még kedvezőbb vállalásokra egyaránt a ponthatár felső értékével azonos számú pontot ad.
Ajánlatkérő a legkedvezőbb szintnek megfelelő értéket veszi figyelembe a pontszámok meghatározásánál, tehát a képletbe abban az esetben is a legkedvezőbbnek tekinthető értéket helyettesíti be, ha a legkedvezőbb ajánlat tartalmi eleme ezen értéknél kedvezőbb.
Többet mutasson
Szerződés típusa: Szolgáltatások
Termékek/szolgáltatások: Egészségügyi laboratórium által nyújtott szolgáltatások📦
Fő helyszín vagy teljesítési hely:
“1) Kiegészítés a felhívás II.2.3) (A teljesítés helye) pontjához: Nyertes ajánlattevő Magyarország egész területén köteles a sportolók számára a mintavételt...”
Fő helyszín vagy teljesítési hely
1) Kiegészítés a felhívás II.2.3) (A teljesítés helye) pontjához: Nyertes ajánlattevő Magyarország egész területén köteles a sportolók számára a mintavételt biztosítani.
Többet mutasson
Postacím: Margitsziget
23800/6.
Irányítószám: 1007
Város: Budapest
Ország: Magyarország 🇭🇺
A teljesítés helye: Budapest🏙️ Időtartam
Kezdeti időpont: 2024-08-15 📅
Végdátum: 2024-12-31 📅
Információk a lehetőségekről
Opciók ✅
A lehetőségek leírása:
“Ajánlatkérő egyoldalúan, a nyertes ajánlattevő részére megküldött nyilatkozattal és a jelen szerződés módosítása nélkül, jogosult legfeljebb a tárgyi...”
A lehetőségek leírása
Ajánlatkérő egyoldalúan, a nyertes ajánlattevő részére megküldött nyilatkozattal és a jelen szerződés módosítása nélkül, jogosult legfeljebb a tárgyi eljárás eredményeként megkötött szerződés értékének 10 %-ának megfelelő mértékig további sportolók számára alapszolgáltatást, illetve kiemelt szolgáltatást megrendelni a megajánlott egységárak alkalmazásával.
Többet mutasson Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): A felhívás III.1.3) M/2. pontja szerinti szakember, alkalmassági követelményen felüli többlet szakmai tapasztalata (0-36 hónap)
Minőségi kritérium (súlyozás): 10
Ár ✅
Ár (súlyozás): 90
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0001
Eljárás Az eljárás típusa
Nyílt eljárás ✅
Jogalap: 2014/24/EU irányelv
Adminisztratív információk
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések beérkezésének határideje: 2024-07-22 11:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei: 2024-07-22 13:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei (hely): A Kbt. 68. §-a alapján az EKR-ben történik.
Az ajánlatok felbontásának feltételei (Tájékoztatás a felhatalmazott személyekről és a felbontási eljárásról):
“A Kbt. 68. §-ában és a 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet 15. §-ában meghatározottak szerint.”
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Minimális időtartam, amely alatt az ajánlattevőnek fenn kell tartania az ajánlatot: 30
A közbeszerzési eljárás feltételei
A szerződést elnyerő ajánlattevők csoportjának valamilyen jogi formát kell öltenie ✅
Meg kell adni a szerződés teljesítésére kinevezett személyzet tagjainak nevét és szakmai képesítését
Megnyitás dátuma: 2024-07-22 13:00:00 📅
Hely:
“A Kbt. 68. §-a alapján az EKR-ben történik.”
További információk:
“A Kbt. 68. §-ában és a 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet 15. §-ában meghatározottak szerint.”
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Elektronikus számlázás: Kötelező
Elektronikus fizetést használnak ✅ Díjazási kritériumok
Súlyozás típusa: Súlyozás (pontok, pontos)
A közbeszerzési eljárás feltételei
A szerződés teljesítési feltételeket tartalmaz ✅
Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk Műszaki és szakmai képességek
A kiválasztási kritériumok listája és rövid leírása:
“M/1. referencia követelmény: Az igazolási módok felsorolása és rövid leírása:
Az alkalmassági követelményeknek való megfelelés tekintetében az EEKD-ba...”
A kiválasztási kritériumok listája és rövid leírása
M/1. referencia követelmény: Az igazolási módok felsorolása és rövid leírása:
Az alkalmassági követelményeknek való megfelelés tekintetében az EEKD-ba foglalt, a Kbt. 67. § (1)-(3) bekezdései szerinti nyilatkozatot szükséges benyújtani az ajánlatban. Ajánlatkérő az EEKD IV. részében szereplő részletes információk megadását nem kéri. A Kbt. 69. § (4)-(7) bekezdése alapján az alkalmassági követelményekre vonatkozó igazolások benyújtására felhívott ajánlattevőnek az alábbiak szerint szükséges igazolnia, hogy megfelel az alkalmassági követelményeknek:
M/1.: A 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 21. § (3) bekezdés a) pontja alapján csatolandók az eljárást megindító felhívás feladásától visszafelé számított 36 hónap legjelentősebb szolgáltatásainak ismertetése, az alábbi információk feltüntetésével:
— a szerződést kötő másik fél megnevezését, a részéről információt adó személy neve, elérhetősége,
— a szolgáltatás tárgyát, oly módon, hogy abból az alkalmassági minimumkövetelményeknek való megfelelés egyértelműen megállapítható legyen,
— a teljesítés kezdő és végső időpontja (év/hónap/nap pontossággal),
— nyilatkozatot arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e.
Az ajánlatkérő a vizsgált időszak alatt befejezett, de legfeljebb 72 hónapon belül megkezdett szolgáltatás megrendeléseket veszi figyelembe.
Ha a nyertes közös ajánlattevőként teljesített szolgáltatás megrendelésére vonatkozó referencia igazolás – a teljesítés oszthatatlansága miatt – nem állítható ki az egyes ajánlattevők által végzett munkák, illetve teljesített szolgáltatások elkülönítésével, úgy az ajánlatkérő a referencia igazolást vagy nyilatkozatot bármelyik,a teljesítésben részt vett ajánlattevő részéről az ismertetett szolgáltatás tekintetében olyan arányban köteles elfogadni, amilyen arányban az igazolást benyújtó ajánlattevő vagy részvételre jelentkező az általa elvégzett teljesítés alapján az ellenszolgáltatásból részesült.
A referenciákat a Kr. 22. § (1) bekezdésének megfelelően kell igazolni:
a) ha a szerződést kötő másik fél a Kbt. 5. § (1) bekezdés a)-c), valamint e) és f) pontja szerinti szervezet, illetve nem magyarországi szervezetek esetében olyan szervezet, amely a 2014/24/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv alapján ajánlatkérőnek minősül, az általa kiadott vagy aláírt igazolással;
b) ha a szerződést kötő másik fél az a) pontban foglalthoz képest egyéb szervezet, az általa adott igazolással vagy az ajánlattevő, illetve az alkalmasság igazolásában részt vevő más szervezet nyilatkozatával.
Az előírt alkalmassági követelményeknek az ajánlattevők bármely más szervezet vagy személy kapacitására támaszkodva is megfelelhetnek, a közöttük fennálló kapcsolat jogi jellegétől függetlenül. Ebben az esetben a Kbt. 65. § (7) alapján kell eljárni. A Kbt. 65. § (7)-(9) bekezdéseiben foglaltak megfelelően irányadóak. Ajánlatkérő felhívja ajánlattevők figyelmét a Kbt. 69. § (11a) bekezdésében, valamint a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1. § (7) bekezdésében foglaltakra.
Alkalmassági minimumkövetelmény(ek):
M/1. Alkalmatlan az ajánlattevő a szerződés teljesítésére, amennyiben nem rendelkezik az eljárást megindító felhívás feladásától visszafelé számított 36 hónapban teljesített, szerződésszerűen teljesített alábbi referenciával:
- összesen legalább 50 fő részvételével megvalósult labordiagnosztikai szolgáltatás elvégzésére vonatkozó referencia, amely labordiagnosztikai szolgáltatás kitért hormonok, továbbá a sportolók túlterhelését, sérülését potenciálisan előre jelző elemek, valamint dietetikához fontos ásványi anyagok vizsgálatára.
“M/2. szakember követelmény: Az igazolási módok felsorolása és rövid leírása:
Az alkalmassági követelményeknek való megfelelés tekintetében az EEKD-ba...”
A kiválasztási kritériumok listája és rövid leírása
M/2. szakember követelmény: Az igazolási módok felsorolása és rövid leírása:
Az alkalmassági követelményeknek való megfelelés tekintetében az EEKD-ba foglalt, a Kbt. 67. § (1)-(3) bekezdései szerinti nyilatkozatot szükséges benyújtani az ajánlatban. Ajánlatkérő az EEKD IV. részében szereplő részletes információk megadását nem kéri. A Kbt. 69. § (4)-(7) bekezdése alapján az alkalmassági követelményekre vonatkozó igazolások benyújtására felhívott ajánlattevőnek az alábbiak szerint szükséges igazolnia, hogy megfelel az alkalmassági követelményeknek:
M/2. alkalmassági minimumkövetelmény:
A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21. § (3) bek. b) pontja alapján az ajánlattevő nyilatkozattal ismertesse azoknak a szakembereknek a nevét, képzettségét, szakmai gyakorlatát akiket az ajánlattevő be kíván vonni a teljesítésbe. A szakmai gyakorlat az önéletrajz saját kezűleg aláírt példányának benyújtásával igazolandó. Az önéletrajznak az egyes szakmai tapasztalatok időtartamát (legalább az alkalmasság megállapításához szükséges mértékben) legalább év/hónap pontossággal kell tartalmaznia. Csatolandó a teljesítésbe bevonni kívánt szakember saját kezűleg aláírt rendelkezésre állási nyilatkozata.
Az előírt alkalmassági követelményeknek az ajánlattevők bármely más szervezet vagy személy kapacitására támaszkodva is megfelelhetnek, a közöttük fennálló kapcsolat jogi jellegétől függetlenül. Ebben az esetben a Kbt. 65. § (7) alapján kell eljárni. A Kbt. 65. § (7)-(9) bekezdéseiben foglaltak megfelelően irányadóak. Ajánlatkérő felhívja ajánlattevők figyelmét a Kbt. 69. § (11a) bekezdésében, valamint a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1. § (7) bekezdésében foglaltakra.
Alkalmassági minimumkövetelmény(ek):
M/2. Alkalmatlan az ajánlattevő a szerződés teljesítésére, amennyiben nem rendelkezik legalább egy fő szakemberrel, aki legalább 12 hónap szakmai tapasztalattal rendelkezik labordiagnosztikai szolgáltatást igénybe vevő vagy abban részesülő személyek labordiagnosztikai mintavételének elvégzése és/vagy kiértékelése területén.
Többet mutasson Részvételi feltételek
A gazdasági szereplők azon csoportjának jogi formája, amelynek a szerződést oda kell ítélni:
“Az ajánlatkérő a Kbt. 35. § (9) bekezdésére figyelemmel nem teszi lehetővé a szerződés teljesítése érdekében gazdálkodó szervezet (projekttársaság) létrehozását.”
A gazdasági szereplők azon csoportjának jogi formája, amelynek a szerződést oda kell ítélni
Az ajánlatkérő a Kbt. 35. § (9) bekezdésére figyelemmel nem teszi lehetővé a szerződés teljesítése érdekében gazdálkodó szervezet (projekttársaság) létrehozását.
Többet mutasson
A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre:
“Az ajánlattétel, a szerződés, számlázás és kifizetés devizaneme: Forint (HUF). A kifizetés a Kbt. 135. § (1), (5)-(6) és (11) bek., a Ptk. 6:130. § (1)-(2)...”
A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre
Az ajánlattétel, a szerződés, számlázás és kifizetés devizaneme: Forint (HUF). A kifizetés a Kbt. 135. § (1), (5)-(6) és (11) bek., a Ptk. 6:130. § (1)-(2) bek. szerint történik.
Ajánlatkérő előleget nem biztosít. A nyertes ajánlattevő számlát három (3) havonta, utólag nyújthat be, a teljesítéssel értékarányosan, az elvégzett feladatok tekintetében.
Az ellenszolgáltatás teljesítésének feltételeire vonatkozó részletes előírásokat a közbeszerzési dokumentumok részét képező szerződéstervezet tartalmazza.
Többet mutasson A szerződéssel kapcsolatos feltételek
A szerződés teljesítésének feltételei:
“Nyertes ajánlattevőnek legkésőbb a szerződés megkötésének időpontjára az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény szerinti egészségügyi szolgáltatónak...”
A szerződés teljesítésének feltételei
Nyertes ajánlattevőnek legkésőbb a szerződés megkötésének időpontjára az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény szerinti egészségügyi szolgáltatónak kell minősülnie.
Késedelmi kötbér: A késedelmi kötbér mértéke 100.000,-Ft/késedelmes naptári nap. A késedelmi kötbér maximális összege 1.000.000,- Ft. A késedelmi kötbér maximális összegének elérése esetén ajánlatkérőként szerződő Megrendelő jogosult a szerződéstől elállni, illetve azt azonnali hatállyal felmondani.
Meghiúsulási kötbér: A meghiúsulási kötbér mértéke a szerződésszerű teljesítés esetén a nyertes ajánlattevőt megillető összes szolgáltatási díjak összegének 20 %-a.
A szerződést biztosító mellékkötelezettségekre vonatkozó részletes előírásokat a közbeszerzési dokumentumok részét képező szerződéstervezet tartalmazza.
Többet mutasson Részvételi feltételek
Kizárási ok: bankr-nat
Kizárási okok leírása:
“• A nemzeti törvények értelmében a csődhöz hasonló helyzet
• Csődeljárás
• Korrupció
• Csődegyezség a hitelezőkkel
• Bűnszervezetben való részvétel
• A...”
Kizárási okok leírása
• A nemzeti törvények értelmében a csődhöz hasonló helyzet
• Csődeljárás
• Korrupció
• Csődegyezség a hitelezőkkel
• Bűnszervezetben való részvétel
• A verseny torzítását célzó megállapodás más gazdasági szereplőkkel
• Pénzmosás vagy terrorizmus finanszírozása
• Csalás
• Gyermekmunka és az emberkereskedelem más formái
• Fizetésképtelenség
• Felszámoló által kezelt vagyon
• Tisztán nemzeti kizárási okok
• A közbeszerzési eljárásban való részvételből fakadó összeférhetetlenség
• Közvetlen vagy közvetett részvétel a közbeszerzési eljárás előkészítésében
• Társadalombiztosítási járulékfizetés elmulasztása
• Üzleti tevékenység felfüggesztése
• Adófizetés elmulasztása
• Terrorista bűncselekmények vagy terrorista tevékenységekhez kapcsolódó bűncselekmények
• Megtévesztés, információ visszatartás, képtelenség a szükséges iratok benyújtására, bizalmas információk megszerzése
Kizáró okok:
Az eljárásban nem lehet AT, alvállalkozó és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, akivel szemben a Kbt.62. § (1)-(2) bekezdéseiben meghatározott kizáró okok bármelyike fennáll.
Öntisztázás: a Kbt.64.§ (1)-(2) bekezdések alapján.
A Kbt. 74.§ (1) bekezdés b) pontja értelmében az AK-nek ki kell zárnia az eljárásból azt az AT-t, alvállalkozót vagy az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezetet, aki vagy amely részéről a kizáró ok az eljárás során következett be.
Előzetes igazolási mód (ajánlatban benyújtandó):
A kizáró okok fenn nem állását a 321/2015.(X. 30.) Korm. rendelet (továbbiakban: Kr.) 1-4.§ rendelkezései szerint kell igazolni.
Az AT és az alkalmasság igazolásában részt vevő gazdasági szereplő a Kr. 4. § (1) bekezdése alapján, az EEKD kitöltésével köteles előzetesen igazolni, hogy nem tartozik a Kbt.62.§ (1)-(2) bekezdésének hatálya alá.
A Kr. 3.§ (3) és (5) bekezdései alapján az alkalmasság igazolásában résztvevő szervezetek és a közös AT-k vonatkozásában, a nevükben eljárni jogosult képviselő külön-külön tölti ki az EEKD űrlapot az EKR rendszerben.
A Kr. 2. § (3) bekezdés a) pontjára tekintettel az EEKD űrlapon az AT-nek fel kell tüntetnie az ajánlat benyújtásakor már ismert alvállalkozókat, amelyeknek a kapacitásaira nem támaszkodik.
A Kr. 15. § (1) bekezdése alapján az AT az alkalmasság igazolásában részt vevő alvállalkozó vagy más szervezet vonatkozásában csak az EEKD-t köteles benyújtani az előírt kizáró okok hiányának igazolása érdekében. Az alkalmasság igazolásában részt vevő alvállalkozó tekintetében az EEKD benyújtásával az AT eleget tesz a Kbt. 67. § (4) bekezdése szerinti nyilatkozati kötelezettségének.
A Kr. 15. § (1) bekezdése alapján azon alvállalkozók tekintetében, amelyek nem vesznek részt alkalmasság igazolásában az AT a Kbt. 67.§ (4) bekezdése szerinti nyilatkozatot nyújt be az EKR-ben biztosított űrlap kitöltésével.
Igazolási mód (igazolásra felhívás esetén benyújtandó):
AK által a Kbt. 69. § (4)-(7) bekezdése alapján a kizáró okok igazolására felhívott Magyarországon letelepedett AT esetén a Kr. 4. §, a 8. §, illetve nem Magyarországon letelepedett AT esetén, a 4. §, a 10. § alapján kell igazolnia, hogy nem tartozik a Kbt.62.§ (1)-(2) bekezdésében meghatározott kizáró okok hatálya alá, figyelemmel a Kr. 12-14. § és 16. §-ban foglaltakra is.
A Kbt.69. § (11a) bekezdése alapján AT nyilatkozhat AK egy korábbi közbeszerzési eljárásában az EKR-ben elektronikus úton már benyújtott igazolás figyelembevételéről.
AK felhívja az AT figyelmét a Kbt. 62. § (7) bekezdésében és a Kr.18. §-ában foglaltakra.
Az ajánlatban AT-nek nyilatkoznia kell folyamatban levő változásbejegyzési eljárásról, nemleges tartalom esetén is (EKR űrlap kitöltésével). Folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás esetében az AT az ajánlathoz köteles csatolni a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet és az annak érkezéséről a cégbíróság által megküldött igazolást.
“1. A részekre történő ajánlattétel sem műszakilag, sem pénzügyileg nem indokolt, melyre tekintettel azt ajánlatkérő nem biztosítja. A műszaki leírás...”
További információk
1. A részekre történő ajánlattétel sem műszakilag, sem pénzügyileg nem indokolt, melyre tekintettel azt ajánlatkérő nem biztosítja. A műszaki leírás tartalma szerint a szolgáltató feladata lesz a mintavételek elvégzése valamennyi érintett sportolón, valamint a mintavételek eredményeinek nyilvántartása, és szükség esetén a sportegészségügyi vezető értesítése. A fentiekre tekintettel ajánlatkérő érdekeit és a beszerzés célját az szolgálja, ha minden sportoló tekintetében a mintavételek elvégzését, az eredmények nyilvántartását, és a szükséges figyelmeztetéseket ugyanazon gazdasági szereplő végzi el.
2. Közös ajánlattétel esetében az ajánlathoz csatolni kell a közös egyetemleges felelősségvállalásról szóló megállapodást (Közös Ajánlattevők megállapodása), mely kijelöli azon ajánlattevőt, aki a Közös Ajánlattevőket az eljárás során képviseli, illetőleg a Közös Ajánlattevők nevében hatályos jognyilatkozatot tehet. Ki kell terjednie továbbá arra, hogy a közös ajánlattevők képviseletére jogosult gazdasági szereplő az eljárás tekintetében az EKR-ben elektronikus úton teendő nyilatkozatok megtételekor az egyes közös ajánlattevők képviseletében eljárhat. A Kbt. 35. § (3) bekezdése alapján a közös ajánlattevők csoportjának képviseletében tett minden nyilatkozatnak egyértelműen tartalmaznia kell a közös ajánlattevők megjelölését.
3. Az ajánlattevőnek az alábbi cégokmányokat kell az ajánlathoz csatolni: - folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás esetében a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet és az annak érkezéséről a cégbíróság által megküldött igazolást, - az ajánlatot aláíró(k) aláírási címpéldányát, vagy a 2006. évi V. törvény 9. § (1) bekezdése szerinti aláírás-mintáját [amennyiben az ajánlatot aláíró ajánlattevő, a kapacitást nyújtó vagy az alvállalkozó egyéni vállalkozó, illetve természetes személy, abban az esetben legalább teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalt aláírás-mintáját szükséges csatolni], - a cégkivonatban nem szereplő kötelezettségvállaló(k) esetében a cégjegyzésre jogosult személytől származó, az ajánlat aláírására vonatkozó (a meghatalmazó és a meghatalmazott aláírását is tartalmazó) írásos meghatalmazást.
4. Az ajánlatnak tartalmaznia kell az ajánlattevőnek a Kbt. 66. § (2) bekezdésében foglaltaknak megfelelő kifejezett nyilatkozatát.
5. Hiánypótlás: Ajánlatkérő a Kbt. 71. § (6) szerinti esetben újabb hiánypótlást nem rendel el.
6. A Kbt. 66. § (5) bekezdése alapján az ajánlatnak felolvasólapot kell tartalmaznia, amely feltünteti a Kbt. 68. § (4) bekezdése szerinti összes adatot.
7. Ajánlatkérő a Kbt. 81. § (4) bekezdésben foglaltak alapján a bírálatnak az aránytalanul alacsony ár vagy költségvizsgálatára vonatkozó részét az ajánlatok értékelését követően végzi el. Ajánlatkérő a Kbt. 81. § (5) bekezdésben foglaltak alapján az ajánlatok bírálatát az ajánlatok értékelését követően végzi el.
8. Ajánlatkérő az eljárásban alkalmazza a Kbt. 75. § (2) bekezdés e) pontja szerinti eredménytelenségi okot.
9. AK a minősített AT-k jegyzéke tekintetében meghatározottakhoz képest szigorúbban állapítja meg a műszaki-szakmai alkalmassági feltételeit, azok igazolását pont) [321/2015.(X. 30.) Kr. 30.§(4)]
10. A jelen ajánlattételi felhívásban nem szabályozott kérdések vonatkozásában a közbeszerzésről szóló 2015. évi CXLIII. törvény előírásai szerint kell eljárni.
11. Üzleti titokra vonatkozó rendelkezések a Kbt. 44. § -a szerint.
12. Ajánlatkérő a felhívás II.2.5) pontjában minőségi értékelési szempontként az alkalmassági követelmények között előírt szakember többlettapasztalatát kívánja értékelni, ezért a Kbt. 69. § (7) bekezdés utolsó mondatában foglaltakra tekintettel a minőségi értékelési szemponthoz kapcsolódó alkalmassági követelmény ellenőrzéséhez szükséges dokumentumokat ajánlattevőknek már az ajánlatban szükséges benyújtaniuk.
13. Ajánlattevőnek az ajánlatban nyilatkoznia kell az ukrajnai helyzetet destabilizáló orosz intézkedések miatt hozott korlátozó́ intézkedésekről szóló 833/2014/EU rendelet módosításáról szóló, 2022/576 EU rendelet 1. cikk 23. pontja nyomán életbe lépett, 833/2014/EU rendelet 5k. cikk szerinti tilalom vonatkozásában. Közös ajánlattétel esetén a nyilatkozatot minden közös ajánlattevőnek külön-külön kell kitöltenie és aláírnia.
14. Az eljárásban minden kommunikáció kizárólag az EKR rendszerben történik.
15. Az EKR-ben továbbított dokumentumokkal, az EKR-ben elektronikus úton megtett nyilatkozatokkal szemben támasztott követelményekkel, illetve a képviselettel kapcsolatos előírásokat az elektronikus úton megtett nyilatkozatokkal kapcsolatban a Kbt. 40-41/C. §-a az irányadó.
16. A nyertes ajánlattevő köteles legkésőbb a szerződés megkötésének napjáig szakmai felelősségbiztosítási szerződést kötni vagy meglévő felelősségbiztosítását kiterjeszteni a közbeszerzési dokumentumokban előírt terjedelemben, a következő mértékben: 20 millió HUF/év és 10 millió HUF/kár limitösszeg. A felelősségbiztosítással kapcsolatos részletes elvárásokat a közbeszerzési dokumentumok tartalmazzák.
17. Az ajánlattevők kötelesek a közbeszerzési dokumentumok részét képező "Részletes árajánlat" megnevezésű táblázatot beárazni és az ajánlathoz csatolni.
Többet mutasson Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Nemzeti nyilvántartási szám: 15329190-2-41
Postacím: Riadó u. 5
Postai irányítószám: 1026
Postai város: Budapest
Régió: Budapest🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: dontobizottsag@kt.hu📧
Telefon: +36 18828592📞
Fax: +36 18828593 📠
URL: https://kozbeszerzes.hu🌏 Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Nemzeti nyilvántartási szám: 15329190-2-41
Postacím: Riadó u. 5
Postai irányítószám: 1026
Postai város: Budapest
Régió: Budapest🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: dontobizottsag@kt.hu📧
Telefon: +36 18828592📞
Fax: +36 18828593 📠
URL: https://kozbeszerzes.hu🌏 Felülvizsgálati eljárás
Pontos információ a felülvizsgálati eljárások határidejéről (határidejeiről):
“A Kbt. 148. §-a szerint.” Információk az elektronikus munkafolyamatokról
Elektronikus számlázást fogadunk el
Elektronikus fizetést használnak
Forrás: OJS 2024/S 120-368229 (2024-06-20)
Ajánlati felhívás (2024-07-22) Eljárás Adminisztratív információk
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések beérkezésének határideje: 2024-08-05 11:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei: 2024-08-05 13:00:00 📅
A közbeszerzési eljárás feltételei
Megnyitás dátuma: 2024-08-05 13:00:00 📅
Változások Az eredeti közleményben javítandó szöveg
Szekciószám: Procedure
Új érték
Szöveg:
“A(z) IV.2.2) Ajánlatok vagy részvételi kérelmek benyújtásának határideje, dátum, helyi idő (BT-131,BT-1311) mezőben a következő változás történt:
A...”
Szöveg
A(z) IV.2.2) Ajánlatok vagy részvételi kérelmek benyújtásának határideje, dátum, helyi idő (BT-131,BT-1311) mezőben a következő változás történt:
A következő helyett: Mon Jul 22 11:00:00 CEST 2024
Helyesen: Mon Aug 05 11:00:00 CEST 2024
Többet mutasson Az eredeti közleményben javítandó szöveg
Tétel azonosító száma: LOT-0001
Új érték
Szöveg:
“A(z) IV.2.7) Az ajánlatok felbontásának feltételei, dátum, helyi idő (BT-132) mezőben a következő változás történt:
A következő helyett: Mon Jul 22...”
Szöveg
A(z) IV.2.7) Az ajánlatok felbontásának feltételei, dátum, helyi idő (BT-132) mezőben a következő változás történt:
A következő helyett: Mon Jul 22 13:00:00 CEST 2024
Helyesen: Mon Aug 05 13:00:00 CEST 2024
“Ajánlatkérő az eljárás eredményessége érdekében az ajánlattételi határidőt meghosszabbítja, melyre tekintettel az ajánlatok bontásának időpontja is...”
Egyéb kiegészítő információk
Ajánlatkérő az eljárás eredményessége érdekében az ajánlattételi határidőt meghosszabbítja, melyre tekintettel az ajánlatok bontásának időpontja is módosul.
A tárgyi módosítás kizárólag az ajánlattételi határidőt érinti, a közbeszerzési dokumentumok egyebekben nem módosulnak.
Többet mutasson
A változtatás fő oka: Frissített információ
Information about modifications
Az előző hirdetmény módosítandó változata: 368229-2024
Forrás: OJS 2024/S 142-440439 (2024-07-22)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2024-10-21) Objektum A közbeszerzés hatálya
Becsült érték héa nélkül: 100 617 723 HUF 💰
A beszerzés teljes értéke (HÉA nélkül): 98 812 810 HUF 💰
Leírás
Becsült érték héa nélkül: 100 617 723 HUF 💰
A szerződés odaítélése
A szerződés/tétel odaítélése ✅ Procedures for review
A panaszosok száma: 0
Tétel azonosító száma: LOT-0001
Szerződés száma: 1
A szerződés megkötésének időpontja: 2024-10-03 📅
Cím: Labor szolgáltatás
A szerződés címe: https://ekr.gov.hu/ekr-szerzodestar/hu/szerzodesLista?eljarasAzon=EKR000853992024🌏 Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 2
Az elektronikus úton beérkezett pályázatok száma: 2
A kkv-k által benyújtott pályázatok száma: 1
A nem uniós tagállamokból származó ajánlattevőktől beérkezett ajánlatok száma: 0
A más uniós tagállamokból származó ajánlattevőktől beérkezett ajánlatok száma: 0
Ajánlat azonosítója: EKR000853992024/0303
Az ajánlattevő fél vezetője ✅
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0001
A vállalkozó neve és címe
Név: Corden International /Magyarország/ Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: 13270162243
Postacím: Fehérvári Út 84/A.
Postai irányítószám: 1117
Postai város: Budapest
Régió: Budapest🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: corden@corden.hu📧
Telefon: +36 12009571📞
Kiegészítő információk További információk
“A 44/2015. (XI. 2.) MvM rendelet 18. §-a szerinti információk:
Az ajánlattevők adószámát a jelen hirdetmény BT-501 "Nemzeti azonosítószám:" mező...”
További információk
A 44/2015. (XI. 2.) MvM rendelet 18. §-a szerinti információk:
Az ajánlattevők adószámát a jelen hirdetmény BT-501 "Nemzeti azonosítószám:" mező tartalmazza, valamennyi ajánlattevő
tekintetében.