Ajánlatkérő a következő, az ártáblázatban rögzített megnevezésű és mennyiségű vizsgálatokhoz szükséges reagenseket, illetve az azok használatához szükséges további anyagokat (kalibrátor, kontroll, mosófolyadékok, rendszeroldatok stb.) kívánja beszerezni mérőautomaták, valamint egyéb eszközök biztosítása mellett a szerződés hatályba lépésétől számított 12 hónapos időtartamra az Ártáblázatokban, a Szakmai követelmények táblázatokban és a jelen Műszaki leírásban megadottak szerint: 1. rész: Klinikai kémiai és osmolalitás vizsgálatok elvégzéséhez szükséges reagensek és fogyóanyagok beszerzése, valamint a vizsgálatok elvégzéséhez szükséges, laboratóriumi automaták és kiegészítő készülékek bérlése 2. rész: Rutin immunkémiai vizsgálatok elvégzéséhez szükséges reagensek és fogyóanyagok beszerzése, valamint a vizsgálatok elvégzéséhez szükséges laboratóriumi automata és kiegészítő készülékek bérlése 3. rész: Sürgős és egyéb speciális immunkémiai vizsgálatok elvégzéséhez szükséges reagensek és fogyóanyagok beszerzése, valamint a vizsgálatok elvégzéséhez szükséges laboratóriumi automaták bérlése 4. rész: Rutin hematológiai vizsgálatok elvégzéséhez szükséges reagensek és fogyóanyagok beszerzése, valamint a vizsgálatok elvégzéséhez szükséges laboratóriumi automaták bérlése 5. rész: Sürgős hematológiai vizsgálatok elvégzéséhez szükséges reagensek és fogyóanyagok beszerzése, valamint a vizsgálatok elvégzéséhez szükséges laboratóriumi automaták bérlése 6. rész: Véralvadási vizsgálatok elvégzéséhez szükséges reagensek és fogyóanyagok beszerzése, valamint a vizsgálatok elvégzéséhez szükséges laboratóriumi automaták bérlése 7. rész: HbA1c vizsgálatok elvégzéséhez szükséges reagensek és fogyóanyagok beszerzése, valamint a vizsgálatok elvégzéséhez szükséges laboratóriumi automaták bérlése 8. rész: Vizeletdiagnosztikai vizsgálatok elvégzéséhez szükséges reagensek és fogyóanyagok beszerzése, valamint a vizsgálatok elvégzéséhez szükséges laboratóriumi automaták bérlése 9. rész: Fehérje elektroforézis vizsgálatok elvégzéséhez szükséges reagensek és fogyóanyagok beszerzése, valamint a vizsgálatok elvégzéséhez szükséges laboratóriumi automaták bérlése 10. rész: Autoimmun vizsgálatok elvégzéséhez szükséges reagensek és fogyóanyagok beszerzése, valamint a vizsgálatok elvégzéséhez szükséges laboratóriumi automaták bérlése 11. rész: Vérgáz vizsgálatok elvégzéséhez szükséges reagensek és fogyóanyagok beszerzése, valamint a vizsgálatok elvégzéséhez szükséges vérgáz automaták bérlése 12-14. rész: Qualitatív gyorsdiagnosztikai szűrőtesztek beszerzése: 12. rész. Szérum és vizelet HCG kimutatására szolgáló gyorsteszt 13. rész. Humán széklet vér kimutatása, immunkémiai módszerrel 14. rész. Multi-Drug szűrő tesztpanel vizeletből, 10 paraméteres csík
Határidő
Az ajánlatok beérkezésének határideje 2024-07-26.
A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2024-06-26.
Szállítók
A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:
Ajánlati felhívás (2024-06-26) Objektum A közbeszerzés hatálya
Cím: Laboratóroumi reagensek 14 részben
Hivatkozási szám: EKR002238542023
Rövid leírás:
“Ajánlatkérő a következő, az ártáblázatban rögzített megnevezésű és mennyiségű vizsgálatokhoz szükséges reagenseket, illetve az azok használatához szükséges...”
Rövid leírás
Ajánlatkérő a következő, az ártáblázatban rögzített megnevezésű és mennyiségű vizsgálatokhoz szükséges reagenseket, illetve az azok használatához szükséges további anyagokat (kalibrátor, kontroll, mosófolyadékok, rendszeroldatok stb.) kívánja beszerezni mérőautomaták, valamint egyéb eszközök biztosítása mellett a szerződés hatályba lépésétől számított 12 hónapos időtartamra az Ártáblázatokban, a Szakmai követelmények táblázatokban és a jelen Műszaki leírásban megadottak szerint:
1. rész: Klinikai kémiai és osmolalitás vizsgálatok elvégzéséhez szükséges reagensek és fogyóanyagok beszerzése, valamint a vizsgálatok elvégzéséhez szükséges, laboratóriumi automaták és kiegészítő készülékek bérlése
2. rész: Rutin immunkémiai vizsgálatok elvégzéséhez szükséges reagensek és fogyóanyagok beszerzése, valamint a vizsgálatok elvégzéséhez szükséges laboratóriumi automata és kiegészítő készülékek bérlése
3. rész: Sürgős és egyéb speciális immunkémiai vizsgálatok elvégzéséhez szükséges reagensek és fogyóanyagok beszerzése, valamint a vizsgálatok elvégzéséhez szükséges laboratóriumi automaták bérlése
4. rész: Rutin hematológiai vizsgálatok elvégzéséhez szükséges reagensek és fogyóanyagok beszerzése, valamint a vizsgálatok elvégzéséhez szükséges laboratóriumi automaták bérlése
5. rész: Sürgős hematológiai vizsgálatok elvégzéséhez szükséges reagensek és fogyóanyagok beszerzése, valamint a vizsgálatok elvégzéséhez szükséges laboratóriumi automaták bérlése
6. rész: Véralvadási vizsgálatok elvégzéséhez szükséges reagensek és fogyóanyagok beszerzése, valamint a vizsgálatok elvégzéséhez szükséges laboratóriumi automaták bérlése
7. rész: HbA1c vizsgálatok elvégzéséhez szükséges reagensek és fogyóanyagok beszerzése, valamint a vizsgálatok elvégzéséhez szükséges laboratóriumi automaták bérlése
8. rész: Vizeletdiagnosztikai vizsgálatok elvégzéséhez szükséges reagensek és fogyóanyagok beszerzése, valamint a vizsgálatok elvégzéséhez szükséges laboratóriumi automaták bérlése
9. rész: Fehérje elektroforézis vizsgálatok elvégzéséhez szükséges reagensek és fogyóanyagok beszerzése, valamint a vizsgálatok elvégzéséhez szükséges laboratóriumi automaták bérlése
10. rész: Autoimmun vizsgálatok elvégzéséhez szükséges reagensek és fogyóanyagok beszerzése, valamint a vizsgálatok elvégzéséhez szükséges laboratóriumi automaták bérlése
11. rész: Vérgáz vizsgálatok elvégzéséhez szükséges reagensek és fogyóanyagok beszerzése, valamint a vizsgálatok elvégzéséhez szükséges vérgáz automaták bérlése
12-14. rész: Qualitatív gyorsdiagnosztikai szűrőtesztek beszerzése:
12. rész. Szérum és vizelet HCG kimutatására szolgáló gyorsteszt
13. rész. Humán széklet vér kimutatása, immunkémiai módszerrel
14. rész. Multi-Drug szűrő tesztpanel vizeletből, 10 paraméteres csík
Többet mutasson
Szerződés típusa: Árubeszerzések
Termékek/szolgáltatások: Reagensek és kontrasztanyagok📦 Információk a tételekről
Ez a szerződés tételekre oszlik ✅
Az ajánlatok legfeljebb a következő tételekre nyújthatók be: 14
Az ajánlatok valamennyi tételre benyújthatók ✅
1️⃣
Belső azonosító: EKR002238542023/1
Cím: Klinikai kémia és osmolalitás
Ebben a közbeszerzésben kis- és középvállalkozások (kkv-k) is részt vehetnek ✅
A beszerzés leírása:
“Összmennyiség: 1 580 000 db klinikai kémiai vizsgálat
Poz. sz. Megnevezések Vizsgálat /év
1. Összfehérje meghatározása szérumban 36 634
2. Albumin...”
A beszerzés leírása
Összmennyiség: 1 580 000 db klinikai kémiai vizsgálat
Poz. sz. Megnevezések Vizsgálat /év
1. Összfehérje meghatározása szérumban 36 634
2. Albumin meghatározása szérumban 17 859
3. Karbamid meghatározása szérumban, vizeletben 105 611
4. Húgysav meghatározása szérumban, vizeletben 60 159
5. Kreatinin meghatározása enzimatikus módszerrel szérumban, vizeletben 104 979
6. Összes bilirubin meghatározása szérumban 73 410
7. Konjugált bilirubin meghatározása szérumban 6 073
8. Glukóz meghatározása hexokináz módszerrel szérumban, vizeletben 99 157
9. Trigliceridek meghatározása 39 577
10. Összkoleszterin meghatározása 39 593
11. LDL koleszterin meghatározása, direkt módszerrel 14 496
12. HDL koleszterin meghatározása, direkt módszerrel 14 496
13. Nátrium meghatározása szérumban, vizeletben 104 080
14. Kálium meghatározása szérumban, vizeletben 106 848
15. Összes kalcium meghatározása szérumban, vizeletben 48 053
16. Foszfor meghatározása szérumban, vizeletben 18 498
17. Klorid meghatározása szérumban, vizeletben 103 673
18. Magnézium meghatározása szérumban, vizeletben 17 383
19. Összes fehérje meghatározása vizeletben és egyéb testnedvben 1 950
20. Albumin meghatározása immun módszerrel vizeletben (mikroalbumin) 1 034
21. Tejsav dehidrogenáz (LDH) meghatározása 36 144
22. Aszpartát-amino-transzferáz (ASAT, GOT) meghatározása 87 931
23. Alanin-amino-transzferáz (ALAT, SGPT) meghatározása 87 977
24. Kreatin-kináz (CK) meghatározása 6 179
25. Gamma-glutamil-transzferáz meghatározása 88 265
26. Alfa-amiláz meghatározása szérumban, vizeletben, egyéb testnedvekben 21 621
27. Lipáz meghatározása 7 825
28. Alkalikus foszfatáz meghatározása 81 890
29. Anti-streptolizin O titer kvantitatív meghatározása 1 416
30. Rheuma faktor kvantitatív meghatározása, immunkémiai módszerrel 2 397
31. IgG meghatározása 2 303
32. IgA meghatározása 2 682
33. IgM meghatározása 2 286
34. Vas meghatározása 34 937
35. Totál transzferrin meghatározása 11 449
36. Ferritin meghatározása 4 422
37. C reaktív fehérje (CRP) ultraszenzitív meghatározása 81 942
38. C3 Komplement fehérje meghatározása 735
39. C4 Komplement fehérje meghatározása 735
40. Lithium meghatározása 241
41. Etilalkohol meghatározása enzimatikus módszerrel 1 563
42. Laktát meghatározása 158
43. Pszeudo-kolineszteráz meghatározása 358
44. Haptoglobin meghatározása 158
45. Fruktózamin meghatározása 352
46. Ammónia meghatározása 371
47. Osmolalitás vizsgálatok (szérum és vizelet) végzéséhez szükséges reagensek 190
Az ajánlati felhívásban és a közbeszerzési dokumentumokban szerepeltetett meghatározott gyártmány, eredet, típus kizárólag a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt. A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (3) és (5) bekezdése szerint a megnevezés mellett minden esetben hozzá értendő a „vagy azzal egyenértékű” kifejezés
Többet mutasson
További információk:
“1. Az összes megajánlott klinikai kémiai automatának alkalmasnak kell lennie arra, hogy legalább 5 db, reagens gyártótól független („nyílt”) mérési...”
További információk
1. Az összes megajánlott klinikai kémiai automatának alkalmasnak kell lennie arra, hogy legalább 5 db, reagens gyártótól független („nyílt”) mérési csatornával rendelkezzen (minden megajánlott klinikai kémiai automatára. Ha modulos a megajánlott készülék, akkor ez a kitétel modulonként is kell teljesüljön!), amelyeken bármely gyártótól származó klinikai kémiai reagens szabadon programozható és használható.
2. Ajánlattevőnek a megajánlott reagensek tekintetében úgy kell megtennie ajánlatát, hogy a megajánlott klinikai kémiai reagensek mindegyike úgy legyen elvégezhető a megajánlott klinikai kémiai mérőautomatákon, hogy azok mindegyikén maradjon minimum 2 db szabadon programozható, reagens gyártótól független („nyílt”) mérési csatorna.
3. A megajánlott Klinikai kémiai automata készülékekre - maximum az 5 db „nyílt”, szabadon programozható csatornán végzett teszt kivételével (maximum 3 féle vizsgálathoz szükséges reagensek) -, a tesztekhez megajánlott reagensek azonos, a megajánlott, és telepítésre kerülő készülékek gyártójával megegyező gyártótól kell származnia, mivel a laboratóriumi technológia nem teszi lehetővé az eltérő reagens, illetve kalibrátor használatát. Az 1. részben a 3 db teszt esetében Ajánlatkérő megengedő annyiban, hogy nem minden potenciális Ajánlattevő rendelkezik 100 %-ban minden teszt vonatkozásában a készülék gyártójával megegyező gyártmányú reagensekkel.
Kötelezően vállalandó előírt szerviz előírások:
1-11. részek:
1. Nyertes Ajánlattevőnek biztosítania kell az adott részben meghatározott készülékekre (– a részek szerint -, a mérőautomaták, centrifugák, víztisztító berendezések és egyéb megajánlott kiegészítő berendezés, készülék és informatikai szoftver teljes körű szervizelését, karbantartását az alábbi rendelkezésre állási időkkel:
Mérőautomaták, vízrendszer, informatikai szoftverek, szünetmentes tápegységek:
- Dokumentált értesítés (email, fax, telefonhívás) esetén köteles a szerviz a hét minden napján, a nap 24 órájában rendelkezésre állni, hétköznap 7 és 20 óra közötti bejelentést követően 8 órán belül, ezen kívüli időszakban a bejelentést követően 16 órán belül a hiba elhárítását soron kívül megkezdeni.
- Az összes biztosított mérőautomata vagy mérőkészülék (kivétel a 3. és 9. rész) legalább 5 munkanap hosszan történő kiesése esetén köteles azonos paraméterekkel rendelkező cserekészüléket biztosítani a javítás időtartamára.
A 3. részben biztosított mérőautamata esetén legalább 1 munkanap hosszan történő kiesése esetén köteles cserekészüléket biztosítani a sürgősségi paraméterek mérésére a javítás időtartamára (A sürgős paraméterek meg lettek jelölve az ártáblázatban).
A 9. részben biztosított készülék esetén legalább 10 munkanap hosszan történő kiesése esetén köteles azonos paraméterekkel rendelkező cserekészüléket biztosítani a javítás időtartamára.
2. Amennyiben a biztosított vagy saját automata rendelkezésre állási (üzemképes) idő hossza tartósan, legalább 60 napos átlagban 95%-os üzembiztonsági érték alá esik, nyertes ajánlattevőnek biztosítani kell helyette másik, az előírt műszaki követelményeket teljesítő vagy jobb, maximum 5 évesnél nem idősebb másik automatát a szerződés fennmaradó időtartamára.
3. Biztosított mérőautomaták és mérőkészülékek esetén: A 60 napos átlagban legalább a 95 %-os üzembiztonság meghatározása:
A megajánlott készülék esetén a vizsgált mindenkori utolsó eltelt 60 napos időszak alatt - azaz napi 24 órával számolva 1440 órás időszak alatt -, összesen ne legyen a teljes időszak 5 %-ánál hosszabb ideig, azaz összesen 72 óráig üzemképtelen állapotban (ebbe nem kell bele érteni a hibabejelentéstől a hiba elhárításáig, azaz az újra üzemképes állapot eléréséig eltelt összes időt). Másképpen megadva, Ajánlattevőnek a megajánlott készülékre hibamentes, üzemképes állapotot kell biztosítania a teljes 60 napos időszak (1440 óra) legalább 95 %-ára (1368 óra), ami átlagban napi 22,8 óra üzemképes állapotot jelent.
Az 1-3. pontban foglalt követelmények biztosítását Ajánlatkérő Nyertes Ajánlattevőtől követeli meg, mely követelmények biztosítása a szerződés hatálybalépésének feltétele.
4. Biztosítani kell a megajánlott és saját mérőautomaták, centrifugák és víztisztító berendezések karbantartását és szervizelését az adott típus gyári előírása szerint a szerződés teljes időtartama alatt, amely tevékenységbe beleértendő a biztonságos működését szolgáló – rendszeres időszakonként, kötelezően, minimum negyedévente egyszer történő ellenőrzés, és az üzemszerű működés során szükségessé váló alkatrészcsere és a karbantartási jegyzőkönyv elkészítése is.
5. Rendeltetésszerű használat esetén a mérőautomaták és mérőkészülékek meghibásodása miatti újraindításhoz és a megismételt tesztek elvégzéséhez szükséges biztosítani a reagenseket és kiegészítőket.
Többet mutasson
Szerződés típusa: Árubeszerzések
Termékek/szolgáltatások: Reagensek és kontrasztanyagok📦
Postacím: Kórház
utca
1
Irányítószám: 8200
Város: Veszprém
Ország: Magyarország 🇭🇺
A teljesítés helye: Veszprém🏙️
Időtartam: 12 (MONTH)
Az alábbi időkeret hónapokban van kifejezve.
Díjazási kritériumok
Ár ✅
Ár (súlyozás): 100
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0001
2️⃣
Belső azonosító: EKR002238542023/2
Cím: Rutin immunkémia
A beszerzés leírása:
“Összmennyiség: 87 798 db immunkémiai vizsgálat
Poz. sz. Megnevezések Vizsgálat /év
1. Inzulin meghatározása 1 121
2. Parathormon meghatározása 2 407
3. D...”
A beszerzés leírása
Összmennyiség: 87 798 db immunkémiai vizsgálat
Poz. sz. Megnevezések Vizsgálat /év
1. Inzulin meghatározása 1 121
2. Parathormon meghatározása 2 407
3. D vitamin meghatározása 2 090
4. Tireoglobulin meghatározása 215
5. T4 szabad frakció meghatározása 7 495
6. T3 szabad frakció meghatározása 3 120
7. Thyreoidea-Stimuláló Hormon supersensitiv meghatározása 38 662
8. Follikulus Stimuláló Hormon (FSH) meghatározása 1 403
9. Luteinizáló Hormon (LH) meghatározása 1 423
10. Prolaktin meghatározása 2 108
11. Kortizol meghatározása testnedvekből 1 113
12. Ösztradiol meghatározása 1 092
13. Progeszteron meghatározása 868
14. DHEA-szulfát (DHEA-S) meghatározása 628
15. Totál tesztoszteron meghatározása 1 553
16. Carcino-embrionális antigén (CEA) meghatározása 4 723
17. CA 15-3 2 157
18. CA 125 1 351
19. CA 19-9 2 576
20. Thyreoglobulin AAT meghatározása 939
21. Folsav meghatározása szérumból immunoassay-vel 1 100
22. B12-vitamin meghatározása 1 100
23. Sexual Hormon Binding Globulin (SHBG) meghatározás 625
24. Thyreoidea-peroxidáz elleni antitest meghatározása 1 376
25. Prostata specifikus antigén (PSA) 4 715
26. AFP meghatározása szérumban 1 144
27. Prosztata-specifikus antigén szabad frakció (fPSA) meghatározása 694
Az ajánlati felhívásban és a közbeszerzési dokumentumokban szerepeltetett meghatározott gyártmány, eredet, típus kizárólag a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt. A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (3) és (5) bekezdése szerint a megnevezés mellett minden esetben hozzá értendő a „vagy azzal egyenértékű” kifejezés
3️⃣
Belső azonosító: EKR002238542023/3
Cím: Sürgős és egyéb speciális immunkémia
A beszerzés leírása:
“Összmennyiség: 13 653 db immunkémiai vizsgálat
Poz. sz. Megnevezések Vizsgálat /év
1. Prokalcitonin (PCT) meghatározása (Sürgős paraméter) 3 000
2. Digoxin...”
A beszerzés leírása
Összmennyiség: 13 653 db immunkémiai vizsgálat
Poz. sz. Megnevezések Vizsgálat /év
1. Prokalcitonin (PCT) meghatározása (Sürgős paraméter) 3 000
2. Digoxin meghatározása 39
3. Humán Chorio-Gonadrotropin béta lánc meghatározása szérumban (Sürgős paraméter) 914
4. high sensitive kardiális troponin meghatározása (Sürgős paraméter) 5 000
5. CK-MB koncentráció meghatározása immunmódszerrel (Sürgős paraméter) 3 300
6. Natriuretikus peptid meghatározása (NT-pro-BNP, pro-BNP és BNP egyenértékű) (Sürgős paraméter) 600
7. Interleukin-6 500
8. Növekedési hormon meghatározása 300
Reagensek mindösszesen: 13 653
Az ajánlati felhívásban és a közbeszerzési dokumentumokban szerepeltetett meghatározott gyártmány, eredet, típus kizárólag a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt. A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (3) és (5) bekezdése szerint a megnevezés mellett minden esetben hozzá értendő a „vagy azzal egyenértékű” kifejezés
4️⃣
Belső azonosító: EKR002238542023/4
Cím: Rutin hematológia
A beszerzés leírása:
“Összmennyiség: 78 500 db vérkép vizsgálat
Poz. sz. Megnevezések Vizsgálat /év
1. Vérkép IV 73 000
2. Retikulocyta meghatározás 5 500
Reagensek mindösszesen...”
A beszerzés leírása
Összmennyiség: 78 500 db vérkép vizsgálat
Poz. sz. Megnevezések Vizsgálat /év
1. Vérkép IV 73 000
2. Retikulocyta meghatározás 5 500
Reagensek mindösszesen 78 500
Az ajánlati felhívásban és a közbeszerzési dokumentumokban szerepeltetett meghatározott gyártmány, eredet, típus kizárólag a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt. A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (3) és (5) bekezdése szerint a megnevezés mellett minden esetben hozzá értendő a „vagy azzal egyenértékű” kifejezés
Többet mutasson
További információk:
“1. Az összes megajánlott klinikai kémiai automatának alkalmasnak kell lennie arra, hogy legalább 5 db, reagens gyártótól független („nyílt”) mérési...”
További információk
1. Az összes megajánlott klinikai kémiai automatának alkalmasnak kell lennie arra, hogy legalább 5 db, reagens gyártótól független („nyílt”) mérési csatornával rendelkezzen (minden megajánlott klinikai kémiai automatára. Ha modulos a megajánlott készülék, akkor ez a kitétel modulonként is kell teljesüljön!), amelyeken bármely gyártótól származó klinikai kémiai reagens szabadon programozható és használható.
2. Ajánlattevőnek a megajánlott reagensek tekintetében úgy kell megtennie ajánlatát, hogy a megajánlott klinikai kémiai reagensek mindegyike úgy legyen elvégezhető a megajánlott klinikai kémiai mérőautomatákon, hogy azok mindegyikén maradjon minimum 2 db szabadon programozható, reagens gyártótól független („nyílt”) mérési csatorna.
3. A megajánlott Klinikai kémiai automata készülékekre - maximum az 5 db „nyílt”, szabadon programozható csatornán végzett teszt kivételével (maximum 3 féle vizsgálathoz szükséges reagensek) -, a tesztekhez megajánlott reagensek azonos, a megajánlott, és telepítésre kerülő készülékek gyártójával megegyező gyártótól kell származnia, mivel a laboratóriumi technológia nem teszi lehetővé az eltérő reagens, illetve kalibrátor használatát. Az 1. részben a 3 db teszt esetében Ajánlatkérő megengedő annyiban, hogy nem minden potenciális Ajánlattevő rendelkezik 100 %-ban minden teszt vonatkozásában a készülék gyártójával megegyező gyártmányú reagensekkel.
Kötelezően vállalandó előírt szerviz előírások:
1-11. részek:
1. Nyertes Ajánlattevőnek biztosítania kell az adott részben meghatározott készülékekre (– a részek szerint -, a mérőautomaták, centrifugák, víztisztító berendezések és egyéb megajánlott kiegészítő berendezés, készülék és informatikai szoftver teljes körű szervizelését, karbantartását az alábbi rendelkezésre állási időkkel:
Mérőautomaták, vízrendszer, informatikai szoftverek, szünetmentes tápegységek:
- Dokumentált értesítés (email, fax, telefonhívás) esetén köteles a szerviz a hét minden napján, a nap 24 órájában rendelkezésre állni, hétköznap 7 és 20 óra közötti bejelentést követően 8 órán belül, ezen kívüli időszakban a bejelentést követően 16 órán belül a hiba elhárítását soron kívül megkezdeni.
- Az összes biztosított mérőautomata vagy mérőkészülék (kivétel a 3. és 9. rész) legalább 5 munkanap hosszan történő kiesése esetén köteles azonos paraméterekkel rendelkező cserekészüléket biztosítani a javítás időtartamára.
A 3. részben biztosított mérőautamata esetén legalább 1 munkanap hosszan történő kiesése esetén köteles cserekészüléket biztosítani a sürgősségi paraméterek mérésére a javítás időtartamára (A sürgős paraméterek meg lettek jelölve az ártáblázatban).
A 9. részben biztosított készülék esetén legalább 10 munkanap hosszan történő kiesése esetén köteles azonos paraméterekkel rendelkező cserekészüléket biztosítani a javítás időtartamára.
2. Amennyiben a biztosított vagy saját automata rendelkezésre állási (üzemképes) idő hossza tartósan, legalább 60 napos átlagban 95%-os üzembiztonsági érték alá esik, nyertes ajánlattevőnek biztosítani kell helyette másik, az előírt műszaki követelményeket teljesítő vagy jobb, maximum 5 évesnél nem idősebb másik automatát a szerződés fennmaradó időtartamára.
3. Biztosított mérőautomaták és mérőkészülékek esetén: A 60 napos átlagban legalább a 95 %-os üzembiztonság meghatározása:
A megajánlott készülék esetén a vizsgált mindenkori utolsó eltelt 60 napos időszak alatt - azaz napi 24 órával számolva 1440 órás időszak alatt -, összesen ne legyen a teljes időszak 5 %-ánál hosszabb ideig, azaz összesen 72 óráig üzemképtelen állapotban (ebbe nem kell bele érteni a hibabejelentéstől a hiba elhárításáig, azaz az újra üzemképes állapot eléréséig eltelt összes időt). Másképpen megadva, Ajánlattevőnek a megajánlott készülékre hibamentes, üzemképes állapotot kell biztosítania a teljes 60 napos időszak (1440 óra) legalább 95 %-ára (1368 óra), ami átlagban napi 22,8 óra üzemképes állapotot jelent.
Az 1-3. pontban foglalt követelmények biztosítását Ajánlatkérő Nyertes Ajánlattevőtől követeli meg, mely követelmények biztosítása a szerződés hatálybalépésének feltétele.
4. Biztosítani kell a megajánlott és saját mérőautomaták, centrifugák és víztisztító berendezések karbantartását és szervizelését az adott típus gyári előírása szerint a szerződés teljes időtartama alatt, amely tevékenységbe beleértendő a biztonságos működését szolgáló – rendszeres időszakonként, kötelezően, minimum negyedévente egyszer történő ellenőrzés, és az üzemszerű működés során szükségessé váló alkatrészcsere és a karbantartási jegyzőkönyv elkészítése is.
5. Rendeltetésszerű használat esetén a mérőautomaták és mérőkészülékek meghibásodása miatti újraindításhoz és a megismételt tesztek elvégzéséhez szükséges biztosítani a reagenseket és kiegészítőket.
5️⃣
Belső azonosító: EKR002238542023/5
Cím: Sürgős hematológia
A beszerzés leírása:
“Összmennyiség: 39 000 db vérkép vizsgálat
Poz. sz. Megnevezések Vizsgálat /év
1. Vérkép IV 39 000
Reagensek mindösszesen 39 000
Az ajánlati felhívásban...”
A beszerzés leírása
Összmennyiség: 39 000 db vérkép vizsgálat
Poz. sz. Megnevezések Vizsgálat /év
1. Vérkép IV 39 000
Reagensek mindösszesen 39 000
Az ajánlati felhívásban és a közbeszerzési dokumentumokban szerepeltetett meghatározott gyártmány, eredet, típus kizárólag a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt. A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (3) és (5) bekezdése szerint a megnevezés mellett minden esetben hozzá értendő a „vagy azzal egyenértékű” kifejezés
Az ajánlati felhívásban és a közbeszerzési dokumentumokban szerepeltetett meghatározott gyártmány, eredet, típus kizárólag a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt. A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (3) és (5) bekezdése szerint a megnevezés mellett minden esetben hozzá értendő a „vagy azzal egyenértékű” kifejezés
Az ajánlati felhívásban és a közbeszerzési dokumentumokban szerepeltetett meghatározott gyártmány, eredet, típus kizárólag a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt. A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (3) és (5) bekezdése szerint a megnevezés mellett minden esetben hozzá értendő a „vagy azzal egyenértékű” kifejezés
8️⃣
Belső azonosító: EKR002238542023/8
Cím: Vizeletdiagnosztikai vizsgálatok
A beszerzés leírása:
“Összmennyiség: 84 000 db vizeletdiagnosztikai vizsgálat
Poz. sz. Megnevezések Vizsgálat /év
1. Általános vizeletvizsgálat, üledék nélkül minimum 8 paraméter...”
A beszerzés leírása
Összmennyiség: 84 000 db vizeletdiagnosztikai vizsgálat
Poz. sz. Megnevezések Vizsgálat /év
1. Általános vizeletvizsgálat, üledék nélkül minimum 8 paraméter (VD-1 készüléken) 49 000
2. Vizelet üledék alakos elemek meghatározása automatával (VD-1 készüléken) 32 000
3. Általános vizeletvizsgálat, üledék nélkül minimum 8 paraméter (VK-1 készüléken) 3 000
Reagensek mindösszesen 84 000
Az ajánlati felhívásban és a közbeszerzési dokumentumokban szerepeltetett meghatározott gyártmány, eredet, típus kizárólag a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt. A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (3) és (5) bekezdése szerint a megnevezés mellett minden esetben hozzá értendő a „vagy azzal egyenértékű” kifejezés
9️⃣
Belső azonosító: EKR002238542023/9
Cím: Fehérje elektroforézis
A beszerzés leírása:
“Összmennyiség: 600 db elektroforézis vizsgálat
Poz. sz. Megnevezések Vizsgálat /év
1. Fehérjék elválasztása elfo-val agarózgélben (szérum és...”
A beszerzés leírása
Összmennyiség: 600 db elektroforézis vizsgálat
Poz. sz. Megnevezések Vizsgálat /év
1. Fehérjék elválasztása elfo-val agarózgélben (szérum és vizelet) 600
Reagensek mindösszesen 600
Az ajánlati felhívásban és a közbeszerzési dokumentumokban szerepeltetett meghatározott gyártmány, eredet, típus kizárólag a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt. A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (3) és (5) bekezdése szerint a megnevezés mellett minden esetben hozzá értendő a „vagy azzal egyenértékű” kifejezés
Az ajánlati felhívásban és a közbeszerzési dokumentumokban szerepeltetett meghatározott gyártmány, eredet, típus kizárólag a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt. A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (3) és (5) bekezdése szerint a megnevezés mellett minden esetben hozzá értendő a „vagy azzal egyenértékű” kifejezés
Az ajánlati felhívásban és a közbeszerzési dokumentumokban szerepeltetett meghatározott gyártmány, eredet, típus kizárólag a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt. A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (3) és (5) bekezdése szerint a megnevezés mellett minden esetben hozzá értendő a „vagy azzal egyenértékű” kifejezés
1️⃣2️⃣
Belső azonosító: EKR002238542023/12
Cím: Szérum és vizelet HCG
A beszerzés leírása:
“Összmennyiség: 650 db HCG gyorsteszt vizsgálat
Poz. sz. Megnevezések Vizsgálat (minta) /év
12. rész. Szérum és vizelet HCG kimutatására szolgáló...”
A beszerzés leírása
Összmennyiség: 650 db HCG gyorsteszt vizsgálat
Poz. sz. Megnevezések Vizsgálat (minta) /év
12. rész. Szérum és vizelet HCG kimutatására szolgáló gyorsteszt 650
Az ajánlati felhívásban és a közbeszerzési dokumentumokban szerepeltetett meghatározott gyártmány, eredet, típus kizárólag a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt. A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (3) és (5) bekezdése szerint a megnevezés mellett minden esetben hozzá értendő a „vagy azzal egyenértékű” kifejezés
Az ajánlati felhívásban és a közbeszerzési dokumentumokban szerepeltetett meghatározott gyártmány, eredet, típus kizárólag a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt. A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (3) és (5) bekezdése szerint a megnevezés mellett minden esetben hozzá értendő a „vagy azzal egyenértékű” kifejezés
Az ajánlati felhívásban és a közbeszerzési dokumentumokban szerepeltetett meghatározott gyártmány, eredet, típus kizárólag a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt. A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (3) és (5) bekezdése szerint a megnevezés mellett minden esetben hozzá értendő a „vagy azzal egyenértékű” kifejezés
Eljárás Az eljárás típusa
Nyílt eljárás ✅
Jogalap: 2014/24/EU irányelv
Adminisztratív információk
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések beérkezésének határideje: 2024-07-26 11:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei: 2024-07-26 13:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei (hely): Az ajánlatok felbontása az EKR-ben történik a Kbt, 68. §-a és a 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet szerint.
Az ajánlatok felbontásának feltételei (Tájékoztatás a felhatalmazott személyekről és a felbontási eljárásról):
“Az elektronikus közbeszerzés részletes szabályairól szóló 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet 15. § (3) bekezdésében és a Kbt. 68. §- ában...”
Az ajánlatok felbontásának feltételei (Tájékoztatás a felhatalmazott személyekről és a felbontási eljárásról)
Az elektronikus közbeszerzés részletes szabályairól szóló 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet 15. § (3) bekezdésében és a Kbt. 68. §- ában meghatározottaknak megfelelően a bontási eljárásról az ajánlattevők értesítést kapnak. Az elektronikus közbeszerzés részletes szabályairól szóló 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet meghatározásai alapján kerül végrehajtásra.
Többet mutasson
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Minimális időtartam, amely alatt az ajánlattevőnek fenn kell tartania az ajánlatot: 30
A közbeszerzési eljárás feltételei
Fokozott biztonságú vagy minősített elektronikus aláírás vagy bélyegző kötelező (a 910/2014/EU rendeletben foglaltakkal összhangban)
Biztosítéknyújtási kötelezettség áll fenn ✅
A szerződést elnyerő ajánlattevők csoportjának valamilyen jogi formát kell öltenie ✅
Megnyitás dátuma: 2024-07-26 13:00:00 📅
Hely:
“Az ajánlatok felbontása az EKR-ben történik a Kbt, 68. §-a és a 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet szerint.”
További információk:
“Az elektronikus közbeszerzés részletes szabályairól szóló 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet 15. § (3) bekezdésében és a Kbt. 68. §- ában...”
További információk
Az elektronikus közbeszerzés részletes szabályairól szóló 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet 15. § (3) bekezdésében és a Kbt. 68. §- ában meghatározottaknak megfelelően a bontási eljárásról az ajánlattevők értesítést kapnak. Az elektronikus közbeszerzés részletes szabályairól szóló 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet meghatározásai alapján kerül végrehajtásra.
Többet mutasson
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Elektronikus számlázás: Kötelező
Díjazási kritériumok
Súlyozás típusa: Súlyozás (pontok, pontos)
Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk Műszaki és szakmai képességek
A kiválasztási kritériumok listája és rövid leírása:
“M/1.: M/1. Ajánlattevő alkalmatlan a szerződés teljesítésére, amennyiben nem rendelkezik a felhívás feladásától visszafelé számított hat éven belül (72...”
A kiválasztási kritériumok listája és rövid leírása
M/1.: M/1. Ajánlattevő alkalmatlan a szerződés teljesítésére, amennyiben nem rendelkezik a felhívás feladásától visszafelé számított hat éven belül (72 hónapon belül) megkezdett és három évben (36 hónapban) szerződésszerűen teljesített,
az 1. részre vonatkozóan: a kiírt mennyiség legalább 30 %-át elérő nagyságú, azaz 474.000 db klinikai kémiai vizsgálathoz
a 2. részre vonatkozóan: a kiírt mennyiség legalább 30 %-át elérő nagyságú, azaz 25.788 db immunkémiai vizsgálathoz
a 3. részre vonatkozóan: a kiírt mennyiség legalább 30 %-át elérő nagyságú, azaz 4,095 db immunkémiai vizsgálathoz
a 4. részre vonatkozóan: a kiírt mennyiség legalább 30 %-át elérő nagyságú, azaz 23.550 db vérkép vizsgálathoz
az 5. részre vonatkozóan: a kiírt mennyiség legalább 30 %-át elérő nagyságú, azaz 11.700 db vérkép vizsgálathoz
a 6. részre vonatkozóan: a kiírt mennyiség legalább 30 %-át elérő nagyságú, azaz 14.370 db véralvadási vizsgálathoz
a 7. részre vonatkozóan: a kiírt mennyiség legalább 30 %-át elérő nagyságú, azaz 3.750 db HbA1c vizsgálathoz
a 8. részre vonatkozóan: a kiírt mennyiség legalább 30 %-át elérő nagyságú, azaz 25.200 db vizeletdiagnosztikai vizsgálathoz
a 9. részre vonatkozóan: a kiírt mennyiség legalább 30 %-át elérő nagyságú, azaz 180 db elektroforézis vizsgálathoz
a 10. részre vonatkozóan: a kiírt mennyiség legalább 30 %-át elérő nagyságú, azaz 1.509 db autoimmun vizsgálathoz
a 11. részre vonatkozóan: a kiírt mennyiség legalább 30 %-át elérő nagyságú, azaz 8.000 db vérgáz vizsgálathoz
a 12. részre vonatkozóan: a kiírt mennyiség legalább 30 %-át elérő nagyságú, azaz 195 db HCG gyorsteszt vizsgálathoz
a 13. részre vonatkozóan: a kiírt mennyiség legalább 30 %-át elérő nagyságú, azaz 660 db székletvér gyorsteszt vizsgálathoz
a 14. részre vonatkozóan: a kiírt mennyiség legalább 30 %-át elérő nagyságú, azaz 15 db multidrog gyorsteszt vizsgálathoz szükséges reagensek szállítására vonatkozó referenciával/referenciákkal (Ezen műszaki alkalmasság egy vagy több referenciával is teljesíthető):
Ajánlattevő alkalmasságának megállapításához, ekörben felhívjuk az Ajánlattevők figyelmét a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1. § (8) bekezdésében foglaltakra.
Ajánlatkérő akkor tekinti a felhívás feladásától visszafelé számított három év során teljesítettnek a referenciát, ha a szállítás időpontja a vizsgált időszakba esik.
Igazolási mód:
M/1.Ajánlattevőnek az ajánlatához csatolnia kell a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet (Kr.) 1.§ (1) bekezdése szerinti, kitöltött egységes európai közbeszerzési dokumentumot (EEKD). Ajánlatkérő az alkalmassági követelmények előzetes igazolására elfogadja az érintett gazdasági szereplő egyszerű, az EEKD-ba foglalt nyilatkozatát (EEKD IV. rész alfa szakasz). Ha egy ajánlattevő az előírt alkalmassági követelménynek más szervezet vagy személy kapacitásaira támaszkodva kíván megfelelni, az érintett szervezetek vagy személyek képviseletében a formanyomtatványt az ajánlattevő nyújtja be. A kapacitásaikat rendelkezésre bocsátó szervezetek vagy személyek az alkalmassági feltételek vonatkozásában csak azokról nyilatkoznak, amelyeket az ajánlattevő igénybe kíván venni alkalmasságának igazolásához.
Ajánlatkérő Kbt. 69.§ (4) bek. szerinti felhívására ajánlattevő, kapacitást nyújtó szervezet köteles alátámasztani az EEKD-ban foglaltakat, alkalmasságának részletes igazolásával.
M/1. Ajánlattevőnek/kapacitást nyújtó szervezetnek be kell nyújtania a felhívás feladásától visszafelé számított hat éven belül (72 hónapon belül) megkezdett és 3 év során (36 hónapban) szerződésszerűen teljesített, referenciáinak ismertetéséről szóló nyilatkozatát klinikai reagensek szállításáról. (a Korm. rendelet 21. § (1) bekezdés a) pontja alapján, a 22. § szerint).
A nyilatkozatnak/igazolásnak legalább az alábbi adatokat kell tartalmaznia:
• a teljesítés ideje (a szállítás kezdő és befejező időpontja év/hónap/nap pontossággal megadva)
• a szerződést kötő másik fél adatai (név, székhely, információt nyújtó személy neve és telefonos vagy e-mailes elérhetősége)
• a szállítás tárgya olyan részletességgel, hogy abból az alkalmassági minimumkövetelményeknek történő megfelelés megállapítható legyen
• a szállítás mennyisége; továbbá
• nyilatkozat arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e.
“M/2.: M/2.
Alkalmatlan az AT az 1-11. részekben, amennyiben nem rendelkezik legalább egy fő olyan magyar nyelven kommunikálni képes szervizmunkatárssal a...”
A kiválasztási kritériumok listája és rövid leírása
M/2.: M/2.
Alkalmatlan az AT az 1-11. részekben, amennyiben nem rendelkezik legalább egy fő olyan magyar nyelven kommunikálni képes szervizmunkatárssal a megajánlott – vagy azzal egyenértékű készüléktípusokra, aki a megajánlott – vagy azzal egyenértékű - típusú készülékekre legalább egy éves szervizelési-karbantartási gyakorlattal és tapasztalattal, valamint legalább a megajánlott típusú – vagy azzal egyenértékű - készülék tekintetében gyártói szerviz kiképzésen vett részt a megajánlott készülék típusra vonatkozóan. Az M/2. alkalmassági követelmény vonatkozásában Ajánlatkérő elfogadja az előírással egyenértékű képzettség/végzettség bemutatását is.
Igazolási mód:
M/2. Igazolási mód:
M/2.Ajánlattevőnek az ajánlatához csatolnia kell a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet (Kr.) 1.§ (1) bekezdése szerinti, kitöltött egységes európai közbeszerzési dokumentumot (EEKD). Ajánlatkérő az alkalmassági követelmények előzetes igazolására elfogadja az érintett gazdasági szereplő egyszerű, az EEKD-ba foglalt nyilatkozatát (EEKD IV. rész alfa szakasz). Ha egy ajánlattevő az előírt alkalmassági követelménynek más szervezet vagy személy kapacitásaira támaszkodva kíván megfelelni, az érintett szervezetek vagy személyek képviseletében a formanyomtatványt az ajánlattevő nyújtja be. A kapacitásaikat rendelkezésre bocsátó szervezetek vagy személyek az alkalmassági feltételek vonatkozásában csak azokról nyilatkoznak, amelyeket az ajánlattevő igénybe kíván venni alkalmasságának igazolásához.
Ajánlatkérő Kbt. 69.§ (4) bek. szerinti felhívására ajánlattevő, kapacitást nyújtó szervezet köteles alátámasztani az EEKD-ban foglaltakat, alkalmasságának részletes igazolásával.
M.2.) A Kr. 21.§ (1) bek. b) pontja alapján annak a szakembernek (szervezetnek) a megnevezésével, képzettség, szakmai tapasztalat ismertetésével, akit AT be kíván vonni a teljesítésbe. A szakember bemutatása során csatolandók:
a) AT nyilatkozata a teljesítésbe bevonni kívánt szakember megnevezéséről (EKR nyilatkozatminta kitöltésével), a betölteni kívánt pozíció (alkalmassági követelmény) megjelölésével, valamint a szakember munkáltatójának feltüntetésével, vagy annak a személynek a megjelölésével, akivel/amellyel az adott szakember foglalkoztatásra irányuló egyéb jogviszonyban áll;
b) szakmai önéletrajz a szakember saját kezű aláírásával, amelyből az alkalmassági követelményben előírt végzettsége, szakmai gyakorlata egyértelműen kiderül év/hónap pontossággal (a párhuzamos szakmai tapasztalatok csupán egyszer kerülnek figyelembevételre), valamint a szakember munkáltatójának feltüntetésével, vagy annak a személynek a megjelölésével, akivel/amellyel az adott szakember foglalkoztatásra irányuló egyéb jogviszonyban áll); továbbá tartalmaznia kell a szakember rendelkezésre állásról és adatkezelésről szóló nyilatkozatát;
c) szakember végzettségét, képzettségét igazoló dok.-ok egyszerű másolata, azaz a nevére kiállított gyártói igazolás (gyártói nyilatkozat vagy szerviz tréning certificate) a szerviz kiképzés sikeres elvégzéséről
Amennyiben Ajánlattevő nem rendelkezik magyar nyelven kommunikálni képes szervizmunkatárssal, Ajánlatkérő elfogadja, ha Ajánlattevő tolmács biztosításával kíván megfelelni az M/2. pontban előírt feltételeknek.
Többet mutasson Részvételi feltételek
A gazdasági szereplők azon csoportjának jogi formája, amelynek a szerződést oda kell ítélni:
“Ajánlatkérő tárgyi eljárásban nem teszi lehetővé gazdálkodó szervezet létrehozását.”
A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre:
“Késedelmi kötbér mértéke: amely vonatkozik a reagens és egyéb fogyóanyag szállítására: a szerződés nettó ellenértékének 0,5 %-a/késedelmes nap, maximuma a...”
A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre
Késedelmi kötbér mértéke: amely vonatkozik a reagens és egyéb fogyóanyag szállítására: a szerződés nettó ellenértékének 0,5 %-a/késedelmes nap, maximuma a szerződés nettó ellenérték 5 (öt) %-a, ezt követően elállási joga van a megrendelőnek. Késedelmi kötbér alapja a késedelmes teljesítéssel érintett termék szerződéses nettó ellenértéke. A késedelmes nap naptári napot jelent. A késedelmi kötbér érvényesített összértéke nem haladhatja meg az áru nettó ellenszolgáltatási összegének 30 %-át. A kötbér maximumának elérése estén a Vevőt megilleti a szerződés azonnali hatályú felmondásának a joga.
Késedelmi kamat: késedelmes fizetés esetén a késedelem időtartamára a Ptk. 6:155. § szerinti meghatározott mértékű késedelmi kamat fizetésére köteles.
Meghiúsulási kötbér összege: a szerződés szerinti nettó ellenérték 20%-a. A Ptk. 6:186 § (1) bekezdésének megfelelően abban az esetben érvényesíthető, ha szerződés az Eladóra visszavezethető okból hiúsul meg.
Többet mutasson
Kizárási ok: bankr-nat
bankruptcy
crime-org
distorsion
finan-laund
fraud
human-traffic
insolvency
liq-admin
nati-ground
partic-confl
prep-confl
socsec-pay
susp-act
tax-pay
terr-offence
misrepresent
Kizárási okok leírása:
“2015. évi CXLIII. törvény (továbbiakban: Kbt.) 62. § (1) bekezdés c) pont szerinti kizáró ok.
Igazolási mód: A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet...”
Kizárási okok leírása
2015. évi CXLIII. törvény (továbbiakban: Kbt.) 62. § (1) bekezdés c) pont szerinti kizáró ok.
Igazolási mód: A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet (továbbiakban: Kr.) II. Fejezetének megfelelően, az egységes európai
közbeszerzési dokumentum benyújtásával kell előzetesen igazolni, hogy nem tartozik a Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdésének hatálya alá.
Az ajánlatkérő által a Kbt. 69. § (4)-(6) bekezdése alapján a kizáró okokra vonatkozóigazolások benyújtására felhívott gazdasági szereplőnek a Kr. 8. §, 10. §, 12. §, 13. §, 14. §, 15. § és 16. §szakasza szerint kell igazolnia, hogy nem tartozik az eljárásban előírt kizáró okok hatálya alá. Az ajánlattevő ajánlatában nyilatkozni köteles arról, hogy a szerződés teljesítéséhez nem vesz igénybe a Kbt. 62.§ (1)-(2)bekezdés szerinti kizáró okok hatálya alá eső alvállalkozót. Megfelelően irányadó a Kbt.64. § (1) bekezdése és a Kbt. 69. § (11a) bekezdése.

Az ajánlatkérő által a Kbt. 69. § (4)-(6) bekezdése alapján a kizáró okokra vonatkozóigazolások benyújtására felhívott gazdasági szereplőnek a Kr. 8. §, 10. §, 12. §, 13. §, 14. §, 15. § és 16. §szakasza szerint kell igazolnia, hogy nem tartozik az eljárásban előírtkizáró okok hatálya alá. Az ajánlattevő ajánlatában nyilatkozni köteles arról, hogy a szerződés teljesítéséhez nem vesz igénybe a Kbt. 62.§ (1)-(2)bekezdés szerinti kizáró okok hatálya alá eső alvállalkozót. Megfelelően irányadó a Kbt.64. § (1) bekezdése és a Kbt. 69. § (11a) bekezdése.
Többet mutasson Többet mutasson (13) “2015. évi CXLIII. törvény 62. § (1) bekezdés aa) pont szerinti kizáró ok.
Igazolási mód: A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet (továbbiakban: Kr.) II....”
Kizárási okok leírása
2015. évi CXLIII. törvény 62. § (1) bekezdés aa) pont szerinti kizáró ok.
Igazolási mód: A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet (továbbiakban: Kr.) II. Fejezetének megfelelően, az egységes európai
közbeszerzési dokumentum benyújtásával kell előzetesen igazolni, hogy nem tartozik a Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdésének hatálya alá.
Az ajánlatkérő által a Kbt. 69. § (4)-(6) bekezdése alapján a kizáró okokra vonatkozóigazolások benyújtására felhívott gazdasági szereplőnek a Kr. 8. §, 10. §, 12. §, 13. §, 14. §, 15. § és 16. §szakasza szerint kell igazolnia, hogy nem tartozik az eljárásban előírt kizáró okok hatálya alá. Az ajánlattevő ajánlatában nyilatkozni köteles arról, hogy a szerződés teljesítéséhez nem vesz igénybe a Kbt. 62.§ (1)-(2)bekezdés szerinti kizáró okok hatálya alá eső alvállalkozót. Megfelelően irányadó a Kbt.64. § (1) bekezdése és a Kbt. 69. § (11a) bekezdése.
“2015. évi CXLIII. törvény 62. § (1) bekezdés ag) pont, o) pont szerinti kizáró ok.
Igazolási mód: A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet (továbbiakban: Kr.)...”
Kizárási okok leírása
2015. évi CXLIII. törvény 62. § (1) bekezdés ag) pont, o) pont szerinti kizáró ok.
Igazolási mód: A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet (továbbiakban: Kr.) II. Fejezetének megfelelően, az egységes európai
közbeszerzési dokumentum benyújtásával kell előzetesen igazolni, hogy nem tartozik a Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdésének hatálya alá.
Az ajánlatkérő által a Kbt. 69. § (4)-(6) bekezdése alapján a kizáró okokra vonatkozóigazolások benyújtására felhívott gazdasági szereplőnek a Kr. 8. §, 10. §, 12. §, 13. §, 14. §, 15. § és 16. §szakasza szerint kell igazolnia, hogy nem tartozik az eljárásban előírt kizáró okok hatálya alá. Az ajánlattevő ajánlatában nyilatkozni köteles arról, hogy a szerződés teljesítéséhez nem vesz igénybe a Kbt. 62.§ (1)-(2)bekezdés szerinti kizáró okok hatálya alá eső alvállalkozót. Megfelelően irányadó a Kbt.64. § (1) bekezdése és a Kbt. 69. § (11a) bekezdése.
“2015. évi CXLIII. törvény 62. § (1) bekezdés ae) pont szerinti kizáró ok.
Igazolási mód: A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet (továbbiakban: Kr.) II....”
Kizárási okok leírása
2015. évi CXLIII. törvény 62. § (1) bekezdés ae) pont szerinti kizáró ok.
Igazolási mód: A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet (továbbiakban: Kr.) II. Fejezetének megfelelően, az egységes európai
közbeszerzési dokumentum benyújtásával kell előzetesen igazolni, hogy nem tartozik a Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdésének hatálya alá.
Az ajánlatkérő által a Kbt. 69. § (4)-(6) bekezdése alapján a kizáró okokra vonatkozóigazolások benyújtására felhívott gazdasági szereplőnek a Kr. 8. §, 10. §, 12. §, 13. §, 14. §, 15. § és 16. §szakasza szerint kell igazolnia, hogy nem tartozik az eljárásban előírt kizáró okok hatálya alá. Az ajánlattevő ajánlatában nyilatkozni köteles arról, hogy a szerződés teljesítéséhez nem vesz igénybe a Kbt. 62.§ (1)-(2)bekezdés szerinti kizáró okok hatálya alá eső alvállalkozót. Megfelelően irányadó a Kbt.64. § (1) bekezdése és a Kbt. 69. § (11a) bekezdése.
“2015. évi CXLIII. törvény 62. § (1) bekezdés ac) pont szerinti kizáró ok.
Igazolási mód: A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet (továbbiakban: Kr.) II....”
Kizárási okok leírása
2015. évi CXLIII. törvény 62. § (1) bekezdés ac) pont szerinti kizáró ok.
Igazolási mód: A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet (továbbiakban: Kr.) II. Fejezetének megfelelően, az egységes európai
közbeszerzési dokumentum benyújtásával kell előzetesen igazolni, hogy nem tartozik a Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdésének hatálya alá.
Az ajánlatkérő által a Kbt. 69. § (4)-(6) bekezdése alapján a kizáró okokra vonatkozóigazolások benyújtására felhívott gazdasági szereplőnek a Kr. 8. §, 10. §, 12. §, 13. §, 14. §, 15. § és 16. §szakasza szerint kell igazolnia, hogy nem tartozik az eljárásban előírt kizáró okok hatálya alá. Az ajánlattevő ajánlatában nyilatkozni köteles arról, hogy a szerződés teljesítéséhez nem vesz igénybe a Kbt. 62.§ (1)-(2)bekezdés szerinti kizáró okok hatálya alá eső alvállalkozót. Megfelelően irányadó a Kbt.64. § (1) bekezdése és a Kbt. 69. § (11a) bekezdése.
“2015. évi CXLIII. törvény 62. § (1) bekezdés af) pont szerinti kizáró ok.
Igazolási mód: A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet (továbbiakban: Kr.) II....”
Kizárási okok leírása
2015. évi CXLIII. törvény 62. § (1) bekezdés af) pont szerinti kizáró ok.
Igazolási mód: A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet (továbbiakban: Kr.) II. Fejezetének megfelelően, az egységes európai
közbeszerzési dokumentum benyújtásával kell előzetesen igazolni, hogy nem tartozik a Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdésének hatálya alá. Az ajánlatkérő által a Kbt. 69. § (4)-(6) bekezdése alapján a kizáró okokra vonatkozóigazolások benyújtására felhívott gazdasági szereplőnek a Kr. 8. §, 10. §, 12. §, 13. §, 14. §, 15. § és 16. §szakasza szerint kell igazolnia, hogy nem tartozik az eljárásban előírt kizáró okok hatálya alá. Az ajánlattevő ajánlatában nyilatkozni köteles arról, hogy a szerződés teljesítéséhez nem vesz igénybe a Kbt. 62.§ (1)-(2)bekezdés szerinti kizáró okok hatálya alá eső alvállalkozót. Megfelelően irányadó a Kbt.64. § (1) bekezdése és a Kbt. 69. § (11a) bekezdése.
“2015. évi CXLIII. törvény 62. § (1) bekezdés b) pont szerinti kizáró ok.
Igazolási mód: A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet (továbbiakban: Kr.) II....”
Kizárási okok leírása
2015. évi CXLIII. törvény 62. § (1) bekezdés b) pont szerinti kizáró ok.
Igazolási mód: A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet (továbbiakban: Kr.) II. Fejezetének megfelelően, az egységes európai
közbeszerzési dokumentum benyújtásával kell előzetesen igazolni, hogy nem tartozik a Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdésének hatálya alá.
Az ajánlatkérő által a Kbt. 69. § (4)-(6) bekezdése alapján a kizáró okokra vonatkozóigazolások benyújtására felhívott gazdasági szereplőnek a Kr. 8. §, 10. §, 12. §, 13. §, 14. §, 15. § és 16. §szakasza szerint kell igazolnia, hogy nem tartozik az eljárásban előírt kizáró okok hatálya alá. Az ajánlattevő ajánlatában nyilatkozni köteles arról, hogy a szerződés teljesítéséhez nem vesz igénybe a Kbt. 62.§ (1)-(2)bekezdés szerinti kizáró okok hatálya alá eső alvállalkozót. Megfelelően irányadó a Kbt.64. § (1) bekezdése és a Kbt. 69. § (11a) bekezdése.
“2015. évi CXLIII. törvény 62. § (1) bekezdés c) pont szerinti kizáró ok.
Igazolási mód: A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet (továbbiakban: Kr.) II....”
Kizárási okok leírása
2015. évi CXLIII. törvény 62. § (1) bekezdés c) pont szerinti kizáró ok.
Igazolási mód: A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet (továbbiakban: Kr.) II. Fejezetének megfelelően, az egységes európai
közbeszerzési dokumentum benyújtásával kell előzetesen igazolni, hogy nem tartozik a Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdésének hatálya alá.
Az ajánlatkérő által a Kbt. 69. § (4)-(6) bekezdése alapján a kizáró okokra vonatkozóigazolások benyújtására felhívott gazdasági szereplőnek a Kr. 8. §, 10. §, 12. §, 13. §, 14. §, 15. § és 16. §szakasza szerint kell igazolnia, hogy nem tartozik az eljárásban előírt kizáró okok hatálya alá. Az ajánlattevő ajánlatában nyilatkozni köteles arról, hogy a szerződés teljesítéséhez nem vesz igénybe a Kbt. 62.§ (1)-(2)bekezdés szerinti kizáró okok hatálya alá eső alvállalkozót. Megfelelően irányadó a Kbt.64. § (1) bekezdése és a Kbt. 69. § (11a) bekezdése.
“2015. évi CXLIII. törvény 62. § (1) bekezdés a) pont ab), ag) alpont, részben ah) alpont, e), f) pontok, k), l), n) pontok, valamint a Kbt. 62. § (2)...”
Kizárási okok leírása
2015. évi CXLIII. törvény 62. § (1) bekezdés a) pont ab), ag) alpont, részben ah) alpont, e), f) pontok, k), l), n) pontok, valamint a Kbt. 62. § (2) bekezdése.
Igazolási mód: A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet (továbbiakban: Kr.) II. Fejezetének megfelelően, az egységes európai
közbeszerzési dokumentum benyújtásával kell előzetesen igazolni, hogy nem tartozik a Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdésének hatálya alá.
Az ajánlatkérő által a Kbt. 69. § (4)-(6) bekezdése alapján a kizáró okokra vonatkozóigazolások benyújtására felhívott gazdasági szereplőnek a Kr. 8. §, 10. §, 12. §, 13. §, 14. §, 15. § és 16. §szakasza szerint kell igazolnia, hogy nem tartozik az eljárásban előírt kizáró okok hatálya alá. Az ajánlattevő ajánlatában nyilatkozni köteles arról, hogy a szerződés teljesítéséhez nem vesz igénybe a Kbt. 62.§ (1)-(2)bekezdés szerinti kizáró okok hatálya alá eső alvállalkozót. Megfelelően irányadó a Kbt.64. § (1) bekezdése és a Kbt. 69. § (11a) bekezdése.
“2015. évi CXLIII. törvény 62. § (1) bekezdés m) pont.
Igazolási mód: A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet (továbbiakban: Kr.) II. Fejezetének megfelelően, az...”
Kizárási okok leírása
2015. évi CXLIII. törvény 62. § (1) bekezdés m) pont.
Igazolási mód: A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet (továbbiakban: Kr.) II. Fejezetének megfelelően, az egységes európai
közbeszerzési dokumentum benyújtásával kell előzetesen igazolni, hogy nem tartozik a Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdésének hatálya alá.
Az ajánlatkérő által a Kbt. 69. § (4)-(6) bekezdése alapján a kizáró okokra vonatkozóigazolások benyújtására felhívott gazdasági szereplőnek a Kr. 8. §, 10. §, 12. §, 13. §, 14. §, 15. § és 16. §szakasza szerint kell igazolnia, hogy nem tartozik az eljárásban előírt kizáró okok hatálya alá. Az ajánlattevő ajánlatában nyilatkozni köteles arról, hogy a szerződés teljesítéséhez nem vesz igénybe a Kbt. 62.§ (1)-(2)bekezdés szerinti kizáró okok hatálya alá eső alvállalkozót. Megfelelően irányadó a Kbt.64. § (1) bekezdése és a Kbt. 69. § (11a) bekezdése.
“2015. évi CXLIII. törvény 62. § (1) bekezdés b) pont.
Igazolási mód: A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet (továbbiakban: Kr.) II. Fejezetének megfelelően, az...”
Kizárási okok leírása
2015. évi CXLIII. törvény 62. § (1) bekezdés b) pont.
Igazolási mód: A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet (továbbiakban: Kr.) II. Fejezetének megfelelően, az egységes európai
közbeszerzési dokumentum benyújtásával kell előzetesen igazolni, hogy nem tartozik a Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdésének hatálya alá.
Az ajánlatkérő által a Kbt. 69. § (4)-(6) bekezdése alapján a kizáró okokra vonatkozóigazolások benyújtására felhívott gazdasági szereplőnek a Kr. 8. §, 10. §, 12. §, 13. §, 14. §, 15. § és 16. §szakasza szerint kell igazolnia, hogy nem tartozik az eljárásban előírt kizáró okok hatálya alá. Az ajánlattevő ajánlatában nyilatkozni köteles arról, hogy a szerződés teljesítéséhez nem vesz igénybe a Kbt. 62.§ (1)-(2)bekezdés szerinti kizáró okok hatálya alá eső alvállalkozót. Megfelelően irányadó a Kbt.64. § (1) bekezdése és a Kbt. 69. § (11a) bekezdése.
“2015. évi CXLIII. törvény 62. § (1) bekezdés d) pont.
Igazolási mód: A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet (továbbiakban: Kr.) II. Fejezetének megfelelően, az...”
Kizárási okok leírása
2015. évi CXLIII. törvény 62. § (1) bekezdés d) pont.
Igazolási mód: A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet (továbbiakban: Kr.) II. Fejezetének megfelelően, az egységes európai
közbeszerzési dokumentum benyújtásával kell előzetesen igazolni, hogy nem tartozik a Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdésének hatálya alá.
Az ajánlatkérő által a Kbt. 69. § (4)-(6) bekezdése alapján a kizáró okokra vonatkozóigazolások benyújtására felhívott gazdasági szereplőnek a Kr. 8. §, 10. §, 12. §, 13. §, 14. §, 15. § és 16. §szakasza szerint kell igazolnia, hogy nem tartozik az eljárásban előírt kizáró okok hatálya alá. Az ajánlattevő ajánlatában nyilatkozni köteles arról, hogy a szerződés teljesítéséhez nem vesz igénybe a Kbt. 62.§ (1)-(2)bekezdés szerinti kizáró okok hatálya alá eső alvállalkozót. Megfelelően irányadó a Kbt.64. § (1) bekezdése és a Kbt. 69. § (11a) bekezdése.
“2015. évi CXLIII. törvény 62. § (1) bekezdés ad) pont.
Igazolási mód: A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet (továbbiakban: Kr.) II. Fejezetének megfelelően,...”
Kizárási okok leírása
2015. évi CXLIII. törvény 62. § (1) bekezdés ad) pont.
Igazolási mód: A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet (továbbiakban: Kr.) II. Fejezetének megfelelően, az egységes európai
közbeszerzési dokumentum benyújtásával kell előzetesen igazolni, hogy nem tartozik a Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdésének hatálya alá.
Az ajánlatkérő által a Kbt. 69. § (4)-(6) bekezdése alapján a kizáró okokra vonatkozóigazolások benyújtására felhívott gazdasági szereplőnek a Kr. 8. §, 10. §, 12. §, 13. §, 14. §, 15. § és 16. §szakasza szerint kell igazolnia, hogy nem tartozik az eljárásban előírt kizáró okok hatálya alá. Az ajánlattevő ajánlatában nyilatkozni köteles arról, hogy a szerződés teljesítéséhez nem vesz igénybe a Kbt. 62.§ (1)-(2)bekezdés szerinti kizáró okok hatálya alá eső alvállalkozót. Megfelelően irányadó a Kbt.64. § (1) bekezdése és a Kbt. 69. § (11a) bekezdése.
“2015. évi CXLIII. törvény 62. § (1) bekezdés h), i), j) pont.
Igazolási mód: A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet (továbbiakban: Kr.) II. Fejezetének...”
Kizárási okok leírása
2015. évi CXLIII. törvény 62. § (1) bekezdés h), i), j) pont.
Igazolási mód: A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet (továbbiakban: Kr.) II. Fejezetének megfelelően, az egységes európai
közbeszerzési dokumentum benyújtásával kell előzetesen igazolni, hogy nem tartozik a Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdésének hatálya alá.
Az ajánlatkérő által a Kbt. 69. § (4)-(6) bekezdése alapján a kizáró okokra vonatkozóigazolások benyújtására felhívott gazdasági szereplőnek a Kr. 8. §, 10. §, 12. §, 13. §, 14. §, 15. § és 16. §szakasza szerint kell igazolnia, hogy nem tartozik az eljárásban előírt kizáró okok hatálya alá. Az ajánlattevő ajánlatában nyilatkozni köteles arról, hogy a szerződés teljesítéséhez nem vesz igénybe a Kbt. 62.§ (1)-(2)bekezdés szerinti kizáró okok hatálya alá eső alvállalkozót. Megfelelően irányadó a Kbt.64. § (1) bekezdése és a Kbt. 69. § (11a) bekezdése.
“1. Az ajánlatkérő térítésmentesen, teljes terjedelmében közvetlenül elektronikus úton bocsátja a közbeszerzési dokumentumokat az Ajánlattevők rendelkezésére...”
További információk
1. Az ajánlatkérő térítésmentesen, teljes terjedelmében közvetlenül elektronikus úton bocsátja a közbeszerzési dokumentumokat az Ajánlattevők rendelkezésére a felhívás megjelenésének napjától a https://ekr.gov.hu/ címen. Az eljárásban részvétel feltétele, az oldalon történő regisztráció és a közbeszerzési anyag letöltése, továbbá az ajánlat EKR rendszerben történő összeállítása és benyújtása. 2. Hiánypótlás 71. § (6) alapján biztosított 3. Az ajánlattevő csatolja az ajánlatban aláíró személy 2006. évi V. törvény 9. § (1) szerinti aláírási címpéldányát/aláírás-mintáját. Folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás esetében a 321/2015. (X.30) Korm. rend. 13. §-a is irányadó. Nemleges nyilatkozat csatolása is kötelező adott esetben. 4. Amennyiben több ajánlattevő közösen nyújt be ajánlatot (közös ajánlattevők), akkor ezt az EEKD-ban (formanyomtatvány) jelezni szükséges, továbbá az EKR-ben elektronikus űrlap benyújtásával teendő nyilatkozatokat, beleértve az egységes európai közbeszerzési dokumentumot, a közös ajánlattevők képviseletében az ajánlatot benyújtó gazdasági szereplő teszi meg. A közös ajánlattevők a szerződés teljesítéséért az ajánlatkérő felé egyetemlegesen felelnek. 5. Az ajánlatnak tartalmaznia kell az ajánlattevő Kbt. 66.§ (6) a) és b) pontja szerinti, nyilatkozatát, nemleges tartalommal is, továbbá a Kbt. 67. § (4), és Kbt. 66. § (2) szerinti nyilatkozatokat. 6. Az ajánlat elkészítése során, amennyiben valamely nyilatkozatminta az EKR-ben eletronikus űrlapként rendelkezésre áll, a nyilatkozatot az elektronikus űrlap kitöltése útján kell az ajánlat részeként megtenni. Azon dokumentumok, amelyek tekintetében az EKR rendszerben nem áll rendelkezésre elektronikus űrlap vagy nem a kiírás szerinti tartalommal, ajánlatkérő a papír alapú dokumentum egyszerű elektronikus, pdf vagy jpg formátumú másolatának csatolását írja elő. 7. Az alkalmassági feltételek és ezek előírt igazolási módja a minősített ajánlattevői jegyzékbe történő felvétel feltételét képező minősítési szempontokhoz képest szigorúbbak 8. Az eljárásban Dr. Pusztai Attila FAKSZ (lajstromszám:0110) jár el, lajstromszám: 00110, Az elektronikus közbeszerzés részletes szabályairól 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet 2. § (1) bekezdésének megfelelően az eljárásban érdekelt gazdasági szereplők az EKR rendszeren keresztül kérhetnek kiegészítő tájékoztatást. 9. A BT-98 mezőben az "1 hónap" a Kbt. 81. § (11) bekezdése alapján 30 napnak felel meg 8. Az ajánlatkérő nem teszi lehetővé gazdálkodó szervezet alapítását az eljárásban. 10. Ajánlatkérő tájékoztatja az ajánlattevőket, hogy a Kbt. 75. § (2) e) pontját alkalmazza az eljárásban. 11. Ajánlattevőnek rendelkeznie kell, és ajánlatához csatolnia szükséges a megajánlott termék(ek) részletes, magyar nyelvű gyártói termékleírásával (termék használati útmutatója), amiből ellenőrizhető a dokumentációban rögzített műszaki/szakmai paraméterek megléte. 12. Ajánlattevőnek rendelkeznie kell a megajánlott termék(ek) részletes, magyar nyelvű biztonságtechnikai adatlapjával (MSDS), amit ajánlattevői nyilatkozattal kell igazolni, és amelyeket a nyertes ajánlattevőnek a szerződéskötés aláírásának időpontjáig hiánytalanul be kell nyújtania Ajánlattevőnek. 13. Ajánlatkérő felhívja az ajánlattevők figyelmét, hogy a Kbt. 74. § (2) bekezdésének a) és b) pontjaiban foglaltak értelmében a lefolytatandó közbeszerzési eljárás során kizárja az eljárásból - azt az ajánlattevőt, aki számára nem kell nemzeti elbánást nyújtani [Kbt.2. § (5) bekezdése], - azt az ajánlattevőt, aki ajánlatában olyan származású árut ajánl, amely számára nem kell nemzeti elbánást nyújtani [Kbt.2. § (5) bekezdése]. 14. A szerződés hatálybalépésének feltétele az 1-14. részben, hogy Ajánlattevő rendelkezzen az adott részben megajánlott összes termékre vonatkozóan az in vitro diagnosztikai orvostechnikai eszközökről szóló 8/2003. (III. 13.) ESzCsM rendeletben foglaltaknak megfelelően az NNGYK terméknyilvántartásba vételi vagy azzal egyenértékű tanúsítvánnyal (CE IVD vagy IVDR tanúsítvány),, amennyiben az a vonatkozó szabályozás alapján kötelező, vagy ha a termékre nem vonatkoznak a 8/2003. (III. 13.) ESzCsM rendeletben foglaltak, úgy a termék forgalomba hozatalához szükséges CE tanúsítvánnyal, vagy ha az EK irányelvek a CE tanúsítvány használatát nem teszik lehetővé, az érintett termék tekintetében gyártó által cégszerűen aláírt nyilatkozatával arról, hogy a megajánlott terméken a CE jelölés elhelyezése tilos. Nyertes Ajánlattevőnek valamennyi rész tekintetében a szerződéskötést megelőzően szükséges csatolnia cégszerű nyilatkozatát arról, hogy a benyújtott minden tanúsítvány/azzal egyenértékű dokumentum érvényes. A dokumentumon jelölni kell az ajánlattétellel érintett rész számát, és a termék, eszköz sorszámát is.
Ajánlatkérő szerződéses kötelezettséget kizárólag a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény 6:116. § (2) bekezdése szerinti, arra vonatkozó bontó feltétellel vállal, hogy amennyiben a beszerzés tárgyára vonatkozóan a központosított közbeszerzési rendszerben, keretmegállapodás vagy szerződés kerül megkötésre, a központosított közbeszerzés rendszerében kell a beszerzést megvalósítania. Felek rögzítik, hogy ebből Megrendelőnek semmilyen hátrányos következménye nem származhat.
Ajánlattevőnek nyilatkozni szükésges, hogy az ukrajnai helyzetet destabilizáló orosz intézkedések miatt hozott korlátozó intézkedésekről szóló 833/2014/EU tanácsi rendelet (továbbiakban: Rendelet) 5k. cikk (1) bekezdésében előírt tilalmak vele, illetve a szerződéses érték 10 %-át meghaladó, alvállalkozóként, szállítóként, kapacitást biztosító szervezetként megjelölt szervezettel szemben a Szerződés hatálya alatt sem állnak fenn.
Ajánlatkérő nem korlátozza az egy ajánlattevőnek odaítélhető részek számát.
Pénztartozás teljesítésének ideje a Ptk. 6:130. § (1)-(2) bekezdésében foglaltaknak megfelelően.
Kiegészítés a BT-763 mező tartalmához: Ajánlatkérő valamennyi rész vonatkozásában lehetővé teszi az ajánlattételt azzal, hogy Ajánlattevő(k)nek nem kötelező valamennyi rész vonatkozásában benyújtania ajánlatot.
Többet mutasson Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Nemzeti nyilvántartási szám: 15329190-2-41
Postacím: Riadó u. 5
Postai irányítószám: 1026
Postai város: Budapest
Régió: Budapest🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: dontobizottsag@kt.hu📧
Telefon: +36 18828592📞
Fax: +36 18828593 📠
URL: https://kozbeszerzes.hu🌏 Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Nemzeti nyilvántartási szám: 15329190-2-41
Postacím: Riadó u. 5
Postai irányítószám: 1026
Postai város: Budapest
Régió: Budapest🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: dontobizottsag@kt.hu📧
Telefon: +36 18828592📞
Fax: +36 18828593 📠
URL: https://kozbeszerzes.hu🌏 Felülvizsgálati eljárás
Pontos információ a felülvizsgálati eljárások határidejéről (határidejeiről):
“Kbt. 148. § szerint.” Információk az elektronikus munkafolyamatokról
Elektronikus számlázást fogadunk el
Forrás: OJS 2024/S 124-382044 (2024-06-26)
Ajánlati felhívás (2024-07-25) Objektum Leírás
További információk:
“1. Az összes megajánlott klinikai kémiai automatának alkalmasnak kell lennie arra, hogy legalább 5 db, reagens gyártótól
független („nyílt”) mérési...”
További információk
1. Az összes megajánlott klinikai kémiai automatának alkalmasnak kell lennie arra, hogy legalább 5 db, reagens gyártótól
független („nyílt”) mérési csatornával rendelkezzen (minden megajánlott klinikai kémiai automatára. Ha modulos a megajánlott készülék, akkor ez a kitétel modulonként is kell teljesüljön!), amelyeken bármely gyártótól származó klinikai kémiai reagens szabadon programozható és használható.
2. Ajánlattevőnek a megajánlott reagensek tekintetében úgy kell megtennie ajánlatát, hogy a megajánlott klinikai kémiai
reagensek mindegyike úgy legyen elvégezhető a megajánlott klinikai kémiai mérőautomatákon, hogy azok mindegyikén maradjon minimum 2 db szabadon programozható, reagens gyártótól független („nyílt”) mérési csatorna.
3. A megajánlott Klinikai kémiai automata készülékekre - maximum az 5 db „nyílt”, szabadon programozható csatornán végzett teszt kivételével (maximum 3 féle vizsgálathoz szükséges reagensek) -, a tesztekhez megajánlott reagensek azonos, a megajánlott, és telepítésre kerülő készülékek gyártójával megegyező gyártótól kell származnia, mivel a laboratóriumi technológia nem teszi lehetővé az eltérő reagens, illetve kalibrátor használatát. Az 1. részben a 3 db teszt esetében Ajánlatkérő megengedő annyiban, hogy nem minden potenciális Ajánlattevő rendelkezik 100 %-ban minden teszt vonatkozásában a készülék gyártójával megegyező gyártmányú reagensekkel.
Kötelezően vállalandó előírt szerviz előírások:
1-11. részek:
1. Nyertes Ajánlattevőnek biztosítania kell az adott részben meghatározott készülékekre (– a részek szerint -, a mérőautomaták, centrifugák, víztisztító berendezések és egyéb megajánlott kiegészítő berendezés, készülék és informatikai szoftver teljes körű szervizelését, karbantartását az alábbi rendelkezésre állási időkkel:
Mérőautomaták, vízrendszer, informatikai szoftverek, szünetmentes tápegységek:
- Dokumentált értesítés (email, fax, telefonhívás) esetén köteles a szerviz a hét minden napján, a nap 24 órájában rendelkezésre állni, hétköznap 7 és 20 óra közötti bejelentést követően 8 órán belül, ezen kívüli időszakban a bejelentést követően 16 órán belül a hiba elhárítását soron kívül megkezdeni.
- Az összes biztosított mérőautomata vagy mérőkészülék (kivétel a 3. és 9. rész) legalább 5 munkanap hosszan történő kiesése esetén köteles azonos paraméterekkel rendelkező cserekészüléket biztosítani a javítás időtartamára.
A 3. részben biztosított mérőautamata esetén legalább 1 munkanap hosszan történő kiesése esetén köteles cserekészüléket biztosítani a sürgősségi paraméterek mérésére a javítás időtartamára (A sürgős paraméterek meg lettek jelölve az ártáblázatban).
A 9. részben biztosított készülék esetén legalább 10 munkanap hosszan történő kiesése esetén köteles azonos paraméterekkel rendelkező cserekészüléket biztosítani a javítás időtartamára.
2. Amennyiben a biztosított vagy saját automata rendelkezésre állási (üzemképes) idő hossza tartósan, legalább 60 napos átlagban 95%-os üzembiztonsági érték alá esik, nyertes ajánlattevőnek biztosítani kell helyette másik, az előírt műszaki követelményeket teljesítő vagy jobb, maximum 5 évesnél nem idősebb másik automatát a szerződés fennmaradó időtartamára.
3. Biztosított mérőautomaták és mérőkészülékek esetén: A 60 napos átlagban legalább a 95 %-os üzembiztonság meghatározása:
A megajánlott készülék esetén a vizsgált mindenkori utolsó eltelt 60 napos időszak alatt - azaz napi 24 órával számolva 1440 órás időszak alatt -, összesen ne legyen a teljes időszak 5 %-ánál hosszabb ideig, azaz összesen 72 óráig üzemképtelen állapotban (ebbe nem kell bele érteni a hibabejelentéstől a hiba elhárításáig, azaz az újra üzemképes állapot eléréséig eltelt összes időt). Másképpen megadva, Ajánlattevőnek a megajánlott készülékre hibamentes, üzemképes állapotot kell biztosítania a teljes 60 napos időszak (1440 óra) legalább 95 %-ára (1368 óra), ami átlagban napi 22,8 óra üzemképes állapotot jelent.
Az 1-3. pontban foglalt követelmények biztosítását Ajánlatkérő Nyertes Ajánlattevőtől követeli meg, mely követelmények biztosítása a szerződés hatálybalépésének feltétele.
4. Biztosítani kell a megajánlott és saját mérőautomaták, centrifugák és víztisztító berendezések karbantartását és szervizelését az adott típus gyári előírása szerint a szerződés teljes időtartama alatt, amely tevékenységbe beleértendő a biztonságos működését szolgáló – rendszeres időszakonként, kötelezően, minimum negyedévente egyszer történő ellenőrzés, és az üzemszerű működés során szükségessé váló alkatrészcsere és a karbantartási jegyzőkönyv elkészítése is.
5. Rendeltetésszerű használat esetén a mérőautomaták és mérőkészülékek meghibásodása miatti újraindításhoz és a megismételt tesztek elvégzéséhez szükséges biztosítani a reagenseket és kiegészítőket.
“Kötelezően vállalandó előírt szerviz előírások:
1-11. részek:
1. Nyertes Ajánlattevőnek biztosítania kell az adott részben meghatározott készülékekre (– a...”

Többet mutasson Többet mutasson (1) “Kötelezően vállalandó előírt szerviz előírások:

Eljárás Adminisztratív információk
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések beérkezésének határideje: 2024-08-07 11:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei: 2024-08-07 13:00:00 📅
A közbeszerzési eljárás feltételei
Megnyitás dátuma: 2024-08-07 13:00:00 📅
Változások Az eredeti közleményben javítandó szöveg
Tétel azonosító száma: LOT-0002
Új érték
Szöveg:
“A hirdetmény 2-11. rész BT-300 szakaszának (további információk) első három bekezdése törlésre került, tekintettel arra, hogy azok kizárólag az I. rész...”
Szöveg
A hirdetmény 2-11. rész BT-300 szakaszának (további információk) első három bekezdése törlésre került, tekintettel arra, hogy azok kizárólag az I. rész vonatkozásában érvényesek.
Többet mutasson Az eredeti közleményben javítandó szöveg
A közbeszerzési dokumentumokat ebben az időpontban módosították ✅
A közbeszerzési dokumentumok megváltoztatásának dátuma: 2024-07-25 📅
Tétel azonosító száma: LOT-0003

Tétel azonosító száma: LOT-0004

Tétel azonosító száma: LOT-0005

Tétel azonosító száma: LOT-0006

Tétel azonosító száma: LOT-0007

Tétel azonosító száma: LOT-0008

Tétel azonosító száma: LOT-0009

Tétel azonosító száma: LOT-0010

Tétel azonosító száma: LOT-0011

Szekciószám: Procedure
Új érték
Szöveg:
“A(z) IV.2.2) Ajánlatok vagy részvételi kérelmek benyújtásának határideje, dátum, helyi idő (BT-131,BT-1311) mezőben a következő változás történt:
A...”
Szöveg
A(z) IV.2.2) Ajánlatok vagy részvételi kérelmek benyújtásának határideje, dátum, helyi idő (BT-131,BT-1311) mezőben a következő változás történt:
A következő helyett: Fri Jul 26 11:00:00 CEST 2024
Helyesen: Wed Aug 07 11:00:00 CEST 2024
Többet mutasson Az eredeti közleményben javítandó szöveg
A közbeszerzési dokumentumokat ebben az időpontban módosították ✅
A közbeszerzési dokumentumok megváltoztatásának dátuma: 2024-07-25 📅
Tétel azonosító száma: LOT-0001
Új érték
Szöveg:
“A(z) IV.2.7) Az ajánlatok felbontásának feltételei, dátum, helyi idő (BT-132) mezőben a következő változás történt:
A következő helyett: Fri Jul 26...”
Szöveg
A(z) IV.2.7) Az ajánlatok felbontásának feltételei, dátum, helyi idő (BT-132) mezőben a következő változás történt:
A következő helyett: Fri Jul 26 13:00:00 CEST 2024
Helyesen: Wed Aug 07 13:00:00 CEST 2024
Többet mutasson Az eredeti közleményben javítandó szöveg
A közbeszerzési dokumentumokat ebben az időpontban módosították ✅
A közbeszerzési dokumentumok megváltoztatásának dátuma: 2024-07-25 📅
Egyéb kiegészítő információk
“A II. számú kiegészítő tájékoztatásban foglaltaknak megfelelően az ajánlattételi határidő, valamint a 3. rész vonatkozásában az ártáblázat került...”
Egyéb kiegészítő információk
A II. számú kiegészítő tájékoztatásban foglaltaknak megfelelően az ajánlattételi határidő, valamint a 3. rész vonatkozásában az ártáblázat került módosításra, továbbá a hirdetmény 2-11. rész BT-300 szakasza (további információk) az I. számú kiegészítő tájékoztatás 24. kérdésének megfelelően javításra került.
Többet mutasson
A változtatás fő oka: Frissített információ
Information about modifications
Az előző hirdetmény módosítandó változata: 382044-2024
Forrás: OJS 2024/S 145-452840 (2024-07-25)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2025-06-13) Objektum A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
“Ajánlatkérő a következő, az ártáblázatban rögzített megnevezésű és mennyiségű vizsgálatokhoz szükséges reagenseket, illetve az azok használatához szükséges...”
Rövid leírás
Ajánlatkérő a következő, az ártáblázatban rögzített megnevezésű és mennyiségű vizsgálatokhoz szükséges reagenseket, illetve az azok használatához szükséges további anyagokat (kalibrátor, kontroll, mosófolyadékok, rendszeroldatok stb.) kívánja beszerezni mérőautomaták, valamint egyéb eszközök biztosítása mellett a szerződés hatályba lépésétől számított 12 hónapos időtartamra az Ártáblázatokban, a Szakmai követelmények táblázatokban és a jelen Műszaki leírásban megadottak szerint: 1. rész: Klinikai kémiai és osmolalitás vizsgálatok elvégzéséhez szükséges reagensek és fogyóanyagok beszerzése, valamint a vizsgálatok elvégzéséhez szükséges, laboratóriumi automaták és kiegészítő készülékek bérlése 2. rész: Rutin immunkémiai vizsgálatok elvégzéséhez szükséges reagensek és fogyóanyagok beszerzése, valamint a vizsgálatok elvégzéséhez szükséges laboratóriumi automata és kiegészítő készülékek bérlése 3. rész: Sürgős és egyéb speciális immunkémiai vizsgálatok elvégzéséhez szükséges reagensek és fogyóanyagok beszerzése, valamint a vizsgálatok elvégzéséhez szükséges laboratóriumi automaták bérlése 4. rész: Rutin hematológiai vizsgálatok elvégzéséhez szükséges reagensek és fogyóanyagok beszerzése, valamint a vizsgálatok elvégzéséhez szükséges laboratóriumi automaták bérlése 5. rész: Sürgős hematológiai vizsgálatok elvégzéséhez szükséges reagensek és fogyóanyagok beszerzése, valamint a vizsgálatok elvégzéséhez szükséges laboratóriumi automaták bérlése 6. rész: Véralvadási vizsgálatok elvégzéséhez szükséges reagensek és fogyóanyagok beszerzése, valamint a vizsgálatok elvégzéséhez szükséges laboratóriumi automaták bérlése 7. rész: HbA1c vizsgálatok elvégzéséhez szükséges reagensek és fogyóanyagok beszerzése, valamint a vizsgálatok elvégzéséhez szükséges laboratóriumi automaták bérlése 8. rész: Vizeletdiagnosztikai vizsgálatok elvégzéséhez szükséges reagensek és fogyóanyagok beszerzése, valamint a vizsgálatok elvégzéséhez szükséges laboratóriumi automaták bérlése 9. rész: Fehérje elektroforézis vizsgálatok elvégzéséhez szükséges reagensek és fogyóanyagok beszerzése, valamint a vizsgálatok elvégzéséhez szükséges laboratóriumi automaták bérlése 10. rész: Autoimmun vizsgálatok elvégzéséhez szükséges reagensek és fogyóanyagok beszerzése, valamint a vizsgálatok elvégzéséhez szükséges laboratóriumi automaták bérlése 11. rész: Vérgáz vizsgálatok elvégzéséhez szükséges reagensek és fogyóanyagok beszerzése, valamint a vizsgálatok elvégzéséhez szükséges vérgáz automaták bérlése 12-14. rész: Qualitatív gyorsdiagnosztikai szűrőtesztek beszerzése: 12. rész. Szérum és vizelet HCG kimutatására szolgáló gyorsteszt 13. rész. Humán széklet vér kimutatása, immunkémiai módszerrel 14. rész. Multi-Drug szűrő tesztpanel vizeletből, 10 paraméteres csík
Többet mutasson
A beszerzés teljes értéke (HÉA nélkül): 89 654 457 HUF 💰
Leírás
A beszerzés leírása:
“Összmennyiség: 87 798 db immunkémiai vizsgálat Poz. sz. Megnevezések Vizsgálat /év 1. Inzulin meghatározása 1 121 2. Parathormon meghatározása 2 407 3. D...”
A beszerzés leírása
Összmennyiség: 87 798 db immunkémiai vizsgálat Poz. sz. Megnevezések Vizsgálat /év 1. Inzulin meghatározása 1 121 2. Parathormon meghatározása 2 407 3. D vitamin meghatározása 2 090 4. Tireoglobulin meghatározása 215 5. T4 szabad frakció meghatározása 7 495 6. T3 szabad frakció meghatározása 3 120 7. Thyreoidea-Stimuláló Hormon supersensitiv meghatározása 38 662 8. Follikulus Stimuláló Hormon (FSH) meghatározása 1 403 9. Luteinizáló Hormon (LH) meghatározása 1 423 10. Prolaktin meghatározása 2 108 11. Kortizol meghatározása testnedvekből 1 113 12. Ösztradiol meghatározása 1 092 13. Progeszteron meghatározása 868 14. DHEA-szulfát (DHEA-S) meghatározása 628 15. Totál tesztoszteron meghatározása 1 553 16. Carcino-embrionális antigén (CEA) meghatározása 4 723 17. CA 15-3 2 157 18. CA 125 1 351 19. CA 19-9 2 576 20. Thyreoglobulin AAT meghatározása 939 21. Folsav meghatározása szérumból immunoassay-vel 1 100 22. B12-vitamin meghatározása 1 100 23. Sexual Hormon Binding Globulin (SHBG) meghatározás 625 24. Thyreoidea-peroxidáz elleni antitest meghatározása 1 376 25. Prostata specifikus antigén (PSA) 4 715 26. AFP meghatározása szérumban 1 144 27. Prosztata-specifikus antigén szabad frakció (fPSA) meghatározása 694 Az ajánlati felhívásban és a közbeszerzési dokumentumokban szerepeltetett meghatározott gyártmány, eredet, típus kizárólag a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt. A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (3) és (5) bekezdése szerint a megnevezés mellett minden esetben hozzá értendő a „vagy azzal egyenértékű” kifejezés
Többet mutasson
További információk:
“Kötelezően vállalandó előírt szerviz előírások: 1-11. részek: 1. Nyertes Ajánlattevőnek biztosítania kell az adott részben meghatározott készülékekre (– a...”
További információk
Kötelezően vállalandó előírt szerviz előírások: 1-11. részek: 1. Nyertes Ajánlattevőnek biztosítania kell az adott részben meghatározott készülékekre (– a részek szerint -, a mérőautomaták, centrifugák, víztisztító berendezések és egyéb megajánlott kiegészítő berendezés, készülék és informatikai szoftver teljes körű szervizelését, karbantartását az alábbi rendelkezésre állási időkkel: Mérőautomaták, vízrendszer, informatikai szoftverek, szünetmentes tápegységek: - Dokumentált értesítés (email, fax, telefonhívás) esetén köteles a szerviz a hét minden napján, a nap 24 órájában rendelkezésre állni, hétköznap 7 és 20 óra közötti bejelentést követően 8 órán belül, ezen kívüli időszakban a bejelentést követően 16 órán belül a hiba elhárítását soron kívül megkezdeni. - Az összes biztosított mérőautomata vagy mérőkészülék (kivétel a 3. és 9. rész) legalább 5 munkanap hosszan történő kiesése esetén köteles azonos paraméterekkel rendelkező cserekészüléket biztosítani a javítás időtartamára. A 3. részben biztosított mérőautamata esetén legalább 1 munkanap hosszan történő kiesése esetén köteles cserekészüléket biztosítani a sürgősségi paraméterek mérésére a javítás időtartamára (A sürgős paraméterek meg lettek jelölve az ártáblázatban). A 9. részben biztosított készülék esetén legalább 10 munkanap hosszan történő kiesése esetén köteles azonos paraméterekkel rendelkező cserekészüléket biztosítani a javítás időtartamára. 2. Amennyiben a biztosított vagy saját automata rendelkezésre állási (üzemképes) idő hossza tartósan, legalább 60 napos átlagban 95%-os üzembiztonsági érték alá esik, nyertes ajánlattevőnek biztosítani kell helyette másik, az előírt műszaki követelményeket teljesítő vagy jobb, maximum 5 évesnél nem idősebb másik automatát a szerződés fennmaradó időtartamára. 3. Biztosított mérőautomaták és mérőkészülékek esetén: A 60 napos átlagban legalább a 95 %-os üzembiztonság meghatározása: A megajánlott készülék esetén a vizsgált mindenkori utolsó eltelt 60 napos időszak alatt - azaz napi 24 órával számolva 1440 órás időszak alatt -, összesen ne legyen a teljes időszak 5 %-ánál hosszabb ideig, azaz összesen 72 óráig üzemképtelen állapotban (ebbe nem kell bele érteni a hibabejelentéstől a hiba elhárításáig, azaz az újra üzemképes állapot eléréséig eltelt összes időt). Másképpen megadva, Ajánlattevőnek a megajánlott készülékre hibamentes, üzemképes állapotot kell biztosítania a teljes 60 napos időszak (1440 óra) legalább 95 %-ára (1368 óra), ami átlagban napi 22,8 óra üzemképes állapotot jelent. Az 1-3. pontban foglalt követelmények biztosítását Ajánlatkérő Nyertes Ajánlattevőtől követeli meg, mely követelmények biztosítása a szerződés hatálybalépésének feltétele. 4. Biztosítani kell a megajánlott és saját mérőautomaták, centrifugák és víztisztító berendezések karbantartását és szervizelését az adott típus gyári előírása szerint a szerződés teljes időtartama alatt, amely tevékenységbe beleértendő a biztonságos működését szolgáló – rendszeres időszakonként, kötelezően, minimum negyedévente egyszer történő ellenőrzés, és az üzemszerű működés során szükségessé váló alkatrészcsere és a karbantartási jegyzőkönyv elkészítése is. 5. Rendeltetésszerű használat esetén a mérőautomaták és mérőkészülékek meghibásodása miatti újraindításhoz és a megismételt tesztek elvégzéséhez szükséges biztosítani a reagenseket és kiegészítőket.
Többet mutasson
A beszerzés leírása:
“Összmennyiség: 78 500 db vérkép vizsgálat Poz. sz. Megnevezések Vizsgálat /év 1. Vérkép IV 73 000 2. Retikulocyta meghatározás 5 500 Reagensek mindösszesen...”
A beszerzés leírása
Összmennyiség: 78 500 db vérkép vizsgálat Poz. sz. Megnevezések Vizsgálat /év 1. Vérkép IV 73 000 2. Retikulocyta meghatározás 5 500 Reagensek mindösszesen 78 500 Az ajánlati felhívásban és a közbeszerzési dokumentumokban szerepeltetett meghatározott gyártmány, eredet, típus kizárólag a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt. A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (3) és (5) bekezdése szerint a megnevezés mellett minden esetben hozzá értendő a „vagy azzal egyenértékű” kifejezés
“Összmennyiség: 39 000 db vérkép vizsgálat Poz. sz. Megnevezések Vizsgálat /év 1. Vérkép IV 39 000 Reagensek mindösszesen 39 000 Az ajánlati felhívásban és a...”
A beszerzés leírása
Összmennyiség: 39 000 db vérkép vizsgálat Poz. sz. Megnevezések Vizsgálat /év 1. Vérkép IV 39 000 Reagensek mindösszesen 39 000 Az ajánlati felhívásban és a közbeszerzési dokumentumokban szerepeltetett meghatározott gyártmány, eredet, típus kizárólag a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt. A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (3) és (5) bekezdése szerint a megnevezés mellett minden esetben hozzá értendő a „vagy azzal egyenértékű” kifejezés
Többet mutasson Többet mutasson (9) “Összmennyiség: 47 900 db véralvadási vizsgálat Poz. sz. Megnevezések Vizsgálat /év 1. Prothrombin 35 000 2. APTI 5 500 3. Fibrinogén meghatározás (Clauss) 5...”
A beszerzés leírása
Összmennyiség: 47 900 db véralvadási vizsgálat Poz. sz. Megnevezések Vizsgálat /év 1. Prothrombin 35 000 2. APTI 5 500 3. Fibrinogén meghatározás (Clauss) 5 100 4. Thrombin idő 300 5. D-Dimer 2 000 Reagensek mindösszesen 47 900 Az ajánlati felhívásban és a közbeszerzési dokumentumokban szerepeltetett meghatározott gyártmány, eredet, típus kizárólag a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt. A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (3) és (5) bekezdése szerint a megnevezés mellett minden esetben hozzá értendő a „vagy azzal egyenértékű” kifejezés
Összmennyiség: 12 500 db HbA1c vizsgálat Poz. sz. Megnevezések Vizsgálat /év 1. Haemoglobin A1c meghatározás HPLC-vel 12 500 Reagensek mindösszesen 12 500 Az ajánlati felhívásban és a közbeszerzési dokumentumokban szerepeltetett meghatározott gyártmány, eredet, típus kizárólag a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt. A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (3) és (5) bekezdése szerint a megnevezés mellett minden esetben hozzá értendő a „vagy azzal egyenértékű” kifejezés
“Összmennyiség: 84 000 db vizeletdiagnosztikai vizsgálat Poz. sz. Megnevezések Vizsgálat /év 1. Általános vizeletvizsgálat, üledék nélkül minimum 8 paraméter...”
A beszerzés leírása
Összmennyiség: 84 000 db vizeletdiagnosztikai vizsgálat Poz. sz. Megnevezések Vizsgálat /év 1. Általános vizeletvizsgálat, üledék nélkül minimum 8 paraméter (VD-1 készüléken) 49 000 2. Vizelet üledék alakos elemek meghatározása automatával (VD-1 készüléken) 32 000 3. Általános vizeletvizsgálat, üledék nélkül minimum 8 paraméter (VK-1 készüléken) 3 000 Reagensek mindösszesen 84 000 Az ajánlati felhívásban és a közbeszerzési dokumentumokban szerepeltetett meghatározott gyártmány, eredet, típus kizárólag a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt. A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (3) és (5) bekezdése szerint a megnevezés mellett minden esetben hozzá értendő a „vagy azzal egyenértékű” kifejezés
“Összmennyiség: 600 db elektroforézis vizsgálat Poz. sz. Megnevezések Vizsgálat /év 1. Fehérjék elválasztása elfo-val agarózgélben (szérum és vizelet) 600...”
A beszerzés leírása
Összmennyiség: 600 db elektroforézis vizsgálat Poz. sz. Megnevezések Vizsgálat /év 1. Fehérjék elválasztása elfo-val agarózgélben (szérum és vizelet) 600 Reagensek mindösszesen 600 Az ajánlati felhívásban és a közbeszerzési dokumentumokban szerepeltetett meghatározott gyártmány, eredet, típus kizárólag a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt. A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (3) és (5) bekezdése szerint a megnevezés mellett minden esetben hozzá értendő a „vagy azzal egyenértékű” kifejezés
“Összmennyiség: 650 db HCG gyorsteszt vizsgálat Poz. sz. Megnevezések Vizsgálat (minta) /év 12. rész. Szérum és vizelet HCG kimutatására szolgáló gyorsteszt...”
A beszerzés leírása
Összmennyiség: 650 db HCG gyorsteszt vizsgálat Poz. sz. Megnevezések Vizsgálat (minta) /év 12. rész. Szérum és vizelet HCG kimutatására szolgáló gyorsteszt 650 Az ajánlati felhívásban és a közbeszerzési dokumentumokban szerepeltetett meghatározott gyártmány, eredet, típus kizárólag a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt. A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (3) és (5) bekezdése szerint a megnevezés mellett minden esetben hozzá értendő a „vagy azzal egyenértékű” kifejezés
Összmennyiség: 2200 db székletvér gyorsteszt vizsgálat Megnevezések Vizsgálat (minta) /év 13. rész. Humán széklet vér kimutatása, immunkémiai módszerrel 2 200 Az ajánlati felhívásban és a közbeszerzési dokumentumokban szerepeltetett meghatározott gyártmány, eredet, típus kizárólag a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt. A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (3) és (5) bekezdése szerint a megnevezés mellett minden esetben hozzá értendő a „vagy azzal egyenértékű” kifejezés
Összmennyiség: 50 db multidrog gyorsteszt vizsgálat Megnevezések Vizsgálat (minta) /év 14. rész. Multi-Drug szűrő tesztpanel vizeletből, 10 paraméteres csík 50 Az ajánlati felhívásban és a közbeszerzési dokumentumokban szerepeltetett meghatározott gyártmány, eredet, típus kizárólag a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt. A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (3) és (5) bekezdése szerint a megnevezés mellett minden esetben hozzá értendő a „vagy azzal egyenértékű” kifejezés
Eljárás Az eljárás típusa
Az eljárás legfontosabb jellemzői:
“A Kbt. 76. § (2) bekezdés a) pont alapján a legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás szerinti értékelési szempont valamennyi rész vonatkozásában.”
A szerződés odaítélése
1️⃣
A szerződés/tétel odaítélése ✅ Procedures for review
A panaszosok száma: 0
Tétel azonosító száma: LOT-0002
Szerződés száma: 2
A szerződés megkötésének időpontja: 2025-05-07 📅
A szerződés címe: https://ekr.gov.hu/ekr-szerzodestar/hu/szerzodesLista?eljarasAzon=EKR002238542023🌏 Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 5
Az elektronikus úton beérkezett pályázatok száma: 5
A kkv-k által benyújtott pályázatok száma: 4
A nem uniós tagállamokból származó ajánlattevőktől beérkezett ajánlatok száma: 0
A más uniós tagállamokból származó ajánlattevőktől beérkezett ajánlatok száma: 0
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 37 515 900 HUF 💰
Az ajánlatot rangsorolták
Helyezés a nyertesek listáján: 2
Ajánlat azonosítója: EKR002238542023/8019
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0002
A vállalkozó neve és címe
Név: Diagnosticum Gyártó és Forgalmazó Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 10824487241
Postacím: Attila Utca 126
Postai irányítószám: 1047
Postai város: Budapest
Régió: Budapest🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: tender@diagnosticum.hu📧
Telefon: +36 209675203📞
Fax: +36 13694383 📠
URL: https://www.diagnosticum.hu🌏
A gazdasági szereplő mérete: Középvállalkozás
2️⃣
Tétel azonosító száma: LOT-0004
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 3
Az elektronikus úton beérkezett pályázatok száma: 3
A kkv-k által benyújtott pályázatok száma: 2
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 22 407 181 HUF 💰
Helyezés a nyertesek listáján: 3
Ajánlat azonosítója: EKR002238542023/8203
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0004
A vállalkozó neve és címe
Név: BIOMARKER Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 12122066213
Postacím: Ipari Park, Moór János Utca 3-5.
Postai irányítószám: 2100
Postai város: Gödöllő
Régió: Pest🏙️
E-mail: biomarker@biomarker.hu📧
Telefon: +36 28419986📞
Fax: +36 28422319 📠
URL: https://www.biomarker.hu🌏
3️⃣
Tétel azonosító száma: LOT-0005
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 2 994 031 HUF 💰
Helyezés a nyertesek listáján: 1
Ajánlat azonosítója: EKR002238542023/8059
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0005
A vállalkozó neve és címe
Név: Diagon Diagnosztikai Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 10831050241
Postacím: Baross Utca 48-52.
E-mail: tender@diagon.com📧
Telefon: +36 13696500📞
Fax: +36 13696301 📠
URL: https://www.diagon.com🌏
4️⃣
Tétel azonosító száma: LOT-0006
Tájékoztatás a pályázatokról
A kkv-k által benyújtott pályázatok száma: 3
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 14 658 801 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR002238542023/8011
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0006
A vállalkozó neve és címe
Név: PannonLog Invest Zrt.
Nemzeti nyilvántartási szám: 14381904243
Postacím: Kós Károly Tér 8
Postai irányítószám: 1192
E-mail: info@pannonlog.eu📧
Telefon: +36 13470715📞
Fax: +36 12822705 📠
URL: https://www.pannonlog.eu🌏
5️⃣
Tétel azonosító száma: LOT-0007
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 4
Az elektronikus úton beérkezett pályázatok száma: 4
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 12 178 761 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR002238542023/7971
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0007
A vállalkozó neve és címe
Név: ORGENTEC Hungary Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 13014522243
Postacím: HQ Irodaház - Fehérvári Út 99.
Postai irányítószám: 1119
E-mail: hungary@sebia.com📧
Telefon: +36 308688920📞
A gazdasági szereplő mérete: Mikrovállalkozás
6️⃣ Információk a nem díjazottakról
Nem érkezett be ajánlat vagy részvételi jelentkezés, vagy az összeset elutasították
Annak oka, hogy miért nem választották ki a nyertest: Csak egy elfogadható ajánlat, részvételi jelentkezés vagy projekt érkezett
Tétel azonosító száma: LOT-0008
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 1
Az elektronikus úton beérkezett pályázatok száma: 1
A kkv-k által benyújtott pályázatok száma: 1
Ajánlat azonosítója: EKR002238542023/8107
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0008
7️⃣
Tétel azonosító száma: LOT-0009
A beérkezett ajánlatok száma: 2
Az elektronikus úton beérkezett pályázatok száma: 2
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 2 603 527 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR002238542023/7963
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0009
A vállalkozó neve és címe
Név: Pannon Diagnosztika Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: 12996708243
Postacím: Komjáti Utca 31/a
Postai irányítószám: 1193
E-mail: info@pdkft.hu📧
URL: https://www.pdkft.hu🌏
8️⃣ Procedures for review
Type of alleged irregularity: Ajánlattevők vagy pályázók indokolatlan kizárása: 1
A panaszosok száma: 1
Tétel azonosító száma: LOT-0010
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 12 053 682 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR002238542023/8099
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0010
A vállalkozó neve és címe
Név: Immunotrin Külkereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 12140622241
Postacím: Árpád fejedelem Útja 53.
Postai irányítószám: 1036
E-mail: tender@immunotrin.hu📧
Telefon: +36 12422693📞
Fax: +36 12403333 📠
9️⃣
Tétel azonosító száma: LOT-0011
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 20 852 000 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR002238542023/8043
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0011
1️⃣0️⃣
Tétel azonosító száma: LOT-0012
A szerződés/tétel teljes értéke: 168 300 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR002238542023/7987
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0012
1️⃣1️⃣
Tétel azonosító száma: LOT-0013
A szerződés/tétel teljes értéke: 943 250 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR002238542023/8171
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0013
1️⃣2️⃣
Tétel azonosító száma: LOT-0014
A szerződés/tétel teljes értéke: 175 970 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR002238542023/8003
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0014
Kiegészítő információk További információk
“A 8. rész tekintetében az eredménytelenné nyilvánítás dátuma az összegezés kiküldésének napja: 2025.04.07. A 44/2015. (XI.2.) MvM rendelet 18. § d) pontja...”
További információk
A 8. rész tekintetében az eredménytelenné nyilvánítás dátuma az összegezés kiküldésének napja: 2025.04.07. A 44/2015. (XI.2.) MvM rendelet 18. § d) pontja alapján Ajánlatkérő nyilatkozik, hogy az eljárás egyik része során sem vett figyelembe környezetvédelmi vagy szociális szempontokat.
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2025-10-10) Objektum A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke (HÉA nélkül): 87 571 795 HUF 💰
Leírás
A beszerzés leírása:
“Összmennyiség: 1 580 000 db klinikai kémiai vizsgálat Poz. sz. Megnevezések Vizsgálat /év 1. Összfehérje meghatározása szérumban 36 634 2. Albumin...”
A beszerzés leírása
Összmennyiség: 1 580 000 db klinikai kémiai vizsgálat Poz. sz. Megnevezések Vizsgálat /év 1. Összfehérje meghatározása szérumban 36 634 2. Albumin meghatározása szérumban 17 859 3. Karbamid meghatározása szérumban, vizeletben 105 611 4. Húgysav meghatározása szérumban, vizeletben 60 159 5. Kreatinin meghatározása enzimatikus módszerrel szérumban, vizeletben 104 979 6. Összes bilirubin meghatározása szérumban 73 410 7. Konjugált bilirubin meghatározása szérumban 6 073 8. Glukóz meghatározása hexokináz módszerrel szérumban, vizeletben 99 157 9. Trigliceridek meghatározása 39 577 10. Összkoleszterin meghatározása 39 593 11. LDL koleszterin meghatározása, direkt módszerrel 14 496 12. HDL koleszterin meghatározása, direkt módszerrel 14 496 13. Nátrium meghatározása szérumban, vizeletben 104 080 14. Kálium meghatározása szérumban, vizeletben 106 848 15. Összes kalcium meghatározása szérumban, vizeletben 48 053 16. Foszfor meghatározása szérumban, vizeletben 18 498 17. Klorid meghatározása szérumban, vizeletben 103 673 18. Magnézium meghatározása szérumban, vizeletben 17 383 19. Összes fehérje meghatározása vizeletben és egyéb testnedvben 1 950 20. Albumin meghatározása immun módszerrel vizeletben (mikroalbumin) 1 034 21. Tejsav dehidrogenáz (LDH) meghatározása 36 144 22. Aszpartát-amino-transzferáz (ASAT, GOT) meghatározása 87 931 23. Alanin-amino-transzferáz (ALAT, SGPT) meghatározása 87 977 24. Kreatin-kináz (CK) meghatározása 6 179 25. Gamma-glutamil-transzferáz meghatározása 88 265 26. Alfa-amiláz meghatározása szérumban, vizeletben, egyéb testnedvekben 21 621 27. Lipáz meghatározása 7 825 28. Alkalikus foszfatáz meghatározása 81 890 29. Anti-streptolizin O titer kvantitatív meghatározása 1 416 30. Rheuma faktor kvantitatív meghatározása, immunkémiai módszerrel 2 397 31. IgG meghatározása 2 303 32. IgA meghatározása 2 682 33. IgM meghatározása 2 286 34. Vas meghatározása 34 937 35. Totál transzferrin meghatározása 11 449 36. Ferritin meghatározása 4 422 37. C reaktív fehérje (CRP) ultraszenzitív meghatározása 81 942 38. C3 Komplement fehérje meghatározása 735 39. C4 Komplement fehérje meghatározása 735 40. Lithium meghatározása 241 41. Etilalkohol meghatározása enzimatikus módszerrel 1 563 42. Laktát meghatározása 158 43. Pszeudo-kolineszteráz meghatározása 358 44. Haptoglobin meghatározása 158 45. Fruktózamin meghatározása 352 46. Ammónia meghatározása 371 47. Osmolalitás vizsgálatok (szérum és vizelet) végzéséhez szükséges reagensek 190 Az ajánlati felhívásban és a közbeszerzési dokumentumokban szerepeltetett meghatározott gyártmány, eredet, típus kizárólag a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt. A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (3) és (5) bekezdése szerint a megnevezés mellett minden esetben hozzá értendő a „vagy azzal egyenértékű” kifejezés
Többet mutasson
További információk:
“1. Az összes megajánlott klinikai kémiai automatának alkalmasnak kell lennie arra, hogy legalább 5 db, reagens gyártótól független („nyílt”) mérési...”
További információk
1. Az összes megajánlott klinikai kémiai automatának alkalmasnak kell lennie arra, hogy legalább 5 db, reagens gyártótól független („nyílt”) mérési csatornával rendelkezzen (minden megajánlott klinikai kémiai automatára. Ha modulos a megajánlott készülék, akkor ez a kitétel modulonként is kell teljesüljön!), amelyeken bármely gyártótól származó klinikai kémiai reagens szabadon programozható és használható. 2. Ajánlattevőnek a megajánlott reagensek tekintetében úgy kell megtennie ajánlatát, hogy a megajánlott klinikai kémiai reagensek mindegyike úgy legyen elvégezhető a megajánlott klinikai kémiai mérőautomatákon, hogy azok mindegyikén maradjon minimum 2 db szabadon programozható, reagens gyártótól független („nyílt”) mérési csatorna. 3. A megajánlott Klinikai kémiai automata készülékekre - maximum az 5 db „nyílt”, szabadon programozható csatornán végzett teszt kivételével (maximum 3 féle vizsgálathoz szükséges reagensek) -, a tesztekhez megajánlott reagensek azonos, a megajánlott, és telepítésre kerülő készülékek gyártójával megegyező gyártótól kell származnia, mivel a laboratóriumi technológia nem teszi lehetővé az eltérő reagens, illetve kalibrátor használatát. Az 1. részben a 3 db teszt esetében Ajánlatkérő megengedő annyiban, hogy nem minden potenciális Ajánlattevő rendelkezik 100 %-ban minden teszt vonatkozásában a készülék gyártójával megegyező gyártmányú reagensekkel. Kötelezően vállalandó előírt szerviz előírások: 1-11. részek: 1. Nyertes Ajánlattevőnek biztosítania kell az adott részben meghatározott készülékekre (– a részek szerint -, a mérőautomaták, centrifugák, víztisztító berendezések és egyéb megajánlott kiegészítő berendezés, készülék és informatikai szoftver teljes körű szervizelését, karbantartását az alábbi rendelkezésre állási időkkel: Mérőautomaták, vízrendszer, informatikai szoftverek, szünetmentes tápegységek: - Dokumentált értesítés (email, fax, telefonhívás) esetén köteles a szerviz a hét minden napján, a nap 24 órájában rendelkezésre állni, hétköznap 7 és 20 óra közötti bejelentést követően 8 órán belül, ezen kívüli időszakban a bejelentést követően 16 órán belül a hiba elhárítását soron kívül megkezdeni. - Az összes biztosított mérőautomata vagy mérőkészülék (kivétel a 3. és 9. rész) legalább 5 munkanap hosszan történő kiesése esetén köteles azonos paraméterekkel rendelkező cserekészüléket biztosítani a javítás időtartamára. A 3. részben biztosított mérőautamata esetén legalább 1 munkanap hosszan történő kiesése esetén köteles cserekészüléket biztosítani a sürgősségi paraméterek mérésére a javítás időtartamára (A sürgős paraméterek meg lettek jelölve az ártáblázatban). A 9. részben biztosított készülék esetén legalább 10 munkanap hosszan történő kiesése esetén köteles azonos paraméterekkel rendelkező cserekészüléket biztosítani a javítás időtartamára. 2. Amennyiben a biztosított vagy saját automata rendelkezésre állási (üzemképes) idő hossza tartósan, legalább 60 napos átlagban 95%-os üzembiztonsági érték alá esik, nyertes ajánlattevőnek biztosítani kell helyette másik, az előírt műszaki követelményeket teljesítő vagy jobb, maximum 5 évesnél nem idősebb másik automatát a szerződés fennmaradó időtartamára. 3. Biztosított mérőautomaták és mérőkészülékek esetén: A 60 napos átlagban legalább a 95 %-os üzembiztonság meghatározása: A megajánlott készülék esetén a vizsgált mindenkori utolsó eltelt 60 napos időszak alatt - azaz napi 24 órával számolva 1440 órás időszak alatt -, összesen ne legyen a teljes időszak 5 %-ánál hosszabb ideig, azaz összesen 72 óráig üzemképtelen állapotban (ebbe nem kell bele érteni a hibabejelentéstől a hiba elhárításáig, azaz az újra üzemképes állapot eléréséig eltelt összes időt). Másképpen megadva, Ajánlattevőnek a megajánlott készülékre hibamentes, üzemképes állapotot kell biztosítania a teljes 60 napos időszak (1440 óra) legalább 95 %-ára (1368 óra), ami átlagban napi 22,8 óra üzemképes állapotot jelent. Az 1-3. pontban foglalt követelmények biztosítását Ajánlatkérő Nyertes Ajánlattevőtől követeli meg, mely követelmények biztosítása a szerződés hatálybalépésének feltétele. 4. Biztosítani kell a megajánlott és saját mérőautomaták, centrifugák és víztisztító berendezések karbantartását és szervizelését az adott típus gyári előírása szerint a szerződés teljes időtartama alatt, amely tevékenységbe beleértendő a biztonságos működését szolgáló – rendszeres időszakonként, kötelezően, minimum negyedévente egyszer történő ellenőrzés, és az üzemszerű működés során szükségessé váló alkatrészcsere és a karbantartási jegyzőkönyv elkészítése is. 5. Rendeltetésszerű használat esetén a mérőautomaták és mérőkészülékek meghibásodása miatti újraindításhoz és a megismételt tesztek elvégzéséhez szükséges biztosítani a reagenseket és kiegészítőket.
Többet mutasson
A beszerzés leírása:
“Összmennyiség: 13 653 db immunkémiai vizsgálat Poz. sz. Megnevezések Vizsgálat /év 1. Prokalcitonin (PCT) meghatározása (Sürgős paraméter) 3 000 2. Digoxin...”
A beszerzés leírása
Összmennyiség: 13 653 db immunkémiai vizsgálat Poz. sz. Megnevezések Vizsgálat /év 1. Prokalcitonin (PCT) meghatározása (Sürgős paraméter) 3 000 2. Digoxin meghatározása 39 3. Humán Chorio-Gonadrotropin béta lánc meghatározása szérumban (Sürgős paraméter) 914 4. high sensitive kardiális troponin meghatározása (Sürgős paraméter) 5 000 5. CK-MB koncentráció meghatározása immunmódszerrel (Sürgős paraméter) 3 300 6. Natriuretikus peptid meghatározása (NT-pro-BNP, pro-BNP és BNP egyenértékű) (Sürgős paraméter) 600 7. Interleukin-6 500 8. Növekedési hormon meghatározása 300 Reagensek mindösszesen: 13 653 Az ajánlati felhívásban és a közbeszerzési dokumentumokban szerepeltetett meghatározott gyártmány, eredet, típus kizárólag a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt. A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (3) és (5) bekezdése szerint a megnevezés mellett minden esetben hozzá értendő a „vagy azzal egyenértékű” kifejezés
A szerződés odaítélése Procedures for review
Type of alleged irregularity: Egyéb: 3
Tétel azonosító száma: LOT-0001
Szerződés száma: 1
A szerződés megkötésének időpontja: 2025-07-18 📅
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 71 791 100 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR002238542023/8307
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0001
A vállalkozó neve és címe
A tulajdonos állampolgársága: Magyarország 🇭🇺
Tétel azonosító száma: LOT-0003
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 30 497 200 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR002238542023/8027
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0003
Ajánlatkérő hatóság Név és címek
Kapcsolattartó pont: Dr. Pusztai Attila
Kiegészítő információk További információk
“1. Az ajánlatkérő térítésmentesen, teljes terjedelmében közvetlenül elektronikus úton bocsátja a közbeszerzési dokumentumokat az Ajánlattevők rendelkezésére...”
További információk
1. Az ajánlatkérő térítésmentesen, teljes terjedelmében közvetlenül elektronikus úton bocsátja a közbeszerzési dokumentumokat az Ajánlattevők rendelkezésére a felhívás megjelenésének napjától a https://ekr.gov.hu/ címen. Az eljárásban részvétel feltétele, az oldalon történő regisztráció és a közbeszerzési anyag letöltése, továbbá az ajánlat EKR rendszerben történő összeállítása és benyújtása. 2. Hiánypótlás 71. § (6) alapján biztosított 3. Az ajánlattevő csatolja az ajánlatban aláíró személy 2006. évi V. törvény 9. § (1) szerinti aláírási címpéldányát/aláírás-mintáját. Folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás esetében a 321/2015. (X.30) Korm. rend. 13. §-a is irányadó. Nemleges nyilatkozat csatolása is kötelező adott esetben. 4. Amennyiben több ajánlattevő közösen nyújt be ajánlatot (közös ajánlattevők), akkor ezt az EEKD-ban (formanyomtatvány) jelezni szükséges, továbbá az EKR-ben elektronikus űrlap benyújtásával teendő nyilatkozatokat, beleértve az egységes európai közbeszerzési dokumentumot, a közös ajánlattevők képviseletében az ajánlatot benyújtó gazdasági szereplő teszi meg. A közös ajánlattevők a szerződés teljesítéséért az ajánlatkérő felé egyetemlegesen felelnek. 5. Az ajánlatnak tartalmaznia kell az ajánlattevő Kbt. 66.§ (6) a) és b) pontja szerinti, nyilatkozatát, nemleges tartalommal is, továbbá a Kbt. 67. § (4), és Kbt. 66. § (2) szerinti nyilatkozatokat. 6. Az ajánlat elkészítése során, amennyiben valamely nyilatkozatminta az EKR-ben eletronikus űrlapként rendelkezésre áll, a nyilatkozatot az elektronikus űrlap kitöltése útján kell az ajánlat részeként megtenni. Azon dokumentumok, amelyek tekintetében az EKR rendszerben nem áll rendelkezésre elektronikus űrlap vagy nem a kiírás szerinti tartalommal, ajánlatkérő a papír alapú dokumentum egyszerű elektronikus, pdf vagy jpg formátumú másolatának csatolását írja elő. 7. Az alkalmassági feltételek és ezek előírt igazolási módja a minősített ajánlattevői jegyzékbe történő felvétel feltételét képező minősítési szempontokhoz képest szigorúbbak 8. Az eljárásban Dr. Pusztai Attila FAKSZ (lajstromszám:0110) jár el, lajstromszám: 00110, Az elektronikus közbeszerzés részletes szabályairól 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet 2. § (1) bekezdésének megfelelően az eljárásban érdekelt gazdasági szereplők az EKR rendszeren keresztül kérhetnek kiegészítő tájékoztatást. 9. A BT-98 mezőben az "1 hónap" a Kbt. 81. § (11) bekezdése alapján 30 napnak felel meg 8. Az ajánlatkérő nem teszi lehetővé gazdálkodó szervezet alapítását az eljárásban. 10. Ajánlatkérő tájékoztatja az ajánlattevőket, hogy a Kbt. 75. § (2) e) pontját alkalmazza az eljárásban. 11. Ajánlattevőnek rendelkeznie kell, és ajánlatához csatolnia szükséges a megajánlott termék(ek) részletes, magyar nyelvű gyártói termékleírásával (termék használati útmutatója), amiből ellenőrizhető a dokumentációban rögzített műszaki/szakmai paraméterek megléte. 12. Ajánlattevőnek rendelkeznie kell a megajánlott termék(ek) részletes, magyar nyelvű biztonságtechnikai adatlapjával (MSDS), amit ajánlattevői nyilatkozattal kell igazolni, és amelyeket a nyertes ajánlattevőnek a szerződéskötés aláírásának időpontjáig hiánytalanul be kell nyújtania Ajánlattevőnek. 13. Ajánlatkérő felhívja az ajánlattevők figyelmét, hogy a Kbt. 74. § (2) bekezdésének a) és b) pontjaiban foglaltak értelmében a lefolytatandó közbeszerzési eljárás során kizárja az eljárásból - azt az ajánlattevőt, aki számára nem kell nemzeti elbánást nyújtani [Kbt.2. § (5) bekezdése], - azt az ajánlattevőt, aki ajánlatában olyan származású árut ajánl, amely számára nem kell nemzeti elbánást nyújtani [Kbt.2. § (5) bekezdése]. 14. A szerződés hatálybalépésének feltétele az 1-14. részben, hogy Ajánlattevő rendelkezzen az adott részben megajánlott összes termékre vonatkozóan az in vitro diagnosztikai orvostechnikai eszközökről szóló 8/2003. (III. 13.) ESzCsM rendeletben foglaltaknak megfelelően az NNGYK terméknyilvántartásba vételi vagy azzal egyenértékű tanúsítvánnyal (CE IVD vagy IVDR tanúsítvány),, amennyiben az a vonatkozó szabályozás alapján kötelező, vagy ha a termékre nem vonatkoznak a 8/2003. (III. 13.) ESzCsM rendeletben foglaltak, úgy a termék forgalomba hozatalához szükséges CE tanúsítvánnyal, vagy ha az EK irányelvek a CE tanúsítvány használatát nem teszik lehetővé, az érintett termék tekintetében gyártó által cégszerűen aláírt nyilatkozatával arról, hogy a megajánlott terméken a CE jelölés elhelyezése tilos. Nyertes Ajánlattevőnek valamennyi rész tekintetében a szerződéskötést megelőzően szükséges csatolnia cégszerű nyilatkozatát arról, hogy a benyújtott minden tanúsítvány/azzal egyenértékű dokumentum érvényes. A dokumentumon jelölni kell az ajánlattétellel érintett rész számát, és a termék, eszköz sorszámát is. Ajánlatkérő szerződéses kötelezettséget kizárólag a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény 6:116. § (2) bekezdése szerinti, arra vonatkozó bontó feltétellel vállal, hogy amennyiben a beszerzés tárgyára vonatkozóan a központosított közbeszerzési rendszerben, keretmegállapodás vagy szerződés kerül megkötésre, a központosított közbeszerzés rendszerében kell a beszerzést megvalósítania. Felek rögzítik, hogy ebből Megrendelőnek semmilyen hátrányos következménye nem származhat. Ajánlattevőnek nyilatkozni szükésges, hogy az ukrajnai helyzetet destabilizáló orosz intézkedések miatt hozott korlátozó intézkedésekről szóló 833/2014/EU tanácsi rendelet (továbbiakban: Rendelet) 5k. cikk (1) bekezdésében előírt tilalmak vele, illetve a szerződéses érték 10 %-át meghaladó, alvállalkozóként, szállítóként, kapacitást biztosító szervezetként megjelölt szervezettel szemben a Szerződés hatálya alatt sem állnak fenn. Ajánlatkérő nem korlátozza az egy ajánlattevőnek odaítélhető részek számát. Pénztartozás teljesítésének ideje a Ptk. 6:130. § (1)-(2) bekezdésében foglaltaknak megfelelően. Kiegészítés a BT-763 mező tartalmához: Ajánlatkérő valamennyi rész vonatkozásában lehetővé teszi az ajánlattételt azzal, hogy Ajánlattevő(k)nek nem kötelező valamennyi rész vonatkozásában benyújtania ajánlatot.
Többet mutasson Felülvizsgálati eljárás
Jogorvoslatleírása:
“A Kérelmekben megsértett jogszabályhelyként a Kbt. 75. § (1) bekezdés c) pontja és a Kbt. 70. § (2a) bekezdése került megjelölésre, melyre vonatkozóan...”
Jogorvoslatleírása
A Kérelmekben megsértett jogszabályhelyként a Kbt. 75. § (1) bekezdés c) pontja és a Kbt. 70. § (2a) bekezdése került megjelölésre, melyre vonatkozóan Kérelmező 2025.04.09. napján előzetes vitarendezési kérelmet nyújtott be jelen jogorvoslati kérelmekben szereplő ajánlatkérői jogsértéseket kifogásolva. Kérelmező előzetes vitarendezési kérelmére Ajánlatkérő 2025.04.14-én küldte meg elutasító válaszát. Ajánlatkérő a válaszdokumentumában foglaltakat továbbra is fenntartotta. Ajánlatkérő – Kérelmező álláspontjával ellentétben – biztosította Kérelmezőnek, valamint valamennyi ajánlattevőnek az eljárás bírálata során az esélyegyenlőséget és az egyenlő bánásmódot, valamennyi rész valamennyi ajánlatát teljeskörűen, alaposan, a Kbt. rendelkezéseinek megfelelően bírálta el, különös figyelemmel arra, hogy a fordított bírálat előírásának hiányában az értékelési sorrend felállítását megelőzően valamennyi ajánlattevő ajánlatát köteles volt megvizsgálni.
Többet mutasson
Jogorvoslat azonosítója: D.0234/01/2025.
Jogorvoslatcíme: Jogorvoslati eljárás megindítása iránti kérelem a Veszprém Vármegyei Csolnoky Ferenc Kórház által „Laboratórumi reagensek 14 részben” tárgyban indított uniós nyílt közbeszerzési eljárás 1. és 3. részében (EKR azonosító: EKR002238542023, TED azonosító: 2024-OJS124-00382044), a közbeszerzési eljárás eredménye vonatkozásában.
Jogorvoslatdátuma: 2025-04-22 📅
Jogorvoslatidöntés típusa: Elutasítva, mert a panaszosnak nincs kereshetőségi joga, a jogorvoslat iránti kérelem benyújtása határidejének lejártától eltérő okból
Jogorvoslat– szabálytalanság típusa: Egyéb
Forrás: OJS 2025/S 196-672285 (2025-10-10)