1. Közbeszerzés tárgya, mennyisége: A Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (1149 Budapest, Mogyoródi út 43.), mint ajánlatkérő (a továbbiakban: ajánlatkérő, vagy BM OKF) részére az alábbi autóbusz kivitelű jármű szállítása adásvételi szerződés keretében: 1 darab M3/III homologizációval rendelkező, nagy távolságú TEMPO 100 vizsgával rendelkező személyszállító autóbusz, mely alkalmas a gépjárművezetőn kívül legalább 50 fő ülő utas szállítására. Az ajánlatkérő hangsúlyozza, hogy a közbeszerzési dokumentumokban a beszerzés tárgyait illetően használt bármilyen megnevezés csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt, az ajánlatkérő azzal egyenértékű megajánlást is elfogad. A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdésében foglaltak alapján a szerződés tárgya által indokolt esetek kivételével a műszaki leírás nem hivatkozhat meghatározott gyártmányú vagy eredetű dologra, illetve konkrét eljárásra, amely egy adott gazdasági szereplő termékeit vagy az általa nyújtott szolgáltatásokat jellemzi, vagy védjegyre, szabadalomra, tevékenységre, személyre, típusra vagy adott származásra vagy gyártási folyamatra, ha az egyes gazdasági szereplők vagy termékek előnyben részesítéséhez vagy kiszorításához vezetne. Az ilyen hivatkozás csak kivételes esetekben engedhető meg, ha nem lehetséges a szerződés tárgyának a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (2) bekezdés szerinti, kellően pontos és érthető leírása. Az ilyen megnevezés mellett a „vagy azzal egyenértékű” kifejezést kell szerepeltetni. Az egyenértékű megoldás esetén az egyenértékűség bizonyítása ajánlattevő feladata. Az egyenértékűséget ajánlattevőnek bármely megfelelő eszközzel igazolnia kell. Bármely megfelelő eszköz lehet különösen a gyártótól származó műszaki dokumentáció vagy valamely független, szakmailag elismert akkreditált tanúsító/ellenőrző szervezettől származó műszaki dokumentáció. Az adott ajánlati elemekkel kapcsolatban felmerült kétséget az igazolással az ajánlattevőnek teljes körűen el kell oszlatnia, amelyhez olyan egyértelmű és ellenőrizhető bizonyítékkal kell szolgálnia, amely az állításait alátámasztja. A jármű kezelői alapismereteire (elméleti és vezetéstechnikai oktatás) és a gépjárművezető által végrehajtandó ellenőrzések, karbantartások végrehajtására vonatkozó ismeretek oktatását magyar nyelven, egy alkalommal, 3 fő kezelő részére az ajánlatkérő székhelyén, a jármű átadását megelőzően kell megtartani, legalább 6 óra időtartamban. A képzés terjedelme és mélysége térjen ki a jármű ismertetésére, a kezelőszervekre, vezetéstechnikára, a gazdaságos üzemeltetésre, a napi karbantartásra. Az ajánlat új és használt gépjárműre vonatkozhat. E tekintetben új gépjárműnek minősül az a gépjármű, amely forgalomba helyezve sem Magyarországon, sem pedig külföldön nem volt, és bemutató, illetve próbajárműként sem használták. A gépjármű gyártási éve 2023. vagy 2024., futásteljesítménye legfeljebb 10.000 kilométer lehet, korábban kizárólag Európai Uniós tagállamban került forgalomba helyezésre. A járművet sérülésmentes állapotban kell átadni, használt jármű esetében kivételt képez a természetes elhasználódásból adódó, javítást nem igénylő sérülések. Az autóbuszt érvényes magyarországi műszaki vizsgával, eredetvizsgálattal, ajánlatkérő (üzembentartó) nevére kiállított forgalmi engedéllyel, járműtörzskönyvvel, környezetvédelmi adatlappal, járműre szerelt forgalmi rendszámmal kell átadni. A használt járművet, átadás napjáig esedékes valamennyi karbantartást elvégezve, szervízelt állapotban kell átadni. 2. Megfeleltethetőség Az ajánlat tárgyát képező autóbuszra vonatkozó, az üzemeltetés helyén és az üzembe helyezésekor hatályos jogszabályi előírásokat, az érvényes műszaki szabványokat, a vonatkozó európai közösségi irányelveket, rendeleteket, és egyéb előírásokat az Ajánlattevőnek/Eladónak be kell tartania és az ajánlatának elkészítéséhez figyelembe kell vennie. Ezek különösen: – a belügyminiszter irányítása alá tartozó rendvédelmi szervek által üzemben tartott szolgálati járművekre, azok forgalomba helyezésére, időszakos vizsgálatára vonatkozó különös szabályokról szóló 58/2015. (X. 27.) BM rendelet; – a közúti járművek forgalomba helyezésének és forgalomban tartásának műszaki feltételeiről szóló 6/1990. (IV.12.) KÖHÉM rendelet; – a Magyarország által elfogadott ENSZ-EGB előírások; – a közúti járművek műszaki megvizsgálásáról szóló 5/1990. (IV.12) KÖHÉM rendelet; – a közúti járművek környezetvédelmi felülvizsgálatának szabályairól szóló 77/2009. (XII.15.) KHEM-IRM-KHVM együttes rendelet; – a közúti közlekedés szabályairól szóló 1/1975. (II. 5.) KPM–BM együttes rendelet; A jármű műszaki vizsgája, legalább 10 hónapig legyen érvényes az átadás időpontjától. A jármű rendelkezzen az illetékes hatóság által kiadott érvényes típusbizonyítvánnyal, vagy magyar nyelvű fordítású, az Európai Unióban honos, a hazai típusbizonyítvány alapját adó uniós típusbizonyítvánnyal (jármű típus jóváhagyási engedély), melynek rendelkezésre állásáról Ajánlattevőnek az ajánlatában nyilatkoznia kell. A járműre és a hozzá tartozó felszerelésekre legalább 1 év jótállást kell biztosítani. Az ajánlattevőnek a jármű átadását megelőzően – előzetes műszaki egyezetést követően – biztosítani szükséges a jármű követő rendszer elemeinek telepítését a járműbe. 3. A jármű külső színezése A jármű részeinek festése a következő legyen: A teljes jármű színe fehér, beleértve az első és hátsó lökhárítót, az ajtókat, visszapillantó tükör műanyag elemeit és az egyéb műanyag elemeket. A katasztrófavédelmi arculat láthatósági elemeinek a kialakítása fóliázással történjen fémezett egyrétegű mikroprizmás szerkezetű fényvisszaverő tulajdonságú fólia felhasználásával. Kezelési, karbantartási utasítások A járműhöz és a beépített berendezésekhez, amelyeknek a kezeléséhez és karbantartásához szükséges, rendelkezzenek magyar nyelvű kezelési és karbantartási utasítással, melyet a jármű átadásakor át kell adni.
Határidő
Az ajánlatok beérkezésének határideje 2024-06-14.
A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2024-05-09.
Szállítók
A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:
Ajánlati felhívás (2024-05-09) Objektum A közbeszerzés hatálya
Cím: Legalább 50 fő szállítására alkalmas autóbusz
Hivatkozási szám: EKR000448042024
Rövid leírás:
1. Közbeszerzés tárgya, mennyisége:
A Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (1149 Budapest, Mogyoródi út 43.), mint ajánlatkérő (a továbbiakban: ajánlatkérő, vagy BM OKF) részére az alábbi autóbusz kivitelű jármű szállítása adásvételi szerződés keretében:
1 darab M3/III homologizációval rendelkező, nagy távolságú TEMPO 100 vizsgával rendelkező személyszállító autóbusz, mely alkalmas a gépjárművezetőn kívül legalább 50 fő ülő utas szállítására.
Az ajánlatkérő hangsúlyozza, hogy a közbeszerzési dokumentumokban a beszerzés tárgyait illetően használt bármilyen megnevezés csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt, az ajánlatkérő azzal egyenértékű megajánlást is elfogad.
A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdésében foglaltak alapján a szerződés tárgya által indokolt esetek kivételével a műszaki leírás nem hivatkozhat meghatározott gyártmányú vagy eredetű dologra, illetve konkrét eljárásra, amely egy adott gazdasági szereplő termékeit vagy az általa nyújtott szolgáltatásokat jellemzi, vagy védjegyre, szabadalomra, tevékenységre, személyre, típusra vagy adott származásra vagy gyártási folyamatra, ha az egyes gazdasági szereplők vagy termékek előnyben részesítéséhez vagy kiszorításához vezetne. Az ilyen hivatkozás csak kivételes esetekben engedhető meg, ha nem lehetséges a szerződés tárgyának a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (2) bekezdés szerinti, kellően pontos és érthető leírása. Az ilyen megnevezés mellett a „vagy azzal egyenértékű” kifejezést kell szerepeltetni.
Az egyenértékű megoldás esetén az egyenértékűség bizonyítása ajánlattevő feladata. Az egyenértékűséget ajánlattevőnek bármely megfelelő eszközzel igazolnia kell. Bármely megfelelő eszköz lehet különösen a gyártótól származó műszaki dokumentáció vagy valamely független, szakmailag elismert akkreditált tanúsító/ellenőrző szervezettől származó műszaki dokumentáció. Az adott ajánlati elemekkel kapcsolatban felmerült kétséget az igazolással az ajánlattevőnek teljes körűen el kell oszlatnia, amelyhez olyan egyértelmű és ellenőrizhető bizonyítékkal kell szolgálnia, amely az állításait alátámasztja.
A jármű kezelői alapismereteire (elméleti és vezetéstechnikai oktatás) és a gépjárművezető által végrehajtandó ellenőrzések, karbantartások végrehajtására vonatkozó ismeretek oktatását magyar nyelven, egy alkalommal, 3 fő kezelő részére az ajánlatkérő székhelyén, a jármű átadását megelőzően kell megtartani, legalább 6 óra időtartamban. A képzés terjedelme és mélysége térjen ki a jármű ismertetésére, a kezelőszervekre, vezetéstechnikára, a gazdaságos üzemeltetésre, a napi karbantartásra.
Az ajánlat új és használt gépjárműre vonatkozhat. E tekintetben új gépjárműnek minősül az a gépjármű, amely forgalomba helyezve sem Magyarországon, sem pedig külföldön nem volt, és bemutató, illetve próbajárműként sem használták.
A gépjármű gyártási éve 2023. vagy 2024., futásteljesítménye legfeljebb 10.000 kilométer lehet, korábban kizárólag Európai Uniós tagállamban került forgalomba helyezésre.
A járművet sérülésmentes állapotban kell átadni, használt jármű esetében kivételt képez a természetes elhasználódásból adódó, javítást nem igénylő sérülések.
Az autóbuszt érvényes magyarországi műszaki vizsgával, eredetvizsgálattal, ajánlatkérő (üzembentartó) nevére kiállított forgalmi engedéllyel, járműtörzskönyvvel, környezetvédelmi adatlappal, járműre szerelt forgalmi rendszámmal kell átadni.
A használt járművet, átadás napjáig esedékes valamennyi karbantartást elvégezve, szervízelt állapotban kell átadni.
2. Megfeleltethetőség
Az ajánlat tárgyát képező autóbuszra vonatkozó, az üzemeltetés helyén és az üzembe helyezésekor hatályos jogszabályi előírásokat, az érvényes műszaki szabványokat, a vonatkozó európai közösségi irányelveket, rendeleteket, és egyéb előírásokat az Ajánlattevőnek/Eladónak be kell tartania és az ajánlatának elkészítéséhez figyelembe kell vennie.
Ezek különösen:
– a belügyminiszter irányítása alá tartozó rendvédelmi szervek által üzemben tartott szolgálati járművekre, azok forgalomba helyezésére, időszakos vizsgálatára vonatkozó különös szabályokról szóló 58/2015. (X. 27.) BM rendelet;
– a közúti járművek forgalomba helyezésének és forgalomban tartásának műszaki feltételeiről szóló 6/1990. (IV.12.) KÖHÉM rendelet;
– a Magyarország által elfogadott ENSZ-EGB előírások;
– a közúti járművek műszaki megvizsgálásáról szóló 5/1990. (IV.12) KÖHÉM rendelet;
– a közúti járművek környezetvédelmi felülvizsgálatának szabályairól szóló 77/2009. (XII.15.) KHEM-IRM-KHVM együttes rendelet;
– a közúti közlekedés szabályairól szóló 1/1975. (II. 5.) KPM–BM együttes rendelet;
A jármű műszaki vizsgája, legalább 10 hónapig legyen érvényes az átadás időpontjától.
A jármű rendelkezzen az illetékes hatóság által kiadott érvényes típusbizonyítvánnyal, vagy magyar nyelvű fordítású, az Európai Unióban honos, a hazai típusbizonyítvány alapját adó uniós típusbizonyítvánnyal (jármű típus jóváhagyási engedély), melynek rendelkezésre állásáról Ajánlattevőnek az ajánlatában nyilatkoznia kell.
A járműre és a hozzá tartozó felszerelésekre legalább 1 év jótállást kell biztosítani.
Az ajánlattevőnek a jármű átadását megelőzően – előzetes műszaki egyezetést követően – biztosítani szükséges a jármű követő rendszer elemeinek telepítését a járműbe.
3. A jármű külső színezése
A jármű részeinek festése a következő legyen:
A teljes jármű színe fehér, beleértve az első és hátsó lökhárítót, az ajtókat, visszapillantó tükör műanyag elemeit és az egyéb műanyag elemeket.
A katasztrófavédelmi arculat láthatósági elemeinek a kialakítása fóliázással történjen fémezett egyrétegű mikroprizmás szerkezetű fényvisszaverő tulajdonságú fólia felhasználásával.
Kezelési, karbantartási utasítások
A járműhöz és a beépített berendezésekhez, amelyeknek a kezeléséhez és karbantartásához szükséges, rendelkezzenek magyar nyelvű kezelési és karbantartási utasítással, melyet a jármű átadásakor át kell adni.

Szerződés típusa: Árubeszerzések
Termékek/szolgáltatások: Gépjárművek📦 Információk a tételekről
Az ajánlatok legfeljebb a következő tételekre nyújthatók be: 1
Leírás
Belső azonosító: EKR000448042024/1
Ebben a közbeszerzésben kis- és középvállalkozások (kkv-k) is részt vehetnek ✅
A beszerzés leírása:
II.1.4. pont folytatása
A jármű eszközeire, a kezelési utasítással összhangban, magyar nyelvű feliratok kerüljenek. A jármű elektronikus eszközei által megjelenített feliratok magyar nyelvűek legyenek.
A jármű átadáskor elektronikus és papír formátumban mellékelni kell a gyártó által meghatározott kezelési, karbantartási előírásokat.
4. Közlekedési méretek:
Teljes hossz (vonóhorog nélkül): legfeljebb 13.000 mm
Szélesség tükrök nélkül: legfeljebb 2.550 mm
Magasság tetőre szerelt klímaberendezéssel és megkülönböztető jelzéssel: legfeljebb 3.460 mm
5. Egyéb mértek:
Padlómagasság: legfeljebb 1.150 mm
Belső magasság: legalább 1.900 mm
Ajtóknál lévő fellépők magassága: legfeljebb 350 mm
6. Tömeg, szállítható személyek száma:
Gépjármű össztömege: legfeljebb 19.000 kg
Szállítható személyek száma: legalább 50 + 1 fő (gépjárművezető)
7. Csomagtér jellemzői:
Két oldalról elérhető poggyászrekesz: legalább 8,5 m3 kapacitással
8. Járműtechnikai és utastér jellemzők:
a) Motor
A hajtómotor diesel üzemű legyen, turbófeltöltéssel, töltőlevegő visszahűtéssel. Károsanyag kibocsátása feleljen meg a hatályos EURO norma előírásoknak (EURO VI. E).
A hajtómotor teljesítménye: legalább 280 kW
b) Üzemanyagtartály és Ad Blue tartály
A jármű legalább 400 literes üzemanyagtartállyal és legalább 70 literes Ad Blue tartállyal rendelkezzen.
c) Hajtáslánc
A jármű automatizált kapcsolású, vagy automata sebességváltóval és retarderrel, legyen felszerelve.
d) Futóművek és felfüggesztés
A járművet TEMPO 100 vizsgához megfelelő nyári mintázatú gumiabroncsokkal, futóművel és fékrendszerrel valamint könnyűfém keréktárcsákkal kell szállítani. Tartozékként 1 db pótkereket kell átadni a járművel együtt.
A felfüggesztés levegős rendszerű (légrugós) önkiegyenlítő szenzorral ellátott legyen.
e) Kormányzás
A jármű szervo rásegítéses kormányművel rendelkezzen, a kormányoszlop legalább két tengelyen állítható legyen.
f) Fékberendezés
- Pneumatikus üzemi és vészfék rendszer két független levegő rendszerrel;
- Elöl/hátul tárcsafék, automatikus blokkolásgátló rendszerrel;
- Hátsó kerekekre ható, pneumatikus rögzítő fék;
- Megállófék.
g) Közlekedésbiztonsági és vezetést támogató rendszerek
A jármű legalább az alább felsorolt közlekedésbiztonsági és vezetést támogató rendszerekkel legyen ellátva.
- Elektronikus Fékrendszer EBS - (ABS/ASR);
- Elektronikus menetstabilizáló program;
- Vészfékrásegítés;
- Kipörgés gátló rendszer;
- Indításgátló rendszer;
- Nyitott ajtónál a jármű mozgásának a blokkolása;
- Adaptív sebességtartó automatika;
- Vészfékező rendszer;
- Sávelhagyásra figyelmeztető rendszer;
- Parkolást segítő rendszer;
- Lejtmenet vezérlés;
- Emelkedőn való elindulást segítő rendszer.
h) Vonó, vontató berendezés
Nem előírás a vontatási képesség, viszont vontatási képesség kiépítésének a lehetőségét biztosítani szükséges. A jármű vontathatóságát az első lökhárítóba épített vonócsappal kell biztosítani.
i) Megkülönböztető jelzés
Követelmény: A megkülönböztető hang és fényjelző berendezés minden fődarabja, részegysége, valamit a felszerelés során felhasznált anyagok újak legyenek. A megkülönböztető jelzést adó rendszer fődarabjai azonos gyártó termékének kell lennie.
j) Elektromos berendezések
- Elöl két ködfényszóró;
- Hátul ködzáró fény;
- Utastér világítás a padlón és a mennyezeten;
- Le és - felszállást segítő világítás a lépcsőknél;
- Poggyásztér világítás;
A gépjárművezető terében a következő elektromos berendezések kerüljenek kialakításra:
- LED olvasólámpa;
- 1-1 USB A és C csatlakozási pontok (minimum 5V 3A);
- DIN-keret a műszerfalon, előkészítéssel és beszereléssel az EDR rádió számára (Az EDR rádió készletet a BM OKF biztosítja);
- Bluetooth telefon kihangosító a gépjárművezető részére.
A jármű átadását megelőzően – előzetes egyeztetés alapján – nyertes ajánlattevőnek/eladónak lehetőséget kell biztosítania a járműkövető rendszer (JKR), ajánlatkérő vagy megbízottja általi beépítésére. A JKR egység beszerelésekor a megkülönböztető jelzésnek működőképesnek kell lennie, továbbá a beszerelés helyszínén áramvételi lehetőségre van szükség. Ajánlattevőnek semmilyen további feladata, költsége nem keletkezik a JKR egység beszerelésével kapcsolatban.
k) Gépjárművezető tér és utastér
- Vezető- és utastér légkondicionálás hűtés és fűtés funkcióval, a jármű tetején elhelyezett legalább 30 kW teljesítményű klímával, központi klímavezérléssel;
- Duplaüvegezésű színezett hővédő ablakok;
- Legalább két tetőnyílás (vészkijárati funkcióval);
- Programozható állófűtés amely legalább 25 kW teljesítményű;
- Kiegészítő fűtés a vezetőtérben;
- Első lépcsők elektromos melegítése;
- Vezető ablak és utas ajtó dupla üvegezéssel;
- Megerősített tető-oldalfal-padló szigetelés;
- Fűthető, elektromosan állítható, karfás vezetőülés 3 pontos biztonsági övvel;
- 1 db turista-vezető ülés 3 pontos biztonsági övvel;
- Mikrofon a gépjárművezetőnek és a turista-vezetőnek;
- Elektronikusan lehúzható roló napellenző az első szélvédőn;
- Fűthető első szélvédő;
- Minimum 50 l-es hűtőszekrény;
- SIM kártyás WIFI Router; (SIM kártyát és hozzá az előfizetést az BM OKF biztosítja)
- Automatikus motortéri tűzoltórendszer;
- Dönthető, (oldal irányban is állítható) utas ülések 2 pontos biztonsági övvel;
- Utastérben ülésenként okos eszközök töltésére USB csatlakozási pontok;
- Személyenként szabályozható légbefúvás, hangszóró (ki és bekapcsolással) és olvasólámpa;
- Ülések feletti galéria poggyásztér;
- Csúszásmentes, egyszerűen takarítható (felmosható) padlózat;
- Két utasajtó;
- Utastérben legalább 2 db monitor;
- Tachográf elhagyás; (A mentességi igazolást az BM OKF biztosítja a hatósági műszaki vizsgáztatáshoz).
További technikai feltételek a Műszaki leírásban.

További információk:
1. Ajánlatkérő a Kbt. 40. § (1) bekezdés alapján az eljárás az Elektronikus Közbeszerzési Rendszerben való lebonyolítását írja elő az 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet (e-Kr.) szabályai szerint.
2. A Közbeszerzési Dokumentumok az ajánlati felhívás közzétételének időpontjától elérhetőek az EKR-ben.
3. Az EKR használatához az e-Kr. 6. §-a szerint regisztráció szükséges.
4. Az EKR-ben továbbított dokumentumokkal, az EKR-ben elektronikus úton megtett nyilatkozatokkal szemben támasztott
követelményekkel, valamint képviselet elektronikus úton megtett nyilatkozatokkal kapcsolatos előírásokat Kbt. 41/A.-B. §-ai tartalmazzák.
5. Az ajánlatnak felolvasólapot kell tartalmaznia, amely feltünteti a 68. § (4) bek. szerinti információkat.
6. Ajánlattevőnek és az alkalmasság igazolásában részt vevő más szervezetnek az ajánlathoz csatolnia kell:
- ajánlatot aláírók hiteles cégaláírási nyilatkozatát (a közjegyzői aláírás-hitelesítéssel ellátott címpéldányát),vagy a 2006. évi V.törvény 9. § (1) bekezdés szerinti aláírás mintáját, külföldi illetőségű ajánlattevő esetén az ennek megfeleltethető dokumentumot (amennyiben ilyen dokumentum az adott országban nem ismert, teljes bizonyító erejű magánokiratba vagy ügyvéd/közjegyző/kamarai jogtanácsos előtt tett okiratba foglalt aláírásminta),
- a cégkivonatban nem szereplő kötelezettségvállaló(k) esetében a cégjegyzésre jogosult személytől származó, az ajánlat aláírására vonatkozó(a meghatalmazó és a meghatalmazott aláírását is tartalmazó)írásos meghatalmazást.
7. Ajánlattevőnek ajánlatához csatolnia kell a folyamatban lévő változásbejegyzési eljárásról szóló nyilatkozatát(nemleges nyilatkozat is csatolandó). Folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás esetében a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet és az annak érkezéséről a cégbíróság által megküldött igazolást is csatolni kell.
8. Az ajánlatnak tartalmaznia kell ajánlattevő Kbt. 66. § (2), (6) bek. szerinti nyilatkozatait. (A Kbt. 66. § (6) bek.-re vonatkozó nemleges nyilatkozat is csatolandó.)
9. A III.1.3) M.1. pont szerinti alkalmassági feltétel a minősített ajánlattevők hivatalos jegyzékébe történőfelvétel feltételét képező minősítési szempontokhoz képest szigorúbbak.
10. Az ajánlatok elbírálása a legjobb ár-érték arány szempont alapján történik. (Kbt. 76. § (2) bek. c) pontja)Adható pontszám: minden részszempont esetén 0-100 pont. Az értékelés módszere: ár: fordított arányosítás,minőségi szempont:arányosítás.További információkat a dokumentáció tartalmaz.
11. Kbt. 71. § (6) bek. szerint Ajánlatkérő nem rendel el újabb hiánypótlást, ha a hiánypótlással az ajánlattevő az ajánlatban korábban nem szereplő gazdasági szereplőt von be az eljárásba, és e gazdasági szereplőre tekintettel lenne szükséges újabb hiánypótlás.
12. Eljáró felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó: dr. Körmendi Miklós (00298)
13. Ajánlatkérő alkalmazza a Kbt. 75. § (2) bek. e) pontja szerinti eredménytelenségi okot.
14. Az ajánlathoz csatolni kell ajánlattevő által cégszerűen aláírt,ajánlatkérő által a közbeszerzési dokumentáció 3. számú mellékleteként rendelkezésre bocsátott minta szerinti szakmai ajánlatát,mely tartalmazza az autóbusz gyártóját és típusát, származási helyét és műszaki paramétereit olyan részletezettséggel,amely alapján a műszaki leírásban meghatározott minimumkövetelményeknek való megfeleltethetőség megállapítható.
15. Az EKR-ben található űrlap kitöltésével kell benyújtani az alábbi nyilatkozatokat, dokumentumokat:
- felolvasólap;
- Kbt. 66. § (2) bekezdése szerinti nyilatkozat;
- Kbt. 62. § (1) bekezdésének kb) pontja tekintetében tett nyilatkozat;
- Kbt. 62. § (1) bekezdése kc) pontja tekintetében tett nyilatkozat;
- Kbt. 67. § (4) bekezdése szerinti nyilatkozat;
- Nyilatkozat folyamatban lévő változásbejegyzési eljárásról;
- Kbt. 66. § (6) bekezdése szerinti nyilatkozat;
- Kbt. 65. § (7) bekezdése szerinti nyilatkozat;
- Nyilatkozat üzleti titokról;
- Egységes Európai Közbeszerzési Dokumentum.
16. Az EKR üzemeltetését és fenntartását az Új Világ Nonprofit Szolgáltató Kft. végzi.
17. Az ajánlatkérő a Kbt. 81. § (5) bekezdése alapján úgy rendelkezik, hogy az ajánlatok bírálatát az ajánlatok értékelését követően végzi el. Ebben az esetben csak az értékelési sorrendben legkedvezőbb és az azt követő második legkedvezőbb ajánlattevő tekintetében végzi el a bírálatot.
18. Ajánlattevőnek az ajánlatában nyilatkoznia kell arról, hogy ajánlata tekintetében fennáll-e az ukrajnai helyzetet destabilizáló orosz intézkedések miatt hozott korlátozó intézkedésekről szóló, 2014. július 31-i 833/2014/EU tanácsi rendelet 5k. cikk (1) bekezdésében meghatározott, a közbeszerzési vagy koncessziós szerződés odaítélésére vonatkozó tilalom a 321/2015. (X. 30.)Korm. rendelet 1. § (9) bekezdése szerint.

Termékek/szolgáltatások: Gépjárművek tíz vagy annál több személy szállítására📦
További termékek/szolgáltatások: Buszok és távolsági buszok📦
Postacím: Mogyoródi
út
43
Irányítószám: 1149
Város: Budapest
Ország: Magyarország 🇭🇺
A teljesítés helye: Budapest🏙️
Időtartam: 60 nap Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): Jótállás időtartama (hónap, min. 12 hónap, max. 24 hónap)
Minőségi kritérium (súlyozás): 10
Ár ✅
Ár (súlyozás): 90
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0001
Eljárás Az eljárás típusa
Nyílt eljárás ✅
Jogalap: 2014/24/EU irányelv
Adminisztratív információk
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések beérkezésének határideje: 2024-06-14 12:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei: 2024-06-14 14:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei (hely): Az elektronikus ajánlatok felbontása elektronikusan történik az EKR-ben. (Kbt. 68. § és 424/2017 (XII.19.) Korm.rendelet 15. §)
Az ajánlatok felbontásának feltételei (Tájékoztatás a felhatalmazott személyekről és a felbontási eljárásról):
Az elektronikus ajánlatok felbontása elektronikusan történik az EKR-ben. (Kbt. 68. § és 424/2017 (XII.19.) Korm.rendelet 15. §)
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Minimális időtartam, amely alatt az ajánlattevőnek fenn kell tartania az ajánlatot: 30 nap A közbeszerzési eljárás feltételei
A szerződést elnyerő ajánlattevők csoportjának valamilyen jogi formát kell öltenie ✅
Megnyitás dátuma: 2024-06-14 14:00:00 📅
Hely:
Az elektronikus ajánlatok felbontása elektronikusan történik az EKR-ben. (Kbt. 68. § és 424/2017 (XII.19.) Korm.rendelet 15. §)
További információk:
Az elektronikus ajánlatok felbontása elektronikusan történik az EKR-ben. (Kbt. 68. § és 424/2017 (XII.19.) Korm.rendelet 15. §)
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Elektronikus számlázás: Kötelező
Elektronikus fizetést használnak ✅ Díjazási kritériumok
Súlyozás típusa: Súlyozás (pontok, pontos)
A közbeszerzési eljárás feltételei
A szerződés teljesítési feltételeket tartalmaz ✅
Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk Műszaki és szakmai képességek
A kiválasztási kritériumok listája és rövid leírása:
M.1.: M.1. A Kbt. 65. § (1) bekezdés b) pontja és a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21. § (1) bekezdés a)pontja alapján az ajánlati felhívás feladásának napjától visszafelé számított megelőző 3 év legjelentősebb szállításainak (szerződéseinek) ismertetése.
Ajánlatkérő a vizsgált időszak alatt befejezett, de legfeljebb hat éven belül megkezdett szállításokat veszi figyelembe.
A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 22. § (1) bekezdésének a) pontja alapján
a) ha a szerződést kötő másik fél a Kbt. 5. § (1) bekezdés a)-c) valamint e) és f) pontja szerinti szervezet, illetve nem MAGYARORSZÁG-i szervezetek esetében olyan szervezet, amely a 2014/24/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv alapján ajánlatkérőnek minősül, az általa kiadott vagy aláírt igazolás;
b) ha a szerződést kötő másik fél az a) pontban foglalthoz képest egyéb szervezet, az általa adott igazolás vagy az ajánlattevő, illetve az alkalmasság igazolásában részt vevő más szervezet nyilatkozatának csatolása szükséges.
Az igazolás, illetve nyilatkozat tartalmazza legalább a következő adatokat: a teljesítés ideje (kezdő és befejező időpontja év/hónap/nap bontásban), a szerződést kötő másik fél megnevezése, címe, referenciát
adó személy neve, elérhetősége, a szállítása (szerződés) tárgya,mennyisége, továbbá nyilatkozni kell arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e.
M.1. Ajánlatkérő a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 2. § (5) bek. alapján az alkalmassági követelmények előzetes igazolására elfogadja az EEKD-ben az érintett gazdasági szereplő egyszerű nyilatkozatát, az alkalmassági követelmények teljesítésére vonatkozó részletes adatokat nem kell megadni. A gazdasági szereplő az alkalmassági követelmények teljesítésére vonatkozó részletes adatokat tartalmazó, az ajánlati felhívásban előírt nyilatkozatokat (igazolásokat) az ajánlatkérő 69. § (4) bekezdése szerinti felhívására köteles benyújtani.Ajánlatkérő a Kbt. 69. § (6) bekezdése alapján az eljárást lezáró döntés meghozatalát megelőzően az értékelési szempontokra figyelemmel az első kettő legkedvezőbbnek tekinthető Ajánlattevőt hívja fel az igazolások benyújtására.
Amennyiben az ajánlattevő az igazolásokat korábban benyújtotta, az ajánlatkérő nem hívja fel az ajánlattevőt az igazolások ismételt benyújtására, hanem úgy tekinti,mintha a korábban benyújtott igazolásokat az ajánlatkérő felhívására nyújtották volna be - és szükség szerint hiánypótlást rendel el vagy felvilágosítást kér.
Ajánlatkérő a Kbt. 69. § (6) bekezdése alapján az eljárást lezáró döntés meghozatalát megelőzően az értékelési szempontokra figyelemmel nemcsak a legkedvezőbb, hanem az értékelési sorrendben azt követő második legkedvezőbb ajánlattevőt hívja fel az igazolások benyújtására.
Közös ajánlattétel esetén a műszaki, illetve szakmai alkalmassági követelményeknek a közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek.
A Kbt. 65. § (7) bekezdése alapján az előírt alkalmassági követelményeknek az ajánlattevők bármely más szervezet (vagy személy) kapacitására támaszkodva is megfelelhetnek, a közöttük fennálló kapcsolat jogi jellegétől függetlenül. Ebben az esetben meg kell jelölni az ajánlatban ezt a szervezetet és az ajánlati felhívás vonatkozó pontjának megjelölésével azon alkalmassági követelményt (követelményeket), melynek igazolása érdekében az ajánlattevő ezen szervezet erőforrására vagy arra is támaszkodik. A Kbt. 67. § (3)bekezdése alapján a kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet az előírt igazolási módokkal azonos módon köteles igazolni az adott alkalmassági feltételnek történő megfelelést.
A III.1.3) pont szerinti feltételek és ezek előírt igazolási módja a minősített ajánlattevők hivatalos jegyzékébe történő felvétel feltételét képező minősítési szempontokhoz képest szigorúbbak.
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
Alkalmatlan az ajánlattevő, amennyiben
M.1. nem rendelkezik az ajánlati felhívás feladásának napjától visszafelé számított megelőző 3 év összességében legalább 1 db legalább 50 fő szállítására alkalmas, M3/III homologizációval rendelkező autóbusz szállítására vonatkozó referenciával.
Ajánlatkérő a vizsgált időszak alatt befejezett, de legfeljebb hat éven belül megkezdett szállításokat (szerződéseket) veszi figyelembe. Ajánlatkérő a teljesítés igazolásaként elfogadja annak igazolását is, ha a referenciakövetelményben foglalt eredmény a szerződés részteljesítéseként valósult meg.A referencia egy szerződéssel teljesíthető.
A kiválasztási kritériumok listája és rövid leírása

Részvételi feltételek
A gazdasági szereplők azon csoportjának jogi formája, amelynek a szerződést oda kell ítélni:
Gazdálkodó szervezet létrehozása nem kötelező és ajánlatkérő nem teszi lehetővé.(Kbt.35.§ (8)-(9)bek.)
A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre:
2015. évi CXLIII. tv. (különösen Kbt. 135. § (1) és (6) bekezdésekben foglaltak)
2013. évi V. tv. (különösen Ptk. 6:130. § (1)-(2) bekezdés és 6: 155. § (1) bekezdés)
Az autóbusz átadás-átvételét követően Eladó 1 (egy) db végszámlát (továbbiakban: számla) nyújthat be a Vevő felé, a Vevő által aláírt átadás-átvételi jegyzőkönyv alapján.
E-számla benyújtása megengedett. Vevő köteles fogadni és feldolgozni az olyan elektronikus számlákat, amelyek megfelelnek az EN 16931-1:2017 számú európai szabványnak és az Európai Bizottság által e szabványhoz az Európai Unió Hivatalos Lapjában közzétett szintaxislistának. (Kbt. 27/A. §)
Az ajánlattétel, a szerződés és a kifizetések pénzneme magyar forint (HUF).
Fizetési határidő 30 nap.
A mellékkötelezettségek és a fizetési feltételek a szerződéstervezetben.
A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre
2015. évi CXLIII. tv. (különösen Kbt. 135. § (1) és (6) bekezdésekben foglaltak)
2013. évi V. tv. (különösen Ptk. 6:130. § (1)-(2) bekezdés és 6: 155. § (1) bekezdés)
Az autóbusz átadás-átvételét követően Eladó 1 (egy) db végszámlát (továbbiakban: számla) nyújthat be a Vevő felé, a Vevő által aláírt átadás-átvételi jegyzőkönyv alapján.
E-számla benyújtása megengedett. Vevő köteles fogadni és feldolgozni az olyan elektronikus számlákat, amelyek megfelelnek az EN 16931-1:2017 számú európai szabványnak és az Európai Bizottság által e szabványhoz az Európai Unió Hivatalos Lapjában közzétett szintaxislistának. (Kbt. 27/A. §)
Az ajánlattétel, a szerződés és a kifizetések pénzneme magyar forint (HUF).
Fizetési határidő 30 nap.
A mellékkötelezettségek és a fizetési feltételek a szerződéstervezetben.
A szerződéssel kapcsolatos feltételek
A szerződés teljesítésének feltételei:
1. Jótállás
A jótállás időtartama:
- a gépjárműre és tartozékaira vonatkozó általános jótállás ... hónap (Nyertes ajánlattevő ajánlata alapján.)
2. Kötbér:
Késedelmi, hibás teljesítési kötbér:
A kötbér alapja az autóbusz nettó ellenértéke, mértéke 0,5 %-a, maximuma 15 %-a.
Meghiúsulási kötbér:
A kötbér alapja a teljes szerződéses ellenszolgáltatás nettó ellenértéke, mértéke annak 20 %-a.

Kizárási ok: A nemzeti törvények értelmében a csődhöz hasonló helyzet
Kizárási okok leírása:
A 'Kizáró ok típusa' rovatban az előírt kizáró okok közül egy példa került rögzítésre, az előírt kizáró okok a következők:
- Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó, és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, akivel szemben a Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdésében felsorolt kizáró okok fennállnak.
- Az ajánlatkérő kizárja az eljárásból azt az ajánlattevőt, alvállalkozót, illetve az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezetet, akivel szemben valamely kizáró ok az eljárás során következett be.
Megkövetelt igazolási mód:
- Az ajánlattevőnek, illetőleg a kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezetnek a Kbt. 67. § (2)-(3)bekezdése, valamint a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1. § (1) bekezdésében és 3. § (2) bekezdése foglaltaknak megfelelően, az Egységes Európai Közbeszerzési Dokumentum (EEKD) benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy nem tartozik a Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdésének hatálya alá. (előzetes igazolás)
- Azon alvállalkozók tekintetében, amelyek nem vesznek részt alkalmasság igazolásában az ajánlattevőnek a Kbt. 67. § (4) bekezdése szerint nyilatkozatát kell benyújtania arról, hogy nem vesz igénybe a szerződésteljesítéséhez a 62. § szerinti kizáró okok hatálya alá eső alvállalkozót. (előzetes igazolás)
- A Kbt. 64. §-ában foglalt esetben, amennyiben ajánlattevő élni kíván a lehetőséggel, úgy azt az Egységes Európai Közbeszerzési Dokumentumban meg kell jelölnie, valamint annak mellékleteként csatolni kell az ajánlatában a Közbeszerzési Hatóság a 188. § (4) bekezdése szerinti végleges határozatának, vagy közigazgatási per esetén a bíróság a 188. § (5) bekezdése szerinti jogerős határozatának másolati példányát.(előzetes igazolás)
- Az ajánlatkérő által a Kbt. 69. § (4)-(7) bekezdése alapján a kizáró okokra vonatkozó igazolások benyújtására felhívott gazdasági szereplőnek a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 8. §, 10. § 12-16. §-a szerint kell igazolnia, hogy nem tartozik a kizáró okok hatálya alá,
- A gazdasági szereplő által ajánlatában az ajánlatkérő erre vonatkozó felhívása nélkül benyújtott igazolásokat az ajánlatkérő figyelmen kívül hagyhatja és elegendő azokat csak az eljárást lezáró döntést megelőzően,kizárólag azon ajánlattevők tekintetében bevonni a bírálatba, amely ajánlattevőket ajánlatkérő az igazolások benyújtására kívánt felhívni. Amennyiben az ajánlattevő az igazolásokat korábban benyújtotta, az ajánlatkérőnem hívja fel az ajánlattevőt az igazolások ismételt benyújtására, hanem úgy tekinti, mintha a korábban benyújtott igazolásokat az ajánlatkérő felhívására nyújtották volna be - és szükség szerint hiánypótlást rendel el vagy felvilágosítást kér,
- Ajánlatkérő a Kbt. 69. § (6) bekezdése alapján az eljárást lezáró döntés meghozatalát megelőzően az értékelési szempontokra figyelemmel az első kettő legkedvezőbbnek tekinthető ajánlattevőt hívja fel az igazolások benyújtására.
A kizáró okokra és az alkalmassági követelményekre vonatkozóan a közbeszerzés megkezdését megelőzően kiállított igazolások is benyújthatóak (felhasználhatóak) mindaddig, ameddig az igazolásokban foglalt tény,illetve adat tartalma valós. Az ajánlatkérő - ellenkező bizonyításig - az adat valóságtartalmát az ajánlattevő erre vonatkozó külön nyilatkozata nélkül vélelmezi.
A Kbt. 69.§ (11a) bekezdése alapján nem kérhető a gazdasági szereplőtől olyan igazolás benyújtása,amelyet
ugyanazon ajánlatkérő részére a gazdasági szereplő korábbi közbeszerzési vagy koncessziós beszerzési
eljárásban az EKR-ben elektronikus úton már benyújtott. Ebben az esetben az ajánlatkérő felhívására a
gazdasági szereplő nyilatkozik arról, hogy mely korábbi eljárásban benyújtott igazolást kéri figyelembe venni
a bírálat során. Az ajánlatkérő attól függetlenül vizsgálja meg, hogy a korábban benyújtott igazolás megfelel-e
az adott közbeszerzési eljárásban benyújtandó igazolásra irányadó tartalmi követelményeknek, hogy a korábbi
igazolás adott esetben megjelöli, hogy azt mely közbeszerzési eljárásban való felhasználás céljára állították ki.
Irányadó továbbá a 321/2015.(X.30.) Korm.rendelet 1-16. §-ai.

1. Jelen beszerzés tárgya 1 db, legalább 50 fő szállítására alkalmas autóbusz beszerzése a katasztrófavédelem tevékenységének ellátásához adásvételi szerződés keretében. A részekre bontás a darabszámra tekintettel logikailag kizárt, az egyes elemek elválasztása az árubeszerzéstől műszaki-technikai és gazdasági-célszerűségi szempontok alapján is indokolatlan.
2. A tiszta közúti járművek beszerzésének az alacsony kibocsátású mobilitás támogatása érdekében történő előmozdításáról szóló 397/2022. (X. 20.) Korm. rendelet 1. § (2) bekezdés a) pontja alapján a kormányrendelet hatálya nem terjed ki jelen beszerzésre, mint az (EU) 2018/858 rendelet] 2. cikk (3) bekezdés b) pontjában említett járműre.
3.Ajánlatkérő az ajánlati felhívásban és a dokumentációban meghatározott feltételeknek megfelelő ajánlatokat a legjobb ár-érték arány bírálati szempontja alapján értékeli [Kbt. 76. § (2) bekezdés c) pontja] az alábbiak szerint:
Adható pontszám alsó és felső határa 0-100.
Értékelési szempontok Súlyszám
1. 1 db busz nettó ára (HUF/db) 90
2. Jótállás időtartama (hónap, min. 12 hónap, max. 24 hónap) 10
Az 1. értékelési szempont szerinti értékelés:
A legkedvezőbb (a legalacsonyabb nettó árat tartalmazó) ajánlat a maximális 100 pontot kapja, többi ajánlat tartalmi elemére pedig a legkedvezőbb tartalmi elemhez viszonyítva, a fordított arányosítás módszerével számolja ki a pontszámokat az ajánlatkérő a Közbeszerzési Hatóság Útmutatója (KÉ 2020. évi 60.szám; 2020. március 25.) alapján.
Az értékelés képlete (fordított arányosítás):
P = (A legjobb / A vizsgált) x (P max – P min) + P min
ahol:
P: a vizsgált ajánlati elem adott szempontra vonatkozó pontszáma
P max: a pontskála felső határa
P min: a pontskála alsó határa
A legjobb: a legelőnyösebb ajánlat tartalmi eleme (legalacsonyabb érték)
A vizsgált: a vizsgált ajánlat tartalmi eleme.
A pontozás két tizedes jegyre kerekítve történik.
A 2. értékelési szempont szerinti értékelés:
A második értékelési szempont esetében a legkedvezőbb (leghosszabb idejű jótállás) ajánlat a maximális 100 pontot kapja, a többi ajánlat tartalmi elemére az arányosítás módszerével számolja ki a pontszámokat ajánlatkérő a Miniszterelnökség a Kbt. 77. § (1) bekezdése szerinti legkedvezőbb szint, illetve legkedvezőtlenebb elvárás meghatározásához tekintetében meghatározott Útmutatója (http://www.kozbeszerzes.hu/cikkek/miniszterelnoksegi-utmutatok) alapján.
A megajánlandó jótállás minimális időtartama 12 hónap.
Amennyiben az ajánlattevő által megajánlott jótállás alsó határa nem éri el a minimálisan megajánlandó időtartamot, úgy az ajánlattevő ajánlata érvénytelen a Kbt. 77. § (1) bekezdése alapján. Amennyiben az ajánlattevő által megajánlott jótállás 12 hónap úgy az ajánlattevő ajánlata az értékelési során adható pontszám alsó határával megegyező pontszámot kap a tárgyi értékelési szempont tekintetében.
A megajánlandó jótállás maximális időtartama (legkedvezőbb szintje) 24 hónap.
Ajánlatkérő felhívja az ajánlattevők figyelmét, hogy a Kbt. 77. § (1) bekezdése alapján a jótállás ideje ajánlati elem legkedvezőbb szintjével megegyező és annál kedvezőbb vállalásokra ajánlatkérő egyaránt az értékelési ponthatár felső határával azonos számú pontot ad.
Az értékelés képlete:
Pvizsgált = (Avizsgált – Alegkedvezőtlenebb)/(Alegkedvezőbb – Alegkedvezőtlenebb) x (Pmax –Pmin) + Pmin
ahol
Pvizsgált: a vizsgált ajánlati elem adott szempontra vonatkozó pontszáma
Pmax: a pontskála felső határa
Pmin: a pontskála alsó határa
Alegkedvezőbb: az ajánlatkérő által a Kbt. 77. § (1) bekezdése alapján meghatározott legkedvezőbb érték, amire a maximális pontszámot adja
Alegkedvezőtlenebb: az ajánlatkérő által a Kbt. 77. § (1) bekezdése alapján meghatározott legkedvezőtlenebb érték, amire a minimális pontszámot adja
Avizsgált: a vizsgált ajánlat tartalmi eleme

Az összes pontszám meghatározása:
Az egyes szempontokra adott pontszámok az adott szemponthoz tartozó súlyszámmal felszorzásra, majd valamennyi szempontra kiterjedően összeadásra kerülnek. Az ajánlatonként így összegzett pontszámok kerülnek összevetésre. A nyertes ajánlattevő (a legjobb ár-érték arányt megjelenítő ajánlat) az, akinek ajánlata a súlyozás után számított összpontszáma a legmagasabb. Azonos pontszám esetén az 1 db busz nettó ára (HUF/db) értékelési szempontra adott ajánlat kerül nyertes ajánlatként elfogadásra.

Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Nemzeti nyilvántartási szám: 15329190-2-41
Postacím: Riadó u. 5
Postai irányítószám: 1026
Postai város: Budapest
Régió: Budapest🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: dontobizottsag@kt.hu📧
Telefon: +36 18828592📞
Fax: +36 18828593 📠
URL: https://kozbeszerzes.hu🌏 Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Nemzeti nyilvántartási szám: 15329190-2-41
Postacím: Riadó u. 5
Postai irányítószám: 1026
Postai város: Budapest
Régió: Budapest🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: dontobizottsag@kt.hu📧
Telefon: +36 18828592📞
Fax: +36 18828593 📠
URL: https://kozbeszerzes.hu🌏 Felülvizsgálati eljárás
Pontos információ a felülvizsgálati eljárások határidejéről (határidejeiről): A Kbt. 148. § (3)-(8)bekezdésének megfelelően.
Információk az elektronikus munkafolyamatokról
Elektronikus számlázást fogadunk el
Elektronikus fizetést használnak
Forrás: OJS 2024/S 092-279131 (2024-05-09)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2024-07-29) Objektum A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
1. Közbeszerzés tárgya, mennyisége:
A Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (1149 Budapest, Mogyoródi út 43.), mint ajánlatkérő (a továbbiakban: ajánlatkérő, vagy BM OKF) részére az alábbi autóbusz kivitelű jármű szállítása adásvételi szerződés keretében:
1 darab M3/III homologizációval rendelkező, nagy távolságú TEMPO 100 vizsgával rendelkező személyszállító autóbusz, mely alkalmas a gépjárművezetőn kívül legalább 50 fő ülő utas szállítására.
Az ajánlatkérő hangsúlyozza, hogy a közbeszerzési dokumentumokban a beszerzés tárgyait illetően használt bármilyen megnevezés csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt, az ajánlatkérő azzal egyenértékű megajánlást is elfogad.
A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdésében foglaltak alapján a szerződés tárgya által indokolt esetek kivételével a műszaki leírás nem hivatkozhat meghatározott gyártmányú vagy eredetű dologra, illetve konkrét eljárásra, amely egy adott gazdasági szereplő termékeit vagy az általa nyújtott szolgáltatásokat jellemzi, vagy védjegyre, szabadalomra, tevékenységre, személyre, típusra vagy adott származásra vagy gyártási folyamatra, ha az egyes gazdasági szereplők vagy termékek előnyben részesítéséhez vagy kiszorításához vezetne. Az ilyen hivatkozás csak kivételes esetekben engedhető meg, ha nem lehetséges a szerződés tárgyának a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (2) bekezdés szerinti, kellően pontos és érthető leírása. Az ilyen megnevezés mellett a „vagy azzal egyenértékű” kifejezést kell szerepeltetni.
Az egyenértékű megoldás esetén az egyenértékűség bizonyítása ajánlattevő feladata. Az egyenértékűséget ajánlattevőnek bármely megfelelő eszközzel igazolnia kell. Bármely megfelelő eszköz lehet különösen a gyártótól származó műszaki dokumentáció vagy valamely független, szakmailag elismert akkreditált tanúsító/ellenőrző szervezettől származó műszaki dokumentáció. Az adott ajánlati elemekkel kapcsolatban felmerült kétséget az igazolással az ajánlattevőnek teljes körűen el kell oszlatnia, amelyhez olyan egyértelmű és ellenőrizhető bizonyítékkal kell szolgálnia, amely az állításait alátámasztja.
A jármű kezelői alapismereteire (elméleti és vezetéstechnikai oktatás) és a gépjárművezető által végrehajtandó ellenőrzések, karbantartások végrehajtására vonatkozó ismeretek oktatását magyar nyelven, egy alkalommal, 3 fő kezelő részére az ajánlatkérő székhelyén, a jármű átadását megelőzően kell megtartani, legalább 6 óra időtartamban. A képzés terjedelme és mélysége térjen ki a jármű ismertetésére, a kezelőszervekre, vezetéstechnikára, a gazdaságos üzemeltetésre, a napi karbantartásra.
Az ajánlat új és használt gépjárműre vonatkozhat. E tekintetben új gépjárműnek minősül az a gépjármű, amely forgalomba helyezve sem Magyarországon, sem pedig külföldön nem volt, és bemutató, illetve próbajárműként sem használták.
A gépjármű gyártási éve 2023. vagy 2024., futásteljesítménye legfeljebb 10.000 kilométer lehet, korábban kizárólag Európai Uniós tagállamban került forgalomba helyezésre.
A járművet sérülésmentes állapotban kell átadni, használt jármű esetében kivételt képez a természetes elhasználódásból adódó, javítást nem igénylő sérülések.
Az autóbuszt érvényes magyarországi műszaki vizsgával, eredetvizsgálattal, ajánlatkérő (üzembentartó) nevére kiállított forgalmi engedéllyel, járműtörzskönyvvel, környezetvédelmi adatlappal, járműre szerelt forgalmi rendszámmal kell átadni.
A használt járművet, átadás napjáig esedékes valamennyi karbantartást elvégezve, szervízelt állapotban kell átadni.
2. Megfeleltethetőség
Az ajánlat tárgyát képező autóbuszra vonatkozó, az üzemeltetés helyén és az üzembe helyezésekor hatályos jogszabályi előírásokat, az érvényes műszaki szabványokat, a vonatkozó európai közösségi irányelveket, rendeleteket, és egyéb előírásokat az Ajánlattevőnek/Eladónak be kell tartania és az ajánlatának elkészítéséhez figyelembe kell vennie.
Ezek különösen:
– a belügyminiszter irányítása alá tartozó rendvédelmi szervek által üzemben tartott szolgálati járművekre, azok forgalomba helyezésére, időszakos vizsgálatára vonatkozó különös szabályokról szóló 58/2015. (X. 27.) BM rendelet;
– a közúti járművek forgalomba helyezésének és forgalomban tartásának műszaki feltételeiről szóló 6/1990. (IV.12.) KÖHÉM rendelet;
– a Magyarország által elfogadott ENSZ-EGB előírások;
– a közúti járművek műszaki megvizsgálásáról szóló 5/1990. (IV.12) KÖHÉM rendelet;
– a közúti járművek környezetvédelmi felülvizsgálatának szabályairól szóló 77/2009. (XII.15.) KHEM-IRM-KHVM együttes rendelet;
– a közúti közlekedés szabályairól szóló 1/1975. (II. 5.) KPM–BM együttes rendelet;
A jármű műszaki vizsgája, legalább 10 hónapig legyen érvényes az átadás időpontjától.
A jármű rendelkezzen az illetékes hatóság által kiadott érvényes típusbizonyítvánnyal, vagy magyar nyelvű fordítású, az Európai Unióban honos, a hazai típusbizonyítvány alapját adó uniós típusbizonyítvánnyal (jármű típus jóváhagyási engedély), melynek rendelkezésre állásáról Ajánlattevőnek az ajánlatában nyilatkoznia kell.
A járműre és a hozzá tartozó felszerelésekre legalább 1 év jótállást kell biztosítani.
Az ajánlattevőnek a jármű átadását megelőzően – előzetes műszaki egyezetést követően – biztosítani szükséges a jármű követő rendszer elemeinek telepítését a járműbe.
3. A jármű külső színezése
A jármű részeinek festése a következő legyen:
A teljes jármű színe fehér, beleértve az első és hátsó lökhárítót, az ajtókat, visszapillantó tükör műanyag elemeit és az egyéb műanyag elemeket.
A katasztrófavédelmi arculat láthatósági elemeinek a kialakítása fóliázással történjen fémezett egyrétegű mikroprizmás szerkezetű fényvisszaverő tulajdonságú fólia felhasználásával.
Kezelési, karbantartási utasítások
A járműhöz és a beépített berendezésekhez, amelyeknek a kezeléséhez és karbantartásához szükséges, rendelkezzenek magyar nyelvű kezelési és karbantartási utasítással, melyet a jármű átadásakor át kell adni.
Folytatás II.2.4) pontban

Becsült érték héa nélkül: 94 057 295 HUF 💰
A beszerzés teljes értéke (HÉA nélkül): 84 888 000 HUF 💰
Leírás
Becsült érték héa nélkül: 94 057 295 HUF 💰
A beszerzés leírása:
II.1.4) pont folytatása
A jármű eszközeire, a kezelési utasítással összhangban, magyar nyelvű feliratok kerüljenek. A jármű elektronikus eszközei által megjelenített feliratok magyar nyelvűek legyenek.
A jármű átadáskor elektronikus és papír formátumban mellékelni kell a gyártó által meghatározott kezelési, karbantartási előírásokat.
4. Közlekedési méretek:
Teljes hossz (vonóhorog nélkül): legfeljebb 13.000 mm
Szélesség tükrök nélkül: legfeljebb 2.550 mm
Magasság tetőre szerelt klímaberendezéssel és megkülönböztető jelzéssel: legfeljebb 3.460 mm
5. Egyéb mértek:
Padlómagasság: legfeljebb 1.150 mm
Belső magasság: legalább 1.900 mm
Ajtóknál lévő fellépők magassága: legfeljebb 350 mm
6. Tömeg, szállítható személyek száma:
Gépjármű össztömege: legfeljebb 19.000 kg
Szállítható személyek száma: legalább 50 + 1 fő (gépjárművezető)
7. Csomagtér jellemzői:
Két oldalról elérhető poggyászrekesz: legalább 8,5 m3 kapacitással
8. Járműtechnikai és utastér jellemzők:
a) Motor
A hajtómotor diesel üzemű legyen, turbófeltöltéssel, töltőlevegő visszahűtéssel. Károsanyag kibocsátása feleljen meg a hatályos EURO norma előírásoknak (EURO VI. E).
A hajtómotor teljesítménye: legalább 280 kW
b) Üzemanyagtartály és Ad Blue tartály
A jármű legalább 400 literes üzemanyagtartállyal és legalább 70 literes Ad Blue tartállyal rendelkezzen.
c) Hajtáslánc
A jármű automatizált kapcsolású, vagy automata sebességváltóval és retarderrel, legyen felszerelve.
d) Futóművek és felfüggesztés
A járművet TEMPO 100 vizsgához megfelelő nyári mintázatú gumiabroncsokkal, futóművel és fékrendszerrel valamint könnyűfém keréktárcsákkal kell szállítani. Tartozékként 1 db pótkereket kell átadni a járművel együtt.
A felfüggesztés levegős rendszerű (légrugós) önkiegyenlítő szenzorral ellátott legyen.
e) Kormányzás
A jármű szervo rásegítéses kormányművel rendelkezzen, a kormányoszlop legalább két tengelyen állítható legyen.
f) Fékberendezés
- Pneumatikus üzemi és vészfék rendszer két független levegő rendszerrel;
- Elöl/hátul tárcsafék, automatikus blokkolásgátló rendszerrel;
- Hátsó kerekekre ható, pneumatikus rögzítő fék;
- Megállófék.
g) Közlekedésbiztonsági és vezetést támogató rendszerek
A jármű legalább az alább felsorolt közlekedésbiztonsági és vezetést támogató rendszerekkel legyen ellátva.
- Elektronikus Fékrendszer EBS - (ABS/ASR);
- Elektronikus menetstabilizáló program;
- Vészfékrásegítés;
- Kipörgés gátló rendszer;
- Indításgátló rendszer;
- Nyitott ajtónál a jármű mozgásának a blokkolása;
- Adaptív sebességtartó automatika;
- Vészfékező rendszer;
- Sávelhagyásra figyelmeztető rendszer;
- Parkolást segítő rendszer;
- Lejtmenet vezérlés;
- Emelkedőn való elindulást segítő rendszer.
h) Vonó, vontató berendezés
Nem előírás a vontatási képesség, viszont vontatási képesség kiépítésének a lehetőségét biztosítani szükséges. A jármű vontathatóságát az első lökhárítóba épített vonócsappal kell biztosítani.
i) Megkülönböztető jelzés
Követelmény: A megkülönböztető hang és fényjelző berendezés minden fődarabja, részegysége, valamit a felszerelés során felhasznált anyagok újak legyenek. A megkülönböztető jelzést adó rendszer fődarabjai azonos gyártó termékének kell lennie.
j) Elektromos berendezések
- Elöl két ködfényszóró;
- Hátul ködzáró fény;
- Utastér világítás a padlón és a mennyezeten;
- Le és - felszállást segítő világítás a lépcsőknél;
- Poggyásztér világítás;
A gépjárművezető terében a következő elektromos berendezések kerüljenek kialakításra:
- LED olvasólámpa;
- 1-1 USB A és C csatlakozási pontok (minimum 5V 3A);
- DIN-keret a műszerfalon, előkészítéssel és beszereléssel az EDR rádió számára (Az EDR rádió készletet a BM OKF biztosítja);
- Bluetooth telefon kihangosító a gépjárművezető részére.
A jármű átadását megelőzően – előzetes egyeztetés alapján – nyertes ajánlattevőnek/eladónak lehetőséget kell biztosítania a járműkövető rendszer (JKR), ajánlatkérő vagy megbízottja általi beépítésére. A JKR egység beszerelésekor a megkülönböztető jelzésnek működőképesnek kell lennie, továbbá a beszerelés helyszínén áramvételi lehetőségre van szükség. Ajánlattevőnek semmilyen további feladata, költsége nem keletkezik a JKR egység beszerelésével kapcsolatban.
k) Gépjárművezető tér és utastér
- Vezető- és utastér légkondicionálás hűtés és fűtés funkcióval, a jármű tetején elhelyezett legalább 30 kW teljesítményű klímával, központi klímavezérléssel;
- Duplaüvegezésű színezett hővédő ablakok;
- Legalább két tetőnyílás (vészkijárati funkcióval);
- Programozható állófűtés amely legalább 25 kW teljesítményű;
- Kiegészítő fűtés a vezetőtérben;
- Első lépcsők elektromos melegítése;
- Vezető ablak és utas ajtó dupla üvegezéssel;
- Megerősített tető-oldalfal-padló szigetelés;
- Fűthető, elektromosan állítható, karfás vezetőülés 3 pontos biztonsági övvel;
- 1 db turista-vezető ülés 3 pontos biztonsági övvel;
- Mikrofon a gépjárművezetőnek és a turista-vezetőnek;
- Elektronikusan lehúzható roló napellenző az első szélvédőn;
- Fűthető első szélvédő;
- Minimum 50 l-es hűtőszekrény;
- SIM kártyás WIFI Router; (SIM kártyát és hozzá az előfizetést az BM OKF biztosítja)
- Automatikus motortéri tűzoltórendszer;
- Dönthető, (oldal irányban is állítható) utas ülések 2 pontos biztonsági övvel;
- Utastérben ülésenként okos eszközök töltésére USB csatlakozási pontok;
- Személyenként szabályozható légbefúvás, hangszóró (ki és bekapcsolással) és olvasólámpa;
- Ülések feletti galéria poggyásztér;
- Csúszásmentes, egyszerűen takarítható (felmosható) padlózat;
- Két utasajtó;
- Utastérben legalább 2 db monitor;
- Tachográf elhagyás; (A mentességi igazolást az BM OKF biztosítja a hatósági műszaki vizsgáztatáshoz).
További technikai feltételek a Műszaki leírásban.
A jármű eszközeire, a kezelési utasítással összhangban, magyar nyelvű feliratok kerüljenek. A jármű elektronikus eszközei által megjelenített feliratok magyar nyelvűek legyenek.
A jármű átadáskor elektronikus és papír formátumban mellékelni kell a gyártó által meghatározott kezelési, karbantartási előírásokat.
4. Közlekedési méretek:
Teljes hossz (vonóhorog nélkül): legfeljebb 13.000 mm
Szélesség tükrök nélkül: legfeljebb 2.550 mm
Magasság tetőre szerelt klímaberendezéssel és megkülönböztető jelzéssel: legfeljebb 3.460 mm
5. Egyéb mértek:
Padlómagasság: legfeljebb 1.150 mm
Belső magasság: legalább 1.900 mm
Ajtóknál lévő fellépők magassága: legfeljebb 350 mm
6. Tömeg, szállítható személyek száma:
Gépjármű össztömege: legfeljebb 19.000 kg
Szállítható személyek száma: legalább 50 + 1 fő (gépjárművezető)
7. Csomagtér jellemzői:
Két oldalról elérhető poggyászrekesz: legalább 8,5 m3 kapacitással
8. Járműtechnikai és utastér jellemzők:
a) Motor
A hajtómotor diesel üzemű legyen, turbófeltöltéssel, töltőlevegő visszahűtéssel. Károsanyag kibocsátása feleljen meg a hatályos EURO norma előírásoknak (EURO VI. E).
A hajtómotor teljesítménye: legalább 280 kW
b) Üzemanyagtartály és Ad Blue tartály
A jármű legalább 400 literes üzemanyagtartállyal és legalább 70 literes Ad Blue tartállyal rendelkezzen.
c) Hajtáslánc
A jármű automatizált kapcsolású, vagy automata sebességváltóval és retarderrel, legyen felszerelve.
d) Futóművek és felfüggesztés
A járművet TEMPO 100 vizsgához megfelelő nyári mintázatú gumiabroncsokkal, futóművel és fékrendszerrel valamint könnyűfém keréktárcsákkal kell szállítani. Tartozékként 1 db pótkereket kell átadni a járművel együtt.
A felfüggesztés levegős rendszerű (légrugós) önkiegyenlítő szenzorral ellátott legyen.
e) Kormányzás
A jármű szervo rásegítéses kormányművel rendelkezzen, a kormányoszlop legalább két tengelyen állítható legyen.
f) Fékberendezés
- Pneumatikus üzemi és vészfék rendszer két független levegő rendszerrel;
- Elöl/hátul tárcsafék, automatikus blokkolásgátló rendszerrel;
- Hátsó kerekekre ható, pneumatikus rögzítő fék;
- Megállófék.
g) Közlekedésbiztonsági és vezetést támogató rendszerek
A jármű legalább az alább felsorolt közlekedésbiztonsági és vezetést támogató rendszerekkel legyen ellátva.
- Elektronikus Fékrendszer EBS - (ABS/ASR);
- Elektronikus menetstabilizáló program;
- Vészfékrásegítés;
- Kipörgés gátló rendszer;
- Indításgátló rendszer;
- Nyitott ajtónál a jármű mozgásának a blokkolása;
- Adaptív sebességtartó automatika;
- Vészfékező rendszer;
- Sávelhagyásra figyelmeztető rendszer;
- Parkolást segítő rendszer;
- Lejtmenet vezérlés;
- Emelkedőn való elindulást segítő rendszer.
h) Vonó, vontató berendezés
Nem előírás a vontatási képesség, viszont vontatási képesség kiépítésének a lehetőségét biztosítani szükséges. A jármű vontathatóságát az első lökhárítóba épített vonócsappal kell biztosítani.
i) Megkülönböztető jelzés
Követelmény: A megkülönböztető hang és fényjelző berendezés minden fődarabja, részegysége, valamit a felszerelés során felhasznált anyagok újak legyenek. A megkülönböztető jelzést adó rendszer fődarabjai azonos gyártó termékének kell lennie.
j) Elektromos berendezések
- Elöl két ködfényszóró;
- Hátul ködzáró fény;
- Utastér világítás a padlón és a mennyezeten;
- Le és - felszállást segítő világítás a lépcsőknél;
- Poggyásztér világítás;
A gépjárművezető terében a következő elektromos berendezések kerüljenek kialakításra:
- LED olvasólámpa;
- 1-1 USB A és C csatlakozási pontok (minimum 5V 3A);
- DIN-keret a műszerfalon, előkészítéssel és beszereléssel az EDR rádió számára (Az EDR rádió készletet a BM OKF biztosítja);
- Bluetooth telefon kihangosító a gépjárművezető részére.
A jármű átadását megelőzően – előzetes egyeztetés alapján – nyertes ajánlattevőnek/eladónak lehetőséget kell biztosítania a járműkövető rendszer (JKR), ajánlatkérő vagy megbízottja általi beépítésére. A JKR egység beszerelésekor a megkülönböztető jelzésnek működőképesnek kell lennie, továbbá a beszerelés helyszínén áramvételi lehetőségre van szükség. Ajánlattevőnek semmilyen további feladata, költsége nem keletkezik a JKR egység beszerelésével kapcsolatban.
k) Gépjárművezető tér és utastér
- Vezető- és utastér légkondicionálás hűtés és fűtés funkcióval, a jármű tetején elhelyezett legalább 30 kW teljesítményű klímával, központi klímavezérléssel;
- Duplaüvegezésű színezett hővédő ablakok;
- Legalább két tetőnyílás (vészkijárati funkcióval);
- Programozható állófűtés amely legalább 25 kW teljesítményű;
- Kiegészítő fűtés a vezetőtérben;
- Első lépcsők elektromos melegítése;
- Vezető ablak és utas ajtó dupla üvegezéssel;
- Megerősített tető-oldalfal-padló szigetelés;
- Fűthető, elektromosan állítható, karfás vezetőülés 3 pontos biztonsági övvel;
- 1 db turista-vezető ülés 3 pontos biztonsági övvel;
- Mikrofon a gépjárművezetőnek és a turista-vezetőnek;
- Elektronikusan lehúzható roló napellenző az első szélvédőn;
- Fűthető első szélvédő;
- Minimum 50 l-es hűtőszekrény;
- SIM kártyás WIFI Router; (SIM kártyát és hozzá az előfizetést az BM OKF biztosítja)
- Automatikus motortéri tűzoltórendszer;
- Dönthető, (oldal irányban is állítható) utas ülések 2 pontos biztonsági övvel;
- Utastérben ülésenként okos eszközök töltésére USB csatlakozási pontok;
- Személyenként szabályozható légbefúvás, hangszóró (ki és bekapcsolással) és olvasólámpa;
- Ülések feletti galéria poggyásztér;
- Csúszásmentes, egyszerűen takarítható (felmosható) padlózat;
- Két utasajtó;
- Utastérben legalább 2 db monitor;
- Tachográf elhagyás; (A mentességi igazolást az BM OKF biztosítja a hatósági műszaki vizsgáztatáshoz).
További technikai feltételek a Műszaki leírásban.
Eljárás Az eljárás típusa
Az eljárás legfontosabb jellemzői:
Ajánlatkérő az ajánlati felhívásban és a dokumentációban meghatározott feltételeknek megfelelő ajánlatokat a legjobb ár-érték arány
bírálati szempontja alapján értékeli [Kbt. 76. § (2) bekezdés c) pontja] az alábbiak szerint:
Adható pontszám alsó és felső határa 0-100.
Értékelési szempontok Súlyszám
1. 1 db busz nettó ára (HUF/db) 90
2. Jótállás időtartama (hónap, min. 12 hónap, max. 24 hónap) 10
Az 1. értékelési szempont szerinti értékelés:
A legkedvezőbb (a legalacsonyabb nettó árat tartalmazó) ajánlat a maximális 100 pontot kapja, többi ajánlat tartalmi elemére pedig a
legkedvezőbb tartalmi elemhez viszonyítva, a fordított arányosítás módszerével számolja ki a pontszámokat az ajánlatkérő a
Közbeszerzési Hatóság Útmutatója (KÉ 2020. évi 60.szám; 2020. március 25.) alapján.
Az értékelés képlete (fordított arányosítás):
P = (A legjobb / A vizsgált) x (P max – P min) + P min
ahol:
P: a vizsgált ajánlati elem adott szempontra vonatkozó pontszáma
P max: a pontskála felső határa
P min: a pontskála alsó határa
A legjobb: a legelőnyösebb ajánlat tartalmi eleme (legalacsonyabb érték)
A vizsgált: a vizsgált ajánlat tartalmi eleme.
A pontozás két tizedes jegyre kerekítve történik.
A 2. értékelési szempont szerinti értékelés:
A második értékelési szempont esetében a legkedvezőbb (leghosszabb idejű jótállás) ajánlat a maximális 100 pontot kapja, a többi
ajánlat tartalmi elemére az arányosítás módszerével számolja ki a pontszámokat ajánlatkérő a Miniszterelnökség a Kbt. 77. § (1)
bekezdése szerinti legkedvezőbb szint, illetve legkedvezőtlenebb elvárás meghatározásához tekintetében meghatározott Útmutatója
(http://www.kozbeszerzes.hu/cikkek/miniszterelnoksegi-utmutatok) alapján.
A megajánlandó jótállás minimális időtartama 12 hónap.
Amennyiben az ajánlattevő által megajánlott jótállás alsó határa nem éri el a minimálisan megajánlandó időtartamot, úgy az
ajánlattevő ajánlata érvénytelen a Kbt. 77. § (1) bekezdése alapján. Amennyiben az ajánlattevő által megajánlott jótállás 12 hónap úgy
az ajánlattevő ajánlata az értékelési során adható pontszám alsó határával megegyező pontszámot kap a tárgyi értékelési szempont
tekintetében.
A megajánlandó jótállás maximális időtartama (legkedvezőbb szintje) 24 hónap.
Ajánlatkérő felhívja az ajánlattevők figyelmét, hogy a Kbt. 77. § (1) bekezdése alapján a jótállás ideje ajánlati elem legkedvezőbb
szintjével megegyező és annál kedvezőbb vállalásokra ajánlatkérő egyaránt az értékelési ponthatár felső határával azonos számú
pontot ad.
Az értékelés képlete:
Pvizsgált = (Avizsgált – Alegkedvezőtlenebb)/(Alegkedvezőbb – Alegkedvezőtlenebb) x (Pmax –Pmin) + Pmin
ahol
Pvizsgált: a vizsgált ajánlati elem adott szempontra vonatkozó pontszáma
Pmax: a pontskála felső határa
Pmin: a pontskála alsó határa
Alegkedvezőbb: az ajánlatkérő által a Kbt. 77. § (1) bekezdése alapján meghatározott legkedvezőbb érték, amire a maximális
pontszámot adja
Alegkedvezőtlenebb: az ajánlatkérő által a Kbt. 77. § (1) bekezdése alapján meghatározott legkedvezőtlenebb érték, amire a minimális
pontszámot adja
Avizsgált: a vizsgált ajánlat tartalmi eleme
A pontozás két tizedes jegyre kerekítve történik.
Az összes pontszám meghatározása:
Az egyes szempontokra adott pontszámok az adott szemponthoz tartozó súlyszámmal felszorzásra, majd valamennyi szempontra
kiterjedően összeadásra kerülnek. Az ajánlatonként így összegzett pontszámok kerülnek összevetésre. A nyertes ajánlattevő (a
legjobb ár-érték arányt megjelenítő ajánlat) az, akinek ajánlata a súlyozás után számított összpontszáma a legmagasabb. Azonos
pontszám esetén az 1 db busz nettó ára (HUF/db) értékelési szempontra adott ajánlat kerül nyertes ajánlatként elfogadásra.

A szerződés odaítélése
A szerződés/tétel odaítélése ✅ Jogorvoslati eljárások
A panaszosok száma: 0
Tétel azonosító száma: LOT-0001
Szerződés száma: 1
A szerződés megkötésének időpontja: 2024-07-22 📅
Cím: Adásvételi szerződés "Legalább 50 fő szállítására alkalmas autóbusz" tárgyában
A szerződés címe: https://ekr.gov.hu/ekr-szerzodestar/hu/szerzodesLista?eljarasAzon=EKR000448042024🌏 Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 2
Az elektronikus úton beérkezett pályázatok száma: 2
A kkv-k által benyújtott pályázatok száma: 1
A nem uniós tagállamokból származó ajánlattevőktől beérkezett ajánlatok száma: 0
A más uniós tagállamokból származó ajánlattevőktől beérkezett ajánlatok száma: 0
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 84 888 000 HUF 💰
Az ajánlatot rangsorolták
Helyezés a nyertesek listáján: 1
Ajánlat azonosítója: EKR000448042024/5596
Az ajánlattevő fél vezetője ✅
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0001 A vállalkozó neve és címe
Név: Eco-Tech Vision Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 29227912213
Postacím: Leshegy Utca 21
Postai irányítószám: 2310
Postai város: Szigetszentmiklós
Régió: Pest🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: tamas.molnar@etv-truck.hu📧
Telefon: +36 306455764📞
A tulajdonos állampolgársága: Magyarország 🇭🇺
A nyertes szabályozott piacon jegyzett ✅
A gazdasági szereplő mérete: Középvállalkozás
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 101 500 000 HUF 💰
Helyezés a nyertesek listáján: 2
Ajánlat azonosítója: EKR000448042024/5628 A vállalkozó neve és címe
Név: Belügyminisztérium HEROS Javító, Gyártó, Szolgáltató és Kereskedelmi Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 12650932251
Postacím: Asztalos Sándor Út 2.
Postai irányítószám: 1087
Postai város: Budapest
Régió: Budapest🏙️
E-mail: kozbeszerzes@bmheros.hu📧
Telefon: +36 13342967📞
Fax: +36 13137221 📠
URL: https://www.bmheros.hu🌏
Kiegészítő információk További információk
IV.2.1) pont helyesen
Az adott eljárásra vonatkozó korábbi közzététel
A hirdetmény száma a Hivatalos Lapban: 279131-2024
A 44/2015. (XI.2.) MvM rendelet 18. §-ban foglaltak szerinti további adatok:
Az eljárás során nem vett ajánlatkérő figyelembe környezetvédelmi vagy szociális szempontokat.