Nyertes ajánlattevő feladata a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Főváros (VEB2023 EKF) programévet követően megvalósult és még megvalósuló projektek és a Bakony-Balaton régió kulturális-turisztikai ismeretségének növelését segítő kommunikációjához kapcsolódó médiatervezési, médiavásárlási feladatok ellátása. A nyertes ajánlatevő köteles biztosítani az VEB2023 EKF által megjelölt feladatok ellátáshoz szükséges szakembereket. Nyertes ajánlattevő köteles kijelölni minimum egy kapcsolattartót, akinek a feladata az ügynökségi szolgáltatások és kampányok koordinálása, kapcsolattartás Ajánlatkérővel és a teljesítésbe bevont többi alvállalkozóval, részvétel az Ajánlatkérővel folytatott megbeszéléseken, a szerződéssel kapcsolatos adminisztratív feladatok ellátása, tervek, javaslatok és árajánlatok készítése az Ajánlatkérő igényei alapján, valamint a kampányok költségvetésének felügyelete. Nyertes ajánlattevő feladata a kommunikációs tevékenységének eredményes végrehajtása érdekében teljes körű, szakszerű és határidőre történő tájékoztatási feladatok megvalósítása, stratégia és javaslatok összeállítása az alább meghatározott részfeladatok szerinti bontásban. - A közbeszerzésben kiírt feladatok magas színvonalú ellátása. - Állandó és folyamatos rendelkezésre állás munkanapokon 9-18 óra között személyesen, emailben és telefonon, amennyiben a leadási határidő szoros idő ütemezésű, úgy ügyeleti jelleggel is. - Dedikált ügynökségi szakemberekből álló csapat biztosítása az ügynökségi feladatok tervezéséhez, lebonyolításához. - Folyamatos, heti konzultáció Ajánlatkérővel (szükség esetén írásbeli Emlékeztető felvételével). - Kreatív gondolkodás, profi média tervezői együttműködő hozzáállás. - Beszámoló készítése Ajánlatkérő felé a feladatok tételes elvégzéséről, státuszáról. - A feladatokhoz kapcsolódó egyeztetések Ajánlatkérővel. - A céloknak, feladatoknak megfelelő komplett médiaterv összeállítása, eszközökre bontva a kötelező elemek felhasználásával, ehhez kapcsolódóan – Ajánlatkérő által elvárt tartalmi elemeknek megfelelő – ütemezési és pénzügyi terv elkészítése, betartása. - Nyertes ajánlattevő feladata az ártáblában részletezett médiaportfóliókba tartozó médiumokban hirdetési szolgáltatások nyújtása. - A médiaterv kialakításakor tekintetbe kell venni a VEB2023 EKF feladatainak sokszínűségét és célközönségének összetettségét. A szakmai ajánlatban Ajánlatkérő részletest indoklást vár el minden javasolt médium vonatkozásában adatokkal alátámasztva. Ajánlatkérő összesen 3 db nagy, nevesített kampányt tervez, ezek egyesével több -egyidejű - hirdetési felületet/médiumot jelentenek az alábbi felületeken: rádió/tv/online/offline/közterület. Amennyiben Ajánlatkérő valamely gyártmányra, típusra hivatkozik, úgy az azzal egyenértékűt is elfogadja.
Határidő
Az ajánlatok beérkezésének határideje 2024-09-11.
A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2024-08-06.
Szállítók
A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:
Ajánlati felhívás (2024-08-06) Objektum A közbeszerzés hatálya
Cím: Médiavásárlási feladatok beszerzése III.
Hivatkozási szám: EKR001380262024
Rövid leírás:
Nyertes ajánlattevő feladata a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Főváros (VEB2023 EKF) programévet követően megvalósult és még megvalósuló projektek és a Bakony-Balaton régió kulturális-turisztikai ismeretségének növelését segítő kommunikációjához kapcsolódó médiatervezési, médiavásárlási feladatok ellátása. A nyertes ajánlatevő köteles biztosítani az VEB2023 EKF által megjelölt feladatok ellátáshoz szükséges szakembereket.
Nyertes ajánlattevő köteles kijelölni minimum egy kapcsolattartót, akinek a feladata az ügynökségi szolgáltatások és kampányok koordinálása, kapcsolattartás Ajánlatkérővel és a teljesítésbe bevont többi alvállalkozóval, részvétel az Ajánlatkérővel folytatott megbeszéléseken, a szerződéssel kapcsolatos adminisztratív feladatok ellátása, tervek, javaslatok és árajánlatok készítése az Ajánlatkérő igényei alapján, valamint a kampányok költségvetésének felügyelete.
Nyertes ajánlattevő feladata a kommunikációs tevékenységének eredményes végrehajtása érdekében teljes körű, szakszerű és határidőre történő tájékoztatási feladatok megvalósítása, stratégia és javaslatok összeállítása az alább meghatározott részfeladatok szerinti bontásban.
- A közbeszerzésben kiírt feladatok magas színvonalú ellátása.
- Állandó és folyamatos rendelkezésre állás munkanapokon 9-18 óra között személyesen, emailben és telefonon, amennyiben a leadási határidő szoros idő ütemezésű, úgy ügyeleti jelleggel is.
- Dedikált ügynökségi szakemberekből álló csapat biztosítása az ügynökségi feladatok tervezéséhez, lebonyolításához.
- Folyamatos, heti konzultáció Ajánlatkérővel (szükség esetén írásbeli Emlékeztető felvételével).
- Kreatív gondolkodás, profi média tervezői együttműködő hozzáállás.
- Beszámoló készítése Ajánlatkérő felé a feladatok tételes elvégzéséről, státuszáról.
- A feladatokhoz kapcsolódó egyeztetések Ajánlatkérővel.
- A céloknak, feladatoknak megfelelő komplett médiaterv összeállítása, eszközökre bontva a kötelező elemek felhasználásával, ehhez kapcsolódóan – Ajánlatkérő által elvárt tartalmi elemeknek megfelelő – ütemezési és pénzügyi terv elkészítése, betartása.
- Nyertes ajánlattevő feladata az ártáblában részletezett médiaportfóliókba tartozó médiumokban hirdetési szolgáltatások nyújtása.
- A médiaterv kialakításakor tekintetbe kell venni a VEB2023 EKF feladatainak sokszínűségét és célközönségének összetettségét. A szakmai ajánlatban Ajánlatkérő részletest indoklást vár el minden javasolt médium vonatkozásában adatokkal alátámasztva.
Ajánlatkérő összesen 3 db nagy, nevesített kampányt tervez, ezek egyesével több -egyidejű - hirdetési felületet/médiumot jelentenek az alábbi felületeken: rádió/tv/online/offline/közterület.
Amennyiben Ajánlatkérő valamely gyártmányra, típusra hivatkozik, úgy az azzal egyenértékűt is elfogadja.

Szerződés típusa: Szolgáltatások
Termékek/szolgáltatások: Hirdetési szolgáltatások📦
Becsült érték héa nélkül: 110 000 000 HUF 💰
Információk a tételekről
Az ajánlatok legfeljebb a következő tételekre nyújthatók be: 1
Leírás
Belső azonosító: EKR001380262024/1
Cím: Médiavásárlási feladatok beszerzése II.
Becsült érték héa nélkül: 110 000 000 HUF 💰
Ebben a közbeszerzésben kis- és középvállalkozások (kkv-k) is részt vehetnek ✅
A beszerzés leírása:
Ajánlatkérő: AK, Ajánlattevő: AT
Nyertes AT az alábbi feladatokat látja el:
Nettó 110.000.000,- Ft keretösszeg erejéig médiavásárlási és tervezési szolgáltatás:
Nyertes AT feladata a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Főváros (VEB2023 EKF) programévet követően megvalósult és még megvalósuló projektek és a Bakony-Balaton régió kulturális-turisztikai ismeretségének növelését segítő kommunikációjához kapcsolódó médiatervezési, médiavásárlási feladatok ellátása. A nyertes AT köteles biztosítani az VEB2023 EKF által megjelölt feladatok ellátáshoz szükséges szakembereket.
Nyertes AT köteles kijelölni minimum egy kapcsolattartót, akinek a feladata az ügynökségi szolgáltatások és kampányok koordinálása, kapcsolattartás AKvel és a teljesítésbe bevont többi alvállalkozóval, részvétel az AKvel folytatott megbeszéléseken, a szerződéssel kapcsolatos adminisztratív feladatok ellátása, tervek, javaslatok és árajánlatok készítése az AK igényei alapján, valamint a kampányok költségvetésének felügyelete.
Nyertes AT feladata a kommunikációs tevékenységének eredményes végrehajtása érdekében teljes körű, szakszerű és határidőre történő tájékoztatási feladatok megvalósítása, stratégia és javaslatok összeállítása az alább meghatározott részfeladatok szerinti bontásban.
- A közbeszerzésben kiírt feladatok magas színvonalú ellátása.
- Állandó és folyamatos rendelkezésre állás munkanapokon 9-18 óra között személyesen, emailben és telefonon, amennyiben a leadási határidő szoros idő ütemezésű, úgy ügyeleti jelleggel is.
- Dedikált ügynökségi szakemberekből álló csapat biztosítása az ügynökségi feladatok tervezéséhez, lebonyolításához.
- Folyamatos, heti konzultáció Ajánlatkérővel (szükség esetén írásbeli Emlékeztető felvételével).
- Kreatív gondolkodás, profi média tervezői együttműködő hozzáállás.
- Beszámoló készítése Ajánlatkérő felé a feladatok tételes elvégzéséről, státuszáról.
- A feladatokhoz kapcsolódó egyeztetések AKvel.
- A céloknak, feladatoknak megfelelő komplett médiaterv összeállítása, eszközökre bontva a kötelező elemek felhasználásával, ehhez kapcsolódóan – AK által elvárt tartalmi elemeknek megfelelő – ütemezési és pénzügyi terv elkészítése, betartása.
- Nyertes AT feladata az ártáblában részletezett médiaportfóliókba tartozó médiumokban hirdetési szolgáltatások nyújtása.
- A médiaterv kialakításakor tekintetbe kell venni a VEB2023 EKF feladatainak sokszínűségét és célközönségének összetettségét. A szakmai ajánlatban AK részletest indoklást vár el minden javasolt médium vonatkozásában adatokkal alátámasztva.
A Miniszterelnökség támogatásával a Veszprém-Balaton 2023 Zrt. 2024. II. félévében, valamint 2025. évben még a következő események megszervezését és a hozzájuk kapcsolódó teljes körű kommunikációs kampányok lebonyolítását tervezi:
- 2024. szeptemberétől egy több hónapos, a régió 365 napos turisztikai vonzerejét bemutató kommunikációs kampány;
- Kettő kulturális-turisztikai beruházás (CODE – Digitális Élményközpont; Várbörtön Látogatóközpont) országos bevezetése és szinten tartó kommunikációs kampánya.
A Veszprém-Balaton 2023 Zrt. a fent említett kampányokhoz kapcsolódóan összesen nettó 110 Millió forintos összegben (bruttó 140 Millió Ft) határozza meg a médiavásárlásra szánt keretösszeget melyet 2025. december 31.-ig kíván elkölteni, az egyes kampányokhoz lehívni.
A nettó 110 Millió Forintos keretösszeget Veszprém-Balaton 2023 Zrt tervezetten az alábbi kampánytípusokra kívánja elkölteni, azokat kampányonként lehívni:
Kampány neve Lefedettség darabszám Nettó összeg (VEB 2023 Zrt büdzsé)
365 napos régió – turisztikai kampány Országos 1 23.500.000 Ft
CODE – digitális élményközpont Országos 1 55.100.000 Ft
Várbörtön Látógatóközpont Országos 1 31.400.000 Ft
ÖSSZESEN: 110.000.000 Ft
Médiamegjelenések tervezése és optimalizálása, a megjelenési felületek befoglalása és megvásárlása különféle hirdetési felület típus tekintetében (országos, és regionális terjesztésű napi,- heti,- kétheti és print havilapok, közterületi, rádiós, televíziós, online hirdetési felületek)
Nyertes AT feladata az eseti kampányok médiatervének készítése, valamint kampányok utóértékelési javaslata. A médiatervek elkészítésénél elvárás a médiatervező rendszerek használata. A médiaterv részét kell képeznie a célcsoport alapú elérési adatoknak médiatípusonként.
A médiatervezéshez a következő – vagy ezekkel egyenértékű – szoftverek használata kötelező:
Kantar Hoffmann + Mediameter: NOK adatbázis és ezen adatok feldolgozására szolgáló szoftver
Kantar Hoffmann + M-meter: Rádió hallgatottsági adatbázis és ezen adatok feldolgozására szolgáló szoftver
Kantar Hoffmann: TGI adatbázis
Kantar Media: AdexPlusXL vagy AdexSpotXL
Gemius: DKT-Gemius online közönségmérési adatbázis és gemiusExplorer szoftver
Nyertes AT feladata a VEB2023 EKF kulturális beruházásaihoz, valamint a Bakony-Balaton régió népszerűsítéséhez kapcsolódó folyamatos, illetve kampányszerű kommunikációjához kapcsolódó médiatervezési és vásárlási feladatainak magas szintű ellátása, azaz médiatervek készítése a szükséges megrendelési vagy kommunikációs egységekre AK felhívására; az elfogadott terv alapján a médiavásárlási feladatok ellátása; valamint a számlázással és dokumentációval kapcsolatos teendők ellátása.
Ajánlatkérő összesen 3 db nagy, nevesített kampányt tervez, ezek egyesével több -egyidejű - hirdetési felületet/médiumot jelentenek az alábbi felületeken: rádió/tv/online/offline/közterület.
Amennyiben Ajánlatkérő valamely gyártmányra, típusra hivatkozik, úgy az azzal egyenértékűt is elfogadja.
Folytatás a BT-300 rovatban

További információk:
Felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó: Neve: Neve: dr. Pongor Dániel / Tarman Renáta / Lajstromszáma: 00314 / 01040
FOLYTATÁS BT-24. Rovatból:
A médiatervek elfogadását minden esetben Ajánlatkérővel történő egyeztetés előzi meg. Nyertes Ajánlattevő kiemelt feladatai közé tartozik az együttműködés Ajánlatkérővel, illetve Ajánlatkérő szerződött partnereivel, mint pl kreatív, online marketing és piackutatási szolgáltatásokat végző gazdasági szereplőkkel, illetve minden további, Ajánlatkérővel együttműködő piaci szereplővel.
Nyertes ajánlattevő feladata az eseti kampányok médiatervének készítése, valamint kampányok utóértékelési javaslata. A médiatervek elkészítésénél elvárás a médiatervező rendszerek használata. A médiaterv részét kell képeznie a célcsoport alapú elérési adatoknak médiatípusonként.
A tevékenység célja a EKF kommunikációs üzeneteinek hatékony és széleskörű továbbítása a konkrét Brief (feladatleírás) alapján és a célok függvényében a következő csatornák valamelyikén keresztül:
- országos, regionális és helyi közszolgálati, valamint kereskedelmi rádiók
- napi-, havilap, hetilapok, folyóiratok, magazinok – print médiumok
- közterületi és járműreklám felületek – outdoor felületek
- online médiacsoportok portfóliói
- PPC kampányok és közösségi média
A szolgáltatásra vonatkozó további részletes feladatleírást, információt, teljesítéssel kapcsolatos követelményt a közbeszerzési dokumentumok részeként rendelkezésre bocsátott műszaki leírás, keretszerződés tervezet tartalmazza.
Ajánlatkérő a jelen felhívás BT-27 pontjában rögzített összeg 70 %-ának lehívására vállal kötelezettséget.
Az ellátandó feladatok részletes meghatározása a közbeszerzési dokumentumban található.
Amennyiben a felhívás, illetve a közbeszerzési dokumentum bármelyik része valamilyen gyártmányú, eredetű, típusú dologra, eljárásra, tevékenységre, személyre, illetőleg szabadalomra vagy védjegyre való hivatkozást tartalmaz, illetve amennyiben szabványt, műszaki engedélyt, műszaki előírásokat, vagy műszaki ajánlást határoz meg úgy Ajánlatkérő az azzal egyenértékű teljesítést is elfogadja.

Fő helyszín vagy teljesítési hely: Veszprém, Ajánlatkérő mindenkori székhelye
Postacím: Cserhát
lakótelep
8.
Irányítószám: 8200
Város: Veszprém
Ország: Magyarország 🇭🇺
Időtartam: 15 hónap Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): 2.) A III.1.3-M.2.1.1. pontban meghatározott szakember alkalmassági követelmények körében meghatározottakon felüli szakmai tapasztalata (hónap, minimum 0 hónap, maximum 24 hónap)
Minőségi kritérium (súlyozás): 10
Minőségi kritérium (név): 3) A III.1.3-M.2.1. pontban meghatározott legalább 2 fő szakember feletti megajánlások száma (fő, minimum 0 fő, maximum 3 fő)
Ár ✅
Ár (súlyozás): 80
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0001
Eljárás Az eljárás típusa
Nyílt eljárás ✅
Jogalap: 2014/24/EU irányelv
Adminisztratív információk
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések beérkezésének határideje: 2024-09-11 11:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei: 2024-09-11 13:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei (hely): Az ajánlatok felbontására a 424/2017. (XII. 19.) Kormányrendelet előírásainak megfelelően kerül sor.
Az ajánlatok felbontásának feltételei (Tájékoztatás a felhatalmazott személyekről és a felbontási eljárásról):
Az ajánlatok felbontására a 424/2017. (XII. 19.) Kormányrendelet előírásainak megfelelően kerül sor. Ajánlatkérő kifejezetten hivatkozik a 424/2017. (XII. 19.) Kormányrendelet 15. § (1) – (2) bekezdéseire. Ajánlatkérő az ajánlatok benyújtása és felbontása kapcsán hivatkozik a Kbt. 68. §-ra.
Az ajánlatok felbontásának feltételei (Tájékoztatás a felhatalmazott személyekről és a felbontási eljárásról)
Az ajánlatok felbontására a 424/2017. (XII. 19.) Kormányrendelet előírásainak megfelelően kerül sor. Ajánlatkérő kifejezetten hivatkozik a 424/2017. (XII. 19.) Kormányrendelet 15. § (1) – (2) bekezdéseire. Ajánlatkérő az ajánlatok benyújtása és felbontása kapcsán hivatkozik a Kbt. 68. §-ra.
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Minimális időtartam, amely alatt az ajánlattevőnek fenn kell tartania az ajánlatot: 1 hónap A közbeszerzési eljárás feltételei
Biztosítéknyújtási kötelezettség áll fenn ✅
A szerződést elnyerő ajánlattevők csoportjának valamilyen jogi formát kell öltenie ✅
Meg kell adni a szerződés teljesítésére kinevezett személyzet tagjainak nevét és szakmai képesítését
Megnyitás dátuma: 2024-09-11 13:00:00 📅
Hely:
Az ajánlatok felbontására a 424/2017. (XII. 19.) Kormányrendelet előírásainak megfelelően kerül sor.
További információk:
Az ajánlatok felbontására a 424/2017. (XII. 19.) Kormányrendelet előírásainak megfelelően kerül sor. Ajánlatkérő kifejezetten hivatkozik a 424/2017. (XII. 19.) Kormányrendelet 15. § (1) – (2) bekezdéseire. Ajánlatkérő az ajánlatok benyújtása és felbontása kapcsán hivatkozik a Kbt. 68. §-ra.
Az ajánlatok felbontására a 424/2017. (XII. 19.) Kormányrendelet előírásainak megfelelően kerül sor. Ajánlatkérő kifejezetten hivatkozik a 424/2017. (XII. 19.) Kormányrendelet 15. § (1) – (2) bekezdéseire. Ajánlatkérő az ajánlatok benyújtása és felbontása kapcsán hivatkozik a Kbt. 68. §-ra.
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Elektronikus számlázás: Kötelező
Elektronikus fizetést használnak ✅ Díjazási kritériumok
Súlyozás típusa: Súlyozás (pontok, pontos)
A közbeszerzési eljárás feltételei
A szerződés teljesítési feltételeket tartalmaz ✅
Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk Gazdasági és pénzügyi helyzet
A kiválasztási kritériumok listája és rövid leírása:
Árbevétel: Alkalmatlan az ajánlattevő, amennyiben a felhívás feladását megelőző utolsó 3 mérlegfordulónappal lezárt üzleti évben a közbeszerzés tárgyából (azaz médiavásárlási feladatok ellátása) származó nettó árbevétele nem éri el a 57.000.000,- Ft összeget.
Amennyiben ajánlattevő az előírt időszak kezdete után kezdte meg működését alkalmatlan az ajánlattevő, ha a működési ideje alatt nem érte el az előírt összeget a meghatározott tárgyban.
A Kbt. 67.§ (1) bekezdésében, valamint a Korm.rend. 1. § (1) bekezdésében foglaltak alapján az ajánlattevő ajánlatában köteles az alkalmassági követelményeknek való megfelelés tekintetében az EEKD-ban foglalt nyilatkozatát benyújtani. Ajánlatkérő a formanyomtatvány IV. részében nem írja elő részletes információk megadását.
A Kbt. 65. § (1) bekezdésének a) pontja és a Korm.rend. 19. § (1) bekezdés c) pontja alapján az ajánlattevő köteles csatolni az eljárást megindít felhívásban rögzített vizsgált időszakra vonatkozó közbeszerzés tárgya szerinti - általános forgalmi adó nélkül számított - árbevételéről szóló - adott esetben az egységes európai közbeszerzési dokumentumba foglalt - nyilatkozattát, attól függően, hogy az ajánlattevő mikor jött létre, illetve mikor kezdte meg tevékenységét, ha ezek az adatok rendelkezésre állnak.
A Korm.rend. 19. § (3) bekezdésében rögzítetteknek megfelelően ha az ajánlattevő a Korm.rend. 19. § (1) bekezdés c) pontja szerinti irattal azért nem rendelkezik, mert olyan jogi formában működik, amely tekintetében a beszámoló, illetve az árbevételről szóló nyilatkozat benyújtása nem lehetséges, az e ponttal kapcsolatban előírt alkalmassági követelmény és igazolási mód helyett bármely, az Ajánlatkérő által megfelelőnek tekintett egyéb nyilatkozattal vagy dokumentummal igazolhatja pénzügyi és gazdasági alkalmasságát. Az érintett ajánlattevő kiegészítő tájékoztatás kérése során köteles alátámasztani, hogy olyan jogi formában működik, amely tekintetében a beszámoló, illetve az árbevételről szóló nyilatkozat benyújtása nem lehetséges és tájékoztatást kérni az e ponttal kapcsolatban előírt alkalmassági követelmény és igazolási mód helyett az alkalmasság igazolásának Ajánlatkérő által elfogadott módjáról.
A Kbt. 65. § (6) bekezdése alapján az előírt alkalmassági követelményeknek a közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek, illetve azon követelményeknek, amelyek értelemszerűen kizárólag egyenként vonatkoztathatóak a gazdasági szereplőkre, az együttes megfelelés lehetősége értelmében elegendő, ha közülük egy felel meg.
Az alkalmasság igazolása tekintetében irányadóak továbbá különösen a Kbt. 65. § (7) – (8) és (11) bekezdéseinek, valamint a Korm.rend. 19. § -ának a vonatkozó rendelkezései.
A Korm.rend. 1. § (7) bekezdése alapján az alkalmassági követelményekre vonatkozóan a jelen közbeszerzés megkezdését megelőzően kiállított igazolások is benyújthatóak (felhasználhatóak) mindaddig, ameddig az igazolásokban foglalt tény, illetve adat tartalma valós. Az Ajánlatkérő – ellenkező bizonyításig – az adat valóságtartalmát az ajánlattevő erre vonatkozó külön nyilatkozata nélkül vélelmezi.
A Kbt. 65. § (12) bekezdése alapján az alkalmasság igazolásához igénybe vett más szervezet részéről a Kbt. 65. § (7) bekezdés szerint csatolandó, kötelezettségvállalást tartalmazó okiratnak – a Kbt. 65. § (8) bekezdés szerinti szervezet esetében az ajánlatnak, vagy több szakaszból álló eljárásban a részvételi jelentkezésnek – tartalmaznia kell az ajánlattevő vagy részvételre jelentkező részére szóló meghatalmazást arra, hogy az EKR-ben elektronikus úton teendő nyilatkozatok megtételekor az adott szervezet képviseletében eljárhat.
A kiválasztási kritériumok listája és rövid leírása

Műszaki és szakmai képességek
Referencia: M1. Alkalmatlan az ajánlattevő amennyiben nem rendelkezik az eljárást megindító felhívás feladásának napjától visszafelé számított 36 hónapban az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően teljesített alábbi referenciával:
M.1.1. a közbeszerzés tárgya szerint legalább 2 db, minimum 3 hónapon átívelő, integrált kampányhoz kapcsolódó médiavásárlás referenciával, amiben a következő kategóriájú médiumok vásárlása történt meg: tv, rádió, online, print, közterület; továbbá
M.1.2. legalább 2 db legalább 3 hónap időtartalmú PPC kampány médiavásárlási tevékenységre vonatkozó referenciával
Ajánlatkérő a PPC médiavásárlás alatt az alábbiakat érti: Google, Facebook, Instagram, TikTok, Twitter, LinkedIn, YouTube, Waze, Spotify
Médiavásárlás alatt Ajánlatkérő az alábbi tevékenységet érti: amely során valamely médiumban a kialkudott feltételekkel reklámfelületet foglal le és tölt meg hirdetéssel. A médiavásárlásnak három fő területe van. Időrendi sorrendben az első a médiatárgyalás, amelynek során a reklámhelyek, fogyasztói kontaktusok megszerzésének feltételeiben állapodik meg az ügynökség a médiatulajdonos képviselőjével egy adott időszakra egyes ügyfelei számára. A második terület a végrehajtás, amely során a médiaügynökség reklámhelyet foglal ügyfeleinek a médiatulajdonos értékesítéssel megbízott képviselőjénél, azt megrendeli, majd a visszaigazolást és azután a reklám megjelenését ellenőrzi. A harmadik terület a kampány utóértékelése, amely a megvalósult kampány hatékonyságának elemzését jelenti.
Ajánlatkérő az „integrált kampány” alatt olyan marketingként is említett integrált marketinget érti, amely egy márka csatornák között is összeszinkronizált üzenetek segítségével éri el céljait, függetlenül attól, hogy milyen piacot képvisel. Az integrált marketing egy olyan többcsatornás marketingstratégia, aminek célja egy azonos üzenet egyidejű közvetítése többféle csatornán és platformon. Ezek lehetnek például branding, hagyományos hirdetések, PR, online és social média felületek.
Ajánlatkérő az M.1.1. és M.1.2. referenciakövetelménynek megfelelhet oly módon, hogy alpontonként maximum 2-2 db, összesen 4 db szerződéssel igazolhatja alkalmasságát (azaz 2 db szerződéssel az M.1.1. pontot és 2 db szerződéssel az M.1.2 pontot ). Nem előírás, hogy egy szerződésben kerüljön teljesítésre a teljes referencia követelmény.
A Kbt. 65. § (1) bekezdésének b) pontja és a Korm.rend. 21. § (3) bekezdés a) pontja alapján az ajánlattevő köteles csatolni az eljárást megindító felhívásban rögzített vizsgált időszakban teljesített legjelentősebb referenciáinak ismertetését.
Az ismertetőben meg kell adni legalább:
(i) a szerződést kötő másik fél megnevezését (név, székhely, nyilatkozattételre és / vagy referenciáról információt adó személy jogosult képviselőjének neve, beosztása és elérhetősége [telefonszám, e-mail]),
(ii) a szerződés tárgyát
(iii) a szerződés teljes mennyiségét (úgy, hogy abból az előírt alkalmassági minimumkövetelmény teljesülése egyértelműen megállapítható legyen),
(iv) a teljesítés idejét (kezdő és befejező időpontját év/hónap/nap pontossággal),
(vi) a teljesítés százalékban kifejezett arányát, továbbá
(vii) nyilatkozni kell arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e.
A 321/2015. (X. 30.) Kormányrendelet 22. § (1) bekezdése szerint tárgyi alkalmassági minimumkövetelménynek való megfelelést a következő módon kell igazolni:
a) ha a szerződést kötő másik fél a Kbt. 5. § (1) bekezdés a)–c), valamint e) és f) pontja szerinti szervezet, illetve nem magyarországi szervezetek esetében olyan szervezet, amely a 2014/24/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv alapján ajánlatkérőnek minősül, az általa kiadott vagy aláírt igazolással;
b) ha a szerződést kötő másik fél az a) pontban foglalthoz képest egyéb szervezet, az általa adott igazolással vagy az ajánlattevő, a részvételre jelentkező, illetve az alkalmasság igazolásában részt vevő más szervezet nyilatkozatával.
A 321/2015. (X. 30.) Kormányrendelet 21. § (3a) bekezdés a) pontjára tekintettel, amennyiben Ajánlatkérő a 321/2015. (X. 30.) Kormányrendelet 21. § (3) bekezdés a) pontjának vizsgálata során három év teljesítéseinek igazolását írja elő, az ajánlatkérő a vizsgált időszak alatt befejezett, de legfeljebb hat éven belül megkezdett, szállításokat veszi figyelembe.
A Korm.rend. 21/A. §-ra tekintettel a Korm.rend. 21. § (3) bekezdés a) pontja alkalmazásában az Ajánlatkérő a teljesítés igazolásaként köteles elfogadni annak igazolását is, ha a referencia követelményben foglalt eredmény vagy tevékenység a szerződés részteljesítéseként valósult meg.

Szakember: M.2. Alkalmatlan az ajánlattevő, amennyiben nem rendelkezik az alábbi, szerződés teljesítése során igénybe venni kívánt szakemberekkel:
M.2.1. legalább 2 fő, közgazdasági vagy bölcsész felsőfokú végzettségű szakemberrel, akik közül
M.2.1.1. legalább 1 fő szakember, legalább 24 hónap médiaügynökségi gyakorlattal rendelkezik és média tervező – médiavásárló területen szerzett tapasztalatot
M.2.1.2. legalább 1 fő szakember, legalább 24 hónap médiaügynökségi gyakorlattal rendelkezik és ügyfélkapcsolati menedzser területen szerzett tapasztalatot
M.2.2. legalább 1 fő középiskolai vagy gimnáziumi érettségivel rendelkező, legalább 24 hónap online tevékenységre vonatkozó tapasztalattal rendelkező médiatervező – vásárló (online account manager) szakemberrel
A szakemberek között az átfedés megengedett.
A Kbt. 67. § (1) bekezdésben, valamint a Korm.rend. 1. § (1) bekezdésben foglaltak alapján az ajánlattevő ajánlatában köteles az alkalmassági követelményeknek való megfelelés tekintetében az EEKD-ba foglalt nyilatkozatát benyújtani. Ajánlatkérő a formanyomtatvány IV. részében nem írja elő részletes információk megadását.
Az ajánlattevőnek a Kbt. 65. § (1) bekezdésének b) pontja és a Korm.rend. 21. § (1) bekezdése és 22. § szerint kell igazolniuk az előírt alkalmassági minimumkövetelményeket. Az igazolási módok részletezését a közbeszerzési dokumentumok tartalmazzák.
Ajánlattevőknek ajánlatukban az előírt alkalmassági követelményeknek való megfelelésről nyilatkozniuk kell, az előírt igazolások benyújtására a Kbt. 69. § (4)-(7) és (11) bekezdése szerint kerül sor utólagosan, az erre felkért ajánlattevők részéről.
A Kbt. 65. § (1) bekezdésének b) pontja és a Korm.rend. 21. § (3) bekezdésének b) pontja alapján ajánlattevő ismertesse azoknak a szakembereknek (szervezeteknek) a nevét cégszerű nyilatkozattal, akiket be kíván vonni a teljesítésbe.
A végzettség/képzettség az iskolai vagy nem iskolai képzésről készült oklevél egyszerű másolatban történő benyújtásával, a szakmai gyakorlat a szakember által saját kezűleg aláírt önéletrajz benyújtásával igazolandó.
Az önéletrajzokban a szakembereknek nyilatkozniuk szükséges a tekintetben, hogy a szerződés teljesítése során rendelkezésre fognak-e állni.
A minimumkövetelmény szerinti időtartamban előírt szakmai tapasztalat igazolására megjelölt munkák (korábbi projektek) időtartamai esetében fellépő időintervallum átfedés, az ugyanazon időszak alatt megszerzett szakmai tapasztalat nem minősíthető többszörös szakmai tapasztalati időként.
Az önéletrajzból egyértelműen megállapíthatónak kell lennie az alkalmassági minimumkövetelményeknek való megfelelésnek.
Ajánlatkérő kiemelten felhívja a figyelmet arra, hogy az önéletrajznak szövegszerűen kell tartalmaznia azokat a fordulatokat, melyeket Ajánlatkérő az alkalmassági követelmények esetén előírt.
A Kbt. 65. § (6) bekezdése alapján az előírt alkalmassági követelményeknek a közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek, illetve azon követelményeknek, amelyek értelemszerűen kizárólag egyenként vonatkoztathatóak a gazdasági szereplőkre, az együttes megfelelés lehetősége értelmében elegendő, ha közülük egy felel meg.
Az alkalmasság igazolása tekintetében irányadóak továbbá különösen a Kbt. 65. § (7) és (9) - (11) bekezdéseinek, valamint a Korm.rend. 21. § -ának továbbá 24. § -ának, illetve - 25. §-ainak a vonatkozó rendelkezései.
A Korm.rend. 1. § (7) bekezdése alapján az alkalmassági követelményekre vonatkozóan a jelen közbeszerzés megkezdését megelőzően kiállított igazolások is benyújthatóak (felhasználhatóak) mindaddig, ameddig az igazolásokban foglalt tény, illetve adat tartalma valós. Az Ajánlatkérő – ellenkező bizonyításig – az adat valóságtartalmát az ajánlattevő erre vonatkozó külön nyilatkozata nélkül vélelmezi.
A Kbt. 65. § (12) bekezdése alapján az alkalmasság igazolásához igénybe vett más szervezet részéről a Kbt. 65. § (7) bekezdés szerint csatolandó, kötelezettségvállalást tartalmazó okiratnak – a Kbt. 65. § (8) bekezdés szerinti szervezet esetében az ajánlatnak, vagy több szakaszból álló eljárásban a részvételi jelentkezésnek – tartalmaznia kell az ajánlattevő vagy részvételre jelentkező részére szóló meghatalmazást arra, hogy az EKR-ben elektronikus úton teendő nyilatkozatok megtételekor az adott szervezet képviseletében eljárhat.
A kiválasztási kritériumok listája és rövid leírása
Szakember: M.2. Alkalmatlan az ajánlattevő, amennyiben nem rendelkezik az alábbi, szerződés teljesítése során igénybe venni kívánt szakemberekkel:
M.2.1. legalább 2 fő, közgazdasági vagy bölcsész felsőfokú végzettségű szakemberrel, akik közül
M.2.1.1. legalább 1 fő szakember, legalább 24 hónap médiaügynökségi gyakorlattal rendelkezik és média tervező – médiavásárló területen szerzett tapasztalatot
M.2.1.2. legalább 1 fő szakember, legalább 24 hónap médiaügynökségi gyakorlattal rendelkezik és ügyfélkapcsolati menedzser területen szerzett tapasztalatot
M.2.2. legalább 1 fő középiskolai vagy gimnáziumi érettségivel rendelkező, legalább 24 hónap online tevékenységre vonatkozó tapasztalattal rendelkező médiatervező – vásárló (online account manager) szakemberrel
A szakemberek között az átfedés megengedett.
A Kbt. 67. § (1) bekezdésben, valamint a Korm.rend. 1. § (1) bekezdésben foglaltak alapján az ajánlattevő ajánlatában köteles az alkalmassági követelményeknek való megfelelés tekintetében az EEKD-ba foglalt nyilatkozatát benyújtani. Ajánlatkérő a formanyomtatvány IV. részében nem írja elő részletes információk megadását.
Az ajánlattevőnek a Kbt. 65. § (1) bekezdésének b) pontja és a Korm.rend. 21. § (1) bekezdése és 22. § szerint kell igazolniuk az előírt alkalmassági minimumkövetelményeket. Az igazolási módok részletezését a közbeszerzési dokumentumok tartalmazzák.
Ajánlattevőknek ajánlatukban az előírt alkalmassági követelményeknek való megfelelésről nyilatkozniuk kell, az előírt igazolások benyújtására a Kbt. 69. § (4)-(7) és (11) bekezdése szerint kerül sor utólagosan, az erre felkért ajánlattevők részéről.
A Kbt. 65. § (1) bekezdésének b) pontja és a Korm.rend. 21. § (3) bekezdésének b) pontja alapján ajánlattevő ismertesse azoknak a szakembereknek (szervezeteknek) a nevét cégszerű nyilatkozattal, akiket be kíván vonni a teljesítésbe.
A végzettség/képzettség az iskolai vagy nem iskolai képzésről készült oklevél egyszerű másolatban történő benyújtásával, a szakmai gyakorlat a szakember által saját kezűleg aláírt önéletrajz benyújtásával igazolandó.
Az önéletrajzokban a szakembereknek nyilatkozniuk szükséges a tekintetben, hogy a szerződés teljesítése során rendelkezésre fognak-e állni.
A minimumkövetelmény szerinti időtartamban előírt szakmai tapasztalat igazolására megjelölt munkák (korábbi projektek) időtartamai esetében fellépő időintervallum átfedés, az ugyanazon időszak alatt megszerzett szakmai tapasztalat nem minősíthető többszörös szakmai tapasztalati időként.
Az önéletrajzból egyértelműen megállapíthatónak kell lennie az alkalmassági minimumkövetelményeknek való megfelelésnek.
Ajánlatkérő kiemelten felhívja a figyelmet arra, hogy az önéletrajznak szövegszerűen kell tartalmaznia azokat a fordulatokat, melyeket Ajánlatkérő az alkalmassági követelmények esetén előírt.
A Kbt. 65. § (6) bekezdése alapján az előírt alkalmassági követelményeknek a közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek, illetve azon követelményeknek, amelyek értelemszerűen kizárólag egyenként vonatkoztathatóak a gazdasági szereplőkre, az együttes megfelelés lehetősége értelmében elegendő, ha közülük egy felel meg.
Az alkalmasság igazolása tekintetében irányadóak továbbá különösen a Kbt. 65. § (7) és (9) - (11) bekezdéseinek, valamint a Korm.rend. 21. § -ának továbbá 24. § -ának, illetve - 25. §-ainak a vonatkozó rendelkezései.
A Korm.rend. 1. § (7) bekezdése alapján az alkalmassági követelményekre vonatkozóan a jelen közbeszerzés megkezdését megelőzően kiállított igazolások is benyújthatóak (felhasználhatóak) mindaddig, ameddig az igazolásokban foglalt tény, illetve adat tartalma valós. Az Ajánlatkérő – ellenkező bizonyításig – az adat valóságtartalmát az ajánlattevő erre vonatkozó külön nyilatkozata nélkül vélelmezi.
A Kbt. 65. § (12) bekezdése alapján az alkalmasság igazolásához igénybe vett más szervezet részéről a Kbt. 65. § (7) bekezdés szerint csatolandó, kötelezettségvállalást tartalmazó okiratnak – a Kbt. 65. § (8) bekezdés szerinti szervezet esetében az ajánlatnak, vagy több szakaszból álló eljárásban a részvételi jelentkezésnek – tartalmaznia kell az ajánlattevő vagy részvételre jelentkező részére szóló meghatalmazást arra, hogy az EKR-ben elektronikus úton teendő nyilatkozatok megtételekor az adott szervezet képviseletében eljárhat.
+ még 1
Szoftverek: M.3. Alkalmatlan az Ajánlattevő, ha nem rendelkezik az ajánlattétel időpontjában az alábbi - vagy az ezekkel egyenértékű - iparági médiatervezési szoftverekkel és adatbázisokkal egyszerre, egy időben:
- Kantar Hoffmann + Mediameter: NOK adatbázis és ezen adatok feldolgozására szolgáló szoftver
- Kantar Hoffmann + M-meter: Rádió hallgatottsági adatbázis és ezen adatok feldolgozására szolgáló szoftver
- Kantar Hoffmann: TGI adatbázis
- Kantar Media: AdexPlusXL vagy AdexSpotXL Gemius: DKT-Gemius online közönségmérési adatbázis és gemiusExplorer szoftver
A Kbt. 65. § (1) bekezdésének b) pontja és a Korm.rend. 21. § (3) bekezdés i) pontja alapján Ajánlattevő a Kbt. 69. § (4)-(7) és (11) bekezdése szerinti utólagos igazolás keretében köteles csatolni a teljesítéshez rendelkezésre álló iparági médiatervezési szoftverek és adatbázisok leírását (nyilatkozatát).
A leírásban (nyilatkozatban) meg kell adni legalább:
(i) szoftverek és adatbázisok megnevezése,
(ii) műszaki paraméter (felhívásban előírtaknak megfelelően),
(iii) használat jogcíme.
A nyilatkozat alátámasztásához – legkésőbb a szerződéskötés időpontjában – be kell nyújtani a szoftverek és adatbázisok használatára való jogosultság igazolását, amelyből az alkalmassági minimumkövetelménynek történő megfelelés egyértelműen megállapítható.
A Kbt. 67. § (1) bekezdésben, valamint a Korm.rend. 1. § (1) bekezdésben foglaltak alapján az ajánlattevő ajánlatában köteles az alkalmassági követelményeknek való megfelelés tekintetében az EEKD-ba foglalt nyilatkozatát benyújtani. Ajánlatkérő a formanyomtatvány IV. részében nem írja elő részletes információk megadását.
Az ajánlattevőnek a Kbt. 65. § (1) bekezdésének b) pontja és a Korm.rend. 21. § (3) bekezdése és 22. § szerint kell igazolniuk az előírt alkalmassági minimumkövetelményeket. Az igazolási módok részletezését a közbeszerzési dokumentumok tartalmazzák.
Ajánlattevőknek ajánlatukban az előírt alkalmassági követelményeknek való megfelelésről nyilatkozniuk kell, az előírt igazolások benyújtására a Kbt. 69. § (4)-(7) és (11) bekezdése szerint kerül sor utólagosan, az erre felkért ajánlattevők részéről.
A Kbt. 65. § (1) bekezdésének b) pontja és a Korm.rend. 21. § (3) bekezdésének i) pontja alapján ajánlattevő ismertesse azoknak a szoftvereknek a bemutatását, melyek a szerződés teljesítéséhez rendelkezésre állnak.

Részvételi feltételek
A gazdasági szereplők azon csoportjának jogi formája, amelynek a szerződést oda kell ítélni:
Ajánlatkérő a Kbt. 35. § (8) - (9) bekezdésében foglaltakra való tekintettel rögzíti, hogy tárgyi eljárás vonatkozásában kizárja annak lehetőségét, hogy nyertes ajánlattevő(k) a szerződés teljesítését külön erre a célra létrehozott gazdálkodó szervezettel (u.n. projekttársasággal) valósítsa (vagy valósítsák) meg.
A gazdasági szereplők azon csoportjának jogi formája, amelynek a szerződést oda kell ítélni
Ajánlatkérő a Kbt. 35. § (8) - (9) bekezdésében foglaltakra való tekintettel rögzíti, hogy tárgyi eljárás vonatkozásában kizárja annak lehetőségét, hogy nyertes ajánlattevő(k) a szerződés teljesítését külön erre a célra létrehozott gazdálkodó szervezettel (u.n. projekttársasággal) valósítsa (vagy valósítsák) meg.
Kauciók és garanciák:
Az eljárásban való ajánlattétel ajánlati biztosíték adásához kötött.
Az ajánlati biztosíték mértéke: 1 000 000,- Ft
A befizetés helye: vagy az ajánlatkérő fizetési számlaszáma: 11748007-24817075
Az ajánlati biztosíték befizetése (teljesítése) igazolásának módja: az előírt pénzösszegnek az ajánlatkérő fizetési számlájára történő befizetésével (Közleményben utalni kell a jelen eljárásra és arra, hogy az ajánlati biztosíték kerül átutalásra), pénzügyi intézmény vagy biztosító által vállalt garancia vagy készfizető kezesség

A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre:
Ajánlatkérő az alábbiakban adja meg az ellenszolgáltatás teljesítésére vonatkozó jogszabályokra való hivatkozásokat:
A finanszírozás tekintetében irányadó jogszabályok:
- Polgári Törvénykönyvéről szóló 2013. évi V. törvény;
- Közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény;
- Általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény;
- Adózás rendjéről szóló 2017. évi CL. törvény;
- Számvitelről szóló 2000. évi C. tv.
Ajánlatkérő kifejezetten hivatkozik a Ptk. 6:130. § (1)-(2) bekezdésre, valamint a Kbt. 135. § (1) és (6) bekezdéseire.
A részletes fizetési feltételeket a közbeszerzési dokumentum tartalmazza.
A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre
Ajánlatkérő az alábbiakban adja meg az ellenszolgáltatás teljesítésére vonatkozó jogszabályokra való hivatkozásokat:
A finanszírozás tekintetében irányadó jogszabályok:
- Polgári Törvénykönyvéről szóló 2013. évi V. törvény;
- Közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény;
- Általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény;
- Adózás rendjéről szóló 2017. évi CL. törvény;
- Számvitelről szóló 2000. évi C. tv.
Ajánlatkérő kifejezetten hivatkozik a Ptk. 6:130. § (1)-(2) bekezdésre, valamint a Kbt. 135. § (1) és (6) bekezdéseire.
A részletes fizetési feltételeket a közbeszerzési dokumentum tartalmazza.
A szerződéssel kapcsolatos feltételek
A szerződés teljesítésének feltételei:
Ajánlatkérő az alábbiakban jelöli meg a közbeszerzési eljárás eredményeként létrejövő szerződéstervezetben alkalmazott szerződést megerősítő mellékkötelezettségeket, illetve megkövetelt biztosítékokat:
- Szerződéssel Kapcsolatos Késedelmi Kötbér (alapja: teljes nettó Keretösszeg, mértéke: 0,01 % / naptári nap)
- Eseti Megrendeléssel Kapcsolatos Késedelmi Kötbér (alapja: adott Eseti Megrendelés vonatkozásában irányadó Vételár, mértéke: 1,0 % / naptári nap)
- Szerződéssel Kapcsolatos Meghiúsulási Kötbér (alapja: teljes nettó Keretösszeg, mértéke: 10 %)
- Eseti Megrendeléssel Kapcsolatos Meghiúsulási Kötbér (alapja: adott Eseti Megrendelés vonatkozásában irányadó Vételár, mértéke: 20 %)
- Eseti Megrendeléssel Kapcsolatos Hibás Teljesítési Kötbér (alapja: adott Eseti Megrendelés vonatkozásában irányadó Vételár, mértéke: 20 %)
- Teljesítési biztosíték (alapja: nettó keretösszeg, mértéke: 5 %)
A szerződést biztosító mellékkötelezettségekre vonatkozó részletes előírások a KD tartalmazza

Kizárási ok:
A közbeszerzési eljárásban való részvételből fakadó összeférhetetlenség
A nemzeti törvények értelmében a csődhöz hasonló helyzet
A verseny torzítását célzó megállapodás más gazdasági szereplőkkel
+ még 17
Adó- és vámfizetési kötelezettség
Bűnszervezetben való részvétel
Csalás
Csőd
Csődegyezség hitelezőkkel
Felszámoló által kezelt vagyon
Fizetésképtelenség
Gyermekmunka és az emberkereskedelem más formái
Hamis nyilatkozatot tettek, nem tudtak információt nyújtani, nem tudták benyújtani a kért dokumentumokat, és bizalmas információkat kaptak az eljárásról
Korrupció
Közvetlen vagy közvetett részvétel a közbeszerzési eljárás előkészítésében
Pénzmosás vagy terrorizmus finanszírozása
Súlyos szakmai kötelességszegés elkövetése
Terrorista bűncselekmény vagy terrorista tevékenységekkel összefüggő bűncselekmény
Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó, és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, akivel szemben a Kbt. 62. § (1) - (2) bekezdésében foglalt kizáró ok fennáll.
A 321/2015. (X. 30.) Korm.rend. (a továbbiakban: „Korm.rend.”) 1.§ (1) bekezdésben foglaltaknak megfelelően egységes európai közbeszerzési dokumentum (a továbbiakban: „EEKD”) benyújtásával kell előzetesen igazolni
Ajánlattevőknek a kizáró okok fenn nem állását a Korm.rend. 1-16. §-ban (kivéve a 4.§ (2) bekezdését, a 9. §-t és a 11. §-t) foglaltaknak megfelelően kell igazolniuk.
A Korm.rend. 1. § (1) bekezdése alapján az ajánlattevőnek az ajánlatában az EEKD benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy nem tartozik a Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdésének hatálya alá.
A Korm.rend. 1. § (2) bekezdése alapján az ajánlatkérő által a Kbt. 69. § (4)-(7) bekezdése alapján a kizáró okokra vonatkozó igazolások benyújtására felhívott gazdasági szereplőnek a Korm.rend. III. Fejezetnek megfelelően kell igazolnia, hogy nem tartozik az eljárásban előírt kizáró okok hatálya alá.
A Kbt. 67. § (4) bekezdés alapján be kell nyújtani az ajánlattevő arra vonatkozó nyilatkozatát, hogy nem vesz igénybe a szerződés teljesítéséhez a Kbt. 62. § szerinti kizáró okok hatálya alá eső alvállalkozót.
A Korm.rend. 1. § (7) bekezdése alapján a kizáró okokra vonatkozóan a jelen közbeszerzés megkezdését megelőzően kiállított igazolások is benyújthatóak (felhasználhatóak) mindaddig, ameddig az igazolásokban foglalt tény, illetve adat tartalma valós. Az Ajánlatkérő – ellenkező bizonyításig – az adat valóságtartalmát az ajánlattevő erre vonatkozó külön nyilatkozata nélkül vélelmezi.

1. A ponthatárok és a módszerek ismertetése, amellyel az Ajánlatkérő megadja a ponthatárok közötti pontszámot valamennyi rész tekintetében:
Ponthatárok: 0-10
Ajánlatkérő a Közbeszerzési Hatóság útmutatója alapján (amely a Közbeszerzési Értesítő 2020. évi 60. számában; 2020. március 25. napján jelent meg) az 1. részszempont esetében a fordított arányosítás (1. melléklet A.1. aa) pont) a 2-3. részszempont esetében az egyenes arányosítás (1. melléklet A.1. ab) pont) módszerét alkalmazza.
A fenti módszerek alapján kiszámított pontszámok a súlyszámmal megszorzásra, majd összeadásra kerülnek. Az így legtöbb pontot elérő ajánlat minősül a legjobb ár-érték arányú ajánlatnak.
Azon értékelési részszempont esetében, amellyel összefüggésben meghatározta a megajánlás legkedvezőbb mértékét, ott Ajánlatkérő a legkedvezőbb mértéket meghaladó megajánlások esetében a képletbe a legkedvezőbb mértékű megajánlás értékét rögzíti (azaz a számítást ezen értékkel fogja elvégezni).
Ajánlatkérő a számítás során kettő tizedesjegyre kerekít a matematikai kerekítés szabályai szerint.
2. A részajánlat tételének kizárásának indoka(i): Ajánlatkérő tárgyi közbeszerzési eljárás vonatkozásában nem teszi lehetővé részajánlatok tételét tekintettel ara, hogy a közbeszerzési eljárás tárgyának megvalósítása részekre bontva a gazdasági észszerűséggel és a teljesítés hatékonyságával ellentétes lenne, továbbá az eljárás tárgya oly mértékben egységes és homogén, hogy annak több részre bontása szakmailag indokolatlan. Ajánlatkérő az eljárás során, és így az árazatlan költségvetésben csak becsült (hozzávetőleges) mennyiségeket és a kampányokra fordítható összegeket határozott meg, melynek célja, hogy a lehető legköltséghatékonyabb és egyben a leghatékonyabb/legtöbb elérést hozó kampányt tudja megvalósítani. Ennek megfelelően, amennyiben az egyik kampány során nem kerül elköltésre a teljes összeg, úgy az átcsoportosítható egy másik, megjelölt kampányra.
Amennyiben Ajánlatkérő részajánlattételi lehetőséget biztosítana, abban az esetben ezen költség átmozgatás nem lenne megvalósítható, mely hátráltathatná a sikeres kampányok lefolytatását, megvalósítását.
3. Ajánlatkérő valamennyi alkalmassági (minimum)követelményt és igazolását a minősített ajánlattevők jegyzékéhez képest valamennyi alkalmassági szempont vonatkozásában szigorúbban határozza meg (Korm.rend. 30. § (4) bekezdése).
4. Feltételes közbeszerzés:
Tárgyi közbeszerzési eljárás nem feltételes közbeszerzési eljárásként kerül lefolytatásra.
5. Az eljárásban való ajánlattétel ajánlati biztosíték adásához kötött.
Az ajánlati biztosíték mértéke: 1.000.000,- Ft
A befizetés helye: vagy az ajánlatkérő fizetési számlaszáma: 11748007-24817075
Az ajánlati biztosíték befizetése (teljesítése) igazolásának módja: az előírt pénzösszegnek az ajánlatkérő fizetési számlájára történő befizetésével (Közleményben utalni kell a jelen eljárásra és arra, hogy az ajánlati biztosíték kerül átutalásra), pénzügyi intézmény vagy biztosító által vállalt garancia vagy készfizető kezesség biztosításával, vagy biztosítási szerződés alapján kiállított - készfizető kezességvállalást tartalmazó – kötelezvénnyel teljesíthető
További részletszabályok a közbeszerzési dokumentumban találhatóak.
6. Ajánlatkérő azt tekinti az eljárás iránt érdeklődését jelző gazdasági szereplőnek, aki az EKR-ben az eljárás iránti érdeklődését az eljárásra vonatkozóan jelezte.
7. Ajánlatkérő előírja a Kbt. 66. § (6) bek. a)-b) pontja szerinti információk ajánlatban történő megjelölését (A nemleges tartalmú nyilatkozatot is csatolni kell!).
8. A kiegészítő tájékoztatás iránti kérelmet olyan határidőn belül kell előterjesztenie a gazdasági szereplőnek, hogy az Ajánlatkérő a kiegészítő tájékoztatást az ajánlattételi határidő lejárta előtt legkésőbb hat nappal megadhassa. Ha a kiegészítő tájékoztatás iránti kérelmet a fenti válaszadási határidő lejártát megelőző negyedik napnál később nyújtották be, Ajánlatkérő a Kbt. 56. § (3) bekezdése szerint jár el. Ajánlatkérő a Kbt. 56. § (4) bekezdése alapján a Kbt. 52. § (4) és (5) bekezdése szerint az ajánlattételi határidőt meghosszabbítja, ha a kiegészítő tájékoztatást legkésőbb a fenti válaszadási határidő lejártát megelőző negyedik napon kérték, az Ajánlatkérő azonban nem tudja a tájékoztatást határidőben megadni. Ajánlatkérő a határidő meghosszabbítása során a Kbt. 55. §-ában foglaltak szerint jár el.
9. Ajánlatkérő rögzíti, hogy a BT-540 mezőben a 2-3. értékelési részszempontok (szakember többlettapasztalata) vonatkozásában az ajánlatban meg kell adni a szakemberek nevét. Ajánlattevő ezen nyilatkozata szakmai ajánlatnak minősül, így hiánypótlás keretei között nem pótolható, javítható, cserélhető.
Ajánlattevőnek a szakemberek nevével kapcsolatos nyilatkozata szakmai ajánlatnak minősül, a Kbt. 71. § (8) bekezdés b) pontja alapján a szakmai ajánlat csak olyan hibáinak javítására van lehetőség, amelyek nem jelentősek, vagy egyedi részletkérdésre vonatkoznak, azzal, hogy a hiánypótlás nem befolyásolhatja az ajánlattevők között az értékeléskor kialakuló sorrendet, azaz nem járhat azzal, hogy az ajánlattevő a bírálat során kedvezőbb pozícióba kerülhessen. Ajánlatkérő előzőekkel összefüggésben hivatkozik a Kbt. 71. § (9) bekezdésére.
10. Ajánlatkérő a hiánypótlás, valamint a felvilágosítás benyújtásának lehetőségét a Kbt. 71. § -a szerint biztosítja.
11. Az Ajánlatkérő a Kbt. 71. § (6) bekezdésében foglaltaknak megfelelően eljárva újabb hiánypótlást nem rendel el abban az esetben, ha a hiánypótlással az ajánlattevő az ajánlatban korábban nem szereplő gazdasági szereplőt von be az eljárásba, és e gazdasági szereplőre tekintettel lenne szükséges az újabb hiánypótlás.
12. Ajánlatkérő alkalmazza a Kbt. 75. § (2) bekezdés e) pontját.
13. Ajánlatkérő nem alkalmazza a Kbt. 81. § (4) – (5) bekezdését.
14. A felhívás BT 98 rovatban meghatározott 1 hónapban megjelölt időtartam 30 napként értelmezendő.
15. Az ajánlattevőknek közölniük kell a szerződés teljesítésében közreműködő személyek nevét és szakképzettségét.
16. Ajánlattevő köteles csatolni a Közbeszerzési Dokumentum mellékleteként kiadott árazatlan költségvetést hiánytalanul kitöltve cégszerűen aláírva, keltezéssel ellátva, pdf formátumban vagy szerkeszthető formátumban. Amennyiben Ajánlattevő ajánlatához elmulasztja csatolni a nem szerkeszthető, pdf formátumú vagy a szerkeszthető formátumú költségvetést, úgy azt Ajánlatkérő formai hibának tekinti. Amennyiben Ajánlattevő ajánlatához nem csatolja sem a cégszerűen aláírt, keltezéssel ellátott, nem szerkeszthető, pdf formátumú, sem a szerkeszthető formátumú költségvetést, az az ajánlat érvénytelenségét eredményezi.
A költségvetés tételeiben az ajánlattevők az Ajánlatkérő hozzájárulása nélkül nem módosíthatnak, tételeket nem hagyhatnak el, továbbá tételeket nem tehetnek hozzá (pl. további sorok, oszlopok beszúrása nem lehetséges).
Ajánlatkérő előírja, hogy a kiadott árazatlan költségvetésben nem lehetséges az egyes sorok / tételek összevonása, ebből következően az ajánlatadáskor érvényesült az a követelmény, hogy valamennyi költséget ott kell szerepeltetni, ahol az ténylegesen felmerül.
Az árazott költségvetésben a nettó egységárakat kell feltüntetni, melyek vonatkozásában kettő tizedesjegyig terjedhet a megajánlás és kizárólag pozitív számot lehet megadni.
17. Ajánlattevő köteles csatolni nyilatkozatát az ukrajnai helyzetet destabilizáló orosz intézkedések miatt hozott korlátozó intézkedésekről szóló 833/2014/EU tanácsi rendelet 5k. cikk (1) bekezdése szerinti tilalom vonatkozásában.
18. Ajánlattevő köteles csatolni ajánlattevő és a szakember nyilatkozatát az adatkezelés vonatkozásában.
19. Ajánlatkérő a Kbt. 35. § (8) - (9) bekezdésében foglaltakra való tekintettel rögzíti, hogy tárgyi eljárás vonatkozásában kizárja annak lehetőségét, hogy nyertes ajánlattevő(k) a szerződés teljesítését külön erre a célra létrehozott gazdálkodó szervezettel (u.n. projekttársasággal) valósítsa (vagy valósítsák) meg.
20. Ajánlatkérő előírja, hogy a szerződéskötés időpontjára a nyertes ajánlattevőnek igazolnia kell, hogy rendelkezik ISO9001:2015 minőségbiztosítási tanúsítvánnyal, vagy azzal egyenértékű tanúsítvánnyal, melyet független tanúsító által tanúsított érvényes minőségbiztosítási rendszer megfelelőségéről kiállított tanúsítvánnyal vagy az azzal egyenértékű dokumentum egyszerű másolatával igazolhat.
21. A jelen felhívásban és a kapcsolódó közbeszerzési dokumentumban nem szabályozott kérdésekben a Kbt., valamint annak végrehajtási rendeletei, a 424/2017. (XII. 19.) Kormányrendelet, illetve a Ptk. rendelkezései megfelelően irányadóak.

Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Nemzeti nyilvántartási szám: 15329190-2-41
Postacím: Riadó u. 5
Postai irányítószám: 1026
Postai város: Budapest
Régió: Budapest🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: dontobizottsag@kt.hu📧
Telefon: +36 18828592📞
Fax: +36 18828593 📠
URL: https://kozbeszerzes.hu🌏 Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Nemzeti nyilvántartási szám: 15329190-2-41
Postacím: Riadó u. 5
Postai irányítószám: 1026
Postai város: Budapest
Régió: Budapest🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: dontobizottsag@kt.hu📧
Telefon: +36 18828592📞
Fax: +36 18828593 📠
URL: https://kozbeszerzes.hu🌏 Felülvizsgálati eljárás
Pontos információ a felülvizsgálati eljárások határidejéről (határidejeiről): A Kbt. 148. §-ának előírásai szerint.
Információk az elektronikus munkafolyamatokról
Elektronikus számlázást fogadunk el
Elektronikus fizetést használnak
Forrás: OJS 2024/S 153-476041 (2024-08-06)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2024-11-05) Objektum A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Nyertes ajánlattevő feladata a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Főváros (VEB2023 EKF) programévet követően megvalósult és még megvalósuló projektek és a Bakony-Balaton régió kulturális-turisztikai ismeretségének növelését segítő kommunikációjához kapcsolódó médiatervezési, médiavásárlási feladatok ellátása. A nyertes ajánlatevő köteles biztosítani az VEB2023 EKF által megjelölt feladatok ellátáshoz szükséges szakembereket. Nyertes ajánlattevő köteles kijelölni minimum egy kapcsolattartót, akinek a feladata az ügynökségi szolgáltatások és kampányok koordinálása, kapcsolattartás Ajánlatkérővel és a teljesítésbe bevont többi alvállalkozóval, részvétel az Ajánlatkérővel folytatott megbeszéléseken, a szerződéssel kapcsolatos adminisztratív feladatok ellátása, tervek, javaslatok és árajánlatok készítése az Ajánlatkérő igényei alapján, valamint a kampányok költségvetésének felügyelete. Nyertes ajánlattevő feladata a kommunikációs tevékenységének eredményes végrehajtása érdekében teljes körű, szakszerű és határidőre történő tájékoztatási feladatok megvalósítása, stratégia és javaslatok összeállítása az alább meghatározott részfeladatok szerinti bontásban. - A közbeszerzésben kiírt feladatok magas színvonalú ellátása. - Állandó és folyamatos rendelkezésre állás munkanapokon 9-18 óra között személyesen, emailben és telefonon, amennyiben a leadási határidő szoros idő ütemezésű, úgy ügyeleti jelleggel is. - Dedikált ügynökségi szakemberekből álló csapat biztosítása az ügynökségi feladatok tervezéséhez, lebonyolításához. - Folyamatos, heti konzultáció Ajánlatkérővel (szükség esetén írásbeli Emlékeztető felvételével). - Kreatív gondolkodás, profi média tervezői együttműködő hozzáállás. - Beszámoló készítése Ajánlatkérő felé a feladatok tételes elvégzéséről, státuszáról. - A feladatokhoz kapcsolódó egyeztetések Ajánlatkérővel. - A céloknak, feladatoknak megfelelő komplett médiaterv összeállítása, eszközökre bontva a kötelező elemek felhasználásával, ehhez kapcsolódóan – Ajánlatkérő által elvárt tartalmi elemeknek megfelelő – ütemezési és pénzügyi terv elkészítése, betartása. - Nyertes ajánlattevő feladata az ártáblában részletezett médiaportfóliókba tartozó médiumokban hirdetési szolgáltatások nyújtása. - A médiaterv kialakításakor tekintetbe kell venni a VEB2023 EKF feladatainak sokszínűségét és célközönségének összetettségét. A szakmai ajánlatban Ajánlatkérő részletest indoklást vár el minden javasolt médium vonatkozásában adatokkal alátámasztva. Ajánlatkérő összesen 3 db nagy, nevesített kampányt tervez, ezek egyesével több -egyidejű - hirdetési felületet/médiumot jelentenek az alábbi felületeken: rádió/tv/online/offline/közterület. Amennyiben Ajánlatkérő valamely gyártmányra, típusra hivatkozik, úgy az azzal egyenértékűt is elfogadja.
Nyertes ajánlattevő feladata a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Főváros (VEB2023 EKF) programévet követően megvalósult és még megvalósuló projektek és a Bakony-Balaton régió kulturális-turisztikai ismeretségének növelését segítő kommunikációjához kapcsolódó médiatervezési, médiavásárlási feladatok ellátása. A nyertes ajánlatevő köteles biztosítani az VEB2023 EKF által megjelölt feladatok ellátáshoz szükséges szakembereket. Nyertes ajánlattevő köteles kijelölni minimum egy kapcsolattartót, akinek a feladata az ügynökségi szolgáltatások és kampányok koordinálása, kapcsolattartás Ajánlatkérővel és a teljesítésbe bevont többi alvállalkozóval, részvétel az Ajánlatkérővel folytatott megbeszéléseken, a szerződéssel kapcsolatos adminisztratív feladatok ellátása, tervek, javaslatok és árajánlatok készítése az Ajánlatkérő igényei alapján, valamint a kampányok költségvetésének felügyelete. Nyertes ajánlattevő feladata a kommunikációs tevékenységének eredményes végrehajtása érdekében teljes körű, szakszerű és határidőre történő tájékoztatási feladatok megvalósítása, stratégia és javaslatok összeállítása az alább meghatározott részfeladatok szerinti bontásban. - A közbeszerzésben kiírt feladatok magas színvonalú ellátása. - Állandó és folyamatos rendelkezésre állás munkanapokon 9-18 óra között személyesen, emailben és telefonon, amennyiben a leadási határidő szoros idő ütemezésű, úgy ügyeleti jelleggel is. - Dedikált ügynökségi szakemberekből álló csapat biztosítása az ügynökségi feladatok tervezéséhez, lebonyolításához. - Folyamatos, heti konzultáció Ajánlatkérővel (szükség esetén írásbeli Emlékeztető felvételével). - Kreatív gondolkodás, profi média tervezői együttműködő hozzáállás. - Beszámoló készítése Ajánlatkérő felé a feladatok tételes elvégzéséről, státuszáról. - A feladatokhoz kapcsolódó egyeztetések Ajánlatkérővel. - A céloknak, feladatoknak megfelelő komplett médiaterv összeállítása, eszközökre bontva a kötelező elemek felhasználásával, ehhez kapcsolódóan – Ajánlatkérő által elvárt tartalmi elemeknek megfelelő – ütemezési és pénzügyi terv elkészítése, betartása. - Nyertes ajánlattevő feladata az ártáblában részletezett médiaportfóliókba tartozó médiumokban hirdetési szolgáltatások nyújtása. - A médiaterv kialakításakor tekintetbe kell venni a VEB2023 EKF feladatainak sokszínűségét és célközönségének összetettségét. A szakmai ajánlatban Ajánlatkérő részletest indoklást vár el minden javasolt médium vonatkozásában adatokkal alátámasztva. Ajánlatkérő összesen 3 db nagy, nevesített kampányt tervez, ezek egyesével több -egyidejű - hirdetési felületet/médiumot jelentenek az alábbi felületeken: rádió/tv/online/offline/közterület. Amennyiben Ajánlatkérő valamely gyártmányra, típusra hivatkozik, úgy az azzal egyenértékűt is elfogadja.
Becsült érték héa nélkül: 110 000 000 HUF 💰
A beszerzés teljes értéke (HÉA nélkül): 110 000 000 HUF 💰
Leírás
Becsült érték héa nélkül: 110 000 000 HUF 💰
A beszerzés leírása:
Ajánlatkérő: AK, Ajánlattevő: AT Nyertes AT az alábbi feladatokat látja el: Nettó 110.000.000,- Ft keretösszeg erejéig médiavásárlási és tervezési szolgáltatás: Nyertes AT feladata a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Főváros (VEB2023 EKF) programévet követően megvalósult és még megvalósuló projektek és a Bakony-Balaton régió kulturális-turisztikai ismeretségének növelését segítő kommunikációjához kapcsolódó médiatervezési, médiavásárlási feladatok ellátása. A nyertes AT köteles biztosítani az VEB2023 EKF által megjelölt feladatok ellátáshoz szükséges szakembereket. Nyertes AT köteles kijelölni minimum egy kapcsolattartót, akinek a feladata az ügynökségi szolgáltatások és kampányok koordinálása, kapcsolattartás AKvel és a teljesítésbe bevont többi alvállalkozóval, részvétel az AKvel folytatott megbeszéléseken, a szerződéssel kapcsolatos adminisztratív feladatok ellátása, tervek, javaslatok és árajánlatok készítése az AK igényei alapján, valamint a kampányok költségvetésének felügyelete. Nyertes AT feladata a kommunikációs tevékenységének eredményes végrehajtása érdekében teljes körű, szakszerű és határidőre történő tájékoztatási feladatok megvalósítása, stratégia és javaslatok összeállítása az alább meghatározott részfeladatok szerinti bontásban. - A közbeszerzésben kiírt feladatok magas színvonalú ellátása. - Állandó és folyamatos rendelkezésre állás munkanapokon 9-18 óra között személyesen, emailben és telefonon, amennyiben a leadási határidő szoros idő ütemezésű, úgy ügyeleti jelleggel is. - Dedikált ügynökségi szakemberekből álló csapat biztosítása az ügynökségi feladatok tervezéséhez, lebonyolításához. - Folyamatos, heti konzultáció Ajánlatkérővel (szükség esetén írásbeli Emlékeztető felvételével). - Kreatív gondolkodás, profi média tervezői együttműködő hozzáállás. - Beszámoló készítése Ajánlatkérő felé a feladatok tételes elvégzéséről, státuszáról. - A feladatokhoz kapcsolódó egyeztetések AKvel. - A céloknak, feladatoknak megfelelő komplett médiaterv összeállítása, eszközökre bontva a kötelező elemek felhasználásával, ehhez kapcsolódóan – AK által elvárt tartalmi elemeknek megfelelő – ütemezési és pénzügyi terv elkészítése, betartása. - Nyertes AT feladata az ártáblában részletezett médiaportfóliókba tartozó médiumokban hirdetési szolgáltatások nyújtása. - A médiaterv kialakításakor tekintetbe kell venni a VEB2023 EKF feladatainak sokszínűségét és célközönségének összetettségét. A szakmai ajánlatban AK részletest indoklást vár el minden javasolt médium vonatkozásában adatokkal alátámasztva. A Miniszterelnökség támogatásával a Veszprém-Balaton 2023 Zrt. 2024. II. félévében, valamint 2025. évben még a következő események megszervezését és a hozzájuk kapcsolódó teljes körű kommunikációs kampányok lebonyolítását tervezi: - 2024. szeptemberétől egy több hónapos, a régió 365 napos turisztikai vonzerejét bemutató kommunikációs kampány; - Kettő kulturális-turisztikai beruházás (CODE – Digitális Élményközpont; Várbörtön Látogatóközpont) országos bevezetése és szinten tartó kommunikációs kampánya. A Veszprém-Balaton 2023 Zrt. a fent említett kampányokhoz kapcsolódóan összesen nettó 110 Millió forintos összegben (bruttó 140 Millió Ft) határozza meg a médiavásárlásra szánt keretösszeget melyet 2025. december 31.-ig kíván elkölteni, az egyes kampányokhoz lehívni. A nettó 110 Millió Forintos keretösszeget Veszprém-Balaton 2023 Zrt tervezetten az alábbi kampánytípusokra kívánja elkölteni, azokat kampányonként lehívni: Kampány neve Lefedettség darabszám Nettó összeg (VEB 2023 Zrt büdzsé) 365 napos régió – turisztikai kampány Országos 1 23.500.000 Ft CODE – digitális élményközpont Országos 1 55.100.000 Ft Várbörtön Látógatóközpont Országos 1 31.400.000 Ft ÖSSZESEN: 110.000.000 Ft Médiamegjelenések tervezése és optimalizálása, a megjelenési felületek befoglalása és megvásárlása különféle hirdetési felület típus tekintetében (országos, és regionális terjesztésű napi,- heti,- kétheti és print havilapok, közterületi, rádiós, televíziós, online hirdetési felületek) Nyertes AT feladata az eseti kampányok médiatervének készítése, valamint kampányok utóértékelési javaslata. A médiatervek elkészítésénél elvárás a médiatervező rendszerek használata. A médiaterv részét kell képeznie a célcsoport alapú elérési adatoknak médiatípusonként. A médiatervezéshez a következő – vagy ezekkel egyenértékű – szoftverek használata kötelező: Kantar Hoffmann + Mediameter: NOK adatbázis és ezen adatok feldolgozására szolgáló szoftver Kantar Hoffmann + M-meter: Rádió hallgatottsági adatbázis és ezen adatok feldolgozására szolgáló szoftver Kantar Hoffmann: TGI adatbázis Kantar Media: AdexPlusXL vagy AdexSpotXL Gemius: DKT-Gemius online közönségmérési adatbázis és gemiusExplorer szoftver Nyertes AT feladata a VEB2023 EKF kulturális beruházásaihoz, valamint a Bakony-Balaton régió népszerűsítéséhez kapcsolódó folyamatos, illetve kampányszerű kommunikációjához kapcsolódó médiatervezési és vásárlási feladatainak magas szintű ellátása, azaz médiatervek készítése a szükséges megrendelési vagy kommunikációs egységekre AK felhívására; az elfogadott terv alapján a médiavásárlási feladatok ellátása; valamint a számlázással és dokumentációval kapcsolatos teendők ellátása. Ajánlatkérő összesen 3 db nagy, nevesített kampányt tervez, ezek egyesével több -egyidejű - hirdetési felületet/médiumot jelentenek az alábbi felületeken: rádió/tv/online/offline/közterület. Amennyiben Ajánlatkérő valamely gyártmányra, típusra hivatkozik, úgy az azzal egyenértékűt is elfogadja. Folytatás a BT-300 rovatban

Felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó: Neve: Neve: dr. Pongor Dániel / Tarman Renáta / Lajstromszáma: 00314 / 01040 FOLYTATÁS BT-24. Rovatból: A médiatervek elfogadását minden esetben Ajánlatkérővel történő egyeztetés előzi meg. Nyertes Ajánlattevő kiemelt feladatai közé tartozik az együttműködés Ajánlatkérővel, illetve Ajánlatkérő szerződött partnereivel, mint pl kreatív, online marketing és piackutatási szolgáltatásokat végző gazdasági szereplőkkel, illetve minden további, Ajánlatkérővel együttműködő piaci szereplővel. Nyertes ajánlattevő feladata az eseti kampányok médiatervének készítése, valamint kampányok utóértékelési javaslata. A médiatervek elkészítésénél elvárás a médiatervező rendszerek használata. A médiaterv részét kell képeznie a célcsoport alapú elérési adatoknak médiatípusonként. A tevékenység célja a EKF kommunikációs üzeneteinek hatékony és széleskörű továbbítása a konkrét Brief (feladatleírás) alapján és a célok függvényében a következő csatornák valamelyikén keresztül: - országos, regionális és helyi közszolgálati, valamint kereskedelmi rádiók - napi-, havilap, hetilapok, folyóiratok, magazinok – print médiumok - közterületi és járműreklám felületek – outdoor felületek - online médiacsoportok portfóliói - PPC kampányok és közösségi média A szolgáltatásra vonatkozó további részletes feladatleírást, információt, teljesítéssel kapcsolatos követelményt a közbeszerzési dokumentumok részeként rendelkezésre bocsátott műszaki leírás, keretszerződés tervezet tartalmazza. Ajánlatkérő a jelen felhívás BT-27 pontjában rögzített összeg 70 %-ának lehívására vállal kötelezettséget. Az ellátandó feladatok részletes meghatározása a közbeszerzési dokumentumban található. Amennyiben a felhívás, illetve a közbeszerzési dokumentum bármelyik része valamilyen gyártmányú, eredetű, típusú dologra, eljárásra, tevékenységre, személyre, illetőleg szabadalomra vagy védjegyre való hivatkozást tartalmaz, illetve amennyiben szabványt, műszaki engedélyt, műszaki előírásokat, vagy műszaki ajánlást határoz meg úgy Ajánlatkérő az azzal egyenértékű teljesítést is elfogadja.

A teljesítés helye: Veszprém🏙️ Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): 2.) A III.1.3-M.2.1.1. pontban meghatározott szakember alkalmassági követelmények körében meghatározottakon felüli szakmai tapasztalata (hónap, minimum 0 hónap, maximum 24 hónap)
A szerződés odaítélése
A szerződés/tétel odaítélése ✅ Jogorvoslati eljárások
A panaszosok száma: 0
Tétel azonosító száma: LOT-0001
Szerződés száma: 1
A szerződés megkötésének időpontja: 2024-10-29 📅
Cím: Médiavásárlási feladatok III. keretszerződés
A szerződés címe: https://ekr.gov.hu/ekr-szerzodestar/hu/szerzodesLista?eljarasAzon=EKR001380262024🌏 Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 2
Az elektronikus úton beérkezett pályázatok száma: 2
A kkv-k által benyújtott pályázatok száma: 2
A nem uniós tagállamokból származó ajánlattevőktől beérkezett ajánlatok száma: 0
A más uniós tagállamokból származó ajánlattevőktől beérkezett ajánlatok száma: 0
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 110 000 000 HUF 💰
Az ajánlatot rangsorolták
Helyezés a nyertesek listáján: 1
Ajánlat azonosítója: EKR001380262024/2725
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0001 A vállalkozó neve és címe
Név: Media Dynamics Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: 25597598241
Postacím: Vörösmarty Tér 1. 2. em.
Postai irányítószám: 1023
Postai város: Budapest
Régió: Budapest🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: orsolya.toth@mdcs.hu📧
Telefon: +36 303112543📞
Fax: +36 13910599 📠
A tulajdonos állampolgársága: Magyarország 🇭🇺
A gazdasági szereplő mérete: Kisvállalkozás
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 20 543 HUF 💰
Helyezés a nyertesek listáján: 2
Ajánlat azonosítója: EKR001380262024/2741
Az ajánlattevő fél vezetője ✅ Tájékoztatás a pályázatokról
A szerződést egy gazdasági szereplőkből álló csoportnak ítélték oda ✅ A vállalkozó neve és címe
Név: Perform Consulting Kereskedelmi Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 24652333241
Postacím: Zilah Utca 7., fszt. 4.
Postai irányítószám: 1022
Postai város: Budapest
E-mail: ajuhasz@hotmail.com📧
Telefon: +36 304562537📞
URL: https://www.performconsulting.hu🌏
Név: Roxer Kommunikációs Ügynökség Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: 13354921243
Postacím: Bartók Béla Út 35. 5. em. 2/b. ajtó
Postai irányítószám: 1114
E-mail: gottlinger.anita@roxer.hu📧
Telefon: +36 209388800📞
URL: https://www.roxer.hu🌏
Kiegészítő információk További információk
A tárgyi eljárás fedezete 110.000.000,- Ft, a keretszerződésben szereplő keretösszeg a fedezet összegével megegyezik, a megajánlott ajánlati ár 19.105,- Ft, mely egy számított érték, az összehasonlítás alapját képezte. A 44/2015. (XI.2.) MvM rendelet 18. §-ban foglaltak alapján a tárgyi eljárás során nem került figyelembe vételre sem környezetvédelmi, sem szociális szempont.