Központosított közbeszerzési keretmegállapodás (továbbiakban: KM) kötése a kormányzati informatikai beszerzések központosított közbeszerzési rendszeréről szóló 301/2018 (XII.27.) Korm.rendelet (továbbiakban: DKÜ Kr.) hatálya alá tartozó, illetve a központosított közbeszerzési eljáráshoz önként csatlakozó szervezeteknél ”Meglévő Oracle szoftverlicencek bővítése, kiegészítése, valamint kapcsolódó terméktámogatási szolgáltatások biztosítása” tárgyában. Az eljárás tárgya szerinti 1 db ellátási csomag tételes szolgáltatáslistáját a műszaki leírás szerinti 1197 db árlista sor képezi. A KM megkötését követően megvalósításra kerülő egyedi beszerzések konkrét mennyisége és - a KM részét képező elemekből összeállított - konkrét tárgya a KM megkötését követően, a verseny újranyitás során kerül meghatározásra a 2015. évi CXLIII. törvény (továbbiakban: Kbt.) 105. § (2) bek. c) pontja alapján.
Határidő
Az ajánlatok beérkezésének határideje 2024-04-22.
A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2024-03-22.
Szállítók
A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:
Ajánlati felhívás (2024-03-22) Objektum A közbeszerzés hatálya
Cím: Meglévő Oracle licencek bővítése, kieg. (OLIC24)
Hivatkozási szám: EKR000158772024
Rövid leírás:
Központosított közbeszerzési keretmegállapodás (továbbiakban: KM) kötése a kormányzati informatikai beszerzések
központosított közbeszerzési rendszeréről szóló 301/2018 (XII.27.) Korm.rendelet (továbbiakban: DKÜ Kr.) hatálya alá tartozó, illetve a központosított közbeszerzési eljáráshoz önként csatlakozó szervezeteknél ”Meglévő Oracle szoftverlicencek bővítése, kiegészítése, valamint kapcsolódó terméktámogatási szolgáltatások biztosítása” tárgyában.
Az eljárás tárgya szerinti 1 db ellátási csomag tételes szolgáltatáslistáját a műszaki leírás szerinti 1197 db árlista sor képezi.
A KM megkötését követően megvalósításra kerülő egyedi beszerzések konkrét mennyisége és - a KM részét képező elemekből összeállított - konkrét tárgya a KM megkötését követően, a verseny újranyitás során kerül meghatározásra a 2015. évi CXLIII. törvény (továbbiakban: Kbt.) 105. § (2) bek. c) pontja alapján.

Szerződés típusa: Szolgáltatások
Termékek/szolgáltatások: Szoftverellátási szolgáltatások📦
Becsült érték héa nélkül: 21 840 000 000 HUF 💰
Információk a tételekről
Az ajánlatok legfeljebb a következő tételekre nyújthatók be: 1
Leírás
Belső azonosító: EKR000158772024/1
A beszerzés leírása:
1. Meglévő Oracle szoftverlicencek bővítése, kiegészítése, valamint a szoftverlicencekhez kapcsolódó terméktámogatási szolgáltatások biztosítása tárgyban 1 db ellátási csomag, a műszaki leírásban előírtak és az ajánlatkérő (továbbiakban: AK) által rendelkezésre bocsátott Közbeszerzési Dokumentumok (s annak részét képező .xlsx fájl) szerint (keretösszeg: 16 800 000 000 HUF).
Az egyenértékűség feltétele:
- Szoftverlicencek esetén egyenértékű a termék, ha az ajánlattevő által igazolható, hogy a szoftverlicenc az Érintett Szervezetek által használt, meglévő szoftver- és hardverkörnyezetbe teljeskörűen, egyéb eszközök, fejlesztések, szolgáltatások igénybevétele nélkül beilleszthető és működőképes.
- Terméktámogatás esetén, hogy a szolgáltatás-nyújtás körében olyan javítások is elvégezhetőek legyenek, amelyek csak az eredeti termék/szoftver forráskódjának módosításával valósíthatók meg, s ezáltal az Érintett Szervezet által használt rendszer vonatkozásában biztosítható a megfelelő működés. Nem egyenértékű a szolgáltatás, ha a működés csak az eredeti szoftver jogosulatlan megváltoztatásával, megkerülésével, vagy egyéb jogsértő vagy az informatikai biztonságot sértő módon valósítható meg általa.
A Kbt. 3. § 18. pontja szerinti értelmező rendelkezéssel összhangban a mennyiség a KM megkötésére irányuló jelen eljárásban a keretösszeggel jellemezhető. (A KM megkötését követően megvalósításra kerülő egyedi beszerzések konkrét mennyisége a verseny újranyitások során kerül meghatározásra.)
Valamennyi árlista sorra kötelező az ajánlattétel. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet arra, hogy a tételes árlistában szereplő szolgáltatások ellenértéke egyetlen tétel esetében sem lehet 0 (nulla) Ft, tekintettel arra, hogy a Kbt. 3. § 24. pontja alapján jelen közbeszerzési eljárás eredményeképpen megkötendő közbeszerzési szerződés visszterhes szerződés.
Ajánlattevőnek (továbbiakban: AT) a megajánlott licencek vonatkozásában licencértékesítési jogosultsággal kell rendelkeznie a megalapozott ajánlattétel érdekében.
2. Az eljárás több AT-vel történő KM megkötésére irányul. [Kbt.104.§ (3)] Az egyedi szerződések megkötésére a Kbt.105.§ (2) bek.c) pontja szerint kerülhet sor.
3. AK alkalmazza a Kbt.81. § (5) bekezdését. A Kbt. 81. § (5) bek. alapján AK az ajánlatok bírálatát - az egységes európai közbeszerzési dokumentumban (továbbiakban: EEKD) foglalt nyilatkozat alapján - az ajánlatok értékelését követően végzi el. AK keretszám szerinti legkedvezőbb és az azt követő további 1 legkedvezőbb ajánlatot benyújtó AT vonatkozásában végzi el a bírálatot.
4. AK a jelen KM megkötésére irányuló eljárásban a Kbt.76.§(2) bekezdésének a) pontja szerinti legalacsonyabb ár szempontját alkalmazza figyelemmel arra, hogy AK a KD-ban konkrétan meghatározta valamennyi termék és szolgáltatás típus valamennyi releváns minőségi és műszaki paraméterét, ennek megfelelően AK igényeinek csak ezen követelmények szerinti eszközök felelnek meg, így a gazdaságilag legelőnyösebb ajánlat kiválasztását a műszaki dokumentumokban foglaltakon túl további minőségi jellemzők nem, csak a legalacsonyabb ár értékelése szolgálja. A KM alapján történő közbeszerzés megvalósítása során az ajánlatok értékelésekor szintén a Kbt.76.§(2) bekezdésének a) pontja szerinti, legalacsonyabb ár szempontja kerül alkalmazásra.
Az összehasonlítás alapját az AT által a 1197 darab szolgáltatássorra megajánlott ÁFA nélkül számított összesített nettó ajánlati ár képezi.
5. AK a Kbt.75.§ (6) bek. alapján megadja, hogy az eljárásban alkalmazza a Kbt.75.§(2) bek.e) pontját. Továbbá Ajánlatkérő az eljárást a Kbt. 104. § (5) bekezdésében foglaltak alapján eredménytelennek nyilvánítja, amennyiben csak egy érvényes ajánlatot nyújtottak be.
6. A megkötendő KM alapján nem történhet alkalmazásfejlesztés, tekintettel arra, hogy jelen közbeszerzési eljárásnak az nem tárgya.
7. A KM alapján verseny újranyitásával megvalósuló beszerzés a Kbt. 53. § (5)-(6) bek. szerinti feltételes közbeszerzésként is történhet, ez esetben az Érintett Szervezet köteles a verseny újranyitás ajánlattételi felhívásában ismertetni a Kbt. 53. § (5)-(6) bek. szerinti körülményt.

További információk:
A megkötött KM alapján a beszerzések az Érintett Szervezetek igényeitől függően az EU Alapokból is megvalósulhatnak, figyelemmel a Kbt. 53. § (6) bekezdésben előírtakra.
A Kbt. 135. § (5) bekezdésének megfelelően a megkötendő egyedi szerződések esetén felek az ellenszolgáltatás részletekben történő teljesítésében állapodhatnak meg, ha a szerződés jellege miatt ez tényszerűen indokolt.

Magyarország, az Érintett Szervezetek székhelyei, telephelyei, illetve az általuk kijelölt magyarországi teljesítési helyek.
Ország: Magyarország 🇭🇺
A teljesítés helye: Budapest
🏙️
Időtartam: 24 hónap
További információk a megújításról:
AK döntése alapján a KM a 24 hónapos szerződéskötési időtartam alatt 1 alkalommal 6 hónappal meghosszabbítható azzal, hogy a meghosszabbítás időtartamára vonatkozó keretösszeg-emelkedés a keretösszeg 30 %-a. (Lásd KM-tervezet).
Szerződéskötési időszak (24 hónap): amely alatt az egyedi szerződések megköthetők;
Szerződés teljesítési időszak (48 hónap): a szerződéskötési időszakban megkötött egyedi szerződések teljesítése;
Elszámolási időszak (3 hónap): a teljesítésekkel kapcsolatos teljesítésigazolások és elszámolások, valamint a KM teljesítésével kapcsolatos egyéb elszámolások időszaka.

Információk a lehetőségekről
Opciók ✅
A lehetőségek leírása:
A felhívás II.2.7) pontja szerint a keretösszeg 30 %-kal növelhető. (A Kbt. 3. § 18. pontja szerinti értelmező rendelkezéssel összhangban a mennyiség a KM megkötésére irányuló jelen eljárásban a keretösszeggel jellemezhető.)
Díjazási kritériumok
Ár ✅ Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0001
Eljárás Az eljárás típusa
Nyílt eljárás ✅
Jogalap: 2014/24/EU irányelv
Adminisztratív információk
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések beérkezésének határideje: 2024-04-22 15:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei: 2024-04-22 17:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei (hely): Az ajánlatok felbontása elektronikusan történik az EKR-ben (https://ekr.gov.hu/). Az elektronikus bontás szabályait az Kbt. 68. § (1b) bekezdése tartalmazza.
Az ajánlatok felbontásának feltételei (Tájékoztatás a felhatalmazott személyekről és a felbontási eljárásról): Irányadó az EKR Kr.15. § (2)-(3), illetve a Kbt. 68. §-a.
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Minimális időtartam, amely alatt az ajánlattevőnek fenn kell tartania az ajánlatot: 2 hónap Keretmegállapodásra vagy dinamikus beszerzési rendszerre vonatkozó információk
Keretmegállapodás egyetlen üzemeltetővel ✅ A közbeszerzési eljárás feltételei
Meg kell adni a szerződés teljesítésére kinevezett személyzet tagjainak nevét és szakmai képesítését
Megnyitás dátuma: 2024-04-22 17:00:00 📅
Hely:
Az ajánlatok felbontása elektronikusan történik az EKR-ben (https://ekr.gov.hu/). Az elektronikus bontás szabályait az Kbt. 68. § (1b) bekezdése tartalmazza.
További információk: Irányadó az EKR Kr.15. § (2)-(3), illetve a Kbt. 68. §-a.
Elektronikus számlázás: Kötelező
Elektronikus rendelés lesz használatos ✅
Elektronikus fizetést használnak ✅
A szerződés teljesítési feltételeket tartalmaz ✅
Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk Műszaki és szakmai képességek
A kiválasztási kritériumok listája és rövid leírása:
M1. Szakember: Az alkalmassági feltételnek való megfelelés ellenőrzését AK 2 körben végzi:
1. körben az EEKD alapján;
2. körben a Kr. szerinti igazolások és nyilatkozatok benyújtására a Kbt.69. § (4)-(7) bekezdése alapján felhívott gazdasági szereplők által benyújtott igazolások alapján. AT és az alkalmasság igazolásában részt vevő gazdasági szereplő a Kr. 5.§ (1) bekezdése értelmében az EEKD benyújtásával igazolja előzetesen az alkalmassági feltételeknek való megfelelést.
AK a Kr. 2. § (5) bekezdése alapján az alkalmassági követelmények előzetes igazolására elfogadja gazdasági szereplő egyszerű nyilatkozatát azzal, hogy gazdasági szereplőnek elegendő az EEKD IV. részének „α” (alfa) szakaszát kitölteni. Felhívjuk a figyelmet a Kr. 3. §-ában foglaltakra
M1. A Kr. 21. § (3) bekezdésének b) pontja alapján az AK által a Kbt.69. § (4)-(7) bekezdése alapján az alkalmassági követelményekre vonatkozó igazolások benyújtására felhívott gazdasági szereplőnek be kell nyújtani azoknak a szakembereknek a megnevezését, képzettségük (szakmai minősítésük) és jogviszonyuk ismertetését tartalmazó nyilatkozatot, akiket be kíván vonni a teljesítésbe. A megjelölt szakemberek vonatkozásában nyújtsa be a képzettséget igazoló okirat(ok) egyszerű másolatát, valamint a megjelölt szakemberek vonatkozásában csatolandó a szakember saját kezűleg aláírt rendelkezésre állási nyilatkozata, amennyiben a megjelölt szakember nem az AT munkavállalója.
AT-nek a műszaki-szakmai alkalmasság igazolása tekintetében a Kbt. 65.§, 67.§ és 69.§-ában valamint a Kr. 21. §-ában foglaltak alapján kell eljárnia. A Kbt. 69. § (4) bekezdésben foglaltak alapján a kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezetnek csak az alkalmassági követelmények tekintetében kell az igazolásokat benyújtani. Az alkalmasság a Kbt.65. § (6), (7), (9), (11) bekezdései szerint is igazolható. A csatolt nyilatkozat(ok)ból, illetve igazolás(ok)ból egyértelműen ki kell derülni az előírt alkalmassági minimum követelményeknek történő megfelelésnek. A Kbt. 65.§ (6) bek. alapján az előírt alkalmassági követelménynek a közös AT-k együttesen is megfelelhetnek, továbbá szintén elegendő, ha az alkalmassági követelménynek a közös AT-k egyike felel meg. A Kbt. 67. § (3) bekezdése alapján a kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet az előírt igazolási módokkal azonos módon köteles igazolni az adott alkalmassági feltételnek történő megfelelést.
M1. Alkalmas ajánlattevő, közös ajánlattevő, ha rendelkezik legalább 1 fő, minimum Oracle Certified Professional (OCP) szintű (vagy azzal egyenértékű) képzettséggel rendelkező szakemberrel a közbeszerzési projektirodai feladatok támogatásához.
Ajánlatkérő az Oracle Certified Master (OCM) és az Oracle Certified Expert (OCE) képzettségeket is elfogadja az egyenértékűségi elvre tekintettel.
A kiválasztási kritériumok listája és rövid leírása

A szerződéssel kapcsolatos feltételek
A szerződés teljesítésének feltételei:
AK a Kbt. 134.§ (6) bekezdés a) pontjában foglaltak szerint 8 000 000,- Ft adatszolgáltatási biztosítékot kér.
Az egyedi szerződésekben kiköthető biztosítékokat és rendelkezéseket, valamint az ellenérték kiegyenlítésével kapcsolatos rendelkezéseket a KM tartalmazza.
Irányadók: Kbt. 27/A.§, Kbt.135.§, Kbt.136.§, Ptk.6:130.§(1)-(2) bek.
EU forrás felhasználása és szállítói finanszírozás esetén az előleg biztosítása a 272/2014. (XI. 5.) Kr. 119. § alapján történhet.
Vonatkozó jogszabályok különösen: Kbt.; 2007. évi CXXVII. tv; 2013. évi V. tv; 2017. évi CL tv; 2011. évi CXCV. tv; DKÜ Kr.; 424/2017. (XII.19.) Korm.rendelet (továbbiakban: EKR Kr.) .); 272/2014. (XI. 5.) Korm. rendelet; 256/2021. (V. 18.) Korm. rendelet; 373/2022. (IX. 30.) Korm. rendelet.

Részvételi feltételek
Kizárási ok:
A közbeszerzési eljárásban való részvételből fakadó összeférhetetlenség
A nemzeti törvények értelmében a csődhöz hasonló helyzet
A verseny torzítását célzó megállapodás más gazdasági szereplőkkel
+ még 17
Adó- és vámfizetési kötelezettség
Bűnszervezetben való részvétel
Csalás
Csőd
Csődegyezség hitelezőkkel
Felszámoló által kezelt vagyon
Fizetésképtelenség
Gyermekmunka és az emberkereskedelem más formái
Hamis nyilatkozatot tettek, nem tudtak információt nyújtani, nem tudták benyújtani a kért dokumentumokat, és bizalmas információkat kaptak az eljárásról
Korrupció
Közvetlen vagy közvetett részvétel a közbeszerzési eljárás előkészítésében
Lejárat előtti megszüntetés, kártérítési követelés vagy egyéb hasonló szankciók
Pénzmosás vagy terrorizmus finanszírozása
Terrorista bűncselekmény vagy terrorista tevékenységekkel összefüggő bűncselekmény
Az eljárásban nem lehet AT, alvállalkozó és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, akivel szemben a Kbt.62. § (1)-(2) bekezdéseiben meghatározott kizáró okok bármelyike fennáll.
Öntisztázás: a Kbt.64.§(1)-(2) bek. alapján.
A Kbt. 74.§(1) b) értelmében az AK-nek ki kell zárnia az eljárásból azt az AT-t, alvállalkozót vagy az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezetet, aki vagy amely részéről a kizáró ok az eljárás során következett be.
Előzetes igazolási mód (ajánlatban benyújtandó):
A kizáró okok fenn nem állását a 321/2015.(X. 30.) Korm. rendelet (továbbiakban: Kr.) 1-4.§ rendelkezései szerint kell igazolni.
Az AT és az alkalmasság igazolásában részt vevő gazdasági szereplő a Kr. 4. § (1) bekezdése alapján, az EEKD kitöltésével köteles előzetesen igazolni, hogy nem tartozik a Kbt.62.§ (1)-(2) bekezdésének hatálya alá.
A Kr. 3.§ (3),(5) bekezdései alapján az alkalmasság igazolásában résztvevő szervezetek és a közös AT-k vonatkozásában, a nevükben eljárni jogosult képviselő külön-külön tölti ki az EEKD űrlapot az EKR rendszerben.
A Kr. 2. § (3) bekezdés a) pontjára tekintettel az EEKD űrlapon az AT-nek fel kell tüntetnie az ajánlat benyújtásakor már ismert alvállalkozókat, amelyeknek a kapacitásaira nem támaszkodik.
A Kr. 15. § (1) bekezdése alapján az AT az alkalmasság igazolásában részt vevő alvállalkozó vagy más szervezet vonatkozásában csak az egységes európai közbeszerzési dokumentumot köteles benyújtani az előírt kizáró okok hiányának igazolása érdekében. Az alkalmasság igazolásában részt vevő alvállalkozó tekintetében az egységes európai közbeszerzési dokumentum benyújtásával az AT eleget tesz a Kbt. 67. § (4) bekezdése szerinti nyilatkozati kötelezettségének.
A Kr. 15. § (1) bekezdése alapján azon alvállalkozók tekintetében, amelyek nem vesznek részt alkalmasság igazolásában az AT a Kbt.67.§ (4) bekezdése szerinti nyilatkozatot nyújt be az EKR-ben biztosított űrlap kitöltésével.
Igazolási mód (igazolásra felhívás esetén benyújtandó):
AK által a Kbt.69. § (4)-(7) bekezdése alapján a kizáró okok igazolására felhívott Magyarországon letelepedett AT esetén a Kr. 4. §, a 8. § és 9. § b) pont, illetve nem Magyarországon letelepedett AT esetén, a 4. §, a 10. § és a 11. § b) pont alapján kell igazolnia, hogy nem tartozik a Kbt.62.§ (1)-(2) bekezdésében meghatározott kizáró okok hatálya alá, figyelemmel a Kr. 12-14. § és 16. §-ban foglaltakra is.
A Kbt.69. § (11a) bekezdése alapján AT nyilatkozhat AK egy korábbi közbeszerzési eljárásában az EKR-ben elektronikus úton már benyújtott igazolás figyelembevételéről.
AK felhívja az AT figyelmét a Kbt. 62. § (7) bekezdésében és a Kr.18. §-ában foglaltakra.
Az ajánlatban AT-nek nyilatkoznia kell folyamatban levő változásbejegyzési eljárásról, nemleges tartalom esetén is (EKR űrlap kitöltésével). Folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás esetében az AT az ajánlathoz köteles csatolni a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet és az annak érkezéséről a cégbíróság által megküldött igazolást.

Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdéseiben és a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1. § - 16. §-aiban rögzítettek szerint.

Terrorista bűncselekmények vagy terrorista tevékenységekhez kapcsolódó bűncselekmények
Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdéseiben és a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1. § - 16. §-aiban rögzítettek szerint.
Pénzmosás vagy terrorizmus finanszírozása
Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdéseiben és a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1. § - 16. §-aiban rögzítettek szerint
Gyermekmunka és az emberkereskedelem más formái
Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdéseiben és a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1. § - 16. §-aiban rögzítettek szerint.
Adófizetés elmulasztása
Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdéseiben és a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1. § - 16. §-aiban rögzítettek szerint.
Társadalombiztosítási járulékfizetés elmulasztása
Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdéseiben és a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1. § - 16. §-aiban rögzítettek szerint
Csődeljárás
Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdéseiben és a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1. § - 16. §-aiban rögzítettek szerint.
Fizetésképtelenség
Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdéseiben és a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1. § - 16. §-aiban rögzítettek szerint.
Csődegyezség a hitelezőkkel
Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdéseiben és a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1. § - 16. §-aiban rögzítettek szerint
A nemzeti törvények értelmében a csődhöz hasonló helyzet
Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdéseiben és a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1. § - 16. §-aiban rögzítettek szerint.
Felszámoló által kezelt vagyon
Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdéseiben és a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1. § - 16. §-aiban rögzítettek szerint.
Üzleti tevékenység felfüggesztése
Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdéseiben és a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1. § - 16. §-aiban rögzítettek szerint.
A verseny torzítását célzó megállapodás más gazdasági szereplőkkel
Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdéseiben és a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1. § - 16. §-aiban rögzítettek szerint.
A közbeszerzési eljárásban való részvételből fakadó összeférhetetlenség
Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdéseiben és a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1. § - 16. §-aiban rögzítettek szerint.
Közvetlen vagy közvetett részvétel a közbeszerzési eljárás előkészítésében
Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdéseiben és a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1. § - 16. §-aiban rögzítettek szerint.
Lejárat előtti megszüntetés, kártérítési követelés vagy egyéb hasonló szankciók
Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdéseiben, a Kbt. 63. § (1) bekezdés c) pontjában és a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1. § - 16. §-aiban rögzítettek szerint.
Megtévesztés, információ visszatartása, képtelenség a szükséges iratok benyújtására, bizalmas információk megszerzése
Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdéseiben és a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1. § - 16. §-aiban rögzítettek szerint.
Tisztán nemzeti kizárási okok
Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdéseiben és a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1. § - 16. §-aiban rögzítettek szerint.
Ajánlatkérő hatóság Név és címek
Név: Digitális Kormányzati Ügynökség Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 26698180241
Postacím: Váci Út 37.
Postai irányítószám: 1134
Postai város: Budapest
Régió: Budapest
🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
Kapcsolattartó pont: Vígh Vanda
E-mail: vigh.vanda@dkuzrt.hu📧
Telefon: +36 303423536📞
URL: https://dkuzrt.hu/🌏
Csoportvezető ✅
A vevő profiljának címe: https://dkuzrt.hu/🌏 Az ajánlatkérő szerv típusa
Közjogi intézmény
Fő tevékenység
Általános közszolgáltatások
Tájékoztatás a közös beszerzésről
A szerződést egy központi beszerző szerv ítéli oda ✅ Kommunikáció
Dokumentumok URL címe: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR000158772024/reszletek🌏
Részvétel URL: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR000158772024/reszletek🌏
Az uniós alapok azonosítója: Uniós finanszírozás esetén az Érintett Szervezet köteles a KM alapján megküldött felhívásban/ megjelölni az uniós projektre vagy programra vonatkozó adatokat.
Uniós alapok további adatai:
Uniós finanszírozás esetén az Érintett Szervezet köteles a KM alapján megküldött felhívásban/ megjelölni az uniós projektre vagy programra vonatkozó adatokat.
Beszerzési dokumentum nyelve: magyar 🗣️
Elektronikus benyújtás: Kötelező
Kiegészítő információk További információk
1. A részekre történő ajánlattétel biztosítása nem lehetséges, tekintettel arra, hogy az Érintett Szervezeteknél rendelkezésre álló Oracle szoftverlicenc-fajták és támogatási igények sokféle kombinációja nem teszi lehetővé a licencek és terméktámogatási szolgáltatások megbontását, továbbá az a központosított közbeszerzés szállítója által működtetendő ügyfélkiszolgálási modell szempontjából gazdaságilag is észszerűtlen lenne. Ajánlatkérő az egyes érintett szervezeti igényekre is figyelemmel oly módon határozta meg a közbeszerzés tárgyát és mennyiségét, hogy az eljárásban érdekelt gazdasági szereplők körét esetleges további közbeszerzési részek kialakítása érdemben nem bővítené tekintettel arra, hogy a piaci szereplők által biztosítandó szolgáltatási portfólióban jellemzően elérhető szolgáltatás típusok képezik jelen eljárás tárgyát. Továbbá a licencek, illetve a terméktámogatási szolgáltatások mesterséges szétbontásával sem változna a teljesítésre képes gazdasági szereplők köre, hiszen a szétbontott részek esetén is ugyanolyan alkalmassági követelményeknek kellene megfelelnie az ajánlattevőnek, továbbá az összes lehetséges rész vonatkozásában ugyanolyan értékesítési jogosultsággal kell rendelkeznie az ajánlattevőnek. Ennek következtében a részekre bontás nem segítené elő a kis- és középvállalkozásoknak a közbeszerzésben való még szélesebb körű részvételét, piacra jutási lehetőségét, ellenben egyes érintett szervezeti azonos licenckonstrukcióhoz tartozó beszerzések csak több közbeszerzés alapján lennének megvalósíthatók, miközben az a licencbeadás szempontjából is akadályba ütközhetne. AK jelen beszerzéstől elkülönülő licencbeszerzési, megújítási és szoftvertámogatási szolgáltatásokat külön közbeszerzési eljárás keretében kívánja beszerezni, ennek megfelelően jelen közbeszerzési eljárás kapcsán nincs olyan funkcionális/gazdasági/területi, vagy egyéb szempont, mely alkalmas lehet önálló közbeszerzési rész(ek) definiálására.
2. A Kbt. 104. § (4) bekezdésében foglaltak alapján AK rögzíti, hogy a DKÜ Kr. 1. § (2) bekezdése szerinti szervekkel (Érintett szervezetekkel) azonosítja a KM-ban részes AT-vel szerződéskötésre jogosult szervezetek körét, figyelemmel az alábbiakra:
A DKÜ Kr. 1. § (2) bekezdés eb) pontja szerinti szervezetek abban az esetben jogosultak a KM alapján szerződéskötésre, amennyiben az AK 2/2023-as felhívása szerinti határidőig önként csatlakozóként regisztráltak.
3. Minden kommunikáció és az ajánlatok benyújtása is az EKR-ben (ekr.gov.hu) történik figyelemmel a Kbt. 40.§(1) bek.-ben foglaltakra. Az EKR használatához az EKR Kr. 6.§-a szerinti regisztráció szükséges. Az EKR üzemeltetését és fenntartását – a 13/2021. (XI.29.) MvM rendelet alapján – az Új Világ Nonprofit Szolgáltató Kft. végzi (http://ujvilag.gov.hu). Az EKR használatával kapcsolatos útmutató elérhető: https://ekr.gov.hu/portal/tamogatas.
4. Az AK az EKR-ben elektronikus úton tett nyilatkozat képviseleti jogának és a közös AT-kre vonatkozó képviseleti jog megfelelőségét a Kbt. 35.§ (2a) bekezdése alapján vizsgálja.
5. A KM alapján az egyedi szerződések megkötésére a Kbt. 105.§ (2) bekezdés c) pontjában foglalt módon kerülhet sor.
6. AK AT és a közös ajánlatot tevő nyertesek részére gazdálkodó szervezet létrehozását nem teszi lehetővé.
7. AK a Kbt. 65.§ (1) bekezdése alapján gazdasági és pénzügyi alkalmasságra vonatkozó alkalmassági feltételt nem ír elő.
8. Az ajánlatnak tartalmaznia kell (Közös) AT nyilatkozatát a Kbt.66.§(2) és a Kbt.67.§(4) szerint. AK előírja a Kbt.66.§(6), Kbt. 65.§(7) szerinti információk ajánlatban történő feltüntetését (nemleges nyil. esetén is). A Kbt. 66.§(5) alapján a Kbt.68.§(4) szerinti tart. felolvasólapot szükséges csatolni, a Kbt.41/A. § alapján, elektronikus űrlap kitöltésével. Az ajánlatnak tartalmaznia kell az AT, közös AT-k esetében a képviseleti jogosultság igazolására vonatkozó dokumentumokat a KD-ban részletezettek szerint. AK felhívja a figyelmet a Ptk. 3:30.§(3)-ban és a Közbeszerzési Döntőbizottság D.27/2021. sz. határozatában foglaltakra.
9. AK a Kbt.71.§-a szerint biztosít hiánypótlást, figyelembe véve az EKR Kr. 11.§ (2) és (3) bekezdéseit. A Kbt. 71.§ (6) esetén (korábban nem szereplő gazdasági szereplő bevonása) AK teljes körű hiánypótlási lehetőséget biztosít.
10. A Kr. 30.§ (4) bek.-ben foglaltakra tekintettel felhívjuk a figyelmet, hogy az AK az alkalmasság feltételeit és igazolását a minősített AT-k jegyzékéhez képest szigorúbban határozta meg a felhívás III. 1.3) M1. pontjában.
11. Az ajánlatban nyilatkozni kell a megajánlott licencek licencértékesítési jogosultságának meglétéről. Az ajánlatban megjelölt szakember(ek) vonatkozásában csatolandó a szakember nyilatkozata a KD-ban foglalt GDPR tájékoztatás megismeréséről.
12. Nyertes AT-nek a szerződéskötés feltételeként nyilatkoznia kell, hogy átlátható szervezetnek minősül, továbbá a KM alatt a licenc értékesítéséhez/szolgáltatás nyújtásához partneri megfeleléssel (vagy a nyertes ajánlat tekintetében egyenértékű megfeleléssel) kell rendelkeznie: Oracle partneri minősítés (OPN); Oracle Master Distribution Agreement (MDA) szerződés; Public Sector Addendum (PSADD) melléklet. Továbbá a Szállítónak (konzorcium esetén valamelyik tagnak) rendelkeznie kell: Cloud Services Distribution Addendum (CSDA) melléklet; Public Sector Addendum to Cloud Services Distribution Addendum (PSADD to CSDA) melléklet.
13. FAKSz neve és lajstromszáma, Vígh Vanda, 01425, dr. Kun Dávid, 01119.
14. AK ajánlati biztosíték nyújtását nem írja elő.
15. A KM hatálya alatti beszerzések finanszírozásához szükséges fedezet a központosított közbeszerzés Érintett Szervezetei költségvetésében áll rendelkezésre, kivéve a Kbt.53.§(6) bek.-ben foglalt, EU támogatásra irányuló pályázat benyújtása esetében.
16. AK a felhívás IV.2.6) pontjában az ajánlattételi határidő lejártától számítottan 60 napot ért.
17. Az ajánlatot az EKR által biztosított űrlapok kivételével .pdf; .doc; .docx; .gif; .jpeg; .jpg; .tif; .png; .zip; .xls; .xlsx; .odt; .odf formátumok valamelyikében lehet benyújtani. A részletes ajánlatot tartalmazó szolgáltatás- és árlista (szerkeszthetően) csak .xlsx formátumban nyújtandó be, a rendelkezésre bocsátott részletes ajánlat sablon szerint! A Kbt.41/A.-41/B.§ alapján a benyújtandó elektronikus dokumentumokkal kapcsolatos részletes műszaki, tartalmi és formai követelményeket a KD tartalmazza.
18. AK az ajánlattétel megkönnyítése érdekében az EKR-ben meglévő, illetve szerkesztett elektronikus űrlapok mellett további nyilatkozatmintákat bocsát az AT-k rendelkezésére ugyanakkor felhívja a figyelmet, hogy ezen minták (tehát az EKR-ben meglévő, illetve szerkesztett elektronikus űrlapok melletti további nyilatkozatminták) használata nem kötelező, mert az AT-k saját nyilatkozatmintáit is jogosult használni. AK a nyilatkozatmintákban adott esetben meglévő elírások, illetve inkonzisztenciák tekintetében nem vállal felelősséget.
19. Az eljárás és az ajánlattétel nyelve magyar. AK csak a magyar nyelvű, vagy magyar nyelvre lefordított iratokat, dokumentumokat veszi figyelembe az ajánlatok elbírálása és értékelése során. AK a Kbt.47.§(2) alapján a nem magyar nyelven benyújtott dokumentumok AT általi fordítását is elfogadja, AT nem köteles a 24/1986.(VI. 26.)MT rendelet szerinti – az Országos Fordító és Fordításhitelesítő Iroda által készített – hiteles fordítás készíttetésére. Az eljárás során mindennemű közlés magyar nyelven történik, kommunikáció semmilyen más nyelven nem fogadható el. A fordítás tartalmának helyességéért AT felel. AT-nek nyilatkoznia kell a fordítás megfelelőségéről. AK elfogadja az eredetileg 2 nyelven készült nyilatkozatokat, iratokat, igazolásokat is, amennyiben az egyik magyar nyelven készült.
20. Kbt.73.§(5): AK a KD-ban közli azon szervezetek nevét, amelyektől AT tájékoztatást kaphat a Kbt.73.§(4) szerinti követelményekről, amelyeknek a teljesítés során meg kell felelni.
21. Felhívásban, KD-ben valamennyi órában megadott határidő alatt az EKR rendszerideje értendő.
22. AK tájékoztatja a gazdasági szereplőket, hogy a DKÜ Zrt. adatkezelési tájékoztatója a https://dkuzrt.hu/wp-content/uploads/2021/04/DKU_Zrt_adatkezelesi_tajekoztato_202104.pdf oldalon érhető el.
23. (Közös) AT-(k)nek az ajánlatban nyilatkoznia/nyilatkozniuk kell az ukrajnai helyzetet destabilizáló orosz intézkedések miatt hozott korlátozó intézkedésekről szóló 833/2014/EU rendelet módosításáról szóló, 2022/576 EU rendelet 1. cikk 23. pontja nyomán életbe lépett, 833/2014/EU rendelet 5k. cikk szerinti tilalom vonatkozásában. Részletesen a KD-ban, Nyilatkozatmintákban.
24. (Közös) AT-(k)nek az ajánlatban nyilatkoznia/nyilatkozniuk szükséges az ajánlati árak vonatkozásában.
25. A karakterkorlátra tekintettel a KD további előírásokat tartalmaz.

Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Nemzeti nyilvántartási szám: 15329190-2-41
Postacím: Riadó u. 5
Postai irányítószám: 1026
Postai város: Budapest
Régió: Budapest
🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: dontobizottsag@kt.hu📧
Telefon: +36 18828592📞
Fax: +36 18828593 📠
URL: https://kozbeszerzes.hu🌏 Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni Mint: Felülvizsgálati testület Felülvizsgálati eljárás
Pontos információ a felülvizsgálati eljárások határidejéről (határidejeiről): Kbt. 148. §-a szerint.
Információk az elektronikus munkafolyamatokról
Elektronikus számlázást fogadunk el
Forrás: OJS 2024/S 060-178613 (2024-03-22)
Ajánlati felhívás (2024-04-19) Objektum A közbeszerzés hatálya
Becsült érték héa nélkül: 21 840 000 000 HUF 💰
Eljárás Adminisztratív információk
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések beérkezésének határideje: 2024-05-06 15:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei: 2024-05-06 17:00:00 📅
Keretmegállapodásra vagy dinamikus beszerzési rendszerre vonatkozó információk
A résztvevők maximális száma: 5
A közbeszerzési eljárás feltételei
Megnyitás dátuma: 2024-05-06 17:00:00 📅
Változások Az eredeti közleményben javítandó szöveg
Szekciószám: PROCEDURE Új érték
Szöveg:
A(z) IV.2.2) Ajánlatok vagy részvételi kérelmek benyújtásának határideje, dátum, helyi idő (BT-131,BT-1311) mezőben a következő változás történt:
A következő helyett: Mon Apr 22 15:00:00 CEST 2024
Helyesen: Mon May 06 15:00:00 CEST 2024
Az eredeti közleményben javítandó szöveg
Tétel azonosító száma: LOT-0001 Új érték
Szöveg:
A(z) IV.2.7) Az ajánlatok felbontásának feltételei, dátum, helyi idő (BT-132) mezőben a következő változás történt:
A következő helyett: Mon Apr 22 17:00:00 CEST 2024
Helyesen: Mon May 06 17:00:00 CEST 2024
Egyéb kiegészítő információk
A Kbt. 52. § (4) bekezdés b) pontja alapján az egyéb közbeszerzési dokumentumok és az ajánlattételi határidő módosul.
A változtatás fő oka: Frissített információ
Tájékoztatás módosításokról
Az előző hirdetmény módosítandó változata: 178613-2024
Forrás: OJS 2024/S 079-236188 (2024-04-19)
Ajánlati felhívás (2024-05-06) Objektum A közbeszerzés hatálya
Becsült érték héa nélkül: 21 840 000 000 HUF 💰
Eljárás Adminisztratív információk
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések beérkezésének határideje: 2024-05-15 15:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei: 2024-05-15 17:00:00 📅
A közbeszerzési eljárás feltételei
Megnyitás dátuma: 2024-05-15 17:00:00 📅
Változások Az eredeti közleményben javítandó szöveg
Szekciószám: PROCEDURE Új érték
Szöveg:
A(z) IV.2.2) Ajánlatok vagy részvételi kérelmek benyújtásának határideje, dátum, helyi idő (BT-131,BT-1311) mezőben a következő változás történt:
A következő helyett: Mon May 06 15:00:00 CEST 2024
Helyesen: Wed May 15 15:00:00 CEST 2024
Az eredeti közleményben javítandó szöveg
Tétel azonosító száma: LOT-0001 Új érték
Szöveg:
A(z) IV.2.7) Az ajánlatok felbontásának feltételei, dátum, helyi idő (BT-132) mezőben a következő változás történt:
A következő helyett: Mon May 06 17:00:00 CEST 2024
Helyesen: Wed May 15 17:00:00 CEST 2024
Egyéb kiegészítő információk
A Kbt. 52. § (4) bekezdés b) pontja alapján az egyéb közbeszerzési dokumentumok és az ajánlattételi határidő módosul.
A változtatás fő oka: Frissített információ
Tájékoztatás módosításokról
Az előző hirdetmény módosítandó változata: 236188-2024
Forrás: OJS 2024/S 089-270656 (2024-05-06)
Ajánlati felhívás (2024-05-15) Objektum A közbeszerzés hatálya
Becsült érték héa nélkül: 21 840 000 000 HUF 💰
Eljárás Adminisztratív információk
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések beérkezésének határideje: 2024-05-28 15:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei: 2024-05-28 17:00:00 📅
A közbeszerzési eljárás feltételei
Megnyitás dátuma: 2024-05-28 17:00:00 📅
Változások Az eredeti közleményben javítandó szöveg
Szekciószám: PROCEDURE Új érték
Szöveg:
A(z) IV.2.2) Ajánlatok vagy részvételi kérelmek benyújtásának határideje, dátum, helyi idő (BT-131,BT-1311) mezőben a következő változás történt:
A következő helyett: Wed May 15 15:00:00 CEST 2024
Helyesen: Tue May 28 15:00:00 CEST 2024
Az eredeti közleményben javítandó szöveg
Tétel azonosító száma: LOT-0001 Új érték
Szöveg:
A(z) IV.2.7) Az ajánlatok felbontásának feltételei, dátum, helyi idő (BT-132) mezőben a következő változás történt:
A következő helyett: Wed May 15 17:00:00 CEST 2024
Helyesen: Tue May 28 17:00:00 CEST 2024
Egyéb kiegészítő információk
Az ajánlattételi határidő módosításra kerül. Az ajánlatkérő az ajánlattételi határidőt a Kbt. 52. § (3) bekezdése alapján hirdetmény közzétételével meghosszabbítja, az ajánlati felhívás módosítására vonatkozó szabályok alkalmazásával [55. §].
A módosítási szándékról, valamint a módosító hirdetmény feladásáról ajánlatkérő tájékoztatta azokat a gazdasági szereplőket, akik az ajánlatkérőnél az eljárás iránt érdeklődésüket jelezték.
Az egyéb közbeszerzési dokumentumok nem módosultak.
A módosító hirdetmény megjelenéséig a közbeszerzési eljárásban intézkedést tenni, döntéseket hozni, iratokat beadni nem lehet.
Az ajánlattételi határidő módosításra kerül. Az ajánlatkérő az ajánlattételi határidőt a Kbt. 52. § (3) bekezdése alapján hirdetmény közzétételével meghosszabbítja, az ajánlati felhívás módosítására vonatkozó szabályok alkalmazásával [55. §].
A módosítási szándékról, valamint a módosító hirdetmény feladásáról ajánlatkérő tájékoztatta azokat a gazdasági szereplőket, akik az ajánlatkérőnél az eljárás iránt érdeklődésüket jelezték.
Az egyéb közbeszerzési dokumentumok nem módosultak.
A módosító hirdetmény megjelenéséig a közbeszerzési eljárásban intézkedést tenni, döntéseket hozni, iratokat beadni nem lehet.
A változtatás fő oka: Frissített információ
Tájékoztatás módosításokról
Az előző hirdetmény módosítandó változata: 270656-2024
Forrás: OJS 2024/S 095-290828 (2024-05-15)
Ajánlati felhívás (2024-05-28) Objektum A közbeszerzés hatálya
Becsült érték héa nélkül: 21 840 000 000 HUF 💰
Eljárás Adminisztratív információk
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések beérkezésének határideje: 2024-06-07 15:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei: 2024-06-07 17:00:00 📅
A közbeszerzési eljárás feltételei
Megnyitás dátuma: 2024-06-07 17:00:00 📅
Változások Az eredeti közleményben javítandó szöveg
Szekciószám: PROCEDURE Új érték
Szöveg:
A(z) IV.2.2) Ajánlatok vagy részvételi kérelmek benyújtásának határideje, dátum, helyi idő (BT-131,BT-1311) mezőben a következő változás történt:
A következő helyett: Tue May 28 15:00:00 CEST 2024
Helyesen: Fri Jun 07 15:00:00 CEST 2024
Az eredeti közleményben javítandó szöveg
Tétel azonosító száma: LOT-0001 Új érték
Szöveg:
A(z) IV.2.7) Az ajánlatok felbontásának feltételei, dátum, helyi idő (BT-132) mezőben a következő változás történt:
A következő helyett: Tue May 28 17:00:00 CEST 2024
Helyesen: Fri Jun 07 17:00:00 CEST 2024
Egyéb kiegészítő információk
Az ajánlattételi határidő módosításra kerül. Az ajánlatkérő az ajánlattételi határidőt a Kbt. 52. § (3) bekezdése alapján hirdetmény közzétételével meghosszabbítja, az ajánlati felhívás módosítására vonatkozó szabályok alkalmazásával [55. §].
A módosítási szándékról, valamint a módosító hirdetmény feladásáról ajánlatkérő tájékoztatta azokat a gazdasági szereplőket, akik az ajánlatkérőnél az eljárás iránt érdeklődésüket jelezték.
Az egyéb közbeszerzési dokumentumok nem módosultak.
A módosító hirdetmény megjelenéséig a közbeszerzési eljárásban intézkedést tenni, döntéseket hozni, iratokat beadni nem lehet.
Az ajánlattételi határidő módosításra kerül. Az ajánlatkérő az ajánlattételi határidőt a Kbt. 52. § (3) bekezdése alapján hirdetmény közzétételével meghosszabbítja, az ajánlati felhívás módosítására vonatkozó szabályok alkalmazásával [55. §].
A módosítási szándékról, valamint a módosító hirdetmény feladásáról ajánlatkérő tájékoztatta azokat a gazdasági szereplőket, akik az ajánlatkérőnél az eljárás iránt érdeklődésüket jelezték.
Az egyéb közbeszerzési dokumentumok nem módosultak.
A módosító hirdetmény megjelenéséig a közbeszerzési eljárásban intézkedést tenni, döntéseket hozni, iratokat beadni nem lehet.
A változtatás fő oka: Frissített információ
Tájékoztatás módosításokról
Az előző hirdetmény módosítandó változata: 290828-2024
Forrás: OJS 2024/S 103-316489 (2024-05-28)
Ajánlati felhívás (2024-06-07) Objektum A közbeszerzés hatálya
Becsült érték héa nélkül: 21 840 000 000 HUF 💰
Eljárás Adminisztratív információk
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések beérkezésének határideje: 2024-06-14 15:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei: 2024-06-14 17:00:00 📅
A közbeszerzési eljárás feltételei
Megnyitás dátuma: 2024-06-14 17:00:00 📅
Változások Az eredeti közleményben javítandó szöveg
Szekciószám: PROCEDURE Új érték
Szöveg:
A(z) IV.2.2) Ajánlatok vagy részvételi kérelmek benyújtásának határideje, dátum, helyi idő (BT-131,BT-1311) mezőben a következő változás történt:
A következő helyett: Fri Jun 07 15:00:00 CEST 2024
Helyesen: Fri Jun 14 15:00:00 CEST 2024
Az eredeti közleményben javítandó szöveg
Tétel azonosító száma: LOT-0001 Új érték
Szöveg:
A(z) IV.2.7) Az ajánlatok felbontásának feltételei, dátum, helyi idő (BT-132) mezőben a következő változás történt:
A következő helyett: Fri Jun 07 17:00:00 CEST 2024
Helyesen: Fri Jun 14 17:00:00 CEST 2024
Egyéb kiegészítő információk
Az ajánlattételi határidő módosításra kerül. Az ajánlatkérő az ajánlattételi határidőt a Kbt. 52. § (3) bekezdése alapján hirdetmény közzétételével meghosszabbítja, az ajánlati felhívás módosítására vonatkozó szabályok alkalmazásával [55. §].
A módosítási szándékról, valamint a módosító hirdetmény feladásáról ajánlatkérő tájékoztatta azokat a gazdasági szereplőket, akik az ajánlatkérőnél az eljárás iránt érdeklődésüket jelezték.
Az egyéb közbeszerzési dokumentumok nem módosultak.
A módosító hirdetmény megjelenéséig a közbeszerzési eljárásban intézkedést tenni, döntéseket hozni, iratokat beadni nem lehet.
Az ajánlattételi határidő módosításra kerül. Az ajánlatkérő az ajánlattételi határidőt a Kbt. 52. § (3) bekezdése alapján hirdetmény közzétételével meghosszabbítja, az ajánlati felhívás módosítására vonatkozó szabályok alkalmazásával [55. §].
A módosítási szándékról, valamint a módosító hirdetmény feladásáról ajánlatkérő tájékoztatta azokat a gazdasági szereplőket, akik az ajánlatkérőnél az eljárás iránt érdeklődésüket jelezték.
Az egyéb közbeszerzési dokumentumok nem módosultak.
A módosító hirdetmény megjelenéséig a közbeszerzési eljárásban intézkedést tenni, döntéseket hozni, iratokat beadni nem lehet.
A változtatás fő oka: Frissített információ
Tájékoztatás módosításokról
Az előző hirdetmény módosítandó változata: 316489-2024
Forrás: OJS 2024/S 111-340754 (2024-06-07)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2024-09-19) Objektum A közbeszerzés hatálya
Becsült érték héa nélkül: 21 840 000 000 HUF 💰
A beszerzés teljes értéke (HÉA nélkül): 16 800 000 000 HUF 💰
Uniós alapok további adatai:
Uniós finanszírozás esetén az Érintett Szervezet köteles a KM alapján megküldött felhívásban/ megjelölni az uniós projektre vagy programra vonatkozó adatokat.
Az uniós alapok azonosítója: Uniós finanszírozás esetén az Érintett Szervezet köteles a KM alapján megküldött felhívásban/ megjelölni az uniós projektre vagy programra vonatkozó adatokat.
A szerződés odaítélése
A szerződés/tétel odaítélése ✅ Jogorvoslati eljárások
A panaszosok száma: 0
Tétel azonosító száma: LOT-0001
Szerződés száma: 1
A szerződés megkötésének időpontja: 2024-09-11 📅
A szerződés címe: https://ekr.gov.hu/ekr-szerzodestar/hu/szerzodesLista?eljarasAzon=EKR000158772024🌏
A szerződés odaítélésére keretmegállapodáson belül kerül sor ✅ Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 5
Az elektronikus úton beérkezett pályázatok száma: 5
A kkv-k által benyújtott pályázatok száma: 2
A nem uniós tagállamokból származó ajánlattevőktől beérkezett ajánlatok száma: 0
A más uniós tagállamokból származó ajánlattevőktől beérkezett ajánlatok száma: 0
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 16 800 000 000 HUF 💰
Az ajánlatot rangsorolták
Helyezés a nyertesek listáján: 1
Ajánlat azonosítója: EKR000158772024/4391
Az ajánlattevő fél vezetője ✅
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0001 Tájékoztatás a pályázatokról
A szerződést egy gazdasági szereplőkből álló csoportnak ítélték oda ✅ A vállalkozó neve és címe
Név: Telekom Rendszerintegráció Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 12928099244
Postacím: Könyves Kálmán Körút 36.
Postai irányítószám: 1097
Postai város: Budapest
Régió: Budapest
🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: tri_tenderiroda@telekom.hu📧
Telefon: +36 303519110📞
Fax: +36 14521297 📠
URL: https://www.telekom.hu🌏
A gazdasági szereplő mérete: Nagyvállalkozás
Név: Grepton Informatikai Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 12613056242
Postacím: Könyves Kálmán Körút 48-52.
Postai irányítószám: 1087
E-mail: kozbeszerzes@grepton.hu📧
Telefon: +36 12047730📞
Fax: +36 12047731 📠
URL: https://www.grepton.hu/🌏
A tulajdonos állampolgársága: Magyarország 🇭🇺
A gazdasági szereplő mérete: Középvállalkozás
Név: Kermann IT Solutions Nyilvánosan Működő Részvénytársaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 27984026241
Postacím: Röppentyű Utca 48
Postai irányítószám: 1139
E-mail: info@kermann.hu📧
Telefon: +36 14451670📞
Fax: +36 14451670 📠
URL: https://www.kermann.hu🌏
A nyertes szabályozott piacon jegyzett ✅
Ajánlat azonosítója: EKR000158772024/4407
Név: 4iG Nyilvánosan Működő Részvénytársaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 12011069251
Postacím: Krisztina Körút 39.
Postai irányítószám: 1013
E-mail: kozbeszerzes@4ig.hu📧
Telefon: +36 12707600📞
Fax: +36 12707679 📠
URL: https://www.4ig.hu🌏
Név: ACE Network Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 26533500243
Postacím: Október huszonharmadika Út 8-10. 5. em.
Postai irányítószám: 1117
E-mail: ligart.andras@acenetwork.hu📧
Telefon: +36 303364289📞
Fax: +36 17001664 📠
URL: https://www.acenetwork.hu🌏
Név: INNObyte Informatikai Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 27047109241
Postacím: Montevideo Utca 2. C. ép.
Postai irányítószám: 1037
E-mail: sales@innobyte.hu📧
Telefon: +36 17002563📞
Fax: +36 17002560 📠
Név: Sagemcom Magyarország Elektronikai Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: 10568723241
Postacím: Montevideo Utca 16/a.
E-mail: tenderek@sagemcom.hu📧
Telefon: +36 13991020📞
Fax: +36 13991021 📠
URL: https://www.sagemcom.hu🌏
A tulajdonos állampolgársága: Franciaország 🇫🇷
Név: USER RENDSZERHÁZ Informatikai Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 13799504241
Postacím: Pünkösfürdő Utca 52
Postai irányítószám: 1039
E-mail: kozbeszerzes@userrendszerhaz.hu📧
Telefon: +36 704581234📞
URL: https://userrendszerhaz.hu/🌏
A gazdasági szereplő mérete: Kisvállalkozás
Név: WSH Számítástechnikai, Oktató és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 12048898243
Postacím: Budafoki Út 97.
E-mail: kozbeszerzes@wsh.hu📧
Telefon: +36 13539800📞
Fax: +36 13539798 📠
URL: https://www.wsh.hu🌏
Ajánlat azonosítója: EKR000158772024/4431
Név: IMG Solution Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 28771315244
Postacím: Lajos Utca 26.
Postai irányítószám: 1023
E-mail: kozbeszerzes@imgsolution.hu📧
Telefon: +36 17000667📞
Név: ATOS Magyarország Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 10378144242
Postacím: Kálvin Tér 12
Postai irányítószám: 1085
E-mail: kozbeszerzes@atos.net📧
Telefon: +36 14375100📞
Fax: +36 14375151 📠
URL: https://atos.net/hu/magyarorszag🌏
Név: TRACO Kereskedelmi és Szolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 11856403242
Postacím: Izabella Utca 5. pinceszint 1.
Postai irányítószám: 1077
E-mail: kozbeszerzes@traco.hu📧
Telefon: +36 18899300📞
Fax: +36 18899301 📠
URL: https://www.traco.hu🌏
Név: WEBváltó Számítástechnikai és Internet-adatbanki Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 11939656243
Postacím: Soroksári Út 32-34. E. ép. 6. em.
Postai irányítószám: 1095
E-mail: info@webvalto.hu📧
Telefon: +36 12019947📞
Fax: +36 12019947 📠
URL: https://www.webvalto.hu🌏
Ajánlat azonosítója: EKR000158772024/4439
Név: Sysman Informatikai Zrt.
Nemzeti nyilvántartási szám: 12948901241
Postacím: Montevideo Utca 10. I. em.
E-mail: project@sysman.hu📧
Telefon: +36 118833471📞
Fax: +36 118833472 📠
URL: https://www.sysman.hu🌏
Név: CDSYS Nyrt.
Nemzeti nyilvántartási szám: 32010266241
Postacím: Montevideo Utca 2/b
E-mail: kozbeszerzes@cdsys.hu📧
Telefon: +36 17004450📞
Fax: +36 17004650 📠
URL: https://www.cdsys.hu🌏
Név: Inter-Computer-Informatika Számítástechnikai és Kereskedelmi Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 12857074243
Postacím: Gombocz Zoltán Utca 12. fszt. 1.
Postai irányítószám: 1118
E-mail: projektiroda@intercomputer.hu📧
Telefon: +36 14113720📞
Fax: +36 14113749 📠
URL: https://www.intercomputer.hu🌏
Ajánlat azonosítója: EKR000158772024/4463
Név: TIGRA Computer- és Irodatechnikai Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 12218778244
Postacím: Budaörsi Út 64.
E-mail: kozbeszerzes@tigra.hu📧
Telefon: +36 16663700📞
Fax: +36 16663799 📠
URL: http://www.tigra.hu/🌏
Név: Bravonet Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 23768569242
Postacím: Újvilág 50-52.
Postai irányítószám: 1145
E-mail: kozbeszerzes@bravonet.hu📧
Telefon: +36 14696293📞
Fax: +36 14696272 📠
Név: Crayon Magyarország Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 27859821241
Postacím: Záhony Utca 7
Postai irányítószám: 1031
E-mail: kozbeszerzes.hu@crayon.com📧
Telefon: +36 203333204📞
A gazdasági szereplő mérete: Mikrovállalkozás
Név: DATATRONIC Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 12941076242
Postacím: Lillafüred Utca 10/B
Postai irányítószám: 1163
E-mail: finance@datatronic.hu📧
Telefon: +36 703135599📞
URL: https://www.datatronic.hu🌏
Név: Delta Systems Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 13978774244
Postacím: Róbert Károly Krt. 70-74.
Postai irányítószám: 1134
E-mail: tenderiroda@delta.hu📧
Telefon: +36 14375200📞
Fax: +36 14375299 📠
URL: https://www.delta.hu🌏
Név: FORNAX SI Nagyvállalati Megoldások Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 24278353243
Postacím: Táltos Utca 1
Postai irányítószám: 1123
E-mail: kozbeszerzes@fornax.hu📧
Telefon: +36 704573084📞
Fax: +36 14673000 📠
URL: https://www.fornaxsi.hu🌏
Név: Invigor Informatika Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 14757671241
Postacím: Bécsi Út 4. 2. em.
E-mail: kozbeszerzes@invigor.hu📧
Telefon: +36 13720692📞
Fax: +36 13720693 📠
URL: https://www.invigor.hu🌏
Név: R34DY Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 27092855213
Postacím: Hegyalja Utca 17.
Postai irányítószám: 2040
Postai város: Budaörs
Régió: Pest
🏙️
E-mail: agnes.kezdody@r34dy.io📧
Telefon: +36 303947728📞
Név: REMEDIOS Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 23037490242
Postacím: Teréz Krt 55-57
Postai irányítószám: 1062
E-mail: fekete.cecilia@remedios.hu📧
Telefon: +36 205371684📞
Fax: +36 13541459 📠
URL: https://www.remedios.hu🌏
Név: Soloron IT Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 26789402243
Postacím: Sopron Út 40
E-mail: timea.szanto@soloron.hu📧
Telefon: +36 205145660📞
URL: https://www.soloron.hu🌏
Név: Tigra Rendszerház Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 13284220243
E-mail: kozbeszerzes@tigrarendszerhaz.hu📧
Ajánlatkérő hatóság Név és címek
Postacím: Váci Út 35.
Kiegészítő információk További információk
nyertes ajánlattevők:
1. Közös Ajánlattevő:
Telekom Rendszerintegráció Zrt. (1097 Budapest, Könyves Kálmán krt. 36.; 12928099244)
Kermann IT Solutions Nyrt.(1139 Budapest, Röppentyű utca 48., 27984026241)
Grepton Informatikai Zártkörűen Működő Részvénytársaság (1087 Budapest, Könyves Kálmán krt. 48-52., 12613056242)
2. Közös Ajánlattevő:
TIGRA Computer- és Irodatechnikai Kft. (1118 Budapest, Budaörsi út 64., 12218778244)
R34DY Zrt. (2040 Budaörs, Hegyalja utca 17., 27092855213)
Soloron IT Zrt. (1117 Budapest, Sopron út 40., 26789402243)
Invigor Informatika Kft. (1023 Budapest, Bécsi út 4. 2. em., 14757671241)
DATATRONIC Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. (1163 Budapest, Lillafüred utca 10/B, 12941076242)
REMEDIOS Zrt. (1062 Budapest, Teréz krt 55-57., 23037490242)
FORNAX SI Nagyvállalati Megoldások Kft. (1123 Budapest, Táltos utca 1., 24278353243)
Tigra Rendszerház Kft. (1118 Budapest, Budaörsi út 64., 13284220243)
Delta Systems Kft. (1134 Budapest, Róbert Károly krt. 70-74., 13978774244)
Crayon Magyarország Kft. (1031 Budapest. Záhony utca 7., 27859821241)
Bravonet Kft. (1145 Budapest, Újvilág 50-52., 23768569242)
3. Közös Ajánlattevő:
Sysman Informatikai Zrt. (1037 Budapest, Montevideo utca 10. I. em., 12948901241)
Inter-Computer-Informatika Számítástechnikai és Kereskedelmi Zrt. (1118 Budapest, Gombocz Zoltán utca 12. fszt. 1., 12857074243)
CDSYS Nyrt. (1037 Budapest, Montevideo utca 2/b, 32010266241)
4. Közös Ajánlattevő:
IMG Solution Zrt. (1023 Budapest, Lajos utca 26., 28771315244)
WEBváltó Számítástechnikai és Internet-adatbanki Szolgáltató Kft. (1095 Budapest, Soroksári út 32-34. E. ép. 6. em., 11939656243)
ATOS Magyarország Kft. (1085 Budapest, Kálvin tér 12., 10378144242)
TRACO Kereskedelmi és Szolgáltató Zrt. (1077 Budapest, Izabella utca 5. pinceszint 1., 11856403242)
5. Közös Ajánlattevő:
4iG Nyrt. (1013 Budapest, Krisztina krt. 39., 12011069251)
Sagemcom Magyarország Elektronikai Kft. (1037 Budapest, Montevideo utca 16/a., 10568723241 )
ACE Network Zrt. (1117 Budapest, Október huszonharmadika út 8-10. 5. em., 26533500243)
USER RENDSZERHÁZ Informatikai Kft. (1039 Budapest, Pünkösfürdő utca 52., 13799504241)
INNObyte Informatikai Zrt. (1037 Budapest, Montevideo utca 2. C. ép., 27047109241)
WSH Számítástechnikai, Oktató és Szolgáltató Kft. (1117 Budapest, Budafoki út 97., 12048898243)

Forrás: OJS 2024/S 185-570631 (2024-09-19)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2025-04-11) Objektum A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Központosított közbeszerzési keretmegállapodás (továbbiakban: KM) kötése a kormányzati informatikai beszerzések központosított közbeszerzési rendszeréről szóló 301/2018 (XII.27.) Korm.rendelet (továbbiakban: DKÜ Kr.) hatálya alá tartozó, illetve a központosított közbeszerzési eljáráshoz önként csatlakozó szervezeteknél ”Meglévő Oracle szoftverlicencek bővítése, kiegészítése, valamint kapcsolódó terméktámogatási szolgáltatások biztosítása” tárgyában. Az eljárás tárgya szerinti 1 db ellátási csomag tételes szolgáltatáslistáját a műszaki leírás szerinti 1197 db árlista sor képezi. A KM megkötését követően megvalósításra kerülő egyedi beszerzések konkrét mennyisége és - a KM részét képező elemekből összeállított - konkrét tárgya a KM megkötését követően, a verseny újranyitás során kerül meghatározásra a 2015. évi CXLIII. törvény (továbbiakban: Kbt.) 105. § (2) bek. c) pontja alapján

A beszerzés teljes értéke (HÉA nélkül): 271 801 524 HUF 💰
Az uniós finanszírozású projekt vagy program neve: Digitális Európa program (2021/2027)
A teljesítés helyével kapcsolatban egyéb korlátozások is fennállnak: Bárhol az adott országban
Leírás
A beszerzés leírása:
Az OLIC24 keretmegállapodáson belül a KM 2. szakaszában a versenyújranyitások és megrendelések során az alábbi Ajánlatkérővel kötött szerződést a Nyertes Ajánlattevő: Ajánlatkérő szervezet: Új Világ Nonprofit Szolgáltató Kft.
További információk:
Nyertes közös ajánlattevői kör (I. konzorcium): TIGRA Computer- és Irodatechnikai Kft. (1118 Budapest, Budaörsi út 64.) 12218778-2-44 R34DY Zrt. (2040 Budaörs, Hegyalja utca 17.) 27092855-2-13 Soloron IT Zrt. (1117 Budapest, Sopron út 40.) 26789402-2-43 Invigor Kft. (1023 Budapest, Bécsi út 4. 2. em.) 14757671-2-41 DATATRONIC Kft. (1163 Budapest, Lillafüred utca 10/b.) 12941076-2-42 REMEDIOS Zrt. (1062 Budapest, Teréz körút 55-57.) 23037490-2-42 FORNAX SI Kft. (1123 Budapest, Táltos utca 1.) 24278353-2-43 Tigra Rendszerház Kft. (1118 Budapest, Budaörsi út 64.) 13284220-2-43 Delta Systems Kft. (1134 Budapest, Róbert Károly körút 70-74.) 13978774-2-44 Crayon Magyarország Kft. (1031 Budapest, Záhony utca 7.) 27859821-2-41 BRAVONET Kft. (1145 Budapest, Újvilág utca 50-52.) 23768569-2-42

A megújítások maximális száma: 1
További információk a megújításról:
AK döntése alapján a KM a 24 hónapos szerződéskötési időtartam alatt 1 alkalommal 6 hónappal meghosszabbítható azzal, hogy a meghosszabbítás időtartamára vonatkozó keretösszeg-emelkedés a keretösszeg 30 %-a. (Lásd KM-tervezet). Szerződéskötési időszak (24 hónap): amely alatt az egyedi szerződések megköthetők; Szerződés teljesítési időszak (48 hónap): a szerződéskötési időszakban megkötött egyedi szerződések teljesítése; Elszámolási időszak (3 hónap): a teljesítésekkel kapcsolatos teljesítésigazolások és elszámolások, valamint a KM teljesítésével kapcsolatos egyéb elszámolások időszaka.

Ár (súlyozás): 100
Eljárás Az eljárás típusa
Az eljárás legfontosabb jellemzői:
AK a Kbt. 76. § (2) bek. a) pontja szerinti legalacsonyabb ár értékelési szempontot alkalmazza, tekintettel arra, hogy az ajánlatkérő igényeinek valamely konkrétan meghatározott minőségi és műszaki követelményeknek megfelelő szolgáltatás felel meg, és a gazdaságilag legelőnyösebb ajánlat kiválasztását jelen esetben további minőségi jellemzők nem, csak a legalacsonyabb ár értékelése szolgálja [Kbt. 76. § (5) bekezdés]. Az összehasonlítás alapját az ajánlattevő által valamennyi szolgáltatássorra megajánlott ÁFA nélkül számított összesített ajánlati ár képezi.

A szerződés megkötésének időpontja: 2025-03-31 📅
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 1
Az elektronikus úton beérkezett pályázatok száma: 1
A kkv-k által benyújtott pályázatok száma: 1
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 271 801 524 HUF 💰
A vállalkozó neve és címe
Postacím: Budaörsi Út 64.
2015. (XI. 2.) MvM rendelet 18. § szerinti adatok: DKM01OLIC24 (1. konzorcium): TIGRA Computer- és Irodatechnikai Kft. (1118 Budapest, Budaörsi út 64.) 12218778-2-44 R34DY Zrt. (2040 Budaörs, Hegyalja utca 17.) 27092855-2-13 Soloron IT Zrt. (1117 Budapest, Sopron út 40.) 26789402-2-43 Invigor Kft. (1023 Budapest, Bécsi út 4. 2. em.) 14757671-2-41 DATATRONIC Kft. (1163 Budapest, Lillafüred utca 10/b.) 12941076-2-42 REMEDIOS Zrt. (1062 Budapest, Teréz körút 55-57.) 23037490-2-42 FORNAX SI Kft. (1123 Budapest, Táltos utca 1.) 24278353-2-43 Tigra Rendszerház Kft. (1118 Budapest, Budaörsi út 64.) 13284220-2-43 Delta Systems Kft. (1134 Budapest, Róbert Károly körút 70-74.) 13978774-2-44 Crayon Magyarország Kft. (1031 Budapest, Záhony utca 7.) 27859821-2-41 BRAVONET Kft. (1145 Budapest, Újvilág utca 50-52.) 23768569-2-42

Tájékoztató az eljárás eredményéről (2025-07-09) Objektum A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke (HÉA nélkül): 90 710 000 HUF 💰
Információk a tételekről
Ez a szerződés tételekre oszlik ✅
1️⃣
A beszerzés leírása:
Az OLIC24 keretmegállapodáson belül a KM 2. szakaszában a versenyújranyitások és megrendelések során az alábbi Ajánlatkérővel kötött szerződést a Nyertes Ajánlattevő: Ajánlatkérő szervezet: Paks II. Atomerőmű Zártkörűen Működő Részvénytársaság
2️⃣
Belső azonosító: EKR000158772024/2
A beszerzés leírása:
Az OLIC24 keretmegállapodáson belül a KM 2. szakaszában a versenyújranyitások és megrendelések során az alábbi Ajánlatkérővel kötött szerződést a Nyertes Ajánlattevő: Ajánlatkérő szervezet: IdomSoft Informatikai Zártkörűen Működő Részvénytársaság
További információk:
Nyertes közös ajánlattevői kör (III. konzorcium): IMG Solution Zrt. (1023 Budapest, Lajos utca 26., 28771315-2-44) WEBváltó Kft. (1095 Budapest, Soroksári út 32-34. E. ép. 6. em., 11939656-2-43) ATOS Magyarország Kft. (1085 Budapest, Kálvin tér 12.; 10378144-2-42) TRACO Zrt. (1077 Budapest, Izabella utca 5. pinceszint 1.; 11856403-2-42)

Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0002 Leírás
Fő helyszín vagy teljesítési hely:
Magyarország, az Érintett Szervezetek székhelyei, telephelyei, illetve az általuk kijelölt magyarországi teljesítési helyek
A szerződés odaítélése
1️⃣
A szerződés megkötésének időpontja: 2025-06-30 📅
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 31 310 000 HUF 💰
2️⃣
Tétel azonosító száma: LOT-0002
A szerződés/tétel teljes értéke: 59 400 000 HUF 💰
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0002 A vállalkozó neve és címe
Név: IMG Solution Zrt.
Nemzeti nyilvántartási szám: 28771315-2-44
Postacím: Lajos utca 26.
Kiegészítő információk További információk
2015. (XI. 2.) MvM rendelet 18. § szerinti adatok: DKM01OLIC24 (1. konzorcium): TIGRA Computer- és Irodatechnikai Kft. (1118 Budapest, Budaörsi út 64.) 12218778-2-44 R34DY Zrt. (2040 Budaörs, Hegyalja utca 17.) 27092855-2-13 Soloron IT Zrt. (1117 Budapest, Sopron út 40.) 26789402-2-43 Invigor Kft. (1023 Budapest, Bécsi út 4. 2. em.) 14757671-2-41 DATATRONIC Kft. (1163 Budapest, Lillafüred utca 10/b.) 12941076-2-42 REMEDIOS Zrt. (1062 Budapest, Teréz körút 55-57.) 23037490-2-42 FORNAX SI Kft. (1123 Budapest, Táltos utca 1.) 24278353-2-43 Tigra Rendszerház Kft. (1118 Budapest, Budaörsi út 64.) 13284220-2-43 Delta Systems Kft. (1134 Budapest, Róbert Károly körút 70-74.) 13978774-2-44 Crayon Magyarország Kft. (1031 Budapest, Záhony utca 7.) 27859821-2-41 BRAVONET Kft. (1145 Budapest, Újvilág utca 50-52.) 23768569-2-42 DKM01OLIC24 (3. konzorcium): IMG Solution Zrt. (1023 Budapest, Lajos utca 26., 28771315-2-44) WEBváltó Kft. (1095 Budapest, Soroksári út 32-34. E. ép. 6. em., 11939656-2-43) ATOS Magyarország Kft. (1085 Budapest, Kálvin tér 12.; 10378144-2-42) TRACO Zrt. (1077 Budapest, Izabella utca 5. pinceszint 1.; 11856403-2-42) Az eljárás során nem kerültek figyelembe vételre környezetvédelmi vagy szociális szempontok.

Forrás: OJS 2025/S 131-452749 (2025-07-09)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2025-11-13) Objektum A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke (HÉA nélkül): 132 867 650 HUF 💰
Leírás
A beszerzés leírása:
Az OLIC24 keretmegállapodáson belül a KM 2. szakaszában a versenyújranyitások és megrendelések során az alábbi Ajánlatkérővel kötött szerződést a Nyertes Ajánlattevő: Ajánlatkérő szervezet: IdomSoft Informatikai Zártkörűen Működő Részvénytársaság Budapest Főváros Főpolgármesteri Hivatal

Nyertes közös ajánlattevői kör (II. konzorcium): Telekom Rendszerintegráció Zrt. (1097 Budapest, Könyves Kálmán körút 36.), adószám: 12928099-2-44 Kermann IT Solutions Nyrt. (1139 Budapest, Röppentyű utca 48.), adószám: 27984026-2-41 Grepton Zrt. (1087 Budapest, Könyves Kálmán körút 48-52.), adószám: 12613056-2-42

Az OLIC24 keretmegállapodáson belül a KM 2. szakaszában a versenyújranyitások és megrendelések során az alábbi Ajánlatkérővel kötött szerződést a Nyertes Ajánlattevő: Ajánlatkérő szervezet: Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ IdomSoft Informatikai Zártkörűen Működő Részvénytársaság

Nyertes közös ajánlattevői kör (I. konzorcium): TIGRA Kft. (1118 Budapest, Budaörsi út 64.) adószám: 12218778-2-44. Tigra Rendszerház Kft. (1118 Budapest, Budaörsi út 64.) adószám: 13284220-2-43 BRAVONET Kft. (1145 Budapest, Újvilág utca 50-52.) adószám: 23768569-2-42 Crayon Magyarország Kft. (1031 Budapest, Záhony utca 7.) adószám: 27859821-2-41 DATATRONIC Kft. (1163 Budapest, Lillafüred utca 10/b.) adószám: 12941076-2-42 Delta Systems Kft. (1134 Budapest, Róbert Károly körút 70-74.) adószám: 13978774-2-44 FORNAX SI Kft. (1123 Budapest, Táltos utca 1.) adószám: 24278353-2-43 Invigor Kft. (1023 Budapest, Bécsi út 4. 2. em.) adószám: 14757671-2-41 R34DY Zrt. (2040 Budaörs, Hegyalja utca 17.) adószám: 27092855-2-13 REMEDIOS Zrt. (1062 Budapest, Teréz körút 55-57.) adószám: 23037490-2-42 Soloron IT Zrt. (1117 Budapest, Sopron út 40.) adószám: 26789402-2-43

3️⃣
Belső azonosító: EKR000158772024/3
A beszerzés leírása:
Az OLIC24 keretmegállapodáson belül a KM 2. szakaszában a versenyújranyitások és megrendelések során az alábbi Ajánlatkérővel kötött szerződést a Nyertes Ajánlattevő: Ajánlatkérő szervezet: Budapest Főváros Főpolgármesteri Hivatal Központi Statisztikai Hivatal

Tétel azonosító száma: LOT-0003
Eljárás Keretmegállapodásra vagy dinamikus beszerzési rendszerre vonatkozó információk
Keretmegállapodás több üzemeltetővel ✅
A szerződés odaítélése
A szerződés megkötésének időpontja: 2025-09-30 📅
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 74 506 800 HUF 💰
A vállalkozó neve és címe
Postacím: Könyves Kálmán körút 36
Telefon: +36 309305319📞 A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 33 089 200 HUF 💰
3️⃣
Tétel azonosító száma: LOT-0003
A szerződés/tétel teljes értéke: 25 271 650 HUF 💰
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0003
2015. (XI. 2.) MvM rendelet 18. § szerinti adatok: DKM01OLIC24 (1. konzorcium): TIGRA Computer- és Irodatechnikai Kft. (1118 Budapest, Budaörsi út 64.) 12218778-2-44 R34DY Zrt. (2040 Budaörs, Hegyalja utca 17.) 27092855-2-13 Soloron IT Zrt. (1117 Budapest, Sopron út 40.) 26789402-2-43 Invigor Kft. (1023 Budapest, Bécsi út 4. 2. em.) 14757671-2-41 DATATRONIC Kft. (1163 Budapest, Lillafüred utca 10/b.) 12941076-2-42 REMEDIOS Zrt. (1062 Budapest, Teréz körút 55-57.) 23037490-2-42 FORNAX SI Kft. (1123 Budapest, Táltos utca 1.) 24278353-2-43 Tigra Rendszerház Kft. (1118 Budapest, Budaörsi út 64.) 13284220-2-43 Delta Systems Kft. (1134 Budapest, Róbert Károly körút 70-74.) 13978774-2-44 Crayon Magyarország Kft. (1031 Budapest, Záhony utca 7.) 27859821-2-41 BRAVONET Kft. (1145 Budapest, Újvilág utca 50-52.) 23768569-2-42 DKM01OLIC24 (2. konzorcium): Telekom Rendszerintegráció Zrt. (1097 Budapest, Könyves Kálmán körút 36.), adószám: 12928099-2-44 Kermann IT Solutions Nyrt. (1139 Budapest, Röppentyű utca 48.), adószám: 27984026-2-41 Grepton Zrt. (1087 Budapest, Könyves Kálmán körút 48-52.), adószám: 12613056-2-42 DKM01OLIC24 (3. konzorcium): IMG Solution Zrt. (1023 Budapest, Lajos utca 26., 28771315-2-44) WEBváltó Kft. (1095 Budapest, Soroksári út 32-34. E. ép. 6. em., 11939656-2-43) ATOS Magyarország Kft. (1085 Budapest, Kálvin tér 12.; 10378144-2-42) TRACO Zrt. (1077 Budapest, Izabella utca 5. pinceszint 1.; 11856403-2-42) DKM01OLIC24 (4. konzorcium): Sysman Informatikai Zrt (1037 Budapest, Montevideo u. 10. I. em. 12948901-2-41), CDSYS Nyrt. (1037 Budapest, Montevideo utca 3/B. II. em. 32010266-2-41) Inter-Computer-Informatika Zrt. (1118 Budapest, Gombocz Z. u. 12. fsz. 1. 12857074-2-43) DKM01OLIC24 (5. konzorcium): 4iG Informatikai Zrt. (1037 Budapest, Montevideo utca 2/C.), Sagemcom Magyarország Kft. (1037 Budapest, Montevideó u. 16/A.), ACE Network Zrt. (1117 Budapest, Október huszonharmadika utca 8-10. 5. em. 30. ajtó), USER RENDSZERHÁZ Kft. (1039 Budapest, Pünkösdfürdő utca 52.), INNObyte Zrt. (1037 Budapest, Montevideo utca 2. C. ép.), WSH Kft. (1117 Budapest, Budafoki út 97.) DKM01OLIC24 (6. konzorcium): 4iG Informatikai Zrt. (1037 Budapest, Montevideo utca 2/C. 32692231-2-41), Sagemcom Magyarország Kft. (1037 Budapest, Montevideó u. 16/A. 10568723-2-41), ACE Network Zrt. (1117 Budapest, Október huszonharmadika utca 8-10. 5. em. 30. ajtó 26533500-2-43), USER RENDSZERHÁZ Kft. (1039 Budapest, Pünkösdfürdő utca 52. 13799504-2-41), INNObyte Zrt. (1037 Budapest, Montevideo utca 2. C. ép. 27047109-2-41), WSH Kft. (1117 Budapest, Budafoki út 97. 12048898-2-43) Az eljárás során nem kerültek figyelembe vételre környezetvédelmi vagy szociális szempontok.

Forrás: OJS 2025/S 220-756480 (2025-11-13)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2025-12-22) Objektum A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Központosított közbeszerzési keretmegállapodás (továbbiakban: KM) kötése a kormányzati informatikai beszerzések központosított közbeszerzési rendszeréről szóló 301/2018 (XII.27.) Korm.rendelet (továbbiakban: DKÜ Kr.) hatálya alá tartozó, illetve a központosított közbeszerzési eljáráshoz önként csatlakozó szervezeteknél ”Meglévő Oracle szoftverlicencek bővítése, kiegészítése, valamint kapcsolódó terméktámogatási szolgáltatások biztosítása” tárgyában. Az eljárás tárgya szerinti 1 db ellátási csomag tételes szolgáltatáslistáját a műszaki leírás szerinti 1197 db árlista sor képezi. A KM megkötését követően megvalósításra kerülő egyedi beszerzések konkrét mennyisége és - a KM részét képező elemekből összeállított - konkrét tárgya a KM megkötését követően, a verseny újranyitás során kerül meghatározásra a 2015. évi CXLIII. törvény (továbbiakban: Kbt.) 105. § (2) bek. c) pontja alapján.
Központosított közbeszerzési keretmegállapodás (továbbiakban: KM) kötése a kormányzati informatikai beszerzések központosított közbeszerzési rendszeréről szóló 301/2018 (XII.27.) Korm.rendelet (továbbiakban: DKÜ Kr.) hatálya alá tartozó, illetve a központosított közbeszerzési eljáráshoz önként csatlakozó szervezeteknél ”Meglévő Oracle szoftverlicencek bővítése, kiegészítése, valamint kapcsolódó terméktámogatási szolgáltatások biztosítása” tárgyában. Az eljárás tárgya szerinti 1 db ellátási csomag tételes szolgáltatáslistáját a műszaki leírás szerinti 1197 db árlista sor képezi. A KM megkötését követően megvalósításra kerülő egyedi beszerzések konkrét mennyisége és - a KM részét képező elemekből összeállított - konkrét tárgya a KM megkötését követően, a verseny újranyitás során kerül meghatározásra a 2015. évi CXLIII. törvény (továbbiakban: Kbt.) 105. § (2) bek. c) pontja alapján.
A beszerzés teljes értéke (HÉA nélkül): 16 800 000 000 HUF 💰
Uniós alapok további adatai:
Az "Uniós alapok programja" rész azért került kitöltésre, mert az EKR rendszer kitöltés hiányában nem engedi a tárgyi hirdetményt feladásra megküldeni. Irányadó az "Uniós alapok adatai" részben rögzítettek.
Leírás
A beszerzés leírása:
1. Meglévő Oracle szoftverlicencek bővítése, kiegészítése, valamint a szoftverlicencekhez kapcsolódó terméktámogatási szolgáltatások biztosítása tárgyban 1 db ellátási csomag, a műszaki leírásban előírtak és az ajánlatkérő (továbbiakban: AK) által rendelkezésre bocsátott Közbeszerzési Dokumentumok (s annak részét képező .xlsx fájl) szerint (keretösszeg: 16 800 000 000 HUF). Az egyenértékűség feltétele: - Szoftverlicencek esetén egyenértékű a termék, ha az ajánlattevő által igazolható, hogy a szoftverlicenc az Érintett Szervezetek által használt, meglévő szoftver- és hardverkörnyezetbe teljeskörűen, egyéb eszközök, fejlesztések, szolgáltatások igénybevétele nélkül beilleszthető és működőképes. - Terméktámogatás esetén, hogy a szolgáltatás-nyújtás körében olyan javítások is elvégezhetőek legyenek, amelyek csak az eredeti termék/szoftver forráskódjának módosításával valósíthatók meg, s ezáltal az Érintett Szervezet által használt rendszer vonatkozásában biztosítható a megfelelő működés. Nem egyenértékű a szolgáltatás, ha a működés csak az eredeti szoftver jogosulatlan megváltoztatásával, megkerülésével, vagy egyéb jogsértő vagy az informatikai biztonságot sértő módon valósítható meg általa. A Kbt. 3. § 18. pontja szerinti értelmező rendelkezéssel összhangban a mennyiség a KM megkötésére irányuló jelen eljárásban a keretösszeggel jellemezhető. (A KM megkötését követően megvalósításra kerülő egyedi beszerzések konkrét mennyisége a verseny újranyitások során kerül meghatározásra.) Valamennyi árlista sorra kötelező az ajánlattétel. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet arra, hogy a tételes árlistában szereplő szolgáltatások ellenértéke egyetlen tétel esetében sem lehet 0 (nulla) Ft, tekintettel arra, hogy a Kbt. 3. § 24. pontja alapján jelen közbeszerzési eljárás eredményeképpen megkötendő közbeszerzési szerződés visszterhes szerződés. Ajánlattevőnek (továbbiakban: AT) a megajánlott licencek vonatkozásában licencértékesítési jogosultsággal kell rendelkeznie a megalapozott ajánlattétel érdekében. 2. Az eljárás több AT-vel történő KM megkötésére irányul. [Kbt.104.§ (3)] Az egyedi szerződések megkötésére a Kbt.105.§ (2) bek.c) pontja szerint kerülhet sor. 3. AK alkalmazza a Kbt.81. § (5) bekezdését. A Kbt. 81. § (5) bek. alapján AK az ajánlatok bírálatát - az egységes európai közbeszerzési dokumentumban (továbbiakban: EEKD) foglalt nyilatkozat alapján - az ajánlatok értékelését követően végzi el. AK keretszám szerinti legkedvezőbb és az azt követő további 1 legkedvezőbb ajánlatot benyújtó AT vonatkozásában végzi el a bírálatot. 4. AK a jelen KM megkötésére irányuló eljárásban a Kbt.76.§(2) bekezdésének a) pontja szerinti legalacsonyabb ár szempontját alkalmazza figyelemmel arra, hogy AK a KD-ban konkrétan meghatározta valamennyi termék és szolgáltatás típus valamennyi releváns minőségi és műszaki paraméterét, ennek megfelelően AK igényeinek csak ezen követelmények szerinti eszközök felelnek meg, így a gazdaságilag legelőnyösebb ajánlat kiválasztását a műszaki dokumentumokban foglaltakon túl további minőségi jellemzők nem, csak a legalacsonyabb ár értékelése szolgálja. A KM alapján történő közbeszerzés megvalósítása során az ajánlatok értékelésekor szintén a Kbt.76.§(2) bekezdésének a) pontja szerinti, legalacsonyabb ár szempontja kerül alkalmazásra. Az összehasonlítás alapját az AT által a 1197 darab szolgáltatássorra megajánlott ÁFA nélkül számított összesített nettó ajánlati ár képezi. 5. AK a Kbt.75.§ (6) bek. alapján megadja, hogy az eljárásban alkalmazza a Kbt.75.§(2) bek.e) pontját. Továbbá Ajánlatkérő az eljárást a Kbt. 104. § (5) bekezdésében foglaltak alapján eredménytelennek nyilvánítja, amennyiben csak egy érvényes ajánlatot nyújtottak be. 6. A megkötendő KM alapján nem történhet alkalmazásfejlesztés, tekintettel arra, hogy jelen közbeszerzési eljárásnak az nem tárgya. 7. A KM alapján verseny újranyitásával megvalósuló beszerzés a Kbt. 53. § (5)-(6) bek. szerinti feltételes közbeszerzésként is történhet, ez esetben az Érintett Szervezet köteles a verseny újranyitás ajánlattételi felhívásában ismertetni a Kbt. 53. § (5)-(6) bek. szerinti körülményt.

A megkötött KM alapján a beszerzések az Érintett Szervezetek igényeitől függően az EU Alapokból is megvalósulhatnak, figyelemmel a Kbt. 53. § (6) bekezdésben előírtakra. A Kbt. 135. § (5) bekezdésének megfelelően a megkötendő egyedi szerződések esetén felek az ellenszolgáltatás részletekben történő teljesítésében állapodhatnak meg, ha a szerződés jellege miatt ez tényszerűen indokolt.

Szerződés száma: DKM01OLIC24 A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 16 800 000 000 HUF 💰
A vállalkozó neve és címe
Postacím: Október huszonharmadika Út 8-10. 5. em.
Montevideo Utca 16/a.
Soroksári Út 32-34. E. ép. 6. em.
Montevideo Utca 2/b
Újvilág 50-52.
Hegyalja Utca 17.
Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk A szerződéssel kapcsolatos feltételek
A szerződés teljesítésének feltételei:
AK a Kbt. 134.§ (6) bekezdés a) pontjában foglaltak szerint 8 000 000,- Ft adatszolgáltatási biztosítékot kér. Az egyedi szerződésekben kiköthető biztosítékokat és rendelkezéseket, valamint az ellenérték kiegyenlítésével kapcsolatos rendelkezéseket a KM tartalmazza. Irányadók: Kbt. 27/A.§, Kbt.135.§, Kbt.136.§, Ptk.6:130.§(1)-(2) bek. EU forrás felhasználása és szállítói finanszírozás esetén az előleg biztosítása a 272/2014. (XI. 5.) Kr. 119. § alapján történhet. Vonatkozó jogszabályok különösen: Kbt.; 2007. évi CXXVII. tv; 2013. évi V. tv; 2017. évi CL tv; 2011. évi CXCV. tv; DKÜ Kr.; 424/2017. (XII.19.) Korm.rendelet (továbbiakban: EKR Kr.) .); 272/2014. (XI. 5.) Korm. rendelet; 256/2021. (V. 18.) Korm. rendelet; 373/2022. (IX. 30.) Korm. rendelet.

Változások Egyéb kiegészítő információk
A Szállító1 konzorcium arról tájékoztatta Beszerzőt, hogy 2025. szeptember 30-i hatállyal a TIGRA Computer- és Irodatechnikai Korlátolt Felelősségű Társaság (székhely: 1118 Budapest, Budaörsi út 64., adószám: 12218778-2-44) (TIGRA Kft.) átalakulással megszűnik, melynek eredményeként a Keretmegállapodásból eredő jogok és kötelezettségek a TIGRA Informatika Zártkörűen Működő Részvénytársaságot (székhely: 1118 Budapest, Budaörsi út 64., adószám: 32874198-2-44) (TIGRA Zrt.), mint teljeskörű jogutódot illetik. Mivel a jogelőd TIGRA Kft-nek teljeskörű jogutódja a Tigra Zrt., továbbá mivel a Tigra Zrt. igazolta, hogy vele szemben a Keretmegállapodás megkötésére lefolytatott közbeszerzési eljárásban előírt kizáró okok nem állnak fenn, Beszerző megállapította, hogy a jogutódlás megfelel a Kbt. 139. § (1) bekezdés b) pontjában foglaltaknak. A bejelentésre tekintettel Szállító2 konzorciumból a TIGRA Kft. adatai törlésre kerülnek, és helyette a TIGRA Zrt., mint jogutód adatai kerülnek feltüntetésre. Szállító3 az EKR-en keresztül arról tájékoztatta Beszerzőt, hogy 2025. szeptember 30-i hatállyal a TRACO Kereskedelmi és Szolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság (a továbbiakban: TRACO Zrt.; székhely: 1077 Budapest, Izabella utca 5. pinceszint 1., adószám: 11856403-2-42) az IMG Solution Zártkörűen Működő Részvénytársaságba (a továbbiakban: IMG Solution Zrt.) történő beolvadással megszűnik, melynek eredményeként a Keretmegállapodásból eredő jogok és kötelezettségek az IMG Solution Zrt-t, mint jogutódot illetik. Beszerző a bejelentést megvizsgálta és megállapította, hogy a jogutódlás megfelel a Kbt. 139. § (1) bekezdés b) pontjában foglaltaknak. A bejelentésre tekintettel Szállító3 konzorciumból a TRACO Zrt. adatai törlésre kerülnek. Szállító5 az EKR-en keresztül arról tájékoztatta Beszerzőt, hogy 2025. szeptember 30-i hatállyal az INNObyte Informatikai Zártkörűen Működő Részvénytársaság (a továbbiakban: INNObyte Zrt.; székhely: 1037 Budapest, Montevideo utca 2. C. ép., adószám: 27047109-2-41) a 4iG Informatikai Zrt.-be történő beolvadással megszűnik, melynek eredményeként a Keretmegállapodásból eredő jogok és kötelezettségek a 4iG informatikai Zrt.-t, mint jogutódot illetik. Beszerző a bejelentést megvizsgálta és megállapította, hogy a jogutódlás megfelel a Kbt. 139. § (1) bekezdés b) pontjában foglaltaknak. A bejelentésre tekintettel Szállító5 kon-zorciumból az INNObyte Zrt. adatai törlésre kerülnek. Felek rögzítik, hogy a szerződések teljesítésének átláthatóságához fűződő érdekre tekintettel a 2.1.-2.3. pontokban rögzített Kbt. 139. § (1) bekezdés b) pontja szerinti átalakulásból és jogutódlásból fakadó alanyváltozásokkal összefüggő tartalmi változást jelen Módosítással (módosító szerződéssel) - a II. pontban rögzítettek szerint – átvezetik a Keretmegállapodásban. Felek ezzel összefüggésben rögzítik, hogy jelen Módosítás indoka, hogy a 2.1.-2.3. pontokban rögzített átalakulás, illetve jogutódlás nyomán a Szállító1, Szállító3 valamint a Szállító5 hivatkozott konzorciumi tagjainak cégadatokban bekövetkezett változását a Keretmegállapodás harmadik személyek számára is könnyen megismerhető módon tartalmazza. A 2. sz. módosítást a Felek 2025.12.12. napján írták alá.

A változtatás fő oka: Nem jelentős módosítások.
Új érték
Szöveg:
A Keretmegállapodásban a TIGRA Computer- és Irodatechnikai Korlátolt Felelősségű Társaság (székhely: 1118 Budapest, Budaörsi út 64., cégjegyzékszám: 01-09-566107, adószám: 12218778-2-44) (jogelőd társaság) helyét a TIGRA Informatika Zártkörűen Működő Részvénytársaság (székhely: 1118 Budapest, Budaörsi út 64.; cégjegyzékszám: 01-10-143380; adószám: 32874198-2-44) (jogutód társaság) vette át az alábbiak szerint: Cégnév (Közbeszerzési projektiroda): TIGRA Informatika Zártkörűen Működő Részvénytársaság (rövidített elnevezés: Tigra Zrt.) Székhely: 1118 Budapest, Budaörsi út 64. Adószám: 32874198-2-44 Cégjegyzékszám: 01-10-143380 Képviseli: Vertán György Képviselő titulusa: vezérigazgató A Keretmegállapodásban a Szállító3 konzorcium vonatkozásában a TRACO Zrt. adatai törlésre kerülnek. A Keretmegállapodásban a Szállító5 konzorcium vonatkozásában az INNObyte Zrt. adatai törlésre kerülnek. Felek rögzítik, hogy jelen Módosítás megfelel a Kbt. 141. § (6) bekezdésben foglaltaknak, mivel a módosítás nem lényeges és mivel a Kbt. 141. § (6) bekezdésének a)-c) pontjában meghatározott esetek egyike sem áll fenn: a) tekintettel arra, hogy a Keretmegállapodásban bekövetkező változás a Keretmegállapodás tartalmát nem módosítja, csak Szállítók tekintetében bekövetkező jogutódlást rögzíti, jelen Módosítás nem határoz meg olyan feltételeket, amelyek ha szerepeltek volna a szerződéskötést megelőző közbeszerzési eljárásban, az eredetileg részt vett ajánlattevőkön kívül más ajánlattevők részvételét vagy a nyertes ajánlat helyett másik ajánlat nyertességét lehetővé tették volna (Kbt. 141. § (6) bekezdés a) pontja). b) a jelen Módosítással a Keretmegállapodás keretösszege nem változik, ezáltal a szerződés (Keretmegállapodás) gazdasági egyensúlya sem változik (Kbt. 141. § (6) bekezdés b) pontja). c) jelen Módosítás egyik Fél számára sem állapít meg többletfeladatot, ezáltal az eredeti szerződésben (Keretmegállapodásban) meghatározott ajánlattevői kötelezettségek nem változnak (Kbt. 141. § (6) bekezdés c) pontja).

Forrás: OJS 2025/S 247-857965 (2025-12-22)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2026-01-19) Objektum A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke (HÉA nélkül): 2 077 032 800 HUF 💰
Leírás
A beszerzés leírása:
Az OLIC24 keretmegállapodáson belül a KM 2. szakaszában a versenyújranyitások és megrendelések során az alábbi Ajánlatkérővel kötött szerződést a Nyertes Ajánlattevő: Ajánlatkérő szervezet: Nemzeti Adó- és Vámhivatal Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala Szerencsejáték Zártkörűen Működő Részvénytársaság

A szerződés megkötésének időpontja: 2025-12-31 📅
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 472 251 200 HUF 💰
14 539 200 HUF 💰
1 590 242 400 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR000158772024/0106 A vállalkozó neve és címe
Név: 4iG Informatikai Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 32692231-2-41
Postacím: Montevideo utca 2/C
Forrás: OJS 2026/S 014-045667 (2026-01-19)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2026-04-28) Objektum A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke (HÉA nélkül): 1 072 859 597 HUF 💰
Leírás
A beszerzés leírása:
Az OLIC24 keretmegállapodáson belül a KM 2. szakaszában a versenyújranyitások és megrendelések során az alábbi Ajánlatkérővel kötött szerződést a Nyertes Ajánlattevő: Ajánlatkérő szervezet: 1. Fejérvíz Fejér Megyei Önkormányzatok Víz és Csatornamű Zártkörűen Működő Részvénytársaság 2. Új Világ Nonprofit Szolgáltató Kft. 3. MAGYAR NEMZETI BANK 4. MAVIR Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító Zártkörűen Működő Részvénytársaság 5. Magyar Államkincstár

A szerződés megkötésének időpontja: 2026-03-31 📅
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 485 679 597 HUF 💰
A vállalkozó neve és címe
Név: TIGRA Informatika Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 32874198-2-44
Postacím: Budaörsi út 64.
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 587 180 000 HUF 💰
A vállalkozó neve és címe
Név: Sysman Informatikai Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 12948901-2-41
Postacím: Montevideo u. 10. I. em.
Telefon: +36 209299669📞
2015. (XI. 2.) MvM rendelet 18. § szerinti adatok: DKM01OLIC24 (1. konzorcium): TIGRA Computer- és Irodatechnikai Kft. (1118 Budapest, Budaörsi út 64.) 12218778-2-44 R34DY Zrt. (2040 Budaörs, Hegyalja utca 17.) 27092855-2-13 Soloron IT Zrt. (1117 Budapest, Sopron út 40.) 26789402-2-43 Invigor Kft. (1023 Budapest, Bécsi út 4. 2. em.) 14757671-2-41 DATATRONIC Kft. (1163 Budapest, Lillafüred utca 10/b.) 12941076-2-42 REMEDIOS Zrt. (1062 Budapest, Teréz körút 55-57.) 23037490-2-42 FORNAX SI Kft. (1123 Budapest, Táltos utca 1.) 24278353-2-43 Tigra Rendszerház Kft. (1118 Budapest, Budaörsi út 64.) 13284220-2-43 Delta Systems Kft. (1134 Budapest, Róbert Károly körút 70-74.) 13978774-2-44 Crayon Magyarország Kft. (1031 Budapest, Záhony utca 7.) 27859821-2-41 BRAVONET Kft. (1145 Budapest, Újvilág utca 50-52.) 23768569-2-42 DKM01OLIC24 (2. konzorcium): Telekom Rendszerintegráció Zrt. (1097 Budapest, Könyves Kálmán körút 36.), adószám: 12928099-2-44 Kermann IT Solutions Nyrt. (1139 Budapest, Röppentyű utca 48.), adószám: 27984026-2-41 Grepton Zrt. (1087 Budapest, Könyves Kálmán körút 48-52.), adószám: 12613056-2-42 DKM01OLIC24 (3. konzorcium): IMG Solution Zrt. (1023 Budapest, Lajos utca 26., 28771315-2-44) WEBváltó Kft. (1095 Budapest, Soroksári út 32-34. E. ép. 6. em., 11939656-2-43) ATOS Magyarország Kft. (1085 Budapest, Kálvin tér 12.; 10378144-2-42) TRACO Zrt. (1077 Budapest, Izabella utca 5. pinceszint 1.; 11856403-2-42) DKM01OLIC24 (4. konzorcium): Sysman Informatikai Zrt (1037 Budapest, Montevideo u. 10. I. em. 12948901-2-41), CDSYS Nyrt. (1037 Budapest, Montevideo utca 3/B. II. em. 32010266-2-41) Inter-Computer-Informatika Zrt. (1118 Budapest, Gombocz Z. u. 12. fsz. 1. 12857074-2-43) DKM01OLIC24 (5. konzorcium): 4iG Informatikai Zrt. (1037 Budapest, Montevideo utca 2/C.), Sagemcom Magyarország Kft. (1037 Budapest, Montevideó u. 16/A.), ACE Network Zrt. (1117 Budapest, Október huszonharmadika utca 8-10. 5. em. 30. ajtó), USER RENDSZERHÁZ Kft. (1039 Budapest, Pünkösdfürdő utca 52.), INNObyte Zrt. (1037 Budapest, Montevideo utca 2. C. ép.), WSH Kft. (1117 Budapest, Budafoki út 97.) DKM01OLIC24 (6. konzorcium): 4iG Informatikai Zrt. (1037 Budapest, Montevideo utca 2/C. 32692231-2-41), Sagemcom Magyarország Kft. (1037 Budapest, Montevideó u. 16/A. 10568723-2-41), ACE Network Zrt. (1117 Budapest, Október huszonharmadika utca 8-10. 5. em. 30. ajtó 26533500-2-43), USER RENDSZERHÁZ Kft. (1039 Budapest, Pünkösdfürdő utca 52. 13799504-2-41), INNObyte Zrt. (1037 Budapest, Montevideo utca 2. C. ép. 27047109-2-41), WSH Kft. (1117 Budapest, Budafoki út 97. 12048898-2-43)