Közös Ajánlatkérők jelen közbeszerzési eljárás eredményeképpen öntözőrendszer fejlesztését kívánják megvalósítani. A fejlesztés célja a vízjogi engedélyekben szereplő területeken folytatott növénytermesztés terméshozamának növelése a növényzet fejlődési szakaszában kijuttatott megfelelő mennyiségű öntözővízzel. Ehhez öntözővíz beszerzésére, annak szállítására, annak átmeneti tárolására és megfelelő technológiával való kijuttatásra van szükség, amely a Duna folyam szabad vízkészletének a hasznosításával valósítható meg a folyóból történő szivattyús vízkivétellel, nyomócsővezetékről tölthető szigetelt víztározó, a víztározónál szivattyútelep és további nyomócső létesítésével, valamint az ahhoz kapcsolódó öntözőberendezések telepítésével. Összesen megépítendő vezeték hossza: 27839,54 m (I. rész: 11981,2 m + II. rész: 15858,34 m) A fejlesztés célja, hogy a közös ajánlatkérőknek mindösszesen 681,4 ha-os mezőgazdasági területen center pivot (körforgó) rendszerű víz- és energiatakarékos öntözési üzeme valósuljon meg a fenntartható vízgazdálkodási tevékenység gyakorlásával, felszíni vízkészlet hasznosításával. A beruházás minkettő rész esetében vízjogi létesítési engedély köteles tevékenység. Az Ormány Öntözési Kft. és a Kislippói Öntözési Kft. együttműködési megállapodása alapján a T1 jelölésű felszínalatti tápvezetéket közösen építik meg, melyben az Ormány Öntözési Kft. 7724 m vezetéket épít, a Kislippói Öntözési Kft. pedig 3835,34 m-t. A kivitelezés határát a T1 tápvezeték 7+724 szelvényében létesítendő szakaszoló tolózár jelöli. A fejlesztés célja Ormány Öntözési Kft. esetében 340,76 ha, Kislippói Öntözési Kft. esetében 345,1 ha mezőgazdasági területen center pivot (körforgó) rendszerű víz- és energiatakarékos öntözési üzem valósuljon meg a fenntartható vízgazdálkodási tevékenység gyakorlásával, felszíni vízkészlet hasznosításával. Kiindulási pont: a Bóly Zrt. által üzemeltetett Mohács, Kölked, Sátorhely, Nagynyárád térségi öntözőtelep 30.000 m3-es víztározójától (Sátorhely 0149/2 hrsz.) induló T1 tápvezeték 11559,34 m [Ormány Öntözési Kft. (7724 m), Kislippói Öntözési Kft. (3835,34 m)] az Ormány Öntözési Kft. víztározójáig kiépítve. Jelen közbeszerzési eljárás két ajánlattételi részben valósul meg az alábbiak szerint: I. rész: Öntözőtelep Ormány (Vízjogi létesítési engedély határozat száma: 35200/1396-12/2024. ált) Építendő létesítmények és főbb paraméterek: 1. Öntözött terület: 340,7 ha 2. Meglévő 30.000 m3-es öntözővíz tározónál szivattyútelep építése 0,200 m3/s kapacitással. 3. T1-es felszín alatti nyomócsővezeték Sátorhely, Majs külterületén megépítve (hossz: 7724 m; anyaga: KPE, PE 100, d=560mm) 4. Ormánypusztai 1 millió m3-es víztározó HDPE fólia szigeteléssel és szivattyútelep építése (előírt összes vízszállítási teljesítmény: 1386 m3) 5. Felszín alatti csővezeték fektetése (hossz: 4,257 km; anyaga: KPE; d=225mm – 560mm) 6. 5 db centerpivot öntözőberendezés létesítése II. rész: Öntözőtelep Kislippói (Vízjogi létesítési engedély határozat száma: 35200/1397-11/2024. ált) Építendő létesítmények és főbb paraméterek: 1. Öntözött terület: 345,1 ha 2. T1-es felszín alatti nyomócsővezeték Sátorhely, Majs külterületén megépítve (hossz: 3835,34 m; anyaga: KPE, PE 100, d=560mm) 3. T2-es felszín alatti nyomócsővezeték megépítése az Ormánypusztai tározótól 4591,6 m hosszban az építendő Kislippói tározóig 4. Kislippói 1 millió m3-es víztározó HDPE fólia szigeteléssel és szivattyútelep építése (előírt összes vízszállítási teljesítmény: 1055 m3) 5. Felszínalatti csővezeték fektetése (hossz: 7,4314 km; anyaga: KPE; d=160 mm – 500 mm) 6. 7 db centerpivot öntözőberendezés létesítése.
Határidő
Az ajánlatok beérkezésének határideje 2024-08-21.
A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2024-07-16.
Szállítók
A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:
Ajánlati felhívás (2024-07-16) Objektum A közbeszerzés hatálya
Cím: Mezőgazd-i termelőkapacitás fejl. VP2-4.1.4-16
Hivatkozási szám: EKR000672452024
Rövid leírás:
Közös Ajánlatkérők jelen közbeszerzési eljárás eredményeképpen öntözőrendszer fejlesztését kívánják megvalósítani. A fejlesztés célja a vízjogi...
Többet mutasson
Rövid leírás
Közös Ajánlatkérők jelen közbeszerzési eljárás eredményeképpen öntözőrendszer fejlesztését kívánják megvalósítani. A fejlesztés célja a vízjogi engedélyekben szereplő területeken folytatott növénytermesztés terméshozamának növelése a növényzet fejlődési szakaszában kijuttatott megfelelő mennyiségű öntözővízzel. Ehhez öntözővíz beszerzésére, annak szállítására, annak átmeneti tárolására és megfelelő technológiával való kijuttatásra van szükség, amely a Duna folyam szabad vízkészletének a hasznosításával valósítható meg a folyóból történő szivattyús vízkivétellel, nyomócsővezetékről tölthető szigetelt víztározó, a víztározónál szivattyútelep és további nyomócső létesítésével, valamint az ahhoz kapcsolódó öntözőberendezések telepítésével. Összesen megépítendő vezeték hossza: 27839,54 m (I. rész: 11981,2 m + II. rész: 15858,34 m)
A fejlesztés célja, hogy a közös ajánlatkérőknek mindösszesen 681,4 ha-os mezőgazdasági területen center pivot (körforgó) rendszerű víz- és energiatakarékos öntözési üzeme valósuljon meg a fenntartható vízgazdálkodási tevékenység gyakorlásával, felszíni vízkészlet hasznosításával. A beruházás minkettő rész esetében vízjogi létesítési engedély köteles tevékenység.
Az Ormány Öntözési Kft. és a Kislippói Öntözési Kft. együttműködési megállapodása alapján a T1 jelölésű felszínalatti tápvezetéket közösen építik meg, melyben az Ormány Öntözési Kft. 7724 m vezetéket épít, a Kislippói Öntözési Kft. pedig 3835,34 m-t. A kivitelezés határát a T1 tápvezeték 7+724 szelvényében létesítendő szakaszoló tolózár jelöli.
A fejlesztés célja Ormány Öntözési Kft. esetében 340,76 ha, Kislippói Öntözési Kft. esetében 345,1 ha mezőgazdasági területen center pivot (körforgó) rendszerű víz- és energiatakarékos öntözési üzem valósuljon meg a fenntartható vízgazdálkodási tevékenység gyakorlásával, felszíni vízkészlet hasznosításával.
Kiindulási pont: a Bóly Zrt. által üzemeltetett Mohács, Kölked, Sátorhely, Nagynyárád térségi öntözőtelep 30.000 m3-es víztározójától (Sátorhely 0149/2 hrsz.) induló T1 tápvezeték 11559,34 m [Ormány Öntözési Kft. (7724 m), Kislippói Öntözési Kft. (3835,34 m)] az Ormány Öntözési Kft. víztározójáig kiépítve.
Jelen közbeszerzési eljárás két ajánlattételi részben valósul meg az alábbiak szerint:
I. rész: Öntözőtelep Ormány (Vízjogi létesítési engedély határozat száma: 35200/1396-12/2024. ált)
Építendő létesítmények és főbb paraméterek:
1. Öntözött terület: 340,7 ha
2. Meglévő 30.000 m3-es öntözővíz tározónál szivattyútelep építése 0,200 m3/s kapacitással.
3. T1-es felszín alatti nyomócsővezeték Sátorhely, Majs külterületén megépítve (hossz: 7724 m; anyaga: KPE, PE 100, d=560mm)
4. Ormánypusztai 1 millió m3-es víztározó HDPE fólia szigeteléssel és szivattyútelep építése (előírt összes vízszállítási teljesítmény: 1386 m3)
5. Felszín alatti csővezeték fektetése (hossz: 4,257 km; anyaga: KPE; d=225mm – 560mm)
6. 5 db centerpivot öntözőberendezés létesítése
II. rész: Öntözőtelep Kislippói (Vízjogi létesítési engedély határozat száma: 35200/1397-11/2024. ált)
Építendő létesítmények és főbb paraméterek:
1. Öntözött terület: 345,1 ha
2. T1-es felszín alatti nyomócsővezeték Sátorhely, Majs külterületén megépítve (hossz: 3835,34 m; anyaga: KPE, PE 100, d=560mm)
3. T2-es felszín alatti nyomócsővezeték megépítése az Ormánypusztai tározótól 4591,6 m hosszban az építendő Kislippói tározóig
4. Kislippói 1 millió m3-es víztározó HDPE fólia szigeteléssel és szivattyútelep építése (előírt összes vízszállítási teljesítmény: 1055 m3)
5. Felszínalatti csővezeték fektetése (hossz: 7,4314 km; anyaga: KPE; d=160 mm – 500 mm)
6. 7 db centerpivot öntözőberendezés létesítése.
Szerződés típusa: Építési beruházás
Termékek/szolgáltatások: Öntözőrendszerek építése📦 Információk a tételekről
Ez a szerződés tételekre oszlik ✅
Az ajánlatok legfeljebb a következő tételekre nyújthatók be: 2
Az ajánlatok valamennyi tételre benyújthatók ✅
1️⃣
Belső azonosító: EKR000672452024/1
Cím: Öntözőtelep Ormány
Ebben a közbeszerzésben kis- és középvállalkozások (kkv-k) is részt vehetnek ✅
A beszerzés leírása:
AK 340,7 ha-on valósítja meg az öntözőtelepét. A fejlesztés célja a vízjogi létesítési engedélyben szereplő területen folytatott növénytermesztés...
Többet mutasson
A beszerzés leírása
AK 340,7 ha-on valósítja meg az öntözőtelepét. A fejlesztés célja a vízjogi létesítési engedélyben szereplő területen folytatott növénytermesztés terméshozamának növelése a növényzet fejlődési szakaszában kijuttatott megfelelő mennyiségű öntözővízzel.
Az öntözőtelep vízellátása a Bóly Zrt. már meglévő öntözőtelepének 30.000 m³-es öntözővíz tározójának vízátadási pontjától történik. A vízátadás süllyesztett aknás ráfolyásos üzemű elektromos szivattyú üzem egyesített nyomócsővezetékhez kapcsolódva T1 tápvezetéken a 0+000 – 7+724 szelvényig történik, mely T1 tápvezeték építésének megosztásával az Ormányi tározóba köt be.
Létesítmények felsorolása:
- Szivattyús vízkivétel Sátorhely 0149/2 hrsz.-ről
- T1 tápvezeték felszínalatti nyomócső vezetékének kiépítése 0+000 – 7+724 szelvényig.
- HDPE fóliaburkolattal ellátott földmedencés víztározó kiépítése 1.000.000 m3 kapacitással
- Szivattyútelep az I. ütemnek megfelelő szivattyúüzemi kapacitással, de a II. ütemnek megfelelő műtárgy és vezérlési lehetőség bővítési lehetőségével (4 db szivattyúból álló, távvezérelt, összes vízszállítási teljesítménye óránként max. 1386 m³/h)
- center pivot öntözőberendezések, 5 db (CP1, CP2, CP8, CP9, CP10) helyszínrajz szerint
–a szivattyútelep és az öntözőberendezések szekunder (400 V) villamosenergia ellátásának létesítményei.
Jelen beruházás vízjogi létesítési engedély alapján valósul meg.
Az Ormány Öntözési Kft. és a Kislippói Öntözési Kft. együttműködési megállapodása alapján a T1 jelölésű felszínalatti tápvezetéket közösen építik meg, melyben az Ormány Öntözési Kft. 7724 m vezetéket épít, a Kislippói Öntözési Kft. pedig 3835,34 m-t. A kivitelezés határát a T1 tápvezeték 7+724 szelvényében létesítendő szakaszoló tolózár jelöli.
Kiindulási pont: a Bóly Zrt. által üzemeltetett Mohács, Kölked, Sátorhely, Nagynyárád térségi öntözőtelep 30.000 m3-es víztározójától (Sátorhely 0149/2 hrsz.) induló T1 tápvezeték 11,5593 km [Ormány Öntözési Kft. (7724 m), Kislippói Öntözési Kft. (3835,34 m)] az Ormány Öntözési Kft. víztározójáig kiépítve.
AK létesítményei:
A harmadlagos vízellátó mű (Sátorhely szivattyútelepi vízkivétel, T1 tápvezeték felszínalatti nyomócső 7+724 szelvényig, valamint az Ormánypuszta öntözővíz tározó létesítményei, szivattyútelep, öntözőtelep felszín alatti nyomócső vezetékei és villamos földkábelei, öntözőberendezések)
- 6,0 x 6,0 x 2,80 m monolit vb. szivattyúakna Sátorhely 0149/2 hrsz.-on 2 db vízszintes tengelyű szivattyúval, frekvenciaváltós szabályozással
- T1 csővezeték anyaga: KPE, PE100 SDR21 PN8 nyomócső D 560 (7724 m) – T1 csővezeték védőanyaga 2 db vízfolyás keresztezésnél és 2 db közút keresztezésnél: DN700 ÜPE SN10000
- T1 csővezeték vízfolyás keresztezésnél és 2 db irányított fúrással (védőcső nélkül)
- T1 tápvezeték 7+724 szelvényig érint: 1 db vízvezetéket, 1 db szennyvíz vezetéket, 3 db oszlopon vezetett elektromos légkábelt és 1 db elektromos földkábelt, 1 db T-Com hírközlései légkábelt, 5 db hírközlési (optikai) földkábelt - helyszíni közműfeltárás és szakszolgáltatók részéről szakfelügyelet biztosítása szükséges
–1.000.000 m3-es szigetelt (HDPE 1,5 mm vtg.) víztározója és szivattyútelepe (3+1 db) függőleges beépítésű elektromos szivattyúval, frekvenciaváltós szabályozással, távműködtetéses és automata üzemmel, 5 db digitális jeladós manométerrel, 4 db automatikus üzemű 1500 mikronos vezérelt dobszűrővel, 1 db klimatizált, hőszigetelt vezérlőházzal (konténer), 30,3 m töltővezeték (anyaga: KPE, PE100 PN8 felszínalatti nyomócső SDR21, D450 átmérővel)
- A tározó területét kerítés védelemmel kell ellátni. A tározó létesítményeinek megközelítésére két szárnyú kapukkal 1 db közúti behajtót és 1 db bejárót kell létesíteni. A szivattyútelep megközelítését belső üzemi úttal kell biztosítani.
- 5 db öntözőberendezés (CP1; CP2; CP8; CP9; CP10) corner taggal (sarokbeöntöző), végszórófejjel, automatikus és távműködtetéses üzemmel; 3,0 x 3,0 m monolit vb. tömbalapra helyezve, az öntözőberendezések napelemmel, távfelügyelettel ellátott vagyonvédelmi rendszerrel felszerelve, corner karok minimálisan meghatározott hossza: 90 méter
- 1 db tápoldatozó egység
- 2 db talajszonda csomag
- 2 db automata meteorológiai állomás
- Öntözőberendezések kapcsolódó vízellátás anyagminősége: KPE, PE 100, SDR21 (PN8), közút keresztezés esetében DN800 ÜPE védőcső
- 1. sz. fővezeték 1207,3 m D225
- 2. sz. fővezeték 797,1 m D450
- 3. sz. fővezeték 946,4 m D560
- 31. sz. mellékvezeték 429,7 m D315
- 32. sz. mellékvezeték 490,3 m D280
- 33. sz. mellékvezeték 386,4 m D225
- hidránsok 5 db (DN200 PN10)
AK felhívja ajánlattevők figyelmét, hogy az összes megajánlott öntözőberendezésnek azonos gyártótól származónak és azonos típusúnak kell lennie.
AK felhívja az AT-ők figyelmet, hogy a csőfektetési nyomvonalakon az ERD dokumentumban megjelölt helyeken kivitelezési munkák csak régészeti szakfelügyelet mellett végezhetők. A szakfelügyelet a hatályos jogszabályok szerinti biztosítása a nyertes AT feladata, az illetékes múzeummal a szerződést AK köti meg.
AK felhívja a figyelmet 191/2009 (IX.15.) Kormányrendelet 12. § (2) bek. a) pontja szerinti kivitelezői kötelezettségek kötelező betartására.
A T1 vezetékből a 0+7724 szelvény és a 7724+11559,33 szelvény építéseit sikeres üzempróbát követően közös átadás-átvételi eljárás során lehet üzembe helyezni és a próbaüzemét megkezdeni. A sikeres üzempróbát a szerződés véghatárideje előtt 60 nappal be kell fejezni.
A közös átadás-átvétel a teljes rendszer (harmadlagos mű és öntözőtelep) sikeres próbaüzemet követően kerül sor. A próbaüzem időtartama minimálisan 15 nap. Amennyiben a próbaüzem nem megfelelő, úgy azt a felek közösen megismétlik. Sikertelen vagy nem megfelelő próbaüzem után a vevő a hibás teljesítés esetére biztosított jogaival élhet. Sikeres próbaüzemet és átadás-átvételt követően a vízjogi üzemeltetési kérelem benyújtása nyertes AT feladata.
Karakterkorlát miatt folytatás a BT-543-ban.
További információk:
Az eForm technikai sajátossága miatt a felhívás BT-11 pontjában Ajánlatkérő, figyelemmel arra hogy a legördülő listában nem
szerepel - tényleges típus:...
Többet mutasson
További információk
Az eForm technikai sajátossága miatt a felhívás BT-11 pontjában Ajánlatkérő, figyelemmel arra hogy a legördülő listában nem
szerepel - tényleges típus: Támogatott szervezet
Az eForm technikai sajátossága miatt a BT-10 pontjában Ajánlatkérő figyelemmel arra, hogy a legördülő listában nem szerepel -
tényleges szervezeti tevékenysége: Növénytermesztési szolgáltatás.
Szerződés típusa: Építési beruházás
Termékek/szolgáltatások: Öntözővezeték építése📦
További termékek/szolgáltatások: Öntözőberendezések📦
Fő helyszín vagy teljesítési hely:
Időtartam: 10 hónap Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): 1. Többlet jótállási idő mértéke a minimálisan kötelező 24 hónap felett (min. 0 hónap, max. 24 hónap, előny a magasabb)
Minőségi kritérium (súlyozás): 3
Minőségi kritérium (név): 2. M/2.1. szakember tekintetében a jogosultság megszerzéséhez szükséges minimálisan kötelező szakmai tapasztalaton felüli többlet szakmai tapasztalata öntözéses projektben (0 - 5 db projekt, előny a magasabb)
Minőségi kritérium (súlyozás): 2
Minőségi kritérium (név): 3. M/2.2. szakember tekintetében a jogosultság megszerzéséhez szükséges minimálisan kötelező szakmai tapasztalaton felüli többlet szakmai tapasztalata öntözéses projektben (0 - 5 db projekt, előny a magasabb)
4. M/2.3. szakember tekintetében a jogosultság megszerzéséhez szükséges minimálisan kötelező szakmai tapasztalaton felüli többlet szakmai tapasztalata öntözéses projektben (0 - 5 db projekt, előny a magasabb)
5. M/2.4. szakember tekintetében a jogosultság megszerzéséhez szükséges minimálisan kötelező szakmai tapasztalaton felüli többlet szakmai tapasztalata öntözéses projektben (0 - 5 db projekt, előny a magasabb)
6. 24 órás távfelügyeletet biztosító vagyonvédelmi rendszer "élő" funkcióval (igen/nem)
7. Az öntözőberendezés corner tag többlethossza (cm-ben, min. 0 – max. 200, előny a nagyobb)
Minőségi kritérium (súlyozás): 6
Minőségi kritérium (név): 8. Külső szolgáltató és előfizetés nélkül működtethető távvezérlési rendszer (igen/nem)
Minőségi kritérium (súlyozás): 5
Minőségi kritérium (név): 9. A távvezérlési rendszer további öntözőgépekkel való bővíthetősége (db-ban, min. 0 - max.50)
Ár ✅
Ár (súlyozás): 70
Annak indoklása, hogy az odaítélési szempontok súlyozását miért nem tüntették fel:
AK a Kbt. 76. § (2) bek. c) pontja alapján a legjobb ár-érték arány értékelési szempontját alkalmazza az ajánlatok értékelése során. Az ajánlatok értékelési...
Többet mutasson
Annak indoklása, hogy az odaítélési szempontok súlyozását miért nem tüntették fel
AK a Kbt. 76. § (2) bek. c) pontja alapján a legjobb ár-érték arány értékelési szempontját alkalmazza az ajánlatok értékelése során. Az ajánlatok értékelési szempontok szerinti tartalmi elemeinek értékelése során adható pontszám: 0-10 pont. Mindkettő rész esetében az 1-5. és 7. és 9. részszempont: egyenes arányosítás, 6. és 8. részszempont: abszolút értékelési módszer, 10. résszempont: fordított arányosság. A módszerek meghatározása Közbeszerzési Hatóság útmutatója a nyertes ajánlattevő kiválasztására szolgáló értékelési szempontrendszer alkalmazásáról szóló útmutató (KÉ 2020. évi 60. szám; 2020. március 25.), alapján történt. A módszerek részletes ismertetése a közbeszerzési dokumentumokban történik.
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0001
2️⃣
Belső azonosító: EKR000672452024/2
Cím: Öntözőtelep Kislippó
A beszerzés leírása:
AK jelen közbeszerzési eljárás eredményeképpen öntözőrendszer fejlesztését kívánja megvalósítani. A fejlesztés célja a vízjogi engedélyben szereplő...
Többet mutasson
A beszerzés leírása
AK jelen közbeszerzési eljárás eredményeképpen öntözőrendszer fejlesztését kívánja megvalósítani. A fejlesztés célja a vízjogi engedélyben szereplő területen folytatott növénytermesztés terméshozamának növelése a növényzet fejlődési szakaszában kijuttatott megfelelő mennyiségű öntözővízzel. Ehhez öntözővíz beszerzésére, annak szállítására, annak átmeneti tárolására és megfelelő technológiával való kijuttatásra van szükség.
AK 345,1 ha-on valósítja meg az öntözőtelepét.
Az öntözőtelep vízellátásának érdekében a T1 tápvezetéket a 7+724 szelvénytől, a T2 tápvezeték Kislippói tározóig vezetett szakaszát, valamint a Kislippói tározó építési beruházását tervezi megvalósítani az alábbi létesítményekkel:
-T1 tápvezeték felszín alatti nyomóvezetékének kiépítése a 7+724 szelvénytől 11+559,3 végponti szelvényig, az Ormánypusztai víztározó mellett kialakított T2 tápvezeték csatlakozási pontjáig,
-T2 tápvezeték felszín alatti nyomóvezetékének kiépítése az Ormánypusztai tározótól 4591,6 m hosszban az építendő Kislippói tározóig (0 +4591,6 szelvény),
-Kislippói fóliaburkolattal ellátott földmedencés víztározó kiépítése 1.000.000 m3 kapacitással.
–a szivattyútelep az I. ütemnek megfelelő szivattyúüzemi kapacitással, de a II. ütemnek megfelelő műtárgy és vezérlési lehetőség bővítési lehetőségével (4 db szivattyúból álló, távvezérelt, összes vízszállítási teljesítménye óránként max. 1055 m³/h).
–az öntözőtelep felszínalatti nyomócsővezetékei a megvalósuló öntözőberendezések vízellátásához,
–center pivot öntözőberendezések, 7 db (CP4, CP5, CP6, CP7, CP8, CP9, CP10),
–a szivattyútelep és az öntözőberendezések szekunder (400 V) villamosenergia ellátásának létesítményei.
Jelen beruházás vízjogi létesítési engedély alapján valósul meg.
AK létesítményei:
Kiindulási pont: T1 tápvezeték 7+724 szelvény tolózárjától
- T1 csővezeték anyaga: KPE, PE100 SDR21 PN8 nyomócső D560, (3835,3 m). A vezeték nyomvonalán az ERD dokumentumon megjelölt helyszíneken régészeti szakfelügyelet biztosítása kötelező!
T1 csővezeték védőcső anyaga 1 db közút keresztezésnél: DN700 ÜPE SN10000
T1 közműkeresztezések: 1 db T-Com hírközlési földkábel és 1 db hírközlési légkábel, 3 db E.ON elektromos légkábel– szakszolgálati szakfelügyelet biztosítása szükséges!
–Majs 026/4 hrsz.-on létesítendő csatalkozási ponttól T2 tápvezeték (4591,6 m) (Kislippói Öntözési Kft.),
- T2 csővezeték anyaga: 4512,2 m KPE, SDR21 PE100 nyomócső D560 átmérővel, 48 m KPE, SDR21 PE100 D450 átmérővel,
- T2 csővezeték védőcső anyaga: 1 db közút keresztezésnél: DN700 ÜPE SN10000
- T2 közműkeresztezések: 1 db T-Com távközlési kábel, 1 db optikai földkábel, 1 db E.ON FGSZ gázvezeték, 1 db szennyvízvezeték, 2 db vízvezeték – szakszolgálati szakfelügyelet biztosítása szükséges!
–1.000.000 m3-es szigetelt (HDPE 1,5 mm vtg.) víztározója és szivattyútelepe (3+1 db) függőleges beépítésű elektromos szivattyúval, frekvenciaváltós szabályozással, távműködtetéses és automata üzemmel, 5 db digitális jeladós manométerrel, 4 db automatikus üzemű 1500 mikronos vezérelt dobszűrővel, 1 db klimatizált, hőszigetelt vezérlőházzal (konténer)
- A tározó területét kerítésvédelemmel kell ellátni. A tározó létesítményeinek megközelítésére 2 db behajtót kell kiépíteni két szárnyú kapuval, valamint a szivattyútelep megközelítését belső üzemi úttal kell biztosítani.
- 7 db öntözőberendezés (CP4, CP5, CP6, CP7, CP8, CP9, CP10) (4 db normál kivitel, 3 db corner taggal (sarokbeöntöző) 3,0x3,0 m monolit tömbalapra helyezve, az öntözőberendezések napelemmel,távfelügyelettel ellátott vagyonvédelmi rendszerrel felszerelve, corner karok a minimálisan meghatározott hossza: 90 méter
- 1 db tápoldatozó egység
- 2 db talajszonda csomag
- 2 db automata meteorológiai állomás
- Öntözőberendezések kapcsolódó vízellátás anyagminősége KPE, PE 100, SDR21 (PN8) D280; D315; D450; D500 esetében, illetve SDR 17 (PN10) D160 esetében az alábbi bontásban:
1 sz. fővezeték: 753,8 m D500 + 1551,7 m D450)=2305,5 m;
12 sz. mellékvezeték: 1343,4m D280 + 631,4 m D160= 1974,8 m;
12/1. sz. mellékvezeték 420,2 m D160;
13. sz. mellékvezeték 807,7 m D280;
14. sz. mellékvezeték 1254,2m D315+669,0 m D160)
- hidránsok 5+2 db (5 db DN200 PN 10: CP5; CP6; CP8; CP9; CP10; 2 db DN150 PN10: CP4; CP7)
AK felhívja ajánlattevők figyelmét, hogy az összes megajánlott öntözőberendezésnek azonos gyártótól származónak és azonos típusúnak kell lennie.
AK felhívja az AT-ők figyelmet, hogy a csőfektetési nyomvonalakon az ERD dokumentumban megjelölt helyeken kivitelezési munkák csak régészeti szakfelügyelet mellett végezhetők. A szakfelügyelet a hatályos jogszabályok szerinti biztosítása a nyertes AT feladata, az illetékes múzeummal a szerződést AK köti meg. AK felhívja a figyelmet 191/2009 (IX.15.) Kormányrendelet 12. § (2) bek. a) pontja szerinti kivitelezői kötelezettségek kötelező betartására.
Az üzemeltetéshez, az öntözési üzem irányításához mérő és ellenőrző eszközök (vízmérő, nyomásmérő automata meteorológiai állomás, talajszondák) szolgálnak. Ezek működéséhez informatikai hálózat épül ki.
Jelen beruházás vízjogi létesítési engedély alapján valósul meg.
A közös átadás-átvétel a teljes rendszer (harmadlagos mű és öntözőtelep) sikeres próbaüzemet követően kerül sor. A próbaüzem időtartama minimálisan 15 nap. Amennyiben a próbaüzem nem megfelelő, úgy azt a felek közösen megismétlik. Sikertelen vagy nem megfelelő próbaüzem után a vevő a hibás teljesítés esetére biztosított jogaival élhet. A részletes műszaki leírást/terveket és az árazatlan költségvetést a műszaki dokumentáció tartalmazza. Sikeres próbaüzemet és átadás-átvételt követően a vízjogi üzemeltetési kérelem benyújtása nyertes AT feladata.
AK az építési beruházás teljes kivitelezése során előírja a megfelelő képesítéssel rendelkező szakember által végzett és megfelelően dokumentált minőségbiztosítást.
* Folytatás a BT-543-ban.
Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): 2. M/2.1. szakember tekintetében a jogosultság megszerzéséhez szükséges minimálisan kötelező szakmai tapasztalaton felüli többlet szakmai tapasztalata öntözéses projektben (0 - 5 db projekt, előny a magasabb)
9. A távvezérlési rendszer további öntözőgépekkel való bővíthetősége (db-ban, min. 0 - max. 50 )
Annak indoklása, hogy az odaítélési szempontok súlyozását miért nem tüntették fel:
AK a Kbt. 76. § (2) bek. c) pontja alapján a legjobb ár-érték arány értékelési szempontját alkalmazza az ajánlatok értékelése során. Az ajánlatok...
Többet mutasson
Annak indoklása, hogy az odaítélési szempontok súlyozását miért nem tüntették fel
AK a Kbt. 76. § (2) bek. c) pontja alapján a legjobb ár-érték arány értékelési szempontját alkalmazza az ajánlatok értékelése során. Az ajánlatok értékelési szempontok szerinti tartalmi elemeinek értékelése során adható pontszám: 0-10 pont. Mindkettő rész esetében az 1-5. és 7. és 9. részszempont: egyenes arányosítás, 6. és 8. részszempont: abszolút értékelési módszer, 10. résszempont: fordított arányosság. A módszerek meghatározása Közbeszerzési Hatóság útmutatója a nyertes ajánlattevő kiválasztására szolgáló értékelési szempontrendszer alkalmazásáról szóló útmutató (KÉ 2020. évi 60. szám; 2020. március 25.), alapján történt. A módszerek részletes ismertetése a közbeszerzési dokumentumokban történik.
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0002
Eljárás Az eljárás típusa
Nyílt eljárás ✅
Jogalap: 2014/24/EU irányelv
Adminisztratív információk
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések beérkezésének határideje: 2024-08-21 10:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei: 2024-08-21 12:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei (hely): Hely: Az elektronikusan benyújtott ajánlatok felbontását az EKR végzi úgy, hogy a bontás időpontjában az ajánlatok az ajánlatkérő számára hozzáférhetővé válnak. Az ajánlatnak az ajánlattételi határidő lejártának időpontjáig kell elektronikusan beérkeznie.
Információk a jogosultakról és a bontási eljárásról: A 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet 15. §-a alapján az ajánlatok beérkezésének időpontjáról az EKR visszaigazolást küld. Az ajánlatokat tartalmazó iratok felbontását az EKR az ajánlattételi határidő lejártát követően, kettő órával később kezdi meg.
Az elektronikusan benyújtott ajánlat esetében a Kbt. 68. § (4) - (5) bekezdése szerinti adatokat az EKR a bontás időpontjától kezdve azonnal elektronikusan - azzal a tartalommal, ahogyan azok az ajánlatban szerepelnek - az ajánlattevők részére elérhetővé teszi.
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Minimális időtartam, amely alatt az ajánlattevőnek fenn kell tartania az ajánlatot: 60 nap A közbeszerzési eljárás feltételei
Biztosítéknyújtási kötelezettség áll fenn ✅
A szerződést elnyerő ajánlattevők csoportjának valamilyen jogi formát kell öltenie ✅
Meg kell adni a szerződés teljesítésére kinevezett személyzet tagjainak nevét és szakmai képesítését
Megnyitás dátuma: 2024-08-21 12:00:00 📅
Hely:
Hely: Az elektronikusan benyújtott ajánlatok felbontását az EKR végzi úgy, hogy a bontás időpontjában az ajánlatok az ajánlatkérő számára hozzáférhetővé...
Többet mutasson
Hely
Hely: Az elektronikusan benyújtott ajánlatok felbontását az EKR végzi úgy, hogy a bontás időpontjában az ajánlatok az ajánlatkérő számára hozzáférhetővé válnak. Az ajánlatnak az ajánlattételi határidő lejártának időpontjáig kell elektronikusan beérkeznie.
Információk a jogosultakról és a bontási eljárásról: A 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet 15. §-a alapján az ajánlatok beérkezésének időpontjáról az EKR visszaigazolást küld. Az ajánlatokat tartalmazó iratok felbontását az EKR az ajánlattételi határidő lejártát követően, kettő órával később kezdi meg.
Az elektronikusan benyújtott ajánlat esetében a Kbt. 68. § (4) - (5) bekezdése szerinti adatokat az EKR a bontás időpontjától kezdve azonnal elektronikusan - azzal a tartalommal, ahogyan azok az ajánlatban szerepelnek - az ajánlattevők részére elérhetővé teszi.
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Elektronikus számlázás: Kötelező
Elektronikus fizetést használnak ✅ Díjazási kritériumok
Súlyozás típusa: Súlyozás (pontok, pontos)
A közbeszerzési eljárás feltételei
A szerződés teljesítési feltételeket tartalmaz ✅
Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk Részvételi feltételek
A feltételek felsorolása és rövid leírása:
SZ1: Szakmai tevékenység végzésére vonatkozó alkalmasság előírása [Kbt. 65. § (1) bekezdés c) pont]:
SZ1. A közbeszerzés tekintetében az építőipari...
Többet mutasson
A feltételek felsorolása és rövid leírása
SZ1: Szakmai tevékenység végzésére vonatkozó alkalmasság előírása [Kbt. 65. § (1) bekezdés c) pont]:
SZ1. A közbeszerzés tekintetében az építőipari kivitelezési tevékenységet végző gazdasági szereplők vonatkozásában a Kbt. 65. § (1) bekezdésének c) pontja és a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 26. § (1) bekezdésének a) pontja alapján a magyarországi letelepedésű gazdasági szereplőknek szerepelni kell az Étv. szerinti, építőipari kivitelezési tevékenységet végzők névjegyzékében. Alkalmatlan ajánlattevő a szerződés teljesítésére, ha az építőipari kivitelezési tevékenységet végző gazdasági szereplő nem szerepel az Étv. szerinti, építőipari kivitelezési tevékenységet végzők névjegyzékében.
Nem Magyarországon letelepedett gazdasági szereplő esetén alkalmatlan a szerződés teljesítésére, ha nem szerepel a 2014/24/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv XI. melléklete szerinti hasonló nyilvántartásban, valamint nem teljesítette az említett mellékletben foglalt bármely egyéb követelményt.
Szakmai tevékenység végzésére vonatkozó alkalmasság igazolása:
A Kbt. 67. § (1) bekezdés alapján AT-nek ajánlatában az EEKD-ben foglalt nyilatkozatát kell benyújtani. A Kr. 2. § (5) bekezdés alapján ajánlatkérő előírja, hogy az EEKD IV. részének az α (alfa): „Az összes kiválasztási szempont általános jelzése” pont kitöltésével kell előzetesen igazolni a felhívásban meghatározott alkalmassági minimum követelménynek való megfelelést.
Az Étv. szerinti építőipari kivitelezési tevékenységet végzők névjegyzékében való szereplés tényét az ajánlatkérő ellenőrzi az ingyenesen, elektronikusan elérhető adatbázisból. A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 19. § (6) szerint amennyiben a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara vállalkozó kivitelezői névjegyzékében megjelenített, megfelelő dokumentumok bizonyítják, hogy a gazdasági szereplő megfelel az ajánlatkérő által meghatározott követelményeknek, a követelmény és a megfelelést igazoló dokumentum elérhetőségének pontos megjelölését is köteles elfogadni az ajánlatkérő a dokumentumok benyújtása helyett.
A nem magyarországi letelepedésű gazdasági szereplőnek a Kbt. 69. § (4) bekezdés szerinti felhívás esetén a 2014/24/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv XI. mellékletben felsorolt nyilvántartások szerinti igazolás (kivonat) vagy egyéb igazolás, vagy nyilatkozat csatolása szükséges.
Gazdasági és pénzügyi helyzet
A kiválasztási kritériumok listája és rövid leírása:
P1: P1) Ajánlattevő 321/2015. (X. 30.) Kr. 1. § (1) bekezdése alapján ajánlattevőnek az ESPD benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy megfelel az...
Többet mutasson
A kiválasztási kritériumok listája és rövid leírása
P1: P1) Ajánlattevő 321/2015. (X. 30.) Kr. 1. § (1) bekezdése alapján ajánlattevőnek az ESPD benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy megfelel az alkalmassági követelményeknek. Ajánlatkérő e körben elfogadja az érintett gazdasági szereplő egyszerű nyilatkozatát, azaz az ESPD IV. Rész „α (alfa) „Az összes kiválasztási szempont általános jelzése” szakaszát kell kitölteni, a további részeket nem. Ajánlattevő a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 19. § (1) bekezdés c) pontjára tekintettel a Kbt. 69. § (4)-(7) bekezdéseinek alkalmazása esetén köteles benyújtani az ajánlati felhívás feladását megelőző három mérlegfordulónappal lezárt üzleti évben a közbeszerzés tárgyából (öntözőtelep és/vagy öntözőrendszer és/vagy ivóvízvezeték és/vagy egyéb vizes és/vagy szennyvizes és/vagy csapadékvizes beruházás és/vagy vízimű és/vagy talajnedvesség szabályozó rendszer és/vagy egyéb öntöző létesítmény létesítése és/vagy felújítása és/vagy kivitelezése) származó - általános forgalmi adó nélkül számított - árbevételéről szóló cégszerű nyilatkozatát, attól függően, hogy az ajánlattevő mikor jött létre, illetve mikor kezdte meg tevékenységét, amennyiben ezek az adatok rendelkezésre állnak.
P1.) Alkalmatlan az ajánlattevő mindkettő rész esetében a szerződés teljesítésére, ha nem rendelkezik a felhívás feladását megelőző három mérlegfordulónappal lezárt üzleti évben a közbeszerzés tárgya (öntözőtelep és/vagy öntözőrendszer és/vagy ivóvízvezeték és/vagy egyéb vizes és/vagy szennyvizes és/vagy csapadékvizes beruházás és/vagy vízimű és/vagy talajnedvesség szabályozó rendszer és/vagy egyéb öntöző létesítmény létesítése és/vagy felújítása és/vagy kivitelezése) szerinti legalább összesen nettó 2,8 milliárd HUF összegű - általános forgalmi adó nélkül számított – árbevétellel.
A jelen pontban előírt alkalmassági követelménynek a közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek.
Amennyiben az ajánlattevő nem rendelkezik a jelen felhívás feladásának napját megelőző utolsó három, mérlegfordulónappal lezárt üzleti év árbevételi adataival, úgy a tevékenysége megkezdése óta eltelt mérlegfordulónappal lezárt üzleti évek közbeszerzés tárgyából (öntözőtelep és/vagy öntözőrendszer és/vagy ivóvízvezeték és vízimű építés és/vagy talajnedvesség szabályozó rendszer és/vagy egyéb öntöző létesítmény létesítése és/vagy felújítása és/vagy kivitelezése) származó nettó árbevételének kell elérnie az előírt összeget.
P2: P2) Ajánlattevő 321/2015. (X. 30.) Kr. 1. § (1) bekezdése alapján ajánlattevőnek az ESPD benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy megfelel az...
Többet mutasson
A kiválasztási kritériumok listája és rövid leírása
P2: P2) Ajánlattevő 321/2015. (X. 30.) Kr. 1. § (1) bekezdése alapján ajánlattevőnek az ESPD benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy megfelel az alkalmassági követelményeknek. Ajánlatkérő e körben elfogadja az érintett gazdasági szereplő egyszerű nyilatkozatát, azaz az ESPD IV. Rész „α (alfa) „Az összes kiválasztási szempont általános jelzése” szakaszát kell kitölteni, a további részeket nem. Az ajánlatkérő Kbt. 69. § (4), (6) bekezdése szerinti felhívására ajánlattevőnek a 321/2015. (X.30.) Korm.rendelet 19. § (1) bekezdés a) pontja alapján be kell nyújtania az ajánlattevő valamennyi számlavezető pénzügyi intézményétől származó nyilatkozatot az alábbi tartalommal:
- ajánlattevő fizetési számlaszáma(i),
- a fizetési számla/számlák megnyitásának időpontja,
- arra vonatkozó információ, hogy ajánlattevő bármely fizetési számláján volt-e 30 napot meghaladó sorbaállítás a jelen felhívás feladásának napjától (felhívás VI. 5. pontja) visszafelé számított 12 hónap során, attól függően, hogy ajánlattevő mikor jött létre, illetve mikor kezdte meg tevékenységét, amennyiben ezek az adatok rendelkezésre állnak.
A nyilatkozatot a vizsgált időszakban esetlegesen megszűnt számlák tekintetében is be kell nyújtani. Megszűnt számlák tekintetében annak megszűnését követő bármely keltezésű nyilatkozatot elfogadja Ajánlatkérő. Az alkalmasság igazolására szolgáló dokumentumot (nyilatkozatot) egyszerű másolatban is elegendő benyújtani.
Ajánlattevő ezen irat(ok) tekintetében - adott esetben - alkalmazhatja a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 19. § (3) bekezdésében foglaltakat.
Az előírt alkalmassági követelményeknek a közös ajánlattevők vagy közös részvételre jelentkezők együttesen is megfelelhetnek. Azon követelményeknek, amelyek értelemszerűen kizárólag egyenként vonatkoztathatóak a gazdasági szereplőkre, az együttes megfelelés lehetősége értelmében elegendő, ha közülük egy felel meg.
Az előírt alkalmassági követelményeknek az ajánlattevők bármely más szervezet vagy személy kapacitására támaszkodva is megfelelhetnek a Kbt. 65. § (7) bekezdése szerint. Ebben az esetben meg kell jelölni az ajánlatban ezt a szervezetet és az eljárást megindító felhívás vonatkozó pontjának megjelölésével azon alkalmassági követelményt vagy követelményeket, amelynek igazolása érdekében az ajánlattevő ezen szervezet erőforrására vagy arra is támaszkodik.
A Kbt. 65. § (8) bekezdése alapján az a szervezet, amelynek adatait az ajánlattevő a gazdasági és pénzügyi alkalmassági igazolásához felhasználja, a Ptk. 6:149. § szerint kezesként felel az ajánlatkérőt az ajánlattevő teljesítésének elmaradásával vagy hibás teljesítésével összefüggésben ért kárt megtérítéséért.
A Kbt. 69. § (11a) alapján nem kérhető a gazdasági szereplőtől olyan igazolás benyújtása, amelyet ugyanazon ajánlatkérő részére a gazdasági szereplő korábbi közbeszerzési vagy koncessziós beszerzési eljárásban az EKR-ben elektronikus úton már benyújtott. Ebben az esetben az ajánlatkérő (4) vagy (6)-(8) bekezdés szerinti felhívására a gazdasági szereplő nyilatkozik arról, hogy mely korábbi eljárásban benyújtott igazolást kéri figyelembe venni a bírálat során. Az ajánlatkérő attól függetlenül vizsgálja meg, hogy a korábban benyújtott igazolás megfelel-e az adott közbeszerzési eljárásban benyújtandó igazolásra irányadó tartalmi követelményeknek, hogy a korábbi igazolás adott esetben megjelöli, hogy azt mely közbeszerzési eljárásban való felhasználás céljára állították ki.
P2) Alkalmatlan az ajánlattevő mindkettő rész esetében a szerződés teljesítésére, amennyiben bármelyik fizetési számláján 30 napot meghaladó sorbaállítás volt az ajánlati felhívás feladásának napjától (jelen felhívás VI. 5. pontja) visszafelé számított 12 hónapos időtartamban, illetve, ha a számlanyitás ennél későbbi időpontban történt, akkor a számlanyitás időpontjától számított időtartamban.
Ajánlatkérő sorba állítás alatt a pénzforgalmi szolgáltatás nyújtásáról szóló 2009. évi LXXXV. törvény 2. § 25. pontjában meghatározott fogalmat érti.
Műszaki és szakmai képességek
M1: M/1. Ajánlattevő 321/2015. (X. 30.) Kr. 1. § (1) bekezdése alapján ajánlattevőnek az ESPD benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy megfelel az...
Többet mutasson
A kiválasztási kritériumok listája és rövid leírása
M1: M/1. Ajánlattevő 321/2015. (X. 30.) Kr. 1. § (1) bekezdése alapján ajánlattevőnek az ESPD benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy megfelel az alkalmassági követelményeknek. Ajánlatkérő e körben elfogadja az érintett gazdasági szereplő egyszerű nyilatkozatát, azaz az ESPD IV. Rész „α (alfa) „Az összes kiválasztási szempont általános jelzése” szakaszát kell kitölteni, a további részeket nem. Az ajánlatkérő Kbt. 69. § (4), (6) bekezdése szerinti felhívására a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21. § (2) bekezdés a) pontja alapján be kell nyújtania az ajánlattevő által a jelen felhívás feladásának napjától (felhívás VI.5. pontja) visszafelé számított 5 évben megvalósított (sikeres műszaki átadás-átvétellel lezárult), az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően teljesített, legjelentősebb építési beruházásaira vonatkozó, a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 22. § (3) bekezdés szerinti módon, a szerződést kötő másik fél által kiállított referencia igazolást/igazolásokat legalább az alábbi tartalommal:
a) ajánlattevő (a szerződést teljesítő fél) neve, címe,
b) a szerződést kötő másik fél (megrendelő) neve, címe, valamint a referenciát adó (kapcsolattartó) személy neve és telefonszáma vagy e-mail címe,
c) a teljesítés helye,
d) a referenciamunka rövid ismertetése (az építési beruházás tárgya, az alkalmassági minimumkövetelményeknek megfelelően részletezett tartalommal),
e) a teljesítés ideje: kezdő és befejező (sikeres műszaki átadás-átvétel) időpontja (év, hónap, nap részletezettséggel)
f) a referenciaszerződés mennyisége (m, ha, m³)
g) nyilatkozat arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e,
Amennyiben a teljesítés közös ajánlattevőként történt, az igazolást benyújtó ajánlattevő saját teljesítés szerinti mennyiséget is kéri ajánlatkérő megadni.
A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21. § (2a) bekezdés a) pontja értelmében a vizsgált időszak alatt befejezett, de legfeljebb nyolc éven belül megkezdett építési beruházásokat veszi figyelembe.
A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21/A. § értelmében Ajánlatkérő a teljesítés igazolásaként elfogadja annak igazolását is, ha a referencia követelményben foglalt tevékenység a szerződés részteljesítéseként valósult meg.
A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 22. § (5) bekezdés értelmében amennyiben a nyertes közös ajánlattevőként teljesített építési beruházásra, vonatkozó referencia igazolás vagy nyilatkozat - a teljesítés oszthatatlansága miatt - nem állítható ki az egyes ajánlattevők által végzett munkák, elkülönítésével, úgy az ajánlatkérő a referencia igazolást vagy nyilatkozatot bármelyik, a teljesítésben részt vett ajánlattevő részéről az ismertetett építési beruházás tekintetében olyan arányban köteles elfogadni, amilyen arányban az igazolást benyújtó ajánlattevő vagy részvételre jelentkező az általa elvégzett teljesítés alapján az ellenszolgáltatásból részesült. Más gazdasági szereplővel történt közös teljesítés esetén a fenti adatokat a referencia igazolásnak oly módon kell tartalmaznia, hogy abból az alkalmassági minimum-követelményeknek való megfelelés egyértelműen megállapítható legyen.
Az igazolást a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 22. §-ban előírt módon igazolva szükséges teljesíteni.
Ajánlattevő ezen irat(ok) tekintetében – adott esetben – alkalmazhatja a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 24. § (1) bekezdésében foglaltakat.
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
M/1.1. Alkalmatlan az ajánlattevő mindkettő rész esetében a szerződés teljesítésére, ha a felhívás feladásának napjától visszafelé számított öt évben nem rendelkezik olyan kivitelezési munkára vonatkozó referenciákkal, amely tartalmazta legalább 5.000 m KPE vezeték építésére és / vagy felújítására és / vagy kivitelezésére vonatkozó kivitelezési munkáit.
M/1.2. Alkalmatlan továbbá az ajánlattevő mindkettő rész esetében a szerződés teljesítésére, ha a felhívás feladásának napjától visszafelé számított öt évben nem rendelkezik olyan referenciával, amely legalább 1 db HDPE borítású legalább 4.500 m3 nagyságú tározó kivitelezési munkáit tartalmazta.
M/1.3. Alkalmatlan továbbá az ajánlattevő mindkettő rész esetében a szerződés teljesítésére, ha a felhívás feladásának napjától visszafelé számított öt évben nem rendelkezik olyan kivitelezési munkára vonatkozó referenciával, amelynek tárgya legalább három szivattyúból álló szivattyútelep vezérelt működtetéssel, melyek szállítási teljesítménye óránként legalább 500m³/h vízszállításra képes automatikusan szabályozható, rádiófrekvenciás vagy optikai kábeles adatátvitellel.
Az M/1.3. alkalmassági követelmény kapcsán meghatározott 500 m3/h vízszállításra vonatkozó kitétel min. három darab szivattyú összteljesítményre értendő.
Ajánlatkérő rögzíti, hogy kizárólag műszaki átadás-átvétellel (teljesítésigazolással) elismert referenciát fogad el.
Ajánlatkérő rögzíti továbbá, hogy az M/1.1. referencia előírás tekintetében a mennyiségi előírás tekintetében legfeljebb 2 db, az M/1.2. és M/1.3. referencia előírások tekintetében legfeljebb referencia előírásonként 1 darab, azaz összesen legfeljebb 4 darab korábbi szerződés mutatható be.
M2: M/2. AT 321/2015. (X. 30.) Kr. 1. § (1) bekezdése alapján ajánlattevőnek az ESPD benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy megfelel az alkalmassági...
Többet mutasson
A kiválasztási kritériumok listája és rövid leírása
M2: M/2. AT 321/2015. (X. 30.) Kr. 1. § (1) bekezdése alapján ajánlattevőnek az ESPD benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy megfelel az alkalmassági követelményeknek. AK e körben elfogadja az érintett gazdasági szereplő egyszerű nyilatkozatát, azaz az ESPD IV. Rész „α (alfa) „Az összes kiválasztási szempont általános jelzése” szakaszát kell kitölteni, a további részeket nem. AK Kbt. 69. § (4), (6) bekezdése szerinti felhívására a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21. § (2) bekezdésének b) pontja alapján AT-nek be kell nyújtania nyilatkozatát azon szakemberekről, akiket be kíván vonni a teljesítésbe.
A nyilatkozatnak tartalmazni kell az alábbiakat:
- a szakember neve,
- annak a pozíciónak [M/2.1. -M/2.4.] a megjelölése, amely pozícióba a szakembert bevonni kívánja,
- nyilatkozat arról, hogy a szakembert nyertessége esetén a szerződés teljesítésébe bevonja.
A fenti nyilatkozathoz csatolni kell továbbá:
- a szakember jogosultságát igazoló dokumentum másolatát vagy
- a szakember nyilatkozatát a névjegyzéki/kamarai nyilvántartási számról és a nyilvántartó kamara nevéről, elérhetőségéről vagy
- a jogosultság megszerzéséhez szükséges végzettséget igazoló dokumentum(ok) másolatát.
- bizonyítvány másolatát.
Csatolni kell továbbá a szakember által aláírt önéletrajzot az alábbi tartalommal:
- a szakember neve, címe,
- a szakember munkáltatójának, foglalkoztatójának a megjelölése, annak érdekében, hogy a szakember közbeszerzési eljárásba történő bevonásának módja (ajánlattevő szakembere vagy alvállalkozó szervezet szakembere vagy a szakember maga alvállalkozó) megállapítható legyen,
- a jogosultság megszerzéséhez szükséges iskolai végzettség, képzettség megnevezése (oly módon, hogy megállapítható legyen az alkalmassági feltételben előírt iskolai végzettség, a jogosultság megléte esetén az első bejegyzés időpontjának feltüntetése)
- a szakember munkáltatójának, foglalkoztatójának a megjelölése, a szakember ott betöltött pozíciójának pontos megnevezése és az adott pozícióban a szakember által ellátott feladat, tevékenység bemutatása (tekintettel arra, hogy az alkalmassági követelményben előírt szakmai tapasztalat megállapítható legyen) és annak feltüntetése, hogy mettől (év, hónap) meddig (év hónap) töltötte be az adott pozíciót, annak érdekében, hogy a szakember szakmai tapasztalati megállapítható legyen,
- a szakember nyilatkozata arról, hogy az ajánlattevő nyertessége esetén rendelkezésre áll, közreműködik a teljesítésben, az ajánlatban szereplő pozícióban, és nincs más olyan kötelezettsége a teljesítés időszakában, amely a szerződés teljesítésében való munkavégzését bármilyen szempontból akadályozná.
AK az előírt végzettségekkel egyenértékű végzettséget is elfogad.
A valamely EGT tagállamban jogszerűen letelepedett és ott szakmagyakorlási tevékenység végzésére jogosult szolgáltató (a szerződés teljesítésébe bevont szakember) vonatkozásában ajánlatkérő felhívja a figyelmet a 266/2013. (VII. 11.) Korm. rendelet 40. § és 41. §-aiban foglaltakra. Az M2) pont szerinti szakembereknek (M2.1-4.) a szerződéskötés időpontjára szerepelniük kell a Magyar Mérnöki Kamara, illetve a Magyar Építész Kamara nyilvántartásában. Amennyiben a bemutatott szakember a kamarai nyilvántartásba vétellel a szerződés megkötéséig nem rendelkezik, a kamarai regisztráció elmaradása a szerződéskötéstől való visszalépésnek minősül a Kbt. 131. § (4) bekezdés alapján, melynek következtében a második legkedvezőbb ajánlatot nyújtóval köt szerződést AK.
Kbt. 65. § (6) bekezdés alapján közös AT-ők együttesen is megfelelhetnek. Az alkalmasság igazolására irányadó továbbá a Kbt. 65. § (7), (9) és (11) bekezdése is.
A Kbt. 65. § (7) bekezdése alapján, az előírt alkalmassági követelményeknek az ajánlattevők bármely más szervezet vagy személy kapacitására támaszkodva is megfelelhetnek, a közöttük fennálló kapcsolat jogi jellegétől függetlenül. Ebben az esetben meg kell jelölni az ajánlatban ezt a szervezetet és az eljárást megindító felhívás vonatkozó pontjának megjelölésével azon alkalmassági követelményt vagy követelményeket, amelynek igazolása érdekében az ajánlattevő ezen szervezet erőforrására vagy arra is támaszkodik. Csatolni kell az ajánlatban a kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet olyan szerződéses vagy előszerződésben vagy más formában vállalt kötelezettségvállalását tartalmazó okiratot, amely alátámasztja, hogy a szerződés teljesítéséhez szükséges erőforrások rendelkezésre állnak majd a szerződés teljesítésének időtartama alatt. M/2. Alkalmatlan az AT mindkettő rész esetében a szerződés teljesítésére, amennyiben nem rendelkezik az alábbi előírásoknak megfelelő szakemberekkel:
• M2.1. legalább 1 fő szakember, aki a 266/2013. (VII.11.) Korm. rendelet szerinti „MV-VZ” Vízgazdálkodási építmények szakterületi jogosultsággal vagy a jogosultság megszerzéséhez szükséges végzettséggel és a jogosultság megszerzéséhez szükséges szakmai tapasztalattal rendelkezik.
• M2.2. legalább 1 fő szakember, aki a 266/2013. (VII.11.) Korm. rendelet szerinti „MV-M” Mélyépítési és mélyépítési műtárgyak szakterületi jogosultsággal vagy a jogosultság megszerzéséhez szükséges végzettséggel és a jogosultság megszerzéséhez szükséges szakmai tapasztalattal rendelkezik.
• M2.3. legalább 1 fő szakember, aki a 266/2013. (VII.11.) Korm. rendelet szerinti „MV-VI” Villamosság szakterületi jogosultsággal vagy a jogosultság megszerzéséhez szükséges végzettséggel és a jogosultság megszerzéséhez szükséges szakmai tapasztalattal rendelkezik.
• M2.4. legalább 1 fő szakember, aki a 266/2013 (VII.11.) Korm. rendelet szerinti „MV-ÉG” Építménygépészeti szakterületi jogosultsággal vagy a jogosultság megszerzéséhez szükséges végzettséggel és a jogosultság megszerzéséhez szükséges szakmai tapasztalattal rendelkezik.
* Karakterkorlát miatt folytatás a BT-751 pontban
Részvételi feltételek
A gazdasági szereplők azon csoportjának jogi formája, amelynek a szerződést oda kell ítélni:
BT-77 (III.4.5. pont) folytatása:
A nyertes ajánlattevő mindkettő rész esetében öt darab részszámlát, és egy végszámlát nyújthat be az alább részletezettek...
Többet mutasson
A gazdasági szereplők azon csoportjának jogi formája, amelynek a szerződést oda kell ítélni
BT-77 (III.4.5. pont) folytatása:
A nyertes ajánlattevő mindkettő rész esetében öt darab részszámlát, és egy végszámlát nyújthat be az alább részletezettek szerint:
- az első részszámla benyújtható a tartalékkeret nélküli nettó vállalkozói díj 15,0 % (tizenöt) százalékának megfelelő összegről, a kivitelezés építési műszaki ellenőre által igazolt 15,0 % (tizenöt) százalékos műszaki készültségét követően;
- a második részszámla benyújtható a tartalékkeret nélküli nettó vállalkozói díj 15,0 % (tizenöt) százalékának megfelelő összegről, a kivitelezés építési műszaki ellenőre által igazolt 30,0 % (harminc) százalékos műszaki készültségét követően;
- a harmadik részszámla benyújtható a tartalékkeret nélküli nettó vállalkozói díj 20,0 % (húsz) százalékának megfelelő összegről, a kivitelezés építési műszaki ellenőre által igazolt 50,0 % (ötven) százalékos műszaki készültségét követően;
- a negyedik részszámla benyújtható a tartalékkeret nélküli nettó vállalkozói díj 15,0 % (tizenöt) százalékának megfelelő összegről, a kivitelezés építési műszaki ellenőre által igazolt 65,0 % (hatvanöt) százalékos műszaki készültségét követően;
- az ötödik részszámla benyújtható a tartalékkeret nélküli nettó vállalkozói díj 15,0 % (tizenöt) százalékának megfelelő összegről, a kivitelezés építési műszaki ellenőre által igazolt 80,0 % (nyolcvan) százalékos műszaki készültségét követően;
- a végszámla benyújtható a tartalékkeret nélküli nettó vállalkozói díj fennmaradó 20,0 % (húsz) százalékának megfelelő összegről, a szerződés hiba- és hiánymentes teljesítésének feltételével, a műszaki átadás-átvételi eljárás lezárását követően, azaz a végszámla benyújtásának feltétele a hiánypótlás-mentes műszaki átadás-átvételi eljárás lezárása. Műszaki előrehaladás százalékos értéke alatt ajánlatkérő a nyertes ajánlattevő által a műszaki előrehaladás során elkészített, beépített, az építési műszaki ellenőr által elfogadott építőipari teljesítmény nettó értékének a tartalékkeret nélküli nettó vállalkozói díjhoz viszonyított arányát érti. Részszámla és végszámla kizárólag ÉNGY és K tétel szerinti bontású felmérési naplóval melléklettel fogadható be, melyet az építési műszaki ellenőr is elfogadott, jóváhagyott és aláírt, valamint az ajánlatkérő képviselője a teljesítéshez kapcsolódó teljesítésigazolást is aláírta. A részszámla és a végszámla kifizetése a Ptk. 6:130. § (1)-(2) bekezdésében foglaltak szerint a számla kiállításától számított 30 napon belül történik. A számla nem határidőben történő kiegyenlítése kapcsán irányadó a Ptk. 6:155 § (1) bekezdése. Az ajánlatkérőként szerződő fél - amennyiben az ajánlattevőként szerződő fél a teljesítéshez alvállalkozót vesz igénybe - a Ptk. 6:130. § (1)-(2) bekezdésétől eltérően, a Kbt. 135. § (3) bekezdése, valamint a 322/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 32/A § alapján fizeti ki a szerződésben foglalt ellenértéket.
A fizetési feltételek kapcsán irányadó jogszabályok még: Az építési beruházások, valamint az építési beruházásokhoz kapcsolódó tervezői és mérnöki szolgáltatások közbeszerzésének részletes szabályairól szóló 322/2015. (X. 30.) Korm. rendelet, a Kbt. 135. § (1), (5) és (6) bekezdései. Az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII.31.) Kormányrendelet.
Az ajánlattétel, a szerződés és számlázás, valamint a kifizetés devizaneme: magyar forint (HUF). A részletes finanszírozási feltételeket az ajánlati dokumentáció részét képező szerződés tervezet tartalmazza.
*karakterkorlát miatt folyt. a BT-751. (III.4.4.) pontban
Kauciók és garanciák:
1. Ajánlatkérő a Kbt. 54. § (1) bekezdése alapján az eljárásban való részvételt ajánlati biztosíték adásához köti. Ajánlati biztosíték mértéke részenként...
Többet mutasson
Kauciók és garanciák
1. Ajánlatkérő a Kbt. 54. § (1) bekezdése alapján az eljárásban való részvételt ajánlati biztosíték adásához köti. Ajánlati biztosíték mértéke részenként 20.000.000 HUF (húszmillió forint). A Kbt. 54. § (2) bek. alapján AT választása szerint teljesíthető az AK fizetési számlájára történő befizetésével, pénzügyi intézmény vagy biztosító által vállalt garancia vagy készfizető kezesség biztosításával, vagy biztosítási szerződés alapján kiállított - készfizető kezességvállalást tartalmazó - kötelezvénnyel. Ajánlati biztosíték befizetésének igazolását AT-k ajánlatukban kötelesek benyújtani. Ajánlatkérő fizetési számlaszáma:
I. rész esetében: Ormány Kft. CIB Bank Zrt.: 10700024-72585816-51100005
* Karakterkorlát miatt a BT-750 pont folytatása (M2.):
Egy szakember több pozícióra is megjelölhető. Amennyiben a megnevezett szakember már rendelkezik érvényes jogosultsággal, azaz szerepel a szakmavégzési jogosultságot igazoló kamarai nyilvántartásban, úgy a képzettséget/végzettséget és az alkalmassági feltétel teljesítéséhez szükséges gyakorlatot a névjegyzékben való szereplés igazolja. Ajánlatkérő a fentiekben meghatározott jogosultságokkal vagy a jogosultság megszerzéséhez szükséges végzettséggel egyenértékű jogosultságot vagy végzettséget is elfogad.
* Karakterkorlát miatt a BT-70 (III.4.7. pont) folytatása:
Teljesítési biztosíték: a nyertes ajánlattevő köteles a saját költségén teljesítési biztosítékot nyújtani az ajánlatkérő részére a nyertes ajánlattevő teljesítésének késedelmével vagy elmaradásával kapcsolatos igényeire. A teljesítési biztosíték összege a vállalkozói díj 5 %-a (azaz öt százalék). A teljesítési biztosítékot a nyertes ajánlattevő legkésőbb a szerződés hatályba lépésének napján köteles nyújtani, és folyamatosan fenn kell állnia az utolsó részteljesítésre vonatkozó teljesítésigazolás kiállításáig, abban az esetben is, ha a nyertes ajánlattevő késedelembe esik, vagy a teljesítési határidő módosul. A teljesítési biztosíték az ajánlattevő választása szerint nyújtható a Kbt. 134. § (6) bek. a) pontja szerinti formában.
Jótállási biztosíték: a nyertes ajánlattevő hibás teljesítéséből eredő ajánlatkérői igények biztosítékául jótállási biztosítékot köteles nyújtani a teljesítési határidőtől számított legalább 24 hónap (amennyiben magasabb a vállalás akkor a magasabb) időtartamra, amelynek mértéke a nettó vállalkozói díj 5 %- a (azaz öt százalék). Az okirati formában nyújtott jótállási biztosítéknak a jótállási időszak lejártát követő 60. (hatvanadik) napig. A jótállási biztosítékot a nyertes ajánlattevő legkésőbb a jótállási idő kezdetének időpontjában köteles nyújtani, és legalább 24 hónap (amennyiben magasabb a vállalás akkor a magasabb) jótállási idő alatt folyamatosan fenn kell állnia. A nyertes ajánlattevő a jótállási biztosítékot abban az esetben köteles rendelkezésre bocsátani, ha ajánlatkérő a teljesítési biztosítékot felszabadította vagy az lejárt. A jótállási biztosíték az ajánlattevő választása szerint nyújtható a Kbt. 134. § (6) bek. a) pontja szerinti formában.
Késedelmi kötbér: amennyiben a nyertes ajánlattevő a szerződésben meghatározott teljesítési véghatáridőt olyan okból, amelyért felelős, elmulasztja, úgy ajánlatkérő jogosult a nyertes ajánlattevővel szemben késedelmi kötbért érvényesíteni. A késedelmes teljesítés esetén fizetendő késedelmi kötbér mértéke a nettó vállalkozói díj és a műszaki ellenőr által leigazolt elvégzett munkák közti különbség (késedelemmel érintett munkarész) 2 %-a (azaz két százalék), naponta, azzal, hogy a nyertes ajánlattevővel szemben érvényesített késedelmi kötbér teljes összege nem haladhatja meg a nettó vállalkozói díj 20 %-át (azaz húsz százalékát). A kötbér alapja a késedelemmel érintett munkarész nettó ellenértéke. Szintén késedelmi kötbér illeti meg ajánlatkérőt, amennyiben a jótállási idő alatt a nyertes ajánlattevő az előírt legfeljebb 24 órán belüli helyszíni kiszállási időn belül nem kezdi meg az öntözőberendezésben keletkezett hiba elhárítását. A kötbér mértéke 0,5% (azaz fél százalék) naponta, a kötbér alapja a meghibásodással érintett öntözőberendezés nettó ellenértéke.
Hibás teljesítési kötbér: abban az esetben, ha a nyertes ajánlattevő a szerződés szerinti szavatossági, jótállási kötelezettségeit nem teljesíti, ajánlatkérő hibás teljesítési kötbérigényt, illetve a kötbért meghaladó kárigényt érvényesíthet. A hibás teljesítési kötbér mértéke a nettó teljes vállalkozói díj összegének 2 %-a (azaz két százaléka), minden egyes hibás teljesítéssel érintett munkarész után, de legfeljebb a nettó vállalkozói díj 20 %-a (húsz százaléka).
Meghiúsulási kötbér: a szerződés meghiúsulása esetén az ajánlatkérő meghiúsulási kötbért érvényesíthet a Vállalkozóval szemben. Meghiúsulásnak minősül különösen a nyertes ajánlattevő felelősségi körében bekövetkezett lehetetlenülés, továbbá a nyertes ajánlattevő szerződésszegésére alapított azonnali hatályú felmondás vagy elállás. A meghiúsulási kötbér alapja nettó vállalkozói díj. A meghiúsulási kötbér mértéke a kötbéralap 25 %-a.
Nyertes ajánlattevő a szerződés teljesítése során a jótállási körbe tartozó működési zavarok, hibák vagy egyéb meghibásodás esetén az ajánlatkérő által történő bejelentést követően legfeljebb 24 órán belül helyszíni kiszállással köteles a hiba elhárítását megkezdeni és 72 órán belül befejezni.
A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre:
Nyertes AT mindkettő rész esetében részenként a Kbt. 135. § (7) bekezdés értelmében jogosult a szerződésben foglalt tartalékkeret nélküli nettó vállalkozói...
Többet mutasson
A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre
Nyertes AT mindkettő rész esetében részenként a Kbt. 135. § (7) bekezdés értelmében jogosult a szerződésben foglalt tartalékkeret nélküli nettó vállalkozói díj 20 %-ának (húsz százalékának) megfelelő összeg előlegként történő kifizetését két ütemben, azonos összegben (kettő alkalommal 10 % - 10 %) kérni. Az előleget az AK kettő alkalommal az előlegbekérők alapján fizeti ki a nyertes AT-nek, legkésőbb az építési munkaterület átadását követő 15 (10 %) és 60 (10 %) napon belül. Az első 10 %-ról az előlegbekérőt legkésőbb a szerződéskötést követő 5 munkanapon belül kell benyújtani, a második 10%-ról az előlegbekérőt legkésőbb a szerződést követő 45 munkanapon belül kell benyújtani. Az előlegként kifizetett összeg az egyes rész-számlák összegének 20 %-a erejéig kerül elszámolásra, azaz levonásra, mindaddig, ameddig a teljes összeg elszámolásra nem kerül. Nyertes AT köteles az előlegekről előlegszámlákat kiállítani AK részére.
*karakterkorlát miatt folyt. a BT-761-ben
A szerződéssel kapcsolatos feltételek
A szerződés teljesítésének feltételei:
Az ajánlatkérő a nyertes ajánlattevővel kötendő szerződésben - a teljesítés időtartamára és a jótállás időtartamára - az alábbi szerződést megerősítő...
Többet mutasson
A szerződés teljesítésének feltételei
Az ajánlatkérő a nyertes ajánlattevővel kötendő szerződésben - a teljesítés időtartamára és a jótállás időtartamára - az alábbi szerződést megerősítő biztosítékokat, illetve szerződést biztosító mellékkötelezettségeket köti ki:
Jótállási kötelezettség: Ajánlattevő köteles teljes körű, a műszaki átadás-átvétel lezárásától számított minimum 24 (huszonnégy) hónap időtartamra jótállást vállalni azzal, hogy az 1. minőségi értékelési szempontra tett vállaláshoz igazodó - többletjótállást is vállalhat ajánlattevő.
A jótállási kötelezettség a műszaki átadás-átvételi eljárás teljes körű befejezésétől kezdődik.
*karakterkorlát miatt folyt. a BT-75. (III.4.4.) pontban
Részvételi feltételek
Kizárási ok:
Bűnszervezetben való részvétel
Korrupció
Többet mutasson (17)
Csalás
Terrorista bűncselekmény vagy terrorista tevékenységekkel összefüggő bűncselekmény
A nemzeti törvények értelmében a csődhöz hasonló helyzet
Felszámoló által kezelt vagyon
Üzleti tevékenység felfüggesztése
A verseny torzítását célzó megállapodás más gazdasági szereplőkkel
A közbeszerzési eljárásban való részvételből fakadó összeférhetetlenség
Közvetlen vagy közvetett részvétel a közbeszerzési eljárás előkészítésében
Hamis nyilatkozatot tettek, nem tudtak információt nyújtani, nem tudták benyújtani a kért dokumentumokat, és bizalmas információkat kaptak az eljárásról
Tisztán nemzeti kizáró okok
Kizárási okok leírása:
A közbeszerzési eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági
szereplő, akivel szemben a Kbt....
Többet mutasson
Kizárási okok leírása
A közbeszerzési eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági
szereplő, akivel szemben a Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdése szerinti bármely kizáró ok fennáll, vagy részéről az a közbeszerzési eljárás
során következik be.
Az AT-nek ajánlatában 321/2015. (X.30.) Korm.rend. II. Fejezetének megfelelően, az egységes európai dokumentum (ESPD)
benyújtásával (űrlap) kell előzetesen igazolnia, hogy nem tartozik a kizáró okok hatálya alá. A közös AT-k esetében a nevükben eljáró
gazdasági szereplő nyilatkozik a kizáró okok fennállása vonatkozásában. Az AT-nek a 321 /2015.(X.30.) Korm. rend. 8-10. § 12-16. §-
ban foglaltak szerint kell igazolnia, hogy nem tartozik a Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdések hatálya alá.
A Kbt. 62. § (1) bek. k) pont kb) alpontja tekintetében az AT-nek nyilatkozatát szükséges csatolni, amely a 2017. évi LIII. tv. (Pmtv.) 3.
§ 38. pont a)-b) vagy d) alpontja szerinti valamennyi tényleges tulajdonosa személyazonosító adatainak, adóazonosító adatainak, külső
nyilvántartás szerinti személy-, illetve adóazonosító adatainak, valamint érdekeltségének a pénzmosásról szóló törvény 3. § 38. pont a)
–b) vagy d) alpontja szerinti jellege és mértéke bemutatását tartalmazza. Ha a gazdasági szereplőnek nincs a 2017. évi LIII. tv. 3. § 38.
pont a)-b) vagy d) alpontja szerinti tényleges tulajdonosa, úgy erre vonatkozó nyilatkozatot szükséges csatolni.
A 321/2015. (X.30.) Korm. rend. 1. § (2) bekalapján az AK által a Kbt. 69. § (4)-(8) bek. alapján a kizáró okokra vonatkozó igazolások
benyújtására felhívott gazdasági szereplőnek a III. Fejezetnek megfelelően kell igazolnia, hogy nem tartozik az eljárásban előírt kizáró
okok hatálya alá. A 321/2015. (X.30.) Korm.rend. 1. § (4) bek. alapján a III. Fejezetben említett igazolási módok az V. Fejezetnek
megfelelően kiválthatók, ha az érintett gazdasági szereplő minősített AT-i jegyzéken való szerepléssel bizonyítja, hogy megfelel az
eljárásban előírt követelményeknek.
Az AT az alkalmasság igazolásában részt vevő alvállalkozó vagy más szervezet vonatkozásában csak az ESPD-t köteles benyújtani a
Kbt. 62. §-ában foglalt kizáró okok hiányának igazolása érdekében. Az alkalmasság igazolásában részt vevő alvállalkozó tekintetében
az ESPD benyújtásával az AT eleget tesz a Kbt. 67. § (4) bek. szerinti nyilatkozati kötelezettségének. Azon alvállalkozók tekintetében,
amelyek nem vesznek részt alkalmasság igazolásában az AT a Kbt. 67. § (4) bek. szerinti nyilatkozatot nyújt be.
Fentieken túl Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1-7. §-aiban foglaltakra.
Öntisztázás: a Kbt. 64. § (1)-(2) bek. alapján a Kbt. 62. § (1) bekezdés b) és f) pontjában említett kizáró okok kivételével bármely egyéb
kizáró ok fennállása ellenére az AT, alvállalkozó vagy alkalmasság igazolásában részt vevő gazdasági szereplő nem zárható ki az
eljárásból, amennyiben a KH a 188. § (4) bek. szerinti véglegessé vált határozata, vagy annak megtámadására irányuló közig. per
esetén a bíróság 188. § (5) bek. szerinti jogerős határozata kimondta, hogy az érintett gazdasági szereplő az ajánlat benyújtását
megelőzően olyan intézkedéseket hozott, amelyek a kizáró ok fennállásának ellenére kellőképpen igazolják a megbízhatóságát az AK
mérlegelés nélkül köteles azt elfogadni. A jogerős határozatot a gazdasági szereplő az ESPD-vel egyidejűleg köteles benyújtani. AK a
Kbt. 75. § (1) bek. b) pontja alapján az eljárásból kizárja azt az AT-t, alvállalkozót, vagy az alkalmasság igazolásában résztvevő
szervezetet, aki részéről a kizáró ok az eljárás során következett be. A kizáró okokra és az alkalmassági követelményekre vonatkozó
az eljárás megkezdését megelőzően kiállított igazolások is benyújthatók (felhasználhatóak) mindaddig, ameddig az igazolásokban
foglalt tény, adat tartalma valós. Az AK - ellenkező bizonyításig - az adat valóságtartalmát az AT erre vonatkozó külön nyilatkozat
nélkül vélelmezi.
Továbbá AK felhívja a figyelmet a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 1. § (9) bekezdésben foglaltakra is. Ajánlattevők ajánlatukban
kötelesek nyilatkozni az ukrajnai helyzetet destabilizáló orosz intézkedések miatt hozott korlátozó intézkedésekről szóló 833/2014/EU
tanácsi rendelet 5k. cikk (1) bekezdése szerinti tilalomról.
Ajánlatkérő hatóság Név és címek
Név: Ormány Öntözési Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 29213957202
Postacím: Ady Endre utca 21
Postai irányítószám: 7754
Postai város: Bóly
Régió: Baranya🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
Kapcsolattartó pont: Héhl László
E-mail: laszlo.hehl@boly.bonafarm.hu📧
Telefon: +36 204112608📞
URL: https://www.bonafarmcsoport.hu🌏
Csoportvezető ✅ Az ajánlatkérő szerv típusa
Közjogi intézmény
Fő tevékenység
Környezet
Tájékoztatás a közös beszerzésről
A szerződés közös beszerzést foglal magában ✅ Kommunikáció
Dokumentumok URL címe: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR000672452024/reszletek🌏
Részvétel URL: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR000672452024/reszletek🌏
Az uniós alapok azonosítója: A mezőgazdasági vízgazdálkodási ágazat fejlesztése című, VP2-4.1.4-16 kódszámú felhívás alapján az Ormány Öntözési Kft. – öntözésfejlesztés (3482947836) projekt keretében kerül finanszírozásra. Támogatási intenzitás: 70,00%.
Uniós alapok további adatai:
1. Vidékfejlesztési program - Mezőgazdálkodási vízgazdálkodási ágazat fejlesztése című, VP2-4.1.4-16 kódszámú felhívás alapján
(projektazonosító:...
Többet mutasson
Uniós alapok további adatai
1. Vidékfejlesztési program - Mezőgazdálkodási vízgazdálkodási ágazat fejlesztése című, VP2-4.1.4-16 kódszámú felhívás alapján
(projektazonosító: 3482947836) támogatás intenzitás: 70%, finanszírozás módja: utófinanszírozás.
Uniós alapok programja: Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap (EMVA) (2014/2020)
Elektronikus benyújtás: Kötelező
Kiegészítő információk További információk
1. AK az eljárásban mindkét rész tekintetében alkalmazza a Kbt. 75. § (2) bekezdés e) pontja szerinti eredménytelenségi okot.
2. AK tájékoztatja az...
Többet mutasson
További információk
1. AK az eljárásban mindkét rész tekintetében alkalmazza a Kbt. 75. § (2) bekezdés e) pontja szerinti eredménytelenségi okot.
2. AK tájékoztatja az ajánlattevőket, hogy a Kbt. 75. § (5) bekezdés alapján bármely rész eredménytelensége esetén már nem áll érdekében a szerződések megkötése, így ilyen esetben az eljárást valamennyi rész tekintetében eredménytelenné nyilváníthatja.
3. AK az eljárás eredményéről az összegezés EKR rendszeren keresztül történő megküldésével tájékoztatja az ajánlattevőket a Kbt. 79. §-a szerint.
4. Az ajánlathoz csatolni kell az ajánlattevő Kbt. 66. § (2) bekezdése szerint nyilatkozatát. A nyilatkozatot az EKR rendszerben rendelkezésre álló űrlap kitöltésével kell megtenni.
5. Az ajánlathoz csatolni kell az ajánlattevő Kbt. 66. § (6) bekezdés a)-b) pontjai szerinti nyilatkozatát (nemleges tartalmú válasz esetén is csatolandó a nyilatkozat).
6. Az ajánlatnak tartalmazni kell a Kbt. 66. § (5) bekezdés szerinti felolvasólapot, melyben ajánlattevő feltünteti a Kbt. 68. § (4) bekezdés szerinti információkat. A nyilatkozatot az EKR rendszerben rendelkezésre álló űrlap kitöltésével kell megtenni.
7. A IV.2.6) szerinti 2 hónapos ajánlati kötöttség ideje alatt Ajánlatkérő a Kbt. 81. § (11) bekezdése szerinti 60 napot érti. A Kbt. 131. § (5) bekezdése szerint az írásbeli összegezésnek az ajánlattevők részére történt megküldése napjától a nyertes ajánlattevő és - amennyiben második legkedvezőbb ajánlatot tevő ajánlattevő megjelölésre kerül, úgy - a második legkedvezőbb ajánlatot tevő ajánlattevő ajánlati kötöttsége további 60 nappal meghosszabbodik. A szerződés megkötésére ezen időszakon belül, de az írásbeli összegezés megküldése napját követő 10. napot követően kerül sor.
8. AK a 322/2015. (X. 30.) Korm. r. 26. § -ának megfelelően mindkettő rész esetében a szerződés hatályba lépésnek feltételéül szabja, hogy a nyertes ajánlattevő a szerződés teljesítésének teljes időtartama alatt rendelkezzen az építési kivitelezési munkákra vonatkozóan saját névre szóló szakmai felelősségbiztosítással (építés-szerelés biztosítással) (Elvárt minimális kártérítési limitek 100.000.000 Ft/káresemény – 200.000.000 Ft/év). Amennyiben nyertes ajánlattevő a szerződés hatályba lépését követő 5 munkanapig nem rendelkezik a kért felelősségbiztosítással, úgy ajánlatkérő azt a nyertes ajánlattevő szerződéskötéstől való visszalépésének tekinti a Kbt. 131. § (4) bekezdése alapján, és a második legkedvezőbb ajánlatot nyújtó ajánlattevővel köti meg a szerződést, amennyiben őt az összegezésben megjelölte. A biztosítással kapcsolatos további részleteket a szerződés tervezet tartalmazza.
9. Felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó: dr. Halász Anita, lajstromszám: 00710.
10. A jelen felhívásban nem szabályozott kérdések esetében a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. tv., a 321/2015. (X. 30.) Korm. r., valamint a 322/2015. (X. 34.) Korm. r. előírásai az irányadók.
11. Az ajánlati felhívásban meghatározott határidők tekintetében a közép-európai pontos idő (CET) az irányadó.
12. Több gazdasági szereplő közösen is tehet ajánlatot (közös ajánlattevők), közülük az ajánlattételi határidő lejárata után valamely gazdasági szereplő kiválása esetén a fennmaradó gazdasági szereplők akkor vehetnek részt az eljárás további részében, ha továbbra is megfelelnek az eljárásban előírt valamennyi alkalmassági feltételnek és a változás nem jár a verseny tisztaságának sérelmével. Az ajánlatnak tartalmaznia kell a valamennyi közös ajánlattevő által aláírt Együttműködési Megállapodást. A tartalmi előírásait a dokumentáció tartalmazza.
13. AT a Kbt. 44. § (1) bekezdés szerint az ajánlatában elkülönített módon elhelyezett, üzleti titok (2018. évi LIV. törvény 1. §) nyilvánosságra hozatalát megtilthatja.
14. Bármely, az ajánlatban nem magyar forintban megadott összeg HUF-ra történő átváltásánál a benyújtott ajánlat felolvasólapján szereplő dátum keltezése napján érvényes hivatalos, MNB deviza közép árfolyam irányadó.
15. Nem magyar nyelven benyújtott iratok ajánlattevői fordítása csatolandó az ajánlathoz.
16. A P1-P2, és M1-M2. pontok szerinti alk. feltételek és ezek ig. módja a minősített ajánlattevők hivatalos jegyzékébe történő felvétel feltételét képező minősítési szempontokhoz képest szigorúbb.
17. Ajánlatkérő felhívja az Ajánlattevők figyelmét, hogy alkalmazza a Kbt. 81. § (4) és (5) bekezdésében foglaltakat.
18. Ajánlatkérő a Kbt. 35. § (9) bekezdés szerinti gazdálkodó szervezet alapítását (projekttársaság létrehozását) nem írja elő és nem teszi lehetővé.
19. Ajánlatkérő mindkét rész tekintetében a tartalékkeret nélküli nettó vállalkozói díj 5 % - 5 % -ának megfelelő tartalékkeretet biztosít. A tartalékkeret felhasználásának módja a 322/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 20. § (3) bekezdése alapján: a nettó vállalkozói díj 5 %-ának megfelelő mértékű tartalékkeret a létesítmény rendeltetésszerű és biztonságos használatával összefüggő pótmunka igények ellenértékének elszámolására használható fel a szerződésben részletezettek szerint.
20. Ajánlatkérő nem tart helyszíni bejárást.
21. AK felhívja a figyelmet, hogy a 322/2015. (X.30.) Korm. rend. 34/A. § alapján a nyertes ajánlattevő az Üvegkapu rendszer alkalmazására kötelezett. AT ajánlatában nyilatkozni köteles, hogy az Üvegkapu használatára vonatkozó követelményeket megismerte.
Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Nemzeti nyilvántartási szám: 15329190-2-41
Postacím: Riadó u. 5
Postai irányítószám: 1026
Postai város: Budapest
Régió: Budapest🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: dontobizottsag@kt.hu📧
Telefon: +36 18828592📞
Fax: +36 18828593 📠
URL: https://kozbeszerzes.hu🌏 Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Nemzeti nyilvántartási szám: 15329190-2-41
Postacím: Riadó u. 5
Postai irányítószám: 1026
Postai város: Budapest
Régió: Budapest🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: dontobizottsag@kt.hu📧
Telefon: +36 18828592📞
Fax: +36 18828593 📠
URL: https://kozbeszerzes.hu🌏 Felülvizsgálati eljárás
Pontos információ a felülvizsgálati eljárások határidejéről (határidejeiről): A Kbt. 148. §-ában rögzítetteknek megfelelően.
Információk az elektronikus munkafolyamatokról
Elektronikus számlázást fogadunk el
Elektronikus fizetést használnak
Forrás: OJS 2024/S 139-433112 (2024-07-16)
Ajánlati felhívás (2024-08-16) Eljárás Adminisztratív információk
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések beérkezésének határideje: 2024-08-28 12:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei: 2024-08-28 14:00:00 📅
A közbeszerzési eljárás feltételei
Megnyitás dátuma: 2024-08-28 14:00:00 📅
Változások Az eredeti közleményben javítandó szöveg
Szekciószám: PROCEDURE Új érték
Szöveg:
A(z) IV.2.2) Ajánlatok vagy részvételi kérelmek benyújtásának határideje, dátum, helyi idő (BT-131,BT-1311) mezőben a következő változás történt:
A...
Többet mutasson
Szöveg
A(z) IV.2.2) Ajánlatok vagy részvételi kérelmek benyújtásának határideje, dátum, helyi idő (BT-131,BT-1311) mezőben a következő változás történt:
A következő helyett: Wed Aug 21 10:00:00 CEST 2024
Helyesen: Wed Aug 28 12:00:00 CEST 2024
Az eredeti közleményben javítandó szöveg
A közbeszerzési dokumentumokat ebben az időpontban módosították ✅
A közbeszerzési dokumentumok megváltoztatásának dátuma: 2024-08-15 📅
Tétel azonosító száma: LOT-0001 Új érték
Szöveg:
A(z) IV.2.7) Az ajánlatok felbontásának feltételei, dátum, helyi idő (BT-132) mezőben a következő változás történt:
A következő helyett: Wed Aug 21...
Többet mutasson
Szöveg
A(z) IV.2.7) Az ajánlatok felbontásának feltételei, dátum, helyi idő (BT-132) mezőben a következő változás történt:
A következő helyett: Wed Aug 21 12:00:00 CEST 2024
Helyesen: Wed Aug 28 14:00:00 CEST 2024
Az eredeti közleményben javítandó szöveg
A közbeszerzési dokumentumokat ebben az időpontban módosították ✅
A közbeszerzési dokumentumok megváltoztatásának dátuma: 2024-08-15 📅
Egyéb kiegészítő információk
A kiegészítő tájékoztatás miatt szükséges ajánlattételi határidő módosítása.
A változtatás fő oka: Frissített információ
Tájékoztatás módosításokról
Az előző hirdetmény módosítandó változata: 433112-2024
Forrás: OJS 2024/S 160-494416 (2024-08-16)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2024-11-20) Objektum A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Közös Ajánlatkérők jelen közbeszerzési eljárás eredményeképpen öntözőrendszer fejlesztését kívánják megvalósítani. A fejlesztés célja a vízjogi...
Többet mutasson
Rövid leírás
Közös Ajánlatkérők jelen közbeszerzési eljárás eredményeképpen öntözőrendszer fejlesztését kívánják megvalósítani. A fejlesztés célja a vízjogi engedélyekben szereplő területeken folytatott növénytermesztés terméshozamának növelése a növényzet fejlődési szakaszában kijuttatott megfelelő mennyiségű öntözővízzel. Ehhez öntözővíz beszerzésére, annak szállítására, annak átmeneti tárolására és megfelelő technológiával való kijuttatásra van szükség, amely a Duna folyam szabad vízkészletének a hasznosításával valósítható meg a folyóból történő szivattyús vízkivétellel, nyomócsővezetékről tölthető szigetelt víztározó, a víztározónál szivattyútelep és további nyomócső létesítésével, valamint az ahhoz kapcsolódó öntözőberendezések telepítésével. Összesen megépítendő vezeték hossza: 27839,54 m (I. rész: 11981,2 m + II. rész: 15858,34 m) A fejlesztés célja, hogy a közös ajánlatkérőknek mindösszesen 681,4 ha-os mezőgazdasági területen center pivot (körforgó) rendszerű víz- és energiatakarékos öntözési üzeme valósuljon meg a fenntartható vízgazdálkodási tevékenység gyakorlásával, felszíni vízkészlet hasznosításával. A beruházás minkettő rész esetében vízjogi létesítési engedély köteles tevékenység. Az Ormány Öntözési Kft. és a Kislippói Öntözési Kft. együttműködési megállapodása alapján a T1 jelölésű felszínalatti tápvezetéket közösen építik meg, melyben az Ormány Öntözési Kft. 7724 m vezetéket épít, a Kislippói Öntözési Kft. pedig 3835,34 m-t. A kivitelezés határát a T1 tápvezeték 7+724 szelvényében létesítendő szakaszoló tolózár jelöli. A fejlesztés célja Ormány Öntözési Kft. esetében 340,76 ha, Kislippói Öntözési Kft. esetében 345,1 ha mezőgazdasági területen center pivot (körforgó) rendszerű víz- és energiatakarékos öntözési üzem valósuljon meg a fenntartható vízgazdálkodási tevékenység gyakorlásával, felszíni vízkészlet hasznosításával. Kiindulási pont: a Bóly Zrt. által üzemeltetett Mohács, Kölked, Sátorhely, Nagynyárád térségi öntözőtelep 30.000 m3-es víztározójától (Sátorhely 0149/2 hrsz.) induló T1 tápvezeték 11559,34 m [Ormány Öntözési Kft. (7724 m), Kislippói Öntözési Kft. (3835,34 m)] az Ormány Öntözési Kft. víztározójáig kiépítve. Jelen közbeszerzési eljárás két ajánlattételi részben valósul meg az alábbiak szerint: I. rész: Öntözőtelep Ormány (Vízjogi létesítési engedély határozat száma: 35200/1396-12/2024. ált) Építendő létesítmények és főbb paraméterek: 1. Öntözött terület: 340,7 ha 2. Meglévő 30.000 m3-es öntözővíz tározónál szivattyútelep építése 0,200 m3/s kapacitással. 3. T1-es felszín alatti nyomócsővezeték Sátorhely, Majs külterületén megépítve (hossz: 7724 m; anyaga: KPE, PE 100, d=560mm) 4. Ormánypusztai 1 millió m3-es víztározó HDPE fólia szigeteléssel és szivattyútelep építése (előírt összes vízszállítási teljesítmény: 1386 m3) 5. Felszín alatti csővezeték fektetése (hossz: 4,257 km; anyaga: KPE; d=225mm – 560mm) 6. 5 db centerpivot öntözőberendezés létesítése II. rész: Öntözőtelep Kislippói (Vízjogi létesítési engedély határozat száma: 35200/1397-11/2024. ált) Építendő létesítmények és főbb paraméterek: 1. Öntözött terület: 345,1 ha 2. T1-es felszín alatti nyomócsővezeték Sátorhely, Majs külterületén megépítve (hossz: 3835,34 m; anyaga: KPE, PE 100, d=560mm) 3. T2-es felszín alatti nyomócsővezeték megépítése az Ormánypusztai tározótól 4591,6 m hosszban az építendő Kislippói tározóig 4. Kislippói 1 millió m3-es víztározó HDPE fólia szigeteléssel és szivattyútelep építése (előírt összes vízszállítási teljesítmény: 1055 m3) 5. Felszínalatti csővezeték fektetése (hossz: 7,4314 km; anyaga: KPE; d=160 mm – 500 mm) 6. 7 db centerpivot öntözőberendezés létesítése.
Becsült érték héa nélkül: 8 632 094 103 HUF 💰
A beszerzés teljes értéke (HÉA nélkül): 8 203 854 685 HUF 💰
Az uniós finanszírozású projekt vagy program neve: Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap (EMVA) (2014/2020)
Leírás
A beszerzés leírása:
AK 340,7 ha-on valósítja meg az öntözőtelepét. A fejlesztés célja a vízjogi létesítési engedélyben szereplő területen folytatott növénytermesztés...
Többet mutasson
A beszerzés leírása
AK 340,7 ha-on valósítja meg az öntözőtelepét. A fejlesztés célja a vízjogi létesítési engedélyben szereplő területen folytatott növénytermesztés terméshozamának növelése a növényzet fejlődési szakaszában kijuttatott megfelelő mennyiségű öntözővízzel. Az öntözőtelep vízellátása a Bóly Zrt. már meglévő öntözőtelepének 30.000 m³-es öntözővíz tározójának vízátadási pontjától történik. A vízátadás süllyesztett aknás ráfolyásos üzemű elektromos szivattyú üzem egyesített nyomócsővezetékhez kapcsolódva T1 tápvezetéken a 0+000 – 7+724 szelvényig történik, mely T1 tápvezeték építésének megosztásával az Ormányi tározóba köt be. Létesítmények felsorolása: - Szivattyús vízkivétel Sátorhely 0149/2 hrsz.-ről - T1 tápvezeték felszínalatti nyomócső vezetékének kiépítése 0+000 – 7+724 szelvényig. - HDPE fóliaburkolattal ellátott földmedencés víztározó kiépítése 1.000.000 m3 kapacitással - Szivattyútelep az I. ütemnek megfelelő szivattyúüzemi kapacitással, de a II. ütemnek megfelelő műtárgy és vezérlési lehetőség bővítési lehetőségével (4 db szivattyúból álló, távvezérelt, összes vízszállítási teljesítménye óránként max. 1386 m³/h) - center pivot öntözőberendezések, 5 db (CP1, CP2, CP8, CP9, CP10) helyszínrajz szerint –a szivattyútelep és az öntözőberendezések szekunder (400 V) villamosenergia ellátásának létesítményei. Jelen beruházás vízjogi létesítési engedély alapján valósul meg. Az Ormány Öntözési Kft. és a Kislippói Öntözési Kft. együttműködési megállapodása alapján a T1 jelölésű felszínalatti tápvezetéket közösen építik meg, melyben az Ormány Öntözési Kft. 7724 m vezetéket épít, a Kislippói Öntözési Kft. pedig 3835,34 m-t. A kivitelezés határát a T1 tápvezeték 7+724 szelvényében létesítendő szakaszoló tolózár jelöli. Kiindulási pont: a Bóly Zrt. által üzemeltetett Mohács, Kölked, Sátorhely, Nagynyárád térségi öntözőtelep 30.000 m3-es víztározójától (Sátorhely 0149/2 hrsz.) induló T1 tápvezeték 11,5593 km [Ormány Öntözési Kft. (7724 m), Kislippói Öntözési Kft. (3835,34 m)] az Ormány Öntözési Kft. víztározójáig kiépítve. AK létesítményei: A harmadlagos vízellátó mű (Sátorhely szivattyútelepi vízkivétel, T1 tápvezeték felszínalatti nyomócső 7+724 szelvényig, valamint az Ormánypuszta öntözővíz tározó létesítményei, szivattyútelep, öntözőtelep felszín alatti nyomócső vezetékei és villamos földkábelei, öntözőberendezések) - 6,0 x 6,0 x 2,80 m monolit vb. szivattyúakna Sátorhely 0149/2 hrsz.-on 2 db vízszintes tengelyű szivattyúval, frekvenciaváltós szabályozással - T1 csővezeték anyaga: KPE, PE100 SDR21 PN8 nyomócső D 560 (7724 m) – T1 csővezeték védőanyaga 2 db vízfolyás keresztezésnél és 2 db közút keresztezésnél: DN700 ÜPE SN10000 - T1 csővezeték vízfolyás keresztezésnél és 2 db irányított fúrással (védőcső nélkül) - T1 tápvezeték 7+724 szelvényig érint: 1 db vízvezetéket, 1 db szennyvíz vezetéket, 3 db oszlopon vezetett elektromos légkábelt és 1 db elektromos földkábelt, 1 db T-Com hírközlései légkábelt, 5 db hírközlési (optikai) földkábelt - helyszíni közműfeltárás és szakszolgáltatók részéről szakfelügyelet biztosítása szükséges –1.000.000 m3-es szigetelt (HDPE 1,5 mm vtg.) víztározója és szivattyútelepe (3+1 db) függőleges beépítésű elektromos szivattyúval, frekvenciaváltós szabályozással, távműködtetéses és automata üzemmel, 5 db digitális jeladós manométerrel, 4 db automatikus üzemű 1500 mikronos vezérelt dobszűrővel, 1 db klimatizált, hőszigetelt vezérlőházzal (konténer), 30,3 m töltővezeték (anyaga: KPE, PE100 PN8 felszínalatti nyomócső SDR21, D450 átmérővel) - A tározó területét kerítés védelemmel kell ellátni. A tározó létesítményeinek megközelítésére két szárnyú kapukkal 1 db közúti behajtót és 1 db bejárót kell létesíteni. A szivattyútelep megközelítését belső üzemi úttal kell biztosítani. - 5 db öntözőberendezés (CP1; CP2; CP8; CP9; CP10) corner taggal (sarokbeöntöző), végszórófejjel, automatikus és távműködtetéses üzemmel; 3,0 x 3,0 m monolit vb. tömbalapra helyezve, az öntözőberendezések napelemmel, távfelügyelettel ellátott vagyonvédelmi rendszerrel felszerelve, corner karok minimálisan meghatározott hossza: 90 méter - 1 db tápoldatozó egység - 2 db talajszonda csomag - 2 db automata meteorológiai állomás - Öntözőberendezések kapcsolódó vízellátás anyagminősége: KPE, PE 100, SDR21 (PN8), közút keresztezés esetében DN800 ÜPE védőcső - 1. sz. fővezeték 1207,3 m D225 - 2. sz. fővezeték 797,1 m D450 - 3. sz. fővezeték 946,4 m D560 - 31. sz. mellékvezeték 429,7 m D315 - 32. sz. mellékvezeték 490,3 m D280 - 33. sz. mellékvezeték 386,4 m D225 - hidránsok 5 db (DN200 PN10) AK felhívja ajánlattevők figyelmét, hogy az összes megajánlott öntözőberendezésnek azonos gyártótól származónak és azonos típusúnak kell lennie. AK felhívja az AT-ők figyelmet, hogy a csőfektetési nyomvonalakon az ERD dokumentumban megjelölt helyeken kivitelezési munkák csak régészeti szakfelügyelet mellett végezhetők. A szakfelügyelet a hatályos jogszabályok szerinti biztosítása a nyertes AT feladata, az illetékes múzeummal a szerződést AK köti meg. AK felhívja a figyelmet 191/2009 (IX.15.) Kormányrendelet 12. § (2) bek. a) pontja szerinti kivitelezői kötelezettségek kötelező betartására. A T1 vezetékből a 0+7724 szelvény és a 7724+11559,33 szelvény építéseit sikeres üzempróbát követően közös átadás-átvételi eljárás során lehet üzembe helyezni és a próbaüzemét megkezdeni. A sikeres üzempróbát a szerződés véghatárideje előtt 60 nappal be kell fejezni. A közös átadás-átvétel a teljes rendszer (harmadlagos mű és öntözőtelep) sikeres próbaüzemet követően kerül sor. A próbaüzem időtartama minimálisan 15 nap. Amennyiben a próbaüzem nem megfelelő, úgy azt a felek közösen megismétlik. Sikertelen vagy nem megfelelő próbaüzem után a vevő a hibás teljesítés esetére biztosított jogaival élhet. Sikeres próbaüzemet és átadás-átvételt követően a vízjogi üzemeltetési kérelem benyújtása nyertes AT feladata. Karakterkorlát miatt folytatás a BT-543-ban.
További információk:
Az eForm technikai sajátossága miatt a felhívás BT-11 pontjában Ajánlatkérő, figyelemmel arra hogy a legördülő listában nem szerepel - tényleges típus:...
Többet mutasson
További információk
Az eForm technikai sajátossága miatt a felhívás BT-11 pontjában Ajánlatkérő, figyelemmel arra hogy a legördülő listában nem szerepel - tényleges típus: Támogatott szervezet Az eForm technikai sajátossága miatt a BT-10 pontjában Ajánlatkérő figyelemmel arra, hogy a legördülő listában nem szerepel - tényleges szervezeti tevékenysége: Növénytermesztési szolgáltatás.
Postacím: 031,032
Irányítószám: 7785
A beszerzés leírása:
AK jelen közbeszerzési eljárás eredményeképpen öntözőrendszer fejlesztését kívánja megvalósítani. A fejlesztés célja a vízjogi engedélyben szereplő...
Többet mutasson
A beszerzés leírása
AK jelen közbeszerzési eljárás eredményeképpen öntözőrendszer fejlesztését kívánja megvalósítani. A fejlesztés célja a vízjogi engedélyben szereplő területen folytatott növénytermesztés terméshozamának növelése a növényzet fejlődési szakaszában kijuttatott megfelelő mennyiségű öntözővízzel. Ehhez öntözővíz beszerzésére, annak szállítására, annak átmeneti tárolására és megfelelő technológiával való kijuttatásra van szükség. AK 345,1 ha-on valósítja meg az öntözőtelepét. Az öntözőtelep vízellátásának érdekében a T1 tápvezetéket a 7+724 szelvénytől, a T2 tápvezeték Kislippói tározóig vezetett szakaszát, valamint a Kislippói tározó építési beruházását tervezi megvalósítani az alábbi létesítményekkel: -T1 tápvezeték felszín alatti nyomóvezetékének kiépítése a 7+724 szelvénytől 11+559,3 végponti szelvényig, az Ormánypusztai víztározó mellett kialakított T2 tápvezeték csatlakozási pontjáig, -T2 tápvezeték felszín alatti nyomóvezetékének kiépítése az Ormánypusztai tározótól 4591,6 m hosszban az építendő Kislippói tározóig (0 +4591,6 szelvény), -Kislippói fóliaburkolattal ellátott földmedencés víztározó kiépítése 1.000.000 m3 kapacitással. –a szivattyútelep az I. ütemnek megfelelő szivattyúüzemi kapacitással, de a II. ütemnek megfelelő műtárgy és vezérlési lehetőség bővítési lehetőségével (4 db szivattyúból álló, távvezérelt, összes vízszállítási teljesítménye óránként max. 1055 m³/h). –az öntözőtelep felszínalatti nyomócsővezetékei a megvalósuló öntözőberendezések vízellátásához, –center pivot öntözőberendezések, 7 db (CP4, CP5, CP6, CP7, CP8, CP9, CP10), –a szivattyútelep és az öntözőberendezések szekunder (400 V) villamosenergia ellátásának létesítményei. Jelen beruházás vízjogi létesítési engedély alapján valósul meg. AK létesítményei: Kiindulási pont: T1 tápvezeték 7+724 szelvény tolózárjától - T1 csővezeték anyaga: KPE, PE100 SDR21 PN8 nyomócső D560, (3835,3 m). A vezeték nyomvonalán az ERD dokumentumon megjelölt helyszíneken régészeti szakfelügyelet biztosítása kötelező! T1 csővezeték védőcső anyaga 1 db közút keresztezésnél: DN700 ÜPE SN10000 T1 közműkeresztezések: 1 db T-Com hírközlési földkábel és 1 db hírközlési légkábel, 3 db E.ON elektromos légkábel– szakszolgálati szakfelügyelet biztosítása szükséges! –Majs 026/4 hrsz.-on létesítendő csatalkozási ponttól T2 tápvezeték (4591,6 m) (Kislippói Öntözési Kft.), - T2 csővezeték anyaga: 4512,2 m KPE, SDR21 PE100 nyomócső D560 átmérővel, 48 m KPE, SDR21 PE100 D450 átmérővel, - T2 csővezeték védőcső anyaga: 1 db közút keresztezésnél: DN700 ÜPE SN10000 - T2 közműkeresztezések: 1 db T-Com távközlési kábel, 1 db optikai földkábel, 1 db E.ON FGSZ gázvezeték, 1 db szennyvízvezeték, 2 db vízvezeték – szakszolgálati szakfelügyelet biztosítása szükséges! –1.000.000 m3-es szigetelt (HDPE 1,5 mm vtg.) víztározója és szivattyútelepe (3+1 db) függőleges beépítésű elektromos szivattyúval, frekvenciaváltós szabályozással, távműködtetéses és automata üzemmel, 5 db digitális jeladós manométerrel, 4 db automatikus üzemű 1500 mikronos vezérelt dobszűrővel, 1 db klimatizált, hőszigetelt vezérlőházzal (konténer) - A tározó területét kerítésvédelemmel kell ellátni. A tározó létesítményeinek megközelítésére 2 db behajtót kell kiépíteni két szárnyú kapuval, valamint a szivattyútelep megközelítését belső üzemi úttal kell biztosítani. - 7 db öntözőberendezés (CP4, CP5, CP6, CP7, CP8, CP9, CP10) (4 db normál kivitel, 3 db corner taggal (sarokbeöntöző) 3,0x3,0 m monolit tömbalapra helyezve, az öntözőberendezések napelemmel,távfelügyelettel ellátott vagyonvédelmi rendszerrel felszerelve, corner karok a minimálisan meghatározott hossza: 90 méter - 1 db tápoldatozó egység - 2 db talajszonda csomag - 2 db automata meteorológiai állomás - Öntözőberendezések kapcsolódó vízellátás anyagminősége KPE, PE 100, SDR21 (PN8) D280; D315; D450; D500 esetében, illetve SDR 17 (PN10) D160 esetében az alábbi bontásban: 1 sz. fővezeték: 753,8 m D500 + 1551,7 m D450)=2305,5 m; 12 sz. mellékvezeték: 1343,4m D280 + 631,4 m D160= 1974,8 m; 12/1. sz. mellékvezeték 420,2 m D160; 13. sz. mellékvezeték 807,7 m D280; 14. sz. mellékvezeték 1254,2m D315+669,0 m D160) - hidránsok 5+2 db (5 db DN200 PN 10: CP5; CP6; CP8; CP9; CP10; 2 db DN150 PN10: CP4; CP7) AK felhívja ajánlattevők figyelmét, hogy az összes megajánlott öntözőberendezésnek azonos gyártótól származónak és azonos típusúnak kell lennie. AK felhívja az AT-ők figyelmet, hogy a csőfektetési nyomvonalakon az ERD dokumentumban megjelölt helyeken kivitelezési munkák csak régészeti szakfelügyelet mellett végezhetők. A szakfelügyelet a hatályos jogszabályok szerinti biztosítása a nyertes AT feladata, az illetékes múzeummal a szerződést AK köti meg. AK felhívja a figyelmet 191/2009 (IX.15.) Kormányrendelet 12. § (2) bek. a) pontja szerinti kivitelezői kötelezettségek kötelező betartására. Az üzemeltetéshez, az öntözési üzem irányításához mérő és ellenőrző eszközök (vízmérő, nyomásmérő automata meteorológiai állomás, talajszondák) szolgálnak. Ezek működéséhez informatikai hálózat épül ki. Jelen beruházás vízjogi létesítési engedély alapján valósul meg. A közös átadás-átvétel a teljes rendszer (harmadlagos mű és öntözőtelep) sikeres próbaüzemet követően kerül sor. A próbaüzem időtartama minimálisan 15 nap. Amennyiben a próbaüzem nem megfelelő, úgy azt a felek közösen megismétlik. Sikertelen vagy nem megfelelő próbaüzem után a vevő a hibás teljesítés esetére biztosított jogaival élhet. A részletes műszaki leírást/terveket és az árazatlan költségvetést a műszaki dokumentáció tartalmazza. Sikeres próbaüzemet és átadás-átvételt követően a vízjogi üzemeltetési kérelem benyújtása nyertes AT feladata. AK az építési beruházás teljes kivitelezése során előírja a megfelelő képesítéssel rendelkező szakember által végzett és megfelelően dokumentált minőségbiztosítást. * Folytatás a BT-543-ban.
Eljárás Az eljárás típusa
Az eljárás legfontosabb jellemzői: A Kbt. 76. § (2) bekezdés c) pontja szerinti legjobb ár-érték arány.
A szerződés odaítélése
1️⃣
A szerződés/tétel odaítélése ✅ Jogorvoslati eljárások
A panaszosok száma: 0
Tétel azonosító száma: LOT-0001
Szerződés száma: 1
A szerződés megkötésének időpontja: 2024-10-22 📅
Cím: 1- Öntözőtelep Ormány
A szerződés címe: https://ekr.gov.hu/ekr-szerzodestar/hu/szerzodesLista?eljarasAzon=EKR000672452024🌏 Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 3
Az elektronikus úton beérkezett pályázatok száma: 3
A kkv-k által benyújtott pályázatok száma: 1
A nem uniós tagállamokból származó ajánlattevőktől beérkezett ajánlatok száma: 0
A más uniós tagállamokból származó ajánlattevőktől beérkezett ajánlatok száma: 0
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 4 183 888 462 HUF 💰
Az ajánlatot rangsorolták
Helyezés a nyertesek listáján: 1
Ajánlat azonosítója: EKR000672452024/5071
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0001 A vállalkozó neve és címe
Név: Mészáros és Mészáros Ipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 27420322207
Postacím: Fő Utca 65.
Postai irányítószám: 8086
Postai város: Felcsút
Régió: Fejér🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: titkarsag@meszaroskft.com📧
Telefon: +36 22594016📞
Fax: +36 23532157 📠 A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 3 945 991 958 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR000672452024/5167
Az ajánlattevő fél vezetője ✅ Tájékoztatás a pályázatokról
A szerződést egy gazdasági szereplőkből álló csoportnak ítélték oda ✅ A vállalkozó neve és címe
Név: VivaPalazzo Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 25575158202
Postacím: Szentkút Utca 34.
Postai irányítószám: 7800
Postai város: Siklós
Régió: Baranya🏙️
E-mail: kozbeszerzes@vivapalazzo.hu📧
Telefon: +36 72510327📞
Fax: +36 72510327 📠
URL: https://www.vivapalazzo.hu🌏
Név: Szedibau Építőipari Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: 23595521202
Postacím: Ifjúság Utca 36
Postai irányítószám: 7751
Postai város: Szederkény
E-mail: szedibau@gmail.com📧
Telefon: +36 204343059📞 A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 3 977 855 720 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR000672452024/5239 Az alvállalkozással kapcsolatos információk
Az alvállalkozásba adott szerződésrész értéke ismert ✅
Az alvállalkozásba adott szerződésrész százalékos aránya ismert ✅
Leírás:
geodéziai munkák minősítési vizsgálatok gépek, eszközök bérlése kommunikációs csatornák igénybevétele információs anyagok beszerzése pénzügyi szolgáltatások...
Többet mutasson
Leírás
geodéziai munkák minősítési vizsgálatok gépek, eszközök bérlése kommunikációs csatornák igénybevétele információs anyagok beszerzése pénzügyi szolgáltatások igénybevétele őrzés hulladékszállítás, elhelyezés mobil illemhelyek bérlése, szállítása biztosítások kötése anyagok beszállítása, fuvarozása minősítési vizsgálatok (laboratóriumi és egyéb) kitűzés, geodéziai bemérés megvalósulási tervdokumentáció elkészítése földmunkák, tereprendezés víztelenítés gépek, eszközök beszerzése, üzembehelyezése közműépítés részfeladatai irányított fúrás, csősajtolás végzése energiaellátási és irányítástechnika munkák elvégzése villanyszerelés részfeladatai helyszíni beton és vasbeton munkák szakipari munkák gépészeti szerelések acélszerkezetek gyártása, beépítése tározó HDPE szigetelési munkáinak kivitelezése részfeladatai MV-VZ jogosultságú felelős műszaki vezetői tevékenység MV-M jogosultságú felelős műszaki vezetői tevékenység MV-VI jogosultságú felelős műszaki vezetői tevékenység MV-ÉG jogosultságú felelős műszaki vezetői tevékenység lőszermentesítés MV-VZ jogosultságú felelős műszaki vezetői tevékenység, MV-M jogosultságú felelős műszaki vezetői tevékenység, MV-ÉG jogosultságú felelős műszaki vezetői tevékenység;MV-VZ jogosultságú felelős műszaki vezetői tevékenység, MV-M jogosultságú felelős műszaki vezetői tevékenység, MV-ÉG jogosultságú felelős műszaki vezetői tevékenység;tározó HDPE szigetelési munkáinak kivitelezése részfeladatai;tározó HDPE szigetelési munkáinak kivitelezése részfeladatai;MV-VI jogosultságú felelős műszaki vezetői tevékenység;MV-VI jogosultságú felelős műszaki vezetői tevékenység
Valószínűleg harmadik félnek alvállalkozásba adandó, hozzáadottérték-adó nélküli érték: 119 335 671 HUF 💰
Arány (%): 3
A szerződés alvállalkozásba adandó részének rövid leírása:
geodéziai munkák minősítési vizsgálatok gépek, eszközök bérlése kommunikációs csatornák igénybevétele információs anyagok beszerzése pénzügyi szolgáltatások...
Többet mutasson
A szerződés alvállalkozásba adandó részének rövid leírása
geodéziai munkák minősítési vizsgálatok gépek, eszközök bérlése kommunikációs csatornák igénybevétele információs anyagok beszerzése pénzügyi szolgáltatások igénybevétele őrzés hulladékszállítás, elhelyezés mobil illemhelyek bérlése, szállítása biztosítások kötése anyagok beszállítása, fuvarozása minősítési vizsgálatok (laboratóriumi és egyéb) kitűzés, geodéziai bemérés megvalósulási tervdokumentáció elkészítése földmunkák, tereprendezés víztelenítés gépek, eszközök beszerzése, üzembehelyezése közműépítés részfeladatai irányított fúrás, csősajtolás végzése energiaellátási és irányítástechnika munkák elvégzése villanyszerelés részfeladatai helyszíni beton és vasbeton munkák szakipari munkák gépészeti szerelések acélszerkezetek gyártása, beépítése tározó HDPE szigetelési munkáinak kivitelezése részfeladatai MV-VZ jogosultságú felelős műszaki vezetői tevékenység MV-M jogosultságú felelős műszaki vezetői tevékenység MV-VI jogosultságú felelős műszaki vezetői tevékenység MV-ÉG jogosultságú felelős műszaki vezetői tevékenység lőszermentesítés MV-VZ jogosultságú felelős műszaki vezetői tevékenység, MV-M jogosultságú felelős műszaki vezetői tevékenység, MV-ÉG jogosultságú felelős műszaki vezetői tevékenység;MV-VZ jogosultságú felelős műszaki vezetői tevékenység, MV-M jogosultságú felelős műszaki vezetői tevékenység, MV-ÉG jogosultságú felelős műszaki vezetői tevékenység;tározó HDPE szigetelési munkáinak kivitelezése részfeladatai;tározó HDPE szigetelési munkáinak kivitelezése részfeladatai;MV-VI jogosultságú felelős műszaki vezetői tevékenység;MV-VI jogosultságú felelős műszaki vezetői tevékenység
A szerződést valószínűleg alvállalkozóval kötik meg ✅ A vállalkozó neve és címe
Név: SZABADICS Építőipari Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 13748429220
Postacím: Király Utca 4.
Postai irányítószám: 8800
Postai város: Nagykanizsa
Régió: Vas🏙️
E-mail: szalaibb@szabadics.hu📧
Telefon: +36 303399819📞
Fax: +36 93541925 📠
URL: https://www.szabadics.hu🌏
A tulajdonos állampolgársága: Magyarország 🇭🇺
A gazdasági szereplő mérete: Nagyvállalkozás
Név: AQUAPROFIT Tervező és Építő Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 12704914243
Postacím: Budaörsi Út 131/A
Postai irányítószám: 1118
Postai város: Budapest
Régió: Budapest🏙️
E-mail: vallalkozas@aquaprofit.com📧
Telefon: +36 305781311📞
URL: https://www.aquaprofit.com🌏
A gazdasági szereplő mérete: Kisvállalkozás
2️⃣
Tétel azonosító száma: LOT-0002 A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 4 306 841 730 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR000672452024/5079
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0002
A szerződés/tétel teljes értéke: 3 945 991 958 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR000672452024/5175
A szerződés/tétel teljes értéke: 4 225 998 965 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR000672452024/5215 Az alvállalkozással kapcsolatos információk
Valószínűleg harmadik félnek alvállalkozásba adandó, hozzáadottérték-adó nélküli érték: 126 779 968 HUF 💰
Ajánlatkérő hatóság Név és címek
Kapcsolattartó pont: Héhl László
Kiegészítő információk További információk
I. rész *A BT-24 (II.2.4. pont) folytatása: AK az építési beruházás teljes kivitelezése során előírja a megfelelő képesítéssel rendelkező szakember által...
Többet mutasson
További információk
I. rész *A BT-24 (II.2.4. pont) folytatása: AK az építési beruházás teljes kivitelezése során előírja a megfelelő képesítéssel rendelkező szakember által végzett és megfelelően dokumentált minőségbiztosítást. A részletes műszaki leírást/terveket és az árazatlan költségvetést a műszaki dokumentáció tartalmazza. AK a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdése alapján rögzíti, hogy az eljárást megindító felhívásban, a dokumentációban és a műszaki dokumentációban meghatározott gyártmányú, eredetű, típusú dologra, eljárásra, tevékenységre, személyre, szabadalomra vagy védjegyre való hivatkozás csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt, és a megnevezés alatt a „vagy azzal egyenértékű”-t kell érteni. Az egyenértékűség bizonyítása az AT feladata. II. rész BT-24 (II.2.4)folyt: AK a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdése alapján rögzíti, hogy az eljárást megindító felhívásban, a dokumentációban és a műszaki dokumentációban meghatározott gyártmányú, eredetű, típusú dologra, eljárásra, tevékenységre, személyre, szabadalomra vagy védjegyre való hivatkozás csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt, és a megnevezés alatt a „vagy azzal egyenértékű”-t kell érteni. Az egyenértékűség bizonyítása az AT feladata.