Mezőgazd-i termelőkapacitás fejl. VP2-4.1.4-16

Nagykondai Öntözési Korlátolt Felelősségű Társaság

AK jelen közbeszerzési eljárás eredményeképpen harmadlagos vízellátómű és öntözőrendszer fejlesztését kívánja megvalósítani. A fejlesztés célja a vízjogi engedélyekben szereplő területen folytatott növénytermesztés terméshozamának növelése a növényzet fejlődési szakaszában kijuttatott megfelelő mennyiségű öntözővízzel. Ehhez öntözővíz beszerzésére, annak szállítására, annak átmeneti tárolására és megfelelő technológiával való kijuttatásra van szükség, amely a Kapos folyó szabad vízkészletének a hasznosításával valósítható meg a folyóból történő szivattyús vízkivétellel, nyomócsővezetékről tölthető szigetelt víztározó létesítésével, a víztározónál létesítendő szivattyútelep és további nyomócső létesítésével tölti a Szarvasdi árok I. és II. tavaiból kialakított üzemi víztározót (Alsóleperdi víztározó). Az öntözött területek közvetlen vízellátását a víztározóknál létesítendő szivattyútelepek biztosítják további nyomócsővezeték létesítésével, valamint az ahhoz kapcsolódó öntözőberendezések telepítésével. A fejlesztés célja Dalmand és Dombóvár külterületén 447,2 ha-os mezőgazdasági területen center pivot (körforgó) és lineár rendszerű víz- és energiatakarékos öntözési üzem valósuljon meg a fenntartható vízgazdálkodási tevékenység gyakorlásával, felszíni vízkészlet hasznosításával. Vízjogi létesítési engedély határozat iktatószámok: - Harmadlagos vízellátómű: 35700/10036-17/2023.ált. - Öntözőtelep: 35700/10436-12/2023.ált

Határidő

Az ajánlatok beérkezésének határideje 2024-08-12. A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2024-07-11.

Szállítók

A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:

Kicsoda? Mi az? Hol?
Beszerzési előzmények
Dátum Dokumentum
2024-07-11 Ajánlati felhívás
2024-08-08 Ajánlati felhívás
2024-08-15 Ajánlati felhívás
2024-08-22 Ajánlati felhívás
2024-11-25 Tájékoztató az eljárás eredményéről
Ajánlati felhívás (2024-07-11)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Cím: Mezőgazd-i termelőkapacitás fejl. VP2-4.1.4-16
Hivatkozási szám: EKR000671732024
Rövid leírás:
AK jelen közbeszerzési eljárás eredményeképpen harmadlagos vízellátómű és öntözőrendszer fejlesztését kívánja megvalósítani. A fejlesztés célja a vízjogi...  Többet mutasson
Szerződés típusa: Építési beruházás
Termékek/szolgáltatások: Öntözőrendszerek építése 📦
Információk a tételekről
Az ajánlatok legfeljebb a következő tételekre nyújthatók be: 1
Leírás
Belső azonosító: EKR000671732024/1
Cím: Mezőgazd-i termelőkapacitásfejlesztés VP2-4.1.4-16
Ebben a közbeszerzésben kis- és középvállalkozások (kkv-k) is részt vehetnek
A beszerzés leírása:
AK jelen közbeszerzési eljárás eredményeképpen öntözőrendszer fejlesztését kívánja megvalósítani. A fejlesztés célja a vízjogi engedélyekben szereplő...  Többet mutasson
További információk:
Az eForm technikai sajátossága miatt a felhívás BT-11 pontjában Ajánlatkérő, figyelemmel arra hogy a legördülő listában nem szerepel - tényleges típus:...  Többet mutasson
Szerződés típusa: Építési beruházás
Termékek/szolgáltatások: Öntözővezeték építése 📦
További termékek/szolgáltatások: Öntözőberendezések 📦
Fő helyszín vagy teljesítési hely:
0220/9; 0229; 0230; 0234; 0235/1; 0251/1; 0273; 086/1; 0287; 0289; 0303 hrsz. 0214/3; 0214/4; 0214/5; 0214/6; 0214/7; 0214/8; 0214/9; 0214/10; 0214/11;...  Többet mutasson
Postacím: 0220/7
Irányítószám: 7200
Város: Dombóvár
Postacím: Dalmand
0100
048/8
Irányítószám: 7228
Város: Döbrököz
Ország: Magyarország 🇭🇺
A teljesítés helye: Tolna 🏙️
Időtartam: 10 hónap
További információk a megújításról:
AK tájékoztatja ajánlattevőket, hogy a teljesítési határidő a munkaterület átadás-átvételének megtörténtétől számított 10 (tíz) hónapot jelenti.
Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): 1.Többlet jótállási idő mértéke a minimálisan kötelező 24 hónap felett (min. 0 hónap, max. 24 hónap, előny a magasabb)
Minőségi kritérium (súlyozás): 3
Minőségi kritérium (név): 2.M/2.1. szakember tekintetében a jogosultság megszerzéséhez szükséges minimálisan kötelező szakmai tapasztalaton felüli többlet szakmai tapasztalata öntözéses projektben (0 - 5 db projekt, előny a magasabb)
Minőségi kritérium (súlyozás): 2
Minőségi kritérium (név): 3.M/2.2. szakember tekintetében a jogosultság megszerzéséhez szükséges minimálisan kötelező szakmai tapasztalaton felüli többlet szakmai tapasztalata öntözéses projektben (0 - 5 db projekt, előny a magasabb)
4.M/2.3. szakember tekintetében a jogosultság megszerzéséhez szükséges minimálisan kötelező szakmai tapasztalaton felüli többlet szakmai tapasztalata öntözéses projektben (0 - 5 db projekt, előny a magasabb)
5.M/2.4. szakember tekintetében a jogosultság megszerzéséhez szükséges minimálisan kötelező szakmai tapasztalaton felüli többlet szakmai tapasztalata öntözéses projektben (0 - 5 db projekt, előny a magasabb)
6.24 órás távfelügyeletet biztosító vagyonvédelmi rendszer "élő" funkcióval (igen/nem)
7.Az öntözőberendezés corner tag többlethossza (cm-ben, min. 0 – max. 200, előny a nagyobb)
Minőségi kritérium (súlyozás): 6
Minőségi kritérium (név): 8.Külső szolgáltató és előfizetés nélkül működtethető távvezérlési rendszer (igen/nem)
9.A távvezérlési rendszer további öntözőgépekkel való bővíthetősége (db-ban, min. 0 max. 10)
Minőségi kritérium (súlyozás): 5
Ár
Ár (súlyozás): 70
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0001

Eljárás
Az eljárás típusa
Nyílt eljárás
Jogalap: 2014/24/EU irányelv
Adminisztratív információk
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések beérkezésének határideje: 2024-08-12 10:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei: 2024-08-12 12:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei (hely): Az elektronikusan benyújtott ajánlatok felbontását az EKR végzi úgy, hogy a bontás időpontjában az ajánlatok az ajánlatkérő számára hozzáférhetővé válnak. Az ajánlatnak az ajánlattételi határidő lejártának időpontjáig kell elektronikusan beérkeznie.
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Minimális időtartam, amely alatt az ajánlattevőnek fenn kell tartania az ajánlatot: 60 nap
A közbeszerzési eljárás feltételei
Biztosítéknyújtási kötelezettség áll fenn
A szerződést elnyerő ajánlattevők csoportjának valamilyen jogi formát kell öltenie
Meg kell adni a szerződés teljesítésére kinevezett személyzet tagjainak nevét és szakmai képesítését
Megnyitás dátuma: 2024-08-12 12:00:00 📅
Hely:
Az elektronikusan benyújtott ajánlatok felbontását az EKR végzi úgy, hogy a bontás időpontjában az ajánlatok az ajánlatkérő számára hozzáférhetővé válnak....  Többet mutasson
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Elektronikus számlázás: Kötelező
Elektronikus fizetést használnak
Díjazási kritériumok
Súlyozás típusa: Súlyozás (pontok, pontos)

Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk
Részvételi feltételek
A feltételek felsorolása és rövid leírása:
SZ1.: SZ1. A közbeszerzés tekintetében az építőipari kivitelezési tevékenységet végző gazdasági szereplők vonatkozásában a Kbt. 65. § (1) bekezdésének c)...  Többet mutasson
Gazdasági és pénzügyi helyzet
A kiválasztási kritériumok listája és rövid leírása:
P1: P1) Ajánlattevő 321/2015. (X. 30.) Kr. 1. § (1) bekezdése alapján ajánlattevőnek az ESPD benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy megfelel az...  Többet mutasson
P2: P2) Ajánlattevő 321/2015. (X. 30.) Kr. 1. § (1) bekezdése alapján ajánlattevőnek az ESPD benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy megfelel az...  Többet mutasson
Műszaki és szakmai képességek
M1: M/1. Ajánlattevő 321/2015. (X. 30.) Kr. 1. § (1) bekezdése alapján ajánlattevőnek az ESPD benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy megfelel az...  Többet mutasson
M2: M/2. AT 321/2015. (X. 30.) Kr. 1. § (1) bekezdése alapján ajánlattevőnek az ESPD benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy megfelel az alkalmassági...  Többet mutasson
Részvételi feltételek
A gazdasági szereplők azon csoportjának jogi formája, amelynek a szerződést oda kell ítélni:
*BT-750 folytatása: Egy szakember több pozícióra is megjelölhető. Amennyiben a megnevezett szakember már rendelkezik érvényes jogosultsággal, azaz szerepel...  Többet mutasson
Kauciók és garanciák:
Ajánlatkérő a Kbt. 54. § (1) bekezdése alapján az eljárásban való részvételt ajánlati biztosíték adásához köti. Ajánlati biztosíték mértéke: 15.000.000 HUF....  Többet mutasson
A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre:
Nyertes ajánlattevő a Kbt. 135. § (7) bekezdés értelmében jogosult a szerződésben foglalt tartalékkeret nélküli nettó vállalkozói díj 20 %-ának (húsz...  Többet mutasson
Kizárási ok:
  • Bűnszervezetben való részvétel
  • Korrupció
Többet mutasson (17)
  • Csalás
  • Terrorista bűncselekmény vagy terrorista tevékenységekkel összefüggő bűncselekmény
  • Pénzmosás vagy terrorizmus finanszírozása
  • Gyermekmunka és az emberkereskedelem más formái
  • Adó- és vámfizetési kötelezettség
  • Társadalombiztosítási járulékfizetési kötelezettség
  • Csőd
  • Fizetésképtelenség
  • Csődegyezség hitelezőkkel
  • A nemzeti törvények értelmében a csődhöz hasonló helyzet
  • Felszámoló által kezelt vagyon
  • Üzleti tevékenység felfüggesztése
  • A verseny torzítását célzó megállapodás más gazdasági szereplőkkel
  • A közbeszerzési eljárásban való részvételből fakadó összeférhetetlenség
  • Közvetlen vagy közvetett részvétel a közbeszerzési eljárás előkészítésében
  • Hamis nyilatkozatot tettek, nem tudtak információt nyújtani, nem tudták benyújtani a kért dokumentumokat, és bizalmas információkat kaptak az eljárásról
  • Tisztán nemzeti kizáró okok
Kizárási okok leírása:
A közbeszerzési eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, akivel szemben a Kbt....  Többet mutasson

Ajánlatkérő hatóság
Név és címek
Név: Nagykondai Öntözési Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 28837240217
Postacím: Dalmand Fő utca 42.
Postai irányítószám: 7211
Postai város: Dalmand
Régió: Tolna 🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
Kapcsolattartó pont: Szentpáli Szilárd
E-mail: szilard.szentpali@dalmand.bonafarm.hu 📧
Telefon: +36 303002171 📞
URL: https://laszlo.hehl@boly.bonafarm.hu 📧
Csoportvezető
Az ajánlatkérő szerv típusa
Közjogi intézmény
Fő tevékenység
Környezet
Kommunikáció
Dokumentumok URL címe: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR000671732024/reszletek 🌏
Részvétel URL: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR000671732024/reszletek 🌏
Az uniós alapok azonosítója: 1. Vidékfejlesztési Program – A mezőgazdasági vízgazdálkodási ágazat fejlesztése című, VP2-4.1.4-16 kódszámú felhívás alapján (Projektazonosító: 3447352635), támogatás intenzitása: 70 %, finanszírozás módja: utófinanszírozás.
Uniós alapok programja: Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap (EMVA) (2014/2020)
Elektronikus benyújtás: Kötelező

Kiegészítő információk
További információk
Részekre történő ajánlattételt Ajánlatkérő nem teszi lehetővé, mert az építési beruházás egy műszaki-funkcionális egységet képvisel. A fejlesztés...  Többet mutasson
Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Nemzeti nyilvántartási szám: 15329190-2-41
Postacím: Riadó u. 5
Postai irányítószám: 1026
Postai város: Budapest
Régió: Budapest 🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧
Telefon: +36 18828592 📞
Fax: +36 18828593 📠
URL: https://kozbeszerzes.hu 🌏
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Nemzeti nyilvántartási szám: 15329190-2-41
Postacím: Riadó u. 5
Postai irányítószám: 1026
Postai város: Budapest
Régió: Budapest 🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧
Telefon: +36 18828592 📞
Fax: +36 18828593 📠
URL: https://kozbeszerzes.hu 🌏
Felülvizsgálati eljárás
Pontos információ a felülvizsgálati eljárások határidejéről (határidejeiről): A Kbt. 148. §-ában rögzítetteknek megfelelően.
Információk az elektronikus munkafolyamatokról
Elektronikus számlázást fogadunk el
Elektronikus fizetést használnak
Forrás: OJS 2024/S 135-417862 (2024-07-11)
Ajánlati felhívás (2024-08-08)
Eljárás
Adminisztratív információk
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések beérkezésének határideje: 2024-08-21 12:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei: 2024-08-21 14:00:00 📅
A közbeszerzési eljárás feltételei
Megnyitás dátuma: 2024-08-21 14:00:00 📅

Változások
Az eredeti közleményben javítandó szöveg
Szekciószám: PROCEDURE
Új érték
Szöveg:
A(z) IV.2.2) Ajánlatok vagy részvételi kérelmek benyújtásának határideje, dátum, helyi idő (BT-131,BT-1311) mezőben a következő változás történt: A...  Többet mutasson
Az eredeti közleményben javítandó szöveg
A közbeszerzési dokumentumokat ebben az időpontban módosították
A közbeszerzési dokumentumok megváltoztatásának dátuma: 2024-08-07 📅
Tétel azonosító száma: LOT-0001
Új érték
Szöveg:
A(z) IV.2.7) Az ajánlatok felbontásának feltételei, dátum, helyi idő (BT-132) mezőben a következő változás történt: A következő helyett: Mon Aug 12...  Többet mutasson
Az eredeti közleményben javítandó szöveg
A közbeszerzési dokumentumokat ebben az időpontban módosították
A közbeszerzési dokumentumok megváltoztatásának dátuma: 2024-08-07 📅
Egyéb kiegészítő információk
A kiegészítő tájékoztatásnyújtás következtében szükséges - ajánlattételi határidő meghosszabbítása.
A változtatás fő oka: Frissített információ
Tájékoztatás módosításokról
Az előző hirdetmény módosítandó változata: 417862-2024
Forrás: OJS 2024/S 155-481936 (2024-08-08)
Ajánlati felhívás (2024-08-15)
Eljárás
Adminisztratív információk
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések beérkezésének határideje: 2024-08-26 10:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei: 2024-08-26 12:00:00 📅
A közbeszerzési eljárás feltételei
Megnyitás dátuma: 2024-08-26 12:00:00 📅

Változások
Az eredeti közleményben javítandó szöveg
Szekciószám: PROCEDURE
Új érték
Szöveg:
A(z) IV.2.2) Ajánlatok vagy részvételi kérelmek benyújtásának határideje, dátum, helyi idő (BT-131,BT-1311) mezőben a következő változás történt: A...  Többet mutasson
Az eredeti közleményben javítandó szöveg
A közbeszerzési dokumentumokat ebben az időpontban módosították
A közbeszerzési dokumentumok megváltoztatásának dátuma: 2024-08-14 📅
Tétel azonosító száma: LOT-0001
Új érték
Szöveg:
A(z) IV.2.7) Az ajánlatok felbontásának feltételei, dátum, helyi idő (BT-132) mezőben a következő változás történt: A következő helyett: Wed Aug 21...  Többet mutasson
Az eredeti közleményben javítandó szöveg
A közbeszerzési dokumentumokat ebben az időpontban módosították
A közbeszerzési dokumentumok megváltoztatásának dátuma: 2024-08-14 📅
Egyéb kiegészítő információk
A kiegészítő tájékoztatásnyújtás következtében szükséges - ajánlattételi határidő meghosszabbítása.
A változtatás fő oka: Frissített információ
Tájékoztatás módosításokról
Az előző hirdetmény módosítandó változata: 481936-2024
Forrás: OJS 2024/S 160-495719 (2024-08-15)
Ajánlati felhívás (2024-08-22)
Eljárás
Adminisztratív információk
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések beérkezésének határideje: 2024-08-28 11:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei: 2024-08-28 13:00:00 📅
A közbeszerzési eljárás feltételei
Megnyitás dátuma: 2024-08-28 13:00:00 📅

Változások
Az eredeti közleményben javítandó szöveg
Szekciószám: PROCEDURE
Új érték
Szöveg:
A(z) IV.2.2) Ajánlatok vagy részvételi kérelmek benyújtásának határideje, dátum, helyi idő (BT-131,BT-1311) mezőben a következő változás történt: A...  Többet mutasson
Az eredeti közleményben javítandó szöveg
A közbeszerzési dokumentumokat ebben az időpontban módosították
A közbeszerzési dokumentumok megváltoztatásának dátuma: 2024-08-21 📅
Tétel azonosító száma: LOT-0001
Új érték
Szöveg:
A(z) IV.2.7) Az ajánlatok felbontásának feltételei, dátum, helyi idő (BT-132) mezőben a következő változás történt: A következő helyett: Mon Aug 26...  Többet mutasson
Az eredeti közleményben javítandó szöveg
A közbeszerzési dokumentumokat ebben az időpontban módosították
A közbeszerzési dokumentumok megváltoztatásának dátuma: 2024-08-21 📅
Egyéb kiegészítő információk
Ajánlattevői kérésre az ajánlattételi határidő meghosszabbítása
A változtatás fő oka: Frissített információ
Tájékoztatás módosításokról
Az előző hirdetmény módosítandó változata: 495719-2024
Forrás: OJS 2024/S 164-506052 (2024-08-22)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2024-11-25)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
AK jelen közbeszerzési eljárás eredményeképpen harmadlagos vízellátómű és öntözőrendszer fejlesztését kívánja megvalósítani. A fejlesztés célja a vízjogi...  Többet mutasson
Becsült érték héa nélkül: 3 630 067 404 HUF 💰
A beszerzés teljes értéke (HÉA nélkül): 2 433 282 987 HUF 💰
Az uniós finanszírozású projekt vagy program neve: Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap (EMVA) (2014/2020)
Az uniós alapok azonosítója: 1. Vidékfejlesztési Program – A mezőgazdasági vízgazdálkodási ágazat fejlesztése című, VP2-4.1.4-16 kódszámú felhívás alapján (Projektazonosító: 3447352635), támogatás intenzitása: 70 %, finanszírozás módja: utófinanszírozás.
Leírás
A beszerzés leírása:
AK jelen közbeszerzési eljárás eredményeképpen öntözőrendszer fejlesztését kívánja megvalósítani. A fejlesztés célja a vízjogi engedélyekben szereplő...  Többet mutasson
További információk:
Az eForm technikai sajátossága miatt a felhívás BT-11 pontjában Ajánlatkérő, figyelemmel arra hogy a legördülő listában nem szerepel - tényleges típus:...  Többet mutasson
Irányítószám: 7211
Város: Dalmand

A szerződés odaítélése
A szerződés/tétel odaítélése
Jogorvoslati eljárások
A panaszosok száma: 0
Tétel azonosító száma: LOT-0001
Szerződés száma: 1
A szerződés megkötésének időpontja: 2024-10-22 📅
Cím: Mezőgazd-i termelőkapacitás fejl. VP2-4.1.4-16
A szerződés címe: https://ekr.gov.hu/ekr-szerzodestar/hu/szerzodesLista?eljarasAzon=EKR000671732024 🌏
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 5
Az elektronikus úton beérkezett pályázatok száma: 5
A kkv-k által benyújtott pályázatok száma: 3
A nem uniós tagállamokból származó ajánlattevőktől beérkezett ajánlatok száma: 0
A más uniós tagállamokból származó ajánlattevőktől beérkezett ajánlatok száma: 0
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 2 790 242 962 HUF 💰
Az ajánlatot rangsorolták
Helyezés a nyertesek listáján: 2
Ajánlat azonosítója: EKR000671732024/2502
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0001
A vállalkozó neve és címe
Név: Geotechnika '84 Víz- és Csatornaépítő Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: 11295688217
Postacím: Kossuth L. Utca 59
Postai irányítószám: 7171
Postai város: Sióagárd
Régió: Tolna 🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: geo84kft@tolna.net 📧
Telefon: +36 74437111 📞
Fax: +36 74437111 📠
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 3 552 418 330 HUF 💰
Helyezés a nyertesek listáján: 1
Ajánlat azonosítója: EKR000671732024/2518
Az ajánlattevő fél vezetője
Tájékoztatás a pályázatokról
A szerződést egy gazdasági szereplőkből álló csoportnak ítélték oda
A vállalkozó neve és címe
Név: VivaPalazzo Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 25575158202
Postacím: Szentkút Utca 34.
Postai irányítószám: 7800
Postai város: Siklós
Régió: Baranya 🏙️
E-mail: kozbeszerzes@vivapalazzo.hu 📧
Telefon: +36 72510327 📞
Fax: +36 72510327 📠
URL: https://www.vivapalazzo.hu 🌏
Név: Szedibau Építőipari Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: 23595521202
Postacím: Ifjúság Utca 36
Postai irányítószám: 7751
Postai város: Szederkény
E-mail: szedibau@gmail.com 📧
Telefon: +36 204343059 📞
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 2 433 282 987 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR000671732024/2550
Az alvállalkozással kapcsolatos információk
Az alvállalkozásba adott szerződésrész százalékos aránya ismert
Leírás:
Öntözőgép telepítése, üzembehelyezése, szakfelügyelet biztosítása;közműépítés, csővezeték fektetés, felelős műszaki vezetői feladatok ellátása (MV-VZ és...  Többet mutasson
Arány (%): 54
A szerződés alvállalkozásba adandó részének rövid leírása:
Öntözőgép telepítése, üzembehelyezése, szakfelügyelet biztosítása;közműépítés, csővezeték fektetés, felelős műszaki vezetői feladatok ellátása (MV-VZ és...  Többet mutasson
A szerződést valószínűleg alvállalkozóval kötik meg
A vállalkozó neve és címe
Név: TAM-BAU Építőipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 11295530217
Postacím: Szabadság Utca 109.
Postai irányítószám: 7090
Postai város: Tamási
E-mail: kozbeszerzes@tambaukft.hu 📧
Telefon: +36 74573982 📞
Fax: +36 74573989 📠
URL: https://www.tambaukft.hu 🌏
A tulajdonos állampolgársága: Magyarország 🇭🇺
A gazdasági szereplő mérete: Középvállalkozás
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 4 049 276 207 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR000671732024/2582
A vállalkozó neve és címe
Név: SZABADICS Építőipari Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 13748429220
Postacím: Király Utca 4.
Postai irányítószám: 8800
Postai város: Nagykanizsa
Régió: Budapest 🏙️
E-mail: szalaibb@szabadics.hu 📧
Telefon: +36 303399819 📞
Fax: +36 93541925 📠
URL: https://www.szabadics.hu 🌏
Név: AQUAPROFIT Tervező és Építő Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 12704914243
Postacím: Budaörsi Út 131/A
Postai irányítószám: 1118
Postai város: Budapest
E-mail: vallalkozas@aquaprofit.com 📧
Telefon: +36 305781311 📞
URL: https://www.aquaprofit.com 🌏
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 4 049 276 207 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR000671732024/2710
A vállalkozó neve és címe
Név: Mészáros és Mészáros Ipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 27420322207
Postacím: Fő Utca 65.
Postai irányítószám: 8086
Postai város: Felcsút
Régió: Fejér 🏙️
E-mail: titkarsag@meszaroskft.com 📧
Telefon: +36 22594016 📞
Fax: +36 23532157 📠

Ajánlatkérő hatóság
Név és címek
Kapcsolattartó pont: Szentpáli Szilárd

Kiegészítő információk
További információk
Karatkterkorlát miatt a II.2.4. (BT-24). pont folytatása: AK a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdése alapján rögzíti, hogy az eljárást...  Többet mutasson
Forrás: OJS 2024/S 230-719908 (2024-11-25)