Millenniumi Pavilon felújítása (ism.)

Millenniumi Pavilon Közhasznú Alapítvány

Kivitelezési szerződés keretében a Millenniumi Pavilon felújítása (a továbbiakban: Projekt). Ajánlatkérő az Emberi Erőforrások Minisztériuma által III/111-3/2020. számú költségvetési támogatásban részesül, melyet Ajánlatkérő a 2627 Zebegény, János-hegy utca 12. (hrsz.:824) ingatlan átalakítására, felújítására és bővítésére kíván felhasználni. Az ingatlan összes nettó alapterülete: 1283 m2, a rendezvényépület maximum 280 fő fogadására alkalmas. A felújítás keretében a 650 m2 alapterületű épület fa teherhordó vázszerkezete, nagy fesztávú, látszó szerkezetű fa fedélszékkel teljes terjedelemben ujjá építésre kerül, mely az épület több helyiségében is látható gerendázattal készül. Az épület nagy fesztávú fa fedélszéke tervezetten olyan közbenső alátámasztások nélkül készülő fa ácsszerkezettel készül, ahol az alátámasztások közötti távolság átlagosan 9 méter. A kivitelezési szerződés keretében nyertes ajánlattevő feladata különösen: Az ingatlan rendezvényépületté történő átalakítása, melyhez szükséges többek között megfelelő konyhatechnológia kialakítása, a rendezvénytér ellátásához szükséges teljes alápincézés, különtermek és a vendéglátó egységek (kávézó, bisztró, cukrászda) működtetéséhez szükséges kiszolgáló funkciók kialakítása, az egyes terek megfelelő átjárása érdekében közlekedést biztosító lift beépítése és vendéglépcső kialakítása. Főbb munkanemek és mennyiségek (tájékoztató jelleggel): Az ingatlanra vonatkozó építési beruházás tárgyát képező feladatok megvalósításához szükséges valamennyi építési munka (az épület részleges bontása, átalakítása és felújítása) az alábbiak szerint (tájékoztató jelleggel): - Bontási munkák (vasbeton fal bontása – 111,93 m3; beton aljzatok bontása –993,21 m2; teherhordó és kitöltő falazat bontása –508,82 m3; fa tetőszerkezet bontása – 947,6 m2; linóleum burkolat bontása – 651,15 m2) - Zsaluzás (kétoldali falzsaluzás függőleges vagy ferde síkfelülettel – 2518,84 m2; síklemez zsaluzása – 920,11 m2 ) - Állványozás (homlokzati csőállvány állítása állványcsőből – 2184 m2) - Földmunka (talajjavító réteg készítése –210 m3; munkagödör földkiemelése épületek és műtárgyak helyén gépi erővel – 900 m3; munkaárok dúcolása – 1795 m2) - Síkalapozási munkák (vasbeton sáv-, talp- lemezalap készítése – 240,98 m3; szerelőbeton készítése – 61,87 m3) - Helyszíni beton és vasbeton munka (vasbetonfal készítése –379,4 m3; sík vagy alulbordás vasbeton lemez készítése – 310,27 m3) - Falazás és egyéb kőművesmunka (teherhordó és kitöltő falazat készítése – 46,25 m3; padlócsatorna falazat készítése – 74,36 m2) - Vakolás és utólagos homlokzati hőszigetelés (külső és belső térben –8730,84 m2) - Szárazépítési munkák (fém vázszerkezetre szerelt válaszfal készítése – 30,8 m2; fém vázszerkezetre szerelt előtétfal készítése – 61,82 m2) - Ácsmunka (fa tetőszerkezet készítése – 919,12 m2; üvegfödém készítése – 23,1 m2) - Tetőfedés (nagytető szerkezet készítése – 594,72 m2; toronyszerkezetek készítése – 324,4 m2; taréjgerinc kialakítása – 205,36 fm) - Bádogozás (falszegélyek kialakítása – 57,84 fm; ereszcsatorna kialakítása – 284,56 fm) - Homlokzati könnyűszerkezetes falak és faburkolatok készítése (könnyűszerkezetes fal kialakítása – 397,44 m2; kazettás fa falburkolat kialakítása – 104,41 m2) - Nyílászáró szerkezetek elhelyezése (homlokzati nyílászárók és belső nyílászárók – 139 db) - Lakatos szerkezetek elhelyezése (egyedi gépészeti padlórács kialakítása – 36 db; egyedi fali díszrács – 18 db) - Felületképzés (belső festéseknél felület előkészítése – 2997,8 m2; tapétázás előkészítése – 235,18 m2; tisztasági festés – 1088,11 m2, műanyag diszperziós falfestés – 2997,8 m2) - Szigetelési munkák (oldószeres/ oldószermentes hideg bitumenmáz kellősítés –1677,2 m2; üzemivíz elleni szigetelés padlón és falon –132,94 m2; lábazati falak vízszigetelése – 228,44 m2; liftsüllyezték szigetelése – 40,21 m2) - Álmennyezetek készítése (gipszkarton álmennyezet készítése – 284,14 m2; kazettás bontható álmennyezet készítése – 269,97 m2) - Belső burkolatok készítése (csiszolt beton felület kialakítása – 532 m2; műgyanta padlóburkolat kialakítása – 128,5 m2; kerámia lábazat kialakítása – 280,1 fm) - Asztalos-, és üvegszerkezetek szerelése vizesblokkban (egyedi üvegezett zuhanyfalak – 3 db; mosdópultok – 2 db) - Egyedi beépített bútorok és díszítőelemek elhelyezése (tűzcsapszekrény – 2 db; profilozott fa párkányok – 172,54 fm) - Vízellátási és csatornázási munkák (horganyzott cső szerelése – 53 fm; ötrétegű ivóvíz nyomócső elhelyezése – 671 fm) - Fűtés-hűtés szerelési munkák (szabadtérben szerelt fűtési, vezetékek többletszigetelése – 95 fm; fűtési, vezetékek szigetelése – 1400 fm) - Légtechnika szerelési munkák (épületgépészeti és ipari csővezeték szigetelése – 441 m2; szabadtérben szerelt légtechnikai vezetékek többletszigetelése – 58 m2) - Védőcsövek, kábeltálcák elhelyezése (hajlékony szigetelő védőcső elhelyezése – 1630 m; perforált acéllemez kábeltálca elhelyezése – 170 m) - Vezetékelési, kábelezési feladatok (NYY-J kábel elhelyezése kábeltálcán – 520 fm; NYY-O kábel elhelyezése kábeltálcán - 340 fm) - Szerelvények, kapcsolók, csatlakozók kialakítása (szerelvényezhető műanyag parapetcsatorna elhelyezése – 3 m) - Lámpatestek elhelyezése (korlát belső oldalára rögzített LED világítás elhelyezése alumínium profillal - 12 fm; LED szalag világítás elhelyezése monolit gipszkarton álmennyezetben, ugratott szakaszon, fal melletti peremvilágítás – 14 fm) - Elosztó berendezések kialakítása (tűzvédelmi lekapcsoló panel kialakítása – 1 db; főelosztó berendezés kialakítása – 1 db) - Biztonsági világítási rendszer létrehozása (mennyezetre szerelt biztonsági világítási lámpatest elhelyezése LED-fényforrással – 18 db; álmennyezetbe süllyesztetten szerelt biztonsági világítási lámpatest LED-fényforrással – 26 db) - Villámvédelmi, földelési feladatok ellátása (villámvédelmi levezető kialakítása – 20 m; földelő elhelyezése – 180 m) FOLYTATÁS A II.2.4) PONTBAN / BT-24-BEN (TED-VÁLTOZAT 5.1. PONT)

Határidő

Az ajánlatok beérkezésének határideje 2024-11-14. A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2024-10-10.

Szállítók

A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:

Kicsoda? Mi az? Hol?
Beszerzési előzmények
Dátum Dokumentum
2024-10-10 Ajánlati felhívás
2025-02-04 Tájékoztató az eljárás eredményéről
Ajánlati felhívás (2024-10-10)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Cím: Millenniumi Pavilon felújítása (ism.)
Hivatkozási szám: EKR001827022024
Rövid leírás:
Kivitelezési szerződés keretében a Millenniumi Pavilon felújítása (a továbbiakban: Projekt). Ajánlatkérő az Emberi Erőforrások Minisztériuma által III/111-3/2020. számú költségvetési támogatásban részesül, melyet Ajánlatkérő a 2627 Zebegény, János-hegy utca 12. (hrsz.:824) ingatlan átalakítására, felújítására és bővítésére kíván felhasználni. Az ingatlan összes nettó alapterülete: 1283 m2, a rendezvényépület maximum 280 fő fogadására alkalmas. A felújítás keretében a 650 m2 alapterületű épület fa teherhordó vázszerkezete, nagy fesztávú, látszó szerkezetű fa fedélszékkel teljes terjedelemben ujjá építésre kerül, mely az épület több helyiségében is látható gerendázattal készül. Az épület nagy fesztávú fa fedélszéke tervezetten olyan közbenső alátámasztások nélkül készülő fa ácsszerkezettel készül, ahol az alátámasztások közötti távolság átlagosan 9 méter. A kivitelezési szerződés keretében nyertes ajánlattevő feladata különösen: Az ingatlan rendezvényépületté történő átalakítása, melyhez szükséges többek között megfelelő konyhatechnológia kialakítása, a rendezvénytér ellátásához szükséges teljes alápincézés, különtermek és a vendéglátó egységek (kávézó, bisztró, cukrászda) működtetéséhez szükséges kiszolgáló funkciók kialakítása, az egyes terek megfelelő átjárása érdekében közlekedést biztosító lift beépítése és vendéglépcső kialakítása. Főbb munkanemek és mennyiségek (tájékoztató jelleggel): Az ingatlanra vonatkozó építési beruházás tárgyát képező feladatok megvalósításához szükséges valamennyi építési munka (az épület részleges bontása, átalakítása és felújítása) az alábbiak szerint (tájékoztató jelleggel): - Bontási munkák (vasbeton fal bontása – 111,93 m3; beton aljzatok bontása –993,21 m2; teherhordó és kitöltő falazat bontása –508,82 m3; fa tetőszerkezet bontása – 947,6 m2; linóleum burkolat bontása – 651,15 m2) - Zsaluzás (kétoldali falzsaluzás függőleges vagy ferde síkfelülettel – 2518,84 m2; síklemez zsaluzása – 920,11 m2 ) - Állványozás (homlokzati csőállvány állítása állványcsőből – 2184 m2) - Földmunka (talajjavító réteg készítése –210 m3; munkagödör földkiemelése épületek és műtárgyak helyén gépi erővel – 900 m3; munkaárok dúcolása – 1795 m2) - Síkalapozási munkák (vasbeton sáv-, talp- lemezalap készítése – 240,98 m3; szerelőbeton készítése – 61,87 m3) - Helyszíni beton és vasbeton munka (vasbetonfal készítése –379,4 m3; sík vagy alulbordás vasbeton lemez készítése – 310,27 m3) - Falazás és egyéb kőművesmunka (teherhordó és kitöltő falazat készítése – 46,25 m3; padlócsatorna falazat készítése – 74,36 m2) - Vakolás és utólagos homlokzati hőszigetelés (külső és belső térben –8730,84 m2) - Szárazépítési munkák (fém vázszerkezetre szerelt válaszfal készítése – 30,8 m2; fém vázszerkezetre szerelt előtétfal készítése – 61,82 m2) - Ácsmunka (fa tetőszerkezet készítése – 919,12 m2; üvegfödém készítése – 23,1 m2) - Tetőfedés (nagytető szerkezet készítése – 594,72 m2; toronyszerkezetek készítése – 324,4 m2; taréjgerinc kialakítása – 205,36 fm) - Bádogozás (falszegélyek kialakítása – 57,84 fm; ereszcsatorna kialakítása – 284,56 fm) - Homlokzati könnyűszerkezetes falak és faburkolatok készítése (könnyűszerkezetes fal kialakítása – 397,44 m2; kazettás fa falburkolat kialakítása – 104,41 m2) - Nyílászáró szerkezetek elhelyezése (homlokzati nyílászárók és belső nyílászárók – 139 db) - Lakatos szerkezetek elhelyezése (egyedi gépészeti padlórács kialakítása – 36 db; egyedi fali díszrács – 18 db) - Felületképzés (belső festéseknél felület előkészítése – 2997,8 m2; tapétázás előkészítése – 235,18 m2; tisztasági festés – 1088,11 m2, műanyag diszperziós falfestés – 2997,8 m2) - Szigetelési munkák (oldószeres/ oldószermentes hideg bitumenmáz kellősítés –1677,2 m2; üzemivíz elleni szigetelés padlón és falon –132,94 m2; lábazati falak vízszigetelése – 228,44 m2; liftsüllyezték szigetelése – 40,21 m2) - Álmennyezetek készítése (gipszkarton álmennyezet készítése – 284,14 m2; kazettás bontható álmennyezet készítése – 269,97 m2) - Belső burkolatok készítése (csiszolt beton felület kialakítása – 532 m2; műgyanta padlóburkolat kialakítása – 128,5 m2; kerámia lábazat kialakítása – 280,1 fm) - Asztalos-, és üvegszerkezetek szerelése vizesblokkban (egyedi üvegezett zuhanyfalak – 3 db; mosdópultok – 2 db) - Egyedi beépített bútorok és díszítőelemek elhelyezése (tűzcsapszekrény – 2 db; profilozott fa párkányok – 172,54 fm) - Vízellátási és csatornázási munkák (horganyzott cső szerelése – 53 fm; ötrétegű ivóvíz nyomócső elhelyezése – 671 fm) - Fűtés-hűtés szerelési munkák (szabadtérben szerelt fűtési, vezetékek többletszigetelése – 95 fm; fűtési, vezetékek szigetelése – 1400 fm) - Légtechnika szerelési munkák (épületgépészeti és ipari csővezeték szigetelése – 441 m2; szabadtérben szerelt légtechnikai vezetékek többletszigetelése – 58 m2) - Védőcsövek, kábeltálcák elhelyezése (hajlékony szigetelő védőcső elhelyezése – 1630 m; perforált acéllemez kábeltálca elhelyezése – 170 m) - Vezetékelési, kábelezési feladatok (NYY-J kábel elhelyezése kábeltálcán – 520 fm; NYY-O kábel elhelyezése kábeltálcán - 340 fm) - Szerelvények, kapcsolók, csatlakozók kialakítása (szerelvényezhető műanyag parapetcsatorna elhelyezése – 3 m) - Lámpatestek elhelyezése (korlát belső oldalára rögzített LED világítás elhelyezése alumínium profillal - 12 fm; LED szalag világítás elhelyezése monolit gipszkarton álmennyezetben, ugratott szakaszon, fal melletti peremvilágítás – 14 fm) - Elosztó berendezések kialakítása (tűzvédelmi lekapcsoló panel kialakítása – 1 db; főelosztó berendezés kialakítása – 1 db) - Biztonsági világítási rendszer létrehozása (mennyezetre szerelt biztonsági világítási lámpatest elhelyezése LED-fényforrással – 18 db; álmennyezetbe süllyesztetten szerelt biztonsági világítási lámpatest LED-fényforrással – 26 db) - Villámvédelmi, földelési feladatok ellátása (villámvédelmi levezető kialakítása – 20 m; földelő elhelyezése – 180 m) FOLYTATÁS A II.2.4) PONTBAN / BT-24-BEN (TED-VÁLTOZAT 5.1. PONT)
Többet mutasson
Szerződés típusa: Építési beruházás
Termékek/szolgáltatások: Építési munkák 📦
Információk a tételekről
Az ajánlatok legfeljebb a következő tételekre nyújthatók be: 1
Leírás
Belső azonosító: EKR001827022024/1
A beszerzés leírása:
Kivitelezési szerződés keretében a Millenniumi Pavilon felújítása (a továbbiakban: Projekt). Ajánlatkérő az Emberi Erőforrások Minisztériuma által III/111-3/2020. számú költségvetési támogatásban részesül, melyet Ajánlatkérő a 2627 Zebegény, János-hegy utca 12. (hrsz.:824) ingatlan átalakítására, felújítására és bővítésére kíván felhasználni. A II.1.4) PONT / BT-24 (TED-VÁLTOZAT 2.1. PONT) FOLYTATÁSA: - Tűzjelző és behatolásjelző rendszer kialakítása (intelligens optikai füstérzékelő beépítése – 68 db; hang- fényjelző kialakítása – 18 db; beltéri mozgásérzékelő kialakítása – 14 db) - IT hálózat és IP kamera rendszer kialakítása (falikábel kiépítése – 7500 m; optikai kábel kiépítése – 100 m; kültéri IP csőkamera elhelyezése – 12 db) - Beléptető rendszer kialakítása (elektromoszár kábel elhelyezése – 75 m; proximity kártyák elhelyezése – 100 db) - Audiovizuális és vezérléstechnikai rendszerek kialakítása (fali és padlócsatlakozó felületek tekintetében) - Felvonók telepítése (300 kg teherbírású teherfelvonó és (675 kg vagy 9 személyes) személyfelvonó beépítése) - Beltéri információs és irányító táblák elhelyezése (fali, vészeseti információs tábla elhelyezése) - Taktilis jelek és vezetősávok kialakítása (vezetősáv kialakítása beltérben) - Vizesblokkok fajanszainak és berendezéseinek kialakítása - Hallás-, és látássérültek részére akadálymentesítés kialakítása (flexibilis indukciós lap - 1 db; indukciós készülékek működést ellenőrző teszter készülék – 1 db) - Kertészeti és tereprendezési munkák (veszélyessé váló fák kivágása - 10 db; erdős területként maradó telekrész kitisztítása – 15 m3) - Szegély, lépcső és támfalak elhelyezése (szegély, lépcső és támfalépítési tükrök kialakítása – 521,05 m2; deszkázat rögzítés zártszelvényhez – 1280 db) - Burkolatépítési munkák (betonlap lerakása – 1094 m2; geotextília szűrő- elválasztóréteg lerakása – 66 m2) - Kerti díszítő elemek telepítése (könnyű szerkezetes kovácsolt vas korlát létesítése – 21 fm) - Automata öntözőrendszer kiépítése (termett talajú intenzív fenntartású növényzethez – 858 m2; termett talajú intenzív fenntartású gyephez – 610 m2) - Felépítményi munkák (térkő burkolat építése – 1847,6 m2; növénytámfal építése – 193 m) - Forgalomtechnikai munkák (fehér színű burkolati jel készítése – 8,5 m2; jelzőtábla oszlop elhelyezése betonalappal – 5 db) - Szenny-, és csapadékvízelvezetési munkák (munkaárok dúcolása és bontása – 1795 m2; KG-PVC cső szerelése – 179,5 m) - Alépítményi munkák (út tükör készítése és tömörítése – 1989,6 m2; homokos kavics talajjavító/fagyvédő réteg készítése – 497,4 m3) A fentiekben ismertetett adatok tájékoztató jellegűek, a részletes műszaki leírást a közbeszerzési dokumentumok és annak mellékletei (különösen műszaki leírás és árazatlan költségvetés) tartalmazzák. Ajánlatkérő a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdése alapján rögzíti, hogy amennyiben a közbeszerzés tárgyának kellően pontos és érthető leírása szükségessé tette, úgy a felhívásban és a dokumentációban meghatározott gyártmányú vagy eredetű dologra, illetve konkrét eljárásra, vagy védjegyre, szabadalomra, tevékenységre, személyre, típusra vagy adott származásra vagy gyártási folyamatra való konkrét hivatkozás, utalás alkalmazása kizárólag a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt, ajánlatkérő a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet szabályainak megfelelően „az azzal egyenértékű” teljesítést is elfogadja. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy a tárgyi közbeszerzési eljárásnak része, azaz ajánlattevő feladatát képezik az alábbi kivitelezési feladatok is: Ajánlatkérő a beruházás megvalósítása érdekében megállapodást kötött a közbeszerzési eljárás tárgyát képező projektingatlannal szomszédos ingatlan tulajdonosával. A megállapodást Ajánlatkérő a közbeszerzési dokumentumok részét képező műszaki leírásban rendelkezésre bocsátja. Kivitelező a szerződés teljesítése során a megállapodástól nem térhet el, Kivitelező a kivitelezési munkákat (ideértve a bontási munkákat is) kizárólag a zajvédő fal kivitelezését követően kezdheti meg, a zajvédő fal – Ajánlatkérő által igazolt - teljesítését megelőzően a munkaterületen kivitelezési tevékenység (ideértve a bontási munkákat is) nem végezhető.
Többet mutasson
További információk:
A részajánlattétel kizárásának indoka(i): Az építési beruházás keretében elvégzendő munkanemekre, a munkavégzés időbeli feltételeire (munkaterület szervezés, egységes épület) tekintettel a részekre történő ajánlattétel biztosítása költség- és humánerőforrás többlet igénybevételét tenné szükségessé (pl. organizációs költségek többszöröződése; Ajánlatkérő részéről többlet koordinációs feladatok ellátása lenne szükséges), továbbá több fővállalkozó egyidejű jelenléte a helyszínen ellehetetlenítené a kivitelezést, mely körülmények okán a hatékony és felelős közpénz felhasználás elve sérülne a részajánlattétel biztosításával. A kivitelezés térbeli és időbeli organizációja kifejezetten igényli az egységes, összehangolt munkavégzést. A Projekt munkaterülete minden oldalról igazodásra kényszerítő környezettel rendelkezik, mely tovább akadályozza az organizáció esetleges részekre bontását. A zárt munkaterület és a környezet adottságai alapján nem választhatók külön a munkarészek, elkülönülő kivitelezési feladatok nem jönnek létre. A fentiekre tekintettel a részekre történő ajánlattétel nem biztosított.
Többet mutasson
További termékek/szolgáltatások: Postacím: János-hegy
utca
12
Irányítószám: 2627
Város: Zebegény
Ország: Magyarország 🇭🇺
A teljesítés helye: Pest 🏙️
Időtartam: 18 hónap
Információk a lehetőségekről
Opciók
A lehetőségek leírása:
Ajánlatkérő a közbeszerzési dokumentumokban meghatározott, a kiadott költségvetés 13. munkalapján (13. Tájépítészet - Opciós Tételek) meghatározott tájépítészeti munkákra opciós jogot köt ki (Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény 6:225. § (1) bekezdés). Az opciós jog gyakorlására Ajánlatkérő az opciós tételek tekintetében a szerződés hatálybalépésétől számított 9 (kilenc) hónapon belül jogosult. Az opciós jog alkalmazása tekintetében Ajánlatkérő jogosult dönteni, hogy kívánja-e opciós jogát gyakorolni vagy sem. Ennek megfelelően az opciós joggal összefüggésben az Ajánlatkérő nem kötelezhető az opciós joggal érintett tájépítészeti tételek bármelyikének vagy az ezekhez meghatározott munkanemek/mennyiségek részleges és/vagy teljes körű lehívására. A kiadott költségvetés 13. Opció munkalapján (13. Tájépítészet - Opciós Tételek) rögzített Opcionális Tételek tájékoztató jelleggel: - Előkészítő kertészeti és tereprendezési jellegű munkák (tereprendezési munkák - 1286 m2); - Szegély, lépcső és támfalak (szegélyépítési munkák - 418,5 fm; lépcsőépítési munkák 66 fm); - Burkolatépítési munkák - 528,25 m2; - Kerti díszítő elemek (sziklatömbök elhelyezése – 10 db, kertbútorzat – 1 db); - Automata öntözőrendszer kiépítése - 534 m2; - Kertészeti jellegű munkák termett talajon (tervezett finom tereprendezés – 1157 m2; növényültetés növénylista alapján -1368 db; gyepvetés -923 m2) Karakterkorlátozásra tekintettel a fentiekben ismertetett adatok tájékoztató jellegűek, a részletes műszaki leírást a közbeszerzési dokumentumok és annak mellékletei (különösen műszaki leírás és árazatlan költségvetés) tartalmazzák.
Többet mutasson
Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): 2. Jótállás vállalt többletidőtartama - naptári hónap (minimum 0 hónap; maximum 24 hónap ajánlható meg)
Minőségi kritérium (súlyozás): 5
Minőségi kritérium (név): 3. Az M/2.1. alkalmassági követelményre megnevezett szakember alkalmassági követelményen felüli kivitelezési többlettapasztalata - naptári hónap (minimum 0 hónap; maximum 36 hónap ajánlható meg)
4. Projektterv kidolgozottsága
Minőségi kritérium (súlyozás): 15
Minőségi kritérium (név): 5. A helyszíni újrafeldolgozási munkálatokra vonatkozó vállalás
Ár
Ár (súlyozás): 60
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0001

Eljárás
Az eljárás típusa
Nyílt eljárás
Jogalap: 2014/24/EU irányelv
Az eljárás legfontosabb jellemzői: Lásd a jelen felhívás feltételeit.
Adminisztratív információk
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések beérkezésének határideje: 2024-11-14 11:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei: 2024-11-14 13:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei (hely): https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR001827022024/reszletek
Az ajánlatok felbontásának feltételei (Tájékoztatás a felhatalmazott személyekről és a felbontási eljárásról):
A bontás a 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet 15.§-a alapján és a Kbt. 68. § szerint történik.
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Minimális időtartam, amely alatt az ajánlattevőnek fenn kell tartania az ajánlatot: 60 nap
A közbeszerzési eljárás feltételei
Biztosítéknyújtási kötelezettség áll fenn
A szerződést elnyerő ajánlattevők csoportjának valamilyen jogi formát kell öltenie
Meg kell adni a szerződés teljesítésére kinevezett személyzet tagjainak nevét és szakmai képesítését
Megnyitás dátuma: 2024-11-14 13:00:00 📅
Hely: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR001827022024/reszletek
További információk:
A bontás a 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet 15.§-a alapján és a Kbt. 68. § szerint történik.
Elektronikus számlázás: Kötelező
Elektronikus fizetést használnak
Díjazási kritériumok
Súlyozás típusa: Súlyozás (pontok, pontos)
A közbeszerzési eljárás feltételei
A szerződés teljesítési feltételeket tartalmaz

Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk
Részvételi feltételek
A feltételek felsorolása és rövid leírása:
Szakmai tevékenység végzésére vonatkozó alkalmassági követelmény: Szakmai tevékenység végzésére vonatkozó alkalmasság: SZ/1. Ajánlattevő a szerződés teljesítésére alkalmatlan, ha nem szerepel az 1997. évi LXXVIII. törvény 39. §-a szerinti, építőipari kivitelezési tevékenységet végzők névjegyzékében, illetve a nem Mo.-n letelepedett gazdasági szereplő esetén a letelepedés szerinti ország kivitelezői nyilvántartásában (vagy kivitelezői jogosultságával) [Kbt. 65. § (1) bek. c) pontja, és a 322/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21. § (1) bek. alapján]. Igazolási módok: A) Előzetes igazolás Ajánlattevő az ESPD-be foglalt nyilatkozata (IV. rész Alfa szakasz) benyújtásával igazolja az alkalmassági követelménynek történő megfelelést (a részletes adatok megadását Ajánlatkérő nem írja elő). B) A Kbt. 69. § (4)-(7) bek. szerinti felhívásra benyújtandó igazolások SZ/1. Ajánlattevő a szerződés teljesítésére alkalmatlan, ha nem szerepel az 1997. évi LXXVIII. törvény 39. §-a szerinti, építőipari kivitelezési tevékenységet végzők névjegyzékében, illetve a nem Mo.-n letelepedett gazdasági szereplő esetén a letelepedés szerinti ország kivitelezői nyilvántartásában (vagy kivitelezői jogosultságával) [Kbt. 65. § (1) bek. c) pontja, és a 322/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21. § (1) bek. alapján].
Többet mutasson
Gazdasági és pénzügyi helyzet
A kiválasztási kritériumok listája és rövid leírása:
Gazdasági és pénzügyi alkalmassági követelmény: Az alkalmasság minimumkövetelménye(i): P/1. Ajánlattevő a szerződés teljesítésére alkalmatlan, ha az eljárást megindító felhívás feladását megelőző utolsó három mérlegfordulónappal lezárt üzleti évben teljes - általános forgalmi adó nélkül számított - árbevétele nem éri el összesen az 1.700.000.000,- Ft-ot, illetve a közbeszerzés tárgyából (építőipari kivitelezési tevékenység) származó - általános forgalmi adó nélkül számított - árbevétele ugyanezen üzleti években nem éri el összesen az 1.200.000.000,- Ft-ot. P/2. Ajánlattevő a szerződés teljesítésére alkalmatlan, ha az eljárást megindító felhívás feladását megelőző 24 hónapban vezetett, illetve megszüntetett bármelyik pénzforgalmi számláján a jelen felhívás feladásának napját megelőző 24 hónapban 30 napot meghaladó mértékű sorba állítás fordult elő. A Kbt. 65.§ (6) bekezdése értelmében az előírt alkalmassági követelményeknek a közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Kbt. 65. § (7)-(9), (11) bek.-eire, és 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 19. § (3) bek-re. Igazolási módok: A) Előzetes igazolás P/1. és P/2. Ajánlattevő az ESPD-be foglalt nyilatkozata (IV. rész Alfa szakasz) benyújtásával igazolja az alkalmassági követelménynek történő megfelelést (a részletes adatok megadását Ajánlatkérő nem írja elő). B) A Kbt. 69. § (4)-(7) bek.-ei szerinti felhívásra benyújtandó igazolások P/1. Ajánlattevő csatolja nyilatkozatát az eljárást megindító felhívás feladását megelőző utolsó három mérlegfordulónappal lezárt üzleti évben teljes - általános forgalmi adó nélkül számított - árbevételéről illetve ugyanezen időszakban a közbeszerzés tárgyából (építőipari kivitelezési tevékenység) származó - általános forgalmi adó nélkül számított - árbevételéről (üzleti évenként megbontva), attól függően, hogy az ajánlattevő mikor jött létre, illetve mikor kezdte meg működését, amennyiben ezek az adatok rendelkezésre állnak. [Kbt. 65. § (1) bekezdés a) pont; 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 19. § (1) bekezdés c) pont]. P/2. Ajánlattevő csatolja a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 19. § (1) bekezdésének a) pontja alapján valamennyi számlavezető pénzügyi intézményétől származó, az eljárást megindító felhívás feladásától visszafelé számított 24 hónapra vonatkozó nyilatkozatot, az alábbi tartalommal: - pénzforgalmi számlaszám(ok) megjelölése; - pénzforgalmi számláján/számláin az eljárást megindító felhívás feladását megelőző 24 hónapban előfordult-e 30 napot meghaladó sorbaállítás, attól függően, hogy az ajánlattevő mikor jött létre, illetve mikor kezdte meg a működését, amennyiben ezek az adatok rendelkezésre állnak. Ajánlatkérő a vizsgált időszakban megszűnt számlák tekintetében vizsgálja az alkalmassági követelménynek való megfelelést. Ajánlattevőnek nyilatkoznia kell arról, hogy az ajánlati felhívás feladásának időpontjában, mely pénzügyi intézménynél vezet számlát, illetőleg arról is, ha egy bankszámla az eljárást megindító felhívás feladását megelőző 24 hónapban már megszűnt. Ajánlatkérő a vizsgált időintervallumban esetlegesen megszűnt pénzforgalmi számlákra is kérik csatolni a számlavezető pénzügyi intézményétől igazolását. A pénzügyi intézménytől származó nyilatkozat tekintetében annak benyújtása a felhívás feladását megelőző 24 hónapban megszűnt bankszámlák esetében nem szükséges. Ajánlatkérő „sorba állítás” alatt a 2009. évi LXXXV. törvény 2. § 25. pontjában meghatározott fogalmat érti. [Kbt. 65. § (1) bekezdés a) pont; 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 19. § (1) bekezdés a) pont].
Többet mutasson
Műszaki és szakmai képességek
Műszaki, illetve szakmai alkalmassági követelmény: Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
M/1.1. Ajánlattevő a szerződés teljesítésére alkalmatlan, ha nem rendelkezik az eljárást megindító felhívás feladását megelőző 60 hónapban teljesített (sikeres műszaki átadás-átvétellel lezárt) új épület(ek) építésére és/vagy meglévő épület(ek) felújítására vonatkozó referenciával, mely legalább az alábbi elemeket tartalmazza: a) legalább 5000 m2 vakolási munka kivitelezése; és b) legalább 2000 m2 festési munka kivitelezése; és c) legalább 1 db minimum 400 kg teherbírású vagy minimum 5 személyes személyfelvonó beépítése; és d) olyan útépítési munkát, amely tartalmazott legalább 1000 m2 teherbíró alépítménnyel rendelkező útburkolatot. Az M/1.1. alkalmassági feltétel esetén a több referenciának az a)-d) alpontokat együttesen kell igazolnia [vagyis több referencia esetén nem kell mindegyik referenciának külön-külön kiterjednie az a)-d) alpontok szerinti valamennyi munkanemre, hanem együttesen kell igazolniuk az a)-d) alpontokat]. Az M/1.1. alkalmassági követelmény több, de legfeljebb 4 db referenciával igazolható, a referenciák között az átfedés megengedett, azaz egy referenciát az M/1.1. alpontok közül több alkalmassági minimumkövetelmény vonatkozásában is be lehet mutatni. M/1.2. Ajánlattevő a szerződés teljesítésére alkalmatlan, ha nem rendelkezik az eljárást megindító felhívás feladását megelőző 60 hónapban legalább nettó 450 m2 alapterületű épület építésére és/vagy felújítására vonatkozó referenciával, amely fa teherhordó vázszerkezettel és nagy fesztávú fa fedélszékkel készült. Épületnek a magyar építészetről szóló 2023. évi C. törvény 16. § 42. pontja szerinti fogalom minősül. Fa teherhordó szerkezetnek minősül, ahol statikai méretezés alapján az épület tartószerkezeti terheit viselő és az alépítmény felé továbbító szerkezet eleme(i) fából készültek. Nagy fesztávú fa fedélszéknek a közbenső alátámasztások nélkül készült fa ácsszerkezet minősül, ahol az alátámasztások közötti távolság legalább 6,5 m (azaz hat egész öt tized méter). Ajánlatkérő az M/1. alkalmassági követelmény körében figyelembe veszi mindazon referenciákat, melyek a vizsgált időszak alatt kerültek befejezésre, de legfeljebb az eljárást megindító felhívás feladását megelőző 96 hónapban lettek megkezdve. Ajánlatkérő a teljesítés igazolásaként köteles elfogadni annak igazolását is, ha a referencia követelményben foglalt eredmény vagy tevékenység a szerződés részteljesítéseként valósult meg. A Kbt. 65. § (6) bekezdése értelmében az előírt alkalmassági követelményeknek a közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Kbt. 65. § (7)-(11) bek.-eire. Igazolási módok: A) Előzetes igazolás M/1. Ajánlattevő az ESPD-be foglalt nyilatkozata (IV. rész Alfa szakasz) benyújtásával igazolja az alkalmassági követelménynek történő megfelelést (a részletes adatok megadását Ajánlatkérő nem írja elő). B) A Kbt. 69. § (4)-(7) bek.-ei szerinti felhívásra benyújtandó igazolások M/1. Ajánlattevő csatolja az eljárást megindító felhívás feladását megelőző 60 hónap legjelentősebb, a beszerzés tárgya szerinti építési beruházásainak ismertetését az alkalmassági minimumkövetelménynek megfelelően részletezett tartalommal: - a teljesítés kezdő és befejezési időpontja (év, hónap, nap), - a szerződést kötő másik fél (név, cím, referenciát igazoló személy és elérhetősége), - a referencia tárgya (az alkalmasság megítéléséhez szükséges részletezettséggel), - a teljesítés helye, - nyilatkozat arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e. [Kbt. 65. § (1) bekezdés b) pont; 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21. § (2) bekezdés a) pont és 22. § (3) bekezdés].
M/2. Ajánlattevő a szerződés teljesítésére alkalmatlan, ha nem rendelkezik a feladat ellátásához az alábbi szakemberekkel: M/2.1. legalább 1 fő szakemberrel, aki a 266/2013. (VII. 11.) Korm. rendelet szerinti MV-É felelős műszaki vezetői jogosultsággal rendelkezik vagy a jogosultság megszerzéséhez szükséges „követelményként” előírt végzettségi és szakmai gyakorlati követelményeknek megfelel [266/2013. (VII. 11.) Korm. rendelet 1. sz. melléklet VI. cím 1. rész 2. pont]; M/2.2. legalább 1 fő szakemberrel, aki a 266/2013. (VII. 11.) Korm. rendelet szerinti MV-ÉG felelős műszaki vezetői jogosultsággal rendelkezik vagy a jogosultság megszerzéséhez szükséges „követelményként” előírt végzettségi és szakmai gyakorlati követelményeknek megfelel [266/2013. (VII. 11.) Korm. rendelet 1. sz. melléklet VI. cím 2. rész 3. pont]; M/2.3. legalább 1 fő szakemberrel, aki a 266/2013. (VII. 11.) Korm. rendelet szerinti MV-ÉV felelős műszaki vezetői jogosultsággal rendelkezik vagy a jogosultság megszerzéséhez szükséges „követelményként” előírt végzettségi és szakmai gyakorlati követelményeknek megfelel [266/2013. (VII. 11.) Korm. rendelet 1. sz. melléklet VI. cím 2. rész 5. pont] továbbá rendelkezik érintésvédelmi szabványossági felülvizsgáló vagy villamos biztonsági felülvizsgáló képesítéssel; M/2.4. legalább 1 fő biztonsági és egészségvédelmi koordinátor szakemberrel, aki rendelkezik felsőfokú munkavédelmi szakképzettséggel Ajánlatkérő az M/2. alkalmassági minimumkövetelmények tekintetében az ott rögzített jogosultságokkal és/vagy végzettségekkel egyenértékű jogosultságokat és/vagy végzettségeket is elfogad. Ajánlatkérő rögzíti, hogy az M/2. alkalmassági követelmény körében érintett szakember(ek)nek a szerződéskötés időpontjában rendelkeznie kell az adott alkalmassági minimumkövetelményben rögzített érvényes jogosultsággal, azok bármelyikének hiánya a szerződéskötéstől történő visszalépésnek minősül a Kbt. 131. § (4) bekezdése alapján. Az M/2. alkalmassági minimumkövetelményekre megnevezett szakemberek között az átfedés megengedett (1 fő szakember több alkalmassági követelmény is igazolhat), de az értékelési részszempontban vizsgált szakmai tapasztalat és az M/2. alkalmassági követelményben vizsgált szakmai tapasztalat között az átfedés nem megengedett. Ajánlatkérő az M/2. alkalmassági minimumkövetelmények tekintetében az ott rögzített jogosultságokkal és/vagy végzettségekkel egyenértékű jogosultságokat és/vagy végzettségeket is elfogad. Ajánlatkérő rögzíti, hogy az M/2. alkalmassági követelmény körében érintett szakember(ek)nek a szerződéskötés időpontjában rendelkeznie kell az adott alkalmassági minimumkövetelményben rögzített érvényes jogosultsággal. Ajánlatkérő felhívja az ajánlattevők figyelmét, hogy e jogosultság(ok)nak a szerződéskötés időpontjában fennálló hiánya a szerződéskötéstől történő visszalépésnek minősül a Kbt. 131. § (4) bekezdése alapján. Az M/2. alkalmassági minimumkövetelményekre megnevezett szakemberek között az átfedés megengedett (1 fő szakember több alkalmassági követelmény is igazolhat), de az értékelési részszempontban vizsgált szakmai tapasztalat és az M/2. alkalmassági követelményben vizsgált szakmai tapasztalat között az átfedés nem megengedett. A Kbt. 65. § (6) bekezdése értelmében az előírt alkalmassági követelményeknek a közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Kbt. 65. § (7)-(11) bek.-eire. Igazolási módok: A) Előzetes igazolás M/2. Ajánlattevő az ESPD-be foglalt nyilatkozata (IV. rész Alfa szakasz) benyújtásával igazolja az alkalmassági követelménynek történő megfelelést (a részletes adatok megadását Ajánlatkérő nem írja elő). B) A Kbt. 69. § (4)-(7) bek.-ei szerinti felhívásra benyújtandó igazolások M/2. Ajánlattevő nyújtsa be azoknak a szakembereknek (szervezeteknek) - különösen a minőség-ellenőrzésért felelősöknek – az: - ajánlattevő általi megnevezését és a jogosultságra vonatkozó nyilvántartási számát (utóbbi csak az előírt jogosultság fennállása esetén), - a jogosultság fennállásának igazolását egyszerű másolati példányban, amennyiben a Magyar Építész Kamara (http://mek.hu/) vagy a Magyar Mérnöki Kamara (http://mmk.hu/) elektronikus névjegyzékében a név és/vagy nyilvántartási szám alapján Ajánlatkérő nem tudja ellenőrizni az M/2. alkalmassági feltétel teljesülését, és - a szakember(ek) saját kezűleg aláírt nyilatkozatát arról, hogy ajánlattevő nyertessége esetén a szerződés teljesítésének ideje alatt ajánlattevő rendelkezésére áll(nak), és - az M/2.3. és M/2.4. alkalmassági követelmények esetében az előírt képesítést igazoló okirat(ok) másolatát, továbbá - kizárólag az előírt felelős műszaki vezetői jogosultság fennállásának hiányában a végzettséget igazoló okirat(ok) másolatát és szakmai tapasztalata sajátkezűleg aláírt önéletrajzban történő ismertetését [a megnevezett szakember(ek) szakmai tapasztalata az M/2. alkalmassági követelmény vonatkozásában abban az esetben kerül megállapításra, ha a szakmai önéletrajzban feltüntetett releváns projektek időtartamai (a kezdő és végdátum legalább hónap pontossággal történő meghatározásával) elérik a szükséges időtartamot (1 év esetén 12 hónapot, 2 év esetén 24 hónapot, és így tovább); párhuzamos munkavégzés esetén kizárólag egy bemutatott projekt igazolt időtartama vehető figyelembe]; aki(ke)t be kíván vonni a teljesítésbe. [Kbt. 65. § (1) bekezdés b) pont és 69. § (11) bekezdés; 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21. § (2) bekezdés b) pont]
Részvételi feltételek
A gazdasági szereplők azon csoportjának jogi formája, amelynek a szerződést oda kell ítélni:
A BT-77 PONT FOLYTATÁSA: A nyertes ajánlattevő a szerződés teljesítése folyamán 7 db részszámla és 1 db végszámla benyújtására jogosult. A részletes feltételeket a közbeszerzési dokumentumok részét képező szerződéstervezet tartalmazza. A (rész)számla szerinti vállalkozó díj(részlet) megfizetésére – alvállalkozó igénybevétele esetén - a 322/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 32/A. §-ban, - alvállalkozó igénybevételének hiányában – a Ptk. 6:130. § (1)-(2) bekezdésében foglaltak szerint kerül sor. A megajánlott vállalkozói díjnak (ajánlati ár) tartalmaznia kell minden költséget, adó-, vám, illeték, járulék összeget, minden ráfordítást, ami a szerződés teljesítésével kapcsolatban felmerülhet. Az ajánlatban meghatározott ellenértéken felül más jogcímen számla nem nyújtható be, más fizetési kötelezettséget Ajánlatkérő nem vállal. Az ajánlattétel, elszámolás, illetve kifizetés pénzneme: magyar forint (HUF). 2) Ajánlatkérő a nyertes ajánlattevő(k)nek a Kbt. 35. § (8) bek. tekintettel nem teszi lehetővé gazdálkodó szervezet létrehozását. 3) Szerződést megerősítő kötelezettségek/Biztosítékok Késedelmi, hibás teljesítési és meghiúsulási kötbér, teljesítési és jóteljesítési biztosíték, jótállás az alábbiak szerint: A kötbérek alkalmazására Ajánlatkérő abban az esetben jogosult, ha a közbeszerzési dokumentumokban megállapított részletes szerződéses feltételeket a nyertes ajánlattevő megszegi olyan okból, amelyért felelős [Ptk. 6:186. § (1) bekezdés]. a) Késedelmi kötbér mértéke 0,5% / naptári nap, alapja a késedelmes teljesítéssel érintett nettó vállalkozói díj. Késedelmi kötbér legfeljebb a vállalkozói díj 15%-ának erejéig érvényesíthető. Ajánlatkérő jogosult a szerződést azonnali hatállyal felmondani, ha a késedelmi kötbérrel érintett napok száma és a késedelmi kötbér szorzata eléri vagy meghaladja a késedelmi kötbér maximumát. b) Hibás teljesítési kötbér: a hibás teljesítéssel érintett nettó vállalkozói díj 15 %-a. c) Meghiúsulási kötbér: a meghiúsulással érintett nettó vállalkozói díj 25%-a. d) Jótállás időtartama: kezdőnapja a műszaki átadás-átvételi eljárás jegyzőkönyvben igazolt sikeres lezárásának időpontja, az időtartama minimum 36 hónap, a jótállás ezen felüli többletidőtartama értékelési részszempont. A jelen alpontban mindenhol a tartalékkeret nélküli számított váll. díj értendő. Előleg-visszafizetési biztosíték, teljesítési biztosíték és jóteljesítési biztosíték: a) Az előleg-visszafizetési biztosíték mértéke az igényelt előleg és a tartalékkeret nélküli teljes nettó ajánlati ár 5%-ának különbözete (vagyis Ajánlatkérő kizárólag a tartalékkeret és áfa nélkül számított nettó ajánlati ár 5%-át meghaladó előleg-igénylés esetére köt ki biztosítéknyújtási kötelezettséget). Az előleg-visszafizetési biztosíték nyújtásának kezdő időpontja az előlegbekérő levél ajánlattevő általi benyújtása ajánlatkérő részére (előleg-igénylés). Az előleg-visszafizetési biztosítéknak lehívott előleg teljes összegének elszámolásáig kell rendelkezésre állnia. b) A teljesítési biztosíték mértéke: a tartalékkeret és áfa nélkül számított nettó ajánlati ár 5%-a, futamideje: a teljesítési biztosítéknak a teljesítési véghatáridőig kell rendelkezésre állnia, azzal, hogy az okirati formában nyújtott teljesítési biztosítéknak a teljesítési véghatáridőt követő 45. napig kell érvényesnek lennie. A teljesítési biztosítékot (mint a teljesítés elmaradásával kapcsolatos igények biztosítékaként kikötött biztosítékot) a Kbt. 134. § (4) bekezdése alapján a munkaterület átadásának napján szükséges Ajánlatkérő rendelkezésére bocsátani. c) A jóteljesítési biztosíték mértéke: az Ajánlatkérő által az átadás-átvétel keretében igazolt tényleges nettó vállalkozói díj 5%-a, futamideje: a műszaki átadás-átvételi eljárás jegyzőkönyvben igazolt sikeres lezárásának időpontjától kezdődően a jótállás időtartamának tervezett lejártáig kell rendelkezésre állnia, azzal, hogy az okirati formában nyújtott jóteljesítési biztosítéknak a jótállás időtartamának tervezett lejártát követő 45. napig kell érvényesnek lennie. A biztosítékok a Kbt. 134. § (6) bekezdés a) pontja alapján az ajánlattevőként szerződő fél választása szerint teljesíthetőek - óvadékként az előírt pénzösszegnek az ajánlatkérőként szerződő fél fizetési számlájára történő befizetésével (átutalásával), - pénzügyi intézmény vagy biztosító által vállalt garancia biztosításával, - pénzügyi intézmény vagy biztosító által vállalt készfizető kezesség biztosításával, - biztosítási szerződés alapján kiállított – készfizető kezességvállalást tartalmazó – kötelezvénnyel a dokumentációban részletesen meghatározottak szerint. A részletes feltételeket a közbeszerzési dokumentumok részét képező szerződéstervezet tartalmazza.
Többet mutasson
Kauciók és garanciák:
AK az ajánlattételt a Kbt. 54. § (1) bek. alapján 15.000.000,- Ft ajánlati biztosíték nyújtásához köti az alábbiak szerint: - a biztosítékot az ajánlattételi határidőig kell az AK rendelkezésére bocsátani; - a biztosíték az AT választása szerint teljesíthető a Kbt. 54. § (2) bek. szerinti formák valamelyikében; - az ajánlati biztosítéknak az ajánlattételi határidő lejártának időpontjától számítva legalább az ajánlati kötöttség lejártáig érvényesnek kell lennie, illetve rendelkezésre kell állnia; - közös ajánlattétel esetén a közös ajánlattevőknek az ajánlati biztosítékot elegendő egyszer rendelkezésre bocsátaniuk; - az AK fizetési számlájára történő befizetés (mint rendelkezésre bocsátási forma) követelményei: a) számlaszám: Gránit Bank Zrt. 12100011-19011864; b) közleményben feltüntetendő beazonosítható módon (szükség szerint rövidítésekkel) az eljárás tárgya és az ajánlati biztosíték kifejezés; c) ezen biztosítéki forma esetén a biztosíték összege az ajánlattételi határidő lejártáig kell jóváírásra kerüljön AK bankszámláján; - garancia/kezességvállalás/kötelezvény (mint rendelkezésre bocsátási forma) követelményei: a) közös ajánlattétel esetén a benyújtásra kerülő dokumentum tartalmából egyértelműen megállapíthatónak kell lennie, hogy az ajánlati kötöttségnek bármelyik közös ajánlattevő részéről történt megsértése esetén az ajánlati biztosíték teljes összege az AK-t illeti meg; b) garancia/kezességvállalás/kötelezvény bármelyikének alkalmazása esetén a benyújtásra kerülő dokumentumnak meg kell felelnie a Kbt. 41/A. § (2) bek.-nek.
Többet mutasson
A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre:
Ajánlatkérő a szerződésben foglalt - tartalékkeret és áfa nélkül számított - teljes ellenszolgáltatás 15%-ának megfelelő összegű előleg igénybevételét biztosítja. Előleg fizetésére a Kbt. 135. § (7)-(8) bekezdése, illetve a 322/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 30. §-a szerint kerülhet sor. Előleg igénylése esetén az előleg a részszámlákban egyenlő arányban kerül elszámolásra, melynek alapján a számla ellenértéke az előleg arányos részével csökkentett összegben kerül megfizetésre. Ajánlatkérő 2% mértékű tartalékkeretet alkalmaz a tárgyi közbeszerzési eljárásban, amelynek felhasználására a dokumentáció részét képező szerződéstervezetben rögzítettek szerint van mód. A tartalékkeret vetítési alapja az opciós tételek nélkül számított nettó vállalkozói díj. FOLYTATÁSÁT LÁSD A BT-76 PONTBAN.
Többet mutasson
A szerződéssel kapcsolatos feltételek
A szerződés teljesítésének feltételei:
A részletes feltételeket a közbeszerzési dokumentumok részét képező szerződéstervezet és a műszaki leírás tartalmazza.
Részvételi feltételek
Kizárási ok: Tisztán nemzeti kizáró okok
Kizárási okok leírása:
Kizáró okok: Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki a Kbt. 62. § (1)-(2) bek.-ben foglaltak hatálya alá tartozik. Ajánlatkérő az eljárásban a Kbt. 74. § (1) bek. alapján jár el. Igazolási módok: A) Előzetes igazolás Az ajánlattevő, illetve az alkalmasság igazolásában részt vevő gazdasági szereplő az egységes európai közbeszerzési dokumentum (ESPD) benyújtásával igazolja az előírt kizáró okok fenn nem állását a Kbt. 67. § (1)-(2) bek.-ei és a 321/2015. Korm. rendelet 2-4. §-ai és 6-7. §-ai alapján. Az alkalmasság igazolásában részt nem vevő alvállalkozók esetében a Kbt. 67. § (4) bek. szerinti nyilatkozatot kell benyújtani. B) A Kbt. 69. § (4)-(7) bek. szerinti felhívásra benyújtandó igazolások Ajánlattevő a 321/2015. Korm. rendelet 8-16. §-ai alapján köteles igazolni a kizáró okok fenn nem állását (a 13. § körében nemleges nyilatkozat nyújtandó be változásbejegyzési eljárás hiányában). Öntisztázás a Kbt. 64. § alapján lehetséges. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1. § (7) bekezdésére is.
Többet mutasson

Ajánlatkérő hatóság
Név és címek
Név: Millenniumi Pavilon Közhasznú Alapítvány
Nemzeti nyilvántartási szám: 19037882213
Postacím: János-hegy Utca 12.
Postai irányítószám: 2627
Postai város: Zebegény
Régió: Pest 🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
Kapcsolattartó pont: Ulicsák Tamás Csaba
E-mail: millenniumipavilonalapitvany@gmail.com 📧
Telefon: +36 705942860 📞
Fax: +36 14300853 📠
URL: https://ekr.gov.hu/portal/ajanlatkero/ajanlatkero-nyilvantartas/8800322942256/reszletek 🌏
Csoportvezető
A vevő profiljának címe: https://ekr.gov.hu/portal/ajanlatkero/ajanlatkero-nyilvantartas/8800322942256/reszletek 🌏
Az ajánlatkérő szerv típusa
Közjogi intézmény
Fő tevékenység
Szabadidő, kultúra és vallás
Kommunikáció
Dokumentumok URL címe: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR001827022024/reszletek 🌏
Részvétel URL: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR001827022024/reszletek 🌏
Beszerzési dokumentum nyelve: magyar 🗣️
Elektronikus benyújtás: Kötelező

Kiegészítő információk
További információk
1) AK az ajánlatok bírálatát a Kbt. 67. §, a 69. § és a 81. § (5) bekezdése rendelkezéseinek együttes alkalmazásával folytatja le. 2) Ajánlattevőnek (továbbiakban: AT) ajánlatában nyilatkoznia kell - a Kbt. 65. § (7) bek. szerint (nemleges tartalommal is); - a Kbt. 66. § (2) bek.-ben foglaltakra; - felelősségbizt.-ról és szerződéskötési feltételekről a közb. dok.-ban meghatározott felt.-ekkel.; AT-nek ajánlatában csatolnia szükséges továbbá - az ESPD-t (kitöltve); - a Kbt. 66. § (5) bek. szerinti felolvasólapot; - az értékelési részszempontokra tett megajánlásokat alátámasztó dokumentumokat a közb. dok. szerint [árazatlan költségvetés(ek)et kitöltve (beárazva); projekttervet; az M/2.1. alkalmassági minimumkövetelményre megajánlott szakember szakmai önéletrajzát a 3. sz. értékelési részszempont szerinti megajánlás alátámasztásául]; - az ajánlati biztosíték határidőben történő rendelkezésre bocsátását igazoló dokumentumot; - az ajánlattevő, illetve az alkalmasság igazolásában részt vevő más szervezet nevében az ajánlatban aláíró (cégjegyzésre jogosult) cégképviselők aláírási címpéldányát vagy ügyvéd vagy kamarai jogtanácsos által ellenjegyzett aláírás-mintáját vagy ezekkel egyenértékű dokumentumát; - meghatalmazott eljárása esetén a meghatalm. aláírási mintáját is tartalmazó szabályszerűen kiállított meghatalmazást; - nyilatkozatot a 833/2014/EU tanácsi rendelet 5k. cikk (1) bekezdése szerinti tilalom fenn nem állásáról; - nyilatkozatot az üvegkapu használatára vonatkozó követelményekről. 3) AK a nyertes AT-(k)nek a Kbt. 35. § (8) bek. tekintettel nem teszi lehetővé gazdálkodó szervezet létrehozását. 4) AK alkalmazza a Kbt. 75. § (2) bek. e) pontját, azaz a közbeszerzési eljárás eredménytelen, ha nem nyújtottak be az ajánlattételi határidőben legalább két ajánlatot. 5) Közös ajánlattétel esetén a közös ajánlattételről szóló megállapodást az ajánlathoz csatolni kell, a vezető AT megjelölésével [Kbt. 35. § (6) bek.], a feladatmegosztás és az ellenszolgáltatás megosztásának feltüntetésével, nyilatkozattal, hogy a tagok egyetemleges felelősséget vállalnak a szerződés teljesítéséért. Közös ajánlattétel esetén az AT-k képviseletében tett minden nyilatkozatnak egyértelműen tartalmaznia kell a közös AT-k megjelölését. 6) AK tájékoztatja az ajánlattevőket, hogy az alkalmassági feltételeket a minősített ajánlattevők jegyzékéhez képest szigorúbban határozta meg az alábbiakban: III.1.1)-III.1.3) pontok / BT-750 pontok (TED-változat 5.1.9. pontja). 7) Felelősségbiztosítás: Nyertes ajánlattevőnek legkésőbb a szerződéskötés időpontjára rendelkeznie kell CAR-rendszerű (összkockázati) legalább 350 millió forint /káresemény és legalább 950 millió forint/év kárösszegű összegű építés-szerelési biztosítással. 8) AK rögzíti, hogy az ajánlati kötöttség időtartama az ajánlatok bontásától számított 60 nap. 9) Az AF-ben nem szabályozott kérdések vonatkozásában a közb. dok.-mok előírásai, valamint a Kbt., illetve a vonatkozó magyar jogszabályok előírásai szerint kell eljárni. Az órában meghatározott időpontok a magyarországi pontos idő szerint értendők. 10) Az értékelési részszempontokra vonatkozó főbb információk: - adható pontszám: 0-100; AK törtek esetén a pontszámot két tizedes jegyre kerekíti; - alk. módszerek: az 1. (ár) értékelési szempontnál fordított arányosítás, a 2-3. értékelési szempontoknál egyenes arányosítás, a 4. értékelési szempontnál abszolút értékelés, az 5. értékelési szempontnál közvetlen pontkiosztás a közb. dok.-ban rögzítettek szerint. 11) Ajánlatkérő nem konzultációs jellegű helyszíni bejárást tart 2024. október 21. napján 10:00 órakor. Találkozó a projektingatlan (2627 Zebegény, János-hegy utca 12., hrsz.: 824) bejáratánál. 12) AK tájékoztatja az AT-(ke)t, hogy az eljárás keretében a gazdasági szereplők személyes adatait az EU 2016/679 rendelete (GDPR rendelet) 6. cikk (1) bek. a) és c) pont alapján kezeli. A GDPR rendelet alapján AT-nek űrlapon kell megerősítenie az ajánlatban közölt személyes adatok kezeléséhez való hozzájárulását. 13) AK az ajánlattételt a Kbt. 54. § (1) bek. alapján 15.000.000,- Ft ajánlati biztosíték nyújtásához köti az alábbiak szerint: - a biztosítékot az ajánlattételi határidőig kell az AK rendelkezésére bocsátani; - a biztosíték az AT választása szerint teljesíthető a Kbt. 54. § (2) bek. szerinti formák valamelyikében; - az ajánlati biztosítéknak az ajánlattételi határidő lejártának időpontjától számítva legalább az ajánlati kötöttség lejártáig érvényesnek kell lennie, illetve rendelkezésre kell állnia; - közös ajánlattétel esetén a közös ajánlattevőknek az ajánlati biztosítékot elegendő egyszer rendelkezésre bocsátaniuk; - az AK fizetési számlájára történő befizetés (mint rendelkezésre bocsátási forma) követelményei: a) számlaszám: Gránit Bank Zrt. 12100011-19011864; b) közleményben feltüntetendő beazonosítható módon (szükség szerint rövidítésekkel) az eljárás tárgya és az ajánlati biztosíték kifejezés; c) ezen biztosítéki forma esetén a biztosíték összege az ajánlattételi határidő lejártáig kell jóváírásra kerüljön AK bankszámláján; - garancia/kezességvállalás/kötelezvény (mint rendelkezésre bocsátási forma) követelményei: a) közös ajánlattétel esetén a benyújtásra kerülő dokumentum tartalmából egyértelműen megállapíthatónak kell lennie, hogy az ajánlati kötöttségnek bármelyik közös ajánlattevő részéről történt megsértése esetén az ajánlati biztosíték teljes összege az AK-t illeti meg; b) garancia/kezességvállalás/kötelezvény bármelyikének alkalmazása esetén a benyújtásra kerülő dokumentumnak meg kell felelnie a Kbt. 41/A. § (2) bek.-nek. 14) Ajánlatkérő rögzíti, hogy tárgyi eljárásban nyertes Ajánlattevő köteles az Üvegkapu alkalmazására. A 322-es Kr. 34/A. § rendelkezései alapján ajánlattevő már az ajánlatban nyilatkozni köteles arról, hogy az Üvegkapu használatára vonatkozó követelményeket megismerte. Ajánlatkérő - a szerződés teljesítésére vonatkozó feltételként- rögzíti, hogy a nyertes ajánlattevő biztosítani köteles az Üvegkapu alkalmazását. 15) Nyertes ajánlattevőnek legkésőbb a szerződéskötés időpontjára rendelkeznie kell legalább egy fő, a szerződés tárgyát képező kivitelezés teljesítéséhez szükséges középfokú tűzvédelmi szakképesítéssel rendelkező szakemberrel. A tűzvédelmi szakképesítéssel rendelkező szakember és az M/2. pontban nevezett szakemberek között az átfedés megengedett. Ajánlatkérő felhívja az ajánlattevők figyelmét, hogy e képesítésnek a szerződéskötés időpontjában fennálló hiánya a Kbt. 131. § (4) bekezdése alapján a szerződéskötéstől történő visszalépésnek minősül. Ajánlattevőnek ajánlatában nyilatkoznia kell, hogy nyertessége esetén rendelkezni fog a jelen pontban előírt képesítéssel rendelkező szakemberrel. 16) Nyertes ajánlattevőnek legkésőbb a szerződéskötés időpontjára igazolnia kell az építőipari kivitelezés területen az alábbiakban felsorolt szabványoknak való megfelelést, azaz az igazoló akkreditált szerv által kiállított tanúsítványokkal a nyertes ajánlattevőnek legkésőbb a szerződéskötés időpontjára rendelkeznie kell: a) MSZ EN ISO 14001 környezetirányítási rendszerrel vagy azzal egyenértékű, bármely nemzeti rendszerben akkreditált, érvényes környezetirányítási intézkedéssekkel; és b) MSZ EN ISO 45001 munkahelyi egészségvédelmi és biztonsági irányítási rendszerrel vagy azzal egyenértékű, bármely nemzeti rendszerben akkreditált, érvényes munkahelyi egészségvédelmi és biztonsági irányítási intézkedéssekkel. Közös ajánlattétel esetén elégséges, ha az egyik ajánlattevő rendelkezik a fent megjelölt vagy azokkal egyenértékű szabvány szerinti rendszertanúsítványokkal, illetve egyenértékű intézkedések bizonyítékaival. E feltételnek való megfelelés elmaradása a Kbt. 131. § (4) bekezdése alapján a szerződéskötéstől történő visszalépésnek minősül. Ajánlattevőnek ajánlatában nyilatkoznia kell, hogy nyertessége esetén rendelkezni fog a jelen pontban előírt rendszerekkel vagy azzal egyenértékű, bármely nemzeti rendszerben akkreditált, érvényes intézkedéssekkel. 17) Nyertes ajánlattevőnek (vagy alvállalkozójának/közreműködőjének) legkésőbb a szerződéskötés időpontjára igazolnia kell „A helyszíni újrafeldolgozási munkálatokra vonatkozó vállalás” értékelési szempontra tett vállalás függvényében a közb. dokumentumokban előírt feltételek teljesülését.
Többet mutasson
Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Nemzeti nyilvántartási szám: 15329190-2-41
Postacím: Riadó u. 5
Postai irányítószám: 1026
Postai város: Budapest
Régió: Budapest 🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧
Telefon: +36 18828592 📞
Fax: +36 18828593 📠
URL: https://kozbeszerzes.hu 🌏
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Mint: Felülvizsgálati testület
Felülvizsgálati eljárás
Pontos információ a felülvizsgálati eljárások határidejéről (határidejeiről):
A benyújtásra vonatkozó részletes feltételeket a Kbt. 148. §-a tartalmazza, az abban foglaltak irányadók a tárgyi közbeszerzési eljárásban.
Információk az elektronikus munkafolyamatokról
Elektronikus számlázást fogadunk el
Forrás: OJS 2024/S 200-618480 (2024-10-10)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2025-02-04)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Kivitelezési szerződés keretében a Millenniumi Pavilon felújítása (a továbbiakban: Projekt). Ajánlatkérő az Emberi Erőforrások Minisztériuma által III/111-3/2020. számú költségvetési támogatásban részesül, melyet Ajánlatkérő a 2627 Zebegény, János-hegy utca 12. (hrsz.:824) ingatlan átalakítására, felújítására és bővítésére kíván felhasználni. Az ingatlan összes nettó alapterülete: 1283 m2, a rendezvényépület maximum 280 fő fogadására alkalmas. A felújítás keretében a 650 m2 alapterületű épület fa teherhordó vázszerkezete, nagy fesztávú, látszó szerkezetű fa fedélszékkel teljes terjedelemben ujjá építésre kerül, mely az épület több helyiségében is látható gerendázattal készül. Az épület nagy fesztávú fa fedélszéke tervezetten olyan közbenső alátámasztások nélkül készülő fa ácsszerkezettel készül, ahol az alátámasztások közötti távolság átlagosan 9 méter. A kivitelezési szerződés keretében nyertes ajánlattevő feladata különösen: Az ingatlan rendezvényépületté történő átalakítása, melyhez szükséges többek között megfelelő konyhatechnológia kialakítása, a rendezvénytér ellátásához szükséges teljes alápincézés, különtermek és a vendéglátó egységek (kávézó, bisztró, cukrászda) működtetéséhez szükséges kiszolgáló funkciók kialakítása, az egyes terek megfelelő átjárása érdekében közlekedést biztosító lift beépítése és vendéglépcső kialakítása. Az ingatlanra vonatkozó építési beruházás tárgyát képező feladatok megvalósításához szükséges valamennyi építési munka (az épület részleges bontása, átalakítása és felújítása) az alábbiak szerint (tájékoztató jelleggel): - Bontási munkák (vasbeton fal bontása – 111,93 m3; beton aljzatok bontása –993,21 m2; teherhordó és kitöltő falazat bontása –508,82 m3; fa tetőszerkezet bontása – 947,6 m2; linóleum burkolat bontása – 651,15 m2) - Zsaluzás (kétoldali falzsaluzás függőleges vagy ferde síkfelülettel – 2518,84 m2; síklemez zsaluzása – 920,11 m2 ) - Állványozás (homlokzati csőállvány állítása állványcsőből – 2184 m2) - Földmunka (talajjavító réteg készítése –210 m3; munkagödör földkiemelése épületek és műtárgyak helyén gépi erővel – 900 m3; munkaárok dúcolása – 1795 m2) - Síkalapozási munkák (vasbeton sáv-, talp- lemezalap készítése – 240,98 m3; szerelőbeton készítése – 61,87 m3) - Helyszíni beton és vasbeton munka (vasbetonfal készítése –379,4 m3; sík vagy alulbordás vasbeton lemez készítése – 310,27 m3) - Falazás és egyéb kőművesmunka (teherhordó és kitöltő falazat készítése – 46,25 m3; padlócsatorna falazat készítése – 74,36 m2) - Vakolás és utólagos homlokzati hőszigetelés (külső és belső térben –8730,84 m2) - Szárazépítési munkák (fém vázszerkezetre szerelt válaszfal készítése – 30,8 m2; fém vázszerkezetre szerelt előtétfal készítése – 61,82 m2) - Ácsmunka (fa tetőszerkezet készítése – 919,12 m2; üvegfödém készítése – 23,1 m2) - Tetőfedés (nagytető szerkezet készítése – 594,72 m2; toronyszerkezetek készítése – 324,4 m2; taréjgerinc kialakítása – 205,36 fm) - Bádogozás (falszegélyek kialakítása – 57,84 fm; ereszcsatorna kialakítása – 284,56 fm) - Homlokzati könnyűszerkezetes falak és faburkolatok készítése (könnyűszerkezetes fal kialakítása – 397,44 m2; kazettás fa falburkolat kialakítása – 104,41 m2) - Nyílászáró szerkezetek elhelyezése (homlokzati nyílászárók és belső nyílászárók – 139 db) - Lakatos szerkezetek elhelyezése (egyedi gépészeti padlórács kialakítása – 36 db; egyedi fali díszrács – 18 db) - Felületképzés (belső festéseknél felület előkészítése – 2997,8 m2; tapétázás előkészítése – 235,18 m2; tisztasági festés – 1088,11 m2, műanyag diszperziós falfestés – 2997,8 m2) - Szigetelési munkák (oldószeres/ oldószermentes hideg bitumenmáz kellősítés –1677,2 m2; üzemivíz elleni szigetelés padlón és falon –132,94 m2; lábazati falak vízszigetelése – 228,44 m2; liftsüllyezték szigetelése – 40,21 m2) - Álmennyezetek készítése (gipszkarton álmennyezet készítése – 284,14 m2; kazettás bontható álmennyezet készítése – 269,97 m2) - Belső burkolatok készítése (csiszolt beton felület kialakítása – 532 m2; műgyanta padlóburkolat kialakítása – 128,5 m2; kerámia lábazat kialakítása – 280,1 fm) - Asztalos-, és üvegszerkezetek szerelése vizesblokkban (egyedi üvegezett zuhanyfalak – 3 db; mosdópultok – 2 db) - Egyedi beépített bútorok és díszítőelemek elhelyezése (tűzcsapszekrény – 2 db; profilozott fa párkányok – 172,54 fm) - Vízellátási és csatornázási munkák (horganyzott cső szerelése – 53 fm; ötrétegű ivóvíz nyomócső elhelyezése – 671 fm) - Fűtés-hűtés szerelési munkák (szabadtérben szerelt fűtési, vezetékek többletszigetelése – 95 fm; fűtési, vezetékek szigetelése – 1400 fm) - Légtechnika szerelési munkák (épületgépészeti és ipari csővezeték szigetelése – 441 m2; szabadtérben szerelt légtechnikai vezetékek többletszigetelése – 58 m2) - Védőcsövek, kábeltálcák elhelyezése (hajlékony szigetelő védőcső elhelyezése – 1630 m; perforált acéllemez kábeltálca elhelyezése – 170 m) - Vezetékelési, kábelezési feladatok (NYY-J kábel elhelyezése kábeltálcán – 520 fm; NYY-O kábel elhelyezése kábeltálcán - 340 fm) - Szerelvények, kapcsolók, csatlakozók kialakítása (szerelvényezhető műanyag parapetcsatorna elhelyezése – 3 m) - Lámpatestek elhelyezése (korlát belső oldalára rögzített LED világítás elhelyezése alumínium profillal - 12 fm; LED szalag világítás elhelyezése monolit gipszkarton álmennyezetben, ugratott szakaszon, fal melletti peremvilágítás – 14 fm) - Elosztó berendezések kialakítása (tűzvédelmi lekapcsoló panel kialakítása – 1 db; főelosztó berendezés kialakítása – 1 db) - Biztonsági világítási rendszer létrehozása (mennyezetre szerelt biztonsági világítási lámpatest elhelyezése LED-fényforrással – 18 db; álmennyezetbe süllyesztetten szerelt biztonsági világítási lámpatest LED-fényforrással – 26 db) - Villámvédelmi, földelési feladatok ellátása (villámvédelmi levezető kialakítása – 20 m; földelő elhelyezése – 180 m) FOLYTATÁS A II.2.4) PONTBAN
Többet mutasson
A beszerzés teljes értéke (HÉA nélkül): 1 771 400 920 HUF 💰
Leírás
A beszerzés leírása:
Kivitelezési szerződés keretében a Millenniumi Pavilon felújítása (a továbbiakban: Projekt). Ajánlatkérő az Emberi Erőforrások Minisztériuma által III/111-3/2020. számú költségvetési támogatásban részesül, melyet Ajánlatkérő a 2627 Zebegény, János-hegy utca 12. (hrsz.:824) ingatlan átalakítására, felújítására és bővítésére kíván felhasználni. A II.1.2) PONT FOLYTATÁSA: - Tűzjelző és behatolásjelző rendszer kialakítása (intelligens optikai füstérzékelő beépítése – 68 db; hang- fényjelző kialakítása – 18 db; beltéri mozgásérzékelő kialakítása – 14 db) - IT hálózat és IP kamera rendszer kialakítása (falikábel kiépítése – 7500 m; optikai kábel kiépítése – 100 m; kültéri IP csőkamera elhelyezése – 12 db) - Beléptető rendszer kialakítása (elektromoszár kábel elhelyezése – 75 m; proximity kártyák elhelyezése – 100 db) - Audiovizuális és vezérléstechnikai rendszerek kialakítása (fali és padlócsatlakozó felületek tekintetében) - Felvonók telepítése (300 kg teherbírású teherfelvonó és (675 kg vagy 9 személyes) személyfelvonó beépítése) - Beltéri információs és irányító táblák elhelyezése (fali, vészeseti információs tábla elhelyezése) - Taktilis jelek és vezetősávok kialakítása (vezetősáv kialakítása beltérben) - Vizesblokkok fajanszainak és berendezéseinek kialakítása - Hallás-, és látássérültek részére akadálymentesítés kialakítása (flexibilis indukciós lap - 1 db; indukciós készülékek működést ellenőrző teszter készülék – 1 db) - Kertészeti és tereprendezési munkák (veszélyessé váló fák kivágása - 10 db; erdős területként maradó telekrész kitisztítása – 15 m3) - Szegély, lépcső és támfalak elhelyezése (szegély, lépcső és támfalépítési tükrök kialakítása – 521,05 m2; deszkázat rögzítés zártszelvényhez – 1280 db) - Burkolatépítési munkák (betonlap lerakása – 1094 m2; geotextília szűrő- elválasztóréteg lerakása – 66 m2) - Kerti díszítő elemek telepítése (könnyű szerkezetes kovácsolt vas korlát létesítése – 21 fm) - Automata öntözőrendszer kiépítése (termett talajú intenzív fenntartású növényzethez – 858 m2; termett talajú intenzív fenntartású gyephez – 610 m2) - Felépítményi munkák (térkő burkolat építése – 1847,6 m2; növénytámfal építése – 193 m) - Forgalomtechnikai munkák (fehér színű burkolati jel készítése – 8,5 m2; jelzőtábla oszlop elhelyezése betonalappal – 5 db) - Szenny-, és csapadékvízelvezetési munkák (munkaárok dúcolása és bontása – 1795 m2; KG-PVC cső szerelése – 179,5 m) - Alépítményi munkák (út tükör készítése és tömörítése – 1989,6 m2; homokos kavics talajjavító/fagyvédő réteg készítése – 497,4 m3) A fentiekben ismertetett adatok tájékoztató jellegűek, a részletes műszaki leírást a közbeszerzési dokumentumok és annak mellékletei (különösen műszaki leírás és árazatlan költségvetés) tartalmazzák. Ajánlatkérő a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdése alapján rögzíti, hogy amennyiben a közbeszerzés tárgyának kellően pontos és érthető leírása szükségessé tette, úgy a felhívásban és a dokumentációban meghatározott gyártmányú vagy eredetű dologra, illetve konkrét eljárásra, vagy védjegyre, szabadalomra, tevékenységre, személyre, típusra vagy adott származásra vagy gyártási folyamatra való konkrét hivatkozás, utalás alkalmazása kizárólag a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt, ajánlatkérő a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet szabályainak megfelelően „az azzal egyenértékű” teljesítést is elfogadja. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy a tárgyi közbeszerzési eljárásnak része, azaz ajánlattevő feladatát képezik az alábbi kivitelezési feladatok is: Ajánlatkérő a beruházás megvalósítása érdekében megállapodást kötött a közbeszerzési eljárás tárgyát képező projektingatlannal szomszédos ingatlan tulajdonosával. A megállapodást Ajánlatkérő a közbeszerzési dokumentumok részét képező műszaki leírásban rendelkezésre bocsátja. Kivitelező a szerződés teljesítése során a megállapodástól nem térhet el, Kivitelező a kivitelezési munkákat (ideértve a bontási munkákat is) kizárólag a zajvédő fal kivitelezését követően kezdheti meg, a zajvédő fal – Ajánlatkérő által igazolt - teljesítését megelőzően a munkaterületen kivitelezési tevékenység (ideértve a bontási munkákat is) nem végezhető.
Többet mutasson
Információk a lehetőségekről
A lehetőségek leírása:
Ajánlatkérő a közbeszerzési dokumentumokban meghatározott, a kiadott költségvetés 13. munkalapján (13. Tájépítészet - Opciós Tételek) meghatározott tájépítészeti munkákra opciós jogot köt ki (Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény 6:225. § (1) bekezdés). Az opciós jog gyakorlására Ajánlatkérő az opciós tételek tekintetében a szerződés hatálybalépésétől számított 9 (kilenc) hónapon belül jogosult. Az opciós jog alkalmazása tekintetében Ajánlatkérő jogosult dönteni, hogy kívánja-e opciós jogát gyakorolni vagy sem. Ennek megfelelően az opciós joggal összefüggésben az Ajánlatkérő nem kötelezhető az opciós joggal érintett tájépítészeti tételek bármelyikének vagy az ezekhez meghatározott munkanemek/mennyiségek részleges és/vagy teljes körű lehívására. A kiadott költségvetés 13. Opció munkalapján (13. Tájépítészet - Opciós Tételek) rögzített Opcionális Tételek tájékoztató jelleggel: - Előkészítő kertészeti és tereprendezési jellegű munkák (tereprendezési munkák - 1286 m2); - Szegély, lépcső és támfalak (szegélyépítési munkák - 418,5 fm; lépcsőépítési munkák 66 fm); - Burkolatépítési munkák - 528,25 m2; - Kerti díszítő elemek (sziklatömbök elhelyezése – 10 db, kertbútorzat – 1 db); - Automata öntözőrendszer kiépítése - 534 m2; - Kertészeti jellegű munkák termett talajon (tervezett finom tereprendezés – 1157 m2; növényültetés növénylista alapján -1368 db; gyepvetés -923 m2) Karakterkorlátozásra tekintettel a fentiekben ismertetett adatok tájékoztató jellegűek, a részletes műszaki leírást a közbeszerzési dokumentumok és annak mellékletei (különösen műszaki leírás és árazatlan költségvetés) tartalmazzák.
Többet mutasson

A szerződés odaítélése
A szerződés/tétel odaítélése
Jogorvoslati eljárások
A panaszosok száma: 0
Tétel azonosító száma: LOT-0001
Szerződés száma: 1
A szerződés megkötésének időpontja: 2025-01-28 📅
A szerződés címe: https://ekr.gov.hu/ekr-szerzodestar/hu/szerzodesLista?eljarasAzon=EKR001827022024 🌏
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 3
Az elektronikus úton beérkezett pályázatok száma: 3
A kkv-k által benyújtott pályázatok száma: 2
A nem uniós tagállamokból származó ajánlattevőktől beérkezett ajánlatok száma: 0
A más uniós tagállamokból származó ajánlattevőktől beérkezett ajánlatok száma: 0
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 1 836 156 409 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR001827022024/5591
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0001
A vállalkozó neve és címe
Név: Pesti Építő Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 14400276243
Postacím: Rózsatő Utca 10
Postai irányítószám: 1112
Postai város: Budapest
Régió: Budapest 🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: pestiepitozrt@gmail.com 📧
Telefon: +36 305307709 📞
Fax: +36 12675244 📠
URL: https://www.pestiepito.hu 🌏
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 1 771 400 920 HUF 💰
Az ajánlatot rangsorolták
Helyezés a nyertesek listáján: 1
Ajánlat azonosítója: EKR001827022024/5607
Az alvállalkozással kapcsolatos információk
Az alvállalkozásba adott szerződésrész értéke ismert
Az alvállalkozásba adott szerződésrész százalékos aránya ismert
Leírás:
bontási munkák részfeladatai építőmesteri munkák részfeladatai szakipari munkák részfeladatai tartószerkezeti munkák részfeladatai építménygépész felelős műszaki vezetői feladatok ellátása épületgépész munkák részfeladatai elektromos munkák részfeladatai MV-ÉV felelős műszaki vezetői feladatok és érintésvédelem szabványossági felülvizsgálati feladatok ellátása gyengeáramú munkák részfeladatai felvonó kivitelezési munkák részfeladatai konyhatechnológia kivitelezési munkák részfeladatai tájépítészeti munkák részfeladatai út- közmű építési munkák és forgalomtechnika zajárnyékoló fal kivitelezési munkák épületautomatika kivitelezési munkák részfeladatai fa teherhordó vázszerkezet és nagy fesztávú fa fedélszék kivitelezési munkák részfeladatai biztonsági és egészségvédelmi koordinátori feladatok ellátása
Többet mutasson
Valószínűleg harmadik félnek alvállalkozásba adandó, hozzáadottérték-adó nélküli érték: 256 881 180 HUF 💰
Arány (%): 18
A szerződés alvállalkozásba adandó részének rövid leírása:
bontási munkák részfeladatai építőmesteri munkák részfeladatai szakipari munkák részfeladatai tartószerkezeti munkák részfeladatai építménygépész felelős műszaki vezetői feladatok ellátása épületgépész munkák részfeladatai elektromos munkák részfeladatai MV-ÉV felelős műszaki vezetői feladatok és érintésvédelem szabványossági felülvizsgálati feladatok ellátása gyengeáramú munkák részfeladatai felvonó kivitelezési munkák részfeladatai konyhatechnológia kivitelezési munkák részfeladatai tájépítészeti munkák részfeladatai út- közmű építési munkák és forgalomtechnika zajárnyékoló fal kivitelezési munkák épületautomatika kivitelezési munkák részfeladatai fa teherhordó vázszerkezet és nagy fesztávú fa fedélszék kivitelezési munkák részfeladatai biztonsági és egészségvédelmi koordinátori feladatok ellátása
Többet mutasson
A szerződést valószínűleg alvállalkozóval kötik meg
A vállalkozó neve és címe
Név: LATEREX Építő Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 25098367244
Postacím: Hídépítő Utca 1-12
Postai irányítószám: 1095
Postai város: Budapest, IX.
E-mail: vallalkozas@laterex.hu 📧
Telefon: +36 13470010 📞
Fax: +36 13470011 📠
URL: https://www.laterex.hu 🌏
A tulajdonos állampolgársága: Magyarország 🇭🇺
A gazdasági szereplő mérete: Nagyvállalkozás
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 2 075 250 218 HUF 💰
Helyezés a nyertesek listáján: 2
Ajánlat azonosítója: EKR001827022024/5687
A vállalkozó neve és címe
Név: EB Hungary Invest Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: 13240567242
Postacím: Fogadó Utca 4.
Postai irányítószám: 1107
E-mail: kozbeszerzes@ebhinvest.hu 📧
Telefon: +36 301661712 📞
URL: https://www.ebhinvest.hu 🌏

Ajánlatkérő hatóság
Név és címek
Kapcsolattartó pont: Ulicsák Tamás Csaba

Kiegészítő információk
További információk
A hirdetmény BT-720 rovatában [EKR-változat V.4) pont] és BT-271 rovatában [EKR-változat V.2.4) pont] a nyertes ajánlattevő LATEREX Építő Zrt. esetében feltüntetett nettó 1.771.400.920,- Ft érték az alábbi tételekből áll: 1. Tartalékkeret és opció nélkül számított nettó vállalkozói díj: 1.712.541.200,- Ft. 2. Opciós tételek teljes nettó vállalkozói díja: 24.608.896,- Ft. 3. Tartalékkeret nettó összege (1. pont szerinti díj 2%-a): 34.250.824,- Ft. 4. Teljes szerződéses nettó érték: 1.771.400.920,- Ft.
Többet mutasson
Felülvizsgálati eljárás
Pontos információ a felülvizsgálati eljárások határidejéről (határidejeiről):
A benyújtásra vonatkozó részletes feltételeket a Kbt. 148. §-a tartalmazza, az abban foglaltak irányadók a tárgyi közbeszerzési eljárásban.
Forrás: OJS 2025/S 025-077431 (2025-02-04)