MMAT - Médiavásárlás 2024

Magyar Művészeti Akadémia Titkársága

Vállalkozási keretmegállapodás a Magyar Művészeti Akadémia média kampányaihoz kapcsolódó médiafoglalási, médiavásárlási feladatok ellátására nyomtatott, elektronikus és on-line médiában a közbeszerzési dokumentumokban részletezettek szerint, a meghatározott nettó 114 466 000 forintos keretösszeg kimerüléséig, melynek teljes kimerítésére ajánlatkérő nem vállal kötelezettséget. Az eljárás a Kbt. 105. § (1) bekezdés a) pont szerinti keretmegállapodás megkötésére irányul. A konkrét feladatokat az eljárás második részében eseti megrendelések keretében rendeli meg Ajánlatkérő az ajánlattevőként szerződő féltől. A vállalkozói díj - a listaárra ajánlott kedvezmény mértéke alapján meghatározva – a szerződésben és a pénzügyi ajánlatban foglalt részletek szerint tartalmazza mindazon költségek ellentételezését, amelyek a Vállalkozónál a feladat teljesítése során felmerültek, kivéve a 2008. évi XLVIII. tv (Grt). 5/C. § (3) bekezdése szerinti reklámközvetítőnek járó (jogszabályban szabályozott reklámközvetítői díj) díjat is.

Határidő

Az ajánlatok beérkezésének határideje 2024-06-10. A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2024-05-09.

Szállítók

A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:

Kicsoda? Mi az? Hol?
Beszerzési előzmények
Dátum Dokumentum
2024-05-09 Ajánlati felhívás
2024-08-08 Tájékoztató az eljárás eredményéről
Ajánlati felhívás (2024-05-09)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Cím: MMAT - Médiavásárlás 2024
Hivatkozási szám: EKR000392402024
Rövid leírás:
Vállalkozási keretmegállapodás a Magyar Művészeti Akadémia média kampányaihoz kapcsolódó médiafoglalási, médiavásárlási feladatok ellátására nyomtatott, elektronikus és on-line médiában a közbeszerzési dokumentumokban részletezettek szerint, a meghatározott nettó 114 466 000 forintos keretösszeg kimerüléséig, melynek teljes kimerítésére ajánlatkérő nem vállal kötelezettséget. Az eljárás a Kbt. 105. § (1) bekezdés a) pont szerinti keretmegállapodás megkötésére irányul. A konkrét feladatokat az eljárás második részében eseti megrendelések keretében rendeli meg Ajánlatkérő az ajánlattevőként szerződő féltől. A vállalkozói díj - a listaárra ajánlott kedvezmény mértéke alapján meghatározva – a szerződésben és a pénzügyi ajánlatban foglalt részletek szerint tartalmazza mindazon költségek ellentételezését, amelyek a Vállalkozónál a feladat teljesítése során felmerültek, kivéve a 2008. évi XLVIII. tv (Grt). 5/C. § (3) bekezdése szerinti reklámközvetítőnek járó (jogszabályban szabályozott reklámközvetítői díj) díjat is.
Többet mutasson
Szerződés típusa: Szolgáltatások
Termékek/szolgáltatások: Hirdetési szolgáltatások 📦
Becsült érték héa nélkül: 114 466 000 HUF 💰
Információk a tételekről
Az ajánlatok legfeljebb a következő tételekre nyújthatók be: 1
Leírás
Belső azonosító: EKR000392402024/1
Becsült érték héa nélkül: 125 912 600 HUF 💰
Ebben a közbeszerzésben kis- és középvállalkozások (kkv-k) is részt vehetnek
A beszerzés leírása:
Netó 114 466 000 Ft (+ 11 446 600 Ft opció) értékű keretmegállapodás kötése a Kbt. 105. § (1) bekezdés a) pontja szerint. Print, online és elektronikus megjelenések Tervezett médiumok: Print Országút (1/1 oldal kreatív B2 vagy B3 oldalon) Magyar Napló (1/1 oldal kreatív B2 vagy B3 oldalon) Régi-Új Magyar Építőművészet (1/1 oldal kreatív B2 vagy B3 oldalon) Régi-Új Magyar Építőművészet (1/1 oldal PR-cikk) Kortárs (1/1 oldal kreatív B2 vagy B3 oldalon) Új Művészet (1/1 oldal kreatív B2 vagy B3 oldalon) Pesti Műsor (1/2 oldal kreatív - belíven) Aracs folyóirat (1/1 oldal kreatív - B2 vagy B3 oldalon) DUE Tallózó (1 db 1/1 oldalas PR-interjú MMA-ösztöndíjassal/lapszám) Filmvilág (1/1 oldal kreatív - B2 vagy B3 oldalon) Filmvilág (1/1 oldal PR-cikk - kb. 3-4000 karakter és egy fotó) Magyar Iparművészet (1/1 oldal kreatív B2 vagy B3 oldalon) Magyar Iparművészet (1/1 oldal PR-cikk) Médiaworks csomag (1/4-es, álló formátumú színes hirdetések a vonatkozó megyei lapokban az MMA regionális központjai szerint: Petőfi Népe, Új Dunántúli Napló, Délmagyarország, Kisalföld, Veszprémi Napló, Észak-Magyarország, Hajdu-Bihari Napló) (minden régióban 2 db print hirdetés/év) Fidelio (1/2 oldal kreatív) Papageno (Programajánló cikkek) Mandiner (1/2 oldal kreatív) - Mediaworks termék Online Régi-Új Magyar Építőművészet (3000 karakteres PR-cikk) Régi-Új Magyar Építőművészet (1500-2000 karakteres híranyag) DUE.hu: legalább 3-4000 karakteres PR-cikk Mandiner (3000-4000 karakteres PR-cikk/interjú) Magyar Hírlap (Művészpáholy rovat: átlagosan havi 2 portréinterjú elkészítése az akadémiusokkal - 12 hónap) mutargy.com (felső banner - 1 hét időtartam) mutargy.com (középső banner - 1 hét időtartam) mutargy.com (oldalsó banner - 1 hét időtartam) mutargy.com (kiállítás-ajánló cikkek) Papageno (3000 karakteres PR-cikk 1 képpel) Elektronikus "Kossuth Rádió (30 mp-es spotok reggeli és esti idősávban "Kossuth Rádió (30 mp-es spotok reggeli és esti idősávban "InfoRádió (30 mp-es spotok) InfoRádió (120 másodperces minriportok) Trend FM "Gyűjtő" című műsorában való szereplés (elsősorban művészeti projektek, kiállítások stb. bemutatása) Trend FM "A nap vendége" című műsorban való szereplés (elnökségi tagok, akadémikusok) Trend FM - 4 különféle szpotkampány (4 x 30 db 30-sec szpot, összesen: 120 db spot) - I. kategória RádióCafé - A Nap embere- interjúk (30 perc) RádióCafé - Szabadesés: interjúk (30 perc) RádióCafé - Könyvben utazom: beszélgetés könyvújdonságokról (30 perc) A részletes leírást az árazótábla és a műszaki leírás tartalmazza.
Többet mutasson
Szerződés típusa: Szolgáltatások
Termékek/szolgáltatások: Hirdetési szolgáltatások 📦
Ország: Magyarország 🇭🇺
A teljesítés helye: Extra-Regio NUTS 3 🏙️
Időtartam: 12 hónap
A szerződés, keretmegállapodás vagy dinamikus beszerzési rendszer időtartama
Ez a szerződés megújítható
Leírás
A megújítások leírása: Tárgyi szerződés lejártát követően.
A megújítások maximális száma: 1
További információk a megújításról:
Legfeljebb 6 hónap hosszabbítás lehetséges a szerződéstervezetben rögzített feltételek szerint,
Információk a lehetőségekről
Opciók
A lehetőségek leírása:
a Keretösszeg legfeljebb + 11 446 600 Ft-tal történő megemelése a szerződés ideje alatt a szerződéstervezetben rögzítettek szerint
Díjazási kritériumok
Ár
Ár (súlyozás): 100
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0001

Eljárás
Az eljárás típusa
Nyílt eljárás
Jogalap: 2014/24/EU irányelv
Az eljárás legfontosabb jellemzői: Kbt. 81. § szerinti nyílt eljárás szabályai szerint.
Adminisztratív információk
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések beérkezésének határideje: 2024-06-10 12:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei: 2024-06-10 14:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei (hely): Ekr
Az ajánlatok felbontásának feltételei (Tájékoztatás a felhatalmazott személyekről és a felbontási eljárásról): Kbt. 68. § és 424/2017. (XII.19.) Korm. rendelet 15. § szerint
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Minimális időtartam, amely alatt az ajánlattevőnek fenn kell tartania az ajánlatot: 30 nap
A közbeszerzési eljárás feltételei
Fokozott biztonságú vagy minősített elektronikus aláírás vagy bélyegző kötelező (a 910/2014/EU rendeletben foglaltakkal összhangban)
Biztosítéknyújtási kötelezettség áll fenn
A szerződést elnyerő ajánlattevők csoportjának valamilyen jogi formát kell öltenie
Meg kell adni a szerződés teljesítésére kinevezett személyzet tagjainak nevét és szakmai képesítését
Megnyitás dátuma: 2024-06-10 14:00:00 📅
Hely: EKR
További információk: Kbt. 68. § és 424/2017. (XII.19.) Korm. rendelet 15. § szerint
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Elektronikus számlázás: Kötelező
Elektronikus rendelés lesz használatos
Elektronikus fizetést használnak
Díjazási kritériumok
Súlyozás típusa: Súlyozás (pontok, pontos)

Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk
Műszaki és szakmai képességek
A kiválasztási kritériumok listája és rövid leírása:
REFERENCIA: Az alkalmasság minimumkövetelménye M1. Alkalmas az ajánlattevő, amennyiben rendelkezik az eljárást megindító felhívás feladásától visszafelé számított megelőző három évben legalább 1 db médiavásárlási feladatokra (print és online felületet is tartalmazó) vonatkozó szerződésszerűen teljesített referenciával. Igazolási mód: M1. A Kbt. 65. § (1) bekezdés b) pontja, valamint a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21. § (3) bekezdés a) pontja alapján az ajánlati felhívás feladásának napjától visszafelé számított 36 hónap legjelentősebb szolgáltatásainak ismertetése, amelyet a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 22. § alapján az ajánlattevő, illetve az alkalmasság igazolásában részt vevő más szervezet nyilatkozatával, vagy a szerződést kötő másik fél által adott igazolással lehet igazolni. A referencianyilatkozat/igazolás tartalmi követelményei: ● a teljesítés idejének kezdő és befejező ideje (év, hónap, nap) ● a szerződést kötő másik fél megnevezése, székhelye ● a szolgáltatás tárgya és mennyisége. ● nyilatkozat arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt. Az ajánlatban elegendő az EEKD alfa pont kitöltése. A dokumentumot a Kbt. 69. § (4) bekezdés szerinti felhívásra szükséges csatolni. Ajánlatkérő a vizsgált időszak alatt befejezett, de legfeljebb hat éven belül megkezdett szolgáltatás megrendeléseket veszi figyelembe.
Többet mutasson
SZAKEMBEREK: Az alkalmasság minimumkövetelménye M2. Alkalmas az ajánlattevő, amennyiben rendelkezik legalább 1 fő account managerrel, aki alap, vagy mesterképzésben szerzett felsőfokú (egyetem vagy főiskola) végzettséggel, és kulturális média és/vagy kulturális médiavásárlás területén legalább 36 hónap szakmai tapasztalattal rendelkezik önálló munkavégzéssel. Igazolási mód: M2. A Kbt. 65. § (1) bekezdés b) pontja, valamint a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21. § (3) bekezdés b) pontja alapján azoknak a szakembereknek (szervezeteknek) - különösen a minőség-ellenőrzésért felelősöknek - a megnevezésével,végzettségük, illetve képzettségük, szakmai tapasztalatuk ismertetésével, akiket be kíván vonni a teljesítésbe. Az igazolások körében benyújtandó: - a szakemberek bemutatására vonatkozó EKR nyilatkozat; - a szakmai tapasztalatot bemutató önéletrajz, valamint a rendelkezésre állási nyilatkozat a kiadott minta szerinti tartalommal; - képzettséget, illetve végzettséget igazoló dokumentum. Az ajánlatban elegendő az EEKD alfa pont kitöltése. A dokumentumokat a Kbt. 69. § (4) bekezdés szerinti felhívásra szükséges csatolni.
Többet mutasson
Részvételi feltételek
A gazdasági szereplők azon csoportjának jogi formája, amelynek a szerződést oda kell ítélni:
Ajánlatkérő nem írja elő és nem teszi lehetővé sem önálló, sem közös ajánlattevők esetén.
Kauciók és garanciák: Ajánlatkérő ajánlati biztosítékot nem ír elő.
A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre:
Az ajánlattétel, a szerződéskötés, és a kifizetés pénzneme a magyar forint. A számlák kifizetése a Ptk. 6:130. § (1)-(2) bekezdés és a Kbt. 135. § (1),(5)-(6) szerint történik a szerződéstervezetben rögzítettek szerint. Ajánlatkérő előleget nem biztosít. Ajánlatkérő a Kbt. 27/A. § szerinti számlákat befogadja.
Többet mutasson
Kizárási ok:
A közbeszerzési eljárásban való részvételből fakadó összeférhetetlenség
A nemzeti törvények értelmében a csődhöz hasonló helyzet
A verseny torzítását célzó megállapodás más gazdasági szereplőkkel
+ még 16
Adó- és vámfizetési kötelezettség
Bűnszervezetben való részvétel
Csalás
Csőd
Csődegyezség hitelezőkkel
Felszámoló által kezelt vagyon
Fizetésképtelenség
Gyermekmunka és az emberkereskedelem más formái
Hamis nyilatkozatot tettek, nem tudtak információt nyújtani, nem tudták benyújtani a kért dokumentumokat, és bizalmas információkat kaptak az eljárásról
Korrupció
Közvetlen vagy közvetett részvétel a közbeszerzési eljárás előkészítésében
Pénzmosás vagy terrorizmus finanszírozása
Terrorista bűncselekmény vagy terrorista tevékenységekkel összefüggő bűncselekmény
Tisztán nemzeti kizáró okok
Társadalombiztosítási járulékfizetési kötelezettség
Üzleti tevékenység felfüggesztése
Kizárási okok leírása:
Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó, és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, akivel szemben a Kbt. 62. § (1)-(2)bekezdéseiben meghatározott kizáró okok bármelyike fennáll. Az ajánlatkérő kizárja az eljárásból azt az Ajánlattevőt,alvállalkozót, illetve az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezetet, akivel szemben valamely kizáró ok az eljárás során következett be.Ajánlattevő, az alkalmasság igazolásában részt vevő gazdasági szereplő a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 4. § (1) bekezdés alapján az Egységes Európai Közbeszerzési Dokumentum benyújtásával köteles előzetesen igazolni a Kbt. 62. § szerinti kizáró okok hiányát. A321/2015. (X. 30.) Korm.rendelet 15. §-a alapján az ajánlattevő az alkalmasság igazolásában részt vevő Alvállalkozó vagy más szervezetvonatkozásában csak az Egységes Európai Közbeszerzési Dokumentumot köteles benyújtani az említett Kbt. 62. § szerinti kizáró okokhiányának igazolása érdekében. Az igazolások benyújtására felhívott gazdasági szereplőknek a 321/2015.(X. 30.) Korm. rendelet 1-8., 10.,12-14.§ és 16. § szakasza szerint kell igazolnia,hogy nem tartozik a kizáró okok hatálya alá, kiemelve a Korm. rnedelet 1. § (7) bekezdését külön is. . Azon Alvállalkozók tekintetében,amelyek nem vesznek részt alkalmasság igazolásában az ajánlattevő a Kbt. 67. § (4)bekezdése szerinti nyilatkozatot köteles benyújtani. A 321/2015. (X.30.) Korm.rendelet 1. § (4) bekezdése alapján a kormányrendelet III. fejezetben említett igazolási módok az V. fejezetnek megfelelően kiválthatók, ha az érintett gazdasági szereplő minősített ajánlattevői jegyzéken valószerepléssel bizonyítja, hogy megfelel a közbeszerzési eljárásban előírt követelményeknek. A kizáró okok igazolásának ellenőrzését ajánlatkérő két körben végzi. Első körben az EEKD dokumentumalapján,második körben a 321/2015. (X.30.) Korm. r. szerinti igazolások és nyilatkozatok benyújtására a Kbt. 69. § (4)bek.bírálatkörében kerül sor. Ajánlatkérő felhívja a Kbt. 64. § (1)-(2) bek. szerinti öntisztázás lehetőségére Ajánlattevők figyelmét. Az ajánlatban benyújtandó a 321/2015. (X. 30.) Korm. r. 1. § (9) bekezdés szerinti nyilatkozat.
Többet mutasson
Lásd tisztán nemzeti kizáró okoknál leírtak.

Ajánlatkérő hatóság
Név és címek
Név: Magyar Művészeti Akadémia Titkársága
Nemzeti nyilvántartási szám: 15795506242
Postacím: Andrássy Út 101
Postai irányítószám: 1062
Postai város: Budapest
Régió: Budapest 🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
Kapcsolattartó pont: Gál Judit
E-mail: kozbeszerzes@mma.hu 📧
Telefon: +36 12354200 📞
Fax: +36 12661598 📠
URL: https://www.mma.hu 🌏
Csoportvezető
A vevő profiljának címe: https://www.mma.hu 🌏
Az ajánlatkérő szerv típusa
Közjogi intézmény
Fő tevékenység
Szabadidő, kultúra és vallás
Kommunikáció
Dokumentumok URL címe: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR000392402024/reszletek 🌏
Részvétel URL: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR000392402024/reszletek 🌏
Beszerzési dokumentum nyelve: magyar 🗣️
Elektronikus benyújtás: Kötelező

Kiegészítő információk
További információk
1. Az ajánlatot az Elektronikus Közbeszerzési Rendszerben (EKR) kell benyújtani az ott található rendszer által generált, továbbá Ajánlatkérő által közzétett űrlapok használatával. A rendszer által generált űrlapok használata kötelező. Az Ajánlatkérő által word/excel formátumban rendelkezésre bocsájtott űrlapok formailag módosíthatóak, azonban tartalmazniuk kell minden, az Ajánlatkérő által kért információt. Ezen űrlapokat kitöltve, cégszerűen aláírva pdf formátumban kell az ajánlat részeként csatolni. A benyújtandó dokumentumok listáját a közbeszerzési dokumentumok tartalmazzák. 2. Ajánlattevő - a megfelelő ajánlattétel érdekében - a Kbt. 56. § alapján kiegészítő tájékoztatást kérhet az eljárást megindító felhívásban és a közbeszerzési dokumentumokban foglaltakkal kapcsolatban az EKR rendszerben erre szolgáló eljárási cselekményen keresztül. 3. Ajánlatkérő a Kbt. 73. § (4) bekezdésére tekintettel előírja, hogy az ajánlattevők tájékozódjanak a környezetvédelmi, szociális és munkajogi követelményekről, amelyeket a jogszabályok vagy kötelezően alkalmazandó kollektív szerződés, illetve a Kbt. 4. mellékletében felsorolt környezetvédelmi, szociális és munkajogi rendelkezések írnak elő. Az ajánlatkérő a közbeszerzési dokumentumokban tájékoztatásként közli azoknak a szervezeteknek a nevét, amelyektől az ajánlattevő tájékoztatást kaphat a Kbt. 73. § (4) bekezdés szerinti azon követelményekről,amelyeknek a teljesítés során meg kell felelni. Az ajánlatkérő az eljárás során ellenőrzi, hogy az ajánlatban feltüntetett információk nem mondanak-e ellent a Kbt.73. § (4) bekezdés szerinti követelményeknek. 4.FAKSZ: Kalapos Attila, 00032, Bajnóczi Gabriella, 00054 5. Ajánlatkérő a Kbt. 71. § szerint biztosítja a hiánypótlás lehetőségét, és felhívja a figyelmet a Kbt. 71.§ (3) és (8) bekezdésében foglalt, nem hiánypótolható tényezőkre.Ajánlatkérő a Kbt. 71. § (6) bekezdését megfelelően alkalmazza. Amennyiben Ajánlattevő a hiánypótlás során új gazdasági szereplőt von be, köteles az arra vonatkozó Kbt. szerinti, az eljárást megindító felhívásban és dokumentációban szereplő valamennyi releváns dokumentumot benyújtani. Ajánlatkérő a hiánypótlás során bevont gazdasági szereplőre vonatkozóan újabb hiánypótlást nem rendel el, az ajánlatot a rendelkezésre álló információk, dokumentumok alapján bírálja el. Ajánlatkérő hiánypótlás során bevont gazdasági szereplőnek tekinti azon gazdasági szereplőket, akikre vonatkozóan az ajánlat nem tartalmazott utalást, vagyis személyük nem volt megállapítható. 6. A felhívásban és a közbeszerzési dokumentumokban nem szabályozott kérdésekben a Kbt. rendelkezései az irányadóak. 7. Az alkalmassági feltételek és ezek előírt igazolási módja a minősített ajánlattevők hivatalos jegyzékébe történő felvétel feltételét képezőminősítési szempontokhoz képest szigorúbb(ak). 8. Ajánlatkérő felhívja ajánlattevők figyelmét, hogy az ajánlatban benyújtott igazolások, nyilatkozatok tartalmát ajánlatkérő jogosult a Kbt. 69.§ (13) és (14) bekezdésben leírtak szerint ellenőrizni. 9. A teljes eljárást megindító felhívásban és dokumentációban valamennyi órában megadott határidő az EKR rendszerideje szerint értendő. 10. Ajánlatkérő a Kbt. 75. § (2) bekezdés e) pontját nem alkalmazza, tekintettel arra, hogy EKR000642972024 számom előzetes piaci konzultációt folytatott le, az EPK megindítására 2024. április 11. napján került sor, észrevétel nem érkezett. 11. Részajánlattétel kizárásának indoka: Ajánlatkérő megvizsgálta a részajánlat tétel lehetőségét és tekintettel az eljárás keretösszegére, továbbá az előírt feladatok és elvárt szolgáltatás egyes elemeinek szoros összetartozására, lásd nyertes Ajánlattevővel szemben támasztott elvárás az elfogadott médiatervek alapján a médiavásárlások lebonyolítása, így azt nem tartjuk gazdaságilag észszerűnek, továbbá az elvárt teljesítés minőségének és színvonalának sérülése nélkül a szolgáltatás megrendelése nem osztható oly módon, hogy az a közpénzek hatékony felhasználását eredményezné. 12. AK a Kbt. 81. § (4)-(5) bekezdését alkalmazza. 13. Értékelés módszere: Sorbarendezés - a legalacsonyabb érték a legjobb. Ajánlatkérő az excel táblában megadott ajánlati árakat hasonlítja össze, ugyanakkor ez nem a szerződéses érték, csak Ajánlatkérő tervezett beszerzései alapján az összehasonlítást szolgálják. 14. Az ajánlathoz csatolandó az ajánlatkérő által kiadott formában az árazótábla. Az árazótábla teljes hiánya, vagy valamely sor árazásának hiánya az ajánlat hiánypótlás nélküli érvénytelenségét jelenti tekintettel arra, hogy az árazótábla a szerződés tárgyára tett megajánlást alátámasztó dokumentum, így az szakmai ajánlatnak tekintendő. Az ajánlattevőnek az ajánlatában műszaki-pénzügyi ajánlatot kell benyújtania, a közbeszerzési dokumentáció mellékletét képező részletes táblázatnak megfelelően. A munkalap valamennyi sárga színű cellája kitöltendő, kivéve, ha kiegészítő tájékoztatás során Ajánlatkérő ettől eltérően rendelkezik, figyelemmel arra, ha a táblázatban szereplő médiumok/felületek egyike időközben megszűnt, vagy átmenetileg szünetelteti a tevékenységét. Ebben az esetben a táblázat megfelelő cellájába kérjük nullát írni vagy kihúzni. Ajánlatkérő hozzájárulása nélkül nullás megajánlás nem adható meg (nem elegendő hiánypótlás keretében vagy a teljesítés során igazolni). Amennyiben valamely ajánlattevő úgy áraz be egy tételt, hogy az Ajánlatkérő utasítása szerint nullás tételként kellett volna árazni, azt Ajánlatkérő a számítási hiba javítás szabályai szerint kezeli. Az ajánlatkérői utasítás ellenére nem árazott tétel (nullás tétel, vagy üres cella) az ajánlat hiánypótlás nélküli érvénytelenségét vonja maga után. 15. Ajánlatkérő a Kbt. 105. § (1) bekezdés a) pont szerint jár el. Alapvetően keretszerződéses konstrukcióban, csak tekintettel arra, hogy a keretösszeg teljes lehívására nem vállal kötelezettséget, így keretmegállapodás megkötése szükséges. A részajánlattétel kizárásának indoka alapján is látható, hogy egy olyan egységet képező szerződés kerül megkötésre, ahol az egyes megrendelések eltérő gazdasági szereplők általi teljesíthető sem fizikailag, sem szakmailag nem lehetséges. A szerződés teljesítése folyamatos feladatellátást, egyeztetést, konzultációt igényel, ezért szükséges a keretmegállapodásos forma alkalmazása.
Többet mutasson
Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Nemzeti nyilvántartási szám: 15329190-2-41
Postacím: Riadó u. 5
Postai irányítószám: 1026
Postai város: Budapest
Régió: Budapest 🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧
Telefon: +36 18828592 📞
Fax: +36 18828593 📠
URL: https://kozbeszerzes.hu 🌏
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Nemzeti nyilvántartási szám: 15329190-2-41
Postacím: Riadó u. 5
Postai irányítószám: 1026
Postai város: Budapest
Régió: Budapest 🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧
Telefon: +36 18828592 📞
Fax: +36 18828593 📠
URL: https://kozbeszerzes.hu 🌏
Felülvizsgálati eljárás
Pontos információ a felülvizsgálati eljárások határidejéről (határidejeiről): Kbt. 148. § szerint
Információk az elektronikus munkafolyamatokról
Elektronikus számlázást fogadunk el
Elektronikus rendelés lesz használatos
Elektronikus fizetést használnak
Forrás: OJS 2024/S 092-281308 (2024-05-09)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2024-08-08)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Becsült érték héa nélkül: 114 466 000 HUF 💰
A keretmegállapodások maximális értéke ebben a hirdetményben: 125 912 600 HUF 💰

Eljárás
Keretmegállapodásra vagy dinamikus beszerzési rendszerre vonatkozó információk
Keretmegállapodás több üzemeltetővel

A szerződés odaítélése
A szerződés/tétel odaítélése
Jogorvoslati eljárások
A panaszosok száma: 0
Tétel azonosító száma: LOT-0001
Szerződés száma: 1
A szerződés megkötésének időpontja: 2024-07-31 📅
A szerződés címe: https://ekr.gov.hu/ekr-szerzodestar/hu/szerzodesLista?eljarasAzon=EKR000392402024 🌏
A szerződés odaítélésére keretmegállapodáson belül kerül sor
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 2
Az elektronikus úton beérkezett pályázatok száma: 2
A kkv-k által benyújtott pályázatok száma: 1
A nem uniós tagállamokból származó ajánlattevőktől beérkezett ajánlatok száma: 0
A más uniós tagállamokból származó ajánlattevőktől beérkezett ajánlatok száma: 0
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A keretmegállapodás maximális értéke: 125 912 600 HUF 💰
A keretmegállapodás újrabecsült értéke: 125 912 600 HUF 💰
Az ajánlatot rangsorolták
Helyezés a nyertesek listáján: 2
Ajánlat azonosítója: EKR000392402024/6450
Az ajánlattevő fél vezetője
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0001
A vállalkozó neve és címe
Név: Wavemaker Hungary Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: 12158485244
Postacím: Alkotás Utca 53
Postai irányítószám: 1123
Postai város: Budapest
Régió: Budapest 🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: balazs.jobbagy@wmglobal.com 📧
Telefon: +36 18018172 📞
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 125 912 600 HUF 💰
Helyezés a nyertesek listáján: 1
Ajánlat azonosítója: EKR000392402024/6458
A vállalkozó neve és címe
Név: Perform Consulting Kereskedelmi Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 24652333241
Postacím: Zilah Utca 7., fszt. 4.
Postai irányítószám: 1022
Postai város: Budapest
E-mail: ajuhasz@hotmail.com 📧
Telefon: +36 304562537 📞
URL: https://www.performconsulting.hu 🌏
A tulajdonos állampolgársága: Magyarország 🇭🇺
A gazdasági szereplő mérete: Mikrovállalkozás

Kiegészítő információk
További információk
A nyertes esetén megadott ajánlati ár, valamint a szerződéses ár, a keretösszeg opcióval növelt összege. Nyertes ajánlattevő által megadott összehasonlító ajánlati ár, amely a felolvasólapon megadásra került, azonban nem a szerződés keretösszege: nettó 165 034 732 Ft
Többet mutasson
Forrás: OJS 2024/S 155-481954 (2024-08-08)