AT feladata a Veszprém – Balatonfüred - Balatonalmádi városokban megszervezésre kerülő Magyar Mozgófilm Fesztivál Rendezvénysorozathoz kapcsolódó (továbbiakban „MMF”) teljes körű, szakszerű kommunikációs feladatainak ellátása és a rendezvény kommunikációjához kapcsolódó, szakmai tapasztalattal rendelkező szakemberek biztosítása, valamint a rendezvény arculatát meghatározó grafikai munkák elvégzése, az alábbi feladatok teljesítésével: I. Produkciós, fotós, videós és hangrögzítési feladatok II. Arculati és grafikai feladatok III. Kommunikációs területhez kapcsolódó humán erőforrás IV. Kommunikációs nyomdai szolgáltatások V. Médiavásárlási és médiaügynökségi feladatok Nyertes AT-nek az alábbi feladatköröket kell ellátni tervezetten a 2024.06.12-06.15. időszakban tervezett Magyar Mozgókép Fesztiválhoz (továbbiakban „MMF”) kötődően. AK a kommunikációs feladatok ellátására az előkészítési időszakban, a rendezvény ideje alatt, és az utómunkálatok ideje alatt tart igényt. Ezen tételek esetében AT-nek úgy kell ajánlati árat kalkulálnia, hogy az tartalmazza a helyszínre történő kitelepüléseket, szállítási költségeket, a tevékenységek során felmerülő összes személyes és minden járulékos költséget is AK fenntartja a jogot, hogy amennyiben a kormány által kihirdetett járványügyi és/vagy háborús rendelkezések nem teszik lehetővé az esemény lebonyolítását a tervezett időszakban, úgy azt későbbi időpontra halasztja el, így a teljesítés időszakát AK teljes 2024.évre szóló időszakra határozza meg. Az elvégzendő feladatok és a TERVEZETT mennyiségek: 1. PRODUKCIÓS, FOTÓS, VIDEÓS, ÉS HANGRÖGZÍTÉSI FELADATOK Eseményfotózás a műszaki leírásban részletezettek alapján 180 munkaóra Online és TV reklám - Promo spot vágás a műszaki leírásban részletezettek alapján 2 db Social media (közösségi média)- Promo spot vágás a ML-ban részletezettek alapján 21 db Esemény beszámoló videó rögzítés, vágás a ML-ban részletezettek alapján 1 db Napi összefoglaló video készítése a ML-ban részletezettek alapján 4 db Életműdíj átadó gála videórögzítés, vágóképezés a ML-ban részletezettek alapján 1 db Filmdíj átadó gála videórögzítés, vágóképezés a ML-ban részletezettek alapján 1 db Film díj forgatás a ML-ban részletezettek alapján 1 db Fesztivál hangja és narrációs spot gyártása a ML-ban részletezettek alapján 6 db MTVA képarchívum a műszaki leírásban részletezettek alapján 1 db Adstream vagy brick feltöltés a műszaki leírásban részletezettek alapján 1 db Rádió spot és narrációs spot gyártás a műszaki leírásban részletezettek alapján 3 db Weboldal fejlesztési feladatok a műszaki leírásban részletezettek alapján 40 munkaóra 2. ARCULATI ÉS GRAFIKAI FELADATOK Grafikusi munkák 1. kategória (Art directori feladatok) a műszaki leírásban részletezettek alapján 100 munkaóra Grafikusi munkák 2. kategória (Grafikus feladatok) a műszaki leírásban részletezettek alapján 120 munkaóra Grafikusi munkák 3. kategória (Operátor feladatok) a műszaki leírásban részletezettek alapján 120 munkaóra 3. KOMMUNIKÁCIÓS TERÜLETHEZ KAPCSOLÓDÓ HUMÁN ERŐFORRÁS BIZTOSÍTÁSA Sajtókommunikációs szolgáltatás (külsős) a műszaki leírásban részletezettek alapján 250 munkaóra Filmszakmai szerkesztői feladatok (külsős) a műszaki leírásban részletezettek alapján 120 munkaóra Kommunikációs menedzser (külsős) 1. a műszaki leírásban részletezettek alapján 300 munkaóra Kommunikációs és produkciós manager (külsős) 2. a műszaki leírásban részletezettek alapján 240 munkaóra Kommunikációs asszisztens (külsős) a műszaki leírásban részletezettek alapján 240 munkaóra Filmfesztivál weboldal szerkesztési feladatai és közösségi média menedzser feladatköre a műszaki leírásban részletezettek alapján 240 munkaóra 4. KOMMUNIKÁCIÓS NYOMDAI SZOLGÁLTATÁSOK Programfüzet szerkesztése, lektorálása, tördelése, nyomdai gyártása a műszaki leírásban részletezettek alapján 3 000 db Roll Up gyártása a műszaki leírásban részletezettek alapján 10 db Karszalag gyártása a műszaki leírásban részletezettek alapján 10 000 db Óriásplakát gyártása a műszaki leírásban részletezettek alapján 20 db CityLight gyártása a műszaki leírásban részletezettek alapján 50 db Combino villamos fólizás, gyártás és kihelyezés a műszaki leírásban részletezettek alapján 1 db ESMA lengőkaros tábla nyomat gyártása és biztosítása a műszaki leírásban részletezettek alapján 60 db Mahir RTO teljes oszlop plakát gyártása és biztosítása a műszaki leírásban részletezettek alapján 5 db Mahir DA0 plakát gyártása és biztosítása a műszaki leírásban részletezettek alapján 20 db Mahir zokli plakát gyártása és biztosítása a műszaki leírásban részletezettek alapján 66 db Plakát B1 gyártása és biztosítása a műszaki leírásban részletezettek alapján 110 db Plakát A3 gyártása és biztosítása a műszaki leírásban részletezettek alapján 100 db Kültéri megállító táblába való nyomat (változó kreatívval) gyártása és biztosítása a műszaki leírásban részletezettek alapján 18 db Beltéri táblába való nyomat (változó kreatívval) gyártása és biztosítása a műszaki leírásban részletezettek alapján 18 db Egyedi fotófal gyártása és biztosítása a műszaki leírásban részletezettek alapján 1 db Balaton Mozi plakát, B1 gyártása és biztosítása a műszaki leírásban részletezettek alapján 38 db Info levél, A4 gyártása és biztosítása a műszaki leírásban részletezettek alapján 600 db Belépőkártya (pass) gyártása és biztosítása a műszaki leírásban részletezettek alapján 1 200 db Nyakpánt (Badge) gyártása és biztosítása a műszaki leírásban részletezettek alapján 600 db Textil táska gyártása és biztosítása a műszaki leírásban részletezettek alapján 500 db FOLYTATÁS a BT-300 mezőben. AK nettó 80.000.000 Ft. keretösszeget határoz meg, melynek 70 %-ára vállal lehívási kötelezettséget. Az ellátandó feladatok részletes meghatározása a közbeszerzési dokumentumban található.
Határidő
Az ajánlatok beérkezésének határideje 2024-05-13.
A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2024-05-03.
Szállítók
A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:
Ajánlati felhívás (2024-05-03) Objektum A közbeszerzés hatálya
Cím: MMF 2024. Kommunikációs szolgáltatások
Hivatkozási szám: EKR000707282024
Rövid leírás:
AT feladata a Veszprém – Balatonfüred - Balatonalmádi városokban megszervezésre kerülő Magyar Mozgófilm Fesztivál Rendezvénysorozathoz kapcsolódó (továbbiakban „MMF”) teljes körű, szakszerű kommunikációs feladatainak ellátása és a rendezvény kommunikációjához kapcsolódó, szakmai tapasztalattal rendelkező szakemberek biztosítása, valamint a rendezvény arculatát meghatározó grafikai munkák elvégzése, az alábbi feladatok teljesítésével:
I. Produkciós, fotós, videós és hangrögzítési feladatok
II. Arculati és grafikai feladatok
III. Kommunikációs területhez kapcsolódó humán erőforrás
IV. Kommunikációs nyomdai szolgáltatások
V. Médiavásárlási és médiaügynökségi feladatok
Nyertes AT-nek az alábbi feladatköröket kell ellátni tervezetten a 2024.06.12-06.15. időszakban tervezett Magyar Mozgókép Fesztiválhoz (továbbiakban „MMF”) kötődően.
AK a kommunikációs feladatok ellátására az előkészítési időszakban, a rendezvény ideje alatt, és az utómunkálatok ideje alatt tart igényt.
Ezen tételek esetében AT-nek úgy kell ajánlati árat kalkulálnia, hogy az tartalmazza a helyszínre történő kitelepüléseket, szállítási költségeket, a tevékenységek során felmerülő összes személyes és minden járulékos költséget is
AK fenntartja a jogot, hogy amennyiben a kormány által kihirdetett járványügyi és/vagy háborús rendelkezések nem teszik lehetővé az esemény lebonyolítását a tervezett időszakban, úgy azt későbbi időpontra halasztja el, így a teljesítés időszakát AK teljes 2024.évre szóló időszakra határozza meg.
Az elvégzendő feladatok és a TERVEZETT mennyiségek:
1. PRODUKCIÓS, FOTÓS, VIDEÓS, ÉS HANGRÖGZÍTÉSI FELADATOK
Eseményfotózás a műszaki leírásban részletezettek alapján 180 munkaóra
Online és TV reklám - Promo spot vágás a műszaki leírásban részletezettek alapján 2 db
Social media (közösségi média)- Promo spot vágás a ML-ban részletezettek alapján 21 db
Esemény beszámoló videó rögzítés, vágás a ML-ban részletezettek alapján 1 db
Napi összefoglaló video készítése a ML-ban részletezettek alapján 4 db
Életműdíj átadó gála videórögzítés, vágóképezés a ML-ban részletezettek alapján 1 db
Filmdíj átadó gála videórögzítés, vágóképezés a ML-ban részletezettek alapján 1 db
Film díj forgatás a ML-ban részletezettek alapján 1 db
Fesztivál hangja és narrációs spot gyártása a ML-ban részletezettek alapján 6 db
MTVA képarchívum a műszaki leírásban részletezettek alapján 1 db
Adstream vagy brick feltöltés a műszaki leírásban részletezettek alapján 1 db
Rádió spot és narrációs spot gyártás a műszaki leírásban részletezettek alapján 3 db
Weboldal fejlesztési feladatok a műszaki leírásban részletezettek alapján 40 munkaóra
2. ARCULATI ÉS GRAFIKAI FELADATOK
Grafikusi munkák 1. kategória (Art directori feladatok) a műszaki leírásban részletezettek alapján 100 munkaóra
Grafikusi munkák 2. kategória (Grafikus feladatok) a műszaki leírásban részletezettek alapján 120 munkaóra
Grafikusi munkák 3. kategória (Operátor feladatok) a műszaki leírásban részletezettek alapján 120 munkaóra
3. KOMMUNIKÁCIÓS TERÜLETHEZ KAPCSOLÓDÓ HUMÁN ERŐFORRÁS BIZTOSÍTÁSA
Sajtókommunikációs szolgáltatás (külsős) a műszaki leírásban részletezettek alapján 250 munkaóra
Filmszakmai szerkesztői feladatok (külsős) a műszaki leírásban részletezettek alapján 120 munkaóra
Kommunikációs menedzser (külsős) 1. a műszaki leírásban részletezettek alapján 300 munkaóra
Kommunikációs és produkciós manager (külsős) 2. a műszaki leírásban részletezettek alapján 240 munkaóra
Kommunikációs asszisztens (külsős) a műszaki leírásban részletezettek alapján 240 munkaóra
Filmfesztivál weboldal szerkesztési feladatai és közösségi média menedzser feladatköre a műszaki leírásban részletezettek alapján 240 munkaóra
4. KOMMUNIKÁCIÓS NYOMDAI SZOLGÁLTATÁSOK
Programfüzet szerkesztése, lektorálása, tördelése, nyomdai gyártása a műszaki leírásban részletezettek alapján 3 000 db
Roll Up gyártása a műszaki leírásban részletezettek alapján 10 db
Karszalag gyártása a műszaki leírásban részletezettek alapján 10 000 db
Óriásplakát gyártása a műszaki leírásban részletezettek alapján 20 db
CityLight gyártása a műszaki leírásban részletezettek alapján 50 db
Combino villamos fólizás, gyártás és kihelyezés a műszaki leírásban részletezettek alapján 1 db
ESMA lengőkaros tábla nyomat gyártása és biztosítása a műszaki leírásban részletezettek alapján 60 db
Mahir RTO teljes oszlop plakát gyártása és biztosítása a műszaki leírásban részletezettek alapján 5 db
Mahir DA0 plakát gyártása és biztosítása a műszaki leírásban részletezettek alapján 20 db
Mahir zokli plakát gyártása és biztosítása a műszaki leírásban részletezettek alapján 66 db
Plakát B1 gyártása és biztosítása a műszaki leírásban részletezettek alapján 110 db
Plakát A3 gyártása és biztosítása a műszaki leírásban részletezettek alapján 100 db
Kültéri megállító táblába való nyomat (változó kreatívval) gyártása és biztosítása a műszaki leírásban részletezettek alapján 18 db
Beltéri táblába való nyomat (változó kreatívval) gyártása és biztosítása a műszaki leírásban részletezettek alapján 18 db
Egyedi fotófal gyártása és biztosítása a műszaki leírásban részletezettek alapján 1 db
Balaton Mozi plakát, B1 gyártása és biztosítása a műszaki leírásban részletezettek alapján 38 db
Info levél, A4 gyártása és biztosítása a műszaki leírásban részletezettek alapján 600 db
Belépőkártya (pass) gyártása és biztosítása a műszaki leírásban részletezettek alapján 1 200 db
Nyakpánt (Badge) gyártása és biztosítása a műszaki leírásban részletezettek alapján 600 db
Textil táska gyártása és biztosítása a műszaki leírásban részletezettek alapján 500 db
FOLYTATÁS a BT-300 mezőben.
AK nettó 80.000.000 Ft. keretösszeget határoz meg, melynek 70 %-ára vállal lehívási kötelezettséget.
Az ellátandó feladatok részletes meghatározása a közbeszerzési dokumentumban található.

Szerződés típusa: Szolgáltatások
Termékek/szolgáltatások: Rendezvényszervezési szolgáltatások📦 Leírás
Belső azonosító: EKR000707282024/1
Ebben a közbeszerzésben kis- és középvállalkozások (kkv-k) is részt vehetnek ✅
A beszerzés leírása:

További információk:
Felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó: Neve: dr. Pongor Dániel / Tarman Renáta / Vince-Bodnár Andrea Lajstromszáma: 00314 / 01040/ 01159
A BT-24 mező FOLYTATÁSA:
5. MÉDIAVÁSÁRLÁSI ÉS MÉDIAÜGYNÖKSÉGI FELADATOK
Közösségi Media és PPC hirdetés kampány a részletes műszaki leírás szerint. A kampány keretösszege 4.600.000,- Ft + 15% ügynökségi jutalék. Az ajánlati árhoz az ügynökség által a listaárból biztosított kedvezmény mértékét %-ban kérjük megadni!
Közösségi Media és PPC hirdetés kampány keretösszegének fix 15% ügynökségi jutaléka
Online banner és kampány a részletes műszaki leírás szerint. A kampány keretösszege 2.500.000,- Ft+ 15% ügynökségi jutalék. Az ajánlati árhoz az ügynökség által a listaárból biztosított kedvezmény mértékét %-ban kérjük megadni!
Online banner és kampány keretösszegének fix 15% ügynökségi jutaléka
Offline megjelenések a részletes műszaki leírás szerint. A kampány keretösszege 2.000.000,- Ft + 15% ügynökségi jutalék. Az ajánlati árhoz az ügynökség által a listaárból biztosított kedvezmény mértékét %-ban kérjük megadni!
Offline megjelenések keretösszegének fix 15% ügynökségi jutaléka
Rádió megjelenés a részletes műszaki leírás szerint. A kampány keretösszege 4.400.000,- Ft + 15% ügynökségi jutalék. Az ajánlati árhoz az ügynökség által a listaárból biztosított kedvezmény mértékét %-ban kérjük megadni!
Rádió megjelenés keretösszegének fix 15% ügynökségi jutaléka
TV megjelenés a részletes műszaki leírás szerint. A kampány keretösszege 5.000.000,- Ft + 15% ügynökségi jutalék. Az ajánlati árhoz az ügynökség által a listaárból biztosított kedvezmény mértékét %-ban kérjük megadni!
TV megjelenés keretösszegének fix 15% ügynökségi jutaléka
Közterületi médiamegjelenés a részletes műszaki leírás szerint. A kampány keretösszege 15.700.000,- Ft + 15% ügynökségi jutalék. Az ajánlati árhoz az ügynökség által a listaárból biztosított kedvezmény mértékét %-ban kérjük megadni!
Közterületi médiamegjelenés keretösszegének fix 15% ügynökségi jutaléka
Influenszer együttműködés a részletes műszaki leírás szerint. A kampány keretösszege 3.000.000,- Ft + 15% ügynökségi jutalék. Az ajánlati árhoz az ügynökség által a listaárból biztosított kedvezmény mértékét %-ban kérjük megadni!
Influenszer együttműködés keretösszegének fix 15% ügynökségi jutaléka
Fesztivál szponzorációs együttműködés a részletes műszaki leírás szerint. A kampány keretösszege 3.500.000,- Ft + 15% ügynökségi jutalék. Az ajánlati árhoz az ügynökség által a listaárból biztosított kedvezmény mértékét %-ban kérjük megadni!
AK nettó 80.000.000 Ft. keretösszeget határoz meg, melynek 70 %-ára vállal lehívási kötelezettséget.
Az ellátandó feladatok részletes meghatározása a közbeszerzési dokumentumban található.
Amennyiben a felhívás, illetve a közbeszerzési dokumentum bármelyik része valamilyen gyártmányú, eredetű, típusú dologra, eljárásra, tevékenységre, személyre, illetőleg szabadalomra vagy védjegyre való hivatkozást tartalmaz, illetve amennyiben szabványt, műszaki engedélyt, műszaki előírásokat, vagy műszaki ajánlást határoz meg úgy AK az azzal egyenértékű teljesítést is elfogadja.

HU213 A teljesítés fő helyszíne: Magyarország, Veszprém, Balatonfüred, Balatonalmádi
Irányítószám: 8200
Város: Veszprém
Ország: Magyarország 🇭🇺
A teljesítés helye: Veszprém🏙️
Időtartam: 12 hónap
További információk a megújításról:
Meghosszabbítás: Ajánlatkérő fenntartja magának a jogot arra vonatkozólag, hogy a fenti időtartamot a saját diszkrecionális jogkörében meghozott döntése alapján meghosszabbítsa további 12 hónap időtartammal. Ajánlatkérő kizárólag akkor fogja a szerződés időtartamát meghosszabbítani amennyiben az eredeti időtartam alatt a teljes keretösszeg nem kerül lehívásra.
Változatok (alternatív ajánlat) nem fogadható el.
Opciót nem tartalmaz a közbeszerzési eljárás.
Az ajánlatokat nem elektronikus katalógus formájában kell benyújtani.

Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): Az M.2.1. pont kapcsán bemutatott szakember többlet szakmai tapasztalata (0-12 hónap)
Minőségi kritérium (súlyozás): 20
Ár ✅
Ár (súlyozás): 20
60
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0001
Eljárás Az eljárás típusa
Nyílt eljárás ✅
Jogalap: 2014/24/EU irányelv
Az eljárás legfontosabb jellemzői: Ajánlatkérő az értékelést a Kbt. 76. § (2) bekezdés c) pontja alapján végzi.
Adminisztratív információk
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések beérkezésének határideje: 2024-05-13 11:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei: 2024-05-13 13:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei (hely): Az ajánlatok felbontására a 424/2017. (XII. 19.) Kormányrendelet előírásainak megfelelően kerül sor.
Az ajánlatok felbontásának feltételei (Tájékoztatás a felhatalmazott személyekről és a felbontási eljárásról):
Az ajánlatok felbontására a 424/2017. (XII. 19.) Kormányrendelet előírásainak megfelelően kerül sor. Ajánlatkérő kifejezetten hivatkozik a 424/2017. (XII. 19.) Kormányrendelet 15. § (1) - (2) bekezdéseire. Ajánlatkérő az ajánlatok benyújtása és felbontása kapcsán hivatkozik a Kbt. 68. §-ra.
Az ajánlatok felbontásának feltételei (Tájékoztatás a felhatalmazott személyekről és a felbontási eljárásról)
Az ajánlatok felbontására a 424/2017. (XII. 19.) Kormányrendelet előírásainak megfelelően kerül sor. Ajánlatkérő kifejezetten hivatkozik a 424/2017. (XII. 19.) Kormányrendelet 15. § (1) - (2) bekezdéseire. Ajánlatkérő az ajánlatok benyújtása és felbontása kapcsán hivatkozik a Kbt. 68. §-ra.
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Minimális időtartam, amely alatt az ajánlattevőnek fenn kell tartania az ajánlatot: 30 nap Leírás
Keretmegállapodások esetén indokolni kell a 4 évet meghaladó időtartamot: none
A közbeszerzési eljárás feltételei
Fokozott biztonságú vagy minősített elektronikus aláírás vagy bélyegző kötelező (a 910/2014/EU rendeletben foglaltakkal összhangban)
Biztosítéknyújtási kötelezettség áll fenn ✅
A szerződést elnyerő ajánlattevők csoportjának valamilyen jogi formát kell öltenie ✅
Meg kell adni a szerződés teljesítésére kinevezett személyzet tagjainak nevét és szakmai képesítését
Megnyitás dátuma: 2024-05-13 13:00:00 📅
Hely:
Az ajánlatok felbontására a 424/2017. (XII. 19.) Kormányrendelet előírásainak megfelelően kerül sor.
További információk:
Az ajánlatok felbontására a 424/2017. (XII. 19.) Kormányrendelet előírásainak megfelelően kerül sor. Ajánlatkérő kifejezetten hivatkozik a 424/2017. (XII. 19.) Kormányrendelet 15. § (1) - (2) bekezdéseire. Ajánlatkérő az ajánlatok benyújtása és felbontása kapcsán hivatkozik a Kbt. 68. §-ra.
Az ajánlatok felbontására a 424/2017. (XII. 19.) Kormányrendelet előírásainak megfelelően kerül sor. Ajánlatkérő kifejezetten hivatkozik a 424/2017. (XII. 19.) Kormányrendelet 15. § (1) - (2) bekezdéseire. Ajánlatkérő az ajánlatok benyújtása és felbontása kapcsán hivatkozik a Kbt. 68. §-ra.
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Elektronikus számlázás: Kötelező
Elektronikus fizetést használnak ✅ Díjazási kritériumok
Súlyozás típusa: Súlyozás (pontok, pontos)
A közbeszerzési eljárás feltételei
A szerződés teljesítési feltételeket tartalmaz ✅
Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk Gazdasági és pénzügyi helyzet
A kiválasztási kritériumok listája és rövid leírása:
Árbevétel: Az ajánlattevőnek a Kbt. 65. § (1) bekezdésének a) pontja és a 321/2015. (X. 30.) Kormányrendelet 19. § (1) bekezdés c) pontja szerint kell igazolniuk az előírt alkalmassági minimumkövetelményeket.
Az alkalmassági követelményeknek való megfelelőség ellenőrzése két lépcsőben történik:
I. Előzetes igazolási mód:
A Kbt. 114. § (2) bekezdésében foglaltak alapján a gazdasági szereplő csupán arról köteles nyilatkozni, hogy az általa igazolni kívánt alkalmassági követelmények teljesülnek, az alkalmassági követelmények teljesítésére vonatkozó részletes adatokat nem köteles megadni.
II. Igazolási mód az ajánlatok elbírálásához: Ajánlatkérő a Kbt. 69. § (4)–(7) bekezdésében foglaltak szerint külön hívja fel a gazdasági szereplőt azon dokumentumok benyújtására, amelyek igazolják, hogy az ajánlattevő megfelel az alkalmassági követelményeknek. Ak. felhívja a figyelmet a Kbt. 69.§ (11a) bekezdésében foglaltakra
P.1 Az ajánlattevőnek a Kbt. 65. § (1) bekezdésének b) pontja és a 321/2015. (X. 30.) Kormányrendelet 19. § (1) bekezdés c) pontja szerint kell igazolniuk az előírt alkalmassági minimumkövetelményeket.
Ajánlattevő a Kbt. 114. § (2) bekezdése alapján köteles ajánlatához csatolni a Kbt. 67. § (1) bekezdése szerinti nyilatkozatot, amelyben nyilatkozik arról, hogy az általa igazolni kívánt alkalmassági követelmények teljesülnek, ugyanakkor részletes adatokat nem köteles megadni.
A Kbt. 65. § (1) bekezdésének a) pontja és a Korm.rend. 19. § (1) bekezdés c) pontja alapján az ajánlattevő köteles csatolni az eljárást megindító felhívás feladását megelőző utolsó 3 mérlegfordulónappal lezárt üzleti évben közbeszerzés tárgya szerinti - általános forgalmi adó nélkül számított - árbevételéről szóló - adott esetben az egységes európai közbeszerzési dokumentumba foglalt - nyilatkozattát, attól függően, hogy az ajánlattevő mikor jött létre, illetve mikor kezdte meg tevékenységét, ha ezek az adatok rendelkezésre állnak.
A Korm.rend. 19. § (3) bekezdésében rögzítetteknek megfelelően ha az ajánlattevő a Korm.rend. 19. § (1) bekezdés c) pontja szerinti irattal azért nem rendelkezik, mert olyan jogi formában működik, amely tekintetében a beszámoló, illetve az árbevételről szóló nyilatkozat benyújtása nem lehetséges, az e ponttal kapcsolatban előírt alkalmassági követelmény és igazolási mód helyett bármely, az Ajánlatkérő által megfelelőnek tekintett egyéb nyilatkozattal vagy dokumentummal igazolhatja pénzügyi és gazdasági alkalmasságát. Az érintett ajánlattevő kiegészítő tájékoztatás kérése során köteles alátámasztani, hogy olyan jogi formában működik, amely tekintetében a beszámoló, illetve az árbevételről szóló nyilatkozat benyújtása nem lehetséges és tájékoztatást kérni az e ponttal kapcsolatban előírt alkalmassági követelmény és igazolási mód helyett az alkalmasság igazolásának Ajánlatkérő által elfogadott módjáról.
A Kbt. 65. § (6) bekezdése alapján az előírt alkalmassági követelményeknek a közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek, illetve azon követelményeknek, amelyek értelemszerűen kizárólag egyenként vonatkoztathatóak a gazdasági szereplőkre, az együttes megfelelés lehetősége értelmében elegendő, ha közülük egy felel meg.
Az alkalmasság igazolása tekintetében irányadóak továbbá különösen a Kbt. 65. § (7) – (8) és (11) bekezdéseinek, valamint a Korm.rend. 19. § -ának a vonatkozó rendelkezései.
A Korm.rend. 1. § (7) bekezdése alapján az alkalmassági követelményekre vonatkozóan a jelen közbeszerzés megkezdését megelőzően kiállított igazolások is benyújthatóak (felhasználhatóak) mindaddig, ameddig az igazolásokban foglalt tény, illetve adat tartalma valós. Az Ajánlatkérő – ellenkező bizonyításig – az adat valóságtartalmát az ajánlattevő erre vonatkozó külön nyilatkozata nélkül vélelmezi.
A Kbt. 65. § (12) bekezdése alapján az alkalmasság igazolásához igénybe vett más szervezet részéről a Kbt. 65. § (7) bekezdés szerint csatolandó, kötelezettségvállalást tartalmazó okiratnak – a Kbt. 65. § (8) bekezdés szerinti szervezet esetében az ajánlatnak, vagy több szakaszból álló eljárásban a részvételi jelentkezésnek – tartalmaznia kell az ajánlattevő vagy részvételre jelentkező részére szóló meghatalmazást arra, hogy az EKR-ben elektronikus úton teendő nyilatkozatok megtételekor az adott szervezet képviseletében eljárhat.
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
P.1. Alkalmatlan az ajánlattevő amennyiben az eljárást megindító felhívás feladását megelőző utolsó 3 mérlegfordulónappal lezárt üzleti évben a közbeszerzés tárgyából (azaz rendezvény lebonyolításához kapcsolódó marketing és kommunikációs szolgáltatások) származó nettó árbevétele nem éri el a 41.500.000,- Ft összeget.
Amennyiben ajánlattevő az előírt időszak kezdete után kezdte meg működését alkalmatlan az ajánlattevő, ha a működési ideje alatt nem érte el az előírt összeget a meghatározott tárgyban.
A kiválasztási kritériumok listája és rövid leírása

Műszaki és szakmai képességek
Referencia: Az ajánlattevőnek a Kbt. 65. § (1) bekezdésének b) pontja, valamint a Kbt. 21. § (2) bekezdése alapján a Kbt. Harmadik Része szerint folytatja le. A Korm.rend. 21. § (3) bekezdése, továbbá 22-24. § -ainak a Kbt. Harmadik része szerinti lefolytatott közbeszerzési eljárásra vonatkozó rendelkezései szerint kell igazolniuk az előírt alkalmassági minimumkövetelményeket.

M.1. A Kbt. 65. § (1) bekezdésének b) pontja és a Korm.rend. 21. § (3) bekezdés a) pontja alapján az ajánlattevő köteles csatolni az eljárást megindító felhívásban rögzített vizsgált időszakban teljesített legjelentősebb referenciáinak ismertetését.
Az ismertetőben meg kell adni legalább:
(i) a szerződést kötő másik fél megnevezését (név, székhely, nyilatkozattételre és / vagy referenciáról információt adó személy jogosult képviselőjének neve, beosztása és elérhetősége [telefonszám, e-mail]),
(ii) a szerződés tárgyát
(iii) a szerződés teljes mennyiségét (úgy, hogy abból az előírt alkalmassági minimumkövetelmény teljesülése egyértelműen megállapítható legyen),
(iv) a teljesítés idejét (kezdő és befejező időpontját év/hónap/nap pontossággal),
(v) a teljesítés százalékban kifejezett arányát,
(vi) közös ajánlattevőként vagy projekttársaság tagjaként a saját teljesítés értékét, vagy az ellenszolgáltatás nettó összegének %-át, továbbá
(vii) nyilatkozni kell arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e.
A 321/2015. (X. 30.) Kormányrendelet 22. § (1) bekezdése szerint tárgyi alkalmassági minimumkövetelménynek való megfelelést a következő módon kell igazolni:
a) ha a szerződést kötő másik fél a Kbt. 5. § (1) bekezdés a)-c) és e) pontja szerinti szervezet, illetve nem magyarországi szervezetek esetében olyan szervezet, amely a 2014/24/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv alapján ajánlatkérőnek minősül, az általa kiadott vagy aláírt igazolással;
b) ha a szerződést kötő másik fél az a) pontban foglalthoz képest egyéb szervezet, az általa adott igazolással vagy az ajánlattevő, a részvételre jelentkező, illetve az alkalmasság igazolásában részt vevő más szervezet nyilatkozatával.
A 321/2015. (X. 30.) Kormányrendelet 21. § (3a) bekezdés a) pontjára tekintettel, amennyiben Ajánlatkérő a 321/2015. (X. 30.) Kormányrendelet 21. § (3) bekezdés a) pontjának vizsgálata során:
a) három év teljesítéseinek igazolását írja elő, az ajánlatkérő a vizsgált időszak alatt befejezett, de legfeljebb hat éven belül megkezdett szolgáltatásokat veszi figyelembe.
A Korm.rend. 21/A. §-ra tekintettel a Korm.rend. 21. § (3) bekezdés a) pontja alkalmazásában az Ajánlatkérő a teljesítés igazolásaként köteles elfogadni annak igazolását is, ha a referencia követelményben foglalt eredmény vagy tevékenység a szerződés részteljesítéseként valósult meg.
M.1. Alkalmatlan az ajánlattevő amennyiben nem rendelkezik az eljárást megindító felhívás feladásának napjától visszafelé számított 3 évben (36 hónap) az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően teljesített alábbi referenciával:
M.1.1. minimum 1 db filmfesztivál vagy filmbemutató vagy egyéb fesztivál vagy kulturális esemény sajtófeladatainak ellátásával és
M.1.2. minimum 1 filmes vagy kulturális eseményen szerkesztői és/vagy lektorálási és/vagy szövegírási tevékenység ellátásával és
M.1.3. minimum 1 filmfesztivál vagy mozi vagy más mozgóképes esemény, vagy filmes szakmai szervezet vagy egyéb kulturális esemény szármára közösségi média kommunikációs feladatainak és/vagy weboldal szerkesztési feladatainak ellátásával
Ajánlattevő tárgyi alkalmassági követelménynek való megfelelését több, de maximum 3 darab szerződéssel igazolhatja.
Amennyiben a megjelölt szerződés teljesítése során az alkalmassági minimumkövetelményt igazoló fél konzorciumi tagként vagy alvállalkozóként vett részt, úgy az ellátott feladat(ok) tárgya, százalékos aránya és ennek, vagy ezek nettó ellenértéke is meghatározandó, ugyanis Ajánlatkérő ezeket fogja figyelembe venni az ajánlatok elbírálása során.
Közös ajánlattevőként vagy projekttársaság tagjaként történő teljesítés esetén a saját teljesítés értéke, vagy az ellenszolgáltatás nettó összegének % -a is megjelölendő.

Szakember: AT-nek a Kbt. 65. § (1) bekezdésének b) pontja, valamint a Kbt. 21. § (2) bekezdése alapján a Kbt. Harmadik Része szerint folytatja le. A Korm.rend. 21. § (3) bekezdése, továbbá 22-24. § -ainak a Kbt. Harmadik része szerinti lefolytatott közbeszerzési eljárásra vonatkozó rendelkezései szerint kell igazolniuk az előírt alk-i minimumkövetelményeket.
Az alk-i követelményeknek való megfelelőség ellenőrzése két lépcsőben történik:
I. Előzetes igazolási mód:
A Kbt. 114. § (2) bekezdésében foglaltak alapján a gazdasági szereplő csupán arról köteles nyilatkozni, hogy az általa igazolni kívánt alk-i követelmények teljesülnek, az alkalmassági követelmények teljesítésére vonatkozó részletes adatokat nem köteles megadni.
II. Igazolási mód az ajánlatok elbírálásához: AK a Kbt. 69. § (4)–(7) bekezdésében foglaltak szerint külön hívja fel a gazdasági szereplőt azon dokumentumok benyújtására, amelyek igazolják, hogy az ajánlattevő megfelel az alk-i követelményeknek. Ak. felhívja a figyelmet a Kbt. 69.§ (11a) bekezdésében foglaltakra
M.2. A Kbt. 65. § (1) bekezdésének b) pontja és a Korm.rend. 21. § (3) bekezdésének b) pontja alapján ajánlattevő ismertesse azoknak a szakembereknek (szervezeteknek) a nevét cégszerű nyilatkozattal, akiket be kíván vonni a teljesítésbe.
A végzettség/képzettség az iskolai vagy nem iskolai képzésről készült oklevél egyszerű másolatban történő benyújtásával, a szakmai gyakorlat a szakember által saját kezűleg aláírt önéletrajz benyújtásával igazolandó.
Az önéletrajzokban a szakembereknek nyilatkozniuk szükséges a tekintetben, hogy a szerződés teljesítése során rendelkezésre fognak-e állni.
A minimumkövetelmény szerinti időtartamban előírt szakmai tapasztalat igazolására megjelölt munkák (korábbi projektek) időtartamai esetében fellépő időintervallum átfedés, az ugyanazon időszak alatt megszerzett szakmai tapasztalat nem minősíthető többszörös szakmai tapasztalati időként.
Az önéletrajzból egyértelműen megállapíthatónak kell lennie az alkalmassági minimumkövetelményeknek való megfelelésnek.
AK kiemelten felhívja a figyelmet arra, hogy az önéletrajznak szövegszerűen kell tartalmaznia azokat a fordulatokat, melyeket AK az alk-i követelmények esetén előírt.
AK felhívja a figyelmet, hogy különböző felsőoktatási képzések között azonosságot, egyenértékűséget megállapítani csak abban az esetben lehetséges, ha ezt jogszabály mondja ki. Ha nincs olyan jogszabály, amely két különböző képzés egyenértékűségét kimondaná, akkor ez nem jelenthető ki. Ebben az esetben az Ajánlattevő az általa megajánlott szakember által tanultak igazolására szolgáló dokumentumok (oklevélmelléklet, leckekönyv, törzslapkivonat, kreditigazolás stb.) teljeskörű benyújtásával kell igazolni az egyenértékűséget.
A Kbt. 65. § (6) bekezdése alapján az előírt alk-i követelményeknek a közös AT-k együttesen is megfelelhetnek, illetve azon követelményeknek, amelyek értelemszerűen kizárólag egyenként vonatkoztathatóak a gazdasági szereplőkre, az együttes megfelelés lehetősége értelmében elegendő, ha közülük egy felel meg.
Az alkalmasság igazolása tekintetében irányadóak továbbá különösen a Kbt. 65. § (7) és (9) - (11) bekezdéseinek, valamint a Korm.rend. 21. § -ának továbbá 24. § -ának, illetve - 25. §-ainak a vonatkozó rendelkezései.
A Korm.rend. 1. § (7) bekezdése alapján az alkalmassági követelményekre vonatkozóan a jelen közbeszerzés megkezdését megelőzően kiállított igazolások is benyújthatóak (felhasználhatóak) mindaddig, ameddig az igazolásokban foglalt tény, illetve adat tartalma valós. Az AK – ellenkező bizonyításig – az adat valóságtartalmát az AT erre vonatkozó külön nyilatkozata nélkül vélelmezi.
A Kbt. 65. § (12) bekezdése alapján az alkalmasság igazolásához igénybe vett más szervezet részéről a Kbt. 65. § (7) bekezdés szerint csatolandó, kötelezettségvállalást tartalmazó okiratnak – a Kbt. 65. § (8) bekezdés szerinti szervezet esetében az ajánlatnak, vagy több szakaszból álló eljárásban a részvételi jelentkezésnek – tartalmaznia kell az AT vagy részvételre jelentkező részére szóló meghatalmazást arra, hogy az EKR-ben elektronikus úton teendő nyilatkozatok megtételekor az adott szervezet képviseletében eljárhat.
M.2. Alkalmatlan az AT, amennyiben nem rendelkezik az alábbi, szerződés teljesítése során igénybe venni kívánt szakemberekkel:
M.2.1. legalább 1 fő felsőfokú közgazdász (vagy azzal egyenértékű) végzettségű szakember, aki legalább 12 hónap sajtókommunikációs tapasztalattal rendelkezik.
AK egyenértékű végzettségként az alábbiakat fogadja el: felsőfokú bölcsész végzettség
M.2.2 legalább 1 fő felsőfokú újságíró vagy kommunikáció és / vagy médiatudomány szakos (vagy azzal egyenértékű) végzettségű szakember, aki legalább 12 hónap kulturális vagy filmes újságírás vagy szerkesztés terén szerzett tapasztalattal rendelkezik .

M.2.3. legalább 1 fő felsőfokú gazdasági (vagy azzal egyenértékű) végzettséggel rendelkező, minimum 12 hónap közösségi média kommunikációs és szerkesztői feladatok elvégzésében szerzett tapasztalattal rendelkezik.
AK egyenértékű végzettségként az alábbiakat fogadja el: felsőfokú közgazdasági, vagy marketing végzettség
AK felhívja a figyelmet, hogy különböző felsőoktatási képzések között azonosságot, egyenértékűséget megállapítani csak abban az esetben lehetséges, ha ezt jogszabály mondja ki. Ha nincs olyan jogszabály, amely két különböző képzés egyenértékűségét kimondaná, akkor ez nem jelenthető ki. Ebben az esetben az AT az általa megajánlott szakember által tanultak igazolására szolgáló dokumentumok (oklevélmelléklet, leckekönyv, törzslapkivonat, kreditigazolás stb.) teljeskörű benyújtásával kell igazolni az egyenértékűséget.
A szakemberek között az átfedés nem megengedett

Részvételi feltételek
A gazdasági szereplők azon csoportjának jogi formája, amelynek a szerződést oda kell ítélni:
Ajánlatkérő a Kbt. 35. § (8) - (9) bekezdésében foglaltakra való tekintettel rögzíti, hogy tárgyi eljárás vonatkozásában kizárja annak lehetőségét, hogy nyertes ajánlattevő(k) a szerződés teljesítését külön erre a célra létrehozott gazdálkodó szervezettel (u.n. projekttársasággal) valósítsa (vagy valósítsák) meg.
A gazdasági szereplők azon csoportjának jogi formája, amelynek a szerződést oda kell ítélni
Ajánlatkérő a Kbt. 35. § (8) - (9) bekezdésében foglaltakra való tekintettel rögzíti, hogy tárgyi eljárás vonatkozásában kizárja annak lehetőségét, hogy nyertes ajánlattevő(k) a szerződés teljesítését külön erre a célra létrehozott gazdálkodó szervezettel (u.n. projekttársasággal) valósítsa (vagy valósítsák) meg.
Kauciók és garanciák:
5. Az eljárásban való ajánlattétel ajánlati biztosíték adásához kötött.
Az ajánlati biztosíték mértéke 800.000, - Ft
A befizetés helye: vagy az ajánlatkérő fizetési számlaszáma: 11748007-24817075
Az ajánlati biztosíték befizetése (teljesítése) igazolásának módja: az előírt pénzösszegnek az ajánlatkérő fizetési számlájára történő befizetésével (Közleményben utalni kell a jelen eljárásra és arra, hogy az ajánlati biztosíték kerül átutalásra), pénzügyi intézmény vagy biztosító által vállalt garancia vagy készfizető kezesség biztosításával, vagy biztosítási szerződés alapján kiállított - készfizető kezességvállalást tartalmazó – kötelezvénnyel teljesíthető
További részletszabályok a közbeszerzési dokumentumban találhatóak.

A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre:
Ajánlatkérő az alábbiakban adja meg az ellenszolgáltatás teljesítésére vonatkozó jogszabályokra való hivatkozásokat:
A finanszírozás tekintetében irányadó jogszabályok:
- Polgári Törvénykönyvéről szóló 2013. évi V. törvény;
- Közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény; különös tekintettel a Kbt. 27/A. §-ra.
- Általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény;
- Számvitelről szóló 2000. évi C. tv.
Ajánlatkérő kifejezetten hivatkozik a Ptk. 6:130. § (1)-(2) bekezdésre, valamint a Kbt. 135. § (1) és (6) bekezdéseire.
A részletes fizetési feltételeket a közbeszerzési dokumentum tartalmazza.
A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre
Ajánlatkérő az alábbiakban adja meg az ellenszolgáltatás teljesítésére vonatkozó jogszabályokra való hivatkozásokat:
A finanszírozás tekintetében irányadó jogszabályok:
- Polgári Törvénykönyvéről szóló 2013. évi V. törvény;
- Közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény; különös tekintettel a Kbt. 27/A. §-ra.
- Általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény;
- Számvitelről szóló 2000. évi C. tv.
Ajánlatkérő kifejezetten hivatkozik a Ptk. 6:130. § (1)-(2) bekezdésre, valamint a Kbt. 135. § (1) és (6) bekezdéseire.
A részletes fizetési feltételeket a közbeszerzési dokumentum tartalmazza.
A szerződéssel kapcsolatos feltételek
A szerződés teljesítésének feltételei:
AK az alábbiakban jelöli meg a közbeszerzési eljárás eredményeként létrejövő szerződéstervezetben alkalmazott szerződést megerősítő mellékkötelezettségeket, illetve megkövetelt biztosítékokat:
- Keretszerződéssel Kapcs Késedelmi Kötbér (alapja: teljes nettó Keretösszeg, mértéke: 0,01 % / naptári nap, maximuma: 10 %)
- Eseti Megrendeléssel Kapcs Késedelmi Kötbér (alapja: adott Eseti Megrendelés vonatkozásában irányadó Vételár, mértéke: 1,0 % / naptári nap, maximuma 20 %)
- Keretszerződéssel Kapcs Meghiúsulási Kötbér (alapja: teljes nettó Keretösszeg, mértéke: 10 %)
- Eseti Megrendeléssel Kapcs Meghiúsulási Kötbér (alapja: adott Eseti Megrendelés vonatkozásában irányadó nettó Vételár, mértéke: 20 %)
- Eseti Megrendeléssel Kapcs. Hibás Teljesítési Kötbér (alapja: adott Eseti Megrendelés vonatkozásában irányadó Vételár, mértéke: 20 %)
- Teljesítési biztosíték (alapja: nettó keretösszeg, mértéke: 2 %)
Részletek a közbeszerzési dokumentumokban.

Kizárási ok:
A közbeszerzési eljárásban való részvételből fakadó összeférhetetlenség
A nemzeti törvények értelmében a csődhöz hasonló helyzet
A verseny torzítását célzó megállapodás más gazdasági szereplőkkel
+ még 17
Adó- és vámfizetési kötelezettség
Bűnszervezetben való részvétel
Csalás
Csőd
Csődegyezség hitelezőkkel
Felszámoló által kezelt vagyon
Fizetésképtelenség
Gyermekmunka és az emberkereskedelem más formái
Hamis nyilatkozatot tettek, nem tudtak információt nyújtani, nem tudták benyújtani a kért dokumentumokat, és bizalmas információkat kaptak az eljárásról
Korrupció
Közvetlen vagy közvetett részvétel a közbeszerzési eljárás előkészítésében
Pénzmosás vagy terrorizmus finanszírozása
Súlyos szakmai kötelességszegés elkövetése
Terrorista bűncselekmény vagy terrorista tevékenységekkel összefüggő bűncselekmény
Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó, és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, akivel szemben a Kbt. 62. § (1) bekezdésében foglalt kizáró okok bármelyike fennáll.
A gazdasági szereplő akkor sem lehet ajánlattevő, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában, amennyiben vele szemben a Kbt. 62. § (2) bekezdése szerinti kizáró okok bármelyike fennáll.
Az igazolási módok felsorolása és rövid leírása:
A 321/2015. (X. 30.) Korm.rend. (a továbbiakban: „Korm.rend.”) 17. § (1) bekezdésében rögzítetteknek megfelelően ajánlattevőnek az előírt kizáró okok tekintetében egyszerű nyilatkozatot kell benyújtania arról, hogy nem tartozik a felhívásban előírt kizáró okok hatálya alá.
A Korm.rend. 17. § (1) bekezdésében rögzítetteknek megfelelően ajánlattevőnek a Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kb) alpontját Korm. rend. 8. § i) pont ib) alpontjában és / vagy a Korm. rend. 10. § g) pont gb) alpontjában foglaltak szerint kell igazolnia.
Ajánlatkérő rögzíti, hogy a közbeszerzési eljárás során
- a Kbt. 74. § (1) bekezdés a) pontja szerint eljárva ki fogja zárnia az eljárásból azt az ajánlattevőt, alvállalkozót vagy az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezetet, az előírt kizáró okok hatálya alá tartozik;
- a Kbt. 74. § (1) bekezdés b) pontja szerint eljárva ki fogja zárnia az eljárásból azt az ajánlattevőt, alvállalkozót vagy az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezetet, aki részéről az előírt kizáró ok az eljárás során következett be.
A Kbt. 67. § (4) bekezdése alapján az ajánlattevőnek nyilatkoznia kell, hogy a szerződés teljesítéséhez nem vesz igénybe a Kbt. 62. § -a szerinti kizáró okok hatálya alá eső alvállalkozót. A Korm.rend. 17. § (2) bekezdése értelmében az ajánlattevő ezen nyilatkozatában köteles kitérni az alkalmasság igazolásában résztvevő más szervezetre is (A nyilatkozatot akkor is be kell nyújtani, ha Ajánlatkérő az eljárásban nem írta elő a már ismert alvállalkozók megnevezését).
A Korm.rend. 17. § (2) bekezdésében rögzítetteknek megfelelően az alvállalkozó és adott esetben az alkalmasság igazolásában résztvevő más szervezet vonatkozásában az ajánlattevő nyilatkozatot nyújt be arról, hogy az érintett gazdasági szereplők vonatkozásában nem állnak fenn az eljárásban előírt kizáró okok.
A Korm.rend. 1. § (7) bekezdése alapján a kizáró okokra vonatkozóan a jelen közbeszerzés megkezdését megelőzően kiállított igazolások is benyújthatóak (felhasználhatóak) mindaddig, ameddig az igazolásokban foglalt tény, illetve adat tartalma valós. Az Ajánlatkérő – ellenkező bizonyításig – az adat valóságtartalmát az ajánlattevő erre vonatkozó külön nyilatkozata nélkül vélelmezi.
Ajánlatkérő az igazolási módok tekintetében hivatkozik a Kbt. 114. § (2) bekezdésére, valamint a Korm.rend. 17. §-aira.
Az alkalmassági követelményeknek való megfelelőség ellenőrzése két lépcsőben történik:
I. Előzetes igazolási mód:
A Kbt. 114. § (2) bekezdésében foglaltak alapján a gazdasági szereplő csupán arról köteles nyilatkozni, hogy az általa igazolni kívánt alkalmassági követelmények teljesülnek, az alkalmassági követelmények teljesítésére vonatkozó részletes adatokat nem köteles megadni.
II. Igazolási mód az ajánlatok elbírálásához: Ajánlatkérő a Kbt. 69. § (4)–(7) bekezdésében foglaltak szerint külön hívja fel a gazdasági szereplőt azon dokumentumok benyújtására, amelyek igazolják, hogy az ajánlattevő megfelel az alkalmassági követelményeknek. Ak. felhívja a figyelmet a Kbt. 69.§ (11a) bekezdésében foglaltakra.

Ajánlatkérő meglátása szerint a közbeszerzési eljárás tárgyának megvalósítása részekre bontva a gazdasági észszerűséggel és a teljesítés hatékonyságával ellentétes lenne, hiszen az egyes részfeladatok egymásra épülnek, teljes összhangban kell kivitelezni őket. Az egyes folyamatok (pl. grafika alap arculat – kommunikációs üzenetek – médiaterv összeállítása) sokszor egymást követően, sokszor viszont párhuzamosan kerülnek elvégzésre, így amennyiben több ügynökség között lenne szükséges továbbítani az információkat, módosításokat és anyagokat, az egyrészről jóval több időt venne igénybe, másrészről nagymértékben magában hordozná a hibázás lehetőségét, hiszen minél több kézen megy keresztül az információ, annyiszor van rá lehetőség, hogy torzuljon, vagy kimaradjon belőle valami. A 2024-es Magyar Mozgókép Fesztivál kommunikációjának egységesnek, homogénnek, egymást kiegészítő és erősítő elemekből kell, hogy álljon, annak érdekében, hogy méltó módon mutassa be az Európa Kulturális Fővárosa programsorozat utóéletét, és támogassa annak országos szintű utókommunikációját.
1. A ponthatárok és a módszerek ismertetése, amellyel az Ajánlatkérő megadja a ponthatárok közötti pontszámok tekintetében:
Ponthatárok: 0-10
Ajánlatkérő a Közbeszerzési Hatóság útmutatója alapján (amely a Közbeszerzési Értesítő 2020. évi 60. számában; 2020. március 25. napján jelent meg) az 1-2 részszempontok esetében („Egyösszegű nettó ajánlati ár 1-4. feladatokra” az „Egyösszegű nettó ajánlati ár 5. feladatra”) a fordított arányosítás (1. melléklet A.1. aa) pont) a 3. részszempont esetében az egyenes arányosítás (1. melléklet A.1. ab) pont) módszerét alkalmazza.
A fenti módszerek alapján kiszámított pontszámok a súlyszámmal megszorzásra, majd összeadásra kerülnek. Az így legtöbb pontot elérő ajánlat minősül a legjobb ár-érték arányú ajánlatnak.
Azon értékelési részszempont esetében, amellyel összefüggésben meghatározta a megajánlás legkedvezőbb mértékét, ott Ajánlatkérő a legkedvezőbb mértéket meghaladó megajánlások esetében a képletbe a legkedvezőbb mértékű megajánlás értékét rögzíti (azaz a számítást ezen értékkel fogja elvégezni).
Ajánlatkérő a számítás során kettő tizedesjegyre kerekít a matematikai kerekítés szabályai szerint.
2. Ajánlatkérő a részajánlatétel lehetőségét nem biztosítja.
3. Ajánlatkérő valamennyi alkalmassági (minimum)követelményt és igazolását a minősített ajánlattevők jegyzékéhez képest valamennyi alkalmassági szempont vonatkozásában szigorúbban határozza meg (Korm.rend. 30. § (4) bekezdése).
4. Tárgyi közbeszerzési eljárás feltételes közbeszerzési eljárásként kerül lefolytatásra.
A támogatásra irányuló igény el nem fogadását, vagy az igényeltnél kisebb összegben történő elfogadását olyan körülménynek kell tekinteni, amelyre az Ajánlatkérő a szerződés megkötésére vagy teljesítésére képtelenné válása okaként hivatkozhat.
További részletszabályok a közbeszerzési dokumentumban találhatóak.
5. Az eljárásban való ajánlattétel ajánlati biztosíték adásához kötött.
Az ajánlati biztosíték mértéke 800.000, - Ft
A befizetés helye: vagy az ajánlatkérő fizetési számlaszáma: 11748007-24817075
Az ajánlati biztosíték befizetése (teljesítése) igazolásának módja: az előírt pénzösszegnek az ajánlatkérő fizetési számlájára történő befizetésével (Közleményben utalni kell a jelen eljárásra és arra, hogy az ajánlati biztosíték kerül átutalásra), pénzügyi intézmény vagy biztosító által vállalt garancia vagy készfizető kezesség biztosításával, vagy biztosítási szerződés alapján kiállított - készfizető kezességvállalást tartalmazó – kötelezvénnyel teljesíthető
További részletszabályok a közbeszerzési dokumentumban találhatóak.
6. Ajánlatkérő rögzíti, hogy a II.2.5.) pontban (BT-540 mező) a 3. értékelési részszempont (szakember többlettapasztalata) vonatkozásában az ajánlatban meg kell adni a szakember nevét. Ajánlattevő ezen nyilatkozata szakmai ajánlatnak minősül, így hiánypótlás keretei között nem pótolható, javítható, cserélhető.
Ajánlattevőnek a szakember nevével kapcsolatos nyilatkozata szakmai ajánlatnak minősül, a Kbt. 71. § (8) bekezdés b) pontja alapján a szakmai ajánlat csak olyan hibáinak javítására van lehetőség, amelyek nem jelentősek, vagy egyedi részletkérdésre vonatkoznak, azzal, hogy a hiánypótlás nem befolyásolhatja az ajánlattevők között az értékeléskor kialakuló sorrendet, azaz nem járhat azzal, hogy az ajánlattevő a bírálat során kedvezőbb pozícióba kerülhessen. Ajánlatkérő előzőekkel összefüggésben hivatkozik a Kbt. 71. § (9) bekezdésére.
7. Ajánlattevő köteles csatolni a Közbeszerzési Dokumentum mellékleteként kiadott árazatlan költségvetést hiánytalanul kitöltve cégszerűen aláírva, keltezéssel ellátva, pdf formátumban és szerkeszthető formátumban. Amennyiben Ajánlattevő ajánlatához elmulasztja csatolni a nem szerkeszthető, pdf formátumú vagy a szerkeszthető formátumú költségvetést, úgy azt Ajánlatkérő formai hibának tekinti. Amennyiben Ajánlattevő ajánlatához nem csatolja sem a cégszerűen aláírt, keltezéssel ellátott, nem szerkeszthető, pdf formátumú, sem a szerkeszthető formátumú költségvetést, az az ajánlat érvénytelenségét eredményezi.
A költségvetés tételeiben az ajánlattevők az Ajánlatkérő hozzájárulása nélkül nem módosíthatnak, tételeket nem hagyhatnak el, továbbá tételeket nem tehetnek hozzá (pl. további sorok, oszlopok beszúrása nem lehetséges).
Ajánlatkérő előírja, hogy a kiadott árazatlan költségvetésben nem lehetséges az egyes sorok / tételek összevonása, ebből következően az ajánlatadáskor érvényesült az a követelmény, hogy valamennyi költséget ott kell szerepeltetni, ahol az ténylegesen felmerül.
Az árazott költségvetésben a nettó egységárakat kell feltüntetni, melyek vonatkozásában kettő tizedesjegyig terjedhet a megajánlás és kizárólag pozitív számot lehet megadni.
8. Ajánlattevő köteles csatolni nyilatkozatát az ukrajnai helyzetet destabilizáló orosz intézkedések miatt hozott korlátozó intézkedésekről szóló 833/2014/EU tanácsi rendelet 5k. cikk (1) bekezdése szerinti tilalom vonatkozásában.
9. Ajánlattevő köteles csatolni ajánlattevő és a szakember nyilatkozatát az adatkezelés vonatkozásában.
10. Ajánlatkérő azt tekinti az eljárás iránt érdeklődését jelző gazdasági szereplőnek, aki az EKR-ben az eljárás iránti érdeklődését az eljárásra vonatkozóan jelezte.
11. Ajánlatkérő előírja a Kbt. 66. § (6) bek. a)-b) pontja szerinti információk ajánlatban történő megjelölését (A nemleges tartalmú nyilatkozatot is csatolni kell!).
12. A kiegészítő tájékoztatás iránti kérelmet olyan határidőn belül kell előterjesztenie a gazdasági szereplőnek, hogy az Ajánlatkérő a kiegészítő tájékoztatást az ajánlattételi határidő lejárta előtt legkésőbb hat nappal megadhassa. Ha a kiegészítő tájékoztatás iránti kérelmet a fenti válaszadási határidő lejártát megelőző negyedik napnál később nyújtották be, Ajánlatkérő a Kbt. 56. § (3) bekezdése szerint jár el. Ajánlatkérő a Kbt. 56. § (4) bekezdése alapján a Kbt. 52. § (4) és (5) bekezdése szerint az ajánlattételi határidőt meghosszabbítja, ha a kiegészítő tájékoztatást legkésőbb a fenti válaszadási határidő lejártát megelőző negyedik napon kérték, az Ajánlatkérő azonban nem tudja a tájékoztatást határidőben megadni. Ajánlatkérő a határidő meghosszabbítása során a Kbt. 55. §-ában foglaltak szerint jár el.
13. Ajánlatkérő a hiánypótlás, valamint a felvilágosítás benyújtásának lehetőségét a Kbt. 71. § -a szerint biztosítja.
14. Az Ajánlatkérő a Kbt. 71. § (6) bekezdésében foglaltaknak megfelelően eljárva újabb hiánypótlást nem rendel el abban az esetben, ha a hiánypótlással az ajánlattevő az ajánlatban korábban nem szereplő gazdasági szereplőt von be az eljárásba, és e gazdasági szereplőre tekintettel lenne szükséges az újabb hiánypótlás.
15. Ajánlatkérő alkalmazza a Kbt. 75. § (2) bekezdés e) pontját.
16. Ajánlatkérő alkalmazza a Kbt. 81. § (4) – (5) bekezdését.
17. Az ajánlati kötöttség időtartama 1 hónap, mely időtartam 30 napként értelmezendő.
18. Az ajánlattevőknek közölniük kell a szerződés teljesítésében közreműködő személyek nevét és szakképzettségét.
19. Ajánlatkérő a Kbt. 35. § (8) - (9) bekezdésében foglaltakra való tekintettel rögzíti, hogy tárgyi eljárás vonatkozásában kizárja annak lehetőségét, hogy nyertes ajánlattevő(k) a szerződés teljesítését külön erre a célra létrehozott gazdálkodó szervezettel (u.n. projekttársasággal) valósítsa (vagy valósítsák) meg.
20. Ajánlatkérő nem fogad el többváltozatú (alternatív) ajánlatokat.
21. A jelen felhívásban és a kapcsolódó közbeszerzési dokumentumban nem szabályozott kérdésekben a Kbt., valamint annak végrehajtási rendeletei, a 424/2017. (XII. 19.) Kormányrendelet, illetve a Ptk. rendelkezései megfelelően irányadóak.

Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Nemzeti nyilvántartási szám: 15329190-2-41
Postacím: Riadó u. 5
Postai irányítószám: 1026
Postai város: Budapest
Régió: Budapest🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: dontobizottsag@kt.hu📧
Telefon: +36 18828592📞
Fax: +36 18828593 📠
URL: https://kozbeszerzes.hu🌏 Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Nemzeti nyilvántartási szám: 15329190-2-41
Postacím: Riadó u. 5
Postai irányítószám: 1026
Postai város: Budapest
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: dontobizottsag@kt.hu📧
Telefon: +36 18828592📞
Fax: +36 18828593 📠
URL: https://kozbeszerzes.hu🌏 Felülvizsgálati eljárás
Pontos információ a felülvizsgálati eljárások határidejéről (határidejeiről): A Kbt. 148. §-ának előírásai szerint.
Információk az elektronikus munkafolyamatokról
Elektronikus számlázást fogadunk el
Elektronikus fizetést használnak
Forrás: OJS 2024/S 088-266945 (2024-05-03)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2024-06-12) Objektum A közbeszerzés hatálya
Becsült érték héa nélkül: 79 476 000 HUF 💰
A beszerzés teljes értéke (HÉA nélkül): 32 029 000 HUF 💰
Leírás
Becsült érték héa nélkül: 79 476 000 HUF 💰
A szerződés odaítélése
A szerződés/tétel odaítélése ✅ Jogorvoslati eljárások
A panaszosok száma: 0
Tétel azonosító száma: LOT-0001
Szerződés száma: 1
A szerződés megkötésének időpontja: 2024-06-04 📅
Cím: Vállalkozási Keretszerződés az „MMF 2024. Kommunikációs szolgáltatások”
A szerződés címe: https://ekr.gov.hu/ekr-szerzodestar/hu/szerzodesLista?eljarasAzon=EKR000707282024🌏 Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 3
Az elektronikus úton beérkezett pályázatok száma: 3
A kkv-k által benyújtott pályázatok száma: 3
A nem uniós tagállamokból származó ajánlattevőktől beérkezett ajánlatok száma: 0
A más uniós tagállamokból származó ajánlattevőktől beérkezett ajánlatok száma: 0
Ajánlat azonosítója: EKR000707282024/8148
Az ajánlattevő fél vezetője ✅
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0001 A vállalkozó neve és címe
Név: AXIA Group Szolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 26490119241
Postacím: Vérhalom Utca 33/a
Postai irányítószám: 1025
Postai város: Budapest
Régió: Budapest🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: kozbeszerzes@axiagroup.hu📧
Telefon: +36 302050638📞
Fax: +36 13211772 📠 A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 32 029 000 HUF 💰
Az ajánlatot rangsorolták
Helyezés a nyertesek listáján: 1
Ajánlat azonosítója: EKR000707282024/8164 Az alvállalkozással kapcsolatos információk
Az alvállalkozásba adott szerződésrész százalékos aránya ismert ✅
Leírás: szerkesztői feladatok ellátása;kommunikációs tanácsadás
Arány (%): 4
A szerződés alvállalkozásba adandó részének rövid leírása: szerkesztői feladatok ellátása;kommunikációs tanácsadás
A szerződést valószínűleg alvállalkozóval kötik meg ✅ A vállalkozó neve és címe
Név: Weekend Event Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: 12625150243
Postacím: Városmajor Utca 48/B Fszt. 2.
Postai irányítószám: 1122
E-mail: penzugy@wevent.hu📧
Telefon: +363 05573106📞
A tulajdonos állampolgársága: Magyarország 🇭🇺
A gazdasági szereplő mérete: Középvállalkozás
Ajánlat azonosítója: EKR000707282024/8188
Név: Sky Five Média és Reklámügynöki Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: 23357585241
Postacím: Pálya Utca 2. A. ép.
Postai irányítószám: 1012
E-mail: kamaras@outlook.com📧
Telefon: +36 209203087📞
Kiegészítő információk További információk
A Sky Five Média és Reklámügynöki Kft. (székhely: 1012 Budapest Pálya Utca 2. A. ép.) ajánlattevő által benyújtott ajánlat értékelését követően megállapításra került, hogy az nem a legkedvezőbb ajánlatnak minősül így annak bírálatára nem került sor tekintettel arra, hogy ajánlatkérő az eljárást megindító felhívásban jelezte, hogy a Kbt. 81. § (4) – (5) bekezdéseinek megfelelően eljárva (i) a bírálatnak az aránytalanul alacsony ár vagy költség vizsgálatára vonatkozó részét az ajánlatok értékelését követően végzi el, valamint (ii) az ajánlatok bírálatát az ajánlatok értékelését követően végzi el, azzal, hogy csak a legkedvezőbb ajánlattevő ajánlatát bírálja ebben az esetben.
Az AXIA Group Szolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság (székhely: 1025 Budapest Vérhalom Utca 33/a) ajánlattevő által benyújtott ajánlat értékelését követően megállapításra került, hogy az nem a legkedvezőbb ajánlatnak minősül így annak bírálatára nem került sor tekintettel arra, hogy ajánlatkérő az eljárást megindító felhívásban jelezte, hogy a Kbt. 81. § (4) – (5) bekezdéseinek megfelelően eljárva (i) a bírálatnak az aránytalanul alacsony ár vagy költség vizsgálatára vonatkozó részét az ajánlatok értékelését követően végzi el, valamint (ii) az ajánlatok bírálatát az ajánlatok értékelését követően végzi el, azzal, hogy csak a legkedvezőbb ajánlattevő ajánlatát bírálja ebben az esetben.
A közbeszerzési és tervpályázati hirdetmények feladásának, ellenőrzésének és közzétételének szabályairól, a hirdetmények
mintáiról és egyes tartalmi elemeiről, valamint az éves statisztikai összegezésről szóló 44/2015. (XI.2.) MvM rendelet 18. §-a
alapján kötelezően közzéteendő adatok:
a) az eljárás eredményes, nem releváns.
b) nyertes ajánlattevő neve, címe és adószáma: Weekend Event Kft. (székhely: 1122 Budapest Városmajor Utca 48/B Fszt. 2., adószáma: 12625150-2-43)
c) az ajánlattevők neve, címe és adószáma: Weekend Event Kft. (székhely: 1122 Budapest Városmajor Utca 48/B Fszt. 2., adószáma: 12625150-2-43); Sky Five Média és Reklámügynöki Kft. (székhely: 1012 Budapest Pálya Utca 2. A. ép., adószáma: 23357585-2-41); AXIA Group Szolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság (székhely: 1025 Budapest Vérhalom Utca 33/a.; adószáma: 26490119-2-41)
d) az eljárás során nem került figyelembevételre sem szociális, sem környezetvédelmi szempont
V.2.2) Ajánlatokra vonatkozó információk
BT-759
BT-760
Beérkezett részvételi jelentkezések száma: 0
BT-759
BT-760
A beérkezett ajánlatok száma: 3
BT-759
BT-760
Elektronikus úton beérkezett ajánlatok száma: 3
BT-759
BT-760
Mikrovállalkozásoktól érkezett ajánlatok száma: 2
BT-759
BT-760
Kisvállalkozásoktól érkezett ajánlatok száma: 0
BT-759
BT-760
Középvállalkozásoktól érkezett ajánlatok száma: 1
BT-759
BT-760
Kkv-któl érkezett ajánlatok száma (kkv-a 2003/361/EK bizottsági ajánlásban meghatározottak szerint): 3
BT-759
BT-760
Az ajánlatkérő országától eltérő EGT-országban bejegyzett ajánlattevők ajánlatai: 0
BT-759
BT-760
Az EGT-n kívüli országokban bejegyzett ajánlattevők ajánlatai: 0
BT-759
BT-760
Ellenőrzött és érvénytelen ajánlatok száma: 0
BT-759
BT-760
Ellenőrzött, de az irreálisan alacsony ár vagy költség miatt érvénytelen ajánlatok száma: 0
BT-759
BT-760
Nem ellenőrzött ajánlatok száma: 0