Ajánlatkérő adásvételi keretszerződést kíván kötni mind a két ajánlati rész tekintetében a műszaki leírásokban rögzített, Magyarországon kiadott magyar és idegennyelvű könyvek vonatkozásában. A felhívásban megadott mennyiségi adatok mindkét ajánlati részben tájékoztató jellegű információnak minősülnek, tekintettel arra, hogy ajánlatkérő nem a megadott mennyiségre, hanem az ismertetett keretösszeg 70%-ára vállal lehívási kötelezettséget. 1. ajánlati rész: Ajánlatkérő magyarországi kiadású, magyarországi kiadóktól és antikváriumoktól közvetlenül beszerezhető, magyar vagy idegennyelven megírt, az Ajánlatkérő által oktatott, kutatott tudományterületekhez, különböző oktatási és tudományos tevékenységhez kapcsolódó (kivéve orvostudomány, egészségtudomány), elsősorban általános művek, számítástechnika, kultúra, filozófia, pszichológia, vallás, társadalomtudomány, szociológia, politika, közgazdaságtan, jogtudomány, hadtudomány, pedagógia, néprajz, természettudomány, művészet, sport, nyelvtudomány, irodalomtudomány, földrajz, történelem, művelődéstörténet tárgyában kiadott, alapvetően szak-, kézi- valamint egyéb célú (pl. ajándékkönyvek) könyveket kíván beszerezni szállítási keretszerződés keretében a Pécsi Tudományegyetem telephelyei részére: Pécs, Szekszárd, Szombathely, Kaposvár, Zalaegerszeg. Becsült mennyiség; 10.040 db/ 24 hónap. Az ellátandó feladat pontos leírását, valamint a műszaki tartalmat a közbeszerzési dokumentáció tartalmazza. (keretösszeg: nettó 38.200.000 ;-HUF/ 24 hónap) 2. ajánlati rész: Az Ajánlatkérő a magyarországi kiadású, magyarországi kiadóktól és antikváriumoktól közvetlenül beszerezhető, magyar vagy idegennyelvű, orvostudományok, egészségtudományok területeihez tartozó, azok tárgyában kiadott, alapvetően szak- és kézikönyveket kíván beszerezni szállítási keretszerződés keretében a Pécsi Tudományegyetem telephelyei részére: Pécs, Szekszárd, Szombathely, Kaposvár, Zalaegerszeg. Becsült mennyiség; 1.432 db/ 24 hónap. Az ellátandó feladat pontos leírását, valamint a műszaki tartalmat a közbeszerzési dokumentáció tartalmazza. (keretösszeg: nettó 13.550.000 ;-HUF/ 24 hónap)
Határidő
Az ajánlatok beérkezésének határideje 2024-02-12.
A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2024-01-10.
Szállítók
A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:
Ajánlati felhívás (2024-01-10) Objektum A közbeszerzés hatálya
Cím: Mo-n kiadott magyar, idegen nyelvű könyvek-PTE
Hivatkozási szám: EKR001990072023
Rövid leírás:
“Ajánlatkérő adásvételi keretszerződést kíván kötni mind a két ajánlati rész tekintetében a műszaki leírásokban rögzített, Magyarországon kiadott magyar és...”
Rövid leírás
Ajánlatkérő adásvételi keretszerződést kíván kötni mind a két ajánlati rész tekintetében a műszaki leírásokban rögzített, Magyarországon kiadott magyar és idegennyelvű könyvek vonatkozásában.
A felhívásban megadott mennyiségi adatok mindkét ajánlati részben tájékoztató jellegű információnak minősülnek, tekintettel arra, hogy ajánlatkérő nem a megadott mennyiségre, hanem az ismertetett keretösszeg 70%-ára vállal lehívási kötelezettséget.
1. ajánlati rész:
Ajánlatkérő magyarországi kiadású, magyarországi kiadóktól és antikváriumoktól közvetlenül beszerezhető, magyar vagy idegennyelven megírt, az Ajánlatkérő által oktatott, kutatott tudományterületekhez, különböző oktatási és tudományos tevékenységhez kapcsolódó (kivéve orvostudomány, egészségtudomány), elsősorban általános művek, számítástechnika, kultúra, filozófia, pszichológia, vallás, társadalomtudomány, szociológia, politika, közgazdaságtan, jogtudomány, hadtudomány, pedagógia, néprajz, természettudomány, művészet, sport, nyelvtudomány, irodalomtudomány, földrajz, történelem, művelődéstörténet tárgyában kiadott, alapvetően szak-, kézi- valamint egyéb célú (pl. ajándékkönyvek) könyveket kíván beszerezni szállítási keretszerződés keretében a Pécsi Tudományegyetem telephelyei részére: Pécs, Szekszárd, Szombathely, Kaposvár, Zalaegerszeg. Becsült mennyiség; 10.040 db/ 24 hónap. Az ellátandó feladat pontos leírását, valamint a műszaki tartalmat a közbeszerzési dokumentáció tartalmazza. (keretösszeg: nettó 38.200.000 ;-HUF/ 24 hónap)
2. ajánlati rész:
Az Ajánlatkérő a magyarországi kiadású, magyarországi kiadóktól és antikváriumoktól közvetlenül beszerezhető, magyar vagy idegennyelvű, orvostudományok, egészségtudományok területeihez tartozó, azok tárgyában kiadott, alapvetően szak- és kézikönyveket kíván beszerezni szállítási keretszerződés keretében a Pécsi Tudományegyetem telephelyei részére: Pécs, Szekszárd, Szombathely, Kaposvár, Zalaegerszeg.
Becsült mennyiség; 1.432 db/ 24 hónap. Az ellátandó feladat pontos leírását, valamint a műszaki tartalmat a közbeszerzési dokumentáció tartalmazza. (keretösszeg: nettó 13.550.000 ;-HUF/ 24 hónap)
Többet mutasson
Szerződés típusa: Árubeszerzések
Termékek/szolgáltatások: Könyv, nyomtatott brosúra és prospektus📦 Információk a tételekről
Ez a szerződés tételekre oszlik ✅
Az ajánlatok legfeljebb a következő tételekre nyújthatók be: 2
Az ajánlatok valamennyi tételre benyújthatók ✅
1️⃣
Belső azonosító: EKR001990072023/1
Cím: Szépirodalmi és szakkönyvek beszerzése
Ebben a közbeszerzésben kis- és középvállalkozások (kkv-k) is részt vehetnek ✅
A beszerzés leírása:
“Ajánlatkérő magyarországi kiadású, magyarországi kiadóktól és antikváriumoktól közvetlenül beszerezhető, magyar vagy idegennyelven megírt, az Ajánlatkérő...”
A beszerzés leírása
Ajánlatkérő magyarországi kiadású, magyarországi kiadóktól és antikváriumoktól közvetlenül beszerezhető, magyar vagy idegennyelven megírt, az Ajánlatkérő által oktatott, kutatott tudományterületekhez, különböző oktatási és tudományos tevékenységhez kapcsolódó (kivéve orvostudomány, egészségtudomány), elsősorban általános művek, számítástechnika, kultúra, filozófia, pszichológia, vallás, társadalomtudomány, szociológia, politika, közgazdaságtan, jogtudomány, hadtudomány, pedagógia, néprajz, természettudomány, művészet, sport, nyelvtudomány, irodalomtudomány, földrajz, történelem, művelődéstörténet tárgyában kiadott, alapvetően szak-, kézi- valamint egyéb célú (pl. ajándékkönyvek) könyveket kíván beszerezni szállítási keretszerződés keretében a Pécsi Tudományegyetem telephelyei részére: Pécs, Szekszárd, Szombathely, Kaposvár, Zalaegerszeg. Becsült mennyiség; 10.040 db/ 24 hónap. Az ellátandó feladat pontos leírását, valamint a műszaki tartalmat a közbeszerzési dokumentáció tartalmazza. (keretösszeg: nettó 38.200.000 ;-HUF/ 24 hónap)
Ajánlatkérő a keretösszeg 70%-ára vállal lehívást. A további részleteket a KD és annak részét képező műszaki leírás tartalmazza.
Többet mutasson
További információk:
“A II.1.6) Részekre vonatkozó információk BT-763 mező kapcsán Ajánlatkérő rögzíti, hogy az alábbiakat rögzíti:
Ajánlatok benyújthatók: valamennyi részre.”
Szerződés típusa: Árubeszerzések
Termékek/szolgáltatások: Könyv, nyomtatott brosúra és prospektus📦
Fő helyszín vagy teljesítési hely:
“A teljesítés helyszínei a KD mellékletét képező telephelylistán feltüntetett intézmények.”
Ország: Magyarország 🇭🇺
Időtartam: 24 (MONTH)
Az alábbi időkeret hónapokban van kifejezve.
További információk a megújításról:
“A szerződés nem meghosszabbítható.” Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): 1.1. Új kiadású könyvek szállítási határideje a megrendelés kézhezvételétől számított legfeljebb 10 munkanap (minimum 1; maximum 10 munkanap)
Minőségi kritérium (súlyozás): 10
Minőségi kritérium (név): 1.2. Antikvár könyvek szállítási határideje a megrendelés kézhezvételétől számított legfeljebb 20 munkanap (minimum 1; maximum 20 munkanap)
Minőségi kritérium (súlyozás): 5
Ár ✅
Ár (súlyozás): 80
5
Annak indoklása, hogy az odaítélési szempontok súlyozását miért nem tüntették fel:
“Ajánlatkérő a számára gazdaságilag legelőnyösebb ajánlatot a Kbt. 76. § (2) bekezdés c) pontja szerint a legjobb ár-érték arányt megjelenítő értékelési...”
Annak indoklása, hogy az odaítélési szempontok súlyozását miért nem tüntették fel
Ajánlatkérő a számára gazdaságilag legelőnyösebb ajánlatot a Kbt. 76. § (2) bekezdés c) pontja szerint a legjobb ár-érték arányt megjelenítő értékelési szempontok alapján választja ki. Adható pontszám:0-10.
AK az 1.1 és 1.2. minőségi értékelési szempont esetében értékelési részszempontok esetében a KH útmutatója (KÉ 2020. évi 60. szám;(2020.03.25.) V. fejezete alapján a Kbt. 77. § (1) bekezdése szerinti legkedvezőbb szint, illetve legkedvezőtlenebb elvárás meghatározása tekintetében készített Miniszterelnökségi útmutatója szerinti értékelési módszerét alkalmazza.
AK a 2.1. ár értékelési szempont esetében az egyenes arányosítás módszerét alkalmazza a a KH. útm. (KÉ2020. évi 60. szám; 2020.03.25.) 1. melléklet 1. ab) pont szerint.
AK a 2.2. ár értékelési szempontok esetében fordított arányosítás módszerét alkalmazza a KH útm. (KÉ2020. évi 60. szám; 2020.03.25.) 1. melléklet 1. aa) pont szerint.
A 2.2. értékelési szempontnál: max. 15 % feletti megajánlás esetén az ajánlat érvénytelen.
2️⃣
Belső azonosító: EKR001990072023/2
Cím: Orvos-és egészségtudományi könyvek beszerzése
A beszerzés leírása:
“Az Ajánlatkérő a magyarországi kiadású, magyarországi kiadóktól és antikváriumoktól közvetlenül beszerezhető, magyar vagy idegennyelvű, orvostudományok,...”
A beszerzés leírása
Az Ajánlatkérő a magyarországi kiadású, magyarországi kiadóktól és antikváriumoktól közvetlenül beszerezhető, magyar vagy idegennyelvű, orvostudományok, egészségtudományok területeihez tartozó, azok tárgyában kiadott, alapvetően szak- és kézikönyveket kíván beszerezni szállítási keretszerződés keretében a Pécsi Tudományegyetem telephelyei részére: Pécs, Szekszárd, Szombathely, Kaposvár, Zalaegerszeg.
Becsült mennyiség; 1.432 db/ 24 hónap. Az ellátandó feladat pontos leírását, valamint a műszaki tartalmat a közbeszerzési dokumentáció tartalmazza. (keretösszeg: nettó 13.550.000 ;-HUF/ 24 hónap)
Ajánlatkérő a keretösszeg 70%-ára vállal lehívást. A további részleteket a KD és annak részét képező műszaki leírás tartalmazza.
Eljárás Az eljárás típusa
Nyílt eljárás ✅
Jogalap: 2014/24/EU irányelv
Adminisztratív információk
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések beérkezésének határideje: 2024-02-12 12:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei: 2024-02-12 14:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei (hely): ekr.gov.hu
Az ajánlatok felbontásának feltételei (Tájékoztatás a felhatalmazott személyekről és a felbontási eljárásról):
“Az ajánlatok felbontása a 424/2017. (XII.19.) Korm. rendelet 15. §-a és a Kbt. 68. § szerint történik.”
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Minimális időtartam, amely alatt az ajánlattevőnek fenn kell tartania az ajánlatot: 30
A közbeszerzési eljárás feltételei
Biztosítéknyújtási kötelezettség áll fenn ✅
A szerződést elnyerő ajánlattevők csoportjának valamilyen jogi formát kell öltenie ✅
Megnyitás dátuma: 2024-02-12 14:00:00 📅
Hely:
“ekr.gov.hu”
További információk:
“Az ajánlatok felbontása a 424/2017. (XII.19.) Korm. rendelet 15. §-a és a Kbt. 68. § szerint történik.”
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Elektronikus számlázás: Kötelező
Elektronikus rendelés lesz használatos ✅
Elektronikus fizetést használnak ✅ Díjazási kritériumok
Súlyozás típusa: Súlyozás (pontok, pontos)
A közbeszerzési eljárás feltételei
A szerződés teljesítési feltételeket tartalmaz ✅
Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk Műszaki és szakmai képességek
A kiválasztási kritériumok listája és rövid leírása:
“Referencia a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 21. § a) pontjának megfelelően: Az ajánlattevőnek az ajánlatában az egységes európai közbeszerzési dokumentum...”
A kiválasztási kritériumok listája és rövid leírása
Referencia a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 21. § a) pontjának megfelelően: Az ajánlattevőnek az ajánlatában az egységes európai közbeszerzési dokumentum benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy nem tartozik a Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdésének, valamint – ha az ajánlatkérő azt előírta – a Kbt. 63. § (1) bekezdésének hatálya alá, és emellett megfelel a Kbt. 65. §-a alapján az ajánlatkérő által meghatározott alkalmassági követelményeknek.
Ajánlatkérő a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 2. § (5) bekezdése alapján jelzi, hogy az alábbi alkalmassági
követelmények (M1.) előzetes igazolására elfogadja az érintett gazdasági szereplő egyszerű nyilatkozatát („alfa” pont). AK a formanyomtatvány IV. részében nem kéri részletes információk megadását. Az ajánlatkérő a Kbt. 69. § (4) –(7) bekezdése alapján hívja fel ajánlattevő(ke)t az igazolások benyújtására.
A Kbt. 69. § (4)-(7) bek. alapján felhívott ajánlattevők az alkalmasságukat az alábbiak szerint kötelesek igazolni:
M1) Az ajánlattevő műszaki, illetve szakmai alkalmassága igazolható a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 21. § a) pontjának megfelelően az ajánlati felhívás feladásától visszafelé számított hat éven (72 hónap) belül megkezdett, három éven (36 hónap) belül befejezett közbeszerzés tárgya szerinti referenciáinak bemutatásával (ismertetésével), megjelölve a szállítás mennyiségét, a teljesítés idejét (kezdő és befejező dátum, év/hónap/nap bontásban), a szerződést kötő másik felet, a szerződés tárgyát (olyan részletességgel, hogy abból az előírt alkalmassági minimumkövetelménynek való megfelelés kétséget kizáróan megállapítható legyen), továbbá nyilatkozni kell arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e. A referenciákat a szerződést kötő másik fél által kiadott vagy aláírt igazolással vagy - amennyiben a szerződést kötő másik fél nem a Kbt. 5. § (1) bekezdés a)- c) és e) pontja szerinti szervezet, illetve nem magyarországi szervezetek esetében nem olyan szervezet, amely a 2014 /24/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv alapján ajánlatkérőnek minősül - az ajánlattevő, illetve az az alkalmasság igazolásában részt vevő más szervezet nyilatkozatával, vagy a szerződést kötő másik fél által adott, előbbiek szerinti tartalmú igazolással is kell igazolni [321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 22. § (1) és (2) bekezdés]. Az alkalmasság igazolására a Kbt. 65.§-ban és a Kbt. 69. § (4)
bekezdésében foglaltak is irányadók.
Alkalmas az ajánlattevő, ha rendelkezik az ajánlati felhívás feladásától visszafelé számított 6 éven belül megkezdett és 3 éven belül befejezett az
1. ajánlati rész vonatkozásában legalább 5000 db közbeszerzés tárgya szerint könyv értékesítéséről szóló szerződésszerű teljesítést igazolóreferenciával,
A Kbt. 65. § (6) bekezdése szerint az előírt alkalmassági követelményeknek a közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek. Azon követelményeknek, amelyek értelemszerűen kizárólag egyenként vonatkoztathatóak a gazdasági szereplőkre, az együttes megfelelés lehetősége értelmében elegendő, ha közülük egy felel meg. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Kbt. 65. § (7) bekezdésében foglaltakra, azaz az előírt alkalmassági követelményeknek az ajánlattevők bármely más szervezet vagy személy kapacitására támaszkodva is megfelelhetnek, a közöttük fennálló kapcsolat jogi jellegétől függetlenül. Ebben az esetben meg kell jelölni az ajánlatban ezt a szervezetet és a felhívás vonatkozó pontjának megjelölésével azon alkalmassági követelményt vagy követelményeket, amelynek igazolása érdekében az ajánlattevő ezen szervezet erőforrására vagy arra is támaszkodik. Csatolni kell az ajánlatban a kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet olyan szerződéses vagy előszerződésben vagy más formában vállalt kötelezettségvállalását tartalmazó okiratot, amely alátámasztja, hogy a szerződés teljesítéséhez szükséges erőforrások rendelkezésre állnak majd a szerződés teljesítésének időtartama alatt.
Többet mutasson Részvételi feltételek
A gazdasági szereplők azon csoportjának jogi formája, amelynek a szerződést oda kell ítélni:
“Ajánlatkérő kifejezetten kizárja projekttársaság létrehozását.”
Kauciók és garanciák:
“Ajánlatkérő ajánlati biztosíték nyújtási kötelezettséget nem ír elő.”
A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre:
“Eladó előleg igénybevételére nem jogosult. Vevő lehetőséget biztosít Vevő részére a Szerződés teljesítése során az adott Megrendelésekhez kapcsolódóan a...”
A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre
Eladó előleg igénybevételére nem jogosult. Vevő lehetőséget biztosít Vevő részére a Szerződés teljesítése során az adott Megrendelésekhez kapcsolódóan a szerződéstervezet 5.1. pontja szerint.
Vevő a vételárat elsősorban 100 %-ban saját forrásból kívánja finanszírozni, azonban jogosult a saját forrást egyéb hazai, illetve uniós támogatásból kiegészíteni, amennyiben a későbbiekben erre lehetősége nyílik.
A Felek rögzítik, hogy amennyiben a finanszírozás a későbbiekben akár részben, akár egészben hazai és/vagy uniós támogatásból valósul meg, úgy a vételár kiegyenlítése során figyelembe veszik a 272/2014. (XI. 5.) Kormányrendeletben és a 256/2021. (V. 18.) Kormányrendeletben foglaltakat, valamint az egyéb vonatkozó jogszabályok rendelkezéseit.
A forrás kiegészülése, illetve módosítása a Kbt. 141. § (4) bek.a) pontja alapján nem keletkeztet a Felekre nézve szerződésmódosítási kötelezettséget, de a Vevő köteles e tényről írásban tájékoztatni az Eladót.
Továbbiak a szerződéstervezben.
Többet mutasson A szerződéssel kapcsolatos feltételek
A szerződés teljesítésének feltételei:
“Amennyiben a Vevő vásárolni kíván a Termékekből, úgy minden alkalommal írásbeli árajánlat („Árajánlat”) benyújtását kéri („Árajánlatkérés”) az Eladótól.
a...”
A szerződés teljesítésének feltételei
Amennyiben a Vevő vásárolni kíván a Termékekből, úgy minden alkalommal írásbeli árajánlat („Árajánlat”) benyújtását kéri („Árajánlatkérés”) az Eladótól.
a Megrendeléseken teljesítési helyként a Pécsi Tudományegyetem bármely telephelye megjelölhető. A telephelyek pontos listáját („Telephelylista”) tartalmazza. A Felek rögzítik, hogy a Telephelylista a jelen szerződés időtartama alatt további címekkel bővülhet.
Eladó köteles az Árajánlatkérés kézhezvételétől számított 7 munkanapon belül írásban nyilatkozni, hogy az Árajánlatkérésben szereplő Termék(ek) beszerezhető(k)-e („Teljesíthetőségről szóló nyilatkozat”)
További részletek a szerződéstervezetben.
Többet mutasson Részvételi feltételek
Kizárási ok: nati-ground
crime-org
corruption
fraud
human-traffic
tax-pay
socsec-pay
finan-laund
bankruptcy
insolvency
cred-arran
liq-admin
susp-act
distorsion
partic-confl
prep-confl
misrepresent
terr-offence
bankr-nat
Kizárási okok leírása:
“A közbeszerzési eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, akivel szemben a Kbt....”
Kizárási okok leírása
A közbeszerzési eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, akivel szemben a Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdése szerinti bármely kizáró ok fennáll, vagy részéről az a közbeszerzési eljárás során következik be. A kizáró okok fenn nem állásáról ajánlattevő és az alkalmasság igazolásában részt vevő gazdasági szereplő a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 2. § szerint az ajánlatkérő által rendelkezésre bocsátott és a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 4. §, illetve 6. §. szerint kitöltött formanyomtatványt köteles az ajánlattal együtt benyújtani (előzetes igazolás), továbbá a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 8. § és 10. § szerinti köteles igazolni a kizáró okok fenn nem állását a Kbt. 69. § (4)-(7) bekezdéseinek alkalmazása esetén. Ajánlatkérő köteles elfogadni a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 7. § szerinti formanyomtatványt is. A kizáró okokra a közbeszerzés megkezdését megelőzően kiállított igazolások is benyújthatóak (felhasználhatóak) mindaddig, ameddig az igazolásokban foglalt tény, illetve adat tartalma valós. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Kbt. 62. § (1) bekezdés i) pontjában és a Kbt. 64. §-ában foglaltakra. Az ajánlatba továbbá csatolni kell ajánlattevő 67. § (4) bekezdés szerinti nyilatkozatát is (nemleges tartalommal is). A kizáró okok tekintetében a fentieken túlmenően a 321/2015. (X. 30.) Korm.
rendelet 1-16. §-ai irányadóak. Folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás esetében az ajánlattevő az ajánlathoz köteles csatolni a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet és az annak érkezéséről a cégbíróság által megküldött igazolást [321/2015. (X.30.). Korm. rendelet 13. §]. Amennyiben változásbejegyzési eljárás nincsen folyamatban, úgy az ajánlattevő erre vonatkozó nyilatkozatát köteles ajánlatához csatolni. Ajánlatkérő hivatkozik a Kbt. 69. § (11a) bekezdésére. Ajánlatkérő alkalmazza az ukrajnai helyzetet destabilizáló orosz intézkedések miatt hozott korlátozó intézkedésekről szóló 833/2014/EU tanácsi rendelet 5k. cikk (1) bekezdés a)-c) pontjában előírt odaítélési tilalmat, amely tekintetében az ajánlattevőnek ajánlatában nyilatkoznia kell.
“Kbt. 62. § (1) Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, részvételre jelentkező, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági...”
Kizárási okok leírása
Kbt. 62. § (1) Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, részvételre jelentkező, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki a) az alábbi bűncselekmények valamelyikét elkövette, és a bűncselekmény elkövetése az elmúlt öt évben jogerős bírósági ítéletben megállapítást nyert, amíg a büntetett előélethez fűződő hátrányok alól nem mentesült: aa) a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény (a továbbiakban: 1978. évi IV. törvény), illetve a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény (a továbbiakban: Btk.) szerinti bűnszervezetben részvétel, ideértve a bűncselekmény bűnszervezetben történő elkövetését
Többet mutasson Többet mutasson (14) “62. § (1) Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, részvételre jelentkező, alvállalkozó, és nem vehet
részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő,...”
Kizárási okok leírása
62. § (1) Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, részvételre jelentkező, alvállalkozó, és nem vehet
részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki a) az alábbi bűncselekmények valamelyikét elkövette, és a
bűncselekmény elkövetése az elmúlt öt évben jogerős bírósági ítéletben megállapítást nyert, amíg a büntetett előélethez fűződő hátrányok alól nem mentesült: ab) az 1978. évi IV. törvény szerinti vesztegetés, befolyással üzérkedés, befolyás vásárlása, vesztegetés nemzetközi kapcsolatokban, befolyás vásárlása nemzetközi kapcsolatokban, hűtlen kezelés, hanyag kezelés, illetve a Btk. XXVII. fejezetében meghatározott korrupciós bűncselekmények, valamint a Btk. szerinti hűtlen kezelés vagy hanyag kezelés
“Kbt. 62. § (1) Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, részvételre jelentkező, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági...”
Kizárási okok leírása
Kbt. 62. § (1) Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, részvételre jelentkező, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki a) az alábbi bűncselekmények valamelyikét elkövette, és a bűncselekmény elkövetése az elmúlt öt évben jogerős bírósági ítéletben megállapítást nyert, amíg a büntetett előélethez fűződő hátrányok alól nem mentesült: ac) az 1978. évi IV. törvény szerinti költségvetési csalás, európai közösségek pénzügyi érdekeinek megsértése, illetve a Btk. szerinti költségvetési csalás
“Kbt. 62. § (1) Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, részvételre jelentkező, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági...”
Kizárási okok leírása
Kbt. 62. § (1) Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, részvételre jelentkező, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki a) az alábbi bűncselekmények valamelyikét elkövette, és a bűncselekmény elkövetése az elmúlt öt évben jogerős bírósági ítéletben megállapítást nyert, amíg a büntetett előélethez fűződő hátrányok alól nem mentesült: af) az 1978. évi IV. törvény, illetve a Btk. szerinti emberkereskedelem és kényszermunka, valamint az emberkereskedelem áldozatainak kizsákmányolása elleni fellépés érdekében szükséges egyes törvények módosításáról szóló 2020. évi V. törvény hatálybalépéséig hatályban volt Btk. szerinti kényszermunka;
“Kbt. 62. § (1) Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, részvételre jelentkező, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában
olyan gazdasági...”
Kizárási okok leírása
Kbt. 62. § (1) Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, részvételre jelentkező, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában
olyan gazdasági szereplő, aki b) egy évnél régebben lejárt adó-, vámfizetési vagy társadalombiztosítási járulékfizetési
kötelezettségének nem tett eleget, kivéve, ha tartozását és az esetleges kamatot és bírságot az ajánlat vagy részvételi jelentkezés
benyújtásának időpontjáig megfizette vagy ezek megfizetésére halasztást kapott;
“62. § (1) Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, részvételre jelentkező, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő,...”
Kizárási okok leírása
62. § (1) Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, részvételre jelentkező, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki b) egy évnél régebben lejárt adó-, vámfizetési vagy társadalombiztosítási járulékfizetési kötelezettségének nem tett eleget, kivéve, ha tartozását és az esetleges kamatot és bírságot az ajánlat vagy részvételi jelentkezés benyújtásának időpontjáig megfizette vagy ezek megfizetésére halasztást kapott;
“Kbt. 62. § (1) Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, részvételre jelentkező, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági...”
Kizárási okok leírása
Kbt. 62. § (1) Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, részvételre jelentkező, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki a) az alábbi bűncselekmények valamelyikét elkövette, és a bűncselekmény elkövetése az elmúlt öt évben jogerős bírósági ítéletben megállapítást nyert, amíg a büntetett előélethez fűződő hátrányok alól nem mentesült: ae) az 1978. évi IV. törvény, illetve a Btk. szerinti pénzmosás, valamint a Btk. szerinti terrorizmus finanszírozása;
“Kbt. 62. § (1) Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, részvételre jelentkező, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági...”
Kizárási okok leírása
Kbt. 62. § (1) Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, részvételre jelentkező, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki c) végelszámolás alatt áll, vonatkozásában csődeljárás elrendeléséről szóló bírósági végzést közzétettek, az ellene indított felszámolási eljárást jogerősen elrendelték, vagy ha a gazdasági szereplő személyes joga szerinti hasonló eljárás van folyamatban, vagy aki személyes joga szerint hasonló helyzetben van;
“Kbt. 62. § (1) Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, részvételre jelentkező, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági...”
Kizárási okok leírása
Kbt. 62. § (1) Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, részvételre jelentkező, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki c) végelszámolás alatt áll, vonatkozásában csődeljárás elrendeléséről szóló bírósági végzést közzétettek, az ellene indított felszámolási eljárást jogerősen elrendelték, vagy ha a gazdasági szereplő személyes joga szerinti hasonló eljárás van folyamatban, vagy aki személyes joga szerint hasonló helyzetben van
“Kbt. 62. § (1) Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, részvételre jelentkező, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági...”
Kizárási okok leírása
Kbt. 62. § (1) Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, részvételre jelentkező, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki d) tevékenységét felfüggesztette vagy akinek tevékenységét felfüggesztették
“Kbt. 62. § (1) Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, részvételre jelentkező, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában
olyan gazdasági...”
Kizárási okok leírása
Kbt. 62. § (1) Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, részvételre jelentkező, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában
olyan gazdasági szereplő, aki o) esetében az ajánlatkérő bizonyítani tudja, hogy az adott közbeszerzési eljárásban a gazdasági
szereplő más gazdasági szereplővel a verseny torzítására irányuló megállapodást kötött;
“Kbt. 62. § (1) Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, részvételre jelentkező, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági...”
Kizárási okok leírása
Kbt. 62. § (1) Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, részvételre jelentkező, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki m) esetében a 25. § szerinti összeférhetetlenségből, illetve a közbeszerzési eljárás előkészítésében való előzetes bevonásból eredő versenytorzulást a gazdasági szereplő kizárásán kívül nem lehet más módon orvosolni
“Kbt. 62. § (1) Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, részvételre jelentkező, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában
olyan gazdasági...”
Kizárási okok leírása
Kbt. 62. § (1) Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, részvételre jelentkező, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában
olyan gazdasági szereplő, aki h) korábbi közbeszerzési vagy koncessziós beszerzési eljárásban hamis adatot szolgáltatott vagy hamis
nyilatkozatot tett, ezért az eljárásból kizárták, és ha) ha a kizárás miatt jogorvoslatra nem került sor, az ajánlatkérő megítélése szerint
a kizárás alapjául szolgáló cselekmény miatt a szerződés teljesítése vonatkozásában a megbízhatósága alapos okkal
megkérdőjelezhető, az érintett közbeszerzési eljárás lezárulásától számított három évig, vagy hb) ha a kizárás tekintetében sor került jogorvoslatra és az ajánlatkérő kizárásról hozott döntését – a hamis adat szolgáltatásának megállapítása mellett – a Közbeszerzési Döntőbizottság véglegessé vált, – a Döntőbizottság határozatának megtámadására irányuló közigazgatási per esetén a bíróság jogerős – három évnél nem régebben meghozott határozata jogszerűnek mondta ki
“Kbt. 62. § (1) Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, részvételre jelentkező, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági...”
Kizárási okok leírása
Kbt. 62. § (1) Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, részvételre jelentkező, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki a) az alábbi bűncselekmények valamelyikét elkövette, és a bűncselekmény elkövetése az elmúlt öt évben jogerős bírósági ítéletben megállapítást nyert, amíg a büntetett előélethez fűződő hátrányok alól nem mentesült: ad) az 1978. évi IV. törvény, illetve a Btk. szerinti terrorcselekmény, valamint ehhez kapcsolódó felbujtás, bűnsegély vagy kísérlet;
“Kbt. 62. § (1) Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, részvételre jelentkező, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági...”
Kizárási okok leírása
Kbt. 62. § (1) Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, részvételre jelentkező, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki c) végelszámolás alatt áll, vonatkozásában csődeljárás elrendeléséről szóló bírósági végzést közzétettek,az ellene indított felszámolási eljárást jogerősen elrendelték, vagy ha a gazdasági szereplő személyes joga szerinti hasonló eljárás van
folyamatban, vagy aki személyes joga szerint hasonló helyzetben van
“Ajánlatkérő a pénzügyi és gazdasági, valamint műszaki, illetve szakmai alkalmasságának feltételeit és igazolását a minősített ajánlattevők jegyzékéhez...”
További információk
Ajánlatkérő a pénzügyi és gazdasági, valamint műszaki, illetve szakmai alkalmasságának feltételeit és igazolását a minősített ajánlattevők jegyzékéhez képest szigorúbban határozza meg.
Az eljárásban faksz: dr. Urbán Anetta 01305, dr. Szabó-Gothard Máté 00952
Ajánlatkérő a Kbt. 75. § (2) bekezdés e) pont előírásait nem alkalmazza.
II.1.6. pont kapcsán Ajánlatkérő rögzíti, hogy ajánlatot valamennyi részre be lehet nyújtani.
További információk részletesen: Közbeszerzési dokumentumok (KD)
Az eljárás során, a Kbt.-ben vagy végrehajtási rendeletében szabályozott írásbeli kommunikáció elektronikus úton, az EKR-ben történik.
Az ajánlatok az EKR rendszerben az ajánlattételi határidő (AT hat.idő) lejártáig nyújthatók be elektronikus úton. Az ajánlatok benyújtásának formai követelményeit a KD tartalmazza.
Az ajánlatban benyújtott dokumentumokkal, nyilatkozatokkal kapcsolatban irányadó a Kbt. 41/A. § és 57. § (1) bek. b) pontja, 69. § (11a) bek.
AK nem teszi lehetővé többváltozatú (alternatív) ajánlat tételét.
Ajánlatkérő nem teszi lehetővé gazdálkodó szervezet (projekttársaság) létrehozását, azt kifejezetten kizárja.
Valamennyi határidő közép-európai (CET) idő szerint értendő.
Az eljárás és az ajánlattétel nyelve a magyar, az eljárás során kommunikáció semmilyen más nyelven nem fogadható el.
Fordítás Kbt. 47. § (2) bek.
AK a hiánypótlásra a Kbt. 71. § szerint lehetőséget biztosít.
Többet mutasson Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Nemzeti nyilvántartási szám: 15329190-2-41
Postacím: Riadó u. 5
Postai irányítószám: 1026
Postai város: Budapest
Régió: Budapest🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: dontobizottsag@kt.hu📧
Telefon: +36 18828592📞
Fax: +36 18828593 📠
URL: https://kozbeszerzes.hu🌏 Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Nemzeti nyilvántartási szám: 15329190-2-41
Postacím: Riadó u. 5
Postai irányítószám: 1026
Postai város: Budapest
Régió: Budapest🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: dontobizottsag@kt.hu📧
Telefon: +36 18828592📞
Fax: +36 18828593 📠
URL: https://kozbeszerzes.hu🌏 Felülvizsgálati eljárás
Pontos információ a felülvizsgálati eljárások határidejéről (határidejeiről):
“Kbt. 148. § szerint.” Információk az elektronikus munkafolyamatokról
Elektronikus számlázást fogadunk el
Elektronikus rendelés lesz használatos
Elektronikus fizetést használnak
Forrás: OJS 2024/S 008-018039 (2024-01-10)
Ajánlati felhívás (2024-02-07) Eljárás Adminisztratív információk
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések beérkezésének határideje: 2024-02-16 12:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei: 2024-02-16 14:00:00 📅
A közbeszerzési eljárás feltételei
Megnyitás dátuma: 2024-02-16 14:00:00 📅
Változások Az eredeti közleményben javítandó szöveg
Szekciószám: Procedure
Új érték
Szöveg:
“A(z) IV.2.2) Ajánlatok vagy részvételi kérelmek benyújtásának határideje, dátum, helyi idő (BT-131,BT-1311) mezőben a következő változás történt:
A...”
Szöveg
A(z) IV.2.2) Ajánlatok vagy részvételi kérelmek benyújtásának határideje, dátum, helyi idő (BT-131,BT-1311) mezőben a következő változás történt:
A következő helyett: Mon Feb 12 12:00:00 CET 2024
Helyesen: Fri Feb 16 12:00:00 CET 2024
Többet mutasson Az eredeti közleményben javítandó szöveg
A közbeszerzési dokumentumokat ebben az időpontban módosították ✅
A közbeszerzési dokumentumok megváltoztatásának dátuma: 2024-01-31 📅
Tétel azonosító száma: LOT-0001
Új érték
Szöveg:
“A(z) IV.2.7) Az ajánlatok felbontásának feltételei, dátum, helyi idő (BT-132) mezőben a következő változás történt:
A következő helyett: Mon Feb 12...”
Szöveg
A(z) IV.2.7) Az ajánlatok felbontásának feltételei, dátum, helyi idő (BT-132) mezőben a következő változás történt:
A következő helyett: Mon Feb 12 14:00:00 CET 2024
Helyesen: Fri Feb 16 14:00:00 CET 2024
Többet mutasson Az eredeti közleményben javítandó szöveg
A közbeszerzési dokumentumokat ebben az időpontban módosították ✅
A közbeszerzési dokumentumok megváltoztatásának dátuma: 2024-01-31 📅
Egyéb kiegészítő információk
“A beérkezett kiegészítő tájékoztatás kérések alapján Ajánlatkérő a közbeszerzési dokumentáció egy részét (szerződéstervezet) a Kbt. 56. §...”
Egyéb kiegészítő információk
A beérkezett kiegészítő tájékoztatás kérések alapján Ajánlatkérő a közbeszerzési dokumentáció egy részét (szerződéstervezet) a Kbt. 56. § figyelembevételével módosította. A Kbt. 56. § (4) szerint ha a tájékoztatást az ajánlatkérő nem tudja a (2) bekezdés szerinti határidőben megadni, vagy a kiegészítő tájékoztatással egyidejűleg a közbeszerzési dokumentumokat módosítja, az 52. § (4) és (5) bekezdése szerint kell eljárni. Kbt. 52. § (4) szerint Az ajánlatkérő köteles meghosszabbítani az ajánlattételi vagy részvételi határidőt, b) ha a közbeszerzési dokumentumokat módosítja.
Többet mutasson
A változtatás fő oka: Frissített információ
Information about modifications
Az előző hirdetmény módosítandó változata: 018039-2024
Forrás: OJS 2024/S 028-083632 (2024-02-07)
Ajánlati felhívás (2024-02-14) Eljárás Adminisztratív információk
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések beérkezésének határideje: 2024-02-26 12:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei: 2024-02-26 14:00:00 📅
A közbeszerzési eljárás feltételei
Megnyitás dátuma: 2024-02-26 14:00:00 📅
Változások Az eredeti közleményben javítandó szöveg
Szekciószám: Procedure
Új érték
Szöveg:
“A(z) IV.2.2) Ajánlatok vagy részvételi kérelmek benyújtásának határideje, dátum, helyi idő (BT-131,BT-1311) mezőben a következő változás történt:
A...”
Szöveg
A(z) IV.2.2) Ajánlatok vagy részvételi kérelmek benyújtásának határideje, dátum, helyi idő (BT-131,BT-1311) mezőben a következő változás történt:
A következő helyett: Fri Feb 16 12:00:00 CET 2024
Helyesen: Mon Feb 26 12:00:00 CET 2024
Többet mutasson Az eredeti közleményben javítandó szöveg
Tétel azonosító száma: LOT-0001
Új érték
Szöveg:
“A(z) IV.2.7) Az ajánlatok felbontásának feltételei, dátum, helyi idő (BT-132) mezőben a következő változás történt:
A következő helyett: Fri Feb 16...”
Szöveg
A(z) IV.2.7) Az ajánlatok felbontásának feltételei, dátum, helyi idő (BT-132) mezőben a következő változás történt:
A következő helyett: Fri Feb 16 14:00:00 CET 2024
Helyesen: Mon Feb 26 14:00:00 CET 2024
“Ajánlattételi határidő hosszabbítás: A Kbt. 56. § (4) bekezdése szerint „Az ajánlatkérő köteles meghosszabbítani az ajánlattételi vagy részvételi...”
Egyéb kiegészítő információk
Ajánlattételi határidő hosszabbítás: A Kbt. 56. § (4) bekezdése szerint „Az ajánlatkérő köteles meghosszabbítani az ajánlattételi vagy részvételi határidőt,
a) a kiegészítő tájékoztatást, annak ellenére, hogy azt a gazdasági szereplő az 56. §-ban meghatározottak szerint időben kérte, nem tudja az előírt határidőben [56. § (2) bekezdés] teljesíteni,”
A módosítás megfelel a Kbt. 55. § (6) bekezdésében foglaltaknak, tekintettel arra, hogy az eredetileg meghatározott feltételekhez képest kizárólag az ajánlattételi határidő módosul.
Többet mutasson
A változtatás fő oka: Frissített információ
Information about modifications
Az előző hirdetmény módosítandó változata: 083632-2024
Forrás: OJS 2024/S 034-099073 (2024-02-14)
Ajánlati felhívás (2024-02-22) Eljárás Adminisztratív információk
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések beérkezésének határideje: 2024-03-06 14:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei: 2024-03-06 16:00:00 📅
A közbeszerzési eljárás feltételei
Megnyitás dátuma: 2024-03-06 16:00:00 📅
Változások Az eredeti közleményben javítandó szöveg
Szekciószám: Procedure
Új érték
Szöveg:
“A(z) IV.2.2) Ajánlatok vagy részvételi kérelmek benyújtásának határideje, dátum, helyi idő (BT-131,BT-1311) mezőben a következő változás történt:
A...”
Szöveg
A(z) IV.2.2) Ajánlatok vagy részvételi kérelmek benyújtásának határideje, dátum, helyi idő (BT-131,BT-1311) mezőben a következő változás történt:
A következő helyett: Mon Feb 26 12:00:00 CET 2024
Helyesen: Wed Mar 06 14:00:00 CET 2024
Többet mutasson Az eredeti közleményben javítandó szöveg
A közbeszerzési dokumentumokat ebben az időpontban módosították ✅
A közbeszerzési dokumentumok megváltoztatásának dátuma: 2024-02-16 📅
Tétel azonosító száma: LOT-0001
Új érték
Szöveg:
“A(z) IV.2.7) Az ajánlatok felbontásának feltételei, dátum, helyi idő (BT-132) mezőben a következő változás történt:
A következő helyett: Mon Feb 26...”
Szöveg
A(z) IV.2.7) Az ajánlatok felbontásának feltételei, dátum, helyi idő (BT-132) mezőben a következő változás történt:
A következő helyett: Mon Feb 26 14:00:00 CET 2024
Helyesen: Wed Mar 06 16:00:00 CET 2024
Többet mutasson Az eredeti közleményben javítandó szöveg
A közbeszerzési dokumentumokat ebben az időpontban módosították ✅
A közbeszerzési dokumentumok megváltoztatásának dátuma: 2024-02-16 📅
Egyéb kiegészítő információk
“A beérkezett kiegészítő tájékoztatás kérések alapján Ajánlatkérő a közbeszerzési dokumentáció egy részét (szerződéstervezet) a Kbt. 56. §...”
Egyéb kiegészítő információk
A beérkezett kiegészítő tájékoztatás kérések alapján Ajánlatkérő a közbeszerzési dokumentáció egy részét (szerződéstervezet) a Kbt. 56. § figyelembevételével módosította. A Kbt. 56. § (4) szerint ha a tájékoztatást az ajánlatkérő nem tudja a (2) bekezdés szerinti határidőben megadni, vagy a kiegészítő tájékoztatással egyidejűleg a közbeszerzési dokumentumokat módosítja, az 52. § (4) és (5) bekezdése szerint kell eljárni. Kbt. 52. § (4) szerint Az ajánlatkérő köteles meghosszabbítani az ajánlattételi vagy részvételi határidőt, b) ha a közbeszerzési dokumentumokat módosítja.
Többet mutasson
A változtatás fő oka: Frissített információ
Information about modifications
Az előző hirdetmény módosítandó változata: 099073-2024
Forrás: OJS 2024/S 039-113370 (2024-02-22)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2024-05-17) Objektum A közbeszerzés hatálya
Becsült érték héa nélkül: 51 750 000 HUF 💰
A beszerzés teljes értéke (HÉA nélkül): 51 750 000 HUF 💰
Leírás
Becsült érték héa nélkül: 38 200 000 HUF 💰
13 550 000 HUF 💰
Eljárás Az eljárás típusa
Az eljárás legfontosabb jellemzői:
“Ajánlatkérő a számára gazdaságilag legelőnyösebb ajánlatot a Kbt. 76. § (2) bekezdés c) pontja szerint a legjobb ár-érték arányt megjelenítő értékelési...”
Az eljárás legfontosabb jellemzői
Ajánlatkérő a számára gazdaságilag legelőnyösebb ajánlatot a Kbt. 76. § (2) bekezdés c) pontja szerint a legjobb ár-érték arányt megjelenítő értékelési szempontok alapján választja ki. Adható pontszám:0-10.
AK az 1.1 és 1.2. minőségi értékelési szempont esetében értékelési részszempontok esetében a KH útmutatója (KÉ 2020. évi 60. szám;(2020.03.25.) V. fejezete alapján a Kbt. 77. § (1) bekezdése szerinti legkedvezőbb szint, illetve legkedvezőtlenebb elvárás meghatározása tekintetében készített Miniszterelnökségi útmutatója szerinti értékelési módszerét alkalmazza.
AK a 2.1. ár értékelési szempont esetében az egyenes arányosítás módszerét alkalmazza a a KH. útm. (KÉ2020. évi 60. szám; 2020.03.25.) 1. melléklet 1. ab) pont szerint.
AK a 2.2. ár értékelési szempontok esetében fordított arányosítás módszerét alkalmazza a KH útm. (KÉ2020. évi 60. szám; 2020.03.25.) 1. melléklet 1. aa) pont szerint.
A 2.2. értékelési szempontnál: max. 15 % feletti megajánlás esetén az ajánlat érvénytelen.
1️⃣
A szerződés/tétel odaítélése ✅ Procedures for review
A panaszosok száma: 0
Tétel azonosító száma: LOT-0001
Szerződés száma: PTE 55923-1
A szerződés megkötésének időpontja: 2024-04-30 📅
Cím: Adásvételi keretszerződés
A szerződés címe: https://ekr.gov.hu/ekr-szerzodestar/hu/szerzodesLista?eljarasAzon=EKR001990072023🌏 Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 1
Az elektronikus úton beérkezett pályázatok száma: 1
A kkv-k által benyújtott pályázatok száma: 0
A nem uniós tagállamokból származó ajánlattevőktől beérkezett ajánlatok száma: 0
A más uniós tagállamokból származó ajánlattevőktől beérkezett ajánlatok száma: 0
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 38 200 000 HUF 💰
Helyezés a nyertesek listáján: 1
Ajánlat azonosítója: EKR001990072023/5382
Az ajánlattevő fél vezetője ✅
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0001
A vállalkozó neve és címe
Név: Líra Könyv Zrt.
Nemzeti nyilvántartási szám: 10853665242
Postacím: Dankó Utca 4-8.
Postai irányítószám: 1086
Postai város: Budapest
Régió: Budapest🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: kovacs.adrien@lira.hu📧
Telefon: +36 305353243📞
Fax: +36 12101488 📠
URL: https://www.lira.hu🌏
A tulajdonos állampolgársága: Magyarország 🇭🇺
A gazdasági szereplő mérete: Nagyvállalkozás
2️⃣
Tétel azonosító száma: LOT-0002
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 13 550 000 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR001990072023/5374
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0002
Kiegészítő információk További információk
“Egyedüli Ajánlattevő aki egyben a nyertes ajánlattevő mind a két ajánlati részben:
Neve: Líra Könyv Zrt.
Székhelye:1086 Budapest, Dankó u. 4-9.
Adószáma:...”
További információk
Egyedüli Ajánlattevő aki egyben a nyertes ajánlattevő mind a két ajánlati részben:
Neve: Líra Könyv Zrt.
Székhelye:1086 Budapest, Dankó u. 4-9.
Adószáma: 10853665-2-42.