A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem megfogalmazta az elkövetkezendő évek digitális transzformációs stratégiáját, mely a Kuratóriumnak bemutatásra került 2021. decemberében. Ezen stratégia kiemelt helyen kezeli a kapcsolatot a hallgatókkal és új digitális kommunikációs csatornák kiépítését célozza meg. A kiírásban szereplő tervezett mobilapplikáció célja, hogy az Egyetem és annak hallgatói között a mai trendeknek megfelelően az okostelefon legyen a kommunikáció fő eszköze. A lehetőségek szerint a hallgatók a fejlesztendő applikáción keresztül intézhessék a tanuláshoz, szociális életükhöz és a mindennapokhoz köthető tevékenységeket. Az applikáció tervezett egyidejű felhasználói létszáma max. 10.000 fő. Modern csillagpontos integrációra képes, mikrószolgáltatások alapú megoldás, mely platform független mobilalkalmazással szolgálja ki a hallgatók mindennapi igényeit az egyetemi életben. Az alkalmazásnak tudnia kell horizontálisan automatikusan skálázódnia; mind földi (on-premise) mind felhős vagy hibrid üzemeltetésre is alkalmasnak kell lennie, de mindenképpen felhő-natívan (Cloudnative). A kifejlesztendő szoftvernek teljes mértékben alkalmasnak kell lennie a myMATE alkalmazás jelenleg éles verziójával, kompatibilis módon integrálódnia kell ahhoz (azzal összeépül), vagy a myMATE alkalmazás jelenleg éles verziójának összes funkcióját is magában kell foglalnia. A MATE rendelkezik az alkalmazás továbbfejlesztéséhez szükséges jogokkal, így a fejlesztés megvalósulhat a myMATE alkalmazás jelenleg éles verziójának továbbfejlesztésével is. Ajánlatkérő külön kérés esetén a myMATE alkalmazás jelenlegi éles verziójához időben korlátozott felhasználói hozzáférést biztosít. A myMATE alkalmazás jelenlegi éles verziójának forráskódját a MATE a nyertes ajánlattevő rendelkezésére bocsátja a szerződéskötés után. A beszerezni kívánt szolgáltatás részletes leírását a Műszaki leírás tartalmazza. A közbeszerzési eljárásokban az alkalmasság és a kizáró okok igazolásának, valamint a közbeszerzési műszaki leírás meghatározásának módjáró szóló 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdésében foglaltak figyelembe vételével a jelen eljárást megindító felhívásban, vagy a közbeszerzési dokumentumokban meghatározott gyártmányú, eredetű, típusú termékre való hivatkozás kizárólag a közbeszerzés tárgyának egyértelmű és közérthető meghatározása, a megnevezés megadása pedig csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt, és a megnevezés mellett a „vagy azzal egyenértékű” kifejezést is érteni kell. Az egyenértékűséget ajánlattevőnek a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (6) bekezdésben foglaltak figyelembevételével kell alátámasztania, megfelelő eszközök lehetnek különösen a Kbt. 60. §-ban említett bizonyítási eszközök.
Határidő
Az ajánlatok beérkezésének határideje 2024-05-30.
A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2024-04-25.
Szállítók
A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:
Ajánlati felhívás (2024-04-25) Objektum A közbeszerzés hatálya
Cím: myMate v2 mobil applikáció továbbfejlesztése
Hivatkozási szám: EKR002117122023
Rövid leírás:
“A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem megfogalmazta az elkövetkezendő évek digitális transzformációs stratégiáját, mely a Kuratóriumnak bemutatásra...”
Rövid leírás
A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem megfogalmazta az elkövetkezendő évek digitális transzformációs stratégiáját, mely a Kuratóriumnak bemutatásra került 2021. decemberében. Ezen stratégia kiemelt helyen kezeli a kapcsolatot a hallgatókkal és új digitális kommunikációs csatornák kiépítését célozza meg. A kiírásban szereplő tervezett mobilapplikáció célja, hogy az Egyetem és annak hallgatói között a mai trendeknek megfelelően az okostelefon legyen a kommunikáció fő eszköze. A lehetőségek szerint a hallgatók a fejlesztendő applikáción keresztül intézhessék a tanuláshoz, szociális életükhöz és a mindennapokhoz köthető tevékenységeket. Az applikáció tervezett egyidejű felhasználói létszáma max. 10.000 fő.
Modern csillagpontos integrációra képes, mikrószolgáltatások alapú megoldás, mely platform független mobilalkalmazással szolgálja ki a hallgatók mindennapi igényeit az egyetemi életben. Az alkalmazásnak tudnia kell horizontálisan automatikusan skálázódnia; mind földi (on-premise) mind felhős vagy hibrid üzemeltetésre is alkalmasnak kell lennie, de mindenképpen felhő-natívan (Cloudnative).
A kifejlesztendő szoftvernek teljes mértékben alkalmasnak kell lennie a myMATE alkalmazás jelenleg éles verziójával, kompatibilis módon integrálódnia kell ahhoz (azzal összeépül), vagy a myMATE alkalmazás jelenleg éles verziójának összes funkcióját is magában kell foglalnia. A MATE rendelkezik az alkalmazás továbbfejlesztéséhez szükséges jogokkal, így a fejlesztés megvalósulhat a myMATE alkalmazás jelenleg éles verziójának továbbfejlesztésével is.
Ajánlatkérő külön kérés esetén a myMATE alkalmazás jelenlegi éles verziójához időben korlátozott felhasználói hozzáférést biztosít. A myMATE alkalmazás jelenlegi éles verziójának forráskódját a MATE a nyertes ajánlattevő rendelkezésére bocsátja a szerződéskötés után.
A beszerezni kívánt szolgáltatás részletes leírását a Műszaki leírás tartalmazza.
A közbeszerzési eljárásokban az alkalmasság és a kizáró okok igazolásának, valamint a közbeszerzési műszaki leírás meghatározásának módjáró szóló 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdésében foglaltak figyelembe vételével a jelen eljárást megindító felhívásban, vagy a közbeszerzési dokumentumokban meghatározott gyártmányú, eredetű, típusú termékre való hivatkozás kizárólag a közbeszerzés tárgyának egyértelmű és közérthető meghatározása, a megnevezés megadása pedig csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt, és a megnevezés mellett a „vagy azzal egyenértékű” kifejezést is érteni kell.
Az egyenértékűséget ajánlattevőnek a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (6) bekezdésben foglaltak figyelembevételével kell alátámasztania, megfelelő eszközök lehetnek különösen a Kbt. 60. §-ban említett bizonyítási eszközök.
Többet mutasson
Szerződés típusa: Szolgáltatások
Termékek/szolgáltatások: IT-szolgáltatások: tanácsadás, szoftverfejlesztés, internet és támogatás📦 Információk a tételekről
Az ajánlatok legfeljebb a következő tételekre nyújthatók be: 1
Leírás
Belső azonosító: EKR002117122023/1
Ebben a közbeszerzésben kis- és középvállalkozások (kkv-k) is részt vehetnek ✅
A beszerzés leírása:
“A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem megfogalmazta az elkövetkezendő évek digitális transzformációs stratégiáját, mely a Kuratóriumnak bemutatásra...”
A beszerzés leírása
A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem megfogalmazta az elkövetkezendő évek digitális transzformációs stratégiáját, mely a Kuratóriumnak bemutatásra került 2021. decemberében. Ezen stratégia kiemelt helyen kezeli a kapcsolatot a hallgatókkal és új digitális kommunikációs csatornák kiépítését célozza meg. A kiírásban szereplő tervezett mobilapplikáció célja, hogy az Egyetem és annak hallgatói között a mai trendeknek megfelelően az okostelefon legyen a kommunikáció fő eszköze. A lehetőségek szerint a hallgatók a fejlesztendő applikáción keresztül intézhessék a tanuláshoz, szociális életükhöz és a mindennapokhoz köthető tevékenységeket. Az applikáció tervezett egyidejű felhasználói létszáma max. 10.000 fő.
Modern csillagpontos integrációra képes, mikrószolgáltatások alapú megoldás, mely platform független mobilalkalmazással szolgálja ki a hallgatók mindennapi igényeit az egyetemi életben. Az alkalmazásnak tudnia kell horizontálisan automatikusan skálázódnia; mind földi (on-premise) mind felhős vagy hibrid üzemeltetésre is alkalmasnak kell lennie, de mindenképpen felhő-natívan (Cloudnative).
A kifejlesztendő szoftvernek teljes mértékben alkalmasnak kell lennie a myMATE alkalmazás jelenleg éles verziójával, kompatibilis módon integrálódnia kell ahhoz (azzal összeépül), vagy a myMATE alkalmazás jelenleg éles verziójának összes funkcióját is magában kell foglalnia. A MATE rendelkezik az alkalmazás továbbfejlesztéséhez szükséges jogokkal, így a fejlesztés megvalósulhat a myMATE alkalmazás jelenleg éles verziójának továbbfejlesztésével is.
Ajánlatkérő külön kérés esetén a myMATE alkalmazás jelenlegi éles verziójához időben korlátozott felhasználói hozzáférést biztosít. A myMATE alkalmazás jelenlegi éles verziójának forráskódját a MATE a nyertes ajánlattevő rendelkezésére bocsátja a szerződéskötés után.
A beszerezni kívánt szolgáltatás részletes leírását a Műszaki leírás tartalmazza.
A közbeszerzési eljárásokban az alkalmasság és a kizáró okok igazolásának, valamint a közbeszerzési műszaki leírás meghatározásának módjáró szóló 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdésében foglaltak figyelembe vételével a jelen eljárást megindító felhívásban, vagy a közbeszerzési dokumentumokban meghatározott gyártmányú, eredetű, típusú termékre való hivatkozás kizárólag a közbeszerzés tárgyának egyértelmű és közérthető meghatározása, a megnevezés megadása pedig csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt, és a megnevezés mellett a „vagy azzal egyenértékű” kifejezést is érteni kell.
Az egyenértékűséget ajánlattevőnek a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (6) bekezdésben foglaltak figyelembevételével kell alátámasztania, megfelelő eszközök lehetnek különösen a Kbt. 60. §-ban említett bizonyítási eszközök.
Többet mutasson
Szerződés típusa: Szolgáltatások
Termékek/szolgáltatások: Szoftverprogramozási és tanácsadási szolgáltatások📦
További termékek/szolgáltatások: IT-szolgáltatások: tanácsadás, szoftverfejlesztés, internet és támogatás📦 Szoftvercsomag-programozási szolgáltatások📦
Postacím: Páter Károly
utca
1.
Irányítószám: 2100
Város: Gödöllő
Ország: Magyarország 🇭🇺
A teljesítés helye: Pest🏙️
Időtartam: 12 (MONTH)
Az alábbi időkeret hónapokban van kifejezve.
Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): Az M.2.a. pont tekintetében bemutatott szakember alkalmassági követelmény megszerzéséhez szükséges szakmai tapasztalaton felüli többlettapasztalata (0-24 hónap)
Minőségi kritérium (súlyozás): 5
Minőségi kritérium (név): Az M.2.b. pont tekintetében bemutatott szakember alkalmassági követelmény megszerzéséhez szükséges szakmai tapasztalaton felüli többlettapasztalata (0-24 hónap)
Az M.2.c. pont tekintetében bemutatott első szakember alkalmassági követelmény megszerzéséhez szükséges szakmai tapasztalaton felüli többlettapasztalata (0-24 hónap)
Az M.2.c. pont tekintetében bemutatott második szakember alkalmassági követelmény megszerzéséhez szükséges szakmai tapasztalaton felüli többlettapasztalata (0-24 hónap)
Az M.2. a.-c. pontokban meghatározott, alkalmassági követelményeknek megfelelő többlet szakember(ek) száma (0-5 fő)
Minőségi kritérium (súlyozás): 20
Ár ✅
Ár (súlyozás): 60
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0001
Eljárás Az eljárás típusa
Nyílt eljárás ✅
Jogalap: 2014/24/EU irányelv
Adminisztratív információk
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések beérkezésének határideje: 2024-05-30 12:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei: 2024-05-30 14:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei (hely): Az elektronikusan benyújtott ajánlatok felbontását az EKR végzi úgy, hogy a bontás időpontjában az ajánlatok az ajánlatkérő számára hozzáférhetővé válnak.
Információk a jogosultakról és a bontási eljárásról: Az ajánlatnak az ajánlattételi határidő lejártának időpontjáig kell elektronikusan beérkeznie. A beérkezés időpontjáról az EKR visszaigazolást küld. Az ajánlatokat tartalmazó iratok felbontását az EKR az ajánlattételi határidő lejártát követően, kettő órával később kezdi meg.
Az elektronikusan benyújtott ajánlat esetében a Kbt. 68. § (4) - (5) bekezdése szerinti adatokat az EKR a bontás időpontjától kezdve azonnal elektronikusan - azzal a tartalommal, ahogyan azok az ajánlatban szerepelnek - az ajánlattevők részére elérhetővé teszi.
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Minimális időtartam, amely alatt az ajánlattevőnek fenn kell tartania az ajánlatot: 1
A közbeszerzési eljárás feltételei
A szerződést elnyerő ajánlattevők csoportjának valamilyen jogi formát kell öltenie ✅
Meg kell adni a szerződés teljesítésére kinevezett személyzet tagjainak nevét és szakmai képesítését
Megnyitás dátuma: 2024-05-30 14:00:00 📅
Hely:
“Az elektronikusan benyújtott ajánlatok felbontását az EKR végzi úgy, hogy a bontás időpontjában az ajánlatok az ajánlatkérő számára hozzáférhetővé...”
Hely
Az elektronikusan benyújtott ajánlatok felbontását az EKR végzi úgy, hogy a bontás időpontjában az ajánlatok az ajánlatkérő számára hozzáférhetővé válnak.
Információk a jogosultakról és a bontási eljárásról: Az ajánlatnak az ajánlattételi határidő lejártának időpontjáig kell elektronikusan beérkeznie. A beérkezés időpontjáról az EKR visszaigazolást küld. Az ajánlatokat tartalmazó iratok felbontását az EKR az ajánlattételi határidő lejártát követően, kettő órával később kezdi meg.
Az elektronikusan benyújtott ajánlat esetében a Kbt. 68. § (4) - (5) bekezdése szerinti adatokat az EKR a bontás időpontjától kezdve azonnal elektronikusan - azzal a tartalommal, ahogyan azok az ajánlatban szerepelnek - az ajánlattevők részére elérhetővé teszi.
Többet mutasson
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Elektronikus számlázás: Kötelező
Elektronikus fizetést használnak ✅ Díjazási kritériumok
Súlyozás típusa: Súlyozás (pontok, pontos)
A közbeszerzési eljárás feltételei
A szerződés teljesítési feltételeket tartalmaz ✅
Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk Gazdasági és pénzügyi helyzet
A kiválasztási kritériumok listája és rövid leírása:
“P1.: P1. Ajánlattevő 321/2015. (X. 30.) Kr. 1. § (1) bekezdése alapján ajánlattevőnek az ESPD benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy megfelel az...”
A kiválasztási kritériumok listája és rövid leírása
P1.: P1. Ajánlattevő 321/2015. (X. 30.) Kr. 1. § (1) bekezdése alapján ajánlattevőnek az ESPD benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy megfelel az alkalmassági követelményeknek. Ajánlatkérő e körben elfogadja az érintett gazdasági szereplő egyszerű nyilatkozatát, azaz az ESPD IV. Rész „α (alfa) „Az összes kiválasztási szempont általános jelzése” szakaszát kell kitölteni, a további részeket nem. Ajánlattevő a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 19. § (1) bekezdés c) pontjára tekintettel a Kbt. 69. § (4)-(7) bekezdéseinek alkalmazása esetén köteles benyújtani az ajánlati felhívás feladását megelőző három mérlegfordulónappal lezárt üzleti évben a közbeszerzési tárgya szerinti (informatikai fejlesztésből származó) – az általános forgalmi adó nélkül számított –árbevételéről szóló cégszerű nyilatkozatát, attól függően, hogy az ajánlattevő mikor jött létre, illetve mikor kezdte meg tevékenységét, amennyiben ezek az adatok rendelkezésre állnak.
Ajánlattevő ezen irat(ok) tekintetében - adott esetben - alkalmazhatja a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 19. § (3) és (7) bekezdésében foglaltakat.
Azokban az esetekben, amelyekben a 321/2015. (X. 30.) Korm. r. 28. §-ban és 36. §-ban meghatározott minősített ajánlattevők hivatalos jegyzéke - figyelemmel a 30. §-ban és a 39. §-ban foglaltakra - bizonyítja, hogy a gazdasági szereplő megfelel az adott alkalmassági követelménynek, a minősített ajánlattevők elektronikusan elérhető hivatalos jegyzékén való szereplés tényét, illetve az Európai Unió egy másik tagállamában letelepedett gazdasági szereplő által benyújtott, a letelepedési helye szerinti, az elismert ajánlattevők hivatalos listáját vezető szervezettől származó jegyzék szerinti igazolást is köteles az ajánlatkérő elfogadni az (1) bekezdésben foglalt egyéb igazolási módok helyett.
Az előírt alkalmassági követelményeknek a közös ajánlattevők vagy közös részvételre jelentkezők együttesen is megfelelhetnek. Azon követelményeknek, amelyek értelemszerűen kizárólag egyenként vonatkoztathatóak a gazdasági szereplőkre, az együttes megfelelés lehetősége értelmében elegendő, ha közülük egy felel meg.
Az előírt alkalmassági követelményeknek az ajánlattevők bármely más szervezet vagy személy kapacitására támaszkodva is megfelelhetnek a Kbt. 65. § (7) bekezdése szerint. Ebben az esetben meg kell jelölni az ajánlatban ezt a szervezetet és az eljárást megindító felhívás vonatkozó pontjának megjelölésével azon alkalmassági követelményt vagy követelményeket, amelynek igazolása érdekében az ajánlattevő ezen szervezet erőforrására vagy arra is támaszkodik.
A Kbt. 65. § (8) bekezdése alapján az a szervezet, amelynek adatait az ajánlattevő a gazdasági és pénzügyi alkalmassági igazolásához felhasználja, a Ptk. 6:149. § szerint kezesként felel az ajánlatkérőt az ajánlattevő teljesítésének elmaradásával vagy hibás teljesítésével összefüggésben ért kárt megtérítéséért.
A Kbt. 69. § (11a) alapján nem kérhető a gazdasági szereplőtől olyan igazolás benyújtása, amelyet ugyanazon ajánlatkérő részére a gazdasági szereplő korábbi közbeszerzési vagy koncessziós beszerzési eljárásban az EKR-ben elektronikus úton már benyújtott. Ebben az esetben az ajánlatkérő (4) vagy (6)-(8) bekezdés szerinti felhívására a gazdasági szereplő nyilatkozik arról, hogy mely korábbi eljárásban benyújtott igazolást kéri figyelembe venni a bírálat során. Az ajánlatkérő attól függetlenül vizsgálja meg, hogy a korábban benyújtott igazolás megfelel-e az adott közbeszerzési eljárásban benyújtandó igazolásra irányadó tartalmi követelményeknek, hogy a korábbi igazolás adott esetben megjelöli, hogy azt mely közbeszerzési eljárásban való felhasználás céljára állították ki.
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
P.1. Alkalmatlan az ajánlattevő a szerződés teljesítésére, ha nem rendelkezik az ajánlati felhívás feladását megelőző három mérlegfordulónappal lezárt üzleti évben a közbeszerzés tárgya tekintetében (informatikai fejlesztésből származó) összesen legalább 170.000.000 Ft összegű - általános forgalmi adó nélkül számított - árbevétellel.
Az előírt műszaki, szakmai alkalmassági követelményeknek a Kbt. 65. § (6) bekezdés alapján közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek.
“M1.: M1. Ajánlattevő 321/2015. (X. 30.) Kr. 1. § (1) bekezdése alapján ajánlattevőnek az ESPD benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy megfelel az...”
A kiválasztási kritériumok listája és rövid leírása
M1.: M1. Ajánlattevő 321/2015. (X. 30.) Kr. 1. § (1) bekezdése alapján ajánlattevőnek az ESPD benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy megfelel az alkalmassági követelményeknek. Ajánlatkérő e körben elfogadja az érintett gazdasági szereplő egyszerű nyilatkozatát, azaz az ESPD IV. Rész „α (alfa) „Az összes kiválasztási szempont általános jelzése” szakaszát kell kitölteni, a további részeket nem. A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21. § (3) bekezdés a) pontjára tekintettel a Kbt. 69. § (4)-(7) bekezdéseinek alkalmazása esetén köteles benyújtani az eljárást megindító felhívás feladását megelőző három évben befejezett, de legfeljebb hat éven belül megkezdett legjelentősebb szolgáltatásainak ismertetését legalább az alábbi tartalommal:
- Szerződésszerű teljesítés kezdő és befejezési időpontját (év/hó/nap szerinti bontásban);
- Szerződést kötő másik fél megnevezését (név, székhely, referenciát igazoló személy megnevezése, elérhetősége);
- Szolgáltatás tárgyát, mennyiségét (az elvégzett munka rövid ismertetését oly módon, hogy abból az alk. köv-nek való megfelelés egyértelműen megállapítható legyen);
- továbbá nyilatkozni kell arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e.
A referenciá(k)ból az előírt alkalmassági követelmény(ek)nek való megfelelésnek egyértelműen ki kell derülnie.
Az igazolást a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 22. §-ban előírt módon igazolva szükséges teljesíteni.
Ajánlattevő ezen irat(ok) tekintetében – adott esetben – alkalmazhatja a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 24. § (1) bekezdésében foglaltakat.
Közös AT teljesítés esetén, a referenciából egyértelműen ki kell derülnie, az AT által végzett munká(k)nak (saját teljesítésnek), figyelemmel arra, hogy AK a bírálat során kizárólag AT által elvégzett munkákat veszi figyelembe az alk. követelményeknek való megfelelés vizsgálata során. A teljesítés oszthatatlansága esetén- a Kr. 22.§ (5) bek. szerinti adatok megadása szükséges.
Amennyiben egy szervezet referenciaként olyan korábbi tevékenységet kíván bemutatni, amelyet projekttársaság tagjaként teljesített, abban az esetben a Kbt. 140.§ (9) bek. szerint kell igazolnia az alk. feltételnek való megfelelést. Ha AT az eljárásban a jogelődjének referenciáival kívánja alk-át igazolni, csatolja ajánlatához az átalakulásra, jogutódlásának, valamint a tevékenység folytatásának igazolására vonatkozó okiratokat is.
Az előírt alkalmassági követelményeknek az ajánlattevők bármely más szervezet vagy személy kapacitására támaszkodva is megfelelhetnek a Kbt. 65. § (7) bekezdése szerint. Ebben az esetben meg kell jelölni az ajánlatban ezt a szervezetet és az eljárást megindító felhívás vonatkozó pontjának megjelölésével azon alkalmassági követelményt vagy követelményeket, amelynek igazolása érdekében az ajánlattevő ezen szervezet erőforrására vagy arra is támaszkodik.
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
M1. Alkalmatlan az ajánlattevő a szerződés teljesítésére, ha az eljárást megindító felhívás feladását megelőző három évben befejezett, de legfeljebb hat éven belül megkezdett szolgáltatások tekintetében nem rendelkezik legalább egy, egyidejűleg min. 7500 felhasználót kiszolgálni képes mobil alkalmazás fejlesztésére vonatkozó referenciával.
“M.2.: M.2. Ajánlattevő 321/2015. (X. 30.) Kr. 1. § (1) bekezdése alapján ajánlattevőnek az ESPD benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy megfelel az...”
A kiválasztási kritériumok listája és rövid leírása
M.2.: M.2. Ajánlattevő 321/2015. (X. 30.) Kr. 1. § (1) bekezdése alapján ajánlattevőnek az ESPD benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy megfelel az alkalmassági követelményeknek. Ajánlatkérő e körben elfogadja az érintett gazdasági szereplő egyszerű nyilatkozatát, azaz az ESPD IV. Rész „α (alfa) „Az összes kiválasztási szempont általános jelzése” szakaszát kell kitölteni, a további részeket nem. Az ajánlatkérő Kbt. 69. § (4), (6) bekezdése szerinti felhívására a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21. § (3) bekezdésének b) pontja alapján ajánlattevőnek be kell nyújtania be kell nyújtania nyilatkozatát azon szakemberekről, akiket be kíván vonni a teljesítésbe. A nyilatkozatnak tartalmazni kell az alábbiakat:
- a szakember neve,
- annak a pozíciónak [M.2. a.-c.] a megjelölése, amely pozícióba a szakembert bevonni kívánja,
- nyilatkozat arról, hogy a szakembert nyertessége esetén a szerződés teljesítésébe bevonja.
Csatolni kell továbbá a szakember által aláírt önéletrajzot az alábbi tartalommal:
- a szakember neve, címe,
- az iskolai végzettség, képzettség megnevezése (oly módon, hogy megállapítható legyen az alkalmassági feltételben előírt iskolai végzettség vagy képzettség)
- végzettséget igazoló dokumentum(ok) másolatát.
- a szakember munkáltatójának, foglalkoztatójának a megjelölése, a szakember ott betöltött pozíciójának pontos megnevezése, annak érdekében, hogy a szakember közbeszerzési eljárásba történő bevonásának módja (ajánlattevő szakembere vagy alvállalkozó szervezet szakembere vagy a szakember maga alvállalkozó) megállapítható legyen, az adott munkáltatónál és az adott pozícióban a szakember által ellátott feladat, tevékenység bemutatása (úgy, hogy az alkalmassági követelményben előírt szakmai tapasztalat megállapítható legyen) és annak feltüntetése, hogy mettől (év, hónap) meddig (év, hónap) töltötte be az adott pozíciót, annak érdekében, hogy a szakember szakmai tapasztalata megállapítható legyen,
- a szakember nyilatkozata arról, hogy az ajánlattevő nyertessége esetén rendelkezésre áll, közreműködik a teljesítésben, az ajánlatban szereplő pozícióban, és nincs más olyan kötelezettsége a teljesítés időszakában, amely a szerződés teljesítésében való munkavégzését bármilyen szempontból akadályozná.
Ajánlatkérő az előírt képzettséggel vagy végzettséggel egyenértékű képzettséget vagy végzettséget is elfogad.
Ajánlattevő ezen irat(ok) tekintetében – adott esetben – alkalmazhatja a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 24. § (1) bekezdésében foglaltakat.
Az előírt műszaki, szakmai alkalmassági követelményeknek a Kbt. 65. § (6) bekezdés alapján közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek.
Az előírt alkalmassági követelményeknek az ajánlattevők bármely más szervezet vagy személy kapacitására támaszkodva is megfelelhetnek a Kbt. 65. § (7) bekezdése szerint. Ebben az esetben meg kell jelölni az ajánlatban ezt a szervezetet és az eljárást megindító felhívás vonatkozó pontjának megjelölésével azon alkalmassági követelményt vagy követelményeket, amelynek igazolása érdekében az ajánlattevő ezen szervezet erőforrására vagy arra is támaszkodik.
A Kbt. 69. § (11a) alapján nem kérhető a gazdasági szereplőtől olyan igazolás benyújtása, amelyet ugyanazon ajánlatkérő részére a gazdasági szereplő korábbi közbeszerzési vagy koncessziós beszerzési eljárásban az EKR-ben elektronikus úton már benyújtott. Ebben az esetben az ajánlatkérő (4) vagy (6)-(8) bekezdés szerinti felhívására a gazdasági szereplő nyilatkozik arról, hogy mely korábbi eljárásban benyújtott igazolást kéri figyelembe venni a bírálat során. Az ajánlatkérő attól függetlenül vizsgálja meg, hogy a korábban benyújtott igazolás megfelel-e az adott közbeszerzési eljárásban benyújtandó igazolásra irányadó tartalmi követelményeknek, hogy a korábbi igazolás adott esetben megjelöli, hogy azt mely közbeszerzési eljárásban való felhasználás céljára állították ki.
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
M2. Alkalmatlan az ajánlattevő a szerződés teljesítésére, amennyiben nem rendelkezik:
a. legalább 1 fő szakemberrel, aki rendelkezik legalább 3 év mobil alkalmazás fejlesztésben vezető fejlesztőként szerzett szakmai tapasztalattal és egyetemi MSc fokozatú mérnökinformatikai vagy programtervező informatikai vagy ezekkel egyenértékű végzettséggel;
b. legalább 1 fő szakemberrel, aki rendelkezik legalább 3 év mobil alkalmazás fejlesztésben szerzett szakmai tapasztalattal és egyetemi BSc / MSc fokozatú mérnökinformatikai vagy programtervező informatikai vagy ezekkel egyenértékű végzettséggel;
c. legalább 2 fő szakemberrel, akik rendelkeznek legalább 3 év szoftverfejlesztésben szerzett szakmai tapasztalattal és egyetemi BSc / MSc fokozatú mérnökinformatikai vagy programtervező informatikai vagy ezekkel egyenértékű végzettséggel.
A fejlesztés összetettsége, illetve a szükségszerűen párhuzamosan folyó fejlesztésekre tekintettel a szakemberek között az átfedés nem megengedett.
Többet mutasson Részvételi feltételek
A gazdasági szereplők azon csoportjának jogi formája, amelynek a szerződést oda kell ítélni:
“Karakterkorlát miatt a BT-77 folytatása:
- végszámla: az ellenérték 20 %-a IV. mérföldkő teljesitését követően, (IV. mérföldkő: oktatói profilok és...”
A gazdasági szereplők azon csoportjának jogi formája, amelynek a szerződést oda kell ítélni
Karakterkorlát miatt a BT-77 folytatása:
- végszámla: az ellenérték 20 %-a IV. mérföldkő teljesitését követően, (IV. mérföldkő: oktatói profilok és elérhetőségek funkció fejlesztése, telepítése User Acceptance Testing (UAT) környezetbe, tesztelés, élesítés)
A teljesítés igazolása a Kbt. 135. § (1) bekezdés szerint történik. A szerződés ellenértéke az igazolt (rész)teljesítést követően a nyertes ajánlattevő által a hatályos jogszabályoknak megfelelően kiállított (rész)számla kézhezvételét követő 30 napon belül átutalással kerül kiegyenlítésre, a Ptk. 6:130. § (1)-(2) bekezdése figyelembevétele mellett. A fizetésre vonatkozó részletszabályokat a szerződéstervezet tartalmazza. A pénzügyi teljesítéssel összefüggő egyéb körülményekre a Kbt. 135. §-ban foglaltak az irányadók. Az elszámolás és kifizetés pénzneme: HUF.
A Kbt. 27./A §-ában foglaltak alapján az ajánlatkérő köteles fogadni és feldolgozni az olyan elektronikus számlákat, amelyek megfelelnek az EN 16931-1:2017 számú európai szabványnak és az Európai Bizottság által e szabványhoz az Európai Unió Hivatalos Lapjában közzétett szintaxislistának.
Többet mutasson
A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre:
“Ajánlatkérő előleget nem fizet. A vételár a Kbt. 135. § (5) bekezdése megfizetése részletekben történik.
Ajánlattevő az ütemterv mérföldkövei szerinti...”
A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre
Ajánlatkérő előleget nem fizet. A vételár a Kbt. 135. § (5) bekezdése megfizetése részletekben történik.
Ajánlattevő az ütemterv mérföldkövei szerinti részteljesítések tekintetében jogosult részszámla benyújtására, azaz összesen 3 részszámla és 1 végszámla biztosított.
A vételár megfizetése az alábbi részletekben történik:
- 1. részlet: az ellenérték 40%-a ,az I. mérföldkő teljesitését követően (I. mérföldkő: tájolás, több hírfolyam, több campus kezelése funkciók fejlesztése, telepítése User Acceptance Testing (UAT) környezetbe)
- 2. részlet: az ellenérték 20 %-a a II. mérföldkő teljesitését követően, (II. mérföldkő: információs kezdőlap 1 fejlesztése telepítése User Acceptance Testing (UAT) környezetbe)
- 3. részlet: az ellenérték 20 %-a a III. mérföldkő teljesitését követően, (III. mérföldkő: Információs kezdőlap 2, Felhasználói profil, Hallgatói értékelés funkciók fejlesztése, telepítése User Acceptance Testing (UAT) környezetbe)
Karakterkorlát miatt folyt. a BT-761-ben.
Többet mutasson A szerződéssel kapcsolatos feltételek
A szerződés teljesítésének feltételei:
“Ajánlatkérő az alábbi szerződést biztosító mellékkötelezettségeket köti ki nyertes ajánlattevővel:
Késedelmes teljesítés esetén a kötbér mértéke az...”
A szerződés teljesítésének feltételei
Ajánlatkérő az alábbi szerződést biztosító mellékkötelezettségeket köti ki nyertes ajánlattevővel:
Késedelmes teljesítés esetén a kötbér mértéke az eredménytelenül eltelt teljesítési határidőt követő minden késedelmesen eltelt nap után a nettó vállalkozói díj nettó értékének 0,5%-a, de maximum 10%-a.
Hibás teljesítés esetén, az Ajánlatkérő ugyanolyan értékű kötbért követelhet, mint a szolgáltatás késedelme esetén arra az időre, mely a hiba bejelentésétől a kifogástalan minőségben történő szállításig eltelik.
Meghiúsulási kötbér mértéke a nettó vállalkozói díj 20%-a.
Ajánlattevőnek legalább 36 (harminchat) hónap jótállást kell vállalnia.
Többet mutasson Részvételi feltételek
Kizárási ok: crime-org
corruption
fraud
terr-offence
finan-laund
human-traffic
tax-pay
socsec-pay
bankruptcy
insolvency
cred-arran
bankr-nat
liq-admin
susp-act
distorsion
partic-confl
prep-confl
misrepresent
nati-ground
Kizárási okok leírása:
“A közbeszerzési eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, akivel szemben a Kbt....”
Kizárási okok leírása
A közbeszerzési eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, akivel szemben a Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdés szerinti bármely kizáró ok fennáll, vagy részéről az a közbeszerzési eljárás során következik be.
Az AT-nek ajánlatában 321/2015. (X.30.) Korm.rend. 1. § (1) bek. megfelelően, az egységes európai közbeszerzési dokumentum (ESPD) benyújtásával (űrlap) kell előzetesen igazolnia, hogy nem tartozik a kizáró okok hatálya alá. A közös AT-k mindegyikére vonatkozóan külön ESPD-t kell benyújtani. Ajánlatkérő által a Kbt.69. § (4)-(6) bekezdése alapján a kizáró okokra vonatkozó igazolások benyújtására felhívott ajánlattevőnek a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet III. Fejezetében foglaltaknak megfelelően kell igazolnia, hogy nem tartozik az eljárásban előírt kizáró okok hatálya alá. A kizáró okok fenn nem állásának igazolására a Kr. 1. § (2)-(5) bek., továbbá a Kr. 8. §, 10. §, 12-16. §-ok is megfelelően alkalmazandóak. A 321/2015. (X.30.) Korm.rend. 1. § (4) bek. alapján a III. Fejezetben említett igazolási módok az V. Fejezetnek megfelelően kiválthatók, ha az érintett gazdasági szereplő minősített AT-i jegyzéken való szerepléssel bizonyítja, hogy megfelel az eljárásban előírt követelményeknek. A 321/2015. (X.30.) Korm. rend. 1. § (5) bek. alapján, nem Mo.-on letelepedett gazdasági szereplő esetén az AK az igazolások hitelességét a VI. Fejezetnek megfelelően ellenőrzi.
Az igazolások nem kérhetők, ha az AK a Kbt. 69. § (11) bekezdésében foglaltaknak megfelelően közvetlenül hozzáfér az érintett rendelkezésekben nem említett, a kizáró okok hiányát igazoló adatbázisokhoz, és a gazdasági szereplő ezek elérhetőségét az ESPD-ben megjelölte.
Amennyiben az AT az előírt alkalmassági követelményeknek más szervezet kapacitására támaszkodva felel meg, az ajánlatban a kizáró okok fenn nem állásáról be kell nyújtani a 321/2015 (X.30.) Korm.rendelet 15. § (2) bekezdése alapján a kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet részéről az ESPD-t.
Az AT az alkalmasság igazolásában részt vevő alvállalkozó vagy más szervezet vonatkozásában csak az ESPD-t köteles benyújtani a Kbt. 62. §-ában foglalt kizáró okok hiányának igazolása érdekében. Az alkalmasság igazolásában részt vevő alvállalkozó tekintetében az ESPD benyújtásával az AT eleget tesz a Kbt. 67. § (4) bek. szerinti nyilatkozati kötelezettségének. Azon alvállalkozók tekintetében, amelyek nem vesznek részt alkalmasság igazolásában az AT a Kbt. 67. § (4) bek. szerinti nyilatkozatot nyújt be.
A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1. § (7) bekezdése alapján a kizáró okokra és az alkalmassági követelményekre vonatkozóan a közbeszerzés megkezdését megelőzően kiállított igazolások is benyújthatóak (felhasználhatóak) mindaddig, ameddig az igazolásokban foglalt tény, illetve adat tartalma valós. Az AK – ellenkező bizonyításig – az adat valóságtartalmát az ajánlattevő erre vonatkozó külön nyilatkozata nélkül vélelmezi.
Az AK a Kbt. 74. § (1) bekezdése alapján kizárja az eljárásból azt az ajánlattevőt, alvállalkozót vagy az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezetet, aki az előírt kizáró okok hatálya alá tartozik, vagy aki részéről az előírt kizáró ok az eljárás során következett.
AK felhívja az AT figyelmét, hogy a Kbt. 69. § (11a) bekezdése alapján a kizáró okok fenn nem állása igazolásának körében nem kérhető a gazdasági szereplőtől olyan igazolás benyújtása, amelyet ugyanazon ajánlatkérő részére a gazdasági szereplő korábbi közbeszerzési eljárásban az EKR-ben elektronikus úton már benyújtott. Ebben az esetben a gazdasági szereplő nyilatkozik arról, hogy mely korábbi eljárásban benyújtott igazolást kéri figyelembe venni a bírálat során. Az AK attól függetlenül vizsgálja meg, hogy a korábban benyújtott igazolás megfelel-e az adott közbeszerzési eljárásban benyújtandó igazolásra irányadó tartalmi követelményeknek, hogy a korábbi igazolás adott esetben megjelöli, hogy azt mely közbeszerzési eljárásban való felhasználás céljára állították ki
Fentieken túl AK felhívja Ajánlattevők figyelmét a Kbt. 64.§ (1)-(2) bekezdésében foglalt öntisztázás lehetőségére is.
Továbbá AK felhívja a figyelmet a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 1. § (9) bekezdésben foglaltakra is.
“0. Részekre történő ajánlattétel nem biztosítható, tekintettel arra, hogy a beszerzés tárgyát képező szolgáltatás egy összefüggő, funkcionális és műszaki...”
További információk
0. Részekre történő ajánlattétel nem biztosítható, tekintettel arra, hogy a beszerzés tárgyát képező szolgáltatás egy összefüggő, funkcionális és műszaki szempontból egy egységet képező informatikai rendszerhez kapcsolódik. A feladathoz kapcsolódó egyes munka és feladatrészek összefüggő, folyamatos munkafolyamatként kezelendőek, így a részajánlattétel lehetősége nem áll fenn.
1. AK alkalmazza a Kbt. 75.§ (2) bek. e) pontban foglaltakat.
2. AK az ajánlatokat a Kbt. 76. § (2) bek. c) pontja szerinti legjobb ár-érték arány alapján értékeli. Az ajánlatok értékelési részszempontok szerinti tartalmi elemeinek értékelése során adható pontszám alsó és felső határa: 0-10 pont. Az ajánlatok értékelésének módszere: 1-5. Minőségi értékelési részszempontok: egyenes arányosítás; 6. Ár részszempont (Nettó ajánlati ár (Nettó Ft)): fordított arányosítás. Az ajánlatok értékelésének módszerei részletesen a közbeszerzési dokumentumokban kerülnek ismertetésre.
3. Ajánlatkérő a Kbt. 54. § (1) bekezdése alapján az eljárásban való részvételt ajánlati biztosíték adásához köti. Ajánlati biztosíték mértéke: 2.000.000 HUF (kettőmillió forint). A Kbt. 54. § (2) bek. alapján AT választása szerint teljesíthető az AK fizetési számlájára történő befizetésével, pénzügyi intézmény vagy biztosító által vállalt garancia vagy készfizető kezesség biztosításával, vagy biztosítási szerződés alapján kiállított - készfizető kezességvállalást tartalmazó - kötelezvénnyel. Ajánlati biztosíték befizetésének igazolását AT-k ajánlatukban kötelesek benyújtani. Ajánlatkérő fizetési számlaszáma: 11784009-22234780-00000000
2. Több gazdasági szereplő közösen is tehet ajánlatot (közös ajánlattevők), közülük az ajánlattételi határidő lejárata után valamely gazdasági szereplő kiválása esetén a fennmaradó gazdasági szereplők akkor vehetnek részt az eljárás további részében, ha továbbra is megfelelnek az eljárásban előírt valamennyi alkalmassági feltételnek és a változás nem jár a verseny tisztaságának sérelmével. Az ajánlatnak tartalmaznia kell a valamennyi közös ajánlattevő által aláírt Együttműködési Megállapodást. A tartalmi előírásait a dokumentáció tartalmazza.
3. AK az eljárás eredményéről az összegezés EKR rendszeren keresztül történő megküldésével tájékoztatja az ajánlattevőket a Kbt. 79. §-a szerint.
4. Az ajánlathoz csatolni kell az ajánlattevő Kbt. 66. § (2) bekezdése szerint nyilatkozatát. A nyilatkozatot az EKR rendszerben rendelkezésre álló űrlap kitöltésével kell megtenni.
5. Az ajánlathoz csatolni kell az ajánlattevő Kbt. 66. § (6) bekezdés a)-b) pontjai szerinti nyilatkozatát (nemleges tartalmú válasz esetén is csatolandó a nyilatkozat).
6. Az ajánlatnak tartalmazni kell a Kbt. 66. § (5) bekezdés szerinti felolvasólapot, melyben ajánlattevő feltünteti a Kbt. 68. § (4) bekezdés szerinti információkat. A nyilatkozatot az EKR rendszerben rendelkezésre álló űrlap kitöltésével kell megtenni.
7. A felhívás IV.2.6) pontjában az ajánlati kötöttség minimális időtartamára vonatkozó 1 hónap alatt AK a Kbt. 81. § (11) bekezdésével összhangban 30 napot ért. A Kbt. 131. § (5) bekezdése szerint az írásbeli összegezésnek az ajánlattevők részére történt megküldése napjától a nyertes ajánlattevő és - amennyiben második legkedvezőbb ajánlatot tevő ajánlattevő megjelölésre kerül, úgy - a második legkedvezőbb ajánlatot tevő ajánlattevő ajánlati kötöttsége további 30 nappal meghosszabbodik. A szerződés megkötésére ezen időszakon belül, de az írásbeli összegezés megküldése napját követő 10. napot követően kerül sor.
8. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy a Kbt. 76. § (6) bek. d) pontja értelmében az ajánlatban bemutatott szakemberek tekintetében az értékelés körében bemutatott szakmai tapasztalat és az alkalmasság körében bemutatott időszakok közötti átfedés nem megengedett.
9. A jelen felhívásban nem szabályozott kérdések esetében a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. tv. valamint a 321/2015. (X. 30.) Korm. rend. előírásai az irányadók.
10. Az ajánlati felhívásban meghatározott határidők tekintetében a közép-európai pontos idő (CET) az irányadó.
11. AT a Kbt. 44. § (1) bekezdés szerint az ajánlatában elkülönített módon elhelyezett, üzleti titok (2018. évi LIV. törvény 1. §) nyilvánosságra hozatalát megtilthatja.
12. Nem magyar nyelven benyújtott iratok ajánlattevői fordítása csatolandó az ajánlathoz.
13. A P.1., M.1.-M.2. pontok szerinti alk. feltételek és ezek ig. módja a minősített ajánlattevők hivatalos jegyzékébe történő felvétel feltételét képező minősítési szempontokhoz képest szigorúbb.
14. Ajánlatkérő felhívja az Ajánlattevők figyelmét, hogy alkalmazza a Kbt. 81. § (4) és (5) bekezdésében foglaltakat.
15. Ajánlatkérő bármely az ajánlatban szereplő, HUF-tól eltérő devizában megadott adatokat - annak szükségessége esetén - a Magyar Nemzeti Banknak, az ajánlat napján érvényes hivatalos deviza középárfolyamai alapján számítja át magyar forintra (HUF).
16. Ajánlatkérő a Kbt. 35. § (9) bekezdés szerinti gazdálkodó szervezet alapítását (projekttársaság létrehozását) nem írja elő és nem teszi lehetővé.
17. Felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó: dr. Halász Anita, lajstromszám: 00710
Többet mutasson Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Nemzeti nyilvántartási szám: 15329190-2-41
Postacím: Riadó u. 5
Postai irányítószám: 1026
Postai város: Budapest
Régió: Budapest🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: dontobizottsag@kt.hu📧
Telefon: +36 18828592📞
Fax: +36 18828593 📠
URL: https://kozbeszerzes.hu🌏 Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Nemzeti nyilvántartási szám: 15329190-2-41
Postacím: Riadó u. 5
Postai irányítószám: 1026
Postai város: Budapest
Régió: Budapest🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: dontobizottsag@kt.hu📧
Telefon: +36 18828592📞
Fax: +36 18828593 📠
URL: https://kozbeszerzes.hu🌏 Felülvizsgálati eljárás
Pontos információ a felülvizsgálati eljárások határidejéről (határidejeiről):
“A Kbt. 148. §-ában rögzítetteknek megfelelően.” Információk az elektronikus munkafolyamatokról
Elektronikus számlázást fogadunk el
Elektronikus fizetést használnak
Forrás: OJS 2024/S 084-253982 (2024-04-25)
Ajánlati felhívás (2024-05-29) Eljárás Adminisztratív információk
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések beérkezésének határideje: 2024-06-06 12:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei: 2024-06-06 14:00:00 📅
A közbeszerzési eljárás feltételei
Megnyitás dátuma: 2024-06-06 14:00:00 📅
Változások Az eredeti közleményben javítandó szöveg
Szekciószám: Procedure
Új érték
Szöveg:
“A(z) IV.2.2) Ajánlatok vagy részvételi kérelmek benyújtásának határideje, dátum, helyi idő (BT-131,BT-1311) mezőben a következő változás történt:
A...”
Szöveg
A(z) IV.2.2) Ajánlatok vagy részvételi kérelmek benyújtásának határideje, dátum, helyi idő (BT-131,BT-1311) mezőben a következő változás történt:
A következő helyett: Thu May 30 12:00:00 CEST 2024
Helyesen: Thu Jun 06 12:00:00 CEST 2024
Többet mutasson Az eredeti közleményben javítandó szöveg
A közbeszerzési dokumentumokat ebben az időpontban módosították ✅
A közbeszerzési dokumentumok megváltoztatásának dátuma: 2024-05-29 📅
Tétel azonosító száma: LOT-0001
Új érték
Szöveg:
“A(z) IV.2.7) Az ajánlatok felbontásának feltételei, dátum, helyi idő (BT-132) mezőben a következő változás történt:
A következő helyett: Thu May 30...”
Szöveg
A(z) IV.2.7) Az ajánlatok felbontásának feltételei, dátum, helyi idő (BT-132) mezőben a következő változás történt:
A következő helyett: Thu May 30 14:00:00 CEST 2024
Helyesen: Thu Jun 06 14:00:00 CEST 2024
Többet mutasson Az eredeti közleményben javítandó szöveg
A közbeszerzési dokumentumokat ebben az időpontban módosították ✅
A közbeszerzési dokumentumok megváltoztatásának dátuma: 2024-05-29 📅
Egyéb kiegészítő információk
A változtatás fő oka: Frissített információ
Information about modifications
Az előző hirdetmény módosítandó változata: 253982-2024
Forrás: OJS 2024/S 104-319735 (2024-05-29)
Ajánlati felhívás (2024-06-06) Eljárás Adminisztratív információk
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések beérkezésének határideje: 2024-06-18 12:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei: 2024-06-18 14:00:00 📅
A közbeszerzési eljárás feltételei
Megnyitás dátuma: 2024-06-18 14:00:00 📅
Változások Az eredeti közleményben javítandó szöveg
Szekciószám: Procedure
Új érték
Szöveg:
“A(z) IV.2.2) Ajánlatok vagy részvételi kérelmek benyújtásának határideje, dátum, helyi idő (BT-131,BT-1311) mezőben a következő változás történt:
A...”
Szöveg
A(z) IV.2.2) Ajánlatok vagy részvételi kérelmek benyújtásának határideje, dátum, helyi idő (BT-131,BT-1311) mezőben a következő változás történt:
A következő helyett: Thu Jun 06 12:00:00 CEST 2024
Helyesen: Tue Jun 18 12:00:00 CEST 2024
Többet mutasson Az eredeti közleményben javítandó szöveg
Tétel azonosító száma: LOT-0001
Új érték
Szöveg:
“A(z) IV.2.7) Az ajánlatok felbontásának feltételei, dátum, helyi idő (BT-132) mezőben a következő változás történt:
A következő helyett: Thu Jun 06...”
Szöveg
A(z) IV.2.7) Az ajánlatok felbontásának feltételei, dátum, helyi idő (BT-132) mezőben a következő változás történt:
A következő helyett: Thu Jun 06 14:00:00 CEST 2024
Helyesen: Tue Jun 18 14:00:00 CEST 2024
“A Kbt. 56. § (2) bekezdése szerinti határidőn túl beérkezett kiegészítő tájékoztatásra tekintettel, Ajánlatkérő az ajánlattételi határidő meghosszabbítása...”
Egyéb kiegészítő információk
A Kbt. 56. § (2) bekezdése szerinti határidőn túl beérkezett kiegészítő tájékoztatásra tekintettel, Ajánlatkérő az ajánlattételi határidő meghosszabbítása mellett döntött.
Többet mutasson
A változtatás fő oka: Frissített információ
Information about modifications
Az előző hirdetmény módosítandó változata: 319735-2024
Forrás: OJS 2024/S 110-338592 (2024-06-06)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2025-10-13) Objektum A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
“A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem megfogalmazta az elkövetkezendő évek digitális transzformációs stratégiáját, mely a Kuratóriumnak bemutatásra...”
Rövid leírás
A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem megfogalmazta az elkövetkezendő évek digitális transzformációs stratégiáját, mely a Kuratóriumnak bemutatásra került 2021. decemberében. Ezen stratégia kiemelt helyen kezeli a kapcsolatot a hallgatókkal és új digitális kommunikációs csatornák kiépítését célozza meg. A kiírásban szereplő tervezett mobilapplikáció célja, hogy az Egyetem és annak hallgatói között a mai trendeknek megfelelően az okostelefon legyen a kommunikáció fő eszköze. A lehetőségek szerint a hallgatók a fejlesztendő applikáción keresztül intézhessék a tanuláshoz, szociális életükhöz és a mindennapokhoz köthető tevékenységeket. Az applikáció tervezett egyidejű felhasználói létszáma max. 10.000 fő. Modern csillagpontos integrációra képes, mikrószolgáltatások alapú megoldás, mely platform független mobilalkalmazással szolgálja ki a hallgatók mindennapi igényeit az egyetemi életben. Az alkalmazásnak tudnia kell horizontálisan automatikusan skálázódnia; mind földi (on-premise) mind felhős vagy hibrid üzemeltetésre is alkalmasnak kell lennie, de mindenképpen felhő-natívan (Cloudnative). A kifejlesztendő szoftvernek teljes mértékben alkalmasnak kell lennie a myMATE alkalmazás jelenleg éles verziójával, kompatibilis módon integrálódnia kell ahhoz (azzal összeépül), vagy a myMATE alkalmazás jelenleg éles verziójának összes funkcióját is magában kell foglalnia. A MATE rendelkezik az alkalmazás továbbfejlesztéséhez szükséges jogokkal, így a fejlesztés megvalósulhat a myMATE alkalmazás jelenleg éles verziójának továbbfejlesztésével is. Ajánlatkérő külön kérés esetén a myMATE alkalmazás jelenlegi éles verziójához időben korlátozott felhasználói hozzáférést biztosít. A myMATE alkalmazás jelenlegi éles verziójának forráskódját a MATE a nyertes ajánlattevő rendelkezésére bocsátja a szerződéskötés után. A beszerezni kívánt szolgáltatás részletes leírását a Műszaki leírás tartalmazza. A közbeszerzési eljárásokban az alkalmasság és a kizáró okok igazolásának, valamint a közbeszerzési műszaki leírás meghatározásának módjáró szóló 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdésében foglaltak figyelembe vételével a jelen eljárást megindító felhívásban, vagy a közbeszerzési dokumentumokban meghatározott gyártmányú, eredetű, típusú termékre való hivatkozás kizárólag a közbeszerzés tárgyának egyértelmű és közérthető meghatározása, a megnevezés megadása pedig csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt, és a megnevezés mellett a „vagy azzal egyenértékű” kifejezést is érteni kell. Az egyenértékűséget ajánlattevőnek a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (6) bekezdésben foglaltak figyelembevételével kell alátámasztania, megfelelő eszközök lehetnek különösen a Kbt. 60. §-ban említett bizonyítási eszközök.
Többet mutasson
Becsült érték héa nélkül: 230 107 143 HUF 💰
A beszerzés teljes értéke (HÉA nélkül): 29 845 200 HUF 💰

Fő helyszín vagy teljesítési hely:
“A beszerzés mennyisége: Az applikáció tervezett egyidejű felhasználói létszáma max. 10.000 fő.”
A szerződés odaítélése
A szerződés/tétel odaítélése ✅ Procedures for review
A panaszosok száma: 0
Tétel azonosító száma: LOT-0001
Szerződés száma: 1
A szerződés megkötésének időpontja: 2024-09-05 📅
Cím: Vállalkozási szerződés
A szerződés címe: https://ekr.gov.hu/ekr-szerzodestar/hu/szerzodesLista?eljarasAzon=EKR002117122023🌏 Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 7
Az elektronikus úton beérkezett pályázatok száma: 7
A kkv-k által benyújtott pályázatok száma: 6
A nem uniós tagállamokból származó ajánlattevőktől beérkezett ajánlatok száma: 0
A más uniós tagállamokból származó ajánlattevőktől beérkezett ajánlatok száma: 0
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 59 500 000 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR002117122023/1350
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0001
A vállalkozó neve és címe
Név: Zengo Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 13748742206
Postacím: Szent István Tér 10.
Postai irányítószám: 6721
Postai város: Szeged
Régió: Csongrád🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: kozbeszerzes@zengo.eu📧
Telefon: +36 304062000📞
Ajánlatkérő hatóság Név és címek
Postacím: Páter Károly Utca 1.
Kapcsolattartó pont: Dr. Sarkadi Anita
Kiegészítő információk További információk
“0. Részekre történő ajánlattétel nem biztosítható, tekintettel arra, hogy a beszerzés tárgyát képező szolgáltatás egy összefüggő, funkcionális és műszaki...”
További információk
0. Részekre történő ajánlattétel nem biztosítható, tekintettel arra, hogy a beszerzés tárgyát képező szolgáltatás egy összefüggő, funkcionális és műszaki szempontból egy egységet képező informatikai rendszerhez kapcsolódik. A feladathoz kapcsolódó egyes munka és feladatrészek összefüggő, folyamatos munkafolyamatként kezelendőek, így a részajánlattétel lehetősége nem áll fenn. 1. AK alkalmazza a Kbt. 75.§ (2) bek. e) pontban foglaltakat. 2. AK az ajánlatokat a Kbt. 76. § (2) bek. c) pontja szerinti legjobb ár-érték arány alapján értékeli. Az ajánlatok értékelési részszempontok szerinti tartalmi elemeinek értékelése során adható pontszám alsó és felső határa: 0-10 pont. Az ajánlatok értékelésének módszere: 1-5. Minőségi értékelési részszempontok: egyenes arányosítás; 6. Ár részszempont (Nettó ajánlati ár (Nettó Ft)): fordított arányosítás. Az ajánlatok értékelésének módszerei részletesen a közbeszerzési dokumentumokban kerülnek ismertetésre. 3. Ajánlatkérő a Kbt. 54. § (1) bekezdése alapján az eljárásban való részvételt ajánlati biztosíték adásához köti. Ajánlati biztosíték mértéke: 2.000.000 HUF (kettőmillió forint). A Kbt. 54. § (2) bek. alapján AT választása szerint teljesíthető az AK fizetési számlájára történő befizetésével, pénzügyi intézmény vagy biztosító által vállalt garancia vagy készfizető kezesség biztosításával, vagy biztosítási szerződés alapján kiállított - készfizető kezességvállalást tartalmazó - kötelezvénnyel. Ajánlati biztosíték befizetésének igazolását AT-k ajánlatukban kötelesek benyújtani. Ajánlatkérő fizetési számlaszáma: 11784009-22234780-00000000 2. Több gazdasági szereplő közösen is tehet ajánlatot (közös ajánlattevők), közülük az ajánlattételi határidő lejárata után valamely gazdasági szereplő kiválása esetén a fennmaradó gazdasági szereplők akkor vehetnek részt az eljárás további részében, ha továbbra is megfelelnek az eljárásban előírt valamennyi alkalmassági feltételnek és a változás nem jár a verseny tisztaságának sérelmével. Az ajánlatnak tartalmaznia kell a valamennyi közös ajánlattevő által aláírt Együttműködési Megállapodást. A tartalmi előírásait a dokumentáció tartalmazza. 3. AK az eljárás eredményéről az összegezés EKR rendszeren keresztül történő megküldésével tájékoztatja az ajánlattevőket a Kbt. 79. §-a szerint. 4. Az ajánlathoz csatolni kell az ajánlattevő Kbt. 66. § (2) bekezdése szerint nyilatkozatát. A nyilatkozatot az EKR rendszerben rendelkezésre álló űrlap kitöltésével kell megtenni. 5. Az ajánlathoz csatolni kell az ajánlattevő Kbt. 66. § (6) bekezdés a)-b) pontjai szerinti nyilatkozatát (nemleges tartalmú válasz esetén is csatolandó a nyilatkozat). 6. Az ajánlatnak tartalmazni kell a Kbt. 66. § (5) bekezdés szerinti felolvasólapot, melyben ajánlattevő feltünteti a Kbt. 68. § (4) bekezdés szerinti információkat. A nyilatkozatot az EKR rendszerben rendelkezésre álló űrlap kitöltésével kell megtenni. 7. A felhívás IV.2.6) pontjában az ajánlati kötöttség minimális időtartamára vonatkozó 1 hónap alatt AK a Kbt. 81. § (11) bekezdésével összhangban 30 napot ért. A Kbt. 131. § (5) bekezdése szerint az írásbeli összegezésnek az ajánlattevők részére történt megküldése napjától a nyertes ajánlattevő és - amennyiben második legkedvezőbb ajánlatot tevő ajánlattevő megjelölésre kerül, úgy - a második legkedvezőbb ajánlatot tevő ajánlattevő ajánlati kötöttsége további 30 nappal meghosszabbodik. A szerződés megkötésére ezen időszakon belül, de az írásbeli összegezés megküldése napját követő 10. napot követően kerül sor. 8. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy a Kbt. 76. § (6) bek. d) pontja értelmében az ajánlatban bemutatott szakemberek tekintetében az értékelés körében bemutatott szakmai tapasztalat és az alkalmasság körében bemutatott időszakok közötti átfedés nem megengedett. 9. A jelen felhívásban nem szabályozott kérdések esetében a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. tv. valamint a 321/2015. (X. 30.) Korm. rend. előírásai az irányadók. 10. Az ajánlati felhívásban meghatározott határidők tekintetében a közép-európai pontos idő (CET) az irányadó. 11. AT a Kbt. 44. § (1) bekezdés szerint az ajánlatában elkülönített módon elhelyezett, üzleti titok (2018. évi LIV. törvény 1. §) nyilvánosságra hozatalát megtilthatja. 12. Nem magyar nyelven benyújtott iratok ajánlattevői fordítása csatolandó az ajánlathoz. 13. A P.1., M.1.-M.2. pontok szerinti alk. feltételek és ezek ig. módja a minősített ajánlattevők hivatalos jegyzékébe történő felvétel feltételét képező minősítési szempontokhoz képest szigorúbb. 14. Ajánlatkérő felhívja az Ajánlattevők figyelmét, hogy alkalmazza a Kbt. 81. § (4) és (5) bekezdésében foglaltakat. 15. Ajánlatkérő bármely az ajánlatban szereplő, HUF-tól eltérő devizában megadott adatokat - annak szükségessége esetén - a Magyar Nemzeti Banknak, az ajánlat napján érvényes hivatalos deviza középárfolyamai alapján számítja át magyar forintra (HUF). 16. Ajánlatkérő a Kbt. 35. § (9) bekezdés szerinti gazdálkodó szervezet alapítását (projekttársaság létrehozását) nem írja elő és nem teszi lehetővé. 17. Felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó: dr. Halász Anita, lajstromszám: 00710 A BT-161 és BT-720 mezőkben a végleges összértékek kerültek feltüntetésre.