A NAV hivatali gépjárműveinek szezonális gumiabroncs szerelése, tárolása és biztonsági felmérése. A közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvényben, a közúti járművek műszaki megvizsgálásáról szóló 5/1990. (IV.12.) KöHÉM rendeletben, a közúti járművek forgalomba helyezésének és forgalomban tartásának műszaki feltételeiről szóló 6/1990. (IV. 12.) KöHÉM rendeletben, valamint a közúti közlekedés szabályairól szóló 1/1975. (II. 5.) KPM–BM együttes rendeletben meghatározott, közúti forgalomban történő részvételre alkalmas állapot elérése és fenntartása a szakmai indokoltság. Jelenlegi mennyiség 580 darab gépjármű A gépjárművek darabszáma változhat, a megadott mennyiség az eljárás megindításának időpontjában érvényes. Az Ajánlatkérő gépjárműállománya az ajánlatkérés időpontjában a következő járművekből tevődik össze: 455 db személygépkocsi 38 db 8-9 személyes személygépkocsi (kisbusz) 71 db kistehergépkocsi 10 db pick up vagy egyéb terepjáró gépkocsi 6 db 3,5 t össztömeg feletti tehergépkocsi (maximum 14,1 t össztömegig). A megkötendő vállalkozási szerződés hatálya a meghatározott keretösszeg kimerüléséig, de legkésőbb a hatályba lépéstől számított 24 hónapig tart. A rendelkezésre álló keretösszeg nettó 45.616.950.- Ft, mely keretösszeg 70%-a tekintetében vállal lehívási kötelezettséget ajánlatkérő. BT-21 II.1.1) pontban az eljárás elnevezése karakterkorlát miatt rövidítésre került. Az eljárás eredeti elnevezése: „NAV hivatali gépjárművek gumiabroncsainak átszerelése, tárolása Budapesten”
Határidő
Az ajánlatok beérkezésének határideje 2025-01-23.
A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2024-12-23.
Szállítók
A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:
Ajánlati felhívás (2024-12-23) Objektum A közbeszerzés hatálya
Cím: NAV gumiabroncs átszerelése, tárolása Budapesten
Hivatkozási szám: EKR001902662024
Rövid leírás:
A NAV hivatali gépjárműveinek szezonális gumiabroncs szerelése, tárolása és biztonsági felmérése. A közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvényben, a közúti járművek műszaki megvizsgálásáról szóló 5/1990. (IV.12.) KöHÉM rendeletben, a közúti járművek forgalomba helyezésének és forgalomban tartásának műszaki feltételeiről szóló 6/1990. (IV. 12.) KöHÉM rendeletben, valamint a közúti közlekedés szabályairól szóló 1/1975. (II. 5.) KPM–BM együttes rendeletben meghatározott, közúti forgalomban történő részvételre alkalmas állapot elérése és fenntartása a szakmai indokoltság. Jelenlegi mennyiség 580 darab gépjármű A gépjárművek darabszáma változhat, a megadott mennyiség az eljárás megindításának időpontjában érvényes. Az Ajánlatkérő gépjárműállománya az ajánlatkérés időpontjában a következő járművekből tevődik össze: 455 db személygépkocsi 38 db 8-9 személyes személygépkocsi (kisbusz) 71 db kistehergépkocsi 10 db pick up vagy egyéb terepjáró gépkocsi 6 db 3,5 t össztömeg feletti tehergépkocsi (maximum 14,1 t össztömegig). A megkötendő vállalkozási szerződés hatálya a meghatározott keretösszeg kimerüléséig, de legkésőbb a hatályba lépéstől számított 24 hónapig tart. A rendelkezésre álló keretösszeg nettó 45.616.950.- Ft, mely keretösszeg 70%-a tekintetében vállal lehívási kötelezettséget ajánlatkérő. BT-21 II.1.1) pontban az eljárás elnevezése karakterkorlát miatt rövidítésre került. Az eljárás eredeti elnevezése: „NAV hivatali gépjárművek gumiabroncsainak átszerelése, tárolása Budapesten”
A NAV hivatali gépjárműveinek szezonális gumiabroncs szerelése, tárolása és biztonsági felmérése. A közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvényben, a közúti járművek műszaki megvizsgálásáról szóló 5/1990. (IV.12.) KöHÉM rendeletben, a közúti járművek forgalomba helyezésének és forgalomban tartásának műszaki feltételeiről szóló 6/1990. (IV. 12.) KöHÉM rendeletben, valamint a közúti közlekedés szabályairól szóló 1/1975. (II. 5.) KPM–BM együttes rendeletben meghatározott, közúti forgalomban történő részvételre alkalmas állapot elérése és fenntartása a szakmai indokoltság. Jelenlegi mennyiség 580 darab gépjármű A gépjárművek darabszáma változhat, a megadott mennyiség az eljárás megindításának időpontjában érvényes. Az Ajánlatkérő gépjárműállománya az ajánlatkérés időpontjában a következő járművekből tevődik össze: 455 db személygépkocsi 38 db 8-9 személyes személygépkocsi (kisbusz) 71 db kistehergépkocsi 10 db pick up vagy egyéb terepjáró gépkocsi 6 db 3,5 t össztömeg feletti tehergépkocsi (maximum 14,1 t össztömegig). A megkötendő vállalkozási szerződés hatálya a meghatározott keretösszeg kimerüléséig, de legkésőbb a hatályba lépéstől számított 24 hónapig tart. A rendelkezésre álló keretösszeg nettó 45.616.950.- Ft, mely keretösszeg 70%-a tekintetében vállal lehívási kötelezettséget ajánlatkérő. BT-21 II.1.1) pontban az eljárás elnevezése karakterkorlát miatt rövidítésre került. Az eljárás eredeti elnevezése: „NAV hivatali gépjárművek gumiabroncsainak átszerelése, tárolása Budapesten”
A NAV hivatali gépjárműveinek szezonális gumiabroncs szerelése, tárolása és biztonsági felmérése Budapesten. A közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvényben, a közúti járművek műszaki megvizsgálásáról szóló 5/1990. (IV.12.) KöHÉM rendeletben, a közúti járművek forgalomba helyezésének és forgalomban tartásának műszaki feltételeiről szóló 6/1990. (IV. 12.) KöHÉM rendeletben, valamint a közúti közlekedés szabályairól szóló 1/1975. (II. 5.) KPM–BM együttes rendeletben meghatározott, közúti forgalomban történő részvételre alkalmas állapot elérése és fenntartása a szakmai indokoltság. Jelenlegi mennyiség 580 db. gépjármű A megkötendő vállalkozási szerződés hatálya a meghatározott keretösszeg kimerüléséig, de legkésőbb a hatályba lépéstől számított 24 hónapig tart. A rendelkezésre álló keretösszeg nettó 45.616.950.- Ft, mely keretösszeg 70%-a tekintetében vállal lehívási kötelezettséget ajánlatkérő. Az Ajánlattevő a Kbt. 65.§ (10) bek. alapján előírja, hogy Ajánlattevő a Műszaki leírás 3. részének (MŰSZAKI, SZAKMAI ÉS EGYÉB KÖVETELMÉNYEK) i) pontja szerinti feladatok elvégzését alvállalkozó bevonása nélkül köteles elvégezni. Részletek a közbeszerzési dokumentumok részét képező műszaki leírásban és szerződéstervezetben.

Ország: Magyarország 🇭🇺
A teljesítés helye: Budapest🏙️
Időtartam: 24 hónap Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): Javítóbázis hétvégi teljes nyitva tartása [szombat és vasárnap együttes nyitva tartási órák száma összesen, csak teljes órák]
Minőségi kritérium (súlyozás): 5
Ár ✅
Ár (súlyozás): 12
16
10
3
2
15
Annak indoklása, hogy az odaítélési szempontok súlyozását miért nem tüntették fel:
Ajánlatkérő a Kbt. 77. § (1) bekezdés utolsó mondata alapján határozta meg az 1.1-1.12 értékelési szempontok maximális értékeit. Az 1.1-1.12 ár kritérium értékelési szempontoknál feltüntetett súlyszámok az igénybevételek várható gyakorisága alapján kerültek meghatározásra. Az értékelési szempontok összege 100, amely az áttekinthetőség megkönnyítése érdekben kerültek ily módon feltüntetésre.)
Annak indoklása, hogy az odaítélési szempontok súlyozását miért nem tüntették fel
Ajánlatkérő a Kbt. 77. § (1) bekezdés utolsó mondata alapján határozta meg az 1.1-1.12 értékelési szempontok maximális értékeit. Az 1.1-1.12 ár kritérium értékelési szempontoknál feltüntetett súlyszámok az igénybevételek várható gyakorisága alapján kerültek meghatározásra. Az értékelési szempontok összege 100, amely az áttekinthetőség megkönnyítése érdekben kerültek ily módon feltüntetésre.)
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0001
Eljárás Az eljárás típusa
Nyílt eljárás ✅
Jogalap: 2014/24/EU irányelv
Az eljárás legfontosabb jellemzői:
Az értékelés szempontja(i): Ajánlatkérő a Kbt. 76. § (2) bekezdés c) pontja alapján a legjobb ár-érték arány értékelési módszert alkalmazza. Kiosztható pontok száma valamennyi szempont esetében: 0-100 Ár kritérium értékelés módszere: az 1.1.-1.12 értékelési szempont tekintetében: fordított arányosítás, a minőségi kritérium értékelési módszere a 2. értékelési szempont tekintetében: egyenes arányosítás Részletes leírás a közbeszerzési dokumentumokban.

Adminisztratív információk
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések beérkezésének határideje: 2025-01-23 10:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei: 2025-01-23 12:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei (hely): Az elektronikus közbeszerzés részletes szabályairól szóló 424/2017. (XII.19.) Korm. rendelet (a továbbiakban: EKR rendelet) 15. § (2) bekezdésében foglalt jogszabályi előírások értelmében az ajánlatokat tartalmazó iratok felbontása az EKR-ben történik.
Az ajánlatok felbontásának feltételei (Tájékoztatás a felhatalmazott személyekről és a felbontási eljárásról):
A bontási eljárás vonatkozásában egyebekben az EKR rendelet 15. § (3) bekezdésében, valamint a Kbt. 68. § (1b)-(1d) bekezdéseiben foglalt rendelkezések az irányadóak.
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Minimális időtartam, amely alatt az ajánlattevőnek fenn kell tartania az ajánlatot: 30 nap A közbeszerzési eljárás feltételei
A szerződést elnyerő ajánlattevők csoportjának valamilyen jogi formát kell öltenie ✅
Megnyitás dátuma: 2025-01-23 12:00:00 📅
Hely:
Az elektronikus közbeszerzés részletes szabályairól szóló 424/2017. (XII.19.) Korm. rendelet (a továbbiakban: EKR rendelet) 15. § (2) bekezdésében foglalt jogszabályi előírások értelmében az ajánlatokat tartalmazó iratok felbontása az EKR-ben történik.

További információk:
A bontási eljárás vonatkozásában egyebekben az EKR rendelet 15. § (3) bekezdésében, valamint a Kbt. 68. § (1b)-(1d) bekezdéseiben foglalt rendelkezések az irányadóak.
Elektronikus számlázás: Kötelező
Elektronikus fizetést használnak ✅ Díjazási kritériumok
Súlyozás típusa: Súlyozás (pontok, pontos)
A közbeszerzési eljárás feltételei
A szerződés teljesítési feltételeket tartalmaz ✅
Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk Műszaki és szakmai képességek
A kiválasztási kritériumok listája és rövid leírása:
Az ajánlatban megkövetelt előzetes és egyben az ajánlatok elbírálásához szükséges igazolási mód: a Kbt. 67. § (1) bekezdés alapján ajánlattevőnek ajánlatában az EEKD-ben foglalt nyilatkozatát kell benyújtani. A Kr. 2. § (5) bekezdés alapján ajánlatkérő előírja, hogy az EEKD IV. részének az α (alfa): „Az összes kiválasztási szempont általános jelzése” pont kitöltésével kell előzetesen igazolni a felhívásban meghatározott alkalmassági minimumkövetelménynek való megfelelést. Ajánlatkérő nem kéri a formanyomtatvány IV. részében szereplő részletes információk megadását. Az alkalmassági követelményeknek való megfelelés ellenőrzését az Ajánlatkérő a Kbt. 69. § rendelkezéseinek megfelelően, két körben végzi: első körben az EEKD-ban tett nyilatkozatot, második körben a Kbt. 69. § (4) bekezdése szerint benyújtandó igazolásokat ellenőrzi. Közös ajánlattétel esetén a közös ajánlattevők mindegyikére vonatkozóan be kell nyújtani az EEKD-t. A bírálat során megkövetelt igazolásmód (ajánlatkérő Kbt. 69. § (4) bekezdése szerinti felhívása alapján) M.1. A 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 21. § (3) bekezdésének a) pontjában foglaltak értelmében az ajánlati felhívás feladásának napjától visszafelé számított három év legjelentősebb, a közbeszerzés tárgya szerinti, az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően teljesített szolgáltatásainak ismertetése, a teljesített szolgáltatások - a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 22. § (1)-(2) bekezdéseiben foglaltak szerinti meghatározott tartalommal igazolva. M.1 Alkalmatlan az Ajánlattevő, amennyiben nem rendelkezik az ajánlati felhívás feladásától visszafelé számított három év (36 hónap) során, a szerződésnek és az előírásoknak megfelelően teljesített legalább 100 db személygépkocsi, továbbá 3 db tehergépkocsi legalább 1 éves időtartamra szóló, ajánlattevő telephelyén (javítóbázison) végzett szezonális gumiszerelésére és tárolására irányuló szerződésre vonatkozó referenciával. Az alkalmassági minimumkövetelménynek az ajánlattevő a darabszámok és feladatok tekintetében több szerződéssel is megfelelhet, azonban valamennyi szerződésnek legalább 1 éves időtartamot kell lefednie. Ajánlatkérő az ajánlattevő telephelyén (javítóbázison) végzett szezonális gumiszerelés alatt azt érti, hogy a szerződés 1 éves időtartama alatt a 100 db személygépkocsi, valamint az 3 db tehergépkocsi esetén legalább egy szezonális gumiszerelésnek ajánlattevő telephelyén (javítóbázison) kellett történnie. Ajánlatkérő a vizsgált időszak alatt befejezett, de legfeljebb hat éven (72 hónapon) belül megkezdett szállításokat veszi figyelembe. A teljesítés befejezésének időpontja a teljesítésigazolás kiállításának dátuma. A referencianyilatkozatnak vagy referenciaigazolásnak a következőket kell tartalmaznia: • teljesítés idejét (kezdés és befejezési dátum, legalább év/hónap, amennyiben az időtartam vizsgálata • szempontjából releváns: év/hónap/nap pontossággal), • a szerződést kötő másik fél nevét, címét, elérhetőségeit, (adott esetben: eredeti megrendelő megnevezése, címe, elérhetősége is) • a szolgáltatás tárgyát, • a szerződés tárgyának mennyisége, • nyilatkozatot arra vonatkozóan, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e. Ajánlattevőnek az alkalmasság igazolása tekintetében Kbt. 65. § (6)-(7), (9) és (11) bekezdéseiben, továbbá a Kbt. 69. § (11a) bekezdésében és a Kr. 1. § (1)-(7) bekezdésben foglaltak az irányadók. A Kbt. 67. § (3) bekezdése alapján a kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet az előírt igazolási módokkal azonos módon köteles igazolni az adott alkalmassági feltételnek történő megfelelést. Ajánlatkérő a Kr. 24. § (1) bekezdését nem alkalmazza, mert az alkalmassági követelményeket a 28. §-ban és a 36. §- ban meghatározott minősített ajánlattevők hivatalos jegyzékében való szereplés kritériumainál szigorúbban határozta meg. Az előírt alkalmassági követelményeknek a közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek, a Kbt. 65. § (6) bekezdésében meghatározottak alapján, továbbá az ajánlattevők bármely más szervezet (vagy személy) kapacitására támaszkodva is megfelelhetnek a Kbt. 65. § (7) bekezdésében előírtak szerint.
A kiválasztási kritériumok listája és rövid leírása

Részvételi feltételek
A gazdasági szereplők azon csoportjának jogi formája, amelynek a szerződést oda kell ítélni:
Ajánlatkérő gazdálkodó szervezet alapítását kizárja mind AT, mind közös AT-k vonatkozásában a Kbt. 35. § (8) bekezdésére tekintettel.
A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre:
Az ajánlat, az elszámolás és a kifizetés pénzneme: HUF Ajánlatkérő előleget nem biztosít. Az ajánlatkérő a megrendelésenként kiállított számlát – a Kbt. 135. § (1), (5)-(6), és a Ptk. 6:130. § (1)-(2) bekezdése alapján – a számla kézhezvételétől számított 30 naptári napon belül átutalás útján fizeti ki, Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Ptk. 6:155 § rendelkezéseire. A szerződést biztosító mellékkötelezettségeket részletesen a közbeszerzési dokumentumok tartalmazzák. Ajánlatkérő alkalmazza a Kbt. 27/A §-át. További feltételek: A KD-ban és az annak részét képező szerződéstervezetben, és a Műszaki leírásban foglaltak szerint
A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre
Az ajánlat, az elszámolás és a kifizetés pénzneme: HUF Ajánlatkérő előleget nem biztosít. Az ajánlatkérő a megrendelésenként kiállított számlát – a Kbt. 135. § (1), (5)-(6), és a Ptk. 6:130. § (1)-(2) bekezdése alapján – a számla kézhezvételétől számított 30 naptári napon belül átutalás útján fizeti ki, Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Ptk. 6:155 § rendelkezéseire. A szerződést biztosító mellékkötelezettségeket részletesen a közbeszerzési dokumentumok tartalmazzák. Ajánlatkérő alkalmazza a Kbt. 27/A §-át. További feltételek: A KD-ban és az annak részét képező szerződéstervezetben, és a Műszaki leírásban foglaltak szerint
A szerződéssel kapcsolatos feltételek
A szerződés teljesítésének feltételei:
Késedelmi kötbér: A késedelmi kötbér mértéke a késedelemmel érintett munkamegrendelőben szereplő szolgáltatás nettó ellenértékének 1%-a/nap de legalább megkezdett naptári naponként és megrendelésenként 5.000.- Ft. Meghiúsulási kötbér: A meghiúsulási kötbér mértéke az adott megrendelésben foglalt szolgáltatások elvégzéséért fizetendő nettó vállalkozói díj 30%. Ajánlatkérő a Kbt. 135. § (11) bek. alapján a Ptk. 6:155. § (1) bek. szerint késedelmi kamat és külön jogszabály szerinti költségátalány megfizetésére köteles. További feltételek: A KD-ban és a szerződéstervezetben valamint a műszaki leírásban.

Kizárási ok:
A nemzeti törvények értelmében a csődhöz hasonló helyzet
A verseny torzítását célzó megállapodás más gazdasági szereplőkkel
Adó- és vámfizetési kötelezettség
+ még 11
Bűnszervezetben való részvétel
Csalás
Csőd
Gyermekmunka és az emberkereskedelem más formái
Korrupció
Munkajogi kötelezettségek megszegése
Pénzmosás vagy terrorizmus finanszírozása
Súlyos szakmai kötelességszegés elkövetése
Terrorista bűncselekmény vagy terrorista tevékenységekkel összefüggő bűncselekmény
Tisztán nemzeti kizáró okok
Üzleti tevékenység felfüggesztése
Kizárási okok leírása:
Kbt. 62.§ (1) bek. c) pont Kbt. 62.§ (1a) bek. Valamennyi kizáró ok részletes leírása és igazolási módja A feltételek felsorolása és rövid ismertetése: Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, akivel szemben a Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdésében felsorolt kizáró okok bármelyike fennáll vagy az eljárás során következett be. Öntisztázás a Kbt. 64. § szerint biztosított. Előzetes igazolás: Ajánlattevő a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet (továbbiakban: Kr.) 1. § (1) bekezdése alapján az EEKD űrlap benyújtásával köteles előzetesen igazolni, hogy nem tartozik a Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdésének hatálya alá. Az EEKD-ban ajánlattevő/közös ajánlattevők, illetve az alkalmasság igazolásában részt vevő gazdasági szereplő az ajánlatában benyújtott, kitöltött űrlappal, a Kr. 4. § (1) bekezdése szerint igazolja előzetesen a kizáró okok fenn nem állását. A Kbt. 41/A. § (5) bekezdése és a Kr. 3. § alapján a közös ajánlattevők, valamint az alkalmasság igazolásában részt vevő más szervezetek képviseletében a nyilatkozatokat (így az EKKD űrlapokat is) az ajánlatot benyújtó gazdasági szereplő teszi meg. Megkövetelt igazolási mód a Kbt. 69. § (4)-(7) bekezdéseiben foglaltak alkalmazásával: ajánlattevőnek az előírt kizáró okok fenn nem állását a Kr. 8. § és 10.§ alapján kell igazolni, figyelemmel a Kr. 12. § -16. §-ában foglaltakra. A Kr. 15.§ (1) bekezdése alapján az ajánlattevő az alkalmasság igazolásában részt vevő alvállalkozó vagy más szervezet vonatkozásában csak az EEKD-t köteles benyújtani a kizáró okok hiányának igazolása érdekében. A Kr. 15. § (2) bekezdése értelmében azon alvállalkozók tekintetében, amelyek nem vesznek részt az alkalmasság igazolásában, az ajánlattevőnek a Kbt. 67.§ (4) bekezdés szerinti nyilatkozatot kell benyújtani, az Ajánlatkérő által kiadott űrlap kitöltésével. A Kr. 1. § (7) bekezdése értelmében a kizáró okokra és az alkalmassági követelményekre vonatkozóan a közbeszerzés megkezdését megelőzően kiállított igazolások is benyújthatóak (felhasználhatóak) mindaddig, ameddig az igazolásokban foglalt tény, illetve adat tartalma valós. Az ajánlatkérő – ellenkező bizonyításig – az adat valóságtartalmát az ajánlattevő erre vonatkozó külön nyilatkozata nélkül vélelmezi. A Kr. 13.§-ában foglaltak szerint ajánlattevőnek/közös ajánlattevőnek folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás esetén az ajánlathoz csatolni kell a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet és annak érkeztetését igazoló cégbírósági dokumentumot (másolatban). Amennyiben változásbejegyzési eljárás nincs folyamatban, az erre vonatkozó, nemleges tartalmú nyilatkozatot kell az ajánlathoz csatolni. Az EKR-ben az Ajánlatkérő a közbeszerzési dokumentumok között létrehozta a Változásbejegyezésre vonatkozó nyilatkozat mintáját, amelyet az ajánlattevő az elektronikus űrlap formájában köteles kitölteni. A Kbt. 69. § (11a) bekezdése irányadó és a Kr. 1. § (1)-(7) bek. irányadó. Ajánlattevőnek az ajánlat benyújtásakor nyilatkoznia kell a Kr. 1. § (9) bekezdésében foglaltakról. (KD 17. számú melléklet).

Kbt. 62.§ (1) bek. a) pont ab) alpont Valamennyi kizáró ok részletes leírása és igazolási módja a legfelső pontban.
Kbt. 62.§ (1) bek. a) pont aa) alpont Kbt. 62.§ (1) bek. a) pont ah) alpont Kbt. 62.§ (2) bek. a)-b) pont Valamennyi kizáró ok részletes leírása és igazolási módja a legfelső pontban.
Kbt. 62.§ (1) bek. a) pont ag) alpont Kbt. 62.§ (1) bek. o) pont Kbt. 62.§ (1) bek. n) pont Valamennyi kizáró ok részletes leírása és igazolási módja a legfelső pontban.
Kbt. 62.§ (1) bek. a) pont ae) alpont Valamennyi kizáró ok részletes leírása és igazolási módja a legfelső pontban.
Kbt. 62.§ (1) bek. a) pont ac) alpont Valamennyi kizáró ok részletes leírása és igazolási módja a legfelső pontban.
Kbt. 62.§ (1) bek. a) pont af) alpont Valamennyi kizáró ok részletes leírása és igazolási módja a legfelső pontban.
Kbt. 62.§ (1) bek. l) pont Valamennyi kizáró ok részletes leírása és igazolási módja a legfelső pontban.
Kbt. 62.§ (1) bek. e) pont Valamennyi kizáró ok részletes leírása és igazolási módja a legfelső pontban.
Kbt. 62,§ (1) bek. d) pont Kbt. 62.§ (1) bek. f) pont Valamennyi kizáró ok részletes leírása és igazolási módja a legfelső pontban.
Kbt. 62.§ (1) bek. b) pont Valamennyi kizáró ok részletes leírása és igazolási módja a legfelső pontban.
Kbt. 62.§ (1) bek. a) pont ad) alpont Valamennyi kizáró ok részletes leírása és igazolási módja a legfelső pontban.
Kbt. 62. § (1) bekezdés a) pont ag) alpontjában, illetve az e), f), k), l) pont Valamennyi kizáró ok részletes leírása és igazolási módja a legfelső pontban.
Kbt. 62. § (1) c) pont Valamennyi kizáró ok részletes leírása és igazolási módja a legfelső pontban.
Ajánlatkérő megvizsgálta a részajánlat tétel lehetőségét és azt nem tartja műszakilag támogatható lehetőségnek, mivel a beszerzendő szolgáltatás azonos műszaki üzemeltetési területhez tartozik. A teljesítés is Budapesten használt hivatali gépjárműveinek gumiszerelésére és tárolására vonatkozik, a közbeszerzési eljárás részekre bontására nincs megfelelő műszaki vagy földrajzi lehetőség. 1. Az állami közbeszerzési szaktanácsadó neve, lajstromszáma: dr. Székedi Izabel Ágnes (01543). 2. Ajánlatkérő ajánlati biztosítékot nem ír elő. 3. Ajánlatkérő a hiánypótlás lehetőségét a Kbt. 71. § (1) bekezdésében foglaltak szerint biztosítja. 4. Ajánlatkérő a Kbt. 56. § szerint biztosítja a kiegészítő tájékoztatás lehetőségét kizárólag az EKR rendszeren keresztül (további információk a közbeszerzési dokumentumokban). 5. Az ajánlatnak tartalmaznia kell az EKR-ben megadott űrlapokon a Kbt. 66. § (2) bekezdése szerint nyilatkozatot, továbbá a Kbt. 66. § (5) bekezdése szerinti felolvasólapot az eljárás felületén a megfelelő cellák kitöltésével, amelynek tartalmaznia kell a Kbt. 68. § (4) bekezdés szerinti információkat. 6. Az EKR-ben továbbított dokumentumokkal, az EKR-ben elektronikus úton megtett nyilatkozatokkal szemben támasztott követelményeket, valamint a képviselettel kapcsolatos előírásokat az elektronikus úton megtett nyilatkozatok vonatkozásában a Kbt. 40-41/C. §-ai tartalmazzák. 7. Jelen ajánlati felhívásban nem szabályozott kérdések vonatkozásában a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény és annak végrehajtási rendeletei (különösen az elektronikus közbeszerzés részletes szabályairól szóló 424/2017. (XII.19.) Korm. rendelet) előírásai az irányadóak. 8. Az eljárásban valamennyi határidőre az EKR szerver idő az irányadó. 9. A nyertes ajánlattevőnek (közös ajánlattétel esetén valamennyi közös ajánlattevő tekintetben) a szerződéskötést megelőzően, legkésőbb a szerződéskötés időpontjára be kell nyújtania a közbeszerzési dokumentumokban található szerződéstervezet mellékletét képező, a Magyarország Alaptörvénye 39. cikke (1) bekezdésében foglalt átláthatósági követelmények teljesülésére vonatkozó részletes átláthatósági nyilatkozatot. 10. A Kbt. 36. § (1) bekezdésében foglalt jogszabályi előírások értelmében az ajánlattevő ugyanabban a közbeszerzési eljárásban - nem tehet másik ajánlatot más ajánlattevővel közösen, - más ajánlattevő alvállalkozójaként nem vehet részt, - más ajánlattevő szerződés teljesítésére való alkalmasságát nem igazolhatja [Kbt. 65. § (7) bekezdés] 11. A közbeszerzési eljárás így az ajánlattétel nyelve is a magyar 12. Ajánlattevő ajánlatában nyilatkozzon a 65. § (7) bekezdésben foglaltakkal kapcsolatosan az EKR űrlapon. Az EEKD II. rész C. pontjában tett „nem” válasz megjelölése esetén az EKR űrlapot úgy szükséges benyújtani, hogy annak tartalma nem állhat ellentétben az EEKD-ban tett nyilatkozattal. 13. Ajánlattevőnek ajánlatában nyilatkoznia szükséges a Kbt. 62. § (1) bekezdés d) és f) pontjával kapcsolatosan. 14. Közös ajánlattétel esetén a Kbt. 35.§-ban és a Kbt. 41/A. § (5) bekezdésben foglaltak szerint kell eljárni, továbbá az ajánlathoz csatolni kell a közös ajánlattevők erre vonatkozó megállapodását. 15. Gazdálkodó szervezet létrehozását Ajánlatkérő nem teszi lehetővé. 16. Az ajánlatkérő fenntartja a jogot a Kbt. 131. § (4) bekezdésében foglaltak alkalmazására, azaz az eljárás nyertesének visszalépése esetén az ajánlatkérő az ajánlatok értékelése során a következő legkedvezőbb ajánlatot tevőnek minősített szervezettel (személlyel) köt szerződést, ha őt az ajánlatok elbírálásáról szóló írásbeli összegezésben megjelöli. 17. Szakmai ajánlat: • a B/1/2 mellékletben a javítóbázis neve, címe olyan pontossággal, hogy mind a név, mind a cím egyértelműen azonosítható legyen; továbbá szakmai ajánlat a nyitva tartás (-tól -ig) oszlop tartalma. • Ajánlatkérő továbbá a szakmai ajánlat részének tekinti a felolvasólapon szereplő ajánlati elemek alátámasztására szolgáló részletes kereskedelmi ártáblázatot. (KD. B/1/1 jelű melléklet) Ajánlatkérő a Kbt. 71. § (8) bekezdésének b) pontjában foglalt jogszabályi előírások figyelembevételével felhívja az ajánlattevők figyelmét, hogy a szakmai ajánlat részét képező bármely fenti dokumentum teljes hiányával illetve hibásan megadott megajánlással összefüggésben nem rendel(het) el hiánypótlást, így az ezen dokumentumok bármelyikét nem tartalmazó ajánlat a Kbt. 73. § (1) bekezdésének e) pontjában foglalt jogszabályi előírások értelmében érvénytelennek minősül. 18. Ajánlatkérő nem alkalmazza a Kbt. 75.§ (2) bekezdés e) pontját. 19. Ajánlatkérő tájékoztatja az ajánlattevőket, hogy a jelen közbeszerzési eljárásban alkalmazza a Kbt. 81. § (5) bekezdésében foglalt jogszabályi előírásokat. 20. Az ajánlattevőként szerződő fél köteles legkésőbb a szerződéskötés időpontjára és a szerződés teljes időtartama alatt rendelkeznie kell a szerződéstervezet 11.5 pontja szerint a szerződés tárgya szerinti szolgáltatásra vonatkozó felelősségbiztosítási és vagyonbiztosítási szerződéssel, amely fedezetet nyújt a szolgáltatás végzése során, -ide értve az esetlegesen a Vállalkozó által történő szállítás során bekövetkező károkat is - megtérítésére – beleértve a szolgáltatás tárgyában esett károkat is a szerződés teljes időtartamára kiterjedően. 21. Az „S” jelű mellékletet csak a szerződéskötésre szükséges benyújtani. 22. Az Ajánlattevőnek az ajánlatában be kell nyújtania a szerződés teljesítésére vonatkozó felsorolt nyilatkozatait annak megerősítésére, hogy a szerződés teljesítéséhez szükséges valamennyi feltételnek megfelel („P/a”, vagy „P/b” melléklet, továbbá „R” jelű melléklet.). 23. Értékelés módszere: ár szempont: 1.1-1.12 értékelési szempont: fordított arányosítás; minőségiszempont: 2. értékelési szempont: egyenes arányosítás. Ponthatárok: 0-100. 24. Az 1.1- 1.12 értékelési szempont bármely költségeleme tekintetében Ajánlatkérő a nem egész számban megajánlott ár, a 0 Ft-os megajánlás vagy valamely árelemre történő megajánlás hiánya esetén a benyújtott ajánlatot érvénytelennek nyilvánítja. A 2. értékelési szempont tekintetében az ajánlat benyújtása normál munkarend szerinti (munkanap áthelyezést, ünnepnapot nem tartalmazó) hétre szükséges arra a javítóbázisra vonatkozóan, amely - ajánlattevő választása szerint - a leghosszabb hétvégi nyitva tartású javítóbázisként be kíván mutatni, egyúttal teljesíti a hétfőtől péntekig terjedő időtartamra vonatkozó nyitvatartási követelményeket. Érvénytelen az ajánlat, ha a normál munkarend szerinti hétvégi nyitva tartás a bemutatni kívánt javítóbázis esetén a szombati és vasárnapi nyitva tartás együttesen nem éri el a 6 órát. A 6 órát elérő, de 6 óra időtartamot meg nem haladó megajánlás esetén az ajánlat nem érvénytelen, azonban pont nem adható. Hétköznapokon az értékelés körében bemutatásra kerülő javítóbázis előírt minimális nyitva tartási ideje: hétfőn, kedden, szerdán, csütörtökön és pénteken 8-18 óráig, hétvégén: szombaton és vasárnap (összesen legalább 6 óra), e feltételek nem teljesülése az ajánlat érvénytelenségét vonja maga után. 25. Ajánlattevőnek az ajánlat részeként nyilatkoznia szükséges az ukrajnai helyzetet destabilizáló orosz intézkedések miatt hozott korlátozó intézkedésekről szóló 833/2014/EU tanácsi rendelet 5k. cikk (1) bekezdése szerinti tilalom vonatkozásában. 26. A közbeszerzési eljárás megindítását megelőző előzetes piaci konzultáció száma: EKR001623022024

Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_40664534_2
Postacím: Riadó u. 5
Postai irányítószám: 1026
Postai város: Budapest
Régió: Budapest🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: dontobizottsag@kt.hu📧
Telefon: +36 18828592📞
Fax: +36 18828593 📠
URL: https://kozbeszerzes.hu🌏 Felülvizsgálati eljárás
Pontos információ a felülvizsgálati eljárások határidejéről (határidejeiről):
A jogorvoslati kérelmek benyújtásának határidejére vonatkozó pontos információkat a Kbt. 148. § (3)-(9) bekezdéseiben foglalt előírások tartalmazzák.
Információk az elektronikus munkafolyamatokról
Elektronikus számlázást fogadunk el
Forrás: OJS 2024/S 250-794005 (2024-12-23)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2025-04-01) Objektum A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke (HÉA nélkül): 45 616 950 HUF 💰
A szerződés odaítélése
A szerződés/tétel odaítélése ✅ Jogorvoslati eljárások
A panaszosok száma: 0
Tétel azonosító száma: LOT-0001
Szerződés száma: KIK/2024-06682
A szerződés megkötésének időpontja: 2025-03-26 📅
Cím: NAV gumiabroncsainak átszerelése, tárolása Budapesten
A szerződés címe: https://ekr.gov.hu/ekr-szerzodestar/hu/szerzodesLista?eljarasAzon=EKR001902662024🌏 Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 2
Az elektronikus úton beérkezett pályázatok száma: 2
A kkv-k által benyújtott pályázatok száma: 2
A nem uniós tagállamokból származó ajánlattevőktől beérkezett ajánlatok száma: 0
A más uniós tagállamokból származó ajánlattevőktől beérkezett ajánlatok száma: 0
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 45 616 950 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR001902662024/6828
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0001 A vállalkozó neve és címe
Név: LANZS Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 13530772243
Postacím: Gyömrői Út 93-95
Postai irányítószám: 1183
Postai város: Budapest
Régió: Budapest🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: zolcsak.norbert@lanzs.hu📧
Telefon: +36 708867531📞
URL: https://www.lanzs.hu🌏
Az ajánlatot rangsorolták
Helyezés a nyertesek listáján: 1
Ajánlat azonosítója: EKR001902662024/6836
Név: Abroncs Kereskedőház Kft
Nemzeti nyilvántartási szám: 12062852244
Postacím: Fehérvári Út 71-73
Postai irányítószám: 1119
E-mail: dorottya.rosznaky@akh.hu📧
Telefon: +36 306873119📞
URL: https://www.akh.hu🌏
A gazdasági szereplő mérete: Középvállalkozás
Kiegészítő információk További információk
V.4) Összes beérkezett ajánlat BT-720 kiegészítése: Nyertes Ajánlattevő: Abroncs Kereskedőház Kft. (1119 Budapest, Fehérvári Út 71-73.) 1.1 Kerékszerelés centrírozással (komplett) javítóbázison [nettó Ft/db], de legfeljebb nettó 6.100 Ft/db: 6000 1.2 Csak centrírozás javítóbázison [nettó Ft/db], de legfeljebb nettó 3.600 Ft/db: 3000 1.3 Ajánlatkérő telephelyén nyújtott szezonális kerékszerelés centrírozással (komplett) szolgáltatás [nettó Ft/db], de legfeljebb nettó 7.500 Ft/db: 7400 1.4 Ajánlatkérő telephelyén nyújtott szezonális átszerelés, csak centrírozás [nettó Ft/db], de legfeljebb nettó 4.400 Ft/db: 4300 1.5 Defektjavítás javítóbázison [nettó Ft/db], de legfeljebb nettó 7.700 Ft/db: 7500 1.6 Könnyűfém keréktárcsa javítása, görgőzés javítóbázison [nettó Ft/db], de legfeljebb nettó 16.500 Ft/db: 16000 1.7 Lemez keréktárcsa javítása, görgőzés javítóbázison [nettó Ft/db], de legfeljebb nettó 11.000 Ft/db: 10000 1.8 3,5 t össztömeg feletti tehergépkocsi, pótkocsi kerékszerelése centrírozással (komplett) javítóbázison [nettó Ft/db], de legfeljebb nettó 12.100 Ft/db: 12000 1.9 3,5 t össztömeg feletti tehergépkocsi, pótkocsi defekt javítása javítóbázison [nettó Ft/db], de legfeljebb nettó 16.500 Ft/db: 16000 1.10 Szezonon kívüli kerekek, gumik szezonális tárolása, előzetes minőségi felméréssel [nettó Ft/db], de legfeljebb nettó 4.200 Ft/db: 4000 1.11 Defektjavítás Budapest területén kiszállással [nettó Ft/db], de legfeljebb nettó 28.600 Ft/db: 28000 1.12 TPMS szelep elektronikus szelep felprogramozása javítóbázison [nettó Ft/db], de legfeljebb nettó 2.800 Ft/db: 2600 2. Javítóbázis hétvégi teljes nyitva tartása (szombat és vasárnap együttes nyitva tartási órák száma összesen, csak teljes órák): 18 LANZS Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság (1183 Budapest, Gyömrői Út 93-95.) -érvénytelen ajánlat 1.1 Kerékszerelés centrírozással (komplett) javítóbázison [nettó Ft/db], de legfeljebb nettó 6.100 Ft/db: 3000 1.2 Csak centrírozás javítóbázison [nettó Ft/db], de legfeljebb nettó 3.600 Ft/db: 1500 1.3 Ajánlatkérő telephelyén nyújtott szezonális kerékszerelés centrírozással (komplett) szolgáltatás [nettó Ft/db], de legfeljebb nettó 7.500 Ft/db: 4000 1.4 Ajánlatkérő telephelyén nyújtott szezonális átszerelés, csak centrírozás [nettó Ft/db], de legfeljebb nettó 4.400 Ft/db: 2000 1.5 Defektjavítás javítóbázison [nettó Ft/db], de legfeljebb nettó 7.700 Ft/db: 5000 1.6 Könnyűfém keréktárcsa javítása, görgőzés javítóbázison [nettó Ft/db], de legfeljebb nettó 16.500 Ft/db: 8000 1.7 Lemez keréktárcsa javítása, görgőzés javítóbázison [nettó Ft/db], de legfeljebb nettó 11.000 Ft/db: 5000 1.8 3,5 t össztömeg feletti tehergépkocsi, pótkocsi kerékszerelése centrírozással (komplett) javítóbázison [nettó Ft/db], de legfeljebb nettó 12.100 Ft/db: 7000 1.9 3,5 t össztömeg feletti tehergépkocsi, pótkocsi defekt javítása javítóbázison [nettó Ft/db], de legfeljebb nettó 16.500 Ft/db: 8000 1.10 Szezonon kívüli kerekek, gumik szezonális tárolása, előzetes minőségi felméréssel [nettó Ft/db], de legfeljebb nettó 4.200 Ft/db: 2800 1.11 Defektjavítás Budapest területén kiszállással [nettó Ft/db], de legfeljebb nettó 28.600 Ft/db: 2000 1.12 TPMS szelep elektronikus szelep felprogramozása javítóbázison [nettó Ft/db], de legfeljebb nettó 2.800 Ft/db: 1500 2. Javítóbázis hétvégi teljes nyitva tartása (szombat és vasárnap együttes nyitva tartási órák száma összesen, csak teljes órák): 40