Online szabályozási adat- és tudásbázis szolg.

Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság

Online adat- és tudásbázis szolgáltatás, valamint távközlés-, média-, posta-, digitális gazdaság szabályozási, fenntarthatósági és versenyjogi témakörben nyújtott támogató, monitoring szolgáltatások beszerzése 24 hónapra vállalkozási szerződés keretében. Nyertes Ajánlattevő feladata a Nemzeti Média-és Hírközlési Hatóság részére távközlés-, média-, posta-, digitális gazdaság szabályozási, fenntarthatósági és versenyjogi témakörben online adat- és tudásbázis szolgáltatás, valamint stratégiai szintű, rendszeres, érdemi és kellő időben történő tájékoztatás nyújtása a közbeszerzési dokumentumokban ismertetettek szerint. 1.1. UNIÓS SZINTŰ TÁVKÖZLÉS A szolgáltatás tárgya az Európai Unió intézményei (Európai Bizottság, Európai Parlament, a Tanács, Európai Bíróság), valamint a kapcsolódó bizottságok és tanácsadó csoportok (a Hírközlési Bizottság, a Rádióspektrum-bizottság, az Európai Elektronikus Hírközlési Szabályozók Testülete és a rádiófrekvencia-politikával foglalkozó csoport) felelősségi körébe tartozó távközlési szabályozás terén bekövetkező fejlemények nyomon követése. A szolgáltatás kísérje figyelemmel az EU elektronikus hírközlési szabályozási keretrendszerének végrehajtását. A szolgáltatás keretében leszállítandó anyagok: Gyorsüzenetek – Az uniós szintű távközlési szabályozás legújabb fejleményeit összefoglaló figyelmeztető hírek. Szállítandó: átlagosan legfeljebb hét nappal az adott esemény után. Szabályozási jelentések – Az uniós szintű távközlési szabályozás legújabb fejleményeinek átfogó elemzése. Szállítandó: évente legalább három alkalommal. Nyomon követő eszközök – Áttekintést nyújtó táblázatok, amelyek a távközlést érintő legfontosabb uniós kezdeményezések pillanatnyi állapotát követik nyomon. Frissítendő: évente legalább négy alkalommal, az uniós szintű aktivitástól függően. Nyilvános dokumentumok – A távközlési ágazat szempontjából releváns uniós jogszabályok, hivatalos nyilvános dokumentumok és bírósági határozatok megjelenítése. 1.2. NYUGAT-EURÓPAI TÁVKÖZLÉS A szolgáltatás tárgya legalább 15 fejlett hírközlési piaccal rendelkező nyugat-európai ország távközlési ágazatában bekövetkező szabályozási fejlemények figyelemmel kísérése. A szolgáltatás keretében leszállítandó anyagok: Nyugat-európai távközlési frissítések – Jelentések legalább 5 nyugat-európai ország távközlési szabályozásának legfontosabb fejleményeiről. Szállítandó: évente legalább nyolc alkalommal. Országok közötti elemzés – Legfontosabb szabályozási témák (pl. spektrum, fogyasztóvédelem, vezetékes és mobil piacok szabályozása) mutatóit tartalmazó összehasonlító táblázatok legalább 15 nyugat-európai ország vonatkozásában. Frissítendő: évente legalább három alkalommal. Piacelemzési adatbázis – Az Európai Bizottsághoz az EU keretei között működő szabályozó hatóságoktól érkező piacelemzési értesítéseket, valamint a Vállalkozó által ezekről készített összefoglalókat országonként vagy érintett piaconként tartalmazó adatbázis. Frissítendő: havonta. 1.3. KÖZÉP- ÉS KELET-EURÓPAI TÁVKÖZLÉS A szolgáltatás tárgya legalább 15 közép- és kelet-európai ország – közöttük Magyarország – távközlési ágazatában bekövetkező szabályozási fejlemények figyelemmel kísérése. A szolgáltatás keretében leszállítandó anyagok: Közép-kelet-európai távközlési frissítések – Jelentések minimum négy közép- és kelet-európai ország – közöttük Magyarország -,– távközlési szabályozásának legfontosabb fejleményeiről. Szállítandó: évente legalább három alkalommal. Országok közötti elemzés – Legfontosabb szabályozási témák (pl. spektrum, fogyasztóvédelem, vezetékes és mobil piacok szabályozása) mutatóit tartalmazó összehasonlító táblázatok legalább 15 közép- és kelet-európai ország vonatkozásában. Frissítendő: évente legalább három alkalommal. Piacelemzési adatbázis – Az Európai Bizottsághoz az EU keretei között működő szabályozó hatóságoktól érkező piacelemzési értesítéseket, valamint a Vállalkozó által ezekről készített összefoglalókat országonként vagy érintett piaconként tartalmazó adatbázis. Frissítendő: havonta. 1.4. FOGYASZTÓVÉDELEM A szolgáltatás tárgya a távközlésen belül a kiskereskedelmi szabályozás és a fogyasztóvédelem területén történő fejlemények (pl. hálózatsemlegesség, szélessávú hálózatok minőségi követelményei, szerződési feltételek, roaming, szolgáltatóváltás, szerződési feltételek, számhordozás, számlázás) nyomon követése legalább nyolc európai országban. A szolgáltatás keretében leszállítandó anyagok a következők: Országok közötti elemzés – A fent meghatározott szabályozási témák mutatóit tartalmazó összehasonlító táblázatok a legalább nyolc európai ország vonatkozásában. Frissítendő: évente legalább három alkalommal. Gyorsüzenetek – Hírekre vonatkozó figyelmeztető üzenetek a legfontosabb szabályozási fejleményekről. Szállítandó: átlagosan legfeljebb hét nappal az adott esemény után. FOLYTATÁS A II.2.4 PONTBAN.

Határidő

Az ajánlatok beérkezésének határideje 2024-12-09. A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2024-11-06.

Szállítók

A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:

Kicsoda? Mi az? Hol?
Beszerzési előzmények
Dátum Dokumentum
2024-11-06 Ajánlati felhívás
2025-02-04 Tájékoztató az eljárás eredményéről
Ajánlati felhívás (2024-11-06)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Cím: Online szabályozási adat- és tudásbázis szolg.
Hivatkozási szám: EKR002082462024
Rövid leírás:
Online adat- és tudásbázis szolgáltatás, valamint távközlés-, média-, posta-, digitális gazdaság szabályozási, fenntarthatósági és versenyjogi témakörben nyújtott támogató, monitoring szolgáltatások beszerzése 24 hónapra vállalkozási szerződés keretében. Nyertes Ajánlattevő feladata a Nemzeti Média-és Hírközlési Hatóság részére távközlés-, média-, posta-, digitális gazdaság szabályozási, fenntarthatósági és versenyjogi témakörben online adat- és tudásbázis szolgáltatás, valamint stratégiai szintű, rendszeres, érdemi és kellő időben történő tájékoztatás nyújtása a közbeszerzési dokumentumokban ismertetettek szerint. 1.1. UNIÓS SZINTŰ TÁVKÖZLÉS A szolgáltatás tárgya az Európai Unió intézményei (Európai Bizottság, Európai Parlament, a Tanács, Európai Bíróság), valamint a kapcsolódó bizottságok és tanácsadó csoportok (a Hírközlési Bizottság, a Rádióspektrum-bizottság, az Európai Elektronikus Hírközlési Szabályozók Testülete és a rádiófrekvencia-politikával foglalkozó csoport) felelősségi körébe tartozó távközlési szabályozás terén bekövetkező fejlemények nyomon követése. A szolgáltatás kísérje figyelemmel az EU elektronikus hírközlési szabályozási keretrendszerének végrehajtását. A szolgáltatás keretében leszállítandó anyagok: Gyorsüzenetek – Az uniós szintű távközlési szabályozás legújabb fejleményeit összefoglaló figyelmeztető hírek. Szállítandó: átlagosan legfeljebb hét nappal az adott esemény után. Szabályozási jelentések – Az uniós szintű távközlési szabályozás legújabb fejleményeinek átfogó elemzése. Szállítandó: évente legalább három alkalommal. Nyomon követő eszközök – Áttekintést nyújtó táblázatok, amelyek a távközlést érintő legfontosabb uniós kezdeményezések pillanatnyi állapotát követik nyomon. Frissítendő: évente legalább négy alkalommal, az uniós szintű aktivitástól függően. Nyilvános dokumentumok – A távközlési ágazat szempontjából releváns uniós jogszabályok, hivatalos nyilvános dokumentumok és bírósági határozatok megjelenítése. 1.2. NYUGAT-EURÓPAI TÁVKÖZLÉS A szolgáltatás tárgya legalább 15 fejlett hírközlési piaccal rendelkező nyugat-európai ország távközlési ágazatában bekövetkező szabályozási fejlemények figyelemmel kísérése. A szolgáltatás keretében leszállítandó anyagok: Nyugat-európai távközlési frissítések – Jelentések legalább 5 nyugat-európai ország távközlési szabályozásának legfontosabb fejleményeiről. Szállítandó: évente legalább nyolc alkalommal. Országok közötti elemzés – Legfontosabb szabályozási témák (pl. spektrum, fogyasztóvédelem, vezetékes és mobil piacok szabályozása) mutatóit tartalmazó összehasonlító táblázatok legalább 15 nyugat-európai ország vonatkozásában. Frissítendő: évente legalább három alkalommal. Piacelemzési adatbázis – Az Európai Bizottsághoz az EU keretei között működő szabályozó hatóságoktól érkező piacelemzési értesítéseket, valamint a Vállalkozó által ezekről készített összefoglalókat országonként vagy érintett piaconként tartalmazó adatbázis. Frissítendő: havonta. 1.3. KÖZÉP- ÉS KELET-EURÓPAI TÁVKÖZLÉS A szolgáltatás tárgya legalább 15 közép- és kelet-európai ország – közöttük Magyarország – távközlési ágazatában bekövetkező szabályozási fejlemények figyelemmel kísérése. A szolgáltatás keretében leszállítandó anyagok: Közép-kelet-európai távközlési frissítések – Jelentések minimum négy közép- és kelet-európai ország – közöttük Magyarország -,– távközlési szabályozásának legfontosabb fejleményeiről. Szállítandó: évente legalább három alkalommal. Országok közötti elemzés – Legfontosabb szabályozási témák (pl. spektrum, fogyasztóvédelem, vezetékes és mobil piacok szabályozása) mutatóit tartalmazó összehasonlító táblázatok legalább 15 közép- és kelet-európai ország vonatkozásában. Frissítendő: évente legalább három alkalommal. Piacelemzési adatbázis – Az Európai Bizottsághoz az EU keretei között működő szabályozó hatóságoktól érkező piacelemzési értesítéseket, valamint a Vállalkozó által ezekről készített összefoglalókat országonként vagy érintett piaconként tartalmazó adatbázis. Frissítendő: havonta. 1.4. FOGYASZTÓVÉDELEM A szolgáltatás tárgya a távközlésen belül a kiskereskedelmi szabályozás és a fogyasztóvédelem területén történő fejlemények (pl. hálózatsemlegesség, szélessávú hálózatok minőségi követelményei, szerződési feltételek, roaming, szolgáltatóváltás, szerződési feltételek, számhordozás, számlázás) nyomon követése legalább nyolc európai országban. A szolgáltatás keretében leszállítandó anyagok a következők: Országok közötti elemzés – A fent meghatározott szabályozási témák mutatóit tartalmazó összehasonlító táblázatok a legalább nyolc európai ország vonatkozásában. Frissítendő: évente legalább három alkalommal. Gyorsüzenetek – Hírekre vonatkozó figyelmeztető üzenetek a legfontosabb szabályozási fejleményekről. Szállítandó: átlagosan legfeljebb hét nappal az adott esemény után. FOLYTATÁS A II.2.4 PONTBAN.
Többet mutasson
Szerződés típusa: Szolgáltatások
Termékek/szolgáltatások: Adatbázis-szolgáltatások 📦
Leírás
Belső azonosító: EKR002082462024/1
Ebben a közbeszerzésben kis- és középvállalkozások (kkv-k) is részt vehetnek
A beszerzés leírása:
1.5. EURÓPAI SPEKTRUM A szolgáltatás a spektrumszabályozás, a frekvenciaengedélyek és az odaítélési eljárások terén mutatkozó fejleményeket kísérje figyelemmel legalább 20 európai országban, köztük Magyarországon. A szolgáltatás keretében leszállítandó anyagok a következők: Gyorsüzenetek – Hírekre vonatkozó figyelmeztető üzenetek, amelyek a vizsgált, minimum 20 európai országban újonnan megnyílt frekvenciapályázatokkal vagy lezárult frekvencia-odaítélésekkel kapcsolatos bejelentéseket összegzik. Szállítandó: átlagosan legfeljebb hét nappal az adott esemény után. Frekvencia-adatbázis – Frekvenciaengedélyeket és spektrum értékesítési eljárásokat tartalmazó adatbázis azon a frekvenciasávokra vonatkozóan, amelyek uniós szinten mobil szélessáv céljára harmonizáltak. Hozzáférhető országonként vagy frekvenciasávonként. Frissítendő: havonta. Országok közötti elemzés – a vizsgált, minimum 20 európai országra vonatkozó, szabályozással kapcsolatos témakörök mutatóit (pld. lefedettségi követelmények, spektrumdíjak, frekvenciamegosztás) ismertesse összehasonlító táblázatok formájában. Frissítendő: évente két alkalommal. Frekvencia-frissítés – A frekvenciagazdálkodással kapcsolatos fejlemények átfogó elemzése uniós szinten, valamint a vizsgált, minimum 20 európai országra vonatkozóan. Szállítandó: évente két alkalommal. A frekvencia-odaítélésekre vonatkozó útmutató – Referencia-útmutató az árverések különböző formáiról. Frissítendő: évente egy alkalommal. 1.6. UNIÓS SZINTŰ DIGITÁLIS GAZDASÁG A szolgáltatás tárgya a digitális gazdaságra (pld. adatbiztonság és adatvédelem, e-kereskedelem) vonatkozó, az Európai Unió felelősségi körébe tartozó szabályozás területén bekövetkező fejlemények nyomon követése. A szolgáltatás keretében leszállítandó anyagok a következők: Gyorsüzenetek – A szabályozás legújabb fejleményeit összefoglaló és elemző figyelmeztető hírek. Szállítandó: átlagosan legfeljebb hét nappal az adott esemény után. EU heti jelentés – Az adott hét kulcsfontosságú fejleményeinek, és a következő héten várható események rövid összegzése. Heti gyakorisággal szállítandó az uniós szintű aktivitástól függően. Nyomon követő eszközök – A digitális gazdaság szempontjából releváns, fontosabb uniós szintű jogszabályok, jogszabály-tervezetek összefoglalása. Folyamatosan frissítendő az uniós szintű aktivitástól függően. Digitális egységes piac információs felület – Egy olyan adatbázis, amely nyomon követi az Európai Unió által a digitális gazdasághoz kapcsolódó legfontosabb kezdeményezések előrehaladását. Folyamatosan frissítendő az uniós szintű aktivitástól függően. 1.7. NEMZETI SZINTŰ EURÓPAI DIGITÁLIS GAZDASÁG A szolgáltatás a digitális gazdaság szabályozása terén bekövetkező fejleményeket kíséri figyelemmel minimum kilenc európai országban. A szolgáltatás keretében leszállítandó anyagok a következők: Gyorsüzenetek – A szabályozás legújabb fejleményeit összefoglaló és elemző figyelmeztető hírek. Szállítandó: átlagosan legfeljebb hét nappal az adott esemény után. Országok közötti elemzés – A vizsgált, minimum kilenc európai országra vonatkozó, szabályozással kapcsolatos témakör mutatóit ismerteti összehasonlító táblázatok formájában. Frissítendő: évente legalább két alkalommal. 1.8. UNIÓS SZINTŰ MÉDIA A szolgáltatás tárgya az Európai Unió intézményei felelősségi körébe tartozó audiovizuális médiaszabályozás terén bekövetkező fejlemények figyelemmel kísérése. A szolgáltatás foglalja magában az audiovizuális médiaszolgáltatások (lineáris és nem lineáris) tartalom, átviteli hálózatok és terjesztési csatornák vonatkozásait. A szolgáltatás keretében leszállítandó anyagok a következők: Gyorsüzenetek – Az uniós szintű audiovizuális médiaszabályozás legújabb fejleményeit összefoglaló figyelmeztető hírek. Szállítandó: átlagosan legfeljebb hét nappal az adott esemény után. Nyomon követő eszközök – Áttekintést nyújtó táblázatok, amelyek az audiovizuális médiát érintő legfontosabb uniós kezdeményezések pillanatnyi állapotát követik nyomon. Havonta frissítendő az uniós szintű aktivitástól függően. Nyilvános dokumentumok –az audiovizuális média ágazata szempontjából releváns uniós jogszabályok, hivatalos nyilvános dokumentumok és bírósági határozatok megjelenítése. 1.9. NEMZETI SZINTŰ-EURÓPAI MÉDIA A szolgáltatás tárgya legalább nyolc európai ország audiovizuális média ágazatában bekövetkező fejlemények és az audiovizuális médiaszolgáltatásról szóló uniós irányelv által legfedett témakörök figyelemmel kísérése: A szolgáltatás keretében leszállítandó anyagok a következők: Országonkénti frissítések – Jelentések minimum öt országra vonatkozóan az audiovizuálismédia-szabályozás legfontosabb fejleményeiről. Szállítandó: évente négy alkalommal. Országok közötti elemzés – A vizsgált, legalább nyolc országra vonatkozó, szabályozással kapcsolatos témakörök mutatóit és az audiovizuális médiaszolgáltatásokról szóló irányelv által szabályozott területeket ismerteti összehasonlító táblázatok formájában. Frissítendő: évente legalább két alkalommal. FOLYTATÁS A II.2.14. PONTBAN.
Többet mutasson
További információk:
1.10. POSTA A szolgáltatás tárgya a postai ágazatban történő fejlemények nyomon követése uniós szinten és minimum tíz európai országban. A szolgáltatás keretében leszállítandó anyagok a következők: Gyorsüzenetek – Az uniós és nemzeti szintű postai szabályozás legújabb fejleményeit összefoglaló figyelmeztető hírek. Szállítandó: átlagosan legfeljebb hét nappal az adott esemény után. Nyomon követő eszközök – Áttekintést nyújtó táblázatok, amelyek a postai ágazatot érintő legfontosabb uniós kezdeményezések pillanatnyi állapotát követik nyomon. Szállítandó: évente nyolc alkalommal, az uniós szintű aktivitástól függően. Országok közötti elemzés – a vizsgált, minimum tíz európai országra vonatkozó, szabályozással kapcsolatos témakörök mutatóit ismerteti összehasonlító táblázatok formájában. Frissítendő: évente legalább két alkalommal. Nyilvános dokumentumok – a postaágazat szempontjából fontos, releváns uniós jogszabályok, hivatalos nyilvános dokumentumok és bírósági határozatok megjelenítése 1.11. VERSENY –ANTITRÖSZT ÉS FÚZIÓK A szolgáltatás tárgya a távközlési, média és postai ágazatokban és a digitális gazdaságban történő antitröszt és fúziókontroll (azaz piaci erőfölénnyel való visszaéléssel, versenykorlátozó megállapodásokkal és vállalkozások közötti összefonódások engedélyezésével kapcsolatos) területén bekövetkező fejlemények nyomon követése minimum 20 európai országban. A szolgáltatás keretében leszállítandó anyagok a következők: Antitröszt és fúziók adatbázis – Nemzeti és uniós szintű jogeseteket (legalább 500 eset) bemutató, több szempont (érintett ország, hatóság, tématerület és szektor) szerint strukturált, kereshető adatbázis, amely az új és a módosított jogeset-összefoglalókkal és a forrásdokumentumokkal folyamatosan frissül. Frissítendő: az uniós és nemzeti szintű aktivitástól függően. Gyorsüzenetek – Az egyéb fontos antitröszt és fúziókontroll fejleményeket (pl. piacelemzések, új, vagy módosított versenyjogi szabályok) összefoglaló figyelmeztető hírek. Szállítandó: átlagosan legfeljebb hét nappal az adott esemény után. Nyomon követő eszközök és/vagy Magyarázók – Az antitröszt és fúziókontroll kulcsfontosságú fogalmainak magyarázata a vizsgált ágazatokra való alkalmazásuk összefüggésében. Frissítendő: az uniós és nemzeti szintű aktivitástól függően. Nyilvános dokumentumok – Az antitröszt és fúziókontroll szempontjából releváns uniós jogszabályok, hivatalos nyilvános dokumentumok megjelenítése. 1.12. VERSENY – ÁLLAMI TÁMOGATÁSOK ÉS SZUBVENCIÓK A szolgáltatás tárgya minimum 25 európai országban figyelemmel kísérése az uniós állami támogatási szabályok alkalmazásának a szélessávú hozzáférési projekteket támogató szubvenciókra és az olyan adóelőnyökre, amelyeket egyes uniós tagállamok nyújthattak nagyobb digitális technológiai vállalatoknak (tisztességtelen adóverseny) A szolgáltatás keretében leszállítandó anyagok a következők: • Állami támogatások és szubvenciók adatbázis –A szolgáltatás által lefedett állami támogatások jogi értékelését bemutató folyamatosan frissülő adatbázis, amely a kulcsfontosságú mennyiségi szempontokat kiemeli (pl. a támogatás mennyiségét, időtartamát és intenzitását) és új valamint módosított jogeset-összefoglalókat és forrásdokumentumokat is tartalmaz. Frissítendő: az uniós és nemzeti szintű aktivitástól függően. • Gyorsüzenetek – A szolgáltatás által lefedett ágazatokban felmerülő uniós állami támogatási fejleményeket (pld. új szabályok vagy iránymutatások) összefoglaló figyelmeztető hírek. Szállítandó: átlagosan legfeljebb hét nappal az adott esemény után. • Nyomon követő eszközök és/vagy Magyarázók – A szolgáltatás által lefedett ágazatokra és témakörökre alkalmazandó uniós állami támogatási szabályok magyarázata. Frissítendő az uniós és nemzeti szintű aktivitástól függően. • Nyilvános dokumentumok – Az állami támogatások szempontjából releváns uniós jogszabályok és hivatalos nyilvános dokumentumok megjelenítése. 1.13. FENNTARTHATÓSÁG A szolgáltatás tárgya a fenntarthatóság környezeti oldalát (pl. a klímaváltozással kapcsolatos kérdések), érintő olyan európai szabályok és gyakorlatok, amelyek hatással vannak a digitális kommunikációs ágazatra. A szolgáltatás keretében leszállítandó anyagok a következők: • Gyorsüzenetek – A fenntarthatóság környezeti szempontjaival kapcsolatos, legújabb uniós és nemzeti szintű szabályozást és jelentősebb fejleményeket összefoglaló figyelmeztető hírek. Szállítandó: átlagosan legfeljebb hét nappal az adott esemény után. • Magyarázók – Összefoglaló magyarázatok a fenntarthatósággal kapcsolatos kulcsfontosságú fogalmakról és témakörökről. Frissítendő: az uniós és nemzeti szintű aktivitástól függően. • Nyomon követő eszközök – A fenntarthatóság környezeti szempontjaival kapcsolatos, főbb uniós jogszabályok tartalmát és aktuális státuszát összefoglaló és nyomon követő jelentések. Szállítandó: évente nyolc alkalommal, az uniós szintű aktivitástól függően. • Összehasonlító táblázatok – Egyes környezeti témakörök mutatóit tartalmazó összehasonlító táblázatok európai országok és digitális kommunikációs szervezetek vonatkozásában. Frissítendő: évente legalább két alkalommal. 1.14. GLOBÁLIS TRENDEK A szolgáltatás tárgya a globális digitális ökoszisztéma legfontosabb szakpolitikai, szabályozási és piaci trendjeinek nyomon követése legalább 10 országon keresztül. A szolgáltatás gyors, tényszerű és jól alátámasztott elemzést nyújt a távközlési, digitális gazdasági és technológiai ágazatok legjelentősebb fejleményeiről (pl. online platformok, közösségi média, AI, IoT, 5G, RAN, műholdas távközlés stb.). A szolgáltatás keretében leszállítandó anyagok a következők: - Országok közötti elemzés: A digitális ökoszisztéma nagy hatású és gyorsan fejlődő témáit stratégiai és piaci alapú megközelítéssel elemző összehasonlító táblázatok, benchmarkok. Szállítandó: évente legalább hat új vagy frissített táblázat. - Szabályozási jelentések: Szabályozási és szakpolitikai elemző jelentések, amelyek egy stratégiai fontosságú témát tárgyalnak globális perspektívában, adatokkal alátámasztva. Szállítandó: évente legalább három jelentés. - Gyorsüzenetek – Rövid jelentések a legújabb technológiai, politikai és szabályozási fejleményekről globális perspektívában. Szállítandó: átlagosan legfeljebb hét nappal az adott esemény után. 1.15. KIEGÉSZÍTŐ SZOLGÁLTATÁSOK Felvilágosítás nyújtása szabályozási kérdésekben Vállalkozó díjmentesen válaszoljon Megrendelő minden szabályozási kérdésére, amely megfelel a következő feltételeknek: • a kérdésnek pontosnak kell lennie, és azt a Vállalkozó kérésére írásba kell foglalni; • a kért adatnak a Vállalkozó fent említett szabályozási jelentései által felölelt tárgykörbe kell tartoznia; • a kért adatnak a Vállalkozó több ügyfelének potenciális érdeklődésére is számot kell tartania (nem korlátozódhat egyetlen vállalatra vagy szervezetre). A Vállalkozó Megrendelő ilyen irányú igénye esetén díjmentesen vállalja az 1.1. és az 1.13. pontban foglalt szolgáltatásokhoz kapcsolódóan további speciális szakértelmet igénylő tanácsadói szolgáltatások nyújtását online vagy személyesen egyedi megkeresés alapján (pld. prezentáció, oktatás) évente minimum fél nap erejéig. RÉSZLETES FELADATLEÍRÁS A KD-BAN. ******************************* UKRAJNAI HELYZETET DESTABILIZÁLÓ OROSZ INTÉZKEDÉSEK MIATT HOZOTT KORLÁTOZÓ INTÉZKEDÉSEKRŐL SZÓLÓ 833/2014/EU TANÁCSI RENDELET 5K. CIKK (1) BEKEZDÉSE SZERINTI TILALOM: Ajánlatkérő felhívja a figyelmet arra, hogy a bírálati szakasz során, ha ajánlatkérő megállapítja az ajánlatban benyújtott nyilatkozat alapján, hogy ajánlattevő a tilalom hatálya alá tartozik, ajánlatkérő köteles az ajánlatot a Kbt. 73. § (1) bekezdés e) pontja alapján érvénytelenné nyilvánítani. Amennyiben az ajánlattevő a nyilatkozatot nem, vagy hiányos tartalommal nyújtja be, ajánlatkérő a Kbt. 71. §-a szerinti hiánypótlás keretében köteles felhívni az ajánlattevőt a hiányosságok orvoslására, amennyiben ez sikertelen, ajánlatkérő köteles az ajánlatot a Kbt. 73. § (1) bekezdés e) pontjára alapozva érvénytelenné nyilvánítani. Ha az ajánlattevő által az eljárásban már bejelentett, a szerződés értékének 10 %-át meghaladó alvállalkozó, szállító vagy kapacitást biztosító szervezettel összefüggésben kerül megállapításra a tilalom személyi hatálya alá tartozás, ajánlatkérő a Kbt. 71. §-a szerinti hiánypótlás keretében hívhatja fel az ajánlattevőt az érintett szervezet, személy cseréjére, a hiánypótlási felhívásban foglaltak nem teljesítése pedig az ajánlat Kbt. 73. § (1) bekezdés e) pont szerinti érvénytelenségét vonja maga után. Az ajánlattevőnek ajánlatában, annak benyújtásakor nyilatkoznia kell arról, hogy ajánlata tekintetében fennáll-e az ukrajnai helyzetet destabilizáló orosz intézkedések miatt hozott korlátozó intézkedésekről szóló, 2014. július 31-i 833/2014/EU tanácsi rendelet 5k. cikk (1) bekezdésében meghatározott, a közbeszerzési vagy koncessziós szerződés odaítélésére vonatkozó tilalom. Az ajánlatkérő köteles a közbeszerzési dokumentumokban erre a kötelezettségre utalni. [321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1. § (9) bek.] ********************************** A II.2.7) ponthoz: Az eljárás eredményeképpen kötendő szerződés a Felek általi aláírása napján lép hatályba és a Felek szerződésszerű teljesítésével szűnik meg azzal, hogy a Vállalkozónak a szerződés szerinti szolgáltatását 2025. március 01. naptól kezdődően 24 (huszonnégy) hónapos határozott időtartamban – 12 (tizenkettő) hónapos teljesítési ciklusokkal – kell nyújtania.
Többet mutasson
Postacím: Ostrom
utca
23-25.
Irányítószám: 1015
Város: Budapest
Ország: Magyarország 🇭🇺
A teljesítés helye: Budapest 🏙️
Időtartam: 24 hónap
Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): 2. Historikus adatokkal való rendelkezés (évek száma); a műszaki leírás 1. pontja szerinti minimum 3 területen; a felhívás feladását megelőző minden befejezett 12 hónapos időintervallum tekinthető 1 évnek (min. 0 év; max. 10 év)
Minőségi kritérium (súlyozás): 15
Minőségi kritérium (név): 3. Online adat- és tudásbázis működésével kapcsolatos kényelmi szolgáltatások biztosítása (igen/nem)
Minőségi kritérium (súlyozás): 5
Ár
Ár (súlyozás): 80
Annak indoklása, hogy az odaítélési szempontok súlyozását miért nem tüntették fel:
Ajánlatkérő az ajánlatokat a legjobb ár-érték arány értékelési szempontja szerint [Kbt. 76. § (2) bekezdés c) pont] értékeli. Az ajánlatok értékelési szempont szerinti tartalmi elemeinek értékelése során adható pontszám alsó és felső határa valamennyi részszempont esetében egyaránt: 0-10 pont. Az értékelés tekintetében az Ajánlatkérő alkalmazza a Közbeszerzési Hatóságnak a nyertes ajánlattevő kiválasztására szolgáló értékelési szempontrendszer alkalmazásáról szóló útmutatójában (Közbeszerzési Értesítő 2020. évi 60. szám, 2020. március 25.) foglaltakat. Ajánlatkérő az 1. értékelési szempontot (Ajánlati ár) olyan módon értékeli, hogy a legjobb (legalacsonyabb) ajánlati tartalmi elemre a maximális 10, a többi ajánlatra pedig arányosan kevesebb pontszámot, de legalább a minimális 0 pontszámot adja, az értékarányosítás (fordított arányosítás) értékelési módszere szerint. Az ajánlati árat általános forgalmi adó nélkül, euróban (nettó EUR) kell megadni. Az ajánlati ár annál kedvezőbb, minél alacsonyabb. Az ajánlati árat a Kbt. 66. § (5) bekezdésének megfelelően a felolvasólapon kell rögzíteni. Ajánlatkérő az árra vonatkozó megajánlást egész számban megadva kéri meghatározni, illetve amennyiben kerekítés szükséges, akkor a kerekítést az előbbiekre figyelemmel kéri elvégezni, a kerekítés általános matematikai szabályai szerint. Ajánlatkérő a 2. értékelési szempontot a pontozás módszerével értékeli. Amennyiben Ajánlattevő 10 évre visszamenőleg rendelkezik historikus adatokkal, a maximális 10 pontot, 10 évnél kevesebb, minden egy egész évre vonatkozó historikus adatokkal való rendelkezésre 1-1 pontot kap Ajánlattevő, illetve amennyiben nem rendelkezik historikus adatokkal, a minimális 0 pontot kapja. Az értékelési szempontonként megajánlott évek számát a Kbt. 66. § (5) bekezdésének megfelelően a felolvasólapon meghatározottak szerint kell megadni, a felolvasólapon kell rögzíteni. Ajánlatkérő a megajánlásokat egész számban megadva kéri meghatározni. Az ajánlathoz csatolni kell – nullánál nagyobb megajánlás esetén – a historikus adatokkal való rendelkezés részletes ismertetését, melynek mintáját a KD nyilatkozatminták fejezete tartalmazza. A 3. értékelési szempont tekintetében az Ajánlatkérő a pontozás abszolút módszerét alkalmazva jár el a pontkiosztás során. A 3. szempont esetében az „igen” megajánlás, azaz az online adat- és tudásbázis működésével kapcsolatos kényelmi szolgáltatások díjmentes biztosítása a legkedvezőbb vállalás, mely 10 pontot kap. A „nem” megajánlás, azaz, hogy ajánlattevő nem biztosítja az online adat- és tudásbázis működésével kapcsolatos kényelmi szolgáltatásokat a legkedvezőtlenebb vállalás, mely 0 pontot kap. A 3. értékelési szempontonként megajánlott „igen” vagy „nem” vállalást a Kbt. 66. § (5) bekezdésének megfelelően a felolvasólapon kell rögzíteni. Az ajánlathoz csatolni kell – „igen” megajánlás esetén – az online adat- és tudásbázis működésével kapcsolatos kényelmi szolgáltatások részletes ismertetését, melynek mintáját a KD nyilatkozatminták fejezete tartalmazza. A 3. szempont szerinti pozitív – „igen” – megajánlásnak minimálisan az alábbi szolgáltatásokat kell tartalmaznia: - e-mail alertek testreszabhatósága, felhasználó által beállítható saját preferenciái szerint; - speciális szakértelmet igénylő tanácsadói szolgáltatások nyújtása; kedvenc témák megjelölhetősége az online felületen. Az értékelés részletes leírását a KD tartalmazza.
Többet mutasson
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0001

Eljárás
Az eljárás típusa
Nyílt eljárás
Jogalap: 2014/24/EU irányelv
Adminisztratív információk
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések beérkezésének határideje: 2024-12-09 12:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei: 2024-12-09 14:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei (hely): https://ekr.gov.hu
Az ajánlatok felbontásának feltételei (Tájékoztatás a felhatalmazott személyekről és a felbontási eljárásról):
Az ajánlatok elektronikus bontásának szabályait a Kbt. 68. § (1b)-(1c) bekezdése és a 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet 15. §-a tartalmazza.
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Minimális időtartam, amely alatt az ajánlattevőnek fenn kell tartania az ajánlatot: 30 nap
A közbeszerzési eljárás feltételei
Biztosítéknyújtási kötelezettség áll fenn
A szerződést elnyerő ajánlattevők csoportjának valamilyen jogi formát kell öltenie
Megnyitás dátuma: 2024-12-09 14:00:00 📅
Hely: https://ekr.gov.hu
További információk:
Az ajánlatok elektronikus bontásának szabályait a Kbt. 68. § (1b)-(1c) bekezdése és a 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet 15. §-a tartalmazza.
Elektronikus számlázás: Kötelező
Elektronikus fizetést használnak
Díjazási kritériumok
Súlyozás típusa: Súlyozás (pontok, pontos)
A közbeszerzési eljárás feltételei
A szerződés teljesítési feltételeket tartalmaz

Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk
Műszaki és szakmai képességek
A kiválasztási kritériumok listája és rövid leírása:
M1.: M1. Alkalmatlan az ajánlattevő, ha nem rendelkezik legalább 1 db, az ajánlati felhívás feladásának napjától visszafelé számított három évben (36 hónapban) teljesített, legalább egybefüggően 12 hónapig nyújtott (rendelkezésre bocsátott) európai uniós szintű és tagállami szabályozási témakört érintő online adat- és/vagy tudásbázis szolgáltatására vonatkozó referenciával. Adatbázis fogalma: olyan adatokból álló gyűjtemény, amely a megjelölt tárgykörben (európai uniós szintű és tagállami szabályozási témakörben) releváns egzakt adatokat és egyéb tartalmi elemeket rendszer vagy módszer szerint elrendezve tartalmaz, függetlenül azok megjelenési formájától. Tudásbázis fogalma: olyan gyűjtemény, amely a megjelölt tárgykörre (európai uniós szintű és tagállami szabályozási témakörre) vonatkozó olyan tartalmakat foglal magában, amelyek lényegüket tekintve – az adatokon túlmutató, az adatokat valamilyen módon összesítő vagy szintetizáló, avagy abból levont következtetéseket tartalmazó – eredménytermékek. AK adat- és/vagy tudásbázis szolgáltatás nyújtása alatt adat- és/vagy tudásbázis rendelkezésre bocsátását érti azzal, hogy ennek keretében egyéb szolgáltatások nyújtásárára is sor kerülhet. AK európai uniós országként elfogad minden olyan országot ilyenként akkor, ha az adott ország az ajánlattétel időpontjában uniós tagállam volt (tehát nem feltétel ebben az esetben, hogy a szolgáltatás nyújtásának ideje alatt is uniós tagállam legyen), vagy a szolgáltatás nyújtása idején volt uniós tagállam (tehát nem feltétel ebben az esetben, hogy az ajánlattétel időpontjában uniós tagállam legyen). Figyelemmel a szerződés tárgyát képező szolgáltatás oszthatóságára AK az M1) alpont szerinti alkalmassági követelmény tekintetében a referenciaként előírt szolgáltatás tárgyaként elfogadja a még folyamatban lévő referenciá(ka)t is, amennyiben az abban bemutatott korábbi teljesítés tekintetében a megfelelőség az ajánlati felhívás feladását megelőző időtartamra megállapítható (egybefüggő legalább 12 hónapos teljesítés), és a kérdéses időtartamban bemutatott referencia (referenciák) teljesítése szerződésszerűen történt (ilyenként a bemutatott referencia lezártnak tekinthető). Előzetes igazolás: Az ajánlattevőnek az ajánlatában a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet (Kr.) 1.§ (1)-nek ill., a Kr. II. Fejezetében (5.§) foglaltaknak megfelelően az egységes európai közbeszerzési dokumentumnak (EEKD) a 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet szerinti Elektronikus Közbeszerzési Rendszerben (EKR) elérhető elektronikus űrlap benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy megfelel az Ajánlatkérő (AK)által meghatározott alkalmassági követelménynek azzal, hogy AK az EEKD-ban nem kéri a formanyomtatvány IV. részében szereplő részletes információk megadását (elegendő az EEKD IV. rész α pont szerinti nyilatkozatot kitölteni). Az értékelési szempontokra figyelemmel legkedvezőbbnek tekinthető ajánlattevőnek (AT-nek) és adott esetben további AT(k)nek az eljárás eredményéről szóló döntés meghozatalát megelőzően, az AK felhívása alapján a Kr. 1.§ (2)-nek megfelelően, a Kr. IV. fej-ben (21-22.§) foglaltaknak megfelelően kell részletesen igazolnia, hogy megfelel az alkalmassági követelménynek [Kbt. 69. § (4), alkalmazható ettől eltérően a Kbt. 69. § (7) is]. A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet szerinti - az Ajánlatkérő Kbt. 69.§ (4) bekezdése szerinti felhívására történő - részletes igazolás módja: M1. Ajánlattevő csatolja a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21. § (3) bekezdés a) pontja alapján az eljárást megindító felhívás feladásának napjától visszafelé számított 3 év legjelentősebb szolgáltatásainak ismertetését a 321/2015.(X. 30.) Korm. Rendelet 22. § (1)-(2) bekezdésben meghatározott módon igazolva. Az igazolásnak a következőket kell tartalmaznia: — a szerződést kötő másik fél (név, székhely, felvilágosítást adó személy neve és elérhetősége); — a szolgáltatás tárgyát és mennyiségét (olyan részletességgel, hogy abból az alkalmassági követelménynek való megfelelés megállapítható legyen, ide értve különösen: témakörök megnevezése); — teljesítés ideje (kezdési és befejezési dátum év-hónap-nap pontossággal megadva); — nyilatkozatot arra vonatkozóan, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e. A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21. § (3a) bekezdés alapján ajánlatkérő a vizsgált időszak alatt befejezett, de legfeljebb 6 éven belül megkezdett szállításokat veszi figyelembe. A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21/A. § irányadó. Amennyiben valamely gazdasági szereplő az alkalmasság igazolására jogutódlás eredményeként rendelkezésére álló olyan adatokat kíván felhasználni, amelyek felhasználására - a jogelőd gazdasági szereplő Kbt. 65. § (7) bekezdése szerinti bevonása nélkül - önállóan jogosult, az ajánlatnak tartalmaznia kell a jogutód gazdasági szereplő 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 15/A. § szerinti nyilatkozatát. A Kbt. 65. § (6) bekezdése alapján az előírt alkalmassági követelményeknek a közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek. Az alkalmassági követelménynek ajánlattevők bármely más szervezet vagy személy kapacitására támaszkodva is megfelelhetnek, a közöttük fennálló kapcsolat jogi jellegétől függetlenül. Kapacitást rendelkezésre bocsátó gazdasági szereplő igénybevétele a Kbt. 65. § (7), (9), (12) bekezdés szerint. Ajánlatkérő a minősített ajánlattevők jegyzéke tekintetében meghatározottakhoz képest szigorúbban állapította meg az alkalmasság feltételeit/igazolását [321/2015.(X. 30.) Kr. 30.§ (4)].
Többet mutasson
Részvételi feltételek
A gazdasági szereplők azon csoportjának jogi formája, amelynek a szerződést oda kell ítélni:
Ajánlatkérő a szerződés teljesítéséhez nem teszi lehetővé és kötelezővé gazdálkodó szervezet (projekttársaság) létrehozását [Kbt. 35. § (8)]
Kauciók és garanciák:
Ajánlatkérő a jelen eljárásban való részvételt nem köti ajánlati biztosíték adásához.
A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre:
Ajánlatkérő rendelkezik a szerződés teljesítését biztosító anyagi fedezettel (a beszerzés nem az Európai Unióból származó forrásból kerül finanszírozásra). A teljesítés igazolása Kbt. 135.§ (1) bekezdés szerint. Előleg nem biztosított, Ajánlattevő részszámlázásra jogosult. Az ellenérték kifizetése a teljesítésigazolás alapján kibocsátott számla alapján, 30 napos fizetési határidővel, átutalással a Ptk. 6:130. § (1)-(2) bekezdései szerint. Az ajánlattétel, a szerződés és a kifizetések pénzneme: EUR. Részletes leírás a szerződéstervezetben.
Többet mutasson
A szerződéssel kapcsolatos feltételek
A szerződés teljesítésének feltételei:
Késedelmi kötbér: alapja a 12 hónapra vonatkozó nettó szolgáltatási díjrészlet, mértéke 0,5 %-a naponta, de legfeljebb a kötbéralap 15%-a. Meghiúsulási kötbér: a teljes nettó vállalkozási díj 20%-a. A kötbérek esetén irányadó a Ptk. 6:186. § (1) bekezdése. Részletes leírás a szerződéstervezetben.
Többet mutasson
Részvételi feltételek
Kizárási ok: A nemzeti törvények értelmében a csődhöz hasonló helyzet
Kizárási okok leírása:
Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó, és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában az olyan gazdasági szereplő, akivel szemben a Kbt. 62. § (1) bekezdés a)-f) és h)-o) pontjaiban, illetőleg (2) bekezdés a)-b) pontjaiban foglalt kizáró okok bármelyike fennáll. Az eljárásból kizárásra kerül az az ajánlattevő, aki a Kbt. 62. § (1) bekezdés a)-f) és h)-o) pontjaiban, illetőleg (2) bekezdés a)-b) pontjaiban szereplő kizáró okok valamelyike hatálya alá tartozik vagy a részéről a kizáró ok az eljárás során következett be [Kbt. 74. § (1)]. A Kbt. 62. § (1) bekezdés b) és f) pontjában említett kizáró okok kivételével bármely egyéb kizáró ok fennállása ellenére - beleértve azon eseteket, amikor a törvényben meghatározott kötelességszegés vagy jogsértés az ajánlatkérő mérlegelése alapján vezet kizáráshoz - az ajánlattevő, alvállalkozó vagy alkalmasság igazolásában részt vevő gazdasági szereplő nem kerül kizárásra a közbeszerzési eljárásból, amennyiben a Közbeszerzési Hatóság a 188. § (4) bekezdése szerinti véglegessé vált határozata, vagy annak megtámadására irányuló közigazgatási per esetén a bíróság 188. § (5) bekezdése szerinti jogerős határozata kimondta, hogy az érintett gazdasági szereplő az ajánlat benyújtását megelőzően olyan intézkedéseket hozott, amelyek a kizáró ok fennállásának ellenére kellőképpen igazolják a megbízhatóságát [Kbt. 64. §]. Kizáró okok hatálya alatt nem állás igazolása: Ajánlattevőnek a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1. § (1) szerint, a Korm. rendelet II. Fejezetében (2-4. §) foglaltaknak megfelelően az egységes európai közbeszerzési dokumentum (EEKD) benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy nem tartozik a Kbt. 62. § (1) bekezdés a)-f) és h)-o) pontjaiban, illetőleg (2) bekezdés a)-b) pontjaiban foglalt kizáró okok hatálya alá. A 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet szerint az EEKD-t az Elektronikus Közbeszerzési Rendszerben (EKR) elérhető elektronikus űrlapon kell kitölteni. Az EKR-ben elektronikus űrlap benyújtásával teendő nyilatkozatot a közös ajánlattevők képviseletében az ajánlatot benyújtó gazdasági szereplő teszi meg. Az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezet a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 3. § (3) szerint, a közös ajánlattevők a Korm. rendelet 3. § (5) szerint kötelesek az EEKD-t benyújtani. Az értékelési szempontra figyelemmel legkedvezőbbnek tekinthető ajánlattevőnek és adott esetben további ajánlattevő(k)nek az eljárás eredményéről szóló döntés meghozatalát megelőzően, az ajánlatkérő felhívása alapján a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1. § (2) bekezdésének megfelelően, a Korm. rendelet III. Fejezetében (8., 10. és 12-16. §) foglaltaknak megfelelően kell részletesen igazolnia/igazolniuk, hogy nem tartozik/tartoznak az eljárásban előírt kizáró okok hatálya alá. Ajánlatkérő alkalmazza a Kbt. 69. § (4) bekezdésében foglaltakat. A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet III. Fejezetében meghatározott igazolási módok a Korm. rendelet V. Fejezetnek megfelelőn kiválthatók, ha az érintett gazdasági szereplő minősített ajánlattevői jegyzéken való szerepléssel bizonyítja, hogy megfelel a közbeszerzési eljárásban előírt követelményeknek. Az ajánlatban az EKR-ben elérhető elektronikus űrlap igénybevételével be kell nyújtani az ajánlattevő arra vonatkozó nyilatkozatát, hogy nem vesz igénybe a szerződés teljesítéséhez a Kbt. 62. § (1)-(2) bekezdései szerinti kizáró okok hatálya alá eső alvállalkozót [Kbt. 67. § (4)]. Ajánlatkérő előírja a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 1-7. § alkalmazását. A kizáró okokra vonatkozóan a közbeszerzés megkezdését megelőzően kiállított igazolások is benyújthatóak (felhasználhatóak) mindaddig, ameddig az igazolásokban foglalt tény, illetve adat tartalma valós [321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1. § (7)]. Amennyiben a gazdasági szereplő az alkalmasság igazolására jogutódlás eredményeként rendelkezésére álló olyan adatokat kíván felhasználni, amelyek felhasználására - a jogelőd gazdasági szereplő Kbt. 65. § (7) bekezdése szerinti bevonása nélkül - önállóan jogosult, az ajánlatnak tartalmaznia kell a jogutód gazdasági szereplő arra vonatkozó nyilatkozatát, hogy a jogelőd szervezet nem tartozik az eljárásban alkalmazandó valamely kizáró ok hatálya alá.
Többet mutasson

Ajánlatkérő hatóság
Név és címek
Név: Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság
Nemzeti nyilvántartási szám: 15775883241
Postacím: Ostrom Utca 23-25
Postai irányítószám: 1015
Postai város: Budapest
Régió: Budapest 🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
Kapcsolattartó pont: Beszerzési, Üzemeltetési és Vagyonkezelési Igazgatóság Beszerzési, Üzemeltetési és Vagyonkezelési Igazgatóság
E-mail: kozbeszerzes@nmhh.hu 📧
Telefon: +36 14680866 📞
Fax: +36 14577303 📠
URL: http://nmhh.hu/ 🌏
Az ajánlatkérő szerv típusa
Regionális vagy helyi hatóság
Fő tevékenység
Általános közszolgáltatások
Kommunikáció
Dokumentumok URL címe: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR002082462024/reszletek 🌏
Részvétel URL: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR002082462024/reszletek 🌏
Elektronikus benyújtás: Kötelező

Kiegészítő információk
További információk
1) Jelen eljárás az Elektronikus Közbeszerzési Rendszer (EKR) alkalmazásával kerül lefolytatásra, részletes szabályok a 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendeletben. 2) Közbeszerzési dokumentumok (KD) az EKR-ben érhetők el a „Közbeszerzési dokumentáció / További közbeszerzési dokumentumok” menüpont alatt, Ajánlatkérő (AK) ezen a felületen tart kapcsolatot a gazdasági szereplőkkel/ajánlattevőkkel (AT). Az ajánlatot (annak részeként a felhívás és a KD által előírt nyilatkozatokat) az EKR-en keresztül kell benyújtani elektronikus formában (amely nyilatkozat tekintetében az EKR-ben űrlap áll rendelkezésre, ott a nyilatkozatot ezen űrlap használata mellett kell benyújtani). 3) Az ajánlathoz csatolni kell a kizáró okok és alkalmassági követelmény(ek) tekintetében a felhívásban előírt nyilatkozatokon/igazolásokon kívül: a) Felolvasólapot a Kbt. 66. § (5) bekezdés szerint, b) Ajánlattevő nyilatkozatát a Kbt. 66. § (2) bekezdésre vonatkozóan. c) Nyilatkozat az alvállalkozók kizáró okok hatálya alatt nem állásáról a Kbt. 67. § (4) bekezdés alapján. d) Ajánlattevő nyilatkozatát az üzleti titokról (nemleges tartalommal is). e) Az üzleti titkot tartalmazó, elkülönített irathoz indokolást, amelyben Ajánlattevő részletesen alátámasztja, hogy az adott információ vagy adat nyilvánosságra hozatala miért és milyen módon okozna számára aránytalan sérelmet. f) Ajánlattevő Kbt. 65. § (7) bekezdés szerinti nyilatkozatát (nemleges tartalommal is). g) A kapacitást nyújtó gazdasági szereplő – szerződésben, előszerződésben vagy más formában vállalt – kötelezettségvállalását tartalmazó okiratot. h) Közös ajánlattétel esetén együttműködésről szóló megállapodást. i) Az ajánlattevő, illetőleg a kapacitást nyújtó gazdasági szereplő cégjegyzésre jogosult, nyilatkozatot, dokumentumot aláíró képviselőjének/képviselőinek aláírási címpéldányát vagy ügyvéd/kamarai jogtanácsos által ellenjegyzett aláírás mintáját. j) Ajánlattevő nyilatkozatát folyamatban lévő változásbejegyzési eljárásról, nemleges nyilatkozat is. k) Folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás esetében a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet és az annak érkezéséről a cégbíróság által megküldött igazolást. l) Nem magyar nyelvű dokumentum csatolása esetén a dokumentum magyar nyelvű fordítását. m) Ajánlattevő nyilatkozatát az ukrajnai helyzetet destabilizáló orosz intézkedések miatt hozott korlátozó intézkedésekről szóló 833/2014/EU tanácsi rendelet 5k. cikk (1) bekezdése szerinti tilalom vonatkozásában. n) A 2. értékelési szempont szerinti - nullánál nagyobb - megajánlás alátámasztására a historikus adatokkal való rendelkezés részletes ismertetését, melynek mintáját a KD nyilatkozatminták fejezete tartalmazza. o) A 3. értékelési szempont szerinti pozitív – „igen”- megajánlás alátámasztására az online adat- és tudásbázis működésével kapcsolatos kényelmi szolgáltatások részletes ismertetését, melynek mintáját a KD nyilatkozatminták fejezete tartalmazza. 4) Kiegészítő tájékoztatás nyújtása a Kbt. 56. § szerint, kizárólag az EKR-en keresztül. 5) Hiánypótlás és felvilágosítás kérés a Kbt. 71.§ szerint. 6) Ajánlatkérő a bírálat során alkalmazza Kbt. 81. § (4)-(5) bekezdését. 7) Ajánlatkérő jelen eljárás tekintetében alkalmazza a Kbt. 75.§ (2) bekezdés e) pontja szerinti eredménytelenségi okot [Kbt. 75. § (6) bekezdés]. 8) Valamennyi időpont/határidő tekintetében a közép-európai idő (CET) szerinti időpontok irányadók. 9) Az AF-ben és KD-ban nem szabályozott kérdések vonatkozásában a Kbt., a Ptk. és a 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet irányadó. 10) Ajánlatkérő által az eljárás lefolytatásával megbízott felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadók: dr. Daczuk Balázs (00313) és dr. Illényi Péter Tamás (00316) (elérhetőségi adatok a KD-ban). 11) Az ajánlatkérő helyszíni bejárást és konzultációt jelen eljárásban nem tart. 12) Ajánlatkérő a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 30. § (4) bekezdése alapján felhívja az Ajánlattevők figyelmét, hogy a minősített ajánlattevők jegyzéke tekintetében meghatározottakhoz képest szigorúbban állapítja meg az alkalmassági feltételeket és azok igazolását. 13) Jelen eljárásban nem kerül sor keretmegállapodás kötésére, dinamikus beszerzési rendszer alkalmazására, elektronikus árlejtés alkalmazására. 14) Jelen eljárásban többváltozatú (alternatív) ajánlattétel nem biztosított. 15) Jelen eljárásban részekre történő ajánlattétel (részajánlattétel) nem biztosított. A részajánlattétel kizárásának indoka: A szerződés tárgya olyan komplex adatbázis-tudásbázis szolgáltatás, ahol a szállítandó anyagok, alap- és kiegészítő szolgáltatások (pl. felhasználóknak eljuttatott hírlevelek, honlapfelület, felhasználói profilok) és az ezekhez kapcsolódó jogosultságkezelés egységessége az Ajánlatkérő számára jelentős többletértéket jelent. Részajánlattétel és részteljesítés esetén ez az egységesség nem biztosítható. A szolgáltatás egységessége az egyetlen szolgáltatóval való szerződéskötést igényli, nem teszi lehetővé a műszaki és gazdasági észszerűséggel összeegyeztethető részajánlattétel biztosítását [Kbt. 61. § (4)].
Többet mutasson
Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Nemzeti nyilvántartási szám: 15329190-2-41
Postacím: Riadó u. 5
Postai irányítószám: 1026
Postai város: Budapest
Régió: Budapest 🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧
Telefon: +36 18828592 📞
Fax: +36 18828593 📠
URL: https://kozbeszerzes.hu 🌏
Felülvizsgálati eljárás
Pontos információ a felülvizsgálati eljárások határidejéről (határidejeiről): Jogorvoslati kérelem benyújtható a Kbt. 148. §-ban foglaltak szerint.
Információk az elektronikus munkafolyamatokról
Elektronikus számlázást fogadunk el
Forrás: OJS 2024/S 218-680977 (2024-11-06)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2025-02-04)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Online adat- és tudásbázis szolgáltatás, valamint távközlés-, média-, posta-, digitális gazdaság szabályozási, fenntarthatósági és versenyjogi témakörben nyújtott támogató, monitoring szolgáltatások beszerzése 24 hónapra vállalkozási szerződés keretében. Részletes követelmények a műszaki leírásban.
Többet mutasson
A beszerzés teljes értéke (HÉA nélkül): 250 000 EUR 💰
Leírás
A beszerzés leírása:
Nyertes Ajánlattevő feladata a Nemzeti Média-és Hírközlési Hatóság részére távközlés-, média-, posta-, digitális gazdaság szabályozási, fenntarthatósági és versenyjogi témakörben online adat- és tudásbázis szolgáltatás, valamint stratégiai szintű, rendszeres, érdemi és kellő időben történő tájékoztatás nyújtása a közbeszerzési dokumentumok jelen fejezetében ismertetettek szerint az alábbi területeken: UNIÓS SZINTŰ TÁVKÖZLÉS A szolgáltatás tárgya az Európai Unió intézményei (Európai Bizottság, Európai Parlament, a Tanács, Európai Bíróság), valamint a kapcsolódó bizottságok és tanácsadó csoportok (a Hírközlési Bizottság, a Rádióspektrum-bizottság, az Európai Elektronikus Hírközlési Szabályozók Testülete és a rádiófrekvencia-politikával foglalkozó csoport) felelősségi körébe tartozó távközlési szabályozás terén bekövetkező fejlemények nyomon követése. NYUGAT-EURÓPAI TÁVKÖZLÉS A szolgáltatás tárgya legalább 15 fejlett hírközlési piaccal rendelkező nyugat-európai ország távközlési ágazatában bekövetkező szabályozási fejlemények figyelemmel kísérése. KÖZÉP- ÉS KELET-EURÓPAI TÁVKÖZLÉS A szolgáltatás tárgya legalább 15 közép- és kelet-európai ország – közöttük Magyarország - távközlési ágazatában bekövetkező szabályozási fejlemények figyelemmel kísérése. FOGYASZTÓVÉDELEM A szolgáltatás tárgya a távközlésen belül a kiskereskedelmi szabályozás és a fogyasztóvédelem területén történő fejlemények (hálózatsemlegesség, szélessávú hálózatok minőségi követelményei, szerződési feltételek, roaming, szolgáltatóváltás, számhordozás, számlázás) nyomon követése legalább nyolc európai országban. EURÓPAI SPEKTRUM A szolgáltatás a spektrumszabályozás, a frekvenciaengedélyek és az odaítélési eljárások terén mutatkozó fejleményeket kísérje figyelemmel legalább 20 európai országban, köztük Magyarországon. UNIÓS SZINTŰ DIGITÁLIS GAZDASÁG A szolgáltatás tárgya a digitális gazdaságra (pld. adatbiztonság és adatvédelem, e-kereskedelem) vonatkozó, az Európai Unió felelősségi körébe tartozó szabályozás területén bekövetkező fejlemények nyomon követése. NEMZETI SZINTŰ EURÓPAI DIGITÁLIS GAZDASÁG A szolgáltatás a digitális gazdaság szabályozása terén bekövetkező fejleményeket kíséri figyelemmel minimum kilenc európai országban. UNIÓS SZINTŰ MÉDIA A szolgáltatás tárgya az Európai Unió intézményei felelősségi körébe tartozó audiovizuális médiaszabályozás terén bekövetkező fejlemények figyelemmel kísérése. A szolgáltatás foglalja magában az audiovizuális médiaszolgáltatások (lineáris és nem lineáris) –tartalom, átviteli hálózatok és terjesztési csatornák vonatkozásait. NEMZETI SZINTŰ EURÓPAI MÉDIA A szolgáltatás tárgya legalább nyolc európai ország audiovizuális média ágazatában bekövetkező fejlemények és az audiovizuális médiaszolgáltatásról szóló uniós irányelv által lefedett témakörök figyelemmel kísérése. POSTA A szolgáltatás tárgya a postai ágazatban történő fejlemények nyomon követése uniós szinten és minimum tíz európai országban. VERSENY –ANTITRÖSZT ÉS FÚZIÓK A szolgáltatás tárgya a távközlési, média és postai ágazatokban és a digitális gazdaságban történő antitröszt és fúziókontroll (azaz piaci erőfölénnyel való visszaéléssel, versenykorlátozó megállapodásokkal és vállalkozások közötti összefonódások engedélyezésével kapcsolatos) területén bekövetkező fejlemények nyomon követése minimum 20 európai országban. VERSENY – ÁLLAMI TÁMOGATÁSOK ÉS SZUBVENCIÓK A szolgáltatás tárgya minimum 25 európai országban figyelemmel kísérése az uniós állami támogatási szabályok alkalmazásának a szélessávú hozzáférési projekteket támogató szubvenciókra és az olyan adóelőnyökre, amelyeket egyes uniós tagállamok nyújthattak nagyobb digitális technológiai vállalatoknak (tisztességtelen adóverseny). FENNTARTHATÓSÁG A szolgáltatás tárgya a fenntarthatóság környezeti oldalát (pl. a klímaváltozással kapcsolatos kérdések), érintő olyan európai szabályok és gyakorlatok, amelyek hatással vannak a digitális kommunikációs ágazatra. GLOBÁLIS TRENDEK A szolgáltatás tárgya a globális digitális ökoszisztéma legfontosabb szakpolitikai, szabályozási és piaci trendjeinek nyomon követése legalább 10 országon keresztül. A szolgáltatás gyors, tényszerű és jól alátámasztott elemzést nyújt a távközlési, digitális gazdasági és technológiai ágazatok legjelentősebb fejleményeiről (pl. online platformok, közösségi média, AI, IoT, 5G, RAN, műholdas távközlés stb.). KIEGÉSZÍTŐ SZOLGÁLTATÁSOK Felvilágosítás nyújtása szabályozási kérdésekben. Részletes ismertetés a műszaki leírásban.
Többet mutasson

A szerződés odaítélése
A szerződés/tétel odaítélése
Jogorvoslati eljárások
A panaszosok száma: 0
Tétel azonosító száma: LOT-0001
Szerződés száma: 1
A szerződés megkötésének időpontja: 2025-01-28 📅
Cím: Vállalkozási szerződés
A szerződés címe: https://ekr.gov.hu/ekr-szerzodestar/hu/szerzodesLista?eljarasAzon=EKR002082462024 🌏
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 2
Az elektronikus úton beérkezett pályázatok száma: 2
A kkv-k által benyújtott pályázatok száma: 2
A nem uniós tagállamokból származó ajánlattevőktől beérkezett ajánlatok száma: 0
A más uniós tagállamokból származó ajánlattevőktől beérkezett ajánlatok száma: 1
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 250 000 EUR 💰
Az ajánlatot rangsorolták
Helyezés a nyertesek listáján: 1
Ajánlat azonosítója: EKR002082462024/1449
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0001
A vállalkozó neve és címe
Név: Cullen International SA
Nemzeti nyilvántartási szám: BE0429199165
Postacím: Lucien Outers Clos 11-21/1
Postai irányítószám: 1160
Postai város: Auderghem
Régió: Arr. de Bruxelles-Capitale/Arr. Brussel-Hoofdstad 🏙️
Ország: Belgium 🇧🇪
E-mail: clientsupport@cullen-international.com 📧
Telefon: +32 27387200 📞
URL: https://www.cullen-international.com 🌏
A tulajdonos állampolgársága: Egyesült Királyság 🇬🇧
A gazdasági szereplő mérete: Kisvállalkozás
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 320 000 EUR 💰
Ajánlat azonosítója: EKR002082462024/1457
A vállalkozó neve és címe
Név: ORAC Kiadó Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: 10649321241
Postacím: Montevideo Utca 14.
Postai irányítószám: 1037
Postai város: Budapest
Régió: Budapest 🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: info@orac.hu 📧
Telefon: +36 305480420 📞
URL: https://www.orac.hu 🌏

Kiegészítő információk
További információk
Ajánlatkérő az eljárás során nem vett figyelembe környezetvédelmi vagy szociális szempontokat.
Forrás: OJS 2025/S 025-077713 (2025-02-04)