Ajánlati felhívás (2024-10-02) Objektum A közbeszerzés hatálya
Cím: Pest-É árvízvédelmi sz. 37-38.,101. számú védvonal
Hivatkozási szám: EKR001251652024
Rövid leírás:
“Pest-Éárvízvédelmi szakasz 37. és 38.,101, számú védvonalszakasz tervezési és kivitelezési munkái”
Szerződés típusa: Építési beruházás
Termékek/szolgáltatások: Mérnöki és építési munkák📦 Információk a tételekről
Ez a szerződés tételekre oszlik ✅
Az ajánlatok legfeljebb a következő tételekre nyújthatók be: 2
Az ajánlatok valamennyi tételre benyújthatók ✅
1️⃣
Belső azonosító: EKR001251652024/1
Cím: Pest-É árvízvédelmi sz. 101. számú védvonal
A beszerzés leírása:
“Pest-Észak árvízvédelmi szakasz 101. számú védvonalszakasz tervezési és kivitelezési munkái az alábbiak szerint:
a) a Megrendelő által szolgáltatott tervek...”
A beszerzés leírása
Pest-Észak árvízvédelmi szakasz 101. számú védvonalszakasz tervezési és kivitelezési munkái az alábbiak szerint:
a) a Megrendelő által szolgáltatott tervek és engedélyek, továbbá az üzemeltető (Fővárosi Csatornázási Művek Zrt.) által
megfogalmazott követelmények alapján kivitelezési tervdokumentáció elkészítése a 41/2017. (XII. 29.) BM rendelet, a 72/1996. (V.22.) Korm. rendelet, valamint a 191/2009. (IX.15.) Korm. rendelet előírásai szerint
b) a Megrendelő által szolgáltatott tervek és engedélyek szükség szerinti kiegészítése és módosítása,
c) mintavételi és megfelelőség-igazolási terv (MMT) elkészítése,
d) a kivitelezés megkezdéséhez és megvalósításához szükséges további engedélyek (pl.: közműkiváltási, -keresztezési, -védelembe helyezési munkákhoz szükséges engedélyek) beszerzése, közműkiváltási, közműkeresztezési, védelembe helyezési munkák megtervezése és elvégzése
e) forgalomtechnikai tervek elkészítése és az abban foglalt munkák elvégzése,
f) kivitelezési munkák elvégzése, a befejezett létesítmény átadása,
g) helyreállítási munkák elvégzése,
h) a Műszaki átadás-átvételi dokumentáció és megvalósulási tervdokumentáció elkészítése
i) a jótállási/szavatossági időszakon belüli hibák kijavítása,
j) a szerződés teljesítéséhez szükséges minden további, a közbeszerzési dokumentumokban részletezett feladat teljesítése, különös tekintettel fakivágás, favédelem, fapótlás (Dendrológiai terv szerint), szükség szerint mobil falrendszer elemeinek beszerzése és a bebetonozandó elemek vasbeton falszerkezetbe építése,
k) üzemeltetési engedélyezési dokumentáció elkészítése, engedélyezési eljárás megindításának kérelmezése, továbbá az
engedélyezési eljárás lefolytatása és a vízjogi üzemeltetési engedély megszerzése az üzemeltető meghatalmazásával;
l) a munkaterületen az árvízvédekezési tevékenység ellátása a kivitelezési ideje alatt a Üzemeltető szakmai irányítása mellett.
101. szakasz:
A 101. szakasz kezdőszelvénye a 35. szakaszhoz merőlegesen csatlakozik annak végszelvényében. A védvonal szakasz az Észak-pesti Szennyvíztisztító Telepet és annak puffer területeit öleli körbe és a déli oldalon a Zsilip utcára merőlegesen csatlakozik a 37. védvonal szakaszhoz. Teljes hossza ~ 1.630 fm.
Nyertes Ajánlattevő feladata: Az árvízvédelmi mű teljes fent említett szakaszán a jogszabályoknak (többek között: 30/2008. (XII. 31.) KvVM rendelet) megfelelő műszaki megoldás megtervezése és kivitelezése mind az állékonyság megteremtésére az alépítmény, mind a felszín feletti létesítmények, azaz a mű minden műtárgya, tartozéka, járulékos létesítménye tekintetében, amely a védvonal védőképességét, rendeltetésszerű használatát biztosítja, illetve szolgálja.
Főbb mennyiségek:
- ~840 fm árvízvédelmi töltés és ~790 fm vízzáró vasbeton támfal építése (MÁSZ+1,30 m szintre), töltésmagasítással és vízzáró alépítménnyel együtt
- ~ 1 630 fm karbantartó út kialakítása
Ahol Ajánlatkérő gyártmányra, típusra, eredetre, szabadalomra vagy védjegyre, tevékenységre hivatkozott ott a megnevezés csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt, azzal egyenértékű termék megajánlható tekintettel a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdésében foglaltakra tekintettel.
A részletes és tételes mennyiségeket és a részletes műszaki paramétereket, továbbá a nyertes ajánlattevő által elvégzendő feladatok részletezését, részletes jellemzőit, a részletes szakmai követelményeket a további közbeszerzési dokumentumok és annak részét képező műszaki leírás tartalmazza.
Többet mutasson
További információk:
“1. Felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó: dr. Szelestey Vera, lajstromszám: 01503
2. Az árhoz kapcsolódó értékelési szempont a Szerződés...”
További információk
1. Felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó: dr. Szelestey Vera, lajstromszám: 01503
2. Az árhoz kapcsolódó értékelési szempont a Szerződés Elfogadott Végösszege, ami az Egyösszegű Ajánlati Ár, valamint a
Tartalékkeret együttes összege.
3. Ajánlatkérő rögzíti, hogy tárgyi eljárásban nyertes Ajánlattevő köteles az Üvegkapu alkalmazására. A 322/2015. (X. 30.) kormány rendelet 34/A. § rendelkezései alapján Ajánlattevő már az ajánlatban nyilatkozni köteles arról, hogy az Üvegkapu használatára vonatkozó követelményeket megismerte.
4. AT-nak a 322/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 26. § szerinti
az 1. részfeladat esetében legalább 300.000.000,- (háromszázmillió) Ft/év és legalább 70.000.000,- (hetvenmillió) Ft/káresemény mértékű építés-szerelési felelősségbiztosítással rendelkezni, amely magában foglalja a személy- és vagyonbiztosítást, valamint a kivitelezési munkálatok során harmadik személyeknek okozott károk megtérítését is a jelen Szerződés 3. fejezet Különös Feltételekben szabályozott feltételekkel.
AT köteles továbbá a Létesítmény kivitelezésére vonatkozóan legkésőbb a jelen Szerződés hatálybalépésétől számított 5. (öt) munkanaptól kezdődően
- az 1. részfeladat esetében legalább 70.000.000,- (hetvenmillió) Ft/év és legalább 14.000.000,- (tizennégymillió) Ft/káresemény mértékű tervezői felelősségbiztosítással rendelkezni, a Különös Feltételekben szabályozott feltételekkel. Az építési-szerelési, valamint a tervezői felelősségbiztosítást a Létesítmény egészére vonatkozó Átadás-Átvételi Igazolás kiadásától számított 30. (harminc) napig fenn kell tartani. Vállalkozó a biztosítási kötvény másolatát köteles a Szerződés hatálybalépését követő 5 (öt) munkanapon belül Megrendelőnek átadni.
Többet mutasson
Szerződés típusa: Építési beruházás
Termékek/szolgáltatások: Mérnöki és építési munkák📦
További termékek/szolgáltatások: Közmű-előkészítési munka📦 Különféle útburkolatok📦 Gát, töltés építési munkái📦 Építészeti, mérnöki és tervezési szolgáltatások📦 Gáttervezési szolgáltatások📦 Műszaki vizsgálati és elemzési szolgáltatások📦
Ország: Magyarország 🇭🇺
A teljesítés helye: Budapest🏙️
Időtartam: 23 (MONTH)
Az alábbi időkeret hónapokban van kifejezve.
Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): M/2 a) alkalmassági feltételre bemutatott szakember M/2 a) pont szerinti jogosultság megszerzéséhez szükséges szakmai gyakorlati időn felüli árvízvédelmi mű tervezésére vonatkozó szakmai gyakorlati ideje(hónap, min. 0 hónap, max. 36 hónap)
Minőségi kritérium (súlyozás): 10
Minőségi kritérium (név): M/2 b) alkalmassági feltételre bemutatott szakember M/2 b) pont szerinti jogosultság megszerzéséhez szükséges szakmai gyakorlati időn felüli többlet szakmai gyakorlati ideje (hónap, min. 0 hónap, max. 36 hónap)
M/2 c) alkalmassági feltételre bemutatott szakember M/2 c) pont szerinti jogosultság megszerzéséhez szükséges szakmai gyakorlati időn felüli többlet szakmai gyakorlati ideje (hónap, min. 0 hónap, max. 36 hónap)
Ár ✅
Ár (súlyozás): 70
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0001
2️⃣
Belső azonosító: EKR001251652024/2
Cím: Pest-É árvízvédelmi sz. 37-38. számú védvonal
A beszerzés leírása:
“Pest-Észak árvízvédelmi szakasz 37. és 38. számú védvonalszakasz tervezési és kivitelezési munkái az alábbiak szerint:
a) a Megrendelő által szolgáltatott...”
A beszerzés leírása
Pest-Észak árvízvédelmi szakasz 37. és 38. számú védvonalszakasz tervezési és kivitelezési munkái az alábbiak szerint:
a) a Megrendelő által szolgáltatott tervek és engedélyek, továbbá az üzemeltető (Fővárosi Csatornázási Művek Zrt.) által
megfogalmazott követelmények alapján kivitelezési tervdokumentáció elkészítése a 41/2017. (XII. 29.) BM rendelet, a 72/1996. (V.22.) Korm. rendelet, valamint a 191/2009. (IX.15.) Korm. rendelet előírásai szerint
b) a Megrendelő által szolgáltatott tervek és engedélyek szükség szerinti kiegészítése és módosítása,
c) mintavételi és megfelelőség-igazolási terv (MMT) elkészítése,
d) a kivitelezés megkezdéséhez és megvalósításához szükséges további engedélyek (pl.: közműkiváltási, -keresztezési, -védelembe helyezési munkákhoz szükséges engedélyek) beszerzése, közműkiváltási, közműkeresztezési, védelembe helyezési munkák megtervezése és elvégzése,
e) forgalomtechnikai tervek elkészítése és az abban foglalt munkák elvégzése
f) kivitelezési munkák elvégzése, a befejezett létesítmény átadása,
g) helyreállítási munkák elvégzése,
h) Műszaki átadás-átvételi dokumentáció és megvalósulási tervdokumentáció elkészítése
i) a jótállási/szavatossági időszakon belüli hibák kijavítása,
j) a szerződés teljesítéséhez szükséges minden további, a közbeszerzési dokumentumokban részletezett feladat teljesítése, különös tekintettel fakivágás, favédelem, fapótlás (Dendrológiai terv szerint), szükség szerint mobil falrendszer elemeinek beszerzése és a bebetonozandó elemek vasbeton falszerkezetbe építése,
k) üzemeltetési engedélyezési dokumentáció elkészítése, engedélyezési eljárás megindításának kérelmezése, továbbá az
engedélyezési eljárás lefolytatása és a vízjogi üzemeltetési engedély megszerzése az üzemeltető meghatalmazásával;
l) a munkaterületen az árvízvédekezési tevékenység ellátása a kivitelezési ideje alatt a Üzemeltető szakmai irányítása mellett.
Az érintett szakaszok:
37. szakasz:
A 37. szakasz kezdőszelvénye a Zsilip utcánál csatlakozik a 101. szakasz végpontjához. A védvonal kvázi párhuzamosan halad a Duna – öböllel illetve a meglévő szekrényszelvényű csatornával és a Váci út 16. sz alatti benzinkút déli oldalán éri el a Váci utat. Teljes hossza ~ 500 fm.
38. szakasz:
A 37. szakasz végétől (Váci út 16. sz. alatti benzinkút déli oldal) a védvonal a Váci út mellett valósul meg egészen a tervezési határon lévő trafóházig (végszelvény). Teljes hossza ~ 585 fm.
Nyertes Ajánlattevő feladata: Az árvízvédelmi mű teljes fent említett szakaszán a jogszabályoknak (többek között: 30/2008. (XII. 31.) KvVM rendelet) megfelelő műszaki megoldás megtervezése és kivitelezése mind az állékonyság megteremtésére az alépítmény, mind a felszín feletti létesítmények, azaz a mű minden műtárgya, tartozéka, járulékos létesítménye tekintetében, amely a védvonal védőképességét, rendeltetésszerű használatát biztosítja, illetve szolgálja.
37. és 38. szakaszok megvalósítása
Főbb mennyiségek:
37. szakaszon ~220 m hosszban az eredeti súlytámfal szélesítésére vasbeton fal illetve résfal már elkészült. Jelen beruházásban ezenszakaszon a meglévő falra mobil falrendszer elemek beszerzése szükséges.
38. szakaszon ~115 fm vízzáró vasbeton támfal építése (MÁSZ+1,30 m szintre) vízzáró alépítménnyel együtt.
37. és 38. szakaszokon ~100 fm + ~515 fm = ~615 fm vízzáró vasbeton támfal építése mobilelemekkel kiegészítve MÁSZ+1,30 m szintig vízzáró alépítménnyel.
37. és 38. szakaszokon ~65 fm + ~70 fm = ~135 fm vízzáró vasbeton résfal építése terepszintről kiépített mobilelemekkel MÁSZ+1,30 m szintig.
Ahol Ajánlatkérő gyártmányra, típusra, eredetre, szabadalomra vagy védjegyre, tevékenységre hivatkozott ott a megnevezés csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt, azzal egyenértékű termék megajánlható tekintettel a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdésében foglaltakra tekintettel.
A részletes és tételes mennyiségeket és a részletes műszaki paramétereket, továbbá a nyertes ajánlattevő által elvégzendő feladatok részletezését, részletes jellemzőit, a részletes szakmai követelményeket a további közbeszerzési dokumentumok és annak részét képező műszaki leírás tartalmazza.
Többet mutasson
További információk:
“1. Felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó: dr. Szelestey Vera, lajstromszám: 01503
2. Az árhoz kapcsolódó értékelési szempont a Szerződés...”
További információk
1. Felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó: dr. Szelestey Vera, lajstromszám: 01503
2. Az árhoz kapcsolódó értékelési szempont a Szerződés Elfogadott Végösszege, ami az Egyösszegű Ajánlati Ár, valamint a
Tartalékkeret együttes összege.
3. Ajánlatkérő rögzíti, hogy tárgyi eljárásban nyertes Ajánlattevő köteles az Üvegkapu alkalmazására. A 322/2015. (X. 30.) kormány rendelet 34/A. § rendelkezései alapján Ajánlattevő már az ajánlatban nyilatkozni köteles arról, hogy az Üvegkapu használatára vonatkozó követelményeket megismerte.
4. AT-nak a 322/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 26. § szerinti
- a 2. részfeladat esetében legalább 600.000.000,- (hatszázmillió) Ft/év és legalább 100.000.000,- (százmillió) Ft/káresemény
mértékű építés-szerelési felelősségbiztosítással kell rendelkezni, amely magában foglalja a személy- és vagyonbiztosítást, valamint a kivitelezési munkálatok során harmadik személyeknek okozott károk megtérítését is a jelen Szerződés 3. fejezet Különös Feltételekben szabályozott feltételekkel.
AT köteles továbbá a Létesítmény kivitelezésére vonatkozóan legkésőbb a jelen Szerződés hatálybalépésétől számított 5. (öt) munkanaptól kezdődően a 2. részfeladat esetében legalább 100.000.000,- (százmillió) Ft/év és legalább 20.000.000,- (húszmillió) Ft/káresemény mértékű tervezői felelősségbiztosítással rendelkezni, a Különös Feltételekben szabályozott feltételekkel. Az építési-szerelési, valamint a tervezői felelősségbiztosítást a Létesítmény egészére vonatkozó Átadás-Átvételi Igazolás kiadásától számított 30. (harminc) napig fenn kell tartani. Vállalkozó a biztosítási kötvény másolatát köteles a Szerződés hatálybalépését követő 5 (öt) munkanapon belül Megrendelőnek átadni.
Többet mutasson Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): M/2 a) alkalmassági feltételre bemutatott szakember M/2 a) pont szerinti jogosultság megszerzéséhez szükséges szakmai gyakorlati időn felüli árvízvédelmi mű tervezésére vonatkozó szakmai gyakorlati ideje (hónap, min. 0 hónap, max. 36 hónap)
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0002
Eljárás Az eljárás típusa
Nyílt eljárás ✅
Jogalap: 2014/24/EU irányelv
Adminisztratív információk
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések beérkezésének határideje: 2024-11-14 12:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei: 2024-11-14 14:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei (hely): Az ajánlatok felbontása az EKR-ben történik, melyre a Kbt. és a 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet az
irányadó.
Az ajánlatok felbontásának feltételei (Tájékoztatás a felhatalmazott személyekről és a felbontási eljárásról):
“Az ajánlatok elektronikus bontásának szabályait a 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet 15. §-a tartalmazza. Üzemzavar esetén
ajánlatkérő felhívja a figyelmet...”
Az ajánlatok felbontásának feltételei (Tájékoztatás a felhatalmazott személyekről és a felbontási eljárásról)
Az ajánlatok elektronikus bontásának szabályait a 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet 15. §-a tartalmazza. Üzemzavar esetén
ajánlatkérő felhívja a figyelmet az EKR rendelet 16. §-ára. A bontási eljárásra a Kbt. 68. § (1), (4) és (6) bekezdésében foglaltak is irányadóak.
Többet mutasson
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Minimális időtartam, amely alatt az ajánlattevőnek fenn kell tartania az ajánlatot: 60
A közbeszerzési eljárás feltételei
Fokozott biztonságú vagy minősített elektronikus aláírás vagy bélyegző kötelező (a 910/2014/EU rendeletben foglaltakkal összhangban)
Biztosítéknyújtási kötelezettség áll fenn ✅
Meg kell adni a szerződés teljesítésére kinevezett személyzet tagjainak nevét és szakmai képesítését
Megnyitás dátuma: 2024-11-14 14:00:00 📅
Hely:
“Az ajánlatok felbontása az EKR-ben történik, melyre a Kbt. és a 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet az
irányadó.”
További információk:
“Az ajánlatok elektronikus bontásának szabályait a 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet 15. §-a tartalmazza. Üzemzavar esetén
ajánlatkérő felhívja a figyelmet...”
További információk
Az ajánlatok elektronikus bontásának szabályait a 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet 15. §-a tartalmazza. Üzemzavar esetén
ajánlatkérő felhívja a figyelmet az EKR rendelet 16. §-ára. A bontási eljárásra a Kbt. 68. § (1), (4) és (6) bekezdésében foglaltak is irányadóak.
Többet mutasson
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Elektronikus számlázás: Kötelező
Elektronikus fizetést használnak ✅ Díjazási kritériumok
Súlyozás típusa: Súlyozás (pontok, pontos)
A közbeszerzési eljárás feltételei
A szerződés teljesítési feltételeket tartalmaz ✅
Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk Részvételi feltételek
A feltételek felsorolása és rövid leírása:
“Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában az olyan gazdasági szereplő, akivel szemben a Kbt. 62. §...”
A feltételek felsorolása és rövid leírása
Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában az olyan gazdasági szereplő, akivel szemben a Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdésben foglalt kizáró okok bármelyike fennáll.
Az eljárásból kizárásra kerül az ajánlattevő, alvállalkozó vagy alkalmasság igazolásában részt vevő gazdasági szereplő, aki a Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdésben szereplő kizáró okok valamelyike hatálya alá tartozik vagy a részéről a kizáró ok az eljárás során következett be. [Kbt. 74. § (1) bekezdés] Ajánlattevőnek a 321/2015. (X.30.) Kr. 1. § (1) bekezdés szerint, a Korm. rendelet II. Fejezetében (2-4. §) foglaltaknak megfelelően az egységes európai közbeszerzési dokumentum (EEKD vagy ESPD) benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy nem tartozik a Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdésének hatálya alá. Az EEKD-t az Elektronikus Közbeszerzési Rendszerben (EKR) elérhető elektronikus űrlapon kell kitölteni. Közös ajánlattevők mindegyike esetében külön formanyomtatvány szükséges azzal, hogy az EKR-ben elektronikus űrlap benyújtásával teendő nyilatkozatot a közös ajánlattevők képviseletében az ajánlatot benyújtó gazdasági szereplő teszi meg.
Az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezet vonatkozásában a 321/2015. (X. 30.) Kr. 3. § (3) bek szerint kell az EEKD-t benyújtani. Az értékelési szempontra figyelemmel legkedvezőbbnek tekinthető ajánlattevőnek és adott esetben további ajánlattevő(k) nek az ajánlatkérő felhívása alapján a 321/2015. (X. 30.) Kr. 1. § (2) bek-nek megfelelően, a Korm. rendelet III. Fejezetében (8., 10. és 12-16. §) foglaltaknak megfelelően kell részletesen igazolnia/igazolniuk, hogy nem tartozik/tartoznak az eljárásban előírt kizáró okok hatálya alá.
Nem Magyarországon letelepedett gazdasági szereplők esetén ajánlatkérő az igazolások hitelességét a 321/2015. (X. 30.) Kr. VI. Fejezetnek megfelelően ellenőrzi.
Az ajánlatban az EKR-ben elérhető elektronikus űrlap igénybevételével be kell nyújtani az ajánlattevő arra vonatkozó nyilatkozatát, hogy nem vesz igénybe a szerződés teljesítéséhez a Kbt. 62. § (1)-(2) bek szerinti kizáró okok hatálya alá eső alvállalkozót. [Kbt. 67. § (4) bekezdés] Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a 321/2015. (X. 30.) Kr. 1. § (7) bek-re. A Kbt. 64. § alapján élhet gazdasági szereplő az öntisztázás jogintézményével.
Közös ajánlattétel esetén a közös ajánlattevők képviseletében a nyilatkozatot az EKR-ben ajánlatot tevő gazdasági szereplő nyújtja be, de külön-külön kell közös ajánlattevőknek nyilatkozniuk a kizáró okokkal kapcsolatban és a szükséges igazolásokat is külön-külön kell csatolniuk.
SZ/1. Ajánlatkérő a Kbt. 65. § (1) bek. c) pontja és a 322/2015. (X. 30.) Kr. 8. § (1) és a 21. § (1) bek. alapján előírja az 1997. évi LXXVIII. tv. (Étv.) szerinti, az építési beruházáshoz kapcs. tervezői vagy mérnöki szolgáltatás tárgya szerinti illetékes országos szakmai kamara névjegyzékében való szerepelés követelményét. A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 26. § (2) bekezdése alapján, a nem Magyarországon letelepedett gazdasági szereplő esetén a 2014/24/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv XI. mellékletében felsorolt nyilvántartások szerinti igazolást (kivonatot) vagy egyéb igazolást, vagy nyilatkozatot kell igazolásként benyújtani.
SZ/2. Ajánlatkérő a Kbt. 65. § (1) bek. c) pontja és a 322/2015. (X. 30.) Kr. 8. § (1) és a 21. § (1) bek. alapján előírja az 1997. évi LXXVIII. tv. (Étv.) szerinti, építőipari kivitelezési tevékenységet végzők illetékes országos szakmai kamara névjegyzékében való szerepelés követelményét. A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 26. § (2) bekezdése alapján, a nem Magyarországon letelepedett gazdasági szereplő esetén a 2014/24/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv XI. mellékletében felsorolt nyilvántartások szerinti igazolást (kivonatot) vagy egyéb igazolást, vagy nyilatkozatot kell igazolásként benyújtani.
Igazolási mód: Ajánlattevőnek - a Kbt. 65. § (7) bek. szerinti esetben a kapacitást rendelkezésre bocsátó szervezetnek/személynek - az ESPD-ben foglalt nyilatkozatával kell igazolnia, hogy az előírt alkalmassági minimumkövetelménynek megfelel. Ajánlatkérő e körben elfogadja az érintett gazdasági szereplő egyszerű nyilatkozatát, azaz az ESPD IV. Rész „α:” (alfa) szakaszát kell kitöltenie, a további részeket nem.
Az ajánlatok Kbt. 69. § (4)-(7) bek szerinti bírálata során Ajánlatkérő felhívására benyújtandó igazolások: Magyarországon letelepedett
gazdasági szereplők esetén az építőipari kivitelezési tevékenységet végzők és az építési beruházáshoz kapcs. tervezői vagy mérnöki szolgáltatás tárgya szerinti illetékes országos szakmai kamara névjegyzékének adatait az ajánlatkérő ellenőrzi. Nem Magyarországon letelepedett gazdasági szereplőnek az engedély vagy jogosítvány másolatát, illetve a szervezeti, kamarai tagságról szóló igazolást kell benyújtani. A 322/2015. (X. 30.) Kr. 8. § (2) bek. alapján ajánlatkérő előírja, hogy a nem Magyarországon letelepedett ajánlattevőnek nyertessége esetén legkésőbb a szerződés megkötésének időpontjában szerepelnie kell az építési beruházáshoz kapcsolódó tervezői vagy mérnöki szolgáltatás tárgya szerinti illetékes országos szakmai kamara névjegyzékében.
Ajánlattevő alkalmatlan, ha az építőipari kivitelezési tevékenységet végző gazdasági szereplő az Étv. szerinti, építőipari kivitelezési tevékenységet végzők és az építési beruházáshoz kapcs. tervezői vagy mérnöki szolgáltatás tárgya szerinti illetékes országos szakmai kamara névjegyzékében nem szerepel, vagy a nem Magyarországon letelepedett gazdasági szereplők esetén a letelepedés szerinti ország nyilvántartásában nem szerepel, vagy a letelepedés szerinti országban előírt engedéllyel, jogosítvánnyal vagy szervezeti,kamarai tagsággal nem rendelkezik.
Többet mutasson Gazdasági és pénzügyi helyzet
A kiválasztási kritériumok listája és rövid leírása:
“A Kbt. 67. § (1)-(2) bekezdés és 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1. § (1) bekezdés alapján ajánlattevőnek - adott esetben kapacitástnyújtó...”
A kiválasztási kritériumok listája és rövid leírása
A Kbt. 67. § (1)-(2) bekezdés és 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1. § (1) bekezdés alapján ajánlattevőnek - adott esetben kapacitástnyújtó szervezetnek/személynek -az ESPD benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy megfelel az alkalmassági követelményeknek.
Ajánlatkérő e körben elfogadja az érintett gazdasági szereplő egyszerű nyilatkozatát, azaz az ESPD IV. Rész „α: (alfa) szakaszát kell kitölteni, a további részeket nem. Az ESPD-t a közös ajánlattevők képviseletében az ajánlatot benyújtó gazdasági szereplő teszi meg azzal, hogy a közös ajánlattevők mindegyike esetében külön formanyomtatvány szükséges.
A Kbt. 69. § (4)-(7) bekezdése alapján az alkalmassági követelményekre benyújtandó igazolások:
P/1. A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 19. § (1) bekezdés c) pontja és a 19. § (5) bekezdés alapján ajánlattevő csatolja a jelen ajánlati felhívás feladásának napját megelőző három, mérlegfordulónappal lezárt üzleti évre vonatkozó, a közbeszerzés tárgyából (árvízvédelmi mű kivitelezése és/vagy árvízvédelmi mű tervezése és kivitelezése) származó - általános forgalmi adó nélkül számított - árbevételéről szóló nyilatkozatát évenkénti bontásban, attól függően, hogy az ajánlattevő mikor jött létre, illetve mikor kezdte megtevékenységét. Ha az ajánlattevő az (1) bekezdés c) pontja szerinti árbevételi adatot azért nem tudja az ajánlatkérő által előírt teljesidőszakra vonatkozóan megadni, mert az időszak kezdete után kezdte meg működését, az alkalmasságát a működésének megkezdését követő időszakra vonatkozó árbevételi adattal jogosult igazolni.
A Kbt. 65. § (6) bekezdése alapján a közös ajánlattevők a P/1 alkalmassági feltételeknek együttesen is megfelelhetnek. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 19. § (6) bekezdésében foglaltak alkalmazására, illetve a 19. § (3) bekezdésben foglaltak fennállása esetén az ott leírtak szerint kell eljárni. Az alkalmasság igazolása kapcsán a Kbt. 65. § (11) bekezdése, 67. § (3) bekezdése és 69. § (11)-(11a) bekezdése is irányadó.
Alkalmatlan az ajánlattevő (közös ajánlattevő), ha:
P/1. Jelen ajánlati felhívás feladásának napját megelőző három, mérlegfordulónappal lezárt üzleti évre vonatkozó, a közbeszerzés tárgya (árvízvédelmi mű kivitelezése és/vagy árvízvédelmi mű tervezése és kivitelezése) szerinti tevékenységből származó - általános forgalmi adó nélkül számított - árbevétele nem érte el összesen legalább az 800 000 000 HUF-ot.
“A kiválasztási szempontok felsorolása és rövid ismertetése:
A Kbt. 67. § (1)-(2) és 321/2015. (X. 30.) Kr. 1. § (1) bekezdése alapján ajánlattevőnek - adott...”
A kiválasztási kritériumok listája és rövid leírása
A kiválasztási szempontok felsorolása és rövid ismertetése:
A Kbt. 67. § (1)-(2) és 321/2015. (X. 30.) Kr. 1. § (1) bekezdése alapján ajánlattevőnek - adott esetben kapacitást nyújtó szervezetnek/személynek - az EEKD benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy megfelel az alkalmassági követelményeknek. Ajánlatkérő a 321/2015. (X. 30.) Kr. 2. § (5) bekezdése alapján elfogadja az érintett gazdasági szereplő egyszerű nyilatkozatát, azaz az EEKD IV. Rész„α: (alfa) szakaszát kell kitölteni, a további részeket nem.
A Kbt. 69. § (4)-(7) bekezdése alapján az alkalmassági követelményekre benyújtandó igazolások:
M/1. Ajánlattevőnek ismertetnie kell a 321/2015. (X. 30.) Kr. 21. § (2) bekezdés a) pontja alapján az ajánlati felhívás feladásának napjától visszafelé számított nyolc évben (96 hónap) befejezett (sikeres műszaki átadás-átvétellel lezárult), az előírásoknak és szerződésnek megfelelően teljesített legjelentősebb építési beruházásait, a 321/2015. (X. 30.) Kr. 22. § (3) bekezdésben foglaltak szerint az alábbi tartalommal:
- a teljesítés ideje (teljesítés kezdő és befejező időpontja - év, hónap, nap pontossággal) és helye,
- a szerződést kötő felek neve, az információt adó neve, elérhetősége,
- az építési beruházás tárgya és mennyisége (folyóméter (fm), az elvégzett munkarészek bemutatása olyan részletességgel, hogy annak alapján az alkalmassági követelménynek való megfelelés megállapítható legyen,
- nyilatkozat, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e.
Ajánlatkérő a vizsgált időszak alatt befejezett, de legfeljebb tizenegy éven belül megkezdett építési beruházásokat veszi figyelembe.
Alkalmatlan az ajánlattevő (közös ajánlattevő), ha nem rendelkezik:
a) legalább 1 db, de legfeljebb 3 db referencia munkával, amelyek összesen legalább 550 fm árvízvédelmi töltés építésére és/vagy fejlesztésére vonatkoznak,
b) legalább 1 db, de legfeljebb 2 db referencia munkával, amely összesen legalább 500 fm hosszú árvízvédelmi fal építésére és/vagy fejlesztésére vonatkoznak.
Az ajánlattevő az a)-b) pontokban meghatározott előírások teljesítését 1 db referencia munka bemutatásával is igazolhatja, amennyiben annak alapján mindegyik pontban foglalt alkalmassági követelménynek való megfelelés egyértelműen megállapítható.
Az „árvízvédelmi mű” és az „árvízvédelmi fal” fogalmát a 147/2010. (IV. 29.) Korm. rendelet határozza meg."
M/2. Ajánlattevőnek a 321/2015. (X. 30.) Kr. 21. § (2) bekezdés b) pontja alapján csatolni kell azoknak a szakembereknek (szervezeteknek) a megnevezését, végzettségük, illetve képzettségük, szakmai tapasztalatuk ismertetésével, akiket be kíván vonni a teljesítésbe, valamint nyilatkozni szükséges, hogy milyen pozícióra kívánja igénybe venni a megnevezett szakembert (szervezetet).
Csatolandó a szakember (szervezet) által aláírt rendelkezésre állási nyilatkozata és
a) amennyiben a bemutatott szakember rendelkezik az előírt jogosultsággal, akkor az ajánlatban meg kell adni az érvényes tervezői vagy felelős műszaki vezetői jogosultságot igazoló kamarai nyilvántartási számot, valamint a jogosultságot nyilvántartó kamarai honlap pontos elérhetőségi útvonalát és a jogosultság megszerzésének első időpontját. A névjegyzékben szereplést az ajánlatkérő ellenőrzi;
b) amennyiben a bemutatott szakember nem rendelkezik az előírt jogosultsággal, akkor csatolandó a szakember által aláírt szakmai önéletrajz olyan formában és tartalommal (év/hónap bontásban, a konkrét végzett tevékenység megjelölésével), hogy abból az előírt alkalmassági követelmény megléte egyértelműen megállapítható legyen és csatolandó a szakember felsőfokú végzettségét érvényesen és hatályosan igazoló dokumentum másolati példánya.
A végzettség és/vagy képzettség egyenértékűségének bizonyítása az ajánlattevő kötelessége és felelőssége. A II.2.5) pont értékelési szempontjaihoz kapcsolódó alkalmassági követelmény ellenőrzéséhez szükséges dokumentumokat (pl.: önéletrajz) már az ajánlatban szükséges benyújtani. Ajánlatkérő a gyakorlati idő meglétét az önéletrajz alapján ellenőrzi.
Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a 321/2015. (X. 30.) Kr. 21/A.§, 22. § (5) bek., a 24. § (1)-(2), (5) bek. és a Kbt. 65. § (6)-(7), (9), (11)-(12) bek., a 67. § (3) bek., a 69. § (11)-(11a) bek és a 140. § (9) bek alkalmazására.
Alkalmatlan az ajánlattevő (közös ajánlattevő), ha nem állnak rendelkezésére legalább az alábbi (teljesítésbe bevonni kívánt) szakemberek:
M/2 a) legalább 1 fő tervezővel, aki rendelkezik a 266/2013. (VII. 11.) Korm. r. vonatkozó mellékletében meghatározott VZ-TER kódjelű vagy azzal egyenértékű tervezői jogosultsággal vagy a jogosultság megszerzéséhez szükséges, vagy azzal egyenértékű végzettségek valamelyikével, valamint a hivatkozott jogszabályban előírt szakmai gyakorlati idővel;
M/2 b) 1 fő szakemberrel, aki rendelkezik az építőipari kivitelezési tevékenységről szóló 191/2009. (IX. 15.) Kr. szerinti, a 266/2013. (VII. 11.) Korm. r. vonatkozó mellékletében meghatározott MV-VZ kódjelű vagy azzal egyenértékű felelős műszaki vezetői jogosultsággal vagy a jogosultság megszerzéséhez szükséges végzettséggel vagy azzal egyenértékű végzettséggel és a jogosultság megszerzéséhez szükséges szakmai gyakorlati idővel;
M/2 c) 1 fő tervezővel, aki rendelkezik az építőipari kivitelezési tevékenységről szóló 191/2009. (IX. 15.) Kr. szerinti, a 266/2013. (VII. 11.) Korm. r. vonatkozó mellékletében meghatározott T kódjelű vagy azzal egyenértékű tervezői jogosultsággal vagy a jogosultság megszerzéséhez szükséges végzettséggel vagy azzal egyenértékű végzettséggel és a jogosultság megszerzéséhez szükséges szakmai gyakorlat idővel.
Egy részfeladat tekintetében az M/2 a)-c) pont szerinti alkalmassági feltételt nem igazolhatja ugyanaz a szakember, vagyis az 1. számú részfeladatban három különböző szakembert szükséges bemutatni.
Ugyanazon szakterületi jogosultságot az 1. és a 2. számú részfeladat tekintetében ugyanaz a szakember is igazolhatja.
folytatás VI.2. 19. pontban
Többet mutasson Részvételi feltételek
Kauciók és garanciák:
“Az ajánlattétel 5 000 000,- Ft ajánlati biztosíték nyújtásához kötött, amelyet az ajánlati kötöttség beálltáig kell Ajánlatkérő
rendelkezésére bocsátania....”
Kauciók és garanciák
Az ajánlattétel 5 000 000,- Ft ajánlati biztosíték nyújtásához kötött, amelyet az ajánlati kötöttség beálltáig kell Ajánlatkérő
rendelkezésére bocsátania. Az ajánlati biztosíték teljesíthető a Kbt. 54. § (2) bekezdésben meghatározottak szerint, átutalás esetén Budapest Főváros Önkormányzat 11784009-15490012 számú számlájára.
Többet mutasson
A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre:
“A Szerződés elszámolható összegének 100%-a európai uniós forrásból kerül finanszírozásra, szállítói finanszírozásban. Az ajánlattétel, a szerződés és...”
A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre
A Szerződés elszámolható összegének 100%-a európai uniós forrásból kerül finanszírozásra, szállítói finanszírozásban. Az ajánlattétel, a szerződés és kifizetés pénzneme: magyar forint (HUF).
Az ellenérték teljesítése a fordított ÁFA alkalmazásával történik. Ajánlatkérő a részszámlázás lehetőségét biztosítja. A részszámlák benyújtása a Fizetési ütemterv szerint, az igazolt teljesítés arányában történhet. A részszámlázás részletes szabályait a szerződéstervezet tartalmazza.
Többet mutasson A szerződéssel kapcsolatos feltételek
A szerződés teljesítésének feltételei:
“A 266/2013. (VII. 11.) Korm. rendelet alapján a szerződés teljesítéséhez kamarai regisztrációval rendelkező szakemberek közreműködése szükséges.
A...”
A szerződés teljesítésének feltételei
A 266/2013. (VII. 11.) Korm. rendelet alapján a szerződés teljesítéséhez kamarai regisztrációval rendelkező szakemberek közreműködése szükséges.
A szerződéskötés feltétele, hogy nyertes AT az M/2. pontjának a)-c) alpontjaiban megjelölt szakemberek rendelkezzenek a névjegyzéket vezető szerv engedélyével, erről nyertes ajánlattevőnek kifejezett nyilatkozatot kell benyújtania. Amennyiben a szakember (szervezet) szakterületi jogosultsága a Kbt. 69. § (11) bekezdésének megfelelő nyilvántartásban szerepel, a nyilvántartás megjelölése - ideértve a szakterületi jogosultságot igazoló nyilvántartási szám megadását is - mellett a szakterületi jogosultság igazolása nem szükséges.
Teljesítési és jótállási biztosíték: nettó Vállalkozói díj 5-5 %-a. Jótállás időtartama: 60 hónap.
Késedelmi kötbér: naptári naponként a nettó Vállalkozói díj 0,5 %-a, max. 20 %-a;
Meghiúsulási kötbér: nettó Vállalkozói díj 30 %-a;
Többet mutasson Részvételi feltételek
Kizárási ok: bankr-nat
bankruptcy
cred-arran
corruption
crime-org
distorsion
finan-laund
fraud
human-traffic
insolvency
labour-law
liq-admin
nati-ground
partic-confl
prep-confl
socsec-pay
susp-act
tax-pay
terr-offence
misrepresent
Kizárási okok leírása:
“Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, akivel szemben a Kbt. 62. §...”
Kizárási okok leírása
Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, akivel szemben a Kbt. 62. § (1)-(2) bekezdésében foglalt kizáró okok bármelyike fennáll.
A Kbt. 67. § (1) bekezdésben foglaltak alapján az ajánlattevő ajánlatában köteles előzetes igazolásként a kizáró okok fenn nem állása tekintetében az egységes európai közbeszerzési dokumentumba (ESPD) foglalt nyilatkozatát benyújtani. Ha egy ajánlattevő az előírt alkalmassági követelményeknek más szervezet vagy személy kapacitásaira támaszkodva kíván megfelelni, az érintett szervezetek vagy személyek mindegyike által kitöltött és aláírt külön formanyomtatványokat is be kell nyújtani.
A Kbt. 67. § (4) bekezdés alapján az ajánlattevőnek nyilatkoznia kell, hogy a szerződés teljesítéséhez nem vesz igénybe a Kbt. 62. § (1)-(2) bekezdés szerinti kizáró okok hatálya alá eső alvállalkozót.
A 321/2015. (X. 30.) Kr. 15. § (1) bekezdés alapján az ajánlattevő az alkalmasság igazolásában részt vevő alvállalkozó vagy más szervezet vonatkozásában csak az ESPD-t köteles benyújtani a Kbt. 62. §-ában, foglalt kizáró okok hiányának igazolása érdekében.
Azon alvállalkozók tekintetében, amelyek nem vesznek részt az alkalmasság igazolásában az ajánlattevőnek a Kbt. 67. § (4) bekezdés szerinti nyilatkozatot kell benyújtani.
Az ajánlatkérő a Kbt. 69. § (4) bekezdés alapján az eljárás eredményéről szóló döntés meghozatalát megelőzően az értékelési szempontokra figyelemmel legkedvezőbbnek tekinthető ajánlattevő(ke)t felhívja a kizáró okokkal kapcsolatban előírt igazolások benyújtására. Az igazolások benyújtására felhívott ajánlattevő(k)nek az alábbiak szerinti kell igazolni, hogy velük szemben az előírt kizáró okok nem állnak fenn: a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 1-8., 10., 12-16. § szerint.
Felhívjuk a figyelmet a Kbt. 69. § (11) bekezdésben foglaltakra.
A kizáró okokra és az alkalmassági követelményekre vonatkozóan a közbeszerzés megkezdését megelőzően kiállított igazolások is benyújthatóak (felhasználhatóak). Az ajánlatkérő - ellenkező bizonyításig - az adat valóságtartalmát az ajánlattevő erre vonatkozó külön nyilatkozata nélkül vélelmezi
Öntisztázás: Kbt. 64. §-a szerint.
“1. A beszerzés tárgyának jellege lehetővé teszi a részekre történő ajánlattételt.
2. Ajánlatkérő teljes körben biztosítja a hiánypótlás lehetőségét.
3....”
További információk
1. A beszerzés tárgyának jellege lehetővé teszi a részekre történő ajánlattételt.
2. Ajánlatkérő teljes körben biztosítja a hiánypótlás lehetőségét.
3. Ajánlattevőnek a jogszabályokban, az ajánlati felhívásban és a közbeszerzési dokumentumokban meghatározott követelményeknek megfelelően kell ajánlatát elkészítenie és benyújtania. Az ajánlatnak tartalmaznia kell a Kbt. 65. § (7), 66. § (2), (5)-(6), 67. § (4) bekezdése szerinti nyilatkozatokat, az ESPD dokumentumot, az ajánlati biztosíték igazolást. A Kbt. 65. § (7), 66. § (6) bekezdése tekintetében nemleges tartalmú nyilatkozatot is csatolni szükséges (EKR űrlap).
4. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet arra, hogy az eljárásban a minősített ajánlattevők hivatalos jegyzékéhez képest szigorúbban állapította meg a III.1.1)-III.1.3) pontok szerinti alkalmasság feltételeit és azok igazolását.
5. Az ajánlattétel 5 000 000,- Ft ajánlati biztosíték nyújtásához kötött, amelyet az ajánlati kötöttség beálltáig kell Ajánlatkérő
rendelkezésére bocsátania. Az ajánlati biztosíték teljesíthető a Kbt. 54. § (2) bekezdésben meghatározottak szerint, átutalás esetén Budapest Főváros Önkormányzat 11784009-15490012 számú számlájára.
6. Ajánlatkérő az érvényes ajánlatokat az 1. és a 2. számú részfeladat során a Kbt. 76. § (2) bekezdés c) pontja alapján értékeli, a jelen pontban leírtak szerint. A részszempontonként adható pontszám: 0- 10. Pontszámítás módszere: - Minőségi kritériumok: egyenes arányosítás. - Ár: fordított arányosítás. A Kbt. 77. § (1) bekezdés alapján az M/2) a) pontban megjelölt szakember esetén a speciális tapasztalatot értékeli, az M/2) b) és M/2 c) pontok szerinti szakemberek esetében ajánlatkérő az alkalmassági követelmények körében előírt időtartamot meghaladó 0-36 hónapos többlet megajánlásokat értékeli, a 36 hónapot meghaladó ajánlatokra egységesen a pontszámok felső határával azonos számú pontot ad. Az értékelés alapja az alkalmassági követelményként bemutatott 1-1 szakember előírt szakterületén szerzett, az előírt időtartamot meghaladó tapasztalata, azaz a szakemberek önállóan, külön-külön kerülnek értékelésre. A II.2.5) pont értékelési szempontjaihoz kapcsolódó alkalmassági követelmény ellenőrzéséhez szükséges dokumentumokat (pl.: önéletrajz) már az ajánlatban szükséges benyújtani. Ajánlatkérő a gyakorlati idő meglétét az önéletrajz alapján ellenőrzi.
7. Ajánlattevők szakmai ajánlatot kötelesek benyújtani a közbeszerzési dokumentumokban meghatározottak szerint.
8. Közös Ajánlattevőknek az ajánlathoz csatolniuk kell a közös teljesítésére vonatkozó megállapodást az 1. kötetben foglaltak szerint.
9. A külföldi pénznemben megadott nettó árbevétel értéke, a tárgyév utolsó napján érvényes, a Magyar Nemzeti Bank által rögzített devizaárfolyamon kerül átszámításra. Az átszámítást minden esetben Ajánlatkérő végzi el.
10. Ajánlatkérő a Kbt. 47. § (2a) bekezdésétől eltérően előírja, hogy az olyan nyilatkozat, amely közvetlenül valamely követelés érvényesítésének alapjául szolgál (különösen garanciavállaló nyilatkozat vagy kezességvállalásról szóló nyilatkozat), elektronikus okiratként feleljen meg a polgári perrendtartásról szóló törvény szerinti teljes bizonyító erejű magánokirat követelményeinek.
11. Ajánlatkérő alkalmazza a Kbt. 75. § (2) bekezdés e) pont szerinti eredménytelenségi okot.
12. Ajánlatkérő a szerződést KEHOP PLUSZ forrásból finanszírozza, melynek érdekében a támogatási kérelmet nyújt be.
Ezen körülményre tekintettel az eljárás a Kbt. 53. § (6) bekezdés alapján feltételes.
13. Az ajánlathoz csatolni kell az ajánlattevő vagy az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezet (személy) részéről az ajánlatot aláíró és/vagy nyilatkozatot tevő, kötelezettséget vállaló cégjegyzésre jogosult személy(ek) aláírási címpéldányát vagy a Ctv. 9. §-a szerinti aláírási mintát. Amennyiben az aláíró személy nem cégjegyzésre jogosult, úgy csatolni kell az adott gazdasági szereplőnél cégjegyzésre jogosult vezető tisztségviselő által aláírt meghatalmazást legalább teljes bizonyító erejű magánokirati formában, melynek tartalmaznia kell a meghatalmazott aláírását/szignómintáját is.
14. Ajánlatkérő az eljárást Kbt. 40. § (1) bek. alapján elektronikus közbeszerzési rendszerben (EKR) folytatja le. Az ajánlatokat az EKRben kell benyújtani, figyelemmel a Kbt. 40. § (1) bek. második mondatában foglaltakra. Ajánlatkérő az alábbiakban megadja azt a fájlformátumot, melyet használva kell az ajánlatokat benyújtani: olvasható és nem szerkeszthető pdf formátum. Az Egyösszegű Ajánlati Ár felbontását Ajánlatkérő pdf és szerkeszthető excel állományban is kéri benyújtani. (Kbt. 41/B. § (2) bekezdés).
15. Az EKR használatához, így az ajánlat elkészítéséhez és benyújtásához az arra jogosult személy részéről történő regisztráció szükséges [424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet 6. § (1) bek].
16. Ajánlatkérő a szerződés teljesítése érdekében (közös) gazdasági társaság (projekttársaság) alapítását nem követeli meg és nem teszi lehetővé a nyertes (közös) ajánlattevő(k) számára, továbbá Ajánlatkérő nem teszi lehetővé többváltozatú (alternatív) ajánlat benyújtását.
17. Ha bármely, csatolt dokumentum nem magyar nyelven került kiállításra, akkor az ajánlattevő általi magyar nyelvű fordítását is csatolni kell (Kbt. 47. § (2) bekezdés).
18. Ha Vállalkozó (nyertes ajánlattevő) olyan okból, amelyért felelős, a vízjogi üzemeltetési engedélyezési eljárás megindításának kérelmezésével, vagy az engedélyezés során történő rendelkezésre állással vagy az engedély megszerzésével kapcsolatos kötelezettségét megszegi, úgy a nettó Szerződéses Ár 0,05%-a összegű kötbér megfizetésére köteles.
19. AT Egy részfeladat tekintetében az M/2 a) -c) pont szerinti alkalmassági feltételt nem igazolhatja ugyanaz a szakember. Ugyanazon szakterületi jogosultságot a két részfeladat tekintetében egy szakember is igazolhatja, ebben az esetben megengedett a szakemberek közötti átfedés az egyes részfeladatok esetében.
Az Étv. valamint az építésügyi és az építésüggyel összefüggő szakmagyakorlási
tevékenységekről szóló 266/2013. (VII. 11.) Korm. rendelet alapján a szerződés teljesítéséhez kamarai regisztrációval rendelkező szakemberek közreműködése szükséges.
A szerződéskötés feltétele, hogy nyertes ajánlattevő által az M/2 pontjának a)-c) alpontjaiban megjelölt szakemberek rendelkezzenek a névjegyzéket vezető szerv engedélyével, erről nyertes ajánlattevőnek kifejezett nyilatkozatot kell benyújtania.
Amennyiben a szakember (szervezet) szakterületi jogosultsága a Kbt. 69. § (11)bekezdésének megfelelő nyilvántartásban szerepel, a nyilvántartás megjelölése - ideértve a szakterületi jogosultságot igazoló nyilvántartási szám megadását is - mellett a szakterületi jogosultság igazolása nem szükséges. Amennyiben a szakember (szervezet) szakterületi jogosultsága nem szerepel a Kbt. 69. § (11) bekezdésének megfelelő nyilvántartásban, vagy ilyen nyilvántartás nem elérhető, akkor a szakterületi jogosultságot érvényesen és hatályosan igazoló dokumentum egyszerű másolatának benyújtása szükséges, valamint mellékelni kell a szakember (szervezet) nyilatkozatát arról, hogy a nyilatkozat benyújtásakor átmenetileg sincs eltiltva a szakmagyakorlási tevékenység gyakorlásától.
A nyilvántartásba vétel elmaradása az ajánlattevő szerződéskötéstől való visszalépésének minősül a Kbt. 131. § (4) bekezdése alapján. A nevesített szakembereknek a szerződés teljesítésében részt kell venniük.
20. AT-nek ajánlatában nyilatkozatot kell tennie arról, hogy az ukrajnai helyzetet destabilizáló orosz intézkedések miatt hozottkorlátozó intézkedésekről szóló 833/2014/EU tanácsi rendelet 5k. cikk (1) bekezdésében előírt tilalmak vele szemben nem állnak fenn.
Többet mutasson Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Nemzeti nyilvántartási szám: 15329190-2-41
Postacím: Riadó u. 5
Postai irányítószám: 1026
Postai város: Budapest
Régió: Budapest🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: dontobizottsag@kt.hu📧
Telefon: +36 18828592📞
Fax: +36 18828593 📠
URL: https://kozbeszerzes.hu🌏 Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Nemzeti nyilvántartási szám: 15329190-2-41
Postacím: Riadó u. 5
Postai irányítószám: 1026
Postai város: Budapest
Régió: Budapest🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: dontobizottsag@kt.hu📧
Telefon: +36 18828592📞
Fax: +36 18828593 📠
URL: https://kozbeszerzes.hu🌏 Felülvizsgálati eljárás
Pontos információ a felülvizsgálati eljárások határidejéről (határidejeiről):
“A közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény 148-149. § szerint, különös tekintettel a Kbt. 148. § (3)-(7) bekezdéseiben
foglaltakra.” Információk az elektronikus munkafolyamatokról
Elektronikus számlázást fogadunk el
Elektronikus fizetést használnak
Forrás: OJS 2024/S 193-594306 (2024-10-02)
Ajánlati felhívás (2024-11-13) Objektum A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
“Pest-Éárvízvédelmi szakasz 37. és 38.,101, számú védvonalszakasz tervezési és kivitelezési munkái” Információk a tételekről
Az egy ajánlattevőnek odaítélhető tételek maximális száma: 2
Leírás
A beszerzés leírása:
“Pest-Észak árvízvédelmi szakasz 101. számú védvonalszakasz tervezési és kivitelezési munkái az alábbiak szerint: a) a Megrendelő által szolgáltatott tervek...”
A beszerzés leírása
Pest-Észak árvízvédelmi szakasz 101. számú védvonalszakasz tervezési és kivitelezési munkái az alábbiak szerint: a) a Megrendelő által szolgáltatott tervek és engedélyek, továbbá az üzemeltető (Fővárosi Csatornázási Művek Zrt.) által megfogalmazott követelmények alapján kivitelezési tervdokumentáció elkészítése a 41/2017. (XII. 29.) BM rendelet, a 72/1996. (V.22.) Korm. rendelet, valamint a 191/2009. (IX.15.) Korm. rendelet előírásai szerint b) a Megrendelő által szolgáltatott tervek és engedélyek szükség szerinti kiegészítése és módosítása, c) mintavételi és megfelelőség-igazolási terv (MMT) elkészítése, d) a kivitelezés megkezdéséhez és megvalósításához szükséges további engedélyek (pl.: közműkiváltási, -keresztezési, -védelembe helyezési munkákhoz szükséges engedélyek) beszerzése, közműkiváltási, közműkeresztezési, védelembe helyezési munkák megtervezése és elvégzése e) forgalomtechnikai tervek elkészítése és az abban foglalt munkák elvégzése, f) kivitelezési munkák elvégzése, a befejezett létesítmény átadása, g) helyreállítási munkák elvégzése, h) a Műszaki átadás-átvételi dokumentáció és megvalósulási tervdokumentáció elkészítése i) a jótállási/szavatossági időszakon belüli hibák kijavítása, j) a szerződés teljesítéséhez szükséges minden további, a közbeszerzési dokumentumokban részletezett feladat teljesítése, különös tekintettel fakivágás, favédelem, fapótlás (Dendrológiai terv szerint), szükség szerint mobil falrendszer elemeinek beszerzése és a bebetonozandó elemek vasbeton falszerkezetbe építése, k) üzemeltetési engedélyezési dokumentáció elkészítése, engedélyezési eljárás megindításának kérelmezése, továbbá az engedélyezési eljárás lefolytatása és a vízjogi üzemeltetési engedély megszerzése az üzemeltető meghatalmazásával; l) a munkaterületen az árvízvédekezési tevékenység ellátása a kivitelezési ideje alatt a Üzemeltető szakmai irányítása mellett. 101. szakasz: A 101. szakasz kezdőszelvénye a 35. szakaszhoz merőlegesen csatlakozik annak végszelvényében. A védvonal szakasz az Észak-pesti Szennyvíztisztító Telepet és annak puffer területeit öleli körbe és a déli oldalon a Zsilip utcára merőlegesen csatlakozik a 37. védvonal szakaszhoz. Teljes hossza ~ 1.630 fm. Nyertes Ajánlattevő feladata: Az árvízvédelmi mű teljes fent említett szakaszán a jogszabályoknak (többek között: 30/2008. (XII. 31.) KvVM rendelet) megfelelő műszaki megoldás megtervezése és kivitelezése mind az állékonyság megteremtésére az alépítmény, mind a felszín feletti létesítmények, azaz a mű minden műtárgya, tartozéka, járulékos létesítménye tekintetében, amely a védvonal védőképességét, rendeltetésszerű használatát biztosítja, illetve szolgálja. Főbb mennyiségek: - ~840 fm árvízvédelmi töltés és ~790 fm vízzáró vasbeton támfal építése (MÁSZ+1,30 m szintre), töltésmagasítással és vízzáró alépítménnyel együtt - ~ 1 630 fm karbantartó út kialakítása Ahol Ajánlatkérő gyártmányra, típusra, eredetre, szabadalomra vagy védjegyre, tevékenységre hivatkozott ott a megnevezés csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt, azzal egyenértékű termék megajánlható tekintettel a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdésében foglaltakra tekintettel. A részletes és tételes mennyiségeket és a részletes műszaki paramétereket, továbbá a nyertes ajánlattevő által elvégzendő feladatok részletezését, részletes jellemzőit, a részletes szakmai követelményeket a további közbeszerzési dokumentumok és annak részét képező műszaki leírás tartalmazza.
Többet mutasson
További információk:
“1. Felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó: dr. Szelestey Vera, lajstromszám: 01503 2. Az árhoz kapcsolódó értékelési szempont a Szerződés...”
További információk
1. Felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó: dr. Szelestey Vera, lajstromszám: 01503 2. Az árhoz kapcsolódó értékelési szempont a Szerződés Elfogadott Végösszege, ami az Egyösszegű Ajánlati Ár, valamint a Tartalékkeret együttes összege. 3. Ajánlatkérő rögzíti, hogy tárgyi eljárásban nyertes Ajánlattevő köteles az Üvegkapu alkalmazására. A 322/2015. (X. 30.) kormány rendelet 34/A. § rendelkezései alapján Ajánlattevő már az ajánlatban nyilatkozni köteles arról, hogy az Üvegkapu használatára vonatkozó követelményeket megismerte. 4. AT-nak a 322/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 26. § szerinti az 1. részfeladat esetében legalább 300.000.000,- (háromszázmillió) Ft/év és legalább 70.000.000,- (hetvenmillió) Ft/káresemény mértékű építés-szerelési felelősségbiztosítással rendelkezni, amely magában foglalja a személy- és vagyonbiztosítást, valamint a kivitelezési munkálatok során harmadik személyeknek okozott károk megtérítését is a jelen Szerződés 3. fejezet Különös Feltételekben szabályozott feltételekkel. AT köteles továbbá a Létesítmény kivitelezésére vonatkozóan legkésőbb a jelen Szerződés hatálybalépésétől számított 5. (öt) munkanaptól kezdődően - az 1. részfeladat esetében legalább 70.000.000,- (hetvenmillió) Ft/év és legalább 14.000.000,- (tizennégymillió) Ft/káresemény mértékű tervezői felelősségbiztosítással rendelkezni, a Különös Feltételekben szabályozott feltételekkel. Az építési-szerelési, valamint a tervezői felelősségbiztosítást a Létesítmény egészére vonatkozó Átadás-Átvételi Igazolás kiadásától számított 30. (harminc) napig fenn kell tartani. Vállalkozó a biztosítási kötvény másolatát köteles a Szerződés hatálybalépését követő 5 (öt) munkanapon belül Megrendelőnek átadni.
Többet mutasson
A beszerzés leírása:
“Pest-Észak árvízvédelmi szakasz 37. és 38. számú védvonalszakasz tervezési és kivitelezési munkái az alábbiak szerint: a) a Megrendelő által szolgáltatott...”
A beszerzés leírása
Pest-Észak árvízvédelmi szakasz 37. és 38. számú védvonalszakasz tervezési és kivitelezési munkái az alábbiak szerint: a) a Megrendelő által szolgáltatott tervek és engedélyek, továbbá az üzemeltető (Fővárosi Csatornázási Művek Zrt.) által megfogalmazott követelmények alapján kivitelezési tervdokumentáció elkészítése a 41/2017. (XII. 29.) BM rendelet, a 72/1996. (V.22.) Korm. rendelet, valamint a 191/2009. (IX.15.) Korm. rendelet előírásai szerint b) a Megrendelő által szolgáltatott tervek és engedélyek szükség szerinti kiegészítése és módosítása, c) mintavételi és megfelelőség-igazolási terv (MMT) elkészítése, d) a kivitelezés megkezdéséhez és megvalósításához szükséges további engedélyek (pl.: közműkiváltási, -keresztezési, -védelembe helyezési munkákhoz szükséges engedélyek) beszerzése, közműkiváltási, közműkeresztezési, védelembe helyezési munkák megtervezése és elvégzése, e) forgalomtechnikai tervek elkészítése és az abban foglalt munkák elvégzése f) kivitelezési munkák elvégzése, a befejezett létesítmény átadása, g) helyreállítási munkák elvégzése, h) Műszaki átadás-átvételi dokumentáció és megvalósulási tervdokumentáció elkészítése i) a jótállási/szavatossági időszakon belüli hibák kijavítása, j) a szerződés teljesítéséhez szükséges minden további, a közbeszerzési dokumentumokban részletezett feladat teljesítése, különös tekintettel fakivágás, favédelem, fapótlás (Dendrológiai terv szerint), szükség szerint mobil falrendszer elemeinek beszerzése és a bebetonozandó elemek vasbeton falszerkezetbe építése, k) üzemeltetési engedélyezési dokumentáció elkészítése, engedélyezési eljárás megindításának kérelmezése, továbbá az engedélyezési eljárás lefolytatása és a vízjogi üzemeltetési engedély megszerzése az üzemeltető meghatalmazásával; l) a munkaterületen az árvízvédekezési tevékenység ellátása a kivitelezési ideje alatt a Üzemeltető szakmai irányítása mellett. Az érintett szakaszok: 37. szakasz: A 37. szakasz kezdőszelvénye a Zsilip utcánál csatlakozik a 101. szakasz végpontjához. A védvonal kvázi párhuzamosan halad a Duna – öböllel illetve a meglévő szekrényszelvényű csatornával és a Váci út 16. sz alatti benzinkút déli oldalán éri el a Váci utat. Teljes hossza ~ 500 fm. 38. szakasz: A 37. szakasz végétől (Váci út 16. sz. alatti benzinkút déli oldal) a védvonal a Váci út mellett valósul meg egészen a tervezési határon lévő trafóházig (végszelvény). Teljes hossza ~ 585 fm. Nyertes Ajánlattevő feladata: Az árvízvédelmi mű teljes fent említett szakaszán a jogszabályoknak (többek között: 30/2008. (XII. 31.) KvVM rendelet) megfelelő műszaki megoldás megtervezése és kivitelezése mind az állékonyság megteremtésére az alépítmény, mind a felszín feletti létesítmények, azaz a mű minden műtárgya, tartozéka, járulékos létesítménye tekintetében, amely a védvonal védőképességét, rendeltetésszerű használatát biztosítja, illetve szolgálja. 37. és 38. szakaszok megvalósítása Főbb mennyiségek: 37. szakaszon ~220 m hosszban az eredeti súlytámfal szélesítésére vasbeton fal illetve résfal már elkészült. Jelen beruházásban ezenszakaszon a meglévő falra mobil falrendszer elemek beszerzése szükséges. 38. szakaszon ~115 fm vízzáró vasbeton támfal építése (MÁSZ+1,30 m szintre) vízzáró alépítménnyel együtt. 37. és 38. szakaszokon ~100 fm + ~515 fm = ~615 fm vízzáró vasbeton támfal építése mobilelemekkel kiegészítve MÁSZ+1,30 m szintig vízzáró alépítménnyel. 37. és 38. szakaszokon ~65 fm + ~70 fm = ~135 fm vízzáró vasbeton résfal építése terepszintről kiépített mobilelemekkel MÁSZ+1,30 m szintig. Ahol Ajánlatkérő gyártmányra, típusra, eredetre, szabadalomra vagy védjegyre, tevékenységre hivatkozott ott a megnevezés csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt, azzal egyenértékű termék megajánlható tekintettel a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdésében foglaltakra tekintettel. A részletes és tételes mennyiségeket és a részletes műszaki paramétereket, továbbá a nyertes ajánlattevő által elvégzendő feladatok részletezését, részletes jellemzőit, a részletes szakmai követelményeket a további közbeszerzési dokumentumok és annak részét képező műszaki leírás tartalmazza.
Többet mutasson
További információk:
“1. Felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó: dr. Szelestey Vera, lajstromszám: 01503 2. Az árhoz kapcsolódó értékelési szempont a Szerződés...”
További információk
1. Felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó: dr. Szelestey Vera, lajstromszám: 01503 2. Az árhoz kapcsolódó értékelési szempont a Szerződés Elfogadott Végösszege, ami az Egyösszegű Ajánlati Ár, valamint a Tartalékkeret együttes összege. 3. Ajánlatkérő rögzíti, hogy tárgyi eljárásban nyertes Ajánlattevő köteles az Üvegkapu alkalmazására. A 322/2015. (X. 30.) kormány rendelet 34/A. § rendelkezései alapján Ajánlattevő már az ajánlatban nyilatkozni köteles arról, hogy az Üvegkapu használatára vonatkozó követelményeket megismerte. 4. AT-nak a 322/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 26. § szerinti - a 2. részfeladat esetében legalább 600.000.000,- (hatszázmillió) Ft/év és legalább 100.000.000,- (százmillió) Ft/káresemény mértékű építés-szerelési felelősségbiztosítással kell rendelkezni, amely magában foglalja a személy- és vagyonbiztosítást, valamint a kivitelezési munkálatok során harmadik személyeknek okozott károk megtérítését is a jelen Szerződés 3. fejezet Különös Feltételekben szabályozott feltételekkel. AT köteles továbbá a Létesítmény kivitelezésére vonatkozóan legkésőbb a jelen Szerződés hatálybalépésétől számított 5. (öt) munkanaptól kezdődően a 2. részfeladat esetében legalább 100.000.000,- (százmillió) Ft/év és legalább 20.000.000,- (húszmillió) Ft/káresemény mértékű tervezői felelősségbiztosítással rendelkezni, a Különös Feltételekben szabályozott feltételekkel. Az építési-szerelési, valamint a tervezői felelősségbiztosítást a Létesítmény egészére vonatkozó Átadás-Átvételi Igazolás kiadásától számított 30. (harminc) napig fenn kell tartani. Vállalkozó a biztosítási kötvény másolatát köteles a Szerződés hatálybalépését követő 5 (öt) munkanapon belül Megrendelőnek átadni.
Eljárás Adminisztratív információk
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések beérkezésének határideje: 2024-11-28 10:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei: 2024-11-28 12:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei (hely): Az ajánlatok felbontása az EKR-ben történik, melyre a Kbt. és a 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet az irányadó.
Az ajánlatok felbontásának feltételei (Tájékoztatás a felhatalmazott személyekről és a felbontási eljárásról):
“Az ajánlatok elektronikus bontásának szabályait a 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet 15. §-a tartalmazza. Üzemzavar esetén ajánlatkérő felhívja a figyelmet...”
Az ajánlatok felbontásának feltételei (Tájékoztatás a felhatalmazott személyekről és a felbontási eljárásról)
Az ajánlatok elektronikus bontásának szabályait a 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet 15. §-a tartalmazza. Üzemzavar esetén ajánlatkérő felhívja a figyelmet az EKR rendelet 16. §-ára. A bontási eljárásra a Kbt. 68. § (1), (4) és (6) bekezdésében foglaltak is irányadóak.
Többet mutasson A közbeszerzési eljárás feltételei
Megnyitás dátuma: 2024-11-28 12:00:00 📅
Hely:
“Az ajánlatok felbontása az EKR-ben történik, melyre a Kbt. és a 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet az irányadó.”
További információk:
“Az ajánlatok elektronikus bontásának szabályait a 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet 15. §-a tartalmazza. Üzemzavar esetén ajánlatkérő felhívja a figyelmet...”
További információk
Az ajánlatok elektronikus bontásának szabályait a 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet 15. §-a tartalmazza. Üzemzavar esetén ajánlatkérő felhívja a figyelmet az EKR rendelet 16. §-ára. A bontási eljárásra a Kbt. 68. § (1), (4) és (6) bekezdésében foglaltak is irányadóak.
Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk Részvételi feltételek
A feltételek felsorolása és rövid leírása:
“Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában az olyan gazdasági szereplő, akivel szemben a Kbt. 62. §...”
A feltételek felsorolása és rövid leírása
Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában az olyan gazdasági szereplő, akivel szemben a Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdésben foglalt kizáró okok bármelyike fennáll. Az eljárásból kizárásra kerül az ajánlattevő, alvállalkozó vagy alkalmasság igazolásában részt vevő gazdasági szereplő, aki a Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdésben szereplő kizáró okok valamelyike hatálya alá tartozik vagy a részéről a kizáró ok az eljárás során következett be. [Kbt. 74. § (1) bekezdés] Ajánlattevőnek a 321/2015. (X.30.) Kr. 1. § (1) bekezdés szerint, a Korm. rendelet II. Fejezetében (2-4. §) foglaltaknak megfelelően az egységes európai közbeszerzési dokumentum (EEKD vagy ESPD) benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy nem tartozik a Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdésének hatálya alá. Az EEKD-t az Elektronikus Közbeszerzési Rendszerben (EKR) elérhető elektronikus űrlapon kell kitölteni. Közös ajánlattevők mindegyike esetében külön formanyomtatvány szükséges azzal, hogy az EKR-ben elektronikus űrlap benyújtásával teendő nyilatkozatot a közös ajánlattevők képviseletében az ajánlatot benyújtó gazdasági szereplő teszi meg. Az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezet vonatkozásában a 321/2015. (X. 30.) Kr. 3. § (3) bek szerint kell az EEKD-t benyújtani. Az értékelési szempontra figyelemmel legkedvezőbbnek tekinthető ajánlattevőnek és adott esetben további ajánlattevő(k) nek az ajánlatkérő felhívása alapján a 321/2015. (X. 30.) Kr. 1. § (2) bek-nek megfelelően, a Korm. rendelet III. Fejezetében (8., 10. és 12-16. §) foglaltaknak megfelelően kell részletesen igazolnia/igazolniuk, hogy nem tartozik/tartoznak az eljárásban előírt kizáró okok hatálya alá. Nem Magyarországon letelepedett gazdasági szereplők esetén ajánlatkérő az igazolások hitelességét a 321/2015. (X. 30.) Kr. VI. Fejezetnek megfelelően ellenőrzi. Az ajánlatban az EKR-ben elérhető elektronikus űrlap igénybevételével be kell nyújtani az ajánlattevő arra vonatkozó nyilatkozatát, hogy nem vesz igénybe a szerződés teljesítéséhez a Kbt. 62. § (1)-(2) bek szerinti kizáró okok hatálya alá eső alvállalkozót. [Kbt. 67. § (4) bekezdés] Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a 321/2015. (X. 30.) Kr. 1. § (7) bek-re. A Kbt. 64. § alapján élhet gazdasági szereplő az öntisztázás jogintézményével. Közös ajánlattétel esetén a közös ajánlattevők képviseletében a nyilatkozatot az EKR-ben ajánlatot tevő gazdasági szereplő nyújtja be, de külön-külön kell közös ajánlattevőknek nyilatkozniuk a kizáró okokkal kapcsolatban és a szükséges igazolásokat is külön-külön kell csatolniuk. SZ/1. Ajánlatkérő a Kbt. 65. § (1) bek. c) pontja és a 322/2015. (X. 30.) Kr. 8. § (1) és a 21. § (1) bek. alapján előírja az 1997. évi LXXVIII. tv. (Étv.) szerinti, az építési beruházáshoz kapcs. tervezői vagy mérnöki szolgáltatás tárgya szerinti illetékes országos szakmai kamara névjegyzékében való szerepelés követelményét. A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 26. § (2) bekezdése alapján, a nem Magyarországon letelepedett gazdasági szereplő esetén a 2014/24/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv XI. mellékletében felsorolt nyilvántartások szerinti igazolást (kivonatot) vagy egyéb igazolást, vagy nyilatkozatot kell igazolásként benyújtani. SZ/2. Ajánlatkérő a Kbt. 65. § (1) bek. c) pontja és a 322/2015. (X. 30.) Kr. 8. § (1) és a 21. § (1) bek. alapján előírja az 1997. évi LXXVIII. tv. (Étv.) szerinti, építőipari kivitelezési tevékenységet végzők illetékes országos szakmai kamara névjegyzékében való szerepelés követelményét. A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 26. § (2) bekezdése alapján, a nem Magyarországon letelepedett gazdasági szereplő esetén a 2014/24/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv XI. mellékletében felsorolt nyilvántartások szerinti igazolást (kivonatot) vagy egyéb igazolást, vagy nyilatkozatot kell igazolásként benyújtani. Igazolási mód: Ajánlattevőnek - a Kbt. 65. § (7) bek. szerinti esetben a kapacitást rendelkezésre bocsátó szervezetnek/személynek - az ESPD-ben foglalt nyilatkozatával kell igazolnia, hogy az előírt alkalmassági minimumkövetelménynek megfelel. Ajánlatkérő e körben elfogadja az érintett gazdasági szereplő egyszerű nyilatkozatát, azaz az ESPD IV. Rész „α:” (alfa) szakaszát kell kitöltenie, a további részeket nem. Az ajánlatok Kbt. 69. § (4)-(7) bek szerinti bírálata során Ajánlatkérő felhívására benyújtandó igazolások: Magyarországon letelepedett gazdasági szereplők esetén az építőipari kivitelezési tevékenységet végzők és az építési beruházáshoz kapcs. tervezői vagy mérnöki szolgáltatás tárgya szerinti illetékes országos szakmai kamara névjegyzékének adatait az ajánlatkérő ellenőrzi. Nem Magyarországon letelepedett gazdasági szereplőnek az engedély vagy jogosítvány másolatát, illetve a szervezeti, kamarai tagságról szóló igazolást kell benyújtani. A 322/2015. (X. 30.) Kr. 8. § (2) bek. alapján ajánlatkérő előírja, hogy a nem Magyarországon letelepedett ajánlattevőnek nyertessége esetén legkésőbb a szerződés megkötésének időpontjában szerepelnie kell az építési beruházáshoz kapcsolódó tervezői vagy mérnöki szolgáltatás tárgya szerinti illetékes országos szakmai kamara névjegyzékében. Ajánlattevő alkalmatlan, ha az építőipari kivitelezési tevékenységet végző gazdasági szereplő az Étv. szerinti, építőipari kivitelezési tevékenységet végzők és az építési beruházáshoz kapcs. tervezői vagy mérnöki szolgáltatás tárgya szerinti illetékes országos szakmai kamara névjegyzékében nem szerepel, vagy a nem Magyarországon letelepedett gazdasági szereplők esetén a letelepedés szerinti ország nyilvántartásában nem szerepel, vagy a letelepedés szerinti országban előírt engedéllyel, jogosítvánnyal vagy szervezeti,kamarai tagsággal nem rendelkezik.
Többet mutasson Gazdasági és pénzügyi helyzet
A kiválasztási kritériumok listája és rövid leírása:
“A Kbt. 67. § (1)-(2) bekezdés és 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1. § (1) bekezdés alapján ajánlattevőnek - adott esetben kapacitástnyújtó...”
A kiválasztási kritériumok listája és rövid leírása
A Kbt. 67. § (1)-(2) bekezdés és 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1. § (1) bekezdés alapján ajánlattevőnek - adott esetben kapacitástnyújtó szervezetnek/személynek -az ESPD benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy megfelel az alkalmassági követelményeknek. Ajánlatkérő e körben elfogadja az érintett gazdasági szereplő egyszerű nyilatkozatát, azaz az ESPD IV. Rész „α: (alfa) szakaszát kell kitölteni, a további részeket nem. Az ESPD-t a közös ajánlattevők képviseletében az ajánlatot benyújtó gazdasági szereplő teszi meg azzal, hogy a közös ajánlattevők mindegyike esetében külön formanyomtatvány szükséges. A Kbt. 69. § (4)-(7) bekezdése alapján az alkalmassági követelményekre benyújtandó igazolások: P/1. A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 19. § (1) bekezdés c) pontja és a 19. § (5) bekezdés alapján ajánlattevő csatolja a jelen ajánlati felhívás feladásának napját megelőző három, mérlegfordulónappal lezárt üzleti évre vonatkozó, a közbeszerzés tárgyából (árvízvédelmi mű kivitelezése és/vagy árvízvédelmi mű tervezése és kivitelezése) származó - általános forgalmi adó nélkül számított - árbevételéről szóló nyilatkozatát évenkénti bontásban, attól függően, hogy az ajánlattevő mikor jött létre, illetve mikor kezdte megtevékenységét. Ha az ajánlattevő az (1) bekezdés c) pontja szerinti árbevételi adatot azért nem tudja az ajánlatkérő által előírt teljesidőszakra vonatkozóan megadni, mert az időszak kezdete után kezdte meg működését, az alkalmasságát a működésének megkezdését követő időszakra vonatkozó árbevételi adattal jogosult igazolni. A Kbt. 65. § (6) bekezdése alapján a közös ajánlattevők a P/1 alkalmassági feltételeknek együttesen is megfelelhetnek. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 19. § (6) bekezdésében foglaltak alkalmazására, illetve a 19. § (3) bekezdésben foglaltak fennállása esetén az ott leírtak szerint kell eljárni. Az alkalmasság igazolása kapcsán a Kbt. 65. § (11) bekezdése, 67. § (3) bekezdése és 69. § (11)-(11a) bekezdése is irányadó. Alkalmatlan az ajánlattevő (közös ajánlattevő), ha: P/1. Jelen ajánlati felhívás feladásának napját megelőző három, mérlegfordulónappal lezárt üzleti évre vonatkozó, a közbeszerzés tárgya (árvízvédelmi mű kivitelezése és/vagy árvízvédelmi mű tervezése és kivitelezése) szerinti tevékenységből származó - általános forgalmi adó nélkül számított - árbevétele nem érte el összesen legalább az 800 000 000 HUF-ot.
“A kiválasztási szempontok felsorolása és rövid ismertetése: A Kbt. 67. § (1)-(2) és 321/2015. (X. 30.) Kr. 1. § (1) bekezdése alapján ajánlattevőnek - adott...”
A kiválasztási kritériumok listája és rövid leírása
A kiválasztási szempontok felsorolása és rövid ismertetése: A Kbt. 67. § (1)-(2) és 321/2015. (X. 30.) Kr. 1. § (1) bekezdése alapján ajánlattevőnek - adott esetben kapacitást nyújtó szervezetnek/személynek - az EEKD benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy megfelel az alkalmassági követelményeknek. Ajánlatkérő a 321/2015. (X. 30.) Kr. 2. § (5) bekezdése alapján elfogadja az érintett gazdasági szereplő egyszerű nyilatkozatát, azaz az EEKD IV. Rész„α: (alfa) szakaszát kell kitölteni, a további részeket nem. A Kbt. 69. § (4)-(7) bekezdése alapján az alkalmassági követelményekre benyújtandó igazolások: M/1. Ajánlattevőnek ismertetnie kell a 321/2015. (X. 30.) Kr. 21. § (2) bekezdés a) pontja alapján az ajánlati felhívás feladásának napjától visszafelé számított nyolc évben (96 hónap) befejezett (sikeres műszaki átadás-átvétellel lezárult), az előírásoknak és szerződésnek megfelelően teljesített legjelentősebb építési beruházásait, a 321/2015. (X. 30.) Kr. 22. § (3) bekezdésben foglaltak szerint az alábbi tartalommal: - a teljesítés ideje (teljesítés kezdő és befejező időpontja - év, hónap, nap pontossággal) és helye, - a szerződést kötő felek neve, az információt adó neve, elérhetősége, - az építési beruházás tárgya és mennyisége (folyóméter (fm), az elvégzett munkarészek bemutatása olyan részletességgel, hogy annak alapján az alkalmassági követelménynek való megfelelés megállapítható legyen, - nyilatkozat, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e. Ajánlatkérő a vizsgált időszak alatt befejezett, de legfeljebb tizenegy éven belül megkezdett építési beruházásokat veszi figyelembe. Alkalmatlan az ajánlattevő (közös ajánlattevő), ha nem rendelkezik: a) legalább 1 db, de legfeljebb 3 db referencia munkával, amelyek összesen legalább 550 fm árvízvédelmi töltés építésére és/vagy fejlesztésére vonatkoznak, b) legalább 1 db, de legfeljebb 2 db referencia munkával, amely összesen legalább 500 fm hosszú árvízvédelmi fal építésére és/vagy fejlesztésére vonatkoznak. Az ajánlattevő az a)-b) pontokban meghatározott előírások teljesítését 1 db referencia munka bemutatásával is igazolhatja, amennyiben annak alapján mindegyik pontban foglalt alkalmassági követelménynek való megfelelés egyértelműen megállapítható. Az „árvízvédelmi mű” és az „árvízvédelmi fal” fogalmát a 147/2010. (IV. 29.) Korm. rendelet határozza meg." M/2. Ajánlattevőnek a 321/2015. (X. 30.) Kr. 21. § (2) bekezdés b) pontja alapján csatolni kell azoknak a szakembereknek (szervezeteknek) a megnevezését, végzettségük, illetve képzettségük, szakmai tapasztalatuk ismertetésével, akiket be kíván vonni a teljesítésbe, valamint nyilatkozni szükséges, hogy milyen pozícióra kívánja igénybe venni a megnevezett szakembert (szervezetet). Csatolandó a szakember (szervezet) által aláírt rendelkezésre állási nyilatkozata és a) amennyiben a bemutatott szakember rendelkezik az előírt jogosultsággal, akkor az ajánlatban meg kell adni az érvényes tervezői vagy felelős műszaki vezetői jogosultságot igazoló kamarai nyilvántartási számot, valamint a jogosultságot nyilvántartó kamarai honlap pontos elérhetőségi útvonalát és a jogosultság megszerzésének első időpontját. A névjegyzékben szereplést az ajánlatkérő ellenőrzi; b) amennyiben a bemutatott szakember nem rendelkezik az előírt jogosultsággal, akkor csatolandó a szakember által aláírt szakmai önéletrajz olyan formában és tartalommal (év/hónap bontásban, a konkrét végzett tevékenység megjelölésével), hogy abból az előírt alkalmassági követelmény megléte egyértelműen megállapítható legyen és csatolandó a szakember felsőfokú végzettségét érvényesen és hatályosan igazoló dokumentum másolati példánya. A végzettség és/vagy képzettség egyenértékűségének bizonyítása az ajánlattevő kötelessége és felelőssége. A II.2.5) pont értékelési szempontjaihoz kapcsolódó alkalmassági követelmény ellenőrzéséhez szükséges dokumentumokat (pl.: önéletrajz) már az ajánlatban szükséges benyújtani. Ajánlatkérő a gyakorlati idő meglétét az önéletrajz alapján ellenőrzi. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a 321/2015. (X. 30.) Kr. 21/A.§, 22. § (5) bek., a 24. § (1)-(2), (5) bek. és a Kbt. 65. § (6)-(7), (9), (11)-(12) bek., a 67. § (3) bek., a 69. § (11)-(11a) bek és a 140. § (9) bek alkalmazására. Alkalmatlan az ajánlattevő (közös ajánlattevő), ha nem állnak rendelkezésére legalább az alábbi (teljesítésbe bevonni kívánt) szakemberek: M/2 a) legalább 1 fő tervezővel, aki rendelkezik a 266/2013. (VII. 11.) Korm. r. vonatkozó mellékletében meghatározott VZ-TER kódjelű vagy azzal egyenértékű tervezői jogosultsággal vagy a jogosultság megszerzéséhez szükséges, vagy azzal egyenértékű végzettségek valamelyikével, valamint a hivatkozott jogszabályban előírt szakmai gyakorlati idővel; M/2 b) 1 fő szakemberrel, aki rendelkezik az építőipari kivitelezési tevékenységről szóló 191/2009. (IX. 15.) Kr. szerinti, a 266/2013. (VII. 11.) Korm. r. vonatkozó mellékletében meghatározott MV-VZ kódjelű vagy azzal egyenértékű felelős műszaki vezetői jogosultsággal vagy a jogosultság megszerzéséhez szükséges végzettséggel vagy azzal egyenértékű végzettséggel és a jogosultság megszerzéséhez szükséges szakmai gyakorlati idővel; M/2 c) 1 fő tervezővel, aki rendelkezik az építőipari kivitelezési tevékenységről szóló 191/2009. (IX. 15.) Kr. szerinti, a 266/2013. (VII. 11.) Korm. r. vonatkozó mellékletében meghatározott T kódjelű vagy azzal egyenértékű tervezői jogosultsággal vagy a jogosultság megszerzéséhez szükséges végzettséggel vagy azzal egyenértékű végzettséggel és a jogosultság megszerzéséhez szükséges szakmai gyakorlat idővel. Egy részfeladat tekintetében az M/2 a)-c) pont szerinti alkalmassági feltételt nem igazolhatja ugyanaz a szakember, vagyis az 1. számú részfeladatban három különböző szakembert szükséges bemutatni. Ugyanazon szakterületi jogosultságot az 1. és a 2. számú részfeladat tekintetében ugyanaz a szakember is igazolhatja. folytatás VI.2. 19. pontban
Többet mutasson Részvételi feltételek
Kauciók és garanciák:
“Az ajánlattétel 5 000 000,- Ft ajánlati biztosíték nyújtásához kötött, amelyet az ajánlati kötöttség beálltáig kell Ajánlatkérő rendelkezésére bocsátania....”
Kauciók és garanciák
Az ajánlattétel 5 000 000,- Ft ajánlati biztosíték nyújtásához kötött, amelyet az ajánlati kötöttség beálltáig kell Ajánlatkérő rendelkezésére bocsátania. Az ajánlati biztosíték teljesíthető a Kbt. 54. § (2) bekezdésben meghatározottak szerint, átutalás esetén Budapest Főváros Önkormányzat 11784009-15490012 számú számlájára.
Többet mutasson
A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre:
“A Szerződés elszámolható összegének 100%-a európai uniós forrásból kerül finanszírozásra, szállítói finanszírozásban. Az ajánlattétel, a szerződés és...”
A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre
A Szerződés elszámolható összegének 100%-a európai uniós forrásból kerül finanszírozásra, szállítói finanszírozásban. Az ajánlattétel, a szerződés és kifizetés pénzneme: magyar forint (HUF). Az ellenérték teljesítése a fordított ÁFA alkalmazásával történik. Ajánlatkérő a részszámlázás lehetőségét biztosítja. A részszámlák benyújtása a Fizetési ütemterv szerint, az igazolt teljesítés arányában történhet. A részszámlázás részletes szabályait a szerződéstervezet tartalmazza.
Többet mutasson A szerződéssel kapcsolatos feltételek
A szerződés teljesítésének feltételei:
“A 266/2013. (VII. 11.) Korm. rendelet alapján a szerződés teljesítéséhez kamarai regisztrációval rendelkező szakemberek közreműködése szükséges. A...”
A szerződés teljesítésének feltételei
A 266/2013. (VII. 11.) Korm. rendelet alapján a szerződés teljesítéséhez kamarai regisztrációval rendelkező szakemberek közreműködése szükséges. A szerződéskötés feltétele, hogy nyertes AT az M/2. pontjának a)-c) alpontjaiban megjelölt szakemberek rendelkezzenek a névjegyzéket vezető szerv engedélyével, erről nyertes ajánlattevőnek kifejezett nyilatkozatot kell benyújtania. Amennyiben a szakember (szervezet) szakterületi jogosultsága a Kbt. 69. § (11) bekezdésének megfelelő nyilvántartásban szerepel, a nyilvántartás megjelölése - ideértve a szakterületi jogosultságot igazoló nyilvántartási szám megadását is - mellett a szakterületi jogosultság igazolása nem szükséges. Teljesítési és jótállási biztosíték: nettó Vállalkozói díj 5-5 %-a. Jótállás időtartama: 60 hónap. Késedelmi kötbér: naptári naponként a nettó Vállalkozói díj 0,5 %-a, max. 20 %-a; Meghiúsulási kötbér: nettó Vállalkozói díj 30 %-a;
Többet mutasson Részvételi feltételek
Kizárási okok leírása:
“Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, akivel szemben a Kbt. 62. §...”
Kizárási okok leírása
Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, akivel szemben a Kbt. 62. § (1)-(2) bekezdésében foglalt kizáró okok bármelyike fennáll. A Kbt. 67. § (1) bekezdésben foglaltak alapján az ajánlattevő ajánlatában köteles előzetes igazolásként a kizáró okok fenn nem állása tekintetében az egységes európai közbeszerzési dokumentumba (ESPD) foglalt nyilatkozatát benyújtani. Ha egy ajánlattevő az előírt alkalmassági követelményeknek más szervezet vagy személy kapacitásaira támaszkodva kíván megfelelni, az érintett szervezetek vagy személyek mindegyike által kitöltött és aláírt külön formanyomtatványokat is be kell nyújtani. A Kbt. 67. § (4) bekezdés alapján az ajánlattevőnek nyilatkoznia kell, hogy a szerződés teljesítéséhez nem vesz igénybe a Kbt. 62. § (1)-(2) bekezdés szerinti kizáró okok hatálya alá eső alvállalkozót. A 321/2015. (X. 30.) Kr. 15. § (1) bekezdés alapján az ajánlattevő az alkalmasság igazolásában részt vevő alvállalkozó vagy más szervezet vonatkozásában csak az ESPD-t köteles benyújtani a Kbt. 62. §-ában, foglalt kizáró okok hiányának igazolása érdekében. Azon alvállalkozók tekintetében, amelyek nem vesznek részt az alkalmasság igazolásában az ajánlattevőnek a Kbt. 67. § (4) bekezdés szerinti nyilatkozatot kell benyújtani. Az ajánlatkérő a Kbt. 69. § (4) bekezdés alapján az eljárás eredményéről szóló döntés meghozatalát megelőzően az értékelési szempontokra figyelemmel legkedvezőbbnek tekinthető ajánlattevő(ke)t felhívja a kizáró okokkal kapcsolatban előírt igazolások benyújtására. Az igazolások benyújtására felhívott ajánlattevő(k)nek az alábbiak szerinti kell igazolni, hogy velük szemben az előírt kizáró okok nem állnak fenn: a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 1-8., 10., 12-16. § szerint. Felhívjuk a figyelmet a Kbt. 69. § (11) bekezdésben foglaltakra. A kizáró okokra és az alkalmassági követelményekre vonatkozóan a közbeszerzés megkezdését megelőzően kiállított igazolások is benyújthatóak (felhasználhatóak). Az ajánlatkérő - ellenkező bizonyításig - az adat valóságtartalmát az ajánlattevő erre vonatkozó külön nyilatkozata nélkül vélelmezi Öntisztázás: Kbt. 64. §-a szerint.
“1. A beszerzés tárgyának jellege lehetővé teszi a részekre történő ajánlattételt. 2. Ajánlatkérő teljes körben biztosítja a hiánypótlás lehetőségét. 3....”
További információk
1. A beszerzés tárgyának jellege lehetővé teszi a részekre történő ajánlattételt. 2. Ajánlatkérő teljes körben biztosítja a hiánypótlás lehetőségét. 3. Ajánlattevőnek a jogszabályokban, az ajánlati felhívásban és a közbeszerzési dokumentumokban meghatározott követelményeknek megfelelően kell ajánlatát elkészítenie és benyújtania. Az ajánlatnak tartalmaznia kell a Kbt. 65. § (7), 66. § (2), (5)-(6), 67. § (4) bekezdése szerinti nyilatkozatokat, az ESPD dokumentumot, az ajánlati biztosíték igazolást. A Kbt. 65. § (7), 66. § (6) bekezdése tekintetében nemleges tartalmú nyilatkozatot is csatolni szükséges (EKR űrlap). 4. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet arra, hogy az eljárásban a minősített ajánlattevők hivatalos jegyzékéhez képest szigorúbban állapította meg a III.1.1)-III.1.3) pontok szerinti alkalmasság feltételeit és azok igazolását. 5. Az ajánlattétel 5 000 000,- Ft ajánlati biztosíték nyújtásához kötött, amelyet az ajánlati kötöttség beálltáig kell Ajánlatkérő rendelkezésére bocsátania. Az ajánlati biztosíték teljesíthető a Kbt. 54. § (2) bekezdésben meghatározottak szerint, átutalás esetén Budapest Főváros Önkormányzat 11784009-15490012 számú számlájára. 6. Ajánlatkérő az érvényes ajánlatokat az 1. és a 2. számú részfeladat során a Kbt. 76. § (2) bekezdés c) pontja alapján értékeli, a jelen pontban leírtak szerint. A részszempontonként adható pontszám: 0- 10. Pontszámítás módszere: - Minőségi kritériumok: egyenes arányosítás. - Ár: fordított arányosítás. A Kbt. 77. § (1) bekezdés alapján az M/2) a) pontban megjelölt szakember esetén a speciális tapasztalatot értékeli, az M/2) b) és M/2 c) pontok szerinti szakemberek esetében ajánlatkérő az alkalmassági követelmények körében előírt időtartamot meghaladó 0-36 hónapos többlet megajánlásokat értékeli, a 36 hónapot meghaladó ajánlatokra egységesen a pontszámok felső határával azonos számú pontot ad. Az értékelés alapja az alkalmassági követelményként bemutatott 1-1 szakember előírt szakterületén szerzett, az előírt időtartamot meghaladó tapasztalata, azaz a szakemberek önállóan, külön-külön kerülnek értékelésre. A II.2.5) pont értékelési szempontjaihoz kapcsolódó alkalmassági követelmény ellenőrzéséhez szükséges dokumentumokat (pl.: önéletrajz) már az ajánlatban szükséges benyújtani. Ajánlatkérő a gyakorlati idő meglétét az önéletrajz alapján ellenőrzi. 7. Ajánlattevők szakmai ajánlatot kötelesek benyújtani a közbeszerzési dokumentumokban meghatározottak szerint. 8. Közös Ajánlattevőknek az ajánlathoz csatolniuk kell a közös teljesítésére vonatkozó megállapodást az 1. kötetben foglaltak szerint. 9. A külföldi pénznemben megadott nettó árbevétel értéke, a tárgyév utolsó napján érvényes, a Magyar Nemzeti Bank által rögzített devizaárfolyamon kerül átszámításra. Az átszámítást minden esetben Ajánlatkérő végzi el. 10. Ajánlatkérő a Kbt. 47. § (2a) bekezdésétől eltérően előírja, hogy az olyan nyilatkozat, amely közvetlenül valamely követelés érvényesítésének alapjául szolgál (különösen garanciavállaló nyilatkozat vagy kezességvállalásról szóló nyilatkozat), elektronikus okiratként feleljen meg a polgári perrendtartásról szóló törvény szerinti teljes bizonyító erejű magánokirat követelményeinek. 11. Ajánlatkérő alkalmazza a Kbt. 75. § (2) bekezdés e) pont szerinti eredménytelenségi okot. 12. Ajánlatkérő a szerződést KEHOP PLUSZ forrásból finanszírozza, melynek érdekében a támogatási kérelmet nyújt be. Ezen körülményre tekintettel az eljárás a Kbt. 53. § (6) bekezdés alapján feltételes. 13. Az ajánlathoz csatolni kell az ajánlattevő vagy az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezet (személy) részéről az ajánlatot aláíró és/vagy nyilatkozatot tevő, kötelezettséget vállaló cégjegyzésre jogosult személy(ek) aláírási címpéldányát vagy a Ctv. 9. §-a szerinti aláírási mintát. Amennyiben az aláíró személy nem cégjegyzésre jogosult, úgy csatolni kell az adott gazdasági szereplőnél cégjegyzésre jogosult vezető tisztségviselő által aláírt meghatalmazást legalább teljes bizonyító erejű magánokirati formában, melynek tartalmaznia kell a meghatalmazott aláírását/szignómintáját is. 14. Ajánlatkérő az eljárást Kbt. 40. § (1) bek. alapján elektronikus közbeszerzési rendszerben (EKR) folytatja le. Az ajánlatokat az EKRben kell benyújtani, figyelemmel a Kbt. 40. § (1) bek. második mondatában foglaltakra. Ajánlatkérő az alábbiakban megadja azt a fájlformátumot, melyet használva kell az ajánlatokat benyújtani: olvasható és nem szerkeszthető pdf formátum. Az Egyösszegű Ajánlati Ár felbontását Ajánlatkérő pdf és szerkeszthető excel állományban is kéri benyújtani. (Kbt. 41/B. § (2) bekezdés). 15. Az EKR használatához, így az ajánlat elkészítéséhez és benyújtásához az arra jogosult személy részéről történő regisztráció szükséges [424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet 6. § (1) bek]. 16. Ajánlatkérő a szerződés teljesítése érdekében (közös) gazdasági társaság (projekttársaság) alapítását nem követeli meg és nem teszi lehetővé a nyertes (közös) ajánlattevő(k) számára, továbbá Ajánlatkérő nem teszi lehetővé többváltozatú (alternatív) ajánlat benyújtását. 17. Ha bármely, csatolt dokumentum nem magyar nyelven került kiállításra, akkor az ajánlattevő általi magyar nyelvű fordítását is csatolni kell (Kbt. 47. § (2) bekezdés). 18. Ha Vállalkozó (nyertes ajánlattevő) olyan okból, amelyért felelős, a vízjogi üzemeltetési engedélyezési eljárás megindításának kérelmezésével, vagy az engedélyezés során történő rendelkezésre állással vagy az engedély megszerzésével kapcsolatos kötelezettségét megszegi, úgy a nettó Szerződéses Ár 0,05%-a összegű kötbér megfizetésére köteles. 19. AT Egy részfeladat tekintetében az M/2 a) -c) pont szerinti alkalmassági feltételt nem igazolhatja ugyanaz a szakember. Ugyanazon szakterületi jogosultságot a két részfeladat tekintetében egy szakember is igazolhatja, ebben az esetben megengedett a szakemberek közötti átfedés az egyes részfeladatok esetében. Az Étv. valamint az építésügyi és az építésüggyel összefüggő szakmagyakorlási tevékenységekről szóló 266/2013. (VII. 11.) Korm. rendelet alapján a szerződés teljesítéséhez kamarai regisztrációval rendelkező szakemberek közreműködése szükséges. A szerződéskötés feltétele, hogy nyertes ajánlattevő által az M/2 pontjának a)-c) alpontjaiban megjelölt szakemberek rendelkezzenek a névjegyzéket vezető szerv engedélyével, erről nyertes ajánlattevőnek kifejezett nyilatkozatot kell benyújtania. Amennyiben a szakember (szervezet) szakterületi jogosultsága a Kbt. 69. § (11)bekezdésének megfelelő nyilvántartásban szerepel, a nyilvántartás megjelölése - ideértve a szakterületi jogosultságot igazoló nyilvántartási szám megadását is - mellett a szakterületi jogosultság igazolása nem szükséges. Amennyiben a szakember (szervezet) szakterületi jogosultsága nem szerepel a Kbt. 69. § (11) bekezdésének megfelelő nyilvántartásban, vagy ilyen nyilvántartás nem elérhető, akkor a szakterületi jogosultságot érvényesen és hatályosan igazoló dokumentum egyszerű másolatának benyújtása szükséges, valamint mellékelni kell a szakember (szervezet) nyilatkozatát arról, hogy a nyilatkozat benyújtásakor átmenetileg sincs eltiltva a szakmagyakorlási tevékenység gyakorlásától. A nyilvántartásba vétel elmaradása az ajánlattevő szerződéskötéstől való visszalépésének minősül a Kbt. 131. § (4) bekezdése alapján. A nevesített szakembereknek a szerződés teljesítésében részt kell venniük. 20. AT-nek ajánlatában nyilatkozatot kell tennie arról, hogy az ukrajnai helyzetet destabilizáló orosz intézkedések miatt hozottkorlátozó intézkedésekről szóló 833/2014/EU tanácsi rendelet 5k. cikk (1) bekezdésében előírt tilalmak vele szemben nem állnak fenn.
Többet mutasson Felülvizsgálati eljárás
Pontos információ a felülvizsgálati eljárások határidejéről (határidejeiről):
“A közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény 148-149. § szerint, különös tekintettel a Kbt. 148. § (3)-(7) bekezdéseiben foglaltakra.”
Változások Az eredeti közleményben javítandó szöveg
Szekciószám: Procedure
Új érték
Szöveg:
“Ajánlattételi határidő meghosszabbításra került. BT-131 mezőben (BT-131) - Ajánlatok benyújtásának határideje Dátum, helyi idő: 2024.11.14 12:00 óra/perc...”
Szöveg
Ajánlattételi határidő meghosszabbításra került. BT-131 mezőben (BT-131) - Ajánlatok benyújtásának határideje Dátum, helyi idő: 2024.11.14 12:00 óra/perc HELYETT (BT-131) - Ajánlatok benyújtásának határideje Dátum, helyi idő: 2024.11.28 10:00 óra/perc
Többet mutasson Az eredeti közleményben javítandó szöveg
Szekciószám: Procedure
Új érték
Szöveg:
“Ajánlattételi határidő meghosszabbításra került, BT-132 mezőben V.2.7) Az ajánlatok felbontásának feltételei BT-132 Dátum, helyi idő: 2024.11.14 14:00...”
Szöveg
Ajánlattételi határidő meghosszabbításra került, BT-132 mezőben V.2.7) Az ajánlatok felbontásának feltételei BT-132 Dátum, helyi idő: 2024.11.14 14:00 óra/perc HELYETT V.2.7) Az ajánlatok felbontásának feltételei BT-132 Dátum, helyi idő: 2024.11.28 12:00 óra/perc
“1. Az előzmény hirdetmény száma: KÉ: 17954/2024, TED: 594306-2024 2. Egyéb közbeszerzési dokumentumok nem módosulnak, csak az ajánlati felhívás IV.2.2.2.),...”
Egyéb kiegészítő információk
1. Az előzmény hirdetmény száma: KÉ: 17954/2024, TED: 594306-2024 2. Egyéb közbeszerzési dokumentumok nem módosulnak, csak az ajánlati felhívás IV.2.2.2.), és IV.2.7) (Ajánlatok vagy részvételi kérelmek benyújtásának határideje, Az ajánlatok felbontásának feltételei) pontjai módosulnak.
Többet mutasson
A változtatás fő oka: Frissített információ
Information about modifications
Az előző hirdetmény módosítandó változata: 594306-2024
Forrás: OJS 2024/S 223-698353 (2024-11-13)
Ajánlati felhívás (2024-11-20) Eljárás Adminisztratív információk
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések beérkezésének határideje: 2024-12-03 10:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei: 2024-12-03 12:00:00 📅
A közbeszerzési eljárás feltételei
Megnyitás dátuma: 2024-12-03 12:00:00 📅
Változások Az eredeti közleményben javítandó szöveg
Szekciószám: Procedure
Új érték
Szöveg:
“A(z) IV.2.2) Ajánlatok vagy részvételi kérelmek benyújtásának határideje, dátum, helyi idő (BT-131,BT-1311) mezőben a következő változás történt: A...”
Szöveg
A(z) IV.2.2) Ajánlatok vagy részvételi kérelmek benyújtásának határideje, dátum, helyi idő (BT-131,BT-1311) mezőben a következő változás történt: A következő helyett: Thu Nov 28 10:00:00 CET 2024 Helyesen: Tue Dec 03 10:00:00 CET 2024
Többet mutasson Az eredeti közleményben javítandó szöveg
A közbeszerzési dokumentumokat ebben az időpontban módosították ✅
A közbeszerzési dokumentumok megváltoztatásának dátuma: 2024-11-18 📅
Tétel azonosító száma: LOT-0001
Új érték
Szöveg:
“A(z) IV.2.7) Az ajánlatok felbontásának feltételei, dátum, helyi idő (BT-132) mezőben a következő változás történt: A következő helyett: Thu Nov 28 12:00:00...”
Szöveg
A(z) IV.2.7) Az ajánlatok felbontásának feltételei, dátum, helyi idő (BT-132) mezőben a következő változás történt: A következő helyett: Thu Nov 28 12:00:00 CET 2024 Helyesen: Tue Dec 03 12:00:00 CET 2024
Többet mutasson Az eredeti közleményben javítandó szöveg
A közbeszerzési dokumentumokat ebben az időpontban módosították ✅
A közbeszerzési dokumentumok megváltoztatásának dátuma: 2024-11-18 📅
Egyéb kiegészítő információk
“Kiegészítő tájékoztatás kérést követően szükségessé vált a közbeszerzési dokumentumok részét képező az Ajánlattételi útmutató az érdekelt gazdasági...”
Egyéb kiegészítő információk
Kiegészítő tájékoztatás kérést követően szükségessé vált a közbeszerzési dokumentumok részét képező az Ajánlattételi útmutató az érdekelt gazdasági szereplők részére dokumentum módosítása. Az Ajánlattételi útmutató az érdekelt gazdasági szereplők részére 1.6. pontja amely az Ajánlatok értékelési szempontjairól szól az 1-3 értékelési szempont tekintetében kiegészült az alábbi mondattal: "Ha e módszer alkalmazásával tört pontértékek keletkeznek, akkor azokat az általános szabályoknak megfelelően két tizedes jegyre kell kerekíteni, kivéve, ha pontazonosságot eredményezne." A Kbt. 52. § (4) b. pontjára figyelemmel az ajánlattételi határidő meghosszabbítása kötelező, amennyiben a közbeszerzési dokumentumok módosításra kerülnek. Mindezekre figyelemmel a Felhívás ( IV.2.2) Ajánlatok vagy részvételi kérelmek benyújtásának határideje, dátum, helyi idő (BT-131,BT-1311) mezőben a következő változás történt: A következő helyett: Thu Nov 28 10:00:00 CET 2024 Helyesen: Tue Dec 03 10:00:00 CET 2024 A(z) IV.2.7) Az ajánlatok felbontásának feltételei, dátum, helyi idő (BT-132) mezőben a következő változás történt: A következő helyett: Thu Nov 28 12:00:00 CET 2024 Helyesen: Tue Dec 03 12:00:00 CET 2024
Többet mutasson
A változtatás fő oka: Frissített információ
Information about modifications
Az előző hirdetmény módosítandó változata: 698353-2024
Forrás: OJS 2024/S 228-712900 (2024-11-20)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2026-01-13) Objektum A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke (HÉA nélkül): 6 173 396 174 HUF 💰
Az uniós finanszírozású projekt vagy program neve: Kohéziós Alap (CF) (2021/2027)
A szerződés odaítélése
1️⃣
A szerződés/tétel odaítélése ✅ Procedures for review
Type of alleged irregularity: Egyéb: 1
A panaszosok száma: 2
Type of alleged irregularity: A közbeszerzési szabályok alkalmazásának indokolatlan elmulasztása: 1
Tétel azonosító száma: LOT-0001
Szerződés száma: 1
A szerződés megkötésének időpontja: 2025-12-30 📅
A szerződés címe: https://ekr.gov.hu/ekr-szerzodestar/hu/szerzodesLista?eljarasAzon=EKR001251652024🌏 Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 6
Az elektronikus úton beérkezett pályázatok száma: 6
A kkv-k által benyújtott pályázatok száma: 1
A nem uniós tagállamokból származó ajánlattevőktől beérkezett ajánlatok száma: 0
A más uniós tagállamokból származó ajánlattevőktől beérkezett ajánlatok száma: 0
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 1 998 514 193 HUF 💰
Az ajánlatot rangsorolták
Helyezés a nyertesek listáján: 2
Ajánlat azonosítója: EKR001251652024/9026
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0001
A vállalkozó neve és címe
Név: BÉKÉS DRÉN Környezetvédelmi, Víz- és Mélyépítési Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 11053727204
Postacím: Petőfi Utca 20.
Postai irányítószám: 5630
Postai város: Békés
Régió: Békés🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: info@dren.hu📧
Telefon: +36 66510610📞
Fax: +36 66510611 📠
URL: https://www.dren.hu🌏
2️⃣ Procedures for review
A panaszosok száma: 3
Type of alleged irregularity: Ajánlattevők vagy pályázók indokolatlan kizárása: 1
Tétel azonosító száma: LOT-0002
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 5
Az elektronikus úton beérkezett pályázatok száma: 5
A kkv-k által benyújtott pályázatok száma: 0
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 4 725 000 000 HUF 💰
Helyezés a nyertesek listáján: 3
Ajánlat azonosítója: EKR001251652024/9018
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0002
A vállalkozó neve és címe
Név: SZABADICS Építőipari Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 13748429220
Postacím: Király Utca 4.
Postai irányítószám: 8800
Postai város: Nagykanizsa
Régió: Budapest🏙️
E-mail: szalaibb@szabadics.hu📧
Telefon: +36 303399819📞
Fax: +36 93541925 📠
URL: https://www.szabadics.hu🌏
Ajánlatkérő hatóság Név és címek
Kapcsolattartó pont: Dr. Fehér Hajnalka
Kiegészítő információk További információk
“Jelen hirdetmény BT-555 rovatában nem lehetséges 1 % alatti százalékos érték megadása. A BT-555 rovatban rögzítendő érték (Jelölje meg a szerződés...”
További információk
Jelen hirdetmény BT-555 rovatában nem lehetséges 1 % alatti százalékos érték megadása. A BT-555 rovatban rögzítendő érték (Jelölje meg a szerződés alvállalkozók, illetve harmadik személyek bevonásával történő teljesítésének értékét vagy arányát ) az ajánlat szerint 0,28 % melynek összege 12 728 229 HUF.