Pesti fonódó villamoshálózat engedélyezési és kiviteli tervezése, részletes megvalósíthatósági tanulmány és költség-haszon elemzés elkészítése, környezetvédelmi hatástanulmány, kivitelezési tenderdokumentáció leszállítása. Jelen tervezési feladat tárgya a Pesti fonódó villamoshálózat II. ütem tervezése építési engedélyezési és kivitelezési terveinek elkészítésén felül az engedélyezési eljárások lefolytatása, az építési engedélyek és minden további szükséges jogerős engedély, hozzájárulás megszerzése. Továbbá tervezői feladat az ajánlattevő kiválasztására irányuló ajánlattételi (tender) dokumentáció összeállítása, a megvalósíthatósági tanulmány, valamint a környezetvédelmi hatástanulmány elkészítése is.
Határidő
Az ajánlatok beérkezésének határideje 2024-09-16.
A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2024-08-08.
Szállítók
A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:
Ajánlati felhívás (2024-08-08) Objektum A közbeszerzés hatálya
Cím: Pesti fonódó villamoshálózat II. ütem tervezése
Hivatkozási szám: EKR000319432024
Rövid leírás:
Pesti fonódó villamoshálózat engedélyezési és kiviteli tervezése, részletes megvalósíthatósági tanulmány és költség-haszon elemzés elkészítése, környezetvédelmi hatástanulmány, kivitelezési tenderdokumentáció leszállítása.
Jelen tervezési feladat tárgya a Pesti fonódó villamoshálózat II. ütem tervezése építési engedélyezési és kivitelezési terveinek elkészítésén felül az engedélyezési eljárások lefolytatása, az építési engedélyek és minden további szükséges jogerős engedély, hozzájárulás megszerzése. Továbbá tervezői feladat az ajánlattevő kiválasztására irányuló ajánlattételi (tender) dokumentáció összeállítása, a megvalósíthatósági tanulmány, valamint a környezetvédelmi hatástanulmány elkészítése is.

Szerződés típusa: Szolgáltatások
Termékek/szolgáltatások: Mérnöki tervezési szolgáltatások📦 Információk a tételekről
Az ajánlatok legfeljebb a következő tételekre nyújthatók be: 1
Leírás
Belső azonosító: EKR000319432024/1
Mennyiség: 2.2 kilométer
A beszerzés leírása:
Jelen tervezési feladat a Pesti fonódó villamoshálózat II. ütem tervezése projekt engedélyezési, kivitelezési és ajánlatkérési tervdokumentációjának elkészítése, ezen felül az engedélyezési eljárások teljes körű lefolytatása, az engedélyek, hozzájárulások maradéktalan megszerzése.
Jelen tervezési feladat tárgya a Pesti fonódó villamoshálózat II. ütem tervezése építési engedélyezési és kivitelezési terveinek elkészítésén felül az engedélyezési eljárások lefolytatása, az építési engedélyek és minden további szükséges jogerős engedély, hozzájárulás megszerzése. Továbbá tervezői feladat az ajánlattevő kiválasztására irányuló ajánlattételi (tender) dokumentáció összeállítása, a megvalósíthatósági tanulmány, valamint a környezetvédelmi hatástanulmány elkészítése is.
Főbb mennyiségek:
- 1 db döntéselőkészítő dokumentáció
- 1 db bírálati engedélyezési tervdokumentáció 2,2 km villamosvonalra, 20 villamosperonra, 4 villamosvégállomásra, 1 db felüljáró elbontására és 1 db aluljáró felújítására
- 1 db végleges engedélyezési tervdokumentáció 2,2 km villamosvonalra, 20 villamosperonra, 4 villamosvégállomásra, 1 db felüljáró elbontására és 1 db aluljáró felújítására
- DeBo tanúsítási eljárás 2,2 km villamosvonalra, 20 villamosperonra és 4 villamosvégállomásra
- 1 db kiviteli tervdokumentáció 2,2 km villamosvonalra, 20 villamosperonra, 4 villamosvégállomásra, 1 db felüljáró elbontására és 1 db aluljáró felújítására
- 10 db tenderdokumentáció 2,2 km villamosvonalra, 20 villamosperonra, 4 villamosvégállomásra, 1 db felüljáró elbontására és 1 db aluljáró felújítására
A Pesti fonódó villamoshálózat tervezése célja, hogy a jelenleg rendkívül széttagolt pesti villamoshálózatot egységes rendszerbe foglalja és lehetővé tegye minél többféle, a jövőbeni forgalmi változásokra könnyebben reagálva átalakítható hálózat kialakítását. Jelen projekt ennek érdekében az észak-déli tengelyen biztosít átjárható villamoshálózatot. Ennek megfelelően a tervezés során kiemelt figyelmet kell fordítani a projekt végpontjai közötti visszafogási lehetőségek, vágánykapcsolatok és peronelhelyezések megfelelő, minél sokoldalúbb használhatóságára. Ezen tervezési elvből és a hosszú viszonylatok minél magasabb üzembiztonságának eléréséből következik – az egyes ütemekben leírtaknak megfelelően - többek között az Újpest Központig, vagy a Lehel térig közlekedő esetleges betétjáratok üzemszerű visszafordításának és kényelmes utascseréjének kívánalma.
A feladat eredményeképp tervezendő a Deák Ferenc tér és a Lehel tér között új villamos pálya a szükséges kapcsolódó villamos- és trolibusz-infrastruktúrával, amely lehetővé teszi, hogy az itt végállomásozó járatok összekötésével egy átlós, közvetlen kapcsolatot biztosító járatcsalád jöjjön létre Dél-Buda és Észak-pest térsége között. A villamos pályán lehetővé kell tenni az autóbusz és a trolibuszok (felsővezeték alatt történő) közlekedését is. A villamos építéséhez kapcsolódóan a Nyugati téren a felüljáró elbontásra kerül, így az ezzel kapcsolatos bontási munkák megtervezése is feladat. A beruházás során az érintett közterületek megújítása, zöldítése is feladat, törekedve a nagyvárosias, urbanisztikailag esztétikus, valamennyi felhasználó számára hozzáférhető és biztonságos, valamint fenntartható kialakításra. A projekt tervezése során biztonságos, összefüggő kerékpáros infrastruktúrát szükséges kialakítani, továbbá a zöldfelületek arányát is növelni kell, ahol a közművek elhelyezkedése megengedi.
Tervezőnek Megrendelő jelenléte mellett egyeztetnie kell a folyamatban lévő tervezési vagy kivitelezési projektek tervezőivel, projektvezetőivel, és szükség esetén beruházóival, kivitelezőivel. Tervező a terveket (előzetesen köteles egyeztetni a kezelőkkel és üzemeltetőkkel, vagyis az egyeztetési jegyzőkönyveknek rendelkezésre kell állnia a leszállítás napjára) leszállítja a megadott határidőig. Ezzel egyidejűleg Tervező kiküldi a Megrendelő, kezelők, üzemeltetők és tulajdonosok részére is véleményezésére, valamint az építész szakértői testület részére is egyidejűleg az egyes tervfázisnak megfelelő határidők ismeretében a műszaki diszpozícióban foglaltak szerint.
Az alapfeladatra vonatkozó részletes feladatokat a mellékelt műszaki leírás tartalmazza és a kapcsolódó egyéb munkarészeket opciós feladatként fogalmazzuk meg.
Vállalkozó feladata a Lehel tér és a Deák Ferenc tér között mintegy 2,2 km hosszú új villamospálya tervezése a mellékelt műszaki leírásban előírt helyszínek kiszolgálására szükséges akadálymentesen elérhető megállókkal, valamint a kapcsolódó három végállomás kapacitásbővítésének megtervezése is. A kapcsolódó infrastruktúrákat alkalmassá kell tenni a villamos közlekedésére, ezért az alapfeladat része a szükséges födémek megerősítésének tervezése. A villamossal érintett szakaszokon a tervezőnek a közúti infrastruktúra és közterületek megújítása is a feladatát képezi. Feladata a Megbízó által előírt helyszíneken a meglévő peronok akadálymentesítésének megtervezése.
A Megrendelő az alábbi opciós feladatokat hívhatja le:
Opció1: Nyugati aluljáró teljes körű felújításának tervezése és a szükséges engedélyek megszerzése (teljesítésre rendelkezésre álló időtartam: az opció lehívásától számított 760 naptári nap)
Opció2: Szabadság-híd megerősítésének tervezése és a szükséges engedélyek megszerzése (teljesítésre rendelkezésre álló időtartam: az opció lehívásától számított 720 naptári nap)
Ajánlatkérő a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdését alkalmazza, mely szerint: ahol a közbeszerzés tárgyának egyértelmű és közérthető meghatározása szükségessé tette meghatározott gyártmányú, eredetű, típusú dologra, eljárásra, tevékenységre, személyre, szabadalomra vagy védjegyre való hivatkozást, ezekben a konkrét esetekben a megnevezés csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt, és a megnevezés mellett „vagy azzal egyenértékű” terminust minden esetben alkalmazza Ajánlatkérő, azt minden esetben érteni kell, ajánlattevők eszer

További információk:
Kiegészítés a II.2. 7. ponthoz: Ajánlatkérő rögzíti, hogy a szerződés időtartamaként megadott időtartam naptári napban értendő, NEM munkanapban.
Az árkritérium értékelési részszempont megnevezése: Nettó ajánlati ár (Ft), AK rögzíti, hogy az árszempont az alábbi alszempontokból áll:
1. Alapfeladatok nettó ajánlati ár (Ft) / súlyszám: 40
2. Opciós I. feladat ajánlati ár (Ft) / súlyszám: 5
3. Opciós II. feladat ajánlati ár (Ft) / súlyszám:5
Ajánlatkérő rögzíti, hogy az értékelési részszempontok között meghatározott szakemberek között az átfedés NEM megengedett, valamint az értékelési részszempontokra bemutatott szakemberek és az M.2. alkalmassági minimumkövetelmények között meghatározott szakemberek között - az alkalmassági követelmények között az M2.2. pontban megjelölt szakember kivételével- az átfedés nem megengedett, tehát AK az értékelési részszempontok tekintetében eltérő szakember(ek) bemutatását várja el az alkalmassági követelmények körében meghatározott szakemberekhez képest.
Ajánlatkérő a 2. minőségi értékelési részszempont kapcsán az alábbiakat rögzíti:
ÉPT – Építéstechnológia Tervező tanúsítvány megszerzéséhez szükséges végzettség: Okleveles építőmérnök, okleveles építészmérnök (MSc) vagy ezek valamelyikével egyenértékű végzettséggel ÉS legalább a tanúsítvány megszerzéséhez szükséges, az alábbi szakterületen, kivitelezésben és/vagy tervezésben szerzett legalább 5 éves szakmai tapasztalat szükséges:
A szakterületen végezhető tevékenységek felsorolása
• Térbeli és időbeli organizációs tervek készítése,
• Építőgépek telepítésének tervezése, a megfelelő emelőgépek kiválasztása,
• Zsaluzástechnológiai tervek készítése,
• Emelési és szereléstechnológiai tervek készítése,
• Bontási munkák technológiai terveinek készítése,
• Egyéb építéstechnológiai tervek készítése.
Ajánlatkérő a 4. minőségi értékelési részszemponttal kapcsolatosan az alábbiakat rögzíti:
A Kbt. 77. § (1) bekezdése alapján jelen értékelési szempont tekintetében tett megajánlások legkedvezőbb szintje 12 hónap, így ezen megajánlás és az ennél kedvezőbb vállalásokra egyaránt az értékelési ponthatár felső határával azonos számú pontot ad. Ajánlatkérő a 0 hónapot tartalmazó megajánlásokat is érvényesnek tekinti, ugyanakkor a minimális pontszámban részesíti.
AK „projektvezető” alatt olyan szakembert ért, aki az adott tervezési projektet szervezetileg irányítja, koordinálja a szakági tervezők, az egyéb háttér feladatokat ellátó szakemberek munkáját, kapcsolatot tartja a megrendelővel, konzorciumtagként történő teljesítés esetén a konzorciumvezetővel. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy az alkalmassági követelmények tekintetében előírt M.2.2. szakember esetén a KÉ-VA” (vagy azzal egyenértékű) tervezői jogosultság, vagy a megszerzéséhez szükséges szakmai tapasztalattól függetlenül megszerzett projektvezetői szakmai tapasztalatot kívánja értékelni Ajánlatkérő ugyanezen, alkalmasságra bemutatott szakember tekintetében, amennyiben rendelkezik projektvezetői tapasztalattal is.

Postacím: Rumbach Sebestyén
utca
19-21
Irányítószám: 1075
Város: Budapest
Ország: Magyarország 🇭🇺
A teljesítés helye: Budapest🏙️
Időtartam: 890 nap
További információk a megújításról: A szerződés időtartama nem meghosszabbítható.
Információk a lehetőségekről
Opciók ✅
A lehetőségek leírása:
Opció1: Nyugati aluljáró teljes körű felújításának tervezése és a szükséges engedélyek megszerzése (teljesítésre rendelkezésre álló időtartam: az opció lehívásától számított 760 naptári nap)
Opció2: Szabadság-híd megerősítésének tervezése és a szükséges engedélyek megszerzése (teljesítésre rendelkezésre álló időtartam: az opció lehívásától számított 720 naptári nap)
Az opció lehívására legkésőbb a szerződés hatályába lépésétől számított 240. napig van lehetőség azzal, hogy az opció lehívása esetén a szerződés hatálya ebben az esetben sem nyúlhat túl a forrást biztosító támogatási szerződésben szerepelő fizikai befejezés határidején, amely tervezetten 2027.12.31. napja. Amennyiben a projekt meghosszabbítására kerül sor, abban az esetben is a jelen pontban rögzített időtartam az irányadó a szerződés teljesítése során, azonban II.2.7.) pontban rögzített időtartam a projekt határidő meghosszabbítása esetében sem növekedhet.
Az opció lehívásának szabályait részletesen a szerződéstervezet tartalmazza.

Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): Rendelkezik AT 1 fő olyan szakemberrel, aki a MMK építési tagozatának tanúsítási rendszere szerinti ÉPT tanúsítvánnyal(vagy azzal egyenértékű Építéstechnológia Tervező tanúsítvánnyal), vagy a megszerzéséhez szükséges szakmai tapasztalattal és végzettséggel rendelkezik (igen/nem)
Minőségi kritérium (súlyozás): 15
Minőségi kritérium (név): 3. Rendelkezik AT 1 fő 266/2013 (VII. 11.) Korm. rendelet szerinti érvényes K (táj- és kertépítészeti tervezési terület), vagy azzal egyenértékű tervezői jogosultsággal vagy a jogosultság megszerzéséhez szükséges vagy azzal egyenértékű végzettséggel és szakmai tapasztalattal rendelkező szakemberrel (igen/nem)
4. Az M.2.2. pontban bemutatott személyi állomány vasúti építmények tervezési szakterületen szerzett projektvezetői szakmai tapasztalata (min. 0 max. 12 hónap)
Minőségi kritérium (súlyozás): 20
Ár ✅
Ár (súlyozás): 50
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0001
Eljárás Az eljárás típusa
Nyílt eljárás ✅
Jogalap: 2014/24/EU irányelv
Adminisztratív információk
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések beérkezésének határideje: 2024-09-16 10:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei: 2024-09-16 12:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei (hely): Az ajánlatok bontására az EKR-ben kerül sor.
Az ajánlatok felbontásának feltételei (Tájékoztatás a felhatalmazott személyekről és a felbontási eljárásról):
Az ajánlatok felbontására a 424/2017. (XII. 19.) Kormányrendelet 15.§-a, valamint a Kbt. 68. § előírásainak megfelelően kerül sor.
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Minimális időtartam, amely alatt az ajánlattevőnek fenn kell tartania az ajánlatot: 60 nap A közbeszerzési eljárás feltételei
Biztosítéknyújtási kötelezettség áll fenn ✅
A szerződést elnyerő ajánlattevők csoportjának valamilyen jogi formát kell öltenie ✅
Meg kell adni a szerződés teljesítésére kinevezett személyzet tagjainak nevét és szakmai képesítését
Megnyitás dátuma: 2024-09-16 12:00:00 📅
Hely: Az ajánlatok bontására az EKR-ben kerül sor.
További információk:
Az ajánlatok felbontására a 424/2017. (XII. 19.) Kormányrendelet 15.§-a, valamint a Kbt. 68. § előírásainak megfelelően kerül sor.
Elektronikus számlázás: Kötelező
Elektronikus rendelés lesz használatos ✅
Elektronikus fizetést használnak ✅ Díjazási kritériumok
Súlyozás típusa: Súlyozás (pontok, pontos)
A közbeszerzési eljárás feltételei
A szerződés teljesítési feltételeket tartalmaz ✅
Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk Részvételi feltételek
A feltételek felsorolása és rövid leírása:
Szakmai tevékenység végzésére vonatkozó alkalmasság: Sz.1. Alkalmatlan az ajánlattevő, amennyiben
A Kbt. 65.§(1) c) pontja és a 322/2015. Kr. 8.§(1) alapján Ajánlatkérő előírja az építési beruházáshoz kapcsolódó tervezői szolgáltatás tárgya szerint illetékes országos szakmai kamara névjegyzékében szereplés követelményét, illetve a nem Magyarországon letelepedett gazdasági szereplők esetén a letelepedés szerinti ország nyilvántartásában szereplés, vagy a letelepedés szerinti országban előírt engedéllyel, jogosítvánnyal vagy szervezeti, kamarai tagsággal való rendelkezés követelményét.
SZ.1. A Kbt. 67. § (1) bekezdésben, valamint a Kr. 1. § (1) bekezdésben foglaltak alapján az Ajánlattevő ajánlatában köteles az alkalmassági követelményeknek való megfelelés tekintetében az EEKD-ba foglalt nyilatkozatát benyújtani. Ajánlatkérő elfogadja ajánlattevők egyszerű nyilatkozatát az EEKD IV. Részének α: pont kitöltésével.
A Kbt. 69.§ (4)-(7) alapján az igazolások benyújtására felhívott Ajánlattevőnek az alábbiak szerint szükséges igazolnia, hogy megfelel a követelményeknek:
Alkalmatlan Ajánlattevő, ha az építési beruházáshoz kapcsolódó tervezői szolgáltatás tárgya szerint illetékes országos szakmai kamara névjegyzékében nem szerepel, ill. a nem Magyarországon letelepedett Ajánlattevő esetén a letelepedés szerinti ország nyilvántartásában nem szerepel, vagy a letelepedés szerinti országban előírt engedéllyel, jogosítvánnyal vagy szervezeti, kamarai tagsággal nem rendelkezik.
A nyilvántartásokban szereplés tényét – amennyiben a Kbt. 69. § (11) bekezdés szerinti nyilvántartásban a vonatkozó adatok, illetve tények ingyenes ellenőrzésére nincsen mód – a nyilvántartás kivonatának, a nyilvántartást vezető szerv által kiállított igazolásnak vagy a nyilvántartásban szereplés tényét igazoló dokumentumnak az egyszerű másolatban történő benyújtásával szükséges igazolni.

Műszaki és szakmai képességek
A kiválasztási kritériumok listája és rövid leírása:
M.1: M.1: Alkalmatlan az ajánlattevő, amennyiben nem rendelkezik az ajánlati felhívás feladásának napjától visszafelé számított 6 évben (72 hónapban) - ezen időszak alatt befejezett, de legfeljebb 9 éven (108 hónapon) belül megkezdett referenciák vehetők figyelembe - az alábbi referenciával és/vagy referenciákkal:
M.1.1. legalább 1000 m új és/vagy meglévő nyomvonalon tervezett, vasúti infrastruktúra engedélyezési és/vagy kiviteli terveinek és/vagy tender terveinek elkészítése tárgyú referenciával és/vagy referenciákkal.
ÉS
M1.2. legalább 1 db új vasúti megálló építését és/vagy meglévő vasúti megálló felújítását tartalmazó engedélyezési és/vagy kiviteli terveinek és/vagy tender terveinek elkészítése tárgyú referenciával és/vagy referenciákkal.
AK „engedélyezési terv” alatt az építési engedély megszerzéséhez szükséges, valamennyi tervfázist tartalmazó engedélyezési tervet érti.
AK „kiviteli terv” alatt a megépítendő munka egészére vonatkozó, valamennyi munkafázist tartalmazó kiviteli tervet érti.
AK „tenderterv” alatt az engedélyezési terv előirt tartalmán túlmenően az ajánlattételhez szükséges részleteket tartalmazó dokumentációt érti.
AK „meglévő nyomvonalon történő tervezés” alatt a meglévő infrastruktúra alépítményig történő visszabontás, majd új pálya építése azonos nyomvonalon tartalmú korszerűsítését érti.
Az M.1.1. referenciakövetelményben szereplő legalább 1000 m nyomvonalra vonatkozó referencia követelménynek való megfelelés legfeljebb 2 db referenciamunkával igazolható.
Az M.1.2 referenciakövetelményben szereplő 1 db vasúti megállóra vonatkozó referenciakövetelmény legfeljebb 1 db referenciamunkával igazolható.
Igazolás módja:
A Kbt. 67. § (1) bekezdésben, valamint a Kr. 1. § (1) bekezdésben foglaltak alapján az Ajánlattevő ajánlatában köteles az alkalmassági követelményeknek való megfelelés tekintetében az EEKD-ba foglalt nyilatkozatát benyújtani. Ajánlatkérő elfogadja ajánlattevők egyszerű nyilatkozatát az EEKD IV. Részének α: pont kitöltésével.
Ajánlattevőnek a Kbt. 65. § (1) bekezdésének b) pontja és a Kr. 21. § (3) bekezdés a) és b) pontja, valamint 22. § szerint kell igazolniuk az előírt alkalmassági minimumkövetelményeket.

M.1. Ajánlattevő csatolja a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21. § (3) bekezdés a) pontja alapján a felhívás feladását megelőző 6 évben (72 hónap) befejezett, de legfeljebb 9 éven (108 hónap) belül megkezdett, a közbeszerzés tárgyának (azaz engedélyezési és/vagy kiviteli és/vagy tender tervek) megfelelő területen végzett legjelentősebb, a szerződésnek és az előírásoknak megfelelően teljesített szolgáltatásainak ismertetését a Kr. 22. § (1) – (2) bekezdésében meghatározott formában.
A referencianyilatkozatból és/vagy referencianyilatkozatokból vagy referenciaigazolásból és/vagy referenciaigazolásokból valamennyi előírt alkalmassági feltétel teljesülésének ki kell derülnie.
A referencianyilatkozat(ok)nak vagy referenciaigazolás(ok)nak a következőket kell tartalmaznia
- a szerződés tárgyát, olyan részletességgel, hogy abból a műszaki, illetve szakmai alkalmasság megállapítható legyen,
- a teljesítés idejét (kezdő és befejező időpont, legalább év/hónap bontásban),
- a szerződést kötő másik fél nevét és elérhetőségét,
- a korábbi szerződés mennyisége, amelyből az alkalmassági feltételnek való megfelelés megállapítható
- nyilatkozatot arra vonatkozóan, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e.
Ajánlatkérő hivatkozik a Kr. 21. § (3a) bekezdés b) pontjára.
Ajánlatkérő hivatkozik a 321/2015. (X. 30.) Kr. 21/A. §-ban rögzítettekre, valamint a 22. § (5) bekezdésre.
Ajánlattevő az előírt alkalmassági követelményeknek bármely más szervezet (vagy személy) kapacitására támaszkodva is megfelelhet a Kbt. 65. § (7), (11)-(12) bekezdésében foglaltaknak megfelelően.
Ajánlattevő a Kbt. 65. § (7) bekezdés szerinti nyilatkozatot nemleges tartalommal is köteles benyújtani ajánlata részeként.
Az alkalmassági követelményeknek közös Ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek a Kbt. 65. § (6) bekezdése alapján. Amennyiben a megjelölt szerződés teljesítése során az alkalmassági minimumkövetelményt igazoló fél közös ajánlattevők tagjaként, vagy alvállalkozóként vett részt, úgy az ellátott feladat(ok) tárgya, százalékos aránya és ennek, vagy ezek nettó ellenértéke is meghatározandó, ugyanis Ajánlatkérő ezeket fogja figyelembe venni az ajánlatok elbírálása során.
Közös ajánlattevőként vagy projekttársaság tagjaként történő teljesítés esetén a saját teljesítés értéke, vagy az ellenszolgáltatás nettó összegének % -a is megjelölendő.
A 321/2015 (X.30) Korm. rend. 1. § (7) bek. alapján a kizáró okokra és az alkalmassági követelményekre vonatkozóan a közbeszerzési eljárás megkezdését megelőzően kiállított igazolások is benyújthatóak (felhasználhatóak) mindaddig, ameddig az igazolásokban foglalt tény, illetve adat tartalma valós. Az ajánlatkérő – ellenkező bizonyításig– az adat valóságtartalmát az ajánlattevő erre vonatkozó külön nyilatkozata nélkül vélelmezi.
A kiválasztási kritériumok listája és rövid leírása

M.2.1: Alkalmatlan az ajánlattevő, ha nem rendelkezik az alábbi, a szerződés teljesítése során igénybe venni kívánt személyi állománnyal:
M.2.1. legalább 1 fő szakemberrel, aki rendelkezik a 266/2013. (VII. 11.) Korm. rendelet szerinti „KÉ-VK” (vagy azzal egyenértékű) tervezői jogosultsággal, vagy a jogosultság megszerzéséhez szükséges (vagy azzal egyenértékű) végzettséggel és szakmai gyakorlattal
Igazolási módja:

A Kbt. 69.§ (4)-(7) alapján az igazolások benyújtására felhívott Ajánlattevőnek az alábbiak szerint szükséges igazolnia, hogy megfelel a követelményeknek.
M.2. A Kbt. 65. § (1) bekezdésének b) pontja és a 321/2015. (X. 30.) Kormányrendelet 21. § (3) bekezdésének b) pontja alapján ajánlattevő ismertesse azoknak a szakembereknek (szervezeteknek) a nevét, szakmai tapasztalatát, EKR űrlapon tett nyilatkozattal, - az adott szakemberrel igazolni kívánt alkalmassági minimumkövetelmény betűjelének megjelölésével - akiket be kíván vonni a teljesítésbe.
Csatolandó dokumentumok:
- a szakemberek bevonására vonatkozó nyilatkozat;
- a szakemberek saját kezűleg aláírt szakmai önéletrajza, olyan részletezettséggel, hogy annak alapján az alkalmasság minimumkövetelményei között előírt feltételek megléte egyértelműen megállapítható legyen (az önéletrajznak a szakmai tapasztalat kezdő és befejező idejét naptári év, hónap szerinti időtartamok megjelölésével kell tartalmaznia);
- a képzettséget és/vagy végzettséget igazoló dokumentumok;
A felsőfokú képzettség/ végzettség az iskolai oklevél egyszerű másolatban történő benyújtásával, a szakmai tapasztalat a szakmai önéletrajz szakember által saját kezűleg aláírt példányának benyújtásával igazolandó.
Amennyiben a bevonásra kerülő szakember az ajánlat benyújtásakor már rendelkezik az előírt érvényes és hatályos kamarai jogosultsággal, úgy a szakmai önéletrajzban feltüntetni szükséges a jogosultság megszerzésének időpontját, kamarai tagsági azonosítószámát, valamint a jogosultság meglétének ellenőrzésére szolgáló elektronikus adatbázis elérésének útvonalát. Ebben az esetben a szakember képzettségét és/vagy végzettségét igazoló dokumentumok benyújtása nem szükséges.
- A szakembereknek nyilatkozni szükséges a tekintetben, hogy a szerződés teljesítése során rendelkezésre fognak állni.

AK rögzíti, hogy az M.2. alkalmassági minimumkövetelményekben előírt szakemberek (M.2.1, M.2.2. és M.2.3.) között az átfedés megengedett, KIVÉVE az M.2.2. pontban megjelölt projektvezetői szakmai tapasztalattal rendelkező szakember esetében, tehát az M.2.1. és M.2.3. követelmények tekintetében azonos szakember is bemutatható, amennyiben rendelkezik az előírt jogosultságokkal és szakmai tapasztalatokkal.

M.2.2.: Alkalmatlan az ajánlattevő, ha nem rendelkezik az alábbi, a szerződés teljesítése során igénybe venni kívánt személyi állománnyal:
M.2.2. legalább 1 fő projektvezető szakemberrel, aki rendelkezik a 266/2013. (VII. 11.) Korm. rendelet szerinti „KÉ-VA” (vagy azzal egyenértékű) tervezői jogosultsággal, vagy a jogosultság megszerzéséhez szükséges (vagy azzal egyenértékű) végzettséggel és szakmai gyakorlattal.

AK rögzíti, hogy az M.2. alkalmassági minimumkövetelményekben előírt szakemberek (M.2.1 és M.2.3.) között az átfedés megengedett, KIVÉVE az M.2.2. pontban megjelölt szakmai tapasztalattal rendelkező szakember esetében, tehát az M.2.1. és M.2.3. követelmények tekintetében azonos szakember is bemutatható, amennyiben rendelkezik az előírt jogosultságokkal és szakmai tapasztalatokkal.

M.2.3.: Alkalmatlan az ajánlattevő, ha nem rendelkezik az alábbi, a szerződés teljesítése során igénybe venni kívánt személyi állománnyal:
M.2.3. legalább 1 fő szakemberrel, aki rendelkezik a 266/2013. (VII.11.) Korm. rendelet szerinti „KÉ-VV” (vagy azzal egyenértékű) tervezői jogosultsággal, vagy a jogosultság megszerzéséhez szükséges végzettséggel (vagy azzal egyenértékű) és szakmai gyakorlattal

Részvételi feltételek
A gazdasági szereplők azon csoportjának jogi formája, amelynek a szerződést oda kell ítélni:
Ajánlatkérő a Kbt.35. § (8)-(9) bekezdésében foglaltakra való tekintettel rögzíti, hogy tárgyi eljárás vonatkozásában kizárja annak lehetőségét, hogy nyertes ajánlattevő(k) a szerződés teljesítését külön erre a célra létrehozott gazdálkodó szervezettel valósítsa /valósítsák meg.
A gazdasági szereplők azon csoportjának jogi formája, amelynek a szerződést oda kell ítélni

Kauciók és garanciák:
Az ajánlattétel 23.000.000 Ft ajánlati biztosíték nyújtásához kötött, amelyet ajánlattevőnek az ajánlati kötöttség beálltáig kell Ajánlatkérő rendelkezésére bocsátania. Az ajánlati biztosíték teljesíthető a Kbt. 54. § (2) bek-ben meghatározottak szerint, átutalás esetén BKK Budapesti Közlekedési Központ Zrt. CIB-ajánlati biztosíték 10700024-67032082-51900001 számú számlájára. Az átutalás megtörténtét igazoló bizonylat egyszerű másolatát szükséges csatolni az ajánlatban. A pénzügyi intézmény vagy biztosító által vállalt garancia vagy készfizető kezesség, vagy biztosítási szerződés alapján kiállított – készfizető kezességvállalást tartalmazó – kötelezvényt a Kbt. 41/A. § (2) bekezdésben meghatározott elektronikus okiratnak megfelelő másolatban történő benyújtásával igazolható, amely közvetlenül valamely követelés érvényesítésre alkalmas, amelyet az ajánlathoz csatolni kell.

A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre:
- AK az alapfeladatok tekintetében 7 rész és 1 végszámla benyújtására ad lehetőséget,az opciós feladatonként pedig 6 darab részszámla benyújtására van lehetőség a szerződéstervezetben foglaltak szerint.
- A kifizetés pénzneme: HUF
A finanszírozást Az Integrált közlekedésfejlesztési Operatív Program Plusz IKOP_PLUSZ-1.1.0-23 - Tisztaüzemű városi-elővárosi közlekedés erősítése Budapesten és agglomerációs településen című felhívás keretében AK 2024. február 07. napján benyújtott az IKOP_PLUSZ-1.1.0-23-2024-00002 azonosítószámú, „Fővárosi kötöttpályás előkészítési projektek” c. pályázata biztosítja utófinanszírozás keretében. A támogatási intenzitás várható mértéke 100%.
Ajánlatkérő hivatkozik a Ptk. 6:130 § (1)-(2) bek., és a Kbt. 135. § (1);(5)-(7) bek.re.
A finanszírozás tekintetében irányadó jogszabályok:
Polgári Törvénykönyvéről szóló 2013. évi V. törvény;
Közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény;
Általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény;
Számvitelről szóló
A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre

A szerződéssel kapcsolatos feltételek
A szerződés teljesítésének feltételei:
Ajánlatkérő az alábbiakban jelöli meg a szerződéstervezetben alkalmazott szerződést biztosító mellékkötelezettségeket, illetve megkövetelt biztosítékokat:
- Késedelmi kötbér (alapja: a késedelemmel érintett részteljesítésre eső nettó Tervezői díj, mértéke: 1 % / naptári nap, maximuma: a késedelemmel érintett részteljesítésre eső nettó Tervezői díj 20%-a)
- Meghiúsulási kötbér (alapja: teljes nettó Tervezői díj, mértéke: teljes nettó Tervezői díj 30 %-a)
- Hibás teljesítési kötbér: (alapja: a hibás teljesítéssel érintett részteljesítésre eső nettó Tervezői díj, mértéke: a hibás teljesítéssel érintett részteljesítésre eső nettó Tervezői díj 20 %-a)
- Teljesítési biztosíték (alapja: teljes nettó vállalkozói díj, mértéke: teljes nettó Tervezői díj 5 %-a)
- Hibás teljesítéssel kapcsolatos igények teljesítésére kikötött biztosíték (alapja: teljes nettó Tervezői díj, mértéke: teljes nettó Tervezői díj 5 %-a)
Jótállás: 60 hónap
Részletes előírásokat a szerződéstervezet tartalmazza.

Kizárási ok:
A közbeszerzési eljárásban való részvételből fakadó összeférhetetlenség
A nemzeti törvények értelmében a csődhöz hasonló helyzet
A verseny torzítását célzó megállapodás más gazdasági szereplőkkel
+ még 16
Adó- és vámfizetési kötelezettség
Bűnszervezetben való részvétel
Csalás
Csőd
Csődegyezség hitelezőkkel
Felszámoló által kezelt vagyon
Fizetésképtelenség
Gyermekmunka és az emberkereskedelem más formái
Hamis nyilatkozatot tettek, nem tudtak információt nyújtani, nem tudták benyújtani a kért dokumentumokat, és bizalmas információkat kaptak az eljárásról
Korrupció
Közvetlen vagy közvetett részvétel a közbeszerzési eljárás előkészítésében
Pénzmosás vagy terrorizmus finanszírozása
Terrorista bűncselekmény vagy terrorista tevékenységekkel összefüggő bűncselekmény
Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki a Kbt. 62. § (1) – (2) bekezdés hatálya alá tartozik, figyelemmel a Kbt. 74. § (1) bekezdés b) pontjára is.
Igazolási mód: A 321/2015. (X. 30.) Kormányrendelet (a továbbiakban: „Kr.”) 1.§ (1) bekezdésben foglaltaknak megfelelően egységes európai közbeszerzési dokumentum (a továbbiakban: „EEKD” - elektronikus közbeszerzési rendszerben (EKR-ben) az erre szolgáló űrlap kitöltésével) benyújtásával kell előzetesen a „Kr” 1-4.§ rendelkezései szerint kell igazolni. A 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 2. § (3) bekezdés a) pontjára tekintettel az EEKD- űrlapon az ajánlattevőnek fel kell tüntetnie az ajánlat benyújtásakor már ismert alvállalkozókat, amelyeknek a kapacitásaira nem támaszkodik.
A Kbt. 69.§ (4)-(6) alapján az igazolások benyújtására felhívott gazdasági szereplőnek (ajánlattevőnek) a ”Kr.” 8., 10., 12-16.§ szerint kell igazolnia, hogy nem tartozik a kizáró okok hatálya alá
Ha ajánlattevő az előírt alkalmassági követelményeknek más szervezet vagy személy kapacitásaira támaszkodva kíván megfelelni, a Kbt. 67. § (3) bekezdése és a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 15. § (1) bekezdése alapján az ajánlatban az egységes európai dokumentumot a kapacitást rendelkezésre bocsátó szervezet részéről is be kell nyújtani a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 3. § (3) és (5) bekezdésében foglaltaknak megfelelő módon.
Azon alvállalkozók tekintetében, amelyek nem vesznek részt alkalmasság igazolásában a Kbt. 67.§ (4) szerinti nyilatkozatot kell benyújtani (EKR űrlap) arra vonatkozóan, hogy nem vesz igénybe a szerződés teljesítéséhez a Kbt. 62. § szerinti kizáró okok hatálya alá eső alvállalkozót.
A Kr. 1. § (2) bekezdése alapján az ajánlatkérő által a Kbt. 69. § (4)-(7) bekezdése alapján a kizáró okokra vonatkozó igazolások benyújtására felhívott gazdasági szereplőnek a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet III. Fejezetének megfelelően kell igazolnia, hogy nem tartozik az eljárásban előírt kizáró okok hatálya alá.
A Kr. 1. § (7) bekezdése alapján a kizáró okokra vonatkozóan a jelen közbeszerzési eljárás megkezdését megelőzően kiállított igazolások is benyújthatóak (felhasználhatóak) mindaddig, ameddig az igazolásokban foglalt tény, illetve adat tartalma valós. Az Ajánlatkérő – ellenkező bizonyításig – az adat valóságtartalmát az ajánlattevő erre vonatkozó külön nyilatkozata nélkül vélelmezi. Ha az elbírálás során Ajánlatkérőnek kétsége merül fel valamely nyilatkozat valóságtartalmával kapcsolatban, a Kbt. 69. § (7) bekezdésnek megfelelően bármikor öt munkanapos határidő kitűzésével kérheti az adott igazolás benyújtását. A Kbt. 69. § (11a) bekezdés alapján ajánlattevő nyilatkozhat Ajánlatkérő egy korábbi közbeszerzési eljárásában az EKR-ben elektronikus úton már benyújtott igazolás figyelembe vételéről.
Öntisztázás: Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Kbt. 64. § -ban előírtakra.
Ajánlattevő vonatkozásában folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás esetén az ajánlathoz csatolandó a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelem és az annak érkezéséről a cégbíróság által megküldött igazolás is. Amennyiben ajánlattevő vonatkozásában nincs folyamatban változásbejegyzési eljárás, úgy nemleges tartalmú változásbejegyzési nyilatkozatot kell az ajánlat részeként benyújtani elektronikus űrlap formájában. [„Kr.” 13. §]
Jogerősen elítélték-e a gazdasági szereplőt vagy a gazdasági szereplő igazgató, vezető vagy felügyelő testületének tagját, illetve az e
testületek képviseletére, az azokban való döntéshozatalra vagy azok kontrolljára vonatkozó jogkörrel rendelkező tagját a
bűnszervezetben való részvételért olyan ítéletben, amelyet nem több, mint öt évvel ezelőtt hoztak, vagy amelyben a közvetlenül
meghatározott kizárás időtartama továbbra is alkalmazandó? A szervezett bűnözés elleni küzdelemről szóló, 2008. október 24-i 2008
/841/IB tanácsi kerethatározat (HL L 300., 2008.11.11., 42. o.) 2. cikkében meghatározottak szerint.

Jogerősen elítélték-e a gazdasági szereplőt vagy a gazdasági szereplő igazgató, vezető vagy felügyelő testületének tagját, illetve az…
… e testületek képviseletére, az azokban való döntéshozatalra vagy azok kontrolljára vonatkozó jogkörrel rendelkező tagját korrupcióért olyan ítéletben, amelyet nem több, mint öt évvel ezelőtt hoztak, vagy amelyben a közvetlenül meghatározott kizárás időtartama továbbra is alkalmazandó? Az Európai Közösségek tisztviselőit és az Európai Unió tagállamainak tisztviselőit érintő korrupció elleni küzdelemről szóló egyezmény (HL C 195., 1997.6.25., 1. o.) 3. cikkében és a Tanács 2003. július 22-i, a magánszektorban tapasztalható korrupció elleni küzdelemről szóló 2003/568/IB kerethatározatának (HL L 192., 2003.7.31., 54. o.) 2. cikke (1) bekezdésében meghatározottak szerint. Ez a kizárási ok magában foglalja az ajánlatkérő szerv (közszolgáltató ajánlatkérő) vagy a gazdasági szereplő nemzeti jogában meghatározott korrupciót is.
… e testületek képviseletére, az azokban való döntéshozatalra vagy azok kontrolljára vonatkozó jogkörrel rendelkező tagját csalásért olyan ítéletben, amelyet nem több, mint öt évvel ezelőtt hoztak, vagy amelyben a közvetlenül meghatározott kizárás időtartama továbbra is alkalmazandó? Az Európai Közösségek pénzügyi érdekeinek védelméről szóló egyezmény 1. cikke értelmében (HL C 316., 1995.11.27., 48. o.)
… e testületek képviseletére, az azokban való döntéshozatalra vagy azok kontrolljára vonatkozó jogkörrel rendelkező tagját terrorista bűncselekményért vagy terrorista tevékenységekkel összefüggő bűncselekményekért olyan ítéletben, amelyet nem több, mint öt évvel ezelőtt hoztak, vagy amelyben a közvetlenül meghatározott kizárás időtartama továbbra is alkalmazandó? A terrorizmus elleni küzdelemről szóló, 2002. június 13-i 2002/475/IB tanácsi kerethatározat (HL L 164., 2002.6.22., 3. o.) 1. és 3. cikkében meghatározottak szerint. Ez a kizárási ok magában foglalja az említett kerethatározat 4. cikke szerinti, bűncselekményre való felbujtást, bűnsegélyt vagy kísérletet.
… e
testületek képviseletére, az azokban való döntéshozatalra vagy azok kontrolljára vonatkozó jogkörrel rendelkező tagját pénzmosásért vagy terrorizmus finanszírozásáért olyan ítéletben, amelyet nem több, mint öt évvel ezelőtt hoztak, vagy amelyben a közvetlenül meghatározott kizárás időtartama továbbra is alkalmazandó? A pénzügyi rendszereknek a pénzmosás, valamint terrorizmus finanszírozása céljára való felhasználásának megelőzéséről szóló, 2005. október 26-i 2005/60/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL L 309., 2005.11.25., 15. o.) 1. cikkében meghatározottak szerint.
… e testületek képviseletére, az azokban való döntéshozatalra vagy azok kontrolljára vonatkozó jogkörrel rendelkező tagját
gyermekmunkáért és az emberkereskedelem más formáiért olyan ítéletben, amelyet nem több, mint öt évvel ezelőtt hoztak, vagy amelyben a közvetlenül meghatározott kizárás időtartama továbbra is alkalmazandó? Az emberkereskedelem megelőzéséről, és az ellene folytatott küzdelemről, az áldozatok védelméről, valamint a 2002/629/IB tanácsi kerethatározat felváltásáról szóló, 2011. április 5-i 2011/36/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL L 101., 2011.4.15., 1. o.) 2. cikkében meghatározottak szerint.
Megszegte-e a gazdasági szereplő adófizetési kötelezettségét akár a székhely szerinti országban, akár az ajánlatkérő szerv vagy a közszolgáltató ajánlatkérő tagállamában, ha az eltér a székhely szerinti országtól?
Megszegte-e a gazdasági szereplő a társadalombiztosítási járulékok megfizetésére irányuló kötelezettségét akár a székhely szerinti országban, akár az ajánlatkérő szerv vagy a közszolgáltató ajánlatkérő tagállamában, ha az eltér a székhely szerinti országtól?

A gazdasági szereplő csődeljárás alatt áll-e?
A gazdasági szereplő fizetésképtelenségi eljárás vagy felszámolási eljárás alatt áll-e?
A gazdasági szereplő a hitelezőkkel egyezséget kötött-e?
A gazdasági szereplő a nemzeti törvények és rendeletek szerinti hasonló eljárás következtében bármely, a csődhöz hasonló helyzetben van-e?
A gazdasági szereplő vagyonát felszámoló vagy bíróság kezeli-e?
A gazdasági szereplő felfüggesztette-e üzleti tevékenységét?
Kötött-e a gazdasági szereplő a verseny torzítását célzó megállapodást más gazdasági szereplőkkel?
Van-e tudomása a gazdasági szereplőnek bármilyen - a nemzeti jog, a vonatkozó hirdetmény vagy a közbeszerzési dokumentumok szerinti - összeférhetetlenségről a közbeszerzési eljárásban való részvételéből fakadóan?
Nyújtott-e a gazdasági szereplő vagy valamely hozzá kapcsolódó vállalkozás tanácsadást az ajánlatkérő szervnek vagy a közszolgáltató
ajánlatkérőnek, vagy részt vett-e más módon a közbeszerzési eljárás előkészítésében?
Került-e a gazdasági szereplő a következő helyzetek valamelyikébe?
a) A kizárási okok fenn nem állásának, illetve a kiválasztási kritériumok teljesülésének ellenőrzéséhez szükséges információk
szolgáltatása során hamis nyilatkozatot tett,
b) Visszatartott ilyen információt,
c) Nem tudta határidőre benyújtani az ajánlatkérő szerv vagy a közszolgáltató ajánlatkérő által megkívánt kiegészítő iratokat
d) Megkísérelte jogtalanul befolyásolni az ajánlatkérő szerv vagy a közszolgáltató ajánlatkérő döntéshozatali folyamatát, vagy olyan bizalmas információkat megszerezni, amelyek jogtalan előnyöket biztosítanának számára a közbeszerzési eljárásban, vagy
gondatlanságból olyan félrevezető információkat szolgáltatni, amelyek érdemben befolyásolhatják a kizárásra, a kiválasztásra vagy az odaítélésre vonatkozó döntéseket.

Egyéb, adott esetben az ajánlatkérő szerv vagy a közszolgáltató ajánlatkérő tagállamának nemzeti jogszabályaiban előírt kizárási okok. Vonatkoznak-e a gazdasági szereplőre azok a tisztán nemzeti kizárási okok, amelyeket a vonatkozó hirdetmény vagy a közbeszerzési dokumentumok meghatároznak?

Ajánlatkérő hatóság Név és címek
Név: BKK Budapesti Közlekedési Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 23028966444
Postacím: Rumbach Sebestyén Utca 19-21.
Postai irányítószám: 1075
Postai város: Budapest
Régió: Budapest🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
Kapcsolattartó pont: Tóth Zsanett
E-mail: kozbeszerzes@bkk.hu📧
Telefon: +36 703903349📞
Fax: +36 12351044 📠
URL: https://bkk.hu/🌏
Csoportvezető ✅
A vevő profiljának címe: https://bkk.hu/🌏 Az ajánlatkérő szerv típusa
Közjogi intézmény
Fő tevékenység
Általános közszolgáltatások
Kommunikáció
Dokumentumok URL címe: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR000319432024/reszletek🌏
Részvétel URL: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR000319432024/reszletek🌏
Az uniós alapok azonosítója: IKOP_PLUSZ-1.1.0-23-2024-00002
Uniós alapok programja: Kohéziós Alap (CF) (2021/2027)
Beszerzési dokumentum nyelve: magyar 🗣️
Elektronikus benyújtás: Kötelező
Kiegészítő információk További információk
1.Ajánlatkérő tárgyi közbeszerzési eljárás vonatkozásában a részajánlattétel lehetőségét kizárja, figyelemmel arra, hogy a műszaki leírásban meghatározott feladat egy műszaki egységet alkot, azaz egy komplex tervezési feladatot kell elvégeznie a nyertes ajánlattevőnek, amelynél fogva sem gazdaságilag, sem szakmailag nem értelmezhető jelen közbeszerzés részekre történő bontása.
2.Ajánlatkérő rögzíti, hogy a szerződés megkötésének feltétele, hogy nyertes ajánlattevő a szerződés megkötésének időpontjára rendelkezzen az alábbi szakemberekkel:
- Az alkalmassági minimumkövetelmények M.2. pontjában előírt szakemberek vonatkozásában a megajánlott szakemberek rendelkezzenek - legkésőbb a szerződéskötés időpontjára, amennyiben az alkalmassági követelmény igazolásakor még nem rendelkeznek – az adott alkalmassági követelményben előírt a 266/2013. (VII.11.) Korm. rendelet, (vagy azzal egyenértékű) érvényes és hatályos jogosultsággal, valamint
- nyertes ajánlattevő a szerződés megkötésének időpontjára rendelkezzen a 266/2013. (VII.11.) Korm. rendelet szerinti, (vagy azzal egyenértékű) érvényes és hatályos „KÉ-K” (Közlekedési építmények tervezési szakterület, közúti építmények tervezési részszakterület) jogosultsággal rendelkező szakemberrel,
- nyertes ajánlattevő a szerződés megkötésének időpontjára rendelkezzen rehabilitációs szakmérnök végzettségű szakemberrel, vagy azzal egyenértékű szakértővel.
3. Az eljárásban azok a gazdasági szereplők tehetnek ajánlatot, akik eljárás iránti érdeklődésüket jelezték az EKR-ben, melynek Ajánlattevőre vonatkozó feltételeit az EKR rendelet 6. § (1) és (6)-(9) bek. tartalmazza.
4. értékelés módszere: az 1. részszempont és valamennyi alszempontja esetében a fordított arányosítás a 2. és 3. részszempont esetében pontozás, és a 4. részszempont tekintetében egyenes arányosítás. Ponthatárok: 0-10.
Részletes szabályok a Közbeszerzési dokumentumokban.
5. Az ajánlatnak tartalmaznia kell Ajánlattevő alábbi nyilatkozatait:
EKR rendszerben található, az eljárás felületén, adott módon történő megjelöléssel – az alábbi nyilatkozatokat kell benyújtania:
- Felolvasólap;
- Kbt. 66. § (2) bekezdés szerint;
- Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kb) alpontja
- Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kc) alpontja;
- Kbt. 67. § (4) bekezdés szerint;
- Ajánlattevő tekintetében nyilatkozat folyamatban levő változásbejegyzési eljárásról - a nemleges nyilatkozat tekintetében is;
- A Kbt.66.§ (6) bek. szerinti nyilatkozat; (A nemleges tartalmú nyilatkozatot is csatolni kell!);
- A Kbt.65.§ (7) bek. szerinti nyilatkozat; (A nemleges tartalmú nyilatkozatot is csatolni kell!);
- Nyilatkozat üzleti titokról;
- Nyilatkozat bemutatott szakemberekről
- EEKD (Ajánlattevő és Kapacitást biztosító szervezet tekintetében)
Közbeszerzési dokumentumokban kiadott minta alapján felcsatolva:
- az értékelési részszempontok tekintetében, a szerződés teljesítésében részt vevő személyi állomány többlet szakmai tapasztalata dokumentum (felolvasólap melléklete).
- Felelősségbiztosítás vonatkozásában benyújtott nyilatkozat
- nyilatkozat az ukrajnai helyzetet destabilizáló orosz intézkedések miatt hozott korlátozó intézkedésekről szóló 833/2014/EU tanácsi rendelet 5k. cikk (1) bekezdése szerinti tilalomról
6. Ajánlatkérő biztosítja a Kbt. 56. § szerinti kieg. tájékoztatás kérés lehetőségét. Ajánlatkérő konzultációt, helyszíni bejárást nem tart.
7. Közös ajánlattétel esetén a Kbt.35.§-ban, a 41/A. § (4)-(5) bek-ben foglaltak szerint kell eljárni, továbbá az ajánlathoz csatolni kell a közös Ajánlattevők erre vonatkozó megállapodását.
8. Ajánlattevő nem tehet többváltozatú ajánlatot.
9. Ajánlatkérő alkalmazza a Kbt. 75. § (2) bek e) pontját.
10. Ajánlatkérő alkalmazza a Kbt. 81.§ (4)-(5) bekezdését.
11. Az M.1-M.2. pontban előírt feltétel és igazolási mód a minősített ajánlattevők jegyzékébe történő felvétel feltételeinél szigorúbbak.
12. Ajánlatkérő a hiánypótlás, valamint a felvilágosítás benyújtásának lehetőségét a Kbt. 71. § -a szerint biztosítja.
13. Ajánlatkérő legfeljebb egy alkalommal rendel el újabb hiánypótlást, abban az esetben, ha a hiánypótlással az ajánlattevő az ajánlatban korábban nem szereplő gazdasági szereplőt von be az eljárásba, és e gazdasági szereplőre tekintettel lenne szükséges az újabb hiánypótlás.
14. A nyertes Ajánlattevőnek a 322/2015. (X. 30.) Kormányrendelet 11. § -a alapján a közbesz. dok.ban részletesen meghatározott feltételeknek megfelelő 100 millió Ft/év és 20 millió Ft/ káreseményenkénti, mértékű, a szerződés hatálybelépésétől kezdődő és a szerződés teljes időtartama alatt érvényes tervezési felelősségbiztosítással kell rendelkeznie (azaz felelősségbiztosítási szerződést kötni vagy a már meglévő felelősségbiztosítását kiterjeszteni), amelyről szóló kötvényt a szerződés hatálybalépését követően be kell nyújtania. Ajánlattevő csatolja nyilatkozatát az ajánlatban, hogy az előírt mértékű érvényes felelősségbiztosítással nyertesség esetén rendelkezni fog. A nyertes ajánlattevő köteles a felelősségbiztosítást legkésőbb a szerződés hatályba lépésének időpontját követő 5 napon belül bemutatni és a szerződésszerű teljesítés Ajánlatkérő általi elismeréséig fenntartani.
15. Ajánlatkérő rögzíti, hogy a 2., 3. és 4. értékelési részszempont tekintetében megajánlott, a szerződés teljesítésében részt vevő szakember neve és a megajánlott hónap(ok) száma, szakmai ajánlatnak minősül. Amennyiben az Ajánlattevő a szerződés teljesítésében részt vevő személyi állományra vonatkozó dokumentumban (felolvasólap melléklete) vagy az ajánlatban nem jelöli meg név szerint az értékelési szempontok keretében megajánlott szakember(ek)t, úgy az Ajánlatkérő úgy tekinti, hogy nem tett szakmai ajánlatot, és ennek megfelelően jár el, annak elmaradása nem pótolható hiányosságnak minősül, és az ajánlat érvénytelenségét vonja maga után. Amennyiben az Ajánlattevő nem csatolja az értékelés körében megajánlott szakember vonatkozásában bekért egyéb iratokat, vagy azokat hiányosan csatolja, úgy arra nézve az ajánlatkérő az általános szabályok szerint enged hiánypótlást.
16. Ajánlattevőnek és adott esetben az alkalmasság igazolásában részt vevő más szervezetnek az ajánlathoz csatolni kell az ajánlatot aláíró(k) közjegyző által hitelesített aláírási címpéldányát, vagy a 2006. évi V. tv. 9. § (1) bekezdés szerinti aláírás-mintáját.
17. FAKSZ: dr. Tóth Zsanett lajstromszám: 01325, dr. Németh Zsuzsanna Eszter lajstromszám: 01033
18. Ajánlatkérő tájékoztatja ajánlattevőket, hogy tárgyi közbeszerzési eljárás fedezetének biztosítása érdekében AK Támogatási szerződés (továbbiakban: TSZ) megkötésére vonatkozó kérelmet nyújtott be. A támogatás odaítéléséről szóló döntés, illetve az az alapján megkötésre kerülő TSZ aláírásának elmaradását, illetve amennyiben a nyertes ajánlatnál kisebb összegű fedezetet biztosító TSZ kerül megkötésre, az Ajánlatkérő a Kbt. 53. § (6) bekezdése alapján olyan ellenőrzési körén kívül eső, bizonytalan jövőbeli eseménynek tekinti, amelyre a szerződés megkötésére vagy teljesítésre képtelenné válása okaként hivatkozhat, azaz fenti esetekben ajánlatkérő a közbeszerzési eljárást a Kbt. 75. § (2) bekezdés a) pontja alapján eredménytelenné nyilváníthatja. Továbbá erre tekintettel a vállalkozási szerződés tervezete speciális hatályba léptető rendelkezést tartalmaz a Kbt. 135. § (12) bekezdése alapján. Amennyiben a jelen eljárás teljes fedezetének biztosításához szükséges, hatályos Támogatói Szerződés nem áll rendelkezésre a Szerződés mindkét Fél részéről történő aláírását követő hat (6) hónapon belül és így a Szerződés nem lép hatályba, úgy a Szerződés megszűnik.
19. A jelen felhívásban és a kapcsolódó közbeszerzési dokumentumokban nem szabályozott kérdésekben a Kbt., valamint annak végrehajtási rendeletei, a 424/2017. (XII. 19.) Kr, ill. a Ptk. rendelkezései megfelelően irányadóak.
20. Ajánlattevő ajánlatában köteles csatolni a nyilatkozat az ukrajnai helyzetet destabilizáló orosz intézkedések miatt hozott korlátozó intézkedésekről szóló 833/2014/EU tanácsi rendelet 5k. cikk (1) bekezdése szerinti tilalomról.

Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Nemzeti nyilvántartási szám: 15329190-2-41
Postacím: Riadó u. 5
Postai irányítószám: 1026
Postai város: Budapest
Régió: Budapest🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: dontobizottsag@kt.hu📧
Telefon: +36 18828592📞
Fax: +36 18828593 📠
URL: https://kozbeszerzes.hu🌏 Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni Mint: Felülvizsgálati testület Felülvizsgálati eljárás
Pontos információ a felülvizsgálati eljárások határidejéről (határidejeiről): A Kbt. 148. §-ának előírásai szerint.
Információk az elektronikus munkafolyamatokról
Elektronikus számlázást fogadunk el
Forrás: OJS 2024/S 155-480317 (2024-08-08)
Ajánlati felhívás (2024-09-10) Objektum Leírás
A beszerzés leírása:
Jelen tervezési feladat a Pesti fonódó villamoshálózat II. ütem tervezése projekt engedélyezési, kivitelezési és ajánlatkérési tervdokumentációjának elkészítése, ezen felül az engedélyezési eljárások teljes körű lefolytatása, az engedélyek, hozzájárulások maradéktalan megszerzése.
Jelen tervezési feladat tárgya a Pesti fonódó villamoshálózat II. ütem tervezése építési engedélyezési és kivitelezési terveinek elkészítésén felül az engedélyezési eljárások lefolytatása, az építési engedélyek és minden további szükséges jogerős engedély, hozzájárulás megszerzése. Továbbá tervezői feladat az ajánlattevő kiválasztására irányuló ajánlattételi (tender) dokumentáció összeállítása, a megvalósíthatósági tanulmány, valamint a környezetvédelmi hatástanulmány elkészítése is.
Főbb mennyiségek:
- 1 db döntéselőkészítő dokumentáció
- 1 db bírálati engedélyezési tervdokumentáció 2,2 km villamosvonalra, 20 villamosperonra, 4 villamosvégállomásra, 1 db felüljáró elbontására és 1 db aluljáró felújítására
- 1 db végleges engedélyezési tervdokumentáció 2,2 km villamosvonalra, 20 villamosperonra, 4 villamosvégállomásra, 1 db felüljáró elbontására és 1 db aluljáró felújítására
- DeBo tanúsítási eljárás 2,2 km villamosvonalra, 20 villamosperonra és 4 villamosvégállomásra
- 1 db kiviteli tervdokumentáció 2,2 km villamosvonalra, 20 villamosperonra, 4 villamosvégállomásra, 1 db felüljáró elbontására és 1 db aluljáró felújítására
- 10 db tenderdokumentáció 2,2 km villamosvonalra, 20 villamosperonra, 4 villamosvégállomásra, 1 db felüljáró elbontására és 1 db aluljáró felújítására
A Pesti fonódó villamoshálózat tervezése célja, hogy a jelenleg rendkívül széttagolt pesti villamoshálózatot egységes rendszerbe foglalja és lehetővé tegye minél többféle, a jövőbeni forgalmi változásokra könnyebben reagálva átalakítható hálózat kialakítását. Jelen projekt ennek érdekében az észak-déli tengelyen biztosít átjárható villamoshálózatot. Ennek megfelelően a tervezés során kiemelt figyelmet kell fordítani a projekt végpontjai közötti visszafogási lehetőségek, vágánykapcsolatok és peronelhelyezések megfelelő, minél sokoldalúbb használhatóságára. Ezen tervezési elvből és a hosszú viszonylatok minél magasabb üzembiztonságának eléréséből következik – az egyes ütemekben leírtaknak megfelelően - többek között az Újpest Központig, vagy a Lehel térig közlekedő esetleges betétjáratok üzemszerű visszafordításának és kényelmes utascseréjének kívánalma.
A feladat eredményeképp tervezendő a Deák Ferenc tér és a Lehel tér között új villamos pálya a szükséges kapcsolódó villamos- és trolibusz-infrastruktúrával, amely lehetővé teszi, hogy az itt végállomásozó járatok összekötésével egy átlós, közvetlen kapcsolatot biztosító járatcsalád jöjjön létre Dél-Buda és Észak-pest térsége között. A villamos pályán lehetővé kell tenni az autóbusz és a trolibuszok (felsővezeték alatt történő) közlekedését is. A villamos építéséhez kapcsolódóan a Nyugati téren a felüljáró elbontásra kerül, így az ezzel kapcsolatos bontási munkák megtervezése is feladat. A beruházás során az érintett közterületek megújítása, zöldítése is feladat, törekedve a nagyvárosias, urbanisztikailag esztétikus, valamennyi felhasználó számára hozzáférhető és biztonságos, valamint fenntartható kialakításra. A projekt tervezése során biztonságos, összefüggő kerékpáros infrastruktúrát szükséges kialakítani, továbbá a zöldfelületek arányát is növelni kell, ahol a közművek elhelyezkedése megengedi.
Tervezőnek Megrendelő jelenléte mellett egyeztetnie kell a folyamatban lévő tervezési vagy kivitelezési projektek tervezőivel, projektvezetőivel, és szükség esetén beruházóival, kivitelezőivel. Tervező a terveket (előzetesen köteles egyeztetni a kezelőkkel és üzemeltetőkkel, vagyis az egyeztetési jegyzőkönyveknek rendelkezésre kell állnia a leszállítás napjára) leszállítja a megadott határidőig. Ezzel egyidejűleg Tervező kiküldi a Megrendelő, kezelők, üzemeltetők és tulajdonosok részére is véleményezésére, valamint az építész szakértői testület részére is egyidejűleg az egyes tervfázisnak megfelelő határidők ismeretében a műszaki diszpozícióban foglaltak szerint.
Az alapfeladatra vonatkozó részletes feladatokat a mellékelt műszaki leírás tartalmazza és a kapcsolódó egyéb munkarészeket opciós feladatként fogalmazzuk meg.
Vállalkozó feladata a Lehel tér és a Deák Ferenc tér között mintegy 2,2 km hosszú új villamospálya tervezése a mellékelt műszaki leírásban előírt helyszínek kiszolgálására szükséges akadálymentesen elérhető megállókkal, valamint a kapcsolódó három végállomás kapacitásbővítésének megtervezése is. A kapcsolódó infrastruktúrákat alkalmassá kell tenni a villamos közlekedésére, ezért az alapfeladat része a szükséges födémek megerősítésének tervezése. A villamossal érintett szakaszokon a tervezőnek a közúti infrastruktúra és közterületek megújítása is a feladatát képezi. Feladata a Megbízó által előírt helyszíneken a meglévő peronok akadálymentesítésének megtervezése.
A Megrendelő az alábbi opciós feladatokat hívhatja le:
Opció1: Nyugati aluljáró teljes körű felújításának tervezése és a szükséges engedélyek megszerzése (teljesítésre rendelkezésre álló időtartam: az opció lehívásától számított 760 naptári nap)
Opció2: Szabadság-híd megerősítésének tervezése és a szükséges engedélyek megszerzése (teljesítésre rendelkezésre álló időtartam: az opció lehívásától számított 720 naptári nap)
Ajánlatkérő a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdését alkalmazza, mely szerint: ahol a közbeszerzés tárgyának egyértelmű és közérthető meghatározása szükségessé tette meghatározott gyártmányú, eredetű, típusú dologra, eljárásra, tevékenységre, személyre, szabadalomra vagy védjegyre való hivatkozást, ezekben a konkrét esetekben a megnevezés csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt, és a megnevezés mellett „vagy azzal egyenértékű” terminust minden esetben alkalmazza Ajánlatkérő, azt minden esetben érteni kell.

Eljárás Adminisztratív információk
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések beérkezésének határideje: 2024-09-30 10:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei: 2024-09-30 12:00:00 📅
A közbeszerzési eljárás feltételei
Megnyitás dátuma: 2024-09-30 12:00:00 📅
Változások Az eredeti közleményben javítandó szöveg
Szekciószám: PROCEDURE Új érték
Szöveg:
Ajánlatkérő az adminisztratív elírást javította.
A(z) IV.2.2) Ajánlatok vagy részvételi kérelmek benyújtásának határideje, dátum, helyi idő (BT-131,BT-1311) mezőben a következő változás történt:
A következő helyett: Mon Sep 16 10:00:00 CEST 2024
Helyesen: Mon Sep 30 10:00:00 CEST 2024
Az eredeti közleményben javítandó szöveg
Tétel azonosító száma: LOT-0001 Új érték
Szöveg:
A(z) IV.2.7) Az ajánlatok felbontásának feltételei, dátum, helyi idő (BT-132) mezőben a következő változás történt:
A következő helyett: Mon Sep 16 12:00:00 CEST 2024
Helyesen: Mon Sep 30 12:00:00 CEST 2024
Egyéb kiegészítő információk
Ajánlatkérő módosítja a közbeszerzési dokumentumok részét képező műszaki leírást, szerződéstervezetet és a közbeszerzési dokumentumokat, valamint a felhívás II.2.4.) pontjában az adminisztratív elírást. A módosításra tekintettel az ajánlattételi határidőt meghosszabbítja Ajánlatkérő.

A változtatás fő oka: Frissített információ
Tájékoztatás módosításokról
Az előző hirdetmény módosítandó változata: 480317-2024
Forrás: OJS 2024/S 177-544125 (2024-09-10)
Ajánlati felhívás (2024-09-26) Eljárás Adminisztratív információk
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések beérkezésének határideje: 2024-10-15 12:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei: 2024-10-15 14:00:00 📅
A közbeszerzési eljárás feltételei
Megnyitás dátuma: 2024-10-15 14:00:00 📅
Változások Az eredeti közleményben javítandó szöveg
Szekciószám: PROCEDURE Új érték
Szöveg:
A(z) IV.2.2) Ajánlatok vagy részvételi kérelmek benyújtásának határideje, dátum, helyi idő (BT-131,BT-1311) mezőben a következő változás történt:
A következő helyett: Mon Sep 30 10:00:00 CEST 2024
Helyesen: Tue Oct 15 12:00:00 CEST 2024
Az eredeti közleményben javítandó szöveg
Tétel azonosító száma: LOT-0001 Új érték
Szöveg:
A(z) IV.2.7) Az ajánlatok felbontásának feltételei, dátum, helyi idő (BT-132) mezőben a következő változás történt:
A következő helyett: Mon Sep 30 12:00:00 CEST 2024
Helyesen: Tue Oct 15 14:00:00 CEST 2024
Egyéb kiegészítő információk
Ajánlatkérő módosítja a közbeszerzési dokumentumok részét képező nyilatkozatmintákat, szerződéstervezetet és a közbeszerzési dokumentumokat. A módosításra tekintettel az ajánlattételi határidőt meghosszabbítja Ajánlatkérő.
A változtatás fő oka: Frissített információ
Tájékoztatás módosításokról
Az előző hirdetmény módosítandó változata: 480317-2024
Forrás: OJS 2024/S 189-581038 (2024-09-26)
Ajánlati felhívás (2024-10-14) Eljárás Adminisztratív információk
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések beérkezésének határideje: 2024-11-04 12:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei: 2024-11-04 14:00:00 📅
A közbeszerzési eljárás feltételei
Megnyitás dátuma: 2024-11-04 14:00:00 📅
Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk Részvételi feltételek
A gazdasági szereplők azon csoportjának jogi formája, amelynek a szerződést oda kell ítélni:
Ajánlatkérő a Kbt.35. § (8)-(9) bekezdésében foglaltakra való tekintettel rögzíti, hogy tárgyi eljárás vonatkozásában kizárja annak lehetőségét, hogy nyertes ajánlattevő(k) a szerződés teljesítését külön erre a célra létrehozott gazdálkodó szervezettel valósítsa /valósítsák meg.
III.4.7) A szerződés teljesítésével kapcsolatos feltételek pont folytatása:
- Hibás teljesítéssel kapcsolatos igények teljesítésére kikötött biztosíték (alapja: alapfeladatokra eső teljes nettó Tervezői díj, mértéke: teljes nettó Tervezői díj 5 %-a, A Hibás teljesítéssel kapcsolatos igények teljesítésére kikötött biztosíték mértéke az Opció1-re és/vagy az Opció2-re eső teljes nettó Tervezői díj 5%-a)
Jótállás: 60 hónap
A szerződést biztosító mellékkötelezettségekre vonatkozó részletes előírásokat a szerződéstervezet tartalmazza.
A gazdasági szereplők azon csoportjának jogi formája, amelynek a szerződést oda kell ítélni
Ajánlatkérő a Kbt.35. § (8)-(9) bekezdésében foglaltakra való tekintettel rögzíti, hogy tárgyi eljárás vonatkozásában kizárja annak lehetőségét, hogy nyertes ajánlattevő(k) a szerződés teljesítését külön erre a célra létrehozott gazdálkodó szervezettel valósítsa /valósítsák meg.
III.4.7) A szerződés teljesítésével kapcsolatos feltételek pont folytatása:
- Hibás teljesítéssel kapcsolatos igények teljesítésére kikötött biztosíték (alapja: alapfeladatokra eső teljes nettó Tervezői díj, mértéke: teljes nettó Tervezői díj 5 %-a, A Hibás teljesítéssel kapcsolatos igények teljesítésére kikötött biztosíték mértéke az Opció1-re és/vagy az Opció2-re eső teljes nettó Tervezői díj 5%-a)
Jótállás: 60 hónap
A szerződést biztosító mellékkötelezettségekre vonatkozó részletes előírásokat a szerződéstervezet tartalmazza.
A szerződéssel kapcsolatos feltételek
A szerződés teljesítésének feltételei:
Ajánlatkérő az alábbiakban jelöli meg a szerződéstervezetben alkalmazott szerződést biztosító mellékkötelezettségeket, illetve megkövetelt biztosítékokat:
- Késedelmi kötbér (alapja: a késedelemmel érintett részteljesítésre eső nettó Tervezői díj, mértéke: 1 % / naptári nap, maximuma: a késedelemmel érintett részteljesítésre eső nettó Tervezői díj 20%-a)
- Meghiúsulási kötbér (alapja: teljes nettó Tervezői díj, mértéke: teljes nettó Tervezői díj 30 %-a)
- Hibás teljesítési kötbér: (alapja: a hibás teljesítéssel érintett részteljesítésre eső nettó Tervezői díj, mértéke: a hibás teljesítéssel érintett részteljesítésre eső nettó Tervezői díj 20 %-a)
- Teljesítési biztosíték (alapja: Alapfeladatokra eső teljes nettó vállalkozói díj, mértéke: alapfeladatokra eső teljes nettó Tervezői díj 5 %-a, Teljesítési Biztosíték mértéke az Opció1-re és/vagy az Opció2-re eső teljes nettó Tervezői díj 5%-a, amennyiben az opció lehívásra kerül)
Folytatás a III.4.6. pontban
Ajánlatkérő az alábbiakban jelöli meg a szerződéstervezetben alkalmazott szerződést biztosító mellékkötelezettségeket, illetve megkövetelt biztosítékokat:
- Késedelmi kötbér (alapja: a késedelemmel érintett részteljesítésre eső nettó Tervezői díj, mértéke: 1 % / naptári nap, maximuma: a késedelemmel érintett részteljesítésre eső nettó Tervezői díj 20%-a)
- Meghiúsulási kötbér (alapja: teljes nettó Tervezői díj, mértéke: teljes nettó Tervezői díj 30 %-a)
- Hibás teljesítési kötbér: (alapja: a hibás teljesítéssel érintett részteljesítésre eső nettó Tervezői díj, mértéke: a hibás teljesítéssel érintett részteljesítésre eső nettó Tervezői díj 20 %-a)
- Teljesítési biztosíték (alapja: Alapfeladatokra eső teljes nettó vállalkozói díj, mértéke: alapfeladatokra eső teljes nettó Tervezői díj 5 %-a, Teljesítési Biztosíték mértéke az Opció1-re és/vagy az Opció2-re eső teljes nettó Tervezői díj 5%-a, amennyiben az opció lehívásra kerül)
Folytatás a III.4.6. pontban
Kiegészítő információk További információk
1.Ajánlatkérő tárgyi közbeszerzési eljárás vonatkozásában a részajánlattétel lehetőségét kizárja, figyelemmel arra, hogy a műszaki leírásban meghatározott feladat egy műszaki egységet alkot, azaz egy komplex tervezési feladatot kell elvégeznie a nyertes ajánlattevőnek, amelynél fogva sem gazdaságilag, sem szakmailag nem értelmezhető jelen közbeszerzés részekre történő bontása.
2.Ajánlatkérő rögzíti, hogy a szerződés megkötésének feltétele, hogy nyertes ajánlattevő a szerződés megkötésének időpontjára rendelkezzen az alábbi szakemberekkel:
- Az alkalmassági minimumkövetelmények M.2. pontjában előírt szakemberek vonatkozásában a megajánlott szakemberek rendelkezzenek - legkésőbb a szerződéskötés időpontjára, amennyiben az alkalmassági követelmény igazolásakor még nem rendelkeznek – az adott alkalmassági követelményben előírt a 266/2013. (VII.11.) Korm. rendelet, (vagy azzal egyenértékű) érvényes és hatályos jogosultsággal, valamint
- nyertes ajánlattevő a szerződés megkötésének időpontjára rendelkezzen a 266/2013. (VII.11.) Korm. rendelet szerinti, (vagy azzal egyenértékű) érvényes és hatályos „KÉ-K” (Közlekedési építmények tervezési szakterület, közúti építmények tervezési részszakterület) jogosultsággal rendelkező szakemberrel,
- nyertes ajánlattevő a szerződés megkötésének időpontjára rendelkezzen rehabilitációs szakmérnök végzettségű szakemberrel, vagy azzal egyenértékű szakértővel.
3. Az eljárásban azok a gazdasági szereplők tehetnek ajánlatot, akik eljárás iránti érdeklődésüket jelezték az EKR-ben, melynek Ajánlattevőre vonatkozó feltételeit az EKR rendelet 6. § (1) és (6)-(9) bek. tartalmazza.
4. értékelés módszere: az 1. részszempont és valamennyi alszempontja esetében a fordított arányosítás a 2. és 3. részszempont esetében pontozás, és a 4. részszempont tekintetében egyenes arányosítás. Ponthatárok: 0-10.
Részletes szabályok a Közbeszerzési dokumentumokban.
5. Az ajánlatnak tartalmaznia kell Ajánlattevő alábbi nyilatkozatait:
EKR rendszerben található, az eljárás felületén, adott módon történő megjelöléssel – az alábbi nyilatkozatokat kell benyújtania:
- Felolvasólap;
- Kbt. 66. § (2) bekezdés szerint;
- Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kb) alpontja
- Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kc) alpontja;
- Kbt. 67. § (4) bekezdés szerint;
- Ajánlattevő tekintetében nyilatkozat folyamatban levő változásbejegyzési eljárásról - a nemleges nyilatkozat tekintetében is;
- A Kbt.66.§ (6) bek. szerinti nyilatkozat; (A nemleges tartalmú nyilatkozatot is csatolni kell!);
- A Kbt.65.§ (7) bek. szerinti nyilatkozat; (A nemleges tartalmú nyilatkozatot is csatolni kell!);
- Nyilatkozat üzleti titokról;
- Nyilatkozat bemutatott szakemberekről
- EEKD (Ajánlattevő és Kapacitást biztosító szervezet tekintetében)
Közbeszerzési dokumentumokban kiadott minta alapján felcsatolva:
- az értékelési részszempontok tekintetében, a szerződés teljesítésében részt vevő személyi állomány többlet szakmai tapasztalata dokumentum (felolvasólap melléklete).
- Felelősségbiztosítás vonatkozásában benyújtott nyilatkozat
- nyilatkozat az ukrajnai helyzetet destabilizáló orosz intézkedések miatt hozott korlátozó intézkedésekről szóló 833/2014/EU tanácsi rendelet 5k. cikk (1) bekezdése szerinti tilalomról
6. Ajánlatkérő biztosítja a Kbt. 56. § szerinti kieg. tájékoztatás kérés lehetőségét. Ajánlatkérő konzultációt, helyszíni bejárást nem tart.
7. Közös ajánlattétel esetén a Kbt.35.§-ban, a 41/A. § (4)-(5) bek-ben foglaltak szerint kell eljárni, továbbá az ajánlathoz csatolni kell a közös Ajánlattevők erre vonatkozó megállapodását.
8. Ajánlattevő nem tehet többváltozatú ajánlatot.
9. Ajánlatkérő alkalmazza a Kbt. 75. § (2) bek e) pontját.
10. Ajánlatkérő alkalmazza a Kbt. 81.§ (4)-(5) bekezdését.
11. Az M.1-M.2. pontban előírt feltétel és igazolási mód a minősített ajánlattevők jegyzékébe történő felvétel feltételeinél szigorúbbak.
12. Ajánlatkérő a hiánypótlás, valamint a felvilágosítás benyújtásának lehetőségét a Kbt. 71. § -a szerint biztosítja.
13. Ajánlatkérő legfeljebb egy alkalommal rendel el újabb hiánypótlást, abban az esetben, ha a hiánypótlással az ajánlattevő az ajánlatban korábban nem szereplő gazdasági szereplőt von be az eljárásba, és e gazdasági szereplőre tekintettel lenne szükséges az újabb hiánypótlás.
14. A nyertes Ajánlattevőnek a 322/2015. (X. 30.) Kormányrendelet 11. § -a alapján a közbesz. dok.ban részletesen meghatározott feltételeknek megfelelő 100 millió Ft/év és 20 millió Ft/ káreseményenkénti, mértékű, a szerződés hatálybelépésétől kezdődő és a szerződés teljes időtartama alatt érvényes tervezési felelősségbiztosítással kell rendelkeznie (azaz felelősségbiztosítási szerződést kötni vagy a már meglévő felelősségbiztosítását kiterjeszteni), amelyről szóló kötvényt a szerződés hatálybalépését követően be kell mutatnia (másolati példányának átadásával). Ajánlattevő csatolja nyilatkozatát az ajánlatban, hogy az előírt mértékű érvényes felelősségbiztosítással nyertesség esetén rendelkezni fog. A nyertes ajánlattevő köteles a felelősségbiztosítást legkésőbb a szerződés hatályba lépésének időpontját követő 5 napon belül bemutatni (másolati példányának átadásával) és a szerződésszerű teljesítés Ajánlatkérő általi elismeréséig fenntartani.
15. Ajánlatkérő rögzíti, hogy a 2., 3. és 4. értékelési részszempont tekintetében megajánlott, a szerződés teljesítésében részt vevő szakember neve és a megajánlott hónap(ok) száma, szakmai ajánlatnak minősül. Amennyiben az Ajánlattevő a szerződés teljesítésében részt vevő személyi állományra vonatkozó dokumentumban (felolvasólap melléklete) vagy az ajánlatban nem jelöli meg név szerint az értékelési szempontok keretében megajánlott szakember(ek)t, úgy az Ajánlatkérő úgy tekinti, hogy nem tett szakmai ajánlatot, és ennek megfelelően jár el, annak elmaradása nem pótolható hiányosságnak minősül, és az ajánlat érvénytelenségét vonja maga után. Amennyiben az Ajánlattevő nem csatolja az értékelés körében megajánlott szakember vonatkozásában bekért egyéb iratokat, vagy azokat hiányosan csatolja, úgy arra nézve az ajánlatkérő az általános szabályok szerint enged hiánypótlást.
16. Ajánlattevőnek és adott esetben az alkalmasság igazolásában részt vevő más szervezetnek az ajánlathoz csatolni kell az ajánlatot aláíró(k) közjegyző által hitelesített aláírási címpéldányát, vagy a 2006. évi V. tv. 9. § (1) bekezdés szerinti aláírás-mintáját.
17. FAKSZ: dr. Tóth Zsanett lajstromszám: 01325, dr. Németh Zsuzsanna Eszter lajstromszám: 01033
18. Ajánlatkérő tájékoztatja ajánlattevőket, hogy tárgyi közbeszerzési eljárás fedezetének biztosítása érdekében AK Támogatási szerződés (továbbiakban: TSZ) megkötésére vonatkozó kérelmet nyújtott be. A támogatás odaítéléséről szóló döntés, illetve az az alapján megkötésre kerülő TSZ aláírásának elmaradását, illetve amennyiben a nyertes ajánlatnál kisebb összegű fedezetet biztosító TSZ kerül megkötésre, az Ajánlatkérő a Kbt. 53. § (6) bekezdése alapján olyan ellenőrzési körén kívül eső, bizonytalan jövőbeli eseménynek tekinti, amelyre a szerződés megkötésére vagy teljesítésre képtelenné válása okaként hivatkozhat, azaz fenti esetekben ajánlatkérő a közbeszerzési eljárást a Kbt. 75. § (2) bekezdés a) pontja alapján eredménytelenné nyilváníthatja. Továbbá erre tekintettel a vállalkozási szerződés tervezete speciális hatályba léptető rendelkezést tartalmaz a Kbt. 135. § (12) bekezdése alapján. Amennyiben a jelen eljárás teljes fedezetének biztosításához szükséges, hatályos Támogatói Szerződés nem áll rendelkezésre a Szerződés mindkét Fél részéről történő aláírását követő hat (6) hónapon belül és így a Szerződés nem lép hatályba, úgy a Szerződés megszűnik.
19. A jelen felhívásban és a kapcsolódó közbeszerzési dokumentumokban nem szabályozott kérdésekben a Kbt., valamint annak végrehajtási rendeletei, a 424/2017. (XII. 19.) Kr, ill. a Ptk. rendelkezései megfelelően irányadóak.
20. Ajánlattevő ajánlatában köteles csatolni a nyilatkozat az ukrajnai helyzetet destabilizáló orosz intézkedések miatt hozott korlátozó intézkedésekről szóló 833/2014/EU tanácsi rendelet 5k. cikk (1) bekezdése szerinti tilalomról.
1.Ajánlatkérő tárgyi közbeszerzési eljárás vonatkozásában a részajánlattétel lehetőségét kizárja, figyelemmel arra, hogy a műszaki leírásban meghatározott feladat egy műszaki egységet alkot, azaz egy komplex tervezési feladatot kell elvégeznie a nyertes ajánlattevőnek, amelynél fogva sem gazdaságilag, sem szakmailag nem értelmezhető jelen közbeszerzés részekre történő bontása.
2.Ajánlatkérő rögzíti, hogy a szerződés megkötésének feltétele, hogy nyertes ajánlattevő a szerződés megkötésének időpontjára rendelkezzen az alábbi szakemberekkel:
- Az alkalmassági minimumkövetelmények M.2. pontjában előírt szakemberek vonatkozásában a megajánlott szakemberek rendelkezzenek - legkésőbb a szerződéskötés időpontjára, amennyiben az alkalmassági követelmény igazolásakor még nem rendelkeznek – az adott alkalmassági követelményben előírt a 266/2013. (VII.11.) Korm. rendelet, (vagy azzal egyenértékű) érvényes és hatályos jogosultsággal, valamint
- nyertes ajánlattevő a szerződés megkötésének időpontjára rendelkezzen a 266/2013. (VII.11.) Korm. rendelet szerinti, (vagy azzal egyenértékű) érvényes és hatályos „KÉ-K” (Közlekedési építmények tervezési szakterület, közúti építmények tervezési részszakterület) jogosultsággal rendelkező szakemberrel,
- nyertes ajánlattevő a szerződés megkötésének időpontjára rendelkezzen rehabilitációs szakmérnök végzettségű szakemberrel, vagy azzal egyenértékű szakértővel.
3. Az eljárásban azok a gazdasági szereplők tehetnek ajánlatot, akik eljárás iránti érdeklődésüket jelezték az EKR-ben, melynek Ajánlattevőre vonatkozó feltételeit az EKR rendelet 6. § (1) és (6)-(9) bek. tartalmazza.
4. értékelés módszere: az 1. részszempont és valamennyi alszempontja esetében a fordított arányosítás a 2. és 3. részszempont esetében pontozás, és a 4. részszempont tekintetében egyenes arányosítás. Ponthatárok: 0-10.
Részletes szabályok a Közbeszerzési dokumentumokban.
5. Az ajánlatnak tartalmaznia kell Ajánlattevő alábbi nyilatkozatait:
EKR rendszerben található, az eljárás felületén, adott módon történő megjelöléssel – az alábbi nyilatkozatokat kell benyújtania:
- Felolvasólap;
- Kbt. 66. § (2) bekezdés szerint;
- Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kb) alpontja
- Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kc) alpontja;
- Kbt. 67. § (4) bekezdés szerint;
- Ajánlattevő tekintetében nyilatkozat folyamatban levő változásbejegyzési eljárásról - a nemleges nyilatkozat tekintetében is;
- A Kbt.66.§ (6) bek. szerinti nyilatkozat; (A nemleges tartalmú nyilatkozatot is csatolni kell!);
- A Kbt.65.§ (7) bek. szerinti nyilatkozat; (A nemleges tartalmú nyilatkozatot is csatolni kell!);
- Nyilatkozat üzleti titokról;
- Nyilatkozat bemutatott szakemberekről
- EEKD (Ajánlattevő és Kapacitást biztosító szervezet tekintetében)
Közbeszerzési dokumentumokban kiadott minta alapján felcsatolva:
- az értékelési részszempontok tekintetében, a szerződés teljesítésében részt vevő személyi állomány többlet szakmai tapasztalata dokumentum (felolvasólap melléklete).
- Felelősségbiztosítás vonatkozásában benyújtott nyilatkozat
- nyilatkozat az ukrajnai helyzetet destabilizáló orosz intézkedések miatt hozott korlátozó intézkedésekről szóló 833/2014/EU tanácsi rendelet 5k. cikk (1) bekezdése szerinti tilalomról
6. Ajánlatkérő biztosítja a Kbt. 56. § szerinti kieg. tájékoztatás kérés lehetőségét. Ajánlatkérő konzultációt, helyszíni bejárást nem tart.
7. Közös ajánlattétel esetén a Kbt.35.§-ban, a 41/A. § (4)-(5) bek-ben foglaltak szerint kell eljárni, továbbá az ajánlathoz csatolni kell a közös Ajánlattevők erre vonatkozó megállapodását.
8. Ajánlattevő nem tehet többváltozatú ajánlatot.
9. Ajánlatkérő alkalmazza a Kbt. 75. § (2) bek e) pontját.
10. Ajánlatkérő alkalmazza a Kbt. 81.§ (4)-(5) bekezdését.
11. Az M.1-M.2. pontban előírt feltétel és igazolási mód a minősített ajánlattevők jegyzékébe történő felvétel feltételeinél szigorúbbak.
12. Ajánlatkérő a hiánypótlás, valamint a felvilágosítás benyújtásának lehetőségét a Kbt. 71. § -a szerint biztosítja.
13. Ajánlatkérő legfeljebb egy alkalommal rendel el újabb hiánypótlást, abban az esetben, ha a hiánypótlással az ajánlattevő az ajánlatban korábban nem szereplő gazdasági szereplőt von be az eljárásba, és e gazdasági szereplőre tekintettel lenne szükséges az újabb hiánypótlás.
14. A nyertes Ajánlattevőnek a 322/2015. (X. 30.) Kormányrendelet 11. § -a alapján a közbesz. dok.ban részletesen meghatározott feltételeknek megfelelő 100 millió Ft/év és 20 millió Ft/ káreseményenkénti, mértékű, a szerződés hatálybelépésétől kezdődő és a szerződés teljes időtartama alatt érvényes tervezési felelősségbiztosítással kell rendelkeznie (azaz felelősségbiztosítási szerződést kötni vagy a már meglévő felelősségbiztosítását kiterjeszteni), amelyről szóló kötvényt a szerződés hatálybalépését követően be kell mutatnia (másolati példányának átadásával). Ajánlattevő csatolja nyilatkozatát az ajánlatban, hogy az előírt mértékű érvényes felelősségbiztosítással nyertesség esetén rendelkezni fog. A nyertes ajánlattevő köteles a felelősségbiztosítást legkésőbb a szerződés hatályba lépésének időpontját követő 5 napon belül bemutatni (másolati példányának átadásával) és a szerződésszerű teljesítés Ajánlatkérő általi elismeréséig fenntartani.
15. Ajánlatkérő rögzíti, hogy a 2., 3. és 4. értékelési részszempont tekintetében megajánlott, a szerződés teljesítésében részt vevő szakember neve és a megajánlott hónap(ok) száma, szakmai ajánlatnak minősül. Amennyiben az Ajánlattevő a szerződés teljesítésében részt vevő személyi állományra vonatkozó dokumentumban (felolvasólap melléklete) vagy az ajánlatban nem jelöli meg név szerint az értékelési szempontok keretében megajánlott szakember(ek)t, úgy az Ajánlatkérő úgy tekinti, hogy nem tett szakmai ajánlatot, és ennek megfelelően jár el, annak elmaradása nem pótolható hiányosságnak minősül, és az ajánlat érvénytelenségét vonja maga után. Amennyiben az Ajánlattevő nem csatolja az értékelés körében megajánlott szakember vonatkozásában bekért egyéb iratokat, vagy azokat hiányosan csatolja, úgy arra nézve az ajánlatkérő az általános szabályok szerint enged hiánypótlást.
16. Ajánlattevőnek és adott esetben az alkalmasság igazolásában részt vevő más szervezetnek az ajánlathoz csatolni kell az ajánlatot aláíró(k) közjegyző által hitelesített aláírási címpéldányát, vagy a 2006. évi V. tv. 9. § (1) bekezdés szerinti aláírás-mintáját.
17. FAKSZ: dr. Tóth Zsanett lajstromszám: 01325, dr. Németh Zsuzsanna Eszter lajstromszám: 01033
18. Ajánlatkérő tájékoztatja ajánlattevőket, hogy tárgyi közbeszerzési eljárás fedezetének biztosítása érdekében AK Támogatási szerződés (továbbiakban: TSZ) megkötésére vonatkozó kérelmet nyújtott be. A támogatás odaítéléséről szóló döntés, illetve az az alapján megkötésre kerülő TSZ aláírásának elmaradását, illetve amennyiben a nyertes ajánlatnál kisebb összegű fedezetet biztosító TSZ kerül megkötésre, az Ajánlatkérő a Kbt. 53. § (6) bekezdése alapján olyan ellenőrzési körén kívül eső, bizonytalan jövőbeli eseménynek tekinti, amelyre a szerződés megkötésére vagy teljesítésre képtelenné válása okaként hivatkozhat, azaz fenti esetekben ajánlatkérő a közbeszerzési eljárást a Kbt. 75. § (2) bekezdés a) pontja alapján eredménytelenné nyilváníthatja. Továbbá erre tekintettel a vállalkozási szerződés tervezete speciális hatályba léptető rendelkezést tartalmaz a Kbt. 135. § (12) bekezdése alapján. Amennyiben a jelen eljárás teljes fedezetének biztosításához szükséges, hatályos Támogatói Szerződés nem áll rendelkezésre a Szerződés mindkét Fél részéről történő aláírását követő hat (6) hónapon belül és így a Szerződés nem lép hatályba, úgy a Szerződés megszűnik.
19. A jelen felhívásban és a kapcsolódó közbeszerzési dokumentumokban nem szabályozott kérdésekben a Kbt., valamint annak végrehajtási rendeletei, a 424/2017. (XII. 19.) Kr, ill. a Ptk. rendelkezései megfelelően irányadóak.
20. Ajánlattevő ajánlatában köteles csatolni a nyilatkozat az ukrajnai helyzetet destabilizáló orosz intézkedések miatt hozott korlátozó intézkedésekről szóló 833/2014/EU tanácsi rendelet 5k. cikk (1) bekezdése szerinti tilalomról.
Változások Az eredeti közleményben javítandó szöveg
Szekciószám: PROCEDURE Új érték
Szöveg:
A(z) III.4.6) A közös ajánlatot tevő nyertesek által létrehozandó gazdasági társaság, illetve jogi személy (BT-761,BT-76) mezőben a következő változás történt:
A következő helyett: Ajánlatkérő a Kbt.35. § (8)-(9) bekezdésében foglaltakra való tekintettel rögzíti, hogy tárgyi eljárás vonatkozásában kizárja annak lehetőségét, hogy nyertes ajánlattevő(k) a szerződés teljesítését külön erre a célra létrehozott gazdálkodó szervezettel valósítsa /valósítsák meg.
Helyesen: Ajánlatkérő a Kbt.35. § (8)-(9) bekezdésében foglaltakra való tekintettel rögzíti, hogy tárgyi eljárás vonatkozásában kizárja annak lehetőségét, hogy nyertes ajánlattevő(k) a szerződés teljesítését külön erre a célra létrehozott gazdálkodó szervezettel valósítsa /valósítsák meg.
III.4.7) A szerződés teljesítésével kapcsolatos feltételek pont folytatása:
- Hibás teljesítéssel kapcsolatos igények teljesítésére kikötött biztosíték (alapja: alapfeladatokra eső teljes nettó Tervezői díj, mértéke: teljes nettó Tervezői díj 5 %-a, A Hibás teljesítéssel kapcsolatos igények teljesítésére kikötött biztosíték mértéke az Opció1-re és/vagy az Opció2-re eső teljes nettó Tervezői díj 5%-a)
Jótállás: 60 hónap
A szerződést biztosító mellékkötelezettségekre vonatkozó részletes előírásokat a szerződéstervezet tartalmazza.
A(z) III.4.6) A közös ajánlatot tevő nyertesek által létrehozandó gazdasági társaság, illetve jogi személy (BT-761,BT-76) mezőben a következő változás történt:
A következő helyett: Ajánlatkérő a Kbt.35. § (8)-(9) bekezdésében foglaltakra való tekintettel rögzíti, hogy tárgyi eljárás vonatkozásában kizárja annak lehetőségét, hogy nyertes ajánlattevő(k) a szerződés teljesítését külön erre a célra létrehozott gazdálkodó szervezettel valósítsa /valósítsák meg.
Helyesen: Ajánlatkérő a Kbt.35. § (8)-(9) bekezdésében foglaltakra való tekintettel rögzíti, hogy tárgyi eljárás vonatkozásában kizárja annak lehetőségét, hogy nyertes ajánlattevő(k) a szerződés teljesítését külön erre a célra létrehozott gazdálkodó szervezettel valósítsa /valósítsák meg.
III.4.7) A szerződés teljesítésével kapcsolatos feltételek pont folytatása:
- Hibás teljesítéssel kapcsolatos igények teljesítésére kikötött biztosíték (alapja: alapfeladatokra eső teljes nettó Tervezői díj, mértéke: teljes nettó Tervezői díj 5 %-a, A Hibás teljesítéssel kapcsolatos igények teljesítésére kikötött biztosíték mértéke az Opció1-re és/vagy az Opció2-re eső teljes nettó Tervezői díj 5%-a)
Jótállás: 60 hónap
A szerződést biztosító mellékkötelezettségekre vonatkozó részletes előírásokat a szerződéstervezet tartalmazza.
A(z) III.4.7) A szerződés teljesítésével kapcsolatos feltételek (BT-70,OPT-060) mezőben a következő változás történt:
A következő helyett: Ajánlatkérő az alábbiakban jelöli meg a szerződéstervezetben alkalmazott szerződést biztosító mellékkötelezettségeket, illetve megkövetelt biztosítékokat:
- Késedelmi kötbér (alapja: a késedelemmel érintett részteljesítésre eső nettó Tervezői díj, mértéke: 1 % / naptári nap, maximuma: a késedelemmel érintett részteljesítésre eső nettó Tervezői díj 20%-a)
- Meghiúsulási kötbér (alapja: teljes nettó Tervezői díj, mértéke: teljes nettó Tervezői díj 30 %-a)
- Hibás teljesítési kötbér: (alapja: a hibás teljesítéssel érintett részteljesítésre eső nettó Tervezői díj, mértéke: a hibás teljesítéssel érintett részteljesítésre eső nettó Tervezői díj 20 %-a)
- Teljesítési biztosíték (alapja: teljes nettó vállalkozói díj, mértéke: teljes nettó Tervezői díj 5 %-a)
- Hibás teljesítéssel kapcsolatos igények teljesítésére kikötött biztosíték (alapja: teljes nettó Tervezői díj, mértéke: teljes nettó Tervezői díj 5 %-a)
Jótállás: 60 hónap
Részletes előírásokat a szerződéstervezet tartalmazza.
Helyesen: Ajánlatkérő az alábbiakban jelöli meg a szerződéstervezetben alkalmazott szerződést biztosító mellékkötelezettségeket, illetve megkövetelt biztosítékokat:
- Késedelmi kötbér (alapja: a késedelemmel érintett részteljesítésre eső nettó Tervezői díj, mértéke: 1 % / naptári nap, maximuma: a késedelemmel érintett részteljesítésre eső nettó Tervezői díj 20%-a)
- Meghiúsulási kötbér (alapja: teljes nettó Tervezői díj, mértéke: teljes nettó Tervezői díj 30 %-a)
- Hibás teljesítési kötbér: (alapja: a hibás teljesítéssel érintett részteljesítésre eső nettó Tervezői díj, mértéke: a hibás teljesítéssel érintett részteljesítésre eső nettó Tervezői díj 20 %-a)
- Teljesítési biztosíték (alapja: Alapfeladatokra eső teljes nettó vállalkozói díj, mértéke: alapfeladatokra eső teljes nettó Tervezői díj 5 %-a, Teljesítési Biztosíték mértéke az Opció1-re és/vagy az Opció2-re eső teljes nettó Tervezői díj 5%-a, amennyiben az opció lehívásra kerül)
Folytatás a III.4.6. pontban
A(z) III.4.7) A szerződés teljesítésével kapcsolatos feltételek (BT-70,OPT-060) mezőben a következő változás történt:
A következő helyett: Ajánlatkérő az alábbiakban jelöli meg a szerződéstervezetben alkalmazott szerződést biztosító mellékkötelezettségeket, illetve megkövetelt biztosítékokat:
- Késedelmi kötbér (alapja: a késedelemmel érintett részteljesítésre eső nettó Tervezői díj, mértéke: 1 % / naptári nap, maximuma: a késedelemmel érintett részteljesítésre eső nettó Tervezői díj 20%-a)
- Meghiúsulási kötbér (alapja: teljes nettó Tervezői díj, mértéke: teljes nettó Tervezői díj 30 %-a)
- Hibás teljesítési kötbér: (alapja: a hibás teljesítéssel érintett részteljesítésre eső nettó Tervezői díj, mértéke: a hibás teljesítéssel érintett részteljesítésre eső nettó Tervezői díj 20 %-a)
- Teljesítési biztosíték (alapja: teljes nettó vállalkozói díj, mértéke: teljes nettó Tervezői díj 5 %-a)
- Hibás teljesítéssel kapcsolatos igények teljesítésére kikötött biztosíték (alapja: teljes nettó Tervezői díj, mértéke: teljes nettó Tervezői díj 5 %-a)
Jótállás: 60 hónap
Részletes előírásokat a szerződéstervezet tartalmazza.
Helyesen: Ajánlatkérő az alábbiakban jelöli meg a szerződéstervezetben alkalmazott szerződést biztosító mellékkötelezettségeket, illetve megkövetelt biztosítékokat:
- Késedelmi kötbér (alapja: a késedelemmel érintett részteljesítésre eső nettó Tervezői díj, mértéke: 1 % / naptári nap, maximuma: a késedelemmel érintett részteljesítésre eső nettó Tervezői díj 20%-a)
- Meghiúsulási kötbér (alapja: teljes nettó Tervezői díj, mértéke: teljes nettó Tervezői díj 30 %-a)
- Hibás teljesítési kötbér: (alapja: a hibás teljesítéssel érintett részteljesítésre eső nettó Tervezői díj, mértéke: a hibás teljesítéssel érintett részteljesítésre eső nettó Tervezői díj 20 %-a)
- Teljesítési biztosíték (alapja: Alapfeladatokra eső teljes nettó vállalkozói díj, mértéke: alapfeladatokra eső teljes nettó Tervezői díj 5 %-a, Teljesítési Biztosíték mértéke az Opció1-re és/vagy az Opció2-re eső teljes nettó Tervezői díj 5%-a, amennyiben az opció lehívásra kerül)
Folytatás a III.4.6. pontban
A(z) IV.2.2) Ajánlatok vagy részvételi kérelmek benyújtásának határideje, dátum, helyi idő (BT-131,BT-1311) mezőben a következő változás történt:
A következő helyett: Tue Oct 15 12:00:00 CEST 2024
Helyesen: Mon Nov 04 12:00:00 CET 2024
Az eredeti közleményben javítandó szöveg
Tétel azonosító száma: LOT-0001 Új érték
Szöveg:
A(z) IV.2.7) Az ajánlatok felbontásának feltételei, dátum, helyi idő (BT-132) mezőben a következő változás történt:
A következő helyett: Tue Oct 15 14:00:00 CEST 2024
Helyesen: Mon Nov 04 14:00:00 CET 2024
A(z) VI.3) További információk (BT-300) mezőben a következő változás történt:
A következő helyett:
14. A nyertes Ajánlattevőnek a 322/2015. (X. 30.) Kormányrendelet 11. § -a alapján a közbesz. dok.ban részletesen meghatározott feltételeknek megfelelő 100 millió Ft/év és 20 millió Ft/ káreseményenkénti, mértékű, a szerződés hatálybelépésétől kezdődő és a szerződés teljes időtartama alatt érvényes tervezési felelősségbiztosítással kell rendelkeznie (azaz felelősségbiztosítási szerződést kötni vagy a már meglévő felelősségbiztosítását kiterjeszteni), amelyről szóló kötvényt a szerződés hatálybalépését követően be kell nyújtania. Ajánlattevő csatolja nyilatkozatát az ajánlatban, hogy az előírt mértékű érvényes felelősségbiztosítással nyertesség esetén rendelkezni fog. A nyertes ajánlattevő köteles a felelősségbiztosítást legkésőbb a szerződés hatályba lépésének időpontját követő 5 napon belül bemutatni és a szerződésszerű teljesítés Ajánlatkérő általi elismeréséig fenntartani.
Helyesen:
14. A nyertes Ajánlattevőnek a 322/2015. (X. 30.) Kormányrendelet 11. § -a alapján a közbesz. dok.ban részletesen meghatározott feltételeknek megfelelő 100 millió Ft/év és 20 millió Ft/ káreseményenkénti, mértékű, a szerződés hatálybelépésétől kezdődő és a szerződés teljes időtartama alatt érvényes tervezési felelősségbiztosítással kell rendelkeznie (azaz felelősségbiztosítási szerződést kötni vagy a már meglévő felelősségbiztosítását kiterjeszteni), amelyről szóló kötvényt a szerződés hatálybalépését követően be kell mutatnia (másolati példányának átadásával). Ajánlattevő csatolja nyilatkozatát az ajánlatban, hogy az előírt mértékű érvényes felelősségbiztosítással nyertesség esetén rendelkezni fog. A nyertes ajánlattevő köteles a felelősségbiztosítást legkésőbb a szerződés hatályba lépésének időpontját követő 5 napon belül bemutatni (másolati példányának átadásával) és a szerződésszerű teljesítés Ajánlatkérő általi elismeréséig fenntartani.
A(z) VI.3) További információk (BT-300) mezőben a következő változás történt:
A következő helyett:
14. A nyertes Ajánlattevőnek a 322/2015. (X. 30.) Kormányrendelet 11. § -a alapján a közbesz. dok.ban részletesen meghatározott feltételeknek megfelelő 100 millió Ft/év és 20 millió Ft/ káreseményenkénti, mértékű, a szerződés hatálybelépésétől kezdődő és a szerződés teljes időtartama alatt érvényes tervezési felelősségbiztosítással kell rendelkeznie (azaz felelősségbiztosítási szerződést kötni vagy a már meglévő felelősségbiztosítását kiterjeszteni), amelyről szóló kötvényt a szerződés hatálybalépését követően be kell nyújtania. Ajánlattevő csatolja nyilatkozatát az ajánlatban, hogy az előírt mértékű érvényes felelősségbiztosítással nyertesség esetén rendelkezni fog. A nyertes ajánlattevő köteles a felelősségbiztosítást legkésőbb a szerződés hatályba lépésének időpontját követő 5 napon belül bemutatni és a szerződésszerű teljesítés Ajánlatkérő általi elismeréséig fenntartani.
Helyesen:
14. A nyertes Ajánlattevőnek a 322/2015. (X. 30.) Kormányrendelet 11. § -a alapján a közbesz. dok.ban részletesen meghatározott feltételeknek megfelelő 100 millió Ft/év és 20 millió Ft/ káreseményenkénti, mértékű, a szerződés hatálybelépésétől kezdődő és a szerződés teljes időtartama alatt érvényes tervezési felelősségbiztosítással kell rendelkeznie (azaz felelősségbiztosítási szerződést kötni vagy a már meglévő felelősségbiztosítását kiterjeszteni), amelyről szóló kötvényt a szerződés hatálybalépését követően be kell mutatnia (másolati példányának átadásával). Ajánlattevő csatolja nyilatkozatát az ajánlatban, hogy az előírt mértékű érvényes felelősségbiztosítással nyertesség esetén rendelkezni fog. A nyertes ajánlattevő köteles a felelősségbiztosítást legkésőbb a szerződés hatályba lépésének időpontját követő 5 napon belül bemutatni (másolati példányának átadásával) és a szerződésszerű teljesítés Ajánlatkérő általi elismeréséig fenntartani.
Egyéb kiegészítő információk
A Kbt. 52. § (4) bekezdésének a) és b) pontjai alapján az ajánlattételi határidőt meghosszabbítja, a közbeszerzési dokumentumokat módosítja.
A módosítással érintett közbeszerzési dokumentumok:
- Műszaki leírás
- Közbeszerzési Dokumentum (KD 1)
- Szerződéstervezet
A Kbt. 52. § (4) bekezdésének a) és b) pontjai alapján az ajánlattételi határidőt meghosszabbítja, a közbeszerzési dokumentumokat módosítja.
A módosítással érintett közbeszerzési dokumentumok:
- Műszaki leírás
- Közbeszerzési Dokumentum (KD 1)
- Szerződéstervezet
A változtatás fő oka: Frissített információ
Tájékoztatás módosításokról
Az előző hirdetmény módosítandó változata: 581038-2024
Forrás: OJS 2024/S 201-620797 (2024-10-14)
Ajánlati felhívás (2024-10-31) Objektum A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Pesti fonódó villamoshálózat engedélyezési és kiviteli tervezése, részletes megvalósíthatósági tanulmány és költség-haszon elemzés elkészítése, környezetvédelmi hatástanulmány, kivitelezési tenderdokumentáció leszállítása. Jelen tervezési feladat tárgya a Pesti fonódó villamoshálózat II. ütem tervezése építési engedélyezési és kivitelezési terveinek elkészítésén felül az engedélyezési eljárások lefolytatása, az építési engedélyek és minden további szükséges jogerős engedély, hozzájárulás megszerzése. Továbbá tervezői feladat az ajánlattevő kiválasztására irányuló ajánlattételi (tender) dokumentáció összeállítása, a megvalósíthatósági tanulmány, valamint a környezetvédelmi hatástanulmány elkészítése is.
Pesti fonódó villamoshálózat engedélyezési és kiviteli tervezése, részletes megvalósíthatósági tanulmány és költség-haszon elemzés elkészítése, környezetvédelmi hatástanulmány, kivitelezési tenderdokumentáció leszállítása. Jelen tervezési feladat tárgya a Pesti fonódó villamoshálózat II. ütem tervezése építési engedélyezési és kivitelezési terveinek elkészítésén felül az engedélyezési eljárások lefolytatása, az építési engedélyek és minden további szükséges jogerős engedély, hozzájárulás megszerzése. Továbbá tervezői feladat az ajánlattevő kiválasztására irányuló ajánlattételi (tender) dokumentáció összeállítása, a megvalósíthatósági tanulmány, valamint a környezetvédelmi hatástanulmány elkészítése is.
Leírás
A beszerzés leírása:
Jelen tervezési feladat a Pesti fonódó villamoshálózat II. ütem tervezése projekt engedélyezési, kivitelezési és ajánlatkérési tervdokumentációjának elkészítése, ezen felül az engedélyezési eljárások teljes körű lefolytatása, az engedélyek, hozzájárulások maradéktalan megszerzése. Jelen tervezési feladat tárgya a Pesti fonódó villamoshálózat II. ütem tervezése építési engedélyezési és kivitelezési terveinek elkészítésén felül az engedélyezési eljárások lefolytatása, az építési engedélyek és minden további szükséges jogerős engedély, hozzájárulás megszerzése. Továbbá tervezői feladat az ajánlattevő kiválasztására irányuló ajánlattételi (tender) dokumentáció összeállítása, a megvalósíthatósági tanulmány, valamint a környezetvédelmi hatástanulmány elkészítése is. Főbb mennyiségek: - 1 db döntéselőkészítő dokumentáció - 1 db bírálati engedélyezési tervdokumentáció 2,2 km villamosvonalra, 20 villamosperonra, 4 villamosvégállomásra, 1 db felüljáró elbontására és 1 db aluljáró felújítására - 1 db végleges engedélyezési tervdokumentáció 2,2 km villamosvonalra, 20 villamosperonra, 4 villamosvégállomásra, 1 db felüljáró elbontására és 1 db aluljáró felújítására - DeBo tanúsítási eljárás 2,2 km villamosvonalra, 20 villamosperonra és 4 villamosvégállomásra - 1 db kiviteli tervdokumentáció 2,2 km villamosvonalra, 20 villamosperonra, 4 villamosvégállomásra, 1 db felüljáró elbontására és 1 db aluljáró felújítására - 10 db tenderdokumentáció 2,2 km villamosvonalra, 20 villamosperonra, 4 villamosvégállomásra, 1 db felüljáró elbontására és 1 db aluljáró felújítására A Pesti fonódó villamoshálózat tervezése célja, hogy a jelenleg rendkívül széttagolt pesti villamoshálózatot egységes rendszerbe foglalja és lehetővé tegye minél többféle, a jövőbeni forgalmi változásokra könnyebben reagálva átalakítható hálózat kialakítását. Jelen projekt ennek érdekében az észak-déli tengelyen biztosít átjárható villamoshálózatot. Ennek megfelelően a tervezés során kiemelt figyelmet kell fordítani a projekt végpontjai közötti visszafogási lehetőségek, vágánykapcsolatok és peronelhelyezések megfelelő, minél sokoldalúbb használhatóságára. Ezen tervezési elvből és a hosszú viszonylatok minél magasabb üzembiztonságának eléréséből következik – az egyes ütemekben leírtaknak megfelelően - többek között az Újpest Központig, vagy a Lehel térig közlekedő esetleges betétjáratok üzemszerű visszafordításának és kényelmes utascseréjének kívánalma. A feladat eredményeképp tervezendő a Deák Ferenc tér és a Lehel tér között új villamos pálya a szükséges kapcsolódó villamos- és trolibusz-infrastruktúrával, amely lehetővé teszi, hogy az itt végállomásozó járatok összekötésével egy átlós, közvetlen kapcsolatot biztosító járatcsalád jöjjön létre Dél-Buda és Észak-pest térsége között. A villamos pályán lehetővé kell tenni az autóbusz és a trolibuszok (felsővezeték alatt történő) közlekedését is. A villamos építéséhez kapcsolódóan a Nyugati téren a felüljáró elbontásra kerül, így az ezzel kapcsolatos bontási munkák megtervezése is feladat. A beruházás során az érintett közterületek megújítása, zöldítése is feladat, törekedve a nagyvárosias, urbanisztikailag esztétikus, valamennyi felhasználó számára hozzáférhető és biztonságos, valamint fenntartható kialakításra. A projekt tervezése során biztonságos, összefüggő kerékpáros infrastruktúrát szükséges kialakítani, továbbá a zöldfelületek arányát is növelni kell, ahol a közművek elhelyezkedése megengedi. Tervezőnek Megrendelő jelenléte mellett egyeztetnie kell a folyamatban lévő tervezési vagy kivitelezési projektek tervezőivel, projektvezetőivel, és szükség esetén beruházóival, kivitelezőivel. Tervező a terveket (előzetesen köteles egyeztetni a kezelőkkel és üzemeltetőkkel, vagyis az egyeztetési jegyzőkönyveknek rendelkezésre kell állnia a leszállítás napjára) leszállítja a megadott határidőig. Ezzel egyidejűleg Tervező kiküldi a Megrendelő, kezelők, üzemeltetők és tulajdonosok részére is véleményezésére, valamint az építész szakértői testület részére is egyidejűleg az egyes tervfázisnak megfelelő határidők ismeretében a műszaki diszpozícióban foglaltak szerint. Az alapfeladatra vonatkozó részletes feladatokat a mellékelt műszaki leírás tartalmazza és a kapcsolódó egyéb munkarészeket opciós feladatként fogalmazzuk meg. Vállalkozó feladata a Lehel tér és a Deák Ferenc tér között mintegy 2,2 km hosszú új villamospálya tervezése a mellékelt műszaki leírásban előírt helyszínek kiszolgálására szükséges akadálymentesen elérhető megállókkal, valamint a kapcsolódó három végállomás kapacitásbővítésének megtervezése is. A kapcsolódó infrastruktúrákat alkalmassá kell tenni a villamos közlekedésére, ezért az alapfeladat része a szükséges födémek megerősítésének tervezése. A villamossal érintett szakaszokon a tervezőnek a közúti infrastruktúra és közterületek megújítása is a feladatát képezi. Feladata a Megbízó által előírt helyszíneken a meglévő peronok akadálymentesítésének megtervezése. A Megrendelő az alábbi opciós feladatokat hívhatja le: Opció1: Nyugati aluljáró teljes körű felújításának tervezése és a szükséges engedélyek megszerzése (teljesítésre rendelkezésre álló időtartam: az opció lehívásától számított 760 naptári nap) Opció2: Szabadság-híd megerősítésének tervezése és a szükséges engedélyek megszerzése (teljesítésre rendelkezésre álló időtartam: az opció lehívásától számított 720 naptári nap) Ajánlatkérő a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdését alkalmazza, mely szerint: ahol a közbeszerzés tárgyának egyértelmű és közérthető meghatározása szükségessé tette meghatározott gyártmányú, eredetű, típusú dologra, eljárásra, tevékenységre, személyre, szabadalomra vagy védjegyre való hivatkozást, ezekben a konkrét esetekben a megnevezés csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt, és a megnevezés mellett „vagy azzal egyenértékű” terminust minden esetben alkalmazza Ajánlatkérő, azt minden esetben érteni kell.

Kiegészítés a II.2. 7. ponthoz: Ajánlatkérő rögzíti, hogy a szerződés időtartamaként megadott időtartam naptári napban értendő, NEM munkanapban. Az árkritérium értékelési részszempont megnevezése: Nettó ajánlati ár (Ft), AK rögzíti, hogy az árszempont az alábbi alszempontokból áll: 1. Alapfeladatok nettó ajánlati ár (Ft) / súlyszám: 40 2. Opciós I. feladat ajánlati ár (Ft) / súlyszám: 5 3. Opciós II. feladat ajánlati ár (Ft) / súlyszám:5 Ajánlatkérő rögzíti, hogy az értékelési részszempontok között meghatározott szakemberek között az átfedés NEM megengedett, valamint az értékelési részszempontokra bemutatott szakemberek és az M.2. alkalmassági minimumkövetelmények között meghatározott szakemberek között - az alkalmassági követelmények között az M2.2. pontban megjelölt szakember kivételével- az átfedés nem megengedett, tehát AK az értékelési részszempontok tekintetében eltérő szakember(ek) bemutatását várja el az alkalmassági követelmények körében meghatározott szakemberekhez képest. Ajánlatkérő a 2. minőségi értékelési részszempont kapcsán az alábbiakat rögzíti: ÉPT – Építéstechnológia Tervező tanúsítvány megszerzéséhez szükséges végzettség: Okleveles építőmérnök, okleveles építészmérnök (MSc) vagy ezek valamelyikével egyenértékű végzettséggel ÉS legalább a tanúsítvány megszerzéséhez szükséges, az alábbi szakterületen, kivitelezésben és/vagy tervezésben szerzett legalább 5 éves szakmai tapasztalat szükséges: A szakterületen végezhető tevékenységek felsorolása • Térbeli és időbeli organizációs tervek készítése, • Építőgépek telepítésének tervezése, a megfelelő emelőgépek kiválasztása, • Zsaluzástechnológiai tervek készítése, • Emelési és szereléstechnológiai tervek készítése, • Bontási munkák technológiai terveinek készítése, • Egyéb építéstechnológiai tervek készítése. Ajánlatkérő a 4. minőségi értékelési részszemponttal kapcsolatosan az alábbiakat rögzíti: A Kbt. 77. § (1) bekezdése alapján jelen értékelési szempont tekintetében tett megajánlások legkedvezőbb szintje 12 hónap, így ezen megajánlás és az ennél kedvezőbb vállalásokra egyaránt az értékelési ponthatár felső határával azonos számú pontot ad. Ajánlatkérő a 0 hónapot tartalmazó megajánlásokat is érvényesnek tekinti, ugyanakkor a minimális pontszámban részesíti. AK „projektvezető” alatt olyan szakembert ért, aki az adott tervezési projektet szervezetileg irányítja, koordinálja a szakági tervezők, az egyéb háttér feladatokat ellátó szakemberek munkáját, kapcsolatot tartja a megrendelővel, konzorciumtagként történő teljesítés esetén a konzorciumvezetővel. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy az alkalmassági követelmények tekintetében előírt M.2.2. szakember esetén a KÉ-VA” (vagy azzal egyenértékű) tervezői jogosultság, vagy a megszerzéséhez szükséges szakmai tapasztalattól függetlenül megszerzett projektvezetői szakmai tapasztalatot kívánja értékelni Ajánlatkérő ugyanezen, alkalmasságra bemutatott szakember tekintetében, amennyiben rendelkezik projektvezetői tapasztalattal is.

A megújítások maximális száma: 0
Információk a lehetőségekről
A lehetőségek leírása:
Opció1: Nyugati aluljáró teljes körű felújításának tervezése és a szükséges engedélyek megszerzése (teljesítésre rendelkezésre álló időtartam: az opció lehívásától számított 760 naptári nap) Opció2: Szabadság-híd megerősítésének tervezése és a szükséges engedélyek megszerzése (teljesítésre rendelkezésre álló időtartam: az opció lehívásától számított 720 naptári nap) Az opció lehívására legkésőbb a szerződés hatályába lépésétől számított 240. napig van lehetőség azzal, hogy az opció lehívása esetén a szerződés hatálya ebben az esetben sem nyúlhat túl a forrást biztosító támogatási szerződésben szerepelő fizikai befejezés határidején, amely tervezetten 2027.12.31. napja. Amennyiben a projekt meghosszabbítására kerül sor, abban az esetben is a jelen pontban rögzített időtartam az irányadó a szerződés teljesítése során, azonban II.2.7.) pontban rögzített időtartam a projekt határidő meghosszabbítása esetében sem növekedhet. Az opció lehívásának szabályait részletesen a szerződéstervezet tartalmazza.

Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések beérkezésének határideje: 2024-11-20 12:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei: 2024-11-20 14:00:00 📅
A közbeszerzési eljárás feltételei
Megnyitás dátuma: 2024-11-20 14:00:00 📅
Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk Részvételi feltételek
A feltételek felsorolása és rövid leírása:
Szakmai tevékenység végzésére vonatkozó alkalmasság: Sz.1. Alkalmatlan az ajánlattevő, amennyiben A Kbt. 65.§(1) c) pontja és a 322/2015. Kr. 8.§(1) alapján Ajánlatkérő előírja az építési beruházáshoz kapcsolódó tervezői szolgáltatás tárgya szerint illetékes országos szakmai kamara névjegyzékében szereplés követelményét, illetve a nem Magyarországon letelepedett gazdasági szereplők esetén a letelepedés szerinti ország nyilvántartásában szereplés, vagy a letelepedés szerinti országban előírt engedéllyel, jogosítvánnyal vagy szervezeti, kamarai tagsággal való rendelkezés követelményét. SZ.1. A Kbt. 67. § (1) bekezdésben, valamint a Kr. 1. § (1) bekezdésben foglaltak alapján az Ajánlattevő ajánlatában köteles az alkalmassági követelményeknek való megfelelés tekintetében az EEKD-ba foglalt nyilatkozatát benyújtani. Ajánlatkérő elfogadja ajánlattevők egyszerű nyilatkozatát az EEKD IV. Részének α: pont kitöltésével. A Kbt. 69.§ (4)-(7) alapján az igazolások benyújtására felhívott Ajánlattevőnek az alábbiak szerint szükséges igazolnia, hogy megfelel a követelményeknek: Alkalmatlan Ajánlattevő, ha az építési beruházáshoz kapcsolódó tervezői szolgáltatás tárgya szerint illetékes országos szakmai kamara névjegyzékében nem szerepel, ill. a nem Magyarországon letelepedett Ajánlattevő esetén a letelepedés szerinti ország nyilvántartásában nem szerepel, vagy a letelepedés szerinti országban előírt engedéllyel, jogosítvánnyal vagy szervezeti, kamarai tagsággal nem rendelkezik. A nyilvántartásokban szereplés tényét – amennyiben a Kbt. 69. § (11) bekezdés szerinti nyilvántartásban a vonatkozó adatok, illetve tények ingyenes ellenőrzésére nincsen mód – a nyilvántartás kivonatának, a nyilvántartást vezető szerv által kiállított igazolásnak vagy a nyilvántartásban szereplés tényét igazoló dokumentumnak az egyszerű másolatban történő benyújtásával szükséges igazolni.

M.1: M.1: Alkalmatlan az ajánlattevő, amennyiben nem rendelkezik az ajánlati felhívás feladásának napjától visszafelé számított 6 évben (72 hónapban) - ezen időszak alatt befejezett, de legfeljebb 9 éven (108 hónapon) belül megkezdett referenciák vehetők figyelembe - az alábbi referenciával és/vagy referenciákkal: M.1.1. legalább 1000 m új és/vagy meglévő nyomvonalon tervezett, vasúti infrastruktúra engedélyezési és/vagy kiviteli terveinek és/vagy tender terveinek elkészítése tárgyú referenciával és/vagy referenciákkal. ÉS M1.2. legalább 1 db új vasúti megálló építését és/vagy meglévő vasúti megálló felújítását tartalmazó engedélyezési és/vagy kiviteli terveinek és/vagy tender terveinek elkészítése tárgyú referenciával és/vagy referenciákkal. AK „engedélyezési terv” alatt az építési engedély megszerzéséhez szükséges, valamennyi tervfázist tartalmazó engedélyezési tervet érti. AK „kiviteli terv” alatt a megépítendő munka egészére vonatkozó, valamennyi munkafázist tartalmazó kiviteli tervet érti. AK „tenderterv” alatt az engedélyezési terv előirt tartalmán túlmenően az ajánlattételhez szükséges részleteket tartalmazó dokumentációt érti. AK „meglévő nyomvonalon történő tervezés” alatt a meglévő infrastruktúra alépítményig történő visszabontás, majd új pálya építése azonos nyomvonalon tartalmú korszerűsítését érti. Az M.1.1. referenciakövetelményben szereplő legalább 1000 m nyomvonalra vonatkozó referencia követelménynek való megfelelés legfeljebb 2 db referenciamunkával igazolható. Az M.1.2 referenciakövetelményben szereplő 1 db vasúti megállóra vonatkozó referenciakövetelmény legfeljebb 1 db referenciamunkával igazolható. Igazolás módja: A Kbt. 67. § (1) bekezdésben, valamint a Kr. 1. § (1) bekezdésben foglaltak alapján az Ajánlattevő ajánlatában köteles az alkalmassági követelményeknek való megfelelés tekintetében az EEKD-ba foglalt nyilatkozatát benyújtani. Ajánlatkérő elfogadja ajánlattevők egyszerű nyilatkozatát az EEKD IV. Részének α: pont kitöltésével. Ajánlattevőnek a Kbt. 65. § (1) bekezdésének b) pontja és a Kr. 21. § (3) bekezdés a) és b) pontja, valamint 22. § szerint kell igazolniuk az előírt alkalmassági minimumkövetelményeket. A Kbt. 69.§ (4)-(7) alapján az igazolások benyújtására felhívott Ajánlattevőnek az alábbiak szerint szükséges igazolnia, hogy megfelel a követelményeknek: M.1. Ajánlattevő csatolja a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21. § (3) bekezdés a) pontja alapján a felhívás feladását megelőző 6 évben (72 hónap) befejezett, de legfeljebb 9 éven (108 hónap) belül megkezdett, a közbeszerzés tárgyának (azaz engedélyezési és/vagy kiviteli és/vagy tender tervek) megfelelő területen végzett legjelentősebb, a szerződésnek és az előírásoknak megfelelően teljesített szolgáltatásainak ismertetését a Kr. 22. § (1) – (2) bekezdésében meghatározott formában. A referencianyilatkozatból és/vagy referencianyilatkozatokból vagy referenciaigazolásból és/vagy referenciaigazolásokból valamennyi előírt alkalmassági feltétel teljesülésének ki kell derülnie. A referencianyilatkozat(ok)nak vagy referenciaigazolás(ok)nak a következőket kell tartalmaznia - a szerződés tárgyát, olyan részletességgel, hogy abból a műszaki, illetve szakmai alkalmasság megállapítható legyen, - a teljesítés idejét (kezdő és befejező időpont, legalább év/hónap bontásban), - a szerződést kötő másik fél nevét és elérhetőségét, - a korábbi szerződés mennyisége, amelyből az alkalmassági feltételnek való megfelelés megállapítható - nyilatkozatot arra vonatkozóan, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e. Ajánlatkérő hivatkozik a Kr. 21. § (3a) bekezdés b) pontjára. Ajánlatkérő hivatkozik a 321/2015. (X. 30.) Kr. 21/A. §-ban rögzítettekre, valamint a 22. § (5) bekezdésre. Ajánlattevő az előírt alkalmassági követelményeknek bármely más szervezet (vagy személy) kapacitására támaszkodva is megfelelhet a Kbt. 65. § (7), (11)-(12) bekezdésében foglaltaknak megfelelően. Ajánlattevő a Kbt. 65. § (7) bekezdés szerinti nyilatkozatot nemleges tartalommal is köteles benyújtani ajánlata részeként. Az alkalmassági követelményeknek közös Ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek a Kbt. 65. § (6) bekezdése alapján. Amennyiben a megjelölt szerződés teljesítése során az alkalmassági minimumkövetelményt igazoló fél közös ajánlattevők tagjaként, vagy alvállalkozóként vett részt, úgy az ellátott feladat(ok) tárgya, százalékos aránya és ennek, vagy ezek nettó ellenértéke is meghatározandó, ugyanis Ajánlatkérő ezeket fogja figyelembe venni az ajánlatok elbírálása során. Közös ajánlattevőként vagy projekttársaság tagjaként történő teljesítés esetén a saját teljesítés értéke, vagy az ellenszolgáltatás nettó összegének % -a is megjelölendő. A 321/2015 (X.30) Korm. rend. 1. § (7) bek. alapján a kizáró okokra és az alkalmassági követelményekre vonatkozóan a közbeszerzési eljárás megkezdését megelőzően kiállított igazolások is benyújthatóak (felhasználhatóak) mindaddig, ameddig az igazolásokban foglalt tény, illetve adat tartalma valós. Az ajánlatkérő – ellenkező bizonyításig– az adat valóságtartalmát az ajánlattevő erre vonatkozó külön nyilatkozata nélkül vélelmezi.

M.2.1: Alkalmatlan az ajánlattevő, ha nem rendelkezik az alábbi, a szerződés teljesítése során igénybe venni kívánt személyi állománnyal: M.2.1. legalább 1 fő szakemberrel, aki rendelkezik a 266/2013. (VII. 11.) Korm. rendelet szerinti „KÉ-VK” (vagy azzal egyenértékű) tervezői jogosultsággal, vagy a jogosultság megszerzéséhez szükséges (vagy azzal egyenértékű) végzettséggel és szakmai gyakorlattal Igazolási módja: A Kbt. 67. § (1) bekezdésben, valamint a Kr. 1. § (1) bekezdésben foglaltak alapján az Ajánlattevő ajánlatában köteles az alkalmassági követelményeknek való megfelelés tekintetében az EEKD-ba foglalt nyilatkozatát benyújtani. Ajánlatkérő elfogadja ajánlattevők egyszerű nyilatkozatát az EEKD IV. Részének α: pont kitöltésével. Ajánlattevőnek a Kbt. 65. § (1) bekezdésének b) pontja és a Kr. 21. § (3) bekezdés a) és b) pontja, valamint 22. § szerint kell igazolniuk az előírt alkalmassági minimumkövetelményeket. A Kbt. 69.§ (4)-(7) alapján az igazolások benyújtására felhívott Ajánlattevőnek az alábbiak szerint szükséges igazolnia, hogy megfelel a követelményeknek. M.2. A Kbt. 65. § (1) bekezdésének b) pontja és a 321/2015. (X. 30.) Kormányrendelet 21. § (3) bekezdésének b) pontja alapján ajánlattevő ismertesse azoknak a szakembereknek (szervezeteknek) a nevét, szakmai tapasztalatát, EKR űrlapon tett nyilatkozattal, - az adott szakemberrel igazolni kívánt alkalmassági minimumkövetelmény betűjelének megjelölésével - akiket be kíván vonni a teljesítésbe. Csatolandó dokumentumok: - a szakemberek bevonására vonatkozó nyilatkozat; - a szakemberek saját kezűleg aláírt szakmai önéletrajza, olyan részletezettséggel, hogy annak alapján az alkalmasság minimumkövetelményei között előírt feltételek megléte egyértelműen megállapítható legyen (az önéletrajznak a szakmai tapasztalat kezdő és befejező idejét naptári év, hónap szerinti időtartamok megjelölésével kell tartalmaznia); - a képzettséget és/vagy végzettséget igazoló dokumentumok; A felsőfokú képzettség/ végzettség az iskolai oklevél egyszerű másolatban történő benyújtásával, a szakmai tapasztalat a szakmai önéletrajz szakember által saját kezűleg aláírt példányának benyújtásával igazolandó. Amennyiben a bevonásra kerülő szakember az ajánlat benyújtásakor már rendelkezik az előírt érvényes és hatályos kamarai jogosultsággal, úgy a szakmai önéletrajzban feltüntetni szükséges a jogosultság megszerzésének időpontját, kamarai tagsági azonosítószámát, valamint a jogosultság meglétének ellenőrzésére szolgáló elektronikus adatbázis elérésének útvonalát. Ebben az esetben a szakember képzettségét és/vagy végzettségét igazoló dokumentumok benyújtása nem szükséges. - A szakembereknek nyilatkozni szükséges a tekintetben, hogy a szerződés teljesítése során rendelkezésre fognak állni. Ajánlattevő az előírt alkalmassági követelményeknek bármely más szervezet (vagy személy) kapacitására támaszkodva is megfelelhet a Kbt. 65. § (7), (11)-(12) bekezdésében foglaltaknak megfelelően. Ajánlattevő a Kbt. 65. § (7) bekezdés szerinti nyilatkozatot nemleges tartalommal is köteles benyújtani ajánlata részeként. Az alkalmassági követelményeknek közös Ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek a Kbt. 65. § (6) bekezdése alapján. Amennyiben a megjelölt szerződés teljesítése során az alkalmassági minimumkövetelményt igazoló fél közös ajánlattevők tagjaként, vagy alvállalkozóként vett részt, úgy az ellátott feladat(ok) tárgya, százalékos aránya és ennek, vagy ezek nettó ellenértéke is meghatározandó, ugyanis Ajánlatkérő ezeket fogja figyelembe venni az ajánlatok elbírálása során. Közös ajánlattevőként vagy projekttársaság tagjaként történő teljesítés esetén a saját teljesítés értéke, vagy az ellenszolgáltatás nettó összegének % -a is megjelölendő. A 321/2015 (X.30) Korm. rend. 1. § (7) bek. alapján a kizáró okokra és az alkalmassági követelményekre vonatkozóan a közbeszerzési eljárás megkezdését megelőzően kiállított igazolások is benyújthatóak (felhasználhatóak) mindaddig, ameddig az igazolásokban foglalt tény, illetve adat tartalma valós. Az ajánlatkérő – ellenkező bizonyításig– az adat valóságtartalmát az ajánlattevő erre vonatkozó külön nyilatkozata nélkül vélelmezi. AK rögzíti, hogy az M.2. alkalmassági minimumkövetelményekben előírt szakemberek (M.2.1, M.2.2. és M.2.3.) között az átfedés megengedett, KIVÉVE az M.2.2. pontban megjelölt projektvezetői szakmai tapasztalattal rendelkező szakember esetében, tehát az M.2.1. és M.2.3. követelmények tekintetében azonos szakember is bemutatható, amennyiben rendelkezik az előírt jogosultságokkal és szakmai tapasztalatokkal.

M.2.2.: Alkalmatlan az ajánlattevő, ha nem rendelkezik az alábbi, a szerződés teljesítése során igénybe venni kívánt személyi állománnyal: M.2.2. legalább 1 fő projektvezető szakemberrel, aki rendelkezik a 266/2013. (VII. 11.) Korm. rendelet szerinti „KÉ-VA” (vagy azzal egyenértékű) tervezői jogosultsággal, vagy a jogosultság megszerzéséhez szükséges (vagy azzal egyenértékű) végzettséggel és szakmai gyakorlattal. Igazolási módja: A Kbt. 67. § (1) bekezdésben, valamint a Kr. 1. § (1) bekezdésben foglaltak alapján az Ajánlattevő ajánlatában köteles az alkalmassági követelményeknek való megfelelés tekintetében az EEKD-ba foglalt nyilatkozatát benyújtani. Ajánlatkérő elfogadja ajánlattevők egyszerű nyilatkozatát az EEKD IV. Részének α: pont kitöltésével. Ajánlattevőnek a Kbt. 65. § (1) bekezdésének b) pontja és a Kr. 21. § (3) bekezdés a) és b) pontja, valamint 22. § szerint kell igazolniuk az előírt alkalmassági minimumkövetelményeket. A Kbt. 69.§ (4)-(7) alapján az igazolások benyújtására felhívott Ajánlattevőnek az alábbiak szerint szükséges igazolnia, hogy megfelel a követelményeknek. M.2. A Kbt. 65. § (1) bekezdésének b) pontja és a 321/2015. (X. 30.) Kormányrendelet 21. § (3) bekezdésének b) pontja alapján ajánlattevő ismertesse azoknak a szakembereknek (szervezeteknek) a nevét, szakmai tapasztalatát, EKR űrlapon tett nyilatkozattal, - az adott szakemberrel igazolni kívánt alkalmassági minimumkövetelmény betűjelének megjelölésével - akiket be kíván vonni a teljesítésbe. Csatolandó dokumentumok: - a szakemberek bevonására vonatkozó nyilatkozat; - a szakemberek saját kezűleg aláírt szakmai önéletrajza, olyan részletezettséggel, hogy annak alapján az alkalmasság minimumkövetelményei között előírt feltételek megléte egyértelműen megállapítható legyen (az önéletrajznak a szakmai tapasztalat kezdő és befejező idejét naptári év, hónap szerinti időtartamok megjelölésével kell tartalmaznia); - a képzettséget és/vagy végzettséget igazoló dokumentumok; A felsőfokú képzettség/ végzettség az iskolai oklevél egyszerű másolatban történő benyújtásával, a szakmai tapasztalat a szakmai önéletrajz szakember által saját kezűleg aláírt példányának benyújtásával igazolandó. Amennyiben a bevonásra kerülő szakember az ajánlat benyújtásakor már rendelkezik az előírt érvényes és hatályos kamarai jogosultsággal, úgy a szakmai önéletrajzban feltüntetni szükséges a jogosultság megszerzésének időpontját, kamarai tagsági azonosítószámát, valamint a jogosultság meglétének ellenőrzésére szolgáló elektronikus adatbázis elérésének útvonalát. Ebben az esetben a szakember képzettségét és/vagy végzettségét igazoló dokumentumok benyújtása nem szükséges. - A szakembereknek nyilatkozni szükséges a tekintetben, hogy a szerződés teljesítése során rendelkezésre fognak állni. Ajánlattevő az előírt alkalmassági követelményeknek bármely más szervezet (vagy személy) kapacitására támaszkodva is megfelelhet a Kbt. 65. § (7), (11)-(12) bekezdésében foglaltaknak megfelelően. Ajánlattevő a Kbt. 65. § (7) bekezdés szerinti nyilatkozatot nemleges tartalommal is köteles benyújtani ajánlata részeként. Az alkalmassági követelményeknek közös Ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek a Kbt. 65. § (6) bekezdése alapján. Amennyiben a megjelölt szerződés teljesítése során az alkalmassági minimumkövetelményt igazoló fél közös ajánlattevők tagjaként, vagy alvállalkozóként vett részt, úgy az ellátott feladat(ok) tárgya, százalékos aránya és ennek, vagy ezek nettó ellenértéke is meghatározandó, ugyanis Ajánlatkérő ezeket fogja figyelembe venni az ajánlatok elbírálása során. Közös ajánlattevőként vagy projekttársaság tagjaként történő teljesítés esetén a saját teljesítés értéke, vagy az ellenszolgáltatás nettó összegének % -a is megjelölendő. A 321/2015 (X.30) Korm. rend. 1. § (7) bek. alapján a kizáró okokra és az alkalmassági követelményekre vonatkozóan a közbeszerzési eljárás megkezdését megelőzően kiállított igazolások is benyújthatóak (felhasználhatóak) mindaddig, ameddig az igazolásokban foglalt tény, illetve adat tartalma valós. Az ajánlatkérő – ellenkező bizonyításig– az adat valóságtartalmát az ajánlattevő erre vonatkozó külön nyilatkozata nélkül vélelmezi. AK rögzíti, hogy az M.2. alkalmassági minimumkövetelményekben előírt szakemberek (M.2.1 és M.2.3.) között az átfedés megengedett, KIVÉVE az M.2.2. pontban megjelölt szakmai tapasztalattal rendelkező szakember esetében, tehát az M.2.1. és M.2.3. követelmények tekintetében azonos szakember is bemutatható, amennyiben rendelkezik az előírt jogosultságokkal és szakmai tapasztalatokkal.

M.2.3.: Alkalmatlan az ajánlattevő, ha nem rendelkezik az alábbi, a szerződés teljesítése során igénybe venni kívánt személyi állománnyal: M.2.3. legalább 1 fő szakemberrel, aki rendelkezik a 266/2013. (VII.11.) Korm. rendelet szerinti „KÉ-VV” (vagy azzal egyenértékű) tervezői jogosultsággal, vagy a jogosultság megszerzéséhez szükséges végzettséggel (vagy azzal egyenértékű) és szakmai gyakorlattal Igazolási módja: A Kbt. 67. § (1) bekezdésben, valamint a Kr. 1. § (1) bekezdésben foglaltak alapján az Ajánlattevő ajánlatában köteles az alkalmassági követelményeknek való megfelelés tekintetében az EEKD-ba foglalt nyilatkozatát benyújtani. Ajánlatkérő elfogadja ajánlattevők egyszerű nyilatkozatát az EEKD IV. Részének α: pont kitöltésével. Ajánlattevőnek a Kbt. 65. § (1) bekezdésének b) pontja és a Kr. 21. § (3) bekezdés a) és b) pontja, valamint 22. § szerint kell igazolniuk az előírt alkalmassági minimumkövetelményeket. A Kbt. 69.§ (4)-(7) alapján az igazolások benyújtására felhívott Ajánlattevőnek az alábbiak szerint szükséges igazolnia, hogy megfelel a követelményeknek. M.2. A Kbt. 65. § (1) bekezdésének b) pontja és a 321/2015. (X. 30.) Kormányrendelet 21. § (3) bekezdésének b) pontja alapján ajánlattevő ismertesse azoknak a szakembereknek (szervezeteknek) a nevét, szakmai tapasztalatát, EKR űrlapon tett nyilatkozattal, - az adott szakemberrel igazolni kívánt alkalmassági minimumkövetelmény betűjelének megjelölésével - akiket be kíván vonni a teljesítésbe. Csatolandó dokumentumok: - a szakemberek bevonására vonatkozó nyilatkozat; - a szakemberek saját kezűleg aláírt szakmai önéletrajza, olyan részletezettséggel, hogy annak alapján az alkalmasság minimumkövetelményei között előírt feltételek megléte egyértelműen megállapítható legyen (az önéletrajznak a szakmai tapasztalat kezdő és befejező idejét naptári év, hónap szerinti időtartamok megjelölésével kell tartalmaznia); - a képzettséget és/vagy végzettséget igazoló dokumentumok; A felsőfokú képzettség/ végzettség az iskolai oklevél egyszerű másolatban történő benyújtásával, a szakmai tapasztalat a szakmai önéletrajz szakember által saját kezűleg aláírt példányának benyújtásával igazolandó. Amennyiben a bevonásra kerülő szakember az ajánlat benyújtásakor már rendelkezik az előírt érvényes és hatályos kamarai jogosultsággal, úgy a szakmai önéletrajzban feltüntetni szükséges a jogosultság megszerzésének időpontját, kamarai tagsági azonosítószámát, valamint a jogosultság meglétének ellenőrzésére szolgáló elektronikus adatbázis elérésének útvonalát. Ebben az esetben a szakember képzettségét és/vagy végzettségét igazoló dokumentumok benyújtása nem szükséges. - A szakembereknek nyilatkozni szükséges a tekintetben, hogy a szerződés teljesítése során rendelkezésre fognak állni. Ajánlattevő az előírt alkalmassági követelményeknek bármely más szervezet (vagy személy) kapacitására támaszkodva is megfelelhet a Kbt. 65. § (7), (11)-(12) bekezdésében foglaltaknak megfelelően. Ajánlattevő a Kbt. 65. § (7) bekezdés szerinti nyilatkozatot nemleges tartalommal is köteles benyújtani ajánlata részeként. Az alkalmassági követelményeknek közös Ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek a Kbt. 65. § (6) bekezdése alapján. Amennyiben a megjelölt szerződés teljesítése során az alkalmassági minimumkövetelményt igazoló fél közös ajánlattevők tagjaként, vagy alvállalkozóként vett részt, úgy az ellátott feladat(ok) tárgya, százalékos aránya és ennek, vagy ezek nettó ellenértéke is meghatározandó, ugyanis Ajánlatkérő ezeket fogja figyelembe venni az ajánlatok elbírálása során. Közös ajánlattevőként vagy projekttársaság tagjaként történő teljesítés esetén a saját teljesítés értéke, vagy az ellenszolgáltatás nettó összegének % -a is megjelölendő. A 321/2015 (X.30) Korm. rend. 1. § (7) bek. alapján a kizáró okokra és az alkalmassági követelményekre vonatkozóan a közbeszerzési eljárás megkezdését megelőzően kiállított igazolások is benyújthatóak (felhasználhatóak) mindaddig, ameddig az igazolásokban foglalt tény, illetve adat tartalma valós. Az ajánlatkérő – ellenkező bizonyításig– az adat valóságtartalmát az ajánlattevő erre vonatkozó külön nyilatkozata nélkül vélelmezi. AK rögzíti, hogy az M.2. alkalmassági minimumkövetelményekben előírt szakemberek (M.2.1, M.2.2. és M.2.3.) között az átfedés megengedett, KIVÉVE az M.2.2. pontban megjelölt projektvezetői szakmai tapasztalattal rendelkező szakember esetében, tehát az M.2.1. és M.2.3. követelmények tekintetében azonos szakember is bemutatható, amennyiben rendelkezik az előírt jogosultságokkal és szakmai tapasztalatokkal.

Ajánlatkérő a Kbt.35. § (8)-(9) bekezdésében foglaltakra való tekintettel rögzíti, hogy tárgyi eljárás vonatkozásában kizárja annak lehetőségét, hogy nyertes ajánlattevő(k) a szerződés teljesítését külön erre a célra létrehozott gazdálkodó szervezettel valósítsa /valósítsák meg. III.4.7) A szerződés teljesítésével kapcsolatos feltételek pont folytatása: - Hibás teljesítéssel kapcsolatos igények teljesítésére kikötött biztosíték (alapja: alapfeladatokra eső teljes nettó Tervezői díj, mértéke: teljes nettó Tervezői díj 5 %-a, A Hibás teljesítéssel kapcsolatos igények teljesítésére kikötött biztosíték mértéke az Opció1-re és/vagy az Opció2-re eső teljes nettó Tervezői díj 5%-a) Jótállás: 60 hónap A szerződést biztosító mellékkötelezettségekre vonatkozó részletes előírásokat a szerződéstervezet tartalmazza.
A gazdasági szereplők azon csoportjának jogi formája, amelynek a szerződést oda kell ítélni
Ajánlatkérő a Kbt.35. § (8)-(9) bekezdésében foglaltakra való tekintettel rögzíti, hogy tárgyi eljárás vonatkozásában kizárja annak lehetőségét, hogy nyertes ajánlattevő(k) a szerződés teljesítését külön erre a célra létrehozott gazdálkodó szervezettel valósítsa /valósítsák meg. III.4.7) A szerződés teljesítésével kapcsolatos feltételek pont folytatása: - Hibás teljesítéssel kapcsolatos igények teljesítésére kikötött biztosíték (alapja: alapfeladatokra eső teljes nettó Tervezői díj, mértéke: teljes nettó Tervezői díj 5 %-a, A Hibás teljesítéssel kapcsolatos igények teljesítésére kikötött biztosíték mértéke az Opció1-re és/vagy az Opció2-re eső teljes nettó Tervezői díj 5%-a) Jótállás: 60 hónap A szerződést biztosító mellékkötelezettségekre vonatkozó részletes előírásokat a szerződéstervezet tartalmazza.
A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre:
- AK az alapfeladatok tekintetében 7 rész és 1 végszámla benyújtására ad lehetőséget,az opciós feladatonként pedig 6 darab részszámla benyújtására van lehetőség a szerződéstervezetben foglaltak szerint. - A kifizetés pénzneme: HUF A finanszírozást Az Integrált közlekedésfejlesztési Operatív Program Plusz IKOP_PLUSZ-1.1.0-23 - Tisztaüzemű városi-elővárosi közlekedés erősítése Budapesten és agglomerációs településen című felhívás keretében AK 2024. február 07. napján benyújtott az IKOP_PLUSZ-1.1.0-23-2024-00002 azonosítószámú, „Fővárosi kötöttpályás előkészítési projektek” c. pályázata biztosítja utófinanszírozás keretében. A támogatási intenzitás várható mértéke 100%. Ajánlatkérő hivatkozik a Ptk. 6:130 § (1)-(2) bek., és a Kbt. 135. § (1);(5)-(7) bek.re. A finanszírozás tekintetében irányadó jogszabályok: Polgári Törvénykönyvéről szóló 2013. évi V. törvény; Közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény; Általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény; Számvitelről szóló
A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre
- AK az alapfeladatok tekintetében 7 rész és 1 végszámla benyújtására ad lehetőséget,az opciós feladatonként pedig 6 darab részszámla benyújtására van lehetőség a szerződéstervezetben foglaltak szerint. - A kifizetés pénzneme: HUF A finanszírozást Az Integrált közlekedésfejlesztési Operatív Program Plusz IKOP_PLUSZ-1.1.0-23 - Tisztaüzemű városi-elővárosi közlekedés erősítése Budapesten és agglomerációs településen című felhívás keretében AK 2024. február 07. napján benyújtott az IKOP_PLUSZ-1.1.0-23-2024-00002 azonosítószámú, „Fővárosi kötöttpályás előkészítési projektek” c. pályázata biztosítja utófinanszírozás keretében. A támogatási intenzitás várható mértéke 100%. Ajánlatkérő hivatkozik a Ptk. 6:130 § (1)-(2) bek., és a Kbt. 135. § (1);(5)-(7) bek.re. A finanszírozás tekintetében irányadó jogszabályok: Polgári Törvénykönyvéről szóló 2013. évi V. törvény; Közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény; Általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény; Számvitelről szóló
A szerződéssel kapcsolatos feltételek
A szerződés teljesítésének feltételei:
Ajánlatkérő az alábbiakban jelöli meg a szerződéstervezetben alkalmazott szerződést biztosító mellékkötelezettségeket, illetve megkövetelt biztosítékokat: - Késedelmi kötbér (alapja: a késedelemmel érintett részteljesítésre eső nettó Tervezői díj, mértéke: 1 % / naptári nap, maximuma: a késedelemmel érintett részteljesítésre eső nettó Tervezői díj 20%-a) - Meghiúsulási kötbér (alapja: teljes nettó Tervezői díj, mértéke: teljes nettó Tervezői díj 30 %-a) - Hibás teljesítési kötbér: (alapja: a hibás teljesítéssel érintett részteljesítésre eső nettó Tervezői díj, mértéke: a hibás teljesítéssel érintett részteljesítésre eső nettó Tervezői díj 20 %-a) - Teljesítési biztosíték (alapja: Alapfeladatokra eső teljes nettó vállalkozói díj, mértéke: alapfeladatokra eső teljes nettó Tervezői díj 5 %-a, Teljesítési Biztosíték mértéke az Opció1-re és/vagy az Opció2-re eső teljes nettó Tervezői díj 5%-a, amennyiben az opció lehívásra kerül) Folytatás a III.4.6. pontban

Kizárási okok leírása:
Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki a Kbt. 62. § (1) – (2) bekezdés hatálya alá tartozik, figyelemmel a Kbt. 74. § (1) bekezdés b) pontjára is. Igazolási mód: A 321/2015. (X. 30.) Kormányrendelet (a továbbiakban: „Kr.”) 1.§ (1) bekezdésben foglaltaknak megfelelően egységes európai közbeszerzési dokumentum (a továbbiakban: „EEKD” - elektronikus közbeszerzési rendszerben (EKR-ben) az erre szolgáló űrlap kitöltésével) benyújtásával kell előzetesen a „Kr” 1-4.§ rendelkezései szerint kell igazolni. A 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 2. § (3) bekezdés a) pontjára tekintettel az EEKD- űrlapon az ajánlattevőnek fel kell tüntetnie az ajánlat benyújtásakor már ismert alvállalkozókat, amelyeknek a kapacitásaira nem támaszkodik. A Kbt. 69.§ (4)-(6) alapján az igazolások benyújtására felhívott gazdasági szereplőnek (ajánlattevőnek) a ”Kr.” 8., 10., 12-16.§ szerint kell igazolnia, hogy nem tartozik a kizáró okok hatálya alá Ha ajánlattevő az előírt alkalmassági követelményeknek más szervezet vagy személy kapacitásaira támaszkodva kíván megfelelni, a Kbt. 67. § (3) bekezdése és a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 15. § (1) bekezdése alapján az ajánlatban az egységes európai dokumentumot a kapacitást rendelkezésre bocsátó szervezet részéről is be kell nyújtani a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 3. § (3) és (5) bekezdésében foglaltaknak megfelelő módon. Azon alvállalkozók tekintetében, amelyek nem vesznek részt alkalmasság igazolásában a Kbt. 67.§ (4) szerinti nyilatkozatot kell benyújtani (EKR űrlap) arra vonatkozóan, hogy nem vesz igénybe a szerződés teljesítéséhez a Kbt. 62. § szerinti kizáró okok hatálya alá eső alvállalkozót. A Kr. 1. § (2) bekezdése alapján az ajánlatkérő által a Kbt. 69. § (4)-(7) bekezdése alapján a kizáró okokra vonatkozó igazolások benyújtására felhívott gazdasági szereplőnek a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet III. Fejezetének megfelelően kell igazolnia, hogy nem tartozik az eljárásban előírt kizáró okok hatálya alá. A Kr. 1. § (7) bekezdése alapján a kizáró okokra vonatkozóan a jelen közbeszerzési eljárás megkezdését megelőzően kiállított igazolások is benyújthatóak (felhasználhatóak) mindaddig, ameddig az igazolásokban foglalt tény, illetve adat tartalma valós. Az Ajánlatkérő – ellenkező bizonyításig – az adat valóságtartalmát az ajánlattevő erre vonatkozó külön nyilatkozata nélkül vélelmezi. Ha az elbírálás során Ajánlatkérőnek kétsége merül fel valamely nyilatkozat valóságtartalmával kapcsolatban, a Kbt. 69. § (7) bekezdésnek megfelelően bármikor öt munkanapos határidő kitűzésével kérheti az adott igazolás benyújtását. A Kbt. 69. § (11a) bekezdés alapján ajánlattevő nyilatkozhat Ajánlatkérő egy korábbi közbeszerzési eljárásában az EKR-ben elektronikus úton már benyújtott igazolás figyelembe vételéről. Öntisztázás: Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Kbt. 64. § -ban előírtakra. Ajánlattevő vonatkozásában folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás esetén az ajánlathoz csatolandó a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelem és az annak érkezéséről a cégbíróság által megküldött igazolás is. Amennyiben ajánlattevő vonatkozásában nincs folyamatban változásbejegyzési eljárás, úgy nemleges tartalmú változásbejegyzési nyilatkozatot kell az ajánlat részeként benyújtani elektronikus űrlap formájában. [„Kr.” 13. §] Jogerősen elítélték-e a gazdasági szereplőt vagy a gazdasági szereplő igazgató, vezető vagy felügyelő testületének tagját, illetve az e testületek képviseletére, az azokban való döntéshozatalra vagy azok kontrolljára vonatkozó jogkörrel rendelkező tagját a bűnszervezetben való részvételért olyan ítéletben, amelyet nem több, mint öt évvel ezelőtt hoztak, vagy amelyben a közvetlenül meghatározott kizárás időtartama továbbra is alkalmazandó? A szervezett bűnözés elleni küzdelemről szóló, 2008. október 24-i 2008 /841/IB tanácsi kerethatározat (HL L 300., 2008.11.11., 42. o.) 2. cikkében meghatározottak szerint.

Jogerősen elítélték-e a gazdasági szereplőt vagy a gazdasági szereplő igazgató, vezető vagy felügyelő testületének tagját, illetve az e testületek képviseletére, az azokban való döntéshozatalra vagy azok kontrolljára vonatkozó jogkörrel rendelkező tagját…
… pénzmosásért vagy terrorizmus finanszírozásáért olyan ítéletben, amelyet nem több, mint öt évvel ezelőtt hoztak, vagy amelyben a közvetlenül meghatározott kizárás időtartama továbbra is alkalmazandó? A pénzügyi rendszereknek a pénzmosás, valamint terrorizmus finanszírozása céljára való felhasználásának megelőzéséről szóló, 2005. október 26-i 2005/60/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL L 309., 2005.11.25., 15. o.) 1. cikkében meghatározottak szerint.
… gyermekmunkáért és az emberkereskedelem más formáiért olyan ítéletben, amelyet nem több, mint öt évvel ezelőtt hoztak, vagy amelyben a közvetlenül meghatározott kizárás időtartama továbbra is alkalmazandó? Az emberkereskedelem megelőzéséről, és az ellene folytatott küzdelemről, az áldozatok védelméről, valamint a 2002/629/IB tanácsi kerethatározat felváltásáról szóló, 2011. április 5-i 2011/36/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL L 101., 2011.4.15., 1. o.) 2. cikkében meghatározottak szerint.
Nyújtott-e a gazdasági szereplő vagy valamely hozzá kapcsolódó vállalkozás tanácsadást az ajánlatkérő szervnek vagy a közszolgáltató ajánlatkérőnek, vagy részt vett-e más módon a közbeszerzési eljárás előkészítésében?
Került-e a gazdasági szereplő a következő helyzetek valamelyikébe? a) A kizárási okok fenn nem állásának, illetve a kiválasztási kritériumok teljesülésének ellenőrzéséhez szükséges információk szolgáltatása során hamis nyilatkozatot tett, b) Visszatartott ilyen információt, c) Nem tudta határidőre benyújtani az ajánlatkérő szerv vagy a közszolgáltató ajánlatkérő által megkívánt kiegészítő iratokat d) Megkísérelte jogtalanul befolyásolni az ajánlatkérő szerv vagy a közszolgáltató ajánlatkérő döntéshozatali folyamatát, vagy olyan bizalmas információkat megszerezni, amelyek jogtalan előnyöket biztosítanának számára a közbeszerzési eljárásban, vagy gondatlanságból olyan félrevezető információkat szolgáltatni, amelyek érdemben befolyásolhatják a kizárásra, a kiválasztásra vagy az odaítélésre vonatkozó döntéseket.
Került-e a gazdasági szereplő a következő helyzetek valamelyikébe? a) A kizárási okok fenn nem állásának, illetve a kiválasztási kritériumok teljesülésének ellenőrzéséhez szükséges információk szolgáltatása során hamis nyilatkozatot tett, b) Visszatartott ilyen információt, c) Nem tudta határidőre benyújtani az ajánlatkérő szerv vagy a közszolgáltató ajánlatkérő által megkívánt kiegészítő iratokat d) Megkísérelte jogtalanul befolyásolni az ajánlatkérő szerv vagy a közszolgáltató ajánlatkérő döntéshozatali folyamatát, vagy olyan bizalmas információkat megszerezni, amelyek jogtalan előnyöket biztosítanának számára a közbeszerzési eljárásban, vagy gondatlanságból olyan félrevezető információkat szolgáltatni, amelyek érdemben befolyásolhatják a kizárásra, a kiválasztásra vagy az odaítélésre vonatkozó döntéseket.
Ajánlatkérő hatóság Név és címek
Postacím: Rumbach Sebestyén Utca 19-21.
Kiegészítő információk További információk
1.Ajánlatkérő tárgyi közbeszerzési eljárás vonatkozásában a részajánlattétel lehetőségét kizárja, figyelemmel arra, hogy a műszaki leírásban meghatározott feladat egy műszaki egységet alkot, azaz egy komplex tervezési feladatot kell elvégeznie a nyertes ajánlattevőnek, amelynél fogva sem gazdaságilag, sem szakmailag nem értelmezhető jelen közbeszerzés részekre történő bontása. 2.Ajánlatkérő rögzíti, hogy a szerződés megkötésének feltétele, hogy nyertes ajánlattevő a szerződés megkötésének időpontjára rendelkezzen az alábbi szakemberekkel: - Az alkalmassági minimumkövetelmények M.2. pontjában előírt szakemberek vonatkozásában a megajánlott szakemberek rendelkezzenek - legkésőbb a szerződéskötés időpontjára, amennyiben az alkalmassági követelmény igazolásakor még nem rendelkeznek – az adott alkalmassági követelményben előírt a 266/2013. (VII.11.) Korm. rendelet, (vagy azzal egyenértékű) érvényes és hatályos jogosultsággal, valamint - nyertes ajánlattevő a szerződés megkötésének időpontjára rendelkezzen a 266/2013. (VII.11.) Korm. rendelet szerinti, (vagy azzal egyenértékű) érvényes és hatályos „KÉ-K” (Közlekedési építmények tervezési szakterület, közúti építmények tervezési részszakterület) jogosultsággal rendelkező szakemberrel, - nyertes ajánlattevő a szerződés megkötésének időpontjára rendelkezzen rehabilitációs szakmérnök végzettségű szakemberrel, vagy azzal egyenértékű szakértővel. 3. Az eljárásban azok a gazdasági szereplők tehetnek ajánlatot, akik eljárás iránti érdeklődésüket jelezték az EKR-ben, melynek Ajánlattevőre vonatkozó feltételeit az EKR rendelet 6. § (1) és (6)-(9) bek. tartalmazza. 4. értékelés módszere: az 1. részszempont és valamennyi alszempontja esetében a fordított arányosítás a 2. és 3. részszempont esetében pontozás, és a 4. részszempont tekintetében egyenes arányosítás. Ponthatárok: 0-10. Részletes szabályok a Közbeszerzési dokumentumokban. 5. Az ajánlatnak tartalmaznia kell Ajánlattevő alábbi nyilatkozatait: EKR rendszerben található, az eljárás felületén, adott módon történő megjelöléssel – az alábbi nyilatkozatokat kell benyújtania: - Felolvasólap; - Kbt. 66. § (2) bekezdés szerint; - Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kb) alpontja - Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kc) alpontja; - Kbt. 67. § (4) bekezdés szerint; - Ajánlattevő tekintetében nyilatkozat folyamatban levő változásbejegyzési eljárásról - a nemleges nyilatkozat tekintetében is; - A Kbt.66.§ (6) bek. szerinti nyilatkozat; (A nemleges tartalmú nyilatkozatot is csatolni kell!); - A Kbt.65.§ (7) bek. szerinti nyilatkozat; (A nemleges tartalmú nyilatkozatot is csatolni kell!); - Nyilatkozat üzleti titokról; - Nyilatkozat bemutatott szakemberekről - EEKD (Ajánlattevő és Kapacitást biztosító szervezet tekintetében) Közbeszerzési dokumentumokban kiadott minta alapján felcsatolva: - az értékelési részszempontok tekintetében, a szerződés teljesítésében részt vevő személyi állomány többlet szakmai tapasztalata dokumentum (felolvasólap melléklete). - Felelősségbiztosítás vonatkozásában benyújtott nyilatkozat - nyilatkozat az ukrajnai helyzetet destabilizáló orosz intézkedések miatt hozott korlátozó intézkedésekről szóló 833/2014/EU tanácsi rendelet 5k. cikk (1) bekezdése szerinti tilalomról 6. Ajánlatkérő biztosítja a Kbt. 56. § szerinti kieg. tájékoztatás kérés lehetőségét. Ajánlatkérő konzultációt, helyszíni bejárást nem tart. 7. Közös ajánlattétel esetén a Kbt.35.§-ban, a 41/A. § (4)-(5) bek-ben foglaltak szerint kell eljárni, továbbá az ajánlathoz csatolni kell a közös Ajánlattevők erre vonatkozó megállapodását. 8. Ajánlattevő nem tehet többváltozatú ajánlatot. 9. Ajánlatkérő alkalmazza a Kbt. 75. § (2) bek e) pontját. 10. Ajánlatkérő alkalmazza a Kbt. 81.§ (4)-(5) bekezdését. 11. Az M.1-M.2. pontban előírt feltétel és igazolási mód a minősített ajánlattevők jegyzékébe történő felvétel feltételeinél szigorúbbak. 12. Ajánlatkérő a hiánypótlás, valamint a felvilágosítás benyújtásának lehetőségét a Kbt. 71. § -a szerint biztosítja. 13. Ajánlatkérő legfeljebb egy alkalommal rendel el újabb hiánypótlást, abban az esetben, ha a hiánypótlással az ajánlattevő az ajánlatban korábban nem szereplő gazdasági szereplőt von be az eljárásba, és e gazdasági szereplőre tekintettel lenne szükséges az újabb hiánypótlás. 14. A nyertes Ajánlattevőnek a 322/2015. (X. 30.) Kormányrendelet 11. § -a alapján a közbesz. dok.ban részletesen meghatározott feltételeknek megfelelő 100 millió Ft/év és 20 millió Ft/ káreseményenkénti, mértékű, a szerződés hatálybelépésétől kezdődő és a szerződés teljes időtartama alatt érvényes tervezési felelősségbiztosítással kell rendelkeznie (azaz felelősségbiztosítási szerződést kötni vagy a már meglévő felelősségbiztosítását kiterjeszteni), amelyről szóló kötvényt a szerződés hatálybalépését követően be kell mutatnia (másolati példányának átadásával). Ajánlattevő csatolja nyilatkozatát az ajánlatban, hogy az előírt mértékű érvényes felelősségbiztosítással nyertesség esetén rendelkezni fog. A nyertes ajánlattevő köteles a felelősségbiztosítást legkésőbb a szerződés hatályba lépésének időpontját követő 5 napon belül bemutatni (másolati példányának átadásával) és a szerződésszerű teljesítés Ajánlatkérő általi elismeréséig fenntartani. 15. Ajánlatkérő rögzíti, hogy a 2., 3. és 4. értékelési részszempont tekintetében megajánlott, a szerződés teljesítésében részt vevő szakember neve és a megajánlott hónap(ok) száma, szakmai ajánlatnak minősül. Amennyiben az Ajánlattevő a szerződés teljesítésében részt vevő személyi állományra vonatkozó dokumentumban (felolvasólap melléklete) vagy az ajánlatban nem jelöli meg név szerint az értékelési szempontok keretében megajánlott szakember(ek)t, úgy az Ajánlatkérő úgy tekinti, hogy nem tett szakmai ajánlatot, és ennek megfelelően jár el, annak elmaradása nem pótolható hiányosságnak minősül, és az ajánlat érvénytelenségét vonja maga után. Amennyiben az Ajánlattevő nem csatolja az értékelés körében megajánlott szakember vonatkozásában bekért egyéb iratokat, vagy azokat hiányosan csatolja, úgy arra nézve az ajánlatkérő az általános szabályok szerint enged hiánypótlást. 16. Ajánlattevőnek és adott esetben az alkalmasság igazolásában részt vevő más szervezetnek az ajánlathoz csatolni kell az ajánlatot aláíró(k) közjegyző által hitelesített aláírási címpéldányát, vagy a 2006. évi V. tv. 9. § (1) bekezdés szerinti aláírás-mintáját. 17. FAKSZ: dr. Tóth Zsanett lajstromszám: 01325, dr. Németh Zsuzsanna Eszter lajstromszám: 01033 18. Ajánlatkérő tájékoztatja ajánlattevőket, hogy tárgyi közbeszerzési eljárás fedezetének biztosítása érdekében AK Támogatási szerződés (továbbiakban: TSZ) megkötésére vonatkozó kérelmet nyújtott be. A támogatás odaítéléséről szóló döntés, illetve az az alapján megkötésre kerülő TSZ aláírásának elmaradását, illetve amennyiben a nyertes ajánlatnál kisebb összegű fedezetet biztosító TSZ kerül megkötésre, az Ajánlatkérő a Kbt. 53. § (6) bekezdése alapján olyan ellenőrzési körén kívül eső, bizonytalan jövőbeli eseménynek tekinti, amelyre a szerződés megkötésére vagy teljesítésre képtelenné válása okaként hivatkozhat, azaz fenti esetekben ajánlatkérő a közbeszerzési eljárást a Kbt. 75. § (2) bekezdés a) pontja alapján eredménytelenné nyilváníthatja. Továbbá erre tekintettel a vállalkozási szerződés tervezete speciális hatályba léptető rendelkezést tartalmaz a Kbt. 135. § (12) bekezdése alapján. Amennyiben a jelen eljárás teljes fedezetének biztosításához szükséges, hatályos Támogatói Szerződés nem áll rendelkezésre a Szerződés mindkét Fél részéről történő aláírását követő hat (6) hónapon belül és így a Szerződés nem lép hatályba, úgy a Szerződés megszűnik. 19. A jelen felhívásban és a kapcsolódó közbeszerzési dokumentumokban nem szabályozott kérdésekben a Kbt., valamint annak végrehajtási rendeletei, a 424/2017. (XII. 19.) Kr, ill. a Ptk. rendelkezései megfelelően irányadóak. 20. Ajánlattevő ajánlatában köteles csatolni a nyilatkozat az ukrajnai helyzetet destabilizáló orosz intézkedések miatt hozott korlátozó intézkedésekről szóló 833/2014/EU tanácsi rendelet 5k. cikk (1) bekezdése szerinti tilalomról.

A változással érintett mezők azonosítója: BT-131,BT-1311 Ajánlatok benyújtásának eredeti határideje: 2024. november 4. 12:00 Ajánlatok benyújtásának módosított határideje: 2024. november 20. 12:00
Az eredeti közleményben javítandó szöveg
Tétel azonosító száma: LOT-0001 Új érték
Szöveg:
A változással érintett mező azonosítója: BT-132 Ajánlatok felbontásának eredeti határideje: 2024. november 4. 14:00 Ajánlatok felbontásának módosított határideje: 2024. november 20. 14:00
Egyéb kiegészítő információk
Ajánlatkérő a Kbt. 52. § (4) bekezdésének a) pontjára tekintettel az ajánlattételi határidőt meghosszabbítja.
A változtatás fő oka: Frissített információ
Tájékoztatás módosításokról
Az előző hirdetmény módosítandó változata: 620797-2024
Forrás: OJS 2024/S 214-669077 (2024-10-31)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2025-10-08) Objektum A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke (HÉA nélkül): 1 897 000 000 HUF 💰
Az uniós finanszírozású projekt vagy program neve: Kohéziós Alap (CF) (2021/2027)
Leírás
Postacím: 19-21.
A szerződés odaítélése
A szerződés/tétel odaítélése ✅ Jogorvoslati eljárások
A panaszosok száma: 1
Tétel azonosító száma: LOT-0001
Szerződés száma: 1
A szerződés megkötésének időpontja: 2025-09-29 📅
A szerződés címe: https://ekr.gov.hu/ekr-szerzodestar/hu/szerzodesLista?eljarasAzon=EKR000319432024🌏 Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 5
Az elektronikus úton beérkezett pályázatok száma: 5
A kkv-k által benyújtott pályázatok száma: 4
A nem uniós tagállamokból származó ajánlattevőktől beérkezett ajánlatok száma: 0
A más uniós tagállamokból származó ajánlattevőktől beérkezett ajánlatok száma: 0
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 2 250 000 000 HUF 💰
Az ajánlatot rangsorolták
Helyezés a nyertesek listáján: 2
Ajánlat azonosítója: EKR000319432024/1858
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0001 A vállalkozó neve és címe
Név: UVATERV Út-, Vasúttervező Zrt.
Nemzeti nyilvántartási szám: 10867156242
Postacím: Hermina Út 17.
Postai irányítószám: 1146
Postai város: Budapest
Régió: Budapest🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: kozbeszerzes@uvaterv.hu📧
Telefon: +36 307139117📞
Fax: +36 12063914 📠
URL: https://www.uvaterv.hu🌏 A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 2 710 000 000 HUF 💰
Helyezés a nyertesek listáján: 1
Ajánlat azonosítója: EKR000319432024/1994 A vállalkozó neve és címe
Név: Ring Mérnöki Iroda Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: 12767564241
Postacím: Kassák Lajos Utca 81.
Postai irányítószám: 1134
E-mail: vallalkozas@rmi.hu📧
Telefon: +36 305314047📞
Fax: +36 17901178 📠
URL: https://www.rmi.hu🌏 A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 1 897 000 000 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR000319432024/2010 Az alvállalkozással kapcsolatos információk
Az alvállalkozásba adott szerződésrész értéke ismert ✅
Az alvállalkozásba adott szerződésrész százalékos aránya ismert ✅
Leírás:
táj- és kertépítészeti tervezés, építészet;környezetvédelem;egyes műtárgytervezési feladatok; korrózióvédelem;egyes útépítési, forgalomtechnikai, kötöttpályás közlekedés tervezési feladatok; egyes közműtervezési feladatok
Valószínűleg harmadik félnek alvállalkozásba adandó, hozzáadottérték-adó nélküli érték: 652 000 000 HUF 💰
Arány (%): 34
A szerződés alvállalkozásba adandó részének rövid leírása:
táj- és kertépítészeti tervezés, építészet;környezetvédelem;egyes műtárgytervezési feladatok; korrózióvédelem;egyes útépítési, forgalomtechnikai, kötöttpályás közlekedés tervezési feladatok; egyes közműtervezési feladatok
A szerződést valószínűleg alvállalkozóval kötik meg ✅ A vállalkozó neve és címe
Név: FŐMTERV Mérnöki Tervező Zrt.
Nemzeti nyilvántartási szám: 13842217241
Postacím: Lövőház Utca 37.
Postai irányítószám: 1024
E-mail: kozbeszerzes@fomterv.hu📧
Telefon: +36 13459588📞
Fax: +36 13459550 📠
URL: https://www.fomterv.hu🌏
A gazdasági szereplő mérete: Nagyvállalkozás
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 2 622 000 000 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR000319432024/2018
Az ajánlattevő fél vezetője ✅ Tájékoztatás a pályázatokról
A szerződést egy gazdasági szereplőkből álló csoportnak ítélték oda ✅ A vállalkozó neve és címe
Név: TSPC Mérnökiroda Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 24655460208
Postacím: Dunakapu Tér 7
Postai irányítószám: 9022
Postai város: Győr
Régió: Győr-Moson-Sopron🏙️
E-mail: info@tspc.hu📧
Telefon: +36 18009191📞
Fax: +36 18009192 📠
URL: http://www.tspc.hu/🌏
Név: TSPC Energy Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 25573273208
Postacím: Dunakapu Tér 7.
E-mail: zoltan.aranyosy@tspcenergy.com📧
Telefon: +36 309497632📞
URL: https://www.tspcenergy.com🌏 A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 2 424 000 000 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR000319432024/2034 A vállalkozó neve és címe
Név: UTIBER Közúti Beruházó Kft
Nemzeti nyilvántartási szám: 10554885243
Postacím: Csóka Utca 7-13
Postai irányítószám: 1115
E-mail: emi@utiber.hu📧
Telefon: +36 12030559📞
Fax: +36 12037607 📠
URL: https://www.utiber.hu🌏
Ajánlatkérő hatóság Név és címek
Kapcsolattartó pont: Dr. Tóth Zsanett
Kiegészítő információk Felülvizsgálati testület
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_40664534_3 Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni EKRSZ_40664534_2 Felülvizsgálati eljárás
Jogorvoslatleírása:
A Döntőbizottság a jogorvoslati kérelem első elemének helyt adva megállapítja, hogy az ajánlatkérő megsértette a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII törvény (a továbbiakban: Kbt.) 54. § (1) bekezdésére figyelemmel a Kbt. 73. § (6) bekezdés b) pontja alapján a Kbt. 69.§ (2) bekezdését. A Döntőbizottság a második kérelmi elem tekintetében a jogorvoslati eljárás megszünteti. A Döntőbizottság a határozatában megállapított jogsértésre tekintettel megsemmisíti az ajánlatkérő 2025. február 14. napján megküldött, a kérelmező ajánlatának érvénytelensége kapcsán meghozott közbenső döntését, valamint az azt követően hozott valamennyi döntését. A Döntőbizottság a határozatában megállapított jogsértés okán az ajánlatkérővel szemben 5.000.000.-Ft, azaz ötmillió forint bírságot szab ki. A Döntőbizottság felhívja az ajánlatkérőt, hogy a bírság összegét a határozat kézbesítésétől számított 15 napon belül a Közbeszerzési Hatóság Magyar Államkincstárnál vezetett 10032000-01040360-00000000 számú központosított beszedési számlájára átutalással teljesítse. A Döntőbizottság kötelezi az ajánlatkérőt, hogy a határozat kézbesítésétől számított 15 napon belül fizessen meg a kérelmező részére 300.000.-Ft, azaz háromszázezer forint igazgatási szolgáltatási díjat. A Döntőbizottság felhívja a Közbeszerzési Hatóság Titkárságát, hogy a kérelmező számlájára a jelen határozat megküldésétől számított 8 napon belül utaljon vissza 11.895.833.-Ft, azaz tizenegymillió-nyolcszázkilencvenötezer-nyolcszázharminchárom forint igazgatási szolgáltatási díjat. A jogorvoslati eljárás során felmerült további költségeiket az ügyfelek maguk viselik. A határozat ellen fellebbezésnek nincs helye. A határozat jogorvoslati eljárást megszüntető rendelkezése ellen a határozat kézbesítésétől számított nyolc napon belül közigazgatási perben kereseti kérelem terjeszthető elő. A határozat érdemi része ellen a Fővárosi Törvényszék előtt közigazgatási per indítható, a határozat kézbesítésétől számított tizenöt napon belül. A keresetlevelet a Fővárosi Törvényszékhez címezve, de kizárólag a Döntőbizottsághoz kell elektronikus úton benyújtani. A keresetlevél benyújtásának a határozat végrehajtására/közigazgatási cselekmény hatályosulására nincs halasztó hatálya. A jogi képviselővel eljáró fél, illetve a belföldi székhellyel rendelkező gazdálkodó szervezet kizárólag elektronikus úton nyújthatja be a keresetet.