PTE-ÁOK Engineering Medical Center kialakítása

Pécsi Tudományegyetem

A beruházás tárgya Pécsett, a Honvéd utca 5. szám alatti épület jelenleg használaton kívüli része, melyet új funkcióval át kívánnak építeni, és az épület a jövőben irodai, szolgáltató, raktár és üzemi funkciót kap. A fejlesztéssel a beruházó az egyetemi telephelyen belüli 3D nyomtatással és az azzal kapcsolatos fejlesztésekkel foglalkozó-, valamint ezen kapacitást felhasználó szolgáltató létesítményt kíván létrehozni. Ezen kívül az épülethez kapcsolódó állatház takarmány tároló raktárát is ki kívánja alakíttatani. A földszintre kerülnek a létesítmény fogadó terei és üzemi helyiségei, az emeletre pedig az irodák és dolgozói szociális területek. A 3D Központtal együttműködő gyógyászati segédeszközöket és protéziseket gyártó létesítmény a meglévő földszinti utcafronti szárnyba kerül. A meglévő épület udvari déli szárnyának földszintjén található az állatház takarmány tároló tere. Ezt a területet kívánják további belső területrészekkel bővíteni. A fenti fejlesztésekkel kapcsolatban a csatlakozó külső területeket is át kell építeni. Ezért a kivitelezési feladat kiterjed a Honvéd utcai közterületi járda és az épület utcai homlokzata közti sávra, valamint a kialakuló belső udvarra is. Mennyiségi adatok: 628,21 m2 (FSZ) +242,57 m2 (EM) = ~870,78 m2 nettó területen teljeskörű átalakítás/felújítás az alábbi tartalommal: -Építészeti és tartószerkezeti átalakítások/felújítások: bontások, alapozás, pillérek, vasbeton falak, födémek, falazott szerkezetek, gerendák, áthidalók, koszorúk, válaszfalak, vízszigetelések hő-, hangszigetelések, nyílászárók, belső padlóburkolatok, belső falburkolatok, külső falburkolatok, lépcsők, álmennyezetek, árnyékolás, kompresszorház, magastető, kerítés, belsőépítészeti munkák, külső térburkolatok. -Épületvillamossági átalakítások/felújítások: bontások, teljes körű erős és gyengeáramú felújítások. Betáp kábelépítés, új erőátviteli rendszerek, új világítás, új gyenge áramú hálózatok építés. Épületfelügylet. Tűzjelző rendszer. -Épületgépészeti átalakítások/felújítások: bontások, teljes körű épületgépészeti felújítások. Vízhálózat, szennyvíz hálózat, hűtési fűtési hálózat, Klíma és légtechnikai hálózatok építés. Sűrített levegő hálózat építés. Épületfelügylet. -Külső közmű-szennyvíz és külső közmű-csapadékvíz -Út és parkoló építési munkák -Kertépítési munkák -Akadálymentesítési munkák Ajánlatkérő a 321/2015. (X.30.) Korm.rendelet 46. § (3) bekezdését alkalmazza. A beruházás és teljesítés részletes leírását a közbeszerzési dokumentumok részét képező műszaki dokumentáció (műszaki leírás, tervek, költségvetés) és szerződéstervezet tartalmazza.

Határidő

Az ajánlatok beérkezésének határideje 2024-12-19. A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2024-11-13.

Szállítók

A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:

Kicsoda? Mi az? Hol?
Beszerzési előzmények
Dátum Dokumentum
2024-11-13 Ajánlati felhívás
2024-12-17 Ajánlati felhívás
2025-01-15 Ajánlati felhívás
2025-01-27 Ajánlati felhívás
2025-02-05 Ajánlati felhívás
2025-02-18 Ajánlati felhívás
2025-02-26 Ajánlati felhívás
2025-03-10 Ajánlati felhívás
2025-12-29 Tájékoztató az eljárás eredményéről
Ajánlati felhívás (2024-11-13)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Cím: PTE-ÁOK Engineering Medical Center kialakítása
Hivatkozási szám: EKR001712692024
Rövid leírás:
“A beruházás tárgya Pécsett, a Honvéd utca 5. szám alatti épület jelenleg használaton kívüli része, melyet új funkcióval át kívánnak építeni, és az épület a...”    Többet mutasson
Szerződés típusa: Építési beruházás
Termékek/szolgáltatások: Teljes vagy részleges magas- és mélyépítési munka 📦
Leírás
Belső azonosító: EKR001712692024/1
Ebben a közbeszerzésben kis- és középvállalkozások (kkv-k) is részt vehetnek
A beszerzés leírása:
“A beruházás tárgya Pécsett, a Honvéd utca 5. szám alatti épület jelenleg használaton kívüli része, melyet új funkcióval át kívánnak építeni, és az épület a...”    Többet mutasson
További információk:
“1) KIEGÉSZÍTÉS a BT-540 mezőhöz (Értékelési/Odaítélési szempontok): A 2. részszempont esetében az ajánlatok összehasonlításának alapját a szakembernek a...”    Többet mutasson
Szerződés típusa: Építési beruházás
Termékek/szolgáltatások: Építési munkák 📦
További termékek/szolgáltatások: Tereprendezési munkák 📦
Teljes vagy részleges magas- és mélyépítési munka 📦
Villamos szerelési munka 📦
Gépészeti szerelések 📦
Kertépítési szolgáltatások 📦
Épületbontás és bontási munka, földmunka 📦
Fő helyszín vagy teljesítési hely:
“Pécsi Tudományegyetem 7624 Pécs, Honvéd u. 5. Hrsz.: 3206 Az egyes beruházásokkal összefüggő közigazgatási hatósági ügyek nemzetgazdasági szempontból...”    Többet mutasson
Postacím: Honvéd
utca
5
Irányítószám: 7624
Város: Pécs
Ország: Magyarország 🇭🇺
A teljesítés helye: Baranya 🏙️
Időtartam: 12 (MONTH)
Az alábbi időkeret hónapokban van kifejezve.
Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): 2. Az eljárást megindító felhívás M.2. pont a) alpontjában megjelölt szakember névjegyzékbe vételhez szükséges kötelezően előírt gyakorlati időn felüli többlet szakmai tapasztalatának időtartama (min. 0, max. 36 hónap)
Minőségi kritérium (súlyozás): 20
Minőségi kritérium (név): 3. A kötelező (24 hónap) jótálláson felül vállalt többletjótállás időtartama (min. 0 hónap, max. 24 hónap)
Minőségi kritérium (súlyozás): 10
Ár
Ár (súlyozás): 70
Annak indoklása, hogy az odaítélési szempontok súlyozását miért nem tüntették fel:
“Ajánlatkérő az ajánlatokat a Kbt. 76. § (2) bekezdés c) pontja alapján az ajánlatokat a legjobb ár-érték arányt megjelenítő, alábbi szempontok szerint...”    Többet mutasson
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0001

Eljárás
Az eljárás típusa
Nyílt eljárás
Jogalap: 2014/24/EU irányelv
Adminisztratív információk
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések beérkezésének határideje: 2024-12-19 10:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei: 2024-12-19 12:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei (hely): Az ajánlatok felbontása az Elektronikus Közbeszerzési Rendszerben (EKR) elektronikusan történik.
Az ajánlatok felbontásának feltételei (Tájékoztatás a felhatalmazott személyekről és a felbontási eljárásról):
“Az ajánlatok bontásának szabályait a Kbt. 68. § és a 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet 15. § (2) bekezdése tartalmazza.”
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Minimális időtartam, amely alatt az ajánlattevőnek fenn kell tartania az ajánlatot: 60
A közbeszerzési eljárás feltételei
Biztosítéknyújtási kötelezettség áll fenn
A szerződést elnyerő ajánlattevők csoportjának valamilyen jogi formát kell öltenie
Megnyitás dátuma: 2024-12-19 12:00:00 📅
Hely:
“Az ajánlatok felbontása az Elektronikus Közbeszerzési Rendszerben (EKR) elektronikusan történik.”
További információk:
“Az ajánlatok bontásának szabályait a Kbt. 68. § és a 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet 15. § (2) bekezdése tartalmazza.”
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Elektronikus számlázás: Kötelező
Elektronikus rendelés lesz használatos
Elektronikus fizetést használnak
Díjazási kritériumok
Súlyozás típusa: Súlyozás (pontok, pontos)
A közbeszerzési eljárás feltételei
A szerződés teljesítési feltételeket tartalmaz

Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk
Részvételi feltételek
A feltételek felsorolása és rövid leírása:
“Sz.1. Névjegyzékben történő szereplés: Szakmai tevékenység végzésére vonatkozó alkalmasság előírása [Kbt. 65. § (1) bekezdés c) pont]: Ajánlatkérő az...”    Többet mutasson
Műszaki és szakmai képességek
A kiválasztási kritériumok listája és rövid leírása:
“M.1. Referencia: A Kr. 1. § (1) szerint az ajánlattevőnek ajánlatának benyújtásakor a Kr. II. Fejezetének megfelelően, az egységes európai közbeszerzési...”    Többet mutasson

“M.2. Szakember: A Kr. 1. § (1) szerint az ajánlattevőnek ajánlatának benyújtásakor a Kr. II. Fejezetének megfelelően, az egységes európai közbeszerzési...”    Többet mutasson
Részvételi feltételek
A gazdasági szereplők azon csoportjának jogi formája, amelynek a szerződést oda kell ítélni:
“Az Ajánlatkérő kizárja a közös ajánlatot tevő nyertesek által gazdálkodó szervezet létrehozását a teljesítéshez [Kbt. 35. §(8)-(9)]. Közös ajánlattétel...”    Többet mutasson
Kauciók és garanciák:
“Ajánlatkérő az eljárásban való részvételt nem köti ajánlati biztosíték adásához. A BT-77 mező FOLYTATÁSA: Megrendelő a vállalkozói díjat 100,000000%-ban...”    Többet mutasson
A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre:
“Megrendelő a vállalkozói díjat - a Polgári törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény 6:130. § (1)-(2) bekezdéseiben, a Kbt. 135. §-a vonatkozó...”    Többet mutasson
A szerződéssel kapcsolatos feltételek
A szerződés teljesítésének feltételei:
“AT kötbér fizetésére kötelezi magát arra az esetre, ha olyan okból, amelyért felelős, a szerződést megszegi. Késedelmi kötbér: alapja a tartalékkeret nélkül...”    Többet mutasson
Részvételi feltételek
Kizárási ok: crime-org
corruption
fraud
terr-offence
finan-laund
human-traffic
distorsion
tax-pay
socsec-pay
bankruptcy
insolvency
cred-arran
bankr-nat
liq-admin
susp-act
prof-misconduct
misrepresent
labour-law
prep-confl
Kizárási okok leírása:
“Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki a Kbt. 62. § (1)-(2)...”    Többet mutasson

“A Kbt. 62. § (1) bek. a) pont ab) alpont alapján kizáró ok az 1978. évi IV. törvény szerinti vesztegetés, befolyással üzérkedés, befolyás vásárlása,...”    Többet mutasson
Többet mutasson (13)
“A Kbt. 62. § (1) bek. a) pontjának ac) alpontja alapján kizáró ok az 1978. évi IV. törvény szerinti költségvetési csalás, európai közösségek pénzügyi...”    Többet mutasson

“A Kbt. 62. § (1) bek. a) pontj ad) alpontja alapján kizáró ok az 1978. évi IV. törvény, illetve a Btk. szerinti terrorcselekmény, valamint ehhez kapcsolódó...”    Többet mutasson

“A Kbt. 62. § (1) bek. a) pontjának ae) alpontja alapján kizáró ok az 1978. évi IV. törvény, illetve a Btk. szerinti pénzmosás, valamint a Btk. szerinti...”    Többet mutasson

“A Kbt. 62. § (1) bek. a) pontjának af ) alpontja alapján kizáró ok az 1978. évi IV. törvény, illetve a Btk. szerinti emberkereskedelem és kényszermunka,...”    Többet mutasson

“A Kbt. 62. § (1) bek. a) pontjának ag ) alpontja alapján az 1978. évi IV. törvény, illetve a Btk. szerinti versenyt korlátozó megállapodás közbeszerzési és...”    Többet mutasson

“A Kbt. 62. § (1) bek. b) alpont alapján, ha az egy évnél régebben lejárt adó-, vámfizetési vagy társadalombiztosítási járulékfizetési kötelezettségének nem...”    Többet mutasson

“- A Kbt. 62. § (1) bek. c) alpont alapján, ha végelszámolás alatt áll, vonatkozásában csődeljárás elrendeléséről szóló bírósági végzést közzétettek, az...”    Többet mutasson

“A Kbt. 62. § (1) bek. c) alpont alapján, ha végelszámolás alatt áll, vonatkozásában csődeljárás elrendeléséről szóló bírósági végzést közzétettek, az ellene...”    Többet mutasson

“- A Kbt. 62. § (1) bek.d) alapján, ha a tevékenységét felfüggesztette vagy akinek tevékenységét felfüggesztették; A Kbt. 62. § (1) bek. f) alapján, ha...”    Többet mutasson

“- A Kbt. 62. § (1) bek.e) alapján gazdasági, illetve szakmai tevékenységével kapcsolatban bűncselekmény elkövetése az elmúlt három éven belül jogerős...”    Többet mutasson

“- A Kbt. 62. § (1) bek.h) alapján ha korábbi közbeszerzési vagy koncessziós beszerzési eljárásban hamis adatot szolgáltatott vagy hamis nyilatkozatot tett,...”    Többet mutasson

“A Kbt. 62. § (1) bek.l) alapján: harmadik országbeli állampolgár Magyarországon engedélyhez kötött foglalkoztatása esetén a foglalkoztatás-felügyeleti...”    Többet mutasson

“A Kbt. 62. § (1) bek.m) alapján esetében a 25. § szerinti összeférhetetlenségből, illetve a közbeszerzési eljárás előkészítésében való előzetes bevonásból...”    Többet mutasson

Ajánlatkérő hatóság
Név és címek
Név: Pécsi Tudományegyetem
Nemzeti nyilvántartási szám: 19308681402
Postacím: Vasvári Pál Utca 4.
Postai irányítószám: 7622
Postai város: Pécs
Régió: Baranya 🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
Kapcsolattartó pont: Horváth-Tóth Veronika
E-mail: toth.veronika@pte.hu 📧
Telefon: +36 302988789 📞
Fax: +36 72501500 📠
URL: https://www.pte.hu 🌏
A vevő profiljának címe: https://www.pte.hu 🌏
Az ajánlatkérő szerv típusa
Közjogi intézmény
Fő tevékenység
Oktatás
Kommunikáció
Dokumentumok URL címe: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR002057862023/reszletek 🌏
Részvétel URL: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR001712692024/reszletek 🌏
Az uniós alapok azonosítója: GINOP Plusz-2.2.1-24.
Uniós alapok további adatai:
“Az ajánlatkérő támogatásra irányuló igényt (pályázatot) fog benyújtani GINOP Plusz-2.2.1-24. „Hazai kutatási infrastruktúrák komplex fejlesztésének...”    Többet mutasson
Elektronikus benyújtás: Kötelező

Kiegészítő információk
További információk

“1) Részajánlat tételére nincsen lehetőség, tekintettel arra, hogy a közbeszerzés tárgya szerinti beruházási feladatok egy teljesítési helyszínt érintenek. A...”    Többet mutasson
Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Nemzeti nyilvántartási szám: 15329190-2-41
Postacím: Riadó u. 5
Postai irányítószám: 1026
Postai város: Budapest
Régió: Budapest 🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧
Telefon: +36 18828592 📞
Fax: +36 18828593 📠
URL: https://kozbeszerzes.hu 🌏
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Nemzeti nyilvántartási szám: 15329190-2-41
Postacím: Riadó u. 5
Postai irányítószám: 1026
Postai város: Budapest
Régió: Budapest 🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧
Telefon: +36 18828592 📞
Fax: +36 18828593 📠
URL: https://kozbeszerzes.hu 🌏
Felülvizsgálati eljárás
Pontos információ a felülvizsgálati eljárások határidejéről (határidejeiről):
“A Kbt. 148. § szerint.”
Információk az elektronikus munkafolyamatokról
Elektronikus számlázást fogadunk el
Elektronikus rendelés lesz használatos
Elektronikus fizetést használnak
Forrás: OJS 2024/S 223-697750 (2024-11-13)
Ajánlati felhívás (2024-12-17)
Eljárás
Adminisztratív információk
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések beérkezésének határideje: 2025-01-17 10:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei: 2025-01-17 12:00:00 📅
A közbeszerzési eljárás feltételei
Megnyitás dátuma: 2025-01-17 12:00:00 📅

Kiegészítő információk
További információk

“1) Részajánlat tételére nincsen lehetőség, tekintettel arra, hogy a közbeszerzés tárgya szerinti beruházási feladatok egy teljesítési helyszínt érintenek. A...”    Többet mutasson

Változások
Az eredeti közleményben javítandó szöveg
Szekciószám: Procedure
Új érték
Szöveg:
“A(z) IV.2.2) Ajánlatok vagy részvételi kérelmek benyújtásának határideje, dátum, helyi idő (BT-131,BT-1311) mezőben a következő változás történt: A...”    Többet mutasson
Az eredeti közleményben javítandó szöveg
Tétel azonosító száma: LOT-0001
Új érték
Szöveg:
“A(z) IV.2.7) Az ajánlatok felbontásának feltételei, dátum, helyi idő (BT-132) mezőben a következő változás történt: A következő helyett: Thu Dec 19 12:00:00...”    Többet mutasson
Az eredeti közleményben javítandó szöveg
Szekciószám: Procedure
Új érték
Szöveg:
“Ajánlatkérő felhívta a figyelmet, hogy az 1. sz. korrigendummal a közbeszerzési dokumentumok nem változtak, kizárólag a IV.2.2.2) Ajánlatok vagy részvételi...”    Többet mutasson
Egyéb kiegészítő információk

“Az Ajánlatkérő a Kbt. 52. § (4) bekezdés a) pontja alapján az ajánlattételi határidőt meghosszabbítja, tekintettel arra, hogy a kiegészítő tájékoztatást,...”    Többet mutasson
A változtatás fő oka: Frissített információ
Information about modifications
Az előző hirdetmény módosítandó változata: 697750-2024
Forrás: OJS 2024/S 246-777424 (2024-12-17)
Ajánlati felhívás (2025-01-15)
Eljárás
Adminisztratív információk
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések beérkezésének határideje: 2025-01-28 10:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei: 2025-01-28 12:00:00 📅
A közbeszerzési eljárás feltételei
Megnyitás dátuma: 2025-01-28 12:00:00 📅

Kiegészítő információk
További információk

“1) Részajánlat tételére nincsen lehetőség, tekintettel arra, hogy a közbeszerzés tárgya szerinti beruházási feladatok egy teljesítési helyszínt érintenek. A...”    Többet mutasson

Változások
Az eredeti közleményben javítandó szöveg
Szekciószám: Procedure
Új érték
Szöveg:
“A(z) IV.2.2) Ajánlatok vagy részvételi kérelmek benyújtásának határideje, dátum, helyi idő (BT-131,BT-1311) mezőben a következő változás történt: A...”    Többet mutasson
Az eredeti közleményben javítandó szöveg
Tétel azonosító száma: LOT-0001
Új érték
Szöveg:
“A(z) IV.2.7) Az ajánlatok felbontásának feltételei, dátum, helyi idő (BT-132) mezőben a következő változás történt: A következő helyett: Fri Jan 17 12:00:00...”    Többet mutasson
Az eredeti közleményben javítandó szöveg
Szekciószám: Procedure
Új érték
Szöveg:
“Ajánlatkérő felhívta a figyelmet, hogy a 2. sz. korrigendummal a közbeszerzési dokumentumok nem változtak, kizárólag a IV.2.2.2) Ajánlatok vagy részvételi...”    Többet mutasson
Egyéb kiegészítő információk

“Az Ajánlatkérő a Kbt. 52. § (4) bekezdés a) pontja alapján az ajánlattételi határidőt meghosszabbítja, tekintettel arra, hogy a kiegészítő tájékoztatást,...”    Többet mutasson
A változtatás fő oka: Frissített információ
Information about modifications
Az előző hirdetmény módosítandó változata: 777424-2024
Forrás: OJS 2025/S 011-029672 (2025-01-15)
Ajánlati felhívás (2025-01-27)
Eljárás
Adminisztratív információk
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések beérkezésének határideje: 2025-02-06 10:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei: 2025-02-06 12:00:00 📅
A közbeszerzési eljárás feltételei
Megnyitás dátuma: 2025-02-06 12:00:00 📅

Kiegészítő információk
További információk

“1) Részajánlat tételére nincsen lehetőség, tekintettel arra, hogy a közbeszerzés tárgya szerinti beruházási feladatok egy teljesítési helyszínt érintenek. A...”    Többet mutasson

Változások
Az eredeti közleményben javítandó szöveg
Szekciószám: Procedure
Új érték
Szöveg:
“A(z) IV.2.2) Ajánlatok vagy részvételi kérelmek benyújtásának határideje, dátum, helyi idő (BT-131,BT-1311) mezőben a következő változás történt: A...”    Többet mutasson
Az eredeti közleményben javítandó szöveg
A közbeszerzési dokumentumokat ebben az időpontban módosították
A közbeszerzési dokumentumok megváltoztatásának dátuma: 2025-01-24 📅
Tétel azonosító száma: LOT-0001
Új érték
Szöveg:
“A(z) IV.2.7) Az ajánlatok felbontásának feltételei, dátum, helyi idő (BT-132) mezőben a következő változás történt: A következő helyett: Tue Jan 28 12:00:00...”    Többet mutasson
Az eredeti közleményben javítandó szöveg
A közbeszerzési dokumentumokat ebben az időpontban módosították
A közbeszerzési dokumentumok megváltoztatásának dátuma: 2025-01-24 📅
Szekciószám: Procedure
Új érték
Szöveg:
“Ajánlatkérő felhívta a figyelmet, hogy a 3. sz. korrigendummal a közbeszerzési dokumentumok is változtak, valamint a IV.2.2.2) Ajánlatok vagy részvételi...”    Többet mutasson
Az eredeti közleményben javítandó szöveg
A közbeszerzési dokumentumokat ebben az időpontban módosították
A közbeszerzési dokumentumok megváltoztatásának dátuma: 2025-01-24 📅
Egyéb kiegészítő információk

“Az Ajánlatkérő a Kbt. 52. § (4) bekezdés b) pontja alapján az ajánlattételi határidőt meghosszabbítja, tekintettel arra, hogy a beérkezett kiegészítő...”    Többet mutasson
A változtatás fő oka: Frissített információ
Information about modifications
Az előző hirdetmény módosítandó változata: 029672-2025
Forrás: OJS 2025/S 019-058966 (2025-01-27)
Ajánlati felhívás (2025-02-05)
Eljárás
Adminisztratív információk
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések beérkezésének határideje: 2025-02-18 10:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei: 2025-02-18 12:00:00 📅
A közbeszerzési eljárás feltételei
Megnyitás dátuma: 2025-02-18 12:00:00 📅

Kiegészítő információk
További információk

“1) Részajánlat tételére nincsen lehetőség, tekintettel arra, hogy a közbeszerzés tárgya szerinti beruházási feladatok egy teljesítési helyszínt érintenek. A...”    Többet mutasson

Változások
Az eredeti közleményben javítandó szöveg
Szekciószám: Procedure
Új érték
Szöveg:
“A(z) IV.2.2) Ajánlatok vagy részvételi kérelmek benyújtásának határideje, dátum, helyi idő (BT-131,BT-1311) mezőben a következő változás történt: A...”    Többet mutasson
Az eredeti közleményben javítandó szöveg
Tétel azonosító száma: LOT-0001
Új érték
Szöveg:
“A(z) IV.2.7) Az ajánlatok felbontásának feltételei, dátum, helyi idő (BT-132) mezőben a következő változás történt: A következő helyett: Thu Feb 06 12:00:00...”    Többet mutasson
Az eredeti közleményben javítandó szöveg
Szekciószám: Procedure
Új érték
Szöveg:
“Ajánlatkérő felhívta a figyelmet, hogy a 4. sz. korrigendummal a közbeszerzési dokumentumok nem változtak, kizárólag a IV.2.2.2) Ajánlatok vagy részvételi...”    Többet mutasson
Egyéb kiegészítő információk

“Az Ajánlatkérő a Kbt. 52. § (4) bekezdés a) pontja alapján az ajánlattételi határidőt meghosszabbítja, tekintettel arra, hogy a kiegészítő tájékoztatást,...”    Többet mutasson
A változtatás fő oka: Frissített információ
Information about modifications
Az előző hirdetmény módosítandó változata: 058966-2025
Forrás: OJS 2025/S 026-083041 (2025-02-05)
Ajánlati felhívás (2025-02-18)
Eljárás
Adminisztratív információk
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések beérkezésének határideje: 2025-02-27 10:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei: 2025-02-27 12:00:00 📅
A közbeszerzési eljárás feltételei
Megnyitás dátuma: 2025-02-27 12:00:00 📅

Kiegészítő információk
További információk

“1) Részajánlat tételére nincsen lehetőség, tekintettel arra, hogy a közbeszerzés tárgya szerinti beruházási feladatok egy teljesítési helyszínt érintenek. A...”    Többet mutasson

Változások
Az eredeti közleményben javítandó szöveg
Szekciószám: Procedure
Új érték
Szöveg:
“A(z) IV.2.2) Ajánlatok vagy részvételi kérelmek benyújtásának határideje, dátum, helyi idő (BT-131,BT-1311) mezőben a következő változás történt: A...”    Többet mutasson
Az eredeti közleményben javítandó szöveg
A közbeszerzési dokumentumokat ebben az időpontban módosították
A közbeszerzési dokumentumok megváltoztatásának dátuma: 2025-02-14 📅
Tétel azonosító száma: LOT-0001
Új érték
Szöveg:
“A(z) IV.2.7) Az ajánlatok felbontásának feltételei, dátum, helyi idő (BT-132) mezőben a következő változás történt: A következő helyett: Tue Feb 18 12:00:00...”    Többet mutasson
Az eredeti közleményben javítandó szöveg
A közbeszerzési dokumentumokat ebben az időpontban módosították
A közbeszerzési dokumentumok megváltoztatásának dátuma: 2025-02-14 📅
Szekciószám: Procedure
Új érték
Szöveg:
“A VI.3) További információk (BT-300) mezőben a következő változás történt: A következő helyett: A 4. sz. korrigendummal a közbeszerzési dokumentumok nem...”    Többet mutasson
Az eredeti közleményben javítandó szöveg
A közbeszerzési dokumentumokat ebben az időpontban módosították
A közbeszerzési dokumentumok megváltoztatásának dátuma: 2025-02-14 📅
Egyéb kiegészítő információk

“Az Ajánlatkérő a Kbt. 52. § (4) bekezdés b) pontja alapján az ajánlattételi határidőt meghosszabbítja, tekintettel arra, hogy a kiegészítő tájékoztatás...”    Többet mutasson
A változtatás fő oka: Frissített információ
Information about modifications
Az előző hirdetmény módosítandó változata: 083041-2025
Forrás: OJS 2025/S 035-112218 (2025-02-18)
Ajánlati felhívás (2025-02-26)
Eljárás
Adminisztratív információk
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések beérkezésének határideje: 2025-03-11 10:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei: 2025-03-11 12:00:00 📅
A közbeszerzési eljárás feltételei
Megnyitás dátuma: 2025-03-11 12:00:00 📅

Kiegészítő információk
További információk

“1) Részajánlat tételére nincsen lehetőség, tekintettel arra, hogy a közbeszerzés tárgya szerinti beruházási feladatok egy teljesítési helyszínt érintenek. A...”    Többet mutasson

Változások
Az eredeti közleményben javítandó szöveg
Szekciószám: Procedure
Új érték
Szöveg:
“A(z) IV.2.2) Ajánlatok vagy részvételi kérelmek benyújtásának határideje, dátum, helyi idő (BT-131,BT-1311) mezőben a következő változás történt: A...”    Többet mutasson
Az eredeti közleményben javítandó szöveg
Tétel azonosító száma: LOT-0001
Új érték
Szöveg:
“A(z) IV.2.7) Az ajánlatok felbontásának feltételei, dátum, helyi idő (BT-132) mezőben a következő változás történt: A következő helyett: Thu Feb 27 12:00:00...”    Többet mutasson
Az eredeti közleményben javítandó szöveg
Szekciószám: Procedure
Új érték
Szöveg:
“A VI.3) További információk (BT-300) mezőben a következő változás történt: A következő helyett: Az 5. sz. korrigendummal a felhívás IV.2.2.2) Ajánlatok vagy...”    Többet mutasson
Egyéb kiegészítő információk

“Az Ajánlatkérő a Kbt. 52. § (4) bekezdés a) pontja alapján az ajánlattételi határidőt meghosszabbítja, tekintettel arra, hogy a kiegészítő tájékoztatást,...”    Többet mutasson
A változtatás fő oka: Frissített információ
Information about modifications
Az előző hirdetmény módosítandó változata: 112218-2025
Forrás: OJS 2025/S 041-130321 (2025-02-26)
Ajánlati felhívás (2025-03-10)
Eljárás
Adminisztratív információk
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések beérkezésének határideje: 2025-03-20 10:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei: 2025-03-20 12:00:00 📅
A közbeszerzési eljárás feltételei
Megnyitás dátuma: 2025-03-20 12:00:00 📅

Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk
Részvételi feltételek
Kiválasztási szempont: Bejegyzés egy releváns szakmai nyilvántartásba
A szabályok és kritériumok felsorolása és rövid leírása:
“Szakmai tevékenység végzésére vonatkozó alkalmasság előírása [Kbt. 65. § (1) bekezdés c) pont]: Ajánlatkérő az építőipari kivitelezési tevékenységet végző...”    Többet mutasson
Kiválasztási szempont: Hivatkozások a meghatározott munkákra
A szabályok és kritériumok felsorolása és rövid leírása:
“A Kr. 1. § (1) szerint az ajánlattevőnek ajánlatának benyújtásakor a Kr. II. Fejezetének megfelelően, az egységes európai közbeszerzési dokumentum...”    Többet mutasson
Kiválasztási szempont: Technikusok vagy technikai szervek a munka elvégzéséhez
A szabályok és kritériumok felsorolása és rövid leírása:
“A Kr. 1. § (1) szerint az ajánlattevőnek ajánlatának benyújtásakor a Kr. II. Fejezetének megfelelően, az egységes európai közbeszerzési dokumentum...”    Többet mutasson
Kizárási ok: Bűnszervezetben való részvétel
Korrupció
Csalás
Terrorista bűncselekmény vagy terrorista tevékenységekkel összefüggő bűncselekmény
Pénzmosás vagy terrorizmus finanszírozása
Gyermekmunka és az emberkereskedelem más formái
A verseny torzítását célzó megállapodás más gazdasági szereplőkkel
Az adófizetési kötelezettség megszegése
A társadalombiztosítási járulékfizetési kötelezettség megszegése
Csőd
Fizetésképtelenség
Csődegyezség hitelezőkkel
A nemzeti törvények értelmében a csődhöz hasonló helyzet
Felszámoló által kezelt vagyon
Üzleti tevékenység felfüggesztése
Súlyos szakmai kötelességszegés
Hamis nyilatkozattétel, információk visszatartása vagy a megkívánt iratok be nem mutatása, illetve bizalmas információk szerzése az eljárásról
Munkajogi kötelezettségek megszegése
Közvetlen vagy közvetett részvétel a közbeszerzési eljárás előkészítésében
Kizárási okok leírása:
“Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki a Kbt. 62. § (1)-(2)...”    Többet mutasson

“A Kbt. 62. § (1) bek.d) alapján, ha a tevékenységét felfüggesztette vagy akinek tevékenységét felfüggesztették; A Kbt. 62. § (1) bek. f) alapján, ha...”    Többet mutasson
Többet mutasson (2)
“A Kbt. 62. § (1) bek.e) alapján gazdasági, illetve szakmai tevékenységével kapcsolatban bűncselekmény elkövetése az elmúlt három éven belül jogerős bírósági...”    Többet mutasson

“A Kbt. 62. § (1) bek.h) alapján ha korábbi közbeszerzési vagy koncessziós beszerzési eljárásban hamis adatot szolgáltatott vagy hamis nyilatkozatot tett,...”    Többet mutasson

Kiegészítő információk
További információk

“1) Részajánlat tételére nincsen lehetőség, tekintettel arra, hogy a közbeszerzés tárgya szerinti beruházási feladatok egy teljesítési helyszínt érintenek. A...”    Többet mutasson

Változások
Az eredeti közleményben javítandó szöveg
Tétel azonosító száma: LOT-0001
Új érték
Szöveg:
“A(z) IV.2.2) Ajánlatok vagy részvételi kérelmek benyújtásának határideje, dátum, helyi idő (BT-131, BT-1311) mezőben a következő változás történt: A...”    Többet mutasson
Az eredeti közleményben javítandó szöveg
A közbeszerzési dokumentumokat ebben az időpontban módosították
A közbeszerzési dokumentumok megváltoztatásának dátuma: 2025-03-07 📅
Tétel azonosító száma: LOT-0001
Új érték
Szöveg:
“A(z) IV.2.7) Az ajánlatok felbontásának feltételei, dátum, helyi idő (BT-132) mezőben a következő változás történt: A következő helyett: March 11. 12:00:00...”    Többet mutasson
Az eredeti közleményben javítandó szöveg
A közbeszerzési dokumentumokat ebben az időpontban módosították
A közbeszerzési dokumentumok megváltoztatásának dátuma: 2025-03-07 📅
Szekciószám: Procedure
Új érték
Szöveg:
“A VI.3) További információk (BT-300) mezőben a következő változás történt: A következő helyett: A 6. sz. korrigendummal a közbeszerzési dokumentumok nem...”    Többet mutasson
Az eredeti közleményben javítandó szöveg
A közbeszerzési dokumentumokat ebben az időpontban módosították
A közbeszerzési dokumentumok megváltoztatásának dátuma: 2025-03-07 📅
Egyéb kiegészítő információk

“Az Ajánlatkérő a Kbt. 52. § (4) bekezdés b) pontja alapján az ajánlattételi határidőt meghosszabbítja, tekintettel arra, hogy a kiegészítő tájékoztatás...”    Többet mutasson
A változtatás fő oka: Frissített információ
Information about modifications
Az előző hirdetmény módosítandó változata: 130321-2025
Forrás: OJS 2025/S 049-158426 (2025-03-10)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2025-12-29)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke (HÉA nélkül): 648 452 318 HUF 💰
Uniós alapok további adatai:
“GINOP Plusz-2.2.1-24. „Hazai kutatási infrastruktúrák komplex fejlesztésének támogatása” 2.1.2.2. c) A hazai kutatási infrastruktúrához kapcsolódó kutatási...”    Többet mutasson
Az uniós alapok azonosítója: GINOP Plusz-2.2.1-24.

A szerződés odaítélése
A szerződés/tétel odaítélése
Procedures for review
A panaszosok száma: 0
Tétel azonosító száma: LOT-0001
Szerződés száma: 1
A szerződés megkötésének időpontja: 2025-12-09 📅
A szerződés címe: https://ekr.gov.hu/ekr-szerzodestar/hu/szerzodesLista?eljarasAzon=EKR001712692024 🌏
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 15
Az elektronikus úton beérkezett pályázatok száma: 15
A kkv-k által benyújtott pályázatok száma: 14
A nem uniós tagállamokból származó ajánlattevőktől beérkezett ajánlatok száma: 0
A más uniós tagállamokból származó ajánlattevőktől beérkezett ajánlatok száma: 0
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 674 163 187 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR001712692024/3254
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0001
A vállalkozó neve és címe
Név: Baranyai-Házépítő Építőipari és Szolgáltató KFT
Nemzeti nyilvántartási szám: 11542409202
Postacím: Ipar Utca 3
Postai irányítószám: 7831
Postai város: Pellérd
Régió: Baranya 🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: hazepito@sespkft.axelero.net 📧
Telefon: +36 72511389 📞

Kiegészítő információk
További információk

“I. AJÁNLATTEVŐK, AJÁNLATOK TARTALMI ELEMEI: * Treszner L.V.G. Kft. 7630 Pécs, Álmos utca 3/18., 14161469202 AJÁNLAT TARTALMI ELEMEI 1. Ajánlati ár (nettó...”    Többet mutasson
Forrás: OJS 2025/S 251-867863 (2025-12-29)