PTE KK részére közétkeztetési szolg. fejlesztéssel

Pécsi Tudományegyetem

Nyertes Ajánlattevő (AT) feladata 24 hó időtartamra (mely AK által további 24 hónappal hosszabbítható) a PTE Klinikai Központja r. közétkeztetési szolg. nyújtása a Központ betegellátó egységei (jelenleg 8 különböző telephelyen, részletesen a műszaki leírásban) részére, a betegek, látogatók és munkatársak étkezési és élelmiszer vásárlási szolgáltatásának megszervezésével együtt. Betegétkeztetés: Ált info a jelenlegi állapotra vonatkozóan: Ágyszám: 1456 A kiírásban szereplő ágyszám adatok változhatnak az ajánlattevőknek (AT)-nek árajánlatukat ezen kockázat figyelembevételével kell megadni. A kórházak működését befolyásoló EÜ körülmények (pl: járványok) vagy fenntartói intézkedések estén az ágyszám csökkenhet (erre tekintettel AK - 20%-al eltérhet a rendelendő adagok vonatkozásában) . Fenntartó kezelésébe kerülő további intézmények esetén az ágyszám nőhet. Havi átlag adagszám: 2022. évben 27133 , 2023, év első félévében: 29201 (napi átl. kb 939 adag, mely mindegyike meleg ételt is tartalmaz) A feltüntetett adagok a melléklet műszaki leírásban rögzített étrend típusok között oszlanak meg. A PTE KKban az élelmezési szolgáltatás központja a Rákóczi úti telephely, ahol - havária kivételével - az AK által biztosított főzőkonyhában történik a napi ételadagok előállítása (megfőzése) és porciózása nyertes AT által. A konyhaterület nem osztható meg több gazdasági szereplő között, így műszaki-funkcionális szempontból a részajánlattétel kizárt. Nyertes AT feladata a központi konyhából a műszaki leírásban részletesen felsorolt Klinikai egységekbe történő kiszállítás. Ajánlatkérő az ellátottak élelmezésén felül továbbá az alábbi szolgáltatások biztosítását várja el Ajánlattevőtől: - étkeztetési szolgáltatás biztosítása alkalmazottak részére (kiszállítással és alkalmazotti étterem üzemeltetésével); - kávézó és shop üzemeltetése a Janus Pannonius Klinikai Tömb épületében; - dézsmabiztos csomagolás bevezetése a kisétkezéseknél - papír alapú rendelések teljeskörű kiváltása, digitális (elektronikus úton írásban) rendelésleadás bevezetése, - betegosztályok szintjén megvalósuló ételválasztási lehetőség bevezetése - súlykönnyített egyéni tálcás tálalási és logisztikai rendszer alkalmazása a betegélelmezésben Beteg-, és alkalmazotti közétkeztetésre egyaránt vonatkozóan:A konyha üzemeltetését önállóan, a kórházi élelmezés, a vonatkozó jogszabályok (37/2014. EMMI rend, 60/2003. ESZCSM rend), szakmai előírások maradéktalan betartásával, saját kockázatára végzi, ezért erkölcsi és anyagi felelősséget vállal. A konyha és az étterem épületének teljes körű karbantartása – beleértve a konyhatechnológiai és egyéb berendezések, továbbá felszerelési tárgyak – elvégzése az Ajánlattevő feladata. AK hozzájárul a szerződéstervezetben rögzítettek szerint, hogy a konyha szabad kapacitásának erejéig az AT külső étkezők részére szolgáltatást nyújtson, mely szolgáltatás árából az AT köteles az intézménynek visszatérítést téríteni (3. fél számára nyújtott szolgáltatás árbevételének 3 %-a mértékben). Ezen vállalkozói tevékenysége nem kockáztathatja és veszélyeztetheti a zavartalan intézeti ellátást, és annak minőségét.

Határidő

Az ajánlatok beérkezésének határideje 2024-05-16. A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2024-05-03.

Szállítók

A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:

Kicsoda? Mi az? Hol?
Beszerzési előzmények
Dátum Dokumentum
2024-05-03 Ajánlati felhívás
2024-05-15 Ajánlati felhívás
2024-05-23 Ajánlati felhívás
2024-09-23 Tájékoztató az eljárás eredményéről
2026-05-05 Tájékoztató az eljárás eredményéről
Ajánlati felhívás (2024-05-03)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Cím: PTE KK részére közétkeztetési szolg. fejlesztéssel
Hivatkozási szám: EKR000526292024
Rövid leírás:
Nyertes Ajánlattevő (AT) feladata 24 hó időtartamra (mely AK által további 24 hónappal hosszabbítható) a PTE Klinikai Központja r. közétkeztetési szolg. nyújtása a Központ betegellátó egységei (jelenleg 8 különböző telephelyen, részletesen a műszaki leírásban) részére, a betegek, látogatók és munkatársak étkezési és élelmiszer vásárlási szolgáltatásának megszervezésével együtt. Betegétkeztetés: Ált info a jelenlegi állapotra vonatkozóan: Ágyszám: 1456 A kiírásban szereplő ágyszám adatok változhatnak az ajánlattevőknek (AT)-nek árajánlatukat ezen kockázat figyelembevételével kell megadni. A kórházak működését befolyásoló EÜ körülmények (pl: járványok) vagy fenntartói intézkedések estén az ágyszám csökkenhet (erre tekintettel AK - 20%-al eltérhet a rendelendő adagok vonatkozásában) . Fenntartó kezelésébe kerülő további intézmények esetén az ágyszám nőhet. Havi átlag adagszám: 2022. évben 27133 , 2023, év első félévében: 29201 (napi átl. kb 939 adag, mely mindegyike meleg ételt is tartalmaz) A feltüntetett adagok a melléklet műszaki leírásban rögzített étrend típusok között oszlanak meg. A PTE KKban az élelmezési szolgáltatás központja a Rákóczi úti telephely, ahol - havária kivételével - az AK által biztosított főzőkonyhában történik a napi ételadagok előállítása (megfőzése) és porciózása nyertes AT által. A konyhaterület nem osztható meg több gazdasági szereplő között, így műszaki-funkcionális szempontból a részajánlattétel kizárt. Nyertes AT feladata a központi konyhából a műszaki leírásban részletesen felsorolt Klinikai egységekbe történő kiszállítás. Ajánlatkérő az ellátottak élelmezésén felül továbbá az alábbi szolgáltatások biztosítását várja el Ajánlattevőtől: - étkeztetési szolgáltatás biztosítása alkalmazottak részére (kiszállítással és alkalmazotti étterem üzemeltetésével); - kávézó és shop üzemeltetése a Janus Pannonius Klinikai Tömb épületében; - dézsmabiztos csomagolás bevezetése a kisétkezéseknél - papír alapú rendelések teljeskörű kiváltása, digitális (elektronikus úton írásban) rendelésleadás bevezetése, - betegosztályok szintjén megvalósuló ételválasztási lehetőség bevezetése - súlykönnyített egyéni tálcás tálalási és logisztikai rendszer alkalmazása a betegélelmezésben Beteg-, és alkalmazotti közétkeztetésre egyaránt vonatkozóan:A konyha üzemeltetését önállóan, a kórházi élelmezés, a vonatkozó jogszabályok (37/2014. EMMI rend, 60/2003. ESZCSM rend), szakmai előírások maradéktalan betartásával, saját kockázatára végzi, ezért erkölcsi és anyagi felelősséget vállal. A konyha és az étterem épületének teljes körű karbantartása – beleértve a konyhatechnológiai és egyéb berendezések, továbbá felszerelési tárgyak – elvégzése az Ajánlattevő feladata. AK hozzájárul a szerződéstervezetben rögzítettek szerint, hogy a konyha szabad kapacitásának erejéig az AT külső étkezők részére szolgáltatást nyújtson, mely szolgáltatás árából az AT köteles az intézménynek visszatérítést téríteni (3. fél számára nyújtott szolgáltatás árbevételének 3 %-a mértékben). Ezen vállalkozói tevékenysége nem kockáztathatja és veszélyeztetheti a zavartalan intézeti ellátást, és annak minőségét.
Többet mutasson
Szerződés típusa: Szolgáltatások
Termékek/szolgáltatások: Élelmezési szolgáltatások 📦
Leírás
Belső azonosító: EKR000526292024/1
Ebben a közbeszerzésben kis- és középvállalkozások (kkv-k) is részt vehetnek
A beszerzés leírása:
A PTE KK elkötelezett a gyógyító tevékenység és a teljes betegellátás színvonalának innovatív fejlesztése iránt. AK vezetése olyan szolgáltatási környezet kialakítását tűzte ki céljául, amelyben a fekvő és járóbetegek, látogatók és munkatársak az intézményi tartózkodásuk során szükséges napi étkezési és alapvető étkezési és élelmiszervásárlási igényeiket magas színvonalon, modern szervezési megoldással, biztonságos, felügyelt rendszerben elégíthetik ki. AK kísérleti programként (pilot projektként) jelen eljárásban kívánja megszervezni a betegek, látogatók és munkatársak étkezési és élelmiszer vásárlási szolgáltatását a hozzá kapcsolódó tálalási rendszer fejlesztésével együtt. A fejlesztés célja az osztályokon dolgozók adminisztratív terheinek csökkentése, egy magasabb színvonalú, választékon alapuló közétkeztetés megteremtése, mely által a túlgyártás jelentősen csökkenthető, így a felelős gazdálkodás elve jobban érvényesülhet. AT köteles a szolgáltatást önállóan, a kórházi közétkeztetés mai elvárásainak megfelelő színvonalon, az üzemeltetésre vonatkozó szakmai előírások (NÉBIH) maradéktalan betartásával, saját kockázatára végezni, ezért erkölcsi és anyagi felelősséget vállalni. A betegek részére a legújabb táplálkozástudományi ismeretek függvényében, folyamatosan biztosítania kell a betegségüknek és állapotuknak megfelelő, változatos, alkalmazottak részére az egészséges táplálkozást szem előtt tartó ételválasztékot. Az étlapok tervezése: „A közétkeztetésben – különös tekintettel az egészségügyi, szociális és gyermekintézményekben nyújtott közétkeztetésre – az élettani szükségletnek megfelelő minőségű és tápértékű étkeztetést kell biztosítani.” (1997. évi CLIV. tv 50. § 3. bek.) Hivatkozva a fenti tvre, a betegek (normál és diéta szerinti bontásban) étrendjét az Ajánlattevő készíti. A minta étlapot 2x10 napos étlap formájában az ajánlattételi határidőig be kell nyújtani a 3. és 4.és 9. értékelési részszempontra tett ajánlat alátámasztására. Annak teljes, vagy bármely kötelező tartalmi elemének (részletesen KD-ben) hiánya az ajánlat érvénytelenségét eredményezi. Az étlapot a jelenlegi táplálkozástudományi elvárásoknak megfelelően, a közétkeztetések működését szabályozó hatályos rendelet (37/2014. (IV. 30.) EMMI rend; 60/2003. (X.20.) ESZCSM rend) mellékleteiben található élelmiszer-felhasználási ajánlások figyelembevételével kell elkészíteni a KD-ban rögzített étrendek és dolgozói ebéd vonatkozásában. Az étlapok tekintetében az ajánlatban fel kell tüntetni a kiszabatot, és a pontos tápanyagtartalmat. A létszám megállapítása Létszám rendelési, módosítási lehetőségek elfogadása (pót- és lerendelések) részletesen a műszaki leírásban. napi átl. kb 939 adag A tálalási feladatok ellátása az egyéni táclás tálalási és logisztikai rendszer korszerűsítése mellett A hideg étkezések: Nyertes AT feladata a hideg étkezések minőségi fejlesztése, ennek keretében kész csomagolt szendvicsek és saláták bevezetése. Evőeszközöket az Ajánlattevő nem köteles biztosítani. A folyadékok kiszállítása az osztályokra az AT feladata. A folyadék adagolásáról, megfelelő tárolásáról az AK betegosztályai gondoskodnak. A folyadékszállító badellákat az AT köteles visszaszállítani a konyhára, és tisztításáról gondoskodni. A folyadékok adagolásához szükséges kancsók, bögrék biztosítása, szállítása és tisztítása az AT feladata. A meleg étkezések tálalása egyéni tálcás rendszerben: Az Egyéni tálcás rendszer korszerűsítése nyertes AT feladata (becs ért kb100.000.000 HUF), mely során 1300 db súlycsökkentett esztétikus tálca és betétek, és ezen mennyiségű tálca egyidejű mozgatására elegendő konténer/regálkocsi beszerzésére és használatára kötelezett az Osztályokra szabott logisztikai eszközök használatával. AK a teljes egyéni hőtartó tálcás tálaló rendszer vonatkozásában – tekintettel annak elhasználódott állapotára – új, súlycsökkentett eszközök (<1,2 kg össztömegű egyéni tálca a beleilleszkedő teljes fogyóeszköz szettel együtt), beszerzését írja elő kötelezően, beleértve annak minden elemét, a tálcaszetteket és a szállító konténereket is a szerződés aláírásának) időpontjában be kell mutatni nyertes AT-nek (szerződéskötési feltétel), a szolgáltatás megkezdésének időpontjától a szolgáltatás kizárólag ezen új tálcákkal teljesíthető. A tálalás megkezdése előtt mérni, és rögzíteni kell az ételek hőmérsékletét, mely az AT feladata. Nem megfelelő hőmérséklet esetén az ételeket újra forralni szükséges. Az AK részéről a Központi Dietetikai Szolgálat munkatársa minden tálalás előtt kötelezően elvégzi a kóstolást, valamint dokumentálja a kóstolási füzetben. Szükség esetén az ételek feljavítását, vagy a kiadás megtagadását kérheti, melyet az AT köteles megvalósítani. A betegosztályok tálalási sorrendjét az AK határozza meg. AT az ételek szállításához csak a vonatkozó jogszabályi, szakhatósági előírásoknak megfelelő, érvényes engedélyekkel rendelkező gépjárműveket használhat. A szállítást a HACCP előírásainak figyelembevételével végzi. A megrendelt ételek - műszaki leírásban rögzített - kiszállítási időpontját az ATnek be kell tartania. AT feladata a keletkezett ételmaradék jogszabályi előírásoknak megfelelő összegyűjtése és kezelése. Nyertes AK feladata a Rákóczi út 2. szám alatt található alkalmazotti étterem üzemeltetése a szerződéstervezetben részletezettek szerint.
Többet mutasson
További információk:
AT-nek ajánlatában a 2.ért. részszempontra a szakember szakmai önéletrajzát kell csatolnia az ajánlattételi határidőre. Ha AT a szakember önéletrajzát nem csatolja vagy a szakembert egyéb módon nem nevezi meg (a 2. ért szempontra történő 0 hónapnál nagyobb megajánlás esetén), továbbá a VI.3.) rovatban és a közbeszerzési dokumentumokban meghatározott szakmai ajánlat teljes hiánya, vagy valamely kötelező tartalmi elemének hiánya nem hiánypótoltatható, az az ajánlat Kbt. 73.§ (1) bek. e.) pontja szerinti érvénytelenségét eredményezi. Az árazótábla hiánya is az ajánlat Kbt. 73.§ (1) bek. e.) pontja szerinti érvénytelenségét eredményezi.
Többet mutasson
Fő helyszín vagy teljesítési hely:
AK 8 különböző telephelyén (hrsz) kell nyertes ajánlattevőnek teljesíteni, melyek részletes megjelölését a műszaki leírás tartalmazza.
Postacím: Rákóczi
út
2
Irányítószám: 7623
Város: Pécs
Ország: Magyarország 🇭🇺
A teljesítés helye: Baranya 🏙️
Időtartam: 24 hónap
A megújítások maximális száma: 1
További információk a megújításról:
676/2020. (XII. 28.) Korm. rendelet alapján a szerződés maximum 24 hónappal meghosszabbítható.
Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): 2. Az M.2.2./ alpontban előírt alk köv igazolására bemutatott szakembernek az alkalmasság keretében előírt tárgyú, az ott meghatározottakon túli többlet tapasztalata egész hónapban (min 0, max 24 hó)
Minőségi kritérium (súlyozás): 5
Minőségi kritérium (név): 3. Az ajánlattevő által az ajánlatban bemutatott 2x10 napos étlapok változatossági mutatójának matematikai átlag értéke (minimum 60 akként, hogy az egyes étlapfajtákra egyénként véve a 60 alatti érték is, és a felolvasó lapon feltüntetett átlagolt 60 alatti érték is érvénytelen ajánlatot eredményez)
4. Az ajánlattevő által az ajánlatban bemutatott 2x10 napos normál étrend étlapban a táplálkozás-egészségügyi előírásokról szóló 37/2014 EMMI rendelet 7. § (2) bek a.) pontja előírásaiban foglalt gyakoriságon felül szolgáltat zöldséget, gyümölcsöt; (többletadagszám)
5. Ajánlattevő vállalja-e elektronikus fogyasztói rendszer bevezetését, amely alkalmas dokumentált módon véleménynyilvánításra, visszajelzésre a szolgáltatást igénybe vevő részére? (igen/nem)
6. A szolgáltatásba havária esetére a teljesítésbe bevont saját vagy bérelt közétkeztetési főzőkonyha távolsága AK központi telephelyétől (perc)
7. AT által vállalt többletberuházás értéke (HUF)
8. A szolgáltatásba havária esetére bevont saját/bérelt közétkeztetési főzőkonyha/főzőkonyhák legutolsó, érvényben lévő Éltv. 35.§ (5) bek. szerinti MVK minősítésének értéke (%)
9. Az ajánlattevő által az ajánlatban bemutatott 2x10 napos normál étrend étlapban a táplálkozás-egészségügyi előírásokról szóló 37/2014 EMMI rendelet 7. § (2) bek b.) pontja előírásaiban foglalt gyakoriságon felül szolgáltat teljes kiőrlésű gabona alapú élelmiszert (többletadagszám)
Ár
Ár (súlyozás): 60
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0001

Eljárás
Az eljárás típusa
Nyílt eljárás
Jogalap: 2014/24/EU irányelv
Az eljárás legfontosabb jellemzői:
Pontozás: részszempontonként 0-10 pont. 1. értékelési részszempont: fordított arányosítás Közbeszerzési Hatóság útmutatója 2020/60. 1. melléklet A.1. a.) aa.) pont, 2. és 7. részszempont: egyenes arányosítás 1. melléklet A.1. a.) ab.) pont. 3. és 6. részszempont: arányosítás 4, 5., 8. és 9. részszempont: Közbeszerzési Hatóság útmutatója 2020/60. 2. melléklet B. pont A.) pont A1 alpontja: pontkiosztás módszere. 6. ért részszemponthoz: (Több főzőkonyha esetén a főzőkonyhák perctávolságának matematikai átlaga adja meg az értéket) 8. ért részszemponthoz: (Több főzőkonyha esetén a főzőkonyhák minősítésének matematikai átlaga adja meg az értéket)
Többet mutasson
Adminisztratív információk
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések beérkezésének határideje: 2024-05-16 12:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei: 2024-05-16 14:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei (hely): Ekr
Az ajánlatok felbontásának feltételei (Tájékoztatás a felhatalmazott személyekről és a felbontási eljárásról):
Az ajánlatok felbontása az EKR-ben történik, melyre a Kbt. 68.§-a és a 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet az irányadó.
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Leírás
Keretmegállapodások esetén indokolni kell a 4 évet meghaladó időtartamot: none
A közbeszerzési eljárás feltételei
Fokozott biztonságú vagy minősített elektronikus aláírás vagy bélyegző kötelező (a 910/2014/EU rendeletben foglaltakkal összhangban)
Biztosítéknyújtási kötelezettség áll fenn
A szerződést elnyerő ajánlattevők csoportjának valamilyen jogi formát kell öltenie
Meg kell adni a szerződés teljesítésére kinevezett személyzet tagjainak nevét és szakmai képesítését
Megnyitás dátuma: 2024-05-16 14:00:00 📅
Hely: EKR
További információk:
Az ajánlatok felbontása az EKR-ben történik, melyre a Kbt. 68.§-a és a 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet az irányadó.
Elektronikus számlázás: Kötelező
Elektronikus fizetést használnak
Díjazási kritériumok
Súlyozás típusa: Súlyozás (pontok, pontos)
A közbeszerzési eljárás feltételei
A szerződés teljesítési feltételeket tartalmaz

Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk
Gazdasági és pénzügyi helyzet
A kiválasztási kritériumok listája és rövid leírása:
P.1. Sorbaállítás: Ajánlattevő (közös ajánlattevő) alkalmatlan: P.1./ az AF feladásától visszafelé számított 2 éves időtartamban az AF feladásának napján létező vagy a vizsgált időszakban megszüntetett bármelyik pénzforgalmi számláján 30 napot meghaladó sorba állított tétel volt. AK a „sorba állított” kitétel alatt a 2009. évi LXXXV. tv 2.§ 25. pontjában meghatározott fogalmat érti.” Az AT-k által az ajánlatban benyújtandó ig-ok: Az AT-k a pénzügyi alkalmasságot - ide nem érve a Kbt.69.§ szerinti utólagos igazolási kötelezettség teljesítését - a Kbt. 114. § (2) bek és a 321/2015. Korm. rendelet (KR) rendelkezései alapján az alkalm-i követelmények előzetes igazolására elfogadja az érintett GSZ egyszerű nyil-át. A Kbt.69.§(4) bek-e alapján az értékelési szempontokra figyelemmel legkedvezőbbnek tekinthető AT, illetőleg adott esetben a Kbt.69.§(6) bek-e alapján az értékelési sorrendben azt követő legkedvezőbb AT által az utólagos ig-i kötelezettség körében az alkalmasság alátámasztása céljából benyújtandó igazolások: P.1./ AF feladásának napjától visszafelé számított kettő éves időtartamban az összes számlavezető pénzügyi intézményétől származó nyilatkozat, illetve AT nyilatkozata az ezen időszak alatt vezetett valamennyi számlától (a megszüntetettekről is) KR. 19.§(1) bek. a) pontja alapján
Többet mutasson
P.2. Közbeszerzés tárgyából származó árbevétel: Ajánlattevő (közös ajánlattevő) alkalmatlan: P.2./ az AF feladását megelőző 3, mérlegfordulónappal lezárt üzleti évben a közbeszerzés tárgyából (közétkeztetési szolgáltatás nyújtása) származó – ÁFA nélkül számított – árbevétele nem éri el összesen a 300.000.000,- HUF összeget. Az AT-k által az ajánlatban benyújtandó ig-ok: Az AT-k a pénzügyi alkalmasságot - ide nem érve a Kbt.69.§ szerinti utólagos igazolási kötelezettség teljesítését - aa Kbt. 114. § (2) bek és a 321/2015. Korm. rendelet (KR) rendelkezései alapján az alkalm-i követelmények előzetes igazolására elfogadja az érintett GSZ egyszerű nyil-át. A Kbt.69.§(4) bek-e alapján az értékelési szempontokra figyelemmel legkedvezőbbnek tekinthető AT, illetőleg adott esetben a Kbt.69.§(6) bek-e alapján az értékelési sorrendben azt követő legkedvezőbb AT által az utólagos ig-i kötelezettség körében, az alkalmasság alátámasztása céljából benyújtandó igazolások: ATnek a KR. 19.§(1) bek. c)pontja alapján cégszerűen aláírt nyilatkozat az AF feladását megelőző 3, mérlegforduló nappal lezárt üzleti év közbesz. tárgyából (közétkeztetési szolgáltatás nyújtása) származó áfa nélkül számított árbevételéről. Kbt.65.§(7)-(8),(11) -(12) bek és 69.§(11a) irányadó Ha az ajánlattevő vagy részvételre jelentkező az (1) bekezdés b) vagy c) pontja szerinti irattal azért nem rendelkezik, mert olyan jogi formában működik, amely tekintetében a beszámoló, illetve az árbevételről szóló nyilatkozat benyújtása nem lehetséges, az e pontokkal kapcsolatban előírt alkalmassági követelmény és igazolási mód helyett bármely, az ajánlatkérő által megfelelőnek tekintett egyéb nyilatkozattal vagy dokumentummal igazolhatja pénzügyi és gazdasági alkalmasságát. Az érintett ajánlattevő vagy részvételre jelentkező kiegészítő tájékoztatás kérése során köteles alátámasztani, hogy olyan jogi formában működik, amely tekintetében a beszámoló, illetve az árbevételről szóló nyilatkozat benyújtása nem lehetséges és tájékoztatást kérni az e pontokkal kapcsolatban előírt alkalmassági követelmény és igazolási mód helyett az alkalmasság igazolásának ajánlatkérő által elfogadott módjáról. KR. 19. § (3) bek Ha az ajánlattevő vagy részvételre jelentkező az (1) bekezdés c) pontja szerinti árbevételi adatot azért nem tudja az ajánlatkérő által előírt teljes időszakra vonatkozóan megadni, mert az időszak kezdete után kezdte meg működését, az alkalmasságát a működésének megkezdését követő időszakra vonatkozó árbevételi adattal jogosult igazolni. R. 19. § (5) bek
Többet mutasson
Műszaki és szakmai képességek
Referencia M.1.1.: Műszaki, szakmai alkalmasság: Alkalmatlan az AT (Közös AT) ha nem rendelkezik: M1./ Az AF feladását megelőző legfeljebb 6 éven belül megkezdett, és 3 éven belül szerződésszerűen teljesített referenciával: M.1.1./ min. 1 db egészségügyi vagy bentlakásos szociális intézményben, minimum 12 hónapon keresztül folyamatosan, azaz minden nap teljesített közétkeztetési szolgáltatási feladatok ellátására vonatkozó referenciával, amely legalább 4 különböző telephelyre, napi 500 adag meleg étel elkészítését foglalta magában. . (321/2015) korm.rend 21. § (3) a.) Igazolás módja: Az AT-k által az ajánlatban benyújtandó ig-ok: Az AT-k a Műszaki szakmai alkalmasságot - ide nem érve a Kbt.69.§ szerinti utólagos igazolási kötelezettség teljesítését - a 321/2015. Korm. rendelet (KR) 2. § (1) bek c) pontja és az (5) bek rendelkezései alapján az alkalm-i követelmények előzetes igazolására elfogadja az érintett GSZ egyszerű nyil-át. A Kbt.69.§(4) bek-e alapján az értékelési szempontokra figyelemmel legkedvezőbbnek tekinthető AT, illetőleg adott esetben a Kbt.69.§(6) bek-e alapján az értékelési sorrendben azt követő legkedvezőbb AT által az utólagos ig-i kötelezettség körében, a műszaki, illetve szakmai alkalmasság alátámasztása céljából benyújtandó igazolások: M.1./ AF feladásától visszafelé számított 3 éven belül befejezett, szerz-szerűen teljesített , de max 6 éven belül megkezdett, a közbesz. tárgykörében telj. szolgáltatásait ismertető, (321/2015 Korm. rend. 23.§-a szerint kiállított referencia nyilatkozatot v igazolás, melynek tartalmaznia kell legalább: a)szerz-t kötő másik fél neve, címe b)szolgáltatás tárgya, menny., leírása c)telj. ideje (kezdő- befejezés időpont év-hónap-nap pont.) d)ref. tárgyára von. mennyiségi adatok e)információ, hogy a telj. az előírásoknak és a szerznek megfelelően történt-e g)ref-ról információt nyújtó személy neve, elérhetősége
Többet mutasson
Referencia M.1.2.: Műszaki, szakmai alkalmasság: Alkalmatlan az AT (Közös AT) ha nem rendelkezik: M1./ Az AF feladását megelőző legfeljebb 6 éven belül megkezdett, és 3 éven belül szerződésszerűen teljesített referenciával: M.1.2./ amelynek keretében a szerződő másik fél megrendelésében a közétkeztetési szolgáltatás nyújtása mellett min 60 millió ft értékben végeztek konyhatechnológiai és/vagy tálaló rendszer infrastrukturális fejlesztést (értéknövelő beruházást) (321 /2015) kormrend 21§ (3) a.) Igazolás módja: Az AT-k által az ajánlatban benyújtandó ig-ok: Az AT-k a Műszaki szakmai alkalmasságot - ide nem érve a Kbt.69.§ szerinti utólagos igazolási kötelezettség teljesítését - a Kbt. 114. § (2) bek és a 321/2015. Korm. rendelet (KR) rendelkezései alapján az alkalm-i követelmények előzetes igazolására elfogadja az érintett GSZ egyszerű nyil-át. A Kbt.69.§(4) bek-e alapján az értékelési szempontokra figyelemmel legkedvezőbbnek tekinthető AT, illetőleg adott esetben a Kbt.69.§(6) bek-e alapján az értékelési sorrendben azt követő legkedvezőbb AT által az utólagos ig-i kötelezettség körében, a műszaki, illetve szakmai alkalmasság alátámasztása céljából benyújtandó igazolások: M.1./ AF feladásától visszafelé számított 3 éven belül befejezett, szerz-szerűen teljesített , de max 6 éven belül megkezdett, a közbesz. tárgykörében telj. szolgáltatásait ismertető, (321/2015 Korm. rend. 23.§-a szerint kiállított referencia nyilatkozatot v igazolás, melynek tartalmaznia kell legalább: a)szerz-t kötő másik fél neve, címe b)szolgáltatás tárgya, menny., leírása c)telj. ideje (kezdő- befejezés időpont év-hónap-nap pont.) d)ref. tárgyára von. mennyiségi adatok e)információ, hogy a telj. az előírásoknak és a szerznek megfelelően történt-e g)ref-ról információt nyújtó személy neve, elérhetősége
Többet mutasson
M.2.1. szakember: Műszaki, szakmai alk: Alkalmatlan az AT, ha nem rendelkezik: 1 fő diétás szakács képzettséggel rendelkező szakemberrel (SZE), aki közétkeztetés területén legalább 36 hó szakmai gyakorlattal rendelkezik Az AT-k által az ajánlatban benyújtandó ig-ok: Az AT-k a Műszaki szakmai alkalmasságot - ide nem érve a Kbt.69.§ szerinti utólagos igazolási kötelezettség teljesítését - a Kbt. 114. § (2) bek és a 321/2015. Korm. rendelet (KR) rendelkezései alapján az alkalm-i követelmények előzetes igazolására elfogadja az érintett GSZ egyszerű nyil-át. A Kbt.69.§(4) bek-e alapján az értékelési szempontokra figyelemmel legkedvezőbbnek tekinthető AT, illetőleg adott esetben a Kbt.69.§(6) bek-e alapján az értékelési sorrendben azt követő legkedvezőbb AT által az utólagos ig-i kötelezettség körében, a műszaki, illetve szakmai alkalmasság alátámasztása céljából benyújtandó igazolások: M.2./ alkalmassági köv ig módja: Annak a SZEnek a megnevezése, képzettsége és szakmai tapasztalata (M.2. pontban előírt 36 hó tapasztalat) ismertetésével, akit AT be kíván vonni a teljesítésbe [Kbt.65.§(1) bek b)pont; 321 /2015. (X.30.) Korm. rend 21. § (3) bek b) pont]. A SZk bemutatása során csatolandók: a) szakmai önéletrajz a szakember sajátkezű aláírásával, az M.2./pontban előírt alk teljesülésének alátámasztására b)SZE végzettséget igazoló dokumentumok egyszerű másolata; c) a SZE által aláírt rendelkezésre állási nyilatkozata. Közös ajánlattétel esetén a műszaki, ill szakmai alk követelményeknek a közös AT-k együttesen is megfelelhetnek. Az alkalmasságot igazoló szervezetek igénybevételére azi eljárásban a Kbt.65.§(10) bek szerinti korlátozó feltétel nem alkalmazandó. Az M.2.1. pontra megajánlott szakember más M.2. pozícióra nem jelölhető azaz általa mási M.2. alkalmassági követelmény nem igazolható!
Többet mutasson
M.2.2. szakember: Műszaki, szakmai alk: Alkalmatlan az AT, ha nem rendelkezik: 1 fő dietetikus végzettséggel rendelkező SZE-el, aki a közétkeztetés területén legalább 36 hó szakmai gyakorlattal rendelkezik Az AT-k által az ajánlatban benyújtandó ig-ok: Amennyiben AT a 2. étékelési részszempontra 0-tól nagyobb megajánlást tesz, úgy a jelen rovatban felsorolt valamennyi dokumentum már az ajánlatban (ajánlattételi határidőre) csatolandó! Az AT-k a Műszaki szakmai alkalmasságot - ide nem érve a Kbt.69.§ szerinti utólagos igazolási kötelezettség teljesítését - a Kbt. 114. § (2) bek és a 321/2015. Korm. rendelet (KR) rendelkezései alapján az alkalm-i követelmények előzetes igazolására elfogadja az érintett GSZ egyszerű nyil-át. A Kbt.69.§(4) bek-e alapján az értékelési szempontokra figyelemmel legkedvezőbbnek tekinthető AT, illetőleg adott esetben a Kbt.69.§(6) bek-e alapján az értékelési sorrendben azt követő legkedvezőbb AT által az utólagos ig-i kötelezettség körében, a műszaki, illetve szakmai alkalmasság alátámasztása céljából benyújtandó igazolások (a 2. értékelési részszempontra tett 0 megajánlás esetén utólagos igazolásként): M.2./ alkalmassági köv ig módja: Annak a SZEnek a megnevezése, képzettsége és szakmai tapasztalata (M.2. pontban előírt 36 hó tapasztalat) ismertetésével, akit AT be kíván vonni a teljesítésbe [Kbt.65.§(1) bek b)pont; 321 /2015. (X.30.) Korm. rend 21. § (3) bek b) pont]. A SZk bemutatása során csatolandók: a) szakmai önéletrajz a szakember sajátkezű aláírásával, az M.2./pontban előírt alk teljesülésének alátámasztására b)SZE végzettséget igazoló dokumentumok egyszerű másolata; c) a SZE által aláírt rendelkezésre állási nyilatkozata. Közös ajánlattétel esetén a műszaki, ill szakmai alk követelményeknek a közös AT-k együttesen is megfelelhetnek. Az alkalmasságot igazoló szervezetek igénybevételére azi eljárásban a Kbt.65.§(10) bek szerinti korlátozó feltétel nem alkalmazandó. Az M.2.2. pontra megajánlott szakember és az M.2.3. alkalmassági követelmény igazolására megajánlott szakember között az átfedés megengedett azaz a két alkalmassági követelmény igazolható egy, mindkét előírásnak megfelelő szakemberrel.
Többet mutasson
M.2.3. szakember: Műszaki, szakmai alk: Alkalmatlan az AT, ha nem rendelkezik: 1 fő élelmezésvezető képzettséggel és felsőfokú végzettséggel rendelkező SZE-el, aki közétkeztetés területén legalább 36 hó szakmai gyakorlattal rendelkezik Az AT-k által az ajánlatban benyújtandó ig-ok: Az AT-k a Műszaki szakmai alkalmasságot - ide nem érve a Kbt.69.§ szerinti utólagos igazolási kötelezettség teljesítését - a Kbt. 114. § (2) bek és a 321/2015. Korm. rendelet (KR) rendelkezései alapján az alkalm-i követelmények előzetes igazolására elfogadja az érintett GSZ egyszerű nyil-át. A Kbt.69.§(4) bek-e alapján az értékelési szempontokra figyelemmel legkedvezőbbnek tekinthető AT, illetőleg adott esetben a Kbt.69.§(6) bek-e alapján az értékelési sorrendben azt követő legkedvezőbb AT által az utólagos ig-i kötelezettség körében, a műszaki, illetve szakmai alkalmasság alátámasztása céljából benyújtandó igazolások: M.2./ alkalmassági köv ig módja: Annak a SZEnek a megnevezése, képzettsége és szakmai tapasztalata (M.2. pontban előírt 36 hó tapasztalat) ismertetésével, akit AT be kíván vonni a teljesítésbe [Kbt.65.§(1) bek b)pont; 321 /2015. (X.30.) Korm. rend 21. § (3) bek b) pont]. A SZk bemutatása során csatolandók: a) szakmai önéletrajz a szakember sajátkezű aláírásával, az M.2./pontban előírt alk teljesülésének alátámasztására b)SZE végzettséget igazoló dokumentumok egyszerű másolata; c) a SZE által aláírt rendelkezésre állási nyilatkozata. Közös ajánlattétel esetén a műszaki, ill szakmai alk követelményeknek a közös AT-k együttesen is megfelelhetnek. Az alkalmasságot igazoló szervezetek igénybevételére azi eljárásban a Kbt.65.§(10) bek szerinti korlátozó feltétel nem alkalmazandó. Az M.2.2. pontra megajánlott szakember és az M.2.3. alkalmassági követelmény igazolására megajánlott szakember között az átfedés megengedett azaz a két alkalmassági követelmény igazolható egy, mindkét előírásnak megfelelő szakemberrel.
Többet mutasson
M.3. Havária főzőkonyha: Műszaki, szakmai alk: Alkalmatlan az AT, ha nem rendelkezik: A szolgáltatás folyamatos (365 napos), zavartalan biztosítása érdekében AT vagy a teljesítésbe bevonandó alvállalkozója üzemeltetésében lévő, korlátozás nélkül rendelkezésre álló, legalább a közbeszerzés tárgyának megfelelő volumenű, a szükséges felszereltséggel és nevére szóló működéshez szükséges nyilvántartásba vétellel rendelkező havária főzőkonyhával. (321/2015. korm rend 21. § (1) bekezdés c.) pont) Az AT-k által az ajánlatban benyújtandó ig-ok: Az AT-k a Műszaki szakmai alkalmasságot - ide nem érve a Kbt.69.§ szerinti utólagos igazolási kötelezettség teljesítését - a Kbt. 114. § (2) bek és a 321/2015. Korm. rendelet (KR) rendelkezései alapján az alkalm-i követelmények előzetes igazolására elfogadja az érintett GSZ egyszerű nyil-át. A Kbt.69.§(4) bek-e alapján az értékelési szempontokra figyelemmel legkedvezőbbnek tekinthető AT, illetőleg adott esetben a Kbt.69.§(6) bek-e alapján az értékelési sorrendben azt követő legkedvezőbb AT által az utólagos ig-i kötelezettség körében, a műszaki, illetve szakmai alkalmasság alátámasztása céljából benyújtandó igazolások: M3./ a havaria főzőkonyha bemutatása, műszaki felszereltség leírása, a rendelkezésre állás jogcímét alátámasztó dokumentumok és az ajánlattevő nevére szóló működéshez szükséges nyilvántartásba vételről szóló dokumentum csatolása. Ajánlatkérő az M.3./ alkalmassági feltétele keretében rögzített „legalább a közbeszerzés tárgyának megfelelő volumenű” meghatározás alatt azt érti, hogy AT által bemutatott havaria főzőkonyhának alkalmasnak kell lennie napi 500 adag melegétel elkészítésére.
Többet mutasson
Részvételi feltételek
A feltételek felsorolása és rövid leírása:
SZ.1.: Szakmai tevékenység végzésére vonatkozó alkalmasság előírása [Kbt. 65. § (1) bekezdés c) pont]: a) A 676/2020. (XII. 28.) Korm. rendelet 4. § (1) a) alapján a szerződés teljesítésére szakmai tevékenység végzése szempontjából alkalmatlannak minősül az olyan ajánlattevő, aki nem rendelkezik a tevékenységére vonatkozó, a 2008. évi XLVI. törvény (Éltv.) szerinti FELIR azonosítóval; b) A 676/2020. (XII. 28.) Korm. rendelet 4. § (1) bekezdésének b.) pontja alapján a szerződés teljesítésére szakmai tevékenység végzése szempontjából alkalmatlannak minősül az olyan ajánlattevő, aki nem rendelkezik a szerződés teljesítéséhez igénybe vett főzőkonyha létesítmény(ek)re vonatkozó, Éltv. 23. § (5) bekezdése szerinti valamennyi utolsó, de 3 évnél nem régebbi minősítéssel. Az AT-k által az ajánlatban benyújtandó ig-ok: Az AT-k a Műszaki szakmai alkalmasságot - ide nem érve a Kbt.69.§ szerinti utólagos igazolási kötelezettség teljesítését - a Kbt. 114. § (2) bek és a 321/2015. Korm. rendelet (KR) rendelkezései alapján az alkalm-i követelmények előzetes igazolására elfogadja az érintett GSZ egyszerű nyil-át. A Kbt.69.§(4) bek-e alapján az értékelési szempontokra figyelemmel legkedvezőbbnek tekinthető AT, illetőleg adott esetben a Kbt.69.§(6) bek-e alapján az értékelési sorrendben azt követő legkedvezőbb AT által az utólagos ig-i kötelezettség körében, a műszaki, illetve szakmai alkalmasság alátámasztása céljából benyújtandó igazolások: Szakmai tevékenység végzésére vonatkozó alkalmasság igazolása: a) Az ajánlattevő köteles benyújtani az Éltv. szerinti FELIR-azonosítóra vonatkozó adatokat (Ajánlatkérő által létrehozott EKR nyilatkozatmintán), melyet az Ajánlatkérő a https://portal.nebih.gov.hu/felir-kereso oldalon ellenőriz. b) A szerződés teljesítéséhez igénybe vett havaria főzőkonyha létesítmény(ek)re vonatkozó, a 2008. évi XLVI. törvény 23. § (5) bekezdésében meghatározott, az élelmiszerláncfelügyeleti szerv az e törvény felhatalmazása alapján kiadott rendeletben meghatározottak szerint kiadott élelmiszer-higiéniai, élelmiszer-biztonsági és élelmiszer-minőségi szempontok értékelése alapján történt minősítését igazoló dokumentum, vagy a minősítésére irányuló eljárás folyamatban létét igazoló dokumentum ajánlattevő általi csatolása. Ajánlatkérő az Ajánlati felhívás feladásától visszafelé számított utolsó, de 3 évnél nem régebbi minősítés eredményeinek benyújtását fogadja el az alkalmasság igazolás körében.
Többet mutasson
A gazdasági szereplők azon csoportjának jogi formája, amelynek a szerződést oda kell ítélni: Ajánlattevő vagy közös ajánlattevők nem hozhatnak létre projekttársaságot.
Kauciók és garanciák:
Ak ajánlati biztosítékot ír elő: Ajánlati biztosíték mértéke 3 000 000 Ft azaz Hárommillió forint. Az ajánlati biztosíték az ajánlattevő választása szerint teljesíthető az előírt pénzösszegnek az ajánlatkérő fizetési számlájára történő befizetésével, pénzügyi intézmény vagy biztosító által vállalt garancia vagy készfizető kezesség biztosításával, vagy biztosítási szerződés alapján kiállított - készfizető kezességvállalást tartalmazó - kötelezvénnyel.Az ajánlati biztosíték befizetése (teljesítése), az alább megadott bankban. Igazolásának módja: Kbt. 54. § (2) bekezdés alapján. Az ajánlati biztosíték teljesítésének igazolása: — befizetést/átutalást igazoló dokumentum AK fizetési számlaszáma: OTP Bank Nyrt-nél vezetett 11731001-23135378-00000000 számú bankszámla. — garancia biztosításával való teljesítés esetén a garancialevél, készfizető kezességvállalás esetén a kezességvállalásról szóló dokumentum, — biztosítási szerződéssel való teljesítés esetén a kötelezvény. A garancialevél, a kezességvállalásról szóló dokumentum valamint a kötelezvény tekintetében AK előírja és kiemelten is felhívja a figyelmet az alábbiakra: Az olyan nyilatkozat, amely közvetlenül valamely követelés érvényesítésének alapjául szolgál (különösen garanciavállaló nyilatkozat vagy kezességvállalásról szóló nyilatkozat), elektronikus okiratként feleljen meg a polgári perrendtartásról szóló törvény szerinti teljes bizonyító erejű magánokirat követelményeinek. (Kbt. 41/A. § (2) bek). Amennyiben AT az ajánlati biztosítékot banki átutalástól eltérő módon kívánja teljesíteni, úgy a teljesítést igazoló dokumentum (bankgarancialevél...stb) az ajánlattételi határidőig csatolandó, az nem hiánypótolható!
Többet mutasson
A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre:
AK az általa a Kbt. 135. § (1) bek szerinti teljesítésigazolás kiállítását követően az ellenszolgáltatást a formai és tartalmi szempontból szabályszerűen kiállított számla kézhezvételétől számított 30 napon belül, a nyertes AT által megjelölt bankszámlára történő átutalással egyenlíti ki, figyelemmel a Ptk. 6:130. §-ának (1)-(2) bekben foglaltakra, valamint a Kbt. 135. § (6) -ra. AK havonta 1db (rész)számla kiállítását teszi lehetővé. Az ajánlattétel az elszámolás és a kifizetés pénzneme: HUF. A Teljesítés díjazása az Ajánlattevő havonta kiállított számlája szerint történik. Nyertes AT ajánlatkérő 7621 Pécs, Rákóczi út 2. szám alatti főzőkonyhájának használata vonatkozásában köteles AK részére havi nettó 100.000 Ft/hó + ÁFA bérleti díjat megfizetni az AK által kiállított számla ellenében, banki átutalással. AT köteles a közüzemi díjak megfizetésére akként, hogy azt AK számlázza havonta utólag nyertes AT felé, közüzemi szolgáltató eredeti díjszabásával megegyező mértékben.
Többet mutasson
A szerződéssel kapcsolatos feltételek
A szerződés teljesítésének feltételei:
AT a jelen eljárás eredményeként megkötendő szerződés alapján harmadik féltől származó összes árbevétele után – amennyiben erre AK előzetesen engedélyt ad - a teljes harmadik féltől származó nettó árbevétel 3%-nak megfelelő összeget köteles fizetni, forgalom utáni visszatérítésként. (a kávézó és shop üzemeltetéséből befolyó árbevétel, illetve a BT-24 rovatban leírtak szerinti, a konyha szabad kapacitásának erejéig külső étkezők részére nyújtott szolgáltatás árbevétel) A forgalom utáni visszatérítés elszámolása havonta utólag történik. ATköteles kimutatást készíteni az adott hónapban realizált árbevételeiről, és a tárgyhónapot követő hónap legkésőbb 15. napjáig megküldeni azt a AK részére. Megrendelő ezt követően állítja ki és küldi meg a forgalom utáni visszatérítésről kiállított számláját AT részére. Nyertes Ajánlattevő a Ptk. 6:186. § (1) bekezdése alapján kötbér fizetésére kötelezi magát arra az esetre, ha a Szerződést olyan okból, amelyért felelős, megszegi. késedelmi kötbér
Többet mutasson
Részvételi feltételek
Kizárási ok:
A közbeszerzési eljárásban való részvételből fakadó összeférhetetlenség
A nemzeti törvények értelmében a csődhöz hasonló helyzet
A verseny torzítását célzó megállapodás más gazdasági szereplőkkel
+ még 21
Adó- és vámfizetési kötelezettség
Bűnszervezetben való részvétel
Csalás
Csőd
Csődegyezség hitelezőkkel
Felszámoló által kezelt vagyon
Fizetésképtelenség
Gyermekmunka és az emberkereskedelem más formái
Hamis nyilatkozatot tettek, nem tudtak információt nyújtani, nem tudták benyújtani a kért dokumentumokat, és bizalmas információkat kaptak az eljárásról
Korrupció
Környezetvédelmi jogszabályokban előírt kötelezettségek megszegése
Közvetlen vagy közvetett részvétel a közbeszerzési eljárás előkészítésében
Lejárat előtti megszüntetés, kártérítési követelés vagy egyéb hasonló szankciók
Munkajogi kötelezettségek megszegése
Pénzmosás vagy terrorizmus finanszírozása
Szociális jogszabályokban előírt kötelezettségek megszegése
Súlyos szakmai kötelességszegés elkövetése
Terrorista bűncselekmény vagy terrorista tevékenységekkel összefüggő bűncselekmény
Tisztán nemzeti kizáró okok
Társadalombiztosítási járulékfizetési kötelezettség
Üzleti tevékenység felfüggesztése
Kizárási okok leírása:
Jogerősen elítélték-e a gazdasági szereplőt vagy a gazdasági szereplő igazgató, vezető vagy felügyelő testületének tagját, illetve az e testületek képviseletére, az azokban való döntéshozatalra vagy azok kontrolljára vonatkozó jogkörrel rendelkező tagját
bűnszervezetben való részvételért olyan ítéletben, amelyet nem több, mint öt évvel ezelőtt hoztak, vagy amelyben a közvetlenül meghatározott kizárás időtartama továbbra is alkalmazandó? A szervezett bűnözés elleni küzdelemről szóló, 2008. október 24-i 2008/841/IB tanácsi kerethatározat (HL L 300., 2008.11.11., 42. o.) 2. cikkében meghatározottak szerint. Az eljárásban nem lehet Ajánlattevő (közös ajánlattétel esetén közös Ajánlattevő), alvállalkozó, és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, akivel szemben a Kbt. 62. § (1) (2) és 63. § (1) bekezdése szerinti kizáró okok bármelyike fennáll. Az Ajánlatkérő kizárja az eljárásból azt az Ajánlattevőt, alvállalkozót vagy az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezetet, akinek részéről a fent meghatározott kizáró ok valamelyike az eljárás során következik be. [Kbt. 74.§ (1) bekezdése b) pont] Az Ajánlattevőnek a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 17. § (1) bekezdése alapján nyilatkoznia kell arról, hogy nem tartozik a Kbt. 62.§ (1) (2) bekezdés és 63. § (1) bekezdése szerinti kizáró okok hatálya alá. Az Ajánlattevőnek a Kbt. 67. § (4) bekezdése és a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 17.§ (2) bekezdés alapján az ajánlatában továbbá nyilatkoznia kell arról, hogy a szerződés teljesítéséhez nem vesz igénybe a Kbt. Kbt. 62.§ (1) (2) bekezdés és 63. § (1) bekezdése szerinti kizáró okok hatálya alá eső alvállalkozót, továbbá nyilatkoznia kell arról, hogy az alkalmasság igazolására igénybe vett más szervezet nem tartozik a Kbt. Kbt. 62.§ (1) (2) bekezdés és 63. § (1) bekezdésében meghatározott kizáró okok hatálya alá. Az Ajánlattevő a Kbt. 62.§ (1) (2) bekezdés és 63. § (1) bekezdése szerinti kizáró ok hiányát a „közbeszerzési eljárásokban az alkalmasság és a kizáró okok igazolásának, valamint a közbeszerzési műszaki leírás meghatározásának módjáról” szóló 321/2015. (X.30.) Korm. rendeletben foglalt rendelkezések szerint köteles igazolni. Az Ajánlattevő a Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kb) pontja szerinti kizáró ok hiányát a Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kb) alpontja, illetve a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 8.§ i) pont ib) alpontja és a 10.§ g) pont gb) alpontjában foglaltak szerint köteles igazolni. A tárgyi eljárásban az egységes európai közbeszerzési dokumentum nem alkalmazandó, azonban az Ajánlatkérő köteles elfogadni, ha bármely gazdasági szereplő a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 7. §-a szerinti korábbi közbeszerzési eljárásban felhasznált egységes európai közbeszerzési dokumentumot nyújt be, feltéve, hogy az abban foglalt információk megfelelnek a valóságnak, és tartalmazzák az Ajánlatkérő által a kizáró okok és az alkalmasság igazolása tekintetében megkövetelt információkat, figyelemmel a Kbt. 114.§ (2) bekezdés rendelkezéseire. A kizáró okok hiányát, valamint az alkalmassági feltételeket igazoló adatbázisokhoz való hozzáférés és a gazdasági szereplők által ezen adatbázisok elérhetőségének feltüntetése vonatkozásában a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 6. §-a irányadó. Az egységes európai közbeszerzési dokumentumban foglalt információk valóságtartalmáért az Ajánlattevő felel. Folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás esetében az Ajánlattevő az ajánlathoz köteles csatolni a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet és az annak érkezéséről a cégbíróság által megküldött igazolást. Amennyiben az Ajánlattevő tekintetében nincs folyamatban változásbejegyzési eljárás, úgy erre vonatkozó nemleges nyilatkozat benyújtása szükséges. A 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 1. § (7) bekezdés rendelkezése alapján a kizáró okokra és az alkalmassági követelményekre vonatkozóan a közbeszerzés megkezdését megelőzően kiállított igazolások is benyújthatóak (felhasználhatóak) mindaddig, ameddig az igazolásokban foglalt tény, illetve adat tartalma valós. Az ajánlatkérő - ellenkező bizonyításig - az adat valóságtartalmát az ajánlattevő erre vonatkozó külön nyilatkozata nélkül vélelmezi. Ajánlatkérő a kizáró okok vizsgálatát a Kbt. 64. § rendelkezéseire is figyelemmel végzi. Ajánlatkérő felhívja a T. Gazdasági szereplők figyelmét: A Kbt. 69.§ (11a) bekezdés rendelkezése alkalmazandó! A kizáró okok fenn nem állása igazolásának körében nem kérhető a gazdasági szereplőtől olyan igazolás benyújtása, amelyet ugyanazon ajánlatkérő részére a gazdasági szereplő korábbi közbeszerzési eljárásban az EKR-ben elektronikus úton már benyújtott. Ebben az esetben a gazdasági szereplő nyilatkozik arról, hogy mely korábbi eljárásban benyújtott igazolást kéri figyelembe venni a bírálat során. Az ajánlatkérő attól függetlenül vizsgálja meg, hogy a korábban benyújtott igazolás megfelel-e az adott közbeszerzési eljárásban benyújtandó igazolásra irányadó tartalmi követelményeknek, hogy a korábbi igazolás adott esetben megjelöli, hogy azt mely közbeszerzési eljárásban való felhasználás céljáraállították ki.
korrupcióért olyan ítéletben, amelyet nem több, mint öt évvel ezelőtt hoztak, vagy amelyben a közvetlenül meghatározott kizárás időtartama továbbra is alkalmazandó? Az Európai Közösségek tisztviselőit és az Európai Unió tagállamainak tisztviselőit érintő korrupció elleni küzdelemről szóló egyezmény (HL C 195., 1997.6.25., 1. o.) 3. cikkében és a Tanács 2003. július 22-i, a magánszektorban tapasztalható korrupció elleni küzdelemről szóló 2003/568/IB kerethatározatának (HL L 192., 2003.7.31., 54. o.) 2. cikke (1) bekezdésében meghatározottak szerint. Ez a kizárási ok magában foglalja az ajánlatkérő szerv (közszolgáltató ajánlatkérő) vagy a gazdasági szereplő nemzeti jogában meghatározott korrupciót is.
csalásért olyan ítéletben, amelyet nem több, mint öt évvel ezelőtt hoztak, vagy amelyben a közvetlenül meghatározott kizárás időtartama továbbra is alkalmazandó? Az Európai Közösségek pénzügyi érdekeinek védelméről szóló egyezmény 1. cikke értelmében (HL C 316., 1995.11.27., 48. o.)
terrorista bűncselekményért vagy terrorista tevékenységekkel összefüggő bűncselekményért olyan ítéletben, amelyet nem több, mint öt évvel ezelőtt hoztak, vagy amelyben a közvetlenül meghatározott kizárás időtartama továbbra is alkalmazandó? A terrorizmus elleni küzdelemről szóló 2002. június 13-i 2002/475/IB tanácsi kerethatározat (HL L 164., 2002.6.22., 3. o.) 1. és 3. cikkében meghatározottak szerint. Ez a kizárási ok magában foglalja az említett kerethatározat 4. cikke szerinti, bűncselekményre való felbujtást, bűnsegélyt vagy kísérletet.
pénzmosásért vagy terrorizmus finanszírozásáért olyan ítéletben, amelyet nem több, mint öt évvel ezelőtt hoztak, vagy amelyben a közvetlenül meghatározott kizárás időtartama továbbra is alkalmazandó? A pénzügyi rendszereknek a pénzmosás, valamint terrorizmus finanszírozása céljára való felhasználásának megelőzéséről szóló, 2005. október 26-i 2005/60/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL L 309., 2005.11.25., 15. o.) 1. cikkében meghatározottak szerint.
gyermekmunkáért és az emberkereskedelem más formáiért olyan ítéletben, amelyet nem több, mint öt évvel ezelőtt hoztak, vagy amelyben a közvetlenül meghatározott kizárás időtartama továbbra is alkalmazandó? Az emberkereskedelem megelőzéséről, és az ellene folytatott küzdelemről, az áldozatok védelméről, valamint a 2002/629/IB tanácsi kerethatározat felváltásáról szóló, 2011. április 5-i 2011/36/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL L 101., 2011.4.15., 1. o.) 2. cikkében meghatározottak szerint.
Megszegte-e a gazdasági szereplő adófizetési kötelezettségét akár a székhelye szerinti országban, akár az ajánlatkérő szerv vagy a közszolgáltató ajánlatkérő tagállamában, ha ez eltér a székhely szerinti országtól?
Megszegte-e a gazdasági szereplő a társadalombiztosítási járulékok megfizetésére irányuló kötelezettségét akár a székhelye szerinti országban, akár az ajánlatkérő szerv vagy a közszolgáltató ajánlatkérő tagállamában, ha ez eltér a székhely szerinti országtól?
Többet mutasson
A gazdasági szereplő csődeljárás alatt áll-e?
A gazdasági szereplő fizetésképtelenségi eljárás vagy felszámolási eljárás alatt áll-e?
A gazdasági szereplő hitelezőkkel csődegyezséget kötött-e?
A gazdasági szereplő a nemzeti törvények és rendeletek szerinti hasonló eljárás következtében bármely, a csődhöz hasonló helyzetben van-e?
A gazdasági szereplő vagyonát felszámoló vagy bíróság kezeli-e?
A gazdasági szereplő felfüggesztette-e üzleti tevékenységét?
Kötött-e a gazdasági szereplő a verseny torzítását célzó megállapodást más gazdasági szereplőkkel?
Van-e tudomása a gazdasági szereplőnek bármilyen –a nemzeti jog, a vonatkozó hirdetmény vagy a közbeszerzési dokumentumok szerinti – összeférhetetlenségről a közbeszerzési eljárásban való részvételéből fakadóan?
Nyújtott-e a gazdasági szereplő vagy valamely hozzá kapcsolódó vállalkozás tanácsadást az ajánlatkérő szervnek vagy a közszolgáltató ajánlatkérőnek, vagy részt vett-e más módon a közbeszerzési eljárás előkészítésében?
Került-e a gazdasági szereplő a következő helyzetek valamelyikébe? a) a kizárási okok fenn nem állásának, illetve a kiválasztási szempontok teljesülésének ellenőrzéséhez szükséges információk szolgáltatása során hamis nyilatkozatot tett, b) visszatartott ilyen információt, c) nem tudta határidőre benyújtani az ajánlatkérő szerv vagy a közszolgáltató ajánlatkérő által bekért kiegészítő iratokat, d) megkísérelte jogtalanul befolyásolni az ajánlatkérő szerv vagy a közszolgáltató ajánlatkérő döntéshozatali folyamatát, vagy olyan bizalmas információkat próbált megszerezni, amelyek jogtalan előnyöket biztosítanának számára a közbeszerzési eljárásban, vagy gondatlanságból olyan félrevezető információkat szolgáltatott, amelyek érdemben befolyásolhatják a kizárásra, a kiválasztásra vagy az odaítélésre vonatkozó döntéseket.
Többet mutasson
Egyéb, adott esetben az ajánlatkérő szerv vagy a közszolgáltató ajánlatkérő tagállamának nemzeti jogszabályaiban előírt kizárási okok Vonatkoznak-e a gazdasági szereplőre azok a tisztán nemzeti kizárási okok, amelyeket a vonatkozó hirdetmény vagy a közbeszerzési dokumentumok meghatároznak?
Többet mutasson
Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, részvételre jelentkező, alvállalkozó, illetve nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő,
aki az elmúlt három évben a 73. § (4) bekezdésében említett környezetvédelmi, szociális és munkajogi követelményeket súlyosan megszegte, és ezt az ajánlatkérő megfelelően bizonyítani tudja;
aki vonatkozásában az ajánlatkérő megfelelően bizonyítani tudja, hogy az elmúlt három évben jogszabályban meghatározott szakmai kötelezettségét súlyosan megszegte vagy jogszabályban meghatározott szakmai szervezet által lefektetett szakmai etikai szabályokat súlyosan megsértő cselekedetet követett el, és az ajánlatkérő megítélése szerint a kizárás alapjául szolgáló cselekmény miatt a szerződés teljesítése vonatkozásában a megbízhatósága alapos okkal megkérdőjelezhető
aki c) korábbi közbeszerzési vagy koncessziós beszerzési eljárás alapján vállalt szerződéses kötelezettségét az elmúlt három évben súlyosan megszegte és ez az említett korábbi szerződés felmondásához vagy elálláshoz, kártérítés követeléséhez vagy a szerződés alapján alkalmazható egyéb szankció érvényesítéséhez vezetett, vagy ha a nyertes ajánlattevőként szerződő fél olyan magatartása, amelyért felelős részben vagy egészben a szerződés lehetetlenülését okozta; d) korábbi közbeszerzési vagy koncessziós beszerzési eljárás eredményeként kötött szerződésével kapcsolatban az alvállalkozója felé jogerős bírósági ítéletben három éven belül megállapított szerződésszegést követett el, amelynek során az alvállalkozó felé fennálló vég- vagy részszámlából fakadó fizetési kötelezettségét 10%-ot meghaladó részben nem teljesítette annak ellenére, hogy az ajánlatkérőként szerződést kötő fél a részére határidőben fizetett.

Ajánlatkérő hatóság
Név és címek
Név: Pécsi Tudományegyetem
Nemzeti nyilvántartási szám: 19308681402
Postacím: Vasvári Pál Utca 4.
Postai irányítószám: 7622
Postai város: Pécs
Régió: Baranya 🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
Kapcsolattartó pont: Vincze Balázs
E-mail: vincze.balazs@pte.hu 📧
Telefon: +36 302040891 📞
Fax: +36 72501508 📠
URL: https://www.pte.hu 🌏
Csoportvezető
Az ajánlatkérő szerv típusa
Közjogi intézmény
Fő tevékenység
Oktatás
Kommunikáció
Dokumentumok URL címe: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR002326322023/reszletek 🌏
Részvétel URL: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR000526292024/reszletek 🌏
Beszerzési dokumentum nyelve: magyar 🗣️
Elektronikus benyújtás: Kötelező

Kiegészítő információk
További információk
1. Részajánlattétel kizárása: A Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központjában az élelmezési szolgáltatás központja a Rákóczi úti telephely, ahol az Ajánlatkérő által biztosított főzőkonyhában történik a napi ételadagok előállítása (megfőzése) és porciózása. A konyhaterület nem osztható meg több gazdasági szereplő között, így műszaki-funkcionális szempontból a részajánlattétel kizárt. A nyertes ajánlattevő feladatává tett kötelező beruházás megvalósítása (könnyű tálcás rendszer bevezetése) szintén nem választható el a közbeszerzés tárgyától, azzal szorosan összefügg tekintettel arra, hogy nyertes ajánlattevő van abban a helyzetben, hogy a fejlesztés pontos módját (az eszközpark részletes összeállítását) meghatározza, a saját tálaló rendszeréhez, szállító eszközeihez igazítsa. Ajánlattevő többváltozatú (alternatív) ajánlatot nem tehet. 2. Szakmai ajánlat (részletesed KD-ben): AT-nek az ajánlattételi határidő lejártáig szakmai ajánlatot kell benyújtani, melyben részletesen bemutatásra kerülnek az alábbiak: - A papír alapú rendelések teljeskörű kiváltása, digitális (elektronikus úton írásban történő) rendelésleadás bevezetése. (a szolgáltatás megkezdésétől számított 7. hónaptól) - Dézsmabiztos csomagolás a kisétkezéseknél (szolgáltatás megkezdésekor biztosítandó) - Betegélelmezés: 20 napos étrend, dolgozói ebéd: A-B menüválasztás biztosítása (szolgáltatás megkezdésekor biztosítandó) - Meleg ebéd: súlykönnyített egyéni tálalási és logisztikai rendszer alkalmazása a betegélelmezésben (kötelező beruházás - ennek leírása, milyen típusú tálcákkal és regálkocsikkal, kívánja ajánlattevő megvalósítani a szolgáltatást) (szolgáltatás megkezdésekor biztosítandó) - A kötelező beruházáson felül vállalt többletberuházások megvalósítása (részletes leírás, milyen gyártójú és típusú új eszközöket állít be a teljesítésbe a szolgáltatás megkezdésére) (szolgáltatás megkezdésekor biztosítandó) - A szolgáltatás megkezdésétől számított 7. hónaptól nyertes Ajánlattevő köteles elkezdeni az egyéni betegekre vonatkozó, legalább kétféle ételből történő választási lehetőséget nyújtó rendszer integrációs folyamatát a Megrendelővel együttműködve, amely az összes étkezési típust és étrendet érinti, beleértve az egyéni diétákat is (speciális diétakombinációk kivételével). Az integrációs folyamatot akkor tekinti a Megrendelő lezártnak és eredményesnek, ha a Szolgáltató a szolgáltatás megkezdésétől számított 20. hónap 1. munkanapján legalább 1 betegosztályon megvalósítja az osztályos választási lehetőséget (azaz az adott betegosztályon a rendelést leadó dolgozó tud a betegek számára választani 2 fajta ételből ). A szakmai ajánlat teljes hiánya, vagy a szakmai ajánlat valamely kötelező elemének teljes hiánya nem hiánypótolható, az az ajánlat érvénytelenségét eredményezi. Egyebekben a Kbt. 71. § (8) bekezdés alkalmazandó. Szakmai ajánlat részletes követelményei a KD-ban kerültek rögzítésre. 3. Ajánlatkérő az eljárásban történő részvételt nem köti gazdálkodó szervezet alapításához és nem teszi lehetővé a szerződés teljesítése érdekében gazdálkodó szervezet létrehozását. 4. AK a Közb- Dok-okat az ekr.gov.hu elektronikus felületen teszi hozzáférhetővé. 5. Kieg. táj: A kieg. táj nyújtására a Kbt. 56.§(1)-(6) 114. § (6) bek-eiben, valamint a közb. dok-ban foglaltak az irányadók. 6. AK jelen elj-ban helyszíni bejárást tart. Időpontja 2024. 05. 09. 13:00 óra. Találkozási pont: 7623 Pécs, Rákóczi u. 2. Étterem főbejárata bent az udvarban. 7. Ajánlatok benyújtása: Az ajánlatoknak az ajánlattételi határidő lejártáig az EKR rendszeren keresztül kell elektronikusan beérkeznie. Ajánlati biztosíték fizetését AK előírja, részletesen jelen BT-751. rovatában. 8. Az ajánlat formai feltételei: Az ajánlatnak Acrobat Reader programmal olvasható pdf kiterjesztésűnek kell lennie. Az elektronikus formában benyújtott ajánlatnak jelszó nélkül olvashatónak, de nem mód-hatónak kell lennie. 9. AT az EKR-ben elektronikus űrlap formájában köteles benyújtani az ajánlat részeként az EKR-ben benyújtandó iratok jegyzéke fülön megjelenő összes űrlapot. A Kbt. 66. § (6) bek, és 65. § (7) bek vonatkozásában nemleges nyilatkozat esetén is meg kell tenni a nyilatkozatot. 10. Az ajánlathoz csatolandó az ATk, valamint az alkalmasság igazolásában részt vevő egyéb szervezetek esetében aláíró aláírását igazoló aláírási címpéldánya, aláírásmintája, meghatalmazott esetén meghatalmazás. 11. Folyamatban lévő vált.bej-i elj esetén csatolandó a vonatkozó vált.bej-i kérelem egyszerű másolata elektronikus feladás esetén az ehhez kapcsolódó dok-ok nem hitelesített másolata is. 12. Az alkalmassági feltételeket és ezek előírt igazolási módját a minősített ATk hivatalos jegyzékébe történő felvétel feltételét képező minősítési szempontokhoz képest AK szigorúbban határozta meg. 13. AK előírja, a nyertes ATnek a szerz.kötés időpontjában rendelkeznie kell legalább 100 000 000,- HUF/év,és 50 000 000,- HUF/kár összegű, szolgáltatási tevékenységére vonatkozó felelősségbiztosítással. Az esetleges kárnál a nyertes ajánlattevő önrésze nem haladhatja meg a biztosító által elismert kárösszeg 10 %-át. 14. AK az eljárásban a Kbt.75.§ (2) bek e) pontját és a Kbt. 81.§ (5)bek-ét alkalmazza. 15. Az AF-ben írt ajánlati kötöttség időtartamát a Kbt. 81.§ (11) bek-kel összhangban kell értelmezni. 16. . Kbt.73 § (5) bek szerinti tájékoztatás a KD-ben. 17. Üzleti titok: a Kbt. 44.§ (1) bek-e alapján lehetséges,az EKR-ben erre szolgáló funkciót alkalmazza. 18. AK a bármely elj-i cselekmény kapcsán benyújtandó dok. tekintetében az EKR rendelet szerint tekinti azt határidőn belül benyújtottnak. 19. Irányadó jog: Kbt., figyelemmel a 424/2017. (XII. 19.) Korm.rendelet előírásaira és Ptk. Amennyiben nyertes ajánlattevő bármely feladat teljesítését szerzői jogot keletkeztető alkotással kívánja megoldani, úgy a létrejött alkotás vonatkozásában AK nem szerez jogot, a szerzői jogok nyertes ajánlattevőt illetik. Ajánlatkérő a szerződéstervezetben rögzített eszközökön kívül semmilyen más eszközt nem biztosít a feladatellátáshoz, a pilot projekt megvalósításához. A 676/2020. (XII. 28.) Korm. rendelet 4. § (2) bekezdése a szerződés teljesítése során kötelezően alkalmazandó. 20. FAKSZ: Dr. Turi Attila (01178) 21. Szerződés teljesítésére vonatkozó feltétel: a szerződés teljes időtartama alatt biztosítani kell, hogy a beszerzett termékek összértékének 80 százaléka a közétkeztetési rövid ellátási láncban beszerzett termékekből, illetve a helyi élelmiszer termékekből származik. 22. AK szerződéskötési feltételként írja elő érvényes ISO 22000, és ISO 14001 tanúsítvánnyal való rendelkezést nyertes AT részéről. 23. Az ételek színvonala és a betegek kiemelten fontos táplálása érdekében, a felhasznált alapanyagok megfelelő minősége biztosítása végett AK a három főétkezésre és a kisétkezésre felhasznált alapanyagok vonatkozásában az aránytalanul alacsony ár vagy egyéb vállalás vizsgálata körében az alapanyagok minimális napi értékét nettó 1.400 Ft-ban határozza meg. AK az ajánlatban köteles nyilatkozni, hogy ezen napi alapanyagnormát a szerződés teljes időtartama alatt betartja.
Többet mutasson
Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Nemzeti nyilvántartási szám: 15329190-2-41
Postacím: Riadó u. 5
Postai irányítószám: 1026
Postai város: Budapest
Régió: Budapest 🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧
Telefon: +36 18828592 📞
Fax: +36 18828593 📠
URL: https://kozbeszerzes.hu 🌏
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Mint: Felülvizsgálati testület
Felülvizsgálati eljárás
Pontos információ a felülvizsgálati eljárások határidejéről (határidejeiről): Kbt.148.§ rendelkezései szerint.
Információk az elektronikus munkafolyamatokról
Elektronikus számlázást fogadunk el
Forrás: OJS 2024/S 088-266027 (2024-05-03)
Ajánlati felhívás (2024-05-15)
Eljárás
Adminisztratív információk
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések beérkezésének határideje: 2024-05-24 11:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei: 2024-05-24 13:00:00 📅
A közbeszerzési eljárás feltételei
Megnyitás dátuma: 2024-05-24 13:00:00 📅

Változások
Az eredeti közleményben javítandó szöveg
Szekciószám: PROCEDURE
Új érték
Szöveg:
A(z) IV.2.2) Ajánlatok vagy részvételi kérelmek benyújtásának határideje, dátum, helyi idő (BT-1311,BT-131,BT-630) mezőben a következő változás történt: A következő helyett: Thu May 16 12:00:00 CEST 2024 Helyesen: Fri May 24 11:00:00 CEST 2024
Az eredeti közleményben javítandó szöveg
Tétel azonosító száma: LOT-0001
Új érték
Szöveg:
A(z) IV.2.7) Bontás dátuma (BT-132) mezőben a következő változás történt: A következő helyett: Thu May 16 14:00:00 CEST 2024 Helyesen: Fri May 24 13:00:00 CEST 2024
Egyéb kiegészítő információk
Ajánlatkérő a megalapozott ajánlattétel érdekében és a Kbt. 52. § (4) bekezdésének b.) pontja alapján az ajánlattételi határidőt meghosszabbítja. (KDI-II fejezet dokumentum került módosításra és ez EKR-be az eredetivel egyező helyen közzétételre)
A változtatás fő oka: Frissített információ
Tájékoztatás módosításokról
Az előző hirdetmény módosítandó változata: 266027-2024
Forrás: OJS 2024/S 095-290436 (2024-05-15)
Ajánlati felhívás (2024-05-23)
Eljárás
Adminisztratív információk
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések beérkezésének határideje: 2024-05-31 11:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei: 2024-05-31 13:00:00 📅
A közbeszerzési eljárás feltételei
Megnyitás dátuma: 2024-05-31 13:00:00 📅

Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk
Műszaki és szakmai képességek
A kiválasztási kritériumok listája és rövid leírása:
Referencia M.1.1.: Műszaki, szakmai alkalmasság: Alkalmatlan az AT (Közös AT) ha nem rendelkezik: M1./ Az AF feladását megelőző legfeljebb 6 éven belül megkezdett, és 3 éven belül szerződésszerűen teljesített referenciával: M.1.1./ min. 1 db egészségügyi vagy bentlakásos szociális intézményben, minimum 12 hónapon keresztül folyamatosan, azaz minden nap teljesített közétkeztetési szolgáltatási feladatok ellátására vonatkozó referenciával, amely legalább 4 különböző telephelyre, napi 500 adag meleg étel elkészítését foglalta magában. . (321/2015) korm.rend 21. § (3) a.) Igazolás módja: Az AT-k által az ajánlatban benyújtandó ig-ok: Az AT-k a Műszaki szakmai alkalmasságot - ide nem érve a Kbt.69.§ szerinti utólagos igazolási kötelezettség teljesítését - a 321/2015. Korm. rendelet (KR) és a Kbt 114. § (2) bekezdése rendelkezései alapján az alkalm-i követelmények előzetes igazolására elfogadja az érintett GSZ egyszerű nyil-át. A Kbt.69.§(4) bek-e alapján az értékelési szempontokra figyelemmel legkedvezőbbnek tekinthető AT, illetőleg adott esetben a Kbt.69.§(6) bek-e alapján az értékelési sorrendben azt követő legkedvezőbb AT által az utólagos ig-i kötelezettség körében, a műszaki, illetve szakmai alkalmasság alátámasztása céljából benyújtandó igazolások: M.1./ AF feladásától visszafelé számított 3 éven belül befejezett, szerz-szerűen teljesített , de max 6 éven belül megkezdett, a közbesz. tárgykörében telj. szolgáltatásait ismertető, (321/2015 Korm. rend. 23.§-a szerint kiállított referencia nyilatkozatot v igazolás, melynek tartalmaznia kell legalább: a)szerz-t kötő másik fél neve, címe b)szolgáltatás tárgya, menny., leírása c)telj. ideje (kezdő- befejezés időpont év-hónap-nap pont.) d)ref. tárgyára von. mennyiségi adatok e)információ, hogy a telj. az előírásoknak és a szerznek megfelelően történt-e g)ref-ról információt nyújtó személy neve, elérhetősége
Többet mutasson
M.3. Havária főzőkonyha: Műszaki, szakmai alk: Alkalmatlan az AT, ha nem rendelkezik: A szolgáltatás folyamatos (365 napos), zavartalan biztosítása érdekében AT vagy a teljesítésbe bevonandó alvállalkozója üzemeltetésében lévő, korlátozás nélkül rendelkezésre álló, legalább a közbeszerzés tárgyának megfelelő volumenű, a szükséges felszereltséggel és nevére szóló működéshez szükséges nyilvántartásba vétellel rendelkező havária főzőkonyhával. (321/2015. korm rend 21. § (3) bekezdés i.) pont) Az AT-k által az ajánlatban benyújtandó ig-ok: Az AT-k a Műszaki szakmai alkalmasságot - ide nem érve a Kbt.69.§ szerinti utólagos igazolási kötelezettség teljesítését - a Kbt. 114. § (2) bek és a 321/2015. Korm. rendelet (KR) rendelkezései alapján az alkalm-i követelmények előzetes igazolására elfogadja az érintett GSZ egyszerű nyil-át. A Kbt.69.§(4) bek-e alapján az értékelési szempontokra figyelemmel legkedvezőbbnek tekinthető AT, illetőleg adott esetben a Kbt.69.§(6) bek-e alapján az értékelési sorrendben azt követő legkedvezőbb AT által az utólagos ig-i kötelezettség körében, a műszaki, illetve szakmai alkalmasság alátámasztása céljából benyújtandó igazolások: M3./ a havaria főzőkonyha bemutatása, műszaki felszereltség leírása, a rendelkezésre állás jogcímét alátámasztó dokumentumok és az ajánlattevő nevére szóló működéshez szükséges nyilvántartásba vételről szóló dokumentum csatolása. Ajánlatkérő az M.3./ alkalmassági feltétele keretében rögzített „legalább a közbeszerzés tárgyának megfelelő volumenű” meghatározás alatt azt érti, hogy AT által bemutatott havaria főzőkonyhának alkalmasnak kell lennie napi 500 adag melegétel elkészítésére.
Többet mutasson

Változások
Az eredeti közleményben javítandó szöveg
Szekciószám: PROCEDURE
Új érték
Szöveg:
A(z) III.4.1) Alkalmassági követelmény ismertetése (BT-750) mezőben a következő változás történt: A következő helyett: Műszaki, szakmai
alkalmasság: Alkalmatlan az AT (Közös AT) ha nem rendelkezik: M1./ Az AF feladását megelőző legfeljebb 6 éven belül megkezdett, és 3 éven belül szerződésszerűen teljesített referenciával: M.1.1./ min. 1 db egészségügyi vagy bentlakásos szociális intézményben, minimum 12 hónapon keresztül folyamatosan, azaz minden nap teljesített közétkeztetési szolgáltatási feladatok ellátására vonatkozó referenciával, amely legalább 4 különböző telephelyre, napi 500 adag meleg étel elkészítését foglalta magában. . (321/2015) korm.rend 21. § (3) a.) Igazolás módja: Az AT-k által az ajánlatban benyújtandó ig-ok: Az AT-k a Műszaki szakmai alkalmasságot - ide nem érve a Kbt.69.§ szerinti utólagos igazolási kötelezettség teljesítését - a 321/2015. Korm. rendelet (KR) 2. § (1) bek c) pontja és az (5) bek rendelkezései alapján az alkalm-i követelmények előzetes igazolására elfogadja az érintett GSZ egyszerű nyil-át. A Kbt.69.§(4) bek-e alapján az értékelési szempontokra figyelemmel legkedvezőbbnek tekinthető AT, illetőleg adott esetben a Kbt.69.§(6) bek-e alapján az értékelési sorrendben azt követő legkedvezőbb AT által az utólagos ig-i kötelezettség körében, a műszaki, illetve szakmai alkalmasság alátámasztása céljából benyújtandó igazolások: M.1./ AF feladásától visszafelé számított 3 éven belül befejezett, szerz-szerűen teljesített , de max 6 éven belül megkezdett, a közbesz. tárgykörében telj. szolgáltatásait ismertető, (321/2015 Korm. rend. 23.§-a szerint kiállított referencia nyilatkozatot v igazolás, melynek tartalmaznia kell legalább: a)szerz-t kötő másik fél neve, címe b)szolgáltatás tárgya, menny., leírása c)telj. ideje (kezdő- befejezés időpont év-hónap-nap pont.) d)ref. tárgyára von. mennyiségi adatok e)információ, hogy a telj. az előírásoknak és a szerznek megfelelően történt-e g)ref-ról információt nyújtó személy neve, elérhetősége Helyesen: Műszaki, szakmai alkalmasság: Alkalmatlan az AT (Közös AT) ha nem rendelkezik: M1./ Az AF feladását megelőző legfeljebb 6 éven belül megkezdett, és 3 éven belül szerződésszerűen teljesített referenciával: M.1.1./ min. 1 db egészségügyi vagy bentlakásos szociális intézményben, minimum 12 hónapon keresztül folyamatosan, azaz minden nap teljesített közétkeztetési szolgáltatási feladatok ellátására vonatkozó referenciával, amely legalább 4 különböző telephelyre, napi 500 adag meleg étel elkészítését foglalta magában. . (321/2015) korm.rend 21. § (3) a.) Igazolás módja: Az AT-k által az ajánlatban benyújtandó ig-ok: Az AT-k a Műszaki szakmai alkalmasságot - ide nem érve a Kbt.69.§ szerinti utólagos igazolási kötelezettség teljesítését - a 321/2015. Korm. rendelet (KR) és a Kbt 114. § (2) bekezdése rendelkezései alapján az alkalm-i követelmények előzetes igazolására elfogadja az érintett GSZ egyszerű nyil-át. A Kbt.69.§(4) bek-e alapján az értékelési szempontokra figyelemmel legkedvezőbbnek tekinthető AT, illetőleg adott esetben a Kbt.69.§(6) bek-e alapján az értékelési sorrendben azt követő legkedvezőbb AT által az utólagos ig-i kötelezettség körében, a műszaki, illetve szakmai alkalmasság alátámasztása céljából benyújtandó igazolások: M.1./ AF feladásától visszafelé számított 3 éven belül befejezett, szerz-szerűen teljesített , de max 6 éven belül megkezdett, a közbesz. tárgykörében telj. szolgáltatásait ismertető, (321/2015 Korm. rend. 23.§-a szerint kiállított referencia nyilatkozatot v igazolás, melynek tartalmaznia kell legalább: a)szerz-t kötő másik fél neve, címe b)szolgáltatás tárgya, menny., leírása c)telj. ideje (kezdő- befejezés időpont év-hónap-nap pont.) d)ref. tárgyára von. mennyiségi adatok e)információ, hogy a telj. az előírásoknak és a szerznek megfelelően történt-e g)ref-ról információt nyújtó személy neve, elérhetősége
alk: Alkalmatlan az AT, ha nem rendelkezik: A szolgáltatás folyamatos (365 napos), zavartalan biztosítása érdekében AT vagy a teljesítésbe bevonandó alvállalkozója üzemeltetésében lévő, korlátozás nélkül rendelkezésre álló, legalább a közbeszerzés tárgyának megfelelő volumenű, a szükséges felszereltséggel és nevére szóló működéshez szükséges nyilvántartásba vétellel rendelkező havária főzőkonyhával. (321/2015. korm rend 21. § (1) bekezdés c.) pont) Az AT-k által az ajánlatban benyújtandó ig-ok: Az AT-k a Műszaki szakmai alkalmasságot - ide nem érve a Kbt.69.§ szerinti utólagos igazolási kötelezettség teljesítését - a Kbt. 114. § (2) bek és a 321/2015. Korm. rendelet (KR) rendelkezései alapján az alkalm-i követelmények előzetes igazolására elfogadja az érintett GSZ egyszerű nyil-át. A Kbt.69.§(4) bek-e alapján az értékelési szempontokra figyelemmel legkedvezőbbnek tekinthető AT, illetőleg adott esetben a Kbt.69.§(6) bek-e alapján az értékelési sorrendben azt követő legkedvezőbb AT által az utólagos ig-i kötelezettség körében, a műszaki, illetve szakmai alkalmasság alátámasztása céljából benyújtandó igazolások: M3./ a havaria főzőkonyha bemutatása, műszaki felszereltség leírása, a rendelkezésre állás jogcímét alátámasztó dokumentumok és az ajánlattevő nevére szóló működéshez szükséges nyilvántartásba vételről szóló dokumentum csatolása. Ajánlatkérő az M.3./ alkalmassági feltétele keretében rögzített „legalább a közbeszerzés tárgyának megfelelő volumenű” meghatározás alatt azt érti, hogy AT által bemutatott havaria főzőkonyhának alkalmasnak kell lennie napi 500 adag melegétel elkészítésére. Helyesen: Műszaki, szakmai alk: Alkalmatlan az AT, ha nem rendelkezik: A szolgáltatás folyamatos (365 napos), zavartalan biztosítása érdekében AT vagy a teljesítésbe bevonandó alvállalkozója üzemeltetésében lévő, korlátozás nélkül rendelkezésre álló, legalább a közbeszerzés tárgyának megfelelő volumenű, a szükséges felszereltséggel és nevére szóló működéshez szükséges nyilvántartásba vétellel rendelkező havária főzőkonyhával. (321/2015. korm rend 21. § (3) bekezdés i.) pont) Az AT-k által az ajánlatban benyújtandó ig-ok: Az AT-k a Műszaki szakmai alkalmasságot - ide nem érve a Kbt.69.§ szerinti utólagos igazolási kötelezettség teljesítését - a Kbt. 114. § (2) bek és a 321/2015. Korm. rendelet (KR) rendelkezései alapján az alkalm-i követelmények előzetes igazolására elfogadja az érintett GSZ egyszerű nyil-át. A Kbt.69.§(4) bek-e alapján az értékelési szempontokra figyelemmel legkedvezőbbnek tekinthető AT, illetőleg adott esetben a Kbt.69.§(6) bek-e alapján az értékelési sorrendben azt követő legkedvezőbb AT által az utólagos ig-i kötelezettség körében, a műszaki, illetve szakmai alkalmasság alátámasztása céljából benyújtandó igazolások: M3./ a havaria főzőkonyha bemutatása, műszaki felszereltség leírása, a rendelkezésre állás jogcímét alátámasztó dokumentumok és az ajánlattevő nevére szóló működéshez szükséges nyilvántartásba vételről szóló dokumentum csatolása. Ajánlatkérő az M.3./ alkalmassági feltétele keretében rögzített „legalább a közbeszerzés tárgyának megfelelő volumenű” meghatározás alatt azt érti, hogy AT által bemutatott havaria főzőkonyhának alkalmasnak kell lennie napi 500 adag melegétel elkészítésére.
A(z) IV.2.2) Ajánlatok vagy részvételi kérelmek benyújtásának határideje, dátum, helyi idő (BT-1311,BT-131,BT-630) mezőben a következő változás történt: A következő helyett: Fri May 24 11:00:00 CEST 2024 Helyesen: Fri May 31 11:00:00 CEST 2024
Az eredeti közleményben javítandó szöveg
Tétel azonosító száma: LOT-0001
Új érték
Szöveg:
A(z) IV.2.7) Bontás dátuma (BT-132) mezőben a következő változás történt: A következő helyett: Fri May 24 13:00:00 CEST 2024 Helyesen: Fri May 31 13:00:00 CEST 2024
Egyéb kiegészítő információk
Ajánlatkérő a megalapozott ajánlattétel érdekében és a Kbt. 52. § (4) bekezdésének b.) pontja alapján az ajánlattételi határidőt meghosszabbítja. Módosulással érintett egyéb dokumentumok: KD. I-II fejezet AK a jelen felhívásban lévő adminisztrációs hibát javította, az ajánlattételi határidőt és ennek megfelelően a bontás idejét.
Többet mutasson
A változtatás fő oka: Frissített információ
Tájékoztatás módosításokról
Az előző hirdetmény módosítandó változata: 290436-2024
Forrás: OJS 2024/S 101-309446 (2024-05-23)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2024-09-23)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Becsült érték héa nélkül: 3 761 389 880 HUF 💰
A beszerzés teljes értéke (HÉA nélkül): 4 827 079 740 HUF 💰

A szerződés odaítélése
A szerződés/tétel odaítélése
Jogorvoslati eljárások
Type of alleged irregularity: A szerződés tárgyának nem megfelelő vagy pontatlan meghatározása: 1
A panaszosok száma: 1
Type of alleged irregularity: A műszaki leírásoknak, az alkalmassági követelményeknek, az értékelési szempontoknak (és azok súlyának) illetve a szerződésteljesítés feltételeinek a szerződésről szóló hirdetményben való közzétételének elmaradása: 2
Type of alleged irregularity: Egyéb: 1
Tétel azonosító száma: LOT-0001
Szerződés száma: 1
A szerződés megkötésének időpontja: 2024-09-10 📅
Cím: PTE KK részére közétkeztetési szolg. fejlesztéssel szolgáltatási szerződés
A szerződés címe: https://ekr.gov.hu/ekr-szerzodestar/hu/szerzodesLista?eljarasAzon=EKR000526292024 🌏
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 3
Az elektronikus úton beérkezett pályázatok száma: 3
A kkv-k által benyújtott pályázatok száma: 1
A nem uniós tagállamokból származó ajánlattevőktől beérkezett ajánlatok száma: 0
A más uniós tagállamokból származó ajánlattevőktől beérkezett ajánlatok száma: 0
Az ajánlatot rangsorolták
Helyezés a nyertesek listáján: 2
Ajánlat azonosítója: EKR000526292024/2734
Az ajánlattevő fél vezetője
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0001
A vállalkozó neve és címe
Név: DELIREST Magyarország Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 10794359244
Postacím: Irinyi J. Utca 4-20. B.ép. 5. em.
Postai irányítószám: 1117
Postai város: Budapest
Régió: Budapest 🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: sales@delirest.hu 📧
Telefon: +36 13710810 📞
Fax: +36 13710792 📠
URL: https://www.delirest.hu 🌏
Helyezés a nyertesek listáján: 3
Ajánlat azonosítója: EKR000526292024/2742
Név: Szakácstündér Vendéglátó, Szolgáltató és Gazdasági Tanácsadó Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 26273206214
Postacím: Cseri Út 4.
Postai irányítószám: 7400
Postai város: Kaposvár
Régió: Somogy 🏙️
E-mail: szakacstunderkft@gmail.com 📧
Telefon: +36 204995734 📞
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 4 827 079 740 HUF 💰
Helyezés a nyertesek listáján: 1
Ajánlat azonosítója: EKR000526292024/2758
Az alvállalkozással kapcsolatos információk
Az alvállalkozásba adott szerződésrész százalékos aránya ismert
Leírás:
III.4.1) M.3. Havaria konyha biztosítása;III.4.1) M.1.2 Infrastruktúrális fejlesztés, értéknövelő beruházás
Arány (%): 1
A szerződés alvállalkozásba adandó részének rövid leírása:
III.4.1) M.3. Havaria konyha biztosítása;III.4.1) M.1.2 Infrastruktúrális fejlesztés, értéknövelő beruházás
A szerződést valószínűleg alvállalkozóval kötik meg
Tájékoztatás a pályázatokról
A szerződést egy gazdasági szereplőkből álló csoportnak ítélték oda
A vállalkozó neve és címe
Név: MED-Catering Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 25312212243
Postacím: Fehérvári Út 85.
Postai irányítószám: 1119
E-mail: kozbeszerzes@hungast.hu 📧
Telefon: +36 18010900 📞
URL: https://www.hungast.hu 🌏
A tulajdonos állampolgársága: Magyarország 🇭🇺
A gazdasági szereplő mérete: Nagyvállalkozás
Név: Hungast Vital Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: 10798274244
Postacím: Fehérvári Út 85.
Fax: +36 18010901 📠

Kiegészítő információk
További információk
Az eljárásban 3 ajánlat érkezett, valamennyi elektronikus úton. Középvállalkozásoktól érkezett ajánlat: 1 KKV-tól érkezett ajánlat: 1 Ellenőrzött és érvénytelen ajánlat:1 Bírálat körébe nem vont ajánlat: 1
Forrás: OJS 2024/S 187-574697 (2024-09-23)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2026-05-05)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Nyertes Ajánlattevő (AT) feladata 24 hó időtartamra (mely AK által további 24 hónappal hosszabbítható) a PTE Klinikai Központja r. közétkeztetési szolg. nyújtása a Központ betegellátó egységei (jelenleg 8 különböző telephelyen, részletesen a műszaki leírásban) részére, a betegek, látogatók és munkatársak étkezési és élelmiszer vásárlási szolgáltatásának megszervezésével együtt. Betegétkeztetés: Ált info a jelenlegi állapotra vonatkozóan: Ágyszám: 1456 A kiírásban szereplő ágyszám adatok változhatnak az ajánlattevőknek (AT)-nek árajánlatukat ezen kockázat figyelembevételével kell megadni. A kórházak működését befolyásoló EÜ körülmények (pl: járványok) vagy fenntartói intézkedések estén az ágyszám csökkenhet (erre tekintettel AK - 20%-al eltérhet a rendelendő adagok vonatkozásában) . Fenntartó kezelésébe kerülő további intézmények esetén az ágyszám nőhet. Havi átlag adagszám: 2022. évben 27133 , 2023, év első félévében: 29201 (napi átl. kb 939 adag, mely mindegyike meleg ételt is tartalmaz) A feltüntetett adagok a melléklet műszaki leírásban rögzített étrend típusok között oszlanak meg. A PTE KKban az élelmezési szolgáltatás központja a Rákóczi úti telephely, ahol - havária kivételével - az AK által biztosított főzőkonyhában történik a napi ételadagok előállítása (megfőzése) és porciózása nyertes AT által. A konyhaterület nem osztható meg több gazdasági szereplő között, így műszaki-funkcionális szempontból a részajánlattétel kizárt. Nyertes AT feladata a központi konyhából a műszaki leírásban részletesen felsorolt Klinikai egységekbe történő kiszállítás. Ajánlatkérő az ellátottak élelmezésén felül továbbá az alábbi szolgáltatások biztosítását várja el Ajánlattevőtől: - étkeztetési szolgáltatás biztosítása alkalmazottak részére (kiszállítással és alkalmazotti étterem üzemeltetésével); - kávézó és shop üzemeltetése a Janus Pannonius Klinikai Tömb épületében; - dézsmabiztos csomagolás bevezetése a kisétkezéseknél - papír alapú rendelések teljeskörű kiváltása, digitális (elektronikus úton írásban) rendelésleadás bevezetése, - betegosztályok szintjén megvalósuló ételválasztási lehetőség bevezetése - súlykönnyített egyéni tálcás tálalási és logisztikai rendszer alkalmazása a betegélelmezésben Beteg-, és alkalmazotti közétkeztetésre egyaránt vonatkozóan:A konyha üzemeltetését önállóan, a kórházi élelmezés, a vonatkozó jogszabályok (37/2014. EMMI rend, 60/2003. ESZCSM rend), szakmai előírások maradéktalan betartásával, saját kockázatára végzi, ezért erkölcsi és anyagi felelősséget vállal. A konyha és az étterem épületének teljes körű karbantartása – beleértve a konyhatechnológiai és egyéb berendezések, továbbá felszerelési tárgyak – elvégzése az Ajánlattevő feladata. AK hozzájárul a szerződéstervezetben rögzítettek szerint, hogy a konyha szabad kapacitásának erejéig az AT külső étkezők részére szolgáltatást nyújtson, mely szolgáltatás árából az AT köteles az intézménynek visszatérítést téríteni (3. fél számára nyújtott szolgáltatás árbevételének 3 %-a mértékben). Ezen vállalkozói tevékenysége nem kockáztathatja és veszélyeztetheti a zavartalan intézeti ellátást, és annak minőségét.
Többet mutasson
A beszerzés teljes értéke (HÉA nélkül): 4 827 079 740 HUF 💰
Leírás
A beszerzés leírása:
A PTE KK elkötelezett a gyógyító tevékenység és a teljes betegellátás színvonalának innovatív fejlesztése iránt. AK vezetése olyan szolgáltatási környezet kialakítását tűzte ki céljául, amelyben a fekvő és járóbetegek, látogatók és munkatársak az intézményi tartózkodásuk során szükséges napi étkezési és alapvető étkezési és élelmiszervásárlási igényeiket magas színvonalon, modern szervezési megoldással, biztonságos, felügyelt rendszerben elégíthetik ki. AK kísérleti programként (pilot projektként) jelen eljárásban kívánja megszervezni a betegek, látogatók és munkatársak étkezési és élelmiszer vásárlási szolgáltatását a hozzá kapcsolódó tálalási rendszer fejlesztésével együtt. A fejlesztés célja az osztályokon dolgozók adminisztratív terheinek csökkentése, egy magasabb színvonalú, választékon alapuló közétkeztetés megteremtése, mely által a túlgyártás jelentősen csökkenthető, így a felelős gazdálkodás elve jobban érvényesülhet. AT köteles a szolgáltatást önállóan, a kórházi közétkeztetés mai elvárásainak megfelelő színvonalon, az üzemeltetésre vonatkozó szakmai előírások (NÉBIH) maradéktalan betartásával, saját kockázatára végezni, ezért erkölcsi és anyagi felelősséget vállalni. A betegek részére a legújabb táplálkozástudományi ismeretek függvényében, folyamatosan biztosítania kell a betegségüknek és állapotuknak megfelelő, változatos, alkalmazottak részére az egészséges táplálkozást szem előtt tartó ételválasztékot. Az étlapok tervezése: „A közétkeztetésben – különös tekintettel az egészségügyi, szociális és gyermekintézményekben nyújtott közétkeztetésre – az élettani szükségletnek megfelelő minőségű és tápértékű étkeztetést kell biztosítani.” (1997. évi CLIV. tv 50. § 3. bek.) Hivatkozva a fenti tvre, a betegek (normál és diéta szerinti bontásban) étrendjét az Ajánlattevő készíti. A minta étlapot 2x10 napos étlap formájában az ajánlattételi határidőig be kell nyújtani a 3. és 4.és 9. értékelési részszempontra tett ajánlat alátámasztására. Annak teljes, vagy bármely kötelező tartalmi elemének (részletesen KD-ben) hiánya az ajánlat érvénytelenségét eredményezi. Az étlapot a jelenlegi táplálkozástudományi elvárásoknak megfelelően, a közétkeztetések működését szabályozó hatályos rendelet (37/2014. (IV. 30.) EMMI rend; 60/2003. (X.20.) ESZCSM rend) mellékleteiben található élelmiszer-felhasználási ajánlások figyelembevételével kell elkészíteni a KD-ban rögzített étrendek és dolgozói ebéd vonatkozásában. Az étlapok tekintetében az ajánlatban fel kell tüntetni a kiszabatot, és a pontos tápanyagtartalmat. A létszám megállapítása Létszám rendelési, módosítási lehetőségek elfogadása (pót- és lerendelések) részletesen a műszaki leírásban. napi átl. kb 939 adag A tálalási feladatok ellátása az egyéni táclás tálalási és logisztikai rendszer korszerűsítése mellett A hideg étkezések: Nyertes AT feladata a hideg étkezések minőségi fejlesztése, ennek keretében kész csomagolt szendvicsek és saláták bevezetése. Evőeszközöket az Ajánlattevő nem köteles biztosítani. A folyadékok kiszállítása az osztályokra az AT feladata. A folyadék adagolásáról, megfelelő tárolásáról az AK betegosztályai gondoskodnak. A folyadékszállító badellákat az AT köteles visszaszállítani a konyhára, és tisztításáról gondoskodni. A folyadékok adagolásához szükséges kancsók, bögrék biztosítása, szállítása és tisztítása az AT feladata. A meleg étkezések tálalása egyéni tálcás rendszerben: Az Egyéni tálcás rendszer korszerűsítése nyertes AT feladata (becs ért kb100.000.000 HUF), mely során 1300 db súlycsökkentett esztétikus tálca és betétek, és ezen mennyiségű tálca egyidejű mozgatására elegendő konténer/regálkocsi beszerzésére és használatára kötelezett az Osztályokra szabott logisztikai eszközök használatával. AK a teljes egyéni hőtartó tálcás tálaló rendszer vonatkozásában – tekintettel annak elhasználódott állapotára – új, súlycsökkentett eszközök (<1,2 kg össztömegű egyéni tálca a beleilleszkedő teljes fogyóeszköz szettel együtt), beszerzését írja elő kötelezően, beleértve annak minden elemét, a tálcaszetteket és a szállító konténereket is a szerződés aláírásának) időpontjában be kell mutatni nyertes AT-nek (szerződéskötési feltétel), a szolgáltatás megkezdésének időpontjától a szolgáltatás kizárólag ezen új tálcákkal teljesíthető. A tálalás megkezdése előtt mérni, és rögzíteni kell az ételek hőmérsékletét, mely az AT feladata. Nem megfelelő hőmérséklet esetén az ételeket újra forralni szükséges. Az AK részéről a Központi Dietetikai Szolgálat munkatársa minden tálalás előtt kötelezően elvégzi a kóstolást, valamint dokumentálja a kóstolási füzetben. Szükség esetén az ételek feljavítását, vagy a kiadás megtagadását kérheti, melyet az AT köteles megvalósítani. A betegosztályok tálalási sorrendjét az AK határozza meg. AT az ételek szállításához csak a vonatkozó jogszabályi, szakhatósági előírásoknak megfelelő, érvényes engedélyekkel rendelkező gépjárműveket használhat. A szállítást a HACCP előírásainak figyelembevételével végzi. A megrendelt ételek - műszaki leírásban rögzített - kiszállítási időpontját az ATnek be kell tartania. AT feladata a keletkezett ételmaradék jogszabályi előírásoknak megfelelő összegyűjtése és kezelése. Nyertes AK feladata a Rákóczi út 2. szám alatt található alkalmazotti étterem üzemeltetése a szerződéstervezetben részletezettek szerint.
Többet mutasson
További információk:
AT-nek ajánlatában a 2.ért. részszempontra a szakember szakmai önéletrajzát kell csatolnia az ajánlattételi határidőre. Ha AT a szakember önéletrajzát nem csatolja vagy a szakembert egyéb módon nem nevezi meg (a 2. ért szempontra történő 0 hónapnál nagyobb megajánlás esetén), továbbá a VI.3.) rovatban és a közbeszerzési dokumentumokban meghatározott szakmai ajánlat teljes hiánya, vagy valamely kötelező tartalmi elemének hiánya nem hiánypótoltatható, az az ajánlat Kbt. 73.§ (1) bek. e.) pontja szerinti érvénytelenségét eredményezi. Az árazótábla hiánya is az ajánlat Kbt. 73.§ (1) bek. e.) pontja szerinti érvénytelenségét eredményezi.
Többet mutasson

A szerződés odaítélése
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 4 827 079 740 HUF 💰

Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk
Részvételi feltételek
A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre:
AK az általa a Kbt. 135. § (1) bek szerinti teljesítésigazolás kiállítását követően az ellenszolgáltatást a formai és tartalmi szempontból szabályszerűen kiállított számla kézhezvételétől számított 30 napon belül, a nyertes AT által megjelölt bankszámlára történő átutalással egyenlíti ki, figyelemmel a Ptk. 6:130. §-ának (1)-(2) bekben foglaltakra, valamint a Kbt. 135. § (6) -ra. AK havonta 1db (rész)számla kiállítását teszi lehetővé. Az ajánlattétel az elszámolás és a kifizetés pénzneme: HUF. A Teljesítés díjazása az Ajánlattevő havonta kiállított számlája szerint történik. Nyertes AT ajánlatkérő 7621 Pécs, Rákóczi út 2. szám alatti főzőkonyhájának használata vonatkozásában köteles AK részére havi nettó 100.000 Ft/hó + ÁFA bérleti díjat megfizetni az AK által kiállított számla ellenében, banki átutalással. AT köteles a közüzemi díjak megfizetésére akként, hogy azt AK számlázza havonta utólag nyertes AT felé, közüzemi szolgáltató eredeti díjszabásával megegyező mértékben.
Többet mutasson
A szerződéssel kapcsolatos feltételek
A szerződés teljesítésének feltételei:
AT a jelen eljárás eredményeként megkötendő szerződés alapján harmadik féltől származó összes árbevétele után – amennyiben erre AK előzetesen engedélyt ad - a teljes harmadik féltől származó nettó árbevétel 3%-nak megfelelő összeget köteles fizetni, forgalom utáni visszatérítésként. (a kávézó és shop üzemeltetéséből befolyó árbevétel, illetve a BT-24 rovatban leírtak szerinti, a konyha szabad kapacitásának erejéig külső étkezők részére nyújtott szolgáltatás árbevétel) A forgalom utáni visszatérítés elszámolása havonta utólag történik. ATköteles kimutatást készíteni az adott hónapban realizált árbevételeiről, és a tárgyhónapot követő hónap legkésőbb 15. napjáig megküldeni azt a AK részére. Megrendelő ezt követően állítja ki és küldi meg a forgalom utáni visszatérítésről kiállított számláját AT részére. Nyertes Ajánlattevő a Ptk. 6:186. § (1) bekezdése alapján kötbér fizetésére kötelezi magát arra az esetre, ha a Szerződést olyan okból, amelyért felelős, megszegi. késedelmi kötbér
Többet mutasson

Kiegészítő információk
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Régió: Budapest 🏙️

Változások
Egyéb kiegészítő információk
BT-635: 0 Korábbi mód. nincs Mód. időp.: 2026.03.30. Mód. jogalapja: Kbt. 141. § (2) bek.; Kbt. 141. § (4) bek. c) Időtartam mód. előtt: szolg. megkezdése (2025.01.08.) + 24 hónap (2027.01.08.), annak AK általi meghosszabbítása esetén 2029.01.08. Időtartam mód. után: szolg. megkezdése (2025.01.08.) + 24 hónap (2027.01.08.), annak AK általi meghosszabbítása esetén 2029.01.08. Szerz. érték mód. előtt: nettó 4 827 079 740 Ft (24+24 hónapra vetítve - prognosztizált érték, eredménytáj. alapján) Szerz. érték mód. után: nettó 5 090 879 648 Ft Mód. értéke: nettó 263 799 908 Ft Módosítás tárgya: A) a Szigetvári Kórház új telephelyként történő bevonásával összefüggésben felmerülő ellenérték-növelés (Kbt. 141. § (2) bek.) B) a Szerz. megkötését követően a Felek számára előre nem látható mértékű piaci változások okán indokolt egységár-növekedés (Kbt. 141. § (4) bek. c) pont) Részletes kifejtés: A) A Szerz. 1.1. pontja értelmében a Szerz. keretében a Megrendelő megrendeli, a Szolgáltató pedig elvállalja a Megrendelő törvény szerinti használati jogában álló 7623 Pécs, Rákóczi út 2. szám alatt található RKKO CAFM kódú, a valóságban 648,27 m2 alapterületű főzőkonyha helyiségében étkeztetési és kereskedelmi szolgáltatását, valamint a főzőkonyha üzemeltetését kizárólagos használati jogosultsággal. A Szerz. 2.1. pontja a teljesítési helyszínekkel összefüggésben rögzíti, hogy a Szerz. időtartama alatt a Szerz. 1. sz. mellékletekében meghatározott telephelyeken kívül további, a Megrendelő üzemeltetésében álló telephelyek kerülhetnek bevonásra a teljesítésbe. A teljesítési helyekben bekövetkező változás a Felekre nézve szerződésmódosítási kötelezettséget nem eredményez, hanem a Szerz. automatikus módosulását eredményezi. (Kbt. 141. § (4) bek. a) pont). Az egyes egészségügyi, egészségbiztosítási és gyógyszerészeti tárgyú törvények módosításáról szóló 2023. évi XIX. törvény 115. § (1) bekezdése alapján 2023.07.01. napjával AK tulajdonába került a Szigetvári Kórház. A Szigetvári Kórház jelenlegi élelmezési szerződése 2026.03.31. napjával hatályát veszti, így a szolgáltatás folyamatos biztosítása érdekében szükségessé vált a Szigetvári Kórház (a továbbiakban: Kórház) - mint új telephely - bevonása a Szerz-be. A Szolgáltató a Kórházat érintő élelmezési szolgáltatást 2026.04.01. napjával biztosítja a Megrendelő számára. A Szerz. 2.1. pontja alapján az új telephely bevonása – figyelemmel a Kbt. 141. § (4) bekezdésének a) pontjában foglaltakra is – önmagában szerződésmódosítási kötelezettséget a Felekre nézve nem eredményezne, azonban az ezzel járó ellenérték-növekedés már szükségessé teszi a szerződéses ellenérték felülvizsgálatát. A fentiekben előadottakra tekintettel a Felek a Szerz.-ben rögzített telephelyek listáját 2026.04.01. napjával kibővítik a 7900 Szigetvár, Szent István ltp. 7. szám alatti telephellyel, ez egy olyan új beszerzési igény felmerülését jelenti a Szerz. tekintetében, amelynek kielégítése a Szerződéses ellenérték felülvizsgálatát és emelését teszi szükségessé. Ennek nyomán a Felek a szerződéses ellenértéket 9.9%-kal megemelték, ez az az ellenszolgáltatás, amely az új közbeszerzési eljárás lezárultáig biztosítani tudja a szolgáltatás megfelelő ellátását a Szerz. terhére. A Kórház tekintetében a 2025. évben összesen nettó 253 498 425 Ft értékben került számla benyújtásra a jelenlegi szolgáltató által közölt adatok alapján. A pontos szerződéses érték, és ennek eredményeként a módosítás értékének meghatározása során a Felek figyelemmel voltak a Tanács „közbeszerzési eljárások eredményeként megkötött szerződések Kbt. szerinti módosításával, valamint teljesítésével kapcsolatos egyes kérdésekről” tárgyú, 2019.11.26. napján kiadott útmutatójában foglaltakra, amely értelmében: „Egységárakat tartalmazó szerződések esetében a Közbeszerzési Hatóság felhívja a jogalkalmazók figyelmét, hogy a Kbt. 141. § szerinti ellenszolgáltatásnak nem az egységár minősül, tekintettel arra, hogy az egységár az annak alapján ténylegesen teljesítendő ajánlatkérői ellenszolgáltatás összegével nem feltétlenül egyezik meg. Ellenszolgáltatásnak az minősül, amit az ajánlatkérő az ajánlattevőnek a Kbt. 135. § alapján kifizetett, vagy biztosan ki fog fizetni.” A fentiekre tekintettel a Felek a már ténylegesen kifizetett összeg alapulvételével határozták meg a szerződéses értéket, mivel az eljárás eredményéről szóló tájékoztatóban rögzített összeg a Közb. eljárás során közölt becsült mennyiségek alapján került meghatározásra, és nem tekinthető a ténylegesen kifizetésre kerülő ellenszolgáltatásnak. A fentiek alapján a 24 hónapos fix időszak alatt kifizetésre kerülő összeg a már kiegyenlítésre került nettó 1 278 712 598 Ft figyelembevételével nettó 2 557 425 196 Ft. A fentiek alapján a 9.9%-os emelés nettó 253 185 094 Forintot jelentene, azonban annak érdekében, hogy a fent hivatkozott eredményről szóló táj.-ban rögzítettek ne sérüljenek, a Felek a módosítás értékénél figyelembe vették az eredménytájékoztatóban rögzített arányosított összeg (fix 24 hónapra vetített mérték nettó 2 413 539 870 Forint) 9,9%-át is, így a módosítás értékét nettó 238 940 447 Forintban határozták meg. Felek megállapodtak továbbá abban, hogy a szolgáltatást a Szolgáltató 2026.04.01. napjától kezdődően a Megrendelő által a Kórház tekintetében azonos tárgyban lefolytatott közbeszerzési eljárás eredményeként megkötendő szerződés alapján történő teljesítés 1. napjáig köteles biztosítani, tehát amennyiben a Megrendelő újabb közbeszerzési szerződést köt a PTE KK Szigetvári Kórház élelmezési szolgáltatásának tárgyában, úgy a Szolgáltató teljesítési kötelezettsége az új szolgáltató tevékenységének megkezdésével megszűnik (Ptk. 6:116. § (2) bekezdése szerinti bontó feltétel). A Kórház kapcsán korábban kifizetésre került érték, és a jövőbeni köz. eljárás lefolytatásának prognosztizált időigénye alapján megállapítható, hogy a szerződéses ellenérték megnövelésével az újonnan felmerült igény (a Kórház teljesítési helyként történő bevonása) fedezete biztosított.
Többet mutasson
A változtatás fő oka: Olyan módosítások, amelyek nem érik el a minimális értéket ("de minimis" szabály).
Új érték
Szöveg:
B) A Szerz. 4.7. pontja értelmében a Szolgáltató jogosult évente egy alkalommal a díjtételek korrigálására akként, hogy annak mértéke a KSH által közzétett infláció mértékével megegyező lehet. Az árindexálás módszertanát a Szerz. 9. sz. melléklete részletesen tartalmazza, így az a Kbt. 141. § (4) bekezdésének a) pontja alapján szerz. módosítási kötelezettséget a Felekre nézve nem eredményez. A Szerz. 4.8-4.9. pontjában hivatkozott előírások, valamint a Szerz. 9. sz. mellékletében rögzített módszertan alapján a Szolgáltató a 2026.01.01. napját követő szolgáltatások tekintetében 5.54%-os díjemelésre jogosult. Az árindexálás szerz.módosítási kötelezettséget nem eredményez a Felekre nézve, az kizárólag az indexálás alapján kiszámított növekmény feletti, további díjnövekmény mértékének megállapítása céljából kerül rögzítésre. Az árindexáláson túlmenően a Szolgáltató további díjemelésre tett javaslatot annak okán, hogy bár a Szerz. értelmében a KSH által közzétett adatok képezik az árkorrekció alapját, a tényleges piaci viszonyokat és költségszerkezetet csak részben tükrözik. A statisztikai számítások ugyanis lakossági bruttó végfelhasználási adatokon alapulnak, amelyek tartalmazzák azokat a termékeket és szolgáltatásokat is, amelyekre Mo. Kormánya „árstopot” vagy egyéb hatósági árszabályozást vezetett be (az élelmiszerárak csökkentése érdekében szükséges intézkedésekről szóló 42/2025. (III. 11.) Korm. rendelet). Ezek az árszabályozott termékek (mint például egyes alapvető élelmiszerek) jelentősen lefelé torzítják a fogyasztói kosáron alapuló inflációs mutatókat, miközben a vállalkozások tényleges beszerzési árai nem ezekhez a hatósági árakhoz igazodnak. A Szolgáltató számára ezek a szabályozott fogyasztói árak nem jelentenek megtakarítást, mivel a Szolgáltató nem lakossági vásárlóként, hanem piaci áron szerzi be az alapanyagokat, nyersanyagokat és szolgáltatásokat, ennek megfelelően a működését terhelő tényleges költségek (különösen az élelmiszeripari beszerzések és a szolgáltatások díjai) jóval magasabb mértékben emelkedtek az elmúlt időszakban, mint amit a hivatalos inflációs mutatók tükröznek. A számítások során a valós piaci viszonyokat tükröző inflációs adatok alkalmazása elengedhetetlen a gazdaságos és fenntartható működés biztosítása érdekében. Az „árstop” bevezetése előtti időszakban a valós élelmiszer infláció mértéke elérte a 7%-ot, szemben a hivatalos KSH által közzétett 4,7%-os adattal. A fent leírtakra figyelemmel a KSH élelmiszer sorait minden esetben ezen felárral korrigálva szükséges figyelembe venni, hogy a kalkulációk és ajánlatok a valós költségszinthez igazodjanak. Megállapítható tehát, hogy a KSH által közzétett 5,54%-os fogyasztói árindex tényleges mértéke a Szerz. tárgyát képező szolgáltatásra nézve 6,57%, azaz 1,03%-kal magasabb. Figyelemmel arra, hogy a Szolgáltató sem a Közb. eljárás ajánlattételi szakaszában, sem pedig a szerz.kötés időpontjában nem számolhatott a 2025. évben bekövetkező árszabályozás tényével, és annak mértékével, az árszabályozásból adódó eltérés olyan körülmény, amelyet a Felek a legnagyobb gondossággal eljárva sem láthattak előre. A fentiekre figyelemmel a Felek a Kbt. 141. § (4) bekezdésének a) pontja alapján – szerződésmódosítást nem igénylő – 5,54%-os mértéken túlmenően a szolgáltatási díjtételeket 2026.01.01. napjától kezdődően további 1,03%-kal megemelték. Felek a módosítás értékének meghatározása során figyelembe vették az eredménytájékoztatóban rögzített arányosított összeg (fix 24 hónapra vetített mérték nettó 2 413 539 870 Forint) mértékét, így a módosítás értékét nettó 24 859 461 Forintban határozzák meg. A Szerz-t érintő változásokat az alábbiak szerint összegezhetők: a) A PTE KK Szigetvári Kórház teljesítési helyként történő bevonása – Kbt. 141. § (4) bekezdés a) pontja alapján szerződésmódosítási kötelezettséget nem eredményez (a módosításnak nem tárgya), b) A PTE KK Szigetvári Kórház teljesítési helyként történő bevonásával összefüggésben a szerződéses ellenérték növelése – Kbt. 141. § (2) bekezdése szerint, c) A szolgáltatási díjtételek fogyasztói árindex szerinti emelése - Kbt. 141. § (4) bekezdés a) pontja alapján szerződésmódosítási kötelezettséget nem eredményez (a módosításnak nem tárgya), d) A szolgáltatási díjtételek fogyasztói árindex mértékén felüli módosítása a Felek részéről előre nem látható piaci körülmények okán – Kbt. 141. § (4) bekezdés c) pontja szerint. A szerződésmódosítás összesített értéke az eredménytájékoztatóban rögzített arányosított összeg (fix 24 hónapra vetített mérték nettó 2 413 539 870 Forint) figyelembevételével az alábbiak szerint határozható meg: a) Az A) módosítás értéke (9.9%): nettó 238 940 447 Ft b) A B) módosítás értéke (1,03%): nettó 24 859 461 Ft mindösszesen tehát nettó 263 799 908 Ft. A módosítás értéke alapján a módosult szerződéses érték (az eredménytájékoztatóban 48 hónapra vetített adatok alapján): nettó 5 090 879 648 Forint. Felek az egyértelműség céljából rögzítik, hogy a módosult szerződéses érték nem tartalmazza a Kbt. 141. § (4) bekezdésének a) pontja alapján alkalmazott 5,54%-os árindexálás értékét. Kiemelendő, hogy a fent megjelölt összeg elsődlegesen a szerződéses ellenérték meghatározása céljából került rögzítésre és a ténylegesen kifizetésre kerülő összeg ettől eltérhet. A Felek a szerződéses ellenértéket a KH fent hivatkozott útmutatója alapján a már ténylegesen kifizetett összeg és az eredménytájékoztatóban közölt adatok alapján együttesen határozta meg. Megj.: A szerződés aláírására 2024.09.10. napján került sor (előre nem látható kör. a 2025-ös kormányintézkedés) --> a drágulást eredményező kormányintézkedést megelőzte az ajánlattétel időpontja, tehát az ajánlattételkor ezzel a felek a leggondosabb eljárást mellett, a legnagyobb körültekintéssel sem számolhattak. A beszerzésre szociális szolgáltatásnak minősül (de minimis kapcsán eltérő az uniós értékhatár)
Többet mutasson
Forrás: OJS 2026/S 087-310362 (2026-05-05)