A kiválasztási kritériumok listája és rövid leírása
referencia: M.1. A Kbt. 65. § (1) bekezdés b) pontja és 321R. 21. § (1) bekezdés a) pontja alapján a megindító felhívás feladásától visszafelé számított 3 év (azaz 36 hónap) valamint a vizsgált időszak alatt befejezett, de legfeljebb 6 éven belül megkezdett legjelentősebb referenciáinak az ismertetése legalább az alábbi tartalommal:
— a szerződést kötő fél megnevezése,
— a teljesítés tárgya,
— a teljesítés rövid leírása (olyan részletességű leírás, amely alapján az alkalmassági minimum követelményeknek
való megfelelés egyértelműen megállapítható)
— a teljesítés ideje (kezdő és befejező időpont vonatkozásában év/hó/nap szerinti bontásban)
— a teljesített mennyisége
— továbbá nyilatkozat arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e.
(XX) Előzetes igazolás: Ajánlattevőnek az EEKD benyújtása szükséges [Kbt. 67. § (1) bekezdés, illetve 321R. 1. § (1) bekezdés szerint],amelyben ajánlatkérő az alkalmassági követelmények előzetes igazolására elfogadja az ajánlattevő egyszerű nyilatkozatát (EEKD IV.rész "Alfa" szakasz kitöltése) [321R. 2. § (1) bekezdés c) pont, illetve 321R. 2. § (5) bekezdés].
(XX) Utólagos - ajánlatkérői felhívásra benyújtandó - igazolás: Ajánlatkérő Kbt. 69. § felhívására a 321R. 1. § (2) bekezdésnek megfelelően, a 321R. 21. § (1) bekezdés a) pontja, valamint 22. § (1)-(2) bekezdés szerint kell igazolni az alkalmassági követelménynek való megfelelést. Nem Magyarországon letelepedett gazdasági szereplők esetén ajánlatkérő a Kbt. 69. §. (11) bekezdésnek megfelelősen jogosult ellenőrizni.
(X) Referenciaigazolás: ha a szerződést kötő másik fél a Kbt. 5. § (1) bekezdés a)–c), valamint e) és f) pontja szerinti szervezet, illetve nem magyarországi szervezetek esetében olyan szervezet, amely a 2014/24/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv alapján ajánlatkérőnek minősül, az általa kiadott vagy aláírt igazolással;
(X) Referencia igazolás: ha a szerződést kötő másik fél az a) pontban foglalthoz képest egyéb szervezet, az általa adott igazolással vagy az ajánlattevő, a részvételre jelentkező, illetve az alkalmasság igazolásában részt vevő más szervezet nyilatkozatával.
(X) Ajánlatkérő hivatkozik a 321R. 21/A. §-ában foglaltakra. Az alkalmasság igazolása tekintetében irányadó: Kbt. 65. §, Kbt. 65. § (6)-(7) és (11) bekezdések, 321R. 21/A. §. és 21. § (1a) bekezdés a) pontja.
(X) Ha az előírt alkalmassági követelményeknek az ajánlattevő más szervezet kapacitására támaszkodva felel meg, az ajánlatban be kell nyújtani a kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet részéről a Kbt. 67. § (1) bekezdés szerinti nyilatkozatot, az igazolások benyújtásának előírásakor pedig e szervezetnek - kizárólag az alkalmassági követelmények tekintetében - az előírt igazolási módokkal azonos módon kell igazolnia az adott alkalmassági feltételnek történő megfelelést. (ajánlatkérő jelen esetben is elfogadja csak az,„Alfa”szakasz kitöltését) [Kbt. 67. § (3) bekezdés].
(X) Csatolni kell a kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet - szerződésben, előszerződésben vagy más formában vállalt - kötelezettségvállalását és meghatalmazását. Az előírt alkalmassági követelményeknek az ajánlattevők bármely más szervezet vagy személy kapacitására támaszkodva is megfelelhetnek, a közöttük fennálló kapcsolat jogi jellegétől függetlenül. Ebben az esetben meg kell jelölni az ajánlatban ezt a szervezetet és az eljárást megindító felhívás vonatkozó pontjának megjelölésével azon alkalmassági követelményt vagy követelményeket, amelynek igazolása érdekében az ajánlattevő ezen szervezet erőforrására vagy arra is támaszkodik. [Kbt. 65. § (7) bekezdés és Kbt. 65. § (12) bekezdés].
(X) Az előírt alkalmassági követelményeknek a közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek. Azon
követelményeknek, amelyek értelemszerűen kizárólag egyenként vonatkoztathatóak a gazdasági szereplőkre, az együttes megfelelés lehetősége értelmében elegendő, ha közülük egy felel meg [Kbt. 65. § (6) bekezdés].
Alkalmatlan ajánlattevő a szerződés teljesítésére, ha nem rendelkezik a megindító felhívás feladásától visszafelé számított 3 évből (azaz 36 hónapból), valamint a vizsgált időszak alatt befejezett, de legfeljebb 6 éven belül megkezdett szállításokból összesen, legalább a szerződésnek megfelelően teljesített, vegyszer-reagensek szállítására vonatkozó referenciával vagy referenciákkal mindösszesen az 1. RK-ban 500 db, a 2. RK-ban 500 db mennyiséggel.
(X) Teljesítettnek minősül a szerződés tárgyát képező referencia, amely esetében a megrendelés teljesítése a megindító felhívás feladásának napját megelőző 3 évben (azaz 36 hónapban) megtörtént.
(X) A referencia igazolások/nyilatkozatok számát ajánlatkérő nem korlátozza. Ha ajánlattevő több részre kíván ajánlatot tenni, úgy a referenciában egyértelműen fel kell tüntetni, hogy mely részekre kívánja benyújtani.
(XX) Előzetes igazolás: Ajánlattevőnek az EEKD benyújtása szükséges [Kbt. 67. § (1) bekezdés, illetve 321R. 1. § (1) bekezdés szerint],amelyben ajánlatkérő az alkalmassági követelmények előzetes igazolására elfogadja az ajánlattevő egyszerű nyilatkozatát (EEKD IV.rész "Alfa" szakasz kitöltése) [321R. 2. § (1) bekezdés c) pont, illetve 321R. 2. § (5) bekezdés].
(XX) Utólagos - ajánlatkérői felhívásra benyújtandó - igazolás: Ajánlatkérő Kbt. 69. § felhívására a 321R. 1. § (2) bekezdésnek megfelelően, a 321R. 21. § (1) bekezdés a) pontja, valamint 22. § (1)-(2) bekezdés szerint kell igazolni az alkalmassági követelménynek való megfelelést.