Keret Építés-szerelésbiztosítás (C.A.R.) beszerzése. A Felek a beszerzés során a jelen beszerzésben meghatározottak szerinti keret építés-szerelésbiztosítási (C.A.R) jogviszonyt hoznak létre, mely alapján a Szerződő/Biztosított főszolgáltatásként a díj megfizetésére, míg a Biztosító pedig köteles biztosítási esemény esetén a vonatkozó rendelkezések szerint fizetést teljesíteni, továbbá az egyéb kötelezettségeinek eleget tenni. Minden rész tekintetében irányadó: A jelen beszerzési eljárás építési- és szerelési biztosítási (C.A.R.) szolgáltatásra irányul. A CAR típusú biztosítási módozatok között megkülönböztethetjük az egyetlen, konkrét projektre vonatkozó C.A.R. biztosítást, illetve az olyan módozatot, amely több, hasonló jellegű építési vagy szerelési projekt biztosítását egyetlen szerződés alá vonja. Ez utóbbi gazdaságosabb megoldás, mivel egy keretszerződés biztosítja a fedezetet az összes érintett projektre, így nem szükséges minden egyes kisebb beruházásra külön biztosítást kötni. Ezzel a megoldással a biztosított egy szerződés keretében, minden projekt a biztosítási időszak alatt biztosítási védelmet kap automatikusan. Ebben az esetben a "keret" a biztosítási terminológiában egy rugalmas fedezeti limitet jelent, amely az összes projektre vonatkozik. Ebben az esetben a „keret” itt biztosítási terminológia részeként használandó. Ajánlatkérők lehívási kötelezettséget vállalnak a keretösszeg kapcsán a minimumdíj mértékére vonatkozó értékelési szempontra tekintettel (legjobb 60 % - max. 90 %) a keretösszeg kimerítési kötelezettsége az ellenérték kapcsán nem releváns, a minimumdíj megfizetése Ajánlattevő ajánlata alapján történik függetlenül a ténylegesen lehívott mennyiségtől. A referenciaelőírás meghatározásánál azonban a minimum 60%-os minimumdíjhoz igazítva a keretösszeg minimum 60%-át vette ajánlatkérő alapul.
Határidő
Az ajánlatok beérkezésének határideje 2024-12-04.
A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2024-10-31.
Szállítók
A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:
Ajánlati felhívás (2024-10-31) Objektum A közbeszerzés hatálya
Cím: Regionális Vízművek III. - keret C.A.R. biztosítás
Hivatkozási szám: EKR001842232024
Rövid leírás:
Keret Építés-szerelésbiztosítás (C.A.R.) beszerzése. A Felek a beszerzés során a jelen beszerzésben meghatározottak szerinti keret...
Többet mutasson
Rövid leírás
Keret Építés-szerelésbiztosítás (C.A.R.) beszerzése. A Felek a beszerzés során a jelen beszerzésben meghatározottak szerinti keret építés-szerelésbiztosítási (C.A.R) jogviszonyt hoznak létre, mely alapján a Szerződő/Biztosított főszolgáltatásként a díj megfizetésére, míg a Biztosító pedig köteles biztosítási esemény esetén a vonatkozó rendelkezések szerint fizetést teljesíteni, továbbá az egyéb kötelezettségeinek eleget tenni. Minden rész tekintetében irányadó: A jelen beszerzési eljárás építési- és szerelési biztosítási (C.A.R.) szolgáltatásra irányul. A CAR típusú biztosítási módozatok között megkülönböztethetjük az egyetlen, konkrét projektre vonatkozó C.A.R. biztosítást, illetve az olyan módozatot, amely több, hasonló jellegű építési vagy szerelési projekt biztosítását egyetlen szerződés alá vonja. Ez utóbbi gazdaságosabb megoldás, mivel egy keretszerződés biztosítja a fedezetet az összes érintett projektre, így nem szükséges minden egyes kisebb beruházásra külön biztosítást kötni. Ezzel a megoldással a biztosított egy szerződés keretében, minden projekt a biztosítási időszak alatt biztosítási védelmet kap automatikusan. Ebben az esetben a "keret" a biztosítási terminológiában egy rugalmas fedezeti limitet jelent, amely az összes projektre vonatkozik. Ebben az esetben a „keret” itt biztosítási terminológia részeként használandó. Ajánlatkérők lehívási kötelezettséget vállalnak a keretösszeg kapcsán a minimumdíj mértékére vonatkozó értékelési szempontra tekintettel (legjobb 60 % - max. 90 %) a keretösszeg kimerítési kötelezettsége az ellenérték kapcsán nem releváns, a minimumdíj megfizetése Ajánlattevő ajánlata alapján történik függetlenül a ténylegesen lehívott mennyiségtől. A referenciaelőírás meghatározásánál azonban a minimum 60%-os minimumdíjhoz igazítva a keretösszeg minimum 60%-át vette ajánlatkérő alapul.
Szerződés típusa: Szolgáltatások
Termékek/szolgáltatások: Vagyonbiztosítási szolgáltatások📦 Információk a tételekről
Ez a szerződés tételekre oszlik ✅
Az egy ajánlattevőnek odaítélhető tételek maximális száma: 3
Az ajánlatok legfeljebb a következő tételekre nyújthatók be: 3
Az ajánlatok valamennyi tételre benyújthatók ✅
1️⃣
Belső azonosító: EKR001842232024/1
Cím: 1.csoport
A beszerzés leírása:
Alföldvíz Zrt. részére biztosítási fedezetet az alábbiak szerint: Határozott időtartamú Keret Építés- és szerelésbiztosítási (C.A.R.) Mennyiségre vonatkozó...
Többet mutasson
A beszerzés leírása
Alföldvíz Zrt. részére biztosítási fedezetet az alábbiak szerint: Határozott időtartamú Keret Építés- és szerelésbiztosítási (C.A.R.) Mennyiségre vonatkozó paramétere: A tárgyi közbeszerzési eljárás megindításakor a teljes mennyiség 950.000.000 Ft, melybe a ép.telj+ép gépek+ép. helysz. Ber + 119-es záradék + többletköltség bizt. összege is benne foglaltatik az adatközlő táblázat szerint. BAKONYKARSZT Víz- és Csatornamű Zrt. részére biztosítási fedezetet az alábbiak szerint: Határozott időtartamú Keret Építés- és szerelésbiztosítási (C.A.R.) Mennyiségre vonatkozó paramétere: A tárgyi közbeszerzési eljárás megindításakor a teljes mennyiség 426.799.000 Ft, melybe a ép.telj+ép gépek+ép. helysz. Ber + 119-es záradék + többletköltség bizt. összege is benne foglaltatik az adatközlő táblázat szerint. Baranya-Víz Zrt. részére biztosítási fedezetet az alábbiak szerint: Határozott időtartamú Keret Építés- és szerelésbiztosítási (C.A.R.) Mennyiségre vonatkozó paramétere: A tárgyi közbeszerzési eljárás megindításakor a teljes mennyiség 308.000.000 Ft, melybe a ép.telj+ép gépek+ép. helysz. Ber + 119-es záradék + többletköltség bizt. összege is benne foglaltatik az adatközlő táblázat szerint. Borsodvíz Zrt. részére biztosítási fedezetet az alábbiak szerint: Határozott időtartamú Keret Építés- és szerelésbiztosítási (C.A.R.) Mennyiségre vonatkozó paramétere: A tárgyi közbeszerzési eljárás megindításakor a teljes mennyiség 265.000.000 Ft, melybe a ép.telj+ép gépek+ép. helysz. Ber + 119-es záradék + többletköltség bizt. összege is benne foglaltatik az adatközlő táblázat szerint. DMRV Zrt. részére biztosítási fedezetet az alábbiak szerint: Határozott időtartamú Keret Építés- és szerelésbiztosítási (C.A.R.) Mennyiségre vonatkozó paramétere: A tárgyi közbeszerzési eljárás megindításakor a teljes mennyiség 575.000.000 Ft, melybe a ép.telj+ép gépek+ép. helysz. Ber + 119-es záradék + többletköltség bizt. összege is benne foglaltatik az adatközlő táblázat szerint. ÉRV. Északmagyarországi Regionális Vízművek Zrt. részére biztosítási fedezetet az alábbiak szerint: Határozott időtartamú Keret Építés- és szerelésbiztosítási (C.A.R.) Mennyiségre vonatkozó paramétere: A tárgyi közbeszerzési eljárás megindításakor a teljes mennyiség 196.000.000 Ft, melybe a ép.telj+ép gépek+ép. helysz. Ber + 119-es záradék + többletköltség bizt. összege is benne foglaltatik az adatközlő táblázat szerint. TRV Zrt. részére biztosítási fedezetet az alábbiak szerint: Határozott időtartamú Keret Építés- és szerelésbiztosítási (C.A.R.) Mennyiségre vonatkozó paramétere: A tárgyi közbeszerzési eljárás megindításakor a teljes mennyiség 1.173.952.232 Ft, melybe a ép.telj+ép gépek+ép. helysz. Ber + 119-es záradék + többletköltség bizt. összege is benne foglaltatik az adatközlő táblázat szerint. A részben érintett minden Szerződő / Biztosított vonatkozásában irányadó: Keret építés-szerelésbiztosítási szerződés hatályának kezdete: 2025.01.01. 00.00 perce, de legkorábban az adott Szerződőre vonatkozó előzményszerződés megszűnését követő nap 00.00 perce vagy ezt követően a szerződő Felek közül a később aláíró Fél aláírásának napját követő nap 00.00 perce. Végzett és biztosított tevékenység: Az alaptevékenységhez (víztermelés, -kezelés, -ellátás, szennyvízgyűjtése- és kezelése, mezőgazdasági vízhasznosítás, sportlétesítmény (strandfürdő, uszoda stb.) működtetése, valamint a nevesített tevékenységhez kapcsolódó mellék és/vagy résztevékenységek, illetve a cégnyilvántartásban rögzített, a közbeszerzési eljárás lefolytatásakor érvényes valamennyi tevékenységi kör) kapcsolódó közterületi szennyvíz-, csapadékvíz elvezető csatorna, valamint ivóvízvezetékek és rendszerek építése és a meglévő hálózatok rekonstrukciós, kiváltási, fejlesztési munkái, illetve a ezekhez az elemekhez tartozó műtárgyak (ideértve a víztornyokat is), átemelők, aknák, gépházak, egyéb mélyépítési egységek építése, rekonstrukciója, új művek létrehozása, illetve a kapcsolódó utak, járdák helyreállítása. Közműhálózati bekötések kivitelezése és fő- és mellékvízmérő berendezések (mérési pont) kiépítése, cseréje. Víz- és szennyvíztisztító telepek építészeti- és gépészeti építése, felújítása, rekonstrukciója, egyéb mélyépítési kivitelezési és rekonstrukciós munkálatok. Erősáramú, irányítástechnikai automatizálási berendezéseinek szerelése, felújítása, új berendezések építése. Biztosítottak továbbá: a keretszerződésben lejelentett (fedezetbe vont) kivitelezési munkálatok esetében a mindenkori: Építtető, Megrendelő, Fővállalkozó, Konzorciumi partnerek, valamint a kivitelezésében és/vagy a szavatossági munkákban résztvevő valamennyi Vállalkozó (beleértve az alvállalkozókat, szállítókat, jogi és természetes személyeket, azaz mindenki, akinek az adott projekt kivitelezésére irányuló tevékenységével összefüggésben a biztosítási érdeke meghatározható), lejelentési kötelezettség nélkül, valamint további személyek, bejelentési kötelezettséggel, egyedi meghatározások és elbírálás szerint, külön díjvonzat nélkül. A részletes feltételeket a Műszaki leírás (Feladatleírás) tartalmazza.
További információk:
A C.A.R biztosítás éves díja (Ft/év) értékelési szempont „szerinti megajánlás alátámasztására ajánlattevőknek az ajánlathoz csatolnia kell az adott részre...
Többet mutasson
További információk
A C.A.R biztosítás éves díja (Ft/év) értékelési szempont „szerinti megajánlás alátámasztására ajánlattevőknek az ajánlathoz csatolnia kell az adott részre vonatkozó, a KD részeként kiadott ártáblázato(ka)t excel és aláírt pdf. formában is. Az ártáblázat szakmai ajánlatnak minősül, annak teljes hiánya nem hiánypótolható! A KD részeként kiadott ártáblázatot az adott részben érintett egyes Biztosítottakra vonatkozó C.A.R biztosítás éves díja összesen értékek összegét (lásd táblázat: A részajánlat C.A.R. biztosítás díja összesen (Ft/év)) jelenti. A kárelőleg mértéke kapcsán irányadó: A Szerződő / Biztosított és a Biztosító megállapodnak, hogy a rendezett jogalapú káresemények kapcsán a Szerződő/Biztosított ezirányú, írásos kérése alapján a Biztosító szakértője által készített kárszámítás és/vagy kárbecslés összegéből a nyertes Biztosító ajánlata alapján a szerződésben rögzített mértékű előleget folyósít. A fentiek szerinti kárerőleg a 10 millió Ft kifizetést elérő vagy meghaladó károk kapcsán aktiválható. A minimumdíj kapcsán irányadó: szerződő Felek megállapodnak, hogy a „Díjszámlázás gyakoriság szerint” záradék szerinti elszámolás kapcsán, a közbeszerzés során megjelenített mennyiségre (az építés-szerelési teljesítések éves keretösszege) vonatkozóan érkező (Ft/év) megajánlás nyertes Biztosító ajánlatában megjelölt és a szerződésben rögzített százalékos arányát tekintik minimumdíjnak. Ha és amennyiben a Szerződő/Biztosított éves építés-szerelési teljesítése az eredeti mennyiség alatti, akkor annak fel nem használt %-ának megfelelően, de maximum a minimumdíj mértékéig a díjat a Biztosító Szerződő/Biztosított nyilatkozata alapján beszámítja a következő gyakoriság szerinti díjba vagy visszautalja.
Magyarország_ ALFÖLDVÍZ Zrt., BAKONYKARSZT Zrt., BARANYA-VÍZ Zrt., BORSODVÍZ Zrt., DMRV Zrt., ÉRV Zrt., TRV Zrt. működési területe a közbeszerzési...
Többet mutasson
Fő helyszín vagy teljesítési hely
Magyarország_ ALFÖLDVÍZ Zrt., BAKONYKARSZT Zrt., BARANYA-VÍZ Zrt., BORSODVÍZ Zrt., DMRV Zrt., ÉRV Zrt., TRV Zrt. működési területe a közbeszerzési dokumentumok szerint
Ország: Magyarország 🇭🇺
A teljesítés helye: Budapest🏙️
Időtartam: 12 hónap
A megújítások maximális száma: 1
További információk a megújításról:
A szerződés hatálya (a kockázatviselés időtartama) – változatlan műszaki és pénzügyi feltételek mellett (ide nem értve az indexálás lehetőségét) – 1...
Többet mutasson
További információk a megújításról
A szerződés hatálya (a kockázatviselés időtartama) – változatlan műszaki és pénzügyi feltételek mellett (ide nem értve az indexálás lehetőségét) – 1 alkalommal további max. 12 hónappal meghosszabbítható. Az aktiválás a mindenkori határozott időtartam lejárata előtt legkésőbb 7 hónappal, a Szerződő/Biztosított által a Biztosítóhoz intézett, írásos egyoldalú jognyilatkozatával történik. A Biztosító a nyilatkozat kézhezvételétől számított 1 hónapon belül az opciós időszakokra vonatkozóan élhet a rendes felmondás jogával évfordulóra.
Információk a lehetőségekről
Opciók ✅
A lehetőségek leírása:
Szerződő/Biztosított az építés-szerelési éves keretösszegtől + 30 %-kal (mennyiségi eltérés) eltérhet. A Felek a mennyiségi eltérés jogintézményével és...
Többet mutasson
A lehetőségek leírása
Szerződő/Biztosított az építés-szerelési éves keretösszegtől + 30 %-kal (mennyiségi eltérés) eltérhet. A Felek a mennyiségi eltérés jogintézményével és jogkövetkezményeivel tisztában vannak, különös tekintettel az alábbiakra: A + 30%-os mennyiségi eltérés meghatározása: a Szerződő/Biztosított által, a közbeszerzési dokumentumokban szereplő adatközlő táblázatban megadott építés-szerelési éves keretösszeg, valamint a + 30%-os rátának a szorzata, ahol az eredményt minden esetben felfelé (egész számra) kell kerekíteni. A mennyiségi eltérés oka: a szerződés hatálya alatt a Szerződő/Biztosított részéről felmerülő, a szerződés kockázatviselési kezdete utáni biztosítási igény megváltozásának lefedése.
Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): Minimumdíj %-os értéke (min. 60 % - max. 90 %)
Minőségi kritérium (súlyozás): 15
Minőségi kritérium (név): Kárelőleg mértéke (min. 0 % - max. 75 %)
Minőségi kritérium (súlyozás): 5
Ár ✅
Ár (súlyozás): 80
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0001
2️⃣
Belső azonosító: EKR001842232024/2
Cím: 2.csoport
A beszerzés leírása:
Bácsvíz Zrt. részére biztosítási fedezetet az alábbiak szerint: Határozott időtartamú Keret Építés- és szerelésbiztosítási (C.A.R.) Mennyiségre vonatkozó...
Többet mutasson
A beszerzés leírása
Bácsvíz Zrt. részére biztosítási fedezetet az alábbiak szerint: Határozott időtartamú Keret Építés- és szerelésbiztosítási (C.A.R.) Mennyiségre vonatkozó paramétere: A tárgyi közbeszerzési eljárás megindításakor a teljes mennyiség 2.715.277.000 Ft, melybe a ép.telj+ép gépek+ép. helysz. Ber + 119-es záradék + többletköltség bizt. összege is benne foglaltatik az adatközlő táblázat szerint. Délzalai Víz- és Csatornamű ZRt. részére biztosítási fedezetet az alábbiak szerint: Határozott időtartamú Keret Építés- és szerelésbiztosítási (C.A.R.) Mennyiségre vonatkozó paramétere: A tárgyi közbeszerzési eljárás megindításakor a teljes mennyiség 445.992.808 Ft, melybe a ép.telj+ép gépek+ép. helysz. Ber + 119-es záradék + többletköltség bizt. összege is benne foglaltatik az adatközlő táblázat szerint. Heves Megyei Vízmű Zrt. részére biztosítási fedezetet az alábbiak szerint: Határozott időtartamú Keret Építés- és szerelésbiztosítási (C.A.R.) Mennyiségre vonatkozó paramétere: A tárgyi közbeszerzési eljárás megindításakor a teljes mennyiség 570.689.675 Ft, melybe a ép.telj+ép gépek+ép. helysz. Ber + 119-es záradék + többletköltség bizt. összege is benne foglaltatik az adatközlő táblázat szerint. Nyírségvíz Nyíregyháza és Térsége Víz- és Csatornamű Zrt. részére biztosítási fedezetet az alábbiak szerint: Határozott időtartamú Keret Építés- és szerelésbiztosítási (C.A.R.) Mennyiségre vonatkozó paramétere: A tárgyi közbeszerzési eljárás megindításakor a teljes mennyiség 388.399.000 Ft, melybe a ép.telj+ép gépek+ép. helysz. Ber + 119-es záradék + többletköltség bizt. összege is benne foglaltatik az adatközlő táblázat szerint. A részben érintett minden Szerződő / Biztosított vonatkozásában irányadó: Keret építés-szerelésbiztosítási szerződés hatályának kezdete: 2025.01.01. 00.00 perce, de legkorábban az adott Szerződőre vonatkozó előzményszerződés megszűnését követő nap 00.00 perce vagy ezt követően a szerződő Felek közül a később aláíró Fél aláírásának napját követő nap 00.00 perce. Végzett és biztosított tevékenység: Az alaptevékenységhez (víztermelés, -kezelés, -ellátás, szennyvízgyűjtése- és kezelése, mezőgazdasági vízhasznosítás, sportlétesítmény (strandfürdő, uszoda stb.) működtetése, valamint a nevesített tevékenységhez kapcsolódó mellék és/vagy résztevékenységek, illetve a cégnyilvántartásban rögzített, a közbeszerzési eljárás lefolytatásakor érvényes valamennyi tevékenységi kör) kapcsolódó közterületi szennyvíz-, csapadékvíz elvezető csatorna, valamint ivóvízvezetékek és rendszerek építése és a meglévő hálózatok rekonstrukciós, kiváltási, fejlesztési munkái, illetve a ezekhez az elemekhez tartozó műtárgyak (ideértve a víztornyokat is), átemelők, aknák, gépházak, egyéb mélyépítési egységek építése, rekonstrukciója, új művek létrehozása, illetve a kapcsolódó utak, járdák helyreállítása. Közműhálózati bekötések kivitelezése és fő- és mellékvízmérő berendezések (mérési pont) kiépítése, cseréje. Víz- és szennyvíztisztító telepek építészeti- és gépészeti építése, felújítása, rekonstrukciója, egyéb mélyépítési kivitelezési és rekonstrukciós munkálatok. Erősáramú, irányítástechnikai automatizálási berendezéseinek szerelése, felújítása, új berendezések építése. Biztosítottak továbbá: a keretszerződésben lejelentett (fedezetbe vont) kivitelezési munkálatok esetében a mindenkori: Építtető, Megrendelő, Fővállalkozó, Konzorciumi partnerek, valamint a kivitelezésében és/vagy a szavatossági munkákban résztvevő valamennyi Vállalkozó (beleértve az alvállalkozókat, szállítókat, jogi és természetes személyeket, azaz mindenki, akinek az adott projekt kivitelezésére irányuló tevékenységével összefüggésben a biztosítási érdeke meghatározható), lejelentési kötelezettség nélkül, valamint további személyek, bejelentési kötelezettséggel, egyedi meghatározások és elbírálás szerint, külön díjvonzat nélkül. A részletes feltételeket a Műszaki leírás (Feladatleírás) tartalmazza.
Fő helyszín vagy teljesítési hely:
Magyarország_ Bácsvíz Zrt., Délzalai Vízmű ZRt., , Heves Megyei Vízmű Zrt., NYÍRSÉGVÍZ Zrt. működési területe
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0002
3️⃣
Belső azonosító: EKR001842232024/3
Cím: 3.csoport
A beszerzés leírása:
DRV Zrt. részére biztosítási fedezetet az alábbiak szerint: Határozott időtartamú Keret Építés- és szerelésbiztosítási (C.A.R.) Mennyiségre vonatkozó...
Többet mutasson
A beszerzés leírása
DRV Zrt. részére biztosítási fedezetet az alábbiak szerint: Határozott időtartamú Keret Építés- és szerelésbiztosítási (C.A.R.) Mennyiségre vonatkozó paramétere: A tárgyi közbeszerzési eljárás megindításakor a teljes mennyiség 1.100.000.000 Ft, melybe a ép.telj+ép gépek+ép. helysz. Ber + 119-es záradék + többletköltség bizt. összege is benne foglaltatik az adatközlő táblázat szerint. E.R.Ö.V. Víziközmű Zrt. részére biztosítási fedezetet az alábbiak szerint: Határozott időtartamú Keret Építés- és szerelésbiztosítási (C.A.R.) Mennyiségre vonatkozó paramétere: A tárgyi közbeszerzési eljárás megindításakor a teljes mennyiség 302.000.000 Ft, melybe a ép.telj+ép gépek+ép. helysz. Ber + 119-es záradék + többletköltség bizt. összege is benne foglaltatik az adatközlő táblázat szerint. Északdunántúli Vízmű Zrt. részére biztosítási fedezetet az alábbiak szerint: Határozott időtartamú Keret Építés- és szerelésbiztosítási (C.A.R.) Mennyiségre vonatkozó paramétere: A tárgyi közbeszerzési eljárás megindításakor a teljes mennyiség 434.000.000 Ft, melybe a ép.telj+ép gépek+ép. helysz. Ber + 119-es záradék + többletköltség bizt. összege is benne foglaltatik az adatközlő táblázat szerint. KAVÍZ Kaposvári Víz- és Csatornamű Kft. részére biztosítási fedezetet az alábbiak szerint: Határozott időtartamú Keret Építés- és szerelésbiztosítási (C.A.R.) Mennyiségre vonatkozó paramétere: A tárgyi közbeszerzési eljárás megindításakor a teljes mennyiség 360.000.000 Ft, melybe a ép.telj+ép gépek+ép. helysz. Ber + 119-es záradék + többletköltség bizt. összege is benne foglaltatik az adatközlő táblázat szerint. Kiskunvíz Kft. részére biztosítási fedezetet az alábbiak szerint: Határozott időtartamú Keret Építés- és szerelésbiztosítási (C.A.R.) Mennyiségre vonatkozó paramétere: A tárgyi közbeszerzési eljárás megindításakor a teljes mennyiség 456.000.000 Ft, melybe a ép.telj+ép gépek+ép. helysz. Ber + 119-es záradék + többletköltség bizt. összege is benne foglaltatik az adatközlő táblázat szerint. Mezőföldvíz Kft. részére biztosítási fedezetet az alábbiak szerint: Határozott időtartamú Keret Építés- és szerelésbiztosítási (C.A.R.) Mennyiségre vonatkozó paramétere: A tárgyi közbeszerzési eljárás megindításakor a teljes mennyiség 267.042.080 Ft, melybe a ép.telj+ép gépek+ép. helysz. Ber + 119-es záradék + többletköltség bizt. összege is benne foglaltatik az adatközlő táblázat szerint. A részben érintett minden Szerződő / Biztosított vonatkozásában irányadó: Keret építés-szerelésbiztosítási szerződés hatályának kezdete: 2025.01.01. 00.00 perce, de legkorábban az adott Szerződőre vonatkozó előzményszerződés megszűnését követő nap 00.00 perce vagy ezt követően a szerződő Felek közül a később aláíró Fél aláírásának napját követő nap 00.00 perce. Végzett és biztosított tevékenység: Az alaptevékenységhez (víztermelés, -kezelés, -ellátás, szennyvízgyűjtése- és kezelése, mezőgazdasági vízhasznosítás, sportlétesítmény (strandfürdő, uszoda stb.) működtetése, valamint a nevesített tevékenységhez kapcsolódó mellék és/vagy résztevékenységek, illetve a cégnyilvántartásban rögzített, a közbeszerzési eljárás lefolytatásakor érvényes valamennyi tevékenységi kör) kapcsolódó közterületi szennyvíz-, csapadékvíz elvezető csatorna, valamint ivóvízvezetékek és rendszerek építése és a meglévő hálózatok rekonstrukciós, kiváltási, fejlesztési munkái, illetve a ezekhez az elemekhez tartozó műtárgyak (ideértve a víztornyokat is), átemelők, aknák, gépházak, egyéb mélyépítési egységek építése, rekonstrukciója, új művek létrehozása, illetve a kapcsolódó utak, járdák helyreállítása. Közműhálózati bekötések kivitelezése és fő- és mellékvízmérő berendezések (mérési pont) kiépítése, cseréje. Víz- és szennyvíztisztító telepek építészeti- és gépészeti építése, felújítása, rekonstrukciója, egyéb mélyépítési kivitelezési és rekonstrukciós munkálatok. Erősáramú, irányítástechnikai automatizálási berendezéseinek szerelése, felújítása, új berendezések építése. Biztosítottak továbbá: a keretszerződésben lejelentett (fedezetbe vont) kivitelezési munkálatok esetében a mindenkori: Építtető, Megrendelő, Fővállalkozó, Konzorciumi partnerek, valamint a kivitelezésében és/vagy a szavatossági munkákban résztvevő valamennyi Vállalkozó (beleértve az alvállalkozókat, szállítókat, jogi és természetes személyeket, azaz mindenki, akinek az adott projekt kivitelezésére irányuló tevékenységével összefüggésben a biztosítási érdeke meghatározható), lejelentési kötelezettség nélkül, valamint további személyek, bejelentési kötelezettséggel, egyedi meghatározások és elbírálás szerint, külön díjvonzat nélkül. A részletes feltételeket a Műszaki leírás (Feladatleírás) tartalmazza.
Eljárás Az eljárás típusa
Nyílt eljárás ✅
Jogalap: 2014/24/EU irányelv
Adminisztratív információk
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések beérkezésének határideje: 2024-12-04 11:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei: 2024-12-04 13:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei (hely): Ekr
Az ajánlatok felbontásának feltételei (Tájékoztatás a felhatalmazott személyekről és a felbontási eljárásról):
A Kbt. 68. § és a 424/2017. (XII.19.) Korm. rendelet (továbbiakban: e-Kr.) 15. § szerint. Az ajánlat kizárólag elektronikus úton, az EKR rendszeren...
Többet mutasson
Az ajánlatok felbontásának feltételei (Tájékoztatás a felhatalmazott személyekről és a felbontási eljárásról)
A Kbt. 68. § és a 424/2017. (XII.19.) Korm. rendelet (továbbiakban: e-Kr.) 15. § szerint. Az ajánlat kizárólag elektronikus úton, az EKR rendszeren keresztül, az eljárás erre megadott felületén nyújtható be. (https://ekr.gov.hu) A bontási eljárás a Kbt. 68. § (1), (4) és (6) bekezdés szerint történik.
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Minimális időtartam, amely alatt az ajánlattevőnek fenn kell tartania az ajánlatot: 30 nap A közbeszerzési eljárás feltételei
Biztosítéknyújtási kötelezettség áll fenn ✅
Megnyitás dátuma: 2024-12-04 13:00:00 📅
Hely: EKR
További információk:
A Kbt. 68. § és a 424/2017. (XII.19.) Korm. rendelet (továbbiakban: e-Kr.) 15. § szerint. Az ajánlat kizárólag elektronikus úton, az EKR rendszeren...
Többet mutasson
További információk
A Kbt. 68. § és a 424/2017. (XII.19.) Korm. rendelet (továbbiakban: e-Kr.) 15. § szerint. Az ajánlat kizárólag elektronikus úton, az EKR rendszeren keresztül, az eljárás erre megadott felületén nyújtható be. (https://ekr.gov.hu) A bontási eljárás a Kbt. 68. § (1), (4) és (6) bekezdés szerint történik.
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Elektronikus számlázás: Kötelező
Díjazási kritériumok
Súlyozás típusa: Súlyozás (pontok, pontos)
Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk Műszaki és szakmai képességek
A kiválasztási kritériumok listája és rövid leírása:
M/1.: Ajánlattevőnek (közös ajánlattevőnek) - valamint adott esetben a kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezetnek - az ajánlatban a Kbt. 67. § (1)-(2)...
Többet mutasson
A kiválasztási kritériumok listája és rövid leírása
M/1.: Ajánlattevőnek (közös ajánlattevőnek) - valamint adott esetben a kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezetnek - az ajánlatban a Kbt. 67. § (1)-(2) bekezdése, valamint a közbeszerzési eljárásokban a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet II. Fejezetének megfelelően, az EEKD-ba foglalt nyilatkozat benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy megfelel az ajánlatkérő által meghatározott alkalmassági követelményeknek. Az alkalmassági követelmények előzetes igazolására az EEKD-ban a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 2. § (5) bekezdése alapján az érintett gazdasági szereplőnek csak nyilatkoznia kell az α) szakasz kitöltésével, hogy megfelel az előírt alkalmassági követelményeknek. Amennyiben részvételre jelentkező az előírt alkalmassági követelményeknek más szervezet vagy személy kapacitásait igénybe véve kíván megfelelni, az érintett szervezetek/személyek mindegyike által kitöltött és aláírt külön formanyomtatványt kell benyújtani. A kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezetek/személyek az alkalmassági feltételek vonatkozásában csak arról nyilatkoznak, amelyeket a részvételre jelentkező igénybe kíván venni az alkalmasságának igazolásához. Közös részvételre jelentkezés esetén a közös részvételre jelentkezők mindegyikének külön formanyomtatványt kell benyújtani. Az EEKD-t a Kr. 5-7. § alapján kell kitölteni. Ha az ajánlatkérő a Kbt. 69. § (11) bekezdésében foglaltaknak megfelelően közvetlenül hozzáfér a kizáró okok hiányát, valamint az alkalmassági feltételeket igazoló adatbázisokhoz, a gazdasági szereplőknek ezen adatbázisok elérhetőségét is fel kell tüntetniük a formanyomtatvány megfelelő részeiben - azon adatbázisok elérhetőségének kivételével, amelyek ellenőrzését a kizáró okok igazolása körében az ajánlatkérő számára e rendelet előírja. A gazdasági szereplőknek a formanyomtatványban fel kell tüntetniük azt is, hogy a III. és IV. Fejezet szerinti igazolások kiállítására mely szerv jogosult - azon adatbázisokat üzemeltető szervek kivételével, amely adatbázisok ellenőrzését a kizáró okok igazolása körében az ajánlatkérő számára e rendelet előírja. Az ajánlattételi szakaszban a Kbt. 69. § (4)-(9) bekezdés alapján felhívott gazdasági szereplő(k)nek az alkalmasság igazolására az alábbi dokumentumokat kell benyújtani: M/1. Ajánlattevőnek (közös ajánlattevőnek) be kell nyújtania a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21. § (3) bekezdés a) pontja alapján az eljárást megindító felhívás feladását megelőző három év legjelentősebb, a közbeszerzés tárgyával egyező szolgáltatásainak ismertetéséről szóló nyilatkozatát/igazolását. A nyilatkozatnak, illetve az igazolásnak legalább az alábbi információkat kell tartalmaznia: - teljesítés ideje (teljesítés kezdő és befejező dátuma év, hó, nap bontásban); - a szerződést kötő másik fél megnevezése, valamint referencia igazolás esetén a szerződést kötő másik fél részéről információt adó személy neve, telefonszáma vagy e-mail címe; - a szerződés tárgya (olyan részletezettséggel meghatározva, hogy abból az alkalmasság minimumkövetelményeinek való megfelelés megállapítható legyen); - a szolgáltatás mennyisége, ellenértéke - nyilatkozat arra vonatkozóan, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e. Az M/1. alkalmassági követelményt a Korm. rendelet 22. § (1) bekezdése szerint kell igazolni. Ajánlatkérő a vizsgált időszak alatt befejezett, de legfeljebb hat éven belül megkezdett szállításokat veszi figyelembe. M/1. Alkalmatlan az ajánlattevő, ha nem rendelkezik az eljárást megindító felhívás feladását megelőző 3 évben (36 hónapban) befejezett, de legfeljebb 6 éven (72 hónapon) belül megkezdett, az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően teljesített alábbi referenciával: 1. rész esetében Minimum egy éves időtartamra létrejött keret C.A.R biztosítási szerződéssel, ahol az abban biztosított szerelési teljesítés értéke meghaladja a nettó 250 M Ft-ot. Ajánlattevő valamennyi rész esetében külön – külön maximum 3 db kötvénnyel tudja az alkalmasságát igazolni! Ajánlatkérő a vizsgált időszak alatt befejezett, de legfeljebb hat éven (72 hónapon) belül megkezdett szolgáltatásokat veszi figyelembe. Ajánlatkérő az alkalmassági minimumkövetelménynek való megfelelést részenként külön-külön vizsgálja, arra a részre vonatkozóan, melyre ajánlattevő ajánlatot tesz. Egy adott referencia egy, vagy több, valamennyi rész esetében felhasználható, amennyiben megfelel az adott rész alkalmassági minimumkövetelmény előírásainak. A fenti alkalmassági követelménynek (M/1.) a közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek (Kbt. 65. § (6) bekezdés). Az előírt alkalmassági követelményeknek az ajánlattevő bármely más szervezet vagy személy kapacitására támaszkodva is megfelelhetnek, a közöttük fennálló kapcsolat jogi jellegétől függetlenül. Ebben az esetben meg kell jelölni az ajánlatban ezt a szervezetet és az eljárást megindító felhívás vonatkozó pontjának megjelölésével azon alkalmassági követelményt vagy követelményeket, amelynek igazolása érdekében az ajánlattevő ezen szervezet erőforrására vagy arra is támaszkodik. Ebben az esetben az ajánlatban a kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet olyan szerződéses vagy előszerződésben, vagy más formában vállalt kötelezettségvállalását tartalmazó okiratot kell csatolni, amely alátámasztja, hogy a szerződés teljesítéséhez szükséges erőforrások rendelkezésre állnak majd a szerződés teljesítésének időtartama alatt. Kapacitás szervezet igénybevétele esetén ajánlattevő a Kbt. 65. § (11) bekezdésében foglaltak figyelembevételével köteles eljárni. Felhívjuk továbbá a figyelmet a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 24. § (1) bekezdésére is.
Részvételi feltételek
Kauciók és garanciák: Ajánlatkérő nem ír elő ajánlati biztosítékot.
A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre:
Az ajánlattétel, a szerződés, számlázás és kifizetés devizaneme: HUF A teljesítés ellenértéke a kiállított számla ellenében, átutalással kerül teljesítésre,...
Többet mutasson
A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre
Az ajánlattétel, a szerződés, számlázás és kifizetés devizaneme: HUF A teljesítés ellenértéke a kiállított számla ellenében, átutalással kerül teljesítésre, a Kbt. 135. § (1) valamint (5)-(6) bekezdésében és a Ptk.-ban részletesen meghatározottak szerint. Ajánlatkérő hivatkozik a Ptk. 6:130. § (1)-(2) bekezdéseire. Ajánlatkérő kifejezetten hivatkozik a Kbt. 27/A.§-ára. A részletes fizetési feltételeket a közbeszerzési dokumentum részét képező szerződéstervezet tartalmazza. A biztosítási tevékenységről szóló 2014. évi LXXXVIII. törvény Késedelmi és meghiúsulási kötbér a szerződéstervezetben foglaltak szerint.
Kizárási ok:
Bűnszervezetben való részvétel
Korrupció
Többet mutasson (11)
Csalás
Terrorista bűncselekmény vagy terrorista tevékenységekkel összefüggő bűncselekmény
Pénzmosás vagy terrorizmus finanszírozása
Gyermekmunka és az emberkereskedelem más formái
Adó- és vámfizetési kötelezettség
Csőd
Üzleti tevékenység felfüggesztése
Hamis nyilatkozatot tettek, nem tudtak információt nyújtani, nem tudták benyújtani a kért dokumentumokat, és bizalmas információkat kaptak az eljárásról
A verseny torzítását célzó megállapodás más gazdasági szereplőkkel
Közvetlen vagy közvetett részvétel a közbeszerzési eljárás előkészítésében
Tisztán nemzeti kizáró okok
Kizárási okok leírása:
Valamennyi rész esetében: Bűnszervezetben való részvétel 62. § (1) Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, részvételre jelentkező, alvállalkozó, és nem vehet...
Többet mutasson
Kizárási okok leírása
Valamennyi rész esetében: Bűnszervezetben való részvétel 62. § (1) Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, részvételre jelentkező, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki a) az alábbi bűncselekmények valamelyikét elkövette, és a bűncselekmény elkövetése az elmúlt öt évben jogerős bírósági ítéletben megállapítást nyert, amíg a büntetett előélethez fűződő hátrányok alól nem mentesült: aa) a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény (a továbbiakban: 1978. évi IV. törvény), illetve a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény (a továbbiakban: Btk.) szerinti bűnszervezetben részvétel, ideértve a bűncselekmény bűnszervezetben történő elkövetését is; 62.§ (2) bek. A gazdasági szereplő akkor sem lehet ajánlattevő, részvételre jelentkező, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában, amennyiben a) vezető tisztségviselője vagy felügyelőbizottságának tagja, cégvezetője vagy gazdasági társaság esetén annak egyedüli tagja, vagy személyes joga szerinti hasonló ügyvezető vagy felügyelő szervének tagja, illetve személyes joga szerint az előbbieknek megfelelő döntéshozatali jogkörrel rendelkező személy olyan személy, akivel szemben az (1) bekezdés a) pontjában meghatározott bűncselekmény miatt az elmúlt öt évben jogerős ítéletet hoztak és a büntetett előélethez fűződő hátrányok alól mentesült, vagy b) az (1) bekezdés a) pontjában meghatározott bűncselekmény miatt a jogerős ítéletet az elmúlt öt évben – vagy ha ez rövidebb az adott bűncselekmény kapcsán az elítélt büntetett előélethez fűződő hátrányok alóli mentesüléséhez szükséges időn belül – olyan személlyel szemben hozták, aki a bűncselekmény elkövetésekor a gazdasági szereplő vezető tisztségviselője vagy felügyelőbizottságának tagja, cégvezetője vagy gazdasági társaság esetén annak egyedüli tagja, vagy személyes joga szerinti hasonló ügyvezető vagy felügyelő szervének tagja, illetve az előbbieknek megfelelő döntéshozatali jogkörrel rendelkező személy volt. Igazolási mód valamennyi kizáró ok vonatkozásában valamennyi részben: A magyarországi letelepedésű ajánlattevő(k), valamint adott esetben az alkalmasság igazolásában részt vevő gazdasági szereplő(k) vonatkozásában a 321/2015. (X.30.) Kormányrendelet 4. § és 8. §-ai szerint kell igazolni a Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdésben foglalt kizáró okok fenn nem állását. A nem Magyarországon letelepedett ajánlattevő esetében az ajánlatkérő a 321/2015. (X.30.) Korm.rendelet 4. és 10. §-a szerinti igazolásokat és írásbeli nyilatkozatokat fogadja el. A kizáró okokra és az alkalmassági követelményekre vonatkozóan a közbeszerzés megkezdését megelőzően kiállított igazolások is benyújthatóak (felhasználhatóak) mindaddig, ameddig az igazolásokban foglalt tény, illetve adat tartalma valós. Az ajánlatkérő - ellenkező bizonyításig - az adat valóságtartalmát az ajánlattevő erre vonatkozó külön nyilatkozata nélkül vélelmezi. A 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 15. § (1) bekezdése alapján az ajánlattevőnek az alkalmasság igazolásában részt vevő alvállalkozó vagy más szervezet vonatkozásában csak az egységes európai közbeszerzési dokumentumot köteles benyújtani a Kbt. 62. §-ában foglalt kizáró okok hiányának igazolása érdekében. Az alkalmasság igazolásában részt vevő alvállalkozó tekintetében az egységes európai közbeszerzési dokumentum benyújtásával az ajánlattevő eleget tesz a Kbt. 67. § (4) bekezdése szerinti nyilatkozati kötelezettségének. Azon alvállalkozók tekintetében, amelyek nem vesznek részt alkalmasság igazolásában az ajánlattevő a Kbt. 67. § (4) bekezdése szerinti nyilatkozatot nyújt be. Felhívjuk a figyelmet a Kbt. 67. § (3) bekezdésére, valamint a 321/2015. (X.30.) KR. 3. § (2) és (3), valamint az (5) bekezdésére. A kizáró okok előzetes igazolása az EEKD alapján történik, az utólagos igazolásra pedig a Kbt. 69. § (4) bekezdés alapján kerül sor a közbeszerzési dokumentumban részletezettek szerint. Felhívjuk a figyelmet a 321/2015. (X.30.) KR. 1. - 16.§-ára és a Kbt. 64. § szerinti öntisztázás lehetőségére. Az ajánlattevőnek az ajánlatában nyilatkoznia kell arról, hogy ajánlata tekintetében fennáll-e az ukrajnai helyzetet destabilizáló orosz intézkedések miatt hozott korlátozó intézkedésekről szóló, 2014. július 31-i 833/2014/EU tanácsi rendelet 5k. cikk (1) bekezdésében meghatározott, a közbeszerzési vagy koncessziós szerződés odaítélésére vonatkozó tilalom. Ajánlatkérő felhívja a figyelmét az ajánlattevőknek a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1. § (7) és (8) bekezdésére minden rész tekintetében.
Valamennyi rész esetében:Korrupció 62. § (1) Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, részvételre jelentkező, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság...
Többet mutasson
Kizárási okok leírása
Valamennyi rész esetében:Korrupció 62. § (1) Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, részvételre jelentkező, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki a) az alábbi bűncselekmények valamelyikét elkövette, és a bűncselekmény elkövetése az elmúlt öt évben jogerős bírósági ítéletben megállapítást nyert, amíg a büntetett előélethez fűződő hátrányok alól nem mentesült: ab) az 1978. évi IV. törvény szerinti vesztegetés, befolyással üzérkedés, befolyás vásárlása, vesztegetés nemzetközi kapcsolatokban, befolyás vásárlása nemzetközi kapcsolatokban, hűtlen kezelés, hanyag kezelés, illetve a Btk. XXVII. fejezetében meghatározott korrupciós bűncselekmények, valamint a Btk. szerinti hűtlen kezelés vagy hanyag kezelés. Igazolási mód valamennyi rész tekintetében a bűnszervezetben való részvétel pontban került ismertetésre.
Többet mutasson (11)
Valamennyi rész esetében:Csalás 62. § (1) Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, részvételre jelentkező, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság...
Többet mutasson
Kizárási okok leírása
Valamennyi rész esetében:Csalás 62. § (1) Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, részvételre jelentkező, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki a) az alábbi bűncselekmények valamelyikét elkövette, és a bűncselekmény elkövetése az elmúlt öt évben jogerős bírósági ítéletben megállapítást nyert, amíg a büntetett előélethez fűződő hátrányok alól nem mentesült: ac) az 1978. évi IV. törvény szerinti költségvetési csalás, európai közösségek pénzügyi érdekeinek megsértése, illetve a Btk. szerinti költségvetési csalás; Igazolási mód valamennyi rész tekintetében a bűnszervezetben való részvétel pontban került ismertetésre.
Valamennyi rész esetében:Terrorista bűncselekmények vagy terrorista tevékenységekhez kapcsolódó bűncselekmények 62. § (1) Az eljárásban nem lehet...
Többet mutasson
Kizárási okok leírása
Valamennyi rész esetében:Terrorista bűncselekmények vagy terrorista tevékenységekhez kapcsolódó bűncselekmények 62. § (1) Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, részvételre jelentkező, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki a) az alábbi bűncselekmények valamelyikét elkövette, és a bűncselekmény elkövetése az elmúlt öt évben jogerős bírósági ítéletben megállapítást nyert, amíg a büntetett előélethez fűződő hátrányok alól nem mentesült: ad) az 1978. évi IV. törvény, illetve a Btk. szerinti terrorcselekmény, valamint ehhez kapcsolódó felbujtás, bűnsegély vagy kísérlet; Igazolási mód valamennyi rész tekintetében a bűnszervezetben való részvétel pontban került ismertetésre.
Valamennyi rész esetében:Pénzmosás vagy terrorizmus finanszírozása 62. § (1) Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, részvételre jelentkező, alvállalkozó, és...
Többet mutasson
Kizárási okok leírása
Valamennyi rész esetében:Pénzmosás vagy terrorizmus finanszírozása 62. § (1) Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, részvételre jelentkező, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki a) az alábbi bűncselekmények valamelyikét elkövette, és a bűncselekmény elkövetése az elmúlt öt évben jogerős bírósági ítéletben megállapítást nyert, amíg a büntetett előélethez fűződő hátrányok alól nem mentesült: ae) az 1978. évi IV. törvény, illetve a Btk. szerinti pénzmosás, valamint a Btk. szerinti terrorizmus finanszírozása;Igazolási mód valamennyi rész tekintetében a bűnszervezetben való részvétel pontban került ismertetésre.
Valamennyi rész esetében:Gyermekmunka és az emberkereskedelem más formái 62. § (1) Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, részvételre jelentkező,...
Többet mutasson
Kizárási okok leírása
Valamennyi rész esetében:Gyermekmunka és az emberkereskedelem más formái 62. § (1) Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, részvételre jelentkező, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki a) az alábbi bűncselekmények valamelyikét elkövette, és a bűncselekmény elkövetése az elmúlt öt évben jogerős bírósági ítéletben megállapítást nyert, amíg a büntetett előélethez fűződő hátrányok alól nem mentesült: af) az 1978. évi IV. törvény, illetve a Btk. szerinti emberkereskedelem és kényszermunka, valamint az emberkereskedelem áldozatainak kizsákmányolása elleni fellépés érdekében szükséges egyes törvények módosításáról szóló 2020. évi V. törvény hatálybalépéséig hatályban volt Btk. szerinti kényszermunka; Igazolási mód valamennyi rész tekintetében a bűnszervezetben való részvétel pontban került ismertetésre.
Valamennyi rész esetében:Adófizetés elmulasztása 62. § (1) Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, részvételre jelentkező, alvállalkozó, és nem vehet részt...
Többet mutasson
Kizárási okok leírása
Valamennyi rész esetében:Adófizetés elmulasztása 62. § (1) Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, részvételre jelentkező, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki b) egy évnél régebben lejárt adó-, vámfizetési vagy társadalombiztosítási járulékfizetési kötelezettségének nem tett eleget, kivéve, ha tartozását és az esetleges kamatot és bírságot az ajánlat vagy részvételi jelentkezés benyújtásának időpontjáig megfizette vagy ezek megfizetésére halasztást kapott;Igazolási mód valamennyi rész tekintetében a bűnszervezetben való részvétel pontban került ismertetésre.
Valamennyi rész esetében:Csődeljárás 62. § (1) Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, részvételre jelentkező, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság...
Többet mutasson
Kizárási okok leírása
Valamennyi rész esetében:Csődeljárás 62. § (1) Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, részvételre jelentkező, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki c) végelszámolás alatt áll, vonatkozásában csődeljárás elrendeléséről szóló bírósági végzést közzétettek, az ellene indított felszámolási eljárást jogerősen elrendelték, vagy ha a gazdasági szereplő személyes joga szerinti hasonló eljárás van folyamatban, vagy aki személyes joga szerint hasonló helyzetben van;Igazolási mód valamennyi rész tekintetében a bűnszervezetben való részvétel pontban került ismertetésre.
Valamennyi rész esetében:Üzleti tevékenység felfüggesztése 62. § (1) Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, részvételre jelentkező, alvállalkozó, és nem vehet...
Többet mutasson
Kizárási okok leírása
Valamennyi rész esetében:Üzleti tevékenység felfüggesztése 62. § (1) Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, részvételre jelentkező, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki d) tevékenységét felfüggesztette vagy akinek tevékenységét felfüggesztették; e) gazdasági, illetve szakmai tevékenységével kapcsolatban bűncselekmény elkövetése az elmúlt három éven belül jogerős bírósági ítéletben megállapítást nyert; f) tevékenységét a jogi személlyel szemben alkalmazható büntetőjogi intézkedésekről szóló 2001. évi CIV. törvény 5. § (2) bekezdés b) pontja alapján vagy az adott közbeszerzési eljárásban releváns módon c) vagy g) pontja alapján a bíróság jogerős ítéletében korlátozta, az eltiltás ideje alatt, vagy ha az ajánlattevő tevékenységét más bíróság hasonló okból és módon jogerősen korlátozta;Igazolási mód valamennyi rész tekintetében a bűnszervezetben való részvétel pontban került ismertetésre.
Valamennyi rész esetében:Megtévesztés, információ visszatartása, képtelenség a szükséges iratok benyújtására, bizalmas információk megszerzése 62. § (1) Az...
Többet mutasson
Kizárási okok leírása
Valamennyi rész esetében:Megtévesztés, információ visszatartása, képtelenség a szükséges iratok benyújtására, bizalmas információk megszerzése 62. § (1) Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, részvételre jelentkező, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki h) korábbi közbeszerzési vagy koncessziós beszerzési eljárásban hamis adatot szolgáltatott vagy hamis nyilatkozatot tett, ezért az eljárásból kizárták, és ha) ha a kizárás miatt jogorvoslatra nem került sor, az ajánlatkérő megítélése szerint a kizárás alapjául szolgáló cselekmény miatt a szerződés teljesítése vonatkozásában a megbízhatósága alapos okkal megkérdőjelezhető, az érintett közbeszerzési eljárás lezárulásától számított három évig, vagy hb) ha a kizárás tekintetében sor került jogorvoslatra és az ajánlatkérő kizárásról hozott döntését – a hamis adat szolgáltatásának megállapítása mellett – a Közbeszerzési Döntőbizottság véglegessé vált, – a Döntőbizottság határozatának megtámadására irányuló közigazgatási per esetén a bíróság jogerős – három évnél nem régebben meghozott határozata jogszerűnek mondta ki; i) az adott eljárásban előírt adatszolgáltatási kötelezettség teljesítése során a valóságnak nem megfelelő adatot szolgáltat (a továbbiakban: hamis adat), illetve hamis adatot tartalmazó nyilatkozatot tesz, vagy a közbeszerzési eljárásban előzetes igazolásként benyújtott nyilatkozata ellenére nem tud eleget tenni az alkalmasságot, a kizáró okokat vagy a 82. § (5) bekezdése szerinti kritériumokat érintő igazolási kötelezettségének (a továbbiakban együtt: hamis nyilatkozat), amennyiben ia) a hamis adat vagy nyilatkozat érdemben befolyásolja az ajánlatkérőnek a kizárásra, az alkalmasság fennállására, az ajánlat műszaki leírásnak való megfelelőségére vagy az ajánlatok értékelésére vonatkozó döntését, és ib) a gazdasági szereplő szándékosan szolgáltatott hamis adatot vagy tett hamis nyilatkozatot, vagy az adott helyzetben általában elvárható gondosság mellett egyértelműen fel kellett volna ismernie, hogy az általa szolgáltatott adat a valóságnak, illetve nyilatkozata a rendelkezésére álló igazolások tartalmának nem felel meg; j) esetében az ajánlatkérő bizonyítani tudja, hogy az adott eljárásban megkísérelte jogtalanul befolyásolni az ajánlatkérő döntéshozatali folyamatát, vagy olyan bizalmas információt kísérelt megszerezni, amely jogtalan előnyt biztosítana számára a közbeszerzési eljárásban, vagy korábbi közbeszerzési vagy koncessziós beszerzési eljárásból ebből az okból kizárták, és ja) ha a kizárás miatt jogorvoslatra nem került sor, az ajánlatkérő megítélése szerint a kizárás alapjául szolgáló cselekmény miatt a szerződés teljesítése vonatkozásában a megbízhatósága alapos okkal megkérdőjelezhető, az érintett eljárás lezárulásától számított három évben, vagy jb) ha a kizárás tekintetében sor került jogorvoslatra és az ajánlatkérő kizárásról hozott döntését a jogtalan befolyásolás megállapítása mellett – a Közbeszerzési Döntőbizottság véglegessé vált, – a Döntőbizottság határozatának megtámadására irányuló közigazgatási per esetén a bíróság jogerős – három évnél nem régebben meghozott határozata jogszerűnek mondta ki;Igazolási mód valamennyi rész tekintetében a bűnszervezetben való részvétel pontban került ismertetésre.
Valamennyi rész esetében:A verseny torzítását célzó megállapodás más gazdasági szereplőkkel 62. § (1) Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, részvételre...
Többet mutasson
Kizárási okok leírása
Valamennyi rész esetében:A verseny torzítását célzó megállapodás más gazdasági szereplőkkel 62. § (1) Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, részvételre jelentkező, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki: n) Tpvt. 11. §-a, vagy az EUMSZ 101. cikke szerinti – három évnél nem régebben meghozott – véglegessé vált és végrehajtható versenyfelügyeleti határozatban vagy a versenyfelügyeleti határozat megtámadására irányuló közigazgatási per esetén a bíróság véglegessé vált és végrehajtható határozatában megállapított és bírsággal sújtott jogszabálysértést követett el; vagy ha az ajánlattevő ilyen jogszabálysértését más versenyhatóság végleges döntésében vagy bíróság jogerősen – három évnél nem régebben – megállapította és egyúttal bírságot szabott ki; o) esetében az ajánlatkérő bizonyítani tudja, hogy az adott közbeszerzési eljárásban a gazdasági szereplő más gazdasági szereplővel a verseny torzítására irányuló megállapodást kötött; Igazolási mód valamennyi rész tekintetében a bűnszervezetben való részvétel pontban került ismertetésre.
Valamennyi rész esetében:Közvetlen vagy közvetett részvétel a közbeszerzési eljárás előkészítésében 62. § (1) Az eljárásban nem lehet ajánlattevő,...
Többet mutasson
Kizárási okok leírása
Valamennyi rész esetében:Közvetlen vagy közvetett részvétel a közbeszerzési eljárás előkészítésében 62. § (1) Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, részvételre jelentkező, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki: m) esetében a 25. § szerinti összeférhetetlenségből, illetve a közbeszerzési eljárás előkészítésében való előzetes bevonásból eredő versenytorzulást a gazdasági szereplő kizárásán kívül nem lehet más módon orvosolni;Igazolási mód valamennyi rész tekintetében a bűnszervezetben való részvétel pontban került ismertetésre.
Valamennyi rész esetében:Tisztán nemzeti kizárási okok 62. § (1) Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, részvételre jelentkező, alvállalkozó, és nem vehet...
Többet mutasson
Kizárási okok leírása
Valamennyi rész esetében:Tisztán nemzeti kizárási okok 62. § (1) Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, részvételre jelentkező, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki a) az alábbi bűncselekmények valamelyikét elkövette, és a bűncselekmény elkövetése az elmúlt öt évben jogerős bírósági ítéletben megállapítást nyert, amíg a büntetett előélethez fűződő hátrányok alól nem mentesült: ag) az 1978. évi IV. törvény, illetve a Btk. szerinti versenyt korlátozó megállapodás közbeszerzési és koncessziós eljárásban ah) a gazdasági szereplő személyes joga szerinti, az a)–g) pontokban felsoroltakhoz hasonló bűncselekmény; 62. § (1) Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, részvételre jelentkező, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki k) tekintetében a következő feltételek valamelyike megvalósul: ka) nem az Európai Unió, az Európai Gazdasági Térség vagy a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet tagállamában, a Kereskedelmi Világszervezet közbeszerzési megállapodásban részes államban vagy az EUMSZ 198. cikkében említett tengerentúli országok és területek bármelyikében vagy nem olyan államban rendelkezik adóilletőséggel, amellyel Magyarországnak kettős adózás elkerüléséről szóló egyezménye van, vagy amellyel az Európai Uniónak kétoldalú megállapodása van a közbeszerzés terén, kb) olyan társaság, amely a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló 2017. évi LIII. törvény 3. § 38. pont a)–b) vagy d) alpontja szerinti tényleges tulajdonosát nem képes megnevezni, vagy kc) a gazdasági szereplőben közvetetten vagy közvetlenül több, mint 25%-os tulajdoni résszel vagy szavazati joggal rendelkezik olyan jogi személy vagy személyes joga szerint jogképes szervezet, amelynek tekintetében a kb) alpont szerinti feltétel fennáll; l) harmadik országbeli állampolgár Magyarországon engedélyhez kötött foglalkoztatása esetén a foglalkoztatás-felügyeleti hatóság által a foglalkoztatást elősegítő szolgáltatásokról és támogatásokról, valamint a foglalkoztatás felügyeletéről szóló törvény alapján két évnél nem régebben véglegessé vált közigazgatási – vagy annak megtámadására irányuló közigazgatási per esetén jogerős bírósági – határozatban megállapított és a munkaügyi bírsággal vagy az idegenrendészeti hatóság által a harmadik országbeli állampolgárok beutazásáról és tartózkodásáról szóló törvény szerinti közrendvédelmi bírsággal sújtott jogszabálysértést követett el;Igazolási mód valamennyi rész tekintetében a bűnszervezetben való részvétel pontban került ismertetésre.
1) Ajánlatkérő a TED karakterkorlátozására tekintettel az egyéb információkat részletesen a közbeszerzési dokumentumokban (KD) adja meg. 2) Jelen...
Többet mutasson
További információk
1) Ajánlatkérő a TED karakterkorlátozására tekintettel az egyéb információkat részletesen a közbeszerzési dokumentumokban (KD) adja meg. 2) Jelen közbeszerzés az Elektronikus Közbeszerzési Rendszeren (EKR) keresztül lefolytatásra kerülő eljárás, így az e-Kr. rendelkezései alkalmazandóak. A gazdasági szereplő a jelen közbeszerzési eljárás iránti érdeklődését kizárólag az EKR-en keresztül jelezheti az „Érdeklődés jelzése” funkció használatával. Mindennemű, az Ajánlatkérő és az Ajánlattevők közötti kommunikáció kizárólag az EKR rendszerben bonyolítható, az erre létrehozott „Kommunikáció” felületen. 3) Közös ajánlattétel esetében a Kbt. 35. § (1)-(7) bekezdései irányadók. 4) Ajánlatkérő a hiánypótlást a Kbt. 71.§-ban meghatározottak szerint biztosítja, azzal, hogy ha a hiánypótlással Ajánlattevő az ajánlatban korábban nem szereplő gazdasági szereplőt von be az eljárásba, és e gazdasági szereplőre tekintettel lenne szükséges az újabb hiánypótlás, akkor Ajánlatkérő kizárólag egy alkalommal fog újabb hiánypótlást elrendelni. 5) Ajánlatkérő az alkalmassági feltételeket a minősített ajánlattevők hivatalos jegyzékéhez képest szigorúbban állapította meg valamennyi előírt alkalmassági követelmény kapcsán. 6) Ajánlatkérő a jelen közbeszerzési eljárásban a Kbt. 75. § (2) bekezdés e) pontja szerinti eredménytelenségi esetkört alkalmazza. 7) Az EKR (https://ekr.gov.hu) használatához az e-Kr. 6. §-a szerint regisztráció szükséges. Az EKR üzemeltetését és fenntartását a 27/2017. (XI. 6.) MvM rendelet alapján az Új Világ Nonprofit Szolgáltató Kft. végzi (http:// https://ujvilag.gov.hu/ekr ). Az EKR használatával kapcsolatos útmutató elérhető: https://ekr.gov.hu/portal/tamogatas; illetve http:// https://ujvilag.gov.hu/ekr /tamogatas/ 8) Ajánlatkérő a nyertes ajánlattevő(k)től nem követeli meg és nem teszi lehetővé gazdálkodó szervezet (projekttársaság) létrehozását. 9) Amennyiben valamely nyilatkozatminta az EKR-ben elektronikus űrlapként a nyilatkozat megtételének nyelvén rendelkezésre áll, a nyilatkozatot az elektronikus űrlap kitöltése útján kell az ajánlat részeként megtenni. 10 Ajánlatkérő az eljárásban a Kbt. 81. § (4) és (5) bekezdése szerint jár el. 11) FAKSZ: dr. Orbán Krisztina (lajstromszám: 00367). 12) Ajánlati kötöttség időtartama: ajánlatkérő 1 hónapon 30 napot ért. 13) A gazdasági szereplők vonatkozásában csatolni kell azon cégjegyzésre jogosult személy(ek) cégaláírási nyilatkozatát (közjegyzői aláírás-hitelesítéssel ellátott címpéldány) vagy a 2006. évi V. törvény 9. §-a szerinti, ügyvéd, vagy kamarai jogtanácsos által ellenjegyzett aláírás-mintáját, aki(k) az ajánlat részét képező, nem elektronikus úton (vö.: űrlap kitöltése) megtett nyilatkozatokat aláírták- további részletek karakterkorlátra tekintettel az útmutatóban. 14) Értékelési szempont: Értékelési ponttartomány: 0-100. Értékelés módszere: Az értékelési szempontokhoz tartozó pontkiosztás módszerek az alábbiak: i. Az ár: "Ár – C.A.R biztosítás éves díja (Ft/év)" értékelési szempont és a minőségi szempont "Minimumdíj %-os értéke (min. 60 % - max. 90 %) " tekintetében: KH útmutató szerint fordított arányosítás, 1. sz. mellékletének A. relatív értékelési módszerek 1.pont aa) pontja szerint, azzal, hogy ezen minőségi szempont tekintetében Ajánlatkérő a Kbt. 77.§ (1) bekezdése alapján meghatározza az adott ajánlati elem azon legkedvezőbb szintjét, melyre és az azt meghaladó vállalásokra egyaránt a maximális pontszámot adja. ii. A minőségi "Kárelőleg mértéke (min. 0 % - max. 75 %)"– értékelési szempont tekintetében az AK a Miniszterelnökség szerinti arányosítást alkalmazza, azzal, hogy Ajánlatkérő a Kbt. 77.§ (1) bekezdése alapján meghatározza az adott ajánlati elem azon legkedvezőbb szintjét, amelyre és az azt meghaladó vállalásokra egyaránt a maximális pontszámot adja. 15.) A felhívás és a közbeszerzési dokumentumok között ellentmondás esetén a felhívás rendelkezései az irányadóak! 16) Jelen VI.3) ponthoz kapcsolódóan a KD többlet előírásokat tartalmaz, tekintettel a hirdetmény Ajánlattevő rendszer kitöltési szabályaira (karakterszám korlátozás). 17.) A BT-763 mezőben szereplő adatot akként kell értelmezni, hogy ajánlat valamennyi részre benyújtható. 18.) AK felhívja a figyelmet arra, hogy az EKR használatához, így az ajánlat elkészítéséhez és benyújtásához az arra jogosult személy részéről történő regisztráció szükséges [EKRr. 6.§-ának (1) bek.]. 19.) AK az EKR-ben elektronikus úton tett nyilatkozatot benyújtó személy képviseleti jogának és a közös ajánlattevőkre vonatkozó képviseleti jog megfelelőségét a Kbt. 41/A. § (4)-(5) bek, Kbt. 35. §(2a) bek, Kbt. 65. § (12) bek. alapján vizsgálja.
Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_40664534_2
Postacím: Riadó u. 5
Postai irányítószám: 1026
Postai város: Budapest
Régió: Budapest🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: dontobizottsag@kt.hu📧
Telefon: +36 18828592📞
Fax: +36 18828593 📠
URL: https://kozbeszerzes.hu🌏 Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Nemzeti nyilvántartási szám: 15329190-2-41
Postacím: Riadó u. 5
Postai irányítószám: 1026
Postai város: Budapest
Régió: Budapest🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: dontobizottsag@kt.hu📧
Telefon: +36 18828592📞
Fax: +36 18828593 📠
URL: https://kozbeszerzes.hu🌏 Felülvizsgálati eljárás
Pontos információ a felülvizsgálati eljárások határidejéről (határidejeiről): A Kbt. 148. § -a szerint.
Információk az elektronikus munkafolyamatokról
Elektronikus számlázást fogadunk el
Forrás: OJS 2024/S 215-671062 (2024-10-31)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2025-01-20) Objektum A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke (HÉA nélkül): 29 520 053 HUF 💰
Leírás
Becsült érték héa nélkül: 29 809 819 HUF 💰
16 289 915 HUF 💰
25 779 000 HUF 💰
A szerződés odaítélése
1️⃣
A szerződés/tétel odaítélése ✅ Jogorvoslati eljárások
A panaszosok száma: 0
Tétel azonosító száma: LOT-0001
Szerződés száma: 1
A szerződés megkötésének időpontja: 2024-12-30 📅
Cím: 1.csoport C.A.R
A szerződés címe: https://ekr.gov.hu/ekr-szerzodestar/hu/szerzodesLista?eljarasAzon=EKR001842232024🌏 Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 2
Az elektronikus úton beérkezett pályázatok száma: 2
A kkv-k által benyújtott pályázatok száma: 0
A nem uniós tagállamokból származó ajánlattevőktől beérkezett ajánlatok száma: 0
A más uniós tagállamokból származó ajánlattevőktől beérkezett ajánlatok száma: 0
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 11 406 109 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR001842232024/3282
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0001 A vállalkozó neve és címe
Név: CIG Pannónia Első Magyar Általános Biztosító Zrt.
Nemzeti nyilvántartási szám: 14440306444
Postacím: Könyves Kálmán Krt. 11. B épület
Postai irányítószám: 1097
Postai város: Budapest
Régió: Budapest🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: kozbeszerzes@cig.eu📧
Telefon: +36 302635957📞
Fax: +36 15772021 📠
URL: https://www.cigpannonia.hu🌏 A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 13 314 731 HUF 💰
Az ajánlatot rangsorolták
Helyezés a nyertesek listáján: 1
Ajánlat azonosítója: EKR001842232024/3290 A vállalkozó neve és címe
Név: Alfa Vienna Insurance Group Biztosító Zrt.
Nemzeti nyilvántartási szám: 10389395444
Postacím: Üllői Út 1
Postai irányítószám: 1091
E-mail: varga.zoltan2@alfa.hu📧
Telefon: +36 309604446📞
Fax: +36 14765606 📠
URL: https://www.alfa.hu🌏
A gazdasági szereplő mérete: Nagyvállalkozás
2️⃣
Tétel azonosító száma: LOT-0002 A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 6 314 368 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR001842232024/3298
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0002
A szerződés/tétel teljes értéke: 8 987 108 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR001842232024/3450
3️⃣
Tétel azonosító száma: LOT-0003
A szerződés/tétel teljes értéke: 9 890 954 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR001842232024/3274
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0003
A szerződés/tétel teljes értéke: 13 204 264 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR001842232024/3458
Kiegészítő információk További információk
A II.1.7. pont összérték a 3 rész egyben, opciós és meghosszabbítás nélkül értendő, azaz a nettó 11.406.109,-, a nettó 6.314.368,- és nettó 9.980.954,- HUF...
Többet mutasson
További információk
A II.1.7. pont összérték a 3 rész egyben, opciós és meghosszabbítás nélkül értendő, azaz a nettó 11.406.109,-, a nettó 6.314.368,- és nettó 9.980.954,- HUF együttesen. A Bt-27 a teljes időtartamra, meghosszabbításssal és opcióval együtt került meghatározásra, és az Ekr rendszer nem engedi átírni az éves becsült értékre az indító iratokra tekintettel, ezért ezt AK itt adja meg: a becsült érték egy évre vetítve opció nélkül: 1 rész: nettó11.546.000 HUF 2. rész: nettó 6.333.000 HUF 3. rész: nettó 9.915.000 HUF