A Széchenyi István Egyetem ajánlatkérő légijármű üzemeltető szakmérnök/szakember szakirányú továbbképzési szak tantervének megvalósításához szükséges a képzésben részt vevő hallgatók repülővezető gyakorlati képzésének megvalósítása, amely gyakorlati képzés, mint szolgáltatás képezi a jelen beszerzés tárgyát. A szolgáltatás lényegi eleme hallgatóként 210 óra gyakorlati repülés, mely tartalmazza a szükséges szimulátor gyakorlatokat (óra szimulátoron) és a szükséges vizsgarepüléseket, illetve repülés előtti és utáni felkészülő elméleti órákat is. Ajánlatkérő a jelen eljárás eredményeként keretszerződést köt, a keretszerződés időbeli hatálya alatt egy félévben összesen legfeljebb 15 hallgató 1-3. félévek szerinti képzését veszi igénybe azzal, hogy minimális megrendelési (lehívási) kötelezettség nem terheli ajánlatkérőt, mivel az ajánlatkérő által igénybevételre kerülő szolgáltatás mennyisége valamennyi félévben a beiratkozott hallgatók számától függ, amely előre nem meghatározható és nem becsülhető meg, tekintettel arra, hogy a keretszerződés megkötését követően valamennyi oktatási félévben a beiratkozott hallgatók számától függ, hogy a keretszerződés alapján milyen mennyiségű gyakorlati képzést kell megvalósítani és ajánlatkérőnek nincs és nem is lehet előzetes információja arról, hogy egy adott jövőbeni félévre hány hallgató kíván beiratkozni. A képzést felmenő rendszerben kívánja megvalósítani, tehát várhatóan, félévenként a tervezett 15 főt minden félévben további 15-15 fő fogja követni. A felmenő rendszerben a légijármű üzemeltető szakmérnök/szakember szakon egyszerre 45 fő fog részt venni. Az Ajánlatkérő, ezen információk alapján határozta meg a műszaki szakmai alkalmassági követelményeket. A keretösszeg a szerződés tervezetben meghatározott 5 225 000.- EUR. Az egyes félévek vonatkozásában megvalósítandó oktatási feladatot a Dokumentáció mellékletét képező műszaki leírás tartalmazza.
Határidő
Az ajánlatok beérkezésének határideje 2024-09-20.
A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2024-08-21.
Ajánlati felhívás (2024-08-21) Objektum A közbeszerzés hatálya
Cím: Repülővezetők gyakorlati képzésének beszerzése SZE
Hivatkozási szám: EKR001372142024
Rövid leírás:
A Széchenyi István Egyetem ajánlatkérő légijármű üzemeltető szakmérnök/szakember szakirányú továbbképzési szak tantervének
megvalósításához szükséges a képzésben részt vevő hallgatók repülővezető gyakorlati képzésének megvalósítása, amely gyakorlati
képzés, mint szolgáltatás képezi a jelen beszerzés tárgyát. A szolgáltatás lényegi eleme hallgatóként 210 óra gyakorlati repülés, mely
tartalmazza a szükséges szimulátor gyakorlatokat (óra szimulátoron) és a szükséges vizsgarepüléseket, illetve repülés előtti és utáni
felkészülő elméleti órákat is. Ajánlatkérő a jelen eljárás eredményeként keretszerződést köt, a keretszerződés időbeli hatálya alatt egy
félévben összesen legfeljebb 15 hallgató 1-3. félévek szerinti képzését veszi igénybe azzal, hogy minimális megrendelési (lehívási)
kötelezettség nem terheli ajánlatkérőt, mivel az ajánlatkérő által igénybevételre kerülő szolgáltatás mennyisége valamennyi félévben
a beiratkozott hallgatók számától függ, amely előre nem meghatározható és nem becsülhető meg, tekintettel arra, hogy a
keretszerződés megkötését követően valamennyi oktatási félévben a beiratkozott hallgatók számától függ, hogy a keretszerződés
alapján milyen mennyiségű gyakorlati képzést kell megvalósítani és ajánlatkérőnek nincs és nem is lehet előzetes információja arról,
hogy egy adott jövőbeni félévre hány hallgató kíván beiratkozni. A képzést felmenő rendszerben kívánja megvalósítani, tehát várhatóan, félévenként a tervezett 15 főt minden félévben további 15-15 fő fogja követni. A felmenő rendszerben a légijármű üzemeltető szakmérnök/szakember szakon egyszerre 45 fő fog részt venni. Az Ajánlatkérő, ezen információk alapján határozta meg a műszaki szakmai alkalmassági követelményeket. A keretösszeg a szerződés tervezetben meghatározott 5 225 000.- EUR. Az egyes félévek vonatkozásában megvalósítandó oktatási feladatot a Dokumentáció mellékletét képező műszaki leírás tartalmazza.

Szerződés típusa: Szolgáltatások
Termékek/szolgáltatások: Repülővezető-iskolai szolgáltatások📦 Leírás
Belső azonosító: EKR001372142024/1
Cím: Repülővezetők gyakorlati képzésének beszerzése
Mennyiség: 48 3C
Ebben a közbeszerzésben kis- és középvállalkozások (kkv-k) is részt vehetnek ✅
A beszerzés leírása:
A Széchenyi István Egyetem ajánlatkérő légijármű üzemeltető szakmérnök/szakember szakirányú továbbképzési szak tantervének
megvalósításához szükséges a képzésben részt vevő hallgatók repülővezető gyakorlati képzésének megvalósítása, amely gyakorlati
képzés, mint szolgáltatás képezi a jelen beszerzés tárgyát. A szolgáltatás lényegi eleme hallgatóként 210 óra gyakorlati repülés, mely
tartalmazza a szükséges szimulátor gyakorlatokat (óra szimulátoron) és a szükséges vizsgarepüléseket, illetve repülés előtti és utáni
felkészülő elméleti órákat is. Ajánlatkérő a jelen eljárás eredményeként keretszerződést köt, a keretszerződés időbeli hatálya alatt egy
félévben összesen legfeljebb 15 hallgató 1-3. félévek szerinti képzését veszi igénybe azzal, hogy minimális megrendelési (lehívási)
kötelezettség nem terheli ajánlatkérőt, mivel az ajánlatkérő által igénybevételre kerülő szolgáltatás mennyisége valamennyi félévben
a beiratkozott hallgatók számától függ, amely előre nem meghatározható és nem becsülhető meg, tekintettel arra, hogy a
keretszerződés megkötését követően valamennyi oktatási félévben a beiratkozott hallgatók számától függ, hogy a keretszerződés
alapján milyen mennyiségű gyakorlati képzést kell megvalósítani és ajánlatkérőnek nincs és nem is lehet előzetes információja arról, hogy egy adott jövőbeni félévre hány hallgató kíván beiratkozni. A keretösszeg a szerződés tervezetben meghatározott 5 225 000.- EUR. Az egyes félévek vonatkozásában megvalósítandó oktatási feladatot a Dokumentáció mellékletét képező műszaki leírás tartalmazza.
Az egyes félévek vonatkozásában megvalósítandó oktatási feladatot a Dokumentáció mellékletét képező műszaki leírás tartalmazza.
Elsajátítandó kompetenciák:
• A repülési feladatok elméleti hátterének ismerete és gyakorlati végrehajtásának elsajátítása;
• A repülés előkészítése, végrehajtása és értékelése során jelentkező problémák rendszerszemléletű megoldása;
• Repülési folyamatok szervezése;
• A repülő és a földi kiszolgáló személyzettel történő lényegre törő kommunikáció elsajátítása;
• A repüléssel összefüggő konfliktusok hatékony kezelésének megoldása
• Tudáselemek, megszerezhető ismeretek:
• Megszerezhető tudáselemek:
• Repülési folyamatok kialakítása, működtetése;
• A repülés elméleti megalapozása;
• Repülési teljesítmény és folyamatok tervezése és végrehajtása;
• Kommunikáció és kapcsolattartás a légi irányítással;
• Meteorológiai és navigációs folyamatok hatásai;
• Navigációs és egyéb szoftverek alkalmazása
• Megszerezhető ismeretek:
• Repülés menedzsment eszközei és módszerei, ezek gyakorlati alkalmazási lehetőségei;
• A minőségmenedzsment eszközrendszere;
• Repülési folyamat- és menedzsment eszközrendszere;
• Alapvető emberi teljesítőképesség ismeretek;
• Meteorológiai és navigációs ismeretek
• Személyes adottságok:
• Helyzetelemző képesség;
• Hatékony problémamegoldás a rendelkezésre álló időkereten belül;
• Rendszerszemlélet;
• Jó kommunikációs készség angol nyelven;
• Innovatív gondolkodás;
• Nyitottság az új megoldások befogadására
A szakképzettség alkalmazása konkrét környezetben, tevékenységrendszerben: a végzett hallgatók képesek:
• A tanult módszerek alkalmazásával önállóan megtervezni és végrehajtani adott útvonal végigrepülési, vagy más repüléssel
kapcsolatos feladatot;
• Képes folyamatosan követni az időjárási, légi-irányítási és a repülőgép műszaki paraméterei által alkotott feltételrendszert és
szükség esetén módosítani a repülési tervet, majd ennek megfelelően eljárni;
• A hallgató a megszerzett szakképzettséggel alkalmas lesz a repülési folyamatok elemzésére és optimalizálására, a folyamatok
hatékonyságának javítására, és a biztonság fokozására.
• A megszerzett tudást hasznosíthatják repülő és földi kiszolgáló szervezetek egyaránt.
A gyakorlati képzést végző szervezet olyan, amely az illetékes EASA hatóság által jóváhagyott Működési Kézikönyvvel (OM), valamint
az illetékes minisztérium által kiállított engedéllyel (ATO) kell rendelkezzen, amely lehetővé teszi a program végrehajtásához
szükséges képzések gyakorlati részének lefolytatását.
Gyakorlati képzés: hallgatóként 210 óra gyakorlati repülés, mely tartalmazza:
• a szükséges szimulátor gyakorlatokat (óra szimulátoron) és
• a szükséges vizsgarepüléseket, illetve
• repülés előtti és utáni felkészülő elméleti órák is a program részét képezik.
Megszerzendő képesítések megnevezései:
• a gyakorlati képzés első szakaszában PPL magánpilóta szakszolgálati engedély,
• a gyakorlati képzés végén CPL kereskedelmi pilóta engedély ATPL frozen légitársasági pilóta elmélettel, illetve APSMCC képzés.
A gyakorlati programban az Ajánlattevő biztosítja a képzéshez szükséges repülőgépeket üzemanyaggal, oktatói felügyelettel, és
leszállási / reptérhasználati költségek viselésével együtt.
A gyakorlati képzési program magába foglalja az összes, a szakszolgálati engedélyhez szükséges elméleti, és gyakorlati vizsga
lebonyolítását annak összes költségelemének viselésével, beleértve a szóbeli ICAO angol nyelvvizsga, PPL és ATPL elméleti vizsgák,
hatósági gyakorlati vizsgák véghezvitelét.
A gyakorlati képzési program alatt a gyakorlati képzésért felelős biztosítja a hallgatók felkészüléséhez és előrehaladásához szükséges
dokumentációk, felkészülő anyagok, térképek és gyakorló programok folyamatos rendelkezésre állását.
A nyertes ajánlattevő rendelkezzen olyan angol nyelven is oktatóképes, a szükséges oktatói jogosításokkal rendelkező pilótákkal, akik
bevonásával az alább részletezett feladatok mindegyike végrehajtható angol nyelven, magas színvonalon.
A nyertes ajánlattevő rendelkezésére kell álljon a képzés lefolytatásához szükséges:
• kiképző repülőgépek, amelyekkel az utasszállító repülőgépek kezelésére felkészíthetők a növendékek,
éjszakai és műszerrepülések lefolytatására alkalmas egy, illetve kétmotoros repülőgépek,
• továbbá a szimulátor gyakorlatok lefolytatásához egy eljárásgyakorló szimulátor berendezés,
• Győr 80 km-es körzetében lévő betonpályás repülőtér használatára való jogosultság.

További információk:
I. Az érékelés szempontja, súlyszáma és az értékelés módszere:
1. szempont (árszempont): Ajánlati ár 1-3 féléves képzésre (HUF/hallgató), amelynek súlyszáma: 61. Az értékelés módszere a fordított arányosítás. Az ajánlati árat tehát egy hallgató teljes gyakorlati (3 féléves képzésre) kell megadni, az egyes félévek díját is a felolvasólapon kell szerepelteti.
2. szempont (minőségi szempont): A gyakorlati képzési oktatásban résztvevő M2 alkalmassági feltételként meghatározott 5 fő oktató számán felüli magyarul és angolul is oktatóképes repülőoktató szakember, aki egy EU ország hatósága által (EASA Part-FCL résszel összhangban) kiadott repülőoktatói jogosítvánnyal, ICAO nyelvvizsga igazolással (szakszolgálatai engedélyben lévő angol nyelvi bejegyzés is elfogadott) és legalább 5 éves repülőoktatói tapasztalattal rendelkező oktató száma (0-10 fő), amelynek súlyszáma: 13. Az értékelés módszere: Arányosítás a legkedvezőbb és legkedvezőtlenebb érték rögzítése között
3. szempont (minőségi szempont): A repülési engedéllyel rendelkező M3 alkalmassági feltételként meghatározott repülőgépen felül további éjszaki és műszerrepülésre alkalmas oktató repülőgép száma (0-2 darab), amelynek súlyszáma: 13. Az értékelés módszere: Arányosítás a legkedvezőbb és legkedvezőtlenebb érték rögzítése között.
4. szempont (minőségi szempont): Ajánlattevő rendelkezik ATP Integráltképzési tematikával (igen/nem), amelynek súlyszáma: 13. Az
értékelés módszere a pontkiosztás.
Valamennyi értékelési szempont esetében az adható pontszám: 0-10. Az értékelési módszerek részletes leírását a Dokumentáció
tartalmazza.

További teljesítési helyszínek gyakorlati képzés esetében.
Győr-Pér Nemzetközi Repülőtér
Helyszín: Pér
Szélesség : 47,624443
Hosszúság : 17,813612
Postacím: Egyetem
tér
1.
Irányítószám: 9026
Város: Győr
Ország: Magyarország 🇭🇺
Időtartam: 48 hónap
További információk a megújításról:
A jelen szerződés mindkét Fél általi aláírása napján lép hatályba és 48 hónap határozott időtartamra jön létre, azzal hogy amennyiben az utolsó félévben megkezdett oktatás a műszaki tartalomban meghatározott tartalma szerint a tanrendhez igazodóan túlnyúlik a szerződés 48 hónapos időbeli hatályán, akkor a jelen szerződés az utolsó féléves oktatás időpontjának végéig a Felek minden további jogcselekménye nélkül meghosszabbodik.

Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): A gyakorlati képzési oktatásban résztvevő M2 alkalmassági feltételként meghatározott magyarul és angolul is oktatóképes 5 fő oktató számán felüli többlet oktató száma (0- 10 fő)
Minőségi kritérium (súlyozás): 13
Minőségi kritérium (név): A repülési engedéllyel rendelkező M3 alkalmassági feltételként meghatározott repülőgépen felül további éjszakai és műszerrepülésre alkalmas oktató repülőgép száma (0-2 darab)
Ajánlattevő rendelkezik ATP Integrált képzési tematikával (igen/nem)
Ár ✅
Ár (súlyozás): 61
Annak indoklása, hogy az odaítélési szempontok súlyozását miért nem tüntették fel:
Összetett értékelési szempont megadása kiegészítése:
3. Ajánlattevő rendelkezik ATP Integrált képzési tematikával értékelési szempont esetén az értékelés módszere a pontkiosztás.
4. Ajánlati ár összesen (nettó EUR/hallgató) értékelési szempont esetén az értékelés módszere a fordított arányosítás, ahol a kisebb a kedvezőbb.
Valamennyi értékelési szempont esetén a maximális pont 10, míg a minimális pont 0. Az értékelés részleteit a dokumentáció
tartalmazza valamennyi értékelési szempont esetén.
Annak indoklása, hogy az odaítélési szempontok súlyozását miért nem tüntették fel
Összetett értékelési szempont megadása kiegészítése:
3. Ajánlattevő rendelkezik ATP Integrált képzési tematikával értékelési szempont esetén az értékelés módszere a pontkiosztás.
4. Ajánlati ár összesen (nettó EUR/hallgató) értékelési szempont esetén az értékelés módszere a fordított arányosítás, ahol a kisebb a kedvezőbb.
Valamennyi értékelési szempont esetén a maximális pont 10, míg a minimális pont 0. Az értékelés részleteit a dokumentáció
tartalmazza valamennyi értékelési szempont esetén.
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0001
Eljárás Az eljárás típusa
Nyílt eljárás ✅
Jogalap: 2014/24/EU irányelv
Az eljárás legfontosabb jellemzői:
Az ajánlattevő a Kbt. 62. § (1) bekezdés h)-k) és m) pontjaiban meghatározott kizáró okok hiányát a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 17. §-ban foglaltak, valamint a Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kb) pontját a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 8. § i) pont ib) alpontjában és a 10. § g) pont gb) alpontjában foglaltak szerint köteles igazolni. Irányadó a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 17. § (2) bekezdés, amely szerint az alvállalkozó és adott esetben az alkalmasság igazolásában résztvevő más szervezet vonatkozásában az ajánlattevő nyilatkozatot nyújt be arról, hogy az érintett gazdasági szereplők vonatkozásában nem állnak fenn az eljárásban előírt kizáró okok. A 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 17. § (1a) bekezdése alapján, ha ajánlattevőt a Kbt. 62. § (1) bekezdés h) vagy j) pontja szerinti okból az e pontokban meghatározott határidőn belül korábbi közbeszerzési vagy koncessziós beszerzési eljárásból kizárták, és a kizárás tekintetében jogorvoslatra nem került sor az ajánlattevő 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 17. § (1) bekezdés szerinti nyilatkozatának tartalmaznia kell a korábbi kizárás körülményeinek, illetve az érintett cselekménynek a részletes leírását. Az EKR kizáró okokról szóló nyilatkozatmintája nem biztosít lehetőséget az utóbbi nyilatkozat megtételére az adott űrlapon, ezért azt (adott esetben) az EKR-ben az egyéb nyilatkozatok űrlapon kell megtenni.

Adminisztratív információk
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések beérkezésének határideje: 2024-09-20 09:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei: 2024-09-20 09:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei (hely): https://ekr.gov.hu
Az ajánlatok felbontásának feltételei (Tájékoztatás a felhatalmazott személyekről és a felbontási eljárásról):
Az elektronikusan benyújtott ajánlatok esetében a Kbt. 68. § (4) bekezdése szerinti adatokat az EKR rendszer a bontás időpontjától kezdve azonnal elektronikusan - azzal a tartalommal, ahogyan azok a felolvasólapon szerepelnek - az ajánlattevők részére elérhetővé teszi. Irányadó a 424/2017. (XII. 19.) Korm. rend. 15-17. §-ai.
Az ajánlatok felbontásának feltételei (Tájékoztatás a felhatalmazott személyekről és a felbontási eljárásról)
Az elektronikusan benyújtott ajánlatok esetében a Kbt. 68. § (4) bekezdése szerinti adatokat az EKR rendszer a bontás időpontjától kezdve azonnal elektronikusan - azzal a tartalommal, ahogyan azok a felolvasólapon szerepelnek - az ajánlattevők részére elérhetővé teszi. Irányadó a 424/2017. (XII. 19.) Korm. rend. 15-17. §-ai.
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Minimális időtartam, amely alatt az ajánlattevőnek fenn kell tartania az ajánlatot: 30 nap Leírás
Keretmegállapodások esetén indokolni kell a 4 évet meghaladó időtartamot: none
A közbeszerzési eljárás feltételei
Biztosítéknyújtási kötelezettség áll fenn ✅
A szerződést elnyerő ajánlattevők csoportjának valamilyen jogi formát kell öltenie ✅
Megnyitás dátuma: 2024-09-20 09:00:00 📅
Hely: https://ekr.gov.hu
További információk:
Az elektronikusan benyújtott ajánlatok esetében a Kbt. 68. § (4) bekezdése szerinti adatokat az EKR rendszer a bontás időpontjától kezdve azonnal elektronikusan - azzal a tartalommal, ahogyan azok a felolvasólapon szerepelnek - az ajánlattevők részére elérhetővé teszi. Irányadó a 424/2017. (XII. 19.) Korm. rend. 15-17. §-ai.
Az elektronikusan benyújtott ajánlatok esetében a Kbt. 68. § (4) bekezdése szerinti adatokat az EKR rendszer a bontás időpontjától kezdve azonnal elektronikusan - azzal a tartalommal, ahogyan azok a felolvasólapon szerepelnek - az ajánlattevők részére elérhetővé teszi. Irányadó a 424/2017. (XII. 19.) Korm. rend. 15-17. §-ai.
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Elektronikus számlázás: Kötelező
Elektronikus rendelés lesz használatos ✅
Elektronikus fizetést használnak ✅ Díjazási kritériumok
Súlyozás típusa: Súlyozás (pontok, pontos)
A közbeszerzési eljárás feltételei
A szerződés teljesítési feltételeket tartalmaz ✅
Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk Műszaki és szakmai képességek
A kiválasztási kritériumok listája és rövid leírása:
M.1. Referencia: Ajánlattevő ajánlatában az EKR-ben kitöltött elektronikus űrlap alkalmazásával nyilatkozzon arról, hogy az eljárást
megindító felhívásban előírt alkalmassági követelményeknek megfelel és a szerződés teljesítésére alkalmas, továbbá
az eljárás bírálati szakaszában az ajánlatkérő Kbt. 69. § (4) bekezdés szerinti felhívására nyújtsa be az M1.
alkalmassági feltétel igazolására az eljárást megindító felhívás feladását megelőző három év legjelentősebb
szolgáltatásaikról szóló ismertetést tartalmazó nyilatkozatát, vagy igazolást. Az ismertetésben, vagy igazolásban
meg kell adni legalább a szolgáltatás tárgyát és mennyiségét (hallgatók száma), a másik szerződő fél nevét, a
teljesítés idejének kezdő és befejező időpontját és nyilatkozni kell arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és a
szerződésnek megfelelően történt. Ajánlatkérő a teljesítés kezdő időpontján azt az időpontot érti, amikor ajánlattevő
a teljesítést megkezdte, befejező időpont alatt pedig a szerződésszerű teljesítést befejező utolsó napot. Irányadó a
321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21. § (3a) bekezdés.
M1. alkalmassági feltétel (alkalmassági minimumkövetelmény): Alkalmatlan az ajánlattevő, ha nem rendelkezik akár
több szerződésből a felhívás feladásától visszafelé számított 3 évben befejezett, de legfeljebb 6 éven belül
megkezdett legalább 4 fő hallgató integrált ATPL képzési tematika vizsgájával zárult képzési szolgáltatásra vonatkozó referenciával.
A kiválasztási kritériumok listája és rövid leírása

M.2. Szakmai alkalmasság: Ajánlattevő ajánlatában az EKR-ben kitöltött elektronikus űrlap alkalmazásával nyilatkozzon arról, hogy az eljárást

az eljárás bírálati szakaszában az ajánlatkérő Kbt. 69. § (4) bekezdés szerinti felhívására nyújtsa be az M2.
alkalmassági feltétel igazolására nyilatkozatát a teljesítésben közreműködő szakemberekről a Dokumentációban
előírtak szerint, továbbá nyújtsa be a szakemberek nyelvtudását és jogosítványát igazoló dokumentumok másolatát
és a szakember szakmai tapasztalatát igazoló saját kezű aláírását tartalmazó szakmai önéletrajzát, melyből az
alkalmassági követelménynek való megfelelés továbbá a szakember rendelkezésre állása megállapítható a
Dokumentációban előírtak szerint.
M2. alkalmassági feltétel (alkalmassági minimumkövetelmény): Alkalmatlan az ajánlattevő, amennyiben nem
rendelkezik legalább 5 fő magyarul és angolul is oktatóképes repülőoktató szakemberrel, aki egy EU ország
hatósága által (EASA Part-FCL résszel összhangban) kiadott repülőoktatói jogosítvánnyal, ICAO nyelvvizsga
igazolással (szakszolgálatai engedélyben lévő angol nyelvi bejegyzés is elfogadott) és legalább 5 éves repülőoktatói
tapasztalattal rendelkezik (321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 21. § (3) bekezdés b) pont).

+ még 4
M.3. Szakmai alkalmasság: Ajánlattevő ajánlatában az EKR-ben kitöltött elektronikus űrlap alkalmazásával nyilatkozzon arról, hogy az eljárást

az eljárás bírálati szakaszában az ajánlatkérő Kbt. 69. § (4) bekezdés szerinti felhívására nyújtsa be az M3.
alkalmassági feltétel igazolására a teljesítéshez rendelkezésére álló repülési engedéllyel rendelkező oktató
repülőgépre vonatkozó nyilatkozatát, amely tartalmazza a repülőgép típusát, a repülőgép lajstromszámát, a
repülőgép légialkalmassági engedély számát, valamint nyilatkozatot arról, hogy az adott repülőgép éjszakai és
műszerrepülésre alkalmas oktató repülőgép, csatolja továbbá a repülőgép légi alkalmassági
engedélyének másolatát a repülőgép bemutatásához, csatolja a repülőgép lajstromozási bizonyítványának másolatát,
továbbá csatolja az illetékes EASA hatóság által jóváhagyott Működési Kézikönyvet (OM) is, amelyben listázottaknak
kell lennie a légi járműnek (az OM-et ajánlatkérő angol nyelven is elfogadja).
M3. alkalmassági feltétel (alkalmassági minimumkövetelmény): Alkalmatlan az ajánlattevő, ha nem rendelkezik
repülési engedéllyel rendelkező legalább 1 db éjszakai és műszerrepülésre alkalmas oktató repülőgéppel
(321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 21. § (3) bekezdés i) pont).

M.4. Szakmai alkalmasság: Ajánlattevő ajánlatában az EKR-ben kitöltött elektronikus űrlap alkalmazásával nyilatkozzon arról, hogy az eljárást megindító felhívásban előírt alkalmassági követelményeknek megfelel és a szerződés teljesítésére alkalmas, továbbá az eljárás bírálati szakaszában az ajánlatkérő Kbt. 69. § (4) bekezdés szerinti felhívására nyújtsa be az M4. alkalmassági feltétel igazolására a teljesítéshez rendelkezésére álló repülési engedéllyel rendelkező oktató repülőgépre vonatkozó nyilatkozatát, amely tartalmazza a repülőgép típusát, a repülőgép lajstromszámát, a repülőgép légialkalmassági engedély számát, valamint nyilatkozatot arról, hogy az adott repülőgép műszerrepülésre is alkalmas egymotoros oktató repülőgép, csatolja továbbá a repülőgép légi alkalmassági engedélyének másolatát a repülőgép bemutatásához, csatolja a repülőgép lajstromozási bizonyítványának másolatát, továbbá csatolja az illetékes EASA hatóság által jóváhagyott Működési Kézikönyvet (OM) is, amelyben listázottaknak kell lennie a légi járműnek (az OM-et ajánlatkérő angol nyelven is elfogadja).
M4. alkalmassági feltétel (alkalmassági minimumkövetelmény): Alkalmatlan az ajánlattevő, ha nem rendelkezik repülési engedéllyel rendelkező legalább 1 db műszerrepülésre is alkalmas egymotoros oktató repülőgéppel (321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 21. § (3) bekezdés i) pont). Az M4 alkalmassági feltétel igazolására bemutatott repülőgép nem tüntethető fel az M3 alkalmassági feltétel igazolására is, az alkalmassági feltételeknek önállóan, tehát különböző repülőgépekkel kell megfelelni.

M.5. Szakmai alkalmasság: Ajánlattevő ajánlatában az EKR-ben kitöltött elektronikus űrlap alkalmazásával nyilatkozzon arról, hogy az eljárást
megindító felhívásban előírt alkalmassági követelményeknek megfelel és a szerződés teljesítésére alkalmas, továbbá
az eljárás bírálati szakaszában az ajánlatkérő Kbt. 69. § (4) bekezdés szerinti felhívására nyújtsa be az M6.
alkalmassági feltétel igazolására a teljesítéshez rendelkezésre álló repülőtér bemutatásáról szóló nyilatkozatát, a
pontos elhelyezkedésének megjelölésével és az alkalmassági minimum követelményeknek megfelelő műszaki leírás
és/vagy reptérirend csatolásával, továbbá csatoljon rendelkezésre állást igazoló nyilatkozatot. Saját tulajdonú
ingatlan esetén arról szóló nyilatkozatát, hogy a repülőtér a saját tulajdonában van, más tulajdonában álló ingatlan
esetén mindkét fél által aláírt (elő)szerződés másolati példányának csatolása szükséges, mely tartalmazza, hogy a
repülőtér az ajánlattevő rendelkezésére fog állni a teljesítés ideje alatt. A (elő)szerződésnek tartalmaznia kell a
jóváhagyott ingatlant üzemeltető szervezet adatait.
M5. alkalmassági feltétel (alkalmassági minimumkövetelmény): Alkalmatlan az ajánlattevő, ha nem rendelkezik
olyan az oktatásra használni kívánt Magyarország területén található betonpályás repülőtér használatára való
jogosultsággal, amely közúton legfeljebb 80 km-en belül az ajánlatkérő székhelyétől elérhető, továbbá mindkét pályaszárny
esetén rendelkezik kényszerleszálló területtel (321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 21. § (3) bekezdés i) pont).

M.6. Szakmai alkalmasság: Ajánlattevő ajánlatában az EKR-ben kitöltött elektronikus űrlap alkalmazásával nyilatkozzon arról, hogy az eljárást
megindító felhívásban előírt alkalmassági követelményeknek megfelel és a szerződés teljesítésére alkalmas, továbbá bemutatásáról szóló nyilatkozatát, a pontos elhelyezkedésének megjelölésével és az alkalmassági minimum
követelményeknek megfelelő műszaki leírás csatolásával, továbbá a rendelkezésre állást igazoló nyilatkozatot. Saját
tulajdonú eszköz esetén arról szóló nyilatkozatát, hogy az eszköz a saját tulajdonában van, más tulajdonában lévő
eszköz esetén mindkét fél által aláírt (elő)szerződés másolati példányának csatolása szükséges, mely tartalmazza,
hogy az eljárásgyakorló szimulátor berendezés rendelkezésre fog állni a teljesítés ideje alatt. A (elő)szerződésnek
tartalmaznia kell a jóváhagyott szimulátort üzemeltető szervezet adatait.
M6. alkalmassági feltétel (alkalmassági minimumkövetelmény): Alkalmatlan az ajánlattevő, ha nem rendelkezik
minimum 1 db eljárásgyakorló szimulátor berendezéssel (321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 21. § (3) bekezdés i)
pont).

Részvételi feltételek
A feltételek felsorolása és rövid leírása:
Szakmai alkalmasság: A Kbt. 65. § (6) bekezdése szerint az előírt alkalmassági követelményeknek a közös ajánlattevők együttesen is
megfelelhetnek. Azon követelményeknek, amelyek értelemszerűen kizárólag egyenként vonatkoztathatóak a
gazdasági szereplőkre, az együttes megfelelés lehetősége értelmében elegendő, ha közülük egy felel meg. Az
alkalmassági követelménynek ajánlattevő a Kbt. 65. § (7) bekezdésében foglalt rendelkezések szerint bármely más
szervezet (vagy személy) kapacitására támaszkodva is megfelelhet, de a Kbt. 65. § (9) bekezdés szerint csak akkor,
ha az adott szervezet olyan mértékben részt vesz a szerződés, vagy a szerződés azon részének teljesítésében,
amelyhez e kapacitásokra szükség van, amely - az ajánlattevő saját kapacitásával együtt - biztosítja az alkalmassági
követelményben elvárt szaktudás, illetve szakmai tapasztalat érvényesülését a teljesítésben. Ha egy ajánlattevő az
előírt alkalmassági követelményeknek más szervezet vagy személy kapacitásaira támaszkodva kíván megfelelni, az
érintett szervezetek vagy személyek képviseletében az EKR szerinti űrlapot az ajánlattevő nyújtja be, valamint
csatolja a Kbt. 65. § (12) bekezdése szerinti meghatalmazást, illetve megjelöli ezt a szervezetet, és az eljárást
megindító felhívás vonatkozó pontjának megjelölésével azon alkalmassági követelményt, amelynek igazolása
érdekében az ajánlattevő ezen szervezet erőforrására vagy arra is támaszkodik. Ajánlattevőnek ajánlatában
csatolnia kell továbbá a kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet olyan - szerződésben, előszerződésben vagy
más formában vállalt - kötelezettségvállalását tartalmazó okiratot, amely alátámasztja, hogy a szerződés
teljesítéséhez szükséges erőforrások rendelkezésre állnak majd a szerződés teljesítésének időtartama alatt, továbbá
a kapacitást nyújtó szervezet meghatalmazását arra vonatkozóan, hogy helyette ajánlattevő az EKR-ben eljárhat a
nyilatkozatok megtétele során. Az alkalmassági követelményekre vonatkozóan a közbeszerzés megkezdését
megelőzően kiállított igazolás benyújtható (felhasználható) mindaddig, ameddig az igazolásokban foglalt tény, illetve
adat tartalma valós.

A gazdasági szereplők azon csoportjának jogi formája, amelynek a szerződést oda kell ítélni:
Ajánlatkérő nem írja elő és nem teszi lehetővé gazdálkodó szervezet (projekttársaság) létrehozását.
Kiegészítés a III.4.5. ponthoz:
Ajánlatkérő a Ptk. 6:38. § alapján a szerződés teljesítésének elismeréséről (teljesítésigazolás) vagy az elismerés megtagadásáról
legkésőbb az ajánlattevőként szerződő fél teljesítésétől vagy az erről szóló írásbeli értesítés kézhezvételétől számított öt napon belül
írásban nyilatkozik. A nyertes ajánlattevő köteles a számlát a teljesítés elismerésétől számított 8 napon belül kiállítani, majd az
ajánlatkérő részére eljuttatni. Ajánlatkérő elektronikus számlát befogad. A fizetési határidő a számla ajánlatkérő által igazolt
kézhezvételét követő 30 naptári nap. Ajánlatkérő a szerződés szerinti kifizetéseket a Ptk. 6:130. § (1)-(2) bekezdései alapján teljesíti.
Késedelmes fizetés esetén ajánlatkérő a Ptk. 6:155. § (1) bekezdése szerint meghatározott mértékű késedelmi kamatot fizet
ajánlattevőnek. Az ajánlatkérő a szerződésen alapuló ellenszolgáltatásból eredő tartozásával szemben csak a jogosult által elismert,
egynemű és lejárt követelését számíthatja be.
Ajánlattevő előlegszámla benyújtására jogosult az egyedi megbízási szerződés szerinti adott félévre eső megbízási díj 20%-ának
megfelelő összegéről, de legfeljebb az adott félév egy hónapjára eső megbízási díj szerinti összegéről minden oktatási félévben,
amelynek elszámolására az adott félévre benyújtásra kerülő utolsó számlában kerül sor.
A gazdasági szereplők azon csoportjának jogi formája, amelynek a szerződést oda kell ítélni

Kauciók és garanciák: Az AK ajánlati biztosítékot nem ír elő.
A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre:
A teljesítés ellenértékének ajánlatkérő által történő kiegyenlítése a felhívásban és a szerződésben meghatározott kifizetési szabályok
szerint történik. Az ajánlattétel, a kifizetés és az elszámolás pénzneme EUR. Ajánlatkérő az ellenszolgáltatást havonta fizeti meg.
Ajánlatkérő a képzéshez igazodó oktatási félévre eső megbízási díjat havonta az oktatási félév hónapjaihoz viszonyított egyenlő
arányban utólag benyújtott és befogadott számla alapján fizeti meg az ajánlattevő számláján megjelölt bankszámlaszámra. Az előző hónapra vonatkozó díjra ajánlattevő minden tárgyhót követő hónapban a teljesítés elismeréséről szóló teljesítésigazolás birtokában
nyújtja be számláját a kiállított teljesítésigazolással együtt.
A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre
A teljesítés ellenértékének ajánlatkérő által történő kiegyenlítése a felhívásban és a szerződésben meghatározott kifizetési szabályok
szerint történik. Az ajánlattétel, a kifizetés és az elszámolás pénzneme EUR. Ajánlatkérő az ellenszolgáltatást havonta fizeti meg.
Ajánlatkérő a képzéshez igazodó oktatási félévre eső megbízási díjat havonta az oktatási félév hónapjaihoz viszonyított egyenlő
arányban utólag benyújtott és befogadott számla alapján fizeti meg az ajánlattevő számláján megjelölt bankszámlaszámra. Az előző hónapra vonatkozó díjra ajánlattevő minden tárgyhót követő hónapban a teljesítés elismeréséről szóló teljesítésigazolás birtokában
nyújtja be számláját a kiállított teljesítésigazolással együtt.
A szerződéssel kapcsolatos feltételek
A szerződés teljesítésének feltételei:
A nyertes ajánlattevő meghiúsulási kötbér vállalására köteles. Amennyiben ajánlattevő a keretszerződés alapján megkötésre kerülő
egyedi megbízási szerződésben rögzített határidőt bármely, az érdekkörébe tartozó okból elmulasztja, és nem kerül sor ajánlatkérővel
a képzési tematikába illeszkedő és annak megvalósítását nem akadályozó egyeztetett póthatáridő tűzésére vagy a teljesítésre kitűzött
póthatáridő eredménytelenül telik el, az egyedi megbízási szerződést nem teljesítettnek kell tekinteni. Az egyedi szerződés nem
teljesítése esetén ajánlattevő meghiúsulási kötbért köteles fizetni, melynek mértéke az egyedi megbízási szerződésben meghatározott
megbízási díj 20 %-a. Az egyedi szerződés meghiúsulása esetén ajánlatkérőt a megbízási keretszerződéstől való elállási, illetve
azonnali hatályú felmondási jog illeti meg. A kötbér a Ptk. 6:186. § (1) bekezdése szerint abban az esetben érvényesíthető, ha a
nyertes ajánlattevő olyan okból, amelyért felelős megszegi a szerződést.

A kizáró okok felsorolása: Az eljárásban nem lehet (közös) ajánlattevő (AT), alvállalkozó és nem vehet részt az alkalmasság
igazolásában olyan gazdasági szereplő, akivel szemben a Kbt. 62. § (1) bek. h)-k) és m) pontjaiban foglalt kizáró okok bármelyike fennáll. Ajánlatkérőnek (AK) a Kbt. 74. § (1) bek. b) pontja alapján az eljárásból ki kell zárnia az olyan AT-t (közös AT-t), alvállalkozót, az alkalmasság igazolásában résztvevő gazdasági szereplőt, akivel szemben a Kbt. 62. § (1) bek. h)-k) és m) pontjaiban meghatározott
kizáró okok az eljárás során következnek be. Igazolási mód: A kizáró okok fenn nem állását a Kbt. 114. § (2) bek. és a 321/2015. (X.
30.) Korm. rend. 17. § szerint kell igazolni. A Kbt. 67. § (4) bek. alapján az AT-nek nyilatkoznia kell, hogy a szerződés teljesítéséhez
nem vesz igénybe az előírt kizáró okok hatálya alá eső alvállalkozót. 321/2015. (X. 30.) Korm. rend. 1.§ 7) bekezdése szerint A kizáró
okokra és az alkalmassági követelményekre vonatkozóan a közbeszerzés megkezdését megelőzően kiállított igazolások is
benyújthatóak (felhasználhatóak) mindaddig, ameddig az igazolásokban foglalt tény, illetve adat tartalma valós.

1. Az ajánlatnak tartalmaznia kell az EKR szerinti felolvasólapot, valamint az EKR szerinti egyéb nyilatkozatok űrlap alkalmazásával adott esetben a fennálló, de a kizáró okok hiányának igazolásáról szóló EKR nyilatkozatmintán nem szereplő kizáró okok hiányának igazolásával kapcsolatos adatokat. Az ajánlatnak tartalmaznia kell az EKR-ben a benyújtandó iratok jegyzékében feltüntetett nyilatkozatokat EKR űrlapok alkalmazásával, valamint a Dokumentációban előírt benyújtandó iratokat.
2. Folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás esetében az ajánlattevő az ajánlathoz köteles csatolni a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet és az annak érkezéséről a cégbíróság által megküldött igazolást. Amennyiben nincs folyamatban változásbejegyzési eljárás, akkor erről kell nyilatkozni. Utóbbi nyilatkozatot kell megtenni amennyiben ajánlattevő vonatkozásában a rá irányadó jogszabályok szerint a változásbejegyzési eljárás nem értelmezhető.
3. Csatolni kell az ajánlattevő képviseletében az ajánlatot, illetve a kapacitásnyújtó szervezet képviseletében a nyilatkozatokat aláíró személy(ek) a 2006. évi V. törvény 9. § (1) és (3) bekezdéseinek megfelelő aláírási címpéldányát, kamarai jogtanácsos vagy ügyvéd által ellenjegyzett aláírás mintáját. Amennyiben ajánlattevő személyes joga szerint nincsenek ezen okiratok vagy ezen okiratokkal egyenértékű okiratok, akkor ajánlattevőnek ajánlatában erről kell nyilatkoznia. A nemleges nyilatkozatot magyarországi székhelyű ajánlattevő esetében nem kell benyújtani. Amennyiben ajánlattevő képviseletében eljáró személy elektronikus aláírást alkalmaz és az általa alkalmazott elektronikus aláírás azonosító adatait az ajánlattevő cégkivonata tartalmazza, akkor ajánlattevőnek ajánlatában nem kell csatolnia aláírási címpéldányát, kamarai jogtanácsos vagy ügyvéd által ellenjegyzett aláírás mintáját.
4. Közös ajánlattétel esetén közös ajánlattevőknek nyilatkozniuk kell, hogy közülük ki az, aki jogosult az EKR-ben történő eljárásra. Közös ajánlattétel a Kbt. 35. § szerint.
5. Hiánypótlási lehetőség a Kbt. 71. § szerint.
6. Összeférhetetlen és nem vehet részt az eljárásban ajánlattevőként, alvállalkozóként vagy az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezetként, akivel szemben a Kbt. 25. § (3) és (4) bekezdése szerint bármely összeférhetetlenségi körülmény fennáll.
7. Ajánlatkérő a Kbt. 81. § (5) bekezdése alapján úgy rendelkezik, hogy az ajánlatok bírálatát, azok értékelését követően végzi el, így az értékelési sorrendben legkedvezőbb és/vagy az azt követő egy vagy több legkedvezőbb ajánlattevő tekintetében végzi el a bírálatot.
8. Ajánlatkérő alkalmazza a Kbt. 75. § (2) bekezdés e) pontját.
9. Az eljárásra a magyar jog az irányadó, ajánlatot csak magyar nyelven lehet tenni. Az ajánlatban minden igazolást és
dokumentumot magyar nyelven kell benyújtani, kivéve az ettől kifejezetten eltérő rendelkezés esetén, amikor az angol nyelven is benyújtható. Ajánlatkérő a nem magyar nyelven benyújtott dokumentum ajánlattevő általi fordítását is elfogadja. A szakember repülőoktatói jogosítványának és nyelvtudásának, továbbá a repülőgépek tulajdonságainak igazolására benyújtott iratok másolata, valamint a Működési Kézikönyv (OM) illetve annak másolata angol nyelven is benyújtható.
10. Ajánlatot kizárólag EUR-ban lehet és kell megadni.
11. A felhívásban szereplő határidők vonatkozásában az UTC+1 az irányadó.
12. Ajánlatkérő nap alatt naptári napot ért.
13. Az ajánlathoz szakmai ajánlatot nem kell csatolni. Az ajánlattevő által nyújtandó szolgáltatás tartalma a műszaki leírásban konkrétan meghatározott, annak tartalmában ajánlattevőnek változtatási lehetősége nincs. Ajánlattevő az EKR-nek a Kbt. 66. § (2) bekezdés szerinti nyilatkozatminta megfelelő benyújtásával fogadja el az általa nyújtandó szolgáltatásnak a műszaki leírásban, valamint a szerződéstervezetben szereplő tartalmát.
14. A felhívásban előírt alkalmassági feltételek és ezek előírt igazolási módja a minősített ajánlattevők hivatalos jegyzékébe történő felvétel feltételét képező minősítési szempontokhoz képest szigorúbbak. A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 30. § (4) bekezdés megfelelően alkalmazandó.
15. Ajánlatkérő nem teszi lehetővé az EKR szerinti nyilatkozatminták más nyelven történő benyújtását.
16. A nyertes ajánlattevőnek rendelkeznie kell a szerződés teljes időtartama alatt a 2004. április 21-i 785/2004/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet, valamint a 39/2001.(III. 5.) Korm. rendelet szerinti felelősségbiztosítással, mely minimálisan 100.000,-SDR /hallgató (special drawing right-különleges lehívási jog), amelynek hiánya megalapozza ajánlatkérő igényét a keretszerződés megkötésének megtagadására, valamint az attól való elállásra és a meghiúsulási kötbér érvényesítésére.
17. A nyertes ajánlattevőnek rendelkeznie kell a szerződés teljes időtartama alatt az illetékes EASA hatóság által jóváhagyott Működési Kézikönyvvel (OM), valamint az illetékes minisztérium által kiállított ATO engedéllyel,
amely lehetővé teszi a képzés gyakorlati részének lefolytatását, amelyek hiánya megalapozza ajánlatkérő igényét a keretszerződés megkötésének megtagadására, valamint az attól való elállásra és a meghiúsulási kötbér érvényesítésére. 18. Kiegészítő tájékoztatása nyújtására a Kbt. 56.§-ban foglaltak az irányadóak.
19. Ajánlatkérő egy részekre nem bontható egységes oktatási szolgáltatást kíván igénybe venni keretszerződés beszerzésével, amely nem bontható részekre, mivel a szolgáltatás egy egységes tanmenetből álló gyakorlati képzés nyújtásából áll, amelynek megbontása nem lehetséges.
20. A beszerzés tárgya a Kbt. 3. melléklete szerinti oktatási és képzési szolgáltatások közé tartozó 80412000-5 CPV kóddal
meghatározott repülővezető-iskolai szolgáltatás. Az eljárás a Kbt. Harmadik rész, XVII. fejezet szerinti nemzeti eljárás szabályai alapján kerül lefolytatásra a Kbt. 21. § (2) bekezdése alapján.
21. Ajánlattevőnek az EKR szerinti egyéb nyilatkozatok űrlap alkalmazásával nyilatkoznia kell az alkalmassági
követelményekre vonatkozóan, a kizáró okokról, a kizáró okokról az alvállalkozók és a kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezetek vonatkozásában, a Működési Kézikönyvről (OM) és engedélyről (ATO), felelősségbiztosításról, fordításról, valamint amennyiben az ajánlattevőt a Kbt. 62. § (1) bekezdés h) vagy j) pontja szerinti okból az e pontokban
meghatározott határidőn belül korábbi közbeszerzési vagy koncessziós beszerzési eljárásból kizárták, és a kizárás tekintetében jogorvoslatra nem került sor, akkor ajánlattevőnek meg kell adnia a korábbi kizárás körülményeinek, illetve az érintett cselekménynek a részletes leírását.
22. A korábbi szolgáltatások teljesítésével igazolt alkalmasságát ajánlattevőnek, illetve az alkalmasság igazolásában részt vevő más szervezetnek a saját nyilatkozatával, vagy a szerződést kötő másik fél által adott igazolással lehet igazolni a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 23. § szerint.
23. Az előírt alkalmassági követelmények összességükben és egymásra tekintettel is felülvizsgálatra kerültek a Kbt. 65. § (3) bekezdésére figyelemmel, azok nem versenyszűkítőek, az alkalmassági feltételek egyike sem hagyható el, mert az ott előírtak hiányában nem teljesíthető a szerződés a műszaki tartalomra, különösen a repülőgép vezetőkkel és a
légforgalmi biztonság magas szintű elvárásaira tekintettel.
24. A minőségi értékelési szempontok körében feltüntetett szempontok az ajánlatkérőnek minőségi többletet
jelentenek a szerződés teljesítése során és növelik a teljesítés minőségét, mivel a gyakorlati oktatásban résztvevők számának a meghatározott kereten belüli növekedése, vagy a maximális hallgatói szám elérése esetén is lehetővé teszik, hogy az egyes hallgatók azonos körülmények között és hozzávetőleg azonos időintervallumban, tehát az adott félévben minél hamarabb vehetnek részt a gyakorlati képzésben.
25. Felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó: Dr. Szabóné Dr. Pimpedli Tímea, lajstromszáma: 00471
26. A pilótaképzés beszerzése esetében a részajánlat tétel az alábbi indokok miatt nem lehetséges:
Integrált képzési program: A pilótaképzés jellemzően integrált programokból áll, amelyek egymásra épülő modulokat tartalmaznak. Ezek a modulok szoros összhangban vannak egymással, és egy egységes keretben történő beszerzés biztosítja, hogy a képzés minden része koherens és magas színvonalú legyen.
Szabványosítás és kompatibilitás: A képzés különböző részeinek szabványosítása és kompatibilitása kritikus a pilóták számára. A különböző részekre vonatkozó részajánlatok esetén fennállhat a kockázat, hogy az egyes modulok nem lesznek teljes mértékben kompatibilisek egymással, ami befolyásolhatja a képzés minőségét és hatékonyságát.
Felelősség és koordináció: Egyetlen szolgáltató felelősége és koordinációja biztosítja, hogy a képzés minden aspektusa összhangban legyen, és az oktatás folyamata zökkenőmentesen működjön. Részajánlatok esetén több szolgáltató bevonása növelheti a koordinációs nehézségeket és a felelősség megoszlását.
Költséghatékonyság: Az integrált képzési programok költséghatékonyabbak, mivel egyetlen szerződés keretében történik a beszerzés, és nagyobb volumenű megrendelések esetén kedvezőbb árakat lehet elérni. A részajánlatok több kisebb megrendelésre bontása nem feltétlenül biztosítja a legkedvezőbb árakat.
Ezen okok miatt a pilótaképzés beszerzése esetében gyakran előnyösebb az integrált, egységes beszerzés, amely nem teszi lehetővé a részajánlatok tételét.

Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Nemzeti nyilvántartási szám: 15329190-2-41
Postacím: Riadó u. 5
Postai irányítószám: 1026
Postai város: Budapest
Régió: Budapest🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: dontobizottsag@kt.hu📧
Telefon: +36 18828592📞
Fax: +36 18828593 📠
URL: https://kozbeszerzes.hu🌏 Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Nemzeti nyilvántartási szám: 15329190-2-41
Postacím: Riadó u. 5
Postai irányítószám: 1026
Postai város: Budapest
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: dontobizottsag@kt.hu📧
Telefon: +36 18828592📞
Fax: +36 18828593 📠
URL: https://kozbeszerzes.hu🌏 Felülvizsgálati eljárás
Pontos információ a felülvizsgálati eljárások határidejéről (határidejeiről): Kbt. 148. § szerint.
Információk az elektronikus munkafolyamatokról
Elektronikus számlázást fogadunk el
Elektronikus rendelés lesz használatos
Elektronikus fizetést használnak
Forrás: OJS 2024/S 164-505807 (2024-08-21)
Ajánlati felhívás (2024-09-02)
Változások Az eredeti közleményben javítandó szöveg
Tétel azonosító száma: LOT-0001 Új érték
Szöveg:
Az ajánlatok bontásának határideje nem megfelelően jelent meg, a rendszer nem adta hozzá az ajánlattételi határidőhöz a + 2 órát.
Egyéb kiegészítő információk
A TED-en megjelent hirdetményben az alábbi található:
Az ajánlatok beérkezésének határideje: 20/09/2024 09:00:00 (UTC+2)
Az ajánlatnak eddig az időpontig kell érvényesnek lennie: 30 Napok
A nyilvános felbontással kapcsolatos információk:
Megnyitás dátuma: 20/09/2024 09:00:00 (UTC+2)
A megjelent hirdetményben az ajánlatok bontásánál nem jelenik meg a + 2 óra, feltehetően rendszerhibából adódóan.
424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet 15. § (1) bek. szerint: Az ajánlattételi és részvételi határidő munkanapokon reggel nyolc és délután tizenhat óra közötti időszakra eső időpontban határozható meg.
(2) Az ajánlatokat vagy részvételi jelentkezéseket tartalmazó iratok felbontását az EKR az ajánlattételi, illetve részvételi határidő lejártát követően, kettő órával később kezdi meg.
A TED-en, illetve az EKR-ben is eljárás adatlapján az eljárás dátumainál az ajánlattételi határidő és az ajánlatok bontása azonos időpontra esik órára.

A változtatás fő oka: Közzétevői hiba javítása
Tájékoztatás módosításokról
Az előző hirdetmény módosítandó változata: 505807-2024
Forrás: OJS 2024/S 171-528137 (2024-09-02)
Ajánlati felhívás (2024-09-18) Eljárás Adminisztratív információk
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések beérkezésének határideje: 2024-09-25 09:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei: 2024-09-25 11:00:00 📅
A közbeszerzési eljárás feltételei
Megnyitás dátuma: 2024-09-25 11:00:00 📅
Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk Műszaki és szakmai képességek
A kiválasztási kritériumok listája és rövid leírása:
M.5. Szakmai alkalmasság: Ajánlattevő ajánlatában az EKR-ben kitöltött elektronikus űrlap alkalmazásával nyilatkozzon arról, hogy az eljárást
megindító felhívásban előírt alkalmassági követelményeknek megfelel és a szerződés teljesítésére alkalmas, továbbá
az eljárás bírálati szakaszában az ajánlatkérő Kbt. 69. § (4) bekezdés szerinti felhívására nyújtsa be az M5.
alkalmassági feltétel igazolására a teljesítéshez rendelkezésre álló repülőtér bemutatásáról szóló nyilatkozatát, a
pontos elhelyezkedésének megjelölésével és az alkalmassági minimum követelményeknek megfelelő műszaki leírás
és/vagy reptérirend csatolásával, továbbá csatoljon rendelkezésre állást igazoló nyilatkozatot. Saját tulajdonú
ingatlan esetén arról szóló nyilatkozatát, hogy a repülőtér a saját tulajdonában van, más tulajdonában álló ingatlan
esetén mindkét fél által aláírt (elő)szerződés másolati példányának csatolása szükséges, mely tartalmazza, hogy a
repülőtér az ajánlattevő rendelkezésére fog állni a teljesítés ideje alatt. A (elő)szerződésnek tartalmaznia kell a
jóváhagyott ingatlant üzemeltető szervezet adatait.
M5. alkalmassági feltétel (alkalmassági minimumkövetelmény): Alkalmatlan az ajánlattevő, ha nem rendelkezik
olyan az oktatásra használni kívánt Magyarország területén található betonpályás repülőtér használatára való
jogosultsággal, amely közúton legfeljebb 80 km-en belül az ajánlatkérő székhelyétől elérhető, továbbá mindkét pályaszárny
esetén rendelkezik kényszerleszálló területtel (321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 21. § (3) bekezdés i) pont).
A kiválasztási kritériumok listája és rövid leírása
M.5. Szakmai alkalmasság: Ajánlattevő ajánlatában az EKR-ben kitöltött elektronikus űrlap alkalmazásával nyilatkozzon arról, hogy az eljárást
megindító felhívásban előírt alkalmassági követelményeknek megfelel és a szerződés teljesítésére alkalmas, továbbá
az eljárás bírálati szakaszában az ajánlatkérő Kbt. 69. § (4) bekezdés szerinti felhívására nyújtsa be az M5.
alkalmassági feltétel igazolására a teljesítéshez rendelkezésre álló repülőtér bemutatásáról szóló nyilatkozatát, a
pontos elhelyezkedésének megjelölésével és az alkalmassági minimum követelményeknek megfelelő műszaki leírás
és/vagy reptérirend csatolásával, továbbá csatoljon rendelkezésre állást igazoló nyilatkozatot. Saját tulajdonú
ingatlan esetén arról szóló nyilatkozatát, hogy a repülőtér a saját tulajdonában van, más tulajdonában álló ingatlan
esetén mindkét fél által aláírt (elő)szerződés másolati példányának csatolása szükséges, mely tartalmazza, hogy a
repülőtér az ajánlattevő rendelkezésére fog állni a teljesítés ideje alatt. A (elő)szerződésnek tartalmaznia kell a
jóváhagyott ingatlant üzemeltető szervezet adatait.
M5. alkalmassági feltétel (alkalmassági minimumkövetelmény): Alkalmatlan az ajánlattevő, ha nem rendelkezik
olyan az oktatásra használni kívánt Magyarország területén található betonpályás repülőtér használatára való
jogosultsággal, amely közúton legfeljebb 80 km-en belül az ajánlatkérő székhelyétől elérhető, továbbá mindkét pályaszárny
esetén rendelkezik kényszerleszálló területtel (321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 21. § (3) bekezdés i) pont).
Kiegészítő információk További információk
1. Az ajánlatnak tartalmaznia kell az EKR szerinti felolvasólapot, valamint az EKR szerinti egyéb nyilatkozatok űrlap alkalmazásával adott esetben a fennálló, de a kizáró okok hiányának igazolásáról szóló EKR nyilatkozatmintán nem szereplő kizáró okok hiányának igazolásával kapcsolatos adatokat. Az ajánlatnak tartalmaznia kell az EKR-ben a benyújtandó iratok jegyzékében feltüntetett nyilatkozatokat EKR űrlapok alkalmazásával, valamint a Dokumentációban előírt benyújtandó iratokat.
2. Folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás esetében az ajánlattevő az ajánlathoz köteles csatolni a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet és az annak érkezéséről a cégbíróság által megküldött igazolást. Amennyiben nincs folyamatban változásbejegyzési eljárás, akkor erről kell nyilatkozni. Utóbbi nyilatkozatot kell megtenni amennyiben ajánlattevő vonatkozásában a rá irányadó jogszabályok szerint a változásbejegyzési eljárás nem értelmezhető.
3. Csatolni kell az ajánlattevő képviseletében az ajánlatot, illetve a kapacitásnyújtó szervezet képviseletében a nyilatkozatokat aláíró személy(ek) a 2006. évi V. törvény 9. § (1) és (3) bekezdéseinek megfelelő aláírási címpéldányát, kamarai jogtanácsos vagy ügyvéd által ellenjegyzett aláírás mintáját. Amennyiben ajánlattevő személyes joga szerint nincsenek ezen okiratok vagy ezen okiratokkal egyenértékű okiratok, akkor ajánlattevőnek ajánlatában erről kell nyilatkoznia. A nemleges nyilatkozatot magyarországi székhelyű ajánlattevő esetében nem kell benyújtani. Amennyiben ajánlattevő képviseletében eljáró személy elektronikus aláírást alkalmaz és az általa alkalmazott elektronikus aláírás azonosító adatait az ajánlattevő cégkivonata tartalmazza, akkor ajánlattevőnek ajánlatában nem kell csatolnia aláírási címpéldányát, kamarai jogtanácsos vagy ügyvéd által ellenjegyzett aláírás mintáját.
4. Közös ajánlattétel esetén közös ajánlattevőknek nyilatkozniuk kell, hogy közülük ki az, aki jogosult az EKR-ben történő eljárásra. Közös ajánlattétel a Kbt. 35. § szerint.
5. Hiánypótlási lehetőség a Kbt. 71. § szerint.
6. Összeférhetetlen és nem vehet részt az eljárásban ajánlattevőként, alvállalkozóként vagy az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezetként, akivel szemben a Kbt. 25. § (3) és (4) bekezdése szerint bármely összeférhetetlenségi körülmény fennáll.
7. Ajánlatkérő a Kbt. 81. § (5) bekezdése alapján úgy rendelkezik, hogy az ajánlatok bírálatát, azok értékelését követően végzi el, így az értékelési sorrendben legkedvezőbb és/vagy az azt követő egy vagy több legkedvezőbb ajánlattevő tekintetében végzi el a bírálatot.
8. Ajánlatkérő alkalmazza a Kbt. 75. § (2) bekezdés e) pontját.
9. Az eljárásra a magyar jog az irányadó, ajánlatot csak magyar nyelven lehet tenni. Az ajánlatban minden igazolást és
dokumentumot magyar nyelven kell benyújtani, kivéve az ettől kifejezetten eltérő rendelkezés esetén, amikor az angol nyelven is benyújtható. Ajánlatkérő a nem magyar nyelven benyújtott dokumentum ajánlattevő általi fordítását is elfogadja. A szakember repülőoktatói jogosítványának és nyelvtudásának, továbbá a repülőgépek tulajdonságainak igazolására benyújtott iratok másolata, valamint a Működési Kézikönyv (OM) illetve annak másolata angol nyelven is benyújtható.
10. Ajánlatot kizárólag EUR-ban lehet és kell megadni.
11. A felhívásban szereplő határidők vonatkozásában az UTC+1 az irányadó.
12. Ajánlatkérő nap alatt naptári napot ért.
13. Az ajánlathoz szakmai ajánlatot nem kell csatolni. Az ajánlattevő által nyújtandó szolgáltatás tartalma a műszaki leírásban konkrétan meghatározott, annak tartalmában ajánlattevőnek változtatási lehetősége nincs. Ajánlattevő az EKR-nek a Kbt. 66. § (2) bekezdés szerinti nyilatkozatminta megfelelő benyújtásával fogadja el az általa nyújtandó szolgáltatásnak a műszaki leírásban, valamint a szerződéstervezetben szereplő tartalmát.
14. A felhívásban előírt alkalmassági feltételek és ezek előírt igazolási módja a minősített ajánlattevők hivatalos jegyzékébe történő felvétel feltételét képező minősítési szempontokhoz képest szigorúbbak. A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 30. § (4) bekezdés megfelelően alkalmazandó.
15. Ajánlatkérő nem teszi lehetővé az EKR szerinti nyilatkozatminták más nyelven történő benyújtását.
16. A nyertes ajánlattevőnek rendelkeznie kell a szerződés teljes időtartama alatt a 2004. április 21-i 785/2004/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet, valamint a 39/2001.(III. 5.) Korm. rendelet szerinti felelősségbiztosítással, mely minimálisan 100.000,-SDR /hallgató (special drawing right-különleges lehívási jog), amelynek hiánya megalapozza ajánlatkérő igényét a keretszerződés megkötésének megtagadására, valamint az attól való elállásra és a meghiúsulási kötbér érvényesítésére.
17. A nyertes ajánlattevőnek rendelkeznie kell a szerződés teljes időtartama alatt az illetékes EASA hatóság által jóváhagyott Működési Kézikönyvvel (OM), valamint az illetékes minisztérium által kiállított ATO engedéllyel,
amely lehetővé teszi a képzés gyakorlati részének lefolytatását, amelyek hiánya megalapozza ajánlatkérő igényét a keretszerződés megkötésének megtagadására, valamint az attól való elállásra és a meghiúsulási kötbér érvényesítésére. 18. Kiegészítő tájékoztatása nyújtására a Kbt. 56.§-ban foglaltak az irányadóak.
19. Ajánlatkérő egy részekre nem bontható egységes oktatási szolgáltatást kíván igénybe venni keretszerződés beszerzésével, amely nem bontható részekre, mivel a szolgáltatás egy egységes tanmenetből álló gyakorlati képzés nyújtásából áll, amelynek megbontása nem lehetséges.
20. A beszerzés tárgya a Kbt. 3. melléklete szerinti oktatási és képzési szolgáltatások közé tartozó 80412000-5 CPV kóddal
meghatározott repülővezető-iskolai szolgáltatás. Az eljárás a Kbt. Harmadik rész, XVII. fejezet szerinti nemzeti eljárás szabályai alapján kerül lefolytatásra a Kbt. 21. § (2) bekezdése alapján.
21. Ajánlattevőnek az EKR szerinti egyéb nyilatkozatok űrlap alkalmazásával nyilatkoznia kell az alkalmassági
követelményekre vonatkozóan, a kizáró okokról, a kizáró okokról az alvállalkozók és a kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezetek vonatkozásában, a Működési Kézikönyvről (OM) és engedélyről (ATO), felelősségbiztosításról, fordításról, valamint amennyiben az ajánlattevőt a Kbt. 62. § (1) bekezdés h) vagy j) pontja szerinti okból az e pontokban
meghatározott határidőn belül korábbi közbeszerzési vagy koncessziós beszerzési eljárásból kizárták, és a kizárás tekintetében jogorvoslatra nem került sor, akkor ajánlattevőnek meg kell adnia a korábbi kizárás körülményeinek, illetve az érintett cselekménynek a részletes leírását.
22. A korábbi szolgáltatások teljesítésével igazolt alkalmasságát ajánlattevőnek, illetve az alkalmasság igazolásában részt vevő más szervezetnek a saját nyilatkozatával, vagy a szerződést kötő másik fél által adott igazolással lehet igazolni a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 23. § szerint.
23. Az előírt alkalmassági követelmények összességükben és egymásra tekintettel is felülvizsgálatra kerültek a Kbt. 65. § (3) bekezdésére figyelemmel, azok nem versenyszűkítőek, az alkalmassági feltételek egyike sem hagyható el, mert az ott előírtak hiányában nem teljesíthető a szerződés a műszaki tartalomra, különösen a repülőgép vezetőkkel és a
légforgalmi biztonság magas szintű elvárásaira tekintettel.
24. A minőségi értékelési szempontok körében feltüntetett szempontok az ajánlatkérőnek minőségi többletet
jelentenek a szerződés teljesítése során és növelik a teljesítés minőségét, mivel a gyakorlati oktatásban résztvevők számának a meghatározott kereten belüli növekedése, vagy a maximális hallgatói szám elérése esetén is lehetővé teszik, hogy az egyes hallgatók azonos körülmények között és hozzávetőleg azonos időintervallumban, tehát az adott félévben minél hamarabb vehetnek részt a gyakorlati képzésben.
25. Felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó: Dr. Szabóné Dr. Pimpedli Tímea, lajstromszáma: 00471
26. A pilótaképzés beszerzése esetében a részajánlat tétel az alábbi indokok miatt nem lehetséges:
Integrált képzési program: A pilótaképzés jellemzően integrált programokból áll, amelyek egymásra épülő modulokat tartalmaznak. Ezek a modulok szoros összhangban vannak egymással, és egy egységes keretben történő beszerzés biztosítja, hogy a képzés minden része koherens és magas színvonalú legyen.
Szabványosítás és kompatibilitás: A képzés különböző részeinek szabványosítása és kompatibilitása kritikus a pilóták számára. A különböző részekre vonatkozó részajánlatok esetén fennállhat a kockázat, hogy az egyes modulok nem lesznek teljes mértékben kompatibilisek egymással, ami befolyásolhatja a képzés minőségét és hatékonyságát.
Felelősség és koordináció: Egyetlen szolgáltató felelősége és koordinációja biztosítja, hogy a képzés minden aspektusa összhangban legyen, és az oktatás folyamata zökkenőmentesen működjön. Részajánlatok esetén több szolgáltató bevonása növelheti a koordinációs nehézségeket és a felelősség megoszlását.
Költséghatékonyság: Az integrált képzési programok költséghatékonyabbak, mivel egyetlen szerződés keretében történik a beszerzés, és nagyobb volumenű megrendelések esetén kedvezőbb árakat lehet elérni. A részajánlatok több kisebb megrendelésre bontása nem feltétlenül biztosítja a legkedvezőbb árakat.
Ezen okok miatt a pilótaképzés beszerzése esetében gyakran előnyösebb az integrált, egységes beszerzés, amely nem teszi lehetővé a részajánlatok tételét.
Ajánlatkérő nyilatkozat mintákat bocsát rendelkezésre az ajánlattétel érdekében, valamint a közbeszerzési dokumentációban történő elírást javítja. (BT-141(a))

Szekciószám: PROCEDURE Új érték
Szöveg:
A(z) III.4.1) Alkalmassági követelmény ismertetése (BT-750) mezőben a következő változás történt:
A következő helyett: Ajánlattevő ajánlatában az EKR-ben kitöltött elektronikus űrlap alkalmazásával nyilatkozzon arról, hogy az eljárást
megindító felhívásban előírt alkalmassági követelményeknek megfelel és a szerződés teljesítésére alkalmas, továbbá
az eljárás bírálati szakaszában az ajánlatkérő Kbt. 69. § (4) bekezdés szerinti felhívására nyújtsa be az M6.
alkalmassági feltétel igazolására a teljesítéshez rendelkezésre álló repülőtér bemutatásáról szóló nyilatkozatát, a
pontos elhelyezkedésének megjelölésével és az alkalmassági minimum követelményeknek megfelelő műszaki leírás
és/vagy reptérirend csatolásával, továbbá csatoljon rendelkezésre állást igazoló nyilatkozatot. Saját tulajdonú
ingatlan esetén arról szóló nyilatkozatát, hogy a repülőtér a saját tulajdonában van, más tulajdonában álló ingatlan
esetén mindkét fél által aláírt (elő)szerződés másolati példányának csatolása szükséges, mely tartalmazza, hogy a
repülőtér az ajánlattevő rendelkezésére fog állni a teljesítés ideje alatt. A (elő)szerződésnek tartalmaznia kell a
jóváhagyott ingatlant üzemeltető szervezet adatait.
M5. alkalmassági feltétel (alkalmassági minimumkövetelmény): Alkalmatlan az ajánlattevő, ha nem rendelkezik
olyan az oktatásra használni kívánt Magyarország területén található betonpályás repülőtér használatára való
jogosultsággal, amely közúton legfeljebb 80 km-en belül az ajánlatkérő székhelyétől elérhető, továbbá mindkét pályaszárny
esetén rendelkezik kényszerleszálló területtel (321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 21. § (3) bekezdés i) pont).
Helyesen: Ajánlattevő ajánlatában az EKR-ben kitöltött elektronikus űrlap alkalmazásával nyilatkozzon arról, hogy az eljárást

Az eredeti közleményben javítandó szöveg
Szekciószám: PROCEDURE Új érték
Szöveg:
A(z) IV.2.1) A hirdetmény száma a Hivatalos Lapban (OPP-090) mezőben a következő változás történt:
A következő helyett: -
Helyesen: 2024/S 171-528137
Az eredeti közleményben javítandó szöveg
Szekciószám: PROCEDURE Új érték
Szöveg:
A(z) IV.2.2) Ajánlatok vagy részvételi kérelmek benyújtásának határideje, dátum, helyi idő (BT-1311,BT-131,BT-630) mezőben a következő változás történt:
A következő helyett: Fri Sep 20 09:00:00 CEST 2024
Helyesen: Wed Sep 25 09:00:00 CEST 2024
A(z) IV.2.2) Ajánlatok vagy részvételi kérelmek benyújtásának határideje, dátum, helyi idő (BT-1311,BT-131,BT-630) mezőben a következő változás történt:
A következő helyett: Fri Sep 20 09:00:00 CEST 2024
Helyesen: Wed Sep 25 09:00:00 CEST 2024
Az eredeti közleményben javítandó szöveg
Tétel azonosító száma: LOT-0001 Új érték
Szöveg:
A(z) IV.2.7) Bontás dátuma (BT-132) mezőben a következő változás történt:
A következő helyett: Fri Sep 20 09:00:00 CEST 2024
Helyesen: Wed Sep 25 11:00:00 CEST 2024
A(z) IV.2.7) Bontás dátuma (BT-132) mezőben a következő változás történt:
A következő helyett: Fri Sep 20 09:00:00 CEST 2024
Helyesen: Wed Sep 25 11:00:00 CEST 2024
Az eredeti közleményben javítandó szöveg
Szekciószám: PROCEDURE Új érték
Szöveg:
Ajánlatkérő nyilatkozat mintákat bocsát rendelkezésre az ajánlattétel érdekében, valamint a közbeszerzési dokumentációban történő elírást javítja. (BT-300)
Az eredeti közleményben javítandó szöveg
A közbeszerzési dokumentumokat ebben az időpontban módosították ✅
A közbeszerzési dokumentumok megváltoztatásának dátuma: 2024-09-17 📅
Egyéb kiegészítő információk
Nyilatkozat mintákat bocsát az Ajánlatkérő rendelkezésre, valamint pontosítás történt a közbeszerzési dokumentációban.
A változtatás fő oka: Frissített információ
Tájékoztatás módosításokról
Az előző hirdetmény módosítandó változata: 528137-2024
Forrás: OJS 2024/S 183-564710 (2024-09-18)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2024-10-08) A szerződés odaítélése Információk a nem díjazottakról
Nem érkezett be ajánlat vagy részvételi jelentkezés, vagy az összeset elutasították
Annak oka, hogy miért nem választották ki a nyertest: Egyéb
Jogorvoslati eljárások
Type of alleged irregularity: Olyan műszaki leírások, alkalmassági követelmények, értékelési szempontok, kizárási kritériumok vagy szerződésteljesítési feltételek alkalmazása, amelyek indokolatlan nemzeti, regionális vagy helyi preferenciáktól eltérő okokból (pl. a gazdasági szereplők hozzáférésének korlátozása) nem megkülönböztetésmentesek: 1
A panaszosok száma: 1
Tétel azonosító száma: LOT-0001 Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 0
Az elektronikus úton beérkezett pályázatok száma: 0
A kkv-k által benyújtott pályázatok száma: 0
A nem uniós tagállamokból származó ajánlattevőktől beérkezett ajánlatok száma: 0
A más uniós tagállamokból származó ajánlattevőktől beérkezett ajánlatok száma: 0
Kiegészítő információk További információk
Jelen hirdetmény az eljárás visszavonására vonatkozik. Ajánlatkérő megváltozott feltételekkel kíván új eljárást indítani. A visszavonásról szóló ajánlatkérői döntés dátuma: 2024. szeptember 25.